2008. OKTÓBER A HUMANISTA MOZGALOM INGYENES HAVILAPJA
„Te magad légy a változás, amit látni akarsz a világban”
E l ô j e g y z é s
a
2 0 0 9 – 2 0 1 0 - e s
1 1 1
t a n é v r e
„Miközben megpróbálunk mindent megtanítani gyermekeinknek az életrôl, gyermekeink megtanítják nekünk, hogy mirôl is szól az élet.” Angela Schwindt
Sikerélményt nyújtani mindenkinek Fejleszteni a lemaradókat Lehetôséget biztosítani a tehetségnek
! 20 tanév tapasztalatával ! Családias légkörben ! Maximum 10 fôs osztálylétszámban Jelentkezni az iskola felvételi központjában (Szentendre, Áchim András u. 2.) a 06-30 499-9381-as telefonszámon lehet.
Részvételi demokrácia
Szentendrén Augusztusban jelent meg errôl a témáról egy hosszabb cikk az újságunkban. Hargittai Katalin írásában megfogalmazódott annak reménye, hogy városunkban is elindulhat egy kezdeményezés, amelynek során létrehozzuk a részvételi demokráciát Szentendrén. Ez a kezdeményezés már nem csak remény! Ugrin Emese és Varga Csaba tartottak egy elôadást ebben a témában, és utána szerveztünk egy beszélgetést civil szervezetek képviselôivel. Ott elhatároztuk, hogy a Stratégiakutató Intézet kérdôívével készítünk egy felmérést, hogy kiderüljön, mi a szentendrei emberek véleménye errôl a dologról. Szóval a kezdeményezés elindult. Most már csak rajtunk múlik, hogy megvalósítjuk-e ezt a tervet. De mi is ez a részvételi demokrácia? És miért kell? A képviseleti demokráciát ismerjük. Megválasztjuk a képviselôket, aztán jól vagy rosszul négy éven keresztül képviselik azt, amit úgy gondolnak, hogy jó lesz nekünk, vagy éppenséggel azt, amit a pártpolitika diktál. Ha azonban összefogunk, és képesek leszünk a közös véleményformálásra, akkor a jó képviselôinknek nagyon nagy segítséget nyújtunk, abban, hogy tudjanak minket képviselni, a rossz képviselôinknek pedig sokkal nehezebb lesz elmenni amellett, amit javasolunk. Tehát ha képesek vagyunk a közös véleményformálásra, akkor részt tudunk venni a demokrácia folyamatában. Sajnos, tudom, hogy mi a véleménye az embereknek az összefogás lehetôségérôl. De azzal az energiával, amivel azt hangoztatjuk, hogy nem lehet, akár meg is próbálhatnánk. Mit veszíthetünk? Az elszigeteltséget, a reménytelenséget, vagy éppen legtitkosabb reményeinket, ami szkepticizmusunk alatt rejtôzve ott él bennünk? Mi történhet…?
városrészenkénti terveinkre jusson pénz. De lehet ez a kiinduló téma kisebb horderejû is, például: mindenki arra panaszkodik, hogy szemetes a város. Ez nagyon sok emberben szül felháborodást, és valóban mindenkit érintô téma. Amikor megvan a témánk, létrehozzuk az úgynevezett strukturált párbeszédet. Icipici egységekre –utcákra, háztömbökre – osztjuk a nagyobb városrészeket. Ezek az utcák, tömbök választanak maguknak egy felelôst, aki segíti az információáramlást a lakók és a felelôsökbôl álló testület, illetve a lakók és a városvezetés között. Elmondja, az embereknek, hogy milyen témákban várható fontos döntés, és továbbítja az emberek véleményét a dologról. A felelôsökbôl álló testület igyekszik egyeztetni az érdekeket, és kialakítani egy közös álláspontot, ezt pedig továbbítani a városvezetés felé. Ha ez jól mûködik, egymás érdekeinek figyelembevételével, a szolidaritás és erôs közösségi érzés mentén, akkor az nagyon nagy erôt jelent, bármilyen változások köszöntsenek is ránk. A másik fontos mozzanat, hogy fogalmazzunk meg egy társadalmi szerzôdést, melyet minden család aláír Szentendrén. Ez tartalmazná azt, hogy milyen jogokkal rendelkezzünk, és milyen kötelességeket vállalunk annak érdekében, hogy megteremtsünk egy olyan Szentendrét, amiben élni szeretnénk, amit a következô generáció számára büszkén adhatunk át. Ez egyrészt általánosan a közösség egészére is vonatkozna, illetve egyénileg hozzá tennénk, hogy egy-egy család milyen konkrét dolgokban vár támogatást, és milyen konkrét dolgokban tud segítséget nyújtani. Fontos, hogy mindenki számára tiszta legyen: kollektív, és egyéni felelôsséggel tartozunk azért, hogy milyen a városunk, hogy milyen ez a kis világszelet, amit teremtünk magunknak.
