Fókuszban a Természet

FÓKUSZBAN A TERMÉSZET Kalandozás Szabó Ilona titokzatos világában

A fővárosban marketingesként dolgozó, húszas éveiben már szép karriert felépítő hölgy 29 évesen számolta fel addigi életét, és hátizsákos turistaként a világ több tucat országát fedezte fel, őrültségnek tűnő helyzetek sokaságát bevállalva. Egy sziklafalon lógva döntötte el: megtanul profi módon fényképezni. Hiszen, aki sokat megy, sokat is lát, előbb-utóbb szeretne a táj részévé válni, a látványt átérezni, majd másoknak átadni. Írta: Dabis Balázs Silvius Fotók: Szabó Ilona, Gulyás Attila

épei nemcsak remek természetfotók, szép beállítások, jól elkapott pillanatok, hanem hangulatok. Az öntörvényű, vagány utazó birodalmának legszebb vidékei tárultak fel előttünk is, amikor egy szép napot tölthettünk el az egyébként különösen közvetlen természetfotós hölgy társaságában. K

Mórahalom mellé utaztunk, a „Csoda-rétre”, ahol mocsári kardvirágok virágzásában gyönyörködhettünk. Ezt követően Ilona másik kedvenc magyarországi fotósterepére, a Fehér-tó vadvilágába vezetett az utunk.

Természetfotósunkkal munkahelyén, a budapesti családi manufaktúrában találkoztunk, ahol olyan üvegtárgyak készülnek, amelyek ugyancsak a természetszeretetről árulkodnak. Kicsi üvegállatkák: rókák, irizáló szárnyú szitakötők és színes madarak, Tiff any-lámpák, ötletes dísztárgyak, sőt még üveglapok közé laminált díjnyertes fotókat és vászonképeket is láthattunk a galériában.

A természet motivációja

„Számomra a természetfotózás csupán egy szegmens, maga a természet életem mozgatórugója. Hálás vagyok a tájnak, amikor olyan pillanatokat élhetek át, amelyek mélyen a retinámba égnek. Közben millió gondolat ébred fel bennem, vágyak és ötletek, amelyek alkotásra késztetnek. Így készül akár egy természetfotó, akár egy üvegvirág vagy egy írás az élményeimről, kalandjaimról. Egyetlen dolog a lényeg: hogy egy csipetnyi érzelem legyen benne, ezáltal én magam is benne lehessek.”

Egy négylábú GPS segíti a terepen Időközben feltűnt Arthur is, az alaposan kigyúrt túraeb, Ilona elválaszthatatlan társa. Simogatás közben megtapogattam a csöppnyi yorkshire terrier lábait. Komoly izomkötegeket éreztem. Nem véletlenül. Az ölebnek kitenyésztett kutyafajta e nagyszerű példánya megmászta már Európa sokezres csúcsait, ott van a vízen az órákon át tartó természetfotózásokon már hajnalban, és Ilona saját bevallása szerint Arthur egy négy lábon járó GPS is neki, mert mindig visszatalál a kiindulási pontra, követve saját szagnyomaikat, akár éjszaka is. Mire útnak indultunk, már sok mindent átbeszéltünk, de a fél országot átszelő út is csak egy pillanatnak tűnt a történetekből ki nem fogyó kalandor társaságában. Vannak rémisztő sztorik, amikor majdnem ottmaradt, mesebeli történetek állatokról, helyzetekről, sőt megtudtuk, hogy egy női természetfotós számára mik okoznak bonyodalmakat a terepen. Például nem könnyű a néha 25 kg-ot is meghaladó fotósfelszerelés cipelése, pláne havas, hegyi körülmények között. Néha egy-egy ruhadarab beszerzése is nehézkes, mellcsizmát például

Túra a Magas-Tátra egyik gerincén

Elemi ösztön – A GDT Az év európai természetfotósa 2016 pályázat II. helyezett képe Ember és természet kategóriában

Kambodzsában 2010-ben

38-as cipőmérettel csak kevés gyártó kínál. De talán a legnehezebb a biztonságos alvóhely kiválasztása, ugyanis Ilona előszeretettel tölti az éjszakákat a szabad ég alatt.

