Pesterzsébet — víziók A BME Építészmérnöki Kar Urbanisztika Tanszék hallgatóinak és oktatóinak 2018-as elemzései, fejlesztési ötletei és javaslatai Pesterzsébet három városrészére
PESTERZSÉBET
1
Pesterzsébet jövője, a jövő Pesterzsébete! Tisztelt Pesterzsébetiek! Szeretném Önöknek bemutatni ezt a kiadványt. Az önkormányzat az itt élőkkel együtt sokat gondolkodik a kerület jövőjén. Ismerjük Peste rzsébet előnyeit amik meghatározzák a következő éveket és látjuk a hiányosságokat is amelyek megoldása nem tűr halasztást. Ezt az együtt gondolkodást segíti a Budapesti Műszaki és Gazdaság tudományi Egyetem Építészmérnöki Kar Urbanisztika Tanszék hallgatóinak és oktatóinak 2018-as munkája. Közel nyolcvan hallgató és tíz oktató több mint fél évig vizsgálta Pesterzsébet három városrészét és dogoztak ki fejlesztésre vonatkozó ötleteket, javaslatokat. Szívesen adtunk teret az egyetemmel való együttműködésnek, hogy külső szemmel rávilágítsanak olyan problémákra is amelyet itt élve esetleg nem is veszünk észre. A BME hallgatói sok helyszíni találkozóval, vizsgálattal alapozták meg javaslataikat, például a 2018as „Egészségnapon” találkozhattak, beszélgethettek velük a kerület több pontján.
Pesterzsébet – a hajdan itt álló több kisebb település helyén – mára a főváros közel 63 ezer lakosú kerülete lett. Az élhető kertvárosias városrészben lakótelepek és villa épületek tűnnek fel. A főváros jó fekvésű lakóhelye több fejlesztési lehetőséget rejt magába. A három kiválasztott pesterzsébeti városrész, ahol az egyetemisták dolgoztak, a meglévő építészeti hátrányok ellenére sok lehetőséggel rendelkeznek. A kerület identitásának talán egyik legfontosabb eleme a kerület főutcája, a Kossuth Lajos utca, a „Kosuti”. A városrész egészét átszelő útvonal több helyen már betölti a „fő utca” szerepet, de sok helyen csak útvonalként szerepel. Mit lehet tenni annak érdekében, hogy egységesebben szolgálja a városrészt? A Helsinki út és a mellette húzódó tömegközlekedési sáv talán az egyik legfontosabb kapcsoló eleme a városrésznek, óriási forgalommal, zaj- és levegő szennyezéssel. Ez a közlekedési folyosó gátja a Kossuth utca és a Dunapart kapcsolatának. Az egyik tankör hallgatói pont ezt a kettősséget PESTERZSÉBET
dolgozták fel, hogyan lehet a dunapartot a kerület fejlesztése érdekében helyzetbe hozni, hogyan lehet a kapcsolatot biztosítani (ezért hívták a projektjeiket „RAGASZTÓ”-nak). ERZSÉBETFALVA talán a kerület egyik legtöbb környezeti és társadalmi problémával küzdő városrésze. A hallgatók ráéreztek ezekre a konfliktusos helyzetekre és az urbanisztikai, építészeti ötleteken kívül társadalmi-gazdasági javaslatokat is tettek. Azt gondolták végig, hogy kisléptékű megújítási javaslatokkal, hogyan lehet, új kedvező megoldásokat behozni. Az Önkormányzat komoly érdeklődéssel vett részt a hallgatókkal és a tanárokkal ebben a közös munkában. A kiadvány célja a XXI. századi kihívásoknak megfelelő ötletek és tervjavaslatok bemutatása. Bízom abban, hogy sikerült mindenki számára gondolatébresztő és figyelemfelkeltő kiadványt öszeállítani.
Szabados Ákos polgármester 1
Tartalomj 01 04 Köszöntő SZABADOS ÁKOS
Erzsébetfalva VÁROSÉPÍTÉSZET 2.
2
PESTERZSÉBET
38
Erzsébetfalva KOMPLEX TERVEZÉS 1.
jegyzék 62 Kosuti
VÁROSÉPÍTÉSZET 2.
58
Erzsébetfalva GAMIFICATION
88
Városi ragasztó VÁROSÉPÍTÉSZET 2.
PESTERZSÉBET
3
Erzsébetf VÁROSÉPÍTÉSZET 2 MŰTEREM
KOMPLEX TERVEZÉS MŰTEREM
KÖZÖSSÉGI TERVEZÉS
OKTATÓK prof. Alföldi György DLA Garay Márton
OKTATÓK prof. Alföldi György DLA Vörös Tamás DLA Pintér Tamás János
OKTATÓK prof. Alföldi György DLA (BME) Kurucz Olívia (BME) Puskás Nikolett (UCL) Garay Márton (BME)
HALLGATÓK Balog Ákos, Bene Bence, Farkas Barbara, Farkas Tamás, Fehér Csilla, Hegymegi Júlia, Kaknics Péter, Káldy Gergely, Kas Tünde, Kiss Réka, Kovács Regina, Lantos Viktor, Malkócs Krisztina, Máté Balázs, Módi Mariann, Puskás Levente, Siska Enikő, Surján Borbála, Szabó Simon, Szladek Kata, Szőke Gyöngyvér, Tábori Regina, Takács Mária Flóra, Varga Géza, Zacher Bendegúz
4
HALLGATÓK Csukás Fruzsina, Decsák Petra, Éliás Dorottya, Futó Lili, Gombos Attila, Göőz Alexandra, Kálmán Adrienn, Kopacz Noémi, Lajtos Levente, Murányi Zita, Nagy Dóra, Ondi Boglárka, Pokol Júlia, Sörényi Zsófia, Szabó Bálint, Tálosi Lilla, Tátrai Anna Flóra, Tóth Tünde, Ürmös Eszter, Viszló Enikő
PESTERZSÉBET
HALLGATÓK a Városépítészet 2 és a Komplex tervezés kurzusok hallgatói
ERZSÉBETFALVA
falva Budapesten, Pesterzsébeten, a XX. kerületben, az Erzsébetfalva városrészben kerestünk olyan tervezési területet ahol kutattuk egy „normális” város kialakulásának feltételeit, lehetőségeit. A terület adottságait megismerve alakítottuk ki azokat a beépítési módokat, funkciókat, épületeket amelyek meghatározni képesek majd a terület jövőjét terveink szerint. Budapesten 2014 óta repül az ingatlanpiac. A város potenciálisan jó helyein napjainkban az átlag emberek számára nem megfizethető a lakhatás. Történtek kísérletek a 20. század 70-es 80-as éveiben, hogy a társadalmi igényeknek megfelelően alakuljanak ki lakások, de ebből világméretű „lakásgyár” lett. Pesterzsébeten is a Helsinki út és a Török Flóris utca között ennek a korszaknak az épületei váltják Erzsébetfalva hagyományos beépítését. Ezek a kezdeményezések a primer lakhatási funkció kielégítését célozták, nem
fókuszálva a közvetlen és közvetett lakókörnyezetre valamint más a városi környezetet meghatározó tényezőkre. Ezek a kísérletek kevés kivételtől eltekintve nem váltak be. Egyre nagyobb a különbség a városok és a városrészek között Magyarországon is. Pesterzsébet és Erzsébetfalva társadalmi összetétele állandóan változik, eddig sosem tapasztalt szomszédságok alakultak ki, mind kulturális mind gazdasági értelemben. Ezekre a gyors változásokra éreztünk rá a Határ út és a Kossuth utca közötti városrésszel. 2018-ban két tervezési kurzusunk – Városépítészet 2 és Komplex Tervezés – foglalkozott a területtel. Öt építész-urbanista tanár és a közel negyven hallgató megfizethető elemekből, mikro-beavatkozásokkal – lakások, szolgáltatások, közterületek – élhető városi környezet kialakítását tűzték ki maguk elé, ahol a társadalmi–gazdasági elemek és az épített
környezet egymással kölcsönhatásban alakul. A tervezési kurzusokon a jövő formálása közben törekedtünk arra, hogy mindenki számára megfizethető településrész alkuljon ki. A hallgatókkal közösen a helyszin megismerésére „közösségi tervezési” eseményt szerveztünk. Az esemény kialakításában segített nekünk egy angol egyetem doktorandusza. Az ő kutatása a városi közterületek közösségi tervezés segítségével történő alakítását célozza, a helyi közösség tanításával, a környezetalakításban való intenzív részvétellel, természetes megoldások használatával.
ERZSÉBETFALVA
PESTERZSÉBET
5
BALOG ÁKOS ZACHER BENDEGÚZ
A helyiekkel való beszélgetés alapján a területen élők két legnagyobb problémája a közbiztonság és a közterületek rossz állapota. Általában elmondható, hogy nagyon erősen érinti a területet a szegregáció, sok ellentétet szülve. A helyi problémák megoldásához az építész csak asszisztálhat, mert saját eszközeivel azt nem tudja megoldani. A terület egyedi építészeti képét az engedély nélküli beépítések határozzák meg, az épületállomány további sűrűsödés esetén „túltöltődhet”. A terület beépítési módszerei sokfélék, min denféle beépítési forma megtalálható, szinte nagyvárosias szövet alakult ki. Több ütemben gondolkodott a terv, az önkormányzat az élére áll a változási folyamatnak, a tömb egyes épületeket lebontanak és szervezett kész program (konténer) segítségével először intézmények és szolgáltatások épülnek majd tervezett módon az új lakóházak. 6
PESTERZSÉBET
ERZSÉBETFALVA
ERZSÉBETFALVA
PESTERZSÉBET
7
8
PESTERZSÉBET
ERZSÉBETFALVA
ERZSÉBETFALVA
PESTERZSÉBET
9
KAKNICS PÉTER TÁBORI REGINA
A beépítési szabályzat módosításával, három eltérő karakterű zóna alakul ki. A Jókai utca mentén történt módosítások sűrűbb beépítéseket engednek, mind a kiskereskedelem, mind a szociális és magántulajdonú lakások számára. Ezt ellensúlyozza a Jókai utcával párhuzamosan végigvezetett zöld terület, amely által új, közterekkel átszőtt központi tengely jön létre. Ez biztosítja a harmadik zóna eredeti sűrűségének csökkentését, hogy a hely kisvárosi értéke szebb formában jelenjen meg. A folyamat első, tervszerű fázisa az önkormányzat támogatásával megvalósuló társasház lakás–iroda–kiskereskedelem komplexének megépítése. A második parkosított zónában az önkormányzat felelőssége az értékes zöldinfrastruktúra kialakítása, de a befektető is érdekeltté tehető. A harmadik beépítési zónában a kertes házak újulnak meg, kisebb szabályzati módosulását követően. 10
PESTERZSÉBET
ERZSÉBETFALVA
ERZSÉBETFALVA
PESTERZSÉBET
11
12
PESTERZSÉBET
ERZSÉBETFALVA
ERZSÉBETFALVA
PESTERZSÉBET
13
FEHÉR CSILLA KAS TÜNDE
A jelenlegi problémákra háromirányú fejlesztési tervvel kívánunk reagálni, melyek hosszabb távon élhetőbb Erzsébetfalvát biztosítanak. Az egyik fő vonal a Határ út menti gazdasági sáv kialakítása. Így az alacsony értékű lakóingatlanok megszűnnek és helyükre kereskedelmi területek jönnek létre. A másik fejlesztési ág a tömbök rehabilitációja, mely magába foglalja a leromlott lakásállomány szociális lakásokra cserélését, a széleken közterek létrehozását, illetve társasház programot. Ezzel együtt az utcákat a szükséges mértékben egyirányúsítanánk, több parkolófelület létrehozásával. Ez a fejlesztés valamivel lazább városszövetet értékesebb lakásállományt és több zöldfelületet eredményezne. A jelenlegi közbiztonság, nem a tipikus kertvárosias, kedves békés környezetbe illő érzetet adja. Az erre írt programtervünk pontjai tartalmazzák a bűnözés, szerfogyasztás és a hajléktalanság problémakörébe tartozó emberek visszaintegrálását a társadalomba. A jó köztér megfelelő biztonságérzetet nyújt, forgalomtól elzárt, de vizuálisan nem különül el a környezetétől, vannak ülőfelületek és a közelben kiskereskedelmi egységek. 14
PESTERZSÉBET
ERZSÉBETFALVA
ERZSÉBETFALVA
PESTERZSÉBET
15
16
PESTERZSÉBET
ERZSÉBETFALVA
ERZSÉBETFALVA
PESTERZSÉBET
17
KOVÁCS REGINA SISKA ENIKŐ
A jelenlegi problémákra kétirányú fejlesztési tervvel kívánunk reagálni, melyek hosszabb távon élhetőbb Erzsébetfalvát biztosítanak. Az egyik fő vonal a Kende Kanuth utca átalakítása, mely során a gyalogos forgalomra helyezünk nagyobb hangsúlyt. Ennek érdeké ben az utcát szakaszolva egyirányúsítjuk és zöld határoló sávokat hozunk létre. Az utca mentén közösségi, gazdasági funkciók kerül nek elhelyezésre és zöld övezeti csomópont is létesül, így a tengely húzó szerepet tölt be a településfejlesztésében. A másik fejlesztési ág a sűrű lakóövezet lazítására, rendezettebbé tételére irányul. A felszabadult foghíj telkeken, majd a későbbi ütemben ezek bővítésével közösségi terek valósulnak meg, amelyek gya logosan is elérhető távolságra vannak az utca lakói számára. Így a lakók sokkal inkább magukénak és szerethetőbbnek érezhetik a lakóhelyüket és a rendbentartásra, értékek megóvására ösztönzi őket. 18
PESTERZSÉBET
ERZSÉBETFALVA
ERZSÉBETFALVA
PESTERZSÉBET
19
BENE BENCE KISS RÉKA
Erzsébetfalva Pesterzsébet kertvárosias, családias területe, ebben a családiasságban rejlik az erőssége. A szomszédok ismerik egymást, a családtagok egymás melletti utcákban laknak, minden karnyújtásnyira elérhető. Az utóbbi időben a területen negatív tendenciák erősödtek, a közterületek és a lakások állaga romlik, alacsonyabb státuszú családok költöztek be. Az építészeti programunkkal ezeket a problémákat akarjuk mérsékelni, megoldani. Elsődleges célunk új munkahelyek teremtése, amelyek felszívják a helyi munkanélkülieket és fiatal értelmiségieket vonzanak a területre. Oktatási központ létrehozásával a képzetlen és kilátástalan helyzetű lakók tudnak gyorsan versenyképes szakmához jutni. Lakossági kezdeményezéseknek szeretnénk teret adni lehetőség szerint önfenntartó konyhakertek és közösségi kertek létesítésével. A fejlesztések hatására megnő a beköltözési érdeklődés a terültre és ez új lakások építéséhez vezet. 20
PESTERZSÉBET
ERZSÉBETFALVA
ERZSÉBETFALVA
PESTERZSÉBET
21
22
PESTERZSÉBET
ERZSÉBETFALVA
ERZSÉBETFALVA
PESTERZSÉBET
23
24
PESTERZSÉBET
ERZSÉBETFALVA
ERZSÉBETFALVA
PESTERZSÉBET
25
MÁTÉ BALÁZS VARGA GÉZA
Erzsébetfalván sok a szociális probléma. A lakosok elzárkóznak egymástól falakkal és szögesdrótokkal zárják el a privát területüket az utcától. A bűnözés aránya viszonylag magas, ezért nagyfokú bizalmatlanság alakult ki a helyiek között. A sűrű beépítés és a telkek elaprózódása a lakások minőségi romlását eredményezte. Az egyik javaslat a szabadidős és sportközpont kialakítása a Montessori Iskola mögötti telken, a kevés sportolási lehetőség miatt, nem csak helyi diákoknak és lakóknak lenne kedvező hanem akár távolabbról is idevonzaná az embereket, hosszú távon. A másik javaslat Erzsébetfalva nyugati részére kerülő multifunkciós park a közösségépítésre, egymásmegismerésére nyújtana lehetőséget. A három tömb a beavatkozás hatására fellazulna. A harmadik javaslat egy kiemelt „bejárat” kialakítása a Kossuth Lajos utca és a Jókai Mór utca találkozásánál. A közösségi ház több szolgáltatást tudna befogadni és a Jókai Mór utca központi szerepét erősíti. 26
PESTERZSÉBET
ERZSÉBETFALVA
ERZSÉBETFALVA
PESTERZSÉBET
27
28
PESTERZSÉBET
ERZSÉBETFALVA
ERZSÉBETFALVA
PESTERZSÉBET
29
MÓDI MARIANN TAKÁCS MÁRIA FLÓRA
ipari kerskedések
közszolgáltatások HATÁR ÚT elemzése
krízistömbök
TERÜLETELEMZÉS
energetikai üzletek
egyéb
Iparágak kiterjesztése textil fa fém robotika
közterek
Egyéb kezdeményezések
buszútvonalak
műv művésztelepek startupok kézművesházak formatervezés
építőipari vállalkozások
autóbolt és szervíz
villamosvonalak
30
Az általunk vizsgált terület kisvárosi jellegű, főként lakófunkciókat foglal magába. Elemzésünk első fázisában azt vizsgáltuk, hogya terület képes -e kielégíteni a funkciókból származó követelményeket. Első kérdésünk, hogy működőképes és élhető-e minden pontja a lakók számára. Ezt az alavető a hétköznapi élethez elengedhetetlen szolgáltatások feltérképezésével kezdtük. Összegeztük a különböző kereskedéseket /élelmiszerboltok, gyógyszertárak, büfék, zöldségesek, vegyeskereskedések, éttermek, kocsmák, italdiszkontok, szépségszalonok, fodrászatok/ melyek jól láthatóan egy-egy lineáris vagy kö központi területhez csatlakoznak. Megállapítást nyert, hogy a Kossuth utca és közbetlen környezete túlteng a különféle szolgáltatásokkal, míg a többi részen erőteljes hiányt tapasztalható. A másik fontos vizsgálandó szempont a tömegközlekedési vonalak felrajzolása volt, illetve a zöld területek nagyságainak és arányainak felmérése. Az inverz térkép az egyes hiányokat jelöli a területen.
Telekkiosztás
szükséges szogáltatások hiánya tömegközlekedés, zöld terület hiánya negatív hatásokkal sújtott terület
// ÖSSZEGZÉS 1 problémacsoport 2 problémacsoport 3 problémacsoport Felmértük a különböző negatív, értékcsökkentő hatásokat is. Legkiemelkedőbbnek a zajszennyezést találtuk, ami eslősorban a peremterületekre jellemző. A Határ út menti sáv különösen dissoznáns összképet mutat, az ipar jellegű övezet sok helyen kihasználatlan, lerakatként funkcionál. A telekméretek, beépítettség és lakásállomány vizsgálata során kirajzolódtak a szegregáció által veszélyeztett területek. Ezt a tényezőt is figyelembe véve szintén a Határ út válik veszélyeztett helyezetbe. Minden negatív hatást egy térképen kezelve, a hiánytérképeket összemetszve láthatóvá válik a végleges problématérkép. A legdrasztikusabb területek mindhárom problémakört értintik, a színtelen területek mentesek az általunk vizsgált hiányok alól. Összegzésképpen kijelenthetjük, hogy két fő helyszín /Határ út és közvetlen környezete, ill. a Rákóczi utca/ esetén elengedhetetlen az építészeti beavatkozás.
Szociális beavatkozások
Épített beavatkozások
A területen először is a szociális háttárérre kell koncentrálni, hiszen a fejlődés csak a megfelelő felhasználókkal biztosítható. Megoldásként egy olyan programot hozunkk létre, mely oktatási alapon működik. A továbbképzési intézmény szakmai jellegű, bárki igénybe veheti, iskolázottsági szintjétől függetlenül. A képzések különböző cégekkel ös összefogva valósulnak meg, mely célirányosan a munkapiaci viszonyoknak tesznek eleget. A folyamat az egyéni továbbfejlesztés mellet munkát teremt, ami jövedelmet hoz a jelenleg munkanélküliek számára. A gazdasági fellendülés az egész területre kifejti hatását. Az elemzések alapján kiderül, hogy meglehetősen sok épület szorul felújításra. Ezek többsége magán kézben van, de karbantartásukra már nincs elegendő anyagi ráfodítás. A krízistömbök teljes vagy részleges lebontásával és az önkormányzat segítségével ezek helyén szociális lakásokat hozunk létre a rászoruló családok segítésére. A jelenleg kihasználatlan, üres telkek helyén közterek, közparkok alakulnak, mellyel egy átmenet képzezhető a lakóövezet és a Határ út menti ipari negyed között. A közösségi kertek használatával a lakosság összefogása is előremozdítható.
Határ út fejlesztése A Határ út jelenleg Erzsébetfalva krízistömbjeinek nagyrészét foglalja magában. A lineáris határvonal egyúttal számos ipari jellegű vállalkozásnak ad helyet. A városrész ezen szakaszára jellemző a folyamatos áramlás, kereskedelem és jól működő tömegközlekedés. Negatív tényezői viszont a zaj, az állagromlott épületek, a kihasználatlan telkek és az igénytelen utcafronti megjelenések. Tervünkben ezzel ellentétben a jól működő tulajdonságaira összpontosítunk, ezt tűztük ki a fejlesztés céljául. A program különböző lépeseken alapul.. El Először is a meglévő cégek támogatása a legfontosabb, a közös együttműködés megteremtése. Ezenfelül az új, innovatív vállalkozások bevonzása is fontos előremutató tényező. Elengedhetetlen egy oktatási központ létesítése, mely kutató és fejlesztő részleggel bővül. A közműhelyek alpítása mind a cégek mind a városrész számára jó befektetetés, hiszen több munkalehetőség nyílik az ott élők számára. Sőt helyet kapna az egyéni munka professzionális megvalósításmóddal párosulva. Az összes ipari vállalat láncolatot alkot a Határ út mentén.
működő vállalkozások
új vállalkozások
PESTERZSÉBET
Határ út
A Határ út mentén a vegyes ipari és munkahelyi területek mögött lakóterületek helyezkednek el. A két terület között éles váltás van, nincs átmeneti zóna. Az üres telkek helyére zöld funkciót tervezünk, ezzel oldva a feszült helyzetet. A kereskedelmi és munkahelyi övezet 60%-át autóboltok és szervizek teszik ki, emellett 25%-ban építőipari vállalkozások és 15%-ban energetikai szaküzletek és egyéb kereskedelmi egységek. A vállalkozások fejlődési lehetőségének biztosítása mellett új cégek bevonzását is tervezzük: elektronika, startupok, textil. Építészeti megformálásában a terület kisiparos jellege miatt egymáshoz csatlakozó műhelycsoportot hoznánk létre, mely kapcsolatban áll mind a jelenlegi vállalkozásokkal mind az új oktatási központtal. Olyan munka helyet képzelünk el, mely ötvözi az elmúlt években felhalmozott szaktudást és az otthoni ezermesterséget, egyedi megoldásokat a kreatív, multidiszciplináris munkavégzéssel.
A lakóterületek és ipari területek megoszlását a térkép ábárzolja. A különböző vállalkozások szorosan a Határ út mentén fűződnek fel. A lakóövezet közvetlen mögötte helyezkedik el. A kettő között éles a váltás, nincsen átmeneti zóna. Az üres telkek helyére zöld foltok integrálásával oldanánk fel ezt a feszült helyzetet. A jelenleg múködő ipari cégek arányát tekintve, az autóboltok és szervizek az összes 60%-át teszi ki. Az építőipari vállalatok 25%-ban, az enrgetikai szaküzletek 10%-ban az egyéb kerskedések (cipzárgyár, vízvezetékszerelő, raklapforgalmazó) 5%-ban vannak jelen a területen. Ezen vállalkozások fejlesztése mellet, új, kiegészítő/kiszolgáló iparágaknak adnánk helyet. A lehetséges cégek, területek a következőek: textilgyártás, robotika, gumigyártás, formatervezés, elktronika, startupok. Építészeti megformálásban, a terület kisiparos jellege miatt, folytatnánk a „műhely berendezkedést”. A krízistömbök helyén, több egymáshoz csatlakozó műhelycsoportot hoznánk létre, mely kapcsolatban áll mind a jelenlegi vállalkozásokkal, mind az oktatási központtal. Olyan munkahelyet képzelünk el, mely ötvözi az elmúlt években felhalmozott szaktudást, az otthoni „sufni” barkácsolást, ezermesterséget, egyedi megoldásokat a kreatív, multidiszciplináris munkavégzéssel.
Ütemezés I. ütem
II. ütem
III. ütem
3.b. ütem (párhuzamosan 3.a. folyamattal) itt élő emberek ideiglenes átköltöztetése a felújított önkormányzati lakásokba szociális alapon, valamint az új lakótömbökbe üzleti alapon. Ezután a terület bontása és az üzletsor épületének felépítése
5. ütem tt élő emberek ideiglenes átköltöziitt tetése a felújított önkormányzati lakásokba szociális alapon, valamint az új lakótömbökbe üzleti alapon. Ezután a terület bontása és VI. és VII. számú lakótömbök felépítése.
megvalósítás időtartama: 2 év
megvalósítás időtartama: 2 év
megvalósítás időtartama: 2 év
4.a. ütem itt élő emberek ideiglenes átköltöztetése a felújított önkormányzati lakásokba szociális alapon, valamint az új lakótömbökbe üzleti alapon. Ezután a terület bontása és III. számú lakótömb felépítése.
4.b. ütem (párhuzamosan 4.a. folyamattal) tt élő emberek ideiglenes átköltöziitt tetése a felújított önkormányzati lakásokba szociális alapon, valamint az új lakótömbökbe üzleti alapon. Ezután a terület bontása és a műhelyek épületeinek építése.
megvalósítás időtartama: 2 év
megvalósítás időtartama: 2 é
1.b. ütem (párhuzamosan 1.a. folyamattal) Jókai Mór utca 10. szám alatti meglévő épület felújítása A Jókai Mór utca és Zrínyi utca sarkán jelenleg is megtalálható, belső udvaros épület jó állapotban van, ezért megtartása mindenképp javasolt, így felújítására helyeztük a hangsúlyt. Az átalakított épület önkormányzati tulajdonba kerül, így a későbbi ütemek során, a lakott területek bontásakor ideiglenes lakhelyként szolgálhat.
megvalósítás időtartama: 2 év
itt élő emberek ideiglenes átköltöztetése a felújított önkormányzati lakásokba, majd terület bontása és I. és II. számú lakótömbök felépítése.
2.b. ütem (párhuzamosan 2.a. folyamattal) itt élő emberek ideiglenes átköltöztetése a felújított önkormányzati lakásokba, majd terület bontása és az irodaház felépítése.
megvalósítás időtartama: 2 év
megvalósítás időtartama: 2 év
megvalósítás időtartama: 1,5 év
ERZSÉBETFALVA
V. ütem
3.a. ütem itt élő emberek ideiglenes átköltöztetése a felújított önkormányzati lakásokba szociális alapon, valamint az új lakótömbökbe üzleti alapon. Ezután a terület bontása és IV. és V. számú lakótömbök felépítése.
1.a. ütem terület bontása, majd oktatási központ felépítése Mivel az 1.a. területen zömében elhanyagolt, nem használt kereskedések találhatóak, így ezeken a telkeken lehet a legkevesebb kártékony bontással nekikezdeni a bontásnak és az átépítésnek. A Határ út és Szigetvár utca sarkára tervezett iskola földszint + 1 emeleten hivatott teret biztosítani szakképzések és egyéb gyors lefutású tanfolyamok számára. Alaprajzában ’L’ alakot öltő épület előtti zárt udvar biztosítja a kapcsolatot a műhelyek számára, melyek az X. ütemben valósulnak meg.
