A Szabadtéri Néprajzi Múzeum saját gondozásában megjelenő kiadványa
Interjú a Skanzen Hangjával luig eljutnak, de nekem a színház volt mindig a legfontosabb az életemben. Az én részemről orientációról szó sincs. Szintén fontos része az életemnek a szinkron, vagy, hogy a rádióban elmondok egy reklámot.
Kautzky Armand hazánk egyik legismertebb szinkronszínésze, de emellett színészként is rendszeresen bizonyít a különböző színpadok deszkáin. Reklámok garmadája, egy budapesti kereskedelmi rádió szignálparkja fűződik nevéhez. A kivételes orgánum mögött pedig kivételes ember, igazi úriember rejlik. Év elején azon gondolkodtam, melyik szinkronszínész szájából hangozna igazán hitelesen a Skanzen reklámszpotjának szövege, ki az, akinek a személyisége is tükrözi a múzeum által közvetített értékrendet, aki maga is a „régi világ embere”, hagyománytisztelő, családcentrikus. A válasz magától értetődött: Kautzky Armand. A művészt egy budapesti kávéház teraszán kérdeztem a szinkronizálásról és a szüreti időszak közeledtével a borhoz főződő kapcsolatáról.
Idén május végén mutatták be az Új Színházban a Szűz és a Szörny című darabot, amelyet az Ön rendezésében láthat a közönség, az említett darab már a harmadik rendezése. Hosszú távon a színpadot vagy a mikrofont szívesen lecserélné a rendezői székre? Isten ments! A színpadot nem adom, de természetesen hozhatja úgy a sors, hogy bármilyen irányba induljon az ember, de magamtól a színháznak a mámorát, a mákonyát én nem cserélném fel semmire. Én anélkül nem is nagyon tudok létezni. Az, hogy az ember elkezd rendezni, már egyfajta érettségnek a jele. Nagyon sokan kérdezték tőlem, az elmúlt évtizedekben, hogy miért nem rendezek, gondoltam-e már rá? Elhárítottam, korainak találtam. Akkor még talán nem értem meg rá, még önmagam kerestem a színpadon. Aztán két éve, Szolnokon kaptam meg az első rendezés lehetőségét, egy zenés darabban, ami nagyon jól sikerült, de nem úgy, hogy maga a mű előadása lett jó a nézők számára, hanem maga a munka, hogy én hogyan felelek meg saját magamnak egy ilyen „szerepkörben”, mint rendező… nagyon jól sült el.
Édesanyja és édesapja is színészek, viszont Önt elsősorban, mint szinkronszínészt ismerik az emberek. Miként orientálódott e mesterség felé? Melyik feladat áll Önhöz közelebb, a szinkronizálás, amikor jó értelemben elbújik a hang mögé − ad egy kis intimitást, vagy a teljes színpadi kitárulkozás − amikor a beszéd mellé a mimika és a gesztikulációs is társul?
Az eset pikantériája, hogy korábban a Szörny és a szűz című darabban Ön alakította volna a főszereplőt, aki nem beszél. Nem maradt Önben kíváncsiság saját magával szemben, hogy hogyan is szórakoztatná a legfontosabb kifejezőeszközétől megfosztva a közönségét − aki talán ilyen szerepkörben még nem is látta Kautzky Armandot?
