Eisenstadt doktor és a Baziliszkusz átka ...mert a kígyó magvából baziliskus jő ki, a melytől szárnyas sárkány származik. – Ézsaiás 14:29
8. Vadászat és befejezés – Ne lődd le! – kiáltotta Eisenstadt doktor, és már ugrott is, hogy megakadályozza nagybátyját az éppen baziliszkusszá váló Karl meggyilkolásában. De mozdulata elkésett. A nagy vadász rásütötte elefántlövő puskáját, melynek dörrenése megrázta a barlangot. Miután azonban elült a visszhang és eloszlott a füst is, a Davy-lámpások fénye Karl Gleichweit átlyukasztott teteme helyett pusztán annak hűlt helyét világította meg. A baziliszkusz-ember eltűnt. – Hála Istennek, nem talált! – sóhajtott a doktor – És most gyorsan utána! Ha szerencsénk van, visszamegy a toronyba. A kis csapat tagjai mind elhagyták a csatornába betagolt barlangot, hogy üldözőbe vegyék Karlt. Illetve majdnem mind. Gregor a csontkeresés hevében valahová letett vesszőkosarát kereste meg előbb, majd mikor azt magához vette, és már éppen elrohant volna a többiek után, meghallotta a kaparászó hangot. Karmok csikordulását a kövön. A baziliszkusz még mindig ott volt a teremben. Gregor letette a Davy-lámpást a földre, és az üreg csatorna-felőli kijárata felé oldalazott, magához szorítva a kosarat, melyből egyre idegesebb sivító hangok szűrődtek ki. A kis púpos rovarszerűen összetett bal szemével egészen jól látott a sötétben, és minél messzebb araszolt a lámpájától, annál tisztábban ki tudta venni a sziklák közt bujkáló baziliszkusz alakját. Mikor Gregor végre elérte a kijáratot, kihátrált rajta, és körülkémlelt, látja-e még a többieket, vagy legalább távolodó lépteiket hallja-e. Az üreg a csatorna falából nyílt, így jobbra és balra is végtelennek tetsző sötét folyosó ásított, és a léptek mindkét irányból hallhatóak voltak még. Gregor elszánta magát. Kiriglizte a kosár fedelén a zárat, majd maga elé tartotta azt, készen rá, hogy felrántsa a fedelet, és kiengedje a benne egyre sivítozó állatot, aztán megvetette lábát a kijáratban, és kikiabált a folyosóra. – Jöjjenek vissza! Itt van! – a léptek zaja éppen csak egy pillanatra hallgatott el, majd ismét erősödni kezdett mindkét irányból. De még mielőtt megláthatta volna a közeledőket, lábaik dobogását elnyomta a sarokba szorított szörnyeteg panaszos rikoltozása. Karl a jelek szerint nem riad vissza a nyílt támadástól sem. Rikoltozása fokozatosan sziszegéssé halkult, melyből, bármennyire is igyekezett Gregor, már nem tudott felismerhető emberi szavakat kivenni. És egyre
közeledett hozzá. Lassan, és minden mozdulatát megfontolva, de eltántoríthatatlanul és egy pillanatra sem megállva. Egyszerre fénycsóvák törtek be az üregbe, és vakították el a közeledő baziliszkuszt. Megérkezett a doktor a nagybátyjával és Ottóval. A meglepett Karl megtorpant, és nagyokat pislogott a hirtelen világosságtól, de aztán megrázta fejét, és újra fenyegetően a kijáratot elálló kis csapat felé indult. A másik irányból ekkor futott be Wolfgang, Riegler úr és Gruber őrmester, de az ő lámpásaikból érkező újabb fények már nem lepték meg a folyamatosan torzuló ellenfelet. Csőrré alakuló szája megmozdult, és szavakat próbált formázni. – Ennge...jenekkkhhh... kkkhhhi... innennn! – hogy megértették-e, nem derült ki, mert Gregor ekkor kinyitotta a kosarat, melyből egy kis szőrös test vetette magát előre, és rohant magas hangú visítással Karlra. – Látja, Gazdám? Készültem. – húzta ki magát Gregor büszkén, már csak amennyire azt testfelépítése lehetővé tette – A menyét az egyetlen lény, amely ellen tud állni a baziliszkusznak. – Dicséretes az igyekezete, Gregor... – felelte a doktor – ...de az mitológa, ez pedig itt előttünk pusztán fiziológia. – Az az állat pedig görény. – tette hozzá Sebastian bácsi – De nem baj, majd mindjárt elintézem én. – Nehogy! – ragadta meg a puska csövét a doktor – Nem akarjuk elpusztítani. – Neeeem?! – Jó. Én nem akarom elpusztítani. Megvizsgálni akarom. És ha lehet, megmenteni. Karl ezalatt lerázta a lábára kapaszkodó görényt, majd elhajított a barlang sötétjébe, ahonnan az meg sem próbált újra támadni, hanem már csak kiutat keresett. A baziliszkusz újra a kijárat felé fordult, és még egyszer megpróbált kommunikálni üldözőivel. – Enngge...jennekkkhhh... kkkhhhi! – Várjon, Gleichweit úr! – próbálkozott a doktor – Jöjjön vissza velünk! Segíteni akarunk magán. – Nninnssshhh... ssshhhekkkhhhííí...ssshhhékkkhhh! – sziszegte Karl, majd hirtelen elrugaszkodott, és a meglepett csapat feje felett átugorva, kiszökött a barlangból a csatornába. Eisenstadt doktor csak legyintett, mikor a többiek utasítást várva fordultak felé. – Hagyják! – majd sóhajtott egy nagyot, egy pillanatra elgondolkodóan dörzsölgette meg orrnyergét, és már készen is állt a terv – Valahogy el kell juttatnunk a Toronyhoz. Nem lesz egyszerű dolgunk. Rendben. Akkor hát, figyeljenek, uraim! Mi Gregorral és Gruber őrmesterrel a nyomába eredünk, és megakadályozzunk azt is, hogy elhagyja a csatornát, és azt is, hogy kárt tegyen magában. – De, doktorrr úrrr, én bárrrhol megtalálom! – vetette ellen Otto.
– Én meg lelövöm. – ajánlkozott Sebastian bácsi. – Nem. Nem. Nem. Csak szépen sorjában. Otto, maga minket is bárhol megtalál, és arra lesz nagyobb szükség. – De Áhim, engem hagynál ki a szörnyvadászatból?! – vágott közbe Sebastian bácsi. – Éppen ellenkezőleg, bácsikám. Csak előbb beiktatunk egy kis fiákeres száguldozást. Riegler úrral szerezzetek hálókat meg... láncokat... és ha tudtok, egy ketrecet is! Menjetek az állatkertbe vagy bánom is én hová, de ezeket szedjétek össze, minél előbb! És ami a többieket illeti... Wolfgang úr ismeri a csatornákat a legjobban. Ő fogja kijelölni a helyet, ami közel is van a Setét Toronyhoz, és ahol a készenlétbe helyezett hálókkal el tudjuk fogni Karlt. Ha a vadbefogáshoz szükséges felszerelés megvan, késedelem nélkül oda mennek, ahová Wolfgang úr mondja, és felkészülnek. Schönberg úr pedig majd megkeres minket, amint a csapda kész, és aztán segít odaterelni a baziliszkuszt, ahol, és ezt nem győzöm hangsúlyozni, élve, majd elfogjuk. Nos, ha mindenki megértette a feladatát, akkor egy percet se késlekedjünk! A csapat ekkor kettévált, és a tervnek megfelelően a doktor, Gregorral és Gruber őrmesterrel üldözőbe vette Karlt, míg a többiek ismét megkerülték Hans szobrát, és felmásztak a kúton keresztül a Schönlaterngasse 7. udvarára, hogy aztán lóhalálában induljanak fiákert keríteni. – Gondolja, doktor úr, hogy már messze jár? – kérdezte az idős csendőr, amint magukra maradtak a csatornában. – Nem hinném, őrmester. – válaszolta a doktor – A teste éppen csak az imént esett át drasztikus változásokon. Valószínűleg még egy darabig nehezére fog esni a mozgás, és... – Megtaláljuk hamar, Gazdám! – szólt közbe Gregor – Elég ha követjük az ordítozást. – Hogy érti ezt, Gregor? – Akármelyik irányba is indult, hamar belebotlik a strotterekbe, Gazdám. És azok ordítozni fognak, ha meglátják. És csakugyan, elég volt pár percig fülelniük, és már hallották is a megzavart csatornalakók rémült kiáltozását. Futva indultak meg a hang felé, és néhány perc múlva máris egy felbolydult méhkashoz hasonló csavargócsapatra bukkantak, akik néhány lobogó tüzet álltak körül, míg a felbukkanó szörny át nem vágott közöttük. Amikor meglátták Gruber őrmestert, még nagyobb ordítozásba kezdtek, de Gregor, aki némelyikükkel már bizonyosan találkozott, megnyugtatólag szólt hozzájuk. – Fiúk, nincs baj! Nem akar nektek senki sem ártani. – Mit keres itt a csendőr?! – Olyan még nem volt, hogy ők ne akartak volna ártani nekünk!
