Pilis-Dunakanyari Hírmondó 2014.03.

Page 1

kulturális lap, megjelenik 13 településen , i t e l é z ö k , lis Regioná

2014. MÁRCIUS

Inngyenes gyenes újsá újság!

· Budakalász · Csobánka · Dunabogdány · Kisoroszi · Leányfalu · Pilisszentlászló · Pilisszentkereszt · Pomáz · Pócsmegyer · Szentendre · Szigetmonostor · Tahitótfalu · Visegrád

Jövőbe néző polgármesereink

2-3

Amit tudni kell a választásról

3

Írók a szomszédban

Tavaszi zsongás – Fesztivál Szentendre is szeretné kivenni a részét a tavaszi fesztiválok hangulatából, ezért seregnyi programot kínál a város és a környék lakóinak, de még az ide látogató vendégeknek is. A P’Art mozi friss, tavaszi zsongással az idén Oscar-díjat nyert filmek közül válogatott ki hét nagyszerű alkotást, ráadásul egy Elton John koncertnek is részese lehet a moziba betérő. A 30 éves születésnapját ünneplő Szentendre Táncegyüttes jubileumi műsorában régi, sikeres táncosok és koreográfiák mellett, először láthatja a helyi közönség azt a produkciót is, amely az Egyesült Államok legnagyobb népművészeti seregszemléjén több mint egymillió nézőt hódított meg a magyar népi kultúrának. Az idei Holokauszt Emlékévhez kapcsolódóan a szentendrei közönség is megtekintheti Vári Éva szenzációs előadásában a Rose című monodrámát; amelyről a 4. oldalon a művésznővel beszélget munkatársunk. A cikkeket és a fesztivál egyéb kínálatát is ugyanott találja meg az olvasó.

5

Bajnok szumók Leányfaluról

7

Minden nap más szülő Ez a cím takarhatna akár elszomorító tartalmat is, de nem azt teszi, sőt inkább egy örvendetes kezdeményezésről szól, amely egy iskola diákjainak biztonságos iskolába jutását segíti elő szülői összefogással. A példa másutt is követhető, de a cikk csak a 7. oldalon olvasható.

Internet Fiesta Az in nter és a könyvtárhasználat ma már egyre gyakinternet rabban rabb ban együtt emlegetett fogalmak. A Pest Megyei Könyvtár se kíván lemaradni, sőt bekapcsolódik K a 2014-es Internet Fiestába, hogy bemutassa annak végtelen és lenyűgöző lehetőségeit, amelyek a kulvég turálódást, szórakozást, ismeretek elsajátítását könytu urál nyítik í meg, segítik a tanulást, lehetővé teszik a kulturális ál eseményekről k ől való ismeretszerzést, és új szolgáltatásokat hoznak a mindennapok világába. Akit ez érdekel, lapozzon a 6. oldalra!

30 éves a Szentendre Táncegyüttes

Szomszédoló írók Vári Éva a monodrámában

Régi idők mozija

Böjt és pásztortűz

A 3 Oscar-t nyert 12 év rabszolgaság

Elton John: The million dollar piano

Sétahajók a Dunán A dunakanyari hajóközlekedés újjászervezése évek óta téma. A dunakanyari települések – Leányfalu, Pócsmegyer, Dunabogdány, Tahitótfalu, Visegrád, Szigetmonostor polgármesterei, illetve a Nagybörzsöny-Szob Erdei Kisvasútért Közalapítvány nevében Berki Zoltán kuratóriumi tag levélben fordultak az illetékesekhez a dunai személyhajózás megoldása érdekében, miután a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő 51%os részesedést vásárolt a Mahart PassNave Személyhajózási Kft.-ben.

A Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum programkínálatának is megvan a maga törzsközönsége, így aki a böjti időszakhoz, vagy a nemzeti ünnephez kapcsolódóan keres magának szórakozást, elég, ha lapunk 5. oldalára lapoz, és máris megtudja, milyen látnivalókat, élményeket kínálnak neki ez idő szerint a Sztaravodai úton, és még egy ’Hej-juh’ pályázatról is hírt kaphatnak.

A jó reklám, az üzlet lelke! Válassza a Pilis- Dunakanyar régió közéleti-kulturális lapját 2014-ben is! Reklámfelvétel: Tel.: 26-395-238, a 30-986-2737 számokon és a dunapress@t-online.hu címen. AZ ÚJSÁG KÖVETKEZŐ SZÁMÁT ÁPRILIS 5-ÉN OLVASHATJA AZ INTERNETEN IS!

Budakalászon elhatározták, hogy nyilvános irodalmi beszélgetések keretében bemutatnak az ifjabb és idősebb olvasó közönségnek olyan kortárs írókat és műveiket, akik közelebbi kalászi, vagy távolabbi dunakanyari szomszédjaiknak tekinthetők. Az 5. oldalon arról tájékoztatjuk az érdeklődőket, mikor és kivel találkozhatnak a Kós Károly Művelődési Házban?

Babák a világból

Szeretne megismeri egy külföldről hazatelepült asszonyt, aki felnőtt létére sem szokott le a babázásról, sőt…? Érdekli hányféle anyaga, típusa lehet a babáknak? Kíváncsi arra, hol nézhet meg sokféle babát egyszerre? Akkor miért nem olvasta még el az erről szóló interjúnkat az 5. oldalon?

Festői Kór-képek Az aláírók úgy vélik, ez az új állapot előrelépést hoz az utóbbi évtizedekben teljesen leépült dunakanyari személyhajózás méltatlan helyzetében. Kérték az illetékesektől, hogy a kormányzat 51%-os részesedésével élve kezdje meg a Dunakanyar menetrend szerinti személyhajózásának újraszervezését, a megszüntetett hajójáratok, hajóállomások visszaállítását, az elöregedett hajópark – a közúti forgalommal menetidőben és tarifában versenyképes – felújítását. Úgy tűnik, a 2014-es főszezonban, újra indulnak hétvégenként, Szentendre és Visegrád között a sétahajó járatok, a jövő évtől pedig a menetrend szerintiek is? (A témával lapunk 3. oldalán foglalkozunk)

Korga György festőművész egykor briliáns technikai tudása mellett magával ragadó fantáziavilágával kápráztatta el a sci-fi irodalom szerelmeseit, egyebek mellett a Galaktika folyóirat címlapjain is. Akit érdekel, hol láthat egy kiállításra valót a jeles művész alkotásaiból, mielőtt elindulna Leányfalura, nézze meg lapunk 5. oldalán az erről szóló kis híradásunkat is!


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.