Jeder Band
Titel der ersten Bände 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. 39. 40.
Band Band Band Band Band Band Band Band Band Band Band Band Band Band Band Band Band Band Band Band Band Band Band Band Band Band Band Band Band Band Band Band Band Band Band Band Band Band Band Band
Doktor Eisenstadt und das prager Ungeziefer Doktor Eisenstadt und der Hüter von Prag Doktor Eisenstadt und der Bärenhäuter Doktor Eisenstadt und das Rätsel des Hasenhauses Doktor Eisenstadt und der liebe Augustin Doktor Eisenstadt und der Gigasgagasmann Doktor Eisenstadt und die Himmelspförtnerin Doktor Eisenstadt und der Löwenritter Doktor Eisenstadt und das Pelzweibl Doktor Eisenstadt und der Teufelsschlosser Doktor Eisenstadt und der Thaya-Wassermann Doktor Eisenstadt und das Lindenblatt im Drachenblut Doktor Eisenstadt und Schreckenwalds Rosengarten Doktor Eisenstadt und das fliegende Haus Doktor Eisenstadt und der redende Fisch Doktor Eisenstadt und das Blümlein Widertod Doktor Eisenstadt und die Sechsfinger-Muttergottes Doktor Eisenstadt und die Donaunixe Doktor Eisenstadt und die Welt der Eisriesen Doktor Eisenstadt und der Schweintreiber mit dem Pferdefuß Doktor Eisenstadt und der grausame Würger Doktor Eisenstadt und der Pestkönig Doktor Eisenstadt und die Pudelmutter Doktor Eisenstadt und die Erbe des Lauterfressers Doktor Eisenstadt und die Maskenmänner von Venedig Doktor Eisenstadt und die Bercht mit der eisernen Nase Doktor Eisenstadt und die Töchter des Erlkönigs Doktor Eisenstadt und der Vogel Greif vom Sarntal Doktor Eisenstadt und das Gelächter der Habergeiß Doktor Eisenstadt und der Schlangenkönig der Spree Doktor Eisenstadt und die verschollene Lämmergeier Doktor Eisenstadt und die Reise nach England Doktor Eisenstadt und der Schrecken von London Doktor Eisenstadt und der Elefantenmensch Doktor Eisenstadt und die Walpurgisnacht am Blocksberg Doktor Eisenstadt und das Meerwunder Doktor Eisenstadt und der Befehl des Kaisers Doktor Eisenstadt und das Phantom der Hofburg Doktor Eisenstadt und der Wahrmann im Eisen Doktor Eisenstadt und das Lindwurm von Klagenfurt
Jeder Band kostet nur 15g
Eisenstadt doktor és a Baziliszkusz átka ...mert a kígyó magvából baziliskus jő ki, a melytől szárnyas sárkány származik. – Ézsaiás 14:29
1. Vasúton Bécs felé A nyár eleji esők terhét éppen lerakni készülő felhők közül egy-egy pillanatra előbukkanó napsugár éles fénycsíkokat festett az alpesi tájon átrobogó vonatra. A szerelvény egyik kocsijában jól öltözött, komoly arcú fiatalember ült, és gondolataiba mélyedve nézte az elsuhanó hegyvidéki tájat. Nem volt egyedül a kupéban. Egy apró, torzképszerű férfi ült vele szemben, aki már egy ideje meg akarta törni a rájuk telepedett csendet. Mikor már nem tudta tovább türtőztetni magát, megköszörülte torkát, és így szólt: – Mi nyomja a szívét, Gazdám? – alázatosan szólt útitársához, nem számonkérőn, mire a fiatalember felriadt gondolataiból. – Mert abban biztos vagyok, hogy nem a kilátásban gyönyörködik. – Semmi baj, Gregor. – felelte a megszólított – Csak az alpesi utunk eredményein gondolkodtam. A Gregornak nevezett egyén tudta jól, hogy nem az elért eredmények jártak gazdája fejében, hanem azok, melyek ezúttal is elmaradtak. Pedig ez volt már a harmadik alpesi útjuk az elmúlt két évben, a harmadik expedíciójuk, melyet a legendás hegyvidéki szörnyeteg, a Tatzelwurm felkutatására indítottak, és – a doktor szavaival élve – az a ravasz lény újfent kicsúszott a kezeik közül. Gregor maga sem tudta, hogy valóban erről van-e szó, hogy tényleg olyan ravasz lenne az a bestia, hogy Eisenstadt doktor minden igyekezete ellenére rejtve tudjon maradni előle, vagy pedig egész egyszerűen nem létezik. Persze, emlékeztette magát Gregor, egy félig ember, félig rovarnak sem lenne szabad léteznie... – Gondoljon inkább a zergetojásokra, Gazdám! – próbálta felvidítani a doktort – Az mégis csak siker! – Gregor, az merőben véletlen volt. És, tudja, bár valóban komoly felfedezést tettünk velük kapcsolatban... mégis... a dolog elbizonytalanított. – Nehezen tudom elhinni, hogy bármi is el tudná bizonytalanítani, Gazdám. Eisenstadt doktor szája örömtelen mosolyra húzódott. Majd két ujjával gyengéden megdörzsölte halántékát, és megpróbálta kétségeit olyan formában szavakba önteni, hogy laborsegédje, Gregor is megértse. – Tudja, Gregor, már évek óta kutatok rendellenes egyedek után. Nyilván tudja, hiszen magát is e kutatás közben leltem meg, Prágában. De ezek a... lények...
vagy ezek az... emberek, olykor magam sem tudom biztosan, melyik a helyes kifejezés... szóval, a rendellenesek kevesen vannak. Bár szilárd meggyőződésem, hogy idővel egyre többen lesznek, és egy nap majd... – Egy nap majd kiszorítják a közönséges embereket, és átveszik a helyüket! De kérem, Gazdám! – nem volt jellemző Gregorra, hogy a doktor szavába merjen vágni, ezúttal is csak amiatt vetemedett erre, hogy mesterét jobb kedvre derítse – Kérem, nézzen magára! Aztán nézzen végig rajtam! És komolyan azt hiszi, hogy a magamfajták idővel elveszik a világot az olyanoktól, mint maga?! Ezúttal Eisenstadt doktor mosolya már valamivel őszintébbnek tűnt. – Természetesen nem, Gregor. Hisz maga valóban egy rusnya féreg, és ha nem foglalkoznék már régóta a témával, bizony jómagam is a természet otromba tréfájának tartanám. Mindazonáltal, a magafajták, ahogyan fogalmazott, ha nem nagy számban is, de határozottan jelen vannak. És ami az életképességüket bizonyítja, az az, hogy már évszázadok óta jelen vannak. – A szörnyekről szóló legendákra gondol, Gazdám? – Igen, Gregor, lényegében azokra. Mint azt talán észrevette, modern időket élünk, és a világ egyre gyorsabb ütemben változik körülöttünk. De a nagyvárosoktól távol még mindig makacsul tartják magukat a történetek vad erdőségek, lakatlan hegyvidékek meg barlangok szörnyetegeiről. És a modern tudomány csak legyint rájuk, babonás parasztok tévképzeteinek tartják legtöbbjüket. – És igazuk van a tudósoknak, Gazdám? – Részben igazuk van, Gregor, de csak részben. Tudja... vegyük például a Tatzelwurmot. – ezeknél a szavaknál Eisenstadt doktor előhúzta nélkülözhetetlen orvosi táskáját az ülése alól, majd előszedett belőle egy metszetet a különös lényről, és Gregornak nyújtotta. – Mondja, mit lát a képen? – Hát a Tatzelwurmot, Gazdám. – felelte pillanatnyi gondolkozás után Gregor – Nem azt kellene? – Igen, igen. A képen egy kígyótestű szörnyeteg van, két karmos lábbal. A helyiek, akik ismerni vélik a lényt arról is beszélnek, hogy macskaszerű a feje. Babonás parasztok lennének? Igen, egyértelműen azok. De a bécsi tudósok azt mondják, hogy biztosan csak egy viperát láttak, vagy egy szalamandrát, vagy egy vidrát. Sőt némelyikük egyenesen azt állítja, hogy egy odújából előugró dühös mormotát véltek szörnyetegnek! Az ég szerelmére, Gregor! Ezeknek az úgynevezett tudósoknak a legtöbbje még csak kitömött mormotát látott a Császári Állattárban. És azt állítja, onnan Bécsből, hogy kint az Alpokban a parasztok... azok a parasztok, akiknek a közvetlen közelében egész mormota-famíliák élnek... összekevernek egy mormotát egy kígyószerű szörnnyel!