– Pusztuljon innen! – Már itt sem vagyunk, ha megmondjátok merre ment! Mármint az a pikkelyes dolog, amitől megijedtetek... – Mi volt az?! – az egyik strotterben a kíváncsiság erősebbnek bizonyult a hatóságokkal szembeni ellenszenvnél. – Megengedi, Gregor, majd én. – lépett torz segédje elé a doktor – Uraim, Eisenstadt doktor vagyok, és az a... lény... nos, mondjuk úgy, hogy az egyik betegem. – Szörnyeteget csinált belőle! – törtek ki újra az indulatok – És belőlünk is azt akar! A csavargók mind hátráltak néhány lépést a félelmetes doktor elől. – Éppen ellenkezőleg, uraim. Az a szerencsétlen magától lett ilyen, de feltett szándékom, hogy amennyiben lehetséges, meggyógyítom. De ahhoz el kell innen vinnünk. A strotterek nem látszottak különösebben megenyhülni a doktor iránt. Nyilván egy szavát sem hitték. De egyikük, az, aki az előbb is inkább kérdezett, mintsem rögtön vádaskodott volna, előrébblépett. – Hát, ha igaz, amit mond... – fordult a doktorhoz – ...akkor jobb lesz nekünk, ha az ott, akármi is legyen, nem itt lesz. Úgyhogy jöjjenek utánam, egy olyan lámpáért cserébe, elvezetem magukat. Amúgy Egon vagyok. – Örvendek, Egon úr. – felelte a doktor – Kérem, mutassa, merre ment! – Én meg adom a lámpát. – szólt közbe Gregor – Elvagyok nélküle is. – Kövessenek! – szólt Egon aki nem kis büszkeséggel irányított újonnan szerzett Davy-lámpását a sötétbe – Erre futott. Míg a doktor új vezetőre tett szert a csatornában, társai odafent őrült vágtában fiákerezték be a várost, hogy beszerezzék a hálókat és a többi vadbefogó kelléket. Miután az állatkertben, Riegler úr, mint kedves régi ismerős kijárt ezt-azt, a hiányzó dolgok beszerzése már sokkal nehezebben ment. Végül egy utazó cirkusztól kölcsönöztek egy hálót és egy ketrecet, de az is igen sokba került Sebastiannak. Annyi belépőjegyet vetettek vele, hogy szerény számításai szerint, ha nem is hozzák vissza a kikölcsönzött holmikat, a cirkusz akkor is jól járt velük. Ezalatt odalent tovább folyt a szörnyvadászat. Egon kitűnően ismerte a csatornák hálózatát, és sokszor annyira meg tudták közelíteni a folyamatosan menekülő Karlt, hogy még a szavát is kivehették. – Nnneeeee.... kkkhhhövvvveeeeesssshhheeennneeeekkkhhhh! – Csak segíteni akarunk, Gleichweit úr! Álljon meg! Persze ilyenkor nemhogy megállt volna, de vagy hirtelen irányt váltott, hogy lerázza üldözőit, vagy még gyorsabb mozgásra ösztökélte kifacsarodott lábait.
