Rejtett Kincseink

Évszázadok imáinak, bánatának tanúja

Kajárpéc romtemploma

Öt percre az utolsó háztól az évről évre mélyülő löszmélyút bal oldala kiszélesedik. A karéj alakú partszakadásnál, a fák koronájától takarva, több méteres magasságban, homokkőből meszes habarcscsal rakott falmaradvány tűnik fel: egy 700-800 éves templomrom része. Aki felnéz a romra, olyan szögből fi gyelheti meg, amilyenből építményt ember még soha vagy csak igen-igen ritkán látott.

Írta: Juhász Judit Fotók: Gulyás Attila, Juhász Judit

Kisalföld peremén, Győrtől délkeletre három vonulatból álló dombság emelkedik: a Pannonhalmi-dombság, avagy Sokorói-dombság. Valamikor a Pannonhalmi-dombság neve „Hármas-domb” volt, amelynek legnyugatibb tagja a lankás, erdőkkel fedett Szemere. Aki a délutáni órákban hajt keresztül Győrszemerén, Felpécen és Kajárpécen, megkapó tájon utazhat. Délnek tartva, az út bal oldalán napsütötte, erdők és szőlő borította domboldalak emelkednek, míg az út másik oldalán a táj enyhén lejtős, valamivel távolabb sík, ahol tavasszal szántókra vetett hajtásoktól zöldell a táj, míg ősszel lelket nyugtatóan barna az aratás utáni tarló. A

Kajár és Kispéc (1950-es összevonásuk után: Kajárpéc) területét már a 10. században is magyarok lakták. „Régészeti adatok tanúsága szerint őseink a lankás, vízhez közeli területeken telepedtek le. Végig a Bakony-ér völgyében 4-6 házból álló házcsoportokat építettek” – írja a kajárpéci születésű helytörténész, Vikár Tibor. Őseink igen hamar kapcsolatot teremtettek a falut keletről övező Szemerével. A vonulat sas-hegyi részén Árpád-kori leletek kerültek elő a régészeti feltárások során. A sas-hegyi templom köré a 11. századtól egészen 1830-ig temetkeztek.

A Kajárpécről származó dr. Papp Zoltán egy 2008-ban megjelent cikkében így emlékezik vissza közel ötven év távlatából a sas-hegyi romokra és temetőre: „Borzongva néztük a

Terméskövekből álló, meszes habarccsal megkötött falazatrész

szakadó part oldalában előbukkanó, fehérlő csontokat – egy korabeli temető maradványait –, némelyikünknek alkalomadtán egy egész koponya is jutott. Féltünk tőle, birtoklását mégis dicsőségnek tartottuk (néha meg is verekedtünk érte…).”

A lassan, de biztosan szakadozó löszfalból előbukkanó csontokra nem csak a helyiek fi - gyeltek fel: Figler András (1956–2010) régész 1984 és 1990 között Kajárpéc több pontján végzett ásatásokat. Az ő kéziratából tudjuk meg, hogy a partoldalban látható falmaradvány egy 7 × 7 méteres csarnok nyugati fala, amelyhez egy 5 × 4 méteres, négyzetes záródású szentély csatlakozik. A templom építését az ásatások során talált falfestménydarabkák kormeghatározása alapján a 13–14. századra datálják. A terméskő falakat sóderes-meszes habarccsal falazták: vastagságuk 65 és 75 cm között változik.

Alapozás alulnézetből – ritka perspektíva

Kajárpéc látképe a löszfal tetejéről

A romok mellől és alól immár több évtizede fogy a partfal, így egyre nagyobb rész válik láthatóvá az egykori építmény alapzatából. Az első képet 1999 telén dr. Alexay Zoltán készítette. Ekkoriban az alapzat mellől már teljesen leomlott a partfal, és alóla néhány tenyérnyi részen kezdett kiperegni a föld.

