winner
A fekete-fehĂŠr szĂnei // Black and White Colours Boris Berman zongoraestje // Boris Berman Piano Recital 2016.05.10.
2016. május 10. (kedd) // Tuesday 10 May 2016, 19.00 Solti Terem // Solti Hall A fekete-fehér színei // Black and White Colours Boris Berman zongoraestje // Boris Berman Piano Recital Ludwig van Beethoven: F-dúr variációk // 6 Variations in F major, op. 34 Claude Debussy: Prelűdök, 1. kötet (részletek) // Préludes, Book 1 (excerpts) 2. Voiles 3. Le vent dans la plaine 4. „Les sons et les parfums tournent dans l’air du soir” (Baudelaire) 5. Les collines d’Anacapri 7. Ce qu’a vu le vent d’Ouest 8. La fille aux cheveux de lin 9. La serenade interrompue 10. La cathedrale engloutie 12. Minstrels szünet // intermission Szergej Prokofjev: 5. (C-dúr) szonáta // Piano Sonata No. 5 in C major, op. 135 1. Allegro tranquillo 2. Andantino 3. Un poco allegretto Szergej Prokofjev: Rómeó és Júlia (részletek) // 10 Pieces from Romeo and Juliet (excerpts), op. 75 9. Leányok tánca liliomokkal // Dance of the girls with lilies 6. Montague-k és Capuletek // The Montagues and the Capulets Szergej Prokofjev: 7. (B-dúr) szonáta // Piano Sonata No. 7 in B-flat major, op. 83 1.Allegro inquieto 2. Andante caloroso 3. Precipitato Boris BERMAN (zongora // piano)
„Prokofjev és Berman – hogy milyen erőteljes kombináció a kettejüké, az bárki számára tökéletesen világos lehet, aki figyelemmel kísérte azoknak a felvételeknek a sorát, amelyeket Berman Prokofjev összes billentyűs művéből készített a Chandos számára. […] Berman – hideg fejjel, meleg szívvel és szinte kőbe vésett precizitással dolgozva – minden egyes kottaképnek az alapvető jellegzetességeit ragadja meg, tévedhetetlenül integrálva egyetlen nagy képbe valamennyi lényeges zenei gesztust. [..] Egy nagy utazáshoz, amely Prokofjev teljes életművén vezet keresztül, elképzelni sem tudok figyelmesebb és érzékenyebb vezetőt” – írta egy New York-i kritika Boris Berman Prokofjev-interpretációiról, míg a Los Angeles Times zenei szakírója egy másik alkalommal a művész „lélegzetelállító virtuozitásáért” és „abszolút biztonságá ért” lelkesedett, kijelentve, hogy játéka egyértelműen magán viseli „a nagy orosz tradíció eltéveszthetetlen pecsétjét”. Ha ebből a két kritikából értelemszerűen nem is rajzolódik ki Boris Berman teljes művészegyénisége, az idézett részletek mégis sokat elárulnak érdeklődéséről, gondolkodásmódjának, figyelmének egyediségéről. Berman ugyanis egyfelől csakugyan a sokat emlegetett, bár kissé nehezen definiálható orosz hagyomány letéteményese: Lev Oborin növendékeként sajátította el annak precíz és tiszta technikai szemléletét, nagyvonalúan érzelmes interpre tációs elképzeléseit a moszkvai Csajkovszkij Konzervatóriumban. Másfelől viszont rendkívül intellektuális személyiség, aki szívesen tűz műsorára markáns fény-árnyék viszonyokkal játszó, a szenvedé lyes és makacs expresszivitást erőteljes kontúrok közé szorító műveket. Ennek ismeretében szinte semmi meglepő nincs abban, hogy miközben pályakezdő művészként mint csembalista lépett fel a hatvanas évek szovjet kulturális életének egyetlen historikus szemléletű zenei együttesében, egyidejűleg Alfred Schittkével is együtt dolgozott, sőt nevéhez fűződik számos Schönberg-, Stockhausen-, Berio- és Ligeti-kompozíció első orosz előadása is. Berman 1973-ban hagyta el – engedéllyel – a Szovjetuniót,
hogy Izraelben telepedjen le, majd hat évvel később az Egyesült Államokba költözött, ahol olyan egyetemeken tanított, mint a Brandeis és az Indiana. 1984 óta a Yale professzora New Havenben, és bár az elmúlt évtizedekben koncertzongoristaként gyakran megfordult valamennyi kontinensen – a Royal Concertgebouw Zenekar és Neeme Järvi, a Gewandhaus Zenekar, Heinz Holliger, Mischa Maisky vagy épp Pauk György partnereként –, oktatói minőségében is fontos feladatokat lát el. A Yale Egyetem Zenei Fakultásának zongoratanára és a fakultás zongora szakán zajló munka koordinátora, ő a zeneigazgatója a Horowitz Piano Series (Horowitz-zongorasorozat) elnevezésű rendezvénynek, és alapító vezetője a Yale Summer Piano Institute-nak, az intézmény zenei profilját gazdagító nyári szabadegyetemnek is. Grammy-jelöltként és a holland Edison Classic Award birtokosaként lemezeket is gyakran készít: Szkrjabin- és Sosztakovics-felvételeit például különösen sokat méltatták, és ő volt az első zongoraművész, aki lemezre vette Prokofjev összes szólózongorára készült művét. Prokofjev munkásságához egyébként is kitüntetett figyelemmel közelít: a Yale University Press gondozásában egy könyvet is megjelentetett az orosz komponista zongoraszonátáiról Prokofiev’s Piano Sonatas: A Guide for the Listener and the Performer (vagyis Prokofjev zongoraszonátái: Útmutató a hallgatók és az előadók számára) címmel 2008-ban. Kötetében természetesen részletesen foglalkozik mindkét, ma műsorra tűzött szonátával. Az ötös sorszámot viselő, C-dúr darab 1923-ban készült Ettalban, a bajor Alpokban, és eredetileg az op. 38-as sorszámot viselte. Később, 1952–53-ban Prokofjev átdolgozta a művet, és a 135-ös sorszámot adta neki. A kompozíció alapkoncep cióján ugyanakkor nem változtatott, így az megőrizte kísérletező hangját, szaggatott vonalvezetésű melodikus invencióját és kalandosan disszonáns harmóniai nyelvét, amely határozottan eltér mind a korai, mind a késői szonáták hangvételétől és fogal mazásmódjától. A húszas és a negyvenes évek alkotói szemlélete
közti különbséget jól példázza a 7. (B-dúr) szonáta, az úgynevezett „háborús szonáták” középső darabja, amelyet néha „Sztálingrád” ragadványnéven is emlegetnek, jóllehet drámai hangja inkább személyes élményekről tanúskodik. 1940-ben ugyanis politikai okokból brutálisan kivégezték Prokofjev barátját, a rendező Vszevolod Meyerholdot és feleségét, miközben a komponista kénytelen volt ünnepi alkotással meglepni a gyilkosságok hátte rében álló, hatvanadik születésnapját díszes keretek között megülő diktátort, Sztálint. A biográfusok szerint az 1942-ben befejezett hetedik szonáta nyers és szenvedélyesen kromatikus hangja, illetve a második tételben felfedezhető Schumann-idézet (a Liederkreisciklus Wehmut című dalából) ennélfogva nem annyira a háborús borzalmakról, mint inkább arról a tudathasadásos kettősségről vall, amely alapjaiban határozta meg a sztálini rezsim uralma idején a szovjet értelmiség mindennapjait. A mű egyébként, amelyet 1943-ban mutatott be Moszvkában Szvjatoszlav Richter, ironikus módon Sztálin-díjat nyert. A két nagyszabású szonáta mellett három másik alkotás is szerepel a mai este programján: Prokofjev némiképp hányatott sorsú 1935-ös balettjének, a Leningrád számára tervezett, majd Moszkva kedvéért újragondolt, végül három év késéssel Brnóban bemutatott Rómeó és Júlia 1937-es zongoraváltozata, pontosabban annak két tétele; egy reprezentatív válogatás Debussy Bach- és Chopin-műveitől inspirált prelűdjeinek 1909–1910 fordulóján írt, szimbolista képeket, sőt egy konkrét esetben Baudelaire-idézetet hangokba öntő első kötetéből; valamint egy ritkán játszott, 1802-es Beethoven-variációsorozat, amelynek egyes variációi, ahogyan a zeneszerző testvére a Breitkopf & Härtel kiadónak írta, „határozot tan új invenciót követve” készültek, ugyanis valamennyi más-más metrumban és tercenként váltakozó hangnemekben követi egymást.
Precise mind, warm heart, extraordinary virtuosity and astound ingly rich musicality. Boris Berman is not merely a stunning pianist but a truly remarkable musician as well, a person who never playacts on the stage, instead devoting his amazing technique to the expression of miniscule musical details. With selfless commitment, Berman always endeavours to provide interpretations of works that are in full accord with the style of the given composer, in the most authentic way possible, with flawless technique and yet with his own trademark expressivity. Born in Moscow, the pianist would be hard put to deny the influences of the great Russian school of piano playing with his breath-taking technique. He lived in the Soviet Union between 1948–1973 before emigrating to Israel. He heads the Piano Department of the Yale School of Music and is one of the most sought-after piano professors in the United States. Concert audiences in nearly fifty countries on six continents know him as soloist and chamber musician, while he is also active in studios (he was first to record Prokofiev’s complete piano works).
A fekete-fehér bérlet következő koncertjei // Upcoming Concerts of Black and White Colours Series 2016.09.28. | 19.30 Balog József 2016.11.05. | 19.30 Farkas Gábor
Felelős kiadó // Publisher: Dr. VIGH Andrea, a Zeneakadémia rektora // President of the Liszt Academy Főszerkesztő // Editor-in-chief: SZABÓ STEIN Imre Kiadványmenedzser // Publication manager: KÖNYVES-TÓTH Zsuzsanna Szöveg // Written by: RÁKAI Zsuzsanna Layout: ALLISON Advertising Illusztráció // Illustration: KOVÁCS Lehel Megjelenik a Zeneakadémia Kommunikációs Igazgatóságának gondozásában // Commissioned by the Communications Directorate of the Liszt Academy Lapzárta: 2016. április 27. // Finalized: 27 April 2016 Zeneakadémia // Liszt Academy Concert Centre (1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 8.) zeneakademia.hu A szervezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják. // The organizer retains the right to modify programmes. 100%-ban újrahasznosított papír // 100% Recycled Paper