2.a. ütem
IV. ütem
ERZSÉBETFALVA
PESTERZSÉBET
31
HEGYMEGI JÚLIA MALKÓCS KRISZTINA SURJÁN BORBÁLA SZŐKE GYÖNGYVÉR
A jelenlegi állapot a mostani tendenciákat követve folyamatosan romlik tovább, a szegregátum bővül, elmélyülnek a különbségek, a karbantartás hiánya miatt az épületállomány tovább romlik, aki teheti elköltözik, ha az önkormányzat teljesen lemond a területről. Ha az önkormányzat felismeri a helyzet komolyságát és teljes vállszélességgel a civil kezdeményezések mellé áll, azokat pénzügyileg is komolyan támogatva. A hosszú távú hatás elérése érdekében, nagyobb területet felvásárol és szabályozással és közfunkciók telepítésével teszi élhetőbbé. Cél a terület vonzóbbá tétele. Ha a fejlesztési lehetőségek meg tudnak valósulni, akkor Erzsébetfalva ideális lakóterületté válik mind a középosztály mind a szegényebb családok számára Budapesten. A kistelkes kertes családiházas beépítés ideális a terület tovább élése szempontjából és megmarad, de kiegészül kisebb belső sűrűsödésekkel és központokkal. 32
PESTERZSÉBET
ERZSÉBETFALVA
ERZSÉBETFALVA
PESTERZSÉBET
33
34
PESTERZSÉBET
ERZSÉBETFALVA
ERZSÉBETFALVA
PESTERZSÉBET
35
36
PESTERZSÉBET
ERZSÉBETFALVA
ERZSÉBETFALVA
PESTERZSÉBET
37
ÉLIÁS DOROTTYA
BABA-MAMA KÖZPONT A tervezési terület egészére elmondható, hogy a nagyon sűrű lakófunkció mellett nem került sor olyan közösségi területek kialakítására, amelyek a helyi életminőségét emelnék, lehetővé tennék az egészséges közösség kialakulását, a helyi társadalmi csoportok közötti kapcsolat teremtést. A kismamák, a fiatal anyák helyzete különösen nehéz, új élethelyzethez kell alkalmazkodniuk úgy, hogy gyakran alig kapnak segítséget az adaptálódáshoz. Kevés lehetőségük van társadalmi kapcsolatok létesítésére, a beilleszkedésre mert nincsenek erre alkalmas közösségi terek, elmagányosodnak az otthon töltött hónapok pedig jelentős hátrányt jelentenek ezért a nőknek az újbóli munkába álláskor. A tervezési program ennek a társadalmi csoportnak a helyzetét kívánja segíteni. A cél az, hogy az anyák és a gyermekek lehetőséget kapjanak az újrakezdésre, a folytatásra. A ház biztosítja, hogy az anyák a gyerek mellett, de mégis külön, segítséggel tudjanak integrálódni a helyi közösségbe és a munka világába. 38
PESTERZSÉBET
ERZSÉBETFALVA
Baba-mama központ: képző-, találkozóhely babáknak és mamáknak a Jókai utcában ERZSÉBETFALVA
PESTERZSÉBET
39
multifunkcionális terem
FUTÓ LILI M-04
M-02
H-01
M-03
H-02
H-02
multifunkcionális terem
H-06
H-03
M-03
M-03 GSEducationalVersion GSPublisherVersion 45.18.18.100
M-01
terasz
H-06
H-06 sportpálya
számítógép tere
NAPKÖZI A tervezett négy kisebb épületből álló közösségi ház egy szociális napközi, amely számos szociális problémára ad megoldást. Az iskola után a gyerekek számára egy közös találkozó hely, ahol nemcsak a tanulásban kapnak segítséget szakemberektől, hanem sportolási lehetőségekkel és más szabadidős tevékenységekkel is találkoznak. Az iskolákban a magas arányban vannak jelen hátrányos helyzetű vagy speciális oktatási igényű diákok ahol nem tudnak velük egyénileg kellő mértékben foglalkozni. Ezt a hiányt tölti be ebben a közösségi házban a mentor program. Hétvégente a szülők, a családok, vagy idősek számára szervezett események számara is ad teret a ház. Az épület közösségi hely teremtés mellett az utcák között is kapcsolatot teremt és illeszkedik a környező kertvárosi, családi házas beépítéshez. 40
raktár
H-01
H-04
H-07
GSEducationalVersion GSPublisherVersion 45.18.18.100
barkácsműhely
05 H-05 H
HH-03
H-03 büfé
terasz
felügyeleti szoba
előadó
M-01
M-01
foglalkoztató
wc
konyha
iroda tsz
a.mentes wc
a.mentes wc
PESTERZSÉBET
H-04 M-02
H-07
H-01
H-04
M-04
hőközpont wc
FÖLDSZINTI ALAPRAJZ 1:200
ERZSÉBETFALVA GSEducationalVersion GSPublisherVersion 45.18.18.100
M-04
wc + öltöző
H4 HOMLOKZAT 1:200
GSEducationalVersion GSPublisherVersion 45.18.18.100
GSEducationalVersion GSPublisherVersion 45.18.18.100
A négy kisebb épületből álló közösségi há mos, a helyszínen jelentkező szociális problémá la után a gyerekek számára egy közös találkozóhe ban segítenék őket szakemberek, hanem sportolá programokkal is találkozhatnak. Az iskolákban nyos helyzetű vagy speciális oktatási igényű tanu lalkozni, ezt a hiányt töltené be a közösségi Hétvégente a szülők, családosok vagy idősek számára s így egy valódi közösségteremtő hellyé válhat. Az épület c ben egyfajta közösségi hely, központ legyen, ami az utca nak ható, hanem a két szomszédos utca között is megte tek illeszkednek a környező kertvárosi, családi házas jelle szomszéd házak vonalát és tetőformáit, de igyekeznek e
GSEducationalVersion GSPublisherVersion 45.18.18.100
BALASSA UTCA
BALASSA UTCA
NÁDOR UTCA
TUBA UTCA
NÁDOR UTCA
MÁRTÍROK ÚTJA
TUBA UTCA
TORNATEREM
A meglévő sarokházban, amely foglalkoztat nulását, felzárkózását felügyelik. Helyet kap egy irod xum működésért felel. Az épület környvtárként és s kreatív műhely elnevezésű épület két szinten került k egy nagyobb előadóterem, ez a szint nyitott és áttör zik, egy terasz is található mellette. Az emeleten tová különböző kreatív programok valósulhatnak meg, illetv A telken helyet kapott még egy barkácsműhely is, a hetnék és a közös alkotás élményével gazdagodh nagyobb multifunkcionális termet képzeltem el, ame lyesztve, így lehetőséget adhat egy nagyobb belma öltözők és egy szertár is. A telken ezen kívül egy kü lyeztem, amely a foglalkoztató mellett található fel
SPORTPÁLYA BARKÁCS MŰHELY
///////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////// ///////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////// ///////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////// KUN UTCA
KUN UTCA
FOGLALKOZTATÓ
MÁRTÍROK ÚTJA
KLAUZÁL UTCA
PETERDY UTCA
KREATÍV MŰHELY
H5 HOMLOKZAT 1:200 KLAUZÁL UTCA
RÉVAY UTCA GSEducationalVersion GSPublisherVersion 45.18.18.100
H-01
JÓZSEF ATTILA UTCA
HELYSZÍNRAJZ 1:1000 A négy kisebb épületből álló közösségi ház egy szociális napközi, amely számos, a helyszínen jelentkező szociális problémára adhatna megoldást. Az iskoH-02 la után a gyerekek számára egy közös találkozóhely lehetne, ahol nemcsak a tanulásban segítenék őket szakemberek, hanem sportolási lehetőségekkel és egyéb délutáni programokkal is találkozhatnak. Az iskolákban a magas arányban lévő hátráfiú lány nyos helyzetű vagy speciális oktatási igényű tanulókkal nem tudnak egyénileg fogöltöző öltöző lalkozni, ezt a hiányt töltené be a közösségi házban működő mentorprogram. Hétvégente a szülők, családosok vagy idősek számára szervezett eseményeknek adhat helyet, így egy valódi közösségteremtő hellyé válhat. Az épület célja, hogy az alapvetően lakókörnyezetben egyfajta közösségi hely, központ legyen, ami az utca felől nyitott, így nemcsak biztonságosnak ható, hanem a két szomszédos utca között is megteremti a kapcsolatot, átjárást. Az épületek illeszkednek a környező kertvárosi, családi házas jellegű beépítettséghez, finoman követik a szomszéd házak vonalát és tetőformáit, de igyekeznek egy-egy kortárs elemmel elválni azoktól. M-03
M-04
GSEducationalVersion GSPublisherVersion 45.18.18.100
GSEducationalVersion GSPublisherVersion 45.18.18.100
M-02
HELYSZÍNRAJZ 1:2000
GSEducationalVersion GSPublisherVersion 45.18.18.100
H-02
///////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////// BALASSA UTCA BALASSA UTCA GSEducationalVersion GSPublisherVersion 45.18.18.100
multifunkcionális terem NÁDOR UTCA
TUBA UTCA
NÁDOR UTCA
///////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////// ///////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////// /////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////
/
M-03
TORNATEREM
A meglévő sarokházban, amely foglalkoztatóként szolgál, a gyerek délutáni tanulását, felzárkózását felügyelik. szertár Helyet kap egy iroda is az épületben, amely a komplea.mentes wc és számítógépes teremként is üzemel. A xum működésért felel. Az épület környvtárként kreatív műhely elnevezésű épület két szinten került kialakításra. A földszinten kapott helyet egy nagyobb előadóterem, ez a szint nyitott és áttört, közvetlen kertkapcsolattal rendelkezik, egy terasz is található mellette. Az emeleten további két terem került kialakításra, ahol különböző kreatív programok valósulhatnak meg, illetve a termeket kiadásra is lehet kínálni. A telken helyet kapott még egy barkácsműhely is, ahol a gyerekek kreativitását fejleszthetnék és a közös alkotás élményével gazdagodhatnának. A negyedik épületben egy PINCESZINTI ALAPRAJZ 1:200 nagyobb multifunkcionális termet képzeltem el, amely padlószintje a föld alá van sülylyesztve, így lehetőséget adhat egy nagyobb belmagasság kialakítására. Itt találhatók az H-06 öltözők és egy szertár is. A telken ezen kívül egy kültéri sportpályát és egy büfét is elheUFlab lyeztem, amely a foglalkoztató mellett található felügyeleti épület mellett kapott helyet.
SPORTPÁLYA BARKÁCS MŰHELY
FOGLALKOZTATÓ
KUN UTCA
M-04
KLAUZÁL UTCA
M-02
H-01
KUN UTCA
H-02
H-02
PETERDY UTCA
MÁRTÍROK ÚTJA
MÁRTÍROK ÚTJA
TUBA UTCA
KREATÍV MŰHELY
KLAUZÁL UTCA
multifunkcionális terem RÉVAY UTCA
H-07
H-06 H-01
JÓZSEF ATTILA UTCA
HELYSZÍNRAJZ 1:1000
M-03
H-02
M-03
KOMPLEX TERVEZÉS 1 PESTERZSÉBET
H-05
M-02
H-03
KOMPLEX STUDIO 2018
GSEducationalVersion urb.bme.hu GSPublisherVersion 43.17.17.100
H-05
H-03 H-02
GSEducationalVersion GSPublisherVersion 45.18.18.100
fiú öltöző
lány öltöző
multifunkcionális terem
terem
M-01
M-01
M-03
M-03
terasz a.mentes wc
szertár
H-01
H-06
H-06 M-02
M-04
sportpálya
H-02
H-02
PINCESZINTI ALAPRAJZ 1:200
multifunkcionális terem
H-06
H-07
Napközi: nappali foglalkoztató-, képzőés találkozóhely a Mártírok útján
kisterem
számítógép terem
H-06 raktár wc + öltöző
UFlab KOMPLEX STUDIO 2018
KOMPLEX TERVEZÉS 1 PESTERZSÉBET
FUTÓ LILI
urb/bme
KONZULENS: VÖRÖS TAMÁS
2018.05.28.
GSEducationalVersion urb.bme.hu GSPublisherVersion 43.17.17.100
H-05
H-05 GSEducationalVersion GSPublisherVersion 45.18.18.100
H-03
H-03
M-03
M-03
M-01
ERZSÉBETFALVA terasz
H-06
H-06
H-05
sportpálya
H-03
M-01
GSEducationalVersion GSPublisherVersion 45.18.18.100
PESTERZSÉBET
barkácsműhely
H-04 M-02
H-01
terem
H-07
H-04
M-04
GSEducationalVersion GSPublisherVersion 45.18.18.100
H-07
GSEducationalVersion GSPublisherVersion 45.18.18.100
GSEducationalVersion GSPublisherVersion 45.18.18.100
M-04
HELYSZÍNRAJZ 1:2000
GSEducationalVersion GSPublisherVersion 45.18.18.100
GSEducationalVersion GSPublisherVersion 45.18.18.100
TETŐTÉRI ALAPRAJZ 1:200 M1 METSZET 1:200
41
H-05
/////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////
H-03 kisterem számítógép terem
GOMBOS ATTILA
IFJÚSÁGI KÉPZŐ ÉS SZABADIDŐ KÖZPONT A terv a terület vizsgálata során feltárt problémákra, azon belül elsősorban a nagyarányú aluliskolázott társadalmi csoportokra a lézengés jelenségére, valamint a terület közösségi tér hiányára reagál. Az új telekosztás a sűrű beépítést lazítását szolgálja a rendezett városszövet érdekében. Ezt a sűrűség csökkentést a telek rendszer újraosztásával, a kiszolgált, rossz épületek bontásával lehet elérni. A választott telek a terület központjában helyezkedik el, segítve a funkció szervülését. Az új beépítés lehetővé teszi a zárt térfalak kitágítására, az utca szűkösségének oldására. A főépület egyszerű téglatest tömege jelzi a köz funkciót, amíg az műhelyépület az ipari formákat követve, a szomszédos épülethez igazodik. A sarok telek miatt nincs kitüntetett főbejárat, az épület mindkét határoló utca felől megközelíthető. Az épületegyüttes elsődleges célja, hogy az oktatásból sokszor kimaradó és az utcákon csellengő fiatalok időtöltésének a színtere az épület legyen, hogy megfelelő támogatást és motivációt kapjanak az életútjukhoz. 42
PESTERZSÉBET
ERZSÉBETFALVA
Ifjúsági képző és szabadidő központ a Jókai utcában
ERZSÉBETFALVA
PESTERZSÉBET
43
A műhel alkalmazás A műhel kölcsönha alkalmazás kölcsönha
MURÁNYI ZITA TÁKOLDA Napjaink egyik legnagyobb problémája a környezettudatosság hiánya, amelynek megelőzésére gyermekkortól fontos az erre való nevelés. Ezért egy papír- és műanyag-feldolgozó gyárral karöltve hozom létre műhelyemet, a Tákoldát. A szomszédos telken lévő Paplan Művek gyárban a látogatók előtt elzártan úgy dolgozzák fel a behozott nyersanyagokat, hogy azokat a Tákolda műhelyben alapanyagként lehessen használni. A műhelyben a közönség megismerkedhet új technikák és a már ismert anyagok egy új formájú alkalmazásaival. A cél egy olyan kreatív tér létrehozása, ahol a munka, a szabadidő és az oktatás kölcsönhatásba léphet egy olyan környezetben, amelyet az emberek és a gépek közösen működtetnek. Célom egy olyan nyitott műhely tervezése, ahol az újrahasznosított papírral és műanyaggal ismerkedhetnek meg a helyiek. A demokratikus kreativitás kialakítása egy fő szempont volt, ezáltal aktív létrehozóvá válnak a látogatók. A megszerzett know-how megosztásával biztosítják a társadalmi szerepvállalást a különböző generációk képzésére. A fiataloknak lehetőséget kínál szakmaválasztáshoz és tanulási lehetőséget kínál. Műhelyhasználati díj fejében adott nyitva tartás mellett használhatóak a műhelyek. A műhelyekben mindig található egy szakember, akitől segítséget lehet kérni. 44
4m
Észak-keleti homlokzat utcafront Dél-nyugati homlokzat Észak-keleti homlokzat utcafront Dél-nyugati homlokzat
4m
Dél-keleti homlokzat Észak-keleti homlokzat belső udvar Dél-keleti homlokzat Észak-keleti homlokzat belső udvar
Koncep Koncep
Célom egy A demokr Célom egy know-how A demokr lehetőség know-how használha lehetőség használha
Helyszín Helyszín
A-A metszet A-A metszet Észak-keleti homlokzat utcafront Észak-keleti homlokzat utcafront
Helyszín
Helyszín
B-B metszet B-B metszet homlokzat belső udvar Észak-keleti Észak-keleti homlokzat belső udvar
PESTERZSÉBET A-A metszet A-A metszet
ERZSÉBETFALVA
„Think local, build social” - ezt a nevet adtuk a településfejlesztési stratégiánknak. A folyamatunk első lépése a hulladék-újrahasznosítás
ladék-újrahasznosítás rek, közvilágítás és s funkciókkal ellátott hogy a közösségi akások alakulnak ki.
//////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////
/////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////// /////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////// ///////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////
Helyszínrajz
Helyszínrajz
///////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////// ///////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////// Tákolda: kreatív újrahasznosító üzem és ///////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////// műhely a Határ úton és a Kinizsi utcában
/
///////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////// ///////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////// ///////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////// 30,30 m
30,30 m
4m
Alaprajz
4m
////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////
/
//////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////// ////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////// ////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////
Napjaink egyik legnagobb problémája a környezettudatosság hiánya, melynek megelőzésére gyermekkortól fontos az erre való nevelés. Ezért egy papír- és műanyag-feldolgozó gyárral karöltve hozom létre műhelyemet, a Tákoldát. A szomszédos telken lévő Papla Művek gyárban a látogatók előtt elzártan úgy dolgozzák fel a behozott nyersanyagokat, hogy azokat a Tákolda műhelyben alapanyagként lehessen használni. A
Dél-nyugati homlokzat
ERZSÉBETFALVA
4m
műhelyben
a
közönség
megismerkedhet
új
technikák
és
a
már
ismert
anyagok
egy
új
formájú
alkalmazásaival. A cél egy olyan kreatív tér létrehozása, ahol a munka, a szabadidő és az oktatás Napjaink egyik legnagobb problémája a környezettudatosság hiánya, melynek megelőzésére gyermekkortól fon kölcsönhatásba léphet egy olyan környezetben, amelyet az emberek és a gépek közösen működtetnek. az erre való nevelés. Ezért egy papír- és műanyag-feldolgozó gyárral karöltve hozom létre műhelyemet, a Tákold A szomszédos telken lévő Papla Művek gyárban a látogatók előtt elzártan úgy 45 dolgozzák fel PESTERZSÉBET Koncepció behozott nyersanyagokat, hogy azokat a Tákolda műhelyben alapanyagként lehessen haszná
A
műhelyben
a
közönség
megismerkedhet
új
technikák
és
a
már
ismert
anyagok
egy
új
form
ONDI BOGLÁRKA
KÖZÖSSÉGI MŰHELYTELEP A terv társadalmi és területi problémákra reagál, a munkanélküliségre, a lehetőségek kiaknázatlanságára, a szakképzett lakosok kis arányára a zöldfelüleletek hiányára, a kaotikus városképre. A közösségi műhely–telephely egyszerre munkahely ésközösségi hely. A tervezett épületben kisművesek, művészek és a modern startupok is tudnak egymás mellett dolgozni, elérhető áron helyiségeket bérelni. A helyi szakképzést támogatva az iskoláikat elvégző fiatalok találnak itt munkát akár pályakezdőként akár gyakornokként egy tapasztalt mester mellett. A műhely épület együttes amely a Határ út mentén helyezkedik el, lehetőséget ad szakképző iskolák gyakorlati foglalkozásainak a befogadására is. 46
PESTERZSÉBET
ERZSÉBETFALVA
Közösségi műhelytelep: műhely–telephely, munkahely és közösségi hely a Határ úton
ERZSÉBETFALVA
PESTERZSÉBET
47
POKOL JÚLIA
KÖZÖSSÉGI KONYHA ÉS INKUBÁTORHÁZ Pesterzsébetre alkotott programom egy hatfős csapat megfigyelésein és fejlesztési tervén alapszik. Ennek részeként először egy műanyagújrahasznosító üzem, illetve ehhez kapcsolódva egy kisebb közösségi műhely jönne létre. Az újrahasznosítást megvalósító rendszerek alapja két alapvető tény felismerése a mai világgal kapcsolatban: egyrészt, hogy egyre fogynak a Föld minket ellátó tartalékai, és hogy elképesztő méretű szemét túlterhelést generálunk. A tudatos városi körforgás e két alapvetésből fakad, azzal a céllal, hogy visszaforgasson hasznos alapanyagokat és forrásokat a termelésbe, amit a nemzetközileg 3R-nek, azaz Reduce, Reuse & Recycle-nek emlegetnek. Az újrahasznosítás számtalan módja valósul meg a mai innovatív városokban akár a design, szociális programok, vagy a közterületfejlesztés terén.
műanyag felhasználásával megindulhat a közterek megújítása, valamint a közösségi életet és helyi identitást fejlesztő telephelyek megépülése. Ezek közé tartozik a KAS közösségi központ is, ahol a helyiek és az idelátogatók számára kialakított főző, étkező és rendezvényterem, valamint egy iroda és tanuló tér található.
Célom egy olyan közösségi tér megalkotása volt, ahol a helyiek és ide látogatók együtt főzhetnek, tanulhatnak, dolgozhatnak, ismerkedhetnek, kertészkedhetnek – egyszerre felszabadultan, és segítve a környezetük fejlő dését, gyarapodását. Ezt követően a reciklált
A közösségi konyha alapelve, hogy teljesen önkéntes alapon és ingyenesen működik. Főzéshez felhasznált összetevőit a Tátra téri piacon megmaradt, felhasználatlan termények, illetve a telken található kis konyhakert növényei adják. Ez a gyakorlat már számtalan helyen működik, külföldön pedig számos dinamikusan fejlődő példával találkozhatunk, ilyen például a maastrichti Food Bank. Ezek a terek, amellett, hogy ingyen étkeztetést biztosítanak a nélkülözőknek, remek találkozási pontot nyújtanak a fiatalság számára. Akár egyetemista, vagy a főzésben gyakorlatot szerezni vágyó fiatal felnőtt megtalálhatja itt a neki ideális környezetet, és amellett, hogy hasznos, a közös főzés egyben szórakoztató és szuper kikapcsolódás is. Kezdetektől fogva a csapatunk kiemelt célja volt, hogy
48
PESTERZSÉBET
Pesterzsébeten egy új, a Kossuth utca forgalmát kiegyensúlyozó funkcionális tengelyt hozzon létre a Jókai utca mentén. Szeretnénk, ha új lokális központok alakulnának ki az erzsébetfalvai részen is, ami elősegíti a terület fejlődését, és egy színvonalasabb, élhetőbb környezetet teremtene az itt lakók számára. A terület a szolgáltatások mellett, jól használható zöld területekben – ivókutakkal, pihenőhelyekkel – is hiányt szenved, a vizuális ingerek kevés kedvező impulzusokat kapnak ha sétálunk a Jókai utcán, vagy más szomszédos utcákon. A közösségi térnek otthont adó KAS telek kialakítása, sajátos módon bontja meg a helyi beépítési szokásokat: az előkerti szakasz köztérré változik, a közvetlenül előtte található villamosmegállót bővíti. A miniparkban variálható utcabútorok, kerékpártároló és játszásra alkalmas felületek várják az arra járókat, ami akár esti ücsörgésekhez, akár a villamosra várva kicsit feldobja az utca hangulatát. A kert belseje összenyílik a szomszédos baba-mama központéval, így a két telek az utcai forgalomtól mentesen is kapcsolatban áll, átjárható, ennek köszönhetően a szomszédban pihenő anyukák együtt játszhatnak itt a gyerkőcökkel, ERZSÉBETFALVA
30
90
17 30
34 31 17
(1 73 10 7)
89
17 31 10
33 31 17
17
02 31 17
17 31 09
Üzlet
.
86
TH
Ö
04 31 17
KÖ
LY
U
17 31 08
87 30 17
91 20 17
6) 10 72 (1
88 30 17
03 31 17
30 17
. U
(1 73 08 2
SÁ
84 30 17
79 30 17
U
.
78 30 17
20 21 17
85 30 17
05 31 17
RR
)
ÉT
77 30 17
Üzlet
Y
ÁL
IH
SY
C
N
U
R
30 80
M
Ó
19 21 17
IM
60 30
KÁ
17
83 30 17
KA
22 21 17
JÓ
21 21 17
M
06 31 17
vagy főzés/munka közben átpillanthatnak a csemetékre, és bármikor átugorhatnak egyik helyről a másikra. .
17
U
17 30 59
2) 80 71 (1
23 21 17
173081
172124
5) 13 72 (1 25 21 17
47 21 17
17 30 58
Összességében azt szerettük volna elérni, hogy Erzsébetváros egy olyan funkciócsoporttal gazdagodjon, ami találkozási felületet biztosít a helyi lakóknak, elősegítve a kisebbségi csoportok beilleszkedését, és a helyi közösségi identitást, alternatív lehetőségeket nyújt a környezetvédelemre és lehetőségeket biztosít a szegényebb rétegek számára, játékosan, kortárs elemekkel bővíti a köztér használati alternatívákat, biztonságosabbá, kényelmesebbé és szebbé teszi az erzsébetvárosi utcaképet, építészeti és működési vonatkozásaiban is az újrahasznosításra, megosztásra fektet hangsúlyt. Ez utóbbi jegyében a KAS belső terei újrahasznosító technológiák sorát felhasználó műhelyben készített bútorokkal és edényekkel szerelkeznek fel, valamint újrahasznosított műanyag homlokzatburkolatot kap, amelynek méhkas mintázata kifejezi játékosságát, a közösségi életet, de egyben egyediségét is. A KAS működéséhez bevételi forrást a kibérelhető rendezvényterem és konyha biztosítja.
