XXI. évfolyam 4. szám
2011. március 5.
Szentendrei olvasnivaló, kéthetente Tények és kérdések 2. old. És a többi település? 3. old. Fülöp Zsolt 4. és a szerkesztő véleménye 4. 5 ok 5. Puhl Márta 6-7. Tavasz a V-8-ban 8. Focigála 9. Szubjektív borkalauz II. 12.
old. old. old. old. old. old. old.
Gyöngyszem... Sokan és szívesen nevezik (nevezték) Szentendrét a Dunakanyar gyöngyszemének. Távolról, a magasból talán még mindig annak látszik (Ady: „Még felülrõl nézve megvolna az ország...“). Az Új Szentendrei Hírlap ebben a sorozatában olyan „gyöngyszemeket“ mutat be, melyek csak közelrõl láthatók és bizony, hamis gyöngyök.
Költségvetés, avagy a gatyánk is…! A megismert és a Fidesz frakció által megszavazott költségvetést négy szó jellemzi: - adósság 8 milliárd Ft, hiány 676 millió Ft, kötvény 3,5 milliárd Ft, adóemelés 50% A tervezett hiány 676 millió Ft két részből áll. Egyik a „helyben” hozott döntések következménye, másik az állami finanszírozás további csökkenése. Állami finanszírozás: - A kormányváltás után sokan bíztak benne, hogy javul, de legalább megáll az a folyamat, ami eddig minden kormányt jellemzett, csökkentették évről évre az önkormányzatoknak visszaosztott pénzt, így Szentendre is egyre több feladatott látott el, egyre kisebb támogatásból. Ebben az évben a tavalyi finanszírozáshoz képest 170 millió Ft-tal kapunk kevesebbet. Erre hivatkozva is emelték meg a helyi építmény adót 50%kal. Ellenzéki kérdések az idei költségvetéssel kapcsolatban: Fülöp Zsolt megkérdezte-e akkor, amikor kellett, lehetett? Folytatás az 5. oldalon
Üresen áll Lesz-e valamikor gazdája?
Ára: 95 Ft
Költségvetés, 2011 A legfontosabb döntése a képviselőtestületnek minden évben a költségvetési rendelet elfogadása. Nem meglepő, hogy idén is a városunkat vezető Fideszes képviselők fogadták el, de a Hírlap helyet ad az ellenzéki véleményeknek is. Az elmúlt három év „sikersztorija” után itt az idő az elszámolásra, az EU-s siker pályázatok elnyert három milliárdja valóban szükséges városi beruházásokat jelentenek-e, nem vállalt-e az önrészekkel erőn felüli terheket a képviselőtestület, jók voltak-e a Dumtsa tervben megfogalmazott célok, és sikerül-e ezeket az elvárt minőségben megvalósítani, sikerült-e megtérülő, hasznot hajtó beruházásokba is belekezdeni? Láthatjuk-e egy év múlva a Belváros rehabilitácóját, megbízható lesz-e az árvízvédelmi töltés, látjuk-e értelmét a rendelőintézetbe ölt milliárdnak? Erről kérdeztük a Polgármesteri Hivatal irodavezetőjét és az ellenzéki képviselőket, olvashatják a mi véleményünket is. Vélemények a 3-7. oldalakon.
Ki felel a Petzelt mélyrepülésért? Tények és kérdések Legutóbbi számunkban egy szülő levelét közöltük a Petzelt József Szakközépiskola és Szakiskoláról. Cikkünkre előbb az iskola által megbízott jogász, majd az igazgató, Solymosi Csilla levélben jelezte, helyreigazítást kér. Természetesen megkerestük a megadott elérhetőségen, beszéltük is vele, de lapzártáig nem küldött semmit, miközben laptársunkban Solymosi Csilla és két helyettese „Bemutatkozó” címen ismertetőt közölt az iskoláról. Az általuk leírtak, a legkisebb mértékben sem cáfolják a Hírlapban megjelent szülői állításokat Ezzel szemben egy internetes blogon a következőket olvastuk, ami választ ad a laptársunkban megjelent írásra is. Idézetek az internetes fórumról a 2. oldalon.
2011. március 5.
2
Tények és kérdések Válasz a “Bemutatkozó!”-ra. - Szóval, ahogy az imént olvashatták/olvashattátok van az iskolának egy “általános” bemutatkozója, ám ez nem a megfelelő helyen van feltüntetve, pedig én úgy gondolom hogy egy iskola vagy bármiféle oldal alapja egy bemutatkozó rész, amiben a látogató megtudhatja, hogy miről is szól az oldal vagy a mi esetünkben az iskola. Milyen képesítésekre számíthat, milyen a diákokhoz való viszonyulást és a többi, és a többi de ezt gondolom nem kell nagyon kifejtenem… Akkor hát lássuk a válaszokat! „A Petzelt József Szakközépiskola és Szakiskola a műszaki, gazdasági-szolgáltató, a kereskedelem-marketing, és az idegenforgalom-vendéglátás szakmai képzés területén nagy hagyományokkal rendelkező intézmény.” Ez lehet, hogy régen így volt de mostanra meg kell mondjam őszintén, hogy ebből szinte semmi sem látszik! Hogy egy drága ismerősöm szavaival éljek: „Csak nehogy hozzánk jöjjön egy Petzeltben végzett szerelő..” Azt hiszem ez az apró megjegyzés mindent elárult.. “Az a törekvésünk, hogy a Dunakanyarban, mint kiemelt műemléki és idegenforgalmi centrumban olyan oktatási szerkezetet hozzunk létre, amely kielégíti ennek a térségnek az igényeit az iskola személyi- és tárgyi feltételeit figyelembe véve.” Nos, ha van valakinek fogalma arról, hogy mik történnek a gyakorlati órák alatt (és nem a diákok “figyelmetlenségére” gondolok!), akkor azok maguk a diákok. Azt hiszem sok mindent elárulok azzal, ha szimplán csak a vendéglátás-idegenforgalmat hozom fel példának, azon belül is a gyakorlati (főzés) órákat, amikor a diákoknak egymás után kell mosogatniuk vagy éppenséggel mindenki más helyett!!! nem pedig a csupán általuk használt edényeket, stb. Arról nem is beszélve (és itt igen csak kíváncsi lennék, hogy ezt az ANTSZ vagy a társai hogy nem veszik észre!!!) hogy nyár után, az első gyakorlati órán rothadó hús bűze és maradványai fogadnak minket a teremben és a nem működő hűtőkben.. (SAJÁT TAPASZTALAT!) A tejtermékek maradványairól, a serpenyőkben hagyott zsiradékról, tojásról és egyébről már nem is beszélve. Mit ne mondjak, nem volt túl kellemes holott TUDTOMMAL erre ODA KELL FIGYELNI és ilyen MEG SE TÖRTÉNHETNE!!!! Az eszközök pedig már csak ráteszik az i-re a .-ot… És a legszebb az egészben az, hogy rengeteg használatra kész új tárgy áll az iskola “aulájában” és egyéb helyeken, de nincsenek beszerelve és lecserélve!!! Holott ezekkel talán sokkal jobban lehetne dolgozni és igen is rendesen bevezetni (nem azt mondom hogy a mosta-
niaknál nem, de ezeknél még inkább!!!) hogy órák után igen is mosogasson el mindenki MAGA után és ne a következő osztálynak kelljen. Hiszen ezzel nem csak időt vesztenek, de komoly fertőzéseket is kaphatnak!!!! „Iskolai képzésünk alkalmazkodik a diákok, szülık és a fenntartó elvárásaihoz is.” Valóban? Akkor hogy lehet az, hogy a 9es osztályoknak 4 max. 5 órájuk van a végzősöknek pedig sokszor több mint 8?! Ezt talán pont fordítva kellene csinálni! A 12-es osztályoknak csak azokat a tantárgyakat kellene több órában megtartani, amik az érettségihez szükségesek (magyar, matematika, történelem, nyelv és a választott), a többit pedig 1-2 órába elosztani és máris meglenne a napi 5 max. 7 óra (de abba akkor már van 1-2 óra fejlesztő is a választott tantárgyhoz!)… Ezzel szemben már szinte napi szinten cserélgetjük az órarendjeinket, se a diákok se a tanárok nem igazodnak ki a dolgokon és akkor a fejetlenség, hogy az valami eszméletlen! Ja és ha valaki hiányzik, akkor 1 tanár legyen egyszerre egymaga vagy 5 helyen!!!!! „Kiemelten kezeljük tanulóink személyiségfejlesztését, esztétikus és családias iskolai környezettel biztosítjuk a jó hangulatot.” Nos, attól függ honnan nézzük! Ha az omladozó, penészes, gombás (és még sorolhatnám) iskola jó környezet, akkor legyen benne része annak, aki ezt kitalálta!!! A személyiségfejlesztésre..stb meg csak annyit, hogy milyen dolog már az, hogy az IGAZGATÓNŐ MEGTILTJA A MAGÁNTANÁRNAK, HOGY KIJÁRJON A DIÁKJÁHOZ ÉS TANÍTSA???? Vagy például olyan osztállyal végeztetnek “fejlesztő órákat”, akiknek már rég megvan az érettségijük a Választott tantárgyukból (itt lásd pl.: földrajz!) A jó hangulat meg jó esetben akkor lenne igaz, ha a diákok és a tanárok egyaránt szeretnének az iskolába járni, ki tanulni ki pedig tanítani, de a mi sulinkban ez nem így van. Itt a tanárok inkább elmenekülnek, mint hogy összeomlást kapjanak (bár így is van akinél ez már sajnos megtörtént!) „Pedagógusainkat mindig a tolerancia és a diákok problémáinak megoldására való törekvés vezeti.” Ez egy igaz rész, de ez is csak akkor tudna megvalósulni, ha Solymosi Csilla igazgatónő helyett egy rendes, odaadó, megértő és normális igazgatója lenne az iskolának és nem azon kéne idegeskednie a tanárnak hogy fegyelmit kap, mert kicsöngő előtt 5 perccel kiszalad egy könyvért a tanáriba és társai.. Mert ha egy diákhoz menne ki és ott helyben molesztálná vagy mit tudom én, akkor azt mondom persze, ez a minimum, na de ezért és ehhez hasonlókért? Vagy mikor a diák
