Leányfalu Újság 2014.06.

Page 1

IX. ÉVFOLYAM 6. SZÁM

Váci Mihály Pipacsok a búzamezőben (részlet)

"Amíg érik a mag, lassan, jó nap alatt, - könnyű kis pipacsok szirma, lángja lobog, amíg érik a mag. Messze virítanak. Lenge szirmaikat rázva vérpirosan, mag felett magasan, messze virítanak. Tőlük piros a táj! "Ime itt van a nyár!" Őket nézegetik, szép csokorba szedik. Tőlük piros a táj. A zöld búzamezők, észrevétlenek ők! De lehull a pipacs, s felragyognak a nagy érett búzamezők!"

2014. JÚNIUS HÓ


2

Leányfalu • 2014. június


ÜNNEPEINK LELKÜNKBEN ÉS A KONYHÁNKBAN Bár már mögöttünk van Pünkösd és az utána következő második héten tartott ünnep is, - ÚRNAPJA - amikor a római katolikus egyház Krisztus testét, az oltáriszentséget ünnepli. Az ünnep és a körmenet elterjedésével szokásossá vált az oltáriszentség körülhordozása, aminek a népi hitvilág a gonoszt, a betegséget, a természeti csapásokat elűző erőt tulajdonított. Amerre a körmenet elhaladt, oltárokat állítottak fel. Az oltárok fölé sátrakat emeltek, melyeket zöld ágakkal, gyönyörű virágokkal díszítettek, a földre pedig virágszirmokat hintettek. A néphit a zöld ágakhoz és az elhintett virágokhoz különféle hiedelmeket fűzött. Egyes vidékeken a hazavitt zöld ágakat a ház négy sarkába tűzték, hogy ne érje villámcsapás. Baranyában az istálló fölé dugták, hogy az állatokon Isten áldása legyen. Székelyföldön az úrnapi virágokat a hernyók ellen kiteszik a kapukba. Leányfalun idén június 22-én a csodálatosan feldíszített, virágözönnel borított „sátrak” mentén vezette Zoltán Atya az úrnapi körmenetet. Eleink ezen az ünnepen kelt pitét sütöttek 35 dkg lisztből, 2 tojással, 2 dkg élesztővel, 5 dl tejjel, 5 dkg vajjal, 5 dkg cukorral, sóval, citrommal. Az élesztőt 1 dl tejben megfuttatták. A vajat cukorral és a tojássárgájával elkeverték, beleöntötték a tejet, a lisztet, sót, élesztőt, hogy finom lágy „galuskatésztát” kapjanak. Fakanállal kidolgozták, majd hozzáadták a tojások keményre felvert habját és konyharuhával letakarva egy órán át kelesztették. Utána fagyos zsírral kikent tepsibe öntötték és további 1015 percig még pihentették. A tetejére egy kis zsírt kentek, meghintették kristálycukorral és egyenletes hőmérsékleten megsütötték. Kockára vágva, a körmenet utáni ünnepi asztalnál még langyosan tálalva el is fogyasztották. PÉTER ÉS PÁL NAPJA, június 29-e ősi nagy ünnep! A hívő nép felekezeti hovatartozástól függetlenül megtiszteli és illendően számon is tarja, megünnepli. Amennyiben mint idén is - vasárnapra esik, az istentiszteleteken, szent miséken hálával köszönjük meg a termést és imádkozunk az aratásért, a betakarítandó gabonáért, az ÉLETÉRT. Ez a gyönyörű ünnep rendkívül fontos szerepet játszott és játszik a magyar nép „gazdasági” életében is, mert ilyenkor szakad meg a búza töve és hozzá lehet kezdeni az aratáshoz. De ezt a napot megünnepelték a halászok is, akiknek Szent Péter védőszentjük. Ilyenkor felvonulásokat rendeztek és a halból készült vacsorára meghívták a falu lelkészeit és elöljáróit is. Az aratáshoz nem sok hiedelem fűződik. Általában úgy tartották, hogy Vid napján, június 15-én szakad meg a búza töve és attól kezdve nem nő, csak érik, de ismeretes volt erre június 24-e, Szent Iván napja is. (Szorosan nem ide tartozik, de ha már Szent Iván napját említem, nem mehetek el szó nélkül Arany János csodálatos, fantasztikus fordítói zsenialitása mellett. William Shakespeare írt egy vígjátékot „Midsummer night’s dream” címmel, magyarul ez úgy fordítandó, hogy „Nyárközép éji álom”, de nem Arany Jánosnál! A nyár „közepe”: Szent Iván napja, ezért ő a „Szentivánéji álom” címet álmodta meg.) Egyes vidékeken azt tartották, ha korán van búzavirág, korán lesz az aratás. Az aratást nem kezdték meg újholdkor és akkor sem, ha halott volt a faluban. A hit szerint kedden és pénteken sem volt jó megkezdeni, vagy új táblába kezdeni, mert üres lenne a búza feje.

Leányfalu • 2014. június

Péter-Pál hagyományos ünnepi étele a paprikás csirke, aratási napokra pedig a szolgafán a kisbográcsban főtt keménytarhonya-, öreglebbencs és a paprikás krumpli. Az öreglebbencs „betyár módra” régi alföldi étel. Egyszerű, de csodálatos, aki kóstolta soha nem felejti! A jó lebbencstésztát csakis tiszta tojásból, víz nélkül szabad készíteni! Meggyúrjuk a tésztát: 1 kg liszthez 8 db tojást és egy kis sót veszünk. Majd négy cipóba vágjuk és minden cipót simára gyúrunk, közben abrosszal letakarjuk, hogy ne száradjon ki. Egész vékonyra nyújtjuk és tiszta abroszra tesszük száradni. Amikor megszáradt, nagyobb darabokra törjük és zacskóba téve szellős helyen felakasztjuk. Az betyár lebbencs készítésekor egy személyre két és fél marék tésztát, 5 dkg füstölt szalonnát szánjunk személyenként. Négy személyre kisütjük az apróra vágott 20 dkg füstölt szalonnát, (ha van egy kis házi füstölt szárazkolbászunk, abból is karikázhatunk bele!), s rátesszük a tíz marék lebbencstésztát. Folyamatosan kevergetve aranysárgára pirítjuk. Amikor megpirult, beleszórjuk az apróra vágott vöröshagymát és tovább pirítjuk, majd húzzuk el a tűzről és úgy adjuk hozzá a pirospaprikát, nehogy megégjen! Annyi vizet öntsünk rá, amennyi jól ellepi. Négy burgonyát meghámozunk, karikára, vagy kockára vágjuk, hozzáadjuk, ízlés szerint sózzuk és végül az apró cseresznye-, vagy csövespaprikát is beletesszük. Ha megfőtt, elfőzzük a felesleges levét, s azon nyomban forrón tálaljuk. (Szakál László írásaiból merítve, közreadja) Nyíri Csaba Ünnepeinkről szóló cikk sorozatot folytatjuk lapunk későbbi számaiban.

3


JEGYZŐ VÁLTÁS A POLGÁRMESTERI HIVATALBAN Tisztelettel tájékoztatom Leányfalu közügyek iránt érdeklődő lakosságát, hogy a jegyzőváltás történt a Polgármesteri Hivatalban. Dr. Kasnyik Zsolt jegyző úr 2013. szeptember 15-i távozása után (Zsigmondné Dr. Vitályos Eszter államtitkár aszszony kabinetfőnökségét vezeti a Miniszterelnökségen), Dr. Szabó Tímeát neveztem ki 2013. szeptember 17-vel jegyzőnek. Fővárosi lakosként tömegközlekedéssel járt ki Leányfalura. A napi három-három és félórás utazás, a felelős beosztásból adódó, gyakori túlmunkák felőrölték egészségét. Tartós betegállományba ment 2014. április 2-val, kórházi ápolásra szorult, munkaképessé 2014. május 23-val nyilvánította orvosa. Azzal a kéréssel fordult hozzám, járuljak hozzá munkaviszonyának közös megegyezéssel történő megszüntetéséhez, mert személygépkocsival nem rendelkezvén számára nagyon megerőltető a napi munkába járás tömegközlekedéssel. Kérését teljesítettem és intézkedtem a jegyzői pályázat kiírásáról. Az új jegyző megválasztásáig megbízott jegyzőnek kineveztem Dr. Filep Julianna aljegyző asszonyt, aki Dr. Szabó Tímea távollétében nagy hozzáértéssel látta el nemcsak a jegyzői munkával járó feladatokat, hanem át kellett azonnali hatállyal vennie április 2-val a Helyi Választási Iroda vezetését, mivel közeledett a parlamenti választás (április 6.) időpontja. Azóta túljutottunk az EU képviselők megválasztásán is. Mindkét választás Leányfalun törvényes keretek között, zökkenőmentesen lezajlott. Leányfalu jegyzője munkakörre 13 pályázat érkezett, közöttük pályázott megbízott jegyző asszony is. Kiértékelve a pályázatokat megállapítást nyert, hogy a pályázók közül 1 fő még nem végezte el a Jogi Egyetemet, 3 főnek nincs közigazgatási gyakorlata, 3 fő ugyan rendelkezik közigazgatási gyakorlattal, de nagyon messze laknak (Nyíregyháza, Kaposvár), 3 fő jelenleg kormánytisztviselő, 1 fő a NAV-nál 1 pedig a Nyugdíjfolyósító Intézetnél jogász. Tekintettel arra, hogy Dr. Filep Julianna aljegyzőként és megbízott jegyzőként végzett munkájával elégedett vagyok, kiváló a kapcsolata a képviselő testülettel, a Polgármesteri Hivatal vezetőjeként szaktudását munkatársaink elismerik, nyugodt természetű, jó problémakezelő adottságokkal rendelkezik, úgy döntöttem, hogy az Ő pályázatát tekintem nyertesnek és 2014. június 10. hatállyal kineveztem Leányfalu Nagyközség Önkormányzata jegyzőjének, s egyben intézkedtem az aljegyzői munkakör betöltéséhez szükséges pályázat kiírásáról. Őszintén remélem, hogy úgy Önök, leányfalusiak és mindazok, akik Dr. Filep Julianna jegyző asszonnyal ügyintézésük során kapcsolatba kerülnek, elégedettek lesznek. A LEÁNYFALU újságban csak most jelenhetett meg ez a tájékoztatás, mivel Dr. Szabó Tímea távozási szándékát május 23-val jelentette be, s ez sajnos már a múlt hónapban lapzárta után történt.

