KONCERTEK A ZENEAKADÉMIÁN
2020. AUGUSZTUS-DECEMBER
A ZENEAKADÉMIA KONCERTKÖZPONT SAJÁT SZERVEZÉSŰ ŐSZI KONCERTKÍNÁLATA
ÉLETÜNK A ZENE
ŐSSZEL VISSZAVÁRJUK! ZENEAKADEMIA.HU
TISZTELT KÖZÖNSÉGÜNK!
Mindannyian aggódva követjük a járványgörbe alakulását, bizakodva, hogy rövidesen visszatérhet az élet a megszokott kerékvágásba, és korlátozások nélkül élhetjük majd mindennapjainkat. Biztosak lehetünk azonban abban, hogy e mindennapok már soha nem lesznek ugyanolyanok, mint a járvány előtt voltak, jobban fogunk vigyázni magunkra, egymásra. A koncertszerve zők számára különösen nehéz időszak a mostani, rengeteg bizonytalanság közepette kell programjainkat terveznünk, ami közel ellehetetleníti a munkán kat. Érezzük ugyanakkor, hogy a közönség igényli a visszatérést koncert termeinkbe, a muzsikusok is nagyon várják az élő találkozást közönségükkel. A Zeneakadémián mindent elkövetünk azért, hogy a klasszikus zene szerelme sei újra élő zenét hallgathassanak, és egyben biztonságban érezzék magukat. Kiadványunkban a Zeneakadémia Koncertközpont saját szervezésű őszi koncertkínálatáról tájékozódhatnak. Az Önök biztonsága érdekében szeptem ber végéig ötszázban maximáltuk az egy koncertre eladható jegyek számát. Sok magyar művésznek segítettünk azzal, hogy tavasszal kényszerűen elmaradt koncertjüket őszi időpontra halasztottunk – az új dátumra a korábban megvál tott jegyek érvényesek –, ám ez azt is jelenti, hogy utóbbiak esetében a ma gunk által vállalt biztosági korlátozást nem tudjuk érvényesíteni, így ezek a programok teltház előtt zajlanak majd, ha közönségünk vállalja így is a részvé telt. Tavaszról elhalasztott, korábban már teltházassá vált előadásainkra jelen pillanatban nem vásárolható jegy, ezeket a kiadványban megjelöltük. Kérjük, folyamatosan figyeljék a Zeneakadémia honlapját (www.zeneakademia.hu), mert az esetleges jegyvisszaváltások miatt, illetve a korlátozások reménybeli enyhítésével felszabadulhatnak még ülőhelyek. Csonka András programigazgató
VISSZAVÁRJUK ÖNÖKET!
KONCERTNAPTÁR Klasszikus Jazz Egyetemi Opera Népzene Junior Egyéb
OKTÓBER 19. (HÉTFŐ)
OKTÓBER 1. (CSÜTÖRTÖK)
19.00 SOLTI TEREM DALOK, DALÁTIRATOK/1
19.00 SOLTI TEREM KOVÁCS GERGELY ÉS AZ ORION TRIO
OKTÓBER 20. (KEDD)
OKTÓBER 2. (PÉNTEK)
19.00 SOLTI TEREM VERSENYGYŐZTESEK KONCERTJE
16.00 SOLTI TEREM ARTISJUS ZENESZERZŐ WORKSHOP ZÁRÓKONCERT
OKTÓBER 21. (SZERDA)
AUGUSZTUS
19.30 NAGYTEREM DAVID TITTERINGTON
AUGUSZTUS 18. (KEDD)
OKTÓBER 3. (SZOMBAT)
19.30 NAGYTEREM BALÁZS JÁNOS ÉS A NEMZETI FILHARMONIKUS ZENEKAR
16.00 SOLTI TEREM ALEXANDER MELNYIKOV ÉS A CUARTETO CASALS/1
AUGUSZTUS 19. (SZERDA) 19.30 NAGYTEREM BALÁZS JÁNOS ÉS A NEMZETI FILHARMONIKUS ZENEKAR
SZEPTEMBER SZEPTEMBER 18. (PÉNTEK) 19.30 NAGYTEREM ROLLA JÁNOS ÉS A ZENEAKADÉMIA KAMARAZENEKARA/2
SZEPTEMBER 19. (SZOMBAT) 19.30 NAGYTEREM KELEMEN BARNABÁS A KONCERTRE JELENLEG NEM KAPHATÓ JEGY.
SZEPTEMBER 22. (KEDD) 19.00 SOLTI TEREM PUSKER JÚLIA, CHRISTOPH HEESCH ÉS SZABÓ MARCELL
19.00 SOLTI TEREM ALEXANDER MELNYIKOV ÉS A CUARTETO CASALS/2
OKTÓBER 4. (VASÁRNAP) 19.00 SOLTI TEREM ALEXANDER MELNYIKOV ÉS A CUARTETO CASALS/3 19.30 NAGYTEREM WIENER SÄNGERKNABEN A KONCERTRE JELENLEG NEM KAPHATÓ JEGY.
OKTÓBER 22. (CSÜTÖRTÖK) 19.30 NAGYTEREM HAMAR ZSOLT ÉS A ZENEAKADÉMIA SZIMFONIKUS ZENEKARA
OKTÓBER 26. (HÉTFŐ) 19.00 SOLTI TEREM LANGER ÁGNES ÉS FÜLEI BALÁZS
OKTÓBER 27. (KEDD) 19.00 SOLTI TEREM ROZSNYÓI PÉTER
OKTÓBER 28. (SZERDA) 19.30 NAGYTEREM DANIEL HOPE, NAGY PÉTER ÉS CLAUDIO BOHÓRQUEZ
19.00 SOLTI TEREM BORBÉLY LÁSZLÓ
OKTÓBER 29. (CSÜTÖRTÖK)
OKTÓBER 7. (SZERDA) 19.30 NAGYTEREM DRÁFI KÁLMÁN ZONGORAESTJE
OKTÓBER 8. (CSÜTÖRTÖK) 19.30 NAGYTEREM DITRÓ – BUDAPEST, DITRÓ
OKTÓBER 11. (VASÁRNAP)
SZEPTEMBER 23. (SZERDA) 19.00 SOLTI TEREM RÁNKI FÜLÖP
19.30 NAGYTEREM JULIA LEZSNYEVA ÉS A VENICE BAROQUE ORCHESTRA
A KONCERTRE JELENLEG NEM KAPHATÓ JEGY.
A KONCERTRE JELENLEG NEM KAPHATÓ JEGY.
SZEPTEMBER 27. (VASÁRNAP)
OKTÓBER 15. (CSÜTÖRTÖK)
11.00 SOLTI TEREM A CSODABOGÁR ÜTŐS
19.30 NAGYTEREM FRANKL PÉTER, PERÉNYI MIKLÓS, KELLER ANDRÁS ÉS HORTI LILLA
19.00 SOLTI TEREM BARTÓK ÖSSZES HEGEDŰS KAMARAMŰVE/1
19.00 SOLTI TEREM DALOK, DALÁTIRATOK/2
OKTÓBER 6. (KEDD)
A KONCERTRE JELENLEG NEM KAPHATÓ JEGY.
SZEPTEMBER 30. (SZERDA)
2
OKTÓBER
19.00 SOLTI TEREM BARTÓK ÖSSZES HEGEDŰS KAMARAMŰVE/2
OKTÓBER 30. (PÉNTEK) 19.00 SOLTI TEREM PRUNYI ILONA, OLÁH VILMOS ÉS PERÉNYI MIKLÓS A KONCERTRE JELENLEG NEM KAPHATÓ JEGY.
OKTÓBER 31. (SZOMBAT) 19.30 NAGYTEREM ISABELLE FAUST ÉS AZ IL GIARDINO ARMONICO
NOVEMBER NOVEMBER 3. (KEDD) 19.00 SOLTI TEREM AMADINDA PERCUSSION PROJECT
OKTÓBER 18. (VASÁRNAP)
NOVEMBER 4. (SZERDA)
19.30 NAGYTEREM ORGONA TANSZAK
19.30 NAGYTEREM ROLLA JÁNOS ÉS A ZENEAKADÉMIA KAMARAZENEKARA/3
NOVEMBER 6. (PÉNTEK)
NOVEMBER 22. (VASÁRNAP)
DECEMBER 8. (KEDD)
19.00 SOLTI TEREM SZABADI VILMOS, NAGAO HARUKA ÉS KARASSZON ESZTER
17.00 SOLTI TEREM KAMARA.HU – HATSZEMKÖZT
19.00 SOLTI TEREM BÁLL DÁVID
19.00 SOLTI TEREM KAMARA.HU/3
19.30 NAGYTEREM BALASSA SÁNDOR 85
NOVEMBER 8. (VASÁRNAP) 11.00 SOLTI TEREM A CSODABOGÁR ZENESZERZŐ 15.00 SOLTI TEREM ZENÉLŐ HALAK A KONCERTRE JELENLEG NEM KAPHATÓ JEGY.