55 30 17
Üzlet
17 30
(1 73 10 7)
89
17 31 10 17 31 09
. TH
Ö
KÖ
LY
U
17 31 08
. U SÁ
82 (1 73 0
RR
)
ÉT
. U Y ÁL IH M SY C KÁ
80
M
U
N
60
30
30 17
17 30 59
KONYHA
17 30 58
Gres 47 m2 0,00
48 21 17
PESTERZSÉBET
55 30 17
Üzlet
2,00
26 21 17
GSPublisherVersion 0.12.100.100
17
47 21 17
N
25 21 17
7,25 GSPublisherVersion 0.12.100.100
KÖZLEKEDŐ LIFT Gres 1,5 m2 0,00
78 30 17
)
5) 13 72 (1
N
9,25
9,25
9,25
GSPublisherVersion 0.14.100.100
173081
Növények és térkő 145,2 m2 0,00
3,10
172124
Füvesített zöld terület 314,1 m2 0,00
ERZSÉBETFALVA
GÉPÉSZET Gres 4,3 m2 0,00
(
KÖZTÉR
1,50
1,50
2,00
KERT
SZELEKTÁLÓ Gres 7,4 m2 0,00
77 30 17
TEAKONYHA Gres 16,8 m2 +3,00
23 21 17
ÉTKEZŐ ÉS RENDEZVÉNYTÉR
Gres 106,1 m2 0,00
Gres 5 m2 +3,00
83 30 17
TANULÓ / ELŐADÓ Gres 32,8 m2 +3,00
1,50
KONYHA
Gres 47 m2 0,00
NŐI WC
I
Gres 80,9 m2 +3,00
INVALIDUS WC Gres 5,4 m2 +3,00
KA
IRODA
22 21 17
KÖZLEKEDŐ Gres 31,1 m2 +3,00
19 21 17
6,50
3,10
KONYHAKERT
Haszon- és fűszernövények 73,4 m2 0,00
IRODA Gres 1,5 m2 +3,00
MOSOGATÓ Gres 5,7 m2 0,00
79 30 17
NŐI WC
Gres 7,5 m2 0,00
88 30 17
INVALIDUS WC
Gres 5,2 m2 0,00
84 30 17
FÉRFI WC
Gres 5 m2 0,00
1,245
JÓ
TÁROLÓ
Gres 3,5 m2 0,00
2,70
4,50
Gres 14,9 m2 0,00
9,50
4,50
11,00
KÖZTÉR
Növények és térkő 145,2 m2 0,00
21 21 17
KÖZLEKEDŐ
LIFT
Gres 1,5 m2 0,00
3,905
3,00
3,00
4,50
5,50
85 30 17
05 31 17
20 21 17
11,00
GÉPÉSZET
Gres 4,3 m2 0,00
86
30 17
Üzlet
22,00
12,00
1,93
9,00
87 30 17
6) 10 72 (1
1,50
2,90
SZELEKTÁLÓ
Gres 7,4 m2 0,00
22,00
4,93
03 31 17
06 31 17
50
MOSOGATÓ
Gres 5,7 m2 0,00
4,93
7,12
04 31 17
3,945
7,065
90
2,90
7,50
7,12
30
Üzlet
3,945
9,04
5,50
17
02 31 17
50
9,00
33 31 17
22,00
4,93
közösség, szabadidő
34 31 17
4,93
7,12
biztonság, megállóhely
91 20 17
7,12
48 21 17
26 21 17
GSPublisherVersion 0.14.100.100
49
Gres 14,9 m2 0,00
0,00
0,00
GSPublisherVersion 0.12.100.100
GSPublisherVersion 0.12.100.100
3,945
9,04
3,945
7,065
7,12 3,00
22,00
3,905
7,12 3,00
4,50
5,50
12,00
1,93
2,70
4,93
22,00
1,245 4,93
9,00
3,945
9,04 5,50
7,50
3,945
7,065
1,93
50
///////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////// 1,50
2,90
IRODA NŐI WC
INVALIDUS WC
Gres 1,5 m2 +3,00
Gres 7,5 m2 0,00
Gres 5,4 m2 +3,00
KÖZLEKEDŐ IRODA
MOSOGATÓ
SZELEKTÁLÓ
GÉPÉSZET
Gres 5,7 m2 0,00
Gres 7,4 m2 0,00
Gres 4,3 m2 0,00
KÖZLEKEDŐ LIFT
Gres 14,9 m2 0,00
Gres 1,5 m2 0,00
Gres 5 m2 +3,00
TÁROLÓ Gres 3,5 m2 0,00
FÉRFI WC
INVALIDUS WC
NŐI WC
Gres 5 m2 0,00
Gres 5,2 m2 0,00
Gres 7,5 m2 0,00
Gres 31,1 m2 +3,00
6,50
9,50
//////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////// ////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////// /////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////// TEAKONYHA
4,50
TANULÓ / ELŐADÓ
11,00
Gres 80,9 m2 +3,00
NŐI WC
Gres 16,8 m2 +3,00
Gres 32,8 m2 +3,00
1,50
KÖZTÉR 3,10
Növények és térkő 145,2 m2 0,00
KONYHA
ÉTKEZŐ ÉS RENDEZVÉNYTÉR
Gres 47 m2 0,00
Gres 106,1 m2 0,00
1,50
1,50
2,00
KERT
Füvesített zöld terület 314,1 m2 0,00
ERZSÉBETFALVA
N
9,25
N
7,25
PESTERZSÉBET
9,25
9,25
N
50
KONYHAKERT Haszon- és fűszernövények 73,4 m2 0,00
Közösségi konyha és inkubátorház: közös munkahely, találkozó hely és közösségi konyha a Jókai utcában
3,945
9,04 7,50
//////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////// //////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////// ////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////
3,945
7,065
22,00
3,905
3,00
2,70
3,00
4,50
5,50
12,00
1,93
1,245
1,50
IRODA TÁROLÓ Gres 3,5 m2 0,00
FÉRFI WC
INVALIDUS WC
NŐI WC
Gres 5 m2 0,00
Gres 5,2 m2 0,00
Gres 7,5 m2 0,00
NŐI WC
INVALIDUS WC
Gres 1,5 m2 +3,00
Gres 5 m2 +3,00
Gres 5,4 m2 +3,00
KÖZLEKEDŐ Gres 31,1 m2 +3,00
IRODA 6,50
9,50
Gres 80,9 m2 +3,00
TEAKONYHA
TANULÓ / ELŐADÓ
Gres 16,8 m2 +3,00
Gres 32,8 m2 +3,00
1,50
ÉTKEZŐ ÉS RENDEZVÉNYTÉR Gres 106,1 m2 0,00
1,50
1,50
N
N
9,25
9,25
KERT
Füvesített zöld terület 314,1 m2 0,00
17 31 09
30
90
(1 73 10 7)
17 30 89
17 31 10
33 31 17 34 31 17
ERZSÉBETFALVA
Üzlet
17
02 31 17
8 30 17
03 31 17
PESTERZSÉBET
51
22 31 17
MUNKAASZTALOK ÜVEGTECHNIKAI LÁMPÁVAL
FWAHDC Építész konzlens:
Dr. habil Alföldi György DLA
5) 13 73 (1
Építész konzlens:
Dr. habil Alföldi György DLA KÉMCSŐ KÉSZÍTŐ GÉP
ÜVEGTECHNIKA
45 31 17
08 csiszolt, felületkezelt beton 126,84 m2
É 04 kerámia 10,83 m2 bm: 2,48 m
Építész konzlens:
15 31 17
GSEducationalVersion
GSEducationalVersion
GSEducationalVersion
2018.06.11.
UFLab 2018.06.11. Északi homlokzat M=1:100 Északi homlokzat
M=1:100
GSEducationalVersion
2018.06.11.
25 31 17
11,00
11,00
11,00
11,00
2018.06.11. Urbanisztika tanszék // UFLab NAGY DÓRA FWAHDC NAGY DÓRA Tanoda FWAHDC Építész konzlens:
Dr. habil Alföldi György DLA Dr. habil Alföldi György DLA Tanoda
2018.06.11. és üvegtechnikai Tanoda és üvegtechnikai szakmamentés szakmamentés és üvegtechnikai üvegtechnikai Budapest XX. ker Tanoda és Budapest XX. ker szakmamentés szakmamentés Budapest XX. ker
Budapest XX. ker
ALAPRAJZ 1. szint
ALAPRAJZ 1. szint
ALAPRAJZ M=1:100 1. szint
ALAPRAJZ M=1:100 1. szint
M=1:100
M=1:100
Komplex 1. 16 16 31 31 17 17
15 15 31 31 17 17
M=1:100 METSZETEK +9,25
Komplex 1. Urbanisztika tanszék // Komplex 1. UFLab
Építész konzlens:
+9,25 +8,70
járda
25 31 17
Budapest XX. ker METSZETEK M=1:100
GSEducationalVersion GSPublisherVersion 95.10.87.14
16 22,
zöldjárda sáv
20 31 17
A3
Tanoda és üvegtechnikai szakmamentés Tanoda és üvegtechnikai szakmamentés Budapest XX. ker Tanoda és üvegtechnikai Budapest XX. ker szakmamentés 27 Tanoda és üvegtechnikai 31 17 szakmamentés 27 31 Budapest 17XX. ker METSZETEK
11 m 11 m
A
GSEducationalVersion
Urbanisztika tanszék // GSEducationalVersion
GSEducationalVersion GSPublisherVersion 95.10.87.14
19 19 31 31 17 17
UFLab Urbanisztika tanszék // 2018.06.11. UFLab
Dr. habil Alföldi György DLA
18 18 31 31 17 17
Komplex 1. Komplex 1. É Urbanisztika tanszék //
UFLab Urbanisztika tanszék // 2018.06.11. UFLab
Építész konzlens:
0 2,0 0 2,4
Komplex 1. Komplex 1. Urbanisztika tanszék //
20 31 17
TÁROLÓ 14 beton 10,02 m2
A3
24 31 17
Építész konzlens:
új telek
zöld sáv
16 22,
17 17 31 31 17 17
16 31 17
M=1:100
CSŐTARTÓ GÖRGŐS ÁLLVÁNY SZINKRONFORGATÓ METSZETEK
24 31 17
43 31 17
0 2,0 0 2,4
A3
Komplex 1.
NAGY DÓRA
FWAHDC Dr. habil Alföldi György DLA
4 8,6
A3
43 31 17
É
4 8,6
A3
NAGY DÓRA FWAHDC
új telek kétszintes
13 csiszolt, felületkezelt beton 74,34 m2
TÁROLÓ 14 beton 10,02 m2
A
A
A3
tűzfalak
kétszintes egyszintes
TANODA
Építész konzlens:
Dr. habil Alföldi György DLA Dr. habil Alföldi György DLA
A
A
É
16 22,
12 kerámia 48,78 m2
0 1,9 0 2,4
21
31 13 17 csiszolt, felületkezelt 21 beton 31 74,34 m2 17
A
Építész konzlens:
TANODA
23 31 17
4 8,6
É
É
4 8,6
É
4 8,6
4 8,6
3 17
Budapest XX. ker METSZETEK
16 22,
16 22,
Helyszínrajz É
12 kerámia 48,78 m2
ELŐTÉR ÉS KÖZLEKEDÉS
23 31 17
Dr. habil Alföldi György DLA 16 22,
Helyszínrajz
É
egyszintes tűzfalak
NAGY DÓRA FWAHDC NAGY DÓRA FWAHDC
Építész konzlens:
ALAPRAJZOK meglévő épület -1. szint meglévő + új épület 0. szint
ELŐTÉR ÉS KÖZLEKEDÉS
0 1,9 0 2,4
NAGY DÓRA FWAHDC NAGY DÓRA FWAHDC
Építész konzlens:
Budapest XX. ker Tanoda és üvegtechnikai 7 CSŐTARTÓ GÖRGŐS ÁLLVÁNY szakmamentés 12
0 1,9 0 2,4
VIZES BLOKK 10 kerámia 13,28 m2
0 1,0 0 2,1
0 2,1
Dr. habil Alföldi György DLA Dr. habil Alföldi György DLA
NAGY DÓRA FWAHDC
25 31 17
75
0 1,9 0 2,4
90 0 2,1
49 31 17
19 kerámia
0 2,1
M=1:500
KÖZLEK. 11 kerámia VIZES BLOKK 6,20 m2 10 kerámia 13,28 m2
0 1,0 0 2,1
KÖZLEKEDŐ 30,49 m2
75
HELYSZÍNRAJZ M=1:500
90 0 2,1
KÖZLEKEDŐ
90 0 2,1
0 2,1
90 0 2,1
0 2,1
19 kerámia 30,49 m2
30,49 m2
0 2,1
75
90
19 12,61 m2 kerámia
0 2,1
17
kerámia 17
KÖZLEKEDŐ 30,49 m2 kerámia
75
09 kerámia 17,32 m2
75 0 2,1
49 31 17
KÖZLEKEDŐ kerámia 19 12,61 TEAKONYHA m2
90 0 2,1
90
18 kerámia 18,97 m2
TEAKONYHA 90 0 2,1
RAKTÁR
HELYSZÍNRAJZ
KÖZLEK. 11 kerámia 6,20 m2
75 0 2,1
kerámia
GÉPÉSZET 18,97 m2
44 44 31 31 17 17
17 kerámia TEAKONYHA 12,61 m2 17 kerámia 12,61 m2
09 kerámia 17,32 m2
75 0 2,1
GÉPÉSZET
90 18 0 2,1
18 kerámia 18,97 m2
RAKTÁR
75 0 2,1
75 0 2,1
75 0 2,1
kerámia 10,64 m2
5) 13 73 (1 5) 13 73 (1
pince szint 45 45 31 31 17 17
75 0 2,1
75 0 2,1
90 18 0
pince szint
03 beton 18,17 m2 bm: 1,50
90 0 2,1
RAKTÁR
90 0 2,1
03 beton 18,17 m2 bm: 1,50
0 2,1
2018.06.11.
Budapest XX. ker
05 beton 13,45 m2 bm: 2,50
90
0
UFLab Urbanisztika tanszék // 2018.06.11. UFLab
Tanoda és üvegtechnikai szakmamentés Tanoda és üvegtechnikai szakmamentés Budapest XX. ker
KÖZLEKEDŐ+LÉPCSŐ
22 22 31 31 17 17
0 2,1
90
75 0 2,1
0 2,1
90
75 0 2,1
kerámia
TEAKONYHA
2018.06.11.
Tanoda és üvegtechnikai szakmamentés
90
2,1 kerámia ÖLTÖZŐ 10,64 m2 BLOKK GÉPÉSZET 18,97 m2 16
16 kerámia 10,64 m2
Budapest XX. ker
90 0 2,1
17 31 17
2018.06.11.
75 0 2,1
UFLab
18 31 17
Urbanisztika tanszék //
UFLab
0 2,1
075
2,1 0 2,1 ÖLTÖZŐ BLOKK 2,1 GÉPÉSZET 16
ÖLTÖZŐ 10,64 m2 BLOKK
Komplex 1.
Urbanisztika tanszék //
75 0 2,1
Komplex 1.
20 31 17
24 31 17
0 2,1
43 31 17
16 kerámia
járda
75
90
90 0 2,1
0 ÖLTÖZŐ BLOKK 2,1
052,40 beton 13,45 m2 bm: 2,50
90 0 2,4
RAKTÁR
00 30,
15 kerámia 26,27 m2
90
19 31 17
TANODA ÉS ÜVEGTECHNIKAI SZAKMAMENTÉS
90 0 2,1
0 2,1
0 2,1 75
90
75
zöld sáv
KÖZLEKEDŐ+LÉPCSŐ 90
90 0 2,4
Komplex 1. Urbanisztika tanszék //
17 34 TEMPERÁLÓ 58 17 34 58 00 30,
02 beton 13,60 m2 bm: 2,50
Építész konzlens:
Tanoda és üvegtechnikai szakmamentés
46 46 31 31 17 17
15 kerámia 26,27 m2
új telek
(1
OXIGÉNFEJLESZTŐ
15 kerámia
IRODA 26,27 m2
48 48 31 31 17 17
02 15 73 beton (1 7)2 13,60 m 15 bm:732,50
IRODA
15 kerámia
IRODA 26,27 m2
Komplex 1.
11 m 11 m
VIZES VÁGÓ, REPESZTŐ TEMPERÁLÓ
0
04 2,4 kerámia 10,83 m2 bm: 2,48 m
OXIGÉNFEJLESZTŐ 7)
GSEducationalVersion GSPublisherVersion 95.10.87.14
IRODA
kétszintes
08 csiszolt, felületkezelt beton 126,84 m2
90 BLOKK VIZES
90 0 2,4
GSEducationalVersion GSPublisherVersion 95.10.87.14
tűzfalak egyszintes 21 31 17
90 0 2,4
05 21,
05 21,
11 m
23 31 17
Dr. habil Alföldi György DLA Dr. habil Alföldi György DLA
11 m
VIZES BLOKK
01 beton 19,66 m2 bm:
01 beton 19,66 m2 bm:
05 21,
05 21,
NAGY DÓRA FWAHDC
Építész konzlens:
HŐKÖZPONT
HŐKÖZPONT
NAGY DÓRA
NAGY DÓRA FWAHDC
KÉMCSŐ KÉSZÍTŐ GÉP REPESZTŐ VIZES VÁGÓ,
ÜVEGTECHNIKA
Helyszínrajz Helyszínrajz
44 31 17
49 31 17
METSZETEK M=1:100
Komplex 1. Urbanisztika tanszék // UFLab Urbanisztika tanszék // 2018.06.11. UFLab 2018.06.11.
GSEducationalVersion GSPublisherVersion 95.10.87.14
+8,70
M=1:100
+7,49 +9,25 +7,49 +8,70 +9,25
MUNKAASZTALOK ÜVEGTECHNIKAI LÁMPÁVAL
+8,70 +7,49
+7,49
Helyszínrajz
±0,00
±0,00
Helyszínrajz
05 21,
05 21,
±0,00
±0,00 GSEducationalVersion GSPublisherVersion 95.10.87.14
IRODA
15 kerámia 26,27 m2
15 kerámia 26,27 m2
75
75 0 2,1
75 0 2,1
TEMPERÁLÓ
Építész konzlens:
+6,27
DÓRA Dr. habil AlföldiNAGY György DLA FWAHDC
+5,84
19 12,61 m2 kerámia 30,49 m2
Építész konzlens:
Építész konzlens:
16 22,
±0,00
GSEducationalVersion
UFLab
KÖZLEK. 11 kerámia 6,20 m2
90
2018.06.11.
10
RAKTÁR
GSEducationalVersion
48 31 17
+8,70 +9,25
+8,70 +8,70
+7,34
22 31 17
90 0 2,1
75 0 2,1
0 1,0 0 2,1
75 0 2,1
11 m +8,70
+7,49
Tanoda és üvegtechnikai METSZETEK szakmamentés Tanoda és üvegtechnikai METSZETEK M=1:100 szakmamentés Budapest XX. ker M=1:100 Budapest XX. ker
15 kerámia 26,27 m2
IRODA
19 kerámia 30,49 m2
METSZETEK M=1:100
+7,49 +9,25 +5,88
KÖZLEKEDŐ
+8,75
15 kerámia 26,27 m2
M=1:100
+4,39
ELADÓTÉR +4,39
ELŐTÉR ÉS KÖZLEKEDÉS
VIZES BLOKK
RAKTÁR
12 kerámia 48,78 m2
10 kerámia 13,28 m2
09 kerámia 17,32 m2
VIZES BLOKK
RAKTÁR
10 kerámia 13,28 m2
09 kerámia 17,32 m2
±0,00
IRODA
19 kerámia 30,49 m2
15 kerámia 26,27 m2
±0,00
IRODA 15 kerámia 26,27 m2
06 kerámia 53,73 m2
ÜVEGTECHNIKA
±0,00
08 csiszolt, felületkezelt beton 126,84 m2
+5,88
KÖZLEKEDŐ
±0,00
ELADÓTÉR
ÜVEGTECHNIKA 08 csiszolt, felületkezelt beton 126,84 m2
+5,88
KÖZLEKEDŐ ELŐTÉR ÉS KÖZLEKEDÉS
M=1:100
+5,88
KÖZLEKEDŐ
IRODA
19 kerámia 30,49 m2
15 kerámia 26,27 m2
+4,39 KÖZLEK. +LÉPCSŐ
±0,00
+9,25
05 beton
±0,00
±0,00
ELŐTÉR ÉS KÖZLEKEDÉS
VIZES BLOKK
RAKTÁR
ÜVEGTECHNIKA
12 kerámia 48,78 m2
10 kerámia 13,28 m2
09 kerámia 17,32 m2
08 csiszolt, felületkezelt beton 126,84 m2
KÖZLEKEDŐ
IRODA
19 kerámia 30,49 m2
15 kerámia 26,27 m2
23 31 17
21 31 17
VIZES BLOKK
RAKTÁR
ÜVEGTECHNIKA
10 kerámia 13,28 m2
09 kerámia 17,32 m2
08 csiszolt, felületkezelt beton 126,84 m2
VIZES BLOKK
RAKTÁR
10 kerámia 13,28 m2
09 kerámia 17,32 m2
ELŐTÉR ÉS KÖZLEKEDÉS
VIZES BLOKK
RAKTÁR
12 kerámia 48,78 m2
10 kerámia 13,28 m2
09 kerámia 17,32 m2
ÜVEGTECHNIKA
05 beton 13,45 ELADÓTÉR m2 bm: 2,50 06 kerámia 53,73 m2
RAKTÁR
08 csiszolt, felületkezelt beton 126,84 m2
03 beton 18,17 m2 bm: 1,50
HŐKÖZPONT
±0,00
01 beton 19,66 m2 bm:
HŐKÖZPONT
±0,00
01 beton 19,66 m2 bm:
ÜVEGTECHNIKA 08 csiszolt, felületkezelt beton 126,84 m2
Keleti homlokzat ±0,00
+5,88
05 beton 13,45 ELADÓTÉR m2 bm: 2,50 06 kerámia 53,73 m2
Nyugati homlokzat Nyugati homlokzat
±0,00
HŐKÖZPONT 01 beton 19,66 m2 bm:
20 31 17
KÖZLEK. +LÉPCSŐ 05 beton 13,45 m2 bm: 2,50
RAKTÁR
±0,00
KÖZLEK. +LÉPCSŐ
03 beton 18,17 m2 bm: 1,50
05 beton 13,45 m2 bm: 2,50
RAKTÁR
B-B metszet Keleti homlokzat B-B metszet
NAGY DÓRA FWAHDC
19 31 17
ELŐTÉR ÉS KÖZLEKEDÉS
ELŐTÉR ÉS KÖZLEKEDÉS 12 kerámia 48,78 m2
±0,00
+4,39 KÖZLEK. +LÉPCSŐ
12 kerámia 48,78 m2
03 beton 18,17 m2 bm: 1,50
±0,00
06 kerámia 53,73 m2
13,45 ELADÓTÉR m2+4,39 bm: 2,50 06 KÖZLEK. kerámia +LÉPCSŐ 53,73 m2
RAKTÁR
±0,00
+4,39
ELADÓTÉR
HŐKÖZPONT
±0,00
01 beton 19,66 m2 bm:
HŐKÖZPONT
±0,00
01 beton 19,66 m2 bm:
03 beton 18,17 m2 bm: 1,50
+9,25
KÖZLEK. +LÉPCSŐ
RAKTÁR
05 beton 13,45 m2 bm: 2,50
HŐKÖZPONT
+8,70
±0,00
01 beton 19,66 m2 bm:
+9,25
+8,16
+7,39 +8,16 +7,01
+9,25
+8,70
Építész konzlens:
+7,39
+9,25
18 31 17
B-B metszet
+8,70
+8,70
+7,01 +5,88
+6,27
+9,25
+8,70
Dr. habil Alföldi György DLA
NAGY+5,84 DÓRA FWAHDC NAGY DÓRA FWAHDC
+9,25
+8,70 +9,25 +5,88
+8,70 +7,34
17 31 17
+7,34
+8,70
+9,25
+6,27 +8,16 +7,34 +7,34
+6,27
A
Dr. habil Alföldi György DLA +5,84
+7,39 +8,16 +7,01
NAGY DÓRA NAGY DÓRA FWAHDC NAGY DÓRA +6,27 FWAHDC NAGY DÓRA FWAHDC FWAHDC Építész konzlens: Építész konzlens: Dr. habil Alföldi György DLA Építész konzlens: Dr. habil Alföldi György DLA Építész konzlens: Dr. habil Alföldi ±0,00György DLA Dr. habil Alföldi György DLA
+6,27
Építész konzlens:
Dr. habil Alföldi György DLA
+7,39
+5,08
+5,88
+6,27
+5,08
+5,88
0 2,0 0 2,4
+5,08
25 31 17
+5,08
+9,25
+8,16
+7,01 +5,88
NAGY DÓRA +5,84 FWAHDC NAGY DÓRA FWAHDC
+5,88
Építész konzlens:
UFLab Urbanisztika tanszék // ±0,00 2018.06.11. ±0,00 UFLab
±0,00 ±0,00
+5,88
±0,00
±0,00
±0,00
2018.06.11. Komplex 1.
GSEducationalVersion
±0,00
NAGY DÓRA FWAHDC
GSEducationalVersion
16 31 17
GSEducationalVersion
Komplex 1.
Építész konzlens:
+6,27
Dr. habil Alföldi György DLA
+7,39 +7,01
GSEducationalVersion GSEducationalVersion
GSEducationalVersion
+5,88
GSEducationalVersion
GSEducationalVersion GSEducationalVersion GSEducationalVersion
GSEducationalVersion
NAGY DÓRA FWAHDC
Urbanisztika tanszék //
Építész konzlens:
Komplex 1. Dr. habil Alföldi György DLA
UFLab PESTERZSÉBET Urbanisztika tanszék //
UFLab
2018.06.11.
2018.06.11.
GSEducationalVersion
Komplex 1. Komplex 1. ±0,00 Komplex 1. Komplex Urbanisztika tanszék1.// Urbanisztika tanszék // UFLab Urbanisztika tanszék // UFLab Urbanisztika tanszék // 2018.06.11. UFLab 2018.06.11. UFLab 2018.06.11. 2018.06.11.
±0,00
Komplex 1. Urbanisztika tanszék // UFLab Urbanisztika tanszék // 2018.06.11. UFLab 2018.06.11.
Déli homlokzat
Urbanisztika tanszék // Urbanisztika tanszék // UFLab UFLab 2018.06.11. 2018.06.11. GSEducationalVersion
2018.06.11. Urbanisztika tanszék // UFLab 2018.06.11.
A-A metszet
ERZSÉBETFALVA
+8,70 +8,70
+9,25
+7,34
+7,34
/
M=1:100 M=1:100 METSZETEK METSZETEK
+7,49
+7,34
+9,25
+7,34
Tanoda és üvegtechnikai Budapest XX. ker Tanoda és üvegtechnikai Budapest XX. ker szakmamentés szakmamentés Budapest XX. ker Budapest XX. ker METSZETEK METSZETEK
+9,25
//////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////// //////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////// ////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////// 2018.06.11. ////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////// //////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////// UFLab
Urbanisztika tanszék // Komplex 1. UFLab Komplex 1. 2018.06.11. Urbanisztika tanszék // Urbanisztika tanszék // UFLab Komplex 1. UFLab 2018.06.11.
A-A metszet
Déli homlokzat
+9,25
Urbanisztika tanszék //
Építész konzlens:
Dr. habil Alföldi György DLA Komplex 1.
Tanoda és üvegtechnikai Tanoda ésszakmamentés üvegtechnikai szakmamentés
//////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////// ////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////
GSEducationalVersion
Komplex 1.
Építész konzlens:
DÓRA Dr. habil AlföldiNAGY György DLA Építész konzlens: FWAHDC Dr. habil Alföldi György DLA
Építész konzlens:
Komplex 1. Dr. habil Alföldi György DLA Urbanisztika tanszék //
+7,01
+9,25
NAGY DÓRA Építész konzlens: DÓRA FWAHDC Dr. habil AlföldiNAGY György DLA FWAHDC
Komplex 1. Dr. habil Alföldi György DLA ±0,00
+7,39
+8,16
NAGY DÓRA FWAHDC
Építész konzlens: +5,84
+6,27
+6,27
+5,88 +5,88
Komplex 1. Komplex 1.
M=1:100
METSZETEK +5,88
IRODA
19 kerámia 30,49 m2
+9,25
03 beton 18,17 m2 bm: 1,50
52
M=1:100 M=1:100 METSZETEK
06 kerámia 53,73 m2
43 31 17
Dr. habil Alföldi Dr. habil Alföldi György DLA
METSZETEK
GSEducationalVersion GSPublisherVersion 95.10.87.14
+9,25 +8,70
KÖZLEKEDŐ
19 12 kerámia kerámia 30,49 m2 2 48,78 m
±0,00
Építész konzlens: Építész konzlens: György DLA
27 31 17
M=1:100 Budapest XX. ker METSZETEK
+7,49
+8,75
+8,75
RAKTÁR
NAGY DÓRA NAGY DÓRA FWAHDC FWAHDC
Budapest XX. ker Tanoda és üvegtechnikai Budapest XX. ker METSZETEK szakmamentés
GSEducationalVersion GSPublisherVersion 95.10.87.14
+9,25
+9,25
METSZETEK
03 beton 18,17 m2 bm: 1,50
+6,27
Tanoda és üvegtechnikai Budapest XX. ker Tanoda ésszakmamentés üvegtechnikai szakmamentés 27
Budapest XX. ker
+9,25 +9,25
+7,49
12 kerámia 48,78 m2
27 31 17
UFLab
2018.06.11. Tanoda és üvegtechnikai 2018.06.11. szakmamentés
+9,25 +8,70
+7,49
Tanoda és üvegtechnikai METSZETEK szakmamentés
±0,00
,16 22
11 m Tanoda és üvegtechnikai szakmamentés Tanoda és üvegtechnikai szakmamentés Budapest XX. ker
+8,70
45 31 17
ELŐTÉR ÉS KÖZLEKEDÉS
2018.06.11. Urbanisztika tanszék //
31 17
+8,75
+7,34
2018.06.11. Urbanisztika tanszék // UFLab
+7,49
M=1:100 Budapest XX. ker
Urbanisztika tanszék // Komplex 1. UFLab
11 m 11 m 11 m
+7,49
+7,34
Komplex 1. 43
Urbanisztika tanszék // Komplex 1. UFLab
31 17
A3
+7,49
+7,34
44 31 17
0 1,9 0 2,4
+8,70
+9,25
+9,25 +8,75
A3
METSZETEK METSZETEK METSZETEK M=1:100 METSZETEK M=1:100 M=1:100 M=1:100
+9,25
Budapest XX. ker
5) 13 73 (1
É
UFLab Urbanisztika tanszék // 2018.06.11. UFLab
szakmamentés Tanoda ésszakmamentés üvegtechnikai Budapest XX. ker szakmamentés Budapest XX. ker Budapest XX. ker Budapest XX. ker
+9,25
0 1,9 0 2,4
43 31 17
Komplex 1.
16 22,
A-Ahomlokzat metszet Északi Tanoda és üvegtechnikai Tanoda ésszakmamentés üvegtechnikai A-A metszet Tanoda és üvegtechnikai
Tanoda és üvegtechnikai szakmamentés
kerámia 13,28 m2
METSZETEK METSZETEK
+8,75
GSEducationalVersion
Helyszínrajz
VIZES BLOKK
Budapest XX.10 ker Budapest 75 XX. ker
49 31 17
GSEducationalVersion
11 m
A-A metszet
Tanoda és üvegtechnikai Tanoda ésszakmamentés üvegtechnikai szakmamentés
M=1:100 M=1:100
GSEducationalVersion
16 22,
A3
2018.06.11. Északi homlokzat
Déli homlokzat Déli homlokzat
GSEducationalVersion
GSEducationalVersion
A3
4 8,6
GSEducationalVersion
Urbanisztika tanszék //
É
UFLab UrbanisztikaKomplex tanszék // 1. 2018.06.11. UFLab É Komplex 1. 2018.06.11. Urbanisztika tanszék //
4 8,6
±0,00
±0,00
Komplex 1. Urbanisztika tanszék // É
4 8,6
90 0 2,1
UFLab Komplex 1. 2018.06.11.
±0,00
16 22,
Komplex 1. 4 8,6
Urbanisztika tanszék //
Építész konzlens:
Dr. habil Alföldi György DLA Dr. habil Alföldi György DLA
Dr. habil Alföldi György DLA A
±0,00
A
±0,00
±0,00
NAGY DÓRA FWAHDC
A
A
Dr. habil Alföldi György DLA ±0,00
Komplex 1.
75 0 2,1
49 31 17
NAGY DÓRA FWAHDC
19 kerámia 30,49 m2
NAGY DÓRA NAGY DÓRA Építész konzlens: Építész konzlens: FWAHDC FWAHDC Dr. habil Alföldi György DLA Dr. habil Alföldi György DLA
Építész konzlens:
Építész konzlens:
0 2,1
49 31 17
KÖZLEKEDŐ
Építész konzlens:
+5,84
Dr. habil Alföldi György DLA
09 kerámia 17,32 m2
90 0 2,1
17
KÖZLEKEDŐ kerámia
DÓRA Dr. habil AlföldiNAGY György DLA Építész konzlens: FWAHDC DÓRA Dr. habil AlföldiNAGY György DLA FWAHDC
+6,27
±0,00
±0,00
18 kerámia 18,97 m2
TEAKONYHA 90 0 2,1
17 kerámia 12,61 m2
19 kerámia 30,49 m2
44 31 17
+5,84
TEAKONYHA
KÖZLEKEDŐ
45 31 17
+5,84
GÉPÉSZET
90 0 2,1
17
19 12,61 m2 kerámia 30,49 m2
44 31 17
75 0 2,1
NAGY DÓRA FWAHDC NAGY DÓRA FWAHDC
18 kerámia 18,97 m2 0 2,1
18 kerámia 18,97 m2
KÖZLEKEDŐ kerámia
+5,84 +8,70 +6,27
GÉPÉSZET 45 31 17
75 0 2,1
75 0 2,1
+6,27
0 2,1
90
0
TEAKONYHA 90 0 2,1
17 kerámia 12,61 m2
+8,70
NAGY DÓRA FWAHDC
0 2,1
75 0 2,1
16 kerámia 10,64 m2
TEAKONYHA +5,84
90
18 90 0 75 kerámia 0 2,1 2,1 18,97 m2 90
2,1 ÖLTÖZŐ BLOKK GÉPÉSZET
ÖLTÖZŐ BLOKK 16 kerámia 10,64 m2
+8,70
90 0 2,1
0
2,1 ÖLTÖZŐ BLOKK GÉPÉSZET
16 kerámia 10,64 m2
90 0 2,1
90
75 0 2,1
0 2,1
90 90 0 2,1
75
+8,70
75 0 2,1
90 0 2,1
75 0 2,1
0 2,1
ÖLTÖZŐ BLOKK 16 kerámia 10,64 m2
VIZES VÁGÓ, REPESZTŐ
7) 15 73 (1
48 31 17
IRODA
GSEducationalVersion GSPublisherVersion 95.10.87.14
0 2,1
15 kerámia 26,27 m2
90
IRODA
15 kerámia 26,27 m2
90 0 2,1
IRODA
48 31 17
KÉMCSŐ KÉSZÍTŐ GÉP
7) 15 73 (1
05 21,
05 21,
Keleti homlokzat Keleti homlokzat
+8,70 +8,70
+7,49 +8,75
+7,49
+7,49 +8,75
M=1:100 M=1:100
25 31 17
25 31 17
TÁLOSI LILLA KÖZÖSSÉGI KONYHA + KERT
173395
173447
173448
(173435)
173423
173421
173422
(173411)
álló eg m sz Bu
173396
173449
173420
173424
173397
173446
173399
173394
173398
173445
173450
173451
173400 19 34 17
173393
173444
173401
173443
Óvoda Fsz Lakóépület Psz+Fsz+1 173452
173392
Lakóépület Psz+Fsz+1
173402
helyszínrajz M=1:1000
173441
35 34 17
Rákóczi utca
173404
Lakóépület Fsz
173453
Lakóépület Fsz
173440
Közösségi konyha + kert Fsz
Lakóépület Fsz
173391
Hitel Márton utca
11 34 17
173403 Lakóépület Fsz
Lakóépület Fsz
173454
173439
Lakóépület Fsz
173390
173416 Lakóépület Fsz
173405 Lakóépület Fsz+tetőtér
173438
173428
173455
173415
173429
173406
173456
173457
173437
173389
173430
173431
173414
173407
173408
173413
173432 173433
173458
173436
173409
173412
173410
173388
É
173442
173434
É
2018
komplex1
helyszínrajz M=1:500
közösségi konyha + kert
GSEduca
tálosi lilla
ERZSÉBETFALVA
PESTERZSÉBET
53
INFRASTRUKTÚRÁJÁNAK KÖSZÖNHETŐEN FŐLEG „ALVÓ VÁROS” -KÉNT APOSZTROFÁLJUK, MELY SZÁMOS KELLEMETLEN, RÉSZBEN TÁRSADALMI VONATKOZÁSÚ KÖVETKEZMÉNNYEL JÁR. A FŐVÁROSI ÁTLAGHOZ KÉPEST ALACSONY VÉGZETTSÉGŰ LAKOSSÁG KÖRÉBEN VISZONYLAG MAGAS A MUNKANÉLKÜLISÉG, EBBŐL ADÓDÓAN MEGHATÁROZÓ RÉTEGET KÉPEZ AZ ÚN. „LÉZENGŐK” CSOPORTJA; JELENTŐS A TÁRSADALOM MEGOSZTOTTSÁGA, EGYRE NÖVEKVŐ LÉPTÉKET ÖLT A SZEGREGÁCIÓ, MINDENNEK KÖVETKEZTÉBEN A KERÜLET KÖZBIZTONSÁGA ROSSZ. AZ ELKÉPZELÉS SZERINT AZ ÉPÍTETT KÖRNYEZET RENDBETÉTELÉT MEGELŐZŐEN ÉRDEMES A HÁTTÉRBEN MEGBÚVÓ TÁRSADALMI PROBLÉMÁKAT KEZELÉSBE VENNI. ENNEK MEGFELELŐEN A TERVEZETT „TUDÁS-CSERE“ KÖZPONT IGYEKSZIK A HELYI LAKOSSÁG TÁRSADALMI INTEGRÁCIÓJÁT SEGÍTENI, PESTERZSÉBET A BELVÁROSBÓL ELÉRHETŐ, KEDVEZŐ KÖZLEKEDÉSŰ KÜLSŐ KERÜLET.JÁRHATNÁNAK, FEKVÉSÉNEK ÉS SZEGÉNYES EGYMÁS TANÍTÁSA ÚTJÁN. AGYORSAN KONCEPCIÓ SZERINT A KÖZPONTBA OLYAN EMBEREK AKIK VALAMILYEN OKBÓL INFRASTRUKTÚRÁJÁNAK KÖSZÖNHETŐEN FŐLEG „ALVÓ VÁROS” -KÉNT(IDŐSEK, APOSZTROFÁLJUK, MELY SZÁMOS KELLEMETLEN, KIFOLYÓLAG HASZNOSÍTATLAN SZABADIDŐVEL RENDELKEZNEK FIATALOK, MUNKANÉLKÜLIEK, HÁZTARTÁSBELIEK STB.). RÉSZBEN TÁRSADALMI VONATKOZÁSÚ KÖVETKEZMÉNNYEL JÁR. A FŐVÁROSI ÁTLAGHOZ KÉPEST ALACSONY VÉGZETTSÉGŰ EZEK AZ EMBEREK A HASZNOSAN EGYÜTT ELTÖLTÖTT IDŐ ALATT EGYMÁST SEGÍTENÉK A HÁZ KÖRÜLI FONTOSABB TEENDŐK LAKOSSÁG KÖRÉBEN VISZONYLAG MAGAS A MUNKANÉLKÜLISÉG, EBBŐL ADÓDÓAN MEGHATÁROZÓ RÉTEGET KÉPEZ AZ ÚN. ELSAJ ELSAJÁTÍTÁSÁBAN (KISEBB HÁZTARTÁSI SZERELÉSI MUNKÁK, BARKÁCSOLÁS, KONYHAI SKILL-EK STB.), ILLETVE EGYÉB, AZ „LÉZENGŐK” CSOPORTJA; JELENTŐS A TÁRSADALOM MEGOSZTOTTSÁGA, EGYRE NÖVEKVŐ LÉPTÉKET ÖLT A SZEGREGÁCIÓ, ÉLETET KÖVETKEZTÉBEN MEGKÖNNYÍTŐ A MODERN VÍVMÁNYOK ROSSZ. MEGISMERÉSÉBEN INFORMÁCIÓS TECHNOLÓGIA STB.). MINDENNEK KERÜLET KÖZBIZTONSÁGA AZ ELKÉPZELÉS(PL. SZERINT AZ ÉPÍTETT KÖRNYEZET
TÁTRAI ANNA FLÓRA
RENDBETÉTELÉT MEGELŐZŐEN ÉRDEMES A HÁTTÉRBEN MEGBÚVÓ TÁRSADALMI PROBLÉMÁKAT KEZELÉSBE VENNI. ENNEK MEGFELELŐEN A TERVEZETT „TUDÁS-CSERE“ KÖZPONT IGYEKSZIK A HELYI LAKOSSÁG TÁRSADALMI INTEGRÁCIÓJÁT SEGÍTENI, EGYMÁS TANÍTÁSA ÚTJÁN. A KONCEPCIÓ SZERINT A KÖZPONTBA OLYAN EMBEREK JÁRHATNÁNAK, AKIK VALAMILYEN OKBÓL KIFOLYÓLAG HASZNOSÍTATLANROSSZ SZABADIDŐVEL RENDELKEZNEK (IDŐSEK, FIATALOK, MUNKANÉLKÜLIEK, HÁZTARTÁSBELIEK STB.). KÖZBIZTONSÁG EZEK AZ EMBEREK A HASZNOSAN EGYÜTT ELTÖLTÖTT IDŐ ALATT EGYMÁST SEGÍTENÉK A HÁZ KÖRÜLI FONTOSABB TEENDŐK ELSAJÁTÍTÁSÁBAN (KISEBB HÁZTARTÁSI SZERELÉSI MUNKÁK, BARKÁCSOLÁS, KONYHAI SKILL-EK STB.), ILLETVE EGYÉB, AZ ELSAJ ÉLETET MEGKÖNNYÍTŐ MODERN VÍVMÁNYOK MEGISMERÉSÉBEN (PL. INFORMÁCIÓS TECHNOLÓGIA STB.). PROBLÉMÁK MUNKANÉLKÜLISÉG “LÉZENGŐK” ROSSZ KÖZBIZTONSÁG
PROBLÉMÁK
TÁRSADALMI MEGOSZTOTTSÁG MUNKANÉLKÜLISÉG
“LÉZENGŐK”
TUDÁS-CSERE KÖZPONT A tervezési terület egészére elmondható, hogy a nagyon sűrű lakófunkció mellett nem került sor olyan közösségi területek kialakítására, amelyek a helyi életminőségét emelnék, lehetővé tennék az egészséges közösség kialakulását, a helyi társadalmi csoportok közötti kapcsolat teremtést. A kismamák, a fiatal anyák helyzete különösen nehéz, új élethelyzethez kell alkalmazkodniuk úgy, hogy gyakran alig kapnak segítséget az adaptálódáshoz. Kevés lehetőségük van társadalmi kapcsolatok létesítésére, a beilleszkedésre mert nincsenek erre alkalmas közösségi terek, elmagányosodnak az otthon töltött hónapok pedig jelentős hátrányt jelentenek ezért a nőknek az újbóli munkába álláskor. A tervezési program ennek a társadalmi csoportnak a helyzetét kívánja segíteni. A cél az, hogy az anyák és a gyermekek lehetőséget kapjanak az újrakezdésre, a folytatásra. A ház biztosítja, hogy az anyák a gyerek mellett, de mégis külön, segítséggel tudjanak integrálódni a helyi közösségbe és a munkavilágába. 54
TÁRSADALMI MEGOSZTOTTSÁG
PESTERZSÉBET
ERZSÉBETFALVA
PESTERZSÉBET INFRASTRUKTÚ RÉSZBEN TÁRS LAKOSSÁG KÖ „LÉZENGŐK” CS MINDENNEK K RENDBETÉTELÉ MEGFELELŐEN EGYMÁS TANÍTÁ KIFOLYÓLAG HA EZEK AZ EMBER ELSAJÁTÍTÁSÁB ELSAJ ÉLETET MEG
PESTERZSÉBET A BELVÁROSBÓL GYORSAN ELÉRHETŐ, KEDVEZŐ KÖZLEKEDÉSŰ KÜLSŐ KERÜLET. FEKVÉSÉNEK ÉS SZEGÉNYES INFRASTRUKTÚRÁJÁNAK KÖSZÖNHETŐEN FŐLEG „ALVÓ VÁROS” -KÉNT APOSZTROFÁLJUK, MELY SZÁMOS KELLEMETLEN, RÉSZBEN TÁRSADALMI VONATKOZÁSÚ KÖVETKEZMÉNNYEL JÁR. A FŐVÁROSI ÁTLAGHOZ KÉPEST ALACSONY VÉGZETTSÉGŰ LAKOSSÁG KÖRÉBEN VISZONYLAG MAGAS A MUNKANÉLKÜLISÉG, EBBŐL ADÓDÓAN MEGHATÁROZÓ RÉTEGET KÉPEZ AZ ÚN. „LÉZENGŐK” CSOPORTJA; JELENTŐS A TÁRSADALOM MEGOSZTOTTSÁGA, EGYRE NÖVEKVŐ LÉPTÉKET ÖLT A SZEGREGÁCIÓ, MINDENNEK KÖVETKEZTÉBEN A KERÜLET KÖZBIZTONSÁGA ROSSZ. AZ ELKÉPZELÉS SZERINT AZ ÉPÍTETT KÖRNYEZET RENDBETÉTELÉT MEGELŐZŐEN ÉRDEMES A HÁTTÉRBEN MEGBÚVÓ TÁRSADALMI PROBLÉMÁKAT KEZELÉSBE VENNI. ENNEK MEGFELELŐEN A TERVEZETT „TUDÁS-CSERE“ KÖZPONT IGYEKSZIK A HELYI LAKOSSÁG TÁRSADALMI INTEGRÁCIÓJÁT SEGÍTENI, EGYMÁS TANÍTÁSA ÚTJÁN. A KONCEPCIÓ SZERINT A KÖZPONTBA OLYAN EMBEREK JÁRHATNÁNAK, AKIK VALAMILYEN OKBÓL KIFOLYÓLAG HASZNOSÍTATLAN SZABADIDŐVEL RENDELKEZNEK (IDŐSEK, FIATALOK, MUNKANÉLKÜLIEK, HÁZTARTÁSBELIEK STB.). EZEK AZ EMBEREK A HASZNOSAN EGYÜTT ELTÖLTÖTT IDŐ ALATT EGYMÁST SEGÍTENÉK A HÁZ KÖRÜLI FONTOSABB TEENDŐK ELSAJÁTÍTÁSÁBAN (KISEBB HÁZTARTÁSI SZERELÉSI MUNKÁK, BARKÁCSOLÁS, KONYHAI SKILL-EK STB.), ILLETVE EGYÉB, AZ ELSAJ ÉLETET MEGKÖNNYÍTŐ MODERN VÍVMÁNYOK MEGISMERÉSÉBEN (PL. INFORMÁCIÓS TECHNOLÓGIA STB.). Tudás-csere központ: szakképzés támogató és találkozó hely a Jókai utcában
ROSSZ KÖZBIZTONSÁG
PROBLÉMÁK
ERZSÉBETFALVA MUNKANÉLKÜLISÉG
“LÉZENGŐK”
“LÉZENGŐK”
PESTERZSÉBET
55
ÜRMÖS ESZTER
SZOCIÁLIS BÉRLAKÁSOK A megnövekedett mobilitás következtében egyre nagyobb az igény a városokban a bérlakásokra. Magyarországon a lakások közel több mint 95%-a magántulajdonban van, a lakhatási rendszer nem reagál a az igények dinamikus változására, a nagy piaci verseny magas lakásárakat eredményez., az átlagosnál kisebb jövedelemmel rendelkezőket, pedig nehéz helyzetbe hozza: a szükségesnél kisebb lakásokban tudnak élni, zsúfoltan és jelentős fizetési hátralékaik keletkeznek. A lakhatási egyenlőtlenségek, társadalom egyenlőtlenséget hordoznak magukba és komoly feszültségeket. A területen olyan lakásépítési program megvalósítása a cél amelyben a társadalmi elszigeteltség megelőzésére egyszerre valósulnak meg különböző méretű szociális, megfizethető és piaci bérű lakások. Így biztosítva az alacsony jövedelmű rétegek számára is a megfelelő lakhatást. A tervezett tömbök kialakításánál szempont volt a beépítés sűrűségének a lazítása is, a magasabb beépítés lehetővé tette a földszintek utcai hasznosítását. A tömegformálást az épített környezet arculata határozta meg. 56
PESTERZSÉBET
ERZSÉBETFALVA
Szociális bérlakások a Rákóczi utcában ERZSÉBETFALVA
PESTERZSÉBET
57
PROF. ALFÖLDI GYÖRGY DLA (BME) KURUCZ OLÍVIA (BME) PUSKÁS NIKOLETT (UCL) ÉS A KÉT KURZUS HALLGATÓI
Pesterzsébeten az egyetemi hallgatók párhuzamosan tudtak Puskás Nikolett (UCL) PhD kutatásában részt venni és a féléves terveikhez a közösségi tervezési akcióval lakossági véleményeket begyűjteni és mélyebben megismerkedni a területen élőkkel. A közösségi tervezés során a “játékosítás” (gamification) eszközeit használtuk. A gamification (szó szerint játékszerűvé tétel) egy olyan technika, amely játékelemeket alkalmaz az élet játékon kívüli területein, hogy a megismerési, tanulási és egyéb folyamatokat érdekesebbé és figyelemfelkeltőbbé tegye. A játékok az agyban különféle neurológiai folyamatokat indítanak el, automatikusan a „gyermek én” kerül előtérbe, melynek megfelelően a felnőttek is kommunikatívabban és informálisabban viselkednek, csökken a felelősségérzet és könnyebbé válik a döntéshozatal. Az azonnali eredmény, visszacsatolás pedig tovább erősíti a játékélményt. A gamification módszerek az emberekben rejlő versengés, kaland, teljesítés, eredmények, státuszok és az önkifejezés utáni vágyat használják fel, ez magyarázhatja a meghökkentő adatokat: a játékosítás
75 százalékban a pszichológián és csak 25 százalékban a technológián alapul. Tehát ez a módszer biztos siker a játékmentes eszközökhöz képest. 2010 óta szinte minden területen (e-learning, sport, oktatás, termékfejlesztés stb.) nagy sikerrel alkalmazzák, mert egyszerre ösztönöz, oktat, elkötelez, optimalizál és vonzóbbá teszi az adott felhasználási célt. A várost, mint játékteret alkalmazó eszközök egyre jobban terjednek és felhasználhatók a városmarketing, az ismeretátadás, élmény-kutatás, várostervezés, közösségépítés. A játékelemek az egyszerű, hétköznapi kellékektől kezdve okos készülékek bevonásával akár kiterjesztett vagy virtuális valóság alkalmazásával is készülhetnek. A várostervezésben is egyre többször alkalmazzák a participációt a tervezéshez vagy annak előkészítéséhez. A városlakók bevonását segíthetik a játékosított eszközök és könnyedebbé, felszabadultabbá tehetik a párbeszédet a résztvevők között, valamint a játék segítségével elszakadhatnak berögzült véleményeiktől, esetleg új perspektívákat fedezhetnek fel. Az UFLab
szétszedhető fa installációi segítették a kommunikációt a helyi lakosok, a tervezők és az önkormányzat között. Az installációk oldalára a a londoni UCL egyetem kutatójával és a hallgatókkal kifejlesztett, függesztett információs tablók tartalma alapján, a megfelelő színű labda bedobásával szavazhattak a résztvevők az aktuális felvetésekről, így az „Urban 3D Diagram” térbeli grafikonként, valós időben mutatta az aktuális eredményt. A játékosításnál a sok színes formára gondolva nehéz kihívásnak tűnhet az írás alapú játékfejlesztés. Viszont megváltozik a helyzet, ha versenyt és látványt viszünk bele, mert ettől máris izgalmassá válhat. A BME/UFLab és a londoni UCL Egyetem közös kutatási munkájának eredményeképpen született a VÁROSI VÉLEMÉNY VONAL játék, melyben a résztvevőket a közterekről kérdezték. A játékosok két színű, pozitív vagy negatív érzést szimbolizáló fonal közül választva, adott szavakat összekötve vagy újakat felírva mondhatták el látványos formában tapasztalataikat a kijelölt pesterzsébeti akcióterületről. (Kurucz Olívia)
58
PESTERZSÉBET
ERZSÉBETFALVA
ERZSÉBETFALVA
PESTERZSÉBET
59
SZÁMODRA MI A LEGFONTOSABB EGY KÖZTERÜLETEN?
60
PESTERZSÉBET
ERZSÉBETFALVA
Közösségi párbeszéd játékos eszközökkel ERZSÉBETFALVA
PESTERZSÉBET
61
Kosuti VÁROSÉPÍTÉSZET 2 MŰTEREM
OKTATÓK Dr. habil Benkő Melinda PhD Babos Annamária (Közösségben élni) Dőry Bálint (Főváros) HALLGATÓK Álmosdi Donát Boldizsár, Birkás Dorina, Birkás Vivien, Bodnár Benedek, Csallai Ádám, Gácsi Zsuzsanna, Horváth Vivien, Janecskó Evelin, Kiss Martina, Kovács Péter, KönyvesTóth Piroska, Kurucz Csilla, Lágler Júlia Regina, Lovas Tamás, Németh Bence, Nguyen Thy Nha Vi, Ohmacht Petra Dóra, Papp Sára Anikó, Popadinec Amália, Pribojszki Szabolcs, Rozsnyai Virág, Sóti Máté, Sóváry Dalma Friderika, Szűcs Gergely, Vágó Borbála, Vislóczki Gábor
62
A „Kosuti”, Pesterzsébet Dunára merőleges főutcája, egyfajta téridő metszetet nyújt: végigvezet a kerület különböző megjelenésű, használatában és használóiban egyaránt eltérő részein; érezteti a régmúlt történetiségét, a modernista múlt a régit törlő és újjal helyettesítő agresszivitását, a kortárs világ útkereső lenyomatait. Hivatalosan a Kossuth Lajos utca a Nagykőrösi út és a Helsinki út közti 2,5 km hosszú egyenes útvonal, de a városfejlesztési koncepcionálás és a város építészeti tervezés számára a vasútnál nem érhet véget, valahogy ezen az akadályon áttörve, újabb 600 méteren keresztül kifut a Ráckevei (Soroksári)-Dunához. Hagyományos hétköznapi megnevezései is tükrözik sokféleségét. A „Nagykosuti” a Hel sinki (volt Soroksári) úttól a Szent Erzsébet térig a település „korzója”, tengelyében az PESTERZSÉBET
Árpádházi Szent Erzsébet Templommal, közelében a Polgármesteri Hivatallal, a volt mozival, a Csili Művelődési Központtal, iskolákkal, üzletekkel, vendéglátóhelyekkel, a villanegyeddel. A járműforgalmi tengely szerepe a lakótelep építés során a Topánka utcára került át, napjainkban Nagy Győri István utca és Török Flóris utca közti szakasza autómentes sétálóutca. A „Kiskosuti” a templomtól a Jókai utcáig tart: a Tátra téri Piac és Vásárcsarnok, a modern „fejlődést” tárgyiasító Jókai utcai 10 emeletes magányos magasház, számos alulhasznosított ingatlan, jelentős járműforgalom és kevés gyalogos mozgás jellemzi. Folytatása a „Kiskiskosuti” tovább a Nagykőrösi útig tipikus pesti falusias karakterű, viszonylag beállt, jól működő lakókörnyezet.
KOSUTI
„Dunakosuti”-nak nevezhető a Helsinki út és a Duna közti képzelt tengely és egyben már nem egyenes vonalon létező valós útvonal, ami Pesterzsébet központja számára a Duna, a természeti környezet, a rekreációs területek megközelítését adja. A tervezés a „Kosuti” teljes vonalával foglalkozott, kiinduló kérdései az alábbiak voltak: Miért lehet a szerepe, milyen legyen az arculata ennek a több mint 3 km hosszúságú „Kosuti” térbeli tengelynek? • • •
A jövő városában szükség van egyáltalán még főutcára? Mi az, amit meg kell őrizzen a kettős – történeti és modern – múltjából? Hogyan viszonyulhat az útvonal, a „határ” a környezetében városrészek komplex megújításához, a jövő közlekedéséhez, KOSUTI
lakóterület fejlesztésekhez, új beépítésekhez, köztér-rehabilitációkhoz? És hogyan viszonyuljanak mindezek az új „Kosutihoz”? A helyszínt, a problémafelvetéseket, a Főváros és a Kerület aktuális fejlesztési dokumentumait megismerve, nemzetközi főutca példákat is keresve alakultak ki kísérletező, de konkrét helyszínekre építészeti válaszokat is adható településfejlesztési és tervezési programok. Nem elsősorban „csak” közterület megújítási tervek születtek, hanem sokkal inkább a „Kosutival” érintkező magánterületek és a kritikus helyzetek átalakítási tervei alternatív lakhatási formákkal, a helyieket is bevonó lépésről lépésre haladó beavatkozásokkal, korszerű funkciójavaslatokkal, időbeli ütemezhetőséggel, stb.
PESTERZSÉBET
A kiadványba került tervválogatás új utakat ajánl, bátran vizionál, a jövő építészeinek első városépítészeti léptékű próbálkozásait mutatja. A tervek bemutatási sorrendje térbeli rendet követ: a Duna, a Belváros felől érkezve a kerület kapuja, a Helsinki út – Kossuth Lajos utca csomópont környékének nagyvárosi léptékű jövőképével kezdődik, majd halad a „Nagykosuti” át a legtöbb minőségi kortárs beavatkozásra igényt tartó „Kiskosuti” felé.