Szóval nézzünk erre a lehetôségre egy kis hittel, egy kis bizalommal. Hogy is mûködhet ez technikailag? Kell elôször is egy téma, ami mindenkit érint, ami mindenkinek fontos, ami mentén elindulhat az összefogás. Ez lehet valami nagy volumenû dolog is. Egy olyan szerep, kompetencia megteremtése, mellyel minden változás közepette is biztosíthatjuk Európa szinten, hogy fontosak vagyunk és el kell látni minket megfelelô anyagi erôforrással. Ez mindenkinek érdeke, hiszen csak így tudjuk biztosítani, hogy a kis helyi,
Ez nagyon dióhéjban leírt információ minderrôl. Remélem azonban, hogy mire megjelenik az újság lesz már egy honlap, amin sokkal bôvebben lehet olvasni a részvételi demokráciáról. A címe www.szemokracia.com. Aki nem rendelkezik internettel, ne csüggedjen, ha szeretne többet tudni, keresse a szerkesztôséget! És természetesen sok cikk fog még megjelenni e témában, reméljük, hogy Aba polgármesteréé is, akinek a községében már létrehozták a lakossággal közösen a részvételi demokráciát.
2 ber . októ 8 0 0 2
www.humendre.hu
A béke erô! Három hét leforgása alatt két a békéért és az erôszakmentességért tartott demonstráció szervezésében is részt vettünk. Az egyik a Béke Nemzetközi Napja alkalmából került megrendezésre szeptember 21-én Szentendrén. A másikat október 4-én az Erôszakmentesség Világnapja alkalmából tartottuk Pesten. A szentendreit a Kossuth Lajos Nyugdíjas Klubbal és a Honvéd Kulturális Egyesülettel együtt szerveztük. Nem voltunk nagyon sokan, de nagyon meghitt volt. Értékes gondolatok, szép versek és gyönyörû dal hangzott el. És a végén három békegalambot engedtünk el. Valóban békét teremtett a szívemben, és új barátokat hozott ez a nap. A Pesti rendezvény, melyet Tarka Magyar demonstrációnak neveztek el egészen más hangulatú volt. Az Összefogás több mint ötven civil szervezet hosszú távú együttmûködését célozta a Humanista Mozgalom kezdeményezésére. Elsô közös eseményünk ez a monumentális kb. ötezer fôt számláló felvonulás volt. Kordonok, rohamrendôrök, és bizalmatlanság. Sokakban felmerült, hogy milyen politikai erôk állnak a hátterében, hogy is van ez, és miért. Nekünk egyszerû a válasz: mi tudjuk, hogy mi kezdeményeztük azért, hogy egy széleskörû civil összefogás jöjjön létre, mely elismeri a kulturális és faji sok-
Kedves Olvasók! Ez az újság egy szentendrei közösségi újság, tehát a szentendrei embereké. Ingyenes, és mindenki írhat bele. Rólunk szól, és nekünk, akik itt élünk. Bizonyára önnek is vannak érdekes tapasztalatai, ötletei, írásai, amit szívesen megosztana másokkal, vagy olyan helyi konfliktust vett észre, amit önerôbôl nem tud megoldani, és amihez szélesebb, városszintû összefogás szükséges. Itt a lehetôség, hogy közreadja! Mindent szívesen fogadunk, ami nem javasol erôszakot és megkülönböztetést. És persze szívesen fogadunk mindenféle segítséget! Keresünk fotósokat, hirdetôket, támogatókat, terjesztôket, hogy minél nagyobb terjedelemben, minél több példányban tudjon megjelenni az újság. Üdvözlettel: a Szerkesztôk
