XXI. évfolyam 9. szám
2011. május 14.
Szentendrei olvasnivaló, kéthetente Munkát és lakást ... 2. old. Nosztalgia Szépségszalon 3. old. Vsz Rt lebetonozva? 4.old. Szemétügyekről 5. old. Puska 6. old. Fotópályázat 7. old. Pocsai Rita, Európa bajnok 8. old. Sárkányhajós fel! 9. old. Szentendrei bortörténelem 12. old.
Gyöngyszem... Sokan és szívesen nevezik (nevezték) Szentendrét a Dunakanyar gyöngyszemének. Távolról, a magasból talán még mindig annak látszik (Ady: „Még felülrõl nézve megvolna az ország...“). Az Új Szentendrei Hírlap ebben a sorozatában olyan „gyöngyszemeket“ mutat be, melyek csak közelrõl láthatók és bizony, hamis gyöngyök.
Szegénység Az ezredfordulón, a hajléktalan szálló indításakor azt gondoltam, a rendszerváltozás leszakadói közül is a legrászorultabbaknak biztosítunk fedelet a fejük fölé. Azoknak, akik nemcsak munkahelyüket vesztették el a villámgyors átalakulás miatt, hanem családjukat is. Sajnos az azóta felnövő generáció biztosítja az „utánpótlást”, a hajléktalanok száma nem csökken, inkább nő, erről Kovács Miklósnéval, a szálló alapítóvezetőjével beszélgetünk. Másfajta szükség szorítja a nagycsaládosokat. Az öröm gonddal is jár és bizony egyre többen veszik igénybe a Nagycsaládosok Szentendrei Egyesülete élelmiszer és más segítségét, melyekről Kapás Ferencnét, a fáradhatatlan elnököt kérdeztük. (2. old.)
Ára: 95 Ft
Felfegyverkezés Folynak az érettségik, írásbeli után, szóbeli előtt állnak a diákok. Utána elhagyják az „alma matert”-t, a tápláló anyát és „éretten” kerülnek ki, ami elsősorban azt jelenti, önálló döntésekre (is) kényszerülnek. A középiskolában, az én időmben még csak a „hagyományos” négy osztályos létezett, sok mindent megtanultunk, elsősorban jót, de a csibészséget is. Ez utóbbi legkedvesebb fajtája számomra a puskázás volt. Ez a Zaicz féle etimológiai szótár szerint az iskolában meg nem engedett segédeszközt jelent, tulajdonképpen felfegyverkezést. Nem újkeletű szó, először 1790-ben bukkan fel a magyar nyelvben. Nos, mi is fegyverkeztünk. A 6. oldalon Hidegkuti Gergely, városüzemeltetési tanácsnok emlékezik.
Északi fény Szeretettel meghívjuk Önt és családját zongorahangversenyünkre, amelyen zeneiskolánk növendékei játszanak. A hangversenyen finn, dán, svéd és norvég szerzők romantikus zongoraművei szólalnak meg. Tanár: Lakos Ágnes, Csizmadia Angelika A hangversenyt a zeneiskola nagytermében tartjuk.
2011. május 13-án, pénteken 18 órakor. Vujicsics Tihamér Zeneiskola, Szentendre, Dunakorzó 16.
A Malom A több, mint egy milliárdos Belváros rekonstrukció legnagyobb tétele a MűvészetMalom új szárnyának a felépítése, a teljes összeg mintegy harmadát erre fordítja az önkormányzat. Bizonyára szép lesz, csak… Tudomásunk szerint a Malom üzemeltetése és fenntartása tavaly kb. húsz millió forintba került, a bővítés után nyilván megnő ez az összeg. Nagy harc lesz 2012ben a csökkenő költségvetési forrásokért! Belvárosi kételyeinket több oldalon is olvashatják. -g-
2
2011. május 14.
Ha nyernék a lottón,
munkát és lakást ... Kovács Miklósné
nak. Ennek a korosztálynak már nincs esélye, a következőnek is csak akkor, ha dolgzohatnak. Ez a legfontosabb.
Kapás Ferencné
- Egyre többször találkozunk a szelektív szigetek körül emberekkel, elősorban férfiakkal, akik azt lesik, hoz-e valaki visszaváltható üveget. Feltételezem, egy részük hajléktalan. Van-e utánpótlás, ma is folyamatosan kerülnek emberek ilyen helyzetbe? - A 90-es évek elejétől foglalkozom segélyezéssel, ekkor alakult ki az a réteg, akiknek megszűntek a munkahelyei, azok, melyeket 8 osztállyal is el lehetett látni: a Kocsigyár, Papírgyár, Betongyár, a Márkaüzem, a budakalászi szövőgyár is biztosított ilyen munkalehetőségeket. Negyven éves korukra ezek a tisztességes, három műszakban dolgozók nem kaptak munkát, kicsúszott a lábuk alól a talaj. Ez a helyzet ma is, ezen a környéken azóta sincsenek számukra elérhető munkahelyek. Volt, hogy kérdezték tőlem, ha nyernék a lottón, mit csinálnék a pénzzel? Építenék gyárat, mellé munkásszállót, munkát és lakhatást adnék az embereknek. Egyre több a szegény, az élelem segélyezésen is egyre többen jelennek meg, különösen az utóbi félévben. Havonta 20-30 új ember jelentkezik. - Pedig ma már kevesebben vannak nyolc általánossal, valamilyen szakmáig eljutnak. - Ha visszaemlékezik a hajléktalan szálló indítására, az akkori lakóknak is volt szakmájuk, a maiak közöt is van egyetemi végzettségű. Nem ezen múlik a dolog, ma már nagyon kevés végzettség biztosít munkahelyet is. A szállóra az elmúlt hónapban két új ember jött. Rendes emberek, albérletben laktak, nincs káros szenvedélyük sem, ám a házigazda eladta a lakást, kisebbe költözött. 50 év körüliek, teljesen reménytelen elhelyezkedniük. Ha nemcsak hajléktalan szállót építettünk volna 12 évvel ezelőtt, hanem még több olcsó bérlakást, szálláslehetőséget és munkahelyeket, akkor ezek az emberek is el tudnák magukat tartani és nem guberálná-
Szentendrei tízen nem élnek a lehetőségekkel, náluk nagyobb az anyagi biztonság. - Az elmúlt években miként változott az akciókban részt vevők száma? - Az utóbbi két évben jelentősen megnőtt a taglétszámunk, nagyon nagy az igény az élelmiszer és más adományokra. Ma már egy flakon öblítőért is eljönnek, az is fontos segítség. Ami komolyan felhívta ránk a figyelmet, az a háztartási gép csere és az izzó pályázat volt. - Elmondaná, miről van szó? - Le kellett adni a régi – 8 évesnél idősebb – mosógépet és a hűtőszekrényt, helyette saját maguk által kiválasztott típust vásárolhattak. Mosógép esetében 60 ezer, hűtőszekrény vásárlásához „A” energia osztályúhoz szintén 60 ezer, „A+” –os esetében 70 ezer forint támogatást kaptunk. Tehát, ha egy család mindkét lehetőséget igénybe vette, 130 ezer forint támogatáshoz juthatott. Az izzócsere akcióban családonként 40 ezer forint értékű energiatakarékos izzóra lehetett pályázni, cserébe a régi, a köztudatban csak villanykörteként ismert izzókat kellett leadni. Ennek finanszírozását az azóta már megszűnt Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium indította, majd több szervezeten keresztül átkerült az Energia Központhoz. - Évente mekkora értékű támogatáshoz juthat így, Önökön keresztül egy nagy család? - Sosem számoltam utána, szerintem tartós élelmiszer vonatkozásában 10-15 ezer forint lehet az éve megtakarítás. - Hány akció van? - Évente öt-hat, de ez szinte folyamatos munkát jelent, hiszen hiába hirdetjük meg az átvétel lehetséges időpontját, többen nem tartják be, így folyamatosan viszik el. - Legközelebb mi érkezik? - Liszt, tészta, italpor és diabetikus keksz, utóbbit nem tudom, kinek fogom kiosztani…– mondja Kapás Ági, amikor éppen belép a kapun egy hölgy, aki rávágja: - Nekem, mert a fiam cukorbeteg.