63
KOVÁCS PÉTER NÉMETH BENCE
_CENTRE
_XX. KERÜLET I N T E N Z I T Á S
KÁOSZ
-
REND NYÜZSGÉS KAPU . KÜSZÖB HIERARCH - ANARCH - -INTERIOR ALKALMAZKODÓ HATÁROZOTT - NYUGODTSÁG MOZGÁS - CHILLEXTERIOR SZÉLES SZŰK GYORS - LASSÚ -TÉR - TÖMEG
JELENLEGI ÁLLAPOT
TERVEZETT ÁLLAPOT
_DUNAPART
_HELSINKI
_SÉTÁLÓUTCA
_TEMPLOM
_FOGHÍJAK
_PIAC
_KIS_KOSUTI
_SPORT
CÉLUNK A KÉT VÁROSRÉSZ KÜLÖNBÖZŐSÉGEINEK POZITÍVUMAIT KIEMELNI ÉS FEJLESZTENI ÚGY, HOGY AZOK EGYMÁS MELLETT, DE KÜLÖN KÜLÖN IS MŰKÖDJENEK.
KULTÚRTORONY
_HELSINKI
CÉL, HOGY A KÉT VÁROSRÉSZ EGYMÁS MELLETT, A LEHETŐ LEGJOBBAN TUDJA ELLÁTNI A SAJÁT SZEREPÉT, A MÁSIKKAL EGYÜTTMŰKÖDVE.
_KÖZÖSSÉGI FUNKCIÓK _HIVATALOK, ISKOLÁK, SZÓRAKOZÁSI LEHETŐSÉGEK ÉS BOLTOK SZINTE MINDKÉT RÉSZEN MEGTALÁLHATÓAK, DE A DUNA FELŐLI TERÜLETEN INKÁBB JELEN VANNAK. EZEK NAGYRÉSZT A HELSINKI ÚT ÉS SÉTÁLÓUTCA KÖRNYÉKÉN KONCENTRÁLÓDNAK. EZ EGY EGÉSZEN NAGYVÁROSI RÉSZE A KERÜLETNEK, ELLENTÉTBEN A KISVÁROSI HANGULATÚ KOSSUTHFALVÁVAL.
_FORGALOM _A FORGALOM LEBONYOLÍTÁSA A KÖZPONTI RÉSZRE, ILLETVE A KERÜLET SZÉLEIRE KONCENTRÁLÓDIK, EMIATT EZEKEN A TERÜLETEKEN A LEGNAGYOBB A ZAJTERHELÉS ÉS KÖRNYEZETSZENNYEZÉS. KERÉKPÁRÚT CSAK KEVÉS HELYEN VAN A KERÜLETBEN, VISZONT TÖMEGKÖZLEKEDÉSSEL HAMAR EL LEHET JUTNI BUDAPEST BELVÁROSÁBA.
NÉMETH BENCE_KOVÁCS PÉTER
_RURALISM
2
2018 MÁJUS
CENTRE_TERV
KOVÁCS PÉTER_NÉMETH BENCE
„IN
URBANISM
64
KERÜL
_BEÁRAMLÓ TÖMEG KISZOLGÁLÁSA _ KOROSZTÁLYOK VONZÁSA
HÍD
VÁROS
VERTIKÁLIS LAPOSTETŐ KÜLÖNÁLLÓ NYÜZSGÉS INGÁZÁS MOBILIS ÉPÍTETT EGYFORMA DUNA MOZGÁS SZÉLES ÚJ FANCY RANDOM KÁOSZ KAPU PEST HÉZAGOS DINAMIKUS HIERARCH SPONTÁN EXTERIOR ÖSSZETETT KISZÁMÍTHATATLAN ALKALMAZKODÓ SZÉTÁGAZÓ GYORS TÉR
_DUNAPART
_MEGLÉVŐ PIACI TERÜLET FELÚJÍTÁSA _KÖZÖSSÉGI FUNKCIÓK _ A FŐ FUNKCIÓ KÖZPONTI SZEREPBE
_RURALISM _URBANISM URBANISM_RURALISM
_KONCEPCIÓ
A közösségi funkciók központjai Pesterzsé beten a Kossuth utcára fűződnek fel, a távolabb eső területek hiányt szenvednek oktatási, egészségügyi, kereskedelmi, kulturális intézményekben. A meglévő épületek nehezen és hiányosan képesek betölteni funkcióikat, a helyi társadalom hétköznapi szükségleteit tudják csak kielégíteni. A terv a teljes „Kosutival” foglalkozik, öt téma mentén jelöli ki a beavatkozási lehetőségeket: központi funkciók, szabad terek, lakhatás, zöld környezet, települési infrastruktúra. Lényege, hogy nem csak egy-egy helyszínre fókuszál, hanem komplex rendszerként gondol a főtengely fejlesztésére, koordinálja az egyes helyszínekre elképzelt programokat, átalakításokat.
PIAC ÉS BISZTRO
_PIAC
LÉPTÉKŰ KÖZPONT LÉTREHOZÁSA _HORIZONTÁLIS ÉS VERTIKÁLIS TERJESZKEDÉS _ÖSSZEKÖTÉST BIZTOSÍTÓ HÍD _TÖBB FUNKCIÓ BETELEPÍTÉSE, SZOCIÁLIS BEAVATKOZÁSOK _ KULTÚRÁLIS CENTRUM
_TERÜLETI FELOSZTÁS _A TERÜLET NAGY RÉSZE A KERTVÁROSI, CSALÁDI HÁZAKBÓL ÁLLÓ, SZERKESZTETT BEÉPÍTÉS, AMI MÁR RÉGÓTA FOGLALJA A KERÜLET NAGY RÉSZÉT. A TOPÁNKA ÚT ÉS KÖRNYÉKE LEGINKÁBB PANELHÁZAKBÓL ÉS EGYÉB TÁRSASHÁZAKBÓL ÁLL, PONTSZERÜEN ELSZÓRVA A TERÜLETEN. A DUNAPART ÉS A HÉV KÖZÖTT A GUBACSI LAKÓNEGYED TALÁLHATÓ.
XX_KERÜLET
KISZOLGÁLÓ ÉPÜLET
_NAGYVÁROSI
_HELSINKI
_SÉTÁLÓUTCA
URBANISM_RURALISM
VÁROS
2
EVERY ATOM, THERE IS A REFLECTION OF THE WHOLE.”
2018 MÁJUS 28.
- JAY WOODMAN
RURALISM HORIZONTÁLIS MAGASTETŐ SŰRŰ NYUGODTSÁG MEGÉRKEZÉS HELYBEN MARADÓ ZÖLD VÁLTOZÓ TÓ CHILL SZŰK RÉGI HAGYOMÁNYOS HÁLÓ REND KÜSZÖB ERZSÉBET TÖMÖR EGYENLETES ANARCH RENDSZERES INTERIOR EGYSZERŰ KISZÁMÍTHATÓ HATÁROZOTT PÁRHUZAMOS LASSÚ TÖMEG
_TEMPLOM
_FOGHÍJAK
_PIAC
_KIS_KOSUTI
JELMAGYARÁZAT
_CENTRE
_KÖZÖSSÉGI
FUNKCIÓK
_FREESPACE
_KÖZÖSSÉGI
HELYEK
_PARK
_TERMÉSZETI
_HOUSING
_LAKÓFUNKCIÓK
_INFRASTRUCTURE
_KÖZLEKEDÉSI
FŐ BEAVATKOZÁSOK
_SOCIAL _TÖMEG _CULTURE KIEGÉSZÍTŐ BEAVATKOZÁSOK
KÖRNYEZET
_EXTERIOR _TÉR _BOTTOM _TERMÉSZET _GREEN
SPACE
UP
_ÖKO
FASOR
AUTÓ ÉS BUSZ
KOVÁCS PÉTER_NÉMETH BENCE
PESTERZSÉBET
MEGJELENÉSE
_CO
HOUSING
_PANEL _CSALÁDI
HÉV ÉS VASÚT VILLAMOS
MÓDOK
KONCEPCIÓ
_KAPCSOLAT _TRAFFIC _KERÉKPÁR
URBANISM_RURALISM
KOSUTI
KERÉKPÁR
VÁROS
2
2018 MÁJUS 28.
_FREESPACE I N T E N Z I T Á S
NYÜZSGÉS
-
NYUGODTSÁG
MOZGÁS
-
CHILL
SZÉLES
-
SZŰK
GYORS
-
LASSÚ
TÉR
-
JELENLEGI ÁLLAPOT
I N T E N Z I T Á S
TERVEZETT ÁLLAPOT
_DUNAPART
_HOUSING
TÖMEG
_HELSINKI
_SÉTÁLÓUTCA
_TEMPLOM
_FOGHÍJAK
_PIAC
VERTIKÁLIS HORIZONTÁLIS LAPOSTETŐ - MAGASTETŐ NYÜZSGÉS - NYUGODTSÁG MOZGÁS - CHILL
ÚJ - RÉGI- SZŰK RANDOM - HÁLÓ HÉZAGOS SZÉLES GYORS - LASSÚ TÉR
TÖMÖR - TÖMEG
JELENLEGI ÁLLAPOT
TERVEZETT ÁLLAPOT
_KIS_KOSUTI
_HELSINKI
_DUNAPART
_SÉTÁLÓUTCA
_TEMPLOM
_FOGHÍJAK
_PIAC
_KIS_KOSUTI
_BOTTOM-UP _CO-HOUSING
_SÉTÁLÓUTCA ELBONTÁSA , NYITÁS A TOPÁNKA UTCA FELÉ _ÚJ ÉPÜLET, KERESZTIRÁNYÚ TÉR _ AZONOS HANGULAT AZ UTCA TELJES HOSSZÁN _HASZNÁLHATÓ LEÜLŐK _VÁLTOZTATHATÓ, MOBILIS TEREK
KÖZÖSSÉGI KERT
_FOGHÍJAK
PAVILON
_ÜZLET
PARKOLÓK KIALAKÍTÁSA SZOLGÁLTATÁSOK LÉTESÍTÉSE _ ÖSSZEKÖTÉS MEGTEREMTÉSE
LAKÁSFEJLESZTÉS
_DUNAPART
SZÓRAKOZÓHELY
_KISVÁROSIAS LÉPTÉK ÉS FORMA _ KORTÁRS BEAVATKOZÁSOK _FORGALOM CSÖKKENTÉSE,
ÁTJÁRÓ
_KIS_KOSUTI KÖRNYEZET MEGTEREMTÉSE JÁRDABŐVÍTÉS
A BELVÁROSSAL
_KÜLÖNBÖZŐ
_LAKÁSÁLLOMÁNY
STREET FOOD
JÁRDABŐVÍTÉS UTCAPARK
_ÉPÜLETFELÚJÍTÁS _SZABADON ÁLLÓ TELKEK FEJLESZTÉSE _TERMÉSZETKÖZELIBB, ÉLHETŐBB
_BARNAÖVEZET LAKÓFEJLESZTÉSE _LAKÓNEGYEDEK ÖSSZEVONÁSA _ KAPCSOLAT A DUNÁVAL ÉS
_FORGALOMKORLÁTOZÁS,
FEJLESZTÉSEÉS
PARKOLÓ
LAKÁSFEJLESZTÉS
SZABADTÉRI KÖZPONT
FREESPACE_TERV
KOVÁCS PÉTER_NÉMETH BENCE
URBANISM_RURALISM
_PARK I N T E N Z I T Á S
VÁROS
ÉPÍTETT - ZÖLD- NYUGODTSÁG DUNA - TÓ NYÜZSGÉS
2
2018 MÁJUS 28.
NYÜZSGÉS NYUGODTSÁG MOZGÁS --CHILL SZÉLES
-KÁOSZ SZŰK -
REND GYORS
KOVÁCS PÉTER_NÉMETH BENCE
I N T E N Z I T Á S
TERVEZETT ÁLLAPOT
_HELSINKI
_SÉTÁLÓUTCA
_TEMPLOM
_FOGHÍJAK
_PIAC
_DUNAPART A DUNÁVAL _SÉTÁLÓUTCA HANGULATÁRA VISSZAUTALÓ KÖRNYEZET _LAKÓPARKOK ZÖLDFELÜLETEINEK FEJLESZTÉSE _ SZABADIDŐS TEVÉKENYSÉGEK _ FÁSÍTÁS
INGÁZÁS
-
MEGÉRKEZÉS
MOBILIS
-
VÁROS
2
2018 MÁJUS 28.
HELYBEN MARADÓ DINAMIKUS - EGYENLETES KISZÁMÍTHATATLAN - KISZÁMÍTHATÓ - NYUGODTSÁG MOZGÁS - CHILL SZÉLES - SZŰK GYORSSZÉTÁGAZÓ - LASSÚ NYÜZSGÉS
- TÉR PÁRHUZAMOS - TÖMEG
_DUNAPART
_HELSINKI
_SÉTÁLÓUTCA
_TEMPLOM
_FOGHÍJAK
_PIAC
_KIS_KOSUTI
_KERÉKPÁR
_HELSINKI
KOVÁCSOLTVAS KERÍTÉS
_BENZINKÚT
AUTÓS FORGALOM
_TEMPLOM
SÉTÁLÓUTCA BŐVÍTÉSE
_ZSÁKUTCA
_NAGY
SÖVÉNY
MELLETI TERÜLETRE NÖVÉNYZET TELEPÍTÉSE _SÉTÁLÓUTCA FOLYTATÁSA _ ZÖLD BEAVATKOZÁSOK _FORGALOM KIZÁRÁSA _HAGYOMÁNYOS TEMPLOMKERT KIALAKÍTÁSA
GREEN SPACE
URBANISM_RURALISM
TERVEZETT ÁLLAPOT
_KIS_KOSUTI
_TEMPLOM
LAKÓ-PARK
KAPCSOLAT
_TERV
JELENLEGI ÁLLAPOT
_PIAC-PARK
_TERMÉSZETI
HOUSING
_INFRASTRUCTURE
RENDSZERES -SPONTÁN LASSÚ -TÉR - TÖMEG
JELENLEGI ÁLLAPOT
_DUNAPART
ÚJ INGATLANOK
ÚJ LAKÓPARK
TÉR
JÁRDA
SÉTÁLÓUTCA BŐVÍTÉSE
HELYETT SÉTÁLÓUTCA FOLYTATÁSA
FORGALMI TERHELÉS CSÖKKENTÉSE _KERESZTIRÁNYÚ CSOMÓPONT _BUSZ ÚTVONALAK TERELÉSE _ KERÉKPÁROS KÖZLEKEDÉS BEVEZETÉSE, BŐVÍTÉSE
_MÉLYGARÁZS, PARKOLÓK KIALAKÍTÁSA _TEMPLOM TERÜLETÉRŐL AUTÓS FORGALOM KIZÁRÁSA KÖZLEKEDÉS FEJLESZTÉSE
_KERÉKPÁROS
TEMPLOMKERT PARKOLÓHÁZ GYALOGHÍD
VASÚT ÉS HÉV KERÉKPÁRÚT DUNAPARTI SÉTÁNY KOVÁCS PÉTER_NÉMETH BENCE
PARK_TERV
URBANISM_RURALISM
VÁROS
KOSUTI
2
2018 MÁJUS 28.
KOVÁCS PÉTER_NÉMETH BENCE
INFRASTRUCTURE
PESTERZSÉBET
_TERV
URBANISM_RURALISM
VÁROS
2
2018 MÁJUS 28.
65
66
Sétáló utca lezárása
Meghosszabított sétáló utca
Meghosszabított sétáló utca
a n u D )ri sá ok or
06
KONCEPCIÓ
VÁROS 2
Pesterzsébet - "KOSUTI"
INTERMODÁLIS KÖZPONT
LAKÓ KÖZPONT
Lovas Tamás - Sóti Máté
Családi házas övezet
KERESKEDELMI KÖZPONT
Templom
SZAKRÁLIS KÖZPONT
IGAZGATÁSI KÖZPONT
Városháza
Kapcsolatot teremt a "Kosuti" és a dunapart között, valamint a kerület és a város között
Közút Busz Vasút
KAPCSOLATI KÖZPONT
Uszoda
Vízisportok
SPORT KÖZPONT
Rá ck ev ei (S
ZÖLD ÖVEZETI KÖZPONT
Dunapart
A Kossuth Lajos utcának jelenleg több, egymástól elkülönülő szerepe van. A várható közlekedésfejlesztések, a Kossuth Lajos utca és a Helsinki út csomópontja megköveteli egy új játszik helyi intermodális központ kialakítását, amely erős kapcsolatot hoz létre a kerület, a környező kerületek, a Belváros és az agglomerációs települések közt. Vasút, HÉV, busz, villamos, autó, kerékpár, gyalogos, minden megtalálja az új helyét. Az összekötés erős kortárs jel, mely a Helsinki út felé megjelöli Pesterzsébetet, kiemeli a városrészt alvóváros státuszából és élettel tölti meg. A tervezett többszintes intermodális központ lefedését szolgáló födém felső felülete a Kossuth Lajos utca részévé válik, a főutca új eleme, a hiányzó kapocs a „Kosuti” és a Duna között. Egyfajta megemelt park, széles zöld átjáró panorámás közösségi sportolási lehetőséggel, játszótérrel. A Dunapart felöl nézelődésre, ülésre alkalmas lépcsős kialakítású (az akadálymentesítést mindkét oldalon lift biztosítja), a Kossuth Lajos utca felől spirál rámpa vezet fel. Az új térfoglalás, a gyors átszállások biztosítása, a minőségi kortárs környezet számos új lehetőséget nyit a kerület fejlesztése előtt.
Sétáló utca lezárása
LOVAS TAMÁS SÓTI MÁTÉ
2018. 05. 28.
GSEducationalVersion
11
HELYSZÍNRAJZ
VÁROS 2
Pesterzsébet - "KOSUTI"
KÖZLEKEDÉSI KONCEPCIÓ INTERMODÁLIS KÖZPONT
Lovas Tamás - Sóti Máté
0
30 [m]
2018. 05. 28.
15
METSZET
VÁROS 2
Pesterzsébet - "KOSUTI"
GSEducationalVersion
GSEducationalVersion
PESTERZSÉBET
KOSUTI
0
10 [m]
INTERMODÁLIS KÖZPONT
Lovas Tamás - Sóti Máté
2018. 05. 28.
Lovas Tamás - Sóti Máté
FŐUTCA LEZÁRÁSA EMELT PARK ARCA A VÁROSBA BEVEZETŐ ÚT FELŐL VÁRAKOZÁS A VILLAMOSRA 250 m
200 m
INTERMODÁLIS KÖZPONT
VERTIKÁLIS KÖZLEKEDÉS AZ EMELT PARK ÉS AZ INTERMODÁLIS KÖZPONT KÖZÖTT FEDETT KERÉKPÁRTÁROLÓ
Pesterzsébet - "KOSUTI"
EMELT PARKI SÉTÁNY
EMELT PARK ARCA A VÁROS FELŐ PARK A VILLAMOSMEGÁLLÓ ÉS HELSZINKI ÚT KÖZÖTT VÁRAKOZÁS A VILLAMOSRA
EMELT PARK LEJÁRATÁN KIALAKULÓ TEREK UTCABÚTOROZÁS ÉS HANGULAT
EMELT PARK LEJÁRATA AZ ALSÓ PARKBÓL NÉZVE
EMELT PARK LEJÁRATÁN KIALAKULÓ TEREK UTCABÚTOROZÁS ÉS HANGULAT
FŐUTCA LEZÁRÁSA
EMELT PARK LEJÁRATÁN KIALAKULÓ TEREK ÁTVEZETŐ EMELT PARK ÉS FŐUTCA KAPCSOLATA P+R PARKOLÓ LEJÁRAT ÉS FELJÁRATA UTCABÚTOROZÁS ÉS HANGULAT
FŐUTCA LEZÁRÁSA PARK A VILLAMOSMEGÁLLÓ ÉS HELSZINKI ÚT KÖZÖTT P+R PARKOLÓ LEJÁRAT
NEZETEK - EMELT PARK
VÁROS 2
2018. 05. 28.
EMELT PARK LEJÁRATA ELŐTTE KIALAKULÓ PARK VÁRAKOZÁS A VONATRA
19
NEZETEK - EMELT PARK
VÁROS 2
Pesterzsébet - "KOSUTI"
EMELT PARK LEJÁRATA AZ ALSÓ PARKBÓL NÉZVE
Lovas Tamás - Sóti Máté
EMELT PARK LEJÁRATÁN KIALAKULÓ TEREK UTCABÚTOROZÁS ÉS HANGULAT
GSEducationalVersion
2018. 05. 28.
18
NEZETEK - HÉV - VONAT
VÁROS 2
Pesterzsébet - "KOSUTI"
INTERMODÁLIS KÖZPONT
TENISZ PÁLYÁK ÁTHEYEZÉSE A SPORT KÖZPONTHOZ, AZAZ A JÉGCSARNOK ÉS AZ USZODA KÖRNYEZETÉBE
09
ÁTALAKÍTÁSI KONCEPCIÓ
VÁROS 2
Pesterzsébet - "KOSUTI"
INTERMODÁLIS K
INGATLAN FEJLESZTÉSI TERÜLET pl: TÁRSASHÁZ, SZÁLLODA
GSEducationalVersion
Találkozzunk a hídnál! Szeretek ott átszállni, nézelődni! Hazaértem! Gyönyörű innen Budapest!
Ház földszintének megnyitása a köztér irányába, funkcionális fejlesztés pl: kávézó kialakítása
P
INTERMODÁLIS KÖZPONT
19 GSEducationalVersion
Lovas Tamás - Sóti Máté
2018. 05. 28.
P
0
100 [m]
INTERMODÁLIS KÖZPONT
Lovas Tamás - Sóti Máté
2018. 05. 28.
GSEducationalVersion
KOSUTI
PESTERZSÉBET
67
ROZSNYAI VIRÁG VISLÓCZKI GÁBOR
A Kossuth Lajos Duna felőli meghosszabbításában, a vasút és a Közműhelytelep utca közti sávba terveztünk egy új többszintes közparkot és egy lakóterület-fejlesztést, a sínek közelében egészségügyi intézmén�nyel, a lakóházak utca és park felőli földszinti zónájában kereskedelemmel, szolgáltatásokkal. A közpark, a Helsinki út feletti új gyalogos- és kerékpáros-hídhoz kötődik, mindenki számára könnyen és biztonságosan elérhetővé teszi a fenntarthatóság és élhetőség biztosítása számára egyre fontosabbá váló zöld területeket, a Duna partot. A park térben összetett és formailag változatos kialakítása az akadálymentes közlekedés biztosítása mellett élménygazdag, vonzó környezetet teremt, pavilonjaival megállási lehetőségeket és árnyékolt felületeket nyújt. Az új park összefogja a környéken már meglévő sportlétesítményeket és a Duna adta lehetőségeket, illetve a településközpont és a lakóterületként működő és tovább fejlődő Gubacsi városrész között új erős kapcsolatot teremt. 68
PESTERZSÉBET
KOSUTI
KOSUTI
PESTERZSÉBET
69
„KAPOCS” – végre összeért a Kosuti a Dunával!
70
PESTERZSÉBET
KOSUTI
KOSUTI
PESTERZSÉBET
71
BIRKÁS DORINA CSALLAI ÁDÁM
A terv a „Kiskosuti” egészére ad javaslatot a városi szövet nyilvánosságot érintő elemeinek – üres telkek, homlokzatok, járdák, kulturális funkciók, útburkolatok, parkolók – újjászervezésével, új korszerű funkciók és a hozzájuk társuló nem szokványos, a környezetükből kiemelkedő néhány épületek elhelyezésével. Hogy Pesterzsébeten, a központban is lehessen kikapcsolódni, találkozni. Egyfajta „sharing” (megosztás) helyek születnek, ahol nem csak befogadására nyílik lehetőség, de mindenki megnyithatja saját csatornáját a világ felé. A három új ház - „PLATFORM, STÚDIÓ, MÉDIA” – megtalálva saját helyét (telkét) és egyéni arculatát, a Kossuth utcára fordulva összehangzó rendszert alkot. Az új közfunkciójú épületek gyalogosan és kerékpárral a megújított „Kiskosutin” érhetők el, az autóval távolabbról érkezőknek a parkolás biztosított. 72
Használat
PESTERZSÉBET
KOSUTI
Alternatív valóságok: mennyi program van a Kosutiban! Itt a jövőnk! KOSUTI
PESTERZSÉBET
73
LÁGLER JULI OHMACHT PETRA SÓVÁRY DALMA
A Kossuth utca Szent Imre herceg utca és Jókai Mór utca közé eső szakaszán, a „Kis kosutin” sok az alulhasznosított és rossz állapotú magántulajdonban lévő épület, a közelben élőknek kevés a lehetőség a szabadidő eltöltésére, kevés a zöld terület, sok az autó. Koncepciónk szerint – melynek hívószava a „Pitypang” – egy ponton kell a beavatkozást megkezdeni, egy telket kell kicsit átalakítani, bevezetni a köztudatba az új jelenséget, melynek híre utána a „széllel” könnyen terjed, elindít olyan folyamatokat, mely az emberekre hat, segít helyi új közösségek formálásában. „Egy szem mag elvetése ugyan egy virág kihajtását eredményezi, ám utána egész mezőket képes meghódítani.” A terv az itt élőkre épül, a „köz” útszakaszt újítja fel, a belső udvarok, a lakóházak egy része lépésről lépésre nyílik meg az utcára, önkéntes alapon, a tulajdonosok aktív közreműködése mellett kisebb-nagyobb közösségi funkcióknak ad helyet. Cserébe a „köz” hozzájárul az utcai homlokzat megújításához, így a terület külső megítélése is megváltozik, átértékelődik a környék. Civil szervezetek, egyesületek és önkormányzati szereplők bevonásával alakul ki az üres telkek, alulhasznosított házak, házrészek közös megújítási programja. 74
1. ütem
2. ütem
3. ütem
4. ütem
5. ü.
PESTERZSÉBET
KOSUTI
KOSUTI
PESTERZSÉBET
75
MINDEGYIK ÉPÜLET SAJÁT KIÜLŐ TERASSZAL. FÖLDSZINTEN 3, AZ EMELETEKEN 4 LAKÁS KAP HELYET. ÍGY EGY TÖMBBEN, AMIT 2 ÉPÜLET ALKOT, 35 LAKÁS TALÁLHATÓ. TÖMÖR KERÍTÉSSEL VÁLASZTJUK EL A VÉDETT UTCAKÉPET ALKOTÓ HÁZAKTÓL, ÁM 2 MÉTERES MAGASSÁGA MÉGIS KAPCSOLATOT TEREMT A PARK ÉS LAKÓHÁZAK KÖZÖTT. ÁRNYÉKOLÓ PERGOLÁIK JÁTÉKOS SZINTUGRÁSOKKAL KÖLCSÖNÖZNEK HULLÁMZÓ MEGJELENÉST AZ PLÉBÁNIA MELLETT KÖZÖSSÉGI HÁZ ÉPÜL, BELSŐ ÉTKEZDÉKNEK. MAGÁNUDVARRAL. AZ UDVAR NÖVÉNYESÍTETT, KISEBB RENDEZVÉNYEK, A TÓ MELLETT VÉGIGFUTÓ SÉTÁNY PIHENŐK HELYSZÍNE. A VÍZ FÖLÖTT STÉG A KERÍTÉS ÁTTÖRTSÉGE TEREMT KAPCSOLATOT A TÉR, ÉS JELLEGŰVÉ VÁLIK, SAJÁTOS EZÁLTAL A PARK,VÍZPARTI VALAMINT AZ UDVARHANGULATOT KÖZÖTT. A TÉR NAGYOBB RENDEZVÉNYEK MEGTARTÁSÁT IS LEHETŐVÉ TESZI A KÖZÖSSÉG SZÁMÁRA. KÖLCSÖNÖZVE ÍGY A PAVILONOKNAK. A PLÉBÁNIA ÉPÜLETE ÉS A SZOMSZÉDOS HÁZ TÉRFALAT
PRIBOJSZKI SZABOLCS SZŰCS GERGELY
ALKOT, KAPUMOTÍVUMKÉNT VEZETI A TEKINTETET A PARKOT ÁTSZELŐ KOSSUTH SÉTÁNYRA.
LAKÓPARK GSEducationalVersion
A terv drasztikus beavatkozást vizionál, bemutatja, hogy milyen irányban változhatna meg a főutca, ha bontásokat követően a templom utáni szakaszon új kerületi zöld központi sáv – tágas vízfelülettel, térfalat képző vendéglátó egységekkel, játszó- és pihenőkerttel – kapna helyet. Nagyléptékű előremutató beavatkozás,PLÉBÁNIA, KÖZÖSSÉGHÁZ, RENDEZVÉNYTÉR mely a kerület egészére kihatna. A „Kiskosutipark”, az új közpark, Pesterrzsébet hiányzó zöld központja, ami a „Nagykosuti” városközpont, a Topánka lakótelep, a Plébánia mellé tervezett közösségi ház, a megújuló Tátra téri piac környék, a kertvárosi lakóterületek, és új lakófejlesztési területek (négyszintes házak, mélygarázzsal) közé ékelődik. Fenntartható, élhető, szerethető közös zöld környezet. Egy lehetséges jövőkép.
// Pribojszki Szabolcs / Szűcs Gergely // Városépítészet 2. // Pesterzsébet, Kossuth utca // 2018.05.28 // Konz: Benkő Melinda PhD, Babos Annamária, Dőry Bálint
GSEducationalVersion
76
PESTERZSÉBET
KOSUTI
PLÉBÁNIA
BEJÁRAT
GYÓGYSZERTÁR
STÉG
PAVILONOK
TERMÉSZETES KIALAKÍTÁSÚ TÓ
RENDEZVÉNYTÉR
KÖZÖSSÉGI HÁZ
MAGÁNKERT A PLÉBANIA LAKÓI ÉS A KÖZÖSSÉG SZÁMÁRA
MEGLÉVŐ PLÉBÁNIA ÉPÜLET SZENT IMRE HERCEG UTCA
PIAC PARKOLÓ
BŐVÍTETT PIAC
VÁSÁRCSARNOK
LAKÓPARK
ÁRUFELTÖLTÉS
KOSSUTH SÉTÁNY
BUSZMEGÁLLÓ
TERMÉSZETES KIALAKÍTÁSÚ TÓ
PAVILONSOR
STÉG
RENDEZVÉNYTÉR
PLÉBÁNIA ÉS KÖZÖSSÉGI HÁZ
Kossuth Park: egyszer volt hol nem volt Pesterzsébet központjában egy nagy park egy tóval
BOCSKAI UTCA
// Pribojszki Szabolcs / Szűcs Gergely // Városépítészet 2. // Pesterzsébet, Kossuth utca // 2018.05.28 // Konz: Benkő Melinda PhD, Babos Annamária, Dőry Bálint
PLÉBÁNIA, KÖZÖSSÉGHÁZ, RENDEZVÉNYTÉR GSEducationalVersion
ELŐTÉR KONYHA KOSZOLGÁLÓ PULT
TERMÉSZETES KIALAKÍTÁSÚ TÓ
STÉG
MAGÁNKERTEK
PAVILONOK KÖZÖS LEFEDÉSSEL, KÖZTÜK FEDETT TERASZOK
RENDEZVÉNYTÉR
VENDÉGLŐHÖZ TARTOZÓ TERASZ
MAGÁNKERTEKET HATÁROLÓ KERÍTÉS
// Pribojszki Szabolcs / Szűcs Gergely // Városépítészet 2. // Pesterzsébet, Kossuth utca // 2018.05.28 // Konz: Benkő Melinda PhD, Babos Annamária, Dőry Bálint
PAVILONOK GSEducationalVersion
PIAC
VÁSÁRCSARNOK
LIGET
SZEMÉLYPARKOLÓ A PIACRA ÉRKEZŐK SZÁMÁRA
PIAC BŐVÍTÉSE
VÁSÁRCSARNOK
PIAC
PIAC BŐVÍTÉSE
ÁRUFOGADÓ TÉR
BŐVÍTÉS
BŐVÍTÉS
LÉPCSŐHÁZ TETŐTERASZ FELÉ
LÉPCSŐHÁZ
KÖZÖS ZÁRT KERT
ÜZLETSOR TETŐTERASSZAL
ÁTMENETI RÉSZ, KÖZLEKEDÉS HELYE
LEJÁRAT MÉLYGARÁZS FELÉ
4 SZINTES TÁRSASHÁZ
PARK II.
KAPCSOLÓDÁS A PIACHOZ, PAVILONOK, MOBIL KERESKEDELMI EGYSÉGEK, KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK HELYSZÍNE
PARK I.
KÖZÖSSÉGI TALÁLKOZÁS HELYSZÍNE SZABADTÉRI RENDEZVÉNYEK, SZÓRAKOZÁS, KIKAPCSOLÓDÁS
LIGET
// Pribojszki Szabolcs / Szűcs Gergely // Városépítészet 2. // Pesterzsébet, Kossuth utca // 2018.05.28 // Konz: Benkő Melinda PhD, Babos Annamária, Dőry Bálint
KOSSUTH PARK (m=1:1000) GSEducationalVersion
MEGÉRKEZÉS A SÉTÁLÓUTCÁRÓL TEMPLOM FELTÁRULÁSA TÖMEGKÖZLEKEDÉSI CSOMÓPONT
AKCIÓTERÜLET II.
PARKOLÓ
BŐVÍTÉS
BŐVÍTÉS
VÁSÁRTÉR
TEMPLOMKERT
TEMPLOMTÉR
ÁRUFOGADÁS
VAS GEREBEN UTCA
PIAC BŐVÍTÉSE, MODERNIZÁLÁSA PARKOLÁS, FELTÖLTÉS BIZTOSÍTÁSA A KOSSUTH PARKOT ELKERÜLVE // Pribojszki Szabolcs / Szűcs Gergely // Városépítészet 2. // Pesterzsébet, Kossuth utca // 2018.05.28 // Konz: Benkő Melinda PhD, Babos Annamária, Dőry Bálint
GSEducationalVersion
LAKÓPARK
// Pribojszki Szabolcs / Szűcs Gergely // Városépítészet 2. // Pesterzsébet, Kossuth utca // 2018.05.28 // Konz: Benkő Melinda PhD, Babos Annamária, Dőry Bálint
GSEducationalVersion
KOSUTI
VÁSÁRCSARNOK, PIAC, LIGET
// Pribojszki Szabolcs / Szűcs Gergely // Városépítészet 2. // Pesterzsébet, Kossuth utca // 2018.05.28 // Konz: Benkő Melinda PhD, Babos Annamária, Dőry Bálint
GSEducationalVersion
PESTERZSÉBET
77
PAP SÁRA ANIKÓ VÁGÓ BORBÁLA
Kísérleti tervet csináltunk, azt vizsgálva, hogy egy meglévő kistelkes, kerítésekkel felszabdalt tipikus pesterzsébeti lakótömb hogyan alakulhatná át a „közösségben élni”, a co-housing elveit érvényesítő lakókörnyezetté. Milyen előnyökkel járhat a kisvárosias zöld karakter megőrzése, de a térbeli és társadalmi elkülönülés gyengítése? A tervnek fontos elemei az építészeti javaslatok is, de ennél lényegesebb a módszer, a program, a megvalósítási folyamat modellezése. Az átalakulás folyamatát társadalmi és a fizikai környezet alakításához értő szakemberek moderálják. Az épületállomány jelentős része megmarad, a telkek összekapcsolódása lépésről lépésre halad, a lakóközösséget szolgáló funkciók (műhelyek, kultúra, integritást erősítő közösségi terek), majd az üres vagy felszabaduló helyeken bérlakások is épülnek, a külvilág felé nyit a tömb. Az átalakulás szabályait rögzítettük, például minden lakóegységben létre kell hozni valamilyen közösségi, egymást segítő funkciót; minden új épületben kell, legyen szociális lakás; a kertes házakban élőknek vállalni kell a kertjük gondozását; az összenyitott telkes tömbön törekedni kell a vegyes életkorú, családi helyzetű, társadalmi státuszú lakóközösség kialakítására; minden lakáshoz tartozzon gépkocsi parkoló a tömbön belül. 78
PESTERZSÉBET
KOSUTI
KOSUTI
PESTERZSÉBET
79
80
PESTERZSÉBET
KOSUTI
Segíthetetünk? Közösen talán könnyebb lenne élnünk? Ki száll be? Próbáljuk meg!
KOSUTI
PESTERZSÉBET
81
BODNÁR BENEDEK KÖNYVES TÓTH PIROSKA
A „Kosuti” több alközponti potenciállal rendelkezik. Az egyik legmeghatározóbb, de alapvetően megújítandó térsége a Tátra téri Vásárcsarnok környéke: a piactér, a Jókai–Kossuth csomópont a magasházzal, a Kiskosuti alulhasznosított zárt házsorának földszinti zónája, stb. A jó pozícióban lévő terület állandó látogatottsága jelenleg is megvan, de megfelelő környezeti beavatkozássokkal olyan pesterzsébeti alközpont alakulhat ki, amely tágabb vonzerővel is bír, minden korosztálynak és társadalmi csoportnak vonzó. A terv bátran átépíti a Vásárcsarnok környezetét, bont, felújít, hozzáépít, újat épít. A beépítés eredményeként új köztérrendszer születik a „Kiskosuti” mentén, amely négy különböző karakterű és használatú részből áll össze: a zöld vendéglátó, pihenő udvartér a Kossuth–Igló–Tátra tömbben; az aktív-sport tér az átalakított Kossuth–Szivacs–Tátra tömb földszinti zónájában; a PesterzsébeTÉR a Kossuth Lajos utca túloldalán; és az új piactér. 82
PESTERZSÉBET
KOSUTI
Négy új tér egy hagyományos központért: a Kiskosuti teljesen megújult! KOSUTI
PESTERZSÉBET
83
KISS MARTINA POPADINEC AMÁLIA
Az új megváltozott közterek változásokat tudnak elindítani, új társadalmi perspektívák alakulnak ki. Pesterzsébeten a Tátra téri piac környezetének korszerű megújítása központi szerepet játszik ebben a folyamatban. A piac, segíti a helyi gazdaság fejlődését, hozzájárul a kisvállalkozások növekedéséhez és egyben az egyik legfontosabb egész évben működő köztér, találkozási pont. Környezetalakítási koncepciónk középpontjában a felújított Vásárc sarnok épülete van, mely előtt a Kossuth Lajos utca túloldalán közösségi kertekkel tagolt térbővület nyílik, míg a mögötte lévő piactér új flexibilis utcabútorokkal berendezett. A terv mikrobeavatkozásokra épül, melyek nem költségigényes kísérletek és az évek során használatuk révén hozzájárulnak ahhoz, hogy a lehető legjobb valós program és átépítés valósulhasson meg a piac környékén. 84
PESTERZSÉBET
KOSUTI
A Kiskosutin van a város legjobb piaca! Ott lakjunk, oda menjünk!
KOSUTI
PESTERZSÉBET
85
ÁLMOSDI DONÁT GÁCSI ZSUZSANNA
TARTALOM TÉRKÉPEK 04. népesség 05. éves nettó jövedelem 06. ingatlanárak 07. diplomások száma 08. zöldterületi intenzitás 09. zajtérkép 10. közösségi közlekedési index 11. gyalogosforgalom index 12. kerékpáros útvonalak 13. kórházak elérhetősége 14. városközpont index 15. turisztikai index 16. háztartások száma 17. egy háztartásban élők száma 18. időseltartottsági ráta 19. öregedési index 20. gyermekeltartottsági ráta 21. háromgyermekes családok aránya 22. kétgyermekes családok aránya 23. 0-14 áves korúak száma 24. 0-14 éves korúak aránya 25. 15-18 éves korúak száma 26. 15-18 éves korúak aránya 27. 19-30 éves korúak száma 28. 19-30 éves korúak aránya 29. 31-62 éves korúak száma 30. 31-62 éves korúak aránya 31. 63- éves korúak száma 32. 63- éves korúak aránya
Pesterzsébet kutatásunk alapján szükségesnek látjuk egy olyan várostervezői rendszer felépítését, amely a mai kor egyik kiaknázatlan értékén, az adaton alapul. A rendszer egy kétirányú platform létrehozása. Egyrészről felületet adna a kerületi lakosság számára, ahol olyan adatmegosztó és -felhasználó alkalmazások működhetnének, mint például az urbancyclr rendszere. Kerületi szinten a hely identitásának szerves részét jelentő kisboltok számára adhatna olyan felületet, ahol kínálatukról tájékoztatást adhatnak, és a lakosság igényeit felmérhetnék. Ennek a platformnak fontos eleme lenne, hogy a lakosok önkéntesen osztanak meg adatokat, hogy a másik oldalról több információhoz juthassanak. A lakossági adatokat felhasználná a platform másik fontos szereplője, az önkormányzat is, illetve az általa gyűjtött adatokat – szigorú adatvédelem mellett – a lakosság rendelkezésére bocsátja másodelemzés céljával, amely fontos részét képezi a rendszernek. A lakosság ily módon való részvétele a város közügyeiben a participáció egyik leghatékonyabb formáját adja, hiszen a város koordinációjában történeti okokból kialakult hiányosságok elsődleges megoldási iránya az adat és az információ tőkeként való felhasználásában rejlik. KOEFFICIENS ÁBRÁK 33. diplomások száma - gyermekeltartottsági ráta 34. egy háztartásban élők száma - gyermekeltartottsági ráta 35. gyermekeltartottsági ráta - zaj 36. időseltartottsági ráta - tömegközlekedési index 37. ingatlanár - diplomások száma 38. ingatlanár - nettó jövedelem 39. ingatlanár - tömegközlekedési index 40. ingatlanár - zaj 41. ingatlanár - zöldfelületi intenzitás 42. körházak elérése - időseltartottsági ráta 43. nettó jövedelem - gyermekeltartottsági ráta 44. tömegközlekedési index - zaj 45. zaj - népesség 46. zöldfelületi intenzitás - diplomások aránya 47. zöldfelületi intenzitás - zaj 48. öregdési index - egy háztartásban élők száma 49. öregedési index - gyermekeltartottsági ráta 50. öregedési index - nettó jövedelem
86
ZAJTÉRKÉP
NÉPESSÉG
- 01 -
1 fő - 19 fő
36 fő - 49 fő
63 fő - 80 fő
19 fő - 36 fő
49 fő - 63 fő
80 fő - 104 fő
- 02 - - 03 -
174 fő - 228 fő
283 fő - 342 fő
405 fő - 462 fő
0 dB - 10 dB
20 dB - 30 dB
134 fő - 174 fő
228 fő - 283 fő
342 fő - 405 fő
462 fő - 893 fő
10 dB - 20 dB
30 dB - 40 dB
13.4 db - 15.3 db
17.2 db - 19.1 db
10.9 db - 13.4 db
15.3 db - 17.2 db
19.1 db - 21.3 db
21.3 db - 23.7 db
26.2 db - 29.4 db
34.3 db - 39.9 db
23.7 db - 26.2 db
29.4 db - 34.3 db
39.9 db - 62.7 db
62.7 db - 77.9 db
0 % - 10 %
20 % - 30 %
10 % - 20 %
30 % - 40 %
- 07 -
40 dB - 50 dB
60 dB - 70 dB
0 -1
2 -3
4 -5
50 dB - 60 dB
70 dB - 77.5 dB
1 -2
3 -4
5 -6
- 09 -
ZÖLDTERÜLETI LEFEDETTSÉG
DIPLOMÁSOK SZÁMA 0 db - 10.9 db
KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉS INDEX
104 fő - 134 fő
- 04 -
TURISZTIKAI INDEX 40 % - 50 %
60 % - 70 %
80 % - 90 %
50 % - 60 %
70 % - 80 %
90 % - 100 %
6 -7
9 - 10
11 - 13
7 -9
10 - 11
13 - 17
17 - 20
- 10 -
HÁZTARTÁSOK SZÁMA
0 -0
1 -2
3 -5
0 -1
2 -3
5 -6
- 08 -
6 -8
10 - 12
14 - 16
0 db - 8 db
15 db - 21 db
29 db - 40 db
8 - 10
12 - 14
16 - 27
8 db - 15 db
21 db - 29 db
40 db - 51 db
- 15 -
51 db - 65 db
85 db - 107 db
128 db - 147 db
191 db - 248 db
65 db - 85 db
107 db - 128 db
147 db - 191 db
248 db - 312 db
- 16 -
ÉVES NETTÓ JÖVEDELEM 1353000 ft/év - 1378000 ft/év
1500000 ft/év - 1562000 ft/év
1153000 ft/év - 1207000 ft/év
1285000 ft/év - 1308000 ft/év
1378000 ft/év - 1408000 ft/év
1562000 ft/év - 1679000 ft/év
1207000 ft/év - 1239000 ft/év
1308000 ft/év - 1330000 ft/év
1408000 ft/év - 1449000 ft/év
1239000 ft/év - 1263000 ft/év
1330000 ft/év - 1353000 ft/év
1449000 ft/év - 1500000 ft/év
1096000 ft/év - 1153000 ft/év
1263000 ft/év - 1285000 ft/év
- 05 -
PESTERZSÉBET
DIPLOM ÁSOK SZÁM A - GYERM EKELTARTOTTSÁGI RÁTA KOEFFICIENS
INGATLANÁRAK 125000 ft/m2 - 175000 ft/m2 175000 ft/m2 - 225000 ft/m2
225000 ft/m2 - 275000 ft/m2
350000 ft/m2 - 450000 ft/m2
275000 ft/m2 - 350000 ft/m2
450000 ft/m2 - 550000 ft/m2
-0.46 - -0.17
-0.17 - 0.12
- 06 -
0.12 - 0.40
0.40 - 0.69
- 33 -
KOSUTI
0.69 - 0.98
0.98 - 1.26
1.26 - 1.55
EGY HÁZTAR TÁSBAN ÉLŐK SZÁM A - GYERM EKELTARTOTTSÁGI R. KOEFFICIENS -1.38 - -1.14
-1.14 - -0.89
-0.89 - -0.64
-0.64 - -0.40
- 34 -
-0.40 - -0.15
-0.15 - 0.09
0.09 - 0.34
IDŐSELTARTOTTSÁGI RÁTA - KÖZLEKEDÉSI INDEX KOEFFICIENS
GYERM EKELTARTOTTSÁGI RÁTA - ZAJ KOEFFICIENS -1.333 - -0.730
-0.730 - -0.127
-0.127 - 0.476
0.476 - 1.078
1.078 - 1.681
1.681 - 2.284
2.284 - 2.887
-18.0 - -13.5
-13.5 - -9.1
-9.1 - -4.6
- 35 -
-4.6 - -0.2
-0.2 - 4.3
4.3 - 8.7
8.7 - 13.2
INGATLANÁR - ZÖLDTERÜLETI INTENZITÁS KOEFFICIENS -0.85 - -0.29
-0.29 - 0.27
0.27 - 0.82
0.82 - 1.38
- 36 -
1.38 - 1.94
1.94 - 2.50
KÓRHÁZAK ELÉRÉSE - IDŐSELTARTOTTSÁGI RÁTA KOEFFICIENS 2.50 - 3.05
-0.32 - -0.22
-0.22 - -0.11
- 41 -
-0.11 - -0.01
-0.01 - 0.09
0.09 - 0.19
0.19 - 0.29
0.29 - 0.40
NETTÓ JÖVEDELEM - GYERM EKELTARTOTTSÁGI RÁTA KOEFFICIENS -5989 - -4097
-4097 - -2205
-2205 - -313
- 42 -
-313 - 1579
1579 - 3471
3471 - 5363
TÖM EGKÖZLEKEDÉSI INDEX - ZAJ KOEFFICIENS 5363 - 7255
-0.110 - -0.016
-0.016 - 0.079
0.079 - 0.174
0.174 - 0.268
- 43 -
ZAJ - NÉPESSÉG KOEFFICIENS -0.18 - -0.02
-0.02 - 0.15
0.15 - 0.32
-6.4 - -2.6
-2.6 - 1.3
1.3 - 5.2
0.458 - 0.552
0.49 - 0.66
0.66 - 0.83
0.83 - 1.00
-3.3 - -1.9
-1.9 - -0.4
-0.4 - 1.0
1.0 - 2.4
2.4 - 3.9
3.9 - 5.3
5.3 - 6.7
- 46 -
INGATLANÁR - NETTÓ JÖVEDELEM KOEFFICIENS
INGATLANÁR - DIPLOM ÁSOK SZÁM A KOEFFICIENS -10.3 - -6.4
0.363 - 0.458
ZÖLDTERÜLETI INTENZITÁS - DIPLOM ÁSOK SZÁM A KOEFFICIENS 0.32 - 0.49
- 45 -
-14.1 - -10.3
0.268 - 0.363
- 44 -
5.2 - 9.0
9.0 - 12.9
-0.00079 - -0.00055
-0.00055 - -0.00030
-0.00030 - -0.00006
-0.00006 - 0.00019
0.00019 - 0.00043
0.00043 - 0.00068
0.00068 - 0.0009
ZÖLDTERÜLETI INTENZITÁS - ZAJ KOEFFICIENS -3.37 - -2.54
- 37 -
-2.54 - -1.72
-1.72 - -0.89
-0.89 - -0.06
-0.06 - 0.77
ÖREGEDÉSI INDEX - EGY HÁZTARTÁSBAN ÉLŐK SZÁM A KOEFFICIENS 0.77 - 1.60
1.60 - 2.43
-308 - -218
-218 - -128
-128 - -38
-38 - 52
52 - 142
142 - 232
232 - 323
- 38 - 47 -
KOSUTI
PESTERZSÉBET
- 48 -
87
Városi rag VÁROSÉPÍTÉSZET 2 MŰTEREM OKTATÓK Fonyódi Mariann PhD Bene Tamás Tímár Benedek HALLGATÓK Ács Fruzsina, Bielik Judit, Bönde Tamás János, Doba Fruzsina, Farkas Ágnes, Filep Richárd, Kelemen Mariann, Koczkás Márk, Kudronné Berta Eszter, Lovász Dalma Judit, Mészáros Pál, Németh Péter, Pénzes Laura, Pinczés Gergő, Pintér Csaba, Porkoláb Flóra Anna, Sági Zoltán, Száraz Péter, Székely Lajos, Szerján Anna Boglárka, Tatai Viktória, Török Lili, Zslebics Judit
88
Pesterzsébet történeti múltú, mégis fiatal település. Telepített, szabályos, ám léptéke miatt otthonos képét a tizenkilencedik századtól kezdődő parcellázásokkal kapta meg. A kezdetekben közel egyidőben létrejött kertvárosi egyneműsége mellett, éppen kis különbségeiben hordozta magán a nagyváros melletti telep szerepváltozásainak történeti lenyomatait. A vagyonos tulajdonosok nagyméretű földjeit tovább parcellázva egyre szegényesebb telekméretek alakultak ki, azonban a település főbb szerkezeti elemei mindvégig meghatározóak maradtak. A beköltözők jelentős száma nemcsak népességnövekedést, hanem lassú státuszváltozást is eredményezett. Egyszerre volt tehát homogén és finoman differenciált, úgy szerkezetében, mint társadalmában. Lakóinak hasonló státusza erősítette a települési közösség érzését, Budapesttel való kapcsolata pedig meghatározó volt identitása szempontjából.
Jelentős változás a háború után történt a település képében, amikor önállósága helyett egy fővárosi kerület lett csupán. A modernizáció és a lakástermelés jegyében a kerület központi részén a családi házakat lebontották, és a település létrejöttéhez hasonlóan, közel egyidőben, akciószerűen épült át, ezúttal nagyvárosi lakóteleppé. A kertváros és az annak „szanálásával” létrejött lakótelep között azonban nemcsak a téri kapcsolat hiányzott, hanem az időbeni folytonosság is megszakadt. A településkép mellett lakóinak összetételén is drámai kontrasztot eredményezett, mely mind a mai napig, összebékítetlenül helyezi egymás mellé a régi és új telepek világát.
PESTERZSÉBET
VÁROSI RAGASZTÓ
Lakótelep és kisváros, ipari területek és Dunapart – egyazon kerület részei. A morfológiailag és szerkezetében is markánsan elkülönülő területeket nagyforgalmú utak és vasútvonalak
gasztó választják el egymástól, a paneles lakások és kertesházas terület pedig mind lakóminőségében, mind státuszában távol áll egymástól. A félév folyamán arra kerestünk választ, hogy mi az, ami mégis összekötheti ezeket az eltérő részeket. Vizsgáltuk intézményeit, közterületeit, lakói hogyan járnak piacra, iskolába, miként élik mindennapjaikat. A kerület belső hálózatának újraértelmezése, városi léptékű szálakként, tengelyekként segítheti összekötni a szétváló részeket. A Lajtha László utca és Vörösmarty utca menti intézményi tengelyek felélesztését, a Jókai Mór – Kende Knauth utca közötti hagyományos kerületközpont területeinek megújítását nemcsak funkcionálisan, de az élhető és szerethető lakókörnyezet kialakítása miatt is fontosnak találtuk.
léptékű beavatkozási lehetőségeket, melyek mégis jelentősen megújítják a területet, emelve annak lakóértékét. Az identitást kereső, városias beavatkozások egyszerre képezhetnek városi ragasztót téri és társadalmi értelemben, új, otthonos minőséget adva a kerületnek. Az itt bemutatott tervek különböző léptékekben kerestek megoldást, a kerületi koncepciótól a lakótelep megújításán, sűrítésén át a közösségi aktivitásokig széles palettája jelenik meg a lehetséges beavatkozásoknak, melyekben közös, hogy a kerület számára reális, megvalósítható megoldásokat kínálnak.
A félév során a meglévő, kialakult területeken belül kerestünk olyan, érzékeny, kisebb VÁROSI RAGASZTÓ
PESTERZSÉBET
89
BIELIK JUDIT PÉNZES LAURA TÖRÖK LILI FILEP RICHÁRD
ESZKÖZÖK - KULTURÁLIS LEHETŐSÉGEK Színház 1. beltéri színház 2. szabadtéri színház 3. földbe mélyített előadó tér 4. outdoor music stage
Területi célok
Kertmozi 1.tűzfalon 2.panelek oldalán
1.
piactér fejlesztése
1.
2. 2.
rehabilitációs park
2.
Kávézó 1. szabadtéri 2. beltéri 3. átmeneti pavilonos
3.
parkolók kialakítása
A terv a kerületi központrendszer létrehozását és megerősítését tűzi célul, ahol a kerületközpont és az alközpontok között lévő kapcsolatokat a hagyományos városfejlesztési eszközök mellett a területi adottságokat figyelembe vevő kisléptékű, kulturális és közösségi beavatkozások alakítják és erősítik. Az élhető és fenntartható kerület érdekében a zöldfelületek, a kerékpárút és a gyalogos hálózat fejlesztése mellett a tervben fontos szerepet kapnak olyan kulturális és sportlehetőségek, melyek a kerületlakókat nemcsak részvételre, de aktív közreműködésre is késztetik. Az önkormányzat és a civilszféra együttműködéseként a közterületek eseményekkel és új funkciókkal gazdagodnak, amelyek folyamatos megújulással, évről-évre erősítik a kerület identitását, fizikai megjelenésükkel pedig alakítják városképét. A hosszútávú beavatkozások előtt a közösségi események eszköztárával történik a tervezés is, tesztprojektként kipróbálva annak későbbi működését. A terv két területen keres megoldásokat a kisléptékű beavatkozások rendszerére: a kisvárosi területen lévő zöldfelületek között ideiglenes funkciók teremtenek kapcsolatot, a lakótelepen pedig a kihasználatlan területek átstrukturálásával, közösségi használatba vételével történik a megújulás. 90
2.
sétálóutcák kialakítása
1.
2. 1.
szabadtéri edzőpark és futópálya
Könyvtár 1. szabadtéri 2. beltéri 3. könyvtár + kávézó
forgalom mérséklete a központban funkcionálisan kialakított zöldterületek
1.
Zenepark 1.általános iskolai 2.óvodai
1.
szabadtéri színház, kertmozi létrehozása
4.
3.
mobil térelemek elhelyezése a parkokban 3.
3.
Szabadtéri játékok 1. sakk 2. malom 3. scrable
kihasználatlan kistelkek feltöltése funkcióval 2.
Before I die stílusú falak
ESZKÖZÖK - ZÖLDTERÜLETI LEHETŐSÉGEK
Kerületi célok
Játszóterek 1. 0-3 éveseknek 2. 4-6 éveseknek 3. 7-12 éveseknek 4. 13-16 éveseknek
1. 2.
játszóterek építése
5.
arculat egységesítése
Sportolási lehetőségek 1. petanque 2. street workout 3. gördeszka 4. focipálya 5. jóga, pilates 6. nyugdíjas kondi park 7. kosárpálya
2. 3.
2.
alközpontok kialakítása
4. 3.
1.
kerékpárúthálózat kiépítése BUBI állomások létrehozása
2.
2.
kihasználatlan telkek parkosítása
Kertek 1. közösségikert 2. virágoskert 3. piknik
2. 3.
5.
közlekedési csomópontok bővítése
1.,4.,7.
3.
2.
1.
erodálódott épületek feltöltése funkcióval
1.
metróhálózat által csökkenteni a felszíni tömeg- és autós közlekedést
2.
6.
1.
Kutyafuttató pálya Piknikező hely
Központi, csomóponti igények
Területi koncepció
ESZKÖZÖK - KÖZLEKEDÉS, TÉRELEMEK, VIZUÁLIS KAPCSOLATOK
területi adottságok és lehetőségek felhasználása
Biciklis megállóhelyek (BUBI) kapcitás: 1. 5 kerékpár 2. 10 kerékpár 3. 15 kerékpár felszereltség: 1. sima megállóhely 2. ivókutas megállóhely 3. szerelős megállóhely 4. pihenős megállóhelyek
3.,4.
akupunktúra, pontszerű és kisléptékű beavatkozások területi lehetőségek szerint új alközpontok létrehozása
1.
új alközpontok feltöltése kulturális lehetőségekkel,
2.
1.,1.
1.,2.
zöld területekkel területek feltöltése funkciókkal a környező igényeknek megfelelően
3.
3.
2.,2.
1.
használható, élhető közterületek kialakítása
3.,3.
Térelemek: 1. mobil bútorok 2. mobil falak 3. lépcsők
1.,2.
autós forgalom csökkentése, lassítása sétáló utcák, övezetek létrehozása kerékpárutak és állomások létesítése központok összekötése gyalogos- és kerékpárutakkal
2. 1.,1.
1.
3.,4.
2.,4.
1.
Vizuális kapcsolatok: 1. színes zebra 2. térfestés 3. festett járda 4. fények
köponthálózat erősítése vizuális kapcsolatokkal 1.
emberközpontú, identitást őrző környezet
2.,2.
2.
helyi értékek felkarolása
3.,3.
2.,2.
3.
új funkciókat kihasználó rendezvények, szokások kialakítása civil szervezetek bevonása
3.,2.
1.
4. 1.,1.
közösségek és önkormányzat által fenntartott területek
1.,1.
3.
Hibrid buszmegállók
3.,4.
1.
Köztéri kukák játékos megközelítése Csökkentett autós forgalom Érték megőrző futókör
A kihasználtság hogyan biztosítható?
Gyalogos út, sétány Bicikli út
PESTERZSÉBET
VÁROSI RAGASZTÓ
Pesterzsébet megújítása a lakók aktív közre működésével lehetséges, ahol kulturális, zöld felületi és infrastrukturális elemek közösségi tervezését és használatát kerületi applikáció segíti
Az apróbb beavatkozások teljes közösségi használatához egy telefonos alkalmazást képzelünk el, amelyen keresztül a felhasználoknak lehetőségük nyílik tájékozódni az egyes események pontos részleteiről, valamint a esetlegesen szükséges regisztráció elvégzésére.
VÁROSI RAGASZTÓ
PESTERZSÉBET
91
PÉNZES LAURA TÖRÖK LILI
Koncepció A kerületfejlesztési koncepciónk alapját az alközpontok és a köztük lévő kapcsolatok létrehozása képzik, melyek a területi adottságokat figyelembe vevő kisléptékű beavatkozások eredményei. A területfejlesztést időben és térben három szakaszra bontva határoztuk meg, melyek során az egyes funkciók a helyi igényekre és hiányokra való tekintettel kerültek elhelyezésre. Ezeken az állandó funkciókon felül a további igények, a fejlődés során fellendülő aktív térhasználat miatt felmerülő potenciális funkciók megállapítására ciklikusan ismétlődő rendezvények, utcafesztiválok során kerül sor, ahol a helyiek által, közösségkovácsoló workshopok keretein belül készült ideiglenes funkcióboxok kerülnek kihelyezésre és tesztelésre. A bevált funkciók terjeszkedhetnek, nővekedhetnek, a kevésbé beváltak pedig új helyen is kipróbálhatók lesznek.
A terv kerületfejlesztési koncepciójának alapját a központ és az alközpontok között lévő kapcsolatok létrehozása képezi, melyben nagy szerepet kapnak a területi adottságokat figyelembe vevő kisléptékű beavatkozások. A területfejlesztést időben és térben három szakaszra bontva határozza meg, melyek során az egyes funkciók a helyi igényekre és hiányokra való tekintettel kerülnek elhelyezésre. Mind a tervezés, mind a létrehozás során folyamatos a párbeszéd közösséggel. Az önkormányzat támogatásával, de a civilek kezdeményezésében kerül sor a potenciális funkciók megállapítására, melyeket ciklikusan ismétlődő rendezvényeken tesztelnek. Ezek a rendezvények különböző embereket mozgatnak meg, kezdve a szűkebb körű workshopoktól a sokakat elérő fesztiválokig. A köztéri elemek közösségkovácsoló workshopok keretein belül alakulnak, melyek eredményeképp ideiglenes funkcióboxok kerülnek kihelyezésre és tesztelésre. A bevált funkciók terjeszkedhetnek, növekedhetnek, a kevésbé beváltak pedig új helyen is kipróbálhatók lesznek.
1. ÜTEM: a kerület egyik legfőbb problémájának, az alközpontok hiányának megoldását a terület kihasználatlan vagy elhanyagolt területeinek – elsősorban a Szent Erzsébet tér és az Emlékezés tere – fejlesztésével és funkciókkal való feltöltésével központi szerepet tölthetnek be a terek és a közösségi események színterévé válhatnak.
92
PESTERZSÉBET
2. ÜTEM: a terület alközpontrendszerének fejlesztése érdekében a terek kapcsolatának erősítése is nélkülözhetetlen. Először a két kiválasztott tér közötti gyalogos, zöld sétányon keresztül történő közlekedés által kerülnének összefűzésre a területek, amelyek a tömbökön belül elhelyezkedő, de elhagyatott vagy kihasználatlan telkek felhasználásával valósulna meg.
II.szakasz
III.szakasz
A terület alközpontrendszerének fejlesztése érdekében a terek kapcsolatának erősítése is nélkülözhetetlen. Először a két kiválasztott tér közötti gyalogos, zöld sétányon keresztül történő közlekedés által kerülnének összefűzésre a területek, amelyek a tömbökön belül elhelyezkedő, de elhagyatott vagy kihasználatlan telkek felhasználásával valósulna meg.
A két tér és azok megerősített kapcsolata által létrejött új alközpont teljes kerületi szövetbe építésének céljából az Emlékezés tere és a Tátra tér, illetve a Szent Erzsébet tér a lakótelepi területek közötti szakaszon kerül sor olyan fejlesztésre, amely újszerű útvonalat, funkciókat és élményeket foglal magába.
I.szakasz A kerület egyik legfőbb problémájának, az alközpontok hiányának megoldását a terület kihasználatlan vagy elhanyagolt területeinek - első sorban a Szent Erzsébet tér és az Emlékezés tere fejlesztésével és funkciókkal való feltöltésével központi szerepet tölthetnek be a terek és a közösségi események színterévé válhatnak.
Megvalósítási folyamat
Önkormányzat szerepe
Civil szervezetek szerepe
A megvalósítási folyamatban az önkormányzatnak különösen fontos szerepe van, a forgalom rendezésétől, szabályozásától kezdve telkek felvásárlásáig. Ezen felül az állandó jelleggel megjelenő funkciók ideiglenes vagy hosszútávú működtetése, valamint a civil szervezetek támogatása mind anyagi, eszközbeli és pályázati úton.
A civil szervezetek elsődleges feladata a helyi lakosok összefogása és a közösség erejéből való “építkezés.” A helyi szokások integrálása az új terekre, rendezvények és bútorkészítő workshopok szervezése, próbafunkciók üzemeltetése kulcsszerepet játszanak a terek élhetővé tétele során. A jól működő funkciók üzemeltetését átveheti később az önkormányzat, vagy magánszemély. Az ilyen alulrólszerveződő, igények alapján meghonosodott és később bebetonozásra kerülő funkciók azok, amelyek hosszabb távon biztosítják a terület fejlődését.
Fejlődési ütemterv
Használat
3. ÜTEM: a két tér és azok megerősített kapcsolata által létrejött új alközpont teljes kerületi szövetbe építésének céljából az Emlékezés tere és a Tátra tér, illetve a Szent Erzsébet tér a lakótelepi területek közötti szakaszon kerül sor olyan fejlesztésre, amely újszerű útvonalat, funkciókat és élményeket foglal magába.
Workshop
1. év
2. év
3. év
A fejlődési ütemtervet évekre, időszakokra bontva érdemes vizsgálni, ugyanis a különböző területeken különböző időszakokban jelennek meg tevékenységek, rendezvények, események. Minden tavasszal elkezdődik a bútor workshop időszak, amelyek során a civil szervezetek szervezésében elkészülnek az ideiglenes funkcióval rendelkező boxok, pavilonok. Ezt követően májustól szeptember végéig különböző rendezvények és fesztiválok alatt használja a közösség ezeket az elemeket. A workshopokon elkészített bútorok minden évben használhatók, ezért workshop időszakok folyamatosan csökkennek, míg a használhatra jutó idő megnő és már tavasszal is használhatók lesznek az elemek. Az első évet követően a workshopok feladata a már meglévő elemek fejlesztése és a közösségi összekovácsolása. Évről évre mindig új területek kerülnek használatba, valamint állandósulnak bizonyos funkciók, ezáltal az ütemterv sokszorosítható, kiterjeszthető további területekre, és használható a meglévők fejlesztéséhez. Ezek a rendezvények különböző embereket mozgatnak meg, és változó mennyiségű embertömegnek szólnak, kezdve a szűkebb körű workshopoktól a sokakat elérő fesztiválokig.
VÁROSI RAGASZTÓ
asz
andó funkciók
I. szakasz Előképek
I. ÜTEM
3. 4.
2. Kiállítótér
4. Színes zebra 2. Kiállítótér
5. Játszótér 3. Piac
3. Piac 1. Étterem és kávézó
2. Kiállítótér
3. Pi
5. Játszótér
6. Mob
3.
9. 2.
1. Étterem és kávézó
4. 1.
1. Étterem és kávézó
9. 2.
1.
1. Étterem és kávézó 3. Piac
2. Kiállítótér
6. Mobil bútorok 4. Színes zebra
II. szakasz 3. 4.
9. 2.
1.
4. Színes zebra
Sport terület
9. 8.
Zöld terület
Állandó funkciók
4.
1. 5.
4.6.Színes zebra Mobil bútorok
5. Játszótér 6.
Kultúrális terület
5. Játszótér 7. Park 9.
6.8.Mobil Sportbútorok pálya
6.
9. Fesztivál 7. Park
8. Sport pálya
9. F
Ideiglenes funkciók
1. A Szent Erzsébet téri templom közvetlen közeléből a forgalom kizárása új, közfunkciók létesítésére és 7. 5. A Szent téri templom közeléből forgalom kizárása új, közfunkciók léte eseményekre alkalmas teret eredményezhet. A templom előtt így kialakított tér kétErzsébet oldalán olyan állandó közvetlen 10. Kertia mozi alkalmas eredményezhet. A templom előtt így kialakított tér két oldalán ol 9. eseményekre Fesztivál 3. funkciók kaphatnak helyet, mint például étterem, kiállítótér, kávézó, szemközt pedig kézműves - és teret biopiac, Előképek funkciók kaphatnak mint például étterem, kiállítótér, kávézó, szemközt pedig kézműves melyek a tér népszerűségét, használhatóságát növelik. A nyílt tér szintén helyet biztosíthelyet, a piacok melyek a tér népszerűségét, kitelepülésére és a civil szervezetek által megrendezésre kerülő, a térhasználtatot elősegítő és fokozó használhatóságát növelik. A nyílt tér szintén helyet biztosí 4. 9. kitelepülésére és a civil szervezetek által megrendezésre kerülő, a térhasználtatot elősegítő rendezvények számára. A tér fennmaradó területét a templom környezetének hangulatát fokozó virágoskert rendezvények foglalná el, amely a környező lakosok számára is kikapcsolódási lehetőséggel szolgálna. számára. A tér fennmaradó területét a templom környezetének hangulatát fokozó 2. 1. foglalná el, a környező lakosok számára is kikapcsolódási lehetőséggel szolgálna. Az Emlékezés tere apálya környező igényekre való reagálásként három részre osztható. Azamely iskolához közel eső 7. 8. Sport 9. Fesztivál 8. Sport pálya 9. Park Fesztivál 9. 6.7. Park Az Emlékezés tere akönyvtárral, környező igényekre való reagálásként három részre osztható. Az iskoláho 11. részen sportolásra alkalmas terület kerülne kialakításra pályákkal és eszközökkel, valamint részen sportolásra alkalmas kerülne kialakításra pályákkal és eszközökkel, valamint kávézóval rendelkező kulturális terület, amelynek vonzáskörzete és célközönsége az iskolások és terület a 1. 8. kulturális környező kertesházakban élők. A tér harmadik egysége a lakókörnyezethezkávézóval közelebb rendelkező eső zöld park lenne, terület, amelynek vonzáskörzete és célközönsége az isko környező kertesházakban élők. A tér harmadik egysége a lakókörnyezethez közelebb eső zöld mely a nyugodt és csendes pihenést szolgálná. 7. 5. Szent Erzsébet téri közeléből a forgalom kizárása új, közfunkciók létesítésére és 9. templom A Szent Erzsébet téri templom közvetlen közeléből a forgalom kizárása új,A közfunkciók létesítésére és közvetlen melyfesztiválok a nyugodt ideje és csendes A téren szintén helyet kaphatnak pavilonok és a workshopok a rendezvények, alatt. pihenést szolgálná. 12. alkalmas teret eredményezhet. A templom előtt így kialakított tér két oldalán olyan állandó 10. eseményekre alkalmas teret eredményezhet. A templom előtt így kialakítotteseményekre tér két oldalán olyan állandó A téren szintén helyet kaphatnak pavilonok és a workshopok a rendezvények, fesztiválok ideje kaphatnak mint például étterem, kiállítótér, kávézó, szemközt pedig kézműves - és biopiac, funkciók kaphatnak helyet, mint például étterem, kiállítótér, kávézó, szemköztfunkciók pedig kézműves - éshelyet, biopiac, melyek a tér népszerűségét, növelik. A nyílt tér szintén helyet biztosít a piacok melyek a tér Sport népszerűségét, használhatóságát növelik. AÁllandó nyílt funkciók tér szintén helyet biztosít a piacok használhatóságát Zöld terület Ideiglenes funkciók Kultúrális terület terület kitelepülésére és aés civil szervezetek által megrendezésre kerülő, a térhasználtatot elősegítő és fokozó Zöld terület kitelepülésére és a civil szervezetek által megrendezésre kerülő, a térhasználtatot elősegítő Ideiglen Állandó funkciók Kultúrális terület Sport11. területfokozó számára. A tér fennmaradó területét a templom környezetének hangulatát fokozó virágoskert rendezvények számára. A tér fennmaradó területét a templom környezetének rendezvények hangulatát fokozó virágoskert 12. Tanuló terek 10. Kerti mozi 11. Színes ponyvák foglalná el, amely a környező lakosok számára is kikapcsolódási lehetőséggel szolgálna. foglalná el, amely a környező lakosok számára is kikapcsolódási lehetőséggel szolgálna. 9. Fesztivál 3. 9. 6. Az Emlékezés tere aközel környező Az Emlékezés tere a környező igényekre való reagálásként három részre osztható. Az iskolához eső igényekre való reagálásként három részre osztható. Az iskolához közel eső részen sportolásra alkalmas terület kerülne kialakításra pályákkal és eszközökkel, valamint könyvtárral, valamint könyvtárral, 4. 1. 9. részen sportolásra alkalmas terület kerülne kialakításra pályákkal és eszközökkel, 8. kávézóval az rendelkező terület,13. amelynek vonzáskörzete és célközönsége az iskolások és a kávézóval rendelkező kulturális terület, amelynek vonzáskörzete és célközönsége iskolásokkulturális és a 4. 7. A tér harmadik egysége a lakókörnyezethez közelebb eső zöld park lenne, 5. környező eső kertesházakban élők. környező kertesházakban élők. A tér harmadik egysége a lakókörnyezethez közelebb zöld park lenne, 4. pihenést szolgálná. 11. S 2. 4. Színes zebrák 9. Fesztivál mely a nyugodt és csendes 1. A két tér összekapcsolásának megvalósításához a köztes tömbök számos elhagyatott telkének mely a nyugodt és csendes pihenést szolgálná. A téren szintén helyet kaphatnak pavilonok alatt. 9.és a workshopok a rendezvények, fesztiválok idejeátalakítására kerülne sor, amelyeknek felvásárlásához az önkormányzat közreműködése szükséges. A téren szintén helyet kaphatnak pavilonok és a workshopok a rendezvények, fesztiválok ideje alatt.
II. ÜTEM
7.
8.
4.
II. szakasz
III. szakasz
4.
Sport terület
Állandó funkciók
Sport terület
Kultúrális terület
Zöld terület
Állandó funkciók
Zöld terület
12. 10. III. ÜTEM
III. szakasz III. szakasz
11.
Ideiglenes funkciók
Kultúrális terület
Forgalom korlátozás
Zöld terület
Ideiglenes funkciók
9.
Előképek
4.
11.
4.
8.
4.4.
13. 1. 9. 5.
6.
Sport terület
4.
2. 2.
9. 1. 11.
13. Színház
11. Állandó funkciók
Sport terület
Sport terület
12. 10. 12. 10.
9. 9.
11.
12. Tanuló terek
Állandó funkciók
Zöld terület
9.
Kultúrális terület
9. Fesztivál
11. Színes ponyvák
9. Fesztivál
11. Színes ponyvák
13. Színház Ideiglenes funkciók
14. Közösségi kert Forgalom korlátozás
15
A két tér összekapcsolásának 12. megvalósításához a köztes tömbök számos elhagyatott telkének 10. átalakítására kerülne sor, amelyeknek felvásárlásához az önkormányzat közreműködése szükséges. A párhuzamosan húzódó Török Flóris úttal ellentétben egy belső, biztonságos gyalogos közlekedési útvonal valósulhatna meg, amely mentén a keresztül futó utak forgalmának csökkentésére, egyirányúsítására is sorkerülne. A gyalogútra felfűződő további kihasználható telken napközben az 11. iskolásokat szolgáló tanuló helyiségek, esténként pedig kertmozi kapna helyet. Az aktuális rendezvények ideje alatt a sétány kiemelt szerepet töltene be a terek összekapcsolásában, melyet az útvonalon megjelenő ideiglenes pavilonok felül lampionok, színes ponyvák 14. erősítenék.
11.
1.
4. Színes zebrák 4. Színes zebrák
7.
3. 9.
4.
1.
11. Színes ponyvák11.
9. 11. 3.
9. 2.
13. 9.
egyirányúsítására is sorkerülne. A gyalogútra felfűződő további kihasználható telken napközben az Ideiglenes funkciók
Kultúrális terület
3.
A terek használatát közösségi kísérletezés iskolásokat szolgáló tanuló helyiségek, esténként pedig kertmozi kapna helyet. Az aktuális rendezvények ideje alatt a sétány kiemelt szerepet töltene be a terek összekapcsolásában, melyet az alakítja, a rendezvények útvonalon megjelenő ideiglenes pavilonok felül lampionok, színes ponyvák erősítenék. és workshopok alkalmat adnak tervezésre és kipróbálásra egyaránt A párhuzamosan húzódó Török Flóris úttal ellentétben egy belső, biztonságos gyalogos közlekedési útvonal valósulhatna meg, amely mentén a keresztül futó utak forgalmának csökkentésére,
11.
4.
Zöld terület
Kultúrális terület
Állandó funkciók
Ideiglenes funkciók
Forgalom korlátozás
Zöld terület
Forgalom csökkentés
VÁROSI RAGASZTÓ
13. Színház Kultúrális terület
8.
16.
9.
6.
1.
14. Közösségi kert
15. Sport park
4. 14. Közösségi kert
15. Sport park
5.
4.
7.
Ideiglenes funkciók
15.
Forgalom korlátozás
PESTERZSÉBET
16. Barkács műhely
A két tér között kialakított és a város további alközpontjainak93 összekötésére létreho forgalmú útvonalak mentén a szintén telekfelvásárlás által bevonásra került te hiányoknak és igényeknek megfelelő funkciókkal kerülnének feltöltésre. A Tátra tér tere között a nagy beépítési sűrűségből adódó kis zöldfelülettel rendelkező család közösségi kert, zöld sportpark valamint közös barkács műhely hozható létre. A Szen
BIELIK JUDIT FILEP RICHÁRD
problémák Az Ady Endre utca jelenleg, helyzetét tekintve forgalmilag kihasználatlan utca, melyhez több kereskedelmi egység csatlakozik, azonban ezek könnyű megközelítését gátolja a parkolóhelyek csekély száma, valamint az autós és gyalogos forgalom kettőssége. Az útszakasz jelenlegi állapotát tovább árnyalja a szűk keresztmetszetű utcán megjelenő buszforgalom. A Török Flóris utca kivételes helyzetű út Pesterzsébet városszövetén belül, azonban mostani állapotában jelentősen elhanyagolt. Kritikus találkozási pontnak tekinthető a családi házas és a lakótelepi beépítések hirtelen váltása miatt, melyeket most inkább elválaszt, mint összeköt. A fontos, de mégis elhanyagolt út helyzetét tovább csorbítja a véletlenszerűen kialakított parkolósáv.
parkoló területek
utak
koncepció A tervezett átalakítás jelentős mértékben kiszélesítené az autós forgalom által használt sávokat, az eddigi egyirányú utcát két irányúvá alakítva. Ugyanakkor a gyalogos forgalom terei nem csökkennek, és még kerékpáros közlekedés is helyet kapna az elképzelt útszakaszon. Mindezek mellett az útszakaszt szegélyező parkolóterületek kényelmes elérést biztosítanak a másik oldalon található üzlethelyiségek számára. Kritikus helyzetét figyelembe véve, nagy hangsúlyt fektetnénk a terület kapcsolatteremtő jellegére, amelynek fontos eleme a családi házak oldalán található járda szélesítése, ezáltal egy “frontage zone” kialakítása. A járdát bicikli út, valamint vizuális kapcsolatteremtő szerepű zöldfelület szegélyezné. A széles, ugyanakkor nem túlzottan forgalmas út jelentős keresztmetszet csökkentés nélkül válna csendesebbé és biztonságosabbá a különböző forgalomlassító eszközöknek köszönhetően. A jelenleg kihasználatlan hosszú parkolósáv helyét kisebb méretű parkoló szigetek vennék át. A villamosút és a lakótelepi oldalon található zöldterület jól elkülönülve egy csendesebb útszakasz kialakulását eredményezhetné.
problémák A Kálvin János emlékpark jelenlegi formájának túlzottan kis területe, valamint a János utcán áthaladó gyors forgalom szinte teljesen kihasználatlanná teszi ezt a területet, holott fontos csomópont lehetne az SZTK közelsége miatt. Az SZTK és a Török Flóris utca között az úttal párhuzamosan húzódó viharverte üzletsor jelenleg üresen áll, állapota jól tükrözi a terület elhanyagoltságát.
A Török Flóris utca kivételes helyzetű út Pesterzsébet városszövetén belül, azonban mostani állapotában jelentősen elhanyagolt. Kritikus találkozási pontnak tekinthető a családi házas és a lakótelepi beépítések hirtelen váltása miatt, melyeket most inkább elválaszt, mint összeköt. A fontos, de mégis elhanyagolt út helyzetét tovább csorbítja a véletlenszerűen kialakított parkolósáv. A tervezett átalakítás a felületek újraosztásával mind a közösségi, mind a kerékpáros-gyalogos közlekedést fejleszti. Kritikus helyzetét figyelembe véve, nagy hangsúlyt fektet a terület kapcsolatteremtő jellegére, amelynek fontos eleme a családi házak oldalán található járda szélesítése, ezáltal egy “frontage zone” kialakítása. A jelenleg kihasználatlan hosszú parkolósáv helyét kisebb méretű parkoló szigetek vennék át, a felszabaduló területeken zöldfelület jöhet
létre. A villamosút és a lakótelepi oldalon található zöldterület jól elkülönülve egy csendesebb útszakasz kialakulását eredményezhetné. A jelenlegi állapotában használhatatlan üzletsor helyére egy három szintes, alapterületében hasonló léptékű épület kerülne, amely a két alsó szintjén vendéglátó funkciókat látna el, míg a legfelső szintjén egy co-working iroda kaphatna helyet. A parkolóterületek átstrukturálásával a belső területeken egy egységes zöldterület jöhet létre, ahol a karakteresen formált gyalogút több kapcsolódási pontot is teremt a környező területekkel, ugyanakkor megfelelően nagy teret hagy egy időszakos installáció számára. Továbbá egy-egy panelház földszintjéhez csatolva, mintegy burkolatként jelennének meg olyan funkciók, amelyek a közösségi kapcsolatokat erősíthetnék.
