Vetés és Aratás 2019/2. szám by vetesesaratas

2019/2

vetés és aratás

EVANGÉLIUMI FOLYÓIRAT 57. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

„Ha valaki szeret engem, az megtartja az én igémet” (Jn 14,23)

Ima

a csendben

Uram! Sokszor csak terhet jelent egy-egy nap, az anyag hajt, és nem találok nyugalmat; de Te akarsz a békém lenni, Te akarsz mindig erőt adni, a mindennapokat kibírni, az utat Veled járni.

Uram! Futnak a napok szomorúságban, nem lelek vigaszt, kötözve tart a bánat; de Te akarsz reményem lenni, Te akarsz mindig erőt adni, a mindennapokat kibírni, az utat Veled járni.

Uram! Több napomon eláraszt sok vétkem: hiányzik igaz szeretetem, türelmem; de Te akarsz segítőm lenni, Te akarsz mindig erőt adni, a mindennapokat kibírni, az utat Veled járni.

A tartalomból tartalomból Megtértem! .......................................................... 4 A szépség öröme. Kézimunka ....................... 6 Ne csüggedj! Bibliai recept ............................ 7 Gyakorlati istenfélelem ................................... 8 Majdnem... ........................................................ 10 Szelíd, de erős. Az élet küzdelmeiben ..... 11 Ne térj le se jobbra, se balra!....................... 12 Amit vet az ember .......................................... 14 Az együttérzés ereje ...................................... 17 Gyermekoldalak ............................................. 18 Rejtvény. Az élet könyve............................... 20 Történetek a Spurgeon család életéből �� 21 Egymásról barátságosan beszélni.............. 22 Öt indok, amiért kisgyermekkel................ 24 Gyakran feltett kérdések.............................. 26 Anyu otthon van! ............................................ 28 Elhagyott otthon ............................................. 29 Életünk ideje.................................................... 30 Könyvajánlatunkból ...................................... 31

Vetés és Aratás

2019/2 (57. évfolyam 2. szám)

Uram! Köszönöm Neked, hogy Te velem jársz, hogy gondjaimat, életemet megérted, hogy Te még így is szeretsz, Uram. És a Szent Szellemedet adod, örömöd rám árasztod.

Uram! Életem alapja csak Te vagy!

Megjelenik évente 3 alkalommal (D. v.) az Evangéliumi Kiadó gondozásában. HU ISSN 1586-5401 Szerkesztőség H-3300 Eger, Egészségház u. 23. Tel/Fax: 06-36-418-510 e-mail: v3218@t-online.hu Felelős szerkesztő: Soproni János Terjesztés H-1066 Budapest, Ó utca 16. Tel.: 06-1-311-5860 Fax: 06-1-275-0197 Evangéliumi Kiadó és Iratmisszió

Németből ford.: M. Ottó

Vetés és Aratás

Kedves Olvasó! Kedves Olvasó! A nyári hónapokban a legtöbb család programokat és utazásokat tervez. De előfordul, hogy a végén a nyaralásokat is ki kell pihennünk. Miért? Mert bárhová megyünk, egyre több zaj vesz körül. És a hangzavar eltereli a figyelmünket, elveszi a békességünket, s előbb-utóbb vágyunk a csendre. Mi, hívő emberek olyan csendre vágyunk, amelyben szólhatunk Istenhez, amelyben meghalljuk az Ő hangját. Sőt ebben a csendben embertársaink szüksége is eljut a szívünkig. Ezért jó a reggeli csendességre alkalmat keresnünk, hogy a napi rohanásban meríteni tudjunk belőle. Az Úr Jézus, Isten Fia is: „Nagyon korán, a hajnali szürkületkor felkelt, … elment egy lakatlan helyre, és ott imádkozott” (Mk 1,35). A Bibliában sok olyan emberről olvasunk, akik a reggeli csendességben, még mielőtt a nap eseményei megkezdődtek, dicsérték az Urat, kérve a szükséges biztatást és útmutatást. * Ábrahám azért, „hogy arra a helyre menjen, ahol az Úr színe előtt állt” (1Móz 19,27); * Jákób reggel áldozott az Úrnak (1Móz 28,18); * Mózes „korán reggel oltárt épített”, és „fölment a Sínai-hegyre…”(2Móz 24,4; 34,4); * Anna és Elkána „reggel fölkeltek, imádkoztak az Úr előtt” (1Sám 1,19); * Jób ”korán reggel … égőáldozatot mutatott be” a gyermekeiért (Jób 1,5); * Dávid hajnalban kelt, hogy dicsérje az Urat lanttal és hárfával, és imádkozott: „Ébren vagyok virradatkor, és fohászkodom, … elmélkedem ígéreteiden” (Zsolt 57,9; 119,147-148); * Ezékiás reggel készítette fel a vezető embereket az áldozat bemutatásához (2Krón 29,20); * Az Úr Jézus kereszthalála után az asszonyok illatos kenetekkel, „korán reggel, napkeltekor, elmentek a sírbolthoz…” (Mk 16,2) Kedves Olvasó, mondjuk el mi is a Zsoltárossal együtt: „… Uram, reggel eléd készülök, és várlak” (Zsolt 5,4)!

2019. évi 2. szám

jó napom volt

Ma jó napom volt: óvta éltem Felettem nyugvó, áldott két karod, S mert tudtam szólni tettre készen: „Uram, legyen meg szent akaratod!” Ma jó napom volt, mert legyőztem Kemény s magában bízó énemet, hiú álmot egyet se’ szőttem, a kérésekre nem mondtam nemet. Ma jó napom volt: tudtam sírni Magam miatt s a mások bűnein, És zokszó nélkül tudtam vinni Megátkozott s gyűlölt keresztjeim. Ma jó napom volt: észrevettem: Többen szeretnek, mint gondoltam én, És felfedeztem, hogy a csendben Megéled hit, szolgálat és remény. Ma jó napom volt – de a holnap Mit hoz vajon? Áldást? Borút? Derűt? Nem bánom én, akármit hozhat! Szívemben minden kétség rég elült. Hiszen nem azé, ki akarja, S ki fut, nem biztos, hogy a célba ér, De ki ott él ébren-alva Az Úr kezén: annak terem babér! S mert én ott élek, így lett áldott (bár bűnös vagyok) ez a mai nap. S élő remény: mert megváltott, Áldása holnap is velem marad. Ürögdi Ferenc

„Megtértem!” „Megtértem!” A misszió nem a párbeszédet, hanem a megtérést tűzte ki célul. Természetesen, a megtérést megelőzi a kommunikáció. Valójában azonban a megtérés egy tudatos döntés arról, hogy életemet Jézus Krisztussal folytatom. Ezzel összefüggésben mondja Jézus Krisztus: „Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa” (Mt 4,17). Amikor emberek megtérnek, egy bibliai felszólítást követnek (Csel 2,37-40; 3,19). De vajon mit értek én a megtérésen? Egyszerűen csak a mennybe szeretnék jutni Jézus Krisztus által? Korábbi életemet azonban folytatni kívánom? Mit is jelent tulajdonképpen ez a felszólítás: „Térjetek meg!”?

1. Gondolataim

új irányt vesznek

A „térjetek meg” kifejezés nem azt jelenti, hogy valamiért megbűnhődöm. Vagyis, hogy teszek valami jót, hogy a rossz tettemet valahogyan kiegyenlítsem. Nem, hanem azt, hogy a gondolataim új irányt vesznek: eddig Isten nélkül éltem, eddig csak magam és a jó közérzetem körül forogtak a gondolataim. Most azonban megkérdezem Isten akaratát. Már azt szeretném tenni, ami kedves Isten előtt. Jézus Krisztus személye fontossá vált számomra: egyre inkább szeretnék úgy szeretni, ahogy Ő, olyan türelmesnek lenni, amilyen Ő, és Szavát megtartani. „Ha valaki szeret engem, az megtartja az én igémet” (Jn 14,23), jelenti ki Jézus Krisztus. Így a Szentírás napi kísérőmmé vált. Ezáltal megtapasztalom Isten lényét és akaratát. A megtérés a Bibliához vezet el bennünket. * A megtérés tehát gondolataim és eddigi életem teljesen új irányultságát jelenti Isten és az Ő akarata felé.

2. Mert

a mennyek országa közel

Isten, az Atya az Ő országát az Ő Fián, Jézus Krisztuson keresztül állítja majd fel egy napon láthatóan és tökéletesen. Ez már az Ószövet-

ségben kijelentetett az Ézsaiás 9,5-6-ban és a Dániel 2,44-ben. Vagyis ez azt jelenti, hogy eljutok majd egy olyan állomáshoz, ahol megvizsgálják, hogyan éltem le az életem. Jézusnak a végidőről szóló példázata, amelyet a Máté 24-25. fejezeteiben találunk, komoly hatással van rám. Feltehetik némelyek magukban a kérdést: „Vajon hogyan tudok majd megállni Isten ítéletében?” *A megtérés azt jelenti: tudom, hogy felelősséggel tartozom Isten előtt az életemért.

3. A

szövetség vére

Jézus Krisztus összeült tanítványaival a pászkavacsora megünneplésére. Minden a zsidó hagyomány szerint történt, amíg Jézus hirtelen azt nem mondta – miközben a kenyeret a megszokott módon megtörte: „Vegyétek, egyétek, ez az én testem!” Majd a poharat is vette a megszokott módon, és ezt mondta: „Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára” (Mt 26,26-28). Ez most egészen új dologról szólt: én testem, én vérem. Jézus Krisztus itt nyilvánvalóvá teszi, hogy Ő, Isten Fia helyezi életét Isten ítélete alá mint helyettesítő. Ez az én esélyem. Ezt kell megragadnom, hogy örök életet kaphassak. Arra hív fel Jézus Krisztus, hogy úgy fogadjam el az Ő halálát, mint az én ítéletem. „Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon” (Jn 6,54). Többé már nem vacsorai rituáléról van itt szó, hanem az ajándékozó Isten felkínálásáról, amit Jézus Krisztusban tett („egyétek”, „igyátok”). Csak ezáltal tudok Isten ítéletekor helytállni. * A megtérés tehát az, hogy elismerem, szükségem van Jézus Krisztusra és az Ő helyettesítő áldozatára! Személyesen kell ezt magamévá tennem.

4. „Ti pedig maradjatok a városban…” Jézus Krisztus nem csak egyszerűen kiküldte a tanítványait a világba. Épphogy intette őket, nehogy szétszéledjenek. Meg kell várniuk Isten erejét, a Szent Szellem kitöltetését (Lk 24,49). A Szent Szellem eljövetele üdvtörténetileg pünkösdre esett. Azóta Jézus Krisztusban minden

Vetés és Aratás

hívőnek birtokában van a Szent Szellem. Ezt megígérte az Úr (Jn 7,38-39), Pál apostol pedig megerősítette (Gal 3,14). Jézus Krisztus és a Szent Szellem ereje a feltétele annak, hogy egy megváltozott élet létrejöhessen. A Szent Szellem képes csak átformálni (átgyúrni) az életem. Pál apostol így ír erről a római keresztyéneknek: „Mert ha test szerint éltek, meg kell halnotok, de ha a Szellem által megölitek a test cselekedeteit, élni fogtok. Akiket pedig Isten Szelleme vezérel, azok Isten fiai (és lányai)” (Róm 8,13-14). A Szent Szellem segít nekünk, hogy azokat a dolgokat, melyek nem kedvesek Isten előtt, eltávolítsuk az életünkből: a gyűlöletet, az ellenszenvet, a kibékíthetetlenséget és vitát. Közben pedig isteni gyümölcsöket érlel: szeretetet, örömöt, türelmet… (Gal 5,22-23) * Tehát a megtérés azt jelenti, hogy szeretném, ha Isten akarata szerint változna meg az életem. Ebben nem magamra támaszkodom, hanem az Ő erejére.

5. „Erőt kaptok, … és tanúim lesztek” Valójában a tanítványok tudni akarták, mikor állítja fel Jézus Krisztus Isten országát Izráelben (Csel 1,6). Azt egyedül csak az Atya tudja a mennyben – válaszolta nekik Jézus majd hozzátette: „…ti lesztek tanúim!” (Csel 1,8) Ennek az ideje van most! Nem kellenek végidőkről szóló spekulációk, számítások, ehelyett el kell mennünk az emberekhez, és tovább kell adnunk a Jézus Krisztusról szóló örömhírt! Hallaniuk kell az embereknek az Evangélium üzenetét, hogy lehetőségük legyen megtérni. * Vagyis a megtérés azt jelenti, megtérek Istenhez, hogy általam mások is megtérhessenek, és így együtt dicsérjük az Istent. Végül mindig Isten dicsőségéről van szó.

6. A

megtérés minden esetben

Isten ajándéka Az Atya vonz bennünket Jézus Krisztushoz (Jn 6,44), a Szent Szellem pedig felnyitja a sze-

2019. évi 2. szám

münket, hogy meglássuk elveszett állapotunkat és megmenekülésünk egyetlen lehetőségét az Úr Jézus által (Jn 16,7-11). Ezért szólít fel Pál apostol bennünket imádkozásra, hogy ajtók nyíljanak az evangélium előtt (Kol 4,3). De Istennek kell kinyitnia azokat. Így a megtérés minden esetben Isten ajándéka, és az ember egyéni felelősségén múlik. E kettő mindig összetartozik. Tehát egy megtérés nem egyszerűen arról szól, hogy „gyorsan” a mennybe jussunk. Hanem egy életről, amely Isten dicsőségéről szól. Dieter Karstädter (a Dél-Kelet Európai Misszió vezetőségi tagja)

Krisztus nem lakozhat megosztott szívben. Ha Ő belép oda, ebben a lakóhelyben egyedül óhajt tartózkodni. Igényli, hogy feltétlen ura legyen szívünk minden indulatának. Ha hitünk egyszerűségében tiszteletadással fogadjuk, szívesen marad ott békességének teljességében. A. J. Pridham

Megtérésre

hív

Megtérésre hív az Ige… Hallása nem elég! Istennek van rá ideje, De neked van-e még?! Füle Lajos

Kézimunka A szépség öröme „Szépen megalkotott mindent a maga idejében…” (Prédikátor 3,11)

gy festmény megragadta a figyelmemet a városi kórház előcsarnokában. A kép mély pasztellszínei és a ráfestett amerikai őslakosok alakjai olyan érdekesek voltak, hogy megálltam, és a szemem nem tudtam levenni róla. „Gyönyörű!” – mondtam halkan. Számos dolog az életben valóban nagyon szép. A festői tájak, az ihletett kézművesség, egy gyermeki mosoly, egy baráti köszöntés, egy tengeri kagyló csodás mintázata... Ezek által bepillantást nyerhetünk Isten teremtésének tökéletességébe – beleértve tökéletes irányításának dicsőségét is. Valójában Isten csodálatos alkotásainak szépségét, az ilyen tökéletességet csak elképzelhetjük, de Isten ízelítőben részesít bennünket az élet általunk felfogható szépsége által: „az örökkévalóságot is az emberi értelem elé tárta…” (11. v.) Vannak napjaink, amikor az élet drámainak és hiábavalónak tűnik. De Isten könyörületesen gondoskodik a szépség pillanatairól. A szépség látványa enyhíti azokat a terheket, amelyeket az élet hozhat. A festőművész (Gerard Curtis Delano), akinek a képét megcsodáltam, ezt megértette: „Isten tehetséget adott nekem a szép bemutatásához, és azt akarta, hogy ezt tegyem.” Milyen hatással van ránk a szépség, amelyet Isten ebben a világban elhelyezett? Köszönetet mondhatunk Istennek az eljövő örökkévalóság tökéletes szépségéért, de már most örülhetünk a látható dicsőségnek, amely Őt tükrözi vissza (14. v.). P. Raybon Gerard Cur tis Delano (1890-1972 ) részlet a „Navahók* földjén” c. képéből

(forrás: Inte rnet) *navahó, le írva: navajo (ind iántörzs)

„Az egek hirdetik Isten dicsőségét, kezének munkájáról beszél a menny.” (Zsoltárok 19,2) A nagymamám tehetséges varrónő volt, aki szülővárosában versenyeket nyert. Életem során nagyon sokszor kézzel díszített ajándékkal köszöntött. Az érettségim alkalmából egy burgundi vörös moherpulóvert kaptam; türkizkék paplant nászajándékként. Valamennyi elkészített darab behajtott sarka fölött ezt találtam: „Kézi készítéssel Mamitól, neked”. A nagymamám a varrótű fölé hajtott fejjel, kézzel készített ajándékokkal tudomásomra hozta szeretetét irántam, és reményteljes kívánságát, hogy célomat megtaláljam ezen a bolygón. Ezáltal éreztem és megértettem a jövőm iránti erős hitének vallomását. Pál apostol ezt írta az efezusiaknak: „Mert az Ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk” (Ef 2,10). Megteremtésünkben Isten „kézimunkája” a mi jó cselekedeteinket eredményezheti – vagy helyreállítja kapcsolatunkat az Úr Jézussal – az Ő dicsőségére. Saját jó cselekedeteink által soha nem lehetünk védettek, de amikor Isten saját céljaira készít fel bennünket, felhasználhat arra, hogy másokkal is megismertessük az Ő nagy szeretetét. Isten formálja napjaink feladatait, szeretetét és szándékait szívünkbe „hímezi”, hogy neki engedelmeskedjünk, és keze munkáját bemutathassa bennünk mások számára (Zsolt 8). E. Morgan

Csak Őróla! Istentől csak egy küldetést kaptam, s magamnak sem szabtam semmi más célt: Róla szólni, aki imádkozva kereszten halt értem s a világért. (1Kor 2,2) Siklós József

Vetés és Aratás

Bibliai recept „Halld meg, Istenünk, hogyan csúfolnak minket! Fordítsd vissza fejükre gyalázkodásukat!” (Nehémiás 3,36) Abban a csapatban dolgozom, amely egy évente ismétlődő közösségi esemény bemutatására készül. Az esemény sikerének biztosítására sok időt fordítunk. Az időpontot és a helyszínt kiválasztjuk. Az árusoktól a hangtechnikusokig mindenkivel egyeztetünk. Ezután visszajelzést gyűjtünk, és válaszolunk a nyilvános kérdésekre. Ha ilyenkor negatív visszajelzést kapunk, az elcsüggesztő, és néha arra csábít, hogy munkánkat feladjuk. Észrevettük már, hogy milyen indokoltnak tűnik a kritika, amikor mi osztjuk – de mennyire rossz, amikor kapjuk? Amikor a zsidó családok visszatértek Babilonból a hetvenéves száműzetésük után, erős kritikával kerültek szembe. A helybeliek azt hitték, hogy saját érdekük ellenállni, amikor Nehémiás egy csapatot Jeruzsálem falához vezetett, hogy azt újra felépítsék. Az ellenség így csúfolódott: „Bármit építsenek is, ha ráugrik egy róka, az is ledönti a kőfalakat” (Neh 3,35). Az elkeseredettség érzése vagy a megjegyzések cáfolata helyett Nehémiás Istenhez fordult segítségért és bölcs tanácsért. Kérte Őt, hogy hallgassa meg és védje meg népét (Neh 3,36). Miután ezeket a dolgokat Istenre bízta, munkatársaival kitartóan folytatta a munkát, „mert a nép nagy kedvvel dolgozott”(Neh 3,38). Nehémiástól – akinek a neve azt jelenti: „Isten megvigasztalt” – megtanulhatjuk, hogy ne legyünk zaklatottak, ha munkánkat kritika vagy gúny éri. Ilyenkor kérjük imában Istent, hogy a csüggedéstől védjen meg, így teljes szívvel folytathatjuk tevékenységünket. Isten a legjobb oltalmunk a rosszindulatú bírálatok ellen. A békesség megtalálása többet jelent, mint az önérdek korlátai. Évekkel később az Úr Jézus saját példájával azt tanította, hogy imádkozzunk az üldözőinkért, és áldjuk azokat, akik átkoznak bennünket (Mt 5,9-12;44). K. H.

2019. évi 2. szám

„A vidám szív a legjobb orvosság, a bánatos lélek pedig a csontokat is kiszárítja.” (Példabeszédek 17,22) Az asztal körüli vidám társalgás előnyéről C. S. Lewis ezt írta: „A ránk ragyogó napfény félig sem olyan jó, mint egy család, amikor a terített asztalnál együtt nevet.” Hogyan segíthet bennünket a jó humor az élet kihívásainak kezelésében? A vidám szívű emberekről a Példabeszédekben olvashatjuk a fenti bölcsességet. Ez a bibliai könyv több „receptet” is nyújt a szívünket betöltő öröm megszerzéséhez, amely hasznos, és nem sokba kerül (vö.: Péld 15,13. 15. 30). Érdemes megtanulnunk, mert belső megkönnyebbülést hoz a nehéz napokban. Amikor vidámságot teremtünk a környezetünkben, az segíthet a békét megtapasztalni még egy stresszes iskolai teszt, vagy egy fárasztó munkanap után is (vö: Péld 15,23; 16,24). A család és a barátok közötti öröm gyakorlása olyan érzelmi légkört hozhat létre, amelyben felismerhetjük és érezhetjük, hogy elfogadnak és szeretnek bennünket. Szükséged van-e több jó kedvre „gyógyszerként” a lelkierőd számára? Mit jelent neked az, ha feltöltődsz az Úr örömével? Emlékezz arra, hogy a Szentírásból bátorítást kapsz egy derűs és megelégedett szívű élet elfogadásához. „Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek” (Fil 4,4)! Mondj köszönetet a mindenható Istennek a szívedet betöltő öröm ajándékáért. L. M. S.

Gyakorlati istenfélelem „De hála legyen Istennek, aki a Krisztus ereje által mindenkor diadalra vezet bennünket, és ismeretének illatát terjeszti általunk mindenütt.” (2Korintus 2,14)

Nyilvánvaló, hogy ahol Istent tisztelik, igazságát megőrzik, ott szükségszerűen megelevenedik a gyakorlati istenfélelem (kegyesség). Csakis így lehet meghiúsítani azt a világiasságot, a vízáradat módjára terjedő erkölcsi lazaságot, amely elárasztja a földet. Az Úr Jézus, aki elkülönített minket a maga számára, Ő maga a szentség és az igazság. Megkérdezhetjük magunkat, mennyire figyelünk arra, hogy mindennapi és gyülekezeti életünkben is szentek és igazak legyünk. Mert könnyű igeverseket idézni, de egészen más dolog megöldökölni a test cselekedeteit. Így nyilvánvalóvá tesszük Krisztus Szellemét azzal, hogy alázatos függőségben élünk Istennel, és fenntartás nélkül engedelmeskedünk neki. Mindezzel a gyakorlatban is bizonyítjuk, hogy keresztyének vagyunk, Krisztushoz tartozunk. Nincs megvetendőbb annál, mint egészen testiesen élő prédikátorokat látni, akik beburkolóznak a kegyelem tanába, és úgy beszélnek, mintha Istennel járnának, miközben csakis önmaguknak élnek. Mindazok, akik Istentől születtek, azok alapvetően szentek, mert Krisztussal közösségben élnek. Ha az ilyen ember valóban szellemi ember, ha alázatossága és engedelmessége némán is hirdeti, hogy kié a szíve, akkor valóságos gyönyörűség látni, mennyire örvendetes számára a Krisztusban való élet. De ha egy testies hívő (csupán szájával hitvalló) arról beszél, hogy ő meg van váltva, és mennyei helyeken tartózkodik – ami lehet, hogy igaz, lehet, hogy nem –, akkor figyelmeztetnünk kell: „Vigyázz, nehogy Isten igazsága nyugvópárnává váljék számodra, és nehogy békésen szunnyadozzál, holott amiben bízol, az önigazság és hazugság.” Mit ér hitvalló dicsekvésünk, ha embertársaink az életünkön nem látják, hogy olyanok vagyunk, mint akik a mennybe tartunk. Volt egy időszak, amikor a szentség sokkal inkább életszabály volt a hitvalló keresztyéneknél, mint most. Akik mindennapi tanácsadóvá tették Isten Igéjét, azokban kifejlődött egy érzékeny lelkiismeret, amely nagyon gyorsan felfedezte, mi az, ami nem Isten akarata szerint való. Manapság azonban az emberek bátran és egyre inkább

megszegik Isten törvényét. Amit egykor elítéltek, egészen törvényesnek tartják, sőt bátran védelmezik a testies dolgok eltűrését, a világiasságot és az egyre erősödő törvényszegéseket. Azok, akik az Ő nevét vallják, nem adnak dicsőséget Istennek azzal, ha nem szakadnak el mindattól, ami nem egyeztethető össze Istennek és az Ő házának a szentségével. A Krisztus iránti odaadás apályát éljük. Meglehet, hogy sokan látszatra buzgólkodnak az emberek igazságáért, megtartanak sokféle külsőséget, miközben szívük távol van Istentől. De ha valaki tanúja családi és társadalmi életüknek, és hallgatja társalgásukat, akkor úgy látja, hogy mindez még az istenfélelem külső formáját sem ábrázolja ki. „Az emberek ugyanis önzők, pénzsóvárak lesznek, … istenkáromlók,… jóra nem hajlandók, …akik inkább az élvezeteket szeretik, mint Istent. Az ilyenek a kegyesség látszatát megőrzik ugyan, de annak az erejét megtagadják. Fordulj el tehát ezektől!” (2Tim 3,3-5) Szükségünk van az Úrban való szentség felébresztésére, mégpedig képmutatás nélkül. Becsaphatjuk embertársainkat, becsaphatjuk önmagunkat is, de Istent nem lehet becsapni. Ha e világ szabálya szerint élsz, ha a világ zenéje gyönyörködtet, akkor hagyd abba a Krisztusról való hitvallást, és prédikálj e világnak tetsző módon! „Ha az Úr az Isten, kövessétek Őt, ha pedig a Baal, akkor őt kövessétek!” (1Kir 18,21) Ha Krisztus ér számodra valamit, akkor Ő mindent megér. És Ő azt igényli, hogy népe szent legyen. „…Isten tulajdonába vett népe (vagytok), hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az Ő csodálatos világosságára hívott el titeket” (1Pt 2,9). És mi mit válaszolunk az elhívására? Itt az ideje, hogy lelkünk legmélyéig vizsgáljuk meg magunkat Isten előtt, és kérjük tőle, adja meg, hogy jobban becsüljük a személyes és közösségi szentséget és annak forrását: Isten Igéjét! Van egy mindenekfelett való igazság, amely szentségre indít: ez pedig az Úr Jézus visszatérésének várása és

Vetés és Aratás

reménysége, aki azért jön, hogy magához vegye az Ő szentjeit. Adjon Isten nekünk ilyen bizonyosságot, hogy Ő visszajön majd, és ez ösztönözze szívünket a világtól való elszakadásra, engedelmességre és szent életre a vele való közösségben! Várjuk az Úr Jézust, és akkor minden nyilvánvalóvá lesz: „Szeretteim … Tudjuk, … hogy hasonlóvá leszünk hozzá… Ezért, akiben megvan ez a reménység, megtisztítja magát, mint ahogyan Ő is tiszta” (1Jn 3,2-3). Alexander Matthews

Csendem Megszűrt a csendem minden tiszta hangot, nem engedett be romboló visszhangot, csak az égből valót, a drágát, legszebbet. Ha fájnak a zajok, keresem a csendet. Mert ez az én csendem sosem lehet néma: előhozakodik sok-sok becses téma, gondolattá érik, és szó lesz belőle. Felderül a lelkem, jó kedvem lesz tőle. Élő szavak kapnak menedéket bennem, Tudom már, miért kell hűségesnek lennem, és hogy miért vagyok, és hogy hova megyek, ha kevesem van is, elégedett legyek. Urammal a csendem csupa-csupa derű. Ami zajos, gonosz vagy éppen keserű, az én áldott csendem azt édessé teszi. Csendességben Igéd lelkem felemeli. Zsejki Irén

Több mint várakozás „Ne távozzatok el Jeruzsálemből, hanem várjátok meg az Atya ígéretét ….” (Cselekedetek 1,4-5) Miközben igaz, hogy a várakozás türelmetlenné tehet bennünket, ugyanakkor elfoglalhatjuk magunkat jó dolgokkal is a várakozás ideje alatt. Az Úr Jézusnak célja volt a tanítványok várakoztatásával, ezért mondta nekik: „Ne távozzatok el Jeruzsálemből…” Amint a tanítványok összegyülekeztek, izgalmas és várakozó állapotban, engedelmeskedtek az Úr Jézus parancsának, és vártak. De az Úr nem azt mondta nekik, hogy semmit ne tegyenek. Ezért az időt imádkozással töltötték el (14. v.); majd kiválasztottak egy új tanítványt, Mátyást, Júdás helyett (26. v.). És miközben imádatban és könyörgésben összefogtak, megteltek Szent Szellemmel (Csel 2,1-4). Tehát a tanítványok nemcsak várakoztak, hanem közben fel is készültek. Mielőtt az Úr Jézus felment a mennybe, követőinek kijelentette: „…tanúim lesztek… egészen a föld végső határáig” (Csel 1,8). Három ígéretet is kaptak. Az első: a Szent Szellem eljön hozzájuk (8.v.), és teljesíti azt, amit előzőleg mondott nekik a fenti helyen (Jn 14-16). Ez az ígéret később, pünkösd napján fog beteljesedni (Csel 2). A második: a Szent Szellem jelenléte az életükben feljogosítja őket küldetésük teljesítésére (Csel 1,8). Még ma is, Krisztus követői a Szent Szellem erejében élnek, és nem a sajátjukban. Végül: a megfelelő időben az Úr Jézus fizikailag visszatér erre a világra (11. v.). Amikor Istenre várakozunk, az nem azt jelenti, hogy semmit nem teszünk, vagy türelmetlenül rohanunk előre. Helyette imádkozhatunk, és örülhetünk az Úrral való közösségnek. A várakozás felkészíti szívünket, értelmünket és testünket arra, ami bekövetkezik. Ezért ha Isten várakoztat bennünket, legyünk tudatában annak, hogy megbízhatunk benne! Megtalálod-e feladataidat a várakozás időszakában? P. Chin

2019. évi 2. szám

Száraz ág (Jóel 2,21-22) Az ablakom előtti fának hűvös árnyékú, izmos ága tavasszal kihajtott, virágzott… Azóta fényben és harmatban, esőben együtt fürdött, ázott a többi ággal… élet, áldás mindegyikre egyformán áradt. Aztán – egyszerre csak elszáradt.

Krisztus születése után a 60. esztendőben történt: Cézárea nagy kihallgatási termét zsúfolásig megtöltötték a tisztek és az előkelő polgárok. Nagy pompával vonult be Fesztusz, a római helytartó és vendégei: Agrippa király és Bereniké királynő. Az érdeklődés középpontjában azonban nem ezek a magas uraságok álltak. Minden szem egy egyszerű férfira szegeződött, akit a börtönből vezettek elő. Ez a férfi Pál apostol volt.

Virága terméssé nem érett. Most szárazon zörög a szélben. Tépázza máris az ítélet. Fűrész sziszeg majd, és tűz lobban. Hamuvá emészti a lángja. Mi sors várhat a száraz ágra? Hiszen mit ér, hogy még a fán van, ha még sincs életében része! Megérett fejszére, fűrészre, tűzre… Arra való. Elszáradt. Mindennap magam előtt látom élő fán ezt a halott ágat. Nyár van. A többi termést érlel, növekszik, él, csak ez az egy nem. Talán, hogy csontos, fölemelt ujj legyen, és mindig intsen engem. Kiáltó kérést keltsen bennem, hogy örök, élő fám, a Krisztus tartson magában, ne engedjen, ne hagyjon száraz ággá lennem! Mert ha elszárad egy ág – vége! Csak a Krisztus-fán lehet még az aszú ágnak is reménysége: hogy kihajt, kivirágzik újra, ha megérinti titkon, halkan a Lélek-tavasz csodaujja.

Agrippa így szólt Pálhoz: „Megengedjük, hogy szólj a magad mentségére.” Ekkor Pál kinyújtotta a kezét, és beszélni kezdett. A Szent Szellem teljhatalmával, erővel és tűzzel szólt. Védőbeszédét így fejezte be: „…semmit sem mondok azon kívül, amit Mózes és a próféták megjövendöltek: a Krisztusnak szenvednie kell, és mint aki elsőnek támad fel a halottak közül, világosságot fog hirdetni a népnek és a pogányoknak. … Hiszel-e Agpippa király a prófétáknak? Tudom, hogy hiszel.” Mindenkit szíven találtak Pál szavai. Agrippa megrendülten mondta: „Majdnem ráveszel engem is, hogy keresztyénné legyek!”(Csel 26,22-28) Tulajdonképpen borzalmasan hangzik itt ez a szó: majdnem. Sokan vannak ma is, akik így szólnak:

* Majdnem én is békességet találtam Istennél… * Majdnem én is megszabadultam a bűn kötelékéből… * Majdnem én is megtértem, és üdvösséget nyertem… Összefoglalhatnánk így ezt a helyzetet: Milyen szomorú, hogy ma is vannak, akik majdnem eljutottak az újonnan születésig, de az utolsó, döntő lépést nem tették meg.

Nézem az aszú ágat, nézem… S azt az elaszott ágakon is új rügyet, virágot fakasztó Lélek-tavaszt hívom, idézem. Túrmezei Erzsébet

Pál apostol azonban reménykedett: „Kérem az Istent, hogy előbb vagy utóbb nemcsak te, hanem azok is, akik ma hallgatnak engem, olyanná legyenek, amilyen én is vagyok e bilincsek nélkül” (29. v.). Legyünk mi is bizakodók, és kérjük buzgó imával Urunk segítségét a környezetünkben azokért, akik döntés előtt állnak! Wilhelm Busch

Vetés és Aratás

Szelíd, de erős „A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt.” (Filippi 4,5) Amint Hollandia megszállása a második világháborúban fokozódott, Anna Frank és családja elköltözött egy titkos helyre, hogy a veszedelmet elkerüljék. A rejtekhelyen két évig tartózkodtak, mielőtt rájuk találtak, majd koncentrációs táborba szállították őket. A naplója megírásáról híressé vált fiatal lány, Anna, azt mondta: „Végül is, mindennel szemben a leghatásosabb fegyver a szelídség és az alázatos lélek volt.” De a szelídség bonyolult kérdés lehet, amikor a valós élet gondjaival foglalkozunk. Az Ézsaiás 40-ben olyan leírást kapunk Istenről, amely mindkét tulajdonságát, a szelídségét és az erejét is megmutatja. A 11. versben ezt olvassuk: „Mint pásztor, úgy legelteti nyáját, karjára gyűjti a bárányokat.” De: „Az én Uram, az Úr jön hatalommal, karja uralkodik”(10. v.). Szelídség, de teljhatalom is jellemzi, amikor jön a gyengét megvédeni. A pásztor és a bárány témája Ézsaiás próféciáiban megismétlődik. A próféta a 40,11-ben Istent

úgy írja le, mint Izráelt szerető és gondoskodó pásztorát. A 38,12-ben Ezékiás királyt idézi, aki saját lakhelyét pásztorok sátraként említi; és a 44,28-ban Isten meglepően hivatkozik a hódító Círus királyra, mint saját pásztorára! Végül, a 63,11-ben a nép visszaidézi Isten gondoskodását őseiről, „aki a tengerből kihozta nyájának pásztorát”. Tehát Ézsaiás megörökít négy különböző szószólót a pásztorkép felhasználásával, ahol a bárány és a pásztor közösségben van. A pásztoroknak ez a gondoskodása emlékezteti a népet naponkénti szükségleteire, mert ők is ugyanazt a gondoskodást kapják Istenüktől. Az Úr Jézusra korbácsot készített és megsuhogtatta, amint felfordította a pénzváltók asztalát a templomban, de gyermekekről szelíden gondoskodott. Erős szavakat használt a farizeusok képmutatásának leleplezéséhez (Mt 23), de megbocsátott egy asszonynak, akinek szüksége volt lehajló kegyelmére (Jn 8,1-11). Lehetnek időszakok, amikor a gyengéket szelíden támogatjuk, máskor meg erőre van szükségünk az igazság védelmezéséhez. Mivel Istent szolgájuk, néha legnagyobb erőnk a szelídség bátorsága lesz a rászorulók számára, máskor pedig segíthet hatásosan érvelni az ellenséggel szemben. B. Crowder

Az élet küzdelmeiben „De tőle van a bölcsesség és hatalom, övé a tanács és az értelem.” (Jób 12,13) Nem mindig értjük, hogy miért megyünk át megpróbáltatásokon. Ez történt Jóbbal is, aki szörnyű és megmagyarázhatatlan szenvedésekkel és veszteségekkel találkozott. Jóbnak elege volt barátai haszontalan dorgálásából, és keserű gúnnyal kezdi el a 12. fejezetet: „Azt hiszitek, ti vagytok az egész nép, és veletek kihal a bölcsesség?”(Jób 12,2) Később azt mondja róluk: „Nyomorúságos vigasztalók vagytok mindnyájan! Vége lesz-e már az üres beszédnek?” (16,2-3) Miután barátaitól Jób nem kapott segítséget, számos kérdése ellenére, a 12,13-ban kijelenti, hogy Isten a mindenható. „Ha Ő ront le valamit,

2019. évi 2. szám

nem építik fel” (14. v.) „Tőle van az erő és a siker” (16. v.). „Népeket tesz naggyá, majd elpusztítja őket” (23. v.). Ebben a terjedelmes listában Jób nem említi Isten indítékait, hogy miért engedi meg a fájdalmat és a szenvedést. Jóbnak erre nincs válasza. Mégis bízik az Úr bölcsességében, és kijelenti: „Szorosan járok a nyomában, az Ő útján maradok, nem térek le róla”(23,11). Mi sem értünk sok mindent életünk eseményeiben, de Jóbbal együtt elmondhatjuk, hogy az Úr szeret, és kezében tart bennünket (10. v.; 1Pt 5,7). Ő a bölcsesség, az erő és az értelem! Milyen küzdelmeken mentél át az elmúlt napokban? Hogyan ismerted fel, hogy Isten veled van? J. Schwab

Ne térj le se jobbra, se balra! „Ügyelj, hogy merre tart a lábad…!” (Példabeszédek 4,26-27) Ezzel a ma is nagyon időszerű felszólítással fordult bölcs Salamon a fiához. A két verset megelőző igeszakasz (Péld 4,20-27) az emberi test különböző szerveiről beszél, és végül a lábat említi. Semmi kétségünk nem lehet, hogy Isten Igéje ezáltal szellemi tanítást akar adni. Számára nem közömbös, hogy mit látunk, hallunk, érzünk, beszélünk, és természetesen az sem, hogyan viselkedünk. A „láb”-nak ahhoz van köze, amit az Újszövetség „járás”-nak nevez, ez pedig nem más, mint az életmódunk, amelyet az emberek (hívők és hitetlenek) nap mint nap láthatnak az eljárásaink során. Nyilván ezért említi ez az igeszakasz utolsónak a lábat. Ezzel kapcsolatban igeversünk három dolgot sorol fel: * ügyelnünk kell, hogy merre tart a lábunk, mert akkor minden utunk biztos lesz; * ne térjünk le se jobbra, se balra; * és tartsuk távol lábunkat a rossztól! Utunknak célja van, és Isten azt tartja fontosnak, hogy ezt a célt akadályok nélkül érjük el. Csak ha ügyelünk az utunkra, ha nem térünk le róla, és elfordulunk a gonosztól, ez akkor következhet be. Nézzük most a középső pontot egy kicsit közelebbről! Isten azt akarja, hogy utunk egyenes legyen, tehát célra tartó. Minden letérés kerülőút, és minden kerülőút más út, mint amelyen Ő vezetni akar bennünket. Ugyanakkor kétféle kerülőút van. Eltérhetünk jobbra, vagy balra. Mindkettő tévút, mert eltérít az igaz útról. A Példabeszédek 8,20-ban az Ige ezt írja: „Az igazság ösvényén járok, és a törvénynek az útjain.” Ez az, amit Isten tőlünk elvár, az igaz út „közepén” kell járnunk. Képzeljünk magunk elé egy keskeny, hegyi ösvényt. Tőle jobbra és balra meredek lejtő van. Mit tesz a vándor? Amennyire csak képes, az

ösvény közepén halad, és szüntelenül maga elé, előre néz. Ha nem ezt teszi, kockáztatja, hogy lezuhan. Tegyük fel, hogy a vándor attól tart, hogy a baloldal a veszélyesebb. És minél görcsösebben néz balra, annál nagyobb a veszély, hogy a jobb oldali mélységbe zuhan. Megfordítva: könnyen bal felé zuhan, ha csak a jobb oldalra összpontosít. Ezért fontos, hogy középen menjen, és csak előre nézzen. Ezt a példát könnyen alkalmazhatjuk szellemi életünkre. Mind személyes, mind közösségi életünkben van egy olyan út, amelyet az Úr rendelt számunkra. Ha megkérdezzük, hogy hol van ez az út, megtaláljuk Isten Igéjében. Ez az „igazság ösvénye”, amelyen járva Istennel és az Ő gondolataival egybehangzóan élünk. De mindig fennáll a veszély, hogy letérünk. Ha Mózes ötödik könyvét vagy Józsué könyvét olvassuk, feltűnik, hogy Isten hatszor szólít fel bennünket arra, hogy az útról se jobbra, se balra ne térjünk le (5Móz 5,32; 17,11; 17,20; 28,14; Józs 1,7; 23,6). Ez a felszólítás mindannyiszor kapcsolatban van Isten parancsolataival. Isten világosan és egyértelműen adta népének a parancsolatokat, rajtuk múlt, hogy rendeléseit kövessék. Mi is ismerjük Istennek a saját életünkre vonatkozó gondolatait és alapelveit. Isten nem törvények, parancsolatok és tilalmak formájában adta azokat nekünk, mégis egyértelműen világosak számunkra. A mi feladatunk az, hogy ezt felismerjük, és a mindennapi életünkben cselekedetekre váltsuk. És ezt annak tudatában tesszük, hogy Isten akarata jó, neki tetsző és tökéletes (vö. Róm 12,2). Mit jelent tehát számunkra konkrétan az, hogy ne térjünk el Isten akaratától se jobbra, se balra? Nyilván azt jelenti, hogy nem hagyjuk el Isten alapelveit sem elméletben, sem gyakorlatban, és nem térünk el egyik szélsőség felé sem. Az egyikfajta eltérés azt jelenti, hogy okosabbak akarunk lenni Isten Igéjénél, hozzáfűzzük saját emberi gondolatainkat, és talán másoktól is megköveteljük, hogy ezt tegyék. Az ilyen emberi gondolatok azután idővel hagyománnyá lesznek, és fennáll annak a veszélye, hogy végül a hagyo-

Vetés és Aratás

mányt is egyenértékűnek vesszük Isten Igéjével. Az Úr Jézus földi élete idejében a farizeusok estek áldozatul ennek a veszélynek. Az ilyen eltérés következményét törvényeskedésnek nevezhetjük. A másik oldalról fenyegető veszély, hogy nem hozzáteszünk valamit Isten Igéjéhez, hanem tetszésünk szerint elveszünk belőle. Elvesszük belőle, ami nem kedvünkre való, vagy pedig aszerint alakítgatjuk, hogy végül egybehangzó legyen a magunk gondolataival. Ennek eredménye megmutatkozhat elsősorban gyakorlati magatartásunkban, de messzebbre is mehet, ha tanítjuk is, hogy Isten Igéjének bizonyos alapvető igazságai csak történelmileg jelentősek, és napjainkban már nem alkalmazhatóak. Ráadásul még az ilyen elhajlásokat szabadelvűségnek, toleranciának nevezzük. A jobb vagy bal felé való elhajlás vonatkozik személyes, de közösségi életünkre is. Isten minden egyes gyermekének személyes utat jelölt ki, de meghatározta a közösség útját is. Szomorú megállapítás, hogy olyan időket élünk, amelyet egyre fokozódó polarizálódás jellemez. És milyen szégyent hozunk ezáltal az Úrra! És ugyanakkor olyan ellentétek merülnek fel, amelyek számunkra áthidalhatatla-noknak látszanak. Minél nagyobbnak látjuk a veszélyt az egyik oldalon, annál nagyobb lesz a kockázata, hogy átesünk a „ló másik oldalára”. És ezzel a polarizáció csak egyre nő. Ilyenkor elgondolkozhatunk a következő kérdéseken: * Rámutassunk-e mások életében az egyik vagy a másik eltérésre? * Meg vagyunk-e győződve saját álláspontunk helyességéről? * Látjuk-e az életünkben – mindenki személyesen –, hogy esetleg mi is letértünk-e az igaz útról jobbra vagy balra? Ugyanakkor a középen való haladás nem a lusta megalkuvás útját jelenti. Hanem inkább azt, hogy teljes szívünkből megmaradunk amellett, amit Isten az Igéjében mond nekünk. Nem akarunk hozzátenni semmit, ugyanakkor nem is akarunk elvenni belőle semmit.