Egy család anyagi körülményei sok mindentől függnek, a munkalehetőségektől, az esetleges szenvedélybetegségtől, de normális körülmények között meghatározó az is, hány gyereket vállaltak, nevelnek. A Nagycsaládosok Szentendrei Egyesületének elnöke, Kapás Ferencné, Ági évtizede osztja az élelmiszer és egyéb csomagokat. Házuk sokszor raktárként néz ki, a kertben, sátor alatt tárolják, ami legutóbb érkezett. - Az élelmiszer támogatásokat a Élelmiszerbank Egyesülettől és a Magyar Ökomenikus Szeretetszolgálattól kapjuk, a Nagycsaládosok Országos Egyesületén keresztül. Ők a cégek karitatív célú ajándékainak nagybani szétosztásában vállaltak szerepet. Nemcsak élelmiszert kapunk, hanem mosószert, öblítőt, tisztítószert is, és nagyon sokan hoznak be más adományokat, karitatív szemléletű vállalkozások, állampolgárok. Összeállította: Horváth Gusztáv - Most mit oszt? - Paradicsomos bab- és borsó konA hajléktalan szálló nem lomtár, kérik, ne hozzanak zervet, szőlőcukrot és bébi ételt. Álide használhatatlan homikat. talában tartós élelmiszereket kapunk, de előfordult már üveges ajvár, vödrös ketchup, mindenki hozta az üveget és szétmértük. - Hány ember, család tart igényt erre a lehetőségre? - Kilencvenhat tagcsaládunk van, közülük mintegy
3
Hírlap
Nosztalgia Szépségszalon Az álomból valóság lett Mostanában nem egyszerű dolog Szentendre belvárosában sétálgatni. Épül a rendelőintézet, folyik a rehabilitáció, új burkolat kerül a Fő térre. Reméljük, a rengeteg pénz, munka, a sok kellemetlenség nem lesz hiábavaló, és városunk történelmi magjának képe végre méltó lesz a Dunakanyar címhez. Kicsit távolodva a munkálatoktól a Rákóczi utca már békésebb képét mutat. A 11-es felé közeledve, a régi varroda, varrógép javító épületén különös tábla „Nosztalgia szépségszalon”. Megnézem belülről is. A berendezés a 20-as 30-as éveket idézi. Az álló szolárium falain régi plakátok. A polcokon táskarádió, régi tárgyak. Érdemes lenne elbeszélgetni a tulajdonossal. A hölgyek már hívják is. Leülünk, beszélgetünk.
- Laár Péternek hívnak. Én nem itt születtem, feleségem, Éva a szentendrei. 1997ben házasodtunk össze. 1999-ben a Püspökmajor lakótelepre költöztünk első gyermekünkkel. Itt éltünk 2003-ig, amikor is Leányfalun vettünk házat. - A költözéssel nem szakadtak el Szentendrétől? - Egyáltalán nem. A gyerekek ide jártak óvodába, iskolába, a Szent Andrásba. Feleségem a Zeneiskolában tanít, fuvolaszakos. Így aztán naponta megfordulunk Szentendrén. - A sok utazgatást elkerülendő jöttek vissza Szentendrére? - Nem egészen, a varroda tulajdonosa szerette volna megvenni a leányfalui házunkat, illetve cserét ajánlott. Eleinte hallani sem akartam a cseréről, hiszen az épület szörnyű állapotban volt, de azután megláttam benne a lehetőséget. Toldozott, foldozott ipari ingatlan volt. Nem a kedvező vásárlás motivált, hanem a felújítás, az átalakítás. - Már ekkor is üzletben gondolkodtak? - Nem. Ez a döntés tavaly született. Igaz, 10 éve dédelgetjük az ötletet, mostanra érett be. - Miért pont szépségszalont nyitottak? - Feleségem régi álma volt. Mikor annak idején beszéltünk róla, elvégzett minden ilyen irányú iskolát, vagy 12 képesítést szerzett. Megtanulta a gyógypedikűrt, beleásta
magát a gyógykozmetikumok világába. Engem maga a szolgáltatóipar, ezen belül is a szépségipar érdekelt. Nagyon zavar, hogy a különböző szalonokba belépve a vendéget egy össze-visszaság fogadja. az asztalokat kiadják, akik azután maguk ízlésének, szokásainak megfelelően alakítják munkahelyüket. Egy olyan üzletet képzeltem el, ahol minden egyetlen egységet alkot. Mi nem vállalkozókkal, hanem alkalmazottakkal dolgozunk. Igyekeztünk mindent, a bútortól a zenéig, a legapróbb részletekig összehangolni. - Éva is a szalonban dolgozik?
XXI. évfolyam 9. szám - Igen, de továbbra is tanít a zeneiskolában. - Milyen szolgáltatásokat kínálnak? - Kozmetika, fodrászat, manikűr, pedikűr, műköröm, szolárium, 3D műszempilla, masszázs, művészhenna, gyógypedikűr, talpreflexológia. - Miben különbözik a gyógypedikűr a hagyományostól? - Valahol félúton van az esztétikai pedikűr és a sebészet között. Orvosi eszközökkel végez olyan beavatkozásokat a lábon, melyeket egy esztétikai pedikűrös már nem vállalna. - Mennyire elégedett a forgalommal? - 2010 októberében nyitottunk. Azóta, nem minden büszkeség nélkül mondom, minden hónapunk nyereséges volt. Ez nem azt jelenti, hogy teljesen be vagyunk táblázva. Van még szabad kapacitásunk. - Terveznek-e valamilyen változtatást? - A vendégek visszajelzései alapján nyitottak vagyunk minden változtatásra. Egyetlen szolgáltató cég sem engedheti meg magának, hogy figyelmen kívül hagyja a vendég véleményét. - Milyen reklámeszközöket használnak? - Különböző akciókat hirdetünk. Például Valentin napon pároknak 2 x 6 perces szolárium lehetőséggel kedveskedtünk. Van pontgyűjtő füzetünk, mellyel visszatérő vendégeink hűségét szeretnénk meghálálni. Március 5-én nyílt napunk volt, ahol bemutatókat, tanácsadást tartottunk. Az aznap bejelentkezők 20 % kedvezményben részesültek. Most fogunk egy reklámfilmet forgatni, melyet közösségi oldalakra helyezünk majd fel. - Mit üzen olvasóinknak? - Természetesen minden kedves olvasót várunk sok szeretettel. Nálunk kortól függetlenül minden vendég megtalálja azt, ami számára fontos, legyen az a környezet, minőség vagy kicsiknek játszósarok és nem utolsó sorban mindezt, átlagos áron. - Köszönöm a beszélgetést, és további sikereket kívánok. cf
2011. május 14.
VSz Zrt. telephelylebetonozva? Csatlakozásunk az Európai Unióhoz számos kötelezettséget rótt Magyarországra, a hulladékgazdálkodás területén is. Az egyik legfontosabb: jelentősen csökkenteni kell a véglegesen lerakásra kerülő mennyiséget, tehát amit lehet, hasznosítani kell, bizonyos korlátozással ebbe beleértendő az elégetés is. A másik: be kell zárni és rekultiválni az EU-s előírásoknak nem megfelelő lerakókat. Mindkettő sok-sok pénzbe kerül, ám az Unió forrásokat is biztosít végrehajtásukhoz, melyekre pályázni lehet. Tekintve, hogy lerakók esetében sok milliárdos beruházásokról (sok százezer lakosról) van szó, kis (magyar) cégek nem rúghatnak labdába, bár a források csak az önkormányzatok számára elérhetőek. A már megvalósultak és a még előkészítés, ill. pályázati szakaszban lévők mögött minden esetben „multik” állnak. Miután Kéki II. bezárt és közkívánatra nem nyílt, bizonyára nem is nyílhatott volna új lerakó Szentendrén, a lakosság hulladékát az akkor legközelebbire, a bicskeire hordta a VSz Zrt, természetesen jó pénzért. A bicskei és a régió másik nagy lerakójának, a tatabányainak az üzemeltetője, formailag a két önkormányzat közösen indított 2004-ben EU-s projektet, melyhez a szentendrei önkormányzat is csatlakozott, ez a Duna-Vértes projekt. A program most jutott el a pályázat beadásához, a végleges döntések meghozatalához. Időközben, az M0-ás híd megépítésével Szentendre számára jóval közelebbi, tehát gazdaságosabb lenne a csömöri lerakóra hordani a kommunális hulladékot, kétségtelen ugyanakkor, hogy a Duna-Vértesből való kilépés nem kockázatmentes és bizonytalanná tenné Kéki II. rekultivációjának befejezését is. A képviselő-testület ezt nem vállalta, aminek elsősorban az a következménye, hogy a VSz Zrt. Szabadkai utcai telephelyén hosszú évekig (évtizedekig) fogadni kell a Dunakanyar tőlünk északra fekvő településeinek a hulladékát is. Időközben kiderült, hogy a bicskei lerakó bővítését nem engedélyezték, így hamarosan már Tatabányára kell vinni a mi szemetünket is, ami nyilván drágítja a szemétdíjat. H. G.
Szentendrei
4 Ami itt folyt...
Napi 100 milliós kötbér Titkos szerelmi fészek állami cégvezetőknek Egerben Az Északmagyarországi Regionális Vízmű (ÉRV) Zrt. korábbi menedzsmentje titkos luxus apartmant és nagy értékű sportkocsikat vásárolt magának. Volt olyan ingatlan, amelyet úgy adtak el valakinek, hogy a cége még nem is létezett az adásvételi szerződés aláírásakor. ...Az állami tulajdonban lévő Északmagyarországi Regionális Vízmű (ÉRV) Zrt. korábbi menedzsmentje három, 3 ezer köbcentiméteres Opel Insignia sportkocsit bérelt magának, daraboként 663 ezer forintért, 2007 és 2010 között…. A vizsgálók észrevették, hogy a cég Eger belvárosában egy 46 négyzetméteres „üzemegységgel” rendelkezik. Mivel a vízszolgáltatás ezt semmilyen szempontból nem indokolta, ezért megvizsgálták az ingatlant, amiről legnagyobb döbbenetükre kiderült, hogy egy minden kényelemmel berendezett luxuslakás, amely a dolgozók elmondása szerint az előző vezetés „kizárólagos kényelmét” szolgálta…. Egy kivitelezési számláról kiderült, hogy az ÉRV 20 millió forintot fordított egy 100 négyzetméteres lázbérci ún. „műszerjavító műhely” felújítására is. Az átvilágítók helyszíni eljárása során kiderült, hogy műhely valójában egy minden kényelemmel felszerelt apartman…. A vállalatot egyébként is a kizárólagos „udvari” beszállítók rendszere, a verseny teljes hiánya jellemezte; volt olyan társaság, amely az óraleolvasásoktól, a földmunkákon át a gépkocsibérletig minden pályázatot megnyert. Ilyen volt a Sirokon végrehajtott félmilliárd forintos beruházás, ahol a pályázók közötti sorrendet az általuk vállalt napi kötbér mértéke döntötte el. Az egyik pályázó – véletlenül éppen az udvari beszállítók közül - a többi pályázóval szemben ötvenszeres napi kötbért vállalt, azaz késedelem esetén naponta 100 millió forint megfizetését, amely önmagában kétségessé teszi a pályázat tisztaságát. Ingatlanmenedzser.hu
Tourinform
10 ország szakemberei Szentendrén A WEXEdU Alapítvány 2011. május 2327 között „Organising high quality LdV learner’s mobility” (Minőségi Leonardo da Vinci tanulói mobilitások szervezése) címmel CEDEFOP szakértői tanulmányutat szervez Szentendrén a 10 európai országból érkező 12 fős szakértői csoport számára. A nemzetközi szakértői csoport olyan hatékony mechanizmusok megismerésében és kidolgozásában vállal szerepet, melyek alkalmazása a mobilitásban résztvevőket segítheti abban, hogy a szakmai gyakorlat a lehető legjobban illeszkedjen egyéni tanulmányaikhoz, készségeikhez, és fogadó intézményük profiljához. Ennek keretében szakmai előadásokra kerül sor a magyar szakképzés helyzetéről a munkerőpiac igényeinek tükrében, látogatásokat teszünk Leonardo nívódíjas szakképző intézményeknél Budapesten, illetve a WEXEdU Alapítvánnyal együttműködő cégeknél, ahol a projekt keretében hazai szakemberek mentorálják a külföldről érkező diákokat, valamint kerekasztal beszélgetéseket folytatunk a projektek résztvevőivel: hazai szakemberekkel, kiutazó és ideutazó diákokkal, kísérőtanárokkal. Nagycsaládos tábor a 7-14 éves gyermekeknek Tábor helye: Borsosberény Időpont: augusztus 1-5-ig (hétfőt-péntek) Címe: ,,Utazás térben és időben” Programtervezet 1. napkedéssel Borsosberénybe, majd a turistaház „belakása” 2. nap Utazás a múltba — kirándulás, várlátogatás 3. nap Jó idő esetén strandolás 4. nap Utazás a jövőbe (Ilyennek képzeljük a világot 100 év múlva) 5. nap Táborbontás, hazutazás Költsége: 10 000 Ft/fő. A jelentkezéseket érkezési sorrendben tudjuk elfogadni, a részvételi összeg 50 %ának befizetésével. A második részt június 30-ig kell befizetni. A jelentkezéseket e-mailben (elnok@webkereso.info) vagy telefonon (06-20/3977375) történt időegyeztetés után személyesen várom.
Felújítják és alaposan kibővítik a Dumtsa Jenő utcai Tourinform irodát is. Csak… Vajon ettől színvonalasabb lesz a szentendrei idegenforgalom? Mivel mindkét tervezett szálloda, a Pap szigeti és a Castrum területére tervezett megvalósítása is egyre távolabb kerül a realitástól, mitől változna meg a jelenlegi, városunkon csak „átszáguldó” turizmus? Miből lenne haszna az önkormányzatnak? Mit tudnak majd ajánlani a megszépült tájékoztató irodában?