Szentendrei nem is csinál semmit, de e miatt a zsongás miatt a tanár félreértelmezi a mondatát, a tettét és ott áll hogy ki is rúghatják. Na azért álljon már meg a menet!!!! „Csapatmunkát várunk el munkatársainktól, folyamatos továbbképzést, mert csak így biztosítható, hogy diákjaink, a szülık és a velük kapcsolatban állók elégedettek legyenek munkánkkal.” Elvárások vannak, de megértés nincs! Talán ha rendesen meglenne szervezve minden és a tanároknak nem kéne szinte minden hétvégét egy ilyen hülye és teljesen feleslegesnek mondható továbbképzésen tölteni, hanem lenne idejük rendesen pihenni, összepakolni az anyagokat, elgondolkodni kivel mi is a gond és hogy tudna a gyereknek segíteni vagy szimplán csak lenne hangulatuk egy jó kis kirándulást megszervezni mert tudnák hogy már mindenkire ráfér, és el is lehetne vinni a gyerekeket, talán mindenki jobb kedvvel..stb tanítana-tanulna és mi egymás… „A jó munkahelyi légkör segíti, hogy feltáruljanak belső tartalékaink, és folyamatos megújulásra legyünk képesek.” Ahha! Ez meglenne ha megint csak nem Solymosi Csilla lenne az igazgatónőnk!!! Nem lennének ezek a zűrzavarok és fejetlenségek, valamint az iskola is be lenne fejezve (építkezés, felújítás, stb) és hangulatosabb lenne a kialakítás! Egy kis színt vinni mindenbe és máris barátságosabb lenne a légkör! „Kiemelt fontosságúnak tekintjük az oktatás tárgyi feltételeinek korszerűsítését.” Mint azt már feljebb említettem, vannak új kellékek csak luxus őket használatba helyezni és lecserélni… „Mindezeket a célokat Pest megye olyan közoktatási intézményeként tőzzük magunk elé, ahol érvényesülnek Szentendre városának környezeti, művészeti és történelmi adottságai is.” Remek, csak látnánk már ebből bármit is azon kívül hogy az igazgatónőnk a pályázati pénzekből utazgat, a diákok pénzéből kitudja még mit csinál, a tanárok fizetéséről nem is beszélve!!!! Ugyanis több olyan alkalmazottja is van a sulinak, akik 3 vagy több mint 3 hónapja nem kaptak egy fityinget se!!!!!!!! Na és akkor ezek alapján ha összehasonlítjuk a mostani álláspontokat a régebbiekkel (és még lesz jó pár említésre méltó és megemlített dolog a blogban!!!!), merje azt mondani bárki is, hogy bemerné engedni ide a gyerekét vagy hagyja hogy továbbra is itt tanuljon! Én 100% kivenném a gyermekemet az iskolából vagy ha lenne, be se írattatnám, amíg tudom hogy a suli kb.: képes lenne a fejére omlani, ha bármi gondja van a tanárok egyedül kevesek rá hogy segítsenek neki, vagy hogy az igazgatónő az én pénzemből vagy a gyerekem pénzéből utazgasson és miegymás.. Köszönöm én ezt inkább kihagynám! Na és ti? Maguk? Várom hozzászólásaikat, ötleteiteket a témához kapcsolódóan!!!! Posted február 17, 2011 by egytanulo2011 under Uncategorized
3
Hírlap
A többi településnek is hozzá kellene járulnia .... Filó András, Jobbik Talán nem árulok el zsákbamacskát, de a Jobbik Magyarországért Mozgalom képviseletében nem szavaztam meg a város 2011-es költségvetését. Mondhatnám azt, hogy az egyes fejezetek nem az általunk elvárt összegeket és feladatokat tartalmazzák, de nem ez az indok. Ha ezen a vonalon haladnánk, az azt jelentené, hogy koncepcionálisan egyetértünk a költségvetéssel, csak egy-egy feladatra másképpen osztanánk a pénzt. Nekünk viszont alapvető problémáink vannak mind a költségvetési koncepcióval, mind az annak megoldásához vezető úttal. Mit is kell ezen érteni? A jelenlegi költségvetési rendszer az elmúlt húsz év látható hibáit prolongálja, tolja tovább maga előtt. Nem veszi figyelembe, hogy a fennálló koncepció megbukott, szinte nincs olyan önkormányzat, amelyik ne görgetne maga előtt olyan adósságot, amelyet lehetetlen visszafizetni. Az önkormányzati törvény sürgős változtatásra szorul, amire most megvan a lehetőség, ugyanis az egész ország „narancsvidék” lett. A Fidesz minden típusú önkormányzatban (főváros, megye, megyei jogú város, kis-és nagytelepülés) döntő befolyással bír, így világosan láthatja a felhalmozott problémákat, ráadásul a törvény módosításhoz megvan a szükséges 2/3-a. A jelenlegi koncepcióban egy olyan kistérségi (járási) központ, mint Szentendre, a saját lakosságát sanyargatva látja el a kistérségi központ szerepét. A saját településének lakóira vet ki magasabb adókat azért, hogy azokat a szolgáltatásokat, amelyeket a környező települések polgárai is használnak (SZEI, Zeneiskola, Gimnázium, Tűzoltóság), megfelelő színvonalon üzemeltesse. Véleményünk szerint, ehhez minden településnek olyan arányban kellene hozzájárulni, amilyen arányban azt használja. Ehhez törvénymódosításra van szükség, mint ahogy ahhoz is, hogy a képviselők felelősek legyenek a döntéseikért! Jelenleg a képviselőt a jog laikusnak (nem szakember) tekinti, s mint ilyet, felmenti a döntéséhez kapcsolódó felelősség alól. Ez elfogadhatatlan. A károkozó képviselőnek teljes anyagi felelősséggel kellene helytállni, vagy ne vállaljon felelőtlenül képviselőséget! Ezen felül hazugságon alapul az egész helyi adórendszer. Ha valaki visszaemlékezik a 2006-os választási kampány időszakára, akkor talán eszébe jut, hogy sem a Fidesz, de semelyik más, akkor induló szervezet sem tervezte az építményadó bevezetését. Hogy-hogy nem, a győzelem után a helyi Fidesz első dolga volt – az országosan elutasított – építményadó szentendrei bevezetése 2007-re. Akkor 200
Ft/m2-rel indult, majd erre az évre 300 Ft/m2-re emelte a Fideszes többség azzal az indokkal, hogy Szentendrén túl alacsony ez a fajta adó mértéke a megengedett 1100 Ft/m2-hez képest. Persze ez is lehetne egy indok, de ahhoz képest pedig túl magas, amit a választási kampányban (nem)ígért. A megszavazás körülményeiről ne is beszéljünk, mert az maga volt a bohózat. A Fidesz által előkészített, és a frakciója valamint egyéb helyi szervezeti gyűléseiken megszavazott 25%-os (250 Ft/m2) emelést, egy szintén Fideszes képviselő javaslatára a Fidesz a testületi ülésen továbbemelte 300 Ft/m2-re. Azt kell gondolnunk, hogy a Fidesz előkészítetlen ad-hoc döntéseket hoz, kizárólag a lakosság kárára. Erre a részre azért tértem ki részletesebben, mert leginkább ez háborítja fel a szentendreieket, ez a váratlan 50%-os emelés. Ha megtudnák a valódi indokokat, a felháborodás csak nőne, mivel az adóemelés szolgál a sorozatos elhibázott gazdasági döntések fedezetéül. A „felelős” városi vezetés úgy gondolja, bármit megtehet, ha szorul a hurok, emeli az adókat. Ebben mi nem leszünk partnerek. Azon dolgozunk, hogy személyekre lebontva megtaláljuk a felelősöket, akik a felelőtlen döntéseket (Aquapalace Kft., gázmotor beruházás, uszoda hűtő …..) ráerőltették a laikus képviselőkre, és ezzel milliárdos kárt okoztak a városnak. Mint az elején említettem, a költségvetési fejezetekre külön nem is térünk ki, de azt látni kell, hogy pl. a VSzZrt és a város költségvetési kapcsolata nem segíti a helyzet tisztánlátását. A VSzZrt égisze alatt – a nyereséges és veszteséges divíziók összemosásával – átláthatatlan a lakótelepi fűtés és melegvíz-szolgáltatás valóságos költsége, minthogy a szemétszállítási díjak is értelmezhetetlenek. Az a furcsa helyzet állt elő, hogy a helyi lakosságnak a saját cége (VSzZrt) közel 30%-val magasabb áron szállítja el a szemetét, mint pl. Pomáznak. Köszönöm a figyelmet! Dr. Filó András képviselő, Jobbik
Egyéni jóga menedzsereknek +36 20 232-0987
XXI. évfolyam 4. szám
HIRDETMÉNY népi ülnökök választásról A Köztársasági elnök a népi ülnökök választását 2011. március 7. és április 30. napja közötti időtartamra tűzte ki. Az ülnököket a bíróság illetékességi területén lakóhellyel és választójoggal rendelkező magyar állampolgárok, a bíróság illetékességi területén működő helyi önkormányzatok és a társadalmi szervezetek – kivéve a pártokat – jelölik. A fiatalkorúak büntető ügyeiben eljáró bíróság pedagógus ülnökeit a bíróság illetékességi területén alapfokú és középfokú nevelési-oktatási intézmények tantestületei jelölik. A munkaügyi bíróság ülnökeit elsősorban a munkavállalók és munkaadók érdekképviseleti szervei jelölik. Szentendre Város területén népi ülnököt lehet jelölni a helyi, a megyei, valamint a munkaügyi bíróságra. Jelöltet állíthat minden büntetlen előéletű, 30. életévét betöltött, de a 70. életévét el nem ért magyar állampolgár, akinek választójoga van. A jelöléshez csatolni kell az azt elfogadó nyilatkozatot, amelynek tartalmaznia kell a jelölt arra irányuló nyilatkozatát, hogy volte büntetve és van-e választójoga. A jelölt a jelölés elfogadását követően hatósági bizonyítvánnyal igazolja büntetlen előéletét legkésőbb a képviselő-testület döntését megelőző napig (ápr. 13.). A népi ülnökök jogaira és kötelezettségeire vonatkozó tájékoztató megismerhető Szentendre város honlapján www.szentendre.hu A jelöléseket 2011. március 25-ig lehet eljuttatni a Polgármesteri Hivatal Önkormányzati és Szervezési Irodájára. A jelöléshez szükséges nyomtatványok a Polgármesteri Hivatal portáján átvehetők. (Szentendre Városház tér 3.) Várom mindazon személyek jelölését, akikről a jelölők úgy érzik alkalmasak e fontos feladat ellátására, illetve akiknek munkaidő-beosztása azt lehetővé teszi, és a fenti feltételeknek eleget tesznek. Tekintettel arra, hogy a Szentendrei Városi Bíróság fiatalkorúak büntető ügyeiben is eljár, várom nyugdíjas pedagógusok jelentkezését is. A felmerülő kérdésekkel kapcsolatban felvilágosítás kérhető: dr. Molnár Ildikó címzetes főjegyzőtől a 26/503-365, vagy Szűcs Imréné Önkormányzati és Szervezési Iroda vezetőtől a 26/503-348-as telefonszámon.
Szamos Marcipán Múzeum Cukrászda Szentendre, Dumtsa J. u. 14. (06-26)310-545
2011. március 5.