Ilona fotózási szokására inkább jellemző az utazás, a területek felfedezése, megismerése, és ha valami megragadja, sátrat ver a helyszínen. Ha szükséges, napokig, sőt hetekig is egy helyen marad. Elmondása szerint idő kell, amíg kiismeri az adott területet, a kiszemelt témáját, hogy összhangba kerüljön vele annak érdekében, hogy a legbeszédesebb módon mutathassa azt be. Az időjárás pedig nagy úr, sokszor húzza keresztül egy természetfotós számításait, ami további türelmes várakozásra késztet. Sokszor egy-egy kép elkészítése napokat, heteket is igénybe vehet.

A természetfotós filozófiája

„Az igaz szeretethez egy tájat is meg kell ismerni, ugyanúgy, mint egy embert. Ahhoz, hogy feledhetetlen pillanatokat töltsünk együtt, tudni kell, honnan közelítsem meg. Mikor mehetek hozzá közel, és mikor jobb csak a távolból szemlélni. Vagy éppen onnan sem, hanem magára kell hagyni. Fel kell ismerni, hogy lehet-e játszani Isten hatalmas játszóterén, vagy okosabb meghúzni magamat, és csendben várni. Kivárni, hogy a természet úgy döntsön, kedve van a társaságomhoz.”

Időközben megérkeztünk. Előkerültek a kamerák, kerestük az interjúhoz megfelelő helyszínt. Ilona persze azonnal kényelembe helyezte magát. Otthon volt. Igazán otthon. Hason fekve fotózta a kardvirágokat meg a felhőket. Vágtattunk tovább a Fehér-tóra, ahol Bakacsi Gábor, a helyi természetvédelmi őr vigyáz az élővilágra. A közelgő vihar óvatosságra intett minket. A levegő körülöttünk feltöltődött elektromossággal, a villámok egyre közelebb csapkodtak, de náluk is gyorsabban csattant a redőny és a zár Ilona kamerájában. Iszonyú

A Matterhorn csillagos égbolttal a Gornergratról fotózva

Via ferrata-túra Arthurral a Dolomitokban 2012-ben

„Fel kell ismerni, hogy lehet-e játszani Isten hatalmas játszóterén, vagy okosabb meghúzni magamat, és csendben várni.”

gyorsan változott a táj körülöttünk, miközben Ilona egyre sebesebben futkosva kereste az újabb és újabb beállításokat, míg a megérkező sűrű jégverés be nem zavart minket az autókba.

Ilona a természetfotózásról

„A minap beszélgettem egy fotós cimborámmal, aki mondta, hogy a fotózás önző dolog, egyedül csinálja az ember, egyedül alkot, egyedül van. Ebben van némi igazság, de vitába szálltam vele: amikor kimegyek, mindig az az első gondolatom, hogy de kár, hogy anyukám nem láthatja. Milyen jó lenne, ha az a sok ember, akiket szeretek, is részese lehetne annak, amit én érzek. De nyilvánvaló, hogy a társadalmunk nagy részének nem adatik meg, hogy olyan életformában éljen, mint egy természetfotós. Mindazonáltal, ha mindenki kint lenne, akkor ki sütné a kenyeret, és hordaná szét a postai küldeményeket? Így, amikor alkotok, úgy alkotok, hogy az érzés, miszerint mindjárt szétdurranok örömömben a látványtól, az is mind benne legyen a képben. Nekik. Amióta pedig értékesítem a képeimet, már látom magam előtt a fotózáskor, hogy a gyerekek majd mennyire fognak örülni a süninek, a mókusnak, szóval szerintem nem önző dolog a fotózás.”

Amint a jégeső kifulladt, már kerestük is a helyet a lessátor felállításához. Bár a délutáni időpont nem a legszerencsésebb a madarak megfi gyeléséhez, fotózásához, néhány kanalasgém, kócsag és számos ritkán látott vízimadár repült el felettünk. Gábor mindről megmondta, melyik fajhoz tartozik, mekkora populáció él itt belőlük.