A festők városának legnagyobb galériája a Szentendrei Rendőrkapitányságon Június első éjszakáján sem pihentek a szentendrei rendőrök. Az elmúlt időszakban Leányfalun és Szentendrén történt betöréses lopásokat Leányfalu körzeti megbízottja szinte személyes sértésnek vette és minden idejét annak szentelte, hogy munkatársaival együtt megállítsa a szomorú eseményeket. Mivel a betörések során zömében festményeket és antik lakberendezési tárgyakat loptak el a betörők, erre vadásztak a rendőrök vasárnap hajnalban is, amikor ellenőrzés alá vontak egy járművet. A sok erőfeszítés nem volt hiábavaló, az ellenőrzött járműből festmények kerültek elő, amelyekkel a gépkocsi vezetője nem tudott elszámolni. Később a házkutatás során további tárgyakat foglaltak le a rendőrök. A nyomozás így összesen 70 különböző festménnyel és tárggyal indult meg. A gépkocsi vezetőjét két nap múlva a Szentendre Járásbíróság előzetes letartóztatásba helyezte, de még aznap a további adatgyűjtések alapján a körzeti megbízott egy másik járművet is kiemelt a 11-es főút forgalmából, melynek eredménye további 359 festmény illetve egyéb tárgy lefoglalása lett. Csütörtök hajnalban folytatódott tovább az ügy egy elfogással és házkutatással, melyet egy újabb személy előzetes letartóztatása követett. A festmények és antik tárgyak lefoglalását több országos média is megjelentette, vagy megjelenteti és ennek köszönhetően sikerült is jó néhány sértettet beazonosítani, de a sértettek jelentkezését továbbra is várjuk. Az egyértelműen elmondható, hogy nem minden lefoglalt tárgy származik a területünkön elkövetett bűncselekményből. Az is lehetséges, hogy vannak köztünk olyanok is, amelyek legális úton kerültek azon személyek kezeihez, akiktől le lettek foglalva. A tárgyak katalogizálását követően az azokról készült képek felkerülnek a www.police.hu internetes oldalra. Kérjük azokat, akik érintettek lehetnek, nézzék át a képeket, mivel szeretnénk minél több értéket visszaadni jogos tulajdonosának.

Szentendre Rendőrkapitányság

Akik érkeztek: Papp Leila Bella Hunor István Tóth Léna

(05.07.) (05.12.) (05.19.)

Nyíri Csaba

Akik elmentek: Tornyai Mihályné Bódizs ferencné

4

2014. 04. 14. 2014. 04. 30.

Leányfalu • 2014. június


Tisztelt Betegeink!

Anna-napon ismét irodalmi hajó indul

2014. július 11-től július 25-ig szabadság miatt a háziorvosi ellátást helyettesek biztosítják.

Július 26-án, szombaton ismét irodalmi és helytörténeti hajókirándulást szervezünk. A sokak által már jól ismert Klára rendezvényhajó Anna-napon két alkalommal is elindul, hogy a Duna habjait szelve egészen a Szentendrei-sziget csúcsáig vigye fel, majd hozza vissza utasait. A hajókázás során Anna-napi versek, helytörténeti érdekességek és az útvonalhoz illő költemények, írások hangoznak el. Waszlavik Gazember László harmonika kíséretében a hangulathoz illő dalokkal szórakoztatja majd az utazóközönséget. Kérjük leendő vendégeinket, amennyiben van Leányfaluhoz, a Duna-kanyarhoz, a Pilishez vagy a Dunához kötődő versük, hozzák magukkal és osszák meg utastársaikkal. A két hajóút időpont: 2014. július 26. 9:30 – 12:30 vagy 13:00- 16:00 A hajókirándulásra támogató jegyek igényelhetők a Ravasz László Könyvtárban 1200 forintos áron. További információ a Ravasz László Könyvtárban, nyitvatartási időben: Hétfő: 14.00-18.00 Kedd: 9.00-12.00 Csütörtök: 9.00-12.00, 14.00-18.00 Péntek: 9.00-12.00, 14.00-19.00 Szombat: 9.00 – 12.00 Telefon: 06 26 580 035 telefonszámon. Email: konyvtar.leanyfalu@gmail.com

Július 11-től 24-ig helyettes: dr. Csoma Attila, telefon: 06 30 207 4423. Rendelési idők: hétfő, szerda, péntek, 8-11 óráig, kedd, csütörtök 13-16 óráig Július 25-én helyettes: dr. Bazsa Márta, telefon: 06 30 922 3145.

dr. Takács Márta, dr. Kiss András háziorvosok

További egészségügyi hírek Leányfalu Önkormányzata az országban az elsők között ismerte fel a HPV-vírus elleni védekezés fontosságát. 2008 óta folyamatosan, az Önkormányzat költségvetésének terhére, ingyenesen hozzáférhetővé tettük a helyi 12 éves lányok számára a védőoltást. Idén a felsőbb vezetés úgy döntött, hogy államilag finanszírozza a 12 éves lányok oltását. Szeptembertől a szülők lépjenek kapcsolatba a védőnőkkel, gyermekorvosokkal, kérjék a védőoltást gyermekük érdekében. A humán papillóma vírus a világon az összes daganatos megbetegedés 6,1%-ért felelős. A méhnyakrákok 99,7%át, a nemiszervi daganatok 50%-át, a végbéldaganatok 90%-át, a garat- és gégedaganatok 20%-át okozzák. Magyarországon évente 1200 nőnél ismernek fel méhnyakrákot, ebből 500-an halnak meg. A magyarországi halálozás 3-szor magasabb az európai átlagnál. Ez a néhány elrettentő statisztikai adat legyen figyelemfelhívás arra, hogy komolyan kell venni a védőoltás és a szűrővizsgálatok fontosságát.

Mindenkit szeretettel várunk!

Bedő Szilvi és Adorján András

Évek óta önkormányzati finanszírozással megszervezzük a helyi lakosok nőgyógyászati szűrését. Idén első alkalommal dr. Telek Tamás nőgyógyász végezte a vizsgálatokat. Lelkiismeretességéért, kedvességéért azonnal szívükbe zárták őt az asszonyok. Külső támogató segítségével ebben az évben először sikerült megszervezni a férfiak urológiai szűrését is. Köztudott, hogy az urak hajlandósága a megelőző vizsgálatokra sajnos messze elmarad a kívánttól. Örömmel tapasztaltam, hogy mind a 30 bejelentkezett eljött a megbeszélt időpontban. Több könnyen kezelhető rendellenességet, de súlyosabb problémákat is diagnosztizált dr. Kántor Mihály urológus. Végül szeretném megköszönni az oltások és szűrővizsgálatok lebonyolításában nyújtott segítséget gyermekorvosunknak, asszisztensének, valamint védőnőinknek.

Fehér Andrásné

képviselő, körzeti ápolónő

Leányfalu • 2014. június

5


Iskolai hírek Ismét véget ért egy tanév. Június 14-én évzáró ünnepély és ballagás volt iskolánkban. Ebben a tanévben 298 tanulónk volt, 8 diákunk szünetelteti jogviszonyát külföldi tanulmányai miatt. Tanulóink 28%-a, 83 fő kitűnő teljesítményt ért el, jelentős a jeles tanulók száma is. Bukás idén sem volt. A tanulás mellett a megszokott tevékenységek biztosították a szabadidő hasznos eltöltését. Kiemelkedően nagy számban vettek részt tanulóink a háziversenyeken. Képviseltük iskolánkat a térségi versenyeken is. Az iskolából matematika-versenyen 150 tanuló vett részt. Megyei népdalverseny o csoportban: 5-6. o., arany minősítés o egyéniben: Tűzkő Bíbor Dorina 6.a., ezüst minősítés Felkészítő tanár: Séra Anna. • Az országos Zrínyi matematika-versenyen Jónai Péter 8. o. volt iskolánk legeredményesebb versenyzője, a 29. helyezést érte el. Felkészítő tanár: Debre Márta. • Térségi matematika-verseny, Szentendre: Hlaván Álmos 8. o., 3. hely • Térségi angol-verseny: Bakró Nagy Olga 6. a, 3. helyezés Szadeczky Bence 8. o., 5. helyezés. Felkészítő tanár: Kálmánné Grubert Hedvig. • Természettudományos versenyen az 5-6. o. képviselte iskolánkat; • Térségi környezetvédelmi vetélkedőn a 8. o. 2. helyezést ért el. Felkészítő tanár: Csermely Alexandra. • Szavaló és prózamondó versenyeken o Fábián Zoltán mese és prózamondó verseny: Szabó Janka Bella 5.a. 3. helyezés; o Áprily Lajos versmondó verseny: Zoltai Dávid Barna 5.a, 1. helyezés o Szabó Janka Bella 5.a, 2. helyezés o Fancsek Gergő 7.o.,1. helyezés Felkészítő tanárok: Hatvani Zsolt és Jékely Endréné.