– Szóval, Gazdám, ha jól értem, maga azt mondja, hogy a Tatzelwurm nem mormota. Akkor viszont csak ember lehet? – Igen. Mármint nem. Vagyis... – újabb halántékdörzsölés után Eisenstadt doktor folytatta nézeteinek kifejtését. – Figyeljen, Gregor! Szerintem az a lény, amit az alpesi parasztok már évszázadok óta látni vélnek bizony nem mormota. De nem is valami fantasztikus, természetfeletti sárkánykígyó. Szerintem az a lény egy ember, méghozzá egy rendellenes ember. Illetve az eltelt évszázadok során minden bizonnyal nem csak egy, hanem egy egész családra való belőle. De akárhogy is, ha létezik az Alpokban ilyen lény, az biztosan nem egy rosszul azonosított állat. – De mi erre a bizonyíték? – Hát, maga, Gregor. Hiszen, ha a bogárszerűségétől eltekintünk, akkor maga gyakorlatilag ember. – Én csak egy rusnya féreg vagyok, ahogy azt olyan találóan megállapította az imént, Gazdám. – És ezt tartom is. De valamikor biztosan ember volt. Csak átváltozott... vagy ha mindig is ilyen volt, akkor a szülei voltak valamikor emberek... – Az a bácsi ember volt, de bogárrá változott? – kérdezte ekkor hirtelen egy háromévesforma kisfiú. A háromtagú zsidócsalád éppen helyet akart foglalni a kupéban, amikor meghallották a doktor és Gregor eszmecseréjét, és az édesanyja kezét riadtan szorongató kisfiú, bármily udvariatlan dolog is ez, de Gregorra mutogatva kérdezősködött. – Tényleg átváltozott? – Ne üsd az orrod a felnőttek dolgába, Franz! – korholta édesapja. – Gyertek, keresünk másutt helyet! – Ugyan, üljenek le nyugodtan a körünkben! – fordult feléjük nyájasan Eisenstadt doktor, majd a kisfiúhoz intézte szavait – És te, kislegény, ne félj Gregortól! Természetesen nem változott át, csak tudod, Samsa úr egy... rusnya fé... mármint egy kicsit bogaras. – Köszönjük, de inkább egy másik kupéban keresünk helyet. – felelte az apa, majd miközben továbbmentek, még tisztán hallották, ahogy a kisfiú magyaráz. – De hallottam, papa, azt mondta a bácsi, hogy Samsa bácsi bogárrá változott. Hogy változhatott bogárrá? – Legalább ebben a féreg-dologban nem bizonytalan, Gazdám. – Nézze, Gregor, legalább ennyire biztos vagyok abban is, hogy a Tatzelwurm egyike azoknak a rendellenes egyedeknek... hogy ő is egy olyan, mint maga. De attól tartok, szűklátókörű voltam a magafajtákra utaló nyomok tekintetében. – Félek, nem tudom követni, gazdám. – A zergetojásokra gondolok. Soha életemben nem jutott volna eszembe, hogy az a nyilvánvaló ostobaság, amivel az idegenből jött vadászokat ámítják, miszerint az Alpok zergéi tojásból kelnének ki, bármiféle valóságalappal bírhat.