4
Költségvetés, avagy a gatyánk is…! Helyben született döntések: - Rendelő intézet (SZEI) felújítás 501 millió Ft - Uszoda (V8) tőke+kamat+működés 230 millió Ft - Városi Szolgáltató (Vszrt) kimutatott veszteség 100 millió Ft ebből önkormányzat eddig fizetett 20 millió Ft -TDM (turisztikai) kft 30 millió Ft - Pro Szentendre kft 25 millió Ft - Sport Célú kft 3 millió Ft Összesen: 809 millió Ft A felsorolásból látszik, hogy a város pénzügyi bajait túlnyomó részben a helyben született döntések okozzák. Elkeserítő, hogy „természetesen” az összes városi tulajdonú cég veszteséges, az évek alatt biztosított közpénzek visszafizetésére esély sincs. Elkeserítő, hogy a Rendelőintézet pályázatához biztosított 77 millió Ft helyett, ma már 501 millió Ft-ra van szükség. Elkeserítő, hogy miután a VSz Zrt. előző vezetése közös megegyezéssel távozik, az önkormányzat jóvá hagyja a prémium és végkielégítéseket, nos 2010 decemberétől 2011 februárjára kiderül, a cég 100 millió Ft-os veszteséget görget maga előtt. Ebből az önkormányzat tűzoltásként kifizet 20 millió Ft-ot, hogy ne menjen csődbe a vállalat, hogy legyen szemét szállítás, fűtés. Ezek után jogos a kérdés, hogy mégis miből működik a város, miért nem látszik olyan nagyon a baj mint Esztergomban? A válasz egyszerű, mindent elfed egyenlőre a 3,5 milliárd Ft-os kötvény még felhasználható része, ennek a kamatai és a folyó számla hitelek. A polgármester által beterjesztett költségvetésből nem derült ki, mi lesz ha 2013ban teljes egészében el kell kezdeni a 3,5 milliárd Ft-os kötvény törlesztését. Hiába tettük föl ezt a kérdést, érdemi választ nem kaptunk, ezért nem szavaztuk meg az adósság, hiány, kötvény, adóemelés ördögi körében forgó költségvetést. A süket fülek az általunk javasolt két módosító indítványt sem hallották meg. Az egyik javaslatunk: - Az adóemelésből befolyó 170 millió Ftot címkézte volna meg úgy, hogy csak az önkormányzati fenntartású bölcsődére, óvodákra, iskolákra lehetett volna költeni a pénzt. A másik javaslatunk: - A Szentendre TV-nek juttatott 25 millió Ft-ra vonatkozott. Ez az összeg azért is felháborító, mert 2010-ben elég volt erre 6 millió Ft ennek a magán cégnek, mely közvetíti a testületi üléseket. A TV-t
üzemeltető magán vállalkozó eddig soha, semmilyen elszámolást nem adott, hogy mire is költötte el az adófizetők pénzét! Dietz Ferenc polgármester tehát most több, mint négyszer annyit, 25 millió Ft-ot szán ellenőrizetlenül ennek a kivételezett magán cégnek. A Társaság az Élhető Szentendréért Egyesületünk (TESZ) javaslata az volt, hogy maradjon a tavalyi 6 millió Ft erre a feladatra, a maradék 19 millió Ft-ot fordítsa az önkormányzat gyermekélelmezésre és a központi konyha felújításának kiegészítésére. Erre azért is nagy szükség van, mert rászorultsági és méltányossági alapon nagyon sok gyermek étkezik. Sajnos egyre több család kerül nehéz helyzetbe, szeretnénk ha nem maradna pénzhiány miatt éhes gyermek, valamint a nyersanyag normák növelésével egészségesebb ételeket főzhetne a központi konyha. Ez a javaslatunk meglephette a Fidesz frakciót, hiszen szünetet kértek a szavazás előtt. Már reménykedtünk az ésszerű javaslatunk elfogadásában, de a szünet végén Pintér Ádám az Egészségügyi és Szociális bizottság elnöke kijelentette nincs szükség a gyermek élelmezést javító indítványunkra, mert az állam által biztosított támogatás elegendő, maradt a magán TV 25 milliós ellenőrizetlen támogatása. Sajnos ennek a történetnek egyelőre nincs happy endje. Fülöp Zsolt A Társaság az Élhető Szentendréért Egyesület képviselő csoportjának vezetője. A szerkesztőség megjegyzési: 1. Az uszoda beruházás sorsáról még 2007-ben döntött az akkori képviselőtestület, azóta a „Vizesnyolcas” sorsa kényszerpályán van. Úgy emlékszünk, ezt a döntést Fülöp Zsolt is megszavazta. Akkor az önkormányzat pénzügyi garanciát vállalt a beruházás finanszírozására. Az előző és a mostani testület előtt már csak az a lehetőség maradt, működtesse minél jobban, gazdasá-
Szentendrei gosabban, igyekezzen csökkenteni a veszteségeket. Mi úgy látjuk, egyrészt a jelenlegi vezetés folyamatosan csökkenti a működési veszteségeket, közel áll az egyensúlyhoz, másrészt a létesítményt „belakták” a szentendreiek, nagyon sokunk, elsősorban a kisgyermekes szülők örömre szolgál. Ettől még természetesen a lízingdíj komolyan megterheli az önkormányzat kasszáját. 2. A VSz Zrt. nem „görget maga előtt” száz milliós – működési – veszteséget, gondjai abból adódnak, hogy az előző vezetése hihetetlen mértékben hagyta elszaladni a lakossági kintlévőségeket. Az a bizonyos 100 millió, melyet az új vezérigazgató kért a testülettől nem hiány, hanem a folyamatos finanszírozáshoz – véleménye szerint – szükséges összeg. Azt viszont nem említi a képviselő úr, hogy az elmúlt három évben olyan, az uszodához is kapcsolódó VSz-Zrt-s beruházásokat hagyott jóvá a képviselőtestület, emlékeink szerint egyhangú szavazással: gázmotor megvásárlás, hűtőtorony beállítás, melyek gazdaságossága enyhén szólva megkérdőjelezhető. Mindezekért elsősorban a korábbi, a képviselőket „megvezető” vezérigazgató, Horváth József, második helyen pedig a cég akkori, egyhangú szavazással megválasztott. Az SzDSz jelöltje, Unterberger Tibor által vezetett Felügyelő Bizottsága a felelős. (A törvényt kicsit is ismerők számára hihetetlen mélységben működtek. Velük kapcsolatban a Hírlapban megjelent, hogy az új FB tiszteletdíj nélkül látja el feladatát, de tévesen írtuk, hogy elnöke Hargitai László, az új elnök Verseghi Miklós. Reméljük, fel tudjuk neki tenni kérdéseinket.) Nem voltunk jelen a prémiumok megszavazásánál, de nem történhetett az FB javaslata nélkül. Nem tudunk arról sem, hogy akár Fülöp Zsolt, akár más képviselő kezdeményezte volna az FB felelősségre vonását, pedig lett volna miért, mert ahelyett, hogy a – milliós jövedelemért - rájuk bízott cég gazdálkodását ellenőrizték volna, csak ostoba feljelentéseket fogalmaztak. A képviselők, így Fülöp Zsolt is az általuk „hozott anyagból” dolgoztak. A képviselők felelőssége abban van, hogy nem hallgattak azokra, meg sem hallgatták döntésük előtt, akik már akkor is kimutatták a beruházások (vásárlások) feleslegességét. Sajnos az sem igaz, hogy a cég 20 millió forintot kapott. Az összeg helyes, de csak
Tan-pályaudvar
-
Március 19-én, szombaton 8 órától: - Vendéglős 250 óra 160 000 Ft Még 2-3 fő csatlakozhat: Óvodai dajka 50 óra 60 000 Ft Eladó 100 óra 50 000 Ft Kereskedő, boltvezető 60 óra 40 000 Ft Lovastúra vezető 250 óra 190 000 Ft
Bővebb felvilágosítás: iroda@tanpalyaudvar.hu v. 20 589-0771. Részletfizetési lehetőség! Munkanélkülieknek, kismamáknak - 10 %! www.tanpalyaudvar.hu Nyilvántartási szám: 00901/2009
5
Hírlap kölcsönbe kapták, kamatra. 3. A TDM (Turisztikai Desztinációs Menedzsment, vezetőjével, Panyi Zsolttal negyed éve készítettünk interjút), a Pro Szentendre Kft. (a „nekik” kifizetett összegeket az elmúlt két évben folyamatosan megkérdőjeleztük) és a Városi TV ilyen mértékű támogatását mi sem értjük, de biztosítjuk olvasóinkat, rákérdezünk, mire kérték és mire használják. 4. A Sport Célú Kft. esetében nem az a kérdés, hogy szükséges-e a működéséhez 3 millió forint, hanem az, hogy miért? Mi történt a sportcélú ingatlanokkal? Hogy áll a Kőzúzó utcai per? Milyen bevételei vannak ezekből a városnak vagy milyen célokat támogat kedvezményes bérbeadásukkal? A legfontosabb kérdés: miért írták át a korábban konszenzussal elfogadott sportrendeletet? Ennek megválaszolását kötelességünknek érezzük, reméljük, Fülöp Zsolt is segít ebben. 5. Uszoda, VSz Zrt, kötvény, valóban ezek határozzák meg Szentendre jövőjét, középtávon. Jogos a kérdés, miért jutnak ezekre 100 milliók, miközben nincs olyan múzeum, mely a szentendrei képzőművészetet bemutatná? A legszomorúbb az, hogy a kötvény 3,5 milliárdjából máig sem sikerült olyan beruházást megvalósítani, vagy legalább elkezdeni, mely hasznot hozna, pedig volt, van rá életképes javaslat. Hihetetlen, hogy miért nem használja az önkormányzat, miért nem került legalább megvitatásra a testület elé? De mindez nem függ össze a gyermekek étkeztetésével. HG -
KÉRLEK SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK…. SZJA 1% Napjainkban olyan sokan szorulnak segítségre, tudjuk nehéz választani. De a Szentendrei ÁRVÁCSKA Állatmenhely működtetéséhez nekünk ugyanúgy továbbra is szükségünk van a civil lakosság nagylelkű támogatására. 1 % adó = 1 % esély = 1 kutya élete Meggyőződhet róla, hogy az Öntől kapott pénzügyi támogatást állatmentésre, gazdakeresésre, a menhely kutya/cica lakóinak jobb ellátására, állatvédelmi oktatásra, a helyi kóborállat probléma enyhítésére használjuk fel. HÁLÁS KÖSZÖNETTEL! 1997 Szentendrei ÁRVÁCSKA Állatvédő Egyesület KkhT 2011. www.arvacska.hu Adószám:18675359-1-13 Bankszámla: Dunakanyar Takarékszövetkezet 64700076-10006234
XXI. évfolyam 4. szám
Öt komoly ok, ami miatt nem szavaztam meg a költségvetést Magyar Judit, MSzP A 2011. évi költségvetést nem fogadtam el az alábbi okok miatt, amelyek a gazdálkodás bizonytalanságát támasztják alá. Az első a hiány mértéke. Soha ilyen mértékű hiánnyal még nem tervezett szentendrei testület költségvetést. Sajnos a hiány nagy részét a nem kötelező feladatok finanszírozása teszi ki. Az előző évhez képest 50 %-al nőtt a működési hiány mértéke, melyet az előterjesztés a „központi támogatás reálértékének csökkenésével” magyaráz , és több, mint háromszorosára nőtt a felhalmozási hiány, melynek egyik magyarázata a 2010. évi ingatlanbevétel elmaradása. Akkor több fórumon is szóvá tettük, hogy a 2010. évi ingatlanbevétel (520 mFt) irreális. Nem is teljesültek a vagyongazdálkodás tavalyi évre előírt adatai (100 m Ft körüli bevétel realizálódott ingatlaneladásból.) A hiányt a városvezetés adóemelésből (ezt már tapasztalhatják a lakosok a Adó Iroda által kiküldött értesítőkből) és újabb hitelből kívánja finanszírozni így az adósság spirál, amiben benne vagyunk, csak tovább nehezíti a gazdálkodást, hiszen a felvett hiteleket vissza kell fizetni, amelyre nincs forrása a városnak és ráadásul ellehetetleníti Szentendre jövőbeni fejlődését. A második ok a 2011. évi tervezett ingatlanbevétel. Bár a tavalyi év előirányzatának kevesebb, mint fele szerepel a költségvetésben 250 mFt -, egyáltalán nincs biztosíték arra, hogy ez az összeg be is folyik. A vagyongazdálkodásban nem történtek szignifikáns változások, amelyek bizakodásra adnának okot és sajnos az ingatlanpiac jelenlegi helyzete sem kedvez a főleg
