Távolodó világaink – A cigány-magyar együttélés változatai II.

Pálos Dóra:

Ráközelítés Roma etnikai identitás és a stigmával való megküzdés, két életút tapasztalatain keresztül O. J. emlékének

Írásomban két Zala megyében készített interjút elemzek. Az interjúalanyok „cigány”1 identitása, akkulturációs stratégiái, illetve a stigmával való megküzdés folyamatai állnak az elemzés középpontjában. A két beszélgetést annak idején pszichológia szakos záró dolgozatomhoz történ adatgy jtés közben rögzítettem.2 Kulturális antropológusként és pszichológushallgatóként évek óta foglalkoztatott egy olyan interdiszciplináris megközelítési mód kidolgozása, amely érvényesen tudja megközelíteni, tematizálni a cigányok identifikációs nehézségeit. A jelenségkörrel a terepmunkáim során szembesültem,3 és eleinte eszköztelenül, csodálkozva szembesültem olyan kijelentésekkel, mint pl. „Hitler apánk élhetett volna még egy kicsit!” Fontosnak tartom elmondani, hogy e kérdéskör nem az én kutatási elképzeléseim mentén bukkant fel a terepmunka folyamatában, sokkal inkább a közösség4 saját kérdése volt.

Az említett kutatás során úgy érzem – bizonyos szakirodalmi mankók segítségül hívásával –, végül sikerült létrehoznom egy olyan elméleti keretet, amely jól kezelhet módon képes leírni a f problémából kiágazó számos részkérdést, és ezekre válaszlehet ségeket kínál fel. „Ha valakir l elterjed egy akár jó, akár rossz vélemény, azt nem lehet id tlen id kig az illet fejéhez vágni anélkül, hogy meg ne változna valami az illet jellemében” – írja Allport (1999: 187). A cigány embereknek minden kétséget kizáróan létezik egy tudásuk arról, hogy az ket körülvev külvilág az esetek nagy részében megvetéssel nézi jelenlétüket, ismerik a többségi sztereotípiák elmarasztaló tartalmait, érzik az el ítéleteket, tapasztalják a diszkriminációt.

Kiinduló kérdésem tehát az, „mit kezdenek” a cigányok a negatív csoportstigmájukkal? Már itt szeretném megjegyezni, hogy ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy a többség által leértékelt kisebbségi csoportok tagjai alacsony önbecsüléssel, kevésbé értékesnek tartott „énnel” rendelkeznének. A fenti gondolatok, véleményem szerint arra mutatnak rá, hogy e csoportok tagjainak – valamilyen módon – reflektálniuk kell ezekre a „visszatükrözött” tartalmakra.

Célom az általam megkérdezett emberek gondolatainak olyan egyedi jelenségként történ értelmezése, ami elválaszthatatlan attól a kulturális és szociális kontextustól, amelyben élnek.

Korábbi kutatásom során, 25 mélyinterjú feldolgozásakor meglehet sen nehéz volt megtalálnom azt a köztes megoldást, ahol az egyes válaszok/választások a maguk 1

Az elemzés során következetesen a „cigány” szó használatát részesítem el nyben, kivéve, ha az interjúalanyok saját megfogalmazásait tolmácsolom. A megkérdezettek beás cigányok, akik számára a roma szónak tradicionális jelentése nincs. Egyik kutatási kérdésem éppen az öndefiníciós terminusokat járja körül, így látni fogjuk, hogyan vélekednek k err l a kérdéskörr l.

2 A szakdolgozatban feldolgozott kutatási eredmények egy összegz tanulmányban publikálásra kerültek. (Pálos 2010) 3 Terepmunkám sz ken vett helyszíne egy Zala megyei kisváros peremén él beás közösség. (Err l lásd: Pálos 2004, 2006; Binder 2008) Tagjait több mint tíz éve ismerem. Közös munkánk az eltelt id alatt id nként aktívabb formát öltött, máskor kevésbé célzott látogatások jellemezték, bár a tapasztalatok ilyenkor is felhalmozódtak. Mai napig folyamatos kapcsolatban vagyunk. Interjúalanyaimat az itt él k informális kapcsolathálójának köszönhet en értem el.

4 Sokszor bajban vagyok e fogalom használatakor. Olyan, mintha egy egyértelm határokkal rendelkez , önálló pozíciójú entitásról beszélnék. Nem szeretnék ilyen asszociációkat kelteni, szándékom inkább ezzel ellentétes, hiszen pont a határokat szeretném közelebbr l szemügyre venni. Mégis valahogy utalni szeretnék az itt él k csoportjára, akik különböz okokból kifolyólag, kényszer ségb l vagy szándékoltan megkülönböztetettek és gyakran magukat is elhatárolják a többiekt l, az így is „létrehozott” küls csoporttól.

250

Pálos Dóra

teljességében megmutathatók, ugyanakkor bizonyos általánosabb érvény tendenciák megfogalmazására is lehet ség nyílik. Az okozott fejtörést, hogy az egyedi színezet narratívák úgy helyez djenek be a tanulmány f szövegébe, hogy a sokaság jellegzetességeit minél h ebben írják le. A végül beidézésre kiválasztott interjúrészletek kapcsán is nehezen mondtam le arról, hogy még többet mutassak meg bel lük.

A címben szerepl ráközelítés, mint mozzanat, e folyamat ellenkez jét kívánja érzékletesen kifejezni. Itt most nem a sokaság tendenciái vannak fókuszban, hanem két ember személyes élettörténete, az mondataik, értelmezéseik, választásaik. Ugyanazt a jelenségcsokrot most ezen az egyéni szinten szeretném szemügyre venni. Két ember történetére sz kítve a perspektívámat, remélem, hogy a következtetések végül egy koherensebb, hitelesebb, mélyebb összhatás alapján lesznek levonhatók. Egyben módszertani kísérletként is felfogható az, ami itt következik. Sajátos elemzési szinten mozog ez a dolgozat, és éppen ezért fontosnak tartom tisztázni, hogy mir l és milyen érvényességi szinten szeretnék beszélni a továbbiakban. Ez egyben a kutatás, a „közösség”, és ilyen értelemben az itt bemutatásra kerül „kultúra” határainak a kérdése is egyben.

E két eset egymás melletti feltárásával egyszerre szeretném láttatni az általánost, és párhuzamosan ezzel az attól némiképp eltér , mégis létez egyénibb variációkat is megmutatni. Az itt leírtak egy része – a magyarázatok, az értelmezés síkja – ugyanakkor alkalmazható „a cigányok” halmazának jelent s részére, miután egy nagyjából sematikus, letisztult társadalmi szituáció eredményeként jött létre. Ez a társadalmi helyzet a szociálpszichológia fogalmainak segítségével egy stigmatizált, nem domináns kisebbségi csoport identitásküzdelmeként írható le. Egy másik értelmezési paradigmában leírva pedig arról kívánok beszélni, hogy a cigányokról megalkotott többségi kép hogyan hat, hogyan érvényesít dik, vagy éppen érvénytelenedik az érintettek önreflexióiban.

Azért esett a választásom végül erre a két beszélgetésre, mert amellett, hogy jól megmutatkoznak bennük az alaptendenciák, és ilyen értelemben tipikusnak tekinthet k, mindkett ben megmutatható aránylag sok egyéni árnyalat, f leg, ha egymás mellé téve elemezzük/értelmezzük ket.

Beszélget társaim nem köt dnek lokálisan egy körülhatárolható közösséghez. Terepmunkám helyszínér l kiindulva hóladba-módszerrel értem el ket. A megszólaltatottak nem ismerik egymást, más településen élnek, de mindkettejükre hatással van egy jellegzetes „mikroklíma”, melyet a tágabb kontextusról írott fejezetben próbálok majd érzékeltetni.

Nem ismertem ket korábban, így mindkét alkalommal hosszú, másfél-két órás beszélgetéseket készítettem. Úgy gondoltam, hogy a beszélgetés az adatgy jtésnek az a formája, mely a partner számára a lehet legkényelmesebb, még ha olyan témákra kérdez is rá, amelyek nem megszokottak a hétköznapi beszélgetésekben, és néha az interjúalanyaim számára mesterségesnek is t ntek.5 Az interjúk során tulajdonképpen megpróbáltam a „cigányságáról” beszéltetni az interjúalanyt, olyan irányító kérdések mentén, amiket a korábbi tapasztalataimra hagyatkozva fogalmaztam meg. Ezek jelentették a beszélgetés vázát, de leginkább csak az érintett témák, és nem a konkrét kérdések szintjén.

5

Ezért is szeretem inkább a beszélgetés kifejezés használatát az interjú helyett, mert szándékaim szerint az otthonosság érzetét kívántam fenntartani. Feltételeztem, hogy ha sikerül megteremteni azt a négyszemközti, bens séges hangulatot, amelyben az interjúalany megnyílhat, szinte lehet, akkor a vélt társadalmi elvárásoknak történ megfelelés („úgy beszélek, ahogy azt egy többségi, magyar kutató elvárja”) minimális hatásfokkal lesz csak jelen. Ehhez nemcsak a korábbi tapasztalataimra, és egy olyan nyelvezetre volt szükségem, amely az adott közösségben érthet , és annak hozzávet leges, bels ismeretét feltételezi, hanem egy segít re is (általában minden településen más és más volt az), aki – mivel maga is tagja adott közösségnek –, otthonosan mozog benne, és akinek a személye mintegy garancia volt az általam akkor megismert interjúalanyoknak, hogy nyugodtan vállalhatják ezt a beszélgetést.

Etnikai identitás és a stigmával való megküzdés

251

A tágabb kontextus rövid leírása után az elemzés elemeinek a bemutatása következik. Az els interjú feldolgozása mintegy élettel telíti azokat, és megmutat egy lehetséges választípust/stratégiát a f kutatási kérdésre. Ezután kerül bevezetésre a második narratíva, amely egy másik megközelítést példáz. Az akkulturáció és a pszichológiai alkalmazkodás bemutatásakor már egy egységben tárgyalom a két példát.

Beszélget társaimat Máriának és Istvánnak hívom.

1. A tágabb kontextusról Ha az általam megismertek körében az egymást követ generációkat vizsgáljuk, akkor kézzel fogható változásoknak lehetünk tanúi. E változások iránya egyébként egybeesik a többségi elvárásokkal. Alapvet en megváltozott a családmodell, a többgenerációs családok helyett egyre inkább nukleáris családok jelentek meg, megjelent a vegyes házasságra törekvés is. Ez a szándék a harmadik generáció esetében tapasztalataim szerint jelent s, ugyanakkor sokszor párosul egyfajta „párkapcsolati vákuummal”. A többségi világban otthonosan mozgó, integráltabb fiatalok sajátos helyzetben találhatják magukat. Azok a cigányok, akik hozzájuk hasonlóan „felfelé” törekednek, többségi párt keresnek maguknak, viszont a tapasztalataik alapján megfogalmazzák azt is, hogy a többség tagjai nem nyitottak irányukba. Átlagosan a szül i és a jelenlegi középgeneráció egymásutániságában kitolódott az els gyerek vállalásának id pontja, csökkent a gyerekszám, és egyre többen kötöttek nem cigánnyal házasságot.

E változások ellenére vitathatatlan egyfajta strukturális hátrány is, mely érinti az itt él k helyzetét. Ezalatt azt értem, hogy az általam megismert cigányok középgenerációjának az id sebb tagjai még nagyrészt erd széli cigánytelepeken nevelkedtek, „gunyhókban” laktak. A beköltözés (vagy inkább beljebb költözés) a vegyes lakosságú falvakba a telepek felszámolásával indult meg a hetvenes években. Ilyen értelemben a parasztosodási, polgárosodási folyamat az itt él beások körében gyakorlatilag egy-két generáció alatt zajlott le. Ez a gyors átalakulás komoly adaptációs nehézségekkel szembesítette az egyént és a közösséget is. (Például az ismer seim közül többen nem tudtak magyarul, mikor el ször iskolába mentek.) Az államszocializmus alatt nehezen elért „sikerek” egy része (pl. szakmunkás végzettség) pedig értéktelenné vált a rendszerváltás után.

A telepek felszámolódásával bizonyos félperifériás helyzet nek nevezhet cigánysorok, cigány utcák, településrészek jöttek létre a falvakon belül. Ebben a helyzetben fennmaradt valamiféle szegregáció, jelent sen csökkent azonban a fizikai távolság, és szaporodtak az interakciók a cigányok és a nem cigányok között. A Zala megyei régió relatív el nyösebb helyzetét kiemelték beszélget társaim is, kedvez bbnek ítélve a helyi viszonyokat és perspektívákat.

Egy másik szemmel látható változás a nyelv változása. Míg az els , a nagyszül i generáció még els dlegesen a beás nyelvet használta, a harmadik generáció tagjai között ritka az olyan, aki azt mondaná magára, hogy tud beásul. Saját elmondásuk szerint alap dolgokat megértenek (nagyjából mir l folyik a beszélgetés, köszöntések, felszólítások stb.) de beásul válaszolni már nem tudnának. Azok, akiknél a nyelvhasználat cserél dése nem így zajlik, tudatosan figyelnek erre, és újratanulják a nyelvet. k leginkább abból a csoportból kerülnek ki, akik a rendszerváltás után feler söd etnikai mobilizációs folyamatokba kapcsolódtak be.

2. Identitás – etnikai identitás Az identitás a pszichológiában az „én” jelenségkörébe tartozó problematikus fogalom.

Legáltalánosabban vett jelentése szerint az identitás a veleszületett és környez világunkból önmagunkba épített tapasztalatok/tartalmak felvállalásával megélt önmagunk. Er teljesebb

252

Pálos Dóra

felhangot kap a tudatosítás, illetve a tudatosíthatóság, valamint egyediségünk mellett a társas közösségi létünk elfogadásának/felvállalásának a szempontja is (V. Komlósi 2003).

Ahogy Pataki érzékletesen megfogalmazza: „Identitásképzési m veleteink hátterében egy általános odatartozási és önmeghatározási késztetés húzódik meg. (…) Identitásunk egyik legfontosabb funkciója, hogy pozitív társadalmi értékeléshez s ezzel járó pszichológiai jó érzéshez juttasson bennünket” (1989:29-33).

Az etnikai identitás az egyén társas identitásának egyik aspektusa. Komplex, többdimenziós felépítmény, mely az egyes csoporttagok esetében igen eltér lehet. Els sorban akkor válik kiugró jelent ség vé, ha a domináns társadalmi csoport és egy etnikum között különbségekr l beszélhetünk a fizikai megjelenésben. Kutatások bizonyítják, hogy ebben az esetben sokkal fontosabb része az énnek, mint a domináns csoport tagjai esetében. De fontosság és er sség tekintetben variál az egyes csoporttagok között is. Az etnikai identitás leginkább a kulturális szocializációra, a társadalmi tapasztalatokra reflektál, és arra, hogy mások hogyan észlelik az egyént, és az adott egyén hogyan építi fel, konstruálja meg ilyetén tapasztalatait (vö. Phinney 1992,1996).

Jean S. Phinney fejl déspszichológus, etnikai identitással foglalkozó kutató kiemelten fontosnak tartja annak vizsgálatát, hogy milyen viszonyban van egymással az, amit az egyén mond, tesz és érez az etnicitásával kapcsolatban (Phinney 1990:18). E szemlélet kifejez dése az általa megkülönböztetett négy összevet . Ezek az etnikai identitásnak olyan elemeit jelentik, amelyek közösnek tekinthet k minden etnikai csoport esetében: (1) önkategorizáció, (2) az odatartozás szubjektív érzete, (3) részvétel az etnikai csoporthoz köthet viselkedésekben és gyakorlatokban. Ezen kívül Phinney megkülönböztet még egy (4) fejl dési dimenziót is az etnikai identitással kapcsolatban.

Magam is e négy komponensre fókuszálva kívánom bemutatni a választott interjúalanyok életútját, és az azokból kiolvasható tanulságokat. Majd megpróbálom feltérképezni ezek viszonyát akkulturációról alkotott elképzeléseikhez, illetve az interjúkból azonosítható pszichológiai alkalmazkodás, stigmával való megküzdés mikéntjéhez.

E komponensek számomra elméleti mankók, a segítségükkel beszélek és beszéltetek. A kés bbiek során látni fogjuk, hogy e három elem nem is használható szigorú, leíró jellemz ként. Határaik több ponton átjárhatók, és lesznek olyan esetek, mikor pontosan a Phinney által meghatározott egyes komponensek hiányán keresztül válik értelmezhet vé a megkérdezettek identitása.

3. Mária Mária 46 éves. 5 gyermeke van, a második párkapcsolatában él. Élettársával 4 közös gyermekük van, és Mária el z házasságából született lánya szintén velük él. Korábbi házassága vegyes házasság volt, míg jelenlegi párja Máriához hasonlóan beás cigány. Egy Zala megyei kistelepülésen élnek, önálló kertes házban. Szomszédságukban többségében magyarok laknak, de a településen jelent s számban élnek különböz cigány csoportok.

Mária annak idején nem fejezte be az általános iskolát, hét osztállyal rendelkezik. Jelenleg nincs állandó munkaviszonya.

3.1. Etnikai identitás – Az önkategorizáció Az önkategorizáció tulajdonképpen az egyén önmagára érvényesnek tartott etnikai címkéje.

Míg az önkategorizálás bizonyos kisebbségek esetében választható, azok számára, akiket a külsejük megkülönböztet, részben „el írt”. (Phinney 1990). Utóbbi esetben az válik hangsúlyossá, hogy mely etnikai címkét alkalmazza önmagára az egyén, hiszen mindegyik más konnotációval bír, és megkülönböztetett egyéni jelentésárnyalatok tapadhatnak hozzá. A használt önbesoroló címkék id beli és kontextusbeli változatosságot mutathatnak.

Etnikai identitás és a stigmával való megküzdés

253

Mária a következ választ adta: „A cigányt én azt úgy gy lölöm, gy lölöm, ha valaki azt mondja, hogy cigány! Én jobbnak tartom, ha valaki azt mondja, hogy roma. Mert jó, cigány vagyok, de az olyan lebecsmérl , hogy cigányok! Az olyan lenéz . (…) Nem cigány, hanem legyen roma már, ugyanúgy a magyarok is magyarok, nem azt mondják, hogy parasztok.”

A kérdés problematikusságát, ahogy az egész „cigánykérdés” tematikáját is tulajdonképpen az adja, hogy nem egyértelm , mir l is beszélünk, nem egyértelm a „cigány” kifejezés jelentése. A cigány származású emberek nem tudnak pusztán leszármazásként hivatkozni rá, hiszen nem hagyhatják reflexiók nélkül a mindenhol jelenlév pejoratív tartalmakat. A cigányok esetében tehát az öndefiníciós probléma igen összetett. Egyfajta kett s kötés üzenetet hordoz maga a „cigány” szó. Err l José Alcalde, neveléssel foglalkozó spanyol kutató így ír: „A szó ugyanis egyszerre a szeretett valóság leírása és megbélyegz szitok6 (…) ’Cigány vagyok (egy cigány családhoz tartozom), de nem vagyok cigány’ (azzal a sért , becsmérl tartalommal, amit ennek a szónak tulajdonítanak)” (Alcalde 2008:177).

Megkérdeztem Máriától azt is, hogy szerinte ki a cigány? „Hát én is, én is, jobban mondván, cigány vagyok, de aki piszkos, meg mocskos, meg nem törekszik azon, aki tényleg megtehetné, hogy na most kicsikét felvigye, és nem viszi fel. (…) Meg az, hogy cigányság, az, hogy mit tudom én, megkapják máma a pénzt, holnap meg már nincs nekik, meg nem a családra költik.

De van, akik meg pontosan csak a családra költik! És egy kalap alá veszik ket, mert azt mondják, hogy ’cigány’. Pedig nem. Azt kellene, hogy különbséget tenni, na, most ez törekv , ez nem törekv .”

Válasza a többségi sztereotípia tartalmak mentén határozta meg a „cigányt”. A cigány szó kett s (vagy többes) jelentése a személyes identifikáció egyértelm ségét gátolja. Ebben a különböz értelmezések, árnyalatok alkotta bonyolult jelentéshálóban az egyén válaszai is szükségszer en bonyolultak lesznek.

A „cigány” mint címke történetileg kívülr l, a mindenkori „többségt l” ered (vö. Oblath 2006), és a homogén látásmód ma is jellemz erre a perspektívára. A cigányok azonban a többséggel ellentétben pontosan tudatában vannak a csoportjuk heterogenitásának. A szövegben is rögtön megmutatkozik egyfajta heterogén látásmódot követel , sürget álláspont a bels differenciáltság hangsúlyozása által. Ennek motivációja az az alapvet beállítódás, hogy minden ember pozitív identitás kialakítására és fenntartására törekszik.

A „cigányok” esetében az identifikációs probléma alapeleme e pozitív identitás fenntartásának motivációja és a negatív konnotációkkal átitatott cigány kategória önmagukra vonatkoztatása közötti konfliktus.

3.2. Az odatartozás érzete A Phinney által meghatározott második komponens a csoporttagság meger sítése és vállalása, az odatartozás szubjektív érzete (a továbbiakban „odatartozás-érzet”). Röviden az, ahogy az egyén érez. Nehéz letapogatni ezt a finom érzést. Az etnikai csoport (és a küls csoport) iránti pozitív és negatív attit dök mentén határozható meg leginkább. A két végponton olyasmi érzetek állnak, mint a büszkeség, öröm, elégedettség, esetleg részrehajlás, szemben az örömtelenséggel, kisebbségi érzéssel, az elrejtés vágyával, más csoportok preferálásával. A pozitív attit dök hiánya és a negatívok jelenléte az etnikai identitás tagadásának, visszautasításának tekinthet .

Az interjú feldolgozása során én egy összbenyomásra támaszkodtam, de igyekeztem kiválogatni olyan részleteket, melyben megmutatkozik valami e bonyolult érzésb l. Mária esetében úgy fogalmazhatnánk, hogy az etnikai csoport felé nincs köt dés vagy nagyon gyenge, sok a negatív attit d, de munkál a „tagadás tabuja”. Mikor a „cigánysághoz” 6 „A cigány szót a hétköznapi értelemben kett s jelentésben használják: a) f név. Meghatározott etnikai vagy kulturális kisebbséghez tartozó személy megnevezése. (…) b) sért melléknév. Egy sztereotípián alapul (…) Ez a második jelentés avatja a cigány szót ítéletté” (Alcalde 2008:177).

254

Pálos Dóra

kapcsolódó büszkeségr l kérdezem, Mária így felel: „Mi kitörtünk innét, mi kitörtünk, nem olyanok vagyunk, mint egyesek, mint a többiek.”

Lányaival kapcsolatban így érez: „Végül is, már az anyanyelvet ne tagadják le, mer’ hát a szüleik azok. A mi szüleink is azok voltak, ne tagadják le. És büszkén legyenek azon, hogy éljenek meg, törekedjenek, már ha mi nem leszünk, hogy úgy éljenek, mint mi. Vegyenek példát mibel lünk, hogy na most igenis az én anyám, az én apám így nevelt bennünket, így nevel dtünk, nem, mint a többiek.”

Mária esetében a büszkeség terminus úgy jelenik meg, hogy arra büszke, hogy kiemelkedett a cigányok közül. A negatív attit dök ellenére azonban távolról sem merül fel, hogy tagadná a cigányságát, s t ennek az ellenkez jét többször is hangsúlyozza. Azt mondhatjuk tehát, hogy a saját csoport iránti pozitív attit dök hiánya (melyet esetenként negatívak kísérnek) együtt él a cigány származás tagadásának a tabujával. Úgy érzem, hogy ez az énvesztést l való félelemmel hozható összefüggésbe, és ez adja valahol a dolog tabu jellegét (vö. Er sEchman 1996).

Ez a jelenség azonban tovább bonyolítja az el z ekben vázolt identifikációs problémát: megmutattuk, hogy az egyértelm önbesorolás („cigány vagyok”) nem lehetséges a pejoratív tartalmak jelenléte miatt, most viszont azt látjuk, hogy az egyértelm elutasítás is tabu alá esik, és kizáródik, mint lehetséges „megoldás”.

3.3. A részvétel Speciális gyakorlatok létezhetnek egy-egy etnikai csoport esetében. Ami közösként mégis meghatározható abból, amit az egyén tesz, az a részvétel a csoporttagokkal együtt végzett társas cselekvésekben és az osztozás a csoport kulturális tradícióiban (a továbbiakban „részvétel”). A legáltalánosabb jellemz k, melyeket e komponens alatt tárgyal a szakirodalom: a nyelvhasználat, a társadalmi háló, vallás, etnikai mobilizációs tevékenységekben való részvétel.7 Ezen kívül ide sorolhatók még olyan különböz kulturális szokások, mint például a zene, a dalok, a táncok, az öltözködés, az ételek és a tradicionális ünnepek.

Esetünkben a helyzet ismét nem ilyen egyértelm . Hadd utaljak vissza Máriának a „ki a cigány?” kérdésre adott válaszára. Mintha létezne egy olyan szemlélet, mely szerint a cigány kulturális másság nem létezik, csupán strukturális különbségekr l, hátrányosabb helyzetekr l beszélhetünk. Érdekes adalék ehhez, hogy Mária a „cigány szokás” kifejezésr l rögtön valamiféle leküzdend hátrányra asszociált. Mind a cigányokról szóló köznapi, mind a tudományos diskurzusban, és a cigányokkal kapcsolatos politikai lépések hátterében régóta jelen van e két megközelítés, és láthatóan a cigány emberek körében szintén (vö. Szuhay 1999).

Máriáék – elmondása szerint – ritkán járnak cigány társaságba, és nincs semmi olyan az életében, amelyr l azt mondaná, hogy az a cigány kultúrából ered. Mária explicite tulajdonképpen nem köt dik semmilyen cigány tradícióhoz, nincs a cigány kultúráról reprezentációja, illetve ami van, az teljesen negatív. Legalábbis az interjú során ilyen kép rajzolódik ki. Azt mondhatjuk róla, hogy az identitásának etnikai dimenziója annyiban létezik csak, amennyiben a nem cigány társadalom azt állandó figyelemmel kíséri. Mint ilyen, viszont mégis állandóan fókuszban van az egyén, ha akarná is, nem tudja figyelmen kívül hagyni, hogy cigány. Kérdés, hogy van-e valami ezzel szembeállítható gondolat, ami „belülr l”, a saját csoportból mégis megtámogathatná ebben a helyzetben az egyéni identitást.

Erre a következ alfejezetben reményeim szerint megtaláljuk a választ.

7 Az etnikai mobilizációt úgy határozhatjuk meg, mint etnikai csoportok közös cselekvését a közös céljaik elérése érdekében (Binder 2008). E címszó alá sorolom a politikai aktivitást, az érdekképviseletet célzó vagy kulturális-hagyomány rz egyesületekben történ részvételt.

Etnikai identitás és a stigmával való megküzdés

255

3.4. Az etnikai identitás fejl dése Az etnikai identitás negyedik „összetev je” egy fejl dési dimenzió. Az etnikai identitás nem statikus jelenség, hanem mint fejl dési folyamat, összehasonlítható a szakirodalomban széleskör en tanulmányozott személyes identitás kialakulásával. Erik H. Erikson pszichoszociális fejl déselméletében a serdül kor és az ifjúkor feladata az identitás kialakítása. A múltunk, jelenünk és jöv nk „értelmes” egésszé integrálása olyan összetett feladat, amely serdül korban kezd dik, és egész életünkben tart (Erikson 2002). E szakasz krízise8, az identitás alakuló érzése és a szerepkonfúzió között feszül. Ideális esetben a személyes identitást az egyének egy aktív keres -kutató szakasz végpontjaként érik el, mely speciális identitásterületek felderítésére irányul. James Marcia továbbgondolta Erikson elméletét (Marcia 1994). Az elgondolásában négy identitás státus létezik attól függ en, hogy az egyes emberek életében volt-e identitáskrízis, belementek-e a keresés folyamatába, és elkötelez dtek-e bizonyos választások, döntések mellett. Azok, akik szilárd döntéseket hoztak a kutatási szakasz eredményeként, elért identitással rendelkeznek. Az elért identitás lenne az identitásformálódási folyamat optimális lezárása. Ha valaki aktuálisan a kutatási periódusban van, de még nem kötelez dött el, moratórium jellemzi. A döntéshozatal keresés nélkül, általában a szül i minták talaján, a korai zárás. A negyedik állapotban, a diffúz identitás állapotában sem krízis, sem elkötelez dés nincs.

Ehhez hasonlóan az etnikai identitás formálódása is magában foglalhat egy keres -kutató fázist a saját etnicitás jelentésével kapcsolatban. Ez olyan er feszítésekre utal, hogy valaki többet tudjon meg a saját kulturális hátterér l, és pontosan megértse az etnicitás szerepét a saját életében. Phinney (1990) létrehozott egy háromfokozatú fejl dési modellt, amely a meg nem vizsgált etnikai identitástól, egy kutatási fázison át, az elért és elkötelezett identitás kialakulásáig vezet. Modellje lényegében megfeleltethet a Marcia-féle elgondolásoknak. A meg nem vizsgált etnikai identitás az els fázis, mely megfeleltethet a diffúz identitásnak illetve a korai zárásnak. Ezt követné a második „szint”, amely magát a keresés-kutatás mozzanatát jelöli. Ez a moratórium periódusa. Végül az elért etnikai identitás egy kiegyensúlyozott, kidolgozott, bels vé tett identitásformára utal. A folyamat nem szükségszer en ér véget ezen a ponton, hanem újabb körökben tovább gy r zhet, amely a további vizsgálódást és az etnicitás jelentésének az újragondolását is eredményezheti.

A Máriával folytatott beszélgetésb l talán a következ részletek érzékeltetik, hogy az esetében mely típusról beszélhetünk.9 Nem, sose volt err l szó. A szüleink nem beszéltek err l, hogy na most, hogy hátrányos helyzetben lennénk, vagy valami. Mi nem laktunk telepen.

Apám pártember volt. náluk se volt az, hogy különbség, hogy na most „cigány”. Tehát nem vették cigánynak. (…) Sokan 14-15 évesen férjhöz mennek itt ezek a cigánylányok, és 1-2 éven belül már szülnek. S megkapják a családi pótlékot, a gyest. Mert valahol, van az, hogy hát van egy kis elnyomás, hogy különböztetés, hogy „cigány”. De ha önmaguk is tehetnének azért, hogy igenis nem azon vagyok, hogy szüljek, meg azért szüljek, hogy énnekem családi pótlékom legyen, meg gyest kapjak, hanem az, hogy hát hogy neveljem normálisan a családomat, lehetséges, hogy itt az önkormányzat is meg a magyarság is jobban állnának hozzá. Mert

8

Erikson felfogásában a krízis életszakasz, egyfajta fordulópont, mely fokozottan sérülékennyé teszi ugyan az egyént, de óriási növekedés lehet ségét is magában hordozza.

9 Nem szeretném azt a benyomást kelteni, mely szerint az egyes fázisok értékkategóriákat is magukban foglalnának. Nincs így. Mindegyik típus végs fokmér je tulajdonképpen az egyéni adaptáció optimális biztosítása. Az elért identitás nem jelenti feltétlenül az etnikai bevonódás magasabb fokát, inkább valamiféle kiegyenlített, normalizált állapotra utal, és nem feltétlenül arra, hogy valaki elkötelez dött saját etnikus csoportja felé. Az elért identitással jellemezhet k belementek a krízisbe, vagyis körüljárták azt a kérdést, hogy saját etnicitásuk milyen szerepet játszik az életükben és végül hoztak egy választ, mely lehet egy, a „cigányságtól” teljesen távolodni kívánó válasz is, ha egy ilyen folyamat eredményeként született meg, és egyénileg adaptív.

256

Pálos Dóra

nekem is adnak segítséget, mert lássák azt, hogy én úgy élek a családommal, hogy tiszta, rendesen. Úgy vélem, hogy a fent bemutatott rendszerben Mária a korai záró típusra ad példát. A nehézségekkel telített helyzet megoldásaként a már meglév , készen kapott, els generációs válaszok úsznak felszínre, és hasonlóan gondolkodik is gyermekei kapcsán.10 A telepfelszámolások, államszocialista szocializációs tapasztalatok idején egy gyors asszimilációs stratégia jelenthetett hatékony választ. A mai feln tt középgeneráció számára az akkulturációs kihívások más feltételek közt érvényesülnek, de még mindig gyakran arról szólnak, hogy a „cigány” felfogást, életmódot meg kell tudni haladni.

Mária esetében a „válasz”, mellyel korai záróként él, egy olyan asszimilációs, akkulturációs stratégiához köt dik, ahol is a „cigány” feladata a heterogenitás hangsúlyozásával megteremteni annak lehet ségét, hogy az egyén és saját kiscsoportja egyéni megvilágításba kerülhessen. Saját bels terminológiájában a „jó cigány” képzetét kívánja megtestesíteni azzal az egységes, sematizáló képpel szemben, melyet a domináns, többségi perspektíva a cigányokról alkot. Mária „megoldásának” további részleteit a pszichológiai alkalmazkodásról szóló fejezetben tárgyalom. Alapvet en elmondható, hogy az szemléletmódjában számtalan pozitív elem van, amely az egyéni sérülékenység ellenében önmeger sít ként hat, hiszen végül egy pozitív, illetve pozitívba átfordítható társas identitás kialakítására mégis lehet ség nyílik. Azonban Mária stratégiájának „költségei” is láthatóvá válnak majd a következ kben.

4. István István 47 éves. Házas, három gyermeke van. Felesége, akárcsak , beás cigány. Zala megye egyik településén élnek, a szomszédságukban fele-fele arányban találunk cigányokat és magyarokat. István gimnáziumi érettségivel rendelkezik. Állandó munkaviszonya van, egy helyi vállalkozásnál dolgozik segédmunkásként.

István válaszai egy Máriáétól egészen eltér képet rajzolnak elénk. Kettejük történetének egymás utáni bemutatása arra hívhatja fel figyelmünket, hogy a lehetséges identitáskombinációk száma meglehet sen magas, és hogy az egyén identitása az t körülvev környezettel dinamikus kölcsönhatásban formálódik. Bár mindkét bemutatott esetben beszélhetünk olyan elemekr l, amelyek kötöttek, és alapvet en kijelölik az egyéni mozgástereket (ti. cigány származás, a cigányok társas megítélése a mai társadalomban, a Zala megyei régió helyzete…), az egyéni tartalmak rávetülésével alakulnak ki a lehetséges összjátékok, így kapnak egyéni színezetet, egyéni interpretációkat az életesemények.

Nézzük István elképzelését az önkategorizációról: „Nálam van egy ilyen rossz szájíz ebben az egész romában, hogy harminc évig cigány voltam, egyszer csak roma leszek! Nem tudom elmagyarázni. Én maradjak cigány, és hogyha cigányként szarnak le, cigányként szarjanak le, ha cigányként tisztelnek, akkor cigányként tiszteljenek. Ne romázzanak engem, én cigány vagyok!”

István vélekedése eltér Máriáétól, és meggy z désem, hogy számos más egyéni elgondolás is létezik még ezek mellett. Itt szeretném megjegyezni, hogy a vizsgált társadalmi helyzetben véleményem szerint olyan er s az identifikációs kényszer, hogy az érintettek nagy valószín séggel megtalálják vagy kidolgozzák saját maguk számára az adekvát etnikai „címkét”. Ha belegondolunk, ez lenne az els lépés az egyén önvédelemének kérdésében. Az önmegjelölésben nagyobb eséllyel találhatunk elfogadott, bejáratott megoldásokat, még akkor is, ha az etnikai identitás problematikusságából eredeztethet többi részkérdés nem is átgondolt.

A „ki a cigány?” kérdésre, István a következ választ adta: „Énszerintem az a cigány, aki annak született, és a vére cigány.” István tehát Máriával ellentétben nem a sztereotípia 10

Lásd az odatartozás érzete kapcsán beidézett részletet.

Etnikai identitás és a stigmával való megküzdés

257

tartalmakra reflektál, hanem a származásra. Míg Mária meghatározása a cigányokról eleve kizárja a „cigány” címke önmagára vonatkoztatását, addig István esetében ez a veszély nem jelenik meg közvetlenül.11 A csoporthoz tartozás szubjektív érzete kapcsán István esetében egy meglep jelenséggel találkozhatunk. Az interjú feldolgozása közben arra lettem figyelmes, hogy míg egyszer szoros köt désekr l számol be, a szöveg más pontján pont ennek ellenkez jér l tesz tanúbizonyságot. Beszámolójában tehát gyakori váltakozásokkal szembesít minket a meger sített identitás, és az oda nem tartozás érzete között. „Cigánynak vallom magam, a magyart úgy értem, hogy én ebben az országban élek, nekem ez az ország a hazám, nincs cigányország, mert már régen ott lennék, nem beszélgetnél velem, tehát elmennék.

Nem szeretem a cigányokat. A gyerekeim szerint én vagyok a legnagyobb rasszista a környéken. De ugyanakkor a magyarokat sem. Na, szóval akkor így: én belülr l látom az egészet, az egész betegséget. Figyelj, írj föl egy kérdést, és kérdezd meg az emberekt l, ’Hogy ha választhatnál, születnél-e újra cigánynak?’ Kérlek szépen, én le merem neked fogadni, hogy 90 % azt mondja, hogyha még egyszer születhetnék, akkor nem lennék cigány.”

Ezek a részletek talán nem foglalhatják magukban teljes mértékben azt a kett sséget, ami az egész interjú ívéb l egyértelm en kiderül. István sokszor elutasító a cigánysággal kapcsolatban, ugyanakkor Máriával ellentétben sok olyan tartalmat fejez ki, mely deklaráltan, jelen élethelyzetében is, a cigánysághoz köt dik, cigány tradícióként tartja számon azokat.

Ilyenek például a sajátos erkölcsi normák, tradicionális családi szerepek vagy az otthon használt beás nyelv. Míg az odatartozását számos ponton ily módon meger síti, ez távolról sem párosul „büszkeséggel”, amelyet a szakirodalom egyébként gyakran a dimenzió e pontján állóknak tulajdonít. A „boldogság” illetve „büszkeség” terminus itt tehát több szempontból is alkalmatlan a helyzet leírására, hiszen a cigánysághoz, így a saját cigány mivolthoz is oly mérték nehézségek köt dnek, hogy azok mellett e nagyon pozitív tartományok irrelevánsnak mondhatók.

Nagyon beszédesnek tartom, hogy a vizsgálni próbált dimenziónak (ti. odatartozás-érzet) nincs semleges középpontja. István középre sorolódása nem semleges jelleg , hanem két széls ség között váltakozik. Egyszer er teljesen odatartozik, míg máskor egyértelm en elutasító. Úgy vélem, hogy a jelenség az er s felszólító jellegr l árulkodik, amellyel ez a paradox és nagyon ambivalens társadalmi szituáció szinte „behúzza” az egyént ebbe a dinamikába. Itt nem lehet semlegesnek maradni.

Az eddig leírtak már átvezetnek a részvétel kérdéséhez. Mária kapcsán már megjegyeztük, hogy úgy t nik, az érintett cigány csoportban is létezik két különböz szemlélet a cigányok másságával kapcsolatban. Itt is megtalálható az a csoport, aki nem reflektál a cigányok kapcsán etnikai/kulturális másságra, pusztán strukturális okokból eredeztethet egzisztenciális, anyagi másságra. Ebben a felfogásban a cigány azonosíthatóvá válik a szegénnyel, a hátrányos helyzet vel és Mária esetében még azzal a sztereotípia tartalommal is, mely szerint err l maga (is) tehet. Mária nem említ semmi olyan elemet, amely mint tradíció, cigány kulturális tartalom jelenne meg. A nyelv ott van ugyan, de értéksemlegesen, tényként említve, hogy elenyész szerepet tölt be az életükben. István viszont kifejezi ezeket a tartalmakat, felsorol olyan tradíciókat is, amelyek az generációjában és családi mili jében még élnek, ugyanakkor látja a változások irányát, és az elfelejtésüket, negligálásukat néhány esetben sajnálja. A személyes attit djei, egyes elemek kapcsán negatívan, máskor pozitívan köt dnek ezekhez a tartalmakhoz, kommunikál velük, azokat egyértelm en létez nek tartja.

Mindemellett igazi, mély barátságok, elmondása alapján, kizárólag magyarokhoz kötik. „Én annak idején mondtam a fiaimnak ilyen pici korukbá, én ilyen tudatos nevelést csináltam

11

Itt fontosnak tartom elmondani, hogy mindkét beszélget társam a szöveg más pontjain kifejezi a magyar identitását is. Mivel ez jelenleg nem tartozik a sz ken vett témámhoz, ezt csak megjegyzés szintjén említem.

258

Pálos Dóra

végig, mondtam nekik többek között azt is, hogy én nem megyek veletek ilyen hagyományos buta cigány kéretésbe.12 Gondolkodásunkban is, az erkölcsi értékeinkben például nagyon ott van a cigány. Egyre inkább átvesszük a magyar értékrendeket, a magyar mentalitást, a magyar gondolkodást.

Tudod? Tehát egyre inkább majmoljuk a magyarokat. (...) Ugye a nyelv már nem marad meg.

Az én családomban az egy fiam tud folyékonyan perfekt cigányul. A másik két gyerekem nem tud, nem beszél velem cigányul. Bár én nem szólok hozzájuk magyarul, k nem válaszolnak cigányul! Tehát a nyelv nincsen. Vannak gyönyör meséink, elfelejt dnek. Csodálatos, gyönyör meséink vannak. Elfelejt dnek. Még mi is sokszor esténként a feleségemmel gondolkodunk, és nem jutnak eszünkbe, igaz? Azok a csodálatos gyönyör meséink, amit hallottunk gyerekkorunkban, elfelejt dnek.”

István etnikai identitásának a fejl dési íve akkor ragadható meg igazán, ha megismerjük röviden az élettörténetének néhány jellegzetes epizódját. Ennek érzékeltetésére kiemelek néhány részletet: „Mindenképpen szakmát akartam tanulni, de érdekes módon a fater megdumálta az akkori osztályf nökömmel, hogy tépjük össze az én jelentkezési lapomat a mez gazdasági szakmunkásképz be.

A gimnáziumban én végig úgy éreztem, hogy cigány vagyok. Itt az [általános] iskolában én nem voltam cigány, én tanuló voltam, simán. Barátaim magyarok voltak, tehát nem voltam ilyen, s t apám révén valamennyire föl is néztek rám.13 Én dühös voltam zsinórban mindig. Mindenki hülye volt, én voltam a kurva okos ember.

Marha beképzelt voltam, ez volt az a páncél, amir l meséltem neked. Így tudtam megúszni az egészet.

Hosszú ideig munkahelyen meg akartam felelni, utána kerültem a Ganzba, és zsinórban nyaltam, dörzsöltem, és bizonyítottam. (...) Magasról leszarták! Azt se tudtam, mit csináljak.

Az utóbbi 2-3 évig, mikor eljutottam oda, hogy nem érdekel az egész, nagyon, nagyon. Én rengeteget tanultam, rengeteget olvastam, én nemcsak cigányban, de az átlagnál is valamennyire értelmesebbnek tartom magam. Ez a nagykép ség része, elnézést kérek érte, nincs az életnek olyan területe, amir l nekem ne lennének alapvet ismereteim. Ez tényleg így van, már sokszor teszteltem magamat, ez segített sokszor át azon, hogy azt mondjam, ’ki vagy te öreg, hát hol vagy, te énhozzám képest?’ És ez buzdított tovább arra is, hogy olvassak. Ez segített. Gyökeresen más az élete, a gondolkodása annak, aki valamit is tanult. Na most ehhez nem kell talán az, hogy könyvet olvasson, nem is tudom, talán csak beszélgetés. Én más utat járok az átlagosnál, én az ezoterikus utat járom. És körülbelül 3-4 hónapja indultam be egy komolyabb képzésre, most végeztem a szellemgyógyász 4-et. (…) Most az életem egy tudatos szakaszába lépett, ahol az angyalok segítségével tudok magamnak segíteni. (…) Mindenkinek sokat mesélek, hogy induljon meg ezen az úton, mert ez egy teljesebb út, tudod, önmagad megismerése, elfogadása, világ kitágul kicsit körülötted. És akkor más szemmel nézed az egészet.” Úgy gondolom, hogy István esetében moratóriumról kell beszélnünk. Nem tipikus példája ugyan e kategóriának, hanem egy altípust testesít meg ezen belül. Több esetben az interjúalany életkora is magyarázza az aktuális keresés id szakát, nála azonban egyfajta kés i vagy második moratórium jelentkezik. Ezekb l a részletekb l talán nem derül ki kell nyomatékkal, hogy miért is érzem moratóriumnak az történetét. Sokáig meg voltam gy z dve róla, hogy a prototípusa az elért etnikai identitásnak, de mikor már az elemzés szándékával olvastam újra és újra a szöveget, akkor derült ki számomra, hogy milyen 12

Ennek kapcsán személyes élményei vannak. Számára a szülei választottak feleséget. Ahogy fogalmazott, ezerb l egyszer jön be ez a házasság, és náluk végül sikeres lett.

13 Élettörténetének fontos része, hogy egykeként nevelkedett, és édesapja kulcsszerepet játszott a cigányoknak a telepr l a faluba való költözésének folyamatában. Saját értelmezésében apja az taníttatásával is jelezni akarta az asszimilációját.

Etnikai identitás és a stigmával való megküzdés

259

elégedetlenség, milyen feldolgozatlannak t n bels feszültségek jönnek felszínre az identitás etnikai dimenziója kapcsán. Az elért identitás inkább a személyes identitásra vonatkozik, melyben nagy szerepe van az „ezoterikus útnak”, ehhez köthet az interjúban máshol tapasztalható nyugalom. De úgy gondolom, hogy a felszín alatt az etnikai kérdés nincs megoldva.

Az interjúból kiderül, hogy sokáig úgy t nt, van egy adaptívnak t n stratégiája: „meg akartam felelni, bizonyítani”, de a sokszoros er feszítés ellenére is sikertelenség, kudarc maradt a személyes élménye. Ez a jelenség el remutat az akkulturáció kérdéskörére, és részletesebben a következ fejezetben fogjuk tárgyalni. Összességében elmondhatjuk, hogy István etnikai identitása Máriáéhoz képest reflektáltabb, jobban köt dik a cigánysághoz, ugyanakkor Mária esetében kisebb az egyéni sérülékenység, a helyzet nehézségeihez történ pszichológiai alkalmazkodás sikeresebb, és végeredményben pozitívabb, egészségesebben m köd az önkép.

5. Akkulturáció A klasszikus definíció szerint akkulturáción azokat a folyamatokat értjük, melyek akkor jelennek meg, mikor különböz kultúrájú egyének csoportjai folyamatos, közvetlen kapcsolatba kerülnek egymással, és ez az egyik vagy mindkét csoport eredeti kulturális mintájában változást idéz el . (Redfield, Linton és Herskovits klasszikus definícióját idézi Berry és munkatársai 2002:349).

John W. Berry (2002) pszichológus modellje szerint négy akkulturációs stratégiáról beszélhetünk. E négy stratégia a mentén bontakozik ki, hogy az egyén, illetve a csoportja hogyan kíván kapcsolódni a másik, többségi csoporthoz. Röviden, hogy milyen választ ad két kérdéskörre: érdemes-e fenntartani kulturális identitását és jellemz it (saját kultúra és identitás fenntartásának mértéke); illetve hogy értékesnek min sül-e, ha fenntartja a kapcsolatot a másik csoporttal (kapcsolatok és részvételi lehet ségek keresése a tágabb társadalomban). E kétdimenziós modell értelmében elméletileg négy lehetséges út létezik.

Er teljes azonosulás mindkét csoporttal az integráció el rejelz je lehet. Amennyiben az egyik csoporttal sem jött létre azonosulás, marginalizációról van szó. A többségi kultúrával létrejött, kizárólagos identifikáció asszimilációt von maga után, míg ha csak az etnikai csoporttal jön létre azonosulás, szeparációról beszélhetünk. Egy személy történetén belül is megfigyelhet , hogy az élet különböz területein más és más akkulturációs stratégia válik dominánssá. Az akkulturációs folyamat kimenete – hosszú távon nagyjából stabilan funkcionáló adaptáció.

Interjúalanyaim közül István fogalmazta meg azt a véleményt, amely szerint a „valódi integráció” (a gyakorlatban megvalósított, elért integráció) nem lehetséges, és ennek okát a többségi társadalom jellegében kell keresnünk. Az integrációs stratégia sikerességének az el feltétele ugyanis bizonyos kölcsönös alkalmazkodás. Nem elég a kisebbségi csoport tagjainak „választása”, hanem szükséges a domináns táradalom attit djeinek az illeszkedése is. Ha például magas az el ítéletesség, vagy ha a kulturális sokféleség nem értékes, az a befogadás helyett a kizárás irányába mutat, és mindez visszahat az egyéni mozgásterekre, szándékokra, akkulturációs stratégiákra.14 A következ részletekb l kirajzolódik, hogy István mennyire bels ellentmondásokkal telinek látja ezt a kérdést. Az integráció kapcsán így vélekedik: „Hát ez már maga paradoxon, hogyha belegondolsz!” Úgy látja, két lehet ség állhat az egyén el tt amelyb l „választhat”, de mindkett kényszerpálya, pozitív végkimenettel nem kecsegtet , egyénileg költséges „vállalkozás”. Ez lenne az asszimiláció és a marginalizáció. [Be kell bizonyítania, hogy nem olyan, mint a többi 14 Lényegében akár a tágabb társadalom stratégiáiról is beszélhetünk. Az elmélet négy megoldást említ: 1. multikulturális, 2. olvasztótégely, 3. szegregáló és 4. kizáró (Berry és munkatársai 2002:354).

260

Pálos Dóra

cigány?] „Ezt be tudod bizonyítani egy sz kebb környezetben, ahol ismernek téged, de próbáld meg bebizonyítani, mondjuk egy munkaügyi központban. Menjél be, és próbáld meg bebizonyítani annak az ügyintéz nek, akinek tele van a hócip je, hogy úristen még van hátra 6 óra, itt van el ttem ez az ember, még ne is mondjam, hogy cigány... Nem szélmalomharc, szintén? Ebbe nem szabad belemenni, mert ebb l csak vesztesen jöhetsz ki.

[A cigányok] nyalnak, munkahelyen nyalnak, nyalnak mindenhol, tudod? Bocsánat a durva kifejezésért, megpróbálnak megfelelni az elvárásoknak, feladják önmagukat, mert kell a gyereknek enni, kell a f tés, kell a világítás, kell ez, kell az, kell amaz, tehát nem kell sorolnom. [Mi az, amit fel kell adniuk magukból?] Mindent! A büszkeségüket, az emberi mivoltukat.

Azt mondják [sokan a cigányok közül], hogy leszarom az egészet, leszarom a többségi társadalmat, visszatérek abba a régi rendszerbe, ami volt. Vagy a másik példát, hogy nyalok, mint állat.”

Mária etnikai identitása kapcsán részben kifejtettük már azt a stratégiát, amelyet helyesnek és önmagára érvényesnek tart. Ez egy asszimilációs elképzelésnek feletethet meg, de megtartván a tagadás tabujaként emlegetett jelenséget, tehát önmagának a csoportból történ végs kisorolása már nem megengedhet . „Be kell bizonyítania ahhoz, hogy kicsikét feljebb lendült, meg nem, szóval másképp gondolkodik, meg törekszik az, hogy hát, hogy a családjának a megélhetése az másképp legyen.”

Egy ilyen asszimilációs stratégia els sorban olyanokra lehet jellemz , akik kevés etnikai tartalmat fejeznek ki önmagukkal vagy saját cigány alcsoportjukkal kapcsolatban.15 Az esetükben tulajdonképpen arról van szó, hogy a kulturális értelemben vett asszimilálódás nem lehet konfliktusos, mert nem éreznek igazán különbségeket a két csoport, cigányok és nemcigányok között e téren.

Az akkulturáció kapcsán az István és Mária közötti különbség nemcsak a stratégia jellegében van, hanem abban is, hogy kifejeznek-e konfliktust az egyéni szándékok és a megvalósulni képes stratégia között. Míg Máriánál ez nem jelenik meg, István esetében megfogalmazódik, hiába próbálkozott, falakba ütközött.

Az egyes akkulturációs stratégiák sikere nagyban függ a domináns táradalom attit djeit l, a kett illeszkedésének a lehet ségét l. Az akkulturáció milyensége ugyanannyira függ a megélt, az egyének által kevéssé befolyásolható élményekt l, mint a saját er feszítésekt l, szándékoktól. Ahol inkább a kett össze nem illése, elcsúszása valósul meg, ott találkozhatunk sérülékenységgel, alacsony önbecsüléssel. István mondataiból ismét kiolvasható a bizonytalanság16 és a kiábrándultság, míg Máriát ett l a stabil értékrendje védi.

5. Pszichológiai alkalmazkodás - megküzdés a stigmával A pszichológiai alkalmazkodás kérdésén belül olyan „felépítmények” után kutatok, melyek az egyén szintjén arra keresik a választ, hogy a cigány létb l következ meglehet sen leértékelt, kívülr l visszatükrözött identitás hogyan békíthet össze a pozitív identitás bels igényével.

Hogyan küzdenek meg az egyének a stigmatizáció okozta nehézségekkel, amelyek az önbecsülésükre nézve egyfajta fenyegetést jelenthetnek? Rendelkeznek-e valamilyen válasszal, megküzdési stratégiával, megoldással erre a kérdésre?

Mind a két interjúalany esetében találhatunk ilyet, ezek több elemét érintettük is már korábban. Kezdjük Máriával. Ebben az esetben komplex megoldást, több válaszlehet ség együttes alkalmazását láthatunk. A f bb elemek a következ k lehetnek.

15

A saját kisközösséget, esetleg családi egységet értem ez alatt.

Mérei Ferenc szociálpszichológiai kontúrhelyzetnek nevezi azt az állapotot, mely az integráció és a marginalizáció közötti többszöri pozícióváltással jár (id. Er s 1989:201) Véleményem szerint István esete ilyen.

16

Etnikai identitás és a stigmával való megküzdés

261

- A bels differenciáltság hangsúlyozása. Az interjúban hamar megmutatkozott, hogy a beszél kettéválasztotta a cigányságot olyanokra, akik megtestesítik a sztereotípiákat, és olyanokra, akik az életmódjukkal éppen megcáfolni igyekeznek azokat. Az így létrehozott dichotómia azt a célt szolgálta, hogy az egyén és saját (kis)csoportja pozitív identitás birtokába jusson. Ehhez járul hozzá következ lépésként a „jó cigány” képének a kidolgozása.

Ez lesz az a tartalom, mely megtölti a formát, mégpedig az egyén számára jutalmazó módon.

A domináns csoport sztereotípiatartalmai pedig áttolódnak más alcsoportokra. „Lássák azt, hogy én úgy élek a családommal, hogy tiszta, rendesen. Énhozzám is nagyon sok magyar gyün be, és az önkormányzati dolgozók is bejönnek énhozzám. Én nem akkor takarítok, amikor valaki jön. Nálam mindig tisztaság, rend van.”

A „jó cigánynak” ahhoz, hogy valóban jó cigány lehessen, ami a sztereotip néz pont szerint önellentmondás, többszörösen kell bizonyítani, hogy nem olyan, mint a „többiek”. Szinte szembe kell úsznia az árral. Ez a komplex megoldás akkor lehet sikeres, ha az egyén megkérd jelezés nélkül elfogadja, hogy neki többet kell dolgoznia és felmutatnia, mint egy nem cigánynak, annak érdekében, hogy a többség körében elfogadják t. Ezáltal mintegy ledolgozza a sztereotípiák keltette hátrányt.

István is említést tesz hasonló jelenségr l, de számára ez nem része megkérd jelezhetetlenül az értékrendnek, hanem kényszerként ránehezed teher: „Az, hogy cigány, az már úgy indul, hogy több száz méterre van a f nökét l, vagy ha megy munkát keresni! Szinte meg se látja! Mire elér látótávolságon belülre, eltelik neki, a belét ki kell dolgoznia! És most dolgozik tízszer annyit, mint a magyar, és még mindig a lusta! Bemegy egyszer borostásan, mert fáradt volt, akkor a koszos! Érted? Hát akkor most minek?! El z munkahelyem a Flextronics volt. Én abban a gyárban, abban a m szakban a legjobb gépkezel voltam. Eltelt két év, 24 hónap, mire elismerték azt, hogy én jobb vagyok, mint a többi. 24 hónap!”

Tulajdonképpen István reflexiója rögtön meg is világítja számunkra e stratégia igen magas járulékos költségeit, egyben bizonytalanságát. A megduplázott er feszítéseknél, az állandó bizonyításnál els re is egyértelm az ár, de pont István története kapcsán nagyon fontos hozzátenni azt is, hogy sikertelen kimenetel esetén talán itt a legnagyobb a kockázat, hiszen az önbecsülés nagymértékben kiszolgáltatottá válik a visszajelzéseknek. Ez a stratégia,17 és az ebbe a körbe sorolható többi „válasz”, leginkább az asszimilációval él kre lehet jellemz .

A két példát egymás mellé téve az látszik, hogy a megoldás Máriánál sikeresnek bizonyul, míg a másik esetben pont e stratégia sikertelensége vezet alacsony önbecsüléshez, akkulturációs nehézségekhez, megvalósulni látszó marginalizációhoz.

Mindemellett István történetének a vége alapvet en nem negatív kicsengés . Ami nála egyfajta megoldásként felmerül, az értelmezhet egy új válaszra rátalálásként. Stratégiáját úgy hívhatnánk, hogy individualizmus vagy átkeretezett éndefiníció. Kilépett az eredeti kérdéskörb l, amely a „cigány alapállapot” volt, és egyfajta egyetemes értékrend mentén igyekszik meghatározni helyzetét. A válasz már kiemel dik abból az eredeti kontextusból, ahol a kérdések felmerültek. István egy korábbi idézetben említi az „ezoterikus utat”, amelyet követ. Önfejlesztésr l, önkiteljesítésr l van itt szó, ami egy egyénileg kialakított saját értékrend felé mutat. [Szerinted mi lenne a megoldás?] „Tanulni, tanulni, tanulni, tanulni és még százszor, tanulni. (…) Nekem megvan a magam értékrendje, megvan a magam kis mércéje, ami hol ide, hol oda csúszik. Tehát hol átcsúszik a cigány értékrendbe, hol átcsúszik a magyar értékrendbe. Tehát ezt nekem most sikerült kialakítanom magamnak, ami nekem jó.

Ez ilyen istvános. És ez abszolút nem lehet mondani, hogy ide köt dik, vagy oda köt dik. Ami nekem jó, tehát amit én fontosnak tartok, amit én követend nek tartok. Nem lehetne

17 Ezt a kifejezést a hétköznapitól eltér jelentéstartalommal használom. Kulcskérdés itt a tudatosíthatóság, az egyén rálátása erre a m ködésre. Míg hétköznapi értelemben sokszor manipulációt, tudatos, kidolgozott beavatkozó folyamatot értünk alatta, itt sokkal kevésbé tudatosított jelenségr l van szó.

262

Pálos Dóra

rámondani, hogy cigányos, azt se lehetne rá mondani, hogy magyar, hát egy ilyen, egy ilyen egyéni.”

Láttuk viszont, hogy ez a kiegyensúlyozottság István esetében felszíni, és ilyen értelemben látszólagos. Elég visszagondolnunk az ambivalens odatartozás érzetére, moratóriumára.

Ennek a stratégiának a lehetséges költsége az, hogy nem feltétlenül képes megoldani az eredeti problémát, csak akkor, ha az etnikai identitás egyéb vonatkozásai nem maradnak reflektálatlanok.

Az alacsony státusú csoportokhoz tartozók keresik a saját státusuk helyreállításának módjait.

A csoportjuk negatív megítélése nem vezet feltétlenül alacsony önbecsüléshez, a pozitív identitásuk elérése érdekében különböz megoldásokkal élhetnek. Ezek azonban mindenképpen többletenergiába kerülnek vagy, ahogy Pataki írja, „teljesítménynek min sülnek” (1989: 33).

6. Befejezés – Két ember „Vannak olyan emberek, akiknek egész élethelyzetét csoporthoz tartozásuk bizonytalansága jellemzi, amely abból fakad, hogy közel állnak a csoporthatárokhoz. (…) Azok az egyének, akik átlépik a szociális csoportok közti határvonalat, nemcsak abban bizonytalanok, hogy hozzátartoznak-e ahhoz a csoporthoz, amelybe be akarnak lépni, hanem elbizonytalanodnak a tekintetben is, hogy hozzá tartoznak-e ahhoz a csoporthoz, amelyet éppen elhagynak?” (Lewin 1975: 274) Mária úgy gondolja, hogy ha egy cigány ember elég kitartóan próbálja bizonyítani, hogy nem olyan, mint a többség cigányképe, akkor a többségi társadalom valamilyen mértékben „beengedi.” De vajon a többség cigányként tekint-e rá, maga cigányként tekint-e magára, illetve a többi cigány cigánynak tartja-e még?18 Az példájának tanulsága szerint az „ideális kapcsolat” a cigányok és a magyar többség között akkor jön létre, ha a cigány fél igyekszik megfelelni a többségi elvárásoknak, állandóan odafigyel önmagára, és családjára, nehogy „hibát” kövessen el (hiszen ha „hibázik” akkor olyan, mint a sztereotípiák cigányai). Így fenntartható a többségi csoport támogatása és figyelme.

Mária történetében együtt áll jól kidolgozott és sok energiával m ködtetett pszichológiai alkalmazkodó stratégiája, korai zárása, és a cigányságtól távolodó etnikai identitása. Az így meglelt relatív nyugvópont nagyjából jól m köd adaptáció. Érdekes jelenség ebben a körben a „tagadás tabuja”. Itt lehetne egy olyan önellentmondás, mely boríthatná az egész felépítményt, de ez reflektálatlan marad. Mindemellett nagyon jól látszanak a járulékos költségek és a többletteljesítmény.

Ezzel szemben Istvánnál a küszködést látjuk, az „öndefiníció kihívásait”. Érdekes a „válasza” is, az egyén/egyéniség hangsúlyozása. Az én átkeretez dik, más kontextusban találja meg az érvényes öndefinícióját. István történetében folyamatos a vibrálás, tapintható a kett sség, a büszkeség és a szégyen folyamatos váltakozása. Ennek kiindulópontja az, hogy nem tisztázott önmaga számára a „ki a cigány?” kérdése. A cigány szó itt sem pozitív, sztereotipikus tartalmak töltik fel (bár nem kizárólagosan), mégis ezt vonatkoztatja magára. Míg az els esetben, Máriánál kimondott a bels tagoltság a homogenitással szemben, és Mária képez egy explicit alcsoportot, ahova magát és családját teszi, Istvánnál a dolgok összemosása jelenik meg. A „cigány” egyszer pejoratív alaptartalommal, másszor a saját, szeretett, ragaszkodott mili t leképz alaptartalommal jelenik meg. Ez a kett nem feleltethet meg egymásnak, csak abban az esetben, ha reflektálunk valahogy e kett s természetre. István a saját magára vonatkoztatott terminus esetében hagyja, hogy azt végül a küls csoport sztereotípiái töltsék fel. Így az összemosás hatására a kollektív b nösség érzete is nagyobb horderej , a düh, a 18

Amennyiben nem, akkor „a cigányokról” szóló sztereotípia tartalma nem változik. A sztereotipizálás automatikus m ködési mechanizmusa ezt er síti.

Etnikai identitás és a stigmával való megküzdés

263

nyugvópontra nem lelés. Szinte nem marad más megoldás, mint az egészet „félredobni”, átkeretezni, az ént egészen más terminusokban definiálni. Ezt adja az István választotta ezoterikus út, amely tulajdonképpen az individualizmus hangsúlyozása egyfajta küls kollektivista kihívással szemben. Nagyon érzékletesen fejezi ki ezt az egészet az, ahogyan István az új értelmezési keretbe beemeli és elhelyezi a régit. „Aki cigányak születik, annak ezt kell megélni. Meg kell tanulni a szégyent, meg kell tanulni a kiemelkedést, mindent, ami maga az, hogy ’cigány’, és amikor ezt megtanulta, továbblép.”

7. Kitekintés Írásomban cigányként érintett egyéneket láthattunk, akik sajátos identifikációs nehézségekkel szembesültek a stigmatizált, nem domináns csoporttagságuk miatt. Egyik példánkban láthatóvá vált az egyéni sérülékenység, míg a másik esetben az egyéni „felépítmény” m ködik, de igen nagy ára van. A kiszolgáltatottság, a többség hozzáállásától való függés az általam bemutatni próbált jelenségek kapcsán (is) tapintható volt.

Meggy z désem, hogy a többségi attit dök kapcsán nagyon fontos elvárásnak kellene lennie, hogy a cigány embereket egyéni min ségben, individuumként tudják szemlélni. Bármilyen olyan „megoldási” kísérlet, még ha segít szándék által vezérelt is, mely a cigány származásúakat egységesen kezeli, útjában állhat annak, hogy megtalálják saját egyénileg adaptív identitásukat. Tanulmányom mikroperspektívájának, a ráközelítésnek végs soron ez lehet a hozadéka.

Pasqualetti Ilona:

Szalmaszálak Ötven év a Balogh család történetéb l Bevezetés „A szociálantropológia társadalmakat, társadalmi folyamatokat kutat a legkisebb egységt l, a családtól kezd d en, a különféle társadalmi szervez désekig” (Kézdy 2008:13).

Ha az antropológia egészén belül kell elhelyezni a dolgozatomat, leginkább a szociálantropológiát választanám, mint igazodási irányt. Nem mell zhettem a magyar társadalom elmúlt fél évszázadának, egyes folyamatainak a felidézését sem, az ezekhez szükséges szociológiai szempontok vizsgálatát, és persze bizonyos pszichológiai aspektusokat sem.

Kutatásom célja bemutatni egy mélyszegénységben él nyolcgyermekes család mindennapjait, küzdelmeit a családf 1963-as születését l kezdve napjainkig, azaz az elmúlt ötven évben. A kutatás helyszíne Budapest. Egy esettanulmányon keresztül szeretném megmutatni, hogyan képes ez a család adaptálódni a folyamatos társadalmi, gazdasági változásokhoz. A makro társadalomban megjelen anómiás állapotok hogyan jelennek meg egy mikroközösségben, a társadalom legkisebb egységében, a családban.

Antropológiai tanulmányaim kezdetén a téma vizsgálatára kedvez indíttatást kaptam Sárkány Mihály tanáromtól, aki felhívta figyelmemet Oscar Lewis híres könyvére, a Sanchez gyermekeire. Lewis alkotta meg a „szegénység kultúrája” elméletet, a „culture of poverty” fogalom szül atyja, aki egy kiválasztott mexikói szegénynegyedben él család életmódvizsgálata során azt bizonyította, hogy ennek a rétegnek sajátos életmódja van. A máról holnapra élés jellemzi ket, alkalmi munkából élnek, s a létért való örökös küzdelem határozza meg a mindennapjaikat.

Lewis kultúra-meghatározása alapvet en életformára irányul, életformaként beszél a szegénység kultúrájáról, ami strukturális viszonyok következtében alakul ki, majd képes a családon belül generációról generációra örökl dni, abban az esetben is, amikor a strukturális viszonyok már nem tennék indokolttá. Túlmutat a nemzeti, városi, regionális különbségeken a családszerkezet, személyközi kapcsolatok, id orientáció, értékrend, a pénzköltés mintáinak szempontjából, a világon mindenütt. Rendkívüli hasonlóságot mutat egy bizonyos jövedelmi szint alatt az, hogy az emberek hogyan élnek, milyen magatartásformák jellemz ek rájuk, milyenek az attit djeik, milyen értékeik vannak, milyen család-, közösségszervezetben élnek stb. A Balogh családban végzett esettanulmány során nagyban támaszkodtam a lewisi eredményekre, s magam is megtapasztaltam az általa levont következtetések helyességét, amire a dolgozat elemzésnél igyekszem kitérni.

A munkám elvégzéséhez segítséget jelentett Fábián Katalin Makoldi család cím munkája (Fábián 1977), Szuhay Péter kérdésfeltevése, hogy etnikus kultúra vagy a szegénység kultúrája-e a magyarországi cigányság kultúrája? (Szuhay 1999) Ambrus Péter Dzsumbuj cím könyve példaérték a szegénység etnográfiai, városi etnográfiai bemutatásában. (Ambrus 1998) is megpróbálja definiálni, hogy mi a szegénykultúra. Azt állítja, hogy a szegénységb l való kilépés nem vonja maga után a kultúrából való kilépést is. A rétegváltás nem jelent azonnali értékváltást, legfeljebb hosszútávon, ami generációkban mérhet , ugyanis a szegénykultúra által formált szokásrendszerek, magatartás- és viselkedésminták rendkívül szívósak.

Michael Stewart (1994) a Daltestvérekben a marginalitást etnográfiai és kulturális szempontok alapján értelmezi. Dupcsik Csaba1 a szegénységet, a deprivációt, a szegénység kultúráját úgy határozza meg, hogy a depriváció általában megfosztottságot, hiányt jelent: a szegénység kultúrája az ínséges körülményekhez való alkalmazkodás egyik legfontosabb 1

http://www.enc.hu/1enciklopedia/fogalmi/szoc/szegenyseg.htm

266

Pasqualetti Ilona

eleme, s egyben a szegénység felszámolásának korlátja: ebben a kultúrában nincs értéke az élettervezésnek, a befektetésnek, ugyanakkor gyakori az er szak, az alkoholizmus stb., de er sen él a szolidaritás normája.

A családkutatás, szegénységkutatás, mint téma e szakirodalmak megismerésével ragadott meg, s mivel a témához nagyon is megfelel , deprivált élethelyzetben lév sokgyermekes családot találtam, elkezdtem foglalkozni a Balogh családdal, mint kutatási egységgel.

2009 tavaszán a Karaván Színházban és Tanodában megkezdett terepmunkám során ismertem meg az általam vizsgált nyolcgyermekes család négy tagját. A Balogh testvérek akkoriban oda jártak színészmesterséget tanulni. Közeli barátságba el ször véletlenszer en az id sebb lánnyal, Dalmával kerültem. Rendkívül nyitott, barátságos, de súlyos családi problémákkal terhelt személyisége felkeltette az érdekl désemet. Mivel én magam is nagy, tízgyermekes családból származom, személyes indíttatás, érdekl dés motivált a sokgyermekes család kutatása iránt.

Terepmunkám kezdetén Dalma pályaaspirációja, társadalmi mobilitása érdekelt kutatási témaként, mivel a terveiben a pszichológusi pályát fontolgatta. Azonban hamar kiderült számomra, hogy a család teljes elszegényedésével már csak a túlélésért folytatott küzdelemr l, az életben maradásért folytatott harcot lehet végigkísérni. Az állandósult pénzhiány, az éhezés, a tanulási feltételek hiánya, a folyamatos költözések albérletr lalbérletre, a lakás zsúfoltsága, az apa alkoholizmusa, játékgép-szenvedélye, az anya nem kielégít fizikai állapota, a szül k munkanélkülisége lehetetlenné tette a kitörési kísérletet. Így a kutatási célom már nem az iskolázottságon keresztül, felfelé történ társadalmi mobilitás megfigyelése, hanem a szegénység kultúrájának vizsgálata, amit a lakóhelyek változtatásán, a térbeli mobilitáson keresztül lehetett nyomon követni.

A lakásról lakásra, majd albérletr l-albérletre való költözések el bb felfelé történ , majd lefelé irányuló térbeli, egyúttal társadalmi mobilitási tendenciát mutattak. Többek között arra is kíváncsi voltam akkor, hogy mi az az integrációs er , ami a folyamatos változások, lefelé csúszások ellenére összetartja ezt a gyakorlatilag fiatal munkanélküli, inaktív feln ttekb l álló, hosszú ideje apa nélkül m köd matrifokális családot2, s hogy a modern társadalmak szegényei között is elterjedt háztartás-szervezési elv hogyan tud m ködni a meglehet sen sz kös er forrásokból (Eriksen 2006:136).

Egy sokgyermekes nagycsalád életét rendkívüli módon befolyásolja az adott gazdasági, politikai, társadalmi rend, illetve a társadalomban bekövetkezett gyors változások. A rendszerváltozást követ en a tervgazdaságot felváltotta a piacgazdaság, ami jövedelmi egyenl tlenségeket, strukturális változásokat okozott a magyar társadalomszerkezetben. A szegénység új formái jelentek meg, melynek következményeként a szegényellátás mára már százmilliárdokat mozgató jelent s iparággá terebélyesedett (Szalai 2005:43).

Mivel a család gazdasági adottságai nagymértékben meghatározzák a társadalomba történ integrációs esélyeit, a szegénység, a munkanélküliség megváltoztatja az egész család viszonyát a társadalomhoz, ami nemcsak a feln tt generációra hat kedvez tlenül, hanem közvetlen módon hathat a következ generáció devianciájának kialakulásához az adott közösségen belül, pusztán azáltal, hogy a szül k számára elveszett a társadalmi perspektíva.

Ennek következménye, hogy a család szociális és kulturális keretei között egyfajta életmód alakul ki, amely formálja a személyiséget, s meghatározza a társadalmi érvényesülés lehet ségeit (Gönczöl 2005:43).

Az etnicitás kérdéskörére annyiban szeretnék kitérni, hogy az általam vizsgált család identifikációjában hogyan jelenik meg a cigány származás. Szegénységi stratégia, megélhetési forrás, vagy a kirekesztésb l adódó, felvállalt negatív identitás.

2

Az apára nem lehet számítani, a családanyára hárul minden feladat, kötelesség, a családfenntartás összes terhe.

A férj sem felel sségben sem érzelemben nem osztozik a feleségével.

Ötven év a Balogh család történetéb l

267

Mivel esettanulmányomban vegyes házasságból származó családot vizsgálok, ezért úgy gondolom, hogy a szegénység nem etnikumhoz köthet , hanem a kultúra köthet a szegénységhez. Dolgozatomban csak részben foglalkozom az etnikai kultúrával, leginkább a szegénység kultúrájára próbálom helyezni a hangsúlyt.

A kutatás módszere Saját kultúrakutatáson belül rétegkutatást végeztem a megfigyelések alapján, az antropológia módszerével. A megfigyeléssel és különböz (narratív, félig strukturált, spontán) interjútípusok elkészítésével szeretném megmutatni, hogy a kiválasztott család életvitele, magatartásnormája milyen adaptív válaszokat ad a társadalmi változásokra. Egyéni élettörténetek alapján lehet legkönnyebben a múltat rekonstruálni.

Az interjúzás különböz típusaira építettem a kutatásomat.3 Fontos kiemelnem, hogy a dolgozatomban leírt adatokat, elemzéseket az interjúalanyok elbeszélése alapján dolgoztam fel.

Munkámat nehezítette az a tény, hogy a súlyos megélhetési problémák következményeként a családi struktúra folyamatosan változott, atomizálódott. Hároméves kutatásom ideje alatt folyamatos változások történtek a lakóhelyszínekben, és a családszerkezetben, ami folyamatosan átrendezte számomra a terepet, és a kiindulópontokat.

Sokszor estem az antropológiából jól ismert etikai dilemmába, hiszen szerettem volna segíteni nekik, de a kardinális problémákat (mint a lakhatás, munkavállalás), nem tudtam számukra megoldani. Emellett azzal is tisztában voltam, hogy kutatóként nem lehet beleavatkozni a családok életébe, viszont nyilvánvaló volt, hogyha egy kutatás „lélektelen”, akkor egyszer en csak kukkolóvá válunk.

Kutatásomat a fizikai értelemben vett mobilitásra igyekeztem felépíteni, amib l a család gazdasági helyzete is egyértelm en kiderül, attól függ en, hogy alacsonyabb vagy magasabb státusú hely felé mozdultak el, az apa, Balogh György gyermekkorától, azaz a ’60-as évekt l kezdve. A szül k els közös lakásától, a felfelé ívelést l, a teljes hanyatlásig, a hajléktalan léthez való eljutásig, mindezt beleágyazva az adott társadalmi, politikai, gazdasági kontextusba.

A dolgozat felépítésének alapjául a kronologikus történetkövetést választottam. Az id ben és térben el rehaladó történet állomásaihoz társítottam a Balogh család életvitele legjellemz bb témáinak az elemzését.

A történet kezdete: az apa, Balogh György Balogh György nagydarab, er s testalkatú, éppen súlyproblémákkal küszköd , az interjúk idején: 2011 nyarán 48 éves, roma származású férfi. Az interjúk, a Merényi Gusztáv kórház addiktológiájához tartozó kertben készültek a Gyáli úton, ahol Balogh György 2011 márciusától októberéig „gyógyult”, egy hosszú évekig tartó mélyrepülés után.

3 Strukturált interjúban vezérfonal segítségével informálódtam a megkérdezett családtagok életkora, iskolai végzettsége, társadalmi státusa, foglalkozása, a párkapcsolata fel l. Megkérdeztem ket a jöv beli aspirációjukról, segélyezésr l, munkavállalási, gyermekvállalási kedvr l, betegségekr l, politikai beállítottságról, vallási hovatartozásról, fizikai mozgástereikr l, tér-id használatról, a családtagok közötti viszonyrendszerr l, baráti kapcsolathálóról, szokásokról, ünnepeikr l, kölcsönkérésekr l, tartozásokról. Kevert interjút is használtam, f leg a fiatal feln tteknél, akik a beszélgetés folyamán leginkább konkrét kérdésekre válaszoltak. ket irányítottan kellett kérdeznem, mivel rövid életüket még nem tudták rendszerbe foglalni. Életútinterjút a szül kkel készítettem, életkoruknál fogva k tudtak egy folyamatos, lineáris, strukturált élettörténetet elmondani. Témacentrikus interjút a költözködésekkel kapcsolatban készítettem. Mivel életük során rengeteget költöztek, a család „lakástörténete” központi elemét képezi az életúttörténetének (Tóth E. Zs. 2004:889). A színhelyek váltakozását a szerepl k által elbeszélt élettörténeteken keresztül szeretném bemutatni.

268

Pasqualetti Ilona

A hely „szelleméb l” következ en a beszélgetések alatt végig mentálisan tiszta, józan, egészséges ember benyomását keltette, akinek a kezdeti távolságtartása, zártsága hamar oldódott és az interjúk baráti, közvetlen légkörben zajlottak. Nyíltsága, intelligenciája, remek beszédkészsége, ritka jó memóriája élvezetessé tették a vele való társalgást.

Balogh Györggyel el ször 2011 februárjában a X. kerületi G zmozdony utca egyik lakótelepi lakásában találkoztam. Az el z két év alatt lépésr l-lépésre megismertem a családját. , Balogh György, a család életének meghatározó szerepl je, valahogy a végére maradt. A csíkos pizsamás férfi egy elköltöztetésre, kiürítésre-váró szoba ruhakupacai alól keveredett el , hangosan sóhajtozva, miszerint neki se könny , és is megélt már ezt-azt. A hányattatott sorsára való célozgatással nyílván az utcára-kerülésre váró, elvált feleségének és kiskorú gyermekeinek reménytelen jöv képét akarta kompenzálni. A zord kilátásokat két sóhajtozás között azzal is tompítani próbálta, hogy ecsetelte a Déli pályaudvaron alvás el nyeit. A lakásban mindenki csontsovány volt, a feleség, a gyerekek, csak nem nézett ki éhez nek. Ennek ellenére az általam vitt ennivalót azonnal befalta – valamiféle macsós el jog folytán. Még a parizer-evés közben is el adott egy „családf i-gondoskodás” monológot, hogy kit milyen menhelyen, szálláson, intézetben, intézményben fog biztos fedél alá juttatni.

Nem csoda, ha kisebb el ítéletekt l fert zötten készültem a vele való beszélgetésekre. Annál nagyobb volt a meglepetés: a kórház kertjében egy másik Balogh György fogadott.

A kora gyermekkor Balogh György 1963. október 25-én született a Szabolcs megyei Tímáron. Szülei mindketten cigányok, romungrók. Az édesapja családja vályogvetéssel foglalkozott, s a hagyományt követve a szül k maguk is foglalkoztak a vályogvetéssel, nemcsak a saját házuk számára, de a helyi tsz-szel szerz dve, kereskedelmi jelleggel is. A kész vályogtégláért cserébe pénzt és egyéb, a házhoz szükséges épít anyagot is kaptak a tsz-t l. Ebb l építette Balogh Gyuri édesapja a család házát.

1964-ben lakásfejlesztési terv részeként az országgy lés rendeletet adott ki, hogy 1980-ig számolják fel az összes cigánytelepet, és a cigányokat vegyítsék el a többségi népesség között.

A cigányok kölcsönt vehettek föl, hogy saját házat építsenek, vagy üreset vásároljanak. Erre akkor volt módjuk, ha a családf rendelkezett legalább egyéves munkaviszonnyal. (Kozák, 1984:21). Az apa Miskolcon a malomiparban, az anya szintén Miskolcon a téglagyárban kapott munkát. Gyakorlatilag megvalósult a férfiak teljes foglalkoztatása, aminek a cigánypolitika ideológiai jelent séget tulajdonított. Azonban „a cigányok munkához való hozzászoktatása” nem az 1961-es politikának volt köszönhet , sokkal inkább az olcsó és szakképzetlen munkaer iránti növekv keresletnek (Stewart 1994:84).

Az apa ingázott a lakhelye és a miskolci téglagyár között, majd a vonaton halálos kimenetel baleset érte. Ezután a család átköltözött az anya családjához, Tiszabercelre. Édesanyjának tizenegy testvére volt, és így az édestestvérek elkeveredtek az els unokatestvérekkel, akikre a nagymama vigyázott.

Gyuriék négyen voltak testvérek, az id sebbik húga Irén, az öccse Gy z . A kisebbik húga Hajni, a tököli rabkórházban született. Az anya életében volt egy börtön-fejezet. Az anya családjában több börtönviselt családtag is volt, nagybácsik, nagynénik hosszabb-rövidebb börtönbüntetést is kaptak. (Stewart 1994:54) azt írja, hogy az akkori politika minden apró vétségért börtönbüntetéssel sújtotta a cigányokat, akik nagyon alacsony jövedelemmel rendelkeztek. Ezzel magyarázható, hogy a Balogh család megélhetési stratégiájában szerepeltek apróbb lopások, mivel Gyuriék hol ettek, hol nem, így maguk is loptak gyümölcsöt a környékbeli kertekb l, hogy a hiányos táplálkozásukat kiegészítsék. Alkalmi aprópénz-kereseti lehet ség adódott hétvégeken a kocsma mellett lév kuglipályán, amit fagyira, délel tti matinéra költhettek.

Ötven év a Balogh család történetéb l

269

A Cigánysor étkezési szokásai is a megélhetési stratégiájuk része volt. A szocializmus nivelláló, egyenl sít politikája ellenére a cigányok nagyon sz kösen éltek, de a szocializmusban a szegénység létezését tabutémaként kezelték. Lisztb l, vízb l a szódabikarbónával elkészített cigánykenyeret ették, amit vékonyra nyújtottak és a sparhelten sütöttek meg. Szabolcsban Gyuriék ezt vakarónak hívták. Ettek húst dögkútból, amit a tsz a cigánytelep közelében helyezett el. A dögkutat Gyuri 15-20 méter mélyre taksálta. A hullott állat elosztása jól szervezett volt. A tsz-b l biciklivel mindig kijött valaki, aki riasztotta a cigánytelepet a hús érkezésér l. A vajda mondta meg, hogy ki mehet a dögkúthoz a húsért. A nagycsaládosok kaptak el ször, ahol a legnagyobb volt a gyermekek száma. Akik fogyasztottak a húsból, azoknak felírták a nevét, egy esetleges járvány esetén lehessen tudni, hogy ki evett bel le. A nagymama aztán órákig f zte, hogy elkerülje a betegségeket. Gyuri szerint a hús friss volt, hiszen azonnal elosztásra került az elhullott állat.

Gyuri: „Ha valamelyik állat elpusztult, a tsz-ben, ez lehetett birka, lehetett juh, vagy tehén, vagy disznó, kivéve szárnyas, az nem. Akkor azt odavitték a cigányoknak. Tehát nem beteg volt az állat, csak valamiért hibás volt, megdöglött, elfáradt, mit tudom én. Ez direkt fönt volt tartva és ezt nem terjesztették el országszerte, de tudtuk, hogy minden cigánytelepen van és m ködik egy dögkút. Ez látott el minket tulajdonképpen, mert nem tudtunk a hentesnél venni, hiába. Rosszul hangzik, hogy akkoriba minden olcsó volt a szocializmusban”. „Egy élettörténet el adása a múlt rekonstruálása a jelen tapasztalatainak fényében, azaz a jelenb l min sített múlt, mely egyszerre az emlékezés folyamata, és az egyén jelenvaló életértékének múltbeli meger sítése. A beszél a jelen szempontjából alkotja újra múltját, olyan új jelentéssel ruházza fel, mely igazolja a beszél jelenben való életének értékrendszerét is egyben” (Bertaux-Wiame 1981). Az élettörténetek legf bb feladata, hogy a szubjektum életútját szimbolizálják. Ebb l adódóan „a múlt legitimálja a jelent, és a jelen legitimálja a múltat, azaz az élettörténet az egyén személyes és társadalmi identitásának szimbolikus manifesztációja” lesz. (Niedermüller 1988:386) Megélhetési stratégiáikhoz, gazdasági tevékenységeikhez hozzátartozott még a kubikus munkavégzés. A parasztok és a cigányok között interakció volt megfigyelhet a gazdasági tevékenységet illet en. A magyar parasztok a cigánysorra mentek trógerért, kubikusért, ha a házépítéshez fogtak. Alapot kellett ásni, a malterkeveréshez homokot hordani, ezt a munkát mindig a cigányok végezték. Külön erre a célra volt talicskájuk, ún. furik. Fából volt a kereke, abban szállították a kiásott földet, homokot. A falutól távolabb volt a cigánysor, de mégis a munkavégzés, a gazdasági kölcsönösség révén integráns részét képezte a falunak. Jól szervezett volt, hiszen bizonyos munkákra csak cigányokat hívták. H sünk apja a munka mellett napszámba járt a parasztokhoz, akik soha nem pénzt adtak a munka ellenértékeként, hanem élelmiszert: csirkét, lisztet, szalonnát – ebb l etette a gyerekeit.

Beszélt a szakmákról, amelyeket a cigányközösség tagjai ztek, s amelyek a gazdasági tevékenységük szerves részét alkották. Gyuri emlékeiben felelevenednek a gyermekkora cigányfoglalkozásai és karakteres alakjai. A gyékényes, aki piacra lábtörl ket fon, a már említett vályogvet , a nagymama, aki száraztésztát gyárt eladásra, amit Gyuri szerint akkoriban minden cigány kislány megtanult. A fazekas, aki a lyukas lábasokat, tekn ket javította.

Elmesélte a vízhordás szertartását a kupának nevezett kannákkal a legközelebbi nyomós kútról, (200 méter) egészen a háromszobás házig. Gyuri szerint a tsz meg a tanácsháza súlyt fektetett arra, hogy az új házban külön szobát kapjanak a fiúk meg a lányok. Külön emlék a tet irtás. Lenyírták Gyuriék mindenét és jött a matador, a tet irtó, ami nagyon csípte a fejet.

Beszélt a családok életér l, a házasodási szokásaikról, ahogy a fiatal lányok nagyon korán elhagyják az anyjukat és – általában, a többségi normákhoz képest informális házasságban, ún. vadházasságban –, új családot alapítanak. Tárgyilagosan beszél az anyjáról és a nagyanyjáról, akik körül szervez dik a kiterjesztett család, a háztartás. Az élettörténetben itt találkozunk el ször a matrifokális háztartásformával, amikor az anya, a nagyanya áll a

270

Pasqualetti Ilona

háztartás középpontjába, a férfiszerep elt nik vagy periférikus a háztartásban. Az apa halála után az anya képtelen volt egyedül eltartani a családot. Az anyának terhes volt a nagymama despotizmusa, és a gyerekekkel sem igazán tudtak mit kezdeni. Többször kijött a gyámügy, majd végül a rend rök bepakolták az autóba, és intézetbe vitték ket, amit a kisebb testvérei akkor föl sem fogtak.

Végül is, a többség által el írt társadalmi elvárásoknak nem megfelel életformájukkal az anya, és a nagymama el idézték, hogy Balogh György a gyermekkorát – oly sok cigány gyerekhez hasonlóan – az állam gondozásában élje végig.

Az állami gondozott Az állami politika egyik asszimilációs taktikája a cigány gyerekek állami gondozásba vétele volt (Stewart 1994: 54). Gyuri egyedül maradt. Berkeszre vitték nevel otthonba, ott járta ki a nyolc általánost 1971-t l 1979-ig. Kisiskolás évei biztonságban teltek. A lehet ségek, a Kádár-korszak lehet ségei, Gyuri aspektusából nézve mást mutattak.

A nevel otthonokról 1968-ban a F városi Tanács Végrehajtó bizottságának ülésén hangzott el: „A cigánykérdésben is elmondják, hogy meg kell oldani, lakáshoz, álláshoz kell ket juttatni, […]Elmondják, hogy segíteni kell ket, de ugyanakkor társadalmon kívülinek tekintik ket” (Horváth S. 2009:63).

A cigány származás vagy mélyszegénységb l érkezés az intézet falain belül nem t nt hátránynak. A mindenkinél hátrányosabb szociális helyzetb l és eltér kultúrából érkez cigány gyereknek éppen az ideológiában hirdetettek ellenkez jével kellett szembesülniük már fiatal kamaszkorukban, a pályaválasztás pillanatában, jelesül azzal, hogy szociokulturális meghatározottságuk a „bölcs t l a sírig” kitart. „Ha jó tanuló voltál, miért nem küldtek tovább gimnáziumba?”

Gyuri: „Mert mindenki meg volt pecsételve. Én onnan repül gépszerel i szakközépbe szerettem volna menni. Meg is jelöltem, mert nyíregyházi. És nem engedték. Akkoriban az ember meg volt bélyegezve. Egyrészt rá volt írva az AG bet . Állami Gondozott… Pluszban, zárójelben még az is oda volt írva, hogy C bet . Cigány, és így küldték el a kartont.

Természetesen visszajött, és utána megjelöltünk egy másik szakmát is. Én legalábbis, a karosszéria lakatost, és akkor utánajártak és Székesfehérváron kaptam meg, de ott is 80% cigány volt a kollégiumban. Tehát a szakmában... Eleve ki voltunk zárva. Nem mehettünk se gimnáziumba, nem érettségizett le senki...”

Pedig, az 1961-es párthatározat nyomán beindult folyamat azt tükrözte a politikai gondolkodásban és a köztudatban, hogy ez a társadalom minden lehet séget megad a felemelkedésre, a lehet ség megragadása csak a cigányokon múlik (Diósi 1990).

A ’70-es években született egy állami rendelkezés arról, hogy a szétszórt állami gondozásban lév gyermekeket „családegyesítsék”, afféle „testvértalálkozókat” szerveztek. Így találkozott, az akkor már tizennégy éves Gyuri el ször a húgával, Hajnival Nyíregyházán a sóstói parkban. Megemlít egy esetet, amikor két testvér egymástól kérdezi, hogy nem látta-e egyik a másikat. És akkor Gyuri segített nekik: „ez itt a n véred, ez itt az öcséd”. És persze mindenki sírt. Itt jelentkezik el ször Gyuri segít , megment , h sies attit dje. Ez a magatartás sokszor visszatér az élettörténet folyamán.

Gyurit kiadták hétvégékre, nyári szünetre nevel szül khöz. A parasztgazdaság m ködésének minden csínját-bínját megtaníttatták vele az évek során. Tizennyolc éves múlt, amikor megkereste az édesanyját.

Gyuri: „Megismertem t, az anyut, meg az akkori férjét. Közben Irént kivette az intézetb l…

Hazamentem, láttam, anyu meg elsírta magát. Mondom, most mit sírsz? Nem kell sírni, itt vagyok, nem te tehetsz róla, apu meghalt, hát mondom, most mit tudtál volna csinálni? S t, mondom, én örülök neki, hogy… be tudtál adni, s nem a cigánytelepen nevelkedtem föl. Mert akkor nem lenne bel lem senki. S akkor mondta, hogy hol vagyok? Mondtam, a tiszadobi

Ötven év a Balogh család történetéb l

271

gyermekvárosban vagyok, és szakmát tanulok… Így mindenki – mondom –, kap egy rendes nevelést, és – mondom –, lesz egy szakma a kezében. Az embernek szakmája legyen”.

Az 1980-81-es tanévet Fehérváron járta. Közben öccsét, Gy z t odaszállították, ahol is nevelkedett, Berkeszre. Megvolt mindenki. Az anya, kés bb még olyasmit is mondott Gyurinak, hogy neki kell összetartania a családot. Itt ismét megjelenik a h s motívum.

Nemcsak kora gyermekkorában költöztek ide-oda Gyuriék, de intézetis életére is jellemz és meghatározó a többszörös lakhelyváltozás. Mai napig tartó nyugtalansága, megállapodni nem képes életvitele az érzelmi és a fizikai stabilitás hiányának köszönhet . Átkerül Tiszadobra, ahol új szakmába kezd, fest nek tanult. Osztálybizalmi, a közösség lelke, motorja. Mindig négyes tanuló volt, kiemelked en sportolt. A jutalomba kapott utazások, kirándulások edz táborozások élménye feln tt korában is meghatározó volt, hiszen kés bb, apaként a gyermekeit is mindig kirándulni vitte. Az egész nagykamaszkori emlékezésb l kirajzolódik a kiválni képes, vezet i adottságokkal bíró leend férfi képe. A nevel intézetben a diáktanács elnöke. Tiszadobról az a legfontosabb emlékkép, hogy: „azok szép id k voltak”.

Irány: az élet Gyuri tiszadobi élete 1983-ig tartott. Egyszer csak többedmagával kint találták magukat az „életben”. Ahogy Gyuri fogalmaz „bedobtak bennünket a mélykútba”.

A zárt, fegyelmezett intézeti lét után minden átmenet nélkül rájuk szakadt a nagy „szabadság”. Gyuriékat felhozták Budapestre, és kirakták ket a Keleti pályaudvaron egy b rönddel, amiben négy évszak ruháit csomagolta „útravalónak” az intézet. Gyuri, mint vezet , a pályaudvari telefonfülkéb l estére megszervezte, hogy mindenkinek lett állása az épít iparban és lakhatása valamilyen munkásszállón. maga, a 4-es számú Állami Épít ipari Vállalathoz és a Haller utcai munkásszállásra került.

Büszke rá, hogy mindenkir l gondoskodott. Oscar Lewis azt írja, hogy a h s képzet hozzátartozik a szegénység kultúrájához, a férfi fels bbrend ségébe vetett hit, a machismóba, vagy a férfiasság kultuszába torkollik. A machismo a középosztályban a n vadászat és Don Juan-komplexus formájában fejez dik ki, az alsó osztályokban viszont a h siesség, a rettenthetetlenség képét ölti (Lewis 1968:23).

Az intézet után csak a munkásszálló jöhetett szóba. Akik elérték a nagykorúságot, az állami gondozásból kikerülve családi környezet, otthon hiányában egyenesen munkásszállásra kerültek (Horváth S. 2009:70).

Fizetését ruhákra költötte. Lakása vagy más vagyontárgya nem lévén, állami gondozott múltja után a divatnak megfelel ruházat fontos identitásképz attribútum volt. A munkásszállón eltöltött néhány év után a szálló gondnoka figyelmeztette, hogy alapítson családot, ne a munkásszállón öregedjen meg, mint sokan mások. S az akkor huszonkét éves Gyuri, a vele szimpatizáló gondnok tanácsára belevágott a nagy terv megvalósításába.

A szül i, a családi háttér, a rokonsági kötelékek hiányával folyamatosan szembesül h sünk er s társadalmi köt déseket alakít ki az id sebb, tapasztaltabb férfiakkal. El ször Zoli bácsival, a nevel jével, a nevel szüleivel, majd a munkásszállói portással. Ezek a személyek, „felettes Én”- ként jelennek meg Gyuri életében, akik megmondják, mit kell tennie. Megmondják, hova mehet továbbtanulni, megmondják, hogyan kell a szabadid t eltölteni, megmondják, hogyan tervezze a jöv jét. Mindig mások döntenek helyette. Maga az intézményi rendszer, az állami gondozás a szigorú rendszabályaival, a munkásszállás szabálykövetésre tanítja meg. Feltétel nélkül fogadja el a korszak, és a többség által el írt normarendszert. Az államtól való függésre, az állam által való gondoskodásra feltétlen szüksége volt. A kádári paternalizmusban „a feleket a kölcsönös vonzalom: az atyai gondoskodás és a gyermeki ragaszkodás szálai kötik elválaszthatatlanul egymáshoz. A tartós függ ségben él ember, bár korát tekintve feln tt, fokozatosan regrediál, magatartásában, tudatában gyerekké válik, illetve eleve nem cseperedik feln tté, öntudatos független személyiséggé…” (Hankiss 2004:301-305).

272

Pasqualetti Ilona

Az els házasság – az els otthon: Tabán A munka utáni szabadidejét, hétvégéit a Moszkva téren tölti. Proxemikai szempontból ez a találkozási pont lesz a Pestre került Gyuri életének központi színtere: innen szerzi a feleségeket, a munkákat, itt ápolja a kapcsolatait. Itt találkozik a volt intézetis társaival, s itt a Moszkva téren ismerkedik meg a tizenhét éves Jutkával, aki a II. kerületben lév nevel intézetben lakott. Gyuri felhívja Zoli bácsit, az utógondozóját, aki felvilágosítja egy jogszabályról, ha két volt állami gondozott fiatal, akik még nem töltötték be a huszonnégy évüket, összeházasodik, akkor a tanácsnak ki kell utalnia nekik egy önálló lakást. Persze gyereket kell vállalni hozzá. Ez nem jelentett problémát, hiszen útban volt a kisbaba. S mivel Jutka els kerületi illet ség volt, hát az els kerületi tanácshoz mentek.4 A fiatal házaspár a Tabánban, budapesti viszonylatban magas presztízs helynek számító kerületben kapott egy alacsony komfortfokozatú, szoba-konyhás, 33 nm-es (WC a folyosó végén), önkormányzati lakást.

Ide, az I. kerületbe született Ricsi 1986-ban. Ugyanebben az évben behívták Gyurit az akkor még kötelez katonai szolgálatra. Ez alatt az id alatt felesége otthagyja a gyereket, házasságot, elmegy. Gyuri leszerel, de nem engedi a gyámügy, hogy egyedül nevelje a gyermekét. Ricsi intézetbe kerül. Megint nem volt döntéshelyzetben, megint mások döntöttek helyette. Gyuri látogatta Ricsit az otthonban, és ott azt is mondták neki, hogy három éves kora után végleg elveszik a gyereket, tehát vigyázzon: két éve van arra, hogy megoldást találjon, ha magához akarja venni. Ricsi három éves koráig intézetben volt, azóta sem látta az édesanyját.

A ma már 26 éves fiúban minden pillanatban felmerül a kérdés, mi lett volna, ha a saját édesanyja neveli fel? Mi lett volna akkor bel le, hogyan alakul akkor a sorsa? Nem tud róla semmit, nem meri megkeresni, fél a kudarctól, de a módját sem tudja, annak, hogyan lehetne kideríteni hollétét.

Ricsi: „Mert mesélte apu, hogy én szerelemgyerek vagyok, és, hogy az anyukám nagyon szép volt. Apu sem úgy állította be, hogy egy rossz ember volt. Lehet, hogy csak nem úgy akarta beállítani. Hát megmondta, hogy nagyon szép n volt. De, hogy azért adott be engem csecsem otthonba, mert fiatal volt. Semmi rosszindulat nem volt benne. Próbálta pozitívan elmesélni az esetet. Szóval nem tudok rá haragudni. Hát azért is érdekel, mert sokszor felmerül az a gondolat, hogy mi lett volna, ha én vele lennék, vagy vele maradtam volna.

Akkor nem lennék ilyen helyzetben. Másképpen alakulnak a dolgaim.”

A második házasság – Gabi, a családtörténet másik f szerepl je 1988. március 28-án történt, hogy Gyuri újra a Moszkva téren álldogált és egy n ismer sét faggatta, hogy nem tud-e neki egy csajt, aki szép, kedves, magas és ápolón . A n , akivel barátn i segédlettel megismerkedik, s aki felesége lesz, s aki hét gyermeket szül neki – Gabi – , akkor éppen a VII. kerület egyik kórházában dolgozott, mint ápolón . Gyuri nyilván a szocializációjával kialakult függési rendszer miatt szeretett volna éppen ápolón t, aki a gondoskodást, felügyeletet, a rendet, a környezeti tisztaságot jelentette számára, s biztosította volna, hogy kivehesse az intézetb l Ricsit.

Gabi az eseményeknek a másik meghatározó alakja. Nyitott személyiség, az elvált férjéhez hasonlóan remek beszédkészséggel, nagy kifejez er vel. Innent l kezdve, mint a párhuzamos történetek futnak egymás mellett Gabi és Gyuri emlékei és ebbe kapcsolódnak bele a gyerekek. Az így kapott „polifonikus” hangzás h en adja vissza a családdal történteket.

Gabi: „Nekem a dédnagymamám még grófn nek született, s t, még a nagymamám is, mert lányfejjel szült, és nem dobta el a dédi, és Pozsonyban volt lánynevel intézetben, végül is 4

Jutka az els kerületben él családjából azért került intézetbe, mert bátyjai meger szakolták.

Ötven év a Balogh család történetéb l

273

nem dobta el a dédi, csak el lett t ntetve. Tehát tipikusan ez a grófi család. Ugyanez volt jellemz édesanyám nevelésére, tehát szexuális felvilágosítás, mint olyan nem,… tehát a gólya hozza.”

Gabi 1968-ban született Budapesten. A megismerkedésünkkor 41 éves asszony magas, barna hajú, vékony testalkatú, sovány n . Gyermekei is ezt az alkatot örökölték. Mintha az egész „létfenntartása” abból állna, hogy folyamatosan cigarettázik és kávét iszik, ami az egyetlen és egyben elengedhetetlen luxust jelenti számára. Ezek nélkül meglenni se bír – mondja.

Gabi hétéves volt, amikor édesanyjával, nevel apjával és bátyjával Kunszentmiklósra költöztek. Az általános iskolát itt végzi. Féltestvére születik, aki kilenc évvel fiatalabb nála.

Egészségügyi szakközépiskolába kerül Budapestre. Mivel rosszul tanul, nevel apja kiveszi az iskolából, és visszaviszi Kunszentmiklósra. Bár Gabi állítása szerint inkább az anyja miatt kellett hazaköltöznie, hogy ne legyen otthon olyan egyedül, s a házimunkában is segíteni tudjon neki.5 Szakképesítés nélküli ápolón ként dolgozik a kórházban. Nevel apja sokat iszik, és folyamatosan csalja Gabi édesanyját. 18 éves, mikor els kitörési kísérletként, szerelem nélkül férjhez akar menni, csak hogy minél el bb kikerüljön az anyai felügyelet alól.

Végül felbontja az eljegyzést. 20 éves, amikor megismerkedik a gyermekei apjával, Gyurival, aki önkormányzati lakással rendelkezik.

Három hét után összeköltöznek, öt hét múlva várandós az els közös gyermekkel, Lettivel.

Közben Gyuri folyamatosan csalja az el z barátn jével, Mónival. Ennek ellenére 1988-ban házasságot kötnek. Bár Gabi szerelmi házasságról beszél, valójában részér l a budapesti lakás, Gyuri részér l a kisfiú intézetb l kihozása lehetett ennek a szerz déses köteléknek a meghatározó motivációja. Gyurinak a házasság eszköz volt arra, hogy elérje a célját. Az állami gondozásból kivették a három éves Ricsit, Gabi a gyámügyön hivatalosan is felvállalta a nevelését.

Gyuri ekkor a rend rségnél volt alkalmazásban. Gabi kunszentmiklósi rokonságát, édesanyját még ez a tény se nyugtatta meg, annyira „lepadlóztak”, amikor Gabi bevallotta nekik, hogy új udvarlója cigány származású.

Mivel házasságuk vegyes házasság volt, soha nem szervez dött köréjük a rokonság, nem tudott, az antropológia által vizsgált csoportképz aspektus megjelenni. Sem mint gazdasági er egyesít funkció, sem a mindennapok problémáinak megoldásaként nem szerepelhetett a sz kebb-tágabb rokonság. Az etnikai különbségek, kulturális eltérések miatt nem jöhetett létre er s kötelék, ami családi hátteret, biztonságot nyújtott volna a házastársaknak. A rokonság univerzális jelleg , minden társadalom egyetemes összetev je, épít köve (Eriksen 2006:125).

Gyuri el z és a Gabival való házasság alatt is hosszasan meglév kapcsolatáról, Móniról, csak Gabi emlékezésében esik szó. Gyuri err l mélyen hallgat, soha nem említi. Általában a házasságuk alatti n ügyeir l nagyon „visszafogottan” nyilatkozik. Az egyébként remek memóriája e témánál ki-ki hagy. Gabi szerint Gyuri folyamatosan csalja t. Ezt a folyamatos „többnej séget”, a férfiúi szerepnek ezt a Gyurira jellemz felfogását Gabi végig t rte, elfogadta a férfi fels bbrend ségét, hiszen a gyermekkori szocializáció részeként is ezt tapasztalta mostohaapjától.

Gabi: „inkább engem választott, mert akkor van otthon meleg étel, takarítva, jó van, van otthon valami kis rabszolgaszer ség, vagy ha éppen nem ér rá a Móni, velem eljátszadozgat… szóval, mit tudom én. Én… én gondolom, hogy ez lehet a háttérben, én biztos vagyok benne, hogy nem szerelemb l kért meg. Kedves volt, aranyos volt, biztos, hogy szeretett, mint embertársát, de nem volt szerelem… nem volt szerelem a részér l.”

Eleinte, ennek ellenére jól m ködött a házasságuk. Gyuri a rend rségr l Gabi kórházába, a röntgenbe ment dolgozni, mint betegszállító. 1989-ben, a rendszerváltás évében megszületett az els közös gyerek: Letti. Gabi anyja végig nagyon ellenezte lánya terhességét, a magzatot 5

Ez a jelenség kés bb megismétl dik Gabinál is, ahogy magához köti egyik lányát, Dalmát.

274

Pasqualetti Ilona

el is akarta vetetni, Aztán a „nagymama” végül is beletör dött és kéthetes korában meglátogatta az unokáját.

Gyuri: „Aztán jött az anyós, nézegette mennyire barna a gyerek (nevet). Aztán üzent a Gabinak, hogy igyál sok sört, hogy a gyereknek ne legyen sötét a b re. Mondom, nálam is vannak feketébbek, egyébként is a Gabi fehér, mondom, egy ilyen szép kislány lesz bel le, kreol b r . Hát a Letti az szép. Tényleg.”

A szül k felváltva dolgoztak a kórházban, három m szakban. Akkor már 24-25 ezret kerestek ketten plusz a paraszolvencia plusz a Gyuri által vállalt túlórák. A 33 négyzetméteres tabáni lakást hamar kin tték, Gabi újra teherbe esett, Dalmát várta. Gyuri addig „intézkedett” a kerületi lakásügyi osztályon, amíg kiutaltak nekik egy nagyobbat.

Szép Ilonka utca, a budai vár A lakás nemcsak nagyobb volt 11 m2-rel, de magasabb komfortfokozatú is: fürd szobával, WC-vel, a város egyik legelegánsabb negyedében, a budai várban.

Az akkori intézményesített lehet ségek maximális kihasználásával Gyuriék magabiztosan haladtak el re. A rendszerváltás pillanatait éltük akkor, hirtelen új perspektívák, új jövedelemszerzési lehet ségek, teljesen új foglalkoztatási szektorok nyíltak meg. Gyuri a folyamatos munkahely-váltásokkal sikerrel alkalmazkodott a mindig változó lehet ségekhez.

Persze az állandó változtatásban szerepet játszott Gyuri lelki karaktere is, hiszen kora gyermekkorától a folyamatos lakóhely- és tevékenység-váltásokhoz volt szokva.

Gyurinak egész feln tt életében számtalan munkahelye volt, amelyeket s r n váltogatott. „A cigányokra amúgy jellemz vándormadár magatartást a nomád életmódhoz való köt déssel is magyarázták, ideologikus el ítélettel, mígnem kiderült, hogy ez a gyakori munkahely változtatás nemcsak rájuk jellemz . Egy másik hivatalos magyarázat szerint az emberek azért vándorolnak, hogy jobb fizetést és könnyebb munkát kapjanak” (Stewart 1994:92-93). Gyuri mindezt jó üzleti érzékével, kíváncsiságával, alkalmazkodóképességével magyarázza.

1990-1993 között zöldségezett, piacozott. A nagybani piacon vett zöldséget, a Fény utcai piacon értékesítette. Közben a tiszadobi intézetet kijárt öccsét, Gy z t is pártfogása alá vette, föltelepítette Pestre, megn sítette szintén a Moszkva térr l, lakást szerzett neki, majd együtt foglalkoztak a zöldségbiznisszel.

1992-ben, a piacozás mellett Gyuri egy a munkaügyi központ által szervezett középfokú rendészeti tanfolyamot is elvégzett. Vagyonvédelmet, t zvédelmet, munkavédelmet tanult.

Végül rendészként helyezkedett el a Magyar Televíziónál.

Itt említi Gyuri harmadszor – az els a középiskolai továbbtanulás, a második Gabi anyja volt –, hogy cigány származása miatt hátrányba került, diszkriminálták. A TV személyzetise nem akarta felvenni a rendészeti munkára származása miatt, ám a rendészeti osztály vezet jénél Gyuri végül pártfogóra lelt, s mégis megkapta az állást. Egy évig dolgozott itt, kb. 20 ezres jövedelemmel. Majd a Nagycsarnokba ment rendésznek, 25 ezer Ft jövedelemmel.

A családszerkezetben ismét változás állt be, 1992-ben megszületett Gerg .

A piacon ismerkedett meg azzal az illet vel, aki Lónyai utcai (IX. kerület) 105 nm-es önkormányzati lakását felajánlja a budai lakásukért cserébe. Így kerültek ki Gyuriék a budai várból a Lónyai utcai nagy, felújított, szintén önkormányzati lakásba, s emellett 700 000 forintot kaptak pluszban.

Az újabb költözés nagyobb lakást és kézzelfogható gazdasági hasznot is jelentett. Gyuriék megélhetési stratégiájában a lakások cserélgetése, adása-vétele a jöv ben fontos részét képezik gazdasági tevékenységüknek.

Ötven év a Balogh család történetéb l

275

IX. kerület, Lónyai utca: nagy lakás – kis lakás Az el z lakhelynél alacsonyabb presztízs helyre költöztek, de jóval nagyobb, szintén önkormányzati tulajdonú bérleménybe. A f városnak ez a szegmense leginkább romák által lakott szegregált városrész volt.

1993-94-ig, röpke egy évig a Lónyai utcában laktak a nagy lakásban a szül k, Ricsi, Letti, Dalma és Gerg és ide születik az ötödik gyerek, Márió. A háztartásszerkezet folyamatosan b vült. Ebbe az ötödik emeleti 105 nm-es nagy lakásba Gyuri öccse, Gy z is beköltözött a saját családjával. Együtt dolgoztak, szobafestést és galériaépítést vállaltak.

A közös munkavégzésb l befolyó összeget a testvérek 60-40 százalékban osztották meg, attól függ en, ki szerezte a munkát. Újsághirdetésre szerzett munkánál felezték a munkabért. Gyuri feketén dolgozott, mivel éppen munkanélküli segélyen volt, ami akkoriban egy évig járt.

Innen a nagy lakásból szintén a Lónyai utca egy kisebb 44 nm-es, alacsony komfortfokozatú (küls WC), földszinti lakásába kerültek át, mivel több hónapos közüzemi díjhátralékaik voltak.

Ebben a kisméret Lónyai utcai lakásban töltötték a közös életük öt esztendejét, ’94-’99-ig.

Az ötödik gyermek, Ramón születése el tt ’94-ben a házasságuk megromlott. Ezért Gabival megbeszélték, hogy hazaköltözik az anyjához Kunszentmiklósra a gyerekekkel. Valójában arról lehetett szó, hogy a házastársi kötelékek meggyengültek, s a férj ki akart szállni a kapcsolatból, átruházva a felel sséget a nagymamára, felmentve magát minden kötelezettség alól, hogy saját, önálló életet élhessen.

Gyuri: „Megfordult bennem a gondolat, hogy most… csak tudod szintén… Most vállaljak be egy felesleges dolgot, gondot magamra? Hát, mondom, ha nem vagyunk jól, nem érezzük jól magunkat, akkor meg mi a fenének? És…(halkan) hát, mondom, jól van akkor. Akkor, akkor, akkor elálltam a szándékomtól, elálltam a tervemt l, ezt most már végig kell vinni”.

Gyurinál itt még csak a szándék szintjén jelenik meg a feminizálódó családforma.

Kisgyermekkori enkulturálódásából nem ismeretlen számára ez a háztartásszerkezet.

Oscar Lewis és más szegénységkutatók szerint ez a szegénység kultúrájának tipikus jelensége szerte a világon. Egyes vizsgálatok arra is rámutattak, hogy az Egyesült Államok és más modern társadalmak szegényei között is elterjedt háztartásszervezési elv a matrifokalitás, amikor az anya és a nagymama áll a középpontban. Mivel Gabi anyja hirtelen meghalt, a hazaköltözés elmaradt. Gabi interjúiból az derül ki, hogy egész életében menekült az anyai despotizmus alól, s az anya-lánya közötti kapcsolat nem volt felh tlennek mondható, Gyuri szerint Gabi mégis összetört a halálhírre, magába fordult és még annyit sem tör dött a házasságával, mint addig. A nagy sorsfordító eseményekkor nagy érzelmi reakciók, túldimenzionált jelenetek jellemz ek Gabira, és gyerekeire.

Közben Gyuri dolgozott az ELM -nél, óraleolvasóként, a pénzverdében pénzszállítóként, csaposként a Moszkva téren, nyomdában. Követni sem lehet a számtalan munkahelyváltozást.

Másodszor kerül kórházba, el ször a lábát operálják, majd magas vérnyomással kezelik.

Gyuri sérelmezte, hogy Gabi a betegsége idején sem állt mellé, nem kapta meg feleségét l azt a házastársi támogatást, amire szüksége lett volna. Történetében Gabi, folyamatosan gyes-en lév , otthonül , TV-néz feleségként jelenik meg, míg Gyuri a tradicionális n i szerepek nagyrészét veszi át. Legtöbbször f zött, vitte a gyerekeket óvodába, iskolába, ment velük kirándulni, mesélt nekik esténként és hétvégeken, vitte orvoshoz ket. Emellett kereste a pénzt, s mindett l „besokallt.”

Saját szerepér l röviden csak annyit nyilatkozott, hogy: „Igaz, hogy én is csavarogtam sokat, este kimaradtam vagy mit tudom én, mi, és… hát…”

Gyuri fénykora – a kisebbségi képvisel 1994 szén kezdett bele életének abba a szakaszába, amelyre egész eddigi habitusa predesztinálta. Ez az a momentuma a rendszerváltás utáni magyar történelemnek, amikor

276

Pasqualetti Ilona

megalakulnak a kisebbségi önkormányzatok, els sorban kulturális és hagyomány rz funkcióval (Lukács 2005:100).

A politikai karrier az egyik leggyorsabb társadalmi mobilitási csatorna. Gyuri a IX. kerület, Ferencváros cigány kisebbségi önkormányzatának egyik képvisel je lett. Jó esélye volt erre a szerepvállalásra, hisz már az állami gondozásban eltöltött évek is erre mutattak, s még inkább az életbe kikerül szakmunkás-tanulók között betöltött szerepe. Gyurit kétségtelenül alkalmassá tették erre az egyéni képességei, intelligenciája.

Képvisel i szerepvállalásából a legszívesebben a nyaralásokra emlékszik. Minden nyáron vitte a romagyerekeket nyaralni a kilencedik kerületb l Sárospatakra, Egerbe, Szilvásváradra, s azokra a történelmi helyekre, amiket gyermekkorában végiglátogatott az intézet által szervezett kirándulásokon. Kontinuitás figyelhet meg az állami gondozásból hozott, szerzett kulturális tudás, élményvilág átörökítésében.

Gyurinak nagyon tetszettek Sárospatakon a valamikori úttör tábor relikviái, „még a zászlórudak is megvoltak”. A medencében versenyeztette a gyerekeket, jutalomként csokit, aprópénzt osztott. Saját családjában is a gyerekeket mindig pénzzel vagy csokival jutalmazták, ameddig tehették. A táborban együtt f ztek a gyerekekkel, bográcsban, nyílt t zön. F ztek halászlét, csirkepörköltet, lecsót, slambucot, sütöttek szalonnát. A lányok nokedlit szaggattak, a fiúk a hagymát vágták. Szervezte, tanította a gyerekeket.

A sikeres képvisel i életszakaszban a saját gyerekeit is vitte minden hétvégén kirándulni. „Itt tért vissza a gyermekkorom” – mondta. Több napra is elmentek a Balatonra nyaralni.

Turistaszalámival, paprikával megtöltött szendvicseket csomagolt, vizet vitt, ügyelve az egészséges táplálkozásra. Pályaudvarokon, parkokban, Balaton parton aludtak.

Gyuri: „a gyerekek mondták, hogy apu, ne menjünk vissza Pestre, hanem maradjunk itt, és eltöltünk egy teljes hétvégét. Péntekt l vasárnapig lenn voltunk a Balatonon. Mondom, bevállalták a gyerekek, hogy k elalszanak a pályaudvaron, a padon. Hát most már nincs nyitva, elég szomorú… de olyan jól elvoltunk ott, még az éjszaka is vittünk magunkkal kaját, meg minden, éjszaka Siófokon mászkáltunk, hát az nagy öröm volt, este fürödtek, meleg volt a víz, hihetetlen… Szóval annyira élvezték…”

Minden gyerek emlékeiben, ez az id szak, mint a legboldogabb korszak szerepel. Még az elvált feleség is úgy emlékszik vissza e korszak Gyurijára, mint aki remek apa volt, mindig gyerekekkel volt körülvéve.

Letti: Én arra emlékszem, hogy amikor nyolcévesen apu egyfolytában, állandóan vitt minket kirándulni mindenhova, Normafához. Elmentük apával vonatozni, vidéken voltunk, nagyon sok helyen voltunk, meg Gellérthegyen.

Ramón: „Hát mindig elmentünk nyaralni, amikor Apám izé, képvisel volt. Meg igazándiból, mikor Apámnak volt annyi fizetése, akkor mindig volt valami, elvitt minket, akármerre.

Geri: „Amikor még anyámék együtt éltek, apám mindig vitt valahova. Föl a Gellérthegyre minden héten. … Amikor felvitt a Gellérthegyre az volt a jó. Úgy volt, hogy kora reggel mindig felmentünk, és ott voltunk egész nap, estig. Vittünk kaját”.

Gyuri végül elmesél egy kirándulást az 1997-es budaörsi repül napokra. A kispénz ek leleményessége segítette. Megtalálta a repül napra szervezett ingyenes buszjáratot Budakeszin át Budaörsre, azzal vitte ki a gyerekeket. Minden gyerek elindult valamilyen ügyességi számban. Egy kvízjátékban is sikerrel szerepelt. Nyert három nagy törülköz t.

Ezt egy asszonnyal becserélték egy félórás, háromszemélyes repül útra. Bár a három fürd leped talán hasznosabb lett volna a kés bbiekben, de Baloghék élményközpontú világában a repül út nagyobb, emlékezetesebb érték. Dalma, Márió meg repültek. Aztán Ricsi külön saját magának is nyert egy helikopteres utat. A másik nagy emlék az esztergomi bazilika. A gyerekek tudták, hogy csendben kell maradni – mindent végigjártak. A Mátyás templomot is bejárták. Itt lettek megkeresztelve mindnyájan, a kis Ádámot kivéve, bár a család nem vallásgyakorló. Az ünnepeiket nem egyházi szokások szerint ünneplik, hanem annak az intézménynek a szokásai szerint, amihez éppen

Ötven év a Balogh család történetéb l

277

tartoznak. Ebben az életszakaszukban a IX. kerületi kisebbségi önkormányzat rendje szerint.

Egyre jobban megy a képvisel i munka is. Emelkedik a fizetés is (180.000 Ft). Emellett a kirándulások, nyaralások, ünnepek ingyen voltak, hiszen a saját gyerekeit is viszi az önkormányzati rendezvényekre, ünnepségekre. Bál, szavalóverseny, húsvéti gyermeknap – mindezeken a Balogh gyerekek aktívan részt vettek. A Mikulás-ünnepeken a Télapó.

Dalma: ”Nagyon kiskoromban, nyolc-kilenc éves koromban még voltak ünnepek. Volt a Karácsony, az olyan volt mindig, hogy a nagyszobában volt egy hatalmas nagy feny fa, két méter magas, ha nem magasabb, és másfél méter széles. És mindig teli volt rakva. Meg a mikuláscsomagot mindig berakta a cip mbe az anyu… és vettük volna fel a cip nket, néztük, hogy ott valami csörög. Húúú, ott volt a sok csoki a zsákban, hú nagyon jó volt”.

Ez a „fénykor” a gyermekotthoni emlékeket idézi fel Gyuriban. Hiszen az abban szerzett kultúrát akarja továbbörökíteni gyermekeire. Ugyanazokat a kirándulásokat, élményeket akarja megadni a saját gyermekeinek, amiket akkor, ott is megkapott. Visszatér a sikeres nevel otthoni id szak legf bb jellegzetessége: a kádári kultúrpolitika legf bb szervez elve, az államilag szervezett ünnepek eseményekhez, lehet ségekhez kapcsolódva, azokból részt vállalva, s azokra támaszkodva szervez dik a saját élete, a saját ünnep- és hétköznapjai.

Otthon is többnyire f z, a katonaságnál tanult meg f zni. A gyerekeknek felszolgált menü a következ kb l állt: milánói, vagy csak a f tt tészta lekvárral, dióval, mákkal, sajttal, tejföllel.

Bableves csülökkel, csipetkével, vagy füstölt bordacsonttal, rakott krumpli egyedileg elkészítve. Volt nokedli szafttal, cs tészta, tarhonya. Reggelire bundás kenyér, bundászsömle, piritós kenyér fokhagymával. Tízóraira disznónyelvet vittek fokhagymás vegetás vízben kif zve, bele a zsemlébe. Néha ez helyettesítette a párizsit. Kolozsvári szalonna, erdélyi szalonna, s mikor elfogyott az ötlet, irányt ként elhozta az óvodából, iskolából az étlapot és azok mentén állította össze a menüt. Gyuri ambíciója, hogy apaként megfeleljen, a családon belül és a társadalom felé is, nagyon határozottan megjelenik ezekben az években.

Közben a tehetsége közszerepl ként is viszi el re. Romakoncepciót készít, a testület elfogadja. A kerülett l egészen a f városig, s t országos szintig jut a munkája. Komolyan szóba kerül a továbblépés felfelé. Tanárokat, mentorokat fogadnak a felzárkóztatásra szoruló romagyerekek mellé, bevezetik a nulladik osztályt a Mester utca 67. szám alatti József Attila Általános Iskolában. Saját gyerekeit is oda jártja, akiknek az új módszer sokat segít a tanulásban.

A Lónyai utca zömében romák által lakott környékén nem voltak etnikainak nevezhet konfliktusaik. Hasonló szociokulturális háttérrel rendelkez emberek között, a családf funkciójából fakadóan, inkább a helyi elithez tartozva éltek. Ekkor végzi a feleség a gimnáziumot, az iskoláskorú gyerekeknek sikerei vannak a tanulásban.

A kilencedik kerület az a szeglete volt a városnak, ahol egyetlen pillanatra sem merült fel az etnikai kirekesztettség érzése, sem a szül kben, sem a gyerekekben. A kilencedik kerületben egy anyagi gondokkal ugyan mindig is küszköd , de a környezetébe ezzel is tökéletesen beilleszked család voltak k – s ezt a gyerekek is így élték meg. A családf , akinek mindig komoly presztízskérdést jelentett az általa eltartott család jóléte, büszkén terelgette gyermekeit a „Mekibe”, mint a család jólétének és biztonságának a gyerekek által mitizált színterére.

Gyuri képvisel , más legális jövedelme nincs, Gabi gyesen van, miközben tanul. 1997-ben a hatodik közös gyerek, Csenge is megszületett. Egy-két évvel korábban Móni gyereke is megszületett a félrelépétt Gyuritól. Közben 1996-ban Gyuri és Gabi elválnak a magasabb családi pótlék miatt, majd 1998-ban újraházasodnak, a szocpol nagyobb összege miatt. Az egész akcióhoz ügyvédi segédletet vesznek igénybe. A gyerekek után kapott hárommillióból k kapnak egyet. A többit kapja az ügyvéd. Ebb l az egy millióból veszik meg a Lónyai utcai önkormányzati lakást, ami saját tulajdonba kerül. Ekkor már mindkettejüknek van állása.

1998-ban Gyuri szociális asszisztens a BMSZKI-nál (Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei).

278

Pasqualetti Ilona

Gabi közben érettségit szerez, és a Wesley János F iskolára nyer felvételt szociális munkás szakra. Mindketten egy-egy hajléktalan szállón dolgoznak. A család gazdasági helyzete stabil, bár megtakarításuk, félretett jövedelmük nincs. Hónapról-hónapra élnek, a munkabérüket felélik. 1999-et írunk, a már saját tulajdonú kis lakást eladják 2,3 millió forintért és a család 7 gyerekkel újabb költözködésbe vág. Törökbálinton vesznek egy felújításra szoruló házrészt kétmillióért majd kamatmentes kölcsönt vesznek föl a felújításra.

A távolabbi terveik között az szerepelt, hogy a felújított törökbálinti házat eladják 5 millió forintért és így költöznek vissza Pestre egy nagyobb lakásba, ahol elférnek a gyerekekkel.

Törökbálint Bizonyos, hogy a Balogh család tagjainak mai helyzetét, életük mai körülmény-rendszerét alapvet en ezek az 1999-t l 2007-ig tartó törökbálinti évek határozzák meg.

A családnak kis házrésze volt a falu közepén, a buszvégállomásnál, ami ugyan felújításra szorult, de a budapesti agglomeráció egyik divatos településén volt. Ekkor nagy kiáramlás zajlott a Buda környéki agglomerációba, s ennek a divatos jelenségnek voltak Baloghék is részesei. Akár úgy is t nhetett, hogy az éppen aktuális trenddel tartanak együtt. Baloghék önálló ingatlanrészben, a szül k állásban, az apa társadalmi presztízzsel, az anya a f iskolai padban tanulva úgy t nt, hogy a család végleg megkapaszkodik a sok költözködés, bizonytalanság után, aminek ugyanakkor minden lépcs foka egy lépéssel feljebb emelte a családot.