Hírlap
Lomtalanítás II. ütem: 2011. május 14. Körzet: Boldogtanya – Petyina – Tyúkosdűlő – Papsziget – Szarvashegy városrészek, valamint az Ady Endre út III. ütem: 2011. május 21. Körzet: Belváros (Dunakanyar krt. – Duna által határolt terület), Pannónia telep (Vasúti Villasor – Pannónia u. – Telep u. – Dera patak által határolt terület) IV. ütem: 2011. május 28. Körzet: Pismány (Sztaravodai út – Dunakanyar krt. – Cseresznyés út – Napos sétány által határolt terület) V. ütem: 2011. június 4. Körzet: Izbég (Bükköspart – Füzespark – Vasvári ltp. – Sztaravodai út – Dömörkapu által határolt terület) A lomtalanítás során a nagydarabos hulladék mellett kihelyezhető zöldhulladék is, zsákokba téve!Egyéb(nem nagydarabos)hulladékot nem szabad kihelyezni zsákba,és a VSz Zrt. nem is szállítja el azokat! Kérjük, hogy a lomot legkésőbb az ütemtervnek megfelelően, szombaton 9.00 óráig helyezzék ki. A késve kihelyezett lomot nem áll módunkban összegyűjteni. További információkért keresse fel honlapunkat www.vszzrt.hu vagy hívja: 06 26 501 026
Lomtalanítás? Nem sikerült valami fényesen a lomtalanítás I. fordulója. A Vasúti Villasor és a Bükkös patak közti terület – közte Püspökmajor lakótelep és a Radnóti utca is - nagyobbik részéről szombat helyett csak a következő hét elején szállította el a kitett mindenfélét a Városi Szolgáltató. Kérdésünkre Somogyi Zsolt vezérigazgató úr azt válaszolta, hogy a lakók ismét fegyelmezetlenek voltak és csak szombaton tették ki a lomokat. Több százan tudjuk bizonyítani, hogy nem így volt, pénteken este (szinte) mindenki kipakolt. Reméljük, a folytatás jobban sikerül. -h-
5
XXI. évfolyam 9. szám
Olvasó az Olvasóhoz
Szemétügyekről Az Új Szentendrei Hírlap „Olvasóink írják” rovatában olvasók Írják meg véleményüket, többségében kritikus hangnemben Szentendre mindennapi életéről. Nos, a javasolt „Olvasó az Olvasóhoz” rovat célja az volna, az egyik olvasó által leírt közérdekű javaslathoz, panaszhoz a lap más olvasója, esetleg többen is hozzászólhassanak, egyetértve, kiegészítve, esetleg ellentmondva annak. Kövesse a leírtakat a megvalósítás, rátérek témámra. Az Új Szentendrei Hírlap április 16-i számában Tari István olvasói levélben kifogásolja, hogy szemetes kukájából annak tartalmát a városgazdálkodás dolgozói nem ürítették ki. El- és beismeri, hogy a szemétszállítási díj befizetését igazoló szelvény nem volt a kukára ráragasztva, sérelmezi azonban, hogy lakásásba nem csöngettek be, hisz a címke nála volt, csak elfelejtette ráragasztani. Tisztelt Olvasótársam! Nem vagyok sem felkért, sem felkéretlen prókátora a VSz Zrt-nek, bár szemétszállítási témában „sógorságban, komaságban” vagyok vele. Feleségem a Fővárosi Köztisztasági Vállalatnál dolgozott 40 éven keresztül, kezdeményezője volt a kukások új premizálási módszerének. Lényege? Ha a szemétgyűjtő és szállító kocsi munkabrigádja a kötelező körzeten kívül még egy körzetet elvégzett, prémiumban részesült. Ha panasz érkezett valamilyen okból, annak fontosságához mérten csökkent a prémium. „Fut a kukás”, ez volt akkoriban a lapok hasábjain a visszatérő szlogen. Hogy kisvárosunkban van-e ilyen premizálási módszer, nem tudom. De azt igen, ha a „kukás”, nevezzük így, nem lesz sértődés, minden ilyen esetben becsönget és várakozik, akkor bizony nem fejezheti be munkaidőben a kukák ürítését, ily módon más, a címkét tényleg tartalmazó kukák ürítése elmaradhat.
Hadd tegyem hozzá, s ez tán a legfontosabb, a mi utcánkban és környékén már a reggeli órákban ott állnak a kapubejáró előtt a teljesen kiürített, kitakarított kukák, nincs visszamaradt szemét. S végül, ami távolról sem lényegtelen, ha találkoztam velük, köszönésre visszaköszöntek, csak udvariasságot tapasztaltam.
Befejezésül hadd írjak le néhány megmosolyogtató emléket, feleségem említett munkahelye és a magam fővárosi tisztviselő korából. 1946-ban a fővárosi tisztviselők besorolását és az ahhoz kapcsolódó fizetéseket vizsgáltuk felül. Több alkalmazott, főként az altisztek személyi lapján első állásként az volt feltüntetve: csengettyűs, általában 16-18 év közötti fiatalemberek voltak. A csengettyűs fiú dolga az volt, hogy a ló vontatta szemétszállító kocsi előtt haladva becsöngetett a soron következő házakba és kiabálta: Jön a szemetes! A két világháború között, de még a 45 utáni években is a szemétszállító lovaskocsi vezető ülése mögött különböző célú zsákok voltak. Ezekbe helyezték a szállítandó szemétben fellelhető, háziállatok etetésére felhasználható száraz kenyeret, ételmaradékot. A szemétlerakókat guberálásra, fizetéstérítéssel kiadta a főváros. Nota bene! A főváros számos fontos közterülete szemétre épült. Szemétdombon terül el pl. a Keleti Pályaudvar, a Boráros tér, a Móricz Zsigmond körtér. Olvasói üdvözlettel Dr. Károly István Ny.sz:00901/2009
Kereskedő, boltvezető képzés május 13-tól 50 órában! Díja: 50 000 Ft *** Sportedzői tanfolyam május 23-tól 100 órában! Az elméleti képzés díja: 70 000 Ft Gyakorlat: megállapodás szerint.
Lom Püspökmajorban, hétfőn
Munkanélkülieknek 10 % kedvezmény! Bővebb felvilágosítás: iroda@tanpalyaudvar.hu, www.tanpalyaudvar.hu vagy 20 589-0771.
2011. május 14.
Szentendrei
6
Puska
Puskáztam-e diákkoromban? Hogyne. Ez nem jelenti azt, hogy büszke vagyok rá, de nem lenne értelme letagadni sem. Általában elég jó, de nem kiváló tanuló voltam, a gimnázium végéig 4-es 5-ös jegyeim voltak. De voltak ”rémtárgyak”, amelyekkel küszködtem. Nekem ugyanis az „adatmemóriám” pocsék. Így a történelmi évszámok, a biológiai virágképletek gyakran kötöttek ki apró cetliken. A kedvenc témák azonban tabunak számítottak, a fizikát például még szerettem is tanulni. Az egyik „puskázós”, emlékem mégis pont e tárgyhoz kötődik. Volt egy osztálytársnőm, akinek nem igazán volt közel a szívéhez a fizika és tudtuk előre, hogy felelni fog. Készítettünk egy bütykölt mikrofont, amely az FM rádió frekvencián sugárzott. 1995-öt írunk, azaz nem volt még mobiltelefon meg mp3 lejátszó, de rádiós walkman-je szinte mindenkinek volt. A mikrofont beállítottuk 102 MHz-re, a walkmant is és a fülhallgatót leukoplaszttal eltüntettük a hosszú haja mögött. Ő a táblánál, én a padban, a mikrofon a pulóverem ujjában. Amíg csak kérdéseket
kapott, addig nem volt baj, a kérdés közben már súgtam a választ. Amire nem készültünk az a táblai munka, na ott remekül szórakoztak… (a többiek). Elég furcsa ugyanis, hogy valaki gondolkozik, majd vonalat húz, alá és fölé ír számokat, javít pár kimaradt elemet és kész a tökéletes képlet. Mentségünkre szolgáljon, hogy ő bölcsész pályát választott és a banketten el is árultuk a trükköt. Egy kicsit még meg is dicsérték a leleményességünket – akkor még kihívás volt a távközlés… Volt még egy fejlesztésem, a színes toll – előfordult ugyanis, hogy előre megmondták, hogy melyik 200-300 tesztkérdésből lesz a dolgozat. A válaszok száma korlátozott volt, A-tól legfeljebb E-ig. Egy milliméterpapíron színkódolással rögzítettem az összes kérdést, emlékszem, az A volt a kék, a B a piros, stb., majd az egésszel körbetekertem egy tollat. Olyan volt, mint egy mintás toll. Igazi mérnöki feladat, bár igazából sohase használ-
tam. Az volt a gond, hogy ha a kódfejtés elcsúszott, akkor tévedésből 10-zel későbbi kérdésekre választoltam… Aztán jött az egyetem – Műszaki Egyetem. Nos, ott legtöbbször nemigen volt mit puskázni, a legtöbb tárgyból lehetett is mindent használni, mégis be-becsúsztak a karók. A rádiót kipróbáltuk volna itt is, de amikor egy hibás hangolás miatt megszólalt a hangom a büfében, akkor ráéreztem, hogy nem érdemes vele játszani. Rajzolni nagyon rosszul rajzoltam, így az ábrázoló geometria vizsgára karalábét vittem, abból faragtam volna ki a kúp-henger áthatást. Volt is egy kis vitám, hogy ez puska-e vagy nem, aztán végül meg kellett ennem - paff. Máskor komplett fúrószár-készlet volt a zsebemben mert a fúrófejeket sohasem voltam képes rendesen lerajzolni. Gondoltam beadom az igazit, mondván, hogy mindig van nálam - minek lerajzolni, de nem igazán értékelték ezt sem. Úgyhogy jobb híján tanultam és végül fejből diplomáztam. Talán jobb is így. Azóta is rendszeresen tanulok valamit, most éppen a cseh nyelvet, de észrevettem, hogy 30 felett az ember stréberré változik. Egyébként azt a puskát, amellyel előre otthon készülnek, nem tartom rossznak, és ez nem közhely vagy mentegetőzés. Egy ideig tanítottam ugyanis az egyetemen és én mindig megengedtem, hogy saját készítésű jegyzetből dolgozzanak a vizsgán. A padban kinyitott könyvre vagy a másolásra azonban nincs mentség – az haszontalan lustaság.
