Barokk szoprรกnok // Baroque Sopranos Anna Prohaska & Il Giardino Armonico 2016.09.23.
2016. szeptember 23. (péntek) // Friday 23 September 2016, 19.30 Nagyterem // Grand Hall Barokk szopránok // Baroque Sopranos Anna Prohaska & Il Giardino Armonico Dido és Kleopátra // Dido & Cleopatra Henry Purcell: Dido és Aeneas – nyitány // Dido and Aeneas – Overture, Z. 626 Henry Purcell: „Ah! Belinda, I’m press’d with torment” – Dido áriája a Dido és Aeneasból // Aria of Dido from Dido and Aeneas, Z. 626 Christoph Graupner: „Holdestes Lispeln der Spielenden Fluten” – Menalippe áriája a Dido, Karthágó királynőjéből // Aria of Menalippe from Dido, Königin von Karthago Antonio Sartorio: „Non voglio amar” – Caesar áriája a Julius Caesar Egyiptomban című operából // Aria of Caesar from Giulio Cesare in Egitto Matthew Locke: A vihar // The Tempest Galliard, Lilk, Curtain Tune Daniele de Castrovillari: „A Dio regni, a Dio scettri” – Kleopátra áriája a Kleopátrából // Aria of Cleopatra from Cleopatra Antonio Sartorio: „Quando voglio” – Caesar áriája a Julius Caesar Egyiptomban című operából // Aria of Caesar from Giulio Cesare in Egitto Henry Purcell: A tündérkirálnyő – Chaconne (a kínaiak tánca) // The Fairy Queen – Chaconne (Dance of Chinese Man and Woman) Christoph Graupner: „Der Himmel ist von Donner... Infido Cupido” – Dido áriája a Dido, Karthágó királynőjéből // Aria of Dido from Dido, Königin von Karthago Christoph Graupner: „Agitato da tempeste” – Dido áriája a Dido, Karthágó királynőjéből // Aria of Dido from Dido, Königin von Karthago szünet // intermission
Georg Friedrich Händel: c-moll concerto grosso // Concerto Grosso in C minor, op. 6/8 (HWV 326) 1. Allemande: Andante 2. Grave 3. Andante allegro 4. Adagio 5. Siciliana: Andante 6. Allegro Johann Adolf Hasse: „Già si desta la tempesta” – Dido áriája Az elhagyott Didóból // Aria of Dido from Didone abbandonata Georg Friedrich Händel: „Che sento? Oh Dio!... Se pietà di me non senti” – Kleopátra áriája a Julius Caesar Egyiptomban című operából // Aria of Cleopatra from Giulio Cesare in Egitto, HWV 17 Dario Casterllo: 15. szonáta négy hangszerre // Sonata No. 15 for four instruments (Sonate concertante in stile moderno, Libro secondo) Francesco Cavalli: „Re de’ Getuli altero... Il mio marito” – Dido áriája a Didóból // Aria of Dido from Didone Johann Adolf Hasse: „Morte col fiero aspetto” – Kleopátra áriája az Antonius és Kleopátrából // Aria of Cleopatra from Marc’ Antonio e Cleopatra Luigi Rossi: Passacaille Del Sieg Louigi Henry Purcell: „Oft she visits this lov’d mountain” – Dido kísérőjének áriája a Dido és Aeneasból // Aria of Dido’s attendant from Dido and Aeneas, Z. 626 Henry Purcell: „Thy hand, Belinda... When I am laid in earth” – Dido lamentója a Dido és Aeneasból // Lament of Dido from Dido and Aeneas, Z. 626 Anna PROHASKA (szoprán // soprano) IL GIARDINO ARMONICO Vezényel // Conductor: Giovanni ANTONINI
Il Giardino Armonico 1. hegedű // 1st violin: Stefano BARNESCHI, Ayako MATSUNAGA, Liana MOSCA, Fabio RAVASI 2. hegedű // 2nd violin: Marco BIANCHI, Francesco COLLETTI, Carlo LAZZARONI, Maria Cristina VASI brácsa // viola: Renato BURCHESE, Alice BISANTI cselló // cello: Paolo BESCHI, Elena RUSSO nagybőgő // duoble bass: Giancarlo DE FRENZA fuvola és furulyák // flute and recorders: Giovanni ANTONINI fagott // bassoon: Alberto GUERRA theorba // theorbo: Michele PASOTTI csembaló // harpsichord: Riccardo DONI
Dido és Kleopátra életre keltésével Anna Prohaska két olyan királynő megszemélyesítésére vállalkozott, akik erejükkel, szenvedélyükkel és kitartásukkal évszázadok óta lebilincselik mindazokat, akik megismerik történetüket. Azaz sokkal inkább történeteiket, hiszen ahány „mesélő”, annyi különféle sors és karakter rajzolódik ki a két ókori uralkodónő neve alatt. Ezek sokszínűsége pedig nemcsak a szövegírók és operaszerzők fantáziájának terméke, de hűen tükrözi annak a kornak az ízlésvilágát is, amelyben a tragikus sorsú király nők életét megjelenítő művek megszülettek. Ezt a változatosságot sűríti egyetlen este műsorába Anna Prohaska és az Il Giardino Armonico, akik közel egy évszázad zenéjéből válogatva – Locke, Purcell, Händel, Castello és Rossi egy–egy művével kísérve – idézik meg a 17–18. század Didóit és Kleopátráit. Dido és Aeneas szerelmének és elválásának mítoszát már Vergilius megénekelte, ám a szüzsé első, 1641-es, Cavalli-féle operai feldolgozása az alaptörténet közismert befejezése ellenére mégis happy enddel ér véget. Busenello, az olasz opera egyik első sztár-librettistája ugyanis érdemesnek látta a cselekményt a 17. századi velencei stílushoz igazítani: vagyis telezsúfolta mellékszereplőkkel, hogy fordulatosabbá, izgalmakban gazdagabbá tegye, és – a tragikus véget elkerülendő – Dido és Iarbas király esküvőjével zárta a művet. (Ilyen módon ahhoz az Iarbas királyhoz kényszerítette hozzámenni a királynőt egyébként, akinek erőszakossága elől a történet más feldolgozásai szerint Dido éppen a megérkező trójaiaknál igyeke zett menedéket találni.) Közel fél évszázaddal később Purcell egészen másképp látta Dido és Aeneas történetét, amikor egy chelsea-i leányiskola számára megírta a maga Vergilius-darabját. A két főszereplő szenvedélyét és boldogságuk pusztulását állította középpontba, túlzások és felesleges allűrök nélkül, Dido búcsújával az operairodalom egyik leggyönyörűbb és egyben legmegrázóbb áriáját alkotva meg.
Graupner és Hasse Didója – a fenti alkotások változatosságához újabb színt adva – egyaránt a 18. századi, itáliai mintákat követő német ízlés szülötte. Graupner a maga német librettóra készült művét számos mellékalakkal és csaknem másfél tucatnyi olasz nyelvű áriával tűzdelte tele, Hasse pedig a kor leghíresebb költőszövegírójának, Metastasiónak a szövegkönyvére komponálta meg 1743-ban Didone abbandonata (azaz Az elhagyott Dido) című operáját. Ami Kleopátra alakját illeti, őt Dido karakteréhez képest jóval összetettebb egyéniségnek láttatja a színpadi zene története (sőt, az egyiptomi királynő karthágói kolléganőjével ellentétben a 20. században sem veszített a varázsából, így több film és rajzfilm hősnőjeként is nagy népszerűségre tett szert). Händel és Sartorio ugyanabból a Bussani-féle librettóból kiindulva, azonos címmel komponálták meg Kleopátra-operáikat. Noha a darabok címe (Giulio Cesare in Egitto – Julius Caesar Egyiptomban) mást sugall, valójában mindkét mű Kleopátra figurájára koncentrál elsősorban, ám a két zeneszerző nagyon is eltérő zenei jellemzést ad hősnőjéről. Míg Sartoriónál a királynő elbűvölő, ugyanakkor rosszindulatú és veszélyes teremtés benyomását kelti, addig Händel zenéje (valószínűleg nem függetlenül attól, hogy a szerepet egyik múzsájának, Francesca Cuzzoninak írta) jóval költőibb, és Kleopátrát egészen új vonásokkal ruházza fel. Castrovillari az előzőekkel szemben egyértelműen Kleopátra halálának pátoszára helyezte a legfőbb hangsúlyt 1662-es alkotásában: az Anna Prohaska által kiválasztott ária énekszólama az egyre lassabban verő szív és az egyre ritkuló lélegzetvételek ritmusát követi. Hasse fáraónője pedig már eredeti szereposztásával is magára vonja a mai hallgató figyelmét. A zeneszerző ugyanis (a kor szokásaival összhangban) Marcus Antonius szerepét a kontraalt Vittoria Tesi számára komponálta, míg Kleopátra szólamát nem kisebb sztárra, mint az akkoriban alig húszéves, de máris jelentős karrier előtt álló kasztráltra, Farinellire bízta.