színûséget, és az aktív erôszakmentesség módszerét választja eszközéül céljai megvalósítása érdekében. Nos igen, mint minden nagyszabású dolgot igyekeznek a mindenféle politikai erôk lenyúlni azt, ami létrejött. Reméljük nem sikerül nekik, mert akkor nekünk ki kell lépnünk belôle, és ismét végig kell néznünk, hogyan hullnak legjobb törekvéseink a semmibe. De visszatérve a rendezvényre, mindezen nehézségek ellenére ötezer ember egy békés és sokszínû Magyarországért, és világért állt ki. Színesen, zajosan, karneváli hangulatban. Nagyszerû élmény volt látni, hogy mennyi embernek fontos ez. És bár ott lehettek volna még mindazok, akik szintén egyet értenek, de épp nem értek rá, vagy megfáztak, vagy féltek, hogy zûr lesz, s végül nem jöttek el. Nekik is ajánlom a következô ennél is monumentálisabb rendezvényünket. 2009. október 2. – 2010. január 2-ig Világkörüli Menetet szervezünk a békéért és az erôszakmentességért. Ez a menet Magyarországon is keresztülmegy. Most fogjuk elkezdeni a szervezését Milánóban az Európai Humanista Fórumon (október 17-18-19.) Itt Szentendrén is sok eseményt szervezünk a menet ideje alatt is, illetve azt megelôzôen, hogy minél többen be tudjanak kapcsolódni ebbe a világméretû tervbe.
ka n ü l e zd v s e k r Sze
got! újsá Vegyél részt a szerkesztésben, újságírásban, a vélemények, gondolatok megosztásában. Érdeklôdni, jelentkezni a 70/3239-337-es telefonszámon, vagy az orion8@dunaweb.hu e-mail címen lehet.
www.humendre.hu 3
ber . októ 8 0 0 2
KORTÁRS kerestelek kerestelek nappal és éjszaka mint kopót a vér szaga úgy hajtott a vágy láttam száz halált de az örökélet vésett tenyerembe ráncot s mikor már elvesztettem a lángot a homlokom mögött már csak az ösztönök dübörögtek kerestelek égen s mélyen a föld alatt lágyívû dombokon tengereken - némán mint a hal megküzdöttem a sivataggal voltam ott ahol a magam fajta csak vendég lehet néhány hitvány pillanatra és én aki már jártam mindahány világban sehol sem leltelek kerestelek vassal tollal szikével kézben vágtam eret húst inat omlottak elôttem rejtélyes sejtfalak élve s holtan is boncoltalak és hol csontig metszett késem elvesztem egy üres miérten bár nem tört meg kór és nem fájt a seb lábon hordtam ki pestised
Szentendre Azt mondják, hogy Szentendre; Dunakanyar gyöngyszeme A Pilis lábánál fekszik, A fekvése igen tetszik. Budapesttôl északra van A Duna vonalában. Régi útja aszfaltozva Vezet Budáról Tahiba. Kedvezô az éghajlata Hegy és Duna közrefogja. Területe dimbes-dombos, Kilátásra alkalmatos. Messze látni hegyeirôl, Napnyugtáról-napkeletrôl Ide vonzza érdeklôdôt; Árust, szobrászt és a festôt. Bölcsôje a mûvészetnek, Centruma a környezetnek. Szentendre egy békés város, Ahol megfér sok iparos. Híresek a múzeumai, Meghittek a szûk utcái. Megosztottak lakosai; Változatos nációi.
Szerelmünk oltárán Veled, mégis nélküled szétszaggat a vágy, sorsod tenyerembe rajzolva, nem várok feloldozást. Vártam jöttödre, híredet a vöröslô alkonyok súgták. Mást nem ígérhetek, csak azt, amit kapok: kínt és gyötrelmet, testembôl tépett húsdarabot szerelmünk oltárán.
Látogatják a turisták, Kik a város múltját hallják. Tájjellegû bort is isszák És zenére a táncot ropják. Dalkóné Molnár Mária
kerestelek száz Istent imádtam miattad és tagadtam meg érted harcoltam hamis csillagok alatt néztem ahogy templomom leégett és a szent bálványokból miként lesz salak csak azért éltem millió évet hogy egy szó süljön a számra: hiába kerestelek Kónya Gábor
4 ber . októ 8 0 0 2
www.humendre.hu
Budai Sanyi
Felhívás a szentendrei Támogatóink: kis üzletekért, Autó Kft. kisvállalkozásokért! Maxx Autómentés, autószállítás A nagy hal megenné a kis halat, ha nem lennénk mi, szentendrei emberek, akiknek fontos, hogy a kis boltok, kisvállalkozások megmaradhassanak! • Mert ismerjük ôket, • mert hozzájárulnak a város sokszínûségéhez, • mert ismernek minket, és törôdnek velünk, • mert ôket nem csak a profit érdekli, • mert ugyanúgy küzdenek a fennmaradásért, ahogy mi is. Vásároljunk náluk, forduljunk hozzájuk!
belföldre és külföldre
reális áron 30 953 0073 Legyél a támogatónk!
Programajánló HÉTKÖZNAPI BOLDOGSÁG? EZ NEM MESE! VALÓSÁG! XII. SZERETET EGYSÉG NAPJA – VISEGRÁD OKTÓBER 19. VASÁRNAP 10-18:30 (INGYENES) MOZI VISEGRÁD KÖZPONTJÁNÁL FÔ UTCA 34. Hagyományôrzô zenés programok az elôadások között: – Népzenei koncertek – Táltos énekek, dobolás – Zenés pompázatosság Mátyás udvarából – Gyógyító hangfürdô tibeti hangtálakkal, gonggal – Fuvolakoncert és zenés verselés Témák: – Érzelmi hullámvasút – emberi kapcsolatok, az igaz lélek értékrendje
–
– – – –
Kérdezz, felelek – segítség a vendégek személyes élethelyzeteinek megoldásához A magyar nyelv bölcsessége – szavaink elfeledett „titkai” A magyar mese-, rege- és mondavilág – az igaz tudás tanítása Egyszerû közérzetjavító, öngyógyító praktikák Közös öngyógyítás, lélekgyógyítás, Földgyógyítás Angyali, Isteni energiákkal (az ország többi helyszínével lélekben összekapcsolódva – www.magyarokvilaga.shp.hu)
Mozi: - MEGLEPETÉS FILMVETÍTÉS!!! Kérem, részvételi szándékát mielôbb jelezze a Mozi korlátozott befogadóképessége miatt! Szeretettel várjuk! Köszönettel: Szôke Attila (sz.attila75@gmail.com, 0620-9650-170)
HM. Honvéd Kulturális Szolgáltató KHT HELYÔRSÉGI KLUB Szentendre, Dózsa Gy .u.8. Telefon/fax: 06 26 312-822; tel.: 06-26 505-042 OKTÓBER 28-án, BEFÔTT- ÉS SAVANYÚSÁG VERSENY ÉS KIÁLLÍTÁS 2008. OKTÓBER 15 órakor HAVI PROGRAM A Nyugdíjas Klub és a Kulturális Egyesület szervezésében. OKTÓBER 17-én, 17,15 órakor„Színházbusz” indul a helye: rendezvénytere OKTÓBER 30-án, Budapesti Operettszínház Katonasírok meglátogatása SZENIVÁNÉJI ÁLOM c. a „Halottak Napja” alkalmából elôadására. 10 órakor a nyugdíjas klub szerOKTÓBER 18-án, vezésében. DUNKANYAR KUPA OKTÓBER 30-án, – Testépítô verseny. ÖTÓRAI TEA 14 órakor 17 órakor mûsort ad a klub helye: kondicionáló terem Ezüstfény együttesének „Mediterrán” csoportja.