2019. évi 2. szám

Azok az intések, amelyekkel Isten népéhez, Izráelhez fordul, számunkra is időszerűek. Gondoljunk például Józsué búcsúszavaira, amelyet életének vége felé népének mondott: „Legyetek azért igen erősek, hogy megőrizzétek és megtartsátok mindazt, ami meg van írva Mózes törvényének könyvében! Ne térjetek el attól se jobbra, se balra! Ne keveredjetek össze ezekkel a népekkel, amelyek itt maradtak köztetek!” (Józs 23,6-7) Tehát nem csak arról van szó, hogy ragaszkodjunk valamihez, hanem „igen erősen ragaszkodjunk”. Aminek csak kicsiny értéke van számunkra, azt kevéssé védelmezzük, de ami drága kincsünk, azt nem egykönnyen engedjük ki a kezünkből. Gondolkodjunk el például a következő kérdéseken: * Milyen értéket jelentenek Isten gondolatai személyes életünk számára? * Mit érnek Isten gondolatai a gyülekezetünk számára? * Milyen értékesek Isten gondolatai a gyülekezeti összejöveteleken? * Készek vagyunk-e síkra szállni az igazságért, Istenünkért és Urunkért, és nem térni el attól se jobbra, se balra? * Megnyitjuk-e szívünket mindazok előtt, amik Istentől vannak, és elzárkózunk-e mindazoktól, amik az ellenségtől származnak? Mindezeket a kérdéseket felteszi nekünk az Ige, és nem tudjuk a választ egyszerűen kikerülni. Ha kikerüljük, annak szétszórattatás a vége, ahogyan Izráel népénél is történt. Pedig Isten nem ezt akarja. Fel akar rázni bennünket, és bátorrá akar tenni. Nem szűnik meg újra és újra figyelmeztetni, ahogy az Ézsaiás 30,21-ben olvassuk: „… saját füleddel hallhatod a mögötted hangzó szót: ezen az úton járjatok, se jobbra, se balra ne térjetek le!” Isten szinte a fülünkbe kiált, mert azt akarja, hogy meghalljuk. Harcol értünk a végsőkig ma is. Ugyanaz az út ez, amelyet Isten kezdettől fogva mindmáig újra meg újra megmutat (vö. Jer 6,16). Milyen nagy és valóságos öröm, ha az „igazság ösvényén” járunk mindazokkal együtt, „akik tiszta szívből hívják segítségül az Urat” (2Tim 2,22)! E. A. B.

Amit vet az ember „Hiszen amit vet az ember, azt fogja aratni is.” (Galata 6,7)

A vetés és aratás természetes folyamatát hívő életünk szellemi dolgainak bemutatására is felhasználhatjuk. Minden hívő erre a szentírásbeli igazságra számos példát tud említeni személyes életéből is. Ezekből az előképekből tudjuk, hogy az aratás a vetésnek megfelelő lesz. A jó vetés jó aratást, a rossz vetés rossz aratást eredményez. Az általános alapelv mögött azonban egész sereg feltétel van, amelyeket sokszor nehéz felfedeznünk. Ehhez azonban nem éles elmére, hanem kizárólag az Úr Jézusra irányuló belső lelki látásra van szükségünk (Lk 11,34), hogy az összefüggéseket felismerjük. Ki ne tapasztalta volna már legalább egyszer, hogy saját és mások életében megoldhatatlan talányok vannak. „Miért kerültem ilyen helyzetbe?” „Hogyan történhetett ez meg velem?” Ilyenkor megpróbáltuk-e már legalább egyszer a végére járni, hogy ez az „aratás” miféle „vetés” következménye? Hogy jobban értsük, lássunk erre néhány gyakorlati példát! * Csodálkozunk-e, hogy este önmagunkban csalódottan térünk haza, amikor reggel nem volt időnk csendességre, amelynek az üzenetét egész nap felidézhettük volna? * Csodálkozunk-e, hogy gyermekeinknek nyugtalan az éjszakai álma, amikor az egész napos rohanás után nem tudtunk velük kellőképpen foglalkozni? * Csodálkozunk-e, hogy az emberek, ahogy nő a jólét, egyre elégedetlenebbé válnak, és pénzüket csakis önmagukra költik?

Ha mindezeket szellemi szempontból nézzük, akkor valóban felismerhetjük: az aratás a vetésnek megfelelő. De azt is láthatjuk, hogy bizonyos „aratásokra” egyáltalán nem számítottunk. Olyan ez, mint amikor a fa gyökere, miután néhány méter hosszan kereste útját a föld alatt, hirtelen megjelenik a föld felszínén. Így jelenhet meg egy valamikor régen történt magvetésnek az aratása hirtelen és meglepően az életünkben. Meg nem ítélt gonosz gondolataink és cselekedeteink, amelyeket rég elfelejtettünk, egy bizonyos idő után életünk valamely területén utolérhetnek bennünket. Önfejű útjaink, amelyekről azt hittük, hogy magunkban is boldogulunk rajtuk, egyszer csak elveszik szívünk békességét és az Úrral való bensőséges közösségünket. Ugye mindnyájan tudnánk erről egyet s mást mondani? Jákób, akinek életét jól ismerjük, alaposan megtapasztalta mindezt, és elmondható róla, hogy „szelet vetett”, és „vihart aratott” (vö. Hós 8,7). Kölcsönösen figyelmeztessük egymást, hogy mindabban, ami bennünk és körülöttünk történik, újra meg újra keressük meg a vetés és aratás rejtett kapcsolatát! Ugyanakkor bizonyosak lehetünk abban, hogyha őszintén és alázatosan letesszük ezt Isten előtt, Ő mindezek meglátására kellő világosságot ad. Eddig negatív értelemben szemléltük a szellemi vetés és aratás kapcsolatát, de igaz ez pozitív értelemben is. Nincsenek-e olyan pillanataink, amikor álmélkodva szemléljük „a gyümölcsöt”, amelyet Isten Szent Szelleme termett általunk? Nézzünk ilyen példákat is! * Vannak „egyszerű” testvérek, akik az Urat tisztelve, alázatos-

ságukkal megszégyenítik a szellemileg fejlettebb testvéreiket. * Vagy gondoljunk arra a testvérre, aki – maga is súlyos beteg létére – rendszeresen tudakozódik testvérei szükségleteiről, hogy azután imádságban az Úr elé vigye őket. * Vagy gondoljunk arra az emberre, aki régebben haragos és békétlen volt, de nem sokkal a megtérése után szelíd és kedves lett. Felismerjük-e mindezekben a vetés és aratás rejtett kapcsolatát? Gondoljunk a fa gyökerének példájára! * Az a bizonyos testvér alázatos szellemének magvetése által meg tudja nyerni testvérei szívét a Szent Szellem számára – és ez oly dicső aratás, amelyet talán soha nem várt. * A másik testvér türelmes és szeretetteljes közbenjáró imáinak magvetése pedig – egyrészt erőt ad tulajdon s z í ve s z á m á r a , másrészt olyan boldog aratást hozott az Úr munkamezején, amelyre nem is gondolt. * Az egykor hirtelen haragú testvér megváltozott, és példamutató szelídsége most nagyszerű aratás mások számára, amelyre ő egyáltalán nem számított. Kiváló példa erre Ábrahám: egész életében engedelmesen aláveti magát Isten parancsainak (vö. 1Móz 22).

És mennyire megáldotta ezért Isten: „Magamra esküszöm, … hogy mivel így tettél, … gazdagon megáldalak…” (1Móz 22,16-17)! Ábrahám szinte fel sem tudta fogni fenntartás nélküli engedelmességének áldott következményeit (vö. 1Móz 15,5). Isten számunkra is mértéken felüli áldást tart készen (vö. Mal 3,10). Rajtunk múlik, hogy elvessük az engedelmesség jó magját. Akkor azt a keveset, amit elvetettünk, Isten bámulatosan megsokszorozza áldásunkra és a maga dicsőségére. Legyünk már itt bizonyosak ebben a minden értelmünket meghaladó isteni áldásban, amely engedelmességünk aratása. A. M.

A Ha valaki be akarja bizonyítani, hogy milyen nagyszerű volt Konfucius, akkor néhány bölcs mondását idézi. De ha egy keresztyén Isten nagyságát és dicsõségét akarja megmutatni, nem szükséges, hogy Jézus Krisztus beszédeiből idézzen, hanem rámutat a keresztre, és azt mondja: „Isten ilyen!” Mindazt, amit az Úr Jézus mondott, csak annak fényében lehet megérteni, hogy Ő kész volt minden emberért szenvedni. Az igazság pecsétje a tettben áll meg, nem a szavakban. Isten szavát csak akkor értékeljük helyesen, ha felfogjuk, mit tett értem és érted.

Ch. E. Cowman

Ének Uram, adj könnyes magvetést, hogy puhuljon a föld. Tavasszal, ha a mag sarjad, legyen élettel teli, zöld. Az imádságok könnyes sója ízesíti a gabonát, az őszintén fakadó könnycsepp megáztatja a föld porát. Az Ige élő, tiszta magja így lazított földbe hull, felszínre tör az áldott sarjú, az én ott marad legalul. Urad ígér víg aratást, te magad vágsz a táblán rendet. Ne felületes könnyedséggel, aggódva mentsd a vesző lelket! Magvetéskor, ha könnyed csordul: ezüst könnycsepp a föld porára, s lelked mélyén egy kedves hang szól: „Gondolj az arany gabonára!” Örülj a könnyes magvetésnek, ne bánd, ha könnyed látja más, hisz kárpótol majd mindenért a víg, bőséges aratás. Zsejki Irén

a mélyből

Uram, én mindig vétkezem, De feléd tárom két kezem: Ne hagyj a mélyben lent! Bár éltem semmit nem fizet, Adjad Te nékem szent szíved, S jóságodat, a végtelent. Hogy tudjak én is égni még, És tiszta lenni, mint az ég, Mi lábaidnak zsámolya. Szeretni tudjak végtelen, Ne maradjak a mélyben lenn, S ne legyek hűtlen már soha. Bár angyal énekhang dicsér, Hiszem, hogy hozzád csak felér Az elveszettek éneke. Hiszem hogy hangom hallgatod, Felettem felragyog napod, S begyógyul szívem száz sebe. Csiha Kálmán

„Énekeljetek az Úrnak új éneket, ...áldjátok az Ő nevét; hirdessétek napról napra az Ő szabadítását!” (Zsoltárok 96,1-2)

Sűrű erdő mélyén

& b 43 œ

Te Te

er - dő tö - vis

&b œ

Meg - kér - di Mint Ő, a

Gm7

Refr

En - gem

## D & œ

## Gœ

œ. œ ˙

Am6

œ œ

Meg - vált

nem

en - gem

œHm œ

Jé - zus

Em7

hul - ló

szó - val: „Hol vagy

hagy

œ. œ

Am7 fá sen

ját: ki,

F#6

ha - za - visz

bé - get, ér - ted,

bá - rány - ká - ját. is meg - men - ti.

vesz - ni

té - ged. té - ged.

vég - re, A6

Hív sze - re - tő

az Ő vé - rén

Jé - zus,

min - den bok - rát, nem sze - ret úgy

#œ

D6/4

ke - res ke - res

Jé - zus Jé - zus

er - dő Pász - tor,

Ha meg - ta - lál

#œ

bá - rány, bá - rány,

ke - res

œ œ œ

U - gyan me - lyik lát - ta Ki - csi bá - rány - ká - ját

## Hm & œ œ

az jó

mé - lyén ki - csi bá - rány té - pi, hull a vé - re Dm6 Em7/5b

el - ve - szett el - ve - szett

&b œ

Am6

œ œ

Sű - rű Szú - ró Gm7

&b œ

Szöveg: Túrmezei Erzsébet; dallam: Dusík István

vé - re

ár - ván,

F#œ

vál - lán.

ki - csi A7

n##

bá - rány?” D

á - rán. Vetés és Aratás

Az együttérzés ereje „Jézus megszánta, kezét kinyújtva megérintette, és így szólt hozzá: Akarom, tisztulj meg!” (Márk 1,41) Dr. Paul Brand, egy huszadik századi orvosmisszionárius először találkozott egy leprás emberrel Indiában, ami nagyon megrendítette. A találkozás során a beteget megérintette, és megnyugtatta a lehetséges kezelésről. Erre az érintésre a beteg férfi arcán patakokban kezdett ömleni a könny. Az orvos kísérője erre azt mondta: „Ön megvizsgálta ezt a leprást, amit évek óta senki nem tett meg. Ezek az ő örömének a könnyei.” Az emberek közötti szolgálatában az Úr Jézus is megérintett egy bélpoklos embert. Ennek a férfinak gyógyíthatatlan betegsége miatt az ószövetségi törvény előírta, hogy a közösségen kívül kell élnie. Ha véletlenül egy egészségeshez közel került, kiáltania kellett: „Tisztátalan! Tisztátalan!”, így azok elkerülhették őt (3Móz 13,45-46). Ennek eredményeként a férfi hónapokat vagy éveket élhetett emberi kapcsolatok nélkül. De az Úr Jézusnak ereje és felhatalmazása volt egyetlen szóval az embereket meggyógyítania (Mk 2,11-12). Most is szánalommal telve kinyújtotta a kezét, és megérintette ezt a leprás embert, aki megtisztult, a környezete befogadhatta, nem volt többé magányos. Isten lehetőségeket nyújt számunkra is, hogy szerető és alázatos lelkülettel kapcsolatokat keressünk, hogy megmutathassuk az Ő kegyelmét és együttérzését a bűntől beteg embereknek. Köszönjük meg az Úr Jézusnak személyes útmutatását a „tisztátalan” emberek iránti szolgálatunkban! Kérjük, segítsen minket, hogy kövessük példáját és könyörületességét mindennapi cselekedeteinkben! L. Samra

2019. évi 2. szám

Mily nyugalmat ad arra emlékeznünk, hogy Övéi vagyunk gondban, nehézségben, veszteségben – az éjjel csendes vigyázásaiban –, elkülönítve mindentől, ami körülöttünk van! Mily kimondhatatlan vigasz Őhozzá emelni szemünket, és ezt mondani: „Te váltottál meg minket, és a Tieid vagyunk mindörökre!” E. Bennett