Egy alkalommal egy hosszú szakaszon áthaladva egy roppant freskót vettek észre a falon. Vörös festékkel készült, ami elsőre friss vérnek tűnt, de Egon elmondása alapján már évek óta a falon volt, a vér meg annyi idő alatt egészen megfeketül. Furcsa, elnagyolt alak volt, először nem is tudták kivenni, mikor egy pillanatra megálltak mellette, hogy lámpásaik fényével egyszerre világítsák be az egészet. Madárszerű alak volt, kígyófarokkal, de ahol a fejének kellett volna lenni... – Mi ez, Egon úr? – kérdezte a doktor elámulva – Talán a legendás baziliszkusz? – Nem, nem az. – De tudja, hogy mi? – Hát, megpróbálom elmagyarázni. Tudja, doktor, mi idelent sokfélék vagyunk. Sokan közülünk a csatornák építése miatt érkeztek Bécsbe, de aztán nem volt munka, vagy kevés volt a pénz, és nem volt hová mennünk. Na most, itt lakunk lent, és csak annyit járunk fel, amennyit nagyon muszáj. De valamilyen hely mindannyiunknak kell, ami... értik, ami különleges. Az olyanok... – ezzel Gregorra mutatott – ...értik, a torzszülöttek, ahhoz a tükrös kőszoborhoz járnak. Ez a hely pedig a cigányoké. Volt valamikor egy nagy kolerajárvány a városban, amiben sokan meghaltak. Az a rémség ott a falon meg valami kolera-bálvány náluk. – lámpásának fényét az alak kinézhetetlen fejére irányította – Kutyafejei meg macskafejei vannak. Mindből több, és azért néz ki olyan furán. Állj, van itt még valaki! Némán meredtek mind a sötétbe, még lámpásaikkal sem mertek pásztázni. Lihegésszerű hangot hallottak. – Na végrrre, csakhogy magukrrra találtam. Örrreg vagyok én márrr ehhez. – Otto! – kiáltott fel a doktor – Hát sikerült a terv. – Minden készen áll, doktorrr úrrr. És nincs is messze innen. – Hát, akkor. Egon úr, engedje meg, hogy bemutassam a barátunkat, Schönberg urat. – Örvendek, Schönberg úr. – felelte Egon, láthatólag meg sem lepődve a jövevény komondorszerű külsején. – Tekintettel a körrrülményekre, csak egyszerrrűen Otto. – Nos, uraim. Ideje becserkésznünk a szörnyet! – vezényelt Gruber őrmester. Egon és Otto onnantól felváltva vezették a csapatot, a többiek meg egyre szólongatták Karlt. Az nem akart tudomást venni róluk, csak egyre menekült, minden bizonnyal maga sem tudta, merre és mi célból. Amikor jó irányba haladt a hálókkal várakozók felé, csak kiáltoztak utána, de mikor más irányba fordult, Gruber őrmester néhány lövést küldött felé, melyek a falakba csapódva megijesztették és elterelték a baziliszkusz-ember menekülését. Így is még több órán keresztül hajszolták a csatornákon keresztül, mire egyszerre, mikor éppen az üldözők sem számítottak rá, egy hirtelen megfeszülő kötélben elbotlott a szörny, és máris több oldalról terültek rá a hálók, melyeket aztán egyedül a nagy
vadász, Sebastian bácsi volt elég bátor összefogni, míg a szállítóketrecet összecsukták Karl körül. A vadászat, és a történet izgalmasabb része ezzel véget is ért, de a teljesség kedvéért még be kell számolni pár dologról. A doktor a tőle megszokott alapossággal dokumentálta Karl Gleichweit illetve a Schönberg család rendellenességét, és a baziliszkusz legendájának orvosi hátterét. Természetesen, a dokumentációban mind más néven szerepelnek. Megfigyeléseiről előadásokat tartott az egyetemen, a bécsi orvosok legkiválóbbjai előtt, és néhány fényűző szalonban is. Egy ízben még Rudolf trónörökös is meghallgatta, és ő maga is komoly összeget adományozott további kutatásaira. A Setét Tornyot a kórház bérbe adta a doktornak, hogy ott állandó laboratóriumot szereljen fel, és az esetleges újabban felbukkanó veszélyes rendellenesek elzárására és vizsgálatára is kapott engedélyt. Karl Gleichweit erős nyugtatókat kapott, és a csapat visszavitte otthonába, a Setét Toronyba. A doktor számos alkalommal megvizsgálta, majd biztosította róla, hogy ha képes különösebb izgalmaktól és traumáktól mentes életet élni, akkor állapotát kézben tudják tartani. Az átváltozás viszonylag korai szakaszában van, de a nyugtatókúra hatására leállt, és kis szerencsével nem fog folytatódni. Karl ugyan soha sem lesz már a régi, de eddigi, visszavonult életét folytathatja régi cellájában. És mivel alkalmasint egy sor újabb rendellenes is érkezhet, köztük majd valami főnökféle is lehet belőle. Karl igyekezett is a tőle telhető legnagyobb türelemmel viselni állapotát, egyre jobban tudott beszélni megváltozott szájberendezésével, és mintha életkedve, már az a kevés, ami az eset előtt volt, is visszatért volna. Eisenstadt doktor neve napjára azt tervezte, hogy összehívja mindazokat, akik részt vettek a szörnyvadászatban, de épp legkedvesebb rokona, Sebastian bácsi hiányzott az összejövetelről. Történt ugyanis, hogy Rudolf trónörökös unszolására, hogy képességeit a haza és a tudomány szolgálatába állítsa, váltott néhány levelet Hunfalvy úrral a Magyar Földrajzi Társaságtól, majd örömmel vállalkozott rá, hogy elkísérje Teleki urat kenyai expedíciójára. Nélküle nem volt teljes az ünneplés, de a többiek arra gondoltak, hogy valahol, a világ másik végén Sebastian Eisenstadt biztosan éppen valami nagyra és veszélyesre vadászik, és boldogabb közben, mint Bécsben valaha is volt. Trostler úr több ízben biztosította a társaságot, hogy a közeljövőben életét teljesen a nyomozói munkának fogja szentelni, mert úgy érzi, ebben találta meg hivatását. Riegler úr egy különleges ajándékot készített a doktornak: egy preparátumot, mely a tudomány és a babonaság harcát mutatja be, egy kitömött valódi baziliszkusz gyík és egy kakasból és kígyóból összetákolt mitikus baziliszkusz felettébb ízléstelen kompozícióját. A doktor megszokott kimért modorában fogadta az ajándékot, és a nagy kaland emlékére leleplezte az
időközben teljesen összeállított csontvázat, melyek ezután szomszédok lesznek laboratóriumában. Schönberg úr is tiszteletét tette, aki ugyan eljutott ősei lakhelyére, Vorarlbergbe, de ott arra jutott, hogy nem olyan sürgős még meghalni, így azóta már vissza is tért Bécsbe. Karllal együtt lakott a Setét Toronyban, és fölajánlotta a doktornak, hogy ezután következő szörnyvadászataira is elkíséri, amíg erővel bírja. A doktor meg is ragadta az alkalmat, hogy bejelentse, néhány napon belül újra nekivág az Alpoknak, és ismét a legendás Tatzelwurm nyomába ered. Ekkor azonban váratlanul Gregor lépett be egy régi könyvvel, amelyet átnyújtott gazdájának. – Köszönöm a figyelmességét, Gregor. Valóban szép ajándék, de ha emlékezetem nem csal, ez a kötet már megvan a könyvtáramban. – Engedelmével, nem ajándéknak szántam, Gazdám. Ez a maga könyve. – Gyanús is volt. Johann Weikhard von Valvasor: Die Ehre deß Hertzogthums Crain. Mit akart ezzel, Gregor? – Bejelöltem egy részt, ami valamiféle barlangi sárkányról szól, amit az ottaniak emberhalnak hívnak. Mit gondol, Gazdám? – Végül is a Baziliszkusszal is igaza volt, Gregor. Hát akkor, uraim, az alpesi út előtt teszünk egy kis kitérőt a Krajnai Karsztba.
