3 minute read

Új lehetőségek kapujában

„Jövőt és távlatot tudunk mutatni a fiatalok számára” – mondta Karkas Mihály. A Givaudan Hungary Kft. gyárigazgatóját és ügyvezetőjét, az SZTE Mérnöki Kar alumnusát a „Hogyan?”-ról kérdeztük.

Lokálpatrióta a szegedi Karkas Mihály. Szerencsésnek tartja magát, mert az eddigi karrierjét meg tudta úgy szervezni, hogy véglegesen soha nem hagyta el a várost. Erre vezetőként ma már kevés példát lát. A szegedi Radnóti Miklós Gimnáziumban érettségizett 1987-ben. Egyetemi tanulmányait az SZTE Mérnöki Kar jogelődjének számító Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Élelmiszeripari Főiskolai Karán kezdte. 1992-ben szerzett okleveles élelmiszeripari mérnök diplomát, amely képzési formának első évfolyamához tartozott. Ezt követően a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen közgazdasági szakokleveles mérnökként diplomázott 1996-ban. A Pick Szeged Rt.-nél rövid gyakornoki idő után vákuumcsomagoló műszakvezetőnek nevezték ki, majd 1997-től a Bestfoods Magyarország Rt.nél termelési vezetőként dolgozott. Itt a Delikát ételízesítő, a Knorr levesporok és leveskockák, valamint a Hellmann’s majonéztermékek gyártását vezette. 2001ben, az Unilever–Bestfoods fúzió után gyárigazgatóhelyettesként dolgozott a Bajai Hűtőházban, ahol az IGLO gyorsfagyasztott zöldségek gyártása zajlott. A gyár eladása után igazgatóként koordinálta az üzem integrálását a Globus Csoportba. 2004-től a Bonduelle Central Europe Kft. békéscsabai konzervgyárát vezette, ahol a borsó- és kukoricakonzervek éves gyártási mennyisége több mint duplájára nőtt ottani munkája alatt. 2010 novemberétől a svájci székhelyű multinacionális vállalat, a Givaudan Hungary Kft. makói gyárát vezeti. Itt ízesítőanyagokat állítanak elő élelmiszergyártó vásárlóik számára.

2016-tól kapcsolódott be a Csongrád-Csanád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara munkájába. A gazdasági életben elért kimagasló eredményeiért 2020-ban a kamara a Csongrád Megye Gazdaságáért Díjat adományozta neki. Karkas Mihály büszke arra, hogy szoros együttműködést ápol a Szegedi Tudományegyetem és a Givaudan Hungary Kft. Minden évben támogatják a Pro Talentis Alapítványt, szakmai gyakorlaton fogadnak hallgatókat, a cég évek óta részt vesz a duális képzésben. Folyamatosan ad munkalehetőséget frissen végzett diplomásoknak a gyakornoki programon belül. Mi sem bizonyítja jobban a sikeres együttműködést, mint hogy az SZTE jelenlétének, illetve magas színvonalú szakmai és oktatói munkájának köszönhetően a gyárban dolgozó diplomások aránya közel húsz százalék – akik több mint kilencven százaléka az SZTE-n végzett.

Karkas Mihály véleménye szerint a magyar élelmiszeripar előtt nagy lehetőségek állnak. Az agrártermékek, a nyersanyagok feldolgozása olyan hozzáadott értéket tud generálni, ami a magyar élelmiszerek hazai és export piacokon való értékesítésének a bővülésével járulhat hozzá az ország GDP-jének növeléséhez. Így egyre nagyobb igény mutatkozik a fejlődő vállalkozásoknál jól képzett, agilis diplomásokra.

– Az egyetemi időszak tanulási folyamatai fontos állomások az ember személyiségfejlődésében. Ha valaki igyekszik kihozni magából a maximumot az egyetemen, akkor rendkívül jó alappal rendelkezik majd ahhoz, hogy később is meg tudjon felelni a kihívásoknak, bárhová is kerüljön a munkája kapcsán. A mai világban csak akkor lehet valaki sikeres, ha nagyon komolyan veszi, amit csinál, legyen az bármilyen jellegű munka – mondta el a Givaudan Hungary Kft. gyárigazgatója, ügyvezetője, az SZTE alumnusa, Karkas Mihály, akinek jelmondata: „A sikerhez céltudatosság, kitartás szükséges, és kell hozzá a teljesíteni vágyás igénye is!”

This article is from: