Szinapszis 2018. május by Szinapszis Online

XIV. évfolyam // 8. szám ROVATCÍM 2018. május

ÖTLET1 | ÖTLET2

SZINAPSZIS A Semmelweis Egyetem hallgatóinak lapja

CSAK NYUGI Ã&#x2030;S

SOK SIKERT!

TARTALOM

26 35

HÖK TÜKÖR | HALLGATÓI HÍREK [04] EGYETEM+ | III. SEMMELWEIS EGÉSZSÉGVERSENY

[06]

200 ÉVE | SEMMELWEIS EMLÉKEZETE [08] OKTATÁSÜGY | A REKTORSÁG SZOLGÁLAT: BESZÉLGETÉS DR. SZÉL ÁGOSTONNAL

[10]

[19] [24]

[26]

DIETETIKA | ÉLETMÓDVÁLTÁS BÖJTTEL

[29]

SZUBJEKTÍV | HŰSÉGBEN ÉS ELÉGEDETTEN

[30]

KULTAJÁNLÓ | 1 KÖNYV ‘N’ TANULSÁG: ORVOS

[32]

[35]

ÍGY IRTOK TI | ALKOSS! IRODALMI PÁLYÁZAT

[38]

KRITIKA | OROSZ EPIKA MAGYAR SZÍNPADON

[42]

AJÁNLÓ | MURAKAMI HARUKI: HA JÓTÖRÉS...

[44]

PSZICHO | ÖNKÉNT VÁLASZTOTT VAGY TANULT TEHETETLENSÉG?

KARRIER | FOGORVOSBÓL FILMRENDEZŐ: INTERJÚ HERENDI GÁBORRAL CSILLAGÁSZAT | FEKETE LYUKAK ÉS EGYÉB SÖTÉT ÜGYEK

[46]

[48]

SKICC | KULISSZÁK MÖGÖTT...

[50]

19 FŐSZERKESZTŐ FELELŐS KIADÓ

FEKETE AIMIE KÓSA LÁSZLÓ, SE HÖK alelnök

KÉPSZERKESZTŐK OLVASÓSZERKESZTŐ MARKETING FELELŐS

BÁNYAI BÁLINT, RESZKETŐ RÓBERT CSURGÓ PETRA, DRIENYOVSZKI TAMÁS FARKAS ZSUZSÁNNA, GERGICS ENIKŐ CSŐRE JUDIT

MÁJUSI BORÍTÓKÉP: LIGO CONCEPT ART CSATLAKOZZ A SZINAPSZISHOZ A FACEBOOKON IS ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐ KÉZBŐL A LEGFRISSEBB TARTALMAKRŐL ÉS PROGRAMOKRÓL!

SZERKESZTŐK

4 BÁRÁNDI DÓRA BOROS ANNAMÁRIA FARKAS ZSUZSÁNNA FÖLDI LAURA GERGICS ENIKŐ KRAUSZ MÁTÉ LAKOSA ALINA LÉVAI ESZTER LŐRINCZ GERGELY MAÁR MELINDA SIPOS BOLDIZSÁR SZABÓ DIÁNA LILI VÁSÁRHELYI-NAGY FLÓRA WITTMANN DÁVID ZAJKÁS PETRA

É A SZINAPSZIS SZERKESZTOSÉGE SZINAPSZIS: A SEMMELWEIS EGYETEM HALLGATÓINAK LAPJA ALAPÍTVA 2005-BEN | KIADJA A SE HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT TÖRDELŐSZERKESZTŐI FELADATOK: FEKETE AIMIE NYOMDAI KIVITEL: PAUKER HOLDING KFT. STOCK FOTÓK: FLICKR, FREEPIK, PEXELS A MEGJELENŐ CIKKEK NEM MINDEN ESETBEN TÜKRÖZIK A SZERKESZTŐSÉG ÉS A FELELŐS KIADÓ VÉLEMÉNYÉT. MEGJELENIK HAVONTA 2500 PÉLDÁNYBAN XIV. ÉVFOLYAM 8. SZÁM

HÖK tükör Semmelweis Sportnap 2018. április 24-én esős egyetemi napra ébredtünk, ám a folytatás gyönyörűre sikeredett, nem csak az időjárás szempontjából: több, mint 600 hallgató látogatott ki az egyetem Zágrábi utcai Sporttelepére. Pósta András és Csirzó Ádám főszervezők szerint az idei sportnap kiemelkedően színes palettával rendelkezett, hiszen a hagyományos csapatsportokon (foci, kosár, röplabda, floorball) és egyéni sportokon (ping-pong, tenisz és darts) túl a résztvevők kipróbálhatták az Európában is különleges sportot, a nerf rival-t, mely a paintball élményét adja vissza, fájdalom és kék-zöld foltok nélkül. Folyamatosan váltották egymást a kiegészítő programlehetőségek is: jóga, zumba és aerobic órákon is részt lehetett venni. A nap közepén a tanár-diák focimeccsen szoros, 2:1-es vereséget mértek a hallgatói képviselőkre az oktatók legjobbjai. Félidőben az egyetem cheerleader csapata tartott káprázatos bemutatót, ebédidőben pedig a mennyei paprikáskrumplival gyűjthettek újra energiát a sportnapra kilátogatók.

FOTÓ: BARTA BÁLINT

SZINAPSZIS // 2018. MÁJUS

FÓRUM:

Hallgatókkal együtt a modern, gyakorlatias oktatásért Az egyetemi nap keretében a Hallgatói Önkormányzat szervezésében Prof. Dr. Merkely Béla, egyetemünk rektorjelöltje tartott hallgatói fórumot, és ismertette pályázati anyagát, lehetőséget adva a résztvevőknek kérdéseik feltételére és észrevételeik, javaslataik megosztására. Központi témaként a gyakorlati oktatás minőségének emelése merült fel, melyet – az elhangzottak szerint – az oktatók létszámának növelésével, illetve a tantárgyi curriculumok modernizálásával lehetne elérni. Kiemelt téma volt egy tutorális rendszer kialakítása is, mellyel az intézmény minden hallgatónak – a TDK mintájára – saját mentort biztosíthatna a klinikai kutatások alatt. A rektorjelölt kifejezte hallgatók felé való komoly nyitottságát, valamint szoros együttműködéséről biztosította a Hallgatói Önkormányzatot is. Végezetül ígéretet tett arra, hogy a kapcsolat fenntartása érdekében minden szemeszterben tervez hallgatói fórumot tartani.

mokra, a Hallgatói Önkormányzat üdvözli ezen kijelentést, és csatlakozik egy hasonló fórumsorozat elindításával, melyen hallgatók a hallgatói képviselőkkel vitathatják meg a felmerülő problémákat, valamint együtt ötletelhetnek a jövőt illetően.

FOTÓ: KOVÁCS ATTILA, SEMMELWEIS EGYETEM

Látva, hogy szükség és igény is van az efféle fóru-

2018. MÁJUS // SZINAPSZIS

III. Semmelweis

Egészségverseny SZERZŐ: RAKONCZAI MARCELL | FOTÓ: SINKÓ SOMA

Március 30-án, pénteken délután egyfajta várakozással teljes feszültséget lehetett érezni az EOK mindig friss levegőjében. Szorgos boésok tettek-vettek, rendezkedtek, és készültek a nagy eseményre, a III. Semmelweis Egészségverseny nagyszabású döntőjére. Aki nem ismerné a programot: a Semmelweis Egészségverseny (a továbbiakban EV) egy egyedülálló rendezvény, amelyet idén már harmadjára hirdetett meg a Budapesti Orvostanhallgatók Egyesülete (BOE). A versenyre középiskolások nevezhettek 5 fős csapatokban határon innen és túlról, akiknek egészségtudatossággal kapcsolatos témájú fordulókon kellett helytállniuk. A verseny népszerűsége tagadhatatlanul évről évre emelkedik: a III. EV-n 353 csapat vett részt, ami 1765 versenyzőt jelent. Körükben közvetlenül végezhetett fontos egészségnevelő feladatot a BOE az Egészségverseny segédanyagai és feladatai által. Az idei kiírásban az első és második forduló internetes tesztként zajlott, a harmadik fordulóban pedig egy egészségnapot kellett a csapatoknak megszervezniük saját iskolájukban. Ennek kiemelt jelentősége, hogy a diákok egymásnak mutathatták meg az egészségtudatos életmód fontosságát. A legjobb 36 csapat jutott be a verseny döntőjébe, amelyre március 31-én az Elméleti Orvostudományi Központban került sor. A verseny, és kiemelten a döntő élményeiről kérdeztem egy versenyzőt, egy boés segítőt, illetve két szervezőt, köztük Veréb Fanni főszervezőt. Milyen formában vettél részt a III. EV-n? Elbert Laura: Vlad Melinda: Végh Andris: Veréb Fanni:

Lelkes versenyzőként. Csapatkísérő segítőként. A döntő alversenyének szervezőjeként. A verseny főszervezőjeként.

Ez volt az első Egészségversenyed? Ha nem, melyiken vettél már részt? L: Ez volt az első. A: Igen, az első. M: Mindegyik EV-n részt vettem, így ez már a 3. volt a sorban. F: Mindhárom EV-n részt vettem, az elsőn segítőként, a másodikon a szervezői csapat tagjaként, idén pedig főszervezőként. [Ez ám a progresszió! – a Szerk.] Mi motivált, hogy részt vegyél a III. EV-n? L: Sokat hallottam a versenyről, mivel a nővérem is a szervezői csapat tagja, ő lelkesített. Legfőképpen a nyeremények motiváltak a gyakorlásban.

SZINAPSZIS // 2018. MÁJUS

M: Az elmúlt két év tapasztalatai alapján a szervező csapat minden esetben hihetetlen kreativitással és profizmussal szervezte meg a versenyt, miközben végig fantasztikus hangulat uralkodott a versenyen. Szerettem volna hozzátenni azt, amire segítőként lehetőségem volt, és harmadik alkalommal is részesülni abból az érzésből, hogy valami kivételesnek lehetek a részese. A: Mindig is szívügyem volt az egészségfejlesztés, azonban az Egészségverseny szervezésében korábban – számomra is érthetetlen módon – nem vettem részt. A BOE tagjaként korábban már több konferencia szabadidős programjának szervezésében is kipróbálhattam magam, amely számomra igen testhez álló feladatnak bizonyult, így a döntő egy részének megtervezése is ideális kihívásnak adódott. F: A BOE egyik legfantasztikusabb programjának tartom a versenyt. Nehéz szavakba önteni, milyen is az „EV-spirit”, de azt hiszem, ezt érzik mind a segítők és szervezők, mind a versenyzők, és ez adott nekem is motivációt. Hihetetlen az is, amit a versennyel el tudtunk érni – idén már 353 csapat, azaz 1765 középiskolás diák jelentkezett az ország minden területéről, sőt, a határon túlról is. Motivációs tényezőként ki kell még emelnem a szervezői csapatot is, akikkel azt hiszem, bármilyen programot szívesen megszerveznék. Volt feladatod az 1-3. forduló során? Milyenek voltak ezek a fordulók számodra? M: Segítőként ezekben a fordulókban még nem volt szerepem, csak a döntőn vettem részt. A: Az első három forduló szervezésében nem vettem részt, a fejleményeket időről-időre követtem az EV közösségi oldalain. F: A rövid válasz erre az, hogy főszervezőként természetesen a teljes verseny lebonyolításának koordinálásáért feleltem. Amit itt talán kiemelnék, az a 3. forduló értékelése. A megszervezendő egészségnapok javasolt időpontja március 1. volt, amely napon közel 100 iskolában oktatták a versenyzők iskolatársaikat egészségnevelő témákban. A diákok lenyűgöző teljesítményt nyújtottak, mindenki állított standot, szervezett valamilyen versenyt vagy játékot. Sokan szerveztek egészségügyi szűrést, vagy alapszintű újraélesztésoktatást. Többen az online terekre vitték át az egészségnevelést, így született sok-sok értékes és rendkívül szórakoztató Instagram és Facebook-oldal. L: Az első két fordulóra nem kellett olyan sokat készülnünk, mivel internetes fordulók voltak. A harmadik forduló, az egészségnap megszervezése már nagyobb kihívást jelentett, de nagyon élveztük, és szerencsére az egész iskolánk mögöttünk állt, a tanáraink és diáktársaink is támogattak minket.

Hogyan készültél a döntőre? L: Ülve. Jó sokat tanulva. [Igaz, ez magaslabda volt. – a Szerk.] F: Nem kevés munkával, de a közel 40 fős szervezői csapat olyan szintű teljesítményt nyújtott, amilyet még sosem láttam. Ős�szel kezdtük el az első három forduló szervezését, februárban pedig a döntőét. 2 hónap munkánk van a döntő mögött, de minden percét imádtam – remélem a többiek is így vannak ezzel. Területekre osztottuk a szervezői feladatokat, minden feladatkörnek volt egy főszevezője és néhány szervezője. Nagyon jó volt, hogy a csapatok jól tudtak a saját területükön egyedül, mégis összehangoltan, egy célért működni. M: Utánanéztem, hogy milyen projekttel készültek az általam kísért csapatok a harmadik fordulóra. Nagyon színvonalas produkciók születtek, az egyik általam kísért csapat például egy komplex egészségnapot szervezett az iskolájukban, egésznapos standolással, véradással, sportnappal, táncos flashmobbal, Kahootbajnoksággal, és egy rendkívül népszerűnek bizonyuló salátakészítő versennyel karöltve! A: A döntő tervezésében nekem az alverseny feladatainak kitalálása volt a feladatom, melyet számtalan megivott kávé, briliánsra csiszolt szóviccek és sok nevetés kíséretében valósítottunk meg kedves barátom, Horváth Márk főszervező helyettes vezetésével. Emellett elkészítettem saját jelmezemet, melyet azóta sajnos vissza kellett szolgáltatnom Neptunnak, a tenger urának. Milyen volt a döntő? Milyen teendőid voltak? F: Hihetetlen, fantasztikus, lendületes, izgalmas, fenomenális! Szerintem életre szó-

ló élmény volt mind a szervezők, mind a versenyzők számára. Mindenki 100%-ban odatette magát, ezért szinte minden flottul ment aznap. Óriási hálával tartozunk a 140 boés önkéntes felé, akik segítették a nap lebonyolítását. Nagyon jó visszajelzések érkeztek a versenyző csapatoktól is, így azt hiszem, minden befektetett energiánk megtérült. M: Két csapatot kísértem, irányítottam a verseny következő állomására, miközben figyeltem arra, hogy a megfelelő időben érkezzenek meg. Ez néha nem csekély kihívást jelentett, mert – főleg a döntő vége felé – már meg-megcsúszott a pontos órarend követése. A szünetekben próbáltam bátorítani, lelkesíteni és szórakoztatni mindkét csapatot. Mindannyian kivételes képességűek, és öröm volt figyelni, hogyan teljesítenek csapatként, összetartva, sokszor számomra is meglepő információkat lobogtatva, máskor kissé megszeppenve, de sosem lankadó lelkesedéssel. Örülök, hogy megismerhettem őket, és együtt tölthettük a döntő napját. A: Az alverseny a döntő játékosabb vonalát képviselte. Célja a különböző iskolákból érkezett diákok ismerkedése volt, akiket az EOK könyvtárában kialakított akadálypályán kovácsoltunk egy csapattá. A pálya témája egy expedíció volt öt állomással, melyek közül én a tengernek voltam a felelőse. Természetesen minden instrukciót versbe szedve közöltünk a versenyzőkkel. A játék koordinálása és az átütő színészi teljesítmény produkálása mellett arra is figyelnem kellett, hogy az aznap reggel szerzett kopoltyúim estig intakt állapotban maradjanak. L: A döntőben a csapatunk minden tagjának volt valami erőssége, nekem ez személy szerint az elsősegélynyújtás és az alkohol- és drogprevenció témája volt. Természetesen minden állomáson segítet-

tük egymás munkáját, és nagy izgalmak közepette végül a 6. helyen végeztünk! Összességében mit adott neked az EV? L: Egy hatalmas nagy élményt, és kedvet az orvosi egyetemhez. Szerintem ez a két dolog, amiért a szervezők is dolgoztak. És persze a hatodik helyezettnek járó ajándékokat is megkaptuk. A: Hálás vagyok azért, hogy egy rendkívül profi, lelkes és motiváló csapattal dolgozhattam, akik egy kreatív közeget biztosítottak. Emellett felemelő érzés volt látni, hogy medikusként milyen sokat tehetek azért, hogy a középiskolás diákok egy játékos verseny keretei között váljanak egészségtudatosabbá. M: Úgy érzem, különleges lehetőség, hogy részt vehettem mindhárom eddigi EV-n. Részese lehettem, és láthattam hogyan fejlődött az Egészségverseny az évek során, és a kezdeti bizonytalanság után milyen sikerek jöttek. A szervezői csapat minden évben változott, alakult egy kicsit, és öröm volt látni, hogyan lettek a korábbi lelkes segítőkből még lelkesebb, hihetetlenül profi és összeszedett szervezők. Láthattam, hogyan lett a verseny egyre izgalmasabb, kreatívabb és minden tekintetben egyre nagyszabásúbb. Nagyon bántam volna, ha kimaradok ebből. Olyan élményekben volt részem, amit nagyon sokáig magammal fogok vinni, akármerre visz is a sors a jövőben. F: Sok tapasztalatot, amit szeretném, ha továbbvinnénk a negyedik EV-re is. Nem úgy tekintek erre az egész versenyre, mintha véget ért volna – sőt, talán még csak most kezdődött el igazán! Nagyon sok ötletünk van, amitől még jobb, profibb és még nagyobb szabású lehet a következő Egészségverseny. Alig várom, hogy megvalósítsuk ezeket!

2018. MÁJUS // SZINAPSZIS

Semmelweis emlékezete SZERZŐ: BÁNYAI BÁLINT

SZINAPSZIS // 2018. MÁJUS

ÖRÖKSÉG | EMLÉKEK

EGYETEM+

200 éve született az orvos, akit mindenkinek ismernie és tisztelnie kell Ahogy már a 2017. októberi lapszámunkban megírtuk (lásd: A Semmelweis emlékév küszöbén), idén ünnepeljük egyetemünk névadójának, Semmelweis Ignác születésének 200. évfordulóját! Ennek kapcsán Rosivall professzor úrral beszélgettünk, mint a Semmelweis Emlékbizottság elnökével, aki kiemelkedő ismerője a témának, és a legfőbb szervezője az eseményeknek. Semmelweis munkásságának jelentősége túlbecsülhetetlen, hiszen kitartó munkával és kemény harccal korának legfélelmetesebb szülészeti fertőzése okát sikerült felderítenie és megelőznie, és ezzel örök példát mutatnia! Munkájával jelentősen hozzájárult a betegbiztonság fejlődéséhez is. Akkoriban a Bécsi Kórház I. Sz. Szülészetén gyakran az egészségesen bekerült szülőnők 20-30%-a is életét vesztette a gyermekágyi láz miatt. A Semmelweis által elrendelt higiénés rendszabályok bevezetése után ez egy százalék körülire csökkent. E jelentős tudományos felismerés különlegességét csak fokozza, hogy a „vad” magyar, aki bátran szállt szembe az idősebb professzorokkal is az anyák és a felfedezése védelmében, ekkor alig volt 29 éves. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy sokan és sokáig nem hittek neki, tanítását tabuként kezelték itthon, a hazájában is. Halála után utódja még nevének kiejtését is megtiltotta a klinikán. A történelem azonban nem ritkán szolgáltat legalább utólag igazságot, és adja meg azt az elismerést a felfedezőnek, amit életében méltatlanul megtagadtak tőle. Ahogy az idő múlt, egyre világosabbá vált, hogy Semmelweisnek igaza volt. A századforduló idejében már megjelentek az elismerések, és Semmelweis alakja lassan, de biztosan ikonná lényegült. Persze az ikon értelmezése is a kultúra, az életforma, a gondolkodás alakulásával szinte folyamatosan változik. Hol a tudományossága, a fiatalsága, a statisztikák következetes használata, hol az eltökéltsége, hol pedig a modell állatkísérletek végzése kap nagyobb hangsúlyt. Minden bizonnyal Semmelweis hagyatékának, példájának üzenete más a mostani hallgatóknak, mint mondjuk az idősebb generációnak. Érdemes megjegyezni, hogy néhány éve az angolszász nyelvterületen egy új kifejezés is elterjedt, a “Semmelweis-reflex”, mely arra az azonnali ellenállásra vonatkozik, mely oly gyakran ma is megfigyelhető újdonságokkal szemben. Abban biztos vagyok, hogy az anyák megmentőjének, példájának üzenetét a későbbi korokban és minden korosztálynak is érdemes lesz meghallgatnia. Többek között ezt a célt szolgálja az emlékévben magyar és angol nyelven indított, kötelezően választható Semmelweis-kurzusunk is, ahol minden egyes előadás különböző nézőpontból vizsgálja Semmelweis munkásságát, életét, nem csupán a sokak által ismert történeteket feldolgozva, de az életmű részleteit is kielemezve. A hallgatók megismerkedhetnek Kapronczai Károly orvostörténész kutatási eredményeivel,és Varga

Benedeknek, a Nemzeti Múzeum főigazgatójának (aki korábban a Semmelweis Múzeumot vezette) gondolataival éppen úgy, mint Semmelweis 8. tanszéki utódjának, Papp Zoltán professzornak véleményével. Nagy figyelem kíséri mindig a Semmelweis halálának körülményeit tárgyaló előadásokat is. Ezen a téren annak ellenére sok az utólag alig tisztázható bizonytalanság, hogy ma már ismerjük a halotti jegyzőkönyvet is. Persze utólag megmondhatatlan, hogy a különböző bejegyzések mikor és ki által történtek pontosan. Akármi is volt halálának közvetlen oka, az idegrendszerére is ráterjedő szifilisz hamarosan véget vetett volna életének. Hallgatói vélemények szerint a kurzus unikalitása talán abban rejlik, hogy nem csupán a jól ismert történetet, de a kor általános leírását is jól szemléltetik a nagynevű és elkötelezett előadók. Igazi kultúrtörténetről esik szó; mindezek mellett az emlékezetének korszakonkénti változása is feldolgozásra kerül. A hallgatóság fontosnak tartja, hogy az emlékév kapcsán méltón adózzanak Semmelweis előtt – és úgy érzik, egyik hosszútávú fő cél lehetne, hogy minden kórházban és közintézményben legyen elérhető a higiénikus környezet (legalább a kézmosási lehetőség, szappan). Január óta óriási ütemben folynak a szervezések az emlékévvel kapcsolatosan. Az itt említett kurzus mellett számos előadást, megemlékezést tartanak országszerte az érdeklődő középiskolások, valamint felnőtt hallgatóság számára. Az emlékév csúcspontja július 1-je lesz, Semmelweis születésnapja, azonban már eddig is rengeteg esemény, kitűzött cél valósult meg. Például világszerte sor került több Semmelweis szobor állítására, többek között a V4 országokban, Berlinben, Tokióban, Mariborban, Marosvásárhelyen, Torontóban, Los Angelesben. Itthon a II. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika főépületében, a bejáratnál is lesz egy emlékmű, szoborcsoport, melyet június 30-án fognak felavatni. Folynak továbbá az előkészületek, hogy például Semmelweis egykori középiskolájába (ma Egyetemi Katolikus Gimnázium) készüljön egy dombormű az ott tanuló méltán híressé vált orvos emlékére. Külön kiemelendő, hogy a Magyar Posta és a Nemzeti Bank is tiszteleg Semmelweis nagysága előtt: emlékbélyeg forgalomba hozatalával, első napi bélyegzős borítékkal, illetve 10 000 forintos emlékéremmel. Ezek bemutatására a NET-ben, a június 30-i ülésen kerül majd sor. Itt lesz látható és megvehető a különleges, eddig soha nem látott képekkel és eseményekkel, tanulmányokkal gazdag, több mint 500 oldalas Semmelweis 200 éve emlékkönyv is, melyben egyetemünk tudós nagyságai közül is sokan hozzáteszik értékes gondolataikat. Az angol nyelvű kiadásra ősszel kerül sor. Természetesen a megemlékezés nem ér véget nyáron; őszre is számos esemény várható, lesz Semmelweis színházi és operaelőadás, szoboravatás, tudományos kerekasztal megbeszélés nemcsak Budapesten, de országszerte is.

T A REKTORSÁG SZOLGÁLA NAL BESZÉLGETÉS DR. SZÉL ÁGOSTON Mennyiben változott meg az élete, amikor a rektori székbe ült?