94
PESTERZSÉBET
A lakótelep belső területeinek nagy részét jelenleg parkolók, valamint részben használt zöldterületek alkotják. A burkolt területek erős jelenléte zavaróan hathat a kikapcsolódásra vágyó lakók számára, illúzió romboló lehet az amúgy rendezett, kis felületen megjelenő zöldterületek mellett. A környező utak kapcsolata nem megoldott, a gyalogos közlekedés számára nem kényelmes.
zöldterületek üzletsor / ter vezett épület parkoló területek utak
koncepció Úgy gondoljuk a János utcán átmenő gyors forgalom elvezetése alapvető elem a felsőbb területek kapcsolódási problémájának megoldásában, így azt az emlékpark másik oldalán, az amúgy is meglévő párhuzamos úton képzeljük el, a Török Flóris utca megnyitásával. Az így felszabaduló területeken egy találkozási pontot alakítanánk ki, ami egyben tömegközlekedési csomóponttá is válhatna a buszmegálló és a villamosmegálló áthelyezésének köszönhetően. A jelenlegi állapotában használhatatlan üzletsor helyére egy három szintes, alapterületében hasonló léptékű épület kerülne, amely a két alsó szintjén kiszolgáló/vendéglátó funkciókat látna el, míg a legfelső szintjén egy co-working iroda kaphatna helyet. A parkolóterületek megszüntetésével a belső területeken egy egységes zöldterület jöhet létre, amelyet érdekesen formált járda szakítana meg. A gyalogút több kapcsolódási pontot is teremt a környező területekkel, ugyanakkor megfelelően nagy teret hagy egy időszakos installáció számára. Víziónkban ezek az installációk a nyári időszakra kerülnek kialakításra, egy-egy globális illetve lokális probléma tematikájában, évente változó alkotók tervezésében. Továbbá egy-egy panelház földszintjéhez csatolva, mintegy burkolatként jelenének meg olyan esetleges funkciók, melyek a közösségi kapcsolatokat erősíthetnék.
kétirányú közlekedés, kerékpár út és gyalogos átkelőhelyek létrehozása
időszakos installációk különböző alkotók tervei alapján szociálisan érzékeny témában
VÁROSI RAGASZTÓ
frontage zone vizuális kapcsolat a családi házas övezettel
meglévő üzletsor helyett nagyobb vonzáskörzetű új épület hibrid funkciókkal
találkozási pont az SZTK közelében forgalom megszüntetéssel kialakított park bővítés
a anyári nyáriidőszakban időszakbanévente éventeváltozó változóinstalláció installáció különböző különbözőalkotók alkotóktervei terveialapján alapján
A Török Flóris utca és a hozzá kapcsolódó parkterületek újragondolása és átrendezése lehetőséget teremt – a közlekedési kapcsolatok és a parkolás javítása mellett – a lakótelepi közös ségi funkciók és új zöldterületek kialakítására is.
közösségi közösségikapcsolatteremtő kapcsolatteremtőpontok pontok /pl.: /pl.:közösségi közösségikönyvcsere/ könyvcsere/
gyalogosforgalomi gyalogosforgalomiútvonal útvonalösszekötése összekötése a akörnyező környezőúthálózattal úthálózattal
kerékpár út és zöld sáv kialakítása
szabadidős szabadidőseszközök eszközök
gépjámű gépjáműforgalom forgalommegszüntetése megszüntetése kerékpáros kerékpárosforgalom forgalomszorgalmazása szorgalmazása
járdák kiszélesítése frontage zone kialakítása kerékpár út és zöld sáv kialakítása
elképzelt elképzeltlehetőségek lehetőségekazazinstallációkra installációkra
átkelőhelyek létesítése ezzel együtt a forgalom lassítása
járdák kiszélesítése frontage zone kialakítása
co-working co-workingiroda iroda
átkelőhelyek létesítése ezzel együtt a forgalom lassítása
nem használt parkolók felszámolása párhuzamos parkoló szigetek alakítása
nem használt parkolók felszámolása párhuzamos parkoló szigetek alakítása
vizuális kapcsolatteremtés zöldfelületekkel
villamos vonalon és környékén zöld felületek létrehozása
széles járdák frontage zone kialakítás
biciklis forgalom
zöld te r ül ete k
au tós forga l om
v ill a mos ú t
g ya l ogos forga l om
pa r kol ó
ke ré k pá r ú t
gyalogos sáv megtartása az üzletsor könnyű elérhetősége miatt
gyalogos forgalom kapcsolat a belső területtel
gyalogos átkelőhelyek létesítése forgalom lassítás, kapcsolódás céljából
vizuális kapcsolatteremtés zöldfelületekkel
széles járdák frontage zone kialakítás
kerékpár út kialakítása a biciklis közlekedés szorgalmazása miatt gyalogos sáv megtartása az üzletsor könnyű elérhetősége miatt
tervezett állapot
merőleges parkolósáv létrehozásával gyalogos átkelőhelyek létesítése forgalom lassítás, kapcsolódás céljából
a belső terül az
AzAzelső elsőemelet emeletbelmagassága belmagasságavalamivel valamivelmagasabb magasabba atöbbi többiszinthez szinthez játszótér képest, képest,ugyanis ugyanisittittegy egyélelmiszer élelmiszeráruház áruházkapna kapnahelyet helyetazazépület épületteljes teljes területén, területén,kiszolgálva kiszolgálvaa alakótelepi lakótelepiéséscsaládiházas családiházasövezeteket. övezeteket.A Asötét sötét színű színűtrapézlemez trapézlemezburkolat burkolatittittjelenik jelenikmeg mega alegmarkánsabban, legmarkánsabban,tekintve, tekintve, hogy hogycsak csakegy egykeskenyebb keskenyebbfelső felsősávban sávbanfutnak futnakkörbe körbea atermészetes természetes megvilágítást megvilágítástbiztosító biztosítószalagablakok. szalagablakok. tömegközlekedési csomópont, buszmegálló és villamosmegálló létesítése
tervezett állapot
jelenlegi állapot több parkolóhely megteremtése
kapcsolat kapcsolata aKálvin KálvinJános Jánosemlékparkkal emlékparkkal játszótér játszótér
a belső terület installációjának A Alegfelső legfelsőszinten szintenegy egyco-working co-working irodát irodát képzelünk képzelünk el,el,mely melyakiterjedése aközelben közelben az emlékparkban /itt: árnyékló/ lakó lakófiatalabb fiatalabbgeneráció generációszámára számárabiztosíthatna biztosíthatna olyan olyanmegoldást megoldást aa munkahely munkahelyéséslakóhely lakóhelyközötti közöttiesetleges esetlegesnagy nagytávolságokra, távolságokra,amely amely egyszerre egyszerrerendelkezne rendelkezneközösségépítő közösségépítőszereppel szereppelis.is.AzAziroda irodafelett felettegy egy extenzív extenzívzöldtető zöldtetőkapna kapnahelyet. helyet.
biciklis forgalom
pot
extenzív extenzívzöldtető zöldtető
zöldterületi zöldterületikapcsolat kapcsolat azazépület épületelőtt előtt
villamos vonalon és környékén zöld felületek létrehozása
gyalogos forgalom kapcsolat a belső területtel
vendéglátó vendéglátóegységek egységek azazépület épületTörök TörökFlóris Flórisutcai utcaihomlokzatán homlokzatán
A Aföldszinten földszintenkét kétfunkció funkcióműködne működnepárhuzamosan: párhuzamosan:azazSZTK SZTKfelé felétöbb több kisebb kisebb üzlethelyiség üzlethelyiség kerülne kerülne kialakításra kialakításra a a jelenlegi jelenlegi üzletsorhoz üzletsorhoz hasonlóan, hasonlóan,ígyígyazazSZTK SZTKföldszintjét földszintjétmegnyitva megnyitvaegy egykisebb kisebbsétáló sétálóutca utca jöhetne jöhetnelétre. létre.AzAzépület épületmásik másikoldalán oldalánegy egyvagy vagytöbb többvendéglátó vendéglátóhelyiség helyiség találkozási pont lehetőségének alakulhatna alakulhatnaki,ki,melyek melyeka akellemes kellemeszöldterületi zöldterületikörnyezethez környezethezkapcsolódva kapcsolódva megteremtése az SZTK előtt kultúrális kultúráliscsomópontot csomópontotképezhetnének. képezhetnének.
pihenőpark kialakítása a jelenleg használatlan területen
tö buszmegálló
a szűk keresztmetszetű utca kétirányúvá bővítése kerékpár út kialakítása a biciklis közlekedés szorgalmazása miatt
zöld te r ül ete k
au tós fo rg a l o m
több parkolóhely megteremtése merőleges parkolósáv létrehozásával
kerékpár út megjelenése a gyalogos forgalom mellett gyalogos átkelőhelyek létesítése forgalom lassítás, kapcsolódás céljából
ö ld te r ül ete k
au tós fo rg a l o m
pa r kol ó
g ya l o g os fo rg a l o m
jelenlegi állapot
a szűk keresztmetszetű utca kétirányúvá bővítése
gyalogos átkelő hely forgalomlassítással
az SZTK földszinti homlokzatáról nyíló helyiségek átalakítása egészségügyi bolttá, gyógyszertárrá
több parkolóhely a merőleges parkolósáv miatt
tervezett állapot
rövidebb „sétálóutca” létrehozása a belső, lakótelepi területek és a Kálvin János emlékpark összekötésének céljából
a je
ke ré k pá r út kerékpár út kialakítása a biciklis közlekedés szorgalmazása miatt
kerékpár út megjelenése a gyalogos forgalom mellett több parkolóhely megteremtése merőleges parkolósáv létrehozásával jelenlegi állapot
üzletsor kialakítása helyi üzemeltetésű boltok részére
gyalogos átkelő hely forgalomlassítással
több parkolóhely a merőleges parkolósáv miatt
tervezett állapot
a szűk keresztmetszetű utca kétirányúvá bővítése
ke ré k pá r ú t
ta
ke ré k pá r ú t
gyalogos sáv megtartása
pa ó g ya l o g os fo rg a l o m azr kol üzletsor könnyű elérhetősége miatt
VÁROSI RAGASZTÓ
PESTERZSÉBET
95
SZERJÁN ANNA MÉSZÁROS PÁL
Nagyon komplex és minden léptékre kiterjedő terv, mely az infrastruktúra, a zöldfelületek és a központrendszer témáját körüljárva, a kerületi hosszútávú céloktól kezdve, azok megvalósításához szükséges eszközökön át, az építészeti kialakításig gondolja át a három fontos alközpont területén szükséges beavatkozásokat. Nagyon izgalmas ebben a tervben, hogy egyszerre figyel a kerület egészének, lakóinak érdekeire, jóllétére és közben olyan megvalósítható piaci fejlesztést javasol, amely a befektetők számára is vonzóvá teheti a területet. A központi területen a Kossuth Lajos és a Topánka utcát is felfűző új tengelyen nagyvonalú fejlesztést javasol, mely városias megjelenésével markáns, izgalmas településképi eleme lehet a központnak. 96
PESTERZSÉBET
VÁROSI RAGASZTÓ
A Kossuth Lajos és Topánka utcát is össze kötő, új, városias kereszt tengely: a lakótelepi bevásárlóközpont helyén, földszintjén azt is magába foglalóan tervezett töm bökb en az üzletek és lakások mellett zöldfelületek is fontos szerepet kaptak.
VÁROSI RAGASZTÓ
PESTERZSÉBET
97
DOBA FRUZSINA PINCZÉS GERGŐ
Pesterzsébetnek olyan karakteres, egyben kellemes helyekre van szüksége, ahol az itt élők szívesen töltik idejüket, ahol jó lenni és ahová jó megérkezni is. A terv a kerület arra a neuralgikus területére fókuszál, mely két jellegében, adottságaiban és lakosságában is markánsan eltérő terület határán van, és önmagában is a kerület többféle problémáját hordozza magán. A Török Flóris utca menti területek újraértékelésével olyan terv készült, ami egyszerre keres megoldást a kerület hatékony közlekedésének fejlesztésére, a környező lakóterületek élhető környezetének kialakítására és a szétválasztott városi elemek összekapcsolására. A jelenleg pusztán rosszul kihasznált közlekedési terület zónáinak újraosztása lehetőséget ad a kerület jobb működési kapcsolataira a villamosvonal kétirányúsításával, kerékpárút és használhatóbb gyalogos felületek kialakításával, míg a parkolósáv racionalizálása jó minőségű, szabadidős zöldfelületek létrehozását eredményezi. A lakótelepi környezetbe nagyobb, élhetőbb zöldfelületeket, míg a kisvárosias övezetbe több kisebb teret alakítottak ki. A Török Flóris utcából így határ helyett egy olyan kapcsolati felületet hoznak létre, ami nemcsak az eltérő lakóterületeket, de új tengelyként a Kossuth Lajos utcát is összeköti. 98
PESTERZSÉBET
VÁROSI RAGASZTÓ
Lakótelepi zöldterületek minőségi megújítása, közösségi piknik helyek a Török Flóris utca mentén.
VÁROSI RAGASZTÓ
PESTERZSÉBET
99
ÁCS FRUZSINA KELEMEN MARIANN PORKOLÁB FLÓRA SZÉKELY LAJOS
ZÖLDTERÜLETEK TÍPUSAI: KÖZHASZNÚ ZÖLDFELÜLETEK MAGÁNKERTEK SPORTTERÜLETEK ERDŐTERÜLETEK FASOROK MEZŐGAZDASÁGI TERÜLETEK
Pesterzsébet lakótelepe központi helyet foglal el a kerületben, nemcsak elhelyezkedése és nagy területe, de sűrűsége miatt is, lakosságának jelentős része itt él. A lakótelepi zöldfelület ma „senki földje”, ahol park helyett parkolók vannak, a lakók pedig idegenül átsietnek rajta, a kerület számára pedig komoly költséget jelent a minőségi fenntartás. Ebben a problémás szituációban látta meg a lehetőséget a terv, mely a lakótelep élhető, családbarát és környezettudatos fejlesztését tűzte célul. Reális szituációt modellezve olyan környezettudatos stratégiát fogalmaz meg, ahol az önkormányzat és a lakók együttműködve teszik otthonossá a környezetet. A parkolás átstrukturálása értékes helyet szabadít fel, a létrejött zöldfelületek pedig a közösség bevonásával újulhatnak meg. Eszköztárat mutat, időben ütemezve, szerepek szerint bontja feladatokká a teendőket: hogyan lehet környezetet formálni a közösségnek átadott terek és kertek segítségével, ahol a szabadidejükben a lakókörnyezetük ápolásával és egyben a társas kapcsolatok építésével foglalkozhatnak a lakók. A használatba adott területnek felelős gazdája lesz, az önkormányzat közterületi
fenntartási költségei csökkennek, igazi win-win szituáció, ahol mindenki jól jár.
100
PESTERZSÉBET
A lakótelepi házak által közrefogottan különböző téri szituációk jönnek létre. A terv ezek feltérképezése után két jellegzetes elrendezésre dolgoz ki pilot-projekteket, amely verzióiban a lakók aktivitását és összetételét is figyelembe veszi. Az aktivitások intenzitása szerint a csendesebb, nyugalmat igénylő funkciók a körbezártabb területen, míg a forgalmasabb és zajosabbak a széleken kapnak helyet. Különböző korcsoportok számára együtt és elkülönítve is nyújt lehetőséget: a kisgyerekek, a kisgyerekes szülők és a nyugdíjasok a tömb védettségét, nyugalmát jobban igénylik, míg a fiatal korosztály aktívabb szituációkban kap helyet. A kertek mellett, sportra, játékra és közös főzésre, sütögetésre is lehetőséget adnak a különböző területek. Az elrendezés lehetőséget ad arra is, hogy olyan félpublikus terek jöjjenek létre, melyeket a közösség akár kizárólagos használatra kap meg, így valóban sajátjukként tekinthetnek rá. VÁROSI RAGASZTÓ
Közösségi eszköztár és cselekvési terv a lakótelepi zöldfelületek lakók általi használatba vételéhez és megújításához
P
P
P 3
51
P
52 3
RENDEZVÉNYSZERVEZŐ A Z A L A P Í T VÁ NY R E N D E Z V É NYE I N E K M E G S Z E R V E Z É S E P I K N I K , F O R R A LT B O R O Z Á S É S K O R C S O LYÁ Z Á S
119
166
23
P
51
119
52 166
P
23
H6 H6
P
A K A P C S O L AT TA R T Ó VA L S Z O R O S A N E G Y Ü T T M Ű K Ö D I K
P
K A P C S O L AT TA R T Ó O N L I N E R E N D S Z E R K A R B A N TA R TÁ S A A Z A L A P Í T VÁ N Y I TA G O K É R T E S Í T É S E
GAZDASÁGI FELELŐS A Z A L A P Í T VÁ NY P É N Z Ü G YE I É R T F E L E L
P
F O R R Á S O K F E L K U TATÁ S A A N YA G I F O R R Á S O K E LO S Z TÁ S A
P
P
P
Ö N K É N T E S TA G O K A G O N D O Z Á S B A N S E G Í T E N E K , F E L A D AT U K A K A R B A N TA R TÁ S
VÁROSI RAGASZTÓ
PESTERZSÉBET
101
AZ ALAPKONCEPCIÓ A TÖMB ZÁRTSÁGÁRA ÉPÍT. A KÖRBEZÁRT TERÜLET ÉRTÉKES, MELY AZ ALAPKÖVE A TERVNEK. A TÖMBÖN BELÜLRE A CSENDET, NYUGALMAT IGÉNYLŐ FUNKCIÓCSOPORTOT HELYEZZÜK LE. EZEN A TERÜLETEN CSOPORTOSUL A KISGYEREKEK “TERÜLETE” IS, MIVEL ÍGY VÉDETTEBBEK A JÁRMŰFORGALOMMAL ÉS EGYÉB VESZÉLYEKKEL SZEMBEN. A TÖMB UTAK ÁLTAL HATÁROLT, KÜLSŐ RÉSZÉRE PEDIG OLYAN FUNKCIÓCSOPORTOKAT TERVEZÜNK, MELY NAGYOBB NYÜZSGÉST TESZ LEHETŐVÉ, DE UGYANOLYAN ÉRTÉKES, FUNKCIÓBAN ÉS ÉS ÉLMÉNYBEN GAZDAG TERÜLETET ALKOT, MINT A BELSŐ.
AZ ALAPKONCEPCIÓ A TÖMB ZÁRTSÁGÁRA ÉPÍT. A KÖRBEZÁRT TERÜLET ÉRTÉKES, MELY AZ ALAPKÖVE A TERVNEK. A TÖMBÖN BELÜLRE A CSENDET, NYUGALMAT IGÉNYLŐ FUNKCIÓCSOPORTOT HELYEZZÜK LE. EZEN A TERÜLETEN CSOPORTOSUL A KISGYEREKEK “TERÜLETE” IS, MIVEL ÍGY VÉDETTEBBEK A JÁRMŰFORGALOMMAL ÉS EGYÉB VESZÉLYEKKEL SZEMBEN. A TÖMB UTAK ÁLTAL HATÁROLT, KÜLSŐ RÉSZÉRE PEDIG OLYAN FUNKCIÓCSOPORTOKAT TERVEZÜNK, MELY NAGYOBB NYÜZSGÉST TESZ LEHETŐVÉ, DE UGYANOLYAN ÉRTÉKES, FUNKCIÓBAN ÉS ÉS ÉLMÉNYBEN GAZDAG TERÜLETET ALKOT, MINT A BELSŐ.
102
PESTERZSÉBET
AZ ALAPKONCEPCIÓ A KORCSOPORTOK SZERINTI ELRENDEZÉS. A KISGYEREKEK, A KISGYEREKES SZÜLŐK ÉS A NYUGDÍJASAK A TÖMB VÉDETTSÉGÉT, NYUGALMÁT JOBBAN IGÉNYLIK. A VÉDETT, KÖRBEZÁRT TERÜLET NAGYOBB RÉSZÉT EMIATT ŐK HASZNÁLNÁK. A KÜLSŐ, AZ UTAK ÁLTAL HATÁROLT TERÜLETET PEDIG A FIATALABBAK VENNÉK IGÉNYBE. A GONDOLAT AZÉRT KERÜLT ELVETÉSRE, MIVEL A BELSŐ TERÜLETET BÁRKI SZÁMÁRA HASZNÁLHATÓVÁ KELL TENNI.
AZ ALAPKONCEPCIÓ A KORCSOPORTOK SZERINTI ELRENDEZÉS. A KISGYEREKEK, A KISGYEREKES SZÜLŐK ÉS A NYUGDÍJASAK A TÖMB VÉDETTSÉGÉT, NYUGALMÁT JOBBAN IGÉNYLIK. A VÉDETT, KÖRBEZÁRT TERÜLET NAGYOBB RÉSZÉT EMIATT ŐK HASZNÁLNÁK. A KÜLSŐ, AZ UTAK ÁLTAL HATÁROLT TERÜLETET PEDIG A FIATALABBAK VENNÉK IGÉNYBE. A GONDOLAT AZÉRT KERÜLT ELVETÉSRE, MIVEL A BELSŐ TERÜLETET BÁRKI SZÁMÁRA HASZNÁLHATÓVÁ KELL TENNI.
AZ ALAPKONCEPCIÓ A TÖMB ZÁRTSÁGÁRA ÉPÍT. A KÖRBEZÁRT TERÜLET ÉRTÉKES, MELY AZ ALAPKÖVE A TERVNEK. A TÖMBÖN BELÜLRE A CSENDET, NYUGALMAT IGÉNYLŐ FUNKCIÓCSOPORTOT HELYEZZÜK LE. EZEN A TERÜLETEN CSOPORTOSUL A KISGYEREKEK “TERÜLETE” IS, MIVEL ÍGY VÉDETTEBBEK A JÁRMŰFORGALOMMAL ÉS EGYÉB VESZÉLYEKKEL SZEMBEN. A TÖMB UTAK ÁLTAL HATÁROLT, KÜLSŐ RÉSZÉRE PEDIG OLYAN FUNKCIÓCSOPORTOKAT TERVEZÜNK, MELY NAGYOBB NYÜZSGÉST TESZ LEHETŐVÉ, DE UGYANOLYAN ÉRTÉKES, FUNKCIÓBAN ÉS ÉS ÉLMÉNYBEN GAZDAG TERÜLETET ALKOT, MINT A A BZ E L AS LŐA. P K O N C E P C I Ó A T E R Ü L E T K Ö R BEZÁRÁSA. EZZEL OLYAN BELSŐ TÉR ALAKUL KI, MELY CSAK A KÖZÖSSÉGÉ, MÁS NEM HASZNÁLHATNÁ. EZZEL A RONGÁLÁS, LOPÁS VESZÉLYE IS MEGSZŰNNE. A LAKÓK ÍGY TELJES ÉRTÉKŰEN HASZNÁLNÁK A SAJÁTJUKKÉNT TEKINTETT TERÜLETET. A GONDOLAT NEM TERJED KI A TERÜLET UTCA ÁLTAL HATÁROLT KÜLSŐ RÉSZEIRE, MELYEK HASONLÓAN KIHASZNÁLATLANOK MARADNÁNAK.
VÁROSI RAGASZTÓ
AZ ALAPKONCEPCIÓ A TERÜLET BEZÁRÁSA. EZZEL OLYAN BELSŐ ALAKUL KI, MELY CSAK A KÖZÖS MÁS NEM HASZNÁLHATNÁ. EZZ RONGÁLÁS, LOPÁS VESZÉLYE MEGSZŰNNE. A LAKÓK ÍGY TELJES ÉRTÉ HASZNÁLNÁK A SAJÁTJUKKÉNT TEKI TERÜLETET. A GONDOLAT NEM TERJED KI A TER UTCA ÁLTAL HATÁROLT KÜLSŐ RÉSZEIRE, M HASONLÓAN KIHASZNÁLATLANOK MARADNÁNA
AZ ALAPKONCEPCIÓ A KORCSOPORTOK SZERINTI ELRENDEZÉS. A KISGYEREKEK, A KISGYEREKES SZÜLŐK ÉS A NYUGDÍJASAK A TÖMB VÉDETTSÉGÉT, NYUGALMÁT JOBBAN IGÉNYLIK. A VÉDETT, KÖRBEZÁRT TERÜLET NAGYOBB RÉSZÉT EMIATT ŐK HASZNÁLNÁK. A KÜLSŐ, AZ UTAK ÁLTAL HATÁROLT TERÜLETET PEDIG A FIATALABBAK VENNÉK IGÉNYBE. A GONDOLAT AZÉRT KERÜLT ELVETÉSRE, MIVEL A BELSŐ TERÜLETET BÁRKI SZÁMÁRA HASZNÁLHATÓVÁ KELL TENNI.
AZ ALAPKONCEPCIÓ A TER BEZÁRÁSA. EZZEL OLYAN ALAKUL KI, MELY CSAK A MÁS NEM HASZNÁLHATNÁ. RONGÁLÁS, LOPÁS VES MEGSZŰNNE. A LAKÓK ÍGY TELJES HASZNÁLNÁK A SAJÁTJUKKÉNT TERÜLETET. A GONDOLAT NEM TERJED K UTCA ÁLTAL HATÁROLT KÜLSŐ RÉSZEI HASONLÓAN KIHASZNÁLATLANOK MARA
A lakótelep épületei által közrefogott zöldterületet a lakóközösség használatba kapja, ahol saját kerteket, grillező és szabadidő tereket alakíthatnak ki közösen. VÁROSI RAGASZTÓ
PESTERZSÉBET
103
BÖNDE TAMÁS KOCZKÁS MÁRK NÉMETH PÉTER SZÁRAZ PÉTER
Az ingatlanpiac folyamatai a külső kerületeket is elérték, a drámai növekedés miatt ezek egyre versenyképesebbek, nemcsak az alacsonyabb ingatlanárak, hanem az ehhez társuló zöld és családiasabb környezet miatt is. A terv a kerületi koncepció céljait hangolja össze olyan lehetséges piaci fejlesztésekkel, ahol az önkormányzatnak mind a kezdeményezés, mind a megvalósítás koordinálása szempontjából fontos szerepet szán. Azütemezés mellett a terv többféle beavatkozás összehangolásának kérdésével is foglalkozik, melyek nemcsak előkészíthetik a gazdaságot is élénkítő projekteket, de a közösség, a kerület lakóinak szempontjait is érvényesítik. 104
PESTERZSÉBET
VÁROSI RAGASZTÓ
Zöld hálózat a kerületen át a Dunáig: az új fejlesztéseket zöldfelületi tengelyek kötik össze
VÁROSI RAGASZTÓ
PESTERZSÉBET
105
BÖNDE TAMÁS KOCZKÁS MÁRK (106-107) NÉMETH PÉTER SZÁRAZ PÉTER (108-109)
A bemutatott két projekt markánsan különböző városszerkezeti pozícióban keres lehetséges megoldásokat. Az első a kisvárosias rész leromlottabb területeinek ütemezett megújítását, a második pedig a lakótelep és a városközpont hiányzó kapcsolatának kiegészítését célozza meg. A lakótelep sűrítésével a diszkont áruház doboza helyett, annak funkcióját magába foglalva egy városias, vegyes terület jön létre, mely településképi szempontból is fontos központi elemmé válik. A két tervet közös kerületi koncepció köti össze: közterületi elemei a kerület főbb tengelyét kísérő, új zöld sáv részei. A tervezett tömbökben közpark, gyalogos felületek és kertek is helyet kaptak, melyeknek köszönhetően a nagyobb hálózat részeként új zöldfelületek jöhetnek létre. 106
PESTERZSÉBET
VÁROSI RAGASZTÓ
Kisvárosi tömbök megújítása önkormányzati bérlakásokkal fiatalok számára
VÁROSI RAGASZTÓ
PESTERZSÉBET
107
108
PESTERZSÉBET
VÁROSI RAGASZTÓ
A lakótelepi bevásárlóközpont helyén, azt is magába foglalóan tervezett tömbökben a lakások és üzletek mellett közpark, gyalogos felületek és kertek is helyet kaptak, a nagyobb zöld hálózat részeként VÁROSI RAGASZTÓ
PESTERZSÉBET
109
IMPRESSZUM
Szerkesztés prof. Alföldi György DLA, Dr. habil Benkő Melinda PhD, Fonyódi Mariann PhD
Külön köszönet Puskás Nikolettnek aki lehetővé tette, hogy a UCL Bartlett School of Architecture, Institute for Global Prosperity-n folytatott PhD kutatásának módszertanával megismerkedjünk és Pesterzsébeten azt az iránymutatásai szerint alkalmazni tudjuk. A kiadványt utánnyomni, sokszorosítani a törvényesen engedélyezett eseteken kívül csak a szerzők, a BME Építészmérnöki Kar és az „Erzsébetfalva Gamification” fejezet esetében a UCL Bartlett School of Architecture, Institute for Global Prosperity hozzájárulásával lehet. Valamennyi közölt kép és szöveg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Kar és a projektekben részt vevő hallgatók, valamint az „Erzsébetfalva Gamification” fejezet esetében a UCL Bartlett School of Architecture, Institute for Global Prosperity szellemi tulajdona.
1111 Budapest, Műegyetem rkp. 3. www.urbanisztika.bme.hu
Grafikai tervezés Máthé Dóra
© BME Építészmérnöki Kar Urbanisztika Tanszék 2019
110
PESTERZSÉBET
Pesterzsébet víziók, a BME Építészmérnöki Kar Urbanisztika Tanszék hallgatóinak és oktatóinak 2018-as fejlesztési elemzései, ötletei és javaslatai Pesterzsébet három területére.
Felelős tervezők prof. Alföldi György DLA Dr. habil Benkő Melinda PhD Fonyódi Mariann PhD
Megbízó Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzata,
Munkatársak Babos Annamária, Bene Tamás, Dőry Bálint, Garay Márton, Kurucz Olívia, Tímár Benedek
1201 Budapest, Kossuth Lajos tér 1. Szabados Ákos polgármester Kovács Eszter alpolgármester R. Takács Eszter főépítész
Közreműködő Puskás Nikolett (UCL Bartlett School of Architecture, Institute for Global Prosperity)
Tervező Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Építészmérnöki Kar, Urbanisztika Tanszék
Tervek Az egyes terveknél részletesen felsorolt egyetemi hallgatók