Hét osztályban folytattuk a kompetencia-alapú oktatást egy-egy területen. Ez 160 tanulót érintett. A TÁMOP 3.1.4-es pályázatunk fenntartási időszaka folyik. Az 1 hetes témahéten és a 3 hetet meghaladó projektben minden tanulónk részt vett. Köszönjük a Leányfalu Iskolaügyéért Alapítványnak a támogatást, a Vadkacsa Egyesületnek és Pereházy Pál Adorján úrnak az evezős, vízi program biztosítását. Jártunk színházban, bábszínházban. A helyi Múzeumban minden tanulónk megnézte az aktuális kiállításokat Jékely Endréné vezetésével. Bedő Szilvia nénivel folytattuk a könyvtár-programot, amelyben író-olvasó találkozókra is sor került. A tanórákat sokszor külső helyszíneken tartottuk: Esztergomi Duna Múzeum, Budapest, Néprajzi Múzeum, Szépművészeti Múzeum, Mezőgazdasági Múzeum, Interaktív Egyiptomi Kiállítás, Csillagvizsgáló, Visegrád Királyi Palota, Szentendre, Skanzen. Rendszeresen részt vettünk sporteseményeken; mi biztosítottuk a helyszínt a területi röplabdaversenynek is. Sikeresen lezajlott a nyolcadikos diákok beiskolázása. Kiemelkedő írásbeli felvételit írtak, így 14 tanulót az első helyen megjelölt iskolába vettek fel: gimnáziumba 11, szakközépiskolába 3, szakiskolába 1 tanulót. Idén is megrendezésre került az SZMK szervezésében a téli vásár. Rendeztünk bolhapiacot, ahol a gyerekek megunt játékaikat elcserélhették, eladhatták. Az árvíz miatt elmaradt a mese-est, a kirándulásokat és az Erzsébet tábort bepótoltuk. Tanulóink az iskolai programokon kívül is rendszeresen járnak sportolni és művészeti foglalkozásokon vesznek részt, ahol megmérettetéseken öregbítik iskolánk jó hírnevét. Kiemelkedő eredményeket ért el sport terén: 1. b Matskási Hunor 2. a Illés Bence, Uracs Anna, Pirk Panni 2. b Pesti Balázs, Matskási Csongor 3. a Gáspár Balázs, Illés Gergő, Scholtz Ádám, Kurián Soma, Pánczél Gabriella 4. b Papp Dorka, Papp Attila 5. a Rehák Márk 5. b Vincze Natália 6. a Papp Viktória 6. b Csefó Lili. Sokan röplabdáznak, fociznak, floorball-oznak, ahol csapatban érnek el jó eredményeket. Gratulálunk nekik! Az ünnepélyen a példás magaviseletű és kiváló tanulmányi eredményt elérő tanulók könyvjutalmat kaptak, amit a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, a Leányfalui Iskolaügyéért Alapítvány és a szülők támogatásával tudtunk biztosítani. Idén is kiosztottuk a Leányfalu Önkormányzata által adományozott díszokleveleket a 4. és a 8. osztály legkiválóbb tanulóinak: Szadeczky Bence 8. o., Mócsai Luca 4. a, Illés Gergő 4. a, Rostás Dóra 4. b, Jakab Domonkos 4. b. A díjakat dr. Filep Julianna jegyző asszony adta át. Köszönöm a szülőknek, kollégáknak és a diákjainknak az egész éves sikeres munkát. Jó pihenés kívánok!

6

Takátsné Czap Éva

Leányfalu • 2014. június


Ünnepi Könyvhét-2014 Ismét „Fogadj örökbe egy új könyvet!”–akció A Ravasz László Könyvtár és a Dunakanyar Kávézó és Könyvesbolt örökbefogadási akcióját a 2013. évi Ünnepi Könyvhéten hirdettük meg és most folytatjuk. Dr. Csizmadia Klára gyógyszerész, könyvtárunk hűséges olvasója kezdeményezését az elmúlt évben sokan követték, így támogatásuknak köszönhetően, a nyomdai megjelenést követően hamar eljutottak hozzánk a könyvújdonságok. Idén, ismét Klári segítségével, máris kölcsönözhető néhány könyvheti újdonság: Márai Sándor Fedőneve: Ulysses Ulysses a magyar irodalom egyik legnagyobb élő reprezentánsának fedőneve: „itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja” - hangzott föl tőle először 1951. október 7-én, Münchenben. Márai 1967-ig volt a rádió munkatársa és az évek során több száz felolvasást tartott: ezeket tartalmazza a kötet. Témái a Rákosi-éra gunyoros arca, a bolsevista hatalomgyakorlás, Nyugat-Európa és a vasfüggöny, az amerikai és szovjet befolyás alatt álló Európa kiszolgáltatottsága. Szegedy-Maszák Marianne: Csókolom a kezét Szegedy-Maszák Marianne szülei, Hanna és Aladár Budapesten szerettek egymásba 1940-ben. Apja pályája felfelé ívelt a külügyminisztériumban harcos antifasisztaként éppen tárgyalásokat folytatott a szövetségesekkel, amikor letartóztatták és Dachauba deportálták. Édesanyja Weiss Manfréd, a híres csepeli gyáralapító unokája. Leányuk a szülei által írt levelek, memoárok és családi emlékek segítségével meséli el történetüket, mely összefonódott Magyarország történelmével.

gyarapítsák településünk könyvtárának állományát. Mindazok, akik csatlakozni kívánnak az akcióhoz, a leányfalui könyvesboltban választhatnak egy-egy könyvújdonságot, amelyet szívesen látnának a gyűjteményben, és azt a könyvtár számára kedvezményesen meg is vásárolnák. A könyvesbolt listát vezet az ily módon kiválasztott könyvekről, így a duplumok vásárlása kizárt. Örülünk, hogy Ön is olvas és másoknak is lehetővé teszi a könyvújdonságokkal való mielőbbi, páratlan élményt adó találkozást! Az örökbefogadók nevét a Sólyom Eszter által tervezett ex librisen tüntetjük fel és ragasztjuk az ajándékozott könyvbe. További információk: Ravasz László Könyvtár: 06 26 580 035; Dunakanyar Könyvesbolt: 06 26 580 037. Bedő Szilvia

„Nyáresti Kamarazene” -hangverseny Református Templomban!

június 21., szombat, 17 óra

CONCERTINO

Esterházy Péter: Egyszerű történet vessző száz oldal - a Márk-változat Egy kitelepített család az Isten háta mögött. Egy testvérpár: az egyiket a szavak érdeklik, a másikat az Isten. Az „Egyszerű történet vessző száz oldal” második könyve az istentelen 20. század közepének regénye, szereplői mind a saját útjukat járják, bár egyetlen szobában élnek. Hogy a kiszolgáltatottság választja el őket, vagy eleve el vannak választva egymástól, azt csak az Isten tudja. Mindegyikük magányos. Az Isten is: a Mennyben, a kereszten, a káromló szavakban, az imákban és a saját történetében.

Hangverseny gyermekeknek

Érdi Tamás

zongoramĦvész mĦsora

„Kedvenceim”

Rakovszky Zsuzsa: Szilánkok Szilánkok egy ház romjai alól, amely leégett az idő tüzében. Egy képzeletbeli kisváros, Sók az ország nyugati szegletében egy nagyon is valóságos történelmi időszakban, a 20. század első negyedében. Lenyűgöző és szívbemarkoló regény az apakeresés kudarcairól, a 20. század elejéről, a békeidők zavarairól és az első világháború által felrobbantott tegnap-világ rejtélyes titkairól. (Forrás: internet) Kérjük kedves olvasóinkat, a könyvesbolt, a könyvtár látogatóit és minden könyvbarátot, örökbefogadásukkal

Leányfalu • 2014. június

július 12., szombat, 18.30 óra

Az I. világháború dalai ElĘadják Gaál-Wéber Ildikó és Najbauer Lóránd énekmĦvészek, Szabó Ferenc János zongoramĦvész 7


Képes tudósítás a helytörténeti sétáról Május 31-én, szombaton szép számú, lelkes csapattal indultunk útra a falu északi részének bejárására. Az alábbiakban a séta főbb állomásairól számolunk be, és köszönetet mondunk mindazoknak, akik segítettek olyan helyi értékekkel is megismerkedni, amelyekről korábban csak sejtéseink lehettek. Márai Sándor halálának 25. évfordulójára emlékeztünk az Erdész utcában, ahol Nyíri Csaba polgármester és Adorján András képviselő leleplezte, majd megkoszorúzta az emléktáblát (Gruber András készítette, amint a település többi emléktábláját is).

A Rózsahegyi-házban szinte kis színházi előadáson éreztük magunkat. Köszönjük dr. Kozma Ottónak és nejének, Julikának a többszörös meglepetést: nemcsak a ház bemutatását, hanem hogy magnófelvételről meghallgathattuk Rózsahegyi Kálmánt és a vele készített interjút. Mindezekhez még pogácsát és némi kis itókát is kínáltak népes csapatunknak. Wospil Adrienn felolvasásában Patik László gyűjtéséből is hallhattunk néhány vidám Rózsahegyi-történetet.

Kicsit túlteljesítettük a tervezett időt és már elmúlt délután két óra, amikor az egykori Tóth-villához érkezett a közben kicsit megfogyatkozott csapat. A villa és lakói sorsáról (Tóth József színész, majd fia, Imre, a Nemzeti Színház igazgatója) a ház mai tulajdonosától, Száger Ottóné Icától kaptunk szíves tájékoztatást.

Redő Ferenc és felesége, Vörös Rozália művész-házaspár életéről, a huszadik század első évtizedeinek Leányfalujáról, a „Hasadt kulacs”-dűlőről, a ma is gondosan ápolt kertről dr. Redő Katalintól és dr. Redő Ferenctől, gyermekeiktől hallhattunk színes, élménydús emlékezést. Vendégségben: az egykori erdészház mai tulajdonosai, Horányi Éva és férje, Kákonyi Sándor finom nedűkkel és édes, sós csemegékkel kényeztettek bennünket, miközben Adorján Istvánné, az erdészház korábbi tulajdonosa mesélt a házról, valamint néhány „séta-társunk” is megosztotta a környékhez fűződő ismereteit, élményeit.

Márai Sándor sorait idézve köszönöm a már említett házigazdák és minden további sétatársunk segítő közreműködését; a fotókat Neugam Antalnénak és Kádár Erzsébetnek.

Bedő Szilvia, a séta szervezője ” Otthon Leányfalu a legjobb. A kert, az illatok, az út Tahi felé, az édesség a levegőben, a gyümölcsök, a Nyerges télen, havas lejtőivel. Néhány téli és tavaszi reggel. Ez volt a legjobb.” Utolsó leheletemmel is köszönöm a sorsnak, hogy ember voltam, és az értelem egy szikrája világított az én homályos lelkemben is. Láttam a földet, az eget, az évszakokat. Megismertem a szerelmet, a valóság töredékeit, a vágyakat és a csalódásokat. A földön éltem és lassan felderültem. Egy napon meghalok: s ez is milyen csodálatosan rendjén való és egyszerű! Történhetett velem más, jobb, nagyszerűbb? Nem történhetett. Megéltem a legtöbbet és a legnagyszerűbbet, az emberi sorsot. Más és jobb nem is történhetett velem. “A végén minden olyan egyszerű lesz - minden, ami volt és ami lehetett volna. Pornál és hamunál is kevesebb lesz minden, ami egykor tény volt. Amitől úgy égett szívünk, hogy azt hittük, nem lehet elviselni, belehalunk, vagy megölünk valakit… mindez kevesebb lesz, mint a por, melyet a temetők fölött kavar és sodor a szél.”

8

Leányfalu • 2014. június


Kós Károly Leányfalun 1914. június 28-án – nevezetes történelmi esemény napján – Kós Károly járt vendégségben Leányfalun a Móriczháznál. (Talán születésnapi „elő-látogatáson”? Móricz Zsigmond 1879. június 29 -én született). Kós Károly később így emlékezik erre a napra: „Alkonyat felé, hogy még volt időnk a vonatunkig, kisétáltunk mind a Duna-partra. Szemben velünk a Dunában sziget, rajta falu, híd nincsen. (…) Pest felől gőzhajó jött felfelé a vízen. Szép fehér dunai hajó, karcsún, kecsesen. A sziget felé haladt, ott akart kikötni. Itt a parton emberek sétálgattak, mind többen, pesti nyaralók, mert alkonyat volt és szép, csendes nyári idő. S most mindenki állott, és nézte a hajót, amelyik ott túl a szigetnél kikötött volt. Egyszerre hallom: - A zászló félárbócon… S valaki más mondja: - Hátul fekete lobogó… - Valaki meghalt… Ma is emlékszem, hogy egyszerre vége volt az eddigi nyugalomnak ott a parton.

Valami érthetetlen izgalom szállott mindenkire. A hajó ott túl a szigetnél megindult újra felfelé a vízen. Félárbócon a nemzetiszínű lobogóval és farán a feketével. S látjuk, hogy ott túl a szigeti parton emberek futkosnak. Aztán egy csónak indul s jön felénk onnan túlról nagy sietve… Egyszerre egy kiáltás, talán a következő csónakból: - A trónörököst meggyilkolták… S azt már nem tudom, hogy képzelődtem, vagy valóban hallottam még egy szót. - Háború!…” (Kós Károly: Találkozásaim Móricz Zsigával). Megjelent: Sin Edit: Séta a Pesti Vármegyeházán és irodalmi barangolás Pest megyében, PMKI, Budapest, 2009. A számos irodalmi idézetet, korabeli fotót tartalmazó kötetet szívesen ajánljuk nyári olvasmányként! Kölcsönözhető a Ravasz László Könyvtárból!

Bedő Szilvia

Kedves Olvasóink! A Móricz Zsigmond Társaság

minden évben nyilvános közgyűlésen emlékezik meg Móricz Zsigmond születésnapjáról. Ebben az évben a szokásostól eltérően az ünnepség színhelye nem Leányfalu, hanem Budapest lesz. A társaság rendezvényére ezúton is tisztelettel meghívjuk Leányfalu érdeklődő polgárait.

Időpont: 2014. június 28., szombat.

Program: 10.00 óra Koszorúzás Budapesten, a Móricz Zsigmond körtéren az újra felállított Móricz Zsigmond szobornál Megemlékezést tart Dr. Szilágyi Zsófia, a társaság elnöke. 11.00 óra Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, V. Károlyi u. 16. Móricz Zsigmond és Budapest Előadó: Valló Judit szociológus, levéltáros, várostörténész. A Móricz Zsigmond Társaság 2013. évi tevékenysége, a 2014. év tervei Előadó Dr. Szilágyi Zsófia, a társaság elnöke. A rendezvényen közreműködnek a Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium kilencedik osztályos diákjai. 13.00 óra Ebéd-lehetőség a Petőfi Irodalmi Múzeum éttermében. (Információ: Bedő Szilvia 70 33 63 837, vagy Biczák Péter 20 23 33 601).

MEGHÍVÓ Leányfalu Nagyközség Önkormányzat

Képviselő-testületének RENDES ÜLÉSE 2014. június 25-én, szerdán 17 órakor lesz a Polgármesteri Hivatal tanácstermében.

Az ülések nyilvánosak, Leányfalu minden közügyek iránt érdeklődő polgárát tisztelettel várjuk!

Leányfalu • 2014. június

9


Szent Johanna-kvízverseny a könyvtárban 2014. május 22-én, délután fél kettőkor a Ravasz László Könyvtárban vetélkedőt rendeztek nekünk Leiner Laura regénysorozatának első három kötetéből. A népszerű, menő, izgalmas Szent Johanna gimi történetéből készültek a feladatok. Örülök, hogy ott voltam! A verseny témája a Szent Johanna gimi című ifjúsági könyvsorozat első három kötete volt. Három csapat indult a versenyen. Fél kettőkor érkeztem meg csapattársammal, Nagy Dorinával, utánunk érkezett Nagy Katalin és csapata, majd miután a harmadik csapat is befutott, elhelyezkedtünk a könyvtár emeletén. Az első feladat máris pár villámkérdés volt. Vicces, ugyanakkor elgondolkodtató feladatok vártak minket. Ilyen kérdéssorból sok volt, de adódott ezeken kívül: egy kis szerepjáték, rajzolási lehetőség, sőt, a saját elképzeléseinken alapuló névadás is feltűnt. A „Máday forever”, az „LDL” és a „Szivárványpónimacska”-csapatnevek így keletkeztek. Zsolt bácsi furfangos és ügyes kérdéseire többnyire mindenki tudta a választ. Például Szent Johanna életéről is esett szó egy feladatban: ki kellett választani a történetét. A csapatnak a felolvasott három kis történet alapján kellett kiválasztania, ki volt az igazi Szent Johanna. A szerepjátékban minden csapat kapott egy szöveget, ami alapján egy rövidke előadást tartott. Az a csapat kapott pontot, amelyik kitalálta, hogy a regény melyik jelenetét játszottuk el. A rajzolós feladatnál pedig az egyik csapattag kiment a táblához és egy megadott tárgyat rajzolt le. Itt arra is érdemes volt ügyelnünk, hogy a tárgyhoz kapcsolódó embert is kitalálja a csapatunk. Az egyik kedvenc feladatom a könyvajánló írás volt. Egy oldalban ajánlottuk a hozzánk hasonló korúaknak a könyvet. Összefoglaltuk az értelmét, a történetét és jellemzőit is. Az első csapat ebben a feladványban 15 ponttal a „Máday forever” lett, utána 10 ponttal követte őket az „LDL”, majd 7 ponttal a „Szivárványpónimacska”. Az utolsó feladat után az eredményhirdetés következett. Első lett az „LDL”, utánuk a „Máday forever”, amelynek én is tagja voltam, harmadikként pedig a „Szivárványpónimacska”-csapat végzett. Bár a pontszám eltérő volt, mindenki ugyanúgy kapott nyereményt, és remélhetőleg mindenki hasonlóan jól érezte magát a kvízdélutánon! Gratulálok minden résztvevőnek!

