13 minute read
Nincsenek jó hírek a kereskedelemben
Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára Nincsenek jó hírek a kereskedelemben
Nagyon szerettünk volna jó híreket hallani Vámos Györgytől, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkárától, de a mostani helyzetben az számít a legjobb hírnek, hogy jelenleg kiegyensúlyozott az áruellátás Magyarországon. Csak az a kis szó, a „jelenleg” ne keltene negatív gondolatokat az emberben. A szomszédos háborús helyzet még több kérdést vet fel és még nagyobb bizonytalanságot okoz, mint az előző években a Covid. A kereskedelem terhei folyamatosan nőnek, az árak elszabadultak, aminek nem látni a végét.
Advertisement
Hidvégi Ágnes
» Mi okozza most a legnagyobb problémát a kereskedelemben?
A kereskedelem – beleértve az élelmiszer-kereskedelmet is – jelenleg több nehézségtől szenved, akárcsak más iparágak. Az egyik gond, amely nyilván a vásárló számára is nagy fejtörést okoz, a drágulás, amelynek hátterében egyrészt az ukrán helyzet húzódik meg, másrészt pedig még a Covid helyzetnek vannak áthúzódó hatásai, hiszen a drágulás a tavalyi év őszi hónapjaitól gyorsult fel jelentősebben.
Ami vészes fi gyelmeztető jel, hogy miközben az élelmiszerek drágulása, átlagos mértéke a KSH adatai szerint 11 százalék körül mozog, az élelmiszeripar belföldi átadási árai ennél sokkal nagyobb nagyobb mértékben, közel 20%kal emelkedtek a februári adatok szerint. Általában pedig az a tapasztalat, hogy az ipar átadási árainak emelkedését,
ami mögött ráadásul ott van a mezőgazdasági árak még nagyobb emelkedése, a kereskedelem követni szokta, előbbutóbb utoléri. Nyilván nem tizedesvessző pontossággal, csak nagyságrendileg.
Én csak annyit mondok, hogy az élelmiszerpiacon a jelenlegihez hasonló, de egyes termékeknél még további és nagyobb drágulás is várható. Ennek hátterében döntő részben nemzetközi okok állnak, mert az agráriumban általában akkor drágul valami, ha a szükségesnél kevesebb van. Mindemellett pokolian megdrágult az energiaköltség a termelőknél is, az élelmiszeriparnál is és a kereskedelemnél is, és mindenkit kínoz a munkaerőhiány, ami szintén költségnövekedést jelent.
» Meddig nőhetnek még az élelmiszerárak?
Jóslásokba sosem szeretek bocsátkozni, nem fogom azt mondani, hogy „x” százalékig. Annyit tudok mondani, hogy az élelmiszerpiacon nem lehet kizárni, hogy a jelenleginél akár jelentősebb ütemben is növekedhetnek az árak a boltokban. Ez nagyon sok mindentől függ, hogy az ukrán háború hogyan alakul, hogy hogyan alakul a kőolaj világ piaci ára, egyéb nemzetközi folyamatoktól, az energiaáraktól és a munkaerő helyzettől. Ez utóbbinál biztos, hogy gyors javulás nem várható, ami szintén egy költségnövekedést jelent, mert meg kell tartani a dolgozókat.
» A munkaerőhiányra megoldást jelenthetnek az ukrán menekültek?
A kereskedelem is tud fogadni ukrán munkaerőt, de mi azt látjuk, hogy elsősorban gyermekes édesanyák, nagymamák érkeznek, akik jelentős része tovább is utazik Magyarországról.
Akik maradnak, azok számára a kereskedelem tud biztosítani munkalehetőséget, de egyrészt nem is vezetünk ilyen statisztikát, másrészt nem tudjuk hányan akarnak munkát vállalni a kereskedelemben. Azt pedig még nem látni pontosan, hogy meddig húzódik ez a háborús helyzet. Nyilván mindenki haza akar menni, tehát semmiféle olyan kijelentést nem lehet tenni, hogy a lehetséges ukrán munkaerő milyen arányú megoldást nyújt. Az nyilvánvaló, hogy a teljes munkaerőhiányt nem tudja megoldani, de minden munkahely betöltése hasznos és a segítség lehetőségéről nem is beszélve, meglátjuk majd, mit hoz a jövő!
» Melyik termékpálya van most legnehezebb helyzetben?
Én egyről sem tudok, ami könnyű helyzetben lenne. Ilyen rangsort nem is lehet összeállítani, mert mindenkit más húz. Egy biztos – ami a drágulás másik oldala – hogy a beszerzési árak brutális mértékben emelkednek, nem véletlenül említettem korábban a mezőgazdasági alapanyagok és az ipar belföldi értékesítésének az ár-indexét. Épp ezért a kereskedő kényszerpályán mozog, ha a beszállító drágít, akkor ő is kénytelen a boltban átírni az árcédulát, tehát ezen a fronton is sok a bizonytalanság. Van, akinél az alapanyag hiány okoz gondot, van, akinél az energiaár vagy a szállítási költség – szakterületenként eltérő. Egy biztos, mindenhol baj van, én olyan területet nem ismerek, ahol a menedzserek most hátradőlhetnének, hogy nálunk minden rendben.
» Folyamatosan csökken a fi zikai boltok száma. Ez egy általános tendencia vagy a Covid-bezárások, esetleg a mostani helyzet hatása?
Ez egy általános tendencia. A mostani boltbezárások üteme 2–3000/év országosan, a teljes kereskedelemre vetítve, ami néha felment 4000-re az elmúlt évtized alatt. Azt lehet látni, hogy egy folyamatról van szó, ami mögött több tényező húzódik meg. Az egyik, hogy átalakul a kereskedelem szervezet rendszere. A webáruházak nagyobb teret hódítanak, az élelmiszerpiacon is egyre nagyobb szeletet hasítanak ki a kereskedelem tortájából. Másrészt olyan értelemben is átrendeződik a kereskedelem, hogy az elmúlt évtizedben a nagy alapterületű áruházak lettek a népszerűbbek.
A vásárlási szokások tükrözik a vásárló igényeit és a szervezetrendszer is folyamatosan változik, tehát a hagyományos boltok egy része már bezárt, ám a KSH legutóbbi adatai szerint még most is összesen 37-38.000 darab fő tevékenységként élelmiszert árusító üzlet van Magyarországon.
» Az online üzletek mennyire kerülhetnek most hátrányba a benzinár emelkedésével?
Mindenki hátrányban van, hiszen vagy én viszem haza, mint vásárló vagy kiszállítják, de nagyon sok az olyan online rendelés, ahol bolti átvétel van, végül is ugyanúgy a vásárló viszi haza, mintha ott válogatna, csak kevesebb idő megy el vele. Illetve a bolti átvétel egy nagyon kedvező csatornát jelent a webáruházi értékesítésen belül, hiszen csak azt az árut mozgatják a boltig, amit el is visz a vásárló, hiszen korábban megrendelte. Másik oldalról való igaz, hogy a házhoz szállítás költségei a drágább üzemanyag miatt megemelkedtek, ez is a nehézségek közé tartozik.
» Milyen most Magyarországon a vásárlóerő?
Most azért vastagabbak a pénztárcák, hiszen a legutóbbi, januári adat szerint 14% a havi bruttó átlagkeresetek növekedése Magyarországon. Emellett volt 13. havi nyugdíj és különféle egyszeri juttatások (SZJA visszatérítés – a szerk). Nyilván ez utóbbit nem az élelmiszerboltokban költik el az emberek, de ez is javítja a családok pénzügyi helyzetét, segíti a biztonságérzetét. Tehát valahol most felvértezték a családokat. Habár drágulások és egyéb problémák vannak, amik nehézségeket jelentenek, de vastagabbak a családok pénztárcái és így azért könnyebb átvészelni ezt a nehéz idősza-
kot. Azt is nagyon fontos megemlíteni, hogy a minimálbérek 20%-kal emelkedtek, ami azért a kisebb béreket is feljebb tolta. Összességében ez azt jelenti, hogy a legkisebb keresetűek bére emelkedett a legjobban. Mindez pedig erősíti a piaci pozíciót.
A vásárlási szokásokra visszatérve, azért az élelmiszer a családi vásárlásoknál nemcsak a legnagyobb szelet, hanem fontosságban az első helyet is foglalja el, amire kiemelt fi gyelmet fordítanak a családok. De az is igaz, hogy többet válogatnak. Volumenben eddig nem esett vissza a piac. A KSH adatai is azt mutatják, hogy mennyiségben nincs még viszszaesés, de nyilván a korábban tervezettnél mennyiségben valamivel kevesebbet fogunk vásárolni. Ettől függetlenül a kereskedelem továbbra is növekedéssel számol, de szerényebb növekedéssel az élelmiszer piacon.
» A háborús helyzet hatásának következtében számíthatunk élelmiszerhiányra?
A késztermékek többségéből jelenlegi ismereteink szerint hiány nem várható, ugyanakkor ha valamilyen váratlan, kedvezőtlen fordulat következik be, vagy nagyon elhúzódik ez a háborús helyzet, akkor azért a gabonapiacon, a gabonával összefüggő piacon, az étolajpiacon és még néhány területen okozhat feszültséget, és nem lehet kizárni eseti termékhiányt sem. Lehet, hogy napraforgó étolajból nehezebb lesz beszerezni az árut, de – elméleti síkon maradva – lehet, hogy megjelenik helyette majd a repce étolaj. Ott, ahol vannak helyettesítési lehetőségek, így enyhíteni tudják majd a hiányt, de nyilván nem tudják teljes egészében pótolni.
Hogy aztán pontosan miből, hol és mennyi lesz, azt ma még nem lehet előre vetíteni, de mi nem számolunk azzal, hogy pótolhatatlan, megoldhatatlan nehézségek lennének a piacon.
» Megjelent a hír, hogy a kormány ki szeretné szorítani Magyarországról a külföldi hálózatokat. Mi erről a véleménye?
Ez egy gazdaságpolitikai célkitűzése lehet majd az új kormánynak. Mi pontos döntési, jogszabályi kérdésekkel foglalkozunk. Ha látunk majd ezzel összefüggő jogszabályokat, döntéseket, akkor elmondjuk a véleményünket.
» Tudnak a mostani helyzetben a kereskedők fejleszteni, bővülni, vagy inkább az életben maradásra játszanak?
Ez nyilván üzlettípusonként és üzletnagyságonként változó. A kisebb boltoknál nagyon erős az árstop hatása, és sajnos minél kisebb egy bolt, annál jobban megviseli ez az intézkedés, így azt kell mondanom, hogy a köreinkben többen vannak, akik a túlélésért küzdenek. A nagyobb áruházak nyilván kénytelenek most a fejlesztéseket visszafogni, de hát minden attól függ, hogy meddig húzódik el ez a súlyos helyzet.
» Van most a kereskedelemben bármi pozitívum, bármi jó hír?
Hát hogyne! Jelenleg kiegyensúlyozott az áruellátás, és ezért az árstop másik oldala, hogy a vásárlók ezzel nyilván jól járnak, az egy másik kérdés, hogy ennek árát a kereskedők fi zetik meg, és mint ahogy az előbb is említettem, minél kisebb egy bolt, annál nehezebb ezt neki ellensúlyozni. De azért annak tükrében, hogy mennyire éles a helyzet és az árnyomás a beszállítók oldaláról, ez a legnagyobb láncoknál is egyre súlyosabb nehézségeket okoz.
» Ön hogyan tekint a jövőbe?
Én mindig optimista vagyok, de komolyra fordítva a szót, az üzletláncok fő törekvése, hogy az áruellátás biztonságát megőrizzék, ami most egy rettenetesen nehéz feladat. Mi abban bízunk, hogy a leendő kormánnyal a jövőben is sikerül ennek érdekében ugyanúgy együttműködni, mint a járvány időszakában. Ne felejtsük el, hogy akkor is voltak kritikus időszakok, a lezárások és szállítási nehézségek miatt. Sőt, akkor még felvásárlási rohamok is voltak és tulajdonképpen úgy sikerült megőrizni az ellátás biztonságát – azzal együtt, hogy a polcokról lehet, hogy gyorsan lerámolták az árukat, de gyorsan pótolták is – hogy mind a kormány, mind a kereskedők, mind a gyártók és a beszállítók nagyon szorosan együttműködtek. Napi kapcsolat volt a kormánnyal – nyilván a megfelelő intézményével, amely felé minden problémát azonnal lehetett jelezni, és azt, amint lehetett, orvosolták is, ha kellett, kormányzati intézkedéssel. Erre a közeljövőben egészen biztosan szükség lesz.
Most is tárgyalunk olyan kérdésekről, amelyek összefüggnek az ukrán helyzettel, hogy hogyan lehetne segíteni bizonyos – szerencsére ma még csak technikai jellegű – problémákat.