ELTŰNTEK A HÁZACSKÁK IS A LÖSZFAL TETEJÉRŐL Sajnos nem áll a szerző rendelkezésére 1999 előtt készült fotó, így csak dr. Papp Zoltán fi atalkori emlékei nyújtanak támpontot, milyen is lehetett a Sas-hegy évtizedekkel korábban: „Azóta negyven év telt el. Az omladék karéja kiszélesedett, kimélyült, így a Sas-hegyet díszítő mandulafák (ezek virágoztak ki tavaszonként legelőször) jó része is megsemmisült. Végleg eltűntek a sas-hegyi házacskák, amelyeket néha rajzórákon kellett megörökítenünk, lakóik a magaslatról a falu védettebb részeire vagy a temetőbe költöztek.”

Az 1999 telétől 2005-ig készült tavaszi fotósorozat egyik képén még látható a partfal szélén magasodó, virágait bontó mandulafa, amely a későbbi fényképeken már nem szerepel. Vélhetően egy idő után – a löszfal mozgása következtében – maga is aláhullhatott a mélybe. Dr. Alexay Zoltán fotósorozatát még két sorozat követte, amelyek egyike kora tavasszal, a másik

Senki sem tudja, meddig képes dacolni a gravitációval az alapzat

tavasz végén, nyár elején készült. A fényképeket összehasonlítva fi gyelemmel kísérhető a partfal lassú, de folyamatos omladozása. Ha az időben egymáshoz közeli képeket vizsgáljuk, jól látható, hogy emberéletben számolva lassacskán, a történelem idősíkját tekintve azonban meglepő intenzitással hullik a föld a templom alapzata alól. A korábban említett hat évben a partfal formai változásai, illetve a rom alapzatából lehulló darabok még jól nyomon követhetők.

A természet visszahódítja, ami az övé. Mindez csak idő kérdése

Az ódon kövek a dombtetőn is kibukkannak

ELFOGYOTT A TALAJ A TEMPLOM ALÓL A területet fás szárú, gyér növényzet borítja; amennyiben nőttek is terebélyesebb fák, bokrok, azokat a folyamatos omlások letarolták, elpusztították A 2005 decemberében készült képeken látszik, hogy az egykori templom két sarkát még tartja a lösz, a sarkokat öszszekötő falazat alól azonban már karéjszerűen leomlott.

A 2007-ben készült fényképek alapján a karéj alakú kihullás elérte az építmény nyugati sarkait, majd lassan megindult a pergés a teljes épület alól. 2011-re a rom alól 20 cm, másutt 30 cm szélességben kipergett az „alapkőzet”. A szakadékot, valamint az ismétlődő omlások által kialakított dombocskákat benőtte a növényzet.

HAMAROSAN ELTŰNHET A ROM A fotósorozat ismeretlen okból a következő öt évben „szünetelt”. 2016 tavaszától jómagam kezdtem meg a rom sorsának nyomon követését. Idén tavaszra a nyugati fal vastagságának harmada, míg a jobban kikezdett részeken az egykoron a teljes alapot tartó löszrétegnek a fele leomlott. 1999-ben még „csak” tenyérnyi darabok hiányoztak a falat hordozó löszfalból, 17 évvel később pedig már alig maradt valami a köveket összetartó meszes habarcson kívül, ami tartaná a nehéz alapot. A Sas-hegyet lösz és márga alkotja, fi nomhomok- és vályogszintekkel. A fi nomszemcsés rétegbe történő alapozás megnehezíti a mai építészek munkáját, arról azonban nincsenek hitelt érdemlő információink, hogy a templom építői milyen nehézségekbe ütköztek évszázadokkal ezelőtt. Az építésről teljesebb képet nem fogunk kapni, viszont ha szemügyre vesszük a rom alapozásának állapotát, megállapíthatjuk, hogy építői olyannyira erős falazatot voltak képesek rakni, amely nemcsak a laza talajban állta ki az idő próbáját, hanem építését követően 800 évvel, alá- és oldaltámasztás nélkül is függ a levegőben. Partfalból kiálló koponyák és végtagcsontok 2007-ben bukkantak fel először fényképeken.

A templom környezetét több száz éven keresztül temetőként használták, és a csontmaradványok időszakos előkerülése nem számított újdonságnak a helyiek körében.

A 2007-es fotókon a löszből kibukkanó csontmaradványok mellett érdekességként tűnik fel az a megnyílt sír, amely az évszázadok során nem omlott be.

Szél himbálta emberi maradvány egy faágon

A sír a mai napig megőrizte egykori formáját. A közel 10 méteres magasságban emelkedő rom bal oldalán jól látható egy boltívszerű nyílás, amelyből egy pár lábszárcsont mered előre. Az erózió a koponyát, a törzset és a combcsontokat korábban már betemette, azonban feltételezhető, hogy az egykori elhunytból a lábak – térdtől lefelé – ép állapotban maradtak meg. Ez is csupán feltételezés, mert a sírba távolról belátni nem lehet. Aki a rom alatti sík terepen áll, nem lát többet a leírtaknál, ugyanakkor fölülről sem könnyebb megközelíteni a sírt. A partfal szélére lépni veszélyes a folyamatos omlások miatt, a laza szerkezetű löszfal megmászása pedig szinte lehetetlen. Profi feltárás nélkül a sír állapotáról, illetve a benne található leletekről csupán találgatni tudunk.

A római katolikus templom késő barokk stílusban épült a 18. század végén

Annak, aki télen vagy kora tavasszal kint járt a területen, és felnézett a sárgásbarna löszrétegre, nagyon meg kellett erőltetnie a tekintetét, hogy a megnyílt síron és a pár darab, korábban lehullott csonton kívül maradványokat vegyen észre. Azonban ősszel, a lombozat lehullásával a szakadó part felső peremén széles sávban csontok százai tűntek fel az egykori temetőből. Hol koponyalebenyek, hol a rétegek súlyától összenyomódott bordák, hol kulcs- vagy lábszárcsontok merednek a szemlélődőre. Az átmenetet talán legjobban az a vaskos csont (valószínűleg felkarcsont) jelképezi, amely az esőknek és a gravitációnak megadva magát aláhullott, azonban fennakadt egy fán, és ha fúj a szél, ide-oda himbálózik, így jelezve az alant állóknak: nem biztos, hogy testünk végső nyugodalmat nyer a sírban.

A cikk elkészítéséhez nyújtott segítségért köszönet illeti meg a kajárpéci templomrom „őrzőjét”, dr. Papp Zoltán mérnökgeológust.

Témáink 2017-ben

(Zárójelben a beküldési határidő)

Szeptember – Makrovilág (augusztus 12.)

Október – Színes természet (szeptember 12.)

November – Ködben (október 12.)

Augusztusi „Vihar” témánkat a nyári zivatarokat kísérő természeti jelenségek ihlették. Bár technikailag nehezebb feladat lehet a gomolygó esőfelhőket és a cikázó villámokat megörökíteni, a jól sikerült végeredmény reményében mindenképpen megéri kísérletezni ezzel a témával. Szerkesztőségünk Orbán Péter izgalmas színvilágú, lenyűgöző pillanatképét emelte ki. A Hónap Fotója címhez és az egyéves Turista Magazin-előfi zetéshez ezúton is gratulálunk!

Orbán Péter – Egyedül a viharban

Hazafelé tartottam, amikor az ég heves villódzásba kezdett. Mivel éppen nálam volt a felszerelésem, úgy döntöttem, hogy meglátogatom a kedvenc fámat, és megpróbálok lencsevégre kapni néhány villámot. Mire odaértem, a vihar már nagyon közel járt, így csak pár percem volt, mielőtt esni kezdett volna. Összeállítottam a felszerelést, és kattintottam, a végeredményt pedig a mellékelt képen láthatjuk.

A többi pályamunkát a facebook.hu/turistamagazin oldalon találjátok.

Küldd be Te is kedvenc képedet! A következő hónapok témáit és a pályázattal kapcsolatos információkat megtaláljátok a www.turistamagazin.hu/fotopalyazat-2-2.html oldalon. A beérkezett fotókból egy nyertes alkotást Ti választhattok a leadott lájkjaitokkal a hónap 20. napjáig a Facebookoldalunkon. Egy másik fotót a szerkesztőség zsűrije emel ki, amely bekerül a következő lapszámunkba, készítőjét pedig egyéves előfi zetéssel jutalmazzuk.