OKTÓBER 7., 14., 21., 28. NYUGDÍJAS KLUB KLUBNAPJAI 14 órától Kossuth Lajos Nyugdíjas Klub klubnapjai OKTÓBER 2., 9., 16., 30. JOGI TANÁCSADÁS (ingyenes) 17 órától KIÁLLÍTÁS: A „Mit jelent a béke a XXI. században” c. pályázat díjnyertes munkáiból. A kiállítás megtekinthetô munkanapokon 8-20 óráig. Helye: rendezvényterem NOVEMBER HAVI ELÔZETES: November 29-én ERZSÉBET- ÉS KATALIN-bált szervezünk. Jegyek kizárólag elôvételben kaphatók. (Igényjogosultaknak ber kedvezmény.). . októ 8 0 0 2
5
Hétköznapi boldogság? Ez nem mese! Valóság! Az ember szüntelen a boldogságot keresi. Olykor boldognak érezzük magunkat, máskor összezavarodottnak, zaklatottnak, összenyomottnak. Tudjuk vajon, miért van ez valójában? Miért nem tudjuk fenntartani a boldogság felemelô állapotát? Egyáltalán tudjuk, hogy mit is jelent boldognak lenni, vagy csupán ösztönösen éljük és érezzük meg a boldog pillanatokat? Boldog – a sorsával, körülményeivel való megelégedés érzésétôl teljesen áthatott. (Magyar Értelmezô Kéziszótár) Bár kissé felületes megfogalmazás, de kiindulási alapnak legalább valami. Valójában akkor vagyunk boldogok az adott pillanatban, amikor szívvel-lélekkel, teljes figyelemmel, tudatossággal jelen vagyunk az éppen végzett tevékenységünkben, élethelyzetünkben, és saját magunkban. Amolyan belsô béke és derültség ez, mely a pillanatnyi körülmények, önmagunk és mások elfogadását, megbecsülését jelenti. Ez az alapja az elemzô, felismerô, építô jellegû megértésnek, életünk jobbításának. Sôt! Csakis ez teszi lehetôvé! Fontos, hogy tisztában legyünk vele – minden apró mozzanat az életünkben okkal történik velünk! Mi magunk hozzuk létre, illetve tesszük lehetôvé mindennapjaink eseményeit, miként belsô megéléseinkért, érzéseinkért szintén mi magunk vagyunk felelôsek. A környezetünkkel, a külvilággal való kapcsolatunk a legnagyobb segítség számunkra a helyes önismeret, a valódi ôszinteség felé. Amikor kényelmetlen érzéseink vannak, vagy például rosszul érezzük magunkat bizonyos emberek társaságában, konfliktus van a megélt helyzet és igaz belsô értékrendünk, tiszta
6 ber . októ 8 0 0 2
lelkünk igényei, igazsága között. Valamely hiányosságunk meggyógyítására ösztönöz bennünket az érzés. Valamiért nem vagyunk ôszinték önmagunkkal és másokkal. Amikor idült fáradékonyság, fájdalom, betegség lesz úrrá rajtunk, akkor sokáig nem értettük meg az élet rendre ismétlôdô tanításait, és már testünk is jelzi számunkra. A legtöbb testi tünet precízen összefügg bizonyos lelki problémákkal. A konfliktusok okát keressük mindenkor, és ha a valódi okra rátalálunk, megkönnyebbülést, felszabadultságot, hálát, apró boldogságokat, megvilágosodásokat érzünk! Képessé válhatunk a továbblépésre, a megoldásra! Kezünkben lesz már a kulcs, a cselekvô változtatás lehetôsége! Figyeljünk hát oda minden apró mozzanatra! A lényeg tehát a szemléletmódunkban, értékrendünkben keresendô! Minden eseményben megtalálhatjuk az építô, pozitív összetevôket önmagunk és a világ számára egyaránt! Még a legrosszabbnak ítélt helyzeteket is tekinthetjük fantasztikus lehetôségnek a tanulásunk, önismeretünk, boldogságunk felé vezetô úton! Ebbôl egyértelmûen következik, hogy valójában nincsenek is rossz dolgok, csupán feladatok és lehetôségek léteznek! Ez a szemléletmód a szeretetteljes elfogadás, a tudatos jelenlét, a létezés csodálata, a „hétköznapi boldogság” állapota! A helyes útirányhoz egy-két megfontolandó vezérfonal: Megbocsátás a múlt sérelmeiért másoknak és önmagunknak! Segítség, ha úgy tekintünk a vélt vagy tényleges bántást elkövetôre, hogy akkor és ott az volt a legtöbb és legjobb, amit képes volt nyújtani! Az éppen megélt helyzetben szintén így tekintsünk másokra és önmagunkra! Ez az elfogadás, ami a
megértés alapja. Tartsuk észben, hogy mindennek oka és tanulsága van! Azt adjuk mindennek és mindenkinek, amit önmagunknak is kívánnánk az adott helyzetben! Ez nem csupán más emberekre, hanem minden létezô teremtményre, helyzetre értendô! Mindenre! A saját testünk önálló szerveire, sejtjeire, miként a szomszéd gyümölcsfájára is. Ugyanakkor nem mindig az szolgálja a saját és környezetünk javát, ami pillanatnyilag egyszerûbbnek vagy kellemesebbnek tûnik! A gyorsan múlandó öröm vagy könynyebbség lehet illúzió, a probléma szônyeg alá söprése! Törekedjünk teljességükben vizsgálni a szituációkat! Igyekezzünk elsajátítani a tudatos, bölcs, együttérzô, szeretetet! Gondolatainkban, érzéseinkben, szavainkban, cselekedeteinkben egyaránt! Gondolatindítóul ennyit! Sok sikert kívánok mindenkinek a boldogság egyre teljesebb megéléséhez!
