1 minute read

Nem önmagamat akartam megvalósítani, hanem a közösséget szolgálni.

Bodó Gabriella gyógyszerész

Már gyermekkorában a gyógyszerészet felé húzta a szíve. Miután elvégezte a Szegedi Tudományegyetem gyógyszerész szakját, Miskolcra költözött, ahol a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórházban dolgozott, 2007-től már főgyógyszerészként. 2017ben tért vissza Szegedre, hogy az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ főgyógyszerészeként folytassa tevékenységét. Itt a betegágy melletti gyógyszerészi tanácsadás és a betegre szabott gyógyszerosztás akkor már húszéves hagyománnyal rendelkezett. A szegedi klinikai központ főgyógyszerészeként dr. Bodó Gabriella elsődleges célja a gyógyszerfelhasználás racionalizálása.

Bella Zsolt

fül-orr-gégész orvos

1998-ben a SZOTE-n orvosi, 2001-ben a JATE-n gazdasági diplomát szerzett. 2010-ben allergológus és klinikai immunológus, 2021-ben audiológus szakvizsgát tett. 2001-ben lett az SZTE Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Centrum munkatársa. 2010-ben PhD-fokozatot szerzett, 2018-ban habilitált. Czigner Jenő, Jóri József és Rovó László professzorok keze alatt nevelkedett. Barzó Pál professzorral megteremtették a hazai endoszkópos koponyaalapi sebészet alapjait. Nevéhez fűződik az endoszkópos könnytömlőműtétek, valamint az alvásfüggő légzészavarok diagnosztikus és terápiás műtéti technikáinak hazai, illetve szegedi bevezetése. A NOÉ egészségközpont alapító tulajdonosa. Graduális és posztgraduális képzéseket, nemzetközi orrsebészeti, cadaver dissections kurzusokat szervez és vezet. A Magyar Fül-, Orr-, Gége és Fej-, Nyaksebész Orvosok Egyesülete főtitkára, az Európai Rhinológiai Társaság magyar delegáltja, a Magyar Allergológiai és Immunológiai Társaság elnökségi tagja. A Szeged Első Lions Klub tagja, 2020 és 2022 között elnöke. Biológus feleségével három gyermeket nevel. Szabadidejében síel, focizik, úszik, valamint gyermekeivel és magyar vizslájával az erdőt járja dr. Bella Zsolt.

This article is from: