winner
Legendás koncertek // Legendary Concerts Kocsis Zoltán és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar // Zoltán Kocsis & Hungarian National Philharmonic Orchestra 2015.12.05.
2015. december 5. (szombat) // 5 December 2015 (Saturday) 19.30 Nagyterem // Grand Hall Legendás koncertek II. // Legendary Concerts II Kocsis Zoltán és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar // Zoltán Kocsis & Hungarian National Philharmonic Orchestra 1945. március 17. - A háború utáni első koncert a Zeneakadémián // “17 March 1945” Ludwig van Beethoven: Egmont-nyitány // Egmont Overture, op. 84 Johann Sebastian Bach-Weiner Leó: Toccata, adagio és fúga // Toccata, Adagio and Fugue in C major (BWV 564) Felix Mendelssohn-Bartholdy: e-moll hegedűverseny // Violin Concerto in E minor, op. 64 1. Allegro molto appassionato 2. Andante 3. Allegretto non troppo – Allegro molto vivace szünet // intermission Goldmark Károly: I. (Esz-dúr) szimfónia („Falusi lakodalom”) // Symphony No. 1 in E-flat major (“Rustic Wedding”), op. 26 4. tétel („A kertben”) // 4th Movement (“In the Garden”) Bartók Béla: Magyar parasztdalok zenekarra // Hungarian Peasant Songs for Orchestra (BB 107) 1. Ballada // Ballad 2. Régi táncdalok // Hungarian Peasant Dances Igor Stravinsky: Petruska // Petrushka
PUSKER Júlia (hegedű // violin) Nemzeti Filharmonikus Zenekar // Hungarian National Philharmonic Orchestra Vezényel // Conductor: KOCSIS Zoltán Eredeti fellépők // Original performers: LENGYEL Gabriella (hegedű // violin) Székesfővárosi Zenekar // Royal Municipal Orchestra Karmester // Conductor: FERENCSIK János
„Két zenekari muzsikus január 17-én, az óvóhelyen azzal a javaslattal keresett fel, hogy alakítsunk ideiglenes zenekart, és kezdjük meg a munkát. Futárok útján különböző helyekről hívtuk össze az elérhető muzsikusokat. A romokkal borított utcákon a karnagyok maguk tolták taligán a nagybőgőt, egyik muzsikustársunk pianinót szerzett valahonnan” – emlékezett Brunovszky Károly, az 1945. március 17-én rendezett koncert egyik szervezője, a mai napon fellépő, 1997 óta Kocsis Zoltán által irányított Nemzeti Filharmonikusok jogelődegyüttesének, a Székesfővárosi Zenekarnak két hónappal később kinevezett titkára. A hangversenyélet háború utáni – sőt alatti – hihetetlen gyors újraéledése főleg egzisztenciális okokra vezethető vissza: a zenekari muzsikusok mielőbb jövedelemhez szerettek volna jutni, akár intézményes keretek nélkül is. 1945 első hónapjaiban, és még néhány évig valóságos túlkínálat volt zenekari hangver senyekből, hiszen azelőtt ilyen formában sosem uralta a zenei szcénát tartósan együtt a három első osztályú szimfonikus zenekar, a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara, a Székesfővárosi Zenekar és a Rádiózenekar. Ugyanekkor három nemzetközi hírű karmester-egyéniség is tevékenykedett Ferencsik János, Fricsay Ferenc és Somogyi László személyében.
„1945. január 27-én a Magyar Színházban téli kabátban didergő publikum előtt felgördült a függöny, és a színpadon elhelyezett zenekar – különböző zenekarokból verbuvált muzsikusok – hang szerein, Sergio Failoni vezényletével felhangzott a Himnusz – azután az Egmont-nyitány, s az Ötödik szimfónia. A koncert előtt Major Tamás szavalt. A nézőtéren megilletődött hangulat. Kegyetlen hideg volt, de ezzel senki sem törődött. Újra megindult az élet, megszólalt a muzsika. A sérült tetőn át a színpadra becsurgott a hólé. Budáról még gépfegyverropogás hallatszott” – jelent meg a Muzsika folyóiratban egy visszaemlékezés arról a nevezetes eseményről, amikor hosszú idő után újra zenekari estet rendeztek Budapesten. (Pár nappal később már az Operaházban is zene szólt, igaz, még nem a színpadon, hanem a bombázásoktól érintetlenül maradt alsó ruhatárban.) Ebben az átmeneti időszakban a három vezető zenekar zenészeiből verbuvált együttes Művész Zene karként szerepelt, de Brunovszky ragaszkodott ahhoz, hogy amint lehet, ismét Székesfővárosi Zenekar néven folytassák működésüket, mondván, csak így lehet az együttes létét biztosítani, s a főváros támogatását elnyerni. A januári végi koncert után rendkívül intenzív munka vette kezdetét: február közepén négy hangversenyen játszott újra a Művész Zenekar Somogyi László vezényletével. A muzsikusok időközben találkoztak a Budán lakó – így Pestre csak nagy nehézségek árán átjutni képes – Ferencsik Jánossal is, aki több koncert vezénylését is elvállalta. A Muzsika már idézett beszámolója szerint régi-új nevén először március 11-én lépett fel a Székesfővárosi Zenekar az Erzsébetvárosi Kör Dohány utcai nagytermében, a műsoron Beethoven I. és III. szimfóniájával és Bartók Táncszvitjével, hogy aztán pár nappal később megint más programmal álljanak közönség elé. „A zenekar tagjai és vezetői elhatározták, hogy legközelebbi műsorukat olyan művekből állítják össze, melyeket 1945. előtt nem volt szabad játszani. Így alakult ki a Tiltott művekből című műsor, amely egymás után kétszer – március 17-én és 18-án hangzott el a fűtetlen, fagyos Zeneakadémián” –
olvashatjuk a tizenöt évvel későbbi visszaemlékezésben. Közben az intézményes keretek is helyreálltak: a polgármesteri határozat szerint Somogyit március 15-én a Székesfővárosi Zenekar igazgató karnagyának nevezték ki, Fricsay Ferencet ugyanekkor karnagynak, valamint felhatalmazást adtak a létszám 64 főre való bővítésére is – ez az együttes lett a főváros zenei életének meghatározó zenekara az 1945 és 1950 közötti időszakban, évadonként legkevesebb száz koncerttel. Ami a március 17-i műsor tilalmas voltának okait illeti: Beethoven Egmont-nyitánya a németalföldi szabadsághős szenvedéseit és eszmei győzelmét hirdető témájával váltott ki ellenérzéseket, míg az 1945-ben már hatvanéves Weiner Leó, aki a programon szereplő Bach-átiratát még 1929-ben készítette, származása miatt került életveszélybe – csak az év januárjában szabadult a munkaszolgálatról, illetve a gettóból. Mendelssohn szintén zsidó családi háttere miatt kapott helyet a fasizmus éveiben a nemkívánatos szerzők listáján (e-moll hegedűversenyét szinte napra pontosan száz évvel az ősbe mutató után játszotta el a Zeneakadémián a Hubay- és Zathureczkynövendék Lengyel Gabriella, akinek a szerepét most a Royal Academy of Music diákja, Pusker Júlia veszi át), de ugyanúgy a származása diszkvalifikálta Goldmark Károlyt is. A keszthelyi születésű zeneszerző Falusi lakodalom című szimfóniájának negyedik tételeként komponálta A kertben című művét. Bartók és Stravinsky alkotásai – köztük a Tizenöt magyar parasztdal néhány tételének zenekari átfogalmazásaként született, 1933-ban bemutatott Magyar paraszt dalok és a Petruska – más okból szenvedtek mellőztetést: a két komponista eszmei ellenállásán túl amerikai emigrációjával vonta magára a Harmadik Birodalom haragját. Stravinsky híres balett jének egykori előadása egyébként alighanem eltért a ma hallható változattól: 1945 márciusában ugyanis még nem létezett a kompozíció manapság gyakran játszott szvitváltozata. Ennek ellenére való színűleg nem a teljes balett hangzott el.
Music life in the capital began to revive just a few days after the final shots were fired in Budapest. In March 1945, a performance was staged in the Opera House and a concert arranged in the Liszt Academy. It is necessary to add, however, that people’s tribunals were organized even sooner in the academy, which had miraculously survived the bombing largely intact. The first concert after the end of war saw János Ferencsik conducting the Royal Municipal Orchestra, predecessor of today’s National Philharmonic. Today it is impossible to say with certainty whether the concert programme came about as a result of the circumstan ces and opportunities, or after careful deliberation. In any case, the recital included a work by a Russian-born composer, one piece each from Hungarian and German Jewish artists, and to start proceedings the Beethoven work that great German thinker E. T. A. Hoffmann called the apotheosis of heroes sacrificing their lives for freedom. A good decade later, the Egmont music written to the Goethe drama became a symbol for the desire of Hungarians for freedom. János Ferencsik conducted a Bartók work at every one of his concerts in the days after the liberation of the capital. It may well have been a sort of message to the Hungarian composer living in America, calling him home. From a conductor who, in 1940, was forced to bid farewell to the genius at the last concert in Hungary of Bartók and Ditta Pásztory. During the second evening of the Legendary Concerts series in the Liszt Academy the Hungarian National Philharmonic under the baton of Zoltán Kocsis evoke this historical moment. The solo in Mendelssohn’s Violin Concerto is played by international talent Júlia Pusker.
Ingyenes heti magazin
zeneszeretőknek is
Felelős kiadó // Publisher: Dr. VIGH Andrea, a Zeneakadémia rektora // President of the Liszt Academy Főszerkesztő // Editor-in-chief: SZABÓ STEIN Imre Felelős szerkesztő // Managing editor: RÁKAI Zsuzsanna Kiadványmenedzser // Publication manager: KÖNYVES-TÓTH Zsuzsanna Szöveg // Written by: VÁRKONYI Tamás Layout: ALLISON Advertising Illusztráció // Illustration: KOVÁCS Lehel Megjelenik a Zeneakadémia Kommunikációs Igazgatóságának gondozásában // Commissioned by the Communications Directorate of the Liszt Academy Lapzárta: 2015. november 20. // Finalized: 20 November 2015 Zeneakadémia // Liszt Academy Concert Centre (1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 8.) zeneakademia.hu A szervezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják. // The organizer retains the right to modify programmes. 100%-ban újrahasznosított papír // 100% Recycled Paper