Szôke Attila (sz.attila75@gmail.com)
Manócska a Dunaparti Mûvelôdési Házban Beszélgetés Jakabosné KovácsJudit drámapedagógussal
Jakabosné Kovács Judit frissenvidáman, mosolyogva pattan ki az autóból, amikor a Mûvelôdési Háznál találkozunk. Harmadik éve már, hogy telt házzal mûködik a Mazsola Játszó bábos-énekes-torna és a közben kistestvérként megszületett Manócska Muzsika. Judit, kiket vársz a Mazsola játszóba? A Mazsola Játszót 1-4 éves gyerekeknek és szüleiknek találtam ki. Ez egy mozgásos-bábos foglalkozás, arra építve, hogy a gyermek szinte iskolás korig csak játékon keresztül tanul. Én játszótársként vezetem a lurkókat, hagyom, hogy spontán módon, minden gyerek a maga oldódásának tempójában bontakozzon ki. A hangsúlyt a mozgásos játékokra, a mozgásfejlesztô eszközök kipróbálására és a bábos szituációkra helyezem. A szülôkkel együtt kicsit kilépünk felnôtt merevségünkbôl és így a mesén és játékon keresztül kerülünk közelebb gyermekünk érzelemvilágához. Miben különbözik a Manócska Muzsika? A Manócska Muzsikára várom azokat a szülôket-nagyszülôket, akik 0-3 éves gyermekükkel vágyódnak arra, hogy együtt énekeljünk, ölbeli játékokat játszunk s majd ezeket hazaérve, otthon is tovább éljék, gyakorolják. Ezek az elsô érzelmekre mélyen ható impulzusok életük során végig elkísérik gyermekeinket. Az anyai hang, az ének, és az érintés, az öle-
Mazsola
és
lés a legfontosabb ebben a korban. Kiemelném, hogy eszközöket nem is használunk, ezzel is felhívva a figyelmet az élô énekszó, a zene és az élô hangszerjáték fontosságára. A mai rohanó világban sokszor elfelejtjük ezeket, millió játékkal körülvéve gyermekünket. Mikor három évvel ezelôtt elindítottad az elsô foglalkozásokat, még csak egy Zenebölcsi adta a konkurenciát. Ma már számos ilyen kisgyermekeket célzó foglalkozás indul Szentendrén. Hogy van továbbra is elég érdeklôdô, mi a titkod? Úgy hiszem a titok nyitja a bábosjátékosság, a mozgás és zene harmóniájában rejlik. Egyik sem nehezedik a másikra, nem elvesznek egymástól, hanem erôsítik, kiegészítik egymást. Különlegesség talán még a foglalkozások felépítésében van. Az óra elsô felében mindig új bábos jelenettel lepem meg a csöppségeket. Ezt már elôre várják, izgulnak, milyen vicces dolog történik Mazsolával (Bálint Ágnes figurájával). Ezek a kis szituációk természetesen a gyerekek hétköznapjaiból vett apróságok, alkalmanként pedig igazodnak a naptári év ünnepeihez, az évszakok váltakozásaihoz. Az ölbeli játékoknál fontosnak tartom, hogy a gyerekek megismerjenek új játékokat, de megörüljenek a régieknek is. A szülô is felragyog, mikor egymás után van néhány már begyakorolt játék, amit a kicsivel otthon is játszanak. A nagymozgásos
az interjút Rubovszkyné Bodó Marcsi készítette
