1 minute read

A mecseki szegénységből indult, neurobiológus lett

Az év hétköznapi roma hősének választották 2019-ben Kocsis Krisztián agykutatót. Ez az Aranypánt-díj, a Roma

Sajtóközpont kitüntetése irányította a hazai média figyelmét a Szegedi Tudományegyetem alumnusára és neurobiológusára. Mi arra kértük, meséljen diákéveiről.

„Azt hiszem, azon áll vagy bukik minden: kikkel, milyen jó emberekkel, mentorokkal hoz össze a sors” – nyilatkozta Kocsis Krisztián, aki kisgyerekként a mecseki putriban, nincstelenségben hánykolódott, majd – nevelőszüleinek köszönhetően – óvodába és iskolába járt. Egyházi gimnáziumból került a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karára, ahol 2014ben szerezte meg biológus mesterdiplomáját.

– Számomra meghatározó élmény Szeged, mint diákváros, a pezsgő hallgatói élet. Az SZTE remekül ötvözi a szakmai kiválóság eléréséhez szükséges oktatási-oktatói hátteret és tudásalapot, a város pedig a diákéveket élménydússá teszi a vonzerejével –összegzett Kocsis Krisztián.

Egyetemi és tudományos diákkörös évei meghatározó tanárai: Dr. Fekete Éva, Dr. Szigeti Csaba és Dr. Kincses Zsigmond Tamás. Az ő tanulmányi és tudományos oktatói munkájuk révén érthettem meg igazából az idegrendszer működési elveit, a kutatás, mint életpálya és életforma szépségét és rejtelmeit.

Doktori disszertációját az agyi lateralizáció és téri figyelmi hajlam kapcsolatáról írta.

Jelenleg az SZTE SzentGyörgyi Albert Klinikai Központ Radiológiai Klinika, Neuroimaging Kutatócsoport tudományos segédmunkatársaként dolgozik. Fő kutatási területük az MR képalkotó biomarkerek azonosítása neurológiai betegségekben.

– Szakmai pályámon leginkább az egyetemi diplomára, a Neuroimaging Kutatócsoportban töltött tudományos diákköri évekre, illetve a doktori fokozat megszerzésére vagyok büszke. A mesterdiploma megbízható alapot adott a posztgraduális képzéshez. Tudományos diákkörös hallgatóként megismerhettem az alapkutatások folyamatát, azt a minőségi és szakmai alapot, amellyel a tudományos világ eredményei születnek. A doktori képzés ezt az alaptudást mélyítette el. Mindez a kutatói lét első lépcsőfokaként lehetőséget ad arra, hogy hosszú távon a SZTE, mint alma mater, illetve kutatócsoportunk tudományos reputációját növelhessem – mondta. Kocsis Krisztián úgy véli: folyamatosan keresni kell azokat a lehetőségeket, melyek megvalósításával az egyetem még vonzóbb tud lenni a hallgatók, az itt dolgozók számára.

This article is from: