Új Művészet, 2015. január-február by Új Művészet

995 Ft

20 15

január–február

Velázquez, Giacometti, Immendorff Egy közép-európai hálózat: a Hagenbund Ördög és Pokol Rippl-Rónai és Maillol – egy művészbarátság története Kemény és lágy konstruktivisták Csúcsművek, csúcsleütések – karácsonyi aukciók Körkérdés 2014-ről

FELHÍVÁS a Magyar Művészeti Akadémia nem akadémikus köztestületi tagságára való jelentkezésre

A Magyar Művészeti Akadémia közgyűlésének kezdeményezésére a Magyar Művészeti Akadémiáról szóló törvény 2014. március 1-jével módosult; a Magyar Művészeti Akadémia köztestületi tagi személyi köre a nem akadémikus köztestületi tagság megjelenésével – jogi értelemben – jelentősen kiszélesedett. A Magyar Művészeti Akadémia (a továbbiakban: Köztestület) nem akadémikus köztestületi tagságára jelentkezve felvételét kérheti, aki DLA fokozattal, a Köztestület Alapszabályának 2. számú mellékletében meghatározott művészeti-szakmai (a lista a www.mma.hu honlapon elérhető), vagy külföldi szakmai elismeréssel rendelkezik. A Köztestület 2015. január 2. napjától ismételten biztosítja a nem akadémikus köztestületi tagságot lehetővé tevő felvételi kérelem benyújtását, a benyújtáshoz szükséges formanyomtatvány a köztestületi honlapról letölthető. A jelentkezést – kizárólag postai úton, tértivevényes küldeményként – 2015. január 31-ei postára adás mellett, a Magyar Művészeti Akadémia Titkárságának címére (1368 Budapest, Pf. 242) kell beküldeni. Budapest, 2014. december 29.

Fekete György sk. a Magyar Művészeti Akadémia elnöke

tar talom

Kemény és lágy konstruktivizmu konstruktivizmuss

Múltidéző áttűnések Mulasics László gyűjteményes tárlata L Ó S K A L A J O S ————37

A hagyomány kötelez A Konstruktiv+Inter+Konkret című tárlat margójára 40 K A S Z Á S G Á B O R ————

Eddig Heritesz Gábor retrospektív kiállítása K O Z Á K C S A B A ————42

A művész (is) maradjon a kaptafánál?

fotó: Berényi Zsuzsa

Nem geometrikus beszélgetés Nemes Judittal 44 É B L I G Á B O R ———— Műgyű jtők, aukc ió iókk

Így gyűjtenek ők Hazai és nemzetközi munkák magyarországi magángyűjteményekben 2010–2014 H E M R I K L Á S Z L Ó ————46 A borító a DEMOCRACIA Lenni és fennmaradni című installációjának (2011) felhasználásával készült. A mű 2015. II. 15-ig látható a Magyar Nemzeti Galéria Fordulópontok című kiállításán.

A visszakapaszkodás éve BÁV, Biksady, Kieselbach, Nagyházi, Virág Judit – aukciós körkép, 2014 48 G R É C Z I E M Ő K E ————

Art lovers, figyelem! Arte Fiera T Ö R Ö K J U D I T H ————52 Kiállításokk Kiállításo

Párhuzamos művészpályák, avagy van élet(mű) a monografikus tárlatokon túl?

Tükör és árnyék

A hitelesség határai Velázquez C Z E N E M Á R T A ————4

Madárlábak nyoma a hóban Alberto Giacometti kiállítása P . S Z A B Ó E R N Ő ————8 A Hagenbund év tizede tizedeii

A Hagenbund Egy közép-európai művészhálózat B A J K A Y É V A ————12

A Hagenbund magyarjai Beszélgetés Peter Chrastekkel, a Hagenbund Barátai Egyesületének titkárával 15 P . S Z A B Ó E R N Ő ————

Rippl-Rónai és Maillol – Egy művészbarátság története 54 K R A S Z N A I R É K A ————

Triptichon, avagy összezárva (?) Hegedűs 2 László, Lévay Jenő és Váli Dezső kiállítása 58 S I N K Ó I S T V Á N ————

Fényterek Kortárs magyar üvegművészet, 2014–2016 61 A N D O R A N N A ————

Matéria-rejtélyek A Matéria Művészeti Társaság kiállítása W E H N E R T I B O R ————64

Helyzetben az akvarell II. Egri Országos Akvarell Triennále R É V É S Z E M E S E ————68

Kassai kaleidoszkóp Az Orbis pictus című tárlatról L Ó S K A L A J O S ————72

Ördög és Pokol Poko l

A pokoljárás ikonográfiája Hermann Nitsch a Danubianában T O L N A Y I M R E ————18

Félelem és reszketés A gótikus képzelet N A G Y K R I S T Ó F ————21

50 év munkái Nikmond Beáta szobrászművész kiállítása 74 M O H A Y O R S O L Y A ———— Körkérdé s Körkérdés Körkérdés a 2014-es évről ÖSSZEÁLLÍTOTTA: B O R D Á C S A N D R E A ————76

A mi 20. századun századunkk

A művészet érvényesülése Gondolatok a karrierről Georg Baselitz és Victor Man müncheni kiállítása kapcsán P E T R Á N Y I Z S O L T ————24

A baba, a majom és a halál Éljen a festészet! – Jörg Immendorff kiállítása 27 P . S Z A B Ó E R N Ő ————

Történelemről, de hogyan? Fordulópontok. A 20. század 1914, 1939, 1989 és 2004 tükrében 30 T A T A I E R Z S É B E T ————

A lét édessége, amelyet eltűnni látni oly félelmetes… Körhinta – Erwin Olaf kiállítása M U L A D I B R I G I T T A ————34

Köny v

A deleuze-i és a baconi látás Gilles Deleuze: Francis Bacon. Az érzet logikája. 80 K O V Á C S F L Ó R A ————

Közvetve – személyesen Lóska Lajos: Karctű és monitor. A magyar sokszorosított grafika 1945–2010 81 B A L Á Z S S Á N D O R ———— Last Minut Minutee

Tárgyak a Malomgát homokjában, avagy egy különös magánmitológia Fátyol Zoltán A tekintet mozgástere c. kiállításáról 84 L Á N G E S Z T E R ————

ajánló

Ciprian Mureşan

Decennium – Magánmítoszok

Kéri László kiállítása

Egzisztenciátokat szerződés szavatolja

Az 5KOR Képzőművész Csoport kiállítása

A l f ö l d i G a l é r i a , H ó d m e z ő v á s á r h e l y, 2015. január 25–február 28.

LU M Ú 2015. január 16–március 22.

Kor társ Magyar Galéria, Dunaszerdahely 2015. február 19-től

Humán genezis

Ciprian Mureșan Kelet-Európa rendszerváltás utáni

A 10 éve alakult 5KOR Képzőművész Csoport

és a technika primátusát a művészetének kell

művészgenerációjához tartozik. Posztkonceptuális

jól választott mottóval hívja fel magára ismét a

felváltani, mert ellenkező esetben az emberiség

gondolkodását szülőhazájának, Romániának törté-

figyelmet. A múló idő egyre kiforrottabbá tette a

feloldhatatlan problémák elé kerül – mintha csak

nelme és politikája hatja át. Mureșan műveiben

csoport művészeit – egyéni hangvételeik megtar-

ezt sugallnák újra és újra Kéri László festményei.

történelmi, társadalmi, valamint kulturális (képző-

tása mellett. Szakmai gondolkodásuk különbözősé-

Ha úgy tetszik, egészen a 16. század festészetéig

művészeti, irodalmi és filmes) referenciákat sajátít

geit a mesterségbeli igények magas szintű gyakor-

visszavezethetőek a Kéri László festészetében

ki, amelyeket aztán új összefüggésekbe helyez.

lása fogja össze. Árvay Zolta széles skálán mozgó,

fotó: ????

Újra olyan kort élünk, amelyben a tudomány

KÉRI LÁSZLÓ: Játékosan, 2014, olaj, vászon, 143x153 cm

CIPRIAN MUREŞAN: Auto-Da-Fé 1 (részlet), 2008

M A G Y A R J Ó Z S E F, Á R V A Y Z O L T A , B O D N Á R I M R E , B A KO S TA M Á S, H U L L E R ÁG O S T O N

megjelenő expresszív megoldások, a forma

A kultúra terjedésének mechanizmusa érdekli:

nagyvonalú gondolatiságával folytat párbeszédet

torzulásai, a színvilág intenzitása, gyakran szán-

műveiben a közelmúlt emlékezetének és a való-

Bakos Tamás a részletekre kiterjedő grafikusi

dékolt disszonanciája, az emberi alakok közötti

ságos tapasztalatnak ambivalens vagy egyenesen

szemléletével. Bodnár Imre érzékeny rézkarcaival,

kontraszt, feszültség, az érzelmi telítettség s a

ellentmondásos kapcsolatát, valamint a politikai-

rajzaival hívja fel magára ismét a figyelmet. Huller

figurális elemekben megfogalmazott mondandó

vallási hatalom és a civil társadalom viszonyát

Ágoston lírai absztrakt pasztelljei, míg Magyar

ellenpontozása különböző geometrikus elemekkel.

tanulmányozza.

József nem mindennapi ironikus vibrálása külön

Képeinek problematikája és gyakran a kompozíció színpadszerűsége is rokonítható például Francis Bacon műveiével, míg azonban a nagy brit mester mindig is az egyén léthelyzetét, az emberi állapot törékenységét, kiszolgáltatottságát mutatta fel, Kéri László számára az emberek egymáshoz való viszonyában fogalmazódnak meg a lét alapigazságai. Éppen ezért fordul gyakran a mitológia hőseihez, a Biblia példázataihoz, olyan alapképletekhez tehát, amelyre mint vázra rárakható, egyre nagyobb szabású építményként ráépíthető a szó szoros értelmében anyagban fogant és anyag-

Előszeretettel hivatkozik a modernitás történetének ikonikus darabjaira, miközben napjaink társadalmi

érték. Öt művész, öt művészi attitűd. A léc egyre magasabbra tétele az összetartó erő közöttük.

megrázkódtatásaiból eredő kérdéseket tesz fel, mint például az utópiák bukása, az új technológiák hatása a vizuális kultúrára – animációs filmek fetisizálásán keresztül –, vagy épp a civil társadalom viszonya a hatalom különböző formáihoz. A történelmet, a vallást a populáris kultúrából merített egyszerű gesztusokkal és módszerekkel ragadja meg, miközben visszahelyezi jogaiba a személyes tapasztalat és kifejezés fontosságát. Kurátor: Szipőcs Krisztina

talan értékként megmaradó művészi mondandó. 2

20 15

január–február

Megfestett festék Munka-művek

Jozefka Antal akvarelljei

Nemes Már ton kiállítása Alkotófolyamatok

Újpesti Galéria 2015. február 4–március 1.

Paksi Képtár 2015. február 22-ig

Budapest Galéria, Lajos utcai kiállítótér 2015. január 22–március 8.

A Munka-művek című csoportos kiállítás a mai

gazdag együttessé állnak össze, amelyben vissza-

rakció és az ábrázolás határmezsgyéjén mozogva

magyar képzőművészet különböző területeinek

visszatérő módon szerepelnek figurális részletek,

egy jól kitapintható, koherens metodikával fejlődik.

képviselői közül olyan alkotókat mutat be, akiknél

geometrikus elemek, amelyek legfontosabb eleme

Bezárt üzletek magára hagyott kirakataitól indulva,

különös hangsúllyal jelenik meg a saját alkotófo-

a szín, amely az árnyalatok végtelen gazdagsá-

a különböző sematizált bomló modernista építé-

lyamat iránti érdeklődés és az efféle érdeklődés

gával, az egymásba hatoló, egymást átszínező

szeti képződményeken át jutottam el először

dokumentálásának igénye. A kiállítás nem ellenőri-

tónusok változatosságával ragadja meg a mű

a konkrét, kontextussal nem terhelt magányos

zetlen, intim bepillantást kíván adni az alkotások

fotó: ????

„Munkám ciklusról ciklusra változik, mégis az abszt-

fotó: ????

Jozefka Antal művei színekben, árnyalatokban

J OZEFK A ANTAL : Szt. Piroska. Keleti nyitás 1104-ben

NEMES MÁRTON: SectionWalls26, 2014, olaj, akril, spray, vászon, 140x110 cm

CSÁKY MARIANNE: M-L-R. Modellek a Nagy Fal című munkához, fotó, 40x30 cm

szemlélőjét. Mintha csak a természeti folyamatok

faldarabokhoz, majd ezen túllépve a fal részlete-

létrejötte iránti – a romantikától eredeztethető –

spontaneitása révén alakuló színegyüttesek jelen-

ként magához a felülethez, az anyaghoz. Mintha

érdeklődésünk kielégítésére. Ezúttal hangsúlyosan

nének meg előttünk különböző tájakban, folyton

az általános nézőpontból egyre közelebb haladva,

olyan alkotók kerülnek előtérbe, akik maguk sem

változó időjárási körülmények, fényviszonyok

belezoomolva redukálnám a látványt az elemi

pusztán döntések sorozataként, hanem műalkotás-

között, vagy mintha hirtelen olyan ókori, középkori

formákig, amely esetemben nem elvonatkoztatott,

ként tekintenek saját alkotófolyamatukra, akik az

falképekre bukkannánk, amelyek festékrétegét, az

hanem nagyon is organikus. Bomlás, kopás, frag-

előkészületeket gyakran legalább olyan fontosnak

egykori mesterek munkáját egyszerre lerombolva

mentálódás, inkonzisztencia, mind anyagi tulaj-

tartják, mint magát a befejezett alkotást, vagy akik

és újjáépítve, az idő, az eltelt évszázadok hatása

donságként, magában a festékben megjelenítve

a munka szépségét időnként izgalmasabbnak

folytatná tovább. Az Újpesti Galéria kiállításán

szerepelnek a vásznon. Az anyag önmagát jelenti,

látják, mint az eredményt.

majd fél évszázad terméséből mutat be válogatást,

mégis kommunikál. (…) A kiállítás a festészeti

a többi között mitológiai, szakrális és irodalmi ihle-

problematikák tárgyalása mellett kísérletet tesz a

tésű műveket.

kép-tárgy viszony árnyalására is különböző installálási szituációk megteremtésével.”

A tárlaton a legfrissebb munkák láthatók, kivétel nélkül mindegyikkel most találkozhat először a

20 15

január–február

Csáky Marianne, Csiszér Zsuzsi, Ember Sári, Flohr Zsuzsi, Győrffy László, Haász Katalin, Keller Diána, Koronczi Endre, Kristóf Gábor, Kroó Anita, Magyarósi

N E M E S M Á R TO N

közönség.

Kiállító művészek: Bálványos Levente, Czene Márta,

Éva, Ráskai Szabolcs, Sipos Eszter, Szabó Ádám, Szemző Zsófia.

összeállította: Rudolf A nica

Alice emlékére

Tükör és árnyék

A hitelesség határai Ve l á z q u e z Kunsthistorisches Museum, Bécs, 2014. X. 28–2015. II. 15.

CZENE MÁRTA

a díszruhák megcsillanó anyagait bravúros spontaneitással érzékeltette, ahogy kortársa és életrajzírója, Palomino mondja: „túl közelről nézve érthetetlen, de távolabbról varázslat”. A kiállítás első két képére, A szeplőtelen fogantatás két változatára rögtön részletesen kitérni túlzás, azért teszem mégis, mert elgondolkodtatott. Az, hogy Mária maga is az eredendő bűntől mentesen fogant, nem volt része a dogmának Velázquez idejében, de sok híve akadt, nem csak sevillai egyházi körökben. A két festmény közül a londoni National Gallery tulajdonában lévő 1618-1619 körül készült a sevillai karmelita kolostor számára, az Apokalipszis szerzőjét, Szent Jánost Pathmos szigetén ábrázoló, itt nem szereplő festménnyel együtt. A korábbra datált sevillai kép 1990ben (!) bukkant fel, eredetileg Alonso Canónak, Velázquez tanulótársának tulajdonították, de azóta a madridi Prado kutatói megállapították, hogy színmélysége alapján a londoni változathoz kapcsolódik, és élethűsége miatt az ifjú

Velázqueznek tulajdonítható. Egymás mellett látva a kettőt, lehetetlennek tűnik, hogy egy kéz művei. Bennem mint festőben felmerül, hogy ha valaki megfest egy máig ismeretlen megrendelőnek valamit, és egy évvel később fontos megrendelést kap véletlenül éppen ugyanerre a témára, akkor DIEGO VELÁZQUEZ

A múzeum díszes lépcsőháza kevésbé nyűgöz le, mint

M Ű H E L Y E : IV. Fülöp spanyol király (1605–1665), 1653–1656/59, olaj, vászon, 47x37,5 cm

miért festené újra az előzőt gyakorlatilag

régebben. Az egyszerűséget látom már hitelesebbnek,

csak a fejmozdulat megváltoztatásával? Sőt, az új megrendeléshez,

ma mégis minden túlzásával és aranyozott ornamenti-

ahol a térbeli adottságokhoz és a kép párdarabjához illeszkednie

kájával együtt is csak méltó masni lehet az ajándékon,

kell, véletlenül megfelelhet-e ugyanaz a méret? Lehetséges az,

mert a művészettörténet egyik legnagyobb mesterének

hogy valaki előbb reformálja meg a spanyol festészet ábrázo-

– ahogy Manet fogalmazott –, „a festők festőjének” kiállí-

lási szokásait avval, hogy modell után, valósághűen festi meg a

tását fogom látni. Ezt a jelzőt a távoli foltok, a „manchas

Szűzanyát, és csak ezután sajátítja el azt az anatómiai tudást és

distantes” használata miatt kapta Velázquez, melyekkel

karakterábrázolási, jellemzési képességet, ami ennek hiteles kifeje-

20 15

január–február

zéséhez kell, és amiről Velázquezt ezer közül is megis-

evés-ivás közben ábrázoló, humoros hangvételű képekről van szó.

DIEGO VELÁZQUEZ:

merjük? Számomra hihetőbb, amit Tanya J. Tiffany ír

Jellegzetes korai példa A három muzsikus. Itt az arcok, mozdulatok

Velázquez korai festményeiről szóló 2012-es könyvében,

még kissé nehézkesen merevek, nem biztos benne a néző, hogy a

Vénusz tükörrel (Rokeby Vénusz), 1648–1651, olaj, vászon, 122,5x177 cm

miszerint a kép jellegzetes példája a mester korai

festő gúnyolódik-e az ittasan zenélőkön, vagy sem.

festészetét utánzó, követő sevillai kortársak máig is csak homályosan körvonalazott tevékenységének.

A Budapestről kölcsönzött Étkezők is itt van, de Parasztok az asztalnál címen. Számomra, aki csak a Szépművészeti Múzeum

Még két új attribúció jelenik meg a kiállításon, Szent

hivatalos leírását ismerem, meglepő módon a szövegekben

Rufina, amit Murillo helyett adtak Velázqueznek egy res-

kiemelik, hogy régóta vita tárgya, utólagos átfestésekről vagy,

taurálás tanulságaként és Démokritosz, a nevető filozófus,

ami szerintük valószínűbb, műhelymunkáról van-e szó. Tudható,

amit korábban Ribera koldus filozófusai közé helyeztek.

hogy Velázquez már szülővárosában akkora ismertségre és kere-

Mindkettő hitelesen illeszkedik a többi mű közé.

settségre tett szert, hogy szüksége lehetett segédre. Az Ermitázs

Az első terem tehát Velázquez korai éveit mutatja be, mikor megszerezte mesterlevelét, majd Francisco Pacheco műhelyét elhagyva megkapta első egyházi megrendeléseit. A Háromkirályok mellett megjelennek Szent Péter, Szent Pál és Szent Tamás apostolok is, akiket letisztult egyszerűséggel, majdnem világi portrék-

asztali jelenetére mint nyilvánvaló eredetire utalnak, a budapestin csak a jobb oldali fiatal férfi megfestésében – akinek modellje egyébként azonos Szent Tamáséval – látják a mester keze nyomát. A női arcot is mindenképp ide tartozónak látom, de tény, hogy jobban megnézve az idősebb férfit és az árnyékos részek kézmegoldásait, jogos a kétely.

ként ábrázolt. Olyannyira, hogy a néző szinte nem

A képek irónia helyett főleg az alakok hangsúlyos jelenlétéből

is érez ugrásszerű változást, ahogy a kiállítás átvezet

adódó ünnepélyességet sugallnak, és az ember az első számú

az ugyanitt elhelyezett bodegón festményekhez.

szereplőjük, legyen az szent vagy felszolgáló, részeg vagy

A bodegón a korabeli spanyol festészet kedvelt műfaja,

szomjas úrifiú. Különösen leghíresebb bodegónján szembeötlő

az elnevezést a bodega, kocsma szóból kapta, s álta-

a Sevillában állítólag közkedvelt vízárus, az elegáns poharakba

lában alsóbb társadalmi osztályokhoz tartozó figurákat

töltögető idős férfi méltóságteljes tartása. Szakadt ruhája ellenére

20 15

január–február

másolta le azt a madridi Alcázar leégésekor elpusztult lovas portrét, amit Rubens festett róla, és ami Velázquez egy korábbi lovas portréja helyén függött. Velázquez tehát 1623-ban a király festője lett, és portrék hosszú sorát készítette a spanyolországi Habsburgokról. A kiállítás nagytermébe lépve nyilvánvalóvá válik, hogy a Kunsthistorisches Museum elsősorban a gyűjteményében látható portrékat kívánta kontextualizálni. A kiállítás nincs lezárva, a gyűjtemény termeibe vezeti át a látogatót, folyamatos kitekintéssel a kor itáliai mestereire. Ebben az összefüggésben különösen érdekes Velázquez itáliai utazásainak hatása, palettájának kivilágosodása, színhasználatának gazdagodása, ecsetkezelésének barokkos bravúrjai. Jól látható a Rubens és Velázquez festészetében megmutatkozó, technikai és szemléletbeli különbség is – Izabella királyné tüzesen élénk szemű, a rubensi és tizianói szépségideál mögé bújtatott képmásán és ugyanennek a hölgynek sápadt, kissé puffadt arcú, fénytelen © Prado, Madrid

tekintetű, de méltóságteljes, kirá-

DIEGO VELÁZQUEZ: Baltasar Carlos herceg lovon,1635, olaj, vászon, 209x173 cm

hajt előtte.

karakteres portréján. Rubensnek az allegorikus alakokkal, ágaskodó lóval és szenvedélyesen festett tájjal felru-

mintha királyi ajándékot adna, úgy nyújtja a poharat a jólöltözött fiatalembernek, aki szükségszerűen fejet

lyian határozott és a megszólalásig

házott IV. Fülöp-portréjával szemben Velázquez lovas képe a pár éves Baltasar Carlos infánsról szinte az előbbi ironikus ellentétpárjának tűnik.

A következő terembe lépve új arcot pillantunk meg, egy kissé bizonytalan, feszült vagy feszengő fiatalembert, különös, nagyon jellegzetes vonásokkal, félénk, de mégis felsőbbséges, kutató tekintettel, szinte párbeszédet folytatva a festővel. Mintha türelmetlenül várná a képet, hogy láthassa magát új szerepében.

A teljes tabló a spanyol királyi családról és a nagy családfával illusztrált korabeli Habsburg-dinasztia egésze belterjes házasodási szokásaikkal a mai nézőt is megdöbbenti. A csillogó díszruhák, csipkegallérok és hatalmas frizurák közé szorított arcokon mégis igazi emberi tekinteteket láthatunk. A királyi jelmez alatt meglátjuk a sértett kamaszlányt, akit arra ítéltek, hogy anyja 30 évvel idősebb

Pacheco leírta, hogy mikor 1623-ban Velázquez

testvéréhez menjen feleségül, mivel addigi vőlegénye, egyben

Madridba érkezett, az ő segítségével kapott lehetőséget

unokatestvére váratlanul meghalt. Látjuk a kétéves, törékeny

a befolyásos Olivares gróf portréjának elkészítésére.

kisfiút, akinek életét egy ország félti, a kislányt, aki okos szemekkel,

Akkora sikert aratott, hogy az ifjú, 18 éves uralkodó is

erős karakterrel áll előttünk már három-, öt- és nyolcévesen is, aki

elhatározta, hogy modellt ül neki, de annyira elfoglalt

szintén nagybátyjához megy majd férjhez, és mindössze 22 évet él.

volt, hogy csak egy napot szánhatott a természet utáni festésre. Talán éppen ez a kép készült akkor. A király annyira elégedett volt, hogy megígérte, többé senki más nem festheti meg Velázquezen kívül. Ezt az ígéretet később nemcsak megszegte, hanem részben Velázquez 6

Velázquez életét ebben a közegben töltötte, s emberként ismerve festette meg a király arcát, karakterét, kifejezését ugyanolyan kíméletlenséggel, mint az udvari bolondét. Ez talán a legnagyobb különbség a saját kezű és a másolt portrék között.

20 15

január–február

Miközben csodáljuk, hogy a festő mennyire távol

A Vulcanus műhelye nagy meglepetés volt számomra.

DIEGO VELÁZQUEZ:

maradt a hierarchikus értékrendtől, tudjuk, hogy saját

A reprodukciók sosem adták vissza azt az élesen rajzolt,

Felipe Prospero infáns, 1659, olaj, vászon, 128x99 cm

karrierépítésében mégsem volt ennyire puritán. Nagy

kontrasztos, de mégsem sötét, színes, de mégis tónusokra

DIEGO VELÁZQUEZ:

fáradságába került olyan tisztségek megszerzése, mint

épülő kompozíciót, amit láttam. A kép Ovidius leírása alapján

a királyi ajtónálló, vagy 1652-ben a főudvarmesterség.

ábrázolja Vulcanust, amint megtudja Apollótól, hogy felesége,

A kor ünnepelt festőinek pozícióihoz más országokban

Vénusz félrelépett. A hitetlenkedés, a harag, a felháborodás

az udvari címek már hozzátartoztak. Az ő esetében

az arcokon, gesztusokon ugyan színpadiasan eltúlzott, de

a kinevezések gyakorlati feladatokkal is jártak, és sok

mégsem úgy, mintha a festő nem érezné a hitelesség határát,

időt vettek el festészetétől, miközben kiterjedt műhely

inkább bizonyos déli karakterek jellegzetességeit mutatja, így

másolta, sokszorosította portréit.

válik A három muzsikusnál még kissé merev irónia hitelessé, valódi humorrá.

Némi csalódással vettem tudomásul, hogy a főművek közül csak a Vulcanus műhelyét és a Rokeby

A Rokeby Vénusz sokkal későbbi mű, a rajzosság helyett festőibb,

Vénuszt láthatom. Az Udvarhölgyek hiányát a kurá-

puhább megfogalmazásba hajlik. Visszafogott erotikáját titok-

torok is annyira fájónak találták, hogy egy hatalmas,

zatossága adja. A korabeli Spanyolországban az erotikus test

alulvilágított reprodukcióval pótolták. Talán így

nem tartozott az elfogadott festészeti témák közé, és ez az akt,

akarták felkelteni jelenlétének illúzióját, de nekem

bármennyire kézzelfogható, plasztikusan megformált, valódi

nagyobb élmény lett volna, ha legalább a nyomatot

jelenlétet sugárzó, mégis annak látványát veszi el a nézőtől, amire

alaposan megnézhetem. A bemutatott negyvenhat

leginkább kíváncsi lehetne. A kis Cupido (a képen az egyetlen

alkotáson kívül még tízet terveztek, de az osztrák

utalás, hogy Vénuszról, s nem egy hétköznapi nőről van szó)

múzeumokba kölcsönzött művek 2014-es biztosítási

tükrében ugyan megmutatja az arcot, de a tükör homályos-

összértéke meghaladta volna az állam által erre

sága miatt mégsem engedi a nézőnek, hogy felismerje azt, s a

szánt, itthonról felfoghatatlan nagyságú, egymilliárd

szemébe nézzen. Ennek ellenére, ismerve Velázquez portréfestői

eurós összeget, s így ezeket nem kérték el.

tudását, mégis azt érzem, pontosan tudta, hogy a képe kit ábrázol, és talán tudhatták mások is, akik szintén elrejtőzhettek a látszólagos, egyezményes felismerhetetlenség mögé.

20 15

január–február

A sevillai vízárus, 1622 k., olaj, vászon, 107,7x83,3 cm (beleértve egy felül levágott 4 cm-es csíkot)

Madárlábak nyoma a hóban Alberto Giacometti kiállítása Leopold Múzeum, Bécs, 2015. I. 26-ig

P. S Z A B Ó E R N Ő

ERNST SCHEIDEGGER: Alberto Giacometti mintázás közben, 1948/49, ezüst-zselatin nyomat Ernst Scheidegger Archive Alapítvány

Négy évvel ezelőtt 104 millió dollárért ütötték le a Sotheby’s aukciósház árverésén Alberto Giacometti Lépő férfi I. című alkotását, ezzel a mű a maga kategóriájában abszolút eladási rekordot ért el. Kérdés, hogy a Kocsi című szobra, amely 100 millió dolláros becsértékkel szerepel a Sotheby’s következő árveréseinek egyikén, nem dönti-e meg ezt a csúcsot is – ha szabad egyál© Foundation Ernst Scheidegger Archive, © Alberto Giacometti Estate/Bildrecht, Vienna 2014

talán műalkotásokkal kapcsolatosan ilyen kifejezéseket használni, hiszen alighanem sokan gondoljuk úgy, hogy Giacometti akkor is az lenne, ami, ha soha egyetlen művét sem vásárolták volna meg. Vagy mégsem? A mű ALBERTO GIACOMETTI: Velencei nő VIII, 1956 bronz, 121x1x33 cm Kunsthaus Zürich, Alberto Giacometti Alapítvány, Zürich

kereskedelmi sikereiről a 21. század elején éppen úgy nem szabad elfeledkeznünk, mint amilyen fontos volt az például a 20. század 20-as éveiben – és éppen a fiatal Giacometti esetében. A fiatal szobrász pályáján ugyanis éppen az jelentett döntő fordulatot, hogy két friss alkotását, az Álló nőt és a Néző fejet bemutatták a Galerie Jeanne Boucher 1929-es Massimo Campigli-kiállításának kísérő műveiként, s mindkét szobrot pillanatok alatt megvásárolták. Az elsőt egy átutazóban lévő argentin milliomosnő, de Alvear asszony, a másodikat Charles de

Noailles herceg, a híres gyűjtő és a párizsi avantgárd bőkezű támogatója. A siker kirob-

indult a mítosz, amely éppen olyan erősen kötődik a művészvilág

banó volt, és újabbakat hozott maga után.

Párizsához, mint amennyire elválaszthatatlan Bécstől Klimt, Schiele,

Néhány hónapon belül komoly méltatás

Kokoschka mítosza, s amelyben persze éppen annyira nem a miti-

jelent meg a Cahiers d’Artban a Párizsban

kussá váló elemek a lényegesek, mint maga a mű. Mindenesetre

dolgozó olasz művészekről, s az elsők között

aligha véletlen, hogy Giacometti szobrai már az 50-es évek elején

a galériába látogató Jean Cocteau, aki maga

szerepeltek bécsi kiállításokon, s a 70-es évektől a jelentős bécsi

is szeretett volna egy műalkotást vásárolni,

intézmények nem mondanak le arról, hogy időről időre nagyobb

naplójába ezt jegyezte fel a Néző fejről és más

kiállítást szenteljenek a Párizsban világhírűvé vált svájci születésű

„lapos” szobrokról: „Ismerek néhány szobrot

olasz művésznek. A Leopold Múzeum mostani kiállítása arra is

Giacomettitől, amelyek olyan erőteljesek és

alkalmat ad az osztrák származású Wolfgang Georg Fischernek, hogy

mégis könnyedek, hogy az embert a madár-

korabeli naplójegyzeteivel felidézze Giacometti és Francis Bacon

lábak hóban kirajzolódó nyomaira emlékeztetik.”

közös, 1964-es látogatását a londoni Marlborough Galériában az

Ettől a pillanattól kezdve vált híressé a kubista

általa rendezett első angliai Schiele-kiállításon. Ami persze egyfelől

korszakából a szürrealista periódusba átlépett

újra csak bizonyos mitikus elemek hangsúlyozására ad alkalmat, de

Giacometti, akit Breton a szürrealisták körébe

az eseményeket távlatból láttatva lehetőséget teremt a részletek

is meginvitált, igaz, ki is zárta onnan néhány

pontosabb megismerésére, ezáltal az egészről alkotott kép hite-

év múlva ismétlődő figurális kísérletei láttán. Innen

lessé tételére. Mert ha valaki, akkor Giacometti esetében meghatározó a szemlélő és a szemlélt jelenség, tárgy, személy távolsága.

20 15

január–február

Nem véletlenül éppen az ő művei kapcsán írta le

művei társaságában maga is annak a meglehetősen bizonytalanul

Jean-Paul Sartre, az egzisztencializmus pápája, az 1945

értelmezhető, dimenzióit változtató térnek a részeként létezik,

utáni Rive Gauche kávéházainak talán legbuzgóbb

amelynek problémája egész életében foglalkoztatta. Körülötte az

és leghíresebb látogatója, aki a szobrászt „par excel-

óriási méretűvé nőtt álló, lépő figurák a 40-es, 50-es évek termé-

lence egzisztencialista művésznek” nevezte, hogy a

séből – az egyik lépő férfit ábrázoló szobor két lába között három

szobrokat csak illő távolságból szabad szemlélni. Nos,

Diegót mintázó büszt látható, úgy sorakoznak növekvő sorrendben,

Giacometti, aki Sartre szerint tudatosan gyakorolta

mint az orgonasípok. A falnak támasztva pedig két festményt

az egzisztencializmus szabadságát, hiszen minden

látunk, amelyek nélkül éppen úgy nem létezik a Giacometti-életmű

esetben prekoncepcióktól mentesen nézett modell-

– s amelyek nélkül utolsó nagy alkotói kríziséből, az úgynevezett

jére, hogy felfedezze a fej, a test arányait az emberi létezés törékenységének és pillanatnyi voltának megrázó dokumentumaiként, alighanem a szobor – s a festmény és a rajz – mindenkori modelljével kapcsolatban hangsúlyozhatta volna az „illő távolság” igazságát, hiszen egész életét végigkísérte a távolság, a térnek, a távolság változásával módosuló arányoknak a problematikája. Testvérével, Diegóval kapcsolatban mondta, akivel évtizedeken keresztül nekem modellt, s a következő alkalomkor, amikor leült elém, mégsem ismertem fel”. Diego, felesége, Annette vagy éppen a japán professzor, Yanaihara arcképét formázva volt, hogy éveken át újra és újra megpróbálkozott a feladattal, saját bevallása szerint sikertelenül.

dolgozott együtt: „ezerszer ült

Paradox dolog, hogy Giacomettit viszont élete minden

Yanaihara-válságból való kilábalása szintén nem képzelhető el –,

ALBERTO GIACOMETTI:

pillanatában, minden megmozdulásában pontosan

mint ahogyan nem létezik a rajzok nélkül sem. Mi sem bizonyítja

felismerni véljük, hiszen alakja, mozgása, a térben való

ezt a Leopold Múzeum kiállításán, mint az a rajzsorozat, amelyet

helykeresése valóban összetéveszthetetlen. Aligha

a művész édesanyjáról készített, s amely egymást mintegy évti-

Elvágott torkú nő, 1932 bronz, patinázott arany, 22x75x58 cm Kunstmuseum Basel, az Alberto Giacometti Alapítvány (Zürich) letétje

véletlen, hogy a legmegragadóbb felvételeket szinte

zedes távolságban követő – 1937-ben, 1947-ben, 1958-ban,

kivétel nélkül a mozgásban lévő alkotóról készítették

illetve 1963-ban készült – lapokból áll össze. Az állandó változás

a fotográfusok. Henri Cartier-Bresson például elkapta

és a változásban az állandóság keresésének a dokumentumai

azt a pillanatot, amikor a művész szakadó esőben átkel

ezek a lapok, amelyek egyben azt is bizonyítják, hogy a művész a

a Rue d’ Alésián, fejére húzott felöltőben, kezében az

Párizsban töltött négy évtized alatt mindvégig szorosan kötődött

elmaradhatatlan cigarettával. Ez az a pillanat, amelyről

ahhoz a világhoz, amelyben felnőtt, nyarait rendszeresen a svájci

az Esőben lépő férfi című szobor is beszél, amelynek

Stampában töltötte, édesapja, az 1933-ban elhunyt Giovanni

kapcsán maga a művész jelentette ki: „Az esőben

Giacometti festőművész műtermében dolgozott, nem ritkán

lépdelő férfi én vagyok.”

barátaival, például Max Ernsttel együtt. Talán egyetlen másik 20.

Van Cartier-Bressonnak egy másik nagyon fontos felvétele is Giacomettiről, amely 1961-ben, a párizsi Galerie Maeght-ben készült, ezen a saját kiállítását rendező művész egy szobrát cipeli sietősen, de mégis óvatosan (hiszen 1938-as balesete után sánta maradt), amint

századi nagy művészben, Ernst Ludwig Kirchnerben alakult ki ilyen szoros kötődés egyaránt a nagyváros és a természet világa iránt – míg azonban Kirchner élete különböző szakaszaiban élte meg a nagyváros, illetve az Alpok élményét, Giacometti számára a kettős kötődés párhuzamosan létezett, jelentett inspirációt. Vagy éppen lehetőséget azoknak a térbeli viszonyoknak a tanulmányozására,

20 15

január–február

Központ kiállítása az Alberto Giacometti műterme címet kapta. Az Alberto és Annette Giacometti Alapítvány anyagán alapult tárlat egyes egységei valóban mintegy a műterem egyes részeit emelték, nagyították ki az életmű különböző időszakaiban. A milánói Antonio Mazzotta Alapítvány 2000-ben rendezett kiállításának a Giacomettik – a völgy, a világ volt a címe, azaz egyrészt a város és a természet, másrészt a művészcsalád különböző generációi közötti kapcsolatok feltérképezésére törekedett, a középpontba természetesen Alberto műveit helyezve. A Bázel-Riehen-i Beyeler Alapítvány 2009-ben a szobor, a festmény és a rajz termékeny párbeszédét hangsúlyozta Giacometti életművében, egyrészt abszolút főművek sorának bemutatására törekedve, ami egyáltalán nem volt nehéz, hiszen Ernst Beyelernek sikerült a világ egyik legjelentősebb Giacomettigyűjteményét létrehozni (mindamellett, hogy az ő hathatós részvételével jött létre a szobrász és felesége nevét viselő alapítvány Zürichben). Másrészt erős © Alberto Giacometti Estate/Bildrecht, Vienna 2014

hangsúlyt helyezett a családi tradíciók

ALBERTO GIACOMETTI: Levágott kéz, 1932 fa, fém, 20x59,5x27 cm Kunsthaus Zürich, Alberto Giacometti Alapítvány, Zürich

ALBERTO GIACOMETTI: Esőben lépő férfi, 1948 bronz, 46,5x77x15 cm Kunsthaus Zürich, Alberto Giacometti Alapítvány, Zürich

hangsúlyozására, amelyet éppen az említett alapítványtól kölcsönzött művek nyomatékosítottak. A 2000-es évek elején a budapesti Szépművészeti Múzeumban is rendeztek egy nagy Giacometti-tárlatot, amely kiválóan átfogta az életművet a Zürichből érkezett művek révén – a múzeum legalsó szintjén lévő kiállítótér azonban a maga

amelyek között a mű megszülethet, végleges alakot

kettéosztottságával nem igazán válha-

nyerhet. Valójában mindegy volt számára, hogy a tér

tott adekvát helyszínné.

megragadásáért vívott, sokszor reménytelennek tartott küzdelme milyen kulisszák között folyik, az alig tizennyolc négyzetméteres, fűtés, folyóvíz nélküli párizsi műteremben, amelyet évtizedeken át Diegóval osztott meg vagy Stampában, a műteremben, amelynek berendezésén édesapja halála után alig változtatott valamit, s amelynek tere a centrumba helyezett asztal és a rajta lévő tárgyak aránya révén kapja meg igazi dimenzióját.

Nem kellett ilyen gondokkal küzdeniük a bécsi Kunsthalle 1996-os Giacometti-kiállítása rendezőinek, hiszen a 90-es években a Karlsplatzon állt konténerépület terét minden nehézség nélkül lehetett az igényeknek megfelelően formálni, a tárlatot ráadásul Toni Stoss, a zürichi Kunsthaus egykori kiállítási igazgatója, a Giacometti-életmű kiváló ismerője rendezte, s a bemutatott 250 műtárgyból a térség minden korábbinál nagyobb Giacometti-bemutatóját hozta létre. A tárlaton azonban éppen

Tér, tér és újra csak tér… nem véletlen, hogy az utóbbi

az a fantasztikus térélmény veszett el, amelyet a párhuzamosan

évtizedekben rendezett nagy Giacometti-kiállítások

megrendezett Giacometti-fotókiállítás fotográfusai közül jó

kurátorai számára az egyik legnagyobb kihívás az volt,

néhányan, e művészet természetét tökéletesen megértve közve-

hogy milyen lehet az autentikus módja az életmű

títettek. A Kunsthalle rendezői többnyire falak, paravánok mellett

bemutatásának. Párizsban, 2007-ben a Pompidou

helyezték el a plasztikákat – kissé kényszerű módon persze, hiszen

20 15

január–február

egyfajta labirintust kellett teremteniük ahhoz, hogy az egyes pályaszakaszokat, rétegeket elkülönítsék. A nagy tagolás eredménye az lett, hogy reprezentatív tér alig maradt, – így a bemutató nem annyira az élmény erejével, mint a lelkiismeretes, tudós ismeretközlés eszközeivel érzékeltette Giacometti művészetének fontosságát, összetettségét. Nos, a Leopold Múzeum kiállításának egyik legnagyobb erénye, hogy képes ezt a Giacometti művészetének lényegéhez kötődő térélményt közvetíteni. A 40-es, 50-es évek nagyméretű alkotásai (Nagy nő I., II.; Velencei nő VIII., Lépő férfi) azt az időszakot dokumentálják, amelyben a majdnem egy évtizedig tartó művészi válságot megélt, a második világháborút követően Párizsba visszatért művészt újra az egyetemes szobrászat legfontosabb képviselői között visszautasított meghívás után, 1956-ban végre elfogadta a velencei biennále svájci pavilonjában való kiállítás lehetőségét, s megalkotta a nagy sikert hozó Velencei nő című sorozatot. Néhány újabb válságos

tartották számon. Ez volt az az időszak, amikor két

ALBERTO GIACOMETTI: Önarckép, 1923 olaj, vászon, fa, 55x32 cm Kunsthaus Zürich, Hugo Peter hagyatékából

év után a második velencei biennálés részvétele még nagyobb sikerrel járt: a legújabb műveiből készült átfogó válogatást bemutató alkotó Álló nő című művével a szobrászati nagydíjat érdemelte ki, s ezzel a hivatalos pecsét is ráüttetett arra, ami addig is nyilvánvaló volt, hogy Giacometti a 20. század legjelentősebb szobrászai közé tartozik. Innen indul és ide tér vissza a körút, amelyet a kiállítás kurátorai, Franz Smola és Philippe Büttner javasolnak a látogatónak az életmű különböző periódusain át, az elsősorban a zürichi Kunsthausból, az ottani Giacometti Alapítványból és a müncheni Klewan-gyűjteményből kölcsönzött s a többi között az Albertinából és a zugi Kunsthausból származó alkotásokkal kiegészített Giacomettiművek, illetve a mellettük megjelenő kortárs alkotások között. © Alberto Giacometti Estate/Bildrecht, Vienna 2014

A mester, Émile-Antoine Bourdelle, a nagy példakép, Constantin Brâncuşi, a korai barát, Jacques Lipchitz, majd Francis Bacon, Balthus, Magritte, André Masson, akihez a szobrászt szintén szoros barátság fűzte, Henri Laurens, Joan Miró, Pablo Picasso, Mark Tobey, Cy Twombly, Vieira da Silva, Jackson Pollock alkotásait látva akár a 20. századi modern művészet története is megírható a névsor alapján. Pedig csak azt hangsúlyozza jelenlétük, amit bármelyik Giacometti-szobor, -festmény vagy -rajz is: a tér, amelyben élünk, a műalkotás révén szellemi, lelki, egzisztenciális térré változik – már ha képesek vagyunk rá, hogy megtaláljuk

azt a pontot, amelyből a dolgok rendje, összefüggésrendszere

ALBERTO GIACOMETTI:

megmutatkozik.

A kalitka (első változat), 1950 bronz, 90,5x32x35 cm Klewan-gyűjtemény, München

20 15

január–február

Egy közép-európai művészhálózat Belvedere, Bécs, 2015. II. 1-jéig

BAJKAY ÉVA

EMIL FILLA: Csendélet pipával, 1914 olaj, vászon, 31,5x26,5 cm Sammlung Rotter letétje

A humán és a reál tudományok legutóbbi évtizedekben

Múzeumban is megrendezésre került, és felhívta a figyelmet a

felgyorsult, elsősorban az informatika robbanásszerű

paradigmaváltás lehetőségére az adatvizualizálási módszerek terü-

fejlődésével bekövetkezett korszerű közelítésének egyik

letén. A muzeológia világában a hálózatelmélet alkalmazhatóságát

legfőbb területe a hálózatelmélet lett. A globalizáció

próbálgatta a Berlini projekt 2011-es kiadványa, a Netzwerke des

által megkívánt, szélesebb egységekben való átfogó

Exils. Künstlerische Verflechtungen, Austausch und Patronage nach

gondolkodás és az új történeti szituáció kínálta lehető-

1933 című Berlinben megjelent tanulmánykötet, a Kassák Múzeum

ségek a hálózatelméletek szélesebb körű felhasználá-

2012-es, A kölcsönös hatások körei (Az avantgárd a zágrábi Sudac

sához, kísérleti alkalmazásához vezettek. E többirányú

gyűjteményből) című, a MA-kör nemzetközi eredményeit demonst-

tendenciák lehetséges vagy legalább is megkísérelt

ráló bemutatója vagy 2013-ban a MoMA Inventing Abstraction című,

összekapcsolása új kutatási módszereket indukált.

a neten is közzétett kutatása.

A művészettörténet területén az új adottságoknak legin-

2014 októberétől 2015. februárig a bécsi Alsó-Belvederében megren-

kább a klasszikus avantgárd viszonylag előrehaladott, de

dezett nagyszabású kiállítás az eddigieknél szélesebb közép-európai kitekintésre koncentrál. Az Osztrák Nemzeti Bank támogatásával finanszírozott kétéves kutatás eredményét láthatjuk, illetve vehetjük kézbe a 450 oldalas, enciklopédikus alaposságú katalógusban (Harald Krejci szerkesztésében, német és külön angol nyelvű kiadásban). A fiatal kutatógárdát, melyből kiemelkedik Kerstin Jesse, a kurátor asszisztensének munkája, már nem az Osztrák–Magyar Monarchia Bécs–központú kulturális élete iránti nosztalgia vezette, hanem nyitottak voltak a szomszédos országok művészeinek azon teljesítményeire, melyek a múlt század első felében Bécsben megjelentek. Történelmi adottság és napjaink kérdése egyszerre a régió együttműködése. Ezért is vették elő az európai metropoliszok művészeti összevetésének külföldi példái (Bécs–Párizs 2007-2008 és Bécs–Berlin 2013–2014) után a történetileg szorosan hozzájuk tartozó bécsi művészeti egyesület: a Künstlerbund Hagen, azaz röviden Hagenbund témáját. A bécsi 19. századi Künstlerhausból jól ismert a Secession kiválása 1897-ben, de az utánuk következő művésztársaság, a Hagenbund, mindeddig kevésbé. Katalógusainak összegyűjtésével is inkább magángyűjtők, köztük kiemelkedően Peter Chrastek, foglalkoztak, mert a szövetség iratanyaga a háborúban megsemmisült, és 1945 után a Hagenbund újraélesztésére tett próbálkozás sikertelen maradt. Az a nyitott, demokratikus, művészeti, politikai, társadalmi fotó: c. Belvedere Wien

A Hagenbund év tizedei

A Hagenbund

a nagy központok mellett a régiókat jórészt figyelmen kívül hagyó vizsgálata felelt meg. A NetSci2011 Nemzetközi Hálózattudományi Konferencia az USA nagyvárosai után 2011-ben Budapesten, a Ludwig

és egyoldalú eszmei elkötelezettségtől mentes szövetség, ami a Hagenbund fő érdeme volt, már nem jöhetett létre. A Hagenbund kutatása a bécsi Történeti Múzeumban merült fel először 1970-ben, majd a Belvedere égisze alatt 1993-ban rendeztek Féltoronyban (Halbturn) egy főleg az „állandó” művésztagok bemutatására koncentráló tárlatot. A katalógus végén igyekeztek felsorolni a Hagenbund kiállításait, de ezek, vagyis a külföldi bemutatók, illetve a meghívott vendégművészek (angoloktól oroszokig, franciáktól svédekig stb.) áttekintése már nem férhetett bele abba a projektbe.

20 15

január–február

A Belvedere jelen tárlata háromszor annyi kiállítást említ és dolgoz fel katalógusában aprólékos pontossággal, külön kis ismertetőkkel. Teszi mindezt korszakok szerint, hálózati ábrákban vizualizálva azokat a kiállítási térben és a kiadványban egyaránt, az adatfeldolgozás új módszerét a végsőig finomítva, az egyes művészek kiállítási megjelenésén túl a sajtóban való értékelésük jelzéséig. Bevallom, nehéz követni. A nevek és helyszínek, kiállítások, kapcsolatok, tehát a hálózat pontjainak keresésére kedvezőbb a statikus ábrák helyett a számítógépen történő navigálás. A kiállítás alcíme kissé félrevezető, hiszen nem a Bécsben működő vagy oda meghívott, kifejezetten modern művészekre koncentrál, hanem a Hagenbund többségükben jellegzetesen

A Hagenbundban nem volt fontos kritérium a nemzeti hovatar-

FRIDA S ALV ENDY:

mérsékelten modern kiállítóira. Történetük bizonyítja,

tozás, és a nők kiemelten jó fogadtatást élveztek, más szerveze-

Csendélet, 1921 olaj, vászon, 54x44 cm

hogy ezen nemigen léphettek túl, hiszen a lázadó, fiatal,

tekkel ellentétben. Sőt, amikor az alapításban részt vevő konzer-

az Akadémiától elszakadó Neukunstgruppe (Schiele,

vatívabb alkotók egy része 1905-ben a vezetőségből kilépett,

Kokoschka, Kolig, Gütersloh stb. a pesti Művészházban

egy Bécsben élő, de magát mindig magyarnak valló művészt,

szerepelt két Hagenbund-tárlat között!) kiállítása után,

Simay Imrét vették fel oda, aki öt évig – Budapestre hazatértéig

1912-ben Bécs városa a művésztársaságnak bérbe adott

– Bécsben dolgozott. A szavazati és zsűrijoggal bíró rendes tagok

csarnok, a Zedlitzhalle használatát 1920-ig megvonta

bécsi illetőségűek voltak, a vendégművészekből kiválasztottak

tőlük! A modernizmus idején a Hagen vendéglősről

„levelező tagként” kapcsolódtak tovább a Hagenbundba. A csehek

elnevezett szövetség nem az absztrakció útját kereste,

voltak közöttük a legtöbben, 40 fő felett, a magyarok feleannyian,

hanem a középmodern, jellegzetesen figuratív tenden-

a rendes tagok között hatan (Simay Imre, Kövesházi Kalmár Elza,

ciákhoz kötődött.

Lesznai Anna, Gergely Tibor, Ferenczy Béni és az 1924 végén a vezető-

A Belvedere nagy tárlata most a kiállítások katalógusban regisztrált során belül kiválasztott csaknem tíz, alapvetően fontosnak ítélt tárlatot, és ezek részleges rekonstruálására törekedett. Így került az 1903-as és 1908-as kiállítások anyagával nyitó első terem közepére Ferenc József félalakos, fából, modern tömbszerűséggel kimetszett szobra mellé (id. Franz Barwig) két női akt-torzó Rodin nyomán, márványból faragva (az egyik mögötte japanizáló grafikáival).

fotó: P. Szabó Ernő

Kövesházi Kalmár Elza alkotása,

20 15

január–február

A Belvedere-kiállítás első terme

KÖVESHÁZI KALMÁR ELZA Leányakt (1901 k.) című szobrával

Sachlichkeit) kapott nagyobb jelentőséget. A fiatalok és az újra való nyitottság jegyében került sor egy másik magyar művészcsoport, a jórészt Vaszarytanítványokból álló UME (Új Művészek Egyesülete) tárlatára a Hagenbundban. Cézanne hatása erős volt, már nem annyira a németek, München és

fotó: Eva Würdinger, © Belvedere, Wien

Düsseldorf felé orientálódtak,

Hálózatkép az 1900 és 1938 között legtöbbet szereplő művészekkel

hanem szélesedett a külföldi kiállítások és vendégek köre az Egyesült Államokig, Böcklin, Liebermann, Munch után Slevogt és Corinth művein kívül az európai szobrászat, a „Tánc”, az afrikai művészet vagy a francia szobrászat kiállításán is túlra.

ségbe választott győri festő, Mayer-Marton György), ha a Budapesten született, de végleg külföldön letelepedetteket, haza többet nem térteket nem számítjuk ide.

Jelen adatok szerint 252 kiállítás fűződik a Hagenbundhoz, a tavaszi és az őszi (ezek főleg grafikai seregszemlék voltak, köztük Gergely Tibor és Lesznai Anna munkáival) bemutatókon 150 körül volt a művek száma. A mostani monstre kiállításra kiválogatott

Habsburg-monarchia más országaiból érkezők kerültek

ugyancsak alig több mint 150 mű csak ízelítőt tud adni ebből

be a Hagenbundba, akik jórészt a bécsi Akadémián

a hatalmas mennyiségből – újszerűen, mint a közép-európai

tanultak, és hosszabb-rövidebb ideig Bécsben éltek. Új

kapcsolatok építőjét értelmezve –, beemeli, egymás mellé helyezi

utakat kerestek a hazaiaktól eltérően, így a bécsi művé-

a régió művészeit, néhol tematikus egységekkel könnyítve a

szeti élethez is alkalmazkodva a dekoratív tendenciák, a

befogadást. A Hagenbund a művészek kapcsolatain, szociológiai

szecesszió és az art deco között mozogtak. Emiatt Simay

problémáin túl a közönség megnyerésére törekedett, nemcsak

Imre és Kövesházi Kalmár Elza magyar elismertsége

nyitó rendezvényein (ezeken többször 2000 fő is megjelent!),

máig háttérbe szorult, az osztrák művészettörténetben

hanem zenei és táncestjein, aukcióin, karácsonyi vásárain, új

pedig alig találni említésüket.

kommunikációs formákat keresve.

Szerepük pedig a Hagenbund vezetőségében a kapcsolatok szélesebbre tárásában igencsak fontos volt. Simay például kivette részét a müncheni állatfestő tanárától, Zügeltől kezdve a budapesti KÉVE csoport 1910-es kiállításáig ívelő hálózatépítésben. A krakkói lengyel Sztuka csoport és a prágai cseh Mánes egyesület korábbi kötődése szintén személyes kapcsolatokra épült. 1920 után az új történelmi szituációra és a Hagenbundra jellemzően egy fiatalabb nemzedék lépett színre. Az elnök, az újabban nagy monográfiával és oeuvrekatalógussal méltatott Carry Hauser mellett főtitkárként működött Mayer-Marton György, aki segítette a Bécsben

fotó: Belvedere, Wien

EDVARD MUNCH: Férfiak a tengerparton, 1908 olaj, vászon, 100x120 cm Belvedere, Wien

Főleg az osztrákokkal szomszédos területekről, a

tartózkodó magyarok szereplését. Így feltehetően azt is, hogy 1924-ben Derkovits Gyula négy nagy olajképével mutatkozhatott be vendégként. Koncert című alkotása a

A kiállítás fő érdeme, hogy számos külföldi múzeum, köztük a Magyar Nemzeti Galéria nyolc és néhány magángaléria (Ernst Galéria, Első Magyar Látványtár) összesen három művének

mostani kiállítás egyik fő falát kapta!

kölcsönzése mellett saját raktáruk eddig alig látható anyagából is Az izmusok hatása betört a kiállításokra, ha mérsékelt változatban és osztrák sajátossággal is. Az expresszionizmus mellett inkább az új tárgyilagosság (Neue

előásott rejtett kincseket. Belvedere kiállításához kapcsolódik az Ungarn im Hagenbund című, a bécsi Balassi Intézet - Collegium Hungaricum kiállítása osztrák magángyűjtők és a Magyar Nemzeti Galéria anyagából válogatva 2015. I. 23. és III. 27. között, melyet A Hagenbund magyarjai címmel a győri Rómer Flóris Múzeum is bemutat 2015. IV. 11. és VI. 30. között.

20 15

január–február

A Hagenbund magyarjai Beszélgetés Peter Chrastekkel, a Hagenbund Barátai Egyesületének titkárával P. S Z A B Ó E R N Ő Ön több mint ötven évvel ezelőtt kezdett gyűjteni. Hogyan vezetett az útja a Hagendbund művészeiig?

P. C . : A kezdetek a gyakori kamaszkori, a Kunsthistorisches Museumba, valamint az akkor még a Herrengasse egyik palotájának az emeletén működő Niederösterreiches Landesmuseumba tett látogatásokra vezethetők vissza, ahol egyébként nemcsak művészeti, de természettudományi kiállítás is látható volt. A másik fő motívum az volt, hogy a középiskolában, ahol szabászatot és ruhakereskedelmet tanultam, rajztanárom egy akadémiai művésztanár volt. A tőle kapott – vagy mondjuk így, kikunyerált – akvarellek voltak az első általam birtokolt műtárgyak az 1958-59-es esztendőkben. Az 1963-64-re datálható folytatást meghatározta, hogy sohasem volt sok pénzem a gyűjtemény gyarapítására – a családi szabászatban, majd édesapám A Belvederében látható nagy Hagenbund-kiállításhoz kapcsolódva a bécsi Collegium Hungaricum Ungart Galériájában január 22. és március 25. között rendezik meg a 6 Ungarn im Hagenbund című tárlatot, amely április 11. és június 30. között a győri Rómer Flóris Múzeumban lesz látható. A bemutatón a bécsi művészcsoport hat magyar származású „rendes” tagja, Ferenczy Béni, Gergely Tibor, Kövesházi Kalmár Elza, Lesznai Anna,

nyugdíjba vonulása után az állami nyugdíjintézetben végzett oktatói, majd belső ellenőri munka szolid, de nem átlagon felüli jövedelmet biztosított –, így kezdetben főleg sokszorosított grafikát gyűjtöttem, egyrészt kihasználva a kedvező vásárlási lehetőségeket, másrészt ésszerűen cserélve meglévő műtárgyaimat.

Mayer-Marton György és Simay Imre munkái láthatók. A kiállítás kurátora Bajkay Éva művészettörténész, az együttműködő partner a Magyar Nemzeti Galéria saját gyűjtői tevékenységéről, a kiállítás létrejöttéről a tárlatot kezdeményező Peter Chrasteket, a Vereins der Freunde des Hagenbundes titkárát kérdeztük.

P E T E R C H R A S T E K : Úgy négy évvel ezelőtt vetettem fel először az ötletet Bajkay Éva művészettörténésznek, akivel negyedszázada találkoztam először, s akit mindig megkeresek, amikor Budapesten járok, hogy rendezni kellene Bécsben egy olyan kiállítást, amely a Hagenbund magyar tagjait mutatja

fotó: Darabos György © Collegium Hungaricum, Bécs

és a győri Rómer Flóris Múzeum. Az előzményekről,

be. Nos, erre most kitűnő alkalmat kínált a Belvedere nagy tárlata az egyesületről. A tervek szerint 2014-ben került volna sor mindkét bemutatóra, mivel azonban a berlini helyszín után valószínűleg viszonylag gyorsan meg akarták rendezni nálunk is a Bécs–Berlin-kiállítást, a Hagenbund-kiállítás (Hagenbund – ein europäisches Netzwerk der Moderne 1900 bis 1938) 2014 végére

Mely művészkörre vagy korszakra koncentrált?

P. C . : Az első hat-nyolc évben a fantasztikus realistákra, Bécs szürrealistáira, egy idő után azonban egyre jobban fárasztott a műveikben megjelenő talányok megfejtése. Kezdett viszont érdekelni az 1900–1939 közötti osztrák művészet, eladtam tehát a fantasztikus

csúszott, a miénk pedig értelemszerűen 2015 januárjára. 15

20 15

január–február

KÖVESHÁZI KALMÁR ELZA: Gerelyhajító, 1920 Sammlung P. C. Wien

(1994-ben halt meg az utolsó Hagenbund-tag, a nyolcvanhét éves Friedrich Aduatz), és részben tőlük, részben gyűjtőktől is jó néhány művet szereztem meg. Megismertem özvegyeket, leszármazottakat, így gyűjteményem kettő kivételével az összes – százhetvennyolc – Hagenbund-tag művészetét reprezentálja. Van, akitől persze csak egy rézkarcom van, de van, akitől tucatnyi mű. fotó: Darabos György © Collegium Hungaricum Bécs

Kik hiányoznak?

P. C . : Az egyik Friedrich Kapitsch, akinek a katalógusokban általában rosszul volt írva a neve, ezért nehéz volt megtalálni. Karintiai művész volt, egy ideig Münchenben tanult, majd Párizsba ment. 1914–18 között internálták, utána visszatért Bécsbe, belépett a Hagenbundba, két évig tagja volt, de nem állított ki, majd visszament Karinthiába, és felhagyott a festéssel. Hosszas nyomozás után kiderítettem, hogy a leszármazottaknak sok képük van tőle, de nem adják el, mindenesetre kutatásaim alapján bekerült a Belvedere MAYER-MARTON GYÖRG Y: Hegyi táj, 1929 Sammlung P. C. Wien

realistáktól származó grafikákat, és második világháború előtti műveket kezdtem vásárolni. Így találtam rá a

ő bécsi születésű, müncheni tanultságú volt, nagyon fiatalon meghalt. Csak egy ismert képe van, ez szerepel is a Belvederében, amely az 1907-es vagy 1908-as Hagenbund-kiállításon vette meg.

fotó: Darabos György © Collegium Hungaricum Bécs

Hagenbund művészeire. Hogy mi vonzott hozzájuk?

katalógusába. A másik, akitől még nincs művem, Otto Brenauer,

F E R E N C Z Y B É N I : Lófej, 1931 Sammlung P. C., Wien

SIMAY IMRE: Játszó majmok II., 1900 Sammlung P. C. Wien

Éppen az, hogy akkoriban jószerint ismeretlenek voltak, kezdetben nem is tudtam igazán, mi az a Hagenbund. A kíváncsiság vonzott, a detektívösztön: kik voltak ők?, hogyan festettek?, miért nem tudunk róluk? Az 1970-es évek elején jártunk, még a galeristák sem igazán ismerték a Hagenbund történetét, az akkoriban még nem kis részben élő művészek kapcsolatrendszerét. Nagyon fontos esemény volt 1975-ben az akkor még Bécsi Történeti Múzeumnak nevezett Wien Museumban az első nagy Hagenbund-kiállítás, akkor mélyült el igazán az érdeklődésem a csoport tagjai-nak a munkássága iránt. A tárlat azonban inkább a közösség híres idegenjeit mutatta be, és nem az igazi tagokat. Ez felébresztette bennem a vágyat, hogy utánajárjak a dolgoknak, s fel is fedeztem négy, akkoriban jószerivel számon sem tartott tagot. Közben számos, még élő művésszel találkoztam

S hogyan talált rá a Hagenbund magyarjaira?

P. C . : Voltak a csoportban az osztrákok mellett magyar, cseh, lengyel, német művészek, s természetesen elkezdtem gyűjteni az ő műveiket is. Az a helyzet, hogy a magyar művészet mindig jobban érdekelt, mint például a cseh. Sok múzeumot és gyűjteményt meglátogattam Magyarországon, sok segítséget kaptam az ott őrzött értékek, így a „magyar” Hagenbund megismeréséhez Bajkay Évától. Érdekes azonban, hogy az ötven itt említendő műtárgyam nagy részére nem Budapesten, hanem főként Bécsben találtam rá. Gergely Tibor és Lesznai Anna művei pedig egy Bécsből New Yorkba emigrált, majd onnan visszatért hölgy, Greta Schreyer-Loebl révén kerültek hozzám. Ő ugyanis jóban volt a párral, sőt Lesznai halála után ápolta is Gergely Tibort, így megörökölte a hagyatékukat. Ferenczy Béni rajzaiból és szobraiból is viszonylag sok található Bécsben, ezek közül néhány cserével jutott hozzám, három érmét és rézkarcot viszont Budapesten vásároltam. Egy gyönyörű Kövesházi Kalmár Elza-szobrot

20 15

január–február

Mayer, ott találtam rá tíz hidegtű-nyomólemezére. Egy barátom, egy bécsi művész vette meg őket, aki a házban lakik. A kiállításon szereplő nyomatok nyomólemezei viszont nincsenek meg, ezeket sehol másutt nem látom, így azt gondolom, ezek próbanyomatok. A Collegium Hungaricum Ungart Galériájában rendezett kiállításon e hat művész alkotásai szerepelnek, de nem csak az Ön gyűjteményének a darabjai. A tárlat kezdeményezőjeként, adományozójaként, a Vereins der Freunde des Hagenbundes titkáraként kikkel működött együtt?

P. C . : Több mint harminc éve, hogy megismertem három másik bécsi gyűjtőt, barátság alakult köztünk, és a kapcsolatunk azóta is fotó: Darabos György © Collegium Hungaricum Bécs

tart. Ez a közben kiszélesedő baráti kör 2002-ben hozta létre az Ön által említett egyesületet, amelynek az elnöke Erich Gusel professzor, a Hagenbund kutatója. Célunk, hogy közösen lehessen kiállításokat szervezni, szponzori támogatást kapni. Az a helyzet ugyanis, hogy akkor már négy éve rendeztünk kiállításokat a saját pénzünkön, célszerű volt újabb forrásokat bevonni. Huszonkilenc tagunk van, zömmel az idősebb korosztályhoz tartoznak. Kevesen vannak, akik igazán aktívan gyűjtenek, azt hiszem, az öt-hat elkötelezett

G E R G E LY T I B O R : Leányarckép, 1931 Sammlung P. C. Wien

Hagenbund-gyűjtő tag ezek közé tartozik.

szintén Budapesten vettem, egy litográfiáját viszont

A kiállítás anyaga

húsz euróért kaptam meg tíz éve a bécsi Flohmarkton

elsősorban az én gyűj-

– az eladó úgy látszik, nem ismerte. Kalandos történet

teményemből kerül

fűződik márványreliefjéhez, amelyet a család egykori bécsi

ki, néhány alkotást

házából vettem meg, ahol persze ma vadidegenek laknak.

az egyesület tagjai

Van a fürdőszobában egy relief, a házban egy állatszobor,

kölcsönöztek, tizenhét

a kertben pedig az említett relief. Egyik sem szignált, a

szobrot pedig a Magyar

végül megszerzett relief szerzőségét azonban barátom, a

Nemzeti Galéria bocsá-

művész bátyjának az unokája, a Bécsben jó nevű művész-

tott rendelkezésünkre.

ként dolgozó Felix Kalmar igazolta, aki gyermekkorában talált egy feljegyzést a művésznőtől, amely szintén a szobor eredetiségét látszik igazolni. Simay Imrétől egy majolikám van, amelyet Bécsben kaptam egy barátomtól, s van két, majmokat ábrázoló rajza, amelyeket a Dorotheumban vettem meg két másik rajz társaságában. Különösen izgalmas Mayer-Marton György – Georg Mayer-Marton – és a Hagenbund kapcsolata, de az Ön hozzá kapcsolódó kutatómunkája is. Mayer művei-ből egyébként a Belvedere tárlatával egy időben nyílt kiállítás a bécsi Galerie am Opernben is.

A Belvedere nagy tárlata és a Collegium Hungaricum bemutatója után számíthatunk még meglepetésre a Hagenbunddal kapcsolatban a jövőben?

P. C . : Lappangó művek mindig előkerülhetnek, ez a gyűjtők reménye. A Belvedere

fotó: Darabos György © Collegium Hungaricum, Bécs

gyakran látta a szobrokat. Később Bajkay Éva Budapesten

P. C . : Igen, de azok a művek 1938, azaz a

vaskos kiállítási kata-

Hagenbund feloszlása után születtek, a művész angliai

lógusának a szövegei

éveiben. A galéria tulajdonosa egyébként tagja a mi

alapján össze lehetne

Hagenbund örökségét gondozó egyesületünknek is,

állítani egy Hagenbund-

úgy tudom, a megnyitó előtt kétszer is járt Londonban

lexikont, amely 2016-

az örökösöknél, és szép anyagot állított ki. Engem

17-re összefoglalhatná

elsősorban az 1918–38 közötti időszak érdekelt,

eddigi ismeretünket a művésztársaságról. Ez komoly ösztönzést

LESZNAI ANNA:

amikor Mayer Bécsben élt. Felfedezéseim egy része

adhatna a további kutatáshoz, a művészetbarátok érdeklődésének az

Állatfantázia, 1920-as évek Sammlung P. C. Wien

egy hatalmas, IV. kerületi épülethez kötődik, amelyben

élénküléséhez, ami azért is fontos lenne, mert a Hagenbund tagjainak

1909-ben a Pisani testvérek 1909-ben műnyomó

a felét ma már szinte egyáltalán nem ismerik.

műhelyt alapítottak. Ott tanulta a nyomdászatot 17

20 15

január–február

Ördög és Pokol

A pokoljárás ikonográfiája Hermann Nitsch a Danubianában TOLNAY IMRE

Danubiana Meulensteen Ar t Museum, Pozsony-D unacsún, 2015. III. 22-ig

A klasszikus európai festészet számára évszázadokon

kárpitok, rájuk applikált vagy vállfákra akasztott miseruhák, temp-

keresztül a „mit” kérdése alig volt kérdés, hiszen a keresz-

lomi karingek, előttük asztalokon, hordszékeken egyházi szakrális

tény kultúrkör ezt többnyire meghatározta. S bár a

tárgyak és miseruhák. Mindez kiegészül egy-egy középre helyezett

reneszánsz és a barokk is gyarapította a tematikai-műfaji

cserepes mikulásvirággal, kehellyel vagy patikai tégellyel, sőt egy

sokszínűséget, a 19. század elejéig a biblikum dominált

bordó bársonyülőkéjű, trónt utánzó székkel is. Mindezek Hermann

leginkább kontinensünk piktúrájában. A 20. század vége

Nitsch munkásságának emblematikus téri ikonosztázai. Beljebb, stiláris

és napjaink új művészeti törekvései között markáns

(nem tartalmi) kontrasztként a művész néhány korai műve: illusztratív

szerepet töltöttek-töltenek be a mítoszteremtők, a rituá-

Biblia-borító, Tintoretto-keresztrefeszítés-téma-másolat, keresztútvázlatok az 50-es évek második feléből. Eltérő (?) közelítésben, de mégiscsak keresztény tematika. A következő szinten folytatódik a misztikus, absztrakt expresszionista, nyers gesztusokból rétegződő akcióművészet, kiegészülve azonban egy kisebb teremben újabb nitschi „térképekkel”: az Orgia Misztérium Színház építészete – többrétegű, beavatott felületű grafika, organikus, tablószerű „műszaki rajz”, hasonló privát anatómiával és ikonográfiával készült monumentális nyomatok Sírbatétel és Utolsó vacsora címen. Majd folytatódik az osztrák mester purgatóriuma, művészeti laboratóriuma: gesztusfestményekre fektetett stólák, vitrinekben bemutatott orvosi eszközök és hentesszerszámok a festék- és időrétegekkel átitatott vásznak mentén. Szakralitás és profán határmezsgyéit vallatva, koncentrált tömör foltokká rendeződő gesztusaival Nitsch expresszív ikonokat hoz létre, a rítussá érlelt festői indulat képi ortodoxiáját.

[KÖZ ELÍT É SEK]

Objektívnek szánt közelítések után néhány

fotó: Tolnay Imre

szubjektív. A 90-es évek elején mint képzős egyetemista a salzburgi

HERMANN NITSCH: Akció-festmény / applikációk, akril, vér, vászon, 1995

lékat újraértelmezők, a kultúra és kultusz jelképeit, kellékeit felhasználók, a beavatók. Térségünkben a 1960-as, 70-es évek új-expresszionista akcióművészeti csoportja, a bécsi akcionizmus művészei, köztük Hermann Nitsch munkássága köthetők leginkább a vázolt alkotói magatartáshoz. Most a magyar–osztrák–szlovák hármas határnál, a felduzzasztott Duna közepén lévő vékony félszigetre épült Danubiana Meulensteen Art Museum mutatja be Nitsch művészetét, Orgia Misztérium Színház címmel.

[K ELLÉK TÁR , IKO N O G R ÁFI A]

A hatalmas,

nemzetközi nyári képzőművészeti akadémia résztvevőjeként egy hónapig nap mint nap láthattam, miként merülnek alá az akcióés gesztusfestészet gyakorlása által Nitsch diákjai a matériába a hohensalzburgi vár egyik kazamatájában. Valószínűleg sem igazi pokoljárásnak, sem édeni élménynek nem élték ezt meg, a közös festés rítusa azonban nyilvánvaló közösséget teremtett. Ez az egyszeri, vélt és valós közösségélmény jöhet létre az osztrák mester Orgia Misztérium Színházának profán-szakrális beavatási cselekményeiben részt vevők között is. A többnapos prinzendorfi rituálékon szintén számos keresztény szakrális tárgyat, jelképet vontak be a szakralitás és profán határterületein működő mágikus cselekmények eszköztárába, mely ellen (természetesen?) az egyházak emelték fel különböző élességgel szavukat. Azokban a hetekben nyílt Salzburg egyik galériájában Hermann Nitschnek önálló kiállítása színháza dokumentumaiból és a miseruhákat festékgesztusokkal beavató

kétszintes időszaki kiállítótér alsó termében falnyi vagy

munkáiból. A megnyitó után hosszasan beszélgettünk egy Nitsch

kisebb felületű beavatott, meggyötört, vérrel és/vagy

munkássága iránt érdeklődő, azt ismerő-kedvelő környékbeli

többnyire vörös és fekete festékkel befröcskölt vásznak,

pappal, és a társalgás témája egyre inkább a közép-kelet-európaiság

20 15

január–február

fotó: Tolnay Imre

volt… Nitsch hazája, Ausztria, a Nyugat keleti pereme,

fordulást jelzi. Nyers, mélyen merítkező, mélyről merítő cselekvés

HERMANN NITSCH:

neve (oster-reich) a Kelet és Nyugat közé szorultságot,

Hermann Nitsch ténykedése, élet-halál határterületeinek intenzív

Vér-kép / szövet és reverendák, jutavászon, 1963

egyfajta perifériát jelez. Különösen napjainkban semmi-

faggatása. Pozicionálás: a teremtmény a teremtés perifériáján, a

képp sem érdemes egy országot egyféle kulturális

poklokra is visszanézve. Mi, periferikus közép-kelet-európaiak tisztán

irányultsággal-identitással bélyegezni, de figyelemre

érezzük a vér-, a hús- és a pálinkaszagot, látjuk a vérben tocsogó

méltó (a miénkhez is némiképp hasonló), hogy ez a

böllért a hajnali vágás után, a vidékiség katolicizmusának őszinte-

kulturális-geopolitikai tényező számos alkotót készte-

ségét, tisztaságát, rusztikáját, bigottságát, pogány elemeit. A pogány

tett szembenállásra, kivonulásra (Sezession). Thomas

szó egyébként eredetileg vidékit jelent.1

fotó: Tolnay Imre

Bernhard keserű, ironikus kritikája, számos osztrák művész, például Schiele el nem fogadottsága és a bécsi akcionisták radikalizmusa, új közösségteremtése mind a „bárgyú osztrák történelemmel” (Nitsch) való szembe-

[P O KO L JÁ R Á S]

A nitschi misztériumszínház forrásvidékeit

alaposan vizsgálva talán kijelenthetjük: az a keresztény teológia

HERMANN NITSCH:

egyik legemberibb, de immanens fogalmainkkal nehezen kódol-

Relikvia-assemblage / vérfestmény applikációkkal, vászon, 2001

20 15

január–február

ható pillanatával érintkezik. Jézus ember voltának

[ O R G I A , M I S Z T É R I U M , S Z Í N H Á Z ] „Az Orgia Misztérium

demonstrációjáról, haláltusájának legemberibb reakció-

Színház nem a szokásos értelemben vett színház, nem is értelmezhető

járól szól, utolsó előtti szavai (Eli, eli! Lamma sabaktani?

egyetlen műfajként: valóságos események színrevitele ez, melynek

– Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?) kapcsán,

során a festészet, a zene és a színház azonos súllyal van jelen. Az eszté-

amikor az Atya magára hagyja, létünkbe taszítja, engedi

tizálás az előadás során a mindennapos élet, a társasági együttlét, az

meghalni. Az abszolútum megengedtetik, hogy rela-

evés-ivás szerves részévé válik. Színházam az élet létezési állapotainak

tívummá váljon. Áldozat, feláldoztatás, beteljesedés,

megragadására törekszik, mégpedig a legnagyobb boldogság és a

ember- és állatlét, miként Ábrahám majdnem megteszi

legnagyobb elragadtatottság állapota közötti polaritásban: polaritásban

a saját fiával. „Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak

a létmámor és a legmélyebb pokol, a csömör, a legsötétebb ösztönök

menni” – írta-idézte József Attila, és Fejtő Ferenccel

állatias rombolókedve között. Az Orgia Misztérium Színház az emberben lakozó ellentmondásosságot mutatja be annak végletesen drasztikus voltában; a valamennyi érzéknek szóló nagy ünnep a szüntelen létzajlás intenzitását állítja szembe a jóléti társadalom elfojtási mechanizmusaival” – mondja Nitsch egy interjúban.5 Már egész fiatalon, 1957-ben leírta, hogy a teremtés hat napjának analógiájára szeretne csinálni egy hat napig tartó drámai játékot, 1975-ben csinált egy egynaposat, 84ben egy háromnaposat, később egy hatnaposat. Komplex műalkotásban, Gesamtkunstwerkben gondolkodott, ami nemcsak festészet, zene vagy színház, hanem mindez együtt, és még sok egyéb, némi freudizmus, keresztény és antik mitológiai elemek, jelképek átvétele. Nitsch deklarálja, hogy művészete egy újfajta vallás létrehozása. Vágóhídra szánt állatok rituális leölése, vérben, paradicsomlében, zsigerekben és belsőségekben mártakozó emberek passiójátéka, kések, kampók, saroglyák, fotó: Tolnay Imre

böllérkellékek és anyagok, valamint szakrális tárgyak együttese. Nitsch ezekkel az állatölésekkel pont arra irányítja rá figyelmünket, hogy ez tesszük állandóan, csak nem veszünk róla tudomást, és megesszük őket. HERMANN NITSCH: Sírbatétel / litográfia eredeti ereklyén, 2007

együtt elmélkedték, hogy „a pokol, miféle sorsot, ígéretet, balvégzetet, hiányt jelent”.2 A héberben ténylegesen az alvilágot, az árnyékvilágot jelenti (sheol), viszont az Újszövetségben már „köztes hely” többletjelentést is kap, amennyiben a Krisztus előtt meghalt igazak gyűjtőhelye is egyben, s ahova Krisztus alászáll – értük –, hogy azután harmadnapra feltámadjon. Pilinszky azt írja a pokolról, hogy térélmény.3 „Lefele látunk, mint egy alagsori szobába” […] ahol „az történik, ami épp nekem kibírhatatlan” […] beszélni arról, „miről se írni, se beszélni nem lehet, nem szabad”. A szikár, önostorozó magyar költő katolicizmusa távol áll a Nitsch művészetébe emelt inkarnációtól és rituálétól, de mindketten konkrét helyként gondolkoznak a pokolról. De Nitsch barbár táncba (Allegro barbaro) avat be – Bartók és Kodály tevékenységéről egyébként nagy tisztelettel beszél, miként szépen, érzékletesen ír a festészet, az anyag, az élet szinesztézikus összefüggéseiről is.4

[P O S T S C R IP T UM]

A kultúra és benne a vallás és a képzőművé-

szet, egyik ősi törekvése a sötétség erői elleni harc, mely olykor egyeseknek a sötétségben, a poklokban való alámerüléssel jár. Téli napforduló, az év leghosszabb éjszakája van, amikor e sorok íródnak, nem véletlenül került a fényhozó Emberfia születése ennek környékére és egy sötét istállóba. Megannyi módon nyúl a sötétséghez és a fényhez évezredek óta az ember, Nitsch is közel fél évszázada mártózik és avat be a matériába. Rég megszáradt festék, rég megalvadt vér, dokumentumok profi, fényes fotókon: szagtalan immár az Orgia Misztérium Színház. Nem annyira beavatás, hanem inkább muzeológia ez már. Ugyan sötét az éjszaka, és talán a pokol is az, de a Duna közepén, a kivilágított, 21. századi múzeumban műtárgyakká, művészettörténetté szelídül a hús- és földszagú prinzendorfi bacchanália. Jegyzetek 1 pogány – paganus – vidéki, periférián élő 2 Fejtő Ferenc: József Attila költészete In: http://magyarirodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/jozsefa/fejto2.htm 3 Pilinszky János: Terek, in: Kráter 1974–75. 4 H. Nitsch: Színes képek, in: a Galerie Lelong, Zürich kiállításának katalógusa, 1990. 5 „Prinzendorfban a teljesség, a kozmosz nyilatkozik meg előttem” Interjú Herman Nitschcsel http://www.c3.hu/scripta/balkon/98/09/02inter.htm

20 15

január–február

Félelem és reszketés A gótikus képzelet B r i t i s h L i b r a r y, L o n d o n , 2 0 1 5 . I . 2 0 - i g

NAGY KRISTÓF

Félelem és reszketés költözött a British Library kiállító-

várakkal azonosítani, míg

terébe idén ősszel, nem véletlenül. A könyvtárnak a

a másik szál a történetet

Terror and Wonder: The Gothic Imagination (Rémület és

posztszürrealista animáció-

csoda, A gótikus képzelet) című kiállítása azt bizonyítja,

ként dolgozza fel, ezzel

hogy az intézmény munkatársai a nem a klasszikus

tökéletesen helyezi ironikus

magaskultúra körébe tartozó témákhoz is jó érzékkel

idézőjelek közé egyszerre a

tudnak hozzányúlni.

gótikus regény műfaját és az

A kiállítás „gótika” alatt nem a középkori művészeti irányzatot érti, hanem azt a kulturális attitűdöt, amely

akörül kialakuló angol történeti narratívákat is.

Angliában a 18. század végén alakult ki, és amely

Azt, hogy a korai angol

különös vonzalmat érez a rémtörténetek és kísértet-

gótikus irodalom nem állt

históriák, a természetfeletti erők és a fenséges tájak, az

távol a többi művészeti

összekeveredő nemi identitások és a túlfűtött szexua-

ágtól, egyrészt Walpole

litás iránt. A gótikus regénynek nevezett műfaj eredete

műgyűjteménye bizonyítja,

erősen az irodalmi szférához kötődik, másrészről maga

másrészt legalább ennyire

is sajátos kulturális attitűd, amely nem tekint el más

az ő és kortársai építészeti

műfajoktól és formáktól sem, illetve nem csak a művé-

érdeklődése. Walpole-nak a

szetek terén manifesztálódik.

Londontól nem messze épít-

Mindenesetre 1764 karácsonyán jelent meg Horace Walpole Az otrantói kastély című regénye, amely a „gótikus” irodalom születését jelentette. Bár a történet címe Itáliára utal (Walpole az első kiadást egy olasz történet fordításaként jelentette meg), de valójában sokkal inkább a korszak ősi és álősi történetek iránti vonzalmát demonstrálja. A könyv második kiadásának

tetett Strawberry Hill nevű villája és William Beckford 19. század elején épült palotája, a Fonthill Abbey a kilencven méteres tornyával egyértelműen a középkori katedrálisokkal vetekedett.

alcíme A Gothic Story volt, itt dőlt el, hogy a gyorsan

A kor építészetével a bemutatott „gótikus” képzőművészeti

teret hódító stílust és attitűdöt gótikaként fogják

munkák kétségkívül korrespondálnak. Füssli Rémálom című

megnevezni. A csodagyerekként álközépkori verseket

képének egy metszetverziója szerepel a kiállításon, míg

író, és tizennyolc évesen öngyilkossá lett Thomas

William Blake-nek a kevésbé ismert Éjszakai gondolatok című

Chatterton halála körüli korabeli láz jól mutatja, hogy a

műve. Az angol gótika irodalmának leghíresebb műve Mary

gótika nemcsak néhány korabeli költő érdeklődése volt,

Shelley Frankenstein című (rém)regénye, amely amellett,

hanem legalább annyira egy korhangulat is.

hogy egy olyan erős szörnyet eresztett szabadjára, mint Dr.

Mennyire lehet érdekes ez a kiállítás azoknak a látogatóknak, akik nem az angol magaskultúrán szocializálódtak? Az otrantói kastélyhoz tartozó bevezető rész

Frankenstein a regényben, egyfajta szintézis is. Már csak egy-egy sora is sokszor magába sűrít azt, amit a gótika a rémületről, az életről és a halálról gondolhatott.

esetében ezen a problémán nagyszerűen lendít át a

„Nem! Nincs halandó ember, aki elviselte volna annak az

cseh Jan Svankmajernek az Otrantský zámek (Otrantói

arcnak az iszonyúságát. Egy életre keltett múmia nem lehet

kastély) című 1970-es évekbeli rövidfilmje. A kisfilm

oly ocsmány, mint az a nyomorult. Jól megnéztem, mikor

két párhuzamosan váltakozó történetből áll, az egyik

még nem volt készen. Már akkor is csúf volt, de mikor az

egy áldokumentumfilm, melyben egy cseh történész

izmai és ízületei már mozdulni tudtak, olyanná vált, hogy az

próbálja a regényben szereplő kastélyt létező cseh

még Dante képzeletét is meghaladná.”

20 15

január–február

Drakula első ábrázolása. Bram Stoker: Drakula, Leeds, 1901 A British Library jóvoltából

A kiállítás nagy erénye, hogy nem áll meg a 19. század közepén, továbblép az angol romantika és az angol „gótikus” művészet – néha ellentmondásos – viszonyán. A 19. század elejére-közepére a gótika metaforái egyrészt átitatták az angol kultúrát, másrészt ellenreakciókat is szültek. Az utóbbira jó példa a túl sok gótikus regény olvasásán ironizáló számos angol karikatúra. A gótika nyelve egészen távoli területekre is eljutott, és ott tudattalanul – miközben a tudattalan mindig is a gótika egyik kedvelt témája volt – működésbe lépett. Alexandra Warwick katalógustanulmánya1 izgalmasan mutatja be, hogy a vámpír és a vérszívás metaforája hogyan jelenik meg 19. század közepének írásaiban Ruskintól Marxig. Az utóbbi számára „a tőke elhalt munka, amely vámpír módjára csak azáltal elevenedik meg, hogy eleven munkát szív magába, és annál inkább él, mennél többet szívott be. Az az idő, amely alatt a munkás dolgozik, azt az időt jelenti, amely alatt a tőkés a vásárolt munkaerőt elfogyasztja”.2 Ez az idézet jól mutatja, hogy milyen bölcsen teszi a kiállítás, hogy a „gótika” hatását tovább vizsgálja és megpróbálja azt egészen napjainkig felfejteni. Ahogy Marxnál a vámpírmetafora (talán egy holdfényes éjszakán) beszökik az értékelmélet és a kizsákmányolás kérdéseihez, úgy lépnek be a 19. század végén a szörnyek, démonok és a nyomukban járó szenvedések és rémületek a rohamosan növekvő angol nagyvárosokba. A félelemnek többé már nemcsak a kietlen vidékek lesznek otthonai, hanem a metropoliszok sikátorai és nyomortanyái is. A labirintusszerű utcákba már nem kellett elképzelni a rémségeket, azok maguktól

Az első illusztráció Mary Shelley Frankenstein vagy a modern Prométheusz című regényéhez, London, 1831

A kiállítás következő szakasza az angol „gótikának” a

Ébresztőóra, 1840–1900 A londoni Science Múzeum gyűjteményéből

természethez való viszonyát tárja fel, elsősorban azt,

is jelen voltak, és a gótikus horror képei kitűnőek illettek rájuk.

hogy az angol filozófus, Edmund Burke koncepciója

Gustave Doré londoni grafikái vagy Dickens regényei tökéletesen

a fenségesről miként formálta a gótika irodalmának

mutatják, hogy a gótika félelme miért talált olyan könnyen szál-

és művészetének a természetképét. Burke szerint a

lást a nagyvárosokban. Sőt, melankolikus vonulata is meglelte

fenséges forrása „bármi, ami alkalmas arra, hogy a

helyét a házrengetegek közt. Ahogy Walter Benjamin idézi

fájdalom és a veszély képzetét keltse, vagyis mindaz,

Chestertont: „Amikor [Dickens] elkészült munkájával, nem tudott

ami bármi módon félelmetes vagy félelmet keltő

jobbat, mint elindulni egy kis csavargásra, és fél Londont bekó-

tárgyakhoz kapcsolódik és félelemhez hasonlóan hat

borolta. Álmodozó természetű gyerek volt; saját szomorú sorsa

ránk.” A fenségesség koncepciója itt a természettel

foglalkoztatta a leginkább… Állt a sötétben a Holborne lámpái

és a rettegéssel kapcsolódik össze, mivel ezek a

alatt, s a Charing Crosson mártíriumot szenvedett.”3

művek valamiképp megpróbálják megfogalmazni az elmondhatatlant, legyenek azok elképesztő természeti

A viktoriánus kor bűnözői elkezdtek a rémregények figuráihoz

képződmények, vagy akár a francia forradalmi terror.

hasonulni, többek közt a terjedő olcsó, képes bulvárlapoknak is köszönhetően. Hasfelmetsző Jack rémtetteiről mint egy szörny

20 15

január–február

pusztításáról számolt be a korabeli sajtó, és a 19. század végén születik meg a két énje között vergődő Dr. Jekyll és Mr. Hyde, illetve a rémtörténetek máig legkedveltebb alakja, Drakula gróf is. E figurák közös nevezője, hogy már nem a táj, hanem az emberi test és elme lesz a rémségek legfőbb színtere. Mindnyájan annak a gótikus rettegésnek a példái, amely kiszabadult a magaskultúra határairól, és a populáris kultúrában érte el az igazi csúcsait, ami aztán átcsapott a tárgyi világ területére is. A korabeli, koporsót és csontvázat formázó ébresztőóra, illetve egy vámpírölő

HENRY FUSELI: A rémálom A nyomatot Thomas Burke készítette, London, 1783 A British Múzeum gyűjteményéből

készlet azt mutatják, az iparművészet egészen különböző terrénumai is ráéreztek a divat ízére. A gótikus regény 20. századi következményeivel folytatódik a bemutató, a horrorfilmek és regények

A kiállítás befejező szakasza a mai gót szubkultúra, a gótika jegyeit

gazdag burjánzásával, amely mára teljesen átjárta

az öltözködésben, zenében, életérzésben felhasználó stílus bemu-

kultúránkat. Mindemellett felmerül a kérdés, hogy

tatásával foglalkozik. A tárlat utolsó tárgya egy fotó, amely a brit

a 20-21. századi rémtörténetek, vámpír- és horror-

gót szubkultúra legnagyobb, éves fesztiválján készült. A fotón

filmek mennyiben jelentik az angol gótika egyenes

egy fiatal lány ül a tengerparton „fish and chips”-et majszolva, és

ági folytatását? Nem lehetséges-e (a kapcsolatokat

megerősítve, hogy bár a gótikus érzés tágan véve mindnyájunké,

nem eltussolva), hogy ezek az alkotások inkább

azonban szűken értelmezve egy nagyon is angol sztori.

csak a félelem és a szörnyek iránti általános emberi kíváncsiságból születtek, és így nem leszármazottai, hanem inkább rokonai, testvérei a kétszáz évvel korábbi regényeknek?

Jegyzetek 1 Alexandra Warwick: Gothic 1820–1880, in: Terror and Wonder, The Gothic Imagination, 115. 2 Karl Marx: A Tőke, Szikra, 1955, 219. 3 Walter Benjamin: „A második császárság Párizsa Baudelaire-nél”, in: uő.: Angelus Novus, Magyar Helikon, 1980, 982.

20 15

január–február

Viktoriánus vámpírölő készlet A Royal Armouries gyűjteményéből

A mi 20. századunk

A művészet érvényesülése Gondolatok a karrierről Georg Baselitz és Vic tor Man müncheni kiállítása kapcsán PETRÁNYI ZSOLT

G e o r g B a s e l i t z – B a c k T h e n , i n B e t w e e n , a n d To d a y – H a u s d e r K u n s t , M ü n c h e n , 2 0 1 5 . I I . 1 5 - i g ; V i c t o r M a n – Z e p h i r, H a u s d e r K u n s t , M ü n c h e n , 2 0 1 5 . I . 1 5 - i g

A Haus der Kunst idei, gazdag év végi kínálatából az

évét tekinti át. Az összevetést munkásságukban a festészet értel-

alábbi néhány bekezdésben két olyan, többek között

mezésének eltérő módja, valamint a modernizmus átlépésének

vizuálisan is teljesen eltérő kiállítást választottam ki,

kísérlete indokolják. A művészkarrierek tárgyalása az utóbbi években előkerülő kérdéskör, amely a magyar művészet részleges nemzetközi áttörésének, valójában sikertelenségének okaira is rávilágíthat. S ide tartozhatnak az önértékelési dilemmák és feloldásuk is a karrierépítés során. A fő kérdés pedig az, hogy a 21. század elejének teljesen új, az előzőektől paradigmatikusan eltérő kommunikációs és érvényesülési rendszerében milyen következményekkel járhatnak a hagyományos modellek és intézményi struktúrák átalakulásai. A blogok, linkek és online közösségek korában az, hogy egy művész milyen stratégiákat képzel el önmaga promotálására, egyfelől megkérdőjelezi a korábbi módszereket, másfelől pedig mégsem teszi azt, mert a módok ugyanazoknak bizonyulnak, csak a felületek mások, amelyeken a megismertetés zajlik. Úgy tűnik, a művészet hierarchiája és intézményrendszere alapelveiben nem helyettesíthető mással, még ha a tájékozódási útvonalak egyszerűbbé és globalizálttá váltak is. Bizonyos értelemben a 60-as évek avantgárd művészeti networkjei, stratégiái nem múlhatók felül: egy mai fiatal is akkor kerül nyerő helyzetbe, ha nem a piaci érvényesülésre, hanem a közösségalkotásra és a teljesítmény folyamatosságára épít. Ez ugyan egy

GEORG BASELITZ: Előre, szél! 2007, olaj, vászon, Essl Múzeum, Bécs

amelyek megengedik, hogy elgondolkodjunk a művész-

hosszú távú stratégia, és a vásárok, galériák jelenléte mellett

karrier kérdésén – általánosságban és konkrétan is.

nem annyira vonzó, mégis úgy tűnik, a referenciaszerzés egy

Georg Baselitz a pályáját Nyugat-Németországban a 60-

biztosabb módját jelenti. Sajnos nemcsak az a kérdés, hogy a

as években kezdő, sztárművész kiállítása bemutat egy

műalkotás mint termék milyen értékkel rendelkezik önmagában,

egész életművet, míg Victor Man, egy a 90-es években

hanem az is, hogy annak létrehozója mit ígér saját jövőjéről,

induló, fiatal román festő tárlata az alkotó utóbbi öt

illetve mit mond el saját múltjáról.

20 15

január–február

Ha a két művész karrierjét hasonlítjuk össze, akkor Baselitz egy következetesen építkező alkotó, akinek pályája a 60-as évek legelejétől Berlinhez kötődik. Rövid, egyéves kelet-berlini tanulmányait követően, amelyeket 1956-ban folytatott, kiteljesedését és festészeti érdeklődését az akkori amerikai festészet (például Willem de Kooning) jelentette. Az expresszív festésmódjuk és színhasználatuk miatt a 70-es években a hasonló szemléletben alkotó festőket az Új Vadak elnevezéssel illették, akik a 80-as években nagy hatást gyakoroltak a műfaj magyarországi alakulására is. De Baselitz munkásságának kezdetén még két momentumot ki kell emelnünk. Nevét egy botrány tette ismertté, amit két kiállított képe váltott ki a Werner & Katz galériában, Nyugat Berlinben, 1963-ban. A két, szexualitásra fotó: Mathias Schormann

provokatívan utaló művet, a Die große Nacht im Eimert és a Der nackte Mannt visszavonták a tárlatról immoralitásuk miatt. Az ezzel kapcsolatos bírósági eljárás egészen 1965-ig húzódott. VICTOR MAN: 1970-ben Kölnben a Galeriehaus kiállításán állított ki Baselitz először fejjel lefelé fellógatott festményeket. Ez a gesztus, ami mint márkajel

A Münchenben kiállító két művész karrierje más és más,

kíséri tevékenységét, sokkal inkább szól a festészet érzéki mibenlétéről,

Baselitzé klasszikus, Victor Mané posztmodern, abban az

a látványtól való elszakadás vágyától, mint pusztán gegről. A festő erről

értelemben, ahogy az első következetes pályát épített,

az installálási móddal azt a célt szerette volna elérni, hogy a képet mint

és ahogy a második a Plan B galéria tagjaként felrúgta a

képet nézzük témájának tudomásulvételével, és ne feledkezzünk bele a

centrum-periféria viszonyrendszert.

látvány illúziójába.

De hogy ne szaladjunk előre, ejtsünk előbb néhány szót a

Munkásságának Münchenben is érzékeltetett íve sok ponton kapcsolódik

kiállításokról. A müncheni kiállítótér földszinti termeiben

a 20. századi festészet történetéhez. Számára fontos referenciái (mint

került megrendezésre a Baselitz munkásságát bemutató

Edvard Munch) mellett az anyaghoz és a módszerekhez való viszonya,

tárlat, ami, szándéka szerint, az életművet a motívumok

sorozatainak és témáinak egysége a műfaj modernitását kívánja összefo-

alakulásának aspektusából vizsgálja, így az emberalak,

góan értelmezni. A közhelyes válaszon túl, hogy e klasszikus művészeti ág

a portré, a sas és a modernizmust elemző művek hatá-

hogyan tud releváns maradni a technika évszázadában, az ábrázolást az

rozzák meg. A tizenkét teremben rendezett válogatás

alkotó ember gesztusának tekinti, ezért annak expresszivitását alapvető

Cím nélkül, 2013 Galerie Neu, Berlin

hol egy-egy évtizedre fókuszál, hol pedig egy-egy széria

hozzáállásnak tartja. Ha kritikával él, azt az említett Remix-szériával teszi,

GEORG BASELITZ:

egységét mutatja be. A képek kiegészítéseként váloga-

mert munkáinak újraértelmező megfestése az egyediséget, a megismé-

tást láthatunk a művész szobraiból, fa- és azok nyomán

telhetetlenséget tagadja a modern művészetek kontextusában.

Jobbra, balra, vagy fordítva? 2011, olaj, vászon, Magánygyűjtemény

készült bronzöntvényeiből. A munkák között nagy szerepet kapnak a Remix-festmények is, amelyek korábbi művek újragondolt verziói, amelyekhez Baselitz nem véletlenül kölcsönözte a DJ-kultúra szakszavát, saját gondolkodásmódjának aktualizálására utalva. Victor Man kiállításának az adott alkalmat, hogy ő lett a Deutsche Bank „Az év művésze” díjának nyertese. A rendelkezésre álló, intimebb emeleti teret a művész labirintusszerűen alakította át, hogy a kisméretű munkák és sorozatok sejtelmesen és lassan tárulkozzanak fel. A termekben itt is önálló műveket, festményinstallációkat látunk – amelyek az ő esetében egy kép kiegészítéseit jelentik –, vagy sorozatokat. Man kiállításának érdességét annak a felismerés adja, hogy honnan indult, hova jutott, mivé vált az elmúlt évek során, és a jelenlegi érdeklődése hogyan következik abból, amivel eddig foglalkozott. 25

20 15

január–február

V I C T O R M A N : Mindenütt Te vagy, 2008, olaj, vászon, fára kasírozva, talált állatbőr, 37x21 cm © Gladstone galéria

fotó: Stuart Whipps

VICTOR MAN: Cím nélkül, 2006, olaj, vászon, fára kasírozva, talált állatbőr, 34,2x19,5 cm © Annet Gelink galéria

Vele szemben Victor Man pályája sokkal nagyobb

árnyalatai, azok Picassót vagy más 20. századi festő munkáit idézik, amit

kanyarok után érkezett el arra a festészeti állásfoglalásra,

az ábrázolt alakok csak erősítenek. Egy portré egymás alatt megdup-

amit a Haus der Kunstban megismerhetünk. 2007-

lázott szemekkel vagy egy ölbe hajló felismerhetetlen fej képe a festé-

2008 körül még olyan sötét, festményeket is magában

szet erőteljesen lírai megközelítését adják, de úgy, hogy Baselitzhez

foglaló tárgyegyütteseket láthattunk tőle, amelyek

hasonlóan ez a 20. század művészettörténetének összefogását célozza.

művészettörténeti, képi referenciák egymás mellé vagy

Man festményei egységesek, következetes fejlődést mutatnak, amiben

egymással szembe állításával a művészet mibenlétének

korábbi munkái, illetve referenciái egyformán fontos szerepet játszanak.

konceptuális megközelítését adják. Számára a kultúra

Az installatív irányt vagy a falra rajzolt elemek, vagy a festmény mögé

esszenciája műfajoktól függetlenül ölthet formát olaj-

tett állatszőrmék adták néhány esetben, de a kiállítás egységét mégis a

képben, szoborban vagy tárgyban egyaránt, ezek együt-

kisméretű, klasszikus ecsetkezelésű és technikájú darabok jelentették.

tese képes arra, hogy olyan metaforikus élményt adjon, amiben a jelentés szavak nélkül is megfogalmazódik, és a mű leginkább képi manifesztációk összjátékaként értelmezhető. Ez az alap a müncheni kiállításon csak erősödött azáltal, hogy a munkák itt egy kivétellel mind festmények, ráadásul olyanok, amelyek színeikkel történeti jelentésrétegekre utalnak. Ahogy megjelennek nála a kékek, a zöldek és a kevert vörösek különböző

A New York-i Gladstone galériába bejutó művész útja a kolozsvári Plan B galérián keresztül vezetett, aminek karriertörténetét az olvasók a kolozsvári iskola műcsarnokbeli kiállítása kapcsán már megismerhették két évvel ezelőtt az Új Művészet hasábjain. Karriermodelljük, és itt Man mellett említhetnénk Adrian Ghenie-t is, a széleskörű, nyugatorientált kommunikáción alapult, egy olyan határozott stratégián, ami magántőkét mozgósítva juttatta el a Plan B-t a berlini jelenlétig. Művészeik a szocializmus romjain, helyi tradíciót csak utalás szinten követve, globális művészeti nyelvet célzó munkákkal váltak népszerűvé.

VICTOR MAN: Cím nélkül, 2013 Galerie Neu, Berlin

A karrier fogalma az újabb és újabb generációk számára új alapokra helyeződött az utóbbi évtizedekben. Nemcsak a politikai térkép megváltozása, az Európai Unió szabadabb szabályai, de a disztribúció új lehetőségei is megnyitották a közlekedési utakat Kelet és Nyugat között. Baselitz a 60-as évek kontextusában a figyelemfelhívás hagyományos eszközeivel élt, és elmélyült munkával tartotta fenn szakmai és piaci sikereit. Victor Man és a Plan B betörése a rendszer okos hackelésével válhatott valóra úgy, hogy egy közösség együtt dolgozva és egymást segítve tudta elfogadtatni magát a nemzetközi közegben. Az utak elkülönülnek, de alapjaik még azonosak. Hogy ez meddig marad így, azt nem tudjuk, a következő generációk döntik majd el. Mi, a művészetet még tárgyiasult formájában fotó: Mathias Schormann

kedvelők reménykedünk, hogy a műélvezet hagyományos formái, mint az elkülönített terekben való találkozás (kiállítás) még sokáig fenntartható, és a művészet mibenlétének része marad. Bár lehet, hogy ez csak remény, de ameddig Baselitz és Man vagy a hozzájuk hasonló művészek így folytatják munkájukat, addig kiállításokra még szükség lesz. 26

20 15

január–február

A baba, a majom és a halál Éljen a festészet! – Jörg Immendor ff kiállítása Szépművészeti Múzeum, 2015. II. 15-ig

P. S Z A B Ó E R N Ő

Különös érzés éppen olyankor írni Jörg Immendorffról

történelemről szól benne, egységről és megosztottságról, elhiva-

(1945–2007), illetve a műveit bemutató kiállításról, amikor

tottságról és kritikáról, önkritikáról, sőt öniróniáról, mely egyébként

88 ezer francia rendőr és katona keres két szélsőséges

a megnyitó díszletei szerint nemcsak abból a társadalomból nem

muzulmánt, akik a vallásukat állítólag sértő karikatúrák

hiányzott, amelyről Immerdorff művei szólnak, de belőle sem.

miatt tizenkét embert mészároltak le egy francia szatirikus lap szerkesztőségében. Immendorffról sok mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy nem illette megsemmisítő kritikával mindazokat az értékeket, amelyeket a (nyugat)német társadalom, amelyben évtizedeken át élt maga is, létrehozott, vagy azokat a szándékokat, amelyek a fal lebontása, a német újraegyesítés után a német nép politikusait, a közvélemény formálóit vezette. És mégis! A Szépművészeti Múzeum kiállításával éppen a berlini fal lebontásának 25. évfordulója előtt tisztelegnek a rendezők (kurátorok: Alexander Tolnay és Bódi Kinga), de a második világháború utáni német festészet ikonikus alakja már életében olyan elismerésben részesült, mint amilyen kevés kortársának jutott ki. Mint egy félistent, úgy ünnepelték például 2005-ben a berlini Neue Nationalgalerieben gyűjteményes kiállítása megnyitóján. Erre az alkalomra – nem a megnyitóra, hanem a kiállításra – az épület vörösbe öltözött. Akár a 20-as évek Leningrádjában, Erich Honecker KeletBerlinjében vagy éppen Mao Ce-tung forradalmi hangulatú Pekingjében érezhettük magunkat, a vörös futószőnyegeken azonban csokornyakkendős urak és estélyi ruhás hölgyek – közöttük nyilván nem kevés igazi 1968-as veterán – siettek üdvözölni a művészt, aki tolókocsijában s a mögötte álló, alig néhány évvel korábban elvett fiatal felesége társaságában fogadta a hódolókat.

Dühös fiatalként, a 60-as évek nyugati baloldali értelmiségijeként

A paravánok óriási vörös felülete előtt jelentek meg az

még nagyon komolyan úgy gondolta, ahogyan a „nagy elődök”

akkor éppen hatvanéves festő művei, közöttük legis-

néhány évtizeddel korábban a Szovjetunióban, hogy a kapitalista

mertebb sorozata, a Café Deutschland darabjai. A buda-

világ fölött eljárt az idő, a jövő a szocializmusé. Persze, nem igazán

pesti kiállításon szereplő néhány kép sajnos nem sejtet-

olyat képzelt el, mint amilyet mi megéltünk. Keletnémet festőba-

heti ennek a sorozatnak a dimenzióit, hiszen vannak

rátai, Baselitz és Penck éppen eleget mesélhettek neki a „létező

benne hatalmas méretű és vannak kisebb darabok.

szocializmusról”. Inkább egy olyasféle idealizmus vezethette, mint

Talán sohasem derül ki, hogy mikor kezdte és fejezte be

düsseldorfi akadémiai tanárát, később barátját, Joseph Beuyst, aki

egyáltalán a sorozatot, a címek mellé tett római számok

állítólag annyira kedvelte Immendorffot, hogy még azt is „megen-

csak az utólagos rendszerező szándéknak köszönhe-

gedte” neki, hogy fessen, sőt azt is megtette, amit más esetében

tőek. Immendorff majdnem egy évtizeden át dolgozott

soha: vásárolt is műveiből. Ha ez még a 60-as években történt,

rajtuk, de bármit is festett, valamilyen módon ebbe a

akkor a német pop-art jellegzetes alkotását vihette haza, legalábbis

sorozatba illeszkedő műveket hozott létre. A német

leginkább ide sorolható az a három, a Szépművészetiben kiállított

20 15

január–február

JÖRG IMMENDORFF: Ddrrr festő, 1978, akril, vászon, 150x150 cm Galerie Michael Werner, Märkisch Wilmersdorf–Köln–New York

úgy tetszik erőszakos eszközökkel való megvalósítása – mindez abban a néhány szóban foglalható össze, amelyekből Immendorff egyik 1972-es festményének a címe áll: Azt tenni, amit tenni kell. Egy Nyugat-Németországba emigrált fiatal magyar művész, Kovács Attila ezzel kapcsolatban azt tanácsolta a gazdag családokból származó fiatal német újbaloldaliaknak: ha feszíti őket a tettvágy, költözzenek át a keleti tömb országaiba! Nos, ilyen vállalkozásról nem nagyon tudunk, tény azonban, hogy ez a fajta kritikai hang felkeltette Harald Szeemann érdeklődését, aki 1972-ben meghívta Immendorffot a kasseli documentára, ahol azután 1982-ben újra kiállított, miközben 1977-ben a velencei biennálén is szerepelt (ebben az évben született a kiállítás két plasztikája, a Nyugati torony és a Keleti torony). Ekkorra már a német új vad festészet, a Heftige Malerei egyik meghatározó alakja lett, a műveiben megjelenő társadalmi kritika élességéhez csak festészetének erős színei, formáinak expresszivitása hasonlítható. A korszak német történetéről, a kettéosztottságról szólva újra és újra ellentétpárokban fogalmazott, 1978-ban a DDR-őrtornyot és megbilincselt embert ábrázoló vásznával szemben a BRD vértől csepegő birodalmi sasát és bogárhátú Volkswagenjét állította. 1981-es Sorskérdésekjében a könyvébe temetkező Hitler és a ledőlő Brandenburgi kapu fölött egy épülő „festett bronz” emlékmű talapzatát látjuk, az alsó sarokban pedig Mao-portrét vonszol maga után egy kisgyerek – úgy tűnik, ekkorra jutott el JÖRG IMMENDORFF: A féléves program vitájából,1972 A Számadás című sorozatból, akril, vászon, 90x80 cm Galerie Michael Werner, Märkisch Wilmersdorf–Köln–New York

mű, a még szabályos táblakép formában megjelenő

Immendorff oda, hogy immár nemcsak a Mao-

1966-os Hapmi lieb és a sárga, illetve fekete baba körvo-

emlékművet nem látta volna szívesen német földön, de már a fiatal-

nalait követve körülvágott 1967-es Két sárga baba és a

kori maoizmus utolsó szikrája is kihunyt belőle.

Fotónégerke. Akkoriban váltak egyre filozofikusabbá a művei, s akkoriban A következő négy évből nincsenek képek a

alakult ki véglegesen az a színpadi tér, amely későbbi művei nagy

Szépművészeti tárlatán, de ez nem a kurátorok mulasz-

részét jellemezte. Színpad, kabaré, bordély, kávéházi tér – a német

tása, hiszen Immendorff a 60-as évek végén abbahagyta

expresszionizmus jó néhány nagysága számára a képi történések

a festői tevékenységet, és kizárólag nyilvános, társadalmi

meghatározó helyszínét jelentették e terek Kirchnertől George

kérdésekkel foglalkozó eseményeket és agitatív poli-

Groszig. Immendorff számára azonban nem ezek, hanem Renato

tikai, művészeti happeningeket szervezett, amelyeket a

Guttuso Café Greco című 1976-os, Kölnben látott képe jelentette

szakirodalom összefoglaló névvel LIDL-akcióknak nevez.

a legfontosabb inspirációt, hogy, amint a katalógusban Bódi Kinga

Végső soron ezeknek az éveknek az ironikus tükreként

írja, a „két Németország egyesített kávézóját” megfesse, s ezzel

is felfogható az 1971–72-ben született Számadás című

„a szabadság- és identitáskeresés festészetét megalkossa”. A sas

sorozat, amelynek darabjai egyszerre emlékeztetnek

fele jelenik meg az egyik művön, a másikon szobor és vászon áll

korai munkásmozgalmi agitációs plakátokra, a korszak

egymással szemben, mint az alkotótevékenység kétféle, láthatóan

underground megnyilvánulásaira, az üzemi, iskolai faliúj-

azonban sehogyan sem igazán megvalósítható lehetősége (lásd

ságokra és a képregények jeleneteire. A közösség, illetve

egy sorozaton kívüli képét: A festőben lakozó szobrász önmaga

az egyén, a civil társadalom és a mozgalmi munka, a

legkedvesebb ellenfele). A sorozat egyik 1992-es darabján pedig

pályakezdő fiatalok, az idegenek és az őket be- (nem)

egy majom kerül a kép középpontjába mint a művész alteregója.

fogadó társadalom viszonya, a kritika lehetősége és

Erre az időre az ötágú csillag a szó szoros értelmében felfújt

eredményessége, a művészi tevékenység értelme s vele

hólyaggá változott (Újra összehozom magunknak, 1981; Cinkosnő,

szemben a társadalom megváltoztatásának konkrét, ha

1990), s miközben az 1987-es Útban a helyes döntés felé a hetvenes

20 15

január–február

évek pszeudoagitatív műveihez visszanyúlva érzékelteti a világméretű döntésképtelenséget. A Kaffee Dora asztal körül ülő figurái az anarchia állapotának eluralkodását mutatják, az 1988-as A győztes című kompozíción Németország kiterített térképét a nyugati oldalon Marcel Duchamp önti le a közismert piszoár tartalmával, kelet felől pedig egy óriási sötét alak nyúl felé. 1987-es megszínesedő munkáján Max Ernsttel üldögél a Café de Flore-ban. Ha megfordítva nézzük a Max Ernst előtt fekvő rajzot, látjuk, rácsos helyiségben ábrázolja a két alakot, de a háttérben lévő két halott figurája is kétségtelenné teszi: mire a német egyesülés, a kelet-európai rendszerváltozás sorsdöntő időszaka JÖRG IMMENDORFF: Brrrd festő, 1978, akril, vászon, 150x150 cm Galerie Michael Werner, Märkisch Wilmersdorf–Köln–New York

elkövetkezett, Immendorff mindenben és mindenkiben csalódott, ha úgy tetszik, semmiben és senkiben nem remélt már. Az Egység című 1993-as vásznon Joseph Beuys jókora

a háttérben az árnyak, a művészet képzelt világának a sötétje – ez

bunkót tart a kezében, mögötte a Golgota akasztó-

a drámai ellentét talán már arra utal, hogy az ereje teljében, pályája

fákkal, az asztalon pedig óriási elhamvadt gyufaszálak

csúcspontján lévő művésznek hirtelen a személyes elmúlással, a

és majomszobrok láthatóak. A társadalom tragédiája

nem is olyan beláthatatlan időn belül bekövetkező halállal kellett

ekkorra Immendorff számára egyszersmind a művészet

szembesülnie, akkoriban derült ki ugyanis, hogy a gyógyíthatatlan

tragédiáját jelentette. A festő mint vászon című 1990–

ALS-betegségben szenved. Kilenc éven át élt, dolgozott ezzel a

91-es kompozíció és az Éljen a festészet! – a kiállításnak

tudattal, alighanem főként ennek tulajdonítható, hogy víziói a

is címet adó mű – is egyszerre tekinthető a társadalom

jövőről egyre nyomasztóbbakká váltak, ahogyan arról 2005-ös Harc

és a problémák megoldásához meglehetősen kevés

az idővel című festménye beszél. Vak vezet világtalant ezen a képen,

segítséget adó művészet bírálatának: a szavak egy

egy magas fallal határolt térben botorkálnak. Mögöttük szörnyek, a

szakállas férfi (alighanem maga a festő) szájából jönnek

halál alakja, s a hátsó falba vágott kapun át fenyegetően magasba

ki, miközben a háttérben egy épület ég, az előtérben

tartott karú szörny tiltja a visszafordulást. Kilépnek hát az az isme-

két férfi egy magatehetetlen nőt cipel el.

retlen térbe, amelyből mi is csak annyit látunk, hogy ott egy tolókocsiban ülő nő várakozik. Kilépnek, talán a semmibe.

A 90-es évek közepén újra megjelent képein a műanyagbaba motívuma a festő alteregójaként, de a művész egyre inkább a majommal azonosítja önmaga alakját. Ez nem volt ritka már a 18. századi festészetben sem, de az, hogy a majom figurája az egész képet betöltő, fenyegető alakként jelenik meg, alighanem páratlan a festészet történetében. Egyik szobrán is majomként követi kalapos mesterét, Beuyst, több képén Marcel Duchamp vagy Max Ernst társaságában ábrázolja magát, a Café Deutschland társadalmi kor- és kórképe pedig a modern művészet nagyjainak a panoptikumát mutatja fel. Az egyik 1996-os cím nélküli művön egyenesen három alakban ábrázolja önmagát, a háttérben a majom festi a pufók arcú babát, az előtérben pedig a bohócsipkás művész áll, kezében valószínűleg emberi belső szervet tartva. Az előtérben az élet, a dinamika vöröse, 29

20 15

január–február

JÖRG IMMENDORFF: Café Deutschland VIII. (Semmi fény, kinek), 1980, akril, vászon, 280x350 cm Magángyűjtemény

Történelemről, de hogyan? Fordulópontok. A 20. század 1914, 1939, 1989 és 2004 tükrében Magyar Nemzeti Galéria, 2015. II. 15-ig

TATAI ERZSÉBET

Egy hivatalos megrendelésre1 összeállított kiállítás már

pont ez a tizenhaz? Hogy itt európai nézőpontból kiemelt dátumokról

önmagában is problematikus lehet, nem is beszélve

van szó, az sehol nem artikulálódik. Ha viszont vállaltan Európa-centrikus,

mindazokról a kérdésekről, melyeket ez a cím minden

akkor miért nem vesz benne részt minden európai állam, és Európán

velejárójával együtt sugall. Minimum két tényező merül

kívül miért pont Japán és Izrael? Nagyon szerencsétlen a Fordulópontok

fel, amelyekkel a kurátoroknak dűlőre kellene jutniuk.

cím, ennél közhelyesebbet nehéz találni, aligha gondolhatta komolyan

1. A művészeti sorsfordulók nemigen kapcsolódnak

valaki, hogy a négy dátum által jelzett történelmi-politikai eseményekkel

történelmi sorsfordulókhoz, de legalábbis viszonyuk

és problémákkal, emberi helyzetekkel és konfliktusokkal mintegy négy

meglehetősen összetett, szövevényes és áttételes – bár

tucat mű érdemben tudna foglalkozni, minthogy az általuk felvetett kérdéseknek még egy töredékét sem lehet érinteni. Egy-egy évszám is elég komplex feladatot ad – ahogy azt megvilágítják azok a kiállítások, amelyeket hazánkban, de Európa számos városában is rendeztek az első világháború kitörésének emlékezetére és feldolgozására, művészi reflexióira.2 A képzőművészet nyelvén is (nem csak tudományos feldolgozásban) lehetetlen egyetlen kiállításon belül mind a négy problematika érdemben való tárgyalása. Ha a műveket úgy kell válogatni, hogy azok (persze együtt) minderről szóljanak – legyen az sok vagy kevés, és bármilyen komplexek is, előre kódolt a végeredmény: általános semmmitmondás… de akkor mire szolgálnak a címben dátumok? A kiállítás mégis, mindezek ellenére jobb, mint amit egy hivatalos feladat megoldása általában jelenthetett. A kurátorok biztos érzékkel választották ki a mai nyelven fogalmazó, égető problémákat prezentáló munkákat. A huszonhat művész és művészcsoport3 sok kitűnő alkotása mellett egy sincs, amely akár tartalmát, akár a színvonalát tekintve

fotó: Berényi Zsuzsa

vállalhatatlan volna – és ez nem kevés.

SZŰC S AT TIL A : Hitler kutyája nélkül, 2004, olaj,vászon

A kiállítótermek különböző pontján elhelyezett tizenegy mozgókép virtuálisan kifeszíti a teret, és akár függetlenül is az „eredeti” kiállítási szándéktól, erős jelentéshálót hoz létre a háború, az agresszió, az emlékezet, a tömeg, a sebesség, az abszurditás, a kvázinormalitás, az együvé tartozás,

kibogozásra alkalomadtán érdemes. 2. A művészek vagy

a különböző ideológiák stb. jeleinek szövedékéből. Tartalmi vagy dina-

reflektálnak (különböző színvonalon, módszerekkel és

mikai eltéréseik és hasonlóságaik ritmikusan tagolják a néző által bejárt

intenzitással; maguktól, megrendelésre vagy megbízásra)

utat, felerősítik egymás hatását rokonságuk vagy épp kontrasztjuk révén.

a társadalomra, amelyben élnek, vagy nem; tudatosan

Az egyik megdöbbent, a másik elmélyedésre késztet – együttesük felsért,

viszonyulnak az aktuális eseményekhez, melyek közepette

megüt. A rettenetet csakúgy, mint az ellentmondásokat, tudatosítják,

dolgoznak, melyeknek maguk is – jó esetben alkotó –

bevésik. Meghatározó a Sugár János videójával történő felütés (Az anal-

részesei, vagy csak utólag vesznek róluk tudomást, azokra

fabéta írógépe, 2001, 7’30”): a Kalasnyikovok legkülönbözőbb helyeken

mint a múlt részeire reflektálnak, vagy úgy sem. Ha törté-

történő, legkülönfélébb alkalmazását ábrázoló képek (sajtófotók) átúsznak

nelemről vagy politikáról van szó, érdemes a különböző

egymásba, törésmentesen illeszkedve reprezentálják a halálosztás ezen

alkotói attitűdöket áttekinteni (az aktivizmus és az elefánt-

racionális eszközének „egyetemességét”, életkortól, fajtól, társadalmi

csonttorony mint két szélső pont közti skálán), és ekként

osztálytól és kulturális különbségektől független globális használatát.

értelmezni azokat. Itt viszont egy kultúrpolitikai döntésből

Clemens von Wedemeyer filmjei ezzel szemben inkább filmnyelvi eszközeik

született kiállításról van szó, s azonnal felvetődik a kérdés:

intenzitásával ragadnak meg. A fekete-fehér Tömeg (1998, 2’35”) címűben

miért pont tizenhat ország vesz részt a projektben? Miért

az absztrakt foltok ritkuló-sűrűsödő mozgásában csak olykor, mintegy

20 15

január–február

fotó: Berényi Zsuzsa

déjà vu élményként tűnnek fel ismerős jelenetek az 1920-

port lélegzetelállító, háromcsatornás vetített videója (Lenni és fennma-

Kiállitási enteriőr, középen

as évek tömeggyűléseket és politikai demonstrációkat

radni, 2011, 18’43”), melynek ugyan szüzséje, verbalizálható témája

Placemark, 2014, márvány, acél

dokumentáló filmjeiből, melyek újra és újra beolvadnak

közhely: élet (mozgás) és halál (fehér kövek) egymásnak feszülését

a képernyő szürke, folyamatosan változó foltjai közé.

írja le: piros kapucnis pulóverbe öltözött férfiak szaltóznak, ugrálnak,

Villódzó képek jellemzik Megszállás (2002, 8’) című film-

hihetetlen életenergiát sugározva. Fáradtságra és fájdalomra cáfolva

jének vizuális dinamikáját is; erőteljes vágásokkal, kevés,

bucskáznak át egy temetőfalon, táncolnak sírokon, sírok közt – a

de intenzív hangeffektussal operál, nézőpont- és plán-

feszültséget a képváltások ritmusa, a gyors mozgások és azok lassí-

váltásai hirtelenek és szaggatottak, montázstechnikája az

tása, a mozdulat megállítása és elengedése tartja fenn. Ezek között

orosz avantgárd filmekére emlékeztet. A nem egyértelmű

foglal helyet Istvan Balogh Jelenlegi állapot című sokkoló videója

történet egy mai filmforgatási jelenet keretében zajlik: a

(17’45”), amelyben egy Tourette-szindrómás férfi ordítva mondja el

rend hirtelen káoszba fordul át. Ezek közé ékelve, e heves-

Az emberi jogok egyetemes nyilatkozatát – káromkodásokkal sűrűn

séget megszakítja Artur Żmijewski csendes, ám korántsem

tagolva. Az előzőekben feszülő fájdalmat, megnyilvánuló erő(szako)t,

békére utaló, a holokausztemlékezetet szinte szó szerint

a felszakadó hangokat, a groteszknek vagy épp az életerő fel- és kitö-

bevéső filmje, a 80064 (2004, 11’). A holokauszttúlélő férfit

résének inenzitását fokozza a Laibach együttes (Neue Slowenische

a művész rábeszéli halványuló „bélyegének” újratetoválta-

Kunst) zenei klipjeinek (Tanz mit Laibach [mint haláltánc], 2003, Opus

tására. A húsba vágó fájdalom maga és a konkrét helyzet

dei – Life is life, 1987) lüktetése. Politikai ambivalenciája miatt felka-

multivalenciája valósítja meg az emlékezet elevenen

varó, ahogy a szlovén művészcsoport industrial metal zenéjét a tota-

megőrzését. Wedemeyer filmjének a térben szimmetri-

litárius diktatúrák vizuális toposzaival és giccseivel (például szarvas

ANDREAS FOGARASI

kusan elhelyezett párja a Democracia spanyol művészcso-

fotó: Berényi Zsuzsa

KUPCSIK ADRIÁN: HAM rádió, 2014, vegyes technika

20 15

január–február

fotó: Berényi Zsuzsa

D E M O C R A C I A : Lenni és fennmaradni, 2011, videoinstalláció, 18 perc 43 másodperc

a hegyekben), katonai-vadász imázst kisajátító jelme-

gyermekének életéről készítettek kvázi-dokumentumfilmet (Ajnštajn, Novi

zekkel, azok jelvényeire emlékeztető motívumokkal

Sad – Mileva Marić Einstein emlékére, 2005, 26’43”). Az ismeretlen sorsú

párosítja – és ez a hatás egy ironikus olvasat esetén is

lány később a fikció szerint Jugoszlávia történelmében fontos politikai

fennmarad.

szerepet töltött be. Ahogy az európai történelem viharai lassan elültek, a

A kiállítás utolsó harmadában levő két narratív film mintha tárgyilagosabb hangnemet ütne meg (bár ezek sem kíméletesek): az észt Kristina Norman filmjének középpontjában az egykori Szovjetunió területén az egykori elnyomókból lett elnyomott (orosz) kisebbség képviselőinek és az egykori elnyomottakból lett többség védelmezőinek nacionalista motívumoktól vezérelt konfliktusa áll, melyet ez utóbbiak (észtek) erőfölényének győzelme fojt el (Afterwar, 2009, 11’20”). A filmen a felszabadító orosz katona hajdani tallini bronzszobrát a művész rekonstruálta és felállította, majd a hatóság eltávolította azt. Johanna

rendezők által megalkotott sorban egyre csendesebb videók szerepelnek. A rendszerváltás ambivalenciáira reflektál Josef Dabernig melankolikus, szintén történet nélküli filmje (Hypercrisis, 2011, 11’), s a kör Asztalos Zsolt videoinstallációjával zárul, melynek monitorain kilőtt, de nem felrobbant bombák álló-(mozgó)képei láthatók. A mű szelíd tárgyilagossága és a téma drasztikussága egymásnak feszül, félelmetes és megrázó asszociációkat kelt. Eldönthetetlen, vajon isteni kegyelem, vakvéletlen vagy jó szándékú emberi szabotázs okán nem robbantak fel, nem okoztak pusztulást ezek a szerkezetek. Lebeg a jelentés (ahogy az szokott) a kiélezett helyzet brutális tárgyakkal való megjelenítése folytán (melyek maguk is részesei a helyzetnek) vibrálóan, nagyobb amplitúdóval.

és Helmut Kandl fikciója a történelem és egyéni sorsok

Megemlítendők még Alexander Roob Gondolj Horthyra! című helyspeci-

véletlenszerű összekapcsolásával és alakulásával játszik,

fikus grafikai installációja (2014), Shitamichi Motoyuki második világhá-

amikor Albert Einstein és Mileva Marić szerb fizikus első

borús japán bunkereiről készült fotográfiái (2001–2002), Szűcs Attila rejté-

JOSEF DABERNIG:

fotó: Berényi Zsuzsa

Hypercrisis, 2011 35 mm digitális átirat, 17 perc

20 15

január–február

fotó: Berényi Zsuzsa

lyes festményei (Hitler kutyája nélkül, 2004; Stauffenberg

A kurátori erőfeszítések ellenére a mondanivaló túlságosan általános:

gróf, 2005) és festményinstallációja (Lidicei képeslap,

gonosz az ember, megannyi szörnyűség van a világban. Ha a művek ezt

2003), Kisspál Szabolcsnak a politikai értelemben vett

a hátrányt esetleg le is dolgoznák, az anyag a Magyar Nemzeti Galéria

„európai időt” problematizáló, preparált órákból alkotott

nagyszabású kiállításra legkevésbé alkalmas terét4 kapta meg.

installációja (EMT Európai középidő, 2009), a Société Réaliste csoport feliratos zománctáblája ((1849+1989)/2=1919, 2014) vagy Andreas Fogarasi digitális nyomata is – egy szállodai folyosón elhelyezett eligazító tábláról (1939– 1943, 1944–1970, 2010). Csakhogy e művek nem találják helyüket, mintha pusztán kitöltenék a mozgóképek közti teret, nem alkotnak egy kiállítást – nincs az egésznek sodrása. A némileg kronologikus elrendezésben (az elején vannak Bíró Mihály 1920-as grafikái, középtájt Żmijewski holocaust-munkája és a vége felé az 1989 utáni kérdésekre utalók) nem érvényesül a tematikai csoportosítás sem, mert annyi az átfedés a művek közt; annyira áttételes és gazdag jelentésű a legtöbb munka, hogy az adott

fotó: Berényi Zsuzsa

keretek között lehetetlen a markáns tagolás.

Jegyzetek 1 A kiállítást a European Union National Institutes for Culture (EUNIC) – az Európai Uniós Nemzetek Kulturális Intézete Egyesülete rendelte meg. 2 Például: „Maradni szégyen, veszni borzalom” – Magyar írók az első világháborúban. Bp., PIM, 2014. november 5–2016. január 10. Művészet és művészek az első világháborúban. Balatonfüred, Vaszary Villa, 2014. október 4–2015. január 4. Love Letters in War and Peace. Gent, Museum voor Schone Kunsten, 2014 november 8–2015. február 22. E kiállítás kurátorai is hivatkoznak két ausztriai kiállításra: Petrányi Zsolt és Vujnits Purcsár Vitó: Turning Points/Fordulópontok. A huszadik század 1914, 1939, 1989 és 2004 tükrében. Kiállítási katalógus. Szerk.: Petrányi Zsolt, Bp., MNG, 2014, 15. 3 Ma, amikor a világ kellemesebb felén a művészeti egyetemek hallgatóinak többsége nő, és közülük egyre többen maradnak pályán, és főleg, amikor egy nemzetközi kultúrpolitikai projektről van szó, botrányos, hogy a 26 művészből csak 3 nő. Nem, természetesen nem nőellenesek a szervezők, csak egyszerűen nem jutnak eszükbe (talán tudatalattijuk szerint a nők egy másik világban tartózkodnak). Csupán néhány példát említek, olyanokat, akik konkrétan foglalkoztak háborús tematikával vagy a rendszerváltás utáni helyzet kérdéseivel és az Unióhoz való csatlakozás velejáróival: Chilf Mária, Rineke Dijkstra, Németh Ilona, Emily Prince, Martha Rosler, Szenes Zsuzsa. 4 Az egy másik tanulmány tárgyát képezhetné, hogy ez a szűk, alacsony, U alakú tér mire alkalmas, de most sem lehet szó nélkül hagyni, milyen destruktív hatású Asztalos Zsolt installációjának elhelyezése. Az a kitűnő kurátori ötlet, hogy az egyik, komplexitása okán kulcsművel kezdjék és egyben zárják a kiállítást, elsikkad. A mű ugyanis vizuálisan beleolvad a zavaros kupolatérbe, a vörösmárvány burkolatú, félretolt szobrok keretezte átjáróházba. Emiatt nem(csak) a művész munkája nem érvényesül (ki veszi a fáradságot egy zavarosnak látott komplexum értelmezéséhez?), hanem a kurátorok által tervezett funkciója is elvész, rombolva a kiállítás egészét.

20 15

január–február

B Í R Ó M I H Á LY: Horthy, Bécs, 1920, húsz színes litográfiából álló mappa

A S Z TA LO S Z S O LT: Kilőtték, de nem robbant fel, 2011, videoinstalláció

A lét édessége, amelyet eltűnni látni oly félelmetes… 1

Körhinta – Erwin Olaf kiállítása2

MODEM, Debrecen, 2015. II. 1-jéig

MULADI BRIGITTA „Sok hibát ejtek, ismétlem magam, a művészet és a fotográfia történetét, de a tevékenység, a létezés állandó igazolása az egyetlen mód, hogy nyugodtan nézzünk szembe a halállal.”3

A FOTOGRÁFIA ÉS A FOTÓS.

A fotós és a festő

között Talbot korában az volt a különbség, hogy a fotós ki volt szolgáltatva a technikának, a kép puszta létrehozása volt a feladat, a témát egyszerűen a valóság adta. A csoda maga a kép volt, ami a látott világot, az emberi arcot vagy a természetet rögzítette, a műfajok is ehhez igazodtak. A fotós időközben a valóság teljes feltérképezésével lett elfoglalva, s az addigi témákat többé már nem tekintette kizárólagosaknak – ezt Flusserl, W. Benjamin, Barthes elméletei alá is támasztották: a technikai bázis kiteljesedett, a fotó tématára pedig határtalan. E R W I N O L A F : Kulcslyuksorozat: Kulcslyuk 2., 2011 lambda print, a Galerie Wagner + Partner (Berlin) jóvoltából courtesy of Galerie Wagner + Partner (Berlin)

Deleuze 1989-ben a Mozgókép című könyvében a filmet a következő három paraméterrel írja le: egy olyan fúzió, amely az érzékelt képből, a cselekvéssorból, az akcióból és az ábrázolt érzelmekből áll össze. Erwin Olaf saját belső

ségesebb pillanataként képes ábrázolni. Ez egy végtelenül kicentizett világ, ahol egy kötéltáncos ügyességére van szükség, hogy a látvány ne csússzon át a giccsbe, és ne is maradjon egyenértékű egy nagystílű divatkampány bombasztikus vizuális anyagával.

A T Ö R T É N E T.

A keresett holland médiafotós, fotóművész, kísérleti

filmes Hilversumban született 1959-ben, pályáját fotóriporterként és újságíróként kezdte. 19 éves volt, amikor olyan személyiségekkel ismerkedett meg, mint John McKendry, Robert Mapplethorpe gyűjtője és támogatója, a New York-i Metropolitan Múzeum kurátora, illetve ugyanebben a körben Helmut Newton és Joel-Peter Witkin, és ekkor már érezte, hogy ez az ő világa. Első, a művészeti szcénában nagy figyelmet kiváltó munkája, a Chessmen (Sakkfigurák) sorozat volt, amellyel 1988-ban elnyerte a Fiatal Európai Fotósok első díját. „A nagyfokú tudatosság, az alkotói pontosság, a kiszámított hatások E R W I N O L A F : Berlin-sorozat: Berlin, Régi városháza, Mitte – 2012. július 8., 2012 lambda print a Galerie Wagner + Partner (Berlin) jóvoltából courtesy of Galerie Wagner + Partner (Berlin)

„univerzumát” szeretné ábrázolni, és az általa megtapasz-

mesterénél jogos a feltételezés, hogy a jelenet és a falon függő kép

talt életet egy érzelmekkel áthatott utazásként, egyfajta

között összefüggéseket hozott létre, melyek a spirituális, morális

„moziként” kívánja interpretálni. Hogy sikerre viszi-e ezt

mondanivalót mintegy titokszerűen rejtik bele a képbe.” Ez a kitétel

a vállalkozást, azt minden néző eldöntheti. Meggyőző

Fogarassy Miklósnak a Vermeer: A festőművészet című könyvéből,4

ereje számomra a kifinomult technikai felkészültségen

abból a korszakból származik, amikor Erwin Olaf pályája éppen elin-

kívül talán abban is rejlik, hogy az ember legprimerebb

dult, és alapvetően akár alkalmazható az ő munkáinak jellemzésére is,

érzelmeit, mint amilyen például a bánat, az élet legszent-

ahol a legkisebb részletnek is jelentősége van.

20 15

január–február

2008-ban Hollandiában Johannes Vermeer névadója lett

A fotó konkrét.7 Ehhez veszem kölcsön a glamourt, és ezért szerepel

egy a kulturális minisztérium által alapított új művészeti

a kiállításaimon a fotográfia, a film és a térinstalláció egyenlő szinten.

díjnak, amely a valamikori legtöbb anyagi támogatással

A glamour nemcsak elfed, hanem eszköz is, hogy felemeljük a témát.

jár (100 ezer euró). Véletlen, hogy 2011-ben Erwin Olaf

Ez egy perfekt világ. Például a Bánat-sorozatban is egy perfekt világot

volt a kitüntetett, aki most a debreceni MODEM-ben

teremtek, ami azonban emberi drámákkal van tele – a saját világunk

állít ki, és véletlen, hogy éppen a festőművészethez méri magát. (A díj további birtokosai Marlene Dumas és Reem Koolhas.) Pedig nem tűnik véletlennek. A kortárs sztárfotósok pengeéles optikáján túl a legtöbb benyomást – mint Olaf elmondja a Vogue Mastersnek adott interjúban6 – a holland „golden age” festményeiből, Caravaggio bizarr világából és a fiatalon látott Fellinimozikból merítette. A festészethez való vonzódásának szinte minden munkáján nyoma van, de a legkonkrétabb példa erre Laboral Escena Gíjon (2008) sorozat, ahol teátrálisan modoros, 17. századi spanyol barokk festményeket

drámáit megragadni, az a legnehezebb.”8 A glamour a kezdetekben – a 20-as évek elején jelent meg mint stílus – kiemelte a sztár ragyogását, amivel el is fedte a valódi személyiséget. Amerikai fotósok – Ruth Harriet Louise és George Hurrell – a korabeli celebeket úgy állították be, hogy a megvilágítási technikák, valamint a sminkesek, fodrászok, segítségével drámai szépségű hatást kölcsönözzenek az arcoknak. A divatfotóban is alkalmazták a módszert, azzal a kiegészítéssel, hogy az egész testet a fotózáshoz alakították, úgy alapozták, sminkelték, mint az arcot. (Ellenpélda Bettina Rheims tíz évvel ezelőtti sorozata a naturálisan fotózott, bevállalós hírességekről.)

mixel a mai divatfotók simaságával. (Gíjon egy spanyol

A K I ÁLLÍTÁ S.

kisváros, ahol a modelljeit találta.)

tási módszere nem ismeretlen

Olaf az említett videointerjúban mintha a kortárs fotográfia egyik vonulatának a fő paramétereit adná meg: „Nem akartam követni a valóságot, szeretek álmodozni, a fejemben saját világot teremtettem már tizenévesen – nyilatkozza –, egy stúdióban akartam dolgozni, ahol mesterséges fények vannak… A stúdió- és divatfotó megtanított fényképezni, a technikai tudást adta, ami nekem a szabadságot jelenti. A lehető legtökéletesebben szeretném kifejezni, hogy mi van bennem, s hogy a kész mű hatása tovább tartson, mint pár perc, olyan legyen, mint egy festmény vagy egy csodálatos mozi, legyen benne valami az örökkévalóságból. Elsősorban fotós vagyok, de saját univerzumot szeretnék alkotni. Ha olvasol egy könyvet vagy filmet nézel, akkor egy más világban érzed magad, de a fotó teljesen más, mint a film vagy a festmény. Egy meztelen nő, az meztelen nő.

E R W I N O L A F : Pirkadat-sorozat: Az anya, 2009, lambda print a Galerie Wagner + Partner (Berlin) jóvoltából courtesy of Galerie Wagner + Partner (Berlin)

Olaf képalko-

a kortárs fotóművészetben, mégis egy olyan mixet hoz létre, ami minden részletében bevonz és fogva tart. A hűvös, kristálytiszta, arisztokratikus, távolságtartó előadásmód, a minden képzeletet felülmúlni akaró szépség, a glamour és a túlcsorduló érzelmektől szinte megszállott arckifejezések kiélezett ellentétének végletes hatásából áll össze Erwin Olaf kifejezőereje. Ha szemünk hozzá is szokott a divatmágia ilyen képeihez és erős déjà vu érzésünk is támad, képeiben mindig találunk valamit, amit sem a kortárs fotóban, sem az újdonság erejével hatni akaró reklámfotók ötleteket puffogtató sokaságában nem láthatunk. Kizárja a felületesen kacér pillantásokat, ehelyett a modelljei, önnön erejükben sütkérezve, végzetesen kihívóan tekintenek ránk, de ezt az arrogáns önbizalmat kizárólag a Berlin-sorozat gyermekszereplőinek engedi meg. A Bánat- és a Várakozás-képein nem a könnyed 20 15

január–február

Kiállítási enteriőr

fogalmazza meg, de a körülötte kiállított fotókkal együtt nem kevés köze van a világháborúk időszakának bizarr hangulatához (Kabaré), s ebben a Neue Sachlichkeit berlini alakjaihoz, Georg Gross, Otto Dix és Christian Schad munkáihoz is. A helyszínek történelmi épületek ikonikus terei, mint a Stadion vagy a Fürdő. A másik műcsoport, ami már a belépéskor egy pillantásra felsejlik, az a Dusk and Dawn (Alkony és Pirkadat) sorozat, ami a 20. század eleji, középosztálybeli afroamerikai családok életét idézi, és ugyanebből az időből az orosz arisztokrácia elképzelt hétköznapjait jeleníti meg. Az inspirációs forrás itt egyrészt Francis Benjamin Johnston virginiai fotós Hamptonalbuma volt, amit 1900 körül készített. A kor igényeinek megfelelően ezek a helyi lakosok portréi és zsánerképek voltak. A másik inspiráló tényező egy orosz szálloda neobarokk dekorációja, amire egy kiállítás kapcsán Moszkvában, egy ötcsillagos szállodában figyelt fel. Minden fehér, és ebben a miliőben egy szőke és sápadt arcú anya a fiával mintegy „kozmikus” párdarabként kapcsolódott össze az afroamerikai témával. Gyerekekkel akkor kezdett el foglalkozni, amikor a reptéren holland családokat látott, ahol a szülők végtelenül liberálisan kezelték a gyerekeket. „Egókat láttam, akik 8-10 évesek voltak, ártatlanok, de mérhetetlen önbizalommal néztek a világba. Uralták a világot. Ez a szülői magatartás az utóbbi 30 évben változott meg. Egy álomvilágban dolgozom, ami azonban részleteiben kompatibilis a valósággal.”10 A Bánat-sorozat (2007) az 50-es évek Amerikájának hangulatát idézi, ami ERWIN OLAF: Bánat-sorozat: Barbara, 2007, lambda print a Galerie Wagner + Partner (Berlin) jóvoltából courtesy of Galerie Wagner + Partner (Berlin) ERWIN OLAF: Alkonyat-sorozat: Az anya, 2009, lambda print a Galerie Wagner + Partner (Berlin) jóvoltából courtesy of Galerie Wagner + Partner (Berlin)

egyébként is gyakran, a térberendezésekben, a bútoroktól a ruhákig, bájt, hanem a drámai szépséget ábrázolja, amely a viselőjére alig elviselhető súlyként nehezedik. A fotók alakjai mintha nem a csodálatos jelent élveznék, hanem egy a múltba vesző, de nem feledhető sötét, fájdalmas titkot rejtegetnének, mint a Kulcslyuk-sorozatban, ahol szégyenükben egykedvűen maguk

végigkíséri a projektjeit. Nekem számos képe egy-egy rekonstruált Edward Hopper-festményként tűnik fel, ami a Hotel-sorozatban (2010) újra visszatér, s ahol magányos alakok olyan egészen kis részletekig, mint a testhelyzetük vagy az ablakban látszó nagyvárosi, táji elemek, megidézik az amerikai „kultfestő” képeit.

elé merednek, vagy a falnak fordulva nem is pillantanak a A glamouron messze túl, amelyben megszállottan hisz – miközben

kamera felé.

kitartóan keresi a realitásban a fantáziaképeknek megfelelő helyeket –, „Műveimmel bevezetem a nézőt a »naplómba« – mondja a művész. Volt időszak, amikor sok szex volt a képeimen, sokszor agresszívek voltak, máskor reflektáltak a politika jövőjére vagy a terrorizmusra. Sokszor terápiaként műveltem a fotográfiát, amikor nagyon szomorú voltam. Berlinben nosztalgia fogott el, a világháborúk foglalkoztattak, az éjszakai életet képzeltem el, a korabeli festmények alapján, a Berlin-sorozatban akkor ezeket akartam kifejezni.”

Erwin Olaf képeiben a megtapasztalt társadalmi és magánéleti feszültségekkel, faji és genderkérdésekkel, a szexuális mássággal, párkapcsolati problémákkal, az öregedéssel és a halállal kapcsolatos félelmeinket, dilemmáinkat igyekszik megfogalmazni. Mindezt úgy teszi hangsúlyossá, hogy felkelti a kíváncsiságot az emberi létet övező titkok, tabuk nyílt, merész bemutatásával, és úgy száll szembe a halállal, mint a flamand festők a csendéleteikkel: megörökíti a szépség mulandó pillanatait. Édeskésségüket a technikai pontosság és a kíméletlenül éles látás

A MODEM kiállításán kulcsszerepet tölt be ez a szekció, amelyből

tompítja, de törekvései valójában egy romantikus festőével mutatnak

a főcím is származik. Már az első benyomás nagyon összetett, az

hasonlóságot, ami „az érzéki és időbeli halhatatlanság vágya”.11

egész kiállítást belengi az ünnepélyesség, a misztériumjelleg, a sötét derengésben éteri fénykörben pompázó képek mint színpadi vagy cirkuszi produkció vonják magukra a figyelmet. A kiállítás fókuszában azonban egy hivalkodástól mentes, redukált eszközökkel felvett fotót látunk. Egy magas lépcsőn magá-

1 2 3 4 5

nyosan, háttal9 férfialak lépked felfelé, aki természetesen maga

a művész. Mellette a címadó Körhinta, ami egyrészt az „akció”,

7 8 9

egy mozgó objekt, jelentésében az élet körforgását a picassói értelemben vett cirkuszhoz, revühöz hasonlító szerepjátékokban

10 11

Jegzyetek Karl Jaspers: Saját halálom, In: Mi az ember, Katalizátor Kiadó, 2008, 122. Erwin Olaf (Hilversum, 1959) Körhinta című kiállítása a DACS.Hollandia, Királyság! kulturális eseménysorozat részeként valósult meg. A Vogue Masters videointerjú-sorozata. Erwin Olaf. Fogarassy Miklós: Vermeer: A festőművészet, Corvina, 1987, 91. Erwin Olaf: Körhinta, az intézmény utolsó kiállítása Kukla Krisztián igazgatása alatt. 2015től a MODEM beolvad a Déry Múzeumba. A Vogue Masters videointerjú-sorozata. Erwin Olaf. https://www.youtube. com/watch?v=D5YY5Lxzx9A Berlin: Erwin Olaf – portréfilm, https://www.youtube.com/watch?v=Ai_lh3HP2OY A Vogue Masters videointerjú-sorozata. Erwin Olaf. (Vö: Magritte, Borremans, keresztény ikonográfia, lépcső: spirituális emelkedés, a Mennybe való megtérés a halál után). Berlin: Erwin Olaf – portréfilm, https://www.youtube.com/watch?v=Ai_lh3HP2OY Jean-Luc Nancy: A portré tekintete, Műcsarnok, 2010, 38. 20 15

január–február

Kemény és lágy konstruktivizmus

Múltidéző áttűnések Mulasics László gyűjteményes tárlata Vá r f o k G a l é r i a , 2 0 1 5 . I . 3 1 - i g

LÓSKA LAJOS

Az idén lenne hatvanéves a 2001-ben tragikusan

fogó seregszemlén még nem szerepelt Mulasics László, de egy

elhunyt, mindig kedves és mosolygós Mulasics László.

esztendővel később a Műcsarnokban megrendezett, ugyancsak

Erre az évfordulóra emlékezik többek között a Várfok

Hegyi szervezte Pillanatkép (Magyar festők három nemzedéke)

Galériában megrendezett szűk retrospektív kiállítás.

címűn már igen, sőt ezt követően 1990-ig szinte valamennyi új

A Széll Kálmán térhez közelebb eső kis galériában

festőket bemutató tárlaton találkozhattunk műveivel.

(elegánsabban a Projekt roomban) az 1990-ben készült papír alapú munkák és néhány ugyanebből az esztendőből való festmény látható, míg a nagyobb kiállítótérben az életmű egyes állomásait 1986-tól bemutató válogatás. Magyarországon a 80-as

Ma, közel harminc esztendő távlatából visszatekintve a történtekre, úgy tűnik, a kontinuitást igazolni akaró Hegyi azzal igyekezett legitimálni a Nyugat-Európa után hazánkban is hódítani kezdő, a múlttal párbeszédet folytató új festészetet, hogy néhány olyan tekintélyes

évek elején viharos gyorsasággal elterjedő új szenzibilitás természetét, jelentőségét tanulmányok tucatjai, mindenekelőtt az irányzat elkötelezett teoretikusának, Hegyi Lórándnak írásai méltatták. Most elég csupán az új stílus korszakváltó jellegére rámutatnom, hiszen a korábbi redukcionista, önanalizáló koncept és minimal irányzatok tündöklése és bukása után ráirányította a figyelmet a festőiségre, a színekre, a történelemre, a művészettörténetre. A stílusirányzathoz több generáció is csatalakozott, a 60-as években induló művészek közül többek között Bak Imre és Nádler István, Birkás Ákos, a 70-es években pályára lépők közül pedig Fehér László, Kelemen Károly és Szirtes János. A legtöbben azonban láról kirajzó fiatal, pályájuk elején lévők közül lettek az irányzat hívei. A frissen végzett Bullás József (aki később, akárcsak Mulasics, szintén

fotó: Berényi Zsuzsa

– és ez természetes is – a főisko-

foglalkozott a tapétafestészettel), Mazzag István, Ádám Zoltán, illetve a sztenderd csapatba be nem válogatott Sebestyén Zoltán munkásságára az olasz transzavantgárd (Palladino, Clemente) és az expresszív osztrák, német heftige Malerie képviselői (Anzinger, Penck stb.) hatottak leginkább. A frissen festve (1984) című, a new wave hazai képviselőit össze-

avantgárd szellemiségű alkotót (Keserü Ilona, Jovánovics György) is beválogatott a programot illusztráló csapatba, akinek a művészetét nem, vagy csak érintőlegesen befolyásolta a radikális eklektika. De visszatérve a még olajjal és expresszíven festő Mulasicshoz, pályára kerülésének időszakában az olasz transzavantgárd1 hatott rá leginkább, valamint véleményem szerint az osztrák és a német is, továbbá

20 15

január–február

MULASICS LÁSZLÓ: Cím nélkül, 2001 olaj, enkausztika, vászon, 160x180cm

fotó: Berényi Zsuzsa

Kiállítási enteriőr

elmondhatjuk róla azt is, hogy egyre vastagabban és

ki, alkalmazták, és a legszebb fennmaradt emlékei a VI. században

egyre színesebben festett. Indulásának ezt a rövid perió-

készült múmiaportrék. A technika lényege, hogy a viasszal összeke-

dusát dokumentálja a Várfok Galériában közel a bejáratnál

vert festéket melegen felforrósított spatulával, festőkéssel hordják fel

található egyik alkotása, melyen a lecsüngő, vibrálóan

a kő- vagy elefántcsont lapokra, fatáblákra. Mulasics László annyiban

színes, piros, sárga, kék, zöld virágfüzérek között két

módosított a technikán, hogy papír alapra, de leggyakrabban vakke-

egymásba tolt téglaszínű kontúrral kiemelt rombuszforma

retre feszített vászonra dolgozott, tehát klasszikus táblaképeket alko-

van (Cím nélkül, 1986). Mulasics László azonban gyorsan,

tott ezzel a módszerrel. Az enkausztika jellegzetessége, hogy fénylő,

szinte egy esztendő elteltével felhagyott az expresszív

áttűnő, transzparens felületeket lehet vele létrehozni, és a különböző

figurális festészettel, és a redukált, oldottabb geomet-

rétegek eltérő koloritú és formájú motívumai együttesen jelennek

rikus motívumok felé fordult. Kifejezésmódja radikálisan

meg az opálos felszín alatt. Az 1980-as évek második felében készült képek elvont alakzatai geometrikusak, ugyanakkor összetettek, hasonlítanak egy-egy régi város vagy épület alaprajzát visszaadó légi felvételekhez. A kompozíciókon feltűnő körkörös, fogazatos, kereszt vagy meander díszítmények, a lépcsőzetes formák régen letűnt kultúrák emlékeire utalnak, ezért tulajdonképpen posztmodern szellemiségűek (gondoljunk csak a Domus aurea-sorozatra, 1987). Ezeknek a történelem, az építészettörténet által megihletett, romokat megörökítő munkáknak az egyik legszebb darabja a több részből összeállított, hatalmas méretű, 1988-ban készült vászna, a Cím nélkül.

fotó: Berényi Zsuzsa

A képtér bal felső részén elterülő sötétbarna mezőben egy fehér, megdöntött téglalap látható, a nagyobbik, rózsaszínes fehéres képfelületen pedig egy várfalra emlékeztető körvonal közepén egy meander- és egy fejére állított kupolaforma (a firenzei dóm kupolája?) tűnik fel. MULASICS LÁSZLÓ:

végül 1987-ben változik meg, akkor alakítja ki karakteres

Cím nélkül, 1986 olaj, vászon, 150x200 cm

stílusát, amikor is viaszos technikával kezd el dolgozni. Az enkausztikát a görög és a római művészek találták

Annyira foglalkoztatta ez a téma Mulasicsot, hogy néhány esztendő elmúltával visszatért ezekhez a felülnézetből ábrázolt, geometrikus elemekkel kiegészített – a jelen bemutatón nem szereplő – templomalaprajzokhoz (Katedrális I–II., 1990).

20 15

január–február

A tárlaton csupán egy-egy alkotás utal a művész

rusztikus felületek adják meg munkái egyéni hangját. Bak Imre

ünnepélyes, fekete-arany sorozatára és a reliefszerű

így fogalmaz róla az életmű-katalógusának bevezetőjében:

ólom- vagy horganylemez applikációira. Rajtuk kívül

„Mulasics László kihasználta a modern utáni művészet múlt iránti

két újabb tematika, egyfelől a kvázitudományos,

nyitottságát. A globalizálódó világban is igyekezett hasznosítani a

másfelől a mintafestészetből kiinduló, motívumis-

több ezer éves európai művészet- és művelődéstörténeti hagyo-

métlő dekoratív művek csoportja képezi a válogatás

mány szellemi és szakmai kincseit, eredményeit. Aggodalommal

gerincét. Valószínűleg a konceptuális művészet inspi-

nézte, hogyan nyeli el ezt a múltat a média, és hogy egyre több

rálta az írásokat és különböző tudományos ábrákat

művész utasítja el az „örök állandót”, és cseréli fel az „örökös jelen”

megjelenítő munkáit, melyeken tulajdonképpen a két

ideájával.”2

megismerési forma, a tudomány és a művészet, a kép és a szöveg jellegzetességeit fogalmazza meg. Többek között ilyen típusúak az enkausztika technikával készült Vadászkutyák (1994) sorozat egyes darabjai, ahol együtt jelenik meg a kutya piktogramja és a kutya szó. Sajnálatos, hogy egyik legjellemzőbbjük, a szöveget, a képet, az enkausztika technikát és a fotóapplikációkat együttesen alkalmazó Valamit a villámokról (1994) című, melyről még Joseph Kosuth legismertebb „székes” konceptje is eszünkbe juthat, nem szerepel a tárlaton. Jól reprezentálják viszont a művészet és a tudomány, a szenzuális és az elvont kapcsolatának képi megjelenítését a – főként a Project roomban megtekinthető – cím nélküli papírmunkák, melyek technikájukat tekintve enkusztika alapú kollázsok, és melyeken különböző titokzatos lombikok és giroszkópok reprodukciói jelennek meg (Cím nélkül I–VI., 1990). Ugyancsak a kis teremben vannak az előbbiekkel egy időben készült, kozmikus hatású, világossárga tónusú viaszképek (Ellenpólusok »Hajnali pára«, Baljós feljegyzés, Teraszok mélyén 2). Visszatérve a nagyobbik galériába, az itt felsorakoztatott összefoglaló anyagból ki kell még emelnünk a néhány esztendővel a halála előtt készült, ismétlődő motívumokra építő, mintafestészetből kiinduló, nagyméretű, színes absztrakt alkotásait, melyek egy újabb dekoratívnonfiguratív stílus kezdeményeinek tekinthetőek. Újdonságuk az, hogy a szürke, kék, lila képfelületeken különböző tekeredő, kötélbogokra vagy szakadt hálóra emlékeztető alakzatok jelennek meg (Indák, 2000; Interferenciák III., 2001; Végtelen húrok, 2001). Összegzésképpen elmondhatjuk, hogy a művész korai olajképei kapcsolódnak az expresszív gesztusokkal jellemezhető, a szubjektumot, a festőiséget előtérbe nünk gyorsan, hogy rövid időn belül megtalálta saját, enkausztikára épülő stílusát, az indulását követő egykét év elteltével ugyanis már nem a heves gesztusok és az égő színek, hanem a múltra, a történelemre, a

fotó: Berényi Zsuzsa

állító új festészet fő sodrához, de azt is le kell szögez-

város- és templomalaprajzokra, a geometrikus alakzatokra utaló, az idő múlását dokumentáló titokzatos formák, a visszafogott gyöngyházfényű (drapp, sárga, barna, szürke) színek, a festőkéstől barázdált, enyhén

Jegyzetek 1 „Mulasics képeiben az olasz transzavangárd hatása érvényesül” – szögezi le a Pillanatkép című kiállítás katalógusának egyik előszóírója, Dr. Wilfried Skreiner. 2 Bak Imre: Az új festészettől a festészet (újabb) haláláig. In: Mulasics László: Rétegrőlrétegre, Bp., 2003, 13.

20 15

január–február

MULASICS LÁSZLÓ: Cím nélkül III., 2001 olaj, enkausztika, vászon, 80x50cm

A hagyomány kötelez A Konstruktiv+Inter+Konkret című tárlat margójára MűvészetMalom, Szentendre, 2015. I. 26-ig

KASZÁS GÁBOR

Ha egy hasonlattal akarok élni, a mai konkrét művészet olyan

kiállítás címében egy közel egy évszázados művészeti

viszonyban áll napjaink uralkodó tendenciáival, mint egy algoritmus

hagyományt jelöl meg. Nem egyedi ez a jelenség a

a szoftver kezelőfelületével. A program a vizuális interface haszná-

geometrikus-struktúraelvű tendenciákat feldolgozó

lata során kiterjed térben és időben. De hogy milyen a program-

seregszemlék esetében. Hasonló címekkel találkozunk

nyelv logikája, vagy hogy milyen törtvényszerűségek alapján fut

a témának szentelt legfontosabb kiállításokon (például

az algoritmusokból felépülő szoftver, az rejtve marad a használat

Konkrét konstruktivizmus Magyarországon vagy egy

során. Épp a kezelőfelület rejti mindezt el előlünk. Az algoritmusok

Kiállítási enteriőr

nemzetközi példa: Adventures of the Black Square). Ezek

láncolatának és a program logikájának jelentősége vitathatatlan.

HAÁSZ IST VÁN: Objekt 05-06-10, 2005, akril, kollázs

a címek rendre magukban foglalják az irányzat gyökereit

A kezelőfelület felépítése azonban mégsem ezt a struktúrát, hanem

(konstruktivizmus) és a tendencia hagyományait egyaránt.

a felhasználó szükségleteinek logikáját követi. A program igazi arca

Esetünkben az irányzat európai doktrínájának, a svájci

láthatatlan marad. Bár fut, a működés során mégsem képes önmaga

iskolának (Konkrét) hagyományait. Ez a cím nem egy

valós természetét megmutatni.

fotó: Berényi Zsuzsa

A szentendrei MűvészetMalom Konstruktiv+Inter+Konkret

művészeti probléma vagy kulturális, társadalmi kérdés csattanós felütése, hanem egy művészeti jelenség térben és időben körülhatárolt megjelölését szolgálja. Egy százéves múltra visszatekintő tendencia akkurátus leírása. Nem túl frappáns, viszont biztonsággal kijelöli a kiállítás tárgyának határpontjait. Nem művészeten kívüli referenciákat keres. Önmagára reflektál.

A képzőművészet 20. században lejátszódó emancipációja során a konstruktivizmus teljesen elszakadt a mimézis elvétől. Távolságot tartott és tart az irodalmi-prózai vonatkozásoktól, a mimetikus megfeleltetés kényszerétől, s csak olyan adekvát értelmezési mezőben hajlandóak jelentésrétegük minden szintjét felfedni, mint a matematika, a fizika, az optika vagy épp a geometria. Az értelmezési mezejük backgroundjában pedig olyan diszciplínák állnak, mint például a

A kiállításon tizenhat művész munkái láthatók, közöttük

szemiotika. Egy kváziobjektív vizuális nyelvet hozott létre ez az irányzat,

orosz, osztrák, szlovák, német és holland alkotók egyaránt

melynek egyik legfontosabb iskolája az ún. konkrét művészet.

megtalálhatóak. A kiállítás tehát bő merítés a konstruktívkonkrét művészeti hagyomány európai központjaiban élő alkotók munkáiból. A műveket összekötő kapocs, ahogy a kiállítás mellé megjelentett katalógus előszava is kifejti, hogy a kiállított műtárgyak egyaránt „a konkrét és a konstruktív művészeti irányzatok 21. századi továbbfejlődését reprezentálja”. 40

Az önálló vizuális grammatikának azonban ára is van. A konkrét-konstruktív irányzatok legitimációjuk szempontjából ugyanis – szemben például a figuratív művészettel – fokozottabban rá vannak utalva saját hagyományaikra, előképeikre. Létükhöz referenciális pontokat, visszaigazolást csakis a konstruktív-konkrét művészet múltjából és félmúltjából nyerhetnek. Ez az önmagába forduló, önmagára reflektáló maga-

20 15

január–február

matának centrumából. Mintegy demokratizálja a vetítés aktusát, azaz mindenki számára ugyanazt a képet nyújtja. Ezzel azonban nemcsak demokratizálódik a látvány, de uniformizálódik is. Abban az értelemben, hogy ettől a pillanattól a kiterjesztés művelete nem a szubjektum privilégiuma, hanem a (kiállító)tér természetes sajátossága lesz. Ebben a demokratizált pozícióban a konstruktivizmus és a konkrét műmodell elveszíti egyik alapvető tulajdonságát: annak lehetőségét, hogy kiterjessze önmagát a valós térbe. Ugyanúgy, ahogy a befogadó is lassan elfelejti azt a képességét, hogy maga

fotó: Berényi Zsuzsa

körül, a maga képzeletében generáljon látványt. A konstruktívkonkrét mű lényegében annak a percepciós modellnek volt

INGO GLASS:

a legkiérleltebb típusa, melyet az új vizuális technológiák és

Alapformák és alapszínek a térben, 2003 porfestett alumínium

képfajták szétvertek az 1950-es évektől.

tartás elszigeteli a tendenciát. Zárt, hermetikus irányzattá válik, ahogy manifesztumai, teóriái is. Zárt rendszerré, akárcsak a szoftver a vizuális kezelőfelület felől nézve. Így e művek funkciója lassan már csak a tendencia határain belül értelmezhetők. Fokozatosan történeti kontextusba csúsznak át, annak ellenére, hogy az irányzatok legtöbb képviselője épp ahistorikus és általános tiszta viszonyrendszerekre építi műveinek grammatikáját. A fenti, „program vs. kezelőfelület” hasonlat nemcsak szimbolikus, hanem formai értelemben is igaz a konstruktív-konkrét alkotások kortárs szcénában betöltött szerepére. Az elszigetelődésnek ugyanis művészettörténeti és -elméleti vonatkozásai mellett, technikatörténeti és a fejlődő vizuális médiumok nyomán megváltozó percepcióra visszavezethető okai is vannak. Egy példa ennek megvilágítására. A Szentendrén kiállított alkotások döntő többsége térgenerátorként értelmezhető, azaz az objekt vagy alkotás az önmaga konstruálta teret vagy egy vizuális rendszert terjeszti ki a környezetére. Működésük lényege az intervenció, projekció a befogadó képzeletén keresztül megy végbe. A képzelőerő feladata az, hogy a mű logikai értelmezése során létrejövő térélményt kivetítse, kiterjessze a környezetre. A mű a fényforrása ennek a projekciónak,

fotó: Berényi Zsuzsa

mely során belső szabályrendszerük kivetül a térbe. Ez a

a képzelet pedig a vetítővászna. Ennek a műmodellnek

Nem marad más, mint hogy művészettörténeti vagy technikatörténeti

EZSIÁS IST VÁN:

leggrandiózusabb példáit és ezzel együtt „végzetét”

rekvizitumokká válnak ezek az alkotások, mivel az új képtechnológiák

Konstruktív festmény, 2006 festett fa, acél, lézervágás

is Nicolas Schöffer világító mobilszobrai jelentették a

lassan, de biztosan átalakítják percepciónkat. A demokratizált tér már jó

háború után. Persze nem csupán a technikai fejlődés

ideje felfalta a képzőművészeti tárgyakat, vízió helyett látvánnyá alakította

pecsételte meg e modell sorsát, hanem az ennek

azokat. A műtárgyak egymáshoz fűződő kapcsolatát pedig ebben az új

nyomán végbemenő percepció átalakulása is. A vetített

helyzetben inkább egy referenciális viszony jellemzi, semmint a befogadás

kép ma már nem az agyban, hanem számítógéppel

során végbenő és a kiegészítés aktusából eredő megélés, katarzis.

generálva a valóságban, a térben realizálódik. A fentebb leírt, a képzelőerőnek a vetítővászonéval hasonlatos funkciója ebben az új viszonyrendszerben megszűnik. A valóságban – és nem a képzeletben – realizálódó projekció kimozdítja a szubjektumot a befogadás folya41

A konstruktív-konkrét irányzatnak alkalmazkodnia kell ezekhez a megváltozott körülményekhez. Az 1920-as évek műmodelljére épülő alkotások már nem tudják betölteni a rájuk ruházott szerepet. Még úgy sem, ha az alkotók vagy a kurátorok rendre hivatkoznak az irányzat hagyományaira. 20 15

január–február

Eddig Heritesz Gábor retrospektív kiállítása N e m e s J á n o s M ű v e l ő d é s i K ö z p o n t , H o s s z ú h e t é n y, 2 0 1 5 . I . 3 1 - i g

KOZÁK CSABA

A kiállítás címe – Eddig – már jelzi, hogy válogatást

A szigorúan válogatott és szerkesztett anyagot a térben átlósan

láthatunk Heritesz Gábor szobrászművész életművéből,

terítette ki; ez a feszültség bemozgatta és újraértelmezte a teret.

hiszen a tárlat fogadó műve 1972-ben készült, míg

A Bonyhádi Művésztelepen készült Borsó (1972) a kiállítás legko-

a záró darab idén datálódott. A retrospektív – ami

rábbi darabja. Erő és dinamizmus sugárzik ebből a műből, szinte

a Munkácsy-díjas művésznek Budapesten is kijárna

érezzük, ahogy a gömbök szétfeszítik és megrepesztik a maghéjat,

– azért került megrendezésre Hosszúhetényben, ebben

ahogy azok a burokból próbálnak szabadulni. Az 1975-ös Ártéri erdő

a csupán három és fél ezer lakosú településen, mert a

4x4-es osztású. A kuglibábukra hasonlító elemek a fa morfológiáját szimbolizálják/sematizálják. Egy szimmetriatengelyen feleződnek, tükröződnek, az áradó víz felszínére utalva. Itt már erősen érezhető a konstruktivizmus hatása, a szerkesztés szigora. A 2002-es Első negyed és Második negyed már egyértelműen az újkonstruktivizmus szellemiségében készült. A művész a kockát nem csonkolja, hanem újraértelmezi. A sarkokból szeleteket vág ki, így a „sérült” felületeken háromszögek, négyszögek, trapezoidok rajzolódnak ki. Ezáltal a kocka nem kevesebb, hanem több lesz, hiszen a felszíne megnagyobbodik, a statikus test mozgásba lendül. (Érdemes megjegyezni, hogy a második elem fáját még Laborcztól kapta, ami nagy gesztus volt a mestertől, hiszen a faanyag a két háború közötti időből származott.)

fotó: Grosch Szilárd

A 2006-os, sárgarézből készült Utolsó vacsora szimbolikája

HERITESZ GÁBOR:

művész több mint két évtizeddel ezelőtt a Pécs köze-

Ártéri erdő, 1975 diófa, 40x40x50 cm

lében levő Kisújbányára költözött. Még fővárosi lakosként Heritesz a nyomdászmesterséget – ami ugyanúgy precizitást és szakmai fegyelmet igényel – hagyta oda a szobrászatért. 1968 óta kiállító művész, 1974-től pedig kizárólagosan a plasztika lehetőségei érdeklik. Mesterének tudhatta Laborcz Ferencet, majd Csiky Tibor munkássága is hatott rá. Útja a természeti, organikus formák ábrázolásán és parafrazeálásán át vezetett a minimal art puritánságával átitatott újkonstruktivizmus felé. Az alapok után váltott: ami hajlott/görbült, azt kiegyenesítette, a kanyargó vonalból vertikálist-horizontálist-diagonálist konstruált, a síkot a térbe hajtogatta, rálelt a kockára, a téglatestre, a hengerre, a hasábra. Mindezeket papírban, fában, fémben kivitelezte, ugyanazt a gondolatot más-más matériában valósította meg, majd az elemeket (például az immáron klasszikus fűrészbakokat) sorozattá rendezte.

egyértelmű: a tizenkét apostol üli körbe az asztalt, illetve Jézust. A tanítványok kockái mind-mind különböző karakterekre utalnak, hiszen más és más a felszínük, míg Krisztus kockája hibátlan; övé a teljesség. A falra helyezett Alaprajz (2007) című műre változatos anyaghasználat jellemző, van itt krómacél, sárga- és vörösréz, rozsdás vas. A munka egyszerre utal egy konkrét építészeti alaprajzra, míg felülnézetből a 3D-s munka egy félkész makettet sejtet, melyben megtalálhatjuk egy leendő ház falait, szobáit, nyitott és zárt tereit, miközben az objekt krómacél tükrébe nézve megpillanthatjuk magunkat, az építő, teremtő embert. A 2008-as Otthon és Augusztus című munkák nem véletlenül kerültek egymás mellé. A plasztikák főleg fekete dióból (más néven amerikai dióból) készültek, strukturáltságuk pedig hasonló, bár az egyikbe egy piciny vasfa kocka is be lett építve. A művek harmincfokos szögben vannak megdöntve, malomkőre hasonlító fatestükbe pedig más-más méretű kockák vannak applikálva. A téglatestek többször áthatolnak a kerek szeleteken, hogy alul a saját talpukra támaszkodva tartsák egyensúlyban a kompozíciót. A felszín változatos ritmikája forgást, rotációt sugall. Olyan, mintha ősi megalitok kereszteződnének csészealjakkal. Az Egy pont és annak a többszöröse a térben (2010) korrekt cím. Ez a kéttáblás munka szintén négyféle fémből van komponálva. Ez a következetes anyaghasználat

20 15

január–február

visszatérő utalás lehet a fénylő évtizedekre és az elmúlásba hulló évekre. A különböző méretű kockák itt is pulzálnak, billentyűkként ritmizálnak, síkban és térben terjeszkednek, egymásba olvadnak és egymás testéből szakadnak ki. A geometrikus absztrakció lélegzik. A 2011-es Önéletrajz az, ami. A szobrászi pályafutás síkban és térben elmesélve: tele átlókkal, kereszteződésekkel, az ismeretlenben megtett, látszatra hiábavaló etapokkal. Két krómacél kocka kommunikál. Két struktúra, melyek zárt világukból nyújtogatják ki csápjaikat, antennáikat. A rétegelt, fénylő fragmentumok egymást éltetik, míg legvégül egymásba kapcsolódnak. A kaotikus építkezés rendet vág önnön világában. Az Emlékezés J. A.-ra (2012) fali objekt hármas értelmezéssel bírhat, hiszen Heritesz vagy egykori kollégája, Joláthy Attila előtt tiszteleg, vagy József Attilához intézi hommage-át, vagy éppen mindkettőhöz. Ennek a kilenctáblás domborműnek a felszínére szintén kockák vannak telepítve. Az érdekes az, hogy minden egyes kockának megvan a maga szilánkos vájata, medencéje, melyek nem igazán passzolnak az adott kubus méretéhez, hiszen lötyögnek azokban. Nem tudnak pontosan illeszkedni. Az egyik megfejtés, hogy a fenti művészek ugyanígy nem tudtak illeszkedni, nem tudtak megfelelni az adott kor társadalmi, kultúrpolitikai elvárásainak. A 2013-as, tölgyből készült Hidegfront karcosan, zúzmarásan építkezik. Az öt kockából álló sorozat minden darabja fagyott, sérült, felületüket mintha jégcsapok karcolták volna, a tél ékeket vert testükbe. A kocka tökéletes szépségét megkérdőjelezi a mindent felülíró idő. A legfrissebb mű pedig az 1:√2. Heritesz idei munkája a konstruktivizmus továbbéléséről szól, ami immáron parthenogenezissel, azaz szűznemzéssel szaporodik, hiszen a kocka egyik sarka úgy nyílik ki, hogy két kisebb

fotó: Grosch Szilárd

kocka sarjadjon ki belőle.

H E R I T E S Z G Á B O R : Egy pont és annak a többszöröse a térben, 2010 krómacél, sárgaréz, vörösréz, rozsdás lemez, 76x167x24 cm H E R I T E S Z G Á B O R : Önéletrajz, 2011 krómacél, vörösréz, rozsdás lemez, 19x67x97 cm

fotó: Grosch Szilárd

H E R I T E S Z G Á B O R : Utolsó vacsora, 2006 sárgaréz lemez, 13 db x 19x19x19 cm

H E R I T E S Z G Á B O R : 1:√2, 2014, diófa, 24x24x24 cm 43

20 15

január–február

A művész (is) maradjon a kaptafánál? Nem geometrikus beszélgetés Nemes Judittal Galerie Atelier 28, Lyon, 2015. I. 24-ig

ÉBLI GÁBOR Bár zömmel konstruktív munkáiról ismert, a Párizsban és Budapesten élő művész új katalógussal (Térkísérletek 1993–2013, kiadta a Nyílt Struktúrák Művészeti

Bár sok a mértani, absztrakt motívum a kanáltárgyakon, mintha azok felhordása, párosítása, a kanalak szabadon feleselő jellege egyfajta szürrealista merítésre utalna.

Egyesület) kísért, első állomásként a január 24-ig

N . J . : Kitakarással, lefedéssel festettem meg a kanalakat, madzag,

Lyonban, a Galerie Atelier 28-ban látható kiállításán

ágak, levelek felhasználásával. Elhoztam magammal utóbb őket

az elmúlt két évtized eddig ki nem állított, meglepő

Párizsba is, és folytattam a munkát. Ekkor még javában műveltem

műveiből válogat. Ezek dadaista inspirációjáról beszél-

a mail artot, így az egyik borítékon küldtem a kanalakról egy

fotó: Sarkantyú Illés

gettünk a Párizs melletti műtermében.

NE M E S JUDIT: MűKanál tárgyak, 1993 N E M E S J U D I T : Polka II., 2009 papírrelief plexidobozban, 60x60 cm

Kanalas sorozatod a talált tárgyon, annak művészi átértelmezésén nyugszik. Honnan eredt az ötlet?

N E M E S J U D I T : Már Párizsban éltünk, amikor 1992 nyarán ellátogattam gyerekkorom nagy nyaralásainak színhelyére, Balatonszárszóra. Pár nap múlva nem nagyon találtam a helyemet, ténferegtem, mit csinálhatnék? Festéket hoztam ugyan, de milyen felületre dolgozzak? Elkezdtem keresgélni. A talált anyagra való festésnek régi hagyománya van nálam. A konyhában felfedeztem az anyai nagymamám háztartásából idekerült régi evőeszközöket. Az alpakkakanalak ragadták meg a fantáziámat; ezeknek van a legnagyobb felülete. Csak később jöttem rá, hogy a rozsdamentes evőeszközre nem tapad a festék, úgyhogy a nagyszülői kanalak szellemi inspirációnak és fizikai alapanyagnak egyaránt ideálisnak bizonyultak. 44

fotót Joseph Kadarnak. Ekkortájt érkezett a Krakkói Sokszorosított Grafikai Triennále 1994-es kiállítására a felhívás. Kadar említette, hogy ismeri Major Kamillt, aki a saját alkotói munkája mellett a párizsi Képzőművészeti Akadémián sokszorosított grafikát tanít, és sok magyar művésznek készítette el szitában a műveit, Vasarelytől Hantaiig, sőt Étienne Hajdunak mélynyomatokat is csinált. Így lett stilárisan sokszínű, szabálytalan anyag, egyúttal műfajilag is sokrétű, hiszen a plasztikus, de egypéldányos tárgyak a grafikákon jóval szélesebb közönséghez juthattak el. Hol készültek a szitanyomatok?

N . J . : Elmentünk Kamill akkori lakhelyére, Chaumes-en-Brie városka (csodálatos sajtok szülőhelye) szélére, egy varázslatos házba. Eredetileg a ház egy mosoda volt, mert a pincéjében (!) forrás fakadt, ezt vezették ki egy nagy, téglalap alakú medencébe, amit körben a házfal és a ferde tető határolt, de középen már nem 20 15

január–február

fotó: Sarkantyú Illés

volt fedett. A használt víz a medence egyik sarkánál lévő

szintén ráerősített kanalakkal; ez Németországban egy kiál-

csurgón át távozott a lejtő irányában. Kamill rendbe

lítás után elkallódott. Némi tájékozódás során megismertem,

hozta a házat, nagy ablakokat tett be, műtermet épített,

milyen tágabb összefüggésbe illeszkedhetnek a kísérleteim.

és a szitázáshoz használta a medencét. Itt folyt a munka.

Franciául récup’art-nak (récuperer: visszaszerezni, újrafel-

Miként alakult ki a grafikák kompozíciója?