üdülőövezeti önkormányzati ingatlanok eladásának. Amennyiben nem teljesül az előírt 250 mFt ingatlanbevétel az a már így is nagymértékű hiányt növeli tovább. Harmadik okként az uszoda finanszírozás mértékét említem. A 2011-es évben 330 mFt-al támogatja az önkormányzat a V-8 uszodát (és még 30 mFt-ot költ az általános iskolai tanulók úszásoktatására, ami biztos bevétele a létesítménynek). Ebből 240 mFt a hiteltörlesztés és 90 mFt a működési támogatás. Már a tavalyi évben el kellett volna készülnie annak a pályázati kiírásnak, amely alapján másik üzemeltetőre bízzuk a V-8 üzemeltetését. Ez a pályázat a mai napig nem került meghirdetésre. Nekünk, mint testületnek a közpénzeket elsősorban kötelező feladatok finanszírozására kell fordítani. Az uszoda üzemeltetése nem kötelező önkormányzati feladat, ráadásul az idei évben a V8-ra szánt összeg akkora, mint a városban található összes óvoda önkormányzati saját forrásból nyújtott egész éves támogatásának a kétszerese. (Az óvodai ellátás kötelező feladata az önkormányzatnak miközben a szülők évről-évre férőhelyhiánnyal szembesülnek.) Én azt szeretném, hogy működjön uszoda a városban, de ne az önkormányzat finanszírozza a veszteséges üzemeltetést, mert jelen helyzetben ez a városra nagy terhet hárít. Negyedik indokom a 2008-ban, 3,5 mrd Ft értékben kibocsátott kötvény körüli egyre átláthatatlanabb állapot kialakulása volt. Sajnos Szentendre is azok közé a Fideszes vezetésű települések közé tartozik, akik az elmúlt ciklusban kötvényt bocsátottak ki, és akiket a jelenlegi kormány –
bár ígéretei másképp’ hangzottak – magára hagyott a financiális gondok konszolidálásában. A kibocsátáskori célok már a múlt homályába vesztek Két év múlva pedig megkezdődik a felvett hitel törlesztése több száz milliós terhet róva pluszban a városi költségvetésre, melynek forrását nem látom biztosítottnak. Ötödik okom bár volumenében kisebb, de időzítésében a legrosszabbkor hozott döntés a TV Szentendre támogatási összegének felemelése 6 mFt-ról 25 m Ft-ra. Egy több, mint 600 mFt-os hiánnyal tervezett költségvetésnél minden fillér számít. Így számomra érthetetlen, hogy hogyan szavazhatott meg 19 mFt-al több támogatási összeget a Fideszes többség erre a nem önkormányzati feladatra. Bár nem közvetlenül a költségvetéshez kapcsoló téma, mégis szinte folyamatosan érinti a városi pénztárcát a város tulajdonában lévő gazdasági társaságok eredményessége, vagy inkább veszteségessége. Elgondolkodtató, hogy vajon miért veszteséges az összes önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaság és az is, hogy a város vezetése miért nem tesz ez ellen. Az MSZP kormányzása idején közel 4 milliárd forintnyi pályázati pénz érkezett Szentendrére, melyben nem kis szerepe volt Szabó Imre országgyűlési képviselőnek, aki mindig szem előtt tartotta a város és a térség fejlődését. Most, hogy”azonos színű” a kormány és a város vezetése még inkább elvárható, hogy a városban található kapcsolati tőke kihasználásra kerüljön az itt lakók érdekében.
2011. március 5. Folytatás az 1. oldalról
Szentendrei
6 Puhl Márta, a Pénzügyi Iroda vezetője
Szakértő a költségvetésről pl. az iskolák és más intézmények közötti elosztásban már van döntési lehetőség, ha nem is nagy. Szabadabban lehet dönteni viszont a pályázatokkal még nem behatárolt fejlesztésekről és a támogatásokról. - A települések éves költségvetését elsősorban az határozza meg, mennyit oszt vissza az állam, másodsorban az, milyen egyéb, saját bevételeink vannak. Mennyit oszt vissza az állam?
- Ahogy mondani szokták, Ön régi motoros a szakmában. Mióta készíti elő a szentendrei költségvetéseket? - Az első ciklus még a tanácsi időkben, 84ben kezdődött és 94-ig tartott. Tíz év szünet u-tán, 2004-ben jöttem vissza. - Milyen különbségek vannak a tanácsi és az önkormányzati költségvetések készítése között? - Nagyon nagy. Az egész rendszer megváltozott és nem az egyszerűség irányába. Sokkal nehezebb az előkészítés, az egyeztetések a hivatali- és az intézményi vezetőkkel, a bizottságokkal, rendkívül időigényesek ezek a folyamatok. - Régen kevesebben szólhattak bele. - Igen, kevesebb ember döntött, kevesebb pénzről. - Az idei költségvetés végösszege 11 milliárd forint. Erre mondják a laikusok, elég lenne erre vagy arra a célra csak egy, vagy fél százaléka, az igazság viszont az, ennek az összegnek csak a töredékéről dönthetnek szabadon a képviselők. Adónem
2010 2011 tény terv eFt eFt építmény 196 013 330 000 magánsz. komm. 17 458 13 000 idegenf. éjsz. 3520 4500 idegenf. ép. 67 720 0 iparűzési 780 815 834 000 pótlék, bírság 16 259 14 000 talajterh. díj 7529 7500 összesen 1 089 314 1 130 000 gépjármű 230 000 230 000 - Az önállóság elsősorban abban jut érvényre, hogy kijelöljük a megvalósítandó célokat, pályázatokat keresünk hozzájuk. Ha pedig nyertünk, akkor meg kell valósítani, az a támogatás és az ehhez szükséges önrész nem használható fel más célokra. - A jelenlegi költségvetésben mekkora az az összeg, melyről valóban dönthet az önkormányzat? - Mintegy öt milliárd forint. Természetesen ez sem teljesen szabadon felhasználható, de
A teljes költségvetés önkormányzati hányada (%) bölcsőde 47 óvodák 50 Iskolák: Barcsay 46 Izbégi 45 Rákóczi 46 Templomdombi 57 - Ezt nemcsak az befolyásolja, milyen normatívákat szavaz meg az országgyűlés, hanem az is, hogy alakul Szentendre lakossága, az iskolába, óvodába járók, a szociálisan rászorultak száma. Az állami támogatás 2010-hez képest 42 millió forinttal nőtt, ugyanakkor a normatívák nem változtak, tehát a többlet a létszám(ok) növekedéséből adódik. A város másik jelentős forrását a helyi adók képezik. Bár jelentősen megemelték az építményadót, az összes adóbevétel alig változik. A tavalyi tervekhez képest 250 millió forinttal magasabbra számítunk idén, de a tavalyi tényszámokhoz képest valóban minimális a különbség. Ennek oka az, hogy a behajtások tartalékai kimerülőben vannak, másrészt az adóemelések mindig újabb hátralékokat generálnak. - Az önkormányzat legnagyobb „fogyasztói” az intézmények, elsősorban az iskolák. Kicsit engem is meglepett, hogy az állami normatíván felül már közel ugyanannyit tesz hozzá az önkormányzat. A 90es években ez még csak a teljes költségvetés 30 %-át jelentette. Mi az oka a megnőtt önkormányzati támogatásnak? - Elsősorban az, hogy az állami normatívák évről, évre csak a nominál értéküket tartják, az inflációt nem követik. Ez idén 6 %-os reálérték csökkenést jelent. - Szerencsés helyzetben vannak tehát a szentendrei iskolák, mert úgy tudom, a Pest megyei önkormányzat már semmilyen támogatást nem tud adni az általa „fenntartott” oktatási intézményeknek, pl. a Petzeltnek, a Móricznak. Már tavaly nehéz helyzetbe került a Zeneiskola és a Cházár András többcélú oktatási intézmény, a volt Bárczy. Ezek működésének fenntartására a
szentendrei költségvetésbe is beterveztek a képviselők 27 milliót. - A volt Bárczyt a kistérségen keresztül támogatjuk, a Zeneiskolára már 2010-ben is elkülönített forrást a szentendrei önkormányzat, de a megye nem szorgalmazta ennek felhasználását, nem kötött szerződést velünk. - Az új köztemető beruházása tavaly elkezdődött, idén folytatódna, átvett pénzeszközökből. Ez mit jelent? - Azt jelenti, hogy a Szentendrén nagyobb beruházást végrehajtani akaró néhány cég fejlesztési hozzájárulást ad át az önkormányzatnak, bizonyos feltételek teljesülése esetén. Ebből idén 110 millió forintra számítunk, melyet saját forrásból 70 millióval egészítünk ki. - Szerepel a költségvetésben bérlakások építése is. Ez komoly szándék? - Igen, az is mutatja, hogy a tervek elkészítésére 37 millió forintot állítottunk be. Várható, hogy a kormány ír ki erre a célra pályázatot, addigra szeretnénk, ha elkészülnének. Ellátottak (fő) 2010 2011 bölcsőde 80 98 óvodák 772 809 iskolák 2754 2906 napközi 381 618 étkező tanuló 703 886 Most már igencsak fogy a kibocsátott kötvény 3,5 milliárdja. Kiderült, a tervezett egy milliárd nem elég a sikeres pályázatok önrészéhez. Elsősorban a SZEI beruházás előkészítéséhez újabb 560 millió forint felszabadítása vált szükségessé, amit a bank csak súlyos feltételek mellett tesz meg. Ezzel együtt természetesen csökken a lekötött betétből befolyó kamat is. Az EU-s támogatással megvalósuló programok a meghirdetéskor 10 % önrészt igényeltek. A valóság e Ft-ban és %-ban, eddig: program összkiadás önrész rendelőintézet 1 192 428 42 óvodák 293 582 19 gát 1 305 765 2 !!!!! Belváros 1 108 528 19 Tavaly ebből 220 milliós bevételünk volt, idén 120 millióval számolunk. Az 560 millió felszabadításáról még nincs szerződésünk, még vitatkozunk ennek költségein. Jövőre el kell kezdeni a kötvény tőkéjének a törlesztését is, ez 200 milliós többlet kiadással terheli majd a városi költségvetést. Két megoldás lehetséges: vagy újabb hiteleket kell felvenni a hiány finanszírozására, vagy el