Nagy Szilvia Borka 5/a osztályos tanuló Könyvajánlók:

A Szent Johanna gimi a tinédzserek kedvenc könyve. Rengeteg szomorú és vidám esemény történik a szereplőkkel. Azért ajánljuk, mert tanulni lehet belőle és életünk fontos részévé válhat a történet. Olyan emberek vannak benne, mint te, akár valamelyikőtök életéről is szólhat. Renit, a főszereplőt sok meglepetés éri, pozitív és negatív, de mindenképpen izgalmas események várják. Nem tudjuk letenni, miközben olvassuk: úgy érezzük, együtt izgulunk a szereplőkkel. Csak azt tudjuk mondani, hogy ez a világ legjobb könyve. Ha izgalmas könyvre vágysz, mindenképpen ajánljuk!

Debre Kata, Nagy Katalin, Szörényi Anna Sarolta

10

Azért ajánljuk, hogy olvasd el a Szent Johanna gimit, mert egyrészről izgalmas, másrészről romantikus, tele van váratlan fordulatokkal. Minden korosztály képes élvezni, átélni. A regény az osztályon keresztül olyan fiatalokat mutat be, akikkel valóban találkozhatsz a gimnáziumban. Tele van álmokkal, amelyek alakítják a történetet; az emberek sokoldalúságát mutatja meg. A szerelem és a tinédzserkor nehézségein segít át. Bátran lehet ajánlani bárkinek - korhatár nélkül!

Csefó Lili és Szijjártó Bernadett 6/b, Tóth Lili 7.o. Leiner Laura A Szent Johanna gimi című műve minden korosztályt lázba hozott. A történet egy Reni nevű lány gimnazista éveit írja le napló-formában. Minden megjelenik, ami egy tini életében ott van: szerelem, humor, barátok, sírás, nevetés, tanulás (nem mindenkire igaz). Tudj meg mindent arról az iskoláról, ahova a gyerekek többsége headset-tel lép be, ahol az igazgató-helyettes vonalzóval méri a szoknyákat és tudja, ki hol lakik. Reni tele van gonddal és vágyakkal, de végül büszkén lép ki az iskola falai közül. Olvasd el te is!

Nagy Dorina és Nagy Szilvia Borka, 5/a osztály

Nyári táborok a Ravasz László Könyvtárban Képességfejlesztő- és olvasótábor az 5. osztályt elvégzett gyerekek részére Időpont: 2014. július 28. – augusztus 1. Cél: a múlt évben elkezdett „tanulás tanulása”-téma folytatása, új elemekkel, az olvasási technikák és az olvasott szöveg értelmezése, adott irodalmi mű segítségével. Terveink szerint Berg Judit és Polgár Judit: Alma - A sötét birodalom című nagysikerű könyvét olvassuk és dolgozzuk fel. A „tanulás tanulása”-tábor 10-11 éves gyerekek számára Időpont: 2014. augusztus 4 – 8. Cél: a különböző tanulási módszerek és az egyén számára legeredményesebb tanulási stratégiák bemutatása, elsajátíttatása. A foglalkozásokat Bedő Szilvia könyvtáros és Jékely Endréné tanár vezeti. Maximális létszám 12 fő, melyet a jelentkezési sorrend dönt el. Információ: Bedő Szilvia, Ravasz László Könyvtár Tel: 00 36 70 336 3837, email: konyvtar.leanyfalu@gmail. com

Leányfalu • 2014. június


LEÁNYFALUI ÉVADNYITÓ KONCERT templomunk javára 2014. június 29-én, vasárnap 17 órakor a Római Katolikus Egyházközség és a Puszta Sándor Kulturális Alapítvány rendezésében

a SZENT ANNA -TEMPLOM elĘtt (esĘ esetén a LEÁNYFALU-HÁZban)

NÉPI HANGSZEREINK ÉS DALAINK

Az egész világ ünnepelte a Rubik kocka 50 éves évfordulóját, a magyarság büszkeségére. Viszont kevesen értékelik, még országunkon belül is, a szenzációs magyar népi hangszereket, melyek felveszik a versenyt a kockával. Habár némelyik hangszerünk hosszú évszázadok óta segíti kultúránk fennmaradását és virágzását, ma már kuriózumnak számítanak. Gondolunk itt a hegedĦre, citerára, tekerĘre, kobozra, tilinkára, sok fajta furulyára, kavalra, tárogatóra, klarinétra, dorombra, csak hogy egy párat említsünk. A budapesti Zeneakadémia fiatal mĦvészei, Török Tilla és Szlama László ezeket a hangszereket fogják megszólaltatni és bizonyságot tesznek magyar népi kultúránk izgalmas sokrétĦségérĘl és csodálatos szépségérĘl. Még az is megtörténhet, hogy a közönség kedvet kap éneklésre a mĦvészekkel? Mi is lehetne szebb Ęsi népdalaink közös éneklésénél?

SzervezĘk és támogatók: Puszta Sándor Alapitvány, Puszta Sándor Kör, Leányfalu Önkormányzata, LEÁNYFALU-HÁZ, Amerikai Magyar NépmĦvészeti Központ, AMCO Kft.

A koncert után szeretetvendégség. BelépĘdíj nincs, de a templomunk javára szánt adományokat köszönjük.

Tisztelt Lakosság! Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2010. július 1 –től minden hónap első pénteki napján 10 és 11 óra között a Közép-magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület (www.fogyvedok.hu) képviseletében dr. Karácsony Gabriella ügyvéd (06-20-776 7438, drkaracsonygabriella@gmail.com)fogyasztóvédelmi tanácsadást nyújt, 2013. május hónapjától minden hónap első pénteki napján 11 és 12 óra között ingyenes jogi segítségnyújtást tart Leányfalu Nagyközség Polgármesteri Hivatalában (földszinti tanácsterem). A jogi segítségnyújtási szolgáltatás kiterjed a peren kívüli segítségnyújtásra. Kérjük előzetes bejelentkezésüket telefonon vagy email-ben!

Leányfalu • 2014. június

11


NYÁRI TÁBOR BEHARANGOZÓ!

Nyári táborok a Leányfalu-Házban 1. Kézműves alkotótábor Június 23-tól és augusztus 4-től egyhetes turnusokban kézműves alkotótábort szervezünk óvodás és iskolás gyerekek részére. Helyszín: Leányfalu-Ház. Részletek és jelentkezés: 06 30 259-6970. 2. MESETÁBOR Nyáry Dettivel és Tűzkő Sándorral JÁTÉK-MESE-SZÍNHÁZ! 2014. június 30-tól július 4-ig minden nap 8.00-17.00 óráig. Életre kelnek kedvenc mesehőseitek! Közösen készített jelmezekbe bújva, együtt festett díszletek között… Játsszunk színházat! További információ: 06 30 397-1971, 06 30 221-1866. 3. Jóga – Játék – Dráma 2014. július 21-től 25-ig, 9.30 – 16.00: Hatha-jóga és drámajáték 14-18 éveseknek. További információ a táborvezetőknél: Góczán Gabi tanár, jóga-oktató és Antal Olga színművész, dráma-tanár (06 30 246-7478).

Programok a Leányfalu-Házban Június 20., péntek, 18.00

Karádi György képzőművész Itt az idő! című kiállításának megnyitója.

Június 21., szombat, 16.00

Családi pénzügyeink Karsainé Inczédy Ildikó, az M+I Bt. Könyvelőiroda ügyvezetőjének szakmai ajánlásával.