– Mint az kiderült, nem is bír, Gazdám. – Nem ez a lényeg. Láttuk a tojásokat. És valóban nem zerge...fiókák voltak bennük. – Hanem emberi magzatok, Gazdám. – Igen, így van, Gregor. Egy rendellenes emberi lény fészkét találtuk meg, akinek a rendellenessége... vagy legalábbis annak egy része... hogy tojással szaporodik, mint a madarak. De csak gondoljon bele! Milyen régi is a zergetojásokról szóló élc... ezek szerint ez az emberi rendellenesség is jelen van már régóta. A vadászok meg a parasztok biztosan látták azokat a nagy tojásokat, és mivel fel sem merült bennük, hogy ember lenne bennük, nyilván valami környékbeli nagytestű állathoz kötötték őket. – Mint a Tatzelwurmot a mormotához, Gazdám? – Félek, nem ért engem, Gregor. Na várjon csak, megpróbálom másképpen megmagyarázni, tudja... – és Eisenstadt doktor ezután addig próbálkozott, míg csak Gregort el nem nyomta az álom. Ő maga pedig a zergetojásokon, és a rejtőzködő rendelleneseken elmélkedett egészen Bécsig.
Eisenstadt doktor és a Baziliszkusz átka Ez a kis történet egyfajta tisztelgés a XIX. században népszerűvé váló ponyvairodalom előtt, és igyekszik annak néhány főbb jellemvonását és hangulati elemét megjeleníteni. Például igyekeztem valami hangzatos és figyelemfölkeltő címet adni neki, mert az jellemző volt, méghozzá a kiábrándító tartalommal együtt. A ponyvafüzetek – már a XIX. századiak, de az 1920-as évek-béliek is – jellemzően egy szembetűnő címfölirattal (a későbbi képregényes címföliratok előfutára), egy izgalmas történetet sejtető epizódcímmel és fedélgrafikával (a XX. század elején már rendszerint színes képpel) jelentek meg. A címnek akkor is figyelemfölkeltőnek kell lennie, ha a jelző megválasztása szerencsétlen, mondjuk, A Bostoni Fojtogató Lélegzetelállító Kalandjai (ezt csak példának szántam, remélem, a valóságban nincs ilyen), és ha az nem is találó, mert a sztori éppen nem is fantasztikus, elképesztő, érdekfeszítő vagy izgalmas. A füzetben található történet olvasása közben pedig végig azt várjuk, hogy olyan legyen, mint amilyennek a borító alapján elképzeltük, és szinte sosem lesz olyan. A tipikus ponyvafüzet egyik jellemző tulajdonsága, hogy nagy várakozások után csalódást okoz, a másik pedig, hogy ezt majd megismétli a folytatásokban is. Mert bármennyire is nem azt kaptuk, amit vártunk, amint meglátjuk a következő epizód fedelét, nem fogunk tudni ellenállni neki. És ez igaz akkor is, ha nem füzetkiadásról van szó, hanem – mint esetünkben – fejezetenkénti közlésről. Bár ebben az esetben az egyik fő szabály az, hogy egyetlen folytatás sem lehet unalmas, mert akkor az olvasókat a következő rész már nem fogja érdekelni, mégis igen jellemző, hogy ezt a szabályt nem sikerül követni.
Ezen elvárások mellett igyekeztem a történetbe minél több háttéralakot elhelyezni, melyek egy része valós személy, aki akkor és ott élt, egy másik része irodalmi alak, aki akkor és ott élt, egy harmadik része pedig az X-Embörök világának XIX. századi karaktere – mint maga a címszereplő is. Az ötlet akkor jött, mikor már igen sok oldalasra nyúlt Baljós úr előtörténete, és még mindig úgy éreztem, hogy sok minden kimaradt az életéből. Nos, remélem, hogy ez a kis kaland nem az utolsó lesz Baljós úr múltjából, és azt is, hogy hozzájárul egy kicsit a figurája mélységes és sokszínű mivoltához, ami az egyik kedvenc X-Embörök gonoszunkká tette őt. Jó szórakozást a kiegészítő jegyzetekhez, és kellemes várakozást a következő – garantáltan csalódást okozó – részre!
Jegyzetek o A fiktív ponyvafüzet eredeti címe: Doktor Eisenstadt und der Fluch des Basilisken – Eine Mutantengeschichte aus dem vorigen Jahrhundert. A német címadásnál meglehetősen kedvelt dolog az alcím, nálunk viszont kevésbé, így a magyar változatban nem szerepel, hogy "Mutánsos történet a múltszázadból", bár ez nem is hangzik olyan természetesen, mint németül a Mutantengeschichte. A ponyvafüzet eredetileg 1926-ban jelent meg Bécsben, magyar fordításban pedig 1927-ben. Beszerezni azért sikerült, mert az X-Embörök szupercsapat egyik alapító tagja, Nyári István (azaz Egyszemű Óriás) civilben szenvedélyes irodalmi gyűjtő, és az ő gyűjteményéből kölcsönöztük a füzetet, amit folytatásokban közlünk majd. Sőt, még a sokkal nehezebben beszerezhető és értékesebb német kiadást is rendelkezésünkre bocsátotta, melynek néhány oldalát föl is használtuk. Köszönet érte! o A füzet fedlapja szinte semmit sem változott a bécsi kiadáshoz képest, a kép és a címsor is ugyanaz, csak a német szöveg helyére került a magyar. Ami ellenben hiányzik, az a megjegyzés, miszerint minden egyes füzetben teljes történet olvasható. Ezt német nyelvterületen mindig ráírták a ponyvafüzetekre, nálunk viszont nem volt jellemző. Ezen kívül ott a Band, mint kötet szót használják, nem a füzetet, holott a műfaj Heftroman (füzetregény) vagy egyenesen Groschenheft (filléres füzet – akkor is, ha a Groschen magyarul a garas). Ha a magyar kiadás egy évvel korábbi lenne, akkor az ára még néhány ezer koronában lenne megadva, de 1927. január elsején bevezették Magyarország új pénznemét a Turult (a mi valóságunkban a Pengőt), és így az ár csak néhány fillér volt, gyakorlatilag majdnem ugyanannyi, mint az osztrák ára. A fedélkép alakjai közül az első fejezetben csak Eisenstadt doktor és Gregor szerepel, de idővel a többiek kilétére is fény derül, sőt a végén majd az is, hogy kinek (vagy minek) a szemszögéből látható a kis csapat. A kiadó pedig Anonymusra utal, akit P. mesterként ismertek kortársai. Ő az X-Embörök valóságában nemcsak III. Béla névtelen jegyzője, de mutáns is, így még mindig él, és azóta is jegyzi a mutánsok történetét. Mivel ezt csak egy apró bennfentes kör olvashatja, Anonymus minden alkalmat megragad, hogy ezt-azt kiszivárogtasson, persze olyan formában, amiből senki sem tudja, hogy mennyire valós is az, amit olvas. A Habsburg tér is egy fiktív helyszín, de a Mágnesvas újra világuralomra tör c. epizódból tudjuk, hogy napjainkban van ott metróállomás. o A reklámokat és a sorozat korábbi füzeteit mutató oldalt, és az azt követő mottó-oldalt is az osztrák kiadásból ültettük be, hogy a füzet hangulatát minél jobban közelítsük az eredetihez. Ezek az oldalak a magyar kiadásban nem szerepeltek (ezért is van rajta a cím és a mottó a következő oldalon az itthoni kiadásnak megfelelően).
