HumEndre 2008.01.

2008. január

A Humanista mozgalom Közösségi újsága

ˆTé °Äxà t Ç≠äx~xw°áà ~xÜxá|? ÇxÅ t áxÅÅ| xÄÄxÇáØÄçoéöáöàÊ

Fókuszban a

PI-víz

Szerkeszd velünk a

Szentendrén A Dunakanyar krt. 7-ben (a református gimi mellett)

Helyben előállított PI-víz.

Nyitva tartás: kedd, szerda, csüt. péntek: 15-18-ig szombaton: 9-12.30-ig

Telefon: 20/ 443-2667 Házhozszállítás megrendelhető!

Érdeklődni, jelentkezni a 70/ 3239337-es telefonszámon vagy az orion8@dunaweb.hu e-mail címen lehet.

TB Mentők Ment k A TB Mentők Ment k civil összefogá összefogását a Humanista Mozgalom, a Védegylet és a Nagycsalá Nagycsaládosok Országos Egyesülete hozta létre 2007. októberé októberében. Létrejöttét, az egészségbiztosítás átalakítáátalakítását célzó új törvénytervezet adadta, mely egy profitorientált, több biztosítós rendszert helyehelyezett ki kilátásba hazánkban. A TB

Mentők célul tűzte ki e profitalapú társadalombiztosítás reformjának megakadályozását, mivel a jelenlegi rendszer feljavítása lehetséges, és elengedhetetlen.

Megvédve álláspontját, „TB Mentők 10 pontja” elnevezéssel összeállított egy listát, melyen a törvénytervezet elutasítását alátámasztó szempontokat sorolt fel. Ezek közül idézném a legfontosabbakat: „1) Új egészségügyet, változást, de ne ilyet!

Egy új szemléletre van szükség. Ahol minden beteg számit, ahol a színvonalas ellátás reális elvárás, és ahol az ott dolgozó emberek büszkék lehetnek a munkájukra és megbecsülik őket.

2) Minden beteg egyenlő! egyenl !

Mindenki egyenlő esélyekkel juthasson a lehető legjobb egészségügyi ellátáshoz, függetlenül a társadalmi, jövedelmi helyzetétől.

4) A beteg rászoruló legyen, ne vásárló! Az egészségügy nem piac, a piac jól működhet számos szektorban, de nem az egészségbiztosítás területén.

5) Az egészségbiztosító egész egész

séget biztosítson! Az üzleti biztosító profitot akar magának, nem egészséget nekünk!

9) Ne tegyen a kormány viszviszszafordíthatatlan lépéseket! A nemzetközi szolgáltatásliberalizálási egyezmény (az ún.

GATS) előírásai miatt lehetséges, hogy az egészségbiztosítás piacosítása nem is fordítható vissza.

10) Átgondolt reformot az egészségügyben! Elutasítjuk a társadalmi vita nélküli, kapkapkodó átalakításo átalakításokat!”

A Szolidaritás Napját (2007.

11. 21.) megelőző napon önálló akció keretében megpróbálták felhívni a képviselők és a miniszterelnök figyelmét az elnökúr egy korábbi kijelentésére miszerint: „… együtt kell maradnunk biztosítási oldaoldalon, mert különben el fog válválni a szegények bizto biztosítója a gazdagok biztosítójá biztosítójától.” tól.” A miniszterelnök e mondata a 2006. évi április 6-ai kampánybeszédében hangzott el. A figyelem felkeltésére a Parlament előtt egy óriási, 28 részből álló, közel 70 méteres transzparenssel tüntettek az aktivisták. A kitűzött cél érdekében csatlakozott a TB Mentők csoportja a LIGA Szakszervezetek által meghirdetett

demonstrációhoz, melyet a Szolidaritás Nap Napján, ján a Kossuth téren tartottak. A tüntetésen több szakszervezet és civil szervezet is részt vett. Az este folyamán többek között Várady Tibor is felszólalt, a TB Mentők szónoka.

2007. december 6-án megkezdődött e-mail kampány keretében minta levelet küldtek szét az aktivisták a kormánypárti képviselőknek, hogy tudassák velük álláspontjukat, elszántságukat, illetve, hogy meggyőződjenek a képviselők reformról alkotott véleményéről. A levél megtalálható volt a TB Mentők honlapján, és bárki elküldhette képviselőjének, saját véleményét, gondolatait hozzáfűzve.