VÉGE
A következő rész:
Eisenstadt doktor és a sárkánybarlang megjelenik egy hónap múlva, keresse az ujságárusoknál és a dohánytőzsdéken
Eisenstadt doktor elképesztő kalandjai Egy füzet ára 17 fillér. kiadja: P. Mester hírlap- és könyvterjesztő Budapest, VIII., Habsburg tér 2
Jegyzetek
8. Vadászat és befejezés o A kolerajárvány valóban megtörtént, 1830-1831-ben, és 2000 áldozatot követelt, és az egyik oka volt a városi csatornahálózat kiépítésének (a város már 1739-ben csatornázott volt, de nem volt megoldva a szennyvíz elvezetése, és a szabadon folyó patakok és folyók járványveszélyesek voltak, így ezeket be kellett födni). Ami a lent lakó cigány-szentélyt illeti, természetesen az is csak a képzelet szüleménye. Mindazonáltal valóban létezik a cigányság mitológiájában egy rettegett és nagyhatalmú kolera-démon – Poreskoro – akinek az XEmbörök világában jóval fontosabb szerepe van a cigányság kultúrájában, mint a mi valóságunkban, főleg úgy, hogy alakját a cigányság mindenütt ismeri és jelképként használja. A Farkas Alpár (más néven Homály Vajda) karakteréhez is fölhasznált démon az 1849-ben nemességre jutott Farkas család címerében is szerepel, és a Vajda asztrális alakjának is az alapját képezi. A jelenetben ennek a figurának egy változatát látják a falra festve, mely azonban inkább a naiv művészethez, mintsem az X-Embörökhöz kapcsolódó anyagokban megjelenő verziókhoz áll közel. o A Habsburg család, így Rudolf trónörökös mutáns mivoltáról is esett már szó a Baljós úrról szóló hosszabb dokumentációban. o Az említett Hunfalvy úr Hunfalvy János (1820 – 1888), aki a valóságban is a Magyar Földrajzi Társaság alapítója és első elnöke volt. A Társaságot 1872. januárjában hozták létre a földrajz tudományának illetve hazai eredményeinek népszerűsítésére Hunfalvy mellett olyan ismert tudósok, mint Vámbéry Ármin (aki Hunfalvy halála után két évig elnök is volt, és akire Bram Stoker is utalt Drakula c. regényében, sőt Van Helsing professzort is részben róla mintázta) és Xántus János (ő az Állatkert első igazgatója volt, és róla meg Karl May mintázta Old Shatterhand-et). A Társaság tagja volt később Rudolf trónörökös is. Jelmondatuk: Terram mente peragro, azaz Ésszel járom be a Földet. A Társaság folyóirata, a Földrajzi Közlemények az 1880-as évek folyamán a magyar után előbb franciául, majd angolul és németül is megjelent.
o Teleki úr pedig, természetesen, Teleki Sámuel gróf (1845 – 1916), aki szintén tagja volt a Magyar Földrajzi Társaságnak, és 1886-ban Rudolf trónörökös rábeszélésére felfedezőútra indult Kenya északi részébe. Ő volt az első felfedező, aki megmászta a Kenya hegyet, és a Kilimandzsáró hóhatárát is elérte, egy föltételezett és mitikus tóról – melynek partjait óriások törzsei, szigetét pedig szörnyek és kísértetek lakják – bebizonyította, hogy valóban létezik (bár óriásokkal és szörnyekkel nem találkozott, vagy legalábbis nem szólt erről), és Rudolf tónak nevezte el. Egy később fölfedezett tavat pedig a trónörökös feleségéről, Stefánia tónak keresztelt. Ma már egyiket sem így hívják, ellenben Teleki Sámuelről nevezték el a kenyai Telekivulkánt, melyet a Stefánia tótól Mombasszába tartva fedezett föl. Útitársa valójában egy osztrák tengerész-hadnagy, Ludwig von Höhnel (de mi úgy mondjuk Höhnel Lajos; 1857 – 1942) volt, aki később egy amerikai expedíciót is elkísért Kenyába, ahol megsebesítette egy orrszarvú, majd egy későbbi útján II. Menelik abesszin császárral kötött egy remek kereskedelmi megállapodást, és egy Ausztráliát és Polinéziát célzó úton is részt vett, melynek során osztrák zergéket telepítettek ÚjZélandra. Kalandos élete az X-Embörök világában, Eisenstadt doktor kedvenc nagybátyjára Sebastian Eisenstadtra maradt, aki a történet végén szegődik el Teleki gróf útitársául. Sorsának további alakulásáról talán majd egy másik alkalommal emlékezünk meg.