Június 28., szombat

KÍNAI NYÁRI MOZAIK 14.00 Sárkányhajózás a Dunai Sárkányokkal 16.00 Kínai Baba-Mama Klub, kínai gyógyászat, kalligráfiai óra, kínai nyelvóra 18.00 Poprocsi Árpád fotókiállításának megnyitója 19.00 Kínai Design Center 20.00 Rainbow Chicken koncert 21.30 Gyertyaúsztatás a Dunán a Vadkacsák szervezésében. Pataki Judit okleveles Zumba® Fitness-oktató és aerobik sportedző ezúton tájékoztatja a Zumba® Fitness órára járó kedves vendégeket és érdeklődőket, hogy júniustól a Leányfalu-Házban szünetelnek az edzések. Szeptemberben kezdünk újra, újult erővel és lendülettel! A Zumba® egy latin táncos elemeket tartalmazó, könnyen követhető koreográfiákra épülő fitnesz-óra, amely dinamikusan átmozgatja a testet, zsírégető hatása széles körben elismert. A vidám hangulatnak és kiváló zenéknek köszönhetően szinte fel sem tűnik, hogy 1 órát intenzív mozgással töltünk el, amely során átlagosan 600-700 kalóriát éget el a szervezetünk. Bárki számára elérhető, nem szükséges hozzá sem tánctudás, sem partner, sem eszköz. Túlsúlyosok és idősebbek

12

is bátran kipróbálhatják! Az órán könnyedén elsajátíthatók a salsa merengue, a cha-cha-cha, a reggaeton, a flamenco, a samba és még sok más tánc egyszerűsített alapmozdulatai. A mozgás intenzitását mindenki maga határozza meg, ezáltal befolyásolhatja, hogy mennyire dolgozik hatékonyan. Szabadon dönthet, hogy kemény zsírégető, alakformáló hatást szeretne elérni, vagy inkább csak könnyed, átmozgató órára vágyik. Részletes információk az oktatóról és az órákról: http://juditpataki.zumba.com/ www.facebook.com/pages/Zumbazz-Judittal/ Szeptembertől az első óra minden érdeklődő számára ingyenes!

Gyermekcsoportjaink bemutatója május 31-én, a Leányfalu-Napon BOKRÉTA NÉPTÁNCCSOPORT A 2014-es falunapi rendezvényen nagy sikerű bemutatót tartott a Faluház csoportjaként működő Bokréta néptánccsoport két korosztályban. Az iskolás csoportban a 10 éves lányok harmadik éve táncolnak együtt és több fellépést tudhatnak magukénak. A Faluház programjain kívül több ízben felléptek a Móricz Zsigmond Általános Iskola Suli-Gáláján, nagy sikert arattak a Hóvirág Nyugdíjas Klub kiállítás-megnyitóján és a visegrádi Öregek Otthonában is. Abonyi Zsófia a csoport vezetője: a néptánc alapjainak átadásával, kisebb koreográfiák megformálásával próbálja megszerettetni a magyar néptáncot. A helyi igényekhez alkalmazkodva nem autentikus hagyományőrzés formájában kerülnek a színpadra a táncok, hanem könnyebb, tematikus megfogalmazásban. Két táncot láthattunk tőlük. Az óvodás csoportban 3-8 éves gyermekek tanulnak népi gyermekjátékokat, népdalokat és a néptánc kisgyermekek által is kivitelezhető lépéseit. Ezeken keresztül tanulnak meg a gyerekek egymásra figyelni, szabályokat követni – közben fejlődik mozgásuk, kéz-láb koordinációjuk, kis- és nagy mozgásaik, zenei hallásuk, ritmusérzékük és éneklési készségük. Ez sokban segíti majd iskolai helytállásukat. Sok szülő nem is tudja, ezek fejlesztő, személyiségformáló hatása milyen jelentős. A kicsik műsorában szerepelt még a Gergely-járás hagyományának felelevenítése, melyben a nagyobb gyerekek iskolába hívogatják a kisebbeket, házról-házra járva. A jövő tanévben is szeretettel várják a néptánc és népi játékok iránt érdeklődőket három korosztályban: aprók tánca 2 éves kortól, óvodás néptánc 4-8 éves korig, iskolás korosztály számára néptánc-oktatás az első osztálytól az 5. osztályos korig. Abonyi Zsófia gyermeknéptánc-oktató nevéhez fűződik a nagy sikerű 2014. március 15-i emlékműsor mozgásainak, táncainak megformálása is. ÁRVÁCSKA GYERMEK SZÍNJÁTSZÓKÖR Tizenkét éve működik Leányfalun az Árvácska gyermek színjátszókör. A csoport vezetője Póka Éva színművész, a Leányfalusi Szekér Színház alapítója. A színjátszókör célja, hogy a kultúrát ápoló, azt szerető

Leányfalu • 2014. június


gyerekeket neveljen. Az órákon a szép magyar beszéd és artikuláció mellett a verselemzést és szövegértést is gyakorolják. A színjátszás, a színpadi mozgás, a mimika, a hangulatváltás, a szerepek elemzése, mind-mind ösztönzően hat a gyerekekre. A kulisszatitkok megismerésével misztikus, szép világba nyernek betekintést: idővel különbséget tudnak majd tenni az értékes művészi előadások és az értéktelen bóvli között. Nem kell mindenkiből színészt vagy művészt faragni, de mindenképpen életük emlékezetes néhány éve marad az Árvácskák között eltöltött 3-4 esztendő. Évente több fellépési lehetőség is adódik, továbbá rengeteg színdarabot ismernek meg a gyerekek. Az órák pont úgy zajlanak, mint egy igazi kis színház: szerepet osztanak, olvasópróbát tartanak, beállító- és színpadi mozgásos kézben a szöveggel, majd szövegkönyv nélküli - próbákat tartanak. Nem kis időt és energiát követel egy-egy fellépés, bemutató. A színdarabhoz illő jelmezeket és kellékeket saját maguk találják ki és alkotják meg. Szeptembertől újra indul Árvácska színjátszókörünk egy csodálatos karácsonyi darabbal. Aki kedvet érez és kíváncsi kis színházunk munkájára, jöjjön, várjuk szeretettel péntekenként 16.00-18.00-ig a Faluházban.

Hírek az Aba-Novák Galériából Köszönetet mondok minden polgártársamnak, aki kitüntetésemhez gratulált és elismerését fejezte ki. Ez az a díj egyben az Aba-Novák Galéria díja is. A Falunap idén is Leányfalun élő képzőművész kiállítását hozta galériánkba, a tavalyi Páljános Ervin kiállítással ellentétben árvíz nélkül! Gyimóthy Gábor Leányfalun másodszor állította ki munkáit, Gábor teológus, mentálhigiénés szakember és művészetterapeuta ezúttal „Nézőpontok” címmel mutatta be festményeit és grafikáit. És ugyan nincs Falunap, de egy másik hagyományunknak köszönhetően ismét leányfalusi alkotó festményeit állítjuk ki. A galéria megnyitása (2010. 01. 22.) óta működik az Aba-Novák Galéria festőiskolája, Laár Balázs festőművész irányításával. Csoportos kiállítást, tavaly pedig Molnár Klára önálló kiállítását láthatta a közönség. Ezúttal Czink Ibolya Beatrix képeit láthatja, aki megtiszteli kiállításunkat.A megnyitó időpontja: 2014. 06. 21., 18:00. A kiállítás címe: Pihenőpályán. A kiállítás július 19-ig látható az Aba-Novák Galériában. Álljon itt most Ibolya bemutatkozója, saját szavaival: 2010 májusában kezdtem el festeni, az Aba-Novák Galéria Festőiskolájában, Laár Balázs festőművész vezetése alatt. A festés a kezdeti kedvtelésből hamar lételemmé vált számomra. Mára már folyamatos, meg nem szűnő késztetést érzek arra, hogy egy-egy számomra izgalmas témát látva, személyes képemmé alakítsam azt. Mesterem Laár Balázs arra tanított, hogy ragadjam meg a lényeget, és a jelentéktelen részleteket elhagyva, a téma lényegét erősítve mutassam meg a látványt. Ezt a tanácsot azóta is igyekszem megfogadni. Izgatnak a fények, az árnnyal borított sarkok, szeretem azokat a motívumokat, amik magukon viselik az ott jártak lelkének lenyomatait. Igazából azok a helyek fognak meg, amik ember nélkül, de sugározzák magukból az évtizedeken át felszívott emberi jelenlétet. Azon igyekszem, hogy ez átjöjjön a képeimen. Laár Balázs mesteremmel nagyon sokat rajzoltam a kezdeti időkben szénnel. A szén azóta is az egyik kedvenc technikám maradt, ebben érzem magam leginkább otthon, itt tud átjönni legjobban az, amit egy-egy témával kapcsolatban érzek. Legnagyobb példaképem ebben Nádor Tibor festőművész, akiről Szüts Miklós festőművész úgy nyilatkozott, hogy „Nádor a szénnel-rajzolás Paganinije”. A Leányfalu Faluházban 2013 szeptemberében rendezett kiállításom óta kicsit más felé fordult a figyelmem. Mostani munkáim főként elhagyott vasúti szerelvényekről, kiürült gyárépületekről szólnak. Valamikor zajlott itt az élet, emberek jöttek-mentek, napi problémákkal, örömökkel... amik mind otthagyták lenyomatukat ezeken a helyeken. Fakó fényükben is szépnek, erősnek, és méltóságteljesnek látom ezeket a helyeket... szeretem és tisztelem őket. Remélem képeim nézőinek is sikerül valamennyit átadnom ebből a tiszteletből és szeretetből. Czink Ibolya Beatrix Várunk mindenkit szeretettel!

Leányfalu • 2014. június

Kováts Kristóf

13


Juniálisok és más mulatságok A Leányfalván nyaraló pesti családok ifjú tagjai egykor minden alkalmat megragadtak, hogy vigasságokat rendezzenek maguknak és vendégeiknek. A téli időszakban, főleg farsang idején valamelyik nevesebb fővárosi szállodában, a Hungáriában vagy az Európában gyűltek össze ”piknikre”, hogy tartsák az ismeretséget és a barátságot. A nyár beköszöntével aztán több szórakozásra is sort kerítettek. Ilyenkor nem csak a budapesti ismerősök csatlakoztak a budapesti mulatókhoz, hanem Szentendréről, Tótfaluból, sőt még a távolabbi Pomázról is. Az augusztusi híres Ilka-napi vígasságon kívül máskor is tartottak összejöveteleket. A Fővárosi Lapok írta meg 1879-ben, hogy Leányfalván, amely az ott épült nyaralók által a fővárosnak mintegy távoli, kültelki helysége lett, az ifjúság kedélyes juniálist rendezett a közeli erdőben. A mulatság este Gyulai Pálnál táncmulatsággal fejeződött be. A táncosok közt voltak: Gyulai Aranka és Margit, Dietzl Anna, Toporczel Margit, Helvey Irén, Farkas Ilka, Eisler Aranka, Thury Margit kisasszonyok és mások. Két évvel később a leányfalvi ifjúság, Gyulai Pál leánya, Margit kezdeményezésére, július egyik hétvégéjén gyalog kirándultak Visegrádra, ahol azután táncmulatságot is tartottak. A Pesti Naplóban 1883 júliusában jelent meg az előzetes hír, hogy Leányfalván az évek óta szokásos, és jó hírnévnek örvendő nyári bálnak folyó hó 28-án, szombaton a Felekyféle nyaraló ad otthont. A rendező hölgybizottság, élén Felekyné asszonnyal, mindent elkövet, hogy a mulatság teljes sikert arasson. Volt olyan év, amikor szeptemberre is maradt vigasság (ezekről szeptemberben tudósítunk). Az írással Ürmös Lóránt úr tisztelte meg könyvtárunkat. Köszönjük!

Bedő Szilvia

Családi Játszónapok A Dunakanyari Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat munkatársai családi játszónapokat rendeznek a nyári szünidő alatt szerdánként 10-14 óráig az alábbi településeken. A pontos helyszínről a kihelyezett plakátokon értesülhetnek. MIKOR: HOL: 2014. június 17. 2014. június 25. 2014. július 2. 2014. július 9. 2014. július 16. 2014. július 23. 2014. július 30. 2014. augusztus 6. 2014. augusztus 13. 2014. augusztus 27.

14

VISEGRÁD DUNABOGDÁNY SZENTENDRE TAHITÓTFALU SZIGETMONOSTOR PÓCSMEGYER BUDAKALÁSZ PILISSZENTLÁSZLÓ KISOROSZI LEÁNYFALU

Közlemény A visegrádi Nagyvillám Étteremben megvalósult a KMOP-3.3.3-11-2011-0019 számú,

„Nagyvillám Étterem napkollektoros használati meleg víz termelő rendszerének létrehozása” elnevezésű projekt az Új Széchenyi Terv keretében, az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával.

Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege: 3 109 130 Ft A kedvezményezetett neve: Nagyvillám Vendéglő Kft. A kivitelezés ideje: 2012.10.01-2014.04.30.

Május-június a múzeumban Május 30-án Nyíri Csaba polgármester úr adta át Leányfalu Díszpolgára és a Leányfaluért Emlékérem elismeréseket a múzeumban. Leányfalu Díszpolgára ebben az évben Dr. Szász István Tas volt,a Leányfaluért Emlékérmet Bolba Lajos, Kováts Kristóf, Pizágné Horváth Julianna kapták. A laudációk híven tükrözték azt a sok munkát, melyet a díjazottak Leányfaluért éveken át végeztek. Az ünnepélyes pillanatok után Csengő – Tschörner András helytörténeti kiállítását Leányfalu és Pócsmegyer I. világháborús emlékeiről Dr. Vizi László Tamás a Kodolányi János Főiskola tanára és oktatási rektor helyettese nyitotta meg. A kiállított anyagok érzelmi megerősítését Waszlavik Gazember László katonadalai és friss granadírmars szolgálta. Június 4-én a Nemzeti Összetartozás Napján Trianonra emlékezetünk szintén Dr. Vizi László Tamás segítségével. A szokatlan témájú beszélgetést Schindler Tibor vezette, ugyanis az elfeledett, a békediktátumot tényleges aláírók személyéről is sok szó esett. A Múzeumok éjszakája országos programban Leányfalu is szerepel: 21-én 19 órakor az I. világháborús kiállítás rendezője tart tárlatvezetést, melyre mindenkit várok:

Jékely Endréné múzeumvezető

Vásárolok fémpénzt, papírpénzt, bélyeggyűjteményeket, régi képeslapokat, kitüntetéseket. 26 385-387

Leányfalu • 2014. június


Tisztelt Érdeklődők! Tájékoztatjuk Önöket, hogy Leányfalu Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete döntött arról, hogy értékesíteni kívánja a Leányfalu, Kemping u. 10/A. szám alatt található ingatlant.

Ingatlan-nyilvántartási adatok Helyrajzi szám: Megnevezése: Területe: Tulajdonos: Terhek: Széljegy:

Leányfalu, 2757/2. hrsz. kivett beépítetlen terület 786 m2 Leányfalu Nagyközség Önkormányzata nincs nincs

Az ingatlan leírása Az ingatlan egy szabályos négyszög alakú, kb. 18 méter átlagos szélességű és 44 méter átlagos hosszúságú, sík, arányos méretű terület. A telket járművel a kemping előtti utcán keresztül lehet megközelíteni, az autóbuszmegállótól kb. 600 méterre helyezkedik el. Infrastrukturális ellátására jellemző, hogy közművel nincs ellátva, ennek megoldása a 2757/1 hrsz.-ú telekre alapítandó szolgalmi jog alapján lehetséges. A jelenleg érvényben lévő helyi szabályozás szerint az ingatlan környezetében lévő ingatlanokat a szabadon álló beépítési módú, hétvégi házas területbe sorolja (Üh-H), ahol a telek alapterületének megengedett legnagyobb beépíthetősége 15%, legnagyobb szintterületi mutatója 0,2. A beépítésre vonatkozó egyéb feltételeket Leányfalu Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestületének 25/2005. (XII.29.), Leányfalu Nagyközség Helyi Építési Szabályzatáról szóló önkormányzati rendelete rögzíti.

Az ingatlan értéke: 5.750.000 Ft, azaz ötmillió-hétszázötvenezer forint + Áfa.

Az ingatlan értékesítésével kapcsolatban további információt dr. Szabó Tímea jegyző telefonszámokon.

nyújt a 06 70/324-72-46, vagy a 26/383-014-es

Tisztelettel:

dr. Filep Julianna sk. jegyző

Nyíri Csaba sk. polgármester

   

 

    



.  



     

Leányfalu • 2014. június

15


Aktuális téma: Napszemüveg, kell vagy nem? Mi a Hórusz Optika orvosai és optikusai úgy gondoltuk, hogy nagyszabású reklámok helyett olyan formában szeretnénk tájékoztatni kedves vásárlóinkat és pácienseinket különféle aktuális témákról, hogy közben az általunk javasolt megoldások hátterét , javaslatának szakmai oldalát is bemutassuk közérthető módon. Terveink szerint rendszeres időközönként egy-egy szezonális, aktuális témát járnánk körbe megjelenő írásainkkal. Ezen elhatározás első lépéseként beszéljünk most egy kicsit az UV sugárzásról, annak káros hatásairól és a megfelelő védekezésről. A világ fejlett országaiban egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a napvédelemre, különösen az UV-védelemre a sugárzás által okozott korai és késői elváltozások számának drasztikus emelkedése miatt. A prevenciót, megelőzést már gyermekkorban kell elkezdeni. Az emberi szem számára látható fény spektruma a sugárzások 400-800 nm hullámhosszú tartományába esik. Ez a színskálán a lilától a vörösig terjed. Az ennél nagyobb hullámhosszúságú sugárzás az infravörös, aminek csak ritkán van orvosi jelentősége, míg a kisebb hullámhosszú sugarak a behatoló hatásuk miatt a különböző szövetekben különböző károsodásokat okoznak. Ezek az ultraviola sugarak az emberi szem számára láthatatlanok, ezért rájuk régóta a „fekete fény” elnevezést használják. Ezt a hullámhosszúságú spektrumot bizonyos állatok: rovarok, hüllők és madarak viszont látják. A Földünket körülvevő légkör, különös tekintettel az ózonrétegre kiszűri a 280 nm hullámhossz alatti sugarakat, azaz az UV-C sugárzást is. Az UV-A (320-400 nm) és az UV-B (280-320 nm) sugárzás azonban eléri a földfelszínt és az embereket. Az UV-B a felszínre jutó napfény kb. 0,5%-a, de a legtöbb akut és krónikus elváltozásért felelős. Az UV-B sugárzás intenzitása függ a napsugár beesési szögétől (az évszaktól és a napszaktól), a földrajzi szélességtől, a tengerszint feletti magasságtól, valamint a közvetlen környezettől, ami a sugárzást visszaveri. A tengerszint feletti magasság növekedése 300 m-ként 4%-kal növeli az UV-sugárzás intenzitását. A hó 80%-ban, a vízfelszín 1030%-ban, a homok és a beton 15-20%-ban veri vissza az UV-sugárzást. Ezek a napvédelem megválasztásához fontos információk. Az ablaküveg a teljes UV- B-t, míg az UV-A felét képes kiszűrni. A sugárzás elleni védekezés fontosságát gyermek és serdülőkorban az is emeli, hogy a testfelszín 18 éves kor alatt kapja meg az egész életre szóló káros UV-sugárzás 80%át. Ez a szabadban töltött tevékenység, illetve a testfelszín ruhával nem fedett területének nagysága miatt van. A szemünknél is, mint minden élő szövetnél az adott hullámhosszúságú sugárzás abban a rétegben okoz eltérést, ameddig behatolni képes. Az UV-sugárzás 99%-át a szem elülső képletei nyelik el. Az UV-A sugarak a szemhéjak és a szem körüli területek bőrét, a ínhártyát és a szaruhártyát károsíthatják, míg az UV-B sugarak az elülső csarnokon is áthatolva zömmel elnyelődnek a szemlencsében. Gyermekeknél ez a folyamat azért veszélyesebb, mivel a víztiszta lencse még a felnőttekénél jobban átengedve az UV-B sugárzást, az a retináig juthat. Ez a hatás évek alatt kumulálódik és esetleg szerepet játszik az időskori un. macula degeneratio kialakulásában. Az UV-B sugárzás áthaladva a szaruhártyán és az elülső csarnokban levő csarnokvízen elnyelődik a szemlencsében. A fényben a szűk pupilla miatt a lencse központi része kapja a

