Távolodó világaink – A cigány-magyar együttélés változatai I.

Cigány Néprajzi Tanulmányok Studies in Roma (Gypsy) Ethnography

TÁVOLODÓ VILÁGAINK

A sorozatot Barna Gábor alapította

A CIGÁNY– MAGYAR EGYÜTTÉLÉS VÁLTOZATAI

OUR DIVERGING WORLDS

CIGÁNY NÉPRAJZI TANULMÁNYOK 16.

1. BARNA Gábor – BÓDI Zsuzsanna (Szerk.): Cigány népi kultúra a Kárpát-medencében a 18–19. században. Gypsy Folk Culture in the Karpathian Basin in the 18th–19th Centuries. Magyar Néprajzi Társaság: Budapest, 1993. 272 p., ill. Bibl. a cikkek végén. Összefogl. cigány és angol ny.

2. BÓDI Zsuzsanna (Szerk.): Az I. Nemzetközi Cigány Néprajzi, Történeti, Nyelvészeti és Kuturális Konferencia el adásai. Readings of the 1st International Conference on Gypsy Ethnography, History, Linguistics and Culture. Magyar Néprajzi Társaság: Budapest, 1994. 220 p., ill. Bibl. a cikkek végén.

Magyar, angol és német ny. Összefogl. cigány ny.

3. BALÁZS Gusztáv: A nagyecsedi oláh cigányok tánchagyománya. The Dance Tradition of Vlach Gypsies in Nagyecsed. Magyar Néprajzi Társaság: Budapest, 1995. 144 p., ill., kotta, táncleírás. Bibl. pp.

130–132. Magyar, angol és cigány nyelven.

4–5. ZSUPOS Zoltán: Az erdélyi sátoros taxás és fiskális aranymosó cigányok a 18. században.

Nomadic Tax-paying and Gold-washing Gypsies in Transylvania in the 18th Century. Magyar Néprajzi Társaság: Budapest, 1996. 460 p., ill. Bibl. pp. 27–28. Magyar és angol nyelven.

6. BÓDI Zsuzsanna (Szerk.): Tanulmányok a magyarországi beás cigányokról. Studies about Boyash Gypsies in Hungary. Magyar Néprajzi Társaság: Budapest, 1997. 210 p., ill. Bibl. a cikkek végén. Magyar és angol nyelven.

7. BÓDI Zsuzsanna (Szerk.): Tanulmányok a magyarországi cigányok vizuális kultúrájáról. Studies about the Visual Culture of Hungarian Gypsies. Magyar Néprajzi Társaság: Budapest, 1998. 122 p., ill. Bibl. a cikkek végén. Magyar, német és angol nyelven.

8. BÓDI Zsuzsanna (Szerk.): Tanulmányok Herrmann Antal emlékére. Studies in Memory of Antal Herrmann. Magyar Néprajzi Társaság: Budapest, 1999. 136 p., ill. Bibl. a cikkek végén. Magyar és angol nyelven.

9. BÓDI Zsuzsanna (Szerk.): Soha többé... Nikana majbuter... Never again... Visszaemlékezések a holokausztra. Seripe p-o holokaust. Recollections of the Holocaust. Magyar Néprajzi Társaság: Budapest, 2000. 140 p. Magyar, cigány és angol nyelven.

10. BÓDI Zsuzsanna (Szerk.): Cigány néprajzi kutatások Közép- és Kelet-Európában. Gypsy Ethnographical Researches in Central and Eastern Europe. Magyar Néprajzi Társaság: Budapest, 2001. 242 p. Magyar és angol nyelven.

11. BÓDI Zsuzsanna (Szerk.): Tanulmányok a magyarországi cigányzenér l. Studies on Gypsy Music in Hungary. Magyar Néprajzi Társaság: Budapest, 2002. 141 p., ill. Összefogl. angol ny.

12. BÓDI Zsuzsanna (Szerk.): Egyén és közösség. Individual and Community. Magyar Néprajzi Társaság: Budapest, 2003. 141 p. Magyar és angol ny.

13. BÓDI Zsuzsanna (Szerk.): Romanothan. Magyar Néprajzi Társaság: Budapest, 2004. 153 p., ill., kotta.

Magyar és angol ny.

14. BÓDI Zsuzsanna: A magyarországi cigányság. Gypsies in Hungary. Magyar Néprajzi Társaság: Budapest, 2006.

15. DEÁKY Zita – NAGY Pál (Szerk.): A cigány kultúra történeti és néprajzi kutatása a Kárpámedencében. Magyar Néprajzi Társaság – Szent István Egyetem: Budapest – Gödöll , 2010.

VARIATIONS OF GYPSY AND NON-GYPSY COEXISTENCE

Megrendelhet / Available at Magyar Néprajzi Társaság Hungarian Ethnographical Society Ungarische Ethnographische Gesellschaft 1055 Budapest, Kossuth tér 12.

(36 1) 269-1272 e-mail: mnt@neprajz.hu

CIGÁNY NÉPRAJZI TANULMÁNYOK 16.

STUDIES IN ROMA (GYPSY) ETHNOGPAPHY 16.

2013

CIGÁNY NÉPRAJZI TANULMÁNYOK 16.

STUDIES IN ROMA (GYPSY) ETHNOGPAPHY 16.

A MAGYARORSZÁGI NEMZETISÉGEK NÉPRAJZA ETHNOGRAPHY OF THE NATIONAL MINORITIES OF HUNGARY 2013

TÁVOLODÓ VILÁGAINK A „CIGÁNY–MAGYAR EGYÜTTÉLÉS” VÁLTOZATAI OUR DIVERGING WORLDS VARIATIONS OF GYPSY AND NON-GYPSY COEXISTENCE

Szerkeszt Szuhay Péter

Magyar Néprajzi Társaság Budapest, 2013

A Magyar Néprajzi Társaság kiadványa A kiadvány megjelenését támogatta

az Emberi Er forrás Támogatáskezel útján Korrektor Fülöp Ágnes Képszerkeszt Kerék Eszter Fordító Héjj Rita A borítón Az újpesti Brunovszky nagyvendégl társasága: cigányzenészek köztisztvisel kkel, az 1940-es évek elején.

(Molnár István Gábor gy jtése)

© Magyar Néprajzi Társaság 2013 ISSN 0324-3001 ISSN 1217-8853 Felel s kiadó Bodó Sándor Készült 31,5 (B/5) ív terjedelemben, 400 példányban Nyomdai munkálatok: F&F Print Line Kft. 2013 Pomáz, Mogyoró u. 32.

Felel s vezet : Jónásné Forgács Mária

Tartalomjegyzék Contents Oldal Page Szuhay Péter: Bevezet a Távolodó világaink – a „cigány-magyar együttélés” változatai tanulmánykötet elé ......................................................................................................9 Introduction. Presentation of the volume of essays and studies.

Binder Mátyás: A „cigány–magyar” együttélés változatai a magyar történetírásban..............15 Variations of Gypsy and non-Gypsy coexistence in Hungarian historiography. Summary. ...................................................................................................481 Molnár István Gábor: A régi Újpest cigányai. Az újpesti cigányság története .......................27 Gypsies of old Újpest. The history of the Gypsies living in Újpest.

Summary. ...............................................................................................................481 Kovai Cecília: Azok a „boldog békeid k”. A „magyarság” mint ideál, a cigányság mint analógia .........................................................................................41 Those “happy times of peace”. The “Hungarian” identity as an ideal, the Gypsies as an analogue. Summary. ....................................................................482 Lengyel Gabriella: A cigány-magyar együttélésr l. Tiszavasvári jegyzetek .........................57 On Gypsy-Hungarian coexistence. Notes from Tiszavasvári.

Summary. ................................................................................................................482 Bakó Boglárka: „Hogyha egyszer pénzed van, van mindened, ha nincs pénzed, semmid sincs”. Segélyosztás egy kelderas közösségben................................81 “Once you have money, you have everything, if you don’t have money, you don’t have anything.” Distribution of aids in a Kelderas community. Summary..............................................................................................483 Kotics József: Határeltolódások. Újonnan keletkez törésvonalak a cigány–magyar együttélésben: a csernelyi példa...............................................................................101 Shifting borders. Newly created breaklines in Gypsy-Hungarian coexistence: The example of Csernely. Summary. .......................................................................483 Feldmár Nóra: Szociális innovációval a mélyszegénység ellen ...........................................120 Sustainable solutions against segregation. Summary. ...............................................484 Lukács György: „Mert enélkül itt elhitték volna, hogy nincs semmi.”

Munkaer piaci programok Dombosfalván...............................................................129 “Because without this, they would have believed that there is nothing.”

Labour market programs in Dombosfalva. Summary. ..............................................485 Máté Mihály: Házalókeresked cigányok. Colárik a Dél-Dunántúlon .................................157 Peddler Gypsies: Colari in Southern Transdanubia. Summary..................................486

Lator Anna: „Akik szívb l és rendesen csinálják” ...............................................................179 “Those who do it well and from the heart”. Summary..............................................486 Durst Judit: „Az a biztos, ami a zsebbe’ van”. Feljegyzések a borsodi roma keresked i szellemr l .....................................................................................189 “Certain is what is in your pocket”. Notes on the merchant spirit of the Roma living in Borsod. Summary. .................................................................487 Szivák Fruzsina: A Romani Platni projekt. Gasztronómia a Dzsumbujban..........................207 The Romani Platni project. Gastronomy in the 9th district of Budapest.

Summary .................................................................................................................487 Szentesi Balázs: Konfliktusok és alkuk. Cigánygyerekek és magyar nevel k interkulturális diskurzusa egy oktatóprogram foglalkozásain ...................................231 Conflicts and deals. The intercultural discourse of Gypsy children and Hungarian teachers during the sessions of an education programme.

Summary. ...............................................................................................................488 Pálos Dóra: Ráközelítés. Roma etnikai identitás és a stigmával való megküzdés, két életút tapasztalatain keresztül.............................................................................249 Zooming in. Roma ethnic identity and the development of fighting the stigma, through the experiences of two life stories. Summary.............................488 Pasqualetti Ilona: Szalmaszálak. Ötven év a Balogh család történetéb l..............................265 Straw. Fifty years from the history of the Balogh family. Summary. ........................489 Ludescher Gabriella: Betekintés egy nyírségi cigány közösség életébe ...............................301 Insight into the life of a Gypsy community in the Nyírség. Summary.......................489 rszigethy Erzsébet: „Kum jésty, Bogádmindszent?” Iskolapéldák egy észak-ormánsági körjegyz ségb l ...........................................................................313 “Kum jésty, Bogádmindszent?” Classic examples from a district notary in Northern Ormánság. Summary.............................................................................490 Márta n vér: Feljegyzések és meditációk az arlói misszióról, ............................................341 avagy az „igazi boldogság ma” Notes and meditations on the mission in Arló, or “true happiness today”.

Summary. ................................................................................................................490 Fleck Gábor – Orsós János: Játék a terekkel. A sajókazai végtelenített játszmákról .............365 Playing with urban areas. On the endless games in Sajókaza. Summary. ..................491 Feischmidt Margit – Szombati Kristóf: Ahol a kölcsönös félelem igazgat.

Etnográfiai esszé .....................................................................................................377 Where mutual fear administers. An ethnographic essay. Summary...........................492 Nagy Pál: Cigány–magyar együttélés és az „érpataki modell”.............................................389 Gypsy-Hungarian coexistence and the “Model of Érpatak”. Summary. ....................492

Ambrus Judit: Tatárszentgyörgy után. M vészeti kísérlet az együttélésért...........................425 After Tatárszentgyörgy. Artistic experiment for coexistence. Summary. ...................493 K szegi Edit: Cigányképem fejl déstörténete. Szubjektív napló .........................................435 The development of my notion on Gypsies. Subjective diary. Summary...................493 Irodalomjegyzék – egyesített bibliográfia ...........................................................................463 Bibliography (combined bibliography) Képek jegyzéke ..................................................................................................................481 Index of photos Rezümék. A tanulmányok angol nyelv összefoglalói Résumé. The English summaries of the studies........................................................483 Szerz k ..............................................................................................................................497 Authors

Szuhay Péter:

Bevezet : a Távolodó világaink – a „cigány-magyar együttélés” változatai – tanulmánykötet elé A Cigány Néprajzi Tanulmányok 15. kötetének a megjelenése után, amely a korábbi kötetek szerkeszt je, Bódi Zsuzsanna emlékezetére szervezett konferencia anyagát f zte egybe, felkérést kaptam a Néprajzi Társaság Nemzetiségi Szakosztályától, hogy szerkeszteném-e a következ kötetet. Rövid gondolkodás után azt válaszoltam, hogy ha lehet a következ egy tematikus kötet, akkor örömmel. Arra gondoltam, hogy a számomra legfontosabb kérdéssel, az elmúlt fél évszázad magyarországi társadalomtörténetében a cigányok és nem cigányok, vagy másként a cigányok (romák) és a magyarok („parasztok”/gádzsók) együttélésének történetével és „természetrajzával” foglalkozzunk. Már b egy évtizeddel ezel tt, a 2000-es évek elején fiatal antropológusok és szociológusok konfliktuskutató m hely keretében elemezték a szemük el tt zajló etnikai összeütközéseket, illetve keresték azokat az együtt él közösségeket, amelyek a békességet, az egymás iránti megértést és az együttm ködést példázták.

Talán nem szükséges hosszan indokolni, hogy mai társadalmunkban mennyire fontos szembenéznünk az együttélés pozitív és negatív, egyedi és konkrét történeteivel, amelyek természetszer en modellálhatók, más közösségekre is kiterjeszthet k. A két háború között els sorban a dologtalannak min sített vándorló cigányok jelentettek igazgatási (f leg rend rségi és csend rségi) problémát, s csak kevésbé a nagyon szegény körülmények között, de letelepedetten él k. A háború utolsó éveiben mégis szinte minden cigányra kiterjed en érvényesült a népirtás fenyegetése. A népi demokráciák vezet pártjai – éppen a fasizmus gyakorlatával szemben –, kezdetben a cigányokat felemel , beilleszt gesztusokat tettek, amelyek azonban nem találkoztak mindig az alsóbb szintek tényleges elfogadásával. A többségre tekint középszint pedig legszívesebben elszabotálta a rendelkezések, határozatok végrehajtását. Általános érvény en abból indulhatunk ki, hogy a romák jelent s részének a szocialista modernizáció id szakában a többségi életvezetési modellhez való alkalmazkodása jobbára sikeres volt, a foglalkoztatási és lakáskörülményeikben, a mindennapi tevékenységükben integrálódtak a „többségi társadalomhoz”. A cigányok és a helyi magyarok viszonyának alakulásában nem az etnikai, hanem a társadalmi dimenzió vált meghatározóvá. Az elmúlt évtizedek tapasztalatai azt mutatják, hogy a többségi magyar oldal részér l egyre inkább kialakul egy modelljelleg magatartásforma a cigányokkal szemben, amelynek jellemz jévé válik a távolságteremtés, távolságtartás és esetenként a kirekesztés.

Az államszocializmus évei alatt, ha a nemzeti rend rségek m ködtettek is ún. „cigányvonalat”, használták a cigányb nözés kategóriáját, a közbeszéd kerülte a stigmatizáló kategóriákat és nem voltak tömeges cigányellenes megmozdulások. A rendszerváltásokat követ en azonban elszabadulnak az indulatok. A kormányok nem tudták kezelni az egyre jelent sebb munkanélküliséget, az elszegényedést, a mind inkább er söd társadalmi és térbeli szegregációt, azokat a konfliktusokat, amelyek a szegény cigányok és a még alsó-középosztályi nem cigányok („parasztok”) között keletkeznek. El bb csak a közbeszéd durvult, majd a pillanatnyi konfliktusokból kirobbanó spontán támadások váltak gyakorivá, mára rendszerszer vé.

Polgárjogot nyer a széls jobboldali nyilvános beszédben a cigányozás, de általában a bels beszédben a megvetés, s immár pártállástól függetlenül is egyre többen és egyre jobban stigmatizálták, mi több: kriminalizálták a cigányokat. A cigány kiteljesítette a b nöz , a lusta, a dologtalan, az él sköd , a megélhetésb l gyereket szül , de még a gyerekében is kárt tev „ork” alakját. Ennek a beszédmódnak lettek aztán akcionista képvisel i, félkatonai szervetek tagjai, akik a „tunya rendfenntartók” és a „lankadó igazságszolgáltatás” szerepét átvéve igyekeznek rendfenntartani és igazságot osztani.

10

Szuhay Péter

A rendszerváltás környékén szinte minden országban gyengült az államhatalom hatékonysága, az állam kevesebb figyelmet fordított az általa közvetlenül nem érzékelhet ügyekre, s így azt is csak kés n kezdte érzékelni, hogy nemcsak a környezetvéd s a társadalomtól leszakadt csoportokat segít civil mozgalmak, hanem az egyes társadalmi csoportok frusztrációját levezetni képes, kisebbségellenes, széls séges mozgalmak is meger södtek. Egyre több etnikai színezet helyi konfliktus robbant ki a térségben. Így például 1992 szeptemberében Kétegyházán, a sajtó nyelvezetének nyomán mondva, „etnikai háború” tört ki. Két cigány fiatalember állítólag megvert egy zöldségest, mert nem kaptak dinnyét. A következ napon az éjszakai órákban kilenc helybeli román és magyar kortársa egy Kamaz típusú „harci” teherautón betört a két fiú házába, azt felgyújtotta, majd megrongálta az apjuk házát is. A rend rség ezt követ en el zetes letartóztatásba helyezte a bosszúálló fiatalokat. Erre a falu nem cigány lakói több napon keresztül követelték a fiatalok szabadon bocsátását és a vereked cigányok faluból való távozását. A régóta a mélyben húzódó kulturális különbségek ellentétét tehát egy jelentéktelennek t n konfliktustus hozta felszínre. Ezzel egy id ben a romániai Hadréven (H d reni) emberéletet követel összecsapás történt. A Ceau escu-rezsim megdöntését követ esztend k nemcsak a migrációs törekvéseket er sítették, hanem szinte mindennapossá tették a nemritkán a fizikai tettlegességig fajuló etnikus ellentéteket magyarok és cigányok, románok és cigányok között. A térség talán legsúlyosabb támadását 1993-ban intézték a romák ellen: 750 magyar és román nemzetiség ember meggyilkolt négy romát, el zött 130-at és felgyújtott 17 házat.

Csehszlovákiában a két tagköztársaság közötti ellentét roma ügyben a szétváláskor er södött fel.

Csehország a Szlovákiából korábban átköltözött romákat egyszer en vissza akarta küldeni a származási helyükre. Nem érezték állampolgártársaiknak a beköltözötteket, hanem olyan idegeneknek, akiket, ha nincs már rájuk szükség, haza lehet zsuppoltatni. Cigányok ezreit akarták visszaküldeni Szlovákiába, mondván hogy ott születtek. A térségben a romákkal szemben a leginkább korlátozó politikát Csehország alkalmazza. A cigánykérdés az ország északi részén, az Ustecky járásban vált kiemelked problémává. A többségi lakosság türelme 1999-ben „fogyott el”, amikor is állítólag kétségbeesett cigányok akartak meglincselni egy cseh autóst Usti nad Labemben. Ekkor a helyi önkormányzat betonfalat emelt a cigánynegyed és a többségiek által lakott városrészek közé. A fal éles belpolitikai vita tárgya lett. Felépítését a romák, az emberjogi szervezetek és számos politikus, köztük Václav Havel cseh államf is ellenezték, mondván, hogy célja a helyi cigányok gettósítása. A város vezetése azonban hangsúlyozta, hogy pusztán a rend kedvéért kell a fal, s szó sincs semmiféle hátrányos faji megkülönböztetésr l.

Itt és Szlovákiában érte az elmúlt két évtizedben romák csoportjait a legtöbb támadás. 1995 júliusában mintegy harminc skinhead támadta meg Garamszentkereszt (Žiar nad Hronom) roma lakóit, s egy fiatalembert felgyújtottak, aki sérüléseibe belehalt. A szlovákiai romák egyre romló életfeltételei közepette tört ki 2004-ben az „éhséglázadásként” ismertté vált t keterebesi konfliktus. A szociális támogatások megvonásától, illetve csökkenését l fél emberek élelmiszerboltokat törtek fel, fosztogattak, melyre válaszul drasztikus módon közbeavatkozott a rend rség. Egyes elemzések azt feltételezik, hogy a háttérben az uzsorások álltak, k bujtatták fel az immár készpénz nélkül maradó kuncsaftjaikat.1 A cigányok és többség közé húzott fal „Usti nad Labem” óta egyre gyakoribb „megoldásnak” kínálkozott a helyi hatalom számára szerte Kelet-Európában. Falak állnak például a keletszlovákiai Osztópatakon (Ostrovany), Kislomnicon (Lomni ka), T keterebesen (Trebišov), az északi Ruttkán (Vrútky) is. De falakat húztak Romániában is. A Nagybányán (Baie Mare) mostanság zajló események jól mutatják, hogy milyen társadalmi folyamatok zajlanak a falépítés, elkerítés mögött. Ahogyan Vincze Enik megfogalmazta, a városvezetés egy év leforgása alatt a helyi térpolitikák két stratégiáját is életbe léptette: falat épített a köré a panelház köré, amit a már nem m köd kombinátban egykor dolgozó munkások elhagytak, és ahova szegény roma családok költöztek be; hozzáfogott a város mindennapi életébe integrált, szegény lakhatású tér 1

Dömötör Csaba Felszínre tör roma indulatok Szlovákiában. Européer 2004. március 8.

Bevezet

11

felszámolásához, és az ott él knek a város perifériájára való kiköltöztetéséhez. E stratégia célja a város polgárai közötti térbeli határok és különbségek létrehozása, és/vagy annak ismételt bizonyítása, hogy a lakhatás privatizált terei nem férnek össze a mélyszegénység jelenségével, és hogy joguk van eltávolítani a nem kívánt elemeket (ebben az esetben a szegénységben él romákat).2 Sonia A. Hirt3 szembeállította az 1989-ben lebontott berlini falat a posztszocializmus új gazdagjai és új szegényei közötti fizikai vagy szimbolikus, gazdasági, politikai, törvény által megengedett vagy szociális falépítési folyamatokkal. A „különbségteremt falak” létrehozzák a „mi” és „ k” közötti megkülönböztetést, hozzájárulnak annak a társadalmi rendnek a kialakulásához, amelyik nemcsak megmutatkozik a tér kezelésben, hanem a térpolitikák és gyakorlatok mentén újra is teremt dik.

Magyarországon az elmúlt évtizedben több esemény, illetve eseménysor jelzi az etnikai konfliktusok egyre intenzívebbé válását. Ebb l kett t idézve: 2006. október 15-én, Olaszliszkán az utcán tartózkodó emberek úgy látták, hogy egy a falun áthaladó autó elsodort egy helybeli kislányt. A vezet megállt, kiszállt autójából hogy segítsen. A kétségbeesett romák azt gondolván, hogy az autó elütötte a kislányt, az autóban ül férfit – Szögi Lajos tiszavasvári tanárt – a két gyermeke szeme láttára, percek alatt agyonverték. A „lincselés” pillanatok alatt a cigányellenes megmozdulások metaforájává vált. A Gój Motorosok, akik a „Magyar Nemzeti és keresztény eszmék és értékek meg rzéséért” szervez dtek, megteremtették a tiszavasvári tanár mártír alakját, hamarosan emlékm vet állítottak a gyilkosság helyszínén, ami azonmód zarándokhellyé is vált.

2007 nyarán megalakult a(z els ) Magyar Gárda, éppen a Köztársasági Elnöki palota el tti téren, tehát legitim keretek között. A következ esztend decemberében a f városi f ügyészség indítványára a bíróság betiltotta a gárdát. A Legfels bb Bíróság az els fokon eljáró testület érvelését meger sítetve, immár joger s ítélete szerint „a gárda rendezvényei közvetlenül és ténylegesen fajgy löl és kirekeszt megnyilvánulásokkal a közrendet és a köznyugalmat támadták, így sérült a biztonsághoz és szabadsághoz való jog”. „A faji megkülönböztetés és a kirekesztés a demokratikus rendet alapjaiban támadja, és az betiltással (feloszlatással) szankcionálandó”. A gárda aztán Új Magyar Gárda néven újjáalakult, s miként az el dje, a Jobbik Magyarországi Mozgalom széls jobboldali párt segédcsapatának számít.

2008. november 2-án Nagycsécsen történt az els halálos áldozatot is követel , cigányok sérelmére elkövetett támadás. A Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke már ekkor támadássorozatról beszélt, s felemlítette a július 20-án, Galgagyörkön és az augusztus 7-én, Piricsén történteket, amikor is a támadók Molotov-koktélt dobtak épületekre, és tüzet nyitottak emberekre. A nagycsécsi támadás során a kés bbi vádlottak két szemközti házat vettek célba. Mindkét épületre Molotov-koktélt dobtak, az ezt követ en leadott lövések pedig halálos sebet ejtettek két emberen, egyet pedig súlyosan megsebesítettek. A közvéleményt igazán a következ év február 23-án elkövetett kett s gyilkosság rázta meg. Tatárszentgyörgyön egy faluszéli, erd széli házra támadtak a vádirat szerint hárman. El bb Molotov-koktélt dobtak a padlásra, majd a menekül emberekre tüzet nyitottak. A támadásban Csorba Róbert, és hatéves kisfia, Robika szinte azonnal az életüket vesztették, kislánya, Bianka pedig súlyos sérüléseket szenvedett el. Két hónappal kés bb Tiszalökön l tték le Kóka Jen t, augusztus 2-án pedig Kislétán behatoltak egy házba, ahol megölték az ott tartózkodó édesanyát, s súlyosan megsebesítették a leányát. Három hét múlva elfogták a gyanúsítottakat. Az Athena Intézet egyenesen gy lölet-b ncselekmény(sorozat)nak tekintette a történteket, s az elkövet ket a „Halálbrigád” extremista csoporthoz sorolta.4 A

2

Az ügy antropológiai olvasatáról lásd: Vincze Enik : A rasszizmus falai és a „szegénységfoltok felszámolása” http://www.commmunity.eu/2012/06/26/a-rasszizmus-falai-es-a-szegenysegfoltok-felszamolasa/ 3 Sonia A. Hirt: Iron Curtains: Gates, Suburbs and Privatization of Space in the Post-Socialist Cities, John Wiley & Sons, 2012 4 Athena Intézet, http://www.athenaintezet.hu/gyuloletbuncselekmeny/

12

Szuhay Péter

sorozatgyilkosság „igazságosztó” értelmezése is hamar a diskurzus részévé vált, s természetesen nem az elkövet ket, hanem a sértetteket tette felel ssé az ellenük elkövetett tettekért.5 A csehországi és a magyarországi példák azt mutatják, hogy a cigányok kriminalizálása nem csak középhatalmi szinten folyik. Egyre-másra alakulnak olyan félkatonai szervezetek, amelyek jogot formálnak az igazság megállapítására, kimondására, az ítélkezésre és annak végrehajtására.

Sokszor elég egy kisebb konfliktus, netán egy mondvacsinált ügy. Ezekr l többnyire a „cigányb nözésre” szakosodott széls jobboldali portálok számolnak be. 2011. április 9-én, nem sokkal a ”gyöngyöspatai bevonulás” után, a tizenötezer lakosú „Krupka nev cigányfert zött településen a cigányb nözés ellen vonult fel a cseh radikális Munkások Szociális Igazságosság Pártja (D lnická strana sociální spravedlnosti – DSSS), az Autonóm Nacionalisták (Autonomní nacionalisté – AN) és a Nemzeti Ellenállás (National Resistance Národní odpor – NO) nev szervezetekkel közösen a közbiztonságot és a cigányb nözés elleni kormányzati fellépést követelve.” A csehek „haragja”, de általában a cigányok megrendszabályozására irányuló törekvések az igazságszolgáltatás szerepl i elleni tettleges fellépést is kiváltották. Vérbe fagyva találták Miloslav Studnicka bírót, aki joger sen, súlyos börtönbüntetésre ítélte azokat a fiatalokat, akik Vítkovban Molotov-koktélt dobtak az egyik roma család házába. Négy cseh fiatalember Hitler születésének 120. évfordulóján követte el a b ncselekményt, amelynek következtében a kétéves Natálka maradandó égési sérüléseket szenvedett. A bíró a négy tettes közül kett t gyilkossági kísérletért huszonkét, két társukat pedig b nrészesség miatt húsz esztend s szigorított börtönbüntetésre ítélte. „A verdikttel egyértelm üzenetet küldünk a potenciális tetteseknek, hogy minden olyan törvényellenes megnyilvánulást, amelyet a másság gy lölete ösztönöz, a lehet legszigorúbban büntetünk” – érvelt a fellebbviteli testület elnöke. Másnap váratlanul megszólalt Václav Klaus államf , aki szerint az ítélet mértéktelenül szigorú. Véleményét még a széls jobb is megsüvegelte, a roma szervezetek és neves cseh értelmiségiek viszont élesen bírálták t.

Nem egyedüli, ahogy a politika a tetszése szerint, azaz a többségi, nem jogi értékrend szerint min síti az igazságszolgáltatás ítélkezéseit. Magyarországon, 2012 tavaszán, amikor a „Cozma ügyben” „enyhe” ítéletet hozott a bíróság, Navracsics Tibor levélben fordult a Kúria elnökéhez, arra kérve t, hogy az esetenként túlzottan enyhe vagy következetlen ítéletek szülte társadalmi felháborodásra tekintettel, vizsgálja felül az ítélkezési gyakorlatot. A f bíró közleményében elutasította a kérést. Álláspontja szerint az igazságszolgáltatás egyik legalapvet bb értéke a pártatlanság, a bíró döntését sem a közhangulat, sem más, az eljárás keretein kívüli körülmény nem befolyásolhatja.6 Az egykori konfliktuskutató m hely résztvev jeként és a tanulmánygy jtemény szerkeszt jeként nagyjából ekként jellemeztem a térség elmúlt évtizedeinek a fontosabb tendenciáit. Arra törekedtem hát, hogy az elmúlt években végzett vagy éppen most folyó terepmunkák tapasztalatait és következtetéseit megjelenítsük. A terepmunka vizsgálati egysége a kisközösségekt l, a lokális közösségeken át, akár a virtuális közösségekig terjedhetett. Egyaránt fontosnak tartottam, hogy a kötetbe kerüljenek be a jó gyakorlat példái és az elretten , ám modellérték nek szánt, illetve annak nevezett lokális történések. Lássuk azt is, hogy az egyes kormányzati, alapítványi vagy éppen egyházi kezdeményezéseknek milyen hatása lett a cigányok és nem cigányok együttélésére, hogyan viszonyult ezekhez a helyi önkormányzat. Megfogalmazódott az a hipotézis, hogy azokban a lokális társadalmakban, ahol a helyi vezetés (egykoron a tanács, most az önkormányzat, az iskola, korábban a tsz és a pártszervezet) „emberszámba veszi” a cigányokat, nem törekszik sem iskolai, sem lakóhelyi, sem pedig a munka világában szegregációra, ott sokkal kedvez bb az együttm ködés, csökkennek a társadalmi különbségek, és a cigányok kevésbé marginalizálódnak, minek következtében nincsenek etnicizálódó együttélési problémák. Ennek természetesen az ellenkez je is igaz: egy-egy helyi vezet vagy a helyi vezetés törekvései végérvényesen a helyi

5 6

(http://gondolatok.blog.hirszerzo.hu/entry/17032) (2012. január 13.) (http://index.hu/belfold/2012/05/18/darak_lepattintotta_navracsicsot/)

Bevezet

13

társadalom margójára szoríthatják a cigány csoportokat, s ebben a helyzetben nem példa nélkül való a konfliktusok kirobbanásának a lehet sége.

Megszólítottam hát azok közül többeket, akik részt vettek egykoron a konfliktuskutató m hely munkájában: így írta meg Lengyel Gabriella az egy évtizeddel ezel tti tiszavasvári terepmunkája keser tapasztalatait, Kovai Cecília a gömbaljai telep-felszámolási program magyar-cigány viszonyra tett hatását, Fleck Gábor Orsós Jánossal a baranyai iskola-programok tapasztalatából kinöv sajókazai iskolaalapítás és -m ködtetés helyi nehézségeit, Durst Judit pedig, a korábbi borsodi kutatásaiból következ en, a jelenkori negatívan tematizált foglalkozásokat értelmezte újra. Jártam Arlón, Márta és Ágnes n véreknél, amikor még úgy t nt, hogy zavartalanul valósíthatják meg a gyerekeket segít programjukat, Lukács Györgynél Dombosfalván, ahol különböz foglalkoztatást segít programokban dolgozott, 2012 nyarán Feldmár Nóránál Toldon, ahol egy biobrikett program keretében készítettek télire való tüzel t, 2011 tavaszán pedig együtt voltam Gyöngyöspatán Feischmidt Margittal és Szombati Kristóffal, amikor még tartott a válság, Nagy Pállal pedig Érpatakon, amikor a polgármester már ”érpataki modellt” hirdetett, s nem volt kétséges, hogy tanulmány írására bíztassam mindannyiójukat. Tudtam Máté Mihálynak a dombóvári colárik, Lator Annának az ozorai és tamási szintók körében végzett kutatásáról, rszigethy Erzsébetnek a bogádmintszenti iskoláról, Kotics Józsefnek pedig a csernelyi cigány- magyar együttélésr l folyó munkájáról, s fontosnak tartom, hogy elfogadták a kötet-meghívást. Bakó Boglárka finoman elemz tanulmánya mellé hozta még a tanítványait, munkatársait: Pasqualetti Ilona családtörténeti mikro-analízisét, Szentesi Balázs érzékeny kulturáliskonfliktus- értelmezését és Szivák Fruzsinának egy új jelenségr l, a romani platniról szóló bemutatását. Korábbi munkakapcsolatunkból következ en és a szeretett tanulmányaik okán olvasható Binder Mátyásnak a történetírás együttélés változatait és Pálos Dórának két életút „stigmával” való megküzdését bemutató szövege, és Ambrus Juditnak a roma sorozatgyilkosságot követ m vészeti megszólalásokat elemz írása, valamint Ludescher Gabriella az együttélésnek végre inkább a sikereit bemutató tanulmánya. K szegi Edit, akivel két évtizede készítek dokumentumfilmeket, eredetileg az 1990-es évek végén megkezdett szendr ládi terepmunkánk és filmdokumentációnk (Pászítás, avagy az együttélés) elemzését akarta adni, de végül is szubjektív naplójában a saját „fejl déstörténetének” a részleteit adta közre, szintén szembenézve azzal, amivel majd mindenkinek szembe kellene néznie: a szocializációs el ítéleteivel, hiedelmeivel. S a tanulási folyamat végén az ember jobban érti „magát” és a „másikat” is, s t kiderül, hogy a „másik” nem is másik.

A végére hagytam Molnár István Gábort, mint szerz t, és mint a kötetben közreadott fotóanyag gy jt jét. Eredetileg minden tanulmány elé egy nyitó képet képzeltem. Ez azonban nem valósulhatott meg, nem sikerült minden tanulmányhoz helybéli képet találni. Így esett a választásom erre az általam jól ismert gy jteményre. A helytörténeti gy jtés és az újpesti cigányság történetének feldolgozása során a szerz hatalmas privát fotógy jteményre tett szert. A több ezer felvétel között nemcsak családi és egyéni portrékat találunk, hanem a közösségi életre vonatkozó „feljegyzéseket”, mi több: a város fontosabb intézményei és eseményei is megjelennek számtalan felvételen. Ezen a ponton érnek össze a tanulmánya egyes szövegelemei és az archívum képei. A képeken polgári (kispolgári) jólétben él embereket látunk, egy másfajta cigány világot, mint amit más esetekben általában az elénk kerül fényképek sugallnak. Itt a boldog békeid k szorgos kovácsai, lelkes muzsikusai mutatkoznak hétköznapi és ünnepi pillanatokban, olyanokban, amilyenekben bármelyik más foglalkozású újpesti polgártársuk is mutatkozik. Ezekb l az azonosság-képekb l válogat a kötet, s helyez el egy-egy felvételt az egyes tanulmányok el tt.

Akiket nem szólítottam meg, azoktól elnézést kérek, akik nem élhettek a lehet séggel, azok írását hiányolom, de talán a következ kötetben mindannyian a mostani szerz inkkel együtt folytathatják az együttélés reményeim szerint közeled világainak a számbavételét, bemutatását. És végzetül két örömhír: a nyomdában van a kötet, mikor értesültünk arról, hogy a toldi programot a szociális innovációért SozialMarie els díjban részesítette egy bécsi magánalapítvány, és díjazta többek mellett a Romani Platni projektet is.7 7

http://sozialmarie.org/dijazottak

Binder Mátyás:

A „cigány-magyar” együttélés változatai a magyar történetírásban 1. Az együttélés kérdései A magyarországi roma közösségek kutatása eleinte, „hagyományosan” néprajzi, folklorisztikai és nyelvészeti feladatnak számított, majd megjelentek a szociológiai és (még kés bb) a kulturális antropológiai kutatások is (Csongor-Szuhay 1992; Prónai 1995; Szuhay 2007). Ezzel nagyjából egy id ben (tehát az 1980-as, 90-es években) történészi érdekl dés még csak elszórtan nyilvánult meg a romák irányába.1 Csongor Anna és Szuhay Péter 1992-es tanulmányukban egyetlen komolyabb történeti munkát tudnak mindössze említeni (egy forrásgy jteményt: Mezey 1986), Báthory és Pomogyi pedig a hazai történeti „cigánykutatásokat” elemezve megállapították, hogy a magyar történettudomány alig foglalkozott a cigányokkal (Báthory-Pomogyi 1993).2 A jelenség tudománytörténeti okait most nem részletezném, annyi bizonyos, hogy a nemzetközpontú történetírás a különböz kisebbségi/társadalmi csoportokat, köztük a romákat nem tartotta érdemesnek a történeti vizsgálatra (vö. Dupcsik 2009:29-31; Hobsbawm 2006).

Az elmúlt 15-20 évben azonban megindult a forrásfeltárás- és kiadás folyamata, néhány jogés politikatörténeti jelleg monográfia mellett megjelentek társadalomtörténeti érzékenység szintézisek is, valamint számos egyéb publikáció, elméletalkotási kísérlet és szakmai vita (lásd: Binder 2009a). Dolgozatomban megpróbálom áttekinteni a „cigány – magyar” együttélés történeti változatait az (általam ismert) történeti kutatások alapján.

A konkrét történeti példák tárgyalása el tt fontosnak tartom néhány kérdés tisztázását. Az „együttélés” igen tág fogalom, és a jelenséghez kapcsolható társadalomtudományi fogalmakat illet en sincs megnyugtató konszenzus (vö. Gyáni 2002; Ladányi 2011). Mivel az együttélés fogalma magában foglalja legalább kett , egymástól különböz csoport valamilyen kölcsönhatását, talán a legcélszer bb akkulturációs folyamatként értelmezni (vö. Nagy P. 2003).

Maga a fogalom a 20. század els felében jelent meg az amerikai társadalomelméletben, és kezdetben többnyire „kulturális asszimilációt” vagy „kultúravesztést” jelentett. A társadalomtörténész Gyáni Gábor az akkulturációt kulturális beolvadásnak tekinti, ami általában az asszimiláció kezdeti lépése (Gyáni 1995). Ezzel szemben a kulturális antropológia inkább kultúraváltozásként értelmezi, kulturális kölcsönhatások folyamataként.

Kapcsolódva az antropológiai értelmezéshez, az akkulturáció tehát „olyan folyamat, melynek eredményeként a kultúra lenyomatai, mintái, jellemz vonásai a kapcsolatok és áthatások során formálódnak (A. Gergely 2010:22).”

A fogalom így elég tág értelm , ráadásul az asszimiláció lehet ségét is magába foglalja, érdemes tehát valahogyan specifikálni. Az akkulturáció különböz változatainak (vagy szakaszainak) tekinthetjük az asszimilációt és az integrációt, valamint a szegregációt is.

Ladányi János az asszimiláció-integráció fogalompár helyett egyértelm en definiálható és 1 Az „enyhe”, de szakszer történészi érdekl dést jelentették többek között Mészáros László, Móró Mária, Szomszéd András írásai (Mészáros L. 1975, 1976; Móró 1979; Szomszéd 1987), emellett fontos megemlíteni Sárosi Bálint, sok történeti adatot tartalmazó kiváló munkáját is a cigányzenér l (Sárosi 1971).

2 Itt jegyezném meg, hogy Karsai László könyve is ekkoriban jelent meg (Karsai 1992), de Báthory és Pomogyi összefoglaló írása még a 80-as évek végén készült. A kedvez tlen politikai környezet miatt végül csak 1993-ban jelenhetett meg egy akkoriban indult roma lapban, a Kethano Drom-ban.

16

Binder Mátyás

pontosan mérhet fogalmakat (pl. befogadás, kirekesztés, lakóhelyi szegregáció) javasol (Ladányi 2011). Bár jelenkori kutatások terén igaza lehet, történeti értelemben alkalmazhatónak tartom a jelzett fogalmakat, de nem ideologikus ellentétpárba rendezve, hanem megváltoztatható irányú folyamatokként értelmezve azokat.

Asszimiláció3 alatt azt a folyamatot értem, mely során az egyén (vagy a csoportja) egy másik közösséghez hasonul, és megsz nik korábbi csoporttagsága. Az integrációt úgy értelmezem, hogy adott lokális közegben az egyén, önmaga és a másik közösség szemében egyaránt „cigányként” (vagy romaként) jelenik meg, mint a helyi társadalmi-gazdasági rendszer aktív résztvev je. Adott esetben természetesen különbséget kell/lehet tenni gazdasági és társadalmi integráció között, hiszem a kett nem feltétlenül járt együtt. A gazdasági kapcsolatok4 az interetnikus viszonyoknak (az „együttélésnek”) nem csupán egyik aspektusa, hanem azok meghatározó kerete is (vö. Sárkány 2010), hiszen a gazdaság „a társadalmi és kulturális totalitás szerves része (Eriksen 2006:225).” Ebb l kiindulva a társadalmi integráció feltételeként tekintek a gazdasági együttm ködés különböz formáira.

Végül a szegregációt – Ladányi nyomán - a társadalmi egyenl tlenségek térbeli megjelenéseként fogom fel (Ladányi 2011:51), ahol a közösség „cigányként” és a többségi lakosságtól elkülönülten, a társadalmi integráció csatornáitól elzártan él.

Nyilván nem lehet egzakt tipológiát alkotni a fentiek alapján a magyarországi roma közösségek történelmét illet en, de reményeim szerint a különböz átmenetek, változatok, megyei, városi, falusi integrációs folyamatok, sikerek és részsikerek nem csak árnyalják majd, hanem felül is írják azt a leegyszer sít történelemszemléletet, ami napjainkban is dominál a romákkal kapcsolatban. E „kanonizált cigány történelem” lényege, hogy mindegyik eredetmonda ugyanarra az alapgondolatra megy vissza: „valamikor egy etnikai csoport elhagyta Indiát, és különböz megpróbáltatásokon és gyötrelmeken keresztül mind a mai napig különálló etnikumként maradt fenn” (Stewart 1994:20; lásd még Acton 1994; Törzsök 2001, Oblath 2006).

2. Az els találkozások (15. sz.)

Az els roma (korabeli néven „cigány” vagy „fáraó népe”) közösségek megjelenésével kapcsolatban csak szórványos adatok állnak a kutatók rendelkezésére. A magyarországi roma közösségek korai történetét is tárgyaló komolyabb munkát csak két történész, Nagy Pál és Tóth Péter jegyez (Nagy P. 1998, 2000, 2004; Tóth P. 2005, 2006). Ezek alapján érdemes úgy megközelíteni a 14-15. századi „cigány-magyar” együttélés kérdését, mint peripatetikus5 csoportok különböz stratégiáit és lehet ségeit a feudális társadalomba való beilleszkedésre.

Az eddigi kutatásokból az t nik ki, hogy a földesurak és a városok tudatos munkaer -szerzési szándéktól inspirálva fogadták be a cigányokat (Nagy P. 2004:32). Err l tanúskodnak a különböz uralkodói menlevelek (Tóth P. 2006:26), városi számadáskönyvek és földesúri adománylevelek. Ez utóbbi típusú forráshoz tartozik az az oklevél is, mely a legkorábbi 3 Az asszimiláció Gyáni szerint a magyar társadalomtörténet egyik kritikus kategóriája a közös múlt szempontjából. Ilyen irányú kutatások els sorban a hazai zsidóságra, másodsorban a különböz nemzetiségekre irányultak (Gyáni 2002:120).

4 Sokan sajátos „cigány gazdaságról” beszélnek, de az csak a tágabb társadalmi-gazdasági viszonyrendszerekben értelmezhet . A cigányok gazdálkodása nem statikus jelleg , hanem a többségi társadalom gazdaságának a része, mely általában megszabja egy-egy tevékenység gyakorlatának a feltételeit (Reyniers 2002:66).

5 A peripatetikus közösség fogalma az ökológiai antropológiából származik. E szerint az a csoport tekinthet peripatetikusnak, mely (1) mozgása gazdasági stratégiából fakad, (2) els dleges megélhetési forrása a javak és szolgáltatások értékesítése, (3) endogám, (4) mindig kisebbségben van és (5) önálló etnikai egységet képez (Prónai 2000: 178). Szorosan ehhez kapcsolódik az ökológiai „niche” (fülke, rés, hézag) fogalma, mely azt jelenti mikor bizonyos javak és szolgáltatások iránt – adott területen és id ben – igény lép fel. Ezt az igényt „peripatetikus stratégia” alkalmazásával próbálják meg egyes csoportok kielégíteni (Piasere 1997:117).

A „cigány – magyar” együttélés változatai

17

letelepített és hosszú id n keresztül Magyarországon él cigányokról tudósít. Ebben „1455. január 18-án Hunyadi János, mint besztercei gróf engedélyt adott Barcsay Péter és Tamás számára, hogy négy cigányt (quatuor ciganos) bármelyik birtokukon jobbágyként tarthatnak és hatalmuk lehet felettük” (Nagy P. 2004:18).

Nagy Pál kétféle gazdasági stratégiát lát megjelenni a korszakban, melyek az együttélés két irányát jelezhetik számunkra. A szolgáltató-keresked vándor csoportok nagyobb kulturális önállósággal rendelkezhettek, míg a városokban vagy földesúri birtokokon él cigány közösségek több akkulturációs kihívással szembesülhettek (Nagy P. 2004:32-34). Mint Nagy írja, az együttélés egyensúlyi helyzete „sérülékeny volt ugyan, ám a gazdasági és jogi technikák jól m ködtek, a cigányok helyet kaptak a 15. századi magyarországi társadalomban (Nagy P. 2004:35-36).”

3. Együttélési modellek változatai (16-19. sz.)

Miel tt röviden áttekintem a 16-18. századi cigány – magyar együttélés lehetséges színtereit és változatait, néhány elméleti jelleg problémát fontosnak tartok kiemelni. El ször az „együtt él ” kategóriák (azaz a cigány és a magyar) ideáltipikus és történetileg változó jellegét emelném ki. Az etnikai csoportok határai, valamint a csoporthoz tartozás két lehetséges ismérve: az önbesorolás és a küls besorolás (vö. Barth 1996) a társadalmigazdasági környezet hatására változásokon mehetnek keresztül.6 Mint Ladányi és Szelényi írja: „Semmi okunk sincs arra, hogy az etnikumokat „zárt rendszerekként” kezeljük (…) A különböz kizárási stratégiák igyekeznek felnagyítani és megmerevíteni a „kisebbség” és a „többség” közötti különbségeket. Ezeknek a stratégiáknak ugyanúgy része lehet a rasszjegyek jelent ségének mérhetetlen eltúlzása, szociális és etnikai problémák egymásba mosása, mint ahogyan az etnikai keveredés tényeinek tabuként való kezelése, vagy a „többségi” és „kisebbségi” társadalom „jellegzetességeinek” egymás ellentéteként való megfogalmazása” (Ladányi–Szelényi 2000:209).

Az idézett megállapítások történeti távlatokban is érvényesnek t nnek (vö. Oblath 2000).

Nagy Pál kimutatta, hogy a 18. századi magyarországi források egy részében a „cigány” fogalma etnikai dimenzióban jelent meg (latinul: natio, gens; magyarul: nemzet, nemzetség).

A források egy másik csoportjában a „cigány” fogalma szociális dimenzióban jelent meg. A latin nyelv iratokban: conditio (társadalmi helyzet) és professio (foglalkozás, megélhetési mód). Ez esetben tehát cigánynak lenni sajátos társadalmi állapotot jelent (Nagy P. 2008a:41).

A felvilágosult abszolutizmus néz pontjából a „cigány” nem etnikai hovatartozást jelentett, hiszen jogi úton megváltoztathatónak tartották. „Ex respectu honesti status et conditionis e serie Zingarorum ex missi”, azaz tisztes helyzetük és állapotuk miatt a cigányok sorából kivetettek. – rendelkezett például Borsod vármegye négy sajóvámosi cigány családról 1797ben (id. Tóth P. 2006:134).

A másik – a fentihez szorosan kapcsolódó - elméleti jelleg felvetésem a roma történelem értelmezésének kérdése. A legelterjedtebb megközelítés a cigány közösségek történelmét, mint közös tulajdonságokkal és objektív jellemvonásokkal rendelkez „történelmi diaszpóra” magyarázza (Vermeersch 2006:13-15; Lucassen 2002). Némileg kritikusabban fogalmazva ez „glorifikált szenvedéstörténetként” (Nagy P. 1997) jelenik meg a történetírásban. Ezzel szemben és a konstruktivista megközelítéssel összhangban Nagy Pál az együttélési modellek változásának paradigmáját javasolja értelmezési keretnek. E szerint a differenciált, szegmentáris csoportokat alkotó cigányokat érint események és változások a társadalmi és gazdasági rendszer bels mozgástörvényeinek tulajdoníthatók. „A megvetés és az üldözés nem ok, hanem helyt l és id t l függ következmény, amit a modernizációs id szakok, 6

Lényegben ezt jelenti az etnicitás konstruktivista értelmezése, összefoglalását lásd: Feischmidt 2010.

18

Binder Mátyás

válsághelyzetek, nagy gazdasági átrendez dések kihívásaira új válaszokat keresve az együttélési modellek újjáépítésére való törekvés válthat ki (Nagy P. 2008a:36).”

A továbbiakban az együttélés, azaz az akkulturáció különböz változatainak (szegregáció, integráció, asszimiláció) jelenlétét próbálom meg illusztrálni, kezdve a vándorló csoportokkal, majd a városokban ideiglenesen vagy tartósan megteleped kkel folytatva. Az egyes folyamatok arányait – meglátásom szerint – még becsülni sem nagyon lehet, egyrészt a rendelkezésre álló adatok még mindig csekély száma és egyenl tlen eloszlása, másrészt a „cigány” kategória említett viszonylagossága miatt. Ami a jelenlegi adatok alapján valószín síthet , hogy „az együttélés társadalmi feltételeit a parasztosodás7 folyamata, a vajdai szervezet kiépítése és ezzel együtt a cigányoknak az adózás rendszerébe történt speciális bekapcsolása teremtette meg (Nagy P. 2008a:40).”

3. 1. „Vándorlás” – gazdasági integráció vagy szegregáció?

Mindjárt egy problémába ütközünk, hiszen a teljesen vagy részben vándor életmódot folytató közösségek látszólag egyik akkulturációs változatba „sem férnek bele”. Ha mobilitásukat egyszer en lakóhelyi szegregációként értelmezzük, akkor „szenvedéstörténeti” értelmezést alkalmazunk, amelyben kizárt az integráció, de az asszimiláció is.

Ezzel szemben a történeti adatok egy része arra utal, hogy egyes roma közösségek mobilitása az állami vagy földesúri hatalom által ellen rzött és integrált volt, azaz gazdasági integrációról minimum beszélhetünk ilyen esetekben. Ez természetesen különböz mérték társadalmi integrációval is együtt járhatott, hiszen rendszeres gazdasági kapcsolatok m ködtetéséhez valamilyen szint bizalomra és együttm ködésre mindenképp szükség van (vö. Szabó 2010:266).

Nagy Pál az ilyen jelleg tevékenységet „menlevelekkel biztosított vándorló, ellen rzött munkavégzésnek” nevezi. Mint írja: „A földesurak a jogi védelem mellé „szokott” mesterségük szabad gyakorlását engedélyezték a cigányoknak, s menlevelekkel biztosították, hogy szabadon eljuthassanak egyik birtokról a másikra. (…) Kovácsolást és „cserélést” (ipari termék közvetlen cseréjét) értettek a cigányok szokott mesterségén. (…) A szabad mozgás révén a cigányok elláthatták a földesuruk birtokaihoz tartozó falvakban a kézm ves szolgáltatások egy részét és meg is tudtak élni (Nagy P. 2004:61-62).”

Az erdélyi cigányok egyes csoportjai közvetlenül az államkincstár (kamara) fennhatósága alá tartoztak a 18. században. Két elkülöníthet csoportjuk volt, a f leg kézm ves tevékenységeket (rézm ves, rostás, lakatos, késes) folytató sátoros taxás fiskális és az aranymosó fiskális cigányok. Zsupos Zoltán szerint mindkét csoport a „különleges állapotú rétegek tagjainak számát gyarapította”, miközben (legalább is részben) megtartották korábbi, vándorló életformájukat (Zsupos 1996).

A fent említett vándoriparosok és aranymosók mellet a ló kereskedelem is bizonyos területen belüli mobilitással járt együtt, bár korántsem volt annyira elterjedt, mint azt napjaink sztereotípiái sugallják (vö. Nagy P. 2004:76). A lovak adásvétele alkalmanként földesurak vagy mez városok tanácsának megbízásából is történt (Kardos 2008a, 2010; Szomszéd 1987:173-174). Hasonlóan mobilitás volt a velejárója a beás cigányok hagyományos foglalkozásának, a fafeldolgozásnak, tekn készítésnek is. A többnyire erdei telepeken él közösségek, miután egy területen elvégezték a szükséges munkákat és ellátták a környéket a termékeikkel, útra keltek újabb „piacot” keresni (Nagy P. 2009a:9). Bár a beások hazai megjelenését korábban csak a 19. század végére tették, az újabb kutatások szerint már a 18. században is jelentek meg csoportjaik Magyarországon (vö.

Mészáros Á. 2007; Landauer 2009).

7

Ez alatt Nagy Pál a jobbággyá válást érti, mely els sorban nem termel vé válást, hanem jogi helyzetet jelentett.

(Részletesebben lásd: Nagy 2007)

A „cigány – magyar” együttélés változatai

19

Kifejez en írja le Kardos Ferenc a Zala megyei cigányok integrációját lehet vé tev gazdasági-társadalmi feltételrendszert: „ (…) az aprófalvas Zala megyében a 18. században az ipar és a kereskedelem csak vándorló gazdasági formákban élhetett meg, s a nagy számú robotosra nem számítható kis- és középnemesség számára fontos volt a szabad munkaer t jelent cigányság megyében maradása idénymunkák idején (Kardos 2010:233).” Kardos megállapítását természetesen nem általánosíthatjuk, de kirajzolódnak bel le azok a strukturális és konjunkturális tényez k (aprófalvas településszerkezet, mez gazdasági munkaer hiány), melyek a szakirodalomban is megtalálhatók a roma csoportok mobilitásával összefüggésben.8 A részben vagy egészben vándorló cigány közösségek után röviden nézzük meg a tartósabb letelepedésre utaló adatokat és a letelepedést lehet vé tev körülményeket.

3. 2. Cigányok a városban: tartós integráció és lassú asszimiláció A városok az akkulturációs folyamatok és a gazdasági lehet ségek gazdagabb tárházát jelenthetik, mint a feudális falvak. A „nagyobb piac”, azaz a különböz termékek és szolgáltatások iránti nagyobb kereslet el mozdíthatja a tartósan egy helyben maradást, a letelepedést, utat nyitva ezzel az akkulturációs változásoknak (vö. Tóth P. 2004:377). Már a 15. század végét l kezdve vannak adatok a cigányok városi jelenlétér l, ezek szerint f leg Erdély három nagy városában, Nagyszebenben, Brassóban és Kolozsváron éltek. A városok cigányok feletti joghatóságát több esetben uralkodó rendeletek er sítették meg (Nagy P. 2004:20-26), a cigány közösségek általában megtarthatták szokásaikat, vezet jük a vajda volt, aki közvetített a hatóság és a cigányok között. 1691-ben például a kolozsvári vajda 12 forintot kapott szolgálataiért (Tóth P. 2006:44).

Már a 17. században fellelhet a városi céhes kézm vesek törekvése a nemkívánatos cigány konkurencia kiszorítására. (A kés bbiekben ez a tendencia markánsabban jelentkezik majd.)

1661-ben Debrecenben rendeletet hoztak, mely szerint nem végezhetnek kovács munkát a településen. Kicsivel kés bb ezt megváltoztatták, és a cigányok számára is engedélyezték „vasvilla, kolomp, doromb, iszkába stb.” termékek készítését (Dupcsik 2009:42).

A források a 16. században a török hódoltsági területén lév szultáni hászvárosokban (Tolna, Pécs, Ráckeve, Esztergom, Buda) említenek nagyobb létszámú adózó cigányokat, akik különböz iparos (kovács, t zmester, golyóönt stb.) vagy szolgáltató (zenész, hóhér, seborvos) tevékenységet ztek. A török adóösszeírások (defterek) alapján a legtöbb cigány Budán élt, ahol külön „cigányvárost” népesítettek be. A fent említett mesterségek mellett többen borkereskedelemmel is foglalkoztak. Többségük görögkeleti vallású volt (1546-ban 32 családf ), de jelent s számban voltak az iszlámra áttértek is (13 családf ) (Mészáros L. 1976:483-486). A 16. századi török források szerint tehát a nagyobb településeken letelepült életmódot folytató, integrált cigány közösségek éltek, melyek vallási szempontból is az akkulturáció különböz változatait képviselték. Feltételezhet , hogy eme „cigányváros” és lakói Buda visszafoglalásáig (1686), azaz jóval több mint 100 évig jelen voltak a település életében (Tóth P. 2006:38).

A királyi Magyarország területér l a 17. századból kevesebb adat áll rendelkezésre a városok és a roma közösségek kapcsolatáról. A század második felére tehet a „német cigányok” megjelenése, aminek hátterében nyugat-európai diszkriminatív rendelkezések állhatnak. Az

8

A francia szociológus, Liégeois (2002: 24) strukturális vándorlásnak nevezi, azt amikor a helyváltoztatás egy adott társadalmi és gazdasági szerkezetnek tudható be. Ilyen például az eszközeit magával hordó, ezért betakarítási munkák idején a javítást helyben elvégz cigány kovács, vagy a fafeldolgozással, tekn készítéssel foglalkozó beás közösségek mobilitása is. Konjunkturális vándorlásnak tekinthetjük a mások által teremtett körülmények okozta vándorlási kényszert. Ilyen, amikor a vásári árus, a medvetáncoltató, a muzsikus követi az ünnepek és vásárok id rendjét, a lócsiszár a lóvásárokat, a mez gazdasági munkás a gyümölcsszezont.

20

Binder Mátyás

újonnan érkezett cigány csoportok kevésbé illeszkedtek be és kevésbé váltak letelepültté, mint az említett erdélyi és hódoltsági területeken él k (Nagy P. 2004:39).

A 18. században a felvilágosult abszolutizmus rendeleti politikája9 hatására felgyorsult a 15. század közepe-vége óta tartó letelepedési folyamat.10 Tóth Péter szerint „ha röviden össze akarnánk foglalni mindazt, amit forrásaink a feudális kori Magyarországon él cigányokról elárulnak, akkor két kulcsszó kívánkozik kiemelésre: az egyik a vándorlás, a másik pedig a letelepedés” (Tóth I. 2006: 133; lásd még: Tóth 2004.) A korszakból (nagyjából a 18. század elejét l a 19. századközepéig tartó id szakról van szó) az integráció egyes eseteit és az azt (nem feltétlenül) követ asszimilációt mutatom be Nógrád megyei mez városok és három nagyobb város példáján keresztül. (Ami nem jelenti azt, hogy kisebb településeken nem telepedtek le a romák, a városokat a nagyobb akkulturációs kihívások miatt emelem ki.)

A cigány családok földesúri birtokokra (a mez városok is földesúri fennhatóság alatt álltak) való letelepítése folyamatosan zajlott a 18. században, mindezt Szomszéd András a korszakra jellemz iparos hiánnyal magyarázta (Szomszéd 1987). A reformkorban végrehajtott összeírásokból kirajzolódó kép szerint els sorban szolgáltató- és kézm vesiparban dolgoztak a cigány családok, és id vel az általuk zött mesterségek köre jelent se mértékben b vült.

Nem csak „hangászok” és kovácsok voltak, hanem vályogvet k, mez gazdasági munkások, lókupecek, kertészek, katonák,11 pásztorok stb. A mindennapi együttélést, az integrációt illusztrálhatja Krizsán János ver cei pap néhány mondata 1826-ból: „Végtére a Czigányokról szóllok. Ezek nem laknak sátrakban, vagy valami rongyos putrikban: hanem sorokhoz képest tsinos házban, ketten [két család] pedig az Uraság téglaházi épületjében zselléreskednek.

Nem is tsupa kovátsolásból vagy heged után élnek, hanem sz l munkások, vagy az Uradalmi téglaháznál napszámban dolgoznak (…) Fiaik a helybéli (…) parasztoknál béreskednek, szántanak, kaszálnak és egyéb paraszti munkát végeznek; leánnyaik Úri házaknál, vagy parasztoknál szolgálatban vannak. Koldulással senkinek sem alkalmatlankodnak (id. Szomszéd 1998:27).” Hasonló kép, azaz a f leg mez városokban és nagyobb falvakban él cigány lakosság foglalkozásszerkezetének b vülése és szerény polgárosodási tendenciák bontakoznak ki Veszprém megyei adatokból is (lásd: Hudi 1998).

Miskolcon egy, az 1740-es évekb l származó statútum a lakatos mesteremberek kérelmére úgy rendelkezik, hogy a cigányok csak a sátraikban gyakorolhatják mesterségüket és a piacon sem patkolhatnak csizmát. A helyi céhek gazdasági érdekeit véd diszkriminatív rendelkezések ellenére, a f leg kovácsolásból, zenélésb l és paraszti, illetve napszámos munkákból él cigányok a 18. század végére letelepült életmódot folytató városi lakosokká váltak. Egy korabeli utazó szavaival: „…sok testvérük már olyannyira ki is m vel dött, hogy zavarban vagyunk: vajon valódi cigányokkal van-e dolgunk? Még fekete színük is észrevehet en megváltozott. Sok miskolci cigányra hivatkozhatunk itt, különösen azokra, akik zenei tehetségüket kim velték (Tóth P. 1993:205-215).”

A korábban látott debreceni, illetve a fenti miskolci példához hasonló kett sség jelenik meg a gy ri cigányokkal kapcsolatos forrásokban is: „vagy elfogadták és igényelték munkájukat, vagy éppen a fémfeldolgozó céhek érdekeit védték velük szemben (Perger 1995:269)”. A cigányok els hiteles említése Gy rb l 1650-b l származik (Bana 1998:123), jó száz évvel kés bb, a 18. század végén a város egyik területét más Cigánylaposnak nevezték. Az itt él

9

A rendeleti politika eredménye a korszak forrásgazdagsága is. vö. Katona 2005.

Bár a „nomád” cigány sztereotip képe napjainkban is elterjedt, a 19. század végén a magyarországi romák (pontosabban a cigánynak tekintett emberek) elenyész kisebbsége élt vándor életet. A nomád szó használata már csak azért is kerülend , hiszen a nagyállattartó, legel váltó gazdálkodást folytató társadalmakat jelöli a néprajzi szakirodalomban. Ez pedig soha nem volt jellemz a romákra. Ami jellemz volt, hogy „a vándorlás és a letelepültség két széls pontja között többféle közösségszervez dési- és életmódmodell létezett (Nagy 2008a:41).”

11 A cigány katonák kérdéséhez lásd: Szomszéd 1998:29-30; Nagy P. 2008b.

10

A „cigány – magyar” együttélés változatai

21

családok, különállásukat részben megtartva, a 19. század közepére már betagozódtak a város társadalmába (Perger 1995:274).

Fentiekhez hasonlóan zajlott a szegedi cigányok beilleszkedése is. Kovács János 1895-ben megjelent tanulmánya12 részletesen mutatja be ezt a folyamatot, melyet igyekszem néhány mondatban összefoglalni. Cigány kovácsok az 1700-as évek elején jelentek meg a városban, és hamarosan konfliktusba keveredtek a helyi kovács céhekkel, akik – vev körük csökkenését l tartva – a városból való kitiltásukat kérték a hatóságoktól. A céhmesterek tiltakozása ellenére végül a „magistratus (…) a kovácsoló czigányokat t rni rendelte”, mivel valós piaci igényeket elégítettek ki. Miután a cigányok letelepedtek a számukra kijelölt területen, egyre jobban integrálódtak a település gazdasági szerkezetébe. Persze ez sem ment zökken mentesen, hiszen bármilyen területen jelentek meg az új munkavállalókként, ott konkurenciát jelentettek. A kovácsmesterség mellett megjelent a „lócsiszárkodás”, a zenélés („hangászok”), de voltak, akik varrón ként vagy k m vesként dolgoztak az 1838-ik évi kimutatás szerint. Az akkor összeírt 104 családból (264 f ) mindössze a 76 éves Bakró Mátyás neve mellett volt feltüntetve, hogy koldus. Az akkulturációs folyamatot Kovács Jánost idézve láthatjuk: „Nem csodálhatjuk tehát, hogy Szegeden a czigányság hamar polgáriasodott és átvette az itteni lakosok szokását és életmódját, s t ruházkodását is.” A 19. század második felére kialakult harmonikus együttélés id szakában már nem találkozunk a korábbi (sztereotip) negatív jelz kkel. A cigányokról az általuk zött foglalkozások mentén rajzol pozitív képeket a szerz : „(…) azt hiszem a sarkantyú se pengett oly élesen, ha nem a fecskeszájú Gondi verte fel a kordováncsizmára” vagy „Nem tudott a mi népünk czigánymuzsika nélkül mulatni.”

3. 3. „Népi márkák” és aszimmetrikus viszonyok Kovács János tanulmányának rövid bemutatásával, pontosabban a végén szerepl idézetekkel visszakanyarodtunk az etnicitás és a gazdaság kérdéséhez. Csorna Zsigmond szerint az eredetileg nem etnikai jelleg gazdasági tevékenységek a polgári kultúra felívelése id szakában (a 19. századi nacionalizmus kibontakozása nyomán) gazdasági sztereotípiákká váltak. Létrejöttek azok a „népi márkák”, melyek jelent s szerepet játszottak az identitástudat kialakításában és fenntartásában a Kárpát-medencében (Csorna 1992). Az „etnicizált” foglakozások (pl. drótos tót, muzsikus cigány, cigánykovács, dézsás román stb.) auto- és heterosztereotípiák formájában valóban fontos szerepet játszhatnak az etnikai különbségtétel folyamatában (vö. Bindorffer 2006), gondoljunk csak arra, hogy a legtöbb roma csoport „hagyományos” önelnevezése valamikori jellemz foglalkozásukra vezethet vissza.13 A gazdasági tevékenységek területén megjelen etnikai klasszifikációs rendszerek14 egyrészt megjelenítik az együttélés, a mindennapi kapcsolatok valóságát, hiszen egy-egy foglalkozásnak huzamosabb ideig életképesnek kellett lennie, hogy etnikus jelz k tapadjanak hozzá. Másrészt, mivel az etnicitás együtt jár az önmagukat megkülönböztet csoportok 12

Az írást Nagy Pál ajánlotta figyelmembe, amit ezúton is köszönök.

Máté Mihály írásából idézem az oláhcigány nyelvjárásokat beszél közösségek önelnevezéseit. „A csurárik neve a shuri (kés) vagy churi (rosta) szóból ered, a másárik neve a masho (hal) szóból, a colárik neve a colo (pokróc, leped , sz nyeg, takaró) szóból, a drizárik neve a driza (rongy) szóból, a gurvárik neve pedig a guruv (ökör) szóból (Máté 2009: 50).” Az óromán nyelvet beszél beás cigányok nevét többnyire a bányász jelentés román „b ie ” szóból származtatják (ami valamikori aranymosó foglalkozásra utalhat), de újabban felmerült, hogy inkább a hasonló alakú „b ia ” (tekn s) szó lehet az eredete (Tálos 1998; Landauer 2009). Mindenesetre mindkét értelmezés egy valamikori foglalkozás emlékét rzi.

14 Az etnicitás akkor t nik fel, amikor a kulturális különbségek valamiért relevánssá válnak a társadalmi interakciókban (Eriksen 2008:84). Csorna Zsigmondot idézve: „A nemzeti, etnikai, nemzetiségi sajátosságok nem mások, mint a munkamegosztásban kialakult és hagyománnyá rögzült, a mindennapok során társadalmilag örökl dött szokásrendszerek és ezek együttese.” (Csorna 1992:12) 13

22

Binder Mátyás

hierarchikus rangsorolódásával (Eriksen 2008:22), a viszonyok aszimmetrikus volta is nyilvánvalóvá válik. A népi márka tehát jelzi az adott csoport és foglalkozása „szükségességét”, de egyben kiemeli alárendeltségét is, f leg azok esetében, ahol szolgáltató tevékenységekkel foglalkozván, er teljesen függnek a „másik” oldal igényeit l, szükségleteit l (például a drótos tót vagy a tekn s cigány).

Vélhet en a legmarkánsabb „cigány népi márka” a zenélés volt, melynek korabeli „sikertörténete” a 18. században kezd dött.15 A 18. század végén közel 1600 cigányzenészt említenek az összeírások, 100 év múlva pedig már 17 ezer zenész cigányt regisztráltak Magyarországon (Kállai 2002:330). A 19. sz. elején a legjobb cigányzenészek kivívták maguknak az általános elismerést, a köztudat számára a nemzeti zene képvisel ivé váltak, ily módon összeforrtak a magyar nemzeti mozgalommal (Sárosi 1971:109).

A gazdasági munkamegosztás mentén (is) konstruálódó etnikai határok és az azokat fenntartó sztereotípiák általában konzerváló hatásúak, és f leg a nem-domináns helyzet csoportok tagjai számára megnehezíthetik a hatékony foglalkozás- és életmódváltást (vö. Binder-Pálos 2009; Szabó 2010), a gazdasági, társadalmi és politikai környezet változásaival összefüggésben pedig a legszéls ségesebb kirekesztési eljárások hivatkozási alapjaivá válhatnak (vö. Karsai 1992; Binder 2009b; Ladányi-Szelényi 2010). E jelenségek jellemz en a 19. században er södnek fel, majd a 20. században válnak társadalmi méret vé. Miel tt azonban áttekinteném az elmúlt kétszáz év f bb változásait a cigány – magyar együttélés terén, szükséges egy rövid kitér t tenni az asszimiláció kérdése felé.

3. 4. Földm velés és asszimiláció A kutatások jelen állása szerint kivételes példának t nik a siklósi cigányok 18-19. századi története (Nagy P. 2000). Az itt él , cigányként számon tartott emberek egy része törökös, többségük magyar vagy szerb eredet neveket viselt. 1721-t l folyamatosan jelen voltak a megyei adóalap-összeírásokban, és más etnikumokhoz hasonlóan külön városrészben laktak, mely a latin nyelv iratokban Civitas Zingarorum (Cigány Város) néven szerepelt. Jobbágy jogállású cigányok számtalan más forrásban is szerepeltek, de mint a fenti példák is mutatják, többnyire zsellérek voltak, tehát földdel nem rendelkeztek. Ezzel szemben a siklósi cigányok jelent s része féltelkes vagy negyedtelkes jobbágy volt. A különböz méret földterületek és a megváltozott életmód vagyoni szempontból differenciáltabbá tette a vélhet en eleve nem közös eredet (lásd családnevek) helyi cigány közösséget. A 19. század közepén már voltak olyan „cigányok” Siklóson, akik a korabeli normák szerint nem számítottak cigánynak. Nem tudtak cigány nyelven, vegyes házasságok és paraszti öltözködés jellemezte ket, és a Cigány Városból is kiköltöztek. A korabeli politika is el segítette a parasztosodási folyamatot: a „megfelel ” cigányokat neo-colonusnak vagy új-magyarnak kellett nevezni.

A szerz ugyanitt egy ellenkez irányú asszimilációs folyamat nyomaira is bukkant. Felt ntek ugyanis olyan családnevek, melyek a 18. században nem, de a 19. században már a cigányok között kerültek összeírásra. A két folyamat arányát, méretét közelít leg sem lehet megbecsülni, de – meglátásom szerint – az alátámasztja etnikai csoportok konstruktivista értelmezését, és felhívja a figyelmet a csoporttagság szituatív és klasszifikációs meghatározottságaira.

Korábban láthattuk, hogy egy nagyobb város társadalmába történ integráció eredményezhet valamilyen szint asszimilációt, de talán a földm vel életmód az, ami a leger sebben hat a beolvadás irányába (vö. Nagy P. 2007). Meglátásom szerint els sorban nem is azért, mert nem tartozott bele a többség „hagyományos cigányképébe”, hanem azért mert olyan 15

A rendi társadalom korában lenézett foglalkozásnak tekintett zenélés egyre több roma család számára jelentette a megélhetés egyik, és id vel egyre biztosabb forrását (Sárosi 1971; Nagy P. 2004:71-75).

A „cigány – magyar” együttélés változatai

23

strukturális körülményeket teremt, melyek nagymérték vagyoni differenciálódást tesznek lehet vé. A peripatetikus közösségben vagy a városok szélén él iparos, szolgáltató közösségekben nehezebben képzelhet el ilyen mérték vagyoni differenciálódás, ráadásul az ilyen foglalkozások mint „népi márkák” a cigányokhoz köt dtek, ez pedig nem „kedvez” az asszimilációnak.

Hogy miért nem lettek földm vel k a cigányok, azt a romantikus és az el ítéletes megközelítések többnyire kulturális okokkal magyarázzák,16 pedig egészen másról volt szó.

Szomszéd András megállapítását idézve: „Földdel való ellátásuk nehéz lett volna egy olyan megyében, ahol évszázadok folyamán a földm vel lakosságnak sem jutott elég.” (Szomszéd 1987:172) Bár a megállapítás csak egy vármegyére vonatkozik, közismert tény, hogy a Magyarország lakosságának kb. 90 százalékát kitev jobbágyság nagyjából fele zsellér, azaz föld nélküli jobbágy volt a 19. század közepén.

A cigányok tehát, bár a földesurak gyakran telepítették le ket birtokaikon, ott jellemz en nem földm veléssel foglalkoztak, hanem szolgáltató és iparos tevékenységeket folyatattak.

Siklós egyedinek t n története mellet vannak ugyan elszórt adatok cigány földm vel kr l, de számuk – az eddigi kutatások alapján – elenyész . Amin nem érdemes csodálkozni, ha a magyarországi földkérdésre és a földm vel vé válás „asszimiláló hatására” gondolunk.

4. Foglalkozásváltási kényszerek és kirekeszt tendenciák a 19-20. században Nagy Pál szerint a „cigánykérdés” történeti genezise Magyarországon a 17. századra datálható. A problémahalmaz egyik gyökere az általa „relatív túlnépesedésnek” nevezett folyamat, aminek lényege, hogy a cigányok túl sokan lettek az általuk zött szolgáltató tevékenységekhez, a már itt lév roma lakosság növekedése és az újonnan bevándorló közösségek miatt is. Szintén a 17. századra teszi Nagy Pál a konstans foglalkozás- és életmódváltási kényszerek megjelenését, amit a céhes keretek meger södésével magyaráz (Nagy P. 2008:40). Ezekkel a társadalmi-gazdasági folyamatokkal párhuzamosan er södött fel a problémaorientált hatalmi megközelítés a 18. században, mikorra megsz nt az ország szétdaraboltsága, hatékonyabbá vált a közigazgatás, ezzel párhuzamosan pedig megn tt a periférikus helyzet társadalmi csoportok és a hatalom közti viszony újrarendezésének szükségessége (Soós 1994, Nagy P. 1998, 2004).

A 19. század a polgári átalakulás és a nemzetté válás „klasszikus” id szaka, a század vége felé pedig az iparosodás gyorsítja fel a gazdaság- és társadalomszerkezet folyamatosan zajló átalakulását. Ernest Gellner nyomán (2009) a modern nacionalizmust az agrártársadalomból az ipari társadalomba való átmenet (egyik) termékének tekintem, ami a romák esetében a korábban kialakult sztereotípiák (népi márkák, romantikus értelmezések, el ítéletek és általánosítások) tartós etnikai karakterré („nemzetkarakterré”) változtatja. Nem utolsósorban a korabeli tudományosságtól támogatva.17 Ebben a folyamatban szerepe van a „nyomdakapitalizmusnak” (Anderson 2006) is, hiszen a sajtótermékek tömeges megjelenése a sztereotípiákat egyrészt karikatúrák, viccek, anekdoták (vö. Polyák 2002; Tamás 2010), másrészt „hírek, események, szenzációk” formájában (vö.

Nagy P. 2009b; Dupcsik 2009:86-88) minden olvasóhoz eljuttathatja és bebetonozza a köztudatba.

16 A letelepedéshez, földm veléshez és a magántulajdonhoz való viszonya a cigányoknak gazdag tárháza a sztereotípiáknak és vitáknak (vö. Bíró 2000; Szuhay 2000).

17 „A 16–18. századi szerz k, tudósok egymás negatív véleményét és leírását átvéve, id r l id re a cigány csoportokkal szembeni ellenszenv, üldözés, gyakran kiirtásra való törekvés jogosságát bizonyították (Deáky– Nagy 2009:22).” Heinrich Grellmann 1783-as, „Die Zigeuner” cím m ve nemcsak a korszak tudományos ismereteit foglalta össze, hanem meghatározta a cigányokról való gondolkodást a 19. században, így jórészt „felel ssé tehet ” a negatív sztereotípiák elterjedéséért (Prónai 2008).

24

Binder Mátyás

Pont abban az id ben vált tehát a nemzet a „jelen és jöv politikai, gazdasági, kulturális viszonylatainak elrendezési keretévé, illetve elvi forrásává” (Sz cs 1974:205), pont akkor vált els számú identifikáló tényez vé az etnicitás, mikor a többségében mez gazdasághoz kapcsolódó18 roma közösségek nagy része rohamosan elszegényedett, „agrárproletárként” egyre nehezebben tudta megélhetését biztosítani. Hasonlóan egyébként az ország lakosságának jó részéhez, hiszen a birtokszerkezet széls séges aránytalansága általános jelenség volt Kelet-Európában. A m velt területek nagy részén földesurak „terpeszkedtek”, miközben az agrárnépesség zömének nem volt megélhetést biztosító földtulajdona (Palotás 2003:18).

A mez gazdasági dolgozók mellett a kovácsmunka és a zenélés volt a legelterjedtebb foglalkozás a romák körében. Az iparosodás háttérbe szorította a cigány kovácsok és szegkovácsok mesterségét, a meginduló tömegtermelés csökkentette a keresletet a cigányok f megélhetési forrását képez termékek iránt (mint például: tekn k, faedények, kosarak, sepr k, gyékények, szatyrok, üstök), továbbá csökkent az igény a „klasszikus” cigány szolgáltatások iránt (üstfoltozás, drótozás, nádazás). Kés bb, a trianoni határváltozások következtében pedig a cigányzenélés piaca sz kült drasztikusan (Csalog 1993; Kemény 2000).

Mint láthattuk az együttélési modellek gazdasági alapjai súlyosan megrendültek, a klasszifikáció pedig egyre inkább etnikussá és sztereotippá vált. A korábban már integrálódott gy ri iszkápás cigányok meg tudtak felelni a foglalkozásváltási kényszernek, részben visszatértek a szegkovácsoláshoz, részben új termékeket állítottak el , nyaranta napszámos munkákat vállaltak és házaló kereskedelemmel is foglalkoztak (Perger 2010). Gy rben a 20. század elején (korábban) vándorló oláh cigányok is sikeresen telepedtek le (Bana 1998).

Azonban ezeket a gy ri, pozitív példákat nem lehet általánosítani, már csak azért sem, mert ellenkez el jel kirekeszt folyamatok kapcsán azt látjuk, hogy a korábbi lakóhelyi integráció nem feltétlenül volt „elég” az együttélés fenntartásához. Csenyétén például a 19. század közepén a cigányok a falu bels területén laktak, vegyesen a szegényebb magyarokkal és a kisszámú zsidósággal, azonban a század utolsó éveiben elkezdték ket kiszorítani a falu mellett felépített telepekre, ahol lakóhelyileg szegregáltabb, gazdaságilag pedig marginalizáltabb helyzetbe kerültek (Ladányi–Szelényi 2004:56-58). Hasonló jelenséget ír le Durst Judit az általa Láposnak nevezett településen (Durst 2004). (Megjegyzem mindhárom szerz szociológus.)

A kirekeszt tendenciák, büntet rendeletek és probléma centrikus, vagy Dupcsik Csaba tipológiája alapján deviancia-orientált (Dupcsik 2005) megközelítés jellemzi alapvet en a 20. században a romák és a hatalom viszonyát. Ezt tükrözi a történetírás eddigi teljesítménye is, hiszen a legtöbb mérvadó munka címében a „cigánykérdés,” „roma sors” illetve „cigánypolitika” fogalmak szerepelnek (Karsai 1992; Pomogyi 1995; Purcsi 2004; Bársony– Daróczi 2004; Bársony 2008; Sághy 1999, 2008; Majtényi–Majtényi 2012). Az alapvet en politikatörténeti megközelítés és szenvedéstörténeti értelmezés hátterében történeti okok állhatnak. Egyrészt az együttélés feltételrendszere és modelljei sok helyen megsemmisültek, a roma közösségek minden korábbinál többet szenvedtek a különböz autoriter és totalitárius rendszerek alatt. Mivel a század els felében a „cigánykérdés” volt a meghatározó diskurzus, az államszocializmus id szakában pedig a „cigánypolitika”, ezért a témával foglalkozó kutatók - a forrásadottságok miatt is – el ször ezeket a kérdéseket vizsgálják. A lehetséges együttélési modellek mikrotörténeti vagy történeti antropológiai kutatása még várat magára a történészek részér l.

18

Az 1893-as országos cigány összeírás adatai szerint a keres (akik az összes munkaképes korú 82 %-át tették ki) cigány lakosság 48,9 %-a (!) mez gazdasági dolgozó (azaz napszámos) volt (Kemény 2000:7-10)

A „cigány – magyar” együttélés változatai

25

Molnár István Gábor:

A régi Újpest cigányai1 Az újpesti cigányság története A kezdetek Újpest2 1840. április 5-én 101 f vel községgé alakult. Pestt l északra a Duna partján a Váci országút mellett fiatal, ámde dinamikusan fejl d község, majd város, megyei jogú város, kés bb a f város része lett. Lakossága az elmúlt 170 évben százezer f re emelkedett. A cigányok együtt élnek az itt letelepedett magyarokkal, zsidókkal, németekkel és más nemzetiségekkel. A kultúrájukra nagyban hatottak az itt lakók szokásai, mindamellett megtartották sajátos értékrendjüket is. A kávéházak, vendégl k, kocsmák hangulatához hozzátartozó cigányzenére igényt tartott a lakosság. A cigány szegkovácsok által készített termékekre szüksége volt az újpesti b r- és faiparnak. Betelepítésük és betelepedésük Újpestre folyamatos volt.

A beköltöz – az úgynevezett kárpáti cigányok csoportjába tartozó – családok többsége a Felvidékr l, a ma Szlovákiához tartozó Érsekújvárról, Surányból, Farkasdról, Nyitráról és környékér l érkezett. Érsekújváron és Újpesten száz-százötven év múltán is ugyanazon családnevek fordulnak el : Dráfi, Patkó, Balogh, Lakatos, Horváth, melyekb l több család a mai napig ápolja rokoni kapcsolatait.

Az Újpest alapítólevelét kiadó gróf Károlyi István3 m velt, világjárt, haladó gondolkodású ember volt, aki a modern eszméknek, valamint felvidéken él Lajos testvérének köszönhet en került kapcsolatba a surányi zsidó iparosokkal, keresked kkel, köztük L vyékkel4, akik tímárként, virágzó b ripar alapjait teremtették meg a településen. Elindult egy gyors, amerikai típusú fejl dés, amely nagyközséggé, várossá, az ország egyik ipari központjává duzzasztotta Újpestet.

A b rgyártáshoz elengedhetetlen fogyóeszköz a dugószeg. Ezzel az apró szeggel feszítik a kikészíteni kívánt b rt a keretre. Nevét a szögfejnél elhelyezett dugódarabról kapta. A szögre húzott dugó védte az anyagot, hogy ne sértse, ne szakítsa ki a szögfej. A b rgyártásban használt különféle fogók, amelyekkel a b ranyagot feszítik, húzzák a keretre, valamint az el bb említett fa feszít keretet összetartó szögek, mind fontos eszközei a b ripari termelésnek. Az újpesti asztalosok, bútorkészít k is használtak – a csapolás mellett –, nagymennyiségben szögeket a bútorok, szekrények, komódok hátlapjaként szolgáló falemezek rögzítésénél. L vyék, ezt felmérve gondolhattak a surányi és az onnan tíz kilométerre fekv érsekújvári cigány szegkovácsokra, a munkájuk min ségére és olcsóságára.

Szlovákiai kutatásunk során találkoztunk azzal a dokumentummal5, amely szerint az 1830-as években a Zsemberi nev cigány család ismerte, ismerhette L vyéket. Kés bb az újpesti katolikus matrikulákban, keresztlevelekben jelentkezik a Zsemberi családnév, ahol is a n k zöldség- és gyümölcskeresked k, a férfiak pedig – kivétel nélkül –, szegkovácsok voltak.

1

A tanulmányhoz számtalan archív fényképfelvétel kapcsolódik, melyek a kötet egészében szétszórtan találhatók meg, az egyes tanulmányok elején illetve végén. A felvételek jól tükrözik azt a polgári (kispolgári) világot, melyben Újpest romái a boldog békeidejüket élték. A tanulmány több pontján is értelmezi és magyarázza ezt a különös vizuális világot, amely meggy z désünk szerint távol áll attól a sztereotipizált cigány világtól, melyet eleddig szerencsétlenségünk volt ismerni.

2 Újpestet eleinte különböz képpen nevezték: Kismegyer, Újmegyer, Káposztásmegyeri Újgyarmat. Valószín L vy Izsák nevezte el Újpestnek.

3 Nagy Károlyi gróf Károlyi István (Bécs, 1797. november 18. – Fót, 1881. január 12.) fóti birtokközponttal a terület tulajdonosa.

4 A L vy család az Újpestre els k között beköltöz zsidó családok egyike. L vy Izsák Újpest els bírója volt.

5 Katarina Bohumelová: Romák Surányban c. szakdolgozat.

28

Molnár István Gábor

A fent említetteket mérlegelve, valamint a Duna közelsége miatt – hisz ahol víz van, biztos kell iszkápa is, a csónakok, hajók építéséhez használt speciális szög –, mind fontos szempontok lehettek abban, hogy az els cigány családok elindultak Újpestre. A tömeges áttelepüléshez ezzel meglett a rokoni információs kapcsolat, már csak a „nagy” munka hiányzott, amit az Újpesten 1845-ben áthaladó els vasútvonal meg is hozott. A sínszeg, mellyel a vasúti talpfát a sínhez er sítették, a szegkovácsok által készített vezet termék lett.

A vasúti sínszegnek az id járási viszontagságok mellett, a vonat és szállítmánya súlyterhelését is bírnia kellett, a megfelel rugózás mellett. Innent l számíthatjuk a tömeges bevándorlást, hisz az iparilag rohamléptekkel fejl d Újpest kiváló munkalehet ség volt a szegkovácsok számára. A beköltözési lehet séghez hozzátartozik az is, hogy más településekhez képest enyhébb volt a közterületi és közhivatali ellen rzés, valamint a bejelentési kötelezettséget sem vették szigorúan a házbirtokosok. „Bagó József prímás százkét éves korában, újpesti házában meghalt. Fiatalon beutazta Európát, Amerikába is eljutott, részt vett a szabadságharcban, ahol sebet is kapott. Négy feleségét temette el és 22 gyereket hagyott maga után.” – adta hírül a Vasárnapi Újság 1882. augusztus 27-én. Az Újpesten otthont találó cigányok másik nagy csoportja, a muzsikusok (régies nevén: hangászok) szintén a Felvidékr l, nagy többségük Érsekújvárról érkezik.

Ahogy n a vendéglátóhelyek száma, úgy jön mind több muzsikus a kávéházi úri közönséget és a kocsmák munkásközönségét szórakoztatni. Míg a városban gombamód szaporodó kávéházakban nyolc-tizenkét tagot számláló zenekarok játszottak, addig a kis búfelejt kben három, esetekben egy szál heged s próbálta kedvre deríteni hallgatóságát. A sírva vigadásnak is fontos velejárói lettek a hazafias nótákat játszó cigánybandák.

Az els családok érkezése egybeeshet az újpesti vendéglátás kialakulásával. Rácz Ferencz prímást és zenekarát a Pannonia Kávéház6, mint „Pest els osztályú bandáját” hirdeti. Kés bb a pesti els osztályú helyett, „Újpest kedvenc prímása” lesz a jelz majd mindegyik zenekarvezet nél. Az öregek úgy mesélik, hogy talán el bb volt cigányzenész Újpesten, mint a település létrejött volna, mert a Megyeri Csárda már el bb létezett – érvelnek. Olyan nagy dinasztiák alakultak ki, mint a Kolompár család, ahol az összes hangszeren testvér játszott, azaz idegen nem került a nyolcf s bandába. Volt olyan id , amikor kuriózumként n i b g se volt a családi zenekarnak. A Cigányzenészek Albuma szerint, az Érsekújvárról Újpestre költöz Kolompár dinasztia Bihari Jánostól, a híres Magyar Orfeusztól származtatja magát.

Els fennmaradt képi dokumentumunk szintén a Cigányzenészek Albuma (Markó 1896) cím könyvben található. Horvát Tóni prímás, aki fényképe alá a Berlin – Újpest címet adta, 48-as zsinóros ruhában, pödrött bajusszal, oldalt választott frizurával, kell en kihúzva magát állt a fényképez gép elé.

Dr. Ugró Gyula egy 1874. március 8-án kitört lázadás kapcsán tesz említést cigány származású emberr l: „A községházán tovább tombolt a nép dühe, és az elmenekült jegyz t és bírót kereste. Egy cigány látta a menekülést s ezt tudatta a néppel, hogy a jegyz ék merre menekültek…” (Ugró 1932). Dr. Ugró Gyula, Újpest utolsó f bírája és els polgármestere, nótaszerz ként kapcsolatban volt újpesti cigányzenészekkel. Alapító, pártoló tagja volt többek között az els Magyar Cigányzenészek Országos Szövetségének is.

A letelepült szegkovácsok mobilitása a vasútépít kubikusokéhoz volt hasonló. Szerszámaik elfértek egy talicskában: üll , fújtató, fogók stb. Mint a vándoriparnál, gyakorlatilag bárhol felállították m helyüket. A gyerekek a fújtatásban, a nyersanyag adogatásában, feleségük a késztermék rendezésében, számolásában segédkezett. A fújtatás mellett a koksztörés volt az ifjak legfontosabb munkája. A megfogott darabot kalapáccsal úgy kellett eltalálni, hogy az ütés az ökölbe szorított kéz – a hüvelyk és mutatóujj között képz dött – résén csattanjon. Így nem repültek szerteszéjjel a jól ég por és a kokszdarabkák. Gyakorlat kellett hozzá, hogy az ujjaikat és körmeiket szét ne verjék a gyerekek. Ha kevés volt a munka – vagy éppen nem volt 6

Újpest els kávéházainak egyike, az Árpád út 48. szám alatt m ködött. Tulajdonosa: Feldmann József volt.

A régi Újpest cigányai

29

szezonja –, a szegkovácsok zöldséggel, gyümölccsel kereskedtek. Arra utaló dokumentumot, hogy a cégek, gyárak alkalmazásában álltak volna, nem találtunk. Inkább magánzóként m ködtek. Többen a vaskeresked knek, mások pedig közvetlenül a gyárnak, kisiparosnak szállítottak. Termékeiket, hogy ezzel is olcsóbban tudják eladni, maguk fuvarozták.

Visszaemlékezések szerint a készárut pénteken, szombaton referálták, adták el. Meg kell említeni a leányok, asszonyok ügyességét az áru eladásában, hisz voltak legendásan jó keresked k közöttük.

Az újpesti cigányság túlnyomó többsége római katolikus vallású. Az 1870-ben felszentelt Egek Királynéja templom anyakönyve szerint – már az els évben – kereszteltek cigány lakost. 1870. december 6-án született Újpesten Csorba Ede, kit egy nappal kés bb 7-én kereszteltek. Apja szegkovács, anyja háztartásbeli. A keresztel lelkész Illek Vince, Újpest els plébánosa. Megjegyzésként felvezetve: czigány.7 „A születés után igyekeztek a gyermeket megkeresztelni, mert addig az utcára nem lehetett kivinni. Meg a fürd vizet se öntötték ki rögtön a fürdetés után. A kicsi egy vánkosba került, átkötve szalaggal. Nem volt pólya. A gyereket megkeresztelték és a keresztszül nek illett a legnagyobb pénzt ajándékozni. Akit megkértek keresztanyának az a szül n nek két hétig hordta az ételt. látta el a családot élelemmel” – tudjuk Csonka László szegkovács és zenész férfit l.

A fiúk munkához való szoktatása egészen kis korban elkezd dött. Nem volt szokás a m hely körül kíváncsiskodó fiúkat elzavarni, a lányokat viszont annál inkább, a kipattanó szikrák miatt. Ahogy n tt, er södött az ifjú, annál nehezebb feladatot kapott. A legnehezebbnek, vagyis a legnagyobb er t kívánó feladatnak a sínszeg számított. Az ügyes kez tehetségeseket így egészen fiatalon észrevették. Mire felcseperedett az ifjú, komoly tudással rendelkezett a szegkovács szakmáról. Újpesten hagyomány volt, hogy az önállóan munkába álló fiú szerszámait az édesapja készíti el. „Pici korától volt mindenkinek valami gúnyneve.8 Lolo például azért, mert amikor megszületett olyan piros volt, mint a rák. Vagy a Kálo, mert nagyon fekete volt. Vagy az apja, nagyapja után – hasonlóságból. Úgy néz ki, mint az öreg Róka. A nagyapja, a Róka – az igen, az ravasz ember volt! A gyerek lehetett kés bb bármilyen bamba, akkor is Róka maradt. Nem nagyon lehetett megsért dni, meg hát minek is, mert akkor is úgy hívták. Sokuknak már én sem tudom a teljes nevét, csak ami ráragadt, az után ismerem” – mesélte Csóka György nagyb g s.

A cigány családoknál a gyermek születése a legnagyobb kincs. A muzsikus apa, kis csecsem je kezébe, a heged vonóját próbálgatja belerakni. Ha ráfog a rajkó, nagy prímás lesz – mondják. Ezután az ifjonc együtt n fel a zenével, apja vagy testvérei állandó gyakorlását hallgatva. Az id sebbek visszaemlékezései alapján, nem a szül mondta meg, hogy milyen hangszert választ a fiatal, de természetesen próbáltak rá hatni: – Fiam, ha a heged t választod, mindig megélsz. – Nézd, milyen csodálatosan szól! – Nagyapád drága heged je lesz a tiéd! Ett l függetlenül, sokszor döntött az ifjú más hangszer mellett. Így vagy úgy, de beletör dtek a szül k. A szegkovácsok apáról-fiúra szálló mestersége, a muzsikusoknál másképp alakult. Rigó György cimbalmos szerint: „A kiválasztott hangszer után végiggondolták a szül k, hogy ki van az ismeretségi körben, esetleg rokonságban olyan, aki a hangszere legjobb tudója, és azt a személyt kérték meg a gyermek tanítására. Szokás volt az is, ha a fiatalnak tetszett egy aktív muzsikus stílusa, technikája, akkor megpróbált az illet t l tanulni.”

7

Egek Királynéja Plébánia. Katolikus Matrikula 1870.32.

A cigányok körében elterjedt gúnynevek nem véletlenszer képz dmények. Létüket kett s szerep motiválta: az els , a külvilág számára szóló, magukat valamiféleképp illegalitásban tartó ok, hogy ne tudják, kir l beszélnek, kit említenek azok, akik nem ismerik az illet gúnynevét. A másik – máig él – indok, a nagyszámú, több azonos nev családoknál a megkülönböztetésre, már nem elegend a vezetéknév és a keresztnév használata, ezért vagy saját, vagy örökölt ragadványnevet kapott az illet . Több esetben el fordul, hogy mind saját, mind családilag örökölt neve is van egy személynek. Például: „Pepi” Farkas Károly „Papaj”

8

30

Molnár István Gábor

1891. április 12-én Újpestre látogatott a kor legjelent sebb néprajztudósa, a cigányság kutatója, Herrmann Antal. Lakatos Júlia adatközl t l két nótát jegyeztek fel: „Devla soske man tu mardyel” (Istenem miért vertél meg engem) és „Ma cinger man” (Ne verjél meg) címmel. E két kotta úgy maradhatott fent, hogy a világon el ször cigányokkal foglalkozó angol szaklap, a Journal of gipsy lore society 1891-ben e két nótát közreadta.

1893. január 31-én Újpesten 161 f cigány ember élt. Az összes lakos 23 521 f . A továbbiakban a statisztika nem bontja le településre, hanem csak járásokra, valamint vármegyékre az adatait. Pest–Pilis–Solt–Kiskun Vármegye, amelyben Újpest is találtatik, 37 f szegkovácsot tartott számon, melyben biztosra vehet újpesti cigányok jelenléte is. A vármegyében 1399 f zenész, közülük is valószín , jócskán akad újpesti. (Czigány összeírás 1895) Újpest saját statisztikájában 16 f szegkovácsot tartanak számon. Többen kimaradtak, mert az úgynevezett kontár kategóriájába tartoznak, és így nem jelennek meg a statisztikában. k feketén értékesítették a termékeiket a vaskeresked knek.

Babits Mihály író-költ , tanár az 1911-1912-es tanévben a Könyves Kálmán Gimnáziumban oktatott. Az Újpest ihlette Kártyavár cím regényében több helyen említ kávéházakban muzsikáló cigányzenészeket. Az 1900-as évek sajtójában vendégl k és kávéházak hirdetéseinek a tucatjai számolnak be arról, mily kit n és els osztályú cigányzenekar mulattatja esténként a szórakozni vágyókat. Ezen id szak az, amikor a legtöbb cigánybanda muzsikált a kávéházakban, éttermekben, vendégl kben.9 A vendéglátói hirdetésekb l egyértelm en kikövetkeztethet , hogy abban az id ben a zenekarok komoly reklámértékkel bírtak. Több családban el fordult, hogy a családf este muzsikált, napközben besegített a szegkovácsoknak, vagy önállóan kovácsolt, kereset-kiegészítés végett. A muzsikusok jó vendégnek tekintették a görbe estét tartó szegkovácsokat, mert a mulatság mellett b ven jutott „jatt” a zenekar számára. A muzsikusok egy keresetb l plusz a borravalóból el tudták tartani a családjaikat. A feleségek általában háztartásbeliként, a gyereknevelésben és a konyhában serénykedtek. F zték otthon a cigányos ételeket, ami nem sokban különbözött a magyar konyhától, hacsak azt nem vesszük különbségnek, hogy sokkal zsírosabban és f szeresebben, azaz ízesebben f ztek, sütöttek. Mindig többet f ztek, mint amennyi kellett, mert annál nagyobb szégyen nem volt, ha jöttek a vendégek, rokonok és nem tudták ket étellel, itallal kínálni. Töltött káposzta, s r er s szaftú csirke-, disznó pörkölt bodaggal, azaz cigánykenyérrel. Újpest város 1907 Az újpesti állami elemi iskolákról készült els statisztika, az 1901-ben alapított, Erzsébet utcai iskolában regisztrált cigány anyanyelv tanulót (Ugró 1932:434). Az 1907/08-as tanévben, pontosan kett leánygyermeket. A cigány származást nem rögzítik a statisztikai adatok. Utólag megpróbáltuk rekonstruálni az anyakönyvek segítségével, hány cigány gyermek járt az 1907/08-as tanévben, ebbe az iskolába. Ezt a családnevek, a lakhely, valamint a szül k foglalkozása alapján állapítottuk meg. Biztosra vehet tizennégy gyermek, melyb l kilencnek szegkovács édesapja van, valamint öt f , akinek muzsikus. Ha az 1907/08-as tanévet vesszük figyelembe, a hét iskolába körülbelül hetvenen-nyolcvanan járhattak.

1907-ben, a várossá nyilvánítás évében, a Pannonia Kávéháznak sikerült leszerz dtetnie Rigó Jancsit és híres cigánybandáját. „Somogycsurgói” Rigó János a kor egyik leghíresebb cigány prímása, ami mutatja Újpest és az újpesti vendéglátóhely rangját is. Lehetett Pesten jobb, 9 Jelent sebb kávéházak – jelent sebb prímások és zenekarjaik: István Kávéház – Radics Rezs ; Korona Vendégl – Rácz Józsi; Horváth Vendégl – Érsekújvári Kolompár Jancsi; Demokrata Kávéház – Kolompár Jancsi; Blasz József Kávéháza – Pápai Náci; Tomik János vendégl je – Lakatos Kálmán; Elite Kávéház – Balogh Jancsi; Attila Kávéház – Bókai Berczi; Vigadó Kávéház – Pozsár Marci zenekara, majd fél évvel kés bb Lakatos Gyula; Pannónia Kávéház – Berkes Berczi, Egri Oláh Gyula, Csillag Izsó 12 tagú bandája következett egy éven belül;

A régi Újpest cigányai

31

nagyobb kávéházat találni, de több pénzt keresni a prímásnak aligha. Ezt bizonyítja, hogy Rigó Jancsi több évig a fiatal Újpesten muzsikált. Az I. világháborúig tartó id szak a cigányság számára is a fejl dést és a gyarapodást hozta, a háború évei viszont a lakosságtól óriási áldozatokat követeltek. Nemcsak a katonai behívókkal kellett szembenézni, hanem az egyre s r bben fellép élelmiszerhiány is hatalmas problémákat okozott. A cigánymuzsikának is akadt egy-két konkurense, katonazenét játszó banda a városban, amellett, hogy a lakosság is kevesebbet tudott költeni szórakozásra. A katonai szolgálatban nem voltak különbségek, legalábbis olyanok, mint a második világháború alatt. Az itthon maradt muzsikusok közt olyan íratlan szabályok, különleges szokások alakultnak ki, mint pl. hogy a beteg zenekari tag részét a prímás félreteszi. Azaz a kisegít tagot külön fizették arra az id re, de a beteg megkapta a pénzét, hogy családját fenn tudja tartani. Általában a feleség a nagyobbacska gyereket küldte apja napi béréért. A prímás pedig rendre félrevonta az ifjút: – Hallod milyen ügyetlen ez a kisegít , apád nyomába se ér! Lehetett a helyettesít bármilyen jó, mindig meger sítették a családot, hogy a jelenleg beteg muzsikusra nagy szükség van, jó zenész.

A Barakktelep Lakhelyeik, bérelt otthonaik eleinte szétszórtabban helyezkedtek el: az Erzsébet, a József, a Gyár utcák, valamint az asztalosm helyek környékén: a Tél, a Nyár, a Tó utcákban voltak. Évtizedekkel kés bb az úgynevezett zsidónegyedben: a József, a Baross, a Liszt és az Attila utcákban – amelyek a deportálás miatt megüresedtek –, foglaltak el lakásokat. A legtöbben viszont a Katonai Vonatszertár Barakktelepen: a Római utca, Brüsszeli utca, Párizsi utca és a Madridi utca közötti területen éltek. 17 barakksorban, 190 lakásban, 1000-1500 ember. Eme lakhelyek fából készültek, a tetején kátránypapírral lefedve. Konyha a bejárati ajtóval, és egy szoba ablakkal. A visszaemlékezések szerint körülbelül negyven négyzetméter alapterület ek voltak, minden barakksor végén vizesblokkal. Télen a nagy hideg, nyáron a nagy meleg volt a lakásokra jellemz . Ha ehhez hozzáadjuk az elképeszt en nagy zsúfoltságot, hat-nyolc f t lakásonként, elképzelhetjük milyen élet volt a telepen.

Az Újpesti Kurír 1924-ben Látogatás a barakkvárosban címmel közöl beszámolót. „A nyáron portenger, télen Szibériához hasonló a BUR telep háta mögött közel a Chinoin gyárhoz, terül el a barakkváros. Olyanok laknak itt, akik máshol nem tudnak lakást kapni, bérelni. Itt élnek munkások és cigányok egyaránt. A barakk lakói fellázadtak a szadista gondnok ellen, ki elmondásuk szerint korbáccsal jár a barakkok között, és azzal dicsekszik, hogy már két kommunistát is megölt. A gondnokot feljelentették a bíróságon. A bíró utasítást adott a rend rségnek, hogy azonnal távolítsák el az állásából.”

A visszaemlékez k és a korabeli sajtó cikkei között óriási eltérés, hogy míg a tudósítások Újpest szégyeneként emlegetik a Barakkot, addig a még él visszaemlékez k kivétel nélkül jó emlékeket mesélnek el az interjúikban. A szörny lakáshelyzet megoldására a városvezetés építkezések sorát tervezte, amelyb l érezhet változást a Mátyás téren felépült házsor jelentette. A helyzet pillanatnyilag javult ugyan, de a megüresedett barakklakások gyorsan újra megteltek. A vasút két oldala a f városi sajtó s r n emlegetett két nyomortelepe az angyalföldi „Tripolisz” a Gyöngyösi utcánál és kicsit feljebb a vasút vonalán, az átjáró túloldalán a Széchényi térig elterül újpesti barakksor volt. Mindkét telepet a b n és a kétes alakok búvóhelyeként emlegetik, ahová tisztességes ember nem merészkedik, még nappal sem.

Az Egyetemi Szociálpolitikai Intézet külön kirendeltséget létesített a barakktelepi családok megsegítésére. A kirendeltség jogsegélyirodából és egy úgynevezett népkönyvtárból állt. A kirendeltség ötlete Hilscher Rezs t l, a magyar szociálpolitika úttör jét l származott.

32

Molnár István Gábor

Hilscher egy statisztikát10 is elkészít 1934-ben, amelyben 1351 f volt hivatalosan barakklakó. A kimutatásban szerepel, hogy pontos adatot nem tudni, mert többen nincsenek „hivatalosan” felvéve a gondnoknál, valamint a rokonok állandó mozgásban vannak, így a pontos szám sokkal magasabb! A családf k száma 304 f , amelyet szintén elláttak a hiányos megjelöléssel. Sok családban hiányzik a családf . A lakosok több mint felét iparosok és gyári munkások teszik ki. A gyári munkások egy része a helyi gyárakban talál munkát, legtöbben a Chinoin Gyógyszergyárban és a Magyar Pamut gyárban dolgoztak. Szintén nagy a háztartásbeliként jelzett asszonyok száma, kik között többen abból kerestek maguknak és családjuknak kevéske eleséget, hogy az újpesti piacon a hulladék közt vagy a szeméttelepen turkáltak. Keresked k igen csekély számban éltek a telepen, ez azzal magyarázható, hogy Újpest els sorban ipari város, valamint ez a réteg nem volt annyira elszegényedve, mint az iparosok osztálya.

Felt n , hogy a vas- és fémiparosok milyen nagy arányszámmal vannak képviseltetve, hiszen a cigányok nagy csoportja, akik foglalkozásukra nézve nem zenészek, csaknem kivétel nélkül mind szegkovácsok. A Barakktelepen nagyon sok az asztalos és cipész – különösen ebben a két szakmában volt nagy a munkanélküliség. Az épít iparban dolgozók aránya is tíz százalék, amely foglalkozással télen keresni nem lehetett, így magukról, családjaikról télen gondoskodni nem tudtak. A n k és férfiak aránya a következ : 631 férfi és 655 n . A falvak és városok statisztikájában sokkal nagyobb a n k javára eltolódó adat ezekben az években. A gyermekek száma is felt n en magas. A magyaroknál 4,46 gyermek családonként, a cigányoknál 5,15, az izraelitáknál 4,2, az összes családban átlagosan 4,78.

Hilscher szerint a magas gyermekszám azzal magyarázható, hogy a szegényebb néposztálynál általában gyakoribb a gyermekáldás és a cigány családok nagyon népesek. A romáknál öt, hat, nyolc gyermek sem ritka. (A számszer sített gyermeklétszám a dokumentumból kimaradt.)

Az Újpest 1831-1930 c. monográfia szerint a Barakktelep Kulturház óvodájába, amelyet a Népjóléti Minisztérium üzemeltetet, 110 gyermek egy helységben került gondozásra! Más újpesti óvodákban erre a gyermekszámra minimum kett helyiség jutott. Megállapítható, hogy a keres képes férfiak voltak a legkevesebben: a 21-25 éves kor között 54 f , 26-30 éves kor között 30 f , 31-35 éves kor között csak 48 f . Felt n en kevés volt az öregek száma, amely azzal magyarázható, hogy az átlagéletkor itt volt a legalacsonyabb, valamint több id s ember a szegényházban kapott elhelyezést.

A telep felekezeti megoszlására vonatkozó adatok az országos átlagtól eltér vallási megoszlást mutatnak, dönt arányban vannak a római katolikusok, amelynek okai a Barakkban él cigányok, akik kivétel nélkül római katolikus vallásúnak mondták magukat. A családf k születési hely szerinti megoszlása a következ : 291 f b l 54 született Újpesten és Rákospalotán, Budapesten kereken 50 f , Pest megyéb l származott 26 f , CsonkaMagyarországról 81 f , a megszállott területr l 77 f , külföldr l 3 f . A felsorolásból kit nik, mily kevés az újpesti vagy rákospalotai születés . Újpest város statisztikája szerint a településen születettek és a betelepül k közötti ötven-ötven százalékos arány a telepen nem érvényesült. „Az itt lakók többsége munka nélkül van, és minimális segélyben részesül Újpest várostól, amely a legszükségesebb létfenntartáshoz sem elegend . Egy öttagú család, amelynek csak egy keres képes tagja van, összesen heti 10-12 peng bevételhez jut. A telep szükséglakásai túlzsúfoltak és mégis mindig újabb és újabb családok szeretnének itt menedéket találni. Egy 3x4 méteres helyiségben, egy hét tagú család húzódik meg, kik egész nyáron kés szig részint a rossz leveg és meleg miatt nem bírnak szobájukban meglenni, és a szabad ég alá hurcolkodtak ki aludni. Számos olyan családot találunk, ahol az apa ismeretlen helyre távozott és a gyermekeket az anya tartja el. Mint sajnálatos jelenségre kell kitérnem arra is, hogy a barakktelepi szükséglakásokban igen sokszor együtt vannak fiúk és lányok, ami az 10

Hilscher Rezs : A barakktelepi családok szociális helyzetér l. Kézirat.

A régi Újpest cigányai

33

erkölcsre igen káros következményekkel bír! Az utóbbi években egyre több szerencsétlen kilakoltatott család került a barakktelepi szükséglakásokba úgy, hogy most már a szobákat a konyhától elválasztották, mindegyik helyiségben külön-külön családot telepítve. Jelenleg pedig a túlzsúfoltság oly nagy, hogy nemcsak minden helyiség az utolsó zugig tele van, hanem különösen az egyes cigány családok a telep körül viskókat építettek, mert nem tudtak bejutni a szükséglakásokba.” – írja Hilscher.

Az Intézet létesített egy mobil könyvtárat, amely hetente egy órában állt az érdekl d barakklakosság szolgálatában. Túlnyomórészt a fiatalok cserélték a könyveket, a bejegyzés átlagosan kilencven fiatal könyvtári tagról tudósít. A feln tt kölcsönz k alig érték el a tíz százalékot, amely a nagyszámú analfabetizmussal magyarázható. Amikor felismerték, írásolvasás tanfolyamot indítottak a gondnoki irodában, amelyre csupán 25 f jelentkezett.

Hilscherék elindítanak egy sikeres munkaiskolát, el ször a telepen él lányoknak, ahol textilmunkára készítették fel az egyébként cselleng fiatalokat. Kés bb a f város segítségével a fiúknak is sikerült munkaiskolát létrehozni a b röndös és vasipari szakmákra. A vasipari képzésre az ötletet a telep nagyszámú szegkovács cigány lakossága adhatta. Hilscher így ír az iskola sikerér l: „A Ganz Hajó és Gépgyár munkavezet jével találkoztam, aki panaszkodott a tanoncaira. Elmondta, hogy hónapok óta nem talál számára megfelel tanoncokat. Nem szóltam a munkaiskolánkról, hanem csak megjegyeztem neki, hogy küldök valakit számára.

Másnap az egyik pártfogoltunkat küldtem el hozzá. Pár hét múlva megjelent lakásomon a m vezet és kérte, hogy küldjek még ilyen talpraesett fiúkat, mert kollégái mind kérik az ilyen szorgalmas, ügyes tanoncokat.” A telepre kihelyezett munkaiskola sikeres volt. Ebben az id ben a tanköteles korúaknak állami iskolába, a nagyobbaknak délután két napon ismétl iskolai képzésre is járniuk kellett. A telepi munkaiskola a hét három délutánján foglalkozott a fiatalokkal.

1924-ben, az Újpesti Hírlapban a következ volt olvasható: „Újpest legjobb cigányprímása Horváth Gyula, napról-napra bámulatos játékával szórakoztatja a közönséget a Kischner-féle vendégl ben. Aki igazán jót akar mulatni, annak okvetlenül meg kell hallgatnia Horváth Gyulát, aki nemcsak kit n en hegedül, de els rangúan énekel is. Esténként nagyszámú társaság élvezi m vészetét és sz nni nem akaró taps kíséri a heged - és énekszámokat.” Énekes és prímás volt, csakúgy, mint törvénytelen fia, Buga Gyula, akit édesanyja után, az angyalföldi Buga Ilonáról anyakönyveztek. Horváth Gyula beceneve „Dudus” volt, a fiát, aki apjától nemcsak énektehetségét örökölte, „kis Dudusnak” hívták, kés bb lett a f város legjelentékenyebb énekes-prímása a legendás Víg matrózban. 1932-ben Újpest egyik legrégebbi épületében, a Megyeri Csárdában Bujka Józsi és híres cigánybandája muzsikált. A Pannónia Kávéházban, pedig „Újpest Egerb l hazatért kedvenc prímása Kolompár Laci teljes zenekarával játszik reggelig! 1939-ben újranyílt a Brunovszky Nagyvendégl ! (Szilágyi utca 14.) Ahogy ma az öreg cigányok mondják: a ’Brunó’ a ’Brúnócki’.” A megnyitón Oláh Dudus és zenekara muzsikált, majd az Amerikából hazatért „cigánygróf”, Nyári Józsi és Rudi zenekara hangversenyezett. Vele szemben a Horváth Kertben Oláh Kálmán és bandája játszott, majd Csóka Józsi és zenekara váltotta ket.

Számos kisebb nagyobb banda alakult Újpesten, mely ezáltal a magyarországi cigányzene egyik utánpótlás-központjává n tte ki magát. Olyan kiváló muzsikusok éltek és m ködtek a városban, mint „kis Hoci”, alias Csömör Ferenc prímás, „Ádof” Oláh József prímás és kit n nótaszerz , Ceglédi Mihály prímás, „Dumaj” Lakatos Pál nagyb g s, Kantó Ödön prímás, valamint „Poloska” Sárközy József cimbalmos. A zenészek a hangszereik mesterei voltak, akik kivívták a közönség csodálatát, elismerését. Megindult a muzsikus cigányság rohamlépték polgárosodása, amellyel elismert, tiszteletben álló polgárai lesznek Újpestnek.

A kávéházak után az Újpesti Munkásotthonban is rendszeressé válnak a cigánybálok.

Valószín , hogy a pesti muzsikus élet, a pesti bálok mására alakulhatott ki az Újpesten is meghonosodott cigánybál, de a sajátos hangulata, a pesti cigánybáloktól eltér közvetlensége hamarosan új világot teremtett.

34

Molnár István Gábor

Egy különös házasság Elég sok szó esett eddig arról, hogy az újpesti cigányság két legjellemz bb foglalkozása a szegkovácsolás és a muzsikálás volt. De mi van akkor, ha e két foglalkozás és megélhetési forma képvisel i nemcsak a cigánybálban vagy más szórakozási alkalmon találkoznak?

Egyedi példánk talán a rendszer egészének a természetrajzára is rávilágít. Történetünket a Patkó család Érsekújvárról való érkezésével kezdjük, az 1890-es évek környékén. Ekkor érkeztek a Patkók a nagy reményekkel kecsegtet ipari nagyközségbe. Régi szegkovács dinasztia tagjai k, akik folyamatosan az igényekhez igazították a szabadkézi kovácsolással gyártott termékeiket. Nagy port kavart, amikor Patkó Péter és Kolompár Júlia 1907-ben összeházasodott. A „troszkásnak” csúfolt szegkovácsok és a „gyantásnak” csúfolt muzsikusok közt ritka dolog volt a házasság, de úgy látszik, hogy az els párt valaki nagyon megáldotta, mert huszonegy gyermekük született. Volt olyan év, amikor januárban és decemberben is született egy-egy csemete. Ebb l a b séges gyermekáldásból tizenhat megérte a feln ttkort.

Míg négy fiú a fronton harcolt a németek oldalán, addig a legid sebb a hírhedt dachaui koncentrációs táborban sínyl dött és halt meg. Horthy Miklós kormányzó ki is tüntette az anyát, amiért négy katonát nevelt a hazának. Az ötödik, legid sebb gyermekr l pedig senki sem hallott a háború befejezéséig.

Huszonhat cigány szegkovács kontárpere A korszak egy különös perét idézzük, mely szépen rávilágít a szegkovácsok munkaszervezeti formáira, annak átalakulására, a már a hanyatlás jeleit mutató kényszer változásokra. A háborús évek konjunktúrája is közrejátszhatott azokban a változásokban, melyekr l a Független Újság számolt be 1943-ban. „A régi újpestiek emlékezetében is élnek azok az újpesti utcák, amelyekben a fújtatóik mellett ül cigány szegkovácsok élesztették a t zet és kalapálták a kampós szegeket. Ezeket a specialistákat most országos feljelentés alapján idézték a városi büntet bírók elé. A panasz ugyanis az volt ellenük, hogy az általuk gyártott kampós szögeket közvetít k útján feketén hozták forgalomba. Ezek a cigányok, mint a tárgyaláson kiderült, iparengedély nélkül zik sok évtizede a mesterségüket, amely ma is, saját bevallásuk szerint, heti 80-150 peng jövedelmet hoz. A megtartott tárgyaláson, amelyre 26 barakktelepi és városvégi szegkovácsot idéztek meg – 18-at ítélt el a rend ri büntet bíró fejenként 25 peng re kontárkodás miatt. Az ítéletek joger sek.”

Az újpesti cigányzene A fentebb idézett szegényes körülmények között, a Barakkban megszületik egy különleges generáció: zenész csodagyerekek sora látja meg a napvilágot. Bártvai Gyula11 – „Krajcár Gyuszi” tercprímás, például a témákra és a tercezésre is remek technikával rendelkezett, Boross Lajos prímáskirály terceseként m ködött évtizedeken keresztül. Borossal, mint mesélik, egyszerre vette a leveg t is, hogy a vonó ugyanakkor érjen a húrhoz. Az Állami Népi Együttesben koncertmesterként, kés bb a 100 Tagú Cigányzenekarnál szintén koncertmesterként dolgozott, haláláig. Az újpesti Rigó családot nyugodtan nevezhetjük dinasztiának, mert több tucat kit n muzsikust adott a világnak. Rigó Gyula prímás, a legenda szerint egyedüliként helyettesíthette a Mátyás Pince éttermében m köd Lakatos Sándort.

Rigó Flórián és Csukárdi Irén házasságából született kilenc gyermek, a szül k közülük hat jó muzsikust neveltek, különböz hangszereken. Egyikük, Rigó Rezs „Pipi” kiváló bandacimbalmosként volt országosan ismert. A hatodiknak született Rigó János „Kacsesz”, 11

Bártvai Gyula Rigó Jánossal és Csóka Józseffel posztumusz Líra-díjat kapott 1995-ben.

A régi Újpest cigányai

35

Járóka Sándor és Boross Lajos prímások mellett lett a legkiemelked bb brácsások egyike. A másik családi ágon Rigó József „Gólya” is brácsával lett elismert muzsikus. Szabó Sándor „Sülthal” az Ostende zenekarban (a Rajkó zenekar el djében) prímás, kés bb kit n gitárm vész.

A Csóka család szintén nagyszámú, neves muzsikust adott, akik közül kiemelked képesség , a sajátos technikájú Csóka József „Csunkó” b g s volt. Meg kell emlékeznünk a Megyeri Csárdával szemben élt Horváth családról, egyikük, Horváth Andor „Csoki” a Megyeri Csárda után hosszú évtizedekig az Öreg Halász étterem cigánybandáját vezette. Ebben az id szakban m ködtették az újpesten zenekaraikat Kolompár László prímás és unokatestvére, Kolompár Lajos „Dagadt Lajcsi” is. Bár nem Újpest szülötte, de az újpesti cigánysághoz tartozott Buga Gyula „kis Dudus” prímás, aki mint énekes vált elismertté, s a Három Dió vendégl ben alakította meg az els zenekarát. Újpestre n sült és fia is itt született Kállai Kiss Ern Kossuth-díjas klarinétm vésznek, valamint évtizedekig itt élt Rácz Kiss János jazz-heged s is. Az újpesti Rigó családba n sült Vörös Kálmán prímás, aki szintén évekig lakott Újpesten.

A felsorolást még lehetne folytatni, de a lényeg, hogy a ’20-as, ’30-as években született újpesti muzsikusok jelent s része a városban maradt, és semmi esetre sem költözött el.

(Amikor a ’60-as évekkel kezd d en sor került a régi városrész lebontására, több család is más kerületekben kapott új lakást, ám aki tehette, az els adandó alakalommal visszaköltözött Újpestre.) Üldöztetés A nyilas hatalomátvételt követ en Újpesten megkezd dtek a deportálás el készületei. A város nagyszámú zsidó közösségét Auschwitz koncentrációs táborába szállították. A cigányok is féltek az összeírástól, ezért többen elmenekültek. A visszaemlékez k említették, hogy a nyilasok készítettek egy úgynevezett „cigánylistát”. Ezt dokumentálni már nem tudtuk, mivel a nyilas párt pincéjében tárolt dokumentáció – beázás miatt –, megsemmisült. Újpest egyik legrégebbi dinasztiája, a Dráfi család, az els családok között telepedett le. Híres szegkovácsok, az Érsekújváron maradt rokonok els rangú zenészek voltak. Dráfi József Újpesten született, és itt is élt 1944. szeptember 17-ig, amikor is édesanyjával együtt rokonlátogatóba indult Érsekújvárra. November 8-án visszaindultak Újpestre. A Nyugati pályaudvaron, viszont „mint cigány származású egyént” letartóztatta a biztonsági rend rség, és ismeretlen helyre hurcolta. 1990-ben derült ki, a Magyar Vöröskereszt keres szolgálatán keresztül, hogy Dráfi 1944. november 14-én a hírhedt dachau-i koncentrációs táborban volt.

1944. november 28-án továbbszállították a rawensbrück-i táborba, ahol 1945. április 20-án a tizenhét éves fiút az SS rség agyonverte. A tábori kartonjára felvezetve: szegkovács.

A háború utolsó évében, a nyilas terror el l elmenekült cigány családok is visszaköltöznek a városba. Több család a Pilisbe, Tinnyére menekült az esetleges összeírás elöl. A háború borzalmaiból kilábaló Újpesten csakúgy, mint mások, a romák is éltek, amib l tudtak: zöldséget árultak a piacon, kovácstüzeket eszkábáltak és az újraépítéshez elengedhetetlen ácskapcsokat kovácsoltak. Kivették részüket a romok takarításánál is. Lassan a mulatós kedv, a szórakozás is visszatért a városba, amelynek ismét elengedhetetlen része lett a cigánymuzsika. 1945. október hó 20-án szombaton este a Munkásotthon nagytermében magyarnóta-estet rendeztek, Csóka Józsi Újpest kedvenc prímása és cigányzenekara közrem ködésével. Egy nappal kés bb a Kommunista Párt nagyszabású M vész Matinét szervezett a hadifoglyok és deportáltak megsegítésére, ahol Kolompár Laci és zenekara szórakoztatta a nagyérdem t. A m sor ára 20 peng volt. 1948-tól a cigánybandákat, a vendéglátóipar régi csökevényeként, az úri közönség megalázkodó kiszolgálójaként bélyegzik meg és betiltják. Kivételt képez egy-egy csárda, és két nagyobb létszámú állami zenekar.12 Az 12

Az Állami Népi Együttes és a Belügyminisztérium Duna M vészegyüttese.

36

Molnár István Gábor

újpesti muzsikusok jelent s része gyárakban helyezkedik el, vagy szegkovácsként dolgozik, mígnem 1957-ben visszaállítják a vendéglátós zenekarokat. Így többen visszatérnek a zenéhez, és muzsikusként tartják el családjaikat.

A szegkovács KTSZ-ek megalakulását megel z id szakban sem volt ritka a csoportos szegkovács munka. Valószín , hogy el ször a család, majd a rokonok, barátok álltak össze egy-egy nagyobb m hely bérlésére. Lehetséges, hogy a „páros kovácst z” is ebb l az id b l terjedt el. Ez azt jelenti, hogy egy t znél két szegkovács dolgozik egymással szemben, külön üll n. A háború el tti id kben, valamint közvetlenül a második világháború után, bérelt szegkovács udvarok voltak. A háztulajdonosok, különböz összegekért a telkükön adtak lehet séget a munkára. A cigányok ezen udvarokat a tulajdonosról, több esetben annak gúnynevér l nevezték el. Így lett a legnagyobb a „Bede udvar” a Nap utcában, amely harminc, esetenként negyven f befogadására volt alkalmas. A „Goskó udvar” a József utcában, a „Cakó udvar” a Tél utcában, valamint a „Fejes udvar” vagy „Fejes ház” az Árpád út 99-ben. 1948-1949-re tehet a szegkovácsok szövetkezetbe való rendezése. Az els ideiglenes ktsz mégsem Újpesten kapott telket, hanem Angyalföldön, a Jász utca 50. számú ház udvarán. Megbízott elnöke Patkó Pál lett. Tizenöt szegkovács kezdte el itt a munkát. Pár hónap multán a Petneházy utcába költöztek, majd azt követ en visszakerültek Újpestre a Tél utca 4-6. számú m helybe, amely negyven méter hosszú és tizenhat méter széles volt. Mivel a háború el tt is kovácsm helyként üzemelt ventillátoros fujtató rendszerrel volt ellátva (az el z tulajdonos Schneider József kovács volt.)

1950. május 20-án megalakult a Vastömegcikk és Szegkovács KTSZ, ahol már lakatosokkal kiegészült gyártás folyt. A szegkovácsok viszont a régi technikával „gödörben” dolgoztak, ahogy ezt Horváth Dezs mesélte: „Jöttek ki ellen rizni minket, szegkovácsokat. Rögtön mondták a magyarok, hogy ezeknek nincs lábuk. Gödröt ástunk, abba raktunk egy hordót és beleálltunk.” A cigányok munkatechnikája nagyban eltért a magyar kovácsok módszereit l. A leglátványosabb különbség az volt, hogy a szegkovácsok derékig ér gödröt ástak a t z és az üll mellett, és ebben állva kovácsoltak. Maguk mellé készítve az alapanyagot és a szerszámokat, így nem kellett lehajolniuk, minden a kezük ügyébe akadt. Számottev különbségként vehetjük a többnyire saját készítés fogók alakját is. A fogók végét enyhén felkunkorították, hogy még véletlenül se csípje be az ujjaikat, és, hogy a két fogószárt könnyebben szét tudják választani a munkaanyag elengedésénél. Természetesen az ilyen újítások ellenére – ami a munkát megkönnyíti – a magyar kovácsok sem maradtak le, de k el bb gépesítettek, valamint az ipari iskolájuk által, megtanulható szakmával rendelkeztek.

Ett l függetlenül versenyben maradt a szegkovácsok apáról-fiúra szálló mestersége, egészen a hatvanas évekig, a kés bb iskolában képzett szakmunkásokkal szemben.

A kettévált szövetkezet egyik fele a Fóti útra, a tanácstól kapott telephelyre költözött, a másik fele pedig a rákospalotai cigánytelep mellett, az Aporháza utcában kapott helyiséget.

Sínszögeket és egyéb vasipari termékeket gyártottak. Az új termelési forma bevált, és több roma KTSZ alakult az újpesti mintájára. A jól sikerült szövetkezetet külföldr l is felkeresték.

Kemény fizikai munkával, nyáron éjjelre jártak dolgozni a kovácsok, mert akkora volt a h ség a kovácstüzeknél. A KTSZ harminc-ötven embernek adott munkát, akik családjukat is el tudták tartani a keresetükb l. ”Jól m köd , tervét állandóan teljesít szövetkezetük van a szegkovácsoknak, a Budapesti Szegkovács KTSZ, egy újpesti és egy rákospalotai teleppel…”

(Faludi 1964) Patkó Péter emlékezetében elevenen él ez az id szak: „Tatabányán be akarták indítani a széntermelést, mert fáztak a népek, a lakosság. Nem tudtak termelni, mert a sínek mind fel voltak szedve. Talán a háború miatt. Az öregek úgy mesélték, hogy a Rákosi Mátyás kiküldte az emberét Újpestre, hogy azonnal ötven-hatvan mázsa sínszeget készítsünk. Mindenki azt gyártotta. Ahogy h lt ki a sínszeg, azonnal szállították el. ’A szegkovácsok elkészítették a sínszeget, ezért a szén fel tud jönni a bányából! Köszönjük az újpesti szegkovácsoknak!’ – 1949-ben jelenhetett meg ez a cikk az újságban. Azt már nem tudom melyikben, de ez a

A régi Újpest cigányai

37

mondat örökre megmarad bennem, mert apámék mindig mondták: Látod fiam! – és el vették a gy rött újságpapírt.”

Az Árpád út 99. számú házban élt a Nyitráról származó Héderváry József, alias „Nápó” bácsi, aki a „Sosemvolt Cigányország” szegkovács mesék cím könyv mesél jeként vált ismerté.

(Bartos 1958) A könyvben nincs említés, arról hogy a m szövegét Újpesten mondták el, de akik ismerik a várost, azok az összeköt szövegekb l könnyen ráismernek az ötvenes évek Újpestjére. A megemlített személyek is mind régi újpesti cigányok, mint például „Csunkó”, az öreg muzsikus. Azóta több település is magáénak tulajdonítja a híressé vált m vet.

Budapest része 1950. január 1-jén megsz nt a város önállósága, innent l Budapest része, a f város IV. kerülete lett Újpest. Ezután tervezett ütemben folyt a régi város lebontása, helyébe házgyári panelházakat építettek. Kicserél dött a lakosság közel hetven százaléka. A cigányság létszáma is rohamosan növekedett. Az slakos muzsikusok, szegkovácsok, zöldségesek, keresked k alkotta cigány lakosság most új családokkal, gyárakban dolgozókkal gyarapodott. Általában vidékr l, Borsodból és Szabolcsból érkeztek. A városszerkezet átalakulásával minden megváltozott, a régmúlt id ket idézik viszont a még megmaradt vendégl k cigányzenészei.

A szegkovácsok és zenészek között mindig volt egyfajta távolság. A másikat nem tartották annyira, mint saját magukat. A fiatalok között szöv d szerelmek viszont átlépték ezt a határt, így a régi szokásokon felülemelkedve egyre gyakoribb lett a vegyes házasság. „Anyám mindig apám mellett dolgozott. Amikor apám maszek lett, akkor meg f képp! Anyám reggel megf zött és ment ki apámhoz a m helybe. Aztán ebédid nél bejött, melegítette az ételt, mire apám berohant, és úgy evett, hogy minél gyorsabban vissza tudjon menni. Szóval úgy kellett az ételt elibe rakni, hogy se nem hideg, se nem meleg ne legyen – azonnal tudja enni!” – mesélt az eredetileg zenész édesanyjáról Patkó Erzsébet.

A szegkovács szakma versenyképességére három f szempontot találtunk. A nyersanyag jórészt hulladék anyagokból származott, így hulladék-vasból új értéket állítottak el . Például a vastelepen az acélgerendákat összetartó vashuzal, köt z -anyag, kit n új szegek kovácsolására volt alkalmas. A másik szempont, hogy a melegen kovácsolt áru terhelhet keménysége, anyagrugalmassága is eltér a gyári darabolt esztergált csavaroktól, jobb annál. A harmadik szempont, pedig a darabszám, azaz, hogy a kisebb tétel megrendelésnél a gyáraknak, üzemeknek nem érte meg gépsort állítani a termelésre. A modern vasgyártás korában így maradhatott fent e középkori szakma. Újpesti rajkók 1957-ben ifj. Pozsár Marci, akinek komolyzenei tanulmányai is voltak, valamint Jónás József összeterelte az újpesti rajkókat a Ságvári kultúrházba. Zenekart akart kovácsolni bel lük. Sok cigány fiatal kezdte meg náluk a tanulmányait, de hosszú m ködést és számottev sikereket nem ért el az együttes, mert a tehetségesebbeket elszippantotta az államilag létrehozott KISZ Központi M vészegyüttes Rajkó Zenekara. Pozsár pedagógiáját és a cigányzene iránt érzett elkötelezettségét máig nem feledik tanítványai. A több cigánybált is szervez , menedzser típusú Jónás József, dobosként tánczenekart is létrehozott Újpesten.

A cigánybálnak több feladata is volt. Az els és legfontosabb, hogy a szórakoztatásból él zenészek ez alkalommal a családjukkal együtt mulatni tudjanak. Alkalom ez a fiatal lányok els bálozóként való bemutatására a közösségnek, amib l következhetett az eladó sorban lév lányok minél jobb kiházasítása. (A jó muzsikus fiú vonzó partnernek számított, hisz valószín , el tudja tartani leend családját. A rafináltabb anyósjelöltek itt figyelték ki, hogy a kiválasztott ifjú mennyire szereti az alkoholt, vagy, hogy milyen illedelmes a szüleivel és a

38

Molnár István Gábor

társasággal.) Az els kérdés, hogy ki muzsikálja a bált? A bálban az egyik legfontosabb szempont, hogy a lehet legrangosabb muzsikust és bandáját fogadják fel. Ehhez kapcsolódik az a szokás, hogy a fiatal muzsikusoknak itt adatott meg az a lehet ség, hogy együtt zenélhessenek a szakma legnagyobb képvisel ivel, akik viszont szintén a bálban tudtak felfigyelni egy-egy új tehetségre.

A cigányokhoz köt d foglalkozások vége „Amikor megláttam, hogy betonból rakják a vonatok alá a talpfát, akkor tudtam, hogy a gyerekeim nem lesznek már szegkovácsok. Ki fog halni ez a cigány szakma” – keseredett el Patkó Péter. A hatvanas évek eleje-közepe táján megsz nt a Szegkovács KTSZ. Termel szövetkezetekhez melléküzemágként csapódnak a szegkovácsok, vagy maszekokká válnak. Utóbbiban nagy szerepe volt annak, hogy volt-e alkalmas saját terület a m hely kialakítására. Kés bb fokozatosan a KTSZ forma is megsz nt, többen különböz lakatos munkakörökben helyezkedtek el, vagy karbantartó foglakozást választottak, legtöbben a helyi gyárak valamelyikében. Ebben az id ben az id sebb szegkovácsok közül többen nyugdíjba mentek. Megsz nt a több évszázados, apáról-fiúra szálló mesterség. A fiatalok többsége segédmunkásként helyezkedett el. Fokozatos volt a többségi társadalomhoz való igazodás, jó tíz évvel kés bb indult csak meg a szakmunkásképzésben való nagyobb arányú részvételük.

Mára az újpesti szegkovácsság, mint mesterség teljes egészében megsz nt. A szegkovács szakmát két évtizeddel túlél muzsikusok sorsa is megpecsétel dött. Elt ntek az egykor híres éttermek, vendégl k. A vendéglátóhelyek átalakultak, és nem tartanak igényt nagy létszámú cigányzenekarokra. Inkább az egy f b l álló szintetizátoros zenészt foglakoztatják. Mára a Megyeri Csárdán kívül mindenhol elt nt a cigányzene. Egyre kevesebben választják a fiatalok közül ezt a m fajt, többen inkább klasszikus zenét tanulnak. Az újpesti cigányzenészek kiöregedtek, többen nyugdíjasok vagy munkanélküliek lettek.

A „régi piarc” (piac) télen parkoló, nyáron pedig a dinnyésstandoknak ad helyet. A sárga köveir l könnyen felismerhet . 1972-ben új vásárcsarnok épült a régi templomkert helyén. A keresked k átköltöztek az akkor modernek mondható csarnokba. Az els piacfelügyel a keresked cigányoknak a csarnok szélén húzódó sort jelölte ki. Az épület bels területére – ahol az id járástól jobban védve lettek volna – nem adott sem üzletet, sem asztalt. Testvérek kerültek közvetlen egymás mellé. Cigánysor, „C-vágány” lett a neve. Olcsó gyümölccsel, zöldséggel jóval alámentek a bels áraknak. A hetvenes, nyolcvanas években jól ment az üzlet. A sok gyár tengernyi munkása vásárolt itt, megérte hát kés estig nyitva tartani a m szakváltás miatt. A ’90-es évekt l egyre csökken a forgalom, de a „C-vágány”, ett l függetlenül megmaradt.

A régi Újpest cigányai

39

Kovai Cecília:

Azok a „boldog békeid k” A „magyarság” mint ideál, a cigányság mint analógia Mikor el ször érkeztünk a faluba, nem kellett sokáig keresgélnünk a „cigányt”, hamar megtaláltuk a hierarchizált viszonyok alsó régióiban. A faluszéli szegényes cigánytelepeken, az iskola kisegít osztályaiban, az alacsony presztízs munkák elvégz i között. Ez a különbségtétel azonban nem pusztán a pozíciókat jelölte ki, hanem a viszonyokat is szabályozta. Szinte nem léteznek „vegyes” házasságok, de még a „vegyes” barátságok is igen ritkák és id legesek. Mindez nem jelentette azt, hogy ez a cigány-magyar különbségtétel áthatolhatatlan határokkal akadályozta volna meg az érintkezést a „két fél” között. Éppen ellenkez leg, kijelölte azoknak módját és kereteit, így a „felek” biztonsággal mozoghattak benne, ki-ki ismerve a maga mozgástereit.

Mai perspektívából nézve az ezredforduló évei, ha nem is „boldog”, de mindenképpen békeid knek t nnek. Amennyiben a béke nem valamiféle ideális állapotot jelent, hanem csupán mindenki számára kiszámítható, ismer s társadalmi viszonyokat, amelyekr l elhihet , hogy a jöv beli boldogulás irányába is vihetnek. E falu lakói maguk is hajlamosak azokat az id ket egy kívánt, visszahozandó állapotként jellemezni, amikor még „normálisan” m ködött a helyi iskola, és amikor még a „cigány–magyar viszonyban” sem történtek fennakadások.

Ekkor azonban kénytelenek vagyunk ket figyelmeztetni arra, hogy a jelenlegi feszültségek bizonyára nem a semmib l keletkeztek, a nyomok többek között éppen az akkori „békeid k” „rendezett” viszonyaihoz vezetnek.

A társadalmi viszonyok e rutinszer nyugalma azonban, mint láttuk, egyenl tlen viszonyokat reprodukált újra és újra. A magyarnak van földje, ahová dolgozni hívhat, hatalmában áll kiválasztani és munkába hívni azt a cigányt, aki szerinte „dolgos”. ül a hivatalokban az íróasztal mögött, az iskolában a katedránál. a f nök a városi munkahelyeken, a hitelez a boltban, a pap a templomban, lakja a falut, terebélyes házaival, díszes kerítéseivel mutatja a hatalmát. A magyarnak mindig „van”, javainak sokasága beláthatatlan, hiszen beláthatatlan az a társadalmi távolság, ahonnan a „cigány” szemléli t. Ez a cigány tekintet mindig azt fürkészte, vajon mi tetszik a „magyarnak” és mi nem, mintha egyes-egyedül lenne felruházva azzal a „joggal”, hogy eldöntse, mit hogyan kell csinálni. képviseli a „normát”, tudja, mi a szép és mi a helyénvaló.

Ha egy cigánynak a „magyar asszony” azt mondta, szépen járatja a gyerekét, vagy tiszta a háza, ezt a dicséretet az illet akár évekig ismételgette, mint megfellebbezhetetlen bizonyítékát az anyai és háziasszonyi erényeinek. „A magyar asszony/ember is megmondta…” kezdet érveléseknek se szeri se száma nem volt, mikor valaki igazolni akarta magát valamely kérdésben. A „magyar” tehát mindenhol ott van, nem pusztán, mint többség a faluban, hanem mint ítélkez tekintet a cigánytelepen, s t a fejekben, mint, aki folyamatos önfegyelmezésre, öncenzúrára késztet.

Hasonló helyzetet találhatunk, mint, amelyet Du Bois afroamerikai értelmiségi majd száz évvel ezel tt fogalmazott meg a fekete kisebbséggel kapcsolatban: feketének lenni az örök szétszakadás állapota, hiszen a feketék magukba építik a fehér többség ítéleteit. A bennük lakó „fehér” folyamatosan ítél és legy zésre vár. (Du Bois 1961:10-26) A „magyar” hasonlóképpen egyfajta „Mindenható” szerepét látta el ezekben a közegekben.

Az afroamerikai tapasztalat azonban csak az egyik, amely áthallásokra késztethet minket a cigányság kelet-európai megélése kapcsán. A másik diskurzus, amely hasznunkra válhat, a kolonializáció tapasztalatát beszéli el. Homi K. Bhabha The Location of Culture cím m vében hasonló jelenségr l ír a „fehérséget” privilegizáló kolonializáló rezsim m ködését ismertetve. Ahogy írja, a kolonializált szubjektum sorozatosan arra kényszerül, hogy mímelje, megközelítse, megpróbálja megvalósítani a hegemón ideált, a „fehérséget”. Elsajátítsa mindazokat a viselkedésmódokat, ízlésvilágot, attit döket, amelyek a „fehérséghez” társulnak, hiszen csak így kerülhet el nyös társadalmi pozícióba. Mindeközben azonban a

42

Kovai Cecília

rezsim a „fehérséget” „veleszületettnek”, éppen ezért elsajátíthatatlannak tételezi, ezzel együtt pedig a feketeséget is meghaladhatatlannak állítja be. A kolonializált szubjektum tehát sziszifuszi helyzetbe kerül, mert elérhetetlen célt t ztek ki feladatául. A feketeséggel kényszerül azonosulni miközben a fehérségre kell vágynia, így a feketeség vágyhatatlan, teljességgel soha be nem lakható „terület” lesz. (Bhabha 1994:85-92) Természetesen nem élünk a teljes megfeleltetés eszközével a kolonializáló hatalom és a cigány–magyar különbségtétel m ködése között, de bizonyos egyezések szembet n ek. A magyar mint vágyott, de soha el nem érhet ideál, a cigány vele való azonosulásának fenti problemakussága él tapasztalat ezekben a közegekben is. Az egyezések után azonban fel kell hívnunk a figyelmet a különböz ségekre, nehogy abba a Micheal Stewart által leírt hibába essünk, hogy a cigányság kelet-európai tapasztalatát egy az angolszász akadémiai életben már ismert és m köd keretbe szuszakoljuk be, lemondva így arról, hogy a jelenséget önértékén értsük meg (Stewart 2002:133-155). A magyarországi cigánykutatás két ilyen f kerete a „gettó” és az underclass fogalomhoz kapcsolódik (Ladányi 2004, Virágh 2010).

Itt azonban különös ellentmondásba botlunk, az a legfontosabb kívánalom ugyanis, hogy a cigányság társadalmi pozícióit és jelentéseit önértékén értsük meg, miközben ezen önérték egyik sajátossága, hogy analogikusan m ködik. Nem pusztán a fentebb említett szerz k nyúlnak az afroamerikai példákból ismert fogalmakért, amikor a kelet-európai cigányság jelenségét kívánják értelmezni. A cigánytelepi házak szobáinak falán szintén fekete sztárok függenek, 50cent, Tpac Shakur dacos tekintete néz le ránk. A telepi fiatalok magukat afroamerikai mintára „gettósoknak” hívták, ami az szemükben egyet jelentett a vagánysággal. Úgy t nik tehát, hogy az afroamerikai analógia több társadalmi szintéren is m ködik a cigánysággal kapcsolatban.

Míg a társadalomkutatók ismer ssé szeretnék tenni ezt a tapasztatot, addig a fiatalok, akik fekete sztárokkal díszítik a szobájuk falát, és az afroamerikai „gettós” divatot igyekeznek követni, az analógia útján egyszerre keresnek kilép t a cigányságból, és egyszerre teszik megélhet vé azt. Azonban nem pusztán az Egyesült Államok felé vezetnek az analógia útjai, a latin világ szintén egy irány, legyen az Olaszország vagy Brazília, az utóbbi pár évben pedig a közel-kelet is megjelent a „cigány, olyan mint…” mondat folytatásaként. Felt n azonban, hogy az analógiák sokasága a b rszín különböz árnyalatait követi, ezt érdemes közelebbr l szemügyre vennünk.

Horváth Kata ír a cigányság és a b rszín viszonyáról, szerinte ezekben a közegekben, bár a cigányság és a barnaság kölcsönösen egymásra utalnak, mégis míg a cigányság er teljesen kijelöli, rögzíti a társadalmi pozíciót, a jelentései stigmatizálóak, addig a b rszín diszkurzív jelentései oldhatják a kijelölés szigorú jellegét, egyfajta mozgásteret adnak. Mindez azért lehetséges, mert a barnaság, maga a látvány szinte soha nem hangzik el azokban a szituációkban, mikor a „lecigányozás” zajlik. Ahogy Horváth írja, a b rszín cigányságra történ utalása egy hiányzó nyelvi jelöl , a cigány–magyar különbségtétel során úgymond csak találgatni lehet, hogy az illet cigánysága a b rszín által ismerhet e fel. „Vagyis ebben a kontextusban a kirekesztés diskurzusában nem m ködik olyan diszkurzív alakzat, amely a látványt a faj konstrukciójával összekötné. Ezzel szemben a stigmatizáció e helyzeteit (akár már a szituációban, de utólagos elbeszéléseikben is) gyakran b rszín k terminusaiban fogalmazzák meg azok, akik ezekben a helyzetekben cigánnyá váltak.” (Horváth 2007:235).

Habár, mint látjuk, a cigányság felismerését legtöbbször a b rszínnek tulajdonítják, mégis a fent említett „találgatás”, maga a nyelvi jelöl nélkül hagyott bizonytalanság biztosítja azt a mozgásteret, amely enyhítheti, s t ki is játszhatja a cigányság diszkurzív alakzatának kijelöl , stabilizáló hatalmát. Maga a „barnaság” képlékeny dolog, az, hogy mire utal, er sen kontextusfügg , például a „szolizáson” keresztül a jómódra, vagy éppen a cigányságon keresztül a szegénységre (vö. Ahmed), ugyanakkor ezen falusi közegek, mint láttuk, igen sz kre szabják a társadalmi találkozások kontextusait, így aztán a barnaság jelentései is meghatározottak, bizonyos emberek esetében a cigányságban rögzülnek. Léteznek azonban

Azok a „boldog békeid k”

43

olyan kontextusok, amelyek nagyobb játékteret biztosítanak. Budapesti utazásainkban éppen az jelentette a legnagyobb élményt a cigánytelepi barátaim számára, hogy a barnaság jelentései tágabbra nyíltak az Oktogon tömött terén, vagy az esti szórakozóhelyeken számtalan találkozás és jelentés vált lehet vé a barnaság mentén, és a „cigány olyan, mint....” mondatnak változatos folytatásai lettek. Ez a kontextus-váltás jól megmutatja a cigányság és a b rszín kapcsolódásait és az analógiák m ködési módját.

Egy alkalommal házigazdám immár tizenéves lány, Zsani és unokatestvére, Pityuka látogatott el hozzám Pestre. Napokig kalandoztunk a városban, útjaink során jó pár ismer sre szert tettünk, éppen a b rszín volt a közös nevez , vagy viszonyítási pont e találkozások során.

Péntek este az oktogoni Burger King el tt hömpölyg tömegben alig hallani magyar szót, egy fiatalokból álló társaság jön oda hozzánk. „Where are you from?” – kérdezik t lünk, Zsani segítségkér en néz rám, „She is from Africa, Marokko” – válaszolok helyette. Zsani rögtön beszáll a játékba: „Yes, yes, Africa!” – mondja, és modell pózba vágja magát. „Ah Africa! We are from Netherland. Have a good time!” – búcsúznak el. Zsani rákapva a játék ízére, a továbbiakban Afrika hercegn jeként vonult végig a budapesti éjszakán, miközben csábítja a „lebukási” lehet ség: „Oszt megszólalnék, dik, he, így cigányosan! Gyááá, de ég lenne egyb l!” A barátságos külföldiek épp a b rszín által nyitották meg az utat a cigányságból, hogy Zsanika afrikai modellként sétálhasson ki bel le, miközben ez a „szabadulási” útvonal, mint látjuk mindig a lebukás veszélyével fenyeget, hiszen a cigányság jelentését a szégyennel köti össze. A budapesti éjszaka azonban számtalan lehet séget kínál az átváltozásra, de a nyári ver fényes napsütés bizonyos veszélyeket tartogat. Zsanikával és unokatestvérével, Pityuval a Margitszigeten h söltünk a forró nyári délután, már bejártuk a szigetet, már megcsodáltuk, amit meg kellett, a délutáni h ségben semmi sem t nt túl vonzó programnak.

Pityuka sóvárogva nézte a Duna vizét: „de piszkos, he, ebben fürödni sem lehet!”. „Fürödni!

Ez az! – mondtam –, Menjünk el a Sportuszodába!” És itt kezd dtek a bonyodalmak.

Zsaninak már bogarat ültettem a fülébe, semmiképp sem akart lemondani err l a programról, míg Pityuka igencsak vonakodott, hosszasan figyelte a fehér testekkel zsúfolt kis medencét. „Én nem megyek be, itt kint megvárlak tikteket!” – jelentette ki, nem akarván a színét, így cigányságát közszemlére tenni. Hosszas huzavona után, végül kompromisszumot kötöttünk.

Pityu a ruhái védelmét élvezve járt-kelt a csupasz testek között, Zsani pedig barnasága biztos tudatában sajnálkozott a napozásra kényszerül n kön, a b rszíne most újra felülírta a cigányságában rejl veszélyeket. Budapest utcáin sétálva és a Margitszigeten aznap még a „fekete”, „barna”, megannyi árnyalattal gazdagodott: „csoki”, „karamell”, „kávé tejjel” és „kávé tej nélkül”.

Délután hat óra felé, megint nem tudtuk, mi tév k legyünk, a szórakozóhelyek még a szigeten is kongtak az ürességt l. A Holdudvarban a személyzeten kívül nem akadt senki, akihez képest a barna feketévé, a fekete barnává válhatott volna. Kicsit félszegen, mint „cigányok” kérdeztük meg, használhatjuk-e a pingpong-asztalt. Fogyasztottunk mindhárman, így nem volt akadálya. Kés bb lassan szálingózni kezdtek az emberek. „Gyááá! Milyen fekete!” – kiált fel Pityu örömében, egy húsz év körüli fiúra mutatva. A „fekete” a hirtelen rá irányuló figyelemt l felbátorodva megszólít minket: „Én is játszani, pingpong? Én Collins.”. Mi is bemutatkoztunk, örömmel vettük be a csapatba, a színével feldobta a délutáni programot.

Pityuka „feketesége” barnává oldódott, ebben az oldott hangulatban játszotta végig az egész délutánt. Kedves ismer sként búcsúztunk Collinstól, azzal a feltett szándékkal, hogy este még ugyanitt találkozunk, újdonsült barátunk ugyanis megígérte, hogy pár cimboráját is elhozza egy esti pingpong meccsre. E kedves ismeretségnek köszönhet en a város utcái megteltek „fekete” haverokkal: „Nézd, az ott nem Collins?!” – kérdezi hol Zsani, hol Pityu egy-egy „fekete” láttán, akik a gesztusainkra köszönéssel feleltek, így aztán valóban megannyi „Collins”, „fekete” ismer s tette Pest utcáit otthonosabbá.

Estefelé, ahogy megbeszéltük, visszaindultunk, hátha Collins betartja ígéretét, de sem neki, sem, állítólagos barátainak nyoma sem volt, így magunk maradtunk a pingpong-asztalnál,

44

Kovai Cecília

magányosan a zsúfolt szórakozóhelyen, egyedüli „barnaként”, ami most csak a „cigányságra” utalt, semmi másra. Hamarosan magányunkban azonban egy apa és fia is osztozott. Lassan, sörrel a kezükben sétáltak oda hozzánk, „Jó, drága ez a hely!” – jegyezte meg a fiú, majd székeket húzott az asztalunkhoz, hogy apjával leülhessenek körünkben. „Az, az, drága, dik!

400 forint egy sör, ha jól hiszem” – felelte Pityuka. „Hát! 450! Gyuri vagyok” – mutatkozott be – „ az apám, is Gyuri, de nem hall jól. Mi gy riek vagyunk, hát ti?”. A fenti helyzet nem követelte meg újdonsült ismer seinkt l, hogy külön engedélyt kérjenek a csatlakozásra.

Az a „barnaság”, ami csak a „cigányra” utalt, elegend nek t nt ehhez, mint egy közös felszín, amely biztosítja a találkozások gördülékenységét. Az est további részét közös sörözéssel és pingpongozással töltöttük. Éjjel 2 körül elindultunk hazafele, a szigeten még felbukkant egy-két „Collins”, de a szigetr l kiérve egyenesen belefutottunk Mohamedbe. Mohamed szembejött velünk, kissé tántorgott, de szemét le nem vette Pityukáról. Pityu szégyenl s nevetése azonban t is zavarba hozta: „Te min nevet?!” – állított le minket – „Te azt hiszed, buzi vagyok?! Nézlek, mert buzi vagyok?!” Pedig Pityuka tisztában volt vele, hogy Mohamed vonzódása nem szexuális eredet , hiszen különös egymásra találásuk a b rszín jegyében történik. „Dik he! Én csak azt nevetem, hogy nézi, hogy én is barna vagyok!” – mondja inkább nekünk, mint Mohamednek.

De Mohamed csak nehezen oldozza fel magát a képzelt vád alól „Nem vagyok buzi!” – szögezi le még egyszer. „En csak nézem, te honnan jössz, ti honnan jöttök. Vagytok arabok, jöttök Szaúd-Arábiából, mint én jövök.” „Mink cigányok vagyunk, nem arabok” – szól közbe Zsani, nevetgélve saját szinteségén. Mohamed végre leveszi Pityuról a tekintetét, és méregetni kezd: „A lány neked feleség? – kérdezi zavartan Pityutól. „Nem, testvérem.”– vágta rá Pityu, mint legkézenfekv bb magyarázatot az együttlétünkre. Mohamed elmosolyodik „Á, testvér, testvér, tudom ezt, cigányok mindenki testvér.” Majd együtt folytattuk az utat hazafelé.

Collins, Mohamed és a két Gyuri Gy rb l, a mai napig szóba jön köztünk, mint soha viszont nem látott kedves ismer sök, akikr l az otthoniak csak találgathatnak, kik is lehetnek k. Az otthoni kontextusban ez a mi hármunk titka marad, és nem pusztán azért, mert a barátaim így emelhetik a többiek el tt a pesti utazásuk értékét, hanem, mert Budapest a maga nagyvárosi jellegével a barnaság számtalan jelentését hozta játékba, úgy, hogy abból olyan valós találkozások születtek, amelyek otthon elképzelhetetlenek. Gömbalján nem járkálnak Mohamedek és Collinsok, ha „idegen” cigányok érkeznek, k a rokonaikhoz jönnek, nem húzzák oda széküket a kocsmában az asztalunkhoz, és azt is pontosan tudja mindenki, hogy valaki azért barna, mert sokat napozott, vagy, mert „cigány”, így aztán Zsanika felszabadult sétája sem kivitelezhet . Gömbalján az analógiák nem kelhetnek életre, sokkal inkább az imaginárius részét képezik, amelyeket pedig leginkább a zene mozgat.

Mint láttuk, az analógiák sokasága a szubverzió egyik módja, amelyeken keresztül a cigányság más jelentéseket vehet magára, még akkor is, ha e falusi közegekben a valós társadalmi interakciók nem tükrözik vissza ket. Ezen analógiák azonban zömmel a zeneiségen keresztül m ködnek, felt n , hogy a cigánytelepek zenei repertoárja szintén a b rszín árnyalatai mentén alakul. Habár a cigány népzene alapjaira épül muzsikák kétségtelenül domináns helyzetben vannak, mellettük vagy akár mint ket gazdagító motívum, számos zenei világ hangja szólal meg, kezdve a latin stílusoktól a közel-keleti ritmusokon át a rapig. Nem egyszer hallottam tinédzser lányoktól, hogy a hip-hop cigány stílus és tánc, hasonlóképpen a rumbához, amit szerintük csak cigányok tudnak igazán jól táncolni, vagy feketék, brazilok, de magyarok semmiképp sem. Állításukat a számos zenecsatorna is visszaigazolja, amikor népszer roma el adók hasonló stílusokkal próbálkoznak. Az országos ismertségre szert tev Váradi Roma Café egyik dala szintén a rumba stílusában szól, a klipjében roma családok táncolnak rá. A kétségkívül legnépszer bb roma el adó, L.L. Junior dalaiban és klipjeiben a fentiek közül szinte az összes zenei motívum megjelenik, m vei az összes elérhet analógiát bemozgatják. Habár a vezet m faj a

Azok a „boldog békeid k”

45

hip-hop és a rap, tehát az afroamerikai analógia a leger sebb, a dalaiban és klipjeiben hallhatjuk és láthatjuk a Keresztapa cím film motívumait, spanyolos dallamokat, a Michael Jackson számaira utaló ritmusokat.

A cigányság társadalmi jelentéseinek ezen analógikus m ködése és a zene kiemelt szerepe ebben több mindenre felhívja a figyelmünket a cigányság megélésének problematizáltságával kapcsolatban. Akár Du Bois „négereinek” vagy Bhabha kolonializált feketéinek, e falusi közegek „cigányainak” is rendkívül ambivalens folyamat azonosulni a saját némiképp „kötelez ” cigányságukkal, hiszen a cigány társadalmi jelentései és pozíciói igencsak megnehezítik azt.

A fentiekben azonban igen jelent s változások történtek az elmúlt 12 évben. A 2000-es évek elején a „cigány” alávetett társadalmi helyzetét még a múlt rendszerb l örökölt asszimilációs ígéret tartotta fenn, az a képzelt lehet ség, hogy a cigányság elhagyható, a „magyarrá” válás pedig reális lehet ség. A hétköznapi asszociációkon keresztül ez úgy m ködött, hogy az értékhez, nyilvánosan vállalható dolgokhoz a magyarság társult, míg a cigányság a szégyennel, a szegénységgel, az értéktelennel került összefüggésbe, mindennel, ami nyilvánosan nehezen vállalható. Ezt példázza a „cigány” és „magyar” arany megkülönböztetés, az el bbi az értéktelenebb, csupán aranyozott ékszereket jelentette, az utóbbi pedig az „igazi” aranyat. Ha valakinek az öltözködésére, lakásberendezésére, ízlésére azt mondták, hogy cigányos, az körülbelül azt jelentette, hogy finoman szólva problematikus, kicsit ciki, éppen azzal a veszéllyel fenyeget, hogy az illet magára írja, túlságosan azonosul cigányságával. Ruhavásárlások alkalmával a darabok megítélésénél els dleges szempont volt, hogy az adott cucc mennyire „cigányos”, a folyamatosan visszatér formula így hangzott: „áh az a szoknya cigányos, nem jó!

Elég cigány vagyok így is!”, vagyis nem kell még azt külön hangsúlyozni, közszemlére tenni.

Másik házigazdánk Vali, akinek életstratégiáit, oly sokakhoz hasonlóan, az asszimilációs ígéret határozta meg, sokszor a faluban sétálva leste el a magyarok házaiba, kertjébe bekukkantva, hogy mi a „szép”, hogyan díszítse, rendezze be otthonát, hiszen maga az, hogy valami „magyar”, garanciát adott a jó ízlésre.

Mindez korántsem jelentette azt, hogy a cigányság sehol és semmilyen módon nem megélhet , csupán, hogy a fenti társadalmi viszonyrendszer kijelölte azt a módot és helyet, ahol és ahogy ez kevésbé problematikus, mégpedig a rokoni élet privát szféráját. A cigányság és az ahhoz társuló szokások, értékek, viselkedésmódok, egyfajta közös, „saját” titokként jelentek meg, amelyeket nyilvánosan vállalni mindig provokatív színezetet ölt. „Otthon”, vagyis ebben az értelemben azokon a helyeken, amelyek a „cigánnyal” vannak jelölve, a telepen, a házakban, az udvarokon, közösségi tereken, a fentieknek ugyan megvan a maga természetessége, ami ad egyfajta biztonságot, mégis hasonlóképpen nehéz eligazodni a cigánnyal vagy a magyarral való kényszer azonosulás között. Els sorban azt nézzük meg, hogyan ad otthonosságot ez a „saját” tér.

Amikor el ször ebédeltem a házigazdáimnál és a feleslegessé vált csirkecsontokkal bajlódtam tányéromon, Rudi nevetve szólított fel, hogy „dobd csak a földre, ne szégyelld magad!

Cigánykodjál, úgyis felseprünk!”. A hozzám intézett explicit felszólítás és az abban rejl összefüggések m ködtetik a hétköznapokat is. Rudi felszólítása a cigányságot egyszerre hozza összefüggésbe a szégyennel és a felszabadultsággal, mintha a kett együtt járna, a felszabadultság tulajdonképpen a szégyen alól történik. A felszabadultság gyakran válik egyel vé a cigánysággal. Egy alkalommal rég nem látott rokon látogatott el hozzánk a családjával, akir l az az általános vélemény járta, hogy már „magyarnak teszi magát”, hat év körüli kisfia azonban szabadon járt kelt a házban, mikor étellel kínálták, nem húzódozott, egyb l elvette, amit megkívánt. A viselkedése nagy tetszésre talált a háziak között, felszabadultságában látták cigánysága bizonyítékát, amelyet apja állítólag el akart titkolni.

A cigánytelep az a hely, ahol a cigánysághoz köt d szokások és viselkedésformák többékevésbé szabadon vállalhatóak, vagy csak egyszer en feloldódhatnak azok a gátlások, amelyek a magyar tekintet explicit jelenlétéb l adódnak. Pityukával és Zsanival hosszú és

46

Kovai Cecília

fárasztó utunk volt a nagy h ségben Pestr l hazafelé. Zsanika lábát a szandálja nyomta, Pityuka pedig szédelgett az éhségt l, bár készítettünk szendvicseket, de Pityu mégsem látott neki szívesen a tömött vonaton és buszon. Mikor végre befordultunk a cigánytelep utcájába, Zsanika megkönnyebbülten dobta le a szandálját és folytatta mezítláb az útját, Pityuka pedig nevetve kommentálta ezt: „na itt már cigányok között vagy, ne szégyelld magad” – adta ki mintegy utasításként magának is, majd nagyot harapott a szendvicsbe. A mezítlábazás a telepen kívül szinte provokatív cselekedett, amellyel az illet rivaldafénybe teszi cigányságát, csak úgy, mint minden olyan viselkedéssel, amelyet a cigánysághoz kötnek.

Tehát mint látjuk, a cigányság megélhet ségének kevésbé problematikus módja azokban a közegekben lehetséges, amelyek valamiképpen saját térként értelmezhet ek, ezek a közegek az általában tágabb, kiterjedt rokonság közegei is egyben, így a családi élet privát színteréhez köt dnek. Az analógiák éppen ebb l mutatnak kiutat, a cigányságot nyilvánosan is felvállalhatóvá teszik, miközben el is rejtik, vagy inkább transzformálják azt. Terepmunkánk óta ezen analógiák száma megsokasodott, a közel-keleti zenei világ például csak az utóbbi pár évben vált divatossá, els sorban a fiatal lányok körében, akik szívesen tanulnak hastáncot. Mikor arról kérdezzük ket, hogy miért nem cigánytáncot tanulnak, akkor kifejtik, hogy, mert az nem igazán n ies, és bezár: „na most, ha cigánytáncot táncolsz, mi van abban?! Lássák, hogy ez egy cigányasszony vagy lyány, ennyi az egész. A hastánc más, olyan különlegesebb, szexisebb, meg azt bárki táncolhassa, de a cigányok azért csak jobbak!” „Miért?” – kérdezem. „Hát hogy is mondjam neked, mert bennünk van az az érzés, az a ritmus, ami benne van a vérünkbe.”

Az analógiák útján tehát a cigányság egyfel l „terjeszkedik”, hiszen minden cigány lesz, amit érint, cigány tánc lesz a hip-hop, a hastánc is valamennyire, másfel l viszont szét is szóródik ez a jelentés, továbbra is olyan dologként tételez dik, amit nem lehet önmagában nyilvánosan megélni, mindenképp színlelni, valahogyan rejtegetni kell. A „színlelés”, angolul passing, ismert jelenség a társadalomtudományok területén más olyan elnyomott kisebbségekkel kapcsolatban, akiket a b rszín társadalmi jelentései is sújtanak (Rottenber, Ahmed, Butler).

Ahogy Horváth Kata írja, „a ’passing’ olyan élethelyzetek, illetve sorsok elbeszélésének és értelmezésének kulcsfogalma, amelyekben az egyén valamilyen kényszerít , általában nemi vagy faji norma hatásaként úgy jelenik meg, hogy hétköznapi performanszai ezeket a normákat a kijátszáson, a megtévesztésen, a ’csaláson’, az elleplezésen, az álcázáson keresztül idézik meg, például amikor ’világos b r , félvér’ lányok fehérként jelennek meg bizonyos helyzetekben, így akár saját házasságukban”. (Horváth 2008:37) Ezekben az esetekben azonban a színlelés tétje, hogy a színlel átjusson a privilegizált társadalmi jelentés mezejébe, azaz akár csak bizonyos szituációkra is, de fehérré válhasson, élvezve ennek az összes el nyét.

Az analógiák azonban nem a „magyarságot” teszik elérhet vé, hanem éppen a nem privilegizált „területet” teszik élhet bbé, a cigányság bántó, veszélyes jelentései kib vülnek a afroamerikai vagányságával, a közel-keleti n egzotikumával, a latin-amerikai világ zeneiségével és szabadságával. Az analógiák paradoxona, amelyben a „cigányság” úgy válik megélhet bbé, hogy közben vállalhatatlanként, rejtegetend ként tételez dik, jellemzi a cigánysággal való azonosulási folyamat bonyolultságát és komplexitását. Mindezt fokozza az elmúlt 10 évben tapasztalt változás, amely éppen a cigányság megélhet ségét és a magyar fent leirt „mindenhatóságát” érinti.

A cigány-magyar különbségtétel m ködésének irányváltásai Ha a magyar fenti mindenhatóságára gondolunk, égbekiáltó különbséget látunk a „másik” oldalra nézve. Mikor a „magyarok” a falujukról, mint bármilyen értelemben vett közösr l, a „mi”-r l beszélnek, abból a cigány automatikusan kimarad. Ha az összefogás hiányáról, a közösségi élet sz külésér l panaszkodnak, vagy éppen a közös ügyeik fellendítésén tanakodnak, fel sem merül, hogy ebbe az össztársadalmi „mi”-be a cigány is beletartozna. A

Azok a „boldog békeid k”

47

cigány legfeljebb, mint zavaró tényez kerül szóba, aki jelenlétével rontja a falusi turizmus esélyeit, vagy a viselkedésével, szokásaival zavarja a hétköznapokat. A cigány tehát egyfel l irreleváns a falu életére nézve, másfel l viszont nagyon is jelent s szerepl , megjelenése mindig zavart kelt. Ez a sajátos ambivalens dinamika leginkább a barlanglakások megítélésében, kommunikációjában mutatható meg. A barlanglakás egyfel l Gömbalja ékessége, pár ilyen lakás tájházként rzi a hajdani parasztok életét. A mindenkori polgármester szívesen nyilatkozik a televíziónak, turisztikai magazinoknak err l a helyi különlegességr l. Ezekben az interjúkban természetesen sosem hangzik el az a tény, amely viszont más tévéseket vonz a faluba, hogy ezek a lakások nem pusztán a múlt érdekes maradványai, hanem családok tucatjainak az otthonai is. A cigány ezekb l az interjúkból egyszer en ki van felejtve, olyan zavaró tényez ként, akir l jobb nem is tudni. Amikor valaki egy másik tévécsatornától viszont éppen err l az „elfelejtett dologról” faggatózik, vagyis hogy a „huszadik században, barlangban élnek emberek”, akkor Gömbalja ékességéb l Gömbalja szégyene lesz, amelyet a cigányok hoznak a falura.

A cigányság „elfelejtése”, irrelevánssá válása, a nyilvánosságból történ kiszorítása azonban úgy t nik, olyan ígéretként, társadalmi vízióként is m ködött, amely a cigány–magyar különbségtétel cigány oldalán él k aspirációit is meghatározta. A cigány „eltüntetése”, vagy inkább annak ígérete jelent s szerepet játszott az egyenl tlen viszonyok fenntartásában ugyanúgy, ahogy a cigány, mint közös problematizáltságában is.

A változások A változások három problematika köré csoportosíthatóak, amelyek alapvet fontosságúak a falu társadalmi viszonyainak az újratermelésében, ez a három problematika pedig az oktatás, a tér és a munka. E három színtéren történ változások nyilvánvalóan összefüggésben állnak a szélesebb társadalmi mozgásokkal, akár országos politikai intézkedésekkel is.

A változások során a társadalmi viszonyok megszokott menete valamiképpen kisiklott, és e kisiklással párhuzamosan megkérd jelez dött a hierarchikus cigány–magyar viszony magától értet d sége is. A helyzet ott válik bonyolulttá, és f képp feszültséggel telítetté, mikor e kett , a változás és a cigány-tematika fedésbe kerülnek, azaz úgy t nik fel, mintha az utóbbi generálná az el bbit, vagyis minden a falu életében történt elmozdulás a cigány tematikára lesz felf zhet . Mindez már csak azért is lehet sokkoló, mert, mint láttuk, a cigány „hagyományos” jelentése éppen az volt, hogy irreleváns a falu élete szempontjából, ám most egyszer csak f szerepl vé lép el .

Az iskola Az iskola a falu egyik legfontosabb színtere, a falu központjában fekszik, közvetlenül a templom, a polgármesteri hivatal és a közösségi ház közelében. 2001-ben egy teljesen felújított épületet adtak át, ezzel is jelezve, hogy a település vezetése, és a lakosság számára dönt fontosságú intézményr l van szó.

Terepmunkánk idején evidancia-számba ment, hogy a gömbaljai gyerekek a falu iskoláját részesítik el nyben, a felújítás munkálatai éppen akkor fejez dtek be, semmiféle jel nem mutatott arra, hogy a helyi iskola veszítene a jelent ségéb l. Ma csupán a gyermekek kevesebb, mint fele jár ide, és e diákok 100%-a cigány. Az iskola a falusiak kifejezésével élve „elcigányosodott”, ami minden kétséget kizárólag veszteség a szemükben, egy fontos szimbolikus intézmény elvesztéséé. 1. Az iskola ugyanis kiemelt szerepet töltött be a helyi 1 Az Anblokk Egyesület keretében 2009-ben kutatást kezdeményeztünk, amely csak és kizárólag az iskolában történt átalakulásokra fókuszált. A kutatás eredményeir l Obláth Márton írt tanulmányt, amelyben azt elemzi, hogy milyen társadalmi folyamatok állnak az „elcigányosodás” hátterében.

48

Kovai Cecília

viszonyok között, a feladata voltaképpen abban állt, hogy a falu társadalmi rétegz dését generációról generációra újratermelje, biztosítva a fenntartását. Az iskolában az „aranykorban”, tehát a 80-as, 90-es években csoportbontásban zajlott az oktatás, amely a szegregáció mindent átható gyakorlatán keresztül végezte el a „képesség” szerinti szelekciót.

A „jobb képesség ” tanulók részesültek a csoportbontások el nyeib l, számukra az iskola plusz nyelvoktatást, óraszámot biztosított, a „gyengébb képesség ek” pedig megkapták az alapoktatás kínálta tudást és készségeket. Azonban ez a „jobb képesség” valójában szinte a jobb társadalmi pozíció szinonimájaként m ködött. Ahogy Obláth Márton írja az iskoláról készített tanulmányában: „az iskola szigorú képesség szerinti bontást alkalmazott, ami illeszkedett a tanulók családi hátteréhez, pontosan leképezve a falu társadalmának említett rétegz dését is.” (Obláth 2010:73-82) Ebben a rendben a cigány szinte észrevétlen maradt, mint aki legfeljebb e rétegz dés legalacsonyabb fokán kap helyet, vagy még ott sem, irrelevanciája teljességgel egyértelm : „Amikor én gyerek voltam – meséli az iskola jelenlegi igazgatója – itt volt 2-3 család szinte, iskolában is, ugye voltunk 28-an, abból hozzánk járt három roma gyerek, kett , leginkább nem is nagyon jártak iskolába, úgyhogy az nem jelentett problémát (…).” Kés bb, az arányok megemelkedésével az iskola cigánykérdésben is alkalmazta a szigorú „képesség szerinti szelekciót”, vagyis az iskolán kívüli társadalmi viszonyok újratermelését. Mindezt a kisegít osztályok megjelenésével tudta maradéktalanul teljesíteni, ahova a cigánytanulók többsége járt még a terepmunkám idején is. Ez a „képesség szerinti szelekció” a családok közötti megkülönböztetés dinamikáját követte. Míg a legalacsonyabb státuszú Lakatos családból kizárólag a kisegít be mentek a gyerekek, addig a Farkas család tanulói általában bejutottak a „normál” osztályokba, de soha nem a tagozatos csoportokba, a Baloghok gyermekei pedig olykor a kisegít ben, olykor a „normál” osztályokban kaptak helyet. Tehát az iskola cigány viszonylatban is reprodukálta a helyi társadalmi viszonyokat, meger sítve ezzel a rokonság fent leírt jelent ségét és az ebb l fakadó fragmentáltságot is.

A szegregáció elve tehát nem pusztán a cigány-tematikában m ködött, hanem az oktatás egész gyakorlatát áthatotta, az el nytelen társadalmi helyzetb l érkez magyar tanulókat ugyanúgy érinthette ez, az iskola számukra sem a mobilitási esélyeket nyitotta meg, hanem pusztán az addigi helyzetük meg rzését biztosította. A cigány diákok arányának növekedését egy darabig a kisegít s osztályok lecsapolták, ennek köszönhet en viszont a cigány a „fogyatékos”, a „csökkent érték magyar” jelentéseit vette magára. Az iskola azt hirdette, a tanulók nem azért kerülnek ezekbe az osztályokba, mert cigányok, hanem, mert a képességeik nem felelnek meg a „normál” osztályok szintjének. Az azonban mindenki számára egyértelm volt, hogy a kisegít be szinte csak elvétve járnak magyar gyerekek, a cigány–magyar különbségtétel nyílt tematizálását kerül rend viszont ezt az egyenl tlenséget nem hagyta szóba kerülni, így maradtak a „bels ”, cigány viszonyok, f ként a rokoni különbségek, amelyekben e különbségtétel okozta esetleges sérüléseket le lehetett játszani.

A kisegít osztályba járás alapvet en két egymással összefügg jelentést hozott mozgásba. Az egyik a közös „cigányság”, amely ebben az elzárt helyzetben, a kisegít s osztályok elszeparált termeiben létrejött, a másik a „szégyen”, ami e „közös cigányság” magyar tekintet elé kerülését kísérte. Ahogy egy fiú fogalmazott, „ha bemegyek a kisegít be, olyan, mintha otthon lennék, csak cigányok közt vagy!! Semmi sem ég , bemegyek tiszta meztelenül, oszt?!

Oda még úgy is bemehetnék, mintha otthon lennék!” Ugyanakkor ez a „közös cigányság”, ami az otthonként definiálódik, önmagában lesz „ég ”, szégyen, hiszen hozzá a „közös fogyatékosság” társul. Ett l a veszélyes közöst l ismét a családi különbségek képesek megvédeni. Nem egyszer hallottam, ahogy egy Balogh családhoz tartozó kislány a tanárn gesztusait felvéve oktatja ki Lakatos osztálytársát, hogy miért nem jár rendesen iskolába, és kéri rajta számon, hogy miért is ilyen „elmaradott” az családja. A „magyar” mímelésén keresztül, az „ ” mindenható gesztusait elsajátítva, szakad szét a közös cigányság családi

Azok a „boldog békeid k”

49

különbségekre, hogy valamiképpen élhet legyen, ne kelljen azonosulni a „fogyatékos”, vagy „csökkent érték ” degradáló jelentésekkel.

Míg a kisegít ben a gyerekek a közös cigányságban rejl otthonossággal és az ezzel járó szégyennel küzdöttek, addig az úgynevezett „normál” osztályban tanulók a nemlétez vagy nem releváns cigányság ígéretét próbálták beteljesíteni. Gondosan ügyelni rá, hogy se az öltözködésük, se a viselkedésük ne árulkodjon arról, hogy k egyébként a cigány–magyar különbségtétel cigány oldalán élnek. De a „nemlétez ” cigányság beteljesítése számukra is igen megterhel lehetett, ugyanis a legtöbbjük, bár jó viszonyt alakított ki osztálytársaival, az iskolán kívül szinte semmilyen kapcsolatot nem ápolt velük, legtöbben még a bankettre sem mentek el ballagás után. Ezek helyett délutánonként végig járták azokat a cigánytelepeket, ahol unokatestvéreik, „bátyjáik”, „nenéik” laktak, mindenhol id ztek kicsit, majd legtöbbször nagymamájuknál horgonyoztak le, azaz visszatértek arra a helyre, ahol a cigányságuk otthonra lel, a rokonságba.

Az iskola akkori m ködésében, mint látjuk, teljes volt a harmónia az azon kívüli társadalmi viszonyok és az iskolán belüliek között, hiszen az utóbbi tulajdonképpen az el bbi leképezése lett, annak újratermelését t zte ki céljául. Szinte az összes szerepl , kezdve a cigány szül kt l az iskola igazgatójáig, a rendet, a dolgok természetes menetének nyugalmát emeli ki a hajdani állapotok egyik legf bb jellemz jeként. Ezen nincs mit csodálkoznunk, hiszen ahogy Obláth Márton írja, az iskola biztosította a társadalmi status quo fenntartását, mindenkit oda juttatott el, ahova „való”, mindenki számára ismer s perspektívát kínált. Viszont az iskolában uralkodó rend és viszonylagos fegyelem, amelyet mostanság annyira hiányolnak a szerepl k, a társadalmi viszonyokban történ elmozdulás lehet ségét is befagyasztotta.

Az iskola „elvesztéséhez”, magyar perspektívából, éppen e fenti rend megkérd jelezése vezetett. Obláth Márton meglátása szerint az iskola „elcigányosodása” végs soron a falu két érdekcsoportja közötti rivalizálásnak köszönhet . Az úgynevezett „jöttmentek” és az „ slakosok” konfliktusa kerekedett ki egy igazgatóváltás kapcsán. F ként az utóbbiak úgy érezhették, az iskola immár nem biztosítja számukra a megfelel pozíciót, majd e hosszas torzsalkodás eredményeként e szül k átvitték gyermekeiket a szomszédos, jobb módú, a falusi turizmus fellegvárának számító település iskolájába. Velük együtt hamarosan a tanári kar egy része is távozott. A státuszféltés megjelenése, a hit erodálódása, hogy gyermekeik a gömbaljai iskolában mindent megkapnak a jöv beli boldogulásukhoz, összefüggésben lehetett a tanulók arányszámának lassú megváltozásával, az integrációra kényszerít országos oktatáspolitikai irányzat el retörésével is, valamint a környez települések, városok vonzerejével, a falu, mint élettér megkérd jelezésével.

A szül kkel és tanárokkal készült interjúk arról tanúskodnak, hogy az iskolát elhagyó tanulók els hullámát még nem a cigány-problematika motiválta. Távozásukkal az arányok viszont egyre inkább felborultak, a kisegít osztályok felszámolása ezt a folyamatot még jobban el segítette, ett l kezdve a magyarok távozása a cigányok arányának növekedésével kapott magyarázatot. Ugyanakkor fontos látnunk, hogy a folyamat elindulásában hiába játszott még a cigány helyének megfelel en elenyész szerepet, a jelenlegi végeredmény, az iskola „elvesztése” mégis a cigány térnyerésével lesz egyenl , azaz ebben a logikában a cigány az, aki a falu társadalmától elvesz valamit. Amint láttuk, ez a valami nem pusztán egy iskola, hanem a társadalmi viszonyok rendjébe vetett hit is.

Az iskolában beállt változások egyik legszembet n bb jelensége az agresszió elharapózása, mindenféle rendérzet hiánya, és a konfliktusok etnicizálódása. A magyarok elt nésével a cigány tanulóknak „nincs kihez igazodni” – mondják magyarázatképpen a tanárok, mindez azonban rájuk is igaz, többen a hajdani er skez igazgatót és a szakfelügyel i rendszert hiányolják, azaz egy olyan tekintély létét, amely megkérd jelezhetetlenül jelöli ki a pozíciókat. Ez a tekintély, az abszolút igazodási pont, cigány perspektívából valóban a „magyar” volt. Az „ ” fegyelmez tekintete irányította a cigánypozíció majd' minden lehet ségét, hozzá képest min sült a cigány „fogyatékosnak”, t kellett mímelni folyton

50

Kovai Cecília

folyvást a diákoknak, ha azt akarták, hogy a cigányságuk szégyene ne kerüljön nyilvánosságra, a cigánysággal történ túl merész azonosulás pedig mindig kihívást jelentett.

Az iskola színtere alapvet en az alkalmazkodás, az igazodás stratégiáit követelte ki, amelyek nyilvánvalóan érvényüket vesztették, mikor a „magyar” egyszer csak elt nt, magára hagyva kényszer utánzóit. Ám a magyar, mint domináns többség, nem pusztán elt nt, hanem mindezt sorozatos cigányozás közepette tette.

A szül k többsége méltatlankodva vette tudomásul, hogy a magyarok nyíltan hangoztatják: k a cigányok miatt viszik el gyermekiket az iskolából. E nyíltszíni cigányozás talán több évtizedes csendet tört meg, azt a csendet, amely ha el is hallgatta e rendkívül hiearchikus társadalmi különbségtétel létezését, mégis azt a nyugalmat adta, hogy senkit sem ér nyílt sérelem a cigánysága miatt, feltéve, ha azt nem hozza be a nyilvánosságba. A cigány ki nem mondására épül társadalmi rendben használatos stratégiák, mint például a családok közti különbségtételek az iskola viszonylatában értelmüket vesztették. Hiszen, aki a gömbaljai „elcigányosodott” iskolába jár, az úgymond „cigány”, menthetetlenül magára írja ezt a stigmatizáló jelentést, amihez képest a családi hovatartozása keveset nyom a latba. Az iskolába járás mindennapos tevékenysége tehát a folyamatos lecigányozottság állapotává válik.

Mint láttuk, a magyarok távozása egyet jelentett a lecigányozás, azaz a cigány kimondásának aktusával. A „cigány” ebben a felállásban immár a konfrontáción, és nem az „elhallgatáson” keresztül jön létre. Az iskolai rend tehát a cigány kimondásával omlott össze, így semmivé foszlott az az illúzió is, hogy a cigányság voltaképpen nem is számít a társadalmistátuszkülönbségek kialakulásában. Mindemellett azonban masszívan megmaradtak mindazok a sérelmek, amelyeket a cigány nem kimondására épül hierarchikus viszonyok, a cigányság folyamatos degradálásával okoztak. A fenti kett éppen elég oknak látszik az iskolában uralkodó folyamatos, minden viszonyra kiterjed agresszió elharapózására.

A falu rétegzett viszonyainak hajdani rz je, az iskola ma éppen a társadalmi viszonyok rendjének az elvesztését hirdeti. Nem is beszélve arról, hogy az iskola „cigánnyá” válása permanens botrány abban a térben, ahol addig a cigány a társadalmi lét perifériáján kapott helyet. A fenti folyamatok legveszélyesebb eleme azonban az, hogy e végeredmény kizárólagos okként jelenik meg a falu nyilvánosságában. Azaz alapvet en a cigány lesz e jelent s vesztesség-történet els dleges f szerepl je, miközben az interjúkban mindenki elismeri, hogy az iskola hanyatlása nem pusztán a cigány-tematikából eredeztethet . Az iskola mára immár nem a falu társadalmi rendjének tiszta szimbóluma, hanem a cigányokhoz köthet vesztesség metaforája.

A telepfelszámolás Az elmúlt pár évben zajlott telep-felszámolási program hasonlóképpen érzékenyen érintette a helyi társadalmi viszonyokat, mint az iskola fenti átalakulása. Mind a négy cigánytelep valamiképpen a falu szélén, a periférián helyezkedett el, e térbeli elrendezés h en szolgálta azt a rendet, amely a cigányt a nyilvánosság szempontjából irrelevánsnak bélyegezte. A cigány effajta térbeli elkülönülése és a perifériára szám zése nem pusztán a cigány-magyar különbségtétel alapjait m ködtette, hanem azzal együtt a kiterjedt rokoni hálózatok közti határvonalat is újra meg újra meghúzta. A különböz házasságok révén a telepek nem jelentethették egy-egy nagycsalád kizárólagos területét, hiszen a Köztársaság úti telepr l f ként a fiatalok gyakran átjárogattak unokatestvéreikhez vagy haverjaikhoz a Pirittyóba, ahogy az ott lakó Farkas-Balogh „vegyes” házasságból származó gyerekek is sokszor id ztek a Köztársaság úton él rokonaiknál. A lakhelyválasztás azonban mindig döntés érték gesztusnak számított abban, hogy a fiatal pár melyik családhoz tartozónak nyilvánítja magát. Rudi bátyja, Kálmán, egy Farkas családból származó lánnyal, Natasával házasodott össze, hamarosan a fiatal pár, a Farkas család többi tagjához hasonlóan, kiköltözött a Pirittyó nev , újonnan épült cigánysorra.

Azok a „boldog békeid k”

51

Kálmánnak innent l kezdve komoly er feszítésekbe tellett, és mindenféle praktikákra volt szüksége ahhoz, hogy a saját rokonságával megfelel en tudja tartani a kapcsolatot. Mindez már csak azért is vált fontossá, mert lakhelyválasztásával a családja „elhagyását” demonstrálta, újra és újra jeleznie kellett, hogy testvéri, fiúi köt déseit sem hanyagolja el.

A tér fenti felosztásában egy cigány számára nincsenek „rokonság-semleges” helyek. A cigány telepek, sorok egy-egy rokonság terrénumai, a legritkább esetben fordulhatott el , hogy az ifjú pár fogja magát és beköltözik egy a rokonság által nem jelölt utcába valahol a falun belül. Noha számtalan ilyen hely létezett, utcák és terek sokasága, tulajdonképpen az egész falu, ám ezek a „rokonság-semleges” területek a cigányt sem fogadták szívesen, a falu, mint tér kimondva kimondatlanul a magyarokhoz tartozott. Ha valaki mégis valahogyan „beköltözött” a faluba – összesen három ilyen család létezett a terepmunkánk idején –, akkor a döntésük azt a lehet séget vetette fel, hogy k már nem is cigányok, tehát ez a költözködés nem egyik rokonsági hálózatból a másikba történt, hanem a „cigányból” a „magyarba”, legalábbis a társadalmi illúzió szintjén. Amint látjuk, a cigány beköltözése a faluba rendkívül bonyodalmas, hiszen ha esetleg átlépve az anyagi gátakat, legy zve a helyiek ellenállását, valaki házat is vesz a faluban, az a lehet ség csábít, hogy cigánysága lassanként elhalványul.

A Gömbaljai Romákért Egyesület azonban a 2000-es évek vége felé éppen erre indított nagyszabású akciót. 2007-ben megnyertek egy roma telepek felszámolására kiírt pályázatot, amelynek keretében fokozatosan kiköltöztették a pinceházban él cigányokat. A program nem pusztán azt vállalta, hogy „fennálló” házakba költözteti ezeket a családokat, hanem azt is, hogy nem hoz létre nekik újabb szegregált „cigány utcákat”, ehelyett a faluban szétszórva, magyarok között kapnak lakást.

Ilonka, az egyesület elnöke maga is pinceházban töltötte a gyermekkora egy részét, az asszimilációs ígéret egyik f törekv jeként pontosan tudhatta, hogy ez a lakcím miféle akadályokat gördít a cigány elleplezésének útjába, mennyi lenézettséggel és szégyennel párosul. Az önkormányzat azonban nem sok er feszítést tett a telepek megsz ntetésére, Ilonka éppen azért vágott bele e nem kis volumen vállalkozásba, mert úgy tapasztalta, a „nagy” önkormányzat nem tartja feladatának a telepen él cigányok ügyének rendezését, az erre irányuló pályázatokat folyamatosan figyelmen kívül hagyják, mintha ezek a problémák, a cigányok ügyei egyszer en nem a faluhoz tartoznának. A telep-felszámolási program nem pusztán a cigány–magyar különbségtétel egyik alapját, az évtizedek óta bejáratott térkezelési gyakorlatot ingatta meg, hanem a cigány nyilvánosságbeli láthatatlanságát is megtörte. Ilonka f motivációjaként azt hangsúlyozta, hogy úgy érezte, „muszáj már magunkkal kezdeni valamit, mert különben senki”. A többes szám els személy itt már a cigányra utal, az a „mi”, az a közös, akinek a nevében az egyesület cselekszik, és akinek az érdekeit védi a falu nyilvánosságában.

A telepfelszámolás a „cigány” ezen újfajta jelentése révén, ha csak pillanatokra is, de túllép a rokonsági viszonyok fragmentáltságán, némileg pedig a rokonsági különbségtétel térbeli tagolódását is felszámolja. A program a „mindenki csak egy lépést lépjen el re” elvét hangoztatta, azaz például az életmódban és presztízsben magyaroktól leginkább elüt Lakatos család tagjait igyekeztek nem a falu közepére költöztetni. Pár háztartás a Pirittyóba került, míg az ottaniak a faluban vettek házat maguknak. A Lakatosok megjelenése a Pirittyóban új viszonyok el tt nyitotta meg az utat, amellyel a helyi fiatalok éltek is, a Farkas család egyik ékessége, a 16 éves Szintia éppen újdonsült szomszédjába, Lakatos Laliba szerette bele. Ez a szerelmi kapcsolat példa nélkülinek számított a rokonsági hálózatok majd tízéves történetében.

Azonban nem csak a telepek „összekeverése”, a rokoni kapcsolatok ezen új irányai zavarták meg a kiterjedt családok közötti különbségtételeket. A telepfelszámolás átugrotta a mobilitás addigi berögzült, lépcs zetes útvonalait: korábban elképzelhetetlen volt, hogy éppen a Lakatosok egyik sokgyerekes családja költözzön be a faluba, hiszen az egy hosszú mobilitási útvonal végs állomásának t nt, mint ami a vágyott „magyarság” elérésének f záloga. A Lakatos család a tíz évvel ezel tti viszonyok között a legmesszebb állt ett l a céltól, a faluban

52

Kovai Cecília

lakó három család mind egy generációk óta gy jtögetett kapcsolati t ke eredményeképpen költözhetett be a faluba, mindhárom családf a CKÖ-ben tevékenykedett. Egyikben a férfi a Farkas család prominens alakja, a másik kett pedig a Balogh család azon ágát képviselte, akik az alkalmazkodás és az igazodás stratégiáját a legnagyobb sikerrel m velték.

A telepfelszámolásban a falu elvesztette e fenti jelent ségét, ugyanúgy otthont adott a sokgyerekes Lakatos családoknak, mint a Pirittyóból leköltöz knek. A helyi magyarok az addigi rend sérülését élhették meg ezekben a változásokban, hiszen a cigány az elleplezés stratégiái nélkül kér magának helyet a falu központi tereiben. A telepfelszámolást kísér lakossági fórumokon a „cigány” és „magyar”, mint két érdekeit véd csoport jelenik meg, a különbségtétel nemhogy kimondásra kerül, de az szervezi a szituációt. A telepfelszámolás ugyanakkor felszínre hozta és újrafogalmazta a falu, mint otthon és közös tér problematizáltságát, húsba vágó kérdéssé tette azt a nyugtalanító tapasztalatot, hogy ez a társadalmi színtér nem tudja többé meg rizni az integritását.

Gömbalja talán a többi Borsod megyei társához képest szerencsésnek mondható, a közelében két nagyváros fekszik, amely többé-kevésbé felszívja a helyi munkaer t, és oktatási lehet ségeket kínál. Ám az utóbbi években a városok munkaer piaca, több okból is kevésbé fogékony a falusi cigány munkaer re, hasonlóképpen az oktatási intézményekb l is hamar lemorzsolódnak a falvakból érkezett roma tanulók. A faluhoz és a városokhoz való viszony mentén a cigány– magyar különbségtétel tovább er södik, hiszen míg egy helyi magyart a családján kívüli életének majd minden aspektusa a városhoz köti, addig egy helyi cigány egyre inkább bezáródik a saját falujába. A helyi magyarok igen korlátozott mértékben használják a falu tereit, tulajdonképpen egyfajta alvóvárosként szolgál számukra a település, ugyanakkor rendkívül fontos szimbolikus jelentéssel ruházzák fel. A cigányok ezzel szemben használják, belakják a falu tereit, a gyerekek az utcákon kószálnak, a fiatalok a téren bandáznak, a feln tteket is legtöbb dolguk a faluhoz köti.

A kimozdulást a tömegközlekedés árai igencsak megnehezítik, ha valaki be szeretne menni Egerbe, ez az út oda-vissza egy embernek 800 forintba kerül, ennyi pénzb l 6-7 tagú családok napi élelmét fedezik nehezebb id kben.

A fentiekkel nem pusztán az a probléma, hogy a felhalmozott tapasztalatok különbsége mármár végletekig élezi a cigány–magyar különbséget, hanem az is, hogy alapvet ellentmondástól feszített helyzetet állandósít: a szimbolikus térben oly irreleváns cigány jelenléte egyre hangsúlyosabb a valóságban, míg a falu többségének „mi-tudat”-ában nincs benne, egyre gyakrabban jön szembe az utcán. A telepfelszámolásban e fenti ellentmondásos helyzet s r södik össze, tehát a falu, mint integrált társadalmi színtér problematizáltsága a cigánykérdésen keresztül tematizálódik. A program szervez i bár a helyi viszonyokat alakították át, mindezt kényszer en a helyi autoritások megkerülésével tették, úgymond küls er forrásokat vetettek be a küzdelembe. A „cigány” olyan jelentéssé vált, amin keresztül el lehetett jutni az akkori minisztériumhoz vagy falun kívüli szervezetekhez, az úgynevezett „cigányprogramok” útján ki lehetett lépni a falu, szorongató társadalmi viszonyaiból.

Mindeközben azonban a „magyar” is addig kevéssé ismert jelentéssé szervez dött, amely szintén küls er forrásokat hívott be, hogy valahogy rendezzék a helyi viszonyokat. Az országos trendnek megfelel en a Jobbik Gömbalján is növelte erejét, létrejött a helyi szervezet, a megalakulása igen komoly érdekl désre tartott számot. A falu ünnepeinek már természetes velejárója a nemzeti radikalizmus, a búcsún a mézeskalács és a vizipisztoly mellett megtaláljuk a nagymagyarországos csecsebecséket, zászlót, kit z t és egyéb kellékeket, a programban pedig helyet kapnak a „nemzeti érzelm ” zenekarok2 A falu 2 A 2011-es falunap el tt a helyi cigány szervezet bejelentést tett a mez kövesdi rend rségen, hogy a falu vezet sége többszöri felszólításra sem vette ki a fesztivál programjából az egyik legismertebb széls jobboldali zenekart, és fél , hogy a zenekar fellépése „etnikai” konfliktusokat fog kirobbantani a faluban. A polgármester és a jegyz szerint félreértésr l volt szó, az említett zenekar tagjai valóban a széls jobboldal egyik legismertebb együttesében játszottak, de ez már egy másik, sokkal visszafogottabb formáció, a zenekar régi neve csak tévedésb l került be a m sorba. Végül az együttes nevét törölték a programból, az „új formáció” pedig délután

Azok a „boldog békeid k”

53

legnagyobb ünnepén a Magyarok Szövetsége nev szervezet tagjai érkeztek buszokkal, hogy a polgármester segédletével felavassák a keresztre feszített Nagy-Magyarországot ábrázoló szobrot a falu f terén.

Nem tudhatjuk, hogy a „cigány” fenti szervez dése mekkora szerepet játszik abban, hogy a „magyar” id r l-id re kilép a jelöletlenség többségi pozíciójából. De annyi biztos, hogy míg tíz évvel ezel tt a „magyarság” a magától értet d ség kényelmét élvezte, addig az elmúlt években egyre többször bukkan fel, mint megvédend , támogatásra szoruló entitás.

Amint látjuk, a telep-felszámolási programot az iskola átalakulásához hasonló változások kísérik. A „cigány” immár nem pusztán az elleplezésen, az örök igazodáson, a rokoni különbségtételeken keresztül élhet meg, hanem a közös érdekek, közös pozíció által is.

Mindez együtt jár az explicit megjelenésével a nyilvánosságban, amely mindenképp ellentétes trend ahhoz képest, hogy korábban a falu „közös” ügyeibe nem tartozott bele. A telepfelszámolás révén viszont a „közös ügyek”, a falu, mint társadalmi színtér integritásának kérdései, éppen a cigány-tematikán keresztül tárgyalhatóak meg, hiszen telepfelszámolás a falu ügyeit érint egyik legfontosabb kérdéssé vált.

A munka Az iskola helyzetéhez és a tér felosztásához hasonló változásokat a munka világában is észlelhettünk az elmúlt 10 évben. Ezek a változások a fentiekhez hasonló irányba tolták el a cigány–magyar különbségtétel m ködését. Terepmunkám idején, alapvet en három típusú pénzkereseti lehet ség állt egy gömbaljai cigány rendelkezésére.

Az egyik a közeli nagyvárosok gyáraiban, vállalatainál vállalt bérmunka, ezek általában szakképesítést nem igényl munkakörök voltak. Legtöbben az Egri Városgondozásnál helyezkedtek el, mint utcai takarítók, csatornatisztítók, vagy, ami a legnagyobb népszer ségnek örvendett, kukások, akik a kocsival szedik össze a város szemetét. Rudi, mint jó pár unokatestvére, szintén itt dolgozott, amint üresedésr l érkezett hír, rögtön szóltak egy rokonnak, hogy töltse be az állást, ennek eredményeképpen a kukásoknál otthonos légkör fogadta a dolgozókat, hiszen a munkatársak nagy része a rokoni hálózatokból került ki, de a többi azonos beosztású kollega is 95%-ban cigány volt. A bérmunka világában virágzott leginkább az a m ködésmód, amelyben a cigány–magyar különbségtétel a f nök–beosztott viszonnyá lényegült, hiszen a f nöki, vagy bármilyen értelemben vett magasabb beosztású pozíciókat kivétel nélkül mind magyarok töltötték be. A n k esetében a városi kórházak játszották el ugyanezt a szerepet, ahol k takarítóként helyezkedtek el. A bérmunka azonban a 2000-es évek közepe fele lassan elvesztette jelent ségét, a városi gyárak és vállalatok a bérletköltségen igyekeztek spórolni, így elbocsátották a falusi munkaer t. Ma már jóval kevesebben kapnak ilyen módon munkát, a gyárak, vállalatok helyét a válság kirobbanásáig átvette az épít ipar, amely azonban, mint látni fogjuk, már más viszonyba helyezi a cigányságot.

A másik pénzkereseti lehet ség a falun belüli viszonyokból származott. Szüret idején, legyen az sz l , cseresznye vagy éppen ribizli, a helyi termel k, a „parasztok”, cigányokat hívtak dolgozni a földjeikre. Az ezredforduló környékén már rajtuk kívül nem igazán találhattak volna mást, aki elvégzi ezeket a nehéz, rosszul fizetett és alacsony presztízs munkákat. Egyegy kora szi napon szinte egész cigánytelepek indulnak ki a sz l be, máskor viszont csak pár emberre tart igényt a földtulajdonos. Ezek a pénzkereseti lehet ségek nagyban függtek attól, hogy az illet ki tudott-e alakítani olyan kapcsolatot egy helyi földtulajdonos magyarral, hogy elnyerje annak bizalmát. Rudi anyja, Mamóka élete során rengeteg gyümölcsöz kapcsolatot halmozott fel, sok esetben volt az els , akit a „magyar asszony”, vagy „magyar 4-kor megtartotta koncertjét, a zenekar valóban a nemzeti rock irányát képviselte, de ez leginkább csak azoknak t nhetett fel, akik (mint én) a búcsú s r forgatagát legy zve próbálták megérteni a dalszövegeket, amelyek legf képpen a „magyarság” sérelmei körül forogtak.

54

Kovai Cecília

ember” dolgozni hívott, ezeket a kapcsolatokat aztán áthagyományozta gyermekeire és azok házastársaira is.

Ennek a típusú munkalehet ségnek az elengedhetetlen el feltétele a munka szituációján kívül is m köd egyfajta „patrónus-kliens” kapcsolat. Korábbi kutatók nevezték el így ezt a viszonyt, amely olyannyira jellemzi vagy jellemezte a vidéki közegek cigány–magyar különbségtételét. (Fleck, Virág, Durst). Ez a kapcsolat az alá-fölérendelt pozíciókat egy sokkal intimebb, familiáris köt désen keresztül sajátíttatja el, egy-egy magyar háztartásnak meg van a maga „cigánya”, akit esetenként dolgozni hív, vagy akinek ruha, étel, vagy egyéb feleslegeit adományként odaadja.

Ez a típusú kapcsolat tehát egyszerre biztosítja a minimális megélhetést és az alárendelt pozíciót a cigányok számára. Bár Gömbalján el -el fordult, hogy valaki szert tett egy olyan „magyar asszonyra”, aki id r l-id re ellátta t bizonyos javakkal, ruhákkal, feleslegessé vált élelmiszerekkel, és mindenképpen az asszonyi erények közé tartozott, ha valaki több segít kész magyart gy jtött be családja számára, ám ez a fajta viszony mégis kihaló félben volt a 2000-es évek elején, és úgy t nt, az el z generáció, sokkal többet profitált bel le. Az úgynevezett „patrónus–kliens” reláció áthelyez dött a formálisabb kapcsolatok szintjére, például, mint látjuk. a munkaadó–munkavállaló viszonyba. De az orvos–beteg, eladó–vev kapcsolatokban is tetten érhet ez a hatalmi dimenzió, az el bbiek kezében mindig ott a lehet ség, hogy döntsenek, megadják-e a kért kedvezményeket, adnak-e hitelt, vagy kiírják-e betegszabadságra szüret idején a pácienst, érdemes-e rá az a „cigány”, hogy ezekben a segítségekben részesüljön, vagy nem – merül fel a kérdés. „Cigány-oldalról” nyilvánvalóan az „érdemes cigány” jól „alakítása” a tét. El fordulhat, hogy valakit dolgozni hív a „magyar ember” és még azt a kitüntet feladatot is rábízza, hogy maga döntse el, kit hoz a brigádba. A „kiválasztott” ilyenkor els sorban a közvetlen rokonok közt keresgél, kezébe kerül az a hatalom, amellyel eredetileg a „magyart” illette. Ezt az egyensúlyborulást a többiek, akik az jóvoltából kaptak munkalehet séget, hamar kiegyenlíthetik. Az asszonyok a szüreten a privát versenyeikkel szórakoztatják egymást, ki tud rövidebb id alatt egy sor sz l t leszüretelni, mennyi id alatt telik meg a kosár ribizlivel, ki mászik magasabbra a cseresznyefán, hogy az utolsó szemet is elérje. Olykor a versenyek diktálta hatalmas tempó éppen a saját bérüket kurtítja meg, hiszen el fordul, hogy órabérben kapják a juttatást, ám úgy t nik, létezik valami sokkal nagyobb nyeremény, a sz l sor végén álló „magyar ember” elismerése. Ám bármekkora is az er feszítés, maga a reláció sehogy sem változtatható meg, földje a magyarnak van, a napszámos pedig a cigány, talán ennek a megkövesedett viszonynak velejárói az úgynevezett „jól megmondtam a magyarnak” történetek, amelyekben a cigány mindig az a f szerepl , aki helyreteszi a vele szemben fölényesked , igazságtalanul viselked magyart, és mindezt a magyarok fölé emelked verbális képességeivel teszi. Nehéz e történetek igazságtartalmát kideríteni, habár magam is számtalanszor részt vettem az asszonyokkal hasonló munkákban, saját szememmel még nem láttam efféle szituációt.

A harmadik pénzkereseti lehet ség az úgy nevezett gy jtöget munkák, mint gombázás, csiga vagy makkszedés, „csipkézés”, attól függ en, hogy mire van igény, mit vesz a felvásárló. Ezek a munkák szigorúan a cigánysághoz társulnak, a magyar környezet ennek megfelel en nem is tekinti ket munkának, hiszen mint mondják „ez a gy jtöget életmód, ilyet az sember korában csináltak”. Ez az a tevékenység, amely lebonyolításában leginkább független a helyi cigány–magyar viszonyoktól. Bár sokszor éppen egy falubeli magyar vállalkozó a felvásárló, azonban nem szól bele a munka menetébe, nem érdekli más, minthogy átvegye a megfelel árut. Az is el fordulhat, hogy a helyi cigányok közül kezdett valaki hasonló vállalkozásba, neki kellett vinni az összeszedett csigát, hogy aztán továbbadja a francia felvásárlónak. E munka révén ugyan ki lehet bújni a cigány–magyar különbségtétel hierarchizált f nök–beosztott, föléalárendelt viszonyainak a terhe alól, de ezzel egy füst alatt az illet a cigányságát is magára írja, hiszen eme a munkák szégyenletes cigány tevékenységnek számítanak, mozgásba hozva annak

Azok a „boldog békeid k”

55

összes veszélyes és degradáló jelentését. Gy jtöget , tehát „elmaradott”, mindeközben az erd ket, mez ket kell járni, tehát „piszkos” és „civilizálatlan”.

Rozi sokáig egyedül nevelte három gyermekét, minden lehet séget megragadott, hogy pénzhez jusson, ha tavasszal kis es esett, már indult is csigáért a sógoraival és testvéreivel, szüreteléskor mindig az els k között hívták, hajnali 6-tól sötétedésig szakította sz l fürtöket.

Ha bárki vette a csipkebogyót a faluban, kilókat gy jtött össze bel le, kitapasztalva, hogy hogyan nem karcolja szanaszét a kezét a sok tüske. A polgármester mégis csak annyit tudott róla, hogy „három napot nem dolgozott életében”. A fenti tevékenységekkel töltött nehéz órák valahogy kiestek a munka kategóriájából. (Hogy miképpen veszítették el ezek a cseppet sem könny pénzkereseti lehet ségek az érdemüket arra, hogy munkának hívják ket, a cigányság, mint társadalmi különbségtétel milyen szerepet játszik ebben, az még egy külön, célirányos kutatást igényelne.)

Mindhárom fenti pénzkereseti forma er sen hozzájárul a cigány–magyar különbségtétel hierarchikus m ködésének a fenntartásához. Az utóbbi években azonban elszaporodtak azok a tevékenységek, amelyek valamilyen értelemben megkerülik, esetleg fel is borítják azt. Az egyik ilyen tevékenység az úgynevezett „vasazás”, azaz a drágább fémhulladékok gy jtése.

Bárki, aki szerzett egy kocsit, ismerte a környék szemétlerakóit és érzett magában tehetséget a jó viszonyok kiépítésére, nekiállhatott a környék falvaiból, városaiból vasat és egyéb fémet gy jteni. Sokan próbálkoznak ezzel a tevékenységgel, amely a szabadságával együtt a legalitás határán helyezkedik el. Megint mások, vagy éppen ugyanazok „fával foglalkoznak”, vagyis üzletet kötnek egy-egy erdésszel, a munkájukért cserébe fát kapnak, amit aztán eladnak helyi cigány családoknak. F ként a fiatalok körében pedig elharapóztak az ad hoc üzletelések, olyan illegális tevékenységek, amelyeket f képp a Gömbalján kívül köttetett kapcsolataik révén értek el. (És akkor még nem beszéltünk a „kamatosok” megjelenésér l, akik szintén átformálták a fenti relációkat.)

Ezek a tevékenységek mind-mind jelen vannak elszórva ezen a településen, de ami leginkább hangsúlyos változás, az a cigány vállalkozó színre lépése, aki a legalitás határán innen tevékenykedik, munkaköre nem feltétlenül a cigányság stigmatizáló jelentéseihez társul. A 2000-es évek közepe felé a cigány építési vállalkozók, már mint jelent s munkaadók m ködtek a falu cigányai között, ez a pénzkeresetnek olyan formája lett, amelyek által megkerülhet vé váltak a falu hierarchikus viszonyai, ahol addig a cigány egyértelm en az alárendelt szerepében kapott helyet. Mindez csakis a rokonsági viszonyok erejével lett lehetséges. A sok cigány családnak munkát adó építési vállalkozást egy testvérpár alapította, a munkaer t is a népes rokonságuk adja Egy ilyen típusú vállalkozásban a cigányság már nem igazán fedhet el, a faluban is csak, mint “cigány” vállalkozót emlegetik. Ez a változás azonban a társadalmi viszonyok többféle dimenzióját is érinti, egyrészt a cigány kikerült az „ellen rzés” alól, úgy t nhet, hogy a falu viszonyai többé nem képesek biztosítani annak a rendnek az érzetét, amelyben a cigánynak az alárendelt pozícióban van a helye, másrészt a cigány újfent explicit módon, transzformációk nélkül bukkan fel a nyilvánosságban.

A közmunkaprogram e fenti „problémák” „orvoslására” is bevethet eszköz, hiszen visszatereli a cigányt az ellen rizhet ség szférájába, az oly ismer s alárendelt pozícióba, csak éppen az elrejt zés, alkalmazkodás lehet ségét nem adja meg neki, mint hajdanán, hiszen a közmunkaprogramot egyértelm en cigány-programként tartják számon a faluban, legalábbis azt a részét, amely az utcai munkák elvégzését jelenti. (Berkovits 2010:82-94) Ha nyomon követjük e fenti három szférában beállt változásokat, azt tapasztaljuk, hogy paradox helyzet állt el . Éppen a „mi”-b l kirekesztett cigány kerül a „közös” kérdéseinek középpontjába, a cigány-tematika lesz az, ami lehet séget ad a falut érint problémák elbeszélésére. Mindez nem csupán azzal jár, hogy a cigány egy alapvet rendérzet elvesztésének a megtestesít je lesz, hanem azzal is, hogy a korábbi fragmentáltsága mellett vagy helyett, mint magyarokkal konfrontálódó entitás tör be a falu nyilvánosságába.

Lengyel Gabriella:

A cigány–magyar együttélésr l Tiszavasvári jegyzetek Kemény István érdekes és fontos helynek tartotta Tiszavasvárit. Azután hogy 2000-ben a városfejlesztés tervezésére pályázó budapesti építészcsoporttól megbízást kaptam a helyi cigányság gyors helyzetfelmérésére, Kemény érdemesnek gondolta, hogy tovább kutassak a helyszínen. Így jutottam az MTA Kisebbségkutató Intézetének a megbízásához. Közben Liskó Ilona és Havas Gábor iskolakutatásainak keretében is több id t tölthettem a városban.

Kezdett l kerékpárral jártam, a megfigyeléseimet és a beszélgetéseket lejegyeztem (hangrögzít t nem használtam), ezek mellett feldolgoztam a városi szociális központ és a véd n k összeírásait, az önkormányzati és a munkaügyi kirendeltségi adatokat, az iskolák és óvodák nyilvántartásait, és hozzájutottam az egyházi anyakönyvekhez is.

Az évek során tekintélyes mennyiség anyagom gy lt össze. Ebb l készült egy demográfiai ismertetés, amely 2003-ban meg is jelent. Most, tíz év múltán, a történeti és jelenkori cigánymagyar együttélés szempontjából érdekes jegyzeteimb l szemezgetek. Terjedelmi okok miatt csak érinthetem az oktatás kérdéseit, a büdi magyar cigányságra sem tudok részletezve kitérni.

A Széles úti (és józsefházi) oláhcigányok helyzetér l készült 2000-es és 2001-es feljegyzéseimet gy jtöttem a következ kben össze. Külön említem – mint az együttélés szempontjából fontos és jellemz kérdést –, a városban m köd egyházak és a cigányság viszonyát a papjaik megítélésében 2001-2002-b l. Végül összefoglalok néhány 2000-es és 2002-es jegyz könyvet, amelyeket a Partners Hungary Alapítvány szervezte megbeszéléseken rögzítettem. Ezek az események kivételes lehet séget adtak nemcsak a városvezetés és a „cigánykérdés” viszonyának, valamint a cigányságon belüli feszültségeknek a megfigyelésére, de megmutatták azt is, hogyan intézményesültek látszattevékenységek a valódi érdekek és ellentétek elfedésére.

1. Összefoglaló a városról – 2000 és 2002 Tiszavasvári 14 ezres kisváros a Nyírség peremén, depressziós régió depressziós kistérségének a központja, kétezret meghaladó cigány népességgel. A település eredend en társadalmi feszültségekkel terhes: két falu (a Kárpátaljáról telepített, görög katolikus Büd és a református Szentmihály) egyesítésével jött létre a második világháború évei alatt. A társadalmi (vallási, nemzetiségi, vagyoni, gazdálkodási, mentalitási) különbségek ma is érezhet k, erre a megosztottságra épült rá – ugyancsak máig hatóan –, a szocializmus pártirányításának klientúra-rendszere. Az utóbbi években er sen n tt a munkanélküliség: az új tulajdonosai többezres elbocsátással visszafejlesztették a valamikor közép-európai jelent ség Alkaloida gyárat, azt a gyárat, amelyre lényegében a város élete szervez dött. A település nem cigány lakói – bár évszázados együttélésr l van szó – tehertételként élik meg a cigányság jelenlétét, a vezetés a cigányok anyagi helyzetének a romlására és létszámának növekedésére, egyre er sebben érvényesül lakóhelyi és oktatási elkülönítéssel válaszol.

A helyi cigányság nagyobbik része cigány (gurvári/romani) anyanyelv , a szentmihályi nagy elkülönült városszéli telepen él, hagyományos foglalkozásaik: lótartás, kereskedés, sepr kötés, vályogvetés, tapasztás, fódozás, ket nevezik a városban Széles útiaknak vagy oláhcigányoknak, egy 70-es évekbeli kényszerkirajzásuk Józsefházán él. Kisebbik részük magyar anyanyelv , a város másik végén, Büd szélén él kis telepen és a környékén

58

Lengyel Gabriella

eltelepesed utcákon, vályogvet , kosárköt , napszámos és kevés muzsikus hagyománnyal. A cigány és magyar anyanyelv ek aránya nagyjából kétharmad–egyharmad (1300 és 650).

A két anyanyelvi csoport eltér történelm , bár vannak múltba nyúló – nehezen követhet – közös szálaik. Mindkét csoporton belül igen jelent s jövedelmi, vagyoni, lakásmódbeli, képzettségbeli különbségek vannak, és jelent sen különbözik ezek mentén a többségi társadalommal való kapcsolatuk is. A két csoportot összevetve látható, hogy a magyar cigányok között több a tisztes módban él család, valamivel magasabb az iskolázottság, több az esély a munkához jutásra, valamivel jobban elfogadja ket a környez társadalom, nincs jelen a mélynyomor, amely az oláhcigányoknál igencsak jelent s mérték , az oláhcigányok körében a jómódúak is – néhány kivétellel – kevésbé tehet sek, mint a magyar cigányok körében.

Tiszavasváriban nincs olyan hivatalos ember, aki a cigányokat firtató kérdésre ne kezdene azonnal felvilágosításba: a városban kétféle cigányság él, vannak ugye a Széles útiak, akik a városi cigánykérdést jelentik, és vannak a büdi cigányok, de azok egészen mások, azok rendesek, igyekv ek. Ez magában jó dolog, hogy a város, vezet vagy véleményalakító rétege törekszik a kérdés árnyaltabb megközelítésére. Ám ezzel mintegy eleget is tettek a helyzetelemzés követelményeinek. A leegyszer sít különbségtétel következménye, hogy a büdi, a jó cigányok gondjairól kevesebb szó esik, mint a Széles útiakéiról. A munkaügyi kirendeltség, a családsegít – legalábbis formálisan – odafigyel a Széles útra, elég részletes – más kérdés, hogy milyen módszerrel felvett – adatokkal rendelkeznek az ottaniakról. Az iskoláztatás is rendben van Büdön, mert a külön ballagás nagy botrányát a Széles útiak iskolája okozta, a büdi iskola szépen integráltan tanítja ket. Ugyanakkor nem esik szó arról, hogy a munkanélküliség hasonlóan teljes kör Büdön, mint a Széles úton, az iskola is – bár jóval finomabban –, m ködteti a maga szegregációs önvédelmét, és az elnyomorodás is hasonló arányú, hasonló nagyot zuhant mindkét csoport az utóbbi évtizedben: a büdiek jobb helyzetb l indultak, így még mindig valamivel jobb helyzetben vannak, mint a Széles útiak. A magyar anyanyelv büdiek valamelyest beépültek a paraszti társadalomba, legalábbis annak peremébe, és a kialakult kapcsolatrendszerük, besz külve ugyan, de még m ködik, míg a Széles út oláhcigányai mindig is idegenül, kevés szállal ideköt dve éltek a városban. A zuhanással egy id ben látványosan emelkednek fel az elnyomorodás vámszed i, akik itt is – mint az országban annyi helyen –, rendre megjelennek a helyi közösségekben.

Büd és a Széles út cigánysága a társadalmi kivetettség különböz útjait járták be, és most is más-más szintjein élnek. A hagyományait er sen rz vagy rizni próbáló oláhcigányság elszigetel dik a lakóhelyén, az oktatásban és a köznapi életben, látjuk a kitörési kísérleteik kudarcát. A parasztosodni igyekv magyar cigányok hasonló mérték , csak más megjelenési formájú területi, oktatási, köznapi elkülönítésben élnek, számukra különösen fájdalmas az integrálódási törekvéseik visszautasítása.

2. Széles út – 2000 vége A nagy alföldi telepek között is el kel helyen áll a maga ezret meghaladó népességével, mintegy 200 házával.

A „Széles úti” kifejezést a többségiek és a büdi magyar cigányok is gyakran használják a város oláhcigányainak megjelölésére. A megnevezés id ben kb. négyévtizedes, térben pedig magánál a Széles útnál többet jelent, jelzi a Széles út melletti utcák cigány lakóinak, s t a telepr l elszármazottaknak eredetét is. A Széles úti jelent egy népcsoporthoz tartozást, de mindig mögötte van egy valóságos telepi eredet, leszármazás ismerete is. Az eredet vagy a térbeli helyzet megjelölése mellett, a kifejezés gyakran kap lenéz , elítél színezetet. A többségi társadalom és a magyar cigányok a közbeszédben gyakran használják megvet értelemben a „sátoros” elnevezést a Széles útiakra, ami jelzi azt a tágabb kört, ahová a Széles útiakat elhelyezik. Az „oláhcigány” kifejezés inkább a szakszer nek szánt hivatalos

A cigány–magyar együttélésr l – Tiszavasvári

59

közlésekben jön el . Általános a vélekedés, hogy „elfajzott” csoport, amely a saját nyelvét is rosszul használja, a saját kultúrájával sincs tisztában – a lovári nyelvet, dalokat, táncokat kérik rajtuk számon, hiába.

A cigány nyelv használata a telepen teljes kör . A n k viselete hosszú szoknya, csak az iskolás lányok járnak nadrágban. A turkálóban vett hosszú ruha vagy szoknya elé már nem mindig kötnek kötényt. A fels rész bármi lehet, kend t az id sebbek viselnek. Hajuk hosszú, lógó vagy hátrafogott (fonottat nem láttam). A férfiak szegény városi módon öltöznek. A Széles útiak a város belterületén könnyen felismerhet k: rendszerint többen, csoportban járnak, gyerekek vannak velük, a n k öltözködése elüt a városiastól, a férfiak és a gyerekek kicsit ziláltabbak, ápolatlanabbak a többi járókel nél, szatyrok, nejlonzacskók vannak náluk.

A megjelenési helyeik f ként a megélhetéshez köt dnek, így a polgármesteri hivatal, családsegít , munkaügyi kirendeltség, posta, nagyobb bevásárló helyek, mint piac, nagyábécé, 100 forintos bolt, kínai bolt, turkálók, valamint rend rség és orvosi rendel .

A telep eredetét a legid sebb oláhcigány ember visszaemlékezéséig sikerült csak követni. A régi telep a város nyugati határában, a polgári úttól délre, Szentmihályon, a Tóaljának nevezett területen volt, közelebbr l az alsó El hát nev határrészen. A 20-as években már itt éltek. 10-15 kicsiny ház állhatott itt, vályogból, nyitott tet vel. Baromfi, veteményes nem volt, de egy-egy hízót neveltek. Lovakat tartottak, adtak-vettek, fogatuk volt, a gazdagabbaknak híresen szép lószerszámaik voltak. Az ekkori családnevek: Lakatos, Rézm ves, Vadász, Balogh. A Rostások Debrecenb l házasodtak be a telepre, az Ábriak is a Hajdúságból. Még a háború el tti id ben eljártak alkalmi mez gazdasági munkákra, uradalomba és gazdákhoz is, f leg csépélésre, emellett hívták ket tyúkólat tisztítani, vályogot vetni, tapasztani. A kapott terményt vagy a háznál tárolta, aki úgy építette a házát, vagy az is megesett, hogy a gazdánál hagyták, onnan hordták el rletni. A gyerekek rendszertelenül bejártak a népiskolába, a mai id sek között vannak írástudatlanok, vannak olyanok, akik gyerekkorukban elvégeztek néhány osztályt, és vannak olyanok, akik kés bb ehhez további osztályokat szereztek. A tóaljai id k során, térben elég közel éltek a büdi magyar cigány telephez, amely a polgári út túloldalán feküdt, 2-3 kilométerre t lük.

Semmiféle kapcsolatra nem emlékeznek vissza egyik oldalon sem. Pedig kellett, hogy legyen valami érintkezés köztük, a Rézm ves családnév ebben az id ben kerülhetett be Büdre, a Kóti pedig Büdr l az oláhcigányok közé, a Balogh név mindkét helyen gyökeresnek t nik.

Visszatér emlék a csend rökt l való félelem, a nem cigányok is emlegetik, hogy mekkora tekintélyük volt akkoriban a csend röknek, „lábujjhegyen álltak a cigányok”, ha megjelentek a lovascsend rök. Kés bb féltek a deportálástól is: „A háború alatt az volt a terv, hogy elviszik a cigányokat is, a cigányok lettek volna el bb elvíve, de a zsidóknak több volt a pénzük, ékszerük, ezért megfordították a sorrendet.” Néhány férfit elvittek katonának, volt, aki a fogságot is megjárta. Az itthon maradt munkabírókat napi közmunkára hajtották. A földosztáskor nem kaptak földet, azt mondták, a cigánynak úgysincs eszköze, hogy megm velje.

1950 körül elköltöztették a telepet. Akkor kezdték (tovább)építeni a Keleti F csatornát, de szerepet játszhatott ebben a földek tagosítása is. Nagyjából egy évet ideiglenes helyen töltöttek a város déli szélén, a Hajdúnánás felé vezet út melletti Pokolsziken. Valószín leg 1952-ben érkeztek a jelenlegi lakóhelyükre, az egykori Dessewffy uradalom Bels majornak nevezett részére, ami nem messze volt a kastélytól, uradalmi cselédházak is voltak rajta. A kijelölt terület a városon kívül volt, messze a város határán húzódó m úton és vasútvonalon túl. A kastély parkerdejét l a nyíregyházi útig a majoron keresztül egy széles földút vezetett, ennek a mentén jelöltek ki a cigány családoknak egy területet, innen a Széles út elnevezés. 20 család lehetett együtt ekkorra. A férfiak sorsot húztak, így döntötték el, hogy ki hova építkezik. Vetettek maguknak vályogot, a tanács adott hozzá szalmát, a közeli volt urasági erd b l adtak hozzá gerendának, szarufának valót. Szoba-konyha építését írták el , kaptak hozzá cserepet, lécet, ajtót, vagy ki-ki szerzett magának bontásból, amit tudott. Kéményt

60

Lengyel Gabriella

kötelez volt építeni, a tanács küldött mestert, aki a házakra felhúzta a kéményeket. A tanács épített közös budit a telep mellé (ilyen hivatalos közös budi már az El háton is volt). A víz- és villanyvezeték még nem ért el odáig. Vizük az urasági gémeskútból volt, a villanyt 1960 körül vezették be.

Az 50-es évekt l a férfiak f ként állami gazdaságokban dolgoztak (Tedej, Tiszalök), kezdetben néhányan a közeli gépállomáson, majd az ebb l alakult KTSZ épít részlegében már közel százan dolgoztak. A kés bbi években a TSZ-ekbe is felvették néhányukat, a 80-as évekt l többen eljártak Vidre a baromfifeldolgozóba. A Széles útról került ki a városi szeméttelep dolgozóinak egy része is. A n k alkalmi munkákra jártak a gazdaságokba kampánymunkák idején, néhányan – kevesen – állandó munkára eljártak Vidre is. A baromfifeldolgozó két m szakban m ködött, ide a büdi magyar cigányok jártak tömegesen.

Az Alkaloidában – feltehet en az iskolázatlanságuk miatt –, nem alkalmazták ket, ahol pedig nagy számban dolgoztak a büdiek közül.

A kezdeti évek után az els házak köré, a fiatal új családok újabbakat építettek, ezek többnyire 8-10 négyzetméter alapterület egyhelyiséges vályogkunyhók, amelyeknek a kés i utódaiból ma is akad jócskán a telepen. A 70-es évek elejér l így ír egy nem cigány kívülálló: „Amikor bejártam a cigánytelepet, a döbbenett l nem találtam szavakat. Olyan nyomort, amiben akkor a cigányok laktak, amit ott tapasztaltam, kitalálni sem tudtam volna. Csak putrik voltak a telepen, egyhelyiséges, kémény nélküli viskók több tucatja rendezetlen összevisszaságban, az ’aknásítás’ miatt alig megközelíthet en. A putrikban a bútorzat: egyetlen rossz asztal-féleség és annyi ’priccs’, ahány elfért. Némelyik ’el kel bb’ putriban f zésre szolgáló alkalmatosság is helyet kapott. Egy-egy ilyen helyiségben több család és több, nem ritkán négy generáció is együtt lakott. Most sem tudom elképzelni, hogyan fért el annyi ember azokban a sz k viskókban, hogyan tudtak éjjel egymástól aludni.” (A munkaügyi kirendeltség vezet jének tanulmányából.) Az els építési akció csak a 70-es évek második felében érte el a telepet. El ször nyolc régi fajta, kis alapterület cs-lakást építettek a Széles út mögötti vizeny s területen. Ezzel új utcát akartak nyitni a Széles úttal párhuzamosan, de miután nyilvánvaló lett, hogy a terep nagyobb munkálatok nélkül alkalmatlan a további építkezésre, a vizeny és az agyaggödrök miatt, maradt ez a nyolc ház. A Széles úton és a beletorkolló Gépállomás utcában építkeztek inkább OTP-kölcsönnel, munkahelyi támogatással. Eleinte ezek is kéthelyiséges, el teres épületek, majd a kés bbi típusba beleépítik a fürd szoba helyét, még kés bb két szobát is, ilyen a Széles út erd fel li végére épített hatházas sor a 80-as évek végér l. Nagyjából 15 év alatt 41 ilyen OTP-s, vízvezetékkel ellátott, kölcsönös, munkahelyi segítséges ház épült, egy részük kulcsátadással, más – kisebb – részük saját munkaer bevonásával. 1975-ben nyitottak vezetékes viz közkutat, a közeli kenyérgyárhoz, ki kellett vezetni a vizet, így került el a telepre is viszonylag korán a vezetékes víz.

Milyen utak vezettek kifelé a telepr l? A 70-es évek közepén települt át az els család Józsefházára, ahol addig nem éltek cigányok. Munkahelyi segítséggel épült nekik ott egy kisméret cs-ház, valójában egyikük munkahelyi vezet je a saját disznóneveldéjének ellátására telepítette oda ket. Szorgalmatos a tiszavasvári (akkoriban büdszentmihályi) agrárproletárok kirajzása az 1920-as években, ide a 70-es évek végén költözött az els cigány család, régi parasztházat vásároltak a település szélén. Józsefháza is, Szorgalmatos is kb. 10 kilométerre esik a Széles úttól. Józsefháza halódó kis településrész, n vekv oláhcigány népességgel, Szorgalmatos feltörekv , le akar válni Tiszavasváriról. Józsefháza öreged , szegény lakói mellett, között 2000-re húsz cigány család élt, a 200 f s helyi lakosság felét adva, az 1000 f s Szorgalmatoson négy család a helyi 300-ból. Szorgalmatoson élni társadalmi emelkedésnek számított, Józsefházán szinte szám zetésnek. A társadalmi emelkedés útjának számított az els id kben, ha a család a telephez közel ugyan, de nem cigány szomszédság közé költözött. Ez Büdön már a 60-as évek végén elkezd dött, a Széles útról pár évvel kés bb lépett ki az els család (ezt a házat az az ember építette, akit a tanácsi

A cigány–magyar együttélésr l – Tiszavasvári

61

vezetés a cigányok képvisel jének tekintett – tanácstaggá tették, de a cigányok az vezet szerepét nem ismerték el, inkább besúgónak tartották). A kés bbiekben a telepet környez nem-cigány házak, telkek elértéktelenedésével ez a folyamat tovább er södött, miként Büdön is. A városvezetés nyilvánossá nem tett, de köztudott álláspontja, hogy hagyja ezeket a kiköltözéseket, s t, még támogatja is, amikor a Széles út környéki elcigányosodott utcákban önkormányzati szociális bérlakás céljára leromlott parasztházakat vásárol meg. Hagyja a kiköltözéseket egy szigorú határig, ez a Széles útnál a m út és a vasútvonal, Büdön az Egység út (a régi Büd és Szentmihály közötti határút), azaz a régi Szentmihály mai területét tartják elzárva a cigányság beköltözését l.

A 70-es, 80-as évek fordulójának állami telep-felszámolási hulláma során született egy helyi, nagyközségi terv: 12 kulcsátadásos cs-házat építenek Büdön, az ottani magyar cigány szegregátum széls utcáiban (Bereznai, Sólyom utca), hogy oda költöztessenek a Széles útiak közül kijelölt 12 családot. A település vezet i láthatóan távolból szemlélték az egész kérdést, és csak a kirekesztés irányában találtak megoldásokat. A mai városvezetés kénytelen volt elfogadni – feltehet leg a kisebbségi önkormányzati választásokkal kapcsolatban szembesültek ezzel –, hogy a magyar cigány és az oláhcigány csoport külön egység, és nem hajlandó küls nyomásra feladni a másiktól való különbözését. Két évtizeddel ezel tt err l nem vett tudomást az akkori hatalom. Ha központi program a telepfelszámolás, pénzt is adnak rá, akkor vigyük ki a telepr l a családok egy részét, amennyire pénzt adnak. Na de hova vigyük, persze ne a belterületre, most akarunk város lenni, hogy néznének ki ott a cs-házak. A büdi széleken van hely, amúgyis cigányok költöznek mostanában azokba az utcákba. A házakat fel is építették, de a kijelölt családok – két kivétellel – nem voltak hajlandók beköltözni. Az épületeket sorsukra hagyták, hamarosan széthordták ket. Az esetet máig emlegetik a városban, hol a cigányok hálátlanságának, hol az igénytelenségük példájaként Tiszavasvári 1986-ban kapott városi címet. Úgy t nik, a 80-as évek viszonylagos növekedést, némi anyagi gyarapodást hoztak a telep egy részének is. A stabil munkahellyel rendelkez k, akik megfeleltek a kölcsön feltételének, javíthattak a lakáskörülményeiken, részletre vásárolva be is rendezkedhettek, az alacsony, de rendszeres munkajövedelem az alkalmi munkákkal egy kicsit megpótolva, az el z – és a következ – id khöz képest tisztes szegénységet biztosított. Arra a jövedelem nem volt elég, hogy tartalékok is képz djenek. És voltak jócskán, akik kimaradtak még ebb l a nagyon alacsony szint gyarapodásból is. Ahol fogyatékosság, tartós betegség, korai munkaképtelenség, vagy egyszer en önfeladás (börtön, alkohol), a család szétesése terhelte az együtt él ket, ott maradt az archaikus nyomor.

Ebben az id ben, 1985-ben kezd dött a telep körzeti iskolájában a szegregált oktatás, a bevezetése igazgatóváltáshoz köt dik. Az Alkaloida virágzásával emelkedett a körzeti iskola tanulóin belül a képzett, jómódú családok gyerekeinek aránya, ugyanakkor a telep növekedésével n tt a cigány gyermekek aránya is. Így amikor ez meghaladt egy kritikus határt, az iskola az elkülönítéssel válaszolt. A magyarázatot hozzá álságos pedagógiai érv szolgáltatta: a cigány gyermekek lemaradnak a vegyes osztályokban. Így aztán a kicsiknek elkülönített iskolaotthonos oktatást vezettek be, a nagyoknak ifjúsági osztályokat nyitottak.

Ha igazak lettek volna az elkülönített oktatást támogató pedagógiai érvek, az els csoportnak 8 év múlva, 1993-ban kellett volna végeznie, de csak 1997-ben jelent meg az els népesebbnek számító végz s osztály 12 gyerekkel, ami mindjárt a különballagás közbotrányához vezetett. A gyerekek egyharmada-egynegyede továbbra sem fejezi be az általános iskolát, a szül k és az iskola viszonya semmit nem javult az odafigyel nek szánt elkülönült oktatás bevezetésével. Viszont ez elindított egy folyamatot, amelyben a 90-es évek végére kimondhatóvá válik az addig kimondatlanul érvényesül kirekesztés: a telep meger sítése, mondhatni részbeni újjáépítése 85 új, szociálpolitikai kedvezménnyel épült házzal, valamint az iskola cigány épületének több tízmilliós átépítése és kib vítése bebetonozza az oláhcigányok elkülönülését, jelezve, hogy a diszkrimináció immár a városfejlesztési politika szintjére emelkedett.

62

Lengyel Gabriella

A 80-as években a gyerekek számának emelkedése bels növekedésb l következett. Nem voltak új, betelepül családok, viszont a házasulók nagyobb arányban kezdtek itt közös életet, mint a kívülr l megtalált házastárs településén. A telepen és környékén még volt szabad hely, az építkezés, a házvásárlás, mint távlati lehet ség nyitva állt, közeli a város, mint jól ellátott beszerz hely, a munkalehet ség adott az állami gazdaságokban, ekkorra már a TSZ-ekben, a városnál is (köztisztasági ellátás). Magának a telepnek is van méretében rejl vonzereje, a több nagycsalád és a hozzájuk tartozó sok kis család a változatos társas együttlétek és az intimitás gazdag terepét kínálja. A nagy telep kialakulásához az is szükséges, hogy ne legyen a közelben más, elszívó, felvev közösség, vagy, hogy a vonzáskörzet, lélekszám, ellátottság, megélhetési lehet ség szempontjából szóba jöhet települései eredményesen tartsák távol maguktól a cigányokat.

Felmerül, hogy tulajdonképpen miért is alakul ki nagy telep az egyik településen, és miért nem az adottságaiban nem sokban különböz másikon. Meggondolandó az a benyomás, hogy a protestáns települések kevésbé befogadók, mint a katolikusok vagy a vegyesek (lehet, hogy a protestáns egyházszervez dés történetileg er sebb összetartást biztosít egy település közösségének, mint a katolikus). A vallásilag, nemzetiségileg er sen megosztott, vagy a társadalmi átrendez dés kiélezett állapotában lev településeken kedvez bbek a feltételek a nagy telep kialakulásához, ami nem azt jelenti, hogy ezek a települések ténylegesen befogadók lennének, hiszen integrációról nincs szó, a telep önmagában a megvalósult kirekesztés. Az er teljes társadalmi átrendez dés állapotában felbomlanak, vagy er sen átalakulnak a régi struktúrák, ezzel új szerepek, új viszonyok lehet sége adódik, amely vonzza a rendszeren kívülieket. Mára a szerves fejl dés nek nevezhet , bels kohézióval bíró, a tagjait sok szálon integráló települési közösséggel ellentétben a nem szerves fejl dés , hanem töredezett struktúrák halmazából összeálló többségi település sajátos lehet ségeket talál a nagy telepben. Az igen olcsó, a legrosszabb munkákra is bármikor mobilizálható munkaer lerakataként, s t az újratermelése színtereként szolgál; oktatási, építkezési, szociális címkékkel ellátott központi pénzekhez lehet jutni általa, melyek nagy részét – ha másképp nem, áttételeken keresztül –, a többségi település javára lehet fordítani; végül mindig lehet a nagy telepre, mint társadalmi tehertételre hivatkozni, amely segít levezetni a többségi társadalom feszültségeit, járulékos haszonként pedig településvezetési, igazgatási, rend ri er demonstrációk bemutatóterepét is nyújtja.

A nagy telepnek ezek a funkciói, melyek betagolják a többségi környezetbe – az évtizedek alatt változó formában és intenzitással –, Tiszavasváriban is megjelentek, kijelölve helyét és szerepét az anómiás város bonyolult szövetében. Ez mindkét cigány csoportra igaz, a Széles útiakra, hozzájuk értve Józsefházát, amely önmagában véve nem számíthat nagy telepnek, de lényegében a Széles út sajátos kiterjesztéseként létezik, és igaz a büdi magyar cigányokra is, hiába tesznek kétségbeesett próbálkozásokat arra, hogy a Széles útiaktól elhatárolják magukat.

1992/93-ra a telepi férfiak elveszítették az állásukat, miután az ket foglalkoztató mez gazdasági üzemek, és a kiszolgáló ipari, épít ipari részlegeik átalakultak, leépültek, a kisebb városi ipari, épít ipari üzemekkel és a vidi baromfifeldolgozóval együtt.

Munkanélküli járadék, jövedelempótló támogatás – mára az aktív korúak szociális segélye –, közben-közben városi közterület-rendezési közhasznú munka következett. Felértékel dött az alkalmi, id szaki, és különösen a hosszabb ideig tartó feketemunka. Megjelentek – f ként Nyíregyházáról – a vállalkozók gyakran cigány alvállalkozói, akik távoli kubikos munkára vittek embereket, ez hullámzó és bizonytalan megélhetés, távol a családtól. A helyben végezhet vízügyi munkákat kapcsolataik révén többnyire a büdiek kapják. A környékbeli mez gazdasági vállalkozók idénymunkára teherautószám hordták, és hordják ma is a férfiakat, n ket, kamaszokat. A környékben építkezési, különösen bontási alkalmi munkára hívják a férfiakat. Több helyen tartanak lovat, fogatot, alkalmi fuvarokat vállalva, a helyi szakmunkásképz fogathajtási tanfolyamokat szervez a számukra, ez szükséges a hajtási

A cigány–magyar együttélésr l – Tiszavasvári

63

engedélyhez. Néhány családnál hízót nevelnek, van, ahol többet is. Baromfi nincs sehol, veteményes elvétve és kis helyen, – a mez gazdasági tevékenység mindig is csak kiegészít jelleggel volt jelen az itteni oláhcigányok megélhetésében. Amikor a férfiak a mez gazdasági üzemekben kisegít segédmunkákat végeztek, f ként rakodtak, az építkezési részlegeknél építési segédmunkások voltak.

A mez gazdasági idénymunkák, ahová férfiak és n k is jártak (és járnak), ültetvényi munkák és betakarítási munkák (kukorica, cukorrépa, káposzta, gyümölcsös, hagymatisztítás). Ez nem jelenti azt, hogy egyes családok, f ként, ahol valamelyik házastárs házkörüli gazdálkodási hagyományt hozott magával, ne próbálkoznának kertm veléssel, különösen, ha ehhez a megfelel környezet is adott, vagyis rendezett tulajdonú, körülkeríthet telek tartozik a házhoz. Nem volt sikere a szociális földprogramnak. 2 hold önkormányzati földet jelöltek ki erre a célra az erd nél, 150 négyszögölet mértek ki családonként, krumplit, zöldséget vetettek bele. A helykijelöléssel már baj volt, a telep túlsó (fels ) részének messze esett, nem írattak területet azzal indokolva, hogy a közeliek (az alsók) el fogják lopni a terményt. De az erd közeliek sem igen m velték, így nem lett bel le senkinek haszna (egy jómódú családot kivéve, ahol több családtag nevére írattak területet, ezt kiadták egy küls , paraszt vállalkozónak, aki megm velte az összevont területeket, k pedig megkapták a termény egy részét). A következ évben már nem indította el az önkormányzat az akciót. A büdieknél más a helyzet, a kerített parasztportákon megvannak a vetemények, m velési hagyomány is van hozzá a napszámos múltból. k nemcsak disznót, hanem baromfit is tartanak, néhány helyen tehén is van. A közösségileg szervezett állattartási programok (kecske, borjú) nem jártak sikerrel.

A munkahelyek elvesztése, a fekete- és alkalmi munkák bizonytalansága a legtöbb család számára a létbizonytalanságot, és sok család részére a valódi nyomort és éhezést hozta el a Széles úton. Tartalékaik a jobb módúaknak sem voltak, a szegényebbek azel tt is egyik pénzt l a másikig éltek. A telep társadalma, mint minden együtt él közösség, minden bizonnyal kezdetekt l fogva rétegzett volt, de a valós viszonyokat a visszaemlékezésekb l nehéz megismerni, minden család idealizálja a maga történelmét. A 60-as, 70-es, 80-as években látványos kiemelkedés nem történt. El re lehetett jutni a hatalomhoz törleszkedéssel, egyrészt azon a kétoldalú viszonyon keresztül, amelyben a település vezet i mindig is megkeresték és felhasználták a cigány embereket, akiken át közvetíthetik akaratukat az adott cigány csoport felé. Az emelkedés másik útja a munkahelyi kapcsolatokon, a munkahelyi vezetés kiszolgálásán keresztül vezetett. Így lehetett telekhez, kedvez kölcsönhöz, épít anyaghoz, fuvarhoz, mellékmunkához, a családtagok számára is jobb kereseti lehet séghez jutni. A javuló lakáskörülmények, a viszonylagos anyagi biztonság el segítette a gyerekek iskoláztatását, ezekb l az így vagy úgy emelked családokból kerülnek ki az els szakmunkástanulók a 80-as évek végén, és a 90-es években az els gimnazisták.

A 80-as, 90-es évek fordulóján kezd dött meg az a lassan induló öngerjeszt folyamat, amelyben a telepet környez utcák parasztházaiba cigány családok költöztek. Maga a terület, Bels major, a háború után újjáépült. A vasúton, m úton kívül lévén, nem került be a város vérkeringésébe, uradalmi eredete miatt villanegyeddé sem alakulhatott. Az alacsony státuszú lakossága felépítette a maga sátortet s házait, tágas telkeken házkörüli gazdálkodást folytatott. A cigánytelep határa eredetileg a nemcigányok lakta területt l elég távol húzódott.

A telep a Széles út mentén növekedett déli irányban. El ször – még a 70-es években – a Gépállomás utcának a Széles útba vezet része került cigány tulajdonba. Ez ma már szervesen a telep része, meg sem lehet különböztetni t le. A Széles út déli végén a vízvezeték-építési akció a 80-as évek közepén elérte a Széles útba torkolló – addig nemcigányok lakta – Erd utcát.

Az ottani magyar lakosok hamarosan eladták a házaikat valamelyik jómódú telepi nagycsalád tagjainak, ez 9 nagy telket jelent a Széles út és a vele párhuzamos Szarvas utca között. A Szarvas utcának a Gépállomás utcához közeli részére a 90-es években költözött két cigány

64

Lengyel Gabriella

család, a többi telket árulják a parasztok. A Gépállomás utcának a telept l távoli részében egy-egy család vett házat, az egyik kis mellékutcájában, az Erkel utcában régi házat vettek, a telkére szocpolos ház is épül. A 90-es évek elején néhány jómódú család valamivel távolabb költözött, a Fehértói úton vettek és építettek házat, ez a terület valamikor az Alkaloida alkalmazottainak lett kialakítva, Kabay-telepnek nevezik. A vasúton túlra, a város igazi területére csak egy család jutott át, a jó kapcsolatai révén. Nehezen követhet nyomon, hogy a mozduló családoknak mib l telt a vásárlásra, építkezésre. OTP-kölcsön, szociálpolitikai kedvezmény még nem volt elég. Volt, aki több évtizedes állami gazdasági munka után tekintélyes végkielégítést kapott, de ez a kivétel. Disznótartás, lónevelés, fuvarozás segíthetett még, de ezeknél nagyobb jelent ség a változatos fekete ügyletekb l származó bevétel: szeméttelepi hivatásszer guberálástól a réz- és egyéb kereskedésen át az uzsorakamatos pénzkölcsönzéséig. Az anyagi felemelkedés nem járt feltétlenül a telep elhagyásával: három tekintélyes jómódú család a telepen építkezik vagy újítja fel a házát, lovakat és autót tart.

A telepi családok legnagyobb része nyomorog. Állandó munkahelye nincs senkinek. A férfiak közül, aki egészséges, viszonylag fiatal, ügyes kez , megbízható híre van, és még kapcsolatokkal is rendelkezik, talál olykor alkalmi munkát. Az iskolát most végzett vagy onnan kimaradt fiatalok reménytelen helyzetben vannak, ha két éven keresztül regisztráltatják magukat a munkaügyi kirendeltségnél, akkor majd megkaphatják az aktív korúak szociális segélyét: kisebb csapatokban l dörögnek, a város rend reinek szórakozási, gyakorlatozási célpontot kínálva, esetleg családalapítási kísérletezéssel foglalják el magukat. Hiába csökken er sen országosan a munkanélküliség, ezen a vidéken nem így van. És különösen nem a cigányokat illet en. Tiszaújvárosi cég keresett hirdetés útján épít brigádot, a telep területi önkormányzati képvisel je összeszedett tíz embert, akik munkanélküliként épít szakmai képzésben részesültek, jelentkezett a nevükben a hirdetésre. Amikor a cégnél megtudták, hogy cigányokról van szó, hiába a szakképzettség, nem alkalmazták ket, hanem kerestek tovább. Az eset nagyon kedvét szegte az embereknek és a képvisel nek is, azóta nem is volt hasonló próbálkozásuk.

A legszegényebb családok fogyasztása sz kösebb már nem lehetne. Kövér embert ebben a körben nem látni, a gyerekek kis növés ek, véznák. Az iskolás gyerekek után a gyermekvédelmi támogatás nagyobbik részét természetben kapják, vagyis a gyerekek esznek az iskolában (az itteni központi konyha sokkal gyengébb ellátást ad, mint a büdi iskola saját konyhája), és az iskola gondoskodik a tanszerekr l. A fennmaradó pénzt – nagyjából a támogatás egyharmadát, gyerekenként kb. 1100 forintot – a szül k a havi segélyosztáskor megkapják. A kisebbek étkezése nagyon bizonytalan. Amíg lehet, szopnak, utána üres kenyér, zsíros kenyér, nyáron paradicsom, sok f tt tészta, krumpli. Húsféle ritkán van, ilyenkor is baromfi farhátat, aprólékot f znek levesként, pörköltként. Ruházkodásra alig jut, az alkalmi segélycsomagokért valóságos értelemben vett közelharc folyik. A város turkálóiban és kínai üzleteiben veszik meg a gyerekek iskolai megjelenéséhez elengedhetetlen holmit, és a feln tteknek is id nként szükséges pótlást. Téli ruha nincs. Tisztálkodáshoz, mosáshoz, mosogatáshoz a 100 forintos boltban vásárolnak. Kevés tárggyal élnek, konyhai edény, ev -, ivóeszköz nagyon sz kösen, papír, írószer, könyv, újság egyáltalán nincs, rádió, magnó nagyon ritkán. Televízió csaknem mindenütt van, sok helyen – tisztátalan forrásból jutányosan beszerzett – színes.

Az egyénileg minimalizált fogyasztás mellett sem osztható be az államilag minimalizált havi bevétel, amihez hozzájutnak. Erre nyújt átmeneti megoldást a telepen belüli uzsorakölcsön.

Eredete valószín leg a rokoni kisegítés. Családon kívül természetes, hogy legalább a banki hozamot elkéri a jómódú ismer s. A banki kölcsön ára emelkedik, van, amelyiké eléri a 70 százalékot. Mi indokolná, hogy a pénzkölcsönz ez alatt maradjon? Ha egyszer már túltette magát a jogi, erkölcsi, emberbaráti, rokoni fenntartásokon, ha az egyiknek kamatra ad, miért adjon másnak anélkül? A sz kebb családon belül azért többnyire kamat nélküli a kölcsön – a kamatos és kamatmentes rokoni kör határa bizonytalan és változó. Mára a helyi kamat elérte

A cigány–magyar együttélésr l – Tiszavasvári

65

egy hónapra a 100 százalékot. Ez valószín leg a lélektani, vagyis inkább a teljesíthet ségi tet . De ezen is túl lehet lépni némi ötlettel. Mert mit is csinál az adós a pénzzel? Hacsak nem valami meghatározott célja van, mint utazás, gyógyszer, okmánybélyeg és hasonló, a legtöbbször ennivalót vásárol rajta. Tehát be kell szerezni olcsón ennivalót, és a hitelt, vagy egy részét természetben lehet folyósítani. És beszerzik a legolcsóbb, gyakran lejárt szavatosságú élelmiszert: száraztésztát, étolajat, májkrémet, zsírt, felvágottat, cigarettát, kávét, majd hitelezik olyan áron, amit még megkapnak érte. Persze az uzsorások inkább megmaradnak a biztonságos dupla megtérülésnél, a beszerzéssel járó fáradságot az vállalja, aki ráér, és akinek jó a forrása. Az alkalmi árusítás a hitelt l függetlenül is létezik, pl. a városi piacon 100-120 forintos ukrán cigarettát háznál 250 forintért adják, hasonló arányok érvényesek a kávéra.

Csak a megrögzött középosztályi észjárás nem érti, hogy mi szoríthat embereket ekkora ostobaságra, akár a 100 százaléknyi kamattal járó hitel felvételér l, akár a hasonló veszteséget okozó vásárlásról, akár a kett kombinációjáról van szó. A magyarázat csak kisebb részben etnikai jelleg , nagyobb részt az általánosan vett szegénykultúra jegyein alapul: a hiányból, a tervezhetetlenségb l következ gazdasági irracionalitáson, lelki háttérként pedig a fogyasztás emocionalitásán és spontaneitásán. A magyarázat etnikai jellege szerint a cigány kisebbség mindenest l – szegényest l és gazdagostól – szorul a többségi társadalom peremére, másképpen szólva az etnikai alapon szerevez d közösségben egyaránt jelen van a gazdagság és a szegénység. A cigány közösség a maga térbeli és kapcsolatbeli összezártságában önmagán belül kínálja az adós és uzsorása szerepeket. Az uzsora egyébként nem a mai kor fejleménye. A cigány közösségeken belüli kamatos pénzkölcsönzésr l mindig is hallani lehetett. És tulajdonképpen egyéb, kiszipolyozó gazdasági tevékenységeket is ebbe a körbe sorolhatunk, amelyek régebben is léteztek. Ilyen a summásbrigádok szervezése, eladása, utaztatása, majd az újabb gazdasági lehet ségeket kihasználva, alvállalkozásként a kubikos brigádok szervezése, eladása, utaztatása, de ilyen a szocpolos házak építése, az engedélyek adásvétele is. Tiszavasváriban ezek nem helyben, hanem kívülr l szervez dnek, hiányoznak a t kével párosuló személyi, kapcsolati feltételek: a tiszavasvári cigányok feketemunkája f ként a nyíregyházi cigány vállalkozókat gazdagítja, nemkülönben jó néhány helyi szocpolos építkezés, engedély átjátszás.

Az élet különös fintora, hogy sok család lakókörülményeiben akkor következett be igen jelent s javulás, amikor a megélhetésük teljesen ellehetetlenült. A szociálpolitikai kedvezményes lakásépítési hullám a szorgalmatosi háromgyerekes magyarok és a büdi magyar cigányok után viszonylag kés n, 1997-ben elérte a Széles utat is. Sajátos egybecsengése az eseményeknek, hogy ennek az évnek a tavaszán történt a botrányos különballagtatás is. Nem gondolom, hogy közvetlen összefüggés lenne a két dolog között, de hogy egy t r l fakad, és azonos irányba mozdítja tovább a cigányság sorsát, az bizonyos.

Amikor a városi vezetés úgy látta, hogy a helyi építési vállalkozók erejéb l most már jut a Széles útiak számára is, nem volt kérdés, hogy az építkezést egy területen kell megcsinálni, ez a legkifizet d bb. Fel sem merült, hogy itt az ideje, hogy állami pénzb l ki-ki oda építkezhessen, ahová szeretne. Amikor évtizedekkel ezel tt megindult a támogatott építkezés, ez a telepen belül maradt, majd amikor részben helysz ke miatt is elindult a kiköltözés, ez beszorult a telep közvetlen környezetébe. A városvezetés elmulasztotta az alkalmat, hogy odafigyeléssel és esetleg külön támogatással a város változatos helyszíneire segítse a vásárlásra, építésre kész családokat.

Most újabb alkalom adódott, hogy állami finanszírozással lazítsanak a telepen, emellett oldják az elzártságot. De ezt nem tették meg. Azzal az álságos magyarázattal, hogy a városban túl magasak a telekárak, amir l k nem tehetnek, itt, a telep mellett húzódó önkormányzati legel n jelölték ki az építend szocpolos házak helyét, új utcát nyitva a Széles úttal párhozamosan – kissé cinikusan ráfelelve –, Keskeny út néven. A terület a Széles út alatt van nagyjából egy méter szintkülönbséggel. 42 házhelyet mértek itt ki a hivatalosan még

66

Lengyel Gabriella

megengedett minimális nagysággal a legel fel li oldalon, majd az erd fel li végen az utca másik oldalán következett 15 házhely. Ezek az erd fel li telkek még sz kebbek, mint a legel felé es k, látható, hogy 13 és fél telekkel szemben 15 van a túloldalon, 4 ház mindenféleképpen szabálytalan közelségben épült egymáshoz. Bevezették a vizet az új utcába – a vízellátottság el írás ezeknél az új épületeknél –, három lámpaoszlopot állítottak fel, és a házhelyek legel fel li végén hosszában egy sehová nem vezet lefedett árkot ástak, az utat hagyták ledöngölt földútnak. Ennyi lett az infrastrukturális ellátás, amit a város fedezett, igaz, ennek jó része meg is térült a telkek eladásából (30 ezer forint telkenként). Jobban jártak azok, akik a telep egyéb helyein, már meglév telken építkeztek ugyanebben az id ben és szórványosan, azóta, így a Széles úton és a közvetlenül kapcsolódó utcákban, mint Erd utca, Gépállomás utca, Katona József utca. Ezek között négy ikerház is van, melyeket testvérek, unokatestvérek építettek – ikerház építése gazdaságosabb, ugyanabból az összegb l több építhet be a házakba, vagy megállapodás szerint esetleg többet kap vissza az építtet .

A tágan vett telepen 85 szocpolos házat lehet megszámolni, amelyeket 1997 óta adtak át, a házakat túlnyomórészt helyi nemcigány vállalkozók építették. Az általános gyakorlat szerint, a vállalkozó megel legezi a pénztelen család helyett a kötelez önrészt, és az építkezés végén még ad a családnak egy-kétszázezer forintot a beköltözésre: eszerint a ház eleve csökkent érték re van tervezve a szegényebb családoknál. A Keskeny útra néhány kivétellel rosszabb helyzet , nagyobb szükségben lev családok kerültek, míg saját telekre, szétszórtan inkább a jobban él , sikeresebb családok építkeztek. Különbség mutatkozik a házak min ségében. A szétszórtan építetteknél egyértelm en gyengébb építés ek a Keskeny út, sorozatban készült házai: mállik a küls vakolat, töredezik a bejárati lépcs , a házban a bels vakolat hupehupás, hullik, az alsó szigetelés nincs megoldva, húzódik fel a nedvesség, a padozatról lemaradt a linóleum és a járók , így a házban töredezett cementen, betonon járnak a szobákban is, az ajtók pozdorjalemezb l készültek, semmi sem záródik rendesen, mosogatónak, konyhai melegvíznek nyoma sincs, a vécét sokszor be sem szerelték, minden elnagyolt, összetákolt.

Vannak házak, ahol a bentlakók próbálják rendbe hozni a dolgokat, javítgatnak a házon, kiegészítik a felszerelést, de a többség erre képtelen, és a lakás csak tovább pusztul.

A házak bels elrendezésénél sehol nem vették figyelembe az építtet család igényeit. Az eredetileg konyhának szánt helyiséghez kamrát is építettek a terv szerint. A konyhát sokan szobaként használják, egy másik, kisebb lakószobának szánt helyiségben rendezik be a konyhát, a kamra egy lakószobából nyílva fölösleges, és teret vesz el. Ha több család él együtt, az is el fordul, hogy nincs szükség külön konyhára, mivel mindegyik család a lakóhelyiségében állít fel külön t zhelyet. A szükséglethez igazodva több helyen lebontották a felesleges kamra falait, hogy lakóteret nyerjenek, ezekben a házakban látni, ahogy a mennyezeten megereszkedik a régi fal helyén az új vakolat. A ház közepén lev tágas, ablaktalan közleked helyiség nagy teret foglal el, és semmire sem tudják használni. A berendezett fürd szoba, vécé nagyon ritka, a felszerelés költségeit legtöbbször kispórolták a házból. Mesélik, hogy ugyanazt a bojlert hordták házról házra az épületek hivatalos átvételekor. A fürd kád megvan néhány helyen, többnyire m köd vízvezeték nélkül: ebben mosnak a közkifolyóból behordott vízzel. Árnyékszéket építenek a ház mögé, a házbeli illemhely gondolata amúgyis zavart okozott az id sebbeknél.

Büdön találtam példát arra, hogy a szocpolos típusterv lehet ségein belül hogyan lehet a bels tér elrendezésén módosítani, ha az épít mester a családot ismerve, velük egyeztetve, megértéssel és odafigyelve végzi a munkáját. Büd régi faluvégi magyar cigány telepe, a Gyepsor helyén épült ki annakidején a Lenin út cs-házakkal. Az utca végi telekre most szocpolos ház épült, házaspár és hat gyerek él együtt. Jó mestert találtak, megegyeztek, hogy nem kérnek pénzt a beköltözéskor, csak rendesen legyen megépítve a házuk. A családot rábeszélve az épít az el teret nagy lakókonyhává tágította, a kisszobának (gyerekszobának?) szánt helyiségben rendezte be a konyhát melegvizes mosogatóval, a mosogatót a régi konyhaszekrényb l alakította ki, a lakókonyha és a f z tér közötti falat kivágta, alul párkány,

A cigány–magyar együttélésr l – Tiszavasvári

67

fölül nagy boltív van, meghagyta mellette a lakókonyhából nyíló kamrát. A lakókonyha és a f z rész egybefügg en járócsempével van fedve. Nagy, világos, jól használható, a család együttlétére alkalmas helyiséget kapott.

Ez a mester másban is figyelmes volt, az építtet vel együtt ment el csempét, vécét kiválasztani, bojlert vásárolni. A lépcs k, a falak épek, a ház tisztességesen meg van építve. A család szereti a házát, óvja, díszítgeti, jól érzi magát benne. Az ellenpélda, amely a maga nemében egyedülálló, bizonyítja, hogy lett volna értelme ezzel tör dni: az önkormányzat b nösen felel tlen volt, amikor az építkezés szervezéséb l, felügyeletéb l kivonta magát. A Keskeny úton a m szaki átadás ugyanolyan felületes volt, mint amennyire nemtör döm a terület kijelölése, az átvételen az építtet sokszor nem is volt jelen. El re lehetett látni, hogy a cigányok nem képesek az épít kkel szemben az érdekeik megvédésére, szakmai tanácsra és hatalmi védelemre lett volna szükségük. Ez nem is került volna sok pénzébe a városvezetésnek, viszont sokszorosan megtérült volna, hiszen a közpénzb l épült jó házak végs soron a város lakásállományát is gazdagíthatnák, és ami talán még fontosabb, így megnyerhették volna az építkez cigány családok bizalmát – amire pedig nagy szüksége lenne a városvezetésnek, ha a társadalmi békét meg akarná rizni.

A Keskeny út mára eléggé lehangoló képet mutat. A házak nagy részér l a vízm vek már levágta a vizet – levágta, nem kikötötte –, a vízdíj-tartozások okán, a nagy igénybevétel miatt a közkifolyók eléggé megrongálódtak. A tavalyi és az idei belvíz eláztatta a házak lábazatát, akkoriban a bejárati lépcs kön állt a víz: a terület alacsony fekvés , és nincs rendes vízelvezet rendszere. Néhány ház kivételével az új tet cserép részben vagy egészben régire lett cserélve: az uzsorások újítása, hogy megveszik az ár töredékéért a házakról az új cserepet.

A közvilágítás már nem m ködik, a fiatal fiúk kicsúzlizzák az ég ket. Útról eddig nemigen beszélhettünk, 1997 óta sártengerben járt az itt lakó több száz ember. Az idén az önkormányzat elhatározta, hogy az egész város területén év végéig minden utat legalább útalappal borít. Szeptemberre eljutottak a Keskeny útra is, az útalap-készítéssel együtt az útnak a házakkal szembeni oldalára átkot ástak, ám ezzel bevallottan nem oldották meg a belvíz, de még a csapadék elvezetését sem. A Széles út és a Keskeny út között hatalmas agyaggödrös terület fekszik, amely még a legújabb térképen is tavacskákkal van tarkítva. Tó nem látható, de van három jókora gödör, rengeteg nagy, er s vadnövény, sok szemét és b ségesen patkány. Három, a terephez igazodó girbegurba gyalogösvény köti össze a Keskeny utat a Széles úttal. A gyalogutak fels része a Széles útnál egy-egy ház telkén halad keresztül. Hogy ki melyik ösvényt választja, ha egyik utcából a másikba akar jutni, attól függ, hogy milyen viszonyban van azokkal, akiknek a telkén át kell mennie.

A ház körül képz d hulladék sorsa soha nem volt megoldott. Minél régebbre megyünk vissza, annál kevésbé jelentett ez gondot, az ételmaradékot – ha volt –, elpusztították a házkörüli állatok, eldobni való tárgy alig akadhatott a régi id k telepén, a szemét a csomagolóanyagok és az olcsó használati tárgyak elterjedésével az utóbbi évtizedekben vált láthatóvá. A szemetet, a f zési hulladékot a ház mögé, mellé hordják, és ott vagy sorsára hagyják, vagy id r l id re összehúzzák és elégetik. Az utóbbi években, amikor az ÁNTSZ figyelme többször is a telepre terel dött a rágcsálók elszaporodása miatt, megjelent egy szemétgy jt konténer a telep társadalmi központjában, a Széles út középs részén. Ezt a gy jt edényt a közelben lakók telehordták, utána sokáig nem történt semmi, hacsak az nem, hogy a szél széthordta a ráhalmozott szemetet. Pár havonta egyszer-egyszer jött a szemeteskocsi és kiürítette. Utána megint felhalmozódott, és ez eléggé kedvét szegte azoknak, akik odahordták a szemetet. Amikor alkalomadtán hivatalos embereknek a szemét ügyét szóvá tették, az volt a válasz, hogy de hát mellészórják. Ebb l hosszas huzavona alakult ki, ki hová teszi, ki miért nem szállítja el – mivel id közben az önkormányzat vállalkozásba adta ki a városi szemétgy jtést. Végül is a szemét szimbolikus jelentést ölt, sajátos rétegek rakódnak rá. Ez látványosan megmutatkozik azokon a beszélgetéseken, amelyeket – amúgy nagyonnagyon csekély részvétel mellett – a telepi közösségi házban szervez a Partners Hungary,

68

Lengyel Gabriella

azzal a szándékkal, hogy megindítsa a párbeszédet a cigányok (oláhcigányok és magyar cigányok), valamint a városvezetés között. A mediációkon jól kirajzolódik, ahogy a cigány csoportok és a többségi vezetés a szemét ürügyén az egymáshoz való viszonyukat fejezik ki. Érdemes elgondolkodni, hogy valóban mit l is olyan szemetes itt, jó néhány cigányház udvara, és mit l néz ki a legtöbb elhanyagoltnak a középosztálybeli látogató szemében. Ha egy faluban járunk, gyakran nehéz megkülönböztetni, hogy valamely házban öreg magányos parasztember, szegény nem cigány család, vagy szegény – vagy nem annyira szegény – cigány család él. Igaz, az öreg magányos parasztemberét l a legtöbbször segítenek megkülönböztetni a széthagyott gyerekjáték maradványok és a száradni kiteregetett ruhák, ágynem k. De hogy a kerítés olyan kid lt-bed lt, kiskapu van is, nincs is, az udvaron a házhoz vezet út, ha köves, töredezett, ha nincs k , akkor csak úgy girbegurbázik, a házat gaz, dudva növi körbe, a fészer, az ól düledezik, az árnyékszék is régi düledez , vagy újonnan összetákolt, a gödre tele – az elég gyakori a nem szegény cigány családoknál is. Nem mondhatjuk, hogy az önfeladás okozza, vagy a testi er hiánya, mert a ház belseje, a cigány családoknál gyakrabban, mint a nemcigány szegényeknél, nagyon éles ellentétben lehet a küls képpel: gondozott, díszített.

Többféle magyarázat lehet. Az egyik talán az ideiglenesség. A cigány csoportokat több generációra visszamen leg – mondhatni emberemlékezet óta –, hol hatóságilag, hol különböz akciók keretében, hol egyénileg, hol együttesen ide-oda költöztették, azaz ritkán választhatták és választhatják meg szabadon a lakóhelyüket. Kiszámíthatatlan er kt l függ, hogy mikor kénytelenek helyet változtatni, olykor közvetlen er szak hatására, olyakor közvetett nyomásra. Még az egymás közötti költözéseket látjuk a legszabadabbnak településen belül és települések között, azon a behatároltságon belül, hogy egy településen éppen hol lakhatnak, vagy egy település mennyire tiltja a beköltözést. Nemcsak házasodási költözésekr l van szó, hanem a befogadások és szétszakadások nyomán egyének, családrészek, családok helyváltoztatásáról, házcserék, bontások, építések, hozzátoldások, házon belüli átrendez dések soráról. Ezekhez társul – részben ezeknek következményeként, részben az eredeti rendezetlenségb l adódóan –, a telkek, házak tulajdonjogának bizonytalansága. A cigány lakómód, sarkosan fogalmazva, az ideiglenességre szervez dött, így hagyományozódik. Ebbe nehezen épül bele a kerítésgondozás, az udvar rendbetétele, kiürült parasztházba költözve a fészer, az ól, az ereszcsatorna javítgatása, hát még a faültetés. És ez így van a – büdi szóhasználattal élve –, „kimagyarosodni” vágyó cigányoknál is, éppen ez adja életük egyik nagy feszültségét.

Egy másik irányú magyarázat, amely az eddigiekt l nem független, a funkcióból indulhat ki.

Mi a szerepe az udvarnak, különösen a megöröklött gazdasági épületeknek egy olyan cigány család életében, amelynek a megélhetésében csekély szerepet tölt be a gazdálkodás. Miért kellene a feladat nélküli udvart rendben tartani? Az udvar, közleked és esetleg tároló hely, kisebb munkák, mint szerelés, favágás, olykor f zés helye. A csekély számú állat átmeneti tartására tulajdonképpen bármi megfelel, nem anyakocát, hanem malacot nevelnek, a ló meg elvan, ha van. A kerítés szerepe: a kijelölés és a védelem. A territórium kijelöléshez nem kell feltétlenül kerítés, anélkül is, pontosan lehet tudni, meddig terjed, és a határ kikre vonatkozik.

Ezt jól meg lehet figyelni a kerítés nélküli telepi részeken. Két vályogkunyhó áll egymás mellett, a bejáratuk egymással szembenéz. Az egyikb l kijön egy asszony, átmegy a másikba. Én ebbe a másikba szeretnék bemenni. Megállítom a küszöbön, megkérdezem, bemehetnék-e ide. Fel lem, feleli, nem én lakok itt! Vannak ennél tágabb határok, így a Széles úti „alul” és „felül”, ahol felül van az el ször belakott rész, alul a kiterjedés. Nem egyszer hallottam, ahogy durván ráripakodtak az engem kísér gyerekekre: Ti mit kerestek itt, ti felül vagyok! A territóriummal mindenki tisztában van, kivéve az idegent.

Azt hiszem, tévedés – közkelet tévedés –, hogy a telepi élet egy nagy csoportos kavalkád.

Inkább nemt l, kortól, családi és társadalmi helyzett l függ en meghatározott, hogy ki kinek a területére, milyen alkalomból és célból léphet be. Ezt nagyon nehéz a kívülállónak átlátni,

A cigány–magyar együttélésr l – Tiszavasvári

69

egy kiterjedt közösség esetében pedig reménytelen. Csak a jelzéseket észlelheti. Amikor a kísér megtorpan a ház el tt két-három méterre, na, itt laknak, fel is ajánlja, megvár, ha kell.

Vagy a házban, belülr l védekezik az ott lakó, és bizonyos kíváncsiskodókat eltávolít, bizonyosakat bennhagy. Látható, hogy a kerítés kijelöl funkciója nem szükséges a határok ismeretéhez és betartásához. A védelmi funkciónak akkor van értelme, ha van mit védeni, és olyan a kerítés, hogy azt meg is védi a támadástól és az elkóborlástól. A nem vagy kismértékben parasztizáló cigány gazdaságban nincsenek olyan házon kívüli értékek, amelyeket kerítéssel kellene vagy lehetne védeni. A kerítés értelmetlensége mellett szól az is, hogy egészen a legutóbbi id kig gyakran tisztázatlan birtokviszonyú területen éltek.

A hagyományos telepek többnyire urasági vagy községi területen voltak. A kisajátítás vagy tagosítás után a tulajdonviszonyok még bonyolultabbak lettek. A különböz akciók során kijelölt területek gyakran állami, mára önkormányzati tulajdonban maradtak. A legutóbbi, szocpolosnak elnevezett akció nyomán kerültek a telkek egyértelm en a kedvezményezett tulajdonába (elvileg el re meg kellett vásárolni). Ezeknél az új házaknál alkalmanként megjelenik a kerítés. Van, hogy gyakorlati funkciója van, mint Józsefházán, ahol a kis veteményest kell a legel n kóborló juhoktól védeni. Vagy a Keskeny úton, ahol az egyik helyen a virágoskertet védik alacsony deszkapalánkkal az állatok, f leg kutyák ellen.

Természetesen felt nik a kerítés mint jelkép is. A „kimagyarosodó” családok legtöbbjénél a kerítés az asszimilációs jelképek sorának a vége felé szerepel. Ezzel együtt az is igaz, hogy a látványos gazdagodás és társadalmi emelkedés megjelenítésekor a kerítés kitüntetett szerephez jut, ami gyakran ölthet túlhajtott, eszement formát (Tiszavasvárin kívüli példákat tudok idézni: Nógrádmegyeren, lila oszlopokon fehér gipszangyalkák, Taktabájon a háznál magasabb boltíves téglakapu – a helyi kastélykapu el képe nyomán).

Az ideiglenesség és a funkciótlanság végighúzódik a Széles útiak történetén. Az értékek máshol vannak. Az El háton a gazdagságot, a társadalmi rangot a lovak díszes szerszámai, az asszonyok ékszerei, ruhái és valamennyire a ház nagysága fejezte ki. Mindenesetre, amikor a pokolsziki id zés után átköltöztették ket a Bels majorba, a legtekintélyesebb család házát jóval nagyobbra építették, mint a többit (azt már nem lehet kideríteni, hogy ez a beköltöz k döntése volt-e, vagy a tekintélyes férfit „vajdának” kijelöl küls hatalomé). A házak belseje jóval több figyelmet kap, mint a külseje és a környezete, gyakran láthatjuk, hogy évekig bevakolatlan küls falakkal állnak olyan házak, amelyeknek a bels berendezése kimondottan igényes. Tudják persze, hogy ez a többségi társadalom elvárásainak nem felel meg, bonyolult magyarázatokat is gyártanak hozzá, nincs k por, már meg van véve a mész, már tavasszal meg akarták csinálni, de ugyanúgy marad, mert nem ez a fontos. Tabuk is f z dnek a ház rendbetételéhez, megrendít és humoros volt egyszerre, amikor egy id sebb asszony lányai magyarázták egy nagyon leromlott cs-házról, hogy azért néz ki ilyen elhanyagoltan, mert az asszony egyik lánya hét hónapja halt meg (42 évesen májbajban), és ilyenkor nyolc hónapig nem meszelhet az anya, de k elhatározták, hogy ki fognak meszelni. A meszelést eddig is megtehették volna, mert a tiltás rájuk nem vonatkozik, és a házon a meszelésen kívül is nagyon sok elmaradás látszott.

Meggondolandó, hogy ha valamihez tabu f z dik, akkor az a tabun kívüli id szakban általános szokás. A házak külsején nem látni a gondozást, de a bels falak a legtöbb helyen meszeltek, házilag hengereltek, van, hogy mintás papírral körberagasztották, az új házakban gyakran van vegyes tapéta, ami az átjáróknál olykor téglamintát formáz, helyenként megjelenik egy egészfalas egzotikus tájkép-poszter. A meszelés nem sokat segít a bels vakolat hibáin, a t zhely, a pára is gyorsan elkoszolja, ezért látszódhatnak a bels k – f ként a vályogkunyhókban, ahol már a meszelés alapja is kétes érték – elhanyagoltabbaknak a valóságosnál. A lakóhelyiség falán gazdagabb vagy szegényesebb kivitelben, de mindenütt megtalálható a keretes üveg alá helyezett fényképgy jtemény az el dökr l, a közeli rokonokról és az utódokról. Valamilyen szentkép –gyakran több példányban vagy változatban – mindenütt van. Az ablakokon er s szín vagy mintájú, vékony szövés anyagokból

70

Lengyel Gabriella

függöny. A padozattal viszont – az új házak egy részét l és a kimondottan jómódúaktól eltekintve –, nem sokat tör dnek. Ha földes, akkor gödrös, egyenetlen, ha köves, akkor töredezett, néhol foszladozó linóleummaradványok és a napi élet hulladéka. Érthet módon kitüntetett szerepe van a t zhelynek. Nyáron, sok helyen kiviszik a ház mellé a sparheltet, ott f znek. Van, hogy egyszer bben oldják meg, a ház mellett két tégla között tüzet raknak, a házban el készítik az ételt, majd a fazekat a két téglára állítják, úgy f zik meg.

(Láttam így f zni olyan bonyolult ételt is, mint a töltött paprika.) Hulladék fáról, t zifáról mindig gondoskodnak. A bútorzat a szegényebb családoknál szedett-vedett, ahogy használtan hozzájuthattak: szekrénysor részei, rekamiékon, hever kön ágynem - és ruhahalmok, rozoga fotelek, szék alig van, keverednek a konyhai és lakószobai bútorok, ahogy a helyiségek használata sem különül el. A kevés jobb módú helyen járólap, sz nyeg, vitrines szekrénysor, franciaágy, fényes takarók, függönyök, csillár, festmények, felszerelt konyha, a díszítettség dúsabb, mint a szegényeknél. Kínos rend sehol sincs, ahogy nincs gyerekszoba, íróasztal, könyvespolc sem. A gazdagság jelképei az autó és a drága berendezési tárgyak mellett ma is a n i ruházat és ékszerek.

A Keskeny út és a Széles út közötti hatalmas gödrös, bozótos terület beépíthet helyein kis vályogkunyhók állnak, amelyek közül több a Széles út házaihoz csatlakozik, de vannak elszórtan is, jut néhány a Keskeny út szélére, és van három a Gépállomás utcában is. A vályogkunyhók egy része üresen áll, ezekb l már jobb lakáshoz jutottak a bentlakók, de lebontani sajnálják. A kisegít célokat (kamra, fészer, disznóól) szolgáló építményeket leszámítva vagy 15 kunyhóban élnek. A kunyhók eléggé hasonlítanak egymáshoz.

Alapterületük kb. 2,5x3,5 méteres, alapozásuk nincs, rendszerint egyhelyiségesek, bár a Keskeny út fel li részen két kéthelyiséges is áll. A tet zet régi cserép, több háznál fóliával kipótolva. Belül sparhelt, a füstöt a ház oldalán vezetik ki. A berendezés els sorban ágyakból áll, régi díványokat, ágybetéteket téglalábakra állítanak, ezeken van az ágynem , és a ruházat egy része. Valami kisebb rakodós szekrény vagy kredencalja, polcféle is van rendszerint, ezeken konyhai és étkezési eszközök, élelmiszer, további ruhák, és a tévé. A fal mellett vödör, m anyagkanna a vízhordásra, kis lavór. Asztalnak nem mindig jut hely, széknek még kevésbé.

Ezekben a házakban két kivétellel gyerekes családok élnek, legalább négy helyen négy vagy több gyerekkel. Közülük a három vagy többgyerekesek a hatóság szemében „önhibásak”, ha egyáltalán tudnak a helyzetükr l. Szocpol építkezési engedélyüket megkapták, de az építkezés valami miatt megfeneklett: vagy a vállalkozó t nt el, vagy k maguk adták el kétháromszázezer forintért az engedélyt. Ez utóbbi azt jelenti, hogy valahol – Tiszavasvárin kívül – a nevükre épül egy ház, amit a vállalkozó az ottani hatóságok szemhunyása mellett olyan családnak játszik át, amelyiknek nem jár a szocpolos kedvezmény, és valamit tud fizetni. (Szorgalmatoson is épült így egy szocpolos ház, amelynek a tulajdonosa Ózdon lakik, semmi köze Szorgalmatoshoz, és „kiadta bérbe” egy Széles úti családnak a házát.) A vályogkunyhókban lakó családok valamennyien, így vagy úgy elesettek. Eredetükre nézve bármelyik nagycsalád tagjával megtörténhet, hogy az egyéni körülményei folytán itt találjuk: alacsony (néhány osztályos) végzettség, tartós betegség, fogyatékosság, szerencsétlen házasság, dacos szembeszállás a külvilággal, börtön, alkoholköt dés. Van olyan család, amelyik nemrég megpróbálkozott a vályogkunyhók sorából kitörni. Érdemes itt egy kis kitér t tenni, és a mostani nyári helyzetüket megismerni.1 1

A Hajdúnánás fel l jöv út mellett, egy-kétszáz méterre a volt Alkaloida f bejáratától rég leállított téglagyár, mellette munkáslakások. Ezekb l még két sorház áll, s r növényzet, törmelék és kosz között. Az útra mer legesen áll a távolabbi, ez romos képet mutat, a teteje megroggyant, lakatlan. A másik az országút mentén húzódik, augusztusban még élettel teli. Maga a ház jó min ség , három lakás van benne, a víz be van vezetve, a falak szárazak, a szobák két lakásban elég tágasak, a harmadik kicsit sz kösebb. Az udvaron közös árnyékszéksor. A ház környéke szemetes, a drótkerítés letaposva, a lépcs k töredezettek. A ház mögött ló, kocsi.

Négy rokoncsalád él itt. A legrégebbi még a másik, azóta romossá vált sorházba költözött be, annakidején saját

A cigány–magyar együttélésr l – Tiszavasvári

71

3. Józsefháza – 2000-2001 Józsefháza (státuszai: uradalmi majorság, 1949-t l tanyaközpont, jelenleg egyéb belterület, lakossága 200 ember, ebb l cigány 100), bár még alig két évtizedes kirajzás, teljesen önálló alakulást mutat azzal együtt, hogy a Széles úthoz köt d kapcsolatok nem szakadtak meg, csak a térbeli távolság miatt valamelyest lesz kültek.

A 70-es évek közepén költözött ide az els cigány család. A Széles úton laktak, a családf állami gazdaságban dolgozott, megbecsült ember volt, amikor építkezni akart, a gazdaság segített neki, hogy Józsefházán cs-házat építhessen (Józsefháza másfél kilométerre volt az elhatározásából, azaz önkényesen, de a helyzetet legalizálták, kiutaló határozat született a 90-es évek elején, lakbért is fizettek egy darabig. A villanyszámlát hullámokban fizették, akár a többi kés bb jött család, amikor fölgy lt, részletfizetést kértek, utolérték magukat, majd megint nem fizettek egy darabig. Vízdíjat nem kértek t lük. Amikor a ház megroggyant, az els család átköltözött a mostaniba, mert ez jobb állapotú volt, így itt már ismét önkényesnek számítanak. A többi család, különböz id pontokban jött utánuk, k valódi önkényesek.

Az itt él k a Széles út társadalmának alsó részébe tartoznak, a Baloghok és a Lakatosok esett ága. Az els és az t követ család fiatal, iskolás és kicsi gyerekekkel, a harmadik, id sebb párnak két házas – a Széles úton él – lánya és egy velük él iskolás fia van. A legutóbbi, negyedik család tavaly jött, fiatal rokon fiú és nála id sebb debreceni asszony, az asszony iskolás fia velük él, a közös csecsem jük kórházban. A téglagyárba költözöttek nem léptek ki a telepi kötelékekb l, napi kapcsolatban vannak, együtt dolgoznak, ha van mit, az asszonyok naponta eljárnak ottani rokonaikhoz. A berendezkedés szegényes. Lestrapált szekrénysor, gyenge tévé, kredencmaradvány, lábnélküli, téglával alárakott ágyak, ócska sparheltek, kevés, nagyon kopott konyhai edény, az ágyakon ruhahalmok, a földön szemét, nincs díszítés, függöny, szentkép. Átmeneti vagy önfeladó helyzet?

Néhány hónapja közhasznú munkásokkal többször üzent nekik az önkormányzat, hogy ki kell költözniük. Két család – az els és a második beköltöz – be is adta szocpolos építési kérelmét, a másik kett nél egy és két gyermek van, így k erre nem jogosultak. Az építkezni szándékozók nem jutottak telekhez, és amúgy is lekésték a városi építési hullámot, a helyi vállalkozók ekkor már bejelentették, hogy nem vállalnak több cigány építkezést. Jött viszont egy küls vállalkozó, annyit tudni róla, hogy nyíregyházi cigány ember, aki – legalábbis a külvilágnak ezt mondták – Gávavencsell n épít nekik ikerházat. (Kés bb a Széles úton kiderült, hogy az engedélyüket eladták ennek a vállalkozónak.) Augusztus végén megérkezett az önkormányzat határozata, amiben közlik, hogy a kilakoltatásukra eljárást kezdeményeznek az els három családdal szemben (a negyediket nem említi az irat, lehet, hogy nem is tudtak róluk, környezettanulmány nem készült a helyszínr l). Az önkormányzatnál már híre ment, hogy a tiszalöki jegyz t jelöli ki a megyei közigazgatási hivatal az eljárás lefolytatására. A téglagyáriak elmentek az önkormányzathoz, ahol közölték velük, hogy ha nem mennek ki önként, akkor családonként 50 ezer forint bírságot rónak ki rájuk. Ezek után mind a négy család kiköltözött, mindannyiukat visszafogadta a Széles út.

Az els család, 5 gyerekkel az asszony húgához ment. A húg egy 8 négyzetméteres vályogházban élt a beteges férjével és szintén öt gyerekkel, k átköltöztek a két testvér egyedülálló n véréhez a szomszédban lev hasonló vályogházba. Akik negyediknek jöttek, visszamentek a fiú anyjához. A másik két család együtt költözött a Keskeny útra az id sebbik férfi n véréhez, akinek a szocpolos házában így tizenheten laknak. Az id sebb család, építkezést tervez. Egy paraszt házától, ahol a férfi alkalmilag dolgozott, megvették a lebontott melléképület vályogtégláit 3000 forintért, fóliával letakarták, ott hagyták náluk tavaszig. Akkor majd a telep közepére, a gödrös senkiföldjére építenek egy vályogkunyhót, ami hármójuknak elég lesz.

A városi önkormányzat a törvénymódosítás után nyáron módosította a helyi lakásrendeletét, és azonnal lecsapott a téglagyári önkényesekre. Ezek látták, amint a polgármester és a jegyz n autóval lassan elhalad a ház el tt, megszemlélték ket, és visszafordultak a városba. Ekkor már rosszat sejtettek. Valóban nem volt szép látvány a város bevezet útján ez a nyomortanya. De az senkit nem érdekelt, hogy mi is lesz a bentlakókkal. Biztosra mehettek, tudták, hogy az 50 ezer forintos fenyegetés éppen elég nagy ahhoz, hogy megússzanak egy er szakos kilakoltatási botrányt. És azt is jól feltételezték, hogy a Széles útiak még összébb tudják húzni magukat, és nem hagyják a gyerekeket a szabad ég alatt. Az önkormányzat nem tud arról, hogy a szocpolos engedélyt eladták.

Gávavencsell n valóban épült az ikerház – amely elvileg az övék –, hivatalosan tavaszi átadásra számíthattak.

Mi indokolhatja, hogy ezt ez id t, nem várták ki? Miért nem érdekelt bárkit is, hogy az id sebb házaspár a 12 éves gyerekkel hová megy? Két nem cigány családot az utóbbi id ben elhelyeztek az omladozó téglagyári házból városi önkormányzati szükséglakásba. Igaz, k jogos lakók voltak. Az is igaz, hogy a tavaly decemberben átadott, területi ellátásra üzemeltetett városi átmeneti szálló tele van, tizenöten laknak 12 elvi fér helyen, a környez településekr l jött családok. De hogy ennyire természetes legyen, hogy amint a törvény kapuja kinyílik, tüstént a fejükre koppintunk, hogy vissza a helyetekre?!

72

Lengyel Gabriella

állami gazdaság telepét l). A kis település szélére épült ház ma is áll, az apa özvegye és egyik lányuk lakik benne a családjával. Az apa Nyíribronyból származott, nagygazdánál dolgozott, vályogvetéssel is foglalkozott, a háborúban katona volt, 10 hónapig fogságban, majd a telepre n sült. Felesége el háti születés , 10 gyerekük született, a Széles úton éltek kis vályogházban. Amikor ide költöztek, a házas gyerekeik a Széles útiakhoz hasonló kis vályogkunyhókat építettek melléjük. Ezekb l egy maradt meg közvetlenül a régi szül i cs-ház mellett, itt egy házas unoka lakik. A vályogházak helyén a 80-as években két újabb cs-ház ház épült, ezek ma is állnak, majd a 90-es évek közepét l következtek a gyerekek és unokák szocpolos házai. 5 ház épült így fel közvetlen közelben, a régi házakra mer legesen nyitott utcában. Az új házak a Keskeny útiakhoz képest lazábban vannak elhelyezve, nagyobbak a telkek.

Körül vannak kerítve léccel, dróttal, több helyen egy-egy kisebb rész fel van ásva veteménynek, krumpli, paradicsom, zöldségféle. A kertek végén dohányt is termesztenek, pár tövet, általánosan ezt szívják újságpapírba tekerve. Állatot nem tartanak, legfeljebb alkalmanként egy-egy süld t. A hálózati víz nincs bevezetve a településre, így a szocpolos házakban is berendezetlenek a kötelez en megépített fürd szobák, vécék. Úgy volt tervezve, hogy ki-ki furat magának kutat a ház vízellátásához, de ez nem történt meg. Artézi vizes közkifolyó az utca település belseje fel li végén, a f utca sarkán van, az ottani nemcigányok nemigen hagyják, hogy a cigányok odajárnak vízért, és messze is esik a vízhordáshoz. Így a szocpolos házak mellett a rokon családok közösen fúrattak egy kutat, nyomós kifolyóval: egy kisebb gödör alján két keskeny deszka fekszik, erre lehet ráállni, és úgy nyomni pumpát. Az utcán nincs sem járda, sem árok, az úton megáll a víz.

A Tiszavasvári fel l jöv m út mentén, a település legszélén három szocpolos ház, az el z csoporttal rokonságban. Az egyik évek óta nincs befejezve, elmaradt a küls vakolás, meszelés, ereszcsatorna, villanyvezeték, bejárati ajtó, a fürd szoba (bár víz nincs itt sem), a lépcs , a ház körüli járda. Az utolsó 10 százalékos részletet nem vette fel a vállalkozó (nyíregyházi cigány férfi). Több házat épített még itt, azokat befejezte, ennél a háznál lelépett, nem tudják utolérni. Az özvegy apa három gyerekkel bent él a házban lakhatási engedély nélkül. Az apa 33 éves, iskolába nem járt, 85-t l 91-ig a téesz épít részlegénél volt segédmunkás, tagnak felvéve. Utána munkanélküli, jövedelempótló, majd aktív korúak szociális segélye. Felesége három éve halt meg. A ház üres, egy szoba van berendezve, kórházi vaságyak, egy szék, nagy aranykeretes Mária-kép. A sparhelt az udvaron van felállítva, ott f z a nagylány. Mellettük lakik Józsefháza legjómódúbb cigány családja – egyéniesített, karbantartott szocpolos házban.

A település túlsó szélén, bozótos környéken egy másik, kisebb cigányházas tömörülés, a központja egy régi parasztház, az itt lakó házaspár másodiknak érkezett Józsefházára a Széles útról. Öt gyerekük még ott született, a kés bbi hat itt Józsefházán. A férfi a szeméttelepen dolgozott, a szóbeszéd szerint a szeméttelep vezet je azért segített neki ideköltözni, mert az itt tartotta a disznóállományát, a cigányokkal kukáztatta össze a városban a táplálékot a disznóknak. Több családos gyerekük is velük lakik, anyakocát és süld ket tartanak, veteményes van a kertben. Náluk is felt n , hogy a házbels jóval rendezettebb, mint a küls környezet. Mellettük egy 80-as évekbeli cs-ház, családos gyerekük lakik benne, nem messze egy szocpolos ház, itt is családos gyerekük él.

Józsefházán – az álkomfortos szocpolos házakkal együtt – mintha megállt volna az id : sajátos zárvány. A közeli állami gazdasági munkalehet ség vonzotta ide a családokat, vagy bírta itt maradásra házas gyerekeik egy részét. Azzal, hogy idetelepültek vagy itt maradtak, szinte elvágták magukat a külvilágtól. A többször átalakult gazdaság már nem tart igényt a tanulatlan munkásokra. Maga a település nem tud a cigányokkal mit kezdeni, ahogy sajátmagával sem: mostanra öregek és néhány állattartó gazdálkodó lakja. Egy bolt és egy presszó van helyben a távolsági buszmegállóban, mindenért a 7 kilométerre lev városba kell utazni. Amíg a mez gazdasági üzemek m ködtek, a cigány férfiaknak rendszeres munkát

A cigány–magyar együttélésr l – Tiszavasvári

73

adtak. A n k akkor is elzárva éltek, innen nem tudtak eljárni, mint néhányan a Széles útról a vidi baromfifeldolgozóba, vagy sokan a gyümölcsösökbe, ültetvényekre, innen nem szervez dött munkacsapat.

A távolság miatt a gyerekeket nehezen engedték iskolába, az iskola és a hatóság nem firtatta a dolgot, valószín , hogy egyes gyerekekr l nem is tudott: a fiatal feln ttek között több is analfabéta, van 21 éves épkézláb fiatalember, aki egyáltalán nem járt iskolába. Akik jártak is pár osztályt, a kisegít be jártak, egyiküknek 6 osztályról van bizonyítványa, de a nevét nem tudja leírni. Nincs 8 osztályt elvégzett feln tt a cigányok között, a Széles úti közösségi ház esetleges továbbképzéseib l már csak ezért is kimaradnak. A cigány nyelv használata általános a hétköznapi érintkezésben. A feln ttek, különösen a n k, de a gyerekek is nehezen fejezik ki magukat magyarul, ez felt n a Széles útiakhoz viszonyítva. A kicsik nem járnak óvodába, az asszonyokkal együtt ritkán mozdulnak ki a településr l, nem lehetett csodálkoznom azon, hogy az idegen megjelenése olyan nehezen leírható tömegjeleneteket okoz a n k és gyerekek körében, amikhez hasonlókat 30 évvel ezel tt tapasztaltam egy-egy elzárt cigánytelepen. A feln ttek valamennyien munkanélküliek, a férfiak az aktív korúak szociális segélyét kapják. Emellett eljárnak egy nyíregyházi cigány vállalkozóval f ként Budapestre hetelve kubikus munkára. Ezzel a vállalkozóval már több közelebbi-távolabbi munkán vettek részt, megbízható, nem csapta be ket. Van, aki úgy számolja, hogy nem éri meg, mert olyan drága a különélés, nem ismerik az ottani viszonyokat, ezért drágán tudnak csak enni, drágán isznak kávét.

A gyerekek egy részét enyhe fokban értelmi fogyatékosnak min sítette a szakért i bizottság.

Az iskolások a Széles útiak iskolájába, a Pethe Ferenc iskolába jártak, amit azzal indokolnak, hogy a család ott lakott a Széles úton, tehát körzetileg odatartoztak. Ez csak a nagyobbak egy részére igaz, a többség már itt született. Józsefháza körzetileg a büdi iskolához tartozik, ahová eddig csak magyarcigány gyerekek jártak a nemcigány gyerekek közé. Most az iskolák úgy egyeztek meg, hogy Józsefházáról a fels sök a Pethébe járnak, egy részük a normál tagozat cigány osztályaiba, másik részük a Pethe kisegít jébe, az alsósok pedig a büdi iskolába. (A város harmadik iskolája, a központi fekvés Kabay szóba sem került, onnan távol tartják a cigány gyerekeket.) Büdön nincs külön kisegít iskola vagy osztály, integrált oktatás folyik, a kisegít sök a cigány többség „gyengébben haladó” osztályba kerülnek.

Nagy felzúdulást váltott ki a józsefházi cigány gyerekek megjelenése az iskolában. A CKÖ vezet je levelet írt az iskolának és az önkormányzatnak, amiben tiltakozott, hogy az ápolatlan, piszkos józsefházi gyerekekkel kell a büdi gyerekeknek együtt járniuk. Semmiképpen nem volt taktikus dolog, a kett s ballagás botránya után az önkormányzat és az iskola határozottan elítéli ezt a húzást, egymás között pedig megmosolyogják a cigányok buzgóságát: ez az akció elébe ment a büdi nemcigány szül k tiltakozásának. A büdi magyar cigányok számára igen fontos, hogy megkülönböztessék magukat az oláhcigányoktól, a büdi nemcigány szül ket kevéssé zavarják a józsefházi gyerekek, mivel a józsefháziak „gyengébben haladó” osztályaiba alig jár nem cigány. A most induló els évfolyamon az összes nemcigány gyermek a „gyorsabban haladóba” került. Lehet, hogy a józsefházi gyerekek gondozatlanabbak a büdieknél, és nagyjából a legelesettebb Széles útiakhoz állnak közel, de azért a szül k itt is készülnek az iskolakezdésre, a legszegényebb helyen is megvan az olcsó új cip , mossák a gyerekek holmiját, ha kölcsön mosóporral is.

A házak és a lakásbels k egy tágabb családon belül változatos képet mutatnak. A nagymama a küls szemlél számára igen nyomorúságosan él a lepusztult cs-lakásban. Az udvar tiszta sár, a lépcs k töredezettek, a falak kopottak, a padozat gödrös, a néhány ágy, szedett-vedett szekrény alig használható állapotban van. A ház mellé húzott kis vályogviskóban él az unokája feleséggel és három kicsi gyerekkel, a tet zet rogyadozik, a földes padozaton nagy gödrök. A kis el térben éppen elfér egy ágy, belül konyhaszekrény, asztal, tévé, még egy ágy.

A villany valahonnan behúzva, kopott, nyomorult minden. Unokatestvére, egy másik unoka szocpolos házban lakik a közelben, a nagyszobában padlócsempe, réztámlás franciaágy tarka

74

Lengyel Gabriella

terít vel, tarka függöny az ablakon, szekrénysor, fotel, dohányzóasztal, hamutartó. A konyhában régi konyhabútor, a kisebb szoba gyerekszobának berendezve, kopott gyerekbútor (az egyetlen gyerekszoba, amit tiszavasvári cigányoknál láttam). Az el térben szentkép, a falon virágos tapéta. Az új ház keretet adott az életüknek? A szomszédban is testvér él, lerobbant szocpolos ház, kitört ablakokkal, rongyos függönnyel, rendezetlen kerttel, nyomorúságos berendezéssel.

Legújabban két cigány család költözött be Józsefházára. Az egyikben a n állami gondozott volt, a férjével hajléktalanszállón laktak, két gyerekük állami gondozásban volt. A megyei GYIVI vett az életkezdési segélyb l Józsefházán nemcigányok között régi parasztházat a számukra, a gyámhatóság úgy vélte, hogy kevés pénzb l itt lesznek jó helyen. Idegenek, se a cigányok, se a parasztok nem állnak velük szóba. A másik család Büdr l jött, k az új szocpolos házak utcájában vettek régi parasztházat. A férfi magyar cigány, a n a Széles útról való, de k is elszigetelten élnek, magyar cigánynak vannak ítélve.

A városban az itteni cigányok a legmegvetettebbek, a „józsefházi” elítél jelz . A városi piacra nem mehetnek be, a biztonsági rök igen durván tartják ket távol. A távolsági busz rendszertelenül áll meg Józsefházán, a buszvezet k arra panaszkodnak, hogy a cigányok tömegesen megrohanják a buszajtót, a tumultusban nem vesznek jegyet, ezért a gyakorlatban kiiktatták a megállót. Amúgy a helyi nemcigányok elvannak a település peremére szorult cigányok mellett, nincs különösebb kapcsolatuk velük, igyekeznek távol tartani ket, munkákra nem hívnak közülük, igaz, mezei lopásokra sem panaszkodhatnak (ami a város más részein gyakran szóba kerül).

Józsefháza a Széles út kirajzásaként fogható fel. A két els család kiköltözése mögött a múlt ködéb l el t n személyes indokok állnak a racionális magyarázatok mögött. Homályos utalásokból, megjegyzésekb l lehet következtetni, mi is történhetett. Az egyik elárulta a cigányokat, besúgó volt, a másik gyenge idegzet , szellemeket látott, nem mert sötétben lenni, szaladt az asszonyokhoz védelemért. Mindkét esetben a telep elengedte – kitaszította? – ket.

Mi lesz az utódjaik sorsa? A gazdálkodáshoz nincsenek hagyományaik, a gazdaság nem tart rájuk igényt. A férfiak feketemunkára várnak, a n k némelyike bejár a városba kukázni, a gyerekek az iskolában kivetettek. Szorgalmatos integrálta a beköltöz , igyekv családokat, Józsefháza az idekerült vagy itt rekedt esetteket kirekeszti magából. Szorgalmatos pezsdül közösség, ahová rang költözni, Józsefháza vegetál, ahová költözni szám zetés, ahol maradni önfeladás.

4. Az egyházak – 2001-2002 A város lakóinak többsége református, a település középpontjában szépen rendben tartott régi nagy templomuk van. A ruszin telepítés Büd, szintén régi, görög katolikus templomát szép nagy parókiával, esperes vezeti. A Dessewffy-birtok központja mellett kisebb római katolikus templom épült az els világháború körül.

A cigányok egyházak szerinti megoszlása bizonytalan, ez a magyar cigányokra és az oláhcigányokra is vonatkozik. A gyerekeket általában megkeresztelték, és megkeresztelik ma is, de hogy melyik vallásra, az a szül k keresztelésén túl attól is függ, hogy volt-e a szül knek egyházi esküv je, melyik felekezetben milyen lelkipásztor van éppen, mennyire veszi ezt szigorúan, mennyire kívánja meg az egyházi adó befizetését, milyen küls ségek között, mennyiért történik a szertartás. Az egyházi esküv igen ritka volt, ma sem gyakori, a jobb módúaknál fordul el . (A hivatalos házasságkötés a többségnél amúgyis kényszer hatására történik, többnyire a szocpolos építkezési engedély megszerzése érdekében, már többévnyi együttélés és több gyerek megszületése után.) Az egyházi temetés a házasságkötéseknél gyakoribb.

A cigány–magyar együttélésr l – Tiszavasvári

75

Közelít leg annyit lehet mondani, hogy a magyar cigányok többsége görög katolikus, és vannak közöttük reformátusok is, a Széles útiak többségben római katolikusok, és vannak közöttük is reformátusok.

Két kisegyház is m ködik a városban. A Jehova Tanúinak új imatermük van, a Királyság Terme, és kijáró prédikátoruk. k a Széles úton térítenek, egy cigány család jár el onnan rendszeresen az istentiszteletekre, többek pedig alkalmilag. A nem cigány hív k igyekeznek, a hitelveikhez tartva magukat, elfogadni a cigány társaikat. A Hit Gyülekezete Büdön terjed a magyar cigányok között, néhány rokon család körében. Gyakran mennek el Nyíregyházára istentiszteletre, amikor nem utaznak, az egyikük házánál maguk tartanak áhítatot.

A település jelenlegi papjai három különböz szemléletet képviselnek a cigányokról, szorosabban a gyülekezetük és a cigányok kapcsolatáról. A görög katolikus a legelfogadóbb, igaz, neki a hitéletben csakis magyar cigányokkal van dolga. (Amikor a büdi iskolában megjelentek a józsefházi oláhcigányok, és a nemcigány szül k a tekintélyesebb magyar cigány családokkal együtt átvitték gyerekeiket a Kabay iskolába, a pap azt mondta, hogy legszívesebben is átvinné, de a hívek miatt nem teheti meg. A következ félévben megtette.) A református lelkész kötelességb l eljár a Széles útiak közé, de lélekben távol tartja magát t lük, ahogy gyülekezetét l is igyekszik távol tartani a cigányokat. A római katolikus pap egyenesen elzárkózik: ha a nemcigány hívek és a cigányok között kell választania, a nemcigány híveket választja.

4.1. Görög katolikus egyház, esperes Nagydarab, életvidám ember, hét lánya van. A felesége gyógyszerész végzettség , Büdön hitoktató az alsó tagozaton és napközis nevel . Öt éve vannak itt, az el djük nagyon rövid ideig volt, nem bírta Büdöt, nagyobb helyre ment. A büdi magyar cigányok 95 százaléka szerinte görög katolikusnak van keresztelve (ez eltúlzott lehet – voltak, vannak más keresztelések is). A cigányság identitását kellene er síteni, nem pedig arra kellene er ltetni ket, hogy olyanok legyenek, mint a magyarok. Az irányítás csak szavazógépnek tekinti ket.

Fel kellene figyelni az értékeikre: családszeretet, gyermekvállalás, gyerekszeretet, ami példaérték náluk.

Hodász mintának tekinthet . Busszal vitte ket Máriapócsra, elmentek Hodászra és más cigánytelepekre is. Pályázattal nyert erre pénzt a NEKH-tól. (A CKÖ elnöke elmondta, hogy is pályázott a búcsús buszköltségre, a pályázatot a paphoz vitte ajánlásért, így derült ki, hogy a pap is pályázik vele egy id ben. Az elnök is megkapta a pályázati pénzt, szerinte inkább vele mentek a cigányok, mert a papnál fizetni kellett. Azóta rossz a viszonyuk a pappal.) A pap hívja a cigányságot, jöjjenek nyugodtan a templomba, de nem jönnek. Jobban eljönnének, ha maguk között lehetnének. Ezért akar már évek óta kápolnát építeni a cigányoknak. Lehetne újat építeni, hely van b ven. 3 millióból kb. kijönne, lehetne pályázni, ha az önkormányzat hozzásegítene. Jó lenne gondnoki lakást is építeni mellé, az valakinek jó feladat lehetne. Kápolna és közösségi ház lenne egyben. (Ezt az elgondolást a cigányok is támogatják.)

A keresztelések fele cigány gyermek, évente 25-30. Nem kell a keresztel höz a szül k egyházi esküv je, a keresztelés maga ingyenes, de valamennyi egyházi adót be kell fizetni, hogy a jogosultság meglegyen. Egyházi esküv kevés van (nem mond számot), a temetés sem mindig egyházi. (Milyen a viszonyuk a kisebbségi önkormányzattal?) Hát, nem különösebb, az elnök nem templomba járó, az önkormányzatnak olyan kisebbségi önkormányzati elnök kell, aki mindenre bólogat, szavazógépnek tekintik a cigányokat. (Anyakönyvek?) Egyházi elöljárói engedéllyel nézhetnék magam bele, de t is érdekli, vállalja, hogy átnézi. Jó része ószláv nyelven van. A Rézm ves családnevet a 17. századtól látta. (Könnyen megkaptam az elöljárói hozzájárulást, és kigy jtöttem a 20. századig az anyagot. A munka közben a pap és a családja is nagyon segít kész volt.)

76

Lengyel Gabriella

4.2. Római katolikus egyház, plébános Fiatalember, négy éve van itt. Hozzá tartoznak a környez települések is, sokat van úton.

Semmit nem tud a cigányokról, és nem is érdekl dik irántuk. Szerinte az egyház kérdése, hogy mi a fontosabb, megtartani a régi híveket, vagy új híveket keresni. a régi hívek megtartását gondolja fontosabbnak. A magyar hívek befogadóképessége rossz, nem akarja ket elriasztani a cigányokkal. Másképp viselkednek a templomban: nem figyelnek arra, hogy a szertartás folyik, mozognak, lerakják a virágukat, maguk elkezdenek imádkozni. Olyankor jönnek különösen, ha beteg valaki a családban. A hívek nem akarják, hogy bejöjjenek, kinézik ket, utána megjegyzéseket tesznek róluk a papnak. A misét zavarják, hangoskodnak.

Túlságosan nem zavaró, mert akkor megszakítaná a szertartást, hogy rendre intse ket, és erre még nem volt szükség, de mégis külön imádkoznak, amikor folyik a szertartás. Hétköznapi ruhában, sokszor mezítláb jönnek be. Van azért egy cigány nénike, aki elég rendszeresen eljár.

Felmerült, hogy menjen ki a Széles útra, a közösségi házba. De akkor az, nagyon leromlott állapotban volt, mondta a cigányoknak, hogy hozzák el bb rendbe. (A közösségi ház akkor épült.) Aztán ez úgy elmaradt. Nem is ér rá, kevesen vannak a környékben római papok, kis római katolikus közösségek elszórva vannak, sokat kell menni utánuk. (Hittan?) A Pethe Ferencbe és a Kabayba jár hittant tanítani, nincs cigány tanítványa. A Pethe cigány részlegébe nem jár, és nem jár a kisegít be sem. Az el dje bejárt a cigány osztályokba is hittanra, neki nincs ideje rá. (Anyakönyvek?) Fels bb egyházi engedély kell, de augusztus végét l lesz egy kispap segít je, akinek irodai munkát ad, kigy jti nekem, amit kérek. (Magam ki tudtam gy jteni az anyakönyveket, lényegében nem érdekelte.)

4.3. Református egyház, lelkész Id söd házaspár, nagyobbik gyerekük családos, a kisebbik 8 éves. A feleség is pap, kántor, hitoktató.

A református egyház a város meghatározó felekezete, egy városi statisztika szerint 5100 ember vallotta magát reformátusnak. A lelkészék 15 éve vannak a városban. A templom renoválva, az orgona restaurálva és kib vítve, nagy, kétszintes lelkészlakás, mellette egy földszintes épület egyházi irodának és tágas közösségi helyiségeknek, szép kerttel.

A lelkész kötelességének érzi, hogy tör djön a cigányokkal. Eljár a Széles útra istentiszteletet tartani. Volt, amikor a telep Erd utcai felén egy háznál voltak az alkalmak, ekkor elég sok feln tt is odajött. Hogy melyik háznál volt, hogy hívták ket, azt már nem tudja. Kés bb a közösségi házban tartották az istentiszteleteket, amíg volt segédlelkésze, kéthetente, de januártól, amióta egyedül van a feleségével, csak havonta. A közösségi házba már kevés feln tt jön el, inkább gyerekek.

(Bejárnak-e a templomba a cigányok?) Nem, mert nem lehet összehozni a kett t. Még ha cigány gyermek keresztel je is van, azt is az istentisztelet el tt kell tartani, nem lehet egyben a nem cigány hív k ellenállása miatt. Tavaly 110 keresztel b l 46 cigány keresztel volt.

Nincs egyházi esküv höz kötve, mert akkor nem is tudnának keresztelni. Valami jelképes egyházi hozzájárulást be kell fizetniük. 15 év alatt két esküv volt összesen. Temetés változó, a szegénységi temetéshez is lehet papot kérni, akkor az önkormányzat kiszámlázza az egyházi költséget. A Pethe cigány részén nyolc éve nincs református hittanoktatás. A lelkész úgy látja, hogy nem fontos az iskolának, azért nem gondoskodik sem az id r l, sem a helyr l ( sem tesz lépéseket).

Elmegyek velük az augusztusi alkalomra egy vasárnap délután a Széles útra. A közösségi házban tartott istentiszteletekre mindig elkíséri ket egy id s presbiter férfi. A lelkész autójával megyünk. Ez alkalommal 20 gyerek gy lt össze, hat kisfiú és hat kislány, négy

A cigány–magyar együttélésr l – Tiszavasvári

77

nagyobb fiú és négy nagyobb lányka, a serd l kor határáig. Egy nagymama korú, hagyományosan öltözött n jött a gyerekekkel, nem sokat tudott a református dolgokról, mert azzal intette a gyerekeket, hogy menjetek be, és térdeljetek le szépen. Amikor még kint várakoztunk a közösségi ház el tt, jött három kicsi fiú, a pap elküldte ket, hogy menjetek haza, és mosakodjatok meg. A gyerekek megfordultak, és tényleg vissza is jöttek vagy tíz perc múlva, megtisztálkodva, a legkisebben új sötétkék-fehér nyári ünnepl ruha.

Az istentisztelet a gyerekeknek szólt. Ma a szeretet volt soron, ki szeret minket, mi kit szeretünk, mit teszünk meg azért, akit szeretünk, mit tesz meg értünk az, aki szeret minket.

Hoztak a lelkészék egy nagy magnós rádiót, err l játszottak ifjúsági dalokat, a lelkészné énekelt, és tanítgatta a gyereket is az énekekre, elég zagyvára sikeredett a visszaadás. A gyerekek meglehet sen visszafogták magukat, sarkosra állított padokon ültek, de nem mindenkinek jutott hely. A kicsik olykor nekiindultak, akkor a lelkészék fegyelmeztek, egy jelenlév nyugdíjas tanárn (aki miattam jött el) rásegített, volt egy pisil roham, akkor a fiúk mind kimentek, utána folytatódott az istentisztelet. A lelkész jóindulatúan, fels bbségesen, és a közönsége számára követhetetlenül beszélt. Ennek ellenére a gyerekek nagyon fegyelmezetten viselték ezt a félórát. A lelkészné egy nagy zacskó pogácsát hozott magával.

Amikor vége lett a szertartásnak, bejelentette, hogy mindenki fog egy kicsi ajándékot kapni, amit a gyülekezet készített nekik. Beálltak az összeköt ajtóba, egyesével engedték ki a gyerekeket, és mindenki kapott egy kicsi pogácsát. A gondnokn nem jött be az istentiszteletre, végig az el térben volt, néhány pici gyerekkel.

Amikor visszamentünk a lelkészék lakására, felszólítottak, hogy mossak kezet, mert meg akarnak kínálni üdít vel. A Széles úti reformátusok számát nem tudta megmondani, azt sem tudta, hogy Büdr l mennyien tartoznak ide. Kérdeztem, hogy mindkét katolikusságból jönnek-e hozzá keresztelni, mivel a református egyház megenged bb, de erre sem tud válaszolni. Az anyakönyvek átnézésében megegyezünk, a megbízómtól hivatalos levelet kap, ezzel védve van, és egy egyházközösségi tag jelenlétében átnézhetem az anyakönyveket. Érdekelte t is a történeti kérdés. Egy helytörténeti könyvben olvasta, hogy a ruszin telepesek között cigányok is voltak, felfigyelt rá, hogy Büdön a Rigacs és a Ruha név ruszin eredet , és csak cigányok között fordul el , ezek valószín leg si betelepült családok. (Az anyakönyveket kigy jtöttem, a munka során segít kész volt.)

5. Partners Hungary Alapítvány – 2000-2002 A Partners Hungary Alapítvány 1996 óta m ködik Tiszavasváriban a város cigányságát célzó programokkal. Ezek a hivatalos ismertet szerint „1997: Közösségi részvétel. Helyi igényeknek megfelel roma integrációs program. 1998: A kisebbségi önkormányzati választások el készítése Tiszavasváriban. Tiszavasvári és környéki települések jelöltjeinek választási felkészítése, a megválasztott CKÖ-k tagjainak és roma közéleti személyeknek képzése. 1999: Roma foglalkoztatást segít program. Helyi igényeknek megfelel képzési programok. 2002: Kooperatív tervez megbeszélések Tiszavasvári, Széles úton. TELSE, helyi civil szervezettel közös probléma feltáró és kezel kooperatív tervez megbeszélések helyi romák és az önkormányzat, iskolák, rend rség, civil szervezetek részvételével. 2003: ’Zárt karokkal’ (Filmszociográfia, 104 perc) Kóthy Judit filmje. Film a tiszavasvári cigányok helyzetér l 1997-2003 között, benne hangsúlyosan a Partners Hungary Alapítvány itteni tevékenységér l.”

2000 augusztusában vettem el ször részt megfigyel ként az alapítvány szervezte eseményen.

Akkor ismerkedtem a résztvev kkel, így a beszélgetés rögzítése igencsak vázlatosra sikerült, igazából csak a szóba került kérdéseket tudtam feljegyezni, hogy ki mit kérdezett, akkor még nem tudtam követni. A következ , októberi alkalomra már tájékozottabban ültem be. A Partners Hungary ezután a tiszavasvári munkájának lezárását tervezte, ezt készítette el a harmadik beszélgetés a városi m vel dési házban, 2002 januárjában. Megállapodtak a

78

Lengyel Gabriella

résztvev k, hogy havi találkozókat fognak tartani, megalakítják a település közös cigány– magyar egyesületét (Maroma). A következ megbeszélés júniusban volt, itt megjelent Kóthy Judit is stábjával, hogy rögzítse az eseményt. Az alkalmakról kézírásos jegyz könyveket készítettem, ezt a résztvev k közül senki nem kifogásolta, minden megbeszélés nyilvános volt.

A megbeszélések benyomása, hogy a feszültségek inkább súlyosbodtak, mint enyhültek. A rend ri törvénytelenségek, a cigányok bántalmazásai a városi kapitányváltás ellenére, változatlanul mindennaposak maradtak. Az önkormányzat nem tesz semmit, ezzel jóváhagyja, elfogadottá nyilvánítja a rend rség m ködését. Vagy ha tesz valamit, akkor ezt az irányt er síti. Példa erre a közhasznú munkásoknak kiadott személyi kártya. Ezzel a polgármester mintegy írásban adta, hogy a cigányoknak nincs joguk bármikor a köztéren tartózkodni.

Tél lévén, megszaporodtak a fabeszerzések miatti er szakoskodások, kegyetlenkedések. Aki gallyat visz, megállítják, ha biciklivel van, leszállítják, megverik. Többször el fordult, hogy a biciklit is tönkretették, a vágószerszámot elkobozták, pénzbüntetést kapott az ember a falopásért, és ha nincs nála személyi igazolvány, akkor azért is. Nyilvános megszégyenítés is megesett: többen voltak egy csoportban Széles útiak, akik fát hoztak, megállították ket, megverték, és bekísérték a kapitányságra úgy, hogy a rend rautó el tt kellett menniük, az autó, lépésben ment utánuk, és közben egyre dudált, hogy meglegyen a felt nés. Bent ismét megverték ket. (Ezek mind férfiakkal, fiúkkal történtek, n k bántalmazásáról most nem hallottam.) Új fejlemény, hogy a kijárási tilalom megjelent Büdön is. Eddig valahogy másképp kezelték a magyar cigányokat, mint az oláhcigányokat. A diszkókba az oláhcigány fiatalokat nem engedik be, a büdiek bemehetnek.

Mintha az önkormányzat egyszer en keménykedne (lehet, hogy a közelg önkormányzati választások miatt teszi, fontosabb a nem cigány többség szavazata, mint a cigány kisebbségé).

Egészen elképeszt és értelmetlen intézkedést vezettek be, aminek csak a felszíni célja a pénzmegtakarítás, sokkal inkább az er fitogtatás. Az aktív korúak szociális segélyét minden évben meg kell újítani. Most elrendelték azt, hogy újból igazolni kell a legmagasabb iskolai végzettséget. Az emberek nagy részének nincs meg az általános iskolai bizonyítványa, err l hiteles másolatot 5000 forintért ad az iskola, és kell még 1500 forintos illetékbélyeg rá. Az intézkedést sz k határid vel hozták, olyan id szakban, amikor a családokban nem volt pénz.

Kérték, hogy legalább a családi járandóságokig adjanak haladékot, de nem adtak, aki lekéste a határid t, attól már meg is vonták a segélyt, láttam néhány határozatot. Az együttm ködés megtagadására hivatkozik a megvonó határozat. Ez azzal jár, hogy egy évig el kell járnia a munkaügyi kirendeltségre pecsételtetni, és utána kérvényezheti újból a támogatást.

Helyezkedjenek el, hangzik a cinikus tanács. Az biztos, hogy legalább 35-40 embert érint a Széles úton, és Büdön is jó néhányat. A sok panaszra és a helyi képvisel felszólalására a hivatal kérte a megyei illetékhivatal állásfoglalását. Ott azt mondták, hogy szociális ügyintézéshez kért igazolásra nem lehet illetéket kérni. Ez a válasz nem elégítette ki az önkormányzatot, a megyei közigazgatási hivatalhoz fordult, ahonnan értelmezhetetlen választ kapott. Most állásfoglalást kértek az oktatási és a családügyi minisztériumtól.

A bekeményítéssel párhuzamosan megváltozott a kisebbségi önkormányzat elnökének a magatartása. Nem hiszem, hogy a kett közvetlen összefüggésben lenne egymással, inkább itt is a közelg választások el szelét érzem, nem véletlenül említette, hogy a cigányok látják, hogy a kisebbségi önkormányzat a Széles útiak ügyeivel is tör dik. A CKÖ elnök radikalizálódik, ahogy a hozzászólásaiból egyértelm en kit nik. Vállalta a konfrontációt az alpolgármesterrel, a papokkal. Jó támogató er t talál magának az iskolákban. Ez indokolja, hogy nem foglal állást a Pethe iskola és a Széles úti szül k pénzügyi elszámolási vitájában. V. D. még simulékony az önkormányzattal, de a kontrázásaiból már hallható volt, hogy hajlandó az elnököt követni. Kétséges, hogy hogyan alakul a kett jük viszonya az iskolákkal való eltér kapcsolatuk miatt. V. D., amióta én tudom – már legalább két éve –, er teljesen

A cigány–magyar együttélésr l – Tiszavasvári

79

képviseli a Széles útiakat az igazgatón vel szemben a havi elszámolások miatt, eredménytelenül. err l a rendszeres szembeszállásról nem mondhat le, ha meg akarja tartani a telepi támogatottságát. Az elnök ellenben jó viszonyt akar az iskolákkal, ugyanakkor V. D.-re is mindenképpen szüksége van. Fájó, hogy az egész egy álprobléma körül gy r zik, mert a havi elszámolás hiánya semmiség a bebetonozott iskolai és óvodai szegregációhoz képest, amir l senki sem beszél.

Ha már itt tartunk, a PHA városi ténykedését nem látom sikeresnek. A kett s ballagás után Horváth Aladár felajánlotta, hogy egy jogsegélyirodát nyit itt, ha az önkormányzat ad neki valahol helyet. Az önkormányzat, különösen azután, hogy a Roma Polgárjogi Alapítvány közrem ködésével pert vesztett a szül kkel szemben, és kártérítést kellett fizetnie, az ajánlatot elutasította, és a PHA közeledését fogadta el. Ezt elmagyarázta nekem a polgármester és a cigányügyekkel foglalkozó igazgatási el adón is: nem olyan segítség kell nekik, amelyik a kiélez dést keresi, hanem olyan, amelyik a megegyezést. (A megbeszélésen is elhangzott egy gúnyos megjegyzés az alpolgármester részér l Horváth Aladárról, hogy ha egy veréb elszáll felette, azt is feljelenti, mennyivel hasznosabb nála egy ilyen segít szervezet, mint a PHA.) Pontosan ez az, évek óta alakulgat egy látszatkonszenzus, nem létez résztvev kkel. A Széles úti közösségi házbeli megbeszélések szépen felépítettek, megvannak a szükséges kellékek, csomagolópapír, színes filc, ásványvíz, ropi, nápolyi, megjelennek a városi vezet k, csak a cigányok nincsenek sehol. Néhány közelben lakó fiatalasszony, jó pár gyerek, egy volt népfront-aktivista id s asszony és kész. A kisebbségi önkormányzatból hol itt van valaki, hol nincs. És akkor jönnek a gondok: nincs csocsó a közösségi házban, pénz kell a focicsapat Roma kupa nevezésére, két csapat megy-e, vagy együtt oláh-magyar cigány, de nincsenek itt az érintettek, nem számol el az iskola a gyermekvédelmi támogatással, brutálisak a rend rök. Fel kell jelenteni ket, de nincs tanú, aki vállalja. Így ez megy újra meg újra, vagyis ment. Ki van pipálva, hogy megvan, vagyis megvolt a konfliktuskezelés, a problémák megfogalmazása, az érvek ütköztetése és a megoldások felvázolása. Ugyanakkor a PHA m ködése alatt alakult ki véglegesen a Keskeny úti szocpolos gettó, építették fel a Pethe Ferenc új cigányiskoláját, m ködése alatt jutott el a cigányok sötétedéskori kijárási tilalma a majdnem törvényesítésig.

Fel sem merült eddig, hogy az oláhcigány gyerekek is részesüljenek hittanoktatásban – nem vagyok az iskolai hitoktatás híve, de ha egyszer mindenki más megkapja, akkor nekik is jár. A munkanélküliként kiképzett cigány szociális gondozók alkalmazását leszavazza az önkormányzati képvisel testület, cigánylány nem mehet fodrásznak, mert nem kap gyakorlóhelyet (otthon szívesen megtanítja, mondja a mester a cigány kisebbségi képvisel lányának). A cigány férfiakat minden következmény nélkül verheti a rend r, bármikor betörhet lakást ellen rizni, éjszaka a telepen riasztólövéseket adhat le, villogtathatja, szirénáztathatja a jár rkocsit. Az az önkormányzat, amely mindezt szó nélkül t ri, nem tekinti saját polgárainak a cigányokat, pedig ezt a helyzetet idézte el , és tartósítja. És ehhez asszisztál a PHA. Ez a bajom a mediátorral és a szervezetével.

Végszó Tiszavasvári 2013-ban talán még érdekesebb és fontosabb hely, mint volt jó tíz éve, bár Kemény ezt már nem látja. A helyzetet, ahová a város jutott, évszázadok ostobasága, sz klátókör sége alapozta meg, de a mai tragikus állapot, a társadalmi béke teljes felbomlása a legutóbbi évtizedek városvezetései – és a velük együttm köd városi értelmiség – tevékenységének az eredménye.

Bakó Boglárka:

„Hogyha egyszer pénzed van, van mindened, ha nincs pénzed, semmid sincs” Segélyosztás egy kelderas közösségben Bevezetés A porta, ahol a kelderas1 cigányok között laktam, egy kis domboldalon volt, a szobám ablaka az utca szintjére nézett. Egyik reggel arra ébredtem, hogy kintr l verik az üveget, és egy n i hang azt kiabálja magyarul: „Osztják a szocsiált!”.

Majd hallottam, hogy a szomszédok ablakát, kapuját ugyancsak megdöngetik, és magyarul s cigányul kiabálják a hírt. Ruháimat magamra kapkodva futottam ki a kapuba, ahol már a portán lakó n k mindegyike ott toporgott. Lenu a kend t kapott magára s hajadon lányaival együtt, gyors léptekkel a falu központja felé indult. „Hol tartanak már?” – kérdezgették a szembejöv ket. „Még csak a B-nél” – kaptuk a választ. „Akkor még kávézhatunk!” – nyugodtak meg, s mindannyian visszatértünk a portára, s mint minden reggel a lépcs re letelepedve megiszogattuk a kávénkat, miközben vártuk, hogy mikor kerül arra a sor, hogy felvehessük a „szocsiált”2.

A „szocsiál”: a falubeli roma közösség pénzbevételének jelent s tétele. A „szocsiál”, a szociális segély, amelyet a faluban nagyon sok cigány család kap. Mindenki jogosult rá, akinek nincs állandó munkája s így állandó jövedelme sincs. A gyerekek számával n az összeg nagysága is. Sok cigány családnak ez az egyetlen biztos havi pénzjövedelme, s ezt egészítik ki különféle id szakos munkákkal.

1. A szabályozott hierarchia 1.1. Együttélési viszony A falu3 társadalma nemzetiségi alapon er teljesen hieararchizált. A település vezet rétege a 1

A faluban él romák az oláhcigány nyelv kelderások csoportjához tartoznak (ld. Williams 2004, Vajda–Prónai 2002, Salo-Salo 1977, Gropper 1975). A cigányok háromnyelv ek: magyarul, oláhcigányul és románul is beszélnek.

Hagyományos mesterségük az üstfoltozás (caldarari) volt. (Fischer-Gala i 1998, Achim 2001) Önmagukat rom-nak, rom cigánynak illetve cigánynak nevezik. A ciganológiában számos rendszer van a roma közösségek osztályozására (ld. Dick Zatta 2002, Williams 2000, Piasere 2002). A szakirodalom autonímának hívja azt „az etnonímát, amit egy csoport ad saját magának, heteronímának pedig azt az etnonímát, amit mások adnak a csoportnak” (Piasere 2002: 380). Én dolgozatomban a helybéli romák bemutatására a heteroníma (cigány), az autoníma (roma, rom cigány, cigány), illetve a nyelvészeti (kelderas) kifejezést használom (Piasere 2002:240).

2 2005 és 2006 nyarán több hónapos terepmunkát végeztem egy háromnemzetiség romániai településen. A terepmunka alatt a falu egyik széls utcájának végén laktam egy cigány család portáján. A porta udvarán a három generációs család együtt élt; az id s szül k és két fiúgyermekük családjukkal és gyerekeikkel. A falunak ezt a részét „küls cigányság”-nak nevezték. A család igyekezett az ottlétemet minden szempontból megkönnyíteni, ezért a nagyház legszebben berendezett szobájából átköltöztették az ott lakó két hajadon lányt, hogy külön szobám legyen. Úgy vélték, a magyar vendégnek jár ez a tisztesség, hiszen a „magyarok szeretnek egyedül lenni”, én pedig – ahogy már a korábbi terepmunkám alatt megfigyelték –, esténként írok, s ehhez mindenképpen nyugalomra van szükség. Köszönöm bábá Gruja családjának, hogy befogadtak portájukra, felel sséget vállaltak értem, eloszlatták kétségeimet és megtanítottak „jó kérdéseket” feltenni. Nicának, Lenutának, Mihaelának, Mári mamának, Annamáriának külön köszönöm, hogy segítettek, bevezettek és elfogadtak.

3 A 2002-es népszámlálás eredménye alapján 863 magyar 1283 cigány, 1264 román él a faluban. Ezek a számok két összevont település eredményeit mutatják. A két település közös közigazgatás alatt volt. 2004-ben a helyközi választások után a két közösségben szavazást írtak ki a települések szétválásával kapcsolatban. Ennek eredménye pozitív lett, így a kutatott településem lakosság száma is megváltozott. A Polgármesteri Hivatal bels felmérése alapján a falu lakossága 1804 f , melyb l 877 magyar, 535 cigány, 387 román és 5 német lakos van.

82

Bakó Boglárka

magyarok és a románok köréb l kerül ki: a polgármester és a képvisel k zöme, az iskola- és a postaigazgató. A falu gazdasági hatalma szintén a magyar és a román közösség kezében van, így a falu határában lev földek zöme magyar tulajdonú, a falubeli malmot, a vágóhidat szintén magyar családok m ködtetik. A falubeli vegyesboltok fele-fele arányban vannak a magyarok és a románok birtokában, illetve egy cigány család is üzemeltet egy üzletet a falu határában, a cigánysoron.

A magyar közösség faluvezet szerepe egyértelm , ennek ellenére a falubeli román családok is számottev befolyást tudnak gyakorolni a helybéli viszonyokra, els sorban a roma közösségen keresztül. Ennek igyekezetét mutatja, hogy a polgármester-választáson mindig indítanak román jelöltet, akinek a támogatására a helybéli roma közösséget próbálják megnyerni. A település lakosai általában „nemzetiségi alapon” választanak, tehát a magyar közösség tagjai a „magyar” jelöltre, a román közösség tagjai a „román” jelöltre adják le voksukat, akkor is, ha azok esetleg nem nemzetiségi (pl. RMDSZ) színekben indulnak. A roma közösség voksai billenthetik el a mérleg nyelvét valamelyik jelölt felé. Ezért a választási kampány mindig a romák között a leger sebb, a jelöltek arra figyelnek a legjobban, hogy a cigány közösséget meggy zzék arról, hogy a szavazatukat rájuk adják le. Ezt általában különböz ígéretekkel kísérlik meg. (ld. err l: Bakó 2005) Egy helybéli férfi a következ t mondta err l: „Én leuntatom (itt: lebeszélem) a romokat, hogy ’ne szavazzatok!’, mert a felveszik a sok pénzt, s a romoknak annyi. Úgyis leesik a bonotok (azaz szavazat), minek? Avval menyünk, amelyikkel jó. Most mit csináljunk? Magyar jött?

Magyarral menyünk. Most mit csináljunk? Én nem es gazdagodtam meg, s nem es szegényedtem meg velik.” (id s, cigány férfi) A románok kisebb lélekszámban élnek a faluban, mint a magyarok, és f leg az id sebb és a közép generációhoz tartozók nehezen beszélnek románul, az identitásuk alapja az ortodox felekezethez való tartozásuk. Azaz, kulturális köt désük az ortodox felekezetben való keresztséghez köt dik. (Ld. err l: Bakó 2002) Erre utal az alábbi interjú idézete is: „Aztán nagyon össze vagyunk vegyülve így házasságokkal is, a rokonság már, és a fiatalok, a régi fiatalok zöme nem vándoroltak el, hogy más falukból vagy városokból n süljenek, s akkor már annyira össze van vegyülve a rokonság, hogy mondhassuk, hogy minden harmadik, minden negyedik rokon. Románokkal is vegyülünk. Itt a törvény úgy tartsa, hogy ha fiúgyerek, az apa után, hogy ha lánygyerek, az anya után a vallással. Általában eztet megtartsák, ha nagyon ellenkezik egy öregszül vagy az saját szüleje, akkor igenis azt akarja, amit a szül akar, az öreg meg az édesszüleje. Hogyha a n unitárius és a fiú ortodox, mind a két templomban megesküsznek, ha fordítva van, akkor is mind a két templomban megesküsznek.

Volt olyan is, hogy a fiú nem tudott románul. Azel tt a tiszteletes úr behívta és megtanította valamennyire az esküt, hogy hát mit mondjon. Ilyen is történt, de általába’ mind a két templomba megesküsznek.” (Id s, magyar n ) Több vegyes házasság is van a két közösség tagjai között, a magyarok és a románok a fizikai térben sem válnak el egymástól. Így nem jellemz ek „magyar részek” vagy „román részek” a faluban, még a templomok szomszédságában sem teljes az etnikai egység.

Ezzel szemben a falubeli nem cigány és cigány közösségek határozottan elkülönülnek egymástól a településen. Ezt a fizikai és mentális határt egyaránt meghúzzák a magyar, a román és a cigány közösségek tagjai is. A falu két végén tömbben laknak a roma családok. A cigány porták építészeti stílusa hasonló a falubeli magyar és román házakhoz. Ennek az az egyik oka, hogy a falu vége felé lev házakat a cigányok a magyaroktól vették meg. Azok a kelderas családok, akik újonnan építettek házakat, meg rizték a falubeli egységes stílust, pusztán a házak épít anyaga utal arra, hogy nem magyar vagy román családok számára épült a ház. A cigány családok, kis kivétellel, csak saját maguk által vetett téglából építkeznek.

Annak a két családnak a portája, akik a helyi viszonyokhoz képest gazdagoknak mondhatóak,

Segélyosztás egy kelderas közösségben

83

több szintesek, és er dítményszer en elölr l zártak4. A legszegényebb cigány családok kicsi, színesre festett vagy vakolatlan, alacsony házakban élnek. Ezek a porták a település szélén lev mellékutcában és a falu feletti domboldalon vannak, így nem határozzák meg a faluképet.

A kelderas közösség a magyar és a román helybéliekkel – a munkaviszonyon kívül –, kevés kapcsolatot tart fent. A viszonyuk szabályozott, és csak meghatározott id ben és térben léphetik át a romák ezeket a határokat. Ennek egyik példája a temetési szertartás, melyre az ismer s vagy szomszéd magyar illetve román családok tagjait is elvárják5. Keresztelésekre és esküv kre ritkán hívják6 a magyar vagy román szomszédjaikat, ellenben gyakran fogadják ket fel a módosabb roma családok az ünnepi lakomák elkészítésére. A magyar vagy román szakácsn felfogadása nagy tisztesség a roma rokonságnak, hiszen ezt csak módosabb család engedheti meg magának.

Említésre érdemes még a katonaköteles fiatalok „falukerülése”7, mely az egyetlen olyan átmeneti szertartás volt a romák életében, mely nem zárt, bels körben játszódott le. Ez a szokás eredetileg a magyar közösség ünnepeinek sorába tartozott, a katonaköteles férfiak viseletbe öltözve, lovon megkerülték a falujuk határát. Az 1970-es évekt l kezdve az ünnep napján el ször a román, majd a roma fiatalok is magyar viseletben vonultak fel, de a magyarokkal és a magyar viseletet felvev románokkal ellentétben, nem ültek, nem ülhettek lóra. „Mondjuk a katonabúcsúztató az nem annyira, mert k (azaz a cigányok) azért lóra nem ülnek, például a románok igen. A magyar legényekkel a románok is, magyar népviseletben biza felülnek. A cigányok nem. Vannak lovaik, igaz azok olyan cigány lovak, de ezt a szokást nem vették át, lehet, hogy nincs is hozzá bátorságuk. Ez azért olyan büszke búcsúztatás! A cigányok azt azért nem merik! Hogy is mernék? Hogy azt milyen néven venné más!” (id s, magyar n ) A falukerülésben élesen prezentálódott a falu társadalmának hierarchiája. Bár a viseletet mindenki felvehette (azaz a románok és a cigányok is), a magyar ünnepen mindenki részt vehetett (azaz a románok és cigányok is), ám lóra mégiscsak a többségi társadalomhoz tartozó magyarok és románok ülhettek. A falukerülésnek kiemelt szerepe volt a cigány férfitársadalomban. Mivel a katonaság ideje lett az els olyan szakasz életükben, amikor a közösségükb l kiszakadva huzamosabb id t töltöttek el a gádzsók8 között, a magyar-román katonabúcsúztató ünnepen való részvétellel egyértelm vé tették – az id szakos – kiszakadásukat a saját közösségükb l. Ezt hangsúlyozták a másik etnikum viseletének hordásával, mulatozási szokásainak átvételével.

A falu normarendszere szabályozza és behatárolja a cigány és a nem cigány közösség tagjai 4

Néhány magyar módos család is építetett kétszintes házat, nagy, kétszárnyas kapuval, mindemellett ez ritkább közösségükben. A magyarok általában szüleikt l örökölt portákon laknak, melyeknek legfeljebb bels udvarát és tereit alakítják át, de utcai frontját meg rzik eredetiben.

5 Ez fordított esetben is így van, azaz a romák is elmennek az ismer s vagy szomszéd nem roma ember virrasztására, temetésére. A halottat, roma szokás szerint, saját anyanyelvükön búcsúztatják el: „Olyan is volt, pl. most a tavasz folyamán, hogy az egyik néni meghalt, aki ott lakott a cigány utcába, és a cigányok elmentek énekelni, de csak cigányul énekeltek a virrasztás alkalmával. Két éjszakát virrasztottak, ez mindig így van (...). Aki érzi magába, hogy el kell menjen a temetésre, az megy. Nálunk rengetegen vannak a temetésen, ezért vannak, nagy tömeg kíséri ki a temet be a halottakat.” (középkorú magyar n ) 6 Amennyiben hívják, az szoros kapcsolatra utal, ami ritka a településen roma és nem roma etnikumú egyének között. Gyakoribb, hogy a meghívás mögött valamiféle lekötelezettség lerovása áll, általában a magyar fél ennek ellenére nem megy el az esküv re.

7 A katonaköteles legények a behívó kézhezvétele után viseletbe öltözve, lovon körbejárják a falut. Ez a rítus ma már, mivel Romániában nincs sorkatonai kötelezettség, nem létezik.

8 A romák a faluban él nem cigányokra id nként a gádzsó kifejezést használták, gyakran ez a kifejezéssel negatív értelemben jelent meg. (ld. ue. Romano Rácz 2008:26) Amennyiben a gádzsó és a roma kifejezés párhuzamba kerül egymással, egyértelm vé válik a sarkosítás: a rom(a) pozitív, a gádzsó pedig negatív értelemben jelenik meg.

84

Bakó Boglárka

közötti kapcsolatteremtést. A szabályokat megsért kapcsolatot, mint barátság, szerelem, házasság vagy komaság, komoly retorzióval sújtja. Ezeknek minden esetben ára van, pletyka indul el, kibeszélése a történteknek, ezáltal szégyen sújtja a magyar/román fél családját, rokonságát és haragot, adott esetben verekedést szíthat a családtagok között. A cigány fél családjának megszakadhatnak a gazdasági kapcsolatai a magyar családokkal, elvehetik t lük a segélyt, illetve megvonhatják az árueladási jogaikat.9 Terepmunkám alatt egy vegyes házasság történt a faluban, ezt az egyik interjúalanyom a következ képpen magyarázta: „Igen, annak is elege van (azaz a fiúnak), egyszer meg van vetve, lenézik, aztán ki van tagadva, tehát a szüleje kitagadta. A gyereknek, mikor legnagyobb szüksége van a szül kre, akkor tagadnak ki! S a másiknak (azaz a szül knek) is szégyen, szívfájdalom is anyának, apának, hogy ekkorára fölneveli, s akkor otthagyja ket vénkorába, tényleg szégyelli az ember. S ki tudja, milyen szokást hoz? (A gyerekük magyarnak vagy cigánynak számít?) Hát ez attól függ, hogy milyen er s lesz az apa, mert az apa, hogyha magyar, és azt mondja, hogy a fia – ha lesz – akkor unitárius lesz, akkor megkereszteli. Hát akkor úgy is, úgy lehet ilyen cigánygyerek lesz, olyan purdéka, jobban mondva, mert anyja oda neveli, ahova… Így van-e? Azok nem is innen valók, onnan Hargitáról, ezek nem falubeli cigányok. (Így is baj?) Baj, pedig a mai világban úgy össze vagyunk, faluból is van, nem is egy fiú, hogy cigányt vett el. De hát látszik az anyjáról is, hogy kékszájú, volt a lakodalomba.

(Mit jelent az, hogy „kékszájú”?) Hát a cigányoknak olyan kék a szájuk, olyan lilás.” (középkorú magyar n ) A cigány és nem cigány közösségek közötti elfogadott kapcsolatok mindig hivatalos síkon mozognak. Egymás magánszférájába nem, vagy csak nagyon indokolt esetben lépnek be. Az elfogadott viszony a gazdasági, azaz a munkával és a létfenntartás különböz módozataival függ össze.

1.2. Gazdasági viszony – munkalehet ségek A magyarok és a románok egalitárius viszonyban élnek a falu társadalmában. k a domináns társadalom, azaz a cigány társadalommal szemben a nem cigányok. Valójában a településen hierarchiáról ebben a viszonyban lehet csupán beszélni; a cigányok és a nem cigányok patrónus és kliens viszonyban vannak egymással.

A roma társadalom több szálon függ a nem cigány közösségekt l, de a domináns társadalom leger sebben a romák megélhetési lehet ségeit határozza meg. A nem cigány világ biztosítja számukra a munkalehet séget (bérmunka, kéményseprés), k azok, akik a munka-engedélyt kiadhatják (vásározás, sepr kötés) és akik kisegíthetik ket a nehéz anyagi helyzetükb l (kölcsön).

A roma családoknak a legfontosabb bevételei – a segély mellett – a mez gazdasági bérmunkából, a téglavetésb l, a kéményseprésb l, a sepr kötésb l és a vásározásból származnak. (Lásd err l b vebben Bakó 2006).

A faluban kétféle mez gazdasági bérmunka létezik. Az egyik, amikor a magyar és a román gazdák a kapálást, a kaszálást, a szénaforgatást vagy a takarmánygy jtést cigányokkal végeztetik. Ennek napi bére kétszeri étkezés és egy minimális összeg.10 A másik fajta mez gazdasági munka, amikor cigány családok, felébe vagy harmadába földet bérelnek a gazdáktól, s a terményt is ennek mértékében osztják el egymás között. Ebben az esetben nincs pénzforgalom a két család között, a munkájuk illetve földjük bérét terményben kapják meg.

Téglát tavasztól kezdve vetnek a rom-cigány családok. A tégla kivetése, bálába rakása, szárítása és kiégetése kéthónapos munka. A munkát a rokonaik segítségével végzik; az 9

Ez csak abban az esetben, ha a normatör magyar/román fél rokonságában bürokratikusan magas pozícióban lev emberek vannak, azaz olyanok, akiknek hatalmukban áll ezeknek a megtétele.

10 2005-ban ez egy kétkilós kenyér ára volt.

Segélyosztás egy kelderas közösségben

85

agyagot a férfiak gyúrják be, az asszonyok vetik ki, s a kiszárított téglát a család rakja bálába, majd kiégetés után együtt bontják le azt. A téglabála ára egy családot illet, azt, aki a munkát elkezdte. A tégláért kapott pénz nagy összeg egyben, ezért gyakran akkor vetnek téglát, ha valami ok folytán nagy pénzösszegre van szüksége a családnak, így például esküv nél vagy keresztel nél, fiatal pár házának az építésénél vagy felgyülemlett adósság miatt. A bála elkésztése, kiégetése és lebontása tehát kölcsönös segítségnyújtáson alapul.

A kéményseprés olyan speciális foglalkozás a falubeli kelderasok között, melyet két család s annak rokonai végeznek. k a környéken a hivatalos kéménysepr k. A munkájuk megbecsült, a szomszéd településeken is ket hívják, ha a kémény tisztítására van szükség. Ennek ellenére a kéményseprés id szakos, az esetek zömében feketemunka. Munkájukért a legtöbb esetben pénzt kapnak, de el fordult már az is, hogy a bérüket terményben fizették ki a megrendel k.

A faluban kétféle sepr köt munka létezik. Az egyik a vessz sepr készítés, ezt általában a legszegényebb romacsaládok végzik. Sepr ikkel k maguk házalnak, s az árujukat nagyon olcsón árusítják. Ezzel szemben a ciroksepr készítés már speciálisabb tudást igényl munka, mivel egy sepr készít gép szükséges hozzá. Csak egy család foglalkozik ezzel a településen, az árujukat a család egyik középkorú n i tagja a piacon feketén árusítja. A ciroksepr nek meghatározott ára van, általában ugyanannyit kér érte egy román vagy magyar sepr köt is.

Mindezek ellenére, mivel a roma család sepr it illegálisan árusítja, el fordult az is, hogy olcsóbban adta el áruját, csakhogy minél hamarabb megszabaduljon t le.

A vásározás a falubeli roma közösség hagyományos munkája. A 80-as években maguk készítette falvéd kkel és üveg-ikon képekkel kereskedtek, els sorban Moldvában és Havasalföldön. A falvéd k és a képek készítéséhez k maguk faragták és vágták ki a sablonokat. A képek egy része vallási témát dolgozott fel, másik részük erdei csendéleteket ábrázolt. 1989 után már nem volt igény erre az árucikkre11, ezért a roma családok el ször használtruha kereskedelemre álltak rá a mikro-régióban. Kés bb romániai termékek árusításával foglalkoztak a magyarországi ún. MDF- piacokon, majd Romániában vásárolt kínai termékeket árultak vándorárusként magyarországi határ menti falvakban.

A kelderas közösségben a vásározó cigány családok élnek a legjobb anyagi körülmények között. Id szakonként nagy pénz forog a kezük között, de el fordulhat az is, hogy egy-egy rosszul sikerült vásározó körút után a teljes t kéjüket elvesztik. Ennek az az oka, hogy minden esetben visszaforgatják az árukba a meglév pénzüket, a nyereséget pedig rövid id n belül felélik.

A változatos munkáik elviekben többféle pénzforrást biztosíthatnak. Gyakran egy összegben több hónapos bérhez is hozzájuthatnak (vásározás, téglavetés), de ezt minden esetben, egy összegben fel is használják. Néha id szakosan nap, mint nap végezhetik a munkájukat (kéményseprés, bérmunka, sepr kötés), ám ez vagy csekély pénzt hoz a konyhára, vagy egyáltalán nem pénzben számolják ennek bérét. Ügyességük függvényében a közösségi presztízsüket12 is emelheti a kapott összeg (vásározás), viszont ez feketemunka, ami magában hordozza a teljes bukás lehet ségét is.

Mindemellett ezeknek a foglalkozásoknak a közös jellemz je, hogy id szakos, ezért nehéz rá családi megélhetést alapozni. Ezzel szemben a segély – bár összege arányában jóval az id szakos munkák bérezése alatt marad –, állandó, s a hozzájutás „eszközei” adottak: (az állami) munkanélküliség és a család gazdasági forrásainak a létminimum alattisága. A roma családok, a változatos megélhetési lehet ségeik ellenére, zömében szegény körülmények között élnek. Egyegy portán 3-4 generáció lakik együtt, lakásaik zsúfoltak, szegényesek és infrastrukturálisan elmaradottak. Földjük nincs, s bár állatokat tartanak (baromfit, disznót, tehenet, lovat), ezek téli 11 Ennek az volt az oka, hogy a 1989 után fellendült a törökországi kereskedelem. Olcsó utakat szerveztek Isztambulba, ahonnan m -perzsa falvéd ket és sz nyegeket hoztak az ezzel foglalkozó keresked k. Ezek sokkal mutatósabb, díszesebb áruk voltak, s bár drágábban adták el ket, mégis kiszorította a piacról a házilag készült falvéd ket.

12 A kelderas közösség nagy presztízs családjai mindannyian keresked családok. Két nagy keresked család van a közösségben, egyik család legid sebb tagja a helyi pünkösdista közösség vezet je is egyben.

86

Bakó Boglárka

takarmányozása komoly probléma.13 Nyáron a mez gazdasági munkák idején még a többgyerekes családok is jobb körülmények között élnek, hiszen a terménnyel és a minimális pénzösszeggel fenn tudják tartani a családot. A pénz hiánya mind a két – a nyári és a téli – id szakot is jellemzi, mivel a romák készpénzt ritkán és kis összegben kapnak kézhez. Télen viszont gyakran kerülnek elkeserít anyagi helyzetbe. Ezeket az id szakokat a magyar és román gazdáktól felvett kölcsönökb l vészelik át.

1.3. Gazdasági viszony – a kölcsön A falubeli történetek sora szól a cigányok „lusta”, „hitvány” munkavégzésér l és a „hajcsár” magyar gazdák „fukar” fizetségér l. Az alábbi interjú-idézetek ezeket a kölcsönös sztereotípiákat mutatják: „Legrosszabb népek (a magyarok), azt akarják, hogy az ember menjen, kolduljon nálik a kapun. Meg es mondták: ’Jöjjetek, ti, cigányok, hogy dolgozzatok egy kupa lisztért egész nap.’

Nem lehetséges az, az embert l megkövetelni, hogy dolgozzál egy kupa lisztért egész nap.

Nagyon sajnos.” (Középkorú, cigány férfi) „Nekem jobban esik, ha ott vagyok velük, mert nem dolgoznak. Azt mondom, ’ha Bécsbe viszed is, cigány marad’. Mert, ha napszámot fizetsz nekük, s úgy fogadod ket, az akkor lehet egy fél méter (azaz föld) is, s akkor eltöltik az egész napot rajta, ha nem hajtod, ha nem vagy mellettük. Állingálnak, cigarettáznak, mondnak, s akkor állandóan én (kell dolgozzak).

Inkább hátul vagyok, nem el l, s akkor taszítom ket valójába ’Ne’, húzd ki azt a burjánt!’ vagy ’Ne’, hajolj le!’ vagy ’Többet ne pipáljatok!’”. (középkorú, magyar n ) Mindezek ellenére a roma közösség és a gazdatársadalom a mindennapi megélhetésük megteremtése során számtalan esetben kerülnek kapcsolatba, a megélhetési rendszerük kiegészíti egymást. Így a magyar gazdák nem tudják a földjeiket megm velni a cigányok munkaereje nélkül, míg a roma családok nehéz gazdasági helyzetbe kerülhetnek a falubeli munkalehet ségek nélkül. Ám ez az egymásra utaltság nem változtat a fennálló hierarchikus helyzeten: a „gazda” adja a munkát, a „cigány” pedig elvégzi: „Hajdanában is volt, most is visszatért, hogy azokat a családokat, akik dolgoztak részbe, az a gazda segítette élelemmel, ruhával, ha megszorult, az a cigány család odaszaladt valamiért, vagy beteg volt a gyereke, vagy szüksége van a szekérre. Vagy éppenséggel bejár a gazdához fejni. Ott van az, hogy csak azokat, akik éppen tisztábbak, és a felügyelet mellett, hogy a tehénnek a t gyéhez, hogy nem szabad hozzányúlni. És persze sem megy akármilyen gazdához, is ad arra, hogy kinek dolgozik. Akik gazdálkodnak (azaz a gazdák), már a legnagyobb része nyugdíjas, és erejük az nagyon nincs.” (Id s, magyar n ) A falu bérmunka-rendszerében a cigány és a nem cigány családok nagy része részt vesz.

Mindig a magyar gazdák választják ki a számukra „megbízható”, „jó munkás” cigányokat.

Választásukat több dolog is befolyásolja. Fontos szempont a hagyomány, csak olyan cigány családokkal dolgoztatnak, akik már korábban is a magyarok/románok „szolgálatában álltak”.

Figyelmet fordítanak arra is, hogy milyen a híre a nekik dolgozó cigányoknak, azaz keringenek-e történetek esetleges elégedetlenségr l, összezördülésr l a fizetés vagy a munka miatt. Alkalmanként kipróbálnak új munkaer t is, ha a munka mennyisége megkívánja.

Amennyiben a gazda az új munkaer vel meg van elégedve, a továbbiakban gyakran dolgoztat a kiválasztott családdal, esetenként más gazdáknak is ajánlják ket. Mindez a cigány családokat arra készteti, hogy minden tekintetben alkalmazkodjanak a gazdacsaládok igényeihez. F leg azért, mert a munkakapcsolat „véglegesítése” után életbe léphet a bérmunkarendszerrel együtt járó kölcsönrendszer is. Ennek szabályai szerint a roma családok nagy megszorultságuk idején jó eséllyel kopoghatnak a „gazdájuk” ajtaján segítségért.

A pénzkölcsönzés többlépcs s, bonyolult kapcsolatrendszer a családok között. Amíg a cigány 13

Ezért gyakran már tél elején levágják vagy eladják állataikat.

Segélyosztás egy kelderas közösségben

87

család a kölcsönt vissza nem fizeti, minden esetben köteles a munkájával ingyen segíteni a magyar/román gazdán. Ez a segítség pusztán a ház körüli teend kre korlátozódhat (állatok körüli munka, esetleg szénalerakodás az udvaron). Fontos viszont, hogy a roma családok a bérmunkát nagyon ritkán használják a pénztartozásuk törlesztésére. A gazdák több esetben is felajánlották, hogy tartozásukat ledolgozhatják bérmunka fejében, de ezt a cigányok a legtöbb esetben határozottan visszautasították. Az elutasításnak egyszer az oka: a családok az egész napi meger ltet földmunka után konkrét keresetet szeretnének kapni. A magyar közösség tagjai ez el tt gyakran értetlenül állnak: „(Pénzt kérni jönnek?) Jönnek, de én azt nem, most is tartozik kett egyik 100 ezer lejjel, a másik 50-nel, s ha találkozunk ’csókolom, nagysága, megadom a jöv hónapban’, de a jöv hónap eltelt, de soha nem adta meg. Az többet nem jön ide hozzám, nem jön többet kérni! Én nem adnék, ha nem adja meg, akkor miért? Olyan tökéletlenek, hogy nagydarab férfi, tehát tudna dolgozni, de olyan jóakarat vagy lelkiismeret hogy ’állj meg, tényleg, ez a n engem boldogított, adott 100 ezer lejt, bár megkérdezem, hogy jöhetek-e kapálni vagy nem’…

Vannak közöttük is nagyon rendetlenek.” (Középkorú magyar n ) Ha roma családok bármi oknál fogva nem tudják megadni huzamosabb ideig a tartozásukat, akkor egyszer en megszakítják kapcsolatukat a magyar családdal. Ez azt a veszélyt rejti magában, hogy a faluban nem találnak több kölcsönképes magyar családot, s ezen bevételi forrás nélkül, rövid id n belül elkeserít anyagi helyzetbe kerülnek. Érthet , hogy ehhez az eszközhöz csak nagyon kevés cigány család nyúl. A kölcsönt mindig részletekben törlesztik, még akkor sem adják meg egyben, ha nagyobb pénzösszeghez jutnak. A részletezés permanensen tartja fent a patrónuskliens viszonyt. Egy interjú részlete a következ képpen vázolja fel ezt: „Gyakran maradunk adóságban, s ha segítem (ti. a magyar gazdát), akkor két-három nap menni kell. Segítenem kell, amíg meg nem adtam a pénzt. Ha megadtam, akkor többet segítenem nem kell. Ha vár utánunk, akkor igen. (Az mit jelent?) Azt jelenti, hogy egy hónapot, kett t addig vár. Itt van ez a Sz. J., adott nekem kölcsön pénzt, hogy megvettem a juhot innen a szomszédból, s most, hogy a juhot megvettem, megyek hozzá segíteni, mert, ha nem, s megyek hozzá, hogy ’János bácsi, 100 ezer lejt kérek’, nem ad sohasem. (Mit segítesz?) Kicsit a szénába, vagy az udvaron, s az állatoknál… (S ilyenkor nem fizet a gazda?) Hát, ha ad a gyermekeknek 5 ezer lejt, s aztán viszonlátás, s muszáj segíteni, mert, ha nem ’János bácsi, adjon 100 ezer lejt!’ ’Nincsen, Pista’, s teszen ki a kapun. (Volt, hogy nem adott?) Nekem ad egyszer, ha segítem, akkor ad. S, ha én sem megyek, akkor többet nem ad. S 11-én, 12-én nem viszem a pénzt, többet nem ad. S, ha nem, jön be a kapun, ’Pista, kaptad-e a pénzt? Mért nem adod vissza?’ ’János bácsi, nincs.’ ’Ha nincs, többet nem kapsz.’ S hogy ne kapjak, isten rözzön! (Hány ilyen magyar van?) Ez az egy az én részemr l, de másnak van ilyen más jó magyar embere. tudja, hogy dolgozok, és visszaadom.” (Fiatal roma férfi) A kelderas közösség a románoktól els sorban bürokratikus viszonyban függ. A faluban a bürokratikus vezetés egy román párt színeiben induló jelölt és köre kezében van, ez pedig azt jelenti a romák számára, hogy a vásározási, házasodási engedélyük intézése illetve a szociális segély folyósítása ett l az érdekcsoporttól függ. Tehát a kereskedéssel foglalkozó kelderas családok, amennyiben a mikrorégióban árusítanak, a helybéli vezetést l szerzik meg az engedélyüket. Az elbírálás nagyban függ attól, hogy az adott család mennyire tartozik a szabálykövet , „rendes cigány” családok közé.

A kelderasoknak akkor is a faluvezet szervekhez kell fordulniuk engedélyért, amikor gyermekeik házasságához való hivatalos engedélyt kérnek. A kelderas cigánylányok gyakran 14-16 évesen kötnek házasságot, s amennyiben a cigány szertartás14 el tt polgári esküv t15 14 A cigány szertartás szerint a lánykérés kés estéjén a fiatalember családjával vagy közeli férfi rokonaival elmegy a lányos házhoz. Az udvaron megállva énekelnek, s ha a szül k bebocsátják ket, akkor a magukkal hozott italokkal megvendégelik egymást. Ezután következik a lakodalom megszervezése. Ám, ha a szül k nem engedik be a kér t, aki a fiatal lánynak a „kedveltje”, akkor ezzel kinyilvánítják ellenérzésüket a házassággal

88

Bakó Boglárka

akarnának kötni, szükségük van a hivatal írásbeli belegyez nyilatkozatára. A román törvények szerint a fiatalok 16 éves kortól, szül i engedéllyel, házasodhatnak. Ám 16 éves kor alatt erre hivatalosan nincs lehet ség. Mindez ellenére, a polgármester kiadja a cigány pároknak az engedélyt abban az esetben, ha úgy ítéli meg, hogy a családjuk „megérdemli” azt.

Végül pedig a helyi szervek ügyintézésén múlik a szociális segélyek elbírálása, így k állapítatják meg azt is, ki jogosult arra és ki nem. A megítéléshez ugyancsak szükség van a helyi szervek „jóindulatára”, támogatására. Természetesen a falubeli roma családok nagy része jogosult a segélyre, hiszen nincs hivatalos, állami munkájuk, és a megélhetési viszonyaik létminimum alattiak. Ellenben azokról a családokról, amelyekkel a helyi társadalomnak konfliktusaik akadnak, olyan környezettanulmány készülhet, amelyben azt jelenhet meg, hogy a család körülményei nem indokolják a segély folyósítását.16 Egyértelm a hierarchia a cigány és a nem cigány közösségek között: a romák a mindennapi munka szintjén a magyar gazdasági hatalmi rendszert l, míg a pénzkereset szintjén a román érdekcsoport által vezetett bürokratikus hatalomtól függnek. Mindezt alátámasztja az a patrónus-kliens viszony, mely az alapját adja ennek a függési-rendszernek. A hierarchia megdönthetetlen és megváltoztathatatlan a falu társadalmában, a roma és a nem roma közösségek egyaránt fenntartják azt.17 A domináns társadalom kezében van a romák mindennapi létfenntartása, s ebben a gazdasági rendszerben csak azok a családok maradnak bent, akik feltétel nélkül elfogadják ennek szabályait. A romák alkalmazkodnak hozzá, a m ködését nem vonják kétségbe, a fennálló hatalmi konstrukciót elfogadják.

Ez a rend egy napon borul csupán fel: a segélyosztás napján.

2. A falu térszerkezete 2.1. A falu „központi terei” A falu cigány és nem cigány lakosai a tereket különböz módon használják. A domináns közösség szociofugális térként használja a tereit. A szociofugális, azaz szabályos alakú falvakban mesterségesen kialakított bels tér van, mely kevésbé alkalmas a társadalmi kommunikációra. Az ilyen típusú településeken a nyilvános viselkedés szabályozott, a társadalmi kommunikáció pedig kevésbé hatékony. (Niedermüller 1985:77) szemben. Ebben az esetben a fiatalok vagy a szökést választják vagy lemondanak egymásról, de ez utóbbi ritkán fordul el . A fiatal lány ezután egyik este nem megy haza. A fiúnál alszik vagy valamelyik rokonuknál húzzák meg magukat. Azaz „megszöknek”, kinyilvánítva közösségük el tt szándékukat. Miután a lány szüleinek indulatai csillapulnak, „üzennek” valamelyik rokonukkal, s a fiatal pár felkeresi a lány szüleit. Szöktetés után el fordul, hogy nem rendeznek lakodalmat, hanem csupán az após ül le vejével italozni s „megbeszélni” a dolgokat. „Szöktetésnek” nevezik azt az esetet is, ha a fiatalok a szül k beleegyezése nélkül, a párválasztás bejelentése el tt elhálják a nászt, s ezt a szül knek másoktól kellett megtudniuk. Ebben az esetben felel sségre vonják a fiatal párt, s nyilatkozatra kényszerítik ket. A lány becsülete ilyenkor csak úgy menthet meg, ha a fiú feleségül veszi. Ám ez nagy szégyen a fiú családjára nézve, ezért gyakran a fiú édesanyja az, aki megpróbálja megakadályozni, hogy megesett menny kerüljön be a családjába.

15 Hozzá kell tennem, hogy csak indokolt esetben kötik meg a cigány szertartások el tt a polgári esküv t. Általában csak az els gyermek megszületése után mennek el a Polgármesteri Hivatalba. Akkor is azért, mert a kórházban a szülészn k – a romnjik szerint – megvet en kezelik azokat a n ket, akiknek nincs „papírja” a házasság megkötésér l. (Ld. ehhez Okely 1998, Rao 1996, Dick Zatta 2002, Bakó 2005) 16 Terepmunkám alatt egy ilyen esetr l tudtam, ahol a család egyik férfi tagja több esetben italozással és randalírozással botrányt kavart, s bár rendkívül szegény, sokgyerekes családról volt szó, a következ felmérésnél nem tartották indokoltnak a segély folyósítását a helyi szervek.

17 A romáknak is érdeke ennek a rendszernek a fenntartása, hiszen csak így tudják a mindennapi megélhetésüket biztosítani. Mivel ez többé-kevésbé biztos alapot ad létfenntartásukra, megváltoztatni nem akarják (megdönteni pedig nem tudják). Így magukévá téve k is fenntartják azt. Ld. ennek a gondolatnak a kifejtését a n i és férfivilágok kapcsolatán keresztül: (Bourdieau 2000).

Segélyosztás egy kelderas közösségben

89

A cigány közösség térhasználatának szempontjából a falu tere szociopetális. A szociopetális, azaz szabálytalan alakú települések minden tere alkalmas arra, hogy az egyén „megmutassa” magát a közösségnek vagy a közösség kisebb csoportjának. Ezeken a településeken nincs kizárólagos érvény központi tér, hanem minden településrészlet, minden zug lehet különös jelent ség . Így a társadalmi viselkedés kevésbé szabályozottá, alkalomszer bbé és spontánabbá válhat. (Niedermüller 1985:78) A falu terei tehát cigány terekre és magyar/román részekre oszthatóak. Ezeken a tereken különböz viselkedési szabályok vannak érvényben. A domináns társadalom tereit a falubeli kelderasok is használják, s ilyenkor alkalmazkodnak az ott elvárt viselkedési szabályokhoz. A romák tereire viszont a magyar és román közösség tagjai ritkán, csak szükséges esetben mennek be. Annak szabályait nem ismerik mélyrehatóan, és minden jellegzetességét elutasítják. A cigány terek térhasználati szabályai ez által etnicizálódnak: a domináns társadalom az ott tapasztalt normákat „cigány viselkedésnek” nevezi. Erre utal az alábbi interjú idézete is: „Hát én nem tudom, hogy Isten ne verjen meg, de én sem – ki tudja –, hogy szeretem vagy állhatom a cigányokat. Egyszer, hogy olyan, hogy is mondjam, visszataszítóan is viselkednek, vagy ez, hogy bármit nem tudsz rábízni, olyan nem tudnak rendesen viselkedni. Olyan zajosak, olyan parasztul viselkednek egyszer en. Elképzeli, mi van ott?” (Középkorú, magyar n )

A falubeli terek változását meghatározta, hogy a falu központi terét a hetvenes években tudatosan átalakították. A központban álló kúriaépületet – mely szimbolikus magyar tér volt – , egy falurendezési terv értelmében lebontották, helyébe négyemeletes házat (blokk-házat) építettek. Ebbe a házba cigány családokat költöztettek. Ma a romák mellett a helyi rend rök is ott laknak családjukkal.

A kúriaépület körül hajdanában park volt, központjában világháborús emlékm vel. Ma az emlékm vel díszített hajdani park-jelleg csupán abban érezhet , ahogy a helybeliek ezen a téren viselkednek: nagyon ritkán vágnak át a közepén, inkább körbekerülik azt. Az emeletes ház alsó szintjén postát és élelmiszerboltot nyitottak. Annak, hogy ez a tér központivá vált, oka az is, hogy szomszédságában helyezkedik el a Polgármesteri Hivatal, a rend r rs és az

90

Bakó Boglárka

orvosi rendel . Ez a falu hivatalos bürokratikus központja. Mindemellett a falu nem cigány közössége, a blokk-ház ottléte miatt, ma már nem tartja a falu mentális központjának ezt a teret. Központnak csak a Polgármesteri Hivatalt tartják. A magyarok és a románok a blokkházat szégyenkezve emlegetik, hiszen annak ellenére, hogy a falu központjában van, idegen a település építészetét l. Emellett a blokk-házban lakó cigány családok miatt számukra inkább számít cigány térnek, mint magyarnak vagy románnak. Mindez csak magára az épületre vonatkozik, hiszen az épület el tti hajdani park, az emlékm vel már nem tartozik a cigányok térrészéhez, s bár a Polgármesteri Hivataltól kerítés választja el, mégis inkább annak a bürokratikus térnek a része.

Ezt a blokkban lakó cigány családok is tiszteletben tartják, és soha nem használják a házuk el tti hajdani parkot közösségi térként. Saját közösségi terük a blokk-ház mögött van elzárva az utcán járók szeme el l, itt van a házba a bejárat, ide ülnek ki a családok beszélgetni, itt játszanak a gyerekek is. Ez tér rejtve van az arra járók szeme el l, csak az lát be oda, aki megkerüli az épületet.

Az emlékm el tti hajdani park meghatározott id ben mégis cigány térré válik: a segélyosztás napján.

2.2. A falu „marginális terei” A település marginális terei a falu peremén helyezkednek el. Északi részén, a Pázsinton, zömében cigányok élnek. Így a Cri an, Horea, Clopca utcákban, tömbben laknak a roma családok, a Dózsa György út els részében magyar és román családok vegyesen élnek, hátsó részében viszont csak cigányok laknak. Szintén marginális részek a falu nyugati utcái, a Cigányok utcája, az Oldalas utca és a Malom utca küls része. A faluhoz tartozó határ is a marginális területekhez sorolható. Ezeken a részeken nem laknak, a földek magánkézben vagy az önkormányzat tulajdonában vannak. Viszont csak elvétve m velik ezeket a szántókat, s így a helybéli cigányok gyakran felkeresik, ha gombát vagy gyógynövényeket gy jtenek, ha kibérelnek a gazdától egy darab földet a téglavetésükhöz vagy felébe, harmadába.

A kelderas cigányok által lakott terek rendkívül zártak. Nem átmeneti területek, itt nincsenek mindenki számára „nyitott” üzletek, ugyanos az itt elhelyezked bolt és a kocsma kizárólag a cigányok által látogatott. A nem cigányok – a falu íratlan szabályai szerint –, csak kivételes esetben térnek be ezekbe a kocsmákba vagy üzletekbe, tehát a cigányok által lakott részekre csak az ott lakó családok látogatói mennek.

A marginális terek a cigányok terei. A faluban használt elnevezés is erre utal: egyik része a „hátsó cigányság” a másik része a „küls cigányság”.

2.3. A falu „átmeneti terei” A központi és marginális tereket az átmeneti terek kötik össze. Átmeneti terek a F út, a Kossuth utca és a Malom utca központ felé es része. Jellemz , hogy a kiemelt napokon, mint az esküv kön, temetéseken, keresztel kön és a faluünnepeken a résztvev k mindig átvonulnak ezeken a tereken. Ezek a terek egyfajta színpadként m ködnek, hiszen, akik itt haladnak, azok „láthatók” mindenki számára. Az átmeneti terek jellemz je, hogy a kisboltok, a cukrászda és a kocsmák nagy része itt helyezkedik el.

Az átmeneti tereken általában nem laknak cigányok, kivételt ez alól a Templom utca, az Állomás utca és a Malom utca környéke jelent, melyek a központból „kimen ” terekként szolgálnak. Itt élnek roma családok is. A magyarok és a románok zöme az átmeneti tereken lév portákon él. A roma családok nem is kísérelnek meg itt házat venni, hiszen olyan nagy felháborodásba ütközne, hogy – még ha meg is lenne rá a pénzük –, nem érné meg befektetni az itteni ingatlanokba.

Ezeken a tereken nagy a gyalogos forgalom, hiszen a falubeli magyarok és románok itt

Segélyosztás egy kelderas közösségben

91

mennek keresztül, ha az üzletekbe vagy rokonaikhoz sietnek, a cigányoknak pedig minden esetben át kell szelni ezt a területet, ha a „küls cigányságból” a „hátsó cigányságba” akarnak átmenni.

2.4. A terek szabályai: a „cigány viselkedés” és a „rend” „Én ott voltam, magyar emberekkel vótam, egyedül vótam cigán közöttik, s a szó eléfordult ott, s az egyik magyar ember azt mondja, hogy ’igen-igen, Gruja, de a cigánból’, azt mondja, ’magyar ember nem lesz soha!’. ’Hát nem, de a magyar emberb l cigán lehet akármikor! Ez igaz, hogy cigánból magyar nem lehet, de a magyarból cigán lehet akármikor18, mert a magánviselet (azaz a viselkedés) is itt a faluban is olyan… úgy el vadtok, hogy már szinteszinte meg is haladtátok a cigánokat’. Többet nem szólott egy árva szót sem. ( …) A más magyarok, akikkel vótam: ’Na, ez aztán megmondta neked!’ Hát megmondtam, megmondtam, ami van. Hát én beismerem aztot, hogy cigán ember vagyok, nem lehetek magyar ember sohasem, de viszont a magyarból cigán lehet akármikor.” (id s, cigány férfi) A központi, a marginális és az átmeneti tereken különböz ek a viselkedési szabályok. A központi és átmeneti terek a falu színpadjai. Itt vonul a tömeg ünnepkor, és itt megy az egyén hétköznapokon napi teend i után, és ide mennek, szépen felöltözve a falubeliek hivatalos ügyeiket intézni. Ezek azok a terek, ahol a falu lakosai „fegyelmezetten”, „tisztességesen” viselkednek, s a norma szerint nem ad(hat)nak okot arra, hogy „felt n sködésükkel” kivívják a falubeliek rosszallását.

Mivel a faluban kevés helyen van járda, a falubeliek az átmeneti tereken általában az úton mennek. A séta tempója is meghatározott, ha túl lassan andalog, vagy túl gyorsan siet valaki, gyakran szóvá teszik az éppen kapujuk el tt tartózkodó emberek. Az elhaladók általában el re köszönnek azoknak, akik kint ülnek a kapuban, ez csak a nagyon id s vagy bürokratikusan magasan pozícióban lev embereknél változhat meg. A „kapuban ülés” csak kora estékre19 vagy az ünnepnapokra korlátozódik.20 A cigányok az átmeneti tereken sietve mennek, nem vagy csak a legritkább esetben állnak meg beszélgetni egymással. A hosszabb beszélgetésekre csak a cigány utcákban van lehet ségük. Ha egy falubeli romának fontos megbeszélnivalója akad egy gazdával, akkor vagy felkeresi t a portáján vagy, ha az utcán futnak össze, akkor mögötte egy lépéssel haladva próbál meg párbeszédet kezdeményezni. Nagyon ritka az, ha egy roma és egy nem roma egymás mellett megy az utcán. Általában a cigány ember nem zárkózik fel társa mellé, ezt a magyar/román falubelije rosszallná is. Ám, az is ritka eset, hogy erre kísérletet tennének, hiszen a romák tudják, hogy a magyarok és a románok nem állnak meg velük beszélgetni a nyílt téren. S vagy minél hamarabb megpróbálják lezárni a párbeszédet, vagy szaporázva lépteiket arra kényszerítik a társukat, hogy lemaradva feladja az utcán való társalgást. El fordul olyan eset is, hogy felszólítják a cigány beszélget társukat, ne zaklassa ket itt, inkább keresse fel gondjaival a portáján kés bb.

18

Erre példa az a középkorú, magyar férfi, aki összeköltözött romnji kedvesével. Ett l kezdve a megítélése a faluban igen rosszá vált. A helybéliek úgy vélték, hogy már korábban is mutatkoztak jelei ennek a „züllésnek”, hiszen a férfi „ivott és dorbézolt”, s id vel makacsul tartotta magát a hír, hogy a férfi már viselkedésében is „cigánnyá vált”. Azaz, nem visel gondot a ruházatára, nem tud viselkedni az utcán, s még „beszéde” is megváltozott. Mivel a férfi rokonai ebben az évben költöztek el Magyarországra, a történet ezzel kerekké vált: „Hát ez az egy van csak, s nagyon szégyelli a hozzátartozója, annyira szégyelli, hogy a testvére még el is költözött az országból is. Kimentek ezért a szégyenért csak. Nem esküdtek meg, csak összeköltöztek, akkor nem követelhet, ha elhal a férje. Szégyen, nagy szégyen.” (Id s, magyar n ) 19 Általában a tehéncsorda érkezése el tt fél órával ülnek ki az emberek a kapuba.

20 Terepmunkám alatt csupán egy id s, beteges ember volt az, aki a nap nagy részét a kapuban töltötte, ám nála ezt magyarázta kora és munkára való képtelensége.

92

Bakó Boglárka

Mindez következik az átmeneti és központi terek színpad jellegéb l és abból, hogy szigorú viselkedési szabályoknak kell megfelelniük azoknak, akik végighaladnak ezeken a részeken. Ha tehát egy magyar vagy egy román ember hosszabb id re megállna egy cigánnyal valamelyik átmeneti téren beszélgetni, a saját közösségi megbecsülését rontaná és ezt közössége szóvá is tenné.

Minderre példa egy a terepmunkám alatt történt eset. Egyik este házigazdám unokájával, Nicával megbeszéltük, hogy másnap közösen megyünk el meglátogatni a „hátsó cigányságban” él cigány ismer sömet, aki távoli rokonságban állt a Nica családjával is. Másnap délután a megbeszélt id ben Nicával együtt indultunk el Bözsihez. Bözsiék a F úton laktak. Ahhoz, hogy hozzájuk eljussunk, végig kellett gyalogolnunk a falun. A F út a cigánysorra vezetett, és középtájon elértük Bözsiék portáját. Vasárnap délután volt, a F úton lakó magyarok közül sokan a házuk el tti padokon ültek, beszélgettek, a cigánysoron pedig a házak el tti árokpartra telepedtek le az ott lakók, a gyerekek futkostak, játszottak, a feln ttek pihentek, beszélgettek.

Nicával, akivel igen jó viszonyban voltam, végigtrécseltük a körülbelül fél órás utat, miközben napraforgómagot ettünk, s persze jobbra-balra köszöngettünk a kint üldögél falubelieknek.

Sétáim alatt általában a kapuban üldögél magyar falubeliek egy-két szó erejéig mindig megállítottak, ám minket ezen a délután nem szólított meg senki. A cigánysorra érve viszont a kint lév kkel letelepedtünk beszélgetni az egyik ház el tt. Majd átmentünk Bözsiékhez, ahol kellemes kávézós délutánt töltöttünk el, megnéztük a száradó tégláikat, megtárgyaltuk a férjhez menés nehézségeit, majd kés délután hazamentünk. Miután hazaértem, átsétáltam ahhoz a magyar családhoz, ahonnan minden nap tejet vásároltunk. Az id s szomszédasszonnyal, mialatt fejt és sz rte a tejet, minden alkalommal elbeszélgettünk az t foglalkoztató témákról. Aznap este viszont már kérdéssel fogadott: „Beszélték a faluban, hogy ma lent volt a cigányoknál. Ki volt az a cigánylány, akivel ma ment az utcán?” „Nica, a Gruja bácsi unokája.” „Gruja? Az egy rendes család, de tudja meg, hogy mi nem adjuk össze magunkat a cigányokkal, még ha tiszták és rendesek is, akkor sem.”21 A marginális cigány tereknek, szemben a nem marginális terekkel, „bejáratuk” van. Ezek nem átmeneti terek, viszont mindegyik egy átmeneti tér elején vagy végén helyezkedik el. A marginális cigány terekre csak céllal látogatnak el a helybéliek, hiszen ezeken a területeken cigány-bolt és kocsma van, ezekbe pedig nem térnek be a magyar vagy a román falubeliek.

Tehát, aki arra megy, az nagy eséllyel valamelyik cigány családot keresi fel valamilyen munka-ügyben. Ha helyi magyar vagy román tér be ide, akkor az utcában lev cigányok el re köszöntik, de nem szólítják meg. Ha viszont egy idegen lépi át a cigány terek határát, akkor megszólítják a házak el tt üldögél romák, érdekl dnek úti célja fel l. Amennyiben az utcában keres valakit, eligazítják, de, ha csak „kíváncsiskodik”22, akkor el fordulhat, hogy távozásra szólítják fel.

A marginális terek viselkedési szabályai mások, mint a központi és az átmeneti tereken. A cigány részeken az utca a közösségé. A nap szinte minden szakában ülnek emberek a porták el tti padokon, a füves árokparton vagy a kivitt székeken. Délel tt az id s asszonyok és a kisgyerekek vannak kint. Hozzájuk id nként – míg az ebéd f –, rövidebb id re kiülnek fiatal édesanyák is néhány szót váltani. Kora délután megjelennek az iskolából hazatér nagyobb gyerekek, kés bb csatlakoznak a munkából visszatér fiatalok is. Természetesen nem mindig ugyanazok ülnek kint, a csoportok cserél dnek, átalakulnak. Az utcában a kapuk általában nyitva vannak, így bárki bárhova betérhet beszélgetni. Kés délután a középkorúak is megjelennek a közösségi térben hosszabb-rövidebb id re. k vannak kint a legkevesebbet, 21

A terepnaplómba feljegyzett történet Gyakran el fordul, hogy különböz kisegyházak tagjai keresik fel a romák családokat térítési céllal. Ezek közé tartoznak a Jehova Tanúi és a karizmatikus mozgalom követ i. A romák általában nem látják szívesen ezeket az embereket, s el fordul, hogy nem engedik be a területükre.

22

Segélyosztás egy kelderas közösségben

93

mivel általában rájuk hárul a porta körül a legtöbb munka. A szürkület a fiataloké, ám sötétedés után a fiatal, hajadon lányokat szigorúan beparancsolják a kapun belülre, ekkor már tisztességes fiatal lány nem ül kint a ház el tt.23 A központban hasonló viselkedési szabályok vannak érvényben, mint az átmeneti tereken, így a helyiek nem állnak meg hosszan beszélgetni itt sem. A központ egyértelm en a domináns társadalom „központja”. Itt található a Polgármesteri Hivatal, a Posta, a Rend rség, az orvosi rendel , hajdanában itt volt a Kúria épülete, a park és a Faluszéke.24 A központ a cigány közösség mentális térképén magyar tér, annak ellenére, hogy – mint korábban bemutattam –, a szélén álló blokk-házban szinte csak cigányok laknak. Ha a központot emlegetik a romák, nem csupán a bürokratikus épületekre gondolnak, hanem ide tartoznak a boltok, a „bár” (a cukrászda) és a kocsma is. Tehát minden olyan hely, ahol hozzájuthatnak különböz dolgokhoz, élvezeti cikkekhez. A kocsmát és a „bárt” gyakran látogatják a feln ttkorban lév cigányok, ennek ellenére mégsem érzik magukénak. Ezt az is mutatja, hogy a „nagyleány” vagy a „legénykorba” lép fiatalok els fontos engedménye az, amikor szüleik elengedik ket ide. A cigány, fiatal férfiak minden esetben társasággal mennek a központba szórakozni. A fiatal hajadon lányokat csak valamelyik megbízható férfi rokon társaságában, tehát kísér vel engedik el. Egy középkorú n a következ képpen emlékszik erre vissza: „Itt az utcában, akkor nemigen volt hova (menni), nemigen engedtek. Így szombat este vagy télbe, voltak cigánbálok25, akkor így elvittek. Elvittek, jöttek k (a kortárs kísér k), mert a szül k így nemigen hagytak, hogy menjek (egyedül). Mikor akartunk egy fiúval elémenni a központba vagy cukrászdába, nemigen engedtek, azt mondták, ’ess az es !’, ha jó id is volt, azt mondta apám, hogy ’ess az es !’. Nemigen engedte, hogy menjünk a központba, na, nem hagyta.”

A központ potenciális veszélyzónaként jelenik meg a roma közösségben, hiszen – nem lévén cigány tér – nehéz a fiatalok ellen rzése ezen a területen. A cigány tereken a „nagylányokat” mindig „figyelik” a szomszédok, rokonok, hogy ne tegyenek semmi „rosszat”. Mindez arra irányul, hogy a cigánylányok házasságkötésükig meg rizzék szüzességüket, mivel ebben a közösségben a férjhez men korú lányoknak ez adja a legnagyobb „értékét”. Az a lány, akit „elhálnak” férjhez menés el tt, nagy szégyen a családjában, s rokonai körében is. S a „jó férjhez” menési esélye minimálisra csökken. (ld. Bakó 2008) A cigány terek és a központi terek között a cigány beszélget társaim határozottan meghúzták a határt. Két külön világ volt számukra. A központi részeken máshogyan kellett viselkedniük, máshogy mentek az utcán, s máshogyan beszéltek az éppen arra járó magyar vagy román falubeliekkel, mint azt a cigány részeken tették. Egy romnival, akivel korábban több beszélgetést is felvettem, és sokszor meglátogattam a lakásán, egyszer a falu központjában futottam össze. a F út átmeneti terén haladt, én a blokk-ház kisboltjából jöttem ki.

Meglátva, meggyorsítottam lépteimet, hogy üdvözöljem, majd miután köszöntünk egymásnak, néhány mondat erejéig megállítottam. Mindez a Polgármesteri Hivatal szomszédságában történt. Számomra fontos témát próbáltam vele tisztázni, ám cigány beszélget társam, látszólag kínos zavarban, hamar rövidre zárta beszélgetésünket, majd gyorsan elbúcsúzott azzal, hogy inkább délután keressem fel. Viselkedése meglep volt számomra, azért is, mivel a „hátsó cigányokhoz” mentemben többször is összefutottunk már az utcán, s gyakori volt, hogy beszélgetve letelepedtünk az egyik útban lev padra. A 23 Ennek az az oka, hogy a fiatal lányok tisztességére rendkívüli módon vigyáz a n i társadalom. Sötétedés után az ellen rizhetetlen térben bármi megtörténhet, ezért ennek még a lehet ségét is elkerülik.

24 A Faluszéke terén a legendák szerint a közösséget érint problémákat beszéltek meg, az egész falu jelenlétében. Terepmunkám alatt ezen a helyén egy elhanyagolt játszótér volt, ám a tér elnevezése megmaradt.

25 Egy évben egyszer, februárban rendezik meg a „cigány-bált”. Ezt a falubeli kelderas közösség szervezi és finanszírozza.

94

Bakó Boglárka

viselkedése hívta fel figyelmemet arra, hogy a cigány közösség tagjai a nem cigány részeken, más módon viselkednek.

A központ mindezek ellenére fontos szerepet tölt be a kelderas családok életében. Olyan bürokratikus épületek vannak itt, melyek nélkülözhetetlenek a cigányok számára a mindennapi megélhetéshez. A segélyüket a Polgármesteri Hivatalban intézik, és a postán veszik fel. Ott van a rend rség, mint ellen rz hatalom, ahol a vásározási engedélyüket kaphatják meg és az orvosi rendel , ahol ki vannak szolgáltatva a nem cigány egészségügy bürokráciájának.26 A központ számukra „hatalomként” jelenik meg, a nem cigány világ hatalmának eszenciájaként.

Mindemellett itt szembesülnek leger sebben a hierarchikusan alávetett szerepükkel is. Ezt mutatja az alábbi interjú idézet, ahol az id s rom a központ fogalmát, mint az ott lakó nem cigányok gazdasági és bürokratikus hatalmának a látványos megjelenését határozta meg: „Itt (a cigány részeken) nem látszik (azaz különbség a cigányok és nem cigányok között), de azt is mondom, hogy ilyen formán itt nem mutassák ki (azaz a magyarok és románok). Ezt csak akkor mutassák ki, amikor… – mert külön laknak a magyarok és külön a cigányok –, és amikor van valami, a cigány mindig kell menjen a központba, be a faluba és akkor csinálnak különbséget, leszidják vagy valami olyasmi. Voltak olyan problémák, hogy csúfolkodtak is, és vót harag ebbe es. (…) Éppen a központban nem érzem jól magam. Ott laknak a „nagy emberek”, s ott vagy lekacagva. S mondjam az igazat, a valót? Mi a kocsmába (a Polgármesteri Hivatallal szemben lev kocsmába) nem is járunk be27, nem lehet. Van a romoknak (kocsmájuk a F út cigány részén), de mi a magyarokhoz nem megyünk, mert összeállnak a magyarok, s akkor verekedés lesz.” (id s cigány férfi) 3. Térfoglalás 3.1. A segélyosztás napján – az egyenjogúsítás leírása A szociális segélyt, minden hónap elején, a postán osztják. A segélyosztás napja gyakran változik, a faluba érkeztér l a posta közelében él cigány családok értesülnek a leghamarabb.

Közülük kerülnek ki a „hírviv k”. A „hírviv k” általában fiatalabb cigány n k vagy nagyobb gyerekek, k szaladnak el a „küls ” és a „hátsó cigányságba”, s visszatértükkor még beszólnak a pataknál lakó cigány családhoz is. A segély megérkeztének híre azoknak a legfontosabb, akiknek nevük az ABC els bet ivel kezd dik, ugyanis a pénzt csak névsor szerint vehetik fel. A többiek ilyenkor még nyugodtan a portájukon maradnak, legfeljebb egyegy visszaérkez t l kérdezik meg, hogy melyik bet nél tartanak már. Akik viszont a névsor elején vannak, azok kapják a kend jüket, és sebesen mennek a postára.

A faluban szociális segélyt szinte kivétel nélkül a cigány közösség tagjai kapnak. A magyar és román falubeliek ezt a segélytípust csak a legvégs esetben igénylik, de erre a terepmunkám alatt nem volt példa. A szociális segély olyan mértékben köt dik a cigány közösséghez, hogy a nem cigányok „szégyennek” érzik igénylését. Ennek oka az is, hogy a segély folytonosságáért közmunkát kell végezni, mely a falu tereinek, utcáinak, csatornáinak a tisztítását jelenti. Az ilyen fajta „utcai munkának” alacsony presztízse van a faluban él románok és magyarok között.

26 A kelderás közösségben a testhez f z d szemérem-szabályok mások, mint a nem cigányoknál. A fiatal lányok félnek a román származású orvos el tt levetk zni, az id sek sem mennek szívesen a rendelésre emiatt. Általában csak kisgyerekeiket viszik el betegség esetén az orvoshoz, a feln ttek vagy a magyaroktól kapott gyógyszerekkel kezelik magukat, vagy a legvégs esetben kórházba szállítják a beteget. (ld. Trevisan 2002, Dick Zatta 2002, Neményi 1988, 1998, Stewart 1993) 27 Ezzel szemben tény az, hogy a fiatalok gyakran keresik fel ezt a kocsmát, ahol akár együtt is iszogatnak a magyarokkal. Viszont a cigányok id sebb generációja valóban távol tartja magát a központban lev kocsmától.

Segélyosztás egy kelderas közösségben

95

A segélyosztás a postán van, mely a Polgármesteri Hivatal szomszédságában álló blokk-ház földszintjét foglalja el. A postahivatal egy kis szobában üzemel, amelybe négy-öt embernél több nem fér be. A postahivatal el tt a tér, közepén a világháborús emlékm vel, a terepmunkám ideje alatt elhanyagolt volt: az emlékm körül kiégett f , puszta földdarab terült el. A falubeliek említették, hogy korábban ezen a helyen park volt virágokkal és kis fákkal, ám ennek ekkor már nyomát sem találtam.

A segély felvétele általában a n k dolga, férfiak csak ritkán állnak be a sorba, legfeljebb arra jártukban megállnak beszélgetni a téren várakozókkal. A cigány n k a térre érkezve csoportba ver dve álldogálnak a világháborús szobor körül, és várnak, amíg sorra nem kerülnek. Sok asszony magával viszi a gyerekét is, ha kicsi még, vagy ha hirtelen nem tudja kire hagyni, de akkor is együtt mennek, ha a gyerek el akarja kísérni az édesanyját. Általában a segélyre várók tömege gyorsabban növekszik, mint ahogy a postai dolgozók osztják a pénzt, s ezért a téren egy id után már sokadalom van. A posta el tti néhány métert leszámítva nem állnak sorban, hanem csoportba ver dve beszélgetnek a segélyre váró romák, hangosan üdvözölik az arra járó ismer seiket, néha rendszabályozzák a gyerekeiket. A tér hangos a beszélgetést l, a nevetést l, mindenhol kicsik futkosnak, napraforgómagot ropogtatnak, a tömeg állandó mozgásban van, csoportok állnak össze rövid id re, majd alakulnak át néhány méterrel távolabb. Az arra járónak az az érzése, mintha majálison vagy valami más kötetlen, hangos ünnepen lenne. Mindezt a központban lakó falubeli magyarok és románok is látják, és el fordul néha, hogy felháborodottan szóvá is teszik a cigányok hangoskodását. Ám a romák általában nem vesznek tudomást a gádzsókról, mindemellett néhány gesztussal igyekeznek elkerülni a konfliktust, hiszen minden probléma a segélyosztás menetét lassíthatja.

Miután egy-egy cigány család megkapja a segélyt, útja valamelyik kisboltba vezet. A posta környékén, könnyen elérhet távolságban három kisbolt van. A „hátsó cigányság” felé sétálva még két vegyesbolt, egy cukrászda és egy kocsma, s bent a „cigányok között” szintén van két kisbolt. Erre a napra a falubeli üzletek külön feltöltik a pultjaikat áruval. A boltokban folytatódik a tér hangulata: nagy a tömeg, mindenki válogatott, kérdezgetik az árakat, érdekl dnek a termékek iránt. A vásárló tömeg ellenére nagyon ritka a bolti veszekedés vagy a boltossal való összezördülés. Az eladók türelemmel kiszolgálják vev iket, s bár nagy a tumultus, de a vev k is nyugodtan végigállják a sort.

Sok mindent vásárolnak ezen a napon a roma családok. A legfontosabb mindennapi élelmiszerek mellett megveszik az olyan árukat is, amelyekre a hónap többi napján általában kevés pénzük van, vagy egyáltalán nem telik rá. Vesznek kávét, szeszesitalt, „márkásabb” cigarettát – például Carpa ia cigaretta helyett L&M-et –, vagy húsféleséget, mindig vásárolnak a gyerekeknek édességet vagy olyat, amit ott a boltban megkívánnak.

Ezután a maradék pénzb l megadják a legsürget bb adósságaikat a magyar hitelez iknek.

Van olyan cigány család, ahol emiatt a segélyosztás napjának délutánján már szinte semmi nem marad a kapott pénzb l. Ám ez akkor nem is fontos. Hiszen este a rokonok, szomszédok összeülnek, a romnik f znek, a romák iszogatnak, beszélgetnek, jól érzik magukat. A gyerekek kapott a kincseiket osztogatják, cserélgetik, mindenki jókedv , vidám ezen az délutánon.

Lenu aval és a lányokkal mi is megjártuk a boltokat annak a napnak a délutánján. Mindent megvettünk, ami szükséges, élelmiszert, kávét, italt, a gyerekeknek édességet, a lányoknak csillogó nylonharisnyát. Délután „miccset” – f szeres kolbászkákat – sütöttünk az erd szélén, pokrócokon heverve sört iszogattunk. Kés bb a másik mennynél, Michaelanál kávéztunk, s estébe nyúlóan beszélgettünk. Egy dolog mindenki számára egyértelm volt: ünnep ez a nap.

A segélyosztás különlegessé tette a hétköznapot a cigány közösség számára, megváltoztatta annak a napnak menetét és változást okozott a falu tereiben is. Emellett a segélyosztás napja feszültséget keltett az együtt él cigány és nem cigány közösségek között, olyan feszültséget,

96

Bakó Boglárka

mely ott és akkor nem robbant, ám kés bb elemezve ezeket az órákat, nagy ellenérzést váltott ki a falubeli magyarokból és románokból. A segélyosztás napjának története állandó példa volt a többségi társadalomban a cigányok „hangosságára”, „neveletlenségére”, „könnyelm ségére” vagy, ahogy mondják, „cigányságára”.