Hírlap kell érni, hogy a kötvény megmaradt részéből törlesszünk. - Ezzel egyre távolabb kerülünk attól, hogy a kötvény erre a célra rendelt részéből megtérülő, hasznot hozó beruházást hajtsunk végre. - Kétségtelen, hiányozna a 120 milliós kamatbevétel, de véleményem szerint a most megmaradó közel fél milliárd még nyújthatna erre fedezetet, de nem tudok ilyen elképzelésről. - Következő nagy „falat” a VSz Zrt. Az új vezérigazgató 100 milliós azonnali gyors segélyt kért, kapott húszat, kölcsönként, kamatra. - Ez a 100 milliós igény, a vezetőváltás után úgy jött, mint derült égből a villámcsapás. Azt gondolom, csak a 2010-es mérleg elkészülte után lehet megalapozottan dönteni ennek az összegnek az indokoltságáról. A cég szállítói tartozásai léteznek, de amíg a vizsgálatok nem történnek meg, csak tűzoltást fogunk végezni. - Másik nagy „falat” a V 8 uszoda és szabadidőközpont. Mennyi működési támo-
7 gatást terveztek idén? - Nagyságrendileg 20 millió forinttal kevesebbet terveztünk, mint tavaly, 90 millió forintot, ezen kívül 30 millióval támogatja az önkormányzat az iskolás gyerekek úszás oktatását. Az épület lízing díját, mely idén a kamattal együtt 240 millió forint lesz, az önkormányzat fizeti a banknak. - Szintén milliárdos tétel a lakótelepi Concerto program. - Ebből átutaltak az önkormányzat számlájára 100 millió forintot, de további előrelépésről nem tudok. - Végül még egy kérdés: a sport támogatására a tavalyival azonos összeg lett beállítva, az úszás oktatásán kívül 14,2 millió. Megkérdőjelezte ezt valaki? - Nem. - Visszatekintve az Ön által elmondottakra, nem tűnik tragikusnak a helyzet, az igazi gondok jövőre következnek. - Összefoglalva az éves költségvetést, a kötvény lekötött részének csökkenése miatti százmilliós kamatbevétel kiesés a működési oldalon hiányt okoz, melyet folyószámla
Bemutatkozik:
Dobner Péter, a Fűtőmű vezetője
- 1958-ban, Budapesten születtem, gyermekkorom java részét Szokolyán töltöttem, édesapám ott volt baptista lelkész. Munka és család mellett, 90-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen végeztem, mint épületgépész, de autószerelő mestervizsgám és gyakorlatom is van. Jelenleg is tanulok, igaz egészen mást, teológiát, nemsokára hitoktatói oklevelet szerzek. Jelenleg Budapesten lakom, de néhány év múlva szeretnék Tahitótfaluba költözni, ahol már kétéves koromtól a nyarak nagy részét töltöm, a baptista táborban. Nős vagyok, feleségemmel öt gyereket neveltünk, nevelünk. - Szentendrére hogyan keveredett? - Első itteni élményem még általános iskolás koromból van, egy rajzversenyen vettem részt. Tartós kapcsolatba akkor „kerültünk”, amikor itt találtam munkahelyet. Korábban egy fővárosi építőipari cég
vezérigazgatója voltam, melyet a részvényesek 2007 októberében megszüntettek. Ötven évesen másfél évig kerestem állást, több, mint hétszáz helyre küldtem el a jelentkezésemet, de a korom miatt már nem nagyon kellettem sehova. Szerencsére feleségemmel és egyik volt osztálytársammal közös tervező cégünk működött. 2009 áprilisában a szentendrei önkormányzat honlapján pályázatot írt ki a vagyongazdálkodási iroda munkatársának, erre jelentkeztem és elnyertem. Jogász és közgazdász kollégáim örültek, hogy jött egy műszaki. Amikor a Fűtőmű vezetője, Reményi András nyugdíjba ment, jelentkeztem az állásra, átkerültem az önkormányzattól. - Nem idegen tehát Önnek ez a terület. - Ennyire közelről még nem foglalkoztam távhő szolgáltatással, de épület-, létesítmény üzemeltetéssel már igen. - Mit talált új helyén? - Korához és eszközállományához képest jól és megfelelő biztonsággal, és egy összeszokott, megfelelően képzett, együttműködő csapattal működik a Fűtőmű, de nagyon sok a tennivaló, a szinte halaszhatatlanul felújításra váró rendszer-rész. - Az Ön posztján elsőrendű fontosságú a lakossággal való megfelelő kapcsolattartás, ugyanakkor kikerülhetetlenek olykor a konfliktusok. Az egyik ezek közül abból adódik, hogy korábban a Fűtőmű dolgozói kijártak kisebb-nagyobb javításokra a lakossághoz. - Pedig, a hőközpontban lévő csatlakozási
XXI. évfolyam 4. szám hitelből hozunk egyensúlyba. A felhalmozási oldalt a nagyberuházások teljesítése határozza majd meg. - Nem kizárt, hogy ezeknél is túllépik az előirányzatokat, nem lesz elég a számított önrész. - Valóban nem, ezért már most el kell kezdeni ostromolni a kötvényt kibocsátó Raiffeisen Bankot, további összegek „kiengedéséért”. Ugyanakkor, ha a nagyberuházások, reményeink szerint 2011-ben befejeződnek, dönteni kell egy új jövőképről, mert a fejlődés nem állhat meg. -hAlalpok – ezek felhasználásáról a szakbizottságok döntenek (M Ft): 2010 2011 Környezetv. 7 7 Városképi beruház. 1 0 Egyházi műemlék 3 0 Oktatási 1 2,2 Szociális 3 3 Egészségügyi 1 1 Kulturális 7,7 6,5 Sport 14,2 14,2
pont utáni rész, egyértelműen felhasználói vezeték, tulajdonosa a társasházi tulajdonközösség, a lakásokon belüli bekötővezetékek szelepek és fűtőtestek karbantartása pedig a lakás tulajdonosának a feladata. Ez még ma is sokaknak meglepetést okoz. Szeretnénk ezt a kérdést minden szempontból megfelelően rendezni. Összeállítunk egy szerviz csomagot, mi szívesen segítünk, tisztességes ellenszolgáltatásért. - Bevállalják az épületeken belüli hőelosztást? - A csatlakozási pontokon mindenütt megfelelő hőmennyiség megy ki az épületekbe. Ennek elosztása nem a mi dolgunk, de, ha megrendelik, esetleg átalánydíjas szerződéssel, igyekszünk segíteni. Meggyőződésem, a házakban meglévő rendszerekkel a legkedvezőtlenebb lakásokhoz kell igazodni, a többiben pedig szabályozni, de éppen ezzel van a legtöbb gond. Amikor megmutatom, hogy lehet szűkíteni vagy elzárni a radiátor szelepeket, van, aki azt mondja: Ő hozzá nem nyúl! - Az elmúlt években nagyon felhalmozódtak a lakossági tartozások. Mi a véleménye, hogy lehet ezt kezelni. - Valóban nagyon magas a kintlévőségünk, megközelíti az egy év alatt kiszámlázott hőmennyiség értékét. Azt gondolom, szociálisan érzékeny vagyok, de ebben a magas összegben szerepet játszik a fogyasztók felelőtlensége is. - A jelenlegi díjak megfelelőek? - A hődíj fedezi a gáz árát és a hálózati veszteségeket, de fejlesztési tartalék nincs benne. Az alapdíjat emelni kellene. - Szeretne innen menni nyugdíjba? - Igen, és Tahiban élni. H. G.
8
2011. március 5.
Nemcsak vízben, szárazon is Tavasz a V-8-ban Sokan ismerik, és egyre többen kedvelik Szentendrén és környékén a V-8 Uszodát és Szabadidőközpontot. Azt talán kevesebben tudják viszont, hogy az ún. vizes események mellett számos izgalmas, „száraz” programot kínálnak. A részletekről kérdezem Laczházy Sebastiant. - Valóban nagyon sok eseményre invitáljuk az érdeklődőket. Nem is tudom, hol kezdjem. Haladjunk talán időrendben. Következő nagyobb programunk a március 26-i egészségnap lesz, melyet a V-Med Egészségügyi Központtal közösen rendezünk. Ezen különböző diagnosztikai vizsgálatokon vehetnek részt az egészségükre figyelők. Szemész, kardiológus, gasztroenterológus, fül-orr-gégész várja a „pácienseket”. Azok számára, akiket testük kültakarója is érdekel a High Care Stúdió végez számítógépes állapotfelmérést. A komplex egészségi állapot megismerését aurafotózás segíti. Az embertársaikért tenni akarók véradáson vehetnek részt. - Ezek tényleg nem kifejezetten uszodai programok. Gondolom, azért nem szakítanak végleg a vízzel? - Sőt. Március 22-e a Víz Világnapja. Mi ezt március 19-ével kezdődő témahéttel szeretnénk emlékezetessé tenni, felhívva ezzel mindenki figyelmét a víz fontosságára. A Tiszta Vizet Közhasznú Egyesülettel közösen szervezzük a programokat, melyek közt helyet kap kiállítás, filmvetítések, középiskolák információs napja, kerekasztal beszélgetés, komolyzenei koncert a Vujicsics Tihamér Zeneiskola diákjainak közreműködésével. A záróeseményre előadásokat, bemutatókat tervezünk. - A jeles napok közül a másról is megemlékeznek? - Igen. A legközelebbi a Nemzetközi Nőnap. Március 8-án minden hozzánk látogató hölgyvendég ajándékot kap. - Mire gondoltak? - Az elgondolás megvan, de nem árulom el. Legyen meglepetés! A „vizes” héten tartott diák információs nap sem egyetlen esemény lenne, hanem egy sorozat. A következő időpont ot áprilisban, a Föld Napjára tervezzük. - Úgy tudom, tanfolyamoknak is helyet adnak. - Igen. Táncoktatás folyik a házban: salsa és hip-hop, illetve ritmikus sportgimnasztika tanfolyam működik.
- Rengeteg mindent felsorolt, s még csak a márciusnál tartunk. A folytatás is ilyen lendületes lesz? - A kiemelt napok közül a húsvétot és a pünkösdöt mindenképpen szeretnénk megünnepelni, de foglalkozunk április elsejei, gyerek és apák napi illetve kihívás napi események szervezésével. Árpilis 29-én Koltai Róbert színművész, májusban pedig Sándor György humoralista lép fel nálunk. - A kulturális programok mellett még mivel igyekszenek a vendégek kedvében járni? - Több, párhuzamosan futó akciónk is van. Január elsejével indult születésnapi akciónk. Minden szentendrei a születésnapján ingyen veheti igénybe az uszodát és a wellnesst. Szintén januárban indult a „Családi nap”. Minden hónap utolsó szombatján a családok (min. 3 fő) 50 %-os kedvezménnyel úszhatnak, „wellneszezhetnek” nálunk. Március elsejével indul pontgyűjtő akciónk. Minden 1000 Ft-os vásárlás után 1 pontot kap a vendég. 15 pontot összegyűjtve, akkor ezek 15 %-os kedvezménnyel beválthatók uszodai szolgáltatások igénybevételénél. Március elsejétől válthatók csak wellness jegyek. Hétfőtől péntekig 1500, szombaton-vasárnap 1700 Ft-os árban. Következő akciónk, mely hamarosan indul wellness + uszoda bérletet vásárló vendégeinket érinti. Minden bérlethez egy 3000 Ft értékű utalványt kapnak, melyet kozmetikai kezelésre válthatnak be a High Care szalonban. Web-lapunkat (www.v-8.hu) naprakész állapotban tartva igyekszünk pontos, széleskörű tájékoztatást adni vendégeinknek a programokról, eseményekről. - Köszönöm a beszélgetést és sok sikert kívánok. Firat
TŰZIFA ELADÓ ! 06 20 5 999-432
Digitális nyomda Kossuth L. u. 22, a Takarékszövetkezet mellett.