KÉSZÍTETTE: KOVÁCS MÁRTON FOTÓ: BÁNYAI BÁLINT

Olyan rettenetesen nem, mivel a rektorság előtt három évig általános rektorhelyettesként működtem, ami azt jelenti, hogy rengeteg olyan ügyem, dolgom volt napi szinten, amilyenekkel később rektorként is találkoztam. A nagy különbség az volt, hogy amíg rektorhelyettesként dolgoztam, a rektornak az utasításait, szempontjait, vélt vagy valós érdekeit kellett képviselnem. Amikor én lettem a rektor, akkor én lettem a felelős is a döntésekért, ilyen értelemben azért más volt. Emellett rengeteg olyan ügy szakadt a nyakamba, amelyet az előző rektor maga vitt, és nyilván nem adhatott át másnak, viszont ahogy rektor lettem, nekem kellett végig vinnem ezeket az átvett feladatokat is. Mi jelentette a legnagyobb kihívást, amellyel rektorként szembesült? Korábban egy-egy részterületért (tanszék, Doktori Iskola stb.) voltam felelős, amit a magam módján igyekeztem a lehető legjobban csinálni. A rektorság azonban azt

SZINAPSZIS // 2018. MÁJUS

jelentette, hogy az egyetem minden egyes lépéséért (oktatás, kutatás, klinikum) felelős lettem. A legnagyobb kihívást voltaképp az jelentette, hogy semmire nem mondhattam azt, hogy „ezzel menjetek a másik szobába, mert ott van, aki ezzel foglalkozik”, nekem kellett mindenről tudnom mondani valamit. A rektor azonban – ezt közel hat év után nyugodtan mondhatom – nem egy hadvezér, hanem egy karmester, aki vezetőtársainak szól, hogy most ki következik a zenekarban. Mikor ennek az időszaknak az elején voltam, mindennel meg kellett birkóznom, mindent meg kellett értenem. Ha a rektorhoz jön valaki segítséget kérni, akkor a rektor mondhatja azt, hogy majd elmélyed az ügyben és visszatér rá, de egyet nem mondhat: hogy nem tud hozzászólni, és a kérelmező menjen ezzel a problémával máshoz. Mikor kialakult a rendszer, összeszoktunk a rektorhelyettesekkel, elkezdtünk együtt dolgozni. Már mondhattam, hogy hívom a rektorhelyettest, aki az ügyben érintett, és együtt próbáltunk segíteni, megoldani

REKTORI PORTRÉ | INTERJÚ

a problémát. A mennyiségi változás ott lép át minőségibe, hogy mindenről kell valamennyit tudnom. Sok mindenről tudtam, mert azokra a területekre, ahol eddig szolgáltam, volt rálátásom, de nagyon sok minden teljesen új volt. Például a Korányi Projektről – ami tényleg hatalmas nagy kihívás volt – borzasztóan keveset tudtam, rektorhelyettesként nagyon kevés ismeretem volt arról, hogy mi mennyibe kerül, mi hol lesz, melyek a szempontok. Ez a szervezés két-három éven keresztül majdnem a teljes munkaidőmet igénybe vette, rengeteg konfliktussal járt, ráadásul ott volt a bizonytalanság az egészségügyi kormányzat részéről, hogy mit engednek, mit akarnak, vagy mit nem akarnak. Ott volt a rengeteg műszaki probléma, hogy ilyen mélyre kell leásni, olyan lift lesz, rengeteg közbeszerzés, minőség-ellenőrzés, klinikai igények felmérése. Nyugodtan mondhatom, hogy talán ez volt az egyik legnagyobb kihívás, amel�lyel „pályakezdő” rektorként szembesültem. Segítséget jelentett kancellár úr és apparátusának a megérkezése? Amikor a kancellári rendszer elindult, eleinte én magam is azokkal együtt tartottam, akik ezt a rendszert feleslegesnek tartották. Hiszen miért kell egy rektornak vagy egy egyetemnek kancellár? Most azt kell hogy mondjam – és ehhez a felismeréshez jó néhány hónap kellett, – hogy rengeteg olyan dolog van, amit a kancellár profi módon végez, és ezzel leveszi a rektor válláról nemcsak a terhet, hanem a felelősséget is. Például nem kell attól tartanom, hogy valamilyen szabálytalanság történik a beszerzés területén, mert a kancellár vállalja a felelősséget, és az ő apparátusa hatékonyan és szakszerűen végrehajtja a feladatot. Ezt a megfogalmazást vállalom akár rektortársaim előtt is: tény, hogy a rektor munkáját egy bizonyos szintig a kancellár önmagában, a puszta jelenlétével is segíti. Ezt akkor is mondhatom, ha vannak olyan problémák is, amelyek éppen a kancellár közreműködéséből fakadnak, de nem azért, mert ő valamit elront, hanem éppen ellenkezőleg, azért, mert a szabályokat, adott esetben idejétmúlt vagy rossz szabályokat kell betartatnia, hiszen a törvény szerint ez a kötelessége. A kancelláriát, úgy gondolom, azért volt kénytelen a felsőoktatási kormányzat bevezetni, mert az egyetemeken, úgy tűnik, nem

feltétlenül zajlottak profi módon a különböző jogi, beszerzési, gazdálkodási ügyletek, és volt olyan egyetem, ahol ebből nagyon komoly problémák adódtak. Nálunk nem volt különösebb szabálytalanság, de biztos vagyok abban, hogy nálunk is volt, amit lehetett volna jobban csinálni. Kancellár úr abszolút hozzáértő személyként érkezett meg, és egy profi csapattal kezdett el dolgozni, ami nekünk az elején nem volt mindig rokonszenves, mivel úgy éreztük, hogy beleszólnak a mi dolgainkba. Mára sokan (sajnos nem mindenki) elfogadták, megértették, hogy miért kell a kancellár. Az viszont tény – és ezt maga a kancellár is elismeri – hogy a szabályok betartása nem mindig szolgál a rendszer hasznára. A törvénytelenségek elkerülése érdekében természetesen igen, de az, hogy hónapokig kell várni egy-egy szabályszerűen megrendelt vegyszerre vagy műszerre, az nem jó. Még mielőtt a kancellár megjött volna, már kénytelen voltam az államtitkársághoz fordulni azzal a kéréssel, hogy az egyetemeket vegyék ki a közbeszerzés hatálya alól, de ezt nem engedték meg. Mikor Szász Károly megérkezett, ő is felismerte, hogy ez így nem fog jól működni, ő is kérte, és neki is nemet mondtak. Az egyetemnek másfajta szabályokra lenne szüksége! Amikor a közbeszerzést bevezették, akkor azzal indítottak, hogy ez olcsóbb, gyorsabb és praktikusabb lesz, mivel nagyobb mennyiséget lehet egyszerre rendelni, de sajnos a beszerzések teljesülése jelentősen lelassult, és az egész rendszer hihetetlenül megdrágult. A kutatással kapcsolatos megrendeléseknek órák alatt (!) kellene realizálódniuk, ehelyett a várakozási idő hónapokban mérhető! Mit tart a legnagyobb eredményének? Ha szellemes akarok lenni, akkor azt mondom: hogy túléltem két ciklust, már csak két hónap van hátra. Ez egyébként nem kis dolog ebben a mostani rendszerben. Konkrét eredményből azért több is van, nehéz lenne egyet kiemelni. Talán mégis lehet! A Korányi Projektet; minden nehézség ellenére összeszedtük, megcsináltuk, az épületet felhúztuk. Ez biztosan kiemelkedik a többi közül, költségvetés szempontjából egy 12-14 milliárdos beruházás, tehát nem kicsi. De nem ettől fontos eredmény ez, hanem attól, hogy ott

EGYETEM

áll a gyönyörű szép épület a külső klinikai tömb közepén, és örülök, hogy részem volt abban, hogy megépülhetett. Talán mégis érdemes megemlíteni, hogy amikor 2012. július 1-én rektor lettem, másnap egy népes szakértői team kíséretében megkerestem az akkori pénzforrást (úgy hívták, hogy Nemzeti Fejlesztési Ügynökség). Elmondtam, hogy most lettem rektor, még egy kapavágás sem történt az építkezés kapcsán, de nekem nagyon sok problémám van a beruházással kapcsolatban, és azt jöttem tisztelettel megkérdezni, hogy garantálható-e a projekt megvalósítása. Egy jó kétórás megbeszélés után azt mondták, hogy „igen rektor úr, nyugodtan elkezdheti”, és másnap így el is kezdtük. Mondhattam volna, hogy nem megyek bele a projektbe, mert annyi bizonytalanság volt körülötte. Sokan mondták az egyetemen, hogy erre a központi betegellátó épületre nekünk nincs szükségünk. Ha rajtuk múlik, ma nincs meg a Korányi. De megvan, és ez a rektornak köszönhető, pedig akkor még nem is volt kancellár. Kiemelkedően fontos eredménynek tekintem – de hangsúlyozom, hogy a „karmesteri” értelemben, nem pedig a személyes nagyságomat hirdető eredményként – a Pető András Főiskolának az integrálását is, ami egy igen komoly folyamat egy egyetem életében, talán a legkomolyabb. Ha arra gondolok, hogy 2000-ben három kar integrációja történt meg, amiből hosszú távon csak egy bizonyult életképesnek, akkor a Pető András Kar megalakulása teljes siker, és úgy gondolom, hogy az utódomnak is öröme lesz benne, nem pedig gondjai lesznek vele. A kar szépen kiegészíti az egyetem portfólióját, és semmiféle konfliktus nem volt az integráció után, adja a Jóisten, hogy évek múlva se legyen! Mi az, amit nem sikerült megvalósítania, esetleg kudarcként élt meg? A hallgatói önkormányzattal való kapcsolatot, ami az első ciklusom alatt teremtődött meg, nem tartom sikernek, sőt, kifejezetten kudarcnak tekintem. Lehet, hogy én is hibáztam a rektorhelyetteseimmel együtt, de annak tükrében, hogy ezt a második ciklus alatt gond nélkül meg tudtam oldani, az első ciklus alatt ez konfliktus volt. Amire nem tekintek kudarcként, bár nem tudtam megvalósítani, az az, hogy a Sem-

2018. MÁJUS // SZINAPSZIS

Az ars poeticám egyik legfontosabb eleme az, – és tényleg így éltem az életemet – hogy amit csináltam, az mindig nagyon érdekelt. Ezzel a figyelemmel fordulok mindenki felé, nem a telefonomat nézem, vagy nem foglalkozom azzal, hogy ki kopogtat. Ezt így kell csinálni az oktatónak a tanteremben, a klinikusnak a kórteremben, és tulajdonképpen így kell csinálnia a vezetőnek a munkatársai között. Az egyik legfontosabb dolog az, hogy orvos a betegét, tanár a tanítványát, főnök a beosztottját soha ne alázza meg. Még azzal sem, hogy érdektelenség tükröződik az arcán. Meg kell tisztelnem beszélgetőpartneremet azzal, hogy érdekel, amit mond. A betegnek azt kell éreznie, hogy az orvosnak más gondja nincs most, mint az

“

ő élete. A hallgatónak azt kell éreznie, hogy a tanár azért van ott, – és csak azért – hogy ővele foglalkozzon. Inkább ne menjen be, hanem küldjön helyettest maga helyett, ha nem tud odafigyelni. Ha beosztott vagy kolléga tanácsért jön hozzám – legyen az takarítónő, professzor, rektortárs, akár egy miniszter vagy egy államtitkár – ugyanúgy azt kell éreznie, hogy vele vagyok ott. Ez nagyon fontos dolog, ha belegondolunk, ebben a rohanó világban nem biztos, hogy ez mindig sikerül. A rektorság egy szolgálat, és örömmel olvastam az utódjelöltem fórumán elhangzott gondolatokat, hogy ő is ezt a szót használta: szolgálat. Ha belegondolunk, akkor az oktatás is egy szolgálat, a hallgatók szolgálata, mint ahogy a betegellátás is. Már azt fél sikernek érzi a beteg, hogy az orvoson látja, hogy teljes egészében odafigyel rá. Tíz éven át dolgoztam éjszakai ügyeletben, és volt, hogy éjjel kettőkor kellett kimenni az egyik kerületbe. Odaültem a beteg ágya mellé, meghallgattam, és elmondta, hogy a körzeti orvos neki nem írta fel a gyógyszert. Kérdeztem, hogy melyik gyógyszert nem írták fel, és ha úgy láttam, hogy azt föl kell írni, akkor éjjel kettőkor is örömmel fölírtam. Imádtak ott a betegek, és szerettem ott lenni. Tulajdonképpen sajnálom azt, hogy nem gyakorló orvos lettem, de világéletemben (10 éves korom óta) kutató akartam lenni, sőt, anatómus. Ötöd-hatodévben szerettem meg borzasztóan a klinikumot, és akkor úgy döntöttem, hogy klinikus leszek, de ahová szerettem volna menni, ott nem volt üres állás. Egy évvel később sem volt hely, így aztán ott maradtam, ahol tudományos diákköri tagként harmadéves koromtól dolgozom, és a mai napig örömmel csinálom. Nagyon várom, hogyan fogunk tovább menni.

REKTORI PORTRÉ | INTERJÚ

melweis Egyetem a főváros egészségügyi ellátásában az őt megillető helyet kapja meg, ahogy Debrecenben, Szegeden és Pécsen ez meg is valósul. Ott az egyetem a régió egészségügyi ellátásának a szellemi központja. Budapesten ez sajnos nincs így! Ez egy sokkal nagyobb terv lehetett volna, mint amit egy rektor el tud érni, az utódjelöltem klinikusként bizonyára jobban meg tudja majd ezt valósítani. Valahol azt érzem, hogy az Egyetem primátusa nem igazán tükröződik. Mondjuk, erre az a hivatalos, kincstári válasz, hogy ez természetes, hiszen Szegeden, Pécsen és Debrecenben lényegében az egyetemen kívül nincs nagyobb egészségügyi szolgáltató, Budapesten viszont ott vannak az Országos Intézetek, ott van egy halom kitűnően felszerelt kórház. Az egyetemnek valószínűleg a következő időszakban sokkal több lehetősége lesz fejlődni, de az én időm alatt – és ezt visszamenőlegesen a rektorságomat megelőző időszakra is értem – nem igazán éreztük, hogy a Semmelweis Egyetem valahol az egészségügyi ellátás egy olyan fellegvára lenne, amibe a kormányzat igyekezett volna pénzt beletenni. Nézzük meg, hogy milyen egy-egy klinikánknak a helyzete. Mi az, aminek a megvalósítása a következő vezetésre marad? Talán már az egyetemi közvélemény is tudja, hogy elképesztő nagyságrendű beruházásnak nézünk elébe, ami az egyetemnek a Korányi Projekthez képest talán még nagyobb eredményeket fog jelenteni, ezek a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően most értek be. Ilyen lesz a HőgyesSchöpf-Mérei Campus kialakítása és az észak-budai ellátás átalakítása. Ezek az Egészséges Budapest Program és a Semmelweis XXI. program keretében kerülnek majd más hasonló projektekkel együtt megvalósításra. Mindkettő olyan nagyszabású beruházáscsomagot jelent, hogy hetente kell találkoznunk azokkal, akik ezt a folyamatot irányítják. Ez már nem az én nevemhez fog fűződni. Nota bene: a tervezés már két éve tart, amit még a közreműködésemmel, részvételemmel végeztük. Az már nyilván az utódom munkája lesz, hogy a megvalósítást és ezeket az építkezéseket irányítsa, szakmailag mindenképpen, illetve ahogy szoktuk mondani, ha meglesz, „ki vágja át a szalagot?”. A Korányi szalagját

én vágtam át, ezt a szalagot már az utódom fogja átvágni. Milyen a kapcsolata a hallgatókkal? Mint oktató, mint anatómus gyakorlatvezető és előadó, szerintem száz százalékosan jó kapcsolatom volt mindig is a hallgatókkal, magyarral és külföldivel egyaránt. Még ma is fiatalnak érzem magam, és imádom a hallgatókat, az érdeklődésüket, az angol, a német és a magyar hallgatókat, az egész nemzetközi hangulatot nagyon szeretem. Rektorként ez a kérdés már kicsit másképpen értelmezhető. Érzékeltem, hogy annak ellenére, hogy jó irányba indultak el a hallgatói kapcsolatok, a rektor kapcsolatai, történt egy-két olyan esemény a rektorságom első felében, amelyek sajnos bizalmatlanságot és ellentéteket generáltak (kísérlet az augusztusi vizsgaidőszak eltörlésére, a külföldi hallgatók képviseletének bevezetésére, az arányos kari hallgatói képviselet biztosítására). Nem érzem sikertörténetnek, hogy a hallgatókkal való kitűnő oktatói kapcsolatom ellenére sem tudtam ezt jó irányba fordítani. Eljutottunk odáig, ami a legnagyobb szégyene az egyetemnek, hogy a hallgatói önkormányzat elnöke szabályszerű feljelentést tett a szenátus, a rektor és az egyetem ellen. Ilyenkor az ember kettős szorítás alatt van: legyen békés, próbáljon meg kompromis�szumokra kész lenni, és engedjen? Ugyanakkor ragaszkodni kell bizonyos dolgokhoz, bizonyos elvekhez. Ezt a kettősséget nagyon nehéz megvalósítani, ez egyébként a mindennapi életben is így van. De egy hallgatói önkormányzattal szemben egy rektornak tudnia kell, hogy meddig mehet el, akár barátkozásban, akár az ellenállásban. Soha nem voltam ellenséges, a hallgatókat mindig meghallgattam, mindig tiszteltem a véleményüket, de sokszor azt éreztem, hogy a józan érvek ellenére sem fogadnak el bizonyos dolgokat. Hogy miért kellett az előző hallgatói önkormányzati elnökséggel a vita legmagasabb szintjéig elmenni, ezt ma sem értem. Milyen tervei vannak a jövőre nézve? Egyelőre még az Anatómiai Intézetnek, ráadásul egy frissiben egyesített Anatómiai Intézetnek vagyok igazgatója, de már csak

EGYETEM

két évig. Így ezt fogom csinálni most. Az elmúlt években sajnos nem tudtam akkora lelkesedéssel és odaadással ott lenni, mint ahogyan kellett volna. Valószínűleg az Intézettel kapcsolatban még lesz sok olyan feladatom, amit most, hogy nem leszek rektor, több időm lesz megvalósítani. Hogyan telik egy napja? Ez egy nagyon izgalmas kérdés. Nagyon korai kelő vagyok, és ennek megfelelően viszonylag korán szoktam nyugovóra térni. Emlékszem arra, amikor az Intézetben töltöttem rendszeresen a napjaimat (ez ugye hat évvel ezelőtt volt). Akkor általában fél hat körül bent voltam már az Intézetben, és ott voltam reggeltől estig. Előadásokat tartottam és gyakorlatokat vezettem három nyelven, és ott tárgyaltam a kollégáimmal. Amikor rektor lettem, egy kedves barátom azt mondta, hogy „nehogy azzal rontsd el a rektorságot, hogy reggel hatkor megjelensz a rektori irodában, egy rektornak kényelmesen, ráérősen kell megjelennie”. Ezt annyiban fogadtam meg, hogy ugyan továbbra is reggel háromkor kelek, de mire elindulok ide, hogy fél nyolcra - nyolcra beérjek, addigra otthon már több órát dolgozom a számítógépem mellett. Még hozzáteszem, hogy nagyon szeretek futni. Reggel az egyik első teendőm, hogy lemegyek a Vérmezőre, és azt kétszerháromszor körülfutom. Ez egy félórás elfoglaltság. Ha nagyon szakad az eső, akkor megvallom, nem annyira szeretek futni, de azt hiszem ezzel más is így van. Délelőtt általában különféle megbeszélések, tárgyalások zajlanak napi szinten. Délután majdnem mindig van olyan megbeszélés, ami más helyszínen van, minisztériumban, államtitkárságon, hol itt, hol ott. Este hat óra körül otthon szoktam lenni, vacsora után még egy kicsit szoktam gondolkodni azon, hogy mi történt a nap folyamán, és általában tíz óra körül nyugovóra térek. Így dióhéjban. Nem ebédelek sosem, hajnalban megreggelizem, és este megvacsorázom, de nem szoktam ebédet enni, amire gyakorló orvos barátaim sokan mondják, hogy ez nem jó. Harminc éve így csinálom. Dolgozni mindig nagyon szerettem, és ma is szeretek.

2018. MÁJUS // SZINAPSZIS

Egészséges

EGYETEM+ SPORT | ÉLETMÓD

EO K FOTÓ: NAGY KATALIN

SZINAPSZIS // 2018. MÁJUS

ÉLETMÓD | SPORT

+EGYETEM

Az EOK vezetése és a BOE közösen tesz az egyetemi polgárok egészségéért. 72 órán keresztül együtt sportolt oktató, egyetemi dolgozó és hallgató az Elméleti Orvostudományi Központ épületében. Az arrajárók három napon keresztül szabadon használhatták a Decathlon Magyarország által felajánlott sporteszközöket. A 12 órás futás alkalmával majdnem Kaposvárig futott el az a 36 résztvevő, akik közösen csaknem 150 kilométert futottak váltóban. Emellett tollas, pingpong, és csocsó bajnokságokon is összemérhették ügyességüket az egyetem hallgatói és oktatói, továbbá aikido és jógaórák színesítették a programot.

A sportos, egészséges életmódról, a test és a lélek harmóniájáról nem elég csak beszélni, ennek érdekébent cselekedni is kell. Európában a szív- és érrendszeri problémák, továbbá a cukorbetegség tekintetében a statisztikák szerint sajnos az élmezőnyhöz tartozunk. Rohanó, felgyorsult világunkban eluralkodott a kényelem. Lépcsőzés helyett a többség liftet használ, kevesen közlekednek két keréken, sőt utazás közben a kapaszkodók is üresek, a mozgás csak az ülőhelyek elfoglalásáig terjed. Az étkezéseket felváltották a gyorskaják, folyadékbevitelnél a vízfogyasztás helyett kedveltebbé váltak a cukros üdítők. A stressz levezetésére sokan a dohányfüstbe menekülnek, a hangulatot alkoholfogyasztással, ros�szabb estben droghasználattal próbálják javítani.

A prevenció nem más, mint hibáinkat, gyengeségeinket időben felismerni és változtatni. Elindulni a helyes úton és győztessé válni. Megtapasztalni, hogy helyesen táplálkozni jóleső érzés. A megfelelően kiválasztott sportág kikapcsol és szórakoztat. Egy közösség összetartó erejéhez kapcsolódni pedig lélekemelő. Pattanj te is biciklire, állj be közénk jógázni, vagy gyere velünk zumbázni, egyszóval csatlakozz az Egészséges EOK programunkhoz!

Legyen közös ügyünk az egészség!

2018. MÁJUS // SZINAPSZIS

Hat Év Mesterképzése Bár

egyetemünk

orvosi

képzésének

hivatalos megjelölt formája nem a címben szereplő, mégis a „Mesterképzés” kifejezés autentikus értelmében véve sok szempontból találóbb leírása a benne eltöltött évek személyiségformáló erejének, ha figyelembe vesszük a gyógyszernevek telefonkönyv-magolás jellegű bebiflázásán túlmutató tapasztalatokat, az egészségügyben eltöltött tanulóidő naivitásoldó,

potenciálisan

tudatvilágosító,

Májá fátylába merülést kikezdő hatását. A cikk arra kérdez rá, szilárdnak, statikusnak hitt világképünk kikezdhetetlennek gondolt alaptételei valóban azok-e. AXIÓMA(?) #1

A biomedicina mindenható

má = nem + já = ez vagy az • májá = nem az; az, ami nincs „A májá szanszkrit szó és varázslatot jelent. A metafizika azt mondja, hogy ez az egész látható világ varázslat, májá, mert semmi, amit az ember érzékeivel tapasztal, nem valóság. Ha a lény éber, nem is káprázik el, csak ha alvajáró. Ezért az érzéki világ, amely valóságosnak látszik, nem egyéb, mint az alvajáró lény káprázata. Tárgyi valóság nincs. Mindaz, ami külsőnek látszik, a nem éber lény önvarázslata. A világ nem hely, hanem állapot. És ez az állapot a varázslat, a májá.” „A Véda ezt az állapotot varázslatnak (májá) nevezi. Az elvarázsolt lélek, aki azt hiszi, hogy ideje még nem érkezett el. A képeket valóságnak tartja. A képek az érzéki világ látványai az érzések és érzelmek, gondolatok, szenvedélyek, vágyak, a külső és belső világ különbsége, az élet és a lét különbsége, a földi és a szellemi lét különbsége, az Én és a Te és a Mi különbsége. Az ember ebbe a varázslatba be van zárva. S ebben a zártságban kiközösítve, külön individuumnak, Énnek hiszi magát. Ez a kába lét a Hádész, az alvilág egy neme.”

„A modern orvoslás az egészség negálása. Nem az emberi egészség szolgálatára, hanem pusztán önmagáért, mint intézményért organizálódott. Több embert betegít meg, mint amennyit gyógyít.” - Ivan Illich

- Hamvas Béla

A biomedikális modell alapján felépült modern egészségügyi rendszert sok bírálat érte és éri a mai napig, megkérdőjelezve effektivitását (iatrogén ártalmak hosszú sora), holisztikusságot nélkülöző voltát, társadalmi hatásait (medikalizáció – túl nagy befolyás az egyén hétköznapi életére, méltóságteli halál megnehezítése, túl nagy hatalom az orvos kezében) kiemelve. Abban, aki több évet töltött el a rendszer szerint tanulva, működve, jó eséllyel kiépült ezen felvetések megfontolása ellen egy automatikus védőmechanizmus, mégis érdemes azt végiggondolni, egyéni preferenciái mentén mennyire tud az ember azonosulni a biomedikális modell alább részletezett gondolkodásmódjával, mivel a mainstream medicina e szerint működik. Tény, az akut ellátásban nagy sikereket ér el a biomedikális szakember; kérdés, miért történik meg az, hogy a lánc utolsó elemeként tűzoltásra van szükség.

Az ember a külsőnek megélt anyagi valóságról csak saját érzékszervein, saját szűrői által torzítva, saját tudatában alkothat képet; amint tudata lecsatolódik az érzékszervi ingerekről (elalvás, meditatív állapotok, eszméletvesztés, halál), a külsőnek megélt világ számára megsemmisül. A létezés csak egyes szám első személyű lehet, a külső objektív valóságról, mások fejében megjelenő valóságról alkotott képzetek szintén az alany tudatának termékei.

A modell kialakulásának hátterét a materialista, pozitivista gondolati rendszerek, a pragmatizmus, dualista felfogás, ezekkel együtt a metafizikai dimenziókkal való szakítás adja.

A MÁJÁ KONCEPCIÓ

SZINAPSZIS // 2018. MÁJUS

A hindu vallási felfogás szerint a szilárdnak megélt anyagi világ egyfajta álomkép, bűvölet, a Valóságtól elválasztó fátyol, mely a tudatlanságban vergődő, éberségét vesztett, elsötétült tudatú létezőre bilincsként hat.

A hindu Májá koncepció szerint az az ember szenved az illúzióvilág rabságától, aki az érzékszervei által észlelni vélt anyagi világot valóságosnak és állandónak véli, ehhez köti magát, ezzel azonosul a lélek idő- és térbeli korlátok közé nem szorított valósága helyett. A modern emberre kifejezetten jellemző az anyagi világban való elmerültség, boldogságának zálogát, életének célját a pénzen megvehető javakban, hatalomban hajlamos mérni, tárgykultusznak hódolva luxusvilláiban, minél gyorsabb autóval a garázsában, minél nagyobb telefonnal a kezében. A jelenség nem csak a gazdag réteget érinti, az átlagkeresetű emberek körében ugyanez figyelhető meg, csak itt plazmatévé és új fűnyíró a tárgy, olcsó tévéműsorok és magazinok flitteres pénznyerőműsorait bámulva, a heti lottószelvény megvásárlásáról véletlen sem lemaradva, általános tömegjelenség a folyamatosan érkező újabb és újabb anyagi javak megszerzésének oltárán feláldozott élet lehúzó tendenciája. A tanítások szerint az oldás eszköze a tudat világosítása, képzése, a bölcsességre irányuló tanulás. Megvilágosító élményt hozhatnak a módosult tudatállapotok (meditáció, pszichedelikus élmény stb.).