3.2. A segélyosztás napja – az egyenjogúsítás értelmezése „Ha pénzt kapnak, akkor k nem teszik a szalmazsák alá a pénzt. A magyar ember az még – az id sebbekr l mondom –, biza saját magiktól megvonják, sajnálják az ételt, kicsi szalonnával, tojással, s avval dolgoznak. A cigánynak, mikor pénz van, az tud élni! Az mindent megvásárol egy-két nap, aztán megint kezdik elölr l. Amikor pénz van, az szúrja a zsebit a pénz, s lemegy a boltba és elveri.” (középkorú magyar férfi) „Tudja, hogy van? Hogyha egyszer pénzed van, van mindened, ha nincs pénzed, semmid sincs. Nálunk így van.” (id s cigány férfi) A segélyosztás napján a falu központi tere átalakul. A romák a térre nagy számban érkeznek a segélyosztásra, álldogálnak, beszélgetnek a világháborús emlékm körül. A teret ezen a napon úgy használják a cigányok, mint a saját közösségi terüket. Egyrészt áthágják azt a falubeli szabályt, hogy nem lehet az emlékm el tti téren átvágni, hiszen itt gyülekeznek, gond nélkül várakoznak az emlékm körül, leülnek annak talapzatára. Másrészt – a saját terük viselkedési szabályai szerint – nagyobb csoportokba ver dve beszélgetnek, átkiabálnak egyik részr l a másikra, a gyerekek futkosnak a csoportok között, s az egész tömeg, mozgásba lendül.

Megsz nik „légüres-tér”.

A tér mentális-birtoklói, a magyarok és a románok ezen a napon – bár szigorúan elítélik –, nem sújtják retorzióval a téren történ , számukra normaszeg viselkedést. Elfogadják a boltok „elfoglalását”, s t a boltok tulajdonosai a pultok különleges feltöltésével támogatják is a roma családok ez irányú törekvéseit. Nem lép fel a bürokratikus magyar vezetés sem a központ terének megváltoztatása ellen, nem rendelnek ki rend röket, nem próbálják meg szervezettebb keretek közé szorítani a tömeget, s t – a postai tisztvisel kön kívül –, nem is vesznek részt a segélyosztás szervezésében. A segélyosztás napján a falu lakosai hagyják, hogy a dolgok úgy történjenek, ahogy azoknak történniük kell.

Robert Darnton, történeti antropológus egy 18. századi párizsi nyomda segédeinek és inasainak „macskamészárlását” elemzi munkájában (ld. Darnton 125-169). A környék macskáinak elpusztítását Darnton a gy lölt nyomdászmester szimbolikus meggyilkolásaként és feleségének a jelképes meger szakolásaként, s t a francia forradalmat megel legez lázadásként értelmezi. A macskamészárlás napján a hierarchia a mester és a segédek között megváltozik. Ez a nap fordított nappá válik, amelyen szabadon tehet meg mindez. Az ezen a napon történt dolgok szelepként m ködnek azért, hogy az év többi napján megdönthetetlenül álljon meg a rend.

A segély napjának térfoglalása – hasonlóan a „macskamészárlás” napjához –, a hierarchia megváltozását, a fennálló társadalmi szerepek megfordítását és egyben a rend fennmaradását jelenti ebben a falusi közösségben. Ezen a napon az alacsony státusban lev k fölemelkednek, s a magasabb státusúak türelmesen elviselik a velük szemben tanúsított szimbolikus – illetve a mentális terüket tekintve valódi – agressziót. (Turner 2002:189) Victor Turner fogalmát használva a státusmegfordítás rítusa történik meg. A státusmegfordítás rítusai „szimbolikájukban és viselkedésmintáikban láthatóvá teszik azokat a társadalmi kategóriákat és csoportformációkat, amelyeket axiomatikusnak és változatlannak tartanak, lényegüket tekintve és egymáshoz való viszonyukban egyaránt”. (Turner 2002:199) A kelderas cigányok és a többségi társadalom közötti patrónus-kliens viszony kemény hierarchiája azáltal válik láthatóvá, hogy egy napra a segélyosztás felborítja ennek rendjét.

Megcseréli a szerepeket, a roma életet látványossá teszi, s viselkedési szabályaik elfogadását rákényszeríti a velük együtt él kre. A romák számára a segélyosztás napja ünnepnap, az

Segélyosztás egy kelderas közösségben

97

egynapos jólét, az öröm napja. Ezen a napon biztosan pénzhez jutnak. Ekkor bátran megvehetik azt, amire telik a pénzükb l és úgy élhetnek, ahogy egész hónapban élni szeretnének. A roma közösség számára a segélyosztás napján a tiltott határok átlépése és az ideiglenesen engedélyezett cigány-viselkedés érzelmileg felfokozott állapotban jelenik meg, s ez ünnepi hangulatot varázsol a térre. A viselkedési szabályok egyenjogúvá válása mellett, a pénzhez jutással eltörl dnek a nemzetiségi határok és megsz nik alávetett szerepük. A pénzzel aznap úgy élhetnek, ahogy szerintük élnek a több lehet séggel induló magyarok és románok: nélkülözés és nincstelenség nélkül.

A segélyosztás napján a környez boltokban a „luxuscikkek” megvásárlásával a romák nemhogy csak kiegyenlítik gazdaságilag alárendelt szerepüket, hanem fölül is múlják a falubeli nem cigány közösséget, hiszen k nem vesznek rendszeresen luxusnak számító árukat, s a gyerekek kívánságait is csak bizonyos keretek között teljesítik. A segély elkötése ezen a napon nem felesleges pénzköltést jelent, hanem egyfajta egyensúlyi helyzet felállítását eredményezi. Szuhay Péter hasonló pénzhez való viszonyról ír egy magyarországi cigány temetési szertartás elemzése kapcsán: „Annak igazolására, hogy a temetés kiadásai nem felesleges pénzköltést jelentenek, többen is elmondták, hogy nem a pénz, a gazdagság, hanem a tisztelet az, hogy a szegény is úgy menjen el utolsó útjára, mint a gazdag, vagyis halálával álljon helyre a cigányok közötti egyenl ség elve és az emberi méltóság érzése.” (Szuhay 2012:82) Mindez ellenére a havi rendszerességgel lejátszódó segélyosztás a meglév falubeli társadalmi hierarchia rendszerét nem bontja meg, a térfelosztását érintetlenül hagyja, csupán egy napra „színpaddá alakítja” át. A nem cigány társadalom vagy a bürokratikus vezetés nem tesz semmit a tér „visszafoglalására”. Mindehhez az is hozzájárul, hogy a többségi társadalom számára is „haszon” a segélyosztás, hiszen ezen a napon kapják meg a kint lév kölcsöneiket, ekkor lendül fel a forgalom az üzleteikben, kocsmáikban.

A segélyosztás napján a „rosszként” megjelen „cigánykodás” megt rtté válik. Egy napra a cigány közösség viselkedési normarendszere látványosan el térbe kerül. A segélyosztás napja egyszerre er síti és alapozza meg a nem cigányok sztereotípia történeteit, és ad alapot számukra a falubeli társadalmi hierarchia jogosságára. „Nem erre születtek (t.i. a munkára), ez van már benne a vérükbe’. A cigány ilyen, beleugrik mindenbe, rámol gyorsan, épp, mint a gyerek. Amikor sok mindent lát maga el tt a boltban, megkíván, s azonnal egyebet kér.” (id s, magyar n ) Mindezt meger síti az is, hogy a cigányok a többségi társadalom szemében „gyerekként” jelennek meg, olyan gyerekekként, akiknek egy napra mindent „megengednek”. Ez a toposzrendszer része annak a falubeli véleményrendszernek, amely a cigányokat a szocializáció „alacsonyabb” fokán állóknak tartja. Jellegzetes jegyei vannak ennek – melyek a cigányokról szóló történetekben sokszor fellelhet k –, ilyen a „hazudós cigány”, a nem cigány világot (azaz a „feln tteket”) kijátszó cigány, a „lusta”, a „naplopó”, a „hangoskodó” és a „tékozló” cigány alakja.

Egyértelm , hogy a magyar és a román közösség képzetében a romák térhasználata és viselkedése „rosszként” tételez dik fel. Olyan cigányok k, akik „cigány módra” viselkednek, s ez által a falu rendjét megbontják. Ami pedig egy közösség elképzelt vagy a vágyott rendjét megzavarja, az maga a „szennyezettség”, fejti ki „Purity and Danger” cím könyvében Mary Douglas (Douglas 1989, 2003). A rend zavarója „szennyezetté” s ez által kivetetté válik. Ebb l nemcsak az következik, hogy egy közösség mit tekint tisztának vagy piszkosnak, az kultúránként akár különböz is lehet, hanem az is, hogy a „szennyezettség” stigmája hierarchiát állíthat fel egy közösségben. A „szennyezettség” magába foglalja a „rosszat”, azaz mindent, ami a többségi társadalom szerint a roma közösségeket jellemzi. Ez pedig a cigányok kulturális sajátosságainak a teljes elutasítását vonja maga után a többségi társadalomban.

A társadalmi hierarchia legalján lév romák ezen a napon úgy viselkednek, mintha a

98

Bakó Boglárka

hierarchia nem létezne, mintha a központ tere nem jelentené függésüket a nem cigány világtól. Egy napra feloldódik a státuszukból adódó feszültség. A bürokratikus és gazdasági hatalmat birtokló, nem cigány világ hatalma semmissé válik ezen a napon, a státusz-váltást elfogadják. Ám a „fordított nap” lejártával – mint a „macskamészárlás” másnapján –, visszaáll a Rend, melynek vélt jogosságát a többségi társadalom tagjai számára a „rendetlenség” adja meg.

Segélyosztás egy kelderas közösségben

99

Kotics József:

Határeltolódások

Újonnan keletkez törésvonalak a cigány–magyar együttélésben: a csernelyi példa1 A mai társadalmi-kulturális átalakulási folyamatok igénylik az interdiszciplináris, közvetlenül alkalmazható, gyakorlati társadalomtudományi ismeretekkel rendelkez szakemberek szerepvállalását, akik a nyilvános társadalmi élet különböz színterein képesek kompetens, a döntéshozók véleményalkotását szakszer en segít állásfoglalásra, konfliktushelyzetek és társadalmi krízisek kreatív kezelésére. A gyakorlati döntésekhez szükséges hiteles tudás egyik igen fontos alkotóeleme az immanens, direkt információ. A közvetlen társadalmi és kulturális tapasztalatszerzés tudományosan megalapozott és elismert, bevett gyakorlata a terepmunkára épül antropológiai tudás. A nemzetközi tapasztalatok egyértelm en jelzik, hogy a kulturális antropológia elméletei, módszerei és kutatástechnikái segítségével a komplex társadalmak problémái nemcsak megismerhet k, hanem az ismeretek közvetlenül is visszafordíthatók, a társadalmi problémák kezelése során. (Ferraro1992) Az antropológiai megközelítés a kultúra belülr l való leírására, a cselekv ember saját néz pontjának a feltárására törekszik. Az érintettek szemszögéb l való vizsgálódás a kultúra olyan jelentés-összefüggéseit tárja fel, amelyek révén mélyebb, közelibb, hitelesebb képet kap a kívülálló. Korunk szociokulturális jelenségeinek a vizsgálatában kiemelt szerepet kap ez a látásmód, mert az életmódok és értékrendek hagyományos keretei feloldódtak. A folyamat eredményeként megjelen plurális életformák, életstratégiák, életstílusok komplexuma átfogó megközelítést követel. Az antropológiai perspektíva társadalmunk változási folyamatairól a holisztikus megközelítésmódja, komparatív szemlélete, kulturális relativizmusa és a résztvev -megfigyel i pozíciója révén olyan tudást képes közvetíteni, amely hozzájárulhat a társadalmi cselekvést követel kérdések eredményes kezeléséhez.

Az alkalmazott antropológia olyan, kutatáson alapuló, a gyakorlatban használható eredményeket szolgáltató tudomány, amely képes arra, hogy a kutatási adatai, közvetlen beavatkozási javaslatai illetve szakpolitikai ajánlásai által változásokat idézzen el egy adott kulturális rendszerben, avagy meg rizze annak integritását (Van Willigen 2002).

Az alkalmazott antropológiának három f terméke van: információ: puszta, nyers adat, amely mind a tudományos elméletnek, mind pedig a gyakorlati alkalmazásnak az alapja lehet; szakpolitika: következetes cselekvési terv egy adott társadalmi kérdés/probléma megoldására; beavatkozás: alternatív megoldás, melyhez konkrét törvényi, állami aktus nem társul.

A közösség és az antropológus együttesen dolgozza ki azt a cselekvési tervet, amely az adott mikro társadalmi szinten megoldást jelenthet egy, a közösség által meghatározott problémára. (Van Willigen 2002:11-12) Az alkalmazott antropológia, különböz társadalmi fejlesztési projektekhez 4 szinten tud kapcsolódni: Helyzetfelmérés: ennek során a lokális közösség szocio-kulturális, fejlesztésbe bevonható t kéjének feltárására kerül sor. Célja: felmérni – háztartások szintjén – a társadalmi és gazdasági állapotot, prioritásokat és problémákat. A vizsgált szektorok: 1

A kutatás a TÁMOP-4.2.1.B-10/2/KONV-2010-0001 „A fels oktatás min ségének javítása kiválósági központok fejlesztésére alapozva a Miskolci Egyetem stratégiai kutatási területein” cím projekt keretében az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

102

Kotics József

társadalmi–kulturális szervez dés, oktatás, egészségügyi, gazdasági, közösségi potenciál, infrastruktúra, a létfenntartás stratégiái. A megszerzett adatok alapján megfogalmazásra kerülnek a projekt célzott közönségének igényei, preferenciái.

Kockázatelemzés: a projekt megvalósíthatóságának komplex feltételeit és alternatíváit vizsgálja a helyiek néz pontjából, utal a lehetséges konfliktusokra.

Kommunikáció a felek között: egy kommunikációs stratégia m ködtetése, a projektben érintett szerepl k közötti információáramlás el segítése érdekében.

A folyamat hatásvizsgálata: azt elemzi, hogyan változik a fejlesztés id szakában és következtében a társadalmi környezet.

Számos nemzetközi példa bizonyítja, hogy a különböz fejlesztési programok, projektek csak abban az esetben lehetnek sikeresek, ha azokat megel zi egy – a tervezett projektkörnyezetben végzett – hatástanulmány. Általános tapasztalat, hogy a lokális közösség társadalomtörténeti összefüggéseinek az ismerete nélkül, eredményesen m ködtetett cselekvési terv nehezen megvalósítható.2 A Miskolci Egyetem multidiszciplináris összetétel kutatócsoportja (mérnökök, szociológusok, antropológusok, közgazdászok, jogászok) arra vállalkozott, hogy megalkosson egy biomassza felhasználásán alapuló településre szabott energiaellátási modellt, amely képes kistelepülések h energia igényének a teljes vagy részbeni kielégítésére. A mintaprojekt helyszíne az Ózd és Szilvásvárad között félúton található település, Csernely. A cél egy olyan, helyben megtermelt, megújuló energiatermelésére épül h termelési rendszer kidolgozása, amely kiváltja a földgázfelhasználást, munkahelyeket teremt, bevonja a termelésbe az alulhasznosított területeket, és energia-felhasználóból energiatermel vé is teszi a települést.

(Szemmelveiszné Kovács Koós 2011:131) A társadalomtudományos orientáltságú vizsgálatok a projekt sikeres megvalósítását szolgáló konfliktuspotenciál feltárására és a projekt színterére vonatkozó kockázatelemzésre fókuszáltak. (Biczó 2012a) Alkalmazott antropológiai szemlélet kutatásunk arra a feltevésre épül, hogy a szociokulturális háttér felderítése nem merülhet ki Csernely község alapvet viszonyainak a leírásában. A biomassza projekt komplex fejlesztési terv, amely a gazdasági–energetikai és munkaer piaci hatásain túl, nyilvánvaló befolyást gyakorol a lokális társadalom bevett kapcsolatviszonyaira. A projekt tervezhet aspektusa a csernelyi társadalom életére gyakorolt hatásainak az értelmezése (Vö.: Biczó 2012a).

A „Biomassza alapú településenergetikai rendszer kidolgozása” cím projekt sikeres megvalósításának az elengedhetetlen feltétele, hogy a helyi társadalom tagjai együttm köd ek és elfogadók legyenek a tervezett fejlesztéssel kapcsolatban. A teljes lakosságra kiterjedt kérd íves felmérés (2001. július) egyik legf bb tanulsága, hogy a csernelyi lokális társadalom legfeszít bb konfliktusa a helyi magyar és a betelepül cigány lakosság eltér életviteléb l, érték- és normarendszeréb l eredeztethet . A roma – nem roma lakosság újonnan keletkez konfliktusai a Biomassza projekt megvalósításának a komoly gátját jelentik. Kutatásom a cigány–magyar együttélési formákat történeti dimenzióban kívánja megragadni. (Vö.: Kotics 2001) Az etnicitás-kutatások Fredrik Barth-i koncepciójához kapcsolódva a kutatás az eltér etnikumok közötti érintkezést, a találkozási helyzeteket helyezi a vizsgálat középpontjába. (Barth 1969) Bíró A. Zoltán a „találkozások” során tetten érhet etnikai identitás vizsgálatát tekinti az etnicitás elemzésében az els dlegesnek. találkozásnak tekinti „ azokat a helyzeteket, eseményeket, amelyek különböz etnikumhoz tartozó személyek között jönnek létre, legyen szó akár fizikai, akár mentális jelleg találkozásról, és amelyben a résztvev k számára az etnikai hovatartozás olyan mértékben fontos, hogy befolyásolja, alakítja a találkozási helyzet viselkedésmintáit.”

(Bíró A. 1996:249) Barth felfogásában a csoportidentitás konstruálása során a megkülönböztet vonások el térbe állításán és szimbolikus voltán van a hangsúly. Az 2

A magyarországi alkalmazott antropológiai kutatásokhoz lásd: Haraszti 2004, 2005, Frida 2005, Biczó 2012b

Határeltolódások – Csermely

103

etnikai identitást ennek értelmében folyamatos újratermel désként, jelentéstulajdonítási gyakorlatként értelmezi. (Barth 1996:4) Tanulmányom a csernelyi lokális társadalom együttélési gyakorlatának a mintázatát írja körül, a kérd íves kutatáshoz kapcsolódó kvalitatív interjúk eredményeire alapozva. Külön hangsúlyt kap a csernelyi roma társadalom bels tagoltsága, újabban létrejöv törésvonalai, az eltér értékrendszer és az alkalmazkodási minták bemutatása. A roma–magyar együttélés narratív struktúrájának az átfogó elemzése a cigány és a többségi társadalom eltér néz pontjának, cselekvési gyakorlatának, egymásról formált képének a bemutatását célozza.

Abból a szociológiai kutatásokban megfogalmazott módszertani feltevésb l kiindulva, hogy az attit dök és a tényleges társadalmi viselkedés között igen nagy a diszkrepancia (Örkény 2005), a kutatás során figyelmet fordítottunk arra, hogy a teljes népességre kiterjed cenzus felvételét, amely kvantitatív eredményeket hozott, kiegészítsük kvalitatív vizsgálati módszerekkel (életútinterjú, narratív biográfiák) is.

A kutatási probléma konceptualizálásához szükséges, hogy röviden áttekintsük a csernelyi társadalom meghatározó szociológia paramétereit (részletesen lásd Szabó-Tóth 2012). A falu lakossága 1900-ban 1227 f , ez a két világháború között jelentékenyen megnövekszik. 1940-ben 1474 f lakott itt, a háborút követ id szakban a népességszám minimális mértékben növekszik, 1960-ban kulminál, ekkor 1496 f re emelkedik. Innent l kezdve folyamatos és jelent s mérték népességszám-csökkenés következik be. 1980-ban 1292 f , a rendszerváltáskor már csak 1091 f Csernely lakossága. Azóta is folyamatos a népesség fogyása. 2010-ben 800 f t tart nyilván az önkormányzat, azonban mára már ez jóval kevesebb, a cenzus adatok alapján (a 2011 nyarán végzett kutatás adatai), a népesség ekkorra az 1960-as érték felére csökken. A népességszám alakulását az alábbi ábrán követhetjük nyomon.

A népesség számának változ ása Csernelyen (1870-2010) 1600 1400 1200

F

1000 800 600 400 200

18 70 18 80 18 90 19 00 19 10 19 20 19 30 19 41 19 49 19 60 19 70 19 80 19 90 20 01 20 03 20 08 20 10

0

Évszám

Forrás: KSH saját szerkesztés

104

Kotics József

A változások f kiváltója az elvándorlási potenciál megnövekedése, amelynek legf bb oka a bányák, környez gyárak, üzemek bezárása.3 (Lásd: Nagy K. 1985, 1989, 1999) Azonban, ett l függetlenül is zajlott egy migrációs folyamat: a helyiek szakmát tanuló rétege és a képzett értelmiségi csoportok már a szocialista modernizáció id szakában is a városba orientálódnak.4 A rendszerváltást követ id szakban megindult egy ezzel ellentétes népességmozgás is: a faluba való bevándorlási folyamat. Ez azonban nem tudja ellensúlyozni a népesség elöregedéséb l és a fiatal, szakképzett generáció ma is folyamatos elvándorlásából keletkezett népességdeficitet. A bevándorlás f bb jellemz je, hogy els dlegesen nem magyar etnikumú csoportok jönnek a faluba. A meghatározó migrációs folyamat a környez települések nehéz egzisztenciális helyzet roma lakosságának a faluba költözése.5 A környékbeli, alacsonyabb státuszú falvakból érkez roma lakosság az olcsó lakáskörülmények és a jobb megélhetés reményében költöztek Csernelyre. Kezdetben a megüresed házakat vették meg az állam által rendelkezésre bocsátott szociálpolitikai támogatásból (Fészekrakó program)6, ma már egyre gyakoribb az üresen maradó házak önkényes birtokba vétele.7 A másik migrációs tendencia holland és belga családok faluba költözése, amely a rendszerváltást követ en indult meg, és az utóbbi években elakadni látszik, összefüggésben a romák nagyarányú faluba költözésével.8 A migrációs folyamatok eredményeként a lokális társadalom alapvet en három szegmensét találjuk a faluban: a túlnyomórészt nyugdíjasokból álló, elöregedett, egy-két f s háztartásokban él magyar lakosságot, az slakos csernelyi cigányokat és leszármazottaikat, valamint az utóbbi 10 évben a faluba költözött roma családokat. Arányait tekintve a Csernelyen jelenleg él majd 50 roma család a népesség megközelít leg 40 százalékát adja. A faluban még jelenleg is megtalálható óvodában kizárólag roma gyerekek vannak. Az iskolát 2009-ben zárták be. A csernelyi nem roma szül k néhány éve a gyerekeiket a környez települések iskoláiba íratták át, hogy ne kelljen a cigányokkal együtt a helyi iskolába járniuk.

Ennek következtében lecsökkent az iskolába járó gyermekek száma és az önkormányzat a normatív támogatásból nem tudta finanszírozni többé a m ködtetést és a fenntartást.

A falu, foglalkoztatási mutatói szerint, jelenleg a lakosság több, mint fele inaktív nyugdíjas, az aktív korúak túlnyomórésze munkanélküli, csak néhány család rendelkezik önálló munkából származó jövedelemmel. (Vö.: Szabó-Tóth 2012) A csernelyiek a 20. század els évtizedét l a környék bányáiban (Farkaslyuk, Somsály) és az ózdi vasgyárban találtak munkát. (Nagy K. 1999, Dobosy 2003) Bár volt néhány mez gazdaságból megél család is, alapvet en bányászatból és ipari munkából tartották fenn 3 A bánya bezárások hatására az elvándorlás Csernelyben a hetvenes évek elejét l a nyolcvanas évek közepéig tartott. „Akkor kezdtek el kiüresedni a házak, de akkor még nem költöztek be cigányok a helyükre.” (58 éves csernelyi magyar férfi) Az összes idézett interjú 2011-ben készült.

4 „A bánya bezárás után az id sebbek nyugdíjba mentek, a fiatalok elmentek máshova, nem azok mentek el, akik szakmát, hanem azok, akik fels bb iskolát is tanultak, azok mentek el.” (81 éves csernelyi magyar n ) 5 „Farkaslyuk, Hétes, meg Somsály, onnan települtek ki ide, itt szinte mindegyik ház üres volt.” (78 éves csernelyi magyar n ) „Farkaslyuk, Daróc. Akkor honnan jöttek még?, Csokva, Somsály, ahonnan kipaterolják ket. Jönnének ide. Mert az egyik polgármesterünk az nem foglalkozott vele” (51 éves csernelyi roma férfi) 6 „Nagyon sokan szocpolra vettek házat. Tehát azok, akik elmentek a faluból, azoknak ott állt az üres háza a gyermekeik már nem jöttek vissza. És ezeket az üres házakat kezdték megvenni a környékbeli falvakból jöv cigányok.” (51 éves csernelyi magyar férfi) 7 „Máma is láttam olyat, hogy még soha nem láttam ket hat vagy hét gyerekük van. Beköltöznek a faluba de nincsen bejelentve. Itt laknak. Amikor a polgármester választás volt akkor azt mondták, na majd mi megmutatjuk ki lesz itt a polgármester. Akkor kiderült, hogy laknak itt több százan és abból ötvenen vannak bejelentve így nem szavazhattak. Elfoglalják a házat és mikor lelakják akkor tovább állnak. A Hivatal nem tud csinálni semmit” (51 éves csernelyi magyar férfi) 8 „Ezek a betelepül k szétszedik a házat, felszedik a parkettát teljesen lelakják a házakat. Mindent elvittek ajtót, ablakot eltüzelni. A csernelyi cigányoknak is nagyon kellemetlen. Ebben a faluban már nem is sok holland vesz lakást, meg belga meg angol költöznének ide külföldr l ide nem jönnek, mert az úton nem találkoznak csak cigánnyal.” (81 éves csernelyi magyar n )

Határeltolódások – Csermely

105

magukat. (Nagy K. 1985, 1989.) A falu az 1980-as évekig sikeres modernizációs utat jár be, kit n ek voltak a munkalehet ségek, az adott keretek között lehet ség volt az anyagi gyarapodásra és a polgárosodásra. A visszaemlékezések ezt az id szakot, mint a gazdagság és siker periódusát jelenítik meg, amely élesen szemben áll napjaink viszonyaival.9 „Na, ide figyeljen, ez olyan egy falu volt, hogy a környékbeli falvak irigykedtek a csernelyi népre, volt bánya, gyár, annyi lehet ség hogy annyian jöttek az Alföldr l, hogy sokan. Itt nagyon jól ment, mindenki ide jött volna.” (78 éves csernelyi magyar n ) „Olyan nagyon jól ment mindenkinek, hála Istennek, annak idején. Mikor mi fiatalok voltunk, bánya, gyár. Ózdra, Borsodnádasdra jártak be a gyárba. Itt nagyon jól ment, amikor a ruhagyár megalakult 1972-ben. A helyi asszonyok ott tudtak dolgozni, hetünket kiválasztottak, és fel kellett menni Pestre, három hónap alatt le kellett tenni a szakmunkást. Sokan dolgoztak a gyárban 80-100-an, mert két m szak volt. Ózdra sokan jártak, autó hordta ket. Arra mentek fel a gyáristák.” (81 éves csernelyi magyar n ) Az egykor virágzó település jelenleg rengeteg problémával küzd: szegénység, elöreged társadalom, az újonnan betelepül ket övez konfliktushelyzetek, a fiatalok elvándorlása és az önkormányzat eladósodása. A helyi magyarság jövedelemtermel , jövedelemszerz képességének a csökkenése, munkalehet ségeinek a besz külése, valamint intézményei leépülésének a következményeképp bekövetkezett a magyar családok dominanciavesztése, ami pontosan abban az id szakban eszkalálódott, amikor a településen a spontán etnikai, társadalmi átrétegz dés folyamata, illetve a sz kebb régióban él cigány családok nagyobb ütem betelepedése ment végbe.

A cigány-magyar együttélés narratívái Id dimenzióját tekintve a magyar-cigány együttélés narratívája az alábbiakban írható le: Az idillikus együttélést megvalósító múlt.

A konfliktusos jelen.

A helyi magyarok és slakos romák számára kilátástalan jöv .10 Ez a narratíva a falu jöv beli lehet ségeit a hanyatlás, a pusztulás fogalmával jeleníti meg. A helyi társadalom felfogásában az utóbbi 10-15 évben az életvilágbeli rend ellehetetlenült, ennek okai egyértelm en kívülr l jönnek: a környez települések bányáinak és gyárainak bezárása, valamint a beteleped cigányok okozzák felfogásuk szerint a falu sorsának megromlását. A pusztulás narratíva legf bb attribútumai: az elöregedés, az életkörülmények nagyfokú romlása, sok esetben ellehetetlenülése, a jöv kép perspektívátlansága, a falu társadalmi rendjének felbomlása, a kriminalizált mindennapok miatti félelem, veszélyeztetettség. A hanyatlás legf bb okává általánosabb értelemben a falu 9 „Hatalmas kulturális élet volt itt, bálok, néptánc csoport, színjátszó csoport, t zoltó egyesület, futball csapat, no meg az is tetszett nekem annak idején, volt egy kocsma kert, volt egy színpad, az emberek sörözgettek, nemcsak férfiak, n k is elmentek, és a családok is. Két cigány meggondolta magát kirakta a kalapot, a párok neki álltak táncolni is és így volt ez minden vasárnap (…) már nincs élet a faluba’.” (66 éves csernelyi magyar férfi) Az interjút Oroszi Borbála készítette. „Valamikor jó falu volt, búcsúkor három napig mulattak - most bál sincs.” (60 éves Csernelyben született roma férfi) 10 „Csernely jöv je nem jó, nagyon nagy csodának kéne lenni, hogy megváltozzék, mert valamikor a többi faluhoz képest elit falu volt.” 48 éves csernelyi magyar n , Egy helyi slakos roma férfival házasságot kötött, szomszédos faluból származó magyar interjúalany így nyilatkozott err l. „Nincs munkahely, állandóan távol van a férjem. S t nagyon gondolkodunk rajta, hogy el kell innen mennünk. Ha ennyire leépül a falu, el van adósodva.

Se iskola lassan már nem tudom óvoda is meddig lesz, elöregszik a falu és egyre több a cigány. Ha így haladunk, hogy évente mindegyik szül egy gyereket, egyszer en annyira kiszorulnak a magyarok és azok a családok szülik csak, belepik a falut, sajnos ezt kell mondanom. Én se akarom, hogy az én gyerekeim is. Mikor iskolába írattam ket Egerbe írattam arra húzódjatok ne erre, mert itt nincs jöv tök, nem látok itt jöv t. Jó, a nagyobbik fiam is jár Ózdra dolgozni Hála Istennek sikerült neki. A falu fél attól, hogy itt a cigányok lesznek többségben.” (43 éves csernelyi magyar n )

106

Kotics József

„elcigányosodása” válik. A településre jellemz szociális, egzisztenciális problémákat a helyi lakosság tagjai leginkább „etnikai” problémaként tematizálják.11 Ez a felfogás csak az utóbbi évtizedben vált meghatározóvá, a bányák szocialista id szakban történ bezárását követ népességelvándorlás, érezhet en törést jelentett a falu addigi fejl désében, majd a rendszerváltást követ gyárbezárások ezt a szociális feszültséget tovább er sítették, ekkor azonban nem kapott még etnikai színezetet a változási folyamatok helyiek általi értelmezése.12 A cigányokról szóló narratívák sok esetben disztingválnak az autochton ( slakos) és allochton (beköltöz ) csoport között, de az esetek nagy többségében a negatív tulajdonítások az általában vett cigány képéhez társulnak: „Énnekem egyikkel sem volt sose bajom. Velünk szemben ott a hegyen volt a cigányszög, ott lakott vagy harminc család, én köztük n ttem fel, közülük a mai napig sincs egyikkel sem semmi problémám. Nálunk nincsen kutya, a kapu mindig nyitva volt. Itt még egy zsebkend el nem veszett. A kertben csak gyümölcsfák vannak, de semmi el sem veszett. Itt születtem Csernelyben. Ott volt a dombon a cigányszög. Ott csak cigányok laktak. Együtt jártunk iskolába, semmi gond nem volt velük. A csernelyi cigányokkal mai napig nincs semmi baj.”

(53 éves csernelyi magyar férfi) „Én úgy látom, hogy amikor én idekerültem (2000-ben), nagyon jó volt. Ez a falu. Nem volt különbség, s t összetartóak voltak. De most, hogy jönnek ide az üres házakba a környez helyekr l olyan családok, akik, ugye nem munkából, hanem hogyan mondjam, jobban szeretnek lopásból élni. Vagy nem tudom, mi készteti rá ket, és most már nagy az ellentét. S t mindig azt mondják az id sebbek is, hogy a csernelyi t sgyökeres cigányokkal nincs probléma, csak akik bejöttek a faluba. Mindig azt mondják nekem. A boltban is, amikor dolgoztam. Igen. Azt mondják az id sek, hogy hát ez a probléma, akik most bejönnek Farkaslyukból, Ózd környékér l, ugye olcsó itt a ház, nagyon sok az üres ház. Sok id s meghal, a fiatalok nem nagyon maradnak itt, mindenki megy a munka után. És akkor ezek a családok meg tudják venni.” (43 éves Csernelyre beházasodó magyar n , férje roma) „Nem volt itt cigány-magyar gy lölet, most van, amióta ez a sok bevándorló senkiházi jött, azóta van.” (81 éves csernelyi magyar n ) „Én azt látom, hogy azt mondják: cigány, magyar, én azt látom. Egyre jobban nincs különbségtétel, hogy helyi és rendes cigány és a beköltöz , egyre jobban nincs.” (43 éves Csernelyre beházasodó magyar n , férje roma) 11 A beköltöz stigmatizált roma családok elszigeteltségben élnek. Miután nagyon sok különböz településr l származnak, egymással sem tartanak szoros kapcsolatot. A „betelepült roma” kategória egyértelm en a helyi magyarok és a Csernelyben született romák által éltetett és forgalmazott fogalom. A rendszerváltás után a faluba költöz romák nem fogalmaznak meg a falu jöv jével kapcsolatosan borúlátó víziókat. Els dlegesen az egzisztenciális gondjaik túlélésére törekszenek. „Csernely az nem jó, rablás van itten, semmilyen körülmény nem jó, variálnak a segély végett is, itten nincs segélyosztás, az önkormányzat vagy benyelte, vagy nem tudom. (…) A magyarok panaszkodnak a romákra, a magyarokban van igazság, hogy ne lopkodjanak a romák, hát munka után kell nézni, én is legszívesebben munka után néznék (…) A magyarok jól teszik, hogy panaszkodnak a cigányokra, mert lopkodnak, az lenne a megoldás, ha adnának munkát a cigányoknak. Olyan törvény kéne, hogy adjanak a cigányoknak munkát, ne legyen olyan sok munkanélküli.” (45 éves betelepült csernelyi roma n ) Az interjút Oroszi Borbála készítette. Itt mondok köszönetet neki az adatok rendelkezésemre bocsátásáért.

12 Egy helyi roma férfival házasságot kötött magyar n a helyi viszonyok ismeretében igen fontos észrevételt tesz a két etnikum közötti viszony rendszerváltást követ megromlásáról. „Most is azt mondom, hogy a helyi magyarok és a romák között nagy lett az ellentét, megmondom mikortól, amikor bevezették a Cigány Kisebbségi Önkormányzatot. Ott vágta el az ország magát, mert különvált, miért kellett alakítani Kisebbségi Önkormányzatot? És akkor mit mondtak a magyarok, mert a kisebbségnek adják a pénzt. Mert a cigánygyerekeknek adják a pénzt. De a magyar is szegény, azoknak miért nem adják? Szétválasztotta a magyarokat és a cigányokat az ország, az ország választotta szét. Helyben haragudtak a magyarok, ha a kisebbség pénzt kapott vagy csomagot, hogy miért csak a cigányok kapnak. Ez különbségtétel, és ezt a kormány csinálta.” (43 éves Csernelyre házasodott magyar n , a férje roma)

Határeltolódások – Csermely

107

„Aki cigány, azzal mindegyikkel van baj, mert ha meglátnak bármit, szerszámot vagy akármit, még a kaput is leveszik, a csatornát leszerelik, még azt is elviszik.” (43 éves Csernelyre beházasodó magyar n , férje roma) Azonban a deprivációs (veszteség) olvasattal szemben létezik egy másik modell is, amelyet az újjászületés (revival) narratívájának nevezhetünk. Ennek f jellemz je, hogy a jelenlegi helyzet nem feltétlenül vezet a falu teljes pusztulásához. A folyamat nem irreverzibilis, bizonyos körülmények együttes fennállása esetén visszafordítható a falu teljes elsüllyedésének folyamata.

Ebben a felfogásban Csernely természeti környezete és adottságai olyan potenciált jelent, amelyre a kedvez tlen jelenbeli állapotok ellenére , alapozható a jöv . De ezt a jöv t az integrálódni nem képes cigányok nélkül képzelik el. A lovas turizmus felfuttatása, a Sturmann kastély felújítása és turisztikai célokra való hasznosítása, helyi múzeum létrehozása, alternatív energiaforrások kialakítása jelentené a megújulás f bb összetev it. Ez lendítené ki a falut a mai mélypontról. A koncepció azzal számol, hogy a „problémás” cigány családok, „akik nem szeretnek ott élni, ahol rend van”, a fellendülést látva önként elköltöznek a faluból (53 éves csernelyi magyar férfi). Más felfogás szerint a konfliktusokat okozó cigány családok elköltözésének a folyamata, küls szerepl k t kebevonását igénybe véve lenne felgyorsítható.

Az újjászületés narratívájának cselekvési dimenziója preventív és proaktív aspektusban rajzolódik ki. Els lépésben az elgondolás szerint meg kell akadályozni a „problémás” cigány családok további beköltözését, a házak felvásárlását és különösen a ma még nagyon gyakori önkényes lakáselfoglalásokat. Egyes vélekedések szerint ez utóbbit megakadályozandó az üresen maradt, nem használt házakat le kellene bontani, hogy abba ne költözhessenek illetéktelenek. A proaktív cselekvési dimenzió megfontolt döntések meghozatalától várja a helyzet megfordulását. A fiataloknak munkalehet ség teremtése, az iskola visszaállítása, a turizmus fellendítése, a kastély felújítása, az energetikai rendszer modernizálása a legfontosabb tervezett lépések és mindezekkel együtt annak tudatosítása a helyiek körében, hogy nem reménytelen a faluban maradtak helyzete.

A cigányokról formált kép és annak változásai Pontos statisztikai adatok hiányában nem tudható, mióta élnek a településen cigány családok.

(A régióban él romák szociológiai jellemz ihez lásd: Babusik 2002.) Az emlékezettel elérhet id szakban – ha nem is nagy számban –, bizonyosan voltak Csernelyben magyar nyelv muzsikus cigányok, akik a falu temet höz közeli részén, elkülönülten éltek. Az 1980as években 30-35 ház volt a „cigányszögnek” nevezett részen, kés bb a térbeli szegregációjuk megsz nt, és a faluban vettek házat maguknak. „A csernelyi cigányokkal soha nem volt baj, ezek ilyen zenész cigányok voltak. Harmincöt család lakott itt ezen a kis helyen (…) nagyon rendesen viselkedtek (…) annyi sok apró ház volt, paticsból építették, jártak az erd re fáért, mikor elfogyott akkor mentek,(…) felkötötték a hátukra, de akkor már nem tudtak menni egyenesen, csak oldalazva, mert olyan kicsi sz kös hely volt a házak között.” (78 éves csernelyi magyar n ) „Ha valaki meghalt, még a koporsót is alig lehetett behozni, annyira sz k volt, csak gyalogút volt.” (51 éves csernelyi roma férfi) Miután a zenélésb l való jövedelemszerzés a szocialista modernizáció id szakában csak kevés családnak nyújtott biztos megélhetést, a helyi romák is a bányákban és környez gyárakban vállaltak munkát.

A muzsikálásból szerzett jövedelem csak kiegészít forrásként maradt meg. Közülük több család az 1980-as évekt l kezd d en nagyvárosokba, els sorban Budapestre költözött, ahol többen komoly szakmai karriert futottak be. A helyiek ma is büszkén emlegetik ezeket a sikeres zenész cigányokat, különösen Berki Béla nemzetközileg is elismert tevékenységére büszkék. A Csernelyben maradt roma családok a jövedelemszerzési tevékenységek tekintetében, az érték és norma-rendszert illet en, az életvezetési gyakorlatok vonatkozásában

108

Kotics József

teljesen integrálódtak a polgárosult helyi társadalomba (Vö.: Szuhay 1993, 2004, lásd még Durst 2002a). A rendszerváltásig a romák száma nem érte el a falu lakosságának tíz százalékát sem. A romák száma az utolsó tíz év beköltözéseinek következményeként ma eléri a lakosság majd 40 százalékát, úgy hogy arányát tekintve a beköltöz családok vannak már többségben (Szabó-Tóth 2012). Havas Gábor borsodi kutatásai arra utalnak, hogy a roma népesség számában a 20 százalék elérése az a határ, amikor is egyre nagyobb konfliktusok keletkeznek a roma–magyar együttélésben, a nem cigányok elköltözésének üteme jelent sen felgyorsul, és ennek következtében az „elcigányosodás” folyamata nagy valószín séggel visszafordíthatatlanná válik (Havas 1999:174, lásd még Durst 2002a).

Kutatásunk alapján azt mondhatjuk, hogy Csernelyben nem önmagában a roma népesség arányának a jelentékeny növekedése vezetett az együttélés korábbi mintáinak lényeges változásához, a konfliktushelyzetek megnövekedéséhez. A lokális társadalom számára a környékbeli cigány családok beköltözése teremt új helyzetet, hiszen az addig érvényesnek tekintett viselkedési minták nem lesznek érvényesek többé a magyar-cigány együttélésben.

A csernelyi nem cigány lakosok élesen elkülönítik a faluban él romák két csoportját. A cigányokról forgalmazott narratívumok konstans eleme a t sgyökeres és a betelepül kategóriája. Ezeknek a kategóriáknak van egy értéktelített szinonimája is a helyiek szóhasználatában, amely a „rendes” cigány fogalmát az slakos, míg a „problémás” cigány megnevezést a betelepült romákra alkalmazza.

A betelepül cigányokról kialakított képben a rájuk vonatkozó f bb attribútumok: igénytelen körülmények között élnek, lopásból és segélyekb l tartják el magukat, megbízhatatlanok a munkában, agresszívak, nincs bennük kitartás sem a tanulásban, sem más tevékenységekben, csak akkor fogadják el a munkát, ha már egyáltalán nincs mit enniük: „Ezek (a betelepült romák) szalmán alszanak, nekik az jó, még most is. Nincs ágyuk, a gyerekem volt bent, valamilyen dolog miatt ki kellett menni, és azt mondta, hogy nem hiszi el, hogy szalmán alszanak, meg ruhákon, ezt szokták meg. Ezeket akarja felemelni az állam, ezekre költ milliárdokat? ” (53 éves csernelyi magyar férfi) „Csak azokkal van baj, akik úgy jöttek ide lakni. Azok mind börtöntöltelék. Azt lehet mondani.” (51 éves csernelyi magyar férfi) „A vérébe benne van, hogy lopjon, az olyan, hogy nem bírja megállni, szerez magának társat és úgy.” (81 éves csernelyi magyar n ) „Azok az emberek, akik úgy gondolták, hogy csak aratnak, és nem vetnek. Azok az emberek meglátogatták ezeket a kerteket folyamatosan. És ugye olyan volt a jogrendszer (...), amely azt mondta, hogy a megélhetési b nözés az egy elfogadott dolog (…) Egy 10 évvel ezel tti képen látszik, hogy szinte mindenki m velte a földet. És ahogy ez a liberális gondolkodásmód eluralkodott, úgy keletkezett egyre több konfliktus. El ször csak a falun kívül, elvitték a határban lév földr l a terményt, aztán elvitték a faluból is ugyanúgy a csirkét, tyúkot.” (50 éves csernelyi magyar férfi) „Egy példa tavasszal történt. Az egyik problémás családból az egyik gyereket felvették közmunkára. Azt mondta neki a munkavezet , hogy itt van, ezt a feladatot kell elvégezni.

Tessék becsületesen dolgozni. Másnap délután közölte, hogy ellopták a szerszámot. Nem tud dolgozni. Sarokba szorították a gyereket, végül bevallotta, hogy eladta X-nek a szerszámot 1000 forintért. A polgármester felvette a jegyz könyvet, aláírta. Elmentünk hozzá, mondta neki, hogy a pénzt kérd vissza”. (51 éves csernelyi magyar férfi) A betelepül cigányokhoz olyan értékek, vagy értékhiányok rendel dnek, amelyek az ket leértékel magatartást legitimálják. (Vö.: Fosztó 2003:101) Az allochton roma családokkal kapcsolatos együttm ködés kudarctörténetei is a rájuk vonatkozó vélekedések verbális meger sítését szolgálják. „Itt van ez a Sanyi (roma szomszédja), most is ásta fel a kertünket, meg tavasszal is (…), mert már nem bírom. Felásattam a szomszéddal, az egyikkel. Felásta. Jó. Az volt. De el re

Határeltolódások – Csermely

109

kellett neki a pénz. Na igen, találkoztunk vele. Elment. Majd egyszer en nem jött. Na hát, egyszer mégis csak eljött. Talált egy másik szakaszt, de már a harmadik szakaszt, azt már nem fejezte be. Én nem szóltam semmit. Hanem fogtam magam, és megcsináltam.” (81 éves csernelyi magyar n ) „Édesanyám is már 70 év fölött van. Na most, ha ugyanilyen. Hogy gyújtóst akar vágatni. És természetesen megfizet nekik érte. Akkor segít azzal egy cigány családon, akik jöttek, hogy legyen pénzük. Nem lehet bennük megbízni, mert becsapják, átvágják. Ahogy keresztanyu is mondta. Hogy majd jövök, meg ekkor jön. Na most, az illet nek van akkor pénze azon a napon.

Vagy az elkövetkez napon akkor rá se néz. De ha nincs otthon egy 500 Ft egy kenyérre, akkor szalad az anyuhoz, hogy ne vágjak gyújtóst? Mert akkor már tényleg nincs még 500 Ft-ja sem.

Szóval az a jellemz rájuk.” (50 éves Csernelyen született budapesti roma n ) Több esetben nagyon súlyos vádakat is megfogalmaznak velük szemben: az egyik ilyen szerint tudatosan provokálják a helyieket. Egy beköltöz férfir l azt mesélik, hogy minden alkalommal, amikor a szomszédjában él családból valamelyik n kilép az udvarra, azonnal velük szembefordulva vizelni kezd, tudatosan megbotránkoztatja ket.13 Olyan vélekedés is ismert, amely szerint ezekben a családokban el fordul a vérfert z szexuális kapcsolat is. Ezek a narratívák egyértelm en a stigmatizációt er sítik a beköltöz cigány családokkal szemben.

A betelepült cigányok és a falu többi lakosa között nagyon sz k az érintkezések, a találkozások zónája. Sem igény, sem mód nincs egymás életformájának a jobb megismerésére.

Néhány betelepül családdal kapcsolatban árnyaltabb vélekedéseket is találunk. „Van egy cigány család, akinek van vagy tizenhét disznója, ezek úgy jöttek ide lakni. Van köztük ilyen is, a betelepültek között is, száz darab csirkéjük is van. A cigányok nem akarnak így gazdálkodni, mert nem szerettek soha dolgozni. Berkiék beültetik a krumplival, manapság az egész falu ugar, mert mire kimegyek a kertbe, már nem marad semmi. Ezeket a betelepül k csinálják.” (81 éves csernelyi magyar n ) „A betelepül k között is vannak olyanok, akik igyekeznének kikerülni ebb l a helyzetb l. Itt is lakik mellettünk egy beköltözött cigány család, de nincs velük semmi gond, betelepül k, Hétesr l jöttek méghozzá. ket elfogadták, k még az elejébe jöttek ide, elkezdtek, úgy emlékszek, még a páromat is meg akarta az egyik ütni. De utána úgy lenyugodtak, rájöttek, hogy itt nem csinálhatják azt, mint Hétesen, és nagyon beilleszkedtek. Itt nyugodtan megvannak, szegények, rossz körülmények között élnek, de k nem a balhésabbak. Azok inkább ebben az utolsó 5-6 évben jöttek, akik ilyen balhésabbak. A betelepül romákkal a magyarok nem tartanak kapcsolatot, lenézik ket, szinte nem is próbálják megismerni ket.

Pedig csak közöttük is van normális. Hát nem tudom, így alakult ki.” (43 éves Csernelyre házasodott magyar n , férje roma) A gazdasági kölcsönösségek, spontán együttm ködési formák hiánya a cigány–magyar viszony társadalmi aspektusát is befolyásolja. Az interetnikus találkozásokban az el ítéletesség és a feszültségek fokozódása tapasztalható. A faluban él magyarok számára létezik egy általános tudás a betelepült cigányokról, ezen ismeretekhez azonban nem kapcsolódik az élmények konkrétsága. Más esetben a konkrét élmények közül azok értékel dnek fel, amelyek a negatív beállítódásukat er sítik meg. Jól szemlélteti ezt, a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány Csernelyben is lezajlott akciója, amelynek során rászoruló (de nem csak roma) családoknak kisállatokat osztottak. „Adtunk kiscsirkét, malacot meg nem tudom, mi mindent ezeknek az emberek. Még csak a nyoma sem lelhet fel az embereknek a többségében, hogy önelhatározásból a saját sorsukat 13

„A másik, hogy például beköltöztek az egyik régi csernelyi család melletti házba, és hát oly módon értelmezik k a társadalmi együttélés szabályait, hogy például, ha kimegy az anya vagy a lánya az udvarra valami okból, akkor érdekes módon a férfiemberre akkor jön rá a kisdolog, és az udvaron feléjük fordulva, végzik a kisdolgukat. Tévedésb l? Természetesen provokál.” (51 éves csernelyi magyar férfi)

110

Kotics József

javítsák. Arra várnak, hogy mások megoldják az problémáit. Mi volt ennek a legtipikusabb jele? Megkapta a kiscsirkét délel tt, ment a kocsmába, 200 forintért eladta. Jöttek különféle ilyen kutatók. Ne vegyétek magatokra. S akkor megkérdezték, hogy mi lett velük, s mondták, hogy nem jót adtak, megdöglött. Aki megvette, az fölnevelte, semmi bajuk nem volt, egészségesek voltak.” (50 éves csernelyi magyar férfi) „A Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítványtól én is kaptam 40 csirkét, ha egy zsák tápot adtak hozzá. Az másfél hónap múlva elfogyott. Utána nem volt pénzem venni. Margit néninek adtam. Más önkormányzat terményt adott a családoknak, úgy igen. Veteményt is kaptam, sikerült elültetnem, de nem jól sikerült, ahhoz még kicsit tanulnom kell. Akik így kapták, azoknak felesleges volt adni, haza se vitték, eladták a magyaroknak, kaptak érte kicsi pénzt, a magyarok jártak jól. A helyi származású cigányok közül a többség megtartotta, de az Újháziak, azok eladták, és a betelepül k zöme is eladta. Tehát a különbség itt is megmutatkozik. A többi csernelyi megtartotta, k el tte is tartottak állatokat, nekem is anyósom még disznókat is nevelt ezel tt öt évvel. Szerintem jó, hogy adnak ilyen állatokat, ha nem adnák el, pedig az érdekük lett volna. Majd rájönnek, ha nem tudják megvenni.” (43 éves, Csernelyre beházasodott magyar n , a férje roma) A korábban is helyben élt romák felfogásában a betelepül cigányok ugyanolyan negatív megítélést kapnak, s t a tulajdonítások is teljesen egyez ek, mint a többségi magyarok körében. „Nagyon sok cigánynak nem tetszik azoknak a viselkedése, akik így nemrég jöttek be. Itt például a közvetlen a szomszédunkban lakó cigányok laknak, még a felesége csak, csak. Még a legküls a harmadik. Lopnak. Elmondjam? Piszkosak, koszosak, így van.” (50 éves Csernelyen született budapesti roma n ) „Sok cigány van a faluban, nagyon sok, és akik betelepülnek, azok mind sokgyerekes. Minden évben szülnek. Ha az óvodába valaki bemegy. Én nem ítélem el. Szüljenek, most is azt mondom, tudni kell mennyit tudunk normálisan felnevelni, mennyinek tudunk enni adni, és nem a gyerekek tehetnek róla, én úgy sajnálom ket. A családi pótlék miatt csinálják, igen, szerintem azért. Az a biztos jövedelem, mert ebben az országban nincs biztos jövedelem már semmi. Mikor már a segélyt se tudják kifizetni, most is dolgoztunk, és azt sem tudták már kifizetni. Akkor mib l éljünk? Az állam még a családi pótlékot elküldi, a gyest elküldi.” (43 éves, Csernelyre beházasodott magyar n , férje roma) „A betelepül kkel az a baj, hogy nem veszik fel az itteniek életvitelét, viselkedését. Szerintem az. Nem tudom, miért jönnek el onnan, ahol eddig laktak. Csak gond volt ott is velük, mert annak okának kell lenni, hogy eljönnek, én úgy gondolom. Három családot is tudok most, akiknek Darócról is el kellett, hogy jöjjenek. Elmentek Csokvára, ott sem tudtak megmaradni.

Onnan is el kellett jönniük. Ide mindenki bejöhet, és nem tudni miért, mi mindenkit befogadunk. Akkor legalább próbálnának beilleszkedni, de nem is próbálnak. Ellenségesek a falusiakkal, hogy mondjam, agresszívabbak. Arra is van példa. Annyiban jó, hogy ezt a kamatos pénzes dolgot próbálják visszaszorítani, így kicsit most már nagyobb nyugalom van Csernelyben is. Nem is kevés uzsorás volt itt is. Meg is érdemlik a sok éves büntetést, azokat zsigerelik ki, akik úgy is szegények. Itt is úgy volt a faluban vagy 6 család, de ezek nem a betelepül k, inkább a helyiek, és pont a betelepül knek adtak kölcsönt, akik rászorultak. Ezt mindenki tudta, szerintem még a rend r is. De miután nincs bizonyíték, de nem tudtak mit csinálni. És ez is volt, hogy élelmiszert. Felvásárolták nálunk a boltban a dohányt, a lisztet, nem tudtuk miért, és utána hallottuk vissza, hogy dupla áron adta el, amikor tudták, hogy nincs pénzük. Odaadták nekik pénzt nélkül, rá voltak kényszerülve. Most már nincs. Lehet érzékelni az illet kön is, lehet látni, visszahúzódóbbak. Ez azért jó húzás volt az állam bácsitól, a sok rossz mellett.” (43 éves, Csernelyre beházasodott magyar n , férje roma) „2000-ben csak még a helyi romák voltak itt a faluban, mindenki dolgozott, s t be lehetett menni este a presszóba, mindenki összegy lt: cigányok, magyarok elbeszélgettek, teljesen más volt. Most már meggondolja az ember, hogy télen öt óra után elmenjen az ember valahová,

Határeltolódások – Csermely

111

legalábbis én úgy vagyok vele. Sajnálom, nagyon a fiatalokat, nem tudnak sehova elmenni szórakozni, ez azért van, mert a betelepül romák mindig balhékat csinálnak. Tavaly télen volt, úgy tél volt, este öt órakor sötét van, a kisebbik fiamra kést fogtak, le akarták venni róla a kabátot. Ez után az ember hol meri kiengedni. Most az a jó, hogy ezek a z rösebbje, most legtöbbje börtönben van. Lehet, hogy azért is van nyugalom, mert a z rösebbje bent vannak. Az a baj, hogy egyszer kijönnek, és ugyanúgy folytatják. Miért nem vezetik be a nagy híres háromcsapásos törvényt, hogy aki nem tud megváltozni. Nem adok két hónapot, visszakerülnek.

Két-három napig meghúzzák magukat, és akkor minden kezd dik elölr l, de már mindenki tudja, hogy k csinálják.” (43 éves Csernelyre beházasodott magyar n , férje roma) A polgárosult életformát él , t sgyökeres csernelyi cigányok mereven elhatárolódnak a beköltöz kt l, lenézik ket és az érintkezés minden formáját kizártnak tartják velük kapcsolatban. „Nem foglalkozom a betelepül kkel, én az idegen cigányokkal nem foglalkozom. Én nem ismerem ket, nincs semmi kapcsolatom velük. A magamfajtámmal, akik itt születtek, azokkal tartom a kapcsolatot. Itt a magamfajtákkal, itt voltunk becsülettel, ezekkel tartom a kapcsolatot. Most bejön egy idegen cigány, most honnan tudjam azt, hogy ki az, vagy holnap bejön egy másik, most engem az érdekel? Nem, a kutyámat nem érdekli.” (51 éves csernelyi roma férfi) „Ha a férjem családjában temetés van, akkor a helyi cigányok mind eljönnek, meg a rokonok távolból is, de a betelepül cigányok nem jönnek, tudják k azt, hogy k csak betelepül k, nem jönnek el. A csernelyi cigányok a betelepült cigányokkal nem nagyon tartják a kapcsolatot. A férjem nem tart semmi kapcsolatot a betelepül cigányokkal, a többiekkel igen. Mondjam azt, hogy k is úgy vannak, hogy bemegyünk másnak a házába, sok az önkényes házfoglaló, ez az itteni cigányoknak sem tetszik, azt mondják, olyan törvények vannak, hogy nem lehet kitenni ket.” (43 éves, Csernelyre beházasodott magyar n , férje roma) A beköltöz k megjelenésével a saját sikeres integrációjukat látják veszélyeztetve (Vö.: Durst 2002a).

A megbízhatónak tartott t sgyökeres csernelyi cigányokról teljesen eltér képet éltetnek a helyiek, és más magatartásmintákat tartanak velük szemben érvényesnek. A róluk forgalmazott vélekedések a tökéletes inverzét adják a beköltöz csoporténak: rendesek, dolgosak, tiszták, megbízhatóak, becsületesek stb.14 „Azok tisztességes emberek voltak. Szó szerint értsd: tisztességes emberek. Hogy például az én anyám is odaadta a lakáskulcsot. Takarítani jöttél, mi mentünk ide vagy oda. Akkor, ha kitakarítottál, akkor majd tedd ide a kulcsot. Vagy akkor, ha hazaérünk. Hát semmi ilyen probléma nem volt. A bányából jöttek hazafelé ezek emberek, és megálltak a kocsmában. És azt mondták, na, Géza, vagy Gedus, mindegy hogy ki, gyere egy korsó sörre. Ma sincs baj azokkal az emberekkel, akik az úgynevezett régi cigányok.” (53 éves csernelyi magyar férfi) „35 család lakott azon a kis hegyen. Itten volt egy közös kút. Közös volt a veder rajta, mikor apám újat vett, kislányom, elmégy mindenkihez, hogy szedjem össze a pénzt, azt mindenki odaadta, amit Apu kiszámolt. Nagyon rendesen viselkedtek. Ezek elkerültek máshova, már régen. Még a szocialista rendszerben, k tanultak, zenegimnáziumba jártak. Itt azokkal van baj, akik ide jöttek lakni. Az mind börtöntöltelék. Ha hazajönnek, itthon vannak egy hónapot”.

(81 éves csernelyi magyar n ) „Annyi sok apró ház volt, ott lakott mindenki rakáson. Pacsitból volt építve a házuk. Fölkötték a hátukra a fát és nem tudtak így egyenesen menni, mert annyira kicsi volt a köz a házak között. Kicsi szegényes házakban laktak. Cigánynak tartották magukat. Volt bennük, ami nem volt zenész család, az asszonyok kötelet csináltak és hordták a faluba eladni. A férfiak a 14 „Élt itt körülbelül 15 cigány család, zenéltek és kijártak dolgozni a bányába meg a gyárba, de nem ment rosszul nekik, mer’ lakodalom minden hétben volt, most már két évben sincsen egy, az is inkább ilyen összejövetel – jól ment” (73 éves csernelyi magyar férfi)

112

Kotics József

somsályi és farkaslyuki bánya külterületén dolgoztak, nem lent a bányában, de volt olyan is közülük, aki bányász volt.” (51 éves csernelyi magyar férfi) „A mellettünk lev házat eladták a Berki cigány családnak, már a szomszédaink, de k olyan rendesek. Most is voltam már máma is náluk, meg k is nálam. Ha bármi gond van, segítünk.” „Sanyinak az anyja nagyon rendes volt és nagyon tiszta, arról volt híres. Tényleg. Úgy hívták, hogy Patyolat, olyan tiszta volt az az asszony.” (53 éves csernelyi magyar férfi) „Úgy is csúfolják a cigányok, hogy Magyar Juliska, mert olyan a viselkedése, nagyon rendes asszony. ugyanúgy öltözködik, ahogy a magyarok. Ennek a Berkinek a felesége, is cigány, de egy másik faluból jött ide még régebben. Fölköti a kötényt és f z, neki a lakása is olyan, mint a magyaroknak. Varr, gyönyör holmijai vannak. Ruhagyárban néhány cigányasszony dolgozott. is kapja a nyugdíjat, mint én, is ott dolgozott.” (81 éves csernelyi magyar n ) „Akik a cigányszögön laktak, legtöbb három-négy gyerekük volt, nem volt annyi, mint a mostaniaknak: hét meg nyolc. A férfiak rendesen a bányába jártak dolgozni. Annyi gyerekük volt. A lakodalom szombati napon volt, lovas hintóval jöttek értük a lánykoromban. Volt vagy négy banda itt. Gyönyör en tudtak muzsikálni. Ott játszottak a dombon, de ma már nem kell senkinek a cigányzene. Együtt n t fel a fiam a cigánygyerekekkel, beengedtük ket az udvarra, és ott társasjátékoztak. Ma is jóba’ van a fiam azokkal a gyerekekkel, akikkel együtt n t fel. k kijönnek hozzám a mai napig.” (81 éves csernelyi magyar n ) „Azokkal a régi megbízható emberekkel, akik évek óta ott élnek, és emberi életet élnek.

Egyébként k maguk is félnek ezekt l az emberekt l. Azt is elmondták. Ezekkel a kialakult viszony, az teljesen normális. Ez abban megnyilvánul, hogy a szomszédjuk szól, hogy segíts.

Nincsen konfliktus.” (50 éves csernelyi magyar férfi) A régi roma családokkal ma is általánosak az alkalmi munkakapcsolatok. Számukra a kisebb kölcsönök nyújtása korábban is bevett gyakorlat volt, és ma is az, hiszen k minden esetben visszaadják azt. „Na elég az hozzá, hogy jött, kisegítem-e? Mondom, én nem kamatra adok kölcsönt. De még olyan nem volt, hogy mikor megkapja a nyugdíját, az els az, hogy ugye hozza.” (81 éves csernelyi magyar n ) A helyi cigányok felvették a többség római katolikus vallását, els áldozók voltak, a többiekkel együtt bérmálkoztak, templomba is jártak. „Együtt voltunk els áldozók, bérmálkozók. Annyira nem jártak templomba, csak keresztel kor, meg esküv kor. Jártak iskolába, hittanra is.” (51 éves csernelyi magyar férfi) A helyi cigányokkal kialakított jó kapcsolat okán, ha közülük halálozik el valaki, elmennek a végtisztességet adó temetésre. A komaság révén létrejött m rokonság ma is intenzív személyes kapcsolat fenntartását jelenti a törzsökös cigány és a magyar család között. „Az én bérmakeresztapám egy bányász volt, magyar ember, a szüleim jóban voltak vele.”

(51 éves csernelyi roma férfi) „(A bérmakeresztlányom) apja prímás volt, jóban voltunk mindig velünk, (…) akkor a cigány olyan volt, hogy szeretett a magyarral együttm ködni, egymást tiszteltük, becsültük.” (88 éves csernelyi magyar férfi) „Mi hárman vagyunk testvérek, már mind elkerültünk innen (…) az apám itt született és itt is halt meg. Mi nagyon jóban voltunk (…) a többi testvéreimnek is magyar a keresztszül je ” (50 éves Csernelyen született budapesti roma n ) „Nekem a keresztapám már meghalt, de jó volt végig, a keresztanyám még él, járok hozzá, múltkor is adott egy ilyen tyúkot e, hatalmasat.” (51 éves csernelyi roma férfi) „Volt, hogy két-három családhoz is elmentem, oda a cigányszögre, hiába volt kicsi a házuk, de rendben tartották, tiszták voltak. k is bejöttek, csöppet leültek beszélgetni. Ma már a lakásba nem jönnek be, egy pár ember kivételével. Aki van itt még a régi csernelyi családok, azokkal járunk, én is járok hozzájuk.” (79 éves csernelyi magyar n ) „Anyám 3 cigánygyereknek volt a keresztszül je. Csóka Erzsi volt az anyjuk, Farkas család, elkerültek azok már régen. Azokhoz is jártunk át, meg k is bejöttek ide. A leszármazottak

Határeltolódások – Csermely

113

Pesten laknak, azok már nem jönnek el, megszakadt a kapcsolat. Más családban is gyakori volt, hogy keresztszül nek hívták a cigányok.” (51 éves csernelyi magyar férfi) A korábban Csernelyben él családok közül is említenek egyet, a Z. családot, akiknél a nagyszül kkel való viszony teljesen konszolidált és konfliktusmentes volt, miután elfogadták a többségi társadalom normáit, de egyes gyermekeik és különösen az unokák közül többek életvitele a helyiek számára elfogadhatatlan. ket a betelepül romákhoz hasonló módon ítélik meg, és úgy is viszonyulnak hozzájuk. A t sgyökeres csernelyi romákról formált kép ez által árnyaltabbá válik, hiszen van egy csoportjuk, amely a „problémás” cigányok csoportjába sorolódik. " k [a Z. család] elég korán jöttek, már ötven el tt itt voltak, mert én 52-ben kerültem ide, és akkor már a Z. Gyurival együtt jártam a második osztályba. De a Z. szül kkel nem volt semmi baj, és abban az id ben a gyerekeikkel sem, de a Sanyi fiaival meg a Csoki fiaival már igen.

Nekik rend rségi ügyeik is vannak. A leszármazottak már problémásak." (75 éves csernelyi magyar n ) „A Z. család leszármazottai közül egyedül az Arzén volt rendes, azoknak az apja írástudatlan volt, nem tudott olvasni. Azt úgy hidd el, hogy az öreg ember, a cigány, 70 embernek parancsolt a rakodón, az olyan értelmes volt, az Arzénon kívül a többi mind elromlott ” (75 éves csernelyi magyar n ) „Az id sebb Z. család, róluk jókat mondanak, de a gyerekeik inkább azok, akik eltávolodtak.

Betörtek id sekhez (…), pedig velük se volt gond, míg ott laktak kint, velük se volt semmi gond (…) próbáltak munkából élni, nem lopásból” (43 éves csernelyi magyar n ) A Z. család hosszú id n keresztül élt a régi Sturman birtokhoz tartozó mez gazdasági épületben. Ezt a házat az önkormányzat eladta és beköltöztette a lakókat a falu kiüresedett házaiba. A helyiek emlékezetében létezik néhány történet arról, hogy milyen körülmények között éltek Z-ék a házban. „A nejem óvón ként egyszer azt mondta, hogy képzeld el, elmentünk családlátogatásra és az egyik szobában földön volt egy kétajtós szekrény. És mikor mondtuk, hogy hát hol a gyerek.

Azt mondta, mindjárt szólok neki. Megkopogtatta a kétajtós szekrényt kinyílt az ajtaja és a négy gyerek a két ajtós szekrényb l kijött, abban aludtak.” (50 éves csernelyi magyar férfi) Az idillikusnak megjelenített roma-magyar kapcsolat bizonyos aspektusai már a múltban is aszimmetrikus viszonylatot jelentettek. Ebben a keretben értelmezhet a komasági viszony létrejötte és intenzitása. A századel t l a rendszerváltásig teljesen bevett gyakorlat volt, hogy a helyiek római katolikus vallását felvev és gyakorló, kis létszámú roma zenészcsaládok a gyermekeik keresztszül jének és bérmakeresztszül jének helyi magyar családokat kértek fel (Vö.: Durst 2002b). Azonban fordítva, ez egyetlen esetben sem fordult el . „Apám is bányász volt. Nekem is Kis Karcsi volt a bérmakeresztapám, bányász volt. Az gyerekeinek nem az én szüleim voltak a keresztszülei. Keresztanyámmal tartom a kapcsolatot.” (53 éves csernelyi roma férfi) Ez a patriarchális jelleg viszony egyértelm en arra utal, hogy a konfliktusmentes együttélési gyakorlat ellenére, a két etnikum között húzódó határok élesek. A szociológiai és antropológiai kutatásokban egyértelm en kirajzolódó kép a falusi társadalmakban létrejöv cigány–magyar kapcsolatokat illet en azt mutatja, hogy a magyarok igen negatív, tartósan létez sztereotípiarendszert m ködtetnek a cigányok megítélésben (Ladányi–Szelényi 2004, Steward 1994, Oláh 1997). A roma–magyar együttélésnek a rendszerváltást megel z gyakorlatában a helyi magyarság a cigányokkal szemben nem m ködtette ezt a sztereotípia- és el ítélet-rendszert, nem leljük nyomát a helyi romák kirekesztettségének és etnikai alapú diszkriminációjának sem. „Nem volt itt gy lölet, hogy én kit tartok cigánynak. Azt egyszer nem mondtuk egyiknek se, hogy cigány.” (81 éves csernelyi magyar n ) „Mindenki ezt a nótát fújja, hogy korábban milyen jó volt a cigány-magyar viszony, ezt hallom mindenkit l, anyósomtól is ezt hallottam, más helyi csernelyi cigányok is ezt mondják.” (43 éves Csernelyre házasodott magyar n , férje roma)

114

Kotics József

„Ha eljöttök az öregek napjára, ami december 3-án lesz. És akkor látni fogod, hogy nincs elkülönülés. A tisztességes cigány családok ott ülnek a magyarok között. Ahhoz, hogy megvédjük a rendezvények nyugalmát, zárt rendezvény lesz, azok jöhetnek be, akik megvették a belép jegyet. Ez tavaly abban mutatkozott meg, hogy 9 órakor három a renitens társaságból be akart jönni. Az ajtóban voltak. Az egyik embert leütötték, mindenki csak ott áll, még csak hozzá se szóltak. Leütötték. Nyilván kihívtuk a rend rséget. k be akartak jönni, és akkor a szokványos sablon szöveg, azért nem engednek be, mert cigányok vagyunk. Azt nem látta, hogy ott ültek benn a tisztességes cigány emberek.” (51 éves csernelyi magyar férfi) „Nem volt, hogy cigány. Hát számos osztálytársam volt, azt hiszem, igen, 3 volt összesen. De hát ez föl nem merült, hogy cigány. Semmi. Persze hát együtt játszottunk, még a gyerekek is még az én gyerekeimhez is jöttek cigánygyerekek játszani.” (51 éves csernelyi magyar férfi) A két csoport közötti határok azonban ebben a periódusban is igen merevek. A két csoport között található szimbolikus határ átjárhatatlanságának egyik szembet n példája a vegyes házasság problémaköre (Kotics 2006:80-84). Erre az utolsó évtizedet kivéve, egyetlen ismert eset sincs. Mindkét csoport ragaszkodik a saját csoportból származó házastárshoz. Bár a cigány fél is kizárja ezt az eshet séget, a magyar oldalról ennek a létrejötte kifejezetten károsan befolyásolja az adott család reputációját a helyi magyar közösség megítélésében is.

A cigányok és a magyarok régen összeházasodtak? „Nem. Itt tudta mindenki, hogy ki hova tartozik. Jóba’ voltak, de mi magyarok vagyunk, k cigányok voltak. Az szóba se jöhetett volna, hogy engem egy cigány férfi elvegyen, vagy a fiam cigánylányt vegyen el. Szóba se jöhetett. Hiába mondjuk, hogy rendesek, akkor is másabbak. Mindenféle módon, na. A gondolkodásba’, a viselkedésbe’, hiába, azért van különbség, mondjuk meg szintén.” (81 éves csernelyi magyar n ) „ k is azt mondták, ahogy az anyósom mondta az elején: a cigány a cigánnyal, magyar a magyarral.” (43 éves Csernelyre házasodott magyar n , férje roma) Itt tehát a saját identitás meg rzésének az eszközeként értelmezhet a roma–magyar vegyes házasság teljes kör elutasítása. Figyelemre méltó a 10 évvel ezel tt létrejött egyetlen vegyes házasság helyiek értelmezésében való megjelenése. A t sgyökeres, helyiek életmódjához teljesen hasonult cigány család férfitagja egy közeli faluból származó magyar feleséget hozott Csernelybe. Mindkét fél családja ellenezte, s t a magyar szül k kifejezetten tiltották a házasság létrejöttét. A fiatalok ennek ellenére ragaszkodtak ahhoz. A magyar menyasszony családja még a lakodalomba sem volt hajlandó elmenni, annyira kínosan érintette ket az eset. A kés bbiek során valamelyest megbékéltek.15 A roma férfival házasságban él magyar fiatalasszony felháborodva mesélte, hogy a sógora (a n vérének a férje), aki az férjével együtt vállal munkát a Dunántúlon eltagadja a köztük lév rokoni kapcsolatot, mert szégyelli, hogy a sógora cigány. A roma család is idegenkedve fogadta a beházasodó asszonyt és elvárta, hogy alkalmazkodjon szokásaikhoz, kulturális hagyományaikhoz. Jóllehet a helyi nem roma társadalom teljesen tisztában van vele, hogy egy másik faluból származó magyar n került Csernelybe, az asszonyt a férje családjához költözése miatt, a cigányok közé sorolja. Miután integrálódott roma családról van szó, a helyiekkel létrejöv kapcsolat konfliktusmentes és intenzív, ennek ellenére a falu romaként identifikálja a két gyermekes családanyát. Bár a férje kifejezetten roma identitással rendelkezik, aki évekig a Cigány Kisebbségi Önkormányzatban is aktív szerepet töltött be, a családja láthatólag asszimilációs szándékkal lép fel. Ezt látszik igazolni, hogy a férj lánytestvére is magyar házastársat választott, s Budapesten él 15

„Nem hallottam, hogy korábban a cigány és magyar egymást választották volna házastársként. Akkor ez nem volt divat, én sem mertem megmondani otthon csak azt mondtam, hogy van egy fiú, még a nevét is megmásítottam, mert ismerték Szilvásról. Azért csak kiálltam mellette. Nem akartak eljönni az esküv re. Anyám részér l volt az ellenállás, az esküv re eljött, de a lakodalomban nem maradt. A lakodalomban cigányok és magyarok is voltak nagyon sokan. Itt volt az esküv , helyi falusiak, az én rokonaim. Nem, anyu nem fogadta el, így a rokonaimat nem is hívtam. Az unokákat elfogadja, most már a férjemet is, járunk hozzá, most már elfogadta.” (43 éves Csernelyre házasodott magyar n , a férje roma)

Határeltolódások – Csermely

115

unokatestvérei is ezt a házasodási stratégiát követik. Nagyobb fiúgyermekük magyar lánynak udvarol, s számára már a cigányként való azonosítás sért . A törekvés ellenére a helyiek cigánynak tekintik a család minden tagját. Kirívó esetként említi az érintett vegyes házasságban él magyar n : amikor az iskolában munkát szeretett volna vállalni, az iskolaigazgató azzal utasította el, hogy amíg ott az igazgató, oda cigányt nem fognak felvenni.16 A stigmatizáció nem a személyének, hanem cigány családhoz való tartozásának szólt.

A nyilvánvaló etnikai alapú diszkrimináció ellentmond a t sgyökeres cigányokkal szemben kialakított viselkedési mintáknak, amelyek a vélekedések szintjén a teljes elfogadásról szólnak. Úgy t nik, a cselekvési dimenzió ebben az esetben élesen elválik az attit dök szintjén megfogalmazottaktól. Erre a diszkrepanciára még egy példát említünk.

Nagy visszhangja van a falu közvéleményében még ma is a temet ben található 3 harang 2008-ban történt ellopásának. Az eset megtörténte el tt egy héttel egy helyi cigány férfi temetése volt, ahol igen nagy számban vettek részt máshonnan jött romák és tucatnyi magyar lakos is. Egy a temetésen részt vev helyi lakos, aki ma is intenzív személyes kapcsolatot ápol a Budapestre költözött cigány keresztgyermekével, és jó kapcsolatot tart az slakos romákkal is, egyértelm en összefüggésbe hozza a két eseményt, azt feltételezve, hogy a kés bbi elkövet k, ekkor figyelték ki a terepet, és hamarosan végre is hajtották tettüket. „Nem akarok semmi konkrétat mondani, de szerintem nem csernelyiek vitték el, de lehet, csernelyiek is közrejátszottak, mert nagyon érdekes volt az egész. Meghalt egy itteni cigány ember és tizenhárom magyar volt a temetésén, én is ott voltam, de ezen kívül annyi cigány ember volt a temet ben, ha járt arra, tudja, hogy nem kicsi, de tele volt a temet cigányokkal. És egy hétre rá elvitték a harangot.” (81 éves csernelyi magyar n ) Az egyáltalában fel sem vet dik, hogy az elkövet k nem cigányok voltak, annak ellenére, hogy a tettesek kilétére, azóta sem derült fény. Ez a példa is arra utal, hogy a korábbi pozitív tapasztalatoktól elvonatkoztatva egyre inkább kialakul a csernelyi nem roma lakosok felfogásában az általában vett cigány képe, ami nem jellemezte a korábbi együttélés során megjelen vélekedéseket. Ehhez a képzethez azonban kizárólag a betelepül cigányokra vonatkoztatott negatív jelentéstulajdonítások társulnak. Ennek oka egyértelm en abban keresend , hogy a beköltöz cigányok megjelenése, a konfliktushelyzetek élesedése a helyi magyar lakosságot a romákról formált képének újrainterpretálására készteti. Miután a helyi magyarok véleménye a nem csernelyi romákkal kapcsolatban, pontosabban az általában vett cigánnyal kapcsolatban, megegyezik az országosan általános cigányokat kirekeszt felfogással, a helyi romákkal korábban jól m köd kiegyensúlyozott interetnikus kapcsolatok egyre több szituációban felülíródnak.

A település korábbi együttélési gyakorlatában a cigány félr l formált kép, a tényleges tapasztalatokkal megegyez en, egyértelm en pozitív volt. A gazdasági kapcsolatok nem a patrónus-kliens viszonyrendszerre alapozódtak, miután a helyi lakosság jelent s része nem a mez gazdasági tevékenységre, hanem a bányászatra és az ipari munkára alapozta megélhetését. Bár a szocializmus id szakában a helyi cigányok is végeztek mez gazdasági munkát, de nem a helyi magyarok amúgy is sz kös munkaigény háztáji gazdaságában, hanem summásként az Alföldön. A patrónus-kliens viszony máshol ismert formái Csernelyben nem a munkafolyamatokhoz köt d en jöttek létre (Oláh 1993), hanem a m rokonsági formákon keresztül jutottak fontos szerephez.

16 „Most a munka szempontjából mondom, mert nagyon sok a munkanélküli a faluban. És amikor én szerettem volna, mondjuk az iskolába elmenni dolgozni, hogy akkor úgy tett az igazgató úr, sose felejtem el, hogy míg az igazgató, addig ott cigány nem fog dolgozni.” De Ön nem is cigány. „Elég, hogy a család cigány. Lehet, hogy úgy gondolják, ha velük vagyok, akkor már nem kerülhetek közéjük, szerintem ez van benne, akkor én, ha már azt választottam, akkor odatartozom”. (43 éves Csernelyre házasodott magyar n , a férje roma)

116

Kotics József

Miután a helyi romák jelent s részének a többségi életvezetési modellhez való alkalmazkodása sikeres volt, a szocialista modernizáció id szakában a foglalkoztatási és lakáskörülményeikben, a mindennapi tevékenységükben integrálódtak a többségi társadalomba, a cigányok és a helyi magyarok viszonyának alakulásában nem az etnikai, hanem a társadalmi dimenzió vált meghatározóvá (Vö.: Durst 2002a). Napjainkban a bevándorló romákkal szemben tanúsított etnikai diszkrimináció, az interetnikus feszültségek, a romákkal szembeni csoportattit dök alapvet megváltozásáról tanúskodnak. Mára a cigánymagyar egymás mellett élés valóságának az alapstruktúráját az aszimmetrikus természet viszonyulások jellemzik. A többségi magyarság a betelepül cigány etnikummal szembeni beállítódásaiban a lefokozás, eltávolítás, a saját csoport másik fölé helyezése, a másik rutinszer leértékelése válik a csoportközi viszonyokban szület attit dök lényegi vonásává (Vö.: Oláh 1997:747). A többségi magyar oldal részér l fokozatosan kialakul egy modelljelleg magatartásforma a cigányokkal szemben, amelynek egyre inkább jellemz jévé válik a távolságteremtés, a távolságtartás és a kirekesztés (Vö.:Oláh 1993:117). A magyarok egzisztenciális, morális els bbrend sége a csernelyi helyi társadalomban mára az etnikai különbségtételt megalapozó tapasztalattá vált, míg korábban nem volt generációkon átível szerepe ennek a beállítódásnak. A változás szoros összefüggésben áll azzal a ténnyel, hogy a bevándorló cigányok „civilizációs” deficitjét a saját kultúrájuk fölértékelése ellensúlyozza. A kirekesztési stratégiák, cigányokkal szembeni diszkriminatív viselkedések mindaddig termel dnek és fennmaradnak, amíg a nagyfokú kulturális különböz ség mindennapi tapasztalatként élhet meg a magyar lakosság számára.

A magyar-cigány együttélés, korábbi, tradicionális mintái – a megváltozott strukturális feltételek között – fokozatosan veszítették el az érvényességüket. Az eddigi állapotok megváltozását a többségi csoport veszélyezettségként éli meg, s ez még inkább az elzárkózást, a másik csoportról kialakított negatív képet, az önkép pozitív jellegét er síti (Kürti 1994:96). Így a két csoport kapcsolata fokozatosan etnicizálódott, a csoportközi kapcsolatokban egyre inkább el térbe kerültek az etnikai határok definiálását szolgáló szimbolikus, vagy diskurzív elemek. Jelen pillanatban a két etnikum között húzódó határok újrakijelölése folyik, ez összekapcsolódik a cigány és nem cigány fogalmának és jelentéstartalmának az újradefiniálásával, amely mindkét csoport számára a társadalmi stabilitás meg rzésének gyakorlati érték eszközeként funkcionál.

A cigány és magyar lakosok közötti konfliktus hatása a projekt megvalósítására A teljes lakosságra kiterjed kérd íves felmérésb l kitapinthatók a helyieknek a projekttel kapcsolatos beállítódásai. A lakosság minden részközösségében megfigyelhet a Biomassza projekt pozitív megítélése (Biczó 2012). Bár az elöreged magyar népesség jelentékeny hányada nem kívánt részt venni a válaszadásban, a település lakóinak túlnyomó többsége egyfel l a falu megújulásának kihagyhatatlan lehet ségét, másfel l a saját élethelyzetük jobbra fordulását, egyaránt a projekt lehetséges következményének gondolja, annak ellenére, hogy a lekérdezés id szakában a projektre vonatkozó információk meglehet sen hiányosak voltak.

Ha a kérd íves felmérésnek a falu mai állapotát, viszonyait megítél adatait tekintjük, a válaszok általános reménytelenséget tükröznek, apátiával telítettek. A falu megfordíthatatlannak t n elöregedése, az egzisztenciális bizonytalanság, a súlyos munkanélküliség, az állandó lopások, betörések általában is a közbiztonság teljes hiánya, az iskola bezárása, a polgármesteri hivatal cs dhelyzete er síti ezt a beállítódást. Ez a kilátástalan helyzet a válaszadók szerint egyértelm en a település „elcigányosodásának” a következménye. Másként fogalmazva: a biomassza projekt sikerét legalapvet bben befolyásoló tényez a cigány-magyar együttélés konfliktusaiból származik. A nem roma lakosság szerint a biomassza alapú h termel rendszer megvalósításának a legf bb akadályát a betelepül cigányok jelentik, hiszen az életvezetési elveik és gyakorlatuk egyértelm en a

Határeltolódások – Csermely

117

megvalósíthatóság ellen hatnak. Els dlegesen az innovatív fejlesztés következtében létrehozandó infrastruktúrát látják veszélyeztetve, lopásokat és rongálást feltételezve. Látható tehát, hogy a vélekedésekben a mindennapi élet mai gyakorlatában megfigyelhet szigorú elkülönülés/eltávolítás a magyarok és nem törzsökös cigányok között egyértelm en rávetít dik a projekt sikerének a megítélésére.

A betelepül helyiek által problémás életvitel nek tartott roma családok arányának a feltételezett további növekedése er síti a helyi társadalom konfliktuspotenciáljának a megemelkedését, egyúttal még inkább teret ad a túláltalánosító, minden problémáért az általában vett romákat felel ssé tev gondolkodásmódnak. Ez a vélekedés egyre inkább megszünteti a nem roma lakosság általi megítélésben a határokat az integrált helyi roma csoport és a fizikailag, mentálisan egyaránt szegregált beköltöz k csoportja között, és hajlamos ket egybemosni. Ennek következménye a helyi magyarok és roma csoportok közötti bizalmatlanság további mélyülése és a csoportok közötti feszültség eszkalálódása lenne, ami jelentékenyen veszélyeztetné az innovatív projekt megvalósíthatóságát.

További tényez , amely nehezíti ennek a fejlesztési projektnek a realizálását, az önkormányzati vezetés és a betelepült roma családok közötti igen feszült viszony. A falu els számú vezet je, aki évekkel ezel tt felvetette a megújuló energiára alapozott fejlesztés ötletét, a biomasszára épül h energetikai rendszer helyi bevezetésének legf bb támogatója. A korábbi vezetéssel ellentétben, a polgármesteri tevékenységének meghatározó aspektusa a falu által „problémásnak” tekintett betelepült roma családokkal szembeni konfliktusok felvállalása. Ezek a konfliktusok abból adódnak, hogy a polgármester határozott lépéseket tesz annak érdekében, hogy ezek a családok is betartsák az együttélés szabályait. Ennek következtében az allochton roma lakosság körében rendkívül népszer tlen. A gyakran heves reakciókat kiváltó összeütközések az érintett családok szemében etnopolitikai megítélést kapnak, ezek a családok cigányellenesnek, sok esetben rasszistának bélyegzik a polgármestert, aki ugyanakkor a t sgyökeres csernelyi cigány családokkal jó kapcsolatokat ápol. Feltételezhet , hogy ebb l kifolyólag a Csernelyre betelepült roma családok minden olyan kezdeményezést, amely az önkormányzati hivatalhoz, a polgármester tevékenységéhez köt dik, élesen ellenezni fognak, míg a helyi társadalomba integrálódott cigány családok támogatni fogják azt.

A mai csernelyi lokális társadalom legéget bb konfliktusai a magyar-cigány együttélés korábbi gyakorlatának az alapvet megváltozásával hozhatók kapcsolatba. A falu jöv jét meghatározó bármely fejlesztési projekt felel sen nem tervezhet a feltételrendszer átfogó tanulmányozása, a szocio-kulturális rendszer vizsgálatán alapuló hatástanulmány elkészítése nélkül.

Feldmár Nóra:

Szociális innovációval a mélyszegénység ellen 2011 tavaszán kerültem az Igazgyöngy Alapítványhoz önkéntesként. A diplomamunkám esettanulmányának alanyául a toldi közösséget választottam, ahol az alapítvány évek óta jelen van. A dolgozat a mesterfokozatom megszerzéséhez volt szükséges, ipari ökológiából.

Az ipari ökológia egy új kelet multidiszciplináris tudományág, mely az emberi tevékenységeket komplex rendszerekbe ágyazva értelmezi; a társadalmi, környezeti és gazdasági tényez k hatását együttesen vizsgálja. Eredetileg az iparra fókuszált azzal a céllal, hogy a megszokott lineáris gyártási folyamatok helyett a különböz iparágak üzemei mintegy táplálékhálózatként m ködjenek a természetes ökoszisztémák mintájára (innen az ipari ökológia elnevezés). Kés bb a társadalomtudományok is nagyobb hangsúlyt kaptak, mivel világossá vált, hogy nem elegend a technológiai újításokról bebizonyítani, hogy gazdaságilag (és környezetvédelmi szempontból) gyümölcsöz ek, hanem a különböz szerepl ket (legyenek azok maguk a cégek, a helyi közösség vagy döntéshozók) meg is kell gy zni err l. Mára az ipari ökológia szemlélet rendszerét széles területen alkalmazzák; a környezetbarát termékek gyártásától, egész iparágak fenntarthatóságának a vizsgálatán keresztül, falvak vagy városrészek szisztematikus energia- vagy élelmiszerellátásáig. Tehát ezen ágazat egyik f tézise, hogy technológiai vagy környezetvédelmi problémákra csak a társadalmi tényez k figyelembevételével találhatunk megfelel válaszokat.

Diplomamunkám kiindulópontja az volt, vajon ha megfordítjuk ezt a gondolatmenetet, akkor is helytálló marad-e, azaz, ha egy társadalmi problémára keresünk megoldásokat, hatékonyabb eredményekhez juthatunk-e, ha párhuzamosan vizsgáljuk a technológiai és környezeti tényez kkel?

Mint társadalmi problémát a mai Magyarország egyik talán legéget bb, és engem legjobban foglalkoztató (és sokszor felháborító) kérdését, a roma integrációt választottam fókuszul a felvetés vizsgálatához. A helyzet tanulmányozása közben észre kellett vennem a párhuzamot a fejl d országok sokat vizsgált szegénység-problematikájával, amelynek óriási irodalma van a nemzetközi fejlesztés témakörében. Meglep nek és sajnálatosnak találtam, hogy a (keletközép-) európai szegénység nagyon ritkán nyer említést mind a tanulmányokban, mind a nemzetközi szervezetek munkájában, és a romák (akik Európa legnagyobb etnikai kisebbségét alkotják) helyzete szinte ismeretlennek t nik e területen. A téma láthatatlanságát személyesen is tapasztaltam, mivel tanulmányaimat Angliában és Hollandiában végeztem, sok tanárommal és barátommal (akiknek nagy része volt már valamelyik fejl d országban önkéntes) beszéltem err l, és kikerekedett szemmel hallgatták beszámolóimat a romák helyzetér l, kirekesztettségér l, és az els kérdésük szinte mindig az volt, hogy ugye k azok, akik lakókocsikkal vándorolnak?

Ett l függetlenül a „globális délen” bevezetett kezdeményezések, kutatások közt találtam meg azt az irányvonalat, amelyen el tudtam indulni, hogy az els hallásra egymástól távolinak t n környezeti fenntarthatóság és a mélyszegénység témakörét egyszerre vizsgáljam.

Fenntartható megélhetés, megfelel technológia Két, a nemzetközi fejlesztés területén jól ismert keretrendszert, szemléletet alkalmaztam a kutatásom támpontjául. Az egyik, a Sustainable Livelihoods Analysis (SLA) – fenntartható megélhetés-elemzés –, amellyel szisztematikusan fel lehet térképezni egy helyi közösség kontextusát, életének befolyásoló tényez it, és életviteli stratégiáit. Ennek az elemzésnek el nye, hogy egyszerre képes kvantitatív és kvalitatív tényez k vizsgálatára és a közösség problémái, igényei és sérülékenysége mellett nagy hangsúlyt fektet a közösségben és annak környezetében fellelhet pozitív értékekre, azaz „t kére”. Az SLA indikátorait öt kategóriára osztja, és egy bevezetésre kerül vagy már bevezetett kezdeményezés hatékonyságát eme

120

Feldmár Nóra

tényez k dinamikus változása tükrében vizsgálja. Ez az öt kategória a következ : természeti, fizikai, emberi, társadalmi és pénzügyi t ke (Scoons 1998).

A másik irányzat, amely nagy hatással volt rám, és amelynek kikötéseit követni próbáltam, az úgynevezett appropriate technology – megfelel technológia – volt. Ez E.F Schummaher, A Kicsi Szép cím nagy hatású könyv szerz je által kezdeményezett mozgalom. Talán a legfontosabb jellemz i, hogy a technológiák és a munka középpontjába az embert helyezi, a gazdasági szempontok helyett. A munkát magát úgy fogja fel, mint az ember egyik lételemét.

A munka gépesítésének két fajtáját írja le; az egyik, mely az ember képességeit és erejét fokozza, a másik, mely az embert mechanikus szolgává változtatja (Schumacher 1993:40).

Ebb l a szemszögb l nézve a munkanélküliséget vagy a munkahelyteremtést észrevesszük, hogy a munka hiánya vagy annak jelenléte a pénzügyi és gazdasági szempontoknál sokkal több területet érint; az egyének teljes életét és így a közösségüket határozza meg.

A magyarországi roma népesség túlnyomó része egy részr l generációk óta nem jut egyáltalán (rendszeres) munkához, másrészr l a rendszerváltás el tti id ben is olyan munkát végzett, mely az el bb említett „mechanikus szolgai” létet követelte meg. Ezzel nagy ellentétben vannak a tradicionális cigánymesterségek, amelyeknek legfontosabb jellemz je a függetlenség, a magas fokú szabadság és a közösségi m ködés voltak. Az, hogy léteztek kifejezetten „cigány mesterségek”, és hogy régen a vándorcsoportok és kés bb a letelepedett közösségek is gyakran egy mesterségre rendezkedtek be, s t hogy az identitásuk és/vagy a külvilág besorolása is ezek mentén fogalmazódott meg (pl.: zenészcigány, vályogvet , kosárfonó) is mutatja, hogy mekkora rt képez a termékeny, kreatív, közösség-alapú munka hiánya (másrészr l nevetségessé tesz bármiféle közhiedelmet, miszerint a cigányok genetikailag képtelenek dolgozni).

Schumacher szerint a tudósoknak és mérnököknek, azt kell szem el tt tartaniuk, hogy olyan módszerekre és tárgyi eszközökre van szükségünk, amelyek: - elég olcsók ahhoz, hogy gyakorlatilag mindenki számára elérhet k legyenek, - kis léptékben alkalmazhatók, és - összeegyeztethet k az emberi kreativitással (Schumacher 1993:21).

A megfelel technológiák a közösség igényeire nyújtanak megoldásokat, és legfontosabb jellemz i, hogy kis költség ek, helyi munkaer re, tudásra és alapanyagokra támaszkodnak, helyi irányítás alatt állnak, és kevéssé terhelik a természeti környezetet. Úgy is felfoghatjuk, hogy a „keresletet” maga a helyi közösség tényleges igényei alkotják, és a „kínálatot” is k képezik megfelel technológiák m ködtetése révén. Egy másik fontos tényez a megfelel technológia szemléletrendszerében, hogy ezek általában nyílt forráskódúak (open-source), mivel a verseny szerepe minimális, ha mindig az adott helyi közösség érdekeit nézzük.

Számos nemzetközi és helyi szervezet foglakozik ezen megoldások bevezetésével (bár, mint említettem szinte kizárólag fejl d országokban), és a dokumentációjuk sokszor ingyenesen letölthet , s t adatbázisokba gy jtve elérhet . Ezek a megújuló energiaforrásoktól, a vízellátáson, a szennyvíztisztításon keresztül az élelmiszer-el állításig széles palettán nyújtanak példát fenntartható technológiák alkalmazására, úgy hogy a problémák megoldására magát a közösséget teszik képessé, egyszer gyakorlati tudás átadásával.

Ily módon a fenntartható technológiák nemcsak a környezet megkímélését szolgálják, de a társadalmi különbségek csökkentését is. Tehát fontos, hogy a fenntarthatósági kezdeményezések ne csak az értelmiségi középosztályt célozzák meg. Ráadásul ezek a hátrányos helyzet családok számára tudnak igazán nagy költségmegtakarítást nyújtani, akik ez által akár példát mutathatnak a tehet sebbeknek is. Persze ehhez fontos, hogy ne csak a megszokott nagy befektetés-igény high-tech „zöld” megoldásokban gondolkozzunk (pl.: nagy teljesítmény szélturbinák, vagy napcellák).

Az egyik kedvenc példám az angliai Practical Action által bevezetett technológia, amely hat nepáli hegyi közösséget kötött össze a külvilággal, amivel gazdasági fellendülést generált a mélyszegénységben él lakosoknak. Ezek a közösségek mez gazdaságból élnek, és a projekt

Egy szociális innováció – Told

121

el tt háromórányi veszélyes hegyi utakon tudták csak megközelíteni a piacot, ahol értékesíthették terményeiket (amiket kézben vagy szamárháton vittek oda) és más árucikkeket vásárolhattak. A technológia, amely óriási mértékben megkönnyítette ezt, egy gravitációval m köd kötélpálya, amin a völgyben található piacra engedik le az árut, és ezzel húzzák fel a szükséges termékeket is. A pályát helyben beszerezhet anyagokból építették, és helyieket képeztek ki az üzemeltetésére és karbantartására. Akik igénybe veszik a felvonót, kis összeget fizetnek minden „útért”, így a befolyt összeg fedezi a karbantartási költségeket. A szerkezet semmilyen küls energiaforrást nem használ, kizárólag súlyokat, melyeket a gravitáció mozgat. A helyi lakosok így rengeteg id t takarítanak meg; több idejük jut a termelésre, azon túl mindig könnyen hozzájutnak az alapvet szükségleteiket kielégít árucikkekhez, és a nagyobb bevételükb l több pénz jut tüzel anyagra és gyermekeik oktatására is. (Practical Action 2002) A szervezet honlapjáról ingyenesen letölthet az esettanulmány, több m szaki leírás és útmutató is a kötélpályákról.

A diplomamunkám, és a kés bb annak eredményei alapján, Toldon megvalósult mintaprojekt, a közösségi biobrikett-gyártás, a megfelel technológia elvrendszere mentén lett kidolgozva, és remélhet leg kés bbi hasonló projektek bevezetésének alapjául is szolgálhat. „Piaci rés” – a tüzel probléma A vidéki mélyszegénység egyik legkézzelfoghatóbb problémája a téli id szak átvészelése.

Mind egyedülállóknak, mind nagycsaládosoknak a jövedelmük számottev részét kell f tésre, leggyakrabban t zifára fordítaniuk. Ennek számos oka van a magas t zifaárakon kívül. A házak gyakran rossz állapotban vannak; a h szigetelés hiánya, a nyílászárók rossz min sége és a kémények állapota csökkenti a f tés hatékonyságát csakúgy, mint a nedves, friss fa égetése vagy a régi, rossz min ség kályhák használata. Általában nem sok lehet ség nyílik a t zifa legális úton való beszerzésére, mivel az erd k, nagy százalékban, magántulajdonban vannak, és a falopást (akár csekély mennyiség hullott gally gy jtését is) egyre szigorúbban büntetik és felügyelik. További problémát okoz, hogy gyakran eme családok, t zifa híján, nem megfelel anyagokat égetnek: például ruhákat, cip ket, m anyagot, autógumit vagy bútorokat. A fenti anyagok égési melléktermékei súlyos környezet- és egészségromboló hatásúak.

Mivel Magyarországon a roma kisebbség túlreprezentált a társadalom legszegényebb rétegeiben, a tüzel höz jutás gondja is ket érinti legsúlyosabban.

Magyarországon a háztartások 23%-a f t t zifával, ráadásul ez az arány, az emelked gázárak következtében egyre növekv tendenciát mutat (KSH 2010). Ezzel együtt, a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont elemzése szerint az illegális fakitermelés és falopás 3-3,5 millió m3-re becsülhet , ami az összes hivatalos fakitermelésnek az 50%-a (Szajkó et al.

2009). Mivel e két adat összege meghaladja az erd k megújuló képességét, az eltulajdonítás országos szint problémát jelent környezeti fenntarthatósági szempontból, ami viszont természetesen nem választható el a szociális szempontoktól sem.

Az Igazgyöngy Alapítvány és Told Az Igazgyöngy Alapítvány Magyarország 33 leghátrányosabb helyzet kistérségének egyikében, a berettyóújfalui kistérségben m ködik 1999 óta. F tevékenysége a tehetséggondozás, személyiségfejlesztés, különös tekintettel a hátrányos helyzet roma gyermekekre. Emellett, alapítványi feladatként esélyegyenl ségi és szociális munkát végez.

Az alapítványt és a m vészeti iskolát L. Ritók Nóra grafikusm vész alapította, aki korábban egy berettyóújfalui iskolában tanított rajzot, és már ott elkezdte kifejleszteni az alternatív m vészetoktatási módszereit. Kiemelked eredményeket értek el roma tanítványai is, akik a közismereti tantárgyakban gyengén szerepeltek. Világossá vált számára, hogy e módszerek és a hátrányos helyzet gyerekek hatékony integrálására való törekvése, hagyományos iskolai keretek között, túl sok akadályba ütközik. Ezért döntött úgy, hogy a keretek közül kilépve,

122

Feldmár Nóra

önálló intézményt hoz létre. Az Igazgyöngy Alapfokú M vészeti Iskola el ször csak a berettyóújfalui telephelyen m ködött, aminek a megközelítésére a környez településeken él szegényebb diákoknak nem volt módjuk.

Ma már hat kistérségi általános iskolában járhatnak a diákok délutáni „igazgyöngyös” m vészeti foglalkozásra. A hátrányos helyzet diákok tandíját állami normatívából fedezik.

Az idei tanévben a m vészeti iskola 670 tanulójának 70%-a hátrányos helyzet és ebb l 250 mélyszegénységben él , többnyire roma származású gyermek. Az iskolában alkalmazott alternatív, integrációra és kooperatív munkára alapuló módszerek számos könyvben jelentek meg és külföldön is alkalmazzák ket. Az iskola diákjai több mint 500 díjat nyernek évente hazai és külföldi rajzversenyeken, és ezek által minden diák megélheti azt a sikerélményt, amelyre más területeken nincs lehet sége. A vitathatatlan sikerek ellenére az elmúlt években, így idén is, bizonytalanság övezte az állami normatíva megítélését (L. Ritók 2012).

A mélyszegénységben él nagyszámú gyermek és a kistérség hátrányos helyzete miatt az alapítvány kötelességének érezte, hogy a legszegényebb diákokat segítse az alapvet szükségéleteik kielégítésében – ha a gyerekek alultápláltak vagy az otthoni körülményeik „problémásak”, az iskolában sem fognak tudni teljesíteni. A m vészeti iskolán keresztül az alapítványi dolgozók megszerezték a szül k bizalmát, és mára hatékony segélyezési ellátórendszert alakítottak ki a rászoruló családok részére.

Esélyteremt munkát a kezdetekt l végeznek, 4 évvel ezel tt azonban, rendszerbe állítva, modell-fejlesztésbe kezdtek. Míg az egyes elemeket a kistérség 13 településén alkalmazzák, a teljes kör fejlesztésre Told települést választották ki, mely a kistérségen belül a leghátrányosabb helyzet . Itt folyamatos közösségfejleszt munkát végeznek és számos programot indítottak. Erre példa a kiskert-, az ösztöndíj- és a villanyóra-visszakötési program.

2011-ben egy “szociális webshopot” hoztak létre , melyen keresztül, helyi asszonyok gyerekrajzok ihlette kézimunkáit értékesítik.

Told az ország keleti határvidékén elhelyezked kicsinyke zsákfalu. Ez a település a mai magyar társadalom rengeteg problémáját ötvözi; az iparban és a mez gazdaságban lejátszódott folyamatok révén teljesen elszegényedett. Az elmúlt évtizedekben a tehet sebb családok elhagyták a falut, jobb kilátások reményében, és helyettük szegény, többnyire roma és kisebb számban erdélyi családok települtek be. A 360 helyi lakos közül összesen hét embernek van munkahelye, a többiek szociális juttatásokból és idénymunkából élnek. A földrajzi elszigeteltség, a helyi gazdaság állapota és az alacsony iskolázottság szinte semmi esélyt nem kínál a helyiek foglakoztatására. A legtöbb ház lesújtó állapotban van, a víz nincs bevezetve a házakba, a faluban nincs kiépítve szennyvízrendszer, és a gázvezeték is csak néhány utcába ér el.

A munkalehet ség hiánya, az alacsony jövedelem, a rossz lakhatási körülmények, a szociális ellátórendszerek korlátozott elérhet sége, a személyes és hivatali konfliktusok, a többségi társadalom el ítéletei mellett az energiaszegénység is egyre jobban érzékelhet . Az emelked t zifa árak, a falopásért kiszabott súlyosbodó büntetések, és a lakóépületek romló állaga miatt egyre nehezebb melegen tartani a szobákat.

A települést 1300 hektár szántóföld veszi körül, a környéken az állattenyésztés visszaszorult, ezért nagy mennyiség mez gazdasági melléktermék áll rendelkezésre – ideális terepet nyújtva a biobrikett készítéshez. Ezzel szemben a t zifa beszerzése óriási költségekkel jár a helyi családok jövedelméhez képest, és a TÜZÉP-en kívül csak illegális módon lehet hozzájutni. További problémát okoz, hogy néha a családok olyan anyagokat égetnek el, amelyek füstje az egészségre káros.

A kis lépték biobrikett technológiáról A biobrikett száraz mez gazdasági és faipari hulladékokból, azaz növényi rostokból el állított, környezetbarát tüzel anyag. A nagyipari gyártással ellentétben, egy kéziprés segítségével, jóval alacsonyabb költségekkel (energiaigénnyel), közösségi vagy családi

Egy szociális innováció – Told

123

szinten el állítható. F tési tulajdonságai a fáéhoz hasonlóak, azzal a különbséggel, hogy a nedvességtartalma jóval alacsonyabb a frissen vágott fáénál (és a száraz fáénál is), és ezzel arányosan a f t értéke is magasabb.

E technológiát egy amerikai szervezet, a Legacy Foundation, fejlesztette ki, és több mint 45 fejl d ország közösségeiben segített megalapozni a bevezetését. A rendszer el nye, hogy kis befektetéssel, helyi (hulladék) anyagok hasznosításával, egyszer , kézi hajtású gépekkel a közösség saját magának el állíthatja a tüzel jét. Helyben munkahelyeket teremthet, csökkenti az ott él k tüzel költségét és megkíméli az erd ket. A felhasználható anyagok palettája nagyon széles, és minden közösség a helyben megtalálható forrásoknak megfelel en alakítja ki a saját „receptjét”.

Az iparilag el állított, kereskedelmi forgalomban kapható fa- vagy biobrikettet nagy nyomáson és magas h mérsékleten, sokszor m gyanta hozzáadásával préselik, amelyhez több millió forint érték ipari gépek szükségesek. Az általunk alkalmazott technológia ezzel szemben egyszer bb, emberi er vel – így jóval alacsonyabb nyomással – m ködtetett préseket használ. Ennek a kulcsa a papírpép, amely ragasztóanyagként funkcionál, ez tartja össze a többi növényi anyagot.

A Legacy Foundation módszere alapján még 2011 nyarán indítottam el a biobrikett programot önkéntesként, kísérleti jelleggel, amelyet 2012 nyarán kisüzemi szintre emeltünk. 2012 júliusa és októbere között a Toldi közösség sikeresen el állított kb. 30 ezer darab (7 tonna) biobrikettet, melyek a téli hónapok alatt kerülnek kiosztásra. Folyamatosan 6-12 f s brigád dolgozott az üzemben, összesen 24 ember a gyártási-id szak alatt; hárman közmunkásként a többiek önkéntes munkában. A brigádvezet szerepét Seres Sándor, az egyik önkéntes, vállalta el figyelemre méltó motiváltsággal és szorgalommal. A munkások a saját ötleteikkel állandóan fejlesztették a folyamatot, a brikettek szárításának módszerét l kezdve, a présgépek átalakításán keresztül a víz újrahasznosításáig.

A kész brikettek a munkában résztvev családok között kerültek kiosztásra (és esetenként, a résztvev k beleegyezésével, néhány jobban rászoruló is részesült bel le). A brikettek f tési tulajdonságairól egybehangzóan pozitívak a visszajelzések; egyetlen negatívumként a nagyobb mennyiség hamut említik.

A kezdetek Júliusban tudtuk meg, hogy sikerült elnyerni egy kisebb pályázati forrást (250 ezer Ft-ot) a projekt megvalósítására, így Toldra utaztam, hogy el készítsem a brikett „üzemet”. Persze aggódtam, hogy nehéz lesz olyan csapatot toborozni, akik segítenek megvalósítani az egészet.

124

Feldmár Nóra

Ezel tt még nem volt tapasztalatom közösségi projekt vezetésében (s t talán semmilyen projekt vezetésében). De a kezdetekt l pozitívan kellett csalódnom, mind a helyiek, mind az önkormányzat együttm ködésében.

A projekt koordinátori szerepét láttam el; július és október között átlagosan heti két-három napot töltöttem Toldon, természetesen az els id szakban többet, ilyenkor a faluban is szálltam meg (az alapítvány által fenntartott önkéntes szálláson). A személyemet és a szakértelmemet is elfogadták, amiért nagyon hálás voltam, és úgy érzem, igazi barátság szöv dött közöttünk a projekt során.

Az els feladatok a szükséges hely, alapanyag és munkaer biztosítása voltak, párhuzamosan a technológia és a folyamat a kikísérletezésével. Az Igazgyöngy által alkalmazott helyi kapcsolattartó, Balogh Mónika, és családja a kezdetekt l fogva mindenben segített. Vele mentünk többször a polgármesterrel egyeztetni. Az hamar kiderült, hogy az önkormányzat nem tud megfelel helyet biztosítani, így Móni rögtön felajánlotta, hogy az kertjükben nyugodtan felállíthatjuk az üzemet. Rögtön tudtuk, hogy ennek több el nye is van.

Egyrészr l, mivel a közösség egyik legmegbecsültebb családjáról van szó – a férj a helyi CKÖ elnöke és a feleséget az alapítvány foglalkoztatja, mint helyi kapcsolattartót és a hímz program vezet jét –, mindenki „tiszteletben fogja tartani” az ott lév gépeket, faanyagot és az elkészült briketteket. Másrészr l abban az utcában laknak, ahol az Igazgyöngy által támogatott toldi családok nagyobbik része is; zömében roma (oláh és romungró), sokgyermekes család.

A polgármester az els egyeztetéseken felajánlotta, hogy beoszt két közmunkást a brikettgyártáshoz, majd a második héten az üzemmel szomszédos házban él fiú is „átkéredzkedett”, így három állandó munkással tudtunk indulni (mindhármuk családja évek óta áll kapcsolatban az Igazgyöngy Alapítvánnyal). Ezen kívül a polgármester jelezte, hogy mivel még nincsenek kiírva a jöv évi közmunkaprogram pályázatok, kérdéses, hogy kb. 40 helyinek meg tudják-e oldani id ben a 30 napos foglalkoztatását, amely el feltétele a foglalkoztatást helyettesít támogatásnak („szociális segély”). Az Igazgyöngy Alapítvány már korábban regisztrált, mint önkénteseket fogadó szervezet, így jogosult a 30 napos önkéntes foglalkoztatás igazolására, és örömmel vállalta a szóban forgó személyek foglalkoztatását, egyrészr l a biobrikett projektben, másrészr l a hímzés-készítésen keresztül.

Az önkormányzat készített egy listát, amely alapján ki tudtuk választani azokat, akiknél leghamarabb következik be a felülvizsgálat (azaz, a legkorábban telik le az el z közfoglalkoztatástól számított egy év). Részben ez lehetett az oka a polgármester és az alpolgármester aktív segít készségének – mivel várható volt, hogy amint kiderül az érintettek számára, hogy nincs elég közmunka a faluban, és eleshetnek a szociális juttatástól, elégedetlenséget és indulatokat válthat ki az érintettek részér l. De másrészr l érezhet volt, hogy azért is szívesen segítenek, mert pontosan értik a technológiát és a program fontosságát.

Mind a brikett alapanyag beszállításában, az építkezéshez szükséges faanyagban, mind eszközök (pl. betonkever , tartályok) biztosításában segítettek, volt, amiben magánszemélyként. Az alapanyag felkutatását a falugondnokkal együtt végeztük. Tehát már a projekt elején érzékelhet volt a pozitív dinamika, aminek következtében gyakori látogatók voltak a „cigánysoron” olyanok, akik máskor nagyon ritkán, vagy szinte soha nem jönnek az utcába. Az önkormányzati dolgozókon kívül s r n jöttek más érdekl d k is, romákat és nem romákat beleértve.

Az alapanyag beszerzésével nagy szerencsénk volt; a legközelebbi városban, Biharkeresztesen, egy a helyi önkormányzatnál közfoglalkoztatásban dolgozó embert l megtudtam, hogy a Toldhoz közeli nagygazdaság egy már kiszáradt bányatóba üríti a termények szárításából származó melléktermékeket. Tonnaszámra, halmokban állva tárult elénk a tökéletes alapanyag; mivel a biobriketthez apróra zúzott száraz növényi anyag szükséges, így aprítógépre sem volt sz kségünk.

El ször csak pár zsáknyi anyagot hoztunk el, hogy kipróbáljuk melyik lesz a megfelel , ha egyáltalán – többnyire búza és napraforgó pelyva volt a lel helyen. Végül a napraforgó hulladék

Egy szociális innováció – Told

125

mellett döntöttünk, mivel s r , jó min ség és vélhet en magas f t érték briketteket tudtunk bel le készíteni. Az els nagyobb adag szállítását a polgármester elintézte, majd kés bb a gazdasággal leegyeztette, hogy az idei aratásból származó mellékterméket már egyenesen Toldra hozza a bányató helyett, ami meg is történt.

Az üzem felállításában és a brikett technika kikísérletezésében aktívan részt vettek a projektnek otthont adó család tagjai, a beosztott közmunkások és több helybéli gyerek is. Sok faanyagot és az alapanyagok áztatásához szükséges tartályokat, valamint a papírhulladékot a helyi közösség adta össze. Érezhet volt a lelkesedés, és a növeked magabiztosság, ahogy naponta egyre több brikett készült. Már az elején rájöttünk egy technikai újításra; ha a kádban áztatott papírt lábbal megtapossuk (többnapi áztatás helyett), 15 percen belül megfelel állagú papírpépet kapunk; a munkaer vel sem volt probléma, a gyerekek önfeledt boldogsággal segítettek ebben.

Kulcsfontosságú volt, hogy találjunk alkalmas brigádvezet t helyben. Ezt a feladatot egy, az utcában lakó családapa vállalta el, aki id közben csatlakozott a kísérletezéshez, és a 30 napos igazolásra is szüksége volt. Az segítségével bejártuk a falut és az önkormányzat által készített lista alapján felkerestük az érintetteket. El ször több helyen bizalmatlansággal találkoztunk, mivel eddig a legtöbben nem voltak tudatában, hogy nem lesz lehet ségük közmunkát kapni id ben. Pár napon belül, ahogy mind többen megértették a helyzetet, az emberek egymásután jöttek el az „üzembe”, hogy aláírják az önkéntes szerz dést. Augusztus els hetét l 12 munkásunk volt (a közmunkásokkal együtt).

Csoportdinamika A kezdetekben még érzékelhet volt bizonyos fokú bizonytalanság és kételkedés a program iránt. Az els brigádtagok között voltak, akik nehezen értették meg, hogy ezért a munkáért „nem jár” 47 ezer forintos bér (mint a közmunkáért), de ett l még nem ingyen dolgoznak, mivel ezzel tudják biztosítani a jöv évi 22 ezer forintos segélyt. A bizalmatlanság sokkal érzékelhet bb volt azoknál, akik nem álltak rendszeres kapcsolatban az Igazgyöngy Alapítvánnyal (mivel nincs iskoláskorú gyermekük). Valószín leg a helyzet szokatlansága, hogy egy roma család kertjében dolgozzanak, is hozzájárult a negatívabb hozzáállásukhoz.

Ahogy egyre olajozottabban ment a gyártás, és a csapat összeszokott, fokozatosan terjedt el a közösségben, hogy milyen jól megy, és milyen jó a hangulat, így folyamatos munkaer utánpótlást biztosított. Ezen kívül az is motiváló hatású volt, hogy a résztvev k bizonyos szint prioritást élveztek az Igazgyöngy segít tevékenységeib l (mivel fontos szempont az alapítványnál a kétoldali együttm ködés a segélyezett családokkal).

A brigádvezet dolga volt a munkások feladatainak a beosztása. Ezt kivételesen jó érzékkel szervezte meg; mindegyikük szorgalmát, képességeit és/vagy egészségi állapotát figyelembe véve delegálta ket a különböz munkafolyamatokhoz. Voltak inkább n i és inkább férfi feladatok, bár minden munkafolyamatot mindkét nem képvisel i el tudták látni, ha szükség volt rá. A papír feltépése (áztatás el tt) és a kipréselt brikettek madzagra f zése általában a n k feladata volt. „Fonószer ” jó hangulat alakult ki, miközben folyamatosan járt az asszonyok keze, és ha valaki – akár családtag, akár újságíró – betért az „üzembe”, szinte automatikusan elkezdett papírt tépni, míg az asszonyokkal beszélgetett. A két brikett-prést általában férfiak üzemeltették. A gépek használatát hamar megszokták, és figyelemreméltó gyorsasággal és ügyességgel kezelték. Ezen kívül volt, akinek az alapanyagok el készítése és a vízhordás lett a feladata, az egyik munkás (egyben az ezermesterünk) a száradó brikettek fel- és leakasztását koordinálta; bármilyen javításra, újításra volt sz kségünk, rendelkezésre állt, és nem volt olyan feladat, amit nem oldott volna meg.

Az üzem két és fél hónapos m ködése alatt (csak jó id ben érdemes brikettet gyártani) egyre hatékonyabbá vált a termelés, és a dolgozók rengeteg ötlettel, újítással fejlesztették tovább a különböz munkafolyamatokat. Csak néhányat említve: megoldották a kipréselt víz elvezetését a két prést l egy tartályba, amelyet azután újra lehetett használni; óriási varrót ket

126

Feldmár Nóra

készítettek, így a téglalakú briketteket át lehetett szúrni és madzaggal felf zni; polcokat készítettek régi ablakkeretekb l. Az ötletek megvalósítását általában teljesen maguktól kezdeményezték, de ha pl. a présgépek kisebb átalakításáról volt szó, el tte engedélyt kértek. Érdekes volt figyelni, ahogy többeknek a régi munkáik jutottak eszükbe, és az onnan eltanult fogásokat, megoldásokat adaptáltak a brikettgyártási folyamathoz. Ezen kívül nagyon sokszor felemlegették a vályogvetést; a brikettgyártás fázisai szinte megegyeznek a vályogtéglák gyártásával. Nosztalgiával gondoltak vissza arra az id re, amikor még a szüleiknek segédkeztek, és elgondolkoztak azon, hogy ezt ma milyen formában lehetne m velni.

A hónap végén (a segély érkezése el tti héten) érzékelhet volt a hangulaton a sz kölködés; ilyenkor sokkal többször beszélgettek ételekr l („Nórika, milyen jó lenne, ha most f znénk egy jó paprikás krumplit, úgyis itt ez a sok brikett”). Amikor egy-egy recept el került a feltépend újságokban, szinte hallani lehetett a gyomorkorgást.

A napi legalább két kávézásnál (vagy ha néha akadt egy kis nassolni való vagy szörp), mindenki letette a munkát és jó hangulatban, viccel dve megkávézott az árnyékban. Az asszonyok közül valaki mindig vállalta a kávéf zést, mosogatást.

Közösségépítés Minden résztvev nél érzékelhet volt a motiváltság, a munka élvezete. Ezt az is mutatja, hogy azok közül, akik el ször csatlakoztak, többen visszaálltak dolgozni a 30 nap leigazolt munkaviszony lejárta után is. S t voltak olyanok, akiknek nem is volt szüksége az igazolásra, de ett l függetlenül, több mint egy hónapon keresztül jártak dolgozni. Már az els hónap után elkezdték számolgatni, hogy ha jöv re jóval korábban, már tavasszal beindul a gyártás, az egész falu tüzel igényét el tudják látni. A hidegebb id beálltával, amikor abba kellett hagyni a munkát, többen elkeseredtek, mert úgy megszokták, hogy van dolguk – „Találjunk ki valamit, most megint otthon nézhetem a falat egész nap.”. Érdekes volt, hogy több olyan személy is, akik a közmunkaprogramban rosszul szerepeltek és/vagy nem jártak be rendszeresen – (volt, akit a polgármester úgy jellemzett: „most csináljatok róla egy fényképet, mert másképp nemigen hiszem, hogy sokszor látjátok majd”) – a csapat leger sebb tagjai lettek. Ezen kívül több szenvedélybeteg is akadt a dolgozók között, akikre szinte terápiásan hatott a munka, érezhet en nyugodtabbak lettek az ott eltöltött id alatt. Ebben is nagy szerepe volt a brigádvezet nek, aki a képességeikhez mérten választott nekik feladatot, amit szorgalmasan elvégeztek. A csapat hozzáállása is figyelemreméltó volt: bizonyos fokú tiszteletet közvetítettek ezek felé az emberek felé, és ha például a viccel dés, csipkel dés átlépett egy határt, mindig volt, aki megvédje a gyengébb „célpontot”. A szolidaritás a brikettek kiosztásánál is megjelent, amikor a résztvev k el zetes egyeztetés után jelezték az alapítvány felé, hogy szeretnék, ha az egyik egyedülálló fiatal anyuka is kapna valamennyi brikettet, bár nem vett részt a munkában.

A brigádvezet t is egyértelm tisztelet övezte. Mindenki hallgatott rá, leginkább azért, mert mindent csak egyszer kért, s ha senki nem csinálta, maga elkezdte, és a többiek el bb-utóbb követték. F leg az induláskor nagyon sokat „túlórázott”. Volt, hogy az épít anyagok beszerzését tervezgettük munka után, vagy még este 6-kor megvártuk „Nóri nénit” (Ritók Nórát), hogy megmutassuk neki, hogy állunk, vagy este, ha elkezdett esni az es , átsietett az „üzembe”, és betakarta a szikkadó briketteket. Ha nem is volt jelen, mindenki tisztelettel beszélt róla, és elismerték, „nélküle nem menne a munka”. De persze nélküle is ment, nem olyan hatékonyan, de a dolgozók nagy igyekezettel be akarták neki bizonyítani, hogy nélküle is tudnak haladni.

A csapat összetétele teljesen vegyes volt, mind etnikai hovatartozás, mind éltekor és nem szempontjából. A munkások körülbelül 75% roma volt (romungró és oláh vegyesen), 60%-a férfi, a legfiatalabb munkás 18, a legid sebb 58 éves. A romák és nem romák közt nem volt érzékelhet feszültség, valószín leg azért sem, mert akinek ellenérzései voltak az alapítvány irányában (és így vélhet en a romák irányában is), ezt már a toborzáskor közölte, és nem élt a

Egy szociális innováció – Told

127

30 napos munka lehet ségével. Ett l függetlenül – ha csak romák voltak jelen –, el fordult, hogy összehasonlították a romák és nem romák munkáját a „brikettben” és hangot adtak annak, hogy k most bebizonyították a falunak, hogy igenis milyen keményen tudnak dolgozni a cigányok. Továbbá, voltak olyan romungró családok, akik azért maradtak eleinte távol, mert fenntartásaik voltak azzal kapcsolatban, hogy egy meghatározó oláh cigány családnál dolgozzanak. Azonban az a család is, ahol ez a legérzékelhet bb volt – (eleinte a férj biciklivel elhajtva a kert el tt, sért megjegyzéseket tett) – végül csatlakozott (el ször a feleség és a legnagyobb lányuk, és végül a férj is). Egyikük visszaemlékezése a szezon befejez dése után jól illusztrálja ezt: „Az elején azt mondtam, nem megyek az oláhcigányokhoz, de kellett a harminc nap. Azt’ úgy megszoktam a brigádot, már rosszul voltam, ha nem jöttem. Meg a munkát is megszerettem.”

Egyfajta általános büszkeség töltötte el a résztvev ket, akik mindig örömmel számoltak be a külvilág visszajelzéseir l. El fordult, hogy az Igazgyöngy Alapítványt 30 f s csoport látogatta meg, akik között több polgármester is akadt, és a brikettgyártásban résztvev k maguk mutatták be a projektet. Többször érkeztek újságírók, más alapítványok munkatársai is megnézni az üzemet, amir l – ha én nem voltam jelen – szintén büszkén meséltek kés bb.

Elújságolták, hogy már Biharkeresztesen is beszélnek a projektr l, s t állítólag egyesek meg akarnák vásárolni az összes legyártott brikettet.

Eredmények A projekt els dleges célja a helyiek tüzel problémájának a megoldása volt, és nagy eredménynek mondható, hogy a rendelkezésre álló rövid id alatt sikerült beindítani egy jól m köd kisüzemet, és a résztvev k nagy mennyiség brikettet állítottak el . Ez a kb. héttonnás mennyiség csak kevéssel tudta csökkenteni a családok tüzel beszerzéssel kapcsolatos költségeit és er feszítéseit, de elég bizonyságot adott arra, hogy a kifejlesztett folyamat révén, amennyiben tavasszal megindul a gyártás, a falu tüzel igényének a túlnyomó részét fedezni lehet a helyben el állított brikettel. A projekt végén érzékelhet volt egyfajta magabiztosság, hogy olyan dolog történt, amivel a saját problémájukon tudnak segíteni.

Szintén érdekes, hogy azok a családok fogalmazták meg ezt a leghatározottabban, akik s r n járnak „az erd re”. Érthet is, hiszen amellett, hogy ez 2-3 naponta minimum félnapos út a legnagyobb hidegben, rossz cip ben, és nagy a lebukás kockázata is. Ezen kívül, k azok, akik a legjobban figyelemmel kísérik az erd fogyatkozását, és érzik, hogy ez a lehet ség sem áll fenn sokáig; amit így jellemeztek (az illegális fakitermelésre célozva): „az az erd , már csak kívülr l erd , belül rendesen körforgalomban közlekednek a kombájnok”.

A tüzel helyben való el teremtésén kívül, talán még nagyobb eredménynek mondható a munka által megtapasztalt pozitív hatás. Ez egyrészr l azért figyelemreméltó, mert a részvev k többsége ingyen, önkéntesként dolgozott, a három közmunkás pedig a sokkal kevésbé intenzív (állítólag napi három óránál nem több) közmunkafeladatokat cserélte fel a tényleges napi 6-8 órás intenzív munkával. Egyértelm en a rendszeresség, a folyamatos jó hangulat és a szemmel látható, kézzelfogható mindennapos teljesítmény járult hozzá ahhoz, hogy ennyire megszerették ezt a munkát. És ami talán a legfontosabb az, hogy olyan környezetben dolgoztak, olyan irányítás alatt, ami szöges ellentéte mindannak, amit a legtöbbjük korábbi munkái során tapasztalt (az elmúlt években szinte csak napszámba tudnak elmenni, ahol sokszor panaszkodnak embertelen körülményekre).

A projektet, mondhatni „horizontálisan” próbáltam irányítani; soha nem parancsoltam meg, vagy adtam ki valamilyen feladatot, hanem inkább egy problémát, egy célt vázoltam fel, amelyre együtt kerestünk megoldásokat azokkal, akik ezt önként vállalták. A brigádvezet a saját közösségükb l jött, akit teljes tisztelet övezett, és mindenki elismerte, hogy a legalkalmasabb erre a pozícióra. Az, hogy ötleteivel, véleményével bárki részt vállalhatott a folyamat fejlesztésében, valószín leg szintén hozzájárult a munka pozitív megítéléséhez, és így sokkal inkább magukénak érezték, mintha „kész receptet” kaptak volna.

Lukács György:

„Mert enélkül itt elhitték volna, hogy nincs semmi” Munkaer piaci programok Dombosfalván1

Az észak-borsodi település a Miskolcról Tornanádaskára vezet közút és vasút mentén fekszik. A település mintegy 350 házát jelenleg közel ezren lakják. A település két virágkort is megért, egy évszázaddal ezel tt a „száz k m ves falujának” is nevezték, ami a nagyon kimagasló építési szaktudás mellett az itt él k jólétét is jelzete. Ennek a jeleit még magán viselik az egyik utca régi parasztházainak a felújított homlokzatai. A második fellendülés a ’60-as évekt l következett be, amikor egyrészt a helyi TSZ, másrészt a falu határában m köd gipszbánya gyakorlatilag mindenkinek tudott munkát nyújtani. Ezeken túl a környez erd k is folyamatosan megélhetést nyújtottak az itt él knek. A régi falu új, nagy emeletes kockaház-teleppel egészült ki, amit jellemz en a faluban maradt fiatalok építettek és laktak. A ’90-es évek gazdasági összeomlása Dombosfalvát sem kímélte: bezárt a bánya, a TSZ jelent s részét privatizálták, a környékbeli munkalehet ségek (erdészet, fafeldolgozás) is jelent sen besz kültek. A település annyiban tipikus borsodi kistelepülésnek számít, hogy a helyi munkalehet ségek megsz nése miatt, aki csak tehette, elköltözött a közeli városokba, illetve Miskolcra; a településen azok maradtak jobbára, akik nem tudtak mozdulni.

A település lakosainak egyharmada roma. Hogy mikor költöztek az els családok a faluba, nem lehet pontosan tudni, de immár a harmadik generáció otthona a település. A romák jellemz en a település legszéls , temet melletti utcájában laknak, annak is els sorban a hátsó, dombra futó, nehezen közlekedhet felében – a közel 40 roma háztartás mintegy fele él a cigánysoron. Az itt lev házakban víz- és csatornahálózat nincs, az utcán lev közkút szolgáltatja a vízvételi lehet séget. A faluban nem kizárólag ezen a részen élnek romák, de az újházas „Pelenka telepre” a hangadó helyiek nem szívesen engedtek volna be cigányt. A falu abban a tekintetben is szokványos borsodi kistelepülésnek mondható, hogy a nem roma lakosok közel fele nyugdíjas, míg a roma közösség fiatalnak tekinthet , a húszat sem éri el a 60 év feletti roma lakosok száma.

A foglalkoztató szervezetek megsz nésével párhuzamosan a helyi konfliktusok is kiélez dtek – egyre er teljesebb lett a cigány–paraszt ellentét.2 A helyi parasztok klasszikusnak mondható panasza arról szólt, hogy a cigányok nem dolgoznak, illetve ha kapnak is valamilyen támogatást, abból a végén nem lesz semmi, elherdálják. Ez a vélemény némileg független volt a helyi tapasztalatoktól, hiszen a falu cigány és nem cigány lakosai korábban együtt dolgoztak a bányában, az erd n; a kétségkívül érzékelhet kulturális, társadalmi, vagyoni különbségeket mégis így volt a legegyszer bb megmagyarázni. Mindez azért is szembet n , mivel a helyi cigányok között a családi, baráti, kocsmai beszélgetések egyik alap témája a munka, a megélhetés különböz lehet ségei. Ez nemcsak a munkalehet ség hiányán való kesergést jelenti, hanem sokkal hangsúlyosabban az aktuálisan elérhet jövedelmekkel, bevételekkel, alkalmi munkákkal kapcsolatos információcserét; de legalább ugyanilyen meghatározó a korábbi munkákkal, munkahelyekkel kapcsolatos emlékek, néha kissé legendává váló történeteinek újbóli elmesélése. (Ezen legendákban a cigányok és nem cigányok amúgy közösen dolgoztak ugyanazon munkahelyeken.) Mondhatni, a munka, a munkához való viszony nagyon is tematizálja az életüket.

Esettanulmányomban azt próbálom végigkísérni, hogy miként alakultak a cigány munkautak, megélhetési stratégiák az elmúlt húsz évben Dombosfalván, illetve ebben a folyamatban 1

A település és a szerepl k nevei megváltoztatva szerepelnek a tanulmányban A helyi nem roma lakosok parasztként való említése bevett a romák részér l, ezért ebben az összefüggésben én is ezt a megnevezést használom.

2

Lukács György milyen szerepet játszottak a különböz munkaer piaci programok. Az elmúlt közel 15 évben ugyanis több támogatási, munkaer piaci program is futott a településen. Ezeknek a programoknak a céljaik különböz ek voltak, akárcsak a hatásaik. Írásom egyik f kérdése, hogy „ment-e elébb a világ Dombosfalván”, avagy a dombosfalvi cigányok életében milyen szerepet játszottak, játszanak ezek a támogatások, programok.