A kampány célja az üzleti, több biztosítós rendszer megakadályozása, a szolidaritás elvű törvényjavaslat (alternatíva) támogatása, valamint minél több ember aktivizálása a TB megmentéséért.

December 10-én délben a magukat TB íRTóknak nevező csoport, tüntetést tartott a Kossuth téren.

Az „Antihumanista Mozgalom”, a „Véregylet” és a „Nagytőkések Országos Egyesülete” alkotta a nem mindennapi demonstrálókat. Az öltönyös, cilinderes „bankárok”, „nagytőkések” és „részvényesek” fehér limuzinnal érkeztek a helyszínre, ahol transzparenseikkel „éltették” a profitorientált biztosítókat és az egészségügyi reformot.

A transzparenseken a következő feliratok voltak olvashatók: „Pénzt vagy életet? Pénzt!”, „Ne az én pénzemből gyógyítsák a nagyanyámat!”, „A pofit számít nem az ember!”.

A látványos és ironikus performansz valójában egy újabb TB Mentők akciót takart.

A következő nagyobb megmozdulás a december 17-ei országgyűlési végszavazás országgy lési előtt el tt tartandó demonstráció volt, mely ismét a LIGA által került megszervezésre. December 15-én, szombaton az Alkotmány utca Kossuth tér felöli részén a hideg ellenére több ezren vettek részt, a szakszervezetek és civil szervezetek mellett magánszemélyek is. Ismét meghallgathattuk a szervezetek vezetőinek, szóvivőinek buzdító beszédét.

és ennek első lépéseként mondjanak NEM-et a törvénytervezetre.

Majd december 16-án, vasárnap 20:00-tól másnap reggelig a szervezők egy kis csoportja, néhány lelkes tüntetővel virrasz virrasztott a Képviselői Képvisel i Irodaház melletti Olim mellett Olimpiai Park Parkban. ban Ezzel is jelezve minden erőszakmentes eszközzel küzdenek azért, hogy a képviselők december 17-én szavazzanak a mindenki számára megkülönböztetés nélkül és egyenlő esélyekkel elérhető magas színvonalú egészségügyi ellátás megvalósítására,

Feszültséggel teli időszak volt az a fél nap, amíg hírt adtak a médiák a végszavazás eredményéről.

Végül szomorú hírről értesülhettünk, miszerint is a képviselők megszavazták az új egészségügyi reformot. A TB Mentők Ment k csapata jelenleg egy alternatíva kidolgozásán fáfáradozik, és a jövőben jöv ben is minminden törvé törvényes, jogi eszközzel azon lesz, hogy a törvény hatályba lépését megakadámegakadályozza.

Kedves Olvasók!

Ez itt a te boltod

hirdetésének a helye!

Ez az újság egy szentendrei közösségi újság, tehát a szentendrei embereké.. Ingyenes, és minmindenki írhat bele. Rólunk szól, és nekünk szól, akik itt élünk. Bizonyára Önnek is vannak érdekes tapasztalatai, ötletei, írásai, amit szívesen megosztana másokkal, vagy olyan helyi konfliktust vett észre, amit önerőből nem tud megoldani, és amihez szélesebb város szintű összefogás szükséges. Itt a lehetőség, hogy közreadja! Mindent szívesen fogadunk, ami nem javasol erőszakot er szakot és megmegkülönböztetést. És persze szívesen fogadunk mindenféle segítséget! Keresünk fotósokat, grafikusokat, tördelőtördel ket, ket, korrektorokat, hirdetőket, hirdet ket, támogatókat, terjeszterjesztőket, t ket, olcsó nyomdát, hogy minél nagyobb terjedelemben, és minél több példányban tudjon megjelenni az újság. Üdvözlettel: a szerkesztők szerkeszt

Kortárs Csak ennyit akarok

Átváltozások Margaritának

A világ végére is elmennék, Hogy érezzem a rózsák illatát.

Elhagyott rozsdás kulcs is lennék, Ha végre megnyitnád szíved ajtaját.

Fecske, mely ősszel elrepül délre, Szív, mely ismeri a fájdalmad, Álom, mely elvesződik reggelre…

Neked erről úgysincs fogalmad…

Eső, mely lágyan simogatja arcod, Hős, ki nem fél elveszíteni egy harcot.