o Az Adrienne gépjárművek a Karl Benz neve által fémjelzett márkát képviselik, de a mi valóságunktól eltérően az X-Embörök világában Emil Jellinek kislányának más sorrendben adták a neveket, így Adrienne Mercedes Manuela Ramona után a gépkocsik az Adrienne nevet viselik. o A Fortune-teller cigaretta a mi világunkban, a 20-as években népszer Gypsy Queen cigarettának felel meg (bár a kép eredetileg egy másik cigeratta hirdetéséből származik), de Kanalas Ludmillára, Eisenstadt doktor 1920-as évekbeli szeretőjére utalva vak a reklámon a jövendőmondó cigánylány. Ez viszont csak amolyan "inside-joke", hiszen egy akkori osztrák ponyvafüzet kiadói nem tudhattak róla, hogy füzetük főszereplője mutánsként él Magyarországon és egy szintén mutáns vak cigánylány dolgozik neki. Persze véletlen egybeesések mindig vannak. o A bokszolós kép egy munkásoknak készülő motivációs plakát mutánsellenes verziója. o A tömegben megbúvó mutánsok általi fenyegetettségre figyelmeztető kép pedig egy német hetilap reklámja nyomán készült. o A bibliai idézet a Luther-féle fordításból származik, más verzióban is él, pl. Denn aus der Wurzel der Schlange wird eine Otter hervorkommen, und ihre Frucht wird eine fliegende feurige Schlange sein. Ugyanígy a magyar változat esetében is létezik másik fordítás, nevezetesen: Mert a kígyó magvából vipera támad, annak meg szárnyas sárkány lesz az ivadéka. A kép pedig egy 1500-as évekből származó német fametszet. o A Baziliszkuszról a második fejezet jegyzeteinél lesz szó bővebben, hiszen az első részben még szó sem esik róla, míg egy másik mitikus szörnyről igen. Ez azonban ne tévesszen meg senkit, az is csak egy ponyvafüzet-sajátosság, hogy egészen más dologgal indít, mint amiről szólnia kellene, vagy amiről tényleg szól (sőt az is előfordul, hogy menet közben vált témát, amiről aztán vagy visszatér az eredetire, vagy nem). Szóval nem kell félni, lesz majd Baziliszkusz is benne. De csak, hogy már most is legyen egy kicsi, elárulom, hogy az egész történetet egy fotó ihlette, amit nemrégiben láttam a Bécsi Természettudományi Múzeum kiállításáról, ahol a dinoszaurusz csontvázak között a Sauriersaal-ban egy életnagyságú Deinonychus modell áll. A tollasra rekonstruált őslényről valahogy a félig kakas, félig hüllő mitikus szörny jutott eszembe, és annak a – szerintem, legalábbis – leghíresebb példánya szintén bécsi illetőségű volt. És majd a folytatásokból kiderült, hogy milyen sztori is kerekedik róla.