16

sugárterhelést. Ez a terület a legvastagabb, ezért legnagyobb az esélye, hogy az UV-B sugarak nagyobb részét el is nyeli és későbbiekben a kumuláció hatására jelenik meg a lencsemag elszürkülése. Jelenleg a 40 év feletti USA állampolgárok között 20,5 milliónak (a lakosság 17,2%) legalább az egyik szemén kialakult szürkehályog (cataracta). Ez a szám becslések szerint 2020-ra 30 millió fölé fog nőni. A prevencióban itt is elsőrendű szerepe van a napvédelemnek, megfelelő minőségű napszemüveg formájában. A statisztika azonban azt mutatja, hogy a felnőtt lakosság 1/3-a, míg a gyermekek 12%-a visel napszemüveget a szabadban. Fiatal gyermekeknél a tiszta szemlencse miatt, vagy felnőtteknél egy rossz minőségű, nem UV-szűrős napszemüveg hatására bekövetkező pupillatágulat miatt az UV-B sugárzás elérheti a retinát. A táguló pupilla a szemlencse széléhez közeli részeit is fedetlenül hagyja. Itt a lencse lényegesen vékonyabb, emiatt nem biztos, hogy alkalmas a bejövő sugárzást teljes egészében elnyelni. Feltételezések szerint a későbbi életkorban megjelenő macula degeneratio kialakulásában szerepet játszik a felhalmozódó UV-behatás. A macula degeneratio jelenleg a gyógyíthatatlan vakság egyik leggyakoribb oka. Megoldás a napszemüveg: A gyermekeknek kortól függetlenül javasolt a napszemüveg viselése, ha hosszan vannak nyáron a szabadban, télen a hóban, és különösen fontos szerepe van a szóródó fények kiszűrésében. Alapvető tulajdonságai a jó napszemüvegnek: 1. Szűrje ki a teljes UV-spektrumot 400 nm-ig. Ennek garanciája, hogy a napszemüveget optikában vásárolják, és legyen a szemüvegen feltüntetve az „UV400 CE” jelzés. A fényre sötétedő szemüveglencsék az UV-sugárzás hatására sötétednek be, tehát az UV-terhelés nagyságát is érzékelik. 2. Szűrje ki a látható fény 75-80%-át, különös tekintettel a kék és lila színre. 3. Egyenletesen legyen színezve, ne torzítsa a látnivaló képet. A napszemüveg színének megválasztásához több tényezőt is érdemes figyelembe venni. A szürke, barna és borostyánsárga lencse nem befolyásolja a színlátást. A sárga javítja a kontrasztérzékenységet, de kicsit megváltoztatja a színeket. A zöld csökkenti a csillogást, kiszűri a káros kék sugarakat is. A piros sportoláshoz kiváló, mivel a zöld háttér előtt növeli a kontrasztot. 4. A napszemüveg formája anatómiailag kövesse az arcot, lehetőleg fedje le a lencse a teljes látóteret, és oldalt árnyékoljon a hátulról-oldalról érkező sugarak ellen. A speciális sportszemüvegek teljesen fedik a szemet és megakadályozzák a szemgyulladást okozó sugarak szemfelszínre jutását: gleccser-szemüveg, síszemüveg. Felhasznált irodalom: Dr Hangyál Éva Az UV-sugárzás szemészeti hatásai a gyermekgyógyászat szemszögéből (Gyermekgyógyászati Továbbképző Szemle) Leányfalun a Hórusz optikában egész nyáron a napszemüvegek és különböző napvédő rétegekkel ellátott optikai lencsék körül forog a világ. Felnőtt és gyermek napszemüvegek, valamint optikai (dioptriás) napszemüveg lencsék széles választékával és különféle akciókkal várjuk kedves vásárlóinkat.

Istvánfi Géza

Hórusz Optika és Szemészet 26/580-072

Leányfalu • 2014. június


gÁZkÉSZüLÉk SZERviZ gondoskodjon gázkészüléke karbantartásáról, átvizsgálásáról! Tippek gázkazánok biztonságos és gazdaságos üzemeltetéséhez Gyzdjön meg gázkészüléke megfelel légellátásáról! Zárt ftési rendszernél ellenriztesse a tágulási tartályt! Gondoskodjon a ftési rendszer légtelenítésérl! Ellenrizze a ftési rendszer nyomását (1,5-2 bar)! Ellenrizze a keringet szivattyú üzemképességét! Ellenrizze a ftési rendszer szivárgásmentességét, és a radiátorszelepek mködképességét!  A ftvíz hmérsékletét igazítsa az átlagos küls hmérséklethez, így energiát takaríthat meg!  1°C h mérsékletcsökkentés ~6% energiamegtakarítást jelent, és így kevesebb a károsanyagkibocsátás!  A rendszeresen karbantartott gázkészülék hatékonyan hasznosítja az elégetett gázt!      

Jónai Péter 30 / 9709 761 Épületgépész technikus, gázkészülékszerel, gázipari mszaki-biztonsági felülvizsgáló MkEH nyilvántartási szám: g/002984/2013 bLUEREd kft. e-mail: peter.jonai@bluered.hu

Leányfalu • 2014. június

17


H i r d etés i ára k :

Leányfalu” - Leányfalu Önkormányzat lapja, 2016 Leányfalu, Móricz Zsigmond út 126. E-mail: ujsag.leanyfalu@yahoo.com Telefon: (26) 383-014 Kiadó: Leányfalui Polgármesteri Hivatal Felelős kiadó: dr. Filep Julianna jegyző Sokszorosító szerv: Faluvégi Reklámműhely Kft. Sokszorosításért felelős személy: Farkas László Szerkesztésért felelős személy:

Színes oldalon 1/1 (186 x 266 mm) 1/2 (186 x 128 mm) 1/4 ( 87 x 128 mm)

20.000 Ft 12.000 Ft 6.000 Ft

Fekete-fehér oldalon 1/1 (186 x 266 mm) 1/2 (186 x 128 mm) 1/4 ( 87 x 128 mm)

12.000 Ft 6.000 Ft 3.000 Ft

Apróhirdetés szavanként

50 Ft

Féléves megrendelés esetén 15% kedvezmény!

Nyíri Csaba polgármester

Az újság honlapunkon is megtekinthető:

Szerkesztő bizottság:

www.leanyfalu.hu

Nyíri Csaba, Adorján András, Török Veronika Olvasószerkesztő: Cs. Kovács Gabriella Készült 1200 példányban. Nyilvántartási szám: 163/0504/1/2007.

18

Hirdetésfelvétel: 06 26/580 152, 06 70 518 6784 ujsag.leanyfalu@yahoo.com

Leányfalu • 2014. június


Leányfalu • 2014. június

19


SZÉP MOSOLY FOGÁSZATI RENDELŐ Leányfalun!

Várjuk szeretettel felnőtt és gyermek rendelésünkön!

esztétikai, fényes tömések, hidak, teljes alsó-felső kivehető pótlások, fémmentes, allergén mentes hidak készítése fogékszer, fogfehérítés, fogágybetegségek kezelése Rendelési idő: hétfő-szerda-csütörtök 9–12 óráig kedd-péntek 14–18 óráig Szép Mosoly fogászati rendelő Sunhomeo Kft. Leányfalu, Móricz Zsigmond út 126. Bejelentkezés rendelési időben: +36 (26) 380-645, +36 (30) 843-1948


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.