Tisztelt Ebtulajdonos! A 2011. évi kötelező veszettség elleni védőoltásra az alábbiak szerint lesz lehetőség a Dunapart Állatorvosi Rendelőben: 2011. március 1-től 2011. december 31-ig! Az új műszerekkel frissen kialakított Dunapart Állatorvosi rendelőben (Leányfalu, Móricz Zsigmond u. 22., közel a Határcsárdához, a 11-es út mellett) rendelési időben: Hétfőtől péntekig 9-12 és 15-18 óráig, szombaton 9-12 óráig folyamatosan lehetőség van a védőoltás beadatására. A veszettség elleni oltás 3800 Ft. A háznál történő eboltásokat előzetes bejelentés után (Leányfalu, Móticz Zs. u. 22., tel.: 06 26 381 790 vagy 06 30 9543 192 végezzük el. A háznál oltás díja 3800 Ft, plusz a könyv és a féreghajtó díja, Szentendre területén kiszállási díj nincs. A rendelőben és a háznál is kapható kombinált védőoltás (veszettség és a legfontosabb fertőző betegségek ellen véd), ára 8000 Ft. Dr. Kovács Zoltán
Hírlap Jávor Piroska & Asszonyi Tamás: Az idő felfüggesztése Jávor Piroska és Asszonyi Tamás szentendrei művészek munkáiból nyílt kiállítás a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Skanzen Galériájában május 6-án. Az idő felfüggesztése című tárlat több alkotását is a Skanzen ihlette, de olyan munkáknak is helyet ad a múzeum, melyeket a Skanzen Galériában láthat először a nagyközönség. A szentendrei Skanzen inspirálta Jávor Piroska és Asszonyi Tamás közös tárlatának nagy részét. A művész házaspár a legősibb mítoszhoz, az emberré válás kezdetéhez, és a ház építéséhez nyúlnak vissza, és alkotják meg ezeket síkban és térben. Ahogy a múzeum letűnt korok emlékeit őrzi, úgy gyűjtötte Jávor Piroska a különböző „kacatokat”, tollakat, leveleket, ecseteket, melyeket üvegbe zárva tár a közönség elé. A Skanzenbe áttelepített épületek történetét és üzenetét is közvetítik a művésznő alkotásai. A 16 darabos 40x40 cm-es „Ahány ház” sorozat, valamint az „Etűd” sorozat néhány darabja lesz látható. A tárlat másik újdonsága Asszonyi Tamás szobor sorozata, amelyet a Skanzen faépítészeti emlékei ihlettek, kuriózumnak számítanak a művész életművében kevésbé jellemző nagyobb méretű faplasztikák, melyek a Skanzenben lesznek először láthatóak a közönség számára. Jávor és Asszonyi az otthon megteremtésével kiválasztották az axis mundit, azaz a világ tengelyét, amely viszonyítási pontként szolgált számukra. Innentől kezdve közös útjuk kettévált és kettéválik a kiállításban is, mindkét művész a saját mítoszába vezeti be az érdeklődőt. Míg Jávor Piroska a labirintusok útvesztőiben próbálja felderíteni a végső igazságot, addig Asszonyi Tamás az álmok segítségével teszi mindezt. A kiállítás május 7-től augusztus 28-ig látogatható. (cseppek.hu)
7
XXI. évfolyam 9. szám
Szentendre Természeti és Környezetvédelmi Értékei fotópályázat A pályázat mottója: Szentendre Természeti és Környezetvédelmi Értékei! A pályázaton ehhez a mottóhoz kapcsolódó fotókkal lehet részt venni. Fotópályázati kategóriák: 1. - általános iskolás kategória 2. - középiskolás kategória 3. - felnőtt kategória (Minden kategóriában egyénileg és csoportosan is lehet fotókat benyújtani.) A pályaművek témái: „Szentendre Természeti és Környezetvédelmi Értékei” jelmondattal kapcsolatos üzenteket jelenítsenek meg. A pályaművek elkészítése: A fotópályázatra maximum 3 alkotással vagy maximum 5 darabból álló sorozat fotóval lehet pályázni. A pályaműveket papír alapon vagy digitális változatban CD vagy DVD lemezre másolva jpg formátumban, legalább 2 Mb-os és legfeljebb 8 Mb-os file méretben kérjük beküldeni. A papír alapú anyagot minimum 13×18 cm-es méretben kell elkészíteni. Fekete-fehér és színes papírképek egyaránt beküldhetők. Digitális fotók és nyomatok egyaránt szerepelhetnek a pályaművek között. A papír alapú fotókat semmilyen hordozó anyagra nem szükséges felragasztani. Kérjük, hogy a fényképek hátulján jól olvashatóan tüntessék fel az alkotás címét, a pályázó egyén vagy csoport nevét, pontos postai címét, telefonszámát (illetve a szülő, gondviselő, vagy felkészítő pedagógus telefonszámát). Kérjük, írják rá a pályázó(k) pontos életkorát és e-mail címét. A nyerteseket telefonon és e-mailben értesítjük.
Kövezik már a Bogdányi utcát, a Főtéren még csak a bontás kezdődött el. Kétféle kőből készül az új burkolat, enyhén szólva nem mindenki van meggyőződve arról, tartósan járhatóbb lesz a jelenleginél.
Pályázat benyújtása: Szentendre, Városház tér 3. I em. iktató (személyes leadás) A pályázati anyagokat az alábbi címre kérjük: 2000 Szentendre, Városház tér 3. A pályázatok beérkezési határideje: 2011. december 15. A beérkezett pályázatokat a Városüzemeltetési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság által kijelölt Bíráló Bizottság tagjai bírálják el. A határidő lejárta után beérkezett pályázatokat a zsűri nem veszi figyelembe. Az alkotásokat kategóriánként értékeljük és jutalmazzuk. A legsikeresebb művek alkotóit különböző vásárlási utalványokkal jutalmazzuk. Minden fotópályázati kategóriában 1-3. helyezettet díjazzuk. I. helyezet: 30 000 értékű utalvány II. helyezet: 20 000 értékű utalvány III. helyezet: 10 000 értékű utalvány A Bíráló Bizottság fenntartja magának a jogot, hogy adott esetben amennyiben bármely kategóriában három illetve annál kevesebb pályamű érkezik be, akkor a meghirdetett díjat átcsoportosíthatja és 7500-7500 Ft-os utalványt oszthat ki a keretösszeg felső határáig. Az alkotásokból a pályázat kiírói kiállítást rendeznek. A pályázat postázásával illetve benyújtásával a pályázó vagy törvényes képviselője hozzájárul ahhoz, hogy a pályaművet a kiíró szabadon térítésmentesen nyilvánosságra hozhassa, azt kiállításon bemutathassa. A kiállításon az alkotó neve és életkora feltüntetésre kerül. Pályaműt visszaküldeni nem áll módunkban.
8
2011. május 14.
SPORT SPORT Pocsai Rita, Európa bajnok Pocsai Rita 22 éves, jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen művészettörténetet tanul. Hatévesen kezdett el a góval foglalkozni, édesapja tanította (1988-as Európa-bajnok) egészen 18 éves koráig. Nyolcéves korától kezdve rendszeresen vett részt nemzetközi versenyeken. Jelenleg 5 danos mester. Legfontosabb eredményei: • Ifjúsági- és Gyermek Gó Európa-bajnokság - 12 év alatti korosztály 3.hely • Ifjúsági- és Gyermek Gó Európa-bajnokság - 18 év alatti korosztály 2.hely • Páros Gó Európa-bajnokság (édesapámmal) 2003 1.hely 2004 2.hely • Páros Gó Világbajnokság 2004 4.hely • I. Szellemi Sportok Világjátéka- Peking 2008 3.hely • Női Európa-bajnokság 2005 1.hely • Női Európa-bajnokság 2009 1.hely • Nyílt Magyar bajnokság 2010 1.hely A versenyzés mellett két éve aktívan tanít gót, szakkört vezetett Szentendrén, Pestújhelyen. Jelenleg a tavaly megnyílt Koreai Baduk Akadémián tanul és kezdőket tanít. Koreában Japánban és Kínában ez a kultúra része, nagyon megbecsülik a go játékosokat. Az utóbbi években a Magyar Goszövetség elsődleges célja, hogy minél több gyereket, fiatalt ismertessünk meg a goval. Egyre több gyermek és ifjúsági versenyt szervezünk, szeretnénk, ha a 2013-ban Magyarországon megrendezésre kerülő Ifjúsági- és Gyermek Go Európa-bajnokságon minél több magyar résztvevő lenne. -h-
„Kinizsi Futás” Villámkérdések – és válaszok: - A Go alapja is a harc? - Nem mondanám, persze, vanak nyugodt és kevésbé nyugodt játékosok. Nagyon oda kell figyelni a saját és az ellenség gyengéire is. Magyarországan ma még kevesen játszák, de akik versenyszerűen űzik, nagyon jó eredményeket érnek el. 300-400 regisztrált játékosunk van. Nemrég kezdtem aktívan ténykedni Szentendrén, szakört vezettem és van már néhány magán tanítványom is. Anyukám itt tanít a Rákóczban, így kerültem ide. - Milyen képességek kellenek hozzá? - Talán a matematikához áll a legközelebb, sokat kell számolni, kombinálni, előre gondolkodni. - Sokat játszik? - Most halasztottam az egyetemen is, mert a koreai go szövetség profi versenyeket kíván Európában is indítani, erre készülök. - Lehet ezzel pénzt keresni? - Igazából nem, ha valaki nagyon sok energiát fektet bele elérhet egy olyan szintet is.
Évek óta visszatérő eseménye a szentendrei majálisnak a „Kinizsi Futás” elnevezésű tömegsport rendezvény, amelynek szervezője a Szentendrei Kinizsi Honvéd Sport Egyesület (SZKHSE.) A város tanulói és felnőtt lakossága számára meghirdetett futóversenyen ebben az évben nevezési csúcs született. Soha ennyien nem küzdöttek még a díjakért, köztük a Magyar Tartalékosok Szövetsége (Matasz) nagydíjáért. A kiemelkedő jelentőségű sportrendezvény – amelynek fővédnöke dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, védnöke pedig dr. Szarka Gábor, a HM kabinetfőnöke volt – kiérdemelte mind a város vezetésének, mind a tárca szakmai és sport szervezeteinek figyelmét. A versenyt megtisztelte jelenlétével és a díjak átadásában közreműködött dr. Török Balázs, Szentendre alpolgármestere, Beiszer Tibor alezredes, a HM osztályvezető helyettese, Farkas László, a HOSOSZ elnöke.
Digitális nyomda Kossuth L. u. 22, a Takarékszövetkezet mellett.
Névjegyek, szórólapok
Szentendrei
SPORT Márton Zsolt mérnök százados a KSZKHSE elnöke büszkén jelentette be, hogy az idei a 10. jubileumi rendezvény, amely már beírta nevét a város történetébe. Idén több mint kétszáz általános és középiskolás diák, valamint óvodás mérkőzött meg a szentendrei laktanya mögötti gáton kialakított futó és kerékpárúton kijelölt 6 kilométeres pályán. Rangos ez a verseny azért is, mert mint a HM utcai futóversenye, a tárca versenynaptárában szereplő hivatalos rendezvény, egyúttal a Matasz nagydíjának versenyszáma is. A felnőttek a hat kilométeres versenytávon egyéni nevezéssel indultak, ennek alapján különítette el a versenybizottság a nemek és korcsoportok szerinti kategóriákat. A Kinizsi Futás végeredménye: Férfi kategória: 1. Ostoróczki Ferenc 2. Pósa József 3. Barbi János százados Női kategória: 1.Pósa József Attiláné 2. Gellért Nóra 3. Százi Viktória Katonai férfi: 1. Barbi János százados 2. Deme Tibor ezredes 3. László Balázs Katonai női: 1. Németh Éva őrmester 2. Kelemen Veronika törzsőrmester Matasz Nagydíj - férfi: 1. Ostoróczki Ferenc 2. Tóth László 3. Kertész Péter Matasz Nagydíj - női: 1. Grim Jolán 2. Járó Klára 3. Kristóf Nóra Dr. Varga József
www.digitalisnyomda.net
30 952-1972
9
Hírlap
SPORT
SPORT
Sárkányhajóverseny szentendrei diákoknak
Szentendrei kajak-kenu sportegyesület sárkányhajó versenyt hirdet a szentendrei általános és középiskolák részére. A verseny céljai: • Vízi sportok népszerűsítése • A gyermekekkel megszerettetni, megismertetni a sportágat, az egészséges életmódot. • Az iskolák közötti kapcsolat, sportbarátság elmélyítése. • Hagyomány teremtés, évenkénti vándorkupa. • Sok résztvevőt és nézőt vonzó rendezvényt létrehozni. A versenyt három korcsoportban hirdetjük meg: Első korcsoport: mini, 11 éves korig Minimum 6 lány és maximum 12 negyedik osztályos Induló csapatok várható létszáma öt. Második korcsoport: gyerek, 15 éves korig Hajónként minimum 6 lány és maximum 12 nyolcadikos Várható induló csapatok száma öt Harmadik korcsoport: ifjúsági 19 éves korig Minimum 6 lány és maximum 12 tizenkettedikes Várható induló csapatok száma öt Csapatonként 2 felnőtt is indulhat (tanár) Iskolánként minden korosztályban egy csapat indítható. Sárkányhajó: Kb. 14 méter hosszú 1 kormányos 1 dobos és 20 evezősből áll a legénység A verseny helye szentendrei Duna: Papsziget előtti szakasz Ideje: 2011. június 4. Időméréses rövid távú verseny. A rendezvény szervezője a Szentendrei kajak-kenu SE Az alábbiakat biztosítja: • A verseny lebonyolítása
• • •
Hajót Lapátot Mentőmellényt
XXI. évfolyam 9. szám
SPORT Díjak: • Kupák az első három helyezésnek korosztályonként • Vándorserleg az első helyezetteknek korosztályonként. • Egy darab különdíj a leglátványosabb csapat részére. Versenyre való felkészítés: • 2011 tavaszától minden csapatnak hetente 1 alkalommal edzés lehetőséget biztosítunk délutánonként. • Amennyiben kívánják délelőtt is. • A felkészítés a Papszigeten lesz. Az Szentendrei kajak-kenu SE biztosít: • Hajót • Dobot • Mentőmellényt (minden korosztály számára kötelező) • Kormányost Kérésünk a résztvevő iskolák felé: • A gyerekek elkísérése a Papszigetre (tanár ,szülő) • Az iskolán belül a csapatok megszervezése. Pétervári Pál Balogh Imre 30-970-3741 70-575-5660
10
2011.május 14.