Az esettanulmány több forrásra is támaszkodik: egyrészt a támogatási programok dokumentációira, az ezekhez kapcsolódó adatfelvételekre valamint interjúkra. 3 Alapvet en kronologikusan próbálom végigkísérni az elmúlt évtizedeket, els sorban a helyi cigányok szempontjából vizsgálva a történetet. „Azok a boldog ’80-as évek...”

A jelenleg a 40-es éveiket taposó, vagy ennél id sebb itteni cigány férfiak szinte mindegyike a helyi Dózsa TSZ-ben kezdte meg a munkát, jellemz en tizenévesen. Az általános iskola után nagyon kevesen próbáltak meg szakmát is szerezni, aki esetleg el is jutott az iskoláig, nagy eséllyel nem fejezte be, sokkal kézenfekv bb és szükségszer bb volt a mihamarabbi munkába állás. A TSZ alapvet en csak az indulást jelentette, 20-as éveikre a férfiak nagy része már a helyi bányában dolgozott, egészen a korai nyugdíjazásukig, leszázalékolásukig, illetve a bánya ’90-es évekbeli bezárásáig. Ugyan nem sokan próbálkoztak meg a budapesti munkakereséssel, de egyiküknek – Ferinek – másodszori nekifutásra sikerült megkapaszkodnia az Út- és Vasútépít Vállalatnál. A f városi munka, és az itt elérhet magasabb fizetés egyfajta befektetésnek is az alapja lett, Feri öccse, Sanyi lett az els dombosfalvi, szakmát szerzett cigány fiatal. Ahhoz, hogy Sanyi be tudja fejezni az iskolát, és az ács szakmát meg tudja szerezni, gyakorlatilag az id sebb testvérek adták össze a szükséges pénzt. A megszerzett bizonyítvány Sanyi testvéreinek is belép t jelentett az épít iparba, Sanyi is Pestre került egy építkezésre, ahová vitte testvéreit is. Bátyjai közül végül Feri maradt huzamosabb ideig vele, id közben elleste a szakmát Sanyitól, és már, mint betanított ács kapott munkákat. És mivel Feri nemcsak ügyes szakembernek bizonyult, hanem rátermett vezet nek is, így egyre magasabbra jutott a szervezeti hierarchiában, aminek egy brigádvezet i tisztség jelentette a csúcspontját. A hierarchia magasabb szintje több munkát és persze több fizetést is jelentett, ez az id szak azóta is, mint egyfajta aranykor szerepel az élettörténetében. „...én abban az id ben annyi pénzt kerestem, hogy hazajöttem, és anyámat rendesen kiraktam pénzzel, szépen, egyesével az ágyat végig. ... Mindenem megvolt, munka, pénz, király voltam!”

A budapesti integráció azonban alapvet en a munkahelyre korlátozódott, a munkásszállást nem volt érdemes otthagyni, amire pedig egy saját lakás is elérhet vé vált volna, már ismét a szül falu vált fontossá: feleséget onnan választottak a fivérek. És ugyan Feri családostól is költözött volna a munka reményében, a felesége nem akarta otthagyni a sz kebb-tágabb családot – maradt a hazaköltözés. A hazatérést el mozdította a cég ’93-as egyik napról a másikra történ cs dje is, de az is, hogy Ferit id közben egy súlyos szívburok-gyulladás következtében leszázalékolták. „... Én nemcsak megálmodtam a saját halálomat, de halál közeli élményem is volt. Amikor a szívem miatt kerültem kórházba. Én is egy fényt láttam..., szívbeteg voltam és olyan stádiumba kerültem, hogy majdnem meghaltam. Mert félrekezeltek az orvosok, azt hitték, hogy már vége.

Amikor bekerültem egy komoly orvoshoz, az már haza sem engedett, azt mondta, egyb l a 3

Az esettanulmányban feldolgozott programok egy részében, mint az Autonómia Alapítvány munkatársa, magam is érintett voltam – mondhatni, az adataimat egyfajta résztvev -megfigyel módszertannal gy jtöttem.

Az interjúk használata különösen a külföldi munkavállalások esetében hangsúlyos, ezeket közvetlenül az adatközl k hazatérése után készítettem. A korábbi események elbeszéléseiben az interjú-jelleg visszaemlékezések és a projektdokumentációk együttesen kerültek feldolgozásra.

Munkaer piaci programok Dombosfalván kórház. A rendel meg a kórház között van vagy kétszáz méter, arra nem engedett, hogy átmenjek. Kiderült, hogy tele vagyok vízzel. Azt mondták az asszonynak is, hogy beadják az injekciót, ha lemegy a víz, akkor van esély, ha nem, akkor nem tudnak mit tenni. Miután beadták az injekciót, én hangokat hallottam. Százezer ember zsongott a fejemben. És mind azt mondta, hogy meg fog halni, meg fog halni, meg fog halni. És akkor kérdeztem t lük, hogy ki fog meghalni? Nem szólt senki semmit. És akkor elkezdtem sorolni a családtagokat, és amikor a muterhoz értem, akkor hallottam megint hangokat. És mit ad isten, másnap bekerült a muter a kórházba. Akkor kezdtem megijedni. Amikor meghalt a muter este, akkor bementem hozzá a kórterembe. Mondja a n vér, hogy holnap hazamehet, mert nem találtak nála semmit. Alszok olyan 3-4 óra körül, amikor egyszer csak felkelek. És jönnek be olyan emberek, rokonok, akik már meghaltak. Mind halottak. Én azt hittem, hogy látogatás. És csak akkor vettem észre, hogy nem látogatás, amikor látom, hogy nem az ajtón jönnek be az emberek, hanem az ablakon meg a falon keresztül. Mindenki fekete ruhában. És akkor jött a muter is, és a többiek a muternak mutatják, hogy nézze, ott a fia. És akkor jöttek hozzám, és rám mutattak, és én meg úgy aludtam, mint a pinty. Reggel keltem föl, lázam nem volt, és akkor mondták, hogy meghalt a muter. De én akkor már tudtam. Mert láttam. Hogy én láttam már ilyen dolgokat, de sokan megijednek t le.”

Miután Feri egészségileg rendbe jött, egy környékbeli raklapüzemben helyezkedett el, és ott is dolgozott kisebb-nagyobb megszakításokkal 2004-ig.

Feri munkakarrierje nem mondható tipikusnak, a legtöbb helyi cigány férfi a helyi és környékbeli vállalkozóknál, illetve kht-knál talált munkát, a kistérség legközelebbi városainál azonban nem mentek messzebbre, legalábbis állandó munkát nem vállaltak. Az egyik családf – János – szervezésében ugyanakkor közel húszan jártak nyaranta az Alföldre mez gazdasági munkákra. János a helyi bánya bezárásáig dolgozott ott brigádvezet ként, majd vállalt mindenféle mez gazdasági és erdészeti munkákat. A munkák minden esetben el re leszervezetten m ködtek, els sorban János és az alföldi gazdák közötti kölcsönös bizalmon alapulva. A helyi cigány asszonyok szinte kizárólag ezen nyári brigádmunkák alkalmával jelentek meg a munkaer piacon, bejelentett állásuk nem volt. A n k közül szinte senki meg sem próbálkozott a továbbtanulással, ennek els sorban a nagyon korai családalapítás és gyerekvállalás volt az oka. Jellemz volt, hogy a huszonéves fiúk a 15-16 éves lányokkal kerültek össze, majd viszonylag hamar családot is alapítottak. A Kádárkorszakra, azóta is nosztalgiával emlékeznek vissza a 40 felettiek: munkájuk volt, házat tudtak építeni, el tudták tartani a családot – mind, mind olyan történetek, amik a mai fiatalok számára elérhetetlenek; az „aranykor” eredményeinek csak a fenntartása is egyre megoldhatatlanabb feladatot okoz.

Az els szervezeti lépések Az egyéni boldogulási utakat 1998-tól kezdve egészítette ki egy újabb csatorna. A roma közösség 1998-ban alakította meg a Lungo Drom helyi szervezetét, els sorban a pályázati források elérhet sége miatt. A szervezetet Feri és tágabb családja alapították, de tagja volt János is. (A helyi romák szegr l-végr l mind rokonnak mondják magukat, másod-harmad unokatestvérek, de legalábbis a szül k szintjén fennállt valamiféle távoli, sok esetben nem is nagyon definiált rokonság. Az utóbbi években ez annyiban megváltozott, hogy több környez településr l is költöztek a faluba romák, akik már nem tartoznak a rokonsághoz.4) A közéleti szerepvállalásnak is volt már el zménye, mind Feri, mind János párttagok is voltak a bányászati idejükb l, de Feri és Sanyi a ’90-es évek elején egy magyar–roma antifasiszta körnek is tagja volt – mindebb l az aktivitásból adódott a helyi roma szervezet megalakítása 4

A kistelepülésekre annyira jellemz , „mi cigányaink” – „idegen cigányok” ellentét nem figyelhet meg a faluban, ennek az is oka lehet, hogy a beköltöz cigány családok kevesen vannak, és nem „balhésok”.

Lukács György is. (A közélet szerepés egy némileg másik útját járta be Sanyi, aki megtért és a Jehova tanúi közé állt, pár éve az észak-borsodi gyülekezet vezet je.)

Els gazdasági programjukat 2000-ben kezdték, két láncf résszel és egy traktorral erdészeti munkákat tudtak felvállalni – mindehhez a támogatást pályázati úton nyerték. Lévén a település erd k között fekszik (nem mellesleg az Aggteleki Nemzeti Parkhoz tartozik), szinte mindenki megfordult már az erdészetnél különböz szerepkörökben és feladatokkal. A feladat tehát nem volt új, viszont a vállalkozási forma – miszerint a roma egyesület szerezte, irányította és számlázta a munkát –, igen. Maga a vállalkozás viszonylag kis haszonnal m ködött, de nem is ez volt az els dleges cél, hanem a munka biztosítása a szervezeti tagoknak. (Ugyanezeket a munkákat a helyi vállalkozó gépesítve, jóval kevesebb embernek fizetett alacsonyabb bérekért, de nagyobb profittal vállalta el.) A szükséges minimális eszközbeszerzés után a környékbeli erdészetek és a TSZ is, folyamatosan biztosítottak munkát a szervezetnek. A következ évben egy állattenyésztési programra is sikerrel pályáztak: a szervezet több mint 10 tagja vállalta, hogy mangalicát nevel. Gazdaságossági szempontok miatt a közös tartás mellett döntöttek, amihez a tagok közösen készítettek egy nagy karámot, ólakkal, egyéb szükséges felszerelésekkel. Mindehhez területet a települési önkormányzattól kaptak. A disznókat a közeli erd kbe hajtották makkoltatni, amihez a nemzeti park külön engedélye is kellett. Utóbbi nem jelentett gondot, mivel ezzel a programmal a hagyományos erd gazdálkodást kívánta újjáéleszteni a Nemzeti Park is – egyfajta ökogazdálkodási trend keretében.

A szervezet igencsak sikeresen tudott fellépni, mint szociális vállalkozó: munkát vállaltak a celldömölki vasútépítésen (az ország túlsó felében), helyi építkezéseknél tet építéseket végeztek el, a Miskolci Városgazdálkodási Társaságnál szerz dtek tet javítási munkákra. A munkákat nem csak a szervezet tagjai végezték, éves szinten mintegy 25 f nek tudtak rövidebb-hosszabb ideig munkát és jövedelmet biztosítani. Mint foglalkoztatók, abból a szempontból is atipikusak voltak, hogy az emberek nem bejelentett alkalmazottként dolgoztak, hanem megbízási szerz déssel, illetve a szervezeti tagok egyfajta „szervezeti támogatásként” juthattak jövedelemhez.

Az atipikus foglalkoztatás els sorban két okra vezethet vissza: egyrészt a szervezet munkajogi, foglalkoztatási ismeretekkel, tapasztalattal kevéssé rendelkezett; másrészt az általuk elérhet árszint – vagyis amennyiért egy-egy munkát el tudtak vállalni – nem tette lehet vé, hogy szabályszer , rendszeres és adózott jövedelemként, annyit fizessenek a munkásoknak, amennyi a vállalkozói szférában kifizetett szürke jövedelem-minimum volt.

Nem tettek mást, mint amit a legtöbb hazai vállalkozás, csak mindezt szervezeti keretek között, illetve els sorban a roma közösségnek biztosítva a jövedelemhez jutás lehet ségét. A szervezetvezet i feladat els sorban a munka megszerzésére és „lepapírozására”, dokumentálására vonatkozott, magát az effektív munkát egymás között beosztva oldották meg – a munkaszervezés a korábbi bandaszervezeti szinteket nem haladta meg. Mindezzel együtt az egyesület egyfajta ösztönös szociális vállalkozásként m ködött – a munka, a vállalkozás maga nem egy-egy ember befektetését volt hivatott szolgálni, hanem a közösségen belül lehet ség szerint mindenkinek biztosítani a megélhetést.

A szervezet a 2000/2001-es évben 4,5 millió forintos árbevételt ért el, ami a következ években még valamelyest n tt is. A 2004-es év bevétele számvitelileg megpecsételte a szervezet sorsát: átlépték azt a határt, ami felett a szervezet ÁFA befizet vé vált, ugyanakkor egy könyvel i hiba miatt ÁFA befizetést nem teljesített. Az adóhatóság döntése értelmében évekre visszamen en be kellett volna fizetniük az ÁFÁ-t, ezt azonban nem tudták megtenni, így nem maradt más választásuk, mint hogy eladják a szerszámokat és feloszlassák a szervezetet. A szervezeti azon javait, amit nem tudtak értékesíteni, szétosztották a szervezeti tagok között.

Id közben a disznótartó program is megsz nt, mint állítják, ez is rajtuk kívül álló okok miatt.

A közös karámtól az erd ig ugyanis magánterületeken – használaton kívüli erd s, ugaros

Munkaer piaci programok Dombosfalván földeken keresztül vezetett az út, a tulajdonosok pedig megtiltották az állatok áthajtását, mondván túl sok kárt okoznak. A tagok közül néhányan próbálkoztak a házak körül tartani az állatokat, de a mangalicák agresszivitása miatt ennek nem volt túl nagy jöv je. Ez az id szak a disznó árának hirtelen zuhanásával is egybeesett, így értékesíteni sem tudták az állatokat, sem pedig takarmányozni – nem maradt más hátra, mint a vágás és az elfogyasztás. A mangalica-projekt egyik célkit zése – szaporítható, törzskönyvezett vérvonalú állatállomány kialakítása – nem tudott megvalósulni.

A szervezet, hat évnyi munka után megsz nt, a tagok egy része alkotta a továbbiakban a helyi cigány kisebbségi önkormányzatot, ez az intézmény vált a helyi közösség egyetlen hivatalos szervévé. Ez, a kor pályázati lehet ségeinek megfelel en részt vett a MACIKA konyhakerti programjában, valamint a települési önkormányzattal összefogva a szociális földprogramban is. Ezek azonban alapvet en a megélhetést valamelyest segít kísérletek voltak, az egyre jelent sebbé váló munkanélküliségre és elszegényedésre nem adtak helyben megfelel válaszokat. Alapvet en ennek köszönhet , hogy a programok egy-két év próbálkozás után elhaltak. A korábbi szervezeti tagok vagy munkanélkülire mentek, vagy ismét a környez vállalkozásoknál kerestek munkát, több-kevesebb sikerrel. Az akkori helyi munkaer piacot talán az jellemzi a legjobban, hogy a legnagyobb foglalkoztató egy mikrorégiós kht. volt, amelyik bértámogatásokat, majd közmunkaprogramok támogatásait igénybe véve, 100-200 embert foglalkoztatva látta el a MÁV vasúti vonalainak a karbantartási, tisztítási feladatait.

Az új kezdet, avagy a kovácsüzem Az új kezdet pályázati keretét a 2005 és 2008 között futó BRIDGE program5 jelentette. A program célja az volt, hogy a csereháti térségben él hátrányos helyzet , munkanélküli roma lakosság számára képzési és foglalkoztatási lehet ségeket teremtsen a helyi gazdaság, azon belül is a szociális gazdaság er sítésén keresztül. A program keretében a képzési és foglalkoztatási elemek összekapcsolódtak a háztartások energia-hatékonyságának javításával, ennek érdekében olyan épít ipari képzések kerültek el térbe, amelyek kapcsolódhattak az energiahatékonysági mutatók javításához, illetve az épületek állagának javításához. A BRIDGE program célkit zéseit a korábbi felmérések 6 támasztották alá. Ezek alapján elmondható, hogy a szegénységben, munkajövedelem nélkül él háztartások kiadásainak jelent s részét a háztartás energia-felhasználása tette ki. A családoknak nem volt rá anyagi lehet ségük, hogy a házaik h szigetelését, f tési rendszerét korszer sítsék, ezáltal csökkentsék ilyen jelleg kiadásaikat. Mindeközben a hiányzó, vagy rosszul szigetel nyílászárók, a nem szigetelt falak és tet k, az elavult f tési módszerek energiaveszteséget eredményeztek, a háztartások a nagyon alacsony szint jövedelmeik jelent s részét igen alacsony hatékonysággal használták fel.

Mindez ördögi kört eredményez: a családoknak nincs pénzük arra, hogy felújítsák, korszer sítsék a házaikat, mert erre mindenképpen plusz pénzügyi forrásokra lenne szükségük, de ezt – többek között – éppen a relatíve magas kiadásaik miatt nem tudják el teremteni. Az általuk lakott épületek egyre hamarabb válnak lelakottá, használhatatlanná, piacképtelenné.

Az alacsony jövedelm háztartások képtelenek energetikai jelleg korszer sítésekre, emiatt télen úgymond „az utcát f tik”. Felméréseink szerint a családok jelent s része egy téli id szak alatt közel két hetet fázott, vagyis nem tudta kell képpen felf teni a házának egyetlen helységét sem. A régió települései ugyan erd sült területnek számítanak, ugyanakkor az erd k többnyire magántulajdonban vannak, hivatalosan és legálisan olcsón fához jutni szinte lehetetlen volt. Az alkalmatlan f tési berendezések azonban azt eredményezik, hogy egész nap f teni kell ahhoz, hogy a család legalább egy helységben ne fázzon.

5

A program az EQUAL támogatási konstrukció keretében valósult meg.

Az Autonómia Alapítvány az UNDP támogatásával végzett kutatást (2003) a hátrányos helyzet lakosok energetikai szükségleteir l az észak-magyarországi régióban

6

Lukács György A program az alábbi egymásra épül szakaszból állt, amelyek id ben átfedték egymást: képzési programelem, melynek során öt szakmában összesen 50 f jutott OKJ-s szakmai végzettséghez. A képzések az alábbi öt szakmában zajlottak: faipari gépkezel , cserépkályha- és kandallóépít , k m ves, kovács, ács. A képzések elméleti oktatása három borsodi kistelepülésen zajlott. A hallgatók a képzési id szak alatt is munkaszerz déssel rendelkeztek, a gyakorlati oktatás keretében végezték a dombosfalvi kovács-, és a mérai asztalosm hely építési, felújítási munkálatait; foglalkoztatási és házfelújítási programelem, melynek során a megfelel végzettséget szerzett résztvev k közül 37 f továbbfoglalkoztatása valósult meg. Az öt épít ipari brigád 90 csereháti hátrányos helyzet család házát újította fel (többek között kitört ablakokat üvegeztek be, h szigeteléssel látták el a nyílászárókat, energiatakarékos kályhákat építettek, tet szerkezetet javítottak).

A program végrehajtására létrejött partnerséget öt szervezet hozta létre. Az Autonómia Alapítvány a partnerség vezetését látta el, egy szakközépiskola a szakmai képzések lebonyolításáért volt felel s, a három roma szervezet pedig a képzési, foglalkoztatási és házfelújítási programelemek helyi operatív vezetéséért. Az eredeti tervek szerint a projekt eredményei (mint a megvásárolt eszközök, gépek, képzési központ, brigádok) közösségi tulajdonban és használatban maradtak volna, egy a fentieket tulajdonló és m ködtet közös tulajdonú közhasznú társaság formájában. Ez a megoldás azonban jogi problémák miatt nem valósulhatott meg, így a foglalkoztató szerepét a helyi civilszervezetek, valamint az Autonómia Alapítvány vették át. Ahhoz, hogy a dombosfalvi roma közösség is részt vehessen a programban, 2005 tavaszán – részben a korábbi szervezeti tagok – egy új egyesületet hoztak létre. Ekkor a település nem roma feln tt lakosainak 30%-a rendelkezett munkaviszonnyal, ugyanez az arány a roma közösségen belül mindössze 4% volt (12 f ). A roma lakosság túlnyomó része hivatalosan inaktív volt, ami a gyakorlatban az informális gazdaságból való megélhetést jelentette.

A dombosfalvi szervezet a programon belül kett s feladatot is ellátott, egyrészt 10 ács képzéséért és foglalkoztatásáért volt felel s, másrészt a településen létrehozott, de a budapesti alapítvány tulajdonában lév kovácsüzem építési munkáit is felügyelte, segítette. 7 A falu cigány családjai közül szinte mindegyikb l bekerült valaki a programba – kivételt csak az jelentett, ha valaki nem rendelkezett a 8 osztályos végzettséggel, enélkül ugyanis nem lehetett elkezdeni az OKJ-s képzést. A helyben képzett 10 ács és 10 kovács 70%-a dombosfalvi volt, a többiek a környez településekr l jártak át. A program egyik nagy el nye ugyanis az volt, hogy nem a résztvev knek kellett Miskolcra vagy valamely egyéb közelebbi városba utazniuk a képzésért, a képz k jártak ki a településre, és mind az elméleti, mind a gyakorlati képzések helyben valósulhattak meg. Egyrészt ez a típusú szervezés, másrészt a képzések alatt kapott jövedelmek, harmadrészt a helyi szervezetvezet k munkájának köszönhet , hogy gyakorlatilag lemorzsolódás nélkül zajlottak le a képzések – 2 ember kivételével mind az 50 f szakmához jutott, 37-en pedig további egy évig állásban maradtak.

Mindez a dombosfalvi szervezet számára új helyzetet teremtett. Míg a korábbi egyesületnek els sorban pályázati források megszerzése, munkaszerzés és egyfajta banda-típusú munkaszervezés volt a feladata, immár foglalkoztatóvá vált, annak minden el nyével és hátrányával együtt. A korábbi munkák kapcsán egyfajta közösségi döntési szint volt meghatározó (milyen munkát vállaljanak el, mennyi pénzért és hol). A foglalkoztatotti jogviszony és hierarchia ezt kevésbé tette lehet vé – a szervezetvezet b l f nök és munkáltató lett, a szervezeti tagokból alkalmazott, munkaköri leírással, munkaid 7

A program keretében új építés beruházásra nem volt lehet ség, vagyis egy már meglév épületet kellett megvenni és átalakítani – erre az újonnan alakult helyi szervezetnek nem volt forrása.

Munkaer piaci programok Dombosfalván nyilvántartással, jelenléti ívvel. A munkajogi kereteket mind a tagok, mind a szervezetvezetés meglehet s rugalmassággal kezelte. A szervezeti foglalkoztatást sohasem tekintették egyenl nek egy hivatalos, formális, „vállalkozós” foglalkoztatási viszonnyal. A szabályok sohasem merevedtek meg olyannyira, hogy a szervezet, a brigád bels életét irányították volna. A fontos továbbra is az aktuális munka, a feladatok elvégzése volt, azon túl minden pusztán „papírozásnak” számított.

Mindkét helyben elérhet szakmának nagy presztízse lett. Az ács szakma azért is lett nagyon népszer , mivel a helyi cigány férfiak jelent s része „dolgozott már tet n”, vagyis különféle részmunkásként ugyan, de ácsoltak tet t. Papírja persze továbbra is csak Sanyinak volt err l, de a többiek is eltanulták t le a szakma egy-két elemét. Azzal, hogy a helyben megvalósuló képzés eredményeként mindenkinek hivatalos szakmája, papírja is lesz err l, minden résztvev elégedett volt. Az ácsok között igazából az számított egyfajta informális vezet nek, aki nemcsak a szarufák és szelemenek levágásához, lécezéshez és cserepezéshez értett, hanem a tet kimérésében, sablonkészítésben, hajlásszögek, túllógások, csapolások között is otthonosan mozgott – egyfajta épít mesterként tudta vezetni az adott munkákat. Ilyen mindössze két-három ember akadt a brigádban. A bels hierarchiában ket az ügyes kez , tet n magabiztosan mozgó emberek követték. Mindez a fizetésekben nem jelentett különbséget, sokkal inkább egyfajta organikus szervezeti jelleget kölcsönzött a brigádnak. Ez a jelleg a program utáni id szakot is er sen meghatározta.

A kovácsszakma egyrészt a kovácsmesterség kicsit misztifikált jellegéb l fakadóan, másrészt a m hely miatt élvezett egyfajta presztízst. Kovácsot persze már mindenki látott, a korábban a falu szélén dolgozó kovácsot ismerte is, annak a kis, házi jelleg m helyével és felszerelésével együtt. A helyi üzem azonban más volt. Egyfajta munkásarisztokráciahangulat lengte körül, egyrészt a fizetések miatt, másrészt a kapcsolódó tudás miatt. (A program során a KSH által mért ágazati és földrajzi átlagbérek kerültek tervezésre és kifizetésre, ami a korábbi szociális juttatásokhoz, de akár az elérhet feketepiaci napszámokhoz képest is komoly fizetésnek számítottak –több esetben meghaladták az adott települések hivatali dolgozóinak, helyi pedagógusainak a bérét. Ez természetesen szült olyan ellentéteket és ellenérzéseket, amik a bevezet ben is megfogalmazott negatív el ítéletekhez vezethettek.) A kovácsképzést, majd a kés bbiekben az üzemet is a Diósgy ri Vasgyár egy korábbi dolgozója, oktatója látta el. Az üzem, mint társadalmi tér, ténylegesen reprodukálta az vasipari munkafegyelem ethoszát, a gépek folyamatos karbantartása, a m szakvégi kötelez takarítás mind azt a hangulatot árasztották, hogy ez a munkahely más, mint „vállalkozónál dolgozni”. (Kés bb ez a fegyelem és ethosz persze korrodálódott, de egy izgalmas közösségi használat vette át a helyét. Mondhatni, a helyi közösség a maga képére formálta a m helyt, úgy, mint fizikai, és mint társadalmi teret is.)

A brigádok szerinti elkülönülés is inkább csak jelképessé vált egy id után. A résztvev k kiválasztásakor ugyanis két, meglehet sen ellentétes irányzatot kellett összecsiszolni: a képz intézmény bemeneti követelményekhez, kompetenciaszinteket felmér tesztekhez ragaszkodott, a szervezetvezet k viszont olyan embereket akartak a brigádokban tudni, akikben megbízhatnak, akik motiváltak, akikkel már akár évtizedes közös munkatapasztalatuk van. Fontos szempontként merült fel a családtagok, rokonok, szervezeti tagok el nyben részesítése is – mindez egy nagyon jelent s szervezeti kérdést is felvetett. Korábban – az ún. megélhetési programok esetében –, a szervezetek els sorban arra próbáltak forrásokat szerezni, hogy a szervezeti tagság közösen végezzen egyfajta jövedelemkiegészít tevékenységet, vagyis a tagság és a programban való munka, feltételezték egymást.

Aki nem dolgozott kell intenzitással, az nemcsak a programból, de a szervezetb l is kikerült, ugyanakkor a szervezeti tagság egyszersmind fel is jogosította az embereket a programban való részvételre, annak eredményeib l való arányos jövedelemre. A foglalkoztatási programok azonban mer ben más logika szerint m ködnek – a szervezeti tagságot felülírja a minimális bemeneti követelmények teljesülése, az iskolai végzettség megléte, a formalizált

Lukács György világ el írásainak való megfelelés. A szervezet, a tagság, a tevékenység és a produktum egyre inkább elválnak egymástól, az organikus alapok és a hivatalos projekt között egyre nehezebb hidat verni. A BRIDGE program kapcsán végül az a kompromisszum született, hogy az iskolai követelmények miatt a 8 általánossal nem rendelkez k nem vehetnék részt a programban, de az egyes brigádtagok kiválasztásánál a szervezetek – ezen a megszorításon túl –. meglehet s szabadságot élveznek. Így aztán az ácsok között volt olyan, aki hegeszteni tudott, de a kovácsok között pl. ott volt Sanyi – aki ács papírja miatt már nem mehetett még egyszer ács-képzésre –, vagy éppen János, aki hosszú bányamúlttal rendelkezett. Ugyanakkor olyan fiatalok is bekerültek a programba, akiknek ez volt életük els képzése és hivatalos munkahelye is.

A program résztvev i számára a foglalkoztatotti helyzet sokkal többet jelentett, mint rendszeres fizetést, bár természetesen fontos elem volt, hogy stabil, kiszámítható jövedelemhez jutottak másfél-két évig. Többen ki tudtak szállni az addigi adósságaikból, jellemz en uzsorahiteleikb l. Az alkalmazotti jogviszony hivatalosan is hitelképessé tette ket, amivel a legtöbben éltek is. A jövedelmek és a hitelek szinte kivétel nélkül a házak korszer sítését szolgálta, aki csak tehette, fürd szobát épített házába, szigetelte a tet t illetve a falakat. Egy következ nagyon fontos befektetési céllá a jogosítvány megszerzése vált. A program résztvev inek közel harmada szerezte meg a jogosítványt ebben az id szakban, többen egy-egy használt autót is meg tudtak vásárolni, részletre.

Az autóvásárlások kapcsán nagyon jól rajzolódott ki egyfajta nagycsaládi, rokonsági vagyonkezelés. A program három éve alatt a szociális ellátásokat szabályzó törvények, rendeletek többször is változtak, ez pl. azt eredményezte, hogy akinek a nevén egy 500 ezer forintot meghaladó érték autó szerepelt, annak a családja nem volt jogosult a rendszeres szociális ellátásra. Mindez persze a helyi önkormányzatok és jegyz k jóindulatán is múlott. A program során a korábbiakban jelzett fizetések a háztartások bevételeinek az egyik forrását jelentették, de a háztartások meglehet sen bonyolult jövedelemstruktúrájának a szociális transzferek is részét képezték. Vagyis, ha akár az egyik jövedelemforrás is kiesett, már nem, vagy csak nagy nehézségek árán voltak kezelhet k a vállalások, például a kölcsöntörlesztések.

Ezt a helyzetet – az autókkal kapcsolatosan – a dombosfalviak úgy oldották meg, hogy szinte minden autó Feri nevére került, így csak t le vonták meg ezt a támogatást, a többiekt l nem.

(A gazdaságosság jegyében Sanyi nevén három mobiltelefon volt, mindhárom mobilszolgáltatóhoz kapcsolódóan, így a nagycsaládon belül bárki tudott ingyen, vagy nagyon olcsón telefonálni.)

Feri autókkal kapcsolatos vállalása, akár önfeláldozása, szerves része volt a szervezetvezet i szerepnek. Ehhez hozzátartozott a foglalkoztatási id szak alatti rendszeres „vendéglátás” is (ami a nagyobb munkák utáni étel-ital biztosítását jelentette), ezt a munkások elvárták t le, Feri pozíciója részének tartották. (Azon kísérleteket, hogy esetleg közösen állnák ezeket a költségeket, a munkások masszívan visszautasították. Feri volt a f nök, a „vállalkozó”, akit l elvárható, hogy munka után fizesse az italt.) A szerepnek persze anyagi el nyei is voltak, eredményeként Feri gyerekkori álmát válthatta valóra: meg tudott vásárolni egy használt Alfa Romeót. (A kés bbiekben persze igyekezett megszabadulni t le, hiszen öreg is volt, rengeteget is fogyasztott, és nagyon sokba került az egyre gyakoribb szervizelése. Kés bb, némileg már más pozícióban, sikerült szert tennie egy pár éves Audira.) A szervezet és az brigád presztízsét emelte a program részeként megvásárolt kisteherautó is, valamint a szükséges szerszámok, f részek birtoklása, így már komolyan vehet brigádként, vállalkozóként tudtak megjelenni az épít ipari piacon.8 8

Jellemz volt, hogy a programban résztvev másik két szervezet (pontosabban szervezetvezet ) esetében mi is számított a poszttal és pozícióval együtt járó státuszszimbólumnak: az egyik esetben egy öreg Audi, a helyi kocsma üzemeltetése, illetve a helyi szocpolos építkezési vállalkozói szerep kiharcolása, a másik esetben sz l és présház vásárlása, üzem tulajdonlása jelentette a megérkezettség érzését.

Munkaer piaci programok Dombosfalván Mindennek természetesen ára is volt: a program finanszírozási helyzete gyakorlatilag lehetetlenné tette volna a vállalt feladatok megvalósítását, a támogatások – amikb l a foglalkoztatást, épület-felújításokat meg kellett oldani –, csak 6-9 hónapos késésekkel érkeztek. Hogy a program mégse fulladjon kudarcba, a szervezeteknek hiteleket kellett felvenni, a program m ködését ezekb l finanszírozni. A megvalósítási és az elszámolási id szak végén aztán az is kiderült, hogy nemcsak a folyamatos finanszírozás nem volt zökken mentes, hanem a benyújtott számlák elfogadása sem egyértelm és automatikus. A program pénzügyi zárása ugyan összességében nem sikerült rosszul (a rendelkezésre álló támogatás több mint 90%-át sikerült lehívni, az elszámolások is közel ekkora részét elfogadtatni és kifizettetni), de a három roma szervezet közül kett nem tudta visszafizetni a kölcsöneit – több millió forinttal kevesebb támogatást kaptak meg, mint amennyi összeggel elszámoltak. A hitelüket törleszteni nem tudó szervezetek egyike volt a dombosfalvi.

Az üzem, mint közösségformáló tér A program a támogatási id szak lejárta után véget ért, a megkezdett tevékenységek azonban nem. Hivatalosan persze minden munkavállalót ki kellett jelenteni, a munkaviszonyuk nagyságrendileg félévnyi munkanélküli segélyre tette ket jogosulttá. Emellett azonban a munkavállalások folyamatosak voltak, ráadásul több szinten is.

Az ácsok esetében a munkák vállalása és teljesítése két szinten történt. Egyrészt a szervezet szerzett ”hivatalos” munkákat, szerz déseket kötött magánépítkezésekre, önkormányzatok beruházásaihoz, generálkivitelez knek dolgozott alvállalkozóként – mindez az épít ipar tényleges, látható szintjét jelentette. Tényleges épít ipari szerepl ként léptek fel abban az értelemben is, hogy árképzésük mennyiségre vonatkozott, hasznuk pedig attól függött, mennyi id alatt tudják megoldani az adott munkákat.

Ugyanakkor m ködött egy másik szint is, amit a brigád tagjai maguk is csak „szocpolosként” definiáltak. Ez nem jelentett mást, mint az ún. szocpolos házak építésében való részvételt.

Maga a kifejezés – szocpolos – a helyi nyelvben egyfajta szinonimájává vált az olcsónak, egyszer nek, gyorsan, kevés pénzb l megépítend nek. 9 A szocpolos szektorban az ácsok önmaguk szereztek munkákat, szocpolos építkezésen való munka a szervezeten keresztül nem zajlott. A munkaszerzés egyrészt a helyi személyközi kapcsolatokon múlott (ki, melyik építési vállalkozóval volt jóban), illetve ha valakinek ismer se, rokona építtetett, akkor hozta a munkát. A fizetés napszámban történt, el re megalkudott mennyiség napokkal, amik csak kevéssé változhattak.

Aki hozta a munkát, az volt éppen a vállalkozó, az választotta, hívta a csapatot, számolt el az építtet felé és nem utolsósorban kapta a pénzt és fizette ki a munkásokat. Ugyanazok az emberek akár hetente más szerep-felállásokkal végezték ugyanazokat a munkákat. Az egyik tet n valaki még „mezei” ács volt, míg a következ héten már volt a „vállalkozó”, a bandagazda. Ezzel a szervezéssel az épít ipar szocpolos szintjét nem lehetett meghaladni, de ezt a résztvev k kevéssé is akarták. (Mindennek persze az is oka lehetett, hogy a folyamat résztvev i pontosan tudták, mennyi pénz van az épít ipar ezen szegmensében, mennyire költségérzékeny az érintett megrendel i kör – a „szocpolos” építkezések egy normális rendszerben megállapított árat már nem bírtak volna el.)Az egész rendszer egyfajta inkubációs jelleggel is bírt – mindenki kipróbálhatta magát szinte bármilyen poszton, és erre a többiek is vev k voltak. Olyan vita nem volt, ami arról szólt volna, hogy ha valaki nem a többieknek megfelel en viselkedett „vállalkozóként”, akkor a következ alkalommal vele 9

Az ún. „szocpolos házak” azokat az épületeket jelentették, amiket jellemz en cigány családok építettek, szinte kizárólag a gyerekek után járó szociálpolitikai támogatás felhasználásával. Ez 2008-ban 3 gyerek után nagyságrendileg 3,5 millió Ft-ot jelentett – ezt az összeget érdemes összevetni az akkori ingatlanok ún. bekerülési árával (200e Ft/nm). Az ebb l a pénzb l megépíthet házak min ségét jelzi, hogy a 3,5 millió Ft-ból úgy épültek 60-80 nm-es házak, hogy azon még az építési vállalkozónak is volt haszna.

Lukács György szemben is éreztetik ezt, de olyan eset sem volt, hogy az aktuális „vállalkozó” ne fizette volna ki a munkásokat maradéktalanul és azonnal.

Fizetés tekintetében maga a szervezet nem volt minden esetben ilyen szerencsés, a hazai épít ipari gyakorlatnak megfelel en becsúsztak olyan munkák is, ahol a f vállalkozó végül nem tudta kifizetni az alvállalkozóit (jelesül a szervezetet), vagy nem az el re megalkudott árat fizette, stb. Ezzel együtt egy viszonylag rendszeres munkalehet séget biztosított mindez a brigádtagoknak, ami a szocpolos építkezések napszámaival együtt majdnem a program alatti bérszintet tudta biztosítani. Itt azonban már az alkalmazotti viszony nem m ködhetett – szintén a kor épít iparának megfelel en, alkalmi munkavállalói kiskönyvvel és ún. napi bélyegekkel tudta a szervezet foglalkoztatni a brigádtagokat. Minden nehézség ellenére, a szervezet –Borsodon kívül Budapest környékén, Százhalombattán, de még az Alföldön is kapott megbízást –, munkát és megélhetést tudott biztosítani.

Némileg másként alakult a kovácsok karrierje. A támogatási id szak végén – forrás hiányában – meg kellett válniuk a korábbi nyugdíjas oktatótól és üzemvezet t l. Utóbbi posztot János, mint rangid s, és a többiek el tt is kell tisztelettel bíró ember vette át. Míg korábban a kovácsok szinte mindenben az oktató utasításait követték, most egyszerre lehet ségként és feladatként kapták meg a saját termékeik tervezését és megvalósítását. Az elkészült termékek nem a raktárkészletet gyarapították, hanem a program részeként létrejött webshopon keresztül, reklámozták és értékesítették azokat.

A kovácstermékekre els sorban nem helyben volt kereslet, hanem, szintén Budapest környékén. Egyrészt különböz újonnan épül házak korlátait és kerítéseit rendelték meg a brigádtól. De szecessziós teraszkorlátok felújítása éppúgy szerepelt a munkák között, mint a rendszeres vásározás. A kovácsok ugyanis éveken keresztül részt vettek budapesti és f városkörnyéki bemutatókon, vásárokon. Ezek az alkalmak mindig komoly felkészülést igényeltek, mind munkában, mind pénzben. A közösségi jelleg munkaszervezést jól jellemezte, hogy ezen alkalmakkor elfogadott gyakorlat volt, miszerint a „munkabért” mindenki csak utólag kapja, a termékek értékesítésének függvényében. Nem egy vállalkozó volt, aki minden kockázatot viselt és hasznot realizált, hanem mindez „közösben” történt. Az üzem hangulatához az is hozzátartozott, hogy kampányid szakokban az ácsok is beálltak a kovácsoknak segíteni, míg természetesen a kovácsok is legyártották az ácsok munkájához szükséges vasalatokat, ácskapcsokat.

Mindez azonban kiegészít jelleggel m ködött, ráadásul egyre rosszabbul. A szocpolos építkezések szigorítása, majd megsz ntetése ugyanis a munkavállalási lehet ségeket is jórészt megsz ntette. A program korábbi résztvev inek mind munka, és rendszeres jövedelem után kellett nézniük. Volt, akinek helyi kht-n keresztül sikerült közmunkásnak szeg dnie, de néhányan külföldön próbálkoztak.

Az egyik ács már egy hónappal a program vége el tt kilépett és elment dolgozni egy helyi faipari vállalkozóhoz. Miután ott is leépítések voltak, nagy nehezen sikerült Németországba jutnia. Nem a szakmájában tudott elhelyezkedni, hanem a húsiparban, darabolóként. Havonta 300-320 ezer között tudott hazaadni, a szállást biztosították, étkezni a húsüzemben lehetett – igazi szerencsefiának számított a faluban. Egy kovács Londonba jutott ki. Az iwiwen és az Expressz-ben keresett munkalehet ségeket, de végül a már kint él rokonai segítették álláshoz és szálláshoz is. Épít iparban sikerült elhelyezkednie, segédmunkát végzett, de pont annyit keresett, mint egy szakmunkás – a saját bevallása szerint. A hazai lehet séghez képest nagy különbség volt, hogy Angliában kizárólag bejelentett állások voltak elérhet k, társadalombiztosítást és adót fizetett utána a vállalkozó. Mindketten azon gondolkodtak, hogyan tudnák magával vinni a családokat is. A napi skype-os beszélgetés mégsem egyenl a családi élettel, ráadásul, ha a feleség és a gyerekek is ott kiutaznak és bejelentkeznek a „tanácsnál”, akkor az albérlet egy jelent s részét is fizetné a „tanács”. Mindketten mosolyogva emelték ki, hogy kint közel sem kell annyit dolgozni, mint itthon. „Nem emelhetek nehezet, mert a f nök nem engedi! El tudod ezt hinni?”

Munkaer piaci programok Dombosfalván Dombosfalván, a program résztvev inek a túlnyomó többsége fél évvel a program vége után elállt közmunkásnak. A faluból több mint nyolcvanan dolgoztak közhasznúként. Egy brigád a faluban tevékenykedett, a többiek meg Miskolcra jártak, els sorban a vasúthoz tartozó területeket tisztítani. A közmunkások egy hónapnyi munka után kaptak szerz dést, addig úgy dolgoztak, hogy pontosan azt sem tudták, mennyit keresnek. A szerz déskötés el tti napon még nem tudta senki, mikorra is lesz visszadátumozva a szerz dést, és eddig mennyi pluszt is dolgoztak, mennyi „csúszójuk” van pontosan. Nagy fizetésre senki sem számított, 70 és 80 ezer forint közöttire tippelték, attól függ en, hogy valaki „gépes” (bozótvágó-kezel ), vagy egyszer segédmunkás. Ez az összeg nagyságrendileg a kétharmada volt a program alatti fizetéseknek, vagyis a kiegészít jövedelmekre nagyon is szükség volt. (És persze a programra is egyre szebbként emlékeztek a résztvev k.)

Id közben az üzem újabb funkcióval b vült. Az épülethez egy projektiroda is kapcsolódott, itt alakították ki az üzemhez szükséges szociális helyiségeket is. Az épület eme részében, 2009ben – szintén támogatásból –, egy mosoda és információs központ nyílott. A legtöbb, romák által lakott épületben továbbra sem volt bekötve a víz, a mosás a legtöbb helyen csak az udvaron volt megoldható. Ezen a helyzeten akart változtatni a szervezet: a támogatásból vásároltak két mosógépet, és a rászoruló családok számára kedvezménnyel tudták kimosni a ruháikat. (Az akkor számítások szerint egy teljes adag mosása 500 Ft-ba került, a családoknak 200 Ft-ot kellett fizetniük, a többi részt – a víz- és áramdíjat – a szervezet állta.) A lakossági mosást nem csak a roma családok vették igénybe, sok id sebb parasztasszony is oda hordta a mosnivalót, de a környez gyerektáborokra szintén mostak, igaz a számukra teljes áron. Az üzem ebben az id szakban tényleges közösségi központként m ködött, sokan már csak azért is elmentek az üzembe, hogy nézel djenek, éppen mi készül, vagy csak találkozzanak a többiekkel. És természetesen mindenki az üzembe hordta a baltáját nyújtani és élezni, a biciklijét vagy az éppen elrepedt kipufogódobját hegesztetni – az üzem közösségi jelleget öltött. Úgy t nt, hogy akár minimális támogatással is elm ködik – igaz nem abban az értelemben önfenntartó módon, ahogy eredetileg tervezték.

Jövedelemszerzési kísérletek – mikrohitel A mez gazdasági és a munkaer piaci programok mellett, a kétezres évek közepén egy újabb támogatási forma is megjelent, jelesül a mikrohitelezés. Mikrohitelezés alatt nem a korábban a Vállalkozásfejlesztési Irodák által m ködtetett kisvállalkozói, támogatott kamatokkal m köd hitelezést kell érteni, hanem az ún. klasszikus mikrohitelezést, aminek els sorban a harmadik világ országaiban van nem túl régi, de annál jelent sebb hagyománya. 10 Dombosfalván összesen 4 csoport alakult11, ez összesen 21 f t jelentett, els sorban Ferinek köszönhet en. volt az, aki vitte a hírt a helyi közösségbe, hogy van ilyen lehet ség. A csoportok félig-meddig családi, félig-meddig barátsági-szomszédsági kötelékek alapján m ködnek, ennek els sorban a kölcsönös felel sségvállalás volt az oka.

A program helyi indításakor több, különböz csoporttalálkozó is volt – mind Feri házában – ahol is Feri apósa rendkívül ellene volt a programnak, mondván, hogy az emberek nem fognak megbízni egymásban. Ezt nagyon hangsúlyosan és vehemensen képviselte is. Ennek ellenére egyre-másra jelentkeztek a csoportok, hogy alakulnának. Kés bb Feri apósa is jelentkezett volna egy csoportba, de aztán mégsem került sor az adott csoport megalakulására.

A csoportok alakulásakor minden esetben volt titkos szavazás a tagságról, ennek eredményeként egyetlen olyan jelentkez volt, akit a kés bbi csoporttagok nem szavaztak 10

Minderr l részletesen lásd: Marguarie S. Robinson: The Microfinance revolution (2001); Molnár György, a hazai tapasztalatokról UNDP kutatás (Market segmentation study).

Jellemz en csoportokon keresztül érhet el a mikrohitel, a csoporttagok egymás hiteléért, vállalkozói teljesítéséért is lazább-szigorúbb felel sséget vállalnak.

11

Lukács György meg. (Ennek oka, hogy a jelentkez hölgy nem helyi volt, hanem betelepült. Kés bb egy másik csoporthoz akart volna csatlakozni, végül lemorzsolódott – a lánya lett az egyik csoport tagja.)

A hitel-felvev k alapvet en kétféle „vállalkozói” céllal jelentkeztek: helyi, mikro-szint kereskedelemmel illetve állattenyésztéssel akartak volna foglalkozni.

A kereskedelmi ötletek els sorban arról szóltak, hogy vagy Miskolcról élelmiszert, vagy pedig a nyíregyházi kínai piacról ruhanem t hozni és azt értékesíteni helyben. Mindkét esetben alapvet en hitelezéssel is összekapcsolódó értékesítésr l volt szó, ami azt jelenti, hogy a vásárlók nem rögtön tudnak fizetni, hanem csak kés bb, els sorban a szociális transzferek érkezésekor. Lévén, hogy mindenki csak így tudott eladni, viszonylag rövid id után (1-2 hónap) egy elég bonyolult körbetartozási lánc alakult ki: A-kliens adott 1 kg húst hitelbe B-kliensnek, aki 2 farmert hitelbe C-kliensnek, aki viszont 3 tortát A-kliensnek. A körbetartozás legnagyobb veszélye az volt, hogy amennyiben a lánc egyetlen tagja fizetésképtelenné válik, úgy az egész lánc bukik.

Miután elég sokan kezdtek ugyanabban az id ben ugyanazzal az üzleti tevékenységgel foglalkozni, hirtelen túlkínálat lett „árusokból” a faluban. Ez ugyanakkor nem jelentette azt, hogy az árakat lejjebb lehetett volna vinni, hiszen eleve nagyon alacsony haszonnal forogtak az áruk. Másrészt mindenki haszonkulcsa a másikéhoz igazodott: én ugyanannyi plusz pénzt teszek rá a kés bbi pénzért (a heti, 2 heti hitelért), mint nekem tesz rá a másik – ez egyébként kötött, és mindenki által „elfogadott” és alkalmazott ár volt. Ráadásul küls konkurensek is megjelentek, a falvazók. k hasonló helyzetben voltak, de a saját településükön már nem tudtak megélni, ezért – vállalva annak minden plusz költségét –, a szomszédos falvakban árulnak. Esetükben azonban nincs szó halasztott fizetésr l, emiatt a helyieknél nyomottabb árakon kell, hogy értékesítsenek. (A helyiek között is több akadt, aki viszonylag hamar átlátta a helyi körbetartozás veszélyét, és ezt elkerülend , a más falvakban él családtagjait is bevonva, más településeken kezdett el értékesíteni, kvázi „családtag-ügynökökön” keresztül.

Pár hónap után ezek a vállalkozások is megsz ntek.)

Az állattenyészt k esetében két gyakorlat alakult ki: vagy megvették az állatokat, és ebb l csak a kés bbiekben lett bevételük, vagy nem növendéket vettek, amiket még nevelni/etetni kell, hanem levágásra-kész példányokat. Ezeket rendszeresen levágták és kimérték – mindez annyit jelent, hogy a helyben elérhet hivatalos húsáraknál olcsóbban, de jelent s haszonnal értékesítenek. Itt nagyon gyors a pénzforgás, a befektetett pénz gyakorlatilag 1 héten belül duplázódhat. Igaz, egy esetben sem számolják bele a saját munka értékét, és a „profit” is viszonylag hamar „felél dik”, hiszen ugyan gyorsan jön, de nem annyira nagy összeg , hogy egy háztartás fogyasztása nem szívná fel, különösebb nyomok nélkül. Az állattenyésztés másik, meg nem valósult válfaja, amikor a tervezett tevékenység el sem indult, a tervezett állat-állományt meg sem vették. Ennek vagy az volt az oka, hogy istállózási/elhelyezési gondok léptek fel, vagy egyéb technikai gondok. Mire megoldották, addigra már nem, vagy csak sokkal drágábban kaphatták meg az állatot.

Minden hitelfajta közös jellemz jévé vált, hogy gazdasági-jelleg tevékenységb l nagyon hamar menekült a t ke, még ha mégoly kicsi fogyasztásba is. Ez a típusú fogyasztás eleve is szerepelt, mint az indirekt vállalkozói célok egyike, a vállalkozások kérdésessé válásakor egy pillanat alatt inkább „biztos” helyre menekült a pénz.

A hiteleknek a vállalkozásból tartós fogyasztásba mentése teljesen racionális és érthet döntés: az elkezdett vállalkozások túl nagy kockázattal és túl alacsony haszonnal kecsegtettek, ráadásul az els bukások is inkább óvatossá tették az embereket. Itt nagyon fontossá válik az a tény, hogy a kereskedelembe kezd k korábban nem, vagy nem ezen a szinten m velték ezt a tevékenységet: inkább csak egy általuk látott és követhet nek vélt minta volt, semmint tapasztalat, gyakorlat. A dombosfalviak nem ingóságokat vettek gyorsan, hanem szekrénysorokat, háztartási fogyasztási javakat, illetve magába a házba fektették a pénzt: fürd szobákat kezdtek építeni, konyhát fejleszteni, stb. Az els fecskék, akik gyorsan

Munkaer piaci programok Dombosfalván fogyasztásivá alakították a vállalkozói hitelüket, ragadós példával szolgáltak. Ez különösen az állattenyésztéssel próbálkozóknál volt felt n . Sokan még csak meg sem vették a tervezett állatállományt, meg sem kísérelték a vállalkozást. Elkönyvelték, hogy a többieknek nem sikerült, akkor nekik sem fog.

Az eredetileg vállalt törleszt -részletek mindezzel együtt nem jelentettek volna elviselhetetlen terhet a családoknak. A hitelfelvételeknél ugyanis általában nem a tervezett üzleti/vállalkozói tevékenység stabilitása volt a kiinduló pont, hanem a havi törleszt részletek mértéke, vállalhatósága. Mondhatni: mindenki biztonsági játékot kezdett el játszani. Ha mégsem termelne a vállalkozás elég profitot, a hitelt a háztartás ’alapjövedelmeib l’ (szociális transzferek, valamint alkalmi munkák), akkor is lehessen törleszteni.

A visszafizetési problémákat két okra lehet visszavezetni: „akaratbeli” gondokra – valaki egyszer en nem akarta visszafizetni a hitelt –, illetve a szociális transzferek id közbeni drasztikus lecsökkenésére. További okként jelentek meg a betegségek, valamint az iskolakezdés, a t zifavásárlás. Vagyis: nemcsak, hogy a vállalkozói tevékenységek buktak el viszonylag hamar, de a háztartások biztonsági pénzügyi alapja is megrendült. Ezek a szituációk szinte mindenkit érintettek a településen.

Roma Odysseia A vállalkozói kísérletek után ismét csak a közmunka maradt, mint helyben elérhet munkalehet ség, de ez egyre több dombosfalvai férfinak nem volt elegend . Ekkorra már mindenki egyre komolyabbá váló banki adósságot halmozott fel, esély sem látszott arra, hogy a lehetetlennek t n anyagi helyzetb l itthon ki lehetne lábalni. Ezekkel szemben a korábban már említett németországi és angliai munkavállalások vonzó alternatívának t ntek. A leghamarabb azok tudtak kimenni külföldre dolgozni, akiknek rokonuk, ismer sük élt és dolgozott kint, illetve akiket „hazulról vittek.” Szinte a legtöbb csereháti faluból dolgoznak férfiak külföldön, akár már egy évtizede is. Közülük sokan nem csak „egyszer ” munkavállalók, hanem a foglalkoztatók aktuális igényeinek megfelel en hazai munkaer toborzók is. Ez persze komoly bizalmi t ke meglétét feltételezi mindhárom fél részér l. A kinti munkaadó felé a közvetít személy akar megfelelni, a frissen kikerült munkásnak mind a közvetít , mind a foglalkoztató elvárásait teljesítenie kell, ráadásul teljesen új körülmények között. Nem ritka, hogy a csábítónak t n külföldi munka, pár hetes próba utáni elbocsájtással, hazajövetellel ér véget.

Csak kevesen próbálnak szerencsét, eme kapaszkodók nélkül külföldön, de Feri közéjük tartozik. Interneten keresztül sikerült svédországi állást találnia, amit egy kinti magyar cég kínált. Ugyan a cégt l hamar függetlenítette magát, de mégis sikeres külföldi munkavállalóként tért haza.12Feri közel két hónapos külföldi munkája hirtelen megváltoztatta a család helyzetét: a hiteleik jelent s részét vissza tudták fizetni, a család nem szembesült napi anyagi gondokkal. A falu is úgy könyvelte el, hogy Feri megcsinálta a szerencséjét. A Svédországban megkeresett pénz hihetetlen, szinte mesebeli összegnek t nt. Sokkal több volt, mint amit bárki addig külföldr l haza tudott adni, ugyanakkor ténylegesen csak arra volt elég, hogy pár hónapig megoldja a család pénzügyi helyzetét. Ahhoz, hogy a család anyagilag tartósan is másik pályára tudjon állni, rendszeresen kellett volna hasonló nagyságrend jövedelem. Ezt otthon nem lehetett megkeresni, úgyhogy maradt a korábbi minta, az újbóli külföldi munkavállalás.

Az újbóli külföldi kísérlet ténylegesen egyfajta Odysseiává vált, Európa szinte minden országában sikertelenül munkát keresve, minden nélkül kellett hazatérnie. A második külföldi munkakeresés totális kudarca ugyan letörte a résztvev ket, de az itthoni munkahelykeresés kilátástalansága újra csak ezt a lehet séget vetette fel. Szintén az interneten talált Feri angliai 12

A külföldi munkavállalási kísérletekr l szóló interjúk a tanulmány végén találhatóak.

Lukács György álláshirdetést, hazai cégen keresztül – erre végül öten jelentkeztek is, a szerz déskötéshez szükséges 30 ezer forintokat be is fizették. A kiutazáshoz és az els hetek megélhetéséhez ismét kölcsönre volt szükség, ezt, ha nehézségek árán is, de el teremtették. Biztossá csak akkor vált a dolog, amikor a repül jegy-foglalásokról is megkapták a visszajelzést, ezt a hazai cég intézte. A reptérre való indulás el tt két órával kapták aztán az e-mailt, hogy tolódik a munka, mert... – és itt hónapokig más és más indok szerepelt. Végül Ferié,k mindezt megelégelve feljelentést tettek a rend rségen, ahol is kiderült, hogy az adott cég országszerte sok ilyen „szerz dést” kötött, de senkit nem vitt még ki dolgozni. A feljelentésb l három év múlva lett bírósági ítélet, ami anyagi kártérítésre kötelezi az azóta már börtönbüntetését tölt vállalkozót.

A kft A külföldi kudarcok és a mikrohiteles próbálkozások után csak a nagyon elszántak vágtak bele újabb vállalkozói kísérletbe. Az elszántak egyike Feri volt, valamint a sógora, Viktor. A közmunka 8 hónapja után semmi munkalehet ség nem t nt elérhet nek, ezért valami másba kellett fogniuk. Az els , amivel megpróbálkoztak, az a vasazás volt. A vasazás ment egy-két hónapig, de aztán kiderült, hogy ez is eléggé leszabályozott, különböz engedélyek kellenek hozzá, anélkül, 30-500 ezerig terjed bírságot szabhatnak ki rájuk a hatóságok. A helyi adottságokhoz alkalmazkodva Szlovákiában is próbáltak vasat venni és itthon leadni, de mint kiderült, ez volt a legrizikósabb. Nagyon sok papír és engedély kellett hozzá, pedig a szlovák falvakban olcsóbban lehetett megvenni a vashulladékot. Egy következ változatként merült fel, hogy autóroncsot kell venni kint, azt hazahozni, mint autót vagy alkatrészt, majd otthon szétszedni és egy olyan céggel leadni, akinek megvannak az engedélyei. Mindez sok utánajárást, sok munkát, és ehhez képest kevés profit jelentett.

Ekkor jött a kereskedelem, mint új irány. Els lépésként a miskolci nagybani piacon vették meg a krumplit, és azt árulták kocsiból falvakban – csakúgy, mint néhányan a mikrohitelesek közül. Ez szintén nem kecsegtetett nagy haszonnal, de ekkor ismét felmerült a „tuti szlovák kapcsolat”. A szlovák kapcsolattal – egy határ menti település roma szervezetének a vezet jével – egy közös pályázat kapcsán alakult ki az ismeretség, ami most üzletibe fordult.

Az üzlet lényege az volt, hogy a szlovák partner nagyon olcsón tudott szerezni húst, krumplit meg még egy-két alap-élelmiszert (alapvet en Lengyelországból), amit kocsiból lehetett közvetlenül értékesíteni odahaza. Az árkülönbséget jól jelezte, hogy amíg a Cserehát cigánytelepeinek a boltosai 1500 forintért adtak egy kiló csirkefarhátat, addig Szlovákiából haszonnal is, ezer forint alatt lehetett értékesíteni a csirkecombot. Az els terítési körökhöz nem volt meg a kezd t ke, úgyhogy Feriék hitelben hozták el a szlovák partnert l az árut, és csak az eladás után fizettek neki. Az olcsó élelmiszernek természetesen nagy sikere és keletje volt, nem egészen két hónap alatt már ott tartott az üzletmenet, hogy hat faluban, összesen 240 családot láttak el alap-élelmiszerekkel Feriék.

Lassan elkezdtek kialakulni a helyi, kvázi kiskeresked i pontok, vagyis nem nekik kellett összeszedniük a termékek árát. Mert fizetés kétféle volt: adott hó 3-tól 8-9-ig készpénzes, és a hónap második felében meg kés bb, törleszt s. Azt, hogy egy adott termék árába a tervezett bukások arányát – jelesül a ki nem fizetett, de hitelben elvitt élelmiszerek árát- is bele kell számolni, Feriék a második fizetési hullám után már pontosan tudták. Ugyanakkor az üzlet mégis jövedelmez nek t nt, már használt h t kocsi vásárlását tervezgették. Azt a hibát azonban elkövették, hogy más falvakban lakó rokonaikat bízták meg a helyi értékesítés bonyolításával, akik továbbra is adtak élelmiszert hitelbe. És a hitelek nemcsak a bankok felé d ltek be egy id után, hanem Feriék felé is. Közel félévnyi kereskedés után abba kellett hagyniuk a ’vállalkozást’, a többszázezer forintra duzzadt kintlev séget már nem tudták kezelni. A kísérlet eredménye Feri összefoglalása szerint: „tudtam húst adni a családnak hónapokon keresztül, és nullán tudtam kiszállni, nem buktam a bolton.”

Munkaer piaci programok Dombosfalván Az üzleti és a szervezeti kapcsolatok a családok hétköznapi életében is kapcsolódást jelentettek, erre a legjobb példa Andinak, Feri legid sebb lánynak a ballagása volt. „Akkora buli volt, mintha lagzi lett volna. Pedig úgy volt, hogy nem lesz semmi, mert nagyon nincs pénz. Két nappal el tte még semmi, ezért aztán nagyon meghívni sem tudtam senkit, mert mib l. De akkor a sógor azt gondolta, hogy mégiscsak az els lány a családból, meg itt a falu cigányságából is, aki érettségizik, és bizony szerez egy zenekart, meg hoz húst is. És ugye most mi Szlovákból hozunk és árusítunk húst, hát a sógor bevállalt 20 kiló csirkecombot meg rengeteg kolbászt. Meg a zenekart. És akkor szóltunk így az embereknek, rokonoknak, hogy jöjjenek a ballagásra, meg a buliba. De minden rosszul jött össze aznap. A kocsi elromlott útközben, kereket kellett cserélni, mindenki ideges volt, lett volna ugye kisbusz, mert a polgármester ideadta volna a kistérségi buszt, de ahhoz meg senkinek nem volt jogsija, a sof r meg már máshova volt elígérkezve ballagásra. Szóval minden rossz összejött, de azért odaértünk. És akkor a ballagás után mindenki jött hozzánk, lehoztuk az üzemb l az asztalokat, meg a székeket, kondérban f tt, sült minden. És akkor megérkeztek szlovákból is a partnerek, és a f nök egyb l visszaküldött egy autót, és k is hoztak egy zenekart meg húst is.”

Már a húsáru terítése kapcsán felmerült az ötlet, hogy egy céget, praktikusan kft-t, kellene alapítani, mert azon keresztül sokkal több mindent lehet vállalni, ráadásul akár még munkaügyis támogatást is lehet igényelni. A lehet ségeket mérlegelve végül Feri és Viktor közösen alapítottak egy céget. „2010-ben alakítottunk egy kft-t, amivel munkát vállaltunk az erdészetnél és a helyi erd birtokosságnál. A megállapodás az volt, hogy a levágott erd b l a gallyakat megkaphatjuk.” A munkákhoz részletre vettek egy traktort, folyamatosan vittek 6 embert, ugyanis ennyi kellett a brigádhoz, f részest l, traktorostól a rakodó emberig mindenkit számolva. (János, valamint egy másik kovácsként is dolgozó ember f részesek voltak, Viktor öccsei rakodók.) A korábbi munkakapcsolatoknak köszönhet en könnyen kaptak megrendeléseket az erdészetekt l, igaz, ehhez bizonyos területeken lovas emberre is szükség volt, több erd be a traktor nem mehetett be dolgozni. A lovas embert pedig napszámba kellett megvenni (a lovával együtt), ez pedig a kés bbiekben vitákhoz vezetett. „Kézzel lehetett termelni napi 16 m3-t, de [Talján] lóval csak 5-6 m3-t volt hajlandó, ezért el lett küldve.”

Talján ezután összeállt az egyik erd birtokos helyi képvisel jével, akit felbujtott Feriék ellen.

A vita vége az lett, hogy Ferit és Viktort feljelentették falopás miatt, ami bírósági szintig is eljutott. A bíróságon Feriék meg tudták mutatni szerz déseiket, vágási engedélyt és minden kapcsolódó hivatalos papírt – ett l függetlenül a bíróság 300 ezer forintos pénzbüntetésre ítélte Ferit, mint cégvezet t, ráadásul a munka is elúszott. És nemcsak a munka úszott el, hanem az addigi haszon is –, azt a fát nem hozhatták el (50m3) ami a hasznuk lett volna, plusz a traktort is vissza kellett adni, bukva az addig befizetett részleteket. Majd egyéves munka után az erdészeti vállalkozást abba kellett hagyni, bár magát a kft-t végül két év múlva számolták fel.

A szövetkezet és a tanoda Még 2010-ben kereste meg Feriéket egy miskolci pályázatíró cég, hogy egy éppen aktuális, a szociális szövetkezetek létrehozását támogató pályázatra megírja nekik az anyagot. A pályázatírásért csak minimális pénzt kellett fizetni, a cég a programterv szerint többféle képzést, tréninget tartott volna, illetve a projektmenedzsment posztok egy részét is vitte volna.

Mindehhez szövetkezetet kellett alakítani, de a pályázati kiírás lehet vé tette, hogy ezt csak nyertes pályázat esetén tegyék meg. A pályázatot id közben felfüggesztették, majd újraindították – végül 2011 végén hirdettek eredményt, ami szerint a dombosfalvi pályázat nyert.

Ekkorra ismét szervezet nélkül maradt a helyi roma közösség. A 2005-ben alakult szervezet, azóta is húzódó hiteltartozását nem tudta rendezni, adószámát az APEH felfüggesztette.

Lukács György Id közben a CKÖ is feloszlott, miután egyik tagja családostól Kanadába települt, vagyis a pályázati forrásokhoz nagyon is kapóra jött a szövetkezet. Ennek megalakításában Feri, Sanyi és Viktor családján kívül János vettek részt, k voltak az alkalmazottak is. Feri nem lehetett tag a szövetkezetben, mivel hivatalosan még a kft tulajdonosa és alkalmazottja volt, ezért végül Feri legid sebb lányát, Andit választották meg a szövetkezet vezet jének. Ez formális tisztség volt, hiszen a tényleges döntéseket továbbra is Feri és Sanyi hozták. Ugyanakkor voltak olyan szövetkezeti ülések, amikor ismét „bázis-demokratikus” alapon születtek döntések, további tervek. A szövetkezet programjában erdészeti, hegeszt képzések szerepeltek, valamint két asszony eladói képesítésének a megszerzése, a képzésekhez kapcsolódó munkák szerzése, biztosítása.

A program els hónapjában Andit ténylegesen mélyvízbe dobták, ugyanis ez id alatt jött egy újabb svédországi munkalehet ség, amit Feri, Viktor, valamint Ricsi (ács, Feri és Viktor sógora) ki is használtak. A harmadik külföldi út három hétig tartott. Ismét hazai céggel kötött szerz désre mentek ki, alapvet en ácsmunkákra. A munka árazását teljesítményhez (nm-hez) kötötték, vagyis Feriék abban lettek volna érdekeltek, hogy minél kevesebb nap alatt minél többet dolgozzanak. A nyersanyag-ellátást a kinti cég biztosította, mint kiderült, elég rendszertelenül. Ez azt jelentette, hogy Feriék nem tudtak úgy haladni, ahogy tervezték, túl sok volt az olyan üres nap, aminek csak költsége volt, haszna nem. A kiutazáskor és szerz déskötéskor kalkulált jövedelem egyre csappant, végül úgy döntöttek, hogy inkább hazajönnek, miel tt újra kint cs dölnének be. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy Feri és Ricsi maradtak volna, mondván a tervezettnél kisebb haszon is nagyobb, mint az otthon elérhet napszám, segély, de Viktor mindenképpen haza akart jönni. A három hét alatti kereset arra volt elég, hogy a kiutazáshoz szükséges kölcsönöket visszafizessék, és a közelg karácsonyra be tudjanak vásárolni, fát vegyenek télire.

A kovácsüzemhez tartozó irodarész ismét új funkciót kapott. A mosodai program már véget ért, a mosógépek már nem itt voltak, viszont a helyiség megfelel helyszínt tudott biztosítani a kistérségi tanoda programhoz. A helyi pedagógusok vállalták a tanodai munkát, 30 gyerek vett részt egy éven keresztül a foglalkozásokon. A családi kapcsolattartó szerepét Andi, Feri legid sebb lánya látta el, els sorban azért, mert az egyetlen érettségizett roma fiatal a településen.

A legutóbbi év – köszönhet en a szövetkezeti és a tanoda programnak –, az egyik leginkább életteli, nyüzsg s esztend volt a m helynél, az irodánál, és a tanodánál. Ugyan az említett támogatási programok véget értek, a folytatásukra közel fél évet kell várni, de az épület új funkciója bevált. (A téli szünetben használaton kívül van ugyan az ingatlan, de mégsem üres – legutóbb a régiós Jehova gyülekezett tartotta ott az imagy léseit – k korábban a helyi kultúrházat használhatták, de a településvezetés mind inkább kinézte ket.) Az ingatlan leginkább egyfajta keretet jelent, amit egyrészt a helyi igényeknek, másrészt az aktuális forráslehet ségeknek megfelel en lehet megtölteni tartalommal. Ezt a lehet séget a helyiek ki is használják. A településen van ugyan kultúrház és ifjúsági klub is, de azokat csak nagyon ritkán adja oda a faluvezetés: nem nagyon van pénz rezsire, másfel l féltik az épületeket is.

Az üzemet és az irodát viszont magukénak érezhetik, és ennek megfelel en használhatják is a dombosfalvi cigányok.

Ahogy az ingatlan egyfajta keretet jelent, úgy hasonló szereppel bírnak a helyi szervezetek és programok is. A helyben elérhet munkalehet ségek egyik csoportját jelentik a „programok”, presztízs szerint a közmunka és a hazai bejelentett állás között. A helyi cigány férfiak meglehet sen változatos munkaútjának jellemz en egyik állomása a különböz munkaer piaci programokban való részvétel. Nagy fluktuációval jutnak el a külföldi munkalehet ségekig, hazai vállalkozóknál való alkalmi munkákig, illetve a közmunkaprogramokig.

A munkautak, mint modellek is kezdenek m ködni. Feri fia legid sebb fia Miskolcon szerzett bútorasztalosi szakmát. Hiába ügyes kez , okos és rátermett, asztalosként nem talált szakmát

Munkaer piaci programok Dombosfalván a környéken. Ugyan sikeresen szerepelt a munkafelvételi teszteken, elbeszélgetéseken mind a Boschnál, mind a miskolci csokigyárban, végül egyik helyen sem kapott munkát. (A csokigyárba november-decemberre vették volna fel idénymunkára.) Barátai révén tavaly kijutott több hónapra Németországba vendéglátózni, ami jól is ment, de egy anyagi vita miatt összeveszett a kínai f nökével és hazajött. Ha minden igaz heteken, hónapokon belül – szintén barátai, volt iskolatársai segítségével –, mehet Hollandiába húsipari dolgozónak. Andi marad a településen és a tanoda folytatásában bízik. Egészségügyi középiskolában végzett érettségi birtokában, gyerekekkel akar foglalkozni a jöv ben is, ehhez kapcsolódóan szeretne még tanulni is. A fels fokú továbbtanulási terveir l már letett, rl dik a helyben maradás nyújtotta alternatíva és egy esetleges külföldi munkavállalás kockázata között.

Az iskolai karrierek nem egyszer ek a dombosfalvi gyerekek számára, mert még a jónak számító miskolci, kazincbarcikai középiskolai felvétel sem jelenti azt, hogy ténylegesen azt fogja az adott gyerek elvégezni. Sokan kötnek ki végül az edelényi alapítványi iskolában, illetve a gy jt iskolának számító sajószentpéteri szakiskolában. Az érettségit adó levelez s képzéseket többen is elkezdték, de vagy lemorzsolódtak, vagy még folyamatban van ezek elvégzése. Sanyi már végzett fiai azt várják, hogy egy újabb szövetkezeti programban k is kapnak majd munkalehet séget és jövedelmet, legalább egy-másfél évig.

Függelék: Interjúk Ferivel: els leülés: 2008 december „Ez az egész svédországi munkalehet ség úgy jött, hogy az interneten olvastam. Tehát én hirdettem magam, hogy külföldön szeretnék dolgozni. Volt ilyen álláshirdetési oldal, beütöttem, hogy ács vagyok és külföldön szeretnék dolgozni. Majdnem eltelt egy hónap, de akkor ez a cég jelentkezett, hogy két ácsot szeretne, két ácsot keres, és hogy tudnám-e vállalni, és hogy már a hétvégén tudnák-e menni. Én csak kaptam egy üzenetet, hogyha érdekel még az állás, akkor hívjam fel a telefonszámot.

Felhívtam a telefonszámot. Ez egy magyar cég. És mondtam, hogy igen, engem érdekelne. És kérdeztem, hogy mennyit lehetne keresni kint. Mondták, hogy 27 000 forintot, durván 1000 koronát lehet megkeresni egy nap, svéd koronát. Mondtam, hogy engem ez érdekel, az nagyon jó. Kérdeztem, hogy a szállás, útiköltség milyenek, mondták, hogy az útiköltséget is teljesen állják, és a szállást is teljesen. Ezzel nem is volt gond. A kiutat álljuk, és amikor kiérkezünk, majd visszafizetik nekünk a pénzt. Annyit kötöttek még ki, hogy saját szerszámot vigyünk magunkkal. És akkor még azt is kérdeztem, hogy lesz-e szerz dés, munkaszerz désem kint? Azt mondták, hogy a kiutazáskor, ott Svédországban a cég, ott kint megkötjük a szerz dést, amint odaérünk. ... Hát azt mondtam, hogy mindenféleképpen ki kell, hogy menjek dolgozni, mert itthon nem volt semmi, tehát mindenképp mentem volna. ... Magát a céget, azt nem ismertem korábban. Azt mondta a [magyar] vállalkozó, hogy már kiköltözött a család, ott nyitott céget, mert az egyik rokona is ott lakik kint, és akkor ott csináltak ketten egy céget. Két ácsra azért volt szükség, mert ott faházat építenek, és akkor két ács azért kell, hogy kompletten tudjon csinálni házat. Mi ezt bevállaltuk így, mondtuk, hogy már csináltuk otthon is, meg minden. ... Két dolog: eleve nem találtam a környéken munkát, ez adott volt, meg mondom benne volt az is, hogy rizikó meg izé, de hát mondom, szerz dést kötünk, többször megkérdeztem, többször telefonáltam az ürgének is, azt mondta amint kiérünk Svédországba, szerz dést kötünk, anélkül nem állunk munkába. Hát mondom, akkor csak nem humbug, csak muszáj belevágni az egész dologba.

Majd kialakul, ha meg kijutok egyszer, akkor úgysem jövök haza addig, míg azt vissza nem keresem esetleg, amit elvittem magammal. De a kollegám szintén ugyanígy volt, mert az els héten aztán összemelegedtünk és azt mondta, hogy is kölcsön kért 200 ezer forintot azért, hogy kijöjjön. Nekem is annyit kellett kölcsön kérnem.

Mondták, hogy ácsmunka, mondták, hogy tet t kell csinálni, akkor a faházaknak az oldalát, oldalszerkezetét, szigetelést csinálni, lambériázni, meg ilyeneket. Mondtuk, hogy ez nem probléma, mennyi a bér, hogy annyi-e amit megbeszéltünk ott telefonon. És mondta, hogy 500 koronától, attól

Lukács György függ, hogy megy a meló. És akkor mondtuk neki, hogy ez így nem fair, mert a hirdetésben azt mondta nekünk, meg a telefonbeszélgetésben, hogy 1000 koronát lehet keresni. 1000 koronától felfelé, attól függ, hogy mennyit tudunk dolgozni. S azt mondta, hogy nem tud mit csinálni, ennyit mondott.

Mondtuk neki: ne beszéljen már hülyeséget, azt mondtad nekünk a telefonba, hogy 1000 koronát tudsz fizetni, 500 koronáért el sem jövünk, mert Magyarországon megkeresünk annyit. S akkor mondta, hogy fiúk, keressetek munkát, vagy valami mást. Két óra hosszát, vitatkoztunk, beszélgettünk, csak át kellett fontolni az embernek. Teljesen idegbetegek voltunk már, mikor kimentünk, mikor meghallottuk, hogy 500 koronát akar adni nekünk. ... Csak ugye nekünk meg kellett fontolni, mert 200 ezer forint mínusszal mentünk ki, és azt mondtuk, hogy akkor felvesszük a melót, hogy legalább azt, amivel kijöttünk, amit kölcsön kértünk, visszakeressük.

A szállás el volt tényleg rendezve. fizette. Az útiköltséget nem fizette, azt egy hét után csak. Ott ilyen lakásszövetkezetek vannak, amib l k lefoglaltak egy lakást. Olyan, mint egy társasház, és egy olyan helyiséget lefoglaltak, tehát fürd , konyha minden benne volt, tényleg. Jó hely volt. Laktam már Pesten munkásszálláson, meg ilyen helyeken, hát ez ahhoz képest csillagos lakosztály. Itteni viszonylatban, mint hogyha egy szállodába elhelyezkednék. Tényleg normális, azzal nem volt probléma. Klíma meg minden benne, tehát az tényleg jó volt.

Az els nap eljöttek velünk, lebeszélték a tulajokkal, hogy mi vagyunk azok az ácsok, akik neki megcsináljuk a cuccot. Csak az egyikük, a bátyja tudott svédül, ... rendezte a dolgokat, és akkor fordította nekünk, hogy mit mond a tulaj, meg hogy miket kell megcsinálni. És akkor így, minden hét elején gyakorlatilag elmondta, hogy mit kell csinálni, kiadta a melót egy hétre a svéd házaspár, elmagyarázták, hogy mit kell csinálni.

Az els hétre a küls t, a faháznak a küls szerkezetét le kellett bontani, a deszkaréteget róla. Újra párnafázni, szigetelni és visszaburkolni. Újjal, teljesen újjal, új gyalult áruval meg mindennel. Jó, mi csináltuk is, tehát az els héten még többet is, mert közben az ablakok helyét is kivágattuk, mert id el tt befejez dött a meló. És akkor kérdeztük t lük, hogy akkor mit kell még csinálni. Mondták, hogy akkor az ablakokat kellene kicserélni, az épület küls színével színeltetni, hogy azokat is akkor ki kéne cserélni, megadták az ablakok méretét és akkor mi elkezdtük azt is. ... És akkor mondta, eljött péntek a fizetés, estére és akkor 500 koronával számolt el minket a vállalkozó. Napi 500 koronával és mi azt gondoltuk, mivel hogy órabér volt, mi dolgoztunk 15 órákat. Napi 15 órát és azt gondoltuk, hogy ha már órabérben vagyunk, minél több órát dolgozzunk, annál többet kapunk, bért. Aztán a vállalkozó meg odaadott nekünk csak napi 500 koronát, kaptunk 3000 koronát egy hétre. Mi 750 koronát számoltunk naponta. És ahhoz 4 000 koronát, majdnem 5000 koronát kellett volna kapni. Kaptunk 3000-et, és kérdeztük, hogy mi van, ha mi több órát dolgozunk, akkor miért kapunk ennyit. Hát azért, mert napi bérben egyezett meg állítólag a tulajjal, napi 500 koronát.

A tulaj miutánunk 120 koronás órabért fizet a vállalkozónak. Nem napi, óránként. Tehát ha mi dolgoztunk 15 órát, akkor 15 órára vette fel a 120 koronát. A 75 x 120 lenne összesen 9000 korona.

Tehát hogy kapott utánunk fejenként 9 000 koronát és abból megkaptunk fejenként 3000-et. A tulaj elmondása szerint, hogy kifizette a pénzt rendesen. Mi azt mondtuk akkor a tulajnak, hogy na. innent l kezdve nem dolgozunk. és megyünk haza Magyarországra. És mondta a tulaj, hogy ne menjünk már, mert ugye tetszett neki, amit dolgoztunk.

Mínuszban lettünk volna még, de annyira felbosszantott, hogy ennyire hülyének néz, mikor ugye úgy volt az egyezség, hogyha többért tudja bevállalni a melót, akkor nekünk több órabért fizet. Meg ráadásul azt is hazudta, hogy amit mi ebédelünk, mert reggeli- meg ebédid t eltöltjük, azt levonják azt az id t, azt az egy órát. ... Tehát átvert bennünket ahol csak lehetett. Nem jelentett be. Szerz dést követeltük, akkor is azt mondta, hogy majd ezt mindjárt bejegyzik, meg egy hét átfutás, szóval mindig kitalált valamit. ... Aztán akkor meg már szombaton betelt a pohár, mikor megtudtuk, hogy mi az ábra, s azt mondtuk, hogy akkor nem dolgozunk, megyünk haza Magyarországra. Akkor mondta a tulaj, hogy ne menjünk már, tolmácson, Istvánon keresztül, hanem egyezzünk meg együtt, akkor felejtsük el a vállalkozót, megfizet minket. Mondtuk, hogy akkor 100 koronás órabérért itt maradunk. Mondta a tulaj, hogy fizet nekünk 80 koronát meg a szállást rendezi. Mondtuk, hogy akkor órabér, meg akkor nincs levonás. Azt mondja, hogy eddig sem vonta le, ezután sem fogja. Amit mondunk órát, kifizeti, amit dolgozunk. De ez így is volt, mert úgy egyeztünk meg, hogy minden hét péntekén fizet, és dolgozunk akkor szombat-vasárnap is. Egyébként is dolgoztunk volna.

Belül válaszfalakat kellett áthelyezni. Szétbontani a lépcs t, akkor födémet kellett csinálni. Lépcs t is csináltunk, igen. Akkor laminált parkettázást, hajópadlózást kellett nekik csinálni, betonozást, mert ki

Munkaer piaci programok Dombosfalván kellett az elrohadt faelemeket cserélni. Ez egy 1800-as években épült faház. Ezt kellett teljesen átalakítani. Fels szintet is. Házaspár, fiatal házaspár ott lakott. 15 órát lenyomtunk, hogy meglegyen a pénzünk. És ha már 6 óra után is dolgoztunk, vacsorát kaptunk, tehát nagyon vendégszeret ek voltak, állítólag minden svéd ilyen.

A munkát kiadták k egy hétre. De mindig úgy csináltuk, hogy egy-két nappal, ha sikerült, hamarabb befejeztük. Értelemszer en mivel tovább dolgoztunk, befejeztük és akkor így kértük t lük, de már nem mindig hívtuk föl Istvánt – rajta keresztül tolmácsoltattunk – hanem próbáltuk lerajzolgatni, hogyha k valamit akartak, k is rajzoltak, úgy kommunikáltak. Kézzel-lábbal mutogattunk egymásnak, oszt akkor úgy megértettük egymással, hogy mi jön. Meg az internetes szótár, tényleg ott nekik volt az internetes laptop, akkor beütöttük, hogy svéd-magyar szótár, s akkor írtak szavakat k is, mi is, oszt akkor úgy megértettük egymást.

De nagyon vendégszeret népnek bizonyult, meg mindennek tudtak örülni. Megláttak bármit, mindennap valami újdonságot, látták, amit csinálunk, csináltunk valami kis pepecs munkát, nem nagyon elhihet , mindig úgy igyekeztünk beosztani a munkát, amit kiadtak, hogy látszó részt is csináltunk, meg pepecs részt is, hogy legyen haladós is. De tényleg, mindennek úgy tudtak örülni. ...

Hát az itthoni munka az roham az ottanihoz képest. Itthon Magyarországon egy közmunkás is többet dolgozik, mint ott kint, mármint fizikai munkát. Tehát én most hazajöttem, mert most is, hogy dolgoztunk a tet n Robiékkal, én a 3-4 nap alatt többet dolgoztam, mint Svédországban egy hónap alatt.

Az összes többi melós svéd volt. Rendesek voltak mind, kérdezgettek, meg a magyarok pontossága, precízsége, mi is arra mentünk, hogy pontosan csináljunk meg mindent, k nem, a svéd szakik. ... k csak csinálják a dolgukat, és kész. Ha elszúrnak valamit, akkor fél napot gondolkodnak, hogy kellene.

Mi kérdeztük a tulajt – úgy hívják, hogy Frederick – hogy tanulnak itt? Azt mondta, hogy nyomdász, de k viszont nem úgy tanulják, mint mi, k nem tudják, hogy a magyarok hogy tanulnak, de k minden szakmából csinálnak valamit. Tehát ez a srác volt, aki megcsinálta a saját tet jét. Frederick.

Igaz, hogy hiányosságokkal meg izé, de az is azt jelenti, hogy minden szakmából tanult valamit, igaz, hogy cserépcsorgás nem volt meg ilyenek. Hát, mint nálunk a legkezd bb ács… meg tudja csinálni, tudja, hogy mi kell. ... Mondtuk neki, hogy a cserép el fogja rohasztani a homlokdeszkádat, a víz állandóan ott lesz, azt mondta vesz bádoglemezt, csepegtet lesz ott, felüti rá oszt kész. Nem foglalkozott vele. A kupáik sem egyeztek, tehát a kupasorok sem értek össze, a cserépsorok így mentek ferdén össze. De nem foglalkozott vele. Tehát azt vettük észre, hogy k nem foglalkoznak úgy semmi dologgal, az a lényeg, hogy megvan. Meg jártak náluk a rokonok minden hétvégén. Szül k, a barátok, az ismer sök, testvérei. Azt gondoltuk, hogy beállnak neki segíteni. Nem, senki. Valami olyasmi lehet náluk, mondjuk ezt nem kérdeztük, csak láttuk, hogy mindenki csak nézegetett és nem állt be nekik segíteni. Csinálja a két fiatal, ahogy akarja, gondoljuk mi, k meg el. k dolgoztak egyébként, a csaj is meg a hapsi is. Nekiállt a csaj lejárólapozni az egyik fürd szobát.

Hát mindenféle mérés nélkül elkezdte és rakta lefele. Nem lett jó, ezért visszaszedtük és a kollegával mi raktuk le. Össze-vissza homorú volt, meg fogasos meg minden. Azt mondta, nekik akkor is jó, k úgy csinálják. Hú, a keresztet, amikor kérni akartunk t le, azt mondta mi az, mint náluk a behúzó zsinór. Azt mondja, körbetekeri, és az tartja neki a méretet. Mondtuk neki, akkor ne csinálja, majd viszünk neki Magyarországról egy kemény keresztet. Lehet, hogy van náluk is fugakereszt, de nem tudta, úgy kellett neki magyarázni. Mondjuk, lehet, hogy nem tudtuk megértetni vele, csak mikor kivittük, hogy hát ez az.

Beszélgettünk a vizessel is, a villanyszerel vel is, hát úgy, már amennyit tudtunk vele... Csak mind azt mondták, hogy Magyarországon mi történik? Ilyen hülyék az emberek, hogy szétlopják az országot?

Miért csinálják? Mondtuk, azért kell dolgozni, jönnünk ki. Kérdezték, hogy mi mennyit keresünk, mi kérdeztük, hogy k mennyit keresnek. És mondták, hogy ennyi pénzért fel sem vennék a munkát, amennyiért mi csináljuk. Kint 60 000 koronát keres egy svéd. Hát egy Opelt meg tud venni 20 000 koronáért. És akkor hozzáteszem még azt, hogy 5000 koronából úgy él, mint Marci Hevesen.

Az ott kint nem került el egyáltalán, hogy én roma vagyok, de én mondtam. Három hét után volt egy ilyen beszélgetés, és akkor én mondtam, hogy én roma származású vagyok. De úgy tudtam elmagyarázni neki, hogy az interneten bemutattam a Váradi Roma Café-t, meg ilyeneket, zenéket, zenér l beszélgettünk. Na, tehát 3 hét után így az interneten keresztül mutogatva derült ki, hogy roma vagyok. De ez is csak a zene kapcsán jött, mert mutattak egy svéd számot, kérdezték, hogy ismerünk-e svéd együtteseket, és mondtuk, hogy úgy tudjuk, hogy az ABBA meg ilyenek. És én meg mondtam,

Lukács György hogy én meg akkor mutatok valamit, és beütöttem, hogy Váradi Roma Café, ott van éppen olyan, hogy romák táncolnak meg izé, oszt nem izéltek. Semmi hátrány, vagy ilyen sem. S t k Istvánon keresztül, felhívtam utána Istvánt, és akkor mondta, hogy nagyon örülnek neki, hogy dolgozunk, szép munkát csinálunk, meg vannak velünk elégedve, meg ilyenek. És úgy néz ki, hogy el fognak látogatni Magyarországra, és mondtam, hogy nyugodtan keressenek meg. Leadtuk egymás telefonszámát, meg ilyenek. Elmentünk bárhova, bevásárlóközpontokba, meg ezekbe, tehát mindenütt olyan segít készek voltak, ez volt a furcsa. Mint ahogy itt Magyarországon bemész, meglátják, hogy roma vagy és akkor már nem akarnak segíteni, ezt többször tapasztalta az ember. De ott viszont nem, ott mindenki segített, kérdezgettem, hogy euróval lehet-e fizetni, mert els héten nem volt csak euróm. És jött az áruház-igazgató, hogy persze, természetesen, nyugodtan menjen, vásároljon, beváltjuk az eurót, segítettek, hogy mit kérünk, meg minden pénztáros is, kellemes meglepetés volt szinte. Nem az a durva izé, mint nálunk pár helyen. Úgyhogy mindenkivel normálisan beszélnek, szépen, meg kiszolgálnak, segítenek, megkeresnek mindent.

Olyannal véletlenül nem találkoztam, hogy így lenéznek minket, mint kelet-európai vendégmunkást, s t az volt inkább a tapasztalat, hogy a kétkezi munkásokat megbecsülik. S t azt mondták, hogy a magyar vendégmunkásokat szeretik, mert becsületesen dolgoznak. Arabokat láttunk ott, meg törököket. De a törökök azok inkább ilyen kereskedelemmel foglalkoztak ott, tehát úgy, hogy dolgozni, nem láttuk ket. Csak ott mondták a tulajok, hogy taxiznak, meg árulnak, tehát kereskedelemmel foglalkoznak. Kétkezi munkásokkal nem találkoztunk, magyar munkásokkal találkoztunk, ahova jártunk bevásárolni. És velük is beszélgettünk, mondták, hogy k is ugyanilyen hirdetés alapján mentek ki. Több ilyen ottani magyar cég van, amelyik ugyanezt játssza. Teljesen mindenkit úgy átvernek, mert csak úgy tudják ket állítólag kicsalni, hogyha azt mondják, hogy jó sokat lehet keresni.

Mikor meg kimennek, nincs más választásod, vagy megkeresed azt a pénzt, amivel kimentél, vagy amivel költségbe verted magad, vagy pedig hazajössz. Mivel mi az els hét után eljöttünk ett l a vállalkozótól, összefutottunk az áruházban megint három magyar sráccal, akiket ugyanúgy elcsábított ez a vállalkozó és mi mondtuk nekik, hogy mit csináljanak, mire vigyázzanak, mert nem fizet.

Mindig megkaptuk a munkát, esténként ellen rizték, hogy rendben van-e. Meg újraegyeztettük, hogy így jó lesz-e, vagy hogy képzelték el. Nekünk azok voltak furcsák, ilyen dolgaink voltak, hogy a házat kívülr l be kell deszkázni, hogy majd az festve lesz. Jó, aztán gyalult deszkát hoztak, azt gondoltuk, hogy akkor a gyalult részét kifele, hogy szép, látszó legyen. Már a fél házat leburkoltuk, ez egy szombati napon volt, pont szombaton, mikor a tulajék elmentek bevásárolni, és jöttek vissza, azt mondja, hú nem jó. Mi a probléma? A gyalult deszkát befele, a sz rös deszkát kifele. Mondtuk, hogy nálunk nem így megy. Mondta, hogy mert azt a sz rös deszkarészt fogja lefesteni, mert hogy azon több évig tart a festék állítólag, az elmondásuk szerint, és a gyalult felületr l pedig lekopik, egy-két évente akkor festeni kell. Jó, semmi gond, visszaszedtük oszt akkor úgy csináltuk.

De nem értettük azt sem, hogy akkor a stafnikat, 5 centis stafnik voltak, amiket szorítottunk a ház oldalára, a deszkákra, azt beszigeteltük, fólia és akkor úgy vertük rá a deszkát és azok is mind gyalultak voltak. Ami nem-látszó rész, az mind gyalult volt, ami látszó rész, az meg sz rös, még a lambéria is belülr l és azt is festették. Holott a lambéria gyönyör -szép mintázott, és akkor a sz rös rész került kívülre, a mintázott rész meg eltakarva. De annyi, hogy lambériáztunk is, nem kellett nekünk a bognárszöget beütni, befogta a szeg léc, és azzal raktuk fel. Kis kompresszor volt, húztad egy kézzel magad után, és minden, de még, amikor szögeltük a deszkákat, ahhoz is szögbelöv volt, A 80-as szöget lökte be, tehát nem kellett kalapácsolgatni. Tehát ez most olyan, gondold el, hogyha most egy ilyen szobát belambériáztál, k keményen örültek neki, mert azt hitték, egy egész nap elmegy vele, mert egy svédnek elmegyen. Egy svéd az két napig csinálja. Lambériát, annyira elhúzza az id t, beszélget a tulajjal, kávézgat, tehát k nem nagyon hajtanak arra, hogy izé. S akkor az utolsó nap, miel tt jöttünk haza, akkor mondtuk, hogy nekünk be kéne vásárolni, ez volt péntek délel tt, és azt mondta, hogy elmenne Vaskjörbe vásárolni, mondom, menjél, majd én csinálom. Hát én két óra hossza alatt belambériáztam egyetlen szögbelöv vel az egész mennyezetet. Jött vissza a tulaj, azt mondja, na megcsináltad? Igen, megcsináltam egyedül mire hazajött a tulaj. Megállt az ajtóba, azt mondja: vau, nézd, kész a szoba. Tetszik? Jó? Jó. OK, akkor nincs semmi gond.

Olyan technikai fogást, amit elleshettem, azt nemigen láttam ott. Az én szemszögemb l talán jó dolog volt az a boronázási gyakorlat, amit láttunk, hogy egymásra helyezték a fát és akkor mohát tettek közé, átfúrták felül és akkor ilyen nagy rúd-darabokkal volt összefogatva az egész, rönkkel. Mivel ott nem

Munkaer piaci programok Dombosfalván teljes szakmát tanulnak, hanem több dologra megtanítják ket, k inkább toldozgatnak-foltozgatnak, … egy sor deszkát leszednek, egyet visszaraknak, ennyi az egész, oszt lefestik.

Megvolt szentivánéj, és olyankor az a szokás, hogy megcsinálják a kajájukat, vodkát isznak meg vörösbort, és akkor megkínáltak minket is, hogy na, üljünk le. És akkor mondtam, hogy megcsinálták a kaját, és egy tejfölös-kapros ruszli, ilyen hal volt, a másik az rendes hagymás ruszli volt, a harmadik meg mustáros. De náluk a mustár az édes, és akkor krumplit f ztek hozzájuk ki, meg valamilyen dolgokat csináltak. És akkor mondtuk, hogy nem tudjuk, hogy itt mi a szokás, mert k mondták, hogy kezdjük mi. És mi mondtuk, hogy nem tudjuk, hogy szokták, kezdje meg a tulaj. És akkor k mondták, miket szoktak a tányérba tenni, és mi is ugyanazt raktuk körbe, ilyen mártást is meg mindent, de jó, finom volt. Nekem ízlett ez a mustáros izé is, ruszli is, azért hogy három féle halat tettünk a tányérra, de jó volt.

Hát, azt nem tudom megmondani, mi volt az, ami nagyon svéd lett volna. Azt viszont észrevettük, hogy voltak magyar termékek is abban az áruházban, meg német is, és hogy a svédek nem vették, csak a saját termékeiket. Ezek a f szerezett konzervek, akkor levesporok, ízesít k, olaj, ilyeneket láttuk, hogy van, húskonzerv és nem, k nem vették. De nemcsak a magyar terméket, a németet se, semmit. k inkább a saját termékeiket. Tehát náluk az autók között is, azt mondta a srác, az Opelt csak arra használta, hogy a kutyát vitte ki sétálni. Náluk az nem autó, azt mondta az szegény ember, akinek Opelja van, aki Opellal szaladgál. ...

Meg még az volt, amin megdöbbentem els héten, én is megdöbbentem, hogy mit csinálnak. Ott a szerszámok szanaszét, nem elpakolva, akkor az úton, csinálták ott a tanya mellett az utat, a gépek úgy hagyva, ahogy abbahagyják a svédek a melót, minden úgy marad. Kamionról is félig lebillentve a zúzott k , lejárt a svédnek a munkaideje, ment haza, majd másnap onnan folytassa. Akkor a markológép is felrakodik, minden ugyanúgy marad. De se lezárva, semmi, gázpalackok kint, és akkor másnap meg onnan kezdi, ahonnan abbahagyta. És úgy nem lopnak, meg nem féltik a dolgaikat.

Ehhez azért – azt mondtam –, nem tudom, hány évnek kell Magyarországon eltelnie, hogy ez ugyanígy m ködjön, mint náluk. Akkor volt dánoknak ott mellettünk egy víkend-telke, és k is kirakodták. Festette a házat meg nem tudom, mit csinált, és akkor is kirakta a gépét, és nem pakolta el. Minden ugyanúgy kirakva, nem foglalkoztak vele, minden szerszám meg izé. Míg Magyarországon mindent rakjunk el, munka vége van, takarítsunk egy fél órát, k azzal sem foglalkoznak. náluk minden úgy van, hogy másnap onnan folytatod, legvégén meg majd összetakarítasz, kész, ennyi.

Hát az az életszínvonal... elfigyeltük, hogy hétvégén mit esznek, vagy, hogy mit csinálnak, és nem állt neki f zni a gazdaasszony. Els héten, szombaton, mikor már megvolt ez a dolog, és akkor mondja, hogy eszünk-e valamit, hogy elfogadjuk-e. Mondjuk el, köszönjük, és akkor azt hittük, hogy majd az asszony nekiáll, oszt akkor f z, vagy valami. Nem az ember szépen nekiállt, az asszony meg elment kutyát sétáltatni. Az ember f zött, mosott, mindent csinált, hú, nehéz volt. Aztán Istvánt kérdeztük, hogy nálunk ez nagyon furcsa, hogy az ember itt elkezd tevékenykedni, az asszony meg megy sétálni, csavarogni. Azt mondja, hogy náluk az asszony a f nök. Svédországban az asszonyok a górék, k meg csinálják a házimunkákat, az asszony meg semmit, mondom ez furcsa. Mondom, ezt nehogy elmondjuk otthon az asszonynak, mert izé még kimenekül oda.

Megf zött, minden, megkínáltak, flekkent sütött... nem foglalkoztak azzal, hogy most a munka van, ugyanúgy befejezem, nem, nekik els a pihenés. Meg, ha úgy poroztuk, raktuk fel a deszkát, akkor már porálarcot húzott, ilyen maszkot, meg ha a füstriasztó ment, akkor már ajtó-ablak ki, itt nem szabad, annyira vigyáznak az egészségükre. Akkor a zaj ellen fülvéd , olyan fülvéd jük van, ami izé, rádió van benne. Bekapcsolta magának, hogy ne is halljon semmit. Úgyhogy nagyon vigyáznak az izéjükre, kegyetlenek, de igen vendégszeret ek, nagyon. Vikingek.

Családdal, az els héten úgy, hogy csak telefonon tudtunk beszélni. Mobilon. Aztán sikerült utána Skype-on, ingyen lehet beszélgetni. Oszt megkérdeztük a tulajt, hogy van-e internet, meg hogy beszélgethetünk-e meg ilyenek, és akkor azt is elmondtuk, hogy a Skype az ingyenes. Mondjuk nem tudta, hogy mi az, a kollegámmal beütöttük az interneten, hogy Skype.hu aztán elolvasta és akkor mondta, hogy nyugodtan. Feltelepítette, tehát az nevére megcsinálta. ezt nem ismerte addig. És akkor mondta, hogy nyugodtan beszélgethetünk. Tényleg minden nap munka végén, már hozta ki magától az izét, és akkor hívhattuk. k zenészek voltak mind a ketten, öt évig játszottak egy zenekarban, és nagyon jól. Ilyen popzenét. A Sarah énekes volt meg heged s, meg fuvolán tud játszani, Patrik vagyis izé, Frederick meg gitározik meg szintetizátorozik, és megvolt a felszerelése mind a kett jüknek, meg még úgy esténként

Lukács György játszottak, de már azt mondják. nem nyomják olyan izébe. Minden nap ideadta a laptopot, k hozták mondom maguktól. ... De rendesek voltak, annyi, hogy nem értették annyira az internetet, meg sok dolgot nem tudtak az interneten így csinálni. Úgyhogy a kollegám mutatta, hol van Magyarország, mikor lejárt a munkaid nk, a kollegám mondta, hogy nem dolgozunk most már, 8-9 óra felé, ott még éjfélkor is világos volt. Egyszer meg akartam várni, hogy mikor sötétedik, de nem sikerült, mert éjfélkor elaludtam, még mindig világos volt. Hajnal 3-kor felkeltem, még mindig világos volt.

Mondom, sose megy le a nap? Mondom 9-kor még beszélgettünk mi van, mutatta a kollegám, hogy Magyarország hol van, meg Budapest milyen szép. Aztán kérdezgették, hogy hány fok van, mondtam, hogy 35 fokot mértek árnyékba, az asszony már törölte a homlokát el re. Náluk olyan egy hónapig volt meleg, mert mikor másodszor visszamentünk, ott egyfolytában esett az es , végig. Én 7 hetet voltam kint. El ször voltam kint olyan négyet, utána még hármat. Amikor ennél a családnál dolgoztunk, akkor sem voltunk bejelentve. Kérdeztük, hogy nem-e fognak megbüntetni, mert a szakszervezetekr l ezt hallottuk, azt hallottuk és mondták, hogy nálunk 90 napig intézett a feketemunka. És 90 nap után kell a szakszervezetet megkeresni, mert nem tudom, hogy mi az igaz bel le, de mihelyt betaposunk az országba, már tudják azt, hogy betapostunk, meg azt, hogy merre járunk, miket csinálunk ott Svédországban. És mondta, hogy 90 nap után már megjelent volna a szakszervezet, akkor be kell fizetni bizonyos adót. De ha megszakítod, tehát hazajössz, akkor megint kimehetsz 90 napra. Azt mondták m holdas rendszerük van, autóval áttapostunk, már figyelnek.

A legjobban Svédországban, hát a család, csak az hiányzott. De ha lett volna lehet ség, hogy családostól ott kint, mert én az az igazság, hogy másodszor úgy mentem vissza, tehát hogy nem végleg kimegyek, tehát nem ez volt a szándék, hanem azt terveztem, hogy kimegyek, kimegyünk, ha sikerül találni olyan házat 5000 koronáért, hát ugye 40-et lehetett volna keresni, 40 ezer koronát egy hónapban. Hát mondom a családdal úgy élek kint, mint Marci Hevesen és kirándulgatnánk egy kicsit, míg az iskola elkezd dik. Csak nem találtam olyat, nem sikerült keresni olyan házat, hogy a munkahelyhez, meg amúgy sem, nem olyan könny , hogy megyek, oszt kiveszek egy házat ott. Eleve, hogy nem tudtam svédül. Lehet, hogy István segített volna, csak hát az a baj, hogy mindig t zaklattuk.

Nem akartam már pofátlankodni. ...

Hát, a kollegám miatt sem akartam már kinn maradni. Mert vele meg az a baj, hogy szakmailag annyira, hogy mondjam neked, mi itt, ha valamit megépítünk, arra törekedtünk, hogy az minél biztonságosabb legyen, meg hogy ne hozzon ránk semmi szégyent. ... Tehát én azt gondolom, hogy egy jó szakember, lambériázni meg deszkázni, ilyenekhez értett, de az alapok er sítéséhez, meg ilyenekhez, ez nála nem volt. Nem akartam azt, hogy börtönbe kerüljek vagy valami, emiatt. Ez volt a f ok, mert egyébként nem ez volt a tervem, egyébként maradtam volna kint. De azt is megfogadtam, hogy többet olyan emberrel nem megyek ki, akit nem ismerek. Mert nálunk a legrosszabb szakember is azon volt, hogy minél er sebb legyen a dolog, nem az, hogy jól van az, merthogy a svédeknél is gyakorlatilag. náluk tényleg mindegy minden. De azért az a minimum, hogy azt mondom. hogy szakmailag, ha valami helytálló, megállja a helyét, ha nem, akkor nem csinálom meg. ...

Azóta nem kerestük egymást. Azt mondta, meg fog keresni, hogyha hazajön. De neki az a baja, hogy Dániába is vissza akart menni. Van egy kis z r Dániában is. Alkalmazták Dániában is, és neki hivatalos munkaszerz dése, mindene volt, kétéves szerz dést lekötött, ki is fizették, megkapta a fizetését meg mindent. De állítólag még a mai napig is be van jelentve, munkaviszonya van. Itthon se fizetés, semmi, a munkanélkülijét nem tudta elintézni ezek miatt, neki ilyen z rjei vannak. És most azt is hallottam, hogy a szakszervezet közbelépett vagy mi, úgyhogy lehet, hogy visszamegy még Dániába dolgozni. De be akarja perelni a céget, hogy nem kapott semmit, meg izé. Hát most nem tudom, hogy áll vele. Mert voltam én is ott vele, a helyszínen, tehát ahol dolgozott. A dán f nökkel beszélt, de keményen veszekedtek, tehát ez olyan szinten ment, hogy átverték, merthogy kétéves szerz dés volt, meg minden. Meg hogy azért kétéves szerz dést kötöttek le, 2000 koronát kellett fizetni, dán koronát. És hogy akkor neki adják vissza a pénzét, hogy hol van az a fizetés, 600 korona valami különélés járt volna neki, hogy külön háztartást vezet. Merthogy ottani dolgok illették meg, ottani céghez, dán céghez vették fel és ezért sokat volt kint, meg voltunk is át. Hogy most ezzel mi lehet, azt nem tudom.

Azt mondja, az els négy hétben hoztam 600 ezer forintot, 630-at, utána gyengült a forint, mert 24 korona lett egy izé, most 230-at hoztam. 860 a két héttel együtt. De akkor abból lejön a 200 ezer, amit kértem, meg még az útiköltség, 150 ezer. Durván 500 ezer maradt két hónapra. ...

A legjobban maga az út tetszett, hogy autóval mentünk ki meg hajóval, meg minden, azt mondtam, hogy ezt soha nem láthattam volna, már ez megérte, hogy ezt láthatta az ember. Meg olyan élményem

Munkaer piaci programok Dombosfalván volt, amikor mentünk Dániába és Németországba, Németországból mentünk át Dániába, és kiment a nyílt tengerre a hajó, és olyan volt, mintha a két ország között ilyen domború lett volna a tenger. És hogy nem folyik ki a víz, mondom, miért nem önti el ket a tenger? Hát ez eszméletlen, tényleg gyönyör szép. Tehát ott maga végig az út, visszafelé Malm nek jöttünk és akkor a nagy hídon, a tengert átszeli egy nagy híd, s akkor még bemegyen, a tenger alatt megy be egy alagút, hú, szuper teljesen. Tényleg, maga a látvány, az igen! Úgyhogy én a magam pénzén, ha úgy állnék, kimenni, vagy így, hogy elmehetnék kirándulni, az soha nem lett volna szerintem.”

második leülés: 2009 május „Az idei külföldi munkavállalásunk úgy kezd dött, hogy bementünk az unokaöcsémhez Miskolcra, az unokahúgomék kint élnek Angliában. A Shetland szigeteken. És akkor az unokaöcsém felhívta, hogy szerezzen munkát nekünk, mert szeretnénk kimenni, dolgozni, mert Magyarországon szar. És akkor megbeszéltük, hogy négyen kimennénk, és keressen nekünk az épít iparban munkát, merthogy ácsok vagyunk, de ha nincs, akkor bármilyen munkát elvállalunk. Ott felhívtuk, és meg is beszéltük, hogy akkor hétf t l mehetünk, mert van a halgyárban felvétel. Azt mondták, hogy beérkeznek a halak a kiköt be, meg ide-oda, és akkor pakolásznunk kell ládákba, meg válogatni a halakat. Ennyit tudtunk a munkáról. Azt mondták, hogy 5 és 7 font között lehet keresni, meg túlórára plusz 2 fontot, meg a hétvégékre 9 fontot fizetnek. És hogy van túlórázási lehet ség, meg azt mondták, hogy 50 fontot kell fizetni valami munkavállalási papírokért, meg az útiköltség. Shetlandt l vagy 30 km-re van a halgyár és nagyon drága ott kint a közlekedés, ezért egyszer bb, ha ott kint veszünk egy autót és azzal járunk be dolgozni. Meg a szállást mondták még, hogy 700 és 900 font között van egy ötf s ház, de egy hónapot el re ki kell fizetni, meg plusz rezsiköltség. Egy hónap kaukciót ki kellett volna fizetni. Úgy számoltuk, hogy fejenként minden után maradt volna 305 ezer Ft. Fejenként. Megélhetéssel, útiköltséggel mindennel együtt.

Itthon mindenfele keresgéltünk munkát. Még Gy rben is lent voltunk. Ott is felbíztattak minket, hogy lehetne csinálni térkövezést, meg is vettük az eszközt, meg is néztük a munkát, nem olyan kacifántos, bevállaltuk, azt mondta a vállalkozó, hogy akkor hív, hogy mikor kezdhetünk, hogy szállót rendez, meg minden, hát az sem jött össze. Tavaly óta, decembert l van ez, hogy nem találunk munkát.

Keresgetünk, folyamatosan. Januárban például kimentünk Szlovákiába. Tavaly együttm ködtünk jól, és akkor mondta a f nök, hogy ez éven is együtt szeretne m ködni velünk. És akkor, amikor mentünk ki januárban, hogy f nök, most már az Equal nem köt minket, itt vagyunk, megint dolgozhatunk, azt mondta, hogy gyerekek, azt mondta a kinti f vállalkozó, hogy ha odaviszek romákat, akkor én se kapok munkát. Ne haragudjunk. De ez ugyanúgy volt Pesten is. Itt a fiúknak volt több ígérete, de sehonnan nem kaptunk végül munkát. Szerintem annyira felfújták ezt a romaellenes ügyet, hogy amiatt nem kaptunk munkát. Sehol. A mai napig se.

Azért érhetetlen, mert referenciamunkánk volt. Nagyon meg voltak elégedve, meg kint Szlovákiában tetszettek a dolgok, amiket csináltunk, a legutolsó házat egy polgármesternek csináltuk, és azt mondta, hogy senkire nem számít az idén, csak miránk. De állítólag már építi a házat, március óta, de mégse szólt. A Cozma-gyilkosság után fújta föl a média, hogy romák, romák, romák, és akkor a nép meggy lölte a romákat. Mindenkit egy kalap alá véve, hogy rendes, nem rendes, oda ne menjen dolgozni. Ennek itt a faluban is van jele. Állítólag a faluban 54 gárdista is van. És több olyan ismer söknek a gyerekei vannak benne, akikkel én együtt dolgoztam a kommunista rendszerben a bányában meg itt, ott, amott. Meg beszélgettünk is velük, együtt ittunk, együtt részegedtünk le, és kérdeztük, hogy most milyen gyereknek látol, ha te meg ezt az oldalt képviseled? Hát nem rosszak, csak k valami gy lésekre járnak, ahol azt mondják nekik, hogy a cigányok ilyen, olyanok, tehát a faji el ítéletre buzdítják ket. De ezt látjuk egyébként a polgármesteri hivataloknál is, hogy míg mi megpróbáltuk az együttm ködést keresni, k a hátunk mögött többféle dologból kihagytak. Mondjuk, itt a faluban vagy a környéken a Cozma-gyilkosságot nem mondták a szemünkbe.

A Shetland szigetr l nem tudtunk sokat, az internetr l néztük meg. Hogy Anglia, hogy Skóciánál van, annyit tudtunk róla. Úgy nem jártunk, meg nem tudtuk a helyet, hogy milyen, csak azt tudtuk, hogy ha a rokonaink ott élnek kint két éve, akkor rossz nem lehet. Hogy dolgoznak, az unokahúgom férjének fest a szakmája, két éve egy fest vállalkozónál van, neki 7 fontot fizetnek. Félre tudnak tenni, meg jól élnek. Azért aztán azt gondoltuk, hogyha csak 300 ezer Ft-ot tudunk a családnak visszaküldeni, az már nagyon jó. Meg az volt a motiváció, hogy lehet hétvégén is dolgozni, meg minden, azt mondtuk,

Lukács György hogy nem üdülni menjünk ki, hanem robotolni, oszt kész. Fejenként 300 ezer Ft hitelre volt szükségünk, de ez úgy volt kiszámolva, hogy ez sz kösen kajával együtt egy hónapra jó. Mivel tolódott a hitel felvétele, azért azt számoltuk, hogy olcsóbb, ha kocsival megyünk ki. Merthogy itthon még meg tudtuk szerezni a gázolajat olcsóbban. Mondjuk, az volt a rizikós benne, hogy a gázolajat úgy cipeltük a platón. Egy Ford Transittal mentünk ki, beültünk négyen, beraktuk a cuccokat, a plató telepakolva gázolajjal, 150 liter gázolaj, meg megtankoltuk teljesen az autót.

Hétf n éjfélkor indultunk el, azt gondoltuk, hogy kiérünk másnap este, és a következ nap már tisztán tudjunk munkába állni. Azt láttuk, hogy Franciaország mellett kellett volna elmenni, ott komppal át Angliába, Anglián keresztül kellett volna mennünk, és akkor ott is még egy komppal át tudtunk volna jutni a szigetekre. A neten ahogy néztük, 3200 km lett volna az út. Éjfélkor elindultunk, Szlovákiának mentünk, mert a térkép szerint rövidebb. Reggel 8 körül Csehország vége felé közeledtünk, amikor hívott az unokahúgom, hogy nem most van a munka mégsem, hanem egy hét múlva kezdhetnénk. És akkor elkezdtünk tanakodni ott, hogy mi legyen, és azt mondtuk, ha már így eljöttünk, ne menjünk már vissza haza, hanem menjünk, nézzük végig Németországot, akkor elmentünk Dániába, Svédországba, és akkor Hollandia, Luxemburg. Amikor Svédországból jöttünk vissza, akkor megint felhívtuk az unokahúgomat, mert azt gondoltuk, hogy Dániából át lehet menni Shetland szigetekre hajóval. De akkor már azt mondták a halgyárban, hogy június elején lesz legközelebb felvétel.

Németországban mentünk végig, nagy gyárak, cégek, munkaügyi központok. ... Az unokaöcsém tud angolul valamennyit, el tudta mondani, hogy mit akarunk, meg miért jöttünk, és ahogy mentünk végig a városokon, falvakon, ahogy megláttuk a mez gazdaságot is, bementünk oda is. Már mindegy volt, azt mondtuk, csak munkát találjunk. És mindenütt, hogy no, no.

Németországban eltöltöttünk összesen 4 napot. Szállón aludtunk illetve a kocsiban, aztán azt mondtuk, hogy menjünk át Dániába és Svédországba. Dániában aludtunk szállón, ott 450 koronát fizettünk, kicsit drágálltuk. Visszafelé már nem volt pénzünk, sátrat vettünk, és abban aludtunk. Csak hogy húzzuk el a napot, hogy ne jöjjünk haza szégyenre. Németországon keresztülmentünk, és akkor Dániába, Koppenhágába mentünk be. El ször ahogy átértünk Németországból komppal Dániába, rögtön a legels faluban megálltunk, és akkor mentünk körbe. Ott volt egy nagyobb vállalkozó, egy ácsvállalkozó, akivel sikerült is beszélni. Nagyon korrekt fazon volt, azt mondta, nincs annyi munkája, hogy tudna nekünk munkát adni, de ha kés bb mentünk volna, akkor elképzelhet , hogy tudott volna.

Mert úgy gyártja a tet t, hogy a m helyében gyártotta le. Ami voltak megrendelései, szarufákra, minden, azt legyártotta és utána kocsival hordja ki. Elhiszi nekünk, hogy jó szakemberek vagyunk, meg izé, de sajnálja, hogy nem tud most nekünk munkát adni.

Esti órákban értünk oda, és akkor mentünk tovább Koppenhágába. Koppenhágában megaludtunk, kerestünk egy szállót. És akkor reggel azzal indítottunk, hogy gyárak környéke, építkezések és akkor úgy körbe. És ott is olyanok voltak, hogy nem küldtek, nem zavartak el, hanem beszéltek, hívogatták a f nöküket, meg ilyenek. Az volt a baj, hogy nincs felvétel, meg hogy nem tudunk dánul. És akkor a végén, hogy munkaügyi központ. Amikor végképp nem találtunk munkát, akkor azt mondtuk, hogy job center. El is mentünk, beszéltünk ott a munkaügyi központ vezet jével, k se tudtak munkát adni, hanem leültettek minket számítógéphez, hogy ott nézzünk magunknak munkát. És azt mondták, hogy akkor tudnak segíteni, ha leadjuk ott is az állampolgárságot. Ha kivándorolunk, akkor ingyenes képzést kapunk, hogy dánul tanuljunk, és ott egy alagsorban megmutatták, hogy arabok, négerek, meg nem tudom milyen nemzetiség emberek ott tanultak dánul. Meg hogy, hogy kell viselkedni, hogy kell elmenni munkát keresni. A munkaügyi központban ott voltunk másfél-két órát. Nem rúgtak ki, hanem körbemutogatták, rendesek voltak, viszont azt mondták, hogy munkát így nem tudnak adni. Akkor tudtak volna segíteni, ha úgy megyünk ki, hogy családostul, akkor tudtak volna adni szállást, kaját, meg minimális pénzt, ami ott elég lett volna.

Koppenhágából mentünk tovább Svédországba. Svédországban egyb l mentünk arra a helyre, ahol dolgoztam azel tt, merthogy az a remény, hogy legalább k tudnak segíteni. Este 6 óra körül értünk oda. Örültek nekem, s t este végigmutogatták az egész házat, hogy kész lett, nagyon szuper lett.

Mutatta Frederick, hogy megcsinálták, ahogy én mondtam, körbebetonozták, meg minden szar. De nagyon szép lett. Viszont az az újítás, amit mondtunk neki, hogy a lambériát ne fesse le, azt nem engedte, le van festve. Meg még a hajópadló is. Hiába, hogy lelakkozta kétszer, de csak lefestette.

Fehérre. Mutattam is a többieknek, hogy ezt beszéltem nekik mindig, hogy hiába csúnya, a svédek lefestik a hajópadlót is. De tényleg nagyon szép lett nekik az a ház. Aztán mondtam nekik, hogy miért is jöttünk, hogy tudnának-e segíteni, mert nem találtunk munkát sehol. Mondták, hogy körbehívják az

Munkaer piaci programok Dombosfalván ismer söket, maradjunk itt 3-4 napot, addigra kiderül, hogy mi van. Tényleg vettünk is egy telefont, mert mondták, hogy adjunk elérhet séget, hogy ha valami van, tudjanak hívni. Aztán mentünk szállót keresni, négy napra vettünk ki szállót. De nem üdültünk, hanem abban a 4 napban is a környez városokat néztük végig, hogy van-e meló. Meg bementünk farmokra is. Aztán hétf n felhívtuk Frederickéket, de mondták, hogy nem tudnak munkát szerezni, mert most ott is els sorban a helyieket veszik fel, mert válság van.

Visszafele úgy jöttünk, hogy Malmö fele, mert az a lehet ségek városa. Kiköt k meg minden, el is mentünk a kiköt kbe is, hogy ott nincs-e munka. Ahogy hozott át minket a komp, felmentünk a tetejére, és akkor láttuk, hogy festették a kompot. Unokaöcsémnek fest a szakmája, és megkérdezte, hogy nem kell-e fest , mert már így volt, hogy bármit, fest hajót is, ha az van. De persze karbantartók voltak, akik ott festegettek. És akkor elindultunk visszafelé, Dániába megint. Megint bementünk a munkaügyi központba, mert megfontoltuk azt a tényt is, hogy leadjuk az állampolgárságot. Mert ennyi id után már komolyan gondolkoztunk rajta, mert most haza is hiába jövünk. Elkezdtük kitölteni a papírt. Az unokaöcsémét ki is töltöttük. Mert tud angolul, és angol nyelven kell kitölteni azt a papírt. Aztán végül is nem adtuk le, mert azt gondoltuk, hátha még visszafelé Németországban, vagy Hollandiában csak találunk valamit. Meg hétf n, amikor beszéltünk telefonon az unokahúgommal Angliában, mondta, hogy próbálkozzunk Luxemburgban meg Hollandiában, mert ott állítólag nagy a lehet ség. Azt akkor úgy elindultuk hazafelé, hogy megnézzük Hollandiát, Luxemburgot, meg Ausztriát.

A németek már egyre bunkóbbak voltak. Még csak nem is akartak hozzád szólni. A többi országban viszonylag rendesek, humának voltak, de nem kellettünk ott se. Még Hollandiába bementünk egy munkahelyre, és képzeld el, behívtak, hogy elfogadunk-e egy kávét. Értelmetlenül álltunk, de csak kérdezték, hogy iszunk-e egy kávét. Kávézás közben beszélgettünk, és mondták, hogy ott sincs felvétel, meg nem tudnak segíteni, mert a válság miatt inkább a hazaiakat veszik fel. De aztán volt ott egy néger faszi, aki nagyon jól tudott beszélni angolul, és akkor mondta, hogy is úgy jött ki, Afrikából vagy honnan, hogy is leadta az állampolgárságot, a rend rökt l kért segítséget. És hogy elszállásolták, segítettek az iratok elrendezésébe, próbált magyarul rábeszélni, hogy mi is adjuk le az állampolgárságot, ilyen módon kapunk munkát. Mondtuk, hogy nem ezért jöttünk, hanem hallottuk, hogy az épít ipar most indul be, de mondta a néger is, hogy a hollandok nem nagyon hagynak így dolgozni.

Hollandiában két napot voltunk, ott is lementünk a munkaügyi központba is. Ott is azt mondták, hogy ha letelepedési szándékkal megyünk, akkor van egy formanyomtatvány, amit ki kell tölteni, és akkor ott is tudsz mindent. Egy-két hónap lett volna a papírmunka, amit ott kint kell tölteni, csináltak volna ilyen ideiglenes adószámot, meg munkavállalási izét, arra az id szakra szállást meg mindent intéztek volna, meg, ha felvesznek, akkor az ottani dolgok megilletnek. A legkedvesebbek Svédországba voltak, ott, ha tudunk svédül, vagy legalább az önéletrajzot meg tudjuk írni, akkor felvettek volna egy ilyen coop-os üzletláncba. Ugyanakkor megkerestem azokat is kint, akiknél dolgoztam, azt mondták, megpróbálnak segíteni, de azt is hozzátették, hogy a világválság miatt els sorban a helyieket alkalmazzák. Mi azt gondoltuk, hogyha bemegyünk ilyen munkaügyi központokhoz, akkor ott van esély. Mint azel tt, amikor kint voltam, a magyar kollega azt mondta, hogy a munkaügyi központban egy héten öt munkát ajánlottak neki. Itt mi már nem tudtuk ugyanezt tapasztalni. Bementünk a munkaügyi központba, ott se tudtak segíteni, s t még nem is regisztráltak minket. Összesen utaztunk 6300 km-t. Már egymással is veszekedtünk. Hogy ilyen nincs, hogy mit csináltunk rosszul. Mi az, amit talán még meg kellett volna tenni. Ha nem mentünk be valahova, akkor visszamentünk. Mert vitatkoztunk egymással, hogy most akkor mi van. Hogy ilyen nincs. Hogy járnak ki magyarok és mindenki dolgozik, te meg kijössz, tényleg szakmunkásként, vittük a papírjainkat, meg mindent, hogy meg tudjuk mutatni, de semmi. A végén már tényleg egymással is veszekedtünk.

Luxemburg volt még az, ahol azt gondoltuk, hogy talán összejön valami. De amikor kijöttünk Luxemburgból, és ott se adtak melót, akkor azt mondtuk, hogy akkor itt záróra lesz. Azt tudtuk, hogy a németeknél nem nagyon fogunk munkát kapni, de megpróbáltuk. Visszafele nem volt pénzünk, megaludtunk parkokban, meg Bécsbe is úgy aludtunk, hogy parkban.

Amikor egy hét után kiderült, hogy Shetland sziget nem jön össze, azon kezdtünk el gondolkodni, hogy akkor mit lehet. Hogy akkor csinálunk valami kereskedelmet. Mi az, ami ott olcsó, és nálunk jól el lehet adni. Hogy mindent megfogjunk. Meg próbáltunk magyar vállalkozókat is keresni. Útépít kt l kezdve mindent megkerestünk, hogy hátha annál van magyar vállalkozó, és akkor annál lelépünk. De

Lukács György nem találkoztunk magyar vállalkozóval. Közben az asszonyt felhívtam, hogy nézze az internetet, hogy ha vannak álláshirdetések, akkor szóljon ránk. Hazafelé az asszony talált is egy magyar vállalkozót, hogy egy húsüzembe kellett volna menni. Köln mellé. Felhívtuk a faszit, mondta, hogy fejcsontozás lett volna. És azt mondta, hogy 5 centet ad kilójáért. Eurócentet. Számolgattuk, hogy egy nap nem tudtuk volna megkeresni a szállás árát, szóval, hogy az nem éri meg. De egy ismer s kiment, de most hazajön, mert azt mondja, 100 ezret nem tud megkeresni egy hónapban. Nekünk meg semmi gyakorlatunk nincs benne.

Amikor az indulás után 8 órával megkaptuk a telefont, hogy majd csak egy hét múlva lehet esetleg kezdeni a Shetland szigeten, az a baj, hogy meg sem fordult a fejünkben, hogy vissza kellene fordulni.

Azt gondoltuk, hogy olyan nincs, hogy végigjárunk 8 országot, és nem találunk semmit, hogy nem kellünk sehol. Azt gondoltuk, hogy valahol felakadsz. Most mindegy, hogy hol dolgozunk, de ha adnak 6-7 eurót, azzal is jók vagyunk. Azt nem gondoltuk, hogy nem találunk munkát. Azon is elmélkedtünk, hogy nem beszéljük a nyelvet, ezért a szakmánkban, az épít iparban lehet, hogy nem kapunk munkát. De azért mentünk el gyárakhoz, összerakóüzemekhez, hogy ott szalagszer munkán, ott nem kell beszélgetni. Ha megmutassák, akkor tudjuk csinálni. De ez a része se jött össze. Én rajta voltam azon is, hogy menjünk át Angliába és azt az egy hetet töltsük ott. Csak igen ám, a szállások meg az utazás annyira elvitte a pénzt, hogy nem tudtunk volna hazajönni, ha kimegyünk Angliába.

Az utolsó napok voltak a legrosszabbak. Az utolsó napokban teljesen el voltunk már keseredve. Akkor már parkokban aludtunk, mert különben nem tudtunk volna kenyeret venni. Meg már egymással veszekedtünk, hogy mit csináltunk rosszul. Hogy most mehessünk haza, azt’ tele vagyunk kölcsönnel, meg meg is fáztunk, betegek is voltunk már a vége fele. Meg az elkeseredés. Hogy semmi munka.

Hazulról vittünk konzerveket, jó egy hétig kitartott. Eleve a pénzt nem mertük költeni, ezért minden nap konzervet ettünk, annyi, hogy kenyeret vettünk. Meg valamit inni. Ásványvíz. Meg volt, ahol kútból megtöltöttük az üveget. Mert tudtuk, hogy a szállók azok, amik kurva drágák. Az egyik srác egy hétig ette a töltött káposztát, nem unta meg, mi próbáltuk felváltva enni a kajákat, hogy zúzapörkölt, meg ilyenek Meg vittünk szalonnát meg kolbászt, mi próbáltuk változatossá tenni, hogy egy ilyen, egy olyan, de a srácnak bejött egész jól a káposzta. Aztán amikor éreztük, hogy már a széklet is nagyon szarul van, akkor elmentünk valami meleg kaját enni, így esténként, hogy valami legyen bennünk, de ugye ezekben az országokban nem kaptunk levest. Meleg kaját végül is úgy ettünk, hogy sült krumpli, meg fasírt, meg ilyeneket. Bementünk, ilyen étteremszer nek t nt, de nem volt benne olyan kaja, hogy leves. Mert leves-hiányunk volt. Azt akartunk mindenáron enni. Hollandiába volt mondjuk, hogy menüt adtak és 2 euróért. Volt egy ilyen kis 3 decis bor, vagy kólát választhattál, és akkor sült krumpli fasírttal. Meg még bónuszként adtak egy fagyit. Abból kétszer álltunk sorba. Összesen két hétig voltunk távol. Az asszonyhiányt jól bírtuk, nem is járt nagyon eszünkbe, hogy most asszony kellene, vagy fogni kéne, vagy valami, hanem este 8-9 óráig jártunk minden nap munkát keresni. Kétnaponta telefonáltam haza, egy 5 ezer Ft-os feltöltés 2 napig tartott. Négyen napi 10 ezer Ft-ot eltelefonáltunk. Mindenki hívta az asszonyt meg a családot.

Nem is nagyon akartunk Bécsb l hazajönni. Mert azt tudtuk, hogy kárörvend emberek voltak, meg vannak, meg lesznek is, hogy nevetségesek leszünk. Azt is gondoltuk, hogyha átjövünk Magyarországra, ne jöjjünk haza rögtön. Hanem legalább Pest körül nézzük át, és ha felakadunk Magyarországon, akkor Magyarországon is legyünk. Aztán az se jött össze. Végül hazajöttünk.

Hazaérkezni jó volt, csak az a tudat volt szar, hogy megint nulla. Másnap azzal kezdtük, hogy felkeresni az ismer söket, nem tud-e valaki valami munkát. Most talán összejön valami munka Pozsony mellett, azt mondták, jöv héten hívnak vissza, akkor lesz meg neki is a szerz dése. Itthon, azóta sem találtunk munkát, illetve 2 napot voltunk cserepelni egy szocpolos tet n. Most abból élünk, amit az asszony kap pénzt, meg üzletelgetünk. Elmentünk bodzát is szedni, szedtünk 71 kilót, az volt 7100 Ft, de addig se kell kölcsönkérni. szintén megmondom, ha a családom benne lenne, ennyi keser ség mellett leléptem volna Hollandiába. Családostól együtt. Nekem most jobban megtetszettek a hollandok. Humánabbnak t ntek, meg barátságosabbnak. Hollandiában minden zokszó nélkül. Azt mondom, ha új életet lehetne kezdeni, Hollandiában kezdeném. Csak az a baj, hogy az asszony nem olyan, mint én. Még a faluba sem lenne hajlandó leköltözni a sorról. De a gyerekek eljönnének bárhova. Én felvetettem ezt a kérdést is. Hogy akkor menjünk ki. Már most talán meg is gondolnám, hogy egyszer en csak én, a család nélkül, munkát vállalni kimenjek-e, mert a vállalkozó is átvert, a magánút sem jött be, az ember már így kétszer is csapódott. Én már inkább meggondolnám százszor.