A koncert szellemi és fizikai értelemben egyaránt valódi hősnője, Anna Prohaska tizenhét évesen debütált a berlini Komische Operben, de zenei érdeklődése jóval korábbi keletű: édesanyja elmondása szerint hamarabb kezdett énekelni, minthogy beszélni tudott volna. Kilenc hónaposan ugyan állítólag még különféle atonális skálák hangjai szűrődtek ki a kiságyából, hatéves korától azonban – nem kis részben az angol nagymamájától tanult gyerekdalok hatására – állandó fellépője lett a családi ünnepségeknek. Innen pedig a templomi és iskolai kórusokon át egyenes út vezetett a szólistakarrierhez. Azóta a legnagyobb karmesterek irányításával lép színpadra Európa-szerte: énekelt már Daniel Barenboim, Sir Simon Rattle és René Jacobs keze alatt, és rendszeresen dolgozott a historikus mozgalom első igazán nagy karmestereként számon tartott Nikolaus Harnoncourt-ral is. Prohaska nemcsak a régi-, de a modern zenének is specialistája, s ezt mi sem jelzi jobban, mint hogy több komoly művet is komponáltak, illetve dedikáltak neki (ilyen például Jörg Widmann Babylonja vagy Wolfgang Rihm Samothrake című darabja). Az operaszínpadok mellett az énekesnő gyakran feltűnik a világ jelentős koncerttermeiben is: legnevesebb partnerei közül elég, ha csak a Boulez vezette Bécsi Filharmonikusokat vagy az Abbado irányította Berlini Filharmonikusokat és a Luzerni Fesztiválzenekart említjük. Dramaturgiai ösztönét kihasználva Anna Prohaska a program összeállítás során mindig arra törekszik, hogy konkrét keretet adjon a műsornak, és az azonos vagy épp egészen különböző korból származó művek egymás mellé helyezésén túl kidomborítsa az őket összekötő hasonlóságokat és ellentéteket is. Tematikus programok iránti szeretete mutatkozik meg lemezfelvételein is: első szólóalbuma Sirène címmel jelent meg, ezt követte a barokk áriákat felvonultató Enchanted Forest (Elvarázsolt erdő), majd 2014-ben, az első világháború kitörésének 100. évfordulóján, a háború által elsodort egyéni sorsokra emlékező Behind the Lines.
Természetesen a mai koncert apropójául szolgáló Serpent & Fire (Kígyó és tűz) című album is tematikus válogatás: Kleopátra- és Dido-áriákat tartalmaz. Anna Prohaskát nemcsak gyönyörű hangjáért dicsérik, de azért a könnyedségért és finom technikáért is, mellyel – akárhány trillával vagy ugrással kell is megküzdenie – magabiztosan mozog minden regiszterben. Saját bevallása szerint vonzódik a melankolikus, drámai zenéhez. Különösen közel érzi magához Cavalli stílusát, az egyik legnagyobb zeneszerző-szerelme azonban alighanem örökre Henry Purcell marad, akiről a Zeneakadémia koncert magazinjának így nyilatkozott: „azt hiszem, énekesként most talán Purcell áll a legközelebb hozzám; valahogy úgy érzem, nála nem is kell semmit csinálnom, annyira illik a hangomhoz”. A Dido és Aeneas pedig számára „a zenés színház történetének mind közül az egyik legtökéletesebb alkotása”. Miközben az énekesnő operaszerepeiben és koncertjein is több évszázad műveiből válogat, van valami, ami a repertoár kimeríthetetlensége ellenére is utat mutat neki: „Hallgatnunk kell a testünkre – vallja –, és muszáj csillapítanunk a lelkesedésünket az olyan szerepek iránt, amelyek túl drámaiak, túl könnyedek vagy épp hangterjedelmüket tekintve túl magasak vagy alacsonyak. Még akkor sem szabad engednünk ezeknek a kísértéseknek, ha a legnagyobb maestro próbál meggyőzni minket arról, milyen fenomenálisak is lennénk az adott szerepben.” Ha barokk repertoárról van szó, Prohaska nehezen választhatott volna alkalmasabb és szakavatottabb partnert műsorához a Giovanni Antonini által 1985-ben alapított Il Giardino Armonicónál. A 17–18. századi zenére specializálódott zenekar a világ egyik vezető historikus hangszereken játszó együtteseként Európa elsőrangú zenei intézményeiből foglalkoztat zenészeket. Programtól függően mindössze három, de akár harmincöt taggal is színpadra lépnek, és ugyanolyan otthonosan mozognak a koncerttermekben, mint színpadi operaprodukciók közre működőiként. Az áttörést a zenekar számára Cecilia Bartolival