APRÓHIRDETÉSEK ÁLLÁS Diszkózást vállalok. 06 20 9848 704 Szentendre Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala pályázatot hirdet hagyatéki leltározási feladatok ellátására. Feltételek: - középfokú iskolai végzettség; - nyilvántartási és okmányügyintéző szakképesítés vagy középfokú számítástechnikai szakképesítés - magyar állampolgárság; - cselekvőképesség; - büntetlen előélet; - felhasználói szintű MS Office; - vagyonnyilatkozattételi eljárás lefolytatása A jelentkezéshez csatolni kell: - szakmai önéletrajzot; motivációs levelet; - három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt; - iskolai és egyéb szakképesítések másolatát; - egy évnél nem régebbi mukaalkalmassági igazolást A pályázat elbírálásánál előnyt jelent: - anyakönyvi szakvizsga és anyakönyvvezetőként szerzett gyakorlat - okmányirodai ügyintézőként szerzett gyakorlat Ellátandó feladatok: - hagyatéki ügyekben a jegyző hatáskörébe tartozó előkészítő (a hagyatéki vagyon leltározásával kapcsolatos) feladatok - az okmányiroda kistérségi ügyiratkezelő rendszer kezelésével kapcsolatos feladatainak ellátása - ügyfélszolgálati feladatok ellátása A munkakör határozatlan időre szól (próbaidő hat hónap) Bérezés: a Ktv. szerint A munkakör betölthető: elbírálást követően azonnal A pályázat beadási határidő: 2011. május 20. A pályázat elbírálási határideje: 2011. május 31. A pályázat benyújtásának módja: A pályázatot zárt borítékban a kiírásban megjelölt időpontig kell eljuttatni a Polgármesteri Hivatal címére (2000 Szentendre, Városház tér 3.) hagyatéki ügyintéző jeligével ellátva. Pályázattal kapcsolatos további információt dr. Angyal Zsuzsanna csoportvezető nyújt a 26-503-300 telefonszámon. Szentendre Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala munkatársat keres közterület-
felügyelői feladatok ellátására. Feltételek: - magyar állampolgárság - cselekvőképesség; - büntetlen előélet; - rendészeti szakközépiskolai végzettség; vagy rendőr szakközépiskolai, határrendészképző szakiskolai végzettség; vagy középiskolai végzettség rendőri szakképesítés; vagy középiskolai végzettség és közterület-felügyelői vizsga; - MS Office felhasználói szintű ismerete; - vagyonnyilatkozattételi eljárás lefolytatása A jelentkezéshez csatolni kell: - szakmai önéletrajzot; - három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány; - iskolai és egyéb szakképesítések hiteles másolatát; - nyilatkozatot arról, hogy a benyújtott pályázatot a pályázati eljárásban résztvevők megismerhetik A munkakör határozatlan időre szól (próbaidő hat hónap) Bérezés: a Ktv. szerint A kiválasztásnál előnyt jelent: - közterület-felügyelői vagy rendőri munkakörben szerzett tapasztalat - szentendrei vagy kistérségi helyismeret Ellátandó feladatok: A közterület jogszerű használatának, az engedélyhez kötött tevékenységek ellenőrzése. - A közterület rendjére, tisztaságára vonatkozó jogszabályok, valamint a helyi önkormányzati rendeletek betartásának ellenőrzése. Térfigyelő rendszer kezelésében való részvétel A munkakör betölthető: 2011. július 4-től A pályázat beérkezésének határideje: 2011. június 10. 12.00 A pályázat elbírálásának határideje: 2011. június 30. A szakmai önéletrajzot írásban a Polgármesteri Hivatal címére (2000 Szentendre, Városház tér 3. kérjük eljuttatni zárt borítékban. Pályázattal kapcsolatos szakmai információt dr. Gerendás Gábor irodavezető (Tel: 26-503-361) nyújt. Kérjük a borítékon feltüntetni a munkakör megnevezését: „közterület-felügyelő”
INGATLAN Szentendrén központi helyen, kertes házban különbejáratú szoba kiadó, érdeklődni: 36 20 2420927 vagy 26 312-729. Szentendrén, HÉV és busz végállomástól 200 méterre 65
Szentendrei
nm-es tetőtéri lakás kiadó. Telefon: 06 20 347 4002, 06 30 400 2865. Szentendrén, Püspökmajor ltpen 55 nm-es I. emeleti lakás eladó. Érdeklődni: 06 30 599 3711, 06 26 300 028. Tahiban 120 nm-es ház + 120 nm-es tetőtér előkészítve + 120 nm-es szuterénnel (vállalkozásra is alkalmas) eladó vagy elcserélhető kisebb házra, lakásra. Ára 26 millió Ft. 385 387 Tahitótfaluban részben felújított parasztház sürgősen eladó. (3 szoba, fürdőszoba, WC, amerikai konyha, pince, udvar, melléképület. Tel.: 06 20 516 0102 Szentendrei kertes házban különbejáratú 1 szobás komfortos rész kiadó, max. 2 fő részére, hosszó távra. 06 70 334 8425 Kiadó lakás! Szentendrén a Füzesparkban bútorozott földszinti 53 nm-es, 1+1/2 szobás, erkélyesm egyedi gázfűtéses lakás beépített konyhával kiadó. Telefon: 26/311 886 és 06 30 6753 779. Szentendrén eladó egy 110 nmes, két generációs, különbejáratú családi ház. Irányár: 36,9 M Ft. Telefon: 06 20 9658 757. Szentendrén kiadó HÉV közeli lakás. 75 nm, 2 szobás, amerikai konyhás nappalis, modern, gépesített, udvarban gépkocsi beállóval. 06 30 242 8486, 06 26 301 271. Szentendrén két családi ház kiadó. T: 06 30 629 8606. Albérlet! Szentendrén, a Pismány ABC-nélkertes családi ház. 06 20 9850 824
SZOLGÁLTATÁS Diplomamunkák, szakdolgozatok, névjegyek elkészítése. Fénymásolás, hőkötés, spirálkötés rövid határidővel. 312 858, egész nap. Villany-és antennaszerelés, parabola is. Kisgépjavítás. Tel.: 316 710 este. 06 30 9914 732, Mócsai. Víz-, gáz- és fűtésszerelést, kisebb javításokat vállalok teljes ügyintézéssel. Tel.: 30 9706 475. Ács – bádogos – tetőfedő – szigetelő (hang és hő) és szerkezetkész ház építése. Megbízható. Tel.: 70 578-1468.