Macska, mely hízelgően dorombol, Virágszálat hoznék neked a holdról, Őszintén mondom, nem kérek többet…

Egyszer nézz a szemembe, aztán soha többet…

Simon Hédi

Tudom, mi kell a bűbájhoz, almanachból bájos dallam: tizenhárom köpcös kandúr doromboljon a hajnalban.

Péntek reggel kistányérból dúdoljon a lágy eperdzsem, csókod helyét bőröm őrzi, villany helyén házi szellem.

Idő is van, anyag is lesz, biztat az ó pentagramma, tavaszváró medalion kapaszkodik a nyakadra.

Aki eddig oldott, kössön, aranyat gyűjtsön halomba!

Nevetésed kincsvirágzás, gyere, bújj a két karomba.

A postás Vermesser Levente Múlt héten becsöngetett az ősz, azt mondta, levelet hozott tőled.

A hervadás vásznait festettem éppen újra, hát kapóra jött.

A levélben elsárgult, üres papírlap várt rám, a nevedből is hiányzik két betű, mutattam neki a boríték hátán.

Legyintett: „Nyáron kiporszívóztam a táskám, valószínűleg akkor hullott ki az a két betű…” És ha már itt volt, festett a vásznakra néhány valódi ábrát.

Teát forraltam, és csodáltam hosszú, vibráló ujjait, majd rólad kérdeztem, mit csinálsz, hogy élsz, s ha vannak, hát mik a terveid.

De nem válaszolt. Teáját szürcsölve idegen arccal hallgatott. És bár rácsot szereltem az ablakokra, végül azon távozott.

Jánk Károly

Elmúlt holnapok…

Elmúlt holnapok.

Régi s még nem érzett illatok.

Mert nem szeretsz, Tudd meg, hogy meghalok.

Sötét parttalan mély Nyirkos hideg.

A világ csillagai Nem égnek, nem égnek.

Megbomlott egy hullám.

A rezgés elveszett. Üres semmi, A világ szétesett.

Elmúlt holnapok.

Régi s még nem érzett illatok.

Mert nem szeretsz, Tudd meg, hogy meghalok.

Vieland Edit

Az emberek tollából József Attila írja, hogy "Szép a tavasz és szép a nyár is, de szebb az ősz, s legszebb a tél, annak, ki tűzhelyet, családot már végképp másoknak remél."

Ezek a sorok most jutottak eszembe, az ünnep utolsó napján, fáradtan, kimerülve az elmúlt hetek rohanásaitól, a főzéstől, takarítástól, bevásárlástól, fadíszítéstől, szóval attól az őrülettől, amivé változott ez a hónap az utóbbi évek során. Már a készülődés alatt is éreztem valami szomorúságot, sokkal jobban "betolakodott" a kinti világ a családi készülődésbe, mint eddig bármikor. Lehet, hogy öregebb lettem és érzékenyebb, de az ok lényegtelen is.

Azt hiszem, hogy az emberek többsége igenis jó szívvel ad másoknak, ezt bizonyítják a nagy "akciók". Ugyanakkor - s itt csak magamról, a saját érzéseimről tudok beszélni - mindig marad bennem valami szégyenféle, miután bárkinek is adtam valamit. Az ember akkor ad, ha van felesleges valamije, amit adhat. Ruhája, pénze, étke, bármilye, többnyire azt adja oda, amire nincs igazán szüksége. (Éppen ebben az évben mondták a "Mikulásgyáriak", hogy sokszor használhatatlan limlomokat is "ajándékoztak", nem feltételezem, hogy rossz szándékkal, hanem csupán oda nem figyelésből, a "nekik ez is jó lesz" hozzáállásból fakadóan.)

Hallgattam egyik reggel Popper Pétert, aki elmesélte, hogy a feleségével együtt minden Karácsony éjszakáján rengeteg lecsókolbászszal és zsemlével felszerelkezve elmennek egy olyan helyre, ahol a kóbor kutyák ismert "találkahelye" van, és kiteszik nekik a finomságokat. A történet azért szép számomra, mert legyőzik magukban azt a hamis ellenérvet hogy "másnap ugyan ki lakatja jól az éhező ebeket", és teszik azt, amit a szívük diktál. Igen, sokszor kaptam magam azon, hogy azért nem teszek egy kicsi jót, mert úgy érzem, hogy nagyot nem vagyok képes tenni. Nem tudok örökbe fogadni minden árva kutyát-cicát, nem tudok minden koldusnak adni pénzt, nem tudok mindent megosztani másokkal.