TUDAT | MEDICÍNA

KORTÁRSASÁG

AXIÓMA(?) #2 A biomedikális modell alapfelvetései: • az egészség egyenlő pusztán a betegség hiányával (vs. holisztikus gyógyító rendszerek szerint az egyensúllyal, melynek fenntartására életmódszerűen oda kell figyelni, preventív szemlélettel) • az emberi szervezet egy bonyolult biokémiai gépezetként értelmezendő, a betegség pedig a gépezetbe csúszott, általában egyfaktoros hibaként (melynek oka fertőző ágens, kémiai vagy fizikai ártalom), az orvos feladata ennek korrigálása technikusi/mérnöki jelleggel (vs. az Isten képére teremtetett Ember hármas egysége: test, szellem, lélek, a gyógyító autentikus fogalma) • az emberi lényt alkotórészeire bontva kell vizsgálni, ezen a szinten lehet beavatkozni, az egyes félrement részeket megszerelni (pl. bizonyos sejtalkotó szintjén ható gyógyszer adása kielégítő egy komplex, multifaktoriális betegség esetén is, a környezeti, szociális, spirituális faktorok negálása) • alkotórészi szinten mindenkinek ugyanúgy működnek folyamatai, így az ellátási sémák uniformizáltan, rutin jelleggel alkalmazhatóak mindenkire (személytelen orvoslás, burnout, sémás, passzív betegszerep erősítése)

A biomedicina egyeduralkodó Korunk medicinája plurális, a mainstream hivatalos biomedikális orvosi ellátói rendszer mellett a populáris szektor (pl. házi gyógymódok a szomszéd nénitől) és az alternatív gyógyászati rendszerek egyidejű, egymás melletti jelenléte a realitás. Utóbbiak közül ha nem is minden modern New Age-es, álezotérikus alapú irányzatra (pl. aurasebészet), a tradicionális bölcsességen nyugvó, sok száz éves metodikákra érdemes lehet odafigyelni (ayurveda testtípus tana, tradicionális kínai, japán, tibeti stb. medicinák). A Yoga szellemi gyakorlásának (gyógyító) ereje messze túlmutat a testgyakorlatokra redukálódó nyugati divatirányzatoknál, a különböző meditációs rendszerek szintén sokkal több lehetőséget rejtenek, mint a köztudatban élő kommerciális formák, a mindfulness, hypnozis, autogén tréningek hatékonyságát kutatások igazolják (még ha a gyökereket adó keleti tanok igazi lényegéhez közük kevés is). A különböző energiagyógyászatok hatékonysága ügyében a személyes tapasztalás erős élmény lehet (reiki, pránagyógyászat, Feng shui, mágnesterápia). Az állat asszisztált-, balneo-, biblio-, művészeti-, böjtterápiás formák lényegének jótékony hatása sokak általános tapasztalata.

A nyugati orvoslásban is ismertek, bár egyelőre nem elterjedtek tágabb értelmező modellek (bio-pszicho-szociális, bio-pszicho-szociospirituális), az ún. alternatív medicináknak pedig általános jellemzője a holisztikusságra való törekvés. Általában a nyugati orvosi egyetemeken, így nálunk is, a biomedicina gondolkodásmódját követi az oktatás, csak kisszámú tárgy mutat alternatívát (A hagyományos kínai orvoslás alapjai, A jóga funkcionális morfológiai alapismeretei, A pszichoszomatika elmélete és gyakorlata, Orvosi antropológia), fontos viszont látni, a biomedicinán túl is van realitás, melynek nem fetétlen illegitim ostobaság minden gondolata.

AXIÓMA(?) #4

Az egészségem felett nincs (korlátlan) hatalmam

A modern életmód fiziológiás

Ahogy a vadon élő állatoknál nem jellemző olyan étel krónikus fogyasztása, mely ellentétes testi épségük fennmaradásával, a fejlett emberbe is beépített egyfajta intelligencia az öngondoskodás felé. Mára ez keveseknél érhető tetten, sokban a fogyasztói társadalom kitartó agymosásának köszönhetően, ami meggyőzte a tömegeket, nem tudják, mi jó nekik, a szellemi elit a kozmetikai, élelmiszeripari és gyógyszerészeti termékfejlesztések szolgálatában áll és reklámszakemberek segítségével teszi mindenki számára elérhetővé legújabb megváltó termékeit.

Mesterséges erőterekben és fényben élni 24/365, mérgező műételt enni (hisz a természetest „bio”-nak hívjuk, és sokalljuk az árát, míg nyilvános az információ, potenciális rákkeltő gyomirtók vannak ma is kiterjedt használatban), heti 40+ órát dolgozni sokszor nem kedvelt munkahelyen, beszabályozott, afiziológiás napirendbe kényszerítve, állandó, legitimizált zajnak kitéve, passzívan, rosszabb esetben aktívan karcinogén gázokat beszívni dohányfüstből, autók véget nem érő soraiból kiokádott égéstermékeinek rákkeltő elegyével megspékelve. A szellemi szen�nyezettség, felfordult modern gondolkodásmód bukfenceit sokan elemezték már (Evola, Guenon stb.), hatásukat a mentális és pszichoszomatikus betegségek hosszú sora „dicséri”.

A biomedicina társadalmat túlcsordult módon átszövő hatása mellett sem mehetünk el a témát elemezve – az élet minden részét, sokszor már a fogantatástól (IVF) a születésen át a halálig állandó orvosi kontroll alatt éli az egyén, a legkisebb hasmenésnél is rögtön rohanva a háziorvoshoz, a gyógyszerreklámoknak bedőlve az első köhögésnél orvosság után kiáltva. Az orvoslás mára mindenkinek járó szolgáltatásként tűnik fel, amivel kapcsolatban fel sem merül, ne lenne mindenkinek szüksége rá (ld. az a rémült értetlenség, amit a gondolat vált ki, valakinek ne lenne folyamatosan TB-kártyája). A betegszerep sokak számára ad identitást (ld. sok idősnek utolsó éveit teljesen a vérnyomásmérés-patikábajárásháziorvoslátogatás körei teszik ki). Orvostanhallgatóknál, végzett orvosoknál és

AXIÓMA(?) #3 • az egészség megvásárolható árucikk, ha az egészséget előállító eszközpark fejlődik, nő az egészség (ld. egészségjavító termékek széles piaca, többszintű fizetős egészségbiztosítási rendszer)

Tényleg ebben, így lehet csak, kell élni? A patológiás folyamatok normalizálásában és általánossá tételében mesteri a nyugati társadalom. A sokfélének tűnő betegségekről tanulva felmerül a kérdés: miért? A genetika önmagában az előfordulások csekély részéért felelős, a környezeti- és életmódtényezők dominálnak a károkozásban. Érdemes józanon körülnézni, hogyan is élünk, mert a gyakorló orvosi tevékenység jelentős része ezen patológiás életfolyások kárait próbálja tűzoltás vagy utólagos jelleggel korrigálni, a tömegek által elfogadott és rutinná tett devianciákat pedig sajnos lehetetlennek tűnő feladat korrigálni.

2018. MÁJUS // SZINAPSZIS

SZÖVEG ÉS ILLUSZTRÁCIÓ: BOROS ANNAMÁRIA

egészségügyi dolgozóknál általános jelenség az öntisztelettel és saját egészség felé tanúsított felelősségvállalással össze nem egyeztethető, felismerten káros rizikómagatartás életvitelszerű fenntartása (pl. önelhízlalás, dohányzás, rendszeres alkoholmérgeztetés, hosszantartó mobiltelefonálás – melyről kutatás is igazolja, tumorkeltő nagy összdózisban). A modern ember elhitte, nem kell saját léte tisztán és egészségesen tartásának terhét vállalnia, úgyis lesz valaki, aki eltakarítja szemetét utána, helyrepofozza a károkat, ami pedig még súlyosabb, azt is, nem lehet képes önmenedzselésre. Ez a mindset természetesen egy bizonyos rétegnek, aki nyerészkedni tud az öntudatlan, irányítható tömegeken, igen előnyös, az egyén szemszögéből viszont egyértelmű, mekkora mentális nyomorúság az állandó rendszerre utaltság ténylegesnek vélt megélése. Az Isten képére teremtetett, tiszta tudatú emberrel nem fér össze saját fizikai hordozójának önkezű, életvitelszerű meggyalázása, a károk teljes reparálási terhének másra hárítása, a gyógyító kezelés után ugyanannak az önpusztításnak a folytatása, a részletezett működésmóddal az önmaga feletti kontroll teljes feladása. A hatalmas intenzitással nyomuló ellentétes erőkkel szemben az emberben élnie kell a természetes intelligenciának, amivel meg tudja különböztetni az emelőt a káros mélybehúzótól, a normalitásra tud irányulni és van ereje is megvalósítani azt. Munkánkkal ezt érdemes támogatni, nem a gyógyszercégi profittermelést. AXIÓMA(?) #5

Az ember egyenlő a testével Formalinba áztatott vállpreparátum, hullafoltos tetem az asztalon, borda-fűrészelés, véres izzadmány a lefolyóba, tüdőpréselés, májszeletelés, félig lebontott béltartalom csordogál. Nyomásra ürülő gennycsapok, bevérzett, jól körülírt göbök a felszínen, a basalis ganglionok környezetében a fehérállományt roncsoló vérömleny. Leírás és képek elkészültek, hallgatók

SZINAPSZIS // 2018. MÁJUS

megtekintették, szerveket random visszadugni a testüregekbe, nagy öltésekkel összevarrni, skalpot vis�szahajtani. Kevés olyant lehet tenni az emberi testtel, amivel tanulmányaink során ne találkoztunk volna (ld. pl. igazságügyi orvostan esetei), sok mindenben vettünk részt minimum megfigyelőként. Felmerülhet a kérdés, az ember men�nyiben egyenlő azzal az anyaghalmazzal, amit lényegében a teljes testtől molekuláris szintig szétboncolva megismerhettünk? Korunkat a materialista gondolkodásmód uralja: a materialista monista irányzatok vagy tagadnak bármilyen nem anyagi létezőt, vagy a mentális jelenségeket is fizikai anyagból

(agy) eredeztetik. A tudat fogalmát vizsgálva a tucatnyi nyugati megközelítés össze nem feltétlen csengő kavalkádja arra utalhat, nemigen tud a tudományosságra redukált gondolkodás mit kezdeni a kérdéssel, míg a tradicionális bölcsesség határozottan kimondja: a lét szigorúan véve egybeesik a tudattal, mely nem anyagi jellegű, nem az agyból ered, a test elmúlását túléli.

A lista tetszőlegesen folytatható, a gondolat ennyiből is adott: az orvosi egyetem hat évének nyitott szemmel és mentális beállítottsággal való végigtapasztalása – ha sokszor fájdalmasan nehéz élményeket is okozva – üdvösen fátyololdó lehet.

ÖTLET1 | ÖTLET2

ROVATCÍM

Holisztikus Medicina

Amikor integratív onkológia és ember találkozik A holisztikus szemlélet nem egy orvosi irányzat, hanem egy hozzáállás, szemlélődési forma. A görög holosz szóból ered, ami teljességet jelent. Az emberi teljességet a test, lélek és szellem összessége alkotja, mely részek összege nem egyenlő az egésszel, hanem egy új dimenziót alkot; a részek csak az egészhez való viszonyukban nyernek értelmet. Dr. Borbényi Erikával, a Semmelweis Egyetem Onkológiai Központjának klinikai főorvosával Farkas Zsuzsánna beszélgetett. Mi befolyásolt eddigi pályafutásod során, hogy eljuss a holisztikus szemléletig? Háziorvosként Borsod megyében kezdtem a pályafutásomat, ahol már kezdetben is feltűnt, hogy amikor kettesben maradok egy beteggel, akkor sokkal jobban megnyílik; tartós hőemelkedések, nehezen uralható hátfájások, derékfájások hátterében különböző családi konfliktusok, egyéni problémák kerültek elő. Mindig is érdekelt a pszichiátria, a lélektan, illetve az, hogyan kapcsolódik össze test és lélek működése. Egyetemistaként már jártam önismereti csoportba, ami akkoriban még ritkaságnak számított. A véletlen hozta, hogy részt vehettem a Magyarországi Bálint Mihály Pszichoszomatikus Társaság első konferenciáján is, ahol izgalmas dolgokat hallottam arról, hogy az orvos személyisége is gyógyít. Addig nem ismertem Bálint Mihály munkásságát, és nagy hatást gyakorolt rám, amit tőle tanultam. Onnantól kezdve egy kicsit tudatosabban kezdtem figyelni arra, hogy megfelelő kapcsolódás alakuljon ki köztem és a betegeim között. Később felkerültem Pestre, és elkezdtem intenzíven Bálint-csoportozni, amit nagyon élveztem, mert mindig különleges folyamatok zajlottak, akkor is, ha másokról volt szó, és akkor is, ha én vittem esetet. A következő lépés az volt, hogy

Polcz Alaine felkért, legyek az általa megálmodott és létrehozott Magyar Hospice Alapítvány induló házi gondozásának orvosa. Addigra már eléggé egyértelmű volt, mennyire fontos a fizikai szintű tevékenységen kívül a háttérben zajló lelki folyamatok érzékelése és az elmúlás kapcsán a spiritualitás. Gyakran előfordult, hogy a beteg asztalán megtalálható fájdalomcsillapítók kombinációjával megoldható volt a beteg fájdalommentessége, csak ismerni kellett a fájdalom kialakulásának komplex hátterét. Ebben ugyanúgy benne volt a félelem, szorongás, a szociális elszigetelődöttség és a reményvesztettség is, mint a daganatpatológiai folyamatok. A betegeket az otthonukban látogattam, és legtöbbször – a testi panaszok enyhítése után – egy egész élet felmérése, áttekintése, értékelése is szóba került. Komoly „kiképzést” kaptam a betegektől, hiszen saját életem és halálom értékelése, elfogadása is formálódott közben bennem. Nagyon izgalmas időszak volt ez az életemben. A Hospice Szolgálat után az Egyetem Radiológiai és Onkoterápiás Klinikájának onkológusaként folytattam a munkám. Akkorra már nagyjából összeállt a kép bennem, hogy ebben a betegségben a korszerű onkoterápiás eljárások mellett mit lenne még fontos hozzátenni a beteg gyógyulása érdekében, hogyan lehet egy beteget bevonni a saját gyógyulási folya-

matába, hogy ne csak a betegséget, hanem magát a beteg embert is gyógyítsuk. „Az emberek lepakolják az álarcaikat, mielőtt meghalnak, megmutatják, mi az igazán fontos – rengeteget tanultam a betegektől. Polcz Alaine-nel úgy fogalmaztunk, hogy a halál árnyékában lehet megtanulni élni” – említetted korábban. Mit tanultál a betegektől? Komoly változásokat hozott az életembe a hospice munka, az egész magánéletem átalakult. Az ember erőteljesen szembesül azzal, hogy vége van, vagy bármikor vége lehet. Hogy élni kell minden nap, és megoldani mindazon problémákat, amik megoldhatók. Fel kell ismerni a szépséget és a jót az életben, és tudatosan törekedni is kell rá. Úgy gondolom, hogy talán azt a fajta naivságot, amit még gyerekkorából hoz magával az ember, megváltoztatta. Azokkal az emberekkel, akikkel hosszasan, több hónapon át rendszeresen beszélgettem, mély kötődés alakult ki. Nagyon tisztán működött köztünk a kommunikáció, a szeretet energiája szabadon áramlott, nyitottság és tisztaság jellemezte a kapcsolatunkat. Nyilván ennek feltétele, hogy az alapvető testi tünetek kontroll alatt legyenek. A fájdalomtól őrjöngő vagy befelé fordult emberrel

2018. MÁJUS // SZINAPSZIS

MEDICINA E+ | ONKOLÓGIA

nem lehet kapcsolódni, nem lesz nyitott, és nem is érdemes próbálkozni kapcsolatteremtéssel. A kötődés alapfeltétele a bizalom, amely azáltal alakul, hogy megoldódni látszanak szenvedést okozó panaszai. Borzasztó jó kapcsolataim voltak, nyitottan, és a figyelem energiájával megtoldva, tényleg két ember egymásra figyelt. Az a fajta nyitottság, ahogyan a saját életükről beszéltek, ahogyan az én életemet kezdték el felméregetni. Nagyon sok olyan mondat volt, hogy „biztosan én vagyok a legkedvesebb betege a doktornőnek”. Ennek az volt a feltétele, hogy amikor az ember ott volt, akkor ott volt száz százalékosan, és nem azon járt az agya, hogy mit kell majd vásárolni, és hol jár az a „büdös kölyök”, mit csinál és hányast hoz haza az iskolából. Ezt a fajta figyelemfókuszálást meg lehet tanulni, és az időnek komoly minőséget ad. Előfordult, hogy valakit öt hónapon át is kísértél az útján. Hogyan lehet védeni magunkat, hogy ne rázzon meg minden egyes haláleset? Az lenne az ideális, ha az ember lelkében nem lennének „kampók” – vagy legalábbis minél kevesebb –, amiken megakadnak egy másik ember problémái. Ezt nagyon komoly önismereti munkával lehet elérni. Ha az ember belevonja magát, akkor sokkal kevésbé sérül. Ha nem veszel részt, hanem tartod a távolságot, akkor egy csomó információt, szorongást, félelmet küldesz be bőven a racionalitás alá, és az ott szabadon jár-kel, szabadon tombolhat feldolgozatlanul. Ha pedig beleengeded magad, és valamilyen szinten eljutsz oda önismeretben és önreflexióban, hogy a saját életed, a saját halálod átdolgozódik, feldolgozódik, akkor ebben furcsa módon kevésbé sérülsz, kevésbé van esélyed kiégni. Nincsen olyanfajta vesztés, hogy valakit elvesztesz, mert ottmarad benned egy csomó minden jó belőle.

SZINAPSZIS // 2018. MÁJUS

Háziorvoskoromban gyakran voltak balesetek, tényleg szörnyű történetek; öt éves kislány megeszegette a lidocain drazsékat, mert cukros, finom drazsé volt, a szülők pedig nem voltak otthon, és meghalt. Ezek ott, akkor nem úgy működnek. Vagy akár egy balesetkor, ahol az ember kúszik-mászik az árokban, teszi a dolgát, aztán hazamegy, és csak ott engedi ki. Ennél a kislánynál is legalább egy hónap telt el, amikor elmentem a temető mellett, és elkezdtem zokogni. Akkor tudtam elgyászolni, ott, orvosként nem ez volt a dolgom, hanem hogy azt a minimális kis esélyt is, hogy életben maradhasson, azt megadjam neki. Most már csak a kedves kis lénye jelenik meg, ahogyan visszaemlékezem rá. Az is érdekes, ha elmész egy baleset mellett a 6-os villamoson, és csak azt látod, hogy valakit újraélesztenek, vagy már csak a letakart alakot, és a lába kilóg, akkor beszorongsz. De ha téged hívnak, és dolog van, akkor nekilátsz és csinálod – akkor ott nincs szorongás, esetleg később, és csak akkor, ha még nem tudod jól feldolgozni. ”… előbb el kell merülni a gyászban, hogy utána kiemelkedhessünk” (Polcz Alaine) Mára minden területen tabu lett a gyász. Szerinted mennyire egészséges az, ahogy ma próbáljuk feldolgozni egy ember elvesztését? Az a baj, hogy már semmit nem akarunk feldolgozni. Annyi mindent lehet elveszíteni; el lehet egy állást veszíteni, egy hozzátartozót, egy álmot, egy-két illúziót, konkrétan pénztárcát, bármit. Nehéz felvállalni, mert pörög tovább az élet, csak megrázzuk magunkat és megyünk is tovább, mintha mi sem történt volna. De tényleg megengedni azt magunknak, hogy jól kiboruljunk, igenis az jár. Nem lehet mindjárt keményen harcolni és küzdeni, ha egyszer sem mondtuk ki, hogy „a rohadt életbe, mi a fene ez itt”. A másik nehézség, hogy nem tudjuk el-

fogadni az állapotunkat. Ma például vis�szament a kisebbik lányom Hollandiába, ott tanul és dolgozik majd, tengerbiológus lesz, cetkutató. Az életben nem fogok vele egy országban élni, hacsak nem megyek ki bébiszittelni hozzá. Jogában van az embernek megélni a fájdalmát, tehát én kibőgtem magam most is, amikor jöttem be dolgozni, de ez teljesen rendben van. Vacak, de elfogadjuk, és éljük meg. A gyásszal is ugyanez van, nyugodtan bele lehet menni, ki lehet borulni rajta. Annyi sok szép régi szertartás van, ami segít megélni, és nincsen etalon, mindenkinek jogában áll úgy, ahogy ő ezt tudja és csinálja. Mire kell figyelni rossz hírek közlésénél? Rossz hírt közölni lényegesen egyszerűbb, mint arról beszélni, hogyan közöljük a rossz hírt. Lehetőleg nyugodt körülmények között, számítva bármi extra vagy subextra reakcióra, akár a teljes némaságtól, becsukódástól az őrjöngésig minden belefér, minden normális. Érdemes ezt megvárni, és tudni kell kezelni. Nyilván nehéz, mert az ember nem szívesen van ilyen helyzetekben, de képesek kell legyünk magunkban azt képviselni, hogy ezt most ki kell mondanunk, erről tájékoztatni kell, erről el kell beszélgetni, és ennek nincsen más módja, csak ez, hogy kimondunk bizonyos szavakat, és utána segítő kezet nyújtunk, amibe meg lehet kapaszkodni. Soha nem szabad odavetni valamit, és otthagyni valakit. Valamit mindig lehet csinálni. Egy dühöngő vagy egy bezárkózott beteggel nehezebb bánni? Ez egyéniség és önismeret kérdése. Én nehezebben viselem az ordibáló és jogtalanul vádaskodó beteget, még az összes megértésemmel együtt is igyekeznem kell tartani magamat. A teljesen becsukódott ember is nehéz feladat, de még mindig egysze-

ONKOLÓGIA | E+

rűbb. Zseniálisan jó dolog a csönd. Ebben a csöndben, hogyha az ember ül és figyeli a beteget, akkor előbb-utóbb egyszerűen csak megszólal, elő tud jönni. Az ordibáló beteget, ha rohangászik közben és becsapja az ajtót, azért nehezebb kezelni, mert óhatatlanul előhozza vagy a te dühödet is vagy a szorongást. Attól függ, ki hogyan szocializálódott gyerekkorában, mihez volt joga a családban. Volt, hogy féltél attól, hogy esetleg megver vagy valamit összetör a beteg? Egyetlen dologra emlékszem még hátulgombolós háziorvoskoromból, valamilyen oknál fogva lehúzott egy beteg egy pofont. Már nem emlékszem pontosan miért, de nem volt dühöngő elmebeteg. Valamit félreértett, és én amúgy is ártatlan kis angyalka ábrázattal megérkeztem huszonévesen, és pont ez hiányzott még neki, úgyhogy rögtön tudta, hova kell sózni a pofont. Az elején, még kezdő orvos koromban azért volt olyan betegem, egy leukémiás fiatal férfi, akit féltettem, nehogy öngyilkos legyen. De ahhoz idő kellett, amíg megtanultam, hogyan kell kezelni a különböző helyzeteket. Annyira sok dühödt szitu nem volt, inkább egy-két felcsattanás fordult elő, olyankor azon igyekszem, hogy ez a fajta agresszió ne változtasson ötéves kislánnyá. A vádaskodások nem csak önmaguk ellen, de az orvosok ellen is szólnak? Általában az a jellemző, hogy másokra. Daganatok egyszer csak lesznek. Ha a rosszindulatú folyamat elér egy bizonyos sejtszámot, akkor láthatóvá válik, betegség lesz belőle, így elképzelhető, hogy májusban még nem volt látható, októberben már igen. Borzasztó nehéz, főleg azoknak, akik például rendszeresen járnak emlőszűrésre – vannak az ún. intervallum daganatok, amik két szűrés között jelennek meg. Amikor jön

a következő szűrésre, akkor már látszik a daganat, és ezt úgy éli meg, hogy ő teljesen rendszeresen járt, és „a franc egye meg, hogy mégis ott van”. Ilyenkor előfordul egykét keresetlen szó a vizsgáló orvost illetően. A jelen sokszor a jövő történései által értelmeződik. A daganatok legtöbbször tünetmentesek, vagy általános panaszokat okoznak. Például egy hasnyálmirigyrák kezdeti panaszai egy „fú, de sokat ettem”-től egy „úristen, de nehéz volt a rakott krumpli”-ig terjedhetnek, nehéz elkülöníteni. Végül is nem minden ilyen panaszból lesz hasnyálmirigyrák, de ha az lett, akkor már visszamenőleg lehet mondani, hogy „én már ott voltam, megmondtam, hogy ilyen panaszom volt”. Egy ilyenbe én is belefutottam, egy ismerős hívott fel telefonon, hogy ebédelt, és ahogy itta a kólát a dobozból, hirtelen egy nagyon nyelt, és borzasztóan megfájdult a gyomra. Szerintem 100 emberből 99-nél már előfordult, hogy úgy ivott szénsavasat, hogy közben fájdalmasan görcsbe állt a gyomorszája. Utána nem is jelentkezett többet, és egy év múlva találkoztam az anyukájával, aki nagyon ki volt akadva, csúnyán beszélt velem, mert azt állította, hogy bennem volt az összes bizodalma a fiának, és meghalt hasnyálmirigy-gyulladásban, pedig amikor a panasza jelentkezett, ő rögtön felhívott engem. Hogyha mindenkit kivizsgálnánk, aki kólaivás közben ezt a fájdalmat érzi, akkor leszakadnának a kórházak folyosói. Ezek nehéz, megoldhatatlan problémák egy hozzátartozó számára, és kell is, hogy kidühöngje magát aki átélte, hiszen vesztesége, fájdalma van. Olyan is előfordul, hogy valaki jogosan dühös, meg kell élni, csak nem szabad benne ragadni. Nekünk a kollegialitás határán belül végig kell hallgatni, és azt kell mondani, hogy „jó, akkor ezt az egészet most tegyük le – ha akarja, még egy kört fusson otthon –, csak ne többet, mert elveszti az összes energiáját, ha folyamatosan ebben

MEDICINA

a hibáztatásban marad”, és nem lesz ereje megküzdeni a betegségével. Nagyon jó mentális technikák vannak a düh kiélésére, én magamon is szoktam alkalmazni. Mi a helyzet a tévhitekkel, az internettel? Na, azzal viszont az a helyzet, hogy amiatt én tudok bedühödni, amikor jönnek szörnyűséges demagóg marhaságokkal, azt nekem kell kibírni. Facebookon még egy darabig rá is írogattam emberekre, aztán kénytelen voltam a doktort levenni a nevem elől, mert olyanokat kaptam, hogy nem tettem zsebre. Borzalmas történetek vannak a szemem előtt. Értelmetlenül meghalt fiatal, aki pokoli kínok közepette élte élete utolsó heteit, mert kezébe került egy villanyszerelőből avanzsált gyógyítónak, aki hihetetlen módon mosta át az agyát. Még az utolsó pillanatában is, amikor már moccanni nem tudott az agyáttététől, már a karjáig terjedt a kifekélyesedett emlőrák, és oszladozott, borzasztó szaga volt, még az utolsó leheletével is védte ezt a pasit. Az egy másik dolog, amikor valaki bejön egy frissen és időben diagnosztizált daganattal, és van egy olyan fél év, szerencsés esetben, amikor mindent meg lehet tenni, az egy nagyon jó indítás. Megoperálják, kezelik, melléteszünk mindent, amit csak bír, jelen van a saját helyzeti energiája, a motivációja, fenekestül felforgatja az életét, mindent megváltoztat, tudatosan vesz részt a kezelésében, s mellette elindul az egészséges életvitel kialakításának irányába. Ha ebben az időszakban valaki téblábol, rossz tanácsadók hitetik el vele téves tanaikat, így nem fogadja el a kezeléseket, arról álmodozik, hogy majd ő egyedül, ő tudja, mitől lett, így meg is tudja szünteti, akkor sokkal nehezebb. Erre is sok példa van. A daganatnál tényleg az a nagy csapda, hogy amikor kezelni kell, és eredményes is, akkor különösebb panaszokat nem okoz. Például egy pici, pár milliméteres elváltozás derül

„Egy csodaszert ismerek, az embert magát. A komplexitásban hiszek” 2018. MÁJUS // SZINAPSZIS

MEDICINA E+ | ONKOLÓGIA

ki emlőrák szűrésen. Valaki besétál csinosan, fiatalon, üdén és kedvesen, és néhány napon belül kezében a rosszindulatú daganat diagnózisa. Onnantól kezdve rálép egy „futószalagra” – megjegyzem, szerencsés esetben így a legoptimálisabb –, az onkoteam felvázolja a teendőket, majd jön egy sebész, aki „belevág”, jön egy onkológus, aki kemoterápiát ad, amitől rosszul érezheti magát, esetleg kihullik a haja, majd még egy sugárterapeuta is, aki hosszú heteken át kezeli. Egy fél éves program, amiben nem érzi túl jól magát, miközben korábban nem volt semmi különösebb baja, és nem érzi, és nem is lehet a fejére olvasni, hogy „ha ezt nem csinálja meg, akkor borzasztó állapotba kerülhet”. De sokan megértik, hogy ez egy áldozat a szép, békés, egészséges jövő érdekében. Azzal a tévhittel is eléggé gyakran találkozom, hogy a mammográfia okozta az emlőrákját. A másik nehézség, amikor valaki azt mondja, hogy „engem nem érdekel, én nem kérek semmit, ha meghalok, hát meghalok”. Az is rendben van, hiszen joga van hozzá – csak az odavezető úttal nincs tisztában. Nem úgy történik, hogy itt ülök, és azt mondom, hogy „ha meghalok, akkor meghalok”, és szépen így is lesz, hanem az egy borzasztó kemény meghalás; a tünetekkel, áttétekkel, fájdalmakkal, szenvedéssel. Nem ilyen egyszerű. Ráadásul azt tapasztalom, az életösztön a halál közeledtével erősödik az emberben, és amikor szinte már nincs mit tenni, akkor indulna el gőzerővel a kezelések irányába. Van bármi valóságalapja a csodaszereknek? A csodaszerekben nem hiszek. Egy csodaszert ismerek, az embert magát. A komplexitásban hiszek. Biztos vagyok benne, hogy nagyon fontos a sárgarépa, mint növényi tápanyag, és borzasztó jó dolgokat lehet csinálni vele, de önmagában biztos, hogy nem elég, ha betegség zajlik. Fontos a funkcionális táplálkozás – onkoterápia alatt egyfajta személyre szabott szupportív táplálkozást kell összeállítani. Emellett fontos a saját energiák, erők hozzátétele a gyógyuláshoz. Fontos, hogy mi van a lelkünkben, hogy tudjuk a konfliktusainkat rendezni, és a stresszt kezelni, mi a viszonyunk a betegségünkkel. Szerepe van annak, hogy ülünk-e napi 12 órát, mennyi zsigeri zsír szaporodott fel a hasunkban, és így tovább – ezt mindig egyedileg kell vizsgálni, és ennek megfelelően adni életmódi tanácsokat. Onkológiai központunkban dietetikus, pszichológus, gyógytornász, gyógymasszőr és rehabili-

SZINAPSZIS // 2018. MÁJUS

tációs szakorvos segíti a betegek gyógyulását. A legfontosabb az onkológiában az időfaktor, nagyon határozott és gyors lépéseket kell tenni, mert a daganatsejtek speciális viselkedése következtében a folyamat a duplikáció miatt exponenciális függvénnyel írható le, hiszen mindig minden sejt kétfele osztódik. A kettő és a tizenötmillió is. A tumorsejt-mennyiség gyorsan ér el egy olyan határt, hogy uralhatatlanná válik – innen kezdve már nehezebb a kezelése. Úgy tudom, a Gerson-terápia mellett tanultál légzésterápiát és integratív hipnózist is. Ezeket milyen helyzetekben, stádiumokban tudod használni, hol van a helyük a terápiában? Ha nagyon röviden szeretnénk a Gersonterápiát összefoglalni, akkor egy csúcsra járatott növényfeldolgozó üzemmé alakítja a szervezetet annak érdekében, hogy a különböző növényi hatóanyagok szervezetünkre gyakorolt áldásos hatásait érvényesítse a minél egészségesebb működés érdekében. Borzasztó mennyiségűt kell inni, enni, és hogy ezt mind fel tudja dolgozni a szervezet, a máj- és pajzsmirigy-tengelyt kell erősen megtámogatni. Tehát egy felfokozott anyagcserével, borzasztó mennyiségű, megfelelő konyhatechnikával és kiválogatott, hasznos növények elfogyasztásával, valamint préselt levekkel lehet elérni. A koffeines beöntés pedig stimulálja az epetermelést és bizonyos enzimrendszereket a májban, tehát egy picit segíti a májműködést, s így az emésztést is. Az integratív hipnoterápiát azért választottam annak idején, mert gyors, és az időfaktor nagyon fontos az onkológiában. A racionális tudat „elaltatásával” azok a mélyebb, tudatalatti tartalmak kerülnek felszínre, amelyek feldolgozásra várnak. A hipnózis alkalmas arra is, hogy a stresszterhelt embert megnyugtassa, feltöltse. A diagnózis okozta stresszt is segít úgy feldolgozni, hogy az előre vigye: elfogadja a betegségét, képes legyen „átkeretezést” végrehajtani, így ne támadásként élje meg a kezeléseket, hanem megértse, hogy ezek mind a gyógyulását segítik, s így el tudja fogadni és segítségként megélni az összes onkoterápiás kezelést. Ilyen esetekben a mellékhatások száma és súlyossága csökkenni látszik, a test kevésbé közvetíti a lélek tiltakozását. A különböző légzéstechnikákkal pedig egyrészt módosult tudatállapotot lehet létrehozni, másrészt pedig a szervezet állóképességét lehet velük javítani. Egy tanácsa-

dás keretén belül végzem ezeket a kezeléseket, ahol emberek keresnek meg, s én az aktuális problémájukban tudok segítséget adni, bármely szakaszában is tartanak a betegségüknek. Tehát vannak, akik úgy jönnek el hozzád, hogy nem is az onkológiai szakvéleményedre kíváncsiak, szinte pszichológiai tanácsadásról van szó? Nagyon sokan úgy jönnek, hogy „valaki magyarázza el neki, hogy mégis mi baja van, és mik történnek vele”. Az egészségügyi ellátás során sokszor annyira kevés az idő, hogy a magyarázatra nem jut, pedig gyakorta többször is el kellene mondani, hiszen stresszhelyzetben romlik a kogníció, a megértés képessége. Sokfajta technika segítheti az eredményes kommunikációt. Egyik ilyen lehetőség, hogy hívószavakat használok, miközben beszélek, és lehet, hogy azok sokkal később kezdenek el működni, és összeraknak fontos információkat egy másik ember fejében, megszülnek egy döntést, elhatározást. Úgy szoktam fogalmazni, hogy olyan, mintha kefirgombákat potyogtatnék tejbe – ha nem törődsz vele többet, akkor is teszi a dolgát, és kefir lesz belőle. Milton Erickson képzésen (indirekt beszéd, tanmesék) vettem részt évekkel ezelőtt, ezer apró „trükköt” tanultam, hogy pressziómentesen tudjak kommunikálni, és elérjem azt a másik embernél, amit szeretnék anélkül, hogy ellenállást szülne. Érdemes rákeresni, megismerni a technikáit, mert nagyon hasznosak. Annyira attraktív, effektív ember volt, hogy képes volt valakit öt mondattal átfordítani, nem is kellett levinnie hipnózisindukcióba. Mindig is nagy szereppel bírt az életedben a prevenció, és ma főleg emlőrákosokkal foglalkozol. Hogyan látod az emlőrákos nők prevenciós lehetőségeit? A prevenciónak különböző formái vannak. A primér prevenció azt a törekvést jelenti, amelyet annak érdekében fejtünk ki, hogy elkerüljük, ami elkerülhető, és késleltessük, ami törvényszerűen be kell következzen. A szekunder prevenció a szűrést, a korai diagnosztikát jelenti. Minél koraibb stádiumban derül ki egy rosszindulatú elváltozás, annál nagyobb esély van a gyógyítására. A tercier prevenció pedig azt jelenti, hogy amen�nyiben kialakult a rosszindulatú megbetegedés, a kiújulás megelőzésére törekszünk. Annyian vagyunk és annyifélék. Az emlőrák esetében tényleg lényeges, hogy megnézze az ember, mi van a háta mögött, mit örö-

ONKOLÓGIA | E+

költ a felmenőitől. Ha eleve halmozódnak a daganatok, akkor egy picikét tudatosabbnak kell lenni. Ha különösebben nem halmozódnak, akkor a saját testtudatosság, egészségtudatosság fontos. Ez lenne a primér prevenció. Legalább húsz éve vagyok jógás, meg lehet tanulni, hogyan figyelhet az ember a testére. Ennek sarkított példája az önvizsgálat; igenis meg kell ismerni minden nőnek a mellét, hogy észrevegye, ha valami nincs rendben. Nem fogja egy ember, aki nem ezzel foglalkozik, megtanulni az utolsó kis mirigycsoportot is, de észre fogja venni, ha váratlanul megváltozik, másféle tapintása lesz, mint eddig. Nyilván a ciklusnak megfelelően is eltérő, de ha kiszemel egy napot, mondjuk a menstruáció első napját, akkor ugyanúgy tudja szemlélni a változást. Ez már nem a primér prevenció, hanem a korai diagnosztika. Az életünk rendezése is nagyon fontos. Beleszámítva a generációról generációra hordozott örökségeket is – itt most mentálisan kell elsősorban – a transzgenerációs női programokat kielemezni, és megnézni, hogy van-e abban akár a nő-nő, akár a nőférfi kapcsolatban, amin érdemes dolgozni. Felmerülnek az életmódkérdések, nem csak az a lényeg, hogy kigyúrjuk magunkat, hanem rendszeresen kell mozogjunk valamit. Az ülő életmódunk sok krónikus betegség kialakulásában játszik szerepet. Vannak nem megváltoztatható rizikók, az ember mekkora súllyal született, hány évesen menstruált először, ezeket nem lehet megváltoztatni, de amit meg lehet, azt érdemes. Ha túl sok olyan rizikód van, amin nem tudsz változtatni, akkor valószínűleg a megváltoztathatókon nagyobbat kell húzni. Szerinted minden egyes tumor mögött törvényszerűen lelki ok húzódik? Abban nem hiszek, hogy valaki lelki okokból daganatos lesz, mert akkor senki nem lenne egészséges, mindenki legalább egy „zuhanórepülést” el tud mesélni az életéből. Természetesen mi termeljük, hiszen a daganat is az enyém, az én sejtjeim vannak meg bolondulva, és állandóan osztódnak, még mielőtt rendesen kiérnének, és itt van valami osztódási parancs-zűrzavar. De biztos vagyok benne, hogy mint tényező, azért fontos – és ezért is nehéz, ha valaki azt gondolja, hogy ő tudja, milyen konfliktusban őrlődött hosszú éveken át, és ha azt megoldja, akkor megáll az egész. Ez már annyira öntörvényű – ha a kis kavicsot kiveszed a lavinából, amit elindított, nem valószínű, hogy az egész lavina megáll. Önmagában

MEDICINA

kevés így „megfejlődni” a felismert helyzetet, de fontos része – feltétele a tartós gyógyulásnak. Amikor valakin kitör ez a betegség, sok múlik azon, hogyan veszi ezt az akadályt, hogy a változást, a fejlődést, a továbblépést meg tudja-e ugrani. Amikor ez csak panasz, szenvedés és kínlódás, akkor nehezen szokott belőle jó kisülni. Miután egy csomó páciensen segítettél, magadon hogyan tudsz segíteni? Említetted a Bálint-csoportot, az önismereti csoportot, a jógát. Mindig nagyon keményen melóztam, mindenkinek megvan a saját élete, nekem is megvan az enyém, és borzasztó fontosnak tartom, hogy aki emberekkel foglalkozik, azzal foglalkozzanak. Képes vagyok jóga nidrázni, ami egy jógikus mélyrelaxáció, és tudok egy csomó légzéstechnikát. Volt egy nagyon izgalmas nyár az életemben, amikor folyamatosan regresszióban voltam, ültem a fa alatt, régi dolgok kerültek elő, és azokat rágcsáltam, emésztettem, feldolgoztam. De járok szupervízióra is, fontos, hogy velem is törődjön valaki. Illetve van egy csomó más dolog; zene, színház, fantasztikus két kölyköm van. A nagyobbik színházrendező, nagyon jókat rendez, a Katonában a Nórát vagy a Kaukázusi krétakört, Szép napokat ő rendezte. A kisebbik, aki most visszament Hollandiába, pedig cetkutató. Egy kicsit kemény volt, amikor kiderült, neki mennyire más élete van, mint az enyém. Észak-Kanadában állt a nagy víz partján, és nézte ezeket a csodálatos, tíz-húszméteres állatokat – akkor azért egy pillanatra irigykedtem. Csak egy pillanatra merült fel benned az irigység? Ez volt az első, amikor előjött, és nagyon keményen meg is borultam tőle. Akkor ott rájöttem, mennyire meghatározó, hogy milyen szakmát választasz, és akárhogyan is nézem, én „Rákországban” élek évtizedek óta, és onnan nézem a világot. Azt viszem mindenhova, amit itt tapasztalok, és az nem kevés. Persze az ember, amikor irigykedik, akkor mindig a dolgok szebb oldalát látja, mert azért kezes-lábasban, hat kilós ruhában egy lélekvesztő gumicsónakban a tarajos hullámok tetején már nem biztos, hogy szeretnék lenni. Összességében nagyon jó nekem – valamikor balerinának készültem, úgyhogy a zene a mindenem –, zenével, jógával, hipnózissal harmonizálni tudom magam. De itt a színház is, az egész légkörrel, ami a privát időmben körülvesz. Nem vágyakozom másra.

2018. MÁJUS // SZINAPSZIS

Madár

Az okos és tapasztalt emberek azt mondják, minden kezdet nehéz. Ha belegondolok, nem igazán tudom pontosan definiálni a kezdet fogalmát. Elég régóta itt vagyok már ezen a helyen ahhoz, hogy vissza tudjak emlékezni, hogy mikor és hogyan is kezdődött. Ráadásul a meghatározást nehezíti az események periodikus ismétlődése, illetve az a tény, hogy mindig van új a nap alatt. Mindig annyi ismeretlen, lelkes arcot látni, hogy egy idő után már teljesen összemosódik az, hogy ki hol is tart éppen.

Mégis ha egy abszolút origót kellene mondanom, akkor az a szeptember lenne. Ott is leginkább az első napok és hetek, amikor látszik az emberek arcán, hogy fejben még bőven nyaralnak, és eszük ágában sincs belesüppedni az elkövetkezendő hónapok dolgos hétköznapjaiba. Gyakran hallom, hogy a gólyatáborból hozott rengeteg impulzus és emlék jólesően be tudja burkolni az embert, és ez egészen ki is tart úgy mondjuk az első demókig. Utána meg mintha mi sem történt volna, az érkező őszi hideggel, mintha a kezdeti lelkesedést is elfújták volna. Na persze azért az őszi gólyabál kicsit vissza tudja hozni az önfeledt hangulatot (ezek a madarak aztán tudnak valamit…), legalábbis a bejárat előtt kígyózó sorokból, a kiszűrődő zenéből és nevetésből erre szoktam következtetni. Néha már egészen kedvem támadna bekukkantani, de azt mondják, hogy csak egyetemi hallgató lehet részese a bulinak. Milyen vérlázító diszkrimináció ez kérem szépen! Arról már nem is beszélve, mikor mindezek után egy hét alatt több százan rohamoznak meg egyszerre. Az emberek egyenesen tolongnak azért, hogy ki tud először mellém kerülni egy-egy közös kép erejéig. Na, akkor igazán sztárnak érzem magam. Persze nincs ebben semmi meglepő, valóban figyelemre méltó teremtés vagyok, de az már kevésbé világos, hogy az év többi részében miért bánnak annyira méltánytalanul velem. Értem én, hogy tanulni kell, de hogy mindig ez legyen a kifogás az elhanyagolásra, az már kezd kicsit unalmas lenni. Aztán persze jön a megbánás és a szabadkozás. Fura módon valamiért a legtöbben csak december közepén jutnak el erre a felismerésre, de akkor látszik rajtuk, hogy komolyan rosszul érzik magukat amiatt, hogy a létezésem elkerülte a figyelmüket. Észrevettem, hogy ilyenkor a legtöbben még ki is öltöznek a tiszteletemre. Egyesek rám sem mernek nézni, és csak lesütött szemmel sietnek odébb, amíg mások egyenesen mágikus erőt tulajdonítanak annak, amikor elhaladnak mellettem. Igazán mókás helyzet, legalábbis engem roppantul szórakoztatni szokott a dolog. Néha-néha még egy-két szót is sikerül elcsípnem bizonyos tételekről, farmakról, meg arról,

hogy vajon a harmadik UV-csekkért mennyit kell fizetni, de mivel nem teljesen tudom, hogy ezek mit is jelenthetnek, így biztos vagyok abban, hogy ezzel is csak mélységes bűntudatukat és tiszteletüket fejezik ki irányomban. Az igazsághoz tartozik, hogy nem igaz, hogy fogalmam sincs, mit jelentenek ezek a szavak, mert erről a bizonyos farmakról rengeteget szoktam hallani. Biztosan valami nagyszerű dolog lehet, ha ennyit és ilyen indulatokkal tudnak róla beszélni az emberek. Persze ők még ekkor nem tudják, hogy lesz még olyan időszak, amikor mást még ettől is gyakrabban fognak emlegetni. Számtalanszor voltam már szem- és fültanúja olyan beszélgetéseknek, amelyben a jövő volt a téma. Azt hiszem, hasonlóan jó lehet, mint az előző, igen gyakran emlegetett fogalom, bár az emberek arckifejezését elnézve nem biztos, hogy olyan egyszerű és könnyű is a dolog. Az kétségtelen, hogy rengeteget foglalkoztatja őket már a kezdetektől fogva, de a bizakodás és a tervek mellett számtalan kétséget is fel lehet fedezni a vonásaikban. Határozottan emlékszem egy beszélgetésre, amit a múlt hónapban hallottam. Két lány közeledett felém, miközben az egyikőjük hevesen gesztikulálva magyarázott a másiknak. Amikor mellém értek, megálltak kicsit. Ahogyan sikerült elkapnom, épp az volt az egyikük dilemmája, hogy mivel is szeretne a későbbiekben foglalkozni, és hogy mekkora bajban van emiatt. Láttam a szorongást az arcán, és hogy mekkora feszültséget okoz ez neki, amivel egyelőre még nem tudott mit kezdeni. Úgy éreztem a másik lány sem igazán tudta megnyugtatni, mivel ő határozottan állította, hogy amint végez, külföldön, neurológusként képzeli el a jövőjét. Irigyeltem őt ezért a határozottságáért. Ahogyan tovább indultak azért próbálták az első lány számára is összeszedni a lehetséges alternatívákat. Itthon? Külföldön? Klinikumban? Nem-klinikumban? Orvosként? Jó orvosként! Egy életen át. Amikor egyedül maradtam próbáltam végiggondolni a hallottakat. Számomra is nagyon frusztráló volt hallgatni, még úgy is, hogy már jó néhány hasonló eszmecserének voltam tanúja. Nehéz lehet annyi lehetőség közül csak úgy egyet választani, főleg hogy a szeptemberi önfeledtség nyomát sem láttam már sehol. Vagy az nem is ebben az évben volt? Összefolyik az idő. De azt tudom, hogy hamarosan megint sokan jönnek majd hozzám, nagyon lelkesen. Már igazán várom, hogy újra elkezdődjön. Legalábbis ott és akkor. Vajon ez a két lány is itt lesz? Meglátjuk. Igazából nem tudhatom pontosan, végtére is csak egy madár szobor vagyok az Üllői út mellett.

SZERZŐ: BÁRÁNDI DÓRA FOTÓ: BÁNYAI BÁLINT

SZINAPSZIS // 2018. MÁJUS

2018. MÁJUS // SZINAPSZIS

P Ü N KÖ S D I

Stranger than fiction SZERZŐ: FEKETE AIMIE Egyik reggel elindultam a mindennapi kenyerünkért, és a kisközért hűtőspultja felett az alábbi beszélgetésnek lehettem fültanúja:

- Te. Mi az a pünkösd?

Röviden: keljetek fel, van erő, de szabaduljatok meg mindentől, ami nem hagyott titeket fejlődni, mindentől, ami függővé tett vagy bekorlátozott benneteket. Ennek megfelelően Jézus kivégzése előtt és feltámadása után több ígéretet is tett azoknak, akik követték őt, előre jelezve a pünkösdi események jelentőségét:

- Az, várjál, amikor a húsvéti királyok

János Evangéliuma 14. Fejezet

mennek valahova? - Akkor te sem tudod? Nem a pünkösdi királyok választása? - Ja, de. Az lesz. - És ezért van munkaszüneti nap? Utóbbi kérdés tulajdonképpen jogos egy szekuláris államban, ahol általában fogalmunk sincs, tekintve, hogy az első apostoli mozgalom már sokakat nem izgat, a másodikra pedig valószínűleg várni kell... Mini-bibliatanulmány következik egy (szerintem) izgalmas témában, mert az ember csinálja meg magának a misztériumot.

Akik hisznek bennem, azok is cselekszik majd azokat a cselekedeteket, amelyeket én cselekeszem; és nagyobbakat is cselekszenek azoknál. (...) 16 Kérni fogom az Atyát, és másik Segítőt ad nektek, hogy veletek legyen a korszak végéig, 17 az igazság Szellemét, akit a világ nem tud befogadni, mert nem látja őt és nem is ismeri, és aki veletek lesz és bennetek lakik. Ὁ πιστεύων εἰς ἐμὲ τὰ ἔργα ἃ ἐγὼ ποιῶ κἀκεῖνος ποιήσει, καὶ μείζονα τούτων ποιήσει· Κἀγὼ ἐρωτήσω τὸν Πατέρα (Patera) καὶ ἄλλον Παράκλητον (Paraklēton) δώσει ὑμῖν ἵνα ᾖ μεθ’ ὑμῶν εἰς τὸν αἰῶνα, τὸ Πνεῦμα (Pneuma) τῆς ἀληθείας, ὃ ὁ κόσμος οὐ δύναται λαβεῖν, ὅτι οὐ θεωρεῖ αὐτὸ οὐδὲ γινώσκει· ὑμεῖς γινώσκετε αὐτό, ὅτι παρ’ ὑμῖν μένει καὶ ἐν ὑμῖν ἔσται·

Márk Evangéliuma 16. Fejezet

TÉNYVÁZLAT Jézus nem alapított egyházi intézményt. Tanítványai sem. Ha valamiképpen jellemezhetem a korai kereszténységet, akkor egy dinamikus, alulról szerveződő mozgalomról kell beszélnünk, ami képes volt példázatokon és tevékenységein keresztül a legkülönbözőbb embereket is megszólítani. Jézus első sorban az egyszerű, a beteg és a társadalom által megvetett emberek felé szolgált. Az Újszövetség erről a közösségről ad számot. Ez volt az ő elhívása, melybe másokat is beleállított (és ez már előkép is a Pünkösdre):

Lukács Evangéliuma 4. Fejezet

18 Az Úrnak szelleme van rajtam, mivel felkent engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, elküldött, hogy bekötözzem a megtört szíveket, hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak és a vakok szemeinek megnyílását, és hogy szabadon bocsássam az elnyomás alatt élőket... Πνεῦμα (Pneuma) Κυρίου (Kyriou) ἐπ’ ἐμέ, οὗ εἵνεκεν ἔχρισέν με εὐαγγελίσασθαι πτωχοῖς, ἀπέσταλκέν με κηρῦξαι αἰχμαλώτοις ἄφεσιν καὶ τυφλοῖς ἀνάβλεψιν, ἀποστεῖλαι τεθραυσμένους ἐν ἀφέσει···

SZINAPSZIS // 2018. MÁJUS

Azokat pedig, akik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek; új nyelveken szólnak, 18 kígyókat vesznek föl; és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik; betegekre teszik kezeiket, és meggyógyulnak. Σημεῖα δὲ τοῖς πιστεύσασιν ταῦτα παρακολουθήσει, ἐν τῷ ὀνόματί μου δαιμόνια ἐκβαλοῦσιν, γλώσσαις λαλήσουσιν καιναῖς, ὄφεις ἀροῦσιν κἂν θανάσιμόν τι πίωσιν οὐ μὴ αὐτοὺς βλάψῃ, ἐπὶ ἀρρώστους χεῖρας ἐπιθήσουσιν καὶ καλῶς ἕξουσιν. Az első apostoli mozgalom ezt a szolgálatot a pünkösdi események után tudta csak betölteni (lsd. Apostolok Cselekedetei), ahogy meg van írva, ha valaki arra adja a fejét, hogy Isten nevében szólaljon fel vagy az ő nevében szolgáljon, azzal az erővel tegye, amit Isten ad. θέα / θεᾱ́ • (theā) látvány / istennő

εἴ τις λαλεῖ, ὡς λόγια Θεοῦ· εἴ τις διακονεῖ, ὡς ἐξ ἰσχύος ἧς χορηγεῖ ὁ Θεός (Theos = Isten) · I.Péter 4:11

θεωρός • (theōrós) megfigyelő

Teória:

θεωρῐ́ᾱ • (theōríā) megfontolás elképzelés, eszme elmélet

Bizonyos összefüggő tények törvényeiből fakadó magyarázat, ami egyetemes gondolatba foglalja össze a tényeket.