NE M E S JUDIT: Kaptafa-sorozat, 1998–2004 kollázs és akrilfesték keményfa alapon

használni) hívják ezt a művészeti irányzatot – amit bármely tudatosság nélkül, fiatalon már magam is követtem. A 60-as

N . J . : Együtt beszéltük meg a kanalas kompozícióm

évek Budapestjén csak ilyen talált anyagokra tudtam dolgozni:

szitázását. A legszebb darabokat úgy rendeztük el, hogy

ágydeszka, szekrényajtó alkották műveim alapját, 1969-ben

abból három darab, egyenként öt-öt kanalat tartalmazó

egy egész széket festettem meg. Érdekes felismerés volt,

összeállítás legyen. Kamill javaslatára olyan példányokat

hogy tudatos művészként negyedszázaddal később valójában

is csináltunk, melyekre fordítva, fekete-fehérben még

ehhez a leleményhez tértem vissza.

egyszer rányomta az eredeti kompozíciót. Az 1994-es Krakkói Triennáléra a nagyméretű nyomatokból ment egy példány, és az ma a Triennále gyűjteményében van. Hogyan lett ebből az egyszeri akcióból visszatérő motívum s mára sorozat?

Milyen további irányokba terelt ez a munkamódszer?

N . J . : Azóta is gyakorlom ezt az eljárást. Az utcán talált vagy a szemétbe kidobott anyagokat szedem össze. A kanalak után jöttek a kirakati babák, ebből is legalább tíz darab van különböző gyűjteményekben. Azután régi, 1967-68-ból származó

N . J . : A kanalakat később más módon is felhasz-

számítógép-alaplapokra festettem (nyersanyagul egy számító-

náltam, doboztárgyként vagy kaptafára erősítve.

gépes cégvezető gondosan összegyűjtött kollekcióját kaptam

Készült egy nagy, három dobozból álló együttes,

meg), illetve ágyaztam be azokat szobraimba és képeimbe. Majd a kaptafák következtek, amelyekből hihetetlen formagazdagság létezik Franciaországban. Milyen munkák láthatóak még a kiállítássorozaton? N. J.: Ahogy a francia–angol nyelvű katalógusban is, a kanalak és a kaptafákból készült applikációk alkotnak egy csoportot. A másik, a közönség számára ugyancsak ismeretlen egység az ékszerek; Nyugat-Európában hosszú hagyománya van, hogy művészi szintű, kisszériás ékszerek tervezésére képzőművészeket kérnek fel. A harmadik csoport plasztikus munkákból áll, dobozműveket készítettem festett papírreliefekből. A közös

fotó: Sarkantyú Illés

nevező az eltérés a bevett kép- vagy műtárgyformától. A sámfákról asszociálva, franciául is létezik a mondás, suszter maradjon a kaptafánál. Na, de egy művész?

20 15

január–február

NE M E S JUDIT: Ékszer, 2012, akril, vászon, ezüst, 3x3x0,2 cm

Műgyű jtők, aukc iók

Így gyűjtenek ők Hazai és nemzetközi munkák magyarországi magángyűjteményekben 2010–2014 Új Budapest Galéria, 2015. III. 1-jéig

HEMRIK LÁSZLÓ Jobbról az Első Magyar Látványtár Gyűjtemény két

A magángyűjtők így gyűjtenek kortársakat, a főváros galériája pedig

cigarettacsikkel töltött plexikubusa, míg fölöttük Benczúr

így rendez a gyűjtemények darabjaiból kiállítást. (Mintha ezek a

Emese Nem minden örök / Minden örök fényreklámja.

nagy együttműködési kísérletek határozták volna meg eddig a

Az ajtótól balra Nemes Csaba festménye, melynek közép-

galéria rövid történetét.)

pontjában egy Vasarely köztéri plasztika áll, ugyanakkor

A kiállított művek az elmúlt négy évben keletkeztek, ennek a társa-

a kép címe arra sarkall, jobb lenne azt inkább Kassákra

dalmi időnek a szülöttei, de ne áltassuk magunkat, a mögöttünk

cserélni. Nemes festménye alatt Horváth Tibor akciófotója.

hagyott négy év, meg az azt megelőző évek folyományai. A kiállítás

A Hősök terén álló művész a kezében lévő fotóval kita-

egyik fontos sarokköve: 2014 végén nem vesztett jelentőségéből a

karja a Műcsarnok épületét: ligetesíti a Városligetet.

művészet társadalom-indikátor funkciója, sőt.

Ez már így is egy elég erős entrée. Ha hozzávesszük, hogy

Olyan időket élünk, hogy a gyűjtőknek be kell vállalni a „nem minden

magángyűjtők művei közé érkeztünk, még nagyobb a

örök” jellegű, sőt az aktuálpolitikai eseményekre reflektáló alkotások

svungja. A három kurátor rögtön az elején értésünkre

piaci kockázatát is. Ez a társadalmi felelősségvállalás egyik formája,

adja, hogy tévedünk, ha azt gondoljuk, itt egy világtól

és ez még akkor is így van, ha ezekből a gyűjteményekből nyilván

idegen, öncélú esztétikai környezetben lesz a séta, és a

Az ihlet hirtelen fuvallata, 2012

egy egészen más karakterű tárlat is megszülethetett volna. A plurális

kiállításnak becsületére legyen mondva, majd végig fenn-

társadalomban a hatalom csak az egyik szereplője a „megrendelői

tartja a kezdeti feszültséget.

körnek”, sőt az sem lesz elég, ha a magángyűjtő a világtól elzárja a kollekciójában, hogy gyönyörű önképében tetszelegjen. A kiállítás jól és hatásosan képviseli ezt az üzenetet, miközben a kiállítás kísérőszövegében olvasható tétel, miszerint a látogató előtt artikulálódnak az egyes gyűjtemények karakterei, belső összefüggései, egy ilyen hatalmas merítés esetén nem valósulhat meg. 38 gyűjtemény s több mint 130 alkotó. Mi is csak ebből az összképből kiindulva – mely ráadásul mégiscsak egy szubjektív válogatás – teszünk meg néhány tétova művészetszociológiai megállapítást a kiállítás vázlatos áttekintése előtt. A magyar gyűjtemények 10 százalékát teszik ki hozzávetőlegesen a külföldi művészek alkotásai. Ők már jegyzett, befutott művészek, de a hazai művészek esetében is – a kiállításban rejlő progresszivitás, kritikai attitűd ellenére – a 30 év alatti művészek a 2-3 százalékát jegyzik mindössze az anyagnak, míg a nőművészek 22 százalékos arányban vannak reprezentálva. Szimpatikus fejlemény, hogy a külföldiek között többségben vannak a környező országok alkotói, s köztük megtalálhatók a határon túl élő magyar művészek is. S végül: még mindig a festészeti, a tradicionális képi műfajok a legnépszerűbbek a gyűjtők körében, de az ma már egyre természetesebb, hogy bevállalásra kerülnek videomunkák, a kisplasztikák mellett a különféle objektek, de nagyobb installációk is. Az Új Budapest Galéria két szélső nagy tereméhez vezető folyosókon fotó: Berényi Zsuzsa

CSÁK ÁNY IST VÁN:

és kisebb terekben több tematikai blokk kerül kibontásra, míg a nagy termek többtételes rendszerré kívántak összeállni. Néhány alkotó „belakja” az egész kiállítást, ezzel is erősítve a tárlat szerves egységének képzetét (Benczúr Emese, Kokesch Ádám, Randomroutines). 20 15

január–február

fotó: Berényi Zsuzsa

A galéria jobb oldali nagy terme a nyitó terem antimű-

direkt módon került egymással szembe a két „iskola”. Az egyik

MARTIN HENRIK:

vészeti-radikális-kritikai felvetéseit továbbgondolva s

falszakaszon az új geometrikus-konstruktív-opartos művek idézik

Álló űrbuddha, 2010

ahhoz kapcsolódóan reflektál a nagy magyar valóságra,

meg Kassák, de Vasarely örökségét is (Botos Péter, Hans Kotter,

TEODORA AXENTE:

s benne a szociális bizonytalanságra, közérzetre, poli-

Soós Tamás, Thorsten Ridell, Molnár Vera), míg a másikon a lírai-

tikai állapotainkra. Borsos János kifejezetten provokatív

expresszív gesztusfestészeti munkák láthatók (Ádám Zoltán, Bernát

akció-dokumentációja mellett jó helye van Czigány

András, Sinkó István).

Várakozás, 2012

Ákos letisztult, minimál bérházfotóinak; most is nagyon erősek a Kis Varsó történelmi-kulturális gyökereinket feszegető alkotásai; miként izgalmas művek vitatkoznak egymással a magyar néplélekről, identitásunk alapköveiről, a magyar táj és város mibenlétéről (Bukta Imre, Ember Sári, Hajdu Kinga). A bal oldali nagy terem a társadalmi élményanyagot egy általánosabb síkon jeleníti meg, a lokális (társadalmi) tematikát térben és időben kitágítja. Ez a terem talán nem lett olyan feszes, mit az előbb említett, de Csákány István hiperreál szobra – az ihlet súlyától még

fotó: Berényi Zsuzsa

egy személyesebb szűrőn láttatja, illetve a tanulságokat

a szék is összeroppan a művész alatt, nem csoda ha

A bal oldali teremhez az érzékiséggel, a testképpel s a lélek-

eszünkbe jut Cattelan A kilencedik óra című alkotása –

munkával foglalkozó műveken keresztül visz az út: Spoerri

jól összefogja az anyagot, és hatásos referenciapontként

pipec kis csapdaképei után jönnek a Verebics testvérek

szolgál a különböző művészi stratégiák, magánmitoló-

munkái. Erwin Wurm dobozembere vezeti fel a konceptuális

giák, érzékenységek bemutatásához (Szűcs Attila, Roskó

alkotásokat (Várnai Gyula, Farkas Dénes) és a magyar perfor-

Gábor, Tarr Hajnalka, Horváth Tibor, Mladen Miljanovic).

mansz és polgárpukkasztás nagy mestereit (Szirtes János és

Miként már jeleztük, a két nagyobb egység mellett kisebb „kamara-folyosó-sarokszeglet”-kiállítások láthatók. Így találkozhatunk egy a könnyedség

feLugossy László). Velük átellenben az urbánus közeg megjelenítésének látványelvű, szabadszájú, illetve popos kísérletei kerültek a falra (Radák Eszter, Korodi János, Kemény György).

látszatát keltő, fiatalos zsánerkép-válogatással (Bereczki

Az anyag hatalmas (mi is csak jelzésszerűen, a tájékozódást

Kata, Bognár Krisztina, Tamási Claudia), majd pedig egy

segítendő utaltunk néhány alkotóra), s a kiállítás bármennyire

obligátnak tetsző, amúgy igazán remek alkotásokat

is jól kézben tartott, alapos megtekintése igazi kihívást jelent

magába foglaló „felsorolással” a modernista hagyo-

a néző számára. De márciusig van idő a bejárására.

mány folytatásának illusztrálásához. Valljuk meg, kissé 47

20 15

január–február

M O L N Á R V E R A : En 4-82-12, diptichon, 2012

A visszakapaszkodás éve B ÁV, B i k s a d y, K i e s e l b a c h , N a g y h á z i , V i r á g J u d i t – a u k c i ó s k ö r k é p, 2 0 1 4 GRÉCZI EMŐKE

Évekig az életben maradásért küzdött a teljes hazai aukciós piac, a szereplők az állandó jelenlét biztosítása érdekében szezononként újra és újra árverezni kényszerültek, még ha ennek nem is volt feltétlenül racionális, üzleti oka. Nem beszélve a válságnak az egyes gyűjteményekre gyakorolt hatásáról, vagyis az aukciósházak a mélypont ellenére folyamatosan jutottak műtárgyakhoz, még ha a legkiválóbb darabokat a tulajdonosok – a veszteség elkerülése érdekében – megpróbálták visszatartani. A piaci mélypontok velejárója az előbb-utóbb érkező fellendülés, hiszen a lapos árak egy idő után vásárlókedvet generálnak, nem beszélve arról, hogy minden politikai és gazdasági szituációnak vannak nyertesei, akik adott esetben műtárgyba is szeretnek pénzt fektetni.

Önarckép színes háttér előtt, 1920-as évek, olaj, vászon, 43x42 cm

fotó: Mester Tibor

A tavalyi év, úgy tűnik, már nemcsak egy rést jelentett az SCHEIBER HUGÓ:

alagút végén, hanem egy ajtót is, amelyen árad be a fény: a kínálat és a kereslet is a válság előtti időszakot idézte, hozzátéve, hogy még az elit aukciósházaknál is némileg több a „vatta”, mint amennyit megérdemelne a közön-

kerül a Nagyházi Galériába, nemzetközi és hazai avantgárd ritkaságok

ségük. Noha vannak kereskedők, akik kiléptek az aukciós

bukkannak fel a Biksady Galériában, ugyan a leütési árak rendre nem

piacról (Polgár, Abigail), így is tetemes mennyiségű

tükrözik a kvalitást és a ritkaságértéket. Ma a közösségi oldalak jelentik

műtárgy kerül évente három szezonban az ennél lénye-

a marketing lényegét, mely a legolcsóbb, de a legmunkásabb eszköze

gesen kevesebb vásárló elé, ennek eredményeképpen

is egyben a reklámozásnak, és aki ezt nem használja (ki), az egysze-

igen magas az el nem adott tételek aránya, még akkor

rűen lemarad. Érdekes ugyanakkor, hogy a hazai műtárgypiac legna-

is, ha ez az arány házanként változik. A kevés vevőért

gyobb visszhangot kapott, a médiát Hongkongtól Dél-Amerikáig

(és a még kevesebb tehetős vevőért) folytatott harc

bejárt tétele, Berény Róbert Alvó nő fekete vázával című festménye nem

minden eddiginél élesebb viharokat kavar: míg a galériák

lett annyival értékesebb, mint amennyivel nagyobb felhajtás kísérte a

a megszokott marketingeszközökhöz folyamodnak, a

megjelenését – noha bizonyára drágább lett annál, mint amennyit a

szakértők, művészettörténészek a közösségi oldalakon

hollywoodi történet nélkül ért volna.

elképesztő presztízscsatákat vívnak egy-egy műtárgy fölött. Az még kérdés, hogy a külső szemlélő az érvekellenérvek felsorakoztatásával esetleg könnyebben tud-e döntetni egy-egy alkotás megvásárlásával kapcsolatban, vagy éppen teljesen elbizonytalanítja: hogyan adjon több millió forintot egy olyan festményért, amelynek hitelessége és minősége felett nem alakul ki konszenzus?

Továbbra is verhetetlen a 20. század első harmadának modernista képzőművészete, a Nyolcaktól Nagybányáig, de talán a gyűjtők által megunhatatlan Vaszary János volt a legértékesebb, hiszen tavaly öt műve is 30 millió forintnál drágábban kelt el, korszaktól függetlenül (a „fekete” Nők tükörrel 1901-es, a „fehér” San Remo 1937-es volt, mindkettő ára átlépte a 40 millió forintot). A legdrágábbak között mindössze két mű volt korábbi, 19. századi: egy Munkácsy- és egy

Szintén a tavalyi év hozadéka, hogy nyílik az olló az

Paál László-kép járt a 30 és 40 millió forint közötti tartományban.

aukciósházak között, olyannyira, hogy ma már úgy tűnik,

(Szinyei Szerelmespárja csak első ránézésre volt ezek kortársa, de

kiemelten értékes festmény csak Virág Judit és Kieselbach

erről majd később.)

Tamás galériájában indul, másutt elvétve lépi át a leütési ár a tízmilliót. Holott ez nincs így, külföldi klasszikusok, régi mesterek ma még magántulajdonban található legjava

Márffy Ödön 1911-es Aktja (Salome) minden jelzőt megkapott ahhoz, hogy felkeltse az érdeklődést, és ha amerikai filmben nem is, a művész életmű-kiállításain, a magyar Vadak és a Nyolcak közel20 15

január–február

akadnak még szerethető, látványos művek a korszakból, de igazán jelentős vagy ennyire jelentős nemigen. Mindez azt is jelentette, hogy kétmillióval meghaladta Berény Alvó nőjének értékét, amely pedig akár a külföldi gyűjtők, ereklyevadászok érdeklődését is kiválthatta volna. Az illetékekkel együtt így is 300 ezer dollárt ért el a festmény, amelyhez az összes kapaszkodót egy amerikai gyűjtő számára mindössze egy karácsonyi gyerekfilm adja – Berényről ezelőtt vajmi keveset hallhattak a potenciális tengerentúli licitálók. Végül meglepően kevesen licitáltak, bár eredetileg többen is „mentek” volna a képre, de a kevés is elég volt a 70 milliós leütéshez (Virág Judit Galéria). Az esetből nem érdemes tanulságot levonni, ilyen publicitást egyhamar úgysem kap még egy magyar tétel. Szinyei Merse Pál Szerelmespárja a 19. század második fele festészetének egyik toposza, ám még mielőtt azzá vált volna, a mester készített belőle még egyet, 48 évvel később! Az eredeti, 1870-es keltezésű, múltban rendezett gyűjteményes tárlatain szerepelt,

rögvest amerikai magántulajdonba került (onnan évtizedekkel

a katalógus pedig nemes egyszerűséggel az utolsó

később a Szépművészeti Múzeumba), hiánya 1918-ban arra késztette

megvásárolható reprezentatív avantgárd festmény-

Szinyeit, hogy fessen belőle még egyet. Ez a „reprodukció” lett az

ként hirdette a valóban életnagyságú aktot. Többen

utolsó műve, hiszen a következő évben elhunyt, és ez azután több-

sem szerették volna kihagyni az utolsó lehetőséget,

ször is megfordult az aukciós piacon, a BÁV-nál 1972-ben, a Polgár

hogy a hazai modernizmus egyik „programadó” művét,

Galériában 2011-ben. Az első felbukkanás hatásáról sokat sejtet,

egyik „legragyogóbb ékkövét” megszerezzék, így

hogy Szabó Júlia külön tanulmányban méltatja a művet a Műgyűjtő

Kieselbachnál 72 millió forinttal (két licitlépcső között)

folyóirat hasábjain. Innen tudható, hogy Szinyei – aki az eredeti képet

lett a 2014-es év legdrágább aukciós tétele. Valóban

soha többé nem látta – fia kérésére emlékezetből festette meg újra,

20 15

január–február

M Á R F F Y Ö D Ö N : Akt (Salome), 1911, olaj, vászon, 200x70 cm ZIFFER SÁNDOR: Tihanyi Lajos portréja, 1907 körül, olaj, vászon, 65,5x56 cm

fotó: Mester Tibor

EGRY JÓZSEF: Viharos öböl, 1930-as évek második fele, olaj, vászon, 114x125 cm

sokáig nem is tekintették az oeuvre részének, pusztán

Az élmezőny legváratlanabb leütési árát Egry József „mindössze”

színvázlatként kezelték a monográfusok (mindenekelőtt

16 millió forintról indított Viharos öble hozta (Virág Judit Galéria),

Hoffmann Edith). Szabó Júlia írásában nem csak az önálló,

mely valójában a Szél című alkotás átfestett változata: a művet

késői kompozíció rangjára emeli a művet, de számba

1936-ban még eredeti formájában láthatta a Fränkel Szalon közön-

veszi azokat az eltéréseket az eredeti kompozícióhoz

sége, három évvel később már Viharos öbölként függött az Ernst

képest, amelyek által egy egészen más hangulatú jelenet

Múzeum kiállításán. A 61 milliós leütési árhoz ennél a történetnél

elevenedik meg Szinyei vásznán. Polgárnál pár évvel

azért több kellett, leginkább két elszánt licitáló.

ezelőtt 56 millió forintot adtak a tételért, most 65 milliót Kieselbachnál, ami nagyjából ugyanakkora összeg, ha az előbbihez hozzáadjuk, az utóbbiból levonjuk az ilyenkor kötelező járulékokat.

Az eddig említett tételeket mind a karácsonyi szezonban kínálták a galériák, hiszen ahogy korábban is tapasztalhattuk, a kereskedők ezekre a hetekre készítik elő a „kincseket”, a forgalom is ennek megfelelően a decemberi

BERÉN Y R Ó BER T:

árveréseken a legmagasabb.

Alvó nő fekete vázával, 1927-28, olaj, vászon, 64x87 cm

Az első félév legmagasabb árát talán váratlanul Ziffer Sándor hozta, ezúttal is egy frissen kikutatott történet mozgatta meg a licitálókat. A művész 1908-as Nagybányai táj boglyákkal című alkotása egyértelműen Gauguin, Cézanne és a Párizsban töltött hónapok hatását mutatja, ez nem szolgált új adattal a közönség fotó: Mester Tibor

számára. A vászon hátoldala annál inkább, mivel itt – egy fedőréteg eltávolítása után – Ziffernek Tihanyi Lajosról készült portréja 50

20 15

január–február

ZIFFER SÁNDOR: Nagybányai táj boglyákkal, 1908, olaj, vászon, 56x65,5 cm (hátoldalán: Tihanyi Lajos portréja, 1907 körül) bukkant elő. A kétoldalas művek rendszerint felvetik a

A nagyobb monografikus kiállítások és az életműveket az újabb

kérdést: mi lehetett a motivációja az egyik alkotás, ez

kutatási adatokkal kiegészítő, felülíró monográfiák megjelenése

esetben a portré megsemmisítésének, főleg mert ez is

némiképp hatni szokott az érintett művészek piaci szereplésére.

befejezett, esztétikai szempontból semmiképpen sem

Tavaly erre Bálint Endrének, Czóbel Bélának és Scheiber Hugónak

másodrangú, művészettörténeti nézőpontból pedig

lehetett volna erre esélye, ám ezúttal semmilyen forradalmi hatással

talán még izgalmasabb is az előlapnál. Mivel 1908-ban

nem találkozhattunk. Azzal, hogy lényegesen több számottevő

a két művész barátságában nem következett be törés,

művet dobott fel a piac a 20. század első harmadából, mintha a

ezért kénytelenek vagyunk azt feltételezni, hogy az egy

középső harmad veszített volna: leginkább néhány Anna Margit- és

évvel korábbra datált portré lefestésének oka az elége-

Ország Lili-kép jelképezte a korszakot, de tőlük is a megszokottnál

detlenség vagy a pénztelenség lehetett – vagy a kettő

jóval kevesebb. Furcsa módon Bálint Endre piacát mintha befa-

együtt, és ez az életszerűbb. (A tételt 66 millió forintért

gyasztotta volna a Magyar Nemzeti Galéria kiállítása. Czóbel gazdag

értékesítette a Kieselbach Galéria.)

életműve eleve problematikus, hiszen a korai képei többsége eleve

A vezető aukciósházak forgalma láthatóan meghaladta az előző évekét. A BÁV sem zárt rossz évet, ugyan ebben rendszerint nem a festmények hozzák a jobb értékeket: novemberben például Kmetty János 1911-es Városligetéért fizetett 9 milliónak örülhettek, ami – a cégnél maradva – két-három gyémántgyűrű vagy aranyóra ára. A Nagyházi Galéria tavaly több jubileumot is ünnepelhetett: megalapításának 30. évfordulóját, a Balaton utcai üzlet nyitásának 20. évfordulóját, tavasszal pedig 200. árverését tartotta. Az alapító halálát követő kényszerű generációváltás nem hozott alapvető változásokat a galéria életében, persze az is egy döntés, hogy a hagyományokat követik, és a hangsúly továbbra is a régiségeken lesz. 51

hiányzik, a későbbiek pedig – a 30-as évek néhány, főleg hatvani kompozíciója kivételével – nem is tartoznak a 20. századi képzőművészet élvonalába, ezek rendszerint nem is produkálnak 2-3 milliónál magasabb összeget. Ezen a képen a nyári szentendrei kiállítás sem változtatott. Scheiber Hugó életművének értékelése továbbra is zavarba ejti a művészettörténészeket, a műkereskedelem viszont kedveli. Nem valószínű, hogy Molnos Péter kötete ezen a helyzeten alapvetően változtatna, hiszen még az sem jelent az átlagtól való eltérést, hogy az év két utolsó aukcióján együtt összesen 19 Scheiberre lehetett licitálni. A többség ára 700 ezer és 1,5 millió forint között végzett (igaz, sok volt a grafika), viszont az 1920-as évekből származó Önarckép színes háttér előtt 14,5 millió forintig ment (Virág Judit Galéria), ami ha nem is rekord Scheiber esetében, akkor is biztosan a legdrágábbak egyike.

20 15

január–február

Art lovers, figyelem! Arte Fiera Bologna, 2015. I. 23–26.

TÖRÖK JUDITH

Arte Fiera, 2014

Olaszország kereskedelmileg is legfontosabb, legláto-

torokra bízták. A két központi pavilon kurátora Claudio Spadoni

gatottabb művészeti vására minden év januárjában,

(modern anyag) és Giorgio Verzotti (kortárs szekció), de van

Bolognában kerül megrendezésre, idén immár a 39.

ezenkívül még négy másik egység is. Így a Focus Est, Marco

alkalommal, január 23–26 között. Beindult a gépezet,

Scotini gondozásában a mediterrán és a közel-keleti országok

sőt teljes gőzzel halad előre az olasz művészeti élet

művészetével foglalkozik. A Fotografia pedig Fabio Castelli és a

egyik legizgalmasabb eseménye felé. Mialatt Milánó

milánói művészeti vásár közös szervezésében 24 galériát vonultat

az EXPO-ra, áprilisban pedig a MIART-ra, a művészeti

fel. A Solo Show 14 galéria részvételével csak egyéni kiállítást hoz

vásárra és a világhírű Design Weekre koncentrál, addig

minden standra, 10 galéria pedig Nuove Proposte címmel állítja

Bologna sok újdonsággal rukkolt elő.

ki 35 éven aluli művészeit. Végül, most harmadszorra, a bolognai

A kereskedelmileg sokra tartott bolognai olasz

önkormányzat közreműködésével kerül megrendezésre az Art

művészeti vásár statisztikai adatai igen meggyőzőek.

City, a külső helyszínes programok sorozata, amelynek fénypontja

2013-ban 126 galéria szerepelt a vásáron, 2014-ben ez

az Art White Night, a művészetek fehér éjszakája január 24-én.

a szám már 172-re emelkedett, és most, közvetlenül a nyitás előtt már 185-nél tartunk, ami a két évvel ezelőttihez viszonyítva 47 százalékos növekedést mutat. A végleges szám 210 kiállító lesz, több mint 2000 mű és több mint 1000 beérkezett és fiatal művész szereplésével.

A mozirajongók is csemegézhetnek, mert a bolognai Cineteca alapítvány jóvoltából levetítik a Turnert, Mike Leigh-nek a brit romantika kimagasló alakjáról készített, a legutóbbi cannes-i filmfesztiválon bemutatott és Oscar-díjra jelölt filmjét. Január 25-re, vasárnapra, a film hivatalos sajtóbemutatójára várják a rendezőt is a vásárra. Ugyancsak ekkor adják át az Euromobil Társaság 30 év

Minek tulajdonítható ez a látványos siker? Duccio

alatti művésznek szánt ez évi díját.

Campagnoli, az Arte Fiera elnöke szerint elsősorban annak, hogy a vásár összeállítását jól felkészült kurá-

20 15

január–február

A siker másik fontos tényezője az, hogy az Arte Fiera

Figyelemre méltó a vásár és az olasz modern és kortárs galériák,

az évek során a művészeti piac fontos véleményfor-

múzeumok szövetségével létrejött szoros együttműködés is.

málói közé küzdötte fel magát. Idén Beszélgetések

Gianfranco Maraniello, a bolognai múzeumi szövetség elnöke

a gyűjtőneve annak a magas színvonalú konferen-

és a terv koordinátora így nyilatkozik erről: „Nem Dubaiban vagy

ciasorozatnak, amelyet a nemzetközi gyűjtők, a

Miamiban vagyunk. Bologna műemlékekben és óriási művészeti

legújabb mecénás szervezetek, a pénzügyi élet és a

anyagban gazdag történelmi város, ezért fontos a dialógus a

médiafórumok legfontosabb képviselőinek összeho-

kortárs és a klasszikus művészetek között is. Az Arte Fiera megnyi-

zására ötlöttek ki. A konferenciák a 25–26-os Gallery

totta kapuit a múlt század művészete előtt, hasonlóképpen mi is

Hallban követhetők a vásár minden napján. Műsoron

igyekszünk a kortárs művészetek felé nyitni. Újrarendeztük tehát a

lesz többek között: Nadia Brodbeck (Művészeti

Morandi Múzeumot a MAMbo-ban (Bolognai Modern Művészetek

tanácsadás magánbankoknál), Marilena Pirrelli

Múzeuma), itt lesz Lawrence Carrol és Franco Guerzoni fotómű-

(Művészetipar), utána beszélgetés a műgyűjtésről

vészek retrospektív kiállítása, a felújított Nemzeti Képtárban

Ramin Salsali (Salsali Museum, Dubai) és Arsalan

pedig Marco Scotini mutatja be a tavaly indult sorozatának újabb

Mohammed (Director of Harper’s Bazaar Arabia)

gyöngyszemét Too early, too late – Middle East and Modernity

részvételével. A kulturális mecenatúra kérdéseiről

(Túl korán, túl későn – Közel-Kelet és modernitás) címmel. A múlt

Renate Wiehager (Daimler Corporate Collection) és

évben Az üres piedesztál keretében a kelet-európai művészettel

Urs Stahel (MAST, Bologna), Todd Levin (The Levin

foglalkoztunk. A sorozat feladata, hogy bemutassa az olasz közön-

Art Group), Mohamed Rachdi (Corporate collection

ségnek az új művészeti színtereket.

of Société Générale, Marokkó), Elsa Dispney (Kamel

Sissi Anatómiai manifesztum című kiállításai a Régészeti

Lazaar Foundation, Tunisz), Hou Hanru (MAXXI, Róma),

Múzeumban, az Archiginnasio könyvtárában, valamint a Poggi-

Vasif Kortun (SALT Istanbul) Szergej Szkatercsikov

palotában láthatók. Giorgio Morandi, a nagy bolognai művész

(Skate Art Market Research) s végül Anthony Downey

egykori otthonában Ada Duker mutatja be Meghökkentő tájképeit,

(az Ibraaz Contemporary Visual Culture Észak-Afrika

a Középkori Múzeumban pedig a faenzai Zauli Múzeum kerámiái

igazgatója) folytat eszmecserét.

kaptak helyet, hogy csak néhány példát soroljunk fel.”

Az sem mellékes, hogy a nemzetközi gyűjtőtábor olyan fontos alkotók munkáival találkozhat például az olasz mezőnyből, mint Fontana, Manzoni, Castellani, Boetti, Pistoletto, Burri, Calzolari, Bonalumi és még sokan mások.

20 15

január–február

Arte Fiera, 2014

Kiállítások

Párhuzamos művészpályák, avagy van élet(mű) a monografikus tárlatokon túl? Rippl-Rónai és Maillol – Egy művészbarátság tör ténete M a g y a r N e m z e t i G a l é r i a , B u d a p e s t , 2 0 1 5 . I V. 6 - i g

KRASZNAI RÉKA A városban járva-kelve hol egyik, hol egy másik profilból

munkásságát. Ilyen volt az elmúlt években Mednyánszky László (2003),

ábrázolt, kalapos nőalak köszön vissza a plakátokról,

Vaszary János (2007), Ferenczy Károly (2011) és Derkovits Gyula (2014)

és csalogatja sejtelmesen a járókelőket a Budavári

monografikus tárlata. A Nemzeti Galéria mostani kiállítása azonban nem

Palotába. Közel állnak egymáshoz, már ami az ábrázo-

ebbe a sorozatba illeszkedik, egészen másról szól. Rippl-Rónai József

lásmódot illeti, de közel sem egy művész alkotta őket.

gyűjteményes kiállítására már 1998-ban sor került. A már „jól feldolgozott”

Az egyik a modern magyar festészet egyik atyjának,

életművek esetében vissza-visszatérő probléma, hogy lehet-e még újat

Rippl-Rónai Józsefnek a műve, míg a másik annak az

mondani, s ha igen, hogyan. Egy ilyen vállalkozás szinte lehetetlennek

Aristide Maillolnak az alkotása, aki később az ecsetet

tűnik egy olyan művész esetében, akiről könyvtárnyi irodalom született, és akinek műveit számtalan egyéni és csoportos kiállításon mutatták már be. Egyetlen megoldás kínálkozik: új perspektívában – jelen esetben egy másik művésszel való összefüggésben – láttatni az életmű egy szeletét. Ezzel a gyakorlattal a Nemzeti Galéria a Musée d’Orsay példáját követi, amely a közelmúltban bebizonyította, hogy lehetséges tartalmasan és újszerűen újból bemutatni olyan neves és sokat tárgyalt festő művészetét is, mint Vincent Van Gogh. Párizs második legjelentősebb múzeuma az író Antonin Artaud meglátásait és elemzéseit segítségül hívva, a festményeket a szövegekkel „összeolvasva” teljesen új szemszögből láttatta a 20. század egyik „festő-evangélistájának”1 művészetét.2 Az elmúlt évtizedben folytatódott a Rippl-Rónai-életmű egyes fejezeteinek mélyebb feltárása. Ez idáig csak a szakma előtt volt ismert Aristide Maillol és Rippl-Rónai József barátsága, az érdeklődő közönség előtt viszont nem. Földi Eszternek, a kiállítás kurátorának érdeme, hogy kutatásai során számos izgalmas összefüggésre, párhuzamos törekvésre derített fényt. Így vált világossá igazán, hogy e két művész baráti kapcsolata mennyire meghatározó volt művészetük alakulása szempontjából. A bemutatott gazdag anyag csaknem huszonöt év művészi terméséből válogat. Elsősorban azt az időszakot tárgyalja, amikor a két művész közvetlen és állandó kapcsolatban állt egymással. A helyszín, ahol e művészbarátság története játszódik, Franciaország, két legfontosabb állomása az 1890-es évek Párizsa, majd a századfordulón Banyuls-sur-Mer, a dél-francia-katalán bortermelő vidék, Maillol szülőföldje. A műalkotások sorát James Pitcairn-Knowles arcképe vezeti fel. A skót művész kulcsszerepet játszott Maillol és Rippl-Rónai barátságában: az ő

R I P P L- R Ó N A I J Ó Z S E F : Patakiné portréja, 1892 olaj, vászon, 46x38 cm, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

vésőre cserélve a modern szobrászat egyik megalapozójaként vált híressé. Mégis mindkettő egyazon kiállításra invitál: a Magyar Nemzeti Galéria Rippl-Rónai és Maillol művészbarátságának történetét bemutató tárlatára.

révén ismerkedtek meg, és kötöttek életre szóló barátságot egymással 1890 táján. Személye Rippl-Rónai pályájának kezdetén ennél is nagyobb jelentőségű, ő volt az, aki a Munkácsy árnyékából kilépni vágyó festőt megismertette a korszak legfrissebb művészeti irányzataival, és közös otthonukban folytatott eszmecseréiknek köszönhetően segítette saját

A Magyar Nemzeti Galéria fontos szakmai küldetésének

művészi elképzelései megformálásában. Ezt tudva, nem meglepő, hogy

tekinti életmű-kiállítások formájában feldolgozni és

Rippl-Rónai több, a kiállításban is látható képet kapott barátjától, a

bemutatni a 19. és 20. század nagy magyar festőinek

művészbarátok ugyanis nemcsak eszmét cseréltek, hanem műveket is – aminek köszönhetően Rippl-Rónai szép kis gyűjteményre tett szert (tulaj-

20 15

január–február

donában volt több Gauguin-, Maillol-, Sérusier-, Vuillard-,

Természetes, hogy e művészek egymás műveit is jól ismerték, s

Bonnard-, Ranson-, Vallotton-, illetve Maurice Denis-

ezek megtermékenyítően hatottak saját munkásságukra. Rippl-

alkotás). Így az a felfedezés is értelmet nyer, hogy Knowles

Rónai visszaemlékezése szerint „Maillol például nem egyszer

egyik metszetét3 Rippl-Rónai két képének4 a hátterében is

hangoztatta, hogy az én dolgaim oly revelálólag hatottak rá, mint

megfestette. Ez a fajta baráti „főhajtás” erősen emlékeztet

Manet művei”.8 Források ugyan nem bizonyítják, de az egymáshoz

Gauguin és Émile Bernard „barátság-képeire”, nevezetesen

oly közel álló profilportrékat tekintve igen valószínűnek tűnik, hogy

azokra az önarcképeikre, amelyek hátterében – a „kép a

Rippl-Rónai Maillol festményeinek ismeretében hozta létre korai

Kiállítási enteriőr

képben”-motívum5 évszázados hagyományát megújítva – egymás portréját is megfestették.6 Esetükben a történet pikantériáját fokozza, hogy mindketten harmadik, közös barátjuknak ajánlották és küldték el önarcképüket: Vincent Van Gogh-nak. Ez a baráti hármasfogat hasonló RipplRónai, Maillol és Knowles hármasához, amelyről RipplRónai így emlékezett meg: „Mi hosszú évekig csak hárman tartottunk össze – mi csak egymást kultiváltuk, és nagyon törekedtünk – mindegyik a maga zsánerében – az ízléses és szép dolgok megteremtésére”.7

tották egymást művészi törekvéseikben, nem egyszer hatással voltak egymás pályájának alakulására. RipplRónai volt az, aki bemutatta Maillolt a Nabiknak, amely kedvező fordulatot jelentett a katalán művész életében: Vuillard révén új mecénásokkal került kapcsolatba, és nagyobb megrendelésekhez jutott. Mindeközben

Mindamellett, hogy kölcsönösen támogatták, bátorí-

Maillol Rippl-Rónai biztatására egyre többet foglalkozott szobrászattal, Rippl-Rónai pedig Maillol ösztönzésére fordult az iparművészet felé. Végül nagy hatással volt Rippl-Rónai művészi fejlődésére az a négy hónap, amit barátjánál töltött Banyuls-sur-Merben 1899-ben. A délfrancia partvidék látványa nagyban hozzájárult látásmódjának megújításához, átmenetet képezve „fekete”

arcképeit. Az analógiák és a párhuzamba állított művek jól érzékeltetik e termékeny kölcsönhatások jelentőségét, amely kimondottan átütő erejű olyan kultúrtörténeti helyzetben, amikor az egyes művészek több ihletet merítettek kortársaik munkáiból, mint a művészeti stúdiumaik során szerzett tudásból.

korszakából egy „színesebb” piktúra felé.

20 15

január–február

ARISTIDE MAILLOL: Női profil, 1890 olaj, vászon, 73x100 cm, Musée Hyacinthe Rigaud, Perpignan Musée d’Orsay letéte

Ugyanakkor a Rippl-Rónai- és Maillol-művek együttes

a Szépművészeti Múzeum grafikai anyagából. Rippl-Rónai kitűnő

bemutatása nem csupán a szembeszökő egyezések szem-

grafikái kvalitásukban, invenciójukban és modernizmusukban

léltetését teszi lehetővé, hanem az alkotói szuverenitás

cseppet sem maradnak el a francia kortársak újító szellemiségű

kidomborítását is. Rippl-Rónai művészete éppen azért oly

alkotásaitól. Az olyan műveken, mint a szokatlan nézetben ábrázolt

kiemelkedő, mert bár nem független (nem is lehet) kora

Hímző nő vagy a síkszerű, nagy felületekből építkező Karosszékben

művészetétől, a századforduló szecessziós, szimbolista

ülő nő (amelyen néhol áttűnik Rippl-Rónai vázlatfüzetének jelleg-

törekvéseitől, valamint a vele közvetlen kapcsolatban

zetes, kockás mintája), a japán fametszetek hatására kialakult

álló művészbarátok szellemi-művészi hatásától, mégis

modern képlátást és az autonóm vizualitásra való törekvés ékes

jellegzetesen egyéni, és maradéktalanul szuverén. Ezt

példáit fedezhetjük fel.

már kortársai is így látták. Idézzük fel Schöpflin Aladár, a Nyugat neves kritikusa sorait: „Nem mondom, hogy nem jutott bele művészetébe egy s más, amit mástól tanult, talán kora levegőjéből […]. Akik ismertük, tudjuk, hogy teljesen független, minden-

felé befejezett egyéniség

Ez utóbbi tekintetében érdemes kiemelni a Rippl-Rónai által az „egyik legszellemesebb francia művész”-nek nevezett Bonnard litográfiáját, A kis mosodáslányt. A szokatlan perspektíva, a decentralizált kompozíció, az átlós tengely használata, valamint a sziluettszerű alak hátulnézetben való ábrázolása mind a japán fametszetek jellemzői – nem hiába kapta Bonnard művészbarátaitól a „nagyon japános Nabi” titulust.

volt, nem tartozott senki

A kontextus része ugyanakkor a korabeli Párizs, a modern metro-

máshoz és semmi máshoz.

polisz, a maga pezsgő kulturális életével, bohém művészvilágával

Külön tudta választani magát

és azzal a sajátos hangulatával, amelyet Bonnard Néhány kép Párizs

az egész világtól, bizonyos

életéből című sorozatának darabjai is visszatükröznek. A párizsi

mértékig a hozzá legköze-

kávéházak jellegzetes világa Rippl-Rónait sem hagyta érintetlenül:

lebb állóktól is. Egocentrikus

kávéházban ücsörgő hölgyei11 majdnem oly kevéssé vonzóak, mint

volt, mert valóban ego volt.