Digitális nyomda Kossuth L. u. 22, a Takarékszövetkezet mellett.
Névjegyek, szórólapok
Sipos Sándor gázkészülék javító Szerviz, karbantartás, üzembe helyezés. Cirkók, kazánok, boylerek, konvektorok, tűzhelyek és egyéb gázkészülékek javítása. Tel.: 30 9413 468 Asztalos munkát vállalok., fából mindent. 36 30/319 7278, 26/318 219.
Kandallóépítés, vízfűtéses, légfűtéses. 06 20 594-4458.
ADÁS-VÉTEL Öt darab új cserge takaró eladó Tel.: 06 20 516-0101. Vásárolok régi papír és fémpénzt, bélyeget, képeslapot. Tel.: 385 387. Jó állapotban lévő, klasszikus mérnőki tervezőasztal eladó. Tel.: 06 20 516-0102.
Tanyasi kecsketej és sajt Érintetlen réteken legeltetett nyáj kínálja üde, egészséges és finom tejét. Tej 300,- Ft/liter Igény esetén házhozszállítás. Papp Adrienn 30 /661-9534
OKTATÁS NÉMET: a kezdetektől a nyelvvizsgáig. Egyéni, kiscsoportos, beszédközpontú, szakmai nyelvvizsgára felkészítő foglalkozások. Tel.: 06 20 589 0771. Matematika oktatás minden szinten. 312-961.
EGYÉB Kiadó! Pomázon 80 nm-es üzlet bármilyen célra kiadó. 06 20 4628289. Szentendre központjában, a Dunakanyar körút belvárosi részén, 42 m2 iroda kiadó, akár alkalomszerűen is, pl. oktatás, vagy üzleti tárgyalás idejére. 06-20-9455362.
TÁRSKERESŐ Dunakanyar Társkareső. 06 20 823-2025. www.ujrakezdes.hu KÉPKERETEZÉS www.adeko.hu 06 26 327 881
www.digitalisnyomda.net
30 952-1972
XXI. évfolyam 9. szám
11
Hírlap
A Fő térről
A templomdombról
Végre eltűnik, pontosabban megszépül a Belváros talán legbotrányosabb épülete, a Fő tér 12. A volt bérlakások lakóit nem kis pénzért költöztette ki az önkormányzat, a helyükön „vendégház” lesz. Bizonyára jó célokat szolgál majd, bár nem tudjuk, mit csinálna Szentendrén egy rangos vendég több napon keresztül. Az új lakások berendezése is tíz milliós nagyságrendbe kerül, igaz, beépült a pályzatba.
Viharveszély! Ne kockáz tassa házát, elektromos berendezéseit! VILLÁM ÉS TÛZVÉDELEM minõségi, német anyagokkal, precíz munkával. Mervill Nagy Péter, 06/30 9607-904. www.makft.eu
2011. május 14.
12
Szentendrei bortörténelem A XVII. századtól Szentendrének két olyan világhírű bora volt, amelyből megalapozta gazdagságát, felépítette templomait és oktatási intézményeit. Az egyik a szentendrei vörösaszú, melyet zsuppos borként is emlegettek, hiszen a padláson végigterített szalmán aszalták a jól megérett szőlőszemeket, majd óborral felöntve készítették el a szüret után öt hónappal, február környékén. A másik híressé vált, európai királyi udvaroknak is szállított bor a szentendrei rácürmös volt. Napjainkban ezt a borkészítő hagyományt élesztette újra Vajda János, akinek közlése alapján szeretném megismertetni Önökkel a hagyományos szentendrei, egykor világhírű borkultúrát. A törökök elől menekülő szerbek egy munkaigényes, könnyen repedő vörösszőlőt hoztak magukkal, melyet a Kőhegyere és a Szamár-hegyre telepítettek. Ez a szőlőfajta mára már, mint ősi magyar szőlő él bennünk, bár a kadarka elnevezés az albán „Kadar” településnévből eredeztethető, és a törökök elől menekülő szerbek hozták magukkal. A szerbek jobbára kereskedelemmel foglalkoztak, a munka nagyját a dalmát szőlőművesek végezték. A szőlőművelésre jellemző volt, hogy alacsonyan tartották a tőkét, ezért rendkívül munkaigényes volt a gondozása, szüretelése, hiszen térdepelve lehetett csak a munkát végezni. A bort eredetileg úgy készítették, hogy a pincéket betapasztották, a tetejét megnyitották, beleöntötték a szőlőt, majd végül, miután kiforrta magát a bor, lyukat vájtak a pince falába és onnan hagyták kifolyni. Később alakult ki a kádak , majd a hordók használata. Képzeljék el, hogy volt olyan időszak Szentendre város életében, amikor 47 kádárműhely működött és készítette a szőlő szüreteléséhez és a bor kereskedelméhez szükséges eszközöket. A szentendrei rácürmöst úgy készítették, hogy a kiterített, ép szőlőszemeket fűszerezték meg az akkori hat-hét receptúra valamelyike szerint. Ehhez ürömfüvet, fahéjat, különböző gyümölcsöket és olyan titkos fűszereket használtak, melyeket e helyütt nem áll módunkban megosztani Önökkel. Erre a szőlő-tésztára öntötték a bort, majd szűrték le a rácürmöst. A hagyományos készítés szerint a rácürmös száraz, kadarkából készült borfajta, ezt a receptet őrizte meg Vajda János is, aki három évi előkészítő munka után jelent meg termékével a szentendreiek előtt. Itt szeretném megköszönni neki azt, hogy olyan értékeket éleszt újjá, amelyeknek Szentendre a gazdagságát, hírnevét köszönhette egykoron. Reméljük, Önök is megkóstolják saját borunkat, a szentendrei rácürmöst, melyet elsőként az El
Hordó borkereskedésben forgalmazunk. Május 13-15-ig nyílt hétvégét tartunk pincénkben, minden folyóborunk megkóstolható ingyenesen. Szeretettel várjuk Önöket! El Hordó borkereskedés, minőségi folyóés palackozott borok kereskedése. Rendezvényekre, eseményekre is szállítjuk borainkat. Borkülönlegességek pincénkből: Szentendrei ürmösbor: 350/dl Mavrodaphne mazsolabor: 2150/l Tokaji aszú 5 putt. 2002 3800/5dl Takler rosé 2010 790/l Vincze Béla Egri 2007 Cabernet Sauvignon-Merlot 840/l NYITVA TARTÁS Hétfő – Péntek: 10-12 és 14 – 19
Szentendrei Szombat 10.00 – 20.00 Vasárnap: 14.00-18.00 Szentendre, Táncsics Mihály utca 1. 06 20 404-7907 János utca – György utca sarok
Új Szentendrei Hírlap a Hírmondó Kft. lapja. Felelõs kiadó: a Hírmondó Kft. ügyvezetõ igazgatója Felelõs szerkesztõ: Kõszegi Judit Szerkesztõség és kiadóhivatal: Szentendre, Huba u. 6. Hirdetésfelvétel: - a HÉV végállomásnál lévõ zöldséges melletti újságos pavilonban; - Elõd u.15. Tel.: 314-700; valamint a szerkesztõség telefonján. E-mail: hirlap@szenhir.hu Tel.: 26 316-011, 20 4280-849 Fax: 26 500-533 Nyomdai elõkészítés: Hírmondó Kft. Nyomda: D,Sign Kft., Szentendre ISSN: 12190772