Névjegyek, szórólapok
Szentendrei
Értesítés Tisztelt Ebtulajdonos! A Földművelési Minisztérium 164/2008 (XII. 20.) FM rendelet alapján minden 3 hónaposnál idősebb ebet veszettség elleni védőoltásban kell részesíteni, minden évben! A Magyar Állatorvosi Kamara Pest Megyei Szervezete Szentendre Városában nem járult hozzá az ún. összevezetéses eboltások lebonyolításához. Ezért a szentendrei állattulajdonosok állatorvosi rendelőben vagy háznál oltathatják be állataikat. A 2011. évi kötelező veszettség elleni védőoltásra az alábbiak szerint lesz lehetőség a Dunapart Állatorvosi Rendelőben: 2011. március 1-től 2011. december 31-ig! Az új műszerekkel frissen kialakított Dunapart Állatorvosi rendelőben (Leányfalu, Móricz Zsigmond u. 22., közel a Határcsárdához, a 11-es út mellett) rendelési időben: Hétfőtől péntekig 9-12 és 15-18 óráig. Szombaton 9-12 óráig folyamatosan lehetőség van a védőoltás beadatására. A díjat az alább feltüntetett összegek tartalmazzák, semmilyen egyéb költség nem kerül felszámításra. A veszettség elleni oltás 3800 Ft, (a Magyar Állatorvosi Kamara határozata). 2010től minden állat könyvét kötelezően új, számozott könyvre cseréljük, ennek díja 500 Ft, amennyiben még nincs ilyen könyvük. A 81/2002 (IX. 4.) FVM rendelet értelmében 2003-tól kötelező az ebek féregtelenítése, a védőoltás beadásának feltétele. Kérem ezért, hozzon magával 10 kilogrammonként 200 forintot féreghajtó tablettára! A háznál történő eboltásokat előzetes bejelentés után (Leányfalu, Móticz Zs. u. 22., tel.: 06 26 381 790 vagy 06 30 9543 192 végezzük el. A háznál oltás díja 3800 Ft, plusz a könyv és a féreghajtó díja, Szentendre területén kiszállási díj nincs. A rendelőben és a háznál is kapható kombinált védőoltás (veszettség és a legfontosabb fertőző betegségek ellen véd), ára 8000 Ft. Az ebek veszettség elleni védőoltása kötelező, elmulasztása az eb elkobzását, valamint köz-, és állategészségügyi veszélyeztetés miatt szabálysértési eljárást von maga után. A macskák veszettség elleni oltása nem kötelező, de a fertőzések megelőzése érdekében minden macskatartónak ajánlott. Felhívom figyelmét, hogy más magánorvosok is szerveznek eboltást, erről külön értesítik a lakosságot, ahol lehetősége van védőoltás beadatására. Dr. Kovács Zoltán
www.digitalisnyomda.net
30 952-1972
9
Hírlap
SPORT Jótékonysági focigála a Kiképző Bázison Foci-mérkőzést rendeztek a napokban Szentendrén, az MH Központi Kiképző Bázis sportcsarnokában. A polgári kezdeményezésre megtartott jótékonysági meccs bevételét a szervezők a városi árvízvédelmi munkálatokhoz szükséges források kiegészítésére ajánlották fel. A nemrég felújított küzdőtér korszerű burkolata várta a FTC első osztályban focizó játékosaiból összeállított alkalmi csapatot, nevezetesen a kapus Justin Hábert és a középpályás sorból Dragóner Attilát, Maróti Bélát, Rósa Dénest, André Schembrit és Tóth Attilát. A szentendrei csapat főként öregfiúkból állt össze, köztük volt a szentendrei laktanya két hivatásos tisztje, Molnár Károly őrnagy és Vura Zsolt százados. Ugyancsak a szentendreieket erősítette dr. Török Balázs, Szentendre város alpolgármestere és Rósa Henrik, a népszerű Fradi-játékos testvérbátyja. A Rósa testvérek az igazságosság jegyében a két félidőben felváltva játszottak a két csapatban. Focigálára megtelt a sportcsarnok lelátója. Megtisztelte érdeklődésével a mérkőzést a város számos sportvezetője, a művészeti élet képviselői, köztük Ivancsics Ilona színművész. Amint az komoly mérkőzéseken szokás, itt is a Himnusz közös eléneklése nyitotta meg a játékot, majd a játékvezető sípszavára és a közönség szűnni nem akaró biztatása mellett elindult a labda. A kezdőrúgással egy négyéves kisfiú hozta játékba a bőrgolyót. A játék végig rendkívül sportszerűen, sérülésmentesen zajlott, persze nem hiányoztak látványos és gyors megmozdulások sem. A szünetben sem kellett nélkülözni a futballt. Ekkor ugyanis a kicsik, a Dunakanyar SE és a Barcsay Általános Iskola tanulóinak csapatai küzdöttek meg egymással. A második félidő igazi gólparádét hozott. Hol az egyik, hol a másik kapu előtt alakultak ki izgalmas helyzetek, amelyek általában látványos gólokkal fejeződtek be. A focimatiné során a játékosok mindvégig a közönséget megtisztelve komolyan vették a küzdelmet. A látvánnyal és az eredménnyel bizonyára a néhai Budai II Lászó, a szentendrei HM Kossuth SE korábbi edzője, az Aranycsapat kiemelkedő jobbszélsője, a Fradi és a Budapesti Honvéd játékosa is elégedett lett volna. A mérkőzés némi meglepetésre a hazaiak győzelmét hozta. Nagy küzdelemben a Fradi egy góllal alulmaradt, a mérkőzés 9:8-ra végződött. A focigála célja is teljesült, a belépőjegyekből és az adományokból hat számjegyű összeg kerekedett ki, amely a város árvízvédelmét szolgálja.
SPORT Városi kispályás labdarugó bajnokság II. osztály 5. forduló, 2010. február 12. Izbégi Sasok-Unicum 2:1 Ultra Violák-Magyar Méz 1:1 Izbégi Sasok-Püspökmajor III 1:3 Unicum-Magyar Méz 3:3 Sina Vill-Ultra Violák 3:2 Izbégi Sasok-Magyar Méz 5:1 Püspökmajor III.-Brigád 3:0 Sina Vill-Dunakanyar 1:5 Püspökmajor III.-Farkasvár 4:2 Törköly-Brigád 4:1 Farkasvár DSE-Sina Vill 2:1 Törköly-Dunakanyar 3:1 A tabella állása. Másodosztály Csapat M Lg:Kg Pont 1. Törköly 12 40:21 30 2. Izbégi Sasok 12 33:21 25 3. Brigád 12 27:22 24 4. Unicum 12 30:23 20 5. Ultra Violák 12 38:36 16 6. Püspökmajor 12 27:27 16 7. Farkasvár DSE 12 20:28 14 8. Sina Vill 12 19:31 13 9. Dunakanyar 11 21:24 10 10. Magyar Méz 13 19:42 6 Góllövőlista: 1. Roska J. (Unicum) 19 gól 2. Cseresznyés L. (Ultra V.) 13 gól 3. Cseresznyés I. József (Ultra) 11 gól VI. forduló, 2011. március 5. Családi házak, nyaralók, közintézmények generál kivitelezése, szerkezet építése, részfeladatok elvégzése: - utólagos alapmegerősítés, - köműves munkák, - szigetelés, - ács-tetőfedés, - villanyszerelés, - gyengeáramú rendszerek, - homlokzati szigetelés, - gipszkartonozás, - festés, mázolás, - burkolás, parkettázás, - térburkolás, kertépítési munkákat vállalunk. Tervezés, műszaki ellenőrzés. Cégünk referenciái a www.bovillbau.hu–n megtekinthetők. Elérhetőségünk: bodnar.imre@bovillbau.hu Telefon: 06/20 243-30-64 Fax: 06-26-385 413
XXI. évfolyam 4. szám
Kivitelezőt keres A Városi Szolgáltató Zrt.nyilvános ajánlattételi felhívást tesz eseti megbízási szerződés keretében többek között az alábbi tevékenységek elvégzésére: - Kézimunkaerő feladatok - Útfenntartási munkálatok - Téli útüzemeltetés - Fuvarozás,anyagmozgatás - Inert hulladék átválogatása, darálása - Parkfenntartási munkálatok - Munkaerőkölcsönzés A felhívás részletei megtekinthetők a www.vszzrt.hu weboldalon a Közlemények rovat 10. és 11.pontja alatt.
Pályázati felhívás ingatlan bérbevételre Szentendre Város Önkormányzata pályázati felhívást tesz közzé önkormányzati tulajdonú ingatlan bérbevételére: a Szentendre, 1865 hrsz-ú, természetben Bogdányi u. 1. szám alatt található 215m2 területű ingatlanon álló 115 m2 épület + 36 m2 pince alapterületű helyiség. Minden szükséges információt a pályázati kiírás tartalmaz, amely a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálati irodáján vehető át. A pályázatokat a Hivatal Iktatójába 2011. március 10. 8.30 óráig (Városház tér 3. I. emelet) kell benyújtani. Tájékoztatás telefonon: 26/503-377 Veszettség elleni EBOLTÁS -AKCIÓS áron a tavaszi időszakban, 3800 Ft/oltás! Szentendrén, az ÁLLATKÓRHÁZBAN. Ugyanitt AKCIÓS ivartalanítás és mikrochip behelyezés! Érdeklődni Dr. Szolnoki Jánosnál a 26-317-532, és a 30-9370-863 számon. Éjszakai, hétvégi ügyelet: 30-66-26-849 Rendelési idő: H-P: 8-20-ig, Szo: 9-12-ig.
Vállaljuk: kádak, zuhanykabinok és jakuzzik telepítését, beszerzését és egyedi kivitelezését. Rövid határidő, garancia. 06 20 51-12-136 www.uhs.hu
10
2011. március 5.
APRÓHIRDETÉSEK ÁLLÁS Takarítást, házvezetést, gyermekfelügyeletet, kertgondozást vállalok. 600 Ft/ óra, tel.: 06 20 266 1710. Takarítónőt keresünk alkalmankénti munkára. Érdeklődni: 06 20 235-4312.