MINI ETIOLÓGIA

EXEGÉZIS | ÜNNEP

KULTÚRTÖRI

JEAN II RESTOUT PENTECOST (1732) MUSÉE DU LOUVRE, PÁRIZS

Apostolok Cselekedetei 1. Fejezet

ELŐKÉPEK

„János csak vízzel keresztelt, de ti néhány nap múlva a Szellem által fogtok megszenteltetni (keresztelkedni).” 6 Az egybegyűltek erre megkérdezték: „Uram, mostanában állítod helyre a királyságot Izraelben?” (Ugye, kinek mi fontos, amikor a feltámadt Isten Fiával egy asztalnál ül...) 7„Nem tartozik rátok – felelte –, hogy ismerjétek az időpontokat és a körülményeket. Ezeket az Atya szabta meg saját hatalma szerint. 8 De megkapjátok a Szent Szellem rátok leszálló erejét, és tanúim lesztek Jeruzsálemben s egész Júdeában és Szamáriában, sőt a föld végső határáig.

A Pünkösd ószövetségi előképe a Hetek ünnepe (Sávuót), mely a Törvényről és az Első Zsengékről (aratási ünnep) emlékezik meg. A Pünkösdöt a Húsvéti ünnepektől számítjuk (50 nap vagy 7 hét). Logikai kapcsolat is van a kettő között: míg a Húsvét, a feltámadás ünnepe a hús-vér mulandóság és a halál feletti győzelem eseménye (ószövetségi előképe a Páska ünnepe (Pészah), megemlékezés az egyiptomi csapások túléléséről és a rabszolgaságból való kivonulásról), addig a Pünkösd a szabadulással és az élet feletti hatalommal szellemi értelemben foglalkozik; és egyben zarándok ünnep is, ahol a termés első hullámait is bemutatják: a búzát, árpát, szőlőt, fügét, gránátalmát, olajbogyót és datolyát is az első kenyér mellett. Ennek egyébként marhajó hangulata lehet(ett).

Ὅτι Ἰωάνης μὲν ἐβάπτισεν ὕδατι, ὑμεῖς δὲ ἐν Πνεύματι (Pneumati) βαπτισθήσεσθε Ἁγίῳ (Hagiō) οὐ μετὰ πολλὰς ταύτας ἡμέρας. Οἱ μὲν οὖν συνελθόντες ἠρώτων αὐτὸν λέγοντες Κύριε (Kyrie), εἰ ἐν τῷ χρόνῳ τούτῳ ἀποκαθιστάνεις τὴν βασιλείαν τῷ Ἰσραήλ; εἶπεν πρὸς αὐτούς Οὐχ ὑμῶν ἐστιν γνῶναι χρόνους ἢ καιροὺς οὓς ὁ Πατὴρ (Patēr) ἔθετο ἐν τῇ ἰδίᾳ ἐξουσίᾳ, ἀλλὰ λήμψεσθε δύναμιν ἐπελθόντος τοῦ Ἁγίου Πνεύματος (Hagiou Pneumatos) ἐφ’ ὑμᾶς, καὶ ἔσεσθέ μου μάρτυρες ἔν τε Ἱερουσαλὴμ καὶ ἐν πάσῃ τῇ Ἰουδαίᾳ καὶ Σαμαρίᾳ καὶ ἕως ἐσχάτου τῆς γῆς.

A hagyományok szerint mindez egybeesik a 10 parancsolat átvételének és elfogadásának napjával is, mely erkölcsi törvényei a mai társadalmi szerződések szellemétől nem állna annyira messze, ha nem járna át mindent „rejtett curriculum”. Megkockáztatom, hogy az egészségmegőrzéstől és az egészség-visszaszerzéstől sem, bár ilyen egyszerű kijelentéseket megengedni a test-lélek-szellem integrációjának ismerete vagy brutálmennyiségű környezeti hatás számításba vétele nélkül... felelőtlenség egy olyan társadalomban, ahol úgy vagyunk szocializálódva és berendezkedve, hogy megfosszuk egymást a tisztaság lehetőségétől.

2018. MÁJUS // SZINAPSZIS

KULTÚRTÖRI ÜNNEP | EXEGÉZIS

EPILÓGUS A szabadulás ünnepeinek fontos szociokulturális vonatkozásai vannak: vegyünk egy generációkon át elnyomás alatt élő népet, akiknek egyszer csak a saját lábára kellene állnia... Ez a történet már nem is annyira idegen. Jön utána 40 év bolyongás a pusztában. Mi ez, ha nem identitásválság? Szükséges generáció- és korszakváltás, mert (sajnos) a korszellemet nem lehet legyőzni. Az időnek be kell telnie. (Ha mégis tudtok más működőképes alternatívát, akkor kérlek, írjátok meg nekem!)

PÜNKÖSD

Amikor pedig eljött Pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szent Szellemmel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy ahogy a Szellem adta nekik, hogy szóljanak. Sok kegyes zsidó férfi tartózkodott akkor Jeruzsálemben azok közül, akik a Föld minden nemzete között éltek. Amikor a zúgás támadt, összefutott ez a sokaság, és nagy zavar keletkezett, mert mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni. ApCsel 2:1-6 Így teljesedett be, amit Jóel prófétált: Az utolsó napokban, így szól az Isten, kitöltök Szellememből minden halandóra, és prófétálnak fiaitok és leányaitok, és ifjaitok látomásokat látnak, véneitek (πρεσβύτεροι = presbyteroi = előljáróitok) - ez tehát nem feltétlen a korra utal

– pedig álmokat álmodnak; még szolgáimra és szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban Szellememből, és ők is prófétálnak. ApCsel 2:17-18 Kiemelném még az utóbbi gondolatsorból, hogy már Jóel próféta ószövetségi jövendölése szerint a LÁNYOK is ugyanazt a szellemi tekintélyt kapják meg. Tehát sokkal mélyebb (keresztény) gyökere (is) van a gender mainstreamingnek, mint gondolnánk. :D

Egyszer volt, hol nem volt... egy Kornéliusz nevű százados a római seregből, aki az első apostoli mozgalom zsengéje volt egész háza népével együtt; élelmezte a szegényeket, mint egy tisztességes civilszervezet, és imádkozó ember volt. Egyik reggel, kilenc körül látomásban egy hírnök bemegy hozzá, és megszólítja: "Kornéliusz! A könyörgéseid és alamizsnáid feljutottak Istenhez emlékeztetőül. Most azért küldj Joppéba, és hívd meg Pétert. A tímárnál szállt meg, akinek a háza a tenger mellett van." Így Kornéliusz szolgákat küldetett Péterért Joppéba. Mindeközben Joppéban Péter hat körül a galérián imádkozva megéhezett. Amíg az étel készült, révületbe esett (hypoglikémia?), és a következő látomás bontakozott ki előtte, ami egy személyes kedvencem: Megnyíltak az egek, és valami edényféle, mint egy nagy lepedő, a négy sarkánál fogva leereszkedett a földre, az edényben pedig a legkülönbözőbb négylábú, csúszómászó és madárfélék voltak. Ahogyan ez a lepedő kitárulkozik előtte, hangot hall: "Kelj fel, Péter, öljed és egyél!" Péter viszont, mint jó keresztény ellenállt a kísértésnek, nehogy bűnbe keveredjen: "Semmiképpen sem, Uram, mert sohasem ettem semmi közönségest vagy tisztátalant!" A hang viszont egy mélyről feltörő szent ingerülettel felcsattan: "Amit Isten megtisztított, azt te ne mondd tisztátalannak!" A jelenet, mint a mesékben is, mert repetitio est mater studiorum, háromszor megismétlődött, hogy Péter is megértse... Még mindig a látottakon és a hallottakon tűnődött, amikor Kornéliusz szolgái a kapuhoz értek, és Isten szelleme ismét szólt Péterhez: "Három férfi keres téged, menj velük és ne kételkedj, mert én küldtem őket." Másnap át is ért Péter és kísérete Cézáreába, ahol Kornéliusz várta őket, összehívta a rokonait és jó barátait is. Mégiscsak Isten egy felkent embere érkezik házhoz... Normális esetben itt Péterben beriasztott volna a dogma: nem-e tilos, de minimum botrányos nekem Másokkal barátkozni, és hozzájuk bemenni? Ez viszont nem egy átlagos eset. Ugye. A Szellem beindult, Péter pedig ott érti meg igazán, hogy Isten nem úgy válogat, ahogyan azt ma is egy egész intézmény (pontosabban több intézmény) gondolja. Ezt követően – módszertanilag borzasztóan fontos, hogy – , Péter saját tapasztalataival tett bizonyságot a tanításokról, a jelekről és csodákról, a feltámadásról és az első apostoli mozgalomról. Miközben beszélt, a Pünkösdkor megnyilvánuló Szellem leszállt a teljes "pogány" hallgatóságra, akik elkezdtek pontosan úgy nyelveken szólni, mint a tanítványok. Péter zsidó kísérete ledöbbent azon, hogy a pogányokra is kitöltetett a Szellem, aki tanít, emlékeztet és tanúságot tesz... A tisztasághoz tehát mindenkinek joga van. Kik vagyunk mi, hogy az Istennel ezen vitatkozzunk?

tuti szinonímák? szellem vs lélek πνέω • (pnéō, fújni)

Πνεύματι • (Pneumati)

levegő, szél, lélegzet, élet, szellem, lélek, inspiráció

‫רוח‬ The Bible Project Profi grafikusok animációs rövidfilmjei érdeklődőknek.

“az élet leheletét lehelte az orrába, így vált az ember rúach élő lénnyé” Teremtés Könyve, I. Mózes 2:7 szél, szellem

ψυχή • (psyxō, fújni) • (psyxé)

lélegezni, főnévként lélek/szív/elme (érzelmek és az akarat összessége, az “én“), de SOHA NEM maga a lélegzet~lélekzet, hanem annak következménye!

Szerzői parafrázis az Interlinear Bible: Hebrew-Greek-English & Strong’s Concordance alapján

SZINAPSZIS // 2018. MÁJUS

ψῡχῐκός • (psūkhikós)

szellemi (szellemtől való), mentális

ÖTLET1 | ÖTLET2 ROVATCÍM DIETETIKA | ÉTREND

ÉLETMÓD

életmódváltás

böjttel SZERZŐ: ORTÓ ESZTER

Míg a húsvéthétfővel a semmelweisesek számára a tavaszi szünet, a mélyebben hívő katolikusoknak a nagyböjt időszaka ért véget. Ez 40 napig tartó hústilalmat jelent, ami hamvazó szerdától húsvétvasárnapig tart. Nyilvánvalóan manapság nem sokan ragaszkodnak ehhez, az én környezetemben azonban voltak személyek, akik úgy döntöttek, hogy végigcsinálják a böjtöt, így ha nem is a saját bőrömön, de általuk sikerült megtapasztalnom, hogy mivel is jár ez a vállalkozás. Meglepő módon fedeztem fel, hogy az egészségesebb táplálkozás felé vezető úton indultak el, lényegében egy életmódváltást hajtottak végre a böjt során, amely a következőkből tevődött össze: Nem lehet húst enni, de... Éhezni azonban nem kell, tehát amit eddig hússal ettünk, azt pótolni kell mással. A különböző tejtermékek (pl. sajt, túró), illetve a tojás nem tiltott, azonban energiatartalmukból és a széleskörű felhasználásukból adódóan jó alternatívát jelentenek, így úgy vettem észre, hogy alanyaimnál megnőtt ezen termékek fogyasztása. Természetesen ezeket sem szabad túlzásba vinni (főleg a magas zsírtartalmú tejtermékeket, illetve a tojást is mértékkel érdemes fogyasztani koleszterintartalma miatt), azonban hasznosabb tápanyagbevitelt biztosít, mint a zsíros húsok fogyasztása. Az előbb felsoroltak mellett a másik lehetséges „húspótló” a zöldségek és a hüvelyesek. Főleg ebédidőben vette át sokszor a hús helyét egy-egy zöldségből készült főfogás, pl. főzelék, saláta, esetleg különböző sült vagy párolt zöldségek. Emellett előkerültek olyan receptek is, amiket valószínűleg más esetben nem próbáltak volna ki. Ilyen például a parajos lasagne, amely (már csak zöld

színéből adódóan is) eltér a mindenki által ismert változattól, azonban vitamin és tápanyagtartalma messze felülmúlja az eredetit, és bármilyen furcsa, finom is. A zöldség- és hüvelyesfogyasztás növekedésével jelentősen nőtt a rostbevitel is, amely bár rendkívül jó hatással van az emésztőrendszerünkre, általában az előírtál kevesebb mennyiséget viszünk be belőle. Mivel az ember nem vehet ki 40 nap szabadságot, hogy ő most böjtöl, ezért a napi munkához, teendőkhöz szükséges energiát is biztosítanunk kell a szervezetünk számára. Ezt leginkább a különböző szénhidráttartalmú ételek, cereáliák és teljes kiőrlésű kenyér fogyasztásával tudjuk pótolni. A reggelire vagy vacsorára fogyasztott szalámis vagy sonkás szendvicset, illetve bacont ezáltal felváltotta a müzli és a zabkása. Ezek szintén a rostbevitel szempontjából fontosak és hasznosak a szervezetünk számára. A hústilalom ellenére a halból készült ételek megengedettek. Magyarországon az átlag halfogyasztás jóval az ajánlott mennyiség alatt van, a többségünkre inkább a havonta történő vagy még ritkább fogyasztás jellemző. Azonban az a személy, aki egyébként szereti a húst, csak aktuálisan nem fogyaszthatja, valószínűleg gyakrabban fog halból készült ételt enni, mint eddig. Legalábbis az én tapasztalataim ezt mutatták. A különböző tengeri halak elsősorban esszenciális zsírsavtartalmuk miatt fontosak. Kiemelkedő jelentőségüket a bennük található omega-3-zsírsavaknak köszönhetik, amely rendkívül fontos a szervezet megfelelő működése szempontjából. Bár sokan nem tudják, de vasárnapokon feloldódik a tilalom. Ez azért jó,

mert bár fontos, hogy tartsuk magunkat ahhoz, amit elterveztünk, mégis kön�nyebb egy bizonyos étel megvonása úgy, ha tudjuk, hogy nem véglegesen kell tőle megválnunk. Ez a hús helyett akár az édességre is igaz lehet, ha egy héten egy napot tűzünk ki, amikor kicsit engedünk a szigoron, azzal még nem tesszük tönkre az egész héten elért eredményünket, ellenben elkerülhetjük az apróbb „szabálymegszegéseket”, hiszen tudjuk, hogy eljön az a nap, amikor megengedhetünk magunknak egy szelet süteményt vagy egy kis csokit, így az önuralmunkat is könnyebben kordában tudjuk tartani. Aki végigcsinálja a 40 napos böjtöt, valószínűleg örülni fog, ha újra ehet rendszeresen húst, azonban a több mint egy hónapos szokások, a több zöldség és egyéb termékek fogyasztása gyakrabban jelen lesz a hétköznapjaikban, mint előtte. Ehhez persze nem feltétlen kell hústilalmat vállalnunk, elég, ha pl. megfogadjuk, hogy naponta csak egyszer-kétszer fogyasztunk húst, vagy megpróbáljuk növelni a napi zöldségés gyümölcsfogyasztásunkat, ezek pedig valószínűleg más pozitív szokásokat is magukkal vonzanak. Az előbb leírtakkal nem célom sem a hús elhagyására történő buzdítás, sem a hittérítés. Lényegében az önuralom fejlesztése a cél, ami akkor is fontos, ha valaki saját életmódját szeretné megváltoztatni. Természetesen a motiváció is fontos, de bármilyen okból történjen is az elhatározás, ha egészségesebb életmódot szeretnénk élni, mindig lesznek olyan helyzetek, amikor könnyen kísértésbe eshetünk, vagy amikor nehéz betartani a saját magunk által alkotott szabályokat. Egy hasonló célkitűzéssel azonban jól tudjuk tesztelni, hogy mire vagyunk képesek, ezen kívül pedig sok új tapasztalatot szerezhetünk, amelyeket felhasználhatunk a jövőbeli céljainkhoz.

2018. MÁJUS // SZINAPSZIS

SZUBJEKTÍV KAPCSOLATOK | HŰSÉG

Évtizedekig

íí HUSÉGBEN ÉS ELÉGEDETTEN – ugyanazzal a társsal

A fogyasztói társadalom és a felgyorsult életmód következtében sokan megtapasztaltuk, hogy a minket körülvevő tárgyak, berendezések könnyen és gyorsan lecserélhetők. Ha jobban megvizsgáljuk kapcsolatainkat, párkapcsolatunkat, vajon mennyire jellemző rájuk a használati cikkeinkre sajátos devalválódás? Hogyan őrizhetjük meg az éltető lángot a párkapcsolatban? Dr. Mihalec Gábor lelkipásztor, pár- és családterapeuta a „Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom” által szervezett „Család és karrier?” tavaszi előadássorozat első előadójaként a tartós párkapcsolat, házasság titkát osztotta meg a hallgatósággal. Dr. Mihalec Gábor egy szemléletes hasonlattal közelítette meg a házasság helyes működtetésének a nyitját: a Rubikkocka kirakása egy gyakorlatlan kézben szinte lehetetlennek tűnik, ám gyakorlott kezekben játszva kirakható. A házasságot csakúgy, mint a Rubik-kocka kirakását, helyesen kell gyakorolni. Ám a házasságnak is, mint a rubikozásnak, akkor van értelme, ha közben örömünket leljük benne. Az előadó először a hűtlenséget járta körül a határvonalak éles megvilágításával. Ugyanis csak akkor tudjuk a hűséget igazán megbecsülni, ha szembesülünk a másik oldal párkapcsolatot romboló következményeivel. Rengeteg tanácsadó könyv, cikk foglalkozik a hűtlenség utáni kapcsolat helyreállíthatóságnak kérdéskörével, ám elenyésző azoknak a publikációknak a száma, amik a megelőzésre helyezik a hangsúlyt. Az orvostudomány szinte összes területén megjelenik a prevenció, miért ne élnénk vele a társas kapcsolatokban? A megcsaláshoz vezető úton különböző állomások vannak, amiket ha nem ismerünk fel időben, előbb-utóbb félrelépéshez vezetnek. Valószínűleg mindenki ismeri azt a férfitípust, aki mindig nagyon előzékeny a hölgyekkel, különféle poénokkal szórakoztatja őket, ám ezeknek a vicceknek van

SZINAPSZIS // 2018. MÁJUS

egyfajta erotikus felhangja, ami épp csak a sejtetés szintjét üti meg. Így, ha valaki netán szóvá tenné a szellemeskedések illetlen voltát, könnyen bagatellizálhatóvá válnak. Azonban nemcsak szóban lehet kezdeményezni házasságon kívüli kapcsolatokat. Van az a „tapizós” fajta, aki kihasználva a körülményeket, véletlennek is beillő mozdulattal szkenneli át a nők a testét. Hétköznapi példáját könnyen megtalálhatjuk a zsúfolt 4-es, 6-os villamoson, de Mihalec Gábor egy saját, extrémebb történetével is sokkolta a hallgatóságot. Egy esküvőn az anyakönyvvezető hölgynek nem működött megfelelően a mikrofonja. A készülék hátul a szoknyája derekához volt rögzítve, amit nem tudott leakasztani. Hirtelen a közönség soraiból egy férj, egy „önjelölt technikus” felugrott segíteni a hölgynek, s a készülék le- és felvételekor is kihasználta az alkalmat, hogy kezével végigsimítsa a szoknya alatti területeket. Mindezt az esküvő előtt, mindenki szeme láttára. A férfiról természetesen ismert volt, hogy már régebb óta él a nyitott kapcsolat házas verziójának „előnyeivel”. Amennyiben jó szemünk van a kapcsolatból való kikacsintgatás jeleinek észrevételére, úgy hatalmunk is van a folyamat megállítására. Ahány ember, annyi vélemény létezik a hűtlenség fogalmára. Az utca emberét megkérdezve, mit szabad és mit nem egy elkötelezett párkapcsolatban élőnek, eltérő vélemények születtek. Van, aki úgy gondolja, hogy a simogatás, csók még belefér egy harmadik személlyel. Van, aki szerint a férfiak már csak ilyenek: egy évben egyszer az egy éjszakás kaland elnézhető. A legnagyvonalúbb hölgyek szerint mindegy, hány alkalom, csak ne érezzen a férjük szerelmet a másik iránt. Mihalec véleménye szerint az előbb felsorolt megközelítések mindegyike téves. Amíg azon gondolkozik valaki, hogy meddig mehet el büntetlenül egy másik emberrel, addig mindig a kiskapukat és a saját érdekét fogja keresni a házasságban. Ha van házastársunk, akkor miért keresnénk egyáltalán más kapcsolatot, miért akarnánk mással randevúzni? Azért mentünk hozzá a partnerünkhöz, mert az előbb felsorolt tevékenységeket csakis vele kívántuk átélni. A terapeuta szerint a

ILLUSZTRÁCIÓ A 45 ÉV C. FILMBŐL

hűtlenség az az állapot, amikor egy deklarált párkapcsolatban élő személy egy vagy több alkalomból álló, rövid távú vagy tartós, érzelmi és/vagy szexuális kapcsolatba bonyolódik egy harmadik személlyel. Az „én” és a „te” az elköteleződés során létrehozza a „mi” állapotot. Ennek a „mi” állapotnak megvannak a belső szabályszerűségei, a saját dinamikája, s a külső körülményeknek sokkal ellenállóbb, mint az „én” vagy a „te”. Ahhoz, hogy biztosan tudjuk, mit várhatunk a kapcsolatunktól, mit várhatunk egymástól, érdemes tisztázni azt, hogy kik is vagyunk „mi” valójában. Az emberek hajlamosak elfelejteni, mit is ígértek egymásnak az esküvőjükön. Az elköteleződés együtt jár egyfajta szemléletváltozással: a pénztárcába rejtett „minden esetre” óvszer egy önmagában meglehetősen bizonytalan férfit sejtet. Hiszen ha komolyan veszi mindkét fél az egymásnak tett esküt, akkor nem jöhet közbe semmilyen „váratlan esemény”, amit az óvszerrel „ki kell védeni”. Ezt a „mi” állapotot valójában nem is annyira a külső veszélyforrások fenyegetik, hanem a partnerek laza hozzáállása. Amennyiben a párkapcsolatunkból kiviszünk valamit – titkokat, intimitást – és átadjuk egy harmadik személynek, akkor már átléptük a „mi” határait, s ezzel együtt elárultuk a partnerünket. A párválasztás előtt állók egyfajta „szélessávú radar” üzemmódban működnek; egyszerre több potenciális jelöltet mérnek fel, majd amikor elérhető közelségbe kerül egy szimpatikus férj/feleségjelölt, akkor leszűkítik az észlelési zónát arra az egy emberre. Miután bizonyossá vált, hogy igen, ő az igazi társunk, fixáljuk a radarunkat, és többé nem vagyunk megközelíthetők más személyek jelzéseivel. Miután megteremtettük a „mi” értékközösséget, ki kell jelölni a határokat és azt őrizni kell. Mihalec Gábor saját tapasztalataiból merítve sorolta fel a határvédelem különböző fogásait. Lelkipásztori hivatásáról kezdetben úgy vélte, hogy egyike a világ legaszexuálisabb foglalkozásainak, ám már a teológiai főiskolán felhívták a figyelmét arra, hogy egy nap majd besétál hozzá egy nő a lelkigondozói szobába, s le akar vele feküdni. Az előadó véleménye szerint ugyanis egy lelkésznek általában van egy-

fajta kellemes kisugárzása, jók a kommunikációs képességei, hivatásából fakadóan megértően és empatikusan kell a hozzáfordulókkal bánnia. Ezért könnyen megeshet, hogy egy házasságában elhanyagolt feleség egy másfél órás lelkészi tanácsadás során több figyelmességet és megértést kap a lelkésztől, mint a férjétől és apjától egész addigi életében. Ezáltal a lelkész könnyen válhat olyan projekciók tárgyává, amivé igazából sosem akart válni. A kényelmetlen szituációkat az előadó úgy oldja meg, hogy például nem találkozik úgy kettesben egy nővel, hogy az adott épületben nincs senki más rajtuk kívül. Adott esetben egy bibliaóráról is csak úgy viszi haza a fiatalabb hölgyeket, hogy közben az abszolút veszélytelen 78 éves Juliska néni ül az anyósülésen. Ezek a példák azt mutatják, hogy kis leleményességgel mi magunk is megelőzhetjük a kompromittáló helyzeteket. Sokan hajlamosak az ösztöneikre, gyarló emberi természetükre hárítani, ha megbotlanak a házasságukban. A férfiaknál nem elhanyagolható ugyan a tesztoszteron, mint „vadászhormon” szerepe, mely a folyamatos skalpgyűjtésre sarkallja őket. Emellett azonban ők is rendelkeznek kötődési hormonnal, a vazopresszinnel, mely a kedvessel való intim együttlétekkor szabadul fel. Ez csakúgy, mint a nőknél az oxitocin, a monogám kapcsolatot és az elköteleződést védelmezi. Az, hogy férfiként melyikre hallgatunk, döntés kérdése. Nem lehet olyan kifogásokkal takarózni, hogy „férfi vagyok, ilyen a természetem”. Nelson Mandela, akit 27 évre zártak el a szeretteitől, elnökké választásakor nem torolta meg a fehérek által elkövetett gonoszságokat. Megbocsátást hirdetett, s amikor Oprah Winfrey megkérdezte tőle a show-jában, nem érezte-e úgy, hogy a vére elégtételért kiált, azt felelte: „De igen. Ám az elmének uralkodnia kell a vér felett.” Ha egy ilyen súlyos kérdésben lehet hideg fejjel döntést hozni, akkor erre a mondatra visszaemlékezve a házastársi hűség máris sokkal könnyebben betarthatóvá válik. SZERZŐ: MAÁR MELINDA

2018. MÁJUS // SZINAPSZIS

1 könyv ‘n’ tanulság Minden, amit sose akartál tudni Samuel Shem: Doktorgyár – Az Isten Háza A szemeszter kezdetén megkíséreltem előállítani egy listát azokról a könyvekről, amelyeket kihagyhatatlannak tartanak az egészségügyi hivatás, egészségügyi szakemberré válás témájában, kiegészítve néhány új nézőponttal.* A projekt kudarcba fulladt, egyrészt mert például nehéz lett volna megtalálni azt az egy Cronin- vagy Cook-könyvet, amelyik megérdemli, hogy benne legyen a listában sok eléggé egyívású orvosi regény közül, másrészt az alapműveknek tartott könyvek egy része nem elérhető magyarul, és ezt mindenképp szem előtt akartam tartani. Ez a könyv viszont már a forrásgyűjtés időszakában is biztos befutónak tűnt. Szinte mindenhol felmerült, külföldi források alapján kultikus jelentőséggel bírt, orvosgenerációk adták egymásnak, ráadásul tiszteletreméltó kora ellenére itthon is relatíve könnyen hozzá lehetett jutni könyvtárban, antikváriumban. Mikor azonban belekezdtem, annyira nehéz olvasmánynak bizonyult, hogy többször félbehagytam, és többször majdnem végleg. Végül egy egész félévig tartott végigrágnom magam rajta, így a lista is kútba esett. Mégis azt kell mondanom, hogy Az Isten Háza, noha garantáltan gyomorrontást okoz minden jó érzésű embernek, tényleg megkerülhetetlen. *Ennek a része lett volna eredetileg a márciusi számban Tompa Andrea Fejtől s lábtól c. könyve.

SZINAPSZIS // 2018. MÁJUS

A könyv története is izgalmas: a Samuel Shem álnév, mögötte pedig egy Harvardon végzett pszichiáter, Stephen Bergman áll. A könyv erősen az ő gyakornoki évén alapszik, amelyet a bostoni Beth Israel Hospital oktatókórházban töltött, és az ironikus fiktív intézménynevek sem is igazán tagadják az önéletrajzi jelleget. Így például főhőse a szerzőhöz hasonlóan Oxfordban tanult, majd a LOK-on, azaz a Legjobb Orvosképzőn végzett, mielőtt az Isten Háza nevű kórházba került volna gyakorlatra. (Ezzel persze tapasztalataink szerint az ismert univerzum bármely orvosi egyetemére hatásosan utalhatna a szerző, angolul azonban jóval áthallásosabb a rövidítés a Harvardra.) Az ő gyakornoki évének, egyúttal orvosi és emberi öntudatra ébredésének elbeszélése a regény. Sokan a saját gyakornokságuk traumatikus élményeire ismertek a regényben, másokat azonban, főként az idősebb generációt, sértette Bergman keresetlen szókimondása és giccses hivatástudat-frázisoktól mentes szatírája. Az Isten Háza tehát természetszerűleg botránykönyv lett, de egyúttal egyfajta szűkkörű kultuszkönyv is: beszivárgott a popkultúrába, az

- Férfisoviniszta vagy. - Én? – lepődött meg őszintén a Kövér. – Hogy

érted ezt? - Azt állítod, hogy az ilyen Jo-féle nők azért rossz orvosok, mert nők. - Nem. Azt állítom, hogy az ilyen Jo-féle nők azért vacak emberek, mert orvosok, akár csak egyes férfiak. A szakma betegség. Nem számít, melyi k nemhez tartozol. Csapdába ejthet bármelyikünket, és az elég egyértelmű, hogy Jót csapdába ejtette.”

területekről. Így keletkezett egy lista a BT*-szak , sötét helyiség, bódultszázezer). Hátrányok: gomerek Radiológia. Előnyök: pénz (évi szteziológia. Elő; báriumos beöntés, hashajtás. Ane ság; sérült sperma, nyolcujjú utód unalom; csillagák: gomerek; pánikkal fűszerezett nyök: pénz (évi százezer). Hátrányo éget kreálnak; a s gázok, amelyek bizarr személyis szati műhiba-kártérítések; ártalma ember; csekély műse. Patológia. Előnyök: nincs élő sebészek mindennapos megveté és a konzerválószer (ritkán); halott testek; a holttest hibapénzek. Hátrányok: gomerek mindennapos megi patológust leszámítva mindenki szaga; alagsori munkahely; a több ); utazások napsütötte ia. Előnyök: pénz (évi százezer vetése; depresszió. Dermatológ ; fertőzés; meztelen bőr vonzalom. Hátrányok: gomerek konferenciákra; meztelen bőr – te); mindennapos csillagászati pénzek (milliók éven – undor. Ophtalmológia. Előnyök: agászati műhiba-kárására. Hátrányok: gomerek; csill lehetőség az aneszteziológus kínz rendelés. Pszichiátria. g szükséges; alkalmi ambuláns térítések; sebészeti gyakornoksá erápiát); voyeurködés, a testhez érni (kivéve a szexuált Előnyök: nincs gomer! Nem kell t. Hosszú ebédszünet. polierotika. Nem terheli a lába perverzió, erotika, autoerotika, s és pszichoterapeuta). szerint, aki klinikai pszichológu Gyógyító hatás (állítólag, Berry jobboldaliak állandó órabér; megterheli a gerincet; És még sok más… Hátrányok: dennapos megvetéi”, „perverz”); a többi orvos min vádaskodása („kommunista”, „buz en vannak. se, kivéve, amikor épp analízisb *Betegtől Távolabbi – a szerk.

amerikai orvosi szlengbe, és egyesek szerint sokat tett azért is, hogy az orvostudomány megoldásokat keressen és találjon az általa feszegetett szakmai és etikai problémákra (ne felejtsük el, a hetvenes évek végén járunk, a bioetika itt még épp csak hogy megtanulta megkötni a cipőfűzőjét!). Ha ez mind nem lenne elég, Csáki Judit fordítását a többek között kétszeres Pulitzer-díjas John Updike előszava jegyzi, ami azt mutatja, hogy Az Isten Háza nem csupán orvosi, hanem irodalmi szempontból is figyelemre méltó regény. „Lassan kétmilliós példányszámával Az Isten Háza változatlanul a megismerés megrendülését kínálja az orvosegyetemistáknak, majd vigaszt és szórakozást nyújt nekik hippokratészi kálváriájuk közepette” – zárja ajánlását Updike 21 évvel az első megjelenést követően, de ne értsük félre a szavak mesterét. Jól hangzik, de ettől még nem lesz jó olvasni. Kezdetben is voltak persze red flagek: a borító, a kiadó, a hamisítatlan magyar „címfordítás” (az eredeti cím mindös�sze Az Isten Háza), és az, hogy a könyvet a krimirészlegen találtam meg a könyvtárban. Updike nagyon finoman még arra is utalt, hogy egyesek esetleg szexistának és rasszistának találnák az írót. Ami azt illeti, az első fejezet ezzel az idézettel indul: „Az élet olyan, mint a pénisz…”, majd a főhős, Roy Basch barátnőjének, Berry testének anatómiai pontosságú leírásával folytatódik. Nem egyszerűen a késő 20. századi amerikai próza gyakran zavarba ejtő, váratlan nyíltságáról vagy a könyv polgárpukkasztó szabadszájúságáról van szó. Bármennyire is árnyaltak Az Isten Háza karakterei, bármennyire is érzékenyen

Mag yar Kön yvk lub 197 8

rajzol szkeccset a szerző, a nővérek itt akkor is csak nagyon árnyalt szextárgyak, a – túlnyomó többségben természetesen férfi – orvosok vigaszának és stresszlevezetésének eszközei, és a könyv nem is kis részét a halált ellenpontozni kívánó szexuális aktusok grafikus leírásai teszik ki. Ezzel némiképp szemben áll, hogy a könyv egyik legnagyobb tanulsága, hogy a gyógyító hivatáshoz szükséges öngyógyításban elengedhetetlen az emberi kapcsolatok és főként a társkapcsolat jelentősége. Roy végül az intelligens és empatikus Berry kitartásának, támogatásának, szerelmének – és valljuk be: pszichológiai szaktudásának – köszönheti azt, hogy felismeri a lelkében zajló degeneratív folyamatokat, képes kilépni a számára toxikus helyzetből, és így többé-kevésbé ép személyiséggel hagyja maga mögött a gyakornoki évét. Ehhez Berrynek le kellett nyelnie Roy munkahelyi szexkapcsolatait is; bármennyire is olajozottan megy ez a regényben, kissé kétes a happy end. (Ami a rasszizmust illeti, ebből a szempontból magyar olvasóként könnyebb megemészteni a hetvenes évek hangulatát és azt, hogy egy fekete orvos mennyiben minősül sztereotipikusnak vagy egyenesen kabalának a regény környezetében.) A túlhangsúlyozott szexualitás azonban eltörpül amellett, ahogy a regény hősei vagy inkább áldozatai, az Isten Házában dolgozó gyakornokok elmerülnek az orvosi munka szen�nyében mind erkölcsileg, mind fizikailag. A kórház hétköznapjai vulgárisan színes-szagosak, a kulcsszó pedig a gomer

2018. MÁJUS // SZINAPSZIS

Az orvosképzés rendje fordított . Mire rájövünk, hogy nem tévédoki lesz belőlünk , aki feszes mellű bombázókat vizsgálgat, han em Ház-doki, aki gomerekből pakolja ki a szart, már túl sokat fektettünk az egészbe ahhoz, hogy csak úgy otthagyjuk, és azon kapjuk magunkat, ami n ti is, szerencsétlenek: kényszerhelyzetben vag yunk. A képzésnek fordítva kellene történnie: az első napon behozni a hányingerrel küszködő medikus t az Isten Házába, és beleverni az orrát Olive O.-b a: lehervasztani a sok potenciális sebészt az ő púp jaival, a sok potenciális belgyógyászt azokkal az érté keivel, amelyek egyszerűen összeférhetetlenek az élettel, és megmutatni képtelenségét a gyógyu lásra és a halálra is; még a potenciális nőgyógyász ok is vethetnének egy pillantást leendő szakterületü kre, és gyorsan átnyergelhetnének a fogorvosira.

(rövidítés: go out of my emergency room, azaz takarodj ki a vizsgálómból): az az idős, erős kognitív deficittel bíró beteg, akinek az állapota javulni már nem fog, de még évekig cirkulál az ellátórendszerben, és a túlélési esélyei jók, ha orvosai képesek megtartóztatni magukat a túlzott beavatkozás kényszerétől. A könyv ilyen szempontból szatirikusan túlegyszerűsített világában ugyanis az idős, öntudatlan betegek mindig túlélnek, a harminc-negyvenévesek pedig mindig súlyos betegek, és minden heroikus erőfeszítés ellenére meghalnak, az orvostudomány legfeljebb a szenvedésüket képes meghosszabbítani, és ezt soha nem is mulasztja el megtenni. Ha a gyakornokok elcsalják a vizsgálatkéréseket és invazív beavatkozásokat, a betegek jobban lesznek, ha azonban próbálják valóban végezni a munkájukat, csak szövődményeket aratnak. A szakorvosok gyakran tévednek, és ez mindig a beteg életébe kerül. A „gyógyítást” nem egyszerűen idézőjelbe teszi Az Isten Háza, hanem összerázza, megcseréli a betűit, és az eredményt még egyszer a feje tetejére fordítja a biztonság kedvéért.

A feloldozást az itt is alaposan lenézett pszichiátria adja meg a megcsömörlött, kiábrándult gyakornokok számára. Eddigre mindannyian felismerték, hogy mennyire sokat számít a bete-

SZINAPSZIS // 2018. MÁJUS

Leegyszerűsítve, a könyv tanulsága, hogy ha már az ember az orvosi pályára ítélte magát, a pszichiátria lehet az egyetlen észszerű döntés. Azonban nem feledkezhetünk meg a Kövér alakjáról sem: az először borzasztóan antipatikus, cinikus, érzéketlen humorú rezidens, a gyakornokok mestere és szellemi atyja ugyanis belgyógyász. Mesteri szinten űzi a betegek passzolását más osztályokra, bevallottan nem kedveli a gomereket és krédója, hogy akkor teszi a legjobbat a beteggel, ha semmit nem tesz. Ez a tudatosan felépített attitűd tartja a lelket a gyakornokokban, és támogatás, barátság van mögötte. Az ő meghatározó alakját figyelembe véve Az Isten Házának tanulsága pedig leginkább az lehet: csak úgy és amellett a szakma mellett érdemes kitartani, amelynek űzése közben emberek tudunk maradni, és egészségügyi szakemberként embernek maradni – ez nem kis teljesítmény.

Berry, a legtöbb - Nagyszerű eset, Kövér. Tudod, meg én: utálják a ember úgy van ezzel, mint te raktus specialisszart. De a Kövér imádja. A bélt tája maga is. Berry. - Hagyd abba, Roy – horkant fel ta belenéz - Amikor egy béltraktus-specialis énik? a végbéltükörbe, tudod, mi tört n. Négyszemközt - HAGYD ABBA, Roy! Menj inne akarok beszélni a Kövérrel. - Négyszemközt? Miért? j ki. - Semmi közöd hozzá. Csak men m, amint Dühösen és féltékenyen bámulta elvonulnak, és utánuk kiabáltam: énik! - Szar néz szembe szarral, az tört A Kövér mérgesen sarkon fordult.

- Ne beszélj így. Kövér? - Megbántottam az érzéseidet, lmazhatod a mi - Nem, de az övét igen. Nem alka t, mint ő. házi vicceinket olyan külsők előt - Dehogyisnem. Látni akarják… Nem kell látniuk, - DE NEM! – üvöltött a Kövér. – okat titkolni kell, és nem is akarják. Bizonyos dolg hallani akarják, Basch. Gondolod, hogy a szülők küket? Használd amikor a tanár kigúnyolja a köly ez a remek nő, már azt az ostoba fejedet. Itt van találni, és megés hidd el, ilyeneket nem könnyű s vagy.” tartani sem, különösen, ha orvo

ÍRTA: GERGICS ENIKŐ

Azonban nem ez az igazán iszonyú ebben a könyvben, hanem az, hogy 40 év, egy óceán és egy teljesen más egészségügyi rendszer távlatában is gyomorforgatóan aktuális és releváns. Sőt az elöregedett betegpopuláció, a műhibák, az egészségügy kéz kezet mos hierarchiája, a gyógyítással foglalkozó szakemberek alulfejlett önismerete és soft skilljei jelentette problémák csak égetőbbé váltak az utóbbi időben. Ennek kilátástalanságáról pedig még beszélni sem jó. Az Isten Házának botrányossága épp abban rejlik, hogy kimondja mindazt, amit soha nem szabadna, amit még saját magunk előtt is titkolunk, amivel soha nem akarnánk szembesülni, és amivel természetesen maga a főszereplő Roy sem akar szembesülni, ezért a regény során folyamatosan újabb és újabb megküzdési stratégiákkal próbálkozik a puszta túlélésért. Ő túlél – nem az összes barátja és kollégája ennyire szerencsés.

geiknek az emberi kapcsolat, amit nyújthatnak számukra, és ez többféle formában is megjelenik a regényben széles skálán a reménytelenül haldokló, mint kiderül: orvostól, aki azzal tartja az őt gyászoló Royban a lelket, hogy kinyilvánítja, megbízik a szakértelmében, egészen a kórházmágnásig, akire a férfi azzal teszi a legnagyobb benyomást, hogy képes hatékony nyerseséggel szólni a hozzátartozóihoz.

ÖNKÉNT VÁLASZTOTT VAGY TANULT TEHETETLENSÉG? #KAPCSOLATOK

#MENTÁLHIGIÉNIA

#KÖTŐDÉS

Pál Ferenc római katolikus pap és mentálhigiénés szakember a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetének oktatójaként tartott előadást a tavaszi szemeszter Család és karrier? előadássorozatának második alkalmán. A Magatartástudományi Intézet kutatási eredményei szerint ma a felnőtt lakosság 60%-a nem tud biztonságosan kötődni, emiatt négy kapcsolatból háromban az egyik félnek biztosan kötődési zavara van, ami borítékolhatóan nehézségeket fog okozni a pár számára. A családterápia egyik alapmondata szerint egyéni elakadásaink, problémáink kapcsolati konfliktusok formájában törnek felszínre. Ennek megfelelően mindig először a saját sebzettségünkkel kell foglalkoznunk, és amennyire lehet, korrigálnunk az abból fakadó berögződéseinket. Gyakran ugyanazokba a hibákba esünk bele az aktuális párkapcsolatunkban. Ezért, ha tudatosan figyelünk, előbb-utóbb mi magunk is rájöhetünk, mi az a – legtöbbször gyermekkorunkból hozott – sérülés, ami miatt sorozatosan halálra ítéljük a legígéretesebbnek induló párkapcsolatunkat is… Az előadó még az előadás elején kiemelte, hogy az a szemléletmód, miszerint a kapcsolati problémák jelentkezésekor a kapcsolatot magát kérdőjelezzük meg és tesszük felelőssé, sosem vezet el a sikeres megküzdési stratégiához. Ehelyett észre kell venni azt, hogy egy kapcsolatban mindkét fél a maga módján felelős tetteiért, viselkedésé-

ért. A párkapcsolatok nem azért bomlanak fel, mert problémák merülnek fel, hanem amiatt a viselkedési mód miatt, amit a felek egymással szemben tanúsítanak akkor, amikor problémáik vannak. Miért bánunk ros�szul egymással problémák idején? A válasz egyszerű: azért, mert mindannyian sérültek vagyunk, csak mindegyikünk máshogy, más életszakaszban gyűjtötte be a sebzettségeit. Egy olyan konfliktusban, amiben az ép személyiségrészünk vesz részt, egész jól elboldogulunk, s eleve nincs olyan probléma, amit egy pár vállt vállnak vetve ne győzhetne le. Azonban ha egy probléma előhívja a sérült részünket, fel fog merülni a kérdés, hogy a kapcsolatért dolgozzak, vagy inkább magamért? Érdemes-e több energiát fektetni a kapcsolatba? A többség ilyenkor saját magát választja, persze olyan is akad, aki úgy sérül meg, hogy mindent a kapcsolat alá rendel, megsokszorozott erővel küzd a kapcsolat fenntartásáért, miközben elveszíti saját magát.

#ÖNISMERET

Ami nagy segítségünkre lehet párkapcsolati konfliktusok terén, az a sématerápia szakirodalma. Ha csecsemőként, kisgyerekként nem elégítik ki a fizikai, érzelmi szükségleteinket, biztosan meg fogunk sérülni. Amik elengedhetetlenek egy gyerek számára, az a biztonságos kötődés, az érzelmek szabad kinyilvánításának lehetősége, a játszás szabadsága, a kreativitás megélhetésének joga, s végül, hogy legyenek szabályok, legyenek keretek, mivel ezek is biztonságot nyújtanak, kiszámíthatóvá teszik a gyerek életét. Azonban nemcsak a korai elhanyagolásból fakadóan sérülhetünk meg, hanem akkor is, amikor aktívan bántalmaznak minket. A bántalmazásnak öt formája van: fizikai, verbális, szexuális, gazdasági, online. Az online bántalmazás is, noha veszélytelennek, könnyen kikerülhetőnek tűnik, maradandó károsodásokat tud okozni a gyerek lelkében. Gyerekként eleve nem arra lenne szükségünk, hogy egy minél újabb okoseszközt nyomogassunk, hanem, hogy a szüleink hús-vér valójukban mellettünk legyenek. Ha nem eszközökkel helyettesítenénk magunkat a gyerek életében, máris kevesebb sérült lelkű gyerekkel kellene számolnunk. Amikor elhanyagolnak minket, vagy valamiből túl sokat, túl keveset kapunk, azt érzékeljük, hogy az anyánk számára,

2018. MÁJUS // SZINAPSZIS

PSZICHÉ ÖNISMERET | KÖTŐDÉS a környezetünk számára nem vagyunk elég fontosak, s ekkor megízleljük a magány és elhagyatottság állapotát. Ilyen állapotban nem tudunk hatékonyan cselekedni önmagunkért. Ha ez az állapot tartósan fennáll, vagy többször visszatér, egy sémává alakul, és megőrizzük ezt az élményt. S amikor huszonévesen egy párkapcsolatban azt tapasztaljuk, hogy a párunk egy vizsga közeledtével bezárkózik, kevesebbet keres minket, ez a séma aktivizálódik, és újra érezzük a bőrünkön a társtalanság hidegségét. Ezzel az aktuális helyzetre reflektálunk, és nem látunk tovább pár napnál, pár hétnél. Ugyanis, ha végiggondolnánk magunkban azt, hogy ha minél előbb túllesz a párunk a vizsgán, akkor előbb el tudunk menni nyaralni, egészen más értelmet nyerne a jelen állapot. Miért rakódik ránk szemellenző a séma aktivizálódásakor? Azért, mert a felszínre törő érzések egy kisgyerek érzései, akinek nem volt más választása, amikor az anyukája elment dolgozni, vagy magára hagyta a kórházban. Nem léphetett ki a szorongató helyzetéből, nem tehette meg azt, hogy keres másvalakit, aki majd jobban szereti őt. Emiatt a tapasztalás miatt bénulunk le akár harmincéves fejjel is. A sémák, akárcsak a gének, a túlélésükért küzdenek. Tehát nemcsak passzívan jelennek meg, amikor a helyzet úgy kívánja, hanem katalizálják is a számukra „ideális” körülmények létrejöttét. Például hajlamosak leszünk pont egy olyan férfiba/

“

nőbe beleszeretni, aki nem törődik velünk eléggé, pusztán azért, mert ez egy ismerős helyzet, erre lettünk felkészítve a szüleink által. S ha mindezek; a helytelen párválasztás, a rossz dolgok belelátása az adott szituációba, s az apró dolgok felnagyítása nem volna még elég, akkor kiprovokáljuk a konfliktust. Érzékletesebben megfogalmazva: „reggel felkelünk és elindulunk a pofonunkért”. Addig-addig megyünk, amíg valahol azt be nem szerezzük, és ha megkaptuk, akkor önhitten mondhatjuk, hogy „na, ugye megmondtam”. Mit tartalmaznak a sémák? Alapvetően négy dolgot: érzelmeket, gondolatokat, emlékeket, fizikai érzeteket. A magány, kilátástalanság, csalódottság, tehetetlenség érzése ki fogja váltani a hozzá tartozó gondolatokat. Ilyen lehet például: „nem vagyok jó semmire”, „engem senki nem szeret”, „senkinek nem vagyok fontos”, „hiába mondják, hogy csinos/jóképű vagyok, ha nem kellek senkinek”. Ezek a gondolatok pedig alapvetően formálják az énképünket, és előbb-utóbb azt mondjuk, hogy „ez vagyok én”. Nem tudjuk megfelelően differenciálni, hogy ez csak egy sérült énrészünk, amin javítani lehet, hanem elfogadjuk és örök érvényű törvényként értelmezzük magunkra. Ehhez kapcsolódóan újra meg újra felidézzük magunkban azokat a szelektált emlékeket, amik megerősítik, hogy mi valóban az evolúció zsákutcája vagyunk. Lelkiállapotainkhoz fizikai érzések

is társulnak; a magány megízlelésekor olyan érzésünk támad, mintha egyes-egyedül kilőttek volna a világűrbe, ahol sötétség van, hideg van, nincs semmiféle kapaszkodó vagy életjel, ami reményt adhatna. Kommunikációnk minősége alapvetően meghatározza a sémák fennmaradását. Ezek a kommunikációs stílusok arról ismerhetőek fel, hogy sokszor ismétlődnek és nem vezetnek sehová. Egy idő után akár el is felejthetjük az okot, ami miatt a konfliktus kialakult, és önfenntartó, önsorsrontó körré alakult a kommunikációnk. Pál Feri atya ezt követően bemutatta a gyermeki sebzettségből fakadó személyiség- és kommunikációtorzulás hat prototípusát, ami alapján mindenki eldöntheti, melyik csoportba tartozik. Természetesen ezek a típusok keveredhetnek, és megnyilvánulási intenzitásuk is teljesen más-más egy adott személyben. Az első, klasszikus sebzett én-állapot az „elhagyatott gyermek”. Ez a gyermek nemcsak elhanyagolt, de bántalmazott, traumatizált is lehet. Ezek a felnőttek nem szívesen gondolnak vissza a gyerekkorukra. Gyakran támad az az érzésük, hogy a társuk számára minden más fontosabb, mint ők. Ennek a bevésődésnek az elviselése, kezelése rengeteg türelmet és megértést kíván a partnertől. A második, káros gyermeki én-állapot az „önbántalmazó gyermek”.

SÉMÁK

A FELSZÍNRE TÖRŐ ÉRZÉSEK EGY KISGYEREK

ÉRZÉSEI, AKINEK NEM VOLT MÁS VÁLASZTÁSA, AMIKOR AZ ANYUKÁJA ELMENT DOLGOZNI,

FOTÓ: OLEG MAGNI, PEXELS

VAGY MAGÁRA HAGYTA A KÓRHÁZBAN

SZINAPSZIS // 2018. MÁJUS

A SÉRÜLT GYERMEKI ÉNRÉSZEK

“

EGYMÁSSAL KEVEREDHETNEK

Az ő belső hangja általában olyanokat mond, hogy „hát, ez nekem sosem fog sikerülni”, „milyen szép tavasz van, de számomra ez is csak bajt hozhat”, „mindenki másnak sikerült a környezetemben lefogyni, de én se sovány, se szép nem vagyok”, „akkora tokám van, mint egy pelikánnak”. Folyton önértékelési problémákkal küzd, másokhoz hasonlítgatja önmagát, nincs egy reális énképe, emiatt állandóan ostorozza magát. A harmadik sérült gyermeki énrész a „dühös gyermek”. Impulzív, csak a külvilágot hibáztatja a balul sikerült kapcsolataiért. Olyanokat gondol magában, hogy „a férfiak már csak ilyenek”, „mindegyik egy perverz disznó”, „egyik nőben sem lehet megbízni”. A dühös gyermeki énrész egészen apró konfliktusok hatására is előbújhat, és az elraktározott indulat, sértettség kíméletlenül utat tör magának, ami masszívan rombolja a kapcsolatot. A negyedik sérült gyermei én-állapot az „önmagát védő gyermek”. Egyik „legnagyszerűbb” módja az önvédelemnek az, hogy alkalmazkodunk – mindenáron. Önmagáról vallva sokszor hallhatunk tőle olyanokat, hogy „apukámat/anyukámat nem hagyhatom magára, olyan öreg szegény és magányos; igaz, 35 éves vagyok és még nem volt párkapcsolatom, de egyelőre úgysem költözhetek el otthonról”. Vagy: „voltak ugyan párkapcsolataim, de valahogy mindig kihasználtak; az elején jól mentek a dolgok, de aztán csak úgy hirtelen elromlott minden. Pedig hívő vagyok, s igazán rendes voltam a párommal”. Az ötödik az úgynevezett „grandiózus gyermek”, aki grandiozitásának bársonypalástjába burkolózva védi

meg magát mások közelségétől. Utolérhetetlennek mutatja magát, egy törékeny eszményképet dédelget magáról, mégsem volt soha tartós párkapcsolata. Nevezhetjük köznapi nevén nárcisztikus személyiségnek is. A hatodik, mely nemcsak a párkapcsolatok terén vezethet tévútra, a „függő gyermek”. Nagyon ragaszkodók, képtelenek kilépni a bántalmazó kapcsolatból, s minden kisebb románcra hajlamosak igaz, örök szerelemként tekinteni. Nem tudnak megbékélni a szakítás gondolatával, úgy érzik, minden egyes szakításkor darabokra törik a szívüket, s hajlamosak teljesen megalázni magukat a kapcsolat életben tartásért cserébe. Ezek a sérült gyermeki énrészek egymással keveredhetnek, színezhetik egy ember személyiségét. Azonban abban biztosak lehetünk, hogy konfliktushelyzetben személyes sérültségünknek megfelelően színre lépnek, és hátráltatják a hatékony problémamegoldást. Mit lehet tenni ez ellen? Az előadó szerint az első lépés a sebzettségünk típusának, a bennünk élő sérült gyermeki énrésznek a felismerése. Ezután tudatosítani kell, hogy az érzéseink tulajdonképpen nem a jelen állapotot tükrözik, hanem egy sokkal korábbi traumához kötődnek, például amikor három évesen úgy éreztük, nem számíthatunk az anyukánkra, nem vagyunk számára fontosak. Majd bele kell helyezkednünk a jelen állapotába, 2018-ba, és észrevenni a különbségeket az akkori és mostani helyzetünk között. Jelenleg ugyanis nem arról van szó, hogy teljesen kiszolgáltatva állunk három évesen a bolt

közepén, rémülten, mert elhagytuk véletlen az anyukánkat és talán sosem látjuk újra, hanem racionális érvekkel alátámaszthatóan a párunk a tanulmányaival foglalkozik, hogy később aztán több időt tölthessünk együtt, boldogan. Ki kell tekintenünk a jelenből a jövőre, miközben elűzzük a múlt démonait. A múlton sajnos már nem tudunk változtatni, de ezzel a felismeréssel magunkhoz ragadhatjuk a tudatos cselekvés lehetőségét aktuális helyzetünkben. Saját cselekvőképességünk felismerésével megszabadulhatunk a sémáink által diktált diszfunkcionális cselekvéssorozattól, és új cselekvési módokat iktathatunk be a helyzetnek megfelelően. Ezáltal megtanuljuk becsülni, értékesnek érezni magunkat. Ugyanis szép lassan eltávolítjuk magunktól a sérült gyermeki énrészünket, felismerjük és elfogadjuk, hogy múltunkból fakadóan van egyfajta hajlamunk a sérült részünknek megfelelően cselekedni, de már képessé válunk a legelején felismerni és leállítani a folyamatot. Kigyógyulunk a „tanult tehetetlenségünkből”, realizáljuk, hogy a boldogságunkról való döntés csakis a saját kezünkben van. Álljon itt bátorításul az ókorban élt talmudmester, Hillél által megfogalmazott három égető kérdés, mely remélhetőleg minél több embert a saját válaszának megtalálására motivál: Ha én nem állok ki magamért, akkor ki fog értem kiállni? Ha én csak magamért fáradozom, akkor mit érek én? És ha ezeket a dolgokat nem most teszem, akkor mikor?

KÉSZÍTETTE: MAÁR MELINDA 2018. MÁJUS // SZINAPSZIS

Madárdal

Triebl Zsuzsanna

Alkoss! Irodalmi és Képzőművészeti pályázat

Kategória: próza, I. helyezett

A teraszon álltam, amikor először találkoztunk. Ő a kert végéből bámult rám, arca nem árult el érzelmeket. Élénkvörös ruhát viselt, sápadt volt, szemeit sötét karikák keretezték. Önmagában a kinézete nyugalmat megzavaró látvány volt a félhomályban, mégsem törődtem vele addig, amíg másodjára fel nem bukkant. A faluban láttam legközelebb. Egyszer véletlenül hátrafordultam, s ott találtam magam mögött, az utca túloldalán. Hiába gyorsítottam, nem segített. Nem ért be, de biztos távolságból követett. Hangtalanul. Ez már kezdett idegesíteni, így amikor a legközelebb a városba mentem, megkérdeztem az ott lakó ismerőseimet, látták-e már a vörös ruhás lányt. Nem látták; még csak nem is hallottak róla sohasem. Ezután többször már nem hoztam szóba a dolgot, de hazafelé menet minden piros lámpa megrémített. Otthon nem említettem senkinek, egészen a következő hétig. Késő délután volt, fent ültem a cseresznyefán, és gondtalanul szemezgettem, amíg meg nem láttam hirtelen a fa alatt, fél kezét a fa törzsén nyugtatva. Csend volt a kertben, mégsem hallottam, amikor a fa alá lopakodott. Meredten bámult felfelé, és amikor észrevettem, nagyon lassan elmosolyodott. Ekkor nem bírtam tovább, összeborzoltam a tollaimat, és elrepültem. Eljött az ideje, hogy megtárgyaljam a problémámat a többiekkel. Az otthoniak közül sokan látták már az erdőben, és néhányukat legalább annyira megijesztette, mint engem. Mások, akik még nem találkoztak vele, nem hittek nekünk. Sokszor megdicsérik a hangomat, azt mondják, szépen tudok énekelni. Ezzel érveltek a hitetlenek: hátha csak az énekünket hallgatta a lány. De én tudom, hogy egyszer sem énekeltem, amikor felbukkant a semmiből. Ezért olyan különös, hogy sohasem hallottam, amikor közeledik. A következő időkben egyre többen látták – de nekem többé nem jelent meg. Ez legalább annyira megrémített, mintha minden nap találkoztunk volna. Úgy éreztem, készül valami. De nem csak én féltem. Már senki sem mert egyedül repülni, csapatostul jártunk mindenhová. Pánik uralkodott el az egész erdőben. Egy este szürkület után a nagy tisztáson pihentünk le többen. Épp a szárnyam alá hajtottam a fejem, amikor éles rikoltás vert fel mindenkit. Felemeltem a fejem, és megláttam őt. A tisztás közepén állt, leengedett karral, és engem nézett. Mindenki más ugyanígy érezhetett, mert amikor rávetettem magam, több tucatnyi madár követte példámat. Én a haját téptem, de voltak, akik a szemeit vájták ki, mások az arcának estek. Meglepően puha volt a bőre, karmaik úgy szántották az arcát, mint kés a vajat. Nem sikított, nem sírt, nem roskadt a földre. Egy hangot sem adott ki. Miután kitomboltuk magunkat, néhány nagyobb madár megfogta a felmarcangolt testet, és elrepült vele. Ez hát a lány története, akit elvittek a madarak; a mi nézőpontunkból. Mert ugyan ki gondolná, hogy nem a madarak szomjaztak a vérére, hanem ő kísértette a madarakat?

SZINAPSZIS // 2018. MÁJUS

tisztító nagy vihar Triebl Zsuzsanna

Tikkasztó nap; krumplit szed egy öregasszony, ásítozik a béres. A városban a gyárkémény füstje züllöttre és mocskosra festi a fellegeket. Emberek jönnek, mennek, rohannak és sietnek. A hangyaboly rettegve nyüzsgő lakóitól remeg. A félelem kaleidoszkópja hol egy csizmát mutat, hol egy tankot rak ki. A nyár őszbe fordul, az ősz télbe. Piros, vörös, bordó, rozsda – ezer szín fröccsen a tiszta hóra. A legélesebb jég is elolvad tavasszal, s újra nyár lesz. A perzselő nap szántóföldet éget, majd felhő takarja el, és minden fulladozik a fülledtségben. Kiabáló néma szavak… Villám fénye hasítja őket félbe. Négy lovas vágtat – mennydörgést idéz patáik robaja. Port hord és fákat cibál a szél. A szemerkélést hamar zuhogás váltja fel, és az előzőnél mindig erősebb szélroham mér csapást a tájra; mintha a természet dühében sírna. Menekülne a világ fájdalmának veszett labirintusából, de folyton falba ütközik. A gyalázatot akarja letépni magáról, könnyeivel lemosni a vért. Ne késlekedj! Emberek és állatok, gyermekek és nők pusztulnak majd, míg sikolt a lelked, de te csak tisztíts meg, Fenséges Vihar!

Síri csend követ majd. De idővel béke. Nyugalom. Áhítat. Ámen.

ALKOSS | PÁLYÁZAT

ÍGY ÍRTOK TI

Kóródy Anikó Kategória: vers, I. helyezett

Kategória: vers, I. helyezett

Horváth melinda

Kétezer méter borotvaélen Ahogy az éles penge-borotván imbolyogva táncolok A valóságos lét mellett mesevilágba kárhozok Hisz ínycselkedve, hízelegve tűnnek elő képek A múltba nyúlók, s a jövendők között elenyészek. Gyengélkedő kezemmel lököm el a lécet A szakadékot határoló ingó-kőre lépek Ellököm a biztosat, hisz visszahúz a múlt S heges szívem újra a vad mélység fele húz.

A pillanat terhe most épp nem enyém, Siklik a lélek a víz peremén. A tiszta igézetek látszataként, Nézem a mélyben mint játszik a fény. Hűs tavak éke a hajnali dér, Felszabadít, ha a bőrödig ér. Csendre tanít meg a perc, s utolér, Mit látok a lényeg a szem tükörén. Hallgat a tó itt a bércek ölén. Várja, hogy fejtsem a titkait én. Gondolat súlya lebeg tetején. Érteni vágyom, így lészen enyém. A felszíni csend nem a látszati kép, de A néma tükör nem ezért menedék. A béke elér, ha felébred a cél, Hogy a mélybe merülve a tó te legyél.

Rámtelepedő merengés... Mi történt most hirtelen? Gyáva kezem, csont-bőr lábam botlik el e szirteken Régi nedű mézillata kecsegteti újra arcom Elbódulok s feleszmélek majd elesek e szikes parton. Könnycseppeim kis erekként, mint patakok, visszatérnek S máig füstölgő hamutálcán gyulladnak az eltelt évek Még nem égtek el bennem, még üldöznek szüntelen

Te és én

Egyre súlyosabb vétkek

A fény belehel, nap csók simogat,

rabja vagyok, bűntelen.

Bársonya rám borul, perzsel a nap.

Csak sétálok a borotván..

Karjaid közt, megadom magamat.

kezem mellett ott a korlát Meg se fogom, s kiszakítom azt vadul vízbe dobván Feladom a jelenem, a biztonságos létem Hogy mocskos múltam oázisa újra színre térjen.

Érzem a szíved a melled alatt. Lüktet a mélyben, a ritmusa vad. Testre simulva a hő hívogat. Legbelül érzem, hogy olvad a fagy. Biztos a lényed, a szó elakad, Csak a mozdulat él, melyben lelked a mag.

ROVATCÍM ÖTLET1 | ÖTLET2

takács anikó

a titokzatos bájital Kategória: mese, I. helyezett Egyszer régen, a Bölömbika-erdőségen túl, a Medvecukor-hegységtől keletre, a Pitypangos mező kis taposását követve, ahová még az Égigérő kastély legfelső tornyából sem lát el a szem, a Nevenincs királyságban élt egy nagyon önző, kiállhatatlan kiskirálylány. Ugyan még az egyszeregy is gondot okozott neki, ő kapva kapott minden alkalmon, amikor a szolgálókkal rútul bánhatott. Feddte is érte apja, a nagy Király, ám mit sem használt ez őnála, merészen visszafeleselt, nem érezte magát alább valónak senkinél. Nem tisztelte az udvar állatait, azok akárhányszor meglátták, fejvesztve inaltak előle. A mező összes virágát letépdeste, valamennyi élőlényt a maga kedvére rángatott. Egy kiscicája volt csak, amelyik megmaradt mellette, magam sem értem, miként. Ugyanis azt a cicát is egyfolytában húzta-vonta, nyúzta, virágokkal-masnikkal tűzte tele, mígnem szegénynek majdnem minden bundája kihullott. Ekkor megunta, eltaszította magától, de látva, hogy minden más állat menekül előle, visszafogadta kopasz foltoktól tarka kiskedvencét.

pillantás alatt mintha megváltozott volna a világ. Minden óriási lett. Ijedtében megpróbált a fejéhez kapni, akarom mondani, csak próbált volna. Ugyanis hamar észrevette, hogy nincsenek kezei, és lepillantva magára, rájött, hogy a bájital csigává változtatta őt. „Ó, magasságos egek! Miféle nyálkás, ronda teremtmény lett belőlem! Mégis miféle ocsmány tréfa ez, vajon ki űzhet belőlem ily galádul csúfot? No megálljon csak, elkapom a bitangot, megkeserüli még a napot, amikor ezt tette velem!”

Egy napon éppen macskájával szökdécselt a virágos réten, nem kímélve a legszebb hajtásokat sem, az ösvényt messziről elkerülve. Ámde a nagy szökdécselés közepette mi történt! A királyleány lábát megvágta egy csöpp kis rózsabokor tövise, melyre gondatlanul ráugrott. A kislány nagy sírás közepette elesett, rémülten nyúlt lábához, melyből a piros vér azonnal kiserkent. Nyafogva-szipogva áztatta könnyeivel, kedves kis négylábú barátját hiába szólongatta, hisz az már hetedhét határon túl szaladt, úgy megijedt a nagy ordítozástól, amit gazdája csapott. „Na szép, egyedül maradtam megint, a fájdalmammal, nem segít nekem senki sem! Ó, ez a fránya rózsa, ez is csak bánt engem. Hogy fogok én kinézni a bálban, ekkora sebbel a lábamon?”

Másnap hajnalra eljutott a tó széléig, ahol sok a tócsa, nedves a föld. Ott egy kissé jobban érezte magát, ám a gyomra korgott. Vadul gondolkozott, hogy vajon mit esznek a csigák. Beleharapott egy kövérkés fűszálba, aminek ugyan szörnyűséges íze volt, mégis undorodva elcsámcsogta az egészet, olyan éhes volt. Falatozás közben arra lett figyelmes, hogy egy idegen közelít feléje. Egy másik csiga! Ó, még csak ez kellett. Nem szeretne ő barátkozni! Így köszönt neki csigatársa:

Miközben ezeken morfondírozott magányos keserűségében, megpillantott egy pici üvegfiolát a fűben, maga mellett. A következő kis szöveget betűzte ki rajta: BÚBÁNAT ELLENI BÁJITAL. „Micsoda rejtélyes ital! Ez talán még a sebemet is meggyógyítja!” – gondolta boldogan. – „Ki másnak készülhetett ez, ha nem nekem? Biztosan egy jótevő tündér adta, aki meglátta a szenvedésem, és úgy döntött, segít rajtam. Talán majd küld más varázslatos tárgyakat is! Egy varázspálcát, amivel békává változtatnék minden ostoba szobalányt!” – Ezen a gondolaton kajánul nevetett, s felhajtotta gyorsan az üvegcse tartalmát.

- Miiiééért… - de hoppá! Nem tudta megkérdezni társát, miért beszél oly lassan, hisz rájött, ő maga sem tud gyorsabban szájalni. Nem tehetett mást, elfogadta ezt a csigalassú beszédet, mint általános csigaállapotot.

Eleinte nem érzett semmit. Csalódottá is vált, miféle átverés ez a bájital! Talán csak tiszta víz volt az egész! Ám ezután egy szem-

SZINAPSZIS // 2018. MÁJUS

Majd elindult, csigaéletét megkezdvén. Ügyetlenül csúszott előre, utált ilyen picinek és nyálkásnak lenni. Közben a szembejövő hangyácskák mind dolgos szép napot köszöntek neki. Ő dölyfösen menetelt tovább, egy kukk nélkül, még ha csigává is változott, akkor sem fog holmi hangyákkal szóba elegyedni. Szörnyű utazása volt egyébként is, a feje fölött valamiféle varjak visítoztak, mintha neki szólnának, gúnyos hangjuktól a hideg futkosott a testén, ijedtében olyan gyorsan mászott, ahogyan csak tudott.

- Eeesőőős szééép naaapooot, baaarááátooom! – ám mire ezt kimondta, mintha egy esztendő telt volna el. A királylány elhatározta, erre azért már felel.

- Miért legelészel fonnyadt fűszálakat? Amott a körtefa alatt temérdek sok mézédes körte vár, ott lakomázik mindenki. – szólott hozzá ismét legújabb ismerőse, az előzőhöz hasonló beszédirammal. A csigakirálylány szájában összefutott a nyál, ahogy a körtére gondolt. Némán követte legújabb ismerősét a fához, ami emberléptekben számolva nagyjából tíz kis tipegős lépés lett volna, ám csigaként egy kisebbfajta kirándulás volt.

ÖTLET1 | ÖTLET2

- Mondd, te csiga, minek jártál te a tópartnál, ha ott csak fon�nyadt fűszálak vannak? – szólalt meg végre ő is. - A seregélyek még tegnap szóltak, hogy egy csigaleány rossz irányba mászik, a tóhoz igyekszik, biztosan eltévesztette a körtelakoma felé vezető utat, és fittyet hány arra, hogy szólítgatják, lehet fél tőlük. Még akkor elindultam, hátha utolérlek. A királyleány elámult ettől a kedvességtől. A csiga egy fél napot mászott, csak hogy neki szóljon! Azok a furcsa madarak sem bántani akarták, csak szólni, hogy rosszfelé tart! Ezek az állatok tisztelik uralkodóikat, ő pedig akárhányat látott, mind messziről kikerülte, és ha bemerészkedett egy az udvarba, a szolgálóival tapostatta volna össze, ám azok nem engedelmeskedtek, hanem inkább tenyerükben vitték ki a kis csúszómászót a mezőre. Micsoda szerencse, hogy nem bántották őket! - Különös egy leány vagy te. – mondta neki új barátja. – Egyébként a nevem Málé. Hát a tied? - Én a Nevenincs királyság hatalmas királyának leánya vagyok! Hogy merészeled megkérdezni a nevemet?! – törtek ki a lányból az indulatok csigalassúsággal. Hát mégsem tudja ez a félnótás, hogy kicsoda ő! - Ha-ha-ha. – nevetett Málé. – Messziről érkezhettél mihozzánk, nálunk nincsenek efféle hosszú nevek. Eltelne egy fél nap, mire megszólítjuk egymást, gondolj csak bele! Ha-ha-ha. Tehetetlen dühvel sétált tovább, már esteledett mire megérkeztek a körtefához. Mindenki befejezte a lakmározást, és nyugodtan pihentek a fa odvában. Ám hagytak egy szép kövér gyümölcsöt kettejüknek. Jóízűen befalatoztak belőle, teli hassal úgy érezte a kisleány, hogy végre megnyugodott. Már azt sem bánta, hogy Málé nem tudta ki ő. Mégiscsak segített rajta! Nem sokkal később, a szürkülő fényben megpillantott egy alakot a távolban. Ismerős, szőrös állat volt ez, hegyes volt az orra, pici gomb a hegyén, fekete szemei izgatottan fürkészték őket. Ahogyan közeledett, a királylány egyre tisztábban látta, és felismerte, hogy ez nem szőrös állat, hanem egyenesen tüskés! Különös félelem fogta el, és amilyen gyorsan csak tudott, odaszólt Málénak. - Siessünk be az odúba! – azzal nekiiramodott, minden erejével. Ha nem éppen csigabőrben lett volna, bizony mondom, tajték-

ROVATCÍM

zott volna. Málé némán követte, bár nem értette miért kell úgy sietni. Hatalmas szerencséjükre az odú csak egy ujjnyira volt már tőlük, így ügyesen el tudtak menekülni üldözőjük elől, akiről már ki is találhattátok, hogy egy sün volt. Az odúba érve Málé nem győzött hálálkodni neki, amiért megmentette mindkettejüket. Tekintettel arra, hogy a hosszú nevet, amellyel bemutatkozott, Málé már rég elfelejtette, így átkeresztelte őt a Fürge névre. Így lett ő Fürge, a csiga, aki aznap jót mulatott a többi csiga társaságában. Ezután Fürgének, a Nevenincs királyság csigabőrbe bújtatott királylányának számtalan ehhez hasonló kalandban volt része. Hogy pontosan hányban, azt én megmondani nem tudom, ugyanis én ezt a történetet a nagyapámtól hallottam, aki az ő nagyapjától, aki az övétől, aki pedig egy vándorkomédiástól, aki valamely távoli országból jött. A történetben a bizonyos csupán annyi, hogy egyet-egyet pislantott, és rögvest új bőrben találta magát. Ha olykor el-eluralkodott rajta régi rossz természete, akkor mindig egy kisebb, szerencsétlenebb állattá változott, ám ha kedves volt és tisztelettel bánt a társaival, létrafokhoz hasonlóan, egyre feljebb jutott, minduntalan közelebb és közelebb a régi, kényelmes, királyi életéhez. Volt ő ezután Lusti, a hangya, Lomha, a gyík, Bátor, a nyúl, ő volt a királyság egyetlen szófukar cinegéje, a leghivalkodóbb őzikéje, legkevésbé talpraesett macskája, legokosabb libája, legtisztább malaca, legszeleburdibb baglya és még ki tudja, hányféle állat. Sőt, állítólag még almafa és rózsabokor is! Végezetül, amikor visszaváltozott királylánnyá, már nemcsak a rangja volt nemes, hanem a lelke is. Félt, hogy szülei vajon aggódtak-e érte, mialatt távol volt, ám azok mit sem sejtettek különös kalandjairól, ugyanis mikor kinyitotta a szemét, és régi önmaga volt, ott ült a mező közepén, vérző lábbal. Mosolygott a kis sebre, mosolygott a rózsára, szeretettel simította meg hűséges kiscicáját, aki éppen akkor oldalgott vissza gazdájához. Boldogan sétált haza a mező csapásán, csodálta a világ szépségét, a természet sokféleségét, már tudta, hogy ez nem mind őérte van, ő csupán aprócska része ennek a hatalmas királyságnak. Attól a naptól fogva soha többet nem bánt rútul senkivel, és semmivel. Idővel gyönyörű királynővé cseperedett, és azt mondják, soha olyan jóságos uralkodója nem volt azelőtt Nevenincs országnak. Pedig ha neve lett volna, vagy jóságosabb uralkodója, az én mesém is tovább tartott volna!

2018. MÁJUS // SZINAPSZIS

OROSZ EPIKA MAGYAR SZÍNPADON Háború és béke Lev Tolsztoj monumentális regénye több arisztokrata család történetét követi a napóleoni háborúk alatt. Rosztov gróf lánya, Natasa színt visz az egész regénybe: megfigyelhetjük szeleburdi, csupa élet kislányból fiatal nővé serdülését. Andrej herceg a háborúba menekül a megunt és megutált élete elől, kiábrándultságából végül a szerelem menti meg. Pierre Bezuhov gróf kétbalkezes fiatalember, aki megörökölt vagyona miatt válik az arisztokrata társaság elismert tagjává. Életének történetét követve megismerjük gondolatait: a háború elején még rajong Napóleonért, de később megismerve a háború borzalmait, megundorodik tőle, és elhatározza, hogy megöli. Ennek a három embernek és családjaiknak sorsa elválaszthatatlanul összefonódik. A darabot decemberben mutatták be a Vígszínház színpadán Alekszandr Bargman rendezésében. Az alapkoncepció szerint a történetet meghagyták a saját korában, csak az elbeszélés módjában fedezhető fel változás. A kosztümök korhűek: a színészek katona zubbonyban és empire stílusú ruhákban mondják el modernizált szövegüket. A színpadon meglehetősen kevés a díszlet: egy-két szék, egy paraván, függönyök; egyszer betolnak néhány falat; de ami van, az mind fekete vagy fehér, szimbolizálva a címben szereplő két fogalmat. A minimalista díszlet egyik legfontosabb és legújszerűbb része a Háború és béke felirat öles, világító betűi. Először a háttérben lógnak egy falon, majd ezeket felhasználva az épp a díszletet rendező színészek raknak ki rövid szavakat, amik jellemzik az adott jelenetet, vagy összevágnak az akkor zajló eseményekkel. Például amikor Andrej herceg

SZINAPSZIS // 2018. MÁJUS

SZERZŐ: TRIEBL ZSUZSANNA FOTÓ: DÖMÖLKY DÁNIEL, VÍGSZÍNHÁZ mámoros a szerelemtől, a BOR szócska betűi jelennek meg. Napóleon szinte végig fent van a színpadon – Pierre ellentmondásos gondolatainak megelevenedéseként. Ám amikor a háború eléri a mélypontját, akkor a valódi Napóleon érzéseit tolmácsolhatja a közönség felé dühös és elkeseredett kiáltásával, hogy „én ezt nem így terveztem”. Mindemellett betölti a komikus karakter szerepét is, de sajnos a valóban vicces és a kevésbé sikeres megszólalásainak aránya nem a legjobb. Mindamellett a darab gyengesége még, hogy nagyon gyorsan lerendezik a végét. Annak, aki nem ismeri előre a történetet, bizony több kérdése is maradhat a szereplők további sorsa felől. Egyáltalán nem ront az élményen, sőt hozzá is segít, ha bármelyik orosz darab megtekintése előtt tájékozódunk kicsit a történetről – de ami még fontosabb, a szereplők neveiről. Minden név hosszú, az orosz keresztnevek gyakran két névből állnak; ráadásul az összefüggéseket első hallásra borzasztó nehéz felfogni: valahogy mindenki valakinek a valakije.