Nem orientálódtam egyáltalán (nevet), az egy szerencsés, vagy szerencsétlen véletlen, hogy a televízió minden lakásban ott zörög esténként, és ezáltal azok a filmek, amelyeket én szinkronizálok, a legkisebb fa-
Ezért is merült fel néhány éve, amikor ez a darab bemutatás céljából előkerült, hogy én lennék az a szereplő, aki nagyon keveset és inkább artikulálatlanul beszél, hiszen én akárhogy is, a beszédemről, a hangom-
ról vagyok híres (nagyon sokan szeretik hál’ Istennek, nem akarok álszerény lenni). Talán pikáns lett volna, hogy a legfőbb kifejezési eszköztől megfosztva szerepelek, de akkor nem jött létre ez a produkció. Most, már egy komplexebb kapcsolatot alakítottam ki a darabbal, most már nagyon nehéz lenne visszamenni „csak” arra a szerepre. A rendező átfogóan, felülről, vagy ahogy tetszik, kívülről látja a darabot, de hogyan tudja innen megélni azt a katarzist, amit a színész belülről, a színpadon, az adott pillanatban? Az ember rendezőként önmagán belül minden szerepnek a katarzisát is külön-külön megéli. Hiszen csak akkor tudom a színészt instruálni, ha magam már előtte átéltem. Előtte is, vele együtt, közben is, utána is. Egy színésznek „csak” a saját szerepeivel kell foglalkoznia, egy rendezőnek pedig minden szereppel, mindennel: zenével, hanggal, hogyan tudja a szituációt, a drámai helyzetet és a katarzist létrehozni. Ez hihetetlen izgalmas dolog, majdhogynem izgalmasabb, mint a színészet, de azt nem adom (nevet). Nagy társasági életet él, a kávé pedig a társas érintkezés „kelléke”. Olvastam, hogy nagy kávéfogyasztó, kedveli a pörkölt, aromás feketét. A szüreti időszakban, muszáj megkérdeznem, hogy áll a borral, mit jelent Kautzky Armandnak egy pohár bor? Az étkezés elmaradhatatlan kísérője, hétköznapi ital, vagy kimondottan az ünnepi hangulat, jeles esemény megkoronázó nedűje? Évad közben, amikor dolgozom, viszonylag ritkán kerül bor az asztalomra. Megpróbálok egészségesen élni, ugyanakkor én elég mértéktelen vagyok mindenben: nagyon szeretek enni, inni, kávézni, beszélgetni. Észre sem veszem, hogy elfogy esetleg két üveg bor. Mit jelent? Magyarul a társasági élet, a kikapcsolódás, a kellemes együttlét − akár csak kettesben a feleségemmel együtt egy szabad estén − a megkoronázása, annak az alátámasztója a bor. Ma már nagyon jó magyar borokat kapni, én egri vagyok, tehát kifejezetten szeretem az egri borokat. Badacsony környékén
2012. SZEPTEMBER IV. ÉVFOLYAM található a nyári rezidenciánk, és ott nem vagyunk hajlandóak mást inni, mint a helyi termelőktől vett „hegy levét”. Imádja a régi, antik tárgyakat, a kifinomult polgári stílust. A borok esetében is a patinás, érett, kifinomult borokat kedveli? Igen, kifejezetten hagyománytisztelő ember vagyok, minden téren. Nagyon szeretem, és kell, hogy az életemben legyenek „cölöpök”, hagyományok, legyen fundamentuma az életünknek. A fundamentum önmagában a tradíció, a hagyomány, a régi tárgyak, a régi gondolatok, a régi könyvek... Próbálok az állandóságra törekedni minden területen. Nem szeretem ezt a mai műanyagpoharas, „fast food” − direkt ezt a divatos kifejezést használom most − életet. Észre se vesszük, és az emberi kapcsolatokat is ilyen „fast food” kapcsolatoknak gondoljuk… a házasságainkat, a barátságainkat, a kapcsolatainkat: nem fontos, tovább megyünk, majd jön a következő alapon. Büszke vagyok arra, hogy 10-20-30 éve tartó barátságaim vannak, vagy a házasságom már majdnem 15 éves, szóval nem dobálózok, nem kapkodok, hanem igyekszem megfontolt lenni. Vissza az italokhoz. A pezsgő fémjelzi a kivételes, ünnepi alkalmakat. Ha választania kellene egy jeles eseményre inkább minőségi bort vagy gyöngyöző pezsgőt nyit fel? Régen, amikor egyedül éltem, a 30-as éveim elején, óriási pezsgőfogyasztó voltam, minden este egy Hungária Extra Dry volt a menetem, akkor nagyon fárasztó napokat éltem, rengeteget dolgoztam, egyik szinkronból mentem a másikba, egyik premierből a másikba, mindig éjjel vergődtem haza. Az volt a levezetés, hogy kinyitottam egy ilyen jégbe hűtött száraz pezsgőt, és megittam. Kicsit meg is csömörlöttem tőle. Most kevéssé fogyasztom, de ünnepi alkalmakkor mindig pezsgővel koccintunk. Inkább boros vagyok, inkább a finom borokat szeretem. Egy színházi szerep szövegének elsajátításakor, vagy egy jó könyv olvasásához a kedvenc foteljében milyen „társat” vá-
ki á l l ít á s a j á n l ó
Típusbútorok a Skanzenben A Skanzen Galéria új kiállításában a típusbútorok megjelenését és elterjedését mutatjuk be. Újfajta lakáskultúra jelenik meg a falusi otthonokban, az új életmód modellek tükröződnek a lakásbelsőkben is. A bútorok mellett a kiállításban megjelennek a bútorokat készítő gyárak és tervezők, a bútorokat reklámozó lapok és a televízió, és természetesen a bútorokat használó emberek. A 20. századi magyar, rurális lakáskultúra egyik legjelentősebb átalakulása a típusbútorok megjelenésével zajlott le. A gyáripari bútorok megjelenése, az olcsó, tömegáru megjelenését jelentette a falvakban is. Ennek első jelentős, legnagyobb úttörője a Thonet-szék volt. A típusbútorok felbukkanása összefügg a típusterves építkezések elterjedésével is. Már a II. világháború előtti típusterves építkezésekhez kapcsolódva megjelent a tömeges bútor kialakításának szükségessége. Nagy érdeklődés mutatkozott az iparművészek, képzőművészek részéről is. A szociálisan érzékeny, progresszív iparművészek (Kozma Lajos, Bodon Károly, Kaesz Gyula) új gondolatokat jelenítettek meg: célszerűség, egyszerűség és anyag-
szerűség. A II. világháború után tovább élt a három alapvető lakástípus, a polgári, a munkás és a paraszti otthonkultúra. Az ötvenes években a − jobb módú − paraszti lakás berendezésének egyik legfontosabb darabja a többnyire kézműves munkával készített, két szekrényből, két éjjeliszekrényből, toalett-tükörből, két ágyból, székekből és asztalból álló bútor együttes, amit vagy szimmetrikus, vagy centrális elrendezésben helyeztek el. A szimmetrikus berendezés esetében az ágyakat a szélső falak mellé állították, a szekrények az ágyak végébe kerültek, az asztal a székekkel középre. A centrális berende-
zés során az ágyak a szoba közepén egymás mellé kerültek, végébe az asztal a székekkel, a szekrények pedig a falak mentén voltak. Ez a modell volt a szegényebb paraszti rétegek számára a követendő minta, és ezt próbálták a városba kerülő falusiak − akikre már ekkor is hatással voltak a városi kispolgári minták − is megvalósítani. Az 1960-as évek második felében házasságot kötők lakásaiban megjelentek az első gyáripari bútorok, az első típusbútorok. Az új szoba berendezésében a kihúzható kétszemélyes kanapé mellett két szekrény, egy fényezett asztal és négy kárpitozott szék játszott szerepet.
A rendszer megszilárdulása, a termelőszövetkezeti juttatások emelkedése és stabillá válása, a háztáji megerősödése, a családok több lábon állása következtében a korábbi évtizedhez képest magasabb jövedelmekre tettek szert a falusi családok is, így a megszerzett jövedelmet fogyasztásra és az életkörülményeik javítására tudták használni. Ebben az évtizedben jentősen növekszik a lakásépítések száma, folytatódik a régi házak átalakítása, évente mintegy 20.000 új lakás épül. A 70-es években az általános életcél a lakás megteremtése és berendezése lett. A 70-es évek közepétől általánosan elterjed a szekrénysoros berendezés, amelyben két fotel, két szék, egy dohányzóasztal, egy kétszemélyes, fekvőhellyé alakítható kanapé, és a 4-5 tagra osztott szekrénysor található meg. A kiállítás a Szabadtéri Néprajzi Múzeum, a Zala Megyei Levéltár, a Sóstói Múzeumfalu, valamint a Csíki Székely Múzeum együttműködésében valósul meg a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. Kiállításunk a Skanzen után a Nyíregyháza-Sóstói Falumúzeumban, majd a Csíkszeredai Csíki Székely Múzeumban lesz látható.