Talán ebből az érzésből fakad másoknál is az elutasítás, a fejük elfordítása egy nyomorult ember láttán, a saját csigaházba való bebújás, s az érvelés, hogy biztosan magának köszönheti a sorsát az utcán alvó, a kéregető.

Talán 16 éves lehettem, amikor felejthetetlen osztályfőnökömmel, Virág Terézzel (aki később gyermekpszichológus lett) az utcán sétálva egy koldus mellett mentünk el, aki bizony koszos és alkoholszagú is volt. A zsebembe nyúltam és egy forintot (majdnem negyven éves a történet, tehát nem volt nagyon kevés a pénz) dobtam az utca kövére rakott sapkájába, majd nagyon magabiztosan a következőt mondtam Teri néninek, "Sajnos úgyis italra küldi, felesleges adni neki". Teri néni akkor rám nézett és nagyon halkan azt kérdezte tőlem, hogy "Miért gondolod azt, hogy az egy forintodért jogod van ítéletet mondani másról? Megváltani képes vagy őt? Ismered a sorsát?"

Azóta soha nem érzek semmiféle büszkeséget, amikor valakin segítek, inkább marad bennem a pironkodás azért, mert adni tudok.

Erre szokták a családom tagjai azt mondani, hogy felesleges bűntudattal vagyok "megáldva", pedig csak azt gondolom, hogy nekem nagy-nagy szerencsém volt, hogy az égiek segítettek mindig, s csak a véletlennek köszönhetem a jobb sorsomat. Írta: Penziás Ágnes

Ez itt a te boltod

hirdetésének a helye!

Kóstolgató Tudtam. Ahogy nap nap után szörnyülködök az egészségügy leromlásán, ellehetetlenülésén, pontosan tudom, hogy eljön a nap, mikor a borzongás élesre fordul. Négy mozgékony gyermekem van, lehetetlen, hogy ne jönne el a pillanat, mikor az egészségügy kegyetlen malomkövei ne engem és gyermekeimet kóstolgatnák. Az egészségügy rendszere nyilvánvalóan nem működik. Pénz elvonások, területi átcsoportosítások… mindezt mindannyian pontosan tudjuk, és reszketve várjuk, hogy mi miképp kóstolunk majd bele.

Kicsi 2 éves Mári lányom szalad, elesik a nagy lendülettől, no meg a lába elé kerülő lépcsőtől. A szája irgalmatlanul vérzik, nem túlzok, ha azt mondom, dől belőle a vér.

Mindketten úszva a maszatban, végre feltérképezem, hogy a nyelvét harapta el. A seb csúnya, látom indulnom kell, eljött a pillanat mikor kívülről a rettegett útvesztő belsőbb bugyrába kell, hogy lépjek.

Szentendrei lakosként a János kórház tart számomra gyermeksebészeti ügyeletet. Három nagyobb gyermekemet sietve hagyom hátra édesanyámra, autóba vágódok és nyomom a gázt. Közben felváltva suttogok magam elé „miatyánkokat” és „üdvözlégyeket”. „Uram, kérlek hallgass meg, Mári tudom, nincs közvetlen életveszélyben, hiszen csak a nyelvecskéjét kéne összeölteni, de úgy félek!

Légy most velünk.” Odaérek.

Férjem, aki szintén orvos, már beszélt az ügyeletes orvossal, várnak minket. Együtt baktatunk keresztül a János kórház végtelennek tűnő kertjén. Végül a portás utasít sának megfelelően egy romos házba kell be-

mennünk. Tiszta Bronx. Egyedül a sötétben be sem mernék menni. Gábor biztat, hogy jó felé igyekszünk. Az omladozó lépcsőházból kijutunk, tágas váróterem hirdeti, hogy révbe értünk, itt gyermeksebészeti ügyeletet tartanak. Este 7 óra van. Meglep, hogy 20 fő feletti a várakozók száma. Ha legalább a fele kísérő, reménykedem, talán hamar bekerülünk.

Belépve érezzük, hogy vibrál a hangulat. Vajon miért, hiszen

barátságos a hely, a falon óriási tukán madár tereli el a várakozó kicsinyek figyelmét, arról, hogy várniuk kell. Tudjuk nem jó betegnek lenni, de még sokkal rosszabb mikor a gyermekünk beteg. Úgy öt perc alatt felmérem, a tukán madár igyekezete hiába való. Mindenki, gyerek és felnőtt egyaránt ideges, feszült. Az ajtóban reménytelenül kisfiát vigasztaló narancssárga pulcsis anyukától megtudom, már egy órája ő következne. De a sor nem mozdul. 60 perce senki nem jött ki, senki nem ment be. Nem tudni mi zajlik a színfalak mögött.

Százhalombattáról valaki kislányával felvételre vár. Egy apuka csüggedten ringatja 8 hónapos kisfiát, aki fejre esett, feltehetően agyrázkódása van.

Vérzőlábú kamasz mellett váltják egymást a szülők, talán egyiknek már munkába kell mennie, ki tudja. Felkötött karú kisóvodás kántálja, hogy miii-koor-meeegyünk-beeee…. Áll a levegő, telnek a percek. Mi is lehúzunk 60 percet, közben sűrűn mormoljuk magunk elé,

hogy „ez lehetetlen. Ilyen nincs.” Mégis minden arra utal, hogy ilyen van. Nézem Márit, ahogy a véres nyál csendesen szivárog a szája szélén. Nincs nagy baj, de LEHETNE! És ez fáj igazán, hogy senki nincs aki megnézné, a váróban haldoklik e egy kiskorú, egyáltalán kik vannak odakint. Már bánom, hogy indulás előtt átvettem csurom vér blúzomat. Szeretnék élő felkiáltójel lenni ebben a lehetetlen helyzetben. Vagy még inkább kérdőjel. Mi folyik itt? Meddig tűr a magyar nép? A zsebünkből fizetett rendszer nem lát el minket! Végül mobilontudakozón keresztül kiderítem, hogy a Bethesdában is van sebészeti ügyelet.

Mindegy hová tartozunk, száguldunk át a Bethesdába. Melegség önt el mikor este 9 után megpillantom, hogy itt még üldögél egy idős nénike az INFORMÁCÓ feliratú fülkében, tehát van kihez szólni. A sor rövid, de még nem jutunk a végére, már megkérdezi a folyósón őgyelgő műtős fiú, hogy mi a baj. Elmondom, 1 perc múlva mosolygós adminisztrációs fiú veszi jegyzékbe az adatainkat. Oldódik a feszültségem, talán még orvost is látunk ma este. 5 perc várakozás után név szerint szólítanak, és 15 perc múlva hat fájdalmasan megszerzett kis varrattal a sérült nyelvecskében már a langy estében igyekszünk hazafelé.

Remény ébred bennem, hogy még van olyan hely, ahol törődnek a bajommal. Ahol a kórház lógóját a Rómaiakhoz írt levélből merítik: „…tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk…” Ki tudja meddig.

Gyorsan elmentem a mobilomba a Bethesda számát és fohászkodom, hogy falra mázolt tukán madárnál több reménysége legyen ennek a tévelygő népnek. Írta: Bodó Marcsi

20 alatt Nézőpontok éz pontok Nyugodt délután volt. Az idő gyönyörű - vénasszonyok nyara van. 25 fok, ragyogó napsütés.

Egy nő a kertben tereget, halkan dúdolgat. Közben arra gondol, hogy még épp lesz fél órája megcsinálni a vacsorát, mielőtt elmegy a kislányáért az óvodába. A reggeli veszekedésre már nem is emlékezett. Ekkor megcsörren a telefon. Biztos a férje. Már hallja is a hangját - Ne haragudj, szívem, elhúzódott a tárgyalás, körülbelül nyolcfelé érek haza. - de most még ez a gondolat se tudta kedvét szegni. Jókedvűen vette fel a telefont.

- Igen?

- Jó napot kívánok, Kiss Edina?

A hang ismerős volt valahonnan, de nem tudta ki lehet az. Ideges hang volt, a nyugtalanság rá is átragadt.

- Kigyulladt az óvoda, ide tudna jönni?

