20150122 liszt academy operafesztival leaflet

Operavizsga-fesztivál // Opera Exam Festival 2015.01.22. 2015.01.23. 2015.01.25.

Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem // Liszt Academy Concert Centre, Sir Georg Solti Chamber Hall

„A valósággal maradéktalanul ellenkező természetű” A közönséget magával ragadó esztétikai élmény az opera esetében „a valósággal maradéktalanul ellenkező természetű”, vallotta Eduard Hanslick, a 19. század második felének vitathatatlan tekintélyű bécsi zenekritikusa.

Megjegyzését a legkevésbé sem szánta elmarasztalásnak, épp ellenkezőleg. Meggyőződése volt, hogy a realisztikus cselekménytípusoknak való makacs ellenállás az opera műfajának természetéből, a formakoncepció és a művészi hatás lényegéből fakad. Véleményét Wagner kortársaként, az ő zenedráma-elméletével szemben arra a megfigye­ lésre alapozta, hogy a drámai elem hangsúlyozása komoly problémákat vet fel egy zenés színpadi alkotás esetében.

Legfőképpen azért, mert a prózai, illetve az énekelt cselekményt irányító idő- és ritmusérzék erősen eltérő, ahogyan alapjaiban különböznek a költészet és a zene más kifejezőeszközei is. A zenei logika, jóllehet képes integrálni a retorika egyes elemeit, valójában egyáltalán nem szorul a szavakkal való meggyőzés gondolati rendjének segítségére, így ha önálló szerepe, önmagáért való volta háttérbe szorul a drámai szükségszerűség elvárásai mögött, az könnyen redundanciát eredményezhet egy alkotáson belül. Ahogyan a neves osztrák költő, Grillparzer megfogalmazta: „ha csak azért lenne zene az operában, hogy még egyszer kifejezze azt, amit a költő egyszer már kifejezett, akkor inkább kíméljetek meg a hangoktól”.

Ebben az összefüggésben az egyébként nagyon is kényes ízlésű Hanslick természetesnek tartotta, hogy az operák cselekménye alárendelt szerepet kénytelen játszani a zenei struktúrával szemben. Úgy vélte, hogy egy olyan alkotásnak, ami sokrétűsége ellenére alapjában véve mégiscsak zenei fogantatású, logikusan nem lehet másféle esztétikai célja, csak zenei, és ez megértővé tette a zenés színpadi szüzsék nyilvánvaló dramaturgiai kacskaringóival és bakugrásaival szemben. Tisztában volt vele, hogy a librettók váratlan fordulatai rendszerint nem bosszantó kellemetlenségként, a reális történetszövést gyengítő ügyetlenségként jelennek meg, hanem a zenei szerkezet statikai szempontból jelentős pilléreiként, mivel épp a feszültség és oldás hullámzását követő, pontosan kiszámított ritmusuk biztosítja a darabok drámai erejét, lendületét és emocionális hatását.

Mindez, persze, a komponisták és librettisták mellett az előadók számára is kihívást jelent, főképp, mert a drámai hitelesség és a zenei szükségszerűség arányainak megtartása olyan feladatot ró rájuk, amelynek megoldási lehe­ tőségei csak a gyakorlatban dolgozhatók ki. Éppen ezért törekszik az operavizsga-fesztivál programja arra, hogy a dramaturgiai ötletek színpompás kavalkádját vonultassa fel évről évre, teret biztosítva ezzel a pályakezdők képességeinek megmutatására, ugyanakkor vigyázva, hogy a zenei forma összetartó ereje ne sérüljön a produkció megtervezése során.

A Zeneakadémia hallgatói, mint rendesen, az idén is látványos operakísérletet hajtanak végre a színpadon: Hanslick esztétikai állásfoglalására és az opera műfajának fentebb vázolt szerkezeti sajátosságaira rímelve próbára teszik a zene szakítószilárdságát, és három Rossini-operából, A selyemlétrából, Az olasz nő Algírban című darabból, illetve A reimsi utazásból ötvöznek egy egyedülálló szituációs komédiát. A firenzei Cherubini Konzervatórium növendékeinek előadása olyan, mintha a pestiek ötletének zseniális történeti hátterével és hivatkozási alapjával érkeznének: Mozart és Da Ponte remekművét, az operát (ha nem is esztétikai, de formai értelemben) lényegében szituációs komédiaként megfogalmazó Don Giovannit mutatják be a Solti Terem nézőinek. Dramaturgiai szempont­ból a legmesszebbre azonban talán a poznańi hallgatók produkciója merészkedik, akik Bruno Coli Edgar Allan Poe elbeszélésén alapuló darabjában színpadra állítják azt a pipázva is operamelódiákat dúdolgató, groteszk figurát, akinek létjogosultságát Hanslick olyan határozottan védelmezte. Minden váratlan bonyodalom és abszurd félreértés okozóját, aki akár az opera szeszélyes szellemének is tekinthető, és aki nélkül valóban nem létezhet operakompozíció: a Furcsa Véletlenek Angyalát.

“Of a nature completely contrary to reality” The captivating, aesthetic experience of opera is ‘of a nature completely contrary to reality’, declared Eduard Hanslick, the foremost Viennese music critic of the second half of the 19th century. He did not mean his comment to be a condemnation of a genre, quite the opposite. He was convinced that the stubborn opposition to realistic plot types derived from the nature of the genre of opera and the essence of the concept of form and artistic effect.

As a contemporary of Wagner and in opposition to the German composer’s music drama concept, Hanslick’s opinion was based on the observation that the emphasis of the dramatic element incurs serious problems in the case of a staged music production.

This is principally because the sense of time and rhythm directing the prose and vocal action are completely at odds, as the other means of expression of poetry and music fundamentally differ. The musical logic, although capable of integrating certain elements of rhetoric, in reality does not require the assistance of a concept order subject to verbal convincing, thus if its independent role is forced into the background behind expectations of dramatic necessity, this can easily result in redundancy within a work of art. As the famous Austrian poet Grillparzer said: ‘If the only reason there is music in opera is to reiterate what the poet has already expressed, then save the sounds”.

In this context Hanslick, who otherwise had extremely refined tastes, considered it only natural that the plots of operas were forced to play a subordinate role to the music structure of the work. He was of the opinion that a work of art which, despite its complexity, is still basically a music concept logically can have no other aesthetic objective than its music, and this made him understanding of the obvious dramaturgical flourishes and leapfrogging of music stage syuzhets.

He, too, was fully aware that the unexpected twists and turns of librettos are generally not designed as annoying contrivances and clumsiness weakening the weaving of a realistic storyline, but rather they are important loadbearing pillars of the musical structure since their precisely calculated rhythm tracing the undulations of tension and release supply the dramatic force, dynamism and emotional impact of the works.Of course, all this represents a challenge not only for composers and librettists but performers, too, primarily because sustaining the proportions of dramatic authenticity and musical necessity imposes such a task on them the possibilities for the resolution of which can be worked out only in practice. It is precisely because of this that, year after year, the programme of the Opera Exam Festival endeavours to bring out a rich cavalcade of dramaturgical ideas, thus providing a platform to showcase the skills of career-starters while at the same time taking care that the cohesive strength of the music form is not damaged in the course of production planning. As always, students of the Liszt Academy execute a spectacular opera experiment on stage: rhyming with the aesthetic standpoint of Hanslick and the structural specificities of the opera genre outlined above, they test the tensile strength of the music and blend scenes from three Rossini operas, La scala di seta, L’Italiana in Algeri and It viaggio a Reims, into a single sitcom.

The performance by students of the Conservatoire Cherubini, Florence, is as though they had arrived with the brilliant historical background and base term of reference of the concept of Pest residents: the audience of the Sir Georg Solti Chamber Hall can see Don Giovanni formulating basically as a situation comedy the masterpiece of Mozart and Da Ponte, the opera (if not in an aesthetic, but certainly in a formal sense). However, from a dramaturgical aspect the production of the Poznań students probably goes furthest in its daring; they stage the grotesque figure humming opera melodies, while even smoking a pipe, whose raison d’être Hanslick himself was so intent on defending, in the work of Bruno Coli based on Edgar Allan Poe’s short story. The agent of all unexpected complications and absurd misunderstandings who may even be considered the whimsical spirit of the opera, and without whom opera composition cannot truly exist: the Angel of The Odd.