ÖTLET1 | ÖTLET2

ROVATCÍM

A félkegyelmű Dosztojevszkij regényében Miskin herceg hosszas távollét után érkezik haza Oroszországba – Svájcban kezelték epilepszia miatt évekig, ezért ragadt rá a címben is szereplő kifejezés. Végletesen jó és megbocsátó ember – mindennek ellenére, vagy talán pont ezért nem is sikerül beilleszkednie az orosz társadalomba. Ő maga is kijelenti többször, hogy szívesebben van gyermekek társaságában, mint felnőttekében. Már érkezése napján belegabalyodik az intrikák hálójába. Jepancsin tábornok a vendéglátója lányát férjhez akarja adni, ám ezt csak úgy teheti meg, ha a férjjelölt kitartottját, Nasztaszja Filippovnát is férjhez adja előtte. Miskin herceg az utóbb említett hölgy arcképét meglátva első látásra beleszeret – ám hiába kéri meg a későbbiekben a kezét, Nasztaszja Filippovna visszautasítja, mondván, nem ront el egy ilyen „csecsemőt”. Nasztaszja Filippovna elárvulása után kétes körülmények között nőtt fel, és egy darabig saját nevelőapjával élt – ezért olyannyira megveti magát, hogy inkább Rogozsinnak, egy Miskinnél sokszorta alacsonyabb rendű férfinak dobja oda magát, mondván, ő ezt érdemli meg. Rogozsintól később többször is megszökik, és ekkor kezdődnek csak az igazi bonyodalmak. Itt sem beszélhetünk sok díszletről, a Pesti Színház színpadát festetlen, szürkére vakolt fal veszi körbe, egy magas cserépkályha áll az egyik sarokban, és előkerül egy-egy szék – ezen túl nincs más fent a színpadon, mint maguk a színészek. Ám mivel majdnem mindenki egyszerre van jelen, ezért a színes ruhák és a megfelelően kiválasztott fényhatások teljesen kitöltik azt. Már magáért az esztétikai élményért megéri esélyt adni a darabnak. Nem is beszélve a gondolati tartalmáról – olyan dolgok kerülnek említésre, mint például az ártatlanság, az őszinteség, a tisztaság,

a pénz szerepe az emberek jellemének kialakulásában, az öregedés és a halál. Egy szegény hivatalnok tizenhárom gyermekét játszva egy teljes óvodáscsoportnyi gyerek szaladgál időnként a színpadon, és Rogozsin második gyermekkorát élő öreg édesanyját is egy fekete ruhás kislány játssza. Nemcsak a szereplők viselkedése, hanem a ruházatuk is modern: Jepancsin tábornok lányai magyar tervezők dizájnerruháira emlékeztető bézs színű, plus size ruhákban vannak, míg az alacsonyabb néprétegből származó, nyomorgó férfiak különféle színes melegítőt viselnek tornacipővel, vagy rongyos szövetkabáttal. A női karakterek közül egyedül Nasztaszja Filippovna visel igazán színes, sötétebb ruhákat. A darab egy pontján azt a társasjátékot játsszák, ahol az arra vállalkozónak el kell mondania élete legnagyobb vétkét – a színészek játéka eddig is kifogástalan, de itt az őszinteség olyan mértékben nyilvánul meg (miután a közönség is meg lett fenyegetve, hogy ők maguk is részt vesznek a játékban), ami szavakkal egészen leírhatatlan. Nemcsak instrumentális zene kíséri a történéséket, hanem elhangzik egy-egy dal is – a Radiohead jól szól benne, a Creep hangulata és szövege illik a darabhoz, egyedül amiatt tűnik kissé indokolatlannak, mert az angol nyelv nem különösebben része sem a magyar, sem az orosz kultúrkörnek. Helyenként talán erőltetettnek tűnhet, ahogyan a színészek fennhangon bejelentik, mit tesz a szereplő, ahelyett, hogy megtennék, vagy azzal egy időben, hogy megteszik. Mindenesetre elmondható a darabról, hogy rendkívül okosan modernizált, szórakoztató; gondolkodtat és gyönyörködtet.

2018. MÁJUS // SZINAPSZIS

SZINAPSZIS // 2018. MÁJUS

MURAKAMI | REGÉNY

AJÁNLÓ

Hajótörés vízilabdázó fókák csapatában Napjaink Tokiója és egy rejtélyes, fallal körülvett város, ahol egyszarvúak legelésznek békésen – látszólag semmi nem kötné össze őket, ha nem Murakami Harukiról lenne szó. A világvége és a keményre főtt csodaország sodró lendületű, mesterien szőtt, vaskos regény, a japán sztáríró talán legnagyobb sikerű, legmurakamisabb munkája, amit nem elég egyszer elolvasni, minden egyes újraforgatásnál egyre több réteg tárul fel benne. Merüljünk alá a sötét, szennyvizes tokiói metróhálózatba, és fejtsünk álmokat a Világvégén! A modern japán próza legkiemelkedőbb alakja Murakami Haruki, neve gyakran felröppen a lehetséges Nobel várományosok között (a szerző aktuálpolitikai kiszúrása: a folyamatosan dagadó botrány az irodalmi Nobelbizottság körül kétségessé teszi, lesz-e egyáltalán jövőre díjazott), rajongói a könyvesboltok előtt éjszakáznak az új megjelenések előtt, és a mágikus realizmus hívó-szóra mindenkinek ő jut eszébe. Itthon, úgy vettem észre, az egyetemista korosztályban kevéssé ismert (pedig milyen jó is lenne éjszakába nyúlóan a regényeiről beszélgetni egy jóféle whisky mellett, csakúgy, ahogy teszik azt a karakterek is, habár a legváltozatosabb témákban kerültek ki Murakami tolla alól történetek, a whisky és a zene állandó), ezért is a Világvégét ajánlom, azzal a kicsit sem titkolt szándékkal, hogy újabb Murakami-fanokat toborozzak. A keményre főtt csodaország anonimitásba burkolózó főhőse numerátorként (információk titkosítását művelő matematikusok, akikbe az ehhez szükséges technikát a tudat rétegeit szó szerint megnyitó agyműtéttel juttatják be) tengeti egyhangú napjait, akár a modern japán társadalom kórtüneteként is felfogható: elvált, gyerektelen, passzív elszenvedője az eseményeknek, gyatra szexuális életét is szenvtelenül az olvasó elé tárja. Mígnem egy nap a Rendszer és a Gyár közötti információs háború kellős közepén nem találja magát, hogy aztán egy hatalmas vágással a hasában a Tokió alatti barlangrendszerben próbálja felkutatni a polihisztor professzort, aki mindebbe belerángatta. Egymás után következnek a hajmeresztő fordulatok, amit Murakami a rá jellemző módon ellensúlyoz: a leghétköznapibb történések utolsó részletig való bemutatása, legyen az egy rántotta elkészítése, vagy a rádióból hallható zene kielemzése, ebből áll össze az a csak rá jellemző hangulat, az

ismerősségből fakadó nyugalom, ami bármelyik oldalon elillanhat. Hősünk (antihősünk?) nem egyedül bolyong az alvilágban, segítségére siet a professzor dundi unokája, ami akár egy fordított Orfeusz történetre is emlékeztethet bennünket, ha már a címben beígért, Alice-i Csodaország helyett csak bűzős barlangokat kapunk. A páros fejezetek Világvégéjén mintha megállt volna az idő, csodaország eszeveszett tempóját pihenhetjük ki a csontig hatoló hidegben, miközben a lét, lélek és önazonosság fogalmait próbálja a régi álmok fejtésébe belefeledkezett, szintén névtelen narrátorunk definiálni. A tökéletesség illúzióját keltő, hatalmas fallal körülvett város lakói mind árnyék nélkül élnek – ami a lélek elvesztését jelenti. Itt nincs értelme az olyan szavaknak, mint szerelem, félelem, emlékek. Csak a főszereplőről frissen leválasztott árnyék tiltakozik, menekülési útvonalat keres, győzködi gazdáját, az érzelmek és emlékek nélküli élet sosem lehet tökéletes, mindössze üres. A belső térben és időben játszódó történetfél a lírai én alászállása a tudat mélyére – helyesebben a saját tudata mélyén levő, önmaga által teremtett belső világba, ami mintegy párhuzamosan futó program a „rendes” személyiségtől függetlenül. Itt nincsenek hangulatteremtő kikacsintások a világirodalom és a zenetörténet nagyjaira (ebben Murakami remekel, azért is kevésbé nyomasztó a Csodaország), vannak helyette unikornisok, akik az emberek egójának terhét cipelik, kemény tél, cél nélküli cselekvések. A regény páros és páratlan fejezetei látszólag egymásról mit sem sejtve robognak a végkifejlet felé, néha egyegy áthajlás visszaadja a hitünket, hogy az az őrületes hullámvasút, amire az író feltett bennünket, egyszer csak célba ér – és milyen célba! Hogy aztán megrendülten csukjuk be a könyvet, bámuljunk magunk elé, és a halhatatlanságról, a saját személyiségünk lényegéről töprengjünk – mitől vagyok én én? Hogy tölteném el a hátralévő óráimat, ha csak meghatározott idő állna a rendelkezésemre? A magyar olvasóközönség Erdős György sziporkázó fordításában veheti kezébe a könyvet, ami könnyed kikapcsolódás mellett/helyett a valódi irodalmi élményt adja: nemcsak magába szippant, hanem elgondolkodtat, és hozzátesz valami pluszt a mindennapjainkhoz – hogy mi véletlen se érezzük magunkat hajótöröttnek vízilabdázó fókák csapatában. SZERZŐ: LAKOSA ALINA

2018. MÁJUS // SZINAPSZIS

Fogorvosból filmrendező Herendi Gábor rendezővel beszélgettünk, egyetemi éveiről, legutóbbi filmes sikereiről: a Kincsemről és a Valami Amerika szériáról KÉSZÍTETTE: BÁNYAI BÁLINT ÉS CSŐRE JUDIT

Aki nem tudná, Herendi Gábor végzettségét tekintve fogorvos, 1984-ben kiváló eredménnyel diplomázott egyetemünk Fogorvostudományi Karán. Egy napsütéses szerda délutánon saját irodájában fogadott minket. Egy közvetlen, nyitott egyéniséget ismerhettünk meg személyében, oldott kellemes beszélgetésben volt részünk, melynek során kiderült az alma materhez való viszonya mellett karrierjének kezdeti szakasza, valamint jelenlegi munkásságainak néhány kulisszatitka. Hogyan választottad a Semmelweis Egyetemet és a fogorvosi kart? Igazából ez családi hagyomány volt, édesapám fogorvos, édesanyám fogtechnikus, bátyám is fogtechnikus. Én mindezek ellenére már kis korom óta filmrendező akartam lenni, viszont akkoriban a filmművészeti főiskolára (ma SZFE) csak másoddiplomásként lehetett jelentkezni, így nem volt kérdés, hogy első diplomának én is a fogorvosi pályát választom. 1984-ben, mire végeztem kitűnő tanulóként, az egyetem Fogpótlástani Klinikáján kaptam állást, s itt kezdtem egyetemi tanársegédként oktatni. Közben a főiskolára nem vettek fel, azonban a filmes szakma egyre jobban érdekelt, így az egyetemi munka mellett is foglalkoztam a filmezéssel, majd a rendszerváltást követően kinyíltak a lehetőségek! A reklámfilmpiacon tudtam kreativitásomat kamatoztatni, ahol a nyugati stílus mintájára mind forgatókönyv-írással, mind rendezéssel egyaránt

SZINAPSZIS // 2018. MÁJUS

tudtam foglalkozni. Végül 1991-ben hagytam ott a klinikát, akkorra tértem át teljesen a filmezésre, bár előtte szimultán csináltam a kettőt: a fogorvosi rendelőből rohantam mindig castingolni. Már az egyetemi évek alatt is foglalkoztál filmezéssel? Igen, a karon hagyomány volt, hogy minden évben a fogorvos-délutánra a harmadévesek készültek. Ilyenkor többek között vicces hangvételű szerepjátékok, valamint tanár-diák szerepcserék keretében oldottuk a hangulatot. Ezen alkalomból csináltam egy 30 perces kisfilmet „Mandibuli” címmel, mely nagy sikert aratott. Ennek hatására végül a további években is engem kértek meg a film elkészítéséhez, valamint amikor már tanárként dolgoztam, akkor is szívesen segítettem a hallgatóknak a film létrehozásában. Milyen élmény volt a Semmeweis Egyetemre járni? Életem egyik legszebb 5 éve volt, nem bántam meg, nagyon jó hangulatban telt, és sok buli volt. Jól éreztem magam, bár azért a vizsgaidőszak kemény volt. Tanáraim is mély benyomást tettek rám, például Lapis professzor vizsgáztatása, amikor egy metronóm kattanásnyi gondolkodási idő jutott a tétel megválaszolására; vagy amikor az orálbiológiai tanszéken kutattam, Zelles Tivadar nyitott egyénisége kifejezetten inspiráló volt számomra. Donáth professzor is örök pozitív emlékként marad meg bennem. Ma már nem igazán tartom a kapcsolatot az egyetemmel, de az akkori évfolyamtársaimmal még mindig jóban vagyok.

Hogyan sajátítottad el a rendezői szakmát? Végül nem vettek fel a filmművészetire, így a reklámszakma irányából közelítettem meg a rendezést. A rendszerváltás utáni időszak kiterjesztette a lehetőségeket, volt bennem kurázsi és 10 évig csak ezzel foglalkoztam. Szerencsémre akkoriban ez egy külön műfaj volt, elkülönült a játékfilmtől, nem voltak reklámfilm-rendezők, azonban az igény megvolt rájuk, így bátran nekivágtam. Igyekeztünk behozni a nyugati vonalat a reklámfilmiparba. Kezdetben csak forgatókönyveket írtam a kisfilmekhez, majd ezeket magam rendezhettem kész filmmé. Úgy gondolom, a két munka összefügg, főleg a magyar filmgyártásban – szó, ami szó: kreatívnak kell lenni! Ezt a profilomat (reklámfilm-rendezés) mind a mai napig aktívan csinálom, számomra nagyon hálás műfaj, mert szakmailag jól támogatott, gyors munka, a legjobb technikával pár nap alatt kész filmet tudunk csinálni - egyszerűbb, mint a játékfilmek készítése.

KINCSEM

Ezzel a filmmel egy igazán nagy volumenű, produkciót hoztál létre, mennyire jelentett ez kihívást? Hát nagyon… Eddig ez volt a legnehezebb és leghosszabb filmem - 75 napon át forgattuk, míg egy átlag film 30 nap forgatással jár. Ezt megkövetelte a korhűség és a megfelelő díszletek (lóverseny tribünök, korabeli jelenetek) rögzítése, azonban a legnagyobb nehézséget a CGI (Computer-Generated Imagery), tehát a digitális utómunka jelen-

tette. A filmkészítés fő részét az utómunka vitte el, így lett az egyéves munkából másfél éves. Ennek egyik tényezője, hogy a magyar filmgyártás nem volt felkészülve ekkora volumenű digitális nyersanyagra: amit Amerikában 150 ember végez, azt itthon 15-en csinálták. 2015-ben forgattuk, majd 2017-ben került a mozikba. Csak hogy néhány példát mondjak: a körülbelül 4 versenyhelyszín igazából csak 2 volt, s a tribünök teljes díszítése és nagy mérete mind utólagos munka gyümölcse (eredetileg egy negyedakkora lelátót építettünk). Valamint a Bazilika korhűsége is CGI technika volt: bár a felvétel a mai helyszínen történt, a jelenkori részleteket le kellett szedni, s a korhűeket felhelyezni. A lovasjeleneteket viszont minden esetben élő állattal forgattuk. Honnan jött az ötlet, hogy történelmifilmet rendezz? Eredetileg produceri ötlet volt, hogy Kincsem érdekes életét vigyük filmre, melyről utólag kiderült, hogy annyira nem érdekfeszítő. Ezért kellett változatossá tenni a történetet, s megfűszerezni a kiegyezéskori történelmi háttérrel, s az ennek hátterében álló magyarságtudattal. A komolyabb történelmi vonalat viszont szerettem volna kompenzálni, ezért is vittem bele egy kis humort. A filmalap kutatásai szerint a mai fiataloknak csak nagyon kis hányada ismeri Kincsem legendáját, ez is volt a film megvalósításának célja: ismertessük meg a fiatalokkal a csodaló legendáját! Ennek érdekében szerettem volna egy kis fiatalos stílust belecsempészni a történetbe. Nem mondanám, hogy ez tisztán saját ötlet volt,

hiszen több filmben is láthattuk már ezt a bevett technikát (pl. Nike logó a Lovagregényben, vagy Converse cipő a Marie Antoinette-ben)…

VALAMI AMERIKA

A Valami Amerika „trilógia” egy igazi hungarikum sorozattá vált; mi volt a film elkészítéséhez az inspiráció? Az első rész kifejezetten az én életem története – Tamás, aki egy reklámfilm-rendező, az rólam szólt –, emiatt személyes hangvételű volt. A sikere számomra meglepő volt. A folyatásra azért kellett 7 évet várni, hogy megérjen bennem a forgatókönyv anyaga, ebben már Divinyi Réka is segédkezett. Bevallom, féltem a folytatástól, s az, hogy talán a második rész nagyobb sikert hozott, mint az első, igazi öröm volt. Ezek után a harmadik rész már kifejezetten a közönség és a színészek elvárásának nyomására született meg, ezért is kellett rá olyan sokat várni. Több irat is készült, s végül körülbelül a 10. verzióra mondtuk azt, hogy ezt már le lehet forgatni. Itt is újat akartunk hozni, némileg függetlenül az előző rész végétől, a trendeknek megfelelően inkább az akció-vígjáték felé mozdultunk el. Mi volt a koncepció azzal, hogy a sorozat fejlődése során egyre szélesebb a színészi spektrum? Ez abszolút akaratlagos volt, tudtuk, hogy többet kell nyújtanunk: a 2. részben megjelentek Baláék, akik nagy sikert arattak, így a 3. részben Toniék személyével próbáltunk meg új karaktereket bevezetni a történetbe.

A növekvő szereplőgárda viszont azzal jár, hogy kevesebb idő marad a karakterek „kibontására”, bemutatására. Az első részben könnyebb dolgunk volt ezzel. A második részben új szereplőként megjelent például Tompos Kátya, akinek a zenei tehetségén én ájultam el! Elképesztő, hogy énekel a csaj, élmény volt ilyen tehetséggel együtt dolgozni. A színészek kiválasztásakor sem kellett aggódni - szerencsére mivel sok tévés filmben is dolgoztam, tapasztaltan tudtam castingolni, és ismerős színészekkel dolgozhattam együtt. Milyen volt az amerikai helyszíneken forgatni? Elképesztő élmény volt, például New York utcáin és a Time Square-en forgatni. A helyi járókelők hozzá vannak szokva a forgatásokhoz, ami nagy könnyebbség volt. Itthon minden olyan embertől, aki megjelenik a filmben, külön engedélyt kell kérni – Amerikában viszont más a helyzet: statiszták helyett a háttérben egyszerű járókelők vannak, mindenki hozzá van szokva a forgatásokhoz, nem is nagyon zavartatták magukat, mikor látták a csapatunkat. Magát a forgatást egy kis céggel szerveztük le, akkor erre volt pénzünk, de így nem volt drágább, mint itthon forgatni. A kis cég viszont több macerával járt, adódtak váratlan helyzetek – azért szerencsére mindent sikerült helyben megoldani. Mit üzennél az Egyetem hallgatóinak, vagy milyen tanácsot adnál nekik a jövőre nézve? Azt mondanám, ne féljenek megélni az álmaikat, ha valamit szeretnének megvalósítani az életben, csak kezdjenek neki. Én így voltam annak idején a filmezéssel is, de azért a fogorvoslás mind a mai napig nagyon közel áll a szívemhez.

2018. MÁJUS // SZINAPSZIS

Fekete lyukak és egyéb sötét ügyek Sajnálattal olvastam, hogy elhunyt Magyari Béla, kiképzett űrhajós. Akit Farkas Bertalannal, az első űrbéli magyarral együtt képezték ki Oroszországban. Ugyan nem jutott el az űrbe, de sok előadást tartott a témában. Egy csillagász táborban ismerhettem meg őt és családját még néhány évvel ezelőtt. Ezúton őszinte részvétemet szeretném nyilvánítani. A fekete lyukakat több oldalról is meg lehet közelíteni (akár szó szerint). A fekete lyuk a téridő olyan tartománya, ahonnan az erős gravitáció miatt semmi, még az elektromágneses sugárzás (fény) sem tud távozni. Úgy is mondhatjuk, hogy olyan égitest, amelynél a felszínre vonatkoztatott szökési sebesség eléri, vagy meghaladja a fénysebesség értékét. És ha ez nem elég, a poén kedvéért nem is égitest van a közepén, hanem „szingularitás”. Jellemezni őket a tömegük, töltésük, perdületük alapján tudjuk. Ez nem sok, ezért elnevezték kopaszsági elvnek: nem tudjuk megítélni belső tulajdonságait, csupán külső vonásai alapján ítélkezhetünk felette. Aztán kiderül, hogy belül is csak sötétség lapul. A fekete lyuk egyfajta szemetes a világűrben. Főként matematikai. Létezésüket Einstein relativitáselmélete támasztotta alá, amíg meg nem figyelték őket. Erre mindenki bólogasson, mintha marhára értene hozzá… Ez nem az E=mc² tömegenergia ekvivalencia egyenlet, amit vászontáskákra, pólókra és bögrékre nyomtatnak, majd minden jött-ment egyetemista kezében megtalálod, mintha valaha szüksége lenne rá. Mármint az egyenletre, a póló jól jön. Persze köze van hozzá, de sokkal többről van itt szó. Mivel mi valószínűleg az életben nem fogjuk hasznát venni magas szintű fizikai hozzáértésünknek, ezért hozzuk egy szintre az alapokat, amiket már mindenki ért és tud, és annyi köze van a csillagászathoz, mint körülbelül a szülészetnek. Réges-régen egy boszorkányüldözésekkel terhelt időszakban

SZINAPSZIS // 2018. MÁJUS

egy pofátlan gazember, Galilei, azt merte állítani, hogy a Nap körül kering a Föld. Az ő elmélete: az egymáshoz képest egyenletesen mozgó megfigyelők számára a mechanika törvényei azonosak. Azaz ha te egy gyorsan haladó vonatban leejtesz egy kavicsot, az ugyanúgy le fog esni, mintha a vonat állna. És én ezt végignézem, és azon gondolkodom, hogy miért van nálad kavics egy vonaton. A lényeg, hogy ugyanazt látom, amit te: leesett a kő. Pár száz évvel később megmérik a fény sebességét (1879 Michelson és Morley). Ne kérdezd hogyan, véletlenül. Na most, Galilei elmélete alapján: ha a fentebb említett kavicsot nem leejtenéd, hanem felém dobnád a vonat sebességvektorának irányával megegyezően, akkor azt egy külső szemlélő (aki beles messziről a vonatba) úgy írná le, hogy a kavics a vonat sebességével plusz a hozzáadott lendülettel együtt csapódott, mondjuk a mellkasomba. Mert az arcom túl szép ehhez. A mellkasom is. Új kísérlet: én doblak meg a kaviccsal. Így már jobban tetszik. Lényeg, hogy a kavics (meg mi) felvesszük a vonat sebességét, hirtelen fékezéskor pedig elveszítjük azt. Most, hogy fáj a kavics nyoma, te visszatámadsz mondjuk valami menő villámmal. A villám sebességéhez hozzáadódik a vonat sebessége, tehát nagyon rosszul járok. Galilei szerint. Viszont a valóság az, hogy a fény sebességéhez nem tudsz „hozzáadni” – a fény/villám minden irányban ugyanannyi. Nem lesz gyorsabb vagy lassabb attól függően, hogy a vonat áll vagy mozog. Galilei elméletét így a mérések megcáfolták, mert a fény sebessége konstans (persze sok minden másban igaza

RANDALL MUNROE, XKCD.COM

volt, senki ne jöjjön ide a lapos-föld meg geocentrikus világképelmélettel, mert nyakonvágom). Időrendben folytatva eljutunk Einsteinig, aki először a speciális relativitáselméletet írta le, amiben csinosan kiemeli, hogy a fény sebessége állandó, a többiben meg Galileinek volt igaza. Ez viszont a klasszikus fizikai elméletek hívőit nagyon-nagyon lelombozta. Olyan képleteik voltak addig, amiben nem kellett a fénnyel számolni, mindent át kellett írni. Borzasztó. Meglepődhettek, mint amikor egy nő 1890-ben azt állítja, hogy nem hisztériás, egyszerűen csak unja, hogy nem veszik komolyan. Mindenki tévedhet. És beismerni utólag, hogy hopsz, talán kényszer-hiszterektómia helyett egyszerűen választójogot és továbbtanulást kellett volna biztosítani… nehéz. A tudomány fejlődött, ismét Albert egyik elméletével bővült a paletta. Erre azért volt szükség, mert ájulásig izgultak, hogy akkor most mi van, ha a fénysebesség állandó, akkor semmi más nem az? Csak a szemlélőtől függ? Vagy csak a kísérletezőtől? Tehát a tér… és idő… relatív. Láttad, mit csináltam, jól kifejtettem. És bang, általános relativitás elmélet. Megszületett (1915). Nyugi emberek, 10 év késéssel, de itt a válasz minden kérdésedre. Szóval az ekvivalenciaelv: E=mc² (E az energia, c a fénysebesség és m a (mozgó) test tömege). Ez az egyenlet maga az általános relativitáselmélet matematikai összefoglalása. Körítés: szabadesésben lévő laborban végzett nongravitacionális kísérlet kimenetele független a labor sebességétől vagy helyzetétől. Azaz ha Föld körüli pályán (ami állandó szabadesésnek felel meg) megint csak kavicsokat dobálunk,

vagy bowlinggolyót, onnantól kezdve nem fog annyira fájni (mert nincs gravitációs gyorsulása). Ráadásul nevetséges módon a dobásiránnyal ellentétesen lebegünk, mert ugye lendületmegmaradás. Ez olyan hétköznapi dologban is megnyilvánul, mint a liftezés: ha felfele mész, szinte „nyom”, ha lefele, akkor könnyebbnek érzed magad. A „húzás” egyenlő az ellentétes irányú gyorsulással. Vagyis a gravitáció hatással van a térre és az időre. Égitestek esetében minél nagyobb tömeg, annál nagyobb (gravitációs) erő. A fekete lyukaknak annyi erejük van, hogy maguk alá terelik a teret és az időt. A gravitáció klasszikus értelmezése ezzel megszűnt, Einstein a gravitációt ezzel az elmélettel a világűrben lévő legnagyobb erővé emelte. Hogy mire jó nekünk mindezt tudni? Fogalmam sincs. Hátha jól jön egyszer. Meg feláll a hátamon a szőr, amikor valaki arra mondja, hogy az idő úgy relatív, hogy ha unatkozik, lassan telik az idő, ha szórakozik, akkor gyorsan. Akkor telik gyorsabban az idő, ha csillag- vagy Föld körüli pályán vagy (ezt lemérték, két adott esemény között több idő telt el a Földi megfigyelők órája alapján, mint az űrben), ez a gravitációs időeltolódás. A gravitációs lencse pedig a tér elhajlítása nagy tömegű objektumok által, mely a közelében egyenes vonalban haladó fény terjedését is meggörbíti, így lencseként működik. Ez utóbbi kettő megfigyelés így alátámasztotta Einstein elméletét. Most, hogy kellően elfáradtunk a nagy kavicsdobálásban, tanuljunk valami olyat, amit meg is fognak kérdezni vizsgán: Semmelweis élete és munkássága. SZERZŐ: ZAJKÁS PETRA

2018. MÁJUS // SZINAPSZIS

skicc

Kulisszák mögött...

Vissza a jövőbe...

SZINAPSZIS // 2018. MÁJUS

KÉSZÍTETTE: RESZKETŐ RÓBERT