INGATLAN Szentendrén, Püspökmajor lakótelepen eladó egy magasföldszinti 50 nm-es lakás. Irányár 9,2 M Ft. Tel.: 06 26 316 215, mobil: 06 30 307 7081. Szentendrén családi házas övezetben 186 nm-es, két lakószintes + tetőtér beépítéssel felújított ház eladó. Jó közlekedés, csendes környezet. T.: 06 20 399 6416. Tahitótfaluban részben felújított parasztház sürgősen eladó. (3 szoba, fürdőszoba, WC, amerikai konyha, pince, udvar, melléképület. Tel.: 06 20 516 0102 Eladó igényesen felújított, 68 nm-es, I. emeleti, egyedi fűtésű, társasházi lakás. Parkolás zárt udvarban. Tetőtér beépítési lehetőség. Irányár: 16,5 millió Ft. Tel.: 06 20 9721-928, 26 316-553. Szentendre kertvárosi részén, a Vasvári lakótelep csendes utcájában eladó 70 nm-es nappali + 2 hálószobás öröklakás. A nappali egy 6 nm-es lodzsára nyílik. A lakás gondozott új nyílászárók vannak és a belső hőszigetelés biztosítja a kellemes komfortérzetet. A fűtést cirkó, a melegvizet hőtárolós gáz-bojler biztosítja. Az árban benne foglaltatik egy földszinti tároló és egy garázs (üzlet), amelyben víz, villany, telefon van. Irányár: 20 millió Ft. Tel.: 36 70 225-9227. Szentendrén, a Bükkös parton 4962 nm alapterületű építési telek egyben eladó. Lakópark kialakítására is alkalmas. Érdeklődni napközben a 06 20 460-5893-as vagy este a 06 20 576-9332-es telefonszámon lehet. Szentendrén, a János utcában 1281 nm-es, összközműves telken ház eladó. A telek 30 %-ban beépíthető. Érdeklődni napközben a 06 20 460-5893-as vagy este a 06 20 576-9332-es telefonszámon lehet.
Albérlet! Pomázon 3 szoba összkomfort kiadó. 06 20 4628289, 06 20 961-8950.
SZOLGÁLTATÁS KÉPKERETEZÉS www.adeko.hu 06 26 327 881
Szentendrei
Takarító cég vállal igény szerinti takarítást, ablaktisztítást cégek és magánszemélyek részére. 06 20 9461-702. Kertrendezés, kertépítés, térburkolatok, támfalak, kerítések, kapuk építése, fakivágás, sitt, lom, gally elszállítása. 06 20 523-0253.
ADÁS-VÉTEL
Jó állapotban lévő, klasszikus mérnőki tervezőasztal eladó. Tel.: 06 20 516-0102.
Diplomamunkák, szakdolgozatok, névjegyek elkészítése. Fénymásolás, hőkötés, spirálkötés rövid határidővel. 312 858, egész nap. Sipos Sándor gázkészülék javító Szerviz, karbantartás, üzembe helyezés. Cirkók, kazánok, boylerek, konvektorok, tűzhelyek és egyéb gázkészülékek javítása. Tel.: 30 9413 468
Villany-és antennaszerelés, parabola is. Kisgépjavítás. Tel.: 316 710 este. 06 30 9914 732, Mócsai. Víz-, gáz- és fűtésszerelést, kisebb javításokat vállalok teljes ügyintézéssel. Tel.: 30 9706 475. Ács – bádogos – tetőfedő – szigetelő (hang és hő) és szerkezetkész ház építése. Megbízható. Tel.: 70 578-1468. Asztalos munkát vállalok., fából mindent. 36 30/319 7278, 26/318 219. Legköltségkímélőbben: Kisebb munkák térítésmentesen. Teljeskörű faipari – építőipari munkák (belsőépítészet, fém-, fa-, műanyag nyílászáróktól a kertépítésig, kerti bútorokkal). Nonstop szakipar, gyorsasztalos – zárszervíz – restaurálás. 00 36 20/533 0067
TUTTI 1001 aprócikk, Vasúti villasor 1. Várjuk 100Ft-os jellegű boltunkban! Kínálatunkból: ajándéktárgyak, kívánság lampion, háztartásban szükséges hasznos napi cikkek, tisztító- és tisztálkodó szerek, illatszerek, műanyag edények, háztartási vegyiáruk, minőségi mosószerek. Itt mindig, minden olcsó. Nézzen be hozzánk Ön is!
OKTATÁS Matematika-fizika szakos tanár korrepetálást vállal. Tel.: 312 962. NÉMET: a kezdetektől a nyelvvizsgáig. Egyéni, kiscsoportos, beszédközpontú, szakmai nyelvvizsgára felkészítő foglalkozások. Tel.: 06 20 589 0771.
Kedves Leendő Gazdim! Egy csodás cirmos, másfél éves fiú cica vagyok, Frici névre hallgatok, Kesztyű nevű cica barátommal egy fekete öt és fél éves kandúrral keresünk Téged, új gazdinkat. Nem szeretnénk feltétlenül egy helyen lakni, csak újra biztos helyen szeretnénk élni, szerető gazdáinkkal, akiket mi is szeretni fogunk! Kertben és lakásban is nagyon szeretünk lustálkodni. Kérlek, ha befogadnál, hívj fel minket a szerkesztőségben, számunk: 30 556 5000, vagy írj e-mailt (hirlap@szenhir.hu) címre, házhoz megyünk, képet küldünk magunkról!
EGYÉB Szentendrén, a 11-es főúton, a Paprikabíró utcai parkolóval szemben 42 nm-es üzlet és iroda, két autó részére saját parkolóval hosszú távra kiadó. 06 20 945 5362. Kiadó! Pomázon 80 nm-es üzlet bármilyen célra kiadó. 06 20 4628289.
Kovács Éva kerámia szobrok eladók. (Esküvői pár, Koszorúslány, Kismama, Kislány virágcsokorral, Guggoló kislány) Tel.: 06 20 516 0102. Öt darab új cserge takaró eladó Tel.: 06 20 516-0101.
A Püspökmajor lakótelep központjában, óvodával szemben, minden tevékenységre megfelelő, új építésű üzlethelyiség kiadó. Tel.: 06 20 550-8585.
TÁRSKERESŐ Ne ébredjen egyedül! Társkereső iroda, fényképes adatbázissal. 06 70 319 6084
Napi takarítást és nagytakarítást vállalok. 40-es profi. 70 277 99 55
Kandallóépítés, vízfűtéses, légfűtéses. 06 20 594-4458. Szentendrei megbízható nő takarítást vállal. 06 20 511 6735. Szobafestést, mázolást, tapétázást bútormozgatással, pormentesen, garanciával vállalok. 06 20 472-2509.
Digitális nyomda Kossuth L. u. 22, a Takarékszövetkezet mellett.
Névjegyek, szórólapok
www.digitalisnyomda.net
30 952-1972
11
Hírlap
SZENTENDREI TAVASZI FESZTIVÁL 2011. március 18 – április 2. Március 18. péntek, 19 óra, PMK LAJKÓ FÉLIX KONCERT Közreműködik: Brasnyó Antal (brácsa), Dresch Mihály (szaxofon) Belépőjegy: 3000 Ft Március 19. szombat, 10 óra, P’Art Mozi BÁBSZÍNHÁZ KAKAÓVAL A teknős és a nyúl versenyfutása a Trambulin Színház előadása, az előadás előtt kakaó, utána játszóház a gyerekeknek Belépőjegy: 800 Ft, 3 főre 2000 Ft Március 19. szombat, 19 óra, PMK RIDEG SÁNDOR: Indul a bakterház Zenés vígjáték két részben a Magyarországi Szerb Színház előadása (szerb nyelven, magyar feliratozással) Fordította: Rusz Milán Cseke Péter rendezése alapján színpadra állította: Rusz Milán Szereplők: Gyorgyev Branimir, Rusz Milán, Matoricz József , Dujmov Dragomir, Ember Tibor, Jurkovits Zorica, Bacsi Pavlovic Katarina, Kraljevic Ratko, Szkority Nikola, Rusz Igor Belépőjegy: 2000 Ft Március 20. vasárnap, 19 óra, Péter-Pál templom Pitti Katalin és Teleki Miklós hangversenye Pitti Katalin: ének, Teleki Miklós: orgona Műsoron: Bach, Mozart, Liszt Ferenc művei Belépőjegy: 2000 Ft Március 25. péntek, 10 óra, PMK ALMA EGYÜTTES Vidám, interaktív, családi koncert Belépőjegy: 700 Ft Március 25. péntek, 19 óra, PMK GHYMES Együttes: A szikraszemű Lemezbemutató koncert Az együttes új, 2010 októberében megjelent, három hónap alatt aranylemez kategóriát elért lemezének anyaga hallható a koncerten. Belépőjegy: 3000 Ft Március 26. szombat, 15 óra , PMK Tavaszköszöntő néptánc gála a Szentendre Táncegyüttes műsora A többszörösen kitüntetett együttes gyermek és felnőtt csoportjai, valamint az együttest vezető Kocsis Enikő és Fitos Dezső új mese táncjátéka is látható lesz az előadás folyamán, amely mind a gyermek, mind felnőtt közönség érdeklődésére számot tartó, igazi családi program. I. rész: A suszter álma - A Fitos Dezső Társulat előadása – szentendrei bemutató II. rész: „megvakult a botom” és „…ez életem, nincs rajta mit féltenem…” Belépőjegy: 1000 Ft Márc. 26. szombat, 17 óra, P’Art Mozi Novocento– Alessandro Baricco nyomán ILYÉS LÉNÁRD ÖNÁLLÓ ESTJE Belépőjegy: 800 Ft Március 26. szombat, 19 óra, Városháza ERIKA MIKAMI ZONGORAESTJE
A szapporói Liszt Ferenc szeminárium minden évben fantasztikus tehetségekkel ismerteti meg a Budapesti Tavaszi Fesztivál közönségét. Ezúttal Erika Mikami érkezik változatos és rendkívül igényes, nehéz programmal. A zeneszerzéssel is foglalkozó pianista a modern japán muzsikából is ízelítőt ad szentendrei koncertjén. Belépőjegy: 1500 Ft Március 27. vasárnap, 15 óra, PMK ESŐEMBER (RAIN MAN) az Orlai Produkciós Iroda előadása Szereplők: Kulka János, Nagy Ervin, Cseh Judit, Garas Dezső/Kézdy György, Urbanovits Krisztina, Simicz Sándor Rendezte: Anger Zsolt Belépőjegy: 3200 Ft Április 1. péntek, 19 óra, DMH A FAJOK EREDETE Írta: Tasnádi István, a színészek improvizációinak felhasználásával A Nézőművészeti Nonprofit Kft. előadása Szereplők: Mucsi Zoltán, Scherer Péter, Thúróczy Szabolcs Rendező: Dömötör Tamás Belépőjegy: 2500 Ft Április 2. szombat, 17 óra, P’Art Moz TITANIC TALÁLKOZÓ A Titanic jelenség – kiállítás Megnyitja Szemadám György képzőművész, író Játszik a Kalahári Nomád Jazz Band (17.30-18.30) Filmvetítés az elsüllyedt Titanicról (rövid dokumentumfilm) Kerekasztal beszélgetés A Titanic Művészeti Előre és Filozófikusságú Iskola tagjai és Barátai a Titanic szimbólum és jelenség máig ható üzenetével mutatkoznak be a szentendrei P’Art Moziban. A belépés ingyenes. Március 17-23-ig, P’Art Mozi CINEMA NORD – ÉSZAKI FILMEK HETE Szervezés és információ: Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft. 2000 Szentendre, Duna-korzó 18. Telefon: 06-26/312-657 www.szentendreprogramhu Jegyek kaphatók: Tourinform Szentendre, Bercsényi u. Duna-korzó sarok, telefon: 06-26/317965, 966 Az InterTicket országos hálózatában: www.jegy.hu Pest Megyei Könyvtár portáján, Szentendre, Pátriárka u. 7., telefon: 06-26/310222 Az előadások előtt a helyszíneken.