Még tartottak a kiránduló programok a Törökbálint környéki hegyekbe, még elindult a „bográcsozás” a kertben, még voltak ünnepek, még folytatódott Gyuri apaként való helytállása. Aztán az apa el bb játékgépezni kezdett, majd inni. Már komoly politikai ambíciókat is dédelgetett, mint országgy lési képvisel , mikor bekövetkezett a törés. A családf macsós attit dje, n kkel való viszonya addig is elég nyilvánvaló volt, mindig tartott szeret ket, született „félre” gyerek. Gabi elmondása szerint a férje mindig kit nni vágyó, ambiciózus ember volt, aki megpróbálta erején felül is eltartani, fölemelni a családját. Ez az ambíció roppant meg, ebbe a nagy felemelkedni vágyásba rokkant bele lelkileg. A családfenntartó lecsúszása a családot is menthetetlenül magával rántotta.

Gabi és Gyuri házassága itt, Törökbálinton futott végleg zátonyra. Az egyik oldalon ott állt Gyuri, akinek lassan kicsúszott a lába alól a talaj. A jövedelmét italra és játékgépekre költötte.

Egyre rendszertelenebbül járt haza. Közben felesége, Gabi nemcsak a gimnáziumot végezte el, de a f iskolai tanulásba is belekezdett és sikerrel haladt el re. Gyuri hiába volt kisebbségi képvisel , csak szakmunkás végzettsége volt. Ez persze lassan a cigány önkormányzatban is problémává vált. Az asszonynak ott volt a hét gyerek, a házasság reprodukciós szakaszát tudatosan lezárta. A férfi alkoholos állapota miatt a szexuális közeledését is egyre nehezebben t rte, gyakran elutasította.

Hollós Marida (2008) elemzi az afrikai n k kutatása kapcsán, hogy a fels oktatás világszerte hogyan változtatja meg a n k státuszát. Kiszabadulnak a férfidominancia alól és függetlenedhetnek férjükt l gazdasági és szexuális értelemben. Hasonló folyamat ment végbe Gabinál is. Gabi érdekes aspektusát is felidézi ennek a divergenciának. Az interjúból idézek egy rövid részletet, ami jól láttatja a szerepl k habitusát azokban az években. „Akkor tudatosult benne, hogy mégsem biztosít olyan jó életet. erre háklis, hogy a családjának jó életet biztosítson. Hogy elmondhassa, hogy én ennyi gyereket eltartok… Meg zavarta is. Van benne egyfajta kisebbrend érzés. Ráadásul, hogy én elkezdtem tanulni, érettségim lett, meg f iskola. Tehát én tanultabb lettem, már ez a Móninál is bekavart neki…

Nálam meg, hogy én eleve oda kerültem, én voltam a kis senki, aki fölnézett rá. Sok mindenben fölnézek rá a mai napig is, de úgy érzékelte, hogy lesz most a tanulatlan senki a családban. S ez is zavarta. ezért akart gyereket, mint utólag rájöttem. Gyerek, és akkor apa, meg mit tudom én…”

Ötven év a Balogh család történetéb l

279

Valószín síthetjük, hogy Gyuri hagyományos férfiúi, családfenntartói szerepe sérült. Ett l még többet ivott, maradozott ki, s végül talált magának egy alkoholista n t, Ildit, aki elfogadta Gyurit olyannak, amilyen. Gyuri a t le már megszokott férfiszerepben, a „mitikus h s” (Eriksen 2006:167) szerepében tetszelegve próbálta kimenteni Ildit az alkoholizmusból, mint szociális munkás. A megment szerepben a férfi fels bbrend sége legitimálódott, de aztán maga lett alkoholista. Az új partnernek, Ildinek megfelelt ez az új, nem gondoskodó, megbízhatatlan, gyakran italos állapotban lév társ, aki együtt iszik vele és közben a jövedelmét a játékgépekbe szórja. Az a Gyuri, aki ilyen állapotában otthon már nem felelt meg.

Az idealizált apa-kép, a gyerekeit kirándulásokra viv , mesél , f z cskéz apa képe lassan egy részegen hazatántorgó, keresetét elver , nem gondoskodó Apa képévé alakul át, ami rendkívüli lelki tehertétel volt az akkor még kicsi gyerekeken.

Gabi: „Csapnivaló férj volt, örökké megcsalt, megalázott. Ezt nagyon jól tudta, én meg elfogadtam. meg azt fogadta el, hogy én meg fekszem egész nap az ágyban, mert depressziós voltam. Ha nem csal meg, meg hagyja, hogy anyaként viselkedjek, meg ha rizses húst f zök, nem az els , aki eszik… Ha nem aláz meg, akkor nyilván van bennem depresszióra való hajlam… Úgyhogy oda-vissza m ködött… Anyagilag nem jutottunk 5-r l 6ra. Tudtunk volna, csak eljátékgépezte. ebb l annyit érzékelt, hogy nem tudja el teremteni. Illetve érzékelte azt is, hogy ez miatta van, leginkább miatta. Jó, én is jobban figyelhettem volna, biztos, hogy én is benne voltam. Most el lehet rajta indulni, hogy ki mit tehetett volna még, hogy jobb legyen. úgy érzékelte, hogy inkább hibásabb, mint én. Ez az egész odáig fajult, hogy keresett magának egy n t, aki úgy, ahogy volt, elfogadta.”

Közben persze úsztak a Törökbálintra kiköltözést indokoló gazdasági tervek, a házfelújítási munkák és minden a jöv höz tartozó perspektivikus lépés. Gabi férje eltávolodására depresszióval reagált, magát, gyermekeit, a házat elhanyagolta, egész nap az ágyban feküdt, a helyzetét reménytelennek érezve.

Miközben Gyuri szeret t tartott és kimaradozott, egy következ gyermek vállalására ösztökélte Gabit. Ezzel akarta az akkor már tanultabb, önállóbb asszonyt abba az alárendelt szerepbe visszakényszeríteni, amit a terhesség és a szoptatási id szak már csak fizikai okokból is létrehoz. Így az asszony kimarad az önálló munkából, kimarad az önálló életvitelb l. Gabi minden autonómiára való törekvése a terhességgel lehetetlenné vált. Az asszony a zárt térben: az otthonába kényszerítve tölti napjait, míg a férfi szabadon járkál a nyitott, otthonon kívüli terekben (Eriksen 2006:163-172). Ennek a pszichológiai hadviselésnek és a gazdasági kényszernek az eredménye a kis Ádám világra jötte, aki lényegében egész eddigi életét apa nélkül töltötte, és aki apa nélkül is fog feln ni.

Gyuri férjként való viselkedése ebben az id szakban felszínre hozta azokat a gyerekkori kulturális mintákat, amikor a távollév édesapja és kicsapongó életet él édesanyja miatt nagyon laza családfelfogást tapasztalt. Gyuri számára ez a megszokott családszerkezet, a családról való megszokott felfogás. A maga számára ezt modellérték nek tekintette.

Gabi, bár a gyermekként otthon megtapasztaltakat elviselte, mint a férfi kimaradozása, a szeret k tartása, s ezekre, ugyanúgy, mint anyja, is beletör déssel, fatalizmussal reagált, de az alkoholizmust nem t rte. Az alkoholos befolyásoltságból fakadó agresszió Gabiban feln ttkoráig érezhet traumákat okozott. Hiába volt ott a hét gyerek, Gyuri szintén otthonról hozottan, mikor elege lett a családjából, mikor elunta, mikor már terhes volt a számára, akkor odébbállt. Ez a gyermeki felel sség nem vállalás, jórészt az eddigi önállótlan életének is a következménye lehetett. Hiszen neki soha nem kellett gondoskodnia, ezt a szerepet mindig intézmények, szervezetek látták el helyette, s ha nem maguktól keveredtek Gyuri életébe az intézményesített gondvisel k, hát megkereste ket és rájuk hagyatkozott.

Gyuri: „Hogy mit l kavarodtam így bele az alkoholba meg a játékgépbe? – azt végképp nem tudom. Hát, gondolom, hogy agyilag elszálltam, vagy mit tudom én, mi, unalmamban, már nem találtam otthon semmi jót, meg se tör dött semmivel. Tényleg nem tör dött semmivel.

280

Pasqualetti Ilona

Kosz volt, mocsok volt, tetvesek voltak a gyerekek nem is egyszer, aztán ez nekem sem tetszett. És kimaradoztam bizony, ja.”

Végül a képvisel ség nem az egyre szaporodó „munkaebédeken és munkavacsorákon” feneklett meg, hanem Gyuri egyre nagyobb mérték alkoholfogyasztásán és játékgépezésén, no meg azon, hogy még egy „ügybe” is belekeveredett. Ezért felfüggesztették a képvisel i állásából. „Egy ingatlanos ismer s visszaélt” Gyuri civil szervezetének név- és címjegyzékével. A hátralékkal küzd családoknak kisebb lakást ajánlott fel annak fejében, hogy rendezi a tartozásukat, elmaradásukat. Végül is ezen bukott meg Gyuri politikai karrierje, és felfüggesztették a pozíciójából.

Gyuri: „Mert 2006 után, már nem indultam… Hát, mert akkor már volt egy izé… volt egy… hm… úgynevezett… személyi adattal való visszaélésem… valaki belehúzott, most teljesen mindegy, hogy ki, s én beleugrottam ebbe a dologba… én jót akartam, csak az illet akart rosszat. Az volt a lényege, hogy nekem volt egy civil szervezetem, 2002-ben alapítottuk, a roma szociális érdekvédelmi egyesületet, s annak én voltam az elnöke. És úgy volt, hogy megpróbálunk azokon segíteni, akiknek rengeteg a tartozása, lakbér, víz, csatorna, egyebek. És hogy ne mondja föl nekik a bérleti szerz dést az önkormányzat, azon lobbiztunk, és én ezeket a címeket kikértem. És úgy volt, hogy szerzünk is rá pénzt az esélyegyenl ségi kormányhivatalnak az alapjából, egy olyan, mit tudom én, olyan 25 millió körül.”

Ekkorra már az alacsony iskolai végzettségét is emlegették, hiába végzett el számos tanfolyamot, OKJ-és képzést, az érettségiig nem jutott el. De ami a legfontosabb, addigra megsz n félbe került az „etnobiznisznek” is gúnyolt kisebbségpolitikai fellendülés, ami a rendszerváltás utáni éveket jellemezte. A Balogh család élete ily módon szorosan kapcsolódik a magyar társadalom életében ez id tájt lezajlott folyamatokhoz.

Mivel Gabi munkahelye is megsz nt, a család gazdasági stratégiájában mégiscsak helye lett az újabb gyereknek. Gabi a gyes és gyed juttatásaival pótolta az így kies jövedelmet. Azt tervezte, hogy a gyermekgondozás alatt befejezi a f iskolát, így el nyösebb pozícióba kerül, fels fokú végzettséggel a munkaer piacon.

A család élelmiszerfogyasztása egyre rendszertelenebb lett. Mivel a jövedelmük csökkent, a korábbi étkezési szokásaikról le kellett mondaniuk. A gyerekek a helyi pékség megmaradt péksüteményeit vitték, és a környékbeli gyümölcsösökbe jártak „kipótolni” az étrendet. A vegetás vízben kif zött tésztára már nem jutott semmi, ha nem is éheztek, de „volt, hogy napokig nem ettünk” – mondja Ramón. Persze olyan is volt, hogy, ha néha pénzhez jutottak, akkor bevásároltak, és akkor volt mit enniük.

Gabi: „A gyerekeim nem tudták, mi az, hogy szalámi. Teljesen ledöbbentem, hogy amikor én egyedül maradtam, az els bevásárlásnál beraktam a szalámit a kosárba, mert mondom, egy rúddal megreszkírozok. Nem tudom, még valami külön pénzt is adott Gyuri… Akkor mondom, most egy rúd szalámit beinvesztálunk. S így nézték a gyerekek, hogy az mi… S olvasgatták, mert tudtak olvasni akkor. Rendben van, hogy iskolából, óvodából ismerték… Ilyet lehet kapni otthonra, az úgy teljesen… Valami szívszorító volt, hogy k rájöttek, hogy ezt meg lehet venni, és nem csak az iskolában van ilyen. S mondom, addig semmi gond nem volt… Csak a párizsit ismerték, azt is csak ünnepnapokon. Minden pénz elment. Mindig volt mit enni, de inkább csak ilyen moslék kajákat”.

Az ünnepeket ugyanez a rendszertelenség jellemezte. Még megtartották a karácsonyt, de már csak szükségleti cikkek (sapka, sál, keszty ) jutottak ajándékba, aztán már az sem. A folyamatosan elzüll apa mellett az ingatlan állapota is a t rhetetlenségig leromlott. A falu lakossága nem t rte, hisz mindez a falu közepén játszódott le. A depressziója, pánikbetegsége miatt sem magát, sem a lakókörnyezetét, sem a gyerekeit egyedül gondozni, tisztán tartani, a környezetbe integrálódni nem képes Gabi sokszor és sokat ütközött a faluval. A falu egyértelm en kiközösítette Baloghékat.

Látszólag mindezt a családban kialakult konfliktusok okozták, de az antropológiai kutatásnak sokkal érdekesebb terepe az a másik konfliktusrendszer, amely szintén Törökbálinthoz

Ötven év a Balogh család történetéb l

281

köt dik, és amely meghatározó módon alakította a család tagjainak életét. A „mi” és az „ k” eltér életviteléb l, kultúrájából adódóan, Baloghék az addigi életükben – Törökbálint el tt – nem tapasztalták meg azt a nyilvánvaló tényt, hogy cigány származásúnak lenni Magyarországon hátrányt jelent. Vagy nem olyan mértékben, hogy az súlyosan gátolta volna életmenetüket.

Eddigi élettörténetük – a vegyes házasságban született gyerekeké is –, inkább a sikeres integráció példája volt. A család akkulturációja a rohamosan fejl d , a budai agglomerációhoz tartozó térségben elmaradt. A legid sebb lány, Letti így emlékszik: Letti: „A falak is nagyon undorítóak voltak, vakolat is szinte már nem volt sehol. Kilátszott a tégla. Tényleg nagyon leamortizáltuk. A kert az gaz volt. Ráadásul szemeteltünk nagyon sokat, mert nem akarták elvinni a szemetünket. Ezért mindig az udvaron gy jtöttük, csak oda meg jártak a környék macskái meg környék kutyái. Elég dzsuvás volt az a terület ott.”

A gazdag, zömében svábok által lakott település és Baloghék között a társadalmi, kulturális és gazdasági távolság áthidalhatatlan szakadékot eredményezett.

Gabi: „Ami még gondot okozott, ami kett nkt l független volt, hogy cigány származású, én magyar. De amit mi Törökbálinton tapasztaltunk rasszizmust, amiatt én azt mondtam, hogy szégyellem, hogy magyar vagyok, én inkább vagyok cigány. És én annak is vallom magamat. Én tudom, hogy különben is a törvény úgy szól, hogy cigány az, aki annak vallja magát. Nem, a gyakorlatban az, akit a szomszédja annak vall. És engem meg annak vallottak, de egyébként én büszke vagyok rá, inkább, tényleg, a mai napig azt mondom, inkább vagyok cigány, mint magyar. Inkább vagyok cigány. De a két kultúrából adódóan voltak azért súrlódások.”

Gyuri identitása alapján természetesen cigánynak vallja magát, hiszen le sem tagadhatná, „az az echte fekete cigány”, ahogy felesége jellemezte. Nem is beszélve arról, hogy képvisel i pályafutása alatt nem hogy hátrányt, de felfelé történ mobilitási esélyt biztosított számára az etnikai hovatartozás.

A gyerekek nem identifikálnák magukat cigánynak, hiszen vegyes házasságból származnak, de mivel a törökbálinti társadalmi hierarchia legalsó szegmensébe szorultak, a faluközösség a társadalom peremére szorította ket, a gyerekek esetében nem identitás, hanem stigma lett cigánynak lenni. k a többségi társadalom által eldöntött ún. „vélelmezett cigányok” (Neményi 2005:153).

Gyuri: „A gyerekek sem találták igazán magukat. Kinéztek ott bennünket… Azért, mert k cigány gyerekek voltak. Sváb gyerekek meg nem igazán fogadták be. Ja. Iskolában is a gyerekek állandóan noszogatva voltak, nem voltak velük megelégedve, akkor se, ha jók voltak, Depressziósak lettek a gyerekek, Dalma, is Letti is. A Letti, az már tizenhat évesen elment, úgyhogy kész… szóval… is már csak akkor jött vissza, amikor hozta az unokámat. Ja.” Az iskolában a gyerekeket nem fogadták be, ami maradandó érzelmi károsodást is okozott a család tagjainak. Gabit, aki a koszos, rendetlen, szemetes udvaron nevelgette egyre nehezebb körülmények között egyre kevesebb jövedelemb l gyermekeit, még a gyermekek veszélyeztetése miatt is feljelentették, s felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.

A falu közössége sok fronton támadt. Alapvet en a gyerekek elhelyezése (véd n , családsegít ), a gyerekek iskoláztatása (tanárok) voltak a legkritikusabb ütközési pontok. De a gyerekeknek a saját diáktársaival is meggy lt a bajuk. Az anyagi deprivációval a fogyasztás struktúrája megváltozott. A társadalmi befogadás nem jöhetett létre, nem tudtak integrálódni a közösségbe, hiszen nem tudtak kirándulni menni a többiekkel, rosszabb min ség ételeket ettek, rosszabb min ség ruhákban jártak. Az iskolakerülés, az iskolaellenes kultúra, a nonkomformitás jellemezte a Balogh gyerekeket.

Ramón: „én kétszer mentem suliba egy évben, az évnyitókor meg évzárókor”.

Geri: „Végül is a hely az jó (Törökbálint) csak az emberek voltak rosszak, mert kiutáltak minket. Gondolom azért, mert mi cigányok vagyunk. Mondták is, hogy cigányok vagyunk, meg ilyenek. Beszólongattak, lökdöstek. Az iskolában, az utcán. Ramónt, az öcsémet, t tejjel

282

Pasqualetti Ilona

dobálták, amikor jött haza. A Máriót meg mindennap meg akarták verni, de mondjuk akkor én ott voltam, megvédtem”.

Letti, a legid sebb lány, 16 évesen, 2005-ben hagyta ott ket, a többiek meg, ki-ki úgy reagált a kialakult helyzetre, ahogy tudott. Az anya depresszióval és a helyi közösség életét uraló hivatalos szervekkel szembeni harcos szembeszegüléssel. A gyerekek iskolakerüléssel, csavargással, áruházi lopással. Átalakult a szabadid eltöltésének rendje a gyerekek számára. Eddigi életük ciklusai úgy alakultak, hogy télen apjuk hétvégi, ún. háromnapos meséit hallgatták egy kupacba bújva az ágyon, nyáron pedig vele mentek kirándulni, most a magukra maradt gyerekek nyáron a környékbeli kertekbe jártak gyümölcsöt szerezni, akárcsak apjuk kisgyermekkorában, télen pedig nylonzacskókon csúszkáltak a környez dombokon, vagy lopni mentek a TESCO-ba.

Az iskolai kudarcokra, a nem kielégít anyagi háttérre egészséges válasznak bizonyult a könnyen és gyorsan szerzett holmi, ami kielégítette vágyaikat. Ebben a deprivált, mindent l megfosztott léthelyzetben örömforrásként is jelentkezett a lopási aktus. Egyrészt közösen végzett tevékenység a lopás, ha rövid id re is, de összetartotta a testvéreket, másrészt egy jó szórakozás, „röhögés” volt. A jókat röhögtünk, úgy röhögtünk, annyira kellett röhögni, többször is megjelenik az interjúk, illetve a beszélgetések során. Különleges jelent sége van, hiszen feszültségoldó, átsegít a különböz problémákon, el zi az unalmat és a félelmet. „Az ún. szükséglet szülte b nözésben az alapvet létfeltételek megteremtésében veszélyeztetett rétegek találják meg a szükséglet kielégítést. A deviáns viselkedésekkel foglalkozó valamennyi magyar kutatás kimutatta, hogy a deviancia gyakorisága határozott összefüggést mutat a társadalmi, kulturális réteghelyzettel. Beleértve a jövedelem, az iskolázottság, a lakáshelyzet és az egyéni életmód számos tényez jét. Ez különösen jellemz a társadalom legalján, gyakran marginálisnak nevezett rétegekben” (Gönczöl 2004).

Paul Willis (2000) A skacok cím monográfiájában hasonló módon elemzi ezt a problémát: a készpénz hiányát nem szabad eléggé alábecsülni, ha a tolvajkodást kiváltó anyagi hátteret vizsgáljuk. Azonban a jellemz en vegyes motívumok között a „csórás” esetében is fellelhet az izgalom keresése, akárcsak a verekedésnél. Kockázatos kaland, amikor az én kitörhet a leszabályozottságból, a formális közegb l. Egy sikeres lopás keszty t vág a tekintély, a hatalom arcába. Ha lebukik, az további „kulcsképességeket” mozgósít, hogyan tudja kimagyarázni, megúszni a szankciót. Ha nem, akkor felügyelet alá kerül.

A törökbálinti éveket jellemz anyagi nélkülözés, a családban kialakuló anyaközpontú jelleg, az apa alkoholizmusa, játékszenvedélye, az anya pszichés állapota a Balogh gyerekek társadalmi kirekesztéséhez vezetett. Az anya egyedül nem volt képes összetartani a kamaszkori problémákkal is küzd gyerekeket. A családi kötelék, az els dleges szocializációs közeg gyakorlatilag megsz nt. A helyi iskolában, és magában a faluban nemkívánatos személyek lettek. Ha az iskolában valami elt nt, rögtön Máriót nevezték meg els nek. Az etnikai hovatartozásuk, a magas demográfiai mutatójuk, kisebb vétségek elkövetése miatt, hamar rájuk került a „b nöz ”, és a „dzsuvás Balogh” címke. Id vel aztán elfogadta például Márió a b nöz , a büdös címkét, ami megjelent a társadalmi normákat átlép viselkedésben, identitásában az, hogy saját magát is deviánsnak tekinti.

A címkézés, a stigma központi problémává válik Baloghék életében. A stigmatizáló folyamat kihat a tisztálkodásra is. A gyerekek lelki alkatuknak megfelel en különböz képpen reagálják le. Dalma tisztaságmániás, s olyan forró vízben fürdik, hogy szinte „kif zi magát”. Letti mindennap hypóval fert tlenít, így próbálnak megfelelni a többségi elvárásoknak. Márió pedig mindezzel szembemegy. Egész nyáron mindenféle kozmetikai szerekkel tartja magát rendben, majd ahogy elkezd dik a tanév, mocskosan, büdösen jár iskolába. A gyerekek tetvesek, az iskolában általánosan elfogadott vélekedés, hogy k terjesztik, mivel a szemetet nem szállítják el, a „pöcét” nem üríttetik. A hetente odalátogató családgondozó, afféle társadalmi kontrollt gyakorolt efölött a pusztulási folyamat fölött, s úgy döntött, hogy az összes gyereket „kiemeli” ebb l a környezetb l.

Ötven év a Balogh család történetéb l

283

2004 környékén, mikor Gabi már Ádámmal veszélyeztetett terhes volt, a nagyobb gyerekek gondozásba vételének folyamatát el is elindították.

Tervezték a házfelújítást, amire önkormányzati kölcsönt vettek föl, de a pénzt felélték, a házra jelzálog került, végül elárverezték. Így ért véget a család önálló lakóingatlanban való léte.

2004-ben átmenetileg Pestre menekülnek Gy z ékhez (Gyuri öccse) lakni, hogy a kisbaba, Ádám ott jöjjön világra, mert addigra már Törökbálinton se villany, se f tés nincs. A gyámügy ebben a helyzetben a kis csecsem állami gondozásba vételét is tervbe vette.

2007-ben állandó bejelentett lakcímet kellett szereznie Pesten. Így kerülnek egy hónapra a Rottenbiller utcába, a VII. kerületbe egy ismer shöz, aki meglehet sen magas áron adja ki a 25 nm-es lakóhelyiséget a 8 tagú, immár apa nélküli családnak. Addigra eldöntött tény volt, hogy a fiúkat intézetbe viszik. Törökbálintról a békéscsabai gyermekotthont jelölték ki számukra, – bizonyos körzetesítési szabályok miatt –, de hála a szociális munkási el életnek, Gabi már annyira ki volt okosodva, hogy sikerült a gyerekeit l való teljes elszakadást megakadályoznia. Így a fiúk az Esze Tamás nevel otthonba kerültek Budára, a Szabadsághegy tetejére. A három lány abban a reményben, hogy majd segítenek az anyjuknak a háztartásban, és a kis Ádám az anyjukkal maradhattak.

De eddigre nemcsak Gabi depressziója hatalmasodott el, hanem Dalma is az itt töltött 8 év alatt olyan lelki sérüléseket kapott, amelyeket a mai napig nem tudott kiheverni. Az általános iskolás évei alatt már az egyik budai kórház pszichiátriáján kezelték. Nem tudott megfelelni az iskolai elvárásoknak, 13-14 évesen gyógyszerfügg lett, csak nyugtatókkal volt képes bemenni az iskolába, ami a mai napig befolyásolja és meghatározza permanens kudarcait a párkapcsolatban, a továbbtanulásban, a munkakeresésben. Súlyos személyiségzavarai a törökbálinti id szakra datálódnak. „A hátrányos megkülönböztetés nemcsak strukturális (szociális, gazdasági) különbségekkel jár, hanem nagymértékben kihat az érintett csoport tagjainak önértékelésére, viselkedésére, identitására is. […] Struktúra, etnicitás és identitás ilyen összefüggései […] a kívülr l meghatározott etnikai kategorizáció beépül az identitásba is, ami nagymértékben befolyásolja az adott kisebbségi csoport egészségesélyeit is” (Neményi 2005:187).

Gerivel 2011 tavaszán, Törökbálinton találkoztam, proxemikai sétát tettünk, kérésemre megmutatta a volt házukat, amit nem látott, mióta elköltöztek. Egy hagyományos hosszúház, nadrágszíj telekkel. A földszintes falusi ház három részre van felosztva, három tulajdonos lakja. Baloghék házrésze középen helyezkedett el, el tte kicsi telekrésszel. A ház min ségi állapota nem változott, ma is a pusztulás képét mutatja. Csak negatív emlékek köt dnek a házhoz a család minden tagjában. A ház és környéke tabuzónaként van jelen a család kollektív emlékezetében. Hiszen innent l datálódik a család teljes lecsúszása, tönkremenése. Újra Pesten – X. kerület, Liget tér Az akkor már hiányos család 2007-ben el ször a Rottenbiller utcába költözött vissza, majd már a fiúk nélkül, újra ki Törökbálintra, majd már a férj nélkül újra be Budapestre. A kalandos életszakasz végén a X. kerület egyik hatalmas bérházának az egyik földszinti, udvari, 62 nm-es galériázott lakásában kötöttek ki K bánya Kispesten, a Liget téren, ezt bérelték havi 72 ezer Ft-ért. Ekkor ismertem meg a családot.

Mikor a családdal megismerkedtem, a négy gyerek még a Karaván Színi tanodába járt. A fiúk az intézetb l, a lányok: Dalma, Csenge otthonról, illetve a Liget térr l. El ször 2009. október 20-án délel tt tíz órára beszéltem meg egy látogatást Dalmáékhoz. A célom az volt, hogy édesanyjával narratív élettörténeti interjút készítsek, amit majd kés bb a család többi tagjával is elvégzek. Annak a vizsgálatára törekedtem, hogy a család életének alakulása mennyire pontosan tükrözi a világban zajló változásokat. Ezért Gabit, az anyát, arra kértem, hogy ennek a kérdésnek a fényében mesélje el az életét. Az els interjút követte a többi. Innent l – a Liget tért l – már jelen idej ek a beszámolók. És innent l kezd dnek az új ismeretségek is. Dalma

284

Pasqualetti Ilona

és az édesanyja, Gabi után, sikerült interjúkat készíteni Gerivel, Ramónnal, Ricsivel, Lettivel, még Letti férjével, Satyával is. És persze a családf vel, Gyurival. Mire Márióhoz értem volna az interjúkészítésben, addigra börtönbe került.

Ebben az id szakban Ricsi, Geri, Dalma, Csenge, Ádám, Gabi lakták a bérleményt. De itt lakott még Ricsi barátja is, aki beszállt a „közterhek viselésébe”. Ricsinek volt ebben az id ben egyedül munkája, k ketten a barátjával havi 60 000 Ft-ot fizettek. A család egyik jövedelemszerz forrása, hogy mindig tartanak bérl t, ágyrajárót, aki hozzájárul a háztartási kiadásokhoz.

Geri azon a nyáron „szabadult” az állami gondozásból, s a gyermekotthon által a részére megtakarított 600 000 Ft-os családi pótlék egy részéb l sikerült a családnak a lakást kibérelni.

A maradék pénzéb l laptopot vett, s Dalmának egy mobiltelefont. A kés bbiekben világos lett számomra, hogy a laptop mint gazdagság-szimbólum, fontos státuszképz presztízstárgy a Balogh család életében. Értéktárgy, csere- és fizet eszköz, amit zálogba lehet adni, ha megszorul a család.

Kés bb Lettiék is odaköltöztek, aki már a második kisbabáját várta ekkor. Satyának sem volt éppen munkája, így a kiadások megoszlásának a reményében egy fedél alá kényszerült a már két különálló család. A családtagok mindig otthon voltak, sokszor a kicsik sem mentek iskolába, óvodába, különösen a téli id szakban, betegségre, fáradságra hivatkozva.

Gabi összeroppant, és a gyermekeit l várta a védelmet, segítséget. Nem zavarta, hogy nem dolgoznak, nem járnak iskolába, Pár évvel korábban Gabi a gimnáziumot sokgyerekes anyaként végezte el, a f iskolát is már majdnem befejezte szociális munkás szakon, de ebben az élethelyzetben még sem várt el a gyermekeit l mintakövetést. Hiszen maga félt kimenni az utcára, pánikbetegségbe és depresszióba „menekült” a létbizonytalanság el l.

Letti: „Anyu nagyon maga alá került akkor. Akkor még nem is nagyon értettem, hogy miért lett ilyen lusta. De azt hiszem, hogy most így az utóbbi id ben, hogy nekem is van gyerekem, férjem, meg hogy volt most ez a kisebb-nagyobb hullámvölgy a párommal, így megértem, hogy hogyan kerülhetett ennyire maga alá.”

Gyerekei azt látták (már Törökbálinton is Pesten is), hogy az édesanyjuk évek óta kisebbnagyobb megszakításokkal ágyban fekszik, ott pucolja a krumplit, mert az ágy, a vélt beágyazottság megvédi t a változásoktól.

Gabi: „Ahogy bántak velünk (Törökbálinton), pánikbeteg lettem, tehát én gyakorlatilag az ágyban éltem. Reggel mentem ki pisilni, úgy, hogy kifelé négykézláb, visszafelé meg már rohantam. Mert az ágyamban jó volt, ott nem érhet semmi”.

A gyerekek úgy élték ezt meg, hogy az ágyban fekvés normális, elfogadható életforma.

Kés bbi látogatásaim alkalmával is, ott a k bányai lakásban, a családtagok nagy része szinte mindig ágyban volt. A beteg státusz ugyanis felment a bizonytalan jelen és a még bizonytalanabb jöv tervezése alól.

Gabi: „Annyi lelki problémám van nekem is… S a depis id szak, tél van, nem süt a nap, fekszünk az ágyban, jaj, akkor most nem viszlek óvodába, de a gyerekkel cseszek ki.

Valamilyen szinten nekem is jó lenne, ha lehetne rá számítani. Nem is magam miatt, mert én elfekszek, nagyon jól elvagyok az ágyban. S t, nem látni rajtam, hogy depis vagyok, mert jókat röhögök bent az ágyban. Csak ne kelljen kilépni az ágyból… Ez inkább ilyen pánikbeteg szer ség. Illetve az is vagyok”.

Gabi ekkor már a biztonságot gyerekeit l várta, úgy érezte jól magát, ha mindnyájan körülötte vannak, így jobban leküzdhet k az egyéni félelmek, szorongások. Hiszen a súlyos társadalmi problémát, az egyre növekv munkanélküliséget, inflációt egyéni kudarcként élik meg, s ez a nagy, csonka család olyan kiscsoportot alkot, ahol a kockázatok megoszlanak, s biztonságot jelent, egy olyan világban, ahol minden mozog és változik, atomizálódik, s minden bizonytalan.

Baloghéknál – ebben a szétesett, de még így is a többségi normához igazodó nagycsaládban –, az anya, pontosabban a neki járó jövedelem volt az integratív tényez . A kiskorúak után

Ötven év a Balogh család történetéb l

285

járó családi pótlék, az ápolási segély, a lakótárs fizetsége azonban hosszú távon nem volt elegend még a bérlési díj és a rezsiköltség fedezéséhez sem. Az állami gondozott Geri után kapott 600 000 Ft-ot hamar felélte a család. A segélyezések és juttatások reálértékének a fokozatos csökkenésével megn tt a lakás rezsiköltsége is.

A negatív, súlyos hátrányokat jelent etnikai identitást, amely tönkretette az életüket Törökbálinton, a f városban már nem érzékelték. Az óvodában, iskolában nem volt megkülönböztetés a származásuk miatt, nem volt sztereotípia-fenyegetés, „Te Balogh vagy, úgyis hülye vagy”.

De megmaradtak az egyre súlyosabban jelentkez egzisztenciális és pszichológiai gondok.

Gabi problémája nem egyedüli. Egyfel l áll az a tény, amit Kopp Mária állít „A magyar lelkiállapot” 2006-os kutatásának eredményeként, miszerint a magyar feln tt lakosságnak mára mintegy húsz százaléka szenved depresszióban, ami a tartós stresszhelyzet következménye. Ennek mélyén nyilván a Zygmunt Bauman által oly kiválóan elemzett folyamat áll, miszerint mára az emberek nagy többsége teljesen elbizonytalanodott abban a kérdésben, hogy milyen identitást válasszon magának, illetve ezt hogyan rizze meg, ha egyszer rálelt. Gabi sorsa is annak példája, hogy a mára nagy küzdelemmel megszerzett keretek holnapra érvénytelenné válnak, a tervek füstbe mennek, és a nyomukban csak egy már-már patologikus feln ttkori identitásválság marad.

Az „identitásválság” napjainkra több mint ritka betegség a feln tteknél, és több mint átmeneti állapot a kamaszoknál. „A ’hasonlóság’ és a ’folyamatosság’ manapság ritka érzés a fiataloknál éppúgy, mint a feln tteknél. Még csak nem is vágynak rá. De ha kívánják is, az álom tele van nyomorúságos el érzetekkel, félelmekkel” – írja Bauman (2001).

A lakás amúgy afféle „meeting point”-ként is funkcionált. Minden családtag oda járt „haza” az intézetb l, ott is aludt, ha tehette. És ott aludtak a barátok is. Kés bb Gyuri, a férj is megjelent, volt, hogy nem is egyedül, hanem Ildivel, az élettársával.

Mindez egy nagy gazdasági terv része is volt: hogy a bérelt lakásból majd mindenki eljár dolgozni, családtagok, barátok, s az így befolyt pénzekb l közösen törlesztik a közüzemi díjakat, fizetik a számlákat, fizetnek Gábornak, f znek, ruházkodnak.

Mindebb l nem lett semmi. A segélyeken kívül alig-alig folyt be pénz. A számlák és tartozások kifizetetlenek maradtak.

Gabi ekkor 110 ezer Ft-ot kapott havonta a családi pótlékkal, gyermekek után járó pénzekkel, ápolási díjjal együtt. Ebb l kifizette a 72 ezer Ft-ot a lakásbérlésre, a többit megették. Étkezéseik nagyon szegényesek voltak már ekkor. A fogyasztás struktúrája megváltozott, szegényes, rosszmin ség ételt ettek. Gyakorlatilag vízb l, lisztb l készített nokedlit, csak magában ették, vagy gombócot gyúrtak szintén lisztb l és vízb l, s meghintették cukros zsemlemorzsával. Karácsonykor f ztek rizskochot, sütöttek méteres kalácsot a nagymama receptje szerint, az ünnepi vacsora csibefasírt és krumpli volt, amit Lettiék készítettek. Ez azonban ritkaságszámba ment. Leginkább olyan ünnepekre emlékeznek, amikor Krisnás ételosztásokon álltak sorban, innen a pudingra emlékeznek a legszívesebben.

A közüzemi díjakat nem fizették, ezért villany nélkül maradtak. A legnagyobb veszteségnek a kenyérsüt gép használaton kívül helyezését élték meg. Drágább lett számukra a kenyér, hiszen korábban csak a lisztet kellett megvenni. Nem keseredtek el, hiszen a villany nélkül maradásban már gyakorlata volt a családnak.

Dalma: „Kikapcsolták a villanyt, mindenki leült egy sarokba, leültünk kártyázni, társasozni, annyit röhögtünk, nagyon jó volt, nagyon sokat nevettünk, de mondom, ez ilyen gazdálkodj okosan féleség, s hajnalok-hajnalán is mindig játszottunk. Annyit röhögtünk rajta. Mindig mindenki tartozott, meg úgy volt, hogy én voltam a leggazdagabb, több mint egymillió forintom volt a játékban, utána több mint nyolcszázezerrel tartoztam, és félóra alatt úgy lebuktam.”

Rögtön reagáltak az eseményre, rögtön adaptálódtak az új körülményekhez. Egyáltalán nem tragédiaként élték meg, hanem nagyon is pozitívan álltak a jelenséghez. Sokat voltak együtt,

286

Pasqualetti Ilona

jobban összebújtak a sötétben, gyertyafénynél „gazdálkodj okosan féleséget” játszottak saját játékszabállyal, beszélgettek, régi dolgokat felemlegettek, sokat „röhögtek”. A hiány összehozta a családot.

2010 szeptemberében el kellett hagyniuk a k bányai bérleményt. A bérleményb l lopva menekültek, tetemes víz-, gáz-, villany- és lakbérhátralékot hagyva maguk után, egy ugyancsak X. kerületi, igaz, kicsit kijjebb lév , olcsóbbnak t n panellakásba. A költözést is „nagy buliként”, szórakozásként élték meg. Nagyokat „röhögtek”. A nevetés feloldotta a szorongást, a jöv t l való félelmet. Els sorban szórakozni, nevetni vágynak. Örültek, ha csak egy pillanatra is. A szegények életvitele, életstílusa, kultúrája tiszteletet érdemel, hívja fel a figyelmet Oscar Lewis (1968), mert a nélkülözés és a patológia mellett rengeteg életer , öröm, gyakorlati érzék és ellenálló er tapasztalható a tartós szegénységben él emberek körében.

Gabi: „Sanyiék egyszer fordultak a mosógéppel. Nem, vagy háromszor fordultak, mosógép meg ilyen nagyobb darabokat meg pár cuccot elhoztak, a többit meg kézben. A fiúk mentek el l, vitték a cuccokat. Olyan volt, hogy az udvaron kiszakadt az a doboz, amiben a Dalmának a tangái voltak…. A Dalma meg kiabál, hogy nézd anyu, azok nem az én tangáim? Meg mondom, az nem az Ádám cip je ott? Az a sapka is a miénk nem? Nagyon tetszett a költözés…

Egy fél megálló volt onnan a 151-es-t l, hehe… mindent szétszórtak… Ilyenek kellenek az ember életében, ez egy életen át kitartó élmény, hogy szedegettük az árokban meg… szedtük össze a cuccokat…”.

Minden egyes költözéssel lemorzsolódnak, elt nnek fényképek, bizonyítványok, személyes holmik, tárgyak, barátságok, ismeretségek. Mivel nem rendezik a gazdasági hátralékaikat, egyszer bbnek, racionálisabbnak t nik felégetni maguk mögött minden kapcsolatot, nem gondolva a jöv re.

Gyuri Törökbálint utáni életszakasza Gyuri: „De elárverezték a házat közben Törökbálinton, 2009. június 16-án, és akkor én utcára kerültem. Hajléktalan szállón laktam, de akkor már piáltam. S hol beengedtek, hol nem. (…) 2006-2008-ig az Ildivel együtt voltunk, együtt is laktunk. De mondom, elfogyott már ott is a pénz, és nem tudtuk fizetni az albérletet, meg nem volt munkánk, ezért visszaköltözött az anyjához, én maradtam az utcán.”

A hajléktalan létbe hamar betagozódott, mivel szociális asszisztensi múltjából pontosan tudta, hova járnak enni, fürödni, aludni a hajléktalanok. Kezdetben minden nap igénybe vette a szálló szolgáltatásait, innen járt el dolgozni a F városi Köztisztasági Hivatalhoz, söpörni, lapátolni, szemetet összeszedni, reggel 6-tól délután 2-ig. Munka után mindennap kifizették ket, 2800 Ft-ot kaptak egy napra. Megvették ebb l a dohányt, a papírhüvelyt, a kétliteres kiszerelés kannás bort. Körbe adták, mindenki húzott bel le, amíg tartott. A szondázások miatt kés bb már sem munkát, sem szállást nem kapott, mert egyre gyakrabban volt részeg, ami a mindkét intézményb l való kizárását vonta maga után.

A hajléktalan életvitelben ciklikusság figyelhet meg, csakúgy, mint a nomád, vándorló népeknél a téli szállás és a nyári szállás. Nyáron a Móricz Zsigmond téren, a Kosztolányi Dezs téren „vert tanyát”, még három sorstársával együtt, amikor már hidegebbre fordult az id , a Déli pályaudvaron aludtak este 6-tól reggel 6-ig. A Tolerancia Alapítvány által egy erre a célra kijelölt lefüggönyözött részben kartonpapíron, padokon teleltek át. Szervezetten éltek, mindenkinek megvolt a feladata, megvolt a nap menete, szinte óráról órára.

A nemi szerepek a munkamegosztásban jól megfigyelhet ek. Hajnalban kukázással kezdtek, ami a lányok dolga volt, k keresték meg a reggelit. Sokszor nagyon jó dolgokat lehetett találni, kalácsot, egy egész zacskó kenyeret, barna banánt, felvágottat – meséli Gyuri. Aztán ment mindenki a maga dolgára, ki újságot árult, ki fémdobozokat gy jtött, de Gyuri keresett a legjobban, Kelenföldre járt a pályaudvarra koldulni. A szerzett pénzeket, átlagban napi 5

Ötven év a Balogh család történetéb l

287

ezer Ft-ot, összedobták, vettek bel le 2x2 liter m anyagpalackos bort 400 Ft-ért, kenyeret, tepert t, lecsókolbászt, erdélyi szalonnát, párizsit, sonkát, kinézték, hol mi kapható olcsóbban.

F tt ételt a Blaha Lujza téren ettek a krisnásoknál és a Moszkva téren a máltásoknál.

Hétvégén a Keletiben álltak sorba meleg ételért.

A megszerzett javakból mindenki egyformán kivette a részét, és egyformán osztozott.

Tüd sz résért fejenként 200 Ft-ot kaptak, négyüknek az 800 Ft-ot jelentett. Ebb l már lehetett venni két liter kannás bort. Mindenki ugyanannyit ihatott a borból. Napközben a hajléktalanoknak fenntartott meleged ket is igénybe vették, itt zsíros kenyeret, teát lehetett kapni. Estére a Móriczon vagy a Kosztolányin ittak, koldultak. Esténként többet lehetett keresni, a fiatal generáció szolidárisabb volt a hajléktalanokkal. Más csöves csoportoknak nem adtak inni, k sem adtak nekik. Ez egy egyezség volt, hogy a csoportok nem adnak egymásnak. Reggelre mindig hagytak maguknak annyi bort, hogy el tudják „indítani a napot”, s Gyuri a borral be tudja venni a gyógyszereit, amit a magas vérnyomására szedett.

A szórakozásuk, örömforrásuk az éjszakába nyúló ivászatok és „énekelgetések” voltak.

Ildivel mobilon jeleznek egymásnak, mivel nincs egyiknek sem egység a telefonján, megbeszélt megcsörgetéssel jelzik, egymásnak hol-merre járnak. Ha egyszer jelez, akkor a Móriczon, ha kétszer, akkor a Kosztolányin találkoznak. Ildi ugyanis Törökbálintról, az anyjától járt be találkozni Gyurival.

Hajléktalan életszakaszában is megy kirándulni, Ildit viszi vonatozni Pestr l Nyíregyházára jegy nélkül. „Leingáztunk”. Minden megállónál figyelték, hol száll le a kalauz, kicselezve mindig mögé kerültek, s így nem vette észre ket, nem tudta elkérni a jegyeket. Mindezt nagyon élvezetesen adja el Gyuri, élete egyik izgalmas életszakaszaként idézi fel az eseményeket.

A hajléktalanok szórakozása az egymással való „elhülyéskedések”.

Gyuri: „Hát, most mi volt a szórakozás? A végén, mikor bepiálsz, a hangulat egy kicsit elmegy. Szórakozóhely nem volt, most hova? Egymással hülyéskedünk. Cikiztük a rend röket… Ha nem adtak, akkor cikiztük egymást… Nem jól dolgozol… Olyanokat mondtunk, viccel dve…”

Az ünnepek is meg voltak tartva, szintén szervezett keretek között, valamelyik segélyszolgálat jóvoltából. Osztottak meleg ételt, szaloncukrot, csomagot, takarót, meleg ruhát. A Boráros téren zenekar játszott. Szilveszter után. mikor már rosszul érezte magát, elunta a hajléktalan létet is, önként vonult a kórházba. Az élete során többször is kihasználta a kórház nyújtotta lehet ségeket, ami egyfajta konformitást nyújtott számára.

Gyuri: „Hogy rosszul érzem magam … Látták k már az adattárban, pszichiátriai kezelés alatt állok. Akkor jöjjön Gyuri, és pihenjen. De ezt inkább a Kútvölgyiben. Ha meg a Szent Imrében voltam, akkor be is jöttek látogatni az Edéék. Mindig hoztak valamit. Bejöttek, ja. Jó volt, hogy a hajléktalan haverjaim, vagy társaim bejöttek meglátogatni.

Egyfel l él benne egy hatalmas kalandvágy, szabadságvágy, kötetlen életmód, másrészt ciklikusan mindig visszatér az intézményesített keretek iránti igény. Amikor „felülr l” mondják meg, hogyan kell viselkedni, milyen szabályokat kell betartani. Mások osztják be az id t, másfajta rendszert visznek az életébe. A napi élelmezését nem neki kell megkeresnie, a meleg szoba után nem neki kell fizetnie. Kiszolgálják, ellátják, gondoskodnak róla, mint egy anya a gyermekér l. A szül szerepet az állam, a jóléti rendszer tölti be nála most is, akárcsak a gyermekkorában.

Aztán, mint kisgyerek a játékát, ezt is elunja, s megint visszamegy az utcára a hajléktalan társakhoz.

Mindez szervezettséget igényelt, a csoporttagok igazodtak egymáshoz, kisközösséget alkottak. A társadalmi kitaszítottság a hajléktalan életvitelben er s integrációs er . Új viselkedési formák kialakítását, életmódváltást igényel. Az életben maradáshoz, a túléléshez elengedhetetlen az együttm ködés, a szervezettség.

A közös élmények, ivászatok, koldulások, a rend rséggel való szembenállások mind er sítik a csoport-hovatartozást. A

288

Pasqualetti Ilona

homogén társadalmi csoportban egalitáriusság, turneri kommunitász figyelhet meg azzal a különbséggel, hogy a szegénységük, társadalom kívüliségük nem önként vállalt.

A hajléktalan lét, az utcán való élés hamar elvezet a többség által nem legitim életforma, életmód rögzüléséhez, amiben az egyén el bb-utóbb kriminalizálódik, törvénybe ütközik. A társadalmi köt dések lazulnak, elszakadnak. Gyuri már nem nagyon látogatja gyerekeit sem, mert a gyerekek ittas állapotában nem viselik el. Beszólogatnak: ”majd akkor gyere, ha normális vagy”. Már az Ildivel való kapcsolata is végveszélybe kerül, annyira „lazán vesz mindent” – ahogyan fogalmaz. Ennek a mélyrepülésnek egy rend rségi ügy vet véget.

Gyuri: „Tulajdonképpen ez volt a végs , hogy beleestem egy ilyen dologba, amibe nem kellett volna, és ezen tovább már nem volt pályafutásom… sajnos, csak a fogdában ébredtem föl 2009-ben, amikor bevittek. Hárman voltunk benn egy rablásban, de végül is, mondom, ma bebizonyosodott, hogy nem követtem el. Nem voltam tudatomnál. Azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Gyógyszerre ittam. Meg antidepresszánsokra, és az már megtette a hatását. Szóval… hát… hogy is mondjam. Itt, itt ért véget. Itt ért véget.”

2010-ig vizsgálati fogságban volt, majd amikor kiderült az ártatlansága, „visszament” a Kosztolányi Dezs térre, a Móricz Zsigmond körtérre hajléktalannak.

Id nként hosszabb-rövidebb id re a család bérleményeit is látogatta, s némi készpénzzel, ígérettel hozzájárult a családi költségvetéshez. Élt rövid ideig a Liget téren, majd a család minden fogadkozása ellenére befogadta a X. kerület G zmozdony utcai 7. emeleti lakásába, a hatalmas panel lakótelepen. Hiába esküdözött korábban a család, hogy a címet sem fogják elárulni, hiszen ott egyébként is veszélyeztetve lenne Gyuri élete, a 7. emeletre föl-le veszélyes részegen közlekedni, mégis visszakeveredett régi családjához.

A G zmozdony utca Gabiék pánikszer en menekültek a Liget téri lakásból. Futottak a tetemesre duzzadt közüzemi tartozás el l. Úton-útfélen mindenkinek adósai maradnak, kumulatív tartozásokat hagyva maguk mögött. Már úgy nézett ki, hogy fedél nélkül maradnak, amikor Letti és Gabi az interneten találtak kiadó lakást, s pillanatok alatt megegyeztek a f bérl vel. A kauciót csak ígéretben kapta meg a tulaj, de az els havi bérleti díjat, a 40 ezer Ft-ot Marió laptopjának a zálogba adása fedezte. A 40 ezer Ft olcsónak t nt számukra, a panellakások köztudottan magas távf tésével mit sem tör dve, beköltöztek a bérleménybe. Nem is volt más választásuk.

A szegénység, kiszolgáltatottság velejárója az is, hogy csak az adott pillanatnyi helyzetet nézik, hiszen nincs alternatíva. Nincs id , nincs pénz a válogatásra, választásra. Az események felgyorsulnak. Azonnal kell dönteni. A „majdcsak lesz valahogy” elv érvényesül.

Rossz döntés, hogy mindig drága lakásba mennek, de az adott pillanatban mégis racionális, életment , hiszen „fedél alá” kerülnek.

Az új helyet új tervek követték. A lakás 72 nm, 3 szobás, jó beosztású és világos. Dalma életében el ször saját szobát kapott 20 évesen. El ször zárhatta magára az ajtót, teremthetett magának intimszférát.

A tervezett pénzügyi konstrukció, hasonló volt a Liget téren elképzeltekhez. Majd mindenki dolgozik, meg a segélyek, az egészet összeadják, s abból fizet dik minden. Dalma újrakezdi a gimnáziumot. De ahogy a Liget téren, úgy itt sem lett az egészb l semmi. Maradtak Gabinak már csak a két legkisebb gyerek, Csenge és Ádám után járó juttatások.

A fiúk alkalmi munkát vállaltak, már amikor kaptak. A társadalmi munkamegosztásból kimaradnak, az alacsony iskolai végzettségük miatt. Nincs állandó, folyamatos munka, csak 1-2 napos alkalmi munkák, amivel nem lehet tervezni, nem lehet kalkulálni. Nem szólva arról, hogy egy állandó deprivációban él fiatal feln tt, aki az élete során mindenb l kimarad, ami a többségnek jár, a megkeresett kis pénzét szeretné magára „elverni”. Ha másra nem, hát cigarettára, ami a szegénységben él k elengedhetetlen lételeme.

Ötven év a Balogh család történetéb l

289

Az élvezeti cikkek, mint a cigaretta, kávé, nem sorolhatók sem a létfontosságú, sem a korszer táplálkozás fogyasztási termékei közé. Mindezek ellenére nélkülözhetetlenek, fogyasztásuk nélkül egyhangú lenne az életük. A „cigizés” szoros kapcsolatban áll az id felfogással, a szabadid eltöltésével. A szabadid értelmezése itt átalakul, mert nem a munkán kívüli id t határozza meg, hiszen permanens munkanélküliségben, dologtalanságban telnek a napok, telik el az élet. Korlátlan id áll rendelkezésre. Nem kell sehová sietniük.

Semmibe nem fognak bele. Mégis örökösen fáradtságra panaszkodnak. A motiválatlanság megöli a reményt, a terveket. Nincs konkrét dolog, munka, iskola vagy más rendszeres elfoglaltság, ami köré szervez dhetne az életük. Önértékelésük alacsony szint , ami els sorban az alacsony iskolai végzettségb l, a tartós munkanélküliségb l és ennek okaként az anyagi deprivációból fakadhat, a munkakeresés kudarcos, ami a munkaer piacról való teljes kiszorulást eredményezi. Ennek következtében társadalmilag izolálódnak. A legjobb példa erre Geri, aki az els unokatestvérébe lett szerelmes.

Geri tudja, hogy normát sért, hiszen „a közeli rokonok házassága mindenütt szigorúan tiltva van” A szabálynak társadalmi el nyei vannak, a csoport kiterjesztése, az új tagok befogadása, a rokonsági határok kiterjesztése (Eriksen 2006:126). Európában a második unokatestvérig pápai tilalom van a házasságra.6 Ahogy a jöv beni cselekvés, a jöv kép horizontja besz kül, úgy sz kül össze a fiú kapcsolati rendszere is. Az intézetben még voltak barátai, azokat mára elvesztette. Rokonait nem tartja számon, velük kapcsolatot nem tart. Az egyetlen barátn az els unokatestvér, a kapcsolatuk perspektívátlanságával a lelke mélyén tisztában van.

Gabinak még vannak orientációs pontjai a gyerekek óvodája és iskolája miatt, hiszen hoznivinni kell ket. Mozgástere Ádám óvodájára és a lakásra redukálódott. Ideje nagy részét ismét ágyban fekve töltötte, „ég lángoszlop az egész hátam”– panaszkodott, és hogy a sok szülést l elferdült a gerince. Letti a kicsik miatt és a házimunka miatt nem lehet dologtalan. A család n tagjai nem munkanélküliek, mert a lakásban és a gyerekek körül végzett tevékenységek, mint a mosás, f zés, takarítás, kitöltik napjaikat. A család egyedülálló tagjainak összefolyik az id , a munkanélküli ember nem képes számot adni napi tevékenységér l. Egész nap „’herebere’, nem csinálunk semmit, zenét hallgatok, számítógépezek, beszélgetünk, cigizünk, kávézunk, unalmasan telnek a napok, egész nap döglök”. A pontosság értelmét veszíti, megbeszélt id pontot nem képes betartani. Például Dalma mindig ráért, mindig eljött, de késett, amikor találkoztunk. Az iskolából kimaradt, többek között a késések miatt. Hivatalos dolgokat is évekig halasztgat, pl. a személyigazolvány igénylését.

A dohányzásnak funkciója van. Azt az érzetet kelti, hogy csinálnak valamit, manuálisan tevékenykednek. A dohányt papírhüvelyekbe kell tölteni. Kávét kell hozzá készíteni, s együtt elfogyasztani. A társas és a polgári élet egyik megnyilvánulása. Dohányoznak és kávéznak.

Permanens rituáléból áll a nap. Másrészt olyan luxuscikk, amir l nem hajlandóak lemondani, amit minden társadalmi réteg fogyaszt, s így, amíg szívják, amíg a kezükben van, addig egalitárius érzetet is kelt bennük. Demokratizáló funkciója is van a dohányzásnak.

A dohány és a papír megvétele az els helyen áll a háztartási kiadásokban. Utána következik a kávé, cukor, s csak ez után jön az összes többi alapvet élelmiszer. A pénzsz ke ellenére racionális gazdálkodásnak t nik az élvezeti cikkek prioritása. Elképzelhet , hogy ez a régi id k élménygazdagságának tudható be, vagy az öröm, a vágyódás utolsó morzsái, amir l végképp nem hajlandóak lemondani. A füsttel együtt, ha pillanatnyi id re is, de kifújják magukból a gondjaikat, a megszorultságukat (Jahoda – Lazarsfeld 1999).

Gabi: „Reggel 3-4 szál cigi meg kell, hogy legyen. Én addig nem állok talpra. A kávé, a kávé nélküli… Még ha van cigi, akkor elkúszok ide az óvodába az Ádámmal, de vissza nagyon nehezen jövök. Ha van kávé, akkor megy az egész napom. Azt érzem sajnos, hogy képtelen 6

Sárkány Mihály, szociálantropológia el adás, 2009. ELTE

290

Pasqualetti Ilona

vagyok fölállni. Kávé, cigi, az az els . Az az els , hogy ezt megiszom, elszívom. Akkor fölállok, leülök ide a géphez, vagy még annyi, hogy kimegyek WC-re. De amikor jövök vissza a WC-r l, már érzem, hogy nagyon kevés lesz. S olyan szinten szédülök, ha nem dohányzok…

Mondom még kávé nélkül is, akkor inkább bealszok. Tehát nem szédülök, hanem bealszok.

Cigi nélkül olyan szinten tudok szédülni, hogy komolyan… tehát… Nem állok föl…

Négykézláb. Olyan szinten. Mondom, 29 évig dohányoztam, tehát… Nagyon belém épült”.

Foglalkoztatja ket a pénzbeosztás. Minden apró, befolyó vagy kiadó, családon belül kölcsönadott összegre akár évek multán is emlékeznek. Pontosan tudják, ki, mikor, mennyit keres, kap, szerez, mennyit adott be, mennyit nem adott, pedig lett volna neki mib l.

Mivel Letti és férje a többiekhez képest jelent s gazdasági fölényt élveztek a családi gazdaságon belül, elvették Gabi jövedelmét, mondván, hogy úgysem tudja beosztani. Gabi saját maga is bevallotta, hogy gyorsan elkölti a pénzt, abból a kevésb l nem is lehet megtakarítani, mert mindig kell venni valamit a gyerekeknek. A pénzzel való nem megfelel gazdálkodást azzal magyarázta, hogy neki nem volt soha zsebpénze gyerekkorában, ezért nem tud el re kalkulálni, nem tanult meg a pénzzel bánni.

A pénzzel együtt Lettiék kivették a kezéb l a hatalmat is, a mások fölött való rendelkezést, megfosztották az addigi családf i pozíciójától. Ezek után már Lettiék hozták a döntéseket, ki lakhat ott és mennyiért. A fiúktól napi 300 Ft-ot szedtek be fejenként. Beosztották, hogy ki, mikor, mit csinál. A befolyt jövedelmekért cserébe, Letti a f zést vállalta.

Márió akkoriban jött ki az állami gondozásból, az utógondozót nem vette igénybe, a szakmunkás végzettséget nem szerezte meg, leginkább koldulni járt a Déli pályaudvarra a haverjaival. Dalma nem folytatta az iskolát, próbált munkát szerezni, eredménytelenül. A legtöbb idejét saját szobájába visszahúzódva töltötte. Élvezte az egyedüllétet, az intimszférát.

Ricsi a nagyszobában lakott a barátn jével, s annak kislányával, Gabival, Csengével és Ádámmal. Az jövedelmük a kislány után járó 30 ezer Ft volt. A lakhatási költségek kiegészítése fejében megjelennek ismét a barátok. A csalában egyedül Letti férjének, Satyának van állandó munkahelye. Nekik van a legmagasabb havi jövedelmük. Satya 100 ezret keres a munkahelyén, plusz a hétvégi fekete munkák, és a gyerekek után járó családi pótlék, kb. 30 ezer Ft. Letti: „megbeszéltük, hogy csinálunk egy kis táblát, és akkor ki melyik nap mit csinál. És nem. Én csináltam egy táblát, de felesleges is volt, mert soha senki nem tartotta be. Én szerettem f zni, nagyon jól esett, hogy mindenki eszik a f ztömb l”.

A háztartásszervezési terv mindössze 3 napra valósult meg, a fiúk, Márió, Geri és a barátok nem adták össze a pénzt, Dalma semmilyen jövedelemmel nem rendelkezett soha, a háztartási munkához a munkaerejükkel sem járultak hozzá. A kölcsönös segítség nem m ködött. A reciprocitás, mint az egyik legelemibb etikai norma, nem jött létre a családon belül. „A reciprocitás fontos szerepet játszik bármely társadalom mindennapi interakcióiban, legf képp a háztartásokon belül” (Eriksen 2006:244). A kölcsönösség, az adni-kapni gyakorlata nem érvényesült. A családtagok nem vették ki képességeik szerint a részüket a közös háztartás teherviseléséb l, nem jött létre közöttük az egymás iránt érzett szolidaritás. Mivel Satyán, Lettin és Gabin kívül senki nem rendelkezett állandó jövedelemmel, a többiek marginalizált pozícióba kerültek, kiszolgáltatottakká váltak, mivel képtelenek voltak viszonozni a segítségnyújtást, így adva okot Lettiéknek a basáskodásra. Az így alárendelt helyzetbe került családtagok aszimmetrikus viszonyba kerültek a már családf vé avanzsált Satyával és Lettivel szemben.

Letti: „a fiúkat hiába támogattuk, hogy menjenek el dolgozni, egyik se akart, mindegyik egymásra mutogatott, hogy miért én tartsam el a többieket, miért én tartsam? És senki nem ment el dolgozni. És jutottunk el megint oda, hogy anyunak volt az a 30 ezer forintja, meg a páromnak a fizetése. 30 ezer forint az albérletre nem elég, nemhogy a rezsire. És akkor a többit meg nekünk kellett kifizetni. Azért a páromtól nem várhatom el, hogy azért, mert elvett engem, tartsa el az egész pereputtyot. És mondom, nem kis családról van szó. Voltak vagy 10en rajtunk kívül. Ezért nem is szóltam bele nagyon a veszekedésekbe.”

Ötven év a Balogh család történetéb l

291

Végül a minden erejével integrálódni, a panel-létbe beilleszkedni akaró Letti, akit saját férje is ösztökélt, utcára tette a saját édesanyját és öt testvérét.

Gyuri is itt lakott ekkor, itt találkoztam vele el ször, a költözés el tti estén, amikor már derékig lehetett járni a földre leszórt, csomagolásra váró holmikban. Neki nem kellett volna elhagynia a lakást, mivel Letti számolt a lehet séggel, hogy az apja esetleg kártérítést kap a magyar államtól, amiért büntetlenül börtönben ült 7 és fél hónapig. Az új, Letti által hozott rendszabályokat nem akarta elfogadni, visszament a Budafoki úti hajléktalanszállóra, majd onnan az addiktológiára, ahonnan a tényleges ismeretségünk datálódik. Letti azt is tervbe vette, hogy öccsét, Ramónt, a férjével kiveszik az állami gondozásból, hogy az állami redisztribúciós rendszert l beszedjék a fiú nevelésével járó költségeket. Ez is része volt a gazdasági stratégiájuknak.

A munkavégzés, munkába állás az egyetlen nagy jöv beli terv, amit bármeddig lehet prolongálni. „Keresget munkát, akarna dolgozgatni, nem igazán kapnak utána, nézegetek állást, jó volna valami munka stb.” Egymásra mutogatás van, ha senki nem dolgozik, akkor én sem, nem fogok mindenkit én eltartani. Így évek óta komolyan senki sem keres munkát, csak akargat, nézeget.

Letti otthon van az egy-két, s mikor e sorokat írom, már három gyerekével. Satya, a férj szakmunkásként állásban van, de alkalomszer en is vállal hétvégékre, szabad estékre munkát Pesten és vidéken. Amikor Lettinél jártam, boldog volt, hogy a lakótelepen élhet.

Karnyújtásnyira van t le az óvoda, orvosi rendel , mindenféle bevásárlási lehet ségek (Lidl, Penny Market, Interspar, DM). A környék parkosított, forgalommentes, biztonságos a kisgyermekes családoknak. De leginkább a panellakás jó beosztásától, kényelmét l, világosságától volt elragadtatva. Igyekszik rendben tartani az otthonát, amit férje meg is követel.

Most Satya n vére lakik az egyik szobában a férjével, 40 ezer forintért és persze a Balogh családból is odakeveredik az intézetb l, börtönb l, másik lakásból, megsz nt élethelyzetb l éppen kikeveredett fiú a másik szobába, és maradhat is, amíg fizet. Letti és férje családon belüli mikro-kizsákmányolását abból az aspektusból lehet megítélni, hogy hatalmas er feszítéssel igyekeznek megkapaszkodni a f városi kispolgári lét mezsgyéjén, a bérelt panellakásban – a mindenki által ismerten magas rezsiköltségekkel, a gyarapodó családdal, a lakótelepen érvényes társadalmi elvárásokkal, ami egy új társadalmi identitás és státus kialakítását teszi számukra lehet vé. „Hiszen egy társadalmi identitás nem csupán foglalkozáshoz vagy jövedelemhez köthet , hanem lakóhelyhez, lakástípushoz vagy éppen a lakás használati jogcíméhez (bérl , tulajdonos) is” (Horváth S. 2012:58).

A panellakás, a panel élet minden családtag számára eddig a legkedvez bb lakhatási forma volt. Mindenki szívesen emlékszik vissza: „Sajnálom, mert jó kis lakás volt, az volt eddig a legjobb hely, nagyon szerettem ott lakni”. A panellét, a lakótelep az uniformizáltságot, a homogenitást jelentette a családnak. Ugyanolyan lakásban élnek, mint a többség. Nem „lógnak” ki, képesek beolvadni, asszimilálódni a lakóterek egyformaságába.

Vissza Törökbálintra a kiskorúak nélkül Az újabb költözésnél újabb holmik t ntek el, maradtak ott, már nem volt hova vinni a még meglév értékeiket, hiszen maguknak is csak nehezen találtak szállóhelyet. Nem vihették a mosógépet, a TV-t, a kenyérsüt gépet, számítógépet, az edényeiket, könyveket. Az utcára rakott családtagok végül minden potenciális ismer st, még meglév kapcsolatot mozgósítottak: Ramón az intézetis nevel jét, Gabi a nagybátyját, Erzsi nénit Törökbálinton s engem. Mindenki valamivel a megmentésükre sietett. Fuvarozással, szállásadással, pénzadománnyal. Mindenki mozgósítva volt, de csak baj esetén keresik ezeknek az embereknek a társaságát. Gabi szégyelli a jelenlegi élethelyzetét. Csak a végs elkeseredés viszi rá, hogy a szégyenérzetét, kiszolgáltatottságát leküzdje. Viharos, mozgalmas és kudarcos

292

Pasqualetti Ilona

élettörténetében voltaképpen mindenhonnan menekülni, szégyenszemre elkullogni kellett.

Sokan segítettek rajtuk, de k mindent és mindenkit leamortizáltak, és így a kapcsolatok lassan kivesztek. Romokat és adósságokat hagytak hátra, hiszen soha nem volt annyi pénzük, amib l a létfenntartásukat megoldhatták volna. Mindenütt csak rossz emlékek maradtak vissza, hiszen a segítségnyújtást nem tudták viszonozni. A kölcsönösség nem jött létre. „A cselekvések szimmetriáját […] a viszonzás elvének nevezzük. Mélyen gyökerezik ez az emberi érzésvilágban – mint adekvát reakció – és sid kt l fogva igen nagy jelent séget tulajdonítottak neki a társadalmi életben” (Thurnwald 1998:9).

A közvetlen családon kívül meglév ismer sökben er sebben él a szolidaritás normája, mint a családszerkezeten belül. Amíg a családtagok között nincs leosztva a családi struktúrán belüli munkamegosztás, addig a család mások segítségére szorul. A családtagok összetartásának gazdasági funkciója van.

A kiskorú gyermekek az átmeneti otthonban Gabi a szociális ellátórendszer segítségére szorult. Élete minden szegmense lassan a jóléti rendszer hivatalaiba kerül, a megélhetését pedig a szociális szakemberekkel együttm ködve képes csak fenntartani.

A X. kerületi családsegít a két kiskorút, Ádámot és Csengét a gyermekek átmeneti szállásán helyezték el. Két hónapot laktak itt, Gabi mindennap látogatta ket Törökbálintról, ahol szívességi lakhatást kaptak egy régi barát anyjától.

Jöttek a megszokott gazdasági tervek, ha lesz szállás, munkát keresünk, mindenki dolgozni fog, összerakjuk a pénzt, kiveszünk albérletet.

A Törökbálinton való lakhatás fejében Gabi, Dalma és Geri rendbehozták a kertet, „cigiztették” a rokkantnyugdíjból él szállásadón t és fiát. Márió is látogatta ket id nként. a Déli pályaudvaron aludt a vonaton a haverjaival. „Napközben tarháltak”, s az éhez családtagok szerint 10 ezer Ft-ot is megkerestek naponta, de nem támogatta a családot, elbulizta, elitta. Gabiéknak két hónap után egy óbudai anyaotthonban sikerült helyet találniuk.

Az anya a két fiút, Gerit és Máriót nem vihette magával, csak a két kisebbet. Dalmának megengedte az anyaotthon vezet je, hogy aludhat ott, de hivatalosan nem jelentkezhet be, mivel nagykorú. A fiúk magukra maradtak, kezdetben a törökbálinti erd ben, pályaudvarokon aludtak. Komáromban, Siófokon szállásolták el magukat, s koldulásból éltek, míg végül 2011 augusztusától a kaposvári börtön nyújtott hosszabb távon fedelet számukra, egy csoportos rablásban való részvétel miatt.

Gabi kiskorú gyerekeivel az anyaotthonban Gabi a három gyerekkel a Jó Pásztor N vérek anyaotthonban kapott szállást Óbudán, a Zápor utcában. Az anyaotthont spanyol apácák m ködtetik. Az épület egyik részében az apácák, másik felében az anyaotthon rászorultjai laknak. Gabi az otthonban eleinte küzdött az önállóságért, harcolt a nagyon szigorú házirenddel, de mára szemmel láthatóan beletör dött az itteni élethez szükséges kompromisszumokba. Az otthon gondozott, tiszta és az apácák vigyáznak arra, hogy az is maradjon. Gabinak megéri némi szabadság elvesztése. Többet ér neki, hogy gyermekeit, Dalmát, Csengét és Ádámot biztonságban tudhatja. maga beiratkozott egy továbbképzésre.

Boldog volt, hogy megváltozott az id beosztása, iskolába jár, sokkal több mindenre jut ideje, mint el tte. Rendszerezett lett az élete. Reggel 6-kor kel, fél 7-kor a gyerekek, iskolába menet megreggeliznek az utcájukban lév , az alapítvány által m ködtetett reggeliz helyen. „Tud enni a gyerek kekszet, nutellás kekszet, nápolyit, csokit tea vagy kakaóval. Nekünk is adnak, és a gyerek kap még csomagot, amiben van két zsemle, egy 2 dl-es rostos üdít , a zsemléhez vagy nutella, vagy lekvár, vagy sajt, vagy májkrém. Akkor ezt kapják. Meg hetente egyszer még pluszban betesznek egy péksütit. Iszonyat jó.”

Ötven év a Balogh család történetéb l

293

Sokat f z, amióta az anyaotthonban van, nem éheznek, mindig van krumpli, pörkölt, tészta, leves, sütemény. Az anyák segítik egymást, együttm ködnek. Senki nem marad éhen, nem marad cigaretta nélkül, ad, akinek van. Az egymás közötti szolidaritás jelen van, hiszen mindenki ugyanazon probléma miatt van ott, férj, lakhely, munkahely nélkül, a gyerekeivel magára maradottan.

Gabi: „Ilyen szempontból nagyon jó helyen vagyunk. S t, nem ilyen szempontból, hanem mindenféle szempontból jó helyen vagyunk. Egy biztonság. Nem kell azon agyalni, hogy most… a napokban döbbentem rá, hogy kezdek megnyugodni. Nincs mögöttem az a, hogy jön a mit tudom én hányadika, és az albérlet… Most kezdem megszokni, hogy jön a családi, kifizetem bel le, hogy itt vagyunk, és még marad ennivalóra is.”

Az anyaotthon lakóinak a megtakarítást, pénzbeosztást próbálja az intézmény megtanítani, ha visszakerülnek az életbe, tudják majd beosztani a keresetüket, tudják majd az elvárásoknak megfelelve, racionálisan tervezni a jöv jüket.

Gabi: „Megkapjuk a listát, hogy mi mennyi, és össze kell számolni, és 6000 forint értékben beírhatok… Olaj, tojás, liszt… 6000 forint értékben összeírom, hogy mi az, ami nekem kell, és akkor hozzák ide. Hús is van rajta, minden. Tehát nagyon jó”.

Az ünnepeket is megtartják intézményi keretek között. Születésnapra, Mikulásra, Karácsonyra, Húsvétra megajándékozza ket az anyaotthon. Megint van rendszeresség, ciklikusság, hiszen megszervezik nekik.

Nem néz TV-t. Van egy laptopja, amit az iskolai tanuláshoz használ, de van benne DVD lejátszó, amin filmet nézhetnek. Az anyaotthoni biztonságos élet id ben limitált.

Gabi: „1 év és fél év hosszabbítás. Addig lehet maradni. S akkor onnan mehetek másik anyaotthonba, ha itt normálisan viselkedek, akkor azért megy a hír el ttem, s könnyebben tudok bejutni. Illetve vannak olyan anyaotthonok, ahol saját lakást kaphatok. Oda nagyon nehéz bekerülni. Ott komoly várólista van. Ugyanilyen anyaotthon. Aki oda bekerül, és jól viselkedik, kiemelnek 10 anyából 2-3-at, és annak adnak lakást.”

Gabi hosszú távon berendezkedett az anyaotthoni létre. Az önállóságról, a kényszerít valóság tényei miatt kénytelen lemondani, s azt a távoli jöv legendái közé szám zni.

Gyurira már egyáltalán nem számíthatnak, nem is számítanak. A „pénz-ügy” óta nem is foglalkoznak vele. Mintha ez lett volna a legeslegutolsó csepp a pohárban.

Dalma hol velük él az anyaotthonban, hol külön. Rövid ideig barátoknál Törökbálinton.

Rövid ideig egy fiúval, aki kés bb Hollandiába ment dolgozni. Dalmát is hívta magával, de a család miatt maradt.

A család minden tagja szóban nagyon ragaszkodik egymáshoz, de a valóságban nem tesznek egymásért semmit. A végérvényesnek t n , már-már fizikai bántalmazást sem mell z összeveszések is csak átmeneti jelenségek. Szükségük van egymásra. Mindig aköré szervez dik a család, akinek lakhatási lehet sége van. Sokáig Gabi, az anya volt az integrációs pont, most Lettinél szervez dik újjá, más játékszabályok alapján. Az integrációs er nem az anya vagy valamelyik családtag személye, hanem a lakhatás, a fedél iránti szükséglet. A család iránti leger sebb elkötelezettséget Ramónnál tapasztaltam, aki állami gondozás alatt áll még. 12 évesen emelték ki a családból, s úgy érzi, mindenb l kimarad, ami a családban történik. Szakácsnak tanul. A család minden reménye benne van, s igyekszik megfelelni a szül i elvárásoknak. Az iskolát azonban gyakran elkerüli. Tervezi, hogy nem lesz utógondozott sem, az intézetb l kapott pénzb l lakást fog bérelni a családjának, hogy együtt legyenek. A család megment jeként, h sként akar új életet kezdeni.

Az utolsó id szak – 2012 tavaszáig Dalma sorsa külön fejezetet érdemel. A csillogó szem , nagy dumás, csupa élet kislány rövid három év alatt egy – a pszichiátriára ki-be járó súlyosan személyiségzavaros, pánikbeteg, borderline-kóros, leszázalékolásra váró – beteg feln tté vált. Nem fejezte be az iskoláit – bár

294

Pasqualetti Ilona

megpróbálta folytatni, de nem ment. A tisztaságát sokáig meg rizte egy boldogabb élet reményében. Párkapcsolatai nem sikerülnek, csak átmenetire, kaotikusra. Státusznélküli ember, akit megt rnek az anyaotthonban, de hivatalosan nem lakik sehol. Iskolája, munkahelye, lakhelye, társas kapcsolata nincs. Hónapokig terhességi tüneteket, hányingert, hízást és fáradékonyságot színlelt. Még egy a saját társadalmi mili jében státuszt biztosító terhességgel is kísérletezett, sikertelenül. Anyává szeretett volna válni, hogy legyen kihez és mihez tartoznia. Tervezte a jöv t, hogyha gyereke lesz, az anyaotthonba hivatalosan is felvételt nyer, hogy lesz majd némi jövedelme a gyerek után, s nem utolsósorban lesz valaki, akir l gondoskodhat, akinek fontos, akit szerethet.

Mivel Dalma tökéletesen tisztában van a jelenlegi helyzetének kilátástalanságával, perspektíva nélküliségével, mélyen depressziós, rendszeresen gyógyszert szed, függ . Teljes motiválatlanságban éli a mindennapjait. A szegényekre jellemz fatalista életszemlélet már eluralkodott rajta, 22 éves kora ellenére. Nincsenek tervei, nem akar semmit. Nem tudja, nem is érdekli mi lesz. Korábbi kedvessége és nyitottsága megkopott, nemcsak velem, de az egész világgal szemben. Fatalizmusa nyilvánvaló. Rajta keresztül ismertem meg a családot, és kerültem kapcsolatba kutatásom minden szerepl jével, helyszínével, tárgyával, vele alakítottam ki el ször barátinak mondható viszonyt, az állapotában beállott változás még a többiekénél is mélyebb hatást gyakorol rám. Volt, hogy éjjel felhívott, hogy nincs hol aludnia, s én nem engedtem magamhoz, mert féltem, hogy hosszú távon kellene felel sséget vállalnom érte.

Természetesen, amiben tudtam, segítettem, pl. pénzzel, a költözködésnél. Határid naplót kapott t lem, amikor az id beosztására panaszkodott, hogy a vizsgaid pontokat nem tudja fejben tartani, és így vizsgázni sem tud. Akárhányszor találkoztunk, meghívtam ebédelni t is, a testvéreit is. Próbáltam úgy intézni, mintha miattam lenne fontos az étkezés, ne érezzék a kiszolgáltatottságot. Tudtam, hogy sokat éheznek, hogy napokig csak simán kenyéren élnek, hogy a tömegközlekedés járatain bliccelnek, hogy metrót nem tudják megfizetni, ezért nagy kerül távolságokat kell megtenniük, ha ki akarják kerülni az ellen röket.

Márió a börtönben ül, egyel re még vizsgálatiban. t és bátyját Gerit, csoportos rablásért 2011 nyarán kapták el. Majd Geri ártatlannak bizonyult és t kiengedték. Márió ítéletre vár egy most már „csak” szimpla rablási ügyben, ami a csoportosnál enyhébb: háromtól nyolc évig terjed szabadságvesztési tétel. Lettiékkel azóta kibékült a család – a viszony majd egy évig rendkívül feszült volt –, Karácsonykor s a hétvégeken az anyaotthonból K bányára kirándulva együtt várják Letti harmadik gyerekét. Satya vidéken és Pesten dolgozik. Ott élnek a G zmozdony utcában a rengeteg albérl vel, akikkel együtt, illetve akikb l fenntartják a lakást. Új szervez elv mentén, új szabályokkal Letti és férje újra integrálja a család tagjait.

A vizsgálati fogságból kiszabadult Geri koldulásból tartja fent magát és próbálja fizetni Lettiéknek a havi koszt-kvártély díjat, ami nem mindig ugyanazt az összeg: hol 30, hol 40 ezer Ft. Ott lakik Lettiéknél Ricsi is, akinek hol van alkalmi munkája, hol nincs. is 40 ezret fizet Lettinek.

2011 nyarán a beszélgetéseinkkor Gyuri az igazán „nagy dobás” kell s közepén tartott. Mivel kiderült, hogy abban a bizonyos rablásban nem vett részt, s mivel így az is világossá vált, hogy hét hónapot töltött börtönben teljesen ártatlanul, elhatározta, hogy pereskedni fog a magyar igazságszolgáltatással és kártérítést követel. Gyuri az elvonóból kijárva, teljesen józanul, maga védte a saját ügyét. Ügyvéd nélkül, a bíróság megítélte neki a kártérítést: 1 millió 300 ezer Ft-ot. Ezt a pénzt várta ott a kórház kertjében. Nagy tervekkel: lakást bérel Ildivel, munkát vállal, újra képvisel lesz. Pénzt ad a volt családjának, a gyerekeinek.

Laptopot vásárol, amin keresztül mobiltelefonokat fog adni-venni. Bevallása szerint az üzlet mindig is érdekelte.

Gyuri 2011. október közepén kapta meg a pénzt, 1 millió 300 ezer Ft-ot. Akkor pár napra elt nt, majd kés bb csak egy-két szót lehetett váltani telefonon a hallhatóan nagyon illuminált állapotban lév férfival. Számomra azóta sem derült ki, kapott-e pénzt, vagy sem. Elitta, eljátékgépezte-e az egészet egy-két nap alatt, vagy tényleg leütötték és kirabolták, vagy sem?

Ötven év a Balogh család történetéb l

295

A nagy eseményre összeverbuválódott, majd mélyen csalatkozott család „mitológiájában” keverednek a magyarázatok, történetek.

A „nagy pénzkapási eset” után pár hónappal, a családnak nincs semmilyen kapcsolata Gyurival. Gyuri most a János kórházban próbál „áttelelni”.

Ide már nem követtem, egyértelm vé vált, hogy teljesen hospitalizálódott.7 Intézményi függ sége nyilvánvaló. A turneri elmélet értelmében a liminalitás, a küszöbfázis állapotát keresi, ahol egyenl ség van, kommunitászban telik az élet. Ez önmagában homogén társadalmi formát biztosít a benn él nek. Egyfajta kommunitász, egalitárius életforma figyelhet meg. Mindenki egy valamiért, a vélt vagy valós betegség miatt van ott, mindenki egyforma ellátásban részesül, a társadalom intézményrendszerén belül, de mégis távol a többségi társadalomtól, ahova már nem tud és nem is akar integrálódni. Összegzés Az utolsó egy évben vált számomra nyilvánvalóvá, hogy milyen mérhetetlen függésben „sodródnak” a családtagok az id ben és a térben. És legf képpen a magyar társadalomban.

Bizonyos értelemben nagyon is benne élve, nagyon is részt véve benne, létfontosságúan függve szociális ellátó rendszert l, egészségügyi ellátó rendszert l, iskolai, egyházi, segélyés állami szervezetekt l.

A dolgozat címe „Szalmaszálak”. A Balogh család újabb és újabb „utolsó szalmaszálként” kapaszkodik az éppen még elérhet segélyezési, ellátási vagy más intézményi lehet ségekbe.

A függés ellenére, Baloghék kívül is élnek a társadalomból, nem rendelkezve kapcsolatokkal, munkával, olykor személyi okmányokkal sem. k, Baloghék, bizonyos színtereken nagyon is vannak, bizonyos színtereken pedig egyáltalán nem léteznek. A társadalmi struktúrán kívül helyezkednek el, de mégis a részeként, a redisztribúciós rendszer által fenntartott jóléti szolgáltatás különféle formáiba ágyazódva. Homogén társadalmi csoportokat hozva létre, attól függ en, hogy a családtagok a szociális intézményrendszer melyik szolgáltatásán keresztül próbálnak életben maradni.

Gyuri – kórházi ellátásban, Gabi, Dalma Csenge, Ádám – anyaotthonban, Ramón – állami gondozásban, Márió – zárt intézményben, börtönben. Letti köré a szintén homogén panelvilágban, új szabályok szerint szervez dik a többi hajlék nélküli családtag.

Mindenki egyre lejjebb, de a már fokozhatatlannak t n helyzetb l mindig találnak olyan új fogást a szociális és egészségügyi hálón, ahol megkapaszkodhatnak, hiszen „a modern társadalmakban a szociális biztonsági rendszereket azért alakítják ki, hogy védelmet nyújtsanak a társadalmi egyenl tlenségb l ered szegénység és más társadalompolitikai kockázattal szemben, hogy megakadályozzák a társadalom szövetéb l történ kiilleszkedést” (Szalai 2005).

Az elmúlt évtized a magyar társadalom egésze számára, de legalábbis a nagy többség számára válságos évek voltak. A rendszerváltás utáni anómiás állapotok egyfajta átmeneti id szakot teremtettek. A régi értékek, normák már nem voltak érvényesek, újak pedig még nem jöttek létre. A családforma a szegénység kultúrájának velejárójaként átalakult, szétesett, és ez a Balogh családot sem kímélte.

Ebben az átmeneti korszakban a kutatók kimutatták, hogy a posztszocialista országokban egy „új szegénység” figyelhet meg, a n k nagyobb arányban találhatóak meg a szegények között, mint a férfiak. A családforma „feminizálódik”. A n k magukra lettek hagyva az élelemszerzés gondjaival, a háztartásban a családf n . Az asszonyoknak gyakran kell a férfiakkal azon küzdeniük, hogy a családba befolyó jövedelmet ne kaparintsák meg, ami a kocsmákban, 7

Kórházi vagy egyéb bentlakásos intézményhez való túlzott mérték alkalmazkodás, amikor az intézményen kívüli élethez id legesen vagy véglegesen nem tud alkalmazkodni az egyén.

296

Pasqualetti Ilona

játékgépekben t nik el (Szelényi 2001). Majd minden társadalmi réteg egy kissé lejjebb csúszott, de ezen a folyamaton belül is a szegényebb társadalmi rétegek a legjobban és a legtöbben. k váltak a világméret válság sajátos magyarországi változatának, – ami nagyon mély és nagyon elhúzódó –, az igazi veszteseivé. Természetes következmény, hogy a szegények szegényei, a tartós munkanélküliek, a hajléktalanok, az egészségileg tartósan károsodottak, és általában a cigányok helyzete szinte az elviselhetetlenségig romlott.

A poszkommunizmus „új szegénységének” a másik jellemz je, hogy kialakulóban van egy társadalom alatti társadalom, egy „underclass”, különösen, ha a szegénység és etnikum összekapcsolódnak (Szelényi 2001).

Baloghék a mindennapi túlélésért küzdenek. A korábban hónapról-hónapra való megélhetést felváltotta a máról-holnapra való élés, el rehaladásra gondolni sem lehet. Lelkierejük meg rzése csodálattal tölt el. „A családban elfogadó magatartásformák, normák, értékek áthagyományozódnak egyik generációról a másikra. A gyermek normarendszere a családban alakul els sorban, a családi szocializáció során, amely a gyermek személyiségének szerves részét képezi. Ha a szül viselkedése kiszámíthatatlan, rendezetlen, a gyermek személyisége dezorganizálttá válik. A dezorganizált személyiség sokkal kiszolgáltatottabb olyan hatásoknak, amely a deviáns viselkedés irányába terelik” (Cseh-Szombati 1978: 274).

Balogh György átörökítette a saját kultúráját a következ nemzedékre. Bár volt esély a társadalmi létrán való feljebblépésre, ez meghiúsult. Az apa állami gondozottként kezdte, és az akkori társadalom szociális intézményrendszerében nevelkedett. A gyermekei nagy része állami gondozott lett, és a mai „jóléti” társadalom segélyszervezeteit l való függ ségben élnek.

Bár az apa az iskolázottság magasabb fokáig jutott, mint a felmen i, s az anyának is sikerült a f iskoláig jutnia, a sok gyerek és a folyamatos megélhetési gondok miatt a gyerekek „visszaléptek” az el z , az alacsony iskolai végzettséghez, az iskoláikat nem befejez mintához. Mivel örökl dött a szükségletek kielégítésének illegitim eszköze is, ezért „örökl dött” az ezt szükségszer en követ börtönlét, vagy annak fenyegetése.

Az apa a végén utcára kerül, Balogh György készpénzt kér az emberekt l, koldul. Fiai, Márió és Geri az utcára kerülve ugyanezt a megélhetési stratégiát választják. Az apa egész erkölcsi értékrendje is nagyrészt átörökl dött, beleértve ebbe nemcsak a jó mentális képességek adta válaszokat az élet kihívásaira, nemcsak az életszeretet, nemcsak a kirándulások, a családi együttlét örömét, de a lopásokat, a felel sségvállalásra képtelenséget is. Persze átörökítette a spontaneitást, a megváltozó körülményekhez való gyors adaptálódás készségét is. Örökl dött a betegségeknek, az állandó egészségi problémáknak egész bonyolult mintája.

Ezek egy része nagyon is valóságos, és nem a munkára való alkalmatlanság igazolásaként alakult ki, de a képlet kés bb megfordult és nehéz megítélni, hogy sok egészségi probléma mára már nem a védekezési, önmeggy zési mechanizmus miatt emleget dik-e annyiszor – pánikbetegség, depresszió, magas vérnyomás, chron betegség – több családtagnál is.

Ugyanakkor a betegségek megléte el nyöket is jelent, értékként lehet felmutatni – utazási, betegápolási kedvezmények járnak vele. Ez az erkölcsi magatartás, a szóban nagymérték , de a tettekben megsz n szolidaritásvállalás jellemz a családon belül, amelyet nagymértékben indokol az egyén saját sorsával való küzdelme.

Ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagynunk bizonyos etikai viszonyok elemzésekor azt a tényt, amit Heller Ágnes említ, miszerint a normák és a szabályok is különböznek egymástól aszerint, hogy a társadalom tagjai a társadalmi munkamegosztásban hol helyezkednek el, melyik társadalmi rétegbe születtek bele. Ahogy a társadalom rétegzett, úgy az erkölcsi szokások is tagoltak. Nincs közös zsinórmérték, amely alapján különböz halmazok tagjainak cselekedete összemérhet lenne a modern társadalmakban (Heller 1996).

A család szegénysorba visszakeveredése annak ellenére alakult így, hogy a magyarországi viszonyok 1989-es átalakulásának Baloghék is a nyertesei lettek – legalábbis egy rövid ideig.

Az akkori változások hátrányosan érintették a roma társadalom egészét, de ez Baloghékra

Ötven év a Balogh család történetéb l

297

átmenetileg nem volt igaz. Egyrészt k egy kevert család, és mint ilyen nem a roma identitás, hanem a szegénység a család legmeghatározóbb jellemz je. Az a nagyfokú állás- és alkalmazásvesztés, ami a romákat jellemezte 1989 után, Balogh Györgyöt nem érte el.

Ugyanakkor a beinduló kisebbségi önkormányzati rendszer gyors, felfelé történ mobilitási lehet séget nyújtott. Sokáig munkát és egzisztenciát biztosított neki és családjának. Aztán mégis visszakerültek oda, ahonnét a családf elindult.

Oscar Lewis-zal kezdtük, hivatkozzunk itt is rá: azt írja, hogy a szegénység életforma, amely nagyon is maradandó és állhatatos. Ez az életforma végül a Balogh családot sem engedte kiszakadni a szegénységb l.

Ugyanakkor az évek során a család legjellemz bb tulajdonságává vált a szociális és egészségügyi intézményrendszert l való teljes függés. A gondolkodásuk ma már célirányosan reagál. Gabi minden fortélyát, jogszabályát kiismerte a szociális ellátó rendszer s r és bonyolult hálózatában. Mindent tud, hol, mikor, mit lehet kapni, intézni. Kihat a mentalitásra, életformaváltásra. Ma már egész gondolkodását, viselkedését ez tölti ki. Kulturális tudása ezen intézmények ismeretének az összességéb l áll.

Geertz a kultúra meghatározásában, Max Weber nyomán úgy véli, hogy „az ember, a jelentések maga sz tte hálójában függ állat”. A kultúrát tekinti ennek a hálónak (Niedermüller 1994a).

A szociális ellátórendszer kulturális rendszerként funkcionál, az intézményei szimbolikus jelent séggel bírnak, amelyben az arra rászorulók az asszociációs gondolkodáson keresztül eligazodhatnak a túlélésért vívott harcban. Véleményem szerint, a szegénység kultúrájának az egyik legmeghatározóbb eleme a szociális ellátó rendszerben való létezés. A „jóléti csapda”.

Nem sorolom a rengeteg intézményt, segélyformát, amit Baloghék az évek során igénybe vettek. A lényeg az, hogy ezen az állami köldökzsinóron függve bonyolítják életüket. A szegénység kultúrájából való kitörés képtelenség, és ezzel összefügg en a jóléti államtól való maximális függésbe való betagozódás, a társadalmi változások generálta rövid közjátékkal – így foglalható össze a Balogh család eddigi története.

1

2

Benji

Satya

kapcsolatok sorrendje

más férfit l való gyermek

gyermekek

szül k

Gerg Ricsi

házasságon kívüli kapcsolat

házastársak

n

férfi

Dalma 1990

Ricsi 1986

Gyuri 1963

Geri 1992

Gabi 1968

Ildi

2

4

A Balogh család genealógia-térképe

Aletta Kiara

Jutka

Anna 1995

Móni

Letti 1989

1

3

Mario 1993

Irén 1965

Noémi

Ramon 1994

Hajni 1967

György

Józsika

Csenge 1997

József

Irén

Tamara

Ádám 2004

Gy z 1969

298 Pasqualetti Ilona

Tímár Tiszabercel Gyuri

1963

1969

Állami gondozás Nyíregyháza Berkesz Székesfehérvár Tiszadob Gyuri

Budapest Munkásszálló Gyuri

1983

1986

I. ker. Apród utca (tanácsi lakás, 34 m2) Gyuri, Jutka, Gabi, Ricsi, Letti

I. ker. Szabó Ilonka utca (önkormányzati lakás, 44 m2) Gyuri, Gabi, Ricsi, Letti, Dalma, Geri

1990

1993

IX. ker. Lónyai utca (önkormányzati lakás, 104 m2) Gyuri, Gabi, Ricsi, Letti, Dalma, Geri, Mario, Gy z és családja

Budapest (albérlet) Gyuri, Ildi

2006

2006

Rottenbiller utca (albérlet) Gabi, Dalma, Csenge, Ádám, Geri, Mario, Ramon

2008

2008 Hajléktalanszálló Gyuri

Börtön Gyuri

2009-2010

Mario

X. ker. Liget tér (bérlés) Ricsi, Dalma, Gabi, Csenge, Ádám, Geri, Letii, Satya, Benji

Esze Tamás nevel otthon Geri, Mario, Ramon

2006

Geri

2006-2007

Törökbálint (saját tulajdon, kb. 50 m2) Gyuri, Gabi, Ricsi, Letti, Dalma, Csenge, Ádám

A költözések sorrendje – családszerkezet változás

IX. ker. Lónyai utca (saját tulajdon, 44 m2) Gyuri, Gabi, Ricsi, Letti, Dalma, Geri, Mario, Ramon, Csenge

1994

1998-2006

Törökbálint (saját tulajdon, kb. 50 m2) Gyuri, Gabi, Ricsi, Letti, Dalma, Geri, Mario, Ramon, Csenge, Ádám

2010

2011

2011

Gyermekek átmeneti otthona Csenge, Ádám

Kórház – addiktológia Gyuri

2011

Törökbálint (ismer snél) Dalma, Gabi, Geri, Mario

X. ker.

G zmozdony utca (bérlés) Ricsi, Dalma, Gabi, Csenge, Ádám, Geri, Letii, Satya, Benji, Gericsi, Mario

2011 Börtön Mario, Geri

2011

Anyaotthon Dalma, Gabi, Csenge, Ádám

Ötven év a Balogh család történetéb l 299

Ludescher Gabriella:

Betekintés egy nyírségi cigány közösség életébe Bevezetés Ebben a tanulmányban azt vizsgálom, hogyan élnek együtt romák és nem romák egy SzabolcsSzatmár-Bereg megyei településen, az itt él emberek gondolkodása, attit dje, viselkedése és a mindennapi megnyilvánulásuk szempontjából.

A vizsgált település már a lakosság etnikai összetételét tekintve is figyelemreméltó. Az önkormányzat adatai szerint a 3910 f t sváb, rutén, cigány1 és magyar nemzetiség alkotja. A nemzeti kisebbségek (a ruténok és a svábok) mára teljesen elmagyarosodtak. A ruténokat a Kállayak telepítették be az 1740-es években, míg a svábok 1761-ben telepedtek le a vizsgált településen.

A település etnikai kisebbségér l, a cigányságról feljegyzés történt az 1742. évi Szabolcs vármegye iratának kivonatában, de a cigány etnikum megemlítése a településen csupán a huszadik században jelenik meg. A második világháború el tt 1-2 cigány család élt itt. „Számuk az 1960-as, 1970-es években n tt meg. Ma kb. 25 család él itt letelepedve, konszolidált körülmények között. A jelenlegi rendkívül nehéz gazdasági körülmények mellett is vannak munkalehet ségeik. El ítéletekkel harcolva igyekeznek beilleszkedni a (…) társadalomba. A hivatalos vezetés is támogatja ket” (Lekli 1993:118). Sz k húsz évvel a megjelenésük után ezek a sorok akár a jelenlegi helyzetet is jellemezhetnék, de érdemes kib víteni annyi információval, hogy 1956 környékén három cigány család telepedett le, majd k és gyermekeik népesítették be az úgy nevezett „cigánysort”.

A cigányság összetételében történt változás. 2013-ban a település cigány érdekképviselete szerint 306, egyes becslések szerint 270 személy tekinthet cigánynak. Mindezek ismeretében joggal merülhet fel a kérdés, hogy ha hivatalosan 306 cigány nemzetiség lakosa van a falunak, akkor miért nem alakult meg a 2010-es választási évben a kisebbségi önkormányzatuk? Kutatásom során mindemellett további kérdéseim a következ k voltak: a cigányság mennyire képes képviselni az érdekeit? Milyen viszonyban élnek a magyarsággal? Milyen kitörési lehet ségeik vannak? Sok esetben a kész válaszok helyett sokkal inkább gondolatébreszt információkat kaptam, amelyek színesítik, tágítják a jelenlegi helyzet palettáját.

Kutatási módszertan A vizsgálat felderít jelleg volt, több információt kívántam megszerezni a cigányság és a magyarság együttélésér l. A jellegéb l fakadóan kis volumen kutatásból nem kívánok messzemen következtetéseket levonni, a minta nagysága és a térbeli sajátossága miatt sem. A vizsgálat során kapott ismeretek viszont hozzájárulhatnak akár egy kés bbi felméréshez, vizsgálathoz. A kutatásom alapját empirikus vizsgálat alkotja, a megfigyelés minden válfaját alkalmaztam – megfigyel ként résztvev , résztvev ként megfigyel , egészen megfigyel –, továbbá interjúkat készítettem a vizsgálat szempontjából fontos személyekkel. Fontos személyekként jelentek meg a kutatásban a cigány és magyar vállalkozók, szociális ügyintéz k, véd n k és a cigány közösség hangadói, döntéshozói és öregei. A vizsgálat során tizenhárom személlyel mélyinterjú és öt csoportban fókuszcsoportos interjú készült. A mélyinterjúk során cél volt megismerni az interjúalanyok attit djeit és a gondolataik közötti kapcsolatokat, illetve a személyiségük mélyebb rétegeiben rejl okok feltárása. Az interjúk menete ugyan nem el re 1 A cigányság kifejezést használom els sorban, mert a vizsgált településen is így nevezik magukat és egymást az érintett felek, ezért a politikailag korrekt roma nem roma elnevezés idegenül hatna jelen tanulmány keretein belül.

302

Ludescher Gabriella

egyeztetett kérdések mentén történt, támpontként – ha igény lépett fel rá –, rendelkezésre álltak különféle kérdéskörök. Egy mélyinterjú rugalmassága, könnyedsége sok esetben függ az interjúalany nyíltságától, kifejez képességét l, valamint nem utolsó sorban a kérdez és az interjúalany egymásra hangoltságától. A mélyinterjúk során els lépésként az interjúalanyok életútjának a bemutatása történt, majd a cigány interjúalanyok esetében a nemzetiségük megélése és a magyarsággal való kapcsolatuk bemutatása, míg a magyar interjúalanyok esetében a vállalkozásuk, munkájuk és a cigánysággal való kapcsolatuk kapott hangsúlyt.

A fókuszcsoportos interjúk során családi, kollegiális és baráti beszélgetések történtek, amelyeket el re meghatározott interjúvázlat alapján vezettem. A fókuszcsoportos módszer a kutatási téma szempontjából el nyösnek bizonyult, mivel az interakciók a résztvev k között jól megfigyelhet vé váltak. Több ember együttes részvételének köszönhet en eltér szempontból közelítették meg a témát, valamint ez a sokszín ség fokozta és fenntartotta az érdekl dést. Nem utolsó sorban olyan szempont is a felszínre került, mely a mélyinterjúzás során nem bontakozott volna ki kell képpen.

A vizsgált település cigányságának etnográfiája A kutatott településen a cigányság etnikai összetétele egységes, bár a magyarországi cigányságnak több csoportja van, de a vizsgált településen csak az egyik, mégpedig a romungró csoport van jelen. Azok az emberek, akik magukat cigánynak nevezik, azok magyar (vagyis romungró) cigányok, az seik zenéléssel foglalkoztak. 1956-ban a faluban egy cigány család telepedett le (nevezzük ket „A” családnak). Az elmondások szerint hét fiúgyermekkel és öt vagy hat lánygyermekkel éltek. Ez a család Pócspetrib l származott, az id sebb gyerekek közül többen ott is maradtak, nem költöztek el a családdal. Az interjúk többnyire az „A” család els és második generációs leszármazottaival készültek, akik benépesítették a helyi cigány közösséget.

Az „A”család felmen je, aki letelepedett a településen, magyar apától és cigány anyától született, törvénytelen gyermekként. A magyar apa az interjúk alapján magas beosztást töltött be az egyik közeli városban. A vegyes kapcsolatból született gyermekek kés bbiekben roma származású felekkel kötöttek házasságot és meg rizték, valamint ápolták romungró kultúrájukat. A házasodás révén került be ebbe a családba a „B” és a „C” család, amelynek tagjai között voltak oláhcigányok is. Az 1970-es évekig e három család rokoni kapcsolatai hálózták be a helyi cigányságot.

Ezen a cigány közösségen belül megfigyelhet volt az a jelenség, amit Szuhay Péter (1999) a tanulmányában megfogalmaz, vagyis ha egy oláhcigány n házasságot köt egy magyar cigány férfival, és a férj közösségébe költözik, attól kezdve kiszakad a korábbi kultúrájából, és gyermekei a férj családjának és hagyományainak megfelel neveltetésben részesülnek.

Kutatásom során azzal is szembesültem, hogy a vizsgált településen a beházasodott magyar nemzetiség feleségek gyermekei kés bb cigányként határozzák meg magukat, és a neveltetésüknek köszönhet en büszkén vállalják a hovatartozásukat. Több esetben a magyar nemzetiség feleségek oly mértékben beilleszkednek, hogy azt mondja rájuk a férjük és azok rokonai, hogy „cigányabb vagy a cigánynál”.

Azon vegyes házasságok esetében is megjelenik a gyermekeknél a cigánysággal való azonosulás, ahol az anya cigány és a férj magyar nemzetiség . Ez azzal magyarázható, hogy az édesanya és családja etnikai köt dése er sebb az édesapáénál, holott lakhelyük térbeli elhelyezkedése távol van a helyi cigányság közösségt l és anyai családtól.

A cigányság térbeli elhelyezkedése A vizsgált településen a cigányok lakhelyének elhelyezkedése többnyire az egyes családok anyagi hátterének felel meg. Számos egyéb környékbeli településhez hasonlóan, a helyi cigányság jelent s része a település „cigánysorán” él. A település ezen részét a helyiek cigánysornak nevezik, és két utca találkozása alkot egy egységet. Neve ellenére a „cigánysor”

Betekintés egy nyírségi cigány közösség életébe

303

nem szegregált településrész. A magyarság és a cigányság békésen él egymás mellett. A soron a társadalmi rétegz dés sokszín sége is megfigyelhet : a jó egzisztenciális háttérrel rendelkez cigány és magyar családok szomszédságában megjelennek a mélyszegénységgel küszköd családok is, függetlenül a nemzetiségi hovatartozásuktól.

Ennek ellenére mégis megfigyelhet , hogy a lakhelyválasztás sok esetben a társadalmi rétegz déssel állhat összefüggésben. Azok például, akik anyagilag megengedhetik maguknak és ki szeretnének szakadni a „cigánysorból”, a gyermekeiknek már olyan területen vásárolnak ingatlant, amely a többség által lakott helyen található. Vannak, akik az ingatlanjaik szépítésével szeretnének kiemelkedni a „sorból” és, vannak olyanok is, akik a sorról való kikerülést tekintik egyedüli kitörési lehet ségüknek.

A cigány családokkal folytatott beszélgetések minden esetben a lakhelyükön történtek, így lehet ségem nyílt az életterük és mindennapi szokásaik megismerésére is. A jó egzisztenciával rendelkez cigány családok magas komfortfokozatú lakásokban élnek, melyeket többnyire maguk építettek fel. A társadalom perifériájára szorult cigány lakosság körében csökkent érték lakások (CS-lakás) megléte a gyakori. A településen nincsenek jelen archaikus technikákkal épített kunyhók, illetve putrik, ugyanakkor megfigyelhet egy-két olyan ház, melyek nagyon alacsony komfortfokozatúak.

Ha beszélhetünk is kétpólusú társadalmi rétegz désr l a helyi cigányságon belül, ez nem jelenik meg markánsan a térbeli elhelyezkedésük tekintetében. A középosztályosodó családok sok esetben nem költöznek el a sorról, a hovatartozásukat büszkén vállalják, az etnikumuk érdekeit kell en képviselik.

A helyi cigányság társadalmi hierarchiája A településen él cigányság körében, ha meg is figyelhet , mégis kismérték a társadalmi rétegz dés és differenciálódás, ami azzal is magyarázható, hogy a közösségen belüli családok egyik tagja majdnem minden esetben a betelepült „A” család leszármazottja. Az aktív korú cigány lakosság több mint 90%-a munkanélküli, és alkalmi munkából él meg. Ezt a helyzetet javítja az id szakonként meghirdetett közfoglalkoztatás. A közmunka programban való részvétel azonban nem segít az egyének egzisztenciális helyzetén, nem javít a lehet ségeken. A nyomorúságos élethelyzetb l való kilábalást nem segíti el , csupán megakadályozza az éhenhalásukat. Sok esetben a közfoglalkoztatással való visszaélés is megjelenik a döntéshozók és a helyi vállalkozók részér l, például olyan munkavégzésre bírják a közmunkásokat, amely nem feltétlenül tartozna a közfoglalkoztatás keretei közé., A munkavégz k így nem egy esetben cinkossá és b ntárssá válnak a megélhetésük biztosítása érdekében, holott szorgalmas, becsületes munkásoknak bizonyulnak az alkalmi és mez gazdasági munkák végzésekor.

A helyi cigányság legszegényebb rétegeiben még nem jelentek meg olyan pénzszerzési megoldások, mint a gy jtögetés, guberálás, a szeméttelepen összeszedett holmik értékesítése, inkább a helyi magyar gazdák biztosítanak számukra mez gazdasági alkalmi munkákat.

A vizsgált településen a cigány nemzetiség középréteg kis arányban jelenik meg. k többnyire átlagosan megfizetett munkabérb l élnek, illetve vállalkozói tevékenységb l. Sok esetben a munkahelyük mellett saját földterületükön, vagy más földjén kiegészít jövedelem céljából mez gazdasági munkát is végeznek. Életvezetésük a helyi cigányságon belül példaérték , mind a cigányság, mind a magyarság tiszteletét és megbecsülését kivívták. Szerencsés együttállás, hogy a helyi cigány középosztály tagjai magukénak érzik azt a feladatot, hogy a cigányságot képviseljék és érdekeit szolgálják. Állításuk szerint nem kívánnak asszimilálódni, mert büszkék arra, hogy cigányok, mégis mindennap megharcolnak a többségi társadalom rokonszenvéért, elfogadásáért. „Nekünk duplán kell bizonyítanunk: tanulásban, munkában, viselkedésben, mert azután ítélnek meg bennünket, hogyan éljük a hétköznapjainkat, hogy viszonyulunk a nem cigányokhoz” (42 éves cigány nemzetiség férfi). Ez a nagyfokú bizonyítási vágy a középrétegnél minden esetben megjelenik. Az interjúkból a legmeghatározóbb hozzászólásokat emelem ki.

304

Ludescher Gabriella

„Nézhetsz ki szépen, lehetsz ápolt, kedves, illatos, de a magyar szemében ott van, hogy te akkor is cigány vagy… Nekünk mindig bizonyítani kell, f leg, ha ott van egy másik cigány, aki rosszul viselkedik… Sokszor a magyarok, akikkel ügyintézéskor vagy az egészségügyben találkozok, provokálnak a hovatartozásom miatt, ilyenkor ismét bizonyítanom kell, hogy jól kezelem a helyzetet” (35 éves cigány nemzetiség n ).

A nyomás, amely ezt a vékony roma középréteget éri, sokoldalú. Egyrészt van egy bels nyomás, ez a megfelelési és bizonyítási vágy, másrészt egy – a magyarság által irányított –, küls elváráshoz való viszonyulás, harmadrészt pedig az alsó cigányréteg irányából érkezik, és talán ez a leger sebb és a legambivalensebb, mivel részükr l az irigység és a megvetés minden formája megjelenik. Bizonyos esetekben negatív jelz kkel illetik ket az egzisztenciális körülményeik miatt, de az is el fordul, hogy érzelmi nyomás alá kerülnek, hogy munkát biztosítsanak, illetve gondoskodjanak rászoruló rokonaikról, szomszédaikról, barátaikról stb. Nem ritka az irigység azon formája sem, ami indokolatlan feljelentésben és vandalizmusban fejez dik ki. „Mikor sikeres vállalkozásom volt, akkor sokat zavartak a helyi cigányok, követelték, hogy alkalmazzam ket, mindig több bért kértek és többet panaszkodtak rám, mint a magyarok. Az is gyakran el fordult, hogy megrongálták a tulajdonomat. Többször névtelen feljelentés történt a cégemmel kapcsolatban az adóhivatalnál… A cigányság rosszul viseli azt, ha valaki ki akar törni a helyzetéb l és többre akarja vinni az életében” (56 éves cigány nemzetiség férfi).

A helyi cigányság további rétegz dését tekintve, néhány családban megjelenik a fels réteg. Az ide tartozók els sorban kereskedelemb l, uzsorakamatból és kétes ügyletekb l élnek. Ezekkel a személyekkel interjúk nem készültek, mert elzárkóztak bármilyen jelleg információadástól. A társadalmi megítéltségük rossz, ellenszenvvel viszonyulnak hozzájuk a falu lakói (etnikai hovatartozástól függetlenül). A kutatás ezen részében tehát a megfigyelési módszerre és elmondásokra tudtam csupán hagyatkozni. Az interjúk során is hangzottak el olyan megjegyzések, amelyek ezekre a családokra vonatkoztak, és amelyek következtében megismerhettem a kamatos kamat m ködését. „Ha az ember 1000 forintot kér kölcsön, akkor 3000 forintot kell visszaadnia, amennyiben 5000 forintot, akkor 10000 forintot kell visszaadnia és így tovább. Én ett l nem szoktam többet kérni, mert nem tudom majd visszaadni. Utoljára kenyeret és kávét vettem t le úgy, hogy a következ alkalomkor duplán kellett visszafizetnem” (25 éves cigány n ). „Ez a jómódú család nemcsak ebb l él meg, hanem droggal is foglalkozik és lányokat sétáltat a 41-es mentén” (45 éves magyar n ).

Laborczi Dóra 2012-es vizsgálata is alátámasztja az interjúim során elhangzottakat, azaz uzsora és a prostitúció összefonódását. Sok estben a mélyszegénységben él n k uzsorakölcsönb l való kilépési lehet sége a szervezett formában történ szexuális szolgáltatás. „Az uzsora, tehát az anyagi szempontú függ vé tétel és a tartozással való fenyeget zés szintén az áldozat önrendelkezésének elvesztésére irányuló összehangolt technika, amelynek megjelenése a prostitúció viszonylatában azért kaphat kiemelt figyelmet, mert a futtató ezzel az eszközzel a kezében a halmozottan hátrányos helyzet , szegény családok n tagjait még kiszolgáltatottabbá teheti”2. Összességében azt mondhatjuk, hogy a társadalmi hierarchia a vizsgált cigány közösségben hasonlít egy tortára: van egy nagyon vastag szegényrétege, egy vékony középrétege és egy csöpp fels rétege, akik nem legális módszereket használnak és azokból élnek.

Túlélés és megélhetési stratégia Bár az említett, 1956-ban betelepült „A” család els sorban zenéléssel foglalkozott, emellett mez gazdasági alkalmi munkából éltek meg. A férfiak Budapestre jártak dolgozni, a n k, feleségek többnyire nem magyar cigányok voltak, hozták magukkal a hagyományuknak 2

(http://elmondo.blog.hu/2012/07/05/uzsora_es_prostitucio – Laborczi Dóra: Uzsora és prostitúció, 2013. február 5.)

Betekintés egy nyírségi cigány közösség életébe

305

megfelel foglalkozást. A sátoros cigányfeleség, férje budapesti munkája idején vályogot vetett hét gyermekével. Sok ház a faluban, a hetvenes években, ezekb l a vályogtéglákból készült. Az oláhcigány feleségek tekn vájással, fakanál, lábtörl , kosár készítésével foglalkoztak, valamint ezek eladásával. A férfiak, mikor hosszabb id re hazajöttek, akkor a magyarság szórakoztatásával egészítették ki jövedelmüket, mivel értettek a muzsikáláshoz. A mindennapi munkák mellett minden cigány családnak volt baromfija, disznója, tehene és sok esetben lova is.

A helyi cigány családok, a magyar parasztsághoz hasonlóan, több lábon álltak.

Kés bb, az iparosítás következtében az életformájukban és az elvégzett munka tekintetében is fokozatos változás ment végbe. A lányok, asszonyok a helyi tsz-ben dolgoztak, vagy k is Budapesten helyezkedtek el, csakúgy, mint a férfiak, ahol az alacsony iskolai végzettségük miatt, els sorban betanított munkásként foglalkoztatták ket az iparban. A rendszeres jövedelmük akkoriban megélhetést biztosított számukra és nem szorultak melléktevékenységre. Ezért nem folytatták az seik szakmáit, és a felnövekv nemzedékeket sem nevelték a régi mesterségek elsajátítására. A biztos megélhetésnek köszönhet en a feleségek sok esetben otthon maradtak, és a gyermekeik nevelésével, illetve háztartásvezetéssel foglalkoztak. Az anyagi biztonság tekintetében nagy törés következett be a kilencvenes évek elején, ami megváltoztatta a helyi cigány családok életvitelét is, mivel az seikt l tanult öngondoskodás, a túlélési stratégiákra vonatkozó tudás kikopott, és többre vágytak annál, mint amit az el diek elértek.

A hierarchia legalján elhelyezked k, a betanított és segédmunkások érezték meg leghamarabb a rendszerváltást követ gazdasági válság er sségét. Els sorban a nehézipar és a tsz-ek felszámolása érintette mélyen az egzisztenciájukat, az addigi életszínvonalukat, mivel a szegénység mindenekel tt a munkaer piacról kiszorultakat fenyegette. Az extenzív iparfejlesztés eredményeképpen a munkahelyek száma 1960 és 1980 között jelent s mértékben, közel 40%-kal növekedett az országban. A nyolcvanas években már komoly válsággal küszködtek nehézipari üzemek, amely munkahelyek megsz nésével járt (Bihari – Kovács, 2004).

A kilencvenes években, a mez gazdaságban is drámai változás következett be: a földtulajdon privatizációja, a termel szövetkezetek átalakulása, az agrárnépesség 40%-os csökkenéséhez vezetett (Harcsa – Kovách – Szelényi, 1994). „A munkaer piacon leghátrányosabb helyzetben lév cigány népesség országon belül egyenl tlen térbeli elhelyezkedése pontosan illeszkedik a legalacsonyabb foglalkoztatottsággal jellemezhet leghátrányosabb régiókhoz” (Virág 2010:112).

Virág Tünde (2010) értelmezésében a lakóhely térbeli helyét l függenek a munkavállalási lehet ségek, míg Havas–Kemény szerint (1996) a munkaer piaci hátrány dönt en abból adódik, hogy az egyén alacsony iskolai végzettséggel rendelkezik. A szegénységkutatással foglalkozók (Babusik 2004, Spéder 2002, Ladányi-Szelényi 2004, stb.) a vizsgálataikkal alátámasztották, hogy akik kevesebb mint nyolc általános osztályt végeztek el, azok körülbelül harmincszor nagyobb eséllyel szegényednek el, mint a fels fokú végzettség ek.

Spéder (2002) szerint a cigány háztartásokban kumulálódnak a szegénységet el idéz különböz tényez k, mint az alacsony iskolai végzettség, a fiatalkori gyermekvállalás vagy a magas gyermekszám.

Saját kutatásom is alátámasztotta, hogy a tsz-ek megsz nésével és a közeli nagyipari vállalatok bezárásával, a vizsgált településen az alacsony iskolai végzettség ek (els sorban a helyi cigányság) számára a munkaer -piaci elhelyezkedés szinte ellehetetlenült. A nagyvárosi munkahelyek és a munkásszállók bezárásának következtében a Budapesten dolgozó szakmunkások, betanított munkások is visszaköltöztek a településre. A mez gazdasági, illetve a segédmunka maradt meg csupán az alacsony iskolai végzettség ek számára, amelynek köszönhet en a helyi cigány családok szegénysége konzerválódott. (1. ábra).

306

Ludescher Gabriella 1. ábra

Forrás: http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/pdf/szegenysegatorokitese.pdf (2013. január 21.)

Az átalakulással járó problémák és az ezt kísér munkanélküliség azonban, nemzetiségi hovatartozástól függetlenül, komolyan érintette egész Magyarországot és lakosságát, ezen belül azonban kétség kívül az alacsony iskolai végzettség eket sújtotta leginkább. Különböz kitörési lehet ségeket keresett a cigányság is. Voltak, akik már a rendszerváltozás el tt felismerték a lehet ségeket (például egyéni vállalkozásba kezdtek), de voltak olyanok is – és k vannak többségben –, akik arra kényszerültek, hogy egyik napról a másikra éljenek.

A fakitermeléssel, fafeldolgozással, szállítással és kereskedéssel foglalkozó vállalkozók 1985ben kezdték el a m ködésüket. k büszkén beszélnek arról, hogy hogyan ismerték fel az üzleti lehet ségeket, hogyan építették ki a vállalkozásukat és hány embernek biztosítottak munkát.

Nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy soha nem vettek igénybe semmilyen támogatást és segélyt.

Mások az építkezésben találták meg a számításaikat, eleinte segéd k m vesként vettek részt a munkákban, a kés bbiekben önállóan vállaltak építkezési munkákat. A mintámban szerepelt három olyan család, akik dohánytermesztésbe fogtak, az ehhez szükséges szaktudást pedig magyar családoknál, alkalmi munkák során sajátították el. Amikor azonban elfogyott a t ke és a kezdeti lelkesedés, a három cigány családból csak egy folytatta tovább a termesztést.

Az önkormányzat is kereste a megoldást a munkanélküliség felszámolására, ennek során els sorban azokkal az eszközökkel élt, amelyeket az állam nyújtott számára. A 2000-es években elindult például a közmunkaprogram, amely rövid id re megélhetést biztosított a munkanélkülieknek. 2010-t l 169 f re b vült a közmunkaprogramban résztvev k száma, de az így megkereshet összeg csökkent (a településen él munkanélküliek száma, az önkormányzati adatok alapján körülbelül 400 f ). Napi nyolc órás munka esetén 47.000 forintot, hat órás munka esetén 39.000 forintot és négy órás munka esetén 33.000 forintot visz haza a közfoglalkoztatott.

Az önkormányzat mellet az erd gazdaság és a vízügy is foglalkoztatja az embereket. Az önkormányzat két-három hónapig tud foglalkoztatást biztosítani négy vagy hat órában, a vízügy és az erd gazdaság nyolc órában, februártól decemberig. Az interjúk alapján megállapítható: annak ellenére, hogy ilyen alacsonyak a bérek, mégis sok esetben folyik a harc azért, hogy bekerüljenek a közfoglalkoztatási programokba.

Betekintés egy nyírségi cigány közösség életébe

307

A megkérdezettek elmondása szerint az erd gazdaságnál a legnehezebb a munkavégzés, és a legnagyobb a fluktuáció. A foglalkoztató a legjobb teljesítményt várja el a munkavállalóitól és nincs tekintettel sem korra, sem nemre vagy az id járásra. Az erd gazdaságnál dolgozó közfoglalkoztatottak a jövedelmüket kiegészítik azzal, hogy a munkájuk során gy jthetnek saját célra (eltüzelésre) úgynevezett gallyfát, aminek sokszor a hazaszállítása többe kerül, mint a munkás egyhavi fizetése.

Az önkormányzati közfoglalkoztatásban résztvev k munkafeladata könnyebb, azonban az elvégzett munka gazdasági és társadalmi haszna elenyész . Olyan feladatokat adnak számukra, amelyek nincsenek el re megtervezve, így sok esetben azok végrehajtása és ellen rzése is elmarad, ez pedig gyakran a munkaid lerövidítésével párosul.

A vizsgált településen, sok család egyetlen kiegészít jövedelme az alkalmi munka, k a helyben meggyel, szibarackkal, almával és dohánytermesztéssel foglalkozó gazdák földjén dolgoznak napszámosként. Ezek a munkálatok már januárban elkezd dnek a metszéssel, gallykaparással, tavasszal a dohánykapálással folytatódnak, majd a meggyszedés, szibarackszedés, dohánytördelés és f zés következik. Az almaszüretelés pedig egészen október végig elhúzódik a napszámos mez gazdasági munkások számára.

A helyi cigány lakosság a mez gazdasági munkákban szorgalmasnak, megbízhatónak, kitartónak és becsületesnek bizonyult. „Mez gazdasági munka idején a cigányság közül csak az öregeket, gyereket és betegeket lehet otthon találni, mindenki dolgozik. Az önkormányzathoz be sem jönnek több hétig segélyt kérni, nem is érdekl dnek, hogy milyen szociális pénzbeli jutatás jár nekik. A napszámos munka ösztönzi ket, vannak céljaik. Tudják, hogy másnap is lesz munkájuk és keresetük (5000 Ft)” (50 éves magyar n ).

Mindezt alátámasztotta a mez gazdasági vállalkozókkal készített, fókuszcsoportos interjú is, melynek során kiderült, hogy a mez gazdasági napszámra elszeg d , f ként cigány embereket a helyi gazdák is megbízható munkaer nek tekintik. A gazdák dicsérték a munkabírásukat, mivel véleményük szerint nem válogatnak, nem zavarják ket az id járási viszontagságok és a rossz körülmények. „A magyarsággal ellentétben a cigánysággal kevesebb probléma van, a magyarság elkényelmesedett és nem szereti, ha parancsolnak neki. Sajnos egyes mez gazdasági munkákra kevesen alkalmasak, ilyen például a metszés, ez több tudást igénnyel” (62 éves magyar férfi). A mez gazdasági munkaszeretetük azonban a többségi társadalom tagjai szerint a napszámos munkán nem terjed túl. „A kertüket nem m velik meg, a kapát nem veszik a kezükbe.

Biztosabbnak ítélik a napszámuk után jövedelmet, mint a kertben termesztett zöldséget és gyümölcsöt” (58 éve magyar férfi).

A vallás hatása a cigány közösségre A helyi cigányközösség életét nem lehet megérteni a vallási tényez vizsgálata nélkül. Interjúzás során sokszor fogadtak úgy a cigány nemzetiség hív k, hogy „Te Isten szeretett gyermeke vagy”. Furcsának, a mindennapoktól távolinak t nt ez a fogadtatás, de megismerve az interjúalanyokat, közel sem tartottam túlzónak és t lük idegennek.

A katolikus egyház által szolgáltatott szentségekkel (például a bérmálással. az eucharisztiával, a b nbocsánat és a házasság szentségével) nem élt a helyi cigányság egészen a 1990-es évek végéig. Annak, hogy a helyi cigányság körében ritkán tartottak egyházi esküv t, több oka is volt, els sorban azonban azzal magyarázták, hogy a lakodalom anyagi hátterét nem tudták megteremteni.

A településen e tekintetben is akkor ment végbe nagy változás, amikor a faluba egy olyan római katolikus pap került, aki a céljának és küldetésének érezte a cigányság hitéletének meger sítését és támogatását. Eleinte, néhány id sebb cigány asszony kezdett eljárni a templomba, majd k terelték a helyi gyülekezetbe a családtagjaikat is, ahol gyakran hangzott el, hogy „Isten szereti a cigányokat”. Ennek köszönhet en a templomba járó magyar közösség is nyitottá és befogadóvá vált. Az atya hetente eljárt a cigány családokhoz közös éneklésre és bibliaolvasásra is. A cigány

308

Ludescher Gabriella

családok pedig beosztották, hogy melyik héten kinél találkozzanak. A hit pedig összekovácsoló er vel bírt. Az atya hatására sok család „megtért” és vallásgyakorlóvá vált. Olyan családf k változtak meg, akik az addigi életükben alkohol- problémákkal küszködtek, erkölcstelen életet éltek és sok problémát idézték el maguk körül, vagy b ntett el élet ek voltak.

A vallásos együttlétek következtében több megtért cigány család részt vett az úgynevezett cursillon3. A hitélet fellendülése a kés bbiek során meghatározta az egész cigányközösség életét, és ezzel együtt a magyarsággal való kapcsolatát is.

Már többször is utaltam rá, hogy a helyi cigányközösség mindig békésen élt a magyarsággal.

Ezzel kapcsolatban egy rövid kiegészítést tennék: 1983-ban betelepült több család, amelyek kevésbé tudtak beilleszkedni a kialakított és mindenki által elfogadott normarendszerbe.

Megjelentek a lopások, verekedések, egy esetben gyilkosság is történt. „Gyakran idéztem el konfliktust, mindenkibe bele akartam kötni, aki csak élt és mozgott” – állította egy 44 éves cigány férfi, aki szintén az egyik betelepült, tizenhárom gyermekes családból származik.

Elmondása szerint nem találta a helyét és nem érezte a társadalom kontrolját, mert nem volt számára ismert a helyi normarendszer. Verekedéssel, er fitogtatással és minél gyorsabb lerészegedéssel próbálta felhívni magára a figyelmet. Sok hozzá hasonló ember tért meg az atya hatására a helyi cigányközösségb l, akik minderr l helyi, megyei és országos szinten is rendszeresen tanúbizonyságot tesznek. Életük ennek köszönhet en nagymértékben megváltozott, ezzel együtt a helyi társadalom rájuk vonatkozó megítélése is.

Sokan közülük a településen a cigányközösség érdekképviseletét, vallási életük szervezését, valamint a helyi, és térségi karitatív feladatokat látják el, és nagy számban vesznek részt a máriapócsi zarándoklaton. A faluból 2012-ben 260-n vettek részt a zarándoklaton, ebb l 60 f cigány nemzetiség volt.

A vallás megélése nemcsak a zarándoklat során és a templomban történik, hanem az otthonokban is megjelenik, hatással van mind a habitusra, mind az életvitelre, mind pedig a lakáskultúrára (például házi oltárok, szentképek stb. jelentek meg a falakon).

A munkanélküli cigányság kiútja Az interjúk során világossá vált számomra az is, hogy azok a problémák, amelyekkel küzd a helyi cigányság, nemzetiségi hovatartozástól függetlenül jelen vannak a többségi családokban is. „Ez nem nemzetiségi kérdés” – hangzott el számtalan interjú során. Tovább faggatva az interjúalanyokat az is kiderült, hogy az etnikai hátterükt l függetlenül két kiutat tartottak leginkább célravezet nek a szegénységb l való kitörés szempontjából: az egyik a tanulás, a másik a munka, ez a két tényez pedig szoros kapcsolatban áll egymással.

A tanulmány során többször érintettem a térség egyik legnagyobb és mindeddig megoldatlan problémáját, a munkanélküliséget. Közismert, hogy a cigányság körében gyakori a munkanélküliség, amely szoros összefüggésben van az alacsony iskolai végzettséggel, a korai gyermekvállalással, és f ként a szegénység kultúrájával. A nem megfelel életkörülmények és az anyagi depriváció, valamint az ezzel járó kirekesztettség sajátos kultúrát teremt, amely magatartásban és értékrendben is megnyilvánul. A szül k gyermekükr l való gondoskodása eltér a középosztályétól, illetve az általánosan elfogadott normáktól. A vizsgált településen él cigányság esetében, ez gyakran a gyermek, tanulmányi el menetelét akadályozhatja. A szül k és a pedagógusok között nem alakul ki hatékony párbeszéd. A szül k kiszorulnak a partneri kapcsolatból, az együttm ködés hiánya mindkét részr l megfigyelhet . A szül k nem érzik magukat kell képpen megszólítva, hogy részt vegyenek egy szül i értekezleten, illetve egy óvodai, iskolai programon. A gyermek mindennek következtében – mivel érzékeli, hogy a szül 3 Spanyol eredet szó. A kereszténységr l szóló rövid tanfolyam. Azon emberek számára jött létre, akik vallásosak, de hitt l, egyháztól távol élnek. E tanfolyam segít megismerni a keresztény megközelítést, és a választ a ma kérdéseire.

Betekintés egy nyírségi cigány közösség életébe

309

nehezen teremt kapcsolatot az oktatókkal és a többi szül vel –, kevésbé tud beilleszkedni a kortársai közé.

Az ebb l adódó problémák orvoslására az egykori cigány kisebbségi önkormányzat olyan programokat dolgozott ki és pályázott meg, amelyek segítették az iskolások integrációját és továbbtanulását. A programoknak köszönhet en a faluban több érettségivel, szakmával rendelkez cigány fiatal él már.

Saját mintámban két olyan cigány család is szerepelt, ahol közép- vagy fels fokú iskolai végzettséget szereztek a gyerekek. Az egyik családban a három gyermekb l kett rend ri szakképzetséget, a harmadik f iskolai diplomát szerzett. A másik családban három gyermekb l egy a Debreceni Egyetemre jár, a második rend rtiszti f iskolára, a harmadik gyermek pedig gimnáziumba jár. Úgy t nik azonban, hogy a pozitív változások ellenére általános áttörés nem történt a cigánygyermekek tanulmányi el menetelét illet en. A jó példák ellenére a cigány nemzetiség gyermekek tanulmányi eredményei lemaradnak a korosztályukétól. Ez azzal is magyarázható, hogy a 2010-es választás során nem alakult meg újból a helyi kisebbségi önkormányzat, így a pályázati lehet ségek elt ntek, a motiváció alábbhagyott.

Ahhoz, hogy megállapíthassuk, mi áll a helyi cigánygyermekek továbbtanulási nehézségeinek és a romló tanulmányi eredményeinek hátterében, mélyrehatóbb vizsgálatra lenne szükség. Jelen tanulmány keretein belül azonban csupán annyi állapítható meg, hogy a roma fiatalok egyik meghatározó kitörési lehet sége ideiglenesen el van torlaszolva. A vizsgált település oktatására jellemz Bourdieu (1978) oktatásszociológiai kutatásainak f megállapítása, miszerint az iskolarendszer felépítése és m ködése a társadalmi egyenl tlenségi viszonyok fenntartásához járul hozzá. Az általános iskolák nem tudják behozni az alacsony társadalmi rétegb l származók kulturális hátrányát. Az iskolarendszernek az egyik feladata az lenne, hogy a társadalmi rétegek közötti egyenl tlenséget gyengítse, és a különbségeket elt ntesse, ehelyett még jobban feler síti, elmélyíti azokat, az egyenl tlenségek megoldása pedig a kés bbiekben még kevésbé lehetséges.

A második kitörési lehet ség az értékteremt és megélhetést biztosító munka lenne, amely nem a közfoglalkoztatásban rejlik. A helyi közösség ugyan hasznosnak tartja a közmunkát, mert az ezzel megkereshet pénz több, mint a segély összege. Ezt a munkaviszonyt sem a közfoglalkoztatók, sem pedig a közfoglalkoztatásban lév k nem tekintik olyan munkának, amely a nyílt munkaer piacra történ visszatérésüket el segítené.

Az egykori kisebbségi önkormányzat a község önkormányzatával együttm ködve a jobb megélhetés reményében a falu cigánysága között kéthektáros területen parcellákat osztott szét. A cigány kisebbségi önkormányzat vet magokra pályázott, amelyet a résztvev k körében szétosztottak. A föld megm velése két évig történt, a programban eleinte húsz család vett részt, kés bb már csak tíz, jelenleg három család m veli a földet. A munkálatok megsz nésének f indoka a vet mag és a föld el készítésének magas ára volt, és ahogy a pályázati forrás elfogyott, úgy a lelkesedés is alábbhagyott.

A helyzet ellentmondásosságát fokozza az is, hogy a helyi cigány családok házaihoz tartoznak ugyan kertek, ezeket azonban nem m velik (20 éve), és nagyon elhanyagolt állapotban találhatóak. Holott a családok az alapvet zöldségeket magas áron vásárolják a helyi ABC-ben.

A probléma felismerésének köszönhet en a vizsgált cigányközösségben két család szorgalmazta a kertek megm velését az elmúlt két évben. Próbálkozások történtek arra nézve is, hogy a családokat bizonyos fokú önfenntartásra sarkallják. Ez a kezdeményezés a háztartások számára szükséges zöldségtermesztést, illetve a sertés- és baromfitartást célozta meg. A meghatározó szerepet betölt cigány családok ezzel olyan szokást próbálnak kialakítani, mellyel egymást is támogathatják, például feleslegesé vált vet maggal, zöldség palántákkal és vegyszerekkel. „Nagy öröm számomra, amikor látom, hogy karácsony környékén, több helyen van (saját tartású) disznóvágás… Sokszor szaladnak tanácsért, hogy milyen vegyszer kell, ha rozsdásodik a krumpli levele” (42 éves cigány férfi).

A helyi cigányságnak, egy-két családot leszámítv,a nincs lehet sége a földm veléssel kitörni a jelenlegi helyzetéb l. „Az anyagiak hiánya, egy hektár föld felszántása 20.000 forint és emellett

310

Ludescher Gabriella

ott vannak a talajmaró, vet mag, vegyszer költségei, valamint a föld bérlete, mely 25.000 forint körül van. A cigányságnak nincs t kéje, hogy beindítson egy mez gazdasági gazdaságot” (cigánysággal készített fókuszcsoportos interjú).

A t kehiány a magyar gazdákat is akadályozza a tevékenységük b vítésében. A magyarság és a cigányság számára közös kiút lehet ség volna, ha „a helyi mez gazdaság fejl dne, a termesztésen túl a feldolgozás és e termékek értékesítése is helyben történne, ezzel még több új munkahely jöhetne helyben létre” (cigánysággal és a magyarsággal készített fókuszcsoportos interjúk).

Az interjúk és a fókuszcsoportos beszélgetések során a résztvev k a fentiekben bemutatott két lehet séget (munka és tanulás) fogalmazták meg a cigányság kiútjával kapcsolatban. Az interjúalanyok szerint azonban ez a két út csak akkor válik járhatóvá, „ha a cigányság körében mentalitásbeli változás megy végbe, és újból érték lesz a tanulás, mind a gyermekek, mind a feln ttek körében. Továbbá szüksége van a cigányságnak olyan értelmiségi vezet kre, akik azon dolgoznak, hogy kimozdítsák a cigányságot ebb l a monoton helyzetb l. Be kell ismernie a cigányságnak, hogy igenis vannak problémák a cigánysággal” (cigánysággal készített fókuszcsoportos interjú). A fókuszcsoportos beszélgetésen résztvev k maguk is tagjai valamelyik országos, regionális, illetve helyi cigány érdekvédelmi szövetségnek („Lungo-Drom”, Phralipe stb).

Miért nincs cigány kisebbségi önkormányzata a településnek?

A tanulmány során többször is felmerült, hogy a vizsgált településen több olyan személy van, akik a cigányság érdekeit és jogait képviselik, és többen részt vesznek különböz érdekvédelmi szervezetekben. Aktivitásuk alátámasztja tenni akarásukat, illetve a közösségért való elhivatottságukat. Mindemellett példaérték magatartást tanúsítanak az identitásuk felvállalását, megélését illet en is. A családok értékként tekintenek a nemzetiségi hovatartozásukra. Az 1990es évekt l a kultúra ápolását és a hagyományok továbbadását fontos célnak tekintették, mivel 2010-ig m ködött cigány kisebbségi önkormányzat a településen, amely többek között kulturális rendezvényeket és tehetséggondozó programokat is szervezett.

A 2010-es évben végül azért sz nt meg a kisebbségi önkormányzat, mert a kisebbségi választói jegyzékbe vételi kérelmet a 300 f körüli helyi cigány lakosságból csupán két személy töltötte ki.

A választási törvények szerint csak úgy alakulhat meg kisebbségi önkormányzat, ha a kijelölt határid ig legalább 30 személy feliratkozik az adott település kisebbségi névjegyzékébe. Így a vizsgált településen nem gy lt össze a szükséges személyek száma és nem írtak ki cigány kisebbségi önkormányzati választást.

De mi lehet az oka annak, hogy csak két személy tüntette fel magát a névjegyzékbe? Erre a kérdésre számtalan választ adható. Magyarázat lehet például a kisebbségi önkormányzattal szembeni bizalmatlanság, érdektelenség, félelem a nemzeti hovatartozás papírforma szerinti megvallásától, nemtör dömség, hanyagság vagy csupán az egyszer irigység a kisebbségi önkormányzat keretében aktivitást kifejt emberekkel szemben. Megmutatkoztak a jelei annak is, hogy mindebb l tanult a helyi cigány közösség, valamint, hogy a jöv ben képes lesz a saját önös érdekeit félretenni akkor, amikor a közösség közép- és hosszútávú terveir l, jöv jér l kell majd dönteni, mint amilyen például a helyi közösség önkormányzatisága.

A cigányság és a magyarság együttélése „El ttem nincs cigány és magyar, nem is érzékelem, amikor együtt dolgozom velük” (62 éves magyar férfi). „Nem a b re színe számít, hanem az, hogy milyen ember” (magyar fókuszcsoportos interjú). „Mi szimbiózisban élünk velük, olyanok, mint a családtagok” (58 éves magyar férfi). Ehhez és ehhez hasonló válaszok születtek a magyarság körében, amikor érdekl dtem a cigánysággal való kapcsolatukról. Megfigyelésem alapján állíthatom, hogy nem rossz a kapcsolat a két nemzetiség között, mégsem teljesen felh tlen. A kett s beszéd megjelenik, mind a magyarság és mind a

Betekintés egy nyírségi cigány közösség életébe

311

cigányság körében, és ott jelenik meg er sebben, ahol nem ismerik egymást kell en, illetve a betelepültek körében. Az slakos gazdálkodók kapcsolata sok esetben keresztapasági, illetve egyéb családi összefonódásig is kiterjedhet. Ez nemcsak napjainkban figyelhet meg, hanem a cigányság letelepedésének kezdetekor is jellemz volt. Az els generáció keresztszülei többnyire magyar gazdák voltak. A magyarság és a cigányság viszonyát er sítette az, hogy a tehet s gazdákban egyfajta felel sségérzet alakult ki – a nem egyszer roma származású – keresztgyermekeik iránt, a cigányság pedig mindezt viszonozta. „Az els sportfelszerelésemet a magyar keresztapámtól kaptam, amikor beválogattak a helyi futball csapatba. Ez még jobban ösztönözött a jobb teljesítésre, hogy büszke legyen rám” (45 éves cigány férfi).

A helyi magyarság még napjainkban is felkarolja, támogatja a helyi cigányságot. A napszámba járó cigányság nélkülözés esetén számíthat annak a gazdának a segítségére, akikhez napszámba jár. Gyakran el fordul alkalmi munka hiányában az is, hogy kisebb nagyobb összegeket kérnek kölcsön, amelyeket hetek, illetve hónapok múltán ledolgoznak vagy visszafizetnek. „Az egyik gazdának volt egy régi autója és tudta, hogy az egyik napszámosának megkönnyítené az életét egy személygépkocsi, mert beteges kisgyermeket nevelnek, de tudta azt is, hogy nincs pénze kifizetni. Ezért e gazda felajánlotta neki napszámba való ledolgozásra” (46 éves magyar n ).

Ritkán fordul csak el az, hogy visszaélnek a gazdák bizalmával. Mindkét nemzetiség számíthat a másikra. A magyar gazdák úgy tervezik az évi munkájukat, hogy tudják, ki és mikor fog náluk dolgozni. Visszajáró napszámosok vannak, akik egy-egy családdal egész évben jó viszonyt ápolnak. A jó viszony abban is megjelenik, hogy a betakarítási munkákat a gazdák a napszámosok megvendégelésével zárják.

A dohánytermesztéssel foglalkozó cigány család számára is jelent s segítség volt a magyar gazdák segítsége a tevékenységük beindításához. „Szégyellem, hogy hitelre kellett vásároljak hullámpalát a helyi Tüzépen, de a gazdálkodásomhoz szükségem volt rá. A helyi Tüzép tulajdonosa azt mondta, hogy ne szégyelljem ezt, mert akármelyik cigány vállalkozónak szívesen segít” (42 éves cigány férfi).

Nemcsak a gazdáknak van jó viszonyuk a cigánysággal, hanem a helyi önkormányzatnak és a szociális szervezeteknek is. „Gyermekjóléti megbeszélésen az egyik cigány család számára két jelenlév felajánlást tett. Az egyik felajánló új gázt zhely, míg a másik egy jól m köd használt h t szekrény ajándékozási szándékát jelezte” (46 éves magyar n ). Összegzés Az esettanulmány nyomon követte az 1956-ban betelepült cigány család megélhetését, a munkavállalás változatosságát, valamint a lehet ségekhez való folyamatos alkalmazkodását.

Fontos megjegyeznem, hogy megélhetésének biztosítása mellett képes volt a letelepedett cigány család az adott társadalmi normákat elsajátítani, valamint beilleszkedni és ezt az utódainak közvetíteni, valamint sokszor rokoni kapcsolattal meger síteni (magyar nemzetiség keresztszül kkel). Sok esetben a békesség érdekében a helyi cigányság a betelepül új cigány fiatalokkal, családokkal szemben társadalmi kontrollt gyakorol. Ennek következtében megváltozott a családok közötti kapcsolatok jellege. A vizsgált cigány közösség korábban a szolidaritáson és az együttm ködésen alapuló kapcsolatot tartott fenn, mely jelenleg sok esetben az aláfölérendeltségen alapuló, kliens-patrónus jelleg kapcsolattá változott. Ez a viszony mindkét irányban megjelenik a magyarság és a cigányság között is, mely a nemzeti hovatartozástól független, meghatározó tényez , a helyi társadalomban elfoglalt gazdasági státusz jelz je.

A mez gazdaságban vállalt napszámos munka, a közfoglalkoztatás nem kínál el relépési lehet séget a munkavállalónak, csupán id leges „megélhetést”. A cigány közösség számára hosszabb távon a gyermekek továbbtanulása, és a munkaképes korú feln ttek számára értékteremt , biztos megélhetést biztosító munkahely jelenti a boldogulást.

rszigethy Erzsébet:

Kum jésty1, Bogádmindszent?

Iskolapéldák egy észak-ormánsági körjegyz ségb l2 Sillabusz – integrátoroknak, avagy Sorvezet A bogádmindszenti körjegyz ség településein 2009-ben jártam el ször, „Az integráció ösvényén” cím hatásvizsgálat terepmunkásaként. A vizsgálatot az MTA Regionális Kutató Központja vezette – az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) megbízásából. A kutatás célja annak feltárása volt, hogy az OFA 2003. évi a „roma származású munkanélküliek közoktatási intézményekben történ foglalkoztatása és képzése” modellprogramja hogyan valósult meg a gyakorlatban.

A kutatás egyik helyszíne Bogádmindszent, illetve a bogádmindszenti iskola volt, amely intézmény e programnak köszönhet en két roma asszisztenst foglalkoztatott. El ször azt szerettem volna megtudni, hogy vajon a kiválasztottak roma származásúak-e vagy sem. Mint kiderült, az asszisztensek romák is, meg nem is. Mind a ketten vegyes házasságból születtek.

Gábor (született 1984-ben) anyja roma származású, apja (fels szentmártoni) horvát nemzetiség . Renáta (született 1983-ban) úgy mondta, hogy az anyja roma származású, az apja nem. Ágas-bogas családfáján két orosz dédapa szerepel, s mint Reni hozzátette; „az egyik nagyapámban zsidó is van.” Családja történetét még tovább színesíti, hogy apjának görög katolikus vallású családja Nyíregyházáról vándorolt ide.

Bogádmindszentre jellemz a vegyes házasságból származók magas aránya, ez a mintegy negyven éve tartó folyamatos integráció következménye. Immár szinte eldönthetetlen, hogy ki integrálódik kihez. Ha elfogadjuk a helyi becsléseket, miszerint a lakosság 30%-a magyar, 30 %-a cigány származású, a fennmaradó 40% vegyes kell, hogy legyen. Nem hallottam tárgyilagos választ arra a kérdésre, hogy a cigányság helyben többség-e vagy kisebbség. Az interjúkból arra következtettem, hogy ez nem független változó – általában attól függ, hogy „adott esetben” hová sorolhatók-sorolandók a vegyes származásúak. A falu közelmúltjának a történetében adódtak olyan „esetek”, amikor a „vegyesek” cigány származását volt célszer hangsúlyozni, más „esetekben” pedig a magyar köt désüket. Ha a falu vagy a hatalmi elit számára hasznot hoz a roma identitás hangoztatása, vállalható a cigány többség. Ha pedig stigmatizál a cigány többség, még annak a kijelentésnek is faluvéd felhangja lehet, hogy „nem kell nekünk cigányiskola!” A származás szerinti arányok az iskolában végképp összekuszálódnak, mert az iskola három települést szolgál – a bogádmindszenti körjegyz séghez tartozó Hegyszentmárton és Ózdfalu gyermekei is idejárnak. (2009-ben a három falunak 5 kisebbségi önkormányzata volt.) Látnivaló hát, hogy az iskola ügyeiben nemcsak a bogádmindszenti hatalmi elit diszponál.

Miközben a megbízatásomhoz h en az OFA-program bogádmindszenti variációjával ismerkedtem, lépten-nyomon a helyi hatalmi elit csatazaját véltem hallani. A roma asszisztensekkel kapcsolatos beszélgetések alatt azon tanakodtam, ki kiért szól, mikor és miért. Mintha a harciaskodó felek észre sem vennék, hogy bár szapulják egymást, a céljuk ugyanaz – legyen jobb élete a három aprófalu 1100 lakosának. Összefogásukat, együttm ködésüket lehetetlenné teszi az autoriter vezetési technika. Így aztán külön-külön mindenki úgy jobbít, tesz-vesz, konspirál, ahogy neki tetszik, ahogy az erejéb l, tehetségéb l futja. A helyi hatalmi elit mozgástere meglehet sen sz kös. Nincs törvényes jogosítványa 1

Hogy vagy? – beás nyelven.

Nevezett körjegyz ség 2012. december 31-ig létezett. A közigazgatás 2013. januári átszervezésével egyesült egy szomszédos körjegyz séggel.

2

314

rszigethy Erzsébet

arra, hogy helyi gazdaságot, és általa jólétet teremtsen. Valóságos m ködési terrénuma csak az egyetlen helyben lév falusi intézmény, az iskola. Segítségre érdemes ez az intézmény, hiszen az itt folyó pedagógiai-oktatási munkán múlik, milyenek a gyerekek hétköznapjai és ünnepei, valamint az is, hogy milyenek a gyerekek esélyei a jobb jöv re. Az iskola nemcsak támogatásra, hanem közfigyelemre is méltó volna. A három falu szüntelenül újraépül közösségi színtere, akár egy szeizmográf, nap mint nap jelzi, mi éppen a baj vagy az öröm a falusi és a családi kisvilágban. Renáta, a „fél-roma” asszisztens talán épp ezért viselte nehezen az iskolai megbízatását. „Örülök, hogy belecsöppentem ebbe, és annak is, hogy nem csináltam végig a f iskolát, a tanárit, mert én meghülyültem volna a gyerekekt l. Az én idegrendszerem a padlón lenne, ha ott dolgoznék. Áh, isten ments! Én nem akarok szenvedni attól, hogy látom a gyerekeket.

Annyira sajnáltam ket, egyik éhesebb volt, mint a másik, néha sírva tudtam volna fakadni ezen. Az uzsonnát úgy kérték el egymástól, hogyha neked nem kell, ne dobd el, add oda! Az alsós napközisekkel voltam a legtöbbet, tanítás után vittem ket az ebédl be. Ugye megvolt a leves, megvolt a második, aztán mentek a kicsik a repetáért. És a konyhások már kiadták a repeták repetáját is, már a sajátjukat is, és ugye a nem tudom hányadik gyerek még mindig éhes volt. Már a konyhás fakadt sírva, hogy nem tud adni, és akkor most mit csináljon. Ezt nagyon szörny látni… Volt, aki elmondta, hogy alig várja, hogy hétf legyen, hogy tudjon enni. A három faluban sok ilyen gyerek van, Ózdon meg Szentmártonban még több, mint nálunk. És általában ezekkel a gyerekekkel más gondok is voltak. Itt, Bogádon három problémás család van, én sose gondoltam rá, hogy cigányok-e vagy sem. Ha megkérdezik, persze tudom, hogy kett magyar, egy meg cigány. Ezeknek a szül knek többször üzengetni kellett, míg befáradtak… Volt persze, aki jött magától, Ózdról egy bácsi állított be, de részegen, hogy most agyon fogja csapni a tanárn t… (…) Egyszer meg velem szemben megállt egy kis harmadikos, és azt kiabálta: na gyere, üssél meg, ha mersz, behívom apámat!

Most miért ütném meg? Mit érek el vele? Hát ugyanolyan marad szerencsétlen, ha megütöm, ha nem. Szeretem a gyerekeket nagyon, talán ezt látták rajtam, és ez sem volt jó. Egy-kett szinte szenvedett a szeretethiánytól. Volt, aki bejött, és már a folyosón ordított, hogy szeretlek. És jött, és ölelte a lábam. Szörny volt, talán a tehetetlenség volt a szörny …” (Az interjú 2009-ben készült – a 2004/2005-ös tanévben eltöltött id r l.)

Renátát 2009-ben nem foglalkoztatta a helyi magyar-roma integráció, sem a pedagógus-pálya, a maga életét, új családját kezdte építgetni. Még roma asszisztens volt az iskolában, amikor párt választott magának és az apósáékhoz költözött. Apósa Renáta párjával együtt a falu egyik legjövedelmez bb vállalkozását viszi – épület- és bútorasztalosok, anyósa pedig egy pécsi üzlet tulajdonosa.

2006-ban Renátának kislánya született, 2009-ben már csak jövet-menet látta Nóri lánya nehéz sorsú óvodástársait. 2009-ben még egy házban lakott a párja családjával. Külön házat venni nem tudtak, sok pénzt fölemésztett a 3000 négyzetméternyi sz l birtok újratelepítése. (Nem haszontalan befektetés ez – a hegyszentmártoni sz l hegy a Villányi borvidékhez tartozik.)

Találkozásunk idején szoktatta magát a vállalkozó-világ életstílusához. Elemózsiát csomagol, mikor férje vadászatra készül, s melléhuppan a terepjáró Nivába. 2010-ben a második kislányuk is megszületett. Az apósék Pécsre költöztek, kényelmesebbnek látszott onnan igazgatni az anyós jól men üzletét. Renáta, a férje és a két kislány ezen túl egyedül birtokolhatja a házat. Persze a bútorasztalos vállalkozás telephelye a portán maradt. Renáta ambiciózus szülei mindig is segítettek lányuknak. Nagyszül i örömükben megszervezték Renátáék egyházi esküv jét és az unokák keresztel jét. Mivel az illetékes katolikus plébánossal nem boldogultak, az egész família a görög katolikus egyházhoz csatlakozott – az apa Nyíregyházáról idetelepült szüleinek a hitét követve.

Renáta anyja, Zsuzsi a lányánál kitartóbbnak bizonyult. A cigány származású asszony feln tt fejjel (roma-segít program nélkül) elvégezte az óvón képz t, és hosszú évek óta a bogádmindszenti óvodában istápolja a gyerekeket. Elhivatott óvón , s talán nem érzi magát

„Kum jésty, Bogádmindszent?”

315

tehetetlennek, ha testi vagy lelki elesettséget tapasztal. Mindennapos társasága félszáz apróság a három faluból. Zsuzsi is ilyen korú lehetett, amikor szüleivel beköltöztek a cigánytelepr l Bogádmindszentre.

A három „kormányzóság” el élete Száz-százötven esztendeje 6 aprócska falu simult össze az Ormánság északi peremén.

Cinderibogád, Újmindszent, Alsóegerszeg, Monyorósd, Hegyszentmárton és Ózdfalu. Bár a határuk összeért, közük egymáshoz nem volt: más-más urat szolgáltak. A legkisebb és a legszegényebb talán Hegyszentmárton lehetett, a hivatalos korabeli lajstromokban pusztaként, és nem községként jegyezték. Az itt lakó urasági cselédek talán erd munkások voltak – a puszta területének 80 százalékát (2700 hold) erd borította. A birtokos Gervay báró hasznára termett a 7 holdas sz l hegy is. Monyorósd dimbes-dombos határának a 90 százalékát a gazdák m velték, a birtokos Batthyány gróf uradalma csak az erd vel tör dött.

Alsóegerszegnek valamivel nagyobb határa és jó fekete földje volt, birtokosa, a mozsgói uradalom a 175 holdas erd t használta. Ózdfaluban sz kösebbek voltak a gazdák lehet ségei: a szántó egynegyedét földesuruk, a Fejér megyei Verebi-Végh család m veltette a cselédeivel, mint ahogy a falu határában lév 262 holdas, a rétekb l szintén lecsippentett erd t is. A négy faluban gazdálkodó jobbágyok, zsellérek és az urakat szolgáló cselédek mindahányan katolikusok voltak. A mai besorolással ellentétben, az egyik település sem része az Ormánságnak.

Kiss Géza Ormánságról szóló könyvében (1937) Cinderibogád és Újmindszent szerepel – száz évvel korábban mindkét falu református. Cinderibogád földje kiváló min ség volt, a falu névadója és földesura, Czindery László a terület 80 százalékát átengedte a jobbágyainak, zselléreinek. (Mindegyikük református vallású.) A másik faluja, Újmindszent határa gyengén term , mocsáros volt, ennek csak negyedrészén gazdálkodtak a falusiak, a többi földet Czindery cselédei m velték, köztük akadtak katolikusok is. (A 316 lakosból 16 katolikus.) E falvak a 19. században jó módúak lehettek, mindkét közösség épített magának templomot.

Prosperitásukhoz hozzájárulhatott, hogy a földesuruk, Czindery László a reformkor újító szellem nemzedékének jeles tagja, kortársai jó mez gazdasági szakírónak tartották.

Legismertebb a „Mikép gazdagodhatunk ingyen?” cím kis könyvecskéje, ez ugyan nem a falu népéhez szólt, de a falu ismeretében íródott.3 A hat kis községnek 1851-ben 1688 lakosa volt. (Fényes 1851) A következ hetven esztend ben egyre fogyott a népesség: 1920-ban a hat falunak százzal kevesebb lakója van (1581), ám ha egyenként nézzük a településeket, látható, hogy a gazdálkodók fogytak, a szegények szaporodtak. A 19. században még pusztának nevezett Hegyszentmárton lakos-száma megduplázódott, s az urasági szolgálattal leginkább terhelt Ózdfaluban is n tt valamelyest a lélekszám. A legnagyobb vesztes a két református falu.

Cinderibogádról és Újmindszentr l – akárcsak az Ománság többi falujából – eltünedeztek a nagygazda-reformátusok. A harmincas években a lakosoknak alig egyharmada református. Úgy látszik, hogy a 19. századi gazdálkodós Alsóegerszeg és Monyorósd a 20. századra (a katolikussága ellenére) követte az ormánsági trendet, gazda-népessége megfogyatkozott.

A zsugorodó Alsóegerszeg és Monyorósd a száz esztendeje még pusztának nevezett, cselédek lakta Hegyszentmárton fönnhatósága alá került. 1930-tól a két volt gazda-falu nem szerepel a hivatalos nyilvántartásokban, nevük csak a térképeken és a helyi utcatáblákon olvasható. A dics múlt egyik apró jele, hogy az egyesített falunak Alsóegerszegen volt az elemi iskolája.

Az egyesítéssel létrehozott Hegyszentmártonnak a harmincas években háromszor annyi a lakója és háromszor akkora a határa, mint például Cinderibogádnak.

3

A mai honatyáknak azzal megjegyzéssel ajánlanám elolvasásra, hogy a könyv nem a korrupcióról szól.

316

rszigethy Erzsébet

A hat falu közül a rossz min ség földön gazdálkodó Újmindszent a népessége 40 százalékát vesztette el 1850 és 1920 között, de következ tíz évben megugrott a lélekszám. 1930-ban4 Cinderibogádnak kevesebb a lakosa és a földje, mint a szomszédjának, mégis jobb módú, polgárosultabb hely lehetett – ezt jelzi a református elemi iskolája, református ismétl iskolája, er teljes református egyházközsége: lakosságának több mint a fele református, az újmindszentieknek csak az egyötöde. Cinderibogád közlekedés-földrajzi helyzete is indokolta, hogy központ legyen. A két falu történeti-gazdasági összetartozását fejezte ki a név-választás: 1935-ös egyesítésükkor Bogádmindszent néven (közigazgatásilag) új falu született. A huszadik századra csak Ózdfalu maradt, ami volt, a népessége lassú ütemben fogyatkozott.

A hat falu nyomon követhet demográfiai folyamatai mintegy racionális el zményei a közigazgatás 20. századi átalakításának. Mindemellett a népesség- mozgás nem formálta át a falvak közötti hagyományos rangsort. Maradék református nagygazdáival Cinderibogád áll az élen, már 1920-ban a hat falu körjegyz ségi székhelye. (Nem a gazdagság emelte a többi falu fölé, hisz Bogádmindszent létrejötte – 1933 – el tt Cinderibogád határának a felét bérl k m velték, míg például Hegyszentmártonban a földeknek még a tizedrésze sem volt idegen kézben.)5 Bogádmindszent a körjegyz ségi székhely státusát 2012. december 31-ig meg rizte.

A hat falunak 1930-ban 1747 lakója volt, az utódtelepüléseken 2012-ben a lakosok száma 1122. 36 %-kal kevesebb, mint 80 éve. A sellyei kistérség egészében valamivel mérsékeltebb a fogyás (35 %). A faluegyesítések után következ népszámlálás óta (1941)6 a három település közül Bogádmindszenten volt a legkisebb arányú a népességfogyás (30%): 2012-ben 469 lakost jegyeznek. A 467 lakosa lakost számláló Hegyszentmártonnak 47%-kal kevesebb a lakosa, mint volt 1941-ben. A ma 186 lelkes Ózdfalunak szintúgy 47%-kal csökkent a népessége.7 A három falu közlekedés-földrajzi helyzete egyrészt magyarázza, másrészt stabilizálja a három falu, jellemz demográfiai folyamatait, s a falvak státuskülönbségeit is. Míg Bogádmindszenten áthalad az 5801. sz. út, amely a Pécsr l Szigetvárnak tartó 6-os utat, és az Ormánság f útjának tekinthet Sellye és Harkány közti utat köti össze, addig Ózdfaluba csupán Bogádmindszentr l lehet eljutni, s az ugyancsak Bogádmindszentr l induló mellékutat használják a Hegyszentmártonba tartó pécsi Volán-járatok. (A menetrend is ehhez az úthálózathoz igazodik.8) Bogádmindszent vezet szerepét nem csupán az utaknak köszönhette, hanem a sikeres mez gazdasági üzemeinek is. 1945 után átalakult a helyi társadalom rajzolata. A begy jtési rendszer, a kuláklistázás hatására a református nagygazdák az ötvenes években végérvényesen elt ntek a faluból. A legmódosabbakat kitelepítették, egyikük sem jött vissza a faluba. Az er szakos kollektivizálás még az emléküket is elfeledtette. Mire a kötelez téeszbe-lépés ideje eljött, a régi gazdákból alig maradt egynéhány a faluban. Bogádmindszent központi szerepét 1967-ben meger sítette a téesz-egyesítési hullám: a bogádmindszenti téesz részévé vált a hegyszentmártoni és az ózdfalusi szövetkezet is, ekkor 351 tagja volt.

A hatvanas-hetvenes években a népesség nagyja kicserél dött. A népességmozgás egyik elindítója a Bogádmindszenten megalakított állami gazdaság volt, amely húsz falu határában m velte a földjeit. (Erd dy 2001, Gy riné 2009) Jöttek ide dolgozni sokfel l, nemcsak a megyéb l, hanem alföldi tájakról is. Az állami gazdaság munkalehet ségei letelepedésre 4

Magyarország helységnévtára, 1933. Magyar Kir. Központi Statisztikai Hivatal Magyarország földbirtokosai és földbérl i (Gazdacímtár) Magyar Kir. Statisztikai Hivatal, Bp., 1937.

Népszámlálás, 2001, KSH 7 A KSH 2012 januárjában kiadott helységnévkönyve szerint a lakosok száma Bogádmindszenten 431, Hegyszentmártonban 408, Ózdfaluban 144.

8 Pécs és Bogádmindszent között 45 perc az autóbusz menetideje, naponta 9-10 közvetlen járat van. Ózdfalut 3 járatpár köti össze Péccsel, van, amelyik átszállással, másfél óra alatt ér be a városba. Hegyszentmárton jobb helyzetben van, de itt is el fordul, hogy 3 órát döcög az autóbusz a város és a falu közötti 33 km-es távolságon.

5 6

„Kum jésty, Bogádmindszent?”

317

késztették a munka vándorait. Az új telepesek pótolták a kiöreged , elköltöz slakosságot. A gazdaságnak köszönhet az is, hogy a helybeliek közül sokan szakmát, technikumi érettségit szereztek. Lendített a település forgalmán és népszer ségén például az, hogy a sellyei mez gazdasági szakmunkásképz intézetnek Bogádmindszenten voltak a gyakorló m helyei.

A hatvanas évtized végén kezd dött a környéken a cigánytelepek felszámolása.

Bogádmindszent falujába bejáratosak voltak a telepi cigányok, többé-kevésbé elfogadottak is.

A falu nem akármelyiküket látta volna szívesen szomszédjának, ezért a betelepülés meghívásos-válogatásos alapon történt. Mivel Bogádmindszent sikeres mez gazdasági nagyüzemei miatt kitüntetett politikai figyelemnek örvendett, így a betelepítés politikai „akciótervet” követett. Csak dolgosnak, megbízhatónak ismert családokat, klánokat hívtakfogadtak a faluba. Az új lakosok általában a szegényesebb múltú újmindszenti falurészben kaptak házhelyet. A távolról idevándorlók is itt építkeztek.

Jakab Gézáné hegyszentmártoni polgármester els -második osztályos lehetett a cigányság tömeges betelepítésének idején. „Bogádmindszenti lány vagyok, itt n ttem fel, és tudom, hogy nálunk soha nem volt az téma, hogy valaki cigány vagy nem cigány, magyar vagy nem magyar. Volt Bogádmindszent szélén két cigánytelep, azokat a hetvenes évekre egészen fölszámolták, és az ottaniak a faluban vettek családi házakat. A roma családoknak gyönyör , tiszta, rendes portái vannak, sokan tanultak szakmát vagy éppen érettségiztek. Egyik cipész, másik pék, dolgozik rendesen, tehát beilleszkedtek, haladtak, jutottak valamire, úgy, mint összes többi falubeli. Itt nincsenek különbségek. Nem lehet meglátni, hogy itt vagy ott cigány lakik. A magyarok közt sokkal rendetlenebbek vannak.”

Bogádmindszent központi szerepköre er södött, amikor a hetvenes években a községi közös tanács székhelye lett, társközségévé min sítették Hegyszentmártont és Ózdfalut. Akár a húszas években körjegyz ségi székhely rangja, a hetvenes években a közös tanácsi székhellyé emelkedés sem állította meg a népesség fogyását. És az új lakosok – a jöttmentek és a cigányok – sem változtattak az évszázados trenden. 1960 és 1990 között 40 %-kal csökkent a lakos-szám. Ebben nyilván közrejátszott az is, hogy a két évtizeden át jól prosperáló nagyüzemi mez gazdaság leszálló pályára tért. 1984-t l az állami gazdaság fuzionált a szentl rincivel, lassan telephellyé zsugorodott, így kevesebb lett a munkahely is. A termel szövetkezet még húzta valameddig, az eladósodása miatt 1994-ben maga kezdeményezte a felszámolását. (Ekkor papíron még 220 téesztagot tartottak számon, de munkát, javadalmazást már senki sem kapott.)

Ezekben az évtizedekben a társközségek is kisebbek lettek, a legtöbben Ózdfaluból költöztek el, a zsákfalu lakónak száma a felére csökkent. 2000 óta a népességszám stagnál, már nincs hova elvándorolni a vidéken munka után. A közös tanácsot a rendszerváltás után a körjegyz ség váltotta fel, a központ Bogádmindszent maradt. A települési önkormányzatok m ködését 2012. december 31-ig ez a körjegyz ség felügyelte.9 A települések közötti kapcsolatot er sítette a két közös fenntartású intézmény – az iskola és az óvoda. Hogy 2013ban Bogádmindszenten lesz-e a három falunak iskolája és óvodája, helyben még csak találgathatják. Hiszen, ahogy az érintettek fogalmaztak, nincsenek „azon a szinten”, hogy megtudhatnák.

9

E történet krónikása „nehéz helyzetben” van, hiszen a közigazgatás és a közoktatás rendszerének átalakulása 2012 decemberében elkezd dött, de az év végéig még csak „papírozás” és „parírozás” folyt, hivatalosfélhivatalos egyeztetések és egyezkedések. A statisztikusok már nyilvánosságra hozták, amit lehetett – az új járási besorolásokat, de a m ködtet apparátus még láthatatlan, és informálisan alakulgatnak az új körjegyz ségek is. Ami bizonyos: a bogádmindszenti körjegyz ség megsz nik, s ezután a szóban forgó három falunk a közeli Baksa körjegyz ségéhez tartozik majd. 2013. január 1-t l Baksai Közös Önkormányzati Hivatal Bogádmindszenti Kirendeltsége a hivatalos megnevezés. A sellyei kistérségnek nevezett területet ezen túl sellyei járásnak hívják, s a járást a térséghez képest három településsel megtoldották, az egyik új „toldalék” a korábban a pécsi kistérséghez tartozott Baksa.

318

rszigethy Erzsébet

„Mi ugyanolyanok vagyunk…”

A három falut nemcsak a három települési önkormányzat uralja, hanem 4 kisebbségi önkormányzat is: 3 cigány és 1 horvát. (A 2006-os választás után egy német kisebbségi önkormányzat is volt.) A cigányság valóságos arányára a hivatalos népszámlálási adatokból nemigen lehet következtetni. Az önkormányzati választások adatai alapján reálisabb arányok érzékelhet k. A választási törvény el írásai szerint a kisebbségi önkormányzati választáson csak azok vehetnek részt, akik a választások el tt kérik a választói jegyzékbe való felvételüket. 2010-ben Bogádmindszenten a választópolgárok 42%-a szerepelt a cigány kisebbségi önkormányzati választási jegyzéken, Hegyszentmártonban 14%, Ózdfaluban 25%.

Ezeket az arányokat némiképp befolyásolta a helyi er viszonyok függvényében zajló választási küzdelem. A cigányság részarányát bizonyosan megemeli a választói jegyzékekben nem szerepl gyermekek száma. A három faluban mintegy 200-220, 0-14 év közötti gyermek él. Végtére a helyi becslések látszanak megbízhatónak: ezek szerint Bogádmindszenten a lakosság 50-60%-a cigány, Ózdfaluban 80%-a. Hegyszentmártonban 40% a cigányság részaránya,10 a horvát és a német nemzetiség elenyész .

A terepen kutatók a térségben már a kilencvenes évek végén tapasztalták a beás cigányok nagyarányú jelenlétét. (Fleck-Virág 1998) A kutatók Ózdfalut azon falvak közé sorolták, ahol a lakosság többsége beás cigány. Bogádmindszenten kevesebb beás cigányt találtak, mint a lakosság fele. Hegyszentmártont nem jegyezték a beás cigányok lakta települések között, bár a 70-es években (a két bogádmindszenti cigánytelep felszámolása után) itt is megtelepedtek.

Kevés ugyan, de akad még Bogádmindszenten olyan nagyszül , aki beszéli a beás nyelet, de a szül k már nemigen. Megesik, hogy olykor azért nem, mert a beás cigánynak másfajta cigány a házastársa. Egy 18 éves fiatalember mesélte, hogy a 45 éves apja csak a haverjaival beszél cigányul.

Mivel nem volt lehet ségem a három falu bejárására, csak arra tettem kísérletet, hogy az iskola székhelyén, Bogádmindszenten tájékozódjam. Próbálkozott ezzel már más is, többek között a Kossuth-díjas Moldova György. Látogatására a falu cigány származású polgármestere, Nagy János dohogva emlékezett: „Moldova elvtárs itt volt, az is azt kérdezte t lem, hányan vagyunk. Mondtam, nem tudom. Mi az, hogy nem tudom. Hát nem tudom. Hát ki a cigány? Nem szeretjük mi egymást Moldovával. A Moldova elvtárs aztán így folytatta; polgármester úr! Itt, a faluban eszik még a dögöt a cigányok? Így kérdezte, egyenesen t lem.

Magamban mondtam, sok mindenre számítottam, de erre nem. Hát mondom, nem. Nem is emlékszem, hogy mikor ették itt a dögöt a cigányok. Igyekezetem kicsit ironikus lenni, meg elütni ennek a dolognak az élét. Nem is tudnak dögöt enni, mert nincs dögkút. Meg állatok sincsenek. Tényleg így van, nem tartanak. Itt talán két-három család tart állatokat. Meg egyáltalán, nincsenek mez gazdasági üzemek, amik állattartással foglalkoznának. Nincs dögkút. Nem esznek dögöt. Azt mondta, nem hiszi el, és ett l fogva, ha majd én a kérdéseire válaszolni fogok, kétkedéssel fogja fogadni. Akkor nekem mindjárt beugrott, hogy ki kéne, hogy dobjam innen. Nem? Hát az én asztalomnál ül, s hogyha nem hisz nekem, akkor menjen máshova. Olyan helyre, ahol hisz. Ebb l az lett végül is, hogy Gyuri bácsi, tudja mit? Üljön be az én autómba, elmegyünk, és nézzük már meg a falut. Jó? És javaslom azt, hogy úgy nézze a házakat, hogy keresse meg azt, hol laknak itt cigányok. Végigmentünk a falun, és azt a két helyet, amit említettem, azt kivéve nem tudta megmondani, hogy itt hol laknak a magyarok, és hol laknak a cigányok. Higgye el, Gyuri bácsi, nem eszünk dögöt. Dolgozunk. Ha van pénzünk, vásárolunk húst, ha nincs, nem eszünk húst.”11 10 A KSH 2001-es népszámlálásakor a bogádmindszentiek 6,1%-a, a hegyszentmártoniak 6,7%-a, az ózdfalusiak 7%-a vallotta magát cigány nemzetiség nek.

11 Moldova György mindenek ellenére megírta a könyvét (Moldova 2008); Nagy János portréját pedig Závada Pál is elkészítette (Kornis–Závada 2011).

„Kum jésty, Bogádmindszent?”

319

A falukép ugyan nem egyöntet , mert vannak régies parasztházak, hetvenes-nyolcvanas évekb l való kockaházak virágos kertekkel, terebélyes, el kert nélküli polgárias épületek, de elhanyagolt szegényes portát alig látni. A lakóházaknak több mint a fele legalább háromszobás. Bogádmindszenten tehát nem helyénvaló az állítás, hogy a cigányságnak településformáló hatása lenne.

A cigányság helyi társadalmi szerepét és presztízsét a külcsín nem mutatja, a falu vezetésében való részvételük annál inkább, minthogy a falunak cigány származású polgármestere van.

A kilencvenes években kialakuló hatalmi elit – származásra való tekintet nélkül – az állami gazdaságban és a termel szövetkezetben szocializálódott. A helyi mez gazdasági nagyüzemek megsz nésével, felszámolásával egy id ben a fels vezet knek nyoma veszett, ma nem hírelnek róluk semmit a faluban. A helyben lakó ügyesebb irodisták, kisebb-nagyobb hatáskörrel rendelkez ágazatvezet k hosszabb-rövidebb átmenet után falusi pozícióhoz jutottak, akár a téeszben, akár az állami gazdaságban nevel dtek. A három falu polgármesterét az el élete a mez gazdasági nagyüzemekhez köti. Ózdfalu polgármestere (1990-2010) a téeszben dolgozott. A legfiatalabb polgármestert, a hegyszentmártonit az állami gazdaságban vezet tisztség apja gardírozta. A papa utóbb a tanácsra került, volt Bogádmindszent utolsó vb-titkára, 1989-ben leköszönt, s a lánya 1990-ben Hegyszentmárton polgármestere lett. A bogádmindszenti polgármester mind jüknél tapasztaltabb, mindkét nagyüzemben dolgozott.

A cigányság elfogadottságának a tényszer bizonyítéka, hogy a körjegyz ségi székhely önkormányzatának els embere.

Nagy János 1998 óta polgármester. Igazi „árja”, mondta magáról 2009-ben, hisz minden se cigánynak született, és „árja” a hétéves kislánya is, mivel cigánylányt vett feleségül. Öntudatos cigánysága ellenére ódzkodott attól, hogy számba vegye, mennyi is a roma Bogádmindszenten. „Dacból mondom, hogy nem tudom, hányan vagyunk cigányok ebben a faluban. De nem is tudom megszámolni, mert nagyon sok a vegyes házasság, én azokat nem tudom, hova számoljam. A cigányok többsége a cigánytelepr l jött ide, mi 1969-ben költöztünk be. Úgy emlékszem, gyerekként, hogy szeretettel fogadtak bennünket. Vagy én nem éreztem az ellenkez jét. Minket arra tanítottak, hogy próbáljunk beilleszkedni, olyan emberek lenni, mint akik közé beköltöztünk. Hogy asszimilálódjunk. Mi pedig mindent megtettünk azért, hogy megfeleljünk, magunknak is persze, de nekik is. És befogadtak mindannyiunkat.

Most meg valahogy furcsa, fordított helyzet van, azt várják el, hogy kikiabáljuk a cigányságunkat… Fiatal koromban, tízen-húszonévesen nem szerettem, hogy cigány vagyok, tiltakoztam ez ellen, belülr l legalábbis. Miért kellett nekem cigánynak születni? 30-40 év környékén már elfogadtam, és most már nagyon büszke vagyok rá, hogy cigánynak születtem.”

2012-ben már kicsit másképpen fogalmazott: „Én szeretem, hogy cigány vagyok. Hogy én árgyelán vagyok vagy muncsán, egyébként az vagyok, meg nagyanyai ágról zsidó. A kistérségi társulás ülése a jöv év elején lesz, én azt kértem a társulás elnökét l, hogy legyen szíves csináltasson nekem egy sárga csillagot. Ha valahova elmegyek, szeretném a sárga csillagot viselni… Abból is kiindulva, hogy mondjuk én cigány vagyok, másrészt meg zsidó is vagyok a nagymamám után. Tehát a legrosszabb vagyok. De én nem az seimért szeretném a sárga csillagot, hanem a többi kisebbségért. A soványakért, a kövérekért, a feketékért, a horvátokért, mindenkiért.”

A polgármester cigány-büszkeségét a médiában (és a parlamentben) egyre gyakoribb cigányellenes megnyilvánulások ébresztették föl. Ugyanis a falu ügyeinek intézésekor és képviseletekor sohasem demonstrálja, hogy cigány, s t, viselkedésével, baráti gesztusaival azt a hitet igyekszik meger síteni, hogy ugyanolyan, mint az összes többi, és ezért nem az ún. egyenl bánásmódot követeli, hanem a partnerséget. Otthon, a faluban nem a demokrácia híve, de ez független a származásától: „Sok kárt okoz ez a fene nagy demokrácia. Most mindenkinek mindent lehet mondani. Bogádmindszenten nincs demokrácia. Nem viselem.

Képvisel k vannak. Megmondom, hogy mit csináltam. Kész. Nem viselem.”

320

rszigethy Erzsébet

Csonka Sándor, a cigány kisebbségi önkormányzat elnöke az állami gazdaságban dolgozott, a 90-es évek közepén falugazdász lett, azután politikus, különféle roma-programok mentora. A legfontosabbnak a cigányság érdekvédelmét, képviseletét tartja. Arra törekszik, hogy a kapcsolatait, információit a helyi cigányközösség szolgálatába állítsa. Ezt képviseli olyan helyzetekben is, amikor egy pályázat vagy egy program célcsoportja nem a cigányság, hanem a szegénységben él k összessége. Meggy z dése, hogy minden elesettséget enyhít , az oktatást segít program a cigányság támogatására hivatott. (Egyszer bben fogalmazva: minden pénz, ami a kulturális vagy a gazdasági felemelkedést szolgálja, a cigányoknak „címkézett” pénz.) De mivel szerinte a bogádmindszenti cigány különb, mint a többi, egyes programok megvalósításakor nem a hátrányos helyzet enyhítését gondolja fontosnak, inkább azt: lássa a külvilág, hogy „mi, bogádmindszentiek, különbek vagyunk”. Ebben a szellemben celebrálta a roma asszisztens programot. A polgármesterhez hasonlóan sem nagy híve a demokráciának. A három falu önkormányzata (a várható költségek miatt) nem pártolta ezt a programot. Ha nem fogadják be – fenyeget zött –, „az összes pályázatot ellenezni fogjuk, ha roma alapon próbálnak ide pénzeket lehozni. Igen véresszájú voltam, de megtettük volna.”

A program egyik célja az volt, hogy olyanok tanulhassanak, akiknek egyébként erre nincsen módjuk, mert szegények. A program azt is szerette volna elérni, hogy az iskolában asszisztensként dolgozó romák a falubeli tekintélyüknél fogva javítsák az iskola és a szül k kapcsolatát. Csonka Sándor, mivel ez „címkézett” pénz volt, ragaszkodott ahhoz, hogy az asszisztenseket válassza ki. És kiket választott? Két jó módú 20 éves érettségizett fiatalt, akiknek az ambíciója nem a diploma megszerzése volt, és csak kísérletezgettek a különböz fels fokú iskolákkal. Egyikükb l mára családanya lett, OKJ-és kozmetikus bizonyítvánnyal.

A másik kocsmáros és állattartó mez gazdasági vállalkozó. Persze szerették ket a pedagógusok és a gyerekek, de a szül kkel való kapcsolatépítésük komolytalan ötlet maradt.

A CKÖ-elnök ilyenformán azt kívánta bizonyítani a programgazdáknak, hogy lám, Bogádmindszentnek milyen okos, intelligens roma fiataljai vannak. És tulajdonképpen mindegy, hogy vegyes házasságból születtek.

A hatalmi eliten túl is vannak persze torzsalkodások, de ez független a származástól. A két roma asszisztens szülei a negyvenes-ötvenes korosztályhoz tartoznak, ebben a körben már sok a vegyes házasság, ezért nem lehet elkülönülésr l vagy megkülönböztetésr l beszélni. A tízen-huszonévesek baráti kiscsoportjai a nemzetiségi hovatartozásra való tekintet nélkül szervez dnek. Ez megfigyelhet volt a m vel dési ház körüli mozgásokban (pingpong, internet, könyvkölcsönzés, stb.) Ha eltekintünk a média által prezentált konfliktusoktól, a bogádmindszenti fiatalok el ször akkor érzékelik, hogy a származásuk stigma lehet, amikor az általános iskola után Pécsett tanulnak tovább. A városi környezetben való konfrontálódás esélyeit csökkenti a bogádmindszenti szocializáció, nevezetesen az, hogy a faluban nem szokás a megkülönböztetés. Gy riné Ambrus Ibolya iskolaigazgató, a beás szakkört vezet pedagógus szerint nincs igazán törekvés a megkülönböztetésre: „Itt nagyon er s a megfelelni akarás a magyar vagy paraszti normáknak. Régi hagyománya van, hogy k nem akarnak mások lenni. Én nem vagyok kevesebb, az én gyerekem ugyanazt tudja… Volt olyan szül , aki éppen a beás szakkörre mondta azt, hogy nem kell az a gyereknek, meg a nyelv se, úgyse használja semmire. Nincs cigányöntudat, inkább az, hogy ugyanolyanok vagyunk, mint a többiek” A sajátos mentalitást kifejez szokások mégis léteznek, még a vegyes családokban is. (A sokáig n tlen polgármester már elmúlt negyven, amikor föladta az agglegénységét és megn sült. „Azt gondoltam, hogy lehet értelmesen élni agglegényként, tévedtem. Meghalt édesanyám, édesapám, és féltem, hogy egyedül maradok.” Hasonlóképp gondolkodik a politikai „ellenlábasa”, Csonka Sándor CKÖ-elnök. „A házam nagy, mert arra készültem, hogy benépesítem, és egyedül maradtam. N tlen vagyok, szégyenszemre. Óriási hátrányban vagyok emiatt. A családom a mai napig a nagyanyám, 86 éves, vele élek együtt, most

„Kum jésty, Bogádmindszent?”

321

gondozza a dolgaimat. Amíg megvan, nekem nem hiányzik a család. De hogy aztán mi lesz?”

Gy riné Ambrus Ibolya, az iskola igazgatója Erdélyb l, Szentkeresztbányáról származik, ennél fogva jól beszéli a román nyelvet, és érti a beás nyelvet is. Tíz éve él Bogádmindszenten, s mert a nyelvtudása közismert, feltételezték róla, hogy is beás. „Lehet, hogy a habitusom miatt is az a meggy z désük, biztosan cigány vagyok, csak titkolom.”

Ennek az együttállásnak köszönhet , hogy néha-néha módja van közelebbr l látni a cigány (és vegyes) családok életét. „Zenélt a gyerek a barátaival. Megtetszett nekik egy román szám, és el akarták adni. Megszerezték cd-én a zenét, és elhívtak, hogy írjuk le a szöveget és fordítsam le nekik. Bementünk a szobába, dolgoztunk a számon, a szomszédból is jöttek át többen. De mind férfiak voltak, én voltam egyedül n . Amikor ezt befejeztük, kimentem, és kinn az udvaron is voltak vagy nyolcan, tízen, és mind n k. Egy sem jött be a férfiak közé, a szobába. A családban több vegyes házasság is van, mutatványa annak, hogy asszimilálódunk.

Ez a világnak szól. De otthon a férfiak az egyik szobában, a n k meg külön, odakinn. Mert így szokás, és azt hiszem, nem tudatos ez a külön csoportosulás.”

Miközben a bogádmindszenti cigányok büszkék arra, hogy ugyanolyanok, mint a bogádmindszenti magyarok („parasztok”), büszkék arra is, hogy különbek az „alvidéki cigányoknál”. „Mi vagyunk a t sgyökeres bogádmindszenti cigányok. Velük nincs probléma, hanem azokkal van, akik kés bb, nem a hetvenes, hanem mondjuk a kilencvenes években költöztek ide. Van itt két-három ilyen család. Nem tudnak beilleszkedni, tényleg olyan alvidéki módjára élnek. Azok nem olyan népek, mint mi vagyunk.” mondta Nagy János még 2009-ben.

Alvidéknek (alvégnek) a bogádmindszentiek a Vajszlótól délre fekv Dráva menti vidéket nevezik. A többi között Luzsokot, Piskót, Vejtit sorolják ide. F ként azokat a falvakat, amelyek a szegénységükr l, szociális gondjaikról közismertek. Lekicsinylik az Alvidéket akkor is, ha közeli, távoli rokonságuk, családtagjaik ott élnek, ami nem ritka, hiszen a két, Bogádmindszent közelében lév egykori cigánytelepr l erre az Alvidékre is költöztek rokonok. (Pl. a polgármester felesége kemsei; „alvidéki, szoktam neki mondani”.) Az Ormánság pusztul, állítja a polgármester, és „nincs már visszaút”. Ugyan számon tartják, hogy a falu a jeles történelmi hagyományokkal bíró táj, az Ormánság része, de kiemelt fontossága van, hogy Bogádmindszent e tájat északon zárja le. Ha az idevalósi szül k tehetik, gyermeküket nem délre, Vajszlóba, az alvidékiek iskolájába járatják, inkább az északra lév (fele-akkora) Baksára. Észak a fejlettséget, dél az elmaradottságot jelenti. „Hosszú, mint a vonatfütty”,12 és máig sincs vége a bogádmindszenti iskola történetének. A mai iskola el dje 1965-ben épült, tán a falu jó hír mez gazdasági üzemei is hozzájárultak a költségekhez.

Ahogyan a helybeliek emlékeznek, már a hatvanas években idejártak iskolába a hegyszentmártoni és az ózdfalusi fels tagozatosok. Ez id tájt mindhárom faluban osztatlan csoportban tanultak az alsósok. A bogádmindszenti állami gazdaság és a termel szövetkezet sikere jóvoltából ebben az évtizedben érte el a falu népességcsúcsot (730). A hetvenes években mindhárom falu népességszáma apadni kezdett, a legtöbb lakója a következ három évtizedben Hegyszentmártonnak volt. Bogádmindszent bizonyára a községi közös tanácsi székhely mivoltának köszönhette, hogy a hetvenes években itt hozták létre a közös iskolát; megsz nt a hegyszentmártoni és az ózdfalusi alsó tagozatos iskola, és hetvenes évekt l már mind a három település tanulói a bogádmindszenti iskolába jártak.

A rendszerváltás utáni els öt esztend békességben telt, a korábbi igazgató, Bodonyi Ferenc immáron húsz éve vezette az iskolát. 1995-ben nyugdíjba ment, s új igazgatónak a három fenntartó települési önkormányzat Petkó Máriát választotta. A háborúskodás az igazgatása 12

Hegyszentmártoni „folklór”

322

rszigethy Erzsébet

alatt kezd dött. A kilencvenes évek végét l az iskola hányatott sorsa javarészt a helyi hatalmi elit és a települési önkormányzatok viszálykodásának az eredménye. A bogádmindszentiek 1998-ban Nagy Jánost választották meg polgármesternek. A helyi cigány kisebbségi önkormányzatot Csonka Sándor vezette. A két (egyébként kortárs) tisztségvisel különböz vérmérséklet és felfogású személyiség, s konfliktusaik általában nagy nyilvánosságot kaptak. „Én már nem is köszönök neki” – mondta Csonka Sándor 2009-ben. Els , falura szóló vitájuk tárgya éppen az iskola, illetve az igazgatóválasztás volt. Az 1995-ben kinevezett Petkó Mária szerz dése 2000-ben lejárt. Újraválasztása mellett kardoskodott a cigány kisebbségi önkormányzat, míg az újraválasztást a fenntartó települési önkormányzatok ellenezték. Ebben a vitában már a hegyszentmártoni önkormányzat is állást foglalt, a polgármestere akkoriban az iskolában tanított, is Petkó Mária megválasztása ellen voksolt. Az ózdfalusi önkormányzat (mint a legkisebb testvér) általában nem foglalt állást ezekben a vitákban.

A bogádmindszenti iskolában 1996-ban kezd dött a nemzeti, etnikai kisebbségi oktatás. Az etnikai program megvalósításában tevékenyen részt vett a helyi cigány kisebbségi önkormányzat, ugyanakkor nehezményezte, hogy a települési önkormányzat nem eléggé támogatja a programot, s nem fordít elegend figyelmet a program-események nyilvántartásának a szabályszer ségére. Az önkormányzat vélelmezett mulasztásai miatt a CKÖ a közigazgatási hivatalhoz és az ombudsmanhoz fordult jogorvoslatért, s t, rend rségi feljelentést is tett. („Mentünk tanúskodni, hogy volt-e a program, vagy nem volt.”) A hivatalos végeredmény: megállapították, hogy volt program, csak az „adminisztráció nem volt 111 %os, csak mondjuk 90” – mondta Gy riné 2009-ben.) A nem hivatalos következmény: felbolydult a falu és a meghurcolt igazgatón elmenekült. (A nagy nyilvánosság el tt, egy falugy lésen még a magánéletér l szóló pletykákat is „kibeszélték”.) A hónapokig tartó botrány után a polgármester és a CKÖ elnöke évekig nem állt szóba, és megragadtak minden alkalmat, hogy pocskondiázzák egymást – persze nem szemt l szembe. 2010-ben a CKÖ elnökét képvisel testületi taggá választották, azóta fegyverszünet van.

2000-t l 2005-ig az iskola igazgatója Tóth István volt. Az kezdeményezésére pályázták meg az iskolafenntartó önkormányzatok az iskola felújítását. A pályázat elnyerését még együtt ünnepelték a fenntartók és az iskolaigazgató, de az építkezés csak Tóth István távozása után kezd dött. Tóth István kinevezése 2005-ben járt le, az igazgatói állást meghirdették. Érdemei közül említésre méltó, hogy igazgatása alatt, a 2003/2004-es tanévben indult az integrációs program a HEFOP-pályázat támogatásával, meg a roma asszisztensek foglalkoztatását és képzését segít OFA-program.

2005-ben felgyorsult a bogádmindszenti igazgatók rotációja. 2005 és 2008 között az intézményt megbízott igazgatók irányították. A 2005/2006-os tanév kezdetét l 2007. augusztus 31-ig Szakács Lászlóné és Horváth Ferenc ideig-óráig igazgatóhelyettes vagy éppen megbízott igazgató volt. Az újabb z rzavar oka az volt, hogy az alacsony osztálylétszámok és a magas fenntartási költségek miatt az iskola léte veszélybe került. „Ha az intézmény meghatározott létszámokat nem tud produkálni, és az önkormányzat mégis önállóan m ködteti, az önkormányzatot a forráshiányos pályázatokból kizárják. Mivel saját bevételeink nincsenek, a települési önkormányzat m ködéséhez nélkülözhetetlenek az ilyen típusú pályázatok.” (Nagy János, 2009) Az iskola jöv jét illet vitában az ellentétek az iskolát fenntartó önkormányzatok tervei és szándékai között feszültek. Az iskola megtartására különböz elképzelése volt a két polgármesternek, a bogádmindszenti Nagy Jánosnak és a hegyszentmártoni Jakab Gézánénak.

(A legkisebb település, Ózdfalu id s polgármestere, Vas Lajos visszahúzódott a vitáktól.) Az iskola megbízott igazgatói hol az egyik, hol a másik táborhoz (véleményhez) csatlakoztak. A többi pedagógust f ként a maga jöv je nyugtalanította, ezért a tantestület zöme új állást keresett magának. A szül k is hajlamosak voltak iskolát váltani: a bizonytalan jöv miatt 10 gyereket vittek el az iskolából.

„Kum jésty, Bogádmindszent?”

323

Mindennek a kezdete és a neuralgikus pont a hetedik és nyolcadik osztály alacsony osztálylétszáma volt. A 2006-os közoktatási törvény szerint, ha egy-egy évfolyamon az osztálylétszám nem éri el a (átlagosan) 15-öt, önálló intézményként az iskola nem indíthat osztályokat. A hetedikben és a nyolcadikban nem volt ennyi gyerek. Ha pedig nincs hetedik és nyolcadik, nyilvánvaló az iskola lassú (vagy gyors) elhalása. Az önálló intézmény megtartására tehát nincs esély. A m köd iskola – gyerekekkel, tantestülettel, igazgatóval, stb. – megtartása lehetséges akkor, ha az önkormányzat az iskola m ködtetését alapítványra, például egyházi szervezetre vagy nagyobb iskolára bízza. Ha az önkormányzat e két lehetséges megoldást elutasítja, az önkormányzat eladósodik, s a gyerekek el bb-utóbb buszozhatnak a környékbeli nagyobb iskolákba. Tehát csatlakozni kell, ez egyértelm volt, hiányzott viszont az egyetértés abban, hogy mely intézmény vagy szervezet legyen a megment .

A bogádmindszenti polgármester és pártolói az iskolát a református egyháznak szerették volna átadni. A faluban egykoron er s református közösség volt, ennek az emléke két református templom és a néhány templomjáró lakos. A túlnyomó többség már régóta katolikus, a cigány lakosokkal együtt. Tehát nem a vallásos lelkület miatt volt a kiválasztott a református egyház. „Bementek Pécsre, megnézték, látták, hogy szép, látták, hogy jó, látták, hogy fegyelem van, olyan fegyelem, ami óhaj, hogy nálunk is legyen.” (Gy riné 2009) A vonzódás oka az észak felé törekvés, a felemelkedés vágya lehetett. Az ellentábor a hegyszentmártoni polgármester vezetésével nem találta megnyugtatónak ezt a megoldást. „Úgy indult, hogy szakaszosan veszik át az iskolát, el bb az alsót, aztán a föls t, utána majd az óvodát valamikor. Jogilag sem volt tisztázott, hogy ez hogyan megy végbe.” (Jakabné, 2009) Az egyházi fenntartást ellenz k is el bb észak felé próbálkoztak: az északra lév Baksához vagy Magyarmecskéhez való csatlakozás következményeit latolgatták. Baksát azért vetették el, mert kistérségen kívüli település, így elestek volna a kistérségi fenntartással járó plusz normatíváktól. A magyarmecskei iskolához való csatlakozás viszont nem látszott hosszú távú megoldásnak a viszonylag alacsony osztálylétszámok miatt. Ha bármilyen migrációs folyamat beindul, mindkét iskola pozíciója megrendülhet. Végül is a pénzügyi ráció szerint döntöttek, és 2008 szeptemberét l a bogádmindszenti iskola a vajlszlói iskola tagiskolája lett, amint ez az alábbi határozatban is olvasható. „A Sellyei Kistérségi Többcélú Társulás Társulási Tanácsa hozzájárul ahhoz, hogy 2008. szeptember 01. napjától a Bogádmindszenti Általános Iskola és Óvoda (az intézmény jelenlegi fenntartóinak kezdeményezésére és erre vonatkozó határozatainak meghozatala mellett, valamint a Baranya Megyei Önkormányzat támogató véleménye esetén) a Sellyei Kistérségi Többcélú Társulás által fenntartott vajszlói Kodolányi János Általános Iskola, Szakiskola és Óvoda tagintézményévé váljon.”13 A polgármester elfogadta ezt a döntést, hiszen a cél, hogy a gyerekek továbbra is Bogádmindszentre járjanak iskolába, megvalósult. De nem nyugtatta meg ez a déli orientáció.

A kistérségi tanács határozatának meghozatalakor fontosnak tartotta a kényszer szülte státusváltást kommentálni. „Nagy János elmondta, hogy el van keseredve, amiért erre a lépésre kellett magukat szánniuk, hogy az iskolájukat kistérségi fenntartásba adják. Köszöni a Társulás tagjainak, hogy támogatják a Bogádmindszenti Általános Iskola és Óvoda beintegrálását. Amint azonban lehet ség lesz rá, Bogádmindszent azonnal visszavonulót fúj az ügyben.”14 Vajszló elbírja ezt a kis iskolát, hiszen a Dráva menti kis falvak iskoláit már évekkelévtizedekkel ezel tt bezárták, s az odavaló gyerekek mindahányan Vajszlóra járnak, ezért nagy létszámúak az osztályok.

13

78./2008. (VII. 02.) számú SKTT határozata, 2008. július 2.

Idézet a Sellyei Kistérségi Többcélú Társulás 2008. július 02-án tartott Társulási Tanácsi ülésének jegyz könyvéb l.

14

324

rszigethy Erzsébet

A közigazgatás ormánsági kanyarulatai Az Ormánságban Bogádmindszent volt az utolsó kistelepülés, amelynek iskolája föladta az önállóságát. Pontosabban ez a megállapítás leginkább sellyei kistérségben helytálló. A térség nem azonos az Ormánsággal, mint tájegységgel: az Ormánságfejleszt Társulás 51 települést sorol a tájhoz (86%-a aprófalu), a térségi települések mindegyike ormánsági.

A sellyei kistérség településeinek 89 %-a aprófalu, ezek lakosainak száma nem éri el az 500at. Bogádmindszent közigazgatásilag el ször 1950-t l 1963-ig volt a 49 települést összefogó sellyei járás része, majd l983-tól 1989-ig a siklósi járáshoz tartozott.15 A következ másfél évtizedben csupán Baranya megye közigazgatási fennhatósága érvényesült. 2004-ben alakultak meg a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásai; ett l kezdve Bogádmindszent a Sellyei Kistérségi Többcélú Társulás tagja – 35 településsel egyetemben, mindegyikük az egykori sellyei járás része volt. 2013-ban az újonnan alakult sellyei járáshoz került, az ide beosztott 38 településsel együtt. (A kistérségi társuláshoz képest 3 új „sellyei” van, egyik sem tartozott az 1945 el tti vagy 1950-es sellyei járáshoz.) A nehezen értelmezhet átsorolások-besorolások nemigen változtatnak a tényen, hogy szegény ez a vidék, és ezen a közigazgatás átalakítása nem változtat. A Sellyei kistérség a 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet alapján készített besorolás szerint a komplex programmal segítend leghátrányosabb helyzet 33 kistérség egyike. A KSH kimutatásában a fejlettség komplex mutatóját tekintve a 174 kistérség sorrendjében a sellyei kistérség a 172. helyet foglalta el. A 19 megye 175 járása közül a magas munkanélküliségi rátával16 a sellyei járás a 173. helyen szerepel: 2012-ben a munkanélküliségi ráta 22,4%. (Több mint kétszerese a megyeinek.) A közigazgatás átszervezése sohasem enyhítette az aprófalvas terület gondjait, s nem fékezi a népesség megfogyatkozását, és nem könnyíti az aprófalvakban lakó gyermekek iskoláztatását sem.

A vidék népességének fogyásáról már a 19. században is szóltak híradások, az egyke, mint ormánsági jelenség a 20. század els harmadában kapott országos nyilvánosságot. Több publicisztikai írás, cikksorozat és f ként Kiss Géza Ormányság cím könyve a református magyarság elsorvadásával foglalkozott (Kiss 1937), ugyanakkor az Ormánság teljes népessége alig-alig csökkent 1870 és 1960 között.17 Az egykéz , gazda-státusú református magyarok közé (vagy helyére) katolikus magyarok, németek, horvátok költözködtek, közülük sokan kezdetben cselédnek álltak. Lett tehát gyermek, elegend , és lett hozzá iskola is.

A két háború között, Klebelsberg Kunó miniszterségének köszönhet en minden ormánsági falunak lett legalább egy 6 osztályos elemi iskolája. A hatvanas években korszer södtek az iskolák, villanyvilágítást kapott mindegyik, az Ormánságban ekkortájt 52 iskola m ködött. Az iskolák száma a községi közös tanácsok megalakítása után, a hetvenes években kezdett fogyatkozni. Szinte egy id ben azzal, amikor a térségben felszámolták a cigánytelepeket, s lakóikat beköltöztették a falvakba. (Hogy burkolt társadalompolitikai cél vagy véletlen egybeesés volt, nem dolgom kutatni, de kimondható, hogy ennek az együttállásnak az egyik máig ható következménye: a cigányság alul iskolázottsága.) Ez idáig a telepi cigánylakosságnak alig volt módja iskolába járni, s a helyzet mostoha maradt akkor is, amikor falusi lakosok lettek, mert a faluból elvitték az iskolát. 1989-ben már csak 9 körzeti általános iskolája volt az Ormánságnak.18 A kilencvenes évek elején a kistelepülések bíztak abban, hogy majd a maguk választotta önkormányzatok önállóan dönthetnek. Az újraéledés reményét fejezte ki, hogy néhány ormánsági kis falu újjáépítette a régi elhagyott iskoláját, s az is 15

1945 el tt is Siklós volt a járási székhelye.

Nyilvántartott álláskeres k aránya a munkavállalási korú népességb l, % /http://www.jaras.info.hu/ A kistérség lakóinak száma 1870-ben 19.794, 1960-ban 19.258. (KSH. Népszámlálás 2001.)

18 http://www.besence.hu/joomla/images/stories/doc/OFA_zarotanulmany.docx 16 17

„Kum jésty, Bogádmindszent?”

325

el fordult, hogy újat épített. Ezek az új iskolák csak ideig-óráig m ködtek, kénytelenek voltak bezárni az évr l évre csökken állami támogatás miatt. Az oktatás finanszírozását szolgáló normatívát egyre több, úgymond saját er vel kellett volna kiegészíteni, e kis falvaknak pedig „saját ereje”, erre fordítható bevétele nem volt. A kistelepüléseken a 90-es években az állami normatíva másfélszeresét kellett volna költeni az oktatásra, a napközisekre pedig a négyszeresét.19 Az iskola-bezárásokat a 2000-es években a törvényi változások siettették. A 2006-os közoktatási törvény életbe lépését követ en 2007-ben a Sellyei Kistérségi Többcélú Társulás a kistérségi normatíva igénybevételének a lehet ségével is arra késztette a településeket, hogy nagyobb iskolákhoz csatlakozzanak. A fenntartó-váltások eredménye: nincs többé falusi iskola – olyan falu, amelynek az iskolájába csak az odavalósi gyerekek járnak. A térség 35 települése közül 27-ben iskolaépület sincs. A legtöbb faluból a vajszlói iskolába járnak, amelynek 16 iskolafenntartó önkormányzata van. Ezen felül egy 20-25 kilométernyi sugarú kör számos településér l járnak még ide általános iskolások (Gy ri 2011). 2012-ben, a bogádmindszentiek nélkül 470 tanulója volt az iskolának. Vajszlóhoz csatlakozott Bogádmindszent is, ám iskolája megmaradhatott, igaz, hogy csak Vajszló tagintézményeként. És bár a fenntartói hozzájárulást Hegyszentmárton és Ózdfalu is Vajszlónak (a kistérségi társulás központi iskolájának) fizeti, a gyerekek ezután is Bogádmindszentre járnak.

A térség másik nagy iskolaközpontja a sellyei Kiss Géza Általános Iskola, amelynek tíz települési önkormányzat a fenntartója. Ezek közül egy falu iskolája tagintézmény, de ez már nem egész iskola, a fels tagozatosok Sellyére járnak. A kistérségi társuláshoz való csatlakozás elkerülésére több konstrukciót kerestek a „beintegrálást” elutasító iskolák, ill. önkormányzatok. Két iskolaközpontot nemzetiségi oktatása tartott meg önállónak: 4 önkormányzat 2 nemzetiségi iskolát m ködtet. A térség egyik 300 lelkes települése 5 falu gyermekeit fogadja az iskolájában; a tanulók 97%-a hátrányos helyzet , 67%-a halmozottan hátrányos helyzet . A Pécst l 30 kilométerre lév iskolában (Magyarmecske) a halmozottan hátrányos helyzet gyerekek felzárkózását modell-érték programokkal segítik. A választható harmadik út, amely mentesített a kistérségi fennhatóság alól, az egyházhoz vezetett. Egy Sellyét l 7 kilométerre lév 500 lelkes település a Pécsi Református Kollégium intézménye lett – iskolájába három faluból járnak gyermekek.

A törvényi rendelkezésekkel kikényszerített integráció nem volt mérhet hatással az áltanos iskolai oktatás színvonalára, állapították meg a kutatók. A szül k reakciói is erre utalnak, egyre gyakrabban fordul el , hogy gyermekeiket a nagy iskolákból a kisebbekbe íratják át.20 Iskolagazdák együtt és egymás ellen – a gyerekekért A „beintegrálódás” óta Bogádmindszenten lehiggadtak a kedélyek. „Úgy volt, ahogy régen a téeszcséket szervezték, muszáj volt belépni. Nekünk muszáj volt az iskolánkat bevinni a közösbe. Igaz, hogy abban az évben 23 millió forint volt a költségvetési hiányunk, mostanra meg 4 millió lett. De ha ideadják egyenesen nekünk azt a kistérségi normatívát, ennyi hiányunk se lenne” – mondta a falu polgármestere, egy évvel a tagintézménnyé válás után. A hiány persze azóta fölhalmozódott, részben az iskolafenntartás költségei miatt.

A Vajszlóhoz való csatlakozásnak ára is volt, gazdasági iroda fönntartása címén a kistérség több milliós forintos költséggel terhelte meg a három falu önkormányzatát. Az iskola térségi fenntartása mellett sem sz ntek meg az önkormányzat iskolai kiadásai. Hogyan keletkezik az iskola m ködtetéséb l adódó hiány? Az iskola költségvetése két alapvet tételb l áll össze: 19

http://www.oki.hu/oldal.php?tipus=cikk&kod=Hatekonysagiproblemak-Horn-Mennyibe http://4dimenzio.ucoz.hu/publ/az_egyetem_es_pecs/paku_aron_marton_melinda_andl_helga_papp_laszlo_sell yei_kisterseg_kozoktatasi_helyzetkep/4-1-0-33 20

326

rszigethy Erzsébet

vannak személyi kiadások (bérek) és dologi kiadások (pl. f tés, világítás, irodaszerek, üzemanyag a f nyíróba). A költségvetési törvény el írja, hogy a dologi kiadásokra fordítható összeg nem lehet több, mint volt az el z évben. (Az infláció nem korrekciós tényez .) A normatívát a gyerekek száma utána fizeti az állam – 2008 után a kistérségi társulásnak, s innen kerül az iskolához, ez esetben a vajszlóihoz. A kistérségi normatíva több, mint az önkormányzati, addig legalábbis több volt, amíg ösztönözték a társulást. Aztán szépen, lassan csökkenni kezdett. „Olyan normatíva nincs, ami emelkedett volna az árakkal párhuzamosan”.

(Gy riné, 2012) Ez a normatíva nagyjából a bérekre elég, de a dologi kiadásokat már a fenntartó önkormányzatoknak kell fedezniük. Az iskola gazdasági irodája kiszámolja, hogy az iskola m ködtetésének összköltségét, költségvetését tekintve, mennyibe kerül egy tanuló iskoláztatása: az összeg 2010-ben hozzávet legesen 35 ezer forint volt. Ezután szokás szerint összeülnek a társulás tagjai, az iskolafenntartó önkormányzatok polgármesterei, és mint a „lóvásáron, elkezdenek alkudozni, hogy én tízet adok, én tizenkett t, végül megegyeznek abban, hogy adnak 15 ezret. És már ott elhangzik, hogy ez decemberig nem lesz elég. Azt mondják, hogy majd lesz valahogy, majd visszatérünk rá. Az idén is ugyanannyi, és a gazdasági igazgató mondta, hogy ez májusig lesz elég. Nyáron leültünk, és kiderült, hogy a másik évb l 12 millió a tartozás, a kifizetetlen számlák. De a 35 ezerben nem volt benne a tanároknak törvény szerint járó min ségi bérpótlék, az étkezési utalvány, a munkaruha… A munkaruha 3 éve nulla, a takarítón k úgy néznek ki, mint szegény Lázár, turkálóban vesznek maguknak köpenyt meg ilyesmit. A 35 ezerb l csak akkor lehet lefaragni, ha feladatot szüntetsz meg. És akkor az önkormányzatoknak kell megmondani, hogy milyen feladatot szüntessünk meg. A szakkört? A napközit? Másrészt kötelez el írás, hogyha a napközit igényli a szül , kell napközi. És ezt csak akkor lehet megszüntetni, ha van rá fenntartói határozat, de határozatot erre nem hoznak. A személyi állomány csökkentése? Így is minimális a létszám.” (Gy riné, 2012) És ez a minimális létszám Pécsr l autózik ki naponta; 2012-ben 9 forint kilométer-pénzért. Ugyanennyit kaptak 2009-ben is, pedig elmúlt 3 évben igencsak fölszöktek az üzemanyagárak.

Az önkormányzat hiánya 2013 januárjában t nt el, amikor az állam kifizette a kistelepülések adósságát. Egyel re nem kell tartani attól, hogy köztartozások miatt a szolgáltató a villany és a gáz kikapcsolásával fenyegeti az iskolát. Az intézmény államosítása után is önkormányzatoknak kell gondoskodniuk például arról, hogy az óvodások és az iskolások ne éhezzenek. Egy országos kutatás tanúsága szerint 2011-ben a 2009-es évhez képest egyötödével n tt a leghátrányosabb helyzet kistérségekben a szegénységben él gyermekek száma.21 Bogádmindszenten az a sajátos helyzet állt el , hogy a munkahelyek megfogyatkozásával és a szegénység növekedésével egyidej leg javult a gyermekek közétkeztetése. (Ez persze a gyermekek iskolán kívüli étkezésére nem mondható el.) És azért ehetnek jobbat és többet az iskolai közkonyhán, mert a falubeliek egyéb munkahely híján közmunkásként dolgoznak (start-munkaprogram), így megtermelik a közétkeztetéshez szükséges élelmiszerek javarészét. „A konyha vezet jének meghagytam, lesz szíves hétf n és pénteken er sen f zni. Mert ki tudja, ezek a gyerekek mit esznek otthon.”

2009-ben a bogádmindszenti iskola (helybeli, hegyszentmártoni, ózdfalusi) tanulóira és az óvodásokra a bogádmindszenti önkormányzat tulajdonában lév konyha f zött. A napi háromszori étkezést megközelít leg 150 gyermek vette igénybe.„Bogádmindszenten az egyik legkötelez bb feladat a közétkeztetés. Ugyanis tudom én azt, amit nem biztos, hogy mások tudnak, vagy nem akarnak tudomásul venni, a gyerekek itt esznek el ször is, és talán utoljára is egy nap… Beszélgetek a tanító nénivel, akinek az osztályába jár az én gyerekem is, hogy kicsit nehéz a hétf . Mert hétf n úgy kezd dik a nap, hogy torna. Nincsen elég er . Miért 21

Civil jelentés a gyerekesélyekr l. 2011. Gyerekesély Közhasznú Egyesület, 2012

„Kum jésty, Bogádmindszent?”

327

csinálod az els órában? Ne csináld. Várd meg, amíg megkapják a tízórait. Hogy egyenek, és akkor legyen erejük tornázni. Ez különösen elmondható a társközségeinkre, ahol csak úgy tombol a nyomorúság. És a gyerekek 95 %-a gyerekvédelmi kedvezményben részesül, tehát a szül nek nem kell fizetni. De a számlát ki kell egyenlíteni. És ki egyenlíti ki? Aki többek között ezek miatt a dolgok miatt adósodik el. Hát, ha a magyar állam a gyerekek ellátására ad 327 forintot az önkormányzatnak, abból nem futja. Nekünk egy napi étkezés 650 -700 forintba kerül. A 300 valahány különbséget ki teszi hozzá? És mennyi pénz az naponta, havonta?” – elemezte a helyzetet a bogádmindszenti polgármester.

A kiadások lefaragására az önkormányzat igyekszik megszervezni a konyha önellátását.

Mintegy 3 hektár bérelt földön termel zöldségféléket, a földeken a közmunkások dolgoznak.

A konyhai személyzet a terményeket tartósítja: öt óriási h t ládát töltenek meg fagyasztott zöldségekkel, húsfélékkel, a polcokon savanyúsággal, lekvárral, bef ttel teli üvegek sorakoznak. („Van nekünk egy élelmezésvezet nk, a Marika, ilyen asszony nincs is ebben a faluban, mint . Igazi, ízig-vérig gazdálkodó falusi asszony, mindenhez ért, mindenféle n i, háziasszonyi praktikához.”) Az önkormányzat egyebet is szerez a konyhára; környékbeliekt l veszik a tojást, alkalmanként disznót, baromfit dolgoznak fel, a helyi gazdáktól vásárolnak. („Nem megyünk mi a teszkóba húst venni.”) A f zés és a folyamatos utánpótláshoz szükséges tartósítás színhelye egy terebélyes, magasföldszintes (szuterénes) épület, annak idején az állami gazdaság konyhája volt. (Itt ebédelnek a gyerekek, s az ebédl ben szokták rendezni a nagyobb falusi-iskolai ünnepségeket is.) „Bogádmindszentre – mondta a polgármester – nem kellett start-munkaprogram ahhoz, hogy mez gazdasági termelésre ösztönözze az önkormányzatot. Mi már évek óta magunktól is csináltuk, mert logikus volt, hogy ami kevés adottságunk van, legalább éljünk vele, azzal is könnyítsünk a helyzetünkön.” A falu tehát próbálkozik azzal, hogy az élelmezéshez szükséges alapanyagot el teremtse, s így pótolja az állami hozzájárulás és a valóságos költségek közti különbözetet, ily módon nem terheli az önkormányzati költségvetést. Az állami normatíva és a gyermekétkeztetés kiadásai közti összeget viszont továbbra is meg kell fizetni a hegyszentmártoni és az ózdfalusi önkormányzatnak, amelyeknek szintén sz kös a költségvetése. A két falu gyerekei után az önkormányzatok hol fizettek, hol nem, mindenesetre adósai lettek a bogádmindszenti önkormányzatnak. Emiatt aztán kenyértörésre került sor.

Jakab Gézáné, a hegyszentmártoni polgármester beszélt a mostani helyzetr l és a konfliktusokról: „Most a gyerekeket minden délben visszük haza, a hegyszentmártoniakat meg az ózdfalusiakat, mert Hegyszentmártonban ebédelünk, aztán jövünk vissza busszal a napközibe. Most nem Bogádmindszenten eszünk, mert nem tudtuk kifizetni, mi se, meg Ózdfalu se – felhalmozódtak a tartozásaink. Úgy kezd dött, hogy a bogádminszenti polgármester megharagudott a sok tartozás miatt, és se szó, se beszéd, küldött a hegyszentmártoni és az ózdfalusi szül knek leveleket, hogy másnaptól nem ehet a gyereke Bogádmindszenten. Ezt én véletlenül tudtam meg, és ez a papír a hónap fordulónapján érkezett. Tehát már másnap letiltás volt. Elmentem a szül khöz, elolvastam az értesítést. Bejöttem másnap reggel, megkérdeztem a polgármester urat; most ezt teljesen komolyan így gondoltad, hogy másnap nem esznek itt a gyerekek? Igen. Kérdezte, hogy én mit csinálnék az helyében. Mondom, én nem tudom, hogy mit csinálnék, de ezt biztos nem. A 22 év alatt többször el fordult, hogy még a napközivel is elmentünk haza, azért kértem a polgármester urat, hogy jól gondolja meg, mert ha most hazamegyünk ebédelni, az végleges lesz. Ne mondja nekem majd 2 hónap múlva, hogy jöjjünk vissza, mert ez meg az lesz, ígéretekkel már háromszor-négyszer visszahoztak bennünket. És az ember a gyerekeket nézte, amikor engedett, de ez nem megy éveken keresztül. Hát most véglegesen hazamentünk, és három nap alatt megszerveztük a gyerekétkeztetést, jött az ÁNTSZ meg mindenki segített. Ugyanis konyhánk van, de addig csak szociális étkeztetésre, id sek ellátásra voltunk felkészülve, a nyári szünetben f ztünk a rászoruló gyerekeknek. Vittük a polgármester úr levelét a hivataloknak, és nagyon

328

rszigethy Erzsébet

rugalmasan két nap alatt minden papírt elintéztek. Két-három hónap múlva Ózdfalu is bejelentkezett a mi konyhánkra.

Most mi is megkapjuk rá a normatívát, nagyon szépen ki is jövünk bel le, nincsen amiatt gond, hogy ingyen étkeznek a gyerekeink. Rengeteget megtermelünk a start-munka programban. Van saját területünk is, olyan 4-5 hektár között, van egy egyhektáros területünk egy darabban, az a konyhakertünk, abban mindent megtermelünk. A gyerekek valahogy nem nagyon szeretik a retket meg a paprikát, sokszor kipiszkálják a szendvicsb l. Aztán sszel, amikor paradicsomszezon volt, látták a napköziben többször, ahogy én eszem, harapom a paradicsomot, mint az almát. Kértek bel le. Akkor rengeteg volt a kertben, és a lányok minden nap behoztak egy nagy szatyor paradicsomot az iskolába, sárgát, pirosat, mindenfélét. Délutánonként mindig elfogyott az egy szatyor paradicsom. És nekem mindegy volt, hova valósi az a gyerek, ette, aki akarta. (Jakabné tiszteletdíjas polgármester, az iskolában napközis tanár.)

Fölkészültünk a konyhánk ellátásra. A konyhánknál van pince, padlás. A pincében elvermeltük a krumplit, a céklát, a sárgarépát, a padláson van a fokhagyma, vöröshagyma, lila hagyma, a kett között a h t ládák. Négyet kellett venni a nyáron. Most csináltunk egy h t házat is. Ezen kívül a lányok ötliteres dunsztos üvegekbe mindent bef ztek; pizza-krémet, paradicsomszószt, paprikakrémet, cukorborsót, zöldbabot. És most mind megy a gyerekétkeztetésbe. Sokkal jobban jártunk, mintha Bogádon maradunk. Ami a hátránya, hogy bonyolultabb megszervezni a napi iskolai programot. Plusz kiadásunk nincsen az utaztatásra, mert amíg Bogádon ebédeltünk, az iskolabusz akkor is ment ebéd után, mert hazavitte azokat, akik nem napközisek. Délután 4-kor jött vissza a napközis gyerekekért. Most tanítás után mindenkit hazavisz a busz, és ebéd után hozza vissza a napköziseket. Ami viszont nem jó, hogy kés n ebédelünk és a gyerekeknek minden nap többször kell utazni. De hát nem volt más megoldás.

Ma 70 gyereket ebédeltetünk, a fele ózdfalusi. Ott több a gyerek a családokban, mint nálunk.

Hegyszentmártonban hat olyan család él, ahol háromnál több gyerek van.”

A tízórait és az uzsonnát az iskolabusz hozza át a bogádmindszenti iskolába, minden gyerek örömére, s ilyenkor általános a szendvics-cserebere.

Munkában, munka nélkül a feln tt nemzedék A falu iskolás gyermekei egyfel l jól járnak a kiváló iskolai étkeztetéssel, másfel l otthon, családi körben rosszabbodtak a megélhetés feltételei. A szül knek nincsen tisztességesen megfizetett munkája. A statisztikai ugyan azt mutatja, hogy Bogádmindszenten az utóbbi kéthárom évben csökkent a nyilvántartott álláskeres k száma, ám ezzel egyidej leg n tt a szegénység. (Igaz ez a másik két falura is.) A munkanélküliek egy része már nem szerepel a nyilvántartásokban, így segélye, járadéka sincsen, más részük az önkormányzat közmunkásaként dolgozik. A nyilvántartott álláskeres k zöme más statisztikai kategóriába került; közmunkás lett bel le – ez állapítható meg a KSH, a Nemzeti Foglalkoztatási Hivatal statisztikai adatainak, valamint a polgármesterek tájékoztatóinak az összevetéséb l.

Bogádmindszent és Hegyszentmárton adataiba volt módom betekinteni. E szerint Bogádmindszent nyilvántartott álláskeres i 2012-ben 37%-kal kevesebben voltak, mint 2009ben. Ugyanebben a három évben 37 %-kal n tt a közmunkásainak a száma.

Hegyszentmártonban 57%-kal csökkent az álláskeres k aránya, és 53%-kal n tt a közmunkásoké. Bogádmindszenten 2009-ben 17-en jutottak segély-, illetve járadéktípusú ellátáshoz, 2012-re három járadékos maradt, segélyt senki sem kap. Hegyszentmártonban 2009-ben 16-an részesültek segély-, illetve járadéktípusú ellátásban, 2012-ben már senki sem.22 22

http://www.afsz.hu/engine.aspx?page=full_afsz_stat_telepules_adatok_2012

„Kum jésty, Bogádmindszent?”

329

A közmunkások és a közmunkához szükséges (a munkaügyi hivatal által szervezett) tanfolyamok látogatói valójában nem foglalkoztatottak és nem is munkanélküliek (álláskeres k), a statisztika fogalomtárában az aktív foglalkoztatás-politikai eszközzel támogatottak körébe sorolhatók. Ez a tömeg Baranya megyében egyre sokasodik: 2011-hez képest 2012-ben számuk 51,7 %-kal emelkedett.23 2009-ben a bogádmindszenti polgármester, Nagy János még optimista volt a falusiak munkalehet ségeit illet en: „Olyan család, amelyik csak segélyb l él, nem nagyon van. Minden családban van valaki, aki dolgozik vagy éppen nyugdíjas. Ritka, hogy a férj, a feleség meg a nagyszül is munkanélküli. Ha nálunk valaki komolyan akar dolgozni, és van egy kis szerencséje, el tud helyezkedni Pécsen, és oda be tud járni. A legtöbben még mindig az Elcoteq-ben dolgoznak, bár mostanában egy csomó embert elküldtek, de azért 20-25-en ott maradtak, az önkormányzat intézményeiben megint csak 25en vannak, óvoda, iskola, hivatal, ebédl , m vel dési ház, van szociális gondozón . Persze munkanélküliség van, ha nem is akkora, mint az Ormánság déli részein, az alvidéken. És mit tudnak tenni ez ellen az önkormányzatok? Úgyszólván semmit.”

2012-re az utolsó nagy munkaadó, az Elcoteq is elt nt a térségb l. (A cég pécsi üzeme, 13 éves m ködés utá,n 2011-ben cs döt jelentett. A 2000-es években Baranya megye egyik legnagyobb munkaadója volt.) De falu szorgalmas, állítja Nagy János: „Itt nincsen munkanélküli, mert mindenki dolgozik, csak az a néhány nem, aki alkalmatlan a munkára. De az emberek többségének a közmunkában van munkahelye, itt máshol nincs lehet ség. Nem sok ember van, aki ingázik, és naponta elmegy. Egy új tendencia van nálunk, és err l se szeretünk beszélni. Amióta én emlékszek erre a falura, soha annyi ember nem volt külföldön munkát vállalni, mint most. A kommunista id ben voltak néhányan, akik jártak az NDK-ba dolgozni, de azok ott is maradtak. De most? A fiataljaink, akik akarnak valamit az élett l, azok mind elmentek. Meg el is fognak menni. Most két anyuka jött haza Németországból, gyereknéz be, tegnap vagy tegnapel tt, mind a kett egyedül neveli a hat- meg a hétéves gyerekét, és itt hagyták ket az anyjukra. Ez a tragikus. Els sorban férfiak mennek, de mostanra már az ilyen fiatal mamák is elmennek, és itthagyják a kicsi gyerekeiket. És mindenki piszkos munkára megy, vágóhidakra, építkezésekre. Ebben a pillanatban tízen-valahányan vannak, tíz évvel ezel tt egy volt.” A képvisel testület is csonka lett, az egyik fiatal (cigány származású) képvisel a választások után nem sokkal Németországba ment dolgozni. Olykor-olykor hazajön, azt tervezgeti, hogy ha majd engedik a körülmények, magával viszi két iskolás gyermekét és a feleségét.

A három falut 2012 decemberéig a körjegyz ség kapcsolta össze, de örökös „integráló” tényez nek az egyik bogádmindszenti család látszik: k m ködtetik a három falu három kocsmáját és két falu élelmiszer-boltját. A mindent tudó bogádmindszenti kocsmában cserél dnek, kavarognak a falusiak hírei. Ottjártamkor beszélték el egymásnak a férfiak, hogy az egyik dél-dunántúli nagy uraság Németországban adja el a disznait, és a németországi vágóhídon dolgozzák fel – többek között a bogádmindszenti vendégmunkások. A bogádmindszentiek tudni vélik, hogy az uraság – immár feldolgozott állapotban itthon dobja piacra a húst, busás haszonnal. Arra is panaszkodtak a falusiak, hogy hajdanán minden házban volt évente legalább egyszer disznóvágás, most mindössze 4-5 helyen.

Mit tehet, mit tesz az önkormányzat a munkanélküliség enyhítésére? Nagy János polgármester 2009-ben igencsak kesergett. „Itt lent, a sor végén mi annyit tudunk tenni, hogy különböz terveket agyalunk. Mostanában ugye projekteket… Mi a kistérségben annyi projektet gyártottunk, hogy tele van a padlás vele. Csak hozzá kellene rendelni a forrásokat, de mi azt nem tudjuk megtenni. Ötletek vannak, és nincs hozzá pénz, hogy legyen bel le valami. De nem is nekem kellene építeni egy feldolgozó üzemet vagy savanyítót, hanem valami vállalkozónak. És ha idejön, nekem az a dolgom, hogy kiépítsem az infrastruktúrát, például az utat a

23

http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/megy/123/bara123.pdf

330

rszigethy Erzsébet

feldolgozóhoz. Azt ne várják t lem, hogy én építsek feldolgozót. Vagy én keressek piacot? Ezt vállalkozóknak kéne!”

2012-ben a nagyralátó tervekb l mintha kikerekedne valami. A bogádmindszenti önkormányzat 2013 tavaszán tartósító-savanyító üzemet nyit – pályázati pénzb l felújították a volt állami gazdaság központi irodáját, a konyha szomszédságában. Az építkezésen 40 közmunkás dolgozott. A tervek szerint az üzemben 8 közmunkás dolgozhat majd folyamatosan a start-program pályázati pénzéb l, szezonban még negyven embernek is akad munka. Az önfinanszírozó közétkeztetés (és a sikeres zöldségtermesztés, konyhai tartósítás) adta az ötletet, s a polgármester szíve szerint kereskedésbe, termeltetésbe is belefogna. De a program „filozófiája” nem engedi, hogy profitot termeljen. A polgármester úgy gondolja, ha helyben fölvásárolná például az uborkát, és azt feldolgozott formában piacra vinné, jelent s volna a haszon, s a tartósított zöldségfélék piaci hasznából megtérülnének az üzem fenntartási költségei. Emellett feltámasztaná a falusi gazdák termel kedvét, így aztán sokaknak lenne haszonnal kecsegtet munkája a faluban. A polgármester hozzáért kombinátor lehetne, kapcsolatai és szakértelme is van, hiszen mez gazdászként 10 évet dolgozott a téeszben és az állami gazdaságban. A tervet a start-program ilyen formában nem hagyta jóvá. A kérdés ezek után csak az, ha nem lehet profitja a tartósító üzemnek, miért kapott Bogádmindszent 65 millió forintot az építkezésre, felújításra és a berendezésre.

Míg Nagy János a kapcsolatait mozgósítja a céljai (és a falu) érdekében, a kollégája, a szintén bogádmindszenti születés Jakab Gézáné hegyszentmártoni polgármester a lehet ségekre, a kedvez alkalmakra figyel. Igyekszik megtalálni adott körülmények között a falunak leginkább hasznára váló megoldásokat. Amikor 2009-ben közmunkásokat lehetett alkalmazni, Hegyszentmártonban kétszer annyian voltak, mint Bogádmindszenten. „Sose tudjuk, hogy mint önkormányzat, mik vagyunk. Most éppen foglalkoztatók vagyunk. Mi egyetlenegy közmunkaprogramból nem maradtunk ki. Annyi szerszámot vettünk, f nyírótól, kapától kezdve az ásóig, nagyharangig, hogy egy nagy raktárunk tele van. A nagy tétel, amit nekünk kell fizetni, az embereknek az acélbetétes bakancs, a munkaruha, a véd ital… Ez nagyon sokba kerül. De ha nekem finanszírozzák, én föl fogok venni a jöv hónapban még tíz embert. Én már éjjeli röket alkalmazok a faluban, a körjegyz ségnek adtunk, az iskolának adtunk munkást, itt van egy ember a hivatalban, a konyhára most fogunk fölvenni valakit. Ki kell találnunk mindig valami munkát, mert már annyit nem tudok kaszáltatni emberekkel, mint amennyien föl vannak véve. Nekem 70 embernek kellene munkát adni. Lehetetlen. Kígyóhájat termeljünk a közterületen, vagy mi?”

2012-ben Jakab Gézáné még inkább foglalkoztatónak érezheti az önkormányzatot, s magamagát építésvezet nek is. A start-programhoz rendelt forrásokból a közmunkásokkal felújíttathatja azokat a középületeket, amelyek a társközség-státus óta (40 éve) omladozófélben vannak. „Akkoriban eladtak mindent a kistelepüléseken. Szétszedtek pincéket a hegyen, még a ravatalozót is lebontották a temet ben, és beépítették ide a m vel dési házba, ami azóta sincs használva, szinte semmire sem, nagyon sok értelme nem volt. Azt tudom, hogy ’90ben, amikor átvettem az egészet, az összes ingatlanunk egy t zoltó szertár, meg egy kultúrház volt, mind a kett romos, lepusztult állapotban. Most két házat újítottunk fel, két önkormányzati ingatlant, helyi védelem alatt lév m emlékeket. Az egyikben munkahelyeket szeretnénk kialakítani, ígéretet kaptunk, hogy a jöv évben folytathatjuk. Most fut egy 43 milliós projektünk, IKSZT (Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér) kialakítására.

Tulajdonképpen a faluházat b vítjük, nagyobbat építünk hozzá, mint amekkora most. Oda tervezünk könyvtárat, gyerekházat, több egyéb funkciót. Az emelet teljesen egy légtér lesz, és abban olyan konditerem a fiataloknak, hogy elmozdítható legyen a berendezés, így használhatjuk majd konferencia-teremnek is. Ezt májusig kell megcsinálnunk.”

A falvak lakói figyelemmel kísérik az önkormányzataik, polgármestereik ténykedését, viszont az országos politikai kampányok vihara nem kelt hullámokat. Az 2010-es országgy lési választásokon Baranya megyében volt a legalacsonyabb részvételi arány (60,57%), a három faluban 4-5%-kal kevesebben szavaztak. Az önkormányzati választásokon a részvételi arány

„Kum jésty, Bogádmindszent?”

331

országos átlaga 46,6 % volt, a Baranya megyei 45,6%. E három ormánsági falu számára az átlagosnál jóval fontosabb volt, kik lesznek a községük vezet i. Az önkormányzati választáskor a bogádmindszentiek 77,1%-a, a hegyszentmártoniak 82,3%-a, az ózdfalusiak 89,6 %-a szavazott.

Ezt a magas részvételi arányt akár népszer ségi indexnek is tekinthetjük. Az arányok különbségeit a helyi hatalmi pozíció-játékok magyarázzák, és nem a politikai elkötelezettség.

Nagy János 1998 óta Bogádmindszent polgármestere, és 2010-ben is biztos befutónak látszott, nem volt esélyes ellenjelöltje. Hegyszentmártonban 1990 óta Jakab Gézáné a polgármester, de 2010-ben er s politikai támogatottságot élvez ellenjelöltje volt. A kiugró részvételi aránynak is köszönhet en Jakabné maradhatott a helyén. A falu talán azért sem voksolt az ellenlábasára, mert neki nagy vagyona, gazdasági hatalma van, és köztudomású, hogy hiányzik bel le a szociális érzékenység. Az ózdfalusi polgármester, Vas Lajos az els ciklus óta állt az önkormányzat élén, és mivel már elmúlt hetven éves, 2010-ben nem indult újra. Nagy volt a vetélkedés a lehetséges utódok között, 1990 óta most el ször cigány származású jelölt is esélyes volt. A kb. 80 százalékos cigány többség falu a cigány származású jelöltet választotta a polgármesterének. Nem volt ez könny gy zelem: a 144 választópolgárból 45-en szavaztak rá.

Az iskola ügyes-bajos dolgaiban ez idáig az önkormányzatok és f ként a polgármesterek voltak az irányadók; ki-ki képessége és szándéka szerint „kezelte-kormányozta” az intézményt. A bogádmindszenti polgármester eredeti foglalkozása mez gazdász, a hegyszentmártoni ma is gyakorló pedagógus, az ózdfalusi hivatásos gépkocsivezet .

Az oktatás szakmai megítélésére valószín leg csak a pedagógus-polgármester képes. Bár egyidej leg fenntartója és alkalmazottja az iskolának, pedagógiai elveit csak napközis tanárként érvényesíti, nem min síti a kollégákat. Szakmai erényeit a tantestület méltányolja, s úgy látszik, ezzel a presztízzsel megelégszik. Ezt a benyomásomat az a tény látszik meger síteni, hogy amikor az iskola sorsán a fenntartók vitatkoztak, és a jöv -men igazgatók vele, mint fenntartóval ellentétes véleményen voltak, s ellencsapásként a szakmai munkáján kerestek fogást – otthagyta az iskolát. Hogy ne a gyerekeken csattanjon az ostor.

Szereti a tanítványait, és ez a szeretet kölcsönös.

A mez gazdász polgármester nemigen tör dik a szakmai munkával, persze nem kizárható, hogy beleszól ebbe-abba. Ha meg is teszi, annak se lángja, se füstje nincsen. Számára az a legfontosabb, hogy megmaradjon, hogy legyen ez az iskola. Ehhez nem azért ragaszkodik, mert jó pedagógusoknak tartja a tantestület tagjait. Többszöri kérdésemre se mondott se jó, se rosszat az iskolai munkáról. Egyetlen morcos megjegyzése volt csak, amely az iskola 2009-ben még tanító matematika tanárát illette. B. Nagy József a falu szülötte, régi bogádmindszenti családfával. (Az sök dics múltjára emlékeztet a hegyszentmártoni borospincéje: sajátos ormánsági technikával épült talpasház. Az si vallást is meg rizte, presbitere a református gyülekezetnek.) Minden kollegája kit n szaktanárnak és nevel nek tartja, a gyerekek egyik kedvence. A b ne, hogy bár elvégezte a matematika-szakot, de mivel a szakdolgozatát lusta megírni, nincs diplomája. 2009-ben még képesítés nélküli matematika tanárként dolgozott, a következ évben felmondtak neki. (Nem látni rajta, hogy bánkódna, közmunkásként gyerekkísér a hegyszentmártoni iskolabuszon. S mellesleg messzi vidékr l is fogadja a rászoruló diákokat matematika-korrepetálásra.) „Ha valaki akar valamit, abból lesz valaki” – ez a polgármester visszatér mondása, s ebb l a bogádmindszenti „kvázi” tanárból, úgy látja, hiányzik ez az akarat. Az iskolai oktatás színvonaláról beszélgetve is azt ismételgette; „mindegy, hogyan tanítják a gyereket, ha megvan benne az akarat, lesz bel le valaki.” „Nem akarom én fényezni magunkat” (Iskolai hétköznapok és ünnepek) Milyen hát ez az iskola?

Az 1965-ben átadott épületet éveken át toldozták, foldozták, javítgatták. Id közben elt nt a pottyantós vécé, bevezették a vizet, széntüzelés kazán táplálta a központi f tést. Az

332

rszigethy Erzsébet

ezredfordulóra már igencsak elöregedett az épület; az ajtók, ablakok kikívánkoztak a falból, a becsorgó es vizet lavórokkal fogták fel. Szóval ráfért a felújítás. 2006-ban sikerült rá pénzt szerezni. „Szép az iskola, gyönyör , azt én építtettem, 117 millió forintba került. Nagyon büszke vagyok rá. Hát az iskolánkat felújította volna a magyar állam? Önmagától? Vagy attól, hogy én írok neki egy levelet? Vagy jegyz könyvbe mondjuk, és az eljut hozzájuk, és akkor felújítják a mi iskolánkat? Nem. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, ahhoz kelletünk mi, én, a település vezetése, a társközségekkel együtt. (Mondjuk, azok inkább akadályoztak bennünket.) Évekig talpaltam, míg végre sikerült egy ilyen, magunkhoz képest szép iskolát felépíteni.” – mondta a székhely-község polgármestere, majd kifejtette, hogy a régió területfejlesztési tanácsában meglév ismeretségeit latba vetve, nyertek pályázati pénzt a felújításra. „Szép lett az iskolánk, de jobb is lehetett volna. Nagyon gyorsan, ripsz-ropsz kellett a pályázatot beadni. Rövid volt határid , és valami oknál fogva úgy sikerült, hogy nem lett nagyobb, mint a régi – min sítette a felújítást Hegyszentmárton polgármestere.

2 osztály szükségtanteremben tanul, nincsen alkalmas helye az iskolai könyvtárnak, és nincsen tornaterem – az iskolások télen a folyosón, nyáron az udvaron tornásznak. A tornaterem hiánya a gyerekek továbbtanulásakor hátrány, ugyanis fontos tornaszereket nem használhatnak, ismerhetnek meg Bogádmindszenten. Hiába vásároltak pl. bordásfalat, nincs hely, ahová fölszerelhetnék. (A testneveléstanárnak köszönhet , hogy mégis mozgalmas az iskolai sportélet. „Nagyon mozgékony és tehetséges szervez , pécsi fiatalember, onnan jár ki.

Egész évben, minden hét végén viszi a gyerekeket gyalogtúrára, most visz majd három gyereket foci tehetségkutató akadémiára. Többször szervezett ingyenes úszásoktatást a pécsi egyetem uszodájában. Integrált sportnapokra járnak, tavaly a második helyezésükkel nagyon büszkék voltak a gyerekek” – mesélte 2009-ben az igazgatón . A következ tanévben új tornatanár jött. Most a sport szakkörben a foci nagyon népszer , van alsós, fels s meg lányfoci, a környékbelieknek rendezett kupákon mindig jól szerepelnek. A legutóbbi térségi versenyben a lányok focicsapata els helyezést ért el.

Az iskola tantestületének évek óta 11 tagja van, és egyre fiatalodik. 2012-ben 6 pedagógus 30 évesnél fiatalabb. A legifjabb a tornatanár. A 2005-ben kezd d igazgatóváltások, majd a 2006-os közoktatási törvény után az iskola jöv jének a bizonytalansága miatt több pedagógus kilépett, így „kikopott” az id sebb korosztály. Gy riné Ambrus Ibolya (született 1972-ben) 1999-ben lett a tantestület tagja, 2007. szeptember 1-én („jobb híján”) megbízott igazgató lett („három nap alatt, mint a mesében”). Kinevezését 2008-ban kapta meg – ez nem volt hosszú élet státus, mert a 2008-as tanévben az iskola kistérségi fenntartású lett, tagintézménye a vajszlói iskolának, s így a bogádmindszenti iskolaigazgatót ezen túl intézményvezet nek nevezték.

Gy riné ez id szerint az egyetlen helyben lakó pedagógus, de a testület faluhoz, iskolához való köt dését mutatja, hogy négyen vannak, akik bogádmindszenti iskolások voltak, bár most nem a faluban laknak. 2012-ben közülük a legid sebb a 48 éves Jakab Gézáné hegyszentmártoni polgármester, az alsós napközis csoport tanára. Egy bogádmindszenti cigány származású fiatalasszony is itt tanított, de a gyes letelte után átment tanítani Vajszlóba, mert úgy érezte, hogy a vele egykorú és a t le id sebb szül k nemigen fogadják el, mint pedagógust. A legújabb hírekb l úgy látszik, hogy a vajszlói iskola vonzereje csökken: 2013 januárjában négy pedagógus lépett ki, köztük a bogádmindszenti fiatalasszony is, aki ma Angliában takarít.

A nem idevalósi fiatal pedagógusok szintén a szül k miatt gondterheltek. „A gyerekekkel jól boldogulnak, a szül kkel kevésbé. Az egyetemr l kikerülve azzal szembesülnek, hogy ritkán van úgy, ahogyan lennie kellene. Nagyon sérelmezik, hogy meg nem jött el a szül i értekezletre, már megint nem jött el, és nem is fog, nem fog eljönni. Ott, ahol a szül hajlandóságot mutat, ott jó a kapcsolatuk, de ezekkel az elzárkózókkal nem. Félnek, nem mernek családot látogatni, ez számukra problémát jelent. Mondom, menj ki. De hogy menjek oda? Hogy legyen? Én azt tapasztaltam, hogy kell menni, és minél többet”– magyarázta az

„Kum jésty, Bogádmindszent?”

333

igazgatón . És milyenek a szül i értekezletek, kérdeztem. „Ha sikerül az osztályf nöknek megtalálni a hangnemet, b vebben jönnek. De a hivatalos, minden szül nek szólót, azt nagyon nem szeretik. Ez persze azért sem megy, mert három faluból kellene bejönniük. Ami viszont gyakori, megállítanak az úton, és kérdeznek, érdekl dnek. Fogadóóra papíron van, azt nem tartja be senki. Bejönnek, és ha éppen óra van, megvárják, míg kijön a tanár, és akkor ott azonnal intézzük a dolgot.”

2009-ben Deákné Bátai Ilona az els bogádmindszenti „beavatását” idézte fel: „Ha kell, ha nem, jönnek. Van, hogy bejönnek dödögve, aztán kimennek békében. El ször rettenetesen furcsa volt. 1990-ben kerültem ide, és abban az évben történt, hogy az én kedves tanítványom, Melinda nagypapája benyitott a terembe, óra közben, és megszólalt: ’Melinda, gyere’.

Fölnéztem, és azt mondtam: de hát hova menne a Melinda, amikor óra van? ’Hát cip ért.

Eladtam a malacokat, most meg kell venni neki a cip t.’ Ja, mondom, helyes. Melinda, menjél papáddal, mert itt a ragyogó alkalom, végre cip t akar venni. Mert melegít t én vettem neki.

Totál meg voltam elégedve, hogy most lesz cip je is. Beláttam, hogy itt ez a divat. Kész. Akkor még járt évente 20 ezer forint, nem tudom, ki adta ezt a pénzt. Lehetett ruhát venni a gyerekeknek. Erre a kislányra is akkor költöttünk.”

Deákné (született 1951-ben) magyar szakos, könyvtáros, gyermek- és ifjúságvédelmi felel s, húszéves bogádmindszenti tanársága idején kezdett el csatlakozni a falusi kisiskola az országos szakmai kísérletekhez. Azokat a lehet ségeket keresték, amelyek a helyi speciális viszonyok közepette segíthetik a tanítás színvonalának emelkedését, s a hátrányos helyzetb l adódó körülmények javulását. A remélt eredmény a tanulók „felzárkózása”. Mivel az iskolában a cigány származású tanulók a többséget adják, nyilvánvalónak látszott, az oktatás rendszerét és szellemét ehhez az adottsághoz kell igazítani. Ehhez a célhoz kerestek szakmai és anyagi segítséget. A 2009-es felmérése szerint az iskola 106 tanulójának 43 %-a cigány származású családból való, 29 %-nak csak az egyik szül je cigány, és 28% a nem cigány tanulók aránya (Gy riné 2009). A provincializmustól való szabadulás már a 90-es években elkezd dött.

A ma is mozgalmas iskolai élet el zményeir l mesélt a 2010-ben nyugdíjba ment Deákné Bátai Ilona: „Nem akarom én fényezni magunkat, de az biztos, hogy olyan program nem létezett, amibe mi nem kezdtünk bele. Megkockáztatom, hogy az etnikai oktatást az egész Ormánságban mi kezdtük el ször, még 1996-ban, és azóta is megy. Hoztunk egy cigány tanárt, volt roma nyelvoktatás is. Tanmenetet írtunk, még nívódíjat is kaptunk Magyar Bálinttól. Nem volt el írás vagy anyag hozzá, mi írtuk meg a programot, tanmeneteket csináltunk, amibe beleírtuk, hogy ezt akarjuk oktatni, így meg így legyen. Három tantárggyal indultunk: ének, zene, vizuális kultúra. Olvastuk a szakirodalmat. Mindent olvastunk. Amikor én el ször pályáztam, 92-ben, az kabaré volt. Húsz éve igazgató volt itt a Bodonyi Feri bácsi, aki ózdfalusi születés , tanítóképz t végzett. És akkor jöttek ezek az új dolgok, hogy pályázni kell bizonyos pénzekért. Mert addig mi volt? Átballagott a tanácsra az iskolaigazgató, és mondta, hogy ennyi kell, kész. Ennyi volt a pályázat. Ha azt mondták, hogy nincs, átballagott az állami gazdasághoz, és akkor az kipótolta, amit azok nem adtak. Ha azok se, akkor a téeszcsé biztos megadta a következ ötezret. Aztán megsz nt a téesz meg állami gazdaság, ellenben jött a pályázat.

Böngészni kezdtem a pályázati figyel t, és mondtam az igazgatónak, hogy pályázni fogok könyvtárra. Helyiség nem volt, de valamicske könyvek voltak. ’Jaj, Ilikém, el ne higgyed, amit azok oda leírtak.’ Ez volt a válasz. ’Nehogy azt higgyed te, hogy ebb l valami lesz.’ Hát mondom, figyelj, tökmindegy, próbálkozzunk. Mondtam, hogy csak le kell pecsételned, alá kell írnod, ehhez ragaszkodik a kiíró. És hatalmas összeget nyertünk, annyi pénzt, hogy egy teljes könyvtári felszerelést meg tudtunk venni bel le. Bútorral, asztallal, olvasó székkel, mindennel az égvilágon. És az igazgató nem is értette, hogy honnan jön, fogalma nem volt róla. Még azzal fenyegetett, hogy meglátod, ezt majd egyszer ki kell fizetni. De mindannyian így voltunk, nem? Voltak olyan kollegák, akik kikérték maguknak, hogy k nem pályáznak. Ez persze

334

rszigethy Erzsébet

érthet is volt, mert ezt nem tanították nekik sem az egyetemen, sem a f iskolán. Most mit csináljon? ezt tanulja meg? Meg az els id ben nem így volt a pályázat, valóban. Az handabanda volt két oldalon, amennyire meghatóan tudott írni az ember, annyira srófolták fölfele a pénzeket. Nem volt táblázat meg ilyesmik. Az égadta világon nem kellett semmi azon kívül, hogy mi a pontos cím, és hányan vagyunk az iskolában, meg könyvek kellenek. Elhitték leírásra, hogy van egy ilyen iskola, ennyien vannak benne, és tényleg kell a könyv. Ez már megsz nt. Biztos rengeteg visszaélés volt, vagy bármi, de most olyan pályázatok vannak, hogy id tlen id ket görnyednek a papír fölött szegények. Nyomogatja a gombokat, hogy ebb l mennyi az ilyen-olyan helyzet , és így tovább.”

A pályázatok útveszt iben Az etnikai oktatás ötlete hogyan született? – kérdeztem 2009-ben Deáknét, az iskola rangid s pedagógusát. „Hát lila g zöm nincs. Csináltuk, mert lehetett pályázni, és magas volt a fejkvóta, amit egy gyerek után fizettek. Megállapodást kellett kötni az oktatási bizottság elnökével és a polgármesterrel. Pedagógiai programot kellett írni, beépíteni a helyi tantervekbe, igen nagy munka volt. És utána jött a következ felvonás, ez nem tudom melyik évben volt, hogy amennyiben a nemcigány gyerek is vállalja, hogy az etnikai oktatásban részt vesz, akkor az összes gyerek után fizetik a kvótát. Elkezd dött itt a hercehurca. Mert el ször az volt, hogy 100%. Olyan nincs, hogy valaki azt mondja, hogy nem, mert akkor borul az egész. Egy nyár alatt a 100%-ot beléptettük, mint annak idején a téeszcsébe. Ha tetszett, ha nem. El ször azt mondta a szül , hogy nem cigány, én se, mondtam, de akkor is írjad alá.

De nem. De igen. És akkor elmagyarázgattuk, hogy értsed meg, a te aláírásodon is áll vagy bukik a sok-sok pénz. Aztán kiderült, hogy ez kósza hír volt csak, nem kellett volna annyira törni magunkat. Mi meg mind a 100%-ot beléptettük. De az fontos maradt azért, hogy ki cigány, meg ki nem. Ezt minden évben bizonygatni kell, mert aki cigánynak született, az jöv re gróf lesz! Egy Festetics! Nem tudom, melyik beteg agyúnak jutott az eszébe, hogy akinek hatodikban nyilatkozik a szül je, hogy a fia, Orsós Csaba cigány, mit l lesz 14 éves korában nem az? Évente nyilatkozni kell. Én mindig azt mondom, azt hiszik, hogy gróf vagy, írjad alá.”

A támogatások ára a szül k szegénységi bizonyítványa, miszerint szegények, tanulatlanok és cigányok. Mintha a szegénységgel, rászorultsággal egy ütemben n ne a gyermekekkel foglalkozó pedagógusok nyilvántartási kötelezettsége. Dokumentációk sokasága kell ahhoz, hogy a pénz fölött diszponáló szervezet elhiggye, hogy a gyerekekre, és nem papramorgóra költik a pénzt az iskolákban. Bogádmindszent idejekorán felismerte a pályázatokkal járó el nyöket. „Mi annyira zárvány voltunk hosszú éveken keresztül, csak kés bb, évek múlva jöttünk rá, hogy mi mindent el ször csináltunk. Sohasem voltunk nevezetesek, mint például Magyarmecske. Talán marketing kellett volna, de igazából ez nekünk nem hiányzott. Mi már 2003-ban, 2004-ben pályáztunk HEFOP-ra24, aztán az integrációs programra, akkor még Vajszló sem ébredt föl.” – nyilatkozta Deákné.

A 2005/2006-os tanévben megszakadt ez a folyamat, az iskola nem pályázott az integrációs programra. A 2005-2007 között regnáló igazgatók arra „gyúrtak”, hogy az iskola egyházi fenntartású legyen. Mivel ez nem sikerült, köd el ttük, köd utánuk…

A következ pályázatot Gy riné Ambrus Ibolya adta be 2008 júniusában. Az integrációs programot (IPR – Iskolai integrációs program. Szabályozza a 11/1994. MKM rendelet) kevéssé ismerte, azt viszont tudta, hogy el nyös az iskolának. „Sokszor elgondolkodom én az integráción, mert ez egy érdekes dolog itt, nálunk. Nem tudjuk, hogy ki integrál kit, és miért, és hogyan. Erre van országos program, biztosan sok helyen haszna van, de mi mindig is tartottuk a kapcsolatot a szül kkel, szerveztünk programokat, vannak szakköreink és 24

Humáner forrás-fejlesztési Operatív Program

„Kum jésty, Bogádmindszent?”

335

egyebek. Annyi a különbség, hogy most mindent dokumentálni kell, ami irdatlan mennyiség adminisztrációs munkát jelent. Igazolni kell, hogy beszélgetek a Rózsival, az út szélén. Nem mondhatom neki, hogy Rózsikám, itt van egy jelenléti ív a táskámban, mert mindig van nálam 15, írd alá, hogy beszélgettünk a gyerekr l. Mert jön az ellen r, és megszámolja nekem, hogy ott voltál-e. Sért nek is találom, hogy jelenléti ív nélkül, becsületszóra nem hiszik el, hogy ott voltak az odavalók. Például az iskolai farsangon a 3H-ás (halmozottan hátrányos helyzet ) gyerekek is ott voltak, és az szüleik is jót mulattak azon, hogy a nagy, melák Hófehérkének öltözött matematika tanárt törpe-jelmezben körülugrálták a (3H-ás és a 2H-ás) gyerekek. De kell fénykép meg jelenléti ív. Mert elvárják, hogy a farsangi forgatagban jelenléti ívekkel vegzáljunk mindenkit. Tudom én persze, hogy e nélkül ez nem volna pályázat. Mert kottára, pontosan ki kell mutatni, hogy hányan vannak a halmozottan hátrányos helyzet gyerekek. A jegyz nél nyilatkozik a papa, mama, hogy nincs több nekik, mint nyolc osztály. Van olyan, aki egyszer en nem írja alá, hiába, hogy nincsen más végzettsége. A 3H-ás gyerekek száma után jár egy keretösszeg, az idén 37 gyerekre 2 millió 275 ezer forint. (2009-es adat.) 2012-ben (augusztus-december) 30 3H-ás gyerek után 720 ezer forint volt a támogatás. Az iskola, székeket, padokat vásárolt, a pénz januárban érkezett meg Bogádmindszentre. „Az integrációs pénzt csak a 3H-ásokra költhetem. Az elején föl se fogtam, hogy milyen szörnyen igazságtalan ez a rendszer. Ennek a 37-nek vehetek füzetcsomagot, a többinek nem vehetek. Hát hogy magyarázzam meg a gyereknek; neked is munkanélküli apád, anyád, pedig van a zsebében szakmunkás-bizonyítvány, neki is az, kap füzetcsomagot, te meg nem kapsz.

Merthogy nem költhetem a pénzt a 2H-ásra, mert csak simán szegény. Emiatt f is a fejem b ven, mert volt keret arra, hogy a gyerekeket kulturális rendezvényekre vigyük. Nagy örömmel utaztunk Pécsre, a kicsik bábszínházba mentek, a nagyok moziba. Száz-valahány ezer forint volt a kiadásunk. Utána kiderült, hogy az nem úgy van, mert a 3H-ásnak megvehetem a bábszínházi belép t, a 2H-ásnak meg nem. Szakért nk van, aki majd szálával meg fogja számolni, hogy hány darab a jegy, és abból mennyi esik a 3H-sokra. Ennek a szakért nek az a legf bb tevékenysége, hogy elmagyarázza, mi a jó adminisztráció, hol kell pontot meg vessz t tenni. Ezért a munkáért övé a teljes összeg 8 vagy 9 %-a plusz áfa. Volt valamikor egy jó ötlet, erre települt egy nagy szervezet, ahol mindenkinek részesülnie kell a rendszer juttatásaiból. Elképeszt , hogy mekkora ez az apparátus. Amikor ezeken a konferenciákon összejönnek, tele van egy nagy terem, mindenki ott ül, megyei, regionális meg egyéb f méltóságok. Vannak vagy háromszázan. Persze aláírtuk a jelenléti ívet, a nélkül be se engedtek volna. k nem felejtik el a jelenléti ívet, nekem a farsangkor itt eszembe sem jut. Azt gondolom, nem kellene bevinni ilyen rendszereket az iskolába. Miért nem el legezik meg a bizalmat azoknak, akik ott a végén csinálják? Mert nem hiszik el, hogy azok tényleg csinálják.

Ott, a legalján, ahol mi vagyunk.”

Az iskola 2008 óta folyamatosan részt vesz az integrációs programban, az etnikai oktatás 1996-tól része a pedagógiai munkának. Amit viszont követni nem tudtam, milyen programnak köszönhet k a speciális oktatási formák, rendezvények és szakkörök. Az egymásra épül tevékenységek és az oktatás körülményeinek javulása bajosan címkézhet . Nézzük csak a zenét, ami fontos éltet eleme az iskolai közösségeknek. Még a 2000-es évek elején kezd dött a zeneoktatás, zongorázni, furulyázni tanultak a gyerekek, szakoktató segítségével. Zongorista ma talán négy-öt, ha van, Sellyér l jár ki hetente egyszer egy (Kárpátaljáról áttelepült) zongoratanár. Annál többen kaptak kedvet a gitározáshoz. A helyi hagyomány rz népi zenekar id s vezet je meg annak a fia tanítgatja a gyereket, de a többi pedagógus is segédkezik. Kezdetben az igazgatón és a napközis tanár hangszere volt a „közpréda”, majd kés bb az integrációs program pénzéb l vásároltak gitárokat, ötöt-hatot. Ma már mindenki

336

rszigethy Erzsébet

pengetni szeretne. A beás szakkörön ezerszer meghallgatják a Kanizsa csillagai25 együttes felvételeit, megtanulják, éneklik a beás dalokat, romanapon már találkoztak is az együttessel.

Miközben magyarra fordítják a dalokat, ismerkednek a beás nyelvvel. A baranyai beás dalokat a helyi hagyomány rz együttes alapítójától, Balogh Sándortól tanulják. Az „tanítványa” az iskolaigazgató is: többször sikerrel szerepelt már a nagyközönség el tt. (Több számuk is megtalálható a You Tube-on). Hogy a formális zeneiskolai oktatás most „takarékon” van, annak pénzügyi okai vannak. Pontosabban: a kézm ves foglalkozások népszer sége elviszi a pénzt. Az érvényes el írások szerint egy tanuló csak egy m vészeti oktatási foglalkozást látogathat – térítésmentesen. Ha kett re szeretne járni, 10 ezer forint a tandíj, ami nem sok pénz ugyan, de a bogádmindszenti szül k nem tudják kifizetni.

A kézm ves szakkör nyolc éve m ködik egy siklósi általános iskola kihelyezett m vészeti tagozataként. A két csoportba 50-60 gyerek jár, szép eredményeket érnek el. Legutóbb egy környezetvédelmi témájú rajzversenyen egy egész napos kirándulást nyertek. Az iskolában délután is van tanítás; pl. a hetedikeseknek és a nyolcadikosoknak magyarból meg matematikából egész évben, felvételi el készít néven foglalkozásokat tartanak. Az integrációs programnak köszönhet , hogy az iskolában f állású gyógypedagógus dolgozik.

Erre nagy szükség van; 2012-ben három sajátos nevelési igény gyerek jár az iskolába, az el z tanévben még hatan voltak. Azzal a három gyermekkel, akik tanulási nehézségekkel küszködnek, nap, mint nap foglalkoznia kell. Egy logopédusnak szintúgy lenne itt b ven munkája, a térségi beosztás szerint viszont csak hetente egyszer jut el a faluba.

Pszichológushoz jutni sem egyszer , Sellyén kell felkeresni a nevelési tanácsadóban. Pedig igencsak szükség volna rá, mert ahogy n a nyomorúság, a gyerekek egyre zaklatottabbak.

Az egyik konfliktus sokáig foglalkoztatta a tantestületet. Sanyika és Márk, két hatodikos fiú, egy osztályba jártak, és nap, mint nap veszekedtek, marták egymást, el fordult, hogy a többi gyereket is bosszantották, elgáncsolták, meglökdösték. Osztálytársaik ez idáig jól t rték a rendbontásokat, tudomásul vették, hogy „nehéz” gyerekek. Talán a nyomorúság teszi, hogy mostanára elfogyott a türelmük, s a pedagógusoknak tenniük kellett valamit. A hegyszentmártoni Sanyika rendezett családi viszonyok közt él apjával és anyjával, enyhén szellemi fogyatékos, s ahogy kamaszodni kezdett, a magatartászavaros viselkedése miatt kiszámíthatatlanná vált. Márk senkinek sem kellett a családjában. Mikor még szüleivel Pécsett élt, eltanácsolták az iskolájából az agresszív és antiszociális magatartása miatt. Azt javasolták, hogy menjen át a meszesi iskolába – köztudomásúan a város legrosszabb hír iskolája. A szül k más megoldást választottak: a gyámügy hivatalos közbenjárásával kihelyezték a gyereket a hegyszentmártoni nagymamához. Hegyszentmártonban a két fiú iskolai csetepatéi miatt a két rokonság is összeszólalkozott, fenyeget ztek, üzengettek oda és vissza. Az iskola kérte a nevel családokat, hogy a gyerekeket vigyék pszichológushoz. Nem vitték. 2012 decemberében az iskolában hivatalos összejövetelt szerveztek Sanyika és Márk ügyében. A megbeszélésen részt vett Sanyika apja és anyja, Márk nagymamája, az iskola gyógypedagógusa, a gyermek- és ifjúságvédelmi felel s, a gyerekek osztályf nöke, az iskola igazgatón je és a felettes vajszlói iskola igazgatója. Már az is eredménynek látták, hogy a házaspár és a nagymama nem esett egymásnak. Megállapodtak abban, hogy Márk, ezentúl Vajszlóra jár iskolába, a házaspár pedig beleegyezett, hogy Sanyikával pszichológus foglalkozzon. A végszót Sanyika mondta ki, nem megy a pszichológushoz, röstellné a falu el tt, hanem a pszichológus jöjjön hozzá. A szakember partner volt, és megígérte, hogy havonta két délel ttöt Sanyikáéknál tölt, azon a napon a gyerek nem jön iskolába. A program beindult, és azóta béke van. De törékeny ez a béke, az egyre szegényed szül k egyre

25 A Kanizsa Csillagai cigány hagyomány rz együttes 1993-ban alakult, nagykanizsai beás és oláh cigány fiatalokból. 1997-ben jelent meg els , Plinzsjé Puju (Sír a kakukkfióka) cím hanganyaguk, mely tizenkét beás dalt tartalmazott.

„Kum jésty, Bogádmindszent?”

337

indulatosabbak. Vannak, akik most a pedagógusokat tartják sellenségnek, hiszen k azon kevés kivételezettek közé tartoznak a faluban, akiknek van rendes fizetésük.

A falvak büszkeségei Bogádmindszenten éveken-évtizedeken keresztül gondot okozott a szakos-ellátottság. A szaktanárhiány a vajszlói iskolához való csatlakozással többé-kevésbé megsz nt. A tagintézményi státus lehet vé tette, hogy a vajszlói tanárok is tartsanak órákat a bogádmindszenti iskolában. (Szerencsésebb megoldás a tanárokat utaztatni, mint a gyereket.)

A 2012/2013-as tanévben 6 vajszlói tanár jár Bogádmindszentre, a szaktárgyaik: informatika, technika, történelem, fizika, biológia és földrajz. A helyi tantestület tagjai is utazó-tanárok (az igazgatón kivételével), ám az évek során kialakult a rendje, hogyan tudnak tör dnifoglalkozni a tanítási id n kívül is a gyerekekkel. A tanulók közép- és fels fokú oktatásban elért sikerei részben a megyei tehetséggondozó programoknak köszönhet k. (A 90-es években sokat lendített a hátrányos helyzet diákok ösztöndíj-támogatása, amely az ezredforduló után lassan eltünedezett.) Sajátos felhajtó er a bogádmindszenti mentalitás – az asszimilációs törekvés; bizonyítani kell, hogy a helybeli cigány is ér annyit, mint az, aki nem cigány. A vegyes házasságok sokasága oldja a származásbeli különbségekb l adódó feszültségeket. Ami viszont máig maradandó: „ha a szomszéd gyereke gimnáziumba megy, az enyémnek is menni kell!” El fordul olykor, hogy a pedagógus gy zködi a szül t, ne adja gyermekét olyan iskolába, ahol a gyöngébb képességei miatt kudarc érheti.

A helyi iskola tanulóinak eredményeire büszkék a polgármesterek és a pedagógusok, egybehangzóan arról számoltak be, hogy az iskola egykori diákjaiból az utóbbi húsz évben többen szereztek diplomát: pedagógusnak, mérnöknek, orvosnak, informatikusnak tanultak.

(A CKÖ elnöke a pécsi egyetemen a politológia szakot látogatta.) Sajnos – panaszkodtak a helybeliek –, a tanultak nem jönnek vissza a faluba. Jakab Gézáné, a hegyszentmártoni polgármester figyelemmel kíséri a tanítványai pályáját, tudja, hogy ki, mit és hol tanul. 2009ben a falubeliek közül húszan jártak középiskolába, négyen-öten egyetemre vagy f iskolára.

A fels fokú intézményben tanulók ösztöndíjat kapnak az önkormányzattól. „Amikor 90-ben polgármester lettem, egy diplomás lakott a faluban, most már négyen-öten vannak. Az a baj, hogy nem tudunk a diplomásoknak helyben munkát ajánlani. Mert például a körjegyz ségnek is meg kell gondolni, hogy a három falu pénzügyesének felvegyen-e egy fels fokú végzettség t. A középfokúval jobban jár, mert kevesebbet kell neki fizetni.”

A két pedagógus-diplomát szerzett polgármester a kezdeteket tartja a legfontosabbnak. Hogy már óvodás évek el tt kitüntetett figyelmet élvezhessenek a gyerekek. Hegyszentmártonban a pedagógus terve az önkormányzat terve is. A faluban 2009 óta gyerekház m ködik, a „Biztos kezdet” pályázat sikeres elnyerésének jóvoltából. Még csak terv a családi napközi otthon és a tanoda megnyitása. A „Biztos kezdet” program célja a 0-3 éves korosztály fejlesztése különböz szakemberek – fejleszt pedagógus, gyógypedagógus, logopédus, pszichológus, m vészet terapeuta, véd n , házi orvos – bevonásával. A foglalkozásokon egy szül nek (anyának, apának vagy nagyszül nek) is kötelez megjelennie. Tehát nincs gyerekmeg rz funkciója, az egyik legfontosabb eleme az együttm ködés. A polgármester igyekezett rávenni a másik két falu kisgyermekes családjait a részvételre: az ózdfalusiak járnak a gyerekházba, a bogádmindszentiek nem. Mindenki részesül a „Biztos kezdet” jótéteményeib l: a bogádmindszenti óvoda másfél millió forint érték játékot kapott az országos programgazdától.

A biztos kezdet várhatóan az iskolai teljesítmények javulásával jár és öregbíti az iskola hírnevét. Már ha megmarad a bodágmindszenti iskola a következ esztend kben. Hogy a szakmai híre milyen a környéken, nem kutattam, csak azt tapasztaltam, hogy a szül k és a gyerekek szeretik. Bár zsugorodik a népesség, és fogy a gyermekek száma, az iskola tartja magát. 2009-ben 106 tanulója volt, 2012-ben 107: 47 bogádmindszenti, 34 hegyszentmártoni,

338

rszigethy Erzsébet

22 ózdfalusi, öten más településr l valók. Míg az iskolafenntartó válságos korszakában 10 gyereket vittek el innen másik iskolába, most hoznak. 2012-ben három baksai, egy vajszlói és egy pécsi gyerek járt ide. A pécsi tulajdonképpen bogádmindszenti: a család elköltözött Pécsre, de a nyolcadikos tanuló ragaszkodott a régi iskolájához. Ma naponta ingázik.

A hó 2012. december 7-én borította be Bogádmindszentet. December 5-én estefelé még száraz lábbal járhatta az utcákat a két közmunkás-Mikulás, hogy minden gyermeket megajándékozzon. 6-án reggel az általános iskola el csarnokában alacsony „tesipadokon” üldögéltek az alsó tagozatosok, az ajtók, ablakok el tt, a falak mellett fiatal, csinos tanító nénik álldogáltak, biztatták a gyerekeket az éneklésre, hangfalakból is zengett a karácsonyi muzsika. A hangulat akkor ért a tet pontra, amikor megszólalt a népszer amerikai dal, minden gyerek együtt harsogta az el adóval: Jingle bells, jingle bells, jingle all the way! oh, what fun it is to ridein a one-horse open sleigh. hey!26 Ide nem lovas szán hozta a nagyszakállút, autóval jött a faluvégr l – a télapó-jelmezt a vajszlói Kodolányi János iskola ifjúság és gyermekvédelmi felel se viselte. Az óriás puttonyt fekete krampuszokkal hozta be a porondra. A mintegy félszáz kisgyerek m sorral (síppal–dobbal–nádiheged vel) köszöntötte. Jó dolguk volt az iskola tanulóinak ezen a decemberi ünnepen, mert minden gyermek legalább két Mikulás-csomagot kapott, egyet az iskolai ünnepségen, egyet pedig az önkormányzati Mikulásoktól. A bogádmindszenti általános iskolának 2012 decemberében még három fenntartója volt: a bogádmindszenti, a hegyszentmártoni és az ózdfalusi önkormányzat. Lehet, hogy ez volt az utolsó közös Mikulás-ünnep?

Kis Mikulás-csomagjával a folyóson egy aprócska kisfiú kerülgette az igazgatón t. A tanárn megfogta a vállát, és rámosolygott: – Kum jésty? A fiúcska ráfelelt: – Jo binyé! Majd elszaladt. Hogyne volna jól ez az ózdfalusi gyermek, hiszen az idén legalább három Mikulás-csomagot kapott. Az els t az ózdfalusi önkormányzati Mikulástól, a másodikat az ózdfalusi cigány kisebbségi önkormányzat Mikulásától. Ez a bogádmindszenti volt a harmadik csomag. A fels sökhöz ezután ment a Mikulás, a termekb l kihallatszott a karácsonyi ének: ”Kis karácsony, nagy karácsony, van-e kolbász a padláson? Ha nincs kolbász a padláson, nem ér semmit a karácsony…”

Az állami Mikulás kissé megkésett, december 7-én jelent meg a hólepte Bogádmindszenten.

Jelmeztelen jött a vendég, nem hozott ajándékot, hanem vitt: a járási tankerület igazgatója leltár szerint átvette a bogádmindszenti iskolát. (Az állami Mikulás ismerte a „dörgést”: 2008ban, amikor a bogádmindszenti iskola a vajszlói iskola tagintézménye lett, a jelenlegi tankerületi igazgató a vajszlói iskola igazgatója volt.)

26

A harmadik osztályban heti 1 óra, negyedik osztálytól heti 3 angol óra van.

„Kum jésty, Bogádmindszent?”

339

Márta n vér:

Feljegyzések és meditációk az arlói misszióról, avagy az „igazi boldogság ma” 1. Személyes bevezetés, avagy a cserebere 1.1. Gyakran t n dtem már azon, hogy… „Egy napon Csúfság összetalálkozott Szépséggel a tengerparton. Fürödjünk meg a tengerben – határozták el. Levetk ztek és elkezdtek úszni a hatalmas tenger hullámaiban. Kis id elteltével Csúfság kiúszott a partra és felöltözött Szépség ruháiba és útjára indult. Szépség is kijött a vízb l, de mivel nem találta ruháit és így azért mégsem mutatkozhatok– gondolta –, nem maradt más hátra, mint magára ölteni Csúfság ruháit. Szépség is elindult a maga útján.”

Amióta ez az egyszer csere megtörtént, azóta esünk nagy tévedésekbe, bogozódunk az el ítéletek masszív-szövevényes hálóiba.

Szerzetesként az egyik napon nehéz feladatot kaptam: az udvarunkban akkor már sokadik alkalommal randalírozó gyermekeket kellett volna jobb belátásra bírnom. Szerettem volna keresztény módra, a legbékésebb eszközökkel elérni ezt, de éreztem, hogy mérges és ideges leszek a saját tehetetlenségemet tapasztalván. Ezekkel a spontán reakcióimmal aztán nem is sikerült az áhított legideálisabb megoldást megtalálnom. Az említett gyerekek egy kiabáló, türelmetlen feln ttel találkozhattak, mint már annyiszor. Még egy-két virágot leszaggattak a kertkapu felé ugrándozva és nagy zsivajjal végül is távoztak.

Gyakran t n dtem azon, hogy „ez így nem mehet tovább” – a több alkalommal is megismétl dött jelenetre gondoltam – „Mit engedek meg magamnak?” Mi segíthetne ilyen és hasonló helyzetekben? Miért jönnek ide ezek a koszos kis kölykök? Szép a kertünk, ez biztosan vonzza ket. A n vérek is legtöbbször kedvesek. Ez is tetszik nekik? De hányszor van a „Csúfság” ebben a szerzetesi ruhában is? Én mivel vagyok különb, ha úgy viselkedem, mint az el bb említett példában? Ha azt látom, hogy k kívülr l nézve koszosak, magamról mit mondhatok, ha kiabálok velük, ha nem találom meg a szeretet hangjait? Én különb vagyok-e attól, hogy a bels „kosz” nem látszik, csak hallatszik? Szidtak-e jóvá bárkit is valaha? Rájöttem, hogy semmivel nem vagyok másabb. Egyéb „harcmodort”, másfajta hozzáállást kell találnom. Ez a markáns élmény, a hasonlóság eme döbbenete határozta meg a cigány fiatalokkal, gyermekekkel való kapcsolatom változását.

A Szent Ferenc Kisn vérei szerzetesközösséghez tartozom 1990 óta. Életünk és munkánk alapja a szemlél désb l, testvériségb l megélt evangelizáció. A fent említett élmény Szomolyán ért, 1994-t l élek az Ózd melletti Arlóban. Azóta próbálom megtalálni a hangot az itt lakó cigányokkal is. 1996-ban véglegesen úgy döntöttem, hogy ebben a n vérközösségben akarom leélni az életemet, ez az örökfogadalmam id pontja is.

Szent Ferenc így ír a Regulánkban: ”…és örülniük kell, amikor alacsonysorsúak, és megvetettek, szegények és félkegyelm ek, betegek, bélpoklosok és útszéli kéreget k közt forgolódhatnak…”1 Rendalapítónk híressé vált az evangéliumhoz való h ségér l, „a XIII. században indirekt módon indult általa ’reform’ az Egyházban.” (A. Rotzette – W. C. van Dijk – T. Matura 1993. 126.)

Mi, akik a fogadalmaink által a lelki családjához tartozunk, keressük azokat az evangelizációs módokat, melyek segítenek abban, hogy a mai sebzett, elesett emberiség gyógyuljon, 1

Regula et Vita Fratrum et Sororum Tertii Ordinis Regularis Sancti Francisci VI/21

342

Márta n vér

útbaigazítást kapjon, az életet a hit szemével nézze. „A testvérek és n vérek hivatása ugyanis arra szól, hogy a sebeket gyógyítsák, a sérülteket bekötözzék, és a tévelyg ket visszahívják.”2 Ez tehát ma is a meghatározója az értékrendemnek, mindennapjaimnak. De hogy is kell ezt ma érteni, tenni?

1.2. „Én ezt nem értem, ti hogy vagytok ezzel?” „Ha van irgalmas szíved, akkor úgyis tudod, hogy mit kell tenned, ha nincs, akkor hiába magyaráznám!” Ez a mondat egy paptól hangzott el. Talán lehetne az Egyházban, a cigányok, szegények között végzett munka mottója is. Mindazoknak mondta ezt, akik érdekl dtek, mi is a titka a cigányokkal való foglalkozásnak. Számomra is meghatározó ez a mondat.

Baranya megyében 1975-ben már csak cigányok lakták Alsószentmártont. 1989-ben odaköltözött egy pap, aki a falu egyetlen nem cigány lakója volt. „Nincs még egy nép, amely annyira közösségi lenne, mint a cigányok” – vallja az említett lelkipásztor a beás cigányok között tapasztaltak alapján. Gyermekprogramokkal, színjátékkal, táborokkal, kirándulásokkal jött létre közöttük az összetartozás élménye. Külföldi és belföldi kapcsolatok szöv dtek. Nem terveket sz ttek, hanem adott helyzetekre az evangéliumból fakadó válaszokat adtak.

Szociális, iskoláztatási problémák adódtak. A cigányokkal való kapcsolat az Egyházban is olyan kihívás, amire válaszolni kell, a hitb l kiindulva. Ez hol egy kiló liszt, hol egy ünnep, hol egy óvoda. Olyan válasz, amely az életet élhet bbé teszi.

A másik, számomra inspiratívan ható példa a Mária Iskolatestvérek Szerzetesközösség tevékenysége Esztergomban. Ebb l a közösségb l három szerzetes 1999-ben egy cigánytelepre költözött. Az küldetésük a fiatalok oktatása-nevelése, a szociálisan hátrányos helyzet ek segítése. Sorsközösséget vállaltak az itt él oláhcigány közösséggel. A pasztorációs munkájuk mellett családsegítéssel, társadalmi beilleszkedést segít programjaikkal, munkavállalásuk, képzésük támogatásával, kulturális értékek továbbadásával fejlesztették a helyi közösséget. Létrehozták A MI HÁZUNKAT, amely ma is modellérték közösségi házként m ködik. A kifejez elnevezés arra akar utalni, hogy aki hozzájuk belép, érezze a házat sajátjának. A MI HÁZUNK nem iskola, hanem olyan ifjúsági és szabadid s központ, közösségi tér, ahol a délutáni programok a pedagógusok, szerzetestestvérek és az önkéntesek vezetésével családias hangulatban zajlanak, hiszen a marista nevelés alapja: együtt élni a gyerekekkel, fiatalokkal, példát mutatni nekik és segíteni ket az emberi és lelki fejl désben. Nevel i sikerük titka abban az egyszer ségben rejlik, amelynek segítségével jó kapcsolatokat teremtenek fiatal tanítványaikkal, valamint a beléjük helyezett óriási bizalomban.

A harmadik fontos találkozás: „Én ezt nem értem, hogy van ez?” – tettem fel a kérdést Szuhay Péternek is, amikor megismerkedtünk, valamikor 1995 táján. A beszélgetéseink során derengett fel, hogy leginkább aközött fontos különbséget tenni, hogy valaki azért viselkedik „úgy”, mert cigány, vagy azért, mert szegény. A sokszor a cigányságra tett – legtöbbször negatív – állítások hamar bebizonyíthatóan a szegénykultúrára jellemz jegyek is. A teremtményi „Szépség” fel kellett vegye a szegénységb l adódó „Csúfság” rongyait. Ha a küls b l ítélünk, e cserebere láttán, könnyen téves el ítéleteket hordozhatunk. Az antropológusok, szociológusok, lehetnek a nemzet prófétái, olyan emberek, akik nem az érzelmeikt l elragadtatva a jelenségeket leírhatják, tehetnek fel kérdéseket, amelyeken komolyan elgondolkodva „leh lhetnének” azok az érzelmek, amelyek a pusztító negatív emóciókat, sztereotípiákat táplálják. Olvastam könyveib l, írásaiból, irigykedtem a higgadtságán, – mert ez nekem olyan nehezen megy –, ahogy az emberi „vak-el ítéletekkel” szemben nyugodtan tudott/tud ma is megnyilatkozni.

2

Regula IX./30.

Feljegyzések és meditációk az arlói misszióról

343

2.

Kis fény, nagy világosság, egy csepp a tengerben és a tenger mélye, avagy Semmi és Valami a Nyolc Boldogság mentén Példák következnek az 1996-2006-os id szakból, melyeket Arlón tapasztaltunk (meg).

Mindazt, amit írok, szerzetesként egy közösséghez tartozva is megéltem, de mert lehet séget kaptam, hogy önállóan is tevékenykedjek nehéz körülmények között él emberek körében, ezért (emiatt) els sorban a személyes tapasztalataimról fogok említést tenni. Kis fények ezek, nagy világossággal, azok életében, akik engedték magukat a hit által „meghódítani”.

Ambrus Péter így ír a szegénykultúráról: „Miután az elemi szükségletek rendszeres kielégítése nincs biztosítva, a szegény háztartás tipikus hiánygazdálkodás. Ez nemcsak igénytelenebb fogyasztási szokásokat jelent, de a szükségletek besz külését és/vagy er teljes módosulásukat az átlagoshoz képest. Pl. az elvárhatónál alacsonyabb min ség és mennyiség élelem, tartós kielégületlenséggel és feszültséggel jár, aminek a levezetésére különböz szokások szükségletként rögzülnek, ilyen az id nkénti mértéktelen alkoholfogyasztás, a mértéktelen evés vagy a mértéktelen költekezés. Ez azonban az elemi szükségletek tartós hiányához vezet. A megélhetéshez szükséges egyéb költségek jó része jelent ségét veszti, hiszen az egyszer en nem a megélhetéshez szükséges költségként értelmez dik. (Ezt könny belátni, t.i., ha valakinek az állandó éhségérzetét kell valahogyan csillapítani, annak a lakbér, vagy a villanyszámla nem jelentkezik megélhetési költségként. A nélkülözés és az ezt kompenzáló – a pénzhez jutási alkalmakkor azonnal bekövetkez – túlköltekezés, a szükségletek azonnali kielégítése és utána újra a nélkülözés adja a kultúra, a rendkívül er sen rögzült, háztartási szokásainak alapját… a gazdálkodásnak ez a tartalékokat nem képz , a közeljöv vel nem számoló, de – ha mód van rá –, a magasabb fogyasztói igényeket mérlegelés nélkül azonnal kielégít magatartásforma az, ami a társadalom többségét leginkább irritálja.” (Ambrus 1994: ) Az idézett tanulmány a szegénység kultúrájáról készült, nem kifejezetten a cigányságról, de minden lényeges elemet tartalmaz, ami az arlói cigányokra jellemz . Szinte minden mozzanatukat, cselekedetüket, szavukat áthatja a hiányból fakadó segélykiáltás. A pasztorációt, missziót is ehhez kellett igazítani. Nem a cigánykultúra meg rzése és a hit beleágyazása volt tehát a cél, hanem reményt és jöv t láttatni az itt él kkel.

Bár szociális munkásként végeztem, a hitbeli meggy z désem szerzetesként nagyon meghatározza és jellemzi a munkavégzésemet. Err l a két alapról szemléltem mindazt, ami bennem és körülöttem zajlott. És mert boldogok, akik szikrányi hasonlóságot képesek felfedezni a saját életük történései és Isten látásmódja között, ezért ez a hasonlóság ad lendületet a nehézségeken való túljutáshoz. A rendszerben való gondolkodás pedig el segíti azt, hogy nemcsak az egyéni lehet séget veszi figyelembe a szociális munkás, vagy akár a hitterjeszt , hanem a rendszer hatásait is, amelyet az gyakorol egyes tagjaira, és esetleg a közösség egészére.

Ez persze szociális munkásként és afféle misszionáriusként is, egyfel l a szociális munka alapjainak ismeretéb l, másfel l az Istennel való személyes kapcsolatból fakad, amelyet „ápolni” kell. Visszatekinteni naponta, Bibliát olvasni, Istennek feltenni jó kérdéseket: inkább a „hogyannal” kezd d eket, mint a „miérteket”.

Isten írott üzenetének – mint egyfajta „rendszernek” –, a legnagyobb kincsei többek között Jézus „boldogmondásai”. Olyan érték, amit ha kézbe vesszünk – olvasunk bel le –, kicsit megnézzük, forgatjuk, megmelegszik a kezünkben, a szívünkben –, de nem adja magát túlságosan könnyen. Olyan ez, mint a tenger felszíne és a mélye. A tenger felszínét sokszor korbácsolhatja a szél. Ez a szél természete, hogy megmozgat, a víz felszínéé pedig az, hogy hagyja magát. De a tenger mélye nyugodt, oda nem ér el a szél semmilyen borzoló mozgása, ezért békés. Jézus „boldogmondásai” is valami ilyenr l szólnak. A felszínen lehetnek szomorúságaim, félelmeim, lehetek dühös, üldözhetnek az igazságért, örülhetek ennek-annak.

De a meggy z désem mélye – hogy Isten országának a része vagyok –, az szilárd, az

344

Márta n vér

nyugodt, az békés, az stabil, az a „mély-részem”, boldog. Nem érnek el oda a borzoló, felháborító, haragos „ellener k”. „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.” (Máté evangéliuma 5.3.)

Jézus és Szent Ferenc vágya is inkább az volt, hogy Isten szeretetét adják azoknak, akik között élnek. Ferencnek pedig különösen a szegények közötti lét. A Regulában is így írt: ”…és örülniük kell, amikor alacsonysorsúak, és megvetettek, szegények és félkegyelm ek, betegek, bélpoklosok és útszéli kéreget k közt forgolódhatnak…”3 – a lélek mélyén ez az öröm történik –, mert nagy dolog az, hogy a nehézsorsúak alapvet en emlékeztethetnek a szegény Jézusra, a szegény Istenre, aki gazdag volt ugyan, de elhagyta értünk azt a gazdagságot, amiben részesült. Ilyen módon fontosnak tartom, hogy a szegények között éljek, mert a létnek egy olyan darabján kell nekik is helytállniuk eszköztelenül, ahogyan Isten is eszköztelenül helytállt. Ilyen értelemben boldogok a lélekben szegények, mert „tapinthatják” az életnek azt a töredékét, amiben Isten is részt kért itt a Földön. Segíteni nem mindig tudok – mint teremtmény, kicsi és szegény vagyok –, de legalább jelen lenni tudok részvéttel, valami vigasztalással. Ez a jelenlét, hatással van az életre, „rendszerre”, azokra, akik között élek. Így ad ez a mondat lendületet, így hat ez a kijelentés az életemre, a „rendszeremre”, a gondolkodásmódomra. Lehet valamib l hiányom, például „csillogó” személyiségjegyekb l, felt n szellemi energiákból, bizonyos végzettségekb l, Isten országa azonban hoz a létemnek olyan gazdagságot, hogy így is boldog lehetek.

A gyermekek révén születtek az els kapcsolatok a szegényekkel. Elkezdtük segíteni azokat, akik tanulni is szerettek volna. Korrepetálást, biztatást, anyagi segítséget nyújtottunk a családoknak, részt vettünk az érdekképviseletükben a hivatalos helyeken, orvosnál.

Bátorítottuk ket, hogy önállóan is merjenek a saját ügyeikben eljárni.

A nyári táborok alkalmával – általában harminc táborozót vittünk –, kiderült több gyermeknek a gyenge iskolai eredménye. Ezért már 1997 szeptemberében felkerestük az arlói általános iskolát azzal a gondolatunkkal, önkéntes felajánlásunkkal, hogy tanszoba néven, annak keretében, iskolai tanteremben gyerekeket korrepetálnánk. Nem válogattunk a gyerekek között, akiket Isten hozott elénk, azokat fogadtuk el. A résztvev k tehát a nyári táborok alkalmával megismert – leginkább alsós – csemeték közül kerültek ki, de k hívták más ismer seiket is. („Aki els sorban tanítani akar, annak számára a pedagógiának két f fejezete van, az ”amit” és az „ahogyan”: anyag és módszer. Aki els sorban nevelni akar, annak számára az „amit” és az „ahogyan” a célt és a légkört jelenti.” (Mérey 1985:52.)

1997-ben egyre határozottabb körvonalai látszottak egy közösségnek, amelyben az évek során személyes beszélgetésekben, nagyobb programokban (nyári gyerektáborok, ifjúsági találkozók) és rendszeres, heti közösségi tanítás során mélyültek el a kapcsolatok. A fiatalok, akik ide csatlakoztak huszonévesen, megalakították a Szent Filoména Ifjúsági Szeretetközösséget (SZFISZ). A közösségnek volt egy, a tagok által választott vezet je, aki egy évre kapta megbízatását. Feladatom volt közöttük a rendszeres hittanítás és a közösségépítés támogatása. A tagok nemcsak arlóiak voltak, a környékbeli falvakból is ellátogattak a programokra. A fiatalok mindennap összegy ltek az egyházközség tulajdonában lév régi kántorlakásban, melyet „Befogad-lak”-nak neveztek el, hogy legyen egy hely ebben a faluban, ahol „befogadnak” fenntartások nélkül, meghallgatnak, arról, amir l te szeretnél beszélni.

A közösség élete aktív volt, m ködött a kiskórus, voltak színpadi el adások, és nyári találkozók is szervez dtek. Bekapcsolódtak az Élet a Lélekben imaszemináriumba, és a Cursillóba. A szerzetesközösség révén más közösségeket is volt lehet ségük megismerni, amib l a saját közösségükre nézve is hasznos tapasztalatokat meríthettek. Az id k folyamán képesek voltak igazi szolgáló keresztény közösséggé válni, evangelizációs alkalmak 3

Regula et Vita Fratrum et Sororum Tertii Ordinis Regularis Sancti Francisci VI/21

Feljegyzések és meditációk az arlói misszióról

345

el készítésében vettek részt és karitatív tevékenységet végeztek. Ez tovább formálta és alakította mind az egyéneket, mind a közösséget. „Boldogok, akik szomorúak, mert majd megvigasztalják ket.” (Máté evangéliuma 5.4) Az itt él k nyitottságának köszönhet en hamar szembesültünk a nehézségekkel és az elvárásokkal is. A falubeliek szívesen vették, amikor meglátogattuk az id seket, ha foglalkoztunk a gyermekeikkel, ha személyes beszélgetések miatt meglátogattuk családjaikat. Már az els id kben szerveztünk imacsoportoknak hitmélyít szemináriumokat. A gyerekeket is színes, zenés közös programokra hívtuk – cigányokat és nem cigányokat –, hittant tanítottunk nekik.

A szomorúságaink „rendszerében” akkoriban az egyik n vértársammal felfedeztük például, hogy fokozatosan csökkent a nem cigány gyerekek létszáma foglalkozásainkon, a meghirdetett alkalmakon. Megtudtuk, hogy a szül k többsége nem engedi el gyermekét, mert tudják, hogy ott cigányok is lesznek. „A n vérek a cigányokkal is foglalkoznak!” Egy id után a falubeliek már egyre kevesebbszer hoztak „disznótorost”: hurkát, kolbászt. Persze nem els sorban a kolbász mennyiségi csökkenését sajnáltam, hanem azt a vélekedést, ami e jelenség mögött meghúzódott. Volt, aki meg is mondta: „A cigányoknak adjátok, minek hozzam?” Ami éltet és elevenít (innen) belülr l, az az Isten mélységéb l jön. A „szél” csak a felszínt tépázza. Az igazi védelmet – a mélyben – nem tudja háborgatni.

Valóban osztoztunk azokkal, akikkel megismerkedtünk, és láttuk a nehézségeiket is. „Boldogok”, akik osztozhatnak mindazon, amit amúgy is ajándékba kaptak. Fontos volt, hogy abban az utcában laktunk, ahol többségében cigányok éltek, valamint a kezdeti bizalmat azzal is próbáltuk ébreszteni a falubeliekben, mindnyájukban, hogy mindenkinek el re köszöntünk.

A gyermekek iskola után benéztek hozzánk a rendházba, így megismerkedtünk velük, és a családjaikkal. Az id k során egyre nyitottabbak lettek, egyre jobban megosztották a nehézségeiket velünk.

Az Egyházon belül is kérdéseket vetett fel, ki és hogyan legyen jelen a legnehezebb sorsú rétegek pasztorációjában. „Mit tudtok velük csinálni? Vannak sikerek? Használ nekik valami?

Mi van a kis cigányaiddal?” A sok érdekl d és ugyanakkor mégis valahogy érzéketlenre sikerült kérdés hallatán is szomorúság fogott el. Azokra, akikre a pasztoráció, a misszió van bízva, keresik a „megfejtést”, de legtöbben könny , gyors, tömegeket vonzó „megoldásokat” fürkésznek. Az Egri F egyházmegye cigánypasztorációs referenseként – 2001-2008 között – volt lehet ségem szervezni néhány alkalmat hitoktatók, papok számára, amelyeken a találkozás fontos szempontja mellett igyekeztünk együtt gondolkodni, a tapasztalatainkat megosztani. Végkövetkeztetésem az lett ezeken az összejöveteleken, hogy boldogok, akik nem akarják megspórolni, kihagyni az id t, figyelmet, a dilemmák feszültségeit, döntéshelyzetek nehézségeit, igazság és méltányosság szövevényeit, mert tudják, hogy így övék az Istennel való találkozás megannyi különleges formája. Boldogok, akik nemcsak a „megtérített”, „megnevelt”, „felemelt” tömegek sokaságát látják, hanem a misszió alatt „bejárt” saját lelki útnak, személyes lelki fejl désnek a fontosságát is érzékelik. Boldogok, akik felfedezik, hogy az élet nemcsak problémák sokasága, hanem megannyi misztériumé is.

Egy napon az egyik falubelit l ilyen kérdés is elhangzott: „Miért nem csinálsz inkább valamit?”, amikor éppen a fiatalok között alakuló ifjúsági csoportról meséltem neki. Tette ezt azért (a kérdez ), mert tudta, hogy munkám a cigányok között zajlik. Semmibe nézte a tevékenységemet, és azokat sem értékelte „valakiknek”, akik ebb l részesültek. Jól értettem a kérdést? Elgondolkoztam azon, hogy mi lenne az a „valami”, amit tennem kellene. Estér lestére vajon a „semmivel” való vesz dségt l fáradok el? És vajon semmi-e az, amit most teszek? A történet újból felötlött bennem, emlékeztetvén a kezdetekre, bizonyítván, hogy a cserebere masszívan létezik, csak a „szerepl k” neve módosult egy kicsit. „Egy napon Semmi összetalálkozik Valamivel a tengerparton. Fürödjünk meg a tengerben – határozták el. Levetk ztek és elkezdtek úszni a hatalmas tenger hullámaiban. Kis id elteltével Semmi kiúszott a partra és felöltözött Valami ruháiba és útjára indult. Valami is kijött a

346

Márta n vér

vízb l, de mivel nem találta ruháit és így azért mégsem mutatkozhatott – gondolta –, nem maradt más hátra, mint magára ölteni Semmi ruháit. Valami is elindult a maga útján.”

Biztos, hogy ez a „csere” megtörtént, mert már Szent Pál is lejegyzett az egyik levelében hasonlót. Ebb l megtudjuk, hogy Isten ebben a „nagy csereberélésben” mégis felismeri a semminek látszókat, s t kiválasztja ket: „ami a világ el tt gyönge, hogy megszégyenítse az er seket, s ami a világ el tt alacsonyrend és lenézett, azt választotta ki az Isten, a semminek látszókat, hogy megsemmisítse azokat, akik valaminek látszanak.” (Szent Pál Korinthusiakhoz írt els leveléb l 1.28.) Ezt a rendszert és Isten „logikájának rendszerét” és annak hatásait, ha valaki nem veszi figyelembe, igencsak tanácstalanná válhat.

Ezzel a meggondolással folytatódott tovább a munkánk, a fentebb már említett meggy z désben egyre inkább meger södve. 2003-ban létrehoztuk az Elfogadlak Alapítványt.4 Megéljük benne a feltétel nélküli elfogadást, különösen azok között, akik ezt nélkülözik. Továbbá alkalmas ez a szervezeti forma arra is, hogy segítséget kérjünk a fiatalok kezdeményezésére – az alapítvány keretei között – tevékeny részvételükkel, támogatóktól, pályázatok útján. Hitéletet mélyíteni, érdekl dési kör szerinti tevékenységeket támogatni, fiatalokkal, közös lelki, kulturális és sportprogramokat lebonyolítani, regionális szinten is.

Ebben a keretben másik irányunk, hogy továbbítsuk a sokféle segítséget – például munkahelyteremtéssel –, a továbbra is támogatásra szorulóknak.

A fiatalok csoportjának a megalakulásával kezdett l célunk volt, hogy a jelenlétünkkel oszlassuk az el ítéleteket, amelyek a cigány származással, egyáltalán a létezésükkel kapcsolatosak. A leggyakrabban megfogalmazott és ismételgetett szövegek így hangzottak: „F leg az a baj, hogy nem tudnak és nem is akarnak beilleszkedni a társadalomba. Joguk van itt élni, de szerintem meg kellene tanulniuk, hogyan kell civilizált módon élni. Az életmódjuk sem felel meg a kívánalmainknak.” Vagy: „Nem dolgoznak. Csak sok gyermekük van és gyermekgondozási segélyb l élnek. A saját problémájuk a lustaságukból származik. Nem akarnak dolgozni, egész nap csak a kocsmában vannak és isznak. Ha valamire szükségük van, akkor lopnak.” Persze ennél voltak durvább vélemények is: „Azt hiszem, hogy a cigányok okozzák Magyarország legnagyobb problémájának az egyikét és gyakran úgy érzem, hogy nincs békés megoldás. Egyre több cigány van Magyarországon, mert ez egy szapora nép és sok támogatást kapnak a kormánytól. Rosszabbul élnek, mint az állatok, nincs igényük normális életre.”

De mit tudtunk felmutatni? Els sorban is jó néhány „sikertörténetet”. „Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld.” (Máté evangéliuma 5.5.) Bari József volt a Szent Filoména Ifjúsági Szeretetközösség els vezet je. Józsi egy igen szegény, ötgyermekes családban a harmadik gyermekként született. Az általános iskolát Arlóban végezte. Amikor én el ször találkoztam vele, hosszú haja volt, és felt nt, milyen tisztelettel köszönt ez az els látásra kissé „ semberszer ” srác. Beszélgetni kezdtünk, és aztán meghívtam a katolikus karizmatikus mozgalom rendezvényeire. Egyre több barátját hívta el. Ezzel párhuzamosan egyre többen tartották rültségnek az egyre nagyobb változásokkal járó megtérését, „hitre jutását”. Sokan csúfolták a kialakuló, er söd vallásos meggy z dése miatt is. És lett a Szeretetközösség „névadója” is. „Sok id t fordítottunk akkoriban az imádság bens ségére. Én is több lelkigyakorlatra mentem el. A n vérek vezették a Szentlélek Szemináriumot, háromszor voltam személyesen kísért lelkigyakorlaton, Cursillón, „gyógyító” szemináriumon, de hétnapos, teljes csendes lelkigyakorlaton is.” A szeretetközösség valójában baráti csoportosulásként indult. „Nagy családdá lettünk! Kellett, hogy legyen ima, ez igénye az újaknak is. A közösségi házhoz fontosak az eszközök, azok, amik egy családban is vannak.

Fontos, hogy a ház tiszta legyen, mert ha nem is mondod, a légkör megköveteli a rendszabályokat. De még mindig vita van a magolással odabent. Sokaknak nehéz asztalnál 4

szfkisnoverei.communio.hu/elfogadlak

Feljegyzések és meditációk az arlói misszióról

347

enni, villával és nem kanállal. Furcsa sokaknak, hogy vannak ünnepi pillanatok, amik nem diszkóból és alkoholból állnak. Karácsonykor, Húsvétkor másképp ünnepelünk itt. Másról szóljon az ünnep: díszítés, ajándékozás.”

A hite és a többiek bizalma a kezdetekt l a közösség vezet jévé avatta t. Övé volt az a „bels vezet ” szerep, amellyel jól együtt kellett dolgoznom, hogy a közösség fejl dése végbemehessen. A legelkötelezettebb lett, mert intenzíven érezte, hogy a csoportalakulás minden mozzanata személyesen is a javára válik. De így érezhettek a többiek is, akik csatlakoztak hozzánk. Bari József immár hetedik éve az Országos Cigánypasztorációs Iroda, a Ceferino Ház5 f munkatársa. Dúl Géza atya személyes lelki kísérése és minden tekintetben való támogatása segítette Józsi útját a stabilizálódás felé. ”Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele.” (Máté evangéliuma 5.6.) Különös jelensége volt az ifjúsági közösségnek Kriston Tamás, aki a ténykedései folyamán (az egyetlen állandó nem cigány és másik meghatározó tagja volt a csoportnak) legtöbbször b nbakként állt a csapat középpontjában. Megtéveszt lehetne ismét, ha azt a következtetést vonnánk le, hogy biztosan azért lett b nbak, mert „nem cigány”, de valószín bb itt is, hogy inkább azért, mert nem volt olyan szegény, mint a többiek. Tamás ebben a pasztorációs munkában élen járt, óriási lelkesedésében néha „túlgondozta" a társait, túlságosan "beavatkozott", és az elvárásai legtöbbször szembefordították a csoport tagjaival.

Saját lelki sebei is többször gátolták az egészséges problémamegoldásban. Néhány alkalommal nehezen tudtunk együttm ködni, a megállapodásainkat sokszor megmagyarázhatatlan okból figyelmen kívül hagyta. A többiek problémája iránti érdekl dése, sokszor empatikus megnyilvánulásai úgy t ntek, hogy a közösség bels vezet jévé teszik, azonban s r n tapasztaltuk részér l a többiek "cserbenhagyását" is. De éhezte és szomjazta az igazságot mélyen, az meggy z dését sem tudták kikezdeni az „ellener k”, a csalódások a barátaiban, a falubeliek és az ismer sei részér l érkez megvetések, csúfolódások. A csoport kohézióját az adta, hogy mégiscsak vágytak a gyerekek, a fiatalok emberi kapcsolatokra, elismerésre, biztonságra.

Tamás "elmerült" a pasztorációban. Valóban él hitre jutott is. Ezzel a hittel, sok álmodozással, nagy lelkesedéssel az itt él k egy csoportját mégis megszólítottuk, s a programok mentén a partnereinkké tettük ket. Részvételükkel folytattuk a közösségfejleszt munkát, amellyel meghonosítottuk a karizmatikus (Szentlélek ajándékait befogadó, közösség épülésére használó) hitmegújulás értékeit, s az ezek által hirdetett szellemet, életformát, „hitrendszert”. A programokon (ifjúsági találkozókon, konferenciákon) tapasztalható módszerek a lakóhelyen él knek és az országos rendezvényeken is evangéliumi üzenetet közvetítettek. A kezdeti sikerek, a baráti, pozitív hangulat növelte a szervez k önbizalmát, alkalmasak voltak arra, hogy már k szolgáljanak. Tamás is „boldog” lett, mert hitre jutott: „éhezte és szomjazta az igazságot” és „eltelt” vele, a bibliai törvényszer ség m ködése miatt.

Ma szül falujában az egyházközségi képvisel testület buzgó tagja, példás házasságban él keresztény. ”Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak.” (Máté evangéliuma 5.7.) Itt nevel dött közöttünk Váradi Aranka is, aki nyolcgyermekes család legkisebbjeként tizenhárom évesen akart a Filoména közösség tagja lenni. Kicsinek tartották még – az akkor tizennyolc-húszévesek – a „nagyok”. De Aranka annyira er teljesen érdekl dött a közösség iránt, annyiféle módon igyekezett bebizonyítani nekik, hogy t is érdekli mindaz, ami ott folyik, hogy a lelkesedésével meggy zte a „vezet ket”. „Gyerekkoromban mikor megismertem a n véreket, anyukám és apukám nagyon örültek neki, hogy jó helyen vagyok a templomban. Elfogadták azt, hogy jöttek apácák és tanítják a 5

www.ceferino.hu

348

Márta n vér

gyerekeket, embereket a jóra és nem a rosszra. Az egy kicsit bántotta ket, hogy több id t töltök ott, mint otthon, mert így kevesebbet segítettem a házimunkákban. A testvéreim sokszor a fejemhez vágták, hogy apáca lesz bel lem, mert sokat voltam náluk.

Mikor bekerültem a közösségbe, akkor jöttek a támadások a leginkább. Elkezdtem hosszú ruhákban járni és ez nem tetszett a falubelieknek sem, mert többször hallottam mikor eljöttem mellettük, hogy megy a párbeszéd. ’Hogy néz ki ez a lány! Tiszta szégyen, már olyan ruhákat visel, mint az apácák.’

A szüleimnek is a fülébe jutott a sok pletyka, hogy bel lem apácát akarnak csinálni a n vérek.

Mondták nekem, hogy ne hozzam már ket szégyenbe, mert az egész falu arról beszél, hogy én apáca akarok lenni. Mondták, hogy járjak nadrágokba és ne mindig hosszú ruhákat, szoknyákat hordjak, de egyáltalán nem tiltották meg nekem, hogy járjak a n vérekhez vagy a közösségbe. Az iskolában nehéz volt felvállalni azt, aki vagyok. Sokan csúfoltak azért, ha Istenr l vagy a n vérekr l beszéltem. Ami a legtöbbször elhangzott, az a „szent fazék” volt.

Mikor a n vérek bejöttek hozzánk az iskolába, akkor elkezdtek gúnyolni, csúnyákat mondani, és sokszor ki is nevettek, mert azt mondták, hogy nem vagyok normális gyerek, bolondnak néztek. Sokszor ki voltam közösítve, mert nem játszottam velük azt, ami nekik jó volt, nekem pedig kellemetlen. Néha nehéz volt ezeket legy znöm, és nem észrevenni azt, ha rólam beszéltek.

Anyukám rokonai szégyelltek köszönni nekem az úton vagy ahol megláttak. Unokatestvéreim inkább a fejüket elfordították, mintha észre se vettek volna. Ez nekem nagyon rossz volt és fájdalmas, mert ki voltam közösítve. Ha találkoztam velük, akkor próbáltam beszélgetni, de az a beszélgetés is olyan volt, hogy azt éreztem, lenéznek, mert csak mindig azt kérdezték, mit csinálok én a közösségben vagy a n véreknél, miért nem járok szórakozni vagy diszkóba, bulizós helyekre. Nem éreztem magam olyan embernek, akinek ez hiányzott volna.

Megkérdezték t lem, hogy miért akarok apáca lenni, ez engem sokszor kellemetlen helyzetbe hozott, mert nem értettem, hogy miért mondják nekem ezt az emberek vagy rokonok. Mondtam nekik, ha valaki Istenhez tartozik, vagy ismeri, nem azt jelenti, hogy egyb l apáca vagy pap lesz bel le, erre a válasz: „…te az vagy, mert úgy nézel ki, teljesen olyan vagy, mint egy apáca”.

Meghívtuk egyszer vendégségbe a Bárka közösséget Dunaharasztiból, amelynek segít tagjai az értelmükben, mozgásukban korlátozott fiatalokkal vállalnak életközösséget. A segít k között volt két fiatalember, egyikük az említett lánynak, másikuk egy másiknak kezdett udvarolni. Kapcsolatuk három éven át tartott. Sok személyes odafigyeléssel, támogatással a viharosabb id ket és a változás kínjait, örömeit is mind megélhették. Ki-ki megindult tehát az értékváltás útján. Aranka esetében a megismert fiú édesanyja volt, aki elkötelezett keresztényként a két fiatal mellé állt. Arankát a tanulásban is segítette, (akkor) már Budapesten. Az támogatásával lett bel le szociális asszisztens. Aranka talált munkát, és a férjével három éve cigány kislányt fogadott örökbe. „Boldogok a tiszta szív ek, mert meglátják az Istent.” (Máté evangéliuma 5.8) Az édesanyja cigány, mert „úgy néz ki”. Az édesapján nem látszott, „nem úgy nézett ki”, tehát nem cigány?

Koós Ede, ennek a házaspárnak els gyermeke volt, tehát cigány, vagy nem cigány? „Valami” látszik kívülr l, de fontos ez valójában? Pap lett 2002-ben. Missziológiát tanult Rómában, ma az Egri F egyházmegye cigánypasztorációs referense, és egy miskolci plébánián és egy általános iskolában tölt be lelkipásztori teend ket. Úgy t nik, is meglátta az Istent, úgy t nik, tiszta szívvel Istennek adta azt az életet, amit is ajándékba kapott.

F ként pénzforrások szerzése miatt a n vérközösség 2003-ban létrehozta az Elfogadlak Alapítványt. Az alapítvány tevékenykedése a településen egyedülálló, a munkája során els dleges célja a közösségépít együttlétek megszervezése, rendezvények lebonyolítása.

Feljegyzések és meditációk az arlói misszióról

349

Felzárkóztató és higiéniás ismeretterjeszt programjaival, önismereti foglalkozásaival egyre több korosztályt megszólítani, s ezzel el segíteni a roma társadalom integrációját. Az alapítványi forma és a pályázati pénzek szervezettebb kereteket adtak a munkának. A foglalkozásokon részt vev fiatalok megtapasztalhatták az egyéni odafigyelést és elfogadást, amely hozzájárult önmaguk és mások elfogadásához is. E program keretében az Alapítvány olyan generációt nevelt ki, akiknek a nagy része mára elhagyta a falut, és megtalálta helyét a világban.

A „fiatalok” – a Szent Filoména Ifjúsági Szeretetközösség tagjai – feln ttek. A név szerint említetteknek is és másoknak is „identitást”, „önértékelést” leginkább az adott, hogy él hitre tértek. Jézust és a vonzó, családias Egyház arcát mutathattuk meg nekik – legtöbbször nyilván nem tökéletesen –, szerzetesközösségként. Ez a küldetésünk ma is. Tapasztalataim, a fiatalokkal végzett tíz éves munka bizonyítja számomra: szerzetesként végeztük a missziós munkát, és ez adott a körülöttünk él knek is „életet”, akár cigány, akár nem cigány volt az illet .

3.

„Tud valaki megoldást arra, hogy…” 2006-2012

2006-tól különösen a pályázatírásról kezdett szólni az életünk. A „modern koldulásnak” ezen hajszálain függ napjainkban is az Elfogadlak Alapítvány minden programja. Szerzetesként is átélhetjük a „létbizonytalanságot”, mit tesz: munkahelyeket létrehozni, fenntartani, hogy a Befogad-lakban folyó munka zavartalan lehessen, az odajáró gyerekek fejl dhessenek, az ott dolgozó munkatársaknak, nyolc embernek és családtagjaiknak legyen megélhetésük. Ezekben a pályázatokban röviden össze kell foglalnunk, hogy milyen probléma megoldását keressük.

Készíteni kellett a programunkhoz úgynevezett „problémafát”. Jól lehet vele szemléltetni, hogy mit látunk „zavaros körülménynek”, megoldásra váró állapotnak. Azután egy „célfát” is kell kreálnunk, amely bemutatja a jöv beli lehet ségeket, a jöv beli helyzet eléréséhez szükséges feladatokat. A problémafa alapján folyhat a célképzés.

350

Márta n vér

Kiegészítettem magam számára egy harmadikkal is – ezt nem küldöm be soha pályázathoz –, nem tartozik a pályázati anyaghoz, de nagyon fontosnak tartottam létrehozni, mert ábrázolja mindazt, ami ezt a „munkát” (?) élteti, amelynek volta megfejthetetlen er ket mozgósít, aminek az eredetét vagy rendeltetését az evangéliumokból vesszük, és ami sokak számára megmagyarázhatatlan(nak t nik). „Misztériumfának” neveztem el. Ez a programunk „mélye”, az a fajta „boldogság”, amely motorja az életünknek, gondolkodásmódunknak, tevékenységeinknek.

Az életünknek része, hogy folyton-folyvást olyan helyzetekbe kerülünk, amelyeket nem tudunk megoldani. A mai embernek, szerintem, az önbizalom hiánya, az életet illet hitetlensége (és most nem vallási hitetlenségre gondolok), bizalmatlansága abból is adódik, hogy nincsen elegend „ég”, „menny” az életében, hanem csak evilág. Ezért számára a halál is, a születés is, a házasság is és sok egyéb – így a cigányok is – legföljebb csak probléma, azaz a probléma a zavaros körülmények összessége. Minél inkább a dolgainkat „csak” problémaként mérlegeljük, annál inkább átélhet a saját végességünk, a saját szerencsétlenség, esend ség, az érzet, hogy nincs megoldás. És ha az ember összegy jt egy jó pár ilyet az életben, akár csak a hétköznapokban, akkor az már elég nagy batyu tud lenni. Elég nagy ahhoz, hogy lendületet veszítsünk, és már ne nagyon tudjuk, hogy a következ napot hogyan csináljuk. Érdemes az életet, vagy annak bizonyos elemeit, f leg fontosabb

Feljegyzések és meditációk az arlói misszióról

351

pillanatokban, nem problémának tekinteni, hanem misztériumnak. (Misztérium: titokzatosság, rejtelem, talány, rejtély, valami megfoghatatlan, megmagyarázhatatlan dolog, valaminek a megfejthetetlen volta, aminek az eredetét vagy rendeltetését homály fedi, vagy ami megmagyarázhatatlan[nak t nik]).

Ha az életet nem, vagy nem mindig problémának tekintem, hanem misztériumnak, ez azt fogja jelenteni, hogy én adott esetben ott kezdek valamit igazán csinálni, ahol a legtöbb ember abbahagyja. De ha eljutok az er im határára, és utána azt mondom, hogy „aha, most jön a misztérium”, akkor nem befejeztem valamit, hanem elkezd dik valami. Akkor a cselekvési lehet ségeim egyszer csak megint adottak lesznek. „Boldogok a békességben él k, mert Isten fiainak hívják majd ket.” (Máté evangéliuma 5.9) Társadalmunk számára a szegénységben él k jelenlétét is egy misztériumnak tekintem, nem problémának. Alkalmat adnak arra, hogy „jobbak” legyünk, hogy kilépjünk az „áldozat” szerepeinkb l, vagy ha nem tudunk kilépni, akkor is meglássuk az emberi kapcsolataink min ségéért való felel sségünket. Olyan sokan csodáljuk Teréz anyát: Indiában dolgozott, itthon valószín leg cigányoknak mondanánk a „klienseit”. Olyan sokan csodáljuk és adakozunk – egy kicsit közelebbi testvérünk –, Böjte Csaba testvér szavára. Tudom, hogy sok intézetében cigány gyerekeket nevel, mert nem azt nézi, és nem is azt hangsúlyozza, hogy milyen „szín ek” és „érdemesek”-e arra, hogy velük foglalkozzanak. Amikor Böjte Csaba atya járt a falunkban, sok-sok adomány gy lt össze, kisbusszal szállították a dévai központba.

Látszott az arlói adakozó embereken, hogy ez által „jobbnak” érezték magukat. És ez valóban óriási dolog, a mindennapokban is lehet ség! Amikor mi kértük meg a katolikus híveket a templomban, hogy a nyári gyerektáborunk alkalmára, ha valamivel hozzájárulnának, köszönettel vennénk, akkor nem kellett kisbuszt fogadnunk. Egy 5 literes üveg uborka és egy szatyornyi ropi, keksz gy lt össze, de azt is köszöntük. De nagy dolog, „jobb” embernek érezni magunkat! Ez mindennapi lehet ség, miért nem választjuk még többször?

Az intézményesülésünk pályázataink szövevényei közepette egyre inkább kellett „magunkat számszer síteni, táblázatba foglalni”. Egyre többször böngésztük adatokért az ide vonatkozó honlapokat és találtunk idekapcsolódó információkat. „Ózd 38 ezres kistérségi központ, súlyos strukturális problémákkal küzd. A munkanélküliség a rendszerváltás után tömegeket érintett ezen az ipar- és bányavidéken. A lakosság jelent s része képzetlen, korábban betanított munkásként dolgozott, ma tartós munkanélküli. 2009-ben a munkanélküliségi ráta (21 százalék) az országos átlag kétszerese volt. A regisztrált vállalkozások száma az Ózdi kistérségben a legalacsonyabb. Jellemz a szegregált lakókörnyezetben él k magas száma. A 3 legrosszabb helyzet települése közül Arló az egyik. A lakosság lélekszáma 3987. Arlón szegregátumban 2720 f , az összlakosság több mint kétharmada él. A térbeli izoláció együtt jár a széls séges lakáskörülményekkel, a szolgáltatások hiányával, a többdimenziós kirekesztettséggel. A településen él munkanélküliek száma magas: 15,8%. A legnagyobb foglalkoztató az Önkormányzat. Ózd, mint nagyváros közelsége sem segít, hiszen ott is rendkívül magas a munkanélküliek aránya.

Az Ózdi kistérség nagy gondja a gyerekek napközbeni ellátásának a megoldatlansága. Arlón az 5 évesek mindegyike fel van véve az óvodába, de a ténylegesen óvodába járók száma 50 százalék körüli. A fér hely 150, a 3-5 évesek létszáma 205. A településen a 18 éven aluliak száma 1301. Veszélyeztetett a gyerekek közül: 1063, az összes gyermek 79,4%-a. Arlóban az óvodában az összlétszám 147 f . A 3H-ás gyerekek aránya 68,7%. Itt és az iskolákban szintén komoly gond a fejleszt szakemberek és a szakmai munkát támogató egyéb munkatársak hiánya. Arlón az általános iskoláskorúak száma: 606. A 3H-ás tanulók aránya 80,4%, a magántanulók száma: 19. Közülük a cigány gyerekek becsült aránya 98%. A szegregált

352

Márta n vér

körülmények között él k helyzetét javító szolgáltatások biztosítása, fejlesztése a jelenlegi er forrásokkal megoldhatatlan probléma.”6 Tudjuk, hogy melyek a felzárkózás politika céljai, például: - csökkenjen a szegénységben vagy társadalmi kirekesztettségben él k aránya; - csökkenjen a hátrányos helyzet gyermekek társadalmi lemaradása, - gyengüljenek a szegénység átörökítésének tendenciái7. Így a mi céljaink között is szerepel, hogy azok a gyermekek és fiatalok, akikkel foglalkozunk, ne szoruljanak a társadalom szélére, a példaadásunk segítségével kifelé haladjanaka létbizonytalanságukból. Határozott elképzelésük legyen a jöv - és pályaképükkel kapcsolatban. Szükségét látjuk annak is, hogy a programokat kiegészítse, közvetett módon támogassa egyfajta spirituális támasz és a rendszerszemlélet szociális munka a családok körében. Hiszen sokszor kell a nevelés és az ismeretek b vítése mellett – amelyet a gyermekek körében végzünk –, a családjaik esetében is lelki segítséget biztosítani, az anyagi feltételeket megteremteni, forrásokat „felkutatni“, a „klienst” képviselni, tárgyalni bizonyos „fórumokon” – hivatalokban, Munkaügyi Kirendeltségen –, ahhoz, hogy semmilyen területen ne szakadjon le a gyermek a társaitól.

Jelenleg négy programunk él, a fentiekben említett viszonyok között. 1. a „Vár-lak” – családi napközi, 2. a „Veled tanulok” program, 3. a „Lehet ségek Iskolája” – feln tt program, 4. a Tangazda(g)ság.

Ad 1. 2008-tól „Vár-lak” néven m ködik a Családi Napközink, 8 és 15 óra között. Húsz hónapostól öt éves korig a gyermekek részére oktató, fejleszt foglalkozásokat tartunk egy óvodapedagógus és egy asszisztens segítségével. Mindketten férfiak, asszisztensünk cigány származású, is a Szent Filoména Ifjúsági Szeretetközösségben „n tt fel”. Nyugodt, otthonos, gyermekközpontú légkört biztosítunk e helyen, ingyenesen. Az anyukák szívesen hozzák a gyermekeiket. Elégedettségüknek nem annyira szavakban adnak hangot, hanem azzal, amilyen aktívan elhozzák ide ket.

Ad 2. A „Veled tanulok” programot kistérségünk gazdasági, társadalmi, kulturális, „leszakadást” mutató viszonyai közepette és miatt m ködtetjük. Az eltelt 17 év alatt sem avult el ez a programunk, valamilyen formában folyamatosan létezett. Elnevezése sem véletlen: a „Veled tanulok”, vonatkozik a megélt tapasztalatokra, hogy kölcsönösen „hatunk” egymásra: a programban tanuló gyerekek, és a tanító, nevel munkatársak a kapcsolatokon keresztül tanulnak egymástól. A foglakozások hétköznap délután 2 és 6 óra között folynak. A gyerekek két-két órás foglalkozásblokkokra osztva vesznek részt az oktatásban, ahol a csoport kialakításánál els dleges szempont a korosztálybeli hasonlóság.

Iskoláskorú, tanköteles gyerekek utcai unatkozása, semmittevése helyett, a minimális választási lehet ségeik adta igénytelen játékok helyett (amelyek legtöbbször károsak, mert rongálásba, garázdálkodásba torkollnak), és a felügyelet, nevelés, pozitív példa nélkül eltelt id k helyett közösségi teret alakítottunk ki számukra a falu közepén lév alapítványi közösségi házban. Itt a szabadid értelmes eltöltéséhez elfoglaltságokat kínálunk, és a tanulmányaikban való lemaradásaik leküzdéséhez fejleszt módszerek alkalmazásával nyújtunk segítséget az iskolán kívüli id kben. Kézm ves foglalkozásokat tartunk, és sportolásra is módjuk van a fiataloknak. A futballban, a kosárlabdában, de a sorversenyekben is a „veled tanulok” szabályokat igyekszünk betartatni. A nyerni-veszíteni tudásnak a megtanítása a célunk programjainkkal. Egyik munkatársunk kutyaterápiás csoportot is vezet.

A magyar nyelv, a matematika, és az angol nyelv tantárgyakban a vizslájával motiválja a tanulni vágyó gyermekeket.

6

ÓZDI KISTÉRSÉG BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE ÉSZAK- MAGYARORSZÁGI RÉGIÓ Kistérségi helyzetelemzés www.tk.mta.hu/gyerekesely/...files/984_1337860130.pdf http://www.kormany.hu/download/d/57/50000/Strat%C3%A9gia_r%C3%B6vid_%C3%B6sszefoglal%C3%B3. pdf

7

Feljegyzések és meditációk az arlói misszióról

353

A sportolás alkalmait egy hátrányos helyzet családban nevelkedett fiatalember vezeti, aki nagyon empatikusan és találékonyan kezeli a gyerekek problémáit, továbbá pozitív mintát ad, mind a munka, mind a családi élet terén. Négy gyermeke közül a legnagyobb lánya a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumban tanul. Az , és még tíz tanuló példája igen alkalmas arra, hogy a mások által „semminek” látszó és annak min sített személy is viheti valamire.

Megtapasztalható, hogy a nevelés, amit itt 17 éve folytatunk, hová is vezethet még azon kívül, ami a „jóslatokban” áll. Jelenleg (2013-ban) a neveltjeink közül tíz fiatal tanul tovább egyházi iskolában. Évek óta az év talán legsikeresebb programja a karácsonyi ajándékosztás. A 2008. december 24-én megtartott karácsony egy betlehemes m sorral kezd dött. A sok el készület meghozta gyümölcsét. A zenés, drámajátékos m sor után minden résztvev gyerek névre szóló ajándékcsomagot kapott. Az ajándékcsomagokat egy f városi általános iskola tanulóinak a jóvoltából kaptuk. Már hosszú ideje ugyanannak a katolikus iskolának a tanulói készítik a cip s dobozokba rejtett ajándékcsomagokat. Örömünkre szolgált, hogy a programra több szül is elkísérte gyermekét, így olyanok is bejöttek a templomba, akik egyébként nem szoktak. Az ajándékozás közben, és utána még kötetlen beszélgetésre is volt lehet ség a szül kkel és gyermekeikkel.

A gyermekek szeretnek a Közösségi házba járni, a nevel kkel, n vérekkel kialakítható személyes, családias kapcsolatok és a programok nyújtotta élmények, de a tanulás miatt is, amelyet szintén játékosabban igyekszünk megoldani, mint ahogy azt az iskolai keretek teszik lehet vé.

Ad 3. „Lehet ségek Iskolája”: A feln ttoktatás keretében hátrányos helyzet , már nem tanköteles, de alapfokú iskolai végzettséggel nem rendelkez feln tteket készítünk fel az általános iskolai osztályozó vizsgára. A Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományának a programjába 2011 szeptemberében kapcsolódtunk be. A jelentkez k egy része a munkatársunk, a többieket el ször rajtuk keresztül értük el. A leghatékonyabb motivációk egyike, amikor látják, hogy hozzájuk hasonló egyszer embereknek biztosítunk munkalehet séget.

Ad 4. „Házigazda(g)ság – Tankert”: 2011-t l kezdtük el a településen él , halmozottan hátrányos helyzet 15-17 év közötti, az Elfogadlak Alapítvány projektjében résztvev fiatalok részére egy olyan tankert kialakítását, amelyben alapvet mez gazdasági ismereteket sajátíthatnak el. Célunk, hogy az itt megszerzett ismeretekkel a saját otthoni kertjüket megm veljék. Hozzájárulva saját családjaik létfenntartásához, el mozdítsák egymást segít , támogató kisközösségek létrejöttét, megtapasztalják az értelmes, alkotó munka örömét.

Célunk továbbá, hogy a tankertben a hátrányos helyzet , tartósan munkanélküli fiatal feln ttek számára legalább id szakosan munkalehet séget biztosítsunk. Így lehet vé válik a szociális segély igénybevétele, ha továbbra sem találnának munkát. Ösztönözzük ket a saját kertjük m velésére azzal is, hogy a tankert számára kapott adomány vet magokból k is részesülhetnek. Szegedr l érkezett ajándékba egy öntöz berendezés, melyet az adományozó szerelt össze azokkal a falubeli – cigány – fiatalemberekkel, akik 2011-t l itt dolgoztak a kert létrehozásán.

El ször 2008 decemberében, a településen él nem cigányok részér l több szóbeli támadás érte a cigányokat és a n véreket is. A faluban némelyek sajátosan kommunikálják a tevékenységünket, természetesen kívülr l. „Arló Fórum” a neve annak az internetes lapnak, ahol értelmiséginek számító, iskolai végzettségük alapján legalábbis annak mondható, interneteléréssel rendelkez honfitársaink teszik ezt. Karácsony els napján, vagyis az ünnepséget követ napon így írt az egyik arlói polgár: „Nagyon szép és jó dolog, hogy a n vérek ajándékot osztanak a cigányoknak Arlóban. Csak az a bosszantó, hogy a tisztességes, még Karácsonykor is dolgozó magyarok háza el tt, de az egész faluban is a "jól megérdemelt ajándékok" csomagolópapírjai vannak szétdobálva. A Szenteste egy részét tehát azzal kellett töltenünk, hogy a retkek után eltakarítsuk a szemetet a házunk el l. De sajnos minden este ez

354

Márta n vér

zajlik, párosulva az ordítozással, amikor a Befogadlakból csordában vonulnak hazafelé a jól megnevelt cigánygyerekek. Igyekszünk tenni az ügy érdekében, remélem, ezt olvassák a n vérek is, de ha nem, személyesen fogom ket felkeresni. Minden kedves MAGYAR embernek kellemes ünnepeket kívánok! „ Schlága 8 Erre természetesen válaszolnunk kellett, aznap én, karácsony másnapján pedig Ágnes n vér: „Kedves István! A n vérek nem osztják fel a körülöttük él embereket magyarra és cigányra, ’érdemesre’ és ’érdemtelenre’. Karácsony délutánján a hittanra járó gyerekeket hívtuk meg a templomba. Zenés pásztorjátékra és budapesti általános iskolás gyermekek adományainak szétosztására került még sor. Azt én is nagyon sajnálom, hogy nem hívtuk fel a figyelmet arra, hogy a megkapott csomagokat otthon bontsa ki mindenki. Legközelebb megteszem, köszönöm az üzenetet. Mélyen fáj azonban üzenetének az a rész, amikor ’retkeknek’ említi azokat, akik szemeteltek, továbbá az is, hogy annyira szembet n en elítél a stílusa a cigányokkal kapcsolatban. Mert valóban elítélhet a tett, amit bárki rosszul tesz,(a bíróságok is ezt teszik) de az embert, a személyt nincs joga. Önnek hogyan esik, ha sértegetik? Mennyivel vagyunk különbek egymástól, ha csak a visszavágás, megtorlás eszközeit ismerjük. Üzenetéb l ki kell, hogy halljam a kritikát is (gondolom, majd kiigazít, ha rosszul értem) ’nevelésünkkel’, s t munkánk fölöslegességével kapcsolatban, amit a gyerekek között végzünk. Nem Ön az els , aki ezt próbálja tudtunkra adni. Gondolt-e már arra, hogy talán amiatt sem megy látványosan el rébb ’nevelésünk’, mert a mi hiányosságaink mellett, sokan csak a kritikáikkal, ellenállásukkal, ellenségeskedésükkel vannak jelen ebben a faluban? A nevelés folyamatát ez is lassíthatja. Csak türelmet kérhetünk hozzá. A meggy z désem, hogy a gy lölet ezután sem fog segíten, semmilyen probléma megoldásában.” Márta n vér9 „Kedves István! Megértem, hogy bosszantó, amikor mások után kell szemetet szedni, hogy az ember tisztán tarthassa a portája környékét. Engem is zavar, amikor a templom és a rendház körül eldobálják a szemetet. A gyerekek hangerején is szoktam bosszankodni magam is, és azok egyike vagyok, aki a leginkább szeretné, hogy a gyermekek, akikkel foglalkozunk, igazán jólneveltek legyenek, és magukévá tegyék azokat az értékeket, amelyek ahhoz is szükségesek, hogy a faluközösség épít tagjaivá növekedhessenek. Sajnos sok még a hiányosság, és biztosan a mi nevelési módszereink sem tökéletesek. Az ajándékok elosztása sem az igazságosság elvén m ködik, mert Isten sem érdemeink szerint bánik velünk, akkor ugyanis mindnyájan nagyon rosszul járnánk. Ha Önnek van épít javaslata az ajándékozással kapcsolatban, azt szívesen meghallgatjuk. Azt gondolom, közös célunk, hogy a községben békésen éljünk egymás mellett, magyarok és cigányok, dolgozók és munkanélküliek, törekv k és megfáradtak, és szintén remélem, hogy ebben segíteni tudjuk egymást. Áldott Ünnepet kívánok Önnek és Családjának és minden testvérünknek, aki ebben a községben él!” Ágnes n vér 10 „Kedves” István másnap levelet írt nekünk: „Kedves N vérek! Valószín leg azért nem gondolkodunk egyformán, mert a falu lakosságának van saját tulajdona, például ingatlana, amiért jó esetben keményen megdolgozott. Sok esetben a már említett retkek ezek ablakait bedobálják, mások háziállatát megmérgezik, az egyedülálló id s emberekhez betörnek, s ha Arló határain túllépünk, er szakosabb esetekr l is hallhatunk (pl. Sáta, Hódoscsépány, Somsály, de sorolhatnám oldalakon keresztül). A cigányellenességr l talán Szögi Lajos gyermekei többet tudnának mondani, ha egyáltalán meg mernek szólalni. Ugye, tudják, Olaszliszka, 2006.10.15.!? Ezek a gyerekek mit tanulnak, mi lesz bel lük?! 18 évesen a Polgármesteri Hivatalban állnak sorba szociális segélyért, ha szabadlábon vannak, mert az ’asszony’, aki talán 16 éves, már a második gyereket szüli, és sajnos a magyar dolgozók tartják el egyre nehezebben. Mindezek után én vagyok a rasszista?! Amelyik cigány dolgozik, 8

Arló Fórum 2008.12.25.

Arló Fórum: 2008.12.26.

10 Arló Fórum 2008 12.26.

9

Feljegyzések és meditációk az arlói misszióról

355

és szeretne becsülettel élni, azok gyermekei nem is kívánkoznak az Önök által pártfogolt társaságba. Kicsit fáj, hogy én és a feleségem kevesebbért dolgozunk havonta ketten együtt, mint egyes családok, akiknek havi segélye + családi pótlékja meghaladja a 200 E Ft-ot. Életében egy perc munkaviszonya nem volt. Bizton állítom, sok honfitársam véleményét írtam le Önöknek, sajnos nagy az elkeseredettség. A dolgozó emberek szeretnék biztonságban tudni a javaikat, és nyugodtan pihenni, mert nekik reggelente dolgozni kell menni, hogy a havi 200 E Ft meglegyen a fent említett családoknak. Kértek t lem épít kritikát, err l csak a spártai módszerek jutnak eszembe. Akik nem életképesek, vagy nem tudnak beilleszkedni, azokat a társadalom ki kell, hogy vesse magából. Remélem, egyszer eljön ez az id Magyarországon is, mert már nem sokáig bírjuk. Szeretnék Önökkel személyesen találkozni, hogy ezekr l a problémákról beszélhessünk. Tisztelettel: Schlága István”11 Ágnes n vér erre két nap múlva válaszolt: „Kedves István! Azt hiszem, tényleg jobb lenne személyesen beszélni ezekr l a kérdésekr l. Én az látom, hogy sok igazságtalanság van jelen társadalmunkban, ami keser séget, feszültséget, haragot szül bennünk. Én a magam részér l nem hiszek a spártai módszerekben, mert er szakot er szakkal csak fokozni lehet, megfékezni nem. A problémák attól nem sz nnének meg, ha bármely népcsoportot likvidálna a társadalom. Azért is foglalkozunk ezekkel a gyermekekkel, hogy az életükben már ne forduljanak el a levelében írt szörny ségek. A többit majd inkább személyesen mondanám el.

Tisztelettel: Ágnes n vér” 12 Menetközben Schlága István mellett szólva többen is bekapcsolódtak ebbe a diskurzusba, ezeket most nem idézném, de egyszer csak, már január derekán egy küls , falunkon kívülr l írt levél érkezett: „Tisztelt Arlói Honfitársaim! Minap, hogy Ózd közelében kerestem szállást munkatársaimmal az interneten, rátaláltam az arlói önkormányzat honlapján keresztül el bb a Vendégkönyv, majd a Fórum rovatra, ahol meglehet s érdekl déssel olvastam az önök között kibontakozott, mindkét oldal részér l markáns véleményeket megfogalmazó párbeszédet. Meggy z désem, hogy ma a magyar társadalmat talán legélénkebben foglalkoztató, fájdalmaktól egyáltalán nem mentes kérdéseket feszegetnek, vagyis a cigányok és magyarok (de mondhatnám fordítva is) együttélését, kapcsolatát, mindezek jöv jét.

Szakmámat tekintve (etnográfus a budapesti Néprajzi Múzeumban és dokumentum-filmkészít a Fórum Film Alapítvány m helyében) nem véletlen talán, hogy vitájuk engem is módfelett érdekel. Tisztelettel kérdezem, hogy kifejtenék-e álláspontjukat egymástól függetlenül egy az általam kezdeményezett els találkozásunk alkalmával, egy videó-interjú keretei között?

Tisztelt N vérek és Nagyágyú, Schlága István, Sümeghy Kata és sanyec! Várom válaszukat itt a Fórum rovatban, vagy elektronikus levélcímem: szuhaypeter@t-online.hu Üdvözlettel: Szuhay Péter”13 Majdnem lett egy közös beszélgetés. De csak majdnem. És nem a n véreken múlott. Nem lett, de az értetlenkedés folytatódott: „Ezek a cigánygyerekek általában délután 5 és 8 óra között jelennek meg a Zombori úton. Sajnos, szándékosan idegesítik az itt él ket. Dobálják a házak udvarán lév kutyákat és rongálnak mindent, amit lehet. Persze azt is figyelik, hogy mit lehetne ellopni. Ez nem állapot így. Köszönet a n véreknek, hogy a csürhét oda csalogatták a tornaterem udvarára. Mindenképp meg kellene szüntetni ott ezt a kéjtanyát, mert nem állapot ez így. El kell tirhítani onnan az egész bandát az apácákkal együtt. Egyáltalán, ki hozta Arlóba ket. Alakítsanak egy tábort maguknak és ott bandázzanak. Rossz arcú, balhét keres személyekkel lett tele a környék. zsigilakos”14 De nemcsak a mi programjainkkal foglalkoznak és cserélnek véleményt, vagy vitáznak, hanem többféle m faj is található itt a Fórumon. Leggyakoribb témáik azonban a cigányokkal 11

U.o.: 2008.12.27.

U.o.: 2008.12.29.

Arló Fórum: 2009.01.19.

14 U.o. 2009.06.28.

12 13

356

Márta n vér

kapcsolatosak. Hangulatkeltés a céljuk, „megtörtént események” kapcsán, legtöbbször a „kurucinfóból” táplálkoznak az információik, a leggyakoribb „olvasmányuk” ez, itt találnak maguk és egymás számára „hergel dni valót”. Ijesztgetnek máshol történt esetek kapcsán és egymást is szidják, mert legtöbbször nem tesznek semmit. Másoktól – leginkább a rend rökt l, polgár rökt l – várják a megoldást. Néha pedig „vers” is akad a „választékban”.

Engem jobban ijeszt ez a jelenség, mint a „szidott” emberek csoportjának emlegetett tettei, vagy bármi, amivel „el hozakodnak” a fentebb „idézett” lakosok. Riasztó, mert tanult emberekr l van szó, de hová lesz a „tanultság”? Azt a stílus elég vastagon eltakarja. Továbbá, komoly küldetésünk van mindnyájunknak, különösen, ha a neveltetésünkre, iskoláztatásunkra volt lehet sége szüleinknek és az akkori államnak, az akkori adófizet k és a „régi rendszer” pénzéb l. Nem kidobott energia volt-e akkoriban (id ben, pénzben) az a „nevelési módszer”, amelynek neveltjei a „világhálón” terjesztik a saját, negatív érzelmeikt l, vitatható gondolataiktól, következtetéseikt l átitatott, sért , bántó, a jobbítás igazi szándékától egyel re messze es véleményüket.

Mivel különb ez a stílus, hozzáállás attól, amit észrevételez a szöveg írója? „A félelmetes az volt, hogy amikor kérd re vontam az egyik csótányt, hogy mit keresnek itt. Erre kiszállt másik két tetovált lény és fenyeget ztek. Ez a durva. Ez az én hazám. k csak egy megt rt él sköd k.

Nagyon remélem, hogy visszatér az a korszak, amikor még féltek a rend rökt l. Ezek a retkek, tisztában vannak azzal, hogy a rend rt l nem kell félni, mert semmit nem tehetnek, ha meg betámadják a rend rt, akkor is max. felfüggesztettet kapnak. Undorító, felháborító. És még van pofájuk nagykép en, fenyeget zve kérd re vonni az embert. Amúgy még jó, hogy nem húztak el késeket (utána gondoltam bele). Ezeknek nem számit. Összeszurkálnak oszt kész. A rohadt mocskos anyjukat. kispeter76” 15 Még a konfliktus kipattanása el tt szociológus és antropológus, segít ismer seink egy kísérleti kutatás arlói lehet ségér l kérdeztek minket. A Reménybank program arra volt kíváncsi, hogy a nehéz helyzetben lév roma emberekben van-e szándék és hajlandóság egyéni vállalkozóvá lenni ötf s kiscsoportban, ahol egymásért erkölcsi, és nem anyagi felel sséget kell vállalniuk (Fleck–Szuhay 2013). El zményként filmklubot szerveztünk, s az els alkalmakra a cigányság köréb l azokat hívtunk meg, akiket ismertünk, s akikr l feltételeztük, hogy a majdani program érdekelheti ket, de megszólítottuk az cigányok ellenében „karakterisztikus” véleményt formálókat is, remélve, hogy képesek leszünk oldani a feszültségeket is. (De naivok voltunk.) A két választott film (K szegi Edit és Szuhay Péter közös munkája) vetítésének és megbeszélésének célja tehát „csak” egy m helymunka el készítése maradt. A Decolores cím film a szendr ládi cigányok és „parasztok” cursillós közösségér l, a Történetek a boldogulásról pedig a munkanélkülivé lett cigányok megélhetési törekvéseir l szóltak. Ebben az ország különböz részein él emberek rövid történeteit láthattuk, olyanokét, akik valamilyen sajátos tevékenység révén biztosították a megélhetésüket, vagy vállalkozóként tudták eltartani magukat és családjukat.

Az alkotók Fleck Gáborral együtt részt vettek a vetítésen és az utána tartott beszélgetésen is.

A második összejövetel már konkrét el készítése volt a m helymunkának, a fókuszcsoportos beszélgetéseknek. Ott már felvet dött a gondolat, hogy az itteni munkanélküli cigányok is, ha kis kezd t két kapnának, vállalkozásba kezdhetnének. A kés bbi id pontban megtartott m hely ennek a gondolatnak a kibontása volt. Rövid ismertetést követ en a jelenlév k elgondolkodhattak rajta, mibe kezdenének, ha egymillió forintos indulót kével vállalkozást indítanának. A nagykörben megfogalmazott ötletek után két kisebb csoport egy-egy ötlet megtervezésével foglalkozott. Pénzügyi és szakmai tervet kellett készíteniük, mikor és mire lenne szükségük a megvalósításhoz. A Kiút Program els körös támogatásába Arló nem került be, de a kutatási szakasz nagyban segítette a közösségépítést.

15

U.o.: 2010.04.26

Feljegyzések és meditációk az arlói misszióról 4.

357

A „végs id k”…

Ezek azok a napok, „id k” – a „végs id k” –, melyek arról nevezetesek, hogy nem elégszünk meg. Ha megtanulunk elégedettnek lenni azzal, amink van, s t elkötelez dni amellett, amink van. Elégedettnek lenni a töredékessel, a gyarlóval, a szeretteinkkel, és más közel s távol lév vel, elégedettnek lenni mindazzal, ami egyáltalán nem tökéletes, de olyan nagyon emberi, mint mi magunk. ”Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak és üldöznek benneteket és hazudozva minden rosszat, rátok fognak énmiattam. Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a mennyben a jutalmatok! Így üldözték el ttetek a prófétákat is.” (Mátét evangéliuma 5. 10-12.)

A 2010-es évre tehet , hogy megromlott a kapcsolatunk az akkori plébánossal. Személyes kapcsolatunk megromlása volt ez egy munkaügyi témában, az egyik munkatársunkkal kapcsolatban. Hatáskörét igyekezett kiterjeszteni erre az említett területre, és amikor látta, hogy ez nem mehet, a bosszúja nem ismert határokat. Sok akadályt gördített a pasztorációs munkánk elé is.

"A Hamisság és az Igazság elmennek együtt fürdeni egy szép tóhoz. A Hamisság – merthogy ilyen a természete – gyorsan kiúszik, fölveszi az igazság ruháját, és távozik. Mire az Igazság is kitempózik, azt látja, hogy a parton már csak a Hamisság ruhái vannak. Az Igazság eltöpreng, mit csináljon. Végül úgy dönt, a Hamisság ruháját nem veszi föl, ezért aztán meztelenül marad. Mivel a Hamisság az Igazság ruhájában jár, mi emberek rezzenéstelen arccal fogadjuk el, adjuk tovább, sulykoljuk másokba – és amikor az Igazsággal találkozunk, az háborít föl. Rettenetesen kikérjük magunknak, dühösek leszünk rá, meztelensége indulatokat vált ki bel lünk, és minimum rászólunk, hogy öltözzön föl." (Pál 2012) Többször feljelentett az egyházi felettesénél – próbált „rászólni a meztelen igazságra, hogy öltözzön föl”, – aláírást gy jtött az arlói egyház képvisel testületét l, bérleti díjat akart az akkor már 16 éve díjmentesen használt közösségi ház minden négyzetméterére. Az Egri F egyházmegyei Hatóságnál azonban – f nökeinél – nem talált „partnerre” ebben. k, a munkánkat ezzel most is támogatva, engedélyezték a további ingyenes házhasználatot. A plébános riportot adott az arlói Falu TV-nek is, elmondva, hogy mennyire semmi az, amit teszünk a cigánypasztoráció területén, és velem személyesen lehetetlen az együttm ködés. A személyes „segélyezést” nagyon elhibázottnak látta, és hogy mennyire felháborítja, hogy egy családot kiemelve, azoknak házat vettünk. Ez a „történet” sokakat „zavart” a faluban, mert féligazságok formájában adták tovább. A különös az volt számomra, hogy egyetlen szegényt l sem hallottunk ezzel kapcsolatban rosszallást, s t, együtt örültek, hogy „de jó, legalább nekik lett házuk, mert annyira szerencsétlenek amúgy is!” Hanem, azok közül, akiknek biztonságos lakásuk és kocsijuk is van, sokaktól hallottam a rosszalló irigykedés hangjait!

A házvételt az a konkrét szükséghelyzet vetette fel, hogy a 2010-es nagy es zések már az utolsó csapást jelentették arra az évek óta düledez , toldozott-foldozott viskóra, amelyben a kilencgyermekes család lakni próbált. A konkrét ötlet egy mindennapos dologból született: évek óta iszunk a közösségben gyógyteát. Az Oláh családot – akikr l ez esetben szó van –, megkérte Ágnes n vérem, hogy gy jtsenek gyógyfüvet, becsomagoljuk és megpróbálunk adományakciót szervezni az ország gazdaságilag „frekventáltabb” vidékein, plébániákon, hogy a „termékeinkért” kapott adományból a család életveszélyessé, lakhatatlanná vált háza helyett újat vegyünk. A család gy jtötte a gyógyfüvet két nyáron keresztül, a nagyobb gyerekek csomagolták és Ágnes n vér fogalmazta meg és szerkesztette a kis gyógyfüves papírzacskókra az útmutatót „leírást”, hogy melyik milyen gyógyhatást képes kifejteni. A négy adományakcióból 2.000.000 Ft összegy lt, amiért azt a házat megvehették, amelyet annyian „irigyeltek” azok közül, akik összkomfortos ingatlanjukban élvezik az életet.

358

Márta n vér

Ezzel kapcsolatban az egyik Arló Fórumozó így ad hírt az Oláh család magyarok közé költözésér l, nem sokkal azután, hogy Gyöngyöspatán összefüggésbe hozták egy id s ember öngyilkosságát a szomszédjába költözött cigány családdal: „Arlóban is várható a fentiekhez hasonló, id s magyar ember elleni támadás. Ugyanis a Táncsics telepre költözött, ’jóravaló, dolgos, szorgalmas, tiszta’ cigány család a szomszédjukban lakó, 92 éves bácsit életveszélyesen fenyegeti. Az Oláh család éjszakánként karddal és baltával áll rt az udvarán, mert szellemeket is lát, és szerintük a bácsi dobálja ket k vel, és fél , hogy egyszer ’véletlenül’ valaki áldozatul esik. Segítséget kértem a n vérekt l, akik odaköltöztették ket és ráadásul a munkaadóik, hogy lépjenek fel ez ellen. Sajnos, segítséget annyit kaptunk, mint április óta Pintér Sándortól, aki két hét alatt rendet ígért. Márta n vér azt mondta, neki erre nincs ideje, és mikor megkérdeztem, hogy nincs-e ideje arra, hogy a cigányok a magyart gyilkolásszák, a telefont rámcsapta. Kérek mindenkit, hogy figyeljünk oda rájuk, mert fél , hogy egyik nap rossz hírre ébredünk! Schlága”16 A telefonbeszélgetést valóban hirtelen szakítottam meg Schlaga István fórumozóval, mert a többszöri kérésemre sem hagyta ki a trágár szavakat közlend jéb l, amelyekkel a kérdéseit kísérte, ám ezt fentebb nem említi. Így nem voltam hajlandó vele párbeszédet folytatni. Az együttélésnek az a sajátos módja alakult ki az itt Arlóban, hogy egyesekre rászólunk, másokat megnevelünk, megint másoktól meg távolságot tartunk, mert „zavarnak”. És ha már nagyonnagyon zavarnak, akkor újra kezd dött az arlói fórumozás. „kispeter76 Apácák részére Ha már idecs ditették a Zombori út Ady út keresztez désébe ezt a sok neveletlen cigány zigótát, legyenek szivesek vagy ketrecbe zárni, vagy nyakörvet tenni rájuk. Amit m velnek, az megbotránkoztató. A Postára nem lehet úgy elmenni, hogy valamelyik gyerek ne dobna meg valakit k vel. A múltkor egyik 10 év körüli cigánygyerek el akarta lopni a biciklimet, amit a Posta elé támasztottam. Utánaszaladtam és visszaszereztem. meg elszaladt és azt ordítozta, hogy gecimagyar. Vagy tirhítsák el ket onnan, vagy jelzem az Egyházmegyének ezt a dolgot.

Szeparálják el ket valami kietlen helyre, de ne egy olyan helyre, ahol minden nap sok ember halad végig.”17 A megbocsájtás, akárhogy is nézzük, az ember ösztönös igazságérzetét is képes kikezdeni.

Nem csoda tehát, ha megmaradunk az ösztönös igazságérzetünk diktálta magatartásformáinkban. Elég sokszor úgy döntünk – kimondva, kimondatlanul –, hogy eszünkben sincs megbocsájtani, ameddig az ösztönös igazságérzetünk valahogy meg nem tud nyugodni. Mégis, valamiképpen föl vagyunk szólítva a megbocsájtásban arra, hogy az ösztönös, velünk született igazságérzetünket felülmúljuk. „kispeter76 Mai nap a Dózsa úton mentem végig kocsival. Ijeszt és durva. Unatkozó és napozó, gyereket tologó emberek ácsingóztak az úton. Az egyik gitározott, az egyik táncolt és a többi behunyott szemmel élvezte a napsütést. Uram Isten. Mi lesz itt?????”18 Mikor már elégedettek tudunk lenni egymással, a szó jó értelmében, és az élettel is meg tudunk elégedni, hálásak leszünk mindazért, amink van. Ez a boldogság útja. „kispeter76 Oláh Robi gyerekei állandóan a Posta alatti kupiban tanyáznak. Ahol a tornaterem van. Az is minek oda? Az apácák összecs dítették a b nöz ket. Vigye Márta n vér az Oláh fivéreket a parókiára lakni, ha má annyira szereti ket. 19

16

Arló Fórum: 2011.02.06.

Arló Fórum: 2010.10.06.

Arló Fórum: 2011.02.07. 13:52 19 Arló Fórum 2011.02.07.16:42 17 18

Feljegyzések és meditációk az arlói misszióról

359

Amikor e sorok íródnak, már lezajlott a nagy riadalom az „újabb világvége” jóslat miatt. A Világ ismét túlélt egy „utolsó napot”. A végs id k várása összekapcsolódott már 2000 évvel ezel tt is egy Személlyel való találkozással. A végs id k kiteljesedése mindenki számára egy Személlyel való találkozásban teljesedik ki. Nem egyszer en események és dolgok történnek majd, hanem találkozunk Valakivel. Mi mindent tettek azok, akik várták a világvégét.

Lehetett hallani, hogyan mentek el némelyek különböz földrészeken, különböz boltokba, hogyan vásároltak tartós élelmiszert maguknak, hogyan vásároltak gyertyát és egyebeket.

Keresztel János épp a másik irányba mutat. Mikor nekilátok, hogy még több konzervet gy jtsek és még gyertyákat is vásároljak, tulajdonképpen mi vezérel engem? Hogy csak nekem legyen, de hogy veled mi van, az engem nem érdekel. Én hadd gy jtsek be magamnak ezt azt, amazt, ki tudja, hogy nekem lesz-e, nem lesz-e arra szükségem? Ezzel szemben Keresztel János – láthatjuk Lukács evangéliumában (3, 10-18) –, éppen az ellenkez irányba mutat: „Ha most neked van valamid és itt vagyunk a végs napokban, a végs id kben, hát éppenséggel – ha a végs napok vannak –, add oda abból, amid van, a másiknak azt, ami neki nincsen.” Nagyon elgondolkodtató, hogy az evangélium a másik irányba mutat. Van egy ösztönös emberi természetünk: „Na, akkor még nekünk!” Nem baj, ha t led veszem el, a lényeg, hogy nekem még legyen. Ha elég komolyan vennénk azt – amit a kereszténység 2000 év óta hirdet –, hogy elérkezett a végs id , abban vagyunk, abba születtünk meg, abban élünk, akkor ez azt jelenti, hogy most van itt az alkalmas id , hogy akinek nincs – és az életben ennek annyi formája van –, annak adjunk, ne pedig elvegyünk, vagy irigyeljünk, éppen azért, mert itt van a végs id .

Itt Arlóban is sokan érzik a nehézségeket, reménytelenséget – a „végid t” –, amelyet az ország gazdasági helyzete idéz el . Leginkább a különböz médiumok tehetnek róla, ahogyan a részleteket el adják és tehet róla bárki emberfia is, aki elkezd err l gondolkodni, beszélgetni. Persze vannak, akiknek az a dolguk, hogy megvitassák és megmondják, hogy miért van ez így, és vannak, akiknek az, hogy azt mondják meg, hogyan tovább. De mi a dolgom nekem, a „kisembernek”, a „kisn vérnek”? Az, amir l az Arlói Fórumban így „értekezik” valaki? „Orl Én tanulok, te tanulsz, lóg, Én vizsgázom, te vizsgázol, nem buktatható, Én dolgozom, te dolgozol, hátrányos, Én spórolok, te spórolsz, segélyt kér, ... tovább: Én építek, te építesz, igényel (és kap is), Én gyereket szülök, te gyereket nemzel (annyit, amennyit... tovább: el tudunk tartani), világra potyogtatja tucatjával, és eltartatja velünk, Én nevelem a gyerekemet, te neveled a gyerekedet, megveri a gyerekeinket, Én megvásárolom, te megvásárolod, elrabolja, Én kertészkedem, te kertészkedsz, ellopja, Én állatot tenyésztek, te állatot tenyésztesz, elhajtja, Én továbbképzem magam, te továbbképzed magad, hülye maradhat, Én adót fizetek, te adót fizetsz, visszaigényel, Én nyugdíjjárulékot fizetek, te nyugdíjjárulékot fizetsz, méltányossági nyugdíjat kap, Én korán meghalok, te korán meghalsz, a társadalom áldozata, ha korán meghal, Az én hamvaimat szétszórják, a te hamvaidat, kicsi betonfalba falazzák, családi márványozott, aranyozott, étellel, itallal, pénzzel, arannyal megrakott kriptában tér örök nyugalomra!” 20

20

Arló Fórum 2010.02.12.

360

Márta n vér

Leginkább azt tehetem, hogy megmutatom azokat a pontokat, ahol túloz, szeretettel elé tárom a jelenséget, amit átél. A gazdasági helyzet romlása ugyanis tényszer en csökkenti a bérb l él k életszínvonalát. Szüksége van rá, hogy értelmezze, megpróbálja megérteni a helyzetet.

Ennek a legegyszer bb megoldása, hogy talál egy b nbakcsoportot, jelen esetben a cigányokat. Kívülr l az látható – ezt láttatják a médiumok is –, hogy a semmib l élnek meg, segélyeket és támogatásokat kapnak, míg a többiek keményen dolgozva sem jutnak egyr l a kett re. Csupán azt a tényt hagyja ki a számításból, hogy az csökkent életszínvonala a cigány családok számára elérhetetlen magasságban van. Nem ismeri a nyomort, csak a saját kielégítetlen vágyait látja, így annál er sebb benne a b nbakcsoport elleni indulat, minél több vágyát érzi kielégítetlennek.

A fájdalom általában besz kít. Rettenetesen fáj, nagyon sebzett vagyok, szinte semmi másra nem tudok gondolni, amikor valaki nagyon megbánt. Jézus azt mondja: Igen, ha csak kett töket látod: magadat, mint áldozatot, és t, mint tettest, és csak ebben a sz k világban keresed az igazságosság egyensúlyát, lehet, hogy az sosem áll helyre. De mi lenne, ha kitágítanád azt a világot, ahol a bels igazságosságodat keresed és belekerülne Isten is? Nem csak az áldozat és a tettes, hanem Isten is.

Mi következik abból, hogy a cigányok közül átlagosan többen vannak börtönben? A szegénylétben is a cigányságból vannak többen. A szegénylét pedig gerjeszthet bizonyos b ncselekményeket. Nem tudom, ha hasonló létbizonytalanságban élnék a családommal, akkor én mit tennék, mire vetemednék a kilátástalan helyzetemben? A deformálódások, nyilvánvalóan jobban burjánzanak, bár tudjuk, hogy a „középrétegben” és a „fels tízezerben” is nagyon sok defektus van. A szegénylétben a szabálysértések, a b nelkövetések nagyobb arányban fordulnak el , és mivel a szegénylétben, arányaiban a cigányok vannak többen, logikus, hogy az érte járó büntetést is a cigányok közül kapják meg többen. Ugyanakkor, merem állítani, hogy amíg nem vagy csak alig tudjuk, hogy mennyi furcsaság, követhetetlen korrupció és felsorolhatatlan b n van az állam és a társadalom vezet i között, addig a cigányok/szegények b nözését nagyon is szemmel tartjuk. Bárcsak ennyire feltárnák a „magasabb körök szennyeseit” is! Igaz, ezzel sem igazán oldunk meg komoly problémákat.

Sokunk számára világos, hogy mindez jól kitervelt „folyamat”.

Isten mindig sokkal-sokkal nagyobb önátadással és irgalommal bocsájt meg nekünk egy életen keresztül rengeteg mindent, mint amit úgy általában nekünk kéne másoknak megbocsátanunk. Így aztán, ha Isten is benne van ebben a képben, akkor az ösztönös igazságérzetünk sokkal könnyebben, vagy legalábbis sokkal inkább elfogadható módon képes arra, hogy megnyugodjon. Mert akkor látjuk, hogy az egyensúly nemcsak az áldozat és a tettes között kell, hogy létrejöjjön, hanem Isten, az áldozat és a tettes között is. A megbocsájtásnak tehát vannak alapvet föltételei. Ha csak azon múlik, hogy egy-egy föltételt megpróbálunk kidolgozni magunkban, megpróbálunk azokban meger södni, akkor erre tudjunk igent mondani! Ennek vannak távlatai Arlóban is.

Isten az üdvösségr l – a boldog, örök létünkr l, és ha örök, akkor már most is tart! – azt a képet nyújtotta át a kinyilatkoztatásban, a Bibliában, azt hirdette, hogy együtt! Nagyon személyesen, de együtt! Az üdvösség éppen a kapcsolataink kibontakozását jelenti. Kapcsolat az Istennel, egymással, önmagunkkal. „Mi tudjuk, hogy a halálból átmentünk az életbe, mert szeretjük testvéreinket. Aki nem szeret, a halálban marad. Aki gy löli testvérét, gyilkos, márpedig tudjátok, hogy egy gyilkosnak sem maradandó birtoka az örök élet. A szeretetet arról ismerjük fel, hogy életét adta értünk.

Nekünk is kötelességünk életünket adni testvéreinkért. Hogyan marad meg az Isten szeretete abban, aki – bár b ven van neki a világ javaiból –, mégis, amikor látja, hogy testvére szükséget szenved, elzárja el le a szívét? Gyermekeim, ne szeressünk se szóval, se nyelvvel, hanem tettel és igazsággal.” (Szent János 1. levele 3,14-18) Persze, hogy voltak csalódások: leginkább a saját neveltjeink közül éltek vissza azzal, hogy tudták bizonyos kulcsok helyét, és olyankor jöttek be a Rendházba, amikor nem voltunk

Feljegyzések és meditációk az arlói misszióról

361

otthon. Vagy amikor a sok hazugság után megmondtam egy asszonynak, hogy ne vegye el az id met a sok valótlansággal és ne csodálkozzon, ha nem fogok vele beszélni. Nincs id m a „meséire”. Ugyanez az asszony, sajnos most éppen büntetését tölti, mert a Közösségi Ház pincéjébe illetéktelenül bejutott, és ezért feljelentettük. Voltak már a rend rségnél „el zményei”, és most börtönnel büntették meg. Mondhatjuk, hogy a legnagyobb visszaéléseket azoktól tapasztaljuk, akiket segítünk. De ez mégsem annyira meglep , mert ugye, „misztérium” és nemcsak „probléma” ez. Itt abba is hagyhatnám, csatlakozhatnék a „fórumozók” gárdájához, ha az életet pusztán problémának tekinteném. De mivel ezt a részét inkább misztériumnak tartom, és érzem, ez azt jelenteni, hogy én adott esetben ott kezdek el valamit igazán csinálni, ahol a legtöbb ember abbahagyja. Eljutottam az er im határára, és ezt mondom: aha, most jön a misztérium! Nem befejeztem valamit, hanem elkezd dik valami!

Akkor a cselekvési lehet ségeim egyszer csak megint adottak lesznek.

Ilyen alkalmakkor megragadjuk a leleplez dés lehet ségeit a kibékülésre, elbeszélgetésre, a kapcsolat mélyítésére, a b nb l való megtérésre, a személyiségünk kölcsönös érlel désére. A megbocsájtás folyamatát nagyon segíti az a tapasztalati igazság is, amit éppen olyanokkal kapcsolatosan – nagyon világosan – kikutattak már, hogy akik rettenetes b nöket tudtak elkövetni, azok a tettesek valamikor áldozatok voltak. A legnagyobb rettenetekre általában olyan emberek ragadtatják magukat – f leg akkor, hogyha szabadon dönthetnének, hogy másmilyenek is legyenek –, akik valamikor áldozatok voltak. Ennek az elfogadása, a fölismerése nagyban alakíthatja szemléletmódunkat a „tettesekr l”.

Ha „áldozatnak” is tekintem magamat egy ideig: feladatom akkor is van. Nagyon lényeges az „áldozat” felel ssége. Mi alakíthatja ezt? Nagyon fontos, hogy egy „cs dnek” tekintett dolog után hogyan folytatjuk a kapcsolatot. Talán úgy, ahogyan „fórumozó” testvérünk annyira áhítja? Amit l az igazi, tartós megoldást várja? „kispeter76 Le a kalappal. Rend rök mindenhol. Így kell!!!! Köszönjük Polgármester Úr! Csak így tovább!”21 „kispeter76 Hihetetlen. Tele van Arló rend rökkel. Vajon meddig? 3 vagy 4 napig? Itt már olyan gettó van, hogy minden nap ez kellene. Kutyás, lovas rend rök kellenének.”22 Mégis, hogyan tovább? Itt, a „végs id k”-ben? Hatalom, er ? De kinek a hatalma és milyen er az, amire érdemes áhítozni, hogy általa igazán hasznos dolgok történjenek? Eljutottunk az er ink határára? Itt kezd dik a misztérium? De melyik?

A megbocsájtásnak nem föltétele az, hogy t lem bocsánatot kérjenek, de nagyon tudja segíteni. Egyemberes munka, egyetlenegy valakire van szükség: a sértett félre. Közbeszéddé lett az, hogy „Addig nem lehet megbocsájtani, ameddig nem kérnek bocsánatot.” Ez egyszer en hamis kijelentés. Kibéküléshez kell két ember, a megbocsájtáshoz elég a sértett fél. Hogy én dönteni tudjak a megbocsájtás mellett, valóban nagyon segíti, hogyha t lem bocsánatot kérnek. De attól, mert segíti, még nem a föltétele. Egy téveszmébe ragadunk bele így, ami nemcsak a tettesnek, hanem nekünk, mint sértett félnek vagy áldozatnak sem jó hosszútávon. Mert bosszúfantáziákkal élni, haragot tartani nyilvánvalóan az áldozatnak sem jó. „De nem tudok megbocsájtani!” – szoktam hallani. Itt is érdemes pontosítani: az esetek dönt többségében nem akarok megbocsájtani. De nem akarok senkire se követ vetni. Miért van az, hogy valahogy mégiscsak ezt a szót, ezt a kifejezést használjuk: „nem, nem tudok megbocsájtani.” Pontosabban kifejezi a valóságot, hogy „nem akarok megbocsájtani!” Nem könny ezt vállalni. Hogyha nagyon nagy fájdalom vagy sérelem ér bennünket, 21 22

Arló Fórum 2010.11.05.

Arló Fórum2011.03.09.

362

Márta n vér

megsebz dünk, elkezd valami nagyon fájni, gyógyulásra is szükségünk van, és azzal, hogy nem tudatosan, de nem akarunk megbocsájtani, tulajdonképpen önmagunkat védjük. Védjük attól, hogy ez megint megtörténhessen velünk, távolságot tudjunk tartani attól, akit l a sérelmet elszenvedtük.

Már 2011 – et írtunk, amikor én is megéltem a személyes valódi „végid met”, „utolsó napjaimat” Arlóban. Ugyanis abban az évben egy hirtelen döntéssel elhelyeztek Arlóból. Az élet pedig folytatódik mindazok között a problémák és misztériumok között, amelyekr l fentebb már a „fák” hírt adtak.

Sokan nagyobb erkölcsi színvonalat várnak azoktól, akik nem tudnak honnan „beszerezni” ilyesmit. A jó szót, a kedvességet. Amikor megszületett, már pecsét van rajta. „Cigány, de legalábbis annak t nik!” Ilyen helyzetb l erkölcsi nívóra jutni… nevelés, neveltetés, bánásmód kérdése. Adjuk meg akkor! Várhatjuk a szül t l is, el is várjuk, ez is fontos. De ha is sebzett ember? A saját feladatunkat kell megtalálni. De sokszor abba veszünk bele, hogy a másik mit nem csinált meg! Ez az, ami id veszteség, energiaveszteség. Én inkább másra vesztegetem az id met, energiámat. Teszek valami „semmiséget”! Még akkor is, ha azt mások tartják semminek, fölöslegesnek! Mindenki tegye meg azt, amire indítja a szíve, a hite, csak ne hibáztassuk, ne a romboló kritikával tartsuk fel egymást, azokat, akik segíteni szeretnének, azt, aki segíteni szeretne. De nagy dolog, ha nem fölösleges butaságokon való vitával megy el az id ! Hanem azzal, hogy kezet fogtunk, és megkérdezem, hogy mi a helyzet?

Feljegyzések és meditációk az arlói misszióról

363

Fleck Gábor – Orsós János:

Játék a terekkel1 A sajókazai végtelenített játszmákról Sajókaza 3300 f s település Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a kazincbarcikai kistérségben, Miskolctól 26 km-re. A 2011-es népszámlálás során 779 f vallotta magát cigánynak, de a helyi civilek becslései alapján ez inkább 1000 f körülire, a lakosság egyharmada körülire tehet . A falu cigány lakosságának nagy része elkülönült településrészeken, a Pet fi-telepen (100 f körül) és a Sólyom-telepen (700 f körül) él, néhány család pedig a falu belterületi részein. A Pet fi-telepen él k magukat oláhcigánynak tartják, és romani anyanyelv ek, a Sólyom-telepiek pedig romungrók.

Sajókaza térképe, rajta jelölve a Pet fi-telep, a Sólyom-telep, illetve utóbbi és a falu belterülete között elhelyezett település kezdete tábla.

Ebben a faluban kezdte meg m ködését az Ambedkár Gimnázium és a Dzsaj Bhim közösség2 2006-ban. Az el zmények azonban jóval korábbra nyúlnak vissza.

1 Jelen írás alapja két szerz immár másfél évtizedes barátsága. A dolgozat közvetlen el zménye több, Sajókazán és környékén, illetve az ózdi kistérség településein tett látogatás. Az írás elkészítésének közvetlen módja két szerz több napos, rögzített beszélgetése, melynek szerkesztett változatát mindketten többször átírták. A d lt bet vel szedett részek Orsós János szó szerint leírt mondatai.

2 A két szervezet rövid ismertetését lásd az írás végén található függelékben.

366

Fleck Gábor – Orsós János

Valami baj van az oktatási rendszerrel A rendszerváltás óta folyamatosan szervez dtek olyan programok, amelyek azt szolgálták, hogy segítsék a cigány fiatalokat megmaradni a középiskolában, illetve hogy utána a fels oktatásba kerüljenek – ezek nagy része els sorban a Dél-Dunántúlon, Pécs környékén jött létre. Miközben e programok hatása egyértelm en pozitív, mégis van egy alapvet probléma, melyre nem képesek válaszokat adni. A szegény falvak és szegregátumok cigány családjaiban megkeresték azokat a jó tanuló gyerekeket, akikr l nagy eséllyel lehetett gondolni, hogy képesek leérettségizni. k bekerültek Pécs különböz középiskoláiba vagy a Gandhi Gimnáziumba, és érettségit szereztek. Ennek a gyakorlatnak a sikerei egyértelm ek: ma az ilyen programokból kikerült fiatalok közül számos diplomás van, akik megtalálták helyüket fiatal értelmiségiként a munkaer -piacon. Ugyanakkor észre kell venni azt, hogy a mélyszegénység által súlyosan érintett településeket ezek a programok egyszer en nem érik el. Ott, ahol nagy arányban élnek cigány családok, ezek a programok nem képesek igazán változtatni. Néhány fiatal elhagyja szül helyét, de a nyomorban él közösségek gyakorlatilag változatlanok maradnak.

Az ilyenfajta tehetséggondozó szemlélet tehát a hátrányos helyzet ek töredékét képes csak érinteni. Persze így is lehetett volna komolyabb, az egész országra kiterjed eredményeket elérni, de ehhez az kellett volna, hogy az elmúlt húsz évben létre jöjjön még tizennyolc Gandhi Gimnázium meg negyvenöt Mánfai Kollégium. Akkor ma már jóval nagyobb arányban lenne diplomás a cigányok között is, és az egész hazai cigány közösséget képes lett volna elindítani egy komolyabb integrációs pályán. Hogy nem így történt, a mindenkori oktatásirányítás igen komoly mulasztása – így egy rendkívül sz k réteg maradt benn a tehetséggondozó programokban.

A helyzetet végiggondolva ismerték fel a Dzsaj Bhim közösség alapítói, Derdák Tibor, Orsós János és munkatársai, hogy az állam elképeszt mulasztást követ el: ha az egyébként ingyenesen hozzáférhet középiskolai oktatásból kiszorulnak a cigányok, jelent s összegek maradnak meg az államnál, amelyeket a szóban forgó gyerekek oktatására kellene költeniük.

Az indirekt spórolással azonban újabb és újabb évtizedekkel késleltetik egy kirekesztett és jogaitól megfosztott népcsoport társadalmi integrációját, s t emancipációját. A magas szint középiskolai oktatást tehát állami kötelesség helybe vinni azok számára, akik máskülönben nem jutnak el az érettségi közelébe sem. Ha ez nem történi meg, az felveti a közpénzekkel való nem megfelel gazdálkodásnak és a közfeladatok nem szakszer ellátásának a gyanúját.

A helyi tapasztalatok sokkja Az említett országos problémának a helyi megjelenésével találkoztak az Ambedkár Gimnázium szervez i, amikor megkezdték munkájukat. Az érdekl dés nagy volt az iskolai iránt, a jelentkez ket nem kellett gy zködni, hogy jöjjenek. A tapasztaltak azonban azokat is meghökkentették, akik tudták, mire számítsanak.

“Mikor ezen a területen elkezdtünk tevékenykedni, magunk is meglep dtünk, mekkora igény van arra, amit csinálunk. Tudtuk, hogy sokan vannak, akik elesnek a továbbtanulás lehet ségét l, de akkora érdekl désre nem számítottunk, mint amekkorát tapasztaltunk munkánk során.”

Szociológiai kutatások sora mutat rá arra jó ideje, hogy a magyar oktatásrendszerrel alapvet bajok vannak. Az egyik legkomolyabb gond az, hogy a szegénység újratermelését támogatja.

Kézzel fogható következmény, hogy a mélyszegénységben él k körében nagy arányban vannak funkcionális analfabéták. Belegondolni is hátborzongató, azonban sokkal borzasztóbb, hogy nagyon gyakran teljes analfabetizmusról van szó.

“Nyolc-tíz év alatt megtanulják ezek a gyerekek a magyar iskolákban a mozdulatot, hogy hogyan kell egy iskolában figyelni – azaz úgy tenni, mintha figyelnének. Azt tapasztaltuk, hogy

Játék a terekkel – Sajókaza

367

mi tanítunk, a gyerekek pedig okosan figyelnek és jegyzetelnek. Mikor azonban egyszer járkáltam közöttük, az t nt fel, hogy nem tudom elolvasni azt, amit írnak – pedig rengeteg írásképet láttam már életemben. Megálltunk, és megkértem a diákokat, hogy olvassák fel, amit írtak. Közölték, hogy k azt nem tudják felolvasni. Miért nem? – kérdeztem. Mert nem tudják elolvasni, amit leírtak – válaszolták. De akkor mit írtak? – kérdeztem vissza ismét. Hát azt k honnan tudják, hogy mit írtak? – volt a megdöbbent válasz.”

Hangsúlyozni kell, hogy olyan gyerekekr l van szó, akik kijárták az általános iskolát, megvan a befejezett nyolc osztályuk. Bekerülnek az Ambedkár Gimnáziumba, ahol középfokú oktatás folyik, és a 27 f s osztályból 12-en kerülnek bet felismer csoportba. Márpedig, ha ezek a gyerekek elvégezték az általános iskolát, akkor valami nagyon nincs rendben. Joggal merül fel a kérdés ismét: mi történt a nyolc év alatt? Kutatási és gyakorlati tapasztalatok is azt mutatják, hogy a gyerekekkel, különösen a halmozottan hátrányos helyzet , szegregátumokban él cigány gyerekek zömével az általános iskolában egyszer en nem történik semmi. A nyolcadik osztály végére nem jutnak el odáig, hogy biztonsággal tudjanak írni, olvasni és az alapm veletekkel bánni. És ez az eredménytelenség az államnak rengeteg pénzébe kerül – egész rendszert tart fenn, mely analfabétákat termel. Ezt tetézi még az, hogy piacképes tudással nem rendelkez , az aktív munkaer piacon teljesen esélytelen, segélyre szoruló emberek tömegei kerülnek az oktatáspolitikai felel tlenség következtében az iskolapadból egyenesen a szociális ellátórendszerbe.

De ki a felel s mindezekért?

A közvéleményben, a politikában és a médiában egyre gyakrabban jelennek meg azok a hangok, amelyek arról szólnak, hogy a cigányok alkalmatlanok a beilleszkedésre, nem akarnak tanulni. S t, a szül k egyenesen visszafogják a tanulni vágyó gyermekeiket, mert az iskolázatlanságot a cigány kultúra elemi részének tekintik. A politikai közbeszéd és újabban a tudományosnak nevezett viták is egyre jobban radikalizálódnak, és az áldozatot teszik felel ssé a vele történtekért. Ennek a fajta felel sség-áthárító gondolkodásnak egyetlen következménye van csupán: a helyzet még rosszabbá, elviselhetetlenebbé válik a cigányok számára, és teljességgel fenntarthatatlanná az állam számára.

“Ezen a ponton a felel sség kérdésér l is beszélnünk kell. A cigány gyerekek szüleit l nem lehet elvárni, hogy tudják, milyen könyveket lehet például egy nyolc éves gyermek kezébe adni, hisz maga a szül is egy alkalmatlan oktatási rendszeren ment keresztül, és nem tették képessé erre. A megfelel szül i minta nyilvánvalóan nem létezik a mélyszegénységben él családokban. Ezt a mintát annak a rétegnek kötelessége közvetítenie, amely ezért a fizetését kapja, mely ezt hivatásszer en zi. De ezt a mostani gyerekek szülei, nagyszülei sem kapták meg. Óriási id zített bomba ketyeg itt jó ideje, és az a csoda, hogy még nem robbant.”

Ahogy mindenhol Európában, úgy Magyarországon is elöreged társadalommal van dolgunk.

Egyre kevesebb gyerek születik, közben egyre magasabb a várható élettartam. Magyarország is az Európai Unió része tehát, ami a demográfiai mutatókban is megmutatkozik – csak valahogy ez a cigányokat nem érinti. Ha elmegyünk Borsodba vagy Szabolcsba, egy nyomornegyedbe, nemcsak az ott látható állapotok emlékeztetnek afrikai és ázsiai nyomorgó országokéra, hanem a korfa is. Ha kimegyünk egy cigánytelepre, akkor a kiskorúak aránya nem 16 százalék, mint a teljes magyar társadalomban, hanem 50. Ha ezzel a gyerektömeggel nem történik más, mint az, hogy tíz évig benntartják az oktatási rendszerben, fenntartva azokat az iskolákat, ahová más gyerek nem jár, mint k, és ezzel öszefüggésben, az oktatás színvonala nem üti meg a szükséges minimumot sem, a dolognak egyetlen hozadéka az lesz: a pedagógusok egy része álláshoz, fizetéshez jut. A rossz rendszer fennmarad, a végeredmény pedig egy munkavállalásra képtelen, adót fizetni nem tudó hatalmas embertömeg lesz belátható id n belül.

368

Fleck Gábor – Orsós János

“Ezt követ en aztán könny a szegényeket, cigányokat felel ssé tenni az egész gazdasági válságért. Az ilyen b nbakképzés helyett azonban végig kellene gondolni, kik azok, akik diplomával a kezükben, ebb l a rendszerb l élve és ezt fenntartva, azaz tudatosan hoznak lehetetlen helyzetbe tömegeket – és ezzel egy rendkívül súlyos állapotot idéznek el , amely senkinek nem érdeke, aki ebben az országban él.”

Az állam akkor jár el felel sen, ha a közpénzeket használó intézmények munkáját folyamatosan ellen rzi, méri annak hatását. Számos olyan intézmény van, amelyeknek az a feladata, hogy az iskolákat vizsgálja, ellen rizze, megfelelnek-e a törvényben el írtaknak, illetve elvárt módon és szinten teljesítenek-e. Az lenne a logikus tehát, ha az iskolák nem mernék megtenni, hogy nem oktatnak, hiszen akkor megbüntetnék ket. Ehelyett azonban azt látjuk, hogy azok az iskolák, melyek évtizedek óta újratermelik a nyomort, büntetlenül tehetik és teszik ezt.

“Az iskolák perelhet k lennének akár visszamen leg, hiszen nem végezték el azt a feladatukat, melyért a fenntartói támogatást megkapták. Állami pénzeket költöttek el nem egyszer en a semmire, hanem arra, hogy egy népcsoportot a nyomorban tartsanak.”

Annak tehát, hogy olyan oktatási programok jelenjenek meg a piacon, mint az Ambedkár Gimnázium, az indokoltsága elég világos: az állami oktatási rendszer diszfunkcionális volta és diszkriminatív gyakorlata következtében hatalmas tömegben áll rendelkezésre oktatásra vágyó, de azt elérni nem képes fiatal. Velük valamit kezdeni kell. Ez nem csak polgárjogi kérdés, nem egyszer en cigányügy, hanem nyilvánvalóan össztársadalmi érdek is.

Az iskola szervez i korábban is próbálkoztak különböz oktatási kezdeményezésekkel javítani a cigány gyerekek oktatási helyzetén – els sorban a Dél-Dunántúlon. E próbálkozásoknak köszönhet en számtalan tapasztalat gy lt össze, amelyeket végiggondolva jutottak el a jelenleg m köd koncepcióig. Az iskola fenntartója ugyanis a Dzsaj Bhim Buddhista közösség. E közösség alapítói azok, akik az iskolát magát is alapították. A korábbi tapasztalatok azt mutatták, hogy ha a fenntartó vagy támogató szervezet nem érzi teljes egészében magáénak azt a feladatot, hogy segítsen a hátrányos helyzetbe szorított közösségek iskoláztatásában, nem áll folyamatosan az iskolai munka hátterében. Egy id után, különösen nehéz vagy kényes helyzetekben, mikor az iskolát küls támadások érik, kihátrál az ügy mögül. A korábbi tapasztalatok sajnos mind ilyenek voltak – akár egyházi, akár civil szervezet állt az oktatási intézmény mögött. A fenntartói háttér elbizonytalanodása pedig egyenesen vezet az iskola összeomlásához.

Olyan háttérszervezet kellett, amely elkötelezett, nem rendül meg akkor sem, amikor azzal szembesül, hogy a feladat nem egyszer . Mikor kiderül, hogy a nyomorban él k oktatásával foglalkozni nem csupán pedagógiai munka, hanem megköveteli a szociális munkát is. Nem egyszer en a gyerekekkel kell foglalkozni, hanem egész családokkal, közösségekkel. Ez mindenféle szempontból többlet-teher. De enélkül a dolog nem m ködtethet . Ez a munka gyakran szembe megy a helyi hatalmat képvisel k érdekeivel is, vagy legalább is az addigi gyakorlatával – azaz számos konfliktussal jár. Ebben a munkában nem az országos vagy a helyi hatalom iránti lojalitás, hanem a hátrányos helyzetbe kényszerített cigány családok iránti elkötelezettség számít.

A Dzsaj Bhim Közösség mint egyházi fenntartói háttér, persze nem csak ilyen praktikus szempontok miatt fontos az alapítók számára. A buddhista tanítás megfelel ideológiai támaszt is jelent annak az emancipációs törekvésnek, amelynek lényege, hogy mindenki vegye a saját kezébe a sorsát.

Az iskolaszervezés kezdetei A sajókazai Ambedkár Gimnázium története 2006 tájékán kezd dött. Akkor az iskola alapítói Alsószentmártonban dolgoztak. Sajókaza falu vezet sége beült egy mikrobuszba és látogatást tettek a Kis Tigris Gimnáziumban. Ez abban az id ben volt, amikor az Oktatási Minisztérium

Játék a terekkel – Sajókaza

369

arra írt ki pályázatot, hogy máshol is teszteljék azt az oktatási modellt, amely m ködni látszott a Dél-Dunántúlon. Az volt a szándék, hogy olyan településeken, térségekben is kipróbálják a helyben szervez d középfokú oktatás életképességét, ahol a halmozottan hátrányos helyzet gyerekek aránya még magasabb, mint a baranyai falvakban. Ez tekinthet szerencsés egybeesésnek, de létezhet egy másik olvasat is: a falu elesett volna komoly fejlesztési forrásoktól, ha nem sikerül a 3H-s gyerekek oktatásának ügyében valamit tennie – hisz esélyegyenl ségi tervet kellett mellékelniük. A fejlesztési források ilyetén megkötésének a pozitív hatása tehát m ködött, és a falu vezetése elszánta magát, hogy valamit tesz abban az ügyben, amelyben el remozdulás évtizedek óta nem történt. Arról elképzelésük sem volt, hogyan kezdjenek hozzá egy ilyen munkához, ezért mentek el az ország másik felébe, hogy erre tapasztalt partnert találjanak.

Abban az id szakban kellett szembenézni az ózdi tehetséggondozó kollégium kudarcával. A történetnek számos tanulsága van. Állami pénzekb l felújítottak egy épületet, nevel i csapatot toboroztak, majd gyerekeket kerestek a környez falvakból, akikr l azt gondolták, hogy megállják helyüket egy érettségit adó iskolában. A kezdeményezés azonban igen hamar kudarcot vallott. Ugyanazzal a tehetséggondozó szemlélettel, amelynek köszönhet en Baranyában számos fiatalból lett értelmiségi az elmúlt két évtizedben, sajnos minimális sikereket lehetett Borsodban elérni. Ennek nyilvánvalóan több oka is volt. Egyrészt a kezdeményez k elkötelezettségének a hiánya, másrészt az ózdi középiskolák nem megfelel nyitottsága, harmadrészt az általános iskolai képzésnek a hátrányos helyzet ek számára egyenl tlen volta, amely miatt a gyerekek nem megfelel en voltak felkészítve a továbbtanulásra.

Nem a pedagógusokkal van baj személy szerint, hanem azzal az általában jellemz hozzáállással, amely a pedagógusokat is távol tartja a cigányokat oktató iskoláktól. Igen jellemz példa, amikor állástalan tanárok azért mennek el az Ambedkár Gimnáziumba, hogy aláírással igazolják nekik részvételüket az állásinterjún, és így jogosultak legyenek a munkanélküli segélyre. Inkább vállalják a munkanélküliséget, minthogy egy cigány yerekeket tanító intézményben dolgozzanak. „Akik azonban végül mégis elvállalják a munkát, azok néhány év befektetett munka után elkezdenek erre büszkék lenni, mert látják, hogy lehet sikeresnek lenni. Kellett azonban 5-6 év ahhoz, hogy 5 elhivatott helyi pedagógus megmaradjon az iskolában, akik szakmai kihívásnak veszik a feladatot.”

Az els határátlépések Amikor a sajókazai iskolaszervezés elkezd dött, a falu vezetése és az iskola alapítói közötti, korábban harmonikusnak látszó viszony egy csapásra megváltozott. Ha úgy tetszik, egyik napról a másikra felborult a világ rendje. Els pillanattól világos volt, hogy egy olyan terepen, ahol a családok a legmélyebb nyomorban és kiszolgáltatottságban élnek, nem lehet komoly szociális munka és közösségszervezés nélkül hatékony oktatási programot indítani. A problémák kezelését azonban logikusan megel zte azok feltárása, elemzése. Ez volt az, amit a faluvezetés a rendszerváltás óta nem bolygatott, amellyel nem kívánt foglalkozni, inkább elfordult t le. A felel sség persze nem kizárólag a falu vezetéséé: olyan településr l van szó, ahol a szegények száma vetekszik egy Nagykanizsa méret város szegényeinek számával.

Viszont a település eltartóképessége az összlakosság jóval alacsonyabb száma, a helyi bevételi források korlátozottsága és az állami támogatások alacsony mértéke miatt jóval kisebb. A felhalmozott szociális problémákat kezelni képtelen, ebben a tekintetben tehetetlen településvezetés vagy nem volt hajlandó szembesülni a hatalmas problématömeggel, vagy egyszer en – és ebben Sajókaza példája messze nem egyedülálló –, az áldozatokra terhelte a felel sséget. Mikor a messzir l jött iskolaszervez k nem a szokásos módon közelítettek a

370

Fleck Gábor – Orsós János

helyi cigányokhoz, hanem ket partnernek kezelve kezdtek el kommunikálni velük, elkezdték feltárni a helyben kezelhet problémák okait, lépéseket tettek a megoldás felé, a falu vezetése és az iskolaszervez k viszonya azonnal konfliktusossá vált.

A helyzet az iskola indításáig olyan mértékben változott meg, hogy azok, akik korábban a faluba hívták az iskolaalapítókat, órákat csak a falutól pénzért bérelt termekben tarthattak – még helyiséget sem biztosítottak az oktatási munkára. Kés bb a Dzsaj Bhim Közösség saját ingatlan vásárlása mellett döntött, melyet közösségi térként és pedagógus szállásként kívántak használni. Ez az épület a falu központjában van. A második szomszéd az a polgármester, akinek a kezdeményezésére elindult az egész iskolaalapítás, aki meghívta falujába a baranyai pedagógusokat. Addigra a Dzsaj Bhim közösség már elkezdett egy komoly közösségfejleszt munkát a cigánytelep asszonyaival, és folyamatos programokat szerveztek számukra. A polgármester megtudta, melyik házat nézte ki magának a közösség, és utasította a tulajdonost, hogy nehogy eladja a házat, mert akkor megjelennek a faluban a cigányok. Végül az ingatlant mégis sikerült megszerezni. És mivel a házban közösségi programok voltak, oda rendszeresen elkezdtek járni a cigányok a telepr l. És ez volt az a pont, ahol a faluvezetés és iskolaalapítók viszonya igazán elmérgesedett. Olyan terekben jelentek meg ugyanis a falu cigányai, amelyekben korábban még soha, és amelyeket a nem cigányok a sajátjukként tartottak számon. Felborult az addigi világrend a faluban.

A helyi, falusi általános iskolában alig van nem cigány gyerek. Az a néhány gyerek, aki mégis ott maradt, épp olyan nyomorban él, mint a cigány társai. A faluban nincs kevés gyerek, de a nem cigány családok többsége elviszi gyermekét a közeli kisváros, Kazincbarcika iskolájába.

Az általános iskolát tehát a falu már “átengedte” a cigányoknak, de a többi tér feletti uralmát igyekezett minden eszközzel megtartani.

A kultúrház használata például jól jellemzi ezt a stratégiát. A mintegy 17 millió forintos éves költségvetésb l m köd intézményben csupa olyan program van, amelyet a falu módosabb családjai és középrétege élvezhet: jógaklub, nem cigány énekkar és hasonlók. Minden olyan alkalommal, mikor ott a cigányok számára rendezvényt akart szervezni a Dzsaj Bhim közösség, az hamarosan konfliktushoz vezetett. Az els alkalommal a közösség vezet i megpróbálták elkérni az épületet, mondván a helyi lakosságnak szerveznek programot – de a falunak nem ez volt a véleménye: az els két évben ezeket a rendezvényeket csak pénzért engedték be, és csak a kultúrház udvarára – azaz az épületen belülre a cigányok nem mehettek. Mikor a harmadik évben beengedték a rendezvényt az épületbe is, a falu cigány lakossága el ször járt ott – még azt sem tudták, merre vannak a mellékhelyiségek.

Ha az EU-s támogatásból felépített szök kút környékén megjelentek a cigányok, akkor hol azért büntették meg ket, mert nem volt náluk személyi igazolvány, hol azért, mert eldobták a szotyi héját – a kirótt, többtízezer forintos bírságot persze nem tudták befizetni, így inkább elkerülték ezeket a tereket. A kiszolgáltatottságuk és a büntetést l való félelmük arra vezette ket, hogy inkább ne használják ezeket a tereket.

A terek uralma feletti harcot jól jellemzi az a vita, mely arról szól: hol kezd dik a falu. Azaz hol legyen kit zve a település kezdetét jelz tábla. Jelenleg a település bels része és a Sólyom-telep között van – így egyrészt elég világosan meghúzták a határt, a kint és a bent között. Ahol a nem cigányok belül vannak, a cigányok pedig kívül. Másrészt közlekedési szempontból a Sólyom-telepiek komoly kockázatnak vannak kitéve. Az autósok a telep mellett nagy sebességgel száguldanak el, és csak azt elhagyva, a falu bels bb részeihez érve kényszerülnek lassításra.

A település terei egyértelm en két részre oszthatók. A “fehér terek” feletti uralomhoz a falu vezetése és nem cigány lakossága a végletekig ragaszkodik, nem tekinti azokat közös tereknek. Mint ahogy azok a “fekete terek” sem közösek, amelyeket az elmúlt évtizedekben a cigányoknak átengedtek. A Dzsaj Bhim közösségnek a falu központjában vásárolt ingatlanja olyan térfoglalásként értelmezhet , amely a korábbi, egyértelm en kirekeszt rendet felborította. A faluban a közjavak használatának és a szolgáltatások elérésének korábbi rendje

Játék a terekkel – Sajókaza

371

az volt, hogy a közös terek alapvet en “fehér terek”, ahová cigányok ne járjanak. A cigányok terei pedig azok a “fekete terek” ahová a nem cigányok nem teszik be a lábukat. A tereknek és szolgáltatásoknak ez az apartheid-jelleg elosztása borult fel egyszerre, amit a falu csak lassan és nagyon nehezen kezdett tudomásul venni.

A szegénység kriminalizálása A nyomorban él családok is kell, valamivel f tsenek télen – a helyzetüket nehezíti, hogy a telepi házak többsége vakolatlan, gyakran a nyílászárók üvegei kitörtek, és fóliával helyettesítik, a tet k hézagosak. Következésképp az sz beálltától a tavasz közepéig tart itt a f tésszezon, és folyamatosan f teni kell, mert a házak pillanatok alatt kih lnek. Ha éjszaka nem táplálják a tüzet, reggelre megfagynak a gyerekek. A téli tüzel re a telepen él knek nem jut pénze. Más választásuk nem lévén, a közeli erd kb l igyekeznek t zifának valót összeszedni. Emiatt súlyos atrocitások érték, érik ket folyamatosan.

Baranyában sok településen kialakult az a gyakorlat, hogy az erd gazdaság vágás után átengedi a területet a környéken lakó rászorulóknak, annak fejében, hogy a területet kitisztítják. A területen maradt, többnyire karvastagságú nagyobb fákat elvihetik, a kisebbeket pedig eltüzelik helyben, s a területet tisztán kell átadniuk. Vágás utáni tisztításért cserébe tehát elvihetik a maradék fákat. A borsodi falvak többségében azonban egész más a helyzet – a dél-dunántúli modell itt egyáltalán nem m ködik. Annak ellenére, hogy a Dzsaj Bhi közösség olyan kéréssel fordult az önkormányzat képvisel testülete felé, hogy a helyzet megoldására, a kriminalizálás helyett dolgozzanak ki a baranyai modellhez hasonlót. A képvisel testület (akiknek a tagjai közül többen is erd tulajdonosok) azonban ezt határozottan elutasította. Ehelyett egész másfajta gyakorlat alakult ki az utóbbi id ben: amikor a cigány férfiak felmennek az erd be tüzel ért, Szlovákiából hívott ver legények várják ket.

Többször el fordult már, hogy biciklilánccal rettenetesen megverték azokat, akik odamerészkedtek. Mivel a cigányok nem mertek egyszer sem feljelentést tenni, ez csak akkor derült ki a nyilvánosság számára, mikor egy id s nem cigány erd tulajdonost vertek meg tévedésb l, aki ebb l ügyet csinált.

Ha esetleg sikerül kijutni az erd b l a fával, még mindig ott a kockázat, hogy a rend r kapja el ket a falun belül – és ez sem példa nélkül való. Ilyenkor a kerékpár vázára felpakolt fa mennyiségét ránézésre megbecsüli a rend r, és aszerint szab ki büntetést –, egyben a fát is elkobozva. Mivel ezeket a büntetéseket a családok nem tudják kifizetni – különösen akkor, ha több is összegy lik –, más megoldás nem lévén, börtönbe kell vonulniuk. Így a családok ilyenkor tüzel nélkül maradnak. Ráadásul hetekre, hónapokra elveszítik a családfenntartót, és még kilátástalanabb helyzetbe kerülnek.

Egy alkalommal a rend rök bilincsben vittek el két fiatal lányt az iskola épületéb l, mert korábban az utcán összeverekedtek egy szerelmi ügyben. Az eljárást megel zte az egyik szül feljelentése. A pedagógusok elmesélése szerint a rend rök a következ mondattal kísérték ki a két bilincsbe vert lányt az iskolából: “Na most megmutatjuk a cigányoknak, hogy nem verhetik a magyarokat!” Kés bb kiderült, hogy a két lány unokatestvér – a sértett fiatal vegyes házasságból származik, míg az elkövet ként feljelentett tanuló mindkét szül je cigány. A családok az eset után megbeszélték egymás között, hogy nem kell ebb l bírósági ügyet csinálni. A rend rség azonban meggy zte a sértettnek és egyben magyarnak kinevezett gyermek szüleit, hogy legyen ebb l ügy, és ne álljanak el a feljelentést l. A két lány, azóta rég kibékült, de a családok nem állnak szóba egymással, mert peres felek lettek. A rend rség közrem ködésével két kamaszlány szerelmi összekapásából sikerült egy etnikai színezet agressziót konstruálni, egy közösségen belül könnyen kezelhet ügyb l családi viszályt teremteni, az egymással összekapó lányok egyikét agresszorként, másikat áldozatként beállítani.

372

Fleck Gábor – Orsós János

Mikor a Dzsaj Bhim közösség kiáll egy-egy ügy miatt a cigányok érdekében, hamarosan ellenük is intézkedést kezd valamelyik hatóság. Az elmúlt hét évben, mióta Sajókazán m ködtetik az Ambedkár Gimnáziumot, az iskola szinte havi rendszerességgel kap különböz ellen rzéseket: hol az ÁNTSZ, hol a Munkaügyi Hivatal, hol az Oktatási Hivatal vizsgálja, minden rendben folyik-e.

Kísérletek az együttm ködésre A Dzsaj Bhim Közösség, és az általa fenntartott Ambedkár Gimnázium folyamatosan teremt olyan helyzeteket, amelyek lehet séget teremtenének az együttm ködés kialakítására. Közben határozottan kiállnak a szolgáltatásokhoz, a közjavak használatához való hozzáférés egyenl sége mellett. Egy valós, jól m köd együttm ködési rendszer kialakításának egyértelm en mindenki a haszonélvez je lenne – azaz a falu teljes lakossága, származásra, szociális helyzetre tekintet nélkül. Senkinek sem jó az, ha a gyerekek úgy n nek fel, hogy nem találkoznak egymással. Nem ismerik egymást, nincsenek közös élményeik, nincs lehet ségük közös programokon részt venni – így az ellenségeskedés elkerülhetetlen. A nem cigány gyerekek egyet értenek meg csupán e durván szegregáló rendszerben: „a cigányok miatt kell reggel korábban keljünk, és nem járhatunk a helyi iskolába, mert ezek elfoglalták azt”. A lenéz -kirekeszt , elzárkózó attit d így hiba nélkül adódik át a következ generáció számára.

2012-ben a Dzsaj Bhim Közösség angol nyelv nyári napközi tábort szervezett, nyugateurópai önkéntes fiatal tanárokkal az Ambedkárban. Azt találták ki, hogy ezt a lehet séget megosztják a falu minden fiataljával. Lehet séget adtak, hogy az összes egyház küldjön 4-5 gyereket a közösség táborába: evangélikusok, reformátusok, katolikusok, és a buddhisták is (utóbbiak cigányok). A középiskolás korú, cigány és nem cigány gyerekek akkor találkoztak életükben el ször egymással – miközben mindannyian egy 3300 lakosú faluban n ttek fel.

“A legtöbb nem cigány gyerek, a tábor végén kezdeti félelmeir l, és ezt követ feloldódásáról számolt be, és sajnálta, hogy korábban nem ismerkedett meg cigány kortársaival, és hogy kár volt félni. Ugyanakkor a tábor végeztével ezek a kapcsolatok azonnal megszakadtak. A gyerekek nem mentek el egymáshoz, mert az már nem fér bele a közeledésbe. Az iskolán belüli találkozás élményszer sége ellenére sem. A bizalmatlanság mindkét oldalról m ködik, de a nem cigányok részér l az elutasítás egyértelm . Nincsenek terek, fórumok, ahol a fiatalok egymással találkozhatnának – csak ha ezt kívülr l megszervezik.”

Az integráció tehát ezzel az egy programmal nyilvánvalóan nem oldódott meg, de arra alkalmas volt, hogy megmutassa: nem a gyerekeken, nem a fiatalokon múlik a helyzet képtelensége és tarthatatlansága. Lenne esély arra, hogy az együttm ködés váljék gyakorlattá a kirekesztés helyett.

Mikor az Ambedkár Gimnáziumot létrehozták, szegregált körülmények között él halmozottan hátrányos fiatalok oktatását vállalták fel. Nem más iskoláktól “szívják el” a gyerekeket, hanem olyanokat igyekeznek az érettségihez juttatni, akiknek amúgy semmi esélyük nem lenne érettségit adó intézménybe kerülniük. Így sem a sz kebb, sem a tágabb regionális térben nem értelmezhet konkurenciaként az Ambedkár tevékenysége az oktatási piacon. Eddig soha nem látott utat mutatnak meg a cigánytelepen él knek: van lehet ség továbbtanulni az általános iskola után, érettségit lehet szerezni, s t, a fels oktatásba is el lehet jutni. Az eddig ismert egyetlen út tehát, amely az iskolapadból a munkanélküliségbe kényszerített sokakat, nem az egyetlen út. Ehhez azonban elkerülhetetlen, hogy a fiatalok a saját kortársaikkal találkozzanak – olyanokkal, akik más státuszú családban születtek, és a városi elit középiskolákból egyenes úton jutnak el a fels oktatásba. Budapesti és külföldi (ausztriai) iskolákkal sikerült olyan kapcsolatot kialakítani, amelynek köszönhet en diákok kölcsönösen látogatják egymást, és egy-egy hetet töltenek el a másik iskolájában. Az alkalmak hatalmas élményt jelentenek mind a sajókazai, mind a budapesti vagy innsbrucki

Játék a terekkel – Sajókaza

373

gyerekek számára. A kortárs csoport hatása rendkívül nagy jelent séggel bír. Ezen etnikailag és szociálisan is heterogén helyzeteknek a megteremtéséhez azonban jóval könnyebb távoli partnereket találni, mint helyieket. A folyamatos próbálkozás ellenére sem a falun belül, sem a megyében vagy a régióban nem akadt még erre nyitott partner.

Intézményes megalázás A 2011-es népszámlálás és a hozzá kapcsolódó Idetartozunk! kampány ismét olyan helyzetet teremtett, amelyben megmutatkozott, a falu meddig engedi meg a cigányok részvételét a falu ügyeiben, illetve milyen szerepekben hajlandó ket megt rni.

Az Idetartozunk! Kampány, amellett, hogy igyekezett rábírni a hazai cigányokat az etnikai identitásuk felvállalására, azt is kérte, hogy az el bbi célt megkönnyítend , legyen minél több cigány kérdez biztos is. Az egyik Sólyom-telepi fiatal, aki jelenleg a fels oktatásban tanul és egyben a Dzsaj Bhim közösség munkatársa is, jelentkezett kérdez nek. A falu jegyz je azonban elutasította arra hivatkozva, hogy a faluban már van egy bejáratott csapat (akik amúgy nagyrészt önkormányzati dolgozók), és ezt nem kellene felborítani. Végül a KSH felügyel ként alkalmazta ezt a fiatalt. Nem engedték, hogy a kollégájuk legyen, megkapták f nöküknek. Aki ellen rizte a munkájukat, aki felé el kellett számolniuk. Ez egy er sen konfliktusos helyzetet teremtett, amelyet nem voltak képesek megemészteni.

A népszámlálás megkezdését követ en néhány nappal a Belügyminisztérium, a helyi jegyz re hivatkozva kérd re vonta a KSH-t. Mondván: Sajókazán csalás volt, és biztos a Dzsaj Bhim közösség kényszerítette az embereket, vallják azt, hogy hozzájuk tartoznak. Felt nt nekik, hogy 10 évvel ezel tt nem volt egy buddhista sem, most meg 300 lakos vallotta magát a Dzsaj Bhim közösséghez tartozónak. Ez több szempontból volt kínos, de els sorban azért, mert szenzitív adatok kerültek illetéktelen kezekbe, egy héttel a népszámlálás megkezdése után. A vizsgálat megkezdésekor az ellen rnek kinevezett fiatalt azonnal felmentették pozíciójából.

Másnap a Hír TV meg is jelent a Sólyom-telepen és elkezdte kérdezgetni a lakosokat, milyen vallásúak. Azok teljes természetességgel válaszolták, hogy k bizony katolikusok. Mikor azt kérdezték t lük, mit mondtak a népszámlálásban erre a kérdésre, az volt a válasz, hogy katolikus vallásúnak, de a Dzsaj Bhimh Közösséghez tartozónak. „És a népszámlálásban mit mondott? Hát, hogy a Dzsaj Bhimhez tartozom. Hát a tet met is megcsinálták, nézzék meg. Így aztán nem is lett bel le m sor, mert nem volt eléggé botrányszagú a történet.”

Fél évre rá egyenruhás rend rök jelentek meg a cigánytelepen egy papírral, melynek fejlécén a következ állt: “Nyomozás b ncselekmény ügyében.” Arra kívánták rábírni a Sólyomtelepieket, hogy nyilatkozzanak, mely vallási közösséghez tartozónak vallották magukat. Ezt a rend rségi kérd ívet a Dzsaj Bhim közösség azonnal elküldte az ORFK-nak, állásfoglalást kérve t lük. Rövidesen megérkezett a válasz: az ügyben nincs semmiféle nyomozás. Az ombudsman állásfoglalását is kérték, aki felhívta a figyelmet arra, hogy népszámlálási adatok csak és kizárólag törvényben rögzített módon gy jthet k és használhatók. A KSH ugyancsak világossá tette a honlapján, hogy nem történt semmiféle törvénysértés a Dzsaj Bhim közösség részér l, és nem folyik vizsgálat ilyen ügyben. Ehhez képest a kazincbarcikai rend rök nem hivatalosan, de elkezdtek úgy tenni, mintha hivatalosan nyomozást folyatnának.

A viszony odáig mérgesedett, hogy a tavalyi évben az Ambedkár Gimnázium tanárait és diákjait már a falu iskolájának épületébe sem engedték be, a kifizetett bérleti díj ellenére sem – azaz lehetetlenné igyekeztek tenni a munkájukat. Ebben az id szakban a különböz hatóságok részér l az iskolát folyamatosan ellen rizték, és amikor lehetett, súlyosan megbüntették. Minden jel arra mutatott, hogy a közösség és az általa fenntartott iskola elüldözése a cél.

374

Fleck Gábor – Orsós János

A közeledés reménye Éppen a konfliktusok kell s közepén sikerült küls támogatók segítségével elérni azt, hogy az Ambedkár Gimnáziumnak saját épülete legyen. Így amikor 2012 szeptemberében megkezdték a tanítást, már nem voltak ebb l a szempontból sem kiszolgáltatva a falunak. Világossá vált, hogy nem lehet elüldözni ket a településr l. Jobb tehát a megegyezés felé terelni az ügyeket.

Ett l a ponttól fogva elindult egy lassú oldódás, közeledés, amely mögött talán az a felismerés áll, hogy az óvatos együttm ködés sokkal kifizet d bb mindenki számára, mint a folyamatos konfrontálódás és harc. Érdekes módon a polgármester és az önkormányzat hozzáállásának a változásával egy id ben a kazincbarcikai rend rség viselkedése is megváltozott. Bár Sajókaza nem lett a harmonikus együttélés mintafaluja, de a folyamatos, indokolatlan zaklatások száma jelent sen lecsökkent.

Ezen a ponton azt lehet remélni, hogy a falu vezetése felismerte annak az akaratnak a képtelenségét, hogy minden intézmény és minden közösségi tér felett megtartsa a teljes uralmát, és élesen szétválasztva tartson “fehér tereket” és “fekete tereket”. Hogy ennek a feloldódásnak lesz-e a partneri viszony kialakításában folytatása, abban csak reménykedni tudunk. Azonban biztosak lehetünk abban, hogy csak egymás elismerése vezethet a konfliktusmentes együttélés felé.

Függelék DZSAJ BHÍM TRIRATNA BUDDHISTA KÖZÖSSÉG A (korábbi nevén) Dzsaj Bhím Közösséget borsodi és baranyai cigány telepeken feln tt fiatalok hozták létre, akik az elmúlt 15 évben középiskolába kerültek, érettségi vizsgát tettek és fels oktatási tanulmányaikat is megkezdték, illetve befejezték. A Közösség vezet je Orsós János, a baranya megyei Hidas község cigánytelepén nevelkedett, Waldorf-pedagógiai végzettséget szerzett, az Oktatási és Kulturális Minisztérium esélyegyenl ségi szakért jeként az ország számos településén folyó pedagógiai munka ismer je.

A Közösség második számú vezet je, Kalányos László állami gondozottként nevelkedett Pécsett.

Informatikusként dolgozik. Számos emberi jogi honlap készít jeként vált ismertté. A Közösség Borsod megyei munkájának fontos aktivistája Lázi István Ben , végz s szociális munkás hallgató. Ben egyike annak a két fiatalnak, akik az 1000 f s sajókazai cigánytelepr l els ként jutottak érettségi bizonyítványhoz. A sajtóban els sorban emberi jogi tevékenységér l vált ismeretté. A közösség 2007-ben alapította a sajókazai Dr. Ámbédkar Gimnáziumot.

DR. ÁMBÉDKAR ISKOLA A Dr. Ámbédkar Gimnázium, Szakképz Iskola, Speciális Szakiskola és Általános Iskola Sajókazán került megalapításra 2007-ben. Azóta van jelen Borsod megyében. Jelenleg közel 500 diákja van. Az iskola igazgatója Derdák Tibor, Csalog Zsolt-díjas, Solt Ottília-díjas szociológus, francia tanár.

Sajókazán kívül Sátán, Ózdon, Alsózsolcán segítik hátrányos helyzet , szegregált lakókörnyezetben él , többégében cigány fiatalok továbbtanulását – általános iskola, illetve második esély gimnázium ködtetésével.

Ezen felül az ózdi kistérség 11 településén m ködtettek tanoda-programot, amelynek módszertani megalapozottsága bekerült a Roma Évtized Program minta-projektjei közé.

Az iskola célja, hogy a tanítás és a vallás eszközeivel segítse a cigányok integrációját. Elkötelezettek az emberi, egyéni fejl dés iránt – amely a társadalmi változás hordozója. Ennek szellemében arra törekszenek, hogy minden tanulójuk a maga számára értékes szellemi úton induljon el.

Alapítása óta az iskola olyan területeken szervezett felzárkóztató, nappali, esti gimnáziumi és szakiskolai képzést, ahol az érettségizettek aránya az 1%-ot sem éri el, és a középfokú oktatás teljes hiánya tapasztalható. A valóságban ezek a területek szegregált, mélyszegénységben él ket fogságban tartó cigánytelepek.

Játék a terekkel – Sajókaza

375

Feischmidt Margit – Szombati Kristóf:

Ahol a kölcsönös félelem igazgat1 Etnográfiai esszé Gyöngyöspata 2011 tavaszi „megszállása” és a nyomában el álló konfliktus még megengedte azt az értelmezést, miszerint a falu t le idegen eszmék és szándékok „áldozatául esett”. A demokratikus úton történt széls jobboldali hatalomátvétel után azonban látnunk kell: a nyilvánosság fórumain megjelen „áldozatiság-tézis” nem ad magyarázatot sem a helyi politika radikalizálódására, sem a konfliktus kimenetelére. Ez utóbbit tekintve úgy látjuk: a tézis nehezen összeegyeztethet azzal a ténnyel, hogy a többségi lakosok közül alig akadt, aki az egyenruhások megjelenését nyíltan kifogásolta, vagy aki a roma közösség tagjaival szolidaritást vállalt. (Ezzel szemben ott találjuk a „több mint ezer” lakos aláírását tartalmazó listát, amely a „b nözés” megszüntetésére szólítja fel a falu „cigány” lakosságát.) Ezzel nem azt kívánjuk állítani, hogy a széls jobboldali csoportok stratégiája ne lett volna manipulatív.

(Hadd utaljunk csak egy id s falubeli ember öngyilkosságnak a konfliktus kirobbantásához ürügyül szolgáló, koholmány-gyanús magyarázatára.) Azt viszont igen, hogy a „forró tavasz” megértéséhez, elengedhetetlen azoknak a lakossági sérelmeknek, félelmeknek és törekvéseknek a mélyebb vizsgálata, amelyek egy bizonyos vágányra terelték az eseménysorozatot.

A következ kben rámutatunk a roma-többségi viszony jellemz ire: a szegregáció lakóhelyi és iskolai formáira, az el ítéleteket újratermel intézményekre és beszédmódokra, valamint – a másik oldalról – a cigányokkal szembeni többségi sérelmekre és panaszokra. Ezt követ en a konfliktus lefolyását meghatározó specifikus tényez kre hívjuk fel a figyelmet: az etnikai konfrontáció precedenseire a közelmúltból; valamint a helyi elit egy részének azon törekvésére, hogy saját pozícióját a cigánykérdés meglovagolásán és felkorbácsolásán keresztül kísérelje meger síteni (ezzel el készítve a talajt a széls jobboldali hatalomátvétel számára).

Gyöngyöspata Heves megye Gyöngyösi kistérségében, Gyöngyöst l tíz kilométerre, északnyugatra fekszik. Össznépessége a 2001-es népszámlálás idején 2761 f volt, amib l 324 f (11,7 %) vallotta magát cigány nemzetiség nek. A település egy történelmi borvidék része, ahol az államszocializmus idején jól m köd , bár az egri üzemekhez képest másodlagos jelent ség sz l - és bortermelés folyt. A rendszerváltás után a sz lészeti és borászati termel kapacitás er teljesen megcsappant, a mennyiségi termelésre beállított ágazat válságba került. Ma a borászati ágazatban tíz nagyobb családi vállalkozás m ködik. Tulajdonosaik

1

A kutatást, amely ennek az etnográfiai esszének hátterében áll, az Ökopolisz Alapítvánnyal való együttm ködésben végeztük. A kutatás során kvalitatív módszereket alkalmaztunk. Az els szakaszában f leg a konfliktus kimenetelében fontos szerepet játszó helyi elitszerepl k pozíciójának és véleményének a megismerésére törekedtünk. Mélyinterjúkat készítettünk a képvisel testület és a Cigány Kisebbségi Önkormányzat tagjaival, az események alatt lemondott polgármesterrel, a településen m köd intézmények (óvoda, iskola, m vel dési ház) és civil szervezetek (Együtt Gyöngyöspatáért Baráti Kör, Vári Pincék Egyesület, Gyöngyöspatai Vállalkozók Egyesülete) vezet ivel. Az elittel készített interjúkat a faluban él közemberekkel folytatott beszélgetésekkel egészítettük ki, amelyek ugyan kötetlenebb hangvétel ek voltak, de követték a vezet i interjúk vezérfonalát. A munkának ebben a második szakaszában azokra a falurészekre koncentráltunk, amelyeket a feszültségek gócpontjának láttunk (Bajcsy-Zsilinszky utca, Bem utca). A kutatás keretében összesen 38 interjú és beszélgetés született, amelyekr l a helyszínen jegyzet, ez utóbbiakból pedig összefoglaló készült.

Saját adataink mellett felhasználtuk a különböz médiumokban megjelent tudósításokat, a gyöngyöspatai eseményekben szerepet vállaló szervezetek honlapjain található állásfoglalásokat, illetve a politikai elemz k által közreadott értelmezéseket – amelyeket kritikai szemmel vetettünk egybe saját adatainkkal.

378

Feischmidt Margit – Szombati Kristóf

elégedetlenek a politikai és gazdasági környezet nyújtotta lehet ségekkel, aminek fontos helyi társadalmi és politikai következményei vannak.

A mez gazdasági termelés történelmileg mindig is jelentéktelenebb szerepet játszott. A gabonaágazatban egyedül egy húsz alkalmazottat foglalkoztató, hozzávet leg kétszáz hektáron gazdálkodó mez gazdasági cég számít jelent snek. Az ipari foglalkozatás már a szocializmus idején jelent sebb volt, mint a mez gazdasági. Akkor a gyöngyösi vállalatoknál (az Egyesült Izzónál, a bútorgyárban, a vágóhídnál) és a közeli településeken található szénés ércbányáknál (Visonta, gyöngyösoroszi ércbánya, gyöngyösoroszi és sz csi szénbánya) dolgoztak a legtöbben, de a budapesti épít telepeken is. Ezekben az ágazatokban voltak alkalmazásban a patai romák, férfiak és asszonyok is. A munkanélküliség – egy korábbi faluvezet információi alapján –, a nagy foglalkoztatók megsz nése óta nagyjából állandó szinten van, körülbelül 100 f körül mozog2. A romák és többségiek aránya a munkanélküliek között 80-20 százalék (tehát nagyjából fordított arányú a teljes lakosság etnikai összetételéhez képest). A helyi munkaer piaci viszonyokat számunkra értékel vezet arra mutatott rá, hogy a romák túlreprezentáltságának oka a munkanélküliek között az, hogy a „romák nem tudtak az önállóság útjára lépni”. Miközben a többségiek jelent s része az épít ipar, különböz szolgáltatások vagy a mez gazdaság területén önfoglalkoztatóvá vált, egyetlen roma vállalkozó van a faluban (akit sokan nem is tartanak romának). E család két helyben él tagján kívül állandó munkaviszonya három roma férfinak van. További három-négy f t a helyi többségi sz l sgazdák alkalmi munkában foglalkoztatnak.

Kisebbségi sérelmek, többszörös kitaszítottság Sok elemz , köztük a kisebbségi ombudsmani jelentés szerz i is úgy találták, hogy „miel tt az egyenruhások a településre érkeztek volna, nem volt jelent sebb feszültség a falu roma és nem roma lakosai között (azt követ en azonban a helyi társadalom „kettészakadt”). Ezzel szemben állt az a széls jobboldali médiumokból származó, de kés bb sokkal szélesebb körben elterjedt vélekedés, miszerint a faluban él romák deviáns viselkedését hosszú ideig tartó elfojtás után nevezték néven, és amit mások „konfliktusnak” hívtak, az valójában, csak a többség igazságtételének pillanata volt.

Magunk részér l úgy látjuk, hogy a gyöngyöspatai konfliktus hátterében a kisebbségi és többségi lakosok együttélését terhel , a rendszerváltás óta eltelt húsz év során felgyülemlett, de korábbi el zményekkel is bíró problémák állnak.

Ezek között az els helyen, a korábban a helyi többségiekhez hasonlóan, f leg az iparban foglalkoztatott romák, munkaer piacról való kikerülése és tartós távolmaradása említend .

Eközben a foglalkoztatás települési szinten nem rendelkezik rossz mutatókkal. Azt látjuk, hogy a gyöngyöspataiak nagy többsége a környez üzemekben el tudott helyezkedni, illetve a visszakapott földeken kisebb – gyümölcstermesztésre, sz l m velésre és borászatra szakosodott –, családi gazdaságokat m ködtet. A helyi romák sem az egyikben, sem a másikban nem tudtak megkapaszkodni. A cigányok jelent s részének a legnagyobb sérelme az, hogy nem jutnak munkához. Ez a sérelem a tavaszi eseményeket követ hónapokban radikálisan fokozódott azáltal, hogy azok a foglalkoztatók, akik eddig romákkal dolgoztak, a többségi közvélemény megvetését l tartva, nem alkalmazzák ket.

2

A 2001-es népszámlálás adatai szerint az akkori 2761 f s össznépességb l 805 f volt a foglalkoztatottak, 1070 az inaktív keres k, 769 az eltartottak, és 117 a munkanélküliek száma. A foglalkoztatottak 48 %-a dolgozott iparban vagy épít iparban; 21,5 %-a volt vezet , értelmiségi vagy végzett egyéb szellemi tevékenységet; 15 %-át foglalkoztatták a szolgáltató szektorban és 3,5 %-át a mez gazdaságban.

Ahol a kölcsönös félelem igazgat – Gyöngyöspata

379

A másik, sok sérelem mögött álló strukturális egyenl tlenség a lakóhelyi szegregációból fakad, amelynek spontán folyamatát a helyi vezetés szándékos elkülönítési politikája évek óta fokozza.

A képvisel testület 2006-ban helyi építési szabályzatban foglalt változtatási tilalmat rendelt el a falu néhány utcájában, amivel egyrészt az un „szocpolos” házak építését, másrészt a meglév , romák által lakott ingatlanok fejlesztését, valamint roma családoknak a falu központjába való költözését akarta megakadályozni. Ennek megvalósítása úgy történt, hogy egy, a helyi politikában egyre nagyobb befolyásra szert tev civil szervezet közvetítésével az önkormányzati testületi tagok fel nem vett tiszteletdíját (információink szerint évi tízmillió forintot) a faluban örökös nélkül maradt vagy más oknál fogva eladásra került házak felvásárlása fordították, illetve kiközvetítették olyanok felé, akiket a helyi közösségre nézve veszélytelennek ítéltek meg. Az ingatlanpiaci folyamatokba való beavatkozást, ami ugyanakkor a jogalkotói hatalommal való visszaéléssel járt, azzal legitimálták, hogy csak így lehetett ellenállni annak a „veszélynek”, amit a Gyöngyösr l – az ottani cigánytelep megsz ntetése miatt – kiköltöztetett cigányok, valamint azok a vállalkozók jelentettek volna a falura nézve, akik „lenyúlják a cigányok szocpolját”. A kezdetben egy elitcsoportosulás által képviselt törekvés elnyerte a többségi lakosok támogatását, és egyúttal megalapozta azok hatalmi aspirációit, akik a „cigányok” kontroll alatt tartását tekintették legf bb feladatuknak.

Az intézkedés a gyöngyöspatai romák számára ugyanakkor az önrendelkezés korlátozásával, az el rejutatás megakadályozásával volt egyenl .

Az egyenl tlenség legfontosabb tényez jeként említett munkaer piaci szegregáció nemcsak a közvetlen diszkriminációra, hanem az iskolázottság beli különbségekre is visszavezethet . A patai romák alacsony iskolázottságának a magyarázatát els sorban a helyi iskola alacsony hatékonyságában látjuk. A roma gyerekek túlnyomó része speciális osztályba vagy egy speciális nevelési igény (SNI) gyerekekkel összevont, szegregált osztályba jár3. A külön osztályba sorolás térbeli elkülönítéssel párosul, a speciális „B” osztályok az iskolaépület földszintjén, a „normál” osztályok az emeleten kapnak helyet. A cigány gyerekek és a nem cigányok külön mosdóhelységet használnak. (A tanárok és a szül k körében egyaránt megjelen többségi vélekedések szerint a roma gyerekek alacsonyabb higiéniai igénye és agresszivitása indokolta azt, hogy elkülönítsék ket.) Még messzemen bb következményei vannak annak, hogy a napközis ellátást azok vehetik igénybe, akiknek az édesanyja dolgozik, a roma gyerekek többsége ily módon kimarad ebb l a szolgáltatásból. A „normál” osztályok a sportórák megadott részét az iskolához tartozó uszodában töltik, ugyanez a lehet ség a speciális osztályok tanulói számára nem adott. A roma gyerekeket az iskolai ünnepségekbe is messze iskolai számarányuk alatt vonják be.4

3

Az 5-8. osztályos évfolyamoknak együtt egy összevont SNI-s osztálya van, ahová a gyerekek szakért i vélemény alapján kerültek, velük az iskola szakmailag felkészült három gyógypedagógusa foglalkozik.

Korábban ugyanígy volt az alsóban is. Ma két párhuzamos osztály van, amelyek közül az egyik az ún. „normális” (és többségében „magyar”) gyerekek számára, a másik az ún. „cigány osztály”, amelybe szakért k által diagnosztizált (SNI, MBT) és szellemileg egészséges roma gyerekek együtt járnak (1., 2-3. és 3-4. összevonásban). Az „A” osztályokba a cigányok közül azok kerülnek, akikr l az iskola vezetése azt gondolja, hogy „rendes” családból származó, tanítható gyerekek (8. osztályban hatan, a 7-es évfolyamban négyen). Lefele azonban még ebb l a rendszerb l is ki lehet esni (fölfele nemigen vezet út), ha például valaki a „normál” osztályba járó cigány tanulók közül ismétel, a következ évfolyamban már a cigány osztályba teszik.

4 A 2011. évi október 23-ai ünnepélyen, amelyet az iskola nyolcadikosai adtak a m vel dési házban, az egész faluközösségb l egyetlen roma fiú vett részt (aki az egyik állandó munkával rendelkez , sok más tekintetben integrálódott roma családból származik). Az ünnep Vona Gábor beszédével indult, ami az egész esemény szellemiségét meghatározta. Szervezése els sorban az iskolaigazgató munkája volt, az eszmeiségét, koreográfiáját tekintve az 1956-os forradalom motívumait ötvözte a Trianon-pátosszal.

380

Feischmidt Margit – Szombati Kristóf

Az iskolai szegregáció5 két célt szolgál. Egyfel l azoknak a konfliktusoknak az elkerülését, amelyeket a pedagógusok nem tudnak kezelni, másfel l azt a társadalmi igényt, amely a többségi gyerekeket meg akarja óvni a cigányokkal való vegyülést l. A mostani iskolavezetés úgy véli, hogy az elkülönítés biztosítása a feltétele annak, hogy a „magyar gyerekeket” ne vigyék el a közeli városi iskolák valamelyikébe. Az iskolaigazgató a saját feladatát abban látja, hogy ezt az iskolai rendet, amely elmondása szerint a magyar és a cigány gyerekeknek egyaránt jó, megvédje a jogvéd kkel szemben6.

Az iskolai szegregációnak a társadalmi kényszerre való visszavezetése azért problémás, mert ugyanazon a településen, ugyanazon családok körében az iskolától alapvet en különböz megítélése van az óvodának. Az óvodában integráltan tanítják a gyerekeket, részt vesznek az integráció megvalósítását segít szakmai programokban. A közelmúltban egy jelent s európai uniós finanszírozású új épületet is használatba vehettek, ami a térség legkorszer bb óvodája lett. Az óvodavezet a gyerekek és a szül k között is kezelhet viszonyokról számol be, aminek fontos kulcsa a következetesség, amivel a „cigányoktól” „a rendet és a tiszteletet”, a „magyaroktól” „a megvetés elutasítását” követeli meg.

A szegregáció három fent említett, intézményesült és er teljes strukturális következményekkel bíró formája szinte lehetetlenné teszi, hogy az iskolázatlanságot, munkanélküliséget és legrosszabb lakáskörülményeket jelent “cigány” státusból Gyöngyöspatán ki lehessen törni. Próbálkozások vannak ugyan, de nagyon keveseknek sikerül, és azok is megrekednek valahol. „Elveszítik a hitüket, nincsen elég akaratuk” – mondta egy vele folytatott beszélgetésben Mezei István, a „cigány futball válogatott” edz je, a Rajkó zenekar korábbi vezet je, a falu roma elszármazottja, akinek a példája azonban nem tud ösztönz leg visszafelé hatni. Azért nem, mert a mobilitás útjait Gyöngyöspatán a többségi vezetés politikai és diszkurzív eszközökkel csendben7 elzárta.

A 2011 tavaszi konfliktusnak, majd a széls jobboldali hatalomátvételnek a gyöngyöspatai romák nem voltak aktív résztvev i. A konfliktus el zményének tekinthet folyamatokban azonban – amint azt lejjebb b vebben is kifejtjük –, szerepet játszottak. Onnantól kezdve, hogy a paramilitáris er k felvonultak a faluban, passzív szemlél ivé váltak saját sorsuknak.

Helyzetükre leginkább a félelem és a kiszolgáltatottság volt jellemz . Rettegtek a fekete egyenruha-szer viseletben, csoportban vonuló polgár rökt l, és még sokkal inkább a véder sökt l, akik kiképz tábort akartak felállítani a cigánytelep szomszédságában. (Hogy a roma közösség tagjai – az elszigetelt esetet képez április 26-i verekedést leszámítva –, erre a helyzetre miért nem válaszoltak er szakkal, arra tanulmányunk következtetéseiben térünk ki.

Itt annyit jegyeznénk meg, hogy a roma közösség önmegtartóztató magatartásában fontos 5

A szegregáció tényére és az oktatásra vonatkozó törvényi el írások megszegésére az Esélyt a Hátrányos Helyzet Gyermekeknek Alapítvány is felfigyelt, az általuk kezdeményezett deszegregációs per els tárgyalása 2011. november 26-án volt Miskolcon. Lásd: http://www.cfcf.hu/.

6 A fentiekben felsorolt hátrányokat véleménye szerint kompenzálja az a „plusz figyelem”, amiben a felzárkóztató osztályba járó gyerekek részesülnek.

7 A mélyszegényeket margóra szorító társadalmi viszonyrendszer kiépítése általában rejtett módon történik.

Ritkább esetben következnek be látványos események (kitelepítések, lázadók ellen példát statuáló rendészeti fellépések, etnikai intézmények felszámolása, a közösségi emlékezet vagy identitás szempontjából fontos szimbólumok megsértése stb.), amelyek bizonyos helyzetekben konfliktusok kiváltó okai lehetnek. Utóbbinak két fontos feltétele van. Az egyik a kisebbségi érdeksérelmeket megszólaltatni képes elit jelenléte. A másik olyan politikai és médianyilvánosság létezése, amely a konfliktust a helyi szintr l kiemeli, és országos ügyet csinál bel le. (Ezt igazolja az elmúlt évtizedekben nyilvánosságot kapott etnikai konfliktusok többsége Magyarországon, például a székesfehérvári és jászladányi esetek. Az els esetben egy lakóhelyi, utóbbi esetben egy iskolai szegregációs intézkedéssel szembeni fellépés volt a konfliktust kiváltó momentum.) A tanulmány kés bbi részében reflektálunk azokra az okokra, amelyek miatt Gyöngyöspatán a lakóhelyi és iskolai szegregáció spontán folyamatát helyi szabályokkal meger sít intézkedések sorozata nem váltott ki sem helyi, még kevésbé országos szint botrányt.

Ahol a kölcsönös félelem igazgat – Gyöngyöspata

381

szerepet játszottak a közösség tagjait folyamatosan nyugtatgató kisebbségi vezet k. A roma közösség vezet inek az aktivitása tehát paradox módon a passzivitás fenntartására irányult.)

Azoknak az eseteknek a többségében, amikor a gyöngyöspatai roma közösség tagjai autonóm szerepl kként léptek fel, általában az ket támogató és véd küls szerepl k felhívására, tanácsára cselekedtek. (Különösen igaz ez az április 22-i „evakuációra”, illetve Farkas János kisebbségi elnök polgármesteri jelöltségének a visszavonására.)

A romák együttes fellépésének a hiányát a politizálás el zményeinek és tapasztalatainak hiányával, ezen túl – talán megkockáztathatjuk –, az etnikai szolidaritás részleges hiányával is magyarázhatjuk. Noha a gyöngyöspatai roma közösséget a többség messzemen en igyekszik homogenizálni, a kulturálisan valóban nagymértékben asszimilálódott8 családok a mai napig számon tartják, hogy a legid sebb nemzedékben a férfiak muzsikusok vagy munkások voltak.

Ennél jelent sebb különbség a munkával, kiszámítható jövedelemmel és kapcsolatokkal rendelkez , és a teljes anyagi kiszolgáltatottságban él , hosszabb távú megélhetési és együttm ködési stratégiákkal nem rendelkez k roma lakosok között van.

A „faluban” lakó cigány családoknak a cigánytelepen lakó „tobániakkal” szemben érzett ellenszenvét részben az magyarázza, hogy az el bbiek úgy gondolják: a gárdistáktól és a Jobbiktól is megkímélte volna ket a sors, ha a többséget nem „b szíti fel” a telepiek „lezüllése”.

(Ugyanakkor az is tény, hogy a magukat „munkásnak” mondó romák a dolgosságukat a cselekvések szintjén, alázatosságukat pedig szavakban azért is hangsúlyozzák, hogy meg rizzék az er forrásokat ellen rz többségiek támogatását.)

A többségi panaszok társadalmi háttere Sérelmeik Gyöngyöspatán nemcsak a romáknak, hanem a többségieknek is vannak.

Különösen azoknak, akik kiszolgáltatottak, vagyis a társadalmi helyzetük ugyancsak sérülékeny.

Az a diskurzus azonban, amely ezek köré a kétségtelenül valóságos, mégiscsak egyedi esetek köré szervez dik, a tárgyát tekintve általánosító, a használatát tekintve pedig sokkal szélesebb körben elterjedt, mint ahogy azt a tényleges sértettek száma indokolná. Megteremti a többségi normákat semmibe vev , az azokra támaszkodó rendet felforgató, a „magyarokra” nézve éppen ezért veszélyt jelent cigány közösség képét. A sztereotípiák ugyanazok, mint amelyek széles körben elterjedtek a többségi magyar társadalomban. Attól valósabbak és hatásosabbak azonban, hogy olyan történetek kapcsolódnak hozzájuk, amelyek kárvallottjai és olykor elkövet i is a beszél k számára ismert emberek. Fontos megjegyezni, hogy a többségi sérelmek er teljes kanonizációs folyamaton mentek át. Ennek a kulcsmomentuma a korábban említett civil szervezet vezet je által 2006-ban összeállított 70 oldalas panaszlista volt, amelyet az illet a rend rséghez, a helyi képvisel testülethez és a térség országgy lési képvisel jéhez is eljuttatott. Az a tény, hogy ez a „petíció” válasz nélkül maradt, nagymértékben hozzájárult az említett szervezetek legitimitásának az eróziójához és az érintettek cigányellenes indulatainak a feler södéséhez. „Az ellentétet az szítja, hogy nem dolgoznak a romák. Ez irritálja ez embereket” – mondta egyik beszélget társunk, majd a meglátása szerint9 egyre gyakoribbá váló lopásokról kezdett el beszélni. Példaként is – mint a pataiak többsége –, a Kecskek t említette els nek, talán azért, mert „ott termett a legszebb sz l ”. A cigánytelep mögötti dombon található takaros víkendházak és jól term hétvégi kertek lepusztulása nem csak a tulajdonosok számára 8

Egy kés bb beköltözött oláhcigány családon kívül a gyöngyöspatai romák meghatározó része romungró: a mai nemzedékek nem beszélik egyik cigány/roma nyelvet sem, nem ápolnak a parasztoktól ket megkülönböztet hagyományokat.

9 A hivatalos rend rségi statisztikák nem mutattak radikális növekedést.

382

Feischmidt Margit – Szombati Kristóf

fájdalmas. Az elhagyott, majd a romák által „széthordott” kertek mindennapi látványa a falu többségi lakóit a rendszerváltás utáni nehézségekre (a kés szocializmusra jellemz biztonság elpárolgására, a sokszor hiábavalónak t n fáradozásra), valamint a büszkeség tárgyát képz paraszti tradíciók folytathatatlanságára emlékezteti. A paraszti becsületet mélyen sért tüskét elviselhetetlenné az teszi, hogy a „Bajcsiban épült szocpolos házak tetején kötöttek ki a Kecskek n szétszedett pincék cserepei”. Egy másik beszélget társunk szerint „a kis lopásokkal korábban nem volt probléma, mert nem számított az embereknek 20 kiló gyümölcs, de most már nem jó a parasztok helyzete sem, ezért már a pataiak sem olyan toleránsak, mint régen.”10 Azt is meg kell azonban említeni, hogy a Kecskek pusztulásának van egy másik, számszer kisebbségben lév többségiek és romák által osztott olvasata, miszerint mindenki számára tudott volt, hogy a Kecskek vel „nem érdemes vesz dni” azután, hogy máshol a falu határában nagyobb kiterjedés , jól megközelíthet földeket kaptak vissza a korábbi tulajdonosok. Egy biztos: amíg a média fel nem kapta a kérdést, nem okozott botrányt, az emberek jelent s része beletör déssel kezelte, részeként egy sokkal általánosabb folyamatnak, a kés szocializmusra jellemz stabilitás szétesésének.

A sérelmek általánosítását el segítik azok a szóváltások, amelyek a verbális agresszió megnyilvánulásaként értelmezhet k. A többségi emberek, kiváltképpen az id s parasztasszonyok és férfiak, akik a roma fiatalokhoz hasonlóan több id t töltenek az utcán, tiszteletlenségnek érzékelik azt a viselkedést, amelyr l maguk is tudják, hogy néhány tizenéves fiúra jellemz , mégis a cigányság általános jellemz jének mutatják be. (A fiatalok viselkedését mi magunk a társadalmilag kiszolgáltatott, gettóba visszaszoruló csoport hétköznapi ellenállásaként értelmezzük, amely apró szimbolikus gy zelmekkel próbál a helyzetükért részben felel snek tartott többség legsérülékenyebb tagjain elégtételt venni.) A többségi sérelmi diskurzus nagyon fontos eleme a meg nem értettség vagy méltánytalanság.

Sokaktól hallani – f leg alacsony fizetésért dolgozó, de stabil egzisztenciával rendelkez emberekt l –, hogy a „cigányok hat gyerekkel munka nélkül” annyi jövedelemhez jutnak, mint k több évtizedes megszakítatlan munkával. Mint említettük, a „magyarok” sérelmeit nem vette komolyan a jegyz , a rend r, a bíróság.

Az államba vetett bizalom hiánya, s t a vele szembeni gyanakvás nagymértékben meghatározta azt is, ahogyan a 2011 tavaszi konfliktust feldolgozták és elbeszélik a többségi oldalon: „a magyarokra nem figyelt se Pintér, se a média”, nem úgy, mint a cigányokra, akik a domináns többségi olvasatban „a felfordulást” okozták. S t mi több, a küls segítség és a támogatás különböz formái is csak a cigányokhoz érkeztek, akik „loptak, csaltak, és jutalomból még el is vitték ket nyaralni”.

A cigányokkal való „túlfoglalkozás” mellett a „magyar falu” érdektelenné vált sok kívülálló számára. A sérelmi diskurzus legfontosabb jellemz je, hogy kizárólagosságot teremt: „a mi” sérelmeink attól valószer ek, hogy tudjuk kik azok, akik ezeket elkövették. Azokról pedig, akiket a vétkes szerepébe helyeztek, elképzelhetetlenné válik, hogy nekik maguknak is sérelmeik legyenek. Miközben „a magyarok” sérelmeit felnagyítja, ez a domináns többségi diskurzus egyben el is fedi a fent említett strukturális kényszerekb l származó panaszokat.

10

Egy borász, akinek különösen fontos a Kecskek n term sz l min sége, kiemelte, hogy 95-ig a Kecskek n egy katonai objektum m ködött. Eddig nem voltak a jellemz k a lopások, mert a katonai övezet védettséget nyújtott a sz l nek (pl. figyelmeztet lövéseket adtak le a leveg be). A katonaság távozásával nagyjából egy id ben vezették be a húszezer forintos szabálysértés határt. A kett együtt a megélhetési b nözés elterjedéséhez vezetett. 2004-ben még az ültetvények és épületek fele meg volt, utána gyorsult fel a pusztulás. Télen elt ntek a vezérdrótok, oszlopok, karók. Ennek hatására többen felhagytak a küszködéssel, magára hagyták a területet, amit a cigányok a birtokukba vettek.

Ahol a kölcsönös félelem igazgat – Gyöngyöspata

383

A sérelmekre és az elkövet ik megnevezésére fókuszáló többségi diskurzus „szállítói” a „frontvonal” nagyrészt id s lakói. A diskurzus „multiplikátorai” között azonban – amint azt a Kecskek kapcsán jeleztük – olyanokat is találunk, akik nem a közvetlen sérelmeiket mondják el a „cigánykérdés” kapcsán, hanem a saját társadalmi helyzetükre, az azzal kapcsolatos problémáikra adnak választ. (A gazdasági helyzet romlásáért, a társadalmi dezintegrációért, a szolidaritás hiányáért – az ország lakosainak többségéhez hasonlóan –, nem strukturális viszonyokban keresik a magyarázatot, hanem ellenkez képpen, azokról a figyelmet elterelik és egy olyan társadalmi csoportra irányítják, amely ugyanannak a strukturális átalakulásnak a legnagyobb kárvallottja. Közben nyilván meger sítik azt a rendszert, amely a sz kös er forrásokért való versenyb l az el bbieket kizárja.)

Végezetül a többségi diskurzus „legitimátorainak” szerepét eljátszó lokálpatrióta elit tagjait kell említeni. Az „fordulatuk” mögött – amint azt az alábbiakban megmagyarázzuk –, egyfel l az áll, hogy több tagjuk abban az etnikai frontvonalként értelmezett zónában lakott, ahol a „forró tavasz” el zményei lezajlottak; többen közülük az utóbbi években fizikailag is konfrontálódtak a telepen lakó romák egy-egy csoportjával. Másfel l, mint látni fogjuk, a lokálpatrióta elit a cigányellenes indulatok politikai kifejezésében látott módot a „puha struccpolitikát” folytató politikai elit meggyengítésére, majd sarokba szorítására.

Félelem és er szak a közelmúltban A szegregáció által kiváltott strukturális problémák, a bel lük kitermel d deviancia, illetve annak többségi megbélyegzése „cigánykérdésként”, együttesen eredményezték, hogy a „cigánytelep” és a „falu” határán kialakult egy etnikai frontvonal. A „Bajcsin” néhány évtizeddel ezel tt még csak parasztok laktak, nyilván a szegényebbek. Az utca egyik házsorának a kertjei a néhány évente kiönt patak felé szaladnak le. A patak túlsó oldalán volt már korábban is a cigánytelep (akkori nevén: „cigánypart”). Ez volt az a zóna, ahonnan a kerti lopások történetei elindultak. Az elmúlt évtizedekben a Bajcsin eladott ingatlanok egy részét roma családok vásárolták meg, aminek következtében a mindennapi (interetnikus) viszonyokat illet en egy folyamatos súrlódások és elfojtás árán létrehozott, érzékeny egyensúly jött létre. Vannak, akik emlékeznek még arra, hogy valamikor jobb volt a szomszédokkal való viszonyuk, ma viszont ebben az utcában nem köszönnek egymásnak a többségi és roma szomszédok.

A 2011 tavaszi konfliktus el zményeinek tekinthet korábbi konfliktusok – kollektív er szakról van szó minden esetben –, nagy része ugyancsak ehhez az utcához (más része a szintén „ütköz zónaként” értelmezett iskolához) köt dik. Az els verekedés 2006-ban tört ki az után, hogy a Bem utcában lakó hegybíró kocsijának a gumiját gyerekek leeresztették, ami meglep en gyorsan vezetett a kollektív egymásnak feszüléshez.

A hegybíró a gyerekre ijesztett, aki ezután elesett és megindult az orra vére. A nagymama, unkája véres arcát látva bosszúért kiáltott. Gyorsan megérkeztek a felb szült rokonok, és a gyermek bántalmazásával vádolt férfi kapuján dörömböltek. A hegybíró ismer sei a segítségére siettek. A két csoport egyes tagjai összeverekedtek, az id közben a helyszínre érkezett kommandósok választották szét ket. Az incidensnek ugyan sérültje is volt, politikai következménye azonban annál jelent sebb: falugy lést tartottak, ahol hangot kapott a cigányellenesség, ami a lokálpatrióta civilek közül kin tt önkormányzati képvisel jelöltek támogatottságát növelte.

Egy két évvel kés bbi incidensre többségi beszélget társaink úgy emlékeznek, hogy egy „cigány kocsi” elsodort egy „magyar fiút”. A vezet t felismerték. „Pár magyar lement magyarázatért a Bajcsira”, ahol megverték ket. B ncselekmény nem lett bel le, újabb falugy lés igen, továbbá tüntetés a „cigányvajda” háza el tt. 2009-ben egy tanárn t megütött egy cigány asszony (ugyanaz a nagymama, aki a 2006-os verekedésben is kulcsszerepet játszott), mert tudomására jutott, hogy az unokáját bántalmazták az iskolában. A szegregáció

384

Feischmidt Margit – Szombati Kristóf

intézményesítése miatt egyébként is el térbe kerül iskola ezen a ponton involválódott a konfliktusok menetébe, miközben a szerepl k (pl. a tanárn ) még mindig a „Bajcsi” környékén lakók voltak. 2010-ben a ballagást ünnepl , hangoskodó cigányok és a körzeti megbízott között alakult ki összet zés. A megbízott harmadszori szóbeli figyelmeztetése után pár ittas telepi lakos fenyeget en lépett fel vele szemben, és neki csak a rend rkutya bevetésével sikerült lecsillapítani ket. 2010 decemberében újra az iskola vált a konfliktusok helyszínévé, nagyobb gyerekek megverték a Jobbik polgármesterjelöltjének – a mai polgármesternek – a fiát.

A helyi elit és az országos széls jobboldal politikai ambícióinak találkozása a cigányság megrendszabályozásában Gyöngyöspatán sokan vannak, akiknek az sei több száz évre visszamen leg a faluban éltek.

Sohasem volt jelent s az elvándorlás (a bevándorlás sem), a ma itt él k jelent s része a régi parasztcsaládok, bortermel nagygazdák leszármazottai. A faluban népdalkör m ködik, a hagyományos paraszti viseletet a szocializmus id szakára es „kivetk zés” után újra megvarrják, és egyre gyakoribb, hogy ünnepek alkalmával fel is veszik.

A falu – magasan iskolázott alkalmazottakból és vállalkozókból álló – elitje esetében a patai hagyományok meg rzésére és felélesztésére törekv lokálpatriotizmus a helyi gazdaságfejlesztés szándékával párosult. A faluban három civil szervezet is m ködik, amelyek közül kett a borászat, a turizmus, és a helyi m vészeti tevékenységek támogatására, a hozzájuk köt d események megvalósítására irányul. Azok számára, akik a régi magyar falut akarják 21. századi körülmények között helyreállítani, a cigányok jelenléte problémát jelent. A „renitensked ”, a falu köztereit „elfoglaló”, növekv számú és számarányú cigányság jelenléte megakadályozza a helyi fejleszt ket abban, hogy a falut olyanná tegyék, amilyennek k szeretnék látni.

Korábban már tettünk róla említést, hogy a lakóhelyi szegregáció meger sítésében és intézményesítésében, a „színhatár felállításban” meghatározó szerepe volt az egyik helyi civil szervezetnek, amelynek ösztönzésére az ingatlanokra és lakóhely-változtatásra vonatkozó tilalmat – az állam törvényei ellenében –, helyben törvényesítették. Ugyanehhez a „baráti körhöz” tartozik az iskola jelenlegi igazgatója is, aki a „színhatárt” az iskolában is felállította.

A civil szervezet tagjai diplomás emberek, sok-sok buzgalommal és a faluért való tenni akarással, akik azonban néhány évvel ezel tt még nem voltak annyira meghatározóak a falu közéletében. Kezdetben csak kívülr l gyakoroltak nyomást az önkormányzati testületre mintegy „árnyék-önkormányzatként” m ködve, majd mind többen kerültek az önkormányzat meghatározó pozícióiba. Népszer ségüknek jót tett a cigányokkal szembeni – akkor még radikálisnak t n – fellépés. Els sorban a faluban él id s parasztok szimpátiáját nyerték el, akik közül sokan a rendszerváltás veszteseinek érezték magukat, és szimpátiával figyelték a falu felélesztésén munkálkodó vállalkozókat. Ez a csoport az id seken kívül a konfliktus-zóna lakóiban is támogatókra talált, akik hozzájuk hasonlóan úgy érezték, hogy az állam cserbenhagyta ket, ellentétben a cigányokkal. A civil szervezet leger sebben motivált tagjaivá azok váltak, akik maguk is konfliktus-zónában laktak, és érintettek lettek az incidensekben.

A szegregációs intézkedések, a mindennapi beszédben hosszú ideig rejtett, különböz helyzetekben mégis el -el tör cigányellenesség, a romák lázadásának hétköznapi, inkább bosszantó, semmint igazán felforgató formái, a határként és egyben frontvonalként m köd zónában vissza-visszatér incidensek, és nem utolsó sorban a többségiek fülében ketyeg „demográfiai bomba” olyan feszültséggócot hoztak létre, amely rendkívül sérülékennyé tette az interetnikus együttélés hosszú évtizedekre beállt mintáit. A sérülékenységhez az a legitimációs válság is hozzájárult, amelyet az eliten belüli viszonyok megromlása vont maga után. Néhány évvel ezel tt hirtelen meghalt az a polgármester, aki jelent s társadalmi

Ahol a kölcsönös félelem igazgat – Gyöngyöspata

385

támogatottságnak örvendett. Halálát máig a lokálpatrióta civilek tevékenységével hozzák összefüggésbe, akiknek azonban ezt követ en sem sikerült formálisan – választások révén – annyi hatalomhoz jutniuk, mint amennyit maguknak vindikáltak.

A 2010-ben megválasztott polgármester, aki a helyi vállalkozók többségének és a borászok egy részének a támogatását élvezte, úgy igyekezett a saját támogatottságát megteremteni és a falu m köd képességét meg rizni, hogy a többnyire látens, de egyre nyilvánvalóbb „cigánykérdéssel” nem foglalkozott. Belátta, mint némelyek ma is, hogy a problémáknak nem kulturális, hanem strukturális okai vannak (els sorban a munkanélküliség), és mivel azokon nem tudott változtatni, inkább félretette az egyre nyilvánvalóbb problémát. Nemcsak a többségi sérelem-emlékezet által regisztrált apróbb lopásokat negligálta, hanem a nagyobb problémákat is: a munkanélküliség nyomában érkez gyermekszegénységet, a pedagógusok cigány gyerekekr l való fokozatos lemondását, a romák érdekérvényesít képességének a gyengeségét, és a többséghez tartozók növekv türelmetlenségét velük szemben. A saját hatalmukat a cigányok kontrollálásán keresztül meger sít csoporttal szemben viszont a mozgás szabadságát képviselte: „Magyarországon mindenki oda költözik, ahová akar”. Ennek fényében szüntette meg a képvisel i tiszteletdíjak átutalásának említett gyakorlatát – ezzel kivívva a „baráti kör” radikálisabb tagjainak rosszallását.

Ezt a tabut törte meg még 2010-ben az a fiatalember, akit „a cigányok” által elkövetett egyik incidens sértettjeként ismert meg a falu, majd a széls jobboldali párt polgármesterjelöltjeként tört be a közéletbe. Magányos volt, a falu elitje az állami borászati vállalat sikertelen privatizációjában játszott szerepe miatt nem fogadta be (az alacsonyabb státuszával összefügg jellemz i miatt sokan pedig egyenesen megvetették). Ugyanakkor, paradox módon, az elitnek szüksége is volt rá, mert személyében és törekvéseiben eszközt láttak a saját célkit zéseik megvalósítására. A karrierjében áttörést az hozott, hogy a falut a maga sérelmeivel felkínálta az országos széls jobboldali politika és média számára, illetve t magát felfedezte az országos politika a saját céljai számára.

A 2011 tavasz folyamán a faluban megjelent paramilitáris és széls jobboldali politikai szervezetek, és az ennek során elszabaduló ellentétek kikezdték a helyi hatalom már korábban megrendült intézményeit, azokat a hálózatokat, amelyeknek azt megel z en fontos szerepük volt a társadalmi stabilitás fenntartásában. A bizalmatlanság elharapózott és általánossá vált – nem csupán a kisebbségi és a többségi lakosságon, de a kisebbségi és többségi csoporton belül is. A falu választott polgármestere, társadalmi támogatottság hiányában, lemondott, ami a széls jobboldali politika el tt szabaddá tette a hatalom megragadásához vezet utat.

A rendkívüli önkormányzati választásokon a Jobbik jelöltje által elért választási siker kulcsának, pontosan ez a szétziláltság bizonyult. Bármilyen er snek is gondolták magukat a lokálpatrióták Gyöngyöspatán, ahhoz nem voltak elég er sek, hogy a Jobbikkal szemben egy másik alternatívát gy zelemre vigyenek. Nyilván azért sem, mert többen a lokálpatriotizmus mellett a cigányok elleni radikális fellépést támogatták. Akik nem, azok meg bizonytalanok voltak, a kormánytól vártak támogatást, és nem egymással keresték az együttm ködést.

Minden bizonnyal féltek attól is, hogy egy antirasszista pozíciót felvegyenek, mert érzékelték, hogy azzal könnyen a nyilvánosság perifériájára sodródhatnak.

Következtetések: az interetnikus konfliktus el zményei a helyi viszonyokban Gyöngyöspata sok tekintetben sajátságos, sok tekintetben viszont éppen olyan, mint a legtöbb magyar falu. A rendszerváltás után a gazdasági helyzete megrendült, de a magyar falvak többségéhez képest elég gyorsan talpra állt. Ez a megállapítás a népesség egy részére nem áll, a patai romákat az országos átlagot messzemen en meghaladó munkanélküliségi arány jellemzi. Számos történeti és mai empirikus evidenciára támaszkodva kijelenthetjük: ennek a jelent s foglalkoztatás beli különbségnek strukturális okai vannak. A foglalkoztatás egyenl tlenségeinek az államszocializmus idején bekövetkezett kiegyenlít dését, vagyis a

386

Feischmidt Margit – Szombati Kristóf

gazdasági integrációt, nem követte a képzettség hasonló mérték növekedése, ami a roma közösség tagjai számára lehet vé tehette volna, hogy a piacon stabil, legális munkalehet séghez jussanak. A gyöngyöspatai romák foglalkoztatása ahhoz a másodlagos munkaer -piaci szegmenshez volt kötött, amelynek a megsz nése piaci körülményekhez alkalmazkodni képtelen, kiszolgáltatott tömegeket hagyott maga után, akiket ráadásul nemcsak ez a fajta strukturális, hanem a viselkedésbeli, mindennapi diszkrimináció is sújt. (A faluban évtizedekre visszavezethet – hol látensebb, hol virulensebb formában m köd – cigányellenességnek, mint mindenféle rasszizmusnak, nyilvánvaló gazdasági következményei is vannak.)

A strukturális egyenl tlenség, amely els sorban a romákat sújtja, a lázadás sokkal inkább egyéni, mint közösségi formáit hívja el . Ennek kárvallottja a többség, illetve annak a leginkább kiszolgáltatott része (id sek, egyedülállók). Magyarországon azonban mindezidáig nagyon ritka volt, hogy ezek a különbségek és ellentétek kollektív konfliktusok okaivá vagy magyarázó tényez ivé váljanak. Az általunk feltárt közelmúlt azt mutatja azonban, hogy ett l eltér folyamat indult el Gyöngyöspatán az utóbbi tíz évben. Itt a személyközi incidensek gyorsan csoportos konfliktussá váltak és azok azonnal etnikai értelmezést nyertek.

Mindezeknek azonnali súlyos következménye nem lett, távlati viszont igen. A szelepek, amelyek a feszültségeket levezették, illetve azok a rejtett mechanizmusok, amelyek a konfliktuskezelés spontán formáit m ködtették, egyre inkább kiiktatódtak. Ahol az er szak szabad utat talál, ott a többségi-kisebbségi viszonyt a kölcsönös félelmek és ellenszenvek kezdik diktálni. Meglazulnak a kisebbségi-többségi viszonyt egyensúlyban tartó köt elemek, aminek következtében a közösség kiszolgáltatottá válik mind a széls ségesnek tekintett elemekhez (utcai balhézókhoz, iskolai vereked khöz, gyenge idegzet nagymamákhoz) kötött „atrocitásokkal”, mind a fokozódó ellenszenv meglovagolásával kísérletez hatalmi érdekekkel szemben. A törékeny egyensúlyért felel s normák felfüggeszt dnek, a korábban kordában tartott indulatok a felszínre törnek, az etnikai csoportok tagjai egymással direkt konfrontációba kerülnek. Ennek a negatív spirálnak Gyöngyöspatán a rend rség – habár késleltetett – fellépése vetett véget. A dinamikában rejl veszélyeket azonban jól szemlélteti az elit egyik meghatározó személyiségének intelme, amit a kollektív emlékezet mindkét „oldalon” riz: „csak egyet nem szabad, a cigányokat lel ni”.

Ahol a kölcsönös félelem igazgat – Gyöngyöspata

387

Nagy Pál:

Cigány–magyar együttélés és az „érpataki modell” Bevezetés Érpatak Debrecent l 40, Nyíregyházától 20, Újfehértótól 8, Nagykállótól 15 km távolságra lév dél-nyírségi település. Az utóbbi néhány évben el bb a b ncselekmények, különösen a lopások magas számáról, újabban pedig az ún. „érpataki modell”-r l, a különcnek számító polgármesterér l és annak folyamatos pereskedéseir l vált ismertté.

Amikor 2010 nyarán az ország több egyetemér l verbuválódott, többféle szakon tanuló hallgatókkal az érpataki cigányok között kezdtem dolgozni, praktikus megfontolásból választottam ezt a kutatási helyszínt. Érpataki vagyok, életem els két évtizedét ebben a faluban töltöttem, a szüleimt l örökölt itteni házam a bázisa lehetett a munkának. A helyismeretem és a személyes ismeretségeim is el nyt jelentettek. A nagyapám közvetlenül a második világháború el tt és alatt többször volt bíró, pedagógus szüleim több száz érpatakit tanítottak a helyi általános iskolában, családunk régóta köztiszteletben állt a faluban.

Terepmunkánk legf bb célja az volt, hogy a hallgatók tájékozottságot és jártasságot szerezzenek, célcsoportként pedig azért választottam a helybéli cigányokat, mert az egyetemi munkámból adódóan romológiával foglalkozom. Másrészt az el zetes ismereteim alapján, kutatóként kifejezetten az itteni cigányok lokális története érdekelt. Az érpataki cigányok rendkívül érdekesek, mert marginális rétegek keveredésével, társadalmi lesüllyedés révén lettek cigánnyá, miközben olyanok, akik cigánynak születtek, nem számítottak cigánynak.

Hasonlóval korábban más települések történetében is találkoztam, így az érpataki kutatásomat nagyobb távlatban egy, a magyarországi cigány történelem lokális metszeteit bemutató és összehasonlító munka részeként akartam végezni.

2010-2011-ben, változó rendszerességgel, még többször visszatértünk a faluba három néprajzos hallgatóval, 2011 sze után pedig már csak egyedül dolgoztam. Az etnográfus hallgatók kutatásából, szakdolgozatok születtek az érpataki cigányokról az ELTÉ-n (Morvay 2011, Tompos 2011, Sz ke 2011), illetve egy sikeres diákköri dolgozat is készült. A helyi közélettel és a helyi politikával nem akartunk foglalkozni, s t kifejezetten távol tartottuk magunkat. Az "érpataki modell"-be „beleszaladtunk”, mert éppen 2010-ben kapott nagyobb hírverést. Meggy z désem, az érpataki kutatásunk hatással volt arra, hogy a polgármester – aki a nézetem szerint nem bírja elviselni, ha bárki bármit az közvetlen ellen rzése nélkül csinál a faluban –, külön kezdett beszélni „cigánystratégiáról”, így akarván kézi vezérléssel befolyásolni, hogy az érpataki cigányokról milyen kép jelenjen meg a nyilvánosságban.1 Több tényez fokozatosan vezetett oda, hogy eredetileg kit zött kutatási céljaimtól némileg elkanyarodva, egyre nagyobb figyelmet fordítsak „az érpataki modell”-re, amely az elmúlt két és fél évben több metamorfózison ment keresztül. Az egymást ér közéleti konfliktusok, az önkormányzat m ködési anomáliái, a polgármester személyéhez köt d pereskedések sokasága, az adatközl kt l kérdezés nélkül felém zúduló panaszáramlat a megaláztatásokról, az emberi méltóság semmibevételér l, az érpatakiak közötti id nkénti nyílt veszekedések és pofozkodások, traktorok felgyújtása, erd részek szándékos letarolása, a rövid ideig Érpatakon dolgozó doktorn autójának kromofággal történt leöntése, sorra azt jelezték, hogy valamiféle kafkai történetbe csöppentünk. Ám hamar rájöttünk, hogy mindaz, amit tapasztalunk és adatközl inkt l hallunk, nagyon is valóságos. Csak éppen nem 21. század eleji polgári létre és demokráciára emlékeztet, hanem a 17. század hatalmaskodásokkal terhes viszonyaira.

1

A félreértések elkerülése érdekében már most szükséges megjegyezni, hogy az „érpataki modell” nem kizárólagosan a cigány–magyar együttélés rendezésének az egyik helyi változata, jóval összetettebb ennél, az ún. „cigánystratégia” csak az egyik része.

390

Nagy Pál

2011 tavaszán a rend rök elvitték a 10 év óta a községi erd ben meghúzódó két id s cigány férfit, a távollétükben pedig tisztázatlan körülmények között, pontosan nem ismert, ám sejthet tettesek felgyújtották a kunyhójukat, nem tör dve az ott maradt csekély pénzük, a szüleikr l készült fotó, és egyéb tárgyaik elpusztulásával. Majd egyre több lett a polgármester személyével és az „érpataki modell”-lel összefügg , cigányokat is érint konfliktus, ezért elkerülhetetlenné vált az eredeti kutatási célt az együttélés olyan aspektusainak vizsgálatára is kiterjeszteni, amelyeket kifejezetten az utóbbi néhány év változásainak tulajdoníthatunk. Ez pedig azt is jelentette, hogy az „érpataki modell”-t, különösen pedig, amit „cigánystratégiának” neveznek benne, közelebbr l is megismerjük.

Az utolsó, nemcsak megértésre és anyagrendezésre, hanem feldolgozásra és publikálásra ösztönz inspirációt az adta, amikor 2012-ben felkérés érkezett hozzám, hogy tanulmányt írjak az együttélés témája köré épül Cigány Néprajzi Tanulmányok 16-ik kötetébe. Ennek hatására tanulmányoztam az „érpataki modell” olyan vonatkozásait is, amelyek a korábbiaknál szélesebb spektrumú, általánosabb társadalomelméleti, társadalomfilozófiai és társadalompolitikai kérdéseket is felvetnek. Ezt egészíti ki a tágabb történeti perspektíva, azoknak az egymást követ változásoknak a feltárása, amelyekb l kirajzolódik, milyen út vezetett oda, hogy az „érpataki modell” létrejöhetett, és a modellel elválaszthatatlanul összefonódó Orosz Mihály Zoltán egyáltalán hatalomra kerülhetett. Így olyan lokális tekintélyelv berendezkedést alakíthatott ki, amely 2013 elejére egyre nevetségesebb, ám egyre veszélyesebb hatalmi „ rületbe” látszik átalakulni. Ezt bizonyítja a polgármester ordítozása a liberális újságíróval és a helyi jogvéd vel, majd e két személy rend ri er vel történt kivezettetése egy helyi rendezvényr l2, ezt követ en pedig az az inzultálás, ami a polgármester vezette briganti társaság részér l a jogvéd t az otthonánál érte3. Nem hozható ezekkel oksági kapcsolatba, f ként pedig nem látható és bizonyítható a polgármester szerepe, ám a helyi közbeszédben úgy jelenik meg, hogy a liberális jogvéd megverése is összefügg ezekkel az inzultusokkal, id ben sincs közöttük nagy különbség4.

Kezdett l fogva ambivalens helyzettel, ellentmondások sokaságával, gyakran feloldhatatlannak látszó kérdésfelvetésekkel kellett szembenézni az érpataki kutatás során. Az ottani cigányok nem alkotnak egységes közösséget, és nem írhatók le egységes etnikus kultúrával, miközben a cigányokról folyó domináns diskurzusokban a hazai cigányság egységes etnikumként, illetve etnicizálva jelenik meg. Cigányok és nem cigányok együttélése nem értelmezhet és magyarázható kizárólag a környezetük el ítéletességének és a rasszizmusnak a hívószavával, sem valamiféle környezetnek ellenálló mítikus identitás rzéssel, ahogyan a duális oppozíciók logikáján alapul diskurzusokban történik.

Cigányok és nem cigányok viszonya Érpatakon nem tekinthet csupán kisebbség és többség interetnikus konfliktusának sem. Érpatakon ugyanis nincs olyan általános cigány–magyar szembenállás, mint ahogy azt sokan gondolják, és ahogy az az internetes és az írott sajtóban és más médiákban megjelent számos cikkben olvasható. Mert ennél er sebbek a szociális határvonalak, amik a cigányok jó részénél már a rokonságot és az összetartozás érzését is fölülírják. Az együttélés és annak konfliktusai, még ha etnicizáltan értelmez dnek is, a 2

http://atlatszo.hu/2012/04/06/%E2%80%9Epeldat-statualunk-rajtuk-egy-szalasi-hivo-polgarmester-amokfutasai/; http://atlatszo.blog.hu/2013/02/16/perben_es_haragban_az_erpataki_ramboval; http://www.emasa.hu/cikk.php?page=sajtomunkas&id=10460; http://www.commmunity.eu/2013/02/09/eltavolitottak-a-jogvedot-es-az-ujsagirot-a-kitores-napjarol/; http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=0fNvhztM3Aw#!

3 http://www.commmunity.eu/2013/02/13/tuszok-afrontvonalban/?fb_action_ids=505483639504091&fb_action_types=og.likes&fb_source=aggregation&fb_aggre gation_id=288381481237582; http://www.commmunity.eu/2013/02/10/garazdalkodott-az-erpatakipolgarmester/; http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=ITKqSWc1Jwk 4 http://atlatszo.hu/2013/03/21/kurucinfos-cikkek-utan-vertek-meg-az-erpataki-jogvedot-itt-a-kihallgatasijegyzokonyv/

390

Az „érpataki modell”

391

szociális konfliktusok és a társadalmi igazságtalanságok és egyenl tlenségek rendszerében érthet k meg. Önmagában az sem áll, hogy csak a jobbratolódás az oka mindannak, ami Érpatakon történik. Ezzel nem magyarázható meg kell en sem a cigány–magyar együttélés, sem az „érpataki modell”. A bajok a '80-as években kezd dtek, amikortól a cigányok, a szakirodalomból jó ideje ismert okok következtében ellehetetlenült munkaer -piaci helyzetbe és megélhetési kényszerpályákra kerültek (Kertesi 1994).

A cigány–magyar együttélés jellegét és az „érpataki modell” arra gyakorolt hatását, illetve egyéb összetev it vizsgálva elkerülhetetlenül szembetalálkozunk a helyi politika, f ként pedig a polgármester széls jobboldali ideológiákkal érintkez világképével, retorikájával és társadalmi támogatottságának a kérdésével. De már most a bevezet ben szükséges kimondanom, hogy Érpatak nem egyszer en Gyöngyöspata pendant-ja. A helyi adottságok különböz ségén túl, a gazdasági és társadalmi feltételek részleges hasonlóságai mellett, a gyöngyöspatai és érpataki cigányok nagymértékben különböznek. A helyi politika Érpatakon nem ugyanolyan következményeket váltott ki, mint Gyöngyöspatán. Az „érpataki modell” ellenhatásaként nem született meg a cigányok összességének egységes válasza, s t, a cigányok megosztottsága er södött. Ugyanakkor a helyzet ambivalenciáját fokozva, a Magyar Gárda 2007. évi érpataki felvonulása5, majd 2009-ben a kislétai gyilkosság6 részleges összezárást váltott ki a cigányok között. Ez azonban nem olyan er s, hogy kompenzálná a hétköznapi szociális realitásokat, a megosztó politika hatásait, és nem olyan er s, hogy létrehozza a kulturális és politikai összetartozás olyan masszív tudatát, amely az érpataki cigányokat képessé tenné a jogi feltételek által biztosított önszervez désre.

Az ambivalencia egyik legf bb momentuma, egyúttal az „érpataki modell” fókuszában álló jelenség, és kutatásom mondhatni speciális aspektusa a polgármester személyisége és az általa képviselt ideológia. Orosznál is megtalálhatók a széls jobboldaliság, illetve az új nacionalizmus mások által már leírt és alaposan elemzett (Feischmidt – Szombati 2013) toposzai (nemzetféltés, cigányb nözés, rendpártiság, elitellenesség), de részei annak az általam pszeudo-szinkretizmusnak nevezett ideológiai zöldségeskertnek is, amivel máshol nem találkozhatunk. Megkockáztatom azt is, hogy egyetlen más magyarországi településen sem olyan meghatározó a polgármester személyisége a helyi politikában és társadalomszervezésben, mint Érpatakon. Az autoriter személyiség önmagában nem lenne szokatlan. De Orosz vakbuzgósága, kíméletlen gy lölete és harca az éppen aktuális ellenséggel szemben, bosszúálló fellépése a neki nem engedelmesked kkel szemben, extrém magatartása és öltözködése, a borzalmasan rossz mondatszerkesztése ellenére is tagadhatatlan hatású. Meggy z ereje az egyszer evidenciákat keres emberekre olyan figurává teszik, amit azok az érpatakiak, akik számára évek óta ellenszenves, úgy fogalmaztak meg, hogy egy „fanatikus állat” (idézet egy adatközl t l).

Tanulmányomban alapvet en a cigányokkal és az együttéléssel foglalkozom, jelenkortörténeti aspektusban. Nem lehet nem érintenem az „érpataki modell”-t, de els dleges célom mégsem annak elemzése, csak annyiban, amennyiben elengedhetetlen. Azokat a gazdasági és társadalmi feltételeket, folyamatokat akarom elemezni, amelyek az együttélést meghatározták.

Az említett ambivalens helyzetet, amiben többféle érvényesség létezik egymás mellett. A legélesebb és a legkörültekint bb elemzést igényl párhuzamos érvényesség, hogy a cigányok egy részének társadalmi magatartása elviselhetetlen a környezetük számára, ugyanakkor álláspontom szerint t rhetetlen, ahogy ezt a helyi politika kezeli, és ahogy ez a cigányok kollektív megbélyegzéséhez vezet.

5 6

http://hirszerzo.hu/hirek/2007/12/16/52081_arpadsavos_karszalagban_viritott_a_polgarme http://zaol.hu/kultura/kisletai-gyilkossag-magyar-gardas-jarorozessel-fenyegettek-meg-a-polgarmestertfolyamatosan-frissulo-hir-fotoval-1506-1497591

392

Nagy Pál

Az érpataki kutatás során többféle módszerrel dolgoztunk. Els lépésként 2010 nyarán kérd íves felmérést végeztünk, amely az alapvet demográfiai eligazodást segítette, látnunk kellett, hogy a településen szétszórtan él cigányok pontosan mely utcákban és utcarészeken laknak, és hányan vannak. Továbbá ebb l szereztünk alapismereteket arról is, hogy a cigányok miként identifikálják önmagukat, és milyen kritériumok szerint tekintenek valakit cigánynak. A továbbiakban csoportos beszélgetést folytattunk, el bb a Cigány Kisebbségi Önkormányzat (újabban Roma Nemzetiségi Önkormányzat) tagjaival, utóbb pedig a polgármesterrel, a rend rkapitánnyal, a családsegít vel és a véd n vel. Az alapvet tájékozottság és ismeretek megszerzését követ en, amikor már csak a néprajzos hallgatók dolgoztak velem, mindenki külön-külön készített félig strukturált interjúkat azokkal, akik az egyéni témájukhoz a legfontosabb adatokat szolgáltathatták. Ezek a beszélgetések célirányosan a leger sebb és legnépesebb cigány rokonsági rendszerekhez igazítottan szervez dtek, amelyeket kiegészítettek a beköltözött cigányokkal, majd a magyarokkal készült kisebb számú interjúk. 2011 szén ismét sor került egy fókuszinterjúra, amelyen a Gazdakör elnöke, a Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke, a TASZ helyi munkatársa, a képvisel testület egyik tagja, valamint az a két cigány férfi vett részt, akiket ellentmondásos körülmények között tettek ki a közmunkából és ezzel együtt három évre a szociális ellátó rendszerb l. Egyikük, azóta már Kanadában van. Az utóbbi beszélgetésen jelen volt egy budapesti cigánykutató kolléga és egy filmes is. Kés bb, 2012 folyamán néhányszor más, az „érpataki modell” iránt érdekl d kollégák és egy alkalommal újabb egyetemisták is eljöttek velem Érpatakra. A velük folytatott szakmai beszélgetésekért köszönettel tartozom nekik, mert inspiráltak az „érpataki modell” gubancos hátterének az átgondolásában.

Saját közvetlen kutatási témám feldolgozásakor, a tanulmány megírásakor a jelenkortörténet általános módszertani megfontolásaiból és a társadalomtörténeti tapasztalatokból indultam ki, lokális vonatkozásban megfogalmazva kérdéseimet és szempontjaimat.

A jelenkortörténeti értelmezés dilemmái (Ö. Kovács, 2012) közül Érpatak vonatkozásában lokális dilemmaként fogható fel az id beli közelség, a múlt és jelen határának egybemosódása, a közvetlen politikai hatások, a média és a közszerepl k viselkedése, illetve egyfajta versenytársként való megjelenése a kutató mellett. Az adatközl kt l nyert információkból sok esetben majdnem képtelenség volt kihámozni, hogy pontosan mikor vagy legalább milyen sorrendben és mekkora id beli különböz séggel következtek be események.

Az „érpataki modell”-nek a parlamenti politikába, illetve a széls jobboldali parlamenti ellenzéki párt politikai retorikájába való bekerülése, az erre adott kormánypárti és baloldali válaszok, a polgármester hozzájuk igazított önreprezentációja a valóságos társadalmi viszonyokról, az érpatakiak részér l segélykiáltásként megfogalmazott gazdasági és szociális bajokról áthelyezte a hangsúlyokat arra, hogy a helyi és országos politikai szerepl k instrumentalizálják az „érpataki modell”-t, eszközül használva ideológiai csatározásokhoz és politikai ambícióikhoz. Közvetlenül e tanulmány megírásának vége felé az is világossá vált egy konferencián, hogy a politikai döntéshozók az Érpatakról napvilágot látott rengeteg cikk és film ellenére, semmit sem tudnak az ottani állapotokról, a legkisebb fáradságot sem vették a tájékozódásra, s t mondhatni, homokba dugták a fejüket7.

A cigányokat és nem cigányokat egyaránt megalázó igazságtalanságok és méltánytalanságok zömér l, a megfélemlítettségr l, az egyre végletesebbé váló pénztelenségr l, az éhezésr l, a nyilvánosság közel sem kapott olyan mérték tájékoztatást, mint amekkora a politikai reprezentáció volt. A kétes körülmények között történt rend ri fellépések némelyikér l, illetve a polgármesternek azokban való részvételér l írtak az újságírók8, de egyetlen ügyben sem történt kivizsgálás. Homályban maradt események egész sora nem került a nyilvánosság elé.

7

http://ataszjelenti.blog.hu/2013/04/16/a_kormany_es_a_tudatalattija?utm_source=bloghu_megosztas&utm_med ium=facebook&utm_campaign=blhshare 8 Pl. http://index.hu/belfold/2011/08/11/erpatak/

392

Az „érpataki modell”

393

Példaként említem, hogy adatközl im szerint az újfehértói rend rkapitány az érpataki közmunkásokkal, fogkefével súroltatta le a rend rség lépcs jét. Továbbá arról sem szerzett tudomást a közvélemény, és senkinek nem szúrt szemet, hogy az érpataki polgármester és az újfehértói rend rkapitány együtt jártak abba a debreceni bárba, ahol a romagyilkosságokat kitervelték (a bár tulajdonosa érpataki). Tudomásom szerint az ottani találkozókat a Zsindelyes Pálinkaf zde tulajdonosa kezdeményezte, mások is részt vettek rajtuk, és az volt a céljuk, hogy megoldásokat keressenek az érpataki problémákra. A helyszín megválasztása és az, hogy röviddel a kislétai gyilkosság el tt is találkoztak, félelmet váltott ki azokban az érpataki cigányokban, akik tudtak ezekr l a találkozókról. Egyiküket meg is hívták erre a találkozóra, de félt elmenni, a meghívót ma is rzi.

Fentebb már érintettem az együttélés és az „érpataki modell” értelmezésének néhány kontextusát. A módszertan kidolgozásánál a lokális viszonyok értelmezésében figyelembe vehet kontextusok között a lehetséges alapnarratívák: a már említett széls jobboldali el retörés, valamint a rendszerváltozás és a válságtorlódás. A társadalmi viszonyok elemzésekor és az együttélés értelmezésében arra keresek választ a makroelemzések ismeretében (Ladányi 2012), hogy az elmúlt húsz év válságtorlódásainak milyen lokális hatása volt. Érpatak jelenkor-töténetének az utolsó húsz éve tekinthet -e erre adott sajátos válasznak? A közelmúlt szakcikkeiben és politikai elemzésekben is használt fogalom erre a válaszra az új feudalizmus, vagy új h bériség. Azt vizsgálva, hogy melyek a speciális kontextusai, a speciális narratívái az érpataki jelenkortörténetnek, maga az „érpataki modell” fogalma és a hozzáköt d értelmezések és magyarázatok is ilyennek tekinthet k. Az elméleti és fogalmi keretek kidolgozásakor kulcsfontosságú volt számomra a társadalomtörténeti kutatásokból a „rendi norma” fogalma (Tóth Z. 1989), amellyel az 1990 után feler södött rendi jelleg társadalmi kapcsolatokat és az „érpataki modell”-ben meghatározó társadalmi kategorizációt értelmezem. Az érpataki polgármesternek az „érpataki modell”-ben megjelen társadalmi vízióját alátámasztó ideológiai dogmatizmust Mannheim nyomán (Mannheim 1996) azzal a modellel vélem leírhatónak, amit eredetileg a marxizmusról mondott: „az irracionális tett racionális gondolkodásként jelenik meg”. Orosz ideológiája ugyan távol áll a marxizmustól, s t annak éles megkérd jelezése anélkül, hogy maga pontosan tudatában lenne, mégis a gondolkodási mechanizmus és az ideológia közvetítése az érpataki lakosok és a külvilág felé ugyanolyan. Érpatakon racionalitás és irracionalitás visszájára fordulásával és felcserél désével találkozunk.

Külön kell szólnom a kutatás során használt forrásokról. Az írott források közül a levéltári iratok és a helyi közéleti küzdelmekben keletkezett szórólapok a legfontosabbak. Utóbbiak olyan gyakoriak, és akkora mennyiséget jelentenek, hogy meg kellett kérnem egy ismer sömet a gy jtésükre, mert magam nem tudtam volna követni ezeket. Levéltári forrásfeltárást már jóval a 2010-ben kezdett kutatás el tt is végeztem, részben falutörténeti érdekl désb l, részben a szabolcsi cigányok 1950-es évekbeli történetére irányuló munkám során (Nagy P. 2009, 2010). Az Érpatak és az itteni cigányok történetére vonatkozó forrásfeltárás még nem befejezett, az 1950 utáni tanácsi iratok teljes átnézése jöv beni feladat, szükséges lesz továbbá a nagycserkeszi kapcsolódások alaposabb feltárása, valamint az anyakönyvi rekonstrukciók kiterjesztése. Jelen tanulmányom témájához 1950 el tti levéltári forrás szórványosan állt rendelkezésre. Legfontosabbak a szabolcsi cigányok 1957. évi felmérése9 során, Érpatakon készült Családi Lapok és ezek összesítése, a telepleírás és a tanácsi jelentés. Az egyes családokról külön-külön felvett Családi Lapokon minden személyt összeírtak, megadva a születési, családi, foglalkozási, jövedelmi, iskolázottsági és m veltségi adataikat. Mindezeket egy 29 pontos kérd ív egészítette ki, els sorban az életkörülményekre 9

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár (SZSZBML) XXIII. 23. b. Az érpataki cigányokra vonatkozó iratok a 7. dobozban.

394

Nagy Pál

vonatkozó adatokkal (a felmérés és a dokumentumok ismertetését lásd Nagy P. 2010). Az 1957-es adatokat szóbeli közlésekkel kiegészítve rekonstruáltam a családtörténeteket és részlegesen a cigánytelep kialakulását, illetve a cigányok térbeli elhelyezkedését a településen belül.

Az internetes és írott sajtó nem a jelenkortörténet forrása, legfeljebb csak részlegesen, hanem a jelenkortörténet szélesebb környezet általi értelmezésének a forrása, sok esetben sarkított és tudatosan aktuálpolitikai oppozíciókban gondolkodó forrása10. Hasonló jelleg ek többnyire az Érpatak község weblapján lév szövegek, amelyek els dlegesen a diskurzus irányításának az eszközei. A weblap tömény önajnározás, reprezentáció és politikai bunkózás az ellenségnek kikiáltott „liberálisok” ellen. Nagy részét az „érpataki modell” valamely vonatkozása teszi ki, de egyetlen egy tisztességes adatot sem találhatunk, sem a népességr l, sem a munkanélküliségr l, sem a m veltségi viszonyokról. Meglep dve tapasztaltam a polgármesteri hivatalban azt is, hogy évekre visszamen en hiányosak és rendezetlenek a statisztikák. A hivatal munkatársaitól egyetlen érdemleges adatot sem lehetett beszerezni, olyanokat sem, amelyek szolgáltatását a jogszabályok nem tiltják. Pl. a minden év végén összeállítandó településstatisztikákat itt nem készítik el (azt állították, hogy nincs ilyen), de gyanítom, hogy sunyi módon le akartak rázni. A közelmúlt egyik legfontosabb helyi dokumentuma az önkormányzat szociális rendelete. Rengeteg jogi irat keletkezett a közéleti küzdelmekkel kapcsolatban, különösen a polgármester és több más személy közötti perek folyamán. Ezekr l is igyekeztem tájékozódni, jó néhány iratot láttam is, pl. bírósági ítéleteket, orvosi látleleteket, jegyz könyveket, de az elemzésük nem lehet ennek a tanulmánynak a tárgya.

Hatalmas mennyiség film- és videó-felvétel is megnézhet különféle internetes oldalakon Érpatakról. 2012-ben már kénytelen voltam a számítógépemen külön fájlban rendszerezni a különféle linkeket, hogy legalább részben követni tudjam a sokféle, egymásnak ellentmondó, gyakorta mesterkélten beállított felvételeket. A filmek az internetes és az írott sajtóhoz hasonlóan csak részlegesen tekinthet k jelenkortörténeti forrásnak, sokkal inkább az érpataki események és az „érpataki modell” percepciójának a forrásaként használhatók. Ennek a percepciónak az elemzése külön tanulmányban lenne elvégzend , mindamellett rengeteg filmet megnéztem, részben a minél alaposabb tájékozódás érdekében, részben pedig ennél a forrásnál is az ellentmondások, ambivalenciák feltárása érdekében. A filmek egy része olyan mesterkélt beállításokat és a nyilatkozók szájába adott szövegeket tartalmaz, amiket többnyire csak a helyi viszonyokban kell en jártas, a személyeket ismer szemlél vesz észre.

Az, hogy az újságírók id r l id re elözönlötték a falut, továbbá a polgármester által az „érpataki modell” körül rendezett felhajtás kedvez tlenül befolyásolta azoknak a szakmai céloknak a realizálását, amelyeket kezdetben kit ztünk és nem is akartunk feladni, mert az adatközl k magatartása megváltozott. Egyre meghatározóbak lettek a megnyilatkozásokban a polgármesterrel szembeni rokon- és ellenszenvek, illetve a rendkívüli pénztelenséggel küszköd adatközl k két-háromezer forintért éppen azt mondták, amit kértek t lük. Az áldatlan helyi acsarkodások, valamint a polgármesternek azok a kinyilatkoztatásai, hogy „ha valaki nem áll be a sorba, az vagy elköltözik, vagy a börtönbe megy, vagy a temet be,”11 a

10

Az Érpatakról megjelent cikkek közül, forrásérték adatokkal szolgáltak, illetve támpontokat nyújtottak (f leg Orosz ideológiai nézeteinek kapcsolódásaihoz) Tódor János írásai, amelyek mind írásm ként, mind tárgyilagosságban kiemelkednek a sajtódömpingb l. http://atlatszo.hu/2012/04/06/%E2%80%9Epeldat-statualunkrajtuk-egy-szalasi-hivo-polgarmester-amokfutasa-i/; http://atlatszo.hu/2012/04/12/doktor-lovag-egy-szalasi-hivopolgarmester-amokfutasa-ii/; http://atlatszo.hu/2012/04/20/nem-all-hataskoromben-egy-szalasi-hivopolgarmester-amokfutasa-iii/ 11 Adatközl k beszámolója alapján a 2010. évi választási kampány során elhangzott beszédekr l. Több adatközl egybehangzó állítása szerint szóban ezeket a kifejezéseket használta. Egyik szórólapján 2010. július 24-én Orosz Mihály Zoltán polgármester így fogalmazott: „...minden olyan személyt, aki a közösségi együttélés szabályait

394

Az „érpataki modell”

395

megfélemlítettség olyan légkörét hozták létre, amely az érpatakiak többségét visszahúzódásra és hallgatásra késztette. 2011. december elején jelen voltam egy cigányok közötti beszélgetésen, amikor arról folyt a szó, hogy miért engedelmeskednek a polgármesternek. Az egyik sokgyermekes cigány asszony azt mondta erre, félnek, hogy a polgármester elveteti a gyermekeiket.

A szóbeli források a szóbeli történelem, másként oral history (egy életpályához köt d en az események el adása) és a szóbeli hagyomány (a generációkon keresztül a múltról él kép átadása) keveredései. Ez Érpatakon más forrásokból nem fellelhet információkat nyújt, jellegzetesen elmosódik bennük az id rend még egy-két évvel ezel tti eseményeknél is, többféle változatban élnek, a közszerepl k esetében pedig különösen átértelmezettek, az egyéni mítoszokhoz igazítottak. Az adatközl k egzisztenciálisan (a saját élethelyzetükb l kiindulva) és érzelmileg beszélik el történeteiket, amit a kutatónak kell tudományosan értelmezhet vé tenni. Ez egyfajta csapdát hoz létre, mert a rengeteg történet gyakran nem rendezhet adatcsoportokba, nem helyezhet összefüggések rendszerébe. A történetekben különösen fontos szerepe van a társadalmi igazságosságnak és az erkölcsileg helyénvalóval azonosított „törvény”-nek, továbbá annak, amit a szakirodalomban traumatizálásnak neveznek (Ö. Kovács 2012). Egy-egy történet ebben a tekintetben legalább kétféle, de sokszor három: a sérelmet szenved k vagy szenvedni vél k túltraumatizálnak, az ellenfeleik bagatellizálni próbálnak, a kívülállók pedig attól függ en mesélik és adják tovább a történeteket, hogy kivel szimpatizálnak. Az egymással élesen szembenállók történetei megegyeznek abban, hogy az elmondóik heroizálják a saját szerepüket, különösen a férfiak. Ugyanakkor ezek a történetek segítik az ún. társadalomtörténeti események megértését. Olyan eseményeket mondanak el, amelyek meglepetésszer ek, váratlanok, kollektív természet tapasztalatot hordoznak, közös kulturális mintát képeznek, és struktúraváltoztató hatásuk van. Érpatakon a tényszer esemény (aminek az esete valóban fennáll) és a gondolati esemény (amit konstruálnak, de szeretnék, ha a konstrukciónak megfelel lenne a valóság) gyakran egymásba olvad.

Közel három esztendeje folyó eddigi munkám során a „mindenki tudja” típusú folklorizálódott történetek sokaságát hallottam. Ezeknek a történeteknek a többségében nem dönthet el, hogy az események, amelyekr l szólnak, valóban megtörténtek-e. Más részük olyan eseményekr l szól, amelyeknek vannak tanúi. Ezek viszont azért „kényesek”, mert bekerültek a polgármester és ellenfelei közötti, most már több százra rúgó pereskedésekbe. A jogi megítélésük gyakran élesen ellentétes az érpataki lakosok erkölcsi felfogásával és igazságérzetével. Különösen jellemz ek ebb l a szempontból azok a becsületsértési perek, amikor a polgármester javára hoztak kedvez ítéletet olyan ellenféllel szemben, aki egyébként tanúkkal vagy hivatalos iratokkal igazolta az állításait, ám azok jogi mérce szerint mégis becsületsért nek min sültek. (Ez megtörtént fordítottan is, amikor a polgármestert marasztalták el.) A jogi és erkölcsi értelmezhet ség ütköz pontjában álló történetre sajátos példa a polgármester és a már máshová távozott doktorn konfliktusa. Err l magam is hallottam egy magnófelvételt, ahol a polgármester ordítozik a fiatal n vel, de forrásként nem használhattam fel.

Egyt l-egyig negatív narratívákról van szó, „h seik” legtöbbször a polgármester, valamint a közéleti ellenfelei, rajtuk kívül visszatér toposzként jelennek meg a cigányok és extrém helyzetekbe került vagy extrém módon viselked más érpatakiak. A történetek is olyan elágazást jelentenek a kutatásban, amelyeket külön kellene feldolgozni, néhányat azonban érdemes felidézni a hangulat és a „genius loci” érzékeltetésére. Tekintettel arra is, hogy nem csupán a közvélekedést, hanem a kapcsolatrendszereket és a társadalmi viszonyokat is befolyásolják.

nem fogja betartani, azokat beilleszkedésre, vagy elköltözésre, vagy pedig börtönbe vonulásra fogunk kényszeríteni”.

396

Nagy Pál

A polgármesterr l visszatér en, újra és újra el adták adatközl im, hogy bestiálisan megverte a szüleit. Az élettársát Újfehértón egy nyírfásban meztelenül kikötötte, a húga gyermekét annak születése után látomástól késztetve meg akarta ölni. t összeverte a saját sógora, és id nként ellenállhatatlan vágy fogja el, hogy karikás ostorával a f téren csattogtasson. A jelenlegi élettársát rendszeresen veri, még a nyílt utcán is. A politikai ellenfelei közül a polgármesterségre többször aspiráló, 2010-ben a választáson mintegy 40 szavazattal alulmaradó felvásárlóról „mindenki tudja”, hogy csal a mérlegelésnél, és ebb l gazdagodott meg. A korábban alpolgármester és 2010-ben szintén polgármesterjelölt fuvarozó, aki korábban a Kossuth utcában lakott, évek óta a cigányok orgazdája. Mellesleg az egyetlen a polgármester ellenfelei közül, akit – mindenki számára érthetetlen módon –, még nem perelt be. a Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, évek óta a polgármester ellenlábasa. 2005ben és 2006-ban komoly ellenfele volt a helyi választáson, a korábbi polgármesternek, Kóczon Pálnak az volt alpolgármestere. A közbeszédben, mint kriminális „erd tolvaj” és cigány „keresztapa” jelenik meg. A róla és családjáról szóló történetekben szemléletesen jelenik meg a magyarok cigányokhoz való viszonyulásának kétféle ötvözete. Ennek logikája lehet egy általános cigányellenességb l induló elutasítás, az ebb l következ szociális ellenszenv, és közéleti ambícióinak elutasítása („cigány ne legyen polgármester”). A másik verziót szociális elfogadás és a politikai ambíciók elfogadása jellemzi, de gyakran azzal a megfontolással, hogy hiába minden, be kell látni, Érpatakon nem fognak cigányt polgármesterré választani.

Más történetek a hétvégeken a polgármesteri hivatalban rendezett orgiákról szólnak. Kedvenc téma a megfelel iskolai végzettséggel nem rendelkez orvosi asszisztens, aki nyilvánosan kijelentette, hogy „pénzért bármire hajlandó”. Az egymást becsapó és kétes külföldi partnerekkel üzletel vállalkozók, a legkülönfélébb szexuális extrémitások és partnerkapcsolatok, a betörések és rablások még a narratívák visszatér mozzanatai. A cigányokról szóló történetekben lopásokról, pénzkölcsönzésekr l, verekedésekr l, családi rendezetlenségekr l, „igénytelen” szül kr l, házfoglalásokról, csicskáztatásról, széls séges megélhetési módokról, szexuális devianciákról, tanárverésekr l, manipulált szocpolos építkezésekr l, újabban utcai konfliktusokról és kábítószerezésr l, valamint egy 2012 végén beköltözött ismeretlen família széls séges, a szomszédokat fenyeget , más cigányok által is sérelmezett kirívó magatartásáról számoltak be cigány és nem cigány adatközl im.

Minden ellentmondásosság ellenére a szóbeli történelem és a szóbeli hagyomány ismerete nélkül a cigányok lokális története nem lett volna megismerhet . Az ebb l meríthet információkat rengeteg kötetlen beszélgetésb l nyerhettem, amikor spontán történetmesélések és nem direkt kérdések során kerültek szóba események. Ezeket az adatokat 2012-ben úgy egészítettem ki, hogy résztvev megfigyelést végeztem annál a két cigány férfinál, akiket fentebb említettem, néhányszor náluk is aludtam. A kutatás els szakaszában arra törekedtünk, hogy minél több emberrel beszéljünk, az utolsó szakaszban azonban már eltértem ett l. Rendszeresen visszatértem ugyanazokhoz a családokhoz, és velük töltöttem néhány órát. Minden érpataki tartózkodásom során kimentem a temet be és elmentem a kocsmába. Bárkivel találkoztam, ha ismert, azonnal szóba elegyedett velem. Nem kérdeztem semmit, csak hallgattam a spontán beszédüket, kés bb pedig jegyzeteket készítettem. Ezzel párhuzamosan a lehet legtöbbet igyekeztem beszélgetni a Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnökével és a polgármesterrel. Ezeken a beszélgetéseken feltehettem azokat a kérdéseket, amelyek helyismerettel és kell személyes kapcsolatokkal nem rendelkez kben fel sem merültek volna. Mivel ez a két ember ellenlábasa egymásnak, elemz – egyik fél javára sem elkötelez d és független – kutatói magatartásomat csak az érpatakiságomnak és a több évtizedes személyes ismeretségnek köszönhet en rizhettem meg. Így értem el, hogy nem küls politikai vagy érzelmi kontextusok fel l, hanem ezeken túllépve, ténylegesen az autochton helybéliségünk szemszögéb l diskuráltunk a község gondjairól, a közelmúlt eseményeir l, a társadalmi viszonyokról.

396

Az „érpataki modell”

397

Tanulmányom visszatér kulcsszava az ambivalencia, a saját helyzetemet is folyamatosan jellemezte. Senki nem értette ugyanis teljesen, pontos és hosszas magyarázat után sem, hogy miért vagyok ott, mit akarok, és miért érdekelnek a cigányok. Egy érpataki ember számára az ezt meghatározó attit d nem értelmezhet , mert úgy gondolják, hogy bárki elmondja nekem, milyenek a cigányok. Amikor pedig megtudták, hogy a cigány testvérpárnál aludtam a faluszéli romos házban, némelyek úgy vélték, hogy bolond vagyok. Többen is felajánlották, hogy szálljak meg náluk, van b ven hely. Sokáig a cigányok sem értették, hogy miért megyek hozzájuk, pedig sokukat ismerem több évtizede. Az el bb mondott testvérpár fiatalabb tagja, akivel összebarátkoztunk és sokat beszélgettünk, nemegyszer mondogatta: „hova tegyelek, hova tegyelek?” – ezzel azt a megdöbbenését fejezte ki, hogy egykori tanárainak a fia, a „tanult ember” a cigányokhoz megy. Ugyanolyan emberszámba veszi ket, mint bárki mást, nem utálkozik, eszik, kávézik, iddogál, és magától értet d en beszélget velük. Meghallgatja ket és segít nekik, nem riasztja vissza, hogy ez a férfi 26 évet töltött börtönben (most 61 éves), nem tartja ijeszt nek, mert tudja, hogy jobb sorsra lett volna érdemes.

Falutörténeti vázlat Érpatak (1908 el tti nevén Hugyaj), a 18. században újranépesített tanyás falu. Az újranépesítés 1724-ben román taxalisták, 1728-ban magyar jobbágyok és majorsági béresek betelepítésével kezd dött12. Majd több lépcs ben a Dessewffy család zempléni birtokairól szlovák, f ként pedig ruszin jobbágyok áttelepítésével folytatódott. 1748-tól találunk az összeírásokban nagyobb és differenciáltabb népességet.13 Az újratelepítés és a népesség növekedésének ütemét a Dessewffyek majorságának fejl dése és munkaer igénye határozta meg. A népesség gyarapodásával a lakott terület is fokozatosan növekedett. A mai településszerkezet az 1950-es évek elejére alakult ki, többszöri telekosztás és új utcák nyitása révén. (1941-1946 között közel 400 házhelyet osztottak ki.) Az I., majd a II. világháború alatt és után a legjobb min ség grófi birtokokból szakítottak ki területeket új utcák nyitásához.

Ennek köszönhet , hogy Érpatakon közismerten jó min ség ek a kertek, kivéve a magasabb fekvés homokterületeken nyitott széls utcákat.

A 18. században a maitól sok tekintetben eltér természeti környezet kedvez volt a megtelepedéshez és a gazdálkodáshoz. A település a homok, a barna erd talaj és a réti talaj találkozásánál alakult ki, és ugyanott települt újra. Az erd talaj földm velésre, a települést f leg délr l övez rétek pedig állattartásra nyújtottak lehet séget. Az I. katonai felmérés során készült térkép szerint északról és délr l egy-egy nagy kiterjedés , itatóvizet nyújtó tó14 is határolta a települést. Az északi és a keleti oldalon pedig tölgyerd fogta körül. A ma ismert erd társulások (akác, feny ) a 20. sz. második felében jöttek létre. Az erd k nagysága már a 18. században sem volt elegend . 1773-ban azt írták az urbáriumban15, hogy „az erd knek fogyatkozása miatt” a földesúr a faizás helyett nádolást enged a jobbágyoknak. A földesúr számára kötelez fa-szállítást pedig nádvágással pótolták.

A határ nagyságáról az 1870-es évekt l vannak adatok, nagysága nem változik számottev en 1950-ig, állandósult a 6020-6040 kh körül. Az 1950-es közigazgatási és területi változások következtében 5243 kh-ra csökkent. 1950-ben elveszítette a gazdasági életben kulcsfontosságú külterületek, tanyák nagy részét is. A szántóföldi gazdálkodásban a 18.

12 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Levéltára, IV. A. 1. b. Fasc. 29. Nro. 261. (Ö:176) és Nro. 266. (Ö:180). Ekkor csak a falu egy része volt benépesített (Possessio Neo Impopulata), másik része puszta (praedium), amit nagykállói extraneusok használtak.

13 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Levéltára, IV. A. 1. b. Fasc. 49. Nro. 255. (Ö:276), Fasc. 49.

Nro. 258. (Ö:277), Fasc. 53. Nro. 411. (Ö:288).

14 Ezek ma már nincsenek meg. Az egyik tó a mai Széki-kút, a másik pedig a Vén-kút néven ismert helyen volt.

15 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Levéltára, IV. A. 1. g.

398

Nagy Pál

századtól a gabonafélék mellett a dohány és a kukorica termesztése számottev , ami kés bb a napraforgóval egészült ki. A II. világháború után a TSZ, majd a szakszövetkezet megalakulását követ en a dohánytermesztés egy id re visszaszorult, telepítettek viszont több almást. Ebben meghatározó szerepe volt annak, hogy az 1950-es változással jó min ség term földek kerültek a szomszédos településekhez, és megn tt a homokdombok m velés alá vonása. A homokdombokat a 19. század második feléig legeltetésre használták, majd fokozatosan telepítették be sz l vel (1895 és 1939 között a nyolcszorosára n tt a sz l területek nagysága), 1950 után pedig almafákkal. A 20. század els felében lett fontos a dinnyetermesztés, a dinnye még a II. világháború idején is százmázsákban termett (1945. szeptember 1-jén az orosz kórháznak, zöldségfélék helyébe 100 q dinnyét ajánlott fel a község vezetése). A TSZ-szervezés után már sohasem nyerte vissza a jelent ségét. A zöldségtermesztés mindig csekély mérték volt, illetve káposzta és paradicsom termesztésére korlátozódott kisebb mértékben. Az 1970-es évekt l ismét megn tt a dohánytermesztés szerepe, amely a napraforgóval együtt ma is domináns kultúra Érpatakon. A családok többsége számára nélkülözhetetlen az ebb l származó jövedelem. A szakszövetkezet 1990 utáni megsz nésével a gyümölcstermesztés visszaszorult, jelenleg sem számottev .

Az állattartás, illetve állattenyésztés f ként a Dessewffyek majorságában volt nagyobb arányú. Az 1895. évi mez gazdasági statisztika szerint az öt, 100 holdon felüli birtok közül csak k rendelkeztek nagyobb állatállománnyal. A 18-19. században a 20. századhoz képest az jellemz , hogy többféle állatot tartottak, olyanokat is, amelyek kés bb teljesen elt ntek (pl. bivalyok, kecskék, ökrök). A legjelent sebb állattenyésztési ágazat Érpatakon a juhtenyésztés volt, de ez is csak a Dessewffy birtokon, és nem volt olyan jelent s, mint Újfehértón, Szentmihályon, Büdön (ez a két falu is Dessewffy birtok) és Rakamazon. Egyébként is azt mondhatjuk, hogy az itteni birtokaik sohasem voltak olyan fejlettek, mint más szabolcsi birtokaik.

A megélhetési lehet ségeket és a foglalkozási viszonyokat mindig az jellemezte, hogy a népesség egy részének máshol kellett munka után néznie, és mindig különösen fontosak voltak az idénymunkák. A 6000 kh-nyi határ mintegy 70 %-a a II. világháború el tt a 100 holdnál többel rendelkez k, a Dessewffyek és néhány más család tulajdonában volt. Az 50100 hold közötti birtokkal rendelkez k mindig kevesen voltak, f ként a helyi görög katolikus, illetve a nagykállói római katolikus egyház itteni birtokai tartoztak ebbe a kategóriába. A 2050 holdas gazdák száma az 1920-as és 1930-as években 10-15 f volt. A közép- és nagybirtokok nem tudták felszívni a teljes munkaer t, a birtoknagyság és a birtokszerkezet változatlansága mellett a lakosság száma növekedett. A lakosság nagy része kis- és törpebirtokos, zsellér, napszámos, béres, cseléd és dohánymunkás volt. Utóbbiak idénymunkásként érkeztek a 19. században, amikor a Dessewffy birtokon fejlesztették a dohánytermesztést, de sokan helyben is maradtak közülük. Ugyanakkor az érpataki zsellérek, akiknek nem volt földje, a hegyaljai és az érmelléki16 sz l kben kapálással, valamint Debrecenben és Nagykállóban só-fuvarozással, a 19. század végét l pedig vasútépítéseknél és más helyeken, kubikus és mindenféle egyéb munkával kerestek pénzt.

A gazdasági fejl dés a 18-19. században az általános tendenciához képest mindig lassúbb volt, és ez a 20. században sem változott meg, napjainkban is ez jellemz . Ezt mutatják a földesúri majorságról 1779-ben készített beszámoló és az említett 1895-ös mez gazdasági statisztika gépesítettségre vonatkozó adatai is. 1895-ben a nagyobb birtokok közül csak Dessewffy Dénes 2492 kh és Dessewffy Ödön 1350 kh birtokán voltak modern gépek. A település gazdasági fejl désének a kibontakozását hosszú távra visszavetette, hogy az érpataki gazdák a 19. század végén megakadályozták a Debrecen–Nyíregyháza vasútvonal Érpatakon át Nagykálló felé történ vezetését. A vonal végül, Érpatakot elkerülve, Császárszállás felé 16

Az érmelléki kapcsolatok egyben vallási és kulturális, valamint rokonsági kapcsolatokat is jelentettek.

398

Az „érpataki modell”

399

épült meg, Nagykállót és Nyíregyházát külön kötötték össze, Érpatak pedig közlekedési vákuumba került, félrees vé vált és az is maradt.

Az 1870-es évekig az érpatakiak els dleges vásározó helye Debrecen volt, ahová még a két világháború közötti id kben is gyakran gyalog mentek. Másodlagos vásározó hely volt Tokaj, Kisvárda és Nagykálló. A Debrecen vonzáskörzetéhez való csatlakozást er sítette az is, hogy a 19. században az érpataki népességet er s alföldi hatások érték, és az 1870-es évekig a nádudvari járáshoz tartozott. Az 1870-es évekt l átkerült a nagykállói járáshoz, ezzel er södött a Nagykálló felé való f leg közigazgatási orientálódás. Újfehértó és Nyíregyháza er teljes fejl dése pedig a 19. század végét l racionálisan ennek az utóbbi két településnek a gazdasági vonzásába vitte Érpatakot, amit a közúti közlekedési fejlesztések is errefelé tettek természetessé a 20. században. Ez a folyamat a 20. század közepén az 1950-es változásokkal teljesedett ki. Érpatakról ma is Nyíregyháza és Újfehértó érhet el legkönnyebben és leggyorsabban gépkocsival, vonattal és autóbusszal is.

A kedvez tlen gazdasági tendenciákat 1950-ig kompenzálta a közigazgatási jelent ség (a 20. század els felében körjegyz ségi székhely volt, 1946-ban pedig egy id re nagyközség lett Érpatak), valamint a környez településeknél kedvez bb m veltségi és iskolázottsági viszonyok. Példaként álljanak itt az 1930-as népszámlálás adatai. 1930-ban az össznépességen belül a 6 éven felüli analfabéták aránya 16,7 % volt Érpatakon. Ez gyakorlatilag azonos a megyei átlaggal, a környez településekhez képest pedig kifejezetten pozitív (ld. az 1. sz. táblázatot): 1. sz. táblázat A m veltségi viszonyok 1930-ban

Balkány Biri Bököny Érpatak Geszteréd Szakoly

Lakosság száma

Ír és olvas

6826 1306 3150 2855 2153 2513

3599 712 1982 1877 1132 1541

6 évnél id sebb analfabéta az össznépesség százalékában 29, 4 26 18,7 16,7 26,1 20,3

A népesség és a társadalmi szerkezet változásait Érpatakon sajátos hullámmozgások jellemezték az elmúlt közel 300 esztend ben. Egyrészt a népesség id r l-id re ciklikusan átrendez dött, a lakosság egy része elköltözött, és mások érkeztek a helyükre. Ezek a részleges lecserél dések f ként a strukturális átalakulásokkal járó változások és modernizációs id szakok idején történtek. Jelenkortörténeti kontextusban fontos számunkra az 1950-es években, illetve a jelenleg is folyó átrendez dés. Másrészt az volt jellemz hosszú id tartamban, hogy a népesség átrendez désével összefügg en Érpatak történetében többféle etnikum, többféle tájegység kultúrája épült egymásra. Az 1772-ben összeállított Lexikon Locorum szerint a domináns nyelv a „rutenica” volt. Ez azt mutatja, hogy az 1770-es évekre Érpatak rutén többség falu lett, vallási szempontból pedig görög katolikus. Kisebb számban lakott azonban a faluban római katolikus szlovák és magyar népesség is. A következ húsz évben pedig jelent s változások történtek, mert Vályi András: Magyarországnak leírása c. munkája II. kötetében (Buda, 1799) azt írja Hugyajról, azaz Érpatakról, hogy „elegyes magyar falu”.

Udvari István kutatásaiból tudjuk, hogy rendkívül gyors nyelvi asszimilációval is számolhatunk. 1780-ban több szabolcsi településen a görög katolikusoknak magyarul és ruténul is prédikáltak (Tímár, Oros, Nagykálló, Újfehértó), míg a román liturgiájú

400

Nagy Pál

parókiákban ugyanakkor nem ismerték a magyar nyelvet (Biri, Kállósemjén). A hívek egyaránt ismerték a magyar és ruszin nyelvet Oroson, Tímáron, Vencsell n, Hugyajon, Nyírgelsén, Érkenézen, Nyírbélteken, Penészleken. Több faluból azt jegyezték fel 1780-ban, hogy a görög katolikus lakosság, bár egyaránt ismeri a ruszin és a magyar nyelvet, a magyart használja, illetve az a domináns nyelv, ezek sorában volt Hugyaj is, továbbá Nyírpazony, Vencsell , Nyírgelse. Udvari szerint a hugyaji görög katolikus népességre 1780-ban a rutén, magyar és román nyelv ismerete volt jellemz . 1786-ban 595 a görög katolikus lelkek száma, római katolikus 28, akatolikus (református vagy evangélikus) 29. Udvari István szerint: „A magyar lakossággal intenzív gazdasági, kulturális, nyelvi kontaktusban álló kétnyelv ruszinoknak az a része, amelyik vegyes népesség falvakban élt, már a XVIII. század második harmadában a nyelvváltás el tt állt.” Rendkívül er teljes volt a magyarosodás, miközben a görög katolikus vallás domináns maradt, Hugyajon is ez volt jellemz és a 19. század elejére ez lett meghatározó.

A 19. század els harmadától, a görög katolikus vallásúak megmaradó dominanciája mellett, megn a római katolikusok és a reformátusok száma, többen lettek az evangélikusok is, továbbá kialakult a 19. század második felére a zsidó közösség is. A 20. századig ez a megoszlás megmaradt, az egyes felekezeteken belüli némi ingadozásokkal. A kulturális rétegek egymásra épülésének újabb eleme volt a 19. század elejét l, er sebben a 19. század végét l a Nyíregyháza környéki tirpákok beköltözésével a román, a zempléni szlovák és ruszin, valamint az alföldi magyar kulturális hagyományok kiegészülése.

A népesség száma a 18. század közepét l, szintén ingadozások mellett, növekedett. A 19. század elején 700 f körül volt, az 1830-as évekre megközelítette az 1000 f t, a század végére 1500-1600 f , az I. világháború el tt néhány évvel megközelítette, utána pedig meghaladta a 2000 f t. Az 1940-es évek elején a külterületekkel együtt a lakosság száma túllépte a 3000 ezer f t (ez tette szükségessé az ekkori telekosztásokat). A II. világháború után a népesség ingadozott, az 1950 után megmaradó külterületeken a népesség csökkent, az 1960-as években a község lélekszáma állandósult 2800 f közelében. Az 1970-es évek elején már tapasztalható némi csökkenés, 1970-ben 2644 f , 1980-ban 2034 f , innent l pedig az országos tendenciával megegyez en csökken tendencia. A 2001. évi népszámláláskor 1768 f t számoltak és 721 lakást. Érpatak 20. századi története, különösen 1950 óta, összességében fokozatos, ingadozó visszafejl dés története a gazdasági életben, intellektuálisan és a helyi társadalom szerkezetében. Az 1970-es évekt l er teljesen átrendez dött a népesség, a falu fokozatosan elveszítette az értelmiségét. Az 1970-es és 1980-as évekt l elköltöztek azok a pedagógusok és más értelmiségiek, akik az 1950-es évek elején fiatalon kerültek ide, valamint azok, akik valamivel kés bb érkeztek, és 8-10 évig legalább itt tanítottak. Ennek a folyamatnak a további állomása az volt, hogy az 1990-es években a pedagógusok többsége a közeli városokból járt ki, még a helyi származású értelmiség is, amely elköltözött Debrecenbe vagy Nyíregyházára.

Az 1970-es években kezd dött és az 1980-as évekt l kiteljesed demográfiai és strukturális változások aránytalanságokat hoztak létre. Az 1990-es rendszerváltozás eleve strukturális aránytalanságoktól terhelt, elöreged ben lév , intellektuálisan gyengül , polgárosulatlan népességet ért el Érpatakon, és ez nehezítette a válsághalmozódás,17 valamint a 2004-es uniós csatlakozás által teremtett kihívásokhoz való alkalmazkodást. Addigra elköltöztek a fiatalok, a jól iskolázottak, a munkaer piacon legjobban boldogulni tudók. Azok, akik 1990 után a változásokat értelmezni képes és azokhoz alkalmazkodni tudó rétegét alkothatták volna a helyi társadalomnak. A közismert okok miatt a csak nyolc általánossal rendelkez k munka nélkül maradtak, sokan a szakmunkás végzettség ek közül is. A környez gyárakban, Debrecenben, Nyíregyházán, Tégláson a munkavállalási lehet ségek megsz ntek, 17

A válsághalmozódáson a szakirodalomban a posztkommunista válság és a posztindusztriális válság, valamint a globális válság és a tranzíciós válság egymásra torlódását értik. Napjainkban az utóbbi kett a meghatározó.

400

Az „érpataki modell”

401

besz kültek. Ebben a helyzetben els sorban azok tudták megtartani az egzisztenciális biztonságukat, akik földtulajdonhoz jutottak. Ám ez a tulajdonosi réteg csekély mértékben tudott foglalkoztatóvá válni, és többnyire feketén, idényjelleg munkákra fogadott fel embereket. A tranzíciós válság, azaz a piacgazdasági átmenet hatásaira gazdaságilag a helyi népesség olyan válaszokat adott, amelyekre együttesen azt mondhatjuk, mindenki él és boldogul, ahogy tud. A piacgazdaság m ködéséhez szükséges helyi feltételek ugyanúgy nem tudtak kialakulni, ahogy országos léptékben sem (Ladányi 2012).

A változások a várakozásokkal ellentétben nem a demokrácia és a polgári lét meger södésével jártak. A politikai és társadalmi válaszok nem voltak olyan megrázóak, mint a gazdaságiak, de fokozatosan új h bériség alakult ki, rendi normákkal. A település vezetése a polgármester egyfajta hitbizományává alakult, amelyben a képvisel testület, illetve annak tagjai egyfajta familiáris kapcsolatban álltak vele. Az 1990-ben megválasztott, 2005-ben bekövetkezett haláláig polgármester Kóczon Pál sajátos paternalizmussal kezelte ezt a helyzetet. Ajtaja nyitva állt mindenki el tt, a hirtelen krízisbe, krónikus pénzhiányba kerül knek akár saját zsebb l is adott egy-két ezer forintot. A lakosok terheit igyekezett mérsékelni, pl. évekig nem szedték be a gépkocsik után járó súlyadót, ami jogellenes helyzetet okozott. Kóczon mindig úgy intézte, hogy az emberek azt érezzék, ad nekik valamit.

Tisztában volt vele, hogy az érpataki választópolgár ett l teszi függ vé, hogy kire szavaz. A képvisel testület tagjainak a többségét sikerült maga mellett tartania, er sítette helyzetét a falu leger sebb dohányos gazdájával kötött szövetsége, és jól felfogott érdekb l az iskolaigazgató is mellette állt. A településfejlesztésben kimagasló eredmény volt, hogy az 1806-ban épített, leromlott régi iskola helyére egy valóban korszer , impozáns épületet emeltek, amely Általános M vel dési Központ lett hivatalosan. Fontos beruházás volt a Kisrét nev , egykori kacsaúsztató helyén a szabadid park kialakítása is. A beruházásokra fordított milliók egy részének a furcsa átváltozásáról beszéltek ugyan a rossz nyelvek, összefüggésbe hozva azt Kóczon debreceni és nyíregyházi házvásárlásaival. Ennek ellenére megtartotta népszer ségét és a választók többségének bizalmát.

Az 1990-es évek végét l Kóczonnak egyre er sebb ellenzéke volt, köztük az akkor már helyi képvisel Orosz Mihály Zoltán, aki az t kevéssé kedvel k szerint nem tudott egyetlen munkahelyen sem megmaradni. Ezért hazajött, és az apja néhány tehenet áldozott arra, hogy képvisel t, majd polgármestert csináljon bel le. Több érpataki egybehangzóan úgy mondta ezt, hogy már 2005-ben, Orosz els megválasztását követ en az apja többek el tt kijelentette: nem bánja hány tehénbe kerül, de a kölyöknek kell valami jól jövedelmez helyet szerezni, különben agyongyötri a szüleit. Kóczon és Orosz között többször éles konfliktus keletkezett, Orosz már ekkoriban is gyakran provokálta a környezetét. Máig nem derült ki, hogy egy kés délután a polgármesteri irodában Orosz ráborította, vagy egy rossz mozdulat miatt ráborult Kóczonra a számítógép. Az óvodaátadási ünnepségén terepszín katonai öltözetben megjelent Oroszt egy szóváltást követ en az egyik képvisel , aki egyébként kocsmáros, felpofozta, az ügyb l évekig tartó pereskedés lett. Oroszt támogatta a képvisel k egy része, valamint az apja üzletkörébe tartozó, pályázatokat és gazdasági fejlesztéseket hiányoló gazdaréteg. Ez a réteg részben versenytársa volt a helyi üzletelésekben Kóczon támogatóinak, pl. kifejezetten a faértékesítésben, amely minden tél elején fontos bevételi forrás volt az erd tulajdonosoknak.

Orosz 2002-ben indult els ízben a polgármesterségért, akkor még sikertelenül, de egyáltalán nem reménytelenül, mert nem szenvedett súlyos vereséget.

A helyi társadalmi viszonyok a 2000-es évekre elmérgesedtek. A kormányzati elitek nem figyeltek oda, hogy a változásokhoz való alkalmazkodásban segítséget nyújtsanak a magyar társadalomnak. Érpatakon a helyi vezetést l sem várhattak kell en hatékony segítséget. A politikai er tér változásaival párhuzamosan a 2000-es évek elejére a szociális konfliktusok végletesen kiélez dtek, és a helyi élet homlokterébe helyezték a „cigánykérdést”. Kétségtelen, hogy Kóczon nem tudta megfelel en kezelni ezeket a problémákat, az Orgován családdal kötött, eredetileg racionális szövetsége ebben a vonatkozásban nem vált be. Az Orgován

402

Nagy Pál

család a falu leger sebb és legjobb helyzetben lév cigány famíliája. Néhány évig k bérelték a helyi presszót, közülük került ki az elmúlt években a Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke, aki Kóczon halála el tt egy ideig alpolgármester is volt. A sógora pedig képvisel , de ez már a cigányok helyi históriájához tartozik. Kóczon ellenzéke kihasználta ezt a helyzetet, és igyekeztek ellene fordítani azokat, akik nem nézték jó szemmel, hogy a polgármester teret enged a cigányok közéleti ambícióinak. Ekkortájt valóban többszáz betörés és lopás történt évente, az id sek félelemben virrasztották át az éjszakákat. Az iskolában is egyre áldatlanabb állapotok kezdtek kialakulni. 2002-ben Orosz már a falu lehetséges megment jének a szerepében léphetett fel. Ekkor azonban még nem voltak széls jobboldali megnyilvánulásai, és senki nem gondolta, mi következhet, hogyha hatalmat kap. Jó esz , tehetséges embert láttak benne, aki alaposan tájékozott a jogszabályokban, képes lehet új politikára és sikeres pályázatokra, nem mellesleg pedig a közvetlen támogatói ekkor még kifejezetten arra számítottak, hogy a háttérb l k fogják irányítani, a saját érdekeiknek megfelel en.

2005-ben, Kóczon váratlan halála után egy ideig az alpolgármestere, Orgován Zoltán irányította a települést. Az id közi választáson a polgármesterségért is harcba szállt, de vereséget szenvedett Orosz mögött, akit az ekkor még mellette álló támogatóin és a kiterjedt rokonságán kívül az is segített, hogy a sok induló miatt, a szavazatok – az ellenfelei esélyeit csökkentve –, felaprózódtak.

Szabolcs megyei összehasonlításban, más településekhez képest, a gazdasági fejl dés már említett nehézkessége mellett, Érpatakon mindig jellemz volt az archaikus gazdálkodási és társadalomszervez dési formák makacs fennmaradása. Ez figyelhet meg a földm velési rendszerben (nyilas osztás), a gabonafélék lassú változásában (köles megmaradása a termesztésben és a táplálkozásban), az életmód elemeiben, ugyanígy az itt gy jtött folklóranyagban (a hajlika néven ismert, karikázó típusú körtánc, a csárdás helyi változata; népi imádságok). Rendkívül éles volt 1945 után az iskolák államosításával és az els TSZszervezéssel szembeni ellenállás is. Mindezzel együtt azonban a 19. század óta egyre nagyobb lett a proletarizálódott, szegény rétegek aránya, amit a 20. század közepén nagyarányú beköltözés is tetézett. Ennek a társadalmi változásnak is szerepe volt abban, hogy az 1960-as évekt l gyors volt a paraszti társadalom felbomlása, az 1970-es években pedig az lehetett az itteniek benyomása, hogy a falu kicserél dött. Az életmód megváltozott, a hagyományok nagy része a hétköznapi életrendb l kikopott. Az építészeti és lakberendezési szempontból is különleges, szabad kéményes gazdaházak elt ntek, hírmondónak sem maradt bel lük.

Némely íratlan erkölcsi és együttélési normák, munkaszervezési technikák azonban tovább éltek (gyermekkoromban magam is tanúja voltam ennek, a nagyobb mez gazdasági munkák idején). A társadalmi kapcsolatoknak a szocializmus idején is megmaradtak rendi vonásai, ami 1990 után újból feler södött, mint a tranzíciós válsághoz való alkalmazkodás technikája, illetve a változások negatív hatásai elleni véd erny . Azt is mondhatjuk, hogy ezek képezték az állam által meg nem valósított szociális piacgazdaság, szociális háló pótlékát. Alapvet a kapcsolatrendszerekben és az anyagi boldogulásban a rokonokkal való koordináció dominált, valamint az, hogy legyen „jó emberük”. Ezt a kifejezést a kedvez tlen társadalmi-gazdasági helyzetbe kerül k mondják egy náluk jobb helyzetben lév re, akihez elmennek ellenszolgáltatások nélkül munkákat végezni (pl. dohányt f zni), hogy cserébe támogatást, szolidaritást, segítséget remélhessenek szorult helyzetükben. Ez a segítség sokféle lehet, pl. protekció, lobbizás, segítség a gyerek továbbtanulásánál, bürokratikus ügyekben. Vagy ha ne adj isten nincs autónk, akkor a „jó emberünk” elvisz bennünket Máriapócsra a búcsúba, esetleg kölcsön ad olyan szerszámot vagy gépet, amellyel nem rendelkezünk. A „jó emberek” leger sebbjei a tulajdonosok, akiket körülvesz a nekik dolgozók és nekik szívességeket tev k h béres köre. Ez a klienturális szisztéma nem terjed ki automatikusan mindenkire. Meg kell érte dolgozni, és el nyben vannak azok, akiknek nagy a rokonsága, kiterjedtek a falun kívüli összeköttetései, és rendelkeznek kell anyagi er vel. Minél jobban kívül reked valaki a rendi

402

Az „érpataki modell”

403

normájú társadalmi viszonyokon, annál nehezebb alkalmazkodnia a tranzíciós válság okozta kihívásokhoz, és legy znie az ebb l adódó traumákat.

A társadalmi viszonyok megváltozása váltotta ki a helyi hatalom szociális problémákkal szembeni, elégtelen válaszai miatt azt a folyamatot, amely odavezetett. hogy 2005 után, a hatalomra került Orosz, hátat fordított az addigi támogatóinak, az addig mutatott arcának.

Elindult azon az úton, hogy az egymástól független h béri köröket letörje. Ha nem megy, akkor a mellettük állókat „móresre tanítsa” de legalábbis kikerülje, és mindenkit saját h béri körébe vonjon. Az, hogy a 2002-es polgármesteri indulástól miként vezetett az út a fáklyásmenetes hatalmi tébolyig, hogy 2007 decemberét l miképpen forrt egyre jobban össze a széls jobboldallal, miért és hogyan vált képessé befolyásolni a társadalmi viszonyokat, az az „érpataki modell” elemzéséhez tartozik.

A fentebb számba vett változások mögött ott húzódik egy négy évtizedes népességátrendez dési folyamat. A mozgásokat jól kirajzolják az oda- és elvándorlásra vonatkozó adatok (ld. a 2. sz. táblázatot): 2. sz. táblázat Év 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 1970-1979 1980-1989 1990-2001 2003-2011

Odavándorlás 59 80 77 64 85 70 80 57 48

Elvándorlás 68 88 76 87 89 76 80 57 85

Különbözet -9 -8 +1 -23 -4 -6 0 +7 -38 - 282 - 337 - 18 - 80

A korábbi két évtizedhez képest a mozgás er teljesen csökkent 1990 óta. A 2000-es évek elejéig a szociális feszültségeket a helyi kirekeszt döttek egyre megoldhatatlanabb helyzete okozta. A 2000-es évek elejét l, amikorra kiélez dtek a konfliktusok, ismét er sebb a mozgás.

Ez annak a jele, hogy ismét egyre többen akartak elmenni, és valamivel kevesebben jöttek, mint ahányan elmentek. A 2006. és 2010. évi választások évében kiugró a csökkenés. Ez a népességcserél dés a dezintellektualizálódást és a marginalizálódott népesség gyarapodását er síti. A beköltöz k iskolai végzettsége, anyagi ereje, munkapiaci alkalmazkodó képessége, pszichoszociális állapota rosszabb, mint az elköltözötteké. Több közöttük a kétes egzisztenciájú, büntetett el élet , nehezen beilleszked ember. Történik ez akkor, amikor egy olyan „modellt” alkalmaznak a település vezetésében, amely nem hisz a gazdasági feltételek fontosságában. Az egyén helyzetének okát nem a strukturális feltételekben, hanem önnön „igénytelenségében” látja. A népességcserél dés következtében a társadalmi tagozódás változása egyre drasztikusabb közigazgatási megoldások bevezetésével fenyeget, amelyek úgy oldanak meg problémákat, hogy újabbakat generálnak a helyükbe. Az újabb problémák keletkezése és megoldatlansága növelheti a hatalmi frusztrációt és reálisan a széls ségesség er södésének a veszélyét rejti magában.

404

Nagy Pál

Cigányok Érpatakon Érpatakon cigányokról hatféle értelemben beszélhetünk: 1) Az egykori telepi cigányok és leszármazottaik, akik ma elszórtan élnek, a falu különböz részein.

2) A telepi cigányok közül véglegesen máshová költözött cigányok, akik az érpataki rokonaikkal eltér mérték kapcsolatban állnak.

3) Az egykori érpataki muzsikus cigányok, akik nem a telepen éltek és már elköltöztek a faluból.

4) Azok a cigány származású családok és vegyes házasságokban él k, akik a második világháború alatt és után költöztek a faluba. Nem a telepen éltek, és nem számítottak a cigányok sorába, illetve nem tudták róluk, hogy cigányok.

5) Az utóbbi 15-20 évben máshonnan ideköltözött cigányok.

6) Azok, akik nem születtek cigánynak, és nem is vallják magukat annak. Máshonnan kerültek ide a közelmúltban, de cigánynak tartják ket az életkörülményeik és el életük alapján.

A csoportosítás els dlegesen az eligazodást és az értelmezést segíti, a határvonalak egy része valóságos, más része szimbolikus. A jelenbeli állapotok megértésének egyik kulcsmozzanata a határvonalak változásának történeti nyomon követése. A f tendencia, különösen az utolsó néhány évben az a kett s érvényesség, hogy egyidej leg létezik az elkülönülés kontúrjainak a kiélesedése, valamint a határvonalak és a cigánysághoz tartozás kritériumainak a relativizálódása. Ebb l az aspektusból a történeti vizsgálódást a jelenlegi helyzet néprajzi és szociológiai szemlélet értelmezésével is ki kell egészíteni.

A bevezetésben említett írott és szóbeli források alapján megállapítható, hogy az Érpatakon él cigányok két rokonsági rendszert alkottak (1. csoport) Ezek differenciálódásával jöttek létre a ma legnépesebb rokonsági rendszerek, illetve azok is e kett valamelyikébe tartoznak, akik elköltöztek (2. csoport). Az egyes rokonsági rendszerek er södésében vagy gyengülésében meghatározó volt a házasodások és a költözések hatása. Az alábbi történeti elemzés e két rokonsági rendszer kialakulását és szétágazását követi nyomon.

Az egyik rokonsági rendszert Fekete László és Orgován Erzsébet, a másikat pedig Bartók András és egy ismeretlen vezetéknev cigány asszony „alapította”.

Fekete László a családi emlékezet szerint székely katonaszökevény volt, aki Csorba Ignác nev társával az 1848-49. évi szabadságharc idején leugrott egy szekérr l. Az akkor 17-18 éves két fiatalember Magyarországra került és mindketten cigány n kkel kerültek össze.

Minden bizonnyal cigányoknál leltek menedékre a szökés után, a 19. századból b ségesen ismerünk példákat hasonlóra (Nagy P. 1998). Ha a történetnek ez a része valóságos, és nincs generációtévesztés, akkor Feketének és Csorbának még 60 éves koruk táján is születtek gyermekeik. Valamikor a 19. század végén Fekete László és Orgován Erzsébet a Nagycserkeszhez tartozó Alsóbadurról jöttek Érpatakra. Ezt a kés bbi, máig él rokonsági kapcsolatok meger síteni látszanak. Feketének ekkor már Érpatakon élt a testvére, aki kovácsmester volt. A háztulajdonosok 1894. évi jegyzékében találunk is egy Fekete János nev embert, de foglalkozása nincs megadva.

Fekete László eredetileg a faluban lakott. El bb a Malom soron (ma Táncsics u.), majd a Tót soron (ma Nyáry Pál u.). A családi hagyományból és az 1957-es felmérésb l két gyermekükr l tudunk, Jánosról és Györgyr l, akik az anyjuk után kapták vezetéknevüket.

Orgován János születési idejét nem ismerjük, 1957-ben már nem élt, felesége Balog Borbála, aki csak „nagycsecs Borca néni”-ként él az emlékezetben, 1957-ben 70 éves volt. Orgován György 1892-ben született, Csorba Ignác lányát, Kóka Borbálát vette feleségül, az asszony szintén 1892-ben született. Orgován Jánosnak három, Orgován Györgynek hat gyermekér l tudunk.

404

Az „érpataki modell”

405

Bartók András érpataki magyar famíliából való volt, más verzió szerint e családnak egy máshonnan idejött rokona. Történetében bizonyosnak látszik, hogy valamiért összekülönbözött a családjával, és ennek következtében vesztett talajt. Az I. világháború idején. katonakórházban ismerkedett meg az ott ápolón ként dolgozó cigány n vel, akinek a vezetéknevét nem ismerjük, Sári néniként él az emlékezetben. Bartók András 1957-ben már nem élt, Sári néni még igen. 1878-ban született, 1957-ben volt az érpataki cigányok között a legid sebb. Bartók Andrásnak és feleségének nem született saját gyermeke. 1928-ban utazás közben, a vonaton a mosdóban találtak egy kitett csecsem t, akir l a hatóságok megállapították, hogy zsidó kislány. Bartók a nevére vette a gyermeket és Érpatakra hozták.

Pontosan nem tudjuk, hogy Fekete László és gyermekeinek családjai, valamint Bartók és Sári néni mikor és hogyan kerültek olyan helyzetbe, hogy a dögtér közelében lév cigánytelepre szoruljanak a falu keleti szélére. Az sem látható, hogy egyszerre költöztek-e ki a falu szélére vagy más-más id pontokban. A legid sebb adatközl m, Orgován Pálné Berki Anna (sz. 1934ben, Orgován György menye) arról számolt be, hogy amikor az 1940-es évek végén Bökönyb l Érpatakra jöttek az édesanyjával az édesapja halálát követ en, a telep már megvolt, és az említett családok mindegyike ott lakott kunyhókban. Orgován Erzsébetre is emlékszik, szerinte sz ke, „tiszta magyar asszony” volt. Berki Anna édesapja az érpataki Ábri(s) Sándor bandájában muzsikált, de értett a cipészmesterséghez és a k m ves munkákhoz is. Anna néni szerint román ember volt, Romániából került Magyarországra.

Az eddigi családi rekonstrukciókból az rajzolódik ki, hogy a 19. század vége és a 20. század közepe között végbement társadalmi folyamatok helyi következményei vezettek oda, hogy egy etnikai eredetében vegyes és relativizálódott, ám er sen marginalizálódott csoport kikerült a falusi népesség életvilágából. Több tényez együttes hatására cigányként élte a maga életét, anyagilag és státuszban egyaránt leromolva, veszteségeket elszenvedve. Olyan családok, amelyek addig, ha marginális helyzetben is, de benne éltek a falusi társadalomban és annak munkamegosztásában, a faluból a telepre kirekeszt dve olyan csoport részévé lettek, amely különálló, zárt világot alkotott. Ahonnan csak egyénként kereshettek eseti kapcsolatokat a külvilággal. Közvetlenül, direkt módszerrel nem tudom ezt igazolni. A rendelkezésre álló adatok, a falu egészére vonatkozó ismeretek és az általános tendenciák alapján fogalmazom meg, hogy a telep létrejöttében az elszegényedésnek, különösen az 192933. évi világválságnak volt dönt hatása. A cigánytelepre kiszorulók a falusi népesség azon részét képezték, amely az adott társadalmi-gazdasági tér legel nytelenebb réseit tölthették csak be (Cserti Csapó 2011). Akár strukturális, akár kulturális meghatározottságúnak tekintjük is ezt, vagy bármelyik meghatározottságot tekintjük is dominánsnak, a realitás mindenképpen az, hogy a cigánytelep volt a 20. század els felét l egészen a 2000-es évek elejéig a társadalmi-gazdasági, illetve ökológiai térben – társadalomföldrajzi kifejezéssel élve – a legkedvez tlenebb fundamentális niche (Fekete 1981).

A telepen szabálytalan, öntörvény világ jött létre. Ez a világ azonban nem volt ellensége a falunak, mert nélküle nem élhetett meg. A faluban él népesség társadalmilag és erkölcsileg elutasította a telep világát. Korlátozta, és meghatározott keretek közé vonta a lakóival való érintkezést, de a munkamegosztásban elfogadta az érintkezést és a szorosabb kapcsolatokat is.

Azzal együtt, hogy a falu és a telep két külön világot jelentett, a telep bels élete és népessége nem volt tagolatlan és egynem . Az egyéni képességek és adottságok, az egyéni intellektus és ambíciók, a nemi státusz, a szocializációs minták eltérései, a családok demográfiai ereje és a családi szövetségek, valamint a házastársak közötti koordináció meghatározták a lokális közösséget alkotó cigánytelepen belüli pozíciókat. Presztízskülönbségeket eredményeztek és hatással voltak a magyarokkal való kapcsolatépítés lehet ségeire.

A 20. század els felében a cigányok meghatározó megélhetési módja az évszakok változásához alkalmazkodva a vályogvetés és a kosárfonás lett, ezek maradtak dominánsak kés bb is. Ezen kívül azok szerezték meg az egyéb munkákat, akik korábban bent éltek a faluban és rendelkeztek a paraszti gazdálkodáshoz való kapcsolódáshoz szükséges

406

Nagy Pál

ismeretekkel. Fekete Lászlóról is tudjuk, hogy rendszeresen dolgozott cséplésnél, igaz a legrosszabb munkában, ezért Törekesnek is nevezték. Az ilyen típusú munkákat az említett id szakban az családja szerezte meg, és közülük kerültek ki a csordások is. A mondott különbségek a gazdákkal létrehozandó kapcsolatokhoz szükséges bizalmi t kében is eltéréseket jelentettek. A két háború között a leger sebb presztízzsel és bizalmi t kével a telepi cigányok között Orgován György és Kóka Borbála rendelkezett. Az asszony a falu egyik módos gazdacsaládjánál, a Szilágyiaknál volt gazdasszony, aki gondozta a háztartást, a készleteket és a gyerekeket is. Más cigányok a kisebb presztízs munkákat szerezték meg, Sári néni például koldult, Berki Anna anyja pedig ruhákkal házalt. Más asszonyok a parasztoknál tapasztást, napszámos munkát vállaltak. A férfiak között a csordás pozíciónak volt legnagyobb presztízse, Orgován György a gyermekkorától, évtizedeken át a jószágok mellett volt. A telep életében is dönt szava volt, a sátoros cigányok pl. t le kértek engedélyt, hogy a telep mellett lesátorozhassanak és a lovaikat megitathassák. Egy-egy sátoros csapat visszatér en megfordulhatott a telep mellett, velük közelebbi kapcsolatok is létrejöhettek. Az egyik érpataki telepi cigány férfiról a fia azt mesélte, hogy egészen fiatal korában (tizenévesen) volt egy „sátoros n je”, akit l megtanult valamelyest cigányul. Vegyes házasságok azonban nem történtek, az érpataki telepen mindig csak magyar anyanyelv cigányok laktak.

A telepen áttekinthetetlenek és z rzavarosak voltak a családjogi viszonyok. A házasságnak számító együttélésben a felek hivatalosan nem voltak összeházasodva. 1945 után kötöttek többen is hivatalos házasságot, hogy jogosultak legyenek a szociális juttatásokra. Az els generáció, azaz Fekete László gyermekei egyaránt az anyjukról kapták a vezetéknevüket. A következ generációban azonban, Orgován János és György családjában a gyerekek egy része az apa, más része az anya nevét kapta. János gyermekei az Orgován és a Balog, György gyermekei pedig az Orgován és a Kóka nevet. Ez azt a furcsa helyzetet eredményezte, hogy eltér vezetéknev cigányok lehetnek édestestvérek, illetve ugyanazon ágról származó unokatestvérek, ami ma is jellemz . A telepi cigányok ma Érpatakon él leszármazottai közül csak kevesen vannak tisztában azzal, hogy a felmen ik pontosan milyen rokonságban voltak egymással, sokuknak én magyaráztam el.

A házassági rendszerben részlegesen figyelhet k meg szabályosságok. A férfiak mind máshonnan hoztak asszonyt és helyben maradtak. A n k egy része máshová került, más része helyben maradt. Erre nem találtam kielégít magyarázatot, leginkább abban látom az okát, hogy nem szisztematikus szabályok, hanem esetlegességek, az élet nehézségei és kényszerei határozták meg, ki hova kerül. A házasodás térbeliségében állapítható meg következetesség.

Nagycserkesz volt a meghatározó, az Érpatakról elkerült cigány n k f ként odamentek férjhez, a férfiak többsége pedig onnan hozta asszonyát. Azok a n k, akik máshová mentek férjhez, csaknem teljesen elszakadtak a családtól. Orgován György Nagycserkeszre került két lányáról a rokonok ma szinte semmit sem tudnak. Orgován Jánosnak mindkét lánya helyben maradt, k nem nagycserkeszi emberekkel kerültek össze.

Orgován János két lányának, Orgován Juliannának (sz. 1911, Julis néniként emlékeznek rá) és Máriának (Kis Mári, sz. 1917) a házassága és helyben maradása befolyásolta a telepen belüli er viszonyokat, és növelte a szociális elhatárolódást. Orgován János fia, Balog Sándor illetve Orgován Mária férje, Bóri Horváth György egyid sek voltak (sz. 1908) és az 1940-es évekre Orgován György mellett az presztízsük megnövekedett. Az er viszonyok átrendez dtek, gyakoriak lettek a konfliktusok is. Bóri Horváth lett, pontosan nem ismert id pontban a hivatalosan kijelölt cigánybíró, 1957-ben még viselte ezt a tisztséget. Orgován Julianna egy újfehértói cigány férfival házasodott össze. Ezzel a telepre került egy, az érpatakiaknál is rendezetlenebb helyzet és szegényebb idegen család, a Kovács, amelynek ragadványneve, a Pacó h en kifejezi a lepusztultságát és lenézettségét. Veszekedéseknél még ma is el fordul némely érpataki cigányok között, hogy a Pacó nevet szitokszóként használják. Err l a famíliáról azt is tudjuk, hogy részben zsidó származású. A telepi cigányok között évtizedeken 406

Az „érpataki modell”

407

át k voltak a leginkább lenézettek és lerontották azok presztízsét is, akik velük házasodtak. A velük házasságot kötött érpataki cigány n k ugyanis mind helyben maradtak, a férjeik költöztek Érpatakra. Ebb l a családból származott Bartók András fogadott zsidó leányának a férje is. Orgován György családjából senki nem házasodott ezzel az újfehértói családdal, Orgován János vonalán viszont generációs eltolódásokkal két ágon is. Ez azt jelentette, hogy az újabb nemzedékek az Orgován családi rendszeren belül eltávolodtak egymástól. Ez a távolodás máig befolyásolja az érpataki cigány családok egymáshoz való viszonyát.

A második világháború után a telepi népességben két, egymással ellentétes tendencia volt jellemz . A cigányok egy része életnívóban, erkölcsileg, megélhetési lehet ségekben és m veltségben is rosszabb helyzetbe került, és reménye sem lehetett arra, hogy kikerüljön a telepr l. Hozzájuk a Bartók-Kovács (Pacó) rokonsági kört számíthatjuk. A cigányok másik része, némileg jobb anyagi helyzetben, rendezettebb családi élettel, több munkalehet séget megszerezve, nagyon is törekedett arra, hogy visszakerüljön a faluba, ahonnan korábban kiszakadt. A küls segítséget azonban nem nélkülözhették, öner b l – mint az kés bb kiderült –, egyedül Horváth Bóri György tudott kiköltözni. Ehhez a csoporthoz az Orgován György, a Bóri Horváth György és a Balog Sándor nevével jelzett, egymást átfed rokonsági köröket számíthatjuk. Egyidej leg volt valamilyen fokon mindenki mindenkivel rokonságban, ugyanakkor azonban a két széls ponton világosan elvált a Bartók-Kovács és az Orgován vonal, közöttük pedig a másik kett .

Azt biztosan tudjuk, hogy az 1941 és 1946 közötti években, a telepi cigány családok közül egy sem jutott házhelyhez. Arról nincsenek sem írásbeli, sem szóbeli adatok, hogy a település akkori vezet inek volt-e valamilyen elképzelése a cigányok állapotának javítására. Azt azonban tudjuk, hogy 1951-t l a Megyei Tanács VB szorgalmazta cigányok számára házhelyek osztását (Nagy P. 2009). Feltehet en ennek hatására, bár a pontos id pontot nem sikerült megállapítani, az 1950-es évek els felében, az Utolsó sor néven ismert (mai neve Ady Endre) utca megnyitásakor több cigány család is kapott házhelyet. Bóri Horváth és Orgován György bizonyosan, a többi juttatott számát és nevét nem sikerült pontosítani.

Adatközl im közül néhányan arra is emlékeznek, hogy Bóri Horváth és Orgován György már a készül házuk sárfalát is felverték, amikor az utcabeliek tiltakoztak az ideköltözésük ellen, vasvillával mentek rájuk. Utólag egy 1955-ben készült pártjelentés is beszámolt err l (Feitl 2008). Az lett a vége, hogy a cigány családok végleg a telepre kerültek, és ezzel elveszítették az integrálódás, a kedvez bb niche-ek megszerzésének lehet ségét. Véglegesen cigányok lettek a helyi társadalom legalsó rétegeiben. Úgy vélem, bár ezt tudományosan direkt nem bizonyíthatom, csak hipotézisként fogalmazhatom meg, hogy ha a parasztok nem zavarják el a cigányokat az Ady Endre utcából, akkor ma Érpatakon ezeknek a családoknak az utódait nem tartanák cigánynak. Azt azonban egyértelm en bizonyítja a történet, hogy a cigányok nem megrögzött, a környezetnek ellenálló identitás rzésük miatt, nem is a tradicionális kultúrájuk felbomlásának (hiszen a telep inkább volt az alsó társadalmi helyzet és a szegénykultúra összekapcsolódása, mint napjaink underclass jelenségében) következtében – miként mostanában több túlzó és általánosító ideológiában megjelenik –, hanem a strukturális helyzetüknek és a környezetük magatartásának köszönhet en szorultak ki a helyi társadalomból a telepre. Sem akkor, sem utólag nem lehet azt állítani, hogy ne lettek volna képesek együtt élni a környezetükkel. Az Utolsó sorról elzavart családok 1960-as évekbeli „utóparasztosodása” (Szuhay 1999) egyértelm en bizonyította, hogy rendben tartották a portájukat, meg tudták m velni a kertjüket, és értettek a jószágtartáshoz is.

Azt, hogy az alsó társadalmi helyzet és a kirekeszt dés meghatározta, kit és miért tartottak cigánynak, akkor érthetjük meg igazán, ha kitérek a 4. csoportba sorolt cigányokra. A korábban említett beköltözéssel olyan családok is érkeztek a faluba, akik cigány származásúak voltak, de ezt nem tudták róluk. Általában a falu széls utcáiban laktak, többnyire a legrosszabb házakban. Életmódváltás, vegyes házasság és pontosan nem

408

Nagy Pál

meghatározható egyéb tényez k révén spontán asszimilációjuk és szociokulturális hasonulásuk már a korábbi lakóhelyükön er teljes lehetett. Olyan családokat is ismerünk, ahol az érpataki férfi más faluból származó cigány n t vett el, és olyat is, amikor máshonnan való cigány családból származó férfi érpataki nem cigány n t. A környezetükben legfeljebb egy-két ember tudott a cigány házastárs származásáról, a gyermekeik pedig nem is sejtették.

Az egyik legérdekesebb történet azé a családé, amely Orgován György rokona volt. Néhány évvel azután, hogy t elkergették, ennek a családnak, ugyanabban az utcában, keresett házat. Ezt a családot Érpatakon sohasem tartották cigánynak, magukat sem mondták annak, ma már máshol élnek.

A hazai szakirodalomban általánosan elfogadott Kemény-féle szociológiai meghatározás szerint az asszimilálódás állapotában lév családokat a környezetük nyilván tartja, a már spontán módon asszimilálódottakat pedig nem etikus keresni (Kemény 1976). Az érpataki példák azt mutatják, hogy a környezet akkor van tisztában ezzel a spontán asszimilációval, ha a szeme el tt történik. Figyelmen kívül hagyni kutatásunk során a spontán asszimilálódottakat, történeti szempontból kifejezetten célszer tlen lenne. Az etikai elvárásnak pedig azzal tehetünk eleget, hogy ezeket a családokat nem említjük meg név szerint. Ezek a cigány családok többféle csoportból származtak, voltak köztük egykori tekn sök leszármazottai, parasztosodott cigányok, gyárban dolgozók, épít ipari segédmunkások és olyanok, akik értettek a k m ves mesterséghez, de a szakmát nem tanulták ki. Némelyiküket a sötét b rük és cigány nyelvismeretük ellenére sem tartották cigánynak.

Ma már elmondható, mert a család elköltözött Érpatakról, hogy az egyik ilyen cigány ember gyerekét az iskolában Csokinak hívták, de nem tudta róla senki cigány származását. A szegénységük nem volt kirívó, mert nem cigány családok is éltek hasonló körülmények között. Érpatakon ezzel még az 1960-as és 1970-es években is lehetett találkozni. A gyermekeik rossz ruhákban jártak, a házuk leromlott állapotban volt, a családf ivott. Voltak közöttük olyanok, akik sohasem emelkedtek ki ebb l a helyzetb l. A cigány származású, cigánynak nem számítók között széls séges példa az a fódozó házaspár, akik mindketten alkoholisták voltak. A gyerekeik valamely mértékben szellemi sérültek, közülük ma ketten is csicskaként élnek. A legtöbb, (a 4. csoportba tartozó) cigány család az ideköltözése utáni évtizedekben a hozzájuk hasonló szociális helyzet nem cigányokkal azonos módon élte az életét, ugyanúgy tudott élni a Kádár-korszak mobilitási csatornáival is. Ezeket a családokat az asszonyok vitték a hátukon, nekik köszönhet , hogy az anyagi helyzetük, f leg az 1970-es évekt l javult, a gyermekeiket iskoláztatták, szakmához juttatták, és értelmiségiek is kerültek ki közülük.

Térjünk vissza a telepi cigányok történetéhez. Az 1957-es felmérés azt mutatja, hogy a telepi cigányok helyzete megmerevedett a szegénykultúra állapotában. Ebben az évben a község központjától 600 méterre lév telepen 9 család lakott 8 építményben. Földkunyhókban, putrikban és három család kisebb házban. Egyetlen WC vagy latrina sem volt, kút sem. Az adatlapok és a tanácsi jelentés szerint az ivóvízellátás kielégít volt. Az adatközl im emlékei szerint a cigányok a parasztoktól vitték a vizet és a közeli Öreg-kert nev sz l cs szházánál lév kútról. Erre a házra és a kútra jómagam is emlékszem az 1960-as évek végér l, akkor még laktak a házban. A cigányok f megélhetési módja a vályogvetés volt, télen pedig kosarat kötöttek gyékényb l. A szóbeli közlések szerint Nyíregyházára hordták a kosarakat eladni.

Ilyenkor botokkal voltak felfegyverezve és gyakran verekedtek a Nyíregyháza külterületein él tekn sökkel, akik szintén kötöttek kosarakat. Balog Sándor és Orgován György voltak a községi pásztorok, valamint Balog egyik fia és lánya a kisegít k, ám ez ugyanúgy csak nyáron jelentett biztos jövedelmet, mint a vályogvetés. Azok a fiatalemberek, akik ekkoriban az ország más részeire mentek munkát vállalni, nincsenek benne a felmérésben. Három olyan emberr l van szó, akik kés bb az életük végéig Érpatakon éltek, de csak Orgován Sándorról (Balog Sándor fia) tudtak felületes információval szolgálni az adatközl im. ebben az id ben bányász volt, feltehet leg Oroszlányban, de megjárta Franciaországot is. A községi 408

Az „érpataki modell”

409

tanács úgy vélte, hogy a faluban megvannak a munkalehet ségek. Azt igyekeztek elérni, hogy a cigányok közül egyre többen menjenek az iparba dolgozni.

Az általános telepi helyzetképet a lakókörnyezet elégtelensége, a lakóépületek rossz min sége, a sz kösség és a szegényes bels berendezés jellemezte. Volt olyan putri, ahol 8-10 f lakott. A legtöbb telepi családnak nem volt bútora, sem ágynem je. Ahol volt ágy, ott is legalább 2-3 ember jutott egy ágyra, de arra is volt példa, hogy a 8 tagú család 3x4-es alapterület sárfalú, szalmatet s házában egyetlen ágy volt. A berendezési tárgyakra nem jutott pénz, de nem is lehetett bel lük sok, mert el sem fértek volna. A faluban él khöz hasonlóan ebben az id ben a cigányok f tápláléka is a kenyér, a burgonya és kisebb részben a tészta volt. Húst nem tudtak venni. Négy családban tartottak kecskét a tejéért. Sertést egyedül Orgován György tartott, és volt az egyetlen, aki állatot vágott. A legtöbb család elhullott állatok révén jutott húshoz. A családok ellátásában az okozott különös nehézséget, hogy a nyáron megkeresett pénzb l nem maradt télire. Az öregek telente házaltak, amit a tanács sikertelenül igyekezett meggátolni. A férfiak többsége télen otthon tartózkodott, ilyenkor gyakoriak voltak a falopások és a verekedések. A tanácsi jelentés szerint a férfiak télen nem akartak állandó munkát vállalni a téli ruházatuk elégtelensége miatt, amit a tanács üres kifogásnak tartott. Ugyanolyan áldatlan és álságos ellentmondások feszültek a közigazgatás és a cigányok között, mint napjainkban.

Az öregek ellátása és a gyermekek iskolalátogatása f leg telente okozott megoldhatatlan gondokat. A tanács, a gyakorlatilag semmiféle jövedelemmel nem rendelkez id sek szociális otthonban történ elhelyezését szorgalmazta, azok viszont nem voltak hajlandók odamenni, még ha kéregetniük kellett is. A gyermekek télt l tavaszig nem jártak iskolába, mert nem volt sem megfelel ruhájuk, sem megfelel cip jük. Közvetlenül a második világháború után ez általános gond volt a legszegényebbek között országszerte. Érpatakon sem volt ritkaság abban a proletarizálódott népességben, amelyr l már szóltam, de az 1950-es években a cigányok iskolázottsági mutatói nagyságrendekkel rosszabbak voltak, az 1870-es évek mutatóival egyeztek meg. Az érpataki cigányok (beleértve a nem telepieket is) mintegy 80 %-a volt írástudatlan. Bóri Horváth, Orgován György, Balog Sándor, a legtekintélyesebb telepi cigányok is írástudatlanok voltak. A tanácsi jelentésben arról írtak 1957-ben, hogy a cigányok nem akarnak esti iskolába járni, „arra hivatkozva, hogy úgysincs nekik arra szükségek”. A gyermekeknek az iskolából való elmaradását a ruhátlanság mellett az adatokat felvev hivatalnok mindenütt a „nemtör dömség” számlájára írta. Hozzá kell tennem, hogy a kedvez tlen adatok ellenére sem mondanám azt, hogy a cigányokban valamiféle megátalkodott ellenállás lett volna az iskolával szemben. Az id sebb adatközl im szerint szégyellték az iskolázatlanságukat, és a ma legid sebb asszonyok közül többen is megtanultak, saját maguktól írni és olvasni.

Az az elhatárolódás a rokonsági rendszerek között, amelyr l már szóltam, a nagyfokú iskolázatlanság ellenére, a gyermeknevelésben is er s különbségeket jelentett. A különbségek évtizedeken át kitartottak, a pozitív és negatív minták több generáción átörökl dtek, egyazon családon belül. Az egyaránt iskolázatlan szül k közül az intelligensebbek, a világ dolgaiban jobban tájékozódók belátták a nevelés fontosságát. Berki Anna úgy emlékszik az apósára, az írástudatlan Orgován Györgyre, hogy másképpen nevelte a gyerekeit, mint a többi cigány, jobban „fogta” ket. Ebben a törekvésében a szintén írástudatlan felesége partner volt. Ezt a mintát a családból fia, Orgován Pál, Berki Anna férje vitte tovább. 1957-ben volt az egyetlen Orgován György gyermekei közül, aki járt iskolába. (Ekkor 4 osztálya volt, de kés bb a dolgozók iskolájában megszerezte a 8 általánost, és elvégzett egy gépkezel i tanfolyamot.) Tudott írni-olvasni, a testvérei nem tudtak. Továbbá az iskolaköteles fia volt az egyetlen gyermek, aki rendszeresen járt iskolába, és azt jegyezték fel róla a tanárok, hogy „a gyerek tanulni vágyik”. Kés bb Orgován Pál a többi öt gyermekének az iskoláztatására is odafigyelt, amiben az egyetlen osztályt sem végzett felesége partner volt. az egyike azon asszonyoknak, akik egyedül tanultak meg írni és olvasni. Még a községi könyvtárba is eljárt.

410

Nagy Pál

Egyik fiúk, Orgován Zoltán jelenleg a Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke. A család büszke arra, hogy m veltebb és iskolázottabb a többi cigány családnál. Önmagukat a többi fölé helyezik és tisztában vannak vele, hogy a család demográfiai ereje mellett a tanulásnak köszönhetik pozíciójukat.

Orgován György unokatestvére, Orgován Julianna (Julis néni) volt a másik, aki szintén gondosan ügyelt a fia iskoláztatására. Pedig nemigen lehetett belátó és szelíd asszony, többször volt büntetve verekedésért. A fia, Orgován András volt, Orgován Pál mellett, a telepi cigányok közül az, aki járt iskolába, megvolt a hat osztálya. Ezen a vonalon nem történt olyan pozitív hagyományozás, mint Orgován Pál esetében, mert a férfi korai halála után a Pacó famíliából származó feleség elzüllött, a gyermekei pedig máshová költöztek. A további sorsukat még nem követtem nyomon (2. csoport).

A telepen kívül, a faluban 1957-ben négy család (3. csoport) lakott. A telepieknél polgárosultabbak voltak, nagyobb jövedelemmel és jobb lakókörnyezetben kicsi szalmatet s házakban, de az egyiknél sem volt WC. Horváth Gyula házában csodaszámba ment, hogy volt egy szekrény. Az ivóvizet közelebbr l hordták, voltak fekhelyeik, de az otthonaikban sem volt ágynem , hiányos a ruházkodásuk, egyoldalú a táplálkozásuk. Ugyanúgy, mint a telepen, és k is petróleumlámpával világítottak, ami az egész faluban gyakori volt még ekkor. Ábri (egyesek szerint Ábris) Sándor, az adatközl im szerint zsidó ember volt, aki magyarosította a nevét Szilágyira, az összeírásban is ezen a néven szerepel. Egy korábban mással már férjnél volt cigány n vel került össze, annak gyerekeit a sajátjának fogadta el. E helyen érdemes megjegyezni, hogy az érpataki cigányoknál ez visszatér szabályosság. Az asszony más házasságból vagy balkézr l született gyermekeit a férj sajátjának tekinti, szóba sem kerül az ilyen gyermekek státusza. Ezzel szemben a férjek balkézr l született gyermekei, akik az anyjukkal élnek, elvesznek szem el l, nem beszélnek róluk18. Ábri olyan muzsikus volt, aki csak zenélésb l élt, mást nem csinált, és tiszteletnek örvendett a falu lakossága el tt.

Ezt mutatja, hogy 1946-ban a feleségével, Orgován Juliannával (ez egy hasonnev más család, nem azonos a telepi Orgovánokkal) szerepel az 1946. évi házhelyosztás sorsolási jegyzékében. Az 1957. évi adatok szerint meg is vásárolta a József Attila utcában a dombon lév telket, és ott lakott egy kis házban. Vásárlással jutott a telkéhez Horváth Gyula is. Ábri veje, Orgován András, valamint a nevelt fia, Kóka Sándor, ipari munkások voltak. Kóka Sándor a munka mellett, hétvégeken és ünnepnapokon zenélt is. Orgován havi 2000, Kóka havi 1000 forintos állandó jövedelme sokszorosan felülmúlta a telepi cigányokét, az önmagában zenélésb l él Ábri Sándor és Horváth Gyula jövedelmét is. A telepen jövedelemmel rendelkez k havi bevétele 300-400 forint volt, ottani viszonylatban kiemelked en magas volt Orgován Pál havi 800 forintja. Ábri havi 600, a szintén zenélésb l él , de vályogvetéssel is foglalkozó Horváth Gyula a Táncsics Mihály utcában, havi 300 forint jövedelemmel rendelkezett. De náluk más családtagok is kerestek pénzt, részben zenélésb l, részben pedig segédmunkásként. Így Ábriék havi családi bevétele 1200, Horváthéké pedig 1700 forint volt. Ezekben a családokban hamarabb kezd dött, és valamelyest er sebb volt a foglalkozásváltás, mint a telepieknél. Egyfajta köztes helyzetben voltak a tradicionális zenész életmód és a munkássá válás között, ez a generációváltással járt együtt.

A muzsikus családok iskolázottabbak voltak a telepieknél, intellektuálisan is nagyobb t kére építhettek. Ábrinak megvolt a hat elemije, és a korábbi asszonyától született Boris lányának is. A család azon tagjai viszont, akik eredetileg nem muzsikus családban éltek, nem tudtak írni és olvasni, így Ábri felesége és Orgován András sem. Az utóbbi ennek ellenére elvehette

18 A közelmúlt egyik példája, hogy azt a magyar n t, akinek cigány férfitól gyermeke született, a férfi lánytestvére és felesége közös er vel helybenhagyták. Más családban a férfi a felesége mástól született gyerekét „fiam”-nak nevezi.

410

Az „érpataki modell”

411

Ábrinak a nála iskolázottabb lányát. Horváth Gyulának és az élettársának 2-2 elemije volt, az asszony el z házasságából hozott és a közös gyermekeik 5-6 elemit végeztek.

Kóka Sándor egy osztályt végzett. volt az egyetlen vegyes házasságban él cigány Érpatakon 1957-ben, és az egyedüli, akit „a falu lakosságához hasonló életmódot folytató” társadalmi kategóriába soroltak. térben is elkülönült, a Kossuth utcában lakott, „magyarok között, rendes lakóházban”. Kóka Sándor az 5 elemit végzett Pap Ilonát vette feleségül. A házasság felfelé emelkedést jelentett számára, miként Orgován Andrásnak is az Ábri lányával kötött házasság. Az egyik magyar adatközl m szerint, aki rokonságban is állt az asszonnyal, Pap Ilona rokonai közül többen nem voltak ott a lakodalomban, nem akartak cigányok közé menni. Az eset jól példázza, hogy a normatív közigazgatási kategorizálás szerinti elfogadás és a hétköznapi társadalmi viszonyok között különbség volt. A munkahely, az otthon, a rendezett élet, a jobb anyagi helyzet, a felfelé törekvés, a környezethez való közeledés, a szerelem, mindösszesen sem volt elég, hogy a cigány férfi teljes elfogadásához vezessen.

Orgován András és Kóka Sándor családja is elkerült Érpatakról Budapestre, illetve Nyíregyházára. A további kutatásaim izgalmas kérdése lenne választ keresni arra, hogy a városi környezetben miként boldogultak, milyen pályát jártak be. Az érpataki adatközl im alig tudnak róluk valamit, de úgy vélik, hogy ezek a családok jobb életet, biztosabb egzisztenciát és nagyobb társadalmi elfogadottságot értek el, mint amiben Érpatakon részük lett volna.

Az 1957-es összeírás idején, a telepen egyre gyakoribbak és élesebbek lettek a konfliktusok, amit az okozott, hogy Bóri Horváth Györgyöt több oldalról is támadták. Akkoriban ki is költözött a telepr l, a Nyáry Pál utcában épített egy kis házat a templom mellett vásárolt telken, ahol feleségével, valamint fiával és annak feleségével lakott. Ez a ház az egyetlen eredeti, cigányok által épített lakóépület és az egyetlen népi lakóház Érpatakon. A család ezzel külön útra került, és kivált a telepi életb l, rokoni kapcsolatai a felesége révén megmaradtak, de fia és unokái nem házasodtak telepi cigányokkal. A család ma Érpatakon él tagjai, ugyanezen a helyen, egyfajta „szigetként” léteznek a t lük független rokonsági rendszerek között. Orgován Zoltán szerint Bóri volt az els a cigányok közül, aki úgy gondolkozott, hogy tudatosan ki kell költözni a telepr l, hogy ne kelljen cigányok között lakni. De ezt úgy kell tenni, hogy a rokonság ne szakadjon meg. Bóri menye, az 1937-ben született, nyírbátori muzsikus családból származó cigány asszony, akit a faluban Bóri Margitként ismernek, egyszer bben látja a kiköltözés okát: „nem lehetett tovább maradni” – mondta, és ezen a sorozatos verekedéseket és viszálykodásokat értette.

A muzsikusokhoz hasonlóan a telepen is megindult a váltási folyamat, de az ottaniak számára hiányzott, az a fajta tudás és biztonság, amit a zenélés ekkor még jelentett. A más irányú váltást részben elzárták el lük. Részben pedig olyan társadalmi és generációs átrendez désnek kellett volna bekövetkeznie a telepen belül, amelyben már vállalják a függ séget, az ingázást és az ezzel járó életmódváltást: a családtagok külön létét, a tíznaponkénti találkozásokat. Ebbe az irányba hatottak a politikai és gazdasági kényszerít tényez k is. Szabolcs megyében 1957 és 1961 között általános volt az elmozdulás, Fekszi István VB elnöksége idején a Megyei Tanács következetesen igyekezett a cigányok foglalkoztatását javítani, ami az 1959. évi adatok szerint be is következett (Nagy P. 2010). Érpatakon a cigányok számára az 1960-as évek elejére nem maradt más választás, mint a váltás. A parasztok proletarizálódásával, a régi klienturális rendre épül eseti és napszámos munkák lehet sége oly mértékben besz kült, hogy arra nem lehetett építeni a családok eltartását. Az 1961-ben megalakult szakszövetkezetben, valamint a környez TSZ-ekben és állami gazdaságokban nem vállaltak munkát, ennek pontos okát még nem látom. Ahogy a nem cigány népesség legkevésbé iskolázott rétegei számára, úgy a cigányoknak is az épít iparban kínálkozott lehet ség a munkavállalásra.

Az 1960-as években alaposan megváltozott a cigánytelep élete. A férfiak közül sokan Budapesten dolgoztak. Az asszonyok többsége háztartásbeli volt, és k voltak az

412

Nagy Pál

utóparasztosodás lelkei. A putrik vagy a kis házak körül kerített kiskerteket és gazdasági udvarokat alakítottak ki, és voltak olyanok, akik a férjük távolléte ellenére vállaltak vályogvetést, és gyermekeikkel dolgoztak. Akadt olyan is, aki kapálni járt a falu egyik önálló gazdájához. Az 1960-as évek elején elindult változásokkal új jelenség volt az is, hogy az addig folyton egy helyen lév nemzedékek élete különvált. Úgy vélem, a korábbi életrend, a nemek és a nemzedékek közötti munkamegosztás, a családi élet és a kapcsolatok átalakulásával magyarázható, hogy az 1945 után született n k generációi általában nem költöztek el Érpatakról a házasodásuk után. Ennek fontos szerepe volt abban, hogy mely családok er södtek meg a következ években.

A családok több lábon állási megélhetési stratégiákat alakítottak ki, részben a nemek közötti munkamegosztásra, részben a munkafajták váltakozó végzésére építve. Ez a rend azonban ellentmondásokat és féllegális helyzeteket is okozott. A nemek munkamegosztása némely esetben azt jelentette, hogy a férfi Pesten dolgozott, az asszony pedig az itthoni háztartásbeli tevékenysége és az utóparaszti gazdálkodás mellett, tolvajlásból élt. A gyengébb családoknál ez apró kis lopásokat és az abból származó tárgyakkal való házalást jelentett. (Magam is emlékszem ilyenekre az 1960-as évek végér l és az 1970-es évekb l, amikor cigány n k üvegb l készült dísztárgyakat ajánlottak fel a szüleimnek megvételre). Az intelligensebbek „mestertolvajként” dolgoztak, és f ként áruházi lopásokkal, megrendelésre elégítették ki a falusiak hiánygazdaságból származó szükségleteit. Ellátva ket cip kkel, ruhákkal, kabátokkal, de ha úgy adódott, elloptak a m szaki boltból akár egy szivattyút is. Cip ket és ruhákat az asszony otthon is árult, a falusiak ironikusan „butik”-nak titulálták a házát. A furcsa helyzet több családban is okozott családjogi problémákat. Az asszony börtönbe került, a férje Budapesten dolgozott, az egyik gyermeküket állami gondozásba vették.

A vályogvetés megszokott rendje az volt, hogy a családok külön-külön dolgoztak. Az asszonyok külön f ztek a munkavégzés helyszínén, és az is el fordult, hogy a vályogvet gödörnél aludtak éjszaka. Az 1960-as évekt l egyre gyakoribb lett, hogy ott vetették ki a vályogot, ahol azt fel akarták használni. A munkában a hétvégén itthon tartózkodó férfiak is részt vehettek. A '60-as évek végét l egyre többen építettek új, általában 10x10 méteres, fürd szobás, ún. kockaházakat téglából vagy szilikátból, ezeknek a sarazási, padlatolási munkáit a cigányok végezték.

Az 1960-as évekre, különösen a ma 50-60 év közötti cigányok, de néhányan az id sebbek közül is, úgy emlékeznek, mint békés, boldog, idilli id szakra. A most 73 éves Murzsa Julianna (Juci néni), aki házasság révén került a Balog családba Újfehértóról, a Szilas telepr l, egyenesen azt mondta: „a tíz körmömmel kaparnám ki Kádárt a föld alól”. Az 1960-as évek különösen, de még a következ évtized is olyan id szak volt a cigányok számára, amikor végre mindig volt annyi jövedelem, hogy minden napra jutott élelem, az alapvet szükségletek kielégítését biztosítani lehetett, a szorgalmasabbak, ügyesebbek pedig még kis gazdaságot is csináltak a telepen. Hétvégeken moziba jártak, a kocsmában kugliztak. Az, hogy minden hétvégén volt valami viszálykodás és verekedés, homályba vész, illetve az élet magától értet d velejárójaként értelmez dik. Az asszonyok szerint ezeknek a konfliktusoknak többnyire az volt az oka, hogy a férfiak gyanúsítgatták egymás feleségét, és ha ittak, akkor könnyen pofozkodásra került a sor.

Adatközl im ma úgy emlékeznek, hogy az nagyapjuk, az apjuk, az családjuk volt a legjelent sebb a telepen. Demográfiailag az 1960-as években a Balog család lett a leger sebb, a két legtekintélyesebb férfi pedig továbbra is Orgován György és Balog Sándor volt. Balog Sándornak és Alsóbadurról hozott feleségének, Orgován Máriának (sz. 1909) az 1920-as évek közepe és az 1950-es évek eleje között 11 gyermeke született, két lány és kilenc fiú. A két lány, hasonlóan Orgován György már említett lányaihoz, házasodásuk után „elt ntek” szem el l. A család ma Érpatakon él tagjai alig tudnak róluk valamit. A fiúk közül, kisebbnagyobb távollétek után heten maradtak tartósan Érpatakon.

412

Az „érpataki modell”

413

Az a feszültség és ellentmondásos helyzet, ami a telepi népesség eltér ambícióiból és telepen belüli differenciáltságából származott, és már korábban is létezett, az 1960-as években enyhült. A falutól távoli munkavégzés megnyitott mobilitási csatornákat, amelyeken a cigányok közelebb kerülhettek a magyarokhoz, illetve néhányan olyan pályákra léphettek, amelyek korábban elképzelhetetlenek voltak. Önmagához mérten minden család helyzete javult valamelyest, de azok a m veltségbeli és intellektuális különbségek, amelyeket korábban említettem egyúttal újra is termel dtek, a családok közötti er vonalak ugyanolyanok maradtak. A Bartók–Pacó rokonság némely családjában a gyermekek iskolalátogatása javult ugyan, de még nem jutottak odáig, hogy mindenki megszerezze a nyolc általánost. A Balog családban, ismereteim szerint a 11 gyerekb l az Érpatakon él k mindegyike elvégezte az általános iskolát. Orgován Pál gyermekei közül pedig Zoltán fia az 1960-as évek végén szakmunkásképz be került és kitanulta a szobafest szakmát Budapesten.

Balog Sándor és Orgován Pál fiai számára, akik az apjukkal Budapestre jártak dolgozni, illetve tanulni, új távlatok nyíltak, amik valóban megváltoztatták a világról való gondolkodásukat, és addig ismeretlen tapasztalatokhoz jutottak.

Amikor az 1970-es években az érpataki népesség körében elindult az átrendez dési folyamat, a cigány népességben is átrendez dés kezd dött. Az 1970-es évek els felét l megindult a családok telepr l való kiköltözésének folyamata, amely a 2000-es évek elejéig tartott. Egyre több család törekedett tervszer en arra, hogy a telepr l kiköltözzön, az adatközl im szerint els ként Balog Imre tette ezt meg 1973-ban, családostól a Kossuth utcába költözött. A falunak ebben a hosszú utcájában ekkoriban fokozatosan kihalt az a generáció, amelyik évtizedekkel korábban kapott itt házhelyet, az utánuk maradt parasztházakba költöztek a cigányok. A megfontoltan tudatos, tervszer kiköltözés Orgován Pálhoz köt dik 1975-ben. úgy gondolta, hogy el kell jönni abból a környezetb l, amit a cigánytelep jelent, de ezt úgy kell tenni, hogy ne kerüljenek túl messzire a közvetlen rokonaitól, f leg édesanyjától, Nanótól. Orgován György ekkor már nem élt, 1972-ben halt meg. Ez a család a Ságvári utcában vásárolt parasztházba költözött.

Az 1970-es évek közepét l els sorban a Ságvári és a Kossuth utcában jöttek létre kisebb lokális cigány közösségek, egymással rokonságban lév családok egymás melletti vagy egymáshoz közeli házakban. Ebben a változásban dönt mozzanatnak bizonyult a Rácz család beköltözése Bökönyb l a Kossuth utcába, szintén az 1970-es évek közepén. A következ években a Rácz és az Orgován család gyermekei között több házasság is köttetett, ezzel ez lett a falu leger sebb családi szövetsége. Ugyanekkor Balog Sándor fiai, f ként a Bartók–Kovács (Pacó) családból vettek feleséget. k is népes családot alkottak, de ezek a házasságok a létrejöv Balog–Kovács rokonsági rendszer erkölcsi és intellektuális gyengülésével jártak.

Némely család több lépésben költözött be a faluba, ezt tette Orgován György legid sebb fia, Dudó Kóka György családja. k el ször a cigánytelep közelében költöztek egy parasztházba a Kiserd nev utcában (Bajcsy-Zsilinszky), ahonnan az ott lakók a falu egyik beljebb lév , kedvez bb utcájába költöztek. A Kiserd nev részen is cserél dés kezd dött. Korábban itt nagyon szegény családok éltek, akik az 1970-es évekre vagy kihaltak, vagy meger södtek annyira, hogy jobb helyre költözhettek. Néhány év múlva Kókáék átköltöztek a Kossuth utcába, az 1970-es években már k is új, önálló rokonsági rendszert alkottak. Napjainkban a legnépesebb, négy generációt számláló család, a falu három utcájában lokális családi közösségekkel.

A telepr l való kiköltözés a cigányok számára az addiginál jóval kedvez bb niche-ok megszerzését jelentette, de komoly konfliktusokkal járt. El fordult több esetben is, hogy a részletre vásárolt házat nem fizették ki, az életmódjuk pedig nehezen t rhet volt az új szomszédaik számára, különösen a térhasználat különböz ségei, a porták és a kertek elhanyagolása miatt keletkeztek feszültségek. Az éles fordulat az 1980-as években történt, akkor kezd dött el az együttélésben akut tünetek kialakulása. Ekkorra a Táncsics utcában is váltás történt, oda is telepi cigányok költöztek a muzsikusok helyére. A Kossuth utcába újabb

414

Nagy Pál

családok költöztek egészen az 1990-es évekig. Azok a cigányok közötti konfliktusok és az életvitelnek, a kulturális stílusnak azok a vonásai, amelyek addig javarészt a telep zárt világán belül maradtak, a magyar családok közvetlen szomszédságába kerültek, egy-egy utcarészben külön-külön kis telepi világok termel dtek újra. Ezzel egyidej leg jelentkeztek azok a munkaer -piaci anomáliák, amelyek a cigányságot már ekkor elérték. Ez a változás a lopások számának drasztikus emelkedésével járt együtt. Az akkori állami és helyi vezet ket rendkívüli felel sség terheli, mert már akkor világosan lehetett látni, mi következhet, és nem tör dtek vele. A lakosok és a település vezet i sem voltak felkészülve erre a helyzetre, a konfliktusok kezelésére.

Az 1970-es években kezd dött, máig tartó folyamat a feszültségek folyamatos növekedésének, a cigány családok jelent s része további szociális, erkölcsi és intellektuális romlásának a története. A folyamat azonban, mint már mondtam a korábbi id szakokról, ezúttal sem egynem , a másik oldalán ott állnak azok a családok, amelyek tudatosan igyekeznek beilleszkedni, elfogadtatni magukat a környezetükkel. Az érpataki cigányok történetének ez a dilemmája az elmúlt négy évtizedben hatványozottan feler södött, napjainkban minden korábbinál élesebb. Az utóbbi húsz év a kett s helyzet két térfelén található többféle családi stratégia párhuzamos együttlétezésének a története. Azért élesebb minden korábbinál, mert a szegénység új formái közepette létezik, er teljes népességfluktuáció kíséri, és a beköltözéssel a meghatározó rokonsági rendszerekt l független családok is belekapcsolódnak. Érpatakon ma több falurészben, illetve utcarészben léteznek különálló, lokális „cigányvilágok”. Rajtuk kívül további kis szigeteteket alkotnak a máshonnan beköltözöttek, akár egy-egy család önmagában. A legjellegzetesebb akkulturációs stratégiákat írta le Virág Tünde (Virág 2010) terminológiája alapján Morvay (Morvay 2011). A Ságvári, a Rákóczi és a Béke úton egymás közelében él az Orgován család, Orgován Pál gyermekei. k ma a leger sebben integrálódott rokonsági rendszer19, a polgármester viszont ket nevezi „uszítónak”. A Bajcsy-Zsilinszky úton, a Táncsics úton, a Kossuth utcán, valamint a községnek a Széchenyi, Kölcsey, Nyáry Pál, Vörösmarty utcák, illetve azok egy része által határolt szegletében a Kóka rokonsági rendszer több kisebb közösségben, k Kóka György utódai és a marginalizáció állapotában vannak. A Nyáry Pál utcának az egykori evangélikus templomhoz közeli részén élnek a Bóri Horváth család már említett tagjai, valamint a Balog– Kovács rokonság (Balog Sándor unokái) egy része. k elhatárolják magukat a Kossuth utcától. „Ismersz, nem vagyunk lopósok” – mondta nekem a Bóri Horváth családból az egyik velem korabeli asszony. A Kossuth utcának a Bánya20 néven ismert része közelében az Orgován–Rácz rokonságnak a már említettekt l különálló marginalizálódott része, valamint máshonnan beköltözött családok, az itteniek egy részét tartja a polgármester beilleszkedni akaró cigányoknak, mert azok félelemb l vagy jól felfogott érdekb l engedelmeskednek neki.

A Kossuth utcának ez a része testesíti meg a „gettókultúrát”, az 1990 után feln tt fiatal generációnak a tagjai itt igyekeztek kiépíteni saját világukat, k azok, akik a cigány kisebbségi önkormányzat elnökét csak „köcsög”-nek nevezik, annak ellenére, hogy a rokonuk. Ennek közeléb l költözött el Kanadába 2012-ben a Balog–Kovács rokonsági rendszer egyik kifejezetten integrációs stratégiát követ családja. Különálló szigeteket alkotnak a különböz vegyes házasságokban él családok több utcában is. A közös bennük, hogy elhatárolódnak attól az élett l, amit a „Kossuth utca” megjelölés magában foglal, „mi nem azt az életet éljük” – mondta a Honvéd utcába beköltözött családban az anya 2010 májusában.

19 Ezeket a rokonsági rendszereket a helyiek és küls szemlél k is hajlamosak klánszer képz dményeknek tekinteni, valójában több családf b l álló kiterjesztett családokról van szó.

20 Évtizedekkel ezel tt innen termelték ki a földet a házépítésekhez. Kés bb kacsaúsztató volt, ma már nincs benne víz.

414

Az „érpataki modell”

415

Érpatakon a ma ott él cigányok magyar anyanyelv ek. Önmagukat cigánynak, a nem cigányokat magyarnak, más cigányokat pedig sátorosnak neveznek, a gádzsó szót ritkán használják a magyarokra. A tudományos irodalomban ismert csoportosításokat és terminológiákat legtöbbjük egyáltalán nem, vagy csak részlegesen ismeri. Nincs sajátos folklórjuk, nincsenek etnospecifikus bels törvényeik. A társadalmi magatartásban, a konfliktusokban olyan momentumokat fedezhetünk fel, amelyek a velük azonos társadalmi helyzet nem cigányok között is el fordulnak, illetve a cigányokra érvényes különbségek nem etnikai sajátosságokból, hanem a széls ségesen rosszabb pszichoszociális állapotból, a szocializációs örökségekb l fakadnak. A konfliktusok (verekedések) pl. kifejezetten a paraszti társadalomban is kimutatott virtus jelleggel állíthatók párhuzamba. Más esetekben pedig, pl. két gyilkosság kapcsán, az alsó társadalmi helyzettel és a szegénykultúrával hozhatjuk összefüggésbe a történteket.

Lokális viszonylatban Érpatakon nem beszélhetünk cigány etnikus kultúráról abban az értelemben, ahogy a néprajztudományban, Bromlej etnosz-elmélete alapján megszokott (Bromlej 1976). A Bromlej által felállított kritériumok egy része többé-kevésbé megfigyelhet az érpataki cigányoknál, de összességében nem képeznek etnikus entitást.

Létezik a másoktól való különböz ség tudata, de ebbe beleépül a máshonnan ideköltözött nem cigány marginalizálódottak ilyen jelleg tudata is, és e tudattal együtt sem alkotnak közösséget. Az érpataki cigány népesség együttesen nem rendelkezik etnikai öntudattal, ez külön-külön egy-két családban mutatható csak ki. Az Érpatakon az utolsó húsz évben létrejött, térben elkülönült „cigányvilágok” és az azokat meghatározó családi szervez dések mostanra annyira eltávolodtak egymástól, hogy a még létez rokonság és a rendkívül csekély szolidaritás ellenére sem mondható, hogy egységes „mi tudattal” határolódnának el a környezetükt l. Érpatakon a cigányok az önmeghatározás során ugyanúgy konstruálják az identitásukat, mint a környezetük, és a konstrukció elemei megegyeznek, az életmód, az életvitel, a kulturális stílus alapján szociális kategóriákból építkeznek, de etnicizáltan értelmez dnek. A telep felbomlásával, a szociálisan különböz , más-más adottságokkal rendelkez niche-eken létrejöv külön „cigány-világok” életében már nincsenek olyan közös események, amelyek az összetartozásukat er sítenék. Az érpataki cigányok esetében értelmetlen lenne bármiféle speciális romanes (cigányos) módú életr l, egységes bels normák elvárásáról és betartásáról beszélni. Érpatakon nem ez teszi a cigányokat cigánnyá.

Az „érpataki modell” és hatása az együttélésre A kifejezést ugyan nem alkotta, az „érpataki modell” fogalma mégis egybeforrt Orosz Mihály Zoltán érpataki polgármester nevével. Az „érpataki modell”-t el ször egy kereskedelmi televíziós csatorna Érpatakról készített riportfilmjében említették, amikor a polgármester legbutább híveib l kiválogatott riportalanyokat szólaltattak meg a faluról. Ezt követ en a polgármester elárasztotta a kifejezéssel az országot, és egyik el adást a másik után tartotta arról, hogy Érpatak „mintafalu”, „mintatelepülés”. Utóbbi kifejezéseket saját maga kreálta, és már korábban is használta.

2010. január 15-20. között három el adást tartott Miskolcon, Kisk rösön és Kisgy rben21.

A 2010. július 30-án, Miskolcon tartott el adására szóló meghívóban22 az „érpataki modell” titkainak feltárását ígérte, az addigi eredményeket pedig a következ kben látta: 21

http://www.boon.hu/hirek/BORSOD-ABAUJ-ZEMPLEN/cikk/erpatak-minta-telepules/cn/news-2010011809202887 http://www.boon.hu/hirek/BORSOD-ABAUJ-ZEMPLEN/cikk/erpatakon-helyre-allt-akozrend/cn/news-20100620-07552798 22 A meghívót interneten kaptam a polgármesteri hivatalból, ma is rzöm a számítógépemen a kutatási dokumentációban.

416

Nagy Pál

- betörések, kerti lopások, erdei falopások szinte 100%-os felszámolása, - áramlopások felszámolása, közszolgáltatások igénybevételére való kötelezés, - a munkát visszautasító segélyezettekt l a rendszeres szociális segély megvonása, - bírságok, adótartozások következetes behajtása, - gazos, szemetes, rendezetlen magánterületek felszámolása, - közterületi részegség, az ezzel összefügg ordibálás, garázdaság felszámolása, - a kett s mérce megszüntetése, hivatali dolgozók védelmének a biztosítása, - kivételezések nélküli adófizetésre kötelezés, - értékteremt közmunka megvalósítása, - a gyereknevelési feltételek szigorú ellen rzése, - a „kezelhetetlen” gyerekek családból való kiemelése, - helyi önszervez dések létrejötte által a közösségi élet felvirágoztatása.

A következ két hónapban, 2010. augusztus-szeptemberben kilenc el adást tartott, több esetben fesztiválokon, általában lakossági fórummal egybekötve. Az „érpataki modellr l” tartott el adások giccses operett-m sorokra emlékeztettek, ahol a polgármester volt a bonviván, az élettársa a primadonna, az újfehértói rend rkapitány a táncos komikus és a családsegít a szubrett. A segédszemélyzetet a magukkal hurcolt mez r és a m vileg kreált helyi Lungo Drom szervezet polgármester által rángatott bábelnöke, betanult szövegekkel.

2010 nyarán már több tévécsatornán, internetes sajtóoldalon és kifejezetten széls jobboldali portálon csodáról, a közbiztonság kivételes helyreállításáról beszéltek, a polgármestert pedig már-már h sként mutatták be. Már az el z évben, 2009-ben büszke volt arra, hogy Érpatakon mindent kamerával rögzítenek. Ugyanekkor ellentmondásos kijelentést tett az érpataki cigányokról: „Érpatakon gyakorlatilag megsz nt a garázdaság és a másokat zavaró, megbotránkoztató részegeskedés is. Önkormányzati rendelet tiltja a közterületi szeszfogyasztást, és ezt a hivatal szigorúan be is tartatja. Orosz csak egy esetet említ: augusztus 20-án ünnepelték a helyi cigányok a romagyilkosságok tetteseinek elfogását az egyik kocsma el tt. Este tízkor érkezett hozzá a panasz a hangos zene miatt. Kétszer figyelmeztette is a kocsmárost, de néhány perc múlva ismét hangos volt a társaság.

Harmadszorra már rend rök érkeztek a helyszínre, akik véget is vetettek az él zenével kísért mulatozásnak. Ugyanakkor a polgármester azt is elmondta: büszke arra, hogy bár az érpataki romák is jár röztek az augusztusi félelem napjaiban, de a településen nem volt önbíráskodás, nem szorítottak le egyetlen autót sem.”23 Meg kell jegyeznem, hogy amikor adatközl imet kérdeztem arról, hogy valóban megvalósultak-e a fantasztikus eredmények, kivétel nélkül úgy vélték, hogy valójában semmi sem változott. Valahányszor Érpatakon tartózkodtam, bárkivel beszélgettem, kérdezés nélkül mindenki a polgármesterr l és az áldatlan érpataki állapotokról kezdett beszélni. Néhány hónappal Orosz 2010-es polgármesterré választása után az adatközl im többsége szélhámos bohóckodásnak, a közvélemény megtévesztésének tartotta az „érpataki modell”-t, amelyben nem láttak semmilyen követésre méltót, a település helyzetének a bemutatását pedig kifejezetten hamisnak tartották. Az egykori hívei és támogatói csalódtak Oroszban. Azok, akik továbbra is mellette álltak, butaságból, anyagi érdekb l, egzisztenciális vagy egyéb félelemb l, vagy rokoni kapcsolat okán maradtak mellette.

Bizonyára többen is felteszik a kérdést, hogyan lehetett Orosz polgármester. Erre a kérdésre sem lehet egyokságú választ adni, a korábban már említett néhány tényez mellett az érpataki választók magatartásáról kell szólni. Az érpataki emberek nem pártpreferenciák és nem ideológiák alapján szavaznak. Ismerek több olyan családot, akik pl. elosztották a szavazataikat és mindegyik polgármesterjelöltre leadtak egy-egy voksot. Orosz nem annak köszönhette a polgármesterségét, hogy az érpataki választókat megnyerte volna a 23

Pl. http://mno.hu/portal/667023?searchtext=%C3%89rpatak

416

Az „érpataki modell”

417

széls jobboldali ideológiájával. A széls jobboldaliság mozzanatai ugyan évek óta ott voltak a viselkedésében, a megszólalásaiban, a stílusában, de markánsan, kifejezetten a széls jobboldali ellenzéki párthoz kapcsolódva, a liberálisokra zúdított jeremiádákban csak az utolsó két évben élesedett ki ez az attit dje. Adatközl im szerint 2005-2006-ban Orosz családja és támogatói mélyen a zsebükbe nyúltak a választási siker érdekében. A választások tisztaságát is többen megkérd jelezték, biztosak benne, hogy láncszavazásos csalás történt több alkalommal is. E bizonyíthatatlan man verek lehet ségét figyelmen kívül hagyva, Orosz választási sikerének 2005-2006-ban, f ként pedig 2010-ben az volt az oka nézetem szerint, hogy az ellenfelei között felaprózódtak a szavazatok. Az új nacionalizmus retorikájából a rendpártiság az, ami 2002 óta folyamatosan jelen van Orosz eszköztárában, a rokonság és a jól felfogott érdek mellett ez volt az a momentum, amiért rá szavaztak. Azok, akik t választották, benne látták a rendteremt t. Érpatak életének ez is ambivalens eleme, mert a közbiztonság évek óta borzasztó rossz. Ez elfogadhatóvá teszi a rendpártiságot sokak számára, ugyanakkor soha nincs olyan nagymérték és olyan tartós javulás, mint ahogy állítja. Ám a romlás okát mindig rá lehet hárítani az engedetlenked , romboló ellenfelekre.

Miként azt a bevezetésben említettem, e tanulmányban nem lehet célom az „érpataki modell” komplex elemzése. Orosz polgármesterségének az id szaka külön fejezet lesz a majdani helytörténeti munkákban, több olyan részkérdéssel és elágazással, amiket vagy kismonográfiában, vagy külön-külön több tanulmányban lehet feldolgozni. Az elmúlt két esztend ben az Érpatakra felfigyel sajtóban a polgármester és az „érpataki modell” ellentmondásossága került el térbe, és egyre nagyobb hangsúly helyez dött a széls jobboldali megnyilvánulásaira, hungarista szervezetekkel való kapcsolataira. Az érpataki modell nézetem szerint több szálon jött létre, a közigazgatási dimenzió csak egyik eleme. Ebben a vonatkozásban olyan, hatósági beavatkozást preferáló megoldást akar feléleszteni, amir l a történelem már bizonyította, hogy nem járható út. Orosz széls jobboldali politikai eltolódása, a széls jobboldali ellenzéki párt felé való kapcsolatkeresése akkor er södött fel, amikor 2010 szén meg akarta nyerni Balog Zoltán akkori társadalmi felzárkózásért felel s államtitkárt az „érpataki modell” országos elterjesztéséhez, ám az államtitkárságon nem álltak vele szóba24.

A polgármester személyiségét pszichológusnak kéne elemeznie. Meggy z désem, hogy Orosz magatartását és gondolkodását alapvet en a középpontba kerülés inspirálja, maga is többször elmondta ezt. Azt akarja, hogy mindenki vele foglalkozzon, t kövesse, az szavát tartsa mérvadónak. Vezet , s t vezér akar lenni. Ennek érdekében az önmagából fakadó fantazmagórikus nézeteire még szándékosan rá is tesz, ha szükséges. Olyan, mint egy hamis próféta, aki az önmaga irracionális tetteit az egyetlen lehetséges rációként akarja elfogadtatni.

Aki kételkedik vagy ellenszegül, azt kényszeríteni akarja. A mentalitása a középkori német lovagokat idézi, akik id nként lemészárolták a porosz falvakban a félmeztelenül halászó n ket és csecsem ket, megel zend , nehogy b nt kövessenek el. Így akarták legy zni a frusztrációjukat, amit a szabályaik és a n k hatása közötti disszonancia okozott.

Személyes beszélgetéseink során elmondta, hogy nem hisz az evolúcióban, nem hiszi, hogy zsidókból szappant csináltak, a homoszexualitásról vallott nézeteir l nem is beszélve. A cigányok és magyarok közötti szexualitás a kedvenc témája, elméleteket gyárt róla. El ször 2005-ben hallottam arról beszélni, hogy az rendben lév , ha egy magyar férfinak cigány n vel van kapcsolata, de ha egy magyar n odaadja magát egy cigány férfinak, az nem helyénvaló, mert el kell kerülni, hogy az utódok cigányok legyenek. Az adatközl im elmondták némely aspektusát azoknak a személyes frusztrációinak, amelyek szerepet játszhatnak az ilyen jelleg nézeteiben. Udvarolni akart az egyik jobb helyzet , az átalagosnál er sebben integrálódott cigány család lányának a faluban, de a szül k és a leány is elutasították. Amikor 2010 nyarán egy csoportos beszélgetés során tájékozódni akartam, hogy a cigány n knek milyen a biológiai önismerete és mennyire beszélhetünk családtervezésr l, a véd n ezt válaszolta: "a 24

Ez az információt az államtitkárság egyik, meg nem nevezhet munkatársától kaptam 2010. novemberben.

418

Nagy Pál

polgármester úr támogatná a spirál felhelyezését". Ez volt az a pillanat, amikor a velem lév hallgatók és én is megkapaszkodtunk a székünkben.

Oroszt ma már a legtöbben veszélyesnek tartják a faluban, de legalábbis elzárkóznak t le. A széls jobboldali rítusokon, pl. az évente megrendezett Kitörés Napja helyi rendezvényén alig látni érpatakiakat. F leg határon túli széls jobboldaliak vannak ott, illetve egy ideje az Érpatakra költözött széls jobboldali figurák, akik létrehozták a széls jobboldali parlamenti párt helyi szervezetét. Ma már a legtöbben azt is világosan látják, hogy Orosz totális, a személyiségre és a gondolatra is kiterjed ellen rzést akar a környezete felett. Egyre inkább nevetségessé válik, ám egyre veszélyesebbé és önfej bbé is. Ennek a bevezetésben említett jelein kívül, e tanulmány megírásakor ellentmondásos jele az a makacs ellenállása, amit Érpataknak a nagykállói járáshoz sorolása ellen tanúsít. Valóban irracionális a kormányzati akarat, amely Érpatakot a nagykállói járáshoz akarja csatolni, mert Nagykálló felé nincs megfelel közlekedés. Ugyanakkor köztes jogi helyzet jött létre, mert a jogszabályok következetes betartatását szorgalmazó Orosz Mihály Zoltán, nyilvánvalóan a polgármesteri hatalmának csökkenését l félve, nem hajlandó aláírni a csatlakozásról szóló szerz dést, így azokat az ügyeket, amelyek a járási hivatalhoz tartoznak, nem lehet intézni.

Orosz gondolkodásának az ideológiai elemei több forrásból származnak. Nézeteit legf képpen egy László András nev filozófustól meríti, akinek két könyvét az Orosz érdekeltségébe tartozó Sophia Perennis nev egyház ki is adta. Orosz szövegeiben szó szerinti egyezések vannak László munkáival. A náci, hungarista elemeir l vagy önmagában arról, hogy László nevezhet -e hungaristának, most nem szükséges elemzésbe bocsátkoznom.

Miként azt is csak mellékesen jegyzem meg, hogy az Orosz és rokonai nevére bejegyeztetett egyházak és a Sophia Perennis egyháztól nyert „doktorátusa” is jelei annak a felemás önképnek, amit Orosz önmagáról terjeszt. László András nevét nem szokta megemlíteni, ellenben el szeretettel hivatkozik Bogár Lászlóra és pontosabb meghatározás nélkül, általában a „teológiára”. A 2010. évi választásra készíttetett kampányfüzetben azt állította magáról, hogy kutatásokat folytat „a vallásfilozófia és a valláspszichológia területén a megváltástan, a kegyelemtan és a lélektan intenzív tanulmányozása révén és konkrétan az Üdvösség embere témakörben”. A különféle címeinek és vezet tisztségeinek a felsorolásából csak egyet említenék, a „Múzsák Ihlete Térségfejlesztési Alapítvány” kuratóriumi elnökségét.

Bizonyára megértik tanulmányom olvasói, ha furcsállom, ám nem id zök hosszan annál, hogy miért kell egy térségfejleszt alapítványt a múzsák ihletének nevezni, már amennyiben valóban az, aminek az elnevezése mutatja.

Orosz magától értet d nek tartja, hogy demokrácia nincs, az egyedüli, istent l származó tekintélyelv , egyedüli, titkot tudó prófétai szava határozza meg, mi helyes, és mi helytelen.

Az egyén ne válasszon, hanem kövesse az általa közvetített isteni igazságot. Az érpataki lakosokhoz szóló, 2010. február 11-én kelt szórólapján így írt: „Tudják, mi mindig az igazság oldalán álltunk és állunk, mert itt van a legnagyobb, nem evilági, és Istent l jöv támogatás és segítségnyújtás.” Mindez a szociáldarwinizmussal fonódik össze, de Orosz ennek nincs tudatában. Amikor egy beszélgetés során azt fejtegette, hogy a társadalomban az er seknek kell dominálniuk, arra a közbevetésemre, hogy ez szociáldarwinizmus, láthatóan nem értette mi az, és összezavarodva immár sokadszor, ezt válaszolta: "én nem hiszek az evolúcióban".

Azok az ideológiai fragmentumok, amelyek Orosz gondolkodásában kimutathatók, nem alkotnak szerves, összefügg , kiforrott eszmerendszert. Az innen-onnan összekapirgált gondolatelemeket találomra halmozza egymásra, gyakran azzal a módszerrel, hogy némileg meg is változtatja, önmaga szájíze szerint az átvételeket. Ezért nevezem azt a katyvaszt, amit a fejében összevillázott, "pszeudo-szinkretizmusnak".

Az érpataki polgármester nézeteib l a "romboló" és "épít " kategóriák ismertek, de a közvélemény ezt félreértelmezte. Ennek az aszociologikus, önkényes felosztásnak nem a magyar–cigány ellentét felel meg, hanem a neki engedelmesked és nem engedelmesked .

Orosz szerint, ha valaki hajlandó megváltozni, akkor átkerülhet a rombolók közül az épít k 418

Az „érpataki modell”

419

sorába, de aki elveszti a becsületét, akkor a rombolók közé szám zetik. A kritériumokat nem más dönti el, mint maga a polgármester. A társadalomnak a valóságos tagolódással ellentétes duális felosztása az Orosz által rendkívül kedvelt Wass Albert közéletre vonatkozó nézeteinek a kitekert alkalmazása. Wass szerint a közéletben szerepelni akarók alkalmassága azon múlik, hogy az építésben, avagy a rombolásban válnak-e tettre késszé. 2010 nyarán Orosz a közéleti ellenfeleivel szemben akarta felhasználni Wass Albert gondolatait, de ezek mindenki számára leegyszer sítve közvetít dtek, és a továbbiakban maga Orosz is leegyszer sítve használta a két kategóriát. A társadalomszervez elképzeléseiben itt találkozott össze leginkább a széls jobboldali párttal, amelynek az európai parlamenti képvisel je és elnöke is követte Orosz leegyszer sített felosztását, burkoltan a cigányok nem cigányok közötti szembeállításra is alkalmazva. Olyannyira beépült a széls jobboldali párt retorikájába az „épít –romboló” ellentétpár, hogy az említett párt egyenesen az „érpataki modell” országos elterjesztését indítványozta, ám a kormánypárt elutasította, mint „közösségellenes” megoldást.

Az aszociologikus társadalomképet ahistorikus múltkép egészíti ki, amiben egészen kitekert és félremagyarázott módon jelenik meg a "hagyomány" fogalma. Ebben is a totális önkijelölés dominál, hasonlóan a jogszabályok és a közéleti tevékenység torz értelmezéséhez, ahol a "becsület" a kulcsszó, de soha nem mondja meg, pontosan mit ért rajta. A cigányok esetében egészen elképeszt en fogalmazta meg. Azt tekinti becsületesnek, aki beletör dik, hogy a társadalom aljára született, odavaló. Nem acsarkodik ez ellen, hanem elfogadja a nála er sebbek és jobbak (azaz OMZ) által kínált utat, ami az engedelmességen alapul. Más összefüggésben, a görögkatolikus parókussal vívott ádáz csatájában a „becsületvesztés” fogalmát használta. A 2010. december 6-án kelt szórólapján arról írt, hogy „az egyházi képvisel -testület zömében azon személyekb l áll össze, akik az érpataki közéletb l becsületvesztés következtében kiszorulnak”. Az ilyen min sítések mögött mindig érdekellentétek, közéleti pozíciókért és a kommunikáció irányításáért folytatott küzdelem áll.

2010-ben pl. az új parókia építésének ügye, amely összefonódott a ruszin és lengyel kisebbségi önkormányzatok választásával. Ez – a polgármester szavával –, valóban „etnobiznisz” íz volt, és valóban felvet dött reális kérdésként, hogy a 30 f s kisebbségi választói jegyzéket tényleg valós közösségb l állították-e össze.

A polgármester személyisége és ideológiai eklekticizmusa elválaszthatatlan az ellenségképt l.

Nyomon követhet , hogy a '90-es évek óta mikor, ki és mi számára az els számú ellenség.

Nélkülözhetetlen a számára – ha nincs ellenség, akkor kreál. 2005-ig Kóczon Pál, az el z polgármester volt a f ellenség Orosz számára. A 2005. évi megválasztása után igyekezett is minden lehetséges eszközzel eltávolítani és lehetetlenné tenni mindenkit, aki Kóczon mellett állt korábban. Elérte a roma jegyz távozását, majd összeakaszkodott az iskolaigazgatóval és helyettesével, aki történetesen Kóczon egyik fia volt. A tanárokkal pereskedésbe bonyolódott, amelyb l gy ztesen keveredett ki, az iskola pedig megsz nt. A per és az iskola újraindítása körüli viszálykodások, szintén Orosz m ködésének külön alfejezetét jelentik.

A legádázabb, kérlelhetetlen dühvel Orgován Zoltán és családja ellen fordult. Évek óta pereskedések sokasága zajlik közöttük. 2010-ben a kisebbségi önkormányzati választásokon, Orgován sógora és a polgármester embere közötti szavazategyenl ségnél a sorsolással addig variáltak, míg a polgármester embere lett képvisel . A sértett, Duka János, bírósághoz fordult, de végül nem sikerült orvoslatot nyernie. 2011-ben egy rendezvény idején, máig tisztázatlan, ellentmondásos körülmények között, a rend rök Orgovánt elvitték, és a bíróság húsz nap elzárásra ítélte. Orosz úgy akarta gyengíteni az Orgován család pozícióit, hogy kezdeményezte a Lungo Drom helyi szervezetének a létrehozását. Azt tervezve, hogy ezen keresztül fogja irányítani a cigányokat. A szervezet elnökének a Balog család egyik marginalizálódott tagját (Balog Sándor unokáját) tették meg, akit Orosz igyekszik különféle el nyökben részesíteni. A megalakulás után mintegy negyven cigány csatlakozott a szervezethez, ám amikor rövid id múltán kiderült, hogy az nem tud érdemben javítani a helyzetükön, nem számíthatnak szociális juttatásokra, hátat fordítottak.

420

Nagy Pál

Ugyanabban az évben, vagyis 2011-ben történt a tíz év óta a községi erd ben, kunyhóban lakó két cigány férfi 12 nap elzárásra történ bírósági elítélése és a kunyhójuk felgyújtása.

Adatközl im szerint ennek oka az volt, hogy az erd ben lakás rontotta az „érpataki modell” cigánystratégiájának a mítoszát. Kényelmetlen lett volna, hogy az újságírók beszámoljanak az ottani nyomorúságos életr l, hiszen a közvéleményt abban a tudatban kellett tartani, hogy a „mintafaluban” boldog az élet. Minden gondot megold a h s lovag, az isteni igazság letéteményese, a nagy térségfejleszt és nem mellesleg a Beneficium Szeretetszolgálat f igazgatója, Orosz Mihály Zoltán, az „Üdvösség embere”. A harmadik vitás eset váltotta ki a legnagyobb ellenszenvet Orosszal szemben. Egy kórházban haldokló cigány férfi feleségét és egyik gyerekét elvitték a rend rök, mint önkényes lakásfoglalókat. A sort azzal a cigány férfival folytatta, aki választási ellenfelének Nagy Imrének szórólapozott. A férfit kitették a közmunkából és azzal együtt 3 évre a szociális ellátásból, mondvacsinált ürüggyel. Nem sokkal utána a bátyjával is ez történt, szintén ellentmondásos módon. Ezekben az esetekben a sértetteket mindig uszítónak, rombolónak állították be, akik elveszítették a becsületüket.

2011. október, a TASZ helyi irodájának a megszervezése óta a f ellenség Sz ll si Gábor és általában a liberalizmus, annak minden helyi és küls képvisel je. Se szeri se száma már a pereknek, amit Sz ll si ellen indított. Ám itt már túl vagyunk azon, hogy csak közéleti konfliktusról, egyet nem értésr l lenne szó, ahogy az a bevezet ben említett esetekb l is kiderül. Az óvodai szül i értekezleten, az iskolában, a közmunkások eligazításán, a cigányságról szervezett konferencián Orosz valóságos prédikációkat tart a liberalizmus ellen.

A közmunkások a közelmúltban meg is kérdezték Sz ll si Gábort, árulja el mi is pontosan a liberalizmus, miért kell t annyira gy lölni.

Az utóbbi egy évben Orosz egyre többet beszél a cigányokról, illetve egyre gyakrabban beszél úgy az „érpataki modellr l”, mint a cigány–magyar együttélés megoldási módjáról. Arról, hogy milyen elképzelései vannak a megoldásról, 2007. december óta nem lehetnek kétségek.

Azóta, hogy Orosz hívására, elismerten a cigányok megfélemlítésére, felvonult Érpatakon a Magyar Gárda. Korábban folyton cáfolta, hogy pártpolitikai indíttatásból szimpatizálna a széls jobboldali parlamenti párttal, azt fejtegetve, hogy rombolók és épít k köztük is lehetnek. Ezt akár el is hihetjük, de azon a tényen nem változtat, hogy a cigányellenességében összetalálkozott ezzel a párttal, annak elnökével és európai parlamenti képvisel jével. Közös szerepléseik is ezt bizonyítják, továbbá a 2011 nyarán, Érpatakon az „Országépít együttélés” címen tartott konferencia, ahova magam is elmentem, hogy tájékozódjak. Meglep dve tapasztaltam, hogy nem voltak jelen érpatakiak, hanem széls jobboldali politikusok és egyesületek tagjai, akiket az érpataki cigányok „bakancsosoknak” hívnak.

Korábban folyton azt hangoztatta, hogy az „érpataki modell” nem tesz különbséget az emberek között attól függ en, hogy cigányok-e vagy sem. 2010. július 24-én ezt írta a szórólapján: „…a rombolók vonatkozásában minden esetben fellépünk korra, nemre, rangra, beosztásra, b rszínre tekintet nélkül”. 2010. október 28-án hasonló érvelésben a cigányokat is említi: „A beilleszked és együttm köd , a társadalmi normákat tiszteletben tartó, a gyerekeir l gondoskodó és a családjáért dolgozó igényes cigányokkal és más szociálisan hátrányos helyzet csoportokkal a maximális együttm ködés és támogatás, közös pályázatok készítése szerepel terveinkben. A romboló, lázító, uszító, (tolvaj és fenyeget z ) cigányokkal és más b nöz kkel szemben pedig a legkeményebb harc és a településr l való miel bbi elköltöztetés vagy a legrövidebb úton való börtönbejuttatás.”

Orosz többször kifejtette azt a nézetét, hogy a cigány közösségeket a liberálisok mesterségesen züllesztették le. Mert a segélyezéssel rontották az „öngondoskodási képességüket”, ez pedig rontja a felel sségérzetet. Ezt er síti szerinte a jogvéd knek az a téves nézete, hogy a cigányokat a cigányságuk miatt éri támadás. Orosz, anélkül, hogy pontosan látná a kérdésfelvetései mögött húzódó társadalomelméleti és társadalompolitikai kérdéseket, azt a problémát feszegeti, hogy az emberek értékrendje, viselkedése és kultúrája – oka vagy következménye-e a strukturális helyzetüknek. Erre a válasza, hogy meg kell 420

Az „érpataki modell”

421

fordítani a liberálisok logikáját: az emberek helyzete attól függ, hogy milyen a tudatuk. Ha pedig nem az van a fejükben, aminek lennie kéne, akkor bele kell verni a felel sséget és az öngondoskodás igényét. Segítséget csak az érdemel, akin látja az önsorsáért érzett felel sséget, a tenni akarást. És ezzel válaszolt a szintén felvet d , de kell en át nem látott elméleti kérdésre is: az egyén igényessége a mércéje a társadalmi igazságosságnak is.

Egyenesen azt állítja, hogy a mélyszegénység helyett a „mélyigénytelenség” fogalmát helyesebb használni, bár a személyes beszélgetéseink során a közbevetéseimre annyit hajlandó elismerni, hogy a szegénységet nem feltétlenül igénytelenség okozza.

A cigányokról vallott nézetei és a cigány–magyar együttélés befolyásolásának a gyakorlata, a cigány gyermekekkel szembeni hatósági magatartásban mutatkozik meg. Ezen a ponton már végképp nem ismeri a reális szociális megfontolásokat, a probléma szociológiai értelmezését, a nemzetközi normákat. Orosz minden további nélkül úgy gondolja, hogy gyermekszegénység nincs, csak gyermekveszélyeztetettség, aminek oka a szül k igénytelensége. UNICEF, deprivációs index25, vagy bármely nemzetközi kritériumrendszer nem létezik számára.

Az együttélés befolyásolásának a legkritikusabb kérdése, f leg 2010-2011-ben a gyermekekre vonatkozó jogszabályok alkalmazása volt. Érpatakon – más szabolcsi településekhez mérten – , jóval több gyermeket helyeztek védelem alá, és vettek el a szül kt l. A polgármester ennek abban látja az okát, hogy más helyeken nem tartják be olyan következetesen a jogszabályokat, mint Érpatakon. 2012-ben már némi mérsékl dés volt megfigyelhet . A gyermekek sorsáról folytatott beszélgetés során nem a polgármester, hanem az élettársa okfejtéséb l jöttem rá, miért látják k és mások is a szegénység okát az igénytelenségben. Az ok: nem értik a különbséget a korábbi demográfiai szegénység és az 1990 óta kialakult szegénység között.

Arra emlékeznek, hogy a háború után vagy egy generációval kés bb, még nagyon sokan éltek Szabolcsnak ezen a részén szegénységben, mégis otthont teremtettek, gondoskodtak a tisztaságról, a megfelel ruházatról, odafigyeltek a gyermekek iskoláztatására. Ezt vetik össze a mostani szegénységgel, ami a cigányok között nagyobb arányú, és arra következtetésre jutnak, hogy ha nem tudnak kilábalni ebb l a helyzetb l, az ok a cigány voltukban keresend .

Annak egyik specifikuma pedig az igénytelenség. Ímmel-ámmal megfontolják, hogy nem feltétlenül csak cigányok vannak ilyen állapotban.

Orosz az elmúlt évben a széls jobboldal minden cigányellenes megmozdulásán ott volt, szervezkedett, beszédeket mondott26. A közelmúltban, 2013 elején egyértelm vé vált, hogy igenis komoly cigányellenességr l van szó. Ha nem így lenne, akkor nem adott volna teret a konyári történelemtanár cigányellenes kirohanásainak Érpatakon27, nem mosolyogtak volna gúnyosan a cigányokra nézve sért szavak elhangzásakor. Nem védte volna meg a konyári beszédében ezt a tanárt, félremagyarázva, kitekerve az elbocsátásának indoklását28. Konyáron elmondott beszédében megismételte, hogy a cigányság egy része b nözésb l él, az emberi méltóság nem jár bárkinek, és ennek a rétegnek nem félnie kell Orosz szerint, hanem rettegnie.

Egy 2012 szén folytatott beszélgetésünk alkalmával Orosz kifejtette nekem, hogy szerinte a cigányoknak milyen csoportjait lehet megkülönböztetni. Az akkor mondottakat és a közelmúltban elhangzott beszédeit összevetve azt kell megállapítanom, hogy az érpataki tapasztalatai alapján felállított, a tényleges tagolódással ezúttal is ellentétes kategorizációt http://www.vg.hu/kozelet/tarsadalom/gyermekszegenyseg-magyarorszag-szegyenkezhet-376210; Pl. https://www.facebook.com/photo.php?fbid=503603149682106&set=a.243711585671265.52874.1000009727737 01&type=1&theater 27 http://hvg.hu/itthon/20130123_Video_Felek_en_is_megutni_mert_nehogy_a_c; http://hvg.hu/itthon/20130125_Vizsgalat_indul_a_ciganyozo_konyari_tanar 28 http://hvg.hu/itthon/20130207_ciganyozo_tanar_kirugtak; http://www.youtube.com/watch?NR=1&feature=endscreen&v=3ysOuZVyLjQ 25 26

422

Nagy Pál

általánosítja. A három csoportot aszerint állította fel, hogy Érpatakon a cigányok milyen mértékben hajlandók engedelmeskedni neki, illetve kik a közéleti ellenfelei. A következ csoportokról beszélt: Agresszív, törvényen kívüli b nöz réteg, velük szemben „a legnyíltabb és legkeményebb frontharcnak” van helye, hogy megtörjenek és beilleszkedjenek, mert más cigányokat és magyarokat is rettegésben tartanak. „Uszító, fejben felállított törvényeket hirdet , utcai kocajogász és jogi mekkmester” típusú személyek. Rasszizmust és cigányüldözést kiáltanak, ezzel rettegésben tartják a cigányokat.

Megélhetési gyerekszül , aki nem neveli gyermekeit, saját maga veszélyezteti ket, a gyermekek után járó juttatásokat önmagára költi29.

E három negatív csoporttól, a beilleszkedni akaró cigányok nem tudnak, Orosz szerint, a saját erejükb l megszabadulni, hatósági fellépésre van szükség. „Minden fontos poszton frontharcosokra van szükség, akiket csapatkötelékbe kell szervezni” – mondja. A gyermekvédelmist, a családsegít t, a mez rt, az adóügyest, a gyámügyest, a szabálysértési el adót, a rend rséget és a polgár rséget. Adatközl im szerint, bár ezt Orosz mindig tagadta, ha kérdeztem, ennek a nagy frontharcnak lett az eredménye, hogy a szociális juttatásokból adókat és a fogamzásgátló árát vonták le, a mez r pedig nyíltan pofozkodott és önkényeskedett a faluban.

Bármennyire is tagadja, az érpataki polgármester a cigányok összességét, mint csoportot teszi ellenséggé. Azért tud, az ún. cigánystratégiában híveket szerezni, mert kimond részleges igazságokat, a befogadó közeget pedig nem érdekli, hogy mit értelmez deformáltan, mert kész megoldási módozatokban bízik. A liberalizmussal való szembefordulás a korábbiaknál nagyobb lehet séget nyújt számára a spekulálásra. A cigányokra vonatozó ideológiagyártásait a liberalizmus antitéziseként tudja megfogalmazni, tulajdonképpen visszájára fordítva a liberális tanokat. Annak hangoztatásával, hogy az értékrend, a mentalitás határozza meg az emberek helyzetét, és nem fordítva, az egyént teszi hibássá és elhárítja a felel sséget. A következtetése, anélkül, hogy tudna róla, az underclass behaviorista elméletének drasztikus gyakorlatba történ átültetése: az emberek fejébe kell verni a helyes magatartás szabályait. Összefoglalás Tanulmányomban a cigány–magyar együttélés feltételrendszerét vizsgáltam jelenkortörténeti módszerekkel a dél-nyírségi Érpatak község példáján, valamint az „érpataki modell” néven ismertté vált, az ottani polgármester személyével összefonódott közigazgatási, társadalomszervezési törekvések hatásait az együttélésre.

Az együttélés problematikáját és az „érpataki modell” kialakulását egy tágabb falutörténeti aspektusból vezettem le és áttekintettem a helyi cigány népesség történetét is, külön figyelmet fordítva a rokonsági rendszerek közötti határvonalak változására. A cigány rokonsági rendszerek folyamatosan differenciálódtak, a szocializmus alatti életmód- és foglalkozási változások ezt feler sítették. Az érpataki népesség 1970-es években kezd dött átrendez désével párhuzamosan történt a cigánytelep megsz nésének három évtizedes folyamata. A telepr l való kiköltözés kezdett l fogva konfliktusokkal járt, amelyek az utóbbi húsz évben feler södtek. Ugyanakkor a cigány népesség differenciálódott, a falu különböz részein különálló „cigányvilágok” jöttek létre. E „cigányvilágok” a településen belül más-más niche-eket jelentenek. A bennük él rokonsági rendszerek más-más akkulturációs szinten (integráció, marginalizáció, szeparáció) vannak, és szociálisan markáns különbségek múlják 29 A 2011 nyarán rendezett konferencián hallottam azt, hogy a széls jobbos körökben „porontybiznisznek” hívják ezt, tévesen, hiszen az ún. stratégiai gyerek a kutatások szerint gyakoribb a nem cigányoknál, mint a cigányoknál, illetve nem etnikai indíttatás, hanem megélhetési kényszerhelyzet következménye.

422

Az „érpataki modell”

423

felül a közöttük még meglév rokoni kapcsolatot. Eltér a környezethez való viszonyuk is, miközben egy-egy „cigányvilág” és rokonsági rendszer bels leg is differenciált. Érpatakon az 1990 utáni válságtorlódás – különösen a tranzíciós válság és az európai uniós csatlakozás – hatásaira adott válaszként, sajátos rendi-h béri helyi világ alakult ki. Olyan világ, amelyben a modern élet elemei rendi normákon alapuló társadalmi viszonyokkal társulnak, sok tekintetben fittyet hányva a jogállamiság és a demokrácia normáira. A helyi rendszer, illetve paternalista vezetése képtelen volt megfelel en kezelni a szociális feszültségeket, amelyek a 2000-es évek elejére elviselhetetlenekké váltak. Ennek következtében juthatott sikerre 2005 óta az Orosz Zoltán Mihály nevével összefonódó, lokális tekintélyelv rendszer, amely nyíltan tagadja a demokráciát és a polgári létet. Az embereket önkényesen, a valóságos társadalmi tagolódással ellentétesen „rombolókra” és „épít kre” osztva, az engedelmességet teszi rendi normává. Ideológiájának markáns eleme a hungarizmus. Az ún. „cigánystratégiájában” folyamatosan hirdeti, hogy nem tesz különbséget cigányok és nem cigányok között, miközben rendre teret enged egyértelm en cigányellenes megnyilvánulásoknak. Megvédi azokat, és a széls jobboldali politikával összetalálkozva olyan megoldásokat nyújt a cigány–magyar együttélés problémáira, amelyek nem hoznak létre társadalmi békét, hanem egy-egy feszültség helyébe további feszültségek sokaságát indukálják. Rendkívüli ellentmondása, s t társadalombomlasztó hatása, hogy éppen az integrálódási stratégiákat követ családokat min síti „uszítónak”, „b nöz nek”, a legelesettebbeket pedig magára hagyja. Ennek ellenhatásaként néhány cigány család Kanadába ment, mások pedig egyre szkeptikusabbak a „magyarokkal” lehetséges együttm ködéssel szemben.

Ebben a rendi-h béri világban a község egész népességének az élete megváltozott. A lakosság nagy része elkövet különféle, a jogi, az erkölcsi és az együttélési normákat sért szabálysértéseket, b ncselekményeket. A cigányok, illetve a cigány népesség egy része követte és követi el azokat, amelyeket a környezet a legkevésbé tud tolerálni. Ha a kocsmáros cigányokkal ment meggyet lopni, azt elnézték, mert nem ártott vele a közvetlen környezetének. Ha valaki Ukrajnából csempészett, esetleg benzint árult olcsón, vagy postásként pénzt adott kölcsön kamatra a cigányoknak, azt elnézték, mert nem ártott vele közvetlenül a környezetének, s t még a javára is volt. Ha valaki feltöri a kamrát, elviszi az udvarról a kerékpárt, levágja a fasort, ellopja a tyúkot, az nem tolerálható. Ismereteim szerint csak cigányok követtek el az elmúlt években tanárveréseket, csak köztük fordul el , hogy a férfiak a saját élettársaikat hordják a 4-es f útra, és csak közöttük fordul el újabban kábítószerezés, amit az egyik cigány az élettársa által prostitúcióból keresett pénzb l vesz és ad tovább. A családok annyival nagyobb mértékben követnek el extrém cselekedeteket, jogsértéseket, amilyen mértékben kedvez tlenebb szocializációs örökségeket cipelnek. Két cigány asszony is mondta nekem arra utalva, hogy hiába törekszik a rendezett életre, a szocializációs örökséget és a környezetükb l jöv megvetést nem dobhatják el egyik pillanatról a másikra: „A C bet a hátunk megett van” Az „érpataki modell” térhódítása és „hálózattá” b vülése30 ellenére Érpatak nem mondható széls jobboldali településnek. A különféle széls jobboldali rítusoktól a helyi lakosság nagy része távol tartja magát, közömbös a közélet iránt, elveszítette bizalmát a demokratikus intézményekben, nem lát reális esélyt a kommunikációra és az érdekvédelemre, csak önmagára számít és bezárkózik.

30

http://www.erpatak.hu/index.php?l=8; http://www.erpatak.hu/index.php?l=8&play=HPcstrat

Ambrus Judit:

Tatárszentgyörgy után M vészeti kísérletek az együttélésért Ha volna roma Tiborcunk, aki elpanaszolhatná Mondjuk, azzal kellene kezdeni, hogy Tatárszentgyörgy után nem lehet roma m vészetet zni, csak szemben az eredeti, ezerszer idézett és átalakított Adorno-sorral, hogy mit ne lehetne Auschwitz után csinálni, itt felmerül a kérdés: miért, el tte lehetett? Ismerjük-e olyan aranykorát a Magyarországon él cigányságnak, amikor bármilyen „magas” m vészeti ágban való felemelkedésüket a többségi társadalom üdvözölte volna, amikor egy elismert, magasra értékelt m vészeti térbe nagyszámban beengedte vagy behívta volna ket? Van néhány nagyszer , magát cigánynak valló költ nk, írónk, fest nk a jelenb l és a múltból, vannak el adóm vészeink, s vannak a cigány származásukat ugyan le nem tagadó, de magukat cigánynak nem valló m vészeink. Az identitásválasztás természetesen mindenki szíve joga, a saját döntése kell (kellene), hogy legyen. A m vészet kapcsán – természetesen feltételezzük, hogy a m vészet szabad, adott esetben a szolgálatába áll, de nem szolgálója semmilyen eszmének – felmerül a kérdés, mit l tekintünk egy bármilyen alkotást a roma/cigány m vészet körébe sorolhatónak, mit l szolgálja egy adott m a társadalmi együttélést, illetve sz kítsük most a tért, miképp tekinthet a társadalmi együttélés el segít jének a színház? Ha vállaltan cigány származásúak a darab szerepl i? Ha vannak vállaltan cigány származásúak a darab alkotói/színre viv i között, azaz ha tudjuk egy sztárszínészr l, hogy lám, is cigány?

Ha cigányokat ábrázol a darab? Ha ábrázol cigányokat is a darab? Ha olyan tematikáról szól, ami a többségi társadalomnak a cigányokról való elképzeléseivel, feltételezéseivel, el feltevéseivel vagy el ítéleteivel foglalkozik? Ha magával a cigány–nem cigány társadalmi együttéléssel foglalkozik? Ha tanít? Ha nevel? És ha ezt teszi, adagolja finoman a problémákat, emeljen be finoman cigány szerepl ket, vagy provokáljon?

Egyáltalán, ha a színházat vesszük, nem úgy kellene indulnia a dolognak – mert valljuk meg, még csak az indulásnál tartunk –, hogy cigány vonatkozású (lásd fentebb) színpadi m vek születnek remek drámaíróink tollából? Ezeket aztán a színházaink bemutatnák, ha már az emberünk tragédiája, Bánkunk, s egyáltalán semmiféle nagy, nemzetinek kikiáltott alkotásunk nem vesz tudomást a cigányokról, ahogy nem lett ez szokás a kés bbi, és nem annyira nemzeti drámáinkban sem. Pedig akár a Bánk bánban (1819) Tiborc panasza lehetne általános jelenvilági (2013) szegényroma-panasz is, de erre aligha gondolunk: „Kéményeinkr l elpusztúlnak a / Gólyák, mivel magunk emésztjük el / A hulladékot is. Szép földeinkb l / Vadászni berkeket csinálnak, a- / Hová nekünk belépni nem szabad. / S ha egy beteg feleség, vagy egy szegény / Himl s gyerek megkívánván, lesújtunk / Egy rossz galambfiat, tüstént kikötnek, / És aki száz meg százezert rabol, / Bírája lészen annak, akit a / Szükség garast rabolni kényszerített.”

Az irodalom ébredése De hogy volna ez elképzelhet , elvárható, ha a többségi társadalom irodalma is csak nemrég ocsúdott, s nem kevés szerepe volt e felébredésben Tatárszentgyörgy tragédiájának? Hogy egy ötéves gyerek rasszista sorozatgyilkosok áldozata lehetett Magyarországon, ett l tagadhatatlanul megrendült a magyar társadalom java; mondhatni, kifordítva: egy ötéves kisgyerek áldozata kellett ahhoz, hogy a többségi társadalom írói, költ i ráeszméljenek, meg kell szólalniuk a cigány–nem cigány együttélés, egymás elfogadása, egymás iránti

426

Ambrus Judit

felel sségvállalás tematikájában. Három olyan rendezvényr l tudunk a tatárszentgyörgyi tragédia óta – kett a Beszél folyóirat, egy a 2000 Irodalmi és Társadalmi havi lap rendezésében –, amelyik rangos írókat, költ ket kért fel a témához illeszked irodalmi alkotásaik felolvasására. A háromból kett épp a tatárszentgyörgyi tragédiára emlékezett, az egyik a kétéves évforduló napjára hívott meg vagy negyven felolvasót, rangos írót, költ t.

Erre az estre kevesebb új m született, viszont a közönség nagyobb számban vett részt, és sok volt a roma érdekl d , s az áldozatok családjai is eljöttek ekkor.

A másik emlékez est kevesebb fellép t hívott el, de a tragédia után négy évvel, 2013. február 22-én a legrangosabb írók és költ k is fontosnak tartották, hogy megemlékezzenek a tragédiára. Borbély Szilárd, Erd s Virág, Esterházy Péter, Jónás Tamás, Németh Gábor, Szabó T. Anna, Vajda Mihály, Závada Pál olvasták fel az írásaikat, és sok volt közöttük kifejezetten erre az alkalomra készült irodalmi m . (Mindkét est jótékonysági, adománygy jt est volt.) Id ben a két emlékez -est között egy, a Beszél rendezte Hovatovább elnevezés , f ként a szegénységgel, a m vészeten és az oktatáson keresztül megvalósuló romaintegrációval foglalkozó kulturális fesztivál irodalmi estjén bizonyosodhatott be, hogy a magyar írókat és költ ket milyen mélyen érinti a társadalmi együttélés megvalósíthatóságának a sikere, illetve sikertelensége. Megrendít írások születtek erre az estre is. Ezen a programon a Romaversitas közrem ködésével sok roma néz is részt vett, többnyire fiatalok, így talán a témára legérzékenyebbek el tt folytak a felolvasások.

A roma–nem roma együttélés konfliktusaira kihegyezett egyik írásnak, egy igen kemény fikciós m nek (Szilasi László tollából) is ért fogadtatása volt. Ez köszönhet volt annak is, hogy az írás mell zött minden didaxist, s nem kívánt állást foglalni, csupán felvázolta, milyen együttélési konfliktusok milyen válaszokat válthatnak ki. (Talán nem mellékes, hogy Szilasi készül regénye „hajléktalan” regény lesz.) Bíró-Balogh László is érdekes novellával érkezett, szintén az együttélés volt a témája a m nek. Demszky Alma, aki Gyöngyösön él, az ott él lépten-nyomon megalázott, minden kis apró hibáért agyonbüntetett cigányokról írt, ez is megfogta a közönséget. Vajda Mihály a többségi társadalomnak a zsidókkal és a cigányokkal kapcsolatos befogadási stratégiáiról, azok különbségeir l és azonosságairól olvasott fel. A szépirodalom ezen a három estén nagyon érzékenyen reagált az elfogadás, a befogadás, az együttélés problémáira. Meg kell említenünk még néhány nevet, akiknek a tollából ezeken az esteken megrendít költ i vagy prózai m veket hallottunk, ilyenek voltak: Balla Zsófia, Kukorelly Endre, Mesterházi Mónika, Parti Nagy Lajos, Tóth Krisztina. Talán közülük (talán mások közül) fog kikerülni olyan alkotó, aki ezeket a problémákat egy nagyobb, átfogóbb m ben, vagy sok m láncolatában, er teljesen, koncentráltan feldolgozza majd.

Ki kell azonban emelnünk egy nevet, aki több esten felolvasott, s mindegyikre egészen kiváló, kiemelked m vet hozott, amelyek szinteségükkel felkavarták a hallgatóságot. Ez Németh Gábor. a 2013-as esten az elmesélhet és el nem mesélhet (értsd: szalonképes és nem szalonképes) cigány- és zsidó viccek összehasonlításával vezetett le igen drámai következtetést a cigányok és nem-cigányok együttélésére nézvést. Nagyon sok megrendít írás hangzott el, de tagadhatatlanul ez volt a tatárszentgyörgyi tragédia negyedik évfordulójára rendezett jótékonysági est legdrámaibb pontja: „A cigányok föltehet en nem mesélnek nemcigányok által készített szalonképes cigányviccet, egyfel l azért nem, mert nem-cigányok által készített szalonképes cigányviccek nem léteznek, a cigányviccekben ugyanis nincs semmiféle megértés, azok egyáltalán semmit sem ismernek el pozitív tulajdonságként, nem sóvárognak semmire, ami a cigányoké, mégpedig egyszer en szólva azért nem, mert a cigányokról úgy tudják, hogy nincstelenek, és ez a nincstelenség, a cigányok nincstelenségének tapasztalata egyenesen vetül az úgynevezett pozitív tulajdonságok halmazára, talán kivételt csak a cigányok nem-cigányok által vélelmezett korlátlan szexuális szabadossága és képessége jelent, az erre irányuló irigységet fojtja el a nem-cigány, mit sem tudva róla, hogy a cigányok nemi erkölcse jóval szigorúbb és konzervatívabb az övénél, a

Tatárszentgyörgy után

427

feltételezett cigány szabadosság, és persze az irigyelt cigány potencia van megbosszulva a vérfert zés cigányviccekben rendszeresen megjelen vélelmével, a (…) viccben pedig egyenesen a pedofil er szaktevés rágalmával. Másfel l persze már csak azért sem valószín , hogy cigányok nem-cigányok által kitalált cigányviccet mesélnének, mert nem nagyon ismerhetnek ilyeneket, nem fordulhat el , hogy nem-cigány cigánynak cigányviccet mesél, nem mesél neki, mert a viccmesélés puszta ténye valamiféle minimális emberi kapcsolatot feltételezne, amit többek között éppen ezek a viccek tesznek lehetetlenné. (…) Hasonlóan brutális zsidóvicc magukat felvilágosult, a liberális demokráciában hív , európainak tartó értelmiségiek körében semmilyen körülmények között sem volna elmesélhet .

Elmesélhetetlenné tette ugyanis a Holokauszt ebben a körben mégiscsak közössé vált tapasztalata.

A Porrajmos és Tatárszentgyörgy nem tette elmesélhetetlenné a brutális cigányviccet, egészen egyszer en azért, mert a Porrajmosnak vagy Tatárszentgyörgynek nincsen semmiféle nemcigányok által megosztott, tehát közössé vált, vagy akár csak annak hazudott tapasztalata, durván fogalmazva, a nem-cigányok társadalma még az emberi élet szentségének ügyében sem képes érdemi közösséget vállalni a cigányokéval. Pontosabban szólva, csak akkor képes, ha ezt rituálisan teheti meg, adományok meg ilyesmi szónoklatok formájában, mint ez az enyém is, a maihoz hasonló jótékonysági rendezvényeken. A cigányokkal való együttérzés akkor megy a legjobban, ha nem kell együtt lenni velük. Nem kell együtt lenni a munkahelyen, a családban, az utcán, a piacon, a buszon, a mozikban, a szülészeten és a temet kben. Ha az együttlét valamiért, mint ma este is, elkerülhetetlen, akkor az rjít en hamis, öt perc múlva semmire se kötelez mosolyt toljuk magunk el tt, az ugyanis jobban megvéd t lük, mint a rend rpajzs.” (2000, 2013. április) A m vészet a sorozatgyilkosságról Ahhoz, hogy nagy m vek szülessenek a cigány-nem cigány együttélésr l a színházakban, vagy az kell, hogy a fent említett (vagy más) íróink, költ ink, drámaíróink mély, átfogó m veket hozzanak létre, amelyeknek színpadra való adaptációi vagy felolvasó-színházi feldolgozásaik közönség elé kerülhessenek, vagy természetesen a színházi társulatoknak kell kidolgozniuk maguk számára darabokat. Az el bbi ösztönzésére voltak kísérletek, ilyen volt például a Nemzeti Színház pályázata, amely arra kérte fel a drámaírókat, írjanak darabokat a sorozatgyilkosságról (úgy tudom, a pályázat nem lett sikeres, hogy hány pályam érkezett be, nem került nyilvánosságra, e tárgyú darabokat kortárs írók tollából eleddig nem mutattak be).

A romák elleni sorozatgyilkosságot feldolgozta a Lengyel Anna-vezette PanoDrama csoport Szóról szóra cím el adása, melyben dokumentumok bejátszásával, illetve a különböz támadások, gyilkosságok helyszínein hallottak eljátszásával, az áldozatok családtagjaival készített interjúknak a néz k elé tárásával próbálták bevonni a közönséget, azzal a nem titkolt céllal, hogy felel sségvállalást próbáljanak kicsiholni a néz kb l. A darabjukban megszólaltatták a sorozatgyilkosság els számú gyanúsítottjának a barátn jét, a per koronatanúját is, azon kívül a falvak lakóit, ügyészeket, rend röket, a polgármestert, a helyi kisebbségi önkormányzat vezet jét. Talán leginkább az a jelenet érintette meg a néz ket, amelyben egy „magyarnak látszó” roma lány hosszú tusakodás után bevallja szerelmének a származását. A fiú iszonyodva veszi tudomásul a bejelentést, s a kapcsolatnak vége szakad.

Az el adás a színészek elmondása szerint hatvanórás interjúanyagon alapult, a nyolc színész ebb l az anyagból dolgozott.

Egy másik alkotás ugyanerr l a témáról a Csak a szél cím Fliegauf Bence-film volt, amely a Berlinálén Ezüst Medve-díjat kapott, emellett a Film Békedíjat és az Amnesty International díját is elnyerte, hogy csak néhányat említsünk az elismerésekb l. A film bár sok emberhez eljutott Magyarországon, a világsikere ellenére nem lett itthon közönségsiker. Pedig miközben Fliegauf Bence a saját, különös, er s, korábbi nagyszer filmjéb l, a Dealerb l jól

428

Ambrus Judit

ismert feszültségteremtési módszereivel élt, a film krimiszer ségével bevonhatta volna a nagyközönséget, de valószín leg egy átlagnéz nek még mindig túl nagy teher volt, lett volna a romákkal való együttérzés, ehhez nem szerzett még elég gyakorlatot, új volt számára, terhes.

Valószín leg pedig az ilyen nagyív m vek bátorsága teheti majd a magyar filmnéz t érzékennyé olyan problémák iránt, amelyeket nem kíván problémaként felfogni, mondhatni, nincs társadalmi betegségtudata, s így nehéz lesz gyógyítani, de hogy ez kialakulhasson, ahhoz sok id kell.

Kísérlet A színház viszonylag sokat próbál tenni ennek a „betegségtudatnak” a kialakításáért, s aztán a „betegség” legalább valamelyest való gyógyításáért. Színdarabokkal, színházi kísérletekkel próbálja ráébreszteni a néz ket a valóságra vagy arra, hogy tehetnek azért, hogy megváltozzon a valóság körülöttük. A Krétakör a Káva Kulturális M hellyel és az AnBlokkal karöltve az Új Néz projekttel próbálta két borsodi faluban, Árokt n és Szomolyán a cigány– magyar együttélés nehézségeit megkönnyíteni. Úgynevezett vándortársulatként aposztrofálták magukat, s sok improvizációval eljátszották a falvakban az adott, sajátságos problémáikat.

Miel tt a színházi csoport a falvakba ment, komoly terepmunkát végeztek szociológusok, kutatók, az AnBlokk (Egyesület/Folyóirat) munkatársai: Horváth Kata, Kovai Cecília, Berkovits Balázs, Obláth Márton. Az 1800 f s Szomolyán a cigányság aránya 15%, míg Árokt n az 1200 f s lakosság 40-50%-a cigány. Ennek ellenére vagy épp ezért, a színészeket, a színészi munkát Árokt n nagy örömmel fogadták, segít készek voltak és belementek a játékba, olyannyira, hogy amikor tehette, a polgármester-asszony is velük játszott. k a játék után is úgy vélekedtek, hogy az együtt töltött id hasznos volt számukra. Ezzel szemben Szomolyán nem vették jónéven a játékot, ha tudták, akadályozták ket, a kísérlet ott nem járt olyan sikerrel.

A játék során különféle szituációkat jelenítettek meg, amelyeket az adott falu lakosai jól ismernek, például összeismerkedik egy pár, házasságot kötnek, s kérdésként merül fel, vajon a pénzükön a lakhatásukat oldják meg, vagy autót vegyenek. A „darabban” résztvev színészek, illetve színész-drámatanárok (Bori Viktor, Gyombolai Gábor, Kardos János, Romankovics Edit, Sereglei András, Takács Gábor, Sárosdi Lilla, Terhes Sándor) a szituációk eljátszása (vagy eljátszatása után) megszavaztatták a néz kkel a további lépéseket. De a szavazáshoz érvelés is szükségeltetett. Ha valaki arra szavazott, vegyen az ifjú pár inkább kocsit, akkor ezt meg kellett tudnia indokolnia. De konfliktus is kialakult a játék során (például nem tudták fizetni az albérletüket, a f bérl pedig ki akarta ket dobni, miközben a lány már terhes volt; míg els re csak az „áldozat” szempontjait láttuk, kés bb kiderült, hogy a f bérl nek is súlyos gondjai vannak, nem gonoszságból akarja behajtani a bérleti díjat). A játék nagyon sok néz t bevont, s talán a falubeli (legalábbis Árokt re igaz lehet ez) konfliktusok valamelyest oldódhattak. Az Új Néz szakmai vezet je Schilling Árpád, a Krétakör vezet je volt, a projektvezet pedig a Káva csoport vezet je, Takács Gábor. (Érdekességként jegyezzük csak meg, hogy az archiválási munkát a Krétakör jelenlegi ügyvezet igazgatója, Gulyás Márton végezte.)

Az Új Néz így foglalja össze a kutatásuk feladatát: „A kutatás feladata olyan alapvet jelenségek megfogalmazása, amelyek mentén törésvonalak, konfliktusok jönnek létre a falusi színtereken. Olyan általános jelenségek megfogalmazása a cél, amelyekr l úgy gondolhatjuk, hogy ezek különböz verzióival találkozunk az egyes falvakban. Ugyanakkor egy olyan jelenséget kell válasszunk, amelynek veszélyes m ködései és tartalmai egy színházi projektben kimozdíthatók, megváltoztathatók. A projekt sikerének kulcsa – a mi véleményünk szerint –, hogy sikerül-e a falusi színtereket m ködtet alapvet összefüggéseket színházzá tenni. (Vagyis a színrevitelen keresztül a helyiek számára megjeleníteni, felismerhet vé tenni és megmozdítani azokat a jelentéseket, amelyek a mindennapjaikban konfliktusokat,

Tatárszentgyörgy után

429

feszültségeket, törésvonalakat hoznak létre).” Az Új Néz projektr l készített felvételeket, Budapesten több helyen bemutatták, elmagyarázták a szituációkat, közben tudva azt (és többször utaltak is erre), hogy az Új Néz projekt beszámolója iránt, ha nem Schilling Árpád mutatja be, s nem adja ehhez a nevét, aligha lett volna ennyi érdekl d .

Egy vitát kiváltott darab Ha a „roma” és a „színház” nevet összekapcsoljuk, akkor a Szóról szóra és az Új Néz bemutatóin kívül még néhány darabot vagy társulatot meg kell említenünk. El ször is a Katona József Színház nagy vitát kavart Cigányok el adását, melyet 2010 októberében mutattak be, s mely Tersánszky Józsi Jen és Grecsó Krisztián szövegein alapul, pontosabban Tersánszky hasonló címet visel m vét írta tovább Grecsó. Grecsó így vall a darabról: „Mindenkinek igaza van. Ebben az országban mindenkinek van igaza. És senki nem érti a másikét, a másik igazság nem igazság. Mindenki fél, a magyarok a cigányoktól és viszont.

Ezért volt élvezetes megírni ezt a darabot. Amiért élni rossz itt. Továbbírtam a Tersánszkyféle kezdetet, és könnyedén eltörtem a sosemvolt mesevilágot, mert a mai önfeledt kegyetlenséggel beszélte el magát. Pedig a Cigányokat felkérésre írtam, a rendez , Máté Gábor akarta megérteni, mily korban él a földön. Aztán kiderült, hogy mindnyájan ebben kell, hogy megkeressük magunkat, mert a kölcsönös gy lölet, az örökös rettegés és a vágy a békességre talán a legfontosabb dolog, ami (nem) történik most ebben az országban.

Nekiláttam, mert föl kellett hoznom valamit a mélyb l, magamnak, a magyaroknak, a cigányoknak egyaránt. Legyen egy lelet – a rettegés alól.”

A Független Színház, Balogh Rodrigo és Illés Márton társulata 2013 januárjában nyílt levélben kifogásolta a cigányok ábrázolását a darabban. A roma és nem roma fiatalokból álló társulat többek között nehezményezte: „az eltér cigány csoportok kultúrájának összekeverését” a darabban, továbbá azzal érvelt, hogy ez elkerülhet lett volna, ha a Katona József Színház szakért t hív a darab megrendezésekor. Ezt a vádat Máté Gábor, a darab rendez je azzal utasította el, hogy a darabban direkt keveredtek különféle cigány csoportok, hogy ezzel is alátámassza a rendez a darab meseiségét. A fiatalok nehezményezték a darab több részében a cigányok ábrázolását, az egyik ilyen például, mikor egy cigány szerepl egy halott mellett él szexuális életet: „Nem érthetjük, hogy egy emberközpontú, szakmai igényességér l híres színház, hogyan állíthatott el ennyire sért és félrevezet el adást.

Véleményünk szerint a jelenlegi társadalmi helyzetben a közönség megfelel véleményformálása érdekében felel sségteljesen, átgondoltan kellett volna létrehozni ezt a színdarabot, f ként azért, mert ez az egyetlen el adás a hazai k színházi struktúrában, amely ezzel a témával foglalkozik.”

Máté Gábor a darab fikciós jellegével érvel, bon mot-ja szerint ezzel az er vel a dán királyi ház is felháborodhatna a Hamlet miatt. Persze, hogyne, csak ne feledjük, hogy Magyarországon a dán-gy lölet jelenléte oly áttetsz , hogy szinte láthatatlan, ami nem mondható el a cigánygy löletr l. Nehéz persze igazságot szolgáltatni, amikor a m vészi szabadság kérd jelez dik meg (ne kérd jelez djön, ne korlátozzák, ne legyenek perek és ne állítsanak fel bíróságokat m vészi alkotások megítélésére természetesen, ha a m nem rasszista és nem uszít, azaz nincs kárára másoknak), csak önkorlátozásról lehet szó, de talán a m vészet szabadsága és a m vészet érzékenysége a társadalmi problémák iránt közös nevez re juthatna.

M vészet az együttélésért A Független Színház legsikeresebb darabja egyébként a Tollfosztás volt, a bizonyos „roma” és „színház” szavak metszetében ott ez a m is. 2010-ben mutatták be, 2010 áprilisában a Budapesti Tavaszi Fesztivál is programjára t zte. A Tollfosztást az alkotói így foglalják

430

Ambrus Judit

össze: „Öt fiatal szökik a cigánygyerekeknek rendezett nyári táborból, ahol szóvá mertek tenni néhány visszásságot. Haza akarnak jutni. Útközben számos reális és álomszer helyzettel találkoznak, valamint egymás történeteivel, amelyek szintén megelevenednek. A gyerekek szemén keresztül olyan világ bugyrait ismerhetjük meg, amelyekr l csak kevés és jobbára ferdített információ jut el legtöbbünkhöz.” Az öt szerepl (Lovas Emília, Német Alfréd Roberto, Szkiba József, Kalocsay Mercedes, Szegedi Tamás András, illetve Oláh Edmond) egy különös bugyorban van egész játékid alatt, bugyorban vagy vászonhintában, vagy valami fura függ székben az eszméik között hintázva, makogva, szerepük artikuláltságával vagy artikulálatlanságával. A darab író-rendez je Balogh Rodrigó, dramaturgja Illés Márton volt. Ennek a színházi csoportnak nyilvánvalóan szándéka a roma fiatalok m vészi feladatok elé állítása, hiszen darabjaikban sok a roma színész, ami szintén a romák elfogadását, a társadalmi együttélés megkönnyítését szorgalmazza, hiszen a többségi (esetlegesen szalonrasszista) néz nem a saját sztereotípiáiba botlik, ha színészként látja azt a társadalmi csoportot, amelyet másként szeret elképzelni.

Egyébként persze bár nem elvárható, de segítség lenne a kirekeszt magatartás feloldásában, ha a roma származású, ám a származásukkal el nem lép sztárszínészek megmutatnák magukat, bár sajnos érthet , ha a jelen helyzetben ezt nem teszik meg. Továbbmenve és máshonnan merítve példát, minden bizonnyal dramaturgiailag jó elképzelés, és társadalmi hasznossága van annak, ha a Barátok közt Nórájáról kiderül, hogy apja cigány, kár, hogy a sorozatban ezt nem vitték végig, hagyták jelzésként, s semmit nem tudtunk meg Nórának vagy Nóra apjának beilleszkedési problémáiról (ha már népnevelni kíván a sorozat, tehetné bátrabban is). Pedig ezek a szappanoperák minden bizonnyal képesek befolyásolni a néz k mások iránti elfogadási hajlandóságát. Érdekes kezdeményezés a Kérem, vigyázzanak, az ajtók záródnak! cím darab, Schwechtje Mihály rendezésében. A darabot a Rákospalotai Leánynevel Intézetben, az ott lakó lányokkal (mindketten cigányok) és ismert színészekkel együtt játsszák (sok más mellett: Börcsök Enik , Józsa László, Kardos Róbert), a darab egyébként a Harlemben játszódik, de Schwechtje szerint a hely és a hely problémái csak látszólag távoliak. Még egy fontos példát meg kell említeni egy olyan m vészeti társulásról, ezúttal egy zenekarról, mely szinte küldetésszer en hisz a társadalmi együttm ködés fontosságában: a Romano Glaszo (cigány hang, emberi hang) együttes szerint roma és nem roma énekeseknek együtt kell fellépniük, roma és nem roma népdalokat együtt kell játszani. Az fellépéseikkor megvalósul az egymás iránti elkötelezettség, Lakatos György, az együttes vezet je azt szokta erre mondani, hogy „és ez nem véletlen”, amiképp nem véletlen az sem, hogy ha ránézünk a fellépési listájukra, a helyszínek között református és katolikus szervezetek, valamint a Bálint Ház együtt szerepel, és sok olyan rendezvény, amely a társadalmi együttélést szorgalmazza, amely a kirekesztés ellen lép fel. A Romano Glaszo nagyon sokszor jótékonysági alapon is kiáll minden, a társadalmi együttélést, a szolidaritást, az egymás megértését szorgalmazó ügy mellett.

A Karaván halad Sokat tesz az egymás elfogadásáért a színházon, a m vészeten keresztül a Karaván M vészeti Egyesület is. A Karaván 2000-ben alakult meg, els sorban azért, hogy a szegény (f képp roma) gyerekek, akiknek a szülei nem tudnák kifizetni egy színi tanoda költségeit, bekapcsolódhassanak az ingyenes színészképzésbe. A Nyári Oszkár vezette társulat így vall magáról: „a Karavánban (…) szerencsés találkozások vannak profi és nem profi színészek között, roma és nem roma gyerekek, szül k, színészek között, a többségében roma színtársulat és a közönség között, különösen, ha olyan helyen tartunk el adást, ahol a gyerekek még nem láttak színházat. A Karavánban roma és nem roma emberek közös munkája által értékek, eredmények születnek. Vagyis a Karaván jelenlétével, tevékenységével a szerencsés találkozások lehet ségét demonstrálja. Nagy szüksége van a magyar

Tatárszentgyörgy után

431

társadalomnak arra, hogy az elfogadó, egymást megért attit d uralkodjék el az oktalan negatív sztereotípiák és gy lölet helyett. Ennek el segítésére használjuk eszközként a m vészetet és a pedagógiát.”

Darabjaik általában a gyerekeket szólítják meg, nekik szólnak (pl. a Hétfej tündér 2009-b l, a Mese a t zpiros virágról 2010-b l vagy a Banyamesék 2011-b l), de van az id sebb korosztály számára írt m vük is, például a Hétköznapi show – valahogy boldogulni (2010), illetve A show folytatódik (2011). A Hétköznapi show-ról így vallott Nyári Oszkár a Magyar Narancs hasábjain: „Egy 18 éves roma fiatalember viszontagságos bukdácsolását követi végig Budapesten. A f h s elindul, hogy leküzdje a rá váró feladatokat, de hamar kiderül, hogy el fog bukni. Amikor próbáltuk ezt a darabot, sokat nevettünk az improvizációkon, a szituációk abszurditásán. Öniróniával kezeltük a legdurvább, legfájóbb helyzeteket is. De a kegyetlen valóság folyton besz r dött a próbákra, és kesernyéssé tett néhány pillanatot. Az egyik fiatal színész gyakran kéredzkedett el próbáról, azzal az indokkal, hogy dolgoznia kell. Ha nem tudja fizetni az albérletét, akkor ellehetetlenedik, vissza kell utaznia vidékre, és abba kell hagynia a Karavánt. Éjjelente kamiont pakolt. A sors iróniája, hogy játszotta azt, aki a darab f h sének éjjeli kamionpakolási munkaajánlatot tesz. Ez egyszerre ironikus és csapdahelyzet is. Ha nem engedem el, azzal is ártok neki, ha pedig elengedem, akkor nem jön létre a produkció, amely – többek között – éppen ezt az abszurditást boncolgatja.” A Karaván szívesen vállal jótékonysági el adásokat, szívesen mennek olyan vidéki helyekre, ahol tudják, az ottani gyerekek aligha jutnának másképp színházi élményhez. Részt vesznek más jótékonysági el adásokon is (pl. a Banyamesékkel k is részt vettek a Hovatovább Fesztivál gyerekel adásain), illetve olyan társadalmi el ítéletek ellen fellép projektekben, amelyekben a színházat és a drámapedagógiát használják.

Két el adásról Két színházi alkotásról kell még szólnunk, két igazi, vérbeli játékról, az egyik a KoMa darabja, az Az utolsó roma – egy utolsó cigány, melynek a legf bb erénye az, hogy felmutatja és kineveti azokat a kliséket, amelyeket a többségi társadalom ráaggat a romákra, cigányokra.

A cigány lop, játsszák el a színészek, hisz a körülöttük él k, a körülöttünk él k tudják, hogy minden cigány lop. Az nem gond, ha a tapasztalat ellentmond ennek, ha végül kiderül, hogy a telefon, amit a „tolvaj” állandó jelz vel ellátott cigány állítólagosan ellopott, minden jel szerint megvan, hiszen épp arról hívják ki a rend rséget. Ez nem bizonyít semmit, hisz ha valaki valamit hinni akar, akkor azt hinni fogja. Megrendíthetetlenül. Az el adás els része fergeteges humorral játssza el és teszi nevetségessé ezeket a hiteket. A második rész a „végs megoldás”, az Endlösung végs kig való karikírozásával mutatja be a múzeumi tárlóra, halálra, pusztulásra ítélt utolsó cigányt. Az el adás a néz ket a nevetés erejével akarja felrázni, nem megy mélyre, inkább abszurd, bizarr feketekabaré kíván lenni.

A másik darab, a Szutyok, Pintér Béla Társulatának el adása Az utolsó románál bonyolultabb és megrázóbb, ez is klisékre épít, de itt a klisék nem apró történetekben mutatkoznak meg, hanem a szerepl k jellemvonásaiban és cselekedeteiben. A faluban van egy gyerektelen pár, akik mindent megtennének (és meg is tesznek) azért, hogy mégis lehessen gyerekük. Végül eljutnak az örökbefogadás gondolatáig is, cigányt, azt azért nem, de más csecsem t szívesen magukhoz vennének. Csak hát sok minden közbejön, s végül ott találják magukat két, intézetb l kivett, örökbefogadott kamaszlánnyal, az egyik közülük ráadásul (ó, borzalom!) cigány. Az események felgyorsulnak, és várt fordulatokat vesznek. Mintha az el ítéletautomatába töltötték volna bele a szerepl ket. A szalonrasszista pár egyik tagjából igazi, zsinóros morvaikrisztina lesz, a férjér l meg kiderül, hogy zsidó, mi is lehetett volna más, ha olyan ügyesen érvényesülni tudott az üzleti élet (a pékek üzleti életének) világában. Az egyik örökbefogadott lány, a cigány, ki más, lopni fog és elcsábítja a nevel apját. A másik örökbefogadott lányból, a csúnya és torzlelk , szeretetéhes szeretethetetlenb l gárdista lesz, a

432

Ambrus Judit

nyakán piros-fehér kend , az árpádsávos zászló egy darabja. A falu lakói csak úgy lökik magukból a sztereotípiákat, de azért a lelkük mélyén semmi bajuk nincs a kedves cigánylánnyal, s t még a csábítást is megbocsájtják neki (legalábbis a falu férfilakói). Egy szép nagy tablóképet látunk „magyar szemmel” a magyar társadalomról, sok humorral és zenével.

Hogyan tovább?

Hogy a m vészetnél maradva, mi képes a legtöbbet tenni a toleráns társadalomért: ha már elismert, megbecsült sztárokról kiderül, hogy a származásukra nézve cigányok, s ezzel az el ítéleteket kicsit megingatják? Ha cigány fellép k mellett közismert és elismert nagyságok lépnek fel, ezzel megmutatva, hogy lám, mi is a tolerancia hívei vagyunk? Ha íróink cigány témákról írnak? Ha együttérzést mutatnak a cigányság problémái iránt? Ha darabok készülnek, melyekben szituációs játékok keretében próbálják kibékíteni a cigányokat a nemcigányokkal? Ha együttesek cigány és nem cigány fellép kkel lépnek fel és cigány- és nemcigány dalokat tartanak m sorukon? Ha (ezúttal nem a „magas” m vészet terepér l véve a példát) a nagy rajongótábort magáénak tudó szappanopera tanult h sér l kiderül, hogy cigányszármazású? Ha elismert rendez k filmet készítenek a társadalmat a cigányokon keresztül sújtott tragédiáról? Ha igazi darabok készülnek, amelyekben a többségi társadalomban rögzült, cigányokról vallott el ítéleteken nevetnek, vagy egyszer en csak felmutatják ket? S ha ezeket nem találjuk elégségesnek, mi használna leginkább? Mi segíthetne? Az irodalom dolga lenne? A színházé? Esetleg mindannyiunké? Mert azt igazán ne mondjuk, hogy Tatárszentgyörgy után már nem lehetne semmit tenni, de nem azért, mintha nem volna elégséges a tragédia az elnémulásra. Csak azért ne mondjunk ilyet, mert el tte is némák voltunk, mert már el tte sem tettünk szinte semmit sem.

Tatรกrszentgyรถrgy utรกn

433

K szegi Edit:

Cigányképem fejl déstörténete Mennyi mindent tanultam…

Jen Badacsonytomajról Én nem emlékszem rá, hogy bármikor is találkoztam volna bármilyen megkülönböztetéssel, talán még a cigány szóval sem, de úgy biztos nem, hogy ezt valakire használta volna valaki.

Az els ilyen élmény már kétgyerekes anyaként ért. Akkor a gyerekek úgy 4 és 2 évesek lehettek. A szüleimmel nyaraltak Badacsonyörsön a kis faházunkban. Nekem Arácson volt dolgom, és éppen innen igyekeztem hozzájuk. Felszálltam a vonatra, nem fülkés kocsi volt, hanem az a kétszer 4 üléses. Nem sok hely volt, tehát mindenképpen másokhoz kellett leülnöm. Bizonytalanul kerestem a helyemet kikhez társuljak? Az egyik oldalon id sebb „nénik és egy bácsi” ült. Velük szemben, egy fiatal apa utazott, olyan három év körüli gyermekével. ket választottam. A gyerek a földön mászott, és különböz kincseket bányászott el az ülés alól. Az apuka elnézést kér en nézett rám, miközben maga mellé gy jtögette a kincseket. Mindegyikhez valamilyen kedves magyarázatot f zött, a kisfia pedig figyelmesen hallgatta, majd nagy lelkesedéssel kutatott tovább… Bámulattal néztem ket.

Elképzeltem magunkat, már hányszor szóltam volna rájuk, csupa koszosak lesztek, maradjatok már veszteg, üljetek rendesen, próbáljatok meg aludni, ne nyúljatok hozzá…

Közben pedig az ülések alól sorra kerültek el izgalmasabbnál izgalmasabb tárgyak, kacatok.

Ki gondolta volna! Meg voltam lepve, mennyi mindenb l zárja ki magát, gyerekeit az ember valamilyen hülye szokások és szabályok miatt… Valószín leg hülye képet vághattam, de egész biztos nagyon csodálkozósat, mert az apuka olyan kérd en nézett rám. Kifejezésére juttattam az szinte csodálatomat a kis rögtönzött kiállításukról. A kisfiú már ki sem látszott az ülés alól. Tetszett neki a feladat és az érdekl désem… Közben végig volt valami negatív érzésem is: mintha folyamatos mormolás lett volna a szomszédos 4-es fel l. Nem fogtam fel, nem is értettem, de olyan nyomasztó érzés volt… Mi beszélgetésbe elegyedtünk. Az apuka bemutatkozott, Jen nek hívták, a vezetéknevére már nem emlékszem. A balatonf zf i papírgyárban dolgozott, és oda járt a kicsi is óvodába. Hazafelé utaztak Badacsonytomajba.

Közben a kicsi jelezte, hogy éhes és enne valamit...

A mormolás szemben csak folytatódott - Nem cigány az, fehér a b re.

- Nézd meg a gyereket… az aztán leégett.

- Mit m velnek?

A táskából közben el került az elemózsia. Egy újságba becsomagolt lekváros kenyér volt…

Jen letépte a papír egyik felét megtörölte a kicsi kezét, aztán a kezébe nyomta a hatalmas szeletet, amit a kicsi ( is Jen volt) nagyon jóíz en elkezdett majszolni. Mivel én éppen a kincsek között lev kicsi rézpillangót dicsértem, készségesen odahozta, és a kezembe nyomta.

Közben persze a nadrágom kicsit lekváros lett, az apuka aggodva ajánlotta a maradék tiszta újságpapírt, de én legyintettem, hogy ugyan már! Legyintettem, mert tényleg ezt éreztem, legyintettem, mert mindez olyan magától értet d en történt, és teljesen világos volt, hogy ez így van jól, és hogyha olyan marad a nadrágom, akkor legalább mindig emlékeztetni fog, hogy mennyire jó volt elfelejteni azt a mérhetetlen mennyiség teljesen felesleges szorongást, tiltást, ami a fejemben kerengett. Mindezt ennek a kedves kis párosnak köszönhetem.

Miközben ezek a gondolatok cikáztak a fejemben, kis Jen megküzdött a hatalmas kenyérrel, és persze addigra már tet t l talpig csupa maszat volt. Apuka egy hirtelen mozdulattal felmarkolta és már röpültek is a mosdó felé… Röpültek, mert olyan játékos volt, hogy a gyereknek eszébe sem jutott, hogy most a kézmosás gyötrelmes pillanatai fognak következni, csak egy folyamat volt, amiben a játszásnak éppen ehhez a fázisához érkeztek. Szerintem még

436

K szegi Edit

a szám is nyitva maradt a csodálkozástól felidézvén, nálunk ez mennyi rimánkodás után többnyire kisebb veszekedésekbe fullad. Gondolataimból a szomszéd néni nagyon kedves hangja ébresztett fel.

- Üljön át kedves! Van itt nálunk hely…

Zavartan néztem rá, nagyon zavartan, mert nagyon kedves volt, de…

- Nem, köszönöm, jól vagyok én itt – rebegtem udvariasan, közben felháborodva magamon, hogy mit is jelent ez? Van itt meg ott?

- Hát maga tudja – mondta a néni.

- Hagyjad – legyintett rám a bácsi mély megvetéssel.

Közben megérkezett vidáman Jen ke és folytatta a kis kiállítása rendezését. Én nem tudom, milyen képet vághattam, de hogy Jen egész pontosan tudta, hogy mi történt, amíg nem volt itt, az biztos.

Nagyon kedvesen rám mosolygott, és megkérdezte: - És Edit hova utazik?

Ez a félig tegez d s, félig magázódós kérdés engem is mosolyra fakasztott.

- Edit? Nekem is ekkora gyerekeim vannak, mint Neked. És meséltem róluk, meg mesélt Jen kér l hogy milyen szépen megtanulja a mondókákat, mire Jen ke rá is kezdett egyre: - Gólya, gólya gilice…

Révfülöp állomásra értünk, a szomszédok szedel zködtek, fejcsóválva mértek végig. Úgy gondoltam, köszönök, és ahogy elkezdtem, Jen is velem együtt mondta: - Viszontlátásra.

Aztán én Badacsonyörsön leszálltam, még integettek is a vonatról. Hosszú évek során rengetegszer jutottak eszembe Jen ék, különböz szituációkban, és segítettek át felesleges hisztériákon, szorongásokon. Mindketten szerepl ivé váltak az életemnek, meséimnek.

Közben a gyermekeim növögettek és rábeszéltek, hogy barátaikkal szervezzünk egy tábort ott a mi kis faházunkban. Nyolcadikosok voltak, amikor azt mondták, most már k nagyok, menjünk át Badacsonyba egy kis bort kóstolni. Gyalog mentünk. Útközben hatalmas vihar kapott el bennünket. B rig áztunk, folyt rólunk a víz, bemenekültünk az állomásra. Mindenki rázta magáról le a vizet, amikor valaki meg szólalt: - Edit, K szegi Edit! Szia, megismersz?

Jen áll ott el ttem meglett férfiként. Tíz év telt el a vonatút óta. És megismert, és emlékezett.

Pedig csak egy mindennapos beszélgetés volt pár megálló között, emberi pillanatok. Egy perc alatt megértettem mindent. Azonnal bemutattam a gyerekeimet, Jucót és Ádámot, akikr l annak idején meséltem és elmondtam Neki, hogy én mindig vele példálódzom, és hogy tényleg azt hiszem, sok mindent sikerült általa megértenem, amiért nagyon hálás vagyok. Úgy t nt, ezt nem pontosan értette, de is mesébe kezdett, eldicsekedett, hogy Jen ke is nagyfiú lett, nagyon jól tanul, csupa négyese van, de még ötöse is! És van még két kislánya is.

Elmeséltem a történetet azonnal a gyerekeknek is. Láttam rajtuk, hogy ezt most mindenki megértette, és mindenkinek egy életre szóló történet lesz. Még jó párszor találkoztunk nyaranta, mindig beszélgettünk. A lányokat is megismertem. Jen ke pedig szakács lett.

Az id telt-múlt, nagymama lettem. Mikor a lányom és a veje Skóciába utaztak a másfél éves unokámmal, a repül téren Józsi felfedezte, hogy a márvány csodálatosan csúszik és ez egy nagyszer játék. Felszántotta az egész peront, és boldog volt és az emberek is kedvesen mosolyogták meg. Pár év múlva sajnos meghalt a másik nagymamájuk. A temetésen Józsi lefeküdt a földre a ravatalozóban, kicsi fejét a karjába temette. Mindenki átérezte, amit érzett ott a földön, a kis fehér ingében és fekete nadrágjában.

Pár hete a másik unokámnak, Évikének, aki a Gyermekek Házába jár iskolába, nyílt tanítási napja volt. Évike lázasan oldotta meg a feladatokat a pad tetején hasalva. Senki nem szólt rá.

Nem az volt a fontos, hanem a feladat. Nagyon büszke voltam a lányomra. megtalálta ezt az

Cigányképem fejl déstörténete

437

iskolát! És persze megint eszembe jutott Jen , aki már generációkon keresztül fejti ki hatását a családunkban.

Vicéék és Padlásék A Rottenbiller utcai ház Hogy is volt ez az én gyermekkoromban? Mint már az el bb említettem, én soha nem hallottam azt, hogy valakire azt mondták volna, hogy cigány vagy zsidó. Sem a házban, sem otthon.

Hatalmas hatemeletes házban laktunk a Rottenbiller utca és Damjanich utca sarkán.

Hatemeletes, de inkább csak öt, mert a hatodik az a padlás volt, de hát ott is laktak lakók.

Mivel én Ratkó-gyerek vagyok a javából, rengeteg egykorú gyerek volt a házban Most, hogy így utánaszámolok, 24-en voltunk fiúk, lányok, egy-két év korkülönbséggel. Nagyon vegyes csapat volt. A szül k közt volt mérnök, orvos, munkás, tanár, színész, eladó, takarítón , óvón , kórházigazgató. A földszinten, a házmester Ardaiékon kívül, a hátsó lépcs nél laktak Farkasék, akik a segédházmesterek voltak, vagy, ahogy a házban mondták, a vicéék.

Farkasnak hívták ket, de ezt szerintem csak én tudtam, én is csak azért, mert a nagyobbik fiú az öcsémmel járt egy osztályba. Édesapjuk, István az egész nagy házat takarította, szedte a szemetet, mert annak idején még csak a lakásajtóba kellett kitenni, és azt minden este elvitték, vagyis vice bácsi összeszedte. Volt egy igazi tyúkanyószer felesége, aki fantasztikus fánkot sütött, és mindig megvendégelte azt, aki megtisztelte ket. Bizony nem voltak sokan olyanok, akik az ügyes-bajos kérésen kívül, be is mentek hozzájuk. Valahogy azért, mert k a vicéék voltak. Nagyapám egy sportpályán dolgozott, ezért mindig tudott belép t szerezni meccsekre, István pedig imádta a meccseket, így együtt mentek, és még be is segített neki, mint jegyszed .

Ha a mellettük lev hátsólépcs n végig felmentünk, akkor a padlásra érkeztünk. Mi ezt a lépcs t a rabló-pandúr játék vagy számháború alatt használtuk, és csak nagyon ritkán tévedtünk fel a padlásra, valahogy ez ugyan nem volt kimondva, de olyan „oda mi nem megyünk” terület volt. Annyit tudtunk róla, hogy Jóska, a Padlás Jóska ott lakik, és onnan jár le hozzánk játszani. Meg azt is tudtuk, hogy valahol ott lakik egy lány is, aki egyáltalán nem jár le játszani. Jóska tulajdonképpen megpróbált beilleszkedni a mi kis csapatunkba, de folyamatosan gúnyoltuk, és mindig valami otromba tréfa szenved alanya volt, amit l persze mindig agresszív lett és utána aztán joggal panaszkodhattunk, hogy milyen durva, és goromba. A téli napokon mozisat, és színházasat játszottunk, gondolom miattunk, mert ugye a mi szüleink színészek voltak. Édesapám imádta a diafilmeket, és a büntetésünk az volt, hogy nem nézhettünk TV-t, viszont be lettünk zárva a szobánkba az ötkötetes Shakespeare m vekkel. Nagyanyám mindig megadóan hagyta, hogy az a tíz-tizenkét gyerek megszállja a lakást, mert apámék ritkán voltak otthon, és így legalább foglalkozik a gyerekekkel. Szóval nagy vetítések voltak, apám sztentori hangján olvasta, és játszotta el a feliratokat. Monte Christo grófja, Némo kapitány, Tamás bátyja kunyhója, általában három-négy filmet is kiharcoltunk magunknak, és közte mindig szünetet tartottunk, mint az igazi moziban.

Nagymamám teát f zött, és azt ittuk, mintha büfében lennénk. Egy alkalommal a vetítés után, mikor rámoltuk vissza a székeket, a Palicskó Tibi megszólalt, hogy valami történt, mert az egyik szék tiszta víz. Mindenki Jóskára nézett. Jóska a falnál állt.

- Nem, én nem brunyáltam be! – bömbölte, de a fal mell l nem mozdult el. Örült gúnyolódás kezd dött. Rángatták, és valóban a folt ott volt Jóska nadrágján Akkor belépett apám, mindenki azonnal elcsendesedett. nagyon lehordott mindenkit, és megnyugtatta Jóskát, hogy nem olya nagy baj, megesik az ilyen, minket meg egyre dühösebben szidott. Jóska mégsem hagyta abba, üvöltve mondta már, hogy mindenkit lepofoz, és hogy esküszik a családja, és saját életére hogy nem brunyált be. Apám egyszer csak hozzánk fordult.

438

K szegi Edit

- Ki csinálta? Ki és mit öntött a székre?

Egyenesen odament a székhez és belenyúlt.

- Ez tea – mondta.

Sosem fogom elfelejteni azt az arcot, amit Jóska vágott. A vad düh feloldódott egy önelégült mosolyba. Én akkor úgy éreztem, hogy most a helyében mindenkit megölnék ezért a min síthetetlen otromba tréfáért, de csak mosolygott. Mi pedig álltunk, valahogy közösen megszégyenültem, pedig a tréfában csak hárman vettek részt, mégis az egész mögött közös kirekesztés állt. A tettes nem jelentkezett, igaz, apám sem firtatta nagyon, inkább a Tamás bátya kunyhójáról kezdett beszélni. Értettük mindannyian a párhuzamot, de hogy egészen pontosan miért beszélt róla, azt csak kés bb, feln tt aggyal értettem meg.

A másik emlékezetes történet a mi kis Hamlet el adásunk volt. Gondolom, egyb l kitalálható, hogy kire jutott a gonosz Claudius király szerepe, bár mindenki kételkedett benne, hogy Jóska meg tudja ezt oldani Most, ahogy visszagondolok rá, a királyn t, Gertrúdot Peth Anna az igazgató-f orvos lánya játszotta, az, aki az el z kis tréfa értelmi szerz je volt. Jóska ezt kivételesen nem tartotta sért nek, s t, nagyon büszke volt rá, hiszen ugyanazt a szerepet játszotta, mint apám a nagy színházban. (Mondanom sem kell, ezért játszottuk mi otthon ugyanezt, bár mindenki mondta, hogy ekkora fába mégsem kellene vágnunk a fejszénket.)

Hát: igazuk lett.

Iszonyú nagy készül dés, lent az udvaron hatalmas színpad, padokat szereztünk (ahogy a lakógy léseken láttuk), és berendeztük a terepet, még az els emeleti ablakokat is bejátszottuk. Minden lakót meghívtunk, voltak is sokan hiszen, már a szül k is megtöltötték a néz teret. Emlékszem, Herceg néni is volt az ötödikr l. volt a f ellenségünk, mindig veszekedett, bezavart minket, és persze is mindig els sorban a Jóska anyját szidta. Szóval jó sokan voltak, így aztán az égés is nagyobb volt. Én, mint címszerepl , megszámlálhatatlan esetben sültem bele, Zámbó Kati, mint Ophélia folyton elbotlott a ruhájába, amin persze a többiek halálra röhögték magukat, Anna pedig nem érkezett meg a közös jelenetünkre.

Viszont Jóska és Anna jelenete kiválóan sikerült, Jóska Anna szerepét is tudta kívülr l. A csúcsjelenet a vívás volt, Palicskó Tibi úgy fejbe vágott a karddal, hogy azonnal elvágódtam.

Valószín leg az addig ért kudarcoktól, én akkor szó szerint azt sem tudtam, hol vagyok. Már csak arra emlékszem, hogy Jóska brilliánsan megoldotta az egész helyzetet, kicsit szemrehányóan nézett rám, és én ott megértettem, hogy sokkal komolyabban vette az egészet.

NEM, vette komolyan egyedül a helyzetet. És most egyszer gy zött az igazság, mert Neki volt egyedül sikere, és mindenki Neki gratulált. Még Herceg néni is. Akkora sikere volt, hogy rület… Pontosan emlékszem, hogy még az is átvillant az agyamon, hogy nehogy, megint megfordítsuk a helyzetet és azt mondjuk, hogy a kis buzgó mócsing, de ez szerencsére nem történt meg. S t másnap, mikor nem jött le a szokásos rablós csend rre, akkor mindenki hiányolta, hogy hol lehet. És akkor én az Annával felmentem érte a padlásra. Több ajtó volt, és mi tanácstalanok voltunk. Nem volt cseng egyiken sem, kopogtunk. A lány nyitott ajtót a hatodikról. Furcsa, hogy most is az jut eszembe, hogy a hatodikról. Zavartan toporogtunk.

- Jóskát keressük.

- Gyertek be!

Kis konyhába léptünk be. Innen nyílt egy kis szoba, az ajtóban Jóska jelent meg, kérd en nézett ránk.

- Csak hívni akartunk, hogy gyere le.

- Zsuzsi, a testvérem.

Megdöbbenve néztünk egymásra Annával. Ki gondolta volna, hogy a lány a hatodikról, a Padlás Jóska testvére. Olyan öntudatos volt, olyan büszke, és titokzatos. Ha együtt utaztunk a liftben, mindig úgy éreztem, hogy felmegy, és ott elt nik az ötödik emelet felett, a sötétségben. Lehet, hogy még azt is gondoltam, hogy övé az egész hatodik emelet.

- Te nem jössz le? – kérdeztük hebegve, hiszen tényleg nem tértünk magunkhoz, a meglepettségünkben.

Cigányképem fejl déstörténete

439

- soha, tanul, meg olvas. Én úgy éreztem, mindenképpen rá kell beszélnem, hogy lejöjjön velünk ez a kedves, mosolygós, titokzatos gyönyör picike lány. Így újra próbálkoztam.

- Majd lehet – és még kedvesebben mosolygott.

Zsuzsi tényleg lejött, nem akkor, de aztán kés bb elég sokszor. Aztán pedig elköltöztek, egyszerre a lenti és fenti Farkasok.

Legközelebb néhány évvel ezel tt jött egy levél az iwiwen. Zsuzsi küldte. Tanítón lett, vidéken él, és látta, hogy cigányokról szóló filmeket készítek. Nagyon örült neki. Ez volt az a pillanat, amikor összeállt bennem a kép az egész Farkas családról, a földszinten és a padláson.

Most itt írás közben lázas nyomozásba kezdtem, hátha valahol megtalálnám ket, Jóskát, hogy elmesélje, hogyan élte meg ezeket az éveket?

Tehát mint már az elején is említettem, az én ismereteim a cigányokról, cigányságról, úgy gondolom, igazán tipikus voltak, azaz semmilyenek, de még ráadásul azt is hittem, hogy vannak, vagyis egyáltalán nem tudtam, hogy nincsenek, s t ezt nem is hittem volna el senkinek. Hiszen ott szerepeltek a filmekben, regényekben, festményeken. És ez számomra a valóság volt. Hogy ezek nem hús-vér emberek, hanem kitalációk, az meg nem fordult a fejemben. Valódi találkozásom legfeljebb az éttermekben volt, amikor a külföldre szakadt hazalátogató rokonainkat vittük egy kis magyaros vacsorára nosztalgiázni. Szóval a sztereotipnál is jóval sztereotipabb képem-ismeretem volt. Pedig akkor már feln tt voltam, játékfilm-forgatókönyveket írtam, s t mertem venni a bátorságot, hogy jeleneteket is írjak róluk, persze csak úgy háttérnek, mert úgy romantikusabb, egzotikusabb, és filmesebb lesz a jelenet. Meg sem fordult a fejemben, hogy az ismereteim csak másik játékfilmekig terjednek, és azokat gondolom valódinak. A jelenetben, amit írtam, a cigányok az asztalon táncoltak, mint az Egy magyar nábob cím filmben. szintén állíthatom, hogy komolyan gondoltam, hogy ez a leghatásosabb és a legtutibb, és persze azt is gondoltam, hogy k milyen fantasztikusak, muzikálisak, ügyesek, hogy ne mondjam: „mindez a vérükben van”.

Azóta már tudom, mert végignéztem nagyon sok cigányokról szóló játékfilmet, hogy én nem lettem volna kirívó, hiszen majdnem mindegyikben van egy hatásos jelenet az asztalon énekl , táncoló ledér cigány n vel vagy gyerekkel. Nagy szerencsém volt, hogy az a film nem készült el sohasem, persze egyáltalán nem ezért a szemléletért, mert ezt a részt úgy megették k is, mint a pinty. Érdekes volt, amikor konkrétan szembesülhetem a saját régi gondolkozásommal a Wojczek cím filmben, amiben dramaturgként dolgoztam. A rendez , Szász János a Százados úti lakótelepet választotta ki helyszínéül. A statisztéria nagy része roma volt, és tulajdonképpen a n i f szerepl r l is ezt akarta sugallni, bár ezt direktben nem vállalta. Már ezzel is nehezen értettem egyet, de mikor a jelenet közepén egy kislány az asztal közepére került és táncolni kezdett, hát én megindítottam a harcot. Próbáltam több oldalról fúrni a jelenetet, de azt a meggy z dést, amivel védte, nem lehetett lehengerelni. És mivel tudtam, hogy én pont így gondolkoztam, és hogy én az akkori ismereteimmel valószín leg ugyanígy nem hagytam volna magam meggy zni, és ugyanígy akkor is felvettem volna ezt a jelenetet. Mit volt mit tennem, szép csendben eljöttem, és levontam a tanulságot egy egész életre. Megfogadtam, hogy az a dolgom, hogy ket a maguk valóságában, úgy, ahogy k akarják, mutassam be, hagyjam, hogy mindent elmondhassanak, hogy megérthessük, miért úgy teszik, ahogy teszik, és miért úgy történnek a dolgok, ahogyan történnek.

A kezdetek Mátyás tér A lányom a Vörösmarty Gimnázium dráma-tagozatára járt. A gimnázium színháztermében rendezték minden évben az Országos Diákszínjátszó Fesztivált. Mivel nekem régebben több csoportom is volt, tudta, hogy ez engem érdekel. De egy alkalommal lázasan telefonált,

440

K szegi Edit

hogy mindenképp menjek, mert az Erdélyi utcai Általános Iskola a Macbeth cím drámát adja el , cigány és nem cigány gyerekek szereplésével. Mindenképpen menjek, bármit is csinálok. Én valóban ott hagytam csapot-papot, és pontban beérkeztem az el adás kezdetére.

Mondhatom, nagyon megérte, leny göz volt. Tele ötlettel, szellemességgel és lelkes, nagyon tehetséges gyerekekkel. Rögtön egy film lehet ségét láttam benne, hiszen ez annyira nagyszer volt, hogy más iskoláknak is példát adhat. A gyerekek is mesélhetnek arról, hogy ez számukra miért fontos. Irodalomtanáruk, Bencsik Gyula szervezett egy külön tábort a kis csapat számára, ahova együtt leköltöztünk. Igazán nagyon tanulságos volt, szembesültem a saját korlátaimmal, megértettem, hogy ezeknek a gyerekeknek mennyivel nehezebb megállniuk a helyüket, és milyen hihetetlen energiákat tudnak bevetni, ha bíznak bennük, ha komolyan veszik ket, és hogy mennyire fontos nekik ez a sikerélmény. Tanulság volt az is, hogy a személyes interjúk során kiderült, hogy pont olyan életet élnek, olyan problémáik vannak, mint a nem roma iskolatársaiknak, családjaiknak, persze nehezítve az identitásvállalás / nem vállalás kérdésével. Megbeszéltük, hogy az el adást, ami közben els díjat nyert az Országos Találkozón, a Mátyás téren és az iskolájukban filmesítjük meg.

Körülbelül ennyi is volt a megadott koncepció, mert az ötleteikre voltunk kíváncsiak. A további instrukció els sorban a „tudtok ti ennél még jobbat is kitalálni” volt. Szerintem a produkció szenzációs lett, és mivel ott a helyszínen rögtönöztek, és bevonták az összes, a téren közleked lakost is, ez még külön vonzóvá tette az el adást. Az ismer seim a film forgatása el tt óva intettek, hogy ez Budapest legveszélyesebb tere, szoknyában ne menjek, és legyen a táskámban gázspray a biztonság kedvéért. szintén szólva, azóta sem értem, mir l beszéltek. Én ott teljes biztonságban éreztem magam, és lehet, hogy egy-két szélhámos, súlyos fazon valóban részt vett a közös játékban, de mivel mindenki mindenkire nyitott volt, ebb l semmilyen konfliktus nem alakult ki, s a Mátyás tér, mint egy irigylésre méltó nagy lakóközösség jelent meg. (A film végül is Surányi András rendezésében Gyilkosság a téren címmel készült el.) Évekkel kés bb, Az egy ház Európában kutatási program keretében, Szuhay Péterrel filmet forgattunk a Mátyás tér 14-es számú ház lakóival Sok kis öröm a boldogság címmel. A ház lakói ezt az érzést er sítették meg. Szerettek ott lakni, hiszen sokkal inkább ennek a közösségnek az el nyeit látták. Az is igaz, hogy mindenki elmondta, hogyha cserélni vagy eladni szeretnék a lakást, az majdnem képtelenség a „hírhedt” tér miatt. Ez a ház valóban az együttélés igazi terepe volt. Lakott benne fotós, orvos, zsoké, orosz tiszt özvegye, és persze a romák itt is a hátsólépcs nél, a földszinten, vagy a hatodik emeleten. A legszebb történetet Harris László fotóm vész felesége mesélte Németh bácsiról: „Napközben mindig nyitva volt náluk az ajtó, a konyhában csináltak mindent, ott is gyakorolt.

De este, mikor fehér ingben, öltönyben-nyakkend ben elindult a hangszerével, akkor mindig lehetett tudni, hogy hány óra van, hozzá lehetett igazítani az órát.”

De térjünk vissza az én kis fejl déstörténetemhez.

Az Erdélyi utcai film elkészítése közben valóban rengeteg tapasztalatra tettem szert, és ez adta az okot, hogy barátom, Vészi János felkérjen munkatársának egy olasz TV-sorozat, Az én ellenségem magyarországi epizódjának a munkálataiban. A sorozat több országban játszódott, a magyarországi rész a cigány–magyar ellentétekr l kellett, hogy szóljon. Próbáltunk egy igazán jó esetet találni, amin leginkább éreztetni lehet az akkoriban eldurvuló, elég szörny történeteket (mint a hosszúpályi, áram a kerítésben tragédia).

Péter segítségét kértük ekkor, aki nagyon sok helyre vitt el minket Szabolcsban és Borsod megyében. Nap, mint nap szembesültem a tudatlanságommal, az el ítéleteimmel. Az els élményem, ami megkapott, Körömben volt. Éppen ment le a nap, a kunyhó felett csupa mosolygós kedves ember, barátságosan invitálnak egy ici-pici helyiségbe. Itt volt minden, az ágy, a szögeken kosarak lógtak, a t zhely, az edények, a lavór, szóval minden. Hellyel kínáltak minket. Percek alatt betódult még egy csomó ember. Mind kedves volt, nyitott és

Cigányképem fejl déstörténete

441

éhes arra, hogy megmutathassa magát. Vágyott rá, hogy is lehessen legalább egy kicsit fontos, mert szép kosarat köt, vagy szépen énekel, vagy táncol. Körberajongtak minket, és ez által, mi tagadás, mi is fontosnak érezhettük magunkat. Hallgattuk ket, fotóztunk, filmeztünk, hogy valahogy magunkkal vihessük ezt az egészet. Mikor kimentünk a kicsi udvarba, még el bújtak gyerekek, férfiak innen-onnan is, a szomszédból már szólt a zene, és mindenki boldogan táncolt. Milyen szegények, és mégis milyen boldogok – sóhajtottunk fel.

Beszálltunk a kocsiba a „zsákmányolt” film- és fotókockáinkkal, és a hátsó ablakból még visszanéztünk, hogyan távolodunk vagy távolodtak el. (Igazi vége f cím.) Én akkor ebbe nagyon beleszerettem, és komolyan gondoltam, hogy ennél szebb már nem is lehet valami. Ám id vel, ahogy minél több valódi kapcsolatom, barátom lett, kijelenthetem, hogy erre az id szakomra, mint a szegénység romantikájának az esztétizálására gondolok.

Most már tudom, hogy mi azt kaptuk ott t lük, amit vártunk, és nagyon meg voltunk elégedve. És azt is tudom, hogy ez nagyon nem elég!!!

A lopás etikája Rácz Sándorné Lujza Az els , akivel nagyon jó viszonyban lettem úgy, hogy tudtam, cigány, Lujza volt. Lujza férje Sanyi egyik napról a másikra elt nt, aztán a Sajóban találtak rá egy héttel kés bb. Lujza gyilkosságot feltételezett a halála mögött, és nekünk is jó okunk volt gyanakodni.

Már az els alkalommal úgy beszélgettünk egymással mintha 100 éve lenne a barátn m. szintén, nyíltan, kerek perec. Mindenbe beavatott a filmezésen kívül is. az volt, akir l ugyan megismerkedésem pillanatában tudtam, hogy cigány, de pár perc múlva már el is felejtettem, mert teljesen lényegtelen volt. Egy n volt, aki mesélt egy másik n nek a problémáiról, egy anya volt, aki mesélt egy másik anyának a gyerekeir l, olyan közvetlenséggel, amit valójában még a százéves barátn mt l sem szoktam meg Ha úgy érezte, hogy hülyeséget csinálok vagy mondok, kiosztott, de én is kioszthattam, ha úgy éreztem, bár erre inkább figyelmeztetett és bátorított. Mivel rengeteget kellett várni a stáb felkészülésére, nagyon sokat voltunk kettesben, és mint a kamaszlányok, pisilni is együtt jártunk. (Tessék, most hogy leírom, itt tanakodom, írjam-e körbe, hogy hova, de itt a szelleme velem, és már ezért is biztosan kiosztana). Tehát, ha oda mentünk, ezt így hívják, és mi oda mentünk. Mikor végeztünk jöttem volna ki, rám szólt.

- Kézmosás?

Zavartan mentem és mostam kezet, mintha csak a forgatás hevében felejtettem volna el, de persze arra gondoltam, ez csak a kedvünkért csinálja. A második alkalommal tüntet leg ment oda jó példát mutatni, megint követtem a példát kelletlen. Harmadszor viszont már kezét törölgetve szólt rám.

- Figyelj, nem miattam kell kezet mosni. Ha nem akarsz, ne mossál. De végiggondoltad, hogy minden pasi megfogja a kilincset, a zárat a brunzolás után? Na, így ne mossál kezet.

Hát én k vé dermedtem, és valójában köpni-nyelni nem tudtam. Erre biztos nem számítottam.

Azóta is, ha nem éppen másban vagyok, mindig mosolyogva mosok kezet, magam el tt látva a Lujza által felidézett képet.

Minél többször mentünk hozzá, annál szintébb, közlékenyebb lett. A Sanyi története is eszerint alakult. is, mi is tanultunk minden rekonstruált szituációból, felkínált nyomozási lehet ségb l. Egyre pontosabban körvonalazódott az szemléletmódja és a másik oldalé.

Konkrét vádlottjai voltak, de az események során átértékelte a helyzeteket, és komoly következtetéseket vont le. Mikor a libások feleségeit meglátogattuk, a férjeket gyilkossággal vádolta. Az eszmefuttatása teljesen logikus volt, mondhatni elképzelhet volt. A véleménye, ítélete lesújtó és nagyon pontos volt a telepen kint alvó családapákról, akiket sem a feleségük, sem a gyermekeik nem látnak hosszú heteken keresztül, mert fontosabb nekik, hogy egy liba se t njön el, és közben gondolkodás nélkül hajítják oda a még él libákat a kutyáiknak.

442

K szegi Edit

Lujza pontosan érzékeli az t körülvev világot, belelát a fejekbe és védekezik, nem hagyja magát. Nem ismerek lehetetlent, csak tehetetlent – vallja, és férfit meghazudtoló kitartással keresi az igazát, persze onnan, ahonnan látja. De vajon, mi tudjuk-e onnan látni ahonnan , ahonnan k látják?

Elmesélem Lujza egyik történetét, amit mi magunk között csak a „lopás etikája” címmel, emlegetünk. Ez a történet, ha igaz, ha nem, magát a gondolkodásmódot és egy másik szemszöget mindenképpen megvilágít, és ez bizony magamtól nem jutott volna eszembe.

Lujza elmesélte, hogy Sanyi órákig képes volt hasalni a f ben, hogy kitalálja, hogyan kell a fukar, maguktól mindent megvonó libásoktól minél több libát ellopni a szemük láttára. És nem a libákért, hanem az átejtésért, az eszükön való túljárásért, a „ne gondold, hogy te több vagy nálam” érzetéért. Ez fontos felismerés volt, belelátni egy másik ember gondolkozásába, megérteni az szempontjait is. Ez lehet annyi, hogy elégtételt vegyen, vagy éppen, hogy megfeleljen a róluk terjesztett, meséknek, ahol ket „kétlábú rókáknak” nevezik. „Ha látta volna azt a temetést” Kétegyháza 1992- t írtunk, miközben Lujzával forgattunk. A panziónkban, ahol a stáb szállása volt, a TVb l értesültünk, hogy Kétegyházán „etnikai háború” dúl. Mivel a sorozatunk címe az Én ellenségem volt, azonnal kocsiba ültünk és ott hagytuk Ónodot. Kés este érkeztünk meg, az egész falu a „Kultúrban” volt. Minket nagy ovációval fogadtak, és meg sem állt a cigányokra zúdított panaszáradat. A teremben ott volt a falu apraja-nagyja. Éppen azt követelték, hogy éjfélig hagyja el a Csurár család a falut. Óriási vastaps tört ki, olyan rossz emlékezet . Aztán egymást követték a felszólalók, k is ugyanezt követelték, panaszkodtak, cigányra, zsidóra, (pedig mint kiderült, az nincs is a faluban). Valódi pogromhangulat volt. Kimenekültem, mert a folytonos ütemes tapstól zúgott a fejem, no meg a szívem is. Kint fiatal lány cigarettázott, kértem tüzet, és beszédbe elegyedtem vele. A helyi fodrászlány volt. bel le is folyt a panasz. De mi történt, hogy így elmérgesedett a helyzet, kérdeztem? Bel le pedig d lt a panaszt. Ha tudnám, milyenek itt a cigányok, mit csinálnak. Volt itt egy temetés, tavaly vagy mikor is? Ha láttam volna, vonulnak végig az utcákon, szórják a pénzt, a virágot, locsolják az italokat, reggel kezdik, és még este is tart. Mindent betesznek a sírba, még rengeteg pénzt is, borzasztó milyen felfordulást csapnak! Én csak hallgattam, és – szintén szólva –, kicsit irigykedtem. Arra gondoltam, hogy tulajdonképpen milyen kíváncsi lennék egy ilyen temetésre. Gondoltam, megemlítem neki, de a végén úgy döntöttem, ez most éppen nem a legalkalmasabb pillanat erre. Elkértem a fodrászüzlet címét, és ennyiben maradtunk. Másnap, ahogy a falun mentünk keresztül, mindenki kint volt a háza el tt, hogy valamit is hozzá tegyen az együttélés lehetetlenségér l. Valójában a történetek nagy része arról szólt, hogy csak kocsikáznak, hol lóherével, hol gyógyf vel, dinnyével, persze csak akkor, ha kedvük tartja. A kocsmában, ha van pénzük, mindenkit meghívnak, folyton mulatnak: keresztel , ballagás, születésnap.

Végre lejutottunk a sorompón túlra az Újfaluba, ahol a t zeset és a konfliktus történt. Az utcában vegyesen laktak cigány, román és magyar családok. Mindenkit türelmesen végighallgattunk, mindenki mondandóját, netán panaszát felvettünk.

Faragó Zsigmond, a Bubi Bátyjánál, Lajosnál A cigány családok kétségbeesetten panaszolták, hogy félnek, mert ki akarják ket zni a faluból, és most meg köröznek egy papírt, hogy k is akarják, hogy a Csurár családot el zzék.

Ha akarják, akkor békén hagyják ket, de hát akkor lehet, hogy k lesznek a következ

Cigányképem fejl déstörténete

443

elzavart családok. Rengeteget meséltek, hogy nincs munka, de k járnak ki, már hajnalban székf zni, mezgerelni, próbálnak legalább egy lovat tartani, hogy tudjanak mivel dolgozni, meg hát k nagyon szeretik is a lovakat, és hogy amikor jönnek haza, a falusiak kinn állnak a házuk el tt és mindig beszólnak. És hogy az ember megpróbálja nem meghallani azokat, de azért ez még sincs ez így jól, pedig ha nekik bejön az üzlet, akkor mindenkit megtisztelnek, legyen az cigány vagy paraszt. Minket is meghívtak vacsorára, feltétlen jöjjünk el. Ha a konfliktusokról kérdeztük ket mindig felemás választ kaptunk, amib l nyilvánvaló volt a kiszolgáltatottságuk.

- A Csorobikék is, nahát, de azért rendesek is, adnak munkát, hol ez, hol az, mikor mi van a ház körül.

A Csorobikék háza a sarkon volt, a Csurárék leégett házával szemben. Frissen festett kerítés, tiszta ház, rendes udvar. A kapu zárva, csengetni kell. Vártunk, de hosszú ideig senki sem bukkant el . A ház el tt szilvafa volt, potyogott le róla a gyümölcs, és mi tagadás, stábunk az álldogálás közben szemezgetett bel le. Hirtelen harsány n i hang törte meg békés csámcsogásunkat. Próbáltunk védekezni, hogy csak a földr l szedtük fel, (ami igaz is volt), de erre: ”az kell a cefrébe” volt a válasz. A hölgy, akib l ez a rettenetes hang jött ki, az a hölgy volt, aki az óráját mutatva követelte az éjféli ki zetést az esti falugy lésen, és aki utána meghívta a stábot vendégségbe magához. Árgyelánné, vagyis Csorobik felesége. A legnagyobb természetességgel váltott, és tessékelt be minket. Mi egy kicsit zavarban voltunk, de erre is csak úgy odalökve reagált.

- Az mégis csak a másé, nem?

Az udvar is nagyon rendes, azaz inkább rendezett volt. Csorobik ott borozgatott két „szomszéddal”, akik történetesen cigányok voltak. Nagyon örült nekünk, szívélyesen fogadott, és máris tálalta a szituációt: - Borozgatunk, beszélgetünk a majdani munkákról, nincs itt ellentét! Csak az a család, a Csurárék. Na, jöjjenek már, megmutatok itt mindent minálunk.

Máris körbevezetett bennünket.

- Szép kis ház, jó kis ház, hát nem éppen jó helyen, de én, így-úgy kijövök velük, eldolgozgatnak itt szépen.

Aztán kivitt minket a hátsó gazdaságba. A közepén állt egy nagy busz, kisgépek, disznók, baromfi, szóval volt ott minden. Ahogy ott álltam, hirtelen rossz érzésem lett. Megfordultam.

A kerítésen egy megnyúzott kutyab r volt felakasztva. Kicsit megugrottam.

- Így jár minden tolvaj, a kétlábú róka is! Ha hozzá nyúl itt valamihez, itt ez puska…

Nyúlt a háta mögé, leemelve a puskát. Mutogatta, nézegette, aztán visszaakasztotta a szögre, majd folytatta: - Ha bedobom utána a disznók közé, mind megeszik, még a csontja sem marad meg, a disznók, azok ilyenek…

Azok igen, gondoltam magamban, és elindultam visszafele, csak ki innen. Mindenki ugyanezt érezte. János, a rendez azért még megkérdezte az operat rt: - Ugye, ez megvan, rendesen megvan, felvetted?

Gábor még felvett néhány vágóképet a kutyáról, a puskáról, Csorobik meg hagyta, hadd végezze dolgát. Mert amit mondott, az annyira komoly, hogy azért bármikor vállalja a felel sséget. Kifele menet már várt Árgyelánné bennünket. A két ember még mindig ott ült az asztalnál, de már bor nem volt el ttük.

- Na, megnéztek mindent? Ugye szép? Most jut eszembe, nem kért volna kávét valaki, mert szívesen f z k, ha kérnek…

Senki sem élt ezzel a lehet séggel.

Mikor újból az utcán voltunk, nem mindennapi élmény várt minket. A ház, ahova vacsorára hívtak meg bennünket, egy kis találkahely lett. Ki székeket hozott, ki tányérokat, poharakat, egymásnak adták a kilincset.

444

K szegi Edit

Aztán bebocsátást nyertünk. Nagyon szépen meg volt terítve, mindenféle ül alkalmatosság be volt dobva. Mikor bementünk, énekkel vártak minket. Aztán Zsiga, Faragó Zsiga köszöntött minket. Megköszönte, hogy megtisztelhet minket. Elmondta, hogy akik itt ülnek mind, szegr l-végr l a rokonai, mert hét gyereke van, meg asszonyaik és asszonyaik testvérei, majd az egész utca az övék. Hát a Csurárék éppen nem, és azokkal szokott valóban baj lenni, de hát azt, hogy aláírják, hogy menjenek, azt akkor sem lehet, mert ha nem is családtag, de testvér is. Mindenkit végig bemutatott, és vagy , vagy más hozzáf zött egy-két mondatot, viccet.

Varázslatos volt. Ugratások, szép történetek, mosolyok, összenézések. Még most is el ttem van Böske testvére, a Maca, amilyen szépen mindig rám mosolygott, és várta kíváncsian a reagálásomat. Azonnal a szívembe zártam ezt a nagycsaládot. Két kacsát készítettek el, elmondásuk szerint az egyik öregebb volt, szerencse kérdése, kinek mi jut. Ott ült a két ember is a Csorobikéktól, elmondták, most k voltak a soros csicskák, és azt is, hogy nem szoktak s r n borozgatni a gazdával, és hogy a gazda „csormás” (nem megbízható) de minden munkát meg kell fogni, több lábon kell élni, hogy boldoguljanak. Én ott ültem, és hallgattam volna reggelig ket.

Másnap Zsiga elvitt minket a bátyjához, Lajoshoz, úgymond itt a másik vajda, mert rá a romák is hallgatnak, benne a parasztok is bíznak. Hozzá fordulnak ezek is, azok is, ha baj van.

Lajost a falu másik végében találtuk, ahol a parasztok laktak. Tekintélyes ember, apró mosolygó szemekkel, barátságosan invitált minket be a házba. Mikor beléptünk, furcsa látvány fogadott. A bejárattal szemben egy házi oltár volt. Középen egy fiatal fiú fotója, körülötte pedig családi fotók sokasága. El tte mécsesek égtek, és vázákban friss virágok özöne. Megdermedve álltam, és mint filmes, azonnal hívtam az operat rt. A tagbaszakadt, ötvenes férfiember a könnyeivel küszködve mesélte el családja tragédiáját. „Ádám nagyon ügyes volt. A legtehetségesebb és legügyesebb keresked , egy igazi ’finom úriember’. Általános iskolás korában már kihívták az osztályteremb l a meglett keresked k, hogy üzleteljenek vele. Megölték, leszúrta az apósa, pedig ilyen fiú nem volt az egész megyében, mindenkit l kérdezhetik.”

A kislányt most k nevelik, minden megváltozott azóta, csak ezért élnek. A tagbaszakadt öreg lókupec, aki hat gyermekének a közvetlen fizikai ellátásában a gyerekkorukban nem vett részt (férfiember ugyanis ebben nem vesz, nem vehet részt), most a kislány unokáját fürdette, pelenkázta, odafigyelve a kényes b rére, mert „a kislányok popsija az sokkal érzékenyebb”.

Megvette el re az iskolatáskáját, tolltartóját, biciklijét, még takarékkönyvet is csináltatott neki.

Azonnal beleszerettem. Elmesélte, hogy olyan beteg lett a fia halálakor, hogy kórházba került, ezért a család felvette a temetést, hozta is a VHS kazettát, simogatva. A temetés egy álló nap tartott, mindenhová elmentek, az egész falut bejárták, ahol Ádám megfordult, hogy mindenkit l elbúcsúzhasson. Eszembe jutott az esti beszélgetés a fodrászn vel, a két évvel ezel tti temetésr l, és elképzeltem, vajon ugyanazt gondolná, ha ezeket itt végighallgatta volna, ha látná az oltárt, Lajos homályos szemét, azt a fájdalmat, amit egy örökre való elszakadásban érez a másképp tehetetlen szül ? Tudja mi áll amögött, ami felett olyan egyszer en ítélkezik? Honnan is tudná? Az szemében ez a menet felesleges kivagyiság, fitogtatás, onnan nézve a cigányok már megint csináltak egy nagy felhajtást, hogy mutassák, mijük van. Belegondoltam, lehet, ha én is csak a felhajtást látom, akkor ugyanolyan távoli szerepl k maradnak a fejemben, egy egzotikus romantikus jelenetben, mint a filmekben, képekben, regényekben?

Lajos még egyszer megsimogatta a kazettát, és visszavitte a szobába. Követtem a szememmel, és tudtam, ezért vissza kell jönnünk, ezt meg kell néznünk, mert meg kell értenünk, nekem, a fodrászn nek és nekünk. Gondolataimból egy er teljes n i hang riasztott fel. Megjött Picis, Lajos felesége, aki pillanatok alatt intézkedett, és mi az utcán találtuk magunkat. k is velünk maradtak. Fantasztikus jelenet következett. A kocsiút két oldalán egymással szemben leültek, és hol magyarul, hol cigányul kiabáltak át egymásnak a túloldalra. Ez is igazi filmjelenet volt

Cigányképem fejl déstörténete

445

(sajnos a kamerát már rég eltetette velünk a feleség), káprázatos dramaturgiával. Egyszerre volt valóságos és egyszerre színjáték. Színjáték nekünk és a szomszéd parasztoknak, hogy lássák, k egyet is értenek velük, meg nem is, mindent közvetített ebben a perpatvarban, amit akartak, és a közönség valóban hallgatta. Viszont közben az a féltés, amit egymás iránt éreztek, az aggódó feleség és férj, a családapa, az nagyon is valódi volt, még sohasem halottam ennyire „egymásért haragszunk” veszekedést. (A mai napig, ha lecsukom a szemem, beindul a bels mozim és végigfut rajtam – no, nem a hideg, hanem – a melegség. Pedig ez kívülr l megint csak hidegnek t nhetett.

Gondolom nem kétséges, hogy néhány hónappal kés bb meglátogattuk ket újra. Elmondtuk, hogy az családi tragédiájuk, azóta sem hagy nyugton minket, és fontos lenne, ha err l beszélgethetnénk velük. (a legutóbbi találkozásunk rossz emlékei miatt a kamera használata fel sem merült bennünk). Picis hihetetlen nyitottsággal beszélt a tragédiájáról, az élet igazságtalanságairól, és gyönyör séges unokájáról: „Egyedül, ha vagyok odahaza, senkire nem gondolok, csak rá. Kislányát felveszem az ölembe, egy picit felejtkezek, és mindig mondom neki, drága, pici gyermekem, odavan édesapád. Azt mondja a kislány, tudom már mámi, temet ben fekszik, alszik. Mutattad nekem.

De már onnan vissza nem gyün, kislányom, soha. De, azt mondja, visszagyön, mámikám. Csak alszik egy kicsit, pihen, vissza fog jönni. Jól van, kislányom. Evvel a keser séggel továbbra is úgy érzem, hogy talán nem sokáig bírom. Ameddig bírom, úgy szeretném, hogy részesítsem a kislányomat, hogy emlékezzen rám. Hogy milyen voltam, és el tudja mondani mindenkinek, ha nagy lesz, hogy mennyi szeretetet kapott t lem, és majd ha nagy lesz, is nyomozzon ebben az ügyben, és majd tudja meg az igazságot. Azért szeretnék mindent összegy jteni, mire megny , hogy adják neki, aki hátul marad. Legyen az kezükben, és mutassák fel neki. Azt mondtam a nagyapjának, ha hirtelen meghalok, írasson egy házat a nevire, bent van 300 ezer forintja a bankban, majd mikor 18 éves lesz, tudjon boldogulni. De ahogy látom, ahogy nevelem, olyan lesz, mint az apja. Érzem azt, hogy olyan életrevaló lesz, olyan ügyes lesz, mint volt az apja. Akkor ez nagyon jó lesz, tud magán segíteni, és nem fog szorulni senkire. És ezt kívánom az istent l. Mert ez a pici lányomnak legalább jó legyen. És arra kértem a gyerekeket, ha betölti a 14 évet, egy évig hordjon fekete szalagot. A ruhája lehet piros, fehér, csak legalább a hajában hordjon egy ilyen fekete szalagot. Hogy érezze azt, hogy is gyászolta az édesapját. És tudja elmondani mindenkinek, hogy az apja méltatlanul halt meg. És nem bírt kapni szeretetet attól az apától, aki tet nagyon akarta.”

Végül már nem pontosan emlékszem, hogy miként történt, de k kértek minket, hogy jöjjünk el Ádám születésnapjára a temet be, és mindenképpen szerezzünk kamerát, hogy legyen megörökítve. Megígértük, hogy megpróbálunk mindent elkövetni, és még kamerát is szerzünk. Természetesen kértem, hogy megnézhessük a temetésr l készült kazettát, hiszen én úgy éreztem, hogy ez a kulcsa a kétoldalú megértésnek. Szó nélkül odaadták. Mindez húsz éve történt, Azóta járunk le hozzájuk, sajnos k már nem élnek, de a barátság, ami akkor megköt dött az egész családdal, az úgy érzem, örök. Házi videósok lettünk, készítettünk jó pár filmet, és unokáikkal, Csalinkával, Ópikával napi szinten levelezem a facebook-on.

Lajos testvérei A három n vér Még Ádám születésnapján ismerkedtünk meg velük, mondták, náluk már a dánok is voltak kamerázni, mert az tanyájuk olyan híres, hogy a ”múzejumból” is küldik hozzá a vendégeket. Valóban, ez a tanya varázslatos volt.

Gizi a hatvanéves, huncut mosolyú pici asszony lova fejét paskolja: „Muro khúro, szeretem; lovas cigányasszony vagyok én… Legalább 30 éve lesz már, vagy 28, hogy ebben a kis tanyában lakok. Élek, ahogy tudok, nem bánt senki, engemet szeretnek. Ha Gyulán megyek, ha Kétegyházán megyek, nekem van becsületem, mert jó, becsületes vagyok.

446

K szegi Edit

Mit csináljak? Ebb l életünk, a munkából. De van is becsületem. Én ezt a gyepet megkaptam, vagy öt holdat t lük, hogy kaszáljam. Ez a két kezem után csináltam ezeket, amit csináltam.

Senki más nem segített. Anyám nem adott semmit. Mikor ide, ebbe a tanyába jöttem, egy dunnával jöttem. A lábosom lyukas volt, rongyot tettem, úgy f ztem. Mentem, dolgoztam, hazagyüttem, f ztem, mostam este. Reggel megint vissza kellett menni, dolgozni. És mikor Kétegyházáról jártam ott, abba a majorba, gyalog, ha esett, ha fújt, mert muszáj volt, mert szegények voltunk. Mert mi nem vagyunk ám olyan csavargók. A csavargó cigányok, azok mennek. Mennek. Ahun fogja az es , meg az este, lefekszenek a bokrokba is. Olyanok, mint a nyulak. De akinek van számja, házszám, az mindig ember. Ember a talpán. És aki tart egy kis jószágot. Így van ez, kérem.”

Gizi elvált, Mari özvegy, Erzsi vénlány. Minden sztereotípiának ellentmondanak. Bár egyikk jüknek sincs gyereke, de tízet mégis számon tartanak, testvéreiknek a gyerekeit, akiket hosszabb-rövidebb ideig k neveltek a tanyán. „Most már testvér vagy” Megint Zsiga Már több hónapja jártunk le Kétegyházára, amikor szeptemberben kitaláltuk, hogy mivel k még sohasem voltak Csatkán, elmegyünk együtt és felvételeket készítünk. Akkoriban nagyon fontos volt Csatka a filmesek körében is, aki élt és mozgott, mindenki oda zarándokolt, így hát mi is. Elkezdtük a szervezkedést. k azt ajánlották, hogy a Csorobik nagy buszával kellene menni, biztos szívesen eljönne velünk. Mi tagadás, ez izgalmas feladatnak t nt, a már leírt, náluk tett emlékezetes látogatás után. Bementünk hát velük, és megbeszéltük.

Húszezer forint el leget kért, vagyis a pénz felét. Estére visszük, mondtuk, meg kell beszélnünk a gyártásvezet nkkel. Egész nap forgattunk, Gyulán, Vészt n a lóvásárban, Zsiga pedig kalauzolt minket. Mikor visszaértünk Kétegyházára, kértem, vigye be a szomszédhoz, Csorobikhoz a pénzt, hogy tudjunk másnap utazni. Zsiga könyörgött nekem, kísérjem be, menjek be vele, már a végén bohózatba ill en le is térdelt, de nekünk nem volt kedvünk, és inkább viccesnek gondoltuk a jelenetet, minthogy megértsük. Zsiga végül is leszállt, és a reflektorunk fényében kedvesen integetett nekünk. Ez a tekintet most is itt lebeg el ttem, ebben egyszerre volt minden, huncutság, kétségbeesettség, valami búcsúzásszer .

Másnap, amikor kerestük Zsigát, addigra elt nt, és valami zavaros halálesettel falazott neki az egész utca. Talán nem kell mondanom, a pénz nem jutott el Csorobikhoz. Ezerszer pörgettem vissza magamban azt a pár pillanatot, ahogyan küzdött evvel a helyzettel, mert tényleg mindent elkövetett a maga módján, hogy becsületes maradjon, de tudta, ha egyedül marad ezzel az összeggel, azt már nem tudja megmagyarázni magának, miért ne tartaná meg.

Borzasztóan düh s voltam magamra, hogy ilyen helyzetet elé állítottam t, mert tulajdonképpen mégiscsak én vittem t kísértésbe, és ráadásul nélküle mehetünk Csatkára, ami így dupla veszteség volt. Hát ha még azt is hozzátesszük, hogy a kirándulásunknak Argyelán úr, aliás Csorobik miként vetett véget. Miután másodszor is el teremtettük a húszezer forint el leget, nekivágtunk a nagy útnak. A busz megtelt, csak Zsiga hiányzott róla.

Csorobik hozta a gázpalackos szabadtéri t zhelyét, bent volt az üst és némi pálinka is Az úton nagy vita alakult a f zésr l, hogy mit vásároljunk, hiszen az összeg megrövidült, a hiányt valahogy ki kellene gazdálkodni. Mi próbáltuk saját praktikáinkat bevetni: f z kolbász, lecsó, csirke szárny, paprikás krumpli, de k, akik otthon ennél lényegesebben ügyesebb, és szegényesebb megoldásokat alkalmaztak, most sehogy sem akartak semmibe sem belemenni.

A gyártásvezet nk kizárólagosan csak a mi lehúzásunkban tudott gondolkodni, megjegyzem, ez is elég érthet lenne, hiszen…

Egyszer-egyszer miért ne ehetnének egy jót és rendeset. Vásárlás közben azonban kiderült, hogy k ott, a többi testvér között Csatkán nem mutathatják, hogy ilyen szegények, mert az szégyen, nagy szégyen. Stábunk ekkor kétfelé szakadt. A hív kre és a kételked kre. Minket, a

Cigányképem fejl déstörténete

447

hív ket a többiek palimadaraknak, balekoknak neveztek. Ebbe a táborba tartozott persze Csorobik is, ami azért volt módfelett bosszantó, mert a többiek rá hivatkoztak, mondván, már csak ismeri ket. És közben azt nem vették észre, hogy maga nem átallotta a gázpalack használatának a kifizetésére sarkalni gyártási emberünket. Már nem emlékszem, milyen kompromisszum született, de Péter a szégyen részét átvállalta, ami nagyon vicces és egyúttal váratlan volt, és kell meglepetést okozott. Az este remekül sikerült, az étel finom volt, és nagyon sok vendég jött a táborhelyünkhöz énekelni, beszélgetni. Szégyennek nyoma sem volt. Viszont Csorobik kezdett jammerolni, kellene neki most a visszafele út pénze, mert most hogy menjen fel a bazársorra pénz nélkül (az szégyen), hogy még egy szódát se vehessen, többe került a benzin is, szóval szó szót követett, a pénz most kell. A gyártásvezet nk persze újfent aggodalmaskodni kezdett, de aztán végül mégis odaadta az összeget. Megbeszéltük a másnapot, elbúcsúztunk. Másnap hajnalban azonban hiába kerestük ket, összepakoltak és elmentek. Kés bb kiderült, Csorobik azt mondta nekik, aki megy, megy, aki nem, az itt marad. Ennyit hát a becsületr l, megbízhatóságról, morálról.

Mi persze továbbra is jártunk le Kétegyházára, de Zsigához nem mentünk be, és persze is került minket. Egy alkalommal aztán Gyuláról kerékpároztunk át, és akkor valahogy úgy éreztük, hogy hiányzik nekünk az a különös, mindent magába foglaló mosolya, ami egyszerre szól az örömr l és a bánatról, a szeretetéhségr l és -nyújtásról, a nevetésr l és a sírásról.

Bekanyarodtunk hát a kapujukon. Zsiga kijött a házból, mi meg ugye szálltunk le a kerékpárról. Nem tudott megszólalni. Mi se, gondoltuk kezdje . De nem ment neki, úgy csinált, mintha nem látott volna minket, bár még két méterre sem voltunk t le. Visszament a házba az asszonyért, hogy kihívja: jöttek hozzád. Böske nagy ovációval fogadott minket, pillanatok alatt megtelt az udvar, gyerek, meny, unoka. Zsiga megpróbált a saját rozoga kerékpárjához somfordálni, mintha itt sem lenne, vagy mi nem lennénk itt. Közben persze mindenki elakadt azon, hogy biciklivel vagyunk, mi meg azt lódítottuk, hogy egész Pestr l jöttünk így. Ez volt az a dramaturgiai pillanat, mikor Zsiga úgy érezte, mégiscsak észrevesz minket, és még köszönt is. Valamit l úgy érezte, hogy ezt csak miatta tehettük meg, és ez neki szól, és abban a pillanatban ezt mi is így éltük meg, legalábbis én biztosan. Állt ott b nbánóan, sírós szemekkel, ölelésre készül karokkal. Én meg próbáltam szigorúan visszanézni, „nehogy azt hidd, hogy minden meg van bocsájtva”. Pedig megvolt, és ezt is tudta, de az ölelés félbemaradt, mert érezte, még nem tartunk ott.

- Pestt l biciklivel? – kérdezett vissza, de már rég nem a mi érdemünk, hanem az büszkesége volt. Most úgy csinált, mintha eddig a többiek nem lettek volna ott, vagyis átvette a házigazda szerepét, közvetítve másoknak az eseményeket. Pestr l jöttek biciklivel. Ezek az én barátaim, látjátok. Már nem emlékszem, hogy és mint, de mégiscsak kikívánkozott bel lünk, hogy csak innen Gyuláról jöttünk kerékpárral. És akkor egész váratlan fordulat történt, Zsiga ugyanis a legnagyobb elismerését kifejtve, magához ölelt minket.

- Testvér vagy, te engem átvertél, a vén rókát!

Lapogatott, veregetett vállon, és innent l kezdve már ezzel dicsekedett mindenkinek. Abban a pillanatban megvilágosodtam. Az értékei mind stratégiák, egy alárendelt helyzetb l a felülkerekedésre. A történet ugyanis már nem arról szólt a többiek felé, hogy mi átvertük, hanem arról, hogy neki olyan barátai vannak, akik még t is át tudják verni. Akkor arra gondoltam, Zsiga ezt a végtelenségig tudná fokozni. És azóta számtalanszor voltam ilyen helyzetben és mindig rá gondoltam, hogyan is kell túllépni, túlélni. Évekkel kés bb, amikor a játékfilmemhez készítettem próbafelvételt vele, hasonló szituációt oldott meg, végigjátszotta, majd leültetett, hogy komolyan megértesse velem, mi is gondol ezekr l a dolgokról, hogy átverés, becsület. Zsiga akkor világossá tette számomra, hogy ez mindenképpen az önbecslésével és anyagi helyzetével függ össze. akkor nem lehetett annyira hülye maga el tt, hogy nála van a pénz, amire valóban nagyon nagy szüksége van, és most ott van a kezében, az övéinek nagy örömet szerez vele, (minket persze elveszíthet) hogy csinálja, hogy ne tartsa meg. Ha valakinek nincs, akkor ezek mind mérlegelési helyzetek,

448

K szegi Edit

vívódások, és minden indok, érv amellett szól, hogy miért teheti meg. Akkor ott megértettem, hogy mi sohasem vagyunk ebben a választási helyzetben. Nekünk a jó és a jobb közül kell választanunk, mert az nem igaz, hogy nekünk eszünkbe sem jut, hogy megtartsuk, eltegyük.

A következ akadályokat már megpróbáltuk mindezek tudatában venni, de nem sikerült. Mert világos, hogy attól, hogy már ismerjük a helyzetet, az még mindig nem az átéljük, megéljük kategória.

Az olcsó fazéksor Nagyvárad után Nem sokkal kés bb ugyanis szintén a szerepl válogatás kapcsán történt meg velünk, s ez talán az egyik számomra legtanulságosabb helyzet (igen, már az el bb is felmerült bennem az a kérdés, hogy te aki olvasod, nem mondod-e azt, már az el bb megvolt, akkor miért nem tudtad). Vándorló, sátrazó cigányokat kerestünk Erdélyben. Napokig jártunk keresztbe kasul, de semmi eredmény nem volt. Visszafelé jövet, már Nagyváradot elhagyva, ahol minden pénzünket elköltöttük, egyszer csak ponyvás szekerekre lettünk figyelmesek. Azonnal megálltunk, kiszálltunk és ismerkedni, s t filmezni kezdtünk. k barátságosak voltak ugyan, de mindenképp ellenszolgáltatást reméltek, s t kértek. Mi szintén elmondtuk, hogy mi a helyzet, de nem t nt úgy, hogy meghatódnának. Kérték, ne filmezzünk ket, de mi úgy éreztük, miért ne. Mert mi ugye érezhetjük. Mivel több szinten zajlódtak a beszélgetések, mindenhol épp máshol tartott a megállapodás.

A velem szemben álló asszonyra el lehetett mondani, hogy csúnya hangon veszekedett, miközben én számára hülyeségeket beszéltem, legközelebbr l, meg ilyenek. egy gyors mozdulattal a nyakamba lógó kopt keresztes láncomhoz nyúlt, hogy letépje. Én mivel filmem forgatókönyve err l szólt, azonnal hátulról fogtam meg a láncot, de már éreztem, ezt lekéstem. Már láttam is hogy t nik el a b szoknya bels zsebében. Mindent tudtam, csak azt, nem mit kéne tennem. pont úgy, ahogy, a könyvben meg volt írva, felpattant a szekérre és „illa berek, nádak, erek” elillant. Eközben a másik szinten (ahol nem volt kamera) a többiek jóíz en beszélgettek. Mikor megérkeztem a kis történetemmel, könyörg re vettem a szót, hogy szóljanak neki, hiszen annak az értéke nem nagy, csak nekem, mert emlék, és ezért fontos, és hogy értsék meg, és ilyesmik. k furcsán néztek rám, de megígérték, hogy visszaadják, ha két hét múlva tényleg jövünk, és hozunk nekik ruhát. A nagyváradi benzinkútnál beszéltük meg a randevút, két hét múlva 10 órakor.

Izgatottan mentük, nem nagyon bíztunk a találkozásban, de azért minden benzinkutat végigjártunk a félreértés lehet ségét fenntartva. És lám, mint a mesében, az utolsónál ott álltak a szekerek szépen sorra. Ott álltak türelmesen és vártak, és mondták, hogy k tudták, hogy mi megtaláljuk ket. Az asszony is ott volt, akivel összevesztem. Mondták, tudnak itt egy rétet, ott szoktak táborozni. Követtük ket. Elképeszt helyre keveredtünk. Egy hatalmas tér dombocskákkal, a szélén páremeletes lakótelepi házakkal, a távolban kis vízesés, arrább kis kastélyszer ség, legel bárányok, varjúk, szekerek. A szekereken tollat válogattak, és mindent beterített a leveg ben kavargó, szálló pihe. Az asszony már fogadott. Egy sor fazék volt a kezében, a nagyban a kicsi, és abban a még kisebb. Átnyújtotta nekem, vigaszul a láncomért, mert az már, mire a többiek elérték, nem volt meg, de ahogy mondta, ahányszor csak f z k, mindig eszembe juthat a láncom, ami ugyanarra a dologra emlékeztet. Elmesélték, hogy k tollat gy jtenek és fazekakra cserélik, amit Segesvárról olcsóbban szereznek. Így aztán egyúttal azt is megtanulhattam, hogy az olcsóbb is milyen nagy érték. Az olcsó fazéksor, azóta is ott áll a konyhakredencemben,és mindig a láncom jut róla eszembe. És még valami: akkor mi ott egy napot eltöltöttünk ezen a réten. Megismertük Mihaelát, és készítettünk egy gyönyör filmet Id tlen mese címmel. Ezt is biztosan neki és a láncomnak köszönhetem.

Cigányképem fejl déstörténete

449

Ismét Kétegyházán, avagy „csíp a légy” A Sitiprinc próbafelvételei kiválóan sikerültek. A szerepl jelöltjeink varázslatos teljesítményének köszönhet en, nagy nehezen megszereztük a pénzt a forgatásra.

Természetesen a f helyszínünk nem lehetett más, csak Kétegyháza. Már tulajdonképpen a forgatókönyvet is együtt írtuk, velük együtt játszottunk. Több, mint hat éves barátság állt mögöttünk. Már a falu nem cigány lakói is megszoktak minket, ismer seiknek tekintettek, és nagy buzgalommal segítettek az el készítésben. Furcsa volt, hogy a negatív, mondhatni majdnem rasszista szerepeket simán bevállalták. A falu, ahonnan kiutálják ket, tehát Kétegyháza lett, és Csorobik, a kiválasztott, akinek hentesboltjában mindezt megélhetjük.

Megmondom szintén, szorongtam, amikor felkértük, de természetesnek, s t megtiszteltetésnek vette, hogy együtt játszhat velünk, és az cigányaival – ahogy mondta. A forgatás alatt pedig teljesen egyenrangú felekké váltak. Minden elhibázott felvétel ismétlésénél kölcsönösen cikizték egymást, szemt l-szembe, amit más helyzetben nem engedhettek meg maguknak.

Ekkor már több mint hat éve jártunk le Kétegyházára. Mindig mindent nyitva hagytunk, a kocsit, táskát, ha valakinél ott felejtettük a fényképez gépet, utánunk hozták, vagyis valódi felel sséget éreztek értünk és a holmijainkért. Kint forgattunk volna a nagyréten. Sok szerepl , szekerek, lovak. Óriási z rzavar volt, vagy mondjuk inkább lázadás. Kiderült, hogy a berendez nk a lovakat nem a szerepl inkt l, hanem Steigerwaldtól, a helyi lovastanya és még más tanyák tulajdonosától bérli. Ráadásul úgy, hogy ezeket szerep szerint nekik kellett hajtaniuk. Azonnali sztrájkba kezdtek. Világos volt, hogy teljesen jogosan, de a helyzettel valójában akkor ott már nem lehetett mit kezdeni. Hiába adtunk nekik ott nyilvánosan igazat, k a jelenetet nem akarták megcsinálni. Akkor Péter váratlanul az Erdélyben nemrég tanult módszert vetette be. Csendet kért, letérdelt majd beleharapott a f be. A hatás frenetikus volt, éppolyan, mint pár hete Sárszegen, csak akkor velünk tették meg.

A kerítésszaggató „A kerítésszaggató olyan er s ital, hogy a megbátorodott legény nekiáll a kerítés léceit szétszedni, hogy azzal tegyen igazságot.”

Annak a hátterében is egy igazságtalan szituáció állt. És itt most egész sor dolgot sorolhatnék fel, amiket mi zsinórban követtünk el. Kezdem azzal, hogy a cigány statiszták pénze pont a fele volt a nem cigány statiszták pénzének. A stáb „magyar” tagjai, és itt most a Magyarországról jött cigányszerepl inket is beleértjük, be voltak fizetve ebédre egy sárszegi parasztház udvarára. Persze megjegyzem, azért kaptak élelmiszert a galatziak, hogy a sütésf zést is fel tudjuk venni. Ám a hozzávalót sem kapták meg id ben a sátrasok, és már igencsak éhesek voltak. A mi stábunk éhes lévén, elhagyta a forgatási helyszínt, vagyis elment ebédelni. Mi páran kitartottunk lojalitásból a helyszínen, de ez leginkább még nagyobb kavarodást okozott. A helyi boltban vásároltunk szalonnát, kenyeret, és még valami házi pálinkát is, hogy valahogy kihúzzák a kaja megérkezéséig. Mivel a megállapodás nem ez volt, a szalonna és a kenyér látványa egész komoly rohamot idézett el náluk, még a nagykalapács is el került. A helyzet csak fokozódott, mikor az embereik felfedezték a mi kis parasztudvarunkat. Rövid id múlva már mindenki itt volt, aki élt és mozgott. Plusz félnapi bért követeltek, hiszen k már hajnaltól a rendelkezésünkre álltak, és hát most nagy csúszás ígérkezett. A jelenet, ha belegondolok, nagyon szimbolikus volt, ugyanis k a kerítésen kívül, mi meg a kerítésen belül maradtunk. A kiabálás és az el adás frenetikus volt, mígnem Tóbiás felpattant a kerítésre és váratlanul beleharapott. És láss csodát, a mondás beigazolódott.

Mindenki megdermedt, és az alku megköt dött, a kerítés meginogott.

450

K szegi Edit

Péter tehát a jelenet felidézésével megteremtette a tárgyalási feltételeket. Természetesen itt is sokkal rosszabbak lettek, mintha magunktól vállaltuk volna be, és nem kísérletezgetünk, hátha még ezt is megtehetjük…

Még alig voltunk túl ezen a kis afféron, mikor jöttek a hírek, elt nt Péter fényképez gépe, a gyártásvezet nknek pedig a mobiltelefonja. Ekkor már a napnál is világosabb volt számomra, hogy megint valami sérelem érte ket, és onnan kezdve nem jár a tisztelet, szemet szemért, fogat fogért, majd visszaadjuk, amit kaptunk t letek. Ez azért is vicces volt, mert a Kétegyházán forgatott jelenet pont err l szólt, a kizárás, kitagadás megbosszulásáról. Szóval Péterrel kiálltunk és elmondtuk, hogy ez itt hat éve nem fordult el , mi történhetett? Mint kiderült, az ok igazán szégyenteljes volt. A büfés busz ott állt a forgatás szélén. Mindenki fogyasztott, de ket, vagyis a romákat nem engedték fel rá. Nekik, egyen-szendvicset osztottak, mert ez így „rendben van, ez így kezelhet ”. Már megint kettéosztottuk a világot, és mi gádzsók lettünk, akik átverik, becsapják, diszkriminálják ket. Ha nem lopunk is, lopósak maradunk, hát akkor minek, nincs vesztenivalónk, se így, sem úgy nem becsülnek.

A film budapesti bemutatójára meghívtuk az egész csapatot. k kérték, hogy mindenki kaphasson legalább 2000 Ft zsebpénzt, hogy ne legyen az a szégyen, hogy még egy szódát se tudjanak inni a büfében. A gyártásvezet megint úgy érezte: na, még mit nem, örüljenek, hogy itt lehetnek. De k nem örültek, mert megint csak a szegénységükkel nézhettek szembe.

Ezen kívül kiestek egy napra a pénzszerzésb l. Egyszerre érzékelték, hogy nekünk fontos, hogy ott legyenek, de a határok és a póráz megint nagyon rövidre van engedve. Mindig mindenért hálásnak kell lenniük, és mi, mint jótev k veregetjük egymás vállát, hogy milyen jó fejek vagyunk.

A vacsora nálunk volt, és utána a többség nálunk is aludt. Csorobik megint hazament, és elvitt egy párat a „cigányaiból”. Itt már konkrétan így is nevezte ket, és most már mindegyiket.

Andrea, a gyártásvezet itt is össze-vissza alkudozott a benzinköltségekr l. Lemez kissé kapatosan jelezte a konyhában, hogy csíp a légy, aztán b vebben kifejtette, mit is jelent ez, ha nem adod, ami jár, elveszem, mert hülye én nem leszek, és ne is nézz annak. Másnap reggelre elt nt a mobilkészülék. Nem voltunk meglep dve. Ez volt az ára a bemutatónak, a közös vacsorának, és a csíp s légy anekdotájának. A kaja pedig az olcsó fazéksorban készült. Én úgy gondolom, nincs ezzel olyan nagy baj, ha nehezen tanulunk, akkor ennek ez az ára, így kerek a világ. „Így kerek a világ” A kétegyházi bemutató A kétegyházi filmbemutató ugyanabban a kultúrházban volt, ahol az a nagyon rossz emlék ütemes taps volt, hogy márpedig a romák, különösen Csurárék, hagyják el a falut. Rogyásig megtelt a néz tér, els sorban a nem cigányokkal, hiszen innen az Újfalu gyalog messze van, mire onnan ideértek, már nem volt hely. Megígérték, másnap délel tt újból lesz vetítés.

Szóval a terem megint tele volt, és a f bb szerepl inken kívül megint csak úgymond a magyarokkal, és a film végén újból ütemes vastaps volt. Csakhogy ez a taps most nekik szólt. Álltak fenn a színpadon, együtt Csorobikkal és még egy pár csend rt játszó önkormányzati dolgozóval, és szólt a taps. És büszke volt rájuk a falu, és ott volt a fodrászn is, és is tapsolt. És ott volt Zsiga is, aki könnyes szemmel állt a kezét széttárva, ajkait a fogai közé behúzva, emelgetve vállát, és ott volt Lemez, Bangyi, Iboly, Chaplin, Goló és a siker. Nem tudom, hogy tényleg sokáig álltak ott fent a színpadon, vagy csak nekem állt meg az id ott akkor, de végtelennek t n , jó és nagy érzés volt.

Zsiga utána lekérte a szokásos felesét, és félrehívott minket. Nagyon nehezményezte, hogy már most este hazautazunk. Most így utólag én sem értem, mi lehetett annyira fontos már megint, hogy azt válasszuk. De hát pont err l szól a tanulásom története. Szóval Zsiga nem tudott valahogy elválni t lünk. Jött utánuk, az úttesten is. Még egyszer elbúcsúztam t le.

Cigányképem fejl déstörténete

451

Akkor azt mondta: – Álmodtam az éjjel, azt álmodtam, hogy meghaltam, és ti nem jöttetek a temetésemre. Kicsit dühös voltam rá, hogy még ezt is bedobja.

- Ugyan már Zsiga! Hagyj már ezzel!

De akkor Zsiga rám nézett, felemelte az ingét, megmutatta, hogy csont és b r, és tudja, hogy neki nincs sok hátra, és hogy most, itt esküdjek meg, hogyha a világ végén is leszünk, akkor is eljövünk az temetésére. Láttam, nem érdemes most vitába szállni vele, mert ebbe beleélte magát és ebb l most úgysem enged.

- Jól van, Zsiga itt leszünk – hagytam rá.

- Nem így, hanem rendesen, mert komolyan beszélek.

A többiek már jól el l voltak, sürgettek, indulnának. Zsiga látta, hogy már félig ott vagyok.

- Most rám figyelj és esküdj meg, csak úgy nyugszom meg.

Hirtelen olyan komoly lett minden, hogy azon gondolkoztam, vajon hogyan kell megesküdni, vajon mit vár t lem. Persze az is bennem volt, hogy ebben a szituációban neki kell gy znie, rá kell figyelni, mert ez neki nagyon fontos, és hogy ennyire fontos. Szóval kicsit tanácstalanul álltam, aztán megpusziltam két oldalról és mondtam: - Ott leszünk… Átöleltem, és tényleg csont és b r volt.

Addigra Péter visszajött, hogy segítsen az elválásban. Zsiga t is átölelte és megeskette. Péter igazi férfias kézfogással esküdött meg. Zsiga végre megnyugodott, kiharcolta, ami neki járt.

Aztán elindultunk az úton. Zsiga meg ottmaradt az úttest közepén, és csak állt.

Visszafordultam, és a tenyerével úgy még intett egyet. Ma már mindig úgy jut eszembe, hogy látom mögötte a lemen napot…

Hat héttel késöbb,1999. június 30-án, csöngött a telefon. „Meghalt a testvéretek.”

Csütörtök este az öcsémmel, Gyuszival – aki videokamerával végig rögzítette az eseményeket –, Péterrel és Vajda Imrével érkeztünk a virrasztalóra. A ház udvarán négy asztalból egy hosszú asztalsort alakítottak ki, melyet abroszokkal takartak le. Az asztalok mellett padokat, lócákat és támlás székeket helyeztek el. A bútorokat, az ev eszközöket, tányérokat, abroszokat f leg Zsiga gyerekei és szomszédjai hordták össze. Az udvarra bevezet kétszárnyú vaskaput sarkig kitárták, és a járdán túli gyepre, a f z- és szilvafák alá szintén ül alkalmatosságokat helyeztek el. Az érkez vendégeket, akik pálinkát, sört vagy bort hoztak, az asztalhoz ültették le, és vacsorával kínálták. A ház el tti udvaron – amelyet egy kerítés választ el a baromfiudvartól –, asztalok álltak. Itt f zték az aznapi vacsorára szánt birkapörköltet. A virrasztásra érkezett vendég körbekínálta a szomszédjait az általa hozott pálinkával. Az els kortyot gondosan a földre löttyintette, majd Zsiga emlékére ivott asztaltársaival.

Az ételt fogadott szakács készítette, Zsiga középs fia, Csabi felügyeletével. A krumplit a menyek f zték, és k hordták fel folyamatosan az asztalra a pörköltet is meg a savanyút is. A virrasztásra jöv k érkezési sorrendben ettek, majd a helyüket átengedték az újonnan jöv knek Miután befejezték az étkezést, kiültek a ház elé. A vacsora utáni sört a v k hordták fel az asztalra és a fa alatt üldögél knek. A férfiak és n k kisebb csoportokban beszélgettek, énekeltek. A csoportok rendre átszervez dtek, Zsiga gyermekei azonban f leg az asztalnál foglaltak helyet. Csütörtökön este Jánosé, a legkisebb fiúé volt a f szerep. Aznap adta el a házát, hogy a temetésre tamburás zenekart fogadjon fel. Hat héttel korábban büszkén mutatta házát, amit pár hete vett, és maga újított fel: tapasztotta, meszelte. Apja haláláig már mintegy két éve nem ivott. Átkot tett magára, hogy többet nem fogyaszt alkoholt. Az els virrasztaló estén oldotta fel magát fogadalma alól, és ebben meger sítették az anyja és testvérei is. Zsiga halála a család életében egy id szak lezárását és egy új id szak kezdetét jelentette. Ebb l és a gyászból következ en szinte el írássá vált, hogy a virrasztalóban inni kell, ami automatikusan magyarázatul szolgál az eddigi megtartóztatás megváltoztatására.

A nagy h ségben mindenki árnyékot keresett, így az egyházi szertartásban az emberek kevésbé vettek részt, mondhatni átengedték Zsigát a „hivatalos eljárásnak”. A számukra

452

K szegi Edit

unalmas egyházi szertartást követ en, egy id re ismét elküldték a papot. A temetés résztvev i ismét menetté szervez dtek, a ravatalozótól a sírhelyig tartó úton több halott rokon sírjánál megálltak, ahol Zsiga, a még átmeneti állapotban lév Zsiga találkozott a már örökre eltávozottakkal. Zsiga sírhelyénél, az nevében mintegy elbúcsúztak a már korábban elhunytaktól, így kötve össze ket Zsigával. A koporsót levették a kocsiról, két pallót fektettek a tisztaszobának berendezett sírkamra fölé, és erre tették a koporsót. A sírt körbeülték, és órákig énekeltek, de immár együtt, közösen. Innent l kezdve elmaradtak az egyéni búcsúzkodások, és mindenki eggyé vált a közös éneklésben. Két óra elteltével többen azon voltak, hogy már eresszék le a koporsót, de Balla nem engedte ezt. Teljesen átvette az irányítást Zsiga gyerekeit l és vejeit l. Amikor azonban a pap megérkezett, megtört az ellenállása, és nagy gonddal leeresztették a koporsót a sírkamrába. Ekkor még hosszú vita folyt arról, hogyan kell az örökös lakást berendezni. A sírkamrát el z leg már körbesz nyegezték, asztalt és két széket tettek bele. Amikor a koporsót leeresztették, akkor rendezték el a gyermekek és testvérek m virág csokrait, és terítették meg az asztalt italokkal.

Gizi még lemászott a sírba, hogy kioldja Zsigán a gatyamadzagot és cip f z jét, eltegye magának a szemfed jét. helyezte el a rokonok Zsigával küldend pénzét is. Amikor úgy érezték, hogy tökéletesen berendezték a sírt, többek irányítása mellett a sír falára ráhelyezték a beton gerendákat, s közé béléstesteket tettek. Ezt lefedték padlósz nyeggel és beborították nejlonfóliával, majd ráhúzták a földet. A pap röviden megáldotta a sírt, és már azt sem várta meg, hogy a keresztet kit zzék. A kitartó résztvev k – ekkor ugyanis már többen hazaszállingóztak –, még virágokkal feldíszítették a sírhantot, visszaültek a sír mellé, és folytatták a közös éneklést, kortyolgatták a meleg sörüket. Esteledett, mire az utolsó férfiak, Lemez, Balla, Zsiga gyermekei és vejei elmentek a temet b l.

Csináljuk úgy, hogy mindenkinek jó legyen Iboly és Chaplin Még a kezdetek kezdetén, amikor Halottak Húsvétján a temet be megérkeztünk, k már ott voltak. Chaplin, aki valóban pont úgy nézett ki, mint a névadója, vagyis nagy fazon, és gyönyör , mosolygós szem , fekete hosszú hajú asszonya, Iboly. Filmes szemmel rendkívül fotogének, vagyis nagyon vonzóak. Velük volt még a két szép fiúgyermekük, Raymond és Csezar, meg Iboly testvére, Sanyi, és a felesége, Gyöngyi. Kiderült, hogy k is a családhoz tartoznak, Lajos és Zsiga testvérének a lánya Iboly. Az is, hogy valamilyen konfliktus miatt nekik végezniük kell a sírjuk rendbetételével, mire k kiérnek. Kis fakeresztes sír volt, rajta a felirat: Szögi Borbála, élt 65 évet. A család megünnepelte vele a húsvétot, kapott sört, bort, cigarettát gyújtottak neki, a gondoskodás, a figyelem és a vele levés érzete hatotta át azt a kevés id t.

Legközelebb a három n vérnél találkoztunk Ibollyal, aki a nagyfiának, Raymondnak a ballagására hívta meg a nagynénjeit. Akkor mesélte el nekünk, hogy t és testvérét, Sanyit a n vérek nevelték fel, mivel a szülei elváltak, ritkán jöttek haza, és ritkán voltak együtt. Iboly t lük tanulta meg a tapasztás, az osztás-szorzás, az együttgondolkodás érzését. A n vérek nagyon büszkék voltak rá, pedig boldogan dicsekedett velük.

Ibollyal nagyon jóban lettünk. Minden családi ünnepre hívott minket, még keresztszül knek is felkért bennünket, mert egy kislányt szeretett volna nagyon.

Amikor elkezdtem a játékfilmemet el készíteni, teljesen világos volt, hogy k játsszák a f szerepl házaspárt. Azon az ominózus bemutató utáni estén (mikor csípett a légy), Iboly elmesélte, mi lenne az nagy vágya: „Egy ideje gyakran álmodom anyámmal. Egy kép mindegyik álmomban vissza-visszatér.

Anyám jön be a házba az udvari sparheltt l, kezében egy rózsás lábas, benne g zölög a tyúkhúsleves, s úgy kedveskedne apámnak. Apám azonban ráförmed: – Baszom a szád, hát már megint a gombóta leveseddel bosszantasz –, de azért belapátol vagy két tányérral a

Cigányképem fejl déstörténete

453

levesb l. Az életben azonban csak egyszer emlékszem, hogy megette anyám kedvenc levesét.

Amikor anyám meghalt, Máris néném azt mondta: – Ide figyelj, lányom, nem érdekel, mit mondanak apád testvérei, meg mit mondanak a többi rokonok, de anyád emlékezetére, a pománára én gombóta levest f zök. Szegény asszony mindig arra vágyott, mindig azt emlegette, hogy az, az faluját juttatja eszébe, de apád a levesen mindig veszekedett vele. Na, felfogadtunk a virrasztalásra meg a temetésre is egy itteni videóst, aki amúgy az iskolában karbantartó, meg lagzikban szokott fényképezni. De rosszul mondom, mert ez az ember kamerázott a pománán is. Ez nálunk a hathetes gyász ideje. Én a pománán fel sem fogtam, hogy mi történik velem. Az egész napot végigb gtem. B gtem, amikor a tyúkot kopasztottam, b gtem, amikor a temet be mentünk ki az ebéd után. De úgy higgyétek el, hogy én a videót, évek teltek el, hogy meg sem néztem. Amikor aztán el ször álmodtam ezt a gombótás dolgot, hát eszembe jutott a pomána meg a kamerázás. Akkor Ballától elkértem a kazettát, a szomszédból elhoztam a lejátszót, és egyedül beültem a tv elé.

Cseplint elküldtem valahová a két gyerekkel, Tamara akkor még nem született meg, apám pedig nyugdíjat kapott, akkor pedig egész nap a Rákócziban van. Egyedül néztem meg a kazettát. Hát apám ül az emberek között, neki nincs leborotválva a szakálla. Ül az udvaron az asztalnál, peregnek a könnyei, kanalazza a levesét. És szedett még egyszer. Ízlett neki, vagy szégyellte magát anyám miatt, nem tudom.

Azt mindig tudtam, hogy anyám és apám Dunaújvárosban ismerkedtek meg. Anyám volt a brigádvezet , építették a várost. Apám rettenetesen szép ember volt, dús, fekete, göndör haja volt, ma is szép volna, így szülve is, de az ital, a túl sok szesz hazavágta. Szóval apám meg meg rült anyámért, szerelmes lett a szöghajába, a sz ke-piros arcába, és állítom, az is imponált neki, hogy elcsavarhatta egy gázsi fejét (mert anyám parasztlány volt). Egyik hétvégén hazajöttek, apám megbeszélte az apjával, hogy megn sül. De azok egy rossz szóval nem illették anyámat, te tudod, te élsz vele fiam. De amikor anyám megírta az szüleinek, hogy mire készülnek Nándival, hát, kitagadták. Így aztán anyám soha nem is ment haza a falujába, Nyírmeggyesre. De még értesíteni sem tudtuk a rokonságot, amikor meghalt, mert még akkor nem tudtam kinyomozni, hogy hol laknak a testvérei. Azóta már kerestettem ket a Vöröskereszt által. Elhatároztam, hogy megkeresem az anyám rokonságát. Eddig nem igazán foglalkoztatott, hogy bennem magyar vér is van. De, hogy ennyit álmodom anyámmal, szeretném megnézni az ottani körülményeit, szeretnék elmenni a nagyszüleim sírjához, és szeretném megmutatni a gyerekeimnek is, hogy a családjukban másmilyen emberek is vannak. Én megbocsájtok mindenkinek, amiért anyámat kitagadták, de legalább a halála után fogadják t vissza.”

Ezt így majdnem egy szuszra mondta el, kétséget nem hagyva az iránt, hogy ebben t segítenünk kell, és hogy ez mindenkinek jó lesz így, mert ugye, ez egy érdekes film lehet. megtalálja a családját, és ráadásul megint f szerepl lehet. Ez ugyan pontosan így futott végig a fejemben, de gondolkodás nélkül igent mondtam. Az ajánlat, mármint, hogy csináljuk úgy, hogy mindenkinek jó legyen, végtelenül egyszer nek és korrektnek t nt. Nemcsak a mi számunkra, de a szinopszis elbírálóinak is. Nekivágtunk hát. Arra törekedtem, hogy mindent úgy csináljunk, ahogyan szeretné, semmibe ne szóljunk bele. De nem kellett, Iboly mindent úgy csinált, hogy mindenkinek jó legyen. Hosszú fekete haj, hosszú fekete szoknya, fehér blúz, nagy, cigányos, arany karika fülbevaló. Magával hozta a nagy fiát, Jánost, és Tamarát a karjában tartotta. Mindenkit megkérdezett, akit mi is megkérdeztünk volna. Hihetetlenül öntudatosan és magabiztosan csinálta. Teljesen világos volt, hogy meg fogjuk találni ket, mert meg akarja találni. Iboly egy percig sem szorongott azon, hogy mit fognak szólni a kitagadott cigány rokonhoz. Mindenki el tt azonnal vállalta, s t nagyon finoman számon is kérte. A legmeghatóbb találkozás az unokatestvérével, Erzsikével volt, aki hasonló körülmények és hasonló tárgyak között élt Szorgalmatoson, egy telepi soron. A nagy boldogságnak egy meghívás lett a vége. Nyáron Erzsikét és egész családját várják, hogy bemutassák ket, és nekik is a család másik felét.

454

K szegi Edit

Iboly átrendezte, kifestette az egész házát, hever ket szerzett. A rokonai csúfolták, Chaplin pedig már kifejezetten szégyenkezett ezért a nagy igyekezetért. Ekkora felhajtás a gádzsók kedvéért. De t nem érdekelte.

Erzsikéék Péterékkel jöttek, mi meg Ibollyal készültünk a vendégek fogadására. Elmentünk zenészt rendelni, hogy a bulin szintetizátoros él zene szóljon, meg nagybevásárlásra a Penny Marketbe. Nagy meglepetésünkre Iboly rengeteg párizsit vett, ezt tartotta a legbiztonságosabban fogyasztható kajának, ezt a gádzsók is biztos megeszik és szeretik. Az els este viszonylag jól sikerült, meséltek egymásnak a családról, gyerekeikr l, hasonlítgatták ket. A gyerekek, a nagyfiúk is jól megvoltak egymással, bicskás trükköket tanítgattak egymásnak, a kedvenc együtteseikr l beszélgettek, amik teljesen megegyeztek. A legjobban a két kislány barátkozott össze, csacsogtak, szaladgáltak, és rettent en élvezték, hogy együtt aludhatnak. A két férfi, Chaplin és Laci is egymásra talált, id nkét átmentek a szomszéd Rákóczi kocsmába, amit Erzsike nem szívesen tolerált.

A párizsi nem nagyon jött be, mert valami ünnepibbre és hazaiabbra számítottak, de végül is kedélyes, meleg hangulatú, viccel d s este volt, vagyis annak látszott.

Másnap reggel, mikor megérkeztünk, Iboly azzal fogadott, hogy Erzsikééknek haza kell utazniuk, mert az anyósa rosszul van. Az világos volt, hogy ez csak kifogás, hiszen akkor még nem volt mobiltelefon, tehát a hír beszerzését csak k kezdeményezhették. De vajon miért?

Mi történhetett? Mivel Iboly könyörgött, csináljunk valamit, meg, szintén szólva, nekünk is eszünkbe jutott, hogy hát csináljuk úgy, hogy mindenkinek jó legyen, és ez nekünk sem nagyon jó. Megpróbáltuk kétségbe vonni az állítást, és kideríteni a valódi okokat, már amennyire ez, egy ilyen kínos helyzetben sikerülhet. Hosszas beszélgetés után Erzsike kibökte, hogy ez a fél falut összecs dít délutáni buli számára ijeszt , és semmiképp nem akarja. Azzal a pár közeli rokonnal szívesen találkozik, akár „bulizik”, de hetedhét országra szóló egymásra találásra nem számított, és ráadásul mi még forgatunk is, és Laci meg Chaplin állapota is aggasztónak t nt számára. Ez érezhet volt, mert Laci sokkal kevésbé aggódott az édesanyjáért, és szívesen maradt volna még, ha már ennyit utazott.

Rávettük Erzsikét, hogy mondja el ezeket Ibolynak, és ha lehet módosítani a programon, akkor maradjanak. Ibolynak nem esett jól, de látszólag rugalmasan próbálta a 60 f s meghívott vendégsereget, tízesével lealkudva, egy tucatra csökkentenie. Mivel ezzel telt a délel tt, az ebédf zés váratott magára. Iboly ugyan nagyon örült, hogy maradtak a rokonok, de teljesen elbizonytalanodott, mi elfogadható a vendégeinek. A f zés felel sségét Erzsikére próbálta hárítani, mondván, nem tudja, hogyan szokták elkészíteni: rántva, habarva, kockára vágva vagy karikára.

Erzsike férje finoman megjegyezte, náluk úgy járja, hogy a háziasszony f z, az, aki vendéget hívott. A helyzeten Péter lendítette át ket, aki szép csendben elkezdte el készíteni a f znivalót. A csúcspont a kerti üst megérkezése volt. Mikor Erzsikének kiderült, hogy szabad ég alatt f zünk, teljesen elképedt, percenként törölte ki az üstöt, bizonyítva, hogy ebbe minden tücsök-bogár belekerül. Háromszor helyeztette át az üstöt, hogy ne hulljon rá innenonnan valami. Ez utólag nézve teljesen felesleges volt, mert Lacin kívül nem evett egyikük sem bel le egy falatot sem. Kijárkáltak a helyi büfébe, és szendvicseket vettek, azt ették. Ezt azért is tették, mert Erzsike a kertben mindig hintázó kislányokra és fiaira megjegyezte, hogy itt nincs mit csinálniuk, nincs semmi értelmes. Mikor megkérdeztem, mi lenne az, mondta: elmenni valahova fagylaltozni, vásárolni, vagy ilyesmi. Így aztán ez jelentette nekik a valamit csinálnit is. Ettek, cukorkát vásároltak, és fagylaltoztak.

Elkezdtek szivárogni a vendégek, akiket bizony most szelektálni kellett. Végignéztük, ahogy az aranyszív Chaplin durván kidobja Vöröst, a család kicsit üt dött tagját, aki Ibolynak ugyanúgy unokatestvére, mint Erzsike. A család tehet sebb, s t gazdag tagjainak, mint Lajos fiainak, Ballánk, Cinének, Narancsnak, természetesen volt helyük az asztalnál. Zsigára gondoltam, vajon átment volna a léc felett, és hogy én mit szóltam volna, ha nem, mondtam volna, vagy hallgattam volna, mint most Vörös kipaterolásánál. A szemünk láttára zajlódott le

Cigányképem fejl déstörténete

455

egy családon belül, hogy kit szegregálnak k maguk, a többségi elvárások szerint, még egy ilyen kis családi rendezvényen is. Eszembe jutott, hogy a megismerkedésünkkor Zsiga és bizonyos fokig Lajos is közösséget vállalt így-úgy a Csurár családdal, most pedig a saját testvérük kerül az utcára, és mindenki szótlanul nézi, és t ri. Persze mi magunk is. Cseplinen látszott, hogy maga is szenved, ránk is szólt: most jó neked, hogy felvetted, élvezed? Ez volt az els eset, hogy érzékelte a kameránkat, és ha ki nem is kérte magának, de ellenséges megjegyzést mégis tett, és megmondom szintén ez jól is esett.

Mikor Zsiga fiai jöttek, mi már óriási ovációval fogadtuk ket, megteremtve nekik a maradás lehet ségét. A furcsa az volt, hogy miután összejött ez a sok ember, már Erzsike egyáltalán nem foglalkozott, sem a létszámmal, sem azzal, hogy ennyi cigányt egyszerre még sohasem látott, hanem jól érezte magát. Iboly köszöntötte ket, nótát küldött nekik, és nagyon szépen „megtisztelte” ket. És k ezt így is érezték. A legjobban a két kislány egymásra találása tetszett. Körülbelül egyid sek voltak: Erzsike kislánya, Tündi fiúsan, nadrágban érkezett, pólóban, edz cip ben, Tamara szoknyában, fodros blúzban pörgött, csattokkal, virágokkal t zdelte teli a haját. A következ reggelen teljes ruhacsere volt. Tündi boldogan dicsekedett az ajándékba kapott csattokkal, rózsákkal, pörgött Tamara szoknyájában. Nekik nem kellett semmit leküzdeniük, csak egyszer en kíváncsiak voltak egymásra, és mindent kipróbáltak, és jól érezték magukat a másik b rében is.

Balla nagy meglepetést talált ki a kirándulás végére. A kis pónis „hintóval” hajtott be az udvarra, hogy az állomásra szállítsa ket. Valóban bearanyozta a kirándulást. Felszálltunk, néztem Erzsike gyerekeit, eszembe jutott az els tanítási napjuk, amikor élménybeszámolót kell tartani. Vajon hogyan mesélik el, mit mondanak, és mit hallgatnak el? A kirándulást egykét levélváltás, egyre ritkuló telefonok követték. Feltehet en öner b l nem tudták megismételni a látogatásokat.

Az anyagi keretek miatt így is nagyon kellemetlen konfliktusba keveredtem Ibolyékkal. Mivel már egy játékfilmforgatás után voltunk, nehezen volt megmagyarázható nekik, hogy most miért nem kapnak pénzt a szereplésért. Végül úgy döntöttünk, hogy 160 000 Ft hozzájárulást viszünk nekik, mikor legközelebb megyünk forgatni, hogy elmeséljék, hogyan is élték meg a látogatást. A gyártásvezet nk azonban, mivel már megégette a kezét, ragaszkodott hozzá, hogy csak a fele összeget fizeti most, majd ha kész a film, akkor jöhet a következ részlet.

Próbáltuk a „csíp a légy” effektust magyarázni neki, de hajthatatlan volt. Ibolyék viszont a vendéglátás miatt valóban le voltak égve, ezért k is ragaszkodtak az egész pénz kifizetéséhez. Aztán mivel a fél pénz is jobb, mint a semmi, beleegyeztek a forgatásba.

Valahogy úgy adódott, hogy hétvége jött, és a szüleimnek is szükségük volt a nyugdíjukra, hát felvettem, és így indultam neki a kétegyházi forgatásnak. A fogadtatásunk pont olyan volt, mint amilyet el re ki lehetett volna számítani. A máskori kínálások elmaradtak, hiszen tartották magukat az éhenhalás koncepciójához. Próbálkoztak, hátha mégis megkaphatják az egész pénzt, de nálunk ugye nem volt annyi, mert nem így lettünk elengedve.

Szóval, mivel nem kaptunk semmit enni, és különben is volt Gyulán dolgunk, elmentünk ebédelni. A mai fejemmel nem is értem, miért választottuk ezt a megoldást, valószín leg mi is meg voltunk sért dve, és nem tudtunk valójában mit kezdeni ezzel a helyzettel. Valahogy úgy alakult, hogy beültünk egy étterembe, ahol nekem eszembe jutott, hogy ottfelejtettem a hátizsákom Ibolyéknál, és persze az is eszembe jutott, hogy az anyámék nyugdíja, vagyis 100.000 Ft van benne. Menjünk azonnal vissza, javasolta Tivadar. Akkor én úgy voltam vele, most már mindegy, legalább kiderül, mi történik most. Bíztam benne, hogy meglesz, de hogy miért, mikor semmi eddigi tapasztalatom nem igazolta. Persze a barátság, az egy évtizedes barátság, hát ez szólt a bizalmam mellett. Az is igaz, hogy amikor kés bb elindultunk vissza hozzájuk, egyre fogyott a hitem. Mikor a Kétegyháza tábla mellett elhajtottunk, már pontosan láttam magam el tt az elkövetkez eseményeket. El is mondtam Tivadarnak, ha a Rákóczi el tt áll az egész család, akkor l ttek a pénzemnek. Akkor nyitva lesz a ház kapuja, és akkor „bárki” bemehetett és a „bárki” az ellopta a pénzt.

456

K szegi Edit

Teljesen világosan láttam el re, hogy ez fog történni. Tivadar még röhögött, hogy én is azt hiszem, hogy a kocsmába viszik a pénzt. Mondtam, oda egy fillért sem visznek, és nem is nagyon fogyasztanak, mert az a lényeg, hogy a ház egyedül maradt. A Rákóczi elé értünk, ott volt az egész család, apraja-nagyja. Mondtam, ne álljunk meg, menjünk rögtön a házba.

Mikor beléptünk a kapun, ami nyitva volt, magamban kezdtem motyogni: „Istenem add, hogy ne úgy legyen”, már el re szégyellni is kezdtem magam a gyanúsítgatásokért. De úgy volt, a pénz nem volt a táskámban. És én nagyon szerettem volna uralkodni magamon, hiszen mindenre fel voltam készülve, és mindent tudhattam, és tudtam is ott, hogy miért úgy történt, de képtelen voltam. Mérhetetlen dühöt, csalódottságot éreztem. Próbáltam rávenni ket, hogy szerezzék vissza, mert az anyáméké, nekik ebb l kell élni egy hónapig, de k kitartottak a „mi semmit sem láttunk, semmit sem tudunk” variációnál. Kínomban határid t szabtam a nyomozásra, és nagyobbnál nagyobb ökörségeket találtam ki, fenyeget ztem, kétségbe voltam esve. Nem a pénz miatt, a kapcsolat, a helyzet és hát az évtizedes barátság miatt. Akármennyit tanultam és tapasztaltam, az érzelmeim meggátoltak a racionális és normális gondolkozásban. És ez nagyon sokáig így maradt. Innent l kezdve soha nem mentünk be Ibolyhoz, ha Kétegyházán jártunk. Nem tudom, mit tudtak a n vérek kint a tanyán, vagy Picisék, Lajosék.

Nem beszéltünk róla, mi mondtuk, hogy sajnos csalódtam, és k se nem védték, se nem támadták. Úgy érezték, ez a mi ügyünk.

A filmet, ahogy tudtuk, befejeztük, Erzsikéékkel is megsz nt a viszonyunk, mert nem akartunk árulkodni.

Akkor Tamara négyéves lehetett. Mikor ballagott, Iboly felhívott, hogy neki ebb l elég volt, ne csináljuk már ezt, nekünk mindenképpen ott a helyünk az gyönyör nagylányának a ballagásán. Ott voltunk a fiúkén is, ott kell lenni az övén is. Azt is mondta, hogy nagyon hiányzunk nekik, Chaplin is mindig mondja, nem jól csináljuk.

Ahogy hallgattam, csak annyi jutott eszembe, hogy nekem is nagyon hiányoznak, és hogy már alig vártam, hogy valami kimozdítson ebb l a konok büntet sdib l, és tényleg nincs jól így, pedig mint tudjuk, úgy kell csinálni, hogy mindenkinek jó legyen. Együtt ünnepeltük velük a ballagást, és visszakaptam a barátn met, a menyeivel pedig folyamatosan levelezem a facebook-on.

Nekem minden szomszédom roma EgyHáz a Szent István téren 1979-ben költöztem a Bazilikához egy egészen fantasztikus lakásba. Több legenda keringte körül, hogy a vészid kben a búvóhelyein két család is rejt zött itt. Sokak szerint a házat ennek a szelleme lengi ma is körül. Már ahogy mi idekerülhettünk, az is csoda volt, hiszen erre a lakásra többeknek fájt a foga, és valójában nekik volt pénzük, sok pénzük, nekünk meg nem, de mégis mi költözhettünk be. Akkor már csak Edit néni lakott itt egyedül, és iszonyú nagynak tartotta a lakást ahhoz, hogy egyedül kóvályogjon benne, ahogy mondta. Ez vegyes házasság volt, Edit néni férje n gyógyász volt és zsidó, és valahogy olyan szerencsésen vészelték át a háborút, hogy még másokat is tudtak bújtatni. Szóval, hogy miért pont ránk esett Edit néni választása, hogy nekünk adja el a lakást, és hogy részletekben is lehessen több évig fizetni? Nem igazán tudom.

Talán mert mi is vegyes házaspár voltunk, ráadásul engem is Editnek hívnak, a lányomat meg Juditnak, ahogy ez náluk is volt. És ez neki mindennél többet ért, hogy mi fogunk tovább itt élni ezek közt a falak közt. Nagyon vegyes volt a ház lakóinak az összetétele. Még vizitkártyát is kaptunk, rajta az illemszabály zárójelben, a vizitlátogatás 5-10 percnél nem hosszabb, nem nézték ki bel lünk, pedig ha én nem is, az anyósomék igazán tudták. A szemben lev lakásban egy ötgyermekes család lakott. Az apuka boltvezet -helyettes volt a sarki ABC-ben, az anyuka, Annuska meg családokhoz járt takarítani. Igazi jószomszédi viszonyban voltunk, átjártunk egymáshoz kölcsönkérni cukrot, sót, olajat. Mikor sok évvel

Cigányképem fejl déstörténete

457

kés bb át akartuk alakítani a lakásunkat, a konyhából külön szobát leválasztani a kisfiúnknak, Sándor a szomszéd Annuska testvérét ajánlotta. Annuska nagyon nem örült ennek, mindent elkövetett, hogy ez ne így legyen, de persze mégis így lett. János nagyon kedves, szorgos ügyes szakember volt, és nagyon szeretett beszélgetni, mesélni. A mese általában a gyerekkoráról, családjáról szólt. Kiderült, hogy nekik is van még hat testvérük, és hogy és Annuska a legkisebbik. Az is kiderült, hogy k bizony egy cigány család, de ezt Annuska nem szereti, tehát el ne áruljam, hogy elárulta, mert náluk az úgy van, hogy k cigányok, csak Annuska nem, meg Sándor sem lehet az, meg különben is, már sokra vitte. Persze kicsit talán érthet , mert mégis itt laknak a város szívében egy ilyen házban. Sándor boltvezet , Annuska meg lehet, hogy nem kapna munkát, ha tudnák. De hogy tényleg, mi nem tudtuk?

Mondtam, hogy eszembe sem jutott. De hogy ilyen sok gyerekük van, az sem t nt fel?

Mondtam, az én nagymamámék tízen voltak testvérek. De hát csak gyanakodtam, nem?

Kérdeztem, miért olyan fontos ez neki, mondta, hogy mert bántja, és mert t Annuska ezért lenézi, és mert egyáltalán nem hiszi, hogy ezt le lehet tagadni, úgyis mindenki tudja. Úgy éreztem, nem tudom meggy zni, ha már ez a tapasztalt helyzet nem gy zte meg. Évekkel kés bb aztán megértettem mir l beszélt. Egyik délután arra mentem haza, hogy az összes lakó kint van a lépcs házban, mert valaki felgyújtotta a lakásunk vakajtaját.

Szerencsére id ben észrevették, eloltották a tüzet, csak a feketére szenesedett ajtó éktelenkedett. Szörnyülködve fogadtak, és mondták, biztosan a sarokból az a kínai volt, az Ákos albérl je vagy ezek a cigányok. Elképedve hallgattam ket, és érdekl dtem, kikr l beszélnek. k is elképedtek, hogy nem tudom. Hát ott magukkal szemben, mondta N. bácsi, a katonatiszt, akit annak ellenére, hogy mindenki csak lekatonázta, én nagyon szerettem, azért a nagyon udvarias és méltóságteljes tartásáért. Edit néni és Juszuf bácsi, k azok, akik kártyával hívtak vizitelni, szintén kinn álltak és cigányoztak. Akkor megérkezett Ákos, és elmondták neki, mit csinálhatott az kínai albérl je. Nem hittem a fülemnek, is azonnal a cigányokra, vagyis Sanyiékra gondolt, mivel az lakója nincs egy hétig Magyarországon.

Egy id után bátorkodtam megkérdezni, hogy vajon egyik, vagy másik miért tette volna, mi értelme lenne az egésznek, miért gondolják, hogy valaki a házból tenné ezt. Semmi reagálás nem volt, nem tudtak kijönni a saját pörgésükb l. Azt hiszem, akkor már kész voltam, de miel tt bementem a lakásba, megjegyeztem, ha mégsem k voltak, akkor most, hogy már bemegyek, lehet mondani, hogy akkor biztos ezek a zsidók voltak. Mikor becsuktam az ajtót, akkor jutott eszembe, hogy közben jó er sen rá kellett volna néznem Lázár nénire, Göncziékre és Fried nénire. Borzasztó volt. Persze kiderült, hogy Sanyiék ezen a hétvégén Annuska anyjánál voltak vidéken, és hogy több ház lépcs házában gyújtogatott egy szerencsétlen piromániás fiatalember. Teltek múltak az évek, Göncziék, Fried néni, Lázár néni, Juszuf bácsi meghaltak, új lakók jöttek. Volt, amikor egy félvér házaspár költözött be, k voltak a házmesterek, volt egy nagyon vidám lányuk, gyönyör en énekelt, miközben hármasával vette a lépcs ket le is, föl is.

Aztán jött a privatizálás, a Módi Butik üzletét és irodáit megvette egy rejtélyes ember.

Pénzváltót nyitott a helyén, meg fagylaltüzletet. Szép lassan elkezdte felvásárolni a lakásokat is. Els nek Sanyiék adták el, kellett nekik a pénz. Aztán Ákos is eladta, neki is mindig anyagi gondjai voltak. De a többiek nem nagyon akartak elmenni. Akkor kezd dött a zsarolgatások id szaka, tudniillik ennek a rejtélyes tulajdonosnak már a pincehelységekkel és mindennel együtt régen meghaladta az 50%-ot a tulajdona. Folyamatosan riogatta a lakókat: felviszi a közös költséget a csillagos égig, elzárja a vizet, a házban átépíttet és azt is fizetniük kell, egészen az ágyban elhelyezett levágott lófejig. Próbáltuk nyugtatni egymást, á ugyan csak tréfál, ügyvédekhez jártunk, akik mondták, hogy az 50% már nem tréfa, és hogy majdnem tényleg azt csinálhat, amit akar. És akkor beköltöztetett két cigány családot.

Hát ez elég nagy rémületet okozott. Nem feltétlenül a cigány családokkal való együttélést illet en, de hát hogy elkezd dött, és beváltja minden ígéretét. Én elvesztettem a hitelemet, k meg bizalmukat, és hitüket, hogy ezt meg lehet úszni. Elég rövid id n belül elkelt majdnem minden

458

K szegi Edit

lakás. Csak mi és a Balogh család maradtunk, no meg a bárón , aki egy évben háromszor négy napra jön haza, és ahogy mondta, már azért sem adja el ennek a felkapaszkodott proli újgazdagnak, maffiózónak, Balogék pedig úgy érezték, annál többet ér a lakásuk, amit kínált érte, meg ket is bosszantotta, ez az „én akkor is megmutatom” attit d, ráadásul bonyolult családi jogviszonyaik is voltak. Szóval mi ott maradtunk, és amikor elkezdtük visszautasítani az ajánlatokat, beindult a gépezet. A konyhánkban már reggel fél 6-kora Bódi Guszti bömbölt. Éjszaka a fent lakó család biztosította a szórakozásunkat. Még éjjel kett kor is dübögött a diszkó. Éva, a Balogné kihívta a rend röket, a hatás annyi volt, hogy addig mérgesedett a helyzet, hogy már egy adag szart tettek az ajtaja elé. Én összeszedve az összes eddigi tapasztalatomat, úgy gondoltam, csak beszélni kellene velük, mert elég szervezettnek t nt a bosszantásunk, meg azt tanultam a nagycserkeszi barátn mt l, nincs lehetetlen, csak tehetetlen.

Szóval átmentem és barátkozni kezdtem. Els re világos volt, hogy jól gondoltam, hogy k egy normális család, és egy üzletet kötöttek. Hátha üzlet, akkor semmi baj. Felajánlottam nekik, hogy én úgy szidom ket a háziúr el tt, ahogy akarják, és nekik nem kell hajnali fél hatkor felkelniük. Azonnal megkötöttük az alkut. Mondták, különben sem szívesen csinálták.

Innent l kezdve, ha boltba mentek, megkérdezték kell-e valami. A fels lakók már nehezebb eset voltak, mert k tényleg szerettek bulizni. De különben náluk is a szép szó hatott, úgy 11 óra táján, s nem rend rrel fenyeget zve, bemutatkoztam és elmondtam, hogy „csendesebben vigadjanak, mert szegény édesanyám beteg”, s lám hatott a módszer. Megállapodtunk Évával, mindig nekem szól, ha problémája van. Tökéletesen m ködött, és mivel látta, hogy m ködik, maga is így kezdett viselkedni. Rövid id alatt annyira jóban lettek, hogy átjártak egymáshoz. Mikor a végén Éva mégis eladta a lakását, a búcsúzáskor megkönnyezték egymást. De k sem maradhattak már sokáig.

Történt ugyanis, hogy a szendr ládi cursillósok fellépésre szóló meghívást kaptak a sportcsarnokba, és el tte pedig a Bazilikában énekeltek. Itt volt a falu apraja-nagyja, úgy hetvenen. Akkor már több mint egy évtizede jártunk hozzájuk, majd az egész falu a barátunk volt. Megszólalt a mobiltelefonom, ha itthon vagyok, jöjjek ki az erkélyre. Kimentem. Az egész falu lenn állt és szerenádot adott. Fantasztikus érzés volt! Intettem nekik, hogy jöjjenek fel, és mind a hetvenen feljöttek. Kés bb tudtam meg Lajostól, hogy a háziúr ott ült kint saját fagylaltozójának a teraszán, és végignézte ezt a jelenetet. Mondanom sem kell, hogy vendégeim többsége roma volt. Mindez 2009. október 17-én volt, ezt onnan tudom pontosan, hogy Rézm ves Jen el vette a vastag filctollát, és felírta a falamra „Rézm ves Jen Szendr lád, Curzillo 2009. 10. 19”. Novemberben a háziúr kiköltöztette a családokat a házunkból. Úgy ítélte meg, nincs rájuk már szükség.

Itt maradtunk hát a házban, a belváros kell s közepén, a Bazilikával szemben, mi meg a bárón , aki egy évben mindössze 10-12 napot tölt Pesten. Szóval úgy lakni egy házban, ahol csak üres lakások vannak, igazi kísértetház élmény lett. Ez így ment hosszú éveken keresztül.

A ház állapota, mint minden elhagyott házé, egyre romlott. A negyediken csövesek laktak, a tet re szipusok jártak, a félemeletet a turisták használták a szükségleteik elvégzésére, lévén a téren erre nem volt máshol lehet ség. Persze még itt voltak t lünk hermetikusan lezárva a háziúr cégeinek irodái, a pénzváltó, na és a fagylaltozó. Tehát csak mi laktunk itt és az a rengeteg vendég, aki hozzánk járt. Mivel ez engem végtelenül elkeserített, és iszonyatos luxusnak éreztem, mindenkinek elpanaszoltam ezt az abszurd történetet.

Varga Erikát még a Sitiprinc játékfilmem forgatása során ismertem meg. Férjével, Imrével együtt voltunk Soros ösztöndíjasok a Néprajzi Múzeum Roma gy jteményében, együtt jártunk vele forgatni, és volt a tolmács a forgatás során is, a sokféle cigány szerepl és köztünk. k ugyanis, akár román kelderások vagy szilágysomlyói toll-keresked k, akár Nagyváradon él magyar gábor-cigányok, vagy kétegyházi másárok, csurárok voltak, mind egy nyelven beszéltek, és megértették egymást. Erika imádta a filmben szerepl moldvai kelderások ruháit, viseleteit, minden érdekelte t, a szokásaik, a nyelvhasználatuk. Már amikor el ször felmerült bennünk, hogy meg kellene látogatni ket a téli otthonukban,

Cigányképem fejl déstörténete

459

Ivestiben, azonnal jelentkezett, hogy feltétlenül csatlakozni akar. Évekig váratott magára ez a kirándulás, de végül is elmentünk. A nagyon tanulságos és kalandos útról hazafele jövet, Erika hátrad lt az ülésen és elmesélte az álmát, hogy hogyan lehetne ezeket a tradicionális ruhákat, a mai divattal ötvözve, kultúrák közötti hídként használni. Még most is itt van a pillanat élménye el ttem, annyira el volt szállva, hogy teljesen elvarázsolt bennünket.