Toulouse-Lautrec nőalakjai, a téma pedig óhatatlanul eszünkbe

S az embernek ez a függet-

juttatja Degas Abszintjét.

lensége a művész függetlensége is volt.”9

Noha Rippl-Rónai banyuls-i tájképei fordulópontot jelentettek az életműben, nem ezek Rippl-Rónai legjobb képei; másfajta minő-

Ki kell emelni a kiállítás

séget képviselnek. Ebben a szekcióban láthatjuk a tárlat egyik fő

kitűnő grafikai anyagát.

kuriózumát: azt a portrét, amelyet Rippl-Rónai festett Maillolról

Az újrafelfedezés magával

1899-ben Banyuls-ban. A festmény, e művészbarátság kulcsemléke,

ragadó élményét adják

ma a Musée d’Orsay gyűjteményét gazdagítja, s közel nyolcvan év

R I P P L- R Ó N A I J Ó Z S E F :

Rippl-Rónai különleges aurájú, „fátyolozott színű”10 pasz-

Aristide Maillol portréja, 1899, olaj, vászon, 64x88 cm Musée d’Orsay

tellképei, amelyek a kiállításban elszórtan jelennek meg. Ilyen Márkus Emília víziószerűen ábrázolt arcképe vagy Rippl-Rónai magántulajdonban lévő Vörös hajú nője, egy halovány, már-már látomásos portré, amely feloldódni látszik a vászon szövetében. Ilyen Rippl-Rónai degas-i hagyományokat folytató Mosónője vagy a különleges, ritka ikonográfiájú Szappanbuborékot fújó nő. A legmeg-

óta először látható Magyarországon. Szintén ebben az egységben látható a mailloli életmű összetettségét és alakulásának folyamatát szemléltető műcsoport, a számos különböző műfajban (vöröskrétarajz, fametszet, festmény, bronz dombormű) kivitelezett A hullám. Az alkotások lehetővé teszik, hogy végigkövessük a művész felfogásának változásait, amelynek során eljutott a síkábrázolástól a plasztikáig.

ragadóbb, igazán kivételes esztétikai élmény minden

A kiállítás záró egysége a Rippl-Rónai hazaköltözését követő

kétséget kizáróan: eredetiben látni Piátsek Margit külön-

időszakot, a két művész további életútjának alakulását

legesen szép arcképét.

mutatja be. Noha útjaik elváltak, a barátság nem szakadt

Külön grafikai szekcióban kaptak helyet a Nabis művészcsoport alkotásai. Rippl-Rónai és Maillol egyaránt szoros, állandó kapcsolatban álltak a Nabikkal; tulajdonképpen ők képezik azt a kontextust, amely elengedhetetlen a Rippl-Rónai-életmű e szakaszának megértéséhez. A századforduló progresszív művészei felfedezték a művészi grafikában rejlő lehetőségeket, amely

meg; leveleikben nem mulasztottak el hírt adni egymásnak életük és művészetük alakulásáról, sikereikről. A baráti humorral fűszerezett, karikatúrákkal teletűzdelt levelek kedves emlékei e szoros barátságnak. A levelek mellett kapcsolatuk különleges dokumentuma az az újonnan előkerült archív fotó, amelyet Rippl-Rónai küldött Maillolnak Fekete fátyolos hölgy című festményéről.

rendkívül alkalmas volt kísérletezésekre és a művészi

Végezetül említésre méltó a kiállítás szemet gyönyörködtető

nyelv megújítására. A kiállítás főszereplői mellett

látványvilága: a falakat a századfordulós szalonok tapétáit idéző

Bonnard, Vuillard, Ranson remekművei is szerepelnek

dekoratív ornamentika díszíti. A művészeti ágak sokszínűsé-

20 15

január–február

ARISTIDE MAILLOL: A hullám, 1896, olaj, vászon, 95,5x89 cm, Párizs, Petit Palais

gének (festészet, szobrászat, grafika, iparművészet)

Rónai, ahogyan nélküle Aristide Maillol sem válhatott volna a művé-

és a dokumentumok érdekességének (levelek, archív

szettörténet által ismert Maillollá. Fontos lenne ezeket az új kutatási

fotók, mozgóképek) is köszönhető, hogy a kiállítás

eredményeket a nemzetközi szakirodalomban is ismertté tenni. Ez a

összetett élményt ad.

közeljövőben meg is valósulhat: a kiállítás jövőre – a Musée Maillol

Úgy tűnik tehát, hogy van életmű a monografikus tárlatokon túl. Sőt, bizonyos szempontból szerencsésebb s indokoltabb az ilyen típusú, több művész kapcsolatát bemutató tárlat. Noha a monografikus tárlatok egységében mutatnak egy egész életművet, nagy hátrányuk, hogy zárványként kezelik azt, lemondva az inspirációt nyújtó kapcsolatok, a párhuzamok és kölcsönhatások bemutatásáról, s ezáltal megfosztják a képeket attól a kontextustól, amelyben megszülettek. Rippl-Rónai esetében, aki pályája elején a párizsi művészeti közegben fejlődött és működött, elengedhetetlen a nemzetközi összefüggések feltárása és bemutatása, hiszen ez adja meg művei értelmezésének kereteit. A kiállítás nem kevesebbet tesz (s igen meggyőzően), minthogy bemutatja: Rippl-Rónai József Maillol nélkül nem lett volna ugyanaz a Rippl-

meghívásának köszönhetően – Párizsban is látható lesz. Jegyzetek 1 Werner Hofmann nevezte így Van Gogh-ot, Seurat-val, Cézanne-nal és Gauguinnel egyetemben. Ld.: Werner Hofmann: A modern művészet alapjai, Budapest, Corvina, 1974 [1966], 152. 2 Van Gogh / Artaud. Le suicidé de la société, Párizs, Musée d’Orsay, 2014. március 11–július 6. 3 James Pitcairn-Knowles: Les Tombeaux [Sírkövek], fametszet, 1895. 4 Rippl-Rónai József: Alkonyat egy intim szobában, 1896 körül, Janus Pannonius Múzeum, Modern Magyar Képtár, Pécs; Rippl-Rónai József: Madame Compagnon, 1895-96, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest. 5 A „kép a képben”-motívum egyik legszebb példája Rippl-Rónai életművében a kiállításon is látható Önarckép barna kalapban (1897, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest), amely egyben a művészi önreprezentáció manifesztuma. Rippl-Rónai később kaposvári enteriőrképein is előszeretettel alkalmazta ezt a motívumot. 6 Paul Gauguin: Önarckép Émile Bernard portréjával (Les Misérables), 1888, Van Gogh Múzeum, Amszterdam; Émile Bernard: Önarckép Gauguin portréjával, 1888, Van Gogh Múzeum, Amszterdam. 7 Rippl-Rónai József levele Lázár Bélához, Kaposvár, 1907. augusztus 31. MTA BTK MI Adattára, ltsz. MKCS-C-I-36/560. Idézve a kiállítási katalógus 29. oldalán. 8 Ibid. 9 Schöpflin Aladár: Rippl-Rónai emlékére, Nyugat, 1929, I. félév, 72. Idézi: Gergely Mariann: Kései elégtétel. Rippl-Rónai József vitatott „pöttyös” korszaka. In: Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása, szerk. Bernáth Mária, Nagy Ildikó, kiállítási katalógus, Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, 1998, 81. 10 Rippl-Rónai saját szavai. Ld. Rippl-Rónai József emlékezései. Beck Ö. Fülöp emlékezései. Budapest, 1957, 48. 11 Rippl-Rónai József: Hölgyek a kávéházban, 1891–93, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest.

20 15

január–február

Triptichon, avagy összezárva (?) H e g e d ű s 2 L á s z l ó, L é v a y J e n ő é s Vá l i D e z s ő k i á l l í t á s a Műcsarnok, 2015. II. 1-jéig

SINKÓ ISTVÁN

LÉVAY JENŐ: Hajtogatott kép (Repülőhíd-terv XIII.) 2002, giclée nyomat, karton

A Műcsarnok kapui újra kitárulnak a hazai művészek előtt

Szegő György első igazgatói kiállítása amúgy támadhatatlan, a közép-

– ezzel a lelkesítő gondolattal játszhatnak el manapság a

generáció két és az idős magyar művészgeneráció egy jeles tagjának

magyar alkotóművészek, reménykedve, hogy az eddigi

bemutatása, főként, hogy egyikük sem szerepelt még önálló anyaggal

sanyarúság véget ért, és majdan mindenki esélyes lehet

a Műcsarnokban, csak helyeselhető. Szegő a nyitó terem falán elhe-

egy műcsarnoki kiállításra (s persze elfeledve, hogy az elmúlt évtizedben Molnár Sándornak, Nádler Istvánnak, Bukta Imrének és az A. E. Bizottság együttes tagjainak is kiállításokat biztosított a mindenkori Műcsarnok-igazgató). Mindennek első jelzése lehet(ne) a december elején megnyílt hármas kiállítás Hegedűs 2 László, Lévay Jenő és Váli Dezső közös-külön tárlata. Közös és külön, Képpraxisok címmel) ugyanakkor külön, mert egymástól elszeparáltan, a Műcsarnok fő- és mellékhajóiban állítnak ki a művészek.

lyezett bevezető soraiban a fotóhasználatot érzi közös nevezőnek a három alkotónál, ezzel kíván kontinuitást teremteni a termek és művek között. A látogatót azonban aligha győzi meg ez a néhány sor, ez az indoklás, ha bebarangolja a kiállításokat, hiszen Hegedűs 2 egyértelmű fotófelhasználásához képest Lévay a fotót mint eszközt, Váli meg csak mint „hobbit”, mint kiegészítő területet használja. Ilyen alapon a szín vagy a forma is lehetne közös nevező – de nem. Érdekes lehetőséget kínált Szegő a kiállítás megrendezésében azzal, hogy külön kurátor foglalkozott az egyes művészekkel. Hegedüs 2 Lászlót Készman József interpretálásával, Lévayt Kondor-Szilágyi Mária rendezésében, illetve Váli Dezsőt Rockenbauer Zoltán felvezetésében ismerhetjük meg műveik által. Ez valóban új és jó kezdeményezés, még akkor is, hogyha épp a különbségek, mint a hasonlóságok erősödtek fel e hármas felfogásban. A tér elrendezése triptichonszerű. A középső három terem és az apszis Hegedűs 2-é, a baloldali szárnyban Lévay, míg jobbra Váli mutatja be retrospektív anyagát. És mindjárt ez a rendezői-kurátori (és talán alkotói) akarat robbantja szét a triptichon összetartó erejét. Készman Hegedűs 2 László életművének legújabb, monumentális, fotóalapú és installációs műveit prezentálja. A levegős tér szükséges is a nagyméretű fotókhoz, a teljes apszist és az utolsó terem háromfotó: Berényi Zsuzsa

Videotilus, installáció sóhajlétrákkal és írógéppel, 2014, sóhajlétrák, tekercsképek, harmonogram, 2010

fotó: Berényi Zsuzsa

hiszen egy címke alatt (a számomra értelmezhetetlen LÉVAY JENŐ:

negyedét kitöltő tárgyegyütteshez. Nem tematikusan, inkább egyfajta szellemi logikával vezet minket végig az alkotó és a kurátor a hiány gondolatának feldolgozásán. A hiányon, mely a sűrítés és ritkítás, a

20 15

január–február

képmanipulálás által történt hiátusok létrehozása végén a kvázicsönd érzését kelti bennünk, a Hegedűs 2 által korábbról jól ismert arc-, életkép-, kutya- és babamotívumok ismétlődő, egyre kiüresedő (halál)csendessé váló elemei révén. Ez a koncepció érdekesen találkozik a vurstli téma színes-színtelenné varázsolt világával, amely egy danse macabre lehetőségét is kínálja a nézőnek, de Hegedűs 2 „közbelép”, mielőtt fantáziánk erre a síkos útra tévedne. Nem dokumentáció, nem élet-halál élmény, hanem a jelenből következő múlt és jövő primer valósága egységesíti, s valóban a ritkás levegő, az elfogyó idő és tér képzetét kelti. Hegedűs 2 érzelemmentessé redukált művei rímelnek leginkább Szegő bevezető Baudrillardidézetéhez: „mindig a képek gyilkos hatalma, ami a valódit, a modellt fenyegeti”. Lévay Jenő életmű-válogatást kísérelt meg bemutatni a bal oldali teremsorban, s ez a művek keletkezési dátumát és idejét, illetve az általa kiemelt témák felsorakoztatását illetően sikerült is. A korai Gondolatrészvényektől, a Váltótértől (e kettő egy gondolat két kifejtésmódja) a Liszttransclipsionig szinte a teljes Lévay-tematika felsorakozott. A fiatalkori, hallatlanul finom, lebegő ceruzarajzoktól a Xerox-manipulációkon át a videoinstallációkig bezárólag járhatjuk be Lévay rendkívül invenciózus képi és

fotó: Berényi Zsuzsa

tűnik elénk. Ez a koncepció következetes, a műegészt

világa más értelmezésű, mint Hegedűs 2 elveszett képei és szavai.

HEGEDŰS 2 LÁSZLÓ:

Váli a sajátos Semmi egészét mutatja fel. Műteremképeinek

2 könyv, 2007–2014, installáció, plasztika, szövegfal

magányába beleképzelhetjük a modellt és a művészt, zsidó temetőiben a hajladozó gyászolókat. Nem dokumentál, hanem jelez. Felmutat, figyelmeztet. Ami nincs ott, ott lehet(ne). Aki nincs jelen, jelenlétének hiányával üzen. A monokróm színvilág, az absztrakt jellé redukálódó tárgy egy „semmi ágán ül szívem” (J. A.) érzést kelt a nézőben. Ehhez képest a néhány kinagyított fotó, illetve a temetői fotófal csupán a dokumentátori és motívumkereső művészt mutatja meg a nézőnek, s nem azt aki „él a fotóval”.

formavilágát. Ő az az alkotótípus, aki a textust, az ideát és a képi nyelvet egyként kezelve, hanggal is vegyítve, stílusokon és műfajokon át barangol. Magával viszi a nézőt is, és ehhez Kondor-Szilágyi Mária értő és érzékeny rendezőikurátori munkája is komoly segítséget jelent. Azonban a helyszűkével ők sem tudtak mit kezdeni. Az önmagában egy termet igénylő Liszt-parafrázis – mely hallatlan finomságú kép-hang installáció – egy légtérbe kerül a valóban kisebb, ám közel sem kevésbé látványos Lélekvessző installációval, így a néző nem tud csak az egyikre vagy másikra koncentrálni, pedig érdemes lenne. Egy-egy ilyen tárlat igazolja vissza, milyen kritikusan nagyobb, reprezentatívabb tárlatok bemutatására. A középső terekhez képest zsúfoltnak mutatkozik Lévay anyaga, s így inkább a szűkösség, mint a nyugodt szemléléshez való elmélyülés válik adottsággá.

fotó: Berényi Zsuzsa

kell szemlélni a Műcsarnok alkalmasságát életművek,

Hasonlóan problémás, bár valamivel levegősebb a

A Rockenbauer által létrehozott privát világ záróakkordja

HEGEDŰS 2 LÁSZLÓ:

Rockenbauer Zoltán által kitalált Váli Dezső-anyag. Itt

az a terem-szoba, ahol a néző kényelmes fotelekben

ONLINE, 2013, installáció, videoart

szinte három téma (zsidó temetők, biblia, műterem)

hallgathatja, nézheti a művész portréfilmjét, a falakon sila-

szakrális egysége oszlik el a folyosói jellegű kisebb

bizálhatja a filológiai (könyvtárosi) pontosságú adathalmazt

termekben. Váli életműve nagy ívű, átfogja a magyar

a művészéletműről, netán webes honlapját is megtalál-

modernizmust, olyan „hősök jelennek meg” a festmények

hatja (az internet segítségével). Az intenzív látványfolyam

szellemi aurájában, mint Vajda, Bálint, Vaszkó Erzsébet.

után ez a „kiegészítő”, meditációs terem lehetőséget kínál

Puritanizmusa, a már-már minimalista festői eszközök

arra, hogy nem elhagyva a kiállítást, de annak részeként

egy koncentrált művészi program részei. Kiüresedő

gondoljuk át a látottakat.

20 15

január–február

fotó: Berényi Zsuzsa

VÁLI DE Z S Ő : Színes műterem, A-1987-21

Az egymást szorító, egymással sajnálatosan párbeszédet

vagy a Váltótér épületének múltbeli és lehetséges mai felhasználása,

nem folytató, mégis egymás aurájába rendeltetett

Hegedűs 2-nél a sírszobrok, a múlt fotósemlékeinek aktualizálása, a

kiállításhármas azonban tartalmaz közös vonásokat,

régi fotók átdolgozása, Válinál a múlt művészárnyainak megidézése,

s ez nem a fotóhasználat ilyen-olyan módja. Ez a mai

a Passió „aktualizálása”, régi temetői motívumok jelként való (s nem

magyar művészetfelfogás sajátos kettőssége. A múltban

csak „memento mori”-szerű) felmutatása. Talán ez a közös többszörös,

megtalált jelek és azoknak a mára (is) érvényesíthető

ez a közös gyökér, az egy talajban gyökerezés, a Hamvas által kifejtett

feldolgozása. Ez Lévaynál a családi fél- és régmúlt képei,

geopolitikailag, geoszellemileg való összetartozás az, amit e három

tárgyai, személyes életének korai dokumentumai vagy,

művész kissé kényszeredett, ám mégis hasznos „összezárása” kihívást jelentő megismerésként adhat a nézőnek.

VÁLI DE Z S Ő : Régi zsidó temető (évszázadok) A-1985-02

Kísérlet járja tehát be a Műcsarnok falait, egy másfajta Műcsarnokreprezentáció kísérlete. A Kunsthalle-szellem remélhetőleg kortársi és nemzetközi szinten is helytálló értelmezése. Talán ennek jegyében nézhetjük a fő kiállítások „mellékoltáraként” a litván Zilvinas Kempinas remek installációit (Forrás, Ötödik fal), illetve Tommaso Tanini fotóit (a fotóhónap keretében). Tudjuk, hiszen az új igazgató jelezte, hogy lesznek Szalon jellegű tárlatok (elsőként festészeti szalon), mely igény létező fotó: Berényi Zsuzsa

európai hagyományokra épül. Ugyanakkor fontosnak vélte Szegő György a hazai és nemzetközi életművek alaposabb vagy jelzésszerű bemutatását is. Kíváncsi érdeklődéssel várjuk a további koncepciók megjelenését a Műcsarnok falai között. 60

20 15

január–február

Fényterek Kor társ magyar üvegművészet, 2014–2016 ANDOR ANNA

HuGlass 2014, B55 Galéria, 2015 I. 9-ig; Üvegszobor Project 2014–2016, Erdész Galéria, H o u s t o n , L a g u n a B e a c h , Pa l m S p r i n g s , H a m p t o n s , N e w Yo r k , M i a m i , S a n F r a n c i s c o, Ve l e n c e

Két éven belül másodszor rendezett nagyszabású kiál-

üvegtervezői képzés, mint a 30-as években a Bauhausban tanult

lítást a Magyar Üvegművészeti Társaság Budapesten, a

Báthory Júlia. Az Iparművészeti Főiskolán a díszítőfestő szakon 1953-

Falk Miksa utcában, illetve annak „vidékén”. Míg a 2012-es

tól tanítottak üvegfestést, a Szilikát Tanszéken 1965-ben hozták létre

bemutatónak a Qualitas Galéria, addig a mostaninak a

az önálló üveg szakot, a tanszéket vezető Z. Gács György művészi

Balaton utcában lévő B55 Galéria adott otthont, a házi-

és pedagógiai tevékenységének köszönhetően egyszerre ismerték

gazda szerepét pedig Erdész László, a szentendrei Erdész

meg a hallgatók az üveg építészeti, iparművészeti alkalmazását és az

Galéria tulajdonosa vállalta, aki már a korábbi években is

autonóm képzőművészetben való megjelenésének a lehetőségeit.

rendszeresen bemutatta a kortárs magyar üvegművészet

Ebből a szempontból nagy szerepe van annak is, hogy 1968–1974

néhány képviselőjének a műveit, s aki az idén is folytatni

között itt kivitelezték Schaár Erzsébet és Vilt Tibor üvegszobrait.

kívánja az Egyesült Államokban tavaly elindított kortárs magyar üvegművészeti kiállítássorozatot.

A kortárs magyar üvegtervezés máig meghatározó alkotói ebben a művészi-szellemi környezetben formálódtak, közöttük például Bohus

Ezzel, úgy tűnik, az üvegművészetben is érezhető

Zoltán szobrászművész, aki egy galériás számára egy alkalommal

válság néhány esztendeje, illetve a két évvel ezelőtti

e szavakat vetette papírra: Light makes Life – a fény éltet ad –,

biztató újrakezdés után valóban újra folytatódnak,

s aki 2006 augusztus-szeptemberében a budapesti Iparművészeti

tovább gazdagodnak azok a nemes tradíciók, amelyek

Múzeumban rendezett retrospektív kiállításának a következő címet

a magyar üvegművészet 19-20. századi történetéhez

adta: Fényterek. Az első 40 évem. Nos, az „első negyven év” s a magyar

kötődnek. Magyarországot sosem emlegették az üveg-

üvegművészet más képviselői, a magyar stúdióüveg-mozgalom kiala-

művészet legfontosabb központjai között, de kevesen

kulása számára a másik döntő lökést az 1960-as évek elején elindult

tudják, hogy például bár az irizáló-lüszteres üveg ugyan

amerikai stúdióüveg-mozgalom adta, amely itthon is tudatosította,

az amerikai Louis Comfort Tiffany nevéhez fűződően

hogy az üvegművész a gyáraktól függetlenül, saját műhelyében is

vált világhírűvé, feltalálója azonban nem volt más, mint egy magyar orvos, természettudós, Pantocsek Valentin Leó (1812–1893), aki az 1840-es években dagerrotípiával, az 50-esekben fotográfiával is sikeresen kísérletezett, s aki az üveggel először az utekaci, majd 1848-tól a Nógrád megyei zlatnói gyárban foglalkozott. Találmányát 1856-ra kísérletezte ki, s 1862-ben a londoni, 1873-ban a bécsi világkiállításon mutatta be. Az üvegművészet tradícióit olyan jeles mesterek vitték tovább, mint például Sovánka István, Róth Miksa, a második világháború után pedig egy olyan alkotónak köszönhetően indult meg a középszintű

20 15

január–február

GONZÁLES GÁBOR: A tenger azúr hulláma, 2013 hajlított, savazott üveg, 50x30x15 cm

fotó: Hamarits

Kiállításbelső Lukácsi-művel LUKÁCSI LÁSZLÓ: Bronz legyező, 2013, laminált, csiszolt, savazott tükör és üveg, 55 cm

magas szinten gyakorolhatja mesterségét. Hogy ez a

képviselték Magyarországot (Bohus Zoltánon és Lugossy Márián

magyar alkotóknak hogyan sikerült, azt jól bizonyítja

kívül, akik 1986 óta állítottak ki a tárlaton, M. Tóth Margit, Lukácsi

az az immár több mint harmincöt éves esemény,

László és Borkovics Péter), ami mindenképpen a magyar üveges

amikor is az egyesült államokbeli Corning Museum of

iskola szép eredményének nevezhető. Hasonlóképpen az is, hogy

Glass 1979-es kiállítására beválogatták Bohus Zoltán

2008 októberében az üveg szak hallgatói állíthattak ki a strasbourgi

Térspirál II. című, ragasztott, réteges üvegplasztikáját

városházán két francia főiskola növendékei társaságában, sőt

is, egy amerikai szaklap pedig a kiállított 270 mű közül

több kiállított művüket meg is vásárolták. A legutóbbi években

besorolta a tíz legfontosabb alkotás közé, de ott voltak

elsősorban talán Lukácsi László ismétlődő nagy nemzetközi sikerei

a legjobbak között Katona Erzsébet, Mészáros Mari és

Japánban, az Egyesült Államokban, Németországban bizonyítják a

Vida Zsuzsa művei is. 1984-ben Londonban Bohus

kortárs magyar üvegművészet energiáit.

Zoltán, Buczkó György, Kertészfi Ágnes, Lugossy Mária műveiből rendeztek tárlatot Új magyar üveg címmel, a magyar üvegművészet képviselői ezektől az évektől kezdve fontos szereplőkké váltak a kortárs nemzetközi üvegművészet színpadán, s máig is azok. Immár több mint négy évtizede például, hogy megrendezik a nagyszabású üvegművészeti kiállítást Detroitban, amelyen nyolcvan-száz művész vesz részt. Közülük ötven-hatvan az amerikai, a fennmaradók között volt olyan, hogy öten

Az említett országokban az üveg műalkotásoknak komoly gyűjtőkörük is van, a médiának ugyanis sikerült olyan hangulatot keltenie, hogy a műtárgyakba való befektetés jó dolog, ezért ott vásárolják az üvegplasztikát. Ami az üvegművészet itthoni helyzetét illeti, nemcsak a gyűjtő, a műbarát, a műértő kevés, de a köztéri művek és a közönség közötti párbeszéd sem indult meg. Ahogyan Bohus Zoltán fogalmaz, az „üveg nyelvét” ma is méltatlanul kevesen ismerik, használata nem vált általános igénnyé. A rendszerváltozás utáni évek

B O H US Z O LTÁ N : Dóm, 2013, ragasztott, csiszolt, polírozott üveg, 40x20x20 cm

20 15

január–február

fejleményei között volt jó néhány biztató, hiszen 1991ben a bárdudvarnoki Goszthonyi-kúriában megindultak a nemzetközi találkozók, s 1996-ban megalakult a Magyar Üvegművészeti Társaság, elindult az Üvegpiramis Galéria. Ez azonban néhány év után megszűnt, több üveggyár, például a tokodi, a salgótarjáni és a parádi is bezárt, noha ezek korábban a művészeti kísérletezés terepét is jelentették, az ajkai gyárban például a 80-as évek közepén, a 90-es évek elején is szerveztek szimpóziumokat. Az előrelépések és megtorpanások váltakozása közepette üvegművészek generációi nőttek fel, s állítanak ki együtt a magyar Üvegművészek Társasága kiállításain, vagy mutatkoznak be kisebb csoportos vagy egyéni bemutatókon. A B55 Galéria tárlatán a társaság majd félszáz tagjának nyolcvannál több munkája szerepelt, kivételes alkalmat jelentve arra, hogy az érdeklődő generációk közötti kötődéseket, az egyes üvegművészeti technikák, eljárások iránti érdeklődés folyamatosságát, illetve változásait, a funkcionális üvegtárgyak és az üvegszobrászat közötti egyensúly alakulását, a figurális és a nonfiguratív üvegplasztikák arányát érzékeljék. Smetana Ágnes irizáló, növényi motívumokból épülő tárgyai például egyszerre kapcsolják a kortársakat a magyar üvegművészet 19. századi hagyományaihoz és a fúvott üveg sok évszázados tradícióihoz, ahogyan L. Szabó Erzsébet, Lendvai Péter, Pattantyús Gergely, Soltész Melinda és James Carcass is fúvott üveggel van jelen a tárlaton. Az első generáció egyik meghatározó mestere, Vida Zsuzsa Hatás-ellenhatás című plasztikája ragasztott és fúvott üveg, mintegy összekötő láncszemet jelent a kiállított művek másik nagy csoportjával, a ragasztott, csiszolt, polírozott üvegekkel. Ezek sorát Bohus Zoltán Rétegek és Sarki fény című plasztikái indítják, Botos Péter Két ékje, Gáspár György White holeja, Lukácsi László Bronz legyezője, Polyák János Kiterjedés V.-je, Szőke Barbara Híd I–II.-je, Virág Hajnalka Space Trafficja folytatja, és a legfiatalabb kiállító, az 1991-es születésű Ábel Tamás 4000 gr tolerance-sza zárja le. A sor azonban csak látszólag ilyen egyszerűen kapcsolódó láncszemekből áll, hiszen az alapvető technikai jellemzőkön túl mindegyikükre egyéni megoldások jellemzőek. Technikája

megjelenhetnek faliképként (Dárday Nikolett, Németh Hajnal, Kórodi

szerint ide tartozik például, de indíttatása, formavilága

Zsuzsanna, Czebe István). László Kyra térben függesztett hajlított

alapján alapvetően „különutasnak” mondható Füri Judit

üvege egyensúlyi viszonyokat elemez, Buczkó György melegen

1943 nyarát megidéző szobra.

alakított üvegből formált Függőónt.

Hasonló a helyzet a formában vagy kemencében

Hogy azután a látogatót inkább Gonzáles Gábor hajlított, savazott

összeolvasztott üvegek (Kecskés Krisztina, Kertészfi Ágnes,

üvege, A tenger azúr hulláma, esetleg Sipos Balázs, M. Tóth Margit

Melcher Mihály, Varga Gyöngyvér, M. Tóth Margit, Sipos

plasztikáinak finom humora vagy Edőcs Márta „titkos” technikával

Balázs, Virág Hajnalka), illetve az öntött (Jegenyés Jusztin,

üvegtörmelékből készített tálainak finomsága, Birgit Köblitz anyagtár-

Varga Dóra) és az öntöttet betonnal ötvöző művek

sítása, Lendvai Péter maszkjainak titokzatossága, Biliczki Ágnes, Barabos

(Szilágyi Csilla) és a rogyasztott alkotások (Homoki

Anita, Farkas Vajk, Homoki Anikó, Kertészfi Ágnes műveinek anyag-

Anikó, Birgit Köblitz) esetében is. A különböző, síkban

szerűsége ragadja meg? Erre a kérdésre nehéz felelet adni. Az üveg

megjelenő alkotások pedig kötődhetnek az ólmozott

köztudomásúan áttetszően tiszta anyag, de képes rá, hogy megőrizze

üveg hagyományaihoz (Thomai Ioannidou, Hefter László),

a rábízott titkokat.

20 15

január–február

Á B E L TA M Á S : 4000 gr tolerance, 2014, ragasztott, csiszolt, polírozott üveg, 33x13x13 cm BORKOVICS PÉTER: Spirál, 2014, kemencében olvasztott, melegen formázott üveg, 50x43x3,5 cm

Matéria-rejtélyek A M a t é r i a M ű v é s z e t i Tá r s a s á g k i á l l í t á s a REÖK, Szeged, 2015. I. 18-ig

WEHNER TIBOR

A történet kezdetét keresve viszonylag rövid múltra

A 2009-es hivatalos megalakulást követően a szentendrei Régi

tekinthetünk csak vissza: a Matéria Művészeti Társaság

Művésztelepi Galériában és 2010-ben Dunaszerdahelyen, a

a magyarországi művészeti egyesület- és társaság-

Kortárs Magyar Galériában nyolc alkotó, Bartl, Dréher, Gáll és

(újra)alakítási hullám lecsendesedése után, a korábban

Serényi mellett Birkás István, Kis-Tóth Ferenc, M. Novák András

létrehozott szerveződések felbomlásának, megszűné-

jelentkezett friss műveivel, illetve bemutatták Paizs Lászlónak az életműre visszapillantó, régebben keletkezett munkáit. 2012-ben a fővárosi, még a Szabadsajtó úton működő Budapest Kiállítóteremben újabb alkotók is csatlakoztak a laza szerveződésű csoportosuláshoz: így a szobrászművész Harasztÿ István és Jovánovics György, valamint a festő Baksai József, Szikora Tamás, Tölg-Molnár Zoltán és Záborszky Gábor. Ez a csapat (amelyből hiányzott ezúttal KisTóth Ferenc) 2014 őszén-telén a szegedi REÖK-ben megrendezett Matéria Művészeti Társaság-tárlaton tovább bővült: a 2009-ben lezárult Paizs Lászlóoeuvre, a 2012-ben megszakadt Szikora Tamásmunkásság mellett a 2006-ban művészettörténeti fejezetté nemesedett Kovács László-életművet reprezentálva korábban született műveket is felsorakoztatott, mintegy jelezve, hogy a különleges anyaghasználat a magyar művészetben nem csupán napjaink új művészeti jelensége (és nem kizárólagosan az e társaságba tömörült művészek privilégiuma).

ZÁBORSZKY GÁBOR: Korlátozott mozgástér, 2012 80x100 cm vegyes technika

sének, lassú elhalásának időszakában, 2009-ben alakult meg. Előzményei ennél néhány évvel korábbiak: 2006ban Találkozások címmel Szekszárdon négy alkotó: Bartl József, Dréher János, Gáll Ádám és Serényi H. Zsigmond festőművész mutatta be azokat a kompozícióit, amelyek kép mivoltát, festőiségét domináns módon a matéria, a képalkotó anyag határozta meg. E kiállításon Bartl József plextolba kevert porfestékmasszával megalkotott művei, Dréher János vakolat- vagy stukkótechnikát alkalmazó képtáblái, Gáll Ádám perlittel dúsított, akrillal színezett homok, kőpor és őrölt papírpép-kompozíciói és Serényi H. Zsigmond a képfelületet rejtett textil- és hullámpapír-applikációval gazdagító munkái voltak hivatottak a bemutatkozó művészek közötti összefogó jegyet hitelesíteni.

A REÖK tárlatán bemutatkozó művészek és a felvonultatott művek mellett még számos további mozzanatra, párhuzamra, variációra hivatkozhatunk az anyagvonatkozásokat mérlegelve: gondoljunk Bálint Endre, Lakner László, Altorjai Sándor, Konkoly Gyula, Erdély Miklós, Frey Krisztián, Donáth Péter, Kéri Ádám, Molnár Sándor, El Kazovszkij, Nádler Tibor, Samu Géza, Pauer Gyula, Csáji Attila, Ujházi Péter, Bukta Imre, fe Lugossy László, ifj. Szlávics László, Lois Viktor, Bogdándy Szultán Zoltán, Swierkiewicz Róbert és Lovas Ilona azon munkáira, amelyeken a hagyományos anyagok mellett rongy, spárga, textil, vatta, bőr, üveg, tükör, bitumen, ragasztóanyag, kátránypapír, karton- és hullámpapír, papírpép, fotó, műgyanta, üvegszálas poliészter, furnír, gipsz, föld, samott, fa, nád, nejlon, fólia, gumi, csont, marhabél, szőr, alufólia, homok, kőpor, perlit, vakolat, különböző fémek, meghatározhatatlan eredetű és összetételű szemét stb. különböző állagú, szerves és szervetlen matériája – esetenként a talált tárgyak, eszközök, alkatrészek, rekvizitumok kollázsszerűen az idegen anyagba illesztett vagy ütköztetett alkotó-

20 15

január–február

elemeivel együtt – jelennek meg. (Mindemellett külön

az általa munkájánál használt anyag közötti szoros kapcsolat

G Á L L Á D Á M : Arche-, 2014

fejezetben foglalkozhatnánk a természet élő elemeit,

a technika és a gyáripar fejlődésével nagyon meglazult, sőt

plastimul, perlit, homok, rétegelt lemez, 130x150 cm

az élő – vagy holt – organizmusokat műbe építő vagy

már majdnem teljesen megszűnt. Napjainkban a festő alig-alig

művé avató művészeti produktumokkal.)

tudja, hogy a boltban készen vásárolt festék miből áll, hogy

A tradicionális művészeti technikákat áttekintő, az eszközöket és használatukat művészettörténeti fénytörésben tárgyaló A képzőművészet iskolája című könyv 1941-es első kiadásának előszavában Szőnyi István a sienai festőtestületek 1355-ben kelt regulájára hivatkozik: „A festőművészetben nem szabad lelkiismeretlenül dolgozni. Tilos felhasználni hamis ezüstöt vagy aranyat, vagy más, a szerződés értelmében meg nem engedhető festékeket, ötvözött fémet finom arany, ónt ezüst, indigót azúr, terra rossát vagy míniumot cinóber helyett.” A 20. századi helyzetet analizálva aggódva megjegyzi: „A festő és

a megvett tubus mit tartalmaz. Teljesen ki van szolgáltatva a jól-rosszul tájékozott gyáros jóhiszeműségének.” Szőnyi István hivatkozása és megállapítása a még hagyományos anyagminőségekhez kötődő alkotói szemléletet tanúsítja. A képzőművészet iskolája bővített, 1976-os kiadásában Solymár István már azt regisztrálja, hogy „az új anyagok, technikák az utóbbi évtizedekben olyan mértékben jelentkeztek a képzőművészet területén, hogy ezeket már sehogy sem lehetett volna bepréselni az eddigi keretbe. (…) A legújabb eljárásokat, s a velük összefüggő tudnivalókat a második kötetben gyűjtöttük össze”. Ám ha fellapozzuk e második kötetet, akkor alig-alig tájékozódhatunk az anyagokat és technikákat jellemző nagy fordulatról: Z. Gács György festőművész az akrilfestésről és az építészethez 20 15

január–február

BIRK ÁS IST VÁN: Fehér csíkos kép, 2014 64x55 cm Két csíkos mező, 2014 64x55 cm

S Z I KO R A TA M Á S : Abroncskép, 2011 vegyes technika, 72x46 cm

kötődő technikák kapcsán a betonról, Kocsis Imre

A megszokott, a technikát és az anyagot pontosan megha-

festőművész az új sokszorosító grafikai eljárásokról

tározó jelzések mellett a 20. század második felében vált

és néhány kevert technikáról, Vilt Tibor szob-

mind gyakoribbá a vegyes technika definíció, amely úgy

rászművész a szobrászat egy-egy új matériájáról

olvasztotta eggyé a képalkotó eljárást és az eljárás során

(műanyagok, vas) és a kinetikus plasztikákról érte-

felhasznált anyagot, hogy semmit sem jelölt meg pontosan:

kezik. Az ekkor már érzékelhető anyag- és technikai

gyakran feltűnik ez az ún. idegen anyagokat és általánosan

áttörést nem követte a szakirodalom, és az avant-

nem ismert képalkotó eljárásokat egyaránt homályban tartó

gárd már régen lezajlott új jelenségeire érdemben

megnevezés a Matéria Művészeti Társaság kollekciójában is.

nem reflektált a hivatalos művészetkritika.

A térbe helyezett anyagtömegek, a talált tárgyakból szerkesztett domborműkollázsok, az objektek mellett a tradicionális, a falra függesztett – a befogadást a szemlélő álló testhelyzetéből lehetővé tevő – képpozíciót a társaság alkotói is megtartották, és általában fennmaradt a hagyományos képformátum, a négyzetes vagy a fekvő, illetve álló téglalapalakzat is. A dolgok a képmezőben, a képfelület alatt és a képsíkot szétdúló, erőteljes fakturális nyomokat hagyó építkezések, rétegződések, beavatkozások – hozzáadások és elvételek, hiányteremtések – révén történnek. A történeti szemléletet érvényesítő művészeti múzeumok egynemű műtárgyállománya – a végeláthatatlan termekben függő, olajjal vászonra festett, sík kompozíciók – helyébe a kubista és dadaista kezdeményezések tanulságait kamatoztató, formai változatosságban pompázó, kavalkádszerű anyaghasználattal élő együttesek léptek. E kompozíciókon nem válik el élesen egymástól az anyag és megmunkálásmódja, s nem ismerhetők fel a mesterség gyakorlásának konvencionális mesterjegyei – mint például a lebilincselő ecsetkezelésé az olajfestészetben, a bravúros rajzé a grafikában, a virtuóz faragásé a szobrászatban –, nem tudható, hogy miből mi keletkezett, milyen folyamatok zajlottak le a mű létrejötte során, mit produkált maga az anyag, és mi az, ami a művész beavatkozásainak s ugyancsak ismeretlen eszközhasználatának eredményeként született meg. Sokszor megfejthetetlen, hogy valójában mi is a mű anyaga, melyek az összetevői. A matériamű maga a megtestesült rejtély. Néhány, az új anyaghasználatot jellemző konvencióra e tárlat kapcsán is felhívhatjuk a figyelmet: csaknem kizárólagosan elvont, absztrakt, túlnyomórészt szabadon alakított, tasisztikus vagy geometrikus-konstruktív hangvételű kompozíciók születnek, csak elvétve tünedeznek fel a valóságelemekre hivatkozó vagy jelszerű, szimbolikus utalásokat hordozó motívumok. Fontos műalkotó elem a faktúra, amely egy-egy rendet, finom66

20 15

január–február

ságot, tisztaságot sugalló geometrikus kompozíció

és Dréher Jánosé – a 20. század utolsó harmadában és az új

mellett leginkább a maradványszerűség, a törede-

évszázad első másfél évtizedében oly hangsúlyossá vált, látszólag

zettség, a roncsoltság, a megsértettség, a meggyö-

formai jegyeik révén összefűződő áramlat reprezentánsaiként

törtség, a lepusztultság emócióit sűríti, kelti és tolmá-

kaptak teret a szegedi REÖK-palotában. Karakteresen önálló

csolja, felületének megjelenítésében, hatásvilágának

az aurája Jovánovics György frottázsainak és Harasztÿ István

kibontakoztatásában pedig fontos eszköz a fény.

ironikus hangvételű domborművű tárgykollázsainak, ellentétes

Mellőzöttek a harmóniák: nyers érzékiség, ambivalens

indíttatásúak a világos színek árnyalataiba foglalt Dréher János-,

emóciókkal dúsított emlékszerűségek, disszonanciák,

a hófehér geometria által megszólaltatott Serényi H. Zsigmond-,

rútságok munkálnak a kompozí-ciókban. Más és

a drámai mélységeket feltáró, sötétségekbe burkolózó Gáll Ádám-

más érzetet közvetít egy kopott-koszlott, repedezett

kompozíciók. Más megmunkálási módszerekkel él a színek és a

falfelületre hivatkozó képtest és egy csillogó, törékeny

formák kaotikus kavargását megteremtő M. Novák András és az

kátrányfelület, más világ sugallatát hordozza egy

egy-egy motívumra koncentráló, redukált szín- és formarendbe

bántón színes, bár kissé megviselt textilfoszlányokkal

foglalt munkák alkotója, Tölg-Molnár Zoltán. Különös hangsú-

burkolt képmező, mint a fémhulladékokból vagy a

lyokat kapnak az eredeti funkciójukat és dekorativitásukat csak

faragott bútoralkatrészekből szerkesztett dombormű-

nyomokban őrző fa alkotóelemek Birkás István vegyes anyaghasz-

kollázs. Az anyagok asszociációs források is: utalá-

nálatú reliefjein, mitikus sugárzásúak Záborszky Gábor képme-

sokkal terheltek, jelentéseket idéznek.

zőbe ágyazódó, fémesen csillogó felületei és motívumai. Miként a

A már lezárult életművek alkotói: a meditatív indíttatású Kovács László, az olajfestéket domborművű párnákba építő Bartl József, a dolgok elmúlása ellen

festő előd Bartl József, Baksai József is a festékrétegekből képzett, mélytűzű kolorittal éltetett plasztikus motívumok hatásvilágát aknázza ki műveivel.

expresszív anyagroncsolásokkal tiltakozó, megőrzé-

Fülep Lajos művészetfilozófus a műalkotást mint anyagi

SERÉNYI H. ZSIGMOND:

sükért zárványszerű plexikiemelésekkel fellépő Paizs

és szellemi egységet szemlélte. E tétel érvényességét

László, a dobozok és a fiókok, a zárt rendszerek, a

a legújabb kor művészeti történései úgy igazolták és

Térstruktúrák osztott terekben I–II–III., 2012, olaj, vászon, vegyes technika, egyenként 100x100 cm

fények és árnyékok misztikumát kutató Szikora Tamás

igazolják, hogy az anyagi összetevőt is – az érzékiségek

munkái a közelmúlt magyar művészetének lazán

tolmácsolásán túl – szellemi természetű tartalmakkal gazda-

összefüggő egyéni alkotói útjait és folyamatait jelení-

gították, lényegítették át. Az anyag már nem puszta közve-

tették meg. A múlt század 60-as és 70-es évtizedének

títő, nem egyszerűen technikai jellegű hordozó vektor, nem

fordulóján, majd a 70-es évek második felében indult

médium, hanem a műalakítás közvetlen tanúja, a szelle-

nemzedék anyagiságokban fürdő művei – s a hozzájuk

mivel szétválaszthatatlanul összeolvadó elem. Az anyag, az

kapcsolódott két fiatalabb alkotóé, Baksai Józsefé

anyagiság immár a szellemi mű maga.

20 15

január–február

Helyzetben az akvarell I I . E g r i O r s z á g o s A k v a r e l l Tr i e n n á l e K e p e s I n t é z e t , Z s i n a g ó g a G a l é r i a , E g e r, 2 0 1 5 . I I I . 1 5 - i g

RÉVÉSZ EMESE

AK VARELL!

2011-ben a londoni Tate Gallery nagyszabású

kiállításon mutatta be az angol akvarellfestészet elmúlt fél évezredét, a kora középkori kódexektől, a reneszánsz botanikai illusztrációktól, a 18. századi topografikus tájképfestészet nagymesterein, Thomas Girtin és Turner festészetén át a kortárs akvarell olyan fenegyerekeivel zárva az áttekintést, mint Anish Kapoor vagy Tracy Emin.1 A fanyalgók mondhatják erre, hogy no persze, az angoloknak könnyű, hiszen ott az akvarell a felvilágosodás óta a nemzeti festészet megbecsült és kiemelt ága. Pedig nekünk sem lenne szégyenre okunk. Ha képzeletben bejárnánk a magyar akvarellfestészet történetét bemutató reprezentatív tárlatot, akkor az olyan klasszikus mesterek vedútáival indulna, mint Barabás Miklós vagy Libay Károly Lajos, majd teremről teremre járva a magyar festészet legszebb, akvarellbe oldott fejezetei következnének: Szőnyi István, Vaszary János, Ámos Imre, Gadányi Jenő, Bene Géza, Bornemissza Géza nevével, majd zárásképp olyan kortársakkal, mint El Kazovszkij, Ujházi Péter, Bukta Imre vagy Roskó Gábor. Aki a felsorolt nevekhez képzeletben műveket is társított, annak szemernyi kétsége sem lehet arról, hogy a magyar akvarellfestészet bátran állná a versenyt az angolokkal. Tegyük hozzá mindjárt, hogy ez a nagyszabású történeti áttekintés valamilyen formában már megvalósult, igaz szakaszosan tördelve, időben elhúzódva, de az egri akvarell biennálék kitartó szemlélői előtt már lepörögtek e történet legfőbb fejezetei. Mondhatnánk úgy is, hogy Egerben már felvázolták egy jövendőbeli magyar akvarelltörténeti kiállítás szinopszisát. Az 1968-ban indult egri kiállítások sorozatának már második tárlatán, külön szekcióban szerepeltek Bornemisza Géza vízfestményei, s azóta a biennále minden alkalommal felvállalt egy-egy történeti kísérő tárlatot is. (Ezúttal Radnóti Miklósra emlékeznek, korábbi illusztrációkkal és kortárs reflexiókkal.2) Mindeközben az egri kiállítások maguk is történelemmé váltak, hiszen aki majd egykoron a magyar vízfestés históriájának megírására vállalkozik, annak legfőbb forrásai maguk a biennálék lesznek. Katalógusaik éppúgy őrzik a történeti elemzéseket, mint a kortársi értelmezési kísérleteket, miközben a kettő áthatja egymást: a felvázolt történeti kontextus visszahat a jelenre. Így aki ma az akvarellt választja kifejezési eszközül, két évszázados hagyomány részeként helyezheti el magát. Mindez Eger nélkül nem lenne lehetséges: amit a

M. NOVÁK ANDRÁS:

magyar akvarellfestészetről tudunk, azt az Egri Országos Akvarell

Mindenki művész, minden művészet, 2014

Biennáléknak köszönhetően tudjuk.

20 15

január–február

és résztvevők folyamatosan frissülő névsora egy évtized múltán már beteljesítette vágyaikat.5 A hagyományos technikai kereteket és ábrázolási formákat szétfeszítő nyitást bizonyította a hetedik, 1980-ban megrendezett tárlat hívószava: „Az akvarell és határesetei”. A tárlatsorozatnak is köszönhetően, a 80-as évekre az akvarell ismét a képi kísérletezés kedvelt eszközévé vált, s az egri biennálék a kortárs művészet releváns színtereként működtek. Hivatásuk, változó színvonaluk továbbra is viták kereszttüzében állt, de létük önmagában serkentőleg hatott, már csak a „beszédre bujtogatás” révén is.6 Hiszen a szakmailag is egyre magasabb színvonalú katalógusok bevezetőiben és a kapcsolódó kritikákban művészettörténészek, kurátorok elmélkedtek újra és újra az akvarell képalkotói metódusáról, alkalmanként újradefiniálva, újrapozícionálva a kifejezőeszközt. Mindeközben a befogadó város múzeumának gyűjteményében létrejött az ország legnagyobb és legátfogóbb akva-

TRIENNÁLE?