Nem tudott mit válaszolni. A fejében villogtak a képek. Égő óvoda, égő gyerekek. A kislánya. Nem, nem szabad ilyenre gondolni. Minden rendben, hallja is szirénát a háttérben, minden rendben lesz. Egy pillanatra földbe gyökeredzett a lába, remegés futott végig rajta. Majd szó nélkül letette a telefont, és úgy, ahogy volt, beült a kocsiba. Mit sem törődött már a mosott ruhával. A keze úgy remegett, hogy alig tudta beindítani a motort. Az előtte elterülő barátságos utca helyett újra a borzalmas képek villogtak. Annyi ilyet látott már a tévében de ki gondolta volna, hogy egyszer velük is megtörténhet? Mit is mondott utoljára a kislányának? Nem emlékezett.

Hosszan gondolkodott, elképzelte az anyai ölelést az óvoda kapujában, de valahogy nem stimmelt. Igen. Eszébe jutott. Veszekedtek. Miért is? Igen, a kislány nem akart bennmaradni az óvodában. És ő? Kijött a sodrából és ordibált vele. Elképzelte kislánya ájult testét. Ott zokog felette, a bocsánatáért könyörög. Bárcsak megölelte volna, szerető szavak suttogott volna ordibálás helyett. "Oh Istenem, add hogy helyrehozhassam."

Időközben elérkezett az óvoda elé. A tűzoltók és sajtó már végzik a dolgukat. Az óvónő körül ott állt 25-30 kisgyerek. Könnyek csillogtak a szemében, rohant a gyerekekhez.

De az ő kislányát nem látta sehol. A tűzoltók, már csak oltottak, benn azonban senki sem volt, aki a gyerekeket mentette volna. Be kell rontania az épületbe. Meg kell mentenie a kislányát. Még él, még van remény, semmi baja - mondogatja magában. Egy tűzoltó azonban elkapja a karját és visszarántja.

- Kérem! Benn van a kislányom! Be kell mennem!

Ezt hallva berohan három tűzoltó, a nőt azonban nem engedik be a helyenként még mindig nagy lánggal égő óvodába.

A nő térdre rogy, sírva imádkozik Istenhez. Azelőtt sosem tett ilyet. Nem is hitt benne igazán. De most! Ha most megmenekül a lánya akkor tényleg van Isten! Hisz még csak öt éves.

Nem halhat meg! Soha életében nem érezte még ilyen rosszul magát. A szíve mintha meghasadt volna. Ha a lánya nem éli túl, nincs is értelme az életének. Végtelennek tűnő percekig nézte könynyein keresztül a helyet, ahol eltűnt a három tűzoltó. És ekkor végre megjelentek, karjukban a kislánnyal. Köhögött, folytak a könnyei, de élt! Az anya soha életében nem volt ilyen boldog.

Odafutott lányához karjaiba vette és zokogott, amíg csak el nem fogytak a könnyei.

"Főbb híreink még egyszer néhány mondatban: Kecskeméten kigyulladt egy óvoda. A tűz okát még vizsgálják a szakemberek. A tűzoltók idejében érkezetek, komolyabb sérülés nem történt..." Írta: Lénárt Rita

Felhívás a szentendrei kis üz üzletekért! letekért!

A nagyhal megenné a kishalat, ha nem lennénk mi szentendrei emberek, akiknek fontos, hogy a kisboltok megmaradhassanak!

• • • • •

mert ismerjük őket mert hozzájárulnak a város sokszínűségéhez mert ismernek minket, és törődnek velünk mert őket nem csak a profit érdekli mert ugyanúgy küzdenek a fennmaradásért, ahogy mi is

Vásároljunk náluk!

Ez itt a te éttermed

hirdetésének

Ez itt a te szolgáltatásod

a helye!

hirdetésének a helye!

Az újságban minden személy, csoportosulás, vagy egyesület nyilvánosságra hozhatja véleményét, amennyiben írásaik és javaslataik nem támogatnak erőszakot és megkülönböztetést. Mivel az újság mindenki számára nyitott, a cikkek nem minden esetben tükrözik a Humanista Mozgalom, és a szerkesztőség véleményét.

Kiadja a Humanisták Szentendréért Egyesület Vieland Edit 70/ 3239-337 Levelezési cím, s ahová internet hiányában elküldhetik írásaikat: Szentendre, Erdész u. 6.

E-mail cím: orion8@dunaweb.hu