1. Vasúton Bécs felé o Eisenstadt doktor az X-Embörök képregényekben szereplő Baljós úr eredeti neve (illetve Joachim Albrecht Blasius Eisenstadt az, és csak később lett doktor), és ez a történet még abban az időben (pontosabban 1886-ban) játszódik, amikor már a mutánsokat – akiket csak rendelleneseknek hív – kutatta, de még nem tudta, hogy ő maga is az. o A félig rovarszerű mutáns, Gregor alakját első sorban Franz Kafka: Az átváltozás c. műve ihlette, innen jön Gregor családneve – Samsa, ahogy azt ebben a részben Eisenstadt doktor említi – is. További ihletforrás az őrült tudósok (illetve vámpírok, és olykor egyéb gonosztevők) sztereotip csatlósa és laborasszisztense, Igor, aki a Universal Studio Frankenstein filmjeiből nőtte ki magát. Ott eredetileg a púpos, sántikáló, enyhén beszédhibás figurát Fritznek hívták (Dwight Frye játszotta, aki korábban Drakula segédjét, Renfieldet is alakította), Igor pedig a folytatásokban egy kovács volt, akit a lincselő tömeg fölakasztott (így nem púpos, csak az eltört majd rosszul összeforrt nyaka miatt fura a tartása), és nem annyira csatlós, mint inkább intrikus gonosz (Lugosi Béla játszotta). A karakter egyébként annyira jellemző lett az őrült tudósos filmekre, hogy a gonosz csatlósát általában jelentő henchman illetve minion szó mellett a kisbetűs igor is ezt a kategóriát jelenti, csakúgy, mint az X-Menből eredő toadie (Toad, azaz Varangy, Magneto igorja volt). o A kisfiú, akit szülei Franznak szólítanak, természetesen Franz Kafka aki 1886-ban tényleg 3 éves volt. És bár nem tudom, hogy ekkor szedte-e össze egy vonatúton az ötletet későbbi híres regényéhez, vagy nem, mindenesetre mókás volt eljátszani az ötlettel, hogy az ő figurája által ihletett karakter ihleti őt viszont. o A Tatzelwurm egy szörnyeteg az Alpok folklórjából, mely már a XVI. század óta ismert, és számos alkalommal kísérelték meg fölkutatni, illetve számos magyarázat született az alakjára, melyek egyike sem volt túl kielégítő. Alapvetően kígyószerű szörnyeteg, melynek két karmos végtagja van (mellső lábak), és egyes változatokban macskaszerű feje. Mivel nemcsak néprajzi, hanem kriptozoológiai vonatkozása is van – vagyis egyesek egy eleddig ismeretlen, de teljesen valós lényt sejtenek az alakja mögött – több múzeum is utal rá az Alpok faunájának bemutatása során. Illetve ahogy az már a kriptozoológiai eseteknél lenni szokott, magyarázatok is születtek rá, melyek legtöbbször azt föltételezik, hogy a szemtanúk (általában olyanok, akik ott élték le az életüket, és teljesen tisztában
vannak a helyi állatvilággal) mind teljesen hülyék, és valamilyen hétköznapi állatot néztek fantasztikus szörnynek. A Tatzelwurm esetében a főbb gyanúsítottak a mindenféle gyíkok és kígyók mellett az alpesi gőte illetve alpesi szalamandra (ezek túl kicsik, de remekül lehet róluk olyan fotót készíteni, amin csak a mellső lábaik látszanak), továbbá a vidra és a mormota. Ezen kívül egy kicsit zavarossá teszi az alakját az is, hogy Ausztria némely nyelvjárásában a Tatzelwurm szó egyszerűen csak sárkányt jelent, így a Klagenfurti Lindwurm – ami egy szárnyas, bár röpképtelen óriáshüllő, azaz tényleg sárkány – szinonimájaként is használják. A második kép az 1920-as évekből való, és a fejezet illusztrációjához is fölhasználtuk, ahogy egy klasszikus Sherlock Holmes illusztrációt is, amiről szintén esik szó a következő fejezet jegyzetében. o Ami pedig a zergetojásokat illeti, az alpesi (bajor és osztrák, leginkább salzburgi és tiroli) folklórban (a "fakelore", azaz nyilvánvalóan megtévesztésen alapuló álmitológia tárgykörében) tényleg szerepel ilyesmi, és eredetileg tényleg a máshonnan idetévedő vadászok és turisták megviccelése volt a célja a történetnek. Ami eleinte főleg képeslapokon terjedt, de az ehhez hasonló sztorik sorsát nem kerülhette el, azaz idővel mitizálódott. Ehhez hozzájárult egy másik bajor humbug-legenda, sőt a Wolpertinger nevű szörnyeteghez (majd később róla is lesz szó, a Raurackl kapcsán) kapcsolódó egész "mondakör" is, ugyanis a zergetojás a Wolpertinger leggyakoribb táplálékaként szerepel. A nyolcvanas években, a Gallenstein c. bajor képregény egyik epizódjában is említés esett róla, és napjainkban is időnként föl-fölkapják a történetet.