Eger a hazai biennálék egyik sikertörté-

nete. Ha felmerül a kérdés, hogy mi indokolja egyáltalán az időközi technikai (műfaji) seregszemlék létét, akkor Eger példája igazolja, hogy az efféle áttekintéseknek döntő hatásuk lehet egy képalkotó eszköz helyzetének újragondolásában. A tárlatok sorát megőrző katalógusokon és az azokra reflektáló recenziókon keresztül kirajzolódik egy technika műfajjá érésének folyamata, kortársi újraértelmezésének története. A biennále születése körül a 60-as évek paternalista kultúrpolitikája bábáskodott, vidéki befogadóhelyek kijelölésével gondoskodva a kellő mértékű decentralizációról, egyszersmind biztosítva a kortárs alkotók szabad (beadásos), ám mégiscsak

rellgyűjteménye, majd az összefogás platformjaként a kifejezésmód

S ÓVÁR ADI VALÉRIA :

elkötelezettjei a Magyar Vízfestők Társaságát is megalapították.

Wellness I–IV., 2012

Kell-e ennél több az efféle seregszemlék igazolására? Úgy tűnik: kell. A művészeti biennálék rendszerváltás óta tartó, tapasztalható felfutása 2007 környékén érezhetően megtört. Az egymásra torlódott, egymással konkuráló rendezvények problémáját a rendezők a három észak-magyarországi seregszemle, a Miskolci Országos Grafikai Biennále, az Egri Akvarell Biennále és a Salgótarjáni Rajzbiennále összehangolásával oldották meg, így 2006 után Eger is triennáléra váltott.7 Ez azonban távolról sem oldotta meg helyzetét: a 2009-ben megrendezett, első Triennálét követően elmaradt a soron következő, így a tavaly decemberben megnyílt tárlat öt és fél év után ad áttekintést a hazai akvarellfestészetről.8 Vitathatatlan szakmai eredményei önmagukban azonban nem teszik automatikusan a nagyközönség számára is vonzóvá. Míg Belgiumban,

szelektált (azaz zsűrizett) és látható (s így megfigyelhető) nyilvánosságát.3 Túl a zárójeleken, a technika kellőképpen ártalmatlannak tűnt ahhoz, hogy szabad játékteret nyújtson a kortársak számára. 1968-ban, az első tárlat bevezetőjében Németh Lajos még némi önkritikával állapíthatta meg: „Mintha az akvarell a megüresedett impresszionista látvány utóvédévé vált volna és a művészettel inkább csak műkedvelői szinten foglalkozók menedéke [lenne]”.4 A szervezők vállalt célja épp a műkedvelői, „rajztanári” tradíció levetkőzése volt, a technika „helyzetbe hozása”, bevezetése a legfrissebb kortárs képi gondolkodásba. Az ügy iránt elkötelezett szervezők tudatos témaválasztása, a díjazottak

20 15

január–február

CHILF MÁRIA: Lak, 2011

HERENYIK ZSUZSA: Rég volt, 2014

SZÜTS MIKLÓS: Cím nélkül (2011/26), 2011 Kínában vagy Mexikóban az akvarell biennálék széles-

így nem többek szalon jellegű névsorolvasásnál. Kétségtelen, a

körű publicitással kísért, kiemelt jelentőségű művé-

grafikai biennálék kortárs művészeti rangját jelentősen emelné,

szeti eseménysorozatot jelentenek, nálunk még csak

ha alkalmanként teret adnának egy-egy elismert kurátor váloga-

vágyálom, hogy a tárlat kilépjen a múzeum falai közül,

tásának is. A szubjektív, intellektuális olvasat mellett azonban a

és valóban a város, a régió arculatát is meghatározó

szabad beadású művek szemléjének is helye van, amely a jelen-

művészeti fesztivál legyen.

kori képalkotás másfajta (kereszt)metszetét nyújtja. Az értelmező

KO R TÁR S.

Pedig a két helyszínen felvonuló, csaknem

másfélszáz alkotó munkái megérdemelnék ezt a figyelmet.9 Az efféle seregszemlékkel szemben a legálFEHÉR LÁSZLÓ: Alvó hajléktalan, 2014

talánosabb vád, hogy nélkülözik a kurátori koncepciót,

struktúrát jelen esetben H. Szilasi Ágota kiváló rendezése teremti meg, amely a világos, levegős (a műfajnak igencsak megfelelő) kiállítótér két szintjén a művek heterogén masszájából világos szerkezetet épített. Márpedig egy technikaközpontú triennále legfőbb hivatása éppen ez: áttekintést nyújtani a médium alkalmazásának uralkodó metódusairól, kirajzolva trendeket, csoportokat, a változások csuklópontjait és irányadó mestereit. Utóbbiak közé tartozik az előző triennále nagydíjasa, Szily Géza, aki szervezőként és alkotóként a műfaj egyik legelkötelezettebb képviselője. Félárnyékban neszező rágcsálóinak világát éppen az akvarell elmosódott, bizonytalan karaktere teremti meg, tele (bal)sejtelemmel, figura és sötétség közti neszezéssel, átmenetekkel, illanó fénnyel és növekvő homállyal. A most bemutatott művek több mint fele a technika sajátosságaira alapozott absztrakt kompozíció, írásos, gesztusos vagy biomorf formákból kirajzolódó kép. Ilyenek Mészáros

20 15

január–február

István monumentális gesztusfestményei, amelyeken a tekercseken szétfolyó festék megőrzi a vizes alapú pigmentek primer lendületét, egyszeri és szubjektív karakterét. Szemben ezek kirobbanóan közvetlen expresszivitásával, a nonfiguráció meditatív irányát képviselik Szűts Miklós mélyfekete téralakzatai (félúton absztrakció és figuráció között), amelyek éppen az akvarell sajátos anyagszerűsége révén nyerik el egyedi, süppedős textúrájukat. A művek másik része éppen a vízfesték technikai sokszínűségére támaszkodik. M. Novák András agylenyomatokat idéző kompozícióin a primer gesztus, lenyomat és figuratív embléma rendeződik mustrává. Szintén egyfajta pop artos frissesség jellemzi Mayer Berta talált képeit, figura- és jeltöredékeket használó kompozícióit. Mások az akvarell fogalmához kapcsolódó naiv-dilettáns képalkotás sztereotípiáira reflektálnak, mint Sóváradi Valéria wellness-aktjai vagy Herenyik Zsuzsa népművészeti ihletésű, a műkedvelő képalkotás naiv formaképzését szofisztikált emblémákká formáló kompozíciói. Az akvarell eredendően áttetsző, fényáteresztő karakteréből adódóan kapnak metafizikus jelleget Bikácsi Daniela és Lipták Ágnes téralakzatai vagy Kolláth Zsuzsanna középkori üvegablakokat idéző színstruktúrái. Hasonló monumentális téri szerkezeteket alkotott az Eszterházy Károly Főiskola díját elnyerő Ferenc Réka. Az idei triennále minisztériumi fődíját és Eger város díját a zsűri két olyan alkotónak ítélte oda, akik akvarellel monumentális, figuratív festményeket alkotnak. Földi Péter vizes pácot használó, jellegzetes, mitikus figurái és Fehér László nagyméretű gouacheportréi élő cáfolatai annak, hogy a vízfestmény feltétlenül valami

ilyen médiatudatos művek Chilf Mária ágas-bogas fa-televényei,

kicsiny, intim, áttetsző, vázlatszerű képződmény. Ősrégi

amelyek az akvarell szétfolyásából az irányított véletlen elvén

dilemma ez, miszerint az akvarellel készült kép színes

kapnak formát. Álomszerű süppedékeikben bolyongnak emberek

rajz vagy írott festmény. Műveik annak meggyőző

és mindennapi tárgyaik, de másként megformálva, egy másik téri

bizonyságai, hogy a technika önmagában nem jelent

és valóságdimenzióból ideszakadt emlékképek gyanánt. Angol

méretbeli vagy akár tematikai korlátot, nem a grafika

és kontinentális akvarell (vizes vagy kötőanyagos) itt kép- és

kiterjesztett érdekköre és nem is a festészet előszobája,

értelemalkotó eszközzé válik, az akvarell választása itt mással nem

hanem autonóm, festői kifejezőeszköz. Az állítás fontos

helyettesíthető tudatos döntés eredménye.

fejezete az akvarell rehabilitálásának. De csak a lehet-

Már önmagában ezért a tanulságért is érdemes volt bejárni

séges interpretációk egyike.

ezt a fél évszázados utat.

A másik értelmezés ugyanis nem palástolja, hanem épp kiemeli és alapvető képalkotói stratégiaként használja a technika mediális sajátszerűségeit. Ilyenek Nagy Gábor Fűkatedrálisokból leszármazott Tájképletei, amelyek úgy is felfoghatóak, mint az akvarell évszázados tájábrázolásaira adott válaszok. Csakhogy szemben a vízfesték illanó, atmoszférikus látványélményeket megragadó plein air karakterével, e művek inkább a tájlátvány analízisei, az akvarell változatos kifejezésmódjaiból építkező „technikai szótárak”. És

Jegyzetek 1 Watercolour. Ed.: Alison Smith. Tate Britain, London, Tate Publishing, 2011. 2 A régi zsinagógában bemutatott kísérő tárlat anyagának régebbi illusztrációit a Petőfi Irodalmi Múzeum képzőművészeti gyűjteményéből válogatták. 3 Révész Emese: Mérlegen a hazai grafikai biennálék. Múzeum Café, 2014/3, 18–25. 4 Német Lajos: [Bevezető] In: I. Országos Akvarell kiállítás. Eger, 1968. 5 Az egri biennálék történetének összefoglalása: H. Szilasi Ágota: Víz-fény-szín-tér. Stílusvariációk egy technikára. Egri Országos Akvarell Biennálé 1968–2004. In: Vízfény-szín-tér. Eger, 2005, 4–19. 6 A fogalmat Michel Foucault-tól kölcsönöztem. 7 Az utolsó, XX. biennále megrendezésére 2006-ban került sor. 8 Mivel a jelenlegi tárlat átnyúlik 2015-re, visszaáll a triennálék korábban megakadt ritmusa. 9 Az egri Dobó István Vármúzeum szervezésében megvalósult tárlat két helyszínen zajlik: a Kepes Intézetben és a Zsinagóga Galériában. 142 alkotó munkája tekinthető meg.

20 15

január–február

NAGY GÁBOR: Tájképlet II., 2014

Kassai kaleidoszkóp Az Orbis pictus című tárlatról Kelet-szlovákiai Múzeum, Kassa, 2015. I. 25-ig

LÓSKA LAJOS

A Magyar Művészeti Akadémia

címen 1654-ben) az intézmény első olyan bemutatkozása

tagjainak munkáiból nyílt kiállítás

külföldön, amelyre nem hívtak meg vendégművészeket,

Kassán a hajdan Felső-magyarországi,

az akadémia több mint negyven művésze hetven művet

ma Kelet-szlovákiai Múzeumban.

meghaladó munkával szerepel, sőt a képzőművészek mellett

A találó című seregszemle (Comenius

iparművészek, fotóművészek és népi iparművészek alko-

SZURCSIK JÓZSEF:

jelentette meg képes tankönyvét

tásaival is találkozhatunk, valamint Makovecz Imre három

Hajnal, 2009, 83x176 cm, szén, textil

Orbis pictus, azaz Festett világ

(terv)rajzát is láthatja a tárlatlátogató.

Budapesti lepel, 2010, szabad vászon, 330x180 cm

Az átfogó kép alkotásakor a legcélravezetőbb megoldásnak az tűnik, ha műfajok szerint vesszük szemügyre a kollekciót. A szobrászokkal kezdve, Bohus Zoltán két konstruktív, zölden derengő belső teret elénk táró plasztikája (Enigma, Titok kristály) hívja fel magára a figyelmet. Farkas Ádámnak az örök visszatérést jelképező szalaggubanca falapocskákból összefűzött lánctalpakra emlékeztet (Végtelen visszatérés 5), csipkézett körvitorlájú Möbiusz-hajója pedig elvontabb formavilágú, mégis játékos márványszobor. A kassai illetőségű Bartusz György avantgárd gyökerű csillogó alumínium hengerplasztikapárja emberi torzót és gépalkatrészt egyaránt megidéz. Csíkszentmihályi Róbert hosszú évek óta készít groteszk emberállat szobrokat, az itt szereplő megmosolyogtató darabja a Kotkot című kisbronz. Schrammel Imre két samott domborműve és Fekete György síkplasztikája a műfaj sokszínűségének bizonyítékai. A térplasztikák között kell megemlítenem az objekteket is. Prutkay Péter dobozképe, tárgymontázsa az első fotó: Alapfy László

M. NOVÁK ANDRÁS:

világháborúra emlékezik. Kelecsényi Csilla Mária rádióján a két keresőgomb fölötti előlapot mini gobelinre cserélte. Barabás Márton objektje a címének megfelelően (Forgatókönyv)

20 15

január–február

tengelyre szerelt forgatható könyv. A népi iparművészek mini szuszékot, ütőgardont, illetve filckompozíciókat állítanak ki. A fotóművészek közül is sokan képviseltetik magukat. Móser Zoltán kolozsvári falfirkafotóval, Olasz Ferenc szakrális munkákkal (Jesse fája, Gyöngyöspata), Kunkovács László Korpusszal, Tóth György portréval, Haris László pedig, aki a vizsolyi bibliából nagyított ki szövegrészeket, konceptuális szemléletű fényképpel. Az iparművészek – Háger Ritta és Katona Szabó Erzsébet – gobelinekkel és bőrből készült térplasztikával teszik még változatosabbá az anyagot. A grafikák között válogatva nem mehetünk el szó nélkül Gyulai Líviusz egyszerre nosztalgikus és erotikus Sárkányt legeltetője, Hauser Beáta és Kókay Krisztina minimálos vonalkás rajzai mellett. Tudósításom végére hagytam a legszámosabb festészeti anyagot. A hiperrealizmust is megidézi Jovián György Bontás-sorozatának két darabja. Csáji Attila plasztikus, Lantos Ferenc szerkezetes és Szabados Árpád lírai nonfiguratív kompozíciója mellett láthatjuk Véssey Gábor színes, expresszív képeit is. A leglátványosabbak talán a hatalmas méretű, szabadvásznas alkotások, melyeknek jellemzője, hogy nincsenek keretre feszítve, függönyszerűen lebegnek a kiállítóterem fala előtt. figurarajzai és Szurcsik József egyszerre szürreális és metafizikus kőfejei képviselik. M. Novák András hatalmas, kollázstechnikával készült munkája, a Budapesti lepel a 21. századi nagyváros lakóinak

fotó: Alapfy László

A szabad vásznas grafikát Kovács Péter vonalgubanc

lenyomata, egy profán torinói lepel. Stefanovits Péter öt méter hosszú alkotása, melyre a miatyánk magyar és szlovák szövege van ráírva, a két nép egymásra utaltságát demonstrálja. Rövid írásomban sajnos nem tudtam a kassai tárlat minden résztvevőjéről szólni, így csak az anyag változatosságának érzékeltetésére szorítkoztam. Végezetül, de nem utolsó sorban, meg kell említenem a múzeum igazgatójának, Pollák Róbertnek a nevét, akinek kitartó munkája, konstruktív hozzáállása, segítőkészsége nélkül nem valósulhatott

B A R T U S Z G Y Ö R G Y : Tér-idő plasztika I–II., 1993 alumínium, 50x15x15 cm; 66x15x15 cm

F A R K A S Á D Á M : Végtelen visszatérés V., 1993 festett fa, 28x58x49 cm

fotó: Alapfy László

volna meg a bemutató.

20 15

január–február

50 év munkái Nikmond Beáta szobrászművész kiállítása Nagy Balogh János Kiállítóterem, 2015. I. 30-ig

MOHAY ORSOLYA

Nikmond Beáta az 1960-as évek elejétől foglalkozik szobrászattal.

felmutatva a gyermeket. Nők, hátukon gyerekkel vagy más élőlé-

Viszonylag gyorsan kifejlődő stílusának nincsenek jól elhatárolható,

nyekkel, madárral, hallal; gubbasztó pózokban, lábukat összefogva.

különálló stíluskorszakai. A kezdetektől ugyanabban a kifejezésfor-

Családok, szigorú rendben, apa, anya, középen gyermek; valamint

mában hisz, soha nem revideálta látásmódját. Erőteljesen kötődik

szálfaegyenes, frontális figurák – stabil, ám valójában érzékeny és

a Medgyessy Ferenc által megalapozott szobrászati szemlélethez,

instabil talapzatokon egyensúlyozva.

melyre további hatást gyakorolt mestere, Laborcz Ferenc, valamint Brâncuşi és Giacometti gondolkodásmódja. Alapvető alkotói közegét, művészi hozzáállását azonban valami más, valami nagyon nehezen megfogható és megfogalmazható, valójában témává is alig tehető tény alapozza meg, ez pedig – nem tudom pontosabban leírni – a „kispestiség”. Viola József (kispesti) író, költő a következőképpen magyarázza ezt: „Nagy Balogh János művészete és egyénisége a Kispesten élt (és élő) művészekre meghatározó. Az egykori megyei város gyűjtőmedencéje és temetője lett az olyan jó értelemben vett művészkülöncöknek, mint amilyen ő volt.”

A bazaltba, gránitba, márványba fogalmazott szobrok ideái sok esetben először fában öltenek formát. Ez az alkotás első fázisa. A második, hogy a művész megfelelő anyagot találjon a formai elgondoláshoz. Nikmond Beáta elképzel egy követ, annak színét, textúráját, melyet meg kell találnia ahhoz, hogy létrejöhessen a végleges, a valóságos, az igazi mű. Így az alkotás folyamata akár egy, másfél évet is igénybe vehet. Az értelmezés szempontjából ez egy fontos tényező, hiszen az idő, pontosabban az időtlenség, az örökkévalóság felé törekvés vágya életművének meghatározó jelentőségű momentuma. A szándék kivetül nemcsak művei-

Nagy Balogh „különc” élete Kispesten „sajátos realista romantikát

nek mikéntjére, hanem azok létezésmódjára is. Szobrai az évek

teremtett”. A fegyelmezett, nem kérkedő, csöndesen, napi kemény

folyamán (római számmal jelzett) sorszámot kaptak, így idővel azok

munkával, egyszerű élettel járó művészlét romantikáját, mely nem

létrejöttének pontos dátuma nehezen követhető, ami egy tuda-

pusztán egy szerepvállalás, hanem nagyon is valóságos célkitűzés.

tosan fenntartott állapot. Létezésük genezise és vége is a homályba

Nikmond Beáta is e kispesti „művészkülöncök” közé tartozik, aki

vész, nem látható be, nincs kezdete és nincs vége. A tökéletesség

magáévá tette és büszkén vállalja a Nagy Balogh-i művész-sors szélső-

vágya az alkotói életet, mely háttérbe vonultan, figyelemtől

ségeit. Ötven éve ugyanazt a megerőltető munkát végzi, napi három-

mentesen húzódik meg, s melyet valamiféle „végzet” vagy „sors”

négy órában. Munkaasztalára a legnehezebb kövek, bazalt-, gránit-,

irányít a világ történései mögött, összekapcsolja az önmagukat

márványtömbök kerülnek, melyeket gépek nélkül, vésőkkel, csiszolóval

(helyette is) reprezentálni, felmenteni, megmenteni, az örökkéva-

munkál meg. Törékeny lénye önként vállalt súlyos terheket mozgat. Ez

lóság irányába eltolni képes művekkel.

a kemény „férfimunka”, ha tudatosan talán nem is, mégis erőteljesen kapcsolja őt a feminista művészet önreflexiójához. Pályafutása nem más, mint a hagyományos női lét háttérbe szorítása a művészi lehetőségek megélése, a művésszé válás és létezés fontossága mögött.

A Nagy Balogh János Kiállítóteremben Nikmond Beáta ötvenévnyi munkájának lenyomata látható. E lenyomathoz hozzátartozik, de a kiállításban nem hangsúlyos az a grafikai munkásság, mely folyamatosan létezett, létezik az életműben. A korai krokik, majd akvarellek

Erőteljes és szigorú esztétikai motivációi jól érzékelhetők munkáin.

és pasztellek hangsúlyosan erőteljes, tömbszerűen felvitt színei

Egyrészt a tökéletes arány, a tökéletes egység, a gömb alakja felé való

szobrászati munkásságára jellemző módon mutatnak fel emberi

kiterjedés, törekvés jellemzi, másrészt szereti a szimmetriát, a mindin-

mozdulatokat, jeleneteket. Képei erőteljesen kötődnek a szobrászati

kább geometrikus formába zárt megfogalmazást. Munkái konkré-

formanyelvhez, de különbségképpen elmondható, hogy a mozgás

tumok. Konkrét emberek, kapcsolatok, viszonyok. Jelentős részük

itt lényeges elemként jelenik meg, s az időtlenséget elveszítve, a

modell után készült, de arcukon az időtlenség karakter és érzések

humor, a jókedv vagy éppen a komor állapotok, helyzetek kerülnek

nélküli nyugodt állapota látszik. Szobrai szépek, megszerkesztett

előtérbe. Nikmond Beáta lénye, önreflexiója itt nyilvánvalóbb, érzé-

geometriájukkal, frontális, gesztus nélküli állapotukkal, mozdulatlan-

kelhetőbb, mégis elmondható, hogy zártság, a befelé irányultság

ságukkal. Önreflexiói kibogozhatatlanok, életének lenyomatai pusztán

követhető nyomon.

a formák esztétikai valóságában jelennek meg. A szobrok megjelenésén túl további jelentést nem erőltet. Nem lehet azonban nem észrevenni bizonyos tendenciákat. Figurái nagyrészt férfiak, sokszor gyerekkel, inverz madonnaként, vagy épp maga előtt tartva, mintegy

Nikmond Beáta életműve, éppen a lokális létezés felől, a „kispestiség” és önmaga erőteljes megélésének következtében válik univerzálissá, a kortárs képzőművészet integráns részévé.

20 15

január–február

N I K M O N D B E Á T A : Szobor VII. 1993, fa, 40x18 cm

N I K M O N D B E Á T A : Szobor XXI. 1998, bazalt, 66x34x20 cm

N I K M O N D B E Á T A : Szobor XXIV. 2008/2009, gránit, 77x24x20 cm

20 15

január–február

Körkérdés Az Új Művészet, hagyományához híven, körkérdést tett fel az előző évi kiállításokról, művészeti eseményekről, ám szokásától eltérően most a kritikusok, művészettörténészek helyett a művészek válaszaira volt kíváncsi. A kérdés így szólt: Ön szerint melyik/melyek volt/ak a 2014-es év legjobb kiállítása/kiállításai? ÖSSZEÁLLÍTOT TA: B O R D Á C S A N D R E A Albert Ádám 2014 képzőművészeti eseményei közül a legfontosabbnak A legtöbb – Az FKSE éves hagyományőrző kiállítását tartom, mert az FKSE tagságának egy része a kiállítást központi támogatás nélkül, az előkészítés és a megvalósítás teljes folyamatát közösségi, önszerveződő módon valósította meg. Az energiák katalizálásával létrehoztak egy új típusú, alulról építkező

BIRKÁS ÁKOS: Enteriőr, 2007, olaj, vászon, 180x250 cm

a felülről való függést, kiszolgáltatottságot. A kiállítási konstrukció minden fázisát a résztvevők közösen, kvázi demokratikusan hozták létre.

fotó: Franz Schachinger

nyitott struktúrát, amelynek lényege, hogy csökkentik

Czene Márta Viszonylag kevés kiállítást láttam az idén, de ezek közül Birkás Ákostól A Festő dolga volt a legnagyobb élmény. Birkás 2006 óta készült műveinek javát itthon még nem láthattuk, az egyébként is végletesen élénk színeit annyira kiemelték a szürke falak és a hideg fény, hogy egészen vakítóan hatottak. Nagyon tetszett még Kicsiny Balázs Killing Time IV. / Elütni az időt IV. című installációja. Az FKSE éves kiállítását (A legtöbb) talán nem mint megvalósult kiállítást emelném ki, de önszerveződő struktúrájával szerintem az év legizgalmasabb kezdeményezése volt.

Pro 72., 2014, videoperformansz (részlet; operatőr: Molnár Ágnes Éva)

SZALAI PÉTER: kiállítási enteriőr, 2014

Asztalos Zsolt A 2014-es művészeti események közül az idén 60. születésnapját ünneplő Szirtes János életművét összegző három kiállítás közül a Zsolnay Kulturális Negyedben bemutatott anyagot emelném ki. Emellett a Műcsarnokban kiállított Egy város entrópiája című kiállítás is érdekes válogatásnak bizonyult. Örömteli volt Tót Endre egyik ikonikus munkájának megjelenése az acb Galériában Korai zér0 darabok (1971–78) címmel. Idén ősszel sok izgalmas művet sorakoztatott fel a Fotóhónap fesztivál. A Trafóban bemutatott Csákány István többdimenziós metaforikus kiállítása – Dioráma címmel – kivitelezésében is kiemelkedett a galéria éves programjából.

fotó: Orbán György

SZIRTES JÁNOS:

20 15

január–február

Március 7. Kiss Miklós, 12 000 Aranycsótány, Műcsarnok, MO Galéria, interaktív installáció. Az elegáns mátrixban csak egy valódi arany, a többi aranyszínű műanyag, mindenki zsiráfnyakkal kukkerezett, hol lehet az a kitüntetett EGY? Március 20. Csontó Lajos, Come with Me, Inda Galéria, installáció és világító képek. A padlót beborító fekete lepel, a belőle kidudorodó szöveg, oda kellett figyelni a lépésekre, sötét anyagtalan voltával sejtette a szint alatti, lenti világot. Március 25. Performansz Fesztivál, MaMű Galéria. A Diverse Universe különböző országokból

NAG Y K RIS Z TA : kiállítási enteriőr a Godot Galériában, 2014

verbuválódott csapata szimultán akciózott a

Nagy Gábor György

kiállítótér egész felületén, Yodorowski és Matthew Barney látványelemekre

Két kiállítást ragadnék ki erős politikai tartalmuk miatt,

emlékeztető zsúfolt technikai és mozgássorozata, kizökkentett vizsgálódó

ami tőlem furcsa és szokatlan választás. Mind a két kiál-

állapotunkból.

lítás Nagy Krisztához köthető: a Godot Galériában és az ArtMarketen is az ún. „orbánviktoros” átfestett printjeit állította ki, melyek óriási tömegeket mozgattak meg pro és kontra. A plakátbetyár graffitiseket megszégyenítően átkarikírozott portrék nem éppen hízelkedőek. Nekem

Május 17. Imre Mariann, A mulandóság rögzítése, Kiscelli Múzeum. A csend és a némaság tere. Műtermének egy személyes zugát építette fel szenvtelenül, lecsupaszítva minden történéstől, csak néhány apró, falba hímzett jellel utalva az eredeti helyszín érzelmekkel terhelt aurájára.

az utóbbi anyagról éppen Rákosi M., búzakalászt simo-

Június 4. Építészeti Szalon, Műcsarnok. Szakszerűen és informatívan rende-

gató, 50-es évekbeli híres portréja jutott eszembe. Van

zett megatárlat, mindenképpen hiánypótló volt.

az egész sorozatban egy leheletfinom borotvaél, amin táncol az egész, mivel a nagyon egyértelmű állásfoglalás hiányzik.

Június 12. Tasnádi József, Vakáció a Pireneusokban, Liget Galéria. Magritte két festményén szereplő festett, lebegő tárgyat valóságos tárgyakként formázta meg, az esernyő ready-made, a szikla féltonnás mészkőbe faragva, ezeket

Elekes Károly

kapcsolta össze acélhuzallal egy bonyolult csigarendszeren át. Lényegében

Elővettem a naptárt, kiderült, hogy a 300 fölötti bejegy-

egymást lebegtetik a térben.

zett esemény közül 223-at pipáltam ki. Próbálom

Július 3. Péli Barna, Fraktális tévedés, Higgs Mező Galéria. Körbejárható

előhívni hol, mit láttam, majd átlapoztam a fotókat.

kíméletlenül brutális groteszk tömegjelenet, klasszicizáló alakok, festett

Eldöntöttem, hogy olyanokat emelek ki, amelyek

purhabból, döbbenetes volt minden nézői pozícióból.

megérintettek, vagy amelyeket furának találtam.

Szeptember 13. Kicsiny Balázs, Killing Time IV. / Elütni az időt IV., Inda Galéria. Számomra ismert alkotói technikák, de mindig valami újat hoz, itt hétköznapi események, történetek, objektekben kimereví-

IMRE MARIANN:

tett mozdulatai az időtlenséget vagy épp az idő

A mulandóság rögzítése, 2014, installáció

egyetlen pillanatát dramatizálta. December 3. Rácmolnár Sándor, Holnap, Art 9 Galéria. A kiállításon egy nyelvlecke-kézikönyv sematikus alakjait, jeleneteit festi meg különleges figurációval, talányos szövegírási technikával fatáblára, nagyítóval sem tudtam rájönni, hogy is csinálja. December 15. Patron (vásár), Stúdió Galéria. Csoportos, heterogén, szalon jellegű kiállítás, olyan őszinte rendezett rendetlenség és oly sok fotó: Berényi Zsuzsa

kis kedves munka, hogy szívesen birtokolnám az

20 15

január–február

egész anyagot.

Fehér László Ha objektíven próbálok dönteni, akkor Jörg Immendorff a Szépművészeti Múzeumban rendezett kiállítása volt az év legfontosabb tárlata, ha szubjektíven, akkor fiatalkori példaképem, Lakner László Referenciák. Konceptuális művek 1970–1996 című, a Trapéz Galériában rendezett kiállítását jelölném meg. Ahogy a cím is mutatja, régi művek voltak kiállítva, mégis rendkívül veszítettek aktualitásukból. Lakner konceptuális művei csak ritkán láthatók, jóllehet Lakner

fotó: Berényi Zsuzsa

frissnek hatottak, hisz nem

nemcsak festőként, hanem

Kondor Attila

konceptuális művészként is a korszak legfontosabb alkotói közé

A 70-es években indult Tolvaly Ernőé, aki érzékeny megfigyelésekkel

tartozott, fotórealista festményeit is

és finom humorral a kor összes kísérleti műfajában ma is aktuálisan

új megvilágításba helyezik a Trapéz LAKNER LÁSZLÓ: Rembrandt-tanulmány, 1964, vegyes technika, karton, 100x52 cm TO LVA LY E R N Ő: Tárgy IV., 1992, vegyes technika, vászon, arany keretben, 205x205 cm

ható műveket hozott létre, s festői életműve mára megkerülhetetlen

Galériában kiállított művek, amelyeket sajátosan időt-

lett. Par excellence esztétikai minőségeken keresztül a látásfilozófia

lenné tesz társadalmi érzékenységük, fanyar humoruk és

alapkérdéseit vizsgálta új nézőpontokból. Az életmű komplett egész.

elméleti reflektáltságuk. A kiállításra belépve az volt az

Ugyanakkor e teljességben van valami különösen enigmatikus,

érzésem, mintha egy fiatal művész kiállításán járnék.

aminek az értelmezése egyáltalán nem magától értetődő. Nem

Győrffy László

engedi, hogy figyelmünk elvesszen a dolgok között, hanem a folyamatok közötti kölcsönhatásokból megfoganó csodák közé vezeti.

A NextArt Galéria és az A+Z Design közös produkciója

Koroknai Zsolt

sajnos szinte észrevétlen maradt a megatárlatok árnyékában: a Haunted Lounge otthonosan sötét enteriőrje

Látszólag nehéz kiemelni kiállítások napi tucatjaiból és az alkotók

nem kis részben Szöllősi Géza műveinek köszönhette

munkafolyamatainak spektrumából a legfontosabb eseményeket,

groteszk dekadenciáját. Az év talán legüdítőbb

de a szubjektív rákészülés és a spontán érzések egyszerű válasza

élménye Karácsonyi László MA(TE)RIA című kiállítása

könnyen eldönti ezt a hezitációt. Nem titkolt elfogultsággal elsőnek

volt az Óbudai Társaskörben: a művész popos barkács-

Tolvaly Ernő, Csodálatos rendszer című Ludwig Múzeumban megren-

abszurdjai itt is képesek voltak olyan nevetést kelteni,

amely szemben áll a karrier fogalmával, és megelőlegezi az alkotás

tapadó komolykodó mázat.

beteljesedését, a művészt idézve: „A kiindulási pont már mindent sejtet, és az enyészpontja már mindent magában foglal.”1 Ez a gondolat végigkísérte a jól áttekinthető és tematikusan felépített reprospektív kiállítást. Az év másik kiemelkedő kiállítása: Tasnádi József: Vakáció a Pireneusokban, ahol érzéki és latens filozófiával alárendelt alkotás erejét éreztem. René Magritte két festményének (Kastély a Pireneusokban, valamint Hegel vakációja) parafrázisaként installált lebegése s a gondolataimat továbbrepítő csigasor felidézte „kalózvitorlás” élményeimet, a szél erejét, amely egyensúlyra törekedett a laterális víz alatti erők küzdelmében, hogy a fotó: Oláh Gergely Máté

KARÁCSONYI LÁSZLÓ: Rémálom (részlet), 2013–14

dezett kiállítását említem meg. Tolvaly Ernő szavaival az „életív”,

amely széttöri a kortárs képzőművészet diskurzusára

csónak teste szinte rezonálva minél gyorsabban hasítsa tova a víz hullámait. Talán ilyen élmény volt az installáció az aktualitás és az újmédia határait súrolva, vagy egyszerűen csak Arkhimédesz tételével beemelve. 20 15

január–február

adott. Egyrészről a politikai jellegű művészetet általában eddig némi fenntartással fogadtam, talán amiatt is, mert úgy véltem, a kortárs orosz képzőművészet nemzetközi „sikerét” az ilyen indíttatású művek jelentik. (Mintha a Nyugat szóban nem kimondott, mégis érezhető igényét követnék, szolgálnák ki.) Másrészről számomra a kiállítás revelációját az aktualitása jelentette, hogy ez a fajta társadalomkritika itt, nálunk is mennyire érvényes, és ebben igazán az a „ciki”, hogy párhuzam vonható a jelenlegi magyar társadalom krízisével. Itt tartunk.

Szurcsik József Számomra fontosak azok a kiállítások, melyek a művészettörténet egy-egy korszakát tárják a nézők elé, vagy egy számottevő alakjának életművét gyűjtik össze, de egy jelentős kortárs művész

fotó: Berényi Zsuzsa

munkásságát látni is tanulságos és nagyszerű élmény. Kiemelném a Derkovits-életmű-kiállítást és Bálint Endréét, valamint a történeti összefoglaló dadaizmus-kiállítást az MNG-ben. És egy ízig-vérig kortársat is, a 60 éves Szirtes János sokrétű, izgalmas életmű-

SVÁBY LA JOS: Az első áldozat, 2004 olaj, vászon, 131x103 cm

kiállítását Pécsen a Zsolnay Negyedben és

Kósa János

Budapesten a Várfok

Számomra az év kiállítása Sváby Lajos nagyszabású

Galériában.

életmű-kiállítása volt a MKE Barcsay Termében és aulá-

Uray-Szépfalvi Ágnes

jában. Immáron sokadszor fedeztem fel újra magamnak egykori mesteremet. Jó volt egyben látni egy ennyire teljes, magyar festőtől ritka egységességet hordozó

Nekem a Szépművészeti

életművet bemutató tárlatot. Nagyon örülök, hogy a

Múzeum holland kiállí-

Magyar Képzőművészeti Egyetem otthont adott e kiál-

tása adott a legtöbbet.

lításnak, ezúton is tiszteletét fejezve ki régi tanárának

Hitet a szépségben.

és rektorának. Nagy hozadéka a kiállításnak az a könyv,

Ahogy áramlok a

amelyben Sváby – aki köztudottan azon festők sorába

zegzugos kiállító-

illeszkedik, akik időről időre jó tollú szerzőként írásban

térben egyszer csak

is megnyilvánulnak – szövegeit rendezik kötetbe.

két végtelen tekintet

Köszönet illeti mindazokat, akik áldozatos munkájukkal

néz rám Pickenoy egy

segítették e kiállítás és a könyv létrejöttét.

párost ábrázoló arcképéről. Szinte fotószerű,

Nagy Csaba

de nekem annál több.

Még év elején a Ludwig Múzeumban megnéztem az

Élnek. Majdnem három-

Átmenet és Átmenet című kiállítást (Josip Vanista, Oleg

dimenziósak. A pontos

Kulik, Blou Noses). Az élmény ambivalens érzéseket

ecsetkezelésen kívül mi még a titok? Hol a trükk? Ez a kérdés újra és újra felmerül bennem a termeken végigsétálva. A mesterségbeli tudáshoz még valami titkos összetevő adalék kerül. Mi ez az elixír? Ez a hit abban, hogy valami rendkívülinek lehetünk tanúi. Az élet mindennapjainak csodája ragyog Hooch festményein. A helyükön vannak ezek az emberek, és teszik a dolgukat. Vermeer vagy Rembrandt nem a semmiből kiugróak. Alattuk egy hegység húzódik

fotó: Berényi Zsuzsa

rengeteg jó festőből. Cuyp képein a fény ragyog. Uramisten mennyi

jó kép készült egy évszázad alatt! Volt ennyi fal? Volt ennyi pénz! Jegyzet 1 Tolvaly Ernővel beszélget Menesi Attila. In: Karba tett kezek, szerk. Wéber Kata, Trivia Film Kiadó, Budapest, 2008, 97.

20 15

január–február

JOHANNES VERMEER: Az asztronómus, 1669, Párizs, Museé du Louvre

DERKOVITS GYULA: Tükör (Önarckép Dózsasorozattal), 1930, olaj, ezüst porfesték, vászon, 37x32,5 cm

Köny v

A deleuze-i és a baconi látás Gilles Deleuze: Francis Bacon. Az érzet logikája F o r d í t o t t a S e r e g i Ta m á s , B u d a p e s t , A t l a n t i s z , 2 0 1 4 , 2 4 8 o l d a l

KOVÁCS FLÓRA

Gilles Deleuze Francis Bacon művészetét taglaló

a diagram, amelyet Deleuze csak ellentmondásosságában tud

könyve, a Francis Bacon. Az érzet logikája című, nemrég

megragadni: egyaránt képviseli a nyugalmat és a legnagyobb

jelent meg magyarul. E kötet valójában Deleuze és

mozgalmasságot; a közöttiséget teljesíti ki a festészetben. Deleuze,

Bacon találkozásáról, azaz a két művészetkoncepció,

egy Bacon-példával élve, a madár „képének” átalakítását hozza: a

két művészetértelmezés találkozásáról ad számot.

diagram figuratív formától szabadít meg, hiszen a madárnak csak a

Deleuze-nek nagyon fontos egy olyan szemlélet,

vonásai, részletei maradnak hátra. A madár mint figuratív forma már

amely a már elhasznált kliséktől való megszabadulást,

nem, a másik keletkező forma pedig még nem létezik, így jön létre

a klisék elfedését, azok „lefestését” tűzi ki célul. Ebben

Baconnél az Alak, amely valahol a kettő közötti zónában keletkezik.

és az erők befogásában − mely szerinte a művészet

Az Alak ugyanakkor a madár esztétikai analogonja lesz. A defor-

tétje – talált rá leginkább Baconre. A többi jegy e kettő

máció mint változás kulcspozícióba kerül. Éppen miatta kell a határ-

következményeként is értelmezhető.

fogalmunkat újragondolni, ugyanis itt a nyugalomban lévőben történik meg az a mozgás, amelyet az erő képvisel. Észrevehető ez az elmosódottságban. Deleuze ennek valamiféle rendszerbeli alapjait a kereszténységben (is) véli felfedezni. Azt állítja, hogy a forma magához a változáshoz igazodott; ahhoz kapcsolódott az isteni-krisztusi testfelvevése, majd testtől való megválása, illetve Isten nem ábrázolhatósága, így a régióján való módosítás – az El Grecó-i példán az alakok nyújtása − okán. Deleuze a keresztre feszítésben gyökerező fájdalom és a húshoz közeliség értelmében gondolja csak Bacont vallásos festőnek. A későbbi érveléseiben viszont az említett deformáció és változás miatt ezt összefüggéseiben árnyalja, mintha e jegy kiterjesztésére célozna. A határmódosulás mozzanata ott van a hisztéria mint túliság, átmenetiség festészethez való kötésében, ugyanis létrehozza a test, azaz a szervek szintjén a cseréket, átmeneteket, ily módon érzékeltetve az ábrázoláson túlit. Deleuze ezért írhatja, hogy „a festészettel a hisztéria művészetté válik” (60). Jóllehet, Bacon óvakodik a tematikus jegy festészetbe léptetésétől (elismerve azt, hogy a befogadó nem tud menekülni az „elmesélés” kényszerétől), a hisztéria momentumai jelen vannak a munkáin: a test önmagából való kifordulásai (szeretkezés, hányás, ürítés) mindig ezt jelölik. A hisztéria mint kifordulás több szinten része tehát a festészetnek.

Bacon a minden művészet alapjául szolgáló erőket

Bacon mindezt csak úgy tudja megmutatni, hogy teljes mértékben

képes láthatóvá tenni: „erőket kell befogni […] a

szakít a hierarchiával. A látás természetéhez is rendeli e mentes-

festészet feladata a láthatatlan erők láthatóvá tétele-

séget. A haptikus, tapintó szemet várja el: „maga a látás fedez fel

ként határozható meg” (65). Deleuze szerint ez az oka

önmagában egy tapintó funkciót, amely az ő sajátja, és csak hozzá

annak, hogy egyetlen művészethez sem rendelhetjük

tartozik, amely különbözik az optikai funkciójától” (164). Deleuze

a figuratívot. E felfogásban rokonítható Klee és Bacon

számára ennek a modern képviselője Bacon festészete, s ezért teszi

munkássága. Bacont e koncepció elérésben segíti

meg izgalmas filozófiai útján éppen Bacont társául.

20 15

január–február

Közvetve – személyesen L ó s k a L a j o s : K a r c t ű é s m o n i t o r. A magyar sokszorosított grafika 1945–2010 Budapest, 2013, 196 oldal

BALÁZS SÁNDOR Vélt vagy valós igény kielégítésére vállalkozott Lóska Lajos, amikor a magyar grafika, szűkebb értelemben a sokszorosító – rézkarc, litográfia, szita, ofszet és számítógépes – eljárásokkal készült grafikai alkotások elmúlt félszázadának feltérképezésére vállalkozott? Hiszen már túl vagyunk azon időszakon, amikor a grafika – az egyedi és a sokszorosított – a magyar képzőművészet vezető, húzó, kiemelkedően fontos műveket termő ágazata tudott lenni. Viszont, ha jelentősen átalakulva is, a műfaj tovább él, alkalmanként a korszakot meghatározó alkotásokkal. Pataky Dénes, valamint Solymár István a magyar grafika történetének háborút követő időszakát részben már feldolgozta, ám a 60-as évektől jelentkező új fejlemények rendszeres felmérésére még nemigen került sor. Lóska Lajos munkája elsősorban ezen időszakra fókuszál, sorra számba véve az egy-egy periódusban domináns technikai eljárások legrangosabb hazai képviselőit. A bevezető tanulmány több alkalommal a vizsgálódásoknak irányt szabó szempontokat rögzít. „A magyar grafika és a kortárs magyar művészet értékét […] a jó értelemben vett regionalitásban látom, mert az egyetemes művészet értékeit az egymástól eltérő karakteres irányzatok teremthetik csak meg.” A választott, mindamellett kedves, a szerzőt régtől foglalkoztató tárgy megközelítési módját, annak mikéntjét illetően, a lehetőséglatolgatások közepette parallel kijelentés fogalmazódik meg. Alapvető szempontnak bizonyult „az egyetemes

Az összekötő, közös jegy az alkotások megsokszorozhatósága, az akár korlátlan, ámbár többnyire kötött számú megismételhetőség, a multiplikálás. Eltérő, hogy míg a nyomólemez nemigen tűri a hibákat, emellett idővel elfárad, megkopik, a megismételt ugyanaz idővel már valami másnak is hordozója, addig az aktív technikai segédlettel létrejövő alkotásokat csak ritkán érheti ilyen baleset.

irányzatoktól eltérő, sajátos helyi színeket” kereső, kutató, a magyar grafika egyéni arculatát feltáró hozzáállás, noha

A bilingvis, magyar és angol nyelvű, szépen adjusztált kiadvány

természetesen érződik – többnyire már említést sem

második szerkezeti egységében a korszakot meghatározó alkotók

nyerve – az egyetemes tendenciák háttérsugárzása.

jelennek meg munkáik egy-két illusztrációjával, illetve azok elemzéseivel. A rávezető, a művekhez utat nyitó szövegek egyaránt utalnak

A kötet címében jelzett technikai intervallum találó, pontos, némileg nemzedéki jelleget, illetve elköteleződést hordoz. A szerző a vésett vagy karcolt rézlemezektől a

az életrajzi események determináló hatására, az alkotók konkrét vagy feltételezhető élményvilágára, ám alkalmanként a gyakorolt technika ismertetése sem marad el.

pixelek rendezett labirintusáig vezeti olvasóját – kissé talán tovább is. Akik az előbbivel élnek, s még módjukban

Úgy tűnik, s tudjuk ezt régtől, hogy az adott kor kínálta új eljá-

állhat, nemigen kockáztatják meg, hogy az utóbbiban

rások alkalmazása, a technikai hozzáférés, a multiplikálás: hatalom

eltévedjenek, és fordítva; akik az alkotói mesterség

– ámbár nem mindenható. Továbbra is döntő, nélkülözhetetlen az

kézműves jellegébe születtek bele, nemigen kedvelik

első kéz jegye, jele, jelenléte.

vagy értik az előbbi természetét, és fordítva. Rendhagyó példák természetesen adódnak.

20 15

január–február

Szélesvászon

Hősök vagyunk Szombathy Bálint kiállítása Belgrádban Szombathy Bálint a belgrádi Kulturális Központ-beli első önálló kiállításának a címe Hősök vagyunk. A retrospektív kiállítás a 70-es évektől a legutóbbi időkig tekinti át a művész politikai témájú munkáit, beleértve kimondottan az erre az alkalomra készült műveket. A Jugoszláviával, a jugoszláv és tágabban a kelet-európai régió közös kultúrájával kapcsolatos, politikai örökséggel összefüggő művek képviselik a tárlat tematikus magját. Szombathy munkáságának alapja az aktív kritikai attitűd, amelyben kifejeződik az ellenzéki hang a totalitárius valósággal szemben. (Kulturális Központ, Belgrád, Podroom Galéria, Trg republike 5.) C L A U D E M O N E T : A Canal Grande, 1908, olaj, vászon, 73,7x92,4 cm

Monet Velencéje … a S o t h e b y ’s f e b r u á r i a u k c i ó j á n Február 3-án tartja a neves aukciósház a soron következő aukcióját, amelyen Claude Monet velencei látképe is kalapács alá kerül. Az 1908-as festmény A Canal Grande címet viseli, és a kikiáltási ára 20 és 30 millió angol font között lesz (25-38 millió euró). Monet a festményt három hónapos velencei tartózkodása alatt készítette, 1908-ban, karrierje csúcsán. A mű világszerte ki volt már állítva, legutóbb Londonban a National Galleryben, amely intézmény nyolc évre bérelte azt 2006 és 2014 között.

Az ecset hangszer Zene és festészet találkozása Bécsben A 20. századi magyar zeneművészet jelesei, kortárs magyar és külföldi zeneszerzők,

zett diploma után folytatta tanulmányait a szentpétervári Repin

előadók portréiból rendezett kiállítást Zászkaliczky Ágnes festőművész a bécsi magyar

Akadémián, azon ritka művészek közé tartozik, akik több művészeti

nagykövetség BeLLeArTi Salon elnevezésű kiállítótermében. A tárlatról elismerő

ágban nyújtanak figyelemre méltó teljesítményt. A BeLLeArTi Salonban

beszámoló jelent meg a wienerzeitung.at internetes portálon, amely mellett nagy-

január 16-ig nyitva tartott tárlat anyaga március 30-ig a Salmgasse 16/4

méretű reprodukción közlik a Fischer Annie-ról 2014-ben készült arcképet. A cikkíró

alatt, a Schweinhammer Notariatkanzler által működtetett kiállítóte-

kiemeli, hogy Zászkaliczky Ágnes, aki a salzburgi Mozarteum orgona szakán megszer-

remben tekinthető meg.

ZÁSZKALICZK Y ÁGNES

festőművész a bécsi magyar nagykövetség BeLLeArTi Salonjában

A R I S T I D E M A I L L O L : Házcsoport 82

20 15

január–február

összeállította: Rudolf A nica

Galaktikus szörf, sötét romantika, digitális korszellem F o l y t a t ó d i k a Tr a f ó smART!-sorozata A Trafó smART!-sorozatában a low-tech és a high-tech, a technológiai innovációk találkoznak a színházzal, tánccal, performatív műfajokkal. A Trafó olyan előadásokat mutat be, melyek analóg trükkrendszereikkel vagy éppen forradalmi technikai újításaikkal nyitnak új utakat az előadóművészetek területén. A színészek, zenészek, táncosok mellett immár feltalálók, szoftverfejlesztők vagy akár szélmesterek és operátorok is komoly szerepet kaphatnak. Január 30-án és 31-én a japán Hiroaki Umeda két szólójával, a Holistic Stratával és az Accumulated Layouttal mutatkozik be. Japán–norvég–belga koprodukció a február 6-án és

Harmadik díj: Laboratory for Explorative Architecture & Design (LEAD) Ltd.

7-én műsorra kerülő „léggömbbalett”. Yukiko Shinozaki A láthatatlan látható című produkciójában táncos, performatív és installációs elemek keverednek.

Múzeumi Negyed

A tavaly már nagy közönségsikert arató holland társulat, a PiPS:lab. március 27-én egy vadonatúj produk-

Megvannak a díjnyer tes pályaművek

cióval tér vissza. A Social Fiction egy trilógia, aminek második epizódja a kanadai premier után érkezik hazánkba, az európai turné egyik első állomásaként.

Lezárult a Városligetbe tervezett múzeumi

Fenntartható identitások a velencei magyar pavilonban

épületekre kiírt nyílt nemzetközi tervpályázat. A csaknem félezer beérkezett anonim pályamű közül a tizenegy tagú, magyar és nemzetközi szakemberekből álló zsűri döntése alapján a Néprajzi Múzeum a francia Vallet de Martinis DIID Architectes, a Magyar Zene Háza a japán Sou Fujimoto Architects, a FotóMúzeum

Cseke Szilárd projektje

Budapest és a Magyar Építészeti Múzeum a

Cseke Szilárd Fenntartható identitások című inter-

meghirdetett nyílt pályázatra összesen tíz pályamű

aktív projektje képviseli Magyarországot az 56.

érkezett be. Mint emlékezetes, a kiírást bojkottfel-

Velencei Képzőművészeti Biennálén 2015. május 9.

hívás követte a novemberben kinevezett új nemzeti

és november 22. között. A Magyar Alkotóművészeti

biztos, Balatoni Monika személye miatt.

Közhasznú Nonprofit Kft. által a kortárs képzőművészeti biennále magyar részvételére novemberben

A művésszel és a kurátorral készített interjúnkat az Új Művészet Online-on olvashatják (www.ujmuveszet.hu).

magyar Középülettervező Zrt. tervei alapján épülhet meg a 2018-ra teljesen megújuló Városligetben. A Városligetben megvalósítandó öt épületre tavaly februárban írt ki nyílt nemzetközi építészeti tervpályázatot a Szépművészeti Múzeum és a Városliget Zrt. A 2014. május végi határidőre beérkezett több mint 470

Kaposvár Vé l e t l e n ü l k e r ü l t e l ő e g y Aristide Maillol-kép A Rippl-Rónai József és Aristide Maillol művészbarátságát bemutató budapesti kiállításra készülve derült ki egy Kaposváron őrzött festményről, hogy Aristide Maillol alkotása, és nem unokaöccséé, Gaspardé. A kaposvári Rippl-Rónai Múzeum tulajdonában lévő

a korábban gondoltnál jóval többet is ér, annál is

pályaműből 17 jutott be a második fordulóba.

inkább, mert az 1890-es évek után Aristide rosszab-

A tizenegy tagú magyar és külföldi múzeumi,

bodó látása miatt felhagyott a festészettel, és a szob-

valamint építészeti szakemberekből álló zsűri e

rászat felé fordult. A mű Rippl-Rónai hagyatékában

pályázatokból választotta ki a Néprajzi Múzeum,

maradt fenn, azok között a művek között, melyeket

a Magyar Zene Háza, valamint a FotóMúzeum

Franciaországból hozott haza, amikor végleg haza-

Budapest és a Magyar Építészeti Múzeum

tért. A Házcsoport jelenleg a Nemzeti Galéria-beli

leendő épületének nyertes tervét és díjazottjait.

kiállításon látható, azt követően azonban Rippl-Rónai

Az Új Nemzeti Galéria – Ludwig Múzeum épüle-

kaposvári villájában állítják ki a festő emlékkiállításán.

tére beérkezett nyolcvan pályamű között a bírálóbizottság nem talált olyan pályázatot, amelyet

Házcsoport című festmény mindeddig a múzeum

Aristide Maillol művészete a modern magyar

művészettörténész munkatársa, Géger Melinda

és európai szobrászat fejlődésében kiemelkedő

dolgozószobájában lógott. A Nemzeti Galériában

szerepet játszott. A Rippl-Rónai József és Aristide

rendezett Rippl–Maillol kiállításra készülve azonban

Maillol barátságát bemutató, Magyar Nemzeti

a képet restaurálták, előtűntek eredeti színei, érdekes

Galéria-beli nagyszabású kiállítást kamaratárlat kíséri,

kompozíciója, s a művet jobban megvizsgálva

amely a francia mester magyar szobrászokra gyako-

arra jutottak, hogy az nem Gaspard, hanem a jóval

rolt hatását ismerteti meg a közönséggel. A kiállítás

híresebb Aristide Maillol egyik alkotása, s persze

2015. január 22–április 6. között látogatható.

20 15

január–február

az értékelési kritériumok összessége alapján megvalósításra alkalmasnak ítélt volna, ezért új, meghívásos tervpályázatot írtak ki, amely jövő év áprilisában zárul le.

Last Minute

Tárgyak a Malomgát homokjában, avagy egy különös magánmitológia Fá t y o l Z o l t á n A t e k i n t e t m o z g á s t e r e c í m ű k i á l l í t á s á r ó l Kölcsey Központ, Bényi Árpád-terem, Debrecen, 2015. I. 31-ig

LÁNG ESZTER

Valószínűleg mindenkinek megvan a maga magánmitológiája. Fátyol Zoltáné nagyon mélyen a gyermekkorban gyökerezik, az az érzése az embernek, hogy a saját gyerekkoron túl generációkon átívelő, átplántált hagyományok megnyilvánulásáról, egy falu múltjában gyökerező, tradicionális életforma és érzésvilág vizuális nyomairól van szó. Szép és következetes az a művészeti pálya, amelyet Fátyol hatvanéves születésnapja alkalmából elénk tár. Egyetértek a meghívó megfogalmazásával, mely szerint művészete folytonos mozgásban van, de mindenképpen ki kell egészítenem azzal, hogy e haladás, irányát tekintve, konzekvens: a művész tudja, merre kell igyekeznie, hogy egyfajta teljességet kibonthasson. Szűkebb pátriája, szülőhelye ihlette művei szervesen összekapcsolódnak későbbi útjain szerzett, az egyiptomi, japán, ázsiai kultúrkörből merített tapasztalatait összefoglaló műveivel. Munkássága három egymást követő szakaszra tagolható. FÁT YO L Z O LTÁ N : A hatalomról, objekt, 94x123x20 cm

Önmaga a kezdeti időszakot „újmítosznak”, az azt követőt „újbizáncnak” jelöli, a legújabbat pedig „újkőkorszaknak”,

nevezetesen ión épületeken jelennek meg az oszlopok helyett az eredetileg hosszú, bő ruházatot viselő, nyúlánk, de erőteljes, telt idomú női alakok. A kariatida egyszerre díszítmény, terhet hordó oszlop, női és általánosabban emberi sorsot megtestesítő jelkép itt. E figurák ruhátlanok, a leegyszerűsített, bábszerű alakoknál a hangsúly a sors nehézségeinek hordozására, (el)viselésére esik. Fátyol Zoltán anyaghasználata változatos, egyaránt alkalmaz fát, vásznat, papírt, üveget, fémet, agyagból és egyéb matériából gyúrt, nyújtott, rusztikus felületű vagy papírpépből készült alapokat, kartont. Technikai megoldásai is érdekesek, izgalmasak. A hagyományos technikákon kívül különféle applikációkat is használ, időette-roncsolta fadarabokat, talált vagy faragott, vésett, géppel szabott faalakzaFÁT YO L Z O LTÁ N : Akt környezettel, 1996–2009, akril, applikáció, 100x153 cm

utalva e szakaszok alapjellemzőire, arra, hogy hogyan

tokat, gallyakat, színes papírszalvétából sodort, figuraszerű elemet,

teremt magának a múltból magánmitológiát. A két előző

Madelaine-keksz formát, fémrudakat, fémeszközöket (például lyukacsos

korszak vizuális nyelvét ötvözve olyan kort körvonalaz,

vasalótalpat), felgyűrődött szélű, rozsdás vaslapot, áttetsző cigaret-

amely sok tekintetben vad és erőszakos jelenségekkel

tapapírt, befőttes gumit, fémhuzalokat, kenderkócot, ragasztócsíkot,

írható le. Ám az egész műegyüttesből sugárzik a huma-

szegeket, cérnát és pamutfonalat, zsírpapírt, műanyag evőeszközt,

nizmus iránti vágy, az arra való törekvés.

fülpiszkálót, köveket, csontokat stb. Gazdag struktúrájú, visszafogott

Fátyol Zoltánnál az emberi figura szinte állandóan jelen van egyre árnyaltabban, ugyanakkor elvontabban is kariatidáknak nevezett alakjaiként. Az ókori görög,

színvilágú munkák (Esőerdők könnyei és Töredékek egy ikonból, 1997; Előre lépő figura, 1993; OL-NT, 1991; Akt környezettel, 1996–2009), és láthatunk néhány szép, tiszta pasztellt is (például Európa elrab-

20 15

január–február

lása, 1991). A magyar falu-sorozat kiszínesedő, nagyméretű olajképei tovább árnyalják a falusi „életképeket”. Korai alakjai már magukban rejtik azt a leegyszerűsített emberfigurát, amely a kariatidákban fog kiteljesedni. A Stigmatizálódott tárgyak-sorozat visszautalás Krisztus sebeire és a katolikus kegytárgyakra. Hétköznapi, sebesült tárgyak hordozzák a szenvedést, magukon viselve egész sínylődő, sérülékeny, sőt sérült világunk bajait. Együtt értelmezhető a szent és a profán. Számos műve utalás a magyar népi építészet célszerű, letisztult elemeire,

Tibor. De rokonságot látok bizonyos vonatkozásban, különösen a

FÁT YO L Z O LTÁ N :

de megidézi a buddhista kolostori építményeket is, mind-

merész anyagfelhasználásban a román Tara von Neudorffal is, hang-

Kariatidák A jelenlegi kiállítás belső tere

ezek összetalálkoznak, és helyet adnak maguk mellett az

súlyozva, hogy a rokonság ellenére Fátyol önálló, autentikus szemé-

ókeresztény templomok világának is. Ökumenizmus ez a

lyiség és művész. Kár, hogy a bemutatott anyagnak a kiállítótér kicsi.

javából. Egy hiteles művész hiteles életműve.

Megérdemelt volna egy elegánsabb, nagyobb teret, esetleg több

Ha mindenképpen el kellene helyezni, a szentendrei

teremből álló kiállítóhelyet. Meggyőződésem, hogy a tárlat ennek

vajdások vonulatába illeszteném, mellettük olyan művé-

ellenére a téli szezon egyik figyelemre méltó vidéki kiállítása.

fotó: Szabó Bogdán

szek közé, mint a miskolci Pataki János és a szikszói Urbán

Szerb kortárs művészet Budapesten

Idén is izgalmas programokkal kiállításokkal, film-

ramokra, melyek által a szélesebb közönség is jobban megismer-

vetítésekkel, zenés és irodalmi estekkel, színházi

heti azokat az embereket, akik részesei a helyi kultúrának, mégis

előadásokkal, gyermekprogramokkal és többek közt

más hagyományokat követve élik mindennapjaikat. Emellett, az

összművészeti találkozókkal népszerűsítik a szerb

eddigiekhez hasonlóan, az intézmény programkínálatában helyet

kultúrát Budapesten, a Magyarországi Szerb Kulturális

kapnak majd a szerb kortárs művészet képviselői is: a legismer-

és Dokumentációs Központban.

tebb szerbiai képzőművészek munkáit bemutató tárlatok mellett

Lebilincselő fotókiállítással indítja az évet a Szerb Kulturális Központ, melynek Nagymező utcai galériájában január 16-án nyílik átfogó tárlat egy rendkívül fiatal, de annál tehetségesebb magyarországi szerb fotográfus munkáiból. Gyurity Milán, a Magyarországi Szerb Kulturális és Dokumentációs Központ igazgatója ennek kapcsán kifejtette, hogy idén is nagy hangsúlyt

az irodalom, a zene, a filmművészet, sőt a dizájn, a színház és a divat szerelmesei számára is izgalmas programokkal készülnek a szervezők. A Szerb Kulturális Központ egyes eseményein való részvételhez még a nyelv ismerete sem feltétlenül szükséges, hiszen a szervezők a szerb kultúra azon szegmenseit kívánják bemutatni, amelyek könnyen érthetőek anélkül, hogy valaki beszélne szerbül. Bővebb információt a programokról és magáról az intézményről a www.centar.hu oldalon találnak.

fektetnek a magyarországi szerbeket bemutató prog85

20 15

január–február

kiállítások

acb Galéria (VI. Király u. 76.) Roskó Gábor I. 16–II. 26.

acb Attachment (VI. Eötvös u. 2.) Németh Hajnal I. 16–II. 26. Ari Kupsus Galéria (VIII. Bródy Sándor u. 23/B) Orr Máté III. 4–27. Artézi Galéria (III. Kunigunda u. 18.) Kontraszty László I. 10–II. 4. Art IX-XI. Galéria (XI. Bartók Béla út 1.) Artus Stúdió képzőművészeinek kiállítása I. 15–II. 1. Aradi román és magyar képzőművészek II. 2–II. 15. Temesvári román és magyar képzőművészek II. 16–III. 2. 2B Galéria (IX. Ráday u. 47.) Eingejännert – Paul és Giselle Celan kiállítása I. 28–II. 20.

Budapest Galéria (III. Lajos u. 158.) Munka-művek I. 22–III. 8. Új Budapest Galéria (IX. Fővám tér 11–12.) KORTÁRSAK: GYŰJTŐK ÉS MŰVÉSZEK III. 1-jéig Budapesti Történeti Múzeum, Vármúzeum (I. Szent György tér 2.) A restaurálás művészete II. 8-ig Capa Központ (VI. Nagymező u. 8.) Kép és képtelenség III. 1-jéig Chimera-Project (VI. Klauzál tér 5.) PROTOKOLL – A kortárs rajz felszabadulása I. 29–III. 6. Deák Erika Galéria (VI. Mozsár u. 1.) Déri Miklós I. 15–II. 14. Csepel Galéria (XXI. Csete Balázs u. 15.) ANNO 1968 I. 29–II. 21. Faur Zsófi Galéria (XI. Bartók Béla út 25.) Rizmayer Péter I. 30-ig Fészek Galéria, Herman-terem (VII. Kertész u. 36.) Látványtár I. 6–30. Szilágyi Teréz I. 13–II. 6. Bak Imre II. 3–27. Forrás Galéria (VI. Teréz krt. 9.) Kopriva Attila I. 22–II. 11. Fővárosi Képtár–Kiscelli Múzeum Oratórium (III. Kiscelli u. 108.) Ybl Miklós: Operaház-technika a kulisszák mögött III. 1-jéig Installációk a fővárosi képtárban 1992–2014 I. 20-ig FUGA Építészeti Központ (V. Petőfi Sándor u. 5.) Pólya Zsombor I. 10–II. 4. Piranesi-díj 2014. Nemzetközi építészeti kiállítás I. 16–II. 2. Apáti-Tóth Sándor I. 17–II. 3. Károlyi Antal építész emlékkiállítása I. 21–II. 9. Gaál Imre Galéria (XX. Kossuth u. 39.) Aknay János és Bohus Zoltán I. 21–III. 1. Horváth Péter II. 18–IV. 19. Galéria Neon (VI. Nagymező u. 47.) Ötvös Zoltán: Harkály kopácsol valahol I. 16–II. 10. Godot Galéria (XI. Bartók Béla út 11.) Erdélyi Gábor: Körbe-körbe I. 7–II. 7. Silard Isaak II. 11–III. 14. Hadik Káváház (XI. Bartók Béla út 36.) Színpadon – Thímár Attila I. 6–III. 8. Haas Galéria (V. Falk Miksa u. 13.) Modern klasszikusok – klasszikus modernek XI. X. 9-ig Hegyvidék Galéria (XII. Városmajor u. 16.) Lajos József szobrászművész kiállítása I. 13–I. 30. Inda Galéria (VI. Király u. 34. II. em. 4.) Koronczi Endre I. 30-ig Iparművészeti Múzeum (IX. Üllői út 33–37.) Lechner, az alkotó géniusz V. 31-ig Karinthy Szalon (XI. Karinthy Frigyes út 22.) Bondor Csilla II. 13-ig

Kassák Múzeum (III. Fő tér 1.) Lepsényi Imre III. 1-jéig

Átmeneti tárgyak I. 31-ig Vízivárosi Galéria (II. Kapás u. 55.) Luzsicza Lajos (1920–2006), Stiller-Luzsicza Ágnes, Luzsicza Árpád

K.A.S. Galéria (XI. Bartók Béla út 9.) Babinszky Csilla II. 11–III. 21. Kempinski Galéria (V. Erzsébet tér 7–8.) Afrika arcai II. 13-ig Kisterem Galéria (V. Képíró u. 5.) Szegedy-Maszák Zoltán I. 14–II. 13. Klauzál 13 Galéria (VII. Klauzál tér 13.) Csernátony Lukács László II. 1-jéig Knoll Galéria (VI. Liszt Ferenc tér 10.) Bartosz Kokosinski I. 31-ig KOGART – Tihany (Kossuth Lajos u. 10.) A mértan harmóniája I. 31–III. 22.

I. 15–II. 3.

LUMÚ (IX. Komor M. u. 1.) LUDWIG 25. A kortárs gyűjtemény XII. 31-ig Ciprian Mureşan I. 15–III. 22. Jasmina Cibic I. 29–III. 8. Mai Manó Ház (VI. Nagymező u. 20.) Gera Mihály II. 5–III. 15. Sylvia Plachy II. 14–IV. 19. MAMŰ Galéria (VII. Damjanich u. 39.) A Szubjektív Realisták Alkotócsoport kiállítása I. 22–II. 13. Magyar Elektrográfiai Társaság (XI. Bölcső u. 9.) Téli Tárlat – Mozaik I. 6–30. Magyar Nemzeti Galéria (I. Szent György tér 2.) Fordulópontok II. 15-ig Költő, hadvezér, államférfi Zrínyi Miklós (1620–1664) II. 8-ig Rippl-Rónai és Maillol IV. 7-ig Magyar Nemzeti Múzeum (VIII. Múzeum krt. 14–16.) Erdélyi ötvösművek az egykori Herczog-gyűjteményből I. 25-ig Nézőpontok II. 15-ig Mission Art Galéria (V. Falk Miksa u. 30.) Verebics Ágnes I. 28–II. 14. Molnár Ani Galéria (VIII. Bródy Sándor u. 22. I. em.) Gálhidy Péter I. 31-ig

Mono Art & Design Galéria (V. Kossuth Lajos u. 12.) Beavatkozások I. 6–28. Gyarmati Zsolt III. 5–25. Műcsarnok (XIV. Dózsa György út 37.) Hegedűs 2, Lévay, Váli II. 1-jéig Néprajzi Múzeum (V. Kossuth Lajos tér 12.) Balla Péter-emlékkiállítás I. 25-ig Kő kövön V. 31-ig Óbudai Társaskör (III. Kiskorona u. 7.) Tőkés Réka II. 9–III. 8. Pesterzsébeti Múzeum (XX. Baross u. 53.) „A Nagy Háború” III. 29-ig Platán és Latarka Galéria (VI. Andrássy út 32.) Aleksandra Urban és Horror Pista I. 14–II. 12. LATARKA Klaudia Kosziba, Szőke Erika, Horváth Roland, Őry Annamária I. 8–23. COMMUNICATIVE TRANSFORMATIONS I. 27–II. 12. Raiffeisen Galéria (V. Akadémia u. 6.) Szalontai Ábel I. 26–III. 29. Szatyor Galéria (XI. Bartók Béla út 36.) A sima és új szívverés I. 25-ig Szépművészeti Múzeum (XIV. Dózsa György út 41.) Rembrandt és a holland „arany évszázad” festészete II. 15-ig Immendorff II. 15-ig Alan Sonfist. Időtájkép. A land art kezdetei II. 15-ig Szépművészeti Múzeum – Vasarely Múzeum (III. Szentlélek tér 6.) Klaus Jürgen Schoen és Imre Kocsis II. 1-jéig Stúdió Galéria (VII. Rottenbiller u. 35.) PARCELLA – Az FKSE új tagjainak kiállítása I. 16–II. 12. TAT Galéria (VI. Semmelweis u. 17.) Hegedus Ioan Andrei I. 14-től Trafó Galéria (IX. Liliom u. 41.) Kis Róka Csaba II. 1-jéig Várfok Galéria (I. Várfok u. 11.) Mulasics László II. 7-ig Várfok Project Room (I. Várfok u. 14.) Mulasics László II. 7-ig Vigadó (V. Vigadó tér 2.) Gémes Péter-emlékkiállítás II. 7–III. 1. 100 éves a magyar animáció II. 11–III. 1. Viltin Galéria (VI. Vasvári Pál u. 1.) 86

Debrecen Belvárosi Galéria (Kossuth u. 1.) Makodi Sándor 70 éves jubileumi kiállítása I. 21–II. 28. DMK Újkerti Közösségi Ház (Jerikó u. 17–19.) Kiállítás a Debreceni Új Fotóműhely anyagából I. 7–I. 26. Kölcsey Központ, Bényi Árpád-terem (Bethlen utca) Makovecz Imre I. 23–III. 1. MODEM (Baltazár Dezső tér 1.) Erwin Olaf II. 1-jéig A festő dolga. Birkás Ákos kiállítása II. 8-ig Dunaújváros ICA-D (Vasmű út 12.) Érzelmi zsarolás – Betuker István I. 30–II. 27. Eger Kepes György Művészeti Központ (Széchényi u. 16.) II. Országos Akvarell Triennálé III. 15-ig Győr Esterházy-palota (Király u. 17.) Vajda Júlia II. 15-ig Templomaink régen és ma II. 8-ig Rómer-ház (Teleki László u. 21.) Kortárs Design II. 22-ig Hódmezővásárhely Tornyai János Múzeum (Dr. Rapcsák András út 16–18.) Földi Péter II. 15-ig Alföldi Galéria (Kossuth tér 8.) Humán gesztusok I. 25–III. 8. Kecskemét Cifra Palota (Rákóczi út 1.) „Hazatérnek…” 1914–2014 II. 15-ig Keszthely Balatoni Múzeum (Múzeum u. 2.) Az első világháború centenáriumi kamarakiállítása II. 28-ig Miskolc Rákóczi-ház (Rákóczi Ferenc u. 2.) Bócsi Krisztián I. 25-ig Petró-ház (Hunyadi János u. 2.) Mester és tanítvány II. 6-ig Pataki János I. 31-ig Színháztörténeti és Színészmúzeum (Déryné u. 3.) Kelemen László és kora I. 25–II. 28. Feledy-ház (Deák Ferec tér 3.) Seres János I. 28-ig Paks Paksi Képtár (Tolnai út 2.) Nemes Márton II. 22-ig Sebestyén Zoltán II. 22-ig Pécs Pécsi Galéria (Széchenyi tér) 14x14 Donumenta I. 23–II. 20. M21 Galéria (Széchenyi tér) Tolvaly Ernő II. 8-ig Szeged REÖK (Tisza Lajos krt. 56.) László Dániel I. 30–III. 15. Álarc-kiállítás II. 6–III. 15. Szentendre Szentendrei Képtár (Fő tér 2–5.) Zsidó kéziratok és szertartási tárgyak a jeruzsálemi Izrael Múzeum anyagából II. 1-jéig Művészet Malom (Bogdányi u. 32.) KONSTRUKTÍV, INTER, KONKRÉT I. 26-ig Barcsay 25. I. 26-ig Ferenczy Múzeum (Barcsay-terem) (Kossut Lajos u. 5.) Barcsay-díjasok 2014 I. 16–III. 1. Székesfehérvár Csók István Képtár (Bartók Béla tér 1.) Magyar–francia történelmi kapcsolatok II. 29-ig Régészeti pillanatok II. 28-ig Szent István Király Múzeum (Országzászló tér 3.) Türelemjáték I. 25-ig Varga Gábor Farkas I. 25-ig Szolnok Damjanich János Múzeum (Kossuth Lajos tér 4.) Tárgy-eset II. 28-ig Szolnoki Galéria (Kossuth Lajos tér 4.) Erdélyen innen – Alföldön túl III. 29-ig Szombathely Szombathelyi Képtár (II. Rákóczi Ferenc u. 12.) Benkő Sándor I. 21–III. 15. A magyar gobelin 100 éve című falikárpit-kiállítás II. 20–IV. 19. „30 év nagy idő!?” fotódokumentum-kiállítás II. 20–III. 10. 20 15

január–február

Albertina, II. 27-V. 31.

Osztrák művészek és az impresszionizmus Orangerie, II. 8-ig A Hagenbund 1900–1938 Unteres Belvedere, II. 1-jéig Európa Bécsben. A bécsi kongresszus, 1815 Unteres Belvedere / Orangerie, II. 20-VI. 1. Az ágy a kortárs művészetben 21er Haus, I. 30–VI. 7. Jasper Johns Oberes Belvedere, I. 13–IV. 26. Toulouse-Lautrec Bank Austria Kunstforum, I. 25-ig Elgondolt tájképek Bank Austria Kunstforum, II. 11–IV. 26. Giacometti Leopold Museum, I. 26-ig P. Bismuth Kunsthalle, II. 4–III. 22. A Sto gyelaty?-csoport Secession, I. 20-ig

Bregenz P.M. Tayou Kunsthaus, I. 25–IV. 27. Graz Művészet és destrukció Kunsthaus, II. 15-ig Innsbruck Matériák a kortárs művészetben Galerie im Taxispalais, II. 15-ig Klagenfurt Tükör és tükröződés a kortárs művészetben MMKK, III. 1-jéig Linz Tiszta víz Lentos, II. 15-ig Stephan Balkenhol Landesgalerie, II. 22-ig BELGIUM Antwerpen Reneszánsz rajzok Museum Mayer van den Bergh, I. 25-ig Panamarenko MUHKA, II. 22-ig Brüsszel Chagall retrospektív Musée Royaux des Beaux-Arts, II. 28–VI. 28. CSEHORSZÁG Prága A bencések Európa szívében 800–1300 NG, Valdštejnská jizdárna, III. 15-ig Kokoschka és Csehország NG, Veletržní palác, II. 20–VI. 28. Modellek Rudolfinum, I. 29–V. 3.

Jan Švankmajer Muzeum Kampa, I. 31-ig EGYESÜLT ÁLLAMOK New York Kubisták a Lauder-gyűjteményből Metropolitan, II. 16-ig Madame Cézanne Metropolitan, III. 15-ig

Jules Perahim Musée d’Art Moderne et Contemporain, III. 8-ig HOLLANDIA Amszterdam Az idős Rembrandt Rijksmuseum, II. 12–V. 17. Ed Atkins Stedelijk, II. 21–V. 31. Mágikus Afrika De Nieuwe Kerk, II. 15-ig Hága Mark Rothko GeM, III. 1-jéig HORVÁTORSZÁG Zágráb Miró-művek a Maeght Alapítványtól Umjetnicki paviljon, II. 8-ig Peter Kogler Museum of Contemporary Art, II. 20-ig INDIA Mumbai Kochi-Muziris Biennále, III. 24-ig ÍRORSZÁG Dublin Turner - a Vaughan-hagyaték National Gallery, I. 31-ig LENGYELORSZÁG Varsó Haladás és higiénia Zachęta, II. 15-ig A Szocsi-projekt CAC, II. 8-ig NAGY-BRITANNIA Cambridge

Csendes partnerek. Művészek és próbababák Fitzwilliam Museum, I. 25-ig

A Chapman testvérek és Goya Fitzwilliam Museum, II. 8-ig London Rémület és csoda. Az angol gótikus képzelet British Library, I. 20-ig Németország: 600 év tárgyakban British Museum, I. 25-ig A kései Turner Tate Britain, I. 25-ig Só és ezüst. Fotó 1840–60 Tate Britain, II. 27–VI. 7. Sigmar Polke Tate Modern, II. 8-ig

Konfliktus, idő, fotó Tate Modern, III. 15-ig Goya: Boszorkányok és vénasszonyok Courtauld Institute, II. 28–V. 25. Posztpop: Kelet és Nyugat Saatchi Gallery, II. 23-ig G.B. Moroni Royal Academy, I. 25-ig Fiatal brit művészek ICA, I. 25-ig Julio Le Parc Serpentine Gallery, II. 15-ig Renato Guttuso Estorick Collection, I. 14–IV. 4. Emily Carr Dulwich Picture Gallery, III. 8-ig Oxford William Morris és Warhol Modern Art, III. 8-ig NÉMETORSZÁG Berlin Moholy-Nagy László és a jövő Bauhaus-Archiv, II. 2-ig Haus-Rucker-Co. Haus am Waldsee, II. 22-ig W. Baumeister és kora: 1920–50 Daimler Contemporary, III. 29-ig Művek a Prinzhorn-gyűjteményből

Zéró tolerancia Long Island, P.S. 1., III. 8-ig Helena Rubinstein Jewish Museum, III. 22-ig On Kawara Guggenheim, II. 6–V. 3. Fotók a Walther-gyűjteményből MoMA, IV. 19-ig Jakovits József QCC Art Gallery, II. 22-ig

Sammlung Scharf-Gerstenberg, IV. 6-ig

GÖRÖGORSZÁG Athén El Greco Velence és Róma között Benaki Museum, III. 1-jéig FRANCIAORSZÁG Lille A legendás fáraó: III. Szeszosztrisz Palais des Beaux-Arts, II. 25-ig Lyon A modernitás választása: Rodin, Lam, Picasso, Bacon Musée des Beaux-Arts, II. 16-ig

Errò Musée d’Art Contemporain, II. 22-ig Párizs Jeff Koons Centre Pompidou, IV. 22-ig Frank Gehry Centre Pompidou, I. 26-ig Niki de Saint-Phalle Grand Palais, II. 2-ig Haiti Grand Palais, II. 15-ig Sade márki Musée d’Orsay, I. 25-ig Durand-Ruel és az impresszionizmus Musée de Luxembourg, II. 8-ig A lehetséges felfedezése Jeu de Paume, II. 8-ig Sonia Delaunay Musée d’Art Moderne de la Ville, II. 22-ig A maják Musée de Quai Branly, II. 8-ig A Borgiák és koruk Musée Maillol, II. 15-ig Strasbourg Kortárs kazah művészet Musée d’Art Moderne et Contemporain, III. 8-ig

Helmut Newton Museum für Fotografie, V. 17-ig M. Testino Kulturforum, I. 20–VII. 26. Papírmunkák a Burda-gyűjteményből Deutsche Bank Kunsthalle, III. 8-ig

Bonn A világűr vonzása Bundeskunsthalle, II. 22-ig

München Georg Baselitz Haus der Kunst, II. 1-jéig A fekete humor és a művészet Haus der Kunst, III. 1-jéig Louise Bourgeois Haus der Kunst, II. 17–VII. 125. Vörös alapok. Közel–keleti nőművészek Villa Stuck, II. 11–V. 17. Wolfsburg Imi Knoebel Kunstmuseum, II. 15-ig Avantgárd fotó 1920–50 (Moholy-Nagy, Brassaï és mások) Kunstmuseum, IV. 5-ig

Würzburg A fehér szín a kortárs művészetben Museum im Kulturspeicher, II. 22-ig OLASZORSZÁG Bologna Körtárs közel-keleti művészet Pinacoteca Nazionale, I. 22–IV. 12 Arte Fiera I. 23–26. Firenze Picasso és a spanyol modernség Centro di Cultura Contemporanea Strozzina, I. 25-ig

Róma M.C. Escher Chiostro del Bramante, II. 21-ig Guercinótól Caravaggióig Palazzo Barberini, II. 8-ig Kína az i. e. II. században Palazzo Venezia, II. 16-ig Commodustól Diocletianusig Musei Capitolini, I. 28–X. 4. Számok – nullától a végtelenig Palazzo delle Espozisioni, V. 31-ig Torino Sophie Calle Castello di Rivoli, II. 15-ig Orosz avantgárd a Kosztakisz-gyűjteményből Palazzo Chiabrese, II. 15-ig Felice Casorati GAM, II. 1-jéig Vicenza Tutenkhamon, Caravaggio, Van Gogh Basilica Palladiana, VI. 2-ig Bramante Museo Palladio, II. 8-ig ROMÁNIA Bukarest Ştefan Luchian Muzeul Naţional de Arta, IV. 26-ig Diszpozíciók időben és térben MNAC, III. 29-ig D. Narkevičius MNAC, III. 29-ig Zoltán Béla installációi MNAC, II. 15-ig Kolozsvár Miklóssy Gábor Galeria Quadro, II. 16-ig Ciprian Mureşan Plan B, I. 24-ig David Farcas Bázis, II. 3-ig R. van Lankveld Şpaţiu Intact, II. 10-ig Temesvár Paul Neagu Jecza Galéria, II. 15-ig SPANYOLORSZÁG Madrid Bernini és a római udvari művészet Prado, II. 8-ig Goya Madridban Prado, V. 3-ig Paul Delvaux Museo Thyssen-Bornemisza, II. 24–VI. 7. Még nem. A fotó és a modernizmus kritikája 1968–89 Reina Sofia, II. 11–VII. 13.

Luciano Fabro Reina Sofia, IV. 12-ig SVÁJC Bázel Gauguin Riehen, Fondation Beyeler, II. 8–VI. 28. Beuys installációi Museum für Gegenwartskunst, I. 31-ig 1 millió év – rendszerek és szimptómák Museum für Gegenwartskunst, IV. 6-ig

Winterthur Holland mesterművek Museum Oskar Reinhart, IV. 5-ig Zürich Schiele-J. Saville Kunsthaus, I. 25-ig Monet, Gauguin, Van Gogh: japán impressziók Kunsthaus, II. 20–V. 10.

SVÉDORSZÁG Stockholm Videonale 15. Kunstmuseum, II. 27–IV. 19. Gabriele Münter és a Blaue Reiter Frauenmuseum, III. 8-ig Düsseldorf Katharina Grosse Museum Kunstpalast, II. 1-jéig Anette Messager K21 Ständehaus, III. 22-ig Uecker K20 Grabbeplatz, II. 7–V. 10. Frankfurt A német pop art Schirn, II. 8-ig Altdorfer és az expresszionizmus Städel, II. 8-ig Saul Leiter retrospektív Fotografie Forum, III. 1-jéig Karlsruhe Degas Staatliche Kunsthalle, II. 15-ig Mannheim A „kettős” Kirchner Staatliche Kunsthalle, II. 6–V. 31. Ólafur Eliasson Staatliche Kunsthalle, II. 15-ig 20 15

január–február

Asylum Kulturhuset, II. 20–V. 24. SZLOVÁKIA Pozsony A kassai modernek SNG, III. 15-ig Orgia Misztérium Színház Dunacsúny, Danubiana, III. 22-ig Kern Hermann Galerie mesta, I. 25-ig

20 15

január–február

AUSZTRIA Bécs Velázquez Kunsthistorisches Museum, II. 15-ig Degas, Cézanne, Seurat – grafikák Albertina, I. 30–V. 3. János főherceg művészei – 19. századi osztrák akvarellek

A lapító főszerkesztő Sinkovits Péter

Következő számunk tartalmából

P. S Z A B Ó E R N Ő : Grafikai válogatás Bécsben a párizsi d’Orsay anyagából

Kiadja Vezető szerkesztők

ÚJ MŰVÉSZET AL APÍT VÁNY PATAK I G ÁB O R P. S Z A B Ó E R N Ő

Rovatszerkesztők

LÓSKA LAJOS

pataki.gabor@ujmuveszet.hu p.szabo.erno@ujmuveszet.hu

Kortárs magyar képzőművészet:

R É V É S Z E M E S E : A Váci Grafikai Műhely sorsa N . M É S Z Á R O S J Ú L I A : Egy amerikai magyar gyűjtemény P E T R Á N Y I Z S O L T : Ciprian Mureşan M U L A D I B R I G I T T A : Jiři Kolař N A G Y K R I S T Ó F : Adventures of the Black Square Számunk szerzői

festészet, szobrászat, grafika, műfaji seregszemlék loska.lajos@ujmuveszet.hu

MUL ADI BR I G I T TA

Kortárs külföldi

képzőművészet, magyarok külföldön, vásárok, műgyűjtés muladi.brigitta@ujmuveszet.hu Olvasószerkesztő

RUDOLF ANICA

Ajánló rovat, a művészeti élet

aktuális eseményei rudolf.anica@ujmuveszet.hu Fotó Szerkesztőségi titkár Lapterv Nyomdai munka

BERÉNYI ZSUZSA

berenyi.zsuzsa@ujmuveszet.hu

KÖRMENDI KRISZTINA

info@ujmuveszet.hu

KORONCZI ENDRE PHARMA PRESS

Szerkesztőség

1065 Budapest, Nagymező utca 49. II. em. 2. +36 1 341 5598, +36 1 479 0232, +36 1 479 0233

L A P K E R Z R T . , 1092 Budapest, Táblás utca 32. B AR AN YA M EG Y EI M ÚZEUMOK I G A ZG ATÓS ÁG A Janus Pannonius Múzeum, 7621 Pécs, Káptalan utca 5.

és A L T E R N A T Í V T E R J E S Z T Ő K .

Posta Zrt. Üzleti és Logisztikai Központjában (Budapest, VII. Vörösmarty utca 16–18.) közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással az Új Művészet MKB Zrt.-nél vezetett 10300002-20337629-70073285 számú számláján.

Előfizetés fél évre:

4200

K O Z Á K C S A B A művészeti író, kritikus. K R A S Z N A I R É K A művészettörténész, L Á N G E S Z T E R képzőművész, művészeti író. M O H A Y O R S O L Y A művészettörténész. N A G Y K R I S T Ó F művészettörténész, a Courtauld Institute of Art (London) ösztöndíjasa.

P E T R Á N Y I Z S O LT

művészettörténész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanára.

S I N K Ó I S T V Á N képzőművész, művészeti író, művészetpedagógus. T A T A I E R Z S É B E T művészettörténész, a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Intézetének munkatársa.

TOLNAY IMRE

képzőművész, művészeti író, a Széchenyi István Egyetem (Győr) docense.

TÖRÖK JUDITH

képzőművész, művészeti író (Cipressa, Olaszország)

7800

művészettörténész, a Virág Judit Galéria munkatársa.

RÉVÉSZ EMESE

bármely hírlapkézbesítő postahivatalban és a Magyar

Előfizetés egy évre:

KASZÁS GÁBOR

művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria főmunkatársa, az IBS tanszékvezetője.

+36 72 514 040, +36 72 514 042, jpm@jpm.hu

695

a Ludwig Múzeum munkatársa.

a Magyar Nemzeti Galéria munkatársa.

+36 1 347 7300, +36 1 347 7303, info@lapker.hu

Egy példány ára:

G R É C Z I E M Ő K E művészeti író, a MúzeumCafé szerkesztője. H E M R I K L Á S Z L Ó művészeti író, kritikus,

irodalomtörténész, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar oktatója.

Dávid Ferenc

Előfizethető

a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem oktatója.

KOVÁCS FLÓR A

Nyomdaipari Kft.

Felelős vezető

Terjeszti

B A J K A Y É V A művészettörténész. B A L Á Z S S Á N D O R művészeti író. C Z E N E M Á R T A képzőművész. É B L I G Á B O R művészettörténész,

WEHNER TIBOR

művészettörténész.

Új Művészet

Szerzők www.ujmuveszet.hu

HU ISSN 08662185 Támogatók

Tisztelt Szerzők! Az Új Művészet 2013-tól csak saját névre vagy cégre kiállított számla ellenében tudja kifizetni a cikkeikért járó honoráriumot. Megértésüket köszönjük.

Kemény Henrik vásári bábjátékos emlékkiállítása

A kiállítás 2015. január 12-től február 1-ig látogatható. Vigadó Galéria (1051 Budapest, Vigadó tér 2.)

25. évfolyamába lépő

jubileumi áron kínálja előfizetését a 2015-ös évre: fél évre 2500 forintért, egy évre 2 × 2500 forintért. Még több művészetért látogassa meg az online kiadást!

Az akciót február -ig meghosszabbítottuk.

www.ujmuveszet.hu info@ujmuveszet.hu +36 1 341 5598 +36 70 626 2392