winner
Zenekar a kĂśzpontban // Orchestra in the Centre Maria JoĂŁo Pires & Deutsche Kammerphilharmonie Bremen 2016.01.21.
2016. január 21. (csütörtök) // 21 January 2016 (Thursday) 19.30 Nagyterem // Grand Hall Zenekar a központban // Orchestra in the Centre Maria João Pires & Deutsche Kammerphilharmonie Bremen Wolfgang Amadeus Mozart: Titus kegyelme – nyitány // La clemenza di Tito – Ouverture (K. 621) Wolfgang Amadeus Mozart: B-dúr zongoraverseny // Piano Concerto in B-flat major (K. 595) 1. Allegro 2. Larghetto 3. Allegro szünet // intermission Wolfgang Amadeus Mozart: C-dúr („Jupiter”) szimfónia // Symphony No. 41 in C major (K. 551, “Jupiter”) 1. Allegro vivace 2. Andante cantabile 3. Menuetto. Allegretto 4. Molto allegro Maria João PIRES (zongora // piano) Die Deutsche Kammerphilharmonie Bremen Vezényel // Conductor: Trevor PINNOCK
Die Deutsche Kammerphilharmonie Bremen tagjai // Members of Die Deutsche Kammerphilharmonie Bremen: 1. hegedű // 1st violin: Sarah CHRISTIAN, Daniel SEPEC, Hozumi MURATA, Stefan LATZKO, Konstanze LERBS, Timofei BEKASSOV, Hanna NEBELUNG 2. hegedű // 2nd violin: Jörg ASSMANN, Beate WEIS, Gunther SCHWIDDESSEN, Angelika GROSSMANN-KIPPENBERG, Matthias CORDES, Katherine ROUTLEY brácsa // viola: Nathan BRAUDE, Friederike LATZKO, Anja MANTHEY, Jürgen WINKLER, Klaus HEIDEMANN cselló // cello: Marc FRONCOUX, Ulrike RÜBEN, Stephan SCHRADER, Nuala McKENNA nagybőgő // double bass: Matthias BELTINGER, Stefan PREYER fuvola / flute: Bettina WILD, Ulrike HÖFS oboa // oboe: Rodrigo BLUMENSTOCK, Ulrich KÖNIG klarinét // clarinet: Darío MARIÑO, Maximilian KROME fagott // bassoon: Rie KOYAMA, María José RIELO kürt // horn: Elke SCHULZE HÖCKELMANN, Markus KÜNZIG trombita // trumpet: Christopher DICKEN, Bernhard OSTERTAG üstdob // timpani: Raúl CAMARASA A Deutsche Kammerphilharmonie Bremen hangversenye a Konzertdirektion Schmid szervezésében valósult meg. // The concert of Die Deutsche Kammerphilharmonie Bremen is a part of a Konzertdirektion Schmid Tour.
„Utolsókból lesznek az elsők” – halljuk a médiában és az utcán nap mint nap, de csak kevesen tudják, hogy eredetileg egy Máté evangéliumának 20. fejezetében emlegetett szőlősgazda fordul e szavakkal napszámosaihoz annak magyarázatául, hogy miért kapnak a kevesebbet dolgozók is ugyanakkora fizetséget. A szállóige bibliai kontextusának feledésbe merülése azonban nem feltétlenül veszteség, hiszen az „utolsókból lesznek az elsők” mondás éppen eredeti szövegkörnyezetéből kiragadva válhatott azzá az általános vigasszá, amellyel kisebb-nagyobb kudarcaink után biztathatjuk egymást. A mai hangverseny műsorára pillantva pedig azért villanhat eszünkbe ismét a szőlősgazda szentenciája, mert Mozart a legkorábbi zsengéktől az érett mesterművekig szinte maradéktalanul ránk maradt életműve talán a legjobb példája annak, miként merülnek feledésbe egy alkotó életművén belül egy-egy műfaj – a maguk idejében akár nagy sikert arató – „elsői”, s miként kerülnek a tudatunkban első helyre (egyúttal pedig a játszottsági statisztikák élére) az „utolsók”. Hiszen hányan ismerik manapság a nyolcesztendős Mozart Londonban írt első szimfóniáját (K. 16), a csodakamasz komponista Salzburgban papírra vetett első zongoraversenyét (K. 175), vagy épp az apjával tett itáliai utazások idején született első olasz operákat? A Bécsben immár pályája csúcsára érkezett zeneszerző „utolsóit” viszont többnyire jó ismerősként köszöntheti a rutinos koncertjáró: az 1788. augusztus 10-én befejezett „Jupiter”-szimfónia (K. 551) vagy a komponista saját műjegyzékébe 1791. január 5-i dátummal (Ludwig Köchel későbbi katalógusába pedig 595-ös számmal) felvett B-dúr zongoraverseny is gyakori vendégnek számít a világ nagy koncerttermeiben. Ráadásul e két mű esetében az „utolsóság” mintha nem csupán az időrend véletlensége volna, de bizonyos esztétikai jelentőséggel is bír. Mozart – minden túlzás nélkül műfajteremtőnek nevezhető – bécsi zongoraversenyeinek zöme kisebb-nagyobb csoportokba rendeződik, a B-dúr koncert azonban valamelyest elválik a korábbi
terméstől (jóllehet az eredeti kézirat papírtípusa arra utal, hogy a zeneszerző már 1788 táján hozzáfoghatott a mű kidolgozásához). A megkésett bemutató idején Mozart mindenesetre már nem számított Bécs szinte egyeduralkodó billentyűsjátékosának, mint a ’80-as évek derekán, s mintha immár maga a mű is kevésbé törekedne a virtuozitás csillogtatására és a közönség lenyűgözésére – inkább bizonyos befelé fordulás és (ezzel szoros összefüggésben) a moll hangnem szokatlanul jelentős szerepe jellemzi a darabot. Az persze talán már valóban csak a kronológia véletlene, hogy a zeneszerző feltehetőleg éppen ezzel a művel lépett fel utolsó ismert nyilvános hangversenyén, 1791. március 4-én a bécsi Jahnteremben – de ez a tény tagadhatatlanul jól illik a mű karakteréhez. Egy romantizáló film utolsó snittjeiben a vágó például nagyon hatásosan úszhatna át a zárótétel bájos rondótémáját zongorázó Mozart kezéről az év decemberében immár halálos ágyán fekvő zeneszerző csonttá soványodott ujjaira, amint a komponista az ugyanezen dallammal induló dalának kéziratára odarója a már soha be nem teljesülhető címet: Sehnsucht nach dem Frühling – „Vágyódás a tavasz után”. Még hangsúlyosabban és több joggal „utolsó” azonban a maga műfajában a Jupiter-szimfónia, amelynek a szonátaformát fúgaelemekkel kombináló zárótételét nyilvánvalóan a muzsikus kollégákat is lenyűgöző mesterdarabnak szánta Mozart. Nem csoda, hogy ez a tétel hamarosan egyfajta nevezetesség lett: a művet már Franz Niemetschek 1798-ban megjelent Mozartéletrajza is mit der Fuge im letzten Stück („a fúgával a zárótételben”) leírással azonosítja, s ezzel összhangban német nyelvterületen a Mozart halálát követő évtizedekben következetesen Symphonie mit der Schlussfuge (azaz „szimfónia a zárófúgával”) néven emlegették a darabot. (A ma általánosan ismert „Jupiter” melléknév feltehetőleg a Haydnt Angliába csábító Johann Peter Salomon impresszáriótól származik, s a 19. század kezdetén még csupán a szigetországban volt ismert.) Ráadásul az a mára
szinte Mozart névjegyeként rögzült négyhangnyi téma, amely a zárótétel élén feltűnik, s utóbb a fúga kiindulópontjául is szolgál, a zeneszerző több korábbi művében is megjelenik, így az impozáns finálé mintha valóban nem csupán a szimfónia-műfaj és a fúga összekapcsolására, de egyszersmind a teljes életmű összegzésére is kísérletet tenne. Az „utolsókból lesznek az elsők” fenti tétele persze mindenekelőtt a Mozart halála után is tovább virágzó zongoraverseny és szimfónia műfajára alkalmazható, hiszen a Metastasio szövege nyomán készült Titusz kegyelmének mai népszerűsége semmiképp sem mérhető a Figaróéhoz vagy a Don Giovanniéhoz. Az ellentmondás azonban részben látszólagos, hiszen az utóbbiak vígoperák, azaz opera buffák, míg az 1791 nyarán komponált La clemenza di Tito valójában egészen más műfajhoz, a komoly opera seriák körébe tartozik. Ahhoz a műfajhoz tehát, amely a 18. század első évtizedei óta uralkodott Európa színpadain, Mozart halálát követően azonban hamarosan kiveszett a repertoárból – ebben az összefüggésben pedig a Titusz mai játszottsága (többek között a budapesti Operaházban is) jószerével csodának nevezhető, és a műfaj egész történetét tekintve nagyon is igazolni látszik az „utolsók” következetes élre törésének hipotézisét. De hogy még tovább facsarjam az „utolsók” és az „elsők” viszonyának elemzését: a mai hangversenyen abban a szerencsében lehet részünk, hogy a mára „elsővé” avanzsált „utolsó” Mozartműveket olyan művészek előadásában hallhatjuk, akiket méltán mondhatunk „elsőknek” éppen a modern Mozart-játék terén. Maria João Pires egészen fiatalkora óta rendszeresen játssza Mozart zongoraversenyeit, és számos kiemelkedő lemezfelvételének is köszönhetően mára e repertoár egyik specialistájának számít. Újabb produkcióiban mégis hangsúlyosan törekszik a korábban már bevált megoldások újragondolására, ehhez mindenkori partnereinek játékából merítve inspirációt. Mint egy 2013-ban rögzített interjúban megfogalmazta: „Minden egyes alkalom,
amikor egy új karmesterrel, egy új zenekarral lépsz a pódiumra, olyan, mintha valaki mással vegyülnél össze – a karmester gondolataival, a zenekar eltérő hangzásával. Ennek köszönhetően pedig új dolgokat fedezel fel. […] Természetesen ragaszkodni kell a partitúrához, a stílushoz, és tisztelni kell a kottát. De úgy gondolom, a szabadságod éppen itt kezdődik. Ha tiszteletben tartod, ami le van írva, már meg is van a szabadságod.” Pires azonban nem csupán előadótársaitól remél inspirációt ahhoz, hogy a régóta a „kisujjában lévő” Mozart-versenyművekben minden alkalommal új és új rétegeket tárhasson fel, hanem mindenkori közönségétől is. „Szeretem az embereket, barátságot érzek a közönség iránt, hiszen mindannyian osztozunk ugyan abban a zenei pillanatban. Sosem érzem azt, hogy én vagyok az előadó. Úgy gondolom, mi valamennyien vagyunk az előadók. Az emberek, akik hallgatnak, ugyanúgy segítenek – az érzéseik, ahogyan a zenéhez közelítenek.” A mai estén pedig Pires nagyon is számíthat előadótársainak inspiráló közreműködésére, hiszen a brémai Deutsche Kammer philharmonie az elmúlt évtizedekben éppen annak köszönhetően emelkedett Európa legkiválóbb együtteseinek sorába, hogy tagjai szólistaként és kisebb kamaraegyüttesekben is aktívak, és e szólisztikusabb szerepben szerzett tapasztalataikat is vissza forgatják az együttes játékába, sajátos hangzást kölcsönözve annak. A brémaiakat ma este vezető Trevor Pinnock pedig nem csupán a brit historikus mozgalom nagy öregje, de Mozart zenéjének is egyik legavatottabb előadója. Mint egy ugyancsak 2013-ban megjelent interjúban fogalmazott: „Hosszú ideje élek együtt ezzel a zenével, és úgy érzem, elég jól ismerem Mozartot. Meglehetősen jó a kapcsolatunk. Megcsörgetem telefonon, és megkérdem: »Ez hogy legyen? Az hogy legyen?«” Pinnock egyébként korábban a korhű hangszereken való játék elkötelezett hívének számított, de ma már jóval szkeptikusabb az „autentikus”, „historically informed” előadásra való törekvéseket illetően. „Úgy
közelítek Mozarthoz, hogy tiszteletben tartom a zenei nyelvét. Tehát igen, ennyiben »történetileg informált« a megközelítésem. Az efféle megfogalmazásokkal viszont az a gond, hogy azt feltételezik, mintha a zenében mindent analitikusan lehetne kontrollálni. A zene azonban sokkal mélyebbre vezet – sokkal mélyebbről ered. Ez pedig azt jelenti, hogy sok különböző interpretációnak lehet létjogosultsága. Tévedés volna Mozart zenéjét egy bizonyos fajta előadásmódba beskatulyáznunk.” E szavakból ugyanaz a nyitottság árad, mint Pires fenti gondolataiból – e két világhírű muzsikus találkozásából tehát valami nagyon jó dolognak kell kisülnie.
By performing the last works of Mozart in various genres, the world-famous orchestra pay tribute to one of the greatest geniuses of music on the 260th anniversary of the composer’s birth and 225th anniversary of his death. Founded in 1980 and re-formed in 1992, the Deutsche Kammerphilharmonie Bremen is a chamber orchestra with an unusual profile: members are virtuoso soloists who jointly produce productions of astonishing intensity by avowing their artistic personalities. One of their concertmasters, Daniel Sepec, is second violinist with the world-renowned Arcanto Quartet formed by Tabea Zimmermann, Jean-Guihen Queyras and Antje Weithaas. A milestone in the history of this outstanding orchestra was their large-scale Beethoven-Schumann project: in just a few days they performed (and recorded) all their symphonies. The orchestra’s artistic leaders include such great conductors as Thomas Hengelbrock, Daniel Harding, Frans Brüggen and Paavo Järvi. Other major soloists who have worked with the ensemble include Christian Tetzlaff, Heinz Holliger, Viktoria Mullova, Hélène Grimaud, Janine Jansen, Hilary Hahn and last but not least, the Portuguese Maria João Pires, whose depth and sensitivity, whose immediacy of piano playing have raised her to among the most accomplished Mozart performers of our day. Conducting this evening is founder of the English Concert, Trevor Pinnock, a leading figure of the British school of period performance.
A Zenekar a központban bérlet következő koncertjei // Upcoming Concerts of Orchestra of the Centre Series 2016.03.31. | 19.30 Frank Peter Zimmermann & Gustav Mahler Jugendorchester 2016.05.26. | 19.30 Gautier Capuçon & Orchestre National du Capitole de Toulouse
Ingyenes heti magazin
zeneszeretőknek is
Felelős kiadó // Publisher: Dr. VIGH Andrea, a Zeneakadémia rektora // President of the Liszt Academy Főszerkesztő // Editor-in-chief: SZABÓ STEIN Imre Felelős szerkesztő // Managing editor: RÁKAI Zsuzsanna Kiadványmenedzser // Publication manager: KÖNYVES-TÓTH Zsuzsanna Szöveg // Written by: MIKUSI Balázs Layout: ALLISON Advertising Illusztráció // Illustration: KOVÁCS Lehel Megjelenik a Zeneakadémia Kommunikációs Igazgatóságának gondozásában // Commissioned by the Communications Directorate of the Liszt Academy Lapzárta: 2016. január 11. // Finalized: 11 January 2016 Zeneakadémia // Liszt Academy Concert Centre (1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 8.) zeneakademia.hu A szervezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják. // The organizer retains the right to modify programmes. 100%-ban újrahasznosított papír // 100% Recycled Paper