Az Úr keze „… győzelmes jobbommal támogatlak. …” (Ézsaiás 41,10-13) Egy kislány először gyakorolta a lépcsőn járást. Nagyon aranyos volt, de még annál is bátrabb, ugyanis senki sem segítette. A gyermek nem tűnt kétévesnél idősebbnek, és a lépcsők kihívást jelentettek számára, amelyet tökéletesen teljesített. Mosolyogtam magamban, amint fontolgattam ennek a bátor kislánynak az önállóságát. A gyermek nem félt, mert tudta, hogy gondoskodó szülei éber szemmel figyelik, és szerető kezük szükség esetén segít. Sok aggódó és félelemmel telt gyermek megnyugszik a szülők erejének ismeretében. Ez találóan ábrázolja az Úr jóakaratát, aki gyermekeinek segít, amikor életük során bizonytalanságba kerülnek. Tudhatjuk: Isten fogja a kezem, biztonságban vagyok! A fenti bibliai idézet két „iránymutató” hivatkozást tartalmaz. Isten először is figyelmeztette Izráel ősi népét, hogy ne essen kétségbe: „Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened!” A második „iránymutató” hivatkozásban ismét elmondja, hogy Ő az, aki biztonságot nyújt: „Mert én, az Úr, a te Istened, erősen fogom jobb kezedet…” Nekünk sem kell kétségbe esnünk, mert az Úr támogatásának ígéretei nekünk is szólnak, amelyeket szükséges újra és újra meghallanunk. Az élethelyzetek és embertársaink megváltozhatnak, de az Úr nem változik! Arthur Jackson

A víziló tükörképe

Egyik nap Dik-Dik és Toto a vízilovat, Bokót figyelte, amint óriási lábát beleteszi egy tavacskába, és reménykedve néz le a vízbe. A tükörképe rögtön eltűnt a víz hullámzása és az apró sárörvények miatt. – Mindig ez történik – panaszolta –, pedig én annyira szeretném látni, hogy PON-TO-SAN milyen vagyok! Toto, a majom, aki éppen egy kókuszdió feltörésével küszködött, figyelte a vízilovat, és hallotta, amit magában motyog: „Szörnyű lenne, ha szegény nagynénémhez vagy az unokatestvéremhez hasonlítanék. Nagyon vigasztaló, hogy olyan… hm… mi is az a szó…” Sóhajtása ásítássá változott, és Dik-Dik elborzadt, amikor meglátta az óriási páratlan fogakat és a szájat, amely hatalmas barlanghoz hasonlított. Arra gondolt, milyen csúnya Boko orra, különösen a belőle kiálló sörték. Hirtelen egy ötlet csillant fel Toto majomagyában. Intett Dik-Diknek, és együtt futottak le a víz széléhez. – Boko, csodálatos fogaid vannak – mondta Toto udvariasan. Boko pislogott: – Mit mondtál, kicsi majom? Ó, igen, a fogak, nagyon hasznosak, és… – Csinosak – mondta Toto gyorsan. – Ha megmutatnám neked, milyen jóképű vagy, megtörnéd a kókuszdiómat a remek fogaiddal? A víziló tocsogva kijött a tóból: – Eh… jóképű, igen, ezt a szót kerestem. Nagy különbség… eh… ha valaki jóképű, tudod, Toto. Akkor másképpen érzed magad. Toto bólintott: – Igen. És csodálatos erős lábad van. Nos, megtöröd a kókuszdiómat? – kérdezte, a lábával türelmetlenül csoszogva.

Boko rápillantott tömpe, sáros lábaira. – És úgy tudok úszni, mint a hal – mondta nem kis büszkeséggel a hangjában. Felemelte az egyik lábát, majd a másikat, gondosan megvizsgálta, majd azt mondta: – Az egyik dolog, amit szeretek a lábammal kapcsolatban, hogy látom. Szép lenne, ha… eh… elfelejtettem… Megmutatod nekem, hogy milyen vagyok pontosan, ugye, Toto? Fogom látni a szememet és… hm… a fülemet? – Igen! Igen! – mondta Toto le-fel ugrálva. – De mi lesz a kókuszdióm feltörésével?

– Ó, igen! Azt akarod, hogy feltörjem neked? Könnyűszerrel megteszem. Tedd a fogaim közé! Toto úgy tett, és gyorsan félreugrott, mikor az óriási száj összecsapódott. – Boko, nyisd ki a szád, kérlek – sürgette a kismajom –, és ne nyeld le a kókuszdiómat! Amikor a hatalmas száj kinyílt, Toto fürgén ös�szeszedte a kókuszdió darabjait, amelyek még nem tűntek el, majd hátrált, amikor Boko megszólalt: – Most vigyél el, hogy … hm… lássam magamat! Toto egy roskadozó, pálmalevélből épült házra mutatott: – Menj oda be, és nyisd nagyra a szemedet! – Szörnyű nagy sokk lesz az szegény öreg Boko számára – motyogta Dik-Dik. – Boko, ne… – kezdte. De Boko nem figyelt rá. Reszketett az izgalomtól.

Dik-Diknek gyorsan el kellett ugrania a hatalmas láb útjából, amint Boko a ház felé cammogott. Átment a résen, ahol valamikor az ajtó volt, nem látott semmi különöset, így tovább préselte magát egy másik helyiségbe, ahol nagy meglepetésére egy másik vízilovat látott. Boko összeszorította a szemét, és arra gondolt: „Ó, jaj, milyen szörnyű, ha valaki olyan csúnya, mint… eh… az ott.” Kissé elmozdult, és a másik víziló eltűnt. „Furcsa – motyogta Boko –, egész biztos, hogy volt ott egy másik víziló.” Lassan megfordult, és kiszólt a kismajomnak: – Nem láttál itt véletlenül… eh… egy másik vízilovat? Toto feliramodott egy pálmafa tetejére, lenyelte a szájából a kókuszdiót, árnyékot tartott a szeme fölé és körülnézett. – Boko, nincs itt senki, csak mi! – kiáltotta. – Ah, senki? Tényleg? Biztos vagy benne? Különös – mormolta Boko –, nagyon szo-kat-lan. Lassan, óvatosan visszament a szobába. A víziló ismét ott volt. Jobban megnézte. A lábai és térdei nagyon hasonlítottak az övéihez. Egy kellemetlen gondolat kezdett motoszkálni az agyában. Két rémülten kitágult vízilószemet látott. Alatta egy szemölcsös, sörtés, egyáltalán nem jól kinéző orrot. Boko kinyitotta a száját. Az előtte lévő száj is kinyílt.

Egy sor óriási fogat látott, mire undorodva szorosan bezárta a száját. A másik száj is becsukódott. A gondolat az agyában még világosabb lett. Érezte, hogy két nagy vízilókönnycsepp gördül le az arcán. Két nagy könnycsepp gördült le az arcon, amely visszanézett rá. Dik-Dik, aki kissé hátrébb állt, csendesen megszólalt: – Boko, ne felejtsd el, hogy igazán nagyon jól úszol. De Boko nem hallgatott rá. Egészen közelről nézett a tükörképére. Lassan forró düh futotta el vízilóagyát. – Nem! Nem hiszem el! Egyáltalán nem hiszem el! – emelte fel egyik hatalmas lábát, és keményen beletaposott a tükörbe. Különös, éles hang, majd csilingelés hallatszott, utána csend lett. Boko maga elé meredt. Most már semmi nem nézett vissza rá: – Ez jobb – sóhajtott. Lassan ingatta a fejét, és mélyen elgondolkodva visszament a folyóhoz: „Pontosan milyen vagyok? Eh… micsoda… hm… ostoba gondolat!” A víz hűvösen és vigasztalóan fogadta. A vízililiom gyökerei a túlsó parton zamatosak voltak. Lefeküdt a sárba, csak az orrlyukai látszottak a víz színe fölött: „Engem nem nagyon érdekel a tükör” – suhant át az agyán újra és újra. A dzsungeldoktor állatmeséi - Történetek a vízilóról c. könyv alapján (megjelent az Evangéliumi Kiadónál)

Kedves Gyerekek! Nem a tükör volt az, amely nem az igazságot mondta, hanem a víziló fejében levő gondolatok voltak helytelenek. A közönséges tükrök olyannak mutatják az arcodat, amilyen valójában, nem olyannak, amilyennek látni szeretnéd. De van egy nagy Tükör, amelyet Isten adott nekünk: ez a Biblia. Nézz bele, és látni fogod pontosan azt, amit Isten lát, ha a lelkedbe néz. Őelőtte nincs semmi eltakarva, nincs semmi megváltoztatva, hogy jobbnak látsszon, mint amilyen. A Bibliában megtaláljátok, hogyan változtatja meg Isten egész életeteket. Választ kaptok benne a kételyeitekre és aggodalmaitokra. Megtaláljátok azt az ösvényt, amelyet Isten kifejezetten nektek készített, hogy azt követve úgy éljetek, ahogyan Őneki kedves. A legfontosabb, hogy használjátok ezt a Tükröt, és ne kövessétek a víziló példáját! Tehát mi a legjobb dolog, ami a szokásotok lehet? Az, hogy Isten könyvét legalább olyan gyakran olvassátok, mint amilyen gyakran a közönséges tükröt használjátok!

Az élet könyve Karcsi apukája, bár hívő családban nőtt fel, nem tért meg, mégis azt szerette volna, ha gyermeke keresztyén hitben nő fel. Egyik nap, amikor hazajött a munkából, felesége azzal fogadta, hogy Karcsi engedetlen volt. Az apa megszidta a fiút, és beküldte a szobájába gondolkodni. De Karcsi keservesen sírni kezdett, és így szólt: – Ó, apa, most Isten ezt is beírta az életem könyvébe! Nem lehetne azt onnan valahogy kitöröltetni? A családfő kicsit bizonytalanul, de hogy megnyugtassa a fiát, így válaszolt: – Ki lehet töröltetni, de erre talán kérni kellene Istent… Karcsi kiugrott az ágyból, letérdelt, és apját is erre kérte. Az apa, bár ez szokatlan volt számára, a fia kedvéért megtette. Azután Karcsi így folytatta: – Apa, inkább te imádkozzál értem, te jobban el tudod mondani, mint én!

Ezzel csak nőtt az apa zavartsága, de eszébe jutott, hogy ővele is így imádkozott édesanyja valamikor, régen, hasonló helyzetekben. De mielőtt bármit mondhatott volna, a fiú tovább kérdezett: – Apa, Isten könyvében rólad és a mamáról is van valami? És nektek már megbocsátottak? A felébredt lelkiismeret hatására az apa szeméből kicsordult a könny, és ahogy feltekintett, látta, hogy a felesége is sír. Majd csendesen így válaszolt: – Bizonyára. Ezután az anya is melléjük térdelt, és mindhárman imában kérték Istentől bűneik bocsánatát. Az eltévelyedett bárányok hazatértek. És Isten szélesre tárta karjait, hogy magához ölelje rég várt gyermekeit.

Vetés és Aratás

Történetek a Spurgeon család életéből 22. Túl későn jönni „Emlékezem az Úr tetteire, visszagondolok hajdani csodáira.” (Zsoltárok 77,12) Képzeld el azt az esetet, amikor az istentisztelet megkezdődik, de aztán hallod, hogy nyílik az ajtó, és bejön valaki. Nem telik el pár perc, megint nyílik az ajtó, megint bejön valaki. Mit tennél ilyenkor? Valószínűleg óvatosan körülnéznél, hogy lásd, ki jön be késve. Egyik alkalommal, amikor Spurgeon vezette az istentiszteletet, egy sor ember jött be késve a terembe. Azt is látta, hogy ilyenkor sokan körülnéztek, hogy lássák, ki a későn érkező. Egy idő után aztán így szólt: „Nos, kedves barátaim, mivel annyira érdekel benneteket, hogy ki lép be késve a terembe és engem is zavar, amikor körülkémleltek, így ezután, ha nincs ellene kifogásotok, minden késő személyt bemutatok nektek, aztán csak rám kell figyelnetek, és udvariatlanok sem lesztek velem szemben.” Az emberek nagyon zavarba jöttek ettől a megjegyzéstől. Ezután nem sokkal később kinyílt az ajtó, és egy férfi lépett be. Az emberek szégyellték magukat, és nem fordultak meg. De – amint megígérte – Spurgeon így írta le a belépőt: „Egy úr érkezett, és levette a kalapját.” Majd pontosan leírta, hogy néz ki ez a férfi. Aztán megint bejött valaki, de az emberek már megtanulták a leckét. Egyszerűen megértették, hogy milyen mélyen érintené a prédikátort, ha nem Isten imádatára és az Ő Igéjének a meghallására koncentrálnának. Hasonló helyzetben, törekednünk kell arra, hogy az istentiszteleten mindig az Igére koncentráljunk, ahogy a zsoltáros leírta.

23. Nincs menetjegy „Ugye öt verebet adnak két fillérért: mégsem feledkezik meg közülük egyről sem az Isten. … Ne féljetek, ti sok verébnél értékesebbek vagytok!” (Lukács 12,6-7) Egyik nap Spurgeon hazafelé utazott vidéki szolgálatáról, és kényelmesen elhelyezkedett a vonatfülkében, és elkezdte keresni a menetjegyét. Minden zsebét végigkutatta, de nem találta. Biztosan elveszítette.

2019. évi 2. szám

A fülkében utazott egy másik utas is, és látta, amint Spurgeon nagyon keres valamit. Meg is kérdezte, hogy mit veszített el. Spurgeon elmondta neki, hogy a menetjegyét keresi, de sehol sem találja, és még súlyosbítja a helyzetet, hogy nincs nála pénz, valószínűleg mind betette a perselybe. Ezután így szólt a férfihoz: – Különben egyáltalán nem aggódom. Az én Uram szolgálatában vagyok úton, és biztos, hogy minden a legnagyobb rendben lesz. Isten mindig gondoskodott rólam, kicsi és nagy dolgokban egyaránt. Úgy tűnt, az utast nagyon érdekli, amit Spurgeon mond, és az út többi részében élénk beszélgetést folytattak. Egy idő után közeledtek ahhoz a megállóhoz, ahol Spurgeonnek le kellett szállnia. De ebben a pillanatban belépett a kalauz a fülkébe, és kérte a jegyeket. Mit fog most Spurgeon tenni? Ekkor észrevette – amin nagyon csodálkozott –, hogy a kalauz sapkájához emelt kézzel köszöntötte az utastársát. – Minden rendben, William! – szólt oda neki a férfi. A kalauz még egyszer szalutált, és elhagyta a fülkét. Spurgeon nem egészen értette, hogy mi játszódott le előtte, és megjegyezte: – Mégis különös, hogy a kalauz nem kérte a jegyemet. De utastársa így válaszolt neki: – Egyáltalán nem különös, Spurgeon úr. Ez csak annak a bizonyítéka – amit eddig elmondott nekem –, hogy Isten a kis dolgokban is gondoskodik önről. Én ugyanis a vasút vezérigazgatója vagyok. Isten rendezte úgy, hogy itt legyek, és segítsek önnek. Én tudtam, hogy ön nem potyautas, és nagy örömömre szolgált, hogy ilyen szerencsés körülmények között megismerhettem, és beszélgethettünk. Isten gondoskodik azokról, akik bíznak benne – méghozzá néha szokatlan és különös módon. Jézus is erre tanít bennünket, a fent idézett igeversekben. Mark Roberts www.dayone.co.uk (Folytatjuk.)

Egymásról barátságosan beszélni és gondolkodni 1. Lényeges isteni alapelv az őszinteség Mint hús-vér emberek megvalljuk, hogy ez nehezünkre esik, mert nem látunk bele az emberek szívébe – ahogy egykor Urunk. Csak Ő ismeri indokainkat, érzéseinket, látásmódunkat. Mi csak kívülről látjuk embertársainkat, és még a legőszintébb jóakarattal sem tudunk maradéktalanul együtt érezni velük. Egy kínai közmondás így szól: „Tartalékold befolyásod tartós kapcsolataidra, más esetekben elegendő, ha irgalmasságot gyakorolsz.” De a mi nagy Istenünk abszolút őszintesége és mélységes irgalmassága világosan áll előttünk a Bibliában. Álmélkodhatunk jóságán, hosszútűrésén és kedvességén. Megfigyeljük különböző megszólításait, beszélgetéseit, kapcsolatait, ahogyan az egyénekhez, a néphez és a gyülekezethez szólt. 2. Ahogyan Ő bánik velünk, abból tanuljuk meg, hogyan bánjunk egymással De a helyes kapcsolatok megvalósításában az Úr Jézus ugyanígy követendő példa előttünk: „…tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű…” (Mt 11,29) Urunk és Mesterünk nyíltan és őszintén beszélt tanítványaival: „Miről beszélgettetek egymással útközben?” (Lk 24,17) Egy másik alkalommal így szólt Simonhoz: „…van valami mondanivalóm neked” (Lk 7,40); vagy Tamáshoz: „Nyújtsd ide az ujjadat, és nézd meg a kezeimet!...” (Jn 20,27) Milyen finom érzéke volt Jézusnak arra, hogy éppen akkor mire van szüksége a tanítványainak. És mennyire odaillő módon bánt a sok beteggel és segítségért hozzá folyamodóval! Milyen irgalmas a mi Urunk, hogyan találja meg a hangot minden egyes személlyel! Nem valamilyen séma szerint cselekedett, hanem mindenben az Atya akaratát követte. Mindig valami új,

mindig valami más, kinek akkor éppen mire volt szüksége. Hogy barátságosan gondolunk-e egymásra, vagy hogyan beszélünk egymásról, az messzemenően attól függ, hogyan ítélem meg a másik embert éppen abban a helyzetben; és még sok minden mástól is. Nem kerülhetjük ki Isten központi mondanivalóját ezen a téren sem. Így szólt már Sámuelhez is intve és figyelmeztetve: „Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van” (1Sám 16,7). Urunk nem a keretet nézi, hanem a képet. Vagyis belső indítékainkat, szándékainkat. Az 1Sámuel 17-ből például kiderül, mennyire használhatatlan volt Isten számára Eliáb, Isai legidősebb fia, akit pedig Sámuel kiválasztott volna, hogy Izráel királya legyen. Mit használt Eliáb deli termete? Góliáttal szemben gyávának bizonyult, öccsével szemben pedig gőgösnek; csak önmagában bízott, és nem Istenben. Dávid viszont közösségben élt Istennel, és ebből merítette bizalmát. Góliátnak sem annak istenkáromló stílusában felelt: „...én a seregek Urának... nevében megyek ellened, akit te kicsúfoltál” (45. v.). Istenben való bizalma tölti el bátorsággal, erővel, biztonsággal, harci kedvvel. Istennel való rejtett, a lélek csöndjében megvalósuló közössége teszi képessé Dávidot arra, hogy helyesen lássa Góliátot. És nem ugyanilyen látás vezeti-e Barnabást akkor, amikor Sault választja ki – akiről nem hitték el, hogy tanítvány – mindenki más előtt társának, és viszi el a testvérekhez, hogy azok is befogadják őt? (vö. Csel 9,26-28) Nem ő segíti-e abban is, hogy ott a hívők közösségében szellemileg növekedjék? És ebben nem valami célzatos optimizmus vezérli, hanem az Úrral megélt közössége, aki megnyitja szemét mások helyes értékelésére. 3. Aki őszintén akar szólni és gondolkodni, annak megadja azt Isten Hát nem adta-e meg nekünk is – Isten gyermekeinek – ezt a képességet a Szent Szellem gyümölcseként? (vö. Gal 5,22,23) Ahol Isten Szelleme munkálkodik, ott nem kap helyet

Vetés és Aratás

az emberi, a testies gondolkodás és beszéd. A Szent Szellem hatása magában foglalja a szívességet is. Isten Szelleme munkálja ezt bennünk, föltéve, hogy engedelmeskedünk neki. 4. A kellő időben kimondott szó! A másik, amiért Dávid a Zsoltárok 141,3-ban imádkozik: „Uram, tégy zárat a számra, őrizd ajkaim nyílását!” A szellemi növekedéshez ugyancsak hozzátartozik beszédünk és gondolkodásunk fegyelmezése is. Igaz, amit a Szentírásban olvasunk, hogy ugyanaz a forrás nem csörgedeztet egyszerre édeset és keserűt (vö. Jak 3,11). De a mi belső énünk nem ennyire tudatos. Ha azt akarjuk, hogy énünk forrásából „édes” víz csörgedezzék, akkor azt a csatornát kell megnyitnunk. És itt van a probléma! Mindig a jót akarjuk meríteni Isten mérhetetlen gazdagságából, amikor gondolkodunk és szólunk? Hamarosan rájövünk: akaratunkon múlik az is, hogy a gonoszt ne tűrjük el. Akinek gyógyító és mérgező nyílvessző is van a kezében, annak a mérgezettet el kell hajítania, hogyha a másikkal gyógyító hatást akar elérni. Milyen gyakran várják tőlünk felebarátaink a segítő, jó szót. Régi szabály, de ma is érvényes: aki elítéli a rosszat, ismerje el a jót is! Nem csak a gyerekek várják, hogy elismerjük, ha jót cselekszenek. A dicséretet sem tőlük, sem másoktól nem szabad megtagadnunk. Hogy mit mondjunk, azt az írásból kell megtanulnunk. A Szentírás párhuzamba állítja az egymást kölcsönösen építő beszédet és az egymással való közösséget. Mint ahogy mennyei Atyánk a kellő időben adja az esőt, hogy termést hozzon a föld, úgy kell a kellő pillanatban kimondanunk egymásnak a megfelelő szót, amellyel segíthetünk. (vö: Róm 15,1-7)! B. Böttger

Először légy te magad mindenestől Krisztusban, csak azután cselekedj mindent Krisztusért! Ahhoz, hogy hasznos eszközök lehessünk mások helyreállításában, először magunkat vizsgáljuk meg. Az alázatos önvizsgálat óvatossá és tapintatossá tesz mások megítélésében. C. H. Spurgeon

2019. évi 2. szám

Megbocsátás 2018. január 30-án több mint harmincnyolcévi rabsága után M. Alexandert kiengedték a börtönből, mert a DNS-bizonyíték alapján kiderült, hogy ártatlan. Amikor közölték vele az eredményt, bámulatos megbocsátást tanúsított. „Nem lehetünk dühösek – mondta. – Túl kevés az időnk ahhoz, hogy dühösek legyünk.” Alexander szavai elgondolkoztathatnak bennünket. Ha az igazságtalanság harmincnyolc évet elrabolna az életünkből, és lerombolná a jó hírnevünket, valószínűleg nagyon dühösek lennénk. Habár Alexander sok szívfacsaró évet töltött el a tévedésen alapuló vád miatt, a gonosz nem tette tönkre. Ahelyett, hogy erejét bosszúállásra fordította volna, végrehajtotta Péter apostol utasítását: „Ne fizessetek a gonoszért gonosszal …” (1Pt 3,9) De az Úr Jézus ennél is tovább megy: „Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket (Lk 6,27). Majd hozzátette: „Ha azokat szeretitek, akik szeretnek titeket, mi a jutalmatok? Hiszen a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik” (Lk 6,32). Bocsássunk meg azoknak, akik igazságtalanul, rosszul bántak velünk. Anélkül ajánlhatjuk őket Isten kegyelmébe, hogy kifogásokat keresnénk gonosz cselekedeteikre. A keresztfán az Úr Jézus a mi bűneink miatt szenvedett, hogy kegyelemben részesüljünk, és ezt még azokra is kiterjesszük, akik sérelmet okoztak nekünk. Miért mutassuk ki ezt a természetfeletti szeretetet? Mert megmutathatjuk vele a világnak mennyei Atyánk szívét. Az Úr Jézus ezt is mondta: ha szeretitek ellenségeiteket, „…a Magasságos fiai lesztek, mert Ő jóságos a hálátlanok és gonoszok iránt. Legyetek irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas” (Lk 6,35-36). Ahogy Péter apostol megjegyezte: „…hiszen arra hívattatok el, hogy áldást örököljetek.” Ha áldjuk ellenségeinket, önmagunk részesülünk áldásban. Ilyen az evangélium ellentmondásosnak tűnő isteni igazsága. Tim Gustafson

Öt indok, amiért kisgyermekkel is érdemes gyülekezetbe járni Ha kisgyermekeid vannak, egy dolgot biztosan tudok rólad: fáradt vagy. Valószínűleg már hetek vagy akár évek óta nem aludtad ki magad, a gyülekezetbe járásnak már a gondolata is fárasztónak, csüggesztőnek és kivitelezhetetlennek tűnik. Végül, amikor mindezek ellenére vasárnap mégis elcipeled kimerült családodat, a gyerekek nem maradnak egy helyben, te pedig nem hallod az istentiszteletet. Az egész annyira nehéz! Így tehát minden vasárnap reggel görccsel a gyomrodban ébredsz. Maradjunk vagy menjünk? És fennáll annak a veszélye, hogy nem mentek. Elszomorít, ha azokra a szenvedő szülőkre gondolok, akik azért nem járnak tovább gyülekezetbe, mert túlságosan nehéz nekik. Azonban nemcsak nektek, hanem a gyerekeitek számára is létfontosságú, hogy túltedd magadat a kimerültségen, és a rangsorban előre helyezd a gyülekezetet. Megértem, hidd el, én is voltam ebben a helyzetben. Több, mint tíz évig jártam gyülekezetbe kialvatlan állapotban. A legkisebb gyermekünk, aki most 4 éves, életében jóformán egy éjszakát sem aludt végig. A gyerekeim között vannak olyanok, akik szoronganak az édesanyától való elválás miatt, emiatt nem tudjuk a gyermek istentiszteleten egyedül hagyni őket. Nem emlékszem olyan időszakra, amikor elejétől a végéig végighallgattam egy istentiszteletet. A szenvedés nagyon is valóságos számomra minden héten. Az otthon maradás gondolata minden vasárnap megfordul a fejemben, mert nagyon fáradtnak érzem magam, és így könnyebb lenne. Bár lelkészfeleség vagyok és misszionárius, mégis sokszor inkább maradnék otthon pizsamában, miközben palacsintát reggelizek. És mégis tudom, mennyire fontos mindannyiunk számára, hogy elmenjünk.

Íme, az öt indok:

1. Nemcsak magatok miatt mentek

Amikor szülővé válunk, többé nem csupán magunknak élünk. Szülőként többé nem csupán magatokért mentek a gyülekezetbe, hanem a gyerekeitek miatt is. Ha hiányzik belőlem az erő, hogy elinduljak, akkor megteszem az ő érdekükben. Milyen üzenetet közvetítek feléjük azzal, ha otthon maradok? Azt, hogy a gyülekezet nem fontos, nem elsődleges, hogy fáradtnak lenni azt jelenti, Isten népe nem éri meg az erőfeszítést. Hadd tisztázzak valamit: a gyülekezetbe járás önmagában nem tesz sem engem, sem a gyerekeimet keresztyénné. De erősít bennünket, és bátorítja a többieket, mivel bekapcsol Isten népének jelenlétébe. Ez pedig megfizethetetlen. A rendszeres heti részvétel fejleszti a családi szokásrendet, melyet remélhetőleg továbbfolytatnak majd gyerekeink is, amikor felnőnek. Minden, amit teszünk, üzenettel bír a gyerekeink számára. Gyülekezetbe járni hétről hétre ezzel az egyszerű üzenettel bír: Isten az első ebben a családban.

2. A gyülekezet több, mint a vasárnapi istentisztelet „Úgysem hallom az igehirdetést. Akkor mi értelme?” Talán hallottad vagy te magad is hangoztattad már ezt a kifogást. Bár a gyülekezeti alkalmak nagyobbik részét az igehirdetés teszi ki, de nem az egyedüli részét. Életed ezen időszakában nem biztos, hogy túl sok igehirdetést tudsz végighallgatni. Ez tényleg nem könnyű, de Isten Igéje hatalmas! Még a „leharcolt” elmébe is képes behatolni. És más jó indok is van a gyülekezetbe járásra. Együtt énekelni az egész gyülekezettel rendkívül bátorító. Felemeli a lelket, ha a test fáradt is. A gyülekezet bátorítást ad a barátok és a testvérek által, amikor közösségben vagyunk velük az istentisztelet előtt vagy után.

Vetés és Aratás

3. A jelenléted bátorít másokat Hívőként néha pusztán a jelenléted bátorító lehet a többi hívő testvér számára. Ha mást nem is, az igehirdetőt biztosan bátorítja, aki egész héten hűségesen készül a prédikációra, hogy elmondja Isten Szavát neked is. Nemcsak befogadó vagy, aki feltöltekezik a gyülekezeten kívüli életre, hanem jelenléteddel te magad is hozzájárulsz az alkalomhoz. A fiatal, kimerült családok látványa, akik mégis hétről hétre ott vannak a gyülekezetben, erős bátorítást ad a gyülekezet többi részének.

4. Azok, akik abbahagyják a gyülekezetbe járást, nem mindig térnek vissza Gyakran hallok szülőket így beszélni: „Most túlságosan nehéz. Várunk pár évet, és visszajövünk, amikor a gyerekek kicsit már idősebbek. Egyébként is túl fiatalok még ahhoz, hogy ez számítson nekik.” Bármennyire komolyan gondolják elhatározásukat, amikor abbahagyják a gyülekezetbe járást, a valóság sokszor az, hogy legtöbben hosszú ideig vagy egyáltalán nem térnek vissza. A szokásaik változnak, a prioritásuk is változik, és végül természetessé válik, hogy nem járnak gyülekezetbe. Milyen könnyű elsodródni lassacskán az Atyától, aki velünk szoros közösségre vágyik! Talán azt gondolod, ez veled soha sem történhet meg, de a világ és a Sátán minden alkalmat megragad, hogy az igazságosság ösvényéről letérítsen. Másrészről a szokások hatásos tanítóeszközök a gyermekeink számára. Még ha nem értik is, hogy mi történik, akkor is tanulnak. Azt is megtanulják, ha a gyülekezet nem számít, és azt is, ha a gyülekezet az első. Mi a vágyunk, melyikben higgyenek, amikor felnőnek?

5. A „kevés” gyülekezet is jobb annál, mintha nincs gyülekezet Első kézből ismerem annak nehézségét, ha olyan gyerekeid vannak, akik nehezen válnak le a szüleikről. Legidősebb gyerekünk minden alkalommal sírni kezdett, mikor bekanyarodtunk a gyülekezet felé vezető útra, és ez már másfél éves korában így volt. Jelenleg a legfiatalabb nem akarja, hogy egyedül hagyjam, nem szereti a többi gyereket, és a felnőtteket sem tűri meg a közelében. Otthagyni valahol ebben a korszakban nem lehetséges, így elég sok igehirdetésről lemaradok.

2019. évi 2. szám

Jelenleg az a megoldás, hogy a gyülekezetben maradunk az éneklés és imádkozás alatt, majd beülök vele a gyermek istentiszteletre. Az alkalom végén visszamegyünk, hogy közösségbe legyünk barátainkkal és hívő testvéreinkkel. Nem valami ideális helyzet, de így tudok némi időt tölteni Istennel, erősítést kaphatok másoktól, és adódik lehetőségem, hogy én is bátorítsak másokat. És a kisfiam legalább a gyermekalkalmon részt vesz minden héten, ami szintén nagyon fontos. Jelenleg ez a helyzet. Most ezt tudom tenni, ami még mindig jobb annál, mintha otthon maradnék. Így a gyerekeim látják, hogy Istent és a gyülekezetet első helyre teszem az életünkben, és

ezt eredményként fogom fel. Ha majd nem fognak ennyire ragaszkodni hozzám, és nem leszek túl fáradt, akkor egy nap újra végighallgathatok egy teljes istentiszteletet. Nőtestvéreim! Isten erősen tart titeket. Vágyik a veletek való közösségre, és Fiát küldte el, hogy ezt bizonyítsa. Kapaszkodjatok hát belé a fáradtság közepette! Tartsátok Őt és az Ő népét az elsőnek! Merítsetek erőt a gyülekezetből, amit Ő adott nektek! Hadd lássanak a többiek akkor is, ha fáradtak vagytok! Isten megerősít és formál benneteket az Ő népe által. Nem számít, mennyire nehéz, ne hagyjátok abba a gyülekezetbe járást! Ragaszkodjatok hozzá, és Ő is ragaszkodni fog hozzátok! Susan Rockwell Felhasználva a The Gospel Coalition engedélyével https://www.thegospelcoalition.org/article/5-reasons-keepgoing-church-baby-brain/

„Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól.” (Példabeszédek 22,6)

GYAKRAN FELTETT KÉRDÉSEK

Hogyan gondolkodjunk a gyülekezetben az egyedülállókról? Nem a világi szingli kultúráról szeretnék írni. Az foglalkoztat, hogy a gyülekezetekben vannak egyedülállók, és bár ennek sokféle oka lehet, nekik is szükségük van törődésre, gondoskodásra és szeretetre. Vannak, akik elköteleződéstől, felelősségvállalástól való félelem vagy kapcsolatteremtési nehézségek miatt szinglik, és vannak, akik sok terhet hordoznak „a mennyek országáért”, néha mégis rossz szemmel nézünk rájuk. Bármi legyen is az ok, a gyülekezetnek a megfelelő segítséget kellene nekik nyújtania. Ugyanakkor sokszor azt az üzenetet közvetítjük, hogy a házasság egy magasabb rendű életforma. Megünnepeljük a házasságkötéseket, a gyermekek születését, ami természetesen jó dolog, de az egyedülállóak ebből kimaradnak. Sőt néha azt érzékeltetjük, hogy Isten iránti engedetlenség, ha nem alapítanak sokgyermekes családot, és ez utóbbi állapotot állítjuk be ideálisként. Azonban mindkét állapot lehet Isten elhívása és ajándéka. Az Újszövetségben Jézus és Pál apostol tanítása is megerősíti a házasság jelentőségét, ugyanakkor az egyedülállóságra való elhívást és annak jelentőségét is (1Kor 7, Mt 19,12). Tanítja, hogy az egyedülálló nagyobb teret képes engedni az életében Isten országának szolgálatára, mert nem a házastársára és a gyerekeire irányul a figyelme. Miért marad/lesz valaki egyedülálló? Néhányan rendelkeznek azzal az adottsággal, hogy nem okoz gondot számukra az egyedüllét, a másik nem iránti vágy. Mások azért maradnak egyedül, mert bár vágynak rá, nem találnak párt. Ennek számos oka lehet, és számukra ez folyamatos küzdelmet jelent. Vannak, akik az azonos nem iránti vonzalmuk miatt maradnak cölibátusban, és szintén nem könnyű ebben az állapotban maradniuk. Lehet, hogy valaki házastársa elvesztése vagy válás következtében marad egyedül. Mi a gyülekezet feladata? Fontos, hogy a házasságot és az egyedülállóságot is olyan ajándékként éljük meg, ami lehe-

tőségeket kínál az Isten országában való szolgálatra különböző módokon. Fel kell ismerni, hogy bár nagyon fontos, hogy egészséges házasságok és családok legyenek a gyülekezetben, ezek a kapcsolatok a földi létünkre korlátozódnak. A gyülekezet előre tekint és mutat az örökkévalóság felé, ezért a Krisztusban létrejött kapcsolatok és közösség szerepét is erősíteni kell. Fel kell ismerni és gyógyítani kell a házassághoz és a családhoz kapcsolódó problémákat, de ugyanígy oda kell figyelni az egyedülállóság nehézségeire is. Fel kell ismernünk és tudatában kell lennünk a szinglik szükségleteinek, így biztosíthatunk támogatást, védelmet és szeretetet. Mivel sokféle oka és háttere lehet az egyedülállóságnak, ne általánosítva, ne egyforma megítéléssel tekintsünk rájuk, mert egyénenként kell megérteni, támogatni és segíteni őket.

Fel kell ismernünk, hogy az egyedülállóság nem egyenlő a házasság előtti állapottal. Vannak, akik egész életükben nem házasodnak meg. Foglalkozunk a házasságra való felkészítéssel, házassági tanácsadással, de gondolunk-e az egyedülállók lelkigondozására, amikor nekik vannak problémáik a helyzetükből adódóan? Minden probléma egyedi: lehet, hogy valaki társat szeretne, mások csak szeretnének átlábalni egy olyan időszakon, amikor a magány érzése különös erővel tör rájuk, vagy megerősítésre van szükségük a kísértések idején. Az egyedülállóság nem kívánt mellékhatásai Ahhoz, hogy megértsük az egyedül élők problémáit, tudnunk kell, milyen hatásokkal kell szembenézniük.

Vetés és Aratás

Csalódottság vagy állandó kudarcérzet jelentkezik például akkor, ha az egyedülálló látja a házasságokat és a gyerekeket, és arra gondol, hogy ő ebből kimarad. Ez az érzés utolérheti azt is, aki Isten országa iránti elkötelezettség miatt marad egyedül. Valószínűleg át kell menni egyfajta gyászfeldolgozási folyamaton is, amikor el kell engedni azokat a dolgokat, amiben nem részesül egyedülállóként. Ez fájdalmas folyamat. A magány érzése fokozottan jelentkezhet. Élhetünk házasságban is magányosan, de ha valaki társtalan, nagyon valószínű, hogy szembe kell néznie ezzel az érzéssel. Hogyan segíthetjük az egyedülállókat? • Gondoljunk rájuk megértő szívvel, segítő szándékkal, szeretettel! Szükségük van a közösségre, a gyülekezetre mint családra. Támogassuk őket abban, hogy otthon érezzék magukat, törődést, figyelmet kapjanak! • Gondoskodjunk róluk: szolgáljunk nekik, igyekezzünk gyakorlati dolgokban is segítségükre lenni, mert háztartásukból hiányozhat a férfi vagy női szem, kéz, szakértelem! • Adjunk lehetőséget ajándékaik gyakorlására: a gyülekezetben adjunk teret a szolgálataiknak, vonjuk be őket a munkába! Segítsük az ajándékaik felismerésében! • Imádkozzunk értük és velük: gyakoroljuk a közbenjárás szolgálatát értük és a közösséget velük! • A problémáikra ne gyors válaszokkal reagáljunk! Kerüljük az ilyen tanácsokat: „Látogass meg egy társkereső oldalt!” „Jézus elég minden problémára, elégedj meg vele!” Ne sajnálkozzunk folyton a magányosságuk miatt! • Erősítsük meg identitásukat Krisztusban! A hívő ember egy új teremtés, mennyei állampolgár, Isten családjának, Krisztus Testének a tagja. Az identitásunk elsődlegesen nem a családi állapotunkhoz kapcsolódik, és nem is a nemi beállítottságunkhoz vagy annak kifejezésre juttatásához.

GYAKRAN FELTETT KÉRDÉSEK • A házas és az egyedülálló is hordoz magában terheket. Senki más nem tud szabadulást hozni, stabilitást, biztonságot adni, csak Krisztus. • A házasságnak és az egyedülállóságnak is vannak előnyei és hátrányai. Fontos, hogy felismerjük ezeket, és megtanuljuk, hogyan fordíthatjuk Isten országa építésére. • Segítsünk megérteni azt, hogy az egyedülállóság és a házasság is Isten ajándéka! Mindkét állapot alkalmas arra, hogy Isten áldását közölje velünk, és az Ő dicsőségére teljes életet tudjunk élni. Ha ajándékként tudunk rá gondolni, amelyet a szerető mennyei Atya adott, az valószínűleg sok nehézségen túl fog lendíteni. Következtetés Jézus, aki maga is egyedülálló volt, azért jött, hogy teljes életet adjon. És ezt csak a vele való kapcsolatban találhatjuk meg, akár házasságban, akár egyedülállóként élünk. „Nem jó az embernek egyedül lenni”, ezért adta Isten a házasságot, azonban a gyülekezetnek mint közösségnek Krisztusban az egyedülállóknak is biztosítani kell a helyet a gyülekezeti családban. A mélyebb megértés, a szeretetteljes testvéri kapcsolat, a fájdalmas kérdések érzékeny megközelítése, a szolgálatra való bátorítás, mind-mind olyan dolgok, amelyeket a gyülekezetnek az egyedülállók felé való szolgálatában tanulnia kell. Figyelmünket az Igére kell irányítanunk, hogy Isten kegyelme a káros társadalmi hatásokat a helyes irányba fordítsa, a bűn következményeiként keletkezett sebeket pedig gyógyítsa a gyülekezetben. Lemperger Róbert

A Magyar Evangéliumi Rádió Alapítvány adásai Minden nap 21.15-től az 1548 kHz-es középhullámon. Minden műsorunk meghallgatható a www.mera.hu oldalon, illetve okostelefonon a http://tunein.com/radio/Magyar-EvangeliumiRadio-1355-s2243/ címről. Az evangéliumi adásokra hívjuk fel rokonaink, ismerõseink és szomszédaink figyelmét is! A Magyar Evangéliumi Rádió Alapítvány lapja az „Antenna”, amely a következõ címen igényelhetõ: MERA, H-1428 Budapest, Postafiók 4. Web: www.mera.hu; e-mail: radio@mera.hu 27

OTTHON * CSALÁD

Anyu otthon van!

Ezen a helyen szeretnék először is köszönetet mondani saját édesanyámnak. Különleges tapintattal rendelkezett, és szeretetteljes gondoskodása mélyen belevésődött gyermekkorom emlékei közé. Felejthetetlen maradt pl. egyik hazaérkezésem az iskolából. Lobogott a láng a nagy tűzhelyben, és egy tepsiből vajjal megkent, frissen sült ostya illata szállt felém. Vajon csak az aranybarnán ragyogó ostyák tettek annyira boldoggá? Nem, ez sokkal többet jelentett! Csodálatos megtapasztalás volt, hogy édesanyámnak lehetősége volt otthon várnia gyermekeit; neki még frissen elmondhattuk az élményeinket, és ő mindig figyelmesen végighallgatott bennünket. Anyánk időt szakított arra, hogy sokszor velünk együtt énekeljen, amíg meg nem ismertük szülőföldünk csodálatos, régi dalait. Megtanított hívő énekekre is, amelyek évekkel később, amikor keresztyénné lettem, drága kincseim lettek. Ma is éneklem ezeket az énekeket. De gondoljunk csak arra a sok gyermekre a mai családokban, akik, noha dúskálnak a legújabb és legszebb játékokban és ruhákban, de nincs otthon az édesanyjuk, és sokszor nincs is ideje számukra. Ugye ismerjük ezeket az iskolából lassan, őgyelegve hazafelé botladozó gyerekeket? Miért is sietnének? Egy kisiskolás guggol alig néhány méterre házuktól, a járdán, és szeretettel cirógat egy doromboló cicát. Amit a szomszéd kisfiúnak mond, az kötetekkel ér fel: „Nálunk senki sincs otthon, és ez a kiscica szeret engem.” Túlságosan is hamar eljön az az idő a családban, amikor nem lesznek többé körülöttünk kisgyermekek. Akkor majd újra lesz időnk más dolgokra; de véglegesen elmúlik annak az ideje, hogy kisgyermekeinkkel foglalkozzunk. Nagyon találó megjegyzést hallottam nemrég erről: „Sajnos, a gyermekkor filmjét nem lehet másodszor lejátszani (és felvenni sem).” Gyermekkori élményeim, amelyek még ma is megmelegítik a szívemet, és amelyeket akkor bizonyára oly természetesnek vettem, anyámtól sok áldozatot követeltek. A szép emlékek ára mindig idő,

önzetlenség és megértés. Értéküket azonban akkor is megőrzik, amikor minden egyéb már a szemétre került, amit gyermekeinknek adhattunk. Gondolj csak arra, milyen nagy öröm lesz majd, ha felnőtt gyermekeinktől ilyeneket hallunk: „Anyu, mindig olyan természetesnek vettük, és jó volt, hogy amikor az iskolából hazajöttünk, te otthon vártál ránk.” „Először mindig benéztem a konyhaablakon, és örültem, ha vasalni láttalak.” Vasalás vagy vajas ostyák – mindkettő ugyanazt mondja: „Édesanyánk otthon van.” Jeanette Lockerbie

Panasz vagy vád? Nem értenek a felnőttek. Rejtély ez, de én sem őket! Nem érnek rá, csak rohannak, S ki nem teszi, jaj van annak. Nem veszik észre, nem tudják, Közben mit suttognak a fák. Hogy követnék a csillagot? Azt hiszik, nem nekik ragyog. Robot, sajnállak, mint rabot, A nagy ügyeket hajszolod… Töröd magad miattam, értem, Ezért vagyok árva – értem! Azok kergetnek tán téged? Nincsen időd, de van pénzed. Mire való térded, vállad? Apukám, olyan jó nálad! Ha öledbe vonnál, Édes, Veled a csend is beszédes… Úgy kívánom a mosolyod, S te azt nem érzed, nem tudod? Csak nyűg nekem díszes ruhám, Rosszá tesz az unalom ám! A mozgást nem élvezhetem, Mert nincsen kifutó terem. Lehet baba, kutya, hajó, Rongyból, fából, papirosból… Ez ad érdekes ötletet, És csaponghat a képzelet… Uram Jézus, egy kérésem: Hozzad vissza őket nékem, Akik ajándékba kaptak. Örülhessünk minden napnak. Méry Katalin

