Fischer Annie 100 2014.10.03-05.
2014. október 3. (péntek) // 3 October 2014 (Friday) 19.00 Solti Terem // Solti Hall
A fiatalok // The Next Generation Franz Schubert: Pásztor a sziklán // Der Hirt auf dem Felsen, D 965 AMBRUS Orsolya (szoprán // soprano); HORVÁTH Péter (klarinét // clarinet); KEREK Erzsébet (zongora // piano) Joaquín Rodrigo: Concierto de Aranjuez, 2. tétel // 2. movement KÖRNYEI Miklós (gitár // guitar); KEREK Erzsébet (zongora // piano) Kodály Zoltán: Dalok // Songs 1. Hej, a Mohi-hegy borának 2. Levéltöredék barátnémhoz 3. Rákóczi kesergője FÜLEP Máté (bariton // baritone); PALOJTAY János (zongora // piano) Alekszandr Szkrjabin: h-moll fantázia // Fantaisie in B minor, op. 28 PALOJTAY János (zpngpra // piano) Weiner Leó: Peregi verbunk // Pereg Recruiting Dance, op. 40 HORVÁTH Péter (klarinét // clarinet); KEREK Erzsébet (zongora // piano) Bartók Béla: Három csíkmegyei népdal // Three Folksongs from Csík, BB 45b 1. Rubato 2. L’istesso tempo 3. Poco vivo HORVÁTH Péter (klarinét // clarinet); KEREK Erzsébet (zongora // piano) szünet // intermission
Ludwig van Beethoven: Esz-dúr fantázia szonáta // Sonata quasi una fantasia in E flat major, op. 27/1 1. Andante 2. Allegro molto e vivace 3. Adagio con espressione 4. Allegro vivace Duo Musiciens Libres: KÖRNYEI Miklós (gitár // guitar), RAZVALJAJEVA Anasztázia (hárfa // harp) Bartók Béla: Román népi táncok // Rumanian Folk Dances, BB 68 1. Jocul cu bâtă 2. Brâul 3. Pe loc 4. Buciumeana 5. Poarga Românească 6. Mărunţel Duo Musiciens Libres: KÖRNYEI Miklós (gitár // guitar), RAZVALJAJEVA Anasztázia (hárfa // harp) Maurice Ravel: Alborada del gracioso (Miroirs), M. 43/4 TARASZOVA Krisztina (zongora // piano) Tōru Takemitsu: Voice SIMON Dávid (fuvola // flute) Bartók Béla: Kontrasztok // Contrasts, BB 116 1. Verbunkos 2. Pihenő 3. Sebes MÁRTON Orsolya (hegedű // violin); HORVÁTH Péter (klarinét // clarinet), TARASZOVA Krisztina (zongora // piano) Az igazán nagy előadókat azonnal érzékelhető aura veszi körül. Már a színpadra lépés pillanatában a hatásuk alá kerülünk, s készen állunk arra, hogy a legnagyobb varázslat részeseivé váljunk. Még egyetlen szó, egyetlen hang nem hangzott el, mégis tudjuk, hogy különleges pillanatok következnek. Már a járás, a tekintet, az öltözék, a hajviselet – csupa-csupa járulékos, a zene szempontjából lényegtelen körülmény – is a legnagyobb egyértelműséggel jelzi a kivételességet. S amikor az első felhangzó szó vagy hang hiány talanul igazolja a várakozást, megszólítottnak és beavatottnak érezhetjük magunkat.
2014. október 4. (szombat) // 4 October 2014 (Saturday) 19.00 Solti Terem // Solti Hall
A pályatársak // The Colleagues Frédéric Chopin: 24 prelűd - részletek // 24 Preludes – excerpts, op. 28 DRÁFI Kálmán (zongora // piano) Frédéric Chopin: c-moll polonéz // Polonaise in c minor, op. 40/2 DRÁFI Kálmán (zongora // piano) Dohnányi Ernő: Vízesés // Cascade, op. 41/4 PRUNYI Ilona (zongora // piano) Frédéric Chopin: Grande valse brillante, op. 18 PRUNYI Ilona (zongora // piano) Liszt Ferenc: Un Sospiro PRUNYI Ilona (zongora // piano) szünet // intermission Robert Schumann: Asszonyszerelem, asszonysors // Frauenliebe und -leben, op. 42. 1. Seit ich ihn gesehen 2. Er, der Herrlichste von allen 3. Ich kann’s nicht fassen 4. Du Ring an meinem Finger 5. Helft mir, ihr Schwestern 6. Süsser Freund, du blickest 7. An meinem Herzen 8. Nun hast du mir der ersten Schmerz getan SZUTRÉLY Katalin (szoprán // soprano), FÜLÖP Andrea (zongora // piano)
Robert Schumann: Esz-dúr zongoranégyes // Piano Quartet in E flat major, op. 47 1. Sostenuto assai – Allegro ma non troppo 2. Scherzo. Molto vivace 3. Andante cantabile 4. Finale. Vivace VARGA Csilla (zongora // piano); SOMOGYI Péter (hegedű // violin); KONRÁD György (brácsa // viola); VÁMOS Marcell (gordonka // cello) Királynőt, jósnőt, papnőt láttak azok, akik elmentek egy Fischer Annie koncertre. Vásáry Tamás mitikus istennőnek nevezte, aki azonnal áthangolta a közönséget: „az arcokon helyet foglalt egyfajta mesevárás”. Schiff András olyan mesebeli királynőnek látta, aki a zongora első hangjára eltűnik, és átadja helyét a megidézett szellemeknek, koboldoknak és hősöknek: Mozartnak, Beethovennek vagy Schumannak. „Mozart világának kapuján felkent papnőként, nyugodtan lép be. Ez a világ az ő otthona” – írta róla Kroó György. Véletlen lenne, hogy az elragadtatottságról, az elvarázsoltságról és megidézettségről mindenki ugyanazon a nyelven beszélt? Bizonyosan nem. A romantikus, patetikus hang és a romantika évszázadából átöröklődő beszédmód nagyon is indokolt volt egy olyan művész esetében, aki hivatását szolgá latnak tekintette, aki egész lényével, szorgalmával, tehetségével az örökkévaló értékeket képviselte.
2014. október 5. (vasárnap) // 5 October 2014 (Sunday) 19.30 Nagyterem // Grand Hall
Frankl Péter és Vásáry Tamás zenekari estje // Symphonic Concert with Péter Frankl and Tamás Vásáry Wolfgang Amadeus Mozart: G-dúr zongoraverseny // Piano Concerto in G major, K. 453 1. Allegro 2. Andante 3. Allegretto - Presto szünet // intermission Frédéric Chopin: f-moll zongoraverseny // Piano Concerto in F minor, op. 21 1. Maestoso 2. Larghetto 3. Allgero vivace FRANKL Péter, VÁSÁRY Tamás (zongora // piano) Liszt Ferenc Kamarzenekar (művészeti vezető // artistic director: ROLLA János) Fischer Annie művésszé érésének intellektuális környezetében – ahol egy Dohnányi Ernő, egy Szabolcsi Bence, egy Tóth Aladár vagy egy Kodály Zoltán jelentette a viszonyítási pontot – az abszolút értékek tekintetében konszenzus uralkodott, s elgondolhatatlannak tűnt az is, hogy ezek az abszolút értékek nem örökkévalóak is egyben. A bachi, a mozarti vagy a beethoveni életmű – vélték – sohasem válhat viszonylagossá; s általuk nemcsak a zenéről, hanem az emberről és a világról is alapvető igazságokat mondhatunk ki. A Dohnányiiskolában nevelkedő Fischer Annie számára az interpretáció „hogyanja” mindig másodlagos volt magához a „dologhoz” képest. Amikor Dohnányi előjátszotta a tanulásra kijelölt következő darabot, „csak” azt mutatta meg, hogy milyen a mű, milyenek a körvonalai,
s hogy zenei és átvitt értelemben „miről is szól” egyáltalán. Technikai kérdésekről ritkán esett szó. Amikor alkalmanként Fischer Annie instruált fiatal zongoristákat, a legritkább esetben beszélt ujjrendről, kézpozícióról, súlyról, s ehhez hasonlókról; magát a darabot mutatta fel – hol zongorázva, hol énekelve, hol egy találó hasonlattal megvilágítva. A kiváló technika eszköz csupán. Fischer Annie remek technikájú zongorista volt. Kidolgozott, tökéletesen beállított kéz, szüntelen gyakorlás és mindig élesre állított figyelem nélkül hogyan lett volna képes hat évtizeden át a pódiumon maradni? A technika azonban soha nem került az interpretáció homlokterébe. Érdekes, hogy már a pálya legelején íródott beszámolók sem arról tudósítanak, hogy a „kis Annie” milyen ügyesen játszik, hanem arról, hogy milyen „komoly”, milyen „őszinte” s hogy a zenei fordulatokat mennyire ösztönösen és egyénien „értelmezi”. A későbbi évtizedek kritikái szinte kivétel nélkül a művekkel való szembesülés, szembesítés élményéről számolnak be. Korán kiderül, hogy Fischer Annie nem zongorázik, hanem zenél. Az érzéki hangszín, a csillogó futamok, az akadálytalanul gördülő passzázsok nem a zongora, hanem a zene dicsőségét zengik. Az előadó és a hangszer médium. Ha Mozartzongoraversenyt játszik, a hallgató Mozart operaszínpadát látja; ha Beethovent, akkor a kései kvartettek emberi és művészi drámája jelenik meg; Schumannt végtelenül szubjektíven interpretálja, de „tökéletes Florestan-portrét és felülmúlhatatlan Eusebiusarcképet” fest, amikor például a fisz-moll szonátát adja elő. Mindez nem véletlen. Fischer Annie rengeteget tanult énekesektől, karmesterektől, zenetörténészektől. Mélyen ismerte Bach kantátáit, Beethoven szimfóniáit, Schubert dalait vagy Wagner operáit. Rendszeres páholyvendég volt – különösen azokban az években, amikor férje, Tóth Aladár igazgatóként működött – a budapesti Operaházban; lakásán zeneértő társaság gyülekezett lemezhallgató szeánszokra. Külföldi útjai során szívesen járt színházba, koncertre, tájékozott, széles horizontú művész volt. Ugyanakkor a hozzá közel-
állók soha nem számoltak be arról, hogy okoskodó lett volna, s a pódiumnyilvánosság számára sem vált intellektuális művés�szé. A természetességhez, a spontaneitáshoz ösztönösen vonzódó Fischer Annie-tól – alkatából is adódóan – mindenféle tudálékosság idegen maradt. A közönséghez sajátos, tartózkodó viszony fűzte. Egyfelől a legnagyobb alázattal szolgálta a publikumot, de nem volt hajlandó a kiszolgálására. Távolságtartó, az érzelemnyilvánításban mértékletes, az ünneplést inkább csak tudomásul vevő művész volt, egész színpadi lénye fegyelmet, s valamiféle szilárd elvszerűséget sugárzott. Egy pillanatra sem engedte – pedig a kísértés az ő esetében nagy és tartós volt –, hogy az általa képviselt hierarchia átrendeződjön. Míg a közönség önmagáról megfeledkezve, megbabonázva ünnepelte a zongoraművészt – azt a látszatot keltve, hogy a pianistáé az egész este –, Fischer Annie igyekezett láthatatlan maradni, s miközben megköszönte a tapsokat, mosolya jelezte, hogy a dicsőség a szerzőé. Egy előadó, ha lehetősége van rá, természetesen formálja közönségét, a róla szóló beszédet, évek alatt maga is alakítja a recepciót, a kritikát. Éppen ezért érdekes, ha ismeretlen közegben, a pozitív előítélet „hátszele” nélkül lép fel. Amikor közel hetvenévesen szólóestet adott Bostonban, a helyi lap recenzense így fogalmazott: „Fischer Annie játéka nagyvonalú, világszínvonalú és virtuóz. Zongoraművészi nagyságának egyik ismérve billentésének kivételes hangminősége. A folyékonyság és a hang szépsége fontosabb, mint a hang nagysága, mégis minden egyes hang energiával és a személyiség jelenlétével telített. Még a leghalkabb játék is vitalitást és izgalmat sejtet; a csúcspontok hatalmasak, de a hangzás soha nem veszíti el kerekségét, melegségét. Minden zongorista közül a legkevésbé hajlamos arra, hogy nagy hűhót csináljon, noha senki sincs, aki nagyobb fantáziával játszana. Egyszerű fekete ruhában odasétál a zongorához, nyugodtan leül és elkezd játszani anélkül, hogy egyetlen fölösleges mozdulatot, egyetlen teátrális vagy kifejező gesztust tenne. Időről-időre úgy tűnik, hogy még a billentyűket sem üti,
a zene egyszerűen jelen van. Beethoven E-dúr (op. 109) szonátájának kezdése olyan volt, mintha a zene már folyna, és a zongoraművész dolga csupán annyi, hogy értelmessé tegye”. Csak találgatni tudjuk, hogy egy Fischer Annie-hoz hasonló tehetség, az övéhez fogható művészi etikával meddig jutna a 21. század hajnalán. Tudna-e bármit kezdeni vele például egy mai marketinges? Vagy egy koncertszervező? Meddig tolerálná a sajtó, hogy a magánélete nem tartozik a nyilvánosságra? S a legfontosabb: mit jelent a mű és a szerző feltétlen szolgálata egy olyan korban, amikor sem a szerző, sem a mű nem képvisel abszolút értéket? Amikor az alkotó személyisége elvész az egymásra reflektáló textusok hálójában? Amikor a művek relativizálódnak és kizárólag a jelenben érvényes kritériumoknak vannak kiszolgáltatva? Amikor a műélvezetből kigyomlálódnak a történeti szempontok? Természetesen nem tudhatjuk a választ. Akik valaha is látták és hallották őt zongorázni, és úgy emlékeznek vissza egy-egy koncertjére, mint alapvető, sorsfordító élményre, azok meggyőződéssel vallják, hogy Fischer Annie ma is fényes pályát futna be, s az általa képviselt szemléletnek ma is helye és relevanciája volna. Egykori rajongói még valamennyire hatnak mindarra, ami a zene színpadán manapság történik. A közönségben még élnek azok az elvárások, melyeket Fischer Annie plántált el; számos zenész – dacára az ellenséges környezetnek – közvetíti még az aranykor ideáit és sok tanár munkálkodik azon, hogy a növendék tekintete egy kicsit magasabbra irányuljon. A Fischer Annie-ról készített fényképeken megfigyelhető, hogy szemei mindig nyitva vannak, amikor elnéz a hangszer felett. Mintha csak fürkészne valamit a távolban. De mindig csukva vannak, amikor a billentyűk felé fordul. Miért is lennének nyitva, hisz nincs ott semmi érdekes, semmi fürkésznivaló, nincs ott semmi titok. Erre a tekintetre érdemes „megtanítani” a jövő muzsikusait és a jövő közönségét.
The Annie Fischer Scholarship for performance artists under the age of thirty was established on the initiative of the legendary opera singer Adrienne Csengery sixteen years ago by the then Ministry of Education and Culture. In the course of her long life Annie Fischer always considered it vital to support young talent, and now her alma mater pays tribute to the artist with a mini festival made up of three concerts. Winners of this year’s Annie Fischer Scholarship are introduced to the public; they are our hopes for the future, the cream of their generation, spiritual heirs of Annie’s legacy. In the second concert in the mini festival organized by the Liszt Academy commemorating Annie Fischer, who was born 100 years ago, colleagues, friends and students of the magical ‘Aunt Annie’ commemorate one of the 20th century’s major pianists. Honorary granddaughter Katalin Szutrély, Ilona Prunyi, one of her closest friends in the final years, Csilla Varga, a private student whom she also considered her friend, Kálmán Dráfi, present head of the piano department, also an ex-private student and their chamber partners select from the vast repertoire of Annie Fischer. “Officially, Annie Fischer was not a professor of the Liszt Academy; she taught from the stage. We respect her as our master, and we would certainly like to do something with the precious heritage she gave us – to pass it on to the rising generation of talents and make it a part of their career.” This is how former president of the Liszt Academy András Batta, speaking last year, formulated beyond mere respect what considerations lie behind the academy concert series paying tribute to the 100th anniversary of the birth of Annie Fischer. The one-time student of Ernő Dohnányi and Arnold Székely exploded into the public consciousness in 1933, at the age of 19, when – perhaps to her greatest surprise – she won the International Liszt Ferenc Piano Competition. This was followed by a glittering career in which her fellow artists played an important role, among them two
young pianists, Péter Frankl and Tamás Vásáry, with whom she developed a particularly close relationship. These two evoke the presence of Annie Fischer, together with the Franz Liszt Chamber Orchestra, which played with the artist on numerous occasions.
A Zeneakadémia első emeleti Átrium termében a közönség által eddig nem látható fotográfiákat és dokumentumokat tartalmazó, – a száz éve született legendás zongoraművész életeseményeit feldolgozó – exkluzív kiállítás tekinthető meg október 3-tól a hangversenyek előtt és a koncertek szünetében. The exclusive exhibition presenting previously unseen photographs and documents about the life of the legendary pianist, Annie Fischer born 100 years ago can be visited in Liszt Academy’s Atrium on the first floor before concerts and during intervals.
Felelős kiadó // Publisher: Dr. VIGH Andrea, a Zeneakadémia rektora // President of the Liszt Academy Főszerkesztő // Editor-in-chief: SZABÓ STEIN Imre Felelős szerkesztő // Managing editor: RÁKAI Zsuzsanna Kiadványmenedzser // Publication manager: VÉGH Dániel Szöveg // Written by MOLNÁR Szabolcs Layout: ALLISON Advertising Megjelenik a Zeneakadémia Kommunikációs Igazgatóságának gondozásában // Commissioned by the Communications Directorate of the Liszt Academy Lapzárta: 2014. szeptember 26. // Finalized: 26 September 2014 Zeneakadémia // Liszt Academy Concert Centre (1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 8.) zeneakademia.hu A szervezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják. // The organizer retains the right to modify programmes. 100%-ban újrahasznosított papír // 100% Recycled Paper