Fogbarát, cukormentes, vitaminos
fi nomság színpompás köntösben
Idén tavasszal, a SIRHA kiállításon adták át az éves Édesség Innovációs díjat, amivel az előző év során megjelent, innovációs szempontból kiemelkedő édesség újítást ismerte el a Magyar Édességgyártók Szövetsége. A díjat az F&F Kft. ügyvezető igazgatója, Foltin András vette át, amit a cukormentes, C-vitaminos nyalókájukért kaptak meg. Egy klasszikus nyalókáért, amit ők újraterveztek a mai kor igényeinek megfelelően.
Az innovációs díjról, a nyalókákról és az ebben rejlő potenciálról az F&F Kft. ügyvezető igazgatójával Foltin Andrással és a cég kereskedelmi igazgatójával, Régi Tamással beszélgettünk.
» Mikor és milyen ötlettől vezérelve készítették el a díjnyertes nyalókát?
Ez egy teljesen új fejlesztés, amit a Covid idején találtunk ki. A cukormentes nyalóka már korábban is része volt a portfóliónknak, de most csináltunk belőle egy régi, retro stílusú szivárványos verziót. A Covid miatt pedig úgy gondoltuk, hogy egy kis C-vitaminnal turbózzuk fel. Az aszkorbinsav savanyúsága pedig nagyon jól dolgozik együtt a nyalóka édes ízével.
» Miben más, mitől lett díjnyertes ez a nyalóka?
Amiben mi egyediek vagyunk, vagy különbözünk kicsit a többiektől, az az, hogy a mi nyalókánk megtartotta az impulzív jellegét. Nyilván vannak cukormentes nyalókák is a piacon, de azokat a gyerekek nem veszik le a polcokról, azokat inkább a szülők vásárolják meg a gyerekeknek. Viszont ez egy olyan kombináció, amit hogyha a kisgyerek meglát a polcon, megtetszik neki és a szülő is előszeretettel veszi meg neki, mert cukormentes és C-vitamin tartalma is van. A gyermek azonban nem fogja érezni, hogy mentes lenne, hogy különbözne bármilyen más cukros nyalókától, mert ugyanolyan fi nom, nincs semmi mellékíze – ami a termék egyik nagy előnye.
A viszonteladóink számára is kiemelnék egy nagy pozitívumot: a nyalókák hosszú szavatossági idővel (2–3 év) rendelkeznek, így nincs benne semmi rizikó. Szavatossági idő alatt sem a termék összetevője, sem a színe, sem az íze nem változik meg, hiszen olyan alacsony a nedvességtartalma, hogy biológiailag semmilyen folyamat nem tud elindulni benne. Valójában 10 év múlva sem romlik meg, csak a színe tud kifakulni és egy kristályosodási folyamat tud elindulni benne.
» Mivel helyettesítik a cukrot? ...és honnan kerülnek a nyalókába a gyönyörű, élénk színek?
100% izomaltból van a nyalóka. Az izomalt egyfajta cukoralkohol, a cukorból van tovább fi nomítva, csak ebben az állapotában olyan előnyös tulajdonságai vannak, hogy nem okoz fogszuvasodást, ezért fogbarátnak is tekinthető, inzulin reakciót sem vált ki és a kalóriaértéke is körülbelül fele a hagyományos cukorénak. A nyalókáink nem tartalmaznak mesterséges színezékeket, ez mind természetes színezék, már nagyon régóta csak ilyenekkel dolgozunk.
» Mennyire népszerű ma Magyarországon ez az édesség-típus?
Mi nem a hagyományos úton indultunk, hanem kicsit fordítottunk a dolgokon, mert először exportáltuk a nyalókákat. Az elején még úgy gondoltuk, hogy itthon nincs még meg a termékeinkre a fi zetőképes kereslet, nem volt még jelentősebb igény a minőségi, prémium termékek iránt. Viszont most, az elmúlt
4–5 évben már érezhetően növekszik itthon is a kereslet a prémium termékek, így a mi termékeink iránt is. A kézműves, prémium nyalókák életképességét bizonyítja az is, hogy szerepeltünk a Cápák között műsor első évadának első adásában, ahol három cápa is befektetett a vállalkozásunkba és Moldován Andrással azóta is együtt dolgozunk.
» A cukormentes retro nyalókán kívül milyen termékeik vannak még?
Ugyanez a nyalókánk megtalálható cukros változatban is. Az egész éves termékeink mellett pedig nagyon sok szezonális termékünk is van. Ezek közül a karácsonyi szezon a legjelentősebb, illetve a gyereknap, de egyre nagyobb hangsúlyt kap itthon is a Halloween. Erre az alkalomra is tökéletes ajándék a nyalókánk, akár osztogatni is. Ez a termékünk úgy van meglogózva, hogy az ember nyelvén rajtamarad a tökfej embléma, úgyhogy poénnak sem utolsó. A húsvéti szezonunk is elég erős, és vannak még „back to school”-os termékeink is, aminek a forgalma azonban még nem jelentős.
A másik vonal a reklámtárgyként is funkcionáló kerek nyalókáink, aminek meg tudjuk logózni a felszínét, akár matricával vagy közvetlenül rányomtatjuk a logót. Flexibilisek vagyunk, így viszonylag kis mennyiséget, 500-1000 darabot is meg tudunk csinálni ebből a logózott nyalókából, nyilván ez a költségben kicsit másként jön ki ha kevesebbet, mintha többet rendelne a partnerünk, de még akkor is 150–200 forintos tételekről beszélünk.
» Hol vannak jelen a termékeikkel?
Azt tanultuk meg az évek alatt, hogy nekünk az a jó, ha direktbe vesszük fel a kapcsolatot cukrászdákkal, virágosokkal, édességboltokkal, mert sokszor teljesen más logika mentén gondolkoznak, mint egy hálózat, hiszen sokkal jobban mernek innoválni. Ezt nem lehet felülről irányítani. Egy kisboltba lehet, hogy úgy megy be az ember, hogy nincs felesleges, költeni való pénze, míg egy cukrászdába már kifejezetten ezzel a szándékkal lép be. Ott sokkal könnyebben nyílik meg az ember pénztárcája, pláne ha a gyerekkel együtt van. Persze jelenleg is működünk együtt retailerekkel, viszont nem ebben látjuk a jövőt. Ha van ilyen megkeresés, akkor természetesen nyitottak vagyunk az együttműködésre, de nem fogjuk letörni az árainkat azért, hogy bekerüljünk. Nem szeretnénk belemenni árversenyekbe, hiszen nem az a célunk, hogy elsőáras termékek szintjére vigyük a minőséget és ezáltal versenyre keljünk a kínai és török termékekkel.
Mi minőségi, kézzel készült prémium terméket szeretnénk továbbra is gyártani. Tudjuk, hogy jók a termékeink, 14 országba exportáljuk, stratégiai partnerei vagyunk a Párizsi Disneyland-nek. Egyre erősebb a német piacon való jelenlétünk, de ha legjelentősebb piacainkat kellene sorolnom, akkor Portugáliát, Franciaroszágot, Svédországot, Norvégiát, Dániát, Szlová kiát, Horvátországot és Szlovéniát említeném meg.
» Hogy lehet felvenni Önökkel a kapcsolatot, viszont eladóvá válni?
Van egy viszonteladói webshopunk (shop.lollipop.hu), ahol várjuk az érdeklődőket. Ezen a weblapon megtalálható a teljes szortimentünk. Itt megismerhetik a viszonteladói programunkat is, amihez úgy tudnak csatlakozni, ha vásárolnak egy kezdőkészletet, amit összeállítottunk és amit mi partnercsomagnak hívunk. Innentől kezdve kapnak a termékeinkre 20% kedvezményt és felkerülnek a partnertérképre is, amin az a kb. 100 bolt van, akikkel legalább már ilyen, partnerszintű kapcsolatban vagyunk. Talán az is egy fontos információ lehet, hogy a mi árainkra árrésben is olyan 50–100%-ot tudnak rátenni.
» Mik a terveik az idei évre?
Most egy nagyobb projektet tervezünk, amivel jelentőset tudnánk előre lépni. Egy másik hasonló profi lú édességipari céget szeretnénk megvásárolni, amivel hirtelen meg tudnánk duplázni a kapacitásunkat. Folyamatosan bővülünk, folyamatosan próbáljuk mi is az embereink létszámát növelni. Mivel kézműves termékeket készítünk, nekünk egyenes arányosan fejlődik és növekszik a forgalom és a dolgozóink létszáma az üzemben.
Az első Covidos évben, 2020-ban 150 millió forintos forgalmat tudtunk realizálni, a tavalyi évet 250 milliós bevétellel zártuk és az is biztos, hogy idén meglesz a 350 millió Ft-os forgalom. Ha viszont nyélbe ütjük a cégvásárlást, akkor 500 milliós forgalmat várunk. (x) s biztos, 50 . )