Hát még mikor másfél évvel kés bb hírét vettük, hogy a Gödörben romani designe néven bemutatja a kollekcióját. Aztán jött az Iparm vészeti Múzeum, Brüsszel, a Néprajzi Múzeum, a Szépm vészeti Múzeum, és én teljesen le voltam ny gözve. Újból forgatni kezdtünk, és mivel már ekkor kezdett m ködni a nyitott galériám, a ruhakölteményeit és t magát is meghívtuk egy szalonestre. Mikor Erikának is el adtam házunk szokásos abszurd tragédiáját, a szemei felcsillantak. „Mutasd meg az egész házat.” Erika az udvaron nem a térdig ér sittet látta, hanem a kerthelységet, a vetítések, a leend divatbemutatói helyszínét. Mikor a szomszéd romos lakás kulcsát elkértük, ott egy szalont látott, bemutatóteremmel. Meg kell szerezni, olyan nincs, hogy nem lehet. Mikor el ször belegondoltam, hogy le kell ülni a háziúrral, beleborzongtam, de az lelkesedése, na meg az én régi álmom… Ugyanis, addig, ahányszor megkérdezték, minek lottózol, és mit csinálnál azzal a pénzzel, mindig az volt a válaszom: egy kis roma kultúrcentrumot: galériát, szalont, vágószobát és vetít t képzelek ide, kerthelységet az udvarba, és itt állt Erika, és is azt képzelte.

Az els beszélgetés borzasztó volt. A háziúr az egyik kezében a mobilját tartotta, amin folyamatosan az árfolyamváltozásokat követte. Vagy azon nem alakultak jól az árak, vagy én adtam el rosszul a dolgokat, de nagyon megalázóan közölte, hogy gombokért ezt ki nem adja. Mondhatnám, a könnyeimmel küszködve, a méltóságomban teljesen megsértve menekültem Erikához, hogy elmeséljem a történteket. halál-nyugodtan végighallgatott, összehúzott szájjal mosolygott, és alulról fölfelé a szemembe nézett: „Nem baj, majd megpróbáljuk még egyszer. Kicsit várunk, írunk neki egy levelet. Szerintem legközelebb az Andris menjen. Bizonyos férfiak nem szeretik, ha üzleti ügyekben n k döntenek. Kés bb majd tetszeni fog neki, de így els re ezt nem veszi be.”

Elképedtem, hogy nincs vége a világnak, semmi nem veszett el, nyugi, ha akarjuk, meglesz, id nk meg a cél érdekében van b ven. Ugyanaz az érzés, mint Zsiga temetése el tt a kórházban. Nem kell idegeskedni, valahogy úgyis lesz, és ha bízunk benne, és akarjuk, akkor még jól is lesz…

Andrisnak el adtuk tervünket, látta milyen komolyan gondoljuk, hát is így állt hozzá. Erika még azt a szemtelenséget is elkövette, hogy majdnem annyi pénzt ajánlottunk, mint a múlt alkalommal, csak kétszer annyi lakásért, mivel közben társult hozzánk Bogdán János Amigó, egy rendkívül tehetséges képz m vész, aki épp a T zraktér megsz nésével vált otthontalanná. Mikor próbáltam megmagyarázni Erikának, hogy nem lehet ilyen pofátlan ajánlatot tenni, azt mondta, bízzak csak benne, emlékeztetett, hogy a múltkor milyen csúnyán bánt velem, hát most megmutatjuk neki, túljárunk az eszén, Ez ismer sen hangzott, ezt már többször megtanultam, tehát bíztam benne, és ami még fontosabb, András is eltökélte, hogy ezt a csatát meg kell nyernie. Meg is nyerte. Felszállt a füst. Mi pedig apait-anyait bevetve tettük rendbe a házat. A háziúr megbízottja, Csilla remek lehet séget látott a felújítási munkákban pénzkeresetre, így a férje bevállalta a munkákat. Mi ki voltunk szolgáltatva nekik, ezért vártuk, hogy majd egyszer elkezdi. A közös-képvisel n is ajánlatot tett, hogy munkát szerezzen az emberének, neki is ki voltunk szolgáltatva, t is meghallgattuk. Viszont azzal kezdte, hogy van egy nagyon becsületes, kit n embere, de barna, vagyis kisebbségi. Ha ez nem baj, szívesen elküldi. Mondtam neki, hogy itt én vagyok kisebbségben, és hogy szeretettel várjuk. Megérkezett Atilla, a „barna”, de olyan fehér volt, hogy embernek nem jutott volna eszébe róla, hogy kisebbségi. Bejött, végignézte a képeket, a lakást, találkozott Erikáékkal, Amigóval, jött-ment, és nem gy zött csodálkozni.

Egy id után láttuk, valamit nagyon el akar mondani, toporgott a szalon közepén, aztán bátortalanul megkérdezte. Ezeket a képeket romák festették? Igen, mondtuk, és elkezdtünk

460

K szegi Edit

róluk mesélni neki. Toporgott kicsit még, aztán, kibökte: „mert tetszik tudni, én is roma vagyok. És én ennek úgy örülök, ami itt van… és szeretném megmutatni a kisfiamnak és a feleségemnek, elhozhatom ket délután?”

Atilla azóta a háztakarítónk lett, és esküszöm, 1979 óta sohasem nézett így ki a házunk, s t, mióta az eszemet tudom, soha nem laktam ilyen tiszta házban.

Erika testvére, Lojó is megérkezett a ház felújításra, is tett árajánlatot. Valódi harc alakult ki a vállalkozók között. Felosztottuk a terepet. A kapu és a rács meg a villany Csilla férjéé lett, az udvar Atilláéké, a lépcs ház, az oszlopok és persze Erikáék szalonja Lojóék feladata lett.

Az udvar és a lépcs ház napok alatt varázslatosan gyönyör lett, a többi munka meg mindig csak a megbeszélés szintjén maradt, és semmi nem történt, azon kívül, hogy lett egy rács, amit leginkább létrának lehetett használni, és bárki könnyedén ki-bemászhatott rajta. Ennyit a cigány és nem cigány munkáról, ki hogy szereti, és ki hogyan kerüli. Végül ezeket a munkákat is megosztva végezte Atilla és Lojó csapata.

A ház elkészült és teljes pompával várta a világ sok részér l érkez , roma kultúrát megismerni vágyó fiatalokat, a kreativitással az elfogadásért work shop-ra, ami egyszer en káprázatosra sikerült. Én pedig elérzékenyülve láttam az álmom megvalósulását, egyszerre lett mindenem, szomszédjaim, társaim és a kis roma kultúrház.

A házban ételszag terjeng, Margitka, Erika édesanyja zseniálisan f z, Helena, Erika húga gyönyör en énekel, Amigó gitározik, fest, beszélget, Erika, a felesége reggelente a tornácon rajzol, mindenkinek segít, és nagyon finom palacsintát süt, a lányuk Márta, gyönyör en zongorázik, az ablakokban este világos van, megtelt a ház hangokkal, illatokkal, ízekkel, fényekkel. A kilakoltatásnak egyel re „belakoltatás” lett a vége. Így kerek a történet.

Utóirat Mondanom sem kell, a háziúrról azonnal elterjedt, hogy maga is roma. Mert segített? Mert, romákat költöztetett be? Mert addig is sok roma dolgozott nála? Mert amikor napszemüvegben kihajol a sportautója ablakából, olyan, mint a keresztapa? Mert „megt r” minket, s t a kerületi újságban még dicsekszik is velünk, pontosabban a házával. Itt az jut eszembe, hogy Péterr l is egy id után elterjedt cigány, és nem cigány körökben, hogy roma, s t már magamról sem tudom, mi van velem, a kollégáim szerint ezért dugom el olyan gyakran magam el l a telefont.

Na, de a tréfát félretéve, sokáig nem lehet eldugva hagyni, mert mindig szól, mindig érkezik üzenet, és egyre kétségbeesettebbek.

Bezár a bolt, ahol hitelre vásárolhatunk.

Hát, muszáj vagyok bezárni, mert nem tudják megadni.

Megszülettek az ikrek, de a villanyom kikapcsolták.

Mib l fessek, mikor enni sincs mib l?

Választani kell, pedig semmire sem telik, a fát lopjuk, mert azt nem mindig veszik észre…

Már a gyermekeim elvesznek t lem mindent, mert nem tudok nekik adni.

Nem voltunk otthon már nagyon régen, nem telik arra.

Az elképeszt bbnél, elképeszt bb büntetés-számlák harmincezer forintos egységáron, a bezárt tanodák, mert nincs mib l fizetni az áramot.

Végül is itt áll ez a ház, egy fórum arra, hogy megismerhessük egymást, elmondhassa mindenki a szerzett tapasztalatait, bemutathassuk ezt a kötetet, hívjunk minél több embert, hogy lássa, hallja, terjessze, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz, hiszem, hogy még vagyunk sokan, és mi nyitva vagyunk…

Várunk mindenkit szeretettel!

Cigányképem fejl déstörténete

461

Irodalomjegyzék – egyesített bibliográfia Achim, Viorel 2001. Cigányok a román történelemben. Budapest: Osiris Kiadó Acton, Thomas 1994. Egység a különböz ségben. In Bódi Zsuzsanna (szerk.): Cigány Néprajzi Tanulmányok 2. Budapest: Mikszáth (89-98.)

A. Gergely András 1996. Kisebbségi tér és lokális identitás. Budapest: MTA Politikai Tudományok Intézete A. Gergely András 2010. Akkulturáció. In Gergely András et al. (szerk.): Antropológiai – etnológiai – kultúratudományi kislexikon Budapest: MTA PTI – ELTE TÁTK Kulturális Antropológia Tanszék – Nyitott Könyv Kiadó – MAKAT (21–23.) URL: http://www.mtapti.hu/pdf/No_108_Antropolexikon.pdf Ahmed, Sara 1999. She’ll Wake Up One of These Days and Find She’s Turned into a Nigger. Theory, Culture & Society, 16. (87–105.)

Alcalde, José E. A. 2008. Cigány gyerekek az iskolában. Budapest: Nyitott Könyvm hely Kiadó Allport, Gordon W. 1999. Az el ítélet. Budapest: Osiris Kiadó Ambrus Péter 1988. A Dzsumbuj – egy telep élete. Budapest: Magvet Kiadó Ambrus Péter 2002. Szegénykultúra. In: Ambrus Péter – Csépe Péter – Forrai Judit (szerk.): Egészségügy, kommunikáció, cigányság. Budapest: Új-Aranyhíd Appandurai, Arjun 2011. A kutatáshoz való jog. In: AnBlokk 5.

Aranyosiné Rózsa Szeréna – Gazsi Judit (szerk.) 2011. Sorsok és remények. Interjúkötet a társadalmi megbékélés jegyében. Budaörs: Budaörsi Tanoda Közhasznú Alapítvány Assmann, Jan 1999. A kulturális emlékezet. Írás, emlékezés és politikai identitás a korai magaskultúrákban. Budapest: Atlantisz Könyvkiadó Babusik Ferenc 2002. Az ózdi régió cigány népessége. In: Babusik Ferenc (szerk.): A romák esélyei Magyarországon. Budapest: Kávé Kiadó – Delphoi Consulting (122 174.)

Bakó Boglárka 2002. Együttélési viszonyok és az etnikai identitás In: I. Kovács Nóra és Szarka László (szerk.): Tér és terep. Tanulmányok az etnicitás és az identitás kérdésköréb l.

Budapest: Akadémiai Kiadó (87-111.)

Bakó Boglárka 2003a. (szerk.) Lokális világok. Együttélés a Kárpát-medencében. Budapest :MTA Társadalomkutató Központ Bakó Boglárka 2003b. Az életrajzi módszer haszna, avagy „…hosszú élettel annyi minden össze-vissza kerül, hogy nem is gondolná az embör…” In: Kovács Nóra – Szarka László (szerk.): Tér és terep III. Tanulmányok az etnicitás és az identitás kérdésköréb l.

Budapest:Akadémia Kiadó (78 – 93.)

Bakó Boglárka 2005. A hatalom határán – egy erdélyi roma közösség lojális köt dései In: Kovács Nóra, Osvát Anna, Szarka László (szerk.): Tér és terep IV. Nemzeti és állampolgári köt dések. Budapest: Balassi Kiadó (283-296.)

Bakó Boglárka 2006. Cigánymódra – magyarmódra. Együttélési viszonyok egy mikroközösség sztereotípia történetein át. In: Bakó Boglárka, Papp Richárd, Szarka László (szerk.): Mindennapi el ítéletek. Társadalmi távolságok és etnikai sztereotípiák. Budapest: Balassi Kiadó (36-65.)

464

Bakó Boglárka 2008. Zsuzska a rossz – egy kis közösség cigány n i normái egy cigányasszony történetén keresztül. In: Bakó Boglárka – Tóth Eszter Zsófia (szerk.): Határtalan n k. Kizártak és befogadottak a n i társadalomban. Budapest: Nyitott Könyvm hely Kiadó (129-151.)

Bakó Boglárka 2013a. Kulcskérdések a társadalomkutatásban. Konferencia kötet (megjelenés alatt) Bakó Boglárka 2013b. A „jó” cigányok és a „rendes” magyarok: etnikai hierarchiát fenntartó befogadó közösség társadalmi rendje. In: Fleischmidt Margit (szerk.): Változó nemzeti diskurzusok. Megjelenés alatt Balla Ágnes 2013. Roma-koncepció létrehozása és megvalósulása Ferencvárosban. 2009.

[Online] Hozzáférés: http://www.polgariszemle.hu/app/interface.php?view=v_article&ID=356&page=0 [letöltve: 2013. március 5.]

Bana József 1998. Gy r cigánypolitikája a második világháborúig. In Gémes Balázs (szerk.): Pillanatképek a romák múltjából. Szekszárd: Romológiai Kutatóintézet (123-135.)

Barth, Fredrik 1969. Ethnic Groups and Boundaries: The social organization of culture difference. Boston: Little, Brown and Co. Barth, Fredrik 1996. Régi és új problémák az etnicitás elemzésében. Regio, 7. 1. (3-25.)

Batka Zoltán 2012. Lakáséttermek: f zés fehéren-feketén. [Online] Hozzáférés: http://nol.hu/mozaik/20120927-fozes_feheren-feketen [letöltve: 2012. szeptember 27.]

Bauman, Zygmunt 2001. Identitás és globalizáció. Lettre 42. szám sz Bán András 2008. A vizuális antropológia felé. Budapest: Typotex Kiadó Bánlaky Pál 2009. Bölcs t l a sírig. A cigányok mindennapi kultúrája. In: Török József (szerk.): Kultúrák között. X. Közm vel dési Nyári Egyetem. Szeged: Csongrád Megyei Népm vel k Egyesülete.

Bársony János – Daróczi Ágnes (szerk.) 2004. Pharrajimos. Romák sorsa a holocaust idején.

Budapest: L’Harmattan Kiadó Bársony János 2008. Romák sorsa az 1940-es évek második felében Magyarországon.

Múltunk, 53. 1. (222-256.)

Báthory János – Pomogyi László 1993. A történettudomány szerepe a ciganológiai kutatásokban I-II. Kethano Drom – Közös Út, 4-5. (21-25); 6. (55-60.)

Berkovits Balázs 2010 Cigányok közmunkán AnBlokk 4. (Cigányozás) (82-94) Berry, John W. – Poortinga, Ype H. – Segall, Marshall H. - Dasen, Pierre R. 2002. CrossCultural Psychology. Research and Applications. Cambridge: Cambridge Universtiy Press (345-382.)

Bertaux, Daniel – Wiame, Isabelle 1981. "Life Stories in the Baker's trade", pp. 169-189 in D. Bertaux (Ed): Biography and Society, London and Beverly Hills: Sage Publications, Londres Biczó Gábor 2012/a. Egy technikai innovációs modell szociokulturális feltételrendszerének antropológiai elemzése: a csernelyi biomassza projekt esete. Szellem és Tudomány 1.

(85 94.)

Biczó Gábor 2012/b. A csernelyi biomassza alapú h termel rendszer-innovációs projekt kommunikációs stratégiája és alkalmazott antropológiai háttere. Magyar Energetika Különszám. 19. (16 20.)

Irodalomjegyzék

465

Binder Mátyás 2008. Egy beás cigány közösség etnikai és nemzeti identitásáról. Kultúra és Közösség 12. 2. (5-16.)

Binder Mátyás 2009a „A cigányok” vagy a "cigánykérdés" története? Áttekintés a magyarországi cigányok történeti kutatásairól. Regio 20. 4. (35–59.)

Binder Mátyás 2009b. Változatosság és állandóság. Cigányok/romák és etnikai el ítéletek Magyarországon. In: Juhász József – Krausz Tamás (szerk.): Az új nemzetállamok és az etnikai tisztogatás problémája Kelet-Európában 1989 után. Budapest: L’Harmattan – ELTE BTK (170-190.)

Binder Mátyás – Pálos Dóra 2009. A kisebbség kisebbsége és a szegénység kultúrája.

Széls séges egyenl sdi egy erdélyi magyar cigány közösségben. Néprajzi Látóhatár, 18. 2.

(93-114.)

Bindorffer Györgyi 2001. Kett s Identitás. Etnikai és nemzeti azonosságtudat Dunabogdányban. Budapest: Új Mandátum Könyvkiadó – MTA Kisebbségtudományi Intézet Bindorffer Györgyi 2006. Sztereotipizáció az interetnikus kapcsolatokban. In: Bakó Boglárka – Papp Richárd – Szarka László (szerk.): Mindennapi el ítéleteink. Társadalmi távolságok és etnikai sztereotípiák. Budapest: Balassi Kiadó (9-35.)

Bíró András 2000. Etnikai osztály-e a cigányság? Beszél , 5. 6. (38.)

Bíró A. Zoltán 1996. A megmutatkozás kényszere és módszertana. In: Gagyi József (szerk.): Egy más mellett élés. A magyar-román, magyar-cigány kapcsolatokról. Csíkszereda: ProPrint Könyvkiadó (247 277.)

Bourdieu, Pierre 1978. A társadalmi egyenl tlenségek újratermel dése. Budapest: Gondolat Kiadó Bourdieau, Pierre 2000. Férfiuralom. Budapest: Napvilág Kiadó Bódi Zsuzsanna 1995. Gyermekélet – táplálkozás cigány közösségekben. Budapest: Magyar M vel dési Intézet Bromlej, Julian Vlagyimirovics 1976. Ethnosz és néprajz. Budapest: Gondolat Kiadó Bruner, Edward M. 1999. Az etnográfia, mint narratíva. In: Thanka Beáta (szerk.): A kultúra narratívái. Budapest: Kijárat Kiadó (181-196.)

Butler, Judith 2005. Színlelés és queerelés: a Nella Larsen nyújtotta pszichoanalitikus kihívás. In: U : Jelent s testek. A „szexus” diszkurzív korlátairól. Budapest: Új Mandátum Könyvkiadó (163-181.)

Clifford, James 1999. Az etnográfiai allegóriáról. In: Thomka Beáta (szerk.): A kultúra narratívái. Budapest: Kijárat Kiadó (151-180.)

Czindery László 1844. Mikép gazdagodhatunk ingyen? Pozsony: Schmidt Antal Csalog Zsolt 1993. A cigányság a magyar munkaer piacon. Szociológiai Szemle 1. (29-33.)

Cseh-Szombati László 1978. A változó család. Budapest: Kossuth Könyvkiadó.

Cserti Csapó Tibor 2011. A cigány népesség a gazdasági-társadalmi térszerkezetben. Pécs: PTE BTK Oktatáskutató Központ, Virágmandula Kft. Csongor Anna – Szuhay Péter 1992. Cigány kultúra, cigánykutatások. BUKSZ, 4. 2. (235-245.)

Csorna Zsigmond 1992. A hagyományos gazdálkodási kép és az etnikai azonosságtudat a Kárpát-medencében. 18-19. század. In: Keszeg Vilmos (szerk.): Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 1. Kolozsvár: Gloria Kiadó (7-23.)

466

Csovcsics Erika 2002. Oktatás a „C” osztályban. A cigány gyerekek iskolai kudarcainak okairól. Vigilia 67. 9.

Czingel Szilvia 1995. Mosástól a vasalásig. Higiéniai szokások változása Kéménden.

Ethnographia, 106. 2.

Darnton, Robert 1987. Lúdanyó meséi. A nagy macskamészárlás. Két epizód a francia kulturhistória köréb l. Budapest: Akadémiai Könyvkiadó (125-169) Deáky Zita Zita–Nagy – NagyPál Pál2009.

2009.Augistini Augistiniabab Hortis Hortis Sámuel Sámuel és és aa cigányok történeti-néprajzi kutatásának kezdetei. In: Deáky Zita – Nagy Pál (szerk.): Augistini ab Hortis Sámuel: A magyarországi cigányok mai állapotáról, különös szokásairól és életmódjáról, valamint egyéb tulajdonságairól és körülményeir l. [1775-1776.] Budapest–Gödöll : Györffy István Néprajzi Egyesület – Magyar Néprajzi Társaság – SZIE GTK (5-28.)

Dick Zatta, Jane 2002. Cigányok, romák – a köztes határok kultúrája. In: Prónai Csaba (szerk.) Cigányok Európában 2. Olaszország. Budapest: Új Mandátum Könyvkiadó (27-213.)

Diósi Ágnes 1990. Sz z Mária zsebkend je. Budapest: Kozmosz könyvek Dobosy László F. 2003. Ózd és térsége. Kistérségek az Európai Unióban. Budapest: Ceba Kiadó Douglas, Mary 1989. Purity and Danger. An Analysis of the Concepts of Pollution and Taboo. London: Routledge Douglas, Mary 2003. Rejtett jelentések. Budapest: Osiris Kiadó Du Bois, W.E.B. 1961. Souls of Black Folk: Essays and Sketches. Greenwich Conn. Fawcett Publication Dupcsik Csaba 2005. A magyarországi cigányvizsgálatok cigányképe. in: Neményi Mária – Szalai Júlia (szerk.) Kisebbségek kisebbsége. A magyarországi cigányok emberi és politikai jogai. Budapest: Új Mandátum Könyvkiadó, (255-282.)

Dupcsik Csaba 2009. A magyarországi cigányság története. Történelem a cigánykutatások tükrében, 1890–2008. Budapest: Osiris Kiadó Durst Judit 2001. „Nekem ez az élet, a gyerekek”. Gyermekvállalási szokások változása egy kisfalusi cigányközösségben. In: Századvég. sz Durst Judit 2002a. A bordói "nem igazi cigányok". Esettanulmány a parasztcigány identitásról. http://beszelo.c3.hu/01/07_08/12durst.htm (letöltés 2012. január 20.)

Durst Judit 2002b. „Innen az embernek jobb, hogyha meg is szabadul”. Megélhetési stratégiák egy kisfalusi cigány közösségben. Esély 4. (99 121.)

Durst Judit 2002c. The formation of a rural roma ghetto (The experiences of a fieldwork in a north-eastern Hungarian small village: Lápos) [Online] Hivatkozás: www.yale.edu/ccr/durst [letöltve: 2013. március 14.]

Durst Judit 2003. „Mi jó muzsikuscsalád vagyunk”. Beszél 8. 1.

Durst Judit 2004. "Az biztos, hogy ebben a faluban senki nem lesz hajléktalan" – A lakáshelyzet változása a láposi cigányoknál (1850-2004). Beszél , 9. 11.

Durst Judit 2010. Minden évben máshogy fordul a világ”. AnBlokk 4.

Durst Judit 2011a. A Látogató. Beszél 16. 3.

Irodalomjegyzék

467

Durst Judit 2011b. „Ha nincs pénz, úgyis belemegy az ember valamibe”: A „korrekt” meg a „dögös” kamatos pénz intézménye Borsodban. Beszél 4. (43-63.)

Durst Judit 2013. “Better to be a Gypsy in Canada then a Hungarian in Hungary”: A ‘new wave’ of Roma migration. CEU Press. Megjelenés alatt.

Erd dy Gyula 2001. Bogádmindszent község története (Bogádmindszent Önkormányzata) Erd s Kamill 1958. A magyarországi cigányság. Törzsek, nemzetségek. Néprajzi Értesít X. 3. (152-173.)

Erd s Kamill 1969. Békés megyei cigányok. Gyula: Erkel Ferenc Múzeum Eriksen, Thomas Hylland 2006. Kis helyek – nagy témák. Bevezetés a szociálantropológiába.

Budapest: Gondolat Kiadó Eriksen, Thomas Hylland 2008. Etnicitás és nacionalizmus. Antropológiai perspektívák.

Budapest–Pécs: Gondolat Kiadó–PTE Erikson, Erik H. 2002. Gyermekkor és társadalom. Budapest: Osiris Kiadó Er s Ferenc 1989. Mérei Ferenc fényében és árnyékában. Budapest Er s Ferenc – Ehmann Bea 1996. Az identitásfejl dés tükröz dése az önéletrajzi elbeszélésben. Gondolatok egy második generációs interjú kapcsán. In: Er s Ferenc (szerk.)

Azonosság és különböz ség. Tanulmányok az identitásról és az el ítéletekr l (96-114 pp.)

Scientia Humana Bp. Farkas Endre (szerk.) 1994. Gyerekcigány. Budapest: Inter-es Kiadó Fábián Katalin 1977. A Makoldi család. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó Fehérvári Marcell 2002. A modern nagyváros metafizikája. Budapest: MTA PTI Etnoregionális Kutatóközpont, Munkafüzetek 92.

Feischmidt Margit 2010. Megismerés és elismerés: elméletek, módszerek, politikák az etnicitás kutatásában. In: Feischmidt Margit (szerk.): Etnicitás. Különbségteremt társadalom.

Budapest: Gondolat Kiadó-MTA Kisebbségkutató Intézet (7-29.)

Feischmidt Margit – Szombati Kristóf 2013. Cigányellenesség és széls jobboldali politika a magyar társadalomban. Gyöngyöspata - és a hozzá vezet út. Esély 2013. 1. (74-100.)

Feitl István 2008. A cigányság ügye a napirendr l lekerült. El terjesztés az MDP Politikai Bizottsága számára 1956 áprilisából. Múltunk 1. (257-272.)

Fekete Gábor 1981. Az ökológiai niche. In: Növényföldrajz, társulástan és ökológia.

Budapest: Tankönyvkiadó Ferguson, James 2007. Formalities of poverty: Thinking about social assistance in neoliberal South Africa. In: African Studies Review, 50. 2. (71-86.)

Ferraro, Gary 1992. Cultural Anthropology / An applied perspective. St. Paul – New York – Los Angeles – San Francisco: West Publishing Company.

Fényes Elek 1851. Magyarország geographiai szótára. Pest: Magánkiadás Fischer-Gala i, Stephen 1998. Romania under Communism In: Dinu C. Giurescu, Stephen Fischer-Gala i (eds): Romania a Historic Perspective, New York: Columbia University Press (441-462.)

Fleck Gábor – Szuhay Péter 2013. „Reménybank” A mélyszegénységben él családok vállalkozási támogatásának lehet ségei. in: Kovács Katalin – Váradi Mónika (szerk): Hátrányban vidéken. Budapest: Argentum. (171-198.)

468

Fleck Gábor – Virág Tünde 1998. Hagyomány vagy alkalmazkodás, avagy Gilvánfa kívülbelül. Szociológiai Szemle, 1. (67–93.)

Frida Balázs 2005. Civil – társadalom – tudomány. Alkalmazható-e a kultúra tudománya?

Anthropolis II. 1–2. (62 83.)

Formoso, Bernard 2000. Cigányok és letelepültek. In: Prónai Csaba (szerk.): Cigányok Európában 1. Nyugat-Európa. Új Mandátum Könyvkiadó: Budapest 97.

Forray R. Katalin 1997. Az iskola és a cigány család ellentétei. Kritika 2. 7. (16-19).

Forray R. Katalin – Heged s T. András 2000. Tradicionális családi nevelés és iskolai magatartás egy innovatív cigány közösségben. In: Forray R. Katalin (szerk.): Ciganológia – romológia. Budapest-Pécs: Dialóg Campus.

Forray R. Katalin – Heged s T. András 2003. Cigányok, iskola, oktatáspolitika. Budapest: Új Mandátum Könyvkiadó Fosztó László 2003. Szorongás és megbélyegzés: a cigány–magyar kapcsolat gazdasági, demográfiai és szociokulturális dimenziói. In: Bakó Boglárka (szerk.): Lokális világok.

Együttélés a Kárpát-medencében. Budapest: MTA Társadalomkutató Központ. (83–107.)

Fraser, Sir Angus 1996. A cigányok. Budapest: Osiris Kiadó Frida Balázs 2005. Civil – társadalom – tudomány. Alkalmazható-e a kultúra tudománya?

Anthropolis II. 1–2. (62 83.)

Formoso, Bernard 2000. Cigányok és letelepültek. In: Prónai Csaba (szerk.): Cigányok Európában 1. Nyugat-Európa. Budapest: Új Mandátum Könyvkiadó (97) Gay y Blasco, Paloma 2006. Cubo bueno – cubo malo. In: Prónai Csaba (szerk.): Cigány világok Európában. Budapest: Nyitott Könyvm hely Kiadó (236-239.)

Geertz, Clifford 1994. Az értelmezés hatalma. Antropológiai írások. Budapest: Századvég.

Geertz, Clifford 2001. Az értelmezés hatalma. Budapest: Osiris Kiadó Geertz, Clifford 2002. Diszciplínák (A kulturális antropológiáról). In: Magyar Lettre Internationale 18. [Online] Hozzáférés: http://www.c3.hu/scripta/lettre/lettre47/geertz.htm [letöltve: 2013. március 12.]

Gellner, Ernest 2009. A nemzetek és a nacionalizmus. Budapest: Napvilág Kiadó Gropper, Rena C. 1975. Gypsies in the City – Culture Patterns and Survival. Princeton, N. J.: Darwin Press Gönczöl Katalin 2004. A b nözés társadalmi összefüggései In: Valuch Tibor (szerk.): Magyar társadalomtörténeti olvasókönyv 1944-t l napjainkig. Budapest: Osiris Kiadó (1080 – 1093.)

Görög-Karády Veronika 2006. Éva gyermekei és az egyenl tlenség eredete. Budapest: L’Harmattan Kiadó Gyáni Gábor 1995. Etnicitás és akkulturáció a századfordulós Budapesten. Regio, 6. 1-2.

(101-113.)

Gyáni Gábor 2002. Az asszimiláció fogalma a magyar társadalomtörténetben. In: Gyáni Gábor: Történészdiskurzusok, Budapest: L’Harmattan Kiadó (119-133.)

Gy ri Gábor 2011. Hátrányos helyzet ormánsági fiatalok esélyei a társadalmi felzárkózásra.

Záró dolgozat. PTE BTK, kézirat Gy riné Ambrus Ibolya 2009. A társadalmi környezet hatása a pedagógiai tervez és szervez munkára egy halmozottan hátrányos helyzet térség kisiskolájában. szakdolgozat (kézirat)

Irodalomjegyzék

469

Hajnal László Endre 1999. Nagyvárosi cigányok. In: Regio 4.

Hajnal László Endre 2000. Nagyvárosi cigányok. In: Kemény István (szerk.): A romák/cigányok és a láthatatlan gazdaság. Budapest: Osiris Kiadó – MTA Kisebbségkutató M hely Hajnal László Endre 2002. Roma in Canada. Outmigration from Hungary from the second half of the 1990’s. In: Kovács András (szerk.): Roma migration. Budapest: International Organization for Migration (41-66.)

Hancock, Ian 2004. Mi vagyunk a romani nép. Budapest: Pont Kiadó Hankiss Elemér 2004. Társadalmi csapdák és diagnózisok. Budapest: Osiris Kiadó.

Haraszti Anna 2004. Az akció-antropológia elméleti és etikai áttekintése. In: A. Gergely András – Papp Richárd (szerk.): Kisebbség és kultúra. Antropológiai tanulmányok 1.

Budapest: MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet – MTA Politikai Tudományok Intézete – ELTE Kulturális Antropológiai Szakcsoport –Könyv Kiadó (358 376.)

Haraszti Anna 2005. Alkalmazott és akcióantropológia. Elméleti és etikai alapkérdések.

Világosság 2005. 46. 7-8. (215 232) Harcsa István – Kovách Imre – Szelényi Iván 1994. A posztszocialista átalakulási válság a mez gazdaságban és a falusi társadalomban. Szociológiai Szemle 3. (15-43.)

Havas Gábor 1999. A kistelepülések és a romák. In: Glatz Ferenc (szerk.): A cigányok Magyarországon. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia (163–205) Heller Ágnes 1996. Morálfilozófia. Budapest: Cserépfalvi Kiadó Héra Gábor – Ligeti György 2005. Módszertan. A társadalmi jelenségek kutatatása. Budapest: Osiris Kiadó Hobsbawm, Eric J. 2006. Történelem „odalentr l”. In: Hobsbawm, Eric J.: A történelemr l, a történetírásról. Budapest: Napvilág Kiadó (227–242) Hollós Marida 2008. A n k státusa Dél-Nigériában: Árt-e az oktatás, vagy használ? In: Kézdy Nagy Géza (szerk.): A magyar kulturális antropológia története. Budapest: Nyitott Könyvm hely Kiadó (278 – 308) Horváth Ágota – Landau Edit – Szalai Júlia (szerk.) 2000. Cigánynak születni. Tanulmányok, dokumentumok. Budapest: Aktív Társadalom Alapítvány – Új Mandátum Könyvkiadó Horváth Kata – Prónai Csaba 2000. „Retkesek” és „kényesek” között. Egy magyar cigány közösség tisztasági szokásairól. Café Bábel, 38. (33–41.)

Horváth Kata 2002. Savanyú mondja. A gömbaljai cigány n k életér l és gyereknevelési szokásairól. Beszél 7. 6.

Horváth Kata 2006. Patrick Williams: Les Tsiganes et leurs musiques. In: Prónai Csaba (szerk.): Cigány világok Európában. Budapest: Nyitott Könyvm hely Kiadó (462.)

Horváth Kata 2007. „Mire teszed magad?” A „cigány” mint különbség diszkurzív konstrukciója a hétköznapi interakciókban. In: Bartha Csilla (szerk.): Cigány nyelvek és közösségek a Kárpát-medencében. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó Horváth Kata 2008. „Passing”: Rebeka és a Meleg büszkeség napja. A b rszín diszkurzív korlátairól és lehet ségeir l Beszél 13. 7.

Horváth Kata 2010. A ki nem mondás rendje. A cigány-magyar különbségtétel m ködése.

AnBlokk 3. 1.

470

Horváth Sándor 2009. Kádár gyermekei. Ifjúsági lázadás a hatvanas években. Budapest: Libri Kiadó Horváth Sándor 2012. Két emelet boldogság. Mindennapi szociálpolitika Budapesten a Kádár-korban. Budapest: Napvilág Kiadó Hudi József 1998. Adatok Veszprém megye cigányságának a XVIII-XIX. századi történetéhez. In: Gémes Balázs (szerk.) Pillanatképek a romák múltjából. Szekszárd: Romológiai Kutatóintézet (102-107.)

Jahoda, Marie - Lazarsfeld, P. F. Zeisel 1999. Marienthal. Budapest: Újmandátum Könyvkiadó.

Jászay Tamás 2010. Helyben vagyunk (Elfriede Jelinek: Kézimunka), Critical Lapok Online, http://www.criticailapok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=37954&catid= 23 [letöltés: 2013. március 10.]

Jenkins, Richard 2002. Az etnicitás újragondolása: identitás, kategorizáció és hatalom.

Magyar kisebbség. Nemzetpolitikai szemle 7. 4.

Kardos Ferenc 2008a. Források és adatok a cigány közösségekr l a 18. századi Zalából. In: Kardos Ferenc (szerk.): „Veszedelmes habok között látszatik életünk forogni”. Források a zalai cigányság 18. századi történetéhez. Zalaegerszeg: Zala Megyei Levéltár (9-34.)

Kardos Ferenc 2008b. Veszedelmes habok között látszatik életünk forogni”. Források a zalai cigányság 18. századi történetéhez. Zalaegerszeg: Zala Megyei Levéltár Kardos Ferenc 2010. Integrációs és asszimilációs kérdések a 18. századi Zalában – egy zalai forráskötet kapcsán. In: Deáky Zita – Nagy Pál (szerk.): A cigány kultúra történeti és történeti kutatása a Kárpát-medencében. Budapest - Gödöll : MNT – SZIE GTK (225-235.)

Karsai László 1992. A cigánykérdés Magyarországon 1919-1945. Út a cigány Holocausthoz.

Budapest: Cserépfalvi Könyvkiadó Karsai Ervin 1994. A cigány nyelv és kultúra. Gyula: Anda Romani Kultúra Alapítvány Katona Csaba 2005. A Departamentum Zingarorum m ködésének forrásai a Magyar Országos Levéltárban. In: Márfi Attila (szerk.): Cigánysors. A cigányság történeti múltja és jelene. I. Pécs: Emberháza Alapítvány, Erd s Kamill Cigánymúzeum, Cigány Kulturális és Közm vel dési Egyesület (45-49.)

Kállai Ern 2002. A cigányzenészek helye és szerepe a magyar társadalomban és a magyar kultúrában. In Kovács Nóra - Szarka László (szerk.): Tér és terep. Tanulmányok az etnicitás és az identitás kérdésköréb l. Budapest: Akadémiai Kiadó (327-345.)

Kemény István (szerk.) 1976. Beszámoló a magyarországi cigányok helyzetével foglalkozó, 1971-ben végzett kutatásról. Budapest: MTA Szociológiai Kutató Intézet Kemény István 2000. El szó. In: Kemény István (szerk.): A romák/cigányok és a láthatatlan gazdaság. Budapest: Osiris Kiadó - MTA Kisebbségkutató M hely (9-37.)

Kertesi Gábor 1994. „Cigányok a munkaer piacon", Közgazdasági Szemle, november Kézdy Nagy Géza 2008. A magyar kulturális antropológia története. In Kézdy Nagy Géza (szerk.): A magyar kulturális antropológia története. Budapest: Nyitott Könym hely Kiadó (11–44.)

Kim, B.Y. 2005. Poverty and informal economy participation. Evidence from Romania.

Economics in Transition, 13. 1. (163-185.)

Kiss Géza 1937. Ormányság. Budapest: Sylvester Kiadó

Irodalomjegyzék

471

Kligman, Gail 2001. A „másság” társadalmi felépítése: A „roma” azonosítása a posztszocialista közösségekben. Szociológiai Szemle 2001. 4. (66-84.)

Komoróczy Géza 2012. A magyarországi zsidók története. Pozsony: Kalligram Kiadó Kopp Mária (szerk.) 2008. Magyar lelkiállapot: Esélyer sítés és életmin ség a mai magyar társadalomban. Budapest: Semmelweis Kiadó Korniss Péter – Závada Pál 2011. Egy sor cigány - Huszonnégy mai magyar. Budapest: Corvina Kiadó Kotics József 2001. Integráció vagy szegregáció? Cigányok a háromszéki Zabolán. In: Kotics József Mások tekintetében. Miskolc: Miskolci Egyetem Kulturális és Vizuális Antropológia Tanszék (73 95.)

Kotics József 2006. Integration or Segregation of Gipsies? (Case Study from Zabola, Háromszék, Romania) Central European Political Science Rewiew 7. 26. (71 84.)

Kovács János 1895. A czigányok Szegeden I–III. Ethnographia 6. 3. (187–198); 6. 4. (280– 288.); 6. 5–6 (388–393.)

Kozák Istvánné 1984. A cigány lakosság helyzetének javítása érdekében hozott központi határozatok végrehajtását akadályozó tényez k. Szociálpolitikai Értesít (2), (11-35.)

Kóczé Angéla (szerk.) 2010. Nehéz sorsú asszonyok feketén fehéren. Roma n k munkaer piaci és megélhetési lehet ségei két kistérségben. Budapest: MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet Köves Gábor 2010. Tizenkét éhes ember – Kiss Piroska "lakásétterem-tulajdonos. [Online] http://magyarnarancs.hu/lelek/tizenket_ehes_ember_-_kiss_piroska_lakasetterem-tulajdonos74389 [letöltve: 2013. március 3.]

Kricsfalusi Beatrix 2011. Reprezentáció – esztétika – politika (avagy miért nem politikus a magyar színház?), Alföld 2011. 8.

Kunt Ern 2003. Az antropológia keresése. Válogatott tanulmányok. Budapest: L’Harmattan Kiadó – MTA Néprajzi Kutatóintézet Kürti László 1994. Etnikai viszályok és többszólamú önazonosság: néhány antropológia gondolat az önazonosságról. Korunk V. 1. (91 99.)

Laborczi Dóra 2012.

Uzsora és prostitúció.

[Online] http://elmondo.blog.hu/2012/07/05/uzsora_es_prostitucio - [letöltve: 2013.február 5.]

Ladányi János 2011. Integráció, asszimiláció, szegregáció. In: Bárdi Nándor – Tóth Ágnes (szerk.): Asszimiláció, integráció, szegregáció. Párhuzamos értelmezések és modellek a kisebbségkutatásban. Budapest: Argumentum Kiadó (49-53.)

Ladányi János 2012. Leselejtezettek. A kirekesztett népesség társadalom- és térszerkezeti elhelyezkedésének átalakulása Magyarországon a piacgazdasági átmenet id szakában. L' Harmattan Kiadó, Budapest, 2012.

Ladányi János – Szelényi Iván 2000. Az etnikai besorolás objektivitásáról. In: Horváth Ágota – Landau Edit – Szalai Júlia (szerk.): Cigánynak születni. Budapest: Aktív Társadalmi Alapítvány - Új Mandátum Könyvkiadó (203–209.)

Ladányi János Szelényi Iván 2004. A kirekesztettség változó formái: közép és délkelet európai romák történeti és összehasonlító szociológiai vizsgálata. Budapest: Napvilág Kiadó

472

Ladányi János - Szelényi Iván 2010. A társadalom etnoszociális rétegz dése összehasonlító elméletének vázlata. Kritika, 39. 7-8. (2-7.)

Landauer Attila 2009. Adalékok a beás cigányság korai történetéhez. In: Landauer Attila– Nagy Pál (szerk.): Írások a magyarországi beásokról. Gödöll : SZIE-GTK – CNTE (79-95.)

Lekli Béla 1993. Napkor: Egy nyírségi falu története. Budapest: Alfa Kiadó Lewin, Kurt 1975. Diszkriminációs konfliktusok In: Pataki Ferenc (szerk.): Csoportdinamika.

Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó (271-320.)

Lewis, Oscar 1968. Sanchez gyermekei. Budapest: Európa Könyvkiadó.

Lévy, Pierre 2007.

Mi az antropológiai tér?

Artportal.

[Online] http://www.antroport.hu/lapozo/forditasok/forditaspdf/ANTRTEER.pdf [Letöltés ideje: 2012.

4. 3.]

Liégeois, Jean-Pierre 2002. Romák, cigányok, utazók. Budapest: Pont Kiadó Lucassen, Leo 2002. „A cigányok történelme nem csak üldöztetések és áldozattá vált emberek története.” Amaro Drom, 12. 4.

Lukács György Róbert 2005. Roma munkaer -piaci programok és környezetük. In Neményi Mária – Szalai Júlia (szerk.): Kisebbségek kisebbsége. Budapest: Új Mandátum Kiadó Lyon-Callo, Vincent 2011. Gondolatok az elkötelezett antropológiáról. A „deviancia” és az „önmegsegítés” diskurzusainak hatásai. AnBlokk 2011. 5. (76-85.)

Majtényi Balázs – Majtényi György 2012. Cigánykérdés Magyarországon 1945-2010.

Budapest : Libri Kiadó Malinowski, Bronislaw 1972. Baloma. Budapest: Gondolat Kiadó Mannheim Károly 1996. Ideológia és utópia. Budapest: Atlantisz Könyvkiadó Marcia, James E. 1994. Az én-identitás állapotainak fejl dése és érvényessége. In: Dr. Ritoókné-Gillemontné T.M. (szerk.): Pályalélektan - Szöveggy jtemény. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó Mayer, Adrian 1960. Caste and Kinship in Central India: a Village and its Region. London: Routledge Máté Mihály 2009. Abroszárusok – A colári cigányokról, Magyarország legkisebb cigány csoportjáról. Beszél , 14. 10. (50-61.)

Máté Mihály 2009. Jelentések kaposvár város cigánylakosságának helyzetér l, és ami a jelentések mögött van. Amaro Drom 19. 10-11. (22-27.)

Messing Vera – Molnár Emília 2011. Válaszok a pénztelenségre: szegény cigány és nem cigány családok megélhetési stratégiái. Esély 1. (53-80.)

Mezey Barna (szerk.) 1986. A magyarországi cigánykérdés dokumentumokban. Budapest: Kossuth Könyviadó Mérei Ferenc 1985. Demokrácia az iskolában. Neveléselmélet és viselkedéskutatás IV. 3.

(52.)

Mészáros Ádám 2007. A beás cigányok korai története és megtelepedésük Barcson. In: Mészáros Ádám (szerk.): Gyökerek. A Dráva Múzeum tanulmánykötete. Barcs: Dráva Múzeum (41-77.)

Irodalomjegyzék Mészáros György 1980.

Nyelvtudományi Társaság

A

magyarországi

szinto

cigányok.

Budapest:

473

Magyar

Mészáros György 1986. Mesterségek, cigány kézm vesség. Napjaink 35 .1. (31-35.)

Mészáros László 1975. Bács-Kiskun megye cigányságának történetéhez. Az 1768-as cigányösszeírás népességstatisztikai-demográfiai adatai. In: Iványosi-Szabó Tibor (szerk.): Bács-Kiskun megye múltjából. I. Kecskemét: Bács-Kiskun Megyei Levéltár (133-168.)

Mészáros László 1976. A hódoltsági latinok, görögök és cigányok történetéhez. 16. századi oszmán török szórványadatok. Századok 110. 3. (474-489.)

Miller, Kathleen 2009. Making trash into treasure: Struggles for autonomy on a Brazilian Garbage dump. Anthropology of Work Review XXIX. 2. (25-34.)

Moerman, Michael 1988. Talking Culture: Ethnography and Conversation Analysis.

Philadelphia: University of Pennsylvania Press.

Moldova György 1980. A szent tehén. Riport a magyar textiliparról. Budapest: Magvet Kiadó Moldova György 2008. Ha az Isten hátranézne... Riport és dokumentumok az Ormánságról III. Budapest: Urbis Könyvkiadó Morvay Judit 2012. Térhasználat és lakáskultúra az érpataki cigányok körében. Alapszakos szakdolgozat. Budapest: ELTE BTK Néprajzi Intézet Morvai Orsolya 2006. „L rincen egészen más a helyzet”. Életképek egy Tolna megyei cigány közösségb l. In: Prónai Csaba (szerk.): Cigány világok Európában. Budapest: Nyitott Könyvm hely Kiadó (50-51.)

Móró Mária Anna 1979. Mária Terézia cigány-rendeletei és a Baranya megyei cigányösszeírások 1775-1779. In: Baranyai Helytörténetírás. Pécs: Baranya Megyei Levéltár (205-301.)

Nagy Károly 1985. Somsálybánya története 1900 1980. Miskolc: Herman Ottó Múzeum Nagy Károly 1989. Szemelvények Farkaslyuk történetéb l 1914 1989. Ózd: Farkaslyuki Bányaüzem Nagy Károly 1999. Ózd város és környéke. Kistérségi helyismereti olvasókönyv. Ózd: Inka Kiadó Nagy Pál 1997. A magyarországi cigányság történeti kutatásának aspektusai. (a NEKH és a MTA TTI M helybeszélgetésén elhangzott el adás b vített változata) [Online]: www.archiv.meh.hu/nekh/Magyar/nagyp.htm Nagy Pál 1998. A magyarországi cigányok a rendi társadalom korában. Kaposvár: Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképz F iskola Kiadója Nagy Pál 1999. „Kicsinségemben elszakattam” Cigány közösség, szocializáció és gyermeksors Magyarországon a 16-19. században. Educatio 8.

Nagy Pál 2000a. Cigányperek Magyarországon I. rész. Korai perek (1506/1534-1715). Pécs: PTE BTK Nagy Pál 2000b. Civitas Zingarorum. Amaro Drom 10. 8. (26-28.)

Nagy Pál 2004. „Fáraó népe” A magyarországi cigányok korai története (14-17. század).

Pécs: PTE BTK.

474

Nagy Pál 2007. „Gádzsósodás – cigányosodás”. Akkulturáció és parasztosodás a cigányok magyarországi történetében. Amaro Drom, 17. 2. (21-22.)

Nagy Pál 2008a. Cigány csoportok és együttélési modellek változásai a Kárpátmedencében a 15–20. században. In: Miklósi László (szerk.): Romák a történelemtanításban. Történelemtanárok 17. országos konferenciája. Budapest: Történelemtanárok Egylete (35-50.)

Nagy Pál 2008b. Források és adatok cigányok katonáskodásának történetéhez a 19. század els feléb l. In: Ilyés Sándor – Keszeg Vilmos (szerk.): Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 16. Az elt nt katona. Kolozsvár: Kriza János Néprajzi Társaság (79-95.)

Nagy Pál 2009a. El szó. In: Landauer Attila – Nagy Pál (szerk.): Írások a magyarországi beásokról. Gödöll : Szent István Egyetemi Kiadó (5–13.)

Nagy Pál 2009b. "Cigánykannibalizmus": önvád és metafora. Szepsi a cseh-magyar impériumváltás árnyékában, 1927-1940. Századvég, 14. 53. (99-132.)

Nagy Pál 2009. Cigány foglalkoztatás-politika Szabolcs-Szatmár megyében (1951-1956).

Regio 4. (82-118.)

Nagy Pál 2010. Szabolcs-Szatmár megye cigány népességének foglalkoztatási helyzete 1957-ben.

In: Deáky Zita – Nagy Pál (szerk.): A cigány kultúra történeti és néprajzi kutatása a Kárpátmedencében. Budapest-Gödöll : Magyar Néprajzi Társaság, Szent István Egyetem (307-344.)

Naszádi Kriszta (szerk.) 2012. szintén a cigányokról. Szabóné Kármán Judit romológussal beszélget Naszádi Kriszta. Budapest: Harmat Kiadó Neményi Mária 1998a. Cigány anyák az egészségügyben. Budapest: Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal Neményi Mária 1998b. „Két külön világ.” Cigány anyák és a magyar egészségügy. Beszél 2.

(53-64.)

Neményi Mária 2005. Szegénység – etnicitás – egészség. In: Neményi Mária – Szalai Júlia (szerk): Kisebbségek kisebbsége. Budapest: Új Mandátum Könyvkiadó (153-187.)

Niedermüller Péter 1985. Térformák és térhasználati szabályok a falusi kultúrában. Kultúra és közösség. M vel déselméleti folyóirat 1. (75-84.)

Niedermüller Péter 1988. Élettörténet és életrajzi elbeszélés. Ethnographia, XCIX. 3–4. (376389.)

Niedermüller Péter 1994a. A város: kultúra, mítosz, imagináció. Mozgó Világ 5.

Niedermüller Péter 1994b. Paradigmák és esélyek. Replika 13-14. (89-105.)

Oblath Márton 2006. A „cigány” kategória diszkurzív és történeti konstrukciója. Anthropolis, 3. 1. (51-60.)

Obláth Márton 2010. „Itt már stagnálunk”. AnBlokk 4.

Oláh Sándor 1993. Cigány magyar kapcsolatok. (A többségi magyarság cigányképének vizsgálata Homoródalmáson). Antropológia M hely 1. (117 127.)

Oláh Sándor 1997. Cigányok és magyarok egy székely faluban. Magyar Tudomány. 42. 6.

(741 749.)

Okely, Judith 1991. Szimbolikus határok. Café Bábel 1. 1. (37-54.)

Okely, Judith 1998. The Traveller-Gypsies. Cambridge: University Press

Irodalomjegyzék

475

Ö. Kovács József 2012. A paraszti társadalom felszámolása a kommunista diktatúrában. A vidéki Magyarország politikai társadalomtörténete 1945-1965. Társadalomtörténeti monográfiák 3. Budapest: Korall Örkény Antal 2005. A társadalmi kirekesztés és diszkrimináció jelenségének kutatása a társadalomtudományokban. In: Tamás Pál – Er ss Gábor – Tibori Tímea (szerk.): Nemzetfelfogások. Kisebbség-Többség. Budapest: Új Mandátum Könyvkiadó –MTA Szociológiai Kutatóintézet (37-40.)

Palotás Emil 2003. Kelet-Európa története a 20. század els felében. Budapest: Osiris Kiadó Pataki Ferenc 1989. Identitás – személyiség – társadalom. In: Váriné Szilágyi Ibolya – Niedermüller Péter (szerk.): Az identitás kett s tükörben. Budapest: MTA, TIT (17-35.)

Pál Ferenc 2012. A szorongástól az önbecsülésig. Budapest: Kulcslyuk Kiadó Pálmainé Orsós Anna 2007. A magyarországi beás n k és férfiak nyelvhasználata. Educatio 2007. 4.

Pálos Dóra 2004. „Cigányok”, „újmagyarok” vagy „romák”? Kulturális antropológiai esettanulmány. In: A. Gergely András – Papp Richárd (szerk.): Kisebbség és kultúra.

Budapest: MTA ENKI/ MTA PTI/ ELTE Kulturális Antropológia Szakcsoport (336-358.)

Pálos Dóra 2006. „Cseperedünk”. Egy beás cigány közösség önsztereotipizálási folyamatairól. In: Bakó Boglárka – Papp Richárd – Szarka László (szerk.): Mindennapi el ítéleteink. Társadalmi távolságok és etnikai sztereotípiák. Budapest: Balassi Kiadó (91119.)

Pálos Dóra 2010. „Cigány” identitások nehézségei. Egy önbeszámolókon alapuló vizsgálat tanulságai. Esély 2. (41-63.)

Phinney, Jean. S. 1990. Ethnic Identity in Adolescents and Adults: Review of Research.

Psychological Bulletin 108. 3. (499-514.)

Phinney, Jean S. 1992. The Multigroup Ethnic Identity Measure. A New Scale for Use With Diverse Groups. Journal of Adolescent Research 7. 2. (156-176.)

Phinney, Jean S. 1996. When We Talk About American Ethnic Groups, What Do We Mean?

American Psychologist 51. 9. (918-927.)

Piasere, Leonardo 1997. Szlovén romák: vándorlás és megtelepedés. In: Prónai Csaba (szerk.): Leonado Piasere: A ciganológusok szerelmei. Válogatott tanulmányok. Budapest: ELTE BTK (110-122.)

Piasere, Leonardo 2000. A cigányok Olaszországban. In: Prónai Csaba (szerk): Cigányok Európában. Kulturális antropológiai tanulmányok 1. Nyugat-Európa. Budapest: Új Mandátum Könyvkiadó (345-379.)

Piasere, Leonardo 2002. Mare Roma – Az emberek osztályozása és a társadalmi szerkezet. In: Prónai Csaba (szerk.): Cigányok Európában. Kulturális antropológiai tanulmányok 2.

Olaszország. Budapest: Új Mandátum Könyvkiadó (213-382.)

Polyák Laura 2002. Cigányok Mucsáról. Az élclapi karikatúrák cigányképe. Beszél 7. 7-8.

Pomogyi László 1995. Cigánykérdés és cigányügyi igazgatás a polgári Magyarországon.

Budapest: Osiris-Századvég Kiadó Portes, Alejandro 2010. Economic Sociology. A systematic inquiry. Princeton and Oxford: Princeton University Press

476

Prónai Csaba 1995. Cigánykutatás és kulturális antropológia. Budapest-Kaposvár: ELTECSVMTKF Prónai Csaba (szerk.) 1997. Leonardo Piasere: A ciganológusok szerelmei. Válogatott tanulmányok. Budapest: ELTE BTK Kulturális Antropológiai Szakcsoport Prónai Csaba (szerk.) 2000a. Cigányok Európában 1. Nyugat-Európa. Budapest: Új Mandátum Könyvkiadó Prónai Csaba 2000b. A cigány közösségek gazdasági tevékenységeinek kulturális antropológiai megközelítései. In: Kemény István (szerk.) A romák/cigányok és a láthatatlan gazdaság. Budapest: Osiris Kiadó – MTA KI (176–198.)

Prónai Csaba (szerk.) 2006. Cigány világok Európában. Budapest: Nyitott Könyvm hely Kiadó Prónai Csaba 2008. Kulturális antropológia és cigánykutatás. Kultúra és Közösség 12. 2. (4348.)

Purcsi Barna Gyula 2004. A cigánykérdés „gyökeres és végleges megoldása.” Tanulmányok a XX. századi „cigánykérdés” történetéb l. Debrecen: Csokonai Kiadó Rao, Aparna 1996. A n a cigány kultúrában. Cigányfúró 3. (72-74.)

Reyniers, Alain 2002. Gondolatok a cigány gazdaságról. Eszmélet 14. 54. (65-82.)

Romano Rácz Sándor 2002. A roma kisebbség és a társadalmi kohézió. In: Andor Mihály – Reisz Terézia (szerk.): A cigányság társadalomismerete. Pécs: Iskolakultúra Kiadó (70-89.)

Romano Rácz Sándor 2008. Cigány sor. Budapest: Osiris Kiadó Rotzetter, A. – van Dijk , W. C – Matura, T. 1993. Assisi Szent Ferenc. Budapest: Vigilia Kiadó Rottenberg, Catherine, 2003. Passing: Race, Identification and Desire. Criticism 4. (435452.)

Salo, Matt T. – Salo, Sheila 1977. The Kelderas in Eastern Canada. National Museum of Man. Ottawa: Canadian Center for Cultural Studies Sághy Erna 1999. Cigánypolitika Magyarországon 1945-1961. Regio 10. 1. (16-35.)

Sághy Erna 2008. Cigánypolitika Magyarországon az 1950-1960-as években. Múltunk 53. 1.

(273-308.)

Sárkány Mihály 1998. A közösségek közötti csere. Budapest: MTA, Néprajzi Kutatóintézet (Magyar Etnológia 2.)

Sárközi Gyula Jakab 1941. Le Rrom (Magyar Néprajzi Múzeum Adattára. E. A. 2196.sz.)

Sárosi Bálint 1971. Cigányzene. Budapest: Gondolat Kiadó Solimene, Marco 2013. „I go for Iron”. Xoraxané Romá collecting scrap metal in Rome, Italy.

Kézirat Spéder Zsolt 2002. A szegénység változó arcai. Tények és értelmezések. Budapest: Századvég Kiadó Stewart, Michael Sinclaer 1994. Daltestvérek. Az oláhcigány identitás és közösség továbbélése a szocialista Magyarországon. Budapest: T-Twins Kiadó

Irodalomjegyzék

477

Stewart, Michael Sinclaer 2002. Underclass, Race and ‘the Roma’ in Post-communist eastern Europe. In: Hann, C. (Ed.): Postsocialism: Ideas, Ideologies and Practices in Europe and Asia . London: Routledge. (133-155) Szabó Á. Töhötöm 2010. Etnikai különbségtétel a paraszti gazdaságban. In: Feischmidt Margit (szerk.): Etnicitás. Különbségteremt társadalom. Budapest: Gondolat Kiadó-MTA Kisebbségkutató Intézet (266-280.)

Szabó-Tóth Kinga 2012. Csernely esete a biomasszával. Csernely energiagazdálkodási modelljének kidolgozását megalapozó lakossági felmérés eredményeinek bemutatása.

Szellem és Tudomány 1. (38-70.)

Szalai Júlia 2005. A jóléti fogda. In: Neményi Mária – Szalai Júlia (szerk): Kisebbségek kisebbsége. Budapest: Új Mandátum Könyvkiadó Szapu Magda 1981. A kaposszentjakabi oláh cigányok hiedelemvilága. A Somogyi Múzeumok Közleményei IV.6. (127-138.)

Szapu Magda 1984. Halotti szokások és hiedelmek a kaposszentjakabi oláh cigányoknál.

Ciganisztikai Tanulmányok 1. Budapest: MTA Néprajzi Kutatócsoport Szelényi Iván 2001. Szegénység, etnicitás és a szegénység „feminizációja az átmeneti társadalmakban – bevezetés. Szociológiai Szemle 4. (5-12.)

Szemmelveisz Tamásné Kovács Helga Koós Tamás 2011. Biomassza szerepe a kistelepülések h energia ellátásában. A Miskolci Egyetem Közleményei. Anyagmérnöki Tudományok 36. 81. (131 141.)

Szombati Kristóf 2011. Uborkák és emberek. A fejlesztés részvételi projektje Igriciben.

AnBlokk 5.

Szomszéd András 1987. A nógrádi cigányság története az összeírások tükrében (17. sz. második felét l a 19. sz. közepéig). A Nógrád megyei Múzeumok Évkönyve. XIII. (157-207.)

Szomszéd András 1998. A nógrádi letelepedett cigányság foglalkoztatási viszonyai 18201850. In: Gémes Balázs (szerk.): Pillanatképek a romák múltjából. Szekszárd: Romológiai Kutatóintézet (20-36.)

Sz ke Kitti 2012. Életmód és megélhetés az érpataki cigányoknál. Alapszakos szakdolgozat.

Budapest: ELTE BTK Néprajzi Intézet. Konzulens: Bali János.

Szuhay Péter 1993. Utóparasztosodó cigányok az északkelet-magyarországi régióban.

Phralipe 1. 3 7.

Szuhay Péter 1999. A magyarországi cigányság kultúrája: etnikus kultúra vagy a szegénység kultúrája. Budapest: Panoráma Kiadó Szuhay Péter 2000. Széljegyzetek Bíró András esszéjéhez. Beszél 5. 6. (44.)

Szuhay Péter 2001. Cigány kultúra értelmezések. In: H s Hajnal (szerk.): Romák a XXI. század Magyarországán. Multidiszciplináris konferencia a Kölcsey Ferenc Protestáns Szakkollégium szervezésében. Budapest: Ars Longa Alapítvány Szuhay Péter 2003. „Ez egy hagyományos cigányélet”. Ozorai és tamási szintó cigányok.

Beszél 5.

Szuhay Péter 2004. Pászítás, avagy az együttélés. A társadalmi együttm ködés megteremtése és optimalizálása cigányok és magyarok között Szendr ládon. Új Holnap Nyár (157-170.)

Szuhay Péter 2007. Romakutatások. In: Kovács Éva (szerk.): Közösségtanulmány. BudapestPécs: Néprajzi Múzeum - PTE-BTK Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék (88-102.)

478

Szuhay Péter 2008. Megjegyzések Béres Tibor – Lukács György: Kamatos pénz a Csereháton cím dolgozatához. Kézirat Szuhay Péter 2012. Sosemlesz Cigányország. „Én cigány vagyok – én pedig nem vagyok cigány”. Budapest: Osiris Kiadó Sz cs Jen 1974. „Nemzetiség” és „nemzeti öntudat” a középkorban. Szempontok egy egységes fogalmi nyelv kialakításához. In: Sz cs Jen : Nemzet és történelem. Tanulmányok.

Budapest: Gondolat Kiadó (189-279.)

Tamás Ágnes 2010. Nemzetiségi sztereotípiák a 19. század második felének magyar élclapjaiban. In: T. Litovkina Anna – Barta Péter – Hidasi Judit (szerk.): A humor dimenziói.

Budapest: Tinta Könyvkiadó, BGF (201–208.)

Tálos Endre 1998. A cigány és a beás nyelv Magyarországon. In: Kovalcsik Katalin (szerk.)

Tanulmányok a cigányság társadalmi helyzete és kultúrája köréb l. Budapest: IFA-BTFMKM (295-302.)

Tompa Andrea 2010. Jelinek esete a magyar színházzal (a Kézimunkáról). Színház. Június Tompos Krisztina 2012. A n i szerep változása az érpataki cigány lakosság körében.

Alpszakos szakdolgozat. Budapest: ELTE BTK Néprajzi Intézet. Konzulens: Bali János.

Thurnwald, Richard 1975 Az akkulturáció pszichológiája. In: Maróti Andor szerk.

Forrásmunkák a kultúra elméletéb l. Szöveggy jtemény. Budapest: Tankönyvkiadó, (179190.)

Tóth Eszter Zsófia 2004. A fogyasztás ábrázolása munkások és munkásn k életút elbeszéléseiben. In: Valuch Tibor (szerk.): Magyar társadalomtörténeti olvasókönyv 1944-t l napjainkig. Budapest: Osiris Kiadó (888-903.)

Tóth Péter 1993. Cigányok Miskolcon a 18. század közepén. In: Veres László – Viga Gyula (szerk.): A Herman Ottó Múzeum évkönyve. XXX-XXXI. Miskolc: Herman Ottó Múzeum (205-215.)

Tóth Péter 2004. Kóborlás és letelepedés. A magyarországi cigányok feudális kori történetéhez. In: Faragó Tamás (szerk.): Magyarország társadalomtörténete a 18-19. században. Budapest: Dico – Új Mandátum Könyvkiadó (371-378.)

Tóth Péter 2005. A cigányok megjelenése a középkori Magyarországon. In: Márfi Attila (szerk.): Cigánysors. A cigányság történeti múltja és jelene. I. Pécs: Emberháza Alapítvány, Erd s Kamill Cigánymúzeum, Cigány Kulturális és Közm vel dési Egyesület (15-19.)

Tóth Péter 2006. A magyarországi cigányság története a feudalizmus korában. Pécs: Bölcsész Konzorcium Tóth Zoltán 1989. Szekszárd társadalma a századfordulón. Budapest: Akadémiai Kiadó Törzsök Judit 2001. Kik az „igazi” cigányok? In: Kovalcsik Katalin (szerk.) Tanulmányok a cigányság társadalmi helyzete és kultúrája köréb l. Budapest: IFA-BTF-MKM (29-52.)

Turner, Victor 2002. A rituális folyamat. Budapest: Osiris Kiadó Ugrai István – Zsedényi Balázs – Nyulassy Attila 2011. Amir l nem beszélünk: cigányok a színházban. Színház, március Vajda Imre – Prónai Csaba 2002. Romániai romák Magyarországon: koldusok, keresked k, munkások. In: Kováts András (szerk): Roma migráció. Budapest: MTA KKI (34–40.)

Valuch Tibor 2002. Magyarország társadalomtörténete a XX. század második felében.

Budapest: Osiris Kiadó

Irodalomjegyzék

479

Van Willigen, John 2002. Applied Anthropology: An Introduction, Third Edition. Westport, CT: Bergin and Garvey Vermeersch, Peter 2006. The Romani Movement: Minority Politics and Ethnic Mobilization in Contemporary Central Europe. New York, Oxford: Berghahn Books Virág Tünde 2006. A gettósodó térség. In: Szociológiai Szemle 1. (60-76.)

Virág Tünde 2010. Kirekesztve. Falusi gettók az ország peremén. Budapest: Akadémiai Kiadó Visser, Wayne A.M. – McIntosh, Alastair 1998. A short review of the historical critique of usury. Accounting, Business and Financial History, 8.2 (175-189.)

V. Komlósi Annamária 2003. Én, Ego vagy Self? In: Nagy János – V. Komlósi Annamária (szerk.): Énelméletek. Személyiség és egészség. Szemelvények az én lélektani kutatásának irodalmából. Budapest: ELTE Eötvös Kiadó (21-37.)

Weber, Max 1995. A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme. Budapest: Cserépfalvi Kiadó Whyte, Foot William 1999. Utcasarki társadalom. társadalomszerkezete. Budapest: Új Mandátum Könyvkiadó

Egy

olasz

szegénynegyed

Williams, Patrick 2000. A mánus, a pirdó és a sündisznó története. In: Prónai Csaba (szerk.): Cigányok Európában 1. Nyugat-Európa. Budapest: Új Mandátum Könyvkiadó (221-238.)

Williams, Patrick 2002. Cigány házasság. In: Prónai Csaba (szerk.): Cigányok Európában 1.

Nyugat-Európa. Budapest: Új Mandátum Könyvkiadó Willis, Paul 2000. A skacok. Budapest: Új Mandátum Könyvkiadó Young, Michel – Willmott, Peter 1999. Család és rokonság Kelet-Londonban. Budapest: Új Mandátum Könyvkiadó Zsupos Zoltán 1996. Az erdélyi sátoros taxás és aranymosó fiskális cigányok a 18. században.

Cigány néprajzi tanulmányok 4-5. Budapest: Magyar Néprajzi Társaság

Képek jegyzéke (8. oldal) (14. oldal) (25. oldal) (26. oldal) (39. oldal) (40. oldal) (56. oldal) (80. oldal) (99. oldal) (100. oldal) (118. oldal) (128. oldal) (156. oldal) (178. oldal) (188. oldal) (206. oldal) (229. oldal) (230. oldal) (247. oldal) (248. oldal) (264. oldal) (300. oldal) (312. oldal) (339. oldal) (340. oldal) (363. oldal) (364. oldal) (375. oldal) (376. oldal) (387. oldal) (388. oldal) (424. oldal) (433. oldal) (434. oldal) (461. oldal) (462. oldal) (480. oldal) (482. oldal) (496. oldal)

Jónás Anna, muzsikus család gyermeke, 1917.

Orosz hadifogságban, az I. világháború éveiben. id. Jónás József prímás (bal oldalt) Patkó Ferenc katonakorházban, 1944.

Patkó Pál szegkovács temetése, 1948. A képen huszonegy gyermeke és unokái.

Megyeri temet , Újpest. Újpesti amat r színjátszó-kör cigányzenészekkel, 1920-as évek Az Újpesti Szegkovács KTSZ focicsapata, 1952.

Patkó Péter gyermekei a plébánossal, 1949. Újpesti cigánybál a Kakas vendégl ben, 1982.

Csóka Anna lányai az Újpesti Munkásotthonban, 1960-as évek Mulatás a személyzettel a Polgár Söröz ben, 1947. Újpest Cigányzenekara, 1910.

Patkó Péter kovácsol a gödörben, 1948. Újpest, Tél utca 6.

A Polgár Söröz a csapossal, 1947.

A Dráfi – Horváth család, 1950.

Dráfi Anna zöldség-gyümölcskeresked , 1979. Újpesti piac.

Dráfi Erzsébet tésztát gyúr, 1969. Újpesti cigányzenekar, 1930-as évek Jónás József és családja 1957 karácsonyán Boross Lajos prímás zenekara, 1960 (jobbról a második Rigó János Kacsesz újpesti bárcsos) Dráfi Erzsébet, 1970.

A Dráfi család, 1940-es évek.

A Táncsics (volt Wolfner) B rgyár brigádja, 1954.

A Dráfi család, 1940-es évek vége Esküv a Jónás családban, 1940-es évek A Dráfi lányok, 1940.

Patkó Erzsébet els áldozó, 1940-es évek vége A Jónás család – a II világháború után, apa nélkül a Barakk telepen, 1945.

A Csóka család az Újpesti városkapunál, 1950-es évek Az Újpesti Rajkó Zenekar turnén, 1955. Bartos Tibor felvétele.

Galambetetés Rómában, 1960-as évek (Vörös Kálmán prímás és Rigó János brácsás haza küldött felvétele) A Czirok család 1950 karácsonyán Cigánybál az újpesti Kör Kávéházban, 1936.

Farkas Lajos és felesége, 1939.

Csóka Mária és gyermeke, 1960.

Kantó Gyula klarinétos még heged vel, 1950-es évek Csóka József „Csunkó” nagyb g s az Újpesti Zeneiskolában, 1948.

A Rigó gyerekek, Nana és Jancsi, 1939.

A Kolompár zenekar a II. világháború el tt. (A banda különlegessége, hogy n i b g se volt) Csóka Nusi Amerikából hazaküldött képe, 1957.

Résumé Mátyás Binder: Variations of Gypsy and non-Gypsy coexistence in Hungarian historiography Summary This paper seeks to portray the possible variations of “Gypsy and Hungarian” coexistence in a historical perspective. Based on the historical review, it can be concluded that the condition for successful coexistence (let us call it integration for now) is usually economic cooperation based on the division of labour (mobility, handicraft products, services), while the condition of assimilation could be the connection to the work processes of the “majority” (e.g. agriculture; see “becoming farmers”). Segregation processes appeared especially simultaneously with social, economic and political rearrangements of the 19-20th centuries.

István Gábor Molnár: Gypsies of old Újpest. The history of the Gypsies living in Újpest Summary The author who himself also comes from Újpest (once a separate settlement, today the 4th district of the capital), follows the history of Gypsies living in Újpest from 1840. The first settlers were nailers coming from the surroundings of Érsekújvár (Northern Hungary at that time, now Slovakia), they manufactured “stopper nails” for the production of the leather factory of the then forming village. Count István Károlyi recruited blacksmiths from his lands to his newly built estate and manufactories. The village developed rapidly, the railway passed through it in 1845, which offered further jobs for the Gypsies. The number of the population exceeded 27 thousand by 1890, and the continuously growing settlement received the rank of a city by 1907. The number of musicians was significant by then; whatsmore, their role in the life of the settlement was significant as well.

Essentially, the study presents the lives of these two occupational groups and their relation to each other, up to about the turn of the 1970s and 1980s, until these crafts and occupations were relevant. During the local history collection and the self-knowledge work, the author acquired an enormous family photo collection. Among the many thousand snapshots, we can find not only family and individual portraits, but also “notes” in connection with community life, whatsmore, the most important institutions and events of the city also appear on many photographs. This is the point where given text elements of the study and pictures of the archive meet.

In the pictures, we see people living in middle-class (lower-middle-class) wealth; a different Gypsy world than suggested in other cases, in reports on other communities, and thus which the photographs usually occurring to us suggest. The diligent blacksmiths, the enthusiastic musicians of the happy times of peace are presented in moments of everyday life and of festivity; moments in which their fellow citizens of Újpest of any other occupation are also presented. The volume selects from these identity images and presents a single photograph before – and occasionally after – the individual studies.

484 Cecília Kovai: Those “happy times of peace”.

The “Hungarian” identity as an ideal, the Gypsies as an analogue Summary If we come to think of the omnipotence of the Hungarians, we see a shameful difference when looking at the “other” side. When the “Hungarians” speak about their village as something in common in any sense, about “us”, then the Gypsies are automatically excluded from it. If they are lamenting on the lack of cooperation, on the narrowing of community life, or if they discuss how to boost their common issues, it does not even come up that this “we” of the entire society would include the Gypsies as well. The Gypsies come into question at most as a disturbing factor, who decrease the opportunities of rural tourism with their presence, or who disturb everyday life with their behaviour and habits. Gypsies therefore are, on the one hand, irrelevant with regard to the life of the village, yet on the other hand are very significant actors, their appearance always generating disturbance. However, it seems that “forgetting” the Gypsies, considering them irrelevant and excluding them from publicity also functioned as a promise, a societal vision which determined the aspirations of those living on the Gypsy side of the Gypsy-Hungarian differentiation. The “hiding” of Gypsies, or rather the promise of it, played an important role both in maintaining the unequal relations, and in the problem of Gypsies as a common issue.

Changes during the last decades can be grouped around three problem areas, which are of fundamental significance in reproducing the societal relations of the village, and these are education, space, and work. Changes happening in these three areas obviously are related to broader society movements, even with country-wide political measures. The usual course of societal relations during the changes has somehow gone astray, and simultaneously with this, the self-evidence of the hierarchical Gypsy-Hungarian relation has also been questioned. The situation becomes complicated and, above all, filled with tension, in cases when these two – change and the Gypsy issue – overlap, that is, when it looks like as if the latter generated the former – i.e. when every shift in the life of the village can be related to the issue of Gypsies.

This can be all the more shocking because the “traditional” meaning of the Gypsies used to be precisely that they were irrelevant from the aspect of the village life, yet now they suddenly became protagonists.

Gabriella Lengyel: On Gypsy-Hungarian coexistence. Notes from Tiszavasvári Summary Tiszavasvári is under the leadership of the extreme right-wing in 2013: it is the “stronghold of Jobbik” among the Hungarian cities. What were the historical antecedents that have led to this situation, how has the socialist city management of the past decades contributed to the evolvement of this situation? Does the “Gypsy policy” of the city have a role in all this?

Two Gypsy groups live in the city, those speaking Hungarian (the Romungros) and those speaking Gypsy (Gurvari/Romani). Different levels and forms of segregation can be observed at the two groups. The Hungarian Gypsies live in the old farmhouse segregation of the Greek Catholic part of town (Büd), the Oláh Gypsies live on the edge of the Calvinist part of town (Szentmihály), in the colony of Széles street, built in the former manor. The social division of the Oláh Gypsies is mapped by the architectural segmentation of the colony. Due to the new Gypsy school built in 2000 for children from Széles street, not far away from the colony, and to the new “social policy” street (with low-comfort houses built with state subsidies) called Keskeny street, that was opened at the edge of the colony in the end of the 90s, the city

Résumé

485

management made the isolation of those from the colony definitive. The migration of Oláh Gypsies was directed towards Józsefháza outside the city, the Gypsy group living here shows archaic features, where isolation and poverty strengthen each other.

Boglárka Bakó: “Once you have money, you have everything, if you don’t have money, you don’t have anything.” Distribution of aids in a Kelderas community Summary The study analyses the role of financial aid in an Olah Gypsy community in Székely Land (Transylvania). The distribution of aids in the Kelderás community makes everyday life special for the Gypsy group; it changes the flow of the given day, and brings a change in the use of urban areas within the village as well. Besides, the day of the distribution of aids generates a tension between Gypsy and non-Gypsy communities living together. The story of the day of the distribution of aids is a continuous example in the majority society for the “loudness”, “misbehaviour”, “carelessness” of Gypsies, or, as they say, for their “gypsyness”.

Nevertheless, the distribution of aids taking place monthly does not disrupt the existing system of the social hierarchy within the village, it leaves its division of spaces untouched, and only “transformes it into a stage” for a single day. The non-Gypsy society or the bureaucratically Hungarian and Romanian management does not do anything to “reconquer” these urban areas. The hierarchically subordinate role of the Gypsy community vanishes for a day.

The crossing of prohibited borders and the temporarily allowed Gypsy behaviour on the day of the distribution of aids appear as an intense emotional state for the Roma community, and this creates a festive athmosphere on these areas. Besides the rules of behaviour becoming equal, the borders of nationality are wiped away with the fact that they receive money, and the subordinate role of Roma comes to an end. That day, they can live with the money as they think the Hungarians and Romanians starting with more opportunities do: without privation and poverty.

The study seeks to answer what the role of social aid is in the life of the Roma community.

Why is it just this source of money that turns a normal weekday into a celebration? Finally, it analyses what the interpretation of the day of the distribution of aids is in the Gypsy and nonGypsy society of the village.

József Kotics: Shifting borders. Newly created breaklines in Gypsy–Hungarian coexistence: The example of Csernely.

Summary The study describes the pattern of Gypsy-Hungarian coexistence within the local society in the village of Csernely (Borsod–Abaúj–Zemplén County), based on the results of a comprehensive research using questionnaires and related qualitative interviews. Special emphasis is placed on the internal division of the Roma society of Csernely, the recently formed breaklines, the differing system of values, and the presentation of adaptation patterns.

The comprehensive analysis of the narrative structure of the Gypsy-Hungarian coexistence has the aim to present the differing viewpoints, the usual actions of the Gypsy and the majority society, and of the picture they form about each other.

Given that the majority of the Roma in Csernely was successful in adapting to the lifestyle model of the majority and integrated into the majority society during the period of socialist modernization regarding employment and living conditions and everyday activities, it was not

486 the ethical, but rather the social dimension to become dominant in the evolution of the relations between Gypsies and local Hungarians. Today, the ethnical discrimination, the interethnical tensions in connection with the immigrant Roma is a sign of a fundamental change of the group attitudes towards the Roma. The basic structure of the reality of the Gypsy-Hungarian coexistence is by now characterized by relations of an asymmetrical nature.

The degradation, dismissal the other person with routine, and placing the own group above the others are becoming the essential feature of attitudes born in relations between groups, regarding the attitudes of the Hungarians in majority towards the migrant Gypsy ethnicity. On the part of the Hungarian side consisting the majority, a model behaviour toeards Gypsies is forming more and more, which gets more and more characterized by creating and keeping a distance and by exclusion. The egsistential, moral primacy of the Hungarians has by now become an experience that is a basis for ethnical differentiation within the local society of Csernely, while previously this attitude did not have a role passed on between generations.

The change is closely connected to the fact that the “civilisation” deficit of the immigrant Gypsies is balanced by the overvalorization of their own culture. The pervious, traditional patterns of Hungarian-Gypsy coexistence have – among the changed structural conditions – gradually lost their validity. At the moment, the re-definition of borders between the two ethnicities takes place; this is linked to the re-definition of the notions and significance of Gypsy and of non-Gypsy, which serves as a practical tool for preserving thestability of society for both groups.

Nóra Feldmár: Sustainable solutions against segregation Summary The study in effect is a detailed report on the bio briquette programme in Told (Hajdú-Bihar County). Told lies in one of the 33 most disadvantaged regions of Hungary, in the subregion of Berettyóújfalu. During past decades, the wealthy fanmilies have left the village, seeking better prospects; and poor, mostly Roma and to a smaller extent Transylvanian families settled in their place. Only seven people have a job from the 360 local inhabitants, the others live from social benefits and from seasonal work. The geographical isolation, the state of the local economy, and the low level of education offers almost no employment opportunities for locals. The Igazgyöngy Foundation has been providing intensive talent management, personality development since 1999, especially for Roma children. In addition, it also carries out equal opportunity and social work, as duties of the foundation. The author joined this, working in the village in summer 2012.

This primary goal of the project was to solve the problem of firewood for the locals. During the limited time available, the author succeeded in starting up a small manufactory that worked well, and where the participants produced a large amount of briquette. The seven tones amount that was produced in a short time could only decrease with a small amount the costs and efforts of families for their fuel supply, however, it provided sufficient evidence in order to start the production based on the developed process in spring 2013 and thus to satisfy the major part of the needs of the village for fuel. The satisfaction of the participants could be felt at the end of the project, as now they can work successfully on the solution of their own problem, they escaped the urge to steal wood and the fear of feeling cold, and in addition, they even have built a community that works in close collaboration.

Résumé

487

György Lukács: “Because without this, they would have believed that there is nothing.”

Labour market programs in Dombosfalva Summary The study reviews the labour market strategies of the past twenty years of the Gypsy community in Dombosfalva (Borsod-Abaúj-Zemplén County), with special attention to programmes realized within the framework of communities or organizations. The vast majority of the local Gypsy men used to work in the mine near the village and in the local cooperative; however, as from the beginning of the 90s, the local and later the surrounding organizations that employed them closed down, thus the majority of the villagers became unemployed.

The Gypsies founded an association around the end of the 90s, and this seeked to realize livelihood and income-generating programmes primarily with the use of grants. Their first try was a forestry enterprise, which was supplemented with construction work. The organization, as a social entreprise, found jobs, coordinated the implementation, and administered payments. The organizational frameworks meant the formal frameworks, but in reality, it incorporated a family- and gang-type labour organization. The decisions, as well as the organization and coordination of labour basically took place within the framework of a given internal democratic operation. The jobs undertaken were later complemented with keeping livestock and a social land programme. The association became insolvent – due to accounting mistakes – in 2004, the members liquidated the organization.

A new association was founded in connection with a new educational and emplyment programme in 2005. The programme included carpentry and blacksmith training, and a forging plant and project office were built. The Gypsy men who up to then had worked in the village without qualification or training acquired a profession, and managed to get jobs at more and more serious constructions within the frameworks of the association. Both the construction enterprise and the forging could ensure job opportunities and income for the members, even after the grant period, up to 2010 when the economic crisis and the decline in the Hungarian construction industry reached that region as well. The decreasing numer of orders from Hungary could be substituted for some time by work in Slovakia, but this opportunity also ended slowly.

From then on, job opportunities were offered only by the public works program, besides the jobs abroad. More and more participants of the programme went to Germany, to the Netherlands, and to Sweden, where they more or less succeeded in making a living, and mostly got regular jobs. Those who could not, decided not, or dared not to try working abroad, got into a more and more severe debt spiral, which was solved only for a short pediod by the revenues from the public works program that lasted 6-8 months. The chance to break free in 2011-12 was provided by a new organizational structure – a social cooperative – and by the grant sources connected to it. The cooperative was able to operate during the grant period, to ensure training and employment to its members, but as the grant sources exhausted, its operation also became almost entirely repressed. What remained as a job opportunity was again the public works program and work abroad.

488 Mihály Máté: Peddler Gypsies: Colari in Southern Transdanubia Summary The Colari Gypsies form the smallest subgroup among Oláh Gypsies living in Hungary.

Living on the territory of present-day Hungary, their history here is a little longer than a hundred years. It can be tracked well during the research of their history, how the peddler Gypsies – born in Transylvania, mainly in Csík County and partially in Udvarhely County – have settled in a short time in the western part of the country at that time. The author demonstrates this through documents created when peddling licenses were acquired, and through documents preserved in archives. We learn in the study primarily about the community in Dombóvár and the sending group in Kaposvár, particularly how the Colari worked with the peddling licenses they had received. They did not even change occupation after the II. World War, because the succeeded to keep their original occupation. It is true that at the same time they were needlework preparers as well, and thus were able to sell under the cover of this. They were in continuous good relation with the village inhabitants while exercising their occupation. Finally, by the end of the last century, at the beginning/middle of the 1990s, they gave up this occupation, as the former trustful relation had noticeably changed.

They have been seeking their place, their new occupation ever since. They can only hope to preserve their identity and are not going to “dissolve” in other Gypsy groups.

Anna Lator: “Those who do it well and from the heart” Summary The Sinti described in the study are the less known, but still very interesting group of the Gypsies living in Hungary. They form a relatively closed community, firstly because their number is about a few thousands only, secondly because of the homogeneity of their occupation. They arrived in Hungary from German-speaking countries, from the beginning of the past century, at that time mainly as knife-grinders, but already at then, some of them were “swing people”, that is, who went from wake to wake in the country with their carts, and lived as travelling fun-fair people. This ratio slowly changed from the middle of the century, more and more became showmen or stall-keepers. The itineraries and locations defined by the wake calendar made joint travelling possible, where the working and leisure time that was spent together created a close relation among the members of the group. Therefore, it can be understood, that the Sinti – due to partly practical, partly external reasons – seldomly married from outside the group, thus preserving their community. The paper discusses Sinti living in Ozora and in Tamási (Tolna County), who are in an even more specialised situation, as this is where most of them live within Hungary.

Being a showman means not only an occupation for them, but also a lifestyle, through which – and through feedback from their guests – they define themselves. Their contact with nonGypsy groups takes place through acts in which showmen and guests participate, and the origin remains in the background. This relationship – which even may be a friendship – often remains after the time of goodbye, providing a counterexample for the confrontation between Gypsies and Hungarians that often happens in Hungary.

However, the economic and social changes of the past decade have forced more and more showmen to give up their occupation. And changing the occupation may have an effect on the quality and quantity of interactions with not only those outside, but also those inside the group. This cannot be precisely seen in this present, temporary situation yet.

Résumé

489

Judit Durst: “Certain is what is in your pocket”.

Notes on the merchant spirit of the Roma living in Borsod Summary The paper presents the Roma merchant “spirit” and economical logic of Borsod – through the figures of two Roma merchants who are demonized, but in reality have a very rational way of thinking: through the figure and through following the life story of the “iron collecting Gypsy” and of the “interest-bearing usurer”. The “ideal type” – in a Weberian sense – of the Roma ironmonger and the Roma moneylender is the subject of this essay. The text examines how the two types of Roma merchants create an ideology for their own economic activity, how they conceptualize the notion of labour (what they mean under work), and how fundamental do they find in their identity the appropriate “work”, the economic activity for themselves (trading which requires autonomy, independency, the continuous “smart way of thinking” – i.e. being tricky –, and being on the road continuously).

It is in common in them that though they both officially belong to the group of those unemployed, they do not consider themselves as unemployed. They do their businesses in the sphere of the informal economy, so both types can be considered as an “informal worker”.

The study seeks to follow the develoment of the personality and of the economic practices of the two types of Roma “informal workers” in Borsod, through the change in the social, local community context in which their trading activity is embedded in all times.

It is one of the goals of the author to draw attention to what has already previously pointed out by certain anthropology papers discussing the poor in Latin-America: namely that it would be worth reconsidering the meaning of the concept of “labour” in the context of the neoliberal capitalism of the 21st century. The other goal of the paper is to present that the people officially recorded as unemployed have developed such old and new survival strategies in the informal sector, that would not only be worth conceptualizing under the notion of “labour”, but which in addition also have a functional role in the formal economy as well. “If we accept this, then the Roma could no more be seen upon as members of a parasite, useless, idle class living on government support”.

Fruzsina Szivák: The Romani Platni project. Gastronomy in the 9th district of Budapest Summary The researcher seeked an answer to what the eating habits are of the Gypsy population living in Ferencváros today. She attempted to give an answer to this question through the examination of the apartment restaurant Romani Platni (= Gypsy stove) which is operated together with them. In addition, she had the intent to give a picture about the lives of the Roma families living in the 9th district of Budapest. The women – who originate from different parts of the country – prepare the dinner for the guests according to their authentic recipes brought from home. This way, they introduce the Roma foods which are also present in their everyday life to members of the majority society. Though today they often also prepare other foods besides the Gypsy cousine at home, the same simply seasoned meat dishes, usually offered with a simple side dish or with bodag (= Gypsy bread) – which are the profile of the apartment restaurant – are also intensely present on their tables. Besides the gastronomy, the author also investigates the relation of the local Roma community to the majority society, their internal affairs, their family models, their habits connected to bringing up children, and other aspects of their culture connected to the project of the apartment restaurant.

490 Her main methodological tool was participant observation that sha has been continueing in the community since autumn 2009. This was completed during her research with numerous discussions, a few interviews, and with photos. The project was realized in a disadvantaged region, in one of the districts of Budapest where most Gypsies live, in the central part of the district, where effects of the local Roma community are strong, and the Gypsy people living here form, so to say, a closed community. The apartment restaurant has a positive effect on accelerating and deepening the process of learning about and acceptance towards each other between those living in the neighbourhood and the visiting guests.

Balázs Szentesi: Conflicts and deals. The intercultural discourse of Gypsy children and Hungarian teachers during the sessions of an education programme Summary The paper provides insight into the operation of a school and social inclusion programme created for multiply disadvantaged – mainly Gypsy – children. The cultural conflict and ethnical cathegorization is presented through the examples of cultural misunderstandings between Gypsy children and Hungarian educators, as strategies of communicating parties who seek to enforce their own interpretations, and to shape the balance of power.

The educators have – due to their positions of power – a greater chance to shape the discourse, so this paper focuses especially on their ideological and communicational approaches. It demonstrates that the discourse dominated by the interpretations of the educators contributes – instead of fighting the disadvantaged situation – exactly to the redefinition and strengthening of the subjugation of Gypsies. The educators often ignore the fact that the misunderstandings that arise during sessions of the programme might have cultural dimensions as well. In their interpretation, the categories of Gypsy and poor are merged, and a negative value judgement is linked to them. So in the end, within the helping relation initiated by the educators, pararelly to poverty, Gypsies also become determinants of help-reliance – and thus in a subjugated position.

The author argues that the cultural approach (discarding the evidence of our own interpretations) could create such negotiating positions between educators and children, which could increase the possibility for the latters to enforce their own interpretations. The children could step into the helping relation along their own categorization strategies, thus they would have more opportunity to override the interpretations that combine Gypsies with subjugation.

Dóra Pálos: Zooming in. Roma ethnic identity and the development of fighting the stigma, through the experiences of two life stories Summary The “Gypsy” identity, the different acculturation strategies, and the processes of fighting the stigma of two Roma interlocutors/interviewees stand in the focus of this paper. During the analysis of the partly structured life history interviews, the author uses psychological theory approaches. This is how the different components of ethnical identity (self-categorization, the sense of belonging, participation, the development of identity), the differing acculturational strategies, and the fight against the stigma (psychological adjustment) are presented. The “self-definition challenges” and individual responses of two Gypsy persons can be seen from inside, which inclines to cautiously reconsider the majority-minority relation.

Résumé

491

Ilona Pasqualetti: Straw. Fifty years from the history of the Balogh family.

Summary The author met two daughters and two sons from the Balogh family in the Karaván Theatre in Budapest, which functions both as a study hall and as a theatre. The siblings were born from a mixed ethnicity marriage; their father is a Hungarian Gypsy, their mother is a non-Gypsy. The boys went out to the study hall from a foster home; the girls lived in a rented room with their mother. Ilona became very interested in the fate of the family, and gradually succeeded to get to know all the eight children and both parents, and to build a close contact with them, that continues to the present day.

The research is constructed based on chronological order from the childhood of the head of the family, from the 1960s to the present day, touching upon those great social and economic structural changes that were the most important characteristics of this period. Thus, besides the personal fate of György Balogh, the transforming Hungarian society also unfolds. The case study demonstrates how a family with eight children is able to survive, how it tries to follow the otherwise untraceably rapid changes in society.

The tendency of their social mobility which first directs upwards, then downwards, can be well tracked during the moving from apartment to apartment, later from rented room to rented room. The loss of the workplace, the continual movings, the ever-growing family, the divorce of the parents all contributed to becoming estranged from the society. The grave economical problems of the family determined their relation towards the entire society which heavily burdens not only the parents, but the generation following them as well. It accumulates, preventing the chances of reintegration into society.

The Balogh family are very typical members of the large family of the poor all around the world, and their culture matches in almost all elements the general concept that can be called – after Oscar Lewis – the culture of poverty. The poor living all over the world, have created their own single, well-characterized culture that relies heavily on the social allowances and assistance system of the welfare state. In this context, the life of the Balogha also seems to be determined; they have no chance to break through this circle.

Gabriella Ludescher: Insight into the life of a Gypsy community in the Nyírség Summary The case study follows the livings, the employment diversity, and the continuous adjustment to the possibilities of the Gypsy family who moved into the investigated village in SzabolcsSzatmár-Bereg County in 1956. This family, in addition to ensuring their living, was able to master the given social norms, to integrate and to transmit this to its sucessors, and to strengthen this – often with fake kinship (with Hungarian godparents). In many cases, the local Gypsies exercised social control towards the newly settled Gypsy young people and families, for the sake of peace. This resulted in the change of the nature of relations between families. The Gypsy community investigated used to maintain a relation based on solidarity and on cooperation, which by now in many cases has transformed into a client-patron type of relation based on a hierarchy. This relationship appears in both directions between Hungarians and Gypsies, and it is a determinant factor, independent from national affiliation, a sign of the economic status within the local community.

The dayman work in agriculture, the public works program does not offer any promotional opportunities for the employee, only a temporary “living”. On the long term, it is the further

492 education of children, as well as a workplace ensuring value creation and a secure income for the adults of working age, that mean prosperity to the Gypsy community.

Erzsébet rszigethy: “Kum jésty, Bogádmindszent?”

Classic examples from a district notary in Northern Ormánság Summary Bogádmindszent, with 450 inhabitants, belongs to one of those few villages in Ormánság (Baranya County) where there is a school even today: maintained by the Sellye Subregion Multipurpose Association, as member institution of the Kodolányi János Elementary School, Vocational School and Kindergarten in Vajszló, but in reality it is operating independently even today. The people of Bogádmindszent find it important that their children do not need to go to Vajszló, in fact, they even have been accepting students since the 70s, from Hegyszentmárton and from Ózdfalu (inhabited predominantly by Boyash), both under the district notary. These add up to at least two thirds of the children. National, ethnical, and minority education takes place in the school from 1996, and the have been participants of the integration programme from the very beginning. The study investigates what conditions and cooperations made it possible for the small school to survive, which is considered by the locality as the basic condition for its own survival.

Bogádmindszent is the place where, during the decades before the change in the regime, plenty of working possibilities could be found locally – both for Hungarians (“peasants” in Gypsy terminology), and for Gypsies. Presumably due the balanced local labour market, integration efforts were strong among the Gypsies, which were reflected, among others, in the frequency of Hungarian-Gypsy mixed marriages. One of the consequences of this today is that there is no consistent estimate on what the ratio of Gypsies is within the village. “I am telling that I do not know how many of us are Gypsies in this village, because of defiance” is how the mayor of the village – otherwise admitting self-consciously being a Gypsy – puts it.

There is no trace of ethnic conflicts here; the first time that the youth face the disadvantages because of being Gypsies is when they go to study further in Pécs, after finishing elementary school. At the same time, it is also striking among those – mainly Boyash people – living in Bogádmindszent, that they believe themselves to be superior to the “lower-landers” in Ormánság (i.e those living in the Southern villages of the small region), who are known for their poverty and their social problems. The village is pride that their settlement is not one of the emaciating, diminishing poor settlements, and that up to now it has succeeded in keeping its own school.

Sister Márta: Notes and meditations on the mission in Arló, or “true happiness today” Summary The religious sister speaks about the coexistence of Gypsies and non-Gypsies in Arló (Borsod-Abaúj-Zemplén County) based on her 17 years of experience. She presents what the real root of the “athmosphere” of coexistence is, where it originates from, what gives birth to it, and where it primarily heads. She looks back on the years spent there mostly as a sociopastoral worker.

A story returns three times in the paper, which has the role as a refrain, an antiphon, as symbol of the humanly inevitable “bartering” which can indicate with its pictorial quality the false features and false judgements based mostly on the destructive appearance, which were ”hidden” or even “roaring” quite markedly during her work.

Résumé

493

This “phantom” mentioned – which judges based on the appearance – is reflected first as Ugliness and Beauty, secondly as Nothing and Something, and thirdly in the picture of Lies and Truth. The first part deals with the personal beginning, with the inspiring initiatives and persons.

In the sequel, though she participated in concrete events as a social worker, she still found it more determining to draw parallels between the actors and processes with the basic idea of the biblical Beatitudes, through which the guiding conviction can be demonstrated due to which she does not consider her work merely as wok, as social work. She claims that this is the greatest helping force also for those who have arrived from mutual relationships to living faith. However, she leaves the dilemma of nothing or something to those who consider these categories more important than a different kind of view, a view of life “above” categories. In addition, she deals with differences arising from the characteristics of a problem- and misteryfocused way of thinking, where these have brought important thoughts and actions in her experience, and have shown some direction.

Summing up, she discusses what gives according to her – and this is her personal experience –an “active resting point” in our individual and common “final times”. This is what has an effect on us by its very nature, no matter whether formulated explicitly or not, accepted with faith or not taken seriously, taken into consideration or totally ignored. It influences our decisions, it is a cause of our inability to bring decisions; what we sometimes might dare to see and call: “the bare Truth”. It makes us more open-minded in dilemma situations of Ugliness and Beauty, and of Nothing and Something, and helps to accept all its realities.

Gábor Fleck – János Orsós: Playing with urban areas. On the endless games in Sajókaza Summary A few years ago a new secondary school was established in Sajókaza (Borsod-AbaújZemplén County), on the initiative and with the theoretical support of the leaders of the village. It helps the further education of the young Gypsy people living in the settlement – by leading them to the school leaving exams. The founders of the school try to solve the education of the youth not limited to classrooms, but rather think about family and community. They promotion of the rights of the Gypsy community, the better representation of their interests, their emancipatory aspirations that became clear suddenly brought such conflict zones on the surface, which previously were unknown. One of the most obvious forms of appearance of resistence is the definition of borders that can be observed in the use of urban areas: the ethnic nature of the areas of the settlement suddenly comes to the surface.

The village is divided into “white” and “black” areas. The Gypsy community’s emancipatory aspirations as opposed to the previous segregated practice, which obviously appear in the use of areas as well, generate conflicts that in return are handled by the local municipality often with official measures. The collaboration of leaders of the village and of the school has, for a long time, failed due to the refusal and even resistence of those governing the settlement.

Within the symbolic fight for the village, the recognition of common interests and the collaboration among these begins to unfold too slowly – only when it becomes clear that the situation of the school and of the Buddhist community standing behind it as maintainer and an ideological background is sure-footed, that is, their expulsion would cause more damage to everyone than the non-Gypsy inhabitants of the village might eventually gain on it.

Today we have finally reached the point in the see-saw process of cooperation – resistance – cooperation, where cooperation faces fewer and fewer barriers from the authorities; and the governance of the village, as well as the non-Gypsy inhabitants are also more open towards

494 the joint representation of interests. This may be the basis for dissolving the former practice of the drastic exclusion of Gypsies both in the areas and in the society within the settlement.

Margit Feischmidt – Kristóf Szombati: Where mutual fear administers. An ethnographic essay Summary Through the example a village, of Gyöngyöspata (Heves County), the authors point out those characteristics of the relation between the Roma and the majority, that serve as the hotbed of interethnic tensions and of mobilization against minorities. They analyse the home and school forms of segregation, the institutions and phrases that create an anti-Roma athmosphere, and the offences and complaints of the majority towards Gypsies as well. Next, they draw attention upon specific factors determining the flow of the long-time conflict that burst out in March 2011: upon recent precedents of ethnic confrontation, and upon the aspiration of some of the local elites to attempt to strengthen their own position by taking advantage of and rouse the Gypsy issue, thus preparing the field for the extreme-right side to take over the power.

Pál Nagy: Gypsy–Hungarian coexistence and the “Model of Érpatak” Summary The author analyses the system of conditions for the coexistence of Gypsies and Hungarians, with tools of contemporary history, through the example of the town of Érpatak in Southern Nyírség (Szabolcs-Szatmár-Bereg County). In addition, the paper analyses the effects on coexistence of the efforts in administration and in social organization, widely known as the “Model of Érpatak” which is interwoven with the person of the local mayor.

Considering contemporary history, the “Model of Érpatak” and the personality of the mayor has a context of special significance in itself. Keywords include crowding crisis, acculturation, “orderly norms”, new nationalism, and pseudo-sincretism to describe the eclectic ideology of the mayor.

The study deduces the problematic of coexistence and the development of the “Model of Érpatak” from the broader aspect of the village history. It reviews the history of the local Gypsy population as well, with special attention dedicated to the shift in borderlines between kinship systems. With the differentiation of the Gypsy population, separate “Gypsy worlds” were born in different parts of the village. These “Gypsy worlds” are different within the settlement, the kinship systems within them are on different levels of acculturation (integration, marginalization, separation).

As a response to the effects of the crowding crisis in Érpatak after 1990 – especially the crisis of the transition, and the European Union accession – a special feudal local world was formed, a world in which the elements of modern life are combined with social relations based on feudal norms, ignoring, in many aspects, the norms of constitutionality and of democracy. This local system and its paternalist governance was unable to handle social tensions properly – the tensions which, by the beginning of the years of 2000 had become unbearable. As a result, the authoritarian local system, connected with the name of Zoltán Mihály Orosz since 2005, gained success. This denies democracy and citizenship publicly. By dividing the people arbitrarily and in contrary to the real social division into “destroyers” and “constructors”, it makes obedience the most important norm to follow.

Résumé

495

Judit Ambrus: After Tatárszentgyörgy. Artistic experiment for coexistence Summary Up to now, art has not contributed significantly to the acceptance of Gypsies and to strengthening coexistence and tolerance. It cannot be denied that the society and the artists (as one of the most sensitively reacting levels of society) were shocked by the serial killings committed against Gypsies in 2008 and 2009. Probably the most shocking case among these is the tragedy of Tatárszentgyörgy, where a 5-year-old child was killed as well. From then on, the sensibility towards this problem and the artistic responsibility has somewhat increased.

What can do more for the sake of a tolerant society in the field of arts? This is the question that the author asks. If already known and honoured celebrities turn out to be of Gypsy origin, and thus somewhat dissolve prejudice? If well known and recognized prominents go to stage together with Gypsy performers, thus demonstrating that they also support tolerance? If authors write about Gypsy topics; if recognized directors produce films, showing sympathy towards problems of the Gypsies, including the recent tragedy? If such theatre pieces are produced that seek to reconciliate Gypsies with non-Gypsies within the framework of situation games? If music bands appear on stage together with Gypsy and non-Gypsy artists and keep Gypsy and non-Gypsy songs on their repertoire? If (to take an example other than “high” art) the educated hero of a popular soap opera turns out to be of Gypsy origin? If real pieces are written, in which prejudices in connection with Gypsies that are fixed in the majority society are laughed at, or even simply demonstrated?

What would be the most efficient, whose task is raising consciousness – these questions are discussed by the author, and she claims that “let us not say that there is nothing left to be done after Tatárszentgyörgy.”

Edit K szegi: The development of my notion on Gypsies. Subjective diary Summary “My knowledge about Gypsies, I believe, used to be truly typical, that is, nothing at all.

Whatsmore, I even believed that I had knowledge, that is, I did not even realize that I did not have any, and I would not have believed anyone if they told me so. Because they were included in films, in novels, and in paintings. And to me, this was reality. Since I have realized how ignorant I had been, I direct all my efforts to share with everyone what I had experienced. In a film, in a salon, or even in a book.” The author is a film maker who has been preparing documentaries in different Gypsy communities for twenty years, and who introduces the readers into the learning process of cognition with ruthless honesty.

Confrontation and the call to do so is the most important lesson of this story for all of us.

Szerz k Authors Ambrus Judit kritikus, szerkeszt , a Beszél Kulturális rovatának szerkeszt je, a 2000 irodalmi és társadalmi havilap olvasószerkeszt je, a Hovatovább Fesztivál és más kulturális események szervez je.

Judit Ambrus is a critic, an editor, a columnist of the Cultural section of Beszél , a copy editor of the literary and social monthly magazine 2000, and the organizer of the Hovatovább Festival and of other cultural events.

Bakó Boglárka (1970, Brassó) kulturális antropológus. Az ELTE Kulturális Antropológia Tanszék tanársegédje. Kutatási területei: roma nem roma együttélési viszonyok, n i szerepek a roma közösségekben.

Boglárka Bakó (1970, Bra ov) is a cultural anthropologist. She is professor’s assistant at the Department of Anthropology at ELTE (Eötvös Loránd University). Fields of research: Roma non-Roma coexistence relations, female roles in Roma communities.

Binder Mátyás (1981) történész és kulturális antropológus, doktorjelölt az ELTE BTK KeletEurópa története tanszékén. Tanári munkája mellett megbízott el adóként oktat az ELTE TÁTK kulturális antropológia tanszékén is. Els sorban a kelet-európai roma etnikai-nemzeti identitásépítést és a roma történeti narratíva historiográfiai kérdéseit vizsgálja, interdiszciplináris megközelítésben.

Mátyás Binder (1981) is a historian and cultural anthropologist, PhD candidate at the Department of History of Eastern Europe, ELTE, Faculty of Humanities. Besides his work as a lecturer, he also teaches as an appointed lecturer at the Department of Cultural Anthropology, ELTE, Faculty of Social Sciences. He examines primarily the Eastern European Roma ethnic-national identity building and the historiography issues of the Roma historical narrative, in an interdisciplinary approach.

Durst Judit (1967) doktori (PhD) értekezését a Budapesti Corvinus Egyetem Szociológia Doktori Iskolájában 2007-ben védte meg Kirekesztettség és gyermekvállalás. A romák termékenységének változása néhány "gettósodó" aprófaluban (1970-2004) címmel.

Judit Durst (1967) defended her doctoral (PhD) thesis at the Sociology Doctoral School of the Corvinus University of Budapest in 2007, with the title Exclusion and childbearing. Changes in the fertility of the Roma in some small “ghetto” villages (19702004).

Feilschmidt Margit habilitált egyetemi docens, társadalomkutató, az MTA Társadalomtudományi Központ Kisebbségkutató Intézetének f munkatársa és a Pécsi Tudományegyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékének oktatója.

Margit Feilschmidt is a habilitated university docent, a sociologist, and a senior researcher at the Minority Research Institute of the Social Sciences Centre of the Hungarian Academy of Sciences, as well as an instructor at the Department of Communication and Media Studies of the University of Pécs.

Feldmár Nóra (1986 Budapest), ipari formatervez (BSc), ipari ökológus (MSc). A mélyszegénységben él k számára megfelel , egyszer fenntartható technológiákat kutatja, és terepen, helyi civil szervezetekkel együttm ködve ezek alkalmazását koordinálja.

498 Nóra Feldmár (1986 Budapest), is an industrial designer (BSc), and an industrial ecologist (MSc). She is researching simple, sustainable technologies that are adequate for those living in deep poverty and coordinates the application of these on the field, in collaboration with local NGOs. Fleck Gábor (1970 Budapest) az ELTE szociológia szakán végzett. 1996 óta számos hazai és külföldi cigány témájú kutatásban vett részt. Jelenleg a Budapesti Gazdasági F iskola Társadalmi Kommunikáció és Média Intézeti Tanszékének oktatója. Tudományos és oktatói tevékenysége mellett a civil életben is szerepet vállalt. A www.coMMMunity.eu online közösségi portál egyik alapító szerkeszt je.

Gábor Fleck (1970 Budapest) graduated in Sociology at ELTE. Since 1996, he has participated in several Hungarian and international researches discussing Gypsies. He is currently instructor at the Social Media and Communication Institute Department of the Budapest Business School. In addition to the scientific and educational activities, he has also participated in non-governmental life. He is one of the founding editors of the online community portal www.coMMMunity.eu.

Kotics József (1960) a Miskolci Egyetem BTK Kulturális és Vizuális Antropológiai Intézetének habilitált igazgatója, egyetemi docens. A debreceni egyetem Történelmi és Néprajzi Doktori Iskola oktatója.

József Kotics (1960) is the habilitated director and university docent at the Cultural and Visual Anthropology Institute of the Faculty of Humanities at the University of Miskolc.

He is instructor at the Doctoral School of History and Ethnography at the University of Debrecen.

Kovai Cecília (1977 Budapest), kulturális antropológus, az AnBlokk folyóirat munkatársa, az ELTE Kulturális Antropológiai Szakcsoport óraadója.

Cecília Kovai (1977 Budapest) is a cultural anthropologist, a colleague of the periodical AnBlokk, part-time teacher at the Specialized Group of Cultural Anthropology, ELTE. K szegi Edit (1952 Gyula) elvégezte a kirakatrendez iskolát, a könyvtár–népm velés szakot, majd a filmíró kollégiumot. Játékfilm forgatókönyveket írt, a Hunnia Filmstúdióban volt dramaturg. 1992 óta készít roma tárgyú dokumentumfilmeket a Fórum Film Alapítvány m helyében. Jelenleg a KuglerArt Szalon Galéria vezet je, és a Szent István téri egyHÁZ alkotói közösség tagja.

Edit K szegi (1952 Gyula) completed a window-dresser school, a library and public education specialization, and then a film writer college. She has written feature film screenplays, and was dramaturge at Hunnia Film Studio. She has been preparing documentaries on the Roma since 1992, at Forum Film Foundation workshop. She is currently the head of KuglerArt Salon Gallery and a member of the creative community egyHÁZ at Szent István Square.

Lator Anna (1987) az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, a társadalmi tanulmányok alapszakon kezdett a magyarországi szintó cigányokkal foglalkozni. Most ugyanitt hallgat kulturális antropológiát mesterképzésen, ahol a megkezdett kutatásait folytatja.

Anna Lator (1987) has started to study the Sinti Gypsies living in Hungary at the Eötvös Loránd University. Now she is participating in the Master course specialised in cultural anthropology, continuing the research she has started.

Szerz k

499

Lengyel Gabriella (1948 Budapest), szociológus, Kemény István tanítványa. Kutatási területe: szegénység, cigányság, települési viszonyok.

Gabriella Lengyel (1948 Budapest) is a sociologist, a student of István Kemény.

Fields of research: poverty, the Gypsies, urban conditions.

Lukács György (1969 Szombathely) szociológus, 15 éve az Autonómia Alapítványnál dolgozik. Munkája során folyamatosan vesz részt roma közösségek munkaer piaci programjainak a kidolgozásában, megvalósításában, mentorálásában.

György Lukács (1969 Szombathely) is a sociologist and has been working at the Autonomy Foundation for 15 years. During his work, he continues to participate in the elaboration, realization, and mentoring of labour market programmes for Roma communities.

Ludescher Gabriella (1979 Nagykároly) doktori fokozatát a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán, a Regionális Politika és Gazdaságtani Ph.D program keretében a vidék- és településfejlesztés témakörben szerezte, 2009-ben. A Debreceni Egyetem OEC Egészségügyi Karán a Szociális és Társadalomtudományi Intézet Társadalomtudományi Tanszékének az adjunktusként dolgozik.

Gabriella Ludescher (1979 Nagykároly) has earned her doctoral degree at the University of Pécs, Faculty of Economy in 2009, within the framework of the PhD programme Regional Policy and Economy, in the topic of rural and urban development. She is working at the Medical and Healthcare Centre, Faculty of Healthcare, at the University of Debrecen, as senior lecturer of the Social Sciences Department of the Society and Social Science Institute.

Márta n vér (Illyés Gabriella, Nyíregyháza 1968) szociális munkásként végzett Nyíregyházán 2006-ban a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Egészségügyi Karán. Az Assisi Szent Ferenc kisn vérei közösség tagja, 1990-t l tizenhét éven keresztül dolgozott Arlóban.

Sister Márta (Gabriella Illyés, Nyíregyháza 1968) has graduated as a social worker in 2006 in Nyíregyháza, at the Faculty of Healthcare of the Medical and Healthcare Centre at the University of Debrecen. As a member of the community of the Sisters of St. Francis of Assisi, she worked in Arló for seventeen years, from 1990.

Máté Mihály (1954 Kocsola) el bb a szül falujában tanító, majd 1981-t l rend r Dombóváron. Az 1980-as évek elejét l került kapcsolatba el ször a Dombóváron él , majd rajtuk keresztül a kaposvári, budapesti és oroszlányi colári közösségekkel. A PTE BTK Romológia és Nevelésszociológiai szakán szerzett diplomát; most végez az Interdiszciplináris Doktori Iskola Néprajz – Kulturális Antropológia Doktori Program keretében.

Mihály Máté (1954 Kocsola) was first teacher in his hometown, then a police officer in Dombóvár from 1981. From the beginning of the 1980s, he first got in contact with the Colari communities living in Dombóvár, and later, through them, with the communities living in Kaposvár, Budapest and Oroszlány. He earned a degree at the University of Pécs, Faculty of Humanities, in Romology and Sociology of Education. He is graduating now, within the framework of the Ethnography-Cultural Anthropology Doctoral Programme of the Interdisciplinary Doctoral School.

Molnár István Gábor (1974 Budapest) operat r, fotográfus, az újpesti cigányság helytörténetének kutatója, a Kadi Phuv Si Muro Them / Ez a Föld a Hazám cigány helytörténeti mozgalom szervez je, az Eötvös József Cigány–Magyar Pedagógiai Társaság kulturális ügyviv je, az Újpesti Cigány Nemzetiségi Önkormányzat képvisel je. Célja, hogy

500 megismertesse, és ez által elismertesse a romák településekhez csatolható múltját, kulturális, közösségi értékeit, a faluhoz, a községhez, a városhoz tartozó világát.

István Gábor Molnár (1974 Budapest) is a director of photography, photographer, researcher of the local history of the Gypsies living in Újpest, organizer of the Gypsy local history movement “Kadi Phuv Si Muro Them / This Land is my Homeland”, cultural agent of the Eötvös József Gypsy-Hungarian Pedagogical Association, a member of the Újpest Gypsy Nationality Self-Government. His aim is to raise awareness and thus recognition of the past of the Roma that can be linked to settlements, their cultural, community values, their world connected to the village, the town, and the city.

Nagy Pál (1962 Érpatak) történész, a Cigány Néprajzi és Történeti Egyesület és a gödöll i Szent István Egyetem romológiai gy jteményének a vezet je. Kutatási szakterülete másfél évtizede a magyarországi cigány/roma csoportok története. Több feldolgozást, tanulmányt és forráskiadványt publikált a témában. Egyetemi munkájához kapcsolódóan negyedik éve végez terepmunkát egyetemi hallgatókkal cigány közösségekben, különösen Érpatakon.

Pál Nagy (1962 Érpatak) is a historian, leader of the Gypsy Ethnographic and Historical Association and of the Romology collection of the Szent István University in Gödöll . His field of research has been, for the past one and a half decades, the history of the Gypsy/Roma groups in Hungary. He has published a number of studies, and documentary publications elaborating the subject. He has been carrying out fieldwork together with university students for four years in connection to his university work, in Gypsy communities, especially in Érpatak.

Orsós János (1975 Hidas) egy olyan szegregált telepen n tt fel, ahol csak néhány embernek volt szakmunkás végzettsége, de érettségije mindaddig senkinek, míg és testvérei el nem végezték a dolgozók gimnáziumát. Kés bb a Tan Kapuja Buddhista F iskolán tanult, majd 2009-ben Waldorf pedagógus diplomát szerzett. Szakért ként részt vett több oktatási és esélyegyenl ségi program kidolgozásában és szakmai monitorozásában. A Dzsaj Bhim közösség egyik alapítója és vezet je, a Dr. Ambedkár Gimnázium tanára.

János Orsós (1975 Hidas) grew up in a segregated colony where only a few people had a vocational education, but nobody had a high school graduation until he and his siblings graduated from a comprehensive school for workers. He later studied at the “Tan Kapuja” Buddhist College, and then earned a Waldorf teacher degree in 2009. He has participated in the development and in the professional monitoring of a number of educational and equal opportunity programmes as an expert. He is one of the founders and the leader of the “Dzsaj Bhim” community, a teacher of the “Dr. Ambedkár” High School. rszigethy Erzsébet (1946) faluszociográfus, író, újságíró. Az 1970-es évek óta ír faluszociográfiát. 3 önálló kötete jelent meg. A Magyarország felfedezése sorozat kurátora. A falusi cigányság körében 2004 óta folytat kutatásokat.

Erzsébet rszigethy (1946) is a village sociographer, writer and journalist. She has been writing village sociographies since the 1970s. Three of her individual volumes have been published. She is curator of the series “The discovery of Hungary”. She has been conducting research among the villager Gypsies since 2004.

Pálos Dóra (1981) kulturális antropológus és pszichológus, PhD hallgató, egyetemi tanársegéd az ELTE PPK Interkulturális Pszichológiai és Pedagógiai Központjában.

Antropológiai terepmunkáit erdélyi magyar cigány és magyarországi beás közösségek körében végezte. Kutatási területe az etnikai identitás komponensei és fejl dése, akkulturáció és a stigmával való megküzdés “cigányok” körében.

Szerz k

501

Dóra Pálos (1981) is a cultural anthropologist and a psychologist, a PhD student and a university professor’s assistant at the Intercultural Psychology and Education Centre at ELTE. She has conducted her anthropology fieldwork within Hungarian Gypsy communities in Transylvania and within Boyash communities in Hungary. Her field of research is the development and the components of ethnic identity, the acculturation, and fighting the stigma among “Gypsies”.

Pasqualetti Ilona (1963 Nagykanizsa) tanulmányait az ELTE Társadalomtudományi Kara szociológia és kulturális antropológia szakán végezte. A marginális élethelyzetben él emberek életvitelét, túlélési stratégiáit, az életben maradásért folytatott napi küzdelmeit vizsgálja, ilyenformán kutatási területe a „szegénység kultúrája”.

Ilona Pasqualetti (1963 Nagykanizsa) has studied Sociology and Cultural Anthropology at ELTE, Faculty of Social Sciences. She studies the lifestyle, the survival strategies, and the daily struggles for survival of people living in a marginal life situation; therefore her field of research is the “culture of poverty”.

Szentesi Balázs (1975) kulturális antropológus, m vészetterapeuta, tanulási zavar terapeuta, a PTE-BTK Nyelvtudományi Doktori Iskola doktorandusza. Antropológusként 2002 óta végez kutatásokat, emellett 2008 óta tanulási nehézségekkel küzd k terápiáját végzi. F érdekl dési területe: inter- és multikulturális oktatás, interkulturális kommunikáció, kulturális konfliktusok, az iskolai teljesítés és a szocio-kulturális környezet kapcsolata.

Balázs Szentesi (1975) is a cultural anthropologist, art therapist, and a therapist for learning disorders, as well as the PhD student of the Doctoral School of Linguistics at the University of Pécs, Faculty of Humanities. He has been conducting research as an anthropologist since 2002, and besides this, he has been a therapist for those with for learning disorders since 2008. His main field of interest: inter- and multicultural education, intercultural communication, cultural conflicts, the relation between school performance and the socio-cultural environment.

Szivák Fruzsina Miskolcon, majd az ELTE-én végzett kulturális antropológia szakon.

Egyetemi éveiben több kutatásban is részt vett. A IX. kerületi cigánysághoz 2009 szén került közel – el ször, mint önkéntes, majd, mint szociális munkás. Antropológiai kutatásaiban els sorban a kerületben él roma lakosság mindennapjait vizsgálja, különös hangsúllyal a n k közösségben betöltött szerepére, a fiatalok lehet ségeire, valamint a helyi cigány asszonyok bevonásával m ködtetett Romani Platni lakásétteremre.

Fruzsina Szivák graduated in Cultural Anthropology in Miskolc, and then at ELTE. She has participated in a lot of research during university. She got in close contact with the Gypsies of the 9th district in autumn 2009 – first as a volunteer, then as a social worker. She primarily examines the everyday life of Gypsies living in the district in her anthropology research, with special emphasis on the role of women within the community, the opportunities of young people, and on the apartment-restaurant “Romani Platni” which is operated with the involvement of local Gypsy women.

Szombati Kristóf szociológus, a Közép-Európai Egyetem doktorandusza, a Heinrich Böll Alapítvány munkatársa.

Kristóf Szombati is a sociologist, a PhD student of the Central European University, and a colleague of the Heinrich Böll Foundation.

502 Szuhay Péter (1954 Miskolc) etnográfus, muzeológus, a Néprajzi Múzeum munkatársa. Egy valóságos, egykor volt roma gy jtemény és a roma kultúra virtuális háza egyik megalapozója, illetve létrehozója.

Péter Szuhay (1954 Miskolc) is an ethnographer, a museologist, and a colleague of the Museum of Ethnography. He is the creator and founder of a former real Roma collection and of the virtual house of Roma culture.

Cigány Néprajzi Tanulmányok Studies in Roma (Gypsy) Ethnography

TÁVOLODÓ VILÁGAINK

A sorozatot Barna Gábor alapította

A CIGÁNY– MAGYAR EGYÜTTÉLÉS VÁLTOZATAI

OUR DIVERGING WORLDS

CIGÁNY NÉPRAJZI TANULMÁNYOK 16.

1. BARNA Gábor – BÓDI Zsuzsanna (Szerk.): Cigány népi kultúra a Kárpát-medencében a 18–19. században. Gypsy Folk Culture in the Karpathian Basin in the 18th–19th Centuries. Magyar Néprajzi Társaság: Budapest, 1993. 272 p., ill. Bibl. a cikkek végén. Összefogl. cigány és angol ny.

2. BÓDI Zsuzsanna (Szerk.): Az I. Nemzetközi Cigány Néprajzi, Történeti, Nyelvészeti és Kuturális Konferencia el adásai. Readings of the 1st International Conference on Gypsy Ethnography, History, Linguistics and Culture. Magyar Néprajzi Társaság: Budapest, 1994. 220 p., ill. Bibl. a cikkek végén.

Magyar, angol és német ny. Összefogl. cigány ny.

3. BALÁZS Gusztáv: A nagyecsedi oláh cigányok tánchagyománya. The Dance Tradition of Vlach Gypsies in Nagyecsed. Magyar Néprajzi Társaság: Budapest, 1995. 144 p., ill., kotta, táncleírás. Bibl. pp.

130–132. Magyar, angol és cigány nyelven.

4–5. ZSUPOS Zoltán: Az erdélyi sátoros taxás és fiskális aranymosó cigányok a 18. században.

Nomadic Tax-paying and Gold-washing Gypsies in Transylvania in the 18th Century. Magyar Néprajzi Társaság: Budapest, 1996. 460 p., ill. Bibl. pp. 27–28. Magyar és angol nyelven.

6. BÓDI Zsuzsanna (Szerk.): Tanulmányok a magyarországi beás cigányokról. Studies about Boyash Gypsies in Hungary. Magyar Néprajzi Társaság: Budapest, 1997. 210 p., ill. Bibl. a cikkek végén. Magyar és angol nyelven.

7. BÓDI Zsuzsanna (Szerk.): Tanulmányok a magyarországi cigányok vizuális kultúrájáról. Studies about the Visual Culture of Hungarian Gypsies. Magyar Néprajzi Társaság: Budapest, 1998. 122 p., ill. Bibl. a cikkek végén. Magyar, német és angol nyelven.

8. BÓDI Zsuzsanna (Szerk.): Tanulmányok Herrmann Antal emlékére. Studies in Memory of Antal Herrmann. Magyar Néprajzi Társaság: Budapest, 1999. 136 p., ill. Bibl. a cikkek végén. Magyar és angol nyelven.

9. BÓDI Zsuzsanna (Szerk.): Soha többé... Nikana majbuter... Never again... Visszaemlékezések a holokausztra. Seripe p-o holokaust. Recollections of the Holocaust. Magyar Néprajzi Társaság: Budapest, 2000. 140 p. Magyar, cigány és angol nyelven.

10. BÓDI Zsuzsanna (Szerk.): Cigány néprajzi kutatások Közép- és Kelet-Európában. Gypsy Ethnographical Researches in Central and Eastern Europe. Magyar Néprajzi Társaság: Budapest, 2001. 242 p. Magyar és angol nyelven.

11. BÓDI Zsuzsanna (Szerk.): Tanulmányok a magyarországi cigányzenér l. Studies on Gypsy Music in Hungary. Magyar Néprajzi Társaság: Budapest, 2002. 141 p., ill. Összefogl. angol ny.

12. BÓDI Zsuzsanna (Szerk.): Egyén és közösség. Individual and Community. Magyar Néprajzi Társaság: Budapest, 2003. 141 p. Magyar és angol ny.

13. BÓDI Zsuzsanna (Szerk.): Romanothan. Magyar Néprajzi Társaság: Budapest, 2004. 153 p., ill., kotta.

Magyar és angol ny.

14. BÓDI Zsuzsanna: A magyarországi cigányság. Gypsies in Hungary. Magyar Néprajzi Társaság: Budapest, 2006.

15. DEÁKY Zita – NAGY Pál (Szerk.): A cigány kultúra történeti és néprajzi kutatása a Kárpámedencében. Magyar Néprajzi Társaság – Szent István Egyetem: Budapest – Gödöll , 2010.

VARIATIONS OF GYPSY AND NON-GYPSY COEXISTENCE

Megrendelhet / Available at Magyar Néprajzi Társaság Hungarian Ethnographical Society Ungarische Ethnographische Gesellschaft 1055 Budapest, Kossuth tér 12.

(36 1) 269-1272 e-mail: mnt@neprajz.hu

CIGÁNY NÉPRAJZI TANULMÁNYOK 16.

STUDIES IN ROMA (GYPSY) ETHNOGPAPHY 16.

2013