Kivételes műfaj Egy-egy vizsgaelőadás fantasztikus színházi lehetőség arra, hogy fiatal énekesek a maguk különleges energiáival keltsenek életre operákat. Talán nem egészen „kiforrottan”, olykor talán hibákkal és bizonytalanságokkal, de mindezért messzemenően kárpótol az életkorukból eredő frissesség, merészség, mondhatni: szemtelenség, ahogy képesek saját egyéniségükre formálni egy-egy szerepet. Professzionális operaházban ritkán láthatunk egyszerre ennyi őszinte gesztust, megszólalást, akciót. Az operatörténet legtöbb darabja igen fiatal emberekről szól. Ezt hajlamosak vagyunk elfelejteni, hiszen a szólamok nehézsége miatt „meg kell érnie” az énekesnek egyegy szerepre, s ez sokszor jóval később történik meg, mint amennyi a szerep valós életkora. Az operavizsgák legnagyobb erénye, hogy képesek visszatérni a művek „szűz” olvasatához: a fiatal szereplők valóban fiatalok, a köztük lévő viszonyok valóban rájuk jellemzőek, nincs csalás, nincs szükség illúziókeltésre; a szereplők felvállalhatják smink és paróka nélkül is arcukat.

Az operavizsgák új dimenziókat nyitnak nemcsak az ismert művek értelmezésében, de ismeretlen művek újra­ felfedezésében vagy új művek színpadra állításában is. Nincs produkciós vagy eladhatósági kényszer, bátran lehet kísérletezni, felvállalni rizikós bemutatókat, nincs nagyüzem, nincs dupla szereposztás, nincs beugrás, semmi kötöttség azon kívül, amit a hallgatók fejlődése megkövetel. Hihetetlen szabadság adatik meg mind a témaés műválasztásban, mind a megvalósításban: az operavizsgák képesek az opera ősi, tiszta formáját visszaadni a nézőnek, ahol a játék és a felfedezés öröme az egyetlen vezérelv.

Az operavizsgák célja nem a tradíció ápolása, az ismert operák szerepeinek hagyományos megközelítése, hiszen itt a mű csak ürügy arra, hogy a hallgatók színészi személyisége fejlődjön. Nincs tehát kötelező penzum, nem kell ismert szerepekhez tapadó játszási hagyományoknak megfelelni. A leghálásabbak azok a művek, melyekhez nem kapcsolódik semmiféle előadói tradíció, a hallgatóknak nem kell megfelelniük semmiféle nézői elvárásnak: egyes szám első személyben fogalmazva, önmagukból kell felépíteniük a szerepet. Mindez az oktatási cél. A nézők számára azonban az operavizsga igazi zenés színházi csemege.

A Zeneakadémia Opera Tanszakának vizsgaelőadása a hallgatók improvizációira, helyzetgyakorlatok sorozatára épül. A La scala di seta, a L’Italiana in Algeri és az Il viaggio a Reims című Rossini-operákból vett jelenetek egy amerikai tévésorozat (Sitcom) 126. epizódjává állnak össze, amelyben a LucillArt fotóstúdió életébe tekintünk be.

Lucilla, a stúdió vezetője munkát ad vidékről felköltözött unokahúgának, Giuliának, aki Lucilla öccsénél, Dormontnál lakik, és gyengéd érzelmeket táplál a stúdió fotósa, Dorvil iránt. A stúdióba érkezik a Vogue főszerkesztőnője, Cortese, hogy Folleville, a stylist segítségével fotósorozatot készítsen a sztármodell Corinnáról, aki iránt titkolt szerelem fűti. Taddeo, a sőtét ügyekben jártas léhűtő segítségével Lucilla kiközvetíti Isabellát Mustafának, a török milliárdosnak, aki mellesleg Foleville férje. Az egykori modell, Blansac, itt készíti el új portfólióját, miközben minden nőt igyekszik az ujja köré csavarni. Bonyolódnak a szálak: Giulia randevút ad Dorvilnak éjszakára, ahová Blansac is megérkezik, a sminkes Lindoro szerelmével ostromolja Isabellát, aki, miután „egybekelt” az időközben megérkezett törökkel, faképnél hagyja férjét, és Dormont-nal távozik. Corinna alig éli túl a leszbikus ostromot, Cortese párra talál Taddeóban, Folleville-t visszafogadja a férje, Lucilla pedig összeborul Blansaccal. És jöhet a 127.epizód.

Almási-Tóth András

AN EXCEPTIONAL GENRE Each exam performance is a fantastic theatrical opportunity for young singers to bring opera to life with their own unique energy. Perhaps not always with “maturity”, perhaps sometimes with mistakes and uncertainties, but this is more than compensated by the freshness of youth, by the daring - perhaps even impudence - of being able to shape each role to their own personality. In the professional opera house, we can rarely see so many sincere gestures, utterances and activity at the same time. Most works in opera history are about very young people. We tend to forget this because of the difficulties of the parts: a singer “has to mature” for each role and this very often only happens somewhat later than the age of the character being depicted. The greatest virtue of the opera exams is that they are able to return to a “virgin” reading of works: the young perforrners are indeed young, the relationships between them reflect this; there is no deceit, no need to create illusions; the performers can put on their faces without make-up and wigs.

Opera exams open up new dimensions not just in the interpretation of well-known works but in rediscovering forgotten pieces or in putting new works on the stage. There are no pressures from producers or the need to sell the performance; they can experiment bravely, undertaking risky premieres; there is no “production line” feeling, no double roles, no stepping in at the last moment, no restrictions other than that students should develop and learn from it. They are granted unbelievable freedom in the selection of theme and work, and in their realisation.

Opera exams are capable of giving back opera’s primeval pure form to the audience, where the joy of play and discovery is the only guiding principal. The aim of opera exams is not the nurturing of tradition and the traditional approach to familiar operatic roles, because the work here is simply the pretext to enable the theatrical personalities of the students to develop. They do not have to learn forms, or how to be sad or to be in love on stage, or what gestures must be employed in a given situation, rather how to be natural in the abstract genre of being on stage. There is no compulsory homework; they do not have to adhere to the familiar and accepted roles in performance traditions.

The most gratifying roles are the ones which have no performing traditions, so there is no need to conform to any audience expectations: the students have to build the role for themselves in the first person singular. This is the educational objective. For the watchers, however, the opera exam is a true music theatre treat.

The exam performance of the Liszt Academy’s Opera Department is structured on student improvisations and a series of situation exercises. Scenes lifted from Rossini operas (La scala di seta, L’Italiana in Algeri and Il viaggio a Reims) are aggregated as the 126th episode of an American sitcom, in which we glimpse life revolving around the LucillArt photo studio. Head of studio Lucilla gives niece Giulia, who has moved from the countryside, a job. Giulia is living with Dormont, Lucilla’s younger brother, and has feelings for the studio photographer, Dorvil. Cortese, Vogue editor in chief, arrives at the studio and with the help of stylist Folleville prepares for a photo shoot of star model Corinna, for whom she has a secret passion. Lucilla, helped by idler Taddeo, a figure well versed in dark matters, introduces Isabella to Mustafa, the Turkish billionaire, who by the way is Folleville’s husband. Former model Blansac prepares his new portfolio here, meanwhile he makes attempts to wind every woman around his finger. Then things start getting complicated: Giulia agrees a rendezvous with Dorvil at night, when Blansac also turns up, and makeup artist Lindoro overwhelms Isabella, who, having “wedded” the Turk who turned up in the meantime, turns her back on her husband and walks off with Dormont. Corinna barely survives the lesbian siege, Cortese finds a mate in Taddeo, Folleville is taken back by her husband, and Lucilla gets together with Blansac. Next up: episode 127.

András Almási-Tóth

2015. január 22. (csütörtök) 19.00 // 22 January 2015 (Thursday) 7 pm WOLFGANG AMADEUS MOZART: DON GIOVANNI, OSSIA IL DISSOLUTO PUNITO, K. 527 A FIRENZEI CHERUBINI KONZERVATÓRIUM ELŐADÁSA // PERFORMANCE OF CONSERVATORIO LUIGI CHERUBINI, FLORENCE Opera két felvonásban // Opera in two acts Szövegkönyv // Libretto by Lorenzo DA PONTE Don Giovanni: Dielli HOXHA Donna Anna: Caterina POGGINI Donna Elvira: Cecilia BAGATIN Don Ottavio: Moritz KALLENBERG Leporello: Matteo LOI Zerlina: Elmas Zeynep MEHMET Masetto: Omar CEPPAROLLI Kormányzó // Commendatore: Zhao YAN Kórus // Choir: Elena TERECHSHENKO, Eleonora BELLOCCI, Tiberia Monica NAGHI, Nadezda KOLESNIKOVA, Noemi UMANI, KIM Hye Jung, Richard MAUERSBERGER, Claudio ZAZZARO, Yerzhan TAZHIMBETOV, Sandro DEGL’INNOCENTI, Kaveh FARAJISAVARABADI, Hazir MEHRAVARAN Rendező // Stage direction and scenograhpy: Francesco TORRIGIANI Rendezőasszisztens // Stage assistant: Anna TERECHSHENKO Produkciós vezető // Production manager: Leonardo DE LISI Világosító // Light designer: Lucilla BARONI Jelmeztervező // Costume designer: Lisa RUFINI Jelmezkivitelező // Costumes realized by LOWCOSTUME (Róma // Rome) Zenei vezető // Musical direction: Gianni FABBRINI Zongorakísérő // Piano accompaniment: KANG Jin Heui

„Ha egy opera ilyen direkten célozza meg és találja telibe a nemi szerveket, akkor permanens izgalmi állapotban tartja a kultúrvilágot, a művészeket, a tudósokat és a nagyközönséget egyaránt. Mind az egészséges, mind a frusztrált szexualitás számára kielégülést nyújt. És a Don Giovannihoz minden kultúrember ért: ott van a fejekben egy csomó közhely: hogy ’az operák operája’, hogy ’az érzékiség mint princípium’ hogy Don Giovanni és Donna Anna igen..., hogy ezzel szemben Donna Anna és Don Ottavio nem..., hogy Don Juan és Faust (tudniillik Don Juan a Dél Faustja, Faust pedig az Észak Don Juanja, más változatban: Don Juan az érzékiség Faustja, Faust pedig a szellem Don Juanja) stb.”

Fodor Géza írt ekként Mozart legendás darabjáról, amelyet a Zeneakadémia által szervezett második Operavizsga Fesztiválon a Firenzei Cherubini Konzervatórium növendékei mutatnak be, az az együttes, amely tavaly Purcell Dido és Aeneasának lenyűgözően érett előadásával bűvölte el a Solti Terem közönségét.

“If an opera such as this aims at, and hits, the mark of the genitals, then it keeps the world of culture, artists, scientists and the general public in a permanently aroused state. It is satisfying for both healthy and frustrated sexuality. And every cultured person understands Don Giovanni: there are many clichés in the mind, such as ‘the opera of operas’, ‘sensuality as principum’, that Don Giovanni and Donna Anna… yes, contra Donna Anna and Don Ottavio… no, Don Juan and Faust (namely, Don Juan is the Faust of the South, and Faust is the Don Juan of the North, and in a different version: Don Juan is the Faust of sensuality, Faust is the Don Juan of the spirit), etc.” Géza Fodor wrote these words about this legendary Mozart work, here presented by the students of the Cherubini Conservatoire, Florence, at the second Opera Exam Festival organized by the Liszt Academy. This is the same ensemble that captivated the audience of the Solti Hall last year with a fascinatingly mature performance of Purcell’s Dido and Aeneas.

© Conservatorio Luigi Cherbuni

2015. január 23. (péntek) 19.00 // 23 January 2015 (Friday) 7 pm SITCOM A ZENEAKADÉMIA ELŐADÁSA // PERFORMANCE OF THE LISZT ACADEMY Amerikai tv-sorozat, 126. rész // American TV Series, Episode 126.

Szerző // Composer: Gioachino Rossini Alkalmazott művek // Based on: A selyemlétra // La scala di seta; Az olasz nő Algírban // L’Italiana in Algeri; A reimsi utazás // Il viaggio a Reims Az MA Opera Szak növendékei és meghívott művészei // MA Students of the Opera Department: CSÓKA Anita (1), CZIKORA I. László (2), IHRING Anna (4), BRASSÓI-JŐRÖS Andrea (7), KRISTOFORI Ferenc (1), SAHAKYAN Lusine (5), RUSZÓ Alexandra (3), SÁRKÖZI Xénia (4),TATAI Nóra (3), VIDA Anikó (3), Zuo YOU (5), ERDŐS Attila (BA hallgató // BA student), AMBRUS Ákos és GAÁL Csaba m.v.

Rendezőtanár // Director: Almási-Tóth András Tanárok // Teachers: NÁDOR Magda (1), KISS B. Atilla (2), HALMAI Katalin (3), KERTESI Ingrid (4), MARTON Éva (5), MELÁTH Andrea (6), PÁSZTHY Júlia (7), FRIED Péter (8) Tanszékvezető // Head of Department: MELÁTH Andrea Zenei munkatárs // Musical assistant: BAJA Mónika, SÁNDOR Szabolcs Díszlet- és jelmeztervező // Costume and Set Designer: SZALAI Sára Koreográfus // Choreographer: LÁZÁR Eszter Karmester // Conductor: Christian SCHUMANN Közreműködik // Featuring: CONCERTO BUDAPEST

A SITCOM kifejezés az angol „situation comedy” rövidítése, s azokra a sorozatokra szokták használni, amelyekben a szereplők (munkatársak, barátok, családtagok) valamilyen közösségi térben (munkahely, otthon, presszó) töltik az idejüket, és itt változatos, általában komikus szituációkba keverednek. A sitcomokat gyakran közönség előtt rögzítik, hogy felhasználják a nézők reakcióit (nevetés, taps stb.). A 18–19. században ehhez hasonló zenés színpadi műfaj volt vaudeville, a 20. századtól aztán a rádió, később a televízió vette át az azonos karakterekkel dolgozó, epizódról epizódra változó, ám az epizód végére megoldást lelő helyzetekkel operáló műfajt. A Zeneakadémia félévi operavizsgája Rossini három operáját – La scala di seta (A selyemlétra), L’Italiana in Algeri ( Az olasz nő Algírban), Il viaggio a Reims (A reimsi utazás) – gyúrja össze egyetlen sorozatepizóddá, melyben szerelmi félreérté­ sek sorozata vezet a nagy kibéküléshez, hogy a követ­ kező részben aztán újra összebonyolódjanak a szálak.

Sitcom – “situation comedy” – is generally applied to a series where the figures (colleagues, friends, family) spend their time in a common space (workplace, home, café) and get tangled up in a variety of largely comic situations. They are typically recorded in front of a live audience in order to leverage their reactions (laughter, applause, etc.). In the 18th and 19th centuries vaudeville was the musical stage equivalent; from the 20th century first radio and then television took over the genre, working with identical characters and situations changing from episode to episode but always concluding with a “happy ending”. The halfterm opera exam at the Liszt Academy weaves three operas by Rossini – La scala di seta (The Silk Ladder), L’Italiana in Algeri (An Italian Woman in Algiers) and Il viaggio a Reims (The Journey to Reims) – into a single-series episode where misunderstandings in love lead to the great reconciliation, just so that the strands can once be tangled up in time for the next part.

2015. január 25. (vasárnap) 19.00 // 25 January (Sunday) 7 pm BRUNO COLI: A FURCSA VÉLETLENEK ANGYALA // THE ANGEL OF THE ODD A POZNAŃI MŰVÉSZETI EGYETEM ELŐADÁSA // PERFORMANCE OF THE UNIVERISTY OF ARTS, POZNAŃ Szöveg // Libretto based on a short story written by Edgar Allan POE Angyal // Angel: Magdalena WACHOWSKA Hős // Hero: Hubert WALAWSKI Újságíró // Journalist: Julian KUCZYŃSKI Elbeszélő // Narrator: Marcin KLUCZYKOWSKI Rendező // Director: Krzysztof CICHEŃSKI Díszlettervező // Stage designer: Magda FLISOWSKA Jelmeztervező // Costume designer: Laura SKOWRON Világosító // Light designer: Marek RYDIAN Karmester // Conductor: Grzegorz WIERUS Közreműködik // Featuring: a POZNAŃI OPERAHÁZ ZENEKARA // ORCHESTRA OF THE GRAND THEATRE, POZNAŃ

© Poznań University of Arts

Különös véletlenek bárkivel megesnek. Nem mindig tulajdonítunk nekik jelentőséget, sokszor még csak nem is tartjuk ezeket valóságosnak. Talán csak abszurd álomról van szó, vagy a túl sok cseresznyelikőr okozta hallucinációról. Csakhogy amikor egy zavaró és hihe-­ tetlen véletlen, amit általában balszerencsének neveznek, keresztülhúzza a terveinket, és többé nem érezzük magunkat biztonságban, olyankor merülnek fel azok a kérdések, hogy „miért éppen én?”, „ki van e mögött?” „miért nem óv a védőangyalom?”, és így tovább. A Poznańi Művészeti Egyetem opera­ produkciója ezekre a kérdésekre keresi a választ napjaink egyik legfoglalkoztatottabb színházi komponistája, a számos opera, musical és színpadi kísérőzene szerzőjeként ismert, genfi születésű Bruno Coli műve nyomán, amelynek alapjául Edgar Allan Poe azonos című, szatirikus novellája szolgál.

Strange coincidences can happen to anyone. We don’t always attribute significance to them; quite often we do not even think of them as real. Perhaps it was just an absurd dream, or hallucinations caused by too much blue cheese. However, when a disturbing and incredible coincidence, generally called a misfortune, upsets our plans and we no longer feel secure, then the following questions arise: “why me?”, “who is behind this?”, and “where was my guardian angel?”.

The opera production of the Poznań University of Arts seeks answers to these very questions in the work by Geneva-born Bruno Coli, the basis for which is the satirical novel of the same name by Edgar Allan Poe. Coli is one of the busiest theatrical composers of our day, having composed several operas, musicals and theatrical soundtracks.

Az 1875-ben alapított Zeneakadémián az 1882/83-as tanévtől indult el a magánének-oktatás. Az 1908/09-es tanévben létesült hangverseny-ének tanszak, a XX. század második felében pedig operarendezői képzés is folyt az intézményben. A tanszék legutolsó évtizedét Marton Éva neve fémjelzi, aki 2005 és 2013 között irányította a munkát. Ezidő alatt a Zeneakadémia hallgatói az opera programot 2009 óta vezető Almási-Tóth András rendezőtanárral az élükön operaritkaságok, kortárs zeneszerzők segítségével újragondolt klasszikusok, és speciálisan az opera szak számára írt operák sorát mutatták be.

Founded in 1875, the Liszt Academy first launched singing tuition in academic year 1882/83.

Adepartment of concert singing was established in 1908, and by the second half of the 20th century the school was running an opera direction course, too.

The past decade of the Department of Vocal and Opera Studies has been hallmarked by the name of Éva Marton, who headed the section between 2005 and 2013. Under her leadership, students of the Liszt Academy presented operatic rarities, classics reworked with the assistance of contemporary composers, as well as operas specially written for the opera department, with the oversight of András Almási-Tóth, who has been head of the opera programme since 2009.

A firenzei Cherubini Konzervatórium a város mintegy 250 évvel ezelőtt indult virágzó fejlődésének eredményeként jött létre. A felsőfokú konzervató­ ri­umot Itália egyesítését követően, 1860-ban alapí­tották, s nevét Firenze egyik leghíresebb zeneszerzőjéről kapta. Könyvtárában számos jelentős kézirat található – többek között Mozart Cosí fan tuttéjának egyik kéziratos példánya – valamint nagy értékű hangszerek egész gyűjteménye.

A Conservatorio Luigi Cherubini ma Olaszország egyik vezető zeneművészeti akadémiája, amely mindhárom képzési szinten kínál klasszikus, jazz és komputeres zenei kurzusokat, továbbá számos nemzetközi programban vesz részt 27 európai, ázsiai és amerikai partnerrel közreműködve.

Conservatorio Luigi Cherubini is deeply rooted in the extraordinary development of Firenze, stemming more than 250 years ago. After Italy’s unification in 1860, it was named after the most famous Florentine composer. The Library contains very important sources, such as one reference manuscript of Mozart’s “Così fan tutte”, and owns some prestigious instruments (Stradivari, Adami, Cristofori, the Medicean Viola, wind instruments, etc.). Nowadays, it is one of the leading national Music academies, with all classical, jazz and computer music classes in all three cycles, and cooperates in many international programs with 27 partners throughout Europe, Asia and USA.

Poznań változatos és inspiráló művészeti élete több intézmény összefogásának köszönhető. Operaháza, az 1910-ben átadott, Moniuszkóról elnevezett nagy­ színház a lengyel operajátszás egyik legjelentősebb helyszíne. 1919-ben alapított egyeteme, az Adam Mickiewicz Egyetem Lengyelország egyik leg­ nagyobb felsőoktatási intézménye, amelynek hozzávetőleg 49 000 hallgatója 15 fakultáson összesen 180-féle képzésből válogathat. A város képzőművészeti iskolája, a Művészeti Egyetem szintén 1919-ben nyitotta meg kapuit. Oktatási profilja azóta is egyre szélesedik, hallgatóinak és oktatóinak munkája gyakran részesül mind állami, mind nemzetközi elismerésben. Gregorz Wierus építészeti tanulmányai mellett szerezte kitüntetéses karmesteri diplomáját a krakkói zeneakadémián, majd Frankfurt am Mainban, illetve Howard Williams és Helmuth Rilling mesterkurzusain képezte tovább magát.

Dirigensként számos lengyel zenekar élén szerzett már tapasztalatokat. Az Operaház együttesével 2012 óta foglalkozik, mint Gabriel Chmura asszisztense.

Az intézmény zenekara budapesti fellépésén azonban nem saját produkcióban vesz részt: a Coli-Poebemutató rendezője, Krzysztof Cicheński ugyanis az Adam Mickiewicz Egyetem PhD-hallgatója. Doktori tanulmányai mellett drámakurzusokat tart, és az egyetem színjátszócsoportját is vezeti. A rendezőhöz hasonlóan az előadás díszlet- és a jelmeztervezője szintén diák: Magda Flisowska és Laura Skowron egyaránt a Művészeti Egyetem növendékei.

Poznań’s diverse and inspirational artistic life is the result of the collaboration of several institutions. Its Opera, inaugurated in 1910, named after Moniuszko, is one of the most important venues for Polish opera performance. The city’s university dating from 1919, the Adam Mickiewicz University, is one of Poland’s largest institutions of higher education, with approximately 49,000 students able to select from 180 courses in 15 faculties. The local school of fine arts, the University of Arts, also opened in 1919. Since that date its teaching profile has broadened, and the works of its students and professors are frequently recognized at state and international level. Besides studying architecture, Gregorz Wierus graduated with honours in conducting from the Music Academy in Cracow, before going on to study in Frankfurt am Main as well as attending master classes given

by Howard Williams and Helmuth Rilling. He has acquired considerable experience as conductor of numerous Polish orchestras. He has been involved with the ensemble of the Opera since 2012 as assistant to Gabriel Chmura. However, in their appearance in Budapest the orchestra do not participate in their own production: director of the Coli-Poe presentation Krzysztof Cicheński is a PhD student of the Adam Mickiewicz University. Alongside his doctoral studies he also runs drama classes and heads the university’s stage performance group. Similarly to the director, the stage and the costume designers are also students: Magda Flisowska and Laura Skowron both attend the University of Arts.

© Darabos György)

Közreműködő intézmények // Contributing institutions:

Felelős kiadó // Publisher: dr. VIGH Andrea, a Zeneakadémia rektora // President of the Liszt Academy Főszerkesztő // Editor-in-chief: SZABÓ STEIN Imre Kiadványmenedzser // Publication manager: VARRÓ Gabriella Szöveg // Written by: RÁKAI Zsuzsanna Tördelőszerkesztő // Layout editor: SZABÓ Ferenc Címlapfotó // Cover photo: FELVÉGI Andrea Megjelenik a Zeneakadémia kommunikációs igazgatóságának gondozásában // commissioned by the Communications Directorate of the Liszt Academy Lapzárta: 2015. január 9. // Finalized: 9 January 2015 Zeneakadémia // Liszt Academy Concert Centre ZENEAKADEMIA.HU A szervezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják. // The organizer retains the right to modify programmes.

Produkciós együttműködő partner // Co-production partner