Vetés és Aratás

OTTHON * CSALÁD

Elhagyott otthon

Ha mi még nem is tapasztaltuk meg, biztosan ismerünk valakit, akinek a gyermeke igazi keresztyén családban nevelkedett, de aztán mindent hátrahagyva elment. Túl sok párna ázott már el olyan szülők könnyeitől, akik megpróbálták gyermekeiket következetesen Isten Igéjének befogadására tanítani, és a gyülekezetben megtartani, gyermekeik mégis elmentek. Ez nagyon fájdalmas. A szerető szülők hogyan kezeljék az ilyen helyzetet? Júdás levele a hamis tanítókkal foglalkozik, akik elutasították az Urat, de 22-23. versben együttérzésre szólít fel azok iránt, akiket megtévesztettek. Júdás apostol különleges segítséget nyújthat számunkra a lázadók három eltérő típusával kapcsolatban. 1. Néhányan a tűzzel játszanak, és figyelmeztetni kell őket „Könyörüljetek azokon, akik kételkednek…” (Júd 22) Könyörülni kell azokon, akiknek a hite ingadozó. Mutass ugyanolyan könyörületet és részvétet, amilyet Isten mutat feléd! Hallgasd meg őket! Ahelyett, hogy vak engedelmességet követelnél, magyarázd el, hogy miért hiszed, amiben hiszel. Létfontosságú, hogy segíts nekik meglátni a világi gondolkozásmód hibáit, ami körülveszi őket! Salamon azt mondta: „Add nekem a szívedet, fiam!” (Péld 23,26) Ha nem rendelkezel gyermekeid szívével, soha nem leszel hatással rájuk. Tölts el sok időt, utazz el velük, hogy szívüket visszanyerd! Kételkedésük idején szükségük van türelmes meghallgatókra és bibliai irányításra. 2. Néhányan épp a tűzbe esnek, és segíteni kell rajtuk „…mentsétek meg őket kiragadva a tűzből.” (Júd 23) Amíg gyermekeink nincsenek 18 évesek, lehetőségünk van korlátozásra és több figyelmeztetésre. Pillanatnyilag gyűlölhetnek ezért, de később köszönetet mondanak érte. Ne féljünk szeretettel korlátozni szórakozásaikat, ellenőrizni számítógépeiket, vagy megkérdőjelezni barátaik butasá-

2019. évi 2. szám

gait! Istenfélelmünk és gyermekeink iránti szeretetünk arra ösztönözzön minket, hogy megszabadítsuk őket Isten ítéletének a lehetőségétől is. 3. Néhányat a tűz megégetett, és az Úr kegyelmére kell bízni őket „Másokon is könyörüljetek, de félelemmel, utálva még a ruhát is, amelyet testük beszennyezett.” (Júd 23) Még ha otthonukat elhagyták is gyermekeid, Isten segítő kezéből soha nem kerülnek ki. Amikor imádkozol, győződj meg arról, hogy a hited középpontja Isten. Ha Isten megváltoztathatja egy király szívét, megváltoztathatja gyermeked szívét is. Tedd gyermekeidet Isten kezébe, mert Ő azt teszi, amire szükségük van, hogy megbékéljenek vele! De eközben legyünk óvatosak és bölcsek! Ne finanszírozzuk bűnös cselekedeteiket, ne enyhítsük Isten rájuk nehezedő kezét, vagy ne próbáljuk őket saját elgondolásunk szerint kiszabadítani a „disznók mellől”. És folyamatosan védelmezzük Krisztussal való saját kapcsolatunkat is a bűn fertőzése ellen, ahogy William Barclay megjegyzi: „Aki fertőző betegséget gyógyít, mindig kockáztatja a fertőzést.” Még a legjobb szülők is követnek el hibát, de végül a gyermekeink felelősek saját választásaikért. Mi figyelmeztethetjük őket az ítéletre, de ők egyedül fognak Isten előtt térdepelni. Az egyetlen tökéletes apa a mennyei Atyánk, ezért gondoljuk meg, hogyan bánunk Ővele! „Uram, szükségünk van a kegyelmedre gyermekeink és önmagunk számára is!” „Annak pedig, aki megőrizhet titeket a botlástól, és dicsősége elé állíthat feddhetetlenségben … dicsőség, fenség, erő és hatalom … mindörökké. Ámen” (Júd 24-25). Rand Hummel

SEMMI! (Róma 8,38-39) Tudom, sok minden történhet velem. Törhet veszély rám magasból, mélyből. Ám semmi hatalom, még a halál sem szakíthat el Isten szeretetétől. Siklós József

Életünk ideje

A ránk bízott idő Közülünk senki sem határozhatja meg életének az idejét. A számunkra kimért időt el kell fogadnunk, és ez felelősséget ruház ránk, de ránk van bízva, hogy valami olyat hozzunk létre, amely értelmet ad az életünknek. Ez különösen az időskor idején fontos, amikor már az időnket jórészt magunk oszthatjuk be és tölthetjük ki. Nem hasznos, ha gondolatainkban újra meg újra visszamenekülünk a vélt „régi szép időkbe”, vagy pedig álmainkban magunk elé képzeljük a paradicsomi jövőt. Aki hagyja, hogy egyszerűen a hangulatai vagy az események véletlenszerű sorozata szerint folyjék az élete, az nem veszi észre a minden életkorban ránk ruházott felelősséget. A kiszabott idő Becsapja az ember magát, és az érettségre sem jut el soha, ha az élet napjaira és a halálra vonatkozó gondolatokat megpróbálja eltávolítani magától. Életünk ideje korlátozott, nem hosszabbíthatjuk meg a saját erőnkből (Mt 6,27; Zsolt 90,10). Milyen visszás, amikor úgy idézi fel valaki az ifjúságát, hogy viselkedésével és a divat követésével úgy tesz, mintha örökre fiatal maradhatna! Ezért minden életszakaszra érvényes, hogy az alkalmas időt kihasználjuk (Ef 5,16), azt ne hiábavalóságokkal, hanem örökké maradandó dolgokkal töltsük ki. Erre gondolt a zsoltáríró, amikor így imádkozott: „Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!” (Zsolt 90,12) Az elmúló idő Szemléletes képekben mutatja be a 90. zsoltár szerzője az emberi élet mulandóságát. Mint a fű, amelyet reggel levágnak, és estére elfonnyad. Vagy mint az áradat, amelynek

vize szakadatlanul hömpölyög. Minél idősebb valaki, annál inkább érzékeli, hogy siet az idő. Az időnek ehhez az elkerülhetetlen elmúlásához megtalálni a pozitív hozzáállást – ezt nevezi a zsoltáros bölcsességnek. Ez akkor is igaz, ha valakinek odalesz az egészsége, ha felülkerekednek a gyengeségek, és ha át kell menni a másoktól való függőség megalázó tapasztalatán. Ekkor döntő, hogy az idő rohanásának áradatában legyen szilárd kapaszkodónk, olyan alap, amely megáll, amely a halálon túl is hordoz bennünket (Zsolt 90,1). Jézus Krisztus az élet menedékvára, és ezt leggyakrabban az öregkorban tapasztalhatjuk meg. A beteljesedett idő Keresztyének között gyakran beszélnek arról, hogy az élet „beteljesedik”. De mit is jelent valójában a „beteljesedett élet”? Attól még nem válik beteljesedetté, ha magas életkorba jutunk, ha gazdag eseményekkel telt az élet, ha megtapasztaltuk a sikert és az elismerést. Egy élet beteljesedése nem azon múlik, hogy mit nyújtott a maga számára, hanem azon, mit jelentett mások számára. Beteljesedett az élet, ha Isten irgalmasságának a tükrévé vált, ha mások is felismerhették e tükörben, hogy Isten jókat gondolt el felőlünk. Sok fiatal keres ma tájékozódási pontokat. Maguk körül keresnek megélt és valóságos keresztyén példaképeket. Ezen a ponton komoly feladat hárul különösen az idősebb keresztyén emberekre, hogy megmutassák, az élet értelme nem a külső sikereken múlik, és az öregedő életkor nem csupán teher. Minden életszakaszunkat szabad Isten kegyelméből úgy alakítanunk, hogy az kiteljesedjen (1Móz 25,8). Így semmi jobb vagy értelmesebb dolog nincs az ember számára, mint életét mindennap Isten örökkévalóságának világosságába helyezni, és magáévá tenni a következő igazságot: „Az örökkévalóság reménysége tisztán beragyoghat már földi életünk idejébe is, ha engedjük, hogy kicsivé váljon számunkra az, ami Isten szerint kicsi, és nagynak, ami igazán nagy!” Ismeretlen szerző

Vetés és Aratás

Könyvajánlatunkból Becky és Tim Keep Látó szemek 124x183mm 152 oldal

A Látó szemek Isten különleges kegyelmének és hűségének története, amelyet egy misszionárius család tapasztalt meg, miközben fiukkal végigjárták a teljes vaksághoz vezető utat. „Ahogyan a fizikai látás elveszik, úgy jön meg a szellemi látás – olyan mélyrehatóan, hogy megnyílik a szemünk arra, hogy meglássuk, Isten hogyan tudja átváltoztatni a legnyomasztóbb helyzeteket is a mi javunkra és az Ő dicsőségére.”

Ez a gyűjtemény Ungár Aladár (1905–1970) 1969-ben elmondott igehirdetéseit tartalmazza, aki 9 év után tért vissza Németországból Magyarországra. Még egyszer (utoljára) szerette volna meglátogatni a gyülekezeteket, és hirdetni Isten Igéjét.

Ungár Aladár Újra itthon... A/5 312 oldal

Niilo & Päivi Räsänen Mit gondoljunk a házasságról? 14x17 cm 80 oldal

„Férfivá és nővé teremtette őket.” Két évezreden keresztül a keresztyénség egyöntetű véleménye az volt, hogy a házasságot egy nő és egy férfi alkotja. A Biblia álláspontja a házasságról nem zavaros vagy homályos, hanem teljes mértékben egyértelmű és világos. Miért olyan nehéz mégis erről a témáról beszélni? Ez a könyv egy határozott állásfoglalás a házasság mellett, amelyet egy házaspár írt meg keresztyén szemlélettel.

Ebben a könyvben kilenc érdekes történet található 8-12 éves gyermekek számára. És hogy meddig tart egyet elolvasni? Mindössze negyedóráig!

Andreas Fett Csemeték csemegéje 11x18 cm 88 oldal

Stephen McQuoid Új kezdet – Útmutató a keresztyén élethez kezdők számára

Ez egy nagyszerű könyv kezdő keresztyének számára, hogy megértsék frissen megtalált hitüket, és olyan alapokat fektessenek le, amelyre az életüket építeni tudják Krisztusban. De régi keresztyéneknek is segítség lehet abban, hogy visszanyerjék Isten iránti lelkesedésüket. Ezek egyenes, őszin12,4 x 18,3 cm te és gyakorlatias tanácsok, amelyekkel a Szentírásra alapozva bemutatja, mit jelent megismerni és követni Jézus Krisztust. 176 oldal

K érésre teljes árjegyzéket küldünk. A könyvek megtalálhatók és megrendelhetők az evangeliumikiado.hu honlapon vagy a rendeles@evangeliumikiado.hu címen.

2019. évi 2. szám

Terjesztés: Evangéliumi Kiadó és Iratmisszió 1066 Budapest, Ó utca 16. Tel/fax: +36-1-311-5860 E-mail: rendeles@vetesesaratas.hu Bankszámla: OTP Bank, Budapest 11706016-20800204

IBAN: HU15 1170 6016 2080 0204 0000 0000 - SWIFT (BIC): OTPVHUHB Ezt a folyóiratot Isten kegyelméből évente háromszor adjuk ki, és sok országba jut el. Ha szeretné, hogy a Vetés és Aratás továbbra is megjelenjen, lehetőségei szerint adományaival járuljon hozzá annak kiadásához és a postázás költségeihez! Köszönjük az eddigi támogatásokat és a szolgálatunkért, a munkatársainkért elmondott imádságokat is! Kérjük, gondoljon a nehezebb helyzetben lévő, mint például a Kárpátalján élő olvasókra is! Támogatását a megadott bankszámlaszámokra küldheti. Nagyobb példányszámot igénylő olvasóinkat kérjük, hogy rendszeresen vizsgálják felül, hogy csak a szükséges mennyiséget rendeljék meg!

Szerkesztőség, Eger v3218@t-online.hu www.vetesesaratas.hu Képviseleteink: HORVÁTORSZÁG Tóth Attila

Petőfi S. u. 35., Suza HR-31309 Kneževi Vinogradi Tel.: 00-385-31-733-814

E-mail: toth.attila@email.t-com.hr

ROMÁNIA Babos Márton

Str Corneliu Coposu nr. 6. RO-400235 Cluj-Napoca Tel.: 00-40-771-617966

E-mail: babos.marton@gmail.com

SZERBIA Nagy Tibor

Petőfi Brigád tér 2. SRB-24220 Čantavir Tel.: 00-381-24-782-065

E-mail: tibor.ngy@gmail.com

SZLOVÁKIA Magvető p.t. - Izsmán Jónás

Németországi olvasóink adományukért Spendenquittung-ot kaphatnak, ha azt erre a számlára küldik el (a közleménybe írják be: „Vetes es Aratas”!): Mission für Süd-Ost-Europa e.V. Bank: Evangelische Bank eG, Stuttgart IBAN: DE 32 5206 0410 0000 0045 70, BIC: GENODEF 1EK1 Romániában élő olvasóink adományaikat a Fundatia BIBLOS számlájára utalhatják át (cod fiscal 7133217): Banca Transilvania, Cluj-Napoca IBAN: RO42 BTRL RONC RT03 0449 1601, BIC: BTRL RO 22 Szlovákiai olvasóink adományukat a OZ Rozsievač – Magvető Polgári Társulás részére a következő számlára küldhetik: IBAN: SK53 0900 0000 0050 7981 0673, BIC: GIBASKBX Más országokban élő olvasóink adományaikat a Vetés és Aratás magyarországi számlaszámára utalhatják át, vagy lehetőség van támogatás befizetésére a PayPal rendszeren keresztül is. Ezt honlapunkon a Támogatás menüpont alatt tehetik meg. Csekk beváltására Magyarországon nincs lehetőségünk. További információkért kérjük, látogassák meg a www.vetesesaratas.hu weboldalunkat!

Zs. Móricza 2168/4 SK 936 01 Šahy Tel.: 00-421-904 941-236 E-mail: magveto.sk@gmail.com www.magveto.sk

UKRAJNA Bakos Imre és Renáta Petőfi út 28.

UA-90212 Батьово (Bátyú) Tel.: 00-380-6612-89005 imrebakos7@gmail.com

USA Mr. Alexander Veres

7760 Fleger Dr. Parma, OH 44134-6457

E-mail: alexveres60@gmail.com