közös lemezük jelentette, de dolgoztak már együtt Isabelle Fausttal, Katia és Marielle Labèque-kel, Sol Gabettával és Julia Lezsnyevával is. 2014-ben pedig monumentális projektbe kezdtek: vállalták, hogy 2032-re, Joseph Haydn születésének 300. évfordulójára a komponista valamennyi szimfóniáját megszólaltatják és lemezre veszik. Giovanni Antonini, a zenekar alapítója kalandos úton került közel a barokk zenéhez: egy, már a kezdetekkor derékba tört hegedűs karriernek köszönhetően kezdett furulyázni, miután az egyik milánói konzervatóriumban túl élénknek (vivace) ítélték a hegedü léshez. Így beiratkozott egy másik zeneiskolába, ahol elkezdhette felfedezni a barokk zenét és rajta keresztül saját zenei világát, illetve a művészi kifejezésnek azt a formáját, amely később az Il Giardino Armonico produkcióinak is alapjává vált. A historikus előadásokban mindig rendkívül fontos szerepet játszó improvizáció az Antonini vezette együttes előadásmódjának vitathatatlanul az egyik kulcseleme. Ennek az improvizációnak pedig a teljes tökéletességre törekvő előadói gyakorlattal szemben van egy sajátos aspektusa, mégpedig az, ahogyan Antonini vallja, hogy „hibák nélkül lehetetlen improvizálni, és csakis a hibák kockázatának vállalásával lehet valami egészen újat létrehozni”. A korhű előadások filozófiájával kapcsolatban is érdemes megfontolni a zenekarvezető gondolatait, aki több más régizenével foglalkozó előadóhoz hasonlóan az egyéni ízlés és a jelen ideáljainak szerepét hangsúlyozza a művek historikus értelmezésében. „Soha nem tudhatjuk ugyanis teljes bizonyossággal, hogyan szerette volna Bach vagy Vivaldi hallani a műveit. Nálunk van a kotta, de annyi más tényező van még, és sok közülük olyan, amelyről alig tudunk valamit. [...] Nem is hiszem, hogy egy historikus előadás mindenkit boldoggá kell, hogy tegyen. Nem vagyunk egyformák, nem egyforma az ízlésünk, egy azonban fontos: nem szabad azonnal elutasítanunk az új hangzásokat és élményeket.”
The programme from the unrivalled early music ensemble Il Giardino Armonico evokes the legends of the mythological and historical African queens, respectively, Dido of Carthage and Cleopatra of Egypt. Dido, who sacrificed herself on the departure of Aeneas, her Trojan lover, and the similarly tragically fated Cleopatra, who first drove Caesar and then Anthony mad with love, were both heroines of a whole series of aria-filled Baroque operas. In addition to the famous works of Purcell and Händel, there are excerpts from lesser-known authors such as Christoph Graupner, who was considered for the famous Leipzig position before Bach, and Antonio Sartorio, who worked as court musician in Hannover a few decades before Händel. In this concert Anna Prohaska, the half-Austrian, half-English coloratura soprano, impersonates the two queens; her stylistic notes and ease within the world of Baroque vocal music have been demonstrated in many remarkable recordings. Il Giardino Armonico have enjoyed unbroken success since 1985. They are conducted by the superlative co-founder of the ensemble, Giovanni Antonini.
NAPI BULVÁR INGYEN tró gasz
k gyein ü z n pé
d csalá
ális aktu zség egés
s utazá
lan ingat
autó
t spor
Felelős kiadó // Publisher: Dr. VIGH Andrea, a Zeneakadémia rektora // President of the Liszt Academy Főszerkesztő // Editor-in-chief: SZABÓ STEIN Imre Felelős szerkesztő // Managing editor: RÁKAI Zsuzsanna Kiadványmenedzser // Publication manager: KÖNYVES-TÓTH Zsuzsanna Szöveg // Written by: BELINSZKY Anna Layout: ALLISON Advertising Illusztráció // Illustration: KOVÁCS Lehel Megjelenik a Zeneakadémia Kommunikációs Igazgatóságának gondozásában // Commissioned by the Communications Directorate of the Liszt Academy Lapzárta: 2016. szeptember 9. // Finalized: 9 September 2016 Zeneakadémia // Liszt Academy Concert Centre (1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 8.) zeneakademia.hu A szervezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják. // The organizer retains the right to modify programmes. 100%-ban újrahasznosított papír // 100% Recycled Paper