o Johann Weichard von Valvasor (azaz Janez Vajkard Valvasor; 1641 – 1693) szlovéniai természettudós és történész (különösen jelentős heraldikai munkássága) volt. Die Ehre deß Hertzogthums Crain c. munkája (szlovénül Slava Vojvodine Kranjske, mely Krajna, vagyis a mai Szlovénia természeti és történeti leírása 15 kötetben) 1689-ben jelent meg Laibachban (ma Ljubljana), és valóban tesz benne utalást egy barlangi sárkányra, melynek ivadékait a nagy esők kimossák a barlangokból. Ezek a sárkányivadékok pedig tényleg létező állatok, ráadásul a szlovének tényleg emberhalnak (človeška ribica) is nevezik őket. Első tudományos leírásuk, 1768ból is egy osztrák zoológus, Josephus Nicolaus Laurenti (eredetileg talán Joseph Nicolaus Lorenz) nevéhez fűződik. Nála a teremtmény már Grottenolm néven szerepel (habár németül is előfordul a Menschenfischlein elnevzés), mi csak simán olmnak, barlangi vakgőtének, halgyíknak, halgőtének vagy emberhalnak hívjuk, míg tudományos neve Proteus anguinus. Természetesen Eisenstadt doktor teljesen tisztában van a barlangi vakgőte létezésével, és nem is tartja óriási barlangi szörnyetegek lárváinak őket, mindazonáltal hajlamos a legendákban szereplő lényeket mutánsokra utaló nyomoknak tartani, és ezek valóságtartalmát igyekszik a tőle telhető alapossággal kivizsgálni. Így a sorozat következő füzetében a Karsztba utazik és alászáll a barlangokba, hogy a vakgőtékhez hasonló mutánsok után kutasson. A füzetről Nyári István számolt be nekünk, de nincs a birtokában példány. Ellenben számos érdekességet elmondott az eddig közölt történetet tartalmazó füzetről, és ebből közlünk egy kivonatot, ha úgy tetszik, búcsúzóul.
A gyűjtő megjegyzései Mint arra az első fejezet jegyzeteiben is utaltunk, a ponyvafüzetet és eredeti osztrák kiadását is Nyári István – aki Egyszemű Óriás fedőnéven az X-Embörök szuperhős-csapat tagja – mutáns-témájú irodalmi gyűjteményéből kaptuk kölcsön. Az ekkor folytatott beszélgetést nem interjúszerűen közöljük, pusztán annak néhány elemét írjuk itt le, melyek a ponyvafüzettel kapcsolatosak. Nyári úr osztrák példánya sajnos nem volt kifogástalan állapotban, és mivel a hátsó borító leszakadt, így az ez első borító belső oldalán megkezdett fölsorolás folytatása elveszett. A gyűjtő elmondása szerint egyszer egy jobb állapotban lévő példányt volt szerencséje kézben tartani, és abban a hátsó borítón a mutánsellenes reklámok és az előfizetési fölhívás mellett a sorozat következő negyven epizódjának címe volt olvasható. Jelezte továbbá, hogy az akkori ponyvákra oly jellemző sajtóhibák ezt a füzetet sem kerülték el, így éppen a történet elején mottóként szolgáló bibliai idézetbe került sajnálatosan egy. A gyümölcsöt jelentő Frucht szó helyére a félelmet jelentő Furcht szó került, amit tekinthetnénk éppen szándékoltnak, vagy Freudi
elszólásnak, de valószínűleg pusztán véletlenről van szó. (Remélem, észrevettétek a sajtóhibát!) A figyelmet ara is fölhívta továbbá, hogy a hetedik fejezetben a doktort a titkosrendőr Eisenstein úrnak szólítja, pedig biztosan tudja, hogy kicsoda. Bár való igaz, hogy nem sok irodalomtörténész foglalkozott valaha is az Eisenstadt doktoros ponyvákkal, de a Bécsi Egyetemen egy időben kisebb vita alakult ki ezzel a megjegyzéssel kapcsolatban. Az egyik professzor váltig állította, hogy ez a nyilvánvalóan tudatos nyelvbotlás Szergej Mihajlovics Eisenstein szovjet filmrendezőre utal, akinek leghíresebb és emellett filmtörténeti szempontból is legfontosabb művét, a Patyomkin páncélost 1926-ban, vagyis a füzet megjelenésének évében mutatták be. Egy másik elmélet, bár az elszólás tudatosságával egyetért, az utalást már Gabriel von Eisensteinra, ifj. Johann Strauss Die Fledermaus (A denevér) című operettjének szereplőjére vonatkoztatja. Azzal érvel, hogy egy későbbi történet, az Eisenstadt doktor és a Denevér bosszúja (Doktor Eisenstadt und die Rache der Fledermaus) nyíltan merít Strauss operettjéből. A vitának természetesen érdemi végkifejlete sosem lett, hiszen mindkét professzor kitart az igaza mellett, és nem fogadja el a másik érveit. Hiába, az irodalom nem egzakt tudomány. Ezen kívül még a történet utóéletéről esett szó, és ezzel kapcsolatban Nyári úr rávilágított néhány érdekes tényre. Egyrészt a füzet végére Karl éppen csak elkezd Baziliszkusszá alakulni, és hogy ez a folyamat megáll-e vagy éppen csak lelassul, nem derül ki. A következő néhány füzet úti kalandokat tartalmaz, de miután a doktor visszatér Bécsbe, a Setét Torony újra meg újra fölbukkan, mint az ő új laboratóriuma, ahol mutánsokat tart bezárva és császári engedéllyel kísérletezik rajtuk. Egy-egy későbbi rész folyamán még Karl is megjelenik a torony lakójaként, de csak mint háttéralak. A története később folytatódik az Eisenstadt doktor és a Baziliszkusz haragja (Doktor Eisenstadt und der Zorn des Basilisken) c. 123. epizódban, ami viszont a sorozat záró része, mivel ebben a doktor – egy a baziliszkuszétól teljesen független történetszál részeként – meghal. Utána egy hirdetésben szerepelt, a következő, azaz 124. rész, amiben egyrészt a doktor temetése történik, másrészt meg a korábbi szövetségesei levadásszák is visszaviszik a Setét Toronyba az előző részben elszabadult Baziliszkuszt. Ez a füzet azonban – bár nagy valószínűséggel valóban megíródott – sosem került nyomtatásba. Nyári úr elmondása szerint, tovább bonyolítja az ügyet, hogy ugyebár Eisenstadt doktor valós személy volt, és kalandjai legalábbis nagy vonalakban, valóban megtörténtek. Később, azaz 1945 után Ausztria hivatalos szuperhősei lettek a Doppeladler testvérek, akiknek szintén Eisenstadt a családnevük, és több interjúban is nyilatkoztak róla, hogy valóban a rokonuk volt a ponyvafüzetekből ismert doktor. Az államtól ők is megkapták a Setét Tornyot, melynek egy részében Az Osztrák Szuperhősök Múzeuma kapott helyet, ami ma is látogatható, de emellett egy mutánskutató laboratórium, és a szuperhősök által elfogott mutáns bűnözők és –
mondjuk ki kereken – szörnyetegek fogdája. Ez utóbbi természetesen nem látogatható, és nagyon szigorúan őrzik, de a Doppeladler kalandjait földolgozó képregénysorozatban (valóban megtörtént kalandjaik földolgozása) egy epizód egy szökést dolgoz föl. Ebben a részben – mely a 80-as évek végén játszódik, és címe minden bizonnyal a ponyvafüzetre utalva A Baziliszkusz átka (Der Fluch des Basilisken) – a Karl Gleichweitként megnevezett, immár teljesen kifejlett szörnyeteggé alakult Baziliszkusz szökik meg a Setét Toronyból és egyúttal a biztonsági őrség fejének, Tobias Grubernek a halálát okozza. Ő egyébként a ponyvában szereplő Leopold Gruber leszármazottja. A Doppeladler a következő néhány epizód alatt legyőzi a szörnyeteget, és a Bécsi Egyetem orvosai és mérnökei egy gyors sebészeti és kibernetikai beavatkozással Tobias életét is megmentik, a Baziliszkusz pedig visszakerül a Setét Toronyba. Mindez elég egyértelműen arra utal, hogy Karl Gleichweit története is valóságos, illetve, hogy a Baziliszkusz azóta is – tehát százegynéhány évvel később – él, és jó egészségnek örvend. Bár Nyári úr is már az 1970-es évek vége óta aktívan részt vett szuperhőstevékenységben, és ennek – csakúgy mint Magyarország számos egyéb szuperhőse esetén – egyik fő inspirációja a Doppeladler ausztriai tevékenysége, ő maga személyesen még nem találkozott sem velük, sem a Setét Toronyban fogva tartott Karl Gleichweittal.
A Nyári úrral történt beszélgetésben szereplő események, csakúgy mint a ponyvafüzet teljes tartalma csak az X-Embörök világán belül értendő valóságosnak. Ha valaki kiutazna Bécsbe, hogy ellenőrizze, a Setét Toronyban egészen mást találna.