Munkaer piaci programok Dombosfalván Rengeteg tartozásom felhalmozódott, úgy 7-800 ezer Ft tartozásom van. Hitelintézet, magán, meg kártyáról levett pénzek. Cetelem, Raiffeisen. A gyerekek, hogy tanulnak, havi 50 ezerbe kerül, erre ezeket a pénzeket fel kellett használni. Ha összejött volna ez a munka, akkor 2-3 hónap alatt ki tudtunk volna mindent rendezni. Ezért gondolkozunk most több irányban, van egy holland lehet ség, meg van a pozsonyi munka. Most jelentkeztünk egy holland munkára, fel is vettek minket, munkaszerz désünk van. Mondjuk mi leellen riztük a neten, be van jegyezve ez a cég, meg minden, csakhogy 20 ezer Ftot be kellett fizetni. Regisztrációs költség, meg valami vizsgára. Mert ott kint csak olyannal lehet dolgozni. Magyar vállalkozó, 1600 eurót lehetne keresni. A szállást k fizetik, meg 8 hetente a haza utat. Szóval, most amelyik hamarabb összejön. Lehet, hogy jöv szombaton utazok Hollandiába, de ez azon is múlik, hogy összejön-e a pozsonyi munka. De ha pénteken idetelefonálnak, hogy másnap, utazás van, akkor megyek. Más lehet ségem nincs, ezt a kölcsönt, ami rajtam van, valahogy ki kell fizetni. Azért élek minden nap nehezebben, mert szorítanak ezek a dogok, és otthon sem tudok mit mondani. És látom, hogy az asszony is elkeseredik. Szóval valahova menni kell.”

Máté Mihály:

Házalókeresked cigányok: colárik a Dél-Dunántúlon A házaló kereskedés történetének kutatása elhanyagolt terület, és különösen elhanyagolt a cigány házalókeresked k esetében. Annál is érthetetlenebb ez, mivel valamennyi cigány csoport tulajdonképpen házalással értékesítette, vagy cserélte el az általa készített tárgyakat. A „faluzás” során a felkeresett településen pénzért eladták, élelemért, vagy más tárgyakért cserélték el áruikat. Emellett természetesen minden más olyan dolgot is elvégeztek, amire igény volt, a takarítástól a tapasztáson át egészen a jóslásig.

Azt, hogy hogyan alakult ki egy olyan cigány csoport, amely végül foglalkozásul a különböz textilekkel való házalókereskedést választotta, legfeljebb csak találgatni tudjuk. Elképzelhet , hogy az el bb említett faluzás során a textil háziipar termékeihez jutottak hozzá. A másutt megvolt, valamikori kereskedelmi hálózat, különösen a kisebb településeken, hiányzott. Az itt él k rendszerint a vásárokon szerezték be azokat a holmikat, amikre szükségük volt. A textil háziiparban készült termékek azonban ezeken a vásárokon nem jelentek meg. Még akkor sem, ha abból felesleges mennyiséget készítettek a háztartásokban, amikre már nem volt szükség, tehát azokat értékesíteni lehetett volna. Valószín leg ezt az értékesítést vállalták át a colári cigányok, kialakítva egy új foglalkozást z csoportot. k voltak azok, akik a termékeket távolabbi helyeken tartott piacokra, vásárokra vitték, illetve ezek hiányában egyenesen a más tájakon lakókat keresték fel, akik ezzel lehet séget kaptak, hogy a vásárok közti id ben is árukhoz jussanak. Gyakran olyan árukhoz, amik a vásári kínálatban nem szerepeltek.

Ezt a lehetséges változatot alátámasztja az, hogy különösen a múlt század els éveiben a Magyarországon házalási engedélyt váltó colárik rendszerint székely házi sz ttesek, varrottasok árusítására kérték a házalási engedély kiállítását. A magyarországi colárik pedig túlnyomórészt a valamikori Csík, kisebb részben pedig Udvarhely megyéb l kerültek a mai Magyarországra. Az is kérdéses, hogy a cigány csoportok közül melyikb l alakult ki ez az alcsoport? A colári dialektus szerintem nagyon közel áll a gábor-cigányokéhoz. Ezen felül az általam összegy jtött házalókönyvek és egyéb iratok alapján kigy jtött vezetéknevek 20%-a „Gábor” volt. Ha ehhez még hozzávennénk a feleségek leánykori nevét, illet leg a feleségek anyjának leánykori nevét, ez a szám jelent sen magasabb lenne.1 Meg kell jegyezni, hogy a kutatók figyelme eddig kevésbé irányult erre az etnikai alcsoportra.

Nem coláriként, hanem „szalvétásként” említi ket el ször Sárközi Jakab Gyula („a Pinko”), aki cigány származású pap volt, s aki a „cigánykérdés megoldása” céljából írta dolgozatát, s nyújtotta be azt egyházi elöljárójának, az esztergomi püspökségnek. A lovári, a drizári és a „szalvétás” (colári) nyelvjárást találta hasonlónak. (Sárközi 1941) említi ket el ször „szalvétásként”, azaz mint szalvétákat, törölköz ket, asztalterít ket árusító cigányokat: „Igen, le rrom magát, szájhagyományának megfelel en, magasabb kasztbelinek, el kel eredet nek, külön törzsnek, le rumungrit pedig szolganépség leszármazottjának tudja.2 S t még le szalvétása és le drizára (rongyos3) nemzetséget sem tekinti magával egyenrangúnak. Pedig mindkett közvetlenül bel le válhatott ki, mert el bbinek – mely különösen Erdélyben tanyázik, abroszokat (szalvéta: innen a nemzetségelnevezés), törölköz ket, asztalterít ket és más efféléket árulgatva – hagyománya, b rszíne, kevés tájszólással, nyelve s a többi teljesen megegyezik az övével.”

A következ , aki írt róluk, és már a ma ismert néven nevezi ket, Erd s Kamill volt. A magyarországi cigány csoportok bemutatása során az oláh cigányok egyik törzseként beszél a 1 Remélhet leg a Pécsi Tudományegyetem Romológia Tanszékén tervezett dialektus-kutatás meger síti vagy megcáfolja ezt a vélekedésemet.

2 le romungi – a romungrók, azaz a magyar cigányok.

3 jelentése: a szalvétások, a rongyosok

158

Máté Mihály

colárikról: „d./ Col ri: Sz nyegkereskedéssel foglalkoznak. Budapest utcáinak jellegzetes alakjai. Erdélyb l származnak. Csík, Udvarhely megyéb l (és ott is sz nyegkereskedéssel foglalkoztak). Házaik igen szépek és nem egy közülük százezer forintot is megér. A n k tarka több-szoknyát hordanak.” (Erd s 1958) Mészáros György – aki végül is nem tudta befejezni a tervezett monográfiáját – egy kisebb tanulmányában említést tesz a házaló, sz nyegkeresked cigányokról, bár coláriknak nem nevezi ket. (Mészáros Gy. 1983) Leírásában nem ismerni rá az általam ismert, magukat colárinak mondó kaposvári és dombóvári cigányokra.

A Somogy megyei colári cigányokról el ször Szapu Magda írt. Kutatásairól két tanulmányban is számot ad. Mindkét írás a kaposszentkajabi oláh cigányokkal foglalkozik.

(Szapu 1981, 1984) Coláriként nem azonosítja ket, jóllehet az „erdélyi cigány” kifejezés itt el kerül. A kaposszentjakabiak hiedelmeir l, illetve a halotti szokásaikról ír ezekben a dolgozataiban. Akikr l ír, biztosan colári cigányok, mivel Kaposvár város, ahogy a kés bbiekben bemutatom majd, erre a telepre költöztette valamennyi, addig a város különböz pontjain lakó colári cigányt, a már korábban ott lakó beás cigányok mellé.

Azt, hogy a házaló kereskedés általános módja volt a vidék ellátásának, mi sem bizonyítja jobban, minthogy már kétszáz évvel ezel tt is szabályozták azt. Az egyik ilyen korai szabályozás az 1811. május 5-i házalási nyílt parancs volt4, amelyet aztán az 1852 évi szept. 4-i nyílt parancs váltott fel5, mivel az el z rendelkezése „birodalmunk minden részeire nem terjed ki, és annak tárgya az id folyama alatt olly lényeges változásokat szenvedett, mellyek új határozatokat szükségelnek”. Ez a szabályozás gyakorlatilag csaknem száz évig volt érvényben, azaz amíg csak adtak ki házalási engedélyeket a II. világháborút követ en. (Több száz házalási könyv ismeretében mondhatom, hogy 1950-ben adták ki az utolsó házalói engedélyt.)

Nézzük meg röviden mit, és hogyan szabályozott ez a rendelkezés. A törvény el ször is meghatározza a házaló kereskedést, ami azt jelentette, hogy az árus „helységr l helységre és házról házra” járva kereskedett. Természetesen szerepelt benne az, hogy ehhez a kereskedéshez engedély szükséges. Engedélyt pedig a megadott feltételeknek megfelel , ausztriai alattvaló kérhetett.6 Ezek az el írások: a kérelmez t nem büntették csempészetért, valamint jövedéki termékkel való visszaélés miatt, de nem szenvedhetett undort kelt betegségben, betöltötte a 30 éves életkort és politikailag is „hibátlan” volt, azaz nem szerepelt a rend rség politikai nyilvántartásában. A harmincéves életkor alól, két esetben kaphatott valaki felmentést. Az egyik az volt, ha már rendelkezett házalási engedéllyel. Ebben az esetben az meghosszabbítható volt még akkor is, ha a házaló fiatalabb volt harminc évesnél.

Az el írás alól felmentést kaphattak azok is, akik más módon nem voltak képesek a megélhetésüket biztosítani.

Az engedélyeket a „politikai kerületi hatóságok” adták ki7 (mivel pontosan nem volt 4

Ennek az el írásait nem vizsgáltam, mivel hatálya alatt nem találtam a mai Magyarországon keresked colárikat. De ezt megel z en is el kerülnek rendeletek. II. József például 1795-ben tiltotta meg a zsidóknak a házalókereskedést. (Komoróczy 2012 1. köt:408.)

5 Közzétették a „Magyarországot illet Országos Kormánylap IV. évfolyam I. kötetében, amit Budán a császárikirályi magyar egyetemi nyomdában nyomtak.

6 A monarchia felbomlása után a magyar hatóságok ezt automatikusan úgy értelmezték, hogy a kérelmez nek magyar állampolgárnak kellett lennie.

7 Ez több esetben hatásköri vitákhoz vezetett. Gy r város tanácsa által kiadott engedélyekben egy darabig ilyen megfogalmazásokkal lehet találkozni: „....Bár a város tanácsának véleménye szerint a m. kir. belügyminiszter 1919 évi 90088 számú rendelete 3.§-nak b./ pontja értelmében a házalási engedélyek kiadása a m. kir. államrend rség hatáskörébe adatott, s ezzel az 1852 évi házalási nyíltparancs hatályon kívül helyeztetett, tekintettel mégis arra, hogy a m. kir. államrend rség székesfehérvári ker. f kapitánya államrend rség hatáskörét tagadásba vette, ennek alapján a város tanácsa a m. kir. belügyminiszter úr döntését kérelmezte, a döntés beérkeztéig a tanács a fenthivatkozott nyíltparancs alapján mégis elvi álláspontjának fenntartásával Barcsa János kérelmét érdemi elbírálás alá veszi, s minthogy erkölcsi magatartása ellen kifogás nem emelhet , a házalási adó lefizetését pedig pénztári nyugtával igazolta, szövött és sz nyegárukkal való házaló kereskedésre

Házalókeresked cigányok

159

meghatározva, hogy melyik hatóság felel s, ezért engedélyt adtak ki a városi tanácsok, a vármegyék alispáni hivatalai, néhány rend rkapitányság, nagyobb városok I. fokú joghatóságai, Budapesten pedig a kerületi elöljáróságok), miután a kérelmez megfelel en igazolta magát. Ez azt jelentette, hogy „községi bizonyítványt”, illetve erkölcsi bizonyítványt kellett benyújtani, attól függ en, hogy faluban, vagy városban volt-e a kérelmez lakhelye.

Városi lakos esetén lakcímbejelent igazolta, hogy rendelkezik lakással. Ez mellett rendszerint megkívánták az orvosi igazolást, bár annak tartalma rendszerint az volt, hogy ragályos, ill. fert z betegségben nem szenved a kérelmez . Végül pedig be kellett csatolni az igazolást arról, hogy a kérelmez el re, az egész évre megkívánt adót befizette.8 Ha a kérelmez megfelelt az el írásoknak, akkor megkapta a házalási engedélyét, ami azt jelentette, hogy kiállítottak számára egy évre érvényes házalókönyvet. Mivel ez nagyon fontos dokumentum volt, ezért nem haszontalan ezt a könyvet alaposabban megnézni: az els oldalon találjuk a keresked nevét, születési helyét és idejét, lakcímét, illet ségét, vallását; a második oldalon a házaló személyleírása található, pontokba szedve a termetére, az arcára, a szemére, az orrára, a szájára és a hajára vonatkozó kérdéseket. Természetesen ez a személyleírás meglehet sen sablonos volt, hiszen a termetnél rendszerint magas, középtermet , alacsony bejegyzés szerepelt. (El fordult, hogy egy mindössze 154 cm magas n t közepes termet nek tüntettek fel.) Az arcnál sem mond sokat, hogy az kerek, „tojásdad”, vagy ovális. A szemet sokszor írták feketének. (Az általam ismert colárik között igen gyakori a világos, gyakran kék szem ember. Találkoztam olyan személyleírással, amelyben a házalót évr l évre fekete szem nek írták, mindaddig, míg az ügyintéz észre nem vette, hogy az illet szeme kék. Ekkor javította a személyleírást.) Akadnak azonban meglep jelölések is, például a szeme „macskás”, vagy „fájós szem ”. Az orr és a száj leírását legtöbb esetben összekapcsolva rendszerint egy szóval „rendesnek” jelölték, bár a néha el forduló „arányos” illetve a „szabályos” jelz k éppen ennyire semmitmondók. A haj színe pedig barna, gesztenyebarna, fekete, szül volt. Ennél az általános leírásnál jóval többet árul el az utolsó pont, ahol a különös ismertet jeleket tüntették fel, azaz a küls szemlél által is észlelhet elváltozásokat. Találunk itt sebhelyeket, hályogos szemet, csonka ujjakat, n k esetében himl helyességet, illetve az arcon látható anyajegyeket, aranyfogat, stb. A hályogot – a közelmúlt elbeszél i szerint –, a szemet t vel megszúrva idézték el , a leggyakrabban pedig a jobb kéz mutatóujját csonkították meg. Mindkét „elváltozás” a katonáskodás elkerülését akarta szolgálni.

Ezt követ en következett az engedély területi és id beli érvényességének feltüntetése. A házaló könyv az els id ben az egész Magyarországra, s t „a Szent Korona Országaira” volt érvényes egy évig. Ugyanezen az oldalon tüntették fel azokat az árukat is, amikkel a házaló kereskedhetett. Ezek kezdetben házi sz ttesek, székely sz ttesek, székely varrottasok voltak, majd szövött-kötött áruk, vászonáruk, pamutáruk, sz nyegek, abroszok, r fösáruk, stb.9 Egyébként a házalási nyíltparancs felsorolja azokat az árukat is, amikkel nem szabadott házalni. Ezek a jövedéki termékek, valamint a gyógyszerek, a mérgek, a nemesfémek, illetve a nemesfémekb l készült ékszerek voltak. részére az engedélyt a m. kir. belügyminiszter döntésének beérkeztéig, mégis legfeljebb 1921 évi december hó 31-ig terjed hatállyal megadja.....”

(Gy r Városi Levéltár Iv/1402 a városi tanács iratai) 8 Persze találkozhatunk olyan iratokkal, ahol a községi elöljáróság egyben igazolta a büntetlen el életet, a 30 éves életkort, az orvosi alkalmasságot: „Döbrököz község elöljárósága bizonyítjuk, hogy Rostás Lajos házaló és neje Gábor Katalin házalósegéd jelenlegi döbröközi lakosok az 1852. évi szeptember 4-iki csász. nyíltparancs 3.§-ában írt összes feltételnek megfelelnek, az ott kizáró okok ellenük fel nem merültek, politikailag megbízhatók, miért lejárt házaló könyvük megújítását véleményezzük.

Döbrököz, 1919. évi aug. 28. Tör József bíró, olvashatatlan aláírás jegyz ” (Tolna Megyei levéltár IV.404/a. alispáni iratok Rostás Lajos házalási engedélye) 9 Itt is tetten érhet az, hogy a házaló engedélyek évenkénti meghosszabbítása esetén lemásolták az el z évi könyvet. Így pl. „mosó cikk” áruval is találkozhatunk. Az el z könyveket átvizsgálva derült csak ki, hogy itt egy olcsó, gyenge min ség gyapjúszövet, a „mosó ceig”, elírása történt.

160

Máté Mihály

A házalókönyvben ezután a házaló segéd neve és adatai, azaz születési helye, születési ideje, lakcíme, illet sége és vallása következik, majd pedig a segéd személyleírását is megtalálhatjuk. A házalást szabályozó törvény a segéd esetében ugyanazokat a feltételeket írta el , mint a házalónál, azaz a segéd esetében is be kellett csatolni a községi bizonyítványt – városi lakosnál a rend rség által kiadott erkölcsi bizonyítványt –, az orvosi igazolást és az adónyugtát. A segéd kiléte is sokat segített a személyek azonosításában, mivel csaknem minden esetben a házastárs volt a bejegyzett segítség. Ritka kivételként valaki mást jelöltek segédnek, de az szinte bizonyos volt, hogy a közeli rokonok közül került ki a személye.

Ezután feltüntették azokat a településeket, ahol a települési elöljáróságok megtiltották a házaló kereskedést, végül üres lapok következtek. A könyv végén a kiadó hatóság megnevezése volt található. Az üres lapokon a települések hatóságainak láttamozásai szerepeltek. A nyílt parancs ugyanis el írta, hogy a keresked nek a házalás megkezdése el tt láttamoztatnia kellett a könyvét. Amikor megérkezett egy településre, akkor ott a f szolgabíró, a rend rség, a körjegyz , a jegyz , vagy a falusi bíró bejegyezte a könyvbe, hogy a keresked jelentkezett nála, az árusításra engedélyt kapott. Rendszerint azt is odaírták, hogy hány napig maradhat a településen. Mivel a lejárt házalókönyvet csatolni kellett az új kérelemhez, ezért ezek igen sok esetben megmaradtak az iratok között, értékes információkat hordozva. A láttamozásokból megállapíthatjuk, hogy a házalók egy év alatt mely településeket keresték fel, volt-e bizonyos szabályosság a kereskedelmi útjaik során, s mekkora utakat tettek meg a házalás során, hány napot töltöttek utazással, stb. Ezt követ en a nyílt parancs tárgyalja még, hogy a házalás során a szabályokat hogy lehet megszegni, azaz a „kihágásokat”, valamint felsorolja a különböz szabályszegések szankcionálását is.

A házalókeresked i engedélyek beszerzésével kapcsolatban fennmaradt iratok alapján jól nyomon követhet , hogy a múlt század elején hogyan jelennek meg a colári cigányok a mai Magyarország területén. Azaz nem kevesebbr l van szó, mint egy etnikai alcsoport 20. századi magyarországi története megismerésének a lehet ségér l.10 Az áttelepülésnek lendületet adott Erdély román elfoglalása. Az 1916-os évben és utána megszaporodnak a házalási engedélyt kér colári házalók. Jól megfigyelhet ezekben az iratokban az akkori fogadtatásuk is. Ezekben a háborús id kben gyakran elég volt olyan kérelmet beadni, amiben a kérelmez arra hivatkozott, hogy székely menekült, és az engedélyt kiadó hatóság nem kérte a községi bizonyítványt, azaz tulajdonképpen nem kérte az illet erkölcsi bizonyítványát, s t az sem volt szükséges, hogy állandó lakcímmel rendelkezzék. Még olyan házalókönyvvel is találkoztam, amibe a hivatalnok bevezette az els lapra, hogy „székely menekült”, azaz kit nt a hatóságok együttérzése és segít szándéka.

Mivel a házalási nyílt parancs végrehajtásával kapcsolatban semmiféle rendelkezés nem készült, az egyes vármegyék hatóságai az engedélyek kiadása során más-más gyakorlatot alakítottak ki. A colári házalók állandó kapcsolatban álltak egymással, tisztában voltak azzal, hogy hol, milyen módon történik az engedélyek kiállítása. Találkoztam olyan esettel, hogy a Budapesten él keresked a pécsi rokonaihoz jelentkezett be, és 23 évesen folyamodott engedélyért Pécs I. fokú joghatóságához úgy, hogy magát két évvel id sebbnek mondta. Itt ugyanis figyelmen kívül hagyták a törvényben el írt 30 éves életkort, megelégedtek azzal, hogy a kérelmez nagykorú, azaz a 25. életévét betöltötte. S t ezt bemondásra is elfogadták, nem kívánták ennek igazolását. Olyan engedélyváltással is találkoztam, hogy az életvitelszer en Újpesten lakó család – ezt igazolta a házalókönyv, ahol a láttamozási részben kizárólag Budapest környéki települések szerepeltek, illetve az egyik gyerekük újpesti születése –, Kaposvárra bejelentkezve a Somogy vármegyei alispántól kért és kapott keresked i engedélyt, mivel abban az évben Pest–Pilis–Solt–Kiskun vármegyében az éves adó 17 korona, Somogyban pedig csak 10 korona volt.

10

Az els dokumentumokat a mai Magyarország területén 1903-ból találtam, de meg kell jegyeznek, hogy mivel nem volt lehet ségem minden levéltárban kutatást végezni, el kerülhetnek korábbi iratok is.

Házalókeresked cigányok

161

A colári közösségek gyorsan reagáltak mindig minden törvényi változásra. Így amikor Pest vármegyében év közben felemelték az adót, és azt megpróbálták behajtani, akkor a ceglédi jegyz jelentette, hogy ezt nyolc házaló esetében – k colári cigány keresked k voltak –, nem tudja a különbözetet beszedni, mivel az illet k egyik napról a másikra, ismeretlen helyre költöztek.11 A kedvez fogadtatás után azonban a „székely menekültek” nemsokára ismét cigányok lettek. Kezd dött azzal, hogy vitatottá vált a keresked k állampolgársága, hiszen kezdetben csak olyan kérelmez kkel találkozhattunk, akik kivétel nélkül mindannyian Erdélyben születtek. Ezért azután számos keresked kérte a visszahonosítását. Ezt kezdetben támogatták, de aztán a kés bbiekben az alispáni hivatalból a visszahonosítási kérelmeket az alispán kedvez tlen véleményét tartalmazó átiratokkal küldték meg a belügyminiszternek.12 Természetesen ezekben az esetekben a belügyminiszter a „kérést teljesíthet nek nem találta”, azaz nem engedélyezte a visszahonosítást.

Közben a kereskedelmi miniszter 114.113/1931. sz. rendelete is igen nagymérték korlátozást vezetett be. A rendelet szerint a cigány házalók és vándoriparosok nem kaphattak az egész országra szóló engedélyt, mint ezt megel z en, hanem csak a lakóhelyük szerinti megyében folytathatták a tevékenységüket. A cigány házalóknak nem lehetett a rendelet szerint segédje és a családjából sem tarthatott vele senki. A kiadott rendeletet szerencsére nem mindenhol tartották be. Ahol érvényt szereztek neki, ott azonban megnehezedett a házaló keresked k élete. Például Baranya megyében 1924 és 1931 között számos colári keresked élt, k egy család kivételével, a rendelkezés betartása miatt, valamennyien elköltöztek a megyéb l.13 De éppen ilyen szigorúan betartották Pest–Pilis–Solt–Kiskun vármegyében is. Az itt talált iratokat tanulmányozva azt láthatjuk, hogy 1931 után csaknem minden kérelmet visszaküldtek a polgármestereknek, illetve a f szolgabíróknak, az alispáni hivatalból azzal a kérdéssel, hogy „a kérelmez cigány fajú-e”? Azaz a felterjeszt hivatalnok döntött. Egy olyan esettel találkoztam, hogy a válasz az volt, hogy „a kérelmez cigány kinézet , de magát annak nem vallja”. Ebben az esetben viszont nem került el a kiadott házalókönyv, azaz nem állapítható meg, hogy országos, vagy csak megyei érvényesség engedélyt kapott-e a kérelmez , azaz a kérelmez önmeghatározása, vagy az ügyintéz ítélete volt-e a dönt ?

Pest–Pilis–Solt–Kiskun megyében élt és kereskedett egy Rostás Rupi nev házaló is. Általában minden vármegyei rendelkezés14 a házalói engedélyek kiadásánál el nyben részesítette azokat, akik hadirokkantak voltak. Rostás Rupi harcolt az els világháborúban.

Sebesülése miatt a jobb szemére megvakult, a jobb karja megbénult. Ennek ellenére semmiféle el nyt nem élvezett, ugyanúgy kérelmezte és kapta meg a megyére korlátozva a házalói engedélyt. Az egyetlen eltérés, hogy a könyvébe a feleségét, mint segédet bejegyezték. Ezt a szabálytalanságot azonban a budafoki rend rkapitány levélben jelezte az alispánnak.15 Az alispán az engedélyt bevonta. Végül Rostás Rupi a Gy r–Moson–Pozsony 11

Pest Megyei Levéltár IV.408/b. alispáni iratok 25952/1920. sz. „Nagyméltóságú Belügyminiszter Úr! Rostás Mária cigány kispesti lakos visszahonosítása iránti kérelmét az összes iratok kapcsán tisztelettel felterjesztem azzal, hogy a kérelem teljesítését nem javaslom mivel nem valószín , hogy nevezettb l visszahonosítása esetén az állam számára hasznos és dolgos állampolgár váljék. Bp. 1942. szept. 29. olvashatatlan aláírás” Pest Megyei Levéltár IV. 408/b. alispáni iratok 55087/1942.sz 13 Baranya Megyei Levéltár IV./1422 sz. az I. fokú közigazgatási hatóság nyilvántartásai között az I. tétel a házalási engedélyek nyilvántartása.

14 Az országosan érvényes házalási nyílt parancs mellett csaknem minden vármegye hozott a házalással kapcsolatban szabályrendeleteket. Pl. hogy hány engedély adható ki a megyében, milyen id közönként kereshet fel egy települést a házaló, hány napig maradhat egy helységben árusítani, stb.

15 „86/21-1936 Tárgy: házalás ellen rzése. Méltóságos Alispán úr! Tisztelettel értesítem Alispán urat, hogy a mai napon Rostás Rupi csíkszentmiklósi születés , pestszenterzsébeti Faiskola u. 114. sz. alatti lakos házaló cigány felesége és leánya kíséretében Budafokon megjelent és Budafokon házalókönyvének láttamozását kérte.

Tekintettel arra, hogy a 114.113/1931 számú kereskedelmi miniszteri rendelet értelmében házalási engedéllyel rendelkez cigányok családtagjaikat nem vihetik magukkal, a könyv láttamozását megtagadtam. Miután azonban 12

162

Máté Mihály

„közigazgatásilag ideiglenesen egyesített” megye Bácsa községébe költözött, ahol aztán az egész országra szóló engedélyt kapott, és a feleségét is házalósegédként engedték vele dolgozni, mivel itt ügyet sem vetettek erre a rendelkezésre.

A colári keresked k gyakran 4-5000 kilométert is utaztak évente, és az év nagy részét töltötték házalással, mégis szegény emberek voltak. A gazdasági világválsággal egy id ben megjelentek ugyanis a kérelmek iratai között a szegénységi bizonyítványok is. Ezekre azért volt szükség, mert így a kérelmet illetékmentesen adhatták be, illetve az erkölcsi és az orvosi bizonyítványért sem kellett fizetni. A becsatolt igazolások száma is egyre emelkedett.16 Az idézett iratból az is kit nik, hogy ekkor már azt is kellett igazolni, hogy a kérelmez nem zsidó. Kezdetben megelégedtek egy nyilatkozattal, de utána már keresztlevelet, házassági bizonyítványt, stb. kellett ennek igazolására csatolni.

Természetesen szerepelt még az iratok között az orvosi igazolás és az adóhivatal hivatalos nyugtája is, azaz hét különböz dokumentumot csatolt be igazolásképpen. Budapesten még ezen kívül az iratokat el ször a rend rségnek küldték meg, ahol egy rövid nyomozás során megállapították, hogy a kérelmez által közölt adatok (és nyilván a hivatalos igazolások is) megfelelnek-e a valóságnak? Csak a rend rségi eljárás után továbbították az iratokat az engedélyt kiadó hatóság felé. Ezzel megn tt a házalási engedélyek kiállításának az ideje is.

Természetesen a keresked i engedélyek kiadásának elhúzódása is hozzájárult a szegénység növekedéséhez. Hiszen amíg a keresked nek nem volt érvényes házalói engedélye, addig nem dolgozhatott. Általában minden családban sok gyerek volt, így ha volt is valamennyi megtakarításuk, azt az ilyen id szakokban biztosan felélték. Somogy megyében például a kiadható engedélyek számát 58 darabban határozták meg. Minden kérelmet a vármegye hivatalos lapjában tettek közzé azzal, hogy ha arra az engedélyre hadirokkant jelentkezik, akkor az kapja meg. Ha két hét alatt nem volt ilyen jelentkez , csak akkor kapta meg a kérelmez az engedélyt. Mivel az újság kéthetente jelent meg, és a jelentkezési határid t is két hétben határozták meg, az engedély kiadásának ideje így akár egy hónappal is hosszabbá válhatott. Ezen kívül a hirdetés 2,5 peng be került, amit szintén a kérelmez vel fizetettek meg.

Amíg kezdetben a kérvény beadásának napján már az új engedély birtokában folytathatta a kereskedést a házaló, az 1920-as évek végét l már el fordult, hogy akár egy hónap, s t hosszabb id is eltelt az új engedély megkapásáig. Volt, amikor újabb igazolásokat kértek, de a rendelettel ellentétben a Méltóságod hivatala által 1936. május 15.-én 27517/1936 szám alatt kiállított házalókönyvbe Rostás Rupiné mint házalósegéd van bevezetve, tisztelettel kérem Méltóságodat, hogy ezen beírást hivatalból töröltetni, esetleg a könyv kicserélése iránt intézkedni szíveskedjék.

Budafok, 1936. június 12.-én olvashatatlan aláírás, m. kir. rend rtanácsos, a kapitányság vezet je” Baranya Megyei Levéltár IV./1422 sz. az I. fokú közigazgatási hatóság nyilvántartásai között az I. tétel a házalási engedélyek nyilvántartása.

16 Ennek szemléltetésére egy kérvény idézek 1942 évb l: „Méltóságos Polgármester Úr! Alulírott Titi Vilma Gy r, /Bálint M. u. 63./ lakos azzal a tiszteletteljes kéréssel fordulok méltóságos Polgármester úrhoz: Méltóztassék részemre a házalókeresked i ipar gyakorlására jogosító könyvet kiadni. Házalókeresked i tevékenységemet egész Magyarország területén sz nyeg, abrosz, konyharuha, törölköz , nyáritakarók és általában szövöttáruk vételével és eladásával kívánjuk gyakorolni. Tiszteletteljes kérésünk támogatására el adom, hogy fél karomat, Erdélyb l történt menekülésünk közben az 1916. évben a vonat levágta és így jobbkéz hiányában más ipari foglalkozást zni nem vagyok képes. Keresztény születés ek vagyunk, felmen im között zsidó nincs. Ennek igazolására tisztelettel csatolom szüleim házasságlevelét, és születési anyakönyvi kivonatomat. Annak igazolására, hogy magyar állampolgár vagyok, tisztelettel csatolom szüleim visszahonosítási okiratát. Gy rött állandó lakhelyem van, Bálint M. u. 63. sz. alatt és ennek igazolására tisztelettel csatolom lakásbejelentési igazoló szelvényt. Végül tisztelettel csatolom hatósági erkölcsi bizonyítványomat, amely szerint büntetlen el élet vagyok, b ntet eljárás ellenem folyamatban nincs. Mély tisztelettel kérem, méltóztassék a fentiek alapján az általam kért könyvet kiadni, hogy azzal munkámon keresztül existenciámról gondoskodhassam. Teljes tisztelettel: Titi Vilma” Gy r Városi Levéltár IV/b. 1402/a. a városi tanács iratai 2800/1942.

Házalókeresked cigányok

163

olyan esettel is találkoztam, mikor semmi látható oka nem volt a késedelemnek, azaz ebben az esetben csupán az ügyintéz hanyagságára lehet gondolni.17 A „hanyagság” mellett megfigyelhet a colári keresked kr l való vélekedés megváltozása is.18 Azaz a székely menekültb l rövid id alatt iszákos és megbízhatatlan oláhcigány lett, aki erkölcsi, közegészségügyi, közbiztonsági, s t állambiztonsági veszélyt jelent.

Többek között ezek az okok vezettek oda, hogy a kezdetben sok településen élt colári keresked k az 1930-as évek végére Budapesten és környékén, Gy rben és Kaposváron koncentrálódtak. A koncentrálódást megel z en például csak Tolna megyében. az 1920-as években még laktak Pakson, Simontornyán, Ozorán, Nagykónyiban, Döbröközön is colári házaló keresked közösségek. A kaposszentjakabiak a sok munka ellenére is biztosan a szegény emberek közé tartoztak, mert amikor 1960-ban az összes colári cigányt a cigánytelepen épített „cs” lakásokba költöztették ki, akkor a körülbelül 150 f s közösségb l mindössze két f rendelkezett saját ingatlannal a városban. Az épített lakások 3-5 f befogadására készültek. Egy szoba, egy konyha és egy fürd szoba céljára készült kisebb helyiség volt ezekben az épületben. (A telep vízellátása még az 1960-as évek végén sem volt megoldva.) Egy ilyen lakásba legalább két családot költöztettek, ami óriási zsúfoltságot eredményezett. Közel fél évszázaddal kés bb is pontosan emlékeztek az emberek erre a kényszer telepítésre, az akkori épületek elfoglalására, a kialakított „társbérletekre”.19 17

Annak szemléltetésére, hogy a késedelmes ügyintézés nagy gondot jelentett, álljon itt a már említett Rostás Rupi egyik kérelme: „Tekintetes, Pest-Pilis-Solt Kiskun Vármegye Alispáni Hivatalának! Kérvény: Alulírott azon alázatos és tiszteletteljes kérelemmel járulok a Tekintetes Alispáni Hivatalhoz! Hogy részemre a házalókönyvet kiadni kegyeskedjék, miért is már gyermek korom óta foglalkozom házalásal és vászon sz nyeg és szövet áruk eladásából tartom fön a hattagu családomat. Kérném alázatal a Tekintetes Alispáni Hivatal soron kívüli elintézését. Miután már a házaló könyvem lejárt és így árusítani nem mehetek. nagy családom van és élet eltartásukhoz kitartásom nincs kérném alázatal a Tekintetes Alispáni Hivatal soron kivüli elintézését. kérelmez .

Róstás Rupi. szül. 1894.ben r.kath. n s. házalo. felesége, Rostás Rupiné szül. 1890 r.k. Bögözi. községben.

Feleségemet mint házalo segédet kérném alázatal. Tekintetes Alispáni Hivatalt. maradtam alázatos szolgájuk.

Pesterzsébet 1926. év. febr. hó. 17-én; Rostás Rupi” Pest Megyei Levéltár IV/408/b. alispáni iratok 9258/0926.

18 Jól szemlélteti ezt egy 1942 évb l való rend ri jelentés: „M. Kir. rend rség kaposvári kapitánysága; Szám: 777/2-1942. Somogyvármegye Alispánja, Kaposvár; Tisztelettel értesítem, hogy Kaposvár megyei várost az utóbbi id ben mind nagyobb számban özönlik el az itt leteleped oláh cigány abroszárusok, akik úgy közbiztonsági, mint erkölcsi, valamint közegészségi szempontból állandó veszélyt jelentenek a városra. Az ellenük folyamatba helyezett közigazgatási eljárás során megállapítottam, hogy jelent s számban vannak köztük külföldi honosok, akik lakhatási engedéllyel rendelkeznek s akik külföldi honosságuk ellenére házalókönyvvel látattak el. Így Rostás Katalin, aki Csíkcsomortán községben született 1906.-ban, és vadházastársa Kovács János zagyvarékási szül., 1909. évbeli rk. n tlen, román állampolgárok, Kertész u. 10. szám alatti lakosok foglalkoznak házalással. A házalókönyv Rostás Katalin nevére állíttatott ki 1943. július 29.-ig szóló érvényességgel és mint házalósegéd Kovács János jegyeztetett be. Ezeknek az iszákos és megbízhatatlan elemeknek az ország területén való házaló kereskedése a legnagyobb mértékben aggályos nézetem szerint ennek megakadályozása els rangú érdeke az állambiztonságnak. Kérem ezirányú intézkedését és szíves értesítését. Kaposvár, 1942. augusztus 14-én. A kapitányság vezet je: olvashatatlan aláírás, m. kir. rend rf tanácsos” 19 „58-ban költöztünk be a vágóhídnál. A közvágóhídnál tanácsi ház volt, az épít iparnak volt a háza, ott kaptunk egy házat (értsd: egy szobát, MM). Abban lakott a Zoli a családjával. Akkor ”a Lovár” elvette „a Parankát”. Akkor már n s volt. A Géza nem volt n s. Ott lakott a Rezs , „a Káló” a családjával, külön szobában laktak. 58-ban mentünk oda lakni. Nyáron. Igen, mert 58 tavaszán „a Rupi” a Vár utcában született. És 60-ban költöztünk Szentjakabra, oda a cigánytelepre. A Schönherz Zoltán utcában laktunk, a 84 szám alatt.

Az összes a Kaposváron bent lév , az összes abrosz-áruló romákat oda toloncolták ki. Vagyis oda telepítették ket. Senki nem maradhatott, csak akinek saját lakása volt. Ott kaptunk egy tömböt és akkor ott voltak elosztva a családok. Úgy, hogy két család ment egy szoba-konyhás spájzos lakásba. Az egyik lakott a konyhában és a spájzban, a másik a szobában. Akinek több volt a gyereke.” (K. M. „a Matyi”) „Az egyik lakásba került Kovács Domonkosné „a Luludyi”. Az anyám. Vele élt még Kovács Géza és Kovács Máté, akik n tlenek voltak, de ebbe a lakásba került még Kovács Zoltán a feleségével és a gyerekeivel. k laktak a szobában. A konyhát Kovács Rezs „a Káló” kapta a feleségével és a gyerekeivel. A spájzban én – „a Lovár” -

164

Máté Mihály

Kaposváron óriási csapást jelentett a colári keresked knek a kereskedelmi miniszter 91.400/1944. K.K.M. rendelete, amely megtiltotta a „textil” fogalma alá es áruval való házalást. Ilyen árukkal való házalásra nem volt szabad új engedélyt kiadni és természetesen a régit meghosszabbítani sem. A törvény 1.§-a csupán a rövidáruval való kereskedést engedélyezte. Meg kell jegyezni, hogy amíg Somogy megyében nem adtak ki többet textilárukra házalási engedélyt, addig Pest és Gy r megyében ezt a rendeletet figyelmen kívül hagyva még 1950-ben is kaptak a colárik házalási engedélyt az addigi áruikra. A Kaposváron lakók azonban ekkor már valószín leg nem rendelkeztek annyi pénzzel sem, hogy Budapestre, vagy Gy rbe költözzenek. Néhányan megpróbáltak rövidáru, bazáráru házalására engedélyt váltani. Bár a házaló könyvet megkapták, azokban egyetlen láttamozást sem találtam, azaz a tulajdonosaik rájöttek, hogy a rövidáruk árusításából nem tudnak megélni.

Mivel a tanácsi kor iratai a helytelen tárolás miatt csaknem teljesen megsemmisültek, így aztán csupán elbeszélésekre hagyatkozhatunk, hogy az 1940-es és 1950-es évek fordulóján mib l éltek a Kaposváron lakó colári cigányok. Ezzel kapcsolatban viszont feltétlenül szem el tt kell tartani azt, hogy a visszaemlékez k azokban az években maguk is kisgyerekek voltak, azaz emlékeik nem biztos, hogy pontosak, mivel a családi beszélgetések során hallott történeteket idézték vissza. Egy-egy történet többször is el került, mivel fontosnak tartják, hogy a bel le levonható tanulságok rögz djenek a felnövekv nemzedékben. Ugyanakkor a mesélés során az „eredeti történet” több-kevesebb változáson is átesik.

Ebben az id szakban a cigányok megítélése sem sokat változott. Ezt jól szemlélteti egy 1945-ben írt szerkeszt ségi cikk, amely szerint Kaposváron mindenhol csak cigányokkal lehet találkozni és a „virágok városa így a cigányok városa lesz”. Mivel „az amúgy is meglehet sen laza közbiztonsági állapotok valósággal melegágyai ennek a rest, minden erkölcsi érzést és gátlást nem ismer bandának", a cikk azonnali intézkedéseket követel: „Kérjük tehát a hatóságokat, gyorsan és erélyesen vessenek véget a kóbor cigányok egyre veszélyesebb garázdálkodásának! Van elég építeni való az országban, szükség van az er s , meg a feleségem, „a Paranka” lakott. Kés bb kivettük a falat és így a másik spájzzal nagyobb lett a szoba. Egy másik lakásba került Kovács Rudolf „a Pipi” és családja. k laktak a szobában. Ennek a lakásnak a konyháját lakta Kovács János „a Putka” a feleségével és a gyerekeivel. Közös lakásba került Rostás Máté „a Boti” és családja, valamint Rostás Lajos „a Delán” és családja. Egy lakásban volt a Kovács Domonkos „a Csomi”, aki n s volt „a Galambbal”, gyerekei voltak, és a Kovács Rupi Lajos „a Rupa”, akinek szintén volt családja. Együtt lakott Rupa Lajos „a Kadé” és családja, de a fiának a Rupa Lajosnak „a Balinak” is volt már felesége és gyerekei. k laktak a szobában. A konyhába „a Kadé” n s fia, a Pupos János „a Huru” lakott a feleségével és a gyerekeivel. Egy másik lakásban együtt lakott, úgy, hogy a szobát használta a Záki Sámuel, meg a Ragoncsa György. Persze nekik is volt családjuk, feleségük. A konyhában Frigur János „a Mezei” lakott. Aztán a következ lakás szobáját lakta a Titi János „a Cederke”, a konyháját meg a Frigur Domonkos, akinek a felesége Máté Erzsébet volt, a gyerekeivel meg az anyósával. Egy lakásban lakott a Frigur Oszkár „a Muchu” és Frigur Dávid. Gunyhót épített magának Rádai István, akinek Horváth Mária rumungrica volt a felesége. A lakásból a szobát használta Kovács János „a Téglás”, a konyhában meg lakott Barcsa Lajosné „a Dida”. Volt egy egyszobás ház is, ahol Máté Domonkosné „a Mitri Katalin” és Titi Domonkos „a Cipi” lakott. Konyha és spájz volt Rostás Lajosé és feleségéé, a Kovács Kataliné, „a Kátié”, mert sok gyerekük volt. A szobában Kovács Máté „a Dilo” és felesége Kovács Vilma, valamint Rostás Mátyás „a Muló” és a felesége éltek. A telepen külön házat kapott a Kovács Rudolf, akit cigánybírónak neveztek ki.” (K. Á. „a Lovár”) „A Zoli az kapott a Rezs vel „a Kálóval” egy szoba-konyhás-spájzos lakást. Akkor „a Pipi”, az apósom, az kapott a Jancsival egy szoba-konyhás-spájzos lakást. Mivel a Jancsinak sok gyereke volt, így megkapta a spájzt, meg a konyhát. A gyerekek miatt. Apósom lakott a szobában. Na akkor a két spájzból csináltak egy szobát. A válaszfalat kivették. Abban lakott „a Lovár” „a Parankával”. Már megvolt „a Hajrá”, „a Reszket ”, meg „az Anica”. Ez volt ez a 60-as években. Hogyan laktunk? Sokan voltunk. Állandó volt a veszekedés. A házak is közel voltak, el sem lehetett kerülni a másikat. Itt a telepen állandó volt a veszekedés, a verekedés. A beások az utca másik felén laktak, oda nem mentünk át, azok sem jöttek. Még a gyerekek sem. Amikor megn sültem, akkor is ott laktam. Oda vittem a Magdát is. Nyáron ezért kiköltöztünk a faházba, ami egy bódé volt, deszkából, de télen nem lehetett benne lakni, akkor be kellett menni a házba. Ott meg éjjel mindenhol feküdt valaki. Ki se lehetett menni, mert ráléptél valakire.” (K. G., „a Csiga”)

Házalókeresked cigányok

165

munkáskézre, a munkatáborok szigorú fegyelme dologra tudja szoktatni ezt a léha, alávaló társaságot!”20 1946-ban még a Nemzeti Bizottság is felírt a kormányhoz: „Somogyvármegye Nemzeti Bizottsága november 17-én tartott ülésében kimondotta, hogy felír a Magyar Kormányhoz, miszerint a Magyarországon kóborló cigányok ügyében országos rendelkezést hozni szíveskedjék, illetve törvényt arról, hogy a kóborló cigányokat az országból telepítsék ki, illetve eltávolításukról valamiképpen gondoskodás történjék. Felkérem Miniszterelnök Urat, hogy a fenti határozat értelmében ezen régóta vajúdó kérdést valamiképpen rendezni, s a végleges megoldás ügyében a szükséges intézkedéseket megtenni szíveskedjék. A Nemzeti Bizottság nevében: Antal Ödön s.k. elnök”.21 1949-re a kommunista párt Magyarországon egyeduralkodóvá vált, s 1950-re kialakította a tanácsi rendszert. A döntéseket a pártbizottságok hozták, s a tanácsok voltak ezeknek a döntéseknek a végrehajtói. Ebben az id szakban a gazdaság rendszerében a legfontosabb történések között a magántulajdon korlátozását kell tekinteni. Alapvet en állami vállalatok, költségvetési intézmények és szövetkezetek lettek a termel eszközök tulajdonosai. Szigorú tervutasításos rendszer alapján történt a gazdaság megszervezése, ami szinte állandósuló áru-, nyersanyag- és munkaer hiányt jelentett.

Minden bizonnyal a colári cigányok is járták a város utcáit, s t a környékbeli falvakat is. A még él k elbeszélése szerint igyekeztek minden módon pénzt vagy élelmet el teremteni. A dombóvári közösség legid sebb tagja szerint rendszeresen csináltak üveglapokból falusi háztartások számára fényképtartókat. Egyikük elmondása szerint ezeket egész kisgyerek korában is látta készíteni, de még az 1960-as évek elején is árusította a kaposvári színház körül, mint 13-14 éves gyerek. A fényképtartó úgy készült, hogy az üvegest l beszerzett megfelel méret , téglalap alakú üveglap hátuljára a gyógyszertárban kapható vízüveggel úgy ragasztottak kisebb üveglapokat, hogy az els üveg mögé fényképet lehetett becsúsztatni. Az elejét díszítették úgy, hogy vízüveggel tükörcsíkokat ragasztottak a széleire, vagy színes üveget törtek porrá, és ezt ragasztották körben az els üveglap széleire.

Volt olyan is, amelyikre hátul akasztót is er sítettek, hogy szegre lehessen akasztani.

Hasonlóan keretezték be képes leporellók lapjait is. Az egyik ilyen könyvecske különösen kedvelt volt. Ez a néhány lapból álló gyerekeknek készült kiadvány 6-8 állat képét tartalmazta. (Emlékszem, hogy szül falumban a falusi borbély m helyében is volt egy ilyen kép, amit kisiskolás koromban a soromra várva szoktam nézegetni. Egy kid lt feny n fekv hiúzt ábrázolt, téli tájban. A két kétsoros versike pedig „rokonával” a házi macskával hasonlította össze.)

Kés bb az enyhülés jele volt az is, hogy különböz állami vállalatok valamint szövetkezetek is adtak ki gy jt -keresked i engedélyeket. Kaposváron ilyen volt a MÉH (Melléktermék és Hulladékhasznosító Vállalat). Egyes források szerint ez a vállalat már 1950-ben is m ködött, az akkori Tollkereskedelmi Vállalat egyik f osztályaként. Más források szerint 1954-ben alakult önálló vállalattá, aminek az ország különböz részein különböz részekre szakosodott vállalatai voltak. Azért említem a MÉH vállalatot, mivel Kaposváron ez volt az az állami tulajdonban lév vállalat, aminek révén a városban jó néhány colári keresked kapott tollgy jt i engedélyt, és ezzel lehet séget a házalás folytatására. Ezek az engedélyek már dokumentálhatók is. Megmaradt ugyanis egy 1962-ben tartott tanácsülési jegyz könyv.

Ezen az ülésen a kaposszentjakabi cigánytelepen él k ügyével foglalkoztak (erre a telepre 1960-ban telepítették ki a városban lakó colárikat). Meghívottként a MÉH vállalat igazgatója, Bódi János is jelen volt, aki hozzá is szólt: „43 f magángy jt egyén van a vállalatnál alkalmazva, akik toll, nyersb r és rongy begy jtéssel foglalkoznak. 1961 óta a foglalkoztatást illet en közvetlen kapcsolatban vannak a Városi Kapitánysággal. A vállalat kapcsolata annyi 20 21

Sürg s intézkedést kérünk a kóborcigányok ellen. Somogy vármegye 1945. jún. 30. 2. p.

SML Kaposvár Város és Somogy vármegye Bizottsága iratai 1788/1/145. (1946. február 9.)

166

Máté Mihály

velük, hogy a gy jtött anyagot átveszik, min sítik és az ellenértéket kifizetik. Ezek nem dolgoznak napi 8 órát, akkor mennek dolgozni, amikor akarnak. Ezzel szemben bizonyos mennyiség anyagot és forint termelési értéket kell nekik el állítani, mert ha ez nincs meg, bevonják az igazolványukat. Lényegében kényszerítve vannak, hogy foglalkozzanak a munkával és megélhetésük biztosítva legyen. A vállalatnak tudomása van róla, hogy feketézést is folytatnak, persze ezeket el bb-utóbb elkapják, s akkor az igazolványt megvonják t lük.

Felvételüknél figyelembe veszi a vállalat szociális helyzetüket s a Rend rség véleményét. A vállalat a B. M. hozzájárulása nélkül nem ad ki hulladékgy jt i igazolványt. Ez a jelenlegi 43 f s létszám sok a vállalatnak, de szociális helyzetükre való tekintettel emelték fel ennyire a létszámot. Vannak közöttük szorgalmas emberek, akik megkeresik havonta a 2.000-2.500 Ft-t és vannak olyanok is, akik nem keresnek havi 200-300 Ft-nál többet. Ebb l a 43 f b l 9 öreg, a többi mind fiatal. Ezek munkába való bevonását más formában is meg lehetne oldani, s helyes lenne, mert ez a munka sok csavargással jár.”22 (Máté 2009) A jelentésb l kit nik, hogy 43 f gy jt keresked t alkalmazott a vállalat. k fényképes igazolványt kaptak, amit aztán félévente érvényesített a vállalat bélyegz vel és aláírással.

Ezzel az engedéllyel kaptak, módot a kaposvári colárik, hogy az addigi foglalkozásukat tovább folytassák. Az igazgató elmondta, hogy tudatában vannak annak, hogy „feketéznek”, azaz a tollgy jtés ürügyén textíliákkal házalnak, de majd ezeket el bb-utóbb elkapják. Hát ebben tévedett a vállalat vezet je. A tollgy jt k az ellen rzésük során ugyanis arra hivatkoztak, hogy a náluk található áruféleségeket adják cserébe a falusiaknak a begy jtött tollért. Az is kit nik, hogy annak ellenére, hogy ezek az emberek azért a minimálisan el írt mennyiséget összegy jtötték, hiszen különben a MÉH vállalat nem alkalmazza ket a következ fél évre (azaz hasznot termeltek a vállalat részére), maga az igazgató is helytelenítette a „csavargást” és a kötetlen munkarendet. Viszont ezen azzal tette túl magát, hogy a rend rség minden esetben a hozzájárulását adta ahhoz, hogy kik kaphatnak ilyen gy jt engedélyt. Azaz a rend rség állapította meg, hogy ki olyan megbízható, hogy vidéken „csavaroghasson”.

Az árukat ekkor különböz boltokban szerezték be Kaposváron és Budapesten. Valamennyien kiemelték, hogy azokban a boltokban lehetett jó árukat vásárolni, ahol zsidó ember volt a bolt vezet je. (Erre az id szakra csaknem minden visszaemlékez megemlíti K. Gy. nevét, aki egy ÁFÉSZ méteráru boltot vezetett Kaposváron, hogy t le lehetett a legjobb árut vásárolni.) A boltvezet k beszerezték a falun kelend árukat, s t gyakran még - ha átmenetileg meg voltak szorulva a házalók– hitelbe is vihettek portékát. A boltos ismerte a keresked t, a keresked rokonait, és biztos lehetett abban, hogy az elvitt áru értékét a lehet legrövidebb id alatt törlesztik. Több id sebb személy említi azt is, hogy a szüleik a háború el tt még Budapestre a Király utcába jártak fel áruért, ahol ugyancsak zsidó nagykeresked kt l vásároltak. (Ezzel kapcsolatban említették, hogy az id sebbek énekelték a „Király utcán phirdyom, söveturi kindyom” – „Király utcán jártam, szöveteket vettem” – kezdet dalt. Olyan személyt, aki az egész éneket ismerte volna, nem találtam már.) Hogy az itteni keresked k is ismerték a házalókat több dokumentummal is igazolható. Számos keresked lakása – legalábbis papíron – a Király utcában volt, de el fordult az is, hogy segíttek a házalói engedélyek kiváltásánál.

Figyelemre méltó, hogy több keresked engedélyét a kerületi elöljáróságon egy Klein Berta nev hölgy vette át. A nagykeresked k ismerték a colári házalókat, s t a köztük lév rokoni kapcsolatokat is. Ezt jól szemlélteti egy fennmaradt számla.

Ebb l nemcsak az derül ki, hogy miket árusítottak, hanem az is, hogy ismerték id. Rostás Lajost és a fiát is, akit ugyancsak Rostás Lajosnak („a Delan”) hívtak. Látható, hogy a számlát id. Rostás Lajosnak, mint „az öreg Dela” úrnak állították ki. Azok, akik nem voltak ilyen szerencsések, hogy gy jt keresked i engedélyt kapjanak, a kmk (közveszélyes munkakerülés) elkerülése miatt igyekeztek munkát vállalni. Kedvelt munkahely volt a kaposvári cukorgyár, 22

Kaposvár Városi Tanács VB. ülésének jegyz könyvének részlete 1962. március 22.

Házalókeresked cigányok

167

ahol id szaki munkát vállaltak. Ez október végét l február végéig, március elejéig, azaz a cukorrépa betakarításától a feldolgozásáig tartott, de a személyi igazolványban bent maradt a bejegyzés, hogy van az illet nek munkahelye, és ezzel elkerülte a rend ri zaklatást. Ha mégis ellen riztek valakit, akkor az rendszerint arra hivatkozott, hogy a jelenlév tollgy jt rokonának segít szabadidejében a gy jtésben. A kmk-t szabálysértési alakzatban 60 napi elzárással büntethették, illetve ismételt esetben, már kmk vétsége, azaz b ncselekmény elkövetése miatt jártak el, amiért akár két év fogházbüntetést is kiszabhattak az illet re.

Folytatták a munka mellett a házalást, a „faluzást” is, de csak hétvégeken, munkaszüneti napokon, titokban, a rend ri ellen rzést l folyamatosan. „Faluzni csak hétvégén lehetett.

Akkor is úgy kellett a telepr l kijönni, hogy az árut a vállamon vetettem át, a derekamra csavartam, arra vettem rá ruhám. Csak a vonaton szedtem le magamról. Ha észrevették volna, hogy batyuval jövök ki a telepr l, akkor, ha rend rrel találkoztam volna, az rögtön bevitt volna a rend rségre, ha meg valaki észreveszi (mármint a telepen lakók közül), akkor szól a rend rségnek, és úgy fognak meg.” mesélte K. G., „a Csiga”.

Az 1960-as évek végét l, az 1970-es évek elejét l, kihasználva a politikai rendszer további engedményeit, többen váltottak kisiparos engedélyt.23 A kaposvári csoport tagjai úgy emlékeztek vissza, hogy a budapesti rokonoktól kapták azt az ötletet, hogy „kézimunkael nyomó” kisiparosok legyenek. A kézimunka el nyomás az úgynevezett „szabad iparok” közé tartozott, azaz ennek váltásához nem kívántak meg semmiféle szakképzettséget igazoló iratot. A másik el nye az volt, hogy a jogszabály megengedte ezeknek az el nyomott kézimunkáknak az értékesítését, ami nem számított kereskedésnek. „8-10 mintám volt. Ezeket aztán abroszra, dohányzóasztalra való terít re, kis terít re, székre való terít re, falvéd re, meg ilyenekre másoltam. Egyszer volt. Vettem 50 méter anyagot. Azt olyan darabokra vágtam, amilyeneket az el bb elmondtam. Például az asztalterít általában 1x1,20 méter volt.

Az anyagot kifeszítettem, rátettem a sablont, aztán áthúztam festékkel. A kivágott részeken a festék meglátszott az anyagon. Ezt ruhacsipesszel szárítókötélre tettem. Amikor megszáradt, összehajtottam és vittem falura. Az anyag volt talán 50 Ft, a kész mintát 4-500 Ft-ért adtam.

Nekem rendszerint kalocsai mintáim voltak. Vittem persze más árut is. Amikor igazoltattak, akkor az el nyomott kézimunkákat mutattam meg. Falvéd ben nekem a házi áldás volt meg.

Volt, hogy vettem el nyomott kézimunkákat, ezt olyan 100-120 Ft-ért szoktam megkapni.

Ezeket ugyanúgy 4-500 Ft-ért adtam.” – mesélte K. M., „a Matyi”.

Mivel az nem szerepelt a jogszabályban, hogy házalással nem szabad a termékeiket eladni, ezért az volt a másik lehet ség, hogy a házalást félig meddig legálisan folytassák. A faluzások során, ha rend ri ellen rzésre került sor, akkor az el nyomott kézimunkákat és a kisiparos engedélyt mutatták be. Persze a lényeg a magukkal vitt egyéb, faluhelyen keresett vásznak, damasztok, különböz szövetféleségek, stb. árusítása volt. Amikor kiderült, hogy faluhelyen keresik a különböz kötött pulóvereket, kardigánokat, akkor többen kérelmezték a „kézi hurkoló” kisipart.24 Ekkor rend ri ellen rzéskor ezt az iparengedélyt, és néhány kötött árut 23

Pl. 1957-ben 1.014/1957(I.26). sz. kormány határozat jelent meg, ami a magánkisipar fejlesztésér l szólt, 1969.-ben pedig a 2/1969. sz. alatt a könny ipari miniszter adott ki rendeletet „az iparjogosítványok kiadása korlátozásának megszüntetésér l”.

24 Egy ilyen kérvényt is bemutatok: „Tárgy: Kisiparos igazolvány kiadása iránti kérelem, Városi Tanács VB., 7200 Dombóvár, els fokú iparhatóságának Alulírott K.M., kérem, hogy részemre a Dombóvár Szigetsor u. 9/b. alatti telephelyre kézihurkoló ipar gyakorlására iparigazolványt kiadni szíveskedjék. Kérésemet az alábbiakkal indokolom: Mivel már kézimunka el nyomó iparom van, így a kett t együtt tudnám gyakorolni, 5 kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodom.

Eddigi szakmai tevékenységem rövid leírása: Kézimunka el nyomó gyakorlatom van, de a kézihurkolást is gyakoroltam. Iparjogosítvánnyal a korábbiakban nem rendelkeztem.

Személyi adataim: K. M. szül. Kaposvár 1949. aug. 11. anyja: K. M. Személyigazolványom száma. SB-I. 651704.

Személyi száma: 1 .......

168

Máté Mihály

mutattak be azzal, hogy az általuk készített dolgokat árusítják. Amíg azonban néhány kézimunkát maguk is el nyomtak, addig köt géppel egyikük sem rendelkezett, a kardigánokat, pulóvereket kivétel nélkül vagy a bolti kereskedelemben, vagy „valódi” kisiparostól vásárolták meg.

Természetesen a rend rség minden helyváltoztatással járó tevékenységet úgy tekintett, mint „fed foglalkozást”, s úgy gondolta, hogy a tollgy jtés, a kézimunkák, pulóverek eladása csak ürügy, az igazi cél a b ncselekmény helyszínének kiválasztása és a megfelel alkalom kivárása. Éppen ezért minden lehetséges alkalommal, már-már zaklatásszer en is ellen rizték ezeket az embereket, és az engedélyek visszavonására tettek javaslatot a kiadó hatóságnak.25 A rend rkapitányságokon rendszerint ki volt jelölve egy személy, aki a különböz engedéllyel rendelkez személyek ellen rzését végezte. Ez rendszerint kimerült abban, hogy keresked ellen minden lehetséges indokkal szabálysértési eljárást kezdeményezett.

Pedig a colárik mindig nagyon ügyeltek arra, hogy semmiféle törvénybe ütköz dolgot ne kövessenek el. Úgy igyekeztek, hogy még a figyelmet se hívják fel magukra. A levéltárakban közel 420 colári keresked adatait találtam meg. Mivel a segédnek is erkölcsi bizonyítványt kellett becsatolnia, így aztán több mint 800 f esetében jutottam adatokhoz, beleértve az el életükre vonatkozó ismereteket is. Valamennyi erkölcsi bizonyítvány között mindössze nyolc olyant találtam, amiben valamiféle bejegyzés állt. Található volt ezek között a bejegyzések között fegyveres er elleni vétség (Egy katona ujját a saját nagybátyja, miután berúgatta, fejszével levágta, hogy a hadseregb l kiszuperálják, ez azonban nem járt eredménnyel. A levágott ujjú ember 1916-ban szerelt le, miután egy srapnelt l súlyos sebesülést szendevett.), szerencsejáték, testi sértés, s t egyiküket a két háború között nyolc napra csavargásért zárták el, azaz a büntetett személyek aránya csak tizedszázalékokban mérhet .

A lakókörnyezetükben ugyancsak igyekeztek nem kit nni. Valószín leg már a II. világháború idején Kaposváron is jó volt a kapcsolatuk a szomszédokkal. A front közeledtével a colári férfiakat is a megye déli részébe vitték, ahol árkokat, tankcsapdákat ásattak velük. A colári csoport végül Kaposvárra került vissza, ahol a malom gépeit szereltették le velük és rakatták vasúti vagonokba. Innen a colári cigányokat egy az utcájukban, a szomszédságban lakó, a munkákat felügyel nyilas küldte haza.

Nem emlékszem, hogy akár csak szomszédok közti veszekedés történt volna. Bár a dombóvári lakóhelyük környékén olyan kocsmát látogatnak, ahol a környez nem cigány lakosság is megfordul, ott sem történt soha semmiféle veszekedés vagy verekedés. Azt is mondhatnám, hogy a tettlegesség el bb megtörténik egymás között, mint a közösségen kívüliekkel. De az egymás közti vitákat is igyekeznek megbeszéléssel – amit k döntésnek Lakáscímem: Dombóvár Szigetsor 9/b. szakképzettségem: nincs Kérelméhez mellékelem: 1./ Három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványomat 2./ Igazolást arról, hogy köztartozásom nincs.

3./ A telephely szerint illetékes Állami Közegészségügyi Járványügyi Felügyel dés igazolását arról, hogy a tevékenység gyakorlásához szükséges személyi, tárgyi feltételekkel rendelkezem.

Egyéb közölnivalóm: Kérem az ipar kib vítését.

Dombóvár, 1981. november hó 16. K. M. A Dombóvári Polgármesteri Hivatal irattára II617/82.sz.

25 Városi Rend rkapitányság/B nügyi Osztály Dombóvár/107/1984. ált. Városi Tanács Vb. Ipari Szakigazgatási Szerv Vezet jének!/Dombóvár Mellékelten megküldöm Kovács Domonkosné / Pupos Katalin Kaposvár 1952./67/1981 sz. iparigazolványát.

Megállapításaink szerint Kovács Domonkosné Dombóvár Erd sor u. 19. sz. alatti lakos nem rendelkezik kézihurkoló géppel. A kötöttárut Budapesten vásárolja fel és férje segítségével azt a környez falvakban értékesíti. Javaslom az iparengedély felülvizsgálatát. Intézkedésér l kérem hatóságomat értesíteni szíveskedjék.

Dombóvár 1984. május 17. Elter József r. rgy. osztályvezet

Házalókeresked cigányok

169

mondanak, azt más cigány csoportok kris-nek (törvénynek) nevezik – rendezni, mivel tartanak attól, hogy az indokolatlanul bántalmazott ember „gyertyát gyújt” arra, aki ok nélkül bántalmazta. Ahogy a gyertya ég el, úgy fogy el annak az élete, akire gyújtották azt. Egy ilyen családi veszekedés után, ami verekedéssé fajult, költözött el Kaposvárról három testvér 1975ben, akiket néhány évvel kés bb egyik unokaöccsük is követett, létrehozva ezzel a dombóvári colári közösséget.

A colárik más cigány csoportokkal való viszonyát is a távolságtartás jellemzi. Más cigányokkal a találkozások alkalmával az udvariassági formákat mindig betartva beszélgetnek, de azokat családi ünnepekre, rendezvényekre nem hívják meg, illetve k sem vettek és vesznek részt más cigányok ünnepein, családi eseményein, a temetést kivéve. Ha bármelyik alcsoportból is halt meg cigány ember, akkor a colári közösség megjelent a temetésén, hiszen a „tiszteletet meg kell adni”, de itt is zárt, a többi jelenlév t l jól megkülönböztethet en különálló csoportban maradtak. Idegen temetésen mindig csak addig maradtak, amíg a pap is jelen volt, akkor is valamivel távolabb a nagy csoporttól, valamennyien egy helyen. A pap távozása volt az, amikor a colári csoport is elhagyta a temet t. Saját halottaik temetésén addig maradnak, amíg az elhunyt egyik családtagja megszólítja a csoportot: „Romale! Aven andej kirchima!” (Cigányok! Gyertek a kocsmába!)

Mindig, amikor temet ben járnak – a halottat biztosan felkeresik a halálának évfordulóján, születésnapján, halottak napján, karácsonykor, és alkalomszer en akkor, amikor álmodtak vele, hisz ilyenkor „a halott kéri, hogy látogassák meg” –, eljövet az els út olyan kocsmába vezet, ahol idegenek, nem cigányok is vannak. Azokkal lehet érintkezni, nekik italt fizetni, beszélgetni, és ezzel a temet ben összeszedett „szerencsétlenségt l” megszabadulni. Csak a kocsmázás, azaz a megtisztulás után mennek haza.

Más csoportokkal nem kötözködnek, illetve azok is kerülik a velük való konfliktust, mivel tudják róluk, hogy rendkívül szolidáris csoportról van szó, azaz bármelyikük sérelme esetén azonnal együttesen lépnének fel. (Ezt csak er sítette az, hogy régebben minden férfi, de a legtöbb n is a zakója bels , illetve a köténye zsebében borotvát hordott magával.)

Ugyanakkor kínosan ügyeltek arra, hogy rájuk semmiféle b ncselekménynek még a gyanúja se vetüljön. A kisipari engedélyekkel folytatott házalás során mindegyikük vásárolt egy kisalakú füzetet. A faluba érve felkeresték a helyi rend rt. (Természetesen a többi rokonról tudták, hogy melyik településen van olyan rend r, aki nem engedi meg a faluzást, és ezekre a helyekre nem is mentek.) Itt megkérdezték, hogy kereskedhetnek-e, és ha erre engedélyt kaptak, akkor azt ebbe a füzetbe bejegyeztették. Ha nem volt abban a faluban rend r, akkor más, a község életében vezet szerepet betölt t kerestek meg, a tanácselnököt vagy a párttitkárt, és vele láttamoztatták ezt a füzetet. Ezzel igyekeztek biztosítani az ott lakókat, hogy a faluban tartózkodásuk ideje alatt k biztosan nem követnek el semmilyen b ncselekményt.

Az 1970-es években még busszal, vonattal utazva, rendszerint hét végén keresték fel Dombóvárról és Kaposvárról is a Zala megyei kis falvakat. Olyan települések voltak ezek, ahol legfeljebb csak élelmiszerbolt m ködött. Ahhoz, hogy ruházati cikkeket, lakástextilt árusító boltot, nagyobb áruházat keressenek fel az itt lakók, hét közben utazniuk kellett volna, de ehhez idejük nem volt, mivel ekkor dolgoztak. Hétvégeken pedig az üzletek voltak zárva.

A colári házalók voltak azok, akiknél különböz dolgokat tudtak megvásárolni. „Örültek nekünk. Mondták, hogy na, megjöttek az árusítók”mesélte K. R., „a Rupi”. Úgy indultak, hogy már kora reggel a településre érjenek. Itt a rend rnél, vagy más vezet személynél történt jelentkezés után a kocsmába mentek, hogy egy italt fogyasszanak, illetve a szerencsecsomagjukra öntsenek néhány cseppet az italból. Mint minden cigány csoportnál, a coláriknál is kitüntetett szerepe van a szerencsének. Ennek a biztosítására szokták ezt a csomagot magukkal vinni. Az otthon felravatalozott halott lábát bokában egy zsinórral össze szokták kötni, hogy „ne menjen szét a lába”. Az állát pedig egy n i fejkend vel szokták felkötni. Mindkett t a temet ben, a koporsó lezárása el tt veszik le. A kend t és a zsineget is

170

Máté Mihály

kisebb darabokra vágva a közeli rokonoknak szokták adni, akik ezt nagy becsben tartották, különösen akkor, ha a meghalt „jó kereskedelmi ember” volt. Ezen kívül lehetett még ebben a csomagban emberi csont is. Több colári cigány dolgozott például a kaposszentjakabi monostor környékén folytatott ásatáson. Az itt talált koponyacsontokból vittek magukkal, azaz nem csak a saját rokonaik, hanem idegen szellemek segítségét is igénybe vették. A kocsmában rendelt italból néhány cseppet erre a csomagra öntöttek azzal, hogy: „Na soven!

Zhutinma te bikikav! Ushtyen opre! Aven te bikinas! / Ne aludjatok! Segítsetek eladnom!

Keljetek fel! Gyertek árusítsunk!” K. A., „a Lovár” büszkén mesélte, hogy „nekem nem volt soha ilyen szerencsecsomagom, mégis annyit árultam, mint három asszony.”

Gyakran már a kocsmában lév k megkérdezték, hogy mit árusítanak, és már vagy vásároltak t lük, vagy elvitték ket a házukhoz, hogy az otthon lév feleség is válogathasson a készletb l. A kocsma után megbeszélték, hogy ki melyik utcát járja végig, és hol találkoznak.

N ket nem engedtek egyedül menni. ket ekkor az iparengedéllyel rendelkez „besegít családtag”-ként jelentették be, biztosítva ezzel, hogy k is házalhassanak. A colárica vagy másik n vel, vagy a férjével ment. A férfiak természetesen egyedül is mehettek. A házaknál beköszöntek, bekiabáltak, elmondták, hogy milyen áruik vannak. Egyetlen házhoz nem mentek be hívás nélkül. Csak akkor léptek be a ház udvarára, amikor az ott lakók megkérdezték, hogy: „Mijük van?”, „Mit árulsz?”, vagy felszólították ket a belépésre: „Gyere/jöjjön be!”. Ekkor a magukkal vitt batyut – ez férfiak esetében akár 20-25 kiló, n k esetében is akár 15 kiló is lehetett – a ház folyosóján kibontották.

K. M., „a Matyi” így mesélt err l: „Mentem én anyámmal, apámmal, a bátyámmal, más rokonokkal. Gyerekkorom óta láttam, hogy mutatják be az áruikat. Persze mindenki mást mond, amikor el akarja adni, de azért hasonlít is. Azért jó kereskedelmi embernek születni kell. Az tud beszélni. Látja, hogy akar-e t le venni az illet . Ilyenkor azt is kell tudnia, hogy most hogy dicsérje az árut, de azt is tudni kell, hogy mikor hallgasson, mert van, aki úgy áll rá a vásárra. Ez minden embernél más, azt látni kell, látni is lehet, azt tudja az ember. Nem tudom neked pontosan elmondani, de még azt is tudtam, hogy mi jár a fejében. Aztán. ha már biztos, hogy vesz, akkor meg kell alkudni. Ha ezt úgy tudod csinálni, hogy az higgye, hogy túljárt az eszeden, sokat lealkudott, jó vásárt csinált, akkor oda máskor is mehetsz. Sokszor volt olyan, hogy ahogy kipakoltam, még a szomszédokat is áthívták, és azok is vettek. A jó vásárhoz az is kellett, hogy olyan árukat vigyenek, amik kelend ek voltak. Éppen ezért vittek magukkal fehér szín damaszt anyagokat, lenvászon anyagokat, sifont, leped vásznat. Ilyenek mindig kellettek a faluhelyen a lány stafirungjához. Ezek mindegyike 2x4 méteres darabokban voltak. Ezeket pl. félbevágva két leped jött ki. Ha dunyhahuzatot akartam készíteni, akkor abból egy darab, párnahuzatból pedig 4 darab került ki bel le. A damaszt anyagból is készítettek – rendszerint stafírungba – ágynem t, de azt gyakrabban asztalterít nek használták fel. Kész ágynem t csak jóval kés bb a 80-as évek legvégén, illetve a rendszerváltás után árusítottak. Ezt viszont vagy Kilitiben, vagy Baján a piacon szerezték be, ahová Romániából érkez k hozták.”

K. R., „a Rupi”: „Volt olyan Baján, hogy minden ágynem t megvettem. Volt benne kreppanyagból készült, volt hagyományos, egy szoba tele volt velük, az összest megvettem t lük.

Persze engedtek is az árból, példát mondok, hogy nem 400 Ft- t, hanem 350 Ft- t kértek, de még kipakolniuk sem kellett. Én aztán ezeket 800-1000 Ft-ért adtam tovább.”

Kész törölköz ket is árusítottak. Azok közül el ször a két végén rojtos ment, aztán az NDK-s frottír-törölköz k. Ezen kívül mindig vittek magukkal különböz n i és férfi ruháknak alkalmas szöveteket is, amikb l igyekeztek többféle szín t is vinni. Ha valamelyik településen el z leg valami után érdekl dtek, akkor abból vittek többet. „Volt olyan, amikor a dzsörzé anyag ment, hogy vittünk legalább 50 db anyagot. (A megvásárolt n i és férfi szöveteket 1.20, 1.50., 1.80, 2.20-as darabokra szabatták le már a megvásárláskor az üzletben. A n t és vagy férfit látva pontosan tudták, hogy mennyi anyag kell neki a tervezett ruhájához. ha például 1.80 méter kellett, de csak 1.50-es darabokat vittek, akkor igyekeztek két darabot eladni azzal,

Házalókeresked cigányok

171

hogy a maradékból még kijön egy szoknya.) El fordult, hogy ezt a faluban lakó varrón , úgy ahogy vittük, meg is vette az utolsó darabig. Ha más után érdekl dtek, akkor abból is igyekeztem legközelebbre beszerezni.” K. M., „a Matyi”. Ezen kívül még keresettek voltak az NDK-s bútorszövetek, amikkel nem (át)kárpitoztatták az elhasznált székeket, hever ket, fotelokat, hanem els sorban bútor-, illetve ágytakarónak használták.

Ha az els napon maradt még árujuk, azaz nem tudtak mindent eladni, akkor maradtak, és szállást kerestek éjszakára. Mivel ekkor még a falusi vendéglátás ismeretlen volt, olcsó szállodák, motelok nem voltak ezeken a kis településeken, így az ottani lakosoktól kértek szállást. Az ilyen helyekre is rendszeresen visszajártak. Zala megye településeit gondolatban bejárva, néhány településér l ekként beszélt Kovács Máté, „a Matyi”: Baktüttös - Magyar embernél aludtunk, az apósom, a Pipi ismerte ezt az embert. Egy, ma úgy mondják, hogy egyéni gazda volt. A pajtájában aludtunk többször is.

Becsvölgye - Ott a pártitkárnál aludtunk, valami Jen volt a neve. A kocsmában szólított meg, hogy a pártitkár a faluban. Megmutattam az engedélyemet, meg a rend r is ismert, még mondta is. Akkor kérdeztem, hogy adna-e szállást, és megengedte, hogy ott aludjunk a pajtában.

Csonkahegyhát - Ott aludtunk a rend r apósánál. Általában mindig jelentkeztünk a rend rnél, ha egy helyre megérkeztünk. Ezt a rend rt M. Ferencnek hívták. Amikor jelentkeztünk, akkor kérdeztem t le, hogy tudna-e szállást. Így ajánlott be az apósához.

Fels rajk - Amikor ott jártunk, akkor a tsz-istállóban szoktunk aludni. A tsz-elnöknek is árusítottunk, aztán kértünk szállást. Mondta, menjetek, azt aludjatok.

Gelse - Egy özvegyembernél aludtunk. Árultunk neki, és a konyhájában engedte, hogy ott aludjunk.

Hahót - Gázsóknál aludtunk, egy 70 éves öregasszony volt a férjével, a pajtájukban aludtunk.

Kilimán - Aludtam ott a Vilmával. Egy gazdag ember volt, az istállójában aludtunk. Én voltam ott a feleségemmel, a Zoli meg a Géza. Én árultam neki leped ket és én kértem szállást reggelig. Ezt a szállást így én találtam, de amikor nem voltam ott, akkor mentek oda, már ismerték ket.

Lickóvadamos - Ott szoktunk aludni. Kint a hegyben. Egy maszek ember volt. Állandóan ott aludtunk náluk. A falu végén laktak, volt talán 10-15 ház. Mentünk árulni, aztán kértünk t le szállást. A Zoli meg a Géza voltak még ott. Mondta, hogy ott a pajta, vagy az istálló, milyen id van, attól függ, és amikor csak jövünk, ott megalhatunk. Így aztán ott is többször aludtunk, ilyenkor mindig adtunk egy leped nek való 4 méteres anyagot.

Mikekarácsonyfa - Ott egy beásnál aludtunk. Bent lakott már a faluban, elég rendes családban voltak. Az öreg, a Zoli ismerte, mert már aludtak ott többször. vitt oda engem is, aztán én máskor is aludtam nála.

Nagylengyel - Pont úgy árultunk a falu széle felé, hogy estefelé volt, esett az es , és ott mondták, hogy ne menjünk sehová, aludjunk meg a pajtában. Ezt nem kértük, k ajánlották fel el ször, erre emlékszem. Itt is voltunk még többször.

Németfalu - Aludtam ott egy gázsónál. Árultam neki. Én voltam, a Vilma meg a Kajás. Öt-hat óra felé voltunk. Kértem t le szállást. Mondta, hogy menjünk a fészerbe, ott aludhatunk. Már nem tudom, hogy hol, de két-három esetben is volt, hogy amikor szállást kértünk el ször, akkor este odaadtuk a házigazdának az engedélyeinket. Reggel, amikor jöttünk el, látta, minden rendben van, akkor visszaadta. Máskor már nem kérte el, akkor már ismert minket.

Salomvár - Árulni voltunk, és a gázsó úgy nézett ki (a kerítésen belülr l az utcára – M.M.), mint a Chiriklyo. Még a menése is úgy nézett ki. Phenav leske: so rodes tu kathe? (Mondom neki: mit keresel te itt?) Akkor látom, hogy ez nem a Chiriklyo, hanem egy gázsó. Na behívott, hogy mid van, gyere be! Farmerok voltak nálam méterbe. Vett is két darabot. Mondtam neki, hogy kellene egy kis szállás. Mondta, hogy gyertek ide, ahányan vagytok, ott az istálló feküdjetek le. Még azt is megengedte, hogy bent a konyhában a spórhelten f zzünk. Ebbe a faluba még a pesti rokonok is lejártak, csak azok meg a lováriknál aludtak.

172

Máté Mihály

Tófej - ott rengeteget voltunk, aludtunk is. Az öreggel, az apósommal, „a Pipivel” voltam. ismerte azokat, akiknél aludtunk. mutatott be engem, azt mondta, hogy a fiam. Aztán voltam a Zolival is meg a Gézával is. Újudvar - ott is aludtunk. Ott meg „a Lovár” ismerte az illet t, az vitt oda minket is. Volt, hogy az istállóban, volt, hogy a konyhában aludtunk.

Zalatárnok - ott aludtunk a tsz-istállónál. A tsz-elnök engedte meg, akivel a kocsmában találkoztunk. Még el ször bementünk (az istállóba M. M.), ott volt egy döglött csikó, mentünk rögtön vissza, hogy mi van, mi történt. Mondta, hogy tud róla, mindjárt el fogják vinni. Éjjeli r nem volt. De mi is betartottunk mindent. Például istállóban, pajtában nem is dohányoztunk soha. Aztán, amikor mentünk, csak szóltunk, és már mehettünk is oda.

Tehát volt olyan hely, ahová az apósom, a Pipi vitt. Az ismerte ket. Mondta, hogy ez a fiam.

Rám mondta, úgy mondta, hogy fiam. Akkor már legközelebb, ha nem is volt ott a Pipi, mehettem oda, ismertek. Volt olyan hely, ahol a gazda a Zoli ismer se volt, az mutatott meg, hogy ez az öcsém, Ide is mehettem aztán. Volt olyan hely, ahol el ször voltunk, hogy odaadtuk az iparengedélyeket. Amikor mentünk, akkor elvette, reggel, amikor jöttünk el, akkor visszaadta. Arra már nem emlékszem, hogy hol volt, de egy-két esetben, amikor el ször aludtunk ott volt ilyen. De aztán már ismertek, mert minden héten arra jártunk. Adtunk nekik valami ajándékot, nem kérték, de adtunk. Utána mentünk, már azzal fogadtak, hogy megjöttek az árusítók.”

Kovács Rudolf, „a Rupi” is hasonlóképpen emlékezett: „Amikor Zalába mentünk, akkor a hét végére mentünk. Ismer söknél aludtunk. Ismerte az apám, és vele mentem, aztán ha nem jött is az apám, már ismertek, megengedték, hogy ott aludjunk. Volt olyan, hogy valaki más ismerte azt, akinél aludtunk. Volt, hogy árultam neki, úgy kértem szállást. Többször visszamentünk. Amikor ott árultunk abban a faluban, akkor ott is aludtunk. Szoktunk valamilyen ajándékot adni. Még olyan is volt, hogy ha mondtuk, hogy itt vagyunk, és este jönnénk aludni, akkor f ztek nekünk. Megf ztek egy tyúkot. A legtöbbször a szénában aludtunk a pajtában, vagy ha már hideg volt, akkor az istállóban. Volt olyan, hogy a helyi tsz istállójában. Szerettek bennünket, már vártak, hogy menjünk árulni. A házaknál nemigen beszélgettünk. Ezért aztán legfeljebb úgy tudom a nevét, hogy”Jani bácsi”, vagy ”Annus néni” A fentiekb l két dolog is kit nik. Az egyik, hogy feltétlenül valamiféle bizalom kellett ahhoz, hogy a faluban lakó emberek – akik között volt id sebb ember, volt házaspár, akkoriban vezet nek számító párttitkár, a községi rend r rokona, stb. – három-négy, számára idegen cigány embernek engedje meg, hogy a házához tartozó pajtában, hidegebb id ben az istállóban, s t a lakás konyhájában aludjanak. Néhány helyen megengedték még a f zést is, amihez az ott lakók edényeit használták, hiszen a házalásra elég volt az árut elcipelni, ezen kívül mást nem vihettek magukkal. Volt olyan hely, ahol, amikor jelezték, hogy ott vannak, akkor már várták ket, s t baromfit vágtak a számukra, amit estére meg is f ztek. Igaz, volt olyan hely, ahol az els alkalmakkor mintegy biztosítékul, átadták az iparengedélyeiket, amit csak másnap, távozáskor kaptak vissza, ám a kés bbiekben erre már nem volt szükség.

Valamennyien kiemelték, hogy nagyon vigyáztak, a pajtában, istállóban nem dohányoztak.

Valószín leg az ott lakókat sem sokat zavarhatták, mivel elmondásuk szerint nem sokat beszélgettek, gyakran a nevüket sem tudták, vagy legfeljebb egy keresztnevet a megszólításhoz. Volt olyan eset, hogy valaki ott kért helyet, ahol éppen árusított, és volt olyan is, hogy a vásárló ezt magától ajánlotta fel. A másik, amire érdemes felfigyelni, a csoport összetartozása. Már a fentiekb l kiderült, hogy volt olyan szálláshely, amit a beszél apósa, testvére, vagy másik rokona ismert. Amikor odavitte és bemutatta a háztulajdonosnak a rokonait, akkor ezzel azt is lehet vé tette, hogy legközelebb, ha nélküle voltak ott házalni, akkor is „használhatták” azt a szálláshelyet.

Ez az együttm ködés az áruk beszerzésénél is megfigyelhet . Az árukat ugyanis ekkor már Kaposváron, vagy Budapesten szerezték be. Hét közben a colárik legfeljebb csak a

Házalókeresked cigányok

173

lakóhelyükhöz közeli falukba utaztak ki. Ide rendszerint nem vittek annyi árut, hiszen még azon a napon, az óvoda, iskola vége körül haza is értek. Ilyen közeli helyekre a férfiak – különösen, ha már többször jártak ott, és a rend r is engedte ott a házalást – nem mentek.

Ilyenkor vagy legalább két-három n ment, vagy ha nem akadt másik n , akkor a házaló asszony gyereket, gyerekeket vitt magával, akik „vigyáztak” rá, azaz a h tlenség gyanúja így fel sem merülhetett. Itt kell megjegyezni, hogy kezdetben, az ötvenes-hatvanas-hetvenes években is vittek magukkal a n k gyereket (gyerekeket). Ennek a h tlenség gyanújának kizárásán kívül a másik praktikus oka az volt, hogy a rend r rendszerint nem vállalta a gyerekek el állítása során felmerült külön gondokat. Ha szabálytalannak is találta a colári n tevékenységét a falujában, ahol szolgálatot teljesített, akkor sem állította el az asszonyt a járási vagy városi kapitányságra. Ez a gyerekek miatt volt így, hiszen azok elhelyezését még ideiglenesen is biztosítani kellett volna. Rendszerint megelégedett azzal, hogy a n t elküldte a faluból. A házaló n szempontjából a további el ny az volt, hogy a rend r ilyenkor még szabálysértési eljárást sem kezdeményezett, hiszen akkor a jelentésében rögzítenie kellett volna a saját mulasztását is, amiért felel sségre vonhatták volna.

A férfiak hét közben árukat szereztek be. Ismerték a kaposvári boltokat és boltosokat, és ha volt kelend áru, kiárusítás, árleszállítás akkor itt is vásároltak, de hetente legalább egy esetben Budapestre utaztak. Ehhez az éjfél körül induló személyvonatot használták. Ennek oka az volt, hogy ha napközben utaztak volna, akkor nem tudták volna minden dolgukat elrendezni egy nap alatt. Három-négy, vagy esetleg még több személyt a budapesti rokonok sem tudtak volna elszállásolni, hiszen k is sokan laktak egy-egy lakásban. Az éjféli vonattal utazva viszont kora reggel Budapestre értek. Az itt lakó rokonok már várták ket az állomáson, és a textilgyárak mintaboltjaiba, vagy olyan üzletekbe kisérték ket, ahol árleszállítás, kiárusítás volt. Így mutatták be a budapesti rokonok az itt található üzleteket, kézimunka el nyomó, kézi hurkoló, szabó, stb. kisiparosokat is. A felutazó rokonok annyi árut vásároltak, hogy azt rendszerint tehertaxival vitték ki a pályaudvarra, ahol a csomagmeg rz be tették azt. (Az 1980-as évek elején egy-egy vásárlásnál 5-10.000 Ft körüli összeget költöttek el. Összehasonlításul: az 1980-as évek elején egy általános iskolai tanár fizetése 2.000 Ft körül járt.) Az esti vonat indulásáig az id t valamelyik közeli italboltban a budapesti rokonokkal töltötték. Így aztán a kés esti, éjszakai órákban érkeztek haza Kaposvárra, illetve Dombóvárra. A vásárolt áruk egy részéb l az el z héten tapasztaltak szerint batyukat állítottak össze, amivel a hét végén ismét kis településeket kerestek fel.

Az 1980-as évek elején következett be újabb enyhülés, amikor már magánkeresked i engedélyeket is kiadtak „a lakosság jobb ellátása” céljából. Így aztán teljesült a fiatal colárik régi vágya, hogy szüleikhez hasonlóan k is keresked i engedéllyel házalhassanak, s t különösen büszkék voltak arra, hogy az engedélyt, mint „méteráru-keresked ” részére állították ki. 1983 volt az els év, amikor a dombóvári közösség egyik tagja a kérelem beadása után – amelyhez csatolta a rend rség erkölcsi bizonyítványát, az akkori KÖJÁL hozzájárulását, valamint a KISOSZ szervezet igazolását –, végre méteráru-keresked i engedélyhez jutott. Ezt követ en a többiek is gyorsan keresked i engedélyért folyamodtak. A férfiak kezdetben méteráru-keresked i engedélyt kértek (miközben a n ket változatlanul „besegít családtagnak” jelentették be), amit aztán hamarosan divatáru-, b ráru-, és használtcikk-árusítással egészítettek ki. Nem tudni miért, de az értékcsökkent, gyártási hibás szövetek belefértek a használtcikk-kategóriába. Márpedig ilyen szövetekb l b ségesen volt kínálat. (Lásd err l Moldova György riportkönyvét: Moldova 1980) Az el bb említett textilgyárak mintaboltjait is rendszerint ilyen áruk vásárlásáért keresték fel.

Erre az id szakra esett, hogy a colári keresked k viszonylagos jómódba jutottak. A keresetükb l például Dombóváron egymás közelében házhelyeket vásároltak, és az 1980-as években felvett kedvezményes kamatozású OTP kölcsönnel építkezésbe fogtak. Ez a kamat 3% volt. A rendszerváltozás után ezt a hitelez intézet a már ismert módon felemelte. A

174

Máté Mihály

legtöbb esetben végül a kölcsönszerz dést is felmondták, s t a házakat is árverezésre írták ki.

(Mivel ezek egymás közelében épültek, ezért gyakorlatilag eladhatatlannak bizonyultak. Most a házak tulajdonosai az úgynevezett adósságkezel -programokban vesznek részt.)

Ugyancsak ebben az id ben kezdtek a házaláshoz gépkocsikat bérelni. Itt Dombóváron egy nyugdíjas férfi, egy 12-24-es fordában (munkarendben) dolgozó vasutas, és egy hasonló id beosztású ment sof r volt olyan autóval rendelkez személy, aki vállalta, hogy tankolásért és napi fix összegért a keresked ket faluzni viszik. Ez azt jelentette, hogy a hétvégeken nem kellett már a helyszíneken szállást keresni, hiszen minden este hazautaztak. Mégis nagyobb haszonnal kereskedtek, hiszen gyorsabban érték el a kiszemelt települést, mint busszal, vagy vonattal. Ha a választott faluban nem sikerült jó üzletet kötni, akkor felkereshették a szomszédos falvakat is, nem voltak a Volán, illetve a MÁV menetrendhez kötve. Egyik gépkocsi-tulajdonos sof rjük, L. I., így emlékezett vissza erre: „Mindig rendesen kifizettek.

Ha napközben valahová bementek ebédezni, akkor engem is mindig behívtak, noha ez nem szerepelt az egyezségükben. Mindig mondták, hogy hányra menjek értük, és délután, kora este értünk haza. A batyuk ott voltak az autóban, a csomagtartóban, meg az utastérben. Mindig mondták egy faluban, hogy hol várjam ket.”

Hasonló melegséggel mesélt I. I.-r l, egy azóta alkoholbetegségben meghalt sof rjér l K. R., „a Rupi” is. A magyar férfi hamarosan „cigány nevet” kapott a colárik között, így lett „a Dini”. „’A Dini’ az úgy volt velem, mintha a testvérem lett volna. Sokszor nem is ment haza, hanem itt aludt. Itt is evett nálam. Vitt minden felé, amerre mondtam. Voltam vele sokat faluzni, de voltam vele áruért is. Bajára vele szoktam menni, meg aztán, amikor megvolt az autóm – egy zöld Zsiguli volt az els kocsim – akkor már autóval jártam áruért is.”

Egy nyugdíjas alkalmazottjuk, V. I., még egy noteszt is vezetett, hogy melyik nap melyik településen jártak, oda mikor érkeztek, mikor jöttek el onnan. Ezt a noteszt magam is számos esetben megnéztem, különösen, amikor a már említett megkeresések érkeztek a különböz kapitányságtól. Gyakran ez a notesz segített tisztázni, hogy egy-egy b ncselekmény idején a meggyanúsított dombóvári colárik nem is jártak azon a településen.

Ett l kezdve jártak Baranyába is, a nehezen megközelíthet ormánsági falvakba. A kés bbiekben azután már saját autót is tudtak vásárolni, amihez az els id ben gépkocsivezet t béreltek, majd pedig jogosítványt szerezve maguk vezették azt. (Mivel a jogosítvány megszerzésének a feltétele az általános iskola nyolc osztályának elvégzése volt, ekkor értékel dött fel az iskola. Addig a gyerekek eljártak ugyan az iskolába, de az évismétlések, majd túlkorosként az iskolából való kimaradás gyakori volt.)

Az autóhasználatnál különösen a kívülálló is megfigyelheti az éppen érvényesül rangsort.

Amikor K. M., „a Matyi” jogosítványt szerzett, akkor vezette az autóját. Mellette ült a felesége, és hátul a gyerekek. Ha vele tartott a családjával él bátyja is, akkor ült az anyósülésen és a feleség is a hátsó ülésre került. Ahogy a legid sebb fiú 13-14 éves lett, attól kezdve ült az apja mellett és az anyja a kisebb testvéreivel hátul. Ahogy ez a fiú is levizsgázott, és megszerezte a vezet i engedélyt, lett a gépkocsivezet , és K. M., „a Matyi” a jobb els ülésen foglalt helyet. Ha ilyenkor is velük tartott az id sebb testvére, akkor is a hátsó ülésre került. (Ha megláttak az utcán, megálltak mellettem, hogy elvisznek, az addig el l ül rögtön kiszállt. Ezt a helyet kellett elfoglalnom akkor, ha addig ott a feleség, vagy valamelyik gyerek, vagy nálam fiatalabb férfi ült ott addig. A nálam id sebb férfi is kiszállt, de ilyenkor a helyes viselkedés azt követelte meg, hogy ne foglaljam el ezt a helyet, hanem meghagyjam neki. Természetesen ez, sima visszautasítással nem ment. El kellett átkoznom magam, hogy maradjon ott, „Haljak meg! Nem megyek veletek, ha nem maradsz a helyeden!”, vagy „Haljak meg, ha nem ülsz vissza!” formulával. Csak ilyen esetekben foglalhattam helyet a hátsó ülésen.)

A rendszerváltozás után megsz nt a „kiskeresked ”, ezek az emberek „vállalkozók” lettek. A feleségüket, akit addig besegít családtagnak jelentettek be, ett l kezdve, mint alkalmazottat foglalkoztatták. A kereskedéssel, ahogy az iratokból is látható, az 1990-es évek elején hagytak

Házalókeresked cigányok

175

fel. Ennek okát a következ kben jelölték meg: a Romániából átjött magyar cigányok lehetetlenné tették a kereskedésüket. ( ket kezdetben lenéz en és egyöntet en mindenki „románoknak” hívta. S t új foglalkozás alakult ki, a „románozás”. Az románozott, aki napi tankolásért és napibérért az autójával faluzni hordta a „románokat”.) Véleményük szerint ezek az emberek sok vev t becsaptak, sok helyen követtek el b ncselekményt.26 Annyi bizonyos, hogy azok az emberek csak néhány hónapos tartózkodási engedélyt kaptak, utána el kellett hagyniuk az országot. A rövid id alatt igyekeztek minden lehet séget kihasználni, nem tör dve azzal, hogy milyen rossz hírük marad vissza. Ebbe még az is belejátszott, hogy a rend rség az mozgásukat sem nézte jó szemmel, igyekezett ellenük szabálysértési eljárást indítani, ami rendszerint azzal járt, hogy bizonyos ideig nem engedték be ket Magyarország területére. Tehát nem törekedtek tartós egzisztencia kiépítésére, minél gyorsabban akartak keresetre szert tenni. Gyakran változtatták az országon belül is a lakóhelyüket. Természetesen a b ncselekmények emelkedésének száma nem írható csak az számlájukra.

A rendszerváltás után számos cigány és nem cigány ember veszítette el addigi munkahelyét, akik egy része ugyancsak követett el kisebb b ncselekményeket. Ezen kívül a rendszerváltás során a rend rség elvesztette addigi kivételezett helyzetét, elbizonytalanodott, kevesebb b ncselekményt derített fel, ami ugyancsak hatott az elkövetett b ncselekmények számának emelkedésére. A colárik szempontjából a legegyszer bb volt okként a „románokat” megjelölni, hiszen azt tapasztalták, hogy a falusiak bizalmatlanok lettek velük szemben. Nem engedték be ket a házakhoz, nem vásároltak t lük, és a rend ri ellen rzések is megszaporodtak a lopások miatt. „Ezek a románok mindenhol loptak. Már ránk is úgy néztek. Nem álltak szóba velünk” panaszolta K. R., „a Rupi”. „Olyan helyekre nem engedtek be, ahol azel tt örültek nekem.

Mondták, hogy csak menjek tovább. Nem hívtak be, meg sem mutathattam az áruimat, és ez egyre több helyen történt így.” vonta le a tanulságot K. M., „a Matyi.”

További okként szokták emlegetni az úgynevezett „KGST-piacokat”, „lengyel piacokat”, amikor külföldiek, f ként lengyelek árusítottak különböz piacokon és vásárokon, illetve alkalmi elárusító helyeken. Ezek a piacok azonban, ahogy visszaemlékszem, kezdetben csak kis mértékben befolyásolták a colárik kereskedését, mivel „a lengyelek” a falvakat, kisebb településeket az els id kben még nem keresték fel. S t, még arról is tudomásom van, hogy ekkor id nként a colári keresked k is vásároltak t lük árut, amit aztán k adtak el a faluzásaik során. A kés bbiekben már gyakrabban el fordult, hogy nemcsak piacokon, vásárokon jelentek meg, hanem egy falut felkeresve kipakolták az áruikat és az egész napot ott töltötték.

Megjelentek aztán, igaz el ször csak a nagyobb településeken, a „kínai boltok” is, amik nagy választékban kínáltak olcsó áruféleségeket.

Mindezeken túl a rendszerváltozás után a falvakban addig m köd termel szövetkezetek felbomlottak, s t számos állami gazdaság is megsz nt. Megn tt a falvakban él munkanélküliek száma, azaz a fizet képes kereslet is csökkent. Bár a rendszerváltozás után lehet vé vált az, hogy bárki vállalkozói engedélyt váltson, és kereskedést folytasson, olyan változások következtek be, amelyek kedvez tlen hatásai együttesen jelentkeztek. Kivétel nélkül azt fogalmazták meg, hogy nem tudtak annyit dolgozni egy héten, akár a minden nap folytatott házalással sem, hogy abból megéljenek. K. M., „a Matyi” ezt így fogalmazta meg: „Ennek a foglalkozásnak már vége lett. Mondom a gyerekeknek, hogy tanulni kell! Ma már faluzásból, batyuzásból nem lehet megélni.”

26 A b nözés a rendszerváltás után, nyilván a megváltozott értékrend, a megnyíló határok, az államhatalmi szervek elbizonytalanodása, és még számos más ok miatt jelent sen emelkedett. 1980-tól 1990-ig az addigi 130.470-r l 341.061, 1996-ig pedig az 1980.-as szintnek több mint háromszorosára: 446.050-ra n tt az ismertté vált b ncselekmények száma. (lásd Valuch 2002:363) Meg kell jegyeznem, hogy a b ncselekmények számának növekedésében különösen a rendszerváltás környéki években, er sen belejátszott az, hogy egy darabig nem a statisztikai mutatók alapján értékelték az egyes rend rkapitányságok munkáját. Így aztán, ha csak rövid id re is, de megsz ntek a különböz statisztika-javító „trükközések” a rend rségen.

176

Máté Mihály

Azt gondolhatnánk, hogy a csoportot a házalás, a házaló életforma tette, illetve tartotta meg „colárinak”, azonban ez nem így van. Közel másfél évtizede, hogy felhagytak a kereskedéssel és azon kívül, hogy emlékeikben, történeteikben a leggyakoribb téma, hogy házalók voltak, akik szövetekkel, vásznakkal, damasztokkal kereskedtek, mégis megmaradt az összetartó er , az összetartozás tudata, hogy „mi colári cigányok vagyunk”. Ha számba vesszük jellemz iket, akkor felt nik, hogy lokális csoportot alkotnak, Kaposváron és Dombóváron egyaránt.

Az összetartozás megélését az utóbbi példán mutatom be. 1975-ben, mint már utaltam rá, egy családi veszekedést követ en a kaposszentjakabi telepr l három testvér költözött át Dombóvárra. A legid sebb testvér tíz gyerekéb l nyolc jött vele, de a két legid sebb fia már n s volt ekkor, s t a legid sebb fiú a felesége négy árván maradt testvérét is hozta magával. A középs testvér n s volt ugyan, de gyerekük nem született. A legkisebbnek ekkor még csak egy gyereke volt. Egy L-alakú házat vett meg Dombóváron. Elképzelhet a már ismertetett kaposvári telep zsúfoltsága, itt kezdetben meg voltak elégedve az elhelyezéssel, hiszen mindenkinek jutott hely. K.M., „a Matyi” így emlékezett erre: „Elöl lakott ’a Láli’, aki felesége négy árván maradt testvérét is nevelte. Volt egy belép je, ezt használta konyhának, meg egy szobája. A Zolinak volt egy konyhája meg egy szobája, mert még ott volt a hat gyerek vele.

Aztán lakott a Géza a Magdussal, majd én a Vilmával. Ekkor már élt a Zsolti. A Rupinak meg hátul csináltunk egy kis szobát, ott laktak a Gombival.” A ház, a felnöv és megházasodó gyerekek miatt nemsokára sz k lett. Ekkor – az 1980-as évek elején – már viszonylagos jómódba jutottak, hiszen volt engedélyük, tudtak házalni, s t ekkor kezdtek a bérelt autókkal faluzni. Házhelyeket vásároltak az Erd sor utcában. Hármat egymás mellett, a negyedik az utca másik felén van, illetve egy telket az 50 méterre lév Sziget sorban. Itt kezdtek el építkezni OTP-kölcsönnel. Három telken ikerházat építettek, kett n pedig egy-egy egylakásos családi házat. Az 1989-ben átköltözött unokaöcs pedig ugyancsak a Sziget sorban vásárolt lakást.

Számon tarják a közös apaági leszármazást. A három testvér apja Kovács Domonkos. „a Cikli” volt. A többi s neve pedig Miciri, Toko, Choko és Moko. (A levéltárakban talált anyagokból sikerült tisztázni, hogy a Miciri neve Kovács Miklós volt. Az apja – „a Toko” – neve pedig Kovács Samu.) A másik két s közül a legid sebb nevéb l, a Moko-ból származtatják a nemzetség nevüket: mokeshtyi. A mokeshtyi nemzetségb l élnek még Kaposváron és Budapesten. A házastárs választásánál is megfigyelhet , hogy párt el ször helyben igyekeznek keresni. Ha ez nem jár eredménnyel, akkor el ször a kaposvári, majd a budapesti al-ágazatban keresnek. Ha ez sem jár eredménnyel, akkor választanak másik colári házastársat. A közösség patrilokális, azaz a lány megy a férj családjához. Ha ez néhány kivételes esetben nem így történik, annak minden esetben az ismét csak sz kössé vált lakáskörülmények az okai.

A csoport rendkívül szolidáris. Bár mindig vannak éppen haragosok, de ez baj esetén rögtön elfelejt dik, és együttesen lépnek fel. Jó példa erre a közelmúlt egyik történése. „A Rupinak” szívkatéterezésre volt szüksége. Dombóvárról a testvérei, a nagybátyja, valamint az unokatestvérei kísérték el, de még Kaposvárról is két autóval mentek a pécsi szívcentrumba, ahol körülbelül harminc rokon várta a m tét végét. Csak akkor indultak haza, amikor közölték velük, hogy a beavatkozás sikeres volt, holnap a beteg is hazamehet.

De az összetartozás gazdasági ügyekben is megnyilvánul. Egymásnak „kölcsön adnak”. Aki meg van szorulva anyagilag, a rokonságtól kér. Ezt elutasítani csak akkor lehet, ha tényleg nincs pénze az illet nek, azon felül, ami a családja eltartásához kell. Az utóbbi id ben már sajnos nagyon ritka, hogy valamelyiküknek több pénze lenne. Ha mégis van pénze, akkor azt gyorsan elkölti egy addig nem lév – tulajdonképpen nélkülözhet – dologra. Egyikük egy ilyen esetben egy laptopot vásárolt. Ezek a „kölcsönök” ráadásul a legtöbb esetben soha vissza nem térültek. Ezt már a „kölcsönadó” is tudja, és be is számítja. A kölcsönt kér nek eszébe sem jut megadni, a kölcsönt adó viszont, ha meg van szorulva, maga is kér, de soha nem úgy, hogy: „emlékszel, a múltkor ennyit és ennyit kölcsön adtam”. Helyette csupán azt mondja: „nincs pénzem, adj már kölcsön”.

Házalókeresked cigányok

177

Nyilván nagyobb összegeket már megadnának, de ezeket a néhány ezer forintokat nem.

Ugyanígy nem adják vissza, ha valaki valami miatt nem tud fizetni és azt úgy adják össze számára. Egyik esetben lakodalomra készülve, hirtelen haláleset történt. Ekkor azok, akik nem voltak „bar-listások” 50-50.000 Ft kölcsönt vettek fel, azok pedig, akik közmunkásként bért kaptak 10-10.000 Ft-t adtak össze, hogy a temetést ill módon meg tudják rendezni. Sem a közmunkásként dolgozók, sem a kölcsönt felvev k nem vártak a kölcsön megadására.

Viszont bármikor k is számíthatnak erre a segítségre. Látható, hogy ezeknek a kölcsönöknek inkább szimbolikus, mint gazdasági jelent sége van, azaz ezekkel tulajdonképpen az összetartozást fejezik ki.

Ez az összetartozás a kívülálló számára rendkívül zártnak t nik. Mindig igyekeztek észrevétlenek maradni. B ncselekményeket nem követtek el, szabálysértésekkel nem hívták fel magukra a figyelmet. Nem emlékszem olyan esetre, hogy a lakóhelyükön a szomszédokkal, vagy a közelben lakókkal bármilyen konfliktusba is keveredtek volna. Más cigány csoportokkal – és persze a nem cigányokkal is –, az udvariassági formákat betartva, találkozáskor beszélgetnek, de ket családi eseményekre nem hívják, és k sem mennek ilyen eseményre, az egyetlen temetést kivéve.

Még számos olyan szokás, szabály és rítus van, amit minden körülmények között betartanak.

Ezeket a leszármazottaknak „igaz történetekben” adják tovább. Ha a történet pozitív, akkor annak a f szerepl je mindig valamelyik s, ami még külön is hozzájárul ahhoz, hogy a hallgatóban, érzelmileg azonosulva a f szerepl vel, rögz djék a történet, és a hozzá kapcsolódó helyes magatartás. És ugyanígy, a helytelen viselkedést bemutató történetek, amelyekben általában másik cigány alcsoportból való „volt egy ember”, vagy „egyszer egy asszony” alakban emlegetett szerepl kr l szólnak, az elrettentést és a tartózkodást kívánják kiváltani. Vagyis a „hogyan nem szabad viselkedni” tilalmát rögzítik, s nyomatékosan felhívják a figyelmet a tisztességes viselkedésre és a tiszteletadás fontosságára. Mert – ezt úgy mondják, hogy – megadják a tiszteletet: „O chacho rom patyiv del sakones; patyiv des, patyiv xutyiles; ame chache rom sam!” Vagyis: „Az igazi cigány tiszteletet ad mindenkinek; tiszteletet adsz, tiszteletet kapsz; mi igazi cigányok vagyunk!”

Lator Anna:

„Akik szívb l és rendesen csinálják” „Aki szívb l és rendesen, korrektül csinálja, annak van egy olyan kapcsolata a vendéggel, amilyen sehol máshol nincs. A hintás olyan szépen kezeli le, hogy a vendég röhögve megy el. Úgy köszönünk el t le, hogy rendesen röhögve megy el. A vendégnek mindig igaza van. Én ezt máshol nem látom, a kocsmában sem, mint a vidámparkos szakmában. A vidámparkos úgy áll a vendéghez, hogy úgy érezze, hogy feltörlik el tte az utat. Ugye, mi azt várjuk, hogy a pénzét nálunk elköltse, ezért úgy állunk hozzá.„ Mivel a kötet a cigányok és a magyarok kapcsolatának és együttélésének témája köré szervez dött, érdemes lehet megvizsgálni a magyarországi szintó cigány mutatványosok világát, hiszen kapcsolatuk – a többnyire magyar – vendégeikkel specifikusnak mondható.

Megélhetésük nemcsak szakmai tudást, hanem egyedi életformát követel, ez az életforma pedig zárt, folyamatos kapcsolaton alapuló csoporttá formálja közösségüket. Nagyjából a kétezres évek elejét l azonban különböz társadalmi és gazdasági okokból egyre többen kénytelenek más szakmát választani. A megváltozott helyzet pedig problémákat vethet fel társadalmi kapcsolatrendszerükben. Ahhoz, hogy megértsük, miért lehet negatív hatással a cigányok és a magyarok kapcsolatára a mutatványos szakma elmúlása, meg kell vizsgálnunk, hogy miként és mit l m ködött ez az elmúlt évtizedekben. A következ kben ezért el ször azt vázolnám, hogy miként alakult ki és m ködött évtizedekig társadalmi rendszerük, majd kitérnék a változás okaira, végül pedig a jelenlegi átmeneti fázisról írnék, amely a csoportkohéziót megbontani látszik.

Huncsi/Hinta „A magyar ember szórakozna látástól vakulásig.”

Siófokról indult a busz a szezon utolsó búcsúja felé Nagyberénybe, ahol el ször találkoztam Frizólia Mihállyal és feleségével. A buszon velem utazó fiatalok ugyanoda készültek, ahová én, így könnyen kaptam útbaigazítást: ha leszálltam, a „zene felé menjek” – mondták. A gépek a rét jobb szélén várták a vendégeket, velük szemben pedig az árusok sorakoztak, játékokat, vattacukrot kínáltak a színes ponyvák alól. Koradélután értem oda, és napfényes novemberi nap lévén, tömegre számítottam a focipálya melletti réten. A hintákon és a dodzsemen viszont még csak néhányan ültek, a többieket kés bbre várták. Azt mondják, régebben már délel tt is kijártak az emberek, most a kollégákkal beszélgetnek ebben az id ben. Kisebb szabású búcsú lévén kevés üzlettel jöttek, „csak” lánchintát, ugrálóvárat, kisvasutat és dodzsemet állítottak fel.

A dodzsemnél Elvira – Mihály felesége - ült a kasszában. Fia, Péter pedig a m ködtetéshez szükséges aggregátort kezelte, ha vendég érkezett.

Pest megyében, Pomázon és Veresegyházán találkoztam el ször szintó cigányokkal, majd két évvel kés bb ellátogattam Ozorára és Tamásiba, ahol számos mutatványos család él. Itt ismerkedtem meg a Frizólia család tagjaival.

Frizólia Mihály világ életében az emberek szórakoztatásával kereste kenyerét, búcsúkban n tt fel, nem volt kérdés, hogy is „hintás” lesz. Mikor a bátyját elvitték katonának, neki kellett segítenie a családnak a gépeknél. Papírok nélkül, tízévesen már három pótkocsit húzott traktorral. Édesanyjának akkoriban egy céllövöldéje, majd kés bb egy kishintája volt, részt kellett vennie az építésben és a bontásban. A búcsúban rágógumit és plakátot árult egy kisasztalon, amíg meg nem n sült. Édesanyjától ekkor megkapták a hintát, amit üzemeltetett, az apósáéktól – akik árusok voltak - pedig egy sátrat, ahol felesége dolgozott. „Én, amikor kezdtem, rágógumit árultam. Rágógumit, plakátot, ilyesmit árultam. Anyukámék akkor nem álltak úgy, hogy rögtön tudjanak venni nekem üzletet. Volt akkor nekik egy

180

Lator Anna

céllövöldéjük, meg 28 ezer forintért vett egy kishintát. Az egy lerobbant kishinta. Én 10 éves koromban vettem át az irányítást. 10 éves koromban 3 pótkocsit húztam traktorral, muszáj volt felülni. Abban a világban nem ilyen volt. Bátyámat elvitték katonának, úgyhogy felültem és vezettem, papír nélkül. 12 éves koromban kezdtem az üzletek karbantartását, mellette pedig rágógumit árultam. Donald rágót, tiki-takit, és akkor abból volt egy kis pénzem, azt szépen összerakosgattam és így jutottam mindig kicsit feljebb. És amikor megn sültem, anyám nekünk adta a lovashintának a keresetét. Egy évre rá jött a nagyobbik fiam, és akkor saját pénzb l meg kellett venni. Akkor anyukámnál laktunk. Mindig lestem az okosabb embert, megtanultam hegeszteni, mindenfélét innen-onnan, amit nem lehet iskolából megtanulni, és akkor én magamnak javítottam a gépeimet, és akkor mindig cseréltem a rosszabbakat, a kis 28 ezer forintost elcseréltem egy jobbra, aztán egy még jobbra, és akkor így szép lassan.„ A történet átlagos a „hintások” között, pár évvel ezel tt a még körülbelül 700 bejegyzett mutatványos nagy része is így kezdte pályáját. Mára viszont Mihály és családja azon kevesek közé tartoznak, akik a szakmában tudtak maradni.

A magyarországi hintás vagy más néven szintó cigányok szakirodalma viszonylag szegényes.

A legátfogóbb munka – és az is a f ként nyelvükr l szól - a mai napig Mészáros György kiadványa, „A magyarországi szintó cigányok” címmel. Vele egy id ben Vekerdi József gy jtött szintó szövegeket és meséket. Vekerdi egy interjúban megemlíti, hogy Esterházy herceg adott számukra menedéket a náci üldözés el l, tehát feltehet leg ebben az id ben érkeztek nagyobb számban hazánkba, de jelenlétükr l már korábbi írások is beszámolnak.1 F ként német nyelvterületr l származnak, de Olaszországban, Franciaországban, Csehországban és Bulgáriában is megtalálhatók Magyarországra érkezésük idején.2 Mészáros György beszámolója alapján még az 1970-as években is leginkább vándorköször sként járták a vidéket, illetve – bár jóval alacsonyabb számban – céllövöldésként és hárfásként dolgoztak.

A szintók jellegzetes hangszere volt a hárfa, és többnyire a Dunántúlon zenéltek saját készítés hangszereikkel. Az egyik ismert hárfás család, a Gertner család például Mohácsról származik, és a család egyik tagja a mai napig is játszik esténként egy budapesti kávéházban.3 Mészároson kívül Szuhay Péter gy jtött sokat hazánkban a szintóknál, de míg Mészáros rövidebb, de átfogóbb képet próbál adni róluk, addig Szuhay egyetlen foglalkozásra, a mutatványosokra koncentrál (Szuhay: 2003). Tamási és ozorai mutatványos családoknál járt, ahogy fogalmaz: „voltunk együtt télen és nyáron, a munka dandárjában és a pihen id szakban egyaránt.” Látogatásaira a romák foglalkozási és megélhetési stratégiáját vizsgáló kutatási és dokumentációs program keretén belül került sor. Az ott gy jtött anyagból, és emberekr l K szegi Edittel dokumentumfilmet is készített Mesterségem címere címmel.

A szintók kés bb – nagyjából felosztva a területeket - az ország különböz pontjain telepedtek le. Tudunk szintókról Pomázon, Veresegyházán, Gyöngyösön, Mohácson, Ozorán, Tamásiban és Gyönkön is. A múlt században még sokan beszélték németes cigány nyelvüket, ma azonban már csak a legid sebbek közül tudnak páran szintóul. Vezetéknevük gyakran németes hangzású, beceneve pedig általában mindenkinek van, és sokkal inkább ez alapján azonosítják egymást.

A szintó köször sök, céllövöldések és hárfások a múlt század közepén-végén még f ként szekereikkel vagy biciklijeikkel járták az országot, és az arra szerelt eszközzel dolgoztak, munkájukért cserébe pedig élelmiszert kaptak. Az asszonyok általában kéregettek, így egészítve ki a köszörülésért kapott ételt. A családok gyakran utaztak hosszabb-rövidebb ideig együtt, majd szétváltak, és csak hetekkel, hónapokkal kés bb találkoztak újra. Ezeknek az ideiglenes társulásoknak köszönhet en nagyjából számon – és tiszteletben - tudták tartani már akkor is az útvonalakat és a csoportok tagjait. Ideiglenes táboraikat általában a falu szélén, a 1

Például Erd s Kamill Békés megyei cigányok cím cikkében vend cigányoknak nevezi ket (Erd s: 1989) Ezekbe az országokba is német nyelvterületr l vándoroltak, a nyelvük igen hasonló.

3 Kovalcsik Katalin http://harfak-es-harfasok.blogspot.hu/2011/02/magyar-harfakeszitok.html 2

Akik szívb l és rendesen csinálják

181

mez n verték fel, és addig maradtak, amíg volt kereslet a munkájukra. A szekéren vittek mindent, az egész háztartást, a ruháktól kezdve a háziállatokig, hiszen ekkor még a legtöbben nem rendelkeztek állandó lakhellyel. Megélhetésük a kommunikációjukon és a szolgáltatásuk színvonalán múlott, ahogy ma is, hiszen ugyanazokra a területekre tértek vissza évr l évre.

A hintások száma a húszadik század vége felé kezdett gyorsabb ütemben emelkedni, ekkor viszont már teherautóval, lakókocsikkal utaztak, és rendelkeztek állandó lakhellyel is. Ez a nagy mozgással járó életforma tehát évtizedek óta jellemz a szintókra, és bár nem kizárólag rájuk volt jellemz , mára f ként a mutatványosok sajátja. (A cirkuszosokat lehet még itt említeni.)

A huszadik század második felében sok minden megváltozott: a lovaskocsiról áttértek a lakókocsira, a manuális gépekr l a mechanikusra4, az iparengedélyeket iskolához kötötték, ezért a gyerekek elkezdtek iskolába járni, eleinte a szezon végét l a következ szezon elejéig jártak a lakóhelyük szerinti iskolába, amint pedig útra keltek, hétr l hétre más osztályban tanultak.

Egyik pomázi adatközl m azt mesélte, a lakóhelyük szerinti iskolában minden tárgyból vizsgát kellett tenniük, így tudták elvégezni azt. Bár van, aki azt mondta, hogy a gyerekei még ma is így járnak iskolába, általánosabbá vált, hogy a hétköznap otthon vannak, és csak hétvégére mennek ki a búcsúba szüleiknek segíteni, és így egész évben ugyanott tudnak tanulni. Azok a helyszínek, ahol hétr l hétre megfordulnak, általában évr l évre ugyanazok, hiszen az útvonalak fel vannak osztva, gyakran szül kt l, nagyszül kt l öröklik, tehát ez csak minimálisan változik.

Ez a felosztás persze csak szóbeli megállapodást jelent, s – habár ritkán ez is el fordul - a másikra „ráígérni” nem illend .5 A közösségben sokszor kirekeszt en bánnak azzal, aki ilyet tesz. De a biztos bevételt hozó helyek egyre inkább fogynak, és aki még a szakmában maradt, mindent megtesz azért, hogy megszerezze azt a pár jó helyet.

A szintók cigánynak vallják, de megkülönböztetik magukat a többi cigánytól.6 Hagyományaikat tekintve sok hasonlóságot mutatnak más cigány csoportokkal. Ilyen például a tisztaság fogalma, az id sekhez és halottakhoz való viszony vagy egyes étkezési szokások.

A tisztálkodás, a nemi viszonyok és az étkezés is ugyanazon fogalom, a „prásszépen” körül határozódik meg. Tisztátalanság vagy prásztóság ugyanazon törülköz használata az arcra és a test többi részére, ha egy asszony illetlen kapcsolatba kerül egy férfival, vagy ha a halat a kádba teszik. Tulajdonképpen ezen fogalom szabályai mentén épültek be szokásaik a mindennapi cselekedeteikbe. Az ehhez kapcsolódó hagyományok és szokások három kategóriába sorolhatók: egy részét már elhagyták, és bár tudatukban tovább él, de sem valóságosan, sem szimbolikusan nem jelenik meg az életükben. Egyes hagyományokra vagy szokásokra kifejezetten odafigyelnek, de éppen ezért jelentéstartalmuk megváltozott, már nem tartoznak feltétlenül mindennapjaikhoz, hanem inkább a gyökerekhez való visszautalásként, a múltjukat szimbolizálva használják. Mások tudattalanul élnek tovább velük. Az utóbbira jó példa az élelmiszer és a test kapcsolata. Élelmiszer nem kerülhet kádba, lavórba stb. Az elhagyott, de el nem feledett hagyományokra példa, hogy míg régebben kidobtak egy kanalat, ha leesett a földre vagy egy lábost, ha átlépte egy asszony, addig ezeket ma „butaságnak” tartják legtöbben. Azok a szokások pedig, amelyek tudatosan élnek tovább, általában inkább szimbolikus jelentéssel bírnak, mintsem a mindennapokba beépült jelenségek. Frizólia Mihálynál például ebbe a kategóriába sorolhatjuk, hogy nappalijában mind a sündisznó – mely jellegzetes étel volt -, mind a hárfa – mely sok szintó hangszere volt – megjelenik mint dísztárgy, de egy körhinta „díszt” is láttam a polcon.

4

A század közepén a hintákat gyakran emberi er vel hajtották. Sokszor a gyerekek vállalták a feladatot, pár ingyen menetért cserébe 5 Azt nevezik ráígérésnek, amikor egy megbeszélt rendezvényre a mutatványos magasabb helypénzt ígér a polgármesternek, hogy kapja meg a területet.

6 Találkoztam azonban olyannal is, aki azt mondta, csak az egyszer ség kedvéért mondja magát cigánynak, amikor egy másik cigány csoport tagja megkérdezi t le, hogy milyen cigány. Szerinte k nem néznek ki cigánynak, nem úgy öltözködnek, nem úgy viselkednek.

182

Lator Anna

Ezek a szimbolikus tárgyak úgy veszítették el jelentésüket, hogy közben új értelmet kaptak. A sündisznó fogyasztása például mára teljesen más jelent séggel bír, mint abban az id ben, amelyre ma a fogyasztásával emlékeznek. Míg régen az ingyen elérhet táplálékot jelentette, és ezért fogyasztották rendszeresen, addig ma különleges csemegének, nagy érték ajándéknak és említésre méltó eseménynek számít a fogyasztása. (A sündisznó egyébként nem csak a szintókra jellemz cigány étel.)

Az elbeszélések szerint Ozorán Pfeifer András, Frizólia Mihály dédnagyapja volt az els szintó, aki letelepedett, akkor még a Kálvária-domb oldalába vájt putriba.7 Kés bb az ott él k házakba költöztek, sokan mutatványosok lettek, de otthonuknak mindig is a lakókocsit tekintették. Azért tartják annak ma is a mutatványosok, mert az év jelent s részében még mindig itt élnek.

Munkájukhoz is közvetlenül kapcsolódik, tehát a búcsú, a vásártér, a lakókocsi, életük legfontosabb alappillérei. A legtöbb lakókocsi nem csak alvásra szolgál, oldaluk kinyitható és „üzletté” vagy pénztárrá alakítható, tehát az élettér és a munkahely teljes mértékben összefonódik. Mihályék lakókocsijából például felesége az étkez asztalnál ülve, az ablakon kihajolva adja a vendégeknek a zsetont a dodzsemhez. Ezekben a lakókocsikban hálószoba, konyha, fürd és nappali is található, és gyakran felszereltebbek egy átlagos háznál.

A vándor életmódot folytatók számára az utazás lehet vé teszi a gyakori találkozást a csoport többi tagjával és az információszerzést. Ezen találkozások pedig a közösség összetartozását, illetve határait er sítik. Miközben a saját csoporttal való találkozások a közös értékek és szokások gyakorlásának színterei, aközben folyamatos önmeghatározás is a „másik” csoporttal szemben. (Liegeois: 1998:47) Magyarországon a mutatványos cigányok jól m köd kapcsolatot alakítottak ki a többségi társadalommal. Jól m köd kapcsolat alatt azt értem, hogy a mutatványosok olyan szolgáltatást nyújtanak, amire évtizedek óta van kereslet. Ez pedig nem m ködhetne a kölcsönös elfogadás nélkül, hiszen a szolgáltatás igénybevétele nem szükségszer . Ezen a viszonyon pedig a csoport-összetartozás folyamatos meger sítése nem gyengít.

A „koreográfia” A búcsúnaptárhoz igazodva kora tavasztól néhány naponta vagy hetente költöznek új lakóhelyre a mutatványosok. Hatalmas teherautóikon szállítják a többtonnás gépeket. Akkora méret és mennyiség eszközr l van szó, amelyet gyakran csak két-három fordulóval tudnak a helyszínre szállítani. Miután lepakoltak, napokig építik az ideiglenes vidámparkjukat, a hintákat, kisvasutakat, céllövöldét, dodzsemet és a többi üzletet, hogy vonzó és biztonságos legyen, a vendégek pedig a búcsú végén elégedetten távozzanak. „Van a szakmának egy szépsége, amikor kimész egy térre, felépíted, és azt látod, hogy szép, modern, biztonságos... Én imádtam. Ember nálam jobban nem szerette.” „Ez kimondottan, ahogy mondják, cigányélet.” Hétf n már újra úton vannak.

Fruja-Nial-Herbszto-Vend/Tavasz-Nyár- sz-Tél A koreográfia hétr l hétre ugyanaz, csak a „szerepl k” és a helyszínek változnak, de a rítushoz mindkét fél jelenléte és jól körülhatárolt, betartott szerepe szükséges. Frizólia Mihály szerint a sikeresség nagyrészt azon múlik, hogy az ket vendégül látó település szimpátiáját ki tudják-e vívni. Azt mondja, onnantól kezdve, hogy éjszaka nem építenek és bontanak, hogy ne zavarják a lakókat, a hétvégi szórakoztatáson keresztül odáig, hogy rendezetten hagyják ott a területet, és nem hagynak szemetet maguk után, mindenre szükség van ehhez. Ezek garantálják, hogy következ évben is k kapják meg a területet. Az szül kt l, nagyszül kt l örökölt útvonalak ugyanis csak minimálisan változnak. A településekre így általában jó 7

K szegi Edit interjújából.

Akik szívb l és rendesen csinálják

183

ismer sként térhetnek vissza. A ma iskoláskorú gyerekek többnyire már egész évben az állandó lakhelyükön járnak iskolába, és csak hétvégenként mennek ki a búcsúba. Szüleik azonban még általában pár hetente váltottak osztályt a búcsú helyszíne szerint. Nem meglep tehát, hogy régi ismer sként térnek vissza a helyszínekre, a volt osztálytársakhoz, boltosokhoz, kocsmárosokhoz. Itt konstruálódik meg a számukra leginkább kívánt valóság, hiszen ebben a közegben els sorban nem az alapján ítélik meg ket, hogy cigányok vagy nem. Amikor a vendégek igénybe veszik a szolgáltatást, el is fogadják ket, és innent l a szolgáltatás színvonala számít – beleértve a bánásmódot is -, a hintások pedig a vendégek közt aratott siker alapján definiálják magukat. Minél szebbek az üzletek, minél jobb a hangulat, annál többen ülnek fel a gépekre, és természetesen annál nagyobb a bevétel. A hintás szakma tehát identitásuk alapját képezi, sokkal inkább, mint származásuk, ez tehát a csoportszervez er . Bekerülni leginkább házasság útján lehet. Ha valaki ezt a hivatást választja úgy, hogy nem áll rokonságban a hintásokkal, nem nagy az esélye, hogy a csoport teljes érték tagja legyen. A házassággal nem teremt konkurenciát a szakmában. Ha pedig valaki beházasodik egy hintás családba, és ezt választja életformául, az talán még nagyobb megbecsülést jelent számukra. Számon is tartják azokat, akik nem mutatványos családból származnak, hanem beházasodtak, és így váltak azzá. „Nagyon sok házasság úgy keletkezett, hogy a gyerekek ismerkednek a téren. És van olyan leány, akinek annyira megtetszik a szakma, hogy el tudja képzelni benne az életét. Most mondok olyat, hogy van olyan magyar lány, aki ötször jobban megbecsüli a szakmát, mint a saját lányaink, akik ebbe születtek.

Rendesen beleszeret. Vannak olyan kollégáim, akinek a felesége magyar, és az életét letöltötte benne, 50-60 éves, a férje meghalt, és a felesége folytatja.”

A körülöttük lév világot tehát a szakmához f z d viszony alapján osztják fel.

Megkülönböztetik a hintásokat, az árusokat, a segít munkásokat, a vendégeket. Ezek a csoportok azonban mindig a másik csoporthoz képest határozódnak meg. Ha például valaki árus, akkor a mutatványosok között árus, ha a szakmabeliekr l általánosságban esik szó, akkor is a saját – hintás – csoport tagja. A vendégek és a mutatványosok között kialakuló viszony is mindig a vendégek és mutatványosok viszonya marad; a két csoport között nincs átjárás.8 Ezt a viszonyt jól illusztrálják azok a sörmeccsek is, amelyeket az „Ozorai brazilok” nev hintás csapat szokott a helyiekkel játszani. Az aktuális búcsú helyszínén általában az éppen ott dolgozó mutatványosok állnak össze. Ez egy többé-kevésbé állandó tagokkal rendelkez focicsapat, tagjai vagy együtt vesznek részt a búcsún, vagy a meccs kedvéért a helyszínre utaznak. A meccsek után együtt mennek szórakozni, és persze a vesztes csapat fizet. A vendégekkel való kapcsolat tehát nem csupán a búcsútérre korlátozódik, ahogyan már fentebb említettem.

Vonvang/Lakókocsi A búcsúsok sok munkával és sok sikerrel járó életmódja olyan ívet ír le, amely a múlt század közepén indult, a 80-as-90-es években érte el tet pontját, és napjainkban közeledik a végéhez.

A múlt század közepe táján, amikor a mutatványos szakma kezdetét vette hazánkban, sokan még a búcsútéren születtek, a gyerekek nem jártak iskolába, az általános üzletek a céllövölde és a körhinta voltak, lassan fejl dött a szakma. A ’80-as években már a legtöbben áttértek a lovas kocsiról a teherautókra, felgyorsult az üzletek egyre jobbra cserélése is, így a bevétel is nagyobb lett, s beindította azt a folyamatot, ami a ’90-es évek közepére odáig jutott, hogy a magyarországi mutatványosok is külföldre jártak tervekért, amelyek alapján az üzleteket gyártatták. Évente több céges rendezvényre is „kibérelték” ket, az üzletek tömegeket vonzottak. Ez id tájt sokan váltották ki az iparengedélyt olyanok is, akik nem hintás családból származtak, mert jól jövedelmez szakmának t nt. Nagyrészük azonban nem sokáig 8

Kivétel ez alól az említett házasság.

184

Lator Anna

dolgozott mutatványosként, hiszen a folyamatos magas jövedelem nagyon sok munkát és szaktudást igényel. Frizólia Mihály szerint azért, mert sokkal több munkával jár, mint azt az emberek gondolják, és a szakma iránti szeretet nélkül nincs az embereknek kitartása.