Éjjeli bűvölet – Őrség (2015)

Fotózásra készülődve a szegedi Fehér-tónál (2014)

A Varázslatos Magyarország 2015-ös fotóalbumának borítóképe

Kerek egy négyzetméteren töltötte az éjszakát a tó közepén felállított fatákolmányon, hogy pirkadat előtt a kívánt helyről exponálhasson.

Ilona a legtöbb hazai „rangert” ismeri, sőt mondhatjuk bátran, tiszteli és szereti őket, sok jó barátja, cimborája van a vadvilágot kiválóan ismerő szakemberek között. Pedig sokan közülük eleinte furcsán néztek a terepre megérkező szőke nőre, aki egy ölebbel együtt szállt ki az autóból. Történt néhány éve, hogy a nap végén Ilona a helyszínen eszkábált tutajra rakta csendes és jól nevelt kutyáját, majd mellcsizmában belábalt a tóba. Kerek egy négyzetméteren töltötte az éjszakát a tó közepén felállított fatákolmányon, hogy pirkadat előtt a kívánt

helyről exponálhasson. Ekkor már a természetvédelmi őr tudta, hogy nem egy fi nomkodó, műkedvelő csajszival dolgozik együtt, hanem egy vérbeli természetfotóssal.

A siker titka

„Szeretnék alkotásaimmal mosolyt csalni arcokra. Titkos vágyam minél több embert meggyőzni, hogy ne a félelmeik legyenek irányadóak, és ne őrlődjenek állandó elvárások terhe alatt. A-ból B-be pedig a lehető legegyszerűbb utat kell választani, és ehhez aztán semmi más nem szükséges, csak elhatározás és tettek. Egyszerűen előre! Mert az én sikerem annyit ér, amennyit mások ki tudnak venni belőle.”

Rövid, de annál izgalmasabb karriertörténet Szabó Ilona akkor vált természetfotósként ismerté, amikor a „széllel festett” pipacsos képét publikálta, és nagyon sok pozitív kritikát kapott ez az alkotás. Ugyanez a felvétel 2015 novemberében díjazott lett az Év Természetfotósa pályázaton.

Később a rangos német pályázaton, a GDT-n (Gesellschaft Deutscher Tierfotografen) díjat kapott az Elemi ösztön című nagyszerű felvétele, amelyen Ilona a Balatonban védi kiskutyáját a támadó

Látomás – Kardvirágmező a Csoda-réten. Ezt a képet Ilona szerkesztőségünk ottlétekor készítette

hattyútól. Ezt a felvételt saját maga készítette önkioldóval, késleltetett exponálással. Az Év Természetfotósa pályázaton, a Varázslatos Magyarország és a TransNatura pályázatán is díjat nyert ezzel a nagyszerűen elkapott pillanattal.

A természetfotós hölgy nem egy vázakat és optikákat gyűjtő, cserélgető típus. Egy Canon 6D vázzal rendelkezik, szeret nagylátószöggel fotózni – ehhez egy Canon 16–35-öst használ. Természetesen teleobjektívje is van, egy fényerős Canon 70–200-as. a háttérben látványos felhőzettel. Elmondása szerint azonban mindenevő, csak hangulata legyen a képnek.

Legkedvesebb témája a köd, különösen hegyvidéki környezetben, amikor sejtelmesen ki-kibukkan egy szikla vagy csúcs a „homálylepel” alól. Másik kedvence a virágos rétek ábrázolása,

Magyarországon legszívesebben a Kiskunsági Nemzeti Parkban fotózik, de a Bükkben is gyakran felkeresi a Három-kő környékét, és az Őrségben is rendszeresen exponálgat. Sokat jár az Alpokba fényképezni, a Matterhorn nagy szerelmese. Szeret hosszú záridővel dolgozni, hogy minél „több” benne legyen a képben. Szereti a színeket, legfőképpen a rózsaszínt.

A Felhők felett címet viselő kollekcióját nagyon szereti, mert ezekért a képekért rengeteget dolgozott, és sikeresen ábrázolta velük a „minden és a semmi összefonódását” a hegyekben.