kulturális lap, megjelenik 13 településen , i t e l é z ö k , lis Regioná
2013. SZEPTEMBER
Inngyenes gyenes újsá újság!
· Budakalász · Csobánka · Dunabogdány · Kisoroszi · Leányfalu · Pilisszentlászló · Pilisszentkereszt · Pomáz · Pócsmegyer · Szentendre · Szigetmonostor · Tahitótfalu · Visegrád
Krúdy-képünk változásai
2
Tárlattal jubilál a Vajda Stúdió
Iskolakezdés felkiáltó és kérdőjelekkel
4
Schubert Pócsmegyeren szüretelt
Kézműves borok és művészet
Idén nem csupán az iskolatáska lesz nehéz azoknak, akiknek szeptember 2-án becsöngettek. A kormányzat radikális intézkedéseket vezetett be, amelyek – úgy tűnik –, függetlenül attól, hogy céljaik a jó változásokat szolgálják, meglehetős sok kérdőjelet támasztottak azokban, akiknek ezeket szinte órák, napok alatt kell(ene) bevezetni. A 6. oldalon megpróbáljuk összefoglalni a szülőket, gyerekeket és pedagógusokat egyaránt érintő változások felkiáltó és kérdőjeleit, illetve azt, hogy a kistérség iskolái hogyan néznek szembe az oktatásügy legújabb elképzeléseivel, miközben egyszerre kell tanítaniuk és hozzászokniuk ezekhez.
TeSzedd! országos akció Akit zavar, ha az utcára kilépve szél által sodort eldobott papírokat, zörgő dobozokat kell látnia, akit zavar, ha a vízpart harmóniáját oda nem illő zacskók, flakonok, és más uszadékok törik meg, akit zavar, hogy az erdők és mezők fulladoznak illegálisan lerakott, vagy nagy-
„Vannak előadások, amiket már levettünk a repertoárról, de a könnyedebb darabok mellett szeretném az irodalmat behozva kiegyensúlyozni a műsorkínálatunkat és kielégíteni a közönség ez irányú igényét is. A minőségi vígjátékok mellett kellenek elgondolkodtató művek is, és a klasszikus, valamint kortárs magyar darabokat is várják a nézők” – nyilatkozta lapunknak a Szentendrén élő, népszerű színésznő. Akiket érdekel, miért váltja a Száguldó Orfeumot az Ivancsics Ilona és Színtársai, lapunk 4. oldalán erre is feleletet kapnak.
Weöres Sándor a hajón 100 évvel ezelőtt született a XX. századi magyar irodalom egyik legkiválóbb költő, műfordító, drámaíró egyénisége és irodalmi kísérletezője, akinek két emléknapot szentel az irodalombarát Leányfalu. Gyerekeket és felnőtteket egyaránt megszólítanak a dunai irodalmi hajókázásra, vagy az AbaNovák Galériába, művészkönyv kiállításra hívogató programok. Kedvébresztőnek ajánljuk az 5. oldal ide vágó kis cikkét!
mikrobuszkölcsönzés
7
Indul a bakterház A Skanzen vonat, a mezőhegyesi vasútállomás épületét idéző bejárati épület és a vasúti illemhely átadása után a Skanzen egy újabb ipari emlék múzeumi megőrzését tűzte ki célul. Mára a vasútvonalak mentén alig fellelhető, általában bontásra, halálra ítélt, az idő múlásával funkciójukat vesztett indóházak közül jelenleg a Kisújszállásról, az 1900-as évek elejéről származó, egyedi alaprajzú őrház áttelepítési és építési munkálatai zajlanak a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban.
A Skanzen Borünnepén szeptember 7–8-án újdonság a művészetek és a bor találkozása. A vendégek a minőségi italokhoz illő igényes jazzmuzsika mellett merülhetnek baráti beszélgetésekbe, irodalmi kalandozásokkal egybekötött borkóstolón regény- és versrészletek közben ismerkednek meg a magyar költészet zseniális alakjaival, közben a költők kedvenc italaiból kortyolhatnak. Lassú, komótos étkezés, mustkóstolással egybekötött biciklis tárlatvezetés, néphagyományok megtekintése közben gyorsan múlik majd az idő, úgy hogy olvasóinknak érdemes már most beletekinteni a 2. oldal Skanzenelőzetésébe!
Megújult a színtársulat
vonalúan „ott felejtett” gépjármű roncsok, abroncsok, tépett ruhaneműk, kihordott építési törmelékek, dobozok, kihajigált műszaki berendezések tájba nem illő látványától, azoknak a tenni akarását célozza meg szeptember 14-én a TeSzedd! országos szemétgyűjtési akció. Részletek a 3. oldalon.
5
Budakalász vasembere az Extreme Man-en
Az épület a múzeumban hiteles külsőn túl modern belső kialakítással oktatást és közönséget kiszolgáló funkciót lát majd el. A kisújszállási vasúti őrház az 1900-as évek első évtizedében épült, melyben a váltókezelő lakott családjával. A téglafalazatot nyerstégla homlokzattal díszítették. Az épület alaprajza szoba – konyha – szoba elrendezésű volt, a nyeregtetőt műpala héjazattal látták el, ami a mai egészségügyi szabályok értelmében nem rekonstruálható. Az újjáépítést követően a vasúti őrház cserépfedést kap és az előtérrel egybe nyitott konyha mellett egy szoba lesz benne kialakítva. Az épület késő ősszel készül el, akkor adják majd át.
Gyere és evezz!
Az ötéves város Van, akinek több száz év, másnak még csak öt adatott meg ahhoz, hogy büszke legyen városi rangjára. Budakalász ez utóbbiak egyike, de ez semmit sem von le abból, hogy Pest megyének ez a városkája is szeretné megünnepelni várossá fejlődésének születésnapját, ezért mindenféle programokkal várják a város polgárait és az ide kívülről sereglő ünneplőket. Az egész napos programról, nemkülönben a hónap egyéb kínálatáról a 3. oldalán adunk hírt.
Művészeti képzés a MMalomban Októberben két képzési programot indít a Ferenczy Múzeum. Szabadegyetemének októberben induló első képzési programját és az évek óta tervvezett pedagógusképzés beindítását beharangozó cikkünk a lap 4. oldalán részletesebb információkkal is szolgál az érdeklődőknek, akiket szeretettel várnak a szervezők.
A szentendrei Presto Sport és Szabadidő Egyesület megalakulása óta több száz gyerekkel és több tucat felnőttel ismertette meg a vízi életet. Foglalkoznak „csak” a szabadidejüket eltölteni akarókkal, egészségügyi problémával pl. asztmával, túlsúllyal küzdő gyerekekkel, akik a kajakozás jótékony hatására néhány hónap után már kevesebb gyógyszert szednek, s végül semennyit. Még a mozgáskorlátozottaknak is lehetőségük van a sportág kipróbálására, mert a csónakház, ahol az egyesület működik, egész a vízig teljesen akadálymentes. Talán sikerül kedvet ébreszteni olvasóinkban is, ezért tettük lapunk 7. oldalára a Presto SE-t bemutató cikkünket.
8-9 személyes, klímás komfortbuszok igényes utazóknak! Opciós lehetőségeinket, további ajánlatainkat keresse honlapunkon: www.mikrobuszcenter.hu Tel.: 06 20 934 7636, 06 30 455 4884; mail: info@mikrobuszcenter.hu