Amíg fából készültek a játékok, például a lovas hinta, addig általában a férfiak saját maguknak faragták, festették és szerelték ket, viszont akkor még nem kellett annyi engedély és vizsga a m ködtetésükhöz. Ma a játékokat már nem maguk készítik, hanem gyártatják, általában külföldi tervek alapján Minden évben rendeznek kiállítást a mutatványosoknak Nyugat-Európában, ahol a legújabb fejlesztés gépeket mutatják be. Frizólia Mihály is rendszeresen részt vett ezeken a bemutatókon, ma már azonban nem látja értelmét, hogy pénzt fektessenek a kiutazásba, vagy a gépek fejlesztésébe. Bár magukat az eszközöket nem tudta megvenni, de a terveiket igen, amelyek alapján itthon két gépet is gyártatott. Azt mondja, ránéz egy gépre, és megmondja, hogy milyen élvezetet nyújt a vendégnek, mennyire lesz népszer , érdemes-e megvenni a terveket a gyártáshoz. Bár ma már nem maguk gyártják, a karbantartást most is a család férfitagjai végzik. Ahogy mondják, el kellett lesni az id sebbt l, okosabbtól a technikákat, meg kellett tanulni mindenhez érteni. A búcsú idején nem állhat le egy gép sem, azonnal ki kell javítani a hibát. Ehhez, illetve a gépek kezeléséhez, a teherautók vezetéséhez vizsgákra van szükség. De nem csak a kezel knek, hanem a gépeknek is, f ként az Európai Unióhoz való csatlakozást követ en. 2004 után többnyire azok jártak jól, akiknek már el tte is külföldi terv alapján készített gépe volt, és megfelelt az el írásoknak, ez pedig már eleve jobb anyagi helyzetet feltételezett. Aki viszont nem ilyen üzlettel dolgozott – nem csak biztonsági, hanem környezetvédelmi el írásokról is szó van itt –, azoknak eleve hátrányosabb helyzetb l kellett kitermelniük az átalakítások költségét. Ehhez párosult az ingyen elérhet szórakozási lehet ségek – f ként a számítástechnika, az internet – szélesebb kör elterjedése és a 2008-ban kezd d gazdasági válság okozta forgalomcsökkenés. Innent l kezdve a mutatványos vállalkozók száma évr l évre drasztikusan csökkenni kezdett.

A gazdasági helyzet hatása Az, hogy mennyire lesz sikeres egy-egy hétvége, több mindenen múlik. Függ a település nagyságától és így a fiatalok számától, az id járástól és persze a pénzt l. Bár mindegyik egyértelm oknak t nik, a pénzhiány nem ott jelentkezik el ször problémáként, hogy a vendég nem tudja kifizetni, hogy többször is felüljön egy-egy játékra vagy esetleg mindegyikre, hanem közvetetten. Mivel a búcsú mindig egyházi eseményhez köt dött, az emberek meghívták és megvendégelték a rokonságot, majd ebéd után együtt mentek a búcsúba. Ma viszont a falu lakói nem tudják vendégül látni a rokonságot, így a vidámpark közönségének száma is jelent sen csökken. Amíg tehát az embereknek volt pénzük tíz-húsz emberre f zni, addig a mutatványosok a falu lakosságának többszörösével is számolhattak, mint vendéggel. Úgy gondolják, hogy ma már - f ként a szül k - „nem mernek” kimenni a búcsúba a gyerekekkel. Nem tudják megengedni, hogy mindenre befizessék a gyereket, amire szeretne felülni, inkább otthon maradnak. Azokban pedig, akik nem szeretnék vagy f ként, akik nem tudják igénybe venni a szolgáltatást, könnyen kialakul az ellenszenv a nagy felfordulással szemben. „Ez azért vidámpark, mert színes, hangos, nem tudod eltakarni, nem tetszik nekik. Azt szeretnék, hogy fizessünk, de ne legyünk ott... Már nem várják. Elveszett a varázsa. Régebben a felfordulás azért nem zavarta ket, mert k is részt vettek, de ma a fizetés elmegy el ször a csekkekre, kajára, ruhára, de nem marad már ruhára sem. A szórakozást teljesen mell zik.”

A vendégkör drasztikusan csökken, azonban, ha a vállalkozó nem kockáztat, nem lesz bevétele. Ha pedig elmegy a búcsúba, akkor ki kell fizetnie a helypénzt, az útiköltséget - ami sokszor 6-7 kamion több fordulóját jelenti, akár 50-100 kilométeres szakaszokon - az áramszolgáltatást vagy az üzemanyagot az aggregátorba, az alkalmazottakat és az ételt. A növekv kiadások és a csökken bevételek miatt pedig egyre kevesebben kockáztatnak.

Akik szívb l és rendesen csinálják

185

Frizólia Mihály is azt mondja, hogy jöv re már csak biztos bevételt jelent helyszínekre megy. A novemberi nagyberényi búcsúban például a viszonylagos jó id ellenére körülbelül délután háromig csak lézengtek az emberek, a gépek csak elvétve mentek. Bár kés bb többen is kimerészkedtek a búcsútérre, és csak körülbelül 30 kilométerre kellett költöztetni a gépeket Tamásiból, így sem érte meg anyagilag a hétvége. „Én imádtam. Ember nálam jobban nem szerette, de elmúlott, mert nem látom értelmét. Nem tudom elmondani, mit szerettem legjobban. Én ebbe születtem... Csak a másik, hogy húzza lefelé, hogy nincs bevétel, csak dolgozunk, dolgozunk. Itt Berényben szakadó es ben építettünk, ronggyá áztak a gyerekek, és mínusz 40 ezerér’ megszakítom a gyerekeket?”

Azok a rendezvények, amelyek biztos bevételt jelentenek, például a „céges bulik”, egyre ritkábbak Mihályéknak, idén már csak kett n vettek részt, számuk az évek során lecsökkent.

A kilencvenes években még minden héten turnéztak a Dáridóval (televíziós nótam sor). Azt mondja, akkor kellett a legtöbbet dolgozni, viszont akkor tudta berendezni a házát. „A szépsége az volt, hogy ha akartál dolgoztál, ha nem nem, nem parancsolt senki, magad ura voltál. Azért nyáron nem tudtad úgy megcsinálni, hogy nem dolgoztál, aki el re akart jutni, dolgoznia kellett. Ilyenkor, amikor ment a szekér, amikor hazajöttünk, hétr l hétre buliztunk.

Nyáron mi nem tudunk élni, de ilyenkor télen 2 hónapot élünk, és megengedhettük magunknak, hogy kicsit elengedjük magunkat. Ez a mostani az emberek életét elvette. Látom, hogy nincs az embereknek mosoly az arcukon, pedig a búcsú err l szól, nem is tudják az emberek elengedni magukat.” A céges rendezvényekre általában már csak a dodzsemet viszik magukkal, mivel ez a legnépszer bb eszköz. Pár éve még vittek kis-lánchintát, légvárat, de ezekre már nincs kereslet.

A szezont általában május 1-jén kezdik, s idén voltak többek közt Várpalotán, Gyulafirátóton, Mez falván, Agárdon, illetve több helyen a Balaton körül. Mihály és felesége, Elvira a nyár nagy részét Balatonkenesén tölti a dodzsemmel, fiuk, Péter pedig Siófokon a Hammer szimulátorral.9 Ezeket a helyszíneket csak búcsúk miatt hagyják el. A rendezvények ideje és helyszíne általában állandó és el re kalkulálható, januárban megegyeznek a falvak polgármestereivel.

Mivel a vállalkozóknak az utóbbi id ben nincs pénzük el re kifizetni a helypénzt, a térség „falkavezére” - ahogy Frizólia Mihály nevezi – finanszírozza nekik ( van kapcsolatban a polgármesterrel, plébánossal), a többiek pedig utólag fizetnek. A terület bérleti díját a bevételt hozó eszközök alapján arányosan osztják szét. „Például egy kis-lánchinta kevesebbet fizet, mint egy lovas hinta. Kategóriák vannak. A lovas hintától vannak a hagyományos eszközök, nagy-lánchinta, hullámvasút, libeg , ufo. Mert tudom, hogy nem tud annyit keresni, mint egy brakedance. Aztán vannak a kiemelt eszközök, a brakedance, polip. És van a legtöbbet fizet : a dodzsem.” Az eszközök pedig nemcsak magasabb keresetet, hanem magasabb presztízst is biztosítanak a tulajdonosnak. Mivel a dodzsem a legnépszer bb játék, ezért aki azzal rendelkezik, elérte a szakma legmagasabb szintjét. Nem egyszer jellemeztek nekem más szakmabelit a „nagyon szép üzletei vannak” kifejezéssel. A hierarchia tehát a gépek min sége és mennyisége alapján alakul ki. Ami pedig a mutatványosoknál az üzlet szépsége, az az árusoknál az asztal hossza: minél hosszabb az asztal, annál nagyobb árukészletre van szükség, annál több helypénzt kell fizetni. (Nem véletlen, hogy Mihály is megemlítette, hogy 3 méteres sátrat kaptak az apósáéktól.)

A jelen A pihen id szakban Frizólia Mihály és családja Tamásiban a „Ki mit tud lakótelep”-en él. A városrész arról kapta a gúnynevét, hogy a tulajdonosok egymásra licitálva építették házaikat.

Az évnek ebben a részében egy közeli telepen, hatalmas ponyvákkal letakarva alusszák téli álmukat a gépek. Mihály nap, mint nap ingázik Ozora és Tamási között, hiszen nem csak a 9

Ez egy terepjáró szimulátor.

186

Lator Anna

telepre kell kijárni, hanem Ozorán lakik a családjának nagy része, pár hónapja pedig kocsmát is nyitott a településen. Bár hosszú évek óta Tamásiban laknak, jóformán csak a közvetlen szomszédokat és a város más részein él rokonokat ismerik. „Jobban ismernek a faluban, mint itthon, itt a városban 100-ból 2 ember nem mondja meg, hogy ki vagyok. A faluban mindenki, ott töltjük el az életünket. Nekünk nincs egy állandó lakhelyünk... Én abban az id ben oda jártam iskolába, már a fiaim nem, de én oda jártam, ahova most búcsúba, a gyerekek szülei név szerint ismernek. Mi nagyon sokan voltunk ozorai, tamási hintások. Volt, hogy odamentünk 20 céllövöldével. A falu lakosságával nagyon jó a viszony, a lányok mennek a boltba, el szoknak menni csirkéért, tojásért a házhoz, megvannak a házak. Csinálnak süteményt. Az Elvira elmegy, bevásárol, aztán a néni hozza ki forrón a süteményt.”

Körülbelül fél évszázadon keresztül tehát nem csak megélhetést, hanem sikerélményt is biztosított a szakma a mutatványosoknak, mind anyagilag, mind a társadalomban betöltött szerep terén. A bevétel egyre komolyabb gépekhez juttatta ket, a modern eszközök pedig folyamatos elégedett tömeget, és ez által folyamatos visszaigazolást nyújtottak.

A Szórakoztató és Vidámpark Vállalkozók Országos Egyesületének ma körülbelül 110 tagja van, 20-30-cal kevesebb, mint pár éve, pontos adatot nem kaptam. Az elnökük – immár többedszer, legutóbb idén újraválasztva – Greznár Attila. Az idei éves gy lésen - valószín leg a választásnak is köszönhet en - a tavalyi létszám három-négyszerese jelent meg. A gy lés el tt többek még az egyesület feloszlását is lehetségesnek tartották, hiszen a 2012-es év az elmúlt évtizedek legveszteségesebb – vagy legkevésbé nyereséges? - éve volt számukra. Bár valószín leg a 2011-es évr l is ezt mondták volna a végén, mégis alátámasztja a mutatványos szakma válságát, hogy egyre többen viszik MÉH-telepre eszközeiket, illetve, hogy még azok is más szakmába fognak – legalábbis kiegészítésképp -, akik a legsikeresebbek közé tartoznak. Az pedig, hogy roncstelepre viszik, nem csak azt jelenti, hogy nem tudják kitermelni a költségeket, és ezért felhagynak a mutatványossággal, hanem azt is, hogy nincs, aki megvásárolja a gépeket, kilóra kell eladniuk. Olyan ütemben adják el az eszközöket, hogy már nincs rá kereslet. Azok közül a családok közül, akik még a szakmában maradtak, azok közül is csak keveseknek van pénzük arra, hogy üzletet vásároljanak, és az „felvev képességük” is véges.

A megélhetéshez tehát stratégiát kellett váltaniuk a mutatványosoknak, nem maradhattak tovább a saját szakmájukban. „Nálunk sosem volt közmunka, most 80 %-ban utcát sepernek, csikket szednek, mellette hétvégén kiugranak a búcsúba. Így tudnak csak megélni. Azon kívül alkalmi munka, üzletelnek valamivel. Itt például van két család, megveszik ezekt l a lomisoktól a poharakat, tányérokat, ilyesmit, és másnap elviszi a faluba és eladja.”

Túl sok lehet ség nincs a kétezer f t sem számláló Ozorán, a legtöbben „lomizásból” élnek.

Az eladott gépekért gyakran csak annyi pénzt kapnak, hogy egy kisteherautót tudnak bel le vásárolni, illetve az els út költséget tudják finanszírozni bel le. A lomisok kisteherautóikkal rendszeresen járnak Ausztriába, ahol összegy jtik a még használható bútorokat, háztartási gépeket, játékokat, bicikliket stb. Ezekhez a termékekhez értelemszer en ingyen jutnak hozzá, csupán az üzemanyagot kell kifizetniük. Ezen kívül fontos, hogy számon tartsák, mikor hol van lomtalanítás az évben. A beszerzett árut kés bb a piacon értékesítik, ahol nemcsak a környékbeliek, hanem távolabbi településeken él k is vásárolnak, hiszen jóval alacsonyabb árakkal dolgoznak, mint a boltok.

A másik kereseti lehet ség, amiben a helyiek bíznak, az az ozorai vár felújítása utáni idegenforgalom. Mihályék például a vártól pár száz méterre üzemeltetnek presszót, öccsének pedig boltja van. „A vendéglátásnak is most vége, hét közben nincs ember a kocsmában. Ötszáz forintos belép t szedek, él buli, ha kell, kipótolom, kockázat nélkül nincs üzlet. Abban bízok, hogy az ozorai vár nagy összeget nyert pályázaton, nagy átalakítások várhatók. Ez a vártól 30 méterre van, minden ott fog el ttem elmenni. Ha az idegenforgalom fellendül, csinálunk kis teraszt, pár szobát. Az a probléma, hogy olyan dologba kell belenyúlni, amihez nem értünk. Mi sosem csináltunk ilyet. Egy hintáról ránézésre megmondom, hogy mennyit ér, mit lehet bel le kihozni.„

Akik szívb l és rendesen csinálják

187

Nem nehéz párhuzamot vonni a mutatványos és a „lomis” világ között, hiszen mindkett sok utazással és vásározással jár, ismerni kell a „lomis naptárat” és általában itt is rokonok, barátok együtt mennek beszerz körútra. A vásárok alkalmával pedig ugyanolyannak t n interakciók alakulnak ki árus és vásárló között, mint a búcsúban. Fontos azonban észrevenni a különbségeket. A legfontosabb, hogy a kommunikációs helyzet eltér . Míg a búcsúba szórakozni, kikapcsolódni járnak a vendégek, és az árusoktól általában játékokat és édességet – tehát nem szükségszer termékeket - vesznek, addig a lomis piacra az elengedhetetlen eszközök olcsóbb beszerzéséért mennek, a vásárló tehát egy teljesen más szituációhoz köti az árust.

A közös szakma szoros kapcsolatot eredményezett, hiszen együttm ködést és gyakori kommunikációt követelt. Mivel a búcsúval kapcsolatos tennivalók, az új lehet ségek és az eladó eszközök miatt állandó kapcsolatban álltak, de a vásártéren kívül is rendszeresen találkoztak, szórakozni is legtöbbször együtt jártak. Ez a viszonyrendszer pedig zárt baráti, s t rokonsági rendszert eredményezett. Az életformából adódóan mutatványos általában mutatványossal házasodott. A megváltozott helyzet azonban nem teszi szükségszer vé a szoros viszonyt. Bár ennek ellenére megmaradhatna, hiszen viszonylag kis közösségr l és zárt rokonsági rendszerr l beszélhetünk a szintó mutatványosok esetében, az elmúlt évek változásai nem ezt mutatják. Nem csak munka közben, hanem az id t közösen eltölteni sem járnak össze olyan gyakran, mint amíg összekötötte ket a szakma.

Természetesen nem lehet megmondani, pontosan milyen változásokat fog okozni a mutatványosok számára, hogy fel kell adniuk szakmájukat. Jelen pillanatban egy olyan fázisban van társadalmuk, amikor még er s hatással vannak rájuk az együtt töltött évtizedek.

Azt azonban sejthetjük, hogy sem a csoport összetartozásának és értékrendje er sítésének, sem pedig a „másik csoporttal” való viszonyuknak nem tesz jót a szakma kényszer feladása.

Annak a szakmának a feladása, amely mind a két csoport szemében a megbecsülés alapja volt.

Durst Judit:

„Az a biztos, ami a zsebbe’ van” Feljegyzések a borsodi roma keresked i szellemr l A ’vasazó cigány’ meg a ’kamatozó uzsorás’ – napjaink két démonizált roma figurája. A médiában szép számmal lehet olvasni vasúti síneket, csatorna fedelet felszed , kábelt vagy akár templomharangot lopó, köztéri bronzszobor lábait lef részel tolvajokról; meg vérszipolyozó pénzkölcsönz kr l, akik a szegények nyomorúságán gazdagodnak meg. A média híradásai szerint az el bbi csoport, a ‘fémtolvajok’ évente közel százmilliós nagyságrend kárt okoznak (ami els sorban a MÁV-ot és a BKV-t sújtja), míg az utóbbi csoport által okozott károkat a közvélemény formálói, illetve az állami szervek leginkább abban látják, hogy „súlyos veszélyt jelentenek a társadalomra” azáltal, hogy „embertelenül kizsákmányolják” az amúgy is nyomorban él ket. A híradások zömében közös, hogy azt sugallják: “er s etnikai színezete van ezeknek a b ncselekményeknek”1.

Az állam mindkét csoporttal szemben hasonló logikára alapozott intézkedéssel lépett fel.

Törvényt szigorított, valamint az országvédelmi akcióterv keretében hajtóvadászatot indított a fémtolvajok és az uzsorások ellen – lásd a 2010. január elsején hatályba lépett fémtörvényt, illetve a Btk. uzsorára vonatkozó részét módosító, 2011. évi törvényt, amely már az egyszeri, kamatra történ pénzkölcsönzést is „uzsora-b ncselekménynek” nevezi.2 Már a törvények elfogadása el tt többen figyelmeztettek arra, hogy a – fémkereskedelem esetében – az állami túlszabályozás, az uzsora esetében pedig a szegénység kriminalizálása (Szuhay 2008, Durst 2012) nem fogja megoldani a megcélzott problémákat. A fokozott állami kontroll paradoxonja (Portes 2010) a fémkereskedelem területén nálunk is megfigyelhet . E paradoxon lényege az állami gazdaságpolitika nem szándékolt következménye. Vagyis az, hogy a politikusok szándékával ellentétes hatást válthat ki egy állami politika. Jelen esetben az állami túlszabályozás, amely a fémtörvény szigorításával a feketegazdaságot akarta visszaszorítani, az intézkedéseinek nem szándékolt következményeként éppen hogy azt növelte. Ugyanakkor tökéletesen sikertelennek bizonyult a lopások ügyében. A szervezett tolvajok, a ‘nagyhalak’ helyett a legálisan m köd kisvállalkozókat sújtotta, akik a törvény szigorítása következtében bezárták a telepeiket, és maguk is munkanélküliek lettek, illetve áttették a tevékenységüket az informális gazdaság szférájába. Meg azokat a szegényeket érintette hátrányosan, akik guberálásból, vashulladék gy jtésb l próbálták a minimális, állami segélyekb l származó jövedelmüket kiegészíteni. Közülük sokuknak nem maradt más választása, mint hogy állandó pénzhiánnyal küszködvén, az uzsorások egyre növekv rétegéhez forduljanak ‘segítségért’. * Ez az írás a borsodi roma keresked „szellemet”, gazdasági logikát kívánja bemutatni – a két démonizált, ám a valóságban nagyon is racionális gondolkodásmóddal rendelkez roma keresked figuráján, illetve az élettörténetük nyomon követésén keresztül. A roma vaskeresked , és a roma pénzkölcsönz weberi értelemben vett „ideáltípusa” (Weber 1995) lesz az írásom tárgya. A szövegben azt vizsgálom, a két roma keresked hogyan ideologizálja meg saját gazdasági tevékenységét; hogyan konceptualizálja a munka fogalmát (mit ért 1

Lásd például: www.magyarhirlap.hu/velemeny/kabeles-kockazatok Mindkét új törvény már az elnevezésében is sokat mondó. „Az egyes fémek begy jtésével és értékesítésével összefügg visszaélések visszaszorításáról szóló 2009. évi LXI. Törvény” a fémtörvény hivatalos neve, míg az uzsoráról szóló rendelkezések módosítása eleve a Büntet Törvénykönyvben (Btk.), az ide vonatkozó paragrafus szigorításaként lett meghirdetve.

2

190

Durst Judit

munkavégzés alatt), és hogy a számukra megfelel ’munka’, gazdasági tevékenység (az autonómiával, függetlenséggel járó kereskedés, az állandó ’okosságokban gondolkodás’, a folyamatos úton levés) mennyire alapvet eleme az identitásuknak.

Közös bennük, hogy bár mindketten hivatalosan a munkanélküliek csoportjába tartoznak, nem tartják magukat munkanélkülinek. Üzleteiket az informális gazdaság szférájában bonyolítják, ezért mindkét típus tekinthet „informális munkásnak” (Ferguson 2007).

Az identitásuk lényeges eleme, hogy ’roma keresked k’, akik mindig ’kiokoskodtak’ maguknak valami munkát, üzletet. Arra is büszkék, hogy korábban, az állami túlszabályozás beköszönte el tt, legális vállalkozói engedéllyel rendelkeztek. S t, a vaskeresked magáról alkotott, „törekv , rendes roma ember” identitásának az is lényeges eleme, hogy volt id , amikor több éven át még másoknak is munkát tudott adni: a saját, hivatalos engedéllyel rendelkez vastelepén bejelentett alkalmazottakat tudott foglalkoztatni.

Különbözik viszont bennük az, hogy míg egyikük, a vaskeresked , mindig is a formálisinformális gazdaság határán próbált egyensúlyozni, addig kamatoló társa nem ódzkodik attól sem, hogy ha nincs más megélhetés, akkor illegális gazdasági tevékenységbe fogjon.

Bár az írásom alcímébe foglalt borsodi „roma keresked i szellem”, akár nagyzolónak is t nhet, a célkit zésem szerény. Az informális gazdaság roma szerepl inek az üzleti, gazdálkodási logikáját szeretném bemutatni; a borsodi roma ’informális munkások’ személyiségének és gazdasági gyakorlatának a kialakulását próbálom nyomon követni, annak a társadalmi, helyi közösségi kontextusnak a változásán keresztül, amelybe a keresked i tevékenységük mindenkor beágyazódik. Érveimet arra a több évre visszatekint etnográfiai terepmunkára alapozom, amelyet el ször Láposon, egy borsodi aprófaluban, újabban pedig egy Miskolc környéki nagyobb településen folytattam. A terepmunka során kerültem közelebbi kapcsolatba azzal a keresked i körrel is, akikr l ez az írás szól.

Munkámra er sen hatott Webernek (1995) a protestáns etikáról és a kapitalizmus szellemér l írott klasszikus könyve, illetve azok a magukat a ’munka antropológiájának’ diszcíplinájába soroló írások, amelyek azt propagálják, hogy a ’munka’ fogalmának jelentését újra kell gondolni a 21. századi, neoliberális kapitalizmus kontextusában. (Pepper 2007, Miller 2009) El ször egy rövid elméleti bevezet ben igyekszem bemutatni azt a szemléletváltást, amely újabban az informális gazdaság és a munkanélküliség kapcsolatával foglalkozó szakirodalmat jellemzi. Emellett nagy vonalakban felvázolom azt a gazdasági, társadalmi kontextust, amelybe a roma keresked k gazdasági gyakorlata beágyazódik. Ezután következik majd a több keresked alakjából összegyúrt ‘borsodi vaskeresked ’ illetve a pénzkeresked (kamatos, ahogyan maguk a borsodiak nevezik a helyi uzsorásaikat) élettörténetének a bemutatása. Mindez szükséges ahhoz, hogy megértsük azt a gondolkodásmódot, ‘gazdasági érzületet’ amely, ahogy Weber mondja, “nem idézhet el , csak tartós nevelés eredménye lehet” (Weber 1995:35). Végül párhuzamot vonva a kétfajta roma keresked i viselkedésmód között, igyekszem bemutatni, hogy a különböz ségeik ellenére, mindkét keresked identitásának fontos eleme az, hogy “munkát végez”, még ha az informális gazdaságban, bejelentetlenül is. Mindezek alapján azzal érvelek, hogy az általam vizsgált roma keresked k esetében, akár a világ más országaiban a maguknak megélhetést teremt munkanélkülieknél (Miller 2009), a munkanélküliség és az informális szektor fogalma összekapcsolódik. Írásom egyik célja az, hogy bemutassam: a hivatalosan munkanélküliként számon tartott emberek olyan régi-újfajta túlélési stratégiákat alakítottak ki az informális szektorban, amelyek funkcionális szerepet töltenek be a formális gazdaság számára is, és amelyeket érdemes lenne a ‘munka’ fogalma alatt konceptualizálni. És akkor nem lehetne többé a romákra úgy tekinteni, mint segélyen él , parazita, fölösleges, dologtalan osztály tagjaira.

„Az a biztos, ami a zsebbe’ van”

191

„Informális munkások” és „munkanélküliek”– egy új szemlélet körvonalai A legújabb társadalmi, politikai, gazdasági átalakulás világszerte új hatásokat idézett el a munka világában. Az úgynevezett neoliberális korszak egyik jellegzetes kísér jelensége a munka világának átalakulása – nemcsak Magyarországon, hanem a fejlett világ nagy részében is. Az átalakulás legfontosabb eleme a munkanélküliség tömeges és állandó jelenséggé válása.

A tartós foglalkoztatottság csak kevesek kiváltsága maradt, helyette megn tt az átmeneti, ideiglenes foglalkoztatás aránya. Mindezek következtében a „munkanélküliek” új munkavégzési stratégiákat alakítottak ki a túlélés érdekében. Ezek a stratégiák els sorban az informális gazdaságban találnak maguknak mozgásteret. A mai társadalmak m ködésének megértéséhez tehát releváns, hogy megértsük a hivatalosan munkanélkülieknek tekintett rétegek világát, szubjektív tapasztalatait, megélhetési praxisait (vö. Pepper 2007).

A munka világának megváltozásával foglalkozó antropológiai írások arról számolnak be, hogy a munkanélküliek aktívan keresik a munka lehet ségét a formális szektorban, ez hozzátartozik a saját magukról, mint „munkásokról” kialakított korábbi identitásukhoz (Miller, 2009). A közhiedelemmel ellentétben egyáltalán nem arról van szó, hogy a szociális jóléti programokban próbálnak meg passzívan részt venni (vö. Messing–Molnár 2011), hanem sokkal inkább arról, hogy a megváltozott gazdasági körülmények, a világgazdasági recesszió illetve a neoliberális reformok, valamint alacsony iskolai végzettségük miatt „feleslegessé” váltak a formális munkaer piacon. Mozgásterük, megélhetési stratégiáik így az informális gazdaságra koncentrálódnak.

A munkanélküliséggel, szegénységgel foglalkozó szakirodalomban újabban szemléletváltás figyelhet meg. Ennek az újfajta szemléletnek a képvisel i az informális gazdaságra már nem úgy tekintenek, mint a meglév intézmények aláásását jelent társadalmi problémára, mint a munkanélküliek gy jt medencéjére. Ehelyett olyan lehet séget, er forrást látnak benne, ami ígéretes terepe lehet a gazdasági növekedésnek. (Ferguson 2007) A munkanélküliek ahelyett, hogy passzívan, állami transzferekb l élnének, ebben a gazdasági szférában saját a inventív kreatívitásukat tudják használni, és ezzel teremtenek saját maguk számára megélhetést. Ilyen körülmények között „az a koncepció, amit a munkanélküli ráta fogalma kíván kifejezni, értelmét veszti. Archaikus, 20-dik század közepi maradvány, alkalmatlan a 21. századi gazdasági és társadalmi viszonyok értelmezésére” (Ferguson 2007:47).

Ebben a megváltozott, neoliberális gazdasági környezetben a munka fogalma nem kellene, hogy azonos legyen azzal, hogy az embernek „állása van” (’having a job’), hogy „foglalkoztatott” (’employed’). Sokkal közelebb állna a valósághoz az, ha a munkanélkülieket, akik az informális piaci szférában találnak maguknak megélhetést, „informális munkásoknak” neveznénk. (Pepper 2007) De mit is értünk az informális gazdaság fogalma alatt? A többé-kevésbé konszenzussal elfogadott Nemzetközi Munka Szervezet (International Labour Organization – ILO) definíciója szerint ide tartozik minden olyan jövedelemtermel tevékenység, ami nincs regisztrálva, nem rendelkezik engedéllyel, és így elkerüli az adófizetést. (Ide tartozik a be nem jelentett önfoglalkoztatás is). Az informális gazdaság kutatóinak egyik f kérdése, hogy vajon a kelet-közép-európai átmeneti társadalmakban miért vesznek olyan sokan részt a gazdaság ezen szektorában; mi a részvétel hajtóereje, ösztönz je? A kutatások egy része szerint a f hajtóer a szegénység (a vágyott és az aktuális jövedelem közötti szakadék). A kutatók másik tábora viszont úgy véli, hogy az informális gazdasági részvételt sokkal inkább a lehet ségek kihasználása hajtja – ami viszont els sorban nem a szegények, hanem az iskolázott (‘educated’) és képzett (‘skilled’) emberek sajátja (Kim 2001). Amint azt a mi példánk, a borsodi roma keresked k esete is mutatja majd, a kérdésre a válasz nem vagyvagy, hanem sokkal inkább is-is típusú.

192

Durst Judit

Az informalitás fentebb bemutatott, er forrásként vagy lehet ségként tekintett optimista újraértékelése mélyen ellentétes azzal a szemlélettel, amely a jelenlegi magyar kormány munkanélküliséghez és informális gazdasághoz való viszonyulását jellemzi.

Az éppen aktuális magyar gazdaságpolitika talán úgy jellemezhet leginkább, mint ami „kicsit neokonzervatív, kicsit neoliberális és nagyon centralizáló”, ahogy Ferge Zsuzsa mondta egy beszélgetésben. A neokonzervatív motívum az, hogy a szegénységet kriminalizálja, az áldozatokat okolja szegénységükért. Ráadásul ha még próbálkoznak is valamivel a maguk erejéb l (lásd guberálás vagy vashulladék gy jtés), megvádolja ket hogy „megélhetési b nöz k”. Neoliberális annyiban, hogy fennen hirdeti: mindenki maga felel s a saját sorsának alakulásáért, hogy “csak az nem talál munkát magának, aki nem akar”, vagy hogy “aki nem dolgozik, ne is egyék”. E filozófia szellemében zsugorítja az állam a jóléti rendszerét, csökkenti a segélyek összegét, ezzel is „ösztönözni kívánván a munkanélkülieket, hogy ne segélyb l, hanem munkából próbáljanak megélni”. Csakhogy a már évek óta tartó gazdasági recesszió közepette munkalehet ség nem sok akad, f leg nem az alacsonyan képzett rétegek számára, és különösen nem a romák számára. Borsodban szinte minden cigánynak meg van a maga személyes tapasztalata a munkaer -piaci diszkriminációról. Roma ismer seim, interjúalanyaim közül mindenki beszámolt arról a közös élményr l, hogy még ha nagy nehezen sikerült is bejelentkezniük telefonon egy-egy álláshirdetésre, mire néhány óra múlva személyesen is megjelentek az interjún, a munkáltatónak elég volt egy pillantást vetni rájuk, hogy kijelentse: az állás már betelt. Vagy ahogy néhány munkáltató nyíltan ki is meri mondani a döntése valódi okát: “boxereknek (értsd barna b r eknek) nincs munka”.

Ha pedig a formális munkaer piacon nincs lehet ség boldogulni, akkor az ember megpróbál magának valami más módon megélhetést teremteni. A borsodi romák számára ilyen megélhetést jelentett sokáig a vasazás. Egészen addig, amíg 2010 elején életbe nem lépett a megszigorított, új fémtörvény.

A törvény bevezetése után az iparágban pontosan az történt, aminek a veszélyére már a törvény elfogadása el tt figyelmeztettek a szakmai szervezetek. „A fémlopás visszaszorítása b nüldözési kérdés, nem a legálisan m köd vállalkozások túlszabályozásával, pláne államosításával lehet kezelni” (Vállalkozói Negyed)3 . Az államosítás nem megoldás, hiszen a rendszerváltás el tt is lopták a fémet Magyarországon, pedig akkor csak egyetlen állami tulajdonú felvásárló (a MÉH) létezett. A Hulladékhasznosítók Országos Egyesülete arra is felhívta a figyelmet, hogy „évente 4-5000 fémlopás történik, miközben az éves fémhulladékforgalom többmillió tonna. Tekintve, hogy az egyes esetekben ellopott fém aligha éri el az egy tonnát, a lopásból származó mennyiség eltörpül a teljes piac méretéhez képest. Nem célszer hát azt gondolni, hogy aki engedéllyel rendelkez felvásárló, az ebb l akarna megélni”.

Az új fémtörvényi szabályozásnak, a vele járó részletes napi elektronikus adatszolgáltatási és bejelentési, valamint hat napos tárolási kötelezettségkövetkeztében 2010 eleje óta a ’vasazás’ mint megélhetési tevékenység, nagyjából megsz nt a borsodi romák számára. (Hogy pontosan miért, az hamarosan kiderül írásunk egyik f szerepl jének, a „Vasember”-nek a beszámolójából). Pedig sokan közülük, els sorban az oláhcigány keresked családból származók, az apáiktól, nagyapáiktól eltanult si mesterségként hivatalosan zték a vaskereskedelmet.

3

Mivel még a fémtörvény szigorítása sem vezetett a lopások visszaszorításához, ezért a kormány jelenleg a fémfelvásárlás államosítását tervezi. Ha a 2010 elején életbe lépett, megszigorított fémtörvény módosítását elfogadja a parlament, akkor májustól a lakossági hulladék átvételét, elszállítását és kezelését már csakis állami vagy önkormányzati többségi tulajdonban lév cég végezheti. A törvényhozók ugyanis úgy látják: miután mindent megpróbáltak, már csak az marad, hogy állami monopóliummal fékezzék meg a fémlopást. Az államosításnak megint csak nem szándékolt következménye az lesz, hogy a még maradék MÉH-telepek is be fognak zárni, ezzel tovább növelve a munkanélküliek már amúgy is népes seregét.

„Az a biztos, ami a zsebbe’ van”

193

A fémtörvény megszigorításának következtében a kisemberek fémhulladékgy jtésének is befellegzett. Manapság már engedély kell ahhoz is, hogy valaki hulladékot gy jthessen. Ha pedig az embert elkapják: az autójában vagy taligájában vasat találnak, több tíz-, vagy akár százezer forintra büntetik. Pedig a segélyen él , alacsony iskolázottságú, egyéb munkalehet séggel nem rendelkez cigányok számára sokszor a guberálás, a szeméttelepr l kiválogatott vashulladék leadása jelenti az egyetlen kiegészít jövedelmet, a segély meg a családi pótlék mellett. (Utóbbiakról köztudott, hogy olyan alacsony összegek, hogy nem lehet kizárólag abból megélni). Ha már ez a lehet ségük is elvész, tényleg nem marad más, mint az uzsorás ’segítsége’. (Hrustic 2012, Durst 2011). Abban a borsodi faluban, ahol viszonylag hosszabb ideig végeztem terepmunkát, ma már azok a cigányok is a helyi pénzkölcsönz kliensei lettek, akik eddig váltig állították, hogy ha éhezniük kell, akkor sem fordulnak a helyi kamatosokhoz. Hiába, éhen senki nem akar halni, a síró gyereknek enni kell adni, ha nincs munka, és már a guberálást is tiltják, nem marad más, mint a kamatos pénz.

Az alábbiakban annak a két, ideáltipikus borsodi roma üzletembernek: a pénzkölcsönz nek és a vaskeresked nek a gazdasági érzületét, logikáját és gondolkodásmódját fogom bemutatni, akik az állami túlszabályozás, a munkaer piaci diszkrimináció, illetve a gazdasági recesszió miatt az utóbbi néhány évben az informális gazdaságba tették át keresked i tevékenységüket. „Nekem köszönhetik, hogy nem halnak éhen” – a „korrekt” kamatos üzleti szelleme Borsodban a köznyelv az informális pénzkölcsönzéssel foglalkozó keresked két típusát különbözteti meg: a „korrekt” és a „pusztító” vagy „dögös” kamatost (Durst 2011)4.

A helyi közvélemény szerint az számít korrekt kamatosnak, aki betartja az íratlan szabályokat és megállapodásokat. Az érintettek többsége azt tartja korrektnek, aki „módjával, ésszer en” csinálja az üzleteit – általában nem több mint havi ötven százalékos kamatra adja a pénzt, élelmiszert. Az elfogadható kamatszint mértéke azonban nem rögzített: a helyi kínálattól, illetve konkurenciától függ, melyik településen hány százalékos kamatot tekintenek „korrektnek”.

A korrekt kamatos emellett nemcsak a saját hasznát nézi, hanem az érzelmeire is hagyatkozik, f leg a rokonsággal kapcsolatban – vélik a borsodi romák. „Nekik úgy próbál segíteni, hogy mentesek a kamat alól, vagy minimális kamattal kell visszafizetniük a kért összeget. Ezzel szemben a mindenre elszánt, ’pusztító’ vagy ’dögös’ kamatos, minden megállapodást felrúgva, csak a saját érdekeit nézi, százszázalékos kamatra ad hitelt, leamortizálva ezzel az adósát. Ez a típus mindenfajta érzelmet és családi köteléket kizárva gondolkodik. Bárkinek ad magas kamatra, ez alól a rokonság sem kivétel. A behajtott összeget nem befekteti, mint a korrekt kamatos, hanem káros szenvedéllyel teli életére költi”. A helyi közvélemény szerint mindketten, a korrekt meg a dögös kamatos is „kapitalista szellem emberek, amennyiben a pénz a motíváló eszközük. Gondolkodásmódjukban azonban sokban eltérnek egymástól – az a típus, aki az egészséges, normál határokon belül gondolkodik, és az, aki törtet , kizsákmányoló életmódot folytat” (Durst 2011:54).

Mi itt csak a korrekt kamatossal foglalkozunk, az gondolkodásmódja érdekel bennünket – a pusztító kamatost nem tartjuk „informális munkásnak”, mint ahogy a helyi közvélemény is

4

A borsodiak „kamatos”-nak nevezik az uzsorásaikat – azokat a keresked ket, akik informális pénzkölcsönzéssel foglalkoznak, kamat felszámolása mellett. Az írás folyamán végig a helyiek terminológiáját használom. Innen a cigány–magyar megnevezés (akármennyire is nem “píszí” ez a kategória), hiszen az itteniek magukat többnyire cigánynak mondják, a nemcigányokat meg “magyarnak” (értsd: nem cigány) vagy nem ritkán gádzsónak (az oláhcigány nyelvben ez szintén a nemcigány megfelel je) nevezik. És ezért beszélek, az nyelvüket használva, „kamatos pénzr l” (a gazdaságtörténeti szakirodalomban az uzsora megfelel je), illetve „kamatosokról” vagy „kamatolókról”(azaz kamatra pénzt kölcsönz kr l).

194

Durst Judit

inkább úgy gondolkodik róla, mint aki nem munkával, hanem mások nyomorúságának a kihasználásával jut jövedelemhez.

A „korrekt” kamatosról ellenben az üzletfelei is azt tartják, hogy „munkával” keresi meg a kenyerét. Csakhogy a roma keresked k számára a munka fogalma nem ugyanazt jelenti, mint amit a klasszikus kora kapitalizmusban elterjedt munka fogalom takar. Munka az, amikor „az ember verejtékével dolgozik meg a megélhetéséért”, és hogy a munka az ember „morális kötelezettsége”. Az, ami „méltóságot ad” az embernek (Visser–MacIntosh 1998).

A kamatos pénzzel foglalkozók is befektetnek egyfajta munkát tevékenységükbe – ezt még klienseik is elismerik. Ez ugyan nem fizikai munka, hanem inkább „szellemi”, de mindenképp munka. Ahogy egy borsodi cigány vállalkozó nagyon pontosan megfogalmazta az itteniek viszonylag egyöntet nek tekinthet véleményét: „ez [a kamatolás] egy olyan dolog, amiben szellemileg nagyon ott kell lenni. Az ilyennek rálátása van, hogy kivel mit lehet, kivel mit nem lehet megcsinálni, hogy ennek lehet adni, mert ez vissza is fogja adni, a másiknak meg nem lehet. Van ebben olyan, amiért agyilag meg kell dolgozni. Végül is a kamatos az egy kis takarékszövetkezeti bankár”. Éppen ez az üzleti érzék, rálátás az ami miatt a „korrekt” kamatosnak általában respektje van a saját közösségén belül. Környezete, ismer sei azt tartják róla, hogy olyan keresked fajta, akinek a gondolkodásmódja megegyezik a hivatalos üzletemberével: a pénz és az üzlet el re menetele mozgatja életét. „Mondhatjuk t is kapitalista szellem embernek, bár soha nem tanult róla, mi az a kapitalizmus. Mégis a romákban kódolva van a jó üzleti érzék, a leleményesség, furfangosság”. Azt is érdemeként hozzák fel, hogy a korrekt kamatosnak az adósaival ritkán van konfliktusa: kintlev ségeinek a behajtására ritkán akad csak példa. Az emberek megadják neki tartozásaikat, mert tudják, hogy a következ hónapban is szükségük lesz rá.

Ez tehát a korrekt pénzkeresked megítélése a közvetlen környezete által. De nézzük, maga a korrekt kamatos hogyan ideologizálja meg a saját gazdasági tevékenységét.

Ideáltipikusnak kiválasztott keresked figuránk, cigány nevén Keszeg, ahogy maga mondja, „beleszületett a kereskedésbe”5. Ameddig csak a családi emlékezet visszanyúlik a múltba, a szül kt l kezdve a nagyszül kön és a dédszül kön keresztül az ükapáig, mindenki kereskedéssel foglalkozott a családjában.

Nagyapja és apja is zöldség-gyümölcskeresked volt – apja még a mai napig is Miskolc egyik nyaralókörzetének a legf bb mozgó gyümölcsárusa. Keszeg büszke rá, hogy a felmen i mind legálisan bejelentett, hivatalos vállalkozók voltak: „ A családomnak mindenfélére megvolt az engedélye, amivel kereskedtek. De most már ezek az engedélyek olyan pénzbe kerülnek, hogy azt nem lehet kitermelni. Olyan törvényeket hoznak be, hogy amellett egy magamfajta kiskeresked nem tud megélni”.

A Keszeg-féle kamatosok általában olyan keresked k, akiknek a vállalkozása több lábon áll.

A zöldség-gyümölcst l kezdve, a ruhanem vel és a vashulladékkal való kereskedésen át a feny fa-eladásig, mindennel foglalkoznak, amiben fantáziát (azaz pénzt) látnak éppen, mikor milyen árunak van szezonja.

A vasazás azonban mostanában az egyik legkockázatosabb vállalkozásfajta lett, így a borsodi keresked k zöme, köztük Keszeg is felhagyott vele. „Régen a vasazásból meg lehetett élni.

Mi a vasat megvettük otthon, összehordták nekünk, meg felvásároltuk a környez falukból.

Aztán, mikor összegy lt egy nagyobb mennyiség, vittük a nagy MÉH-be, eladni. Ezért ma, ha megállít a rend r, legkevesebb háromszáz-négyszázezerrel megbüntet, amikor nekünk jó, ha van negyven-ötvenezer havi fix bevételünk. Ezzel az állam odakényszerít, hogy nem tudunk semmit se csinálni”.

5

Az írásban szerepl település és személynevek mind kitalált nevek, a szerepl k anonimitásának meg rzése érdekében.

„Az a biztos, ami a zsebbe’ van”

195

Amikor itthon úgy látszott, nemcsak a vasazás, de az egyéb üzleti lehet ségek is meghaltak, Keszeg – több roma keresked höz hasonlóan –, úgy döntött, külföldön próbál szerencsét. Már akkor kint él családtagjai és barátai kapcsolatait felhasználva, az úgynevezett transznacionális migráció network-jének (Hajnal 2002) segítségével, 2010-ben, közel egy évre Torontóba vándorolt ki családjával, menekültként. Akkoriban a „kanadázás”, ahogy errefelé mondják a cigányok, jó üzletnek t nt (Durst 2013). De Keszegéknek nem jött be Kanada, ahogy azt remélték. „Például azért nem, mert mire mi kiértünk, sok olyan [állami transzfer] pénz megsz nt, amire számítottunk kiegészítésként, amit a barátaink korábban megkaptak. És addigra már a vasazásra is nagyon odafigyeltek a kinti hatóságok, azt sem lehetett már olyan könnyen csinálni. Az az igazság, hogy kés n mentünk. Azok a cigányok jártak jól, akik kimentek vagy 4-5 évvel ezel tt. Akkor még sokkal több lehet ség volt kint, több üzlet”.

Keszegék, több menekült roma társukhoz hasonlóan, még azel tt hazajöttek Magyarországra, miel tt a kanadai hatóságok elutasították volna letelepedési kérelmüket. „Akkoriban már minden családtagunk, ismer sünk kapta sorra az elutasító határozatot. A szüleink itthon betegek lettek, hát jöttünk mi is inkább haza. Amúgy nálunk, cigányoknál legtöbben azért jöttek vissza, mert a család itthon volt, nagyszül k lebetegedtek... Meg mi úgy éreztük, hogy összegy jtöttünk annyi pénzt, hogy itthon már el tudunk kezdeni bel le valamit”.

Hazajövet Keszeg egy számára új vállalkozásba fogott bele. „Most krumplit árulunk, vet burgonyát, étkezési burgonyát. Van, mikor Magyarba, van, mikor Szlovákiába. Romániát is próbáltuk, de ilyen üzemanyagárak mellett, jut is, marad is. Ezen a héten kerestem harmincezer forintot, a másik héten buktam negyvenezret. Ez ilyen”.

A krumplival való kereskedés azonban mostanában már korántsem olyan jó üzlet, mint korábban volt. „Hogy mi az üzlet benne?! Lemegyek a termel höz, megveszem, és valamennyi profitot ráteszek. De nem úgy, mint régen, mikor vettem három forintért kilóját és tudtam árulni 12 forintért. Most veszek valamennyit ezerért, és jó, ha el tudom adni ezerháromszázért”.

Ehhez a nem túl nagy profithoz is állandóan úton kell lenni. A Keszeghez hasonló keresked k hajnalban beülnek az autójukba, és legközelebb kés este érnek haza, ha éppen nem az ország messzi vidékein árulnak, mert akkor az autóban, vagy ismer söknél szállnak meg éjszakára. Általában kora hajnalban, 3-4 óra körül kelnek, hogy ötre már kint legyenek a nagybani piacon, megvenni az árut, amivel aznap kereskedni fognak – krumplit, zöldséget, mikor minek van szezonja. Miután beszerezték az árut, „megkávéznak” a nagybanin. Ilyenkor beszélik meg, ki hova megy aznap árulni. A területiség elve itt is érvényesül, akár csak, mint majd látni fogjuk, a pénzkölcsönzésben: mindenkinek megvan a saját terepe, az aznapi útvonala, amit a többi keresked tiszteletben tart. „Ha mondjuk, én megyek Szerencs felé, akkor a másik elmegy Pestre. Ez itt is megvan. Mi értelme lenne, hogy egymást kergessük?!...

Elmegyünk, árulunk, faluzunk. És akkor addig megyünk, míg ránk nem sötétedik. Akkor elindulunk haza. Minden nap ez megy.”

A roma keresked sohasem indul útnak egymagában, mindig van mellette segítség. A zöldségkeresked knél f leg a fizikai munkához kell a társ: ”a száz zsák krumplit meg kell mozdítani, az egyedül nem megy”. A segítség szinte mindig a sz k családból jön: általában sógor, testvér, vagy els ági unokatestvér az üzlettárs.

Azok között, akik kamatos pénzkölcsönzéssel (is) foglalkoznak, szinte mindenkinek van korábbról börtönélménye. Ez általában kisebb, magántulajdon ellen elkövetett b ntett (lopás, csalás) miatt kiszabott, maximum egy évig terjed büntetés volt, többnyire az érintettek fiatal korában. Keszeg így beszél saját élményér l: „Fiatalkoromban történt, rossz társaságba keveredtem... Pont betöltöttem a 18 évet, már két nap múlva le is voltam tartóztatva. Lopás, csalás miatt. Fiatalok voltunk, könnyen vettük az életet, szerettük volna a könny pénzt.

Színesfém, alumínium, réz – ezt loptuk, amib l gyorsan pénzt lehetett csinálni. Ez a romákba’ amúgy mind benne van, ez a gyors pénz. Az a biztos, ami a zsebbe’ van. Mi olyanok vagyunk,

196

Durst Judit

ha most a gyerek azt mondja, apa, kell egy csoki, az alap, hogy megveszem neki. Nem úgy, mint a magyarok. Jönnek a zöldséges kocsihoz, gyerek sír, hogy kell egy banán. Lehet látni, hogy jómódúak. A románál alap, hogy megveszem neki. De a magyar nem. Nem, fiam, nincs banán. így látja jól, nevelés szempontjából. Hát, én nem tudnám megvonni a gyerekt l.

Inkább azért megyek egész nap, arra törekszem, hogy neki meglegyen mindene, hogy ebbe’ n jjön fel”.

A börtönélmény azért fontos, mert a börtönb l származó kapcsolatok sokat ér társadalmi t két jelentenek ma is a keresked knek. Keszeg például annak idején többeket is megismert, akik pestiek voltak, és akikkel ma is együtt üzletel. „Azért is vagyok olyan ismer s Pesten. Ha arra megyek dolgozni, mondják, gyere, aludjál itt. Néha hoznak valami üzletet. Nálunk ezt úgy hívják, mita.”

A „mita” (vö. Hajnal 1999) a keresked oláhcigányok szótárában az egyik legfontosabb szó – még azok is mindennap használják, akik amúgy nem beszélik már az oláhcigány nyelvet. A mita egy sok jelentést magában foglaló gy jt név. Egyfajta t keforrás: egyszerre jelent pénzt, ötletet, üzletet – vagy akár csak olyan kapcsolatot, ismeretséget, ami aztán pénzt hozhat.

Leginkább úgy fordítható, mint olyan üzlet ötlete, amiben pénz van. De sokszor csak a „pénz” mint közvetít i díj értelmében használják egymás között a keresked k. Gyakran hallottam t lük olyan formában, hogy „figyelj, hoztam egy üzletet, elmondom, te meg kidobod nekem a mitát”.

Mostanában azonban a mita gyakorisága is egyre fogy – még a korábban egyik legelterjedtebb mita, a zálogjegyekkel való kereskedés üzlete is meghalni látszik. A borsodi szegények – cigányok és magyarok egyaránt –, az utóbbi néhány évben lassan már minden aranyukat bevitték a zálogházba (és elbukták), átmeneti pénzkölcsön fejében, nem nagyon lehet már mit kiváltani.

Az utóbbi években az informális pénz- (és áru-)kölcsönzés maradt az egyik legjövedelmez bb üzlet. A trazakció alapja a „kikényszeríthet bizalom” (Portes 2010). Bizalomról annyiban van szó, amennyiben a kamatos csak annak ad kölcsönt, akit ismer (általában a szomszédja, vagy a saját roma közösségének tagja). Ez a bizalom ugyanakkor azon alapul, hogy kikényszeríthet , azáltal, hogy a kamatos biztos benne, hogy be fogja tudni hajtani a kintlév ségeit, hiszen az adósai az „segítsége”: a folyamatos hitelei nélkül már nem tudnának megélni. Egyrészt, mert annyira kevés a havi bevételük, hogy az nem elég a megélhetésükhöz. Másrészt, mert ennek következtében folyamatos adósságspirálban élnek, amib l szinte lehetetlen kikecmeregni. Keszeg szavaival így fest ez a kikényszeríthet bizalom: „Hogy mér’ fizetik vissza az adósok a tartozásaikat?! Hát mer’ ismerik a családomat, tudják, ha én nem vagyok, nincs életszínvonal. Mer’ ha nem adják meg, nem adsz nekik legközelebb.”

A sikeres pénzkölcsönz emellett úgy tudja biztosítani, hogy visszakapja a kölcsönt, hogy felméri, kinek mekkora a hitelképessége. Minden kliensét ismeri személyesen, tudja fejb l, melyik család mennyi pénzt kap. „Tudom azt, hogy egy gyerekre jár 13 ezer forint, akkor, ha ott van hat gyerek, jár érte 80 ezer forint. Akkor tudom, hogy mihez tudom kötni magam.

Annak a családnak akkor odaadom a nyolcvanat. Apránként. Úgy hogy meglegyen az én hasznom is. Például adok neki ötvenet, amire nyolcvanat kell visszaadnia. Következ hónapban újra jön hozzám, ha az egészet (az ötvenet) visszaadta. És kezdi elölr l. Ezért mondom, hogy én is jól járok – nekem jobb a családi hátterem –, neki meg azért jó, mert így legalább van mit ennie a családjának.”

A korrekt kamatos, pontosan úgy, ahogy a közvélemény tartja, az ügyfelei között különbséget tesz aszerint, hogy családtagról vagy pedig idegenr l van-e szó. Az idegennel szemben megengedett a nyerészkedés, a közeli családtaggal szemben azonban nem. „Volt olyan, hogy a közvetlen rokontól nem is kértünk rá [kamatot]. A távolabbi rokonoktól meg csak kevesebbet. Idegenekt l 30-50 százalékot, rokonoktól meg 20-25 százalékot [tettünk rá]. De a

„Az a biztos, ami a zsebbe’ van”

197

mi családunkban inkább úgy volt, hogy rokonok inkább nem jöttek kérni, mert szégyellték.

Inkább az, aki rá van szorulva, elmegy idegenhez kérni.”

Bármennyire is ellentétes a közhiedelemmel, az informális pénzkölcsönzés legfontosabb aktorai Borsodban nem a kigyúrt test , tetkós, börtönviselt cigány férfiak, hanem az asszonyaik. A férfiak legtöbbször azért ott vannak a háttérben, a fizikai er t demonstrálandó, de az üzlet mindennapi, operatív írányítását a n k bonyolítják. Keszeg így beszél err l: „Ezt jobban a feleségem csinálja. vezeti a füzetet is. tudja mindenkinek a becenevét, azt írkálja be a füzetbe. Csak annak ad, akit ismer. Az elején még mindent fejbe’ tudott tartani, de amikor már egyre többen lettek, akkor már kellett a füzet. Meg egy n nek nagyobb a tekintélye, f leg a cigányoknál. Más az is, ha egy n verekedik is. Nincs olyan nagy bajba’, mintha egy férfi verekedik. A rend r egy n t kevésbé visz el, mint egy férfit. Meg a n nek nagyobb türelme van. ott tud állni a posta el tt, a kifizetés napján tud várni. Én inkább jöv s-men s vagyok, inkább beülök az autóba, és megyek, itt veszek, ott eladok. De otthon van a gyerekkel, ki tudja várni, mikor jön valaki megadni a tartozását”.

Az utóbbi id kben azonban már nem is a pénzkölcsönzés, hanem a hitelbe adott élelmiszer hozza a legnagyobb profitot. „Legtöbbször az áruba van a legnagyobb pénz. Most leginkább az megy, hogy hitelbe árulunk. Krumplit, lisztet, cukrot. Vagy kávét. Szlovákiába átmegyünk a cukorért, áthozzuk, mert ott olcsóbb. És akkor adjuk hitelbe. Másnak egy zsák krumplit adunk kétezerért, nekik [az adósoknak] adjuk háromezerért. Többet számolunk nekik, mert áll benne a pénzünk. Egy kilós kávéból kiárulunk sokszor három kiló kávé árát. Ezzel még lehet valahogy boldogulni”.

Ahhoz, hogy valaki el tudja kezdeni a pénzkölcsönzést, elég egy párszázezres induló t ke, amit például az ember az egyéb sikeres üzleteib l tesz félre. Vagy csak egy jó házasság.

Keszeg például az utóbbi esetre példa. „Anyós, após már kialakította a saját üzletkörét, én csak beházasodtam egy ilyen családba. Miskolc egyik telepén, ahol laktak, ott kölcsönöztek”.

A pénzkölcsönz k is, akár a többi roma keresked , tiszteletben tartják a területiség elvét: mindenkinek megvan a kialakult felségterülete, az üzleti köre, ami csak az övé. Keszeg egyik barátja így beszélt err l: „Mi oda nem megyünk, az az [Keszeg] területe. De se jön oda, ahol mi vagyunk. Egymás helyére nem megyünk.. Ez olyan, mint az állatoknál: mindenkinek meg van a maga vadászterülete. Mi régi keresked k mind ismerjük egymást” A borsodi roma keresked k ne csak egymással ápolják a jó viszonyt, de az üzletfeleiknek tekintett magyar termel kkel is. Bár a térségben mindennaposak a cigányokat ér atrocitások, a nyílt diszkrimináció, a nagybani piacon, a magyar és roma keresked k viszonyában ennek nyoma sincs – legalábbis nem a nyílt színen. Ennek az az oka, hogy a magyar termel k áruit leginkább a roma közvetít keresked k vásárolják fel. Keszeg így festi le a helyzetet: „Legtöbbször a nagybani piacról magyar termel kt l vásárolunk. Most ha k úgy mutassák, hogy na, ezek cigányok, akkor nem tudnak eladni. k bel lünk élnek. nekik muszáj hozzánk jól viszonyulni. Azt persze nem tudom, a hátunk mögött mit gondolnak rólunk, de szintén mondva, nem is nagyon érdekel”.

Borsodi oláhcigány családról lévén szó, a kereskedés, valamint az ehhez elengedhetetlen jó üzleti érzék az egyik legfontosabb identitásképz elem Keszegék életében – olyan egyéni kvalitás, képesség, amire büszkének lehet lenni. Ezt a képességet próbálják továbbörökíteni a gyerekeik számára is. Bár a lányokat, ha „jófej ek”, tanulásra ösztönzik („alap, hogy legyen egy érettségi”, mondja Keszeg, a fiúgyermekeknél fontosabbnak tartják, hogy minél el bb bevezessék ket az üzleti körökbe. „A családban volt több olyan, akinek megvolt az érettségije. Utána mit csinált: elment árulni. Az egyik unokatestvérem például azt mondta hetedikes korában:’minek menjek tanulni?! Beülök inkább a kocsiba, és akkor élem az életem’”.

A kereskedésnek, jó üzleti érzéknek, mint oláhcigány kvalitásnak tulajdonított fontos szerep érz dik abból is, ahogyan Keszeg beszél az els , sikertelen házasságáról, amelynek kudarcát ma már annak tulajdonítja, hogy a lány romungro családból származott. „Az volt a baj, hogy

198

Durst Judit

nem egyféle családból jöttünk. A romungróknál más a stílus, az életvitel, a gondolkodás. k a kereskedelemhez analfabéták, ez a legnagyobb különbség köztünk”.

További, pozitív identitásképzésre szolgáló tulajdonsága a Keszeg-féle oláhcigány keresked knek az, hogy megvetik a bérmunka világát (akár csak más cigány csoportok, vö.

Okely 1989, Stewart 1993), ugyanakkor nagyra értékelik az autonóm, független, szabad id beosztással, önrendelkezéssel bíró munkafajtákat, többek között a kereskedést.6 A bérmunka számukra „idegen világ”, „lelki törés”, ahogyan Keszeg fogalmaz: „olyan, mintha valakire börtönt szabnak ki. Ezt nem lehet megmagyarázni. Parancsolnak: ide tedd, oda tedd. Itt meg [a kereskedésben] a magam ura vagyok. Ez jellemz minden oláhcigányra.

Nem is lehetne olyannal találkozni, aki mást mond”.7 Ugyanakkor, ha muszáj, ha már minden üzleti lehet ség befuccsol, akkor azért megpróbálnak állást keresni a formális munkaer piacon, de a recesszió meg az etnikai diszkrimináció miatt ez csak kevés cigánynak sikerül. Keszeg is próbálkozott tavaly négy-öt nagyobb áruházlánccal, de hiába. „Itt Borsodban romáknak egyáltalán semmi állás nincs. Százból tíznek, ha sikerül. Én is jelentkeztem minden álláshirdetésre, de sehova se kellettem.

Meglátták, hogy barna vagyok, és már nem volt állás...”.

De ha sikerülne is elhelyezkedni, az csak kényszermegoldás lenne addig, míg nem adódik valami üzleti lehet ség. A bérmunka a borsodi keresked k szerint sokkal inkább a romungrók világa – ez egy másik olyan ellentét, ami miatt az oláhcigányok nem tartják magukhoz valóknak a romungrókat. Nemcsak arról van szó, hogy szerintük a romungróknak nincs meg az az adottságuk, „okosságuk”, üzleti érzékük, ami a kereskedéshez kell, hanem arról is, hogy a romungrók megelégszenek azzal a minimummal, ami a megszokott életvitelükhöz, a mindennapi megélhetésükhöz szükséges. „ k más életvitelt élnek” – véli Keszeg – „ k jól érzik magukat, ha el tudnak menni dolgozni. Úgy vannak vele, legalább van egy fix pénzem, kapok hatvanezer forintot, talán nem élek olyan nagy színvonalon, de ez van. Legjobban elfogadják így a dolgokat, ami szerintünk nem olyan elfogadható: ez a havibéres dolgozás.

Nekünk inkább a kereskedés jó.”

A bérmunkából él romungrók és a kereskedésb l él oláhcigányok között, utóbbiak szerint az a nagy különbség, hogy míg a romungró egyfajta „tradicionális szellemmel” jellemezhet , (Weber 1995), addig az oláhcigány ’kapitalista szellem ’, amennyiben az állandó nyereségvágy, anyagi körülményeinek a folyamatos javítása hajtja.8 A kapitalista érzület keresked -informális pénzkölcsönz , mint amilyen Keszeg is, többek között ezért sem érez semmiféle sajnálatot azok iránt, akiknek kamatra kölcsönöz (pénzt vagy árut). „Meg kell mondani, azok, akik hozzám fordulnak kölcsönért, azok buták. Ezekkel a butákkal így kell bánni. Ez a legalsó rétege a romáknak. (Igaz, már magyarok majdnem hogy többen vannak köztük. Olyanok, akiknek félrecsúszott az életük: alkoholisták, vagy meghalt a felesége/ura, belebetegedett, satöbbi). Azért tudom legfeljebb ket sajnálni, hogy nem tudtak olyan családi háttérbe születni, ahol megtanulhatták volna az okosságot. De mért nem jártak 6 De ilyen munkafajtának tekinthet a szabad id beosztással végezhet , nagy önállósággal járó szellemi munka is, mint például a kérd íves interjúzás a romák között, amit oláhcigány keresked ismer seim közül egy-ketten teljes professzionalizmussal és lelkesedéssel csináltak a megbízásomból. Gyors észjárásuk, kiterjedt kapcsolati hálójuk, mobilitásuk (autóval százkilométeres körzetet le tudtak fedni igen rövid id alatt), és feladatdelegáló képességük (szinte minden borsodi településen voltak rokonaik, ismer seik, akiknek kiosztották a helyiek lekérdezését, természetesen valamilyen jelképes fizetség fejében), kifejezetten kamatozó képességeknek bizonyultak a kérd ívezés szempontjából.

7 A bérmunka elutasítása, az autonóm, független gazdasági tevékenységek el nyben részesítése természetesen nem kizárólag oláhcigány sajátosság. Szinte minden országban, mind a társadalmi hierarchia alján (Miller, 2009), mind a tetején találunk olyan csoportokat, akik hasonlóan nagyra értékelik az autonóm munkavégzést.

8 Weber meghatározása szerint tradicionális az a viselkedésmód, amikor „az ember természett l fogva nem pénzt és még több pénzt akar, hanem egyszer en csak élni akar úgy, ahogyan megszokta, és annyit akar keresni, amennyi ehhez szükséges” (1995:45). A kapitalista szellemnek, amit a folyamatos szerzési ösztön hajt, ezzel a tradicionalizmussal kellett megküzdenie a kapitalizmus kezdeti id szakában.

„Az a biztos, ami a zsebbe’ van”

199

iskolába? Vagy mért nem jobb az üzleti érzékük? Vagy mért nem jobb szakemberek? De mikor semmi nem érdekli ket. Azok, akik hozzám jönnek, nem tudnak beosztani. A fizetés napján bemennek a Tescóba, míg van pénz, megvesznek mindent. A többi nap meg éheznek. Így meg legalább esznek-isznak egész hónapban. Nekem köszönhetik, hogy nem halnak éhen. k erre [a kamatos pénzre] rá vannak szorulva. Az én belátásom szerint sok család csak így tudja fenntartani magát” – ideologizálja meg Keszeg a saját informális kölcsönzési ügyleteit.9 Bár a kamatosok, Keszeg és a hozzá hasonló gondolkodású keresked k magukat kapitalista szellem üzletembereknek tartják, a gondolkodásmódjukat egy egész világ választja el attól a szemlélett l, amit Weber kapitalista szellemnek nevez. Weber szerint a „szerzési vágynak, a lehet leg magas pénznyereség szándékának önmagában véve még semmi köze a kapitalizmushoz” (Weber 1995:11) – ez inkább a spekulációs, vagy kalandor keresked kapitalizmusra jellemz . Ennek a spekulációs, kalandor keresked i szellemnek semmi köze sincs a nyugati kultúra sajátos fajtájú, polgári-kapitalista szemléletéhez, annak gazdaságilag racionális, ugyanakkor aszketikus életvezetéséhez. Míg a weberi értelemben vett nyugatipolgári kapitalistát egy etikusan színezett életszabály vezérli gazdasági tevékenységeiben, addig a Keszeghez hasonló roma pénzkölcsönz inkább spekulatív kapitalistának nevezhet , aki addig akar nyerészkedni, ameddig csak bír. Akit a személyes siker, a keresked i vakmer ség vezérel, ugyanakkor, mint láttuk, erkölcsileg közömbös saját gazdasági tevékenységét illet en.

Míg a nyugati polgár-kapitalista esetében a pénzszerzés, a gazdagság a jó munka eredménye és megnyilvánulása, addig a roma keresked nél az okosság, furfangosság hozadéka. Míg a nyugati kapitalista sokat keres, keveset költ, és sokat fektet be, addig a borsodi roma keresked -informális pénzkölcsönz sokat keres, de sokat is költ, és keveset fektet be.

Ellentétben a polgári kapitalistával, aki irtózik a hivalkodástól és a fölösleges pénzköltést l, a borsodi roma keresked számára az ember személyes értékét az anyagi jóléte szolgáltatja.

Ezért is szereti mások el tt mutatni anyagi sikereit, szeret azzal büszkélkedni, hiszen mindez társadalmi presztízsét növeli a saját közösségén belül.

A borsodi roma pénzkeresked viszonylag nagy rizikóval bonyolítja üzleteit, mivel bejelentés nélkül dolgozik, és ha elkapják, akár börtönbüntetés vár rá. Üzleti filozófiája az, hogy csak az a biztos, ami a zsebbe’ van, hiszen egy roma soha nem tudhatja, mit hoz a holnap.10 A törvények folyamatosan változnak, és annyi biztos, hogy soha nem a romák javára. A gádzsók11 írányította állammal szemben a romának soha nem lehet igaza, attól a roma semmi jóra nem számíthat. Kizárólag az a biztos, amit maga ügyeskedik ki magának, az okosságával, furfangosságával, találékonyságával. Mindezek olyan alapvet egyéni tulajdonságok, amik a romát jó keresked vé teszik – és amelyek a megélhetését biztosítják, egy vele ellenséges hatalommal szemben.

Mindez az összehasonlítás azért fontos a témánk szempontjából, mert rávilágít és egyben magyarázatot ad arra a fontos tényre, hogy a nyugati értelemben vett polgári-kapitalista vállalkozóval szemben miért nem fenntartható hosszú távon a borsodi roma ’kapitalista’, több lábon álló, spekulatív keresked és informális pénzkölcsönz üzleti tevékenysége. Els sorban pontosan azért nem, mert az üzleti logikája ellentétes a nyugati, racionális, weberi értelemben vett kapitalizmus szellemével. Nevezetesen, hogy bár (id nként) sokat keres, de sokat is költ, ugyanakkor viszont keveset fektet be. Ahelyett, hogy takarékosan élne, és racionálisan kalkulálná hosszútávra el re az üzletét, az „okosságaiból” él. Abból tesz szert jövedelemre, hogy ügyesen kihasználja az éppen adódó gazdasági réseket, a ki nem elégített piaci 9

A valóságban sokkal inkább az a probléma, hogy a klienseknek nincs mit beosztaniuk, nem pedig az, hogy nem tudnak beosztóan gazdálkodni a pénzükkel (lásd Durst 2011).

10 Ezért is próbálja a gyermekei szükségleteit, kívánságait azon nyomban kielégíteni, ahogy azok feltámadnak, és ahogy az anyagi helyzete engedi.

11 nemcigányok

200

Durst Judit

keresletet, illetve a törvényi kiskapukat. (Például volt id , mikor Keszeg és barátai „exportimportban utaztak”: ruhanem kkel kereskedtek, az akkori szocialista országok és Magyarország között. Ez az üzleti lehet ség azonban egyik napról a másikra megsz nt, amint az ide vonatkozó törvény szigorodott, és a kereskedésük tárgyát vámkötelessé nyilvánították).

Ez a fajta gazdasági logika azonban, aminek a lényege, hogy „az a biztos, ami a zsebbe’ van”, azzal jár, hogy a vállalkozás nem válik üzemszer vé, fenntarthatóvá, ahogy Keszeg fogalmaz: „az a nehéz benne, hogy az embernek sokszor el lr l kell kezdeni az egészet”. „A vasazás mindig benne lesz az életünkben” – a borsodi roma vaskeresked portréja A Vasember (nevezzük így a több vaskeresked alakjából összegyúrt másik roma f szerepl nket), üzleti filozófiája, gondolkodásmódja sok hasonlóságot mutat az informális pénzkölcsönz ével. Bár is hivatalosan munkanélkülinek számít (a bevezet ben említett fémtörvény szigorítása miatt 2 évvel ezel tt be kellett zárnia sok évig sikeresen m köd , több alkalmazottat foglalkoztató vastelepét), sem tartja magát munka nélkülinek. is nagyra értékeli az autonóm, független munkavégzést, így a kereskedést. is állandóan okosságokban gondolkodik – folyamatosan úton van, állandó készenlétben, hogy ha kidobnak egy mitát, ugorhasson rá. (Ezért is van az, hogy bár egy összegben vissza tudná fizetni a közelmúltban megemelt kamatozású banki tartozását, nem teszi, mert akkor lenullázná magát: nem lenne forgót kéje, anélkül pedig nincs mita, nincs üzlet, nincs megélhetés).

Van azonban egy nagy különbség a két típus között: a helyi falusi közösségében még ma is komoly presztízzsel rendelkez (korábbi) vaskeresked semmilyen körülmények között sem vállalja az illegális tevékenységekkel járó kockázatot. Csak olyan „okosságokkal” foglalkozik, amelyek mellett nyugodtan tud aludni, és a családja is biztonságban van. Bár az üzletfelei közül többen érdekeltek az informális pénzkölcsönzésben, , bár megtehetné – hisz mind kiterjedt kapcsolat hálója, mind pedig korábbi sikeres vállalkozásaiból felhalmozott t kéje segítené ebben –, nem foglalkozik illegális tevékenységgel. Els sorban azért nem, mert ez nem fér össze az üzleti érzületével, melynek lényege, hogy „úgy csináljuk, hogy neked is jó legyen, meg nekem is”. Meg azért sem, mert fontos számára gádzsó környezetének a megítélése. „Mit szólnának itt a faluban?! Hamar híre menne, kibeszélnének itt a magyarok, azon nyomban elvesztenéd a jó híredet.”

A Vasember, akárcsak a pénzkölcsönz roma keresked társa, szintén beleszületett a vaskereskedésbe. „Apám 44 évet dolgozott a vasszakmában. De már a nagyapám is ezzel foglalkozott, indította be ezt az egész vasazást itt a községben, már a hatvanas évek közepén ezzel foglalkozott. Akkoriban iparosították Borsod megyét, fellendült az élet, a Diósgy ri Vasés Acélm a legjobb vasakat gyártotta a világon, egyedül egy vas volt t le jobb: a svéd acél”.

A Vasember, bár zömében oláhcigány üzlettársai maguk közül valónak tartják, jó példa arra, hogy települést l függött, mennyire volt éles a határ oláhcigányok és magyar cigányok (romungrók) között. „Nálunk itt a faluban volt a két csoport között házasodás. Úgyhogy én az apám ágáról oláhcigány vagyok, az anyámék családja viszont munkás volt, romungró. Én nekem ez nem számít – én cigánynak tartom magam, keresked nek, és kész.”

A Vasember, és a hozzá hasonló borsodi vaskeresked k, már gyerekkorukban azzal kerestek maguknak zsebpénzt, hogy gy jtötték a faluban a vasat. „Atyus [nagyapám] mindenre megtanított – szerintem ez olyan si mesterség nekünk, cigányoknak, mint a parasztoknak a földm velés. Mi, gyerekek a szabadid nkben vasat gy jtöttünk, zsebpénzért. Egy alkalommal kerestünk vagy húsz forintot, de azok csodapénzek voltak akkor nekünk. Atyus arra is megtanított bennünket, fiúkat, hogyha ma elvered az egészet, amit kerestél, akkor holnapra nem lesz. Ez úgy mindig itt van velem, ez a gondolat, ezért is tettem félre sokat akkoriban, amikor még jól ment a vastelepem. Most még mindig azt éljük fel.”

A vasazó fiúk, 16 évesen, egy szakmunkás végzettséggel a kezükben, befejezvén az iskolát, komolyan belefogtak a vaskereskedésbe. „Ez magától adódott – ezt láttuk otthon, nem is

„Az a biztos, ami a zsebbe’ van”

201

tudtunk volna mást elképzelni magunknak. Meg nem is voltam olyan nagy mestere a tanulásnak. Amit kicsit megbántam, mert ha az lettem volna, akkor most lehet, hogy kicsit jobb (anyagi) helyzetben lennék. Lehet ségünk lett volna a tanulásra, eszünk megvolt, meg az anyagi háttér is megvolt, de inkább húzódtunk oda, amit otthon láttunk, hogy mit csinálnak az öregek, csak arra nem gondoltunk, hogy ez egyszer elfogy, ez a dolog, a vasazás. Most ennek minden része véget ért, most kezdhetünk valami újba.”

De akkoriban, amikor a ma harmincas éveiben járó Vasember fiatal kamasz volt, a vasazással még jól lehetett keresni. Az unokatesókkal, testvérekkel együtt els sorban „faluzásból” éltek: begy jtötték, vagy felvásárolták a vashulladékot, és amikor már sok összegy lt a kertjükben, akkor egy nagyobb tételben bevitték Miskolcra, az akkor még fényesen m köd MÉHtelepre. „Ez a vasazás egy társas dolog, mindig együtt jártunk, unokatesóm, bátyám, kiokoskodtunk mi sok okosságot, kitaláltunk mindig valami üzletet a gádzsóval.”

A nagy áttörés akkor következett be, amikor a vasazásból sikerült annyi pénzt összegy jteni, hogy a vasazó fiatalok autót tudtak venni. „Innent l kezdve teljesen bevágtunk az üzletágba.

Olyan dolgokat is megoldottunk, hogy elmentünk itthonról négyszáz kilométerre, mert ott volt üzlet. Volt olyan, hogy üzleteltünk külföldön. Lehetett hordani ki árut – például Jugóba tornacip t, nagy kedvenc volt nekik –, és visszafele is tudtál hozni dolgokat. Ezt így egymástól hallottuk, hogy ebb l lehet valamit el rehaladni. Ez is egyfajta kereskedelem volt: exportimport. Mozgó életforma volt.”

A kilencvenes évek közepén azonban ez az üzleti lehet ség megsz nt, mert megsz ntették a határátkelést, és bevezették a vámkötelezettséget. Úgyhogy emberünk visszatért az eredeti szakmájához, a borsodi vaskereskedéshez. „Mindig faluztunk, mindig vettem a vasat. Voltak olyan faluk, ahova mindenki tudta, hogy én megyek. Oda más nem mehetett, csak úgy, ha ráállt az én áraimra. Ez a vasazás mindig benne volt az életünkben, még akkor is, mikor felmentem Pestre dolgozni, az épít iparba, mert olyan törvényeket hoztak, hogy itthon nem érte már meg vasazni... és benne is lesz mindig az életünkben.”

A vasazásban, az üzleti érzék mellett, alapvet a jó kapcsolat fenntartása az ügyfélkörrel, els sorban a gádzsókkal. Ez a kapcsolat alapjaiban romlott meg Borsodban az elmúlt néhány év alatt, de a romlás jelei már a kilencvenes évek közepén jelentkeztek. Korábban a roma vaskeresked nek megvolt a helye a helyi társadalom hierarchiájában, tevékenységét nem csak elt rték, de még akár fontosnak is tartották azok, akiknek felesleges fémhulladékaik voltak.

Legalább valaki elvitte a szemetüket. A rendszerváltás után azonban, vélhet leg a romák tömegeinek munkanélkülivé válásával összefüggésben, megszaporodtak a helyi konfliktusok a magyarok és a cigányok között, és a magyarok már nem szívesen adták oda a hulladékaikat a cigányoknak. „Már akkor jött az, hogy a tíz házból egy magyar engedett be, akkor már voltak ilyen feszültségek. Jött egy bizalmatlanság a romákkal. Csak egy példa: volt egy falu, ahova már évek óta jártam, a gyógyszertároshoz bejártam hulladékért. Olyan szinten, hogy behívtak, és megkávéztattak, míg az embereim felpakolták a vasat az autóra. És aztán egyszer csak annyira megsz nt a bizalom – nem felém, hanem a romaság felé –, hogy volt olyan, hogy mentem, és már nem jött ki a gyógyszertáros. Mert történt egy dolog, hogy helyi romák elvettek t le valamit. És akkor azt mondta, hogy itt most vége. Innen addig heti egy tonna vashulladékot tudtam elhozni. És akkor utána már nem engedte be az embereimet. Megint az lett, hogy mindenkit egy kalap alá vett, mert a helyi romák csináltak neki valami rosszat. És akkor én inkább felmentem Pestre dolgozni.”

A pesti néhány munkás év az épít iparban, megspékelve ott is egy kis maszekvasazással, sikertörténet volt – a Vasember, feleségével együtt össze tudott gy jteni annyi t két, ami elegend volt ahhoz, hogy hazatérve a falujába, házat vegyen, és a t kéjét immár nagybani vaskereskedelembe tudja forgatni. A vashulladék gy jtése annyira kin tte magát, hogy Miskolcon, egy magyar vaskeresked t l bérelve, a bátyjával kettesben, saját vastelepet nyitott, amit hosszú évekig, a vastörvény megszigorításáig, több alkalmazottal együtt, sikeresen tudott üzemeltetni. A vas jó „pénzforgónak” bizonyult azokban az években: olyan

202

Durst Judit

vasárak voltak, hogy jó pénzt lehetett csinálni a vételi, illetve az eladási ár különbözetét kihasználva. A fémtörvény, többek között, erre az árfolyam-nyereség spekulációra mért jelent s csapást, amikor el írta, hogy a vételt l számított 6 napon át a felvev köteles tárolni az általa átvett vashulladékot, esetleges eredetellen rzés végett. A másik nagy csapást pedig az jelentette, hogy bezárt a legnagyobb felvev jük, a miskolci Vasgyár. Az az egyetlen MÉHtelep pedig, ami gyakorlatilag monopolhelyzetben, egyedüli felvev ként megmaradt a piacon, a monopolhelyzetéb l kifolyólag, olyan árakat kínált, ami mellett nem lehet nyereséget csinálni a vashulladék gy jtésb l.

A hivatalos vaskereskedéssel tehát 2010 eleje óta kénytelen volt felhagyni a Vasember. De hozzá hasonlóan, sok borsodi roma vaskeresked is leszámolt ezzel az üzletággal. Közülük az id sebbek, akik még értenek az állatokhoz, visszatértek a lókereskedéshez. Ahogy mondják, a ló kicsit olyan, mint a vas – a hozzáért szem csak ránéz, és már tudja is, melyik jószág mennyit ér, melyikben van pénz. Az érzés, a rálátás – ez mindkét jószág esetében ugyanúgy kell a velük való kereskedéshez.

Vasemberünk azonban a fiatalabb generációhoz tartozik, akik már nem értenek a lóhoz.

Hivatalosan munkanélküli lett bel le, hiszen bezárta a telepét, megsz nt egyéni vállalkozónak lenni. Havonta felveszi hát a segélyt, mert, ahogy mondja: „én úgy vagyok vele, ha más is felveszi, akkor nekem is jár. Mert én is úgy jártam, hogy nincs munkahelyem. De amint úgy adódik, hogy olyan anyagi helyzetem lenne, hogy nem lenne szükségem rá, visszamondanám.

Mert nem kellene, mert megbélyegzik vele az embert. Magyarok is felveszik, de f leg a romákat bélyegzik meg vele. De most egyel re, ha jár, felveszem.”

Annak ellenére, hogy vaskeresked nk formálisan munkanélkülinek számít, a saját percepciója önmagáról az, hogy továbbra is ’roma keresked ’. Állandóan úton van, egy mita, vagy egy üzlet reményében, a zsebe mindig tele készpénzzel, ki tudja, mikor mi adódik. Mostanában azonban nem akad semmi új üzlet, ’okosság’. Mert bármivel állnak el feleségével, legyen az helyi ruhabutik, vagy egyéb kisvállalkozás, az önkormányzat mindig megtalálja a módját, hogy megfojtsa a kezdeményezésüket.

Mindez nem meglep – az utóbbi két-három évben számukra is érzékelhet en romlott a település társadalmi mili je. A változás lényege, ahogy a Vasember mondja, hogy „a magyarok nagyon ki vannak hegyezve erre a szóra, hogy cigány”. Bármi történik a faluban, azt mondják mindenre, hogy „mert a cigányok csinálták”. Ha lopás van, vagy betörés, mind a cigányra kenik, pedig többször el fordult, hogy valamelyik magyar szomszéd volt a tettes.

Sok mindent megmagyaráz a kialakult helyzetr l az, hogy a falunak a nagyobb része jobbikos, gárdatag. „Olyan ember, akivel együtt n ttünk fel, és most úgy köszön nekem, hogy ’Szebb jöv t!’” – akad ki néha a Vasember a falubéli állapotokon. „Hát nekem így ne köszönjön. Meg engem ne szóljon meg, hogy ’segélyes cigány’, meg ’ingyenél cigány’. Mert mi munkásságot tudunk felmutatni, büntetlen el életet tudunk felmutatni. És ez az ember meg, aki kétszer ült börtönben, nem is kis ügyekért, és akkor gárdatag, és mondja rád, hogy ’segélyes cigány’, meg ’rabló cigány’?!”

Bár a Vasembernek meg a családjának még ma is van tisztelete a faluban a magyarok el tt, mégis nagyon rosszul viseli, hogy a roma társait gyakorlatilag minden közösségi eseményb l kizárják az utóbbi id kben. „Régen bármi rendezvény volt helyben, a romák ott voltak, meghívták ket. Sokszor maguk a romák voltak a rendez k, karszalaggal, felel sséggel. Volt szavuk, f leg az öregeknek. Régen a falu focicsapatának 22 emberéb l 14 roma volt. Most van egy kis focicsapat, de romát annak se látsz a környékén. Én még teremfocira eljárok, de úgy járok el, hogy ott se látni romát rajtunk kívül. Múltkor azt mondták a magyarok nekem meg a bátyámnak az öltöz ben, hogy ne mondjuk már másnak (más cigánynak), hogy lehet jönni. Valahogy minket még elismernek. De ez olyan rossz dolog, hogy vagyok én meg van egy unokatesóm, és azért, mert nem ilyen körülmények között él, mint mi, már akkor nem jöhet be focizni? Pedig ugyanúgy kifizeti azt a belép t. Ezután kicsit nem mentünk mi sem, nem volt kedvünk. Olyan rossz dolog ez.”

„Az a biztos, ami a zsebbe’ van”

203

De a legrosszabb dolog az, ami változás az iskolában történt az elmúlt néhány év során.

Korábban a Vasember és a hozzá hasonló roma keresked k gyerekei viszonylag szívesen jártak a helyi általános iskolába, mostanában azonban már, ha tehetik, ebédre sem maradnak bent az intézményben. Azt mondják, „fajgy löl k” a magyar osztálytársaik, ezért nincs kedvük velük lenni, inkább egymással barátkoznak csak. „Nem tudom, hogy az iskolában a tanárok vagy a gyerekek robbantják ki ezt a tüzet, de ez egy nagyon csúnya dolog” – panaszolja vaskeresked nk. „A tanárok azt mondják a cigánygyereknek, hogy mondja el, honnan szereznek pénzt a szülei, meg mit dolgoznak. Egy matek órán, de még egy osztályf nöki órán sem err l kéne beszélni, mert ehhez semmi köze a tanárnak. És akkor a jobbikos kislányok, mert sok gyerek van az iskolában, akinek a szülei jobbikosok, bekiabálják: ’ó, mib l élnének: segélyb l meg a családiból!’ És mondják ezt egy olyan embernek, aki ’86tól egy vastelepen dolgozik. A bátyám. És folyamatosan ott van, egy napot sem volt munkanélkülin, se segélyen. Most mindenki rá van kattanva a cigányozásra. Hát nem tudom, egy tizenkét éves gyereknek miért kell ezzel foglalkoznia?!”

Ebb l a mili b l, ahol romának manapság már nem terem semmi, a Vasember egyre inkább úgy érzi, el kell hoznia családját. Egyre komolyabban gondolkodik egy pesti vagy egy külföldi munkavállalás lehet ségén – valami, amib l meg lehetne élni, mert Borsodban lassan már a régi, ismert keresked k is rá fognak szorulni a kamatosok kölcsöneire. * Ahogy az itt bemutatott Vasember története is mutatja, a „vasazás” tökéletes példája (volt) a romák kreatív társadalmi adaptációjának (Simoni 2013). Nem kizárólagosan „cigány foglalkozás”, hiszen a vasipar „munkásainak” egy része, illetve a fémhulladék-felvev k nagy része nem roma. Ugyanakkor bár a magyarok is gy jtik a vasat, a romák mégis felülreprezentáltak (voltak) a vashulladékkeresked k között, a lakosságon belüli számarányukhoz képest.

A Vasember példája azt is illusztrálja, hogy a roma „vasazó”’ fontos funkcionális szerepet tölt(ött) be a formális magyar gazdaság szempontjából is: az els láncszemet jelenti (jelentette) abban a hosszú sorban, amelynek vége a globális nemzetközi piac vaskereslete (vö. Simoni 2013). A borsodi roma vaskeresked k ma is büszkén emlegetik, hogy néhány éve még az általuk gy jtött vagy felvásárolt vashulladék Kínában lett felhasználva, a pekingi olimpia idején. Összefoglalás helyett Mind a roma vaskeresked , mind pedig az informális pénzkölcsönz története azt illusztrálja, amit több korábbi gazdaságantropológiai munka is demonstrált már; nevezetesen, hogy a romák gazdasági tevékenységei dönt en nem a környezetükhöz való passzív igazodásként, hanem sokkal inkább aktív, kreatív adaptációként értelmezhet k. (Stewart 1993, Simoni, 2013) A roma és nem roma társadalom között, mindig és mindenütt megfigyelhet volt egy kölcsönös összetartozás, egymásra utaltság, a maga örök ambivalenciájával együtt. Igaz ez az általunk vizsgált borsodi régióban is – azzal a kitétellel, hogy mintha mostanában ezt a kölcsönös egymásra utaltságot, a romák által mindig is betöltött funkcionális gazdasági szerepet próbálná tagadni a magyar társadalom egy része azzal, hogy a romákat fölösleges, állami támogatásokon él sköd parazitáknak, dologtalan rétegnek nyilvánítja, és ennek a szemléletének teret is ad a társadalompolitikájában. A szegénységet kriminalizálja (esetünkben bünteti a fém- és egyéb hulladékgy jtést), a szegényeket magukat teszi felel ssé helyzetük kialakulásáért ahelyett, hogy gazdaságpolitikai eszközökkel ösztönözné ket arra, hogy „informális munkásként” maguk vegyék kezükbe sorsuk alakítását. Illetve, ha ezt teszik, akkor meg bünteti ket, hogy nincs vállalkozói engedélyük, és nem fizetnek adót a jövedelemtermel tevékenységük után.

204

Durst Judit

A szakmai szervezetek szerint a világon az egyik legszigorúbb fémtörvény a magyar. Azzal pedig, hogy újabban még a legszegényebbek által gyakorolt guberálást, meg a ‘vasazást’ (vashulladék gy jtést) is büntetik, attól a minimális jövedelemkiegészít tevékenységt l is elvágják az embereket, ami a napi megélhetésüket segítette. Nem véletlen, hogy azok közül, akik a romák közvetlen közelében dolgoznak, többen felemelték a szavukat a fémtörvény enyhítése, a vasazás legálissá tétele mellett (lásd Kaposf és környékének plébánosát).12 Nem vagyok hát egyedül a gondolattal, miszerint sokkal célravezet bb lenne, ha élni hagynánk az „informális munkásainkat”, többek között a hulladékgy jt ket, és felvásárlókat. k mellesleg a kapitalizmus termelte szemétnek, felesleges hulladéknak nyilvánított tárgyakat gy jtik be újrahasznosítás végett. A mások által értéktelennek nyilvánított dolgokból termelnek értéket, a saját munkájuk, közvetít tevékenységük révén. Szerencsére akadnak még a környezetükben olyan szomszédok (ha egyre kevesebben is), akik ezt a fajta munkát értékelik, mint ahogy a már idézett, ítélkez Magyar Hírlap-beli cikkhez kapcsolódó egyik szelíd hozzászóló bejegyzése tanúsítja: “…vannak tisztességes begy jt k, akiknek én is szívesen odaadom a nem használt hulladékomat. Legalább nem segélyért mennek. Nincs munkájuk, mert kirekesztik ket faji hovatartozásuk miatt.”

A formális piac szempontjából munkanélkülinek nevezett roma Borsodban, vagy informális munkából egészíti ki a kizárólag állami támogatásokból származó rendszeres havi bevételét, vagy, ha már ezt a lehet séget is elveszik t le, a kamatos pénzkölcsönz höz fordul. Lopni csak a legelkeseredettebbek mennek el, amikor már tényleg nincs más választás, mert napok óta éhezik a család.

A borsodi falvakban, kisvárosokban manapság egyre szembet n bb az összefüggés az informális tevékenységek b vül körének büntetése, az egyre nagyobb fokú elszegényedés, és ennek következtében a kamatos pénzkölcsönzés rohamos terjedése között. Hiába a zéró toleranciájú új uzsoratörvény, még az eddiginél is többen kezdenek foglalkozni kamatolással, hiszen egyre nagyobb a szegények készpénz- és élelmiszer-hiánya. Az egyik borsodi kisvárosban az utóbbi két évben megduplázódott az uzsorások száma. A négyezer f s lakosságból ma már negyven család egészíti ki a havi jövedelmét uzsorázással. A kamatra „kölcsönzött” áruk tárgya is megváltozott: míg néhány éve még f leg pénzt kölcsönöztek az uzsorások, ma már az alapvet élelmiszereket is kamatos hitelre árulják. Hitelre szállítanak házhoz szalonnát, párizsit, ken májast, kenyeret – a szegény romák legf bb táplálkozási cikkeit. Hiába, hogy a boltinál kétszer drágábban árulják a kamatosok az áruikat, az emberek éhesek, a (legtöbb) boltban pedig nem adnak semmit hitelre.

Az aprófalvakban is hasonlóak az arányok a kamatosok és klienseik között. A közel hétszáz lelket számoló Láposon például korábban összesen hárman foglalkoztak pénz- (és áru-) kölcsönzéssel, az elmúlt egy évben viszont újabb négy családdal b vült a kamatosok köre. Az újak már nem pénzzel, hanem élelmiszerrel üzletelnek: a közeli Szlovákiába járnak át olcsó cukrot, lisztet venni, hogy azt otthon a falujukban, kétszeres áron eladják – hitelbe. Egy szál sodort cigarettát ötven forintért árulnak (ebb l a pénzb l kábé ötöt lehet sodorni, ha a boltban veszi meg az ember a hozzávalókat) – mégis sokan vásárolnak t lük, hiszen cigaretta nélkül a szegény, mindennapi anyagi gondokkal küzd roma nem tud meglenni. (Ahogy az egyik láposi cigányasszony mondta: “ha még ezt is megvonnám magamtól, akkor mán’ tényleg megölne az ideg. Inkább nem eszem, de cigi nélkül nem bírom idegekkel. Ez a mi nyugtatónk”.) *

12

http://www.sonline.hu/somogy/kek-hirek-bulvar/kisebb-szigort-kernek-a-vasazo-ciganyoknak-266499

„Az a biztos, ami a zsebbe’ van”

205

Ebben az írásban két, hivatalosan munkanélküli, ám aktívan munkát végz , borsodi roma keresked gazdasági logikáját, az állandó spekulációban gondolkodó „kapitalista” szellemét mutattam be. Ezek a keresked k, maguk is áldozatává válván a magyar gazdaság mélyrepülésének, mindketten kénytelenek voltak áttenni a gazdasági tevékenységeiket az informális szférába, hogy a megélhetésüket, azután is, biztosítani tudják, hogy feleslegessé váltak a formális munkaer piacon.

Amellett érveltem, hogy ezek a keresked k olyan megélhetési stratégiákat alakítottak ki (igaz, hogy az informális szektorban), amelyeket érdemes lenne a „munka” fogalma alatt konceptualizálni, és amelyek még ráadásul funkcionális szerepet is töltenek be a formális gazdaság számára. Ha mindezt elfogadnánk, akkor nem lehetne többé a romákra úgy tekinteni, mint segélyen él , parazita, fölösleges, dologtalan réteg tagjaira.

Szivák Fruzsina:

A Romani Platni projekt Gasztronómia a Dzsumbujban A lokális közösség bemutatása „Kicsikét sz k a világ nekem, Keresem benne még a helyem Nem látom tisztán a holnapot, Lehet, hogy ebbe én ma még belehalok.”1 A Küls -ferencvárosi kutatási terepen tett els látogatásom2 egy, az összezártság okozta feszültségekb l kirobbant konfliktushoz köthet . A lakótelepre befordulva egy földön fekv , vérz fej embert találtunk, akihez rögtön ment t akartunk hívni, amit a közelben álló lakók megakadályoztak. A telep bels igazságszolgáltatási rendszerével szembesültünk. A férfi el z éjszaka egy id s asszonyhoz tört be, megtámadta, talán csak ezer forintért. A közösség pedig így vett rajta elégtételt, amiért átlépte a helyi viszonyokban él normákat. „Minden társadalmi rendszerben szükség van olyan szabályokra, amelyek meghatározzák, hogy mi megengedett és mi nem. Ezeket a szabályokat, tekintet nélkül arra, hogy nyíltan meghatározottak vagy egyszer en egy hallgatólagos konszenzus által elismertek, normáknak nevezzük.” (Eriksen 2006:82) A lokális közösség normáinak a megszegésére negatív szankcióval válaszolnak a helyiek, mely jelen esetben az önbíráskodás volt. Ezen szankciók rendszere a társadalmi ellen rzés, mely – küls szemlél által ugyan láthatatlan módon, de – m ködik a szegénytelepek sajátos környezetében is. Malinowski a Trobriand-szigeteken végzett terepmunkája során azt tapasztalta, hogy az ott él k által kialakított jogrendszer leginkább a társadalmi kapcsolatok szabályozásában volt fejlett. A mindennapok túléléséhez elengedhetetlen, hogy legyen egy kialakult és a lokális társadalom tagjai által elfogadott szabályrendszer, melyet követve az együttélés – akár még egy annyira zsúfolt helyen is, mint a ferencvárosi lakótelepek – keretek között zajlik. „Itt minden pillanatban kirobban valami konfliktus, amit nemcsak feloldani nem tudnak (ebb l származik egyébként az, hogy a legkisebb dolgokon is órákon keresztül veszekednek, s t heteken át visszatérnek rá; miközben újabb sérelmeket szereznek és osztanak), hanem ami ennél még lényegesebb: a konfliktusokat nem tudják elszigetelni; a keletkez konfliktusgócból a feszültség pillanatok alatt szétterjed, a legjelentéktelenebb ügy kapcsán is percek alatt olyan izgalmi állapotba kerül az egész telep, hogy egyszer en kiszámíthatatlanná válnak a történések.” (Ambrus 2000:14) A projektben résztvev cigány asszonyok3 mindegyike Ferencváros (illetve néhányan a szomszédos nyolcadik kerület) hátrányos helyzet lakói közül került ki. Területileg ez els sorban Középs -Ferencvárost jelenti, de többen közülük a még rosszabb körülményeket jelent Küls -Ferencvároshoz tartozó lakótelepeken is laktak korábban. Lokális identitásuk szempontjából, valamint mert az egyesületünk gyökerei is oda nyúlnak vissza, fontosnak tartom bemutatni a Dzsumbuj néven elhíresült szegénytelepet, illetve vonzáskörzetét. Hírhedt hellyé n tte ki magát a telep, könyvek születtek róla, számtalan társadalomtudományi leírás.

Azonban a telepfelszámolás megkezdése óta, a kerület más részeibe költözött lakosság további helyzetér l, vagyis a ferencvárosi szórványokról már nem. Egyesületünk végigkísérte a családokat a költözések során, az Illatos útról mi is „beköltöztünk” a T zoltó utcába. A vizsgált közösség megismerése végett is fontosnak tartom foglalkozni a régi lakóteleppel.

1

Majka – Curtis – BLR Belehalok cím dalának részlete http://www.felsofokon.hu/bolyongo-lelkek/2013/02/14/help-dzsumbuj A környékben él cigányok magukat romungrónak vallják, elvétve azonban találkozunk oláhcigányokkal is a közösség tagjai között. Köztük semmilyen ellenségeskedés nem tapasztalható.

2 3

208

Szivák Fruzsina

A „Dzsumbuj” a f város egyik emblematikus helye: 1937-ben épült, híres-hírhedt szegénytelep a IX. kerületben. A húszas-harmincas évekbeli, addig soha nem látott mérték elszegényedésre válaszul épült lakótelep mára igazi gettóvá vált. „A lakások min ségében, bérében, és a lakásokba költözés kritériumaiban is egyértelm en olyan szociálpolitikai elképzelések figyelhet k meg, amikb l kiderül: a lakótelepeket a szegények legnyomorúságosabb helyzetben lév rétegeinek szánták.” (Ambrus 2000:7) Az épületek átadásakor, a beköltöztetett családokra a következ k voltak jellemz ek: korábban már átestek kilakoltatáson, legalább egy családtag már vállalt munkát a f városban, a családon belüli gyerekszám kiugróan magas. Az ily módon szelektált, újonnan beköltözött lakók alacsony lakbérért cserébe lakhatáshoz, valamint (akkoriban még) kisebb élelmiszercsomaghoz is jutottak. Helyzetük ideálisnak volt mondható, azonban a családok számára rendelkezésre álló élettér nem bizonyult elegend nek. Az összezsúfolt lakások, az intimitás hiányából fakadó feszültségek, a beköltöztetett több mint háromezer ember hamar felhívta magára környezete figyelmét. „A telep, ha akart volna, sem tudott tekintettel lenni környezetére. Minden energiáját lekötötte egy reménytelennek t n küzdelem: valahogyan egymás mellett élni. De a környezet azonnal és rendkívül ellenségesen reagált. Az Illatos úti lakótelep még észre sem vette, de már ki volt rekesztve, meg volt bélyegezve.” (Ambrus 2000:9) Kisebbségi létük, mindennapjaik meghatározó eleme lett, amely a mai napig mit sem változott. A „dzsumbujista” kifejezés napjainkban is használatos az Illatos út környékén4 él kre, s a lakókörnyezeten kívül egyfajta életformát, viselkedésbeli jellegzetességet, mentalitást is magába foglal.

Az 1990-es években 7-800 ember élt a telepen. A lakosság csökkenésének oka egyrészt az épületek min ségének romlásában, valamint a telepr l való menekülésben keresend . A rendszerváltás után az addig kedvez nek mondható lakbérek megközelítették a Budapest más, negatív sztereotípiáktól mentes területein lév bérleti díjakat. Mindezért cserébe pedig továbbra is komfort nélküli (a lakók saját maguk választottak le fürd szobát, mellékhelyiséget a lakásokból – ha volt rá pénzük), sok helyen már életveszélyesnek min sített otthonokhoz jutottak. Ekkor szilárdult meg annak a társadalmi rétegnek az igencsak szerencsétlen helyzete, amelyhez az itt él k is tartoztak. A munkaer piacról tartósan (sok esetben végleg) kiszorultak, lakáshoz és rendszeres jövedelemhez jutásuk minden eddiginél kilátástalanabbnak látszott, társadalombiztosításuk nincs, továbbtanulási esélyeik a nullához közelítettek, s a legtöbbjük romának vallotta magát.5 Jellemz továbbá mind a Küls -, mind a Középs -Ferencvárosban él cigány családokra, hogy a lakásonkénti pontos létszámukat csak nagyjából lehet meghatározni. „Nagy problémát jelent az, hogy a lakásrendelet be nem tartása miatt nem tudni, pontosan hányan is élnek a lakásokban.” (Balla 2009) Az idézett írásban a Dzsumbuj lakóiról vallotta ezt a szerz , azonban a migráció és a telepr l a kerület belseje felé költözés tendenciáját figyelembe véve, a jelenség a T zoltó utca környékén is megfigyelhet . A legtöbb család vidéki gyökerekkel rendelkezik, sokuk hozzátartozói a mai napig Budapestt l távol es falvakban, vagy kisebb városokban élnek. A rokoni szálak fontossága végett pedig a kapcsolattartás nagyon fontos számukra. A terepen töltött éveim alatt számtalan olyan élethelyzettel találkoztam, mikor a vidéki rokonok (általában jobb élet, kedvez bb munkalehet ségek reményében) a f városba jöttek, ami egyben azt is jelentette (illetve jelenti a mai napig), hogy beköltöztek a budapesti családtagok egyébként is sz kös, általában egy, maximum másfél szobás önkormányzati bérleményébe. „Közismert tény, hogy a szegény életforma legmeghatározóbb eleme mindig a stabilitás hiánya volt” – fogalmazza meg Ambrus Péter. (Ambrus 2000:51) Dupcsik Csaba is ekképpen definiálja a szegénység kultúráját: „Az ínséges körülményekhez való alkalmazkodás egyik 4 5

Az 1970-es évekt l kezd d en a szomszédos Kén utcai lakótelep már egybemosódik a Dzsumbujjal.

Hasonló helyzetr l számol be Virág Tünde az encsi kistérségben folytatott kutatása kapcsán. (Virág 2006)

A Romani Platni projekt

209

legfontosabb eleme, s egyben a szegénység felszámolásának korlátja: ebben a kultúrában nincs értéke az élettervezésnek, a befektetésnek, ugyanakkor gyakori az er szak, az alkoholizmus, stb., de er sen él a szolidaritás normája.” (Dupcsik 2004) A halmozottan hátrányos helyzet társadalmi csoportokról szóló „underclass”-diskurzus Ladányi János és Szelényi Iván nevéhez köthet , akik a magyarországi cigányság társadalom alatti helyzetét kutatták. A roma underclass kialakulásának okát abban az átmeneti helyzetet látták, melybe a cigányság a rendszerváltás után került, s amelyben stagnál. Leonardo Piasere a cigány kultúra egyik alapvet jellemz jének tartja „az alkalmiság, mint állandóság” jelenségét. (Piasere 1997) Nem a roma társadalomhoz kapcsolódva, de ugyanezt fogalmazza meg Kunt Ern is: „A dolgok, viszonylatok, tettek és szavak használatukban, aktuális társadalmi alkalmazásukban, a közösségi gyakorlatban mutatkozik meg. Ebben az értelemben maga a kultúra tulajdonképpen nem más, mint az élet leéléséhez adott helyen, id ben és társadalmi térben érvényes használati utasítás.” (Kunt 2003:214) Fleck Gáborék a gilvánfai kutatásuk során a kisebbségben lév közösség társadalmi sikerességével kapcsolatban a következ ket fogalmazták meg: „A peremhelyzetben él társadalmi csoportok integrációja, beilleszkedésük a társadalomba mindig részleges, marginális integrációt jelent. (…) Csupán a kialakult társadalmi szerkezet ’részeibe’, a mások által el nem foglalt helyekre van lehet ségük beáramlani.” (Fleck–Virág 1998:67) Ezt a jelenséget Ferencvároson belül is megfigyelhetjük a cigánysággal kapcsolatban. Mind otthonaik, mind munkavállalásuk, mind a gyermekek iskolái alacsony presztízzsel bírnak. A világ más részein is hasonló módon jellemzik a társadalomkutatók a szegénység kultúráját.

(Lewis 1968: 9-11) A családok Mit is írjak tinéktek, kedves kicsi gyerekek?

Elmesélem azt nektek, hogy mi az igaz szeretet.

Amikor sírsz, édesanyád ölébe vesz csendesen, Megvigasztal, s pici arcod csókokkal borítja el.

Könnyek szöknek a szemébe, hogyha fekszel betegen, Búsul, hogyha rossz kedved van, s puha karja átölel.

Türelemmel megtanítja, hogy cip cskéd hogy kössed be, S amikor mész iskolába, a bet t hogyan írjad le.

Hogyha néha mérges terád, ne legyél te szomorú, Mert édesanyád szeret téged, hiába oly szigorú.6 A ferencvárosi cigányság ételekkel, étkezéssel kapcsolatos szokásait a dolgozatomban els sorban a Romani Platni projektben közrem köd asszonyokon keresztül mutatom be, azonban hozzájuk a lokális közösség, s családjaik, rokonaik megismerésén keresztül vezet az út. Nehéz elfogulatlanul látnom a ferencvárosi roma családokat. Közel négy éve követem figyelemmel a mindennapjaikat, problémáikat, a gyermekek és szüleik sorsát. Ami a leginkább jellemz rájuk, az a félelmetesen er s rokoni összetartás. Az itt él k körében gyakoriak a heves szóváltások, veszekedések, viták, a verekedések. Ezek legtöbbje a családtagokat ért sérelmek megtorlásából fakad. A fiatalok körében emellett az unalom el zésére is szolgálnak a fizikai er fitogtatására alkalmas helyzetek. Kevés olyan nap van, mikor a kés -délután folyamán nem indul el egy-két csapatnyi gyerek a kerület más részeibe, vagy a szomszédos VIII. kerületbe, mert „kihívták” valamelyiküket bokszolni. Az esetek 6

B. Sebestyén Veronika: Anyai szeretet cím verse. B. Sebestyén Veronika öt gyermek édesanyja. A T zoltó utcában neveli gyermekeit, szabadidejében gyermekverseket ír.

210

Szivák Fruzsina

túlnyomó részében apróbb zúzódásokkal, sebekkel megússzák ezeket az összezördüléseket, de látunk súlyosabb monoklikat (fiúk, férfiak), és mélyebb karmolás-nyomokat (lányok, asszonyok) is rajtuk.

Mindez kívülr l nézve sokszor ijeszt nek t nhet, s van, hogy a háttérben komoly problémák állnak. Erre példa az a húsz év körüli lány, akinek párja el z élettársa súlyos bántalmazása (karddal felvágta a n kezét, majd sót szórt a sebbe) miatt a jelenleg börtönbüntetését tölti, míg a mostani szerelme várja a szabadulását. A történethez hozzátartozik, hogy a fiatal lány karját szintén hosszú forradás „díszíti”, amit a kedvesét l kapott, mikor az féltékenységében félholtra verte a lányt. (A helyszínre kiérkez – sokat tapasztalt – rend rök elmondása szerint a lakás mészárszékhez hasonlított az eset után.) Mindez, és az ehhez hasonló történések a gyerekek szeme el tt zajlanak. Így érthet , hogy az agresszió nem áll messze t lük, és a fizikai er szakot tartják k is a legegyszer bb konfliktuskezelési módszernek. Egy 15 éves lány, mikor err l kérdeztem, így fogalmazott: „Hát most mit csináljak? Elmegy mellettem, néz, úgy tudod, olyan izén. Hát annyiban nem hagyhatom. Még jó, hogy nekimegyek.”

A rokoni szálak közül a kisebb gyermekek védelme az els dleges. „Egyetlenegy olyan terület van, ahol semmiféle vérségi, családi kötelékre nincsenek tekintettel, és mindenki azonnal, s t ha kell, tömegesen beleszól és beleavatkozik, ráadásul mindig védelmez en: ha a családtagok közötti konfliktusok szenved alanyává kiskorú gyermek válik. Ezt a telep nem t ri el.”

(Ambrus 2000:63) Ez napjainkra mit sem változott, illetve egyaránt érvényesnek tekinthet a Középs -Ferencvárosban él k normáira.

Ilyen körülmények között nem egyszer az asszonyok számára a gyereknevelés. Két végletet látok a IX. kerületi édesanyáknál. Van, aki a kiskamasz gyerekeit már egyenrangú félként kezeli. Engedélyével dohányoznak, isznak alkoholt, járnak el szórakozni, vagy akár anyalánya együtt fogyasztanak kábítószereket is. A másik véglethez pedig azok a családanyák tartoznak, akik a lehet legrövidebb pórázon próbálják tartani tizenéves gyerekeiket. A lányok nem mászkálhatnak el egyedül, kísér nélkül nem találkozhatnak fiúkkal, ismer s autójába sem szállhatnak be, bárhova mennek is, azt el bb jelezniük kell a szül knek. A két nevelési stratégia – értelemszer en – kétféle életutat kínál a fiatalok számára.

Durst Judit Láposon végzett terepmunkája során foglalkozott hasonló kérdésekkel. A fiatal lányok neveltetésével kapcsolatban a következ ket tapasztalta: „Nagyjából tíz éves koruktól befogják ket a házimunkába is. Segíteniük kell a f zésben, a takarításban, illetve az egyéb, ház körüli teend k elvégzésében. ’Le is törte volna anyám az ujjamat, ha nem tanulok meg tizenkét évesen f zni’ – mondja az otthon neveltetésér l egyikük.” (Durst 2001) A ferencvárosi roma családoknál is megfigyelhet , hogy amint egy lány eléri a t zhelyt, besegít a család többi n tagjának a f zésben. Balogh Ibolya, az egyik szakácsn ezt a következ képp fogalmazta meg: „Az anyjuk odaállítja ket a t z mellé, és gyúrni kell. Tésztát, pogácsát, mindent meg kell csinálni. Ha férjhez mennek, akkor az a legfontosabb szempont”. Malvin néni, aki szintén a projekt munkatársa, saját gyerekkorára visszaemlékezve ezeket mondta: „Odaálltam anyám mellé, mikor még kislyány voltam. Én már kilencéves koromban rétest nyújtottam. Bezony. Most meg ugye már öt család van7, oszt’ f zni kell az unokáknak. Ünnepi nap összegy lünk, sokan vagyunk”. Talán az egyik legfontosabb szerep a nagycsaládon belül a fiatal lányoké: „A nagylány feladata a családban, hogy segítsen anyjának, és kiszolgálja kisebb testvéreit, akiknek, úgy t nik, minden kérését teljesítenie kell. ’Kenjél már kenyeret, buzi n !’ – hangzik el például a n vérének szóló utasítás Savanyú kisebb lányának szájából. A lány, ha úgy alakul (például szülei reggel csigázni mennek), nem megy iskolába, hanem az otthoni teend k maradnak rá.” (Horváth 2002) A f zés mellett, a kisebb testvérek, unokatestvérek nevelésének, gondozásának a feladata is sokszor rájuk hárul. A legtöbb tizenéves lány karon ül gyerekkel sétál, vagy éppen babakocsit tol maga el tt. A rokoni szálak sokszor kibogozhatatlanak számunkra. A lakásétterem vacsorái alatt is az esetek 7

Malvin néninek öt gyermeke van, mindegyik házas, nekik is vannak már gyerekeik, így sok unokája is van.

A Romani Platni projekt

211

túlnyomó részében jelen van egy-egy, a szakácsn khöz, vagy a zenészekhez tartozó csöppség, hiszen nincs otthon kire hagyni ket.

Azonban megfigyelhet egy másik, szintén jellemz életút is a fiatal lányok körében. Többen közülük nagyon fiatalon belevetik magukat a nagybet s életbe. Kimaradoznak, fiúkkal találkoznak, s nem ritkán a prostitúcióig is eljutnak. Ennek érzékeltetéséhez emelnék ki egy történetet, mely egy, a Fiatalok Lendületben Programról8 szóló el adáshoz kapcsolódik, melynek a T zoltó utcai ifjúsági iroda adott helyet. Néhány környékbeli fiatalt sikerült meggy znünk, hogy hallgassák végig a tájékoztatót, ismerkedjenek meg azokkal a lehet ségekkel, amelyek számukra is elérhet ek, ha külföldre szeretnének utazni, de nem áll rendelkezésükre elegend anyagi fedezet. Lányok és fiúk vegyesen hallgatták a képz t, aki éppen azt ecsetelte nekik, hogy a külföldi önkénteskedéskor a partnerszervezet fizeti a szállásukat, étkezésüket, s t még költ pénzt is biztosít a program id tartama alatt. Egy kis id elteltével az egyik 14 éves lány közbekérdezett: „Oké, de mikor kell kiállni a sarokra?”.

Döbbenten néztünk rá, mert ekkor tudatosodott bennünk, hogy számára a külföldre utazás egyetlen lehetséges célja a test áruba bocsájtása lehet.9 Mindkét életútra találunk példákat a kerületben, a környéken él asszonyok között, azonban szerencsére a tanulás fontosságát hangsúlyozó édesanyákból jóval több van, közéjük tartoznak a Romani Platniban f z asszonyok is. Egyiküknek, Terinek két nagyfia és egy kamaszlánya van. Szandival körülbelül három éve ismerjük egymást, minden nap találkozunk, váltunk pár szót. Az irodánkban zárásig maradhat, hiszen már 16 éves és édesanyja tudja, hogy jó helyen van. Egyik délután Szandi korán felállt a számítógépt l, elköszönt, s mondta, hogy indul haza. Nem tudtuk mire vélni a dolgot, és láttuk is rajta, hogy valami nyomja a lelkét. Elmesélte, hogy a nap folyamán egyik bátyja (unokatestvére) szólt ki neki egy kocsiból, amit egy Szandi számára idegen férfi vezetett, s szó addig követett szót, hogy a lányt elvitték kocsival úti célja felé. A mindössze pár perces út alatt Teri meglátta, hogy lánya egy idegen férfi vezette autóban ül, és nagyon megharagudott rá. Szandi azért sietett korán haza aznap, mert édesanyjával megbeszélték, hogy leülnek tisztázni a helyzetet, miszerint voltaképp egy rokon is volt az autóban, s Szandi nem volt veszélynek kitéve.

Hasonló anyai féltésr l tesz tanúbizonyságot az a történet is, amikor az általam valaha ismert legcserfesebb 10 éves lány, Melissza pár órára elt nt. A kislány félelmet nem ismerve száll szembe akár egy csapat kamasz fiúval, teljesen önállóan közlekedik, intézi a dolgait, s édesanyja és n vére elmondása szerint az egész családot voltaképp irányítja. Melissza egyik este átment egy barátn jéhez, s err l sem otthon, sem nálunk nem szólt senkinek. Két órán keresztül kereste t a fél IX. kerület. Fiatalok, id sek, szociális munkások, miközben édesanyja teljesen összeomlott. Mindezek a féltések nem alaptalanok, hiszen a kerületnek vannak kevésbé biztonságos részei is. Azonban az itt él és gyermekeket nevel asszonyok, megtanultak ehhez alkalmazkodni, s a körülményekhez idomulva, a lehet leggondosabban, legnagyobb biztonságban nevelni gyermekeiket.

8

Az Eurodesk hálózat programja, melyben az európai fiatalok önkéntességét támogatják hosszú- és rövidtávon, illetve bel- és külföldön is.

9 Ritók Nóra A nyomor széle cím internetes naplójának a legtöbb bejegyzésében ismer s történeteket szoktam olvasni. A gyermekek jöv képével kapcsolatban is hasonló gondolatokat fogalmazott meg: „Közben elkészül a rajz is. Indul vissza a napközibe. Nézem a tollal rajzolt „tetkót” a kezén, és tudom, pontosan tudom, pár év, és ott lesz is S.-éknél, az életvitelszer en b nözésb l él családnál, ahol megtalálják majd a szerepét. Ahol az eddigi kis életében nélkülözött érzelmi stabilitást az er szak fogja majd pótolni, ahol ett l érzi majd, valaki lehet is. Betagozódik oda, ahol a könny pénz, a b nözés szervezi a viszonyokat, az életet. Ahonnan nincs kiút.”

[Online] Hozzáférés: http://nyomorszeleblog.hvg.hu/2013/01/16/345-gyereksors/ [2013. március 23.]

212

Szivák Fruzsina

Az asszonyokról „Nem ütközik a közösség normáiba, ha a nagyvárosban él cigány családban egy n pénzkeres foglalkozást z.”

(Hajnal 2000:145) A projektben tevékenyked asszonyok az ország különböz szegleteib l költöztek Budapestre, mikor megházasodtak, vagy mikor szüleik a könnyebb élet reményében a f városba települtek. A menükártyákon borsodi, hevesi és szabolcsi f szerezések keverednek.

Eleinte emiatt kisebb ellentétek is kialakultak, hiszen mindannyian a saját receptjük szerint szerették volna elkészíteni a fogásokat. A tapasztalatok alapján, ezt a problémát úgy sikerült megoldani, hogy bizonyos ételeknek már megvan az ötletgazdája, s ily módon, az étlapon az adott desszert már például Malvin néni zsurmója néven szerepel.

Jelenleg három asszony m ködik közre a vacsorák során: Németh Ferencné (Malvin néni), Danó Zoltánné (Teri) és Németh Alfrédné (Baba). A köztük lév munkamegosztás az életkor alapján alakult ki: a rangid s, Malvin néni keze alá dolgoznak a fiatalabb n k. Baba, mint legifjabb végzi a mosogatást, s a kevésbé nagy presztízs konyhai teend ket. Terire, aki korban kettejük közt van, nehezedik sokszor a legtöbb munka. A projekt indulásakor Malvin néni készítette a bodagot, majd szépen lassan ebben is kialakult egyfajta munkamegosztás. A kenyér minden vacsora elmaradhatatlan velejárója, s éppen ezért gyúrásakor a tudásnak, rutinnak, biztos kéznek mind szerepe van, s úgy gondolom, éppen ezek miatt a rangid s asszony nem szívesen adta ki kezéb l a feladatot. A hónapok során azonban megbizonyosodtunk afel l, s az asszonyok számára is egyértelm lett, hogy korára fittyet hányva Malvin néni az, aki a legintenzívebben képes fokozni a vendégek hangulatát az ételek elfogyasztása után, s ebb l kifolyólag az energiáira f zés végeztével is nagy szükség van.

Négy-öt konyhában töltött óra után leveti a kötényt, kilép a pult mögül, és megtáncoltatja a vendégeket.

Az asszonyok közül Teri és Baba dolgoznak napközben: takarítást vállalnak ott, ahol épp szükség van rájuk. Fáradtan, munka után jönnek f zni délutánonként. Gyermekeik, unokáik az el készületek során be-benéznek hozzájuk, majd a vacsora vége felé közeledtével újból visszaszivárognak. A különleges, bens séges hangulat, ami a Romani Platnit övezi ennek is köszönhet , hiszen a családtagok jövés-menése egy átlagos háztartás érzetét kelti, s az így kialakuló hangulatban a vendégek hamar elfelejtik, hogy tulajdonképpen étteremben vannak.

A projekt születése A Küls -Ferencvárosban, az Illatos út és a Gubacsi út sarkán kezdte munkáját a Dzsumbuj Egyesület, mely a Tanoda és a Közért el djének tekinthet . 2004 végéig a f tevékenysége a szegénynegyedben él gyermekek, fiatalok részére nyújtott fejleszt pedagógiai, pszichológiai, szabadid s projektek megszervezése és lebonyolítása volt. 2005-ben kiterjesztette szolgáltatásait a Dzsumbujon kívül él , hátrányos helyzet kerületi lakosokra is.

Megnyílt a Ferencvárosi Tanoda a T zoltó utcában, amely azóta is, az egyesület központjaként m ködik. Az alaptevékenység, mely az összes többi egyesületi projekt alapját képezi, a Ferencvárosi Tanoda m ködtetése. Ez a tevékenységet azonban nem csupán a tanoda-sztenderdként ismert, sz k fogalmi keretek alapján történik, hanem közösségi szociális munkás megközelítéssel, a családra és a helyi közösségre fókuszálva.10 A program keretén belül komplex pedagógiai-szociális szolgáltatásokat biztosítanak a Küls - és Középs Ferencvárosban él , hátrányos helyzet családok számára. A program célja, hogy a hátrányos helyzet családokban él gyerekek megkapják a képességeik minél teljesebb kibontakoztatásához szükséges segítséget, ezáltal elkerüljék az iskolai kudarcot, az 10

A szervezet történetét Fehérvári Szilvia, az egyesület egyik alapító tagjának az elmondása nyomán vázoltam.

A Romani Platni projekt

213

iskolázottsági szintjük növekedjen, és így képzett, lehet leg érettségizett munkavállalóként jelenhessenek meg a munkaer piacon. A családokkal végzett munka hosszú távú célja az, hogy a család bels er forrásai növekedjenek, a szül k és az intézmények közötti kommunikáció javuljon, a támogató hálózat meger södjön. „Az iskolarendszeren kívüli délutáni foglalkozásokat és a nyári táborokat a Tanoda és a Karaván M vészeti Alapítvány segítségével tudjuk megvalósítani. A Tanoda pályázati pénzekb l m ködik, jelent s szakembergárdával rendelkezik, és körülbelül 60 család gyermekeinek tud foglalkozást biztosítani, szoros együttm ködésben a cigány kisebbségi önkormányzattal. A Ferencvárosi Önkormányzat kedvezményesen igénybe vehet helyiség biztosítása mellett anyagilag is (5 millió Ft) hozzájárult a tanodai munka folyamatosságához.” (Balla 2009) A fenti projekthez csatlakozik a Közért Egyesülettel közösen m ködtetett T zoltó utcai Közösségi Ház és Ifjúsági Pont, mely els sorban a közösségi szolgáltatásokra helyezi a hangsúlyt, és külön figyelmet fordít mindazon gyermekekre és fiatalokra, akik valamely okból (pl. életkor, motiválatlanság stb.) nem érhet el a tanoda-program – holott nagyon nagy szükségük van támogatásra. A program célja olyan közösségi tér m ködtetése, amelyben minden környékbeli lakos megtalálja azt a segítséget és információt, melyre a mindennapok során szükséges lehet. A közösségi tér m ködtetése során az els dleges célcsoport azonban továbbra is a szomszédságban él , halmozottan hátrányos helyzet családok tagjai képezik.

Az els sorban kisgyermekes családokat célzó, angliai Sure Start program alapján kidolgozott Biztos Kezdet Gyerekház is m ködik a T zoltó utcában. A szolgáltatás azokat a 0-5 éves gyermekeket nevel családokat célozza meg, akik hátrányos helyzet településeken, településrészeken élnek és korlátozottan, vagy egyáltalán nem férnek hozzá a jó min ség szolgáltatásokhoz.

Romano Rácz Sándor fogalmazza meg egy írásában, hogy a magyarországi cigánysággal kapcsolatos két legéget bb probléma a munkaer piacra való integrálásuk, valamint a többségi társadalom részér l feléjük irányuló el ítéletesség csökkentése. (Romano Rácz 2002:72) A Romani Platni projekt mindkét célt kit zte maga elé. A program egyszerre kínál a tudásuknak megfelel munkát a helybéli asszonyoknak (nem kizárva annak lehet ségét, hogy a továbbiakban k maguk legyenek a projekt kizárólagos fenntartói, vagyis saját vállalkozásba fogjanak, valamint egy platformra szervezi az autentikus roma hagyományok képvisel it a többségi társadalom tagjaival. „A kezdeményezés amolyan szociális foglalkoztató, gasztrokaland és diszkrimináció-ellenes intézkedés is egyben”11- fogalmazta meg Orsós Sándor, a projekt egyik munkatársa.

A vacsorák A következ kben szeretném bemutatni a vacsorák általános menetét, kezdve az el készületekt l, részletezve az asszonyok feladatait, szerepkörét.

A vendégek jelentkezése interneten keresztül, vagy személyes megkeresés útján történik. Egy alkalommal maximum 25 f t tud fogadni a lakásétterem. Ez jelenthet egy nagyobb társaságot (pl.: születésnapot ünnepl társaság, vagy Magyarországra látogató külföldi csoport), de alkalmazkodva az igényekhez, az asztalok elrendezésével, a tér megosztásával kevesebb látogatóból álló, egymástól függetlenül érkez csoportokat is le tudunk ültetni. A hagyományos éttermekt l eltér en, minden estén másképp vannak elrendezve a bútorok.

Ennek oka egyrészt abban rejlik, hogy a használt tér egy ifjúsági iroda belseje, melyben az asztalokon, s székeken kívül egyéb tárgyaknak is helyet kell találnunk (pl.: pingpong-asztal, kondi gépek, stb.). Az asszonyok ez alatt el készítik a f zéshez szükséges eszközöket. Az alapanyagok bevásárlását vagy közösen végzik, vagy a projektben résztvev egyesületi 11

Megnyílt az els cigány lakásétterem Budapesten. [Online] Hozzáférés: http://nol.hu/mozaik/megnyilt_az_elso_cigany_lakasetterem_budapesten [2013. március 3.]

214

Szivák Fruzsina

munkatársak bonyolítják le. Erre azért van szükség, mert ugyan a hús megvételekor az asszonyok is ugyanolyan igényességgel lépnek fel, de a számlakérés, a színben és stílusban összeill kiegészít k, mint például a szalvéta beszerzésekor, – egyel re még – szükségük van segítségre.

A f zés során az asszonyok között, az elmúlt egy évben kialakult egyfajta munkamegosztás.

A bodag készítése általában a rangid s feladata. A legfiatalabb n készíti el a húsokat, pucolja a zöldségeket. Különböz megyékb l költöztek Budapestre a családok, így a konyhában keverednek a szabolcsi, borsodi ízek, eltér f szerezések. A menüsor a meglév repertoárból épül fel, gondosan összeválogatva a fogásokat. A projektben az asszonyokon kívül részt vesznek az egyesület munkatársai is, ez általában egy-két embert jelent egy-egy vacsora alkalmával. Az szerepük els sorban a tárgyi feltételek megteremtése a vacsorához: a (korábban már említett) asztalok elrendezése, teríték, a helyiség kialakítása a vendégek fogadására; valamint a f zés koordinálása. Szükség van egyfajta állandó felügyeletre, ami nem túl hálás szerep ugyan, de létfontosságú az id keretek betartása (a vacsoravendégek pontosan érkeznek, amikorra is készen kell lennie az összes fogásnak), a higiéniás szempontok és a rendezettség meg rzése szempontjából is.

A vendégek fogadása is a projektkoordinátor feladata. A kés bbiekben a figyelem az ételekre, és az asszonyokra terel dik, de fontosnak tartjuk, hogy a vendégek a kezdeményezés hátterér l is tájékoztatást kapjanak. Minden vacsora egy beszéddel kezd dik, mely a hely, az egyesület, a Romani Platni, az asszonyok és az ételek bemutatásán kívül az antidiszkriminációs célok részletezésér l is szól. (Ugyanennek a témának, a fogások elfogyasztása után, kötetlen beszélgetések formájában is helyet szoktunk adni.) Nagy Krisztina, a projekt egyik koordinátora így fogalmaz: „Azt szeretnénk elérni, hogy mindenki bejöjjön hozzánk, és megismerje ezeket az asszonyokat és az ételeiket. Az egyik hosszú távú célunk az, hogy k saját maguk is lakáséttermet csináljanak, a saját otthonukban, ezáltal abba a közegbe beengedjék a többségi társadalmat, ahová egyébként nem jutna be senki. A rövid távú célunk pedig az, hogy megismertessük az kultúrájukat, az életstílusukat az ételeiken keresztül a nagyközönséggel. Fogalmuk nincs az embereknek, hogy mik azok a cigány ételek, de teljesen nyitottan állnak a kipróbálásukhoz, mert ez egy teljesen új íz világot is hozhat, és hoz is egyébként”.

Az ételeket az asszonyok készítik, tálalják és szervírozzák is. Ily módon beszélgetésbe elegyednek a vendégekkel. A desszerttel nagyjából egy id ben egy háromtagú zenekar váltja fel az addig magnóról szóló cigányzenét. A zene mellett más, a cigány kultúra megismertetését célzó programokra is sor kerül, melyek közül az egyik leginkább érdekesnek a mesemondást tartom. Az egyik szakácsn (a férje betegsége miatt már nem vesz részt a projektben) a vendégek közé kuporodva rögtönzött mesét mondott a vacsorákat követ en.

A zene A romák és a muzsika kapcsolata hosszú múltra tekint vissza. A XVIII. században másfélezer, majd a XIX. században már majdnem húszezer zenész cigányt számláltak Magyarországon.

Az ezt a mesterséget z romákat mindig is pozitív megítéléssel szemlélte a többségi társadalom. Elfogadott, és igencsak megbecsült szakma volt az övék, azonban a XX. század második felében csökkent az igény az irányukban. Napjainkban a tradicionális cigányzenét csak az ahhoz a kultúrához tartozók, illetve Magyarország lakosságának egy sz k rétege hallgatja és ismeri.