laszt? Inkább hazai vagy külföldi borok kerülnek a poharába? Én sokszor csalódtam a nagy világmárkákban: spanyol, francia, borok... Található azok között is nagyon sok finom, de sok gyenge is. Mivel nem értek hozzá, nem tudom, pontosan, hogy a külföldiek közül mi lehet jó vagy mi nem. Viszont a magyarok közül pontosan tudom, hogy melyik az a tájegység, melyek azok az évjáratok, amiket én szeretek, úgyhogy én inkább magyar bor párti vagyok. Elismert színész, Magyarország egyik legkeresettebb reklámhangja. Szakmájában mit kívánhat még az ember? Nagyon sok mindent. Nehéz is lenne néhány mondatban megfogalmazni. Szeretnék egy társulathoz tartozni. A Madách Színházban dolgoztam 20 évig, most újra szabadúszó vagyok, amiben én nem igazán érzem jól magam. Tehát egyfajta fejlődés lenne újra egy társulat tagja lenni. 45 éves koromra elértem, hogy rendezek, ez egy minőségi előrelépés a szakmámban. Sőt, a Madách Színháznak van egy musical iskolája, ott tanítok, most már harmadik éve. Átadni valamit a szakma fortélyaiból mindenképp egy előrelépés. Alapvetően a fejlődés pártján vagyok, a fejlődést szeretném célként kitűzni szakmailag és emberileg: férjként, apaként, a szüleimnek a gyerekeként, hogy én egyre jobb, egyre tartalmasabb ember legyek, egyre többet szeretnék tudni a világból. Sokszor ugyan tudatlanul boldogabb az ember, de én nem a tudatlan boldogságra vágyom, hanem a fejlődés boldogságára. Ezt kívánom magamnak.
skan z e n H í r e k
Futás a Skanzenbe(n)! Immáron második alkalommal a Skanzen ad otthont a Mezei futó Országos-bajnokságnak, így november 25-én ismét a kiállítási épületek között róják a köröket a versenyzők. A hazai megmérettetés nem sokkal később nemzetközivé avanzsálódik, és a november végi esemény után alig két héttel, december 9-én újra a Skanzenben, de ezúttal kontinens viadalon mérik össze erejüket az atléták. A komoly felkészülést követően – mind a versenyzők, mind a Skanzen részéről – a szurkolókon a sor, hogy versenynaptárukba feljegyezve a Mezei futó Eb részesei legyenek.
Új nyomvonal A kerékpárosok számára most tesztelt, szakavatottak által megtervezett útvonalakat ajánlunk a múzeum megközelítésére. A nyeregbe ülőkre szabott nyomvonalakon már a múzeumba vezető út is élmény, legyen a számos alkalommal megpróbált fővárostól, a karnyújtásnyira lévő Duna-kanyari településektől, vagy a felfedezésre váró távolabbi városoktól induló bicikli túra. A kerekezés nem ér véget a bejáratnál, hisz a Skanzen 60 hektáros területén szabadon bringázhatnak tovább a biciklivel érkezők.
Aktív nagyi Hazánkban a 2012-es évet az aktív időskorúak éveként tartjuk számon, melyhez mi is kapcsolódunk, ugyanis keressük az év nagyiját. Akciónk során a nagyszülők tudását kívánjuk bemutatni a gasztronómián keresztül. Nagyik által elkészített ételeket gyűjtjük össze e-szakácskönyvünkben és adunk teret azok elkészítésére Ásványrárói konyhánkban, így örökítve át nem csak családon belül, de jóval szélesebb körben, látogatóink számára is a nagyszülői tudást. Az aktív gasztronómiai bemutatóra a recepteket szeptember 30-ig várjuk a kovacs. zsuzsa@sznm.hu.