részeknél van egy állandó átmozgató tornasor, ezt hamar elsajátítják az új tagok is, és örömmel végzik, mert ismerik. A foglalkozás végén szabadon próbálhatják ki a gyerekek a vonzó mozgásfejlesztô eszközöket. Örömmel rohamoznak meg egy-egy szert: a mászó alagutat, a billenô-hintát, az egyensúlyozó tölcsért, a trambulint…stb. Jó alkalom ez arra is, hogy kiderüljön, kell e valamilyen mozgásformához megerôsítés, bíztatás, hiszen a mozgás és az egyensúlyszerv fejlesztése minden tanulási folyamat alapja. Ezért is fontosak az Ayres terápiás mozgásfejlesztô eszközök, melyeket preventív jelleggel használok a foglalkozásokon. Végül hadd kérdezzelek meg Judit, megéri Neked Budapestrôl kijárni, 25 km-t autózni? Másképpen: miért Szentendre? Szentendre kedves kis ékszerdoboz, külön helye van a szívemben. Családommal, három gyermekemmel mindig szívesen ruccanunk ide ki egy Duna parti séta vagy egy jó fagyi végett. Mikor eljô a héten a szerda, boldogan ülök autóba. Elsô utam a patak part, a piac. Viszem a gyerekeimnek a finom boci-tejet. Aztán irány a Mûvelôdési Ház, nagy örömmel gondolok a rám váró csillogó gyermek és felnôtt szempárokra. (Továbbiak az érdeklôdôknek: www.mazsolajatszo.hu honlapon: dalszövegek, mondókák, játékok, ber . októ 8 0 0 kreatív ötlettár.) 2
7
Részvételi demokrácia
Szentendrén? Ez lehetséges?
Elindult egy civil kezdeményezés Szentendrén, melynek célja, hogy más európai településekhez hasonlóan –mint amilyen a magyar Aba - megvalósítsa a város polgáraival együtt a részvételi demokráciát. Elégedetlen azzal, hogy szemetes a város? Elégedetlen azzal, hogy nagy a széthúzás? Elégedetlen azzal, hogy … ? Csak baráti, és családi körben szokott elégedetlenkedni?
Lehet ez másképp is! Fogjunk össze, és a meglévô minták használatával, szakértôi segítséggel szervezzük meg, hogy képesek legyünk a véleményformálásra! Így érdemi párbeszédet tudunk folytatni majd mindenkori önkormányzatunkkal, és érvényesíteni tudjuk javaslatainkat azokban a témákban, ami minket, a mi városunkat érinti. Gandhi szavait üzenjük mindenkinek, aki kételkedik az összefogás lehetôségében:
„Te magad légy a változás, amit látni akarsz a világban!” Információk, aktuális események a www.szemokracia.com weboldalon, és a Humendre újságban olvashatók. Érdeklôdni lehet a 70/ 3239337-es telefonszámon. Most jött el a történelmi pillanat? Csak rajtunk múlik, az IGEN!
Nyomdai munkák
gond nélkül
Kérjen árajánlatot! Nyomdai munkák Egy telefont megér! Az újságban minden személy, csoportosulás vagy egyesület nyilvánosságra hozhatja véleményét, amennyiben írásaik és javaslataik nem támogatják az erôszakot és a megkülönböztetést. Mivel az újság mindenki számára nyitott, a cikkek nem minden esetben tükrözik a Humanista Mozgalom és a szerkesztôség véleményét. Kiadja: a Humanisták Szentendréért Egyesület • Vieland Edit 70/3239-337 • Levelezési cím: Szentendre, Erdész u. 6. • E-mail: orion8@dunaweb.hu • Nyomdai elôkészítés: Mistral Graphic Bt. • Nyomás: Fólium Kft. • Megjelenik: 1000 példányban
8 ber . októ 8 0 0 2
Hirdetésfelvétel: Vieland Edit 70/3239-337