XXI. évfolyam 4. szám
Divatos kiállítások Szentendrén Hamarosan beköszönt a tavasz, és a budapestiek újból ellátogatnak kedvenc kirándulóhelyükre Szentendrére. A kirándulást legnagyobb örömünkre márciusban divatos kiállításokkal fűszerezhetjük a Salon de Bohéme-nek köszönhetően. A magyar alkotók portékáit árusító divatüzlet és showroom február 23. és március 30. között két tárlattal is kedveskedik a divat szerelmeseinek. Csömör Boglárka divattervező és Juhos Janka ékszertervező alkotásai kerülnek bemutatásra. Csömör Boglárka Laarka márkanév alatt kínálja csodálatosan kényelmes darabokból álló öltözékeit. A lágy sziluettek és szép esésű anyagok a praktikusság és egyszerűség jegyében készültek. Juhos Janka fiatal ékszertervező legújabb kollekcióját a légies szerkezetek jellemzik. Az ékszerek a levegő legkisebb rezzenésére is felelnek. “Ez a finom kapcsolat a környezettel, szolid eleganciával, és kiegyensúlyozott formákkal párosul. Az egy gócban kifeszülő a szálak, hajszálvékony huzalból épülnek fel, majd az anyagváltásnál lazán elernyednek. Végül, a záródásnál, rendeződik minden. Allegória az élettel” - olvashatjuk a showroom blogjában. 2011. február 23. - március 30. Helyszín: Salon de Bohéme (Szentendre, Péter - Pál utca 2/b.) www.hvg.hu
Viharveszély! Ne kockáz tassa házát, elektromos berendezéseit! VILLÁM ÉS TÛZVÉDELEM minõségi, német anyagokkal, precíz munkával. Mervill Nagy Péter, 06/30 9607-904. www.makft.eu Új Szentendrei Hírlap a Hírmondó Kft. lapja. Felelõs kiadó: a Hírmondó Kft. ügyvezetõ igazgatója Felelõs szerkesztõ: Kõszegi Judit Szerkesztõség és kiadóhivatal: Szentendre, Huba u. 6. Hirdetésfelvétel: - a HÉV végállomásnál lévõ zöldséges melletti újságos pavilonban; - Elõd u.15. Tel.: 314-700; valamint a szerkesztõség telefonján. E-mail: hirlap@szenhir.hu Tel.: 26 316-011, 20 4280-849 Fax: 26 500-533 Nyomdai elõkészítés: Hírmondó Kft. Nyomda: D,Sign Kft., Szentendre ISSN: 12190772
2011. március 5.
12
Szubjektív borkalauz II. A legutóbbi számban a baráti beszélgetések egyszerű, de szép borairól beszéltem. Ekkor merült fel bennem a kérdés, hogy miért kapcsolódik a fejemben az egyszerű, könnyebben megfejthető, lazább textúrájú bor főként két borszubkultúrához, az Alföldhöz és a Mátrához. Nem kell Petőfiig visszamennünk, hogy megállapítsuk, az egyszerű magyar néplélek sallangmentes létezési formájának szubsztanciája az Alföld. Sajnos már a börtönéből szabadult sas lelkű költőzseni sem igazán hitt abban, hogy túlságosan sokan éreznék át azt a szenvedélyes identitást, ami rá volt jellemző: „Szép vagy, alföld, legalább nekem szép!” Az is nyilvánvaló minden adatból, hogy a magyar hegyvidéki bortermelés mostohagyermeke a Mátra, mely egyébként a legnagyobb (7800 ha hasznos szőlőterülettel rendelkezik) történelmi borvidéke kis országunknak. Nyugodtan írjanak levelet azok a kedves olvasók a szerkesztőségbe, akik egy gyöngyössolymosi 2007-es kékfrankost előbb vesznek elő mondjuk a Vitáris pincészettől, mint egy szekszárdi Vidát vagy Taklert. Pedig… Tehát az egyszerű, nem bonyolult borok, vagy más megközelítésben a mindennapok borai szókapcsolatokhoz, leginkább a Mátrát és az Alföldet soroljuk. Miért? Aki kóstolta már Szőke Mátyás, Németh Attila, a Frittmann testvérek, Fonték borait, az nem biztos, hogy első svungra leemelné a polcról mondjuk akár a rozékirálynak titulált Dúzsi 2010-es rózsaborát, főként, ha már kóstolta Frittmannék rosé cuvée-jét, amin maga Frittmann István is ámuldozott, pedig kritikus természet. Van sajnos Magyarországon egy olyan tendencia, hogy miután beköszöntött a rendszeres változás, illetve a rendszerváltás időszaka, akkor fölfedeztük, hogy mi is van nekünk. Mikroklímánk, szép venyigénk, elnyomott borkultúránk, így hát hatalmas elánnal kezdődött el a tobzódás a jobbnál-jobb borok készítése terén. Ez főként a nyugati régiót érintette, hiszen Villány hatalmas bormarketinggel és persze kiváló borokkal árasztotta el Magyarországot, Észak-Európát. Divatja lett a presztízsboroknak, a francia testes, tannindús fajtáknak, újdonság volt az érzés, hogy másnap se fejfájás, se gyomorrenyheség, és a bor is finom. Az Alföldnek nem kedvezett az a szocializmusban kiváltságos állapot, hogy a Szovjet export nagy részét ők bonyolították. Viszont olyannyira nagy volt az igény a „jó” magyar borra, hogy olyan ősi alkohol-előállítási módszerekhez kellett folyamodni, amit csak egy hatalmas vegyészi munkaközösség bírt erővel. Ráadásul az Alföldön rengeteg olyan terület van, ahová szőlőt csak homok-
megkötés céljából ültettek. Ezek eredményezték azt a típusú bort, amit asztali bornak hívunk, kicsit savanyú, kicsit híg, de a mienk, ráadásul üt is. Ezeken a közvéleményt negatívan befolyásoló tényeken kellett felülkerekednie a nagyobb célokat, a minőségi bortermelést megcélzó borász mesterembereknek. A tények furcsa tréfája, hogy a legigényesebb alföldi pincészetek ma Soltvadkerten találhatók, ami hajdanán a műborgyártás logisztikai központja volt. Jó tizenöt-húsz évvel ezelőtt alaptétel volt számunkra, hogy borvásárlásnál szépen átvizsgáljuk a címkét, és ha meglátjuk rajta azt a szót, hogy Soltvadkert, akkor inkább hanyagoljuk azt a palackot, hiszen fő az egészség. Ma nálam ez fordítva van!( E sor szerkesztőinek volt lehetőségük tapasztalni a kiskőrösi - Soproni kékfrankost mint repi bort, tablettából.) Más oka is van azonban annak, hogy nem igazán becsüljük az említett borvidékeket. Ez az oka magából a szőlő fajtájából adódik. A minden évben kiváló minőséget hozó hagyományos fajtákat a téeszborok lejáratták, de sajnos ezen a borvidéken mondjuk a divatos Chardonnay nem ad egyenletes minőséget. Ezért maradt az Ezerjó, a Cserszegi Fűszeres, az Irsai Olivér. Ezek a borok is kiváló minőséget jelentenek alacsonyabb vagy inkább reálisabb árkategóriában. Ha betörhetne a piacra a jó minőségű alföldi és mátrai bor akkor az befolyásolhatná a divatos borrégiók árképzését is, optimalizálódnának a borárak. Egy kevésbé ismert kunsági borásztól hallottam, hogy kizárt az, hogy ötszáz-hatszáz forintnál többe kerüljön egy palack bor. Nincs semmi baj azzal, hogy a kiváló minőségű évjáratos, terméskorlátozással, kíméletes műveléssel, kézi szürettel előállított borok némelyike több ezer forintért váltható meg a polcról. A mindennapi fogyasztásra szánt magas minőségű borok esetében azonban jó lenne áresést tapasztalni, hiszen jelen pillanatban kevés a 700-1200 Ft körüli árfekvésben kapható igazán jó bor. Rajtunk áll, hogy váltunk-e néha Ezerjóra, Cserszegire, vagy a divatosabb francia-német ízvilághoz húzunk. Érdemes mindenkinek eljátszani a gondolattal, hogy néha-néha ezeket a magyar fajtákat vegye le a polcról. Egyrészt a változatosság gyönyörködtet, másrészt ezzel arányba kerülne a kelet nyugati tagozódású magyar borkészítés, és ez kiegyenlítené a nagyobb marketinggel rendelkező borászatok, régiók árképzését is. Kathona Krisztián Ízelítő borainkból, melyek legtöbbjét kétliteres kiszerelésben viheti el a kedves borszerető vásárló. Boraink legtöbbje évjáratos, a termelők
Szentendrei hetente frissen a hordóból fejtik Önök számára azokat a borokat, melyek palackos változatai is megbecsült, kiváló borok. Takler cuvée / Cabernet franc – Kékfrankos – Merlot 740 Ft/l Takler házasított fehér Chardonnay – Sauvignon blanc 590 Ft/l Takler rosé 2010 790 Ft/l Ludányi Szürkebarát /félédes/, Mátra 520 Ft/l Villányi Portugieser (száraz, félédes) 640 Ft/l Villányi Cabernet Sauvignon 2008 barrique 890 Ft/l Frittmann Ezerjó 580 Ft/l NYITVA TARTÁS Hétfő – Csütörtök: 14.00 – 19.00 Péntek: 14.00 – 20.00 Szombat, vasárnap: 10.00 – 20.00 Szentendre, Táncsics Mihály utca 1. János utca – György utca sarok 06 20 404-7907 Családi pincénkben szeretettel várjuk Önöket! Kathona Krisztián Kathonáné Péter Gabriella
Üzemeltetőt keres A Városi Szolgáltató Zrt. nyilvános ajánlattételi felhívást tesz Szentendre, Rév u. 2. szám alatt üzemelő buszparkolóban az alábbi tevékenységek elvégzésére: - nyilvános toalett felújítása, üzemeltetése A felhívás részletei megtekinthetők a www.vszzrt.hu weboldalon a Közlemények rovatban.
Tisztelt Ügyfeleink! ügyfélfogadási idő március 18-19-én Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2011. március 18-án (pénteken) az Okmányiroda és a Polgármesteri Hivatal ügyfélfogadási ideje 8-12-ig, és 13-16.00-ig tart, 2011. március 19. napján (szombaton) pedig zárva lesz. Megértésüket köszönjük! dr. Molnár Ildikó címzetes főjegyző
1% Egyetlen fillér többletáldozat nélkül, adója 1 %-ával támogathatja a kis- és nagycsaládosok érdekeinek következetes helyi képviselőjének, a Nagycsaládosok Szentendrei Egyesületének sokrétű tevékenységét. Adószám: 19186395-1-13 További információ: http://www.nsze.webkereso.info/