Azonban nem csak a foglalkozásukat tekintve zenész romák számára volt fontos zene – jelent sége a mai napig cseppet sem csökkent. Bindorffer Györgyi Dunabogdányban ugyan nem roma közösségben kutatott, viszont az ott él sváb közösség kett s identitáskonstrukciójához hasonló kett sség figyelhet meg a cigány közösségekben, a magyar illetve roma kultúra sajátságos összemosódásakor. „A kultúra területén a

A Romani Platni projekt

215

legfontosabb identitáselemnek a zene és a tánc bizonyult. Az ünnepek, legyenek azok szentek vagy profának, elválaszthatatlanok a zenét l.” (Bindorffer 2001:96) A kulturális antropológiai zenekutatás során a kutatók „arra kíváncsiak, hogy miként van jelen bizonyos zene egy adott kultúrában, hogy a kultúra hogyan nyilvánul meg és hogyan jön létre a zenélésben”. (Horváth 2006) A zenén keresztül – illetve az általa teremtett hangulat segítségével –, közelebb kerülhetünk a kutatott kultúrához. Az általam vizsgált cigány közösségben sincs ez másképp. Az ételek elfogyasztása után a vendégek autentikus cigányzenét hallgathatnak, s általában táncra is sor kerül. „Azt persze muszáj megjegyezni, hogy az ízek mellett a hangulat is fontos. Ha az ember egyszer leül az asztalhoz, hirtelen a roma kultúrába is belecsöppen. A háttérben a háziasszonyok trécselése hallatszik ki a konyhából, valaki mindig hangosabban magyaráz a másiknál, miközben a laptopról cigányzene szól. A tíz perce még egymás mellett némán ácsorogó vadidegenek helyett, jóíz baráti beszélgetés tölti meg a termet, az ételek pedig jönnek szépen sorban.”12 A fenti idézetb l is kiviláglik, hogy a Romani Platni szervezte vacsorákon az ételeken kívül sok egyéb tényez is hivatott közelíteni a többségi társadalom tagjait a roma kultúrához. Ide sorolható a cigány zene is, amely (gondos válogatásban) egész este duruzsol a terem sarkában, kivéve mikor átadja helyét a zenekar nótáinak. A zenekart Danó testvérek néven szoktuk bemutatni: két fivér játszik hangszeren (kanna és gitár), a húguk pedig énekel. Mindhárman az egyik projektben f z asszony, Teri gyermekei, s az ifjúsági irodánk gyakori látogatói.

Repertoárjukban perg tempójú és lassabb ritmusú autentikus cigány dalokat egyaránt találunk. Különleges alkalmakkor (pl. ha az egyik vacsoravendégnek épp születésnapja van) az általuk játszott dalok alkalmazkodnak az éppen felmerül igényekhez, illetve az improvizáció hangsúlyossága végett a dalokat sem éneklik kétszer ugyanolyan stílusban.13 Egyikük sem képzett zenész, vagy énekes, zenélni önmaguk örömére kezdtek el otthon, családi körben.

A zene idejére a konyhában az asszonyok felfüggesztik a munkát, maguk is tapsolnak, táncolni invitálják a vendégeket. Ahogy azt már korábban említettem, Malvin néni a hangulatkeltés mestere: a kezdetben vonakodó, bátortalanabb vendégek is kipirult arccal ropják a táncot, csettintgetnek az ujjukkal, ha hívja táncba ket. Több vacsora alkalmával el fordult már, hogy valamelyik asszony rokonságába tartozó kisgyerek is a helyiségben volt az étkezés, mulatság ideje alatt. Az ok általában az szokott lenni, hogy nincs kire hagyni a kisgyereket, így a felügyelete csak úgy oldható meg, ha eljátszogat a vacsora alatt a teremben. k is – szinte automatikusan – táncra pattannak, mikor meghallják, hogy a zenekar elkezdett játszani, s a legtöbben feln tteket is meghazudtoló ügyességgel ropják a cigánytáncot. Az autentikus tánclépéseket ellesik a feln ttekt l már kora gyermekkorban, így a 4-5 éves kislányok, kisfiúk már igazán jó táncosnak számítanak. A vacsorákat követ zenés-táncos forgatagban sokszor idegen szemnek nehéz lenne megállapítania, hogy ki a vendég, s ki tartozik az étterem dolgozói közé.

A vendégek A vendégek két nagyobb csoportba sorolhatóak: egyrészt a nagyvárosi értelmiségi réteg képviselteti magát nagyobb számban a vacsorákon, másrészt pedig egyre több a külföldi csoport, akik általában többnapos konferenciára érkeznek Budapestre, s a vendéglátóik kalauzolják el ket a lakásétterembe. A nyelvi nehézségek áthidalása nem jelent akadályt, ahogyan egy malajziai újság fogalmazott a Romani Platni kapcsán: „A full stomach opens the 12 Együk meg a diszkriminációt. [Online] Hozzáférés: http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/romani-platini-egyukmeg-a-diszkriminaciot-2165249 [2013. március 5.]

13 Hasonlót Stewart is megfigyelt a harangosi cigány közösségben: „A dalok személyessé tételének egy másik formája az improvizálás, mind a szövegben, mind a dallamban”. (Stewart 1994: 186)

216

Szivák Fruzsina

heart”.14 A más országokból érkez látogatók sok esetben könnyebben alkalmazkodnak a lakásétterem hangulatához, melynek hátterében az a tény áll, hogy e vendéglátási forma – ahogyan azt már korábban említettem –, külföldön nagyobb múltra tekint vissza, mint hazánkban. A magyar vendégek sokszor csendesen ülnek a vacsora els részében, nehezebben elegyednek beszélgetésbe az asszonyokkal, a projekt munkatársaival. A mesemondás, a szakácsn k által elmesélt történetek azonban – ha máskor nem is, de legkés bb a desszert felszolgálása után –, feloldják a kezdeti távolságtartásból fakadó zavart.

Az asszonyokkal való beszélgetések során kiderült, hogy saját, közvetlen lakókörnyezetükben k maguk is megízleltették már a többségi társadalom tagjaival a hagyományos cigány étkeket. Malvin néni err l a következ képp számolt be: „Van nálunk a szomszédban lakik, 84 éves. Aszongya, mit f z, Malvin néni? Há’ mondom, csinálok lecsós nokedlit. ’Milyen az?’ – még az életébe’ nem ett. No, mondom, ha megf zök, hozok bel le magának. Aszongya, jól van, el is fogadta, s úgy tett, hogy még az életébe’ nem ett ilyen jót”.

Sok esetben, a vendégekkel való beszélgetések során arra terel dik a szó, hogy mennyire jó ötletnek tartják a roma konyha nagyközönségnek történ bemutatását. S valóban: Budapest számtalan pontján találkozunk török, görög, mexikói, olasz, indiai, afrikai, stb. éttermekkel, ahol a népcsoportok ízvilágába kóstolhat bele az oda betér látogató. Nem tartom valószín nek, hogy a gyroshoz hasonló népszer séget tudnának elérni a cigány ételek (tekintettel az el bbi praktikus gyorsan elfogyaszthatóságára), azonban a lakásétterem vendégei is meger sítették a projekt eredeti gondolatát, miszerint egy adott kultúrának lényeges és szerves részét képezi a sajátos gasztronómia, s a fogásokon keresztül az azokat kipróbálók a cigányság egészéhez, nem csak a konyhájához tudnak közelebb kerülni.

Lakásétterem – közösségi tér – proxemika

A lakásétterem ötlete Kubából indult hódító útjára. Fidel Castro, nem sokkal hatalomra jutása után, bezáratta az amerikaiak által az országban nyitott éttermeket, ezzel is tiltakozva a hódítók kultúrája ellen. Azonban az étkezés közösségi jelent sége vitathatatlan, ezért a kubaiak elkezdtek a saját otthonaikban f zni nagyobb társaságoknak. Az eme els privát vacsorákra ellátogató turisták voltak azok, akik külföldi útjukról hazatérve a Karib-térségen kívül is meghonosították ezt a vendéglátási formát.

A lakáséttermek magyarországi megjelenésével több újságcikk is foglalkozott: „Hozzánk csak jókora késéssel, úgy 2007 körül jutott el ez a lelemény, azóta egyre-másra nyílnak a lakáséttermek – és ezzel együtt egyre hevesebb is a m ködésüket övez szakmai vita. A lakásétterem hívei szerint ez maga az ideális vendéglátási forma, ahol a szakács, nemcsak hogy bens séges, családias környezetben készíti el az ételt, hanem jóval tisztábban, precízebben is tud dolgozni, mint egy nagy forgalmú étteremben. A zömében profi vendéglátósok közül kikerül ellenz k viszont lényegében inkább feketepiaci tevékenységnek látják, amikor m kedvel amat rök a saját vagy bérelt lakásukban f znek, de sem az éttermekt l megkövetelt szakmai-higiéniai követelményeknek nem tudnak megfelelni, és adót sem fizetnek, miközben vendégeket csábítanak el a legális éttermekt l.” (Batka 2012) A vendéglátási forma megítélése tehát kett s. A következ sorokat egy budapesti lakásétterem üzemeltet jét l idézem: „A lakásétterem illegalitás szélén táncoló m faj, de hogyan is legalizálnád? Az egészben épp az a szép, hogy van egy er s társaság-összekovácsoló ereje, de ha az el írásoknak megfelel en csinálod, és beszerzed mindazt, ami egy rozsdamentes ipari konyhához kell, pont a privát jellege veszne el.” (Köves 2013)

14

Hungary Roma restaurant eases prejudice through food. [Online] Hozzáférés: http://www.themalaysianinsider.com/litee/food/article/hungary-roma-restaurant-eases-prejudice-through-food/ [2013. március 3.]

A Romani Platni projekt

217

A Romani Platni esetében a visszajelzések szinte kivétel nélkül pozitívak, akár már lakáséttermek látogatásában jártas vendégeket kérdezünk, akár a vendéglátási formát el ször kipróbáló látogatókat. Egy lengyel n így fogalmazott mikor a T zoltó utcai lakásétteremr l kérdeztük: „Ez egy új módja a vendéglátásnak: megismerni embereket, barátságos környezetben. Én gyakorlatilag otthon érzem magam, tehát tökéletes”.

A tér, amelyben a vacsorák zajlanak, az ifjúsági iroda nagyobbik helyisége, ahol egy szokványos délutánon fiatalok tucatjainak biztosítanak helyet a foglalkozásokon való részvételre, sportolásra (pingpong, csocsó), a szabadid hasznos eltöltésére. A vacsorák alkalmával a tér átalakul: a sporteszközök helyét gondosan megterített asztalok veszik át, a fiatalok számára ilyenkor egy másik terem áll rendelkezésre. A vendégek este hét óra körül érkeznek, azonban az el készületek, a f zés maga kizárja a lehet ségét annak, hogy a nagyobbik helyiségben más program is folyjék ezeken a délutánokon. A két termet vastag, a falak bordó téglaborításához színben illeszked , terrakotta árnyalatú függönnyel választjuk le egymástól. A bels terek összességére a meleg színek jellemz ek.15 A vacsorák során minden a vendégek szeme el tt zajlik. A pult csak derékig takarja el az asszonyokat, így a f zés utolsó mozzanatai, a tálalás sincs rejtve a látogatók el tt. A vendégek sokszor odakíváncsiskodnak ilyenkor a szakácsn khöz, s míg azok a tányérokra porciózzák az ételeket, kifaggatják ket a fogások elkészítésér l. A közvetlenség az egész vacsora során jelen van. Mivel nem képzett vendéglátósokkal dolgozunk, néha el fordulnak apróbb mulasztások, ilyen például. mikor egy-egy vendég el l elfelejtik elvenni az üres tányért. A mindenre nyitott látogató ilyenkor maga szokta a pulthoz vinni azt, s az asszonyok részér l elhangzó s r bocsánatkérésekre legtöbbször egy barátságos mosoly a válasz. A lakásétterembe ellátogató vendégek nem tökéletes kiszolgálásra vágynak, hanem a kíváncsiságukat szeretnék kielégíteni, ebb l a szempontból ideális a tér szerkezete, vagyis hogy az összes esemény egy légtérben történik. A teremben egyedül a pult mögötti terület az, ahova vendégek nem lépnek be. Az ok els sorban a helyhiány: egy körülbelül 3-szor 1,5 méteres területen f znek, tálalnak, mosogatnak – egyszerre általában három asszony. A lakásétterem bels tere mellett, a proxemikai elemzés látószögébe kerül a helyiség el tti utcarész, melyet – dohányzás végett – a vendégek és a projektben dolgozók is egyaránt használnak. A T zoltó utca e szakaszán szinte szürreális a kép: a páros oldalon gyönyör en felújított, vagy újépítés lakóházak, míg az étteremnek is helyt adó, szemközti, páratlan oldalon omladozó, régi bérházak sorakoznak egymás mellett. A lokális közösség tagjainak ez

15

218

Szivák Fruzsina

az utcarész is életteréül szolgál, hiszen kisméret , egyszobás lakásokban élnek akár nyolcan, tízen is, s az ott keletkez feszültségek el l a járdasziget jelenthet menedéket. „A családokban el forduló feszültség gyakran indokolta a s r kijárkálást; f leg esténként, amikor a lakótérben többen összegy ltek, és ez számos viszályt szított.” (Formoso 2000:97) Nem csupán a cigányokra, hanem a szegények által lakott városrészrészekre, a gettókra általánosan jellemz a helyiek állandó jelenléte a környez utcákon. Foot Whyte az általa tapasztalt térhasználati szokásokról így fogalmaz: „A sarki srácok társas tevékenységeiben az otthon csak nagyon kis szerepet játszik. Az evést, az alvást s a betegség id szakát kivéve alig tartózkodnak odahaza, s ha valamelyiküket a barátai meg akarják találni, akkor el ször az utcasarkon keresik t.” (Whyte 1999:301) Niedermüller ezeket a tereket nevezi a városi élet „folklorisztikus szintjének”: „minden társadalmi csoport létrehozza életének a városi társadalom egészét l térbelileg és kulturálisan elkülönül tartományát, ahol saját kulturális aktivitásokat, mintákat és stratégiákat követ és gyakorol”. Ennek a folklorisztikus szintnek van egy nagyon fontos funkciója az adott csoport szempontjából: számukra a városban „ez jelenti az otthont, a biztonságot nyújtó mindennapi életet, azt a kulturális rutint, amely egyfajta állandó biztonságérzettel ruházza fel az embert” (Niedermüller 1994:16) A környéken él k számára a lokális környezet védelmet jelent. A Középs -Ferencvárosban biztonságban érzik magukat, míg a város más részein a velük szemben él el ítéletekkel kell szembenézniük. A lakásétterem ezért is kapott helyet a IX. kerület szívében. A látogatókat saját közegükben fogadják az asszonyok, s így a többségi társadalom tagjai megismerkedhetnek a lakókörnyezetükkel. Több alkalommal mutatkozott be a lakásétterem más helyszíneken is (pl.: Szentendrei Skanzen, Kugler Art Szalon) a tradicionális roma ételeivel, s több ottani látogató lett a kés bbiekben a lakásétterem vendége.

A fentiekb l kirajzolódik, hogy önmagában a lakásétterem tere nem vonható elemzés alá, hiszen a benne közrem köd k, a lokális közösség tagjaihoz legszorosabban kapcsolódó terek túlmutatnak a terem négy falán. Hiszem, hogy a városi ember – a b re színét l, vallásától, politikai nézetét l, zött foglalkozásától, életkorától függetlenül – nem létezhet pusztán házak bels tereiben. ,„A város belakott tér: ember és környezete megszemélyesített viszonya, csoporthovatartozások atlasza, interakciók helyszíne, adakozó és elváró kapcsolatok jelesnapi terepe. Ez a társadalmi gyökerek humusz-anyaga és éltet talaja. Ott van benne az alárendel dés, a fölény, a rang, a protekció, a tisztelet, a nyugalom és az aktivitás sokféle min sége és mennyisége. Ezért a város nem tartózkodási hely pusztán, hanem a hovatartozás mikro-mili je is, mely kölcsönkapcsolatokat teremt a szociális viszonylatokban.” (A. Gergely 1996) A kulturális jelentéseket hordozó térben a kapcsolatteremtés hamar végbemegy a vendéglátók és a vendégek között. A bels tér közösségi jellegéb l fakadóan a légkör bizalmas, cseppet sem merev, vagy akár tartózkodó. A projekt eredeti, el ítélet-csökkent céljához tehát ily módon is közelebb került.

Az étel helye – a cigány kultúrában és a T zoltó utcában “Sógoromék paszulyt f ztek. Szalonnával ráperkeltek.

Hívtak, egyek egy kis paszulyt, nem szeretem a savanyút.

Nekem kérges a tenyerem, mégsem eszek jó kenyeret.

Más csak a lábát lóbázza, mégis zsíros a falatja.”16 A cigány ételekkel kapcsolatban számtalan el ítélet él a többségi társadalom tagjaiban. A szennyezettség, tisztaság-piszkosság kérdése er sen átitatja a romákkal kapcsolatos diskurzusokat, s ebben a témában sincs ez másképp. szintén megvallva, bennem is voltak el ítéletek az általuk készített ételekkel kapcsolatban, azonban ez más jelleg távolságtartás 16

Horváth Pista: Sógoromék paszulyt f ztek – cigánynóta

A Romani Platni projekt

219

volt: én magam hadilábon álltam a ránézésre is zsíros, nehéz ételeikkel. Azonban ez mára megváltozott. A roma gasztronómia vizsgálata során a személyes tapasztalataimra is kitérek.

Az ételek legfontosabb jellemz je az egyszer ség, a könny elkészíthet ség, és – a népcsoport helyzetéb l adódóan –, alapvet en az olcsóság17. A Romani Platni projekt indulásakor egy beás cigány férfi töltötte be a séf szerepét a T zoltó utcai konyhában. Orsós Sándor a következ képp fogalmazott: „A cigány emberek szegény sorban éltek és bizony ennek megfelel en ételeik is egyszer ek. Gyorsan elkészíthet ek, és nagyon kevés alapanyag kell hozzájuk. A f hozzávalók a só, bors, pirospaprika, fokhagyma és persze a desszerteknél a cukor.” Ugyanezt fogalmazza meg Michael Stewart is: „Noha a cigány konyha alapvet jellegzetességei megegyeznek a magyaréival, mivel mindkett a törökök befolyásolta konyhák nagy családjába tartozik, sajátosan megkülönbözteti amattól az a szigor, amellyel a romák bizonyos szabályok betartásán rködnek. Az rölt piros paprika és az állati zsiradékok a legtöbb roma étel nélkülözhetetlen részei. A paprika ízt, er t (zor) és vörös színt ad az ételnek.” (Stewart 1994:107) Gyöngyösön végzett kutatása kapcsán részletesen ír a roma gasztronómiáról, azonban az ételek hiába egyeznek, e tekintetben kevésbé hagyomány rz k az általam vizsgált, nagyvárosi cigány közösség étkezési szokásai. A pirospaprika el szeretettel való használata a ferencvárosi roma asszonyokra is jellemz ; ám míg a Stewart által kutatott közösségben a tejföl használata nem volt elfogadott18, a Romani Platni projektben f z asszonyok nem idegenkednek t le. „A cigányokra egységesen jellemz táplálkozási rendr l nem beszélhetünk, s mély szakadék húzódik a szükségben szenved k, a szegények és a gazdaságilag konszolidált, stabil jövedelemmel rendelkez közép- és gazdaságilag sikeres, vagyonosnak mondható rétegek között. Ma a szegények táplálkozási rendjét a rendszertelenség, az ínségeledelek fennmaradása és nemritkán az egyoldalú étkezés, sokszor az éhezés jellemzi. A középnek nevezett társadalmi rétegben a kiegyensúlyozott étkezés, a paraszti étrend szoros követése a legjellemz bb tendencia. A legvékonyabb és legmódosabb réteg táplálkozására a jó élet valóságos és szimbolikus kifejezése jellemz , a táplálkozás rendje és a fogyasztott ételek mind a jó életet hivatottak igazolni. Mindhárom csoportra azonban egységesen elmondható, hogy ízlésüket tekintve hagyománytisztel ek, már-már konzervatívok.” (Szuhay 1999:94) Az idézett szöveg is rávilágít arra, miszerint a cigányság étkezése nem egységes, anyagi helyzetükb l adódóan változik a családok asztalán fellelhet étkek sora, azonban a f szerezés, az ízvilág jellegzetessége mindenhol ugyanaz.

Az étterembejárás nyugati szokásai szerint a vendég az étlapról nem a könnyen elkészíthet , legolcsóbb fogásokat rendeli, hanem a különlegesebbnek számító étkeket, melyeket otthon, magának nem feltétlenül készítene el. Ezzel szemben a Romani Platni menüsora éppen ellenkez r l, az egyszer ségr l szól. Míg a többségi társadalom tagjai közül hozzánk ellátogató vendégek ezzel nincsenek feltétlenül tisztában, az újdonságokra nyitott (s egyértelm en a helyiekét l különböz anyagi helyzetben lév ) roma vacsoralátogatók ezzel tisztában vannak.

Mint ahogy azt a projekt bemutatásakor már említettem, magam is töltöttem már be a konferanszié, avagy ceremóniamester szerepét vacsorákon. Egy ilyen alkalmon a megszokottnál kevesebb vendég volt jelen, mindösszesen 10-12 f . Talán emiatt sem, vagy pusztán a jelenlév k temperamentumából adódóan, a vacsora végén nem alakult ki a megszokott nagy, zenés-táncos mulatozás. Alkalmam nyílt viszont odaülni a vendégek asztalaihoz, és az addig lezajlottaknál hosszabb és mélyebb beszélgetésbe bocsátkozni velük. A vacsoravendégek két társaságból kerültek ki. Az egyik asztalnál az Artemisszió Alapítvány munkatársai, valamint a velük együtt 17 A roma gasztronómián belül megkülönböztethetünk egy „polgári” és egy „szegény” konyhát. A Romani Platni asztalán a vendégek elé kerül ételek mindkét kategóriából merítenek.

18 „Az újabb magyar konyha bizonyos elemeit, így például a tejfölt, elutasítják, amiben a tejtermékek és a fehér szín ételek iránti ellenérzésük nyilvánul meg.” (Stewart 1994: 107)

220

Szivák Fruzsina

egy nemzetközi projektben dolgozó külföldiek (szlovén, bolgár, cseh, svéd nemzetiség fiatalok) foglaltak helyet, míg a terem másik felében egy jómódú, mint a kés bbiek során kiderült, hulladékbegy jtéssel és feldolgozással foglalkozó roma család helyezkedett el. Mindkét csoport más okból látogatott el a lakáséttermünkbe. El bbiek a külföldi vendégek számára szerettek volna valami különlegeset mutatni,19 utóbbiak pedig a média-megjelenésekb l értesülve a lakáséteremr l, úgy gondolták, hogy felelevenítik az évtizedekkel korábbi ételeiket, s közben támogatják a saját kultúrájuk meg rzését, másokkal való megismertetését célzó projektet. „Hát igen, ezek a szegények ételei. Mi ezeket gyerekkoromban ettük, mikor még szegények voltunk” – fogalmazott a 40 év körüli üzletember.

Bármennyire is törekednek azonban az alapanyagok alacsony árára, a romák asztalán rengeteg húsétel megfordul. „A legtöbb házban egy vagy két csomag fagyasztott csirkefart és csirkehátat készítenek el olyan rendszerességgel, hogy azt hihetnénk, ez a roma konyha legfontosabb fogása.” (Stewart 1994: 107)20 Éppen ebb l kifolyólag a projektben résztvev asszonyok számára eleinte nehéznek bizonyult elfogadni a vegetarianizmus tényét. Az els látogató, aki húsmentes ételt kért, meglehet sen nagy fejtörést okozott a számukra. Közel öt éve foglalkozom cigányokkal, ám ez id alatt egyetlen emberrel találkoztam, aki nem fogyasztott állati eredet táplálékot – t a saját családtagjai is furcsának tartották emiatt. A kezdeti értetlenség azonban fokozatosan elfogadássá változott. Az eltelt egy évben a f z asszonyok hozzáállása a vegetáriánusokhoz nagyban megváltozott. Mostanra önmaguk számára is teljesen természetesen teszik fel a kérdést egy-egy vacsora elkészítése el tt, hogy „na, lesz ma olyan, aki nem eszik húst?”.

A téma – vagyis a húshoz való viszony – kapcsán a saját státuszom is megingott terepmunkám során. Én magam ugyan fogyasztok húsételeket, de nagyon ritkán, és akkor is els sorban csirkét vagy halat. Ami viszont ennél is elfogadhatatlanabb volt az asszonyok számára, az az a tény, hogy nem nyúlok nyers húshoz. Mint a szociális munka során gyakran, illetve ahogy azt a projekt ismertetésében már említettem, az eredetileg kiosztott szerepek gyakran összemosódnak. Nagyon sok vacsorán vettem már részt, de egyiken sem volt ugyanaz a feladatom, mint a korábbiakon: menükártya tervezése, médiakampány szervezése, terítés, takarítás, tésztagyúrás, zöldségpucolás, vendégek fogadása, tálalás, étel szervírozása, asztal leszedése, él zene koordinálása, adományok könyvelése, és még számtalan egyéb folyamatban m ködtem közre. Azonban annak ellenére, hogy életemben el ször a Romani Platni tányérjából ettem oldalast, legy zve ezzel minden, a feltálalt fogással szembeni el ítéletemet, nyers húshoz egyszer sem értem. E fölött pedig a szakácsn k a mai napig nem tértek napirendre, viszolygásom idegen számukra. Ez a látszólag apró momentum élesen ellentmond annak a ténynek, miszerint többen közülük nem hiszik el, hogy (legjobb tudomásom szerint) nem folyik cigány vér az ereimben. Egy hosszúra nyúlt vacsora utómunkálatai során Babával, a projektben résztvev egyik roma asszonnyal keveredtünk

19 Az alapítvány munkatársai már több ízben megkóstolták a ferencvárosi roma asszonyok f ztjét, s nagyobb létszámú külföldi csoportot sem els alkalommal hoztak el erre a gasztronómiai kalandra.

20 Nem a Ferencvárosban tapasztaltam ugyan (azonban a kerületet az élmény szempontjából nem is tartom lényegesnek), de a cigányok húsfogyasztásával kapcsolatban fontosnak tartom megemlíteni az általam észlelt legalapvet bb különbséget a romák, illetve a nem romák mélyh t i között. A IX. kerületi Közért Ifjúsági Iroda mellett van egy másik munkahelyem is, mely egy családok átmeneti otthona Budapest XIV. kerületében. Az intézményben olyan nehéz helyzetbe került családok élhetnek egy-másfél évig, akiknek a lakhatása bizonytalanná vált, súlyos anyagi, életvezetési és egyéb problémákkal küszködnek. Az otthonban él családok átlagosan egy vagy két fiókot használnak az intézményünk mélyh t iben. A munkám során azt tapasztaltam, hogy a fachok tartalma, attól függ en, hogy romák, vagy nem romák használják ket, különböz képet mutat. A cigány családok nagyobb (esetenként akár négyfióknyi) mennyiség húskészletet halmoznak fel, míg a többségi társadalomhoz tartozó lakók alig, maximum egy-két hétre el re tartalékolnak hasonló alapanyagokat. Ugyanitt, vagyis az átmeneti otthon mindennapjai során azt is megfigyelhettem, hogy valóban többször kerül húsétel a cigány családok asztalára, mint a magyarokéra – mindez anyagi helyzetükt l függetlenül.

A Romani Platni projekt

221

szinte heves szóváltásba arról, hogy ha úgy nézek ki, és úgy viselkedem, mint egy cigánylány, akkor hogy jövök én ahhoz, hogy letagadjam el ttük a roma származásom tényét.

A hagyományos hozzávalók mellett, a roma emberek – a közhiedelem szerint – fogyasztottak ürgét, sünt és döghúst is. Ezek egy része valóban megtalálható volt asztalaikon, azonban az elhullott állatokkal kapcsolatban szükséges a tévhitek eloszlatása21: „Az biztos, hogy a romanik megállnak a gazda portájánál, és megkérdik, van-e elvihet dög, és ez kétségívül er síti az egészségtelen étkezési szokások benyomását, de ezáltal olyan háztartásokból jutnak húshoz, ahol örülnek, hogy nem kell elásni az elpusztult és feltehet leg fert zött disznót vagy borjút. Ilyen esetekben azonban az állatokat titokban és korábban ugyanezek a romanik ölték meg, talán észrevehetetlen méreggel (farma i), vagy fullasztással (tasipe, például úgy, hogy különösen gyorsan dagadó kenyértésztát adtak be neki, amely a torok nyálkahártyájához tapad.” (Hancock: 2002:98) Sünt és ürgét valóban fogyasztottak a romák, ennek bizonyítéka az a receptgy jtemény is, melyet Franciaországban gy jtöttek össze id s cigányoktól.22 Judith Okely az írországi utazó cigányok körében végzett kutatása során részletesen vizsgálta a romák és a sündisznó szimbolikus kapcsolatát, s arra a következtetésre jutott, hogy az állat a cigányok totemállatának tekinthet : „Úgy véli, ez a jelent sége abból származik, hogy a cigányokhoz hasonlóan az emberi társadalom peremén, a város és a vadon között él, és védelemre rendezkedett be. Egy mese, amelyet a magyarországi romák többsége ismer, és amelyben a lenézett sündisznó cigány herceggé változik, azt mutatja, hogy a romák legalábbis nem tagadják az analógiát.” (Stewart 1994: 108) Patrick Williams, a közép-franciaországi mánusokról szóló tanulmányában külön fejezetet szentel egy, a terepmunkája során hallott tanmesének, melynek szerepl i a sün, a mánus és a csávoló. (Williams 2000) A Romani Platni vacsorákat követ beszélgetéseken a legtöbb alkalommal valamelyik vendég rákérdez a sün és az ürge fogyasztási szokására az asszonyoknál. A legtöbbjükben visszatetszést keltenek a történetek, amit a n k mesélnek (gyerekkorukban, vidéken, rokonaik jártak ürgét önteni a mez re, és valóban elkészítették azt), azonban egy-egy bátrabb gasztronómiai kalandor – saját bevallása alapján –, szívesen megkóstolná ezeket a fogásokat is.

Azonban, ami minden roma konyha elengedhetetlen kelléke, az a cigány kenyér, amelynek több elnevezése ismert: vakaró, bodag, bokolyi, pászka, punya, panyi, pit , pogac .

Vidékenként eltér módon készítik, de a hozzávalók tulajdonképpen csak liszt, víz, só, kevés éleszt . „A bokolyit sajátosan ’cigány ételként’ emlegetik, és azt tartják, sokkal táplálóbb a rendes kenyérnél.” (Stewart 1994:107) A bodag a Romani Platni vacsorákon is minden alkalommal elkészítésre kerül. Lakatos Elza a következ képp írja le elkészítését: „Egy kiló lisztet vízzel – annyival, hogy rugalmas kenyér állományú tésztát kapjunk – sóval, egy mokkáskanálnyi süt porral, vagy szódabikarbónával elkeverünk, majd a tésztát három-négy adagra osztjuk. A tésztából lepényt formázunk, és a liszttel megszórt süt ben készre sütjük mindkét oldalát. Sütés közben megszurkáljuk, hogy a g z kijöhessen bel le.”23 A valóban nagyon egyszer recept alapján készül kenyér olyannyira ízlik a vendégeknek, hogy sokszor nem csak köret gyanánt fogyasztják: „Úgy eszik a bodagot, pusztán is, hogy az nem igaz!” – mesélte egyszer nevetve Malvin néni. A szakácsn k el szokták mesélni a vacsorák alkalmával, hogy a bodag milyen szerepet töltött be régen – s többüknél a mai napig is – a konyhaasztalon. Az egyszer és olcsó hozzávalók miatt ínséges id kben is el lehetett készíteni, mikor nem volt pénz másra. „Mivel a vakaró a szegénység jelképe, a kikapaszkodottak már nem esznek soha ilyet.” (Durst 2002) Ezt a módosabb cigányok közül 21 A mélyszegénységben él , sokszor éhez családok természetesen a mai napig nem kizárt, hogy ily módon is jutnak állati eredet táplálékhoz.

22 „Latcho Xaben. Cuisine tzigane” – ld.: Prónai Csaba (szerk.): Cigányok Európában 1. Nyugat-Európa. Új Mandátum: Budapest, 2000. 310.pp.

23 Lakatos Elza: Vendégségben cigányoknál. [Online] Hozzáférés: http://www.amarodrom.hu/archivum/2004/12/10.php3 [2013. március 11.]

222

Szivák Fruzsina

kikerül vacsoravendégeink is megfogalmazták, mikor leültünk velük beszélgetni az ételek elfogyasztása után.24 Horváth Kata Éhség-szövegek cím írásában is részletesen foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy a szegényebb rétegek asztalán a kenyér – esetünkben bodag – és a tésztafélék nagyobb helyet foglalnak el, mint a jobb anyagi körülmények között él knél. Annak ellenére, hogy a korábbiakban megfogalmaztam, tapasztalataim szerint a cigányoknál fontos a húsok jelenléte az ételekben, vitathatatlannak tartom, hogy a legszegényebbek körében ez a legrosszabb min ség (pl. csirke farhát) húsokra szorítkozik.

A zöldségek tekintetében a krumplit és a káposztát használják leggyakrabban. Ez a Romani Platni fogásaira, illetve az asszonyok otthoni háztartására is jellemz , valamint több cigánykutató is hasonló következtetésre jutott (ld.: Stewart). Mindkett t érdemesnek találják arra, hogy akár az ünnepi asztalon is feltálalják ket. Ezeken kívül azonban csak a húsételek ízesítésekor találkozhatunk paradicsommal, répával, zöldséggel, zellerrel. A f tt ételekt l elkanyarodva, fontosnak tartom megemlíteni, hogy – a szegénykultúrára jellemz en –, a zöldségek mellett a gyümölcsök is kiszorulnak a mindennapi táplálékok közül. Utóbbiak azok, amik nem tartoznak az alapélelmiszerek közé, s így a cigány családok gyermekei közül sokan csak az egyesületünk szervezte programokon esznek almát, narancsot, banánt.

A következ kben a cigány ételekkel kapcsolatos szennyezettség kérdésére fogok kitérni. „Az antropológiai cigánykutatásoknak mára kialakult egy olyan irányzata, amely a cigány kultúrákat a szimbolikus antropológusokhoz – els sorban Mary Douglashoz – hasonlóan a jellegzetes ’tisztasági szabályokban’ véli megragadhatónak” – fogalmazza meg Horváth.

(Horváth 2000:33) Ennek hátterében a többségi társadalom fel l érkez vádak (a romák koszosak, tisztátalanok), illetve a kulturális különböz ségb l fakadó eltér tisztasági tabuk állnak. Rena Cotten kutatási beszámolójában mahrimé-nek nevezi a cigányok tisztátalanságát, mely érinti a testi és lelki higiénia, illetve az étkezési szokások témáját is. Okely is megfogalmazza, hogy a cigány identitáshoz szorosan kapcsolódó tabuk, szennyezettségekkel kapcsolatos el írások betartása a mindennapi tevékenységekhez (tisztálkodás, étkezés, mindennapi élet szervezése) szorosan kapcsolódnak. (Okely 1991) A különböz tabuk vizsgálatán keresztül elemezte a cigányok viszonyát környezetükhöz. Paloma Gay y Blasco Spanyolországban él cigányok között tanulmányozta a tisztaság-szennyezettség kérdéskörét.

(Guy y Blasco 2006) A Stewart harangosi terepmunkája során tapasztalt szigorú tisztasági tabukhoz viszonyítva (Stewart 1994:213-214), az általam kutatott közösség tagjai között semmilyen formában nem lelhet fel hasonló. Meglátásom szerint az anyagi helyzetük (avagy szegénységük), a megélhetésért való állandó küzdelem, valamint az ket körülvev többségi társadalom mindennél intenzívebb hatásának köszönhet en, a ferencvárosi cigány közösség az akkulturáció egy igen magas fokán áll. Sem fürkész kutatói tekintetem által, sem az asszonyokkal a konyhában eltöltött id alatt nem fedeztem fel szennyezettséggel kapcsolatos szokásokat, tabukat. Nem szentelnek külön figyelmet annak, hogy mely konyhai eszközt mihez használják, s ez éles ellentétben áll más, hagyományokat tartó roma közösségek szokásaival.

A vacsorán résztvev vendégek részér l viszont tapasztalható egyfajta kezdeti távolságtartás, el ítéletesnek is mondható hozzáállás az ételek megpillantásakor (gondolok itt a korábban már említett, ránézésre is zsíros, nehéz étkek látványára), azonban ez a megkóstolásukkor – a legtöbb esetben – átadja helyét a kellemes csalódás érzésének. A romák tisztában vannak a feléjük irányuló negatív sztereotípiákkal, s ennek hangot is adnak olykor. Egy alkalommal a 24 A világ más tájain is jellemz az egyazon etnikai csoporthoz tartozó, ámde eltér anyagi és társadalmi helyzetben lév egyének különböz ételfogyasztási szokásai. Adrian Mayer egy közép-indiai faluban huszonhárom eltér étkezési szokásokkal rendelkez kasztot tanulmányozott. (ld.: Adrian Mayer: Caste and Kinship in Central India: a Village and its Region. London, Routledge, 1960.)

A Romani Platni projekt

223

lakásétterem el tt állva, az utcán beszélgettem pár kollégámmal, mikor arra jött egy a szomszédban lakó asszony, nagy tányér süteménnyel a kezében. A még meleg piskótát rögtön odakínálta nekünk is, de éppen ebéd után voltunk, így udvariasan visszautasítottuk az édességet, ami azonban felháborodást szült az asszonyban: „Most azért nem vesztek bel le, mert én csináltam? Mert cigány süti?” – kérdezte. Nem volt más választásunk, a teljes jóllakottságunk ellenére leemeltük a tányérról a nagy szelet meggyes piskótákat, s közben szóban is bizonygattuk, hogy szó sincs itt bármilyen el ítéletr l az étellel kapcsolatban.

S valóban nincs, ezt az is bizonyítja, hogy az említett asszonyhoz szoktunk átszaladni a szomszéd kapualjba, ha épp a f zés során döbbenünk rá, hogy valamely konyhai eszköz híján vagyunk. A sütemény-kínálással kapcsolatban azonban egészen bizonyos vagyok benne, hogy az részér l egyfajta ugratás volt a kérdés, hiszen tudja, hogy semmiféle viszolygást nem érzünk az irányában, a lakásába is szívesen beenged mindannyiunkat. Azonban a helyzet igazolja, hogy a többségi társadalom részér l, a higiéniával kapcsolatos negatív sztereotípia ma is él a cigánysággal szemben. A legtöbb cigánykutató beszámolt már err l a jelenségr l: „A vendéget nem megkínálni, vagy éppen a kínált ételt visszautasítani súlyosan sérti az illemet, mert arra céloz, hogy az ily módon megsértett személy nem tiszta.” (Hancock 2004:98) Hasonló tapasztalatairól számol be Stewart is a Daltestvérek cím munkájában: „A gázsók kategorikusan elutasítják a romákkal való közös étkezést, mivel szennyesnek tartják az ételt, félnek, hogy kitudódik, cigányokkal ettek együtt”. (Stewart 1994:109) A Romani Platni tehát éppen ezt a napjainkban is jelenlév el ítéletességet célozza meg, s az eloszlatásával hozza közelebb a többségi társadalom tagjait a cigány kultúrához.25 Bakó Boglárka Erdélyben él romungro cigányok körében végzett kutatásokat, mely során etnikai határok mentén meghúzódó tisztasági határokat térképezett fel: „A magyar keresztanyák nem szívesen tartózkodnak huzamosabb ideig a házi cigányoknál és nem szívesen fogyasztanak olyan ételb l, amit a cigányok készítenek el. A cigány családok ezzel a ténnyel tisztában vannak és több módon is megpróbálják áthidalni ezt a problémát. Gyakori, hogy a cigány háziasszonyok a szendvicskészítésre magyar szomszédjaikat kérik fel, s ennek tényét a keresztel el tt hangsúlyozzák is. Vagy nem sütnek k maguk süteményt, hanem a helyi boltokban el re elkészített, ’csomagolt tésztát’ vesznek, és azt rakják ki az asztalra. A magyar asszonyok ezt a problémát áthidalandó házi süteményeket visznek a keresztel család házához, melyeket kés bb külön tányérokra tesznek ki. Ez hallgatólagos ’egyezség’ a két közösség között, melyhez a romungrók fenntartás nélkül alkalmazkodnak, s melyet a helyi nem cigányok a keresztel n való részvétel feltételéül szabnak.” (Bakó 2013) A gyermekek keresztel je alkalmával, az ételek elkészítéséhez kapcsolódó szokások esetében világossá válik a határ, mely a többségi társadalmat és a cigányságot elválasztja egymástól.

A cigány csoportok tagjai saját maguk közt is megkülönböztetnek tisztábbakat és piszkosakat. „A mosogatás viszonylag gyakori. Nemcsak azért, mert a gyerekek és a feln ttek egyaránt nagyjából folyamatosan esznek, mindenki akkor, amikor megéhezik, hanem például azért is, mert a f zéshez kölcsönkért lábasok nem mindig megfelel en tiszták a cigányasszony számára.

A lábasok kölcsönkérése fontos epizódja a cigányasszonyok között folyó tisztasági versenynek.

A cigányasszony, amint megkapja a lábost, hangos megjegyzések kíséretében újra elmossa (’Micsoda retkes n ez a Csita, ezért az egyért utálom, hogy ilyen retkes’), és ugyanezt teszi, amikor a f zést befejezve visszaküldi azt. Akárhogy mossa is el azonban, a kölcsönadó, akihez természetesen eljutott a hír, hogy a másik házban leretkesezték, semmiképpen sem hagyja el a megjegyzést: ’Na, a híres tiszta asszony, oszt mégis így küldi vissza a lábost!’” (Horváth–Prónai 2000:38) Az idézett szövegben egy Borsod megyei cigány falu tisztasági szokásait taglalta Horváth Kata. Az általam kutatott közösségben is él a családok közt egymás háta mögött 25

Egyesületünk korábbi munkatársa, Balogh Rodrigó is szervezett – más platformon – hasonló jelleg megmozdulást: az A38 hajón, Falatszínház címmel. Roma asszonyok kezéb l kóstolhatták meg a cigány ételeket az érdekl d k.

224

Szivák Fruzsina

történ „leretkesezés”, azonban a f zéssel kapcsolatban, az elmúlt egy évben nem tapasztaltam.

A mindennapokban az a gyakorlat figyelhet meg, hogy egymás lakására, annak higiéniás körülményeire, vagy az illet „szagára” tesznek rosszalló megjegyzéseket. Azt az asszonyt például, aki köztudottan könny vér nek számít a közösségben, gyakorta illetik a büdösség vádjával a többiek. Az évek alatt többször támadt konfliktus közte, illetve más n k között, s minden alkalommal elhangzottak ezek, vagy hasonló megjegyzések: „Ha látnád, hogy élnek ezek! A szennyes szétdobálva, kaja mindenhol. Csótány is van, mondom, meg olyan büdös!”

A cigány asszonyok büszkék a háztartásukra, konyhájukra. Minden beszélgetésbe beleszövik a t zhelyükön készült ételeket. Ennek köszönhet en az évek során képet kaptam arról, hogy mennyiben különbözik a lakásétterem kínálatától az, mikor a családjaiknak, gyermekeiknek f znek. A háztartásokban a n k osztják be a pénzt, k gazdálkodják ki, hogy milyen alapanyagokból milyen fogásokat fognak tudni elkészíteni. Jellemz en a hónap elején b ségesebb, gazdagabb ételeket készítenek, többször kerül hús az asztalra, gyakoribbak az édességek a gyerekek kezében. Jellemz en nem vásárolnak be nagyobb mennyiség élelmiszert otthonra, hanem csak egy-két napra el re szerzik be a hozzávalókat. Minden nap kerül meleg étel az asztalra. Egyrészt mert táplálóbbnak tartják, másrészt pedig mert a férfiak ezt el is várják a n kt l. Általában egyfogásos, de kiadós ételeket f znek, amelyek jellemz en aznap még el is fogynak. A fogások egy része „cigányos”,26 vagyis rzi a hagyományos roma ízvilágot, ugyanakkor az egyszer háztartások népszer ételei is megtalálhatók az asztalaikon, pl. különféle tésztafélék, f zelékek, egyszer egytálételek. Ünnepek alkalmával (legyen az karácsony, szilveszter, születésnap, névnap, évforduló) a legtöbb családban ugyanaz a menü: húsleves és rántott hús, különféle köretekkel. Nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy ilyenkor nagymennyiség ételt készítsenek, azonban függetlenül attól, hogy az ország mely szegletéb l költöztek a f városba a családok, az el bb említett két fogás minden asszony konyhájában elkészül.

Az ételekkel és a cigány háztartásokkal kapcsolatban fontos szót ejteni a vendéglátásról. „A vendég fontos személy a cigányok életében. Bárki megy hozzájuk, megvendégelik, szívesen fogadják. (…) Ha a vendéget meleg étellel nem tudják megkínálni, akkor szalonnát, kenyeret, hagymát tesznek az asztalra. Itallal és kávéval is kínálnak. Ha nincs otthon ital, valakit italért küldenek, ha nincs pénzük, akkor kölcsönbe, mert a vendéget mindenképpen illik megkínálni.”

(Karsai 1994) Több cigány közösségben kutattam már korábban is, és függetlenül attól, hogy milyen vagyoni helyzetben lév , városban vagy kis faluban él roma emberek engedtek be otthonukba, mindenütt hasonlót tapasztaltam. A Romani Platni projektben is jelen van az asszonyok szívélyessége a vendégek irányában. Ami viszont problémát jelentett az elmúlt id kben, az a f zés ideje alatt betér rokonok kínálgatása volt. A szakácsn k minduntalan kínálgatták ket, s hosszas beszélgetésekre volt szükség, hogy figyelmüket felhívjuk rá, ott nem maguknak f znek, így az elkészült ételt sem tekinthetik szabadon osztogathatónak. Számukra a vendéglátás, a rokonok, ismer sök kínálása olyannyira magától értet d , hogy e tekintetben id re volt szükség, hogy a lakásétteremben való közrem ködésüket más módon tudják kezelni.

Az étel mennyiségét tekintve, a vacsorák alkalmával csalóka képet kaphatunk. A vendégek tányérján közepes méret adagokat találunk, ennek hátterében az áll, hogy a három-, négyfogásos vacsorát, mely – valljuk be – általában nehéz ételekb l áll, nagyméret adagokkal nem is tudnák végigenni a látogatók. Saját háztartásukban azonban az asszonyok nagyobb adagokat mérnek, bár otthon nem is készítenek több fogást egyszerre. Az evés fontos szerepet tölt be mindennapjaikban. Az asszonyok között állandó beszédtéma, hogy ki mit f z 26 Egy alkalommal, a korábban már említett barátn mnél jártam vendégségben, akinek családjában végeztem az esztergomi oláhcigány közösségr l szóló kutatásomat. Nagyon éhes voltam, így szétnéztem a konyhájában, mi az, amib l esetleg kérhetnék. Egy nagy fazekat pillantottam meg a t zhelyen, azonban a barátn m észrevette, miben mesterkedek és inkább a h t felé kalauzolt: „Abból inkább ne, az ilyen cigánytészta, nem szeretnéd, hidd el” – mondta. Korábban több évig éltünk együtt, így megbíztam a megérzésében, miszerint nem nyerné el tetszésemet az étel, de azért elmesélte, hogyan készült. Nagy, leveles tésztát sok olajban kif zve, zsíron megpirított, és a konyhában fellelhet húsokat, paradicsomos mártással együtt beleforgatta.

A Romani Platni projekt

225

aznap, melyik étket hogyan szokta elkészíteni. Azonban emellett megfigyelhet az is, hogy a gyermekeik, a fiatalabb generáció tagjai sokszor nem értékelik a fáradozásaikat. Gyakran lehet ket látni gyorséttermi szendvicsekkel, vagy nassolnivalóval, egy-két péksüteménnyel az utcán. Tudják, hogy otthon meleg étel várja ket, azonban a társaságban, a lakáson kívül elfogyasztott bármilyen más táplálék közösségi eseménynek min sül (egymást megkínálják, körbeadják az ételt). Ennek kapcsán egy üvegb l isznak, egy ev eszközzel esznek, közösen szívják ugyanazt a cigarettát. Férfiak-n k, fiúk-lányok vegyesen, baráti és rokoni csoportokon belül.

Egy alkalommal – prevenciós foglalkozást tartottunk fiatal lányoknak a Közértben – szóba került az egymás után való evés-ivás-dohányzás kérdése. A lányok elmesélték, hogy ennek csak a betegségekt l való félelem vethet véget. Sokan a T zoltó utca környékén él k közül hepatitis vírussal fert z dtek az utóbbi években. Akik korábban velük közeli viszonyban voltak, a fert zést l való félelem miatt a továbbiakban már külön poharat, kanalat, villát használnak. Több alkalommal fültanúja voltam olyan esetnek, amikor e csoportokon kívüli személy próbálkozott megosztani üdít t vagy cigarettát a többiekkel. A csoporton belülr l érkez reakciók ilyen esetben kíméletlenül felhívták a figyelmet a közöttük lév határokra. A következ idézet fiatal lányoktól származik: „Igyak utánad? Ó, hát majd de! Azt se tudom, ki vagy, meg kivel mit csinálsz! Ki tudja, mi volt már ma is a szádban?”

A saját szerepem érdekes helyet foglal el e tekintetben a közösségben. Nagyjából fél-egy évvel a terepmunkám megkezdése után úgy vettem észre, hogy egyre többet kínálgattak – els sorban a fiatalok –, az ételeikkel, italaikkal, amelyeket néhány alkalommal el is fogadtam.

Nem éreztem viszolygást azzal kapcsolatban, hogy egy üvegb l igyak velük. Egy alkalommal, pár fiatallal a FUGA nev építészeti központba látogattunk el, egy kiállításmegnyitóra.27 Nem találtam magamnak tiszta poharat, de mivel nagyon szomjas voltam, az egyik lányt kértem meg, hogy hadd igyak az vizéb l. A körülöttünk álló vendégek mély megdöbbenéssel nézték a jelenetet. „Az antropológushoz való viszonyulás sok mindent megmutat a kutatott közösségben él azon sztereotípiákkal kapcsolatban, amelyek szerint a magyarok – úgy általában –, el ítéletesek a cigányokkal szemben, ezért nekik ’kisebbségérzetük’ van, mint mondta az egyik adatközl m. Azt, hogy velük eszem, többen nagy örömmel vették, és úgy érzem, ez a dolog nagyon fontos volt a befogadásom szempontjából is.” (Morvay 2006:51) A projekt további lehet ségei „Az ilyen projektek felépítéséhez és m ködtetéséhez általában egyszerre van szükség intellektuális kreativitásra, társadalomtudományi éleslátásra, morális elkötelezettségre és professzionális folyamatirányításra.” (Szombathy 2011:103) A lakásétterem sajtótájékoztatóval egybekötött, ünnepélyes megnyitóján Ferencváros polgármestere, dr. Bácskai János is a meghívottak, a vendégek között volt. Az ebéden résztvev k megfogalmazták, hogy a kezdeményezést többek közt azért is támogatják, mert egymás elfogadása, a különböz kultúrák konfliktusmentes együttélése a megismeréssel kell, hogy kezd djön. A kerület vezet ségével azonos irányelvek mentén dolgozunk, segítjük a kerület cigány lakosságának felzárkózását. „A lakáskörülmények javítása persze nem elegend , hiszen a lakhatással járó terheket nem tudja és nem is akarja az önkormányzat 27 Sok cigány fiatal egy helyen általában felt nést kelt a többségi társadalom tagjai körében. Sokszor utaztam már velük hosszabb-rövidebb utakon együtt, ez minden alkalommal megfigyelhet volt. A kiállítás-megnyitón sem volt ez másképp, ráadásul a programon ránézésre jómódú, a fels középosztályba tartozó, középkorú n k és férfiak vettek részt.

226

Szivák Fruzsina

átvállalni. Ehelyett a megfelel képzési program segítségével önellátó, a társadalom ’teljes érték ’ tagjaivá kell válniuk az itt lakóknak.” (Balla 2009) A Romani Platni lakásétterem egy éve m ködik. A kezdeti, várakozásainkon felüli érdekl dés mostanra kissé alábbhagyott. Jelenleg a projekt továbbfejlesztésén dolgozunk. Sajnos – mint minden vállalkozás esetében, így itt is –, ez nagyrészt anyagi befektetéseken múlik. Nehezen tudunk kérni, így egy az egyesülethez közel álló hölgy, Takács Bori fogalmazta meg helyettünk a szervezeteink problémáját: „A Ferencvárosi Tanoda egy sziget. Sziget a T zoltó– Viola sarkán, a három újépítés iroda- és lakóház közrefogta sarkon a negyedik régi épület földszintjén, ahol nem kocsma, nem fitnesz-terem van, hanem tanulóm hely, családsegít , ifjúsági tanácsadó és közösségi tér üzemel. Kitalálói, létrehozói, dolgozói és önkéntesei heroikus munkát végeznek sz kül er források (mind humán, mind financiális) mellett. Sziget a sarkon és sziget a városban. Azt hiszem, kéne neki komp. Nem híd, azaz nem befektet , nem stróman, és nem is politika – hanem komp, amelyen a hasonló irányokba gondolkodó és tevékenyked egyének és szervezetek átkompozhatnak erre a szigetre, és vihetnek magukkal ötletet, tanácsot, eszközt, biztatást, segítséget.”

További probléma, hogy a kerületi rekonstrukciós tervek és a szociális város rehabilitáció mind csökkenti a rossz állapotú, régi bérházak számát. Azonban a IX. kerületben él cigányság így nehéz helyzetbe kerül. A bontásra ítélt Dzsumbujból a Kén utcai lakótelepre, majd annak drasztikus állapotromlása után számozott, omladozó bérházakban lév önkormányzati lakásokba, onnan pedig a kerületben él ismer sökhöz költöztek. A folyamatnak viszont egyszer vége szakad, a kerület rehabilitációja zajlik, a családoknak pedig nem marad más választásuk, mint hogy az olcsóbb élet reményében vidékre költöznek. A Romani Platni projektben résztvev asszonyokat egyel re ez kevésbé, azonban az egyesület klienseinek egy részét érinti a vázolt jelenség.

Mindezek mellett azonban, a cigány t zhely körüli legéget bb probléma a megfelel projektkoordinátor megtalálása. A posztot korábban három egyesületi dolgozó is betöltötte.

Egy férfi, és két n . Ketten cigányok, egy asszony pedig nem. Továbbá mindannyian (dolgozók) ugrottunk már bele a szerepbe egy-egy vacsora alkalmával. Ily módon rengeteg tapasztalatunk, meglátásunk van azzal kapcsolatban, hogy az asszonyok milyen vezet vel tudnak együtt dolgozni a f zések alkalmával. Feladatok kiosztása, irányítás, számonkérés.

Mindezeket egy szintén roma embert l könnyebben elfogadják – ebben mindannyian bizonyosak vagyunk. Ennek kapcsán, dolgozatom végén is Foot Whyte-hoz kanyarodnék vissza, aki a tanulmányozott szegénynegyedben dolgozó szociális munkásokkal kapcsolatban fogalmaz meg hasonló gondolatokat. (White 1999:132,324) Az általa kutatott helyszínen, a lokális közösségen kívülr l érkez , más kultúrájú szakemberek töltötték be a segít k posztját, s a munka nem m ködött a közösséggel – az elfogadás hiány a miatt. A T zoltó utcában a helyzet szerencsésebb: romák és nem romák is dolgozunk a helyiekkel, azonban ennek kapcsán megkülönböztetésre nem szokott sor kerülni. A Romani Platni projektben viszont – úgy a partneri viszony, mint a valamilyen szinten meglév alá-fölérendeltség miatt –, könnyebben fogadnak el tanácsot, kritikát az asszonyok egy szintén roma munkatárstól.

Dolgozatom írásakor a megfelel projektkoordinátor kiválasztásának folyamata zajlik.

A projektben dolgozók tervei közt szerepel továbbá a lakásétterem továbbfejlesztése. Mivel sok külföldi csoport látogat el a vacsorákra, ötletként felmerült a vacsorák belvárosba költöztetése, azonban itt a tervezés anyagi korlátokba (belvárosi helyiség bérlése) és a projekt egyik lényeges momentumával (az ételek, a cigány emberek saját közegükhöz közel történ bemutatása) való ellentmondásba ütközött. További lehet ség a lakáséttermek közötti együttm ködés: szintén a T zoltó utcában található a kerület egyetlen romkocsmája, melynek m ködtetését nemrég vette át egy szintén antropológus végzettség férfi, aki lakásétterem megnyitását is tervezi a korábbi vendéglátóhely terein belül. A velük való együttm ködés, közös tervezés is a jöv beni célok egyike. Ezek azonban hosszú távú célok, s rövidtávon is fejlesztésekben kell gondolkodni avégett, hogy a Romani Platnit övez érdekl dés ne

A Romani Platni projekt

227

lankadjon. A roma kultúra, a cigányság kérdésköre a jelenkori társadalmi párbeszéd aktuális témája. Ennek kapcsán a vacsorákat követ en kerekasztal-beszélgetéseket szervezünk, hogy meghívott kutatók, közéleti szerepl k, politikusok kapjanak szót, s a vendégekkel egyetemben fejtessék ki álláspontjukat a témában, hiszen „a demokratikus társadalomban való részvétel megköveteli a tájékozottságot.” (Appandurai 2011:74)) Összegzés helyett „Akik felköltöznek a nagyvárosokba, gyakran csak a többség lumpenrétege körében találnak helyet maguknak, ott kapnak szállást. Itt már semmi nem utal a tradíciókra, itt a szegénykultúra, a gettókultúra uralkodik. Itt már szó sincs az öregek tiszteletér l, a szüzesség tabujáról és hasonlókról. A nyomor és a kilátástalanság gettói ezek, ahol az a men , akinek lányok futtatásából, drogterjesztésb l és más b nügyekb l telik egy lepukkant Mercedesre. A gettóban szület gyerekek gettóiskolákba járnak, ahol mindegyiküknek ugyanaz a háttere, álma, vágya és az említett példa lebeg el ttük. Érthet , hogy miért nem születnek itt sikertörténetek, vagy csak nagyon-nagyon ritkán.” (Szabóné Kármán 2012:58) Az idézett szöveg Budapest VIII. kerületér l szól, arról, hogy ahol hajdan neves zenészdinasztiák otthonait találhattuk, ma az olcsó lakhatás végett ideköltöz , vidékr l a jobb élet reményében a f városba települ családok szocializálódnak egyfajta szegénykultúrába, aminek a felszámolása megoldatlan probléma. Tanítottam a kerület egyik iskolájában, ahol 100% a roma gyerekek aránya az osztályokban, ily módon szegregált oktatásról beszélhetünk az intézmény esetében. A probléma ott is érzékelhet volt. Azonban úgy gondolom, hogy az Üll i út túloldalán, vagyis a IX. kerületben értékes és hasznos munkát végzünk (még ha olykor ez csak „t zoltásnak”28 is t nik), melyben a Romani Platni egyre fontosabb helyet foglal el. Indulásakor nem gondoltuk, hogy a projekt ekkora visszhangot fog kelteni. Egy év alatt az érdekl dés a helyi roma asszonyok f ztje iránt ingadozott ugyan, de jelent sen nem csappant. Ült az asztaluknál vállaltan jobboldali érzelm vendég, aki kíváncsiságképp érkezett a vacsorára, és a cigány kultúra mélyebb ismeretével a tarsolyában távozott azt követ en.

Kutatásomban arra kerestem a választ, hogy milyen étkezési szokásai vannak ma a ferencvárosi cigány lakosságnak. A kérdés megválaszolását a velük együtt m ködtetett Romani Platni lakásétterem vizsgálatán keresztül kíséreltem meg, emellett képet szerettem volna adni a Budapest IX. kerületében él roma családok életér l. A vendégek számára rendezett vacsorákra az asszonyok otthonról hozott, autentikus receptjeiket készítik el, ily módon a mindennapjaikban is jelenlév roma ételekkel ismertetik meg a többségi társadalom tagjait. Ugyan napjainkban, otthonaikban a cigány konyhavilágon kívül már más ételeket is gyakorta készítenek, az asztalaikon intenzíven jelen vannak ugyanazok az egyszer en f szerezett, általában egyszer körettel vagy bodaggal együtt kínált húsételek, melyek a lakásétterem profilját alkotják.

A projekt hátrányos helyzet térségben, a f város egyik cigányok által legs r bben lakott kerületében valósult meg, annak is középs területén, ahol er sek a lokális roma közösség hatásai, az itt él cigány emberek, mondhatni zárt közösséget alkotnak.

A lakásétterem pozitív hatással volt (s ez a mai napig mit sem változott) a környéken él k, valamint az ide látogató vendégek közötti megismerési és elfogadási folyamat beindítására, illetve elmélyítésére.

A jöv ben mindenképpen nyomon szeretném követni a Romani Platni projektet, egyrészt mivel munkám a kés bbiekben is a kerület roma lakosságához fog kötni, másrészt pedig mert – munkatársaimmal, s a lakásétteremben dolgozó asszonyokkal egyetemben – úgy gondoljuk, hogy a kezdeményezés az elmúlt egy évben, s a gyakorlatban bebizonyította, hogy képes 28

Munkatársaimmal a kifejezést a T zoltó utca elnevezése miatt használjuk el szeretettel, és a hirtelen felmerül problémák azonnali, szinte bármilyen módon történ orvosolását értjük alatta.

228

Szivák Fruzsina

megvalósítani eredeti célját, vagyis a cigánysággal kapcsolatos el ítéletek eloszlatását a mai Magyarországon.

Emellett a terveim közt szerepel a jelenleg középiskolás korosztály életének a figyelemmel kísérése. Életkoromból, s a köztünk kialakult bizalmi kapcsolatból adódóan ennek nem látom akadályát. A ferencvárosi roma lakosság számára k jelentik azt a rétegét, akik életüket a kés bbiekben is a f városban tervezik élni úgy, hogy beleszocializálódtak abba a helyzetbe, melyet a lokális közösség véd burka és a többségi társadalom fel l érkez – a mindennapokban élesen megnyilvánuló – el ítéletek kett ssége teremtett meg számukra. A fiatalok válaszreakciói a jelen szituációra vegyesek: sokan közülük elzárkóznak a mindennapi életterükön kívüli világtól, mások pedig – gyakran vakmer elszántsággal – szembeszállnak azzal. Kulturális antropológiai néz pontból mindenképpen további kutatásra érdemesnek tartom a lokális közösség életét s kultúráját.

A Romani Platni projekt

229

Szentesi Balázs:

Konfliktusok és alkuk Cigány gyerekek és magyar nevel k interkulturális diskurzusa egy oktatóprogram foglalkozásain1 Az alábbiakban egy halmozottan hátrányos helyzet gyerekek számára létrehozott civilegyházi kezdeményezés oktatóprogramról írok, amely egy kis kelet-magyarországi faluban m ködik. A program foglalkozásain helyi cigány gyerekek vesznek részt, néhány magyar2 oktató felügyeletével. A foglalkozások során az iskolai tanulmányaikban lemaradó tanulók korrepetálása mellett szerepet kap olyan életviteli készségek fejlesztése is, amelyekr l a program m ködtet i úgy gondolják, hogy hozzájárulnak a hátrányos szociális helyzet leküzdéséhez.

Magam 2002-ben végeztem a faluban egy hónapos terepmunkát. Résztvev megfigyel ként voltam jelen a program foglalkozásain, családokat látogattam a helyi cigánytelepen, a gyerekekkel, szüleikkel, családtagjaikkal, helybéli és környéki falvakban lakó, illetve a környéken szociális szférában dolgozó adatközl kkel történt beszélgetéseim tartalmát rögzítettem, illetve interjúkat készítettem a program létrehozóival, vezet ivel és alkalmazottaival. 2008-ban visszatértem a faluba, hogy újra felvegyem a kapcsolatot a megismert családokkal, a program m ködtet ivel és a foglalkozásokon további megfigyeléseket végezzek. Jelen írás ennek a kutatásnak az adataira épül.

Az írás els részében az oktatóprogram létrejöttének körülményeit, a program ideológiai hátterét és a benne tükröz d etnocentrikus látásmódot, valamint a program m ködésmódját mutatom be.

Ezt követ en a foglalkozások során megfigyelt kommunikációs aktusok példáin keresztül bemutatom a kommunikációban tetten érhet kulturális félreértéseket, konfliktusokat. A félreértések sorozatát egy olyan interkulturális diskurzus részének tekintem, amelyben mind a cigány gyerekek, mind a magyar oktatók számára saját értelmezéseik érvényesíthet sége a tét.

A diskurzus során megjelen konfliktusokat és etnikai kategorizációs törekvéseket olyan „eszközökként” vagy stratégiákként értelmezem, amelyeket a résztvev k az egymás közötti viszonyok valamint a diskurzus menetének szabályozására alkalmaznak.

Az oktatók stratégiáinak magasabb státuszuk és hatalmi pozíciójuk miatt kiemelt jelent séget tulajdonítok a diskurzus alakításában. Azt igyekszem bemutatni, hogy értelmezéseikben – a kulturális megközelítés hiányából adódóan – összemosódnak a szociális és kulturális jelenségek, ami az etnocentrikus látásmóddal társulva az oktatóprogram saját megfogalmazott célja ellenében hat. A tanárok segít tevékenységükkel – szándékuktól függetlenül – a fennálló hatalmi viszonyokat, a szegény cigányság alárendelt helyzetét er sítik.

Végül felvetem a kulturális megközelítés alkalmazhatóságának a kérdését. A kulturális megközelítést olyan „eszközként” mutatom be, amely a segít folyamat során javíthatja a megsegített fél – jelen esetben a cigány gyerekek és családjaik – esélyeit a diskurzus alakítására és önértelmezéseik érvényesítésére.

1. A program bemutatása A felzárkóztató programnak otthont adó falu népessége ezer-néhányszáz f , amelynek körülbelül 60%-a cigány nemzetiség . Többségük a falu többi részét l elkülönült telepen lakik „szocpolos” és „cs”-lakásokban, igen szegényes életkörülmények között. A község 1

A tanulmány kézirata 2008-ban készült. A leírtak az akkori állapotokat tükrözik. Írásomban cigánynak vagy magyarnak azokat a személyeket nevezem, akiket a megfigyelt közösség tagjai cigányként vagy magyarként azonosítanak.

2

232

Szentesi Balázs

gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, a munkanélküliség szinte teljes, sok cigány család kényszerül igénybe venni szociális juttatásokat. Emellett él a faluban néhány jobb módú cigány család is, de jellemz en nem a telepen. A falu általános iskolájában a cigány gyerekek száma közel 90%, sokan közülük tanulási nehézségekkel küzdenek. (Az oktatóprogramot vezet helyi lelkész a cigány gyerekek iskolai túlreprezentáltságát a cigányok nagyobb természetes szaporulatával magyarázta, és azzal, hogy több magyar család elviszi a gyermekeit más iskolákba. Más megkérdezettek a helybéli cigányság lélekszámnövekedésének okát abban látták, hogy az utóbbi évtizedben új családok költöztek a faluba).

A magyarok többsége negatív el ítéletekkel viseltetik a cigányok iránt, és amennyire lehet, távol tartják magukat t lük. Hasonló távolságtartás a cigányságra is jellemz . Azt a keveset, amit egymás életéb l látnak, rendszeresen félreértik, és nem ritkák az indulattól f tött megnyilvánulások sem. A cigányság és magyarság közötti szocio-kulturális különbségek a helybéliek számára gyakran megoldhatatlannak t n konfliktusokat gerjesztenek.

A 2000-es évek elején lincs-hangulatot váltott ki a faluban egy régiós lapban megjelen cikk, amely a cigánytelepi rossz közegészségügyi viszonyokat taglalta. A falu magyar lakói a cikkben foglaltakkal kapcsolatban a cigányság felel sségét hangsúlyozták, és sérelmezték, hogy az írás rájuk is rossz fényt vet. A konfliktus láttán született meg a helyi lelkész és a polgármester döntése, hogy létrehoznak egy felzárkóztató programot a hátrányos helyzet gyerekek számára, amely az alapítók szándéka szerint hozzájárul a gyerekek sikeresebb iskolai – következésképpen társadalmi – beilleszkedéséhez. (A lelkész olykor politikailag korrekt megfogalmazással élve azt hangsúlyozta, hogy a programot szociálisan hátrányos helyzet családok gyerekei számára hozták létre – tehát nem speciálisan cigányok számára. A faluban azonban hátrányos helyzet nek lényegében a cigány, illetve cigány-magyar vegyes családok tekinthet ek, másrészt a lelkész maga is sokszor önkéntelenül cigányokként említette a program célcsoportját.)

A helyi magyarság egy része negatívan ítéli meg az oktatóprogramot, amelyet a cigányokkal való érintkezés felesleges módjának tartanak. Emellett a helyi iskola pedagógusai is ellenzik a kezdeményezést, amit azzal indokolnak, hogy a nevelés/oktatás az iskola feladata, nem pedig civileké.

1.1 A program koncepciója A program megalkotója és irányítója a falu lelkésze, aki korábban adományozással igyekezett segíteni a helyi szegény cigányokat. Úgy látta azonban, hogy ez a rászorulók függ ségéhez vezet, mert egy id után magától értet d nek tekintették, és elvárták az adományokat.

Ehelyett olyan módszert igyekezett megalkotni, amelyben az átadott javakért cserébe aktív cselekvést vár el: az általa létrehozott programban való részvételt. Egyúttal a juttatások természete is megváltozik: a program foglalkozásain készül termékek (dönt en ételek, pl. lekvár, sütemény) azok elkészít it illetik, valamint a foglalkozásokat közös étkezéssel kötik egybe, melyek vonzer t jelentenek a nélkülöz családok gyermekei számára. Ezen kívül maga a foglalkozások során átadott tudás az, amely a lelkész szándéka szerint a cigány családok javát szolgálja.

Megfogalmazásaiból kiderül, hogy az oktatóprogramot két f felismerésre építi. Az egyik, hogy a szociális és kulturális közeledés el segítésében kiemelt fontosságú a személyes kapcsolat, a másik pedig az, hogy a szegénykultúra önfenntartó m ködése szinte lehetetlenné teszi a szociális mobilizációt.

A lelkész a helyi viszonyokról beszélve úgy fogalmazott, hogy a „magyar és cigány társadalom között egy fal húzódik”, amelyen egyik fél sem lép át. Lehet séget kell teremteni a „fal” megnyitására, amelyre alkalmasak lehetnek az oktatóházi foglalkozások, mivel teret adnak a cigány gyerekekkel való személyes találkozásra. így fogalmazott: „a személyes kapcsolattal lehet lebontani ezt az si válaszfalat, ami a két társadalmat elválasztja. Mindegy,

Konfliktusok és alkuk

233

hogy minek hívjuk, vagy hogy mit l van, azt csak a személyes kapcsolattal lehet lebontani.”

A lelkész – bár nem nevesítette, csak megfogalmazásaiból derül ki – felismerte a szegénykultúra létét és bizonyos hatásmechanizmusait. „A cigány gyermekek csak az otthoni szegényes körülményeket ismerik, így azt tartják normának. A szegénység, a lemaradás háttere sokrét , és ha az egyik okot kezeljük, akkor még mindig marad nyolc másik, amely visszahúzza az egyént a felemelkedést l”. Ezért a program célja az, hogy egyfajta „középosztályi” életmódmintát mutasson a gyerekeknek, amelyt l ez a bizonyos „fal” elzárja ket. Ahogy mondta, ez ugyan még kevés a felemelkedéshez, de reméli, hogy hosszú távon mégis valamilyen eredményeket szül. Úgy gondolja, hogy akik gyermekként megtapasztalhattak egy magasabb életnívót, saját gyermekeiket már arra fogják késztetni, hogy ne tekintsék normának a telepi körülményeket. Reményei szerint, ha azonnal nem is, de több generáció múlva észlelhet lesz a program hatása.

A fenti elképzelésekkel párhuzamosan, a lelkész gondolatmenetében hangsúlyosan jelenik meg a cigányság kulturális evolucionista értelemben vett elmaradottságának a képzete. A lelkész, amikor magyarázatokat keres a cigányság helyzetére, szociális jellemz k mellett kulturális gyakorlatokról is szót ejt: „amikor nomád cigányok megtelepednek egy faluban és fel akarnak zárkózni, akkor van egy anyagi vagy biológiai felemelkedés, ami a többségi társadalom szokásainak az elsajátítása: a lakás, táplálkozás és a ruházkodás. (…) A másik a kulturális dimenzió, hogy hány százalékban jutnak el az óvodába, az általános iskolát hányan végzik el, középiskola, gimnázium, érettségi, egyetem, f iskola, tudományos akadémia, Nobel-díj. Ez pontosan mérhet . (…) A harmadik, a szociális dimenzió, hogy a kisebbségi társadalom, a fejletlenebb társadalom milyen százalékban sajátítja el a többségi társadalomnak a jogi, erkölcsi és etikett normáit. Az együttélés szempontjából az etikett a legfontosabb, mert az egymás mellett él lakóknak a viselkedés, a jó modor a legfontosabb. Ezek a normák már 3 éves korban rögzülnek, és csak nemzedékeken keresztül módosulnak.”3 Ebben a megfogalmazásban az archaizáló, romantikus cigányságkép mellett egy olyan többségi társadalmi elvárás is tükröz dik, amely szerint a cigányságnak küls ségek, viselkedés és normák terén igazodnia kell a magyar mintákhoz. Ezt egyrészt azzal indokolja, hogy a cigány társadalom „fejletlenebb”, másrészt azzal, hogy a cigányok – nyilván az el bbivel összefüggésben – nem rendelkeznek megfelel erkölcsiséggel és jó modorral.

Elképzelése szerint az asszimiláció elengedhetetlenül szükséges a békés együttéléshez, illetve – minthogy együtt említi a magasabb iskolázottság megszerzésének a lehet ségével – a társadalmi mobilitás feltétele is.

A koncepció szerint az oktatóprogram szerepe, hogy a többségi szokások és normák elérhet ségét biztosítsa a cigány gyerekek számára. A lelkész elképzelései szerint „a falusi asszonyok azért tudnak húszféle süteményt sütni, mert a legkiválóbb gazdák legkiválóbb lányai a városban szolgáltak orvosoknál, ügyvédeknél. Volt egy él kapcsolat. Benne volt a f zés, mosás, varrás, takarítás, vasalás, kézimunka, hímzés, minden, amit egy középosztálybeli úriasszony tudott. Ez leszivárgott falura. A nemeseknél is, amit megtanultak, hozták falura. Ez évezredekig így volt. Most az oktatóházban egy ilyen kapcsolat megvalósul a cigányok felé”.

A program tehát arra a koncepcióra épít, hogy bizonyos szocio-kulturális elemek közvetítésével el segíthet a magyarság és a cigányság közeledése. Mint látható, a lelkész a szocio-kulturális jellemz khöz értékítéletet is csatol, és a magyar mintákat tartja értékesebbnek, következésképp úgy gondolja, hogy a közvetítési folyamatnak egyirányúnak kell lennie. Bár megemlíti a szociális helyzet szerepét, a szegénység visszahúzó erejét, de a 3

A lelkész – t lem eltér en – a kultúra fogalmát képzettség, m veltség értelmében alkalmazza, a szociális dimenzió címén pedig erkölcsr l, normákról, jó modorról beszél. Én ez utóbbiakat tekintem kulturális jelenségnek. Err l kés bb lesz még szó.

234

Szentesi Balázs

kulturális felzárkózásról alkotott gondolataiból kiderül, ennek a jelent ségét leginkább abban látja, hogy a cigányságot elzárja a „fejlettebb” életmódminták megismerését l. A szociális hátrányt és a kulturális különbségeket, mint jelenségeket, összemossa és egységesen a lemaradás okaiként kezeli azokat.

A lelkész úgy véli, hogy a közötte és a helyi cigányok között korábban fennálló adományozórászoruló függelmi viszony megsz nésére akkor van esély, ha a cigányok megváltoztatják az életmódjukat egyfajta magyar minta alapján. Erre teremtenének lehet séget az oktatóházban kialakuló személyes kapcsolatok, amelyek mentén prezentálhatóak és a gyerekek által átvehet ek lennének a felemelkedéshez szükséges gondolkodásmódok, kulturális gyakorlatok.

1.2 A program m ködése A program központi részét az 5-14 éves korú gyerekek számára szervezett, 5-10 f s csoportokban zajló oktató-nevel jelleg foglalkozások képezik. A foglalkozásokat általában két nevel vezeti. Ez egy id ben táboroztatással is kiegészült, illetve a gyermekek szüleit is próbálták bevonni a foglalkozások menetébe több-kevesebb sikerrel.

A foglalkozások nyaranta hétköznapokon, tanítási id szakban pedig hétvégenként zajlanak, napi több turnusban. Eleinte els sorban különféle házi és házkörüli tevékenységeket végeztek a gyerekekkel (sütés-f zés, takarítás, kézimunka, szerelés, kertészkedés stb.) Kés bb a hitoktatás is bekerült a foglalkozások közé, amely abban is segített, hogy az oktatóprogram finanszírozható maradjon. Ezen kívül f leg az iskolában lemaradó tanulók korrepetálásával foglalkoznak, kreatív tevékenységeket (pl. rajz, kerámia) végeznek, illetve továbbra is a foglalkozások része a közös ételkészítés, étkezés, takarítás.

A programnak egy modernizált parasztház ad otthont, amelyhez gazdasági épületek, nagyméret kert és gyümölcsös tartoznak. Ez illeszkedik a koncepcióba, ugyanis a gyerekek így láthatnak egy berendezett magyar házat, ami tükrözi a prezentálni kívánt magasabb életnívót. A foglalkozások között azért szerepel a közös f zés és takarítás, hogy a gyerekek olyan ételeket egyenek, és olyan tevékenységeket végezzenek, amelyek a m ködtet k szerint a „középosztályi” életmódot jelenítik meg. Eközben az oktatók nagy figyelmet fordítanak arra, hogy az aktuális tevékenységhez kapcsolódó – kiemeltebben a kommunikációt, illetve a közösségi viselkedést érint – normákról alkotott elképzeléseiket is átadják a gyerekeknek.

A programot m ködtet munkacsoport vezet je a lelkész, aki két tanár végzettség fiatalt foglalkoztat nevel ként.4 Mellettük alkalmanként mások is segítenek, vagy a foglalkozások megtartásában (pl. gyakorlatukat végz egyetemisták), vagy más módokon (pl. a lelkész házvezet n je matematikából korrepetál gyerekeket). A lelkész a program keretein kívül is próbál segítséget nyújtani azoknak, akik ezt kérik (pl. fiataloknak állást szerezni a közeli városban). A munkacsoport összetétele az évek alatt többször megváltozott, tanárok, szociális munkások, egyházi személyek vettek benne részt, és mindig akadtak önkéntes segít k is.

A foglalkozásokon az oktatók általában nagy figyelemmel és odaadással fordulnak a gyerekek felé, kedvesen, türelmesen bánnak velük. Err l egyikük így fogalmazott: „a roma gyerekeket kezdetekt l sújtják a társadalmi el ítéletek, megbélyegzések. A nevel knek elfogadó és szeretetteljes légkört kell biztosítania, nagyon érzékenyen odafigyelve arra, hogy megjegyzéseik akaratlanul se legyenek származásukra sért k”. Egyúttal kritikával illetik az iskolai viszonyokat, ahol „nagyon-nagyon sokat veszekednek a gyerekekkel (…) kiabálnak, ordítanak, üvöltenek a tanárok a gyerekekre”.

A program m ködéséhez szükséges forrásokat a m ködtet k pályázatokból igyekeznek el teremteni. El fordul, hogy nincs elég pénz a m ködésre, ilyenkor önkéntes alapon végzik 4

A nevel k önmagukat jelölik így, a gyerekek „tanár néninek”, „tanár bácsinak” szólítják ket. Én a nevel , tanár, oktató megnevezéseket alkalmazom.

Konfliktusok és alkuk

235

tevékenységüket, illetve a lelkész a kiadások egy részét saját jövedelméb l fedezi. Jellemz , hogy szívességeket kérnek falubeli vagy távolabb lakó ismer sökt l, gyülekezeti tagoktól (pl. kaszálás, k m ves munka, sütés-f zés), illetve felajánlásokat fogadnak el (pl. használt bútorok).

2. Kulturális félreértések a foglalkozásokon Az oktatóházi foglalkozások megfigyelése során leírtam kulturális félreértéseket és normaütközéseket, amelyek közül alább ismertetek néhányat. Az esetek bemutatásakor felvetek lehetséges értelmezéseket, de a kimerít magyarázatuk nem célom. Néhol hivatkozom olyan forrásokra, ahol az itt tárgyaltakhoz hasonló jelenségek részletesebb elemzése megtalálható. Bár ezeket magam is felhasználom, nem áll szándékomban azt állítani, hogy a más helyen, id ben, közösségben leírt jelenségek magyarázatai az általam megfigyelt esetekre is teljes mértékben érvényesek volnának. Mindössze azt szándékozom bemutatni, hogy ezekre és más, hasonló esetekre lehetséges kulturális értelmezést keresni.

Az alábbi példákban szerepl kommunikációs aktusok az etnikai kategorizáció során gyakran alkalmazott viszonyítási pontokat vonultatnak fel, úgymint: tisztaság, ételek, gyermeknevelési szokások, hangos beszéd, közösségen belüli szolidaritás, illetve közösségen belüli elkülönülések, életkori szerepek és a magántulajdon kezelésének gyakorlata. A példákat is e tematika mentén mutatom be.

Tisztaság és ételek Egy alkalommal, a foglalkozás utáni közös étkezés során megkérdeztem a gyerekeket, hogy milyen ételeket szeretnek. Válaszukban többek között a vakarót5 említették. A szó hallatán a tanár felnevetett és viccet faragott bel le: mondogatni kezdte, hogy vakarja magát, és látványos mozdulatokkal el is játszotta, mintha a hátát, fels testét vakarná. A tanár tréfálkozásain a gyerekek máskor nevetni szoktak, most azonban kínos csend állt be. Ennek hallatán a tanár próbált elnézést kérni t lük azzal, hogy hangsúlyozta: ez csak vicc. A tanár a tréfában a vakarózást összekapcsolta egy cigány jellegzetességnek tartott étel nevével, amir l könnyen a „piszkos/tetves” és a cigány kategóriák összekapcsolásának elterjedt gyakorlatára lehet asszociálni. A gyerekek a faluban már találkozhattak ezzel a gyakorlattal (pl. amikor az utcán magyar gyerekek cigányok láttán befogták az orrukat, és olyan fintort vágtak, mintha büdös volna). A tanár tréfájára adott reakciójuk arra enged következtetni, hogy k is erre a gyakorlatra

asszociáltak, de minimum egy kedvelt ételük megcsúfolásának tekintették a viccet.

Gyermeknevelés, hangos beszéd Az oktatók értetlenül állnak az el tt a jelenség el tt, hogy a kisgyermekekre néha id sebb testvéreik vagy rokonaik vigyáznak. Eleinte nem tudtak igazán mit kezdeni az olyan esetekkel, mint amikor például a foglalkozáson megjelen tizenegy-tizenhárom éves lányok egy csoportja magával hozta egyik jük csecsem korú kistestvérét. A tanárn nem akarta emiatt hazaküldeni a gyerekeket, és némi gondolkodás után megengedte, hogy behozzák a babakocsiban alvó csecsem t is, de hogy fel ne ébredjen, id nként csendre intette ket. A gyerekek ilyenkor a tanári szónak engedve abbahagyták a „hangoskodást”, de láthatóan nem értették, hogy mi szükség van erre, és pár másodperc múlva újrakezdték. Ez megismétl dött párszor, ami után a tanárn letett a gyerekek elcsendesítésér l, a csecsem viszont egyszer sem ébredt fel a foglalkozás ideje alatt. Ebben a helyzetben két normaütközés is megfigyelhet az életkorhoz köt d státuszok és szerepek (milyen életkorban válik 5

Liszt, zsír és só felhasználásával készült kenyérféleség, amelyet cigánykenyérnek is neveznek – korábban általános falusi étel volt.

236

Szentesi Balázs

alkalmassá valaki egy csecsem felügyeletére) és a szociális helyzetekben való illend viselkedés kérdése kapcsán.

A tanárok máskor elmondták nekem, hogy a szül k felel tlenségében látják annak okát, hogy az egészen kis gyerekeket a nagyobbakra bízzák, amely felel tlenséget a szegénységben gyökerez képzetlenség rovására írták. Kétségtelen, hogy léteznek gyermekeiket veszélyeztet szül k, ugyanakkor az itt leírt jelenség – mint a közösségi társadalom sajátossága –, más cigányközösségekben is megfigyelhet (pl. Forray – Heged s 2003: 176). A beszéd hangerejének kérdése kapcsán egyesek a szociális háttér kényszerít erejér l beszélnek (Bánlaky, 2009), mások etnikai sajátosságként írják le (Pálmainé 2007:622). Konkrétan a gyermekneveléssel kapcsolatban Forray – Heged s (2000:266) számolnak be a csecsem ket körülvev , a család többi tagja fel l érkez szakadatlan ingeráradatról, ami arra enged következtetni, hogy a kicsik megszokják az intenzív ingereket, akár a hangos beszédet is, s t, ez a normális számukra. Az itt leírt példában az okozta a félreértést, hogy a nevel és a gyerekek mást tartottak evidensnek a gyerek kategória meghatározása, illetve a hozzá köt d szerepek, valamint a csecsem k jelenlétében elvárható viselkedés kapcsán.

Szolidaritás A nevel k az oktatóház kezdeti id szakában úgy igyekeztek kialakítani a csoportokat, hogy az iskolai osztályokhoz hasonlóan, az egy csoportba tartozó gyerekek nagyjából azonos életkorúak legyenek (két-három év eltéréssel). A gyerekek azonban nem akarták elfogadni ezt. Megesett, hogy egyikük bemehetett a foglalkozásra, de a testvérének kinn kellett volna maradnia, illetve másik nap kellett volna jönnie, megint csak a testvére nélkül. Az ilyen esetekben az aznapi csoportba tartozó gyerekek szolidaritást vállaltak kinnrekedt társaikkal és inkább k is hazamentek. Emiatt sok esetben kényszerültek engedményekre a nevel k, ha azt akarták, hogy a gyerekek megjelenjenek a foglalkozásokon. Ily módon a csoportok összetétele nagymértékben a gyerekek preferenciái szerint alakult – például a hét-kilenc éves kislányok csoportjában rendszeresen megjelent egyikük 12 éves n vére, mivel k ketten nem voltak hajlandóak megválni egymástól.

Cigány közösségen belüli elkülönülések Az oktatóházi csoportok kialakítása során nem csak az okozott fennakadást, hogy kik szeretnének egymás mellé kerülni, hanem az is, hogy kik nem. Az egyik tanár beszélt egy családról, ahol „az apa nem akarja a gyerekeit elengedni az oktatóházba, merthogy oda cigányok járnak” – majd csodálkozva hozzátette – „de hát k is cigányok”.

Az eset értelmezéséhez megemlítem, hogy sok cigány közösség tagjai a bels diskurzusaikba, egymás megnyilvánulásainak értékelésébe id nként beemelik a magyar-cigány különbségtételekben megjelen lenéz , kirekeszt kategorizációt, a cigány jelz becsmérl alkalmazását. Horváth (2007) ezeket a párbeszédeket játékos provokációkként írja le, amelyek arra adnak lehet séget a bennük résztvev knek, hogy ebben a társadalmi környezetben – ahol elkerülhetetlen, hogy szembesüljenek a „cigány” degradáló alkalmazásával –, különböz módokon meg- és újraalkothassák, illetve átélhessék cigányságukat. Ebben az értelemben azok az alkalmak, amikor a cigány jelz t ilyen módon alkalmazzák, a cigány közösségbe tartozás meger sítésének aktusai is. Ugyanakkor, a fentebbi esethez hasonlóan az ellenkez céllal is alkalmazható ez a stratégia: egy sz kebb cigány közösségt l való elhatárolódás hangsúlyozását is szolgálhatja. Az elhatárolódás hátterében sok minden állhat, a személyes konfliktusoktól a rokonsági viszonyokon át a cigány f csoportok6 elkülönüléséig.

A helyi cigányok például több elkülönül rokoni csoportot – ahogy k nevezték, bandát – tartanak számon maguk között. Az egyes bandák nem feltétlenül ápolnak jó viszonyt 6

A faluban én magyar cigányokkal találkoztam, de ez az eset utalhat arra, hogy az említett család a roma f csoporthoz sorolja magát (v.ö. pl. Szuhay 2001:16) és ezért tart távolságot a „cigányoktól”.

Konfliktusok és alkuk

237

egymással, egyazon rokoni csoport tagjai között viszont er s a szolidaritás. A feln ttek korán megtanítják a gyerekeket erre a különbségtételre: az egyik kislány mesélt az édesanyjáról, aki a saját csoportjukat nevezi „az arany bandának”, de id s adatközl mnél is láttam, ahogy gondosan megválogatta, hogy melyik gyereket engedi be a kertjébe, a többieket pedig kívül tartotta azzal az átlátszó indokkal, hogy harapós a kutya.

A nevel k nem ismerték ezeket a szimbolikus – vagy egyes esetekben akár valóságos, térbeli – választóvonalakat, a helyi cigány családok kapcsolati hálóját és a kapcsolati háló m ködtetésére vonatkozó szabályokat. Azt sem értették, hogy ezek a viszonyok milyen szerepet játszanak a gyerekek interakcióiban vagy választásaiban, így a csoportok összeállításánál sem vehették figyelembe ezt. Amíg a nevel k ragaszkodtak ahhoz, hogy a csoportokat k állítsák össze, addig a foglalkozások rendszerint a gyerekek közötti veszekedésekbe, gúnyolódásba torkollottak.7 Miután kényszer ségb l lemondtak err l az igényükr l a gyerekek javára, a helyzet rendez dött. A csoportok, azóta többnyire a cigány közösségen belüli rokoni és szimpátia alapú kötelékek mentén jönnek létre, és egy-egy csoportban egyt l tizenhat évesig változik a tagok életkora. Nem volt lehetséges ugyanis megfelel létszámú, életkor szerint egységes csoportokat kialakítani anélkül, hogy megtörjék a kapcsolatok és megkülönböztetések helyi cigány társadalmon belüli hálózatát, és ez a hálózat meglehet sen ellenállónak bizonyult. Életkori szerepek A kulturális félreértés több példája kapcsolódik az egyik foglalkozáson megjelen 8 éves Sanyikához.

Az egyik tanár elmesélt nekem egy számára teljesen érthetetlen esetet. „Volt egy foglakozás, és jött a nagymamája Sanyikáért. Kicsit megijedtem, hogy miért jött. Végül is elment Sanyika, hazament. 10 perc múlva itt volt, és azért kérte el a nagymamája, mert krumplit kellett kérni az egyik rokontól. Elment Sanyika, elkérte a krumplit, aztán visszajött a foglalkozásra.”

Magam nem voltam jelen, illetve nem ismerem a konkrét eset hátterét, de az alapján, ahogy a gyerekek más helyzetekben viselkedtek, megkockáztatok bizonyos feltételezéseket. Sanyika kicsit id sebb testvére, Vivien vizet akart ereszteni egy felmosó vödörbe az oktatóház fürd szobájában. Megnyitotta a csapot, de nem tudta, hogyan kell átállítani zuhany üzemmódba. Nem zavartatta magát, rögtön szólt Sanyikának, hogy intézze el. Sanyika, mint „ügyes férfi” jött is – egy jelenlév harmadik gyerek, szintén t le várta a probléma megoldását – azonban több próbálkozás után sem tudta átállítani a csapot. Vivien felháborodva vonta kérd re, hogy mi tart ennyi ideig, és szitkozódva követelte, hogy sürg sen oldja meg dolgot, mert már menne felmosni. Én felajánlottam, hogy segítek, de ezt Sanyika olyan modorban utasította el, amelyet valahova a „kikérem magamnak” típusú sért döttség és a „ne nevettess” jelleg lesajnálás közé helyeznék. Vivien eközben folyamatosan szapulta, de további próbálkozások után végül sikerrel járt. A jelek szerint Sanyika kompetenciája a zuhany m ködtetésére vonatkozott, amelyet Vivien azonnal átvett t le, megtöltötte valameddig a vödröt, majd a zuhanyt visszaadta Sanyikának, hogy zárja el. A termetéhez képest méretes vödröt egyedül elcipelte, de a zuhanybeállításra való várakozás miatt még kifele mentében is hosszan szidalmazta Sanyikát.

Ezeknek a gyerekeknek a viselkedésében, verbális és nonverbális kommunikációjában olyan, tisztán körülhatárolható (nemek szerint elkülönül ) feln tt szerepek és beszédmódok jelentek meg, amelyek a hasonló korú magyar gyerekeknél nem szokásosak. Ez illeszkedik Forray – Heged s (2000:267) leírásához, amely a magyarokétól eltér személyiségfejl dési 7

Az iskolában nem jártam, csupán beszámolók alapján tudok róla, hogy ott gyakoriak a civódások a gyerekek között, amelyeket az iskolai tanárok büntetnek. A nevel k említették, hogy az iskolai tanárok gyakran kiabálnak a gyerekekkel, de nem kerestek összefüggést a gyerekek iskolai és oktatóházi összezördülései között.

238

Szentesi Balázs

szakaszokat, és a szakaszokhoz kapcsolódó, a magyarokétól szintén eltér szerepköröket mutat be egy tradicionális cigányközösségben. Abban a közösségben az ilyen korú gyermekek lassan életüknek abba a szakaszába lépnek, amelyben feln ttes szerepek sorát kell alkalmazniuk azzal együtt, hogy még gyermekként tekintenek rájuk. Ha a krumpli ügyében elkért, majd visszahozott Sanyikára gondolunk, akkor persze más magyarázatok is lehetségesek, illetve szükségesek. Például feltételezhet , hogy az említett nagyszül , a neméb l, életkorából, illetve a cigány közösségen belüli interperszonális viszonyokból következ státusza miatt nem tehette meg, hogy eljárjon az ügyben vagy esetleg szégyenletes lett volna számára, Sanyika pedig ugyanezen rendszerben olyan státusszal bírt, amellyel láthatólag megtehette ezt, vagy neki kellett megtennie.

Végül bármi legyen is a fenti történet valódi háttere, az oktatókban nem merült fel, hogy az általuk alkalmazott értelmezési kerett l idegen, de más magyarázat is lehetséges. Ehelyett az „érthetetlen” kategóriába sorolták az esetet. A kés bbiekben, a kulturális megközelítés tárgyalásakor, amellett érvelek, hogy többek között ez hátráltatja az oktatóprogram explicit céljainak elérését.

A magántulajdon kezelésének gyakorlata Egy alkalommal Sanyika belenyúlt a tanárn tolltartójába, és a benne lév ceruzák között válogatott. A tanárn el volt foglalva és nem vette észre, de a jelenlév másik tanár meglátta és ráripakodott, hogy „ilyet nem szabad csinálni!” Hangjában olyan felháborodás tükröz dött, amelyb l arra következtetnénk, hogy a figyelmeztetés címzettje valamilyen súlyos vétket követhetett el. A tanár egy határ megsértésén – a magántulajdon tiszteletben tartására irányuló elvárás figyelmen kívül hagyásán – háborodott föl, de talán nem rugaszkodom el nagyon a valóságtól, ha feltételezem, hogy sokan magától értet d en lopási szándékként azonosítanák Sanyika tettét. Sanyikának azonban volt saját tolltartója és voltak ceruzái, illetve azzal büszkélkedett a többi gyerek el tt, hogy karácsonyra számológépet kapott ajándékba – ugyanis pont egy telepen kívül lakó, viszonylag jobb módú családba tartozott, ami például a ruházatán is meglátszott. Nyilvánvaló, hogy ha a meglév ceruzái mellé újakat szeretett volna, nem szorult volna rá, hogy valaki másét eltulajdonítsa. Mellesleg a foglalkozásokon használt ceruzák bárki számára elérhet ek voltak, és Sanyika, ha akart volna, felt nés nélkül válogathatott volna közülük.

Az eset értelmezésében segíthet, ha tudjuk, hogy egyes cigány közösségekben a „vagyonközösség”, az osztozkodás bizonyos formái (a saját birtokban lév javak egymással való megosztása) kifejezetten elvárt, illend viselkedésnek számítanak (ld. pl. Stewart, 1993: 110). Annak lehet ségét, hogy ez a gyakorlat ismert a helyi cigányközösségben, több eset is valószín síti. Például ugyanennek a foglalkozásnak a végén a tanárok rágcsálni való csemegét adtak a gyerekeknek. Mindenki kapott egy adagot, én is. Én azonban figyelmetlenségb l Sanyika adagjából kezdtem enni. Bár ez közvetlenül el tte zajlott, fel sem figyelt rá. Amikor észrevettem magam, elnézést kértem t le, amit egy nagyvonalú legyintéssel elintézett és hozzáf zte: „tegyé’ el, nem baj!”

Egy másik példával épp a Sanyikát megszidó tanár szolgált, amikor beszámolt arról, hogy „a falusi magyar gyerekek, amit kapnak, behabzsolják, a cigánygyerekek pedig föltétlen megosztják az otthoniakkal. Felét megették, a másik felét pedig vitték haza.” Ez utóbbit egyébként dicséretesnek tartotta, az er s összetartozás-érzés jeleként értelmezte.

Egyszer volna tehát azt mondani, hogy Sanyika számára ez a viselkedés ugyanolyan magától értet d lehetett a tanárn irányába, mint saját társai felé, de mivel az osztozkodás gyakorlata eltér a cigány és magyar közösségen belül, ezt a megnyilvánulását félreértették, és ellenérzést váltott ki. Én azonban úgy láttam, hogy a gyerekek a magyar-cigány különbségtétel hivatkozási pontjait ilyen korukra már ugyanúgy felismerik, ahogyan a telepen belüli csoportok elkülönítését, és azt is tapasztalják, hogy a magyaroknál a vagyon egymással való megosztására más szabályok vonatkoznak, illetve – a tisztaság-piszkosság

Konfliktusok és alkuk

239

esetéhez hasonlóan – ismerik az ide vonatkozó „lopós cigány” sztereotípiát. Nem gondolom, hogy Sanyikát meglepetésként érte volna a tanár reakciója, ugyanakkor a tanárnak a jelenségre adott különböz értelmezései szintén ellentmondásosak.

Következésképpen talán nem egyszer félreértésr l van szó. Sanyika esete és a többi példa akkor nyer értelmet, ha egy tágabb diskurzus részeként fogjuk fel ket. Az alábbiakban ezt fejtem ki.

3. Interkulturális diskurzus Az itt bemutatott félreértések oka az, hogy a gyerekek és a nevel k eltér értelmezési keretekre támaszkodnak egyes jelenségek értelmezésekor, illetve az aktuális értelmezés kommunikatív reprezentálásakor. Ilyen módon a félreértések, illetve a félreértésekre épül konfliktusos helyzetek szinte elkerülhetetlen velejárói az interkulturális diskurzusnak.

Amikor interkulturális jelenségekr l beszélek, kultúra fogalma alatt emberek egy csoportja által megosztott értelmezési keretet (jelentés és szabályrendszert) értek (v.ö. Geertz, 1994).

Mivel az értelmezés szabályait ez a rendszer kódolja, bizonyos jelentéseket evidens módon alkalmazhatóvá tesz a csoport tagjai közötti kommunikáció során, más jelentéseket pedig kizár, így adott értelmezési keret koherenciáját (vagy legalábbis annak érzetét) megbonthatja egy másik keretb l származó értelmezés.

A fentebb leírt események során a gyerekek és a nevel k értelmezései gyakran bizonyulnak inkoherensnek egymás értelmezési keretében. Más szóval, az egyik csoport tagjai által evidensnek tekintett értelmezés nem illeszkedik a másik csoport tagjai számára evidens értelmezéshez. Ezt nevezem kulturális különbségnek, és ebb l a szempontból nincs jelent sége annak, hogy a jelentések inkoherenciája milyen (életkori, képzettségi, családi, vagyoni, vallási stb.) alapon szervez d csoportok egyedi kommunikációjára vezethet vissza. Az a folyamat, amelyben a gyerekek és a nevel k az eltér értelmezéseiket egyeztetni próbálják, maga az interkulturális diskurzus.

Az interkulturális diskurzus és a jelentések inkoherenciája tehát egymást definiálják, ilyen értelemben elkerülhetetlenné téve a félreértés vagy a „nem-értés” megjelenését. Ha a gyerekek és a nevel k egy közös beszélgetés során mást gondolnak arról, hogy mi a beszéd illend hangereje, akkor ez például lehet egy kulturális különbség a két csoport tagjai között, amely nagy valószín séggel félreértéshez, esetleg konfliktushoz vezet.

Az interkulturális konfliktus azonban stratégia is. Fölbukkanása egy pillanatra rávilágít a kulturális különbségek jelenlétére, vagyis ilyen értelemben a konfliktus a saját normák felmutatására, ütköztetésére, egyeztetésére teremt lehet séget – még ha legtöbbször ez nem is tudatosul a cselekv kben. Az ilyen normaütköztetések „alkalmazásával” a program résztvev i id nként megküzdenek egy-egy közösen megélt esemény, vagy valamely jelenség értelmezéséért, illetve az értelmezés „jogáért” – például ki döntse el, hogy adott esetben minek kell tekinteni a vakarót: ételnek vagy a cigány önmeghatározás fontos elemének vagy éppen nevetség tárgyának. Az interkulturális konfliktus ebben a megközelítésben értéksemleges fogalom. Mint stratégia a különböz értelmezések összhangba hozására épp úgy irányulhat, mint az idegen értelmezés kiszorítására vagy éppen a saját értelmezés kiszorulásának megakadályozására.

3.1 Etnikai kategorizáció Tehát a félreértések és konfliktusok sorozata egy olyan diskurzussá áll össze, melynek tárgya, illetve tétje a saját értelmezések érvényesíthet sége az aktuális kontextusban. Az értelmezésekért vívott küzdelem során fontos szerepet kap a „cigány” és a „magyar” etnikai kategóriák beemelése a diskurzusba, amelyek maguk is formálódnak az értelmezések alakulásával.

240

Szentesi Balázs

Ki kell emelnem, hogy a „kulturális” fogalmát az „etnikai” fogalmától eltér értelemben használom. Az el bbi az értelmezésekben mutatkozó eltérésekre vonatkozik, míg utóbbi a csoport szint elhatárolódás során zajló identifikáló és kategorizáló folyamatokra, illetve a folyamatok termékeire (sajátosságok, különbségek, határvonalak definícióira). Ezek a sajátosságok, különbségek és határvonalak nem „természett l adottak” és nem is statikusak, hanem a kommunikációban résztvev felek, aktuális céljaik és érdekeik mentén alakítják azokat.

Az etnicitás nem „dolog”, hanem folyamat, amely nem létezik az interakció keretein kívül (Moerman 1988:2). Az önmaguk identifikálásának és egymás kategorizálásának folyamatában a felek önreprezentációkat és társadalmilag „adott”, kényszerít erej értelmezéseket egyaránt alkalmaznak. Az aktuális célok elérése és az er viszonyok felállítása, tisztázása érdekében ezek közül válogatva hozzák létre a jellemz k, különbségek és határvonalak adott helyzetben érvényes definícióit és jelentéseit (v.ö. Horváth 2007:230). Az így kialakuló értelmezések mindig a felek közötti ellenállás és/vagy meger sítés mozzanatain keresztül jönnek létre (Jenkins 2002:254).

A fentebb ismertetett esetek más megvilágításba kerülnek, ha egy átfogó interkulturális diskurzus, illetve a diskurzus során alkalmazott stratégiák részeiként tekintünk rájuk, nem pedig egyszer félreértésekként. Így például a tolltartóba nyúló Sanyika és a tanár cselekvéseit vizsgálhatjuk a kategóriák megállapítására irányuló folyamatban betöltött szerepük szerint is.

Ez esetben Sanyika cselekedete egy megkérd jelezési aktus, amely az osztozkodás „magyarként” definiálódó gyakorlatának „helyes” voltára (vagy akár a „lopós cigány” küls kategóriájára) irányul. Azzal, hogy Sanyika a saját normáit megpróbálja kiterjeszteni a tanárn vel való viszonyára (ahogyan a tanárok is ezen igyekeznek az irányában) egy küls kategorizációval szembeni ellenállását prezentálja. A tanár válasza („ilyet nem szabad csinálni!”), nem ad teret Sanyika értelmezésének, egyúttal megjeleníti a „neveletlen vagy lopós cigány” és a „rend/erkölcs felett rköd magyar” gyakran alkalmazott kategóriáit, aktuálisan érvényessé és az elhatárolódás lehetséges hivatkozási alapjává téve azokat. Amikor viszont a tanár a cigány gyerekek közötti osztozkodást a magyar gyerekek viselkedésével állítja szembe, már a „nagylelk cigány” és az „önz magyar” kategóriák jelennek meg.

Látható, hogy a tanár a tulajdon egymással való megosztásának a kérdését kontextus-függ módon értelmezi. Míg a cigányok közötti gyakorlatként nagylelk ségnek számít és helyeslend (egyúttal a magyarok „habzsolásával” szembeállítható), addig egy magyar felé irányuló igényként az osztozkodás elutasítandó. A hasonló eseteket könnyen neveletlenségnek – rosszabb esetben lopási szándéknak – értelmezhetik, illetve cigány-magyar viszonyban az osztozkodás más formái lehetnek elfogadottak (ld. a lelkész adományozó tevékenységét). Bár a tanár kétféle értelmezése ellentmondásosnak t nhet, mindkett egyaránt alkalmas arra, hogy megalkothatóvá, illetve megfogalmazhatóvá tegye a két csoport közötti elhatárolódást, s t, a két csoport közötti hatalmi viszony is reprezentálható általuk.

Sanyika megnyilvánulása éppen annak a kategorizációnak igyekszik ellenállni, amelyben a „cigány” és a „magyar” a javak megosztásának sajátosságai mentén definiálódik, és ahol a „cigány” kerül alacsonyabb státuszba. Ha Sanyika tettét a kategorizációnak való ellenállásként értelmezzük, akkor érthet vé válik, hogy miért pont a tanárn ceruzái voltak érdekesek számára. A magántulajdon kezelésére vonatkozó „magyar” normák megszegésének ez a módja az adott helyzetben kell en látványos lehetett ahhoz, hogy reakciót váltson ki, illetve konfliktust generáljon, és ezzel lehet séget teremtsen a kérdéses kategorizáció újratárgyalására.

Itt meg kell jegyezni, hogy Sanyika és a tanár esete nem csak cigány/magyar kontextusban értelmezhet . Úgy is beszélhetnénk róla, mint egy gyereknek a feln tt felé, vagy egy diáknak a tanár felé irányuló provokációjáról, amelyek nem az etnikai kategorizáció részei. Én azonban azt állítom, hogy az oktatóházi diskurzus során ezek és más kontextusok összemosódnak, és ennek a bemutatására törekszem.

Konfliktusok és alkuk

241

4. A diskurzus alakulása A foglalkozásokozásokon való személyes részvétel tehát megteremti a lehet séget arra, hogy a résztvev k folyamatosan újragondolják az egymáshoz való viszonyukat. Az ily módon „újragondolt viszony” példája annak a helyi magyar asszonynak az esete, akit meghívtak, hogy süteményt süssön a gyerekekkel, ami után meglepetten azt mondta, hogy „ezek a gyerekek olyanok, mint az én unokáim”, a gyerekek pedig, azóta köszönnek neki az utcán, mert – ahogy a lelkész fogalmazott – „volt egy olyan élményük, hogy ez a magyar asszony nem gy löl bennünket.”

A viszonyok újragondolásának a lehet sége azonban többnyire kihasználatlan marad. Ez részben azon múlik, hogy a program m ködtet i ritkán szentelnek figyelmet a sajátjuktól kulturálisan eltér jelentéseknek, ezért az értelmezéseikben a szociális és kulturális jelenségek könnyen összemosódnak, illetve teret nyer az etnocentrikus látásmód. Másrészt azon is múlik, hogy többszörösen meger sített hatalmi pozíciójuk következtében a tanárok értelmezései és kategóriái uralják a diskurzust. Segít tevékenységük végül nem mutatja meg a telepi körülmények közül kivezet utat, hanem azáltal, hogy összekapcsolja a diskurzusban megfogalmazódó szegény, cigány és az alárendelt állapotokat, az eredeti, megváltoztatni kívánt viszonyokat er síti.

4.1 A kulturális megközelítés hiánya A kulturális megközelítés annak az elfogadását jelenti, hogy a félreértések vagy a másik fél látszólag nehezen indokolható megnyilvánulásai mögött a kommunikáló felek közötti kulturális eltérés húzódhat meg. Ahogyan a lelkész az oktatóprogram feladatainak meghatározásakor nem alkalmazott kulturális megközelítést, úgy a tanárok sem gyakran élnek ezzel a lehet séggel a foglalkozások során. Másképpen: a legtöbb esetben nem veszik számba, hogy a gyerekek megnyilvánulásainak létezhet olyan jelentése, amely rejtve marad el lük a közöttük lév kulturális különbségek miatt. Így a tanárok a számukra nem evidens jelentéseket gyakran értelmetlennek vagy rossznak/helytelennek tekintik.

Az olyan jelenségeket, amelyek nem részei az általuk „magyarként” vagy „középosztályiként” definiált életformának, többnyire negatívan értékelik, a lemaradás okaiként azonosítják és „hibás szocializáció” eredményének vagy a „szocializáció hiányának” tulajdonítják. Ez tisztán tükröz dik az egyik nevel megfogalmazásában: „a foglalkozások célja, hogy a gyerekek olyan világot ismerhessenek meg, ahol nem éri ket megkülönböztetés, szeretetet és elfogadást tapasztalnak, miközben a foglalkozásokon keresztül helyes életvezetési ismereteket sajátítanak el.

Olyan elemi dolgoktól kezdve, mint a tisztaság, körömápolás, fésülködés, az utcán való viselkedés, beszéd intenzitásáig”. Itt megjelenik az a gondolat, hogy a gyerekek családjaira helytelen életvezetés jellemz , valamint el kerül a tisztálkodás és a társas viselkedés szabályainak a kérdése, amelyek „helyes” módját oktatni kell számukra. De ebben a megfogalmazásban az oktatóprogram koncepciójában rejl önellentmondás is megmutatkozik, mivel a nevel a kirekeszt kategorizációt a „megkülönböztetés nélküli világ” ígéretével vezeti be.

Ez a nevel máskor úgy fogalmazott, hogy „a [foglalkozások] konyhai része arra való, hogy egy kicsit bemutassuk, hogy egy igazi család hogyan él. Tehát, hogy együtt készítsük el az adott ételt, hogy mindenki csináljon valamit, ne tétlenkedjen senki”. A nevel a tevékeny „igazi család” képét itt szembeállítja az oktatóházba járó gyerekek életmódjáról alkotott képével, amelynek szerinte része a tétlenség.

Ugyan arról is beszámolt, hogy nagyon sok gyereknél figyelt meg szeretet-éhséget. „Amikor meglátnak minket, úgy szaladnak felénk, megölelnek minket. Nekik is szükségük van arra, hogy megsimogassuk ket, vagy egy-két jó szót szóljunk hozzájuk. Mert sokan olyan környezetb l jönnek el, ahol verik ket, vagy dolgoztatják ket. Például a kicsi Vivien szokott vigyázni a testvéreire, amikor a szülei elmennek valahova”. Itt már nem a gyermekek tétlensége a probléma, hanem az, hogy a magyar családokban szokatlan tevékenységeket

242

Szentesi Balázs

végeznek. Ezt a tanár gyermekmunkaként értelmezi, összemossa a családon belüli bántalmazás kérdésével, illetve abból, hogy a gyerekek intenzíven fejezik ki a tanárok iránti rajongásukat, arra következtet, hogy másutt nem kapnak szeretetet.

Amellett, hogy ezek a megközelítések egy sor ismert sztereotípiát tartalmaznak (tisztálkodás hiánya, tétlenség), az is látható, ahogyan a tanár a saját normarendszerében nem evidens módon értelmezhet viselkedésmódokat (utcán való viselkedés, beszéd intenzitása, rajongás intenzív kifejezése) félreérti, illetve helytelennek min síti vagy saját értelmezési keretére támaszkodva egyéb negatív min sítéssel látja el (kisebb testvérek rábízása a nagyobbakra = gyermekmunka, elhanyagolás, veszélyeztetés). Nem merül föl annak lehet sége, hogy ezeknek a jelenségeknek létezhetnek olyan – számára ismeretlen – magyarázatai, amelyek azokat értelemmel bírónak és akár „helyesnek” láttatják.

4.2 Szociális és kulturális jelenségek összemosása A nevel k, amikor az általuk alkalmazott kategóriák vagy értelmezések tarthatatlannak bizonyultak, gyakran alkottak olyan újabb értelmezéseket, amelyek más formában ugyan, de meger sítették eredeti megközelítéseiket. Ennek példája az alábbi eset, amelyben a szociális és kulturális jelenségek összemosása lesz az az eszköz, amelyen keresztül az új értelmezés alkalmassá válik a segít i tevékenység indoklására.

A nevel k a program indulásakor úgy gondolták, hogy a szegény gyerekek otthonaiban egyáltalán nem takarítanak, ezért annak módját meg kell tanítani nekik. Elképzelésüket alátámasztani látszott, hogy az oktatóházba érkez gyerekek a tisztítószerek látványától fellelkesültek, és a dobozokból kis „kiállítást” rendeztek. A nevel k azt feltételezték, hogy a gyerekek még nem láttak tisztítószereket. A foglalkozások és a gyerekekkel való beszélgetések során azonban kiderült, hogy az családjaikban is rendszeresen takarítanak és mosnak. (Ez utóbbi az egyszer szemlél számára is megállapítható, ha id nként a cigánytelepre látogat, és a kerítésekre kiterített, száradó ruhák nem kerülik el a figyelmét.) A fentiek mellett az egyik kamaszkorú lányról még az is kiderült, hogy egymaga végzi otthon a takarítást, amit a nevel k elborzadva említettek, mert a gyerekvigyázáshoz hasonlóan a kiskorú dolgoztatását látták benne. Egyikük el ször elismerte, hogy a takarítás kérdésében tévedett, majd úgy fogalmazott, hogy a gyerekeknél odahaza nem a „helyes” módon takarítanak, de „az is igaz, hogy otthon a gyerekeknek az oktatóház jól felszerelt konyhájához képest nincs mit és nincs miért takarítani.”

Ez alkalommal a nevel olyan új információkhoz jutott a gyerekek életér l, amelyek megkérd jelezték saját értelmezése érvényességét, és egyúttal a segít i tevékenysége szükségességét. A helyes/helytelen dimenzió kihangsúlyozásával (a kulturális megközelítés mell zésével) azonban olyan megállapításra jutott, amely meger sítette eredeti etnocentrikus attit djét: a „fejlettebb” minták átadására irányuló igyekezetet.

Amikor a nevel a szegénység említésével „felmenti” a szegény cigányokat a „helyes” takarítás felel ssége alól, akkor egyúttal azt is elkerüli, hogy a tisztaság elérésére irányuló tevékenységek esetleges szimbolikus dimenzióit figyelembe vegye. A „tisztaság” létrehozása során ugyanis mindenütt alkalmaznak szimbolikus jelent ség – vagyis technikailag szükségtelen – tevékenységeket is, amelyek hozzájárulnak a tisztaság érzetéhez, és amelyek hiánya a tisztaság érzetének hiányával jár. Stewart (1993:210) magyarországi, Okley (1983:78) pedig egyesült királyságbeli kutatásaik alapján írják le egy-egy cigány közösség tisztasági gyakorlatait, amelyek során a test bizonyos „piszkos” részeire vonatkozó tabuk a „piszokkal” kapcsolatos cselekvések, illetve a vele érintkez tárgyak (pl. tisztasági szerek) speciális kezelését (pl. elrejtését) írják el , ami miatt ezek a gyakorlatok a többségi társadalom tagjai el tt láthatatlanok maradnak.8 8

Korántsem lehetünk biztosak abban, hogy a Stewart (1993) és az Okley (1983) által említett csoportok között bármiféle rokonság fennállna (vö. Fraser 1996:30). A leírások alapján az állítható, hogy mindkét csoport

Konfliktusok és alkuk

243

De a tisztálkodás, illetve a tisztaságérzet szimbolikus elemeivel magyar falusi közösségek leírásaiban is találkozhatunk (ld. Czingel 1995:919). Lehet továbbá tudni olyan budapesti, kifejezetten gazdag, zenész cigány családokról, akik a drága tisztasági szereket a jómód és tisztaság szimbolikus megjelenít iként jól látható helyre teszik a – szintén reprezentatív célból márvánnyal és aranyozott szerelvényekkel ékesített – fürd szobában. Ezeket a szereket nem használják (tehát nem érintkeznek a „piszokkal”), a tisztálkodáshoz ténylegesen használt, olcsóbb szereket viszont elrejtik.9 Az oktatóházi gyerekek lelkesedésére és a takarítószerekb l készített „kiállításra” hasonló magyarázat adható, azzal a különbséggel, hogy k nem engedhetik meg maguknak a – saját anyagi helyzetükhöz mérten – drága tisztasági szerek használatát.

A kulturális megközelítés tehát egy olyan „eszköz”, amelynek segítségével a kulturális természet jelenségek könnyebben megragadhatóak, hiánya pedig megnehezíti ezt. A nevel k ilyen „eszköz” híján elmennek e jelenségek mellett. Ez egyrészt oda vezet, hogy értelmezéseikben a kulturális jelenségek (pl. a tisztaság „helyes” fogalmáról alkotott kép) és a szociális jelenségek (pl. az eszközökhöz való hozzáférést lehetetlenné tév anyagi háttér) összemosódnak. Másrészt saját megnyilvánulásaikat sem tudják kulturális jelenségként kezelni, ami miatt megn az etnocentrikus értelmezések megjelenésének valószín sége (a helyes/helytelen kategóriák saját normán alapuló meghatározása).

4.3 Kiegyenlítetlen er viszonyok Magától értet d nek tartom, hogy a diskurzus során mindkét fél alkalmaz etnocentrikus értelmezéseket – lévén a saját normák, az „ismer s világ” védelme alapvet és önkéntelen reakció a kulturális mássággal való szembesüléskor. Az oktatóház m ködtet inek hatalmi pozíciója azonban meghatározó szerepet biztosít számukra a diskurzus alakításában, emiatt felel sségük is nagyobb.

A diskurzus során az er viszonyok kiegyenlítetlenségét – azon belül is a gyerekek alárendelt helyzetét – több tényez is meger síti. Az egyik a nevel k életkora és a hozzá kapcsolódó feln tt szerepek, a másik a nevel k képzettsége, a harmadik pedig az oktatóprogram anyagi er forrásai (technikailag k azok, akik kezdeményezni tudnak, akik képesek egy intézményt létrehozni a két társadalom között húzódó „fal” lebontásának céljával). Ezeken túlmen en a gyerekek cigányként is kisebbségi pozícióban vannak a magyar tanárokhoz képest, továbbá a segít kapcsolat maga is aszimmetrikus, mivel a segít /megsegített viszony mentén definiálja a szerepeket.

5. Segít kapcsolat és alávetettség A felek a diskurzus során aktuálisan definiálódó min ségükben lépnek be a segít viszonyba.

A segít viszony ilyen módon kapcsolatot teremt a diskurzusban megfogalmazódó identitások/kategóriák és az alá-/fölérendelt állapotok között.

A nevel k számára szinte minden jelenség, amelyet nem tudnak evidens módon beilleszteni a saját normarendszerükbe, a lemaradás okaként jelenik meg. Ez azt jelenti, hogy a gyerekek a szegényes életkörülményeik mellett mindennapi szokásaik, érzéseik, az érzéseik kifejezésmódjai, családi szerepeik, ételeik, hanghordozásuk, szociális viszonyaik és az életüket kitölt megannyi más norma és gyakorlat mentén ítéltetnek segítségre szorulónak.

Mivel pedig a szegénységük és a cigányságuk definíciói különböz kontextusokban ugyanazokból az épít elemekb l állnak össze, a gyerekek, nemcsak mint szegények, de mint tisztasággal kapcsolatos gyakorlata eltér a helyi többségi társadalom gyakorlatától, és ez a különbség szerepet kap a helyi diskurzusokban a cigány kategória definiálása során.

9 Czingel Szilvia engedélyével, a saját terepmunkájáról szóló szóbeli közlése alapján.

244

Szentesi Balázs

cigányok is beemel dnek ebbe a diskurzusba, amelyben végül a cigányság is – mint kategória – az alacsonyabb státuszt meghatározó tényez vé válik.

A nevel k a saját kulturális sajátosságaikat teszik a jó és a rossz, a helyes és helytelen közötti különbségtétel viszonyítási pontjaivá. Ezzel a középosztályi magyar normákhoz nem illeszked megnyilvánulásokat – beleértve a cigány közösség szokásait is – per definitionem helytelennek min sítik, illetve helyükbe a magyar megfelel ket állítják követend példának.

A segít viszony tehát abban a formában, ahogyan az oktatóprogram m ködtet i fenntartják, maga er síti meg a kapcsolatot a cigányság és az alávetett állapot között. Nem a szociális felemelkedéshez járul hozzá, hanem a felemelkedés lehet ségét ígérve, a cigány gyerekeket a saját alávetettségük rendszeres újrafogalmazásába vonja be. Más közösségben hasonló jelenségr l ír Horváth (2010:41). Ily módon a tanárok akaratlanul hozzájárulnak a gyerekeknél egy tudatos-tudattalan negatív önkép kialakulásához, meger sítéséhez. Legjobb szándékaik ellenére is éppen azt segítik el , hogy a kulturális sajátosságok a szegénységgel összemalterozott téglaként továbbra is a két közösséget elválasztó „falban” maradjanak.

5.1 Az értelmezés esélyei A saját értelmezések érvényesíthet ségének jelent ségét jól illusztrálja az a huzavona, amely az oktatóházba járó csoportok kialakítása körül zajlott, és amelyet korábban, a félreértések példái között leírtam. Ha a nevel k engedik, hogy a gyerekek a saját elképzeléseik szerint alkossanak csoportokat, akkor a program m ködtet i által képviselt normarendszer kénytelen „visszavonulni”, ha viszont ragaszkodnak a korcsoportokhoz, a gyerekek normarendszere szorul háttérbe – aminek ebben az esetben a foglalkozások békés hangulata látta kárát. Végül, ahogy az egyik tanár fogalmazott, „a korosztálycsoportok megszervezése kudarcot vallott”. E visszavonulást elfogadva azonban megállapították, hogy „er s az összetartás a cigány családokban [ami azért jó, mert] könnyebb közösségbe szervezni ket, mint a magyarokat.”

A gyerekek normáinak elfogadása a tanárok eredeti igyekezetének (a magyar normák átadásának) a kudarcát jelenti ugyan, de pozitívummá formálódik egy másik értelmezés alkalmazásával. Az új értelmezés egyszerre illeszkedik az oktatóház koncepciójába (a könnyen közösségbe szervezhet cigányoknál könny elérni, hogy kell számban jelenjenek meg a foglalkozásokon), és egyszerre teszi lehet vé, hogy a gyerekek törekvését érvényesként fogadják el. Bár a tanár utólagos értelmezése sem egyéb, mint a cigány kategória definiálására alkalmazott sztereotípia, ebben az esetben a megszület cigány kategóriához nem az alávetettség, hanem az önérvényesítés képe kapcsolódik (még ha a tanár szervezi is a gyerekeket csoportba, akkor is csak az döntéseik figyelembevételével teheti ezt meg).

Ahhoz, hogy a gyerekek értelmezése teret nyerhessen, arra volt szükség, hogy a nevel k érdekeltté váljanak a saját értelmezésük háttérbe szorításában – más szóval, a gyerekek kialkudták a saját értelmezésük els bbségét.

5.2 A kulturális megközelítés alkalmazhatósága Amikor kulturális megközelítésr l beszélek, nem valamely közösség szokásainak a kimerít vizsgálatára, vagy a kulturális és szociális jelenségek szétválasztására gondolok. Ezek nem egyszer – ha egyáltalán megvalósítható – feladatok. Például a szegény cigányság gyakorlatai a hagyományként örökl d és átalakuló – cigányként vagy nem-cigányként azonosított – kulturális elemek és a vagyontalanság által kikényszerített viselkedésmódok szövedékét egyesíthetik. A mélyszegénységnek léteznek bizonyos következményei (pl. a napról-napra élés és az abból ered létbizonytalanság), amelyek a világ bármely szegényközösségében jól beazonosítható gyakorlatokat alakítanak ki (pl. tervezés hiánya, javak megosztása). Azonban olyan esetek is akadhatnak, amikor nehéz eldönteni, hogy egyes gyakorlatokra (pl. a javak megosztására vagy a terek közösségi használatára) egy hagyományos közösségi társadalom

Konfliktusok és alkuk

245

maradványaiként vagy a gettósodás nyomaiként tekintsünk (vö. Ambrus 2002 és Szuhay 1999).

A kulturális megközelítés alkalmazása nem az ilyen és hasonló kérdésekre adható helyes válasz megtalálásáról szól. Nem vezet pl. annak a kérdésnek a kielégít magyarázatához, hogy a gyerekek miért beszélnek hangosan és hogy ez cigány sajátosság-e vagy sem. Pont ellenkez leg, az alternatív válaszok létezésének elfogadása annak tudomásulvételéhez vezet, hogy az etnikai kategóriák és a hozzájuk kapcsolódó magyarázatok alakíthatóak, illetve folytonosan alakulnak. Ez a megközelítés továbbá a hatalmi viszonyokra is hatással van, mert amikor a kategóriák objektivitását megkérd jelezi, akkor a kategóriák egymás alá-/fölé rendelése is értelmét veszti. A kiegyenlítettebb hatalmi viszonyok pedig több lehet séget teremtenek a partneri vagy alkupozíciók kialakulására.

Bár a segít kapcsolat mindig aszimmetrikus, és a „megsegítettség” mindig magában foglal valamilyenfajta alárendel dést, mégis, az alkupozíció növeli annak az esélyét, hogy a segítséget fogadó fél hozzáférhet a legitimmé váló értelmezések alakításához. Nagyobb befolyása lesz annak meghatározására, hogy milyen min ségében váljon „megsegítetté” (cigányként vagy szegényként, gyerekként, diákként stb.), illetve annak meghatározására is több lehet séget kaphat, hogy az aktuális önértelmezéseit mely elemekb l (különböz ségekb l és hasonlóságokból) állítja össze.

6. Összegzés Írásomban egy oktatóprogram leírásán keresztül kívántam betekintést nyújtani egy interkulturális félreértésekkel és konfliktusokkal átsz tt diskurzusba, amely a helyi cigány közösségeket „képvisel ” gyerekek és a magyar középosztályt „képvisel ” tanárok között zajlik. A résztvev feleket úgy mutattam be, mint akik a diskurzus során saját értelmezéseik érvényesítéséért küzdenek, és ezzel egymáshoz viszonyítva határozzák meg önmagukat, sokszor a másik fél normarendszerének a megkérd jelezésén vagy érvénytelenné nyilvánításán keresztül.

A diskurzust alkotó kommunikációs aktusok értelmezésekor abból indultam ki, hogy az interkulturális viszonyok nem léteznek félreértések és „nem-értések” nélkül, illetve nehezen létezhetnek konfliktusok nélkül. A diskurzusban a konfliktus maga is a saját értelmezés prezentálásának az eszközévé válik, hiszen az identifikáló/kategorizáló folyamatok mindig az értelmezések ütköztetésére, egyeztetésére épülnek. Tehát nem az interkulturális félreértések vagy konfliktusok jelenlétén vagy hiányán múlik a diskurzus kimenetele (és ilyen értelemben a segít tevékenység sikere), hanem azon, hogy a felek mit tesznek a kialakuló konfliktusokkal (egymás nem-értésének a jelenségével), illetve azon, hogy ezt az állapotot milyen módon használják fel, milyen megoldásokat keresnek és találnak a közösen alkalmazható értelmezések megteremtésére.

A diskurzus kimenetelét meghatározó egyik f elemként az etnikai kategorizáció stratégiáját mutattam be, amely, bár jellegénél fogva leegyszer síti az eligazodást a jelentések labirintusában, egyúttal nagyon be is sz kíti az alkalmazható értelmezések körét és az egymás megnyilvánulásaira adható reakciókat. A diskurzus kimenetelét meghatározó másik f elemként a kulturális megközelítés – vagyis a kulturális alapon eltér értelmezések elismerésének – a hiányát jelöltem meg. Ez egyrészt oda vezet, hogy a diskurzus során megjelen értelmezésekben a szociális és kulturális jelenségek összemosódnak, másrészt meger síti a tanárok etnocentrikus megközelítését.

Nem lehet azonban eléggé hangsúlyozni annak jelent ségét, hogy a program alkotói észrevették a személyes kapcsolat, az „együtt munkálkodás” (vagyis a diskurzus elindításának) fontosságát, az egymást elválasztó határok felszámolásában. Azt gondolom, a gyerekek szemében nagyon sokat számít a tanárok emberséges, jóindulatú viselkedése is, akik – még ha nem is igazán értik a gyerekek motivációit – amennyire képesek, türelmesek és

246

Szentesi Balázs

elfogadóak velük szemben. Ez a magatartás és az elkötelezettség, amellyel (olykor anyagi nehézségekkel is dacolva) keresik a hátrányos helyzet leküzdésének módjait, egyedülállónak számít a helyi viszonyok között.

Mégis úgy vélem, az oktatóprogram – feltéve, hogy a m ködtet i nem tudatosítják a félreértéseik, konfliktusaik esetleges kulturális hátterét – nem lesz képes túllépni azokon a hagyományos iskolai viszonyokon, amelyeket az oktatóházi nevel k maguk is kritikával illetnek. Azokon, melyekben a cigány családok és az iskola „kultúrája” ütközik egymással (Forray 1997:16), és amelyeket többen úgy írnak le, mint a cigányság szegregációját újratermel m ködésmódokat (ld. pl. Forray – Heged s 2000:263 és Csovics 2002).

Igyekeztem láthatóvá tenni, hogy a segít szándék vagy tevékenység nem vezet magától értet d módon a hátrányos helyzet, lemaradás, kirekesztettség felszámolásához. A segít viszony kapcsolatot teremt a gyerekek diskurzusban megfogalmazódó identitása/kategóriái és az alárendelt állapot között, így jelen esetben a gyerekek a szegénységük és a cigányságuk miatt egyaránt segítségre szorulónak ítéltetnek, amivel a program a saját maga által megfogalmazott célok ellenében hat. Az oktatóház m ködtetése a jelenlegi formájában leginkább arra alkalmas, hogy meger sítse a fennálló státuszkülönbségeket.

Az írás végén felvetem a gondolatot, hogy a kulturális megközelítés alkalmazása a közös értelmezések létrehozásának másfajta eszközét – az alkut – tenné elérhet vé a résztvev k számára. Az alkupozíciók kialakulásának nagyobb esélye a gyerekek esélyét is megnövelheti saját értelmezéseik érvényesítésére. Az oktatóházi diskurzus folyamán, ritkábban, de már eddig is adódtak erre lehet ségek. Például a teljes gyerekcsoport megsért dése egy tanári vicc hallatán egy olyan közösen prezentált értelmezés, amely elég nagy er vel bírt ahhoz, hogy a tanár a gyerekek bocsánatát kérje. Máskor, a csoportok kialakításánál, a gyerekek azért kerülhettek alkupozícióba, mert a részvétel nem volt kötelez , így a tanárok kénytelenek voltak engedményeket tenni, hogy elérjék a gyerekek együttm ködését.

A kulturális alku lehet ségeinek biztosításával a segít program a felemelkedés ígérete helyett tényleges esélyt adna a gyerekeknek – és a gyerekek családjainak – a nagyobb önérvényesítésre, a segít program kereteinek, és benne saját pozíciójuknak a meghatározására. Ezzel egyúttal közelebb is juthatnának a kit zött célhoz. Amikor ugyanis a gyerekek alkupozícióba kerültek, és érvényesíthették igényeiket, akkor egy pillanatra sikerült kilépniük a szegény, telepi cigány lét egyik meghatározó állapotából: az alárendeltségb l.

Konfliktusok ĂŠs alkuk

247