NOVEMBER 9. (HÉTFŐ) 19.00 SOLTI TEREM STUDIO 5
19.30 NAGYTEREM SZABÓ BALÁZS A KONCERTRE JELENLEG NEM KAPHATÓ JEGY.
NOVEMBER 24. (KEDD) 19.00 SOLTI TEREM BILLENTYŰS ÉS AKKORDIKUS HANGSZEREK TANSZÉKE 19.30 NAGYTEREM PURCELL KÓRUS ÉS ORFEO ZENEKAR
NOVEMBER 10. (KEDD)
NOVEMBER 25. (SZERDA)
19.00 SOLTI TEREM DEMENIV MIHÁLY ÉS TÁLAS ÁRON
19.00 SOLTI TEREM CSALOG GÁBOR A KONCERTRE JELENLEG NEM KAPHATÓ JEGY.
NOVEMBER 12. (CSÜTÖRTÖK)
NOVEMBER 27. (PÉNTEK)
19.00 SOLTI TEREM PALOJTAY JÁNOS
19.00 SOLTI TEREM CENTRAL EUROPEAN STRING QUARTET
A KONCERTRE JELENLEG NEM KAPHATÓ JEGY.
NOVEMBER 13. (PÉNTEK)
NOVEMBER 28. (SZOMBAT)
19.00 SOLTI TEREM VARVARA
19.00 SOLTI TEREM BARTÓK VILÁGVERSENY – ZENESZERZŐVERSENY 2020
NOVEMBER 14. (SZOMBAT) 19.30 NAGYTEREM GILBERT VARGA ÉS A ZENEAKADÉMIA SZIMFONIKUS ZENEKARA
NOVEMBER 17. (KEDD) 19.00 SOLTI TEREM BÁNATDALOK – RAJK JUDIT HABILITÁCIÓS KONCERTJE
NOVEMBER 18. (SZERDA)
NOVEMBER 29. (VASÁRNAP) 11.00 SOLTI TEREM A CSODABOGÁR ZONGORISTA 19.30 NAGYTEREM PETROVICS EMIL 90 JEGYUTALVÁNY, AJÁNDÉKKÁRTYA NEM HASZNÁLHATÓ.
DECEMBER DECEMBER 2. (SZERDA)
19.30 NAGYTEREM FASSANG LÁSZLÓ
19.00 SOLTI TEREM MÓZES TAMARA & NAGY JÁNOS DUÓ
NOVEMBER 20. (PÉNTEK)
DECEMBER 5. (SZOMBAT)
19.00 SOLTI TEREM KAMARA.HU/1
19.00 SOLTI TEREM A ZENEAKADÉMIA FÚVÓS EGYÜTTESE
NOVEMBER 21. (SZOMBAT) 11.00 KUPOLATEREM KAMARA.HU – ZENÉS UTAZÁS A KIS HERCEG B-612-ES BOLYGÓJÁRA 19.00 SOLTI TEREM KAMARA.HU/2
19.30 NAGYTEREM A program egyeztetés alatt.
JEGYUTALVÁNY, AJÁNDÉKKÁRTYA NEM HASZNÁLHATÓ.
DECEMBER 10. (CSÜTÖRTÖK) 19.30 NAGYTEREM BARTÓK ÖSSZES HEGEDŰS KAMARAMŰVE/3
DECEMBER 13. (VASÁRNAP) 11.00 SOLTI TEREM A CSODABOGÁR KÓRUS 15.00 SOLTI TEREM ZENÉLŐ VADAK A KONCERTRE JELENLEG NEM KAPHATÓ JEGY.
DECEMBER 15. (KEDD) 19.00 SOLTI TEREM OSZTROSITS ESZTER ÉS KAMARAPARTNEREI
DECEMBER 16. (SZERDA) 19.00 SOLTI TEREM SZŰCS MÁTÉ ÉS A KODÁLY VONÓSNÉGYES 19.30 NAGYTEREM KODÁLY 138
DECEMBER 17. (CSÜTÖRTÖK) 19.30 NAGYTEREM KOKAS DÓRA, MAXIM RYSANOV ÉS VADIM HOLODENKO
DECEMBER 19. (SZOMBAT) 19.30 NAGYTEREM KAMP SALAMON ÉS A ZENEAKADÉMIA SZIMFONIKUS ZENEKARA A KONCERTRE JELENLEG NEM KAPHATÓ JEGY.
2021 JANUÁR 26. (KEDD) 19.30 NAGYTEREM WOLFGANG SEIFEN A KONCERTRE JELENLEG NEM KAPHATÓ JEGY.
MÁRCIUS 5. (PÉNTEK) 19.30 NAGYTEREM JIYEONG MUN ÉS FENYŐ LÁSZLÓ
ÁPRILIS 21. (SZERDA) 19.30 NAGYTEREM LES VENTS FRANÇAIS
3
Klasszikus Jazz Egyetemi Opera Népzene Junior Egyéb
AUGUSZTUS 2020. AUGUSZTUS 18. (KEDD), 19.30 NAGYTEREM
BALÁZS JÁNOS ÉS A NEMZETI FILHARMONIKUS ZENEKAR RAHMANYINOV ÖSSZES ZONGORAVERSENYE/1 Szergej Rahmanyinov: 1. (fisz-moll) zongoraverseny, op. 1 Rapszódia egy Paganini-témára, op. 43 2. (c-moll) zongoraverseny, op. 18
Balázs János (zongora) Nemzeti Filharmonikus Zenekar Vezényel: Charles Olivieri-Munroe A koncertre a május 29-re váltott jegyek és bérletek érvényesek. Jegyárak: 6 800, 8 500, 10 200, 11 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont, Nemzeti Filharmonikus Zenekar 2020. AUGUSZTUS 19. (SZERDA), 19.30 NAGYTEREM
BALÁZS JÁNOS ÉS A NEMZETI FILHARMONIKUS ZENEKAR RAHMANYINOV ÖSSZES ZONGORAVERSENYE/2 Szergej Rahmanyinov: 4. (g-moll) zongoraverseny, op. 40 3. (d-moll) zongoraverseny, op. 30
Balázs János (zongora) Nemzeti Filharmonikus Zenekar Vezényel: Charles Olivieri-Munroe A koncertre a május 30-ra váltott jegyek és bérletek érvényesek. Jegyárak: 6 800, 8 500, 10 200, 11 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont, Nemzeti Filharmonikus Zenekar 4
SZEPTEMBER 2020. SZEPTEMBER 18. (PÉNTEK), 19.30 NAGYTEREM
A ZENEKAR MESTEREI ROLLA JÁNOS ÉS A ZENEAKADÉMIA KAMARAZENEKARA/2 Haydn: Krisztus hét szava a keresztfán, Hob. XX:2
Narrátor: Mécs Károly A Zeneakadémia Kamarazenekara Koncertmester: Rolla János A koncertre a március 29-ére váltott jegyek és bérletek érvényesek. Jegyárak: 1 500, 2 300, 3 100, 3 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont 2020. SZEPTEMBER 19. (SZOMBAT), 19.30 NAGYTEREM
BACH SZÓLÓBAN KELEMEN BARNABÁS Johann Sebastian Bach: 3. (E-dúr) hegedűpartita, BWV 1006 1. (g-moll) hegedűszonáta, BWV 1001 2. (d-moll) hegedűpartita, BWV 1004
Kelemen Barnabás (hegedű) A koncertre a március 12-re váltott jegyek és bérletek érvényesek. Jegyárak: 3 900, 4 900, 5 900, 6 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont A koncertre jelenleg nem kapható jegy.
2020. SZEPTEMBER 22. (KEDD), 19.00 SOLTI TEREM
2020. SZEPTEMBER 27. (VASÁRNAP), 11.00 SOLTI TEREM
KAMARAZENE KARNYÚJTÁSNYIRA PUSKER JÚLIA, CHRISTOPH HEESCH ÉS SZABÓ MARCELL GRIEG-EST
LISZT-KUKACOK AKADÉMIÁJA – CSODABOGARAK A CSODABOGÁR ÜTŐS 10–15 ÉVESEKNEK
Edvard Grieg: e-moll zongoraszonáta, op. 7 3. (c-moll) hegedű-zongora szonáta, op. 45 a-moll cselló-zongora szonáta, op. 36 Andante con moto
Művek marimbára, xilofonra és dobokra, valamint rögtönzött zenélés rögtönzött hangszereken
Pusker Júlia (hegedű), Christoph Heesch (cselló), Szabó Marcell (zongora)
Jegyárak: 2 500 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
A koncertre a március 21-ére váltott jegyek és bérletek érvényesek. Jegyárak: 2 200, 3 200 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont A koncertre jelenleg nem kapható jegy.
2020. SZEPTEMBER 30. (SZERDA), 19.00 SOLTI TEREM
2020. SZEPTEMBER 23. (SZERDA), 19.00 SOLTI TEREM
A FEKETE-FEHÉR SZÍNEI RÁNKI FÜLÖP Satie – Dukay Barnabás: ... mintha valami távoli éneket hallani ... (ősbemutató) Dukay Barnabás: Angyali Üdvözlet és találkozás a Feltámadás napján, kora hajnalban Dukay Barnabás: Az önmagában nyugvó szív második motettája Dukay Barnabás: A Nap mégis egy hajnali csillag – Introitus és Hymnus J. S. Bach – Dukay Barnabás: a feltámadás dicsősége (Liebster Jesu, wir sind hier) – második strófa Dukay Barnabás: A Végtelen pillanatai Dukay Barnabás: ... és szóltam: Ki vagy Te? S Ő mondta: Te! (ősbemutató) Dukay Barnabás: Ölelj magadhoz Uram! töltsd be mulandó lényemet az átváltozás nehéz órái ban (ősbemutató) Messiaen: A kerti poszáta
Dés András, Janca Dániel (ütőhangszerek) Mesélő: Mona Dániel
ÖSSZKIADÁS ÉLŐBEN BARTÓK ÖSSZES HEGEDŰS KAMARAMŰVE/1 Bartók Béla: Andante, BB 26b 44 duó két hegedűre, BB 104 – részletek 2. hegedű-zongora szonáta, BB 85 44 duó két hegedűre, BB 104 – részletek Kontrasztok, BB 116
Baráti Kristóf (hegedű) Közreműködnek: Langer Ágnes, Pusker Júlia (hegedű), Klenyán Csaba (klarinét), Fejérvári Zoltán (zongora) Jegyárak: 4 900, 5 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
Ránki Fülöp (zongora) A koncertre a március 26-ára váltott jegyek és bérletek érvényesek. Jegyárak: 2 900, 3 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont A koncertre jelenleg nem kapható jegy. 5
OKTÓBER 2020. OKTÓBER 1. (CSÜTÖRTÖK), 19.00 SOLTI TEREM
A TEHETSÉG KÖTELEZ KOVÁCS GERGELY ÉS AZ ORION TRIO Stravinsky: Három tétel a Petruskából Rahmanyinov: Tizenhárom prelűd, op. 32 Brahms: 2. (C-dúr) zongoratrió, op. 87
Kovács Gergely (zongora) Orion Trio: Lachegyi Róza (hegedű), Márkus Ágnes (cselló), Kovács Gergely (zongora) Jegyárak: 2 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
2020. OKTÓBER 2. (PÉNTEK), 19.30 NAGYTEREM
ORGONA A KÖZPONTBAN DAVID TITTERINGTON Elgar: g-moll orgonaszonáta, op. 28 – 1. Allegro maestoso Wesley: Voluntary in D Mendelssohn: Paulus, op. 36 – Nyitány (W. T. Best átirata) Leighton: Paean Walton: Orb and Sceptre – koronázási induló Grainger: Handel in the Strand Bridge: E-dúr adagio Judith Weir: Ettrick Banks Willan: Bevezetés, passacaglia és fúga, op. 149
David Titterington (orgona) 2020. OKTÓBER 2. (PÉNTEK), 16.00 SOLTI TEREM
ARTISJUS ZENESZERZŐ WORKSHOP ZÁRÓKONCERT Bozsó Bonifác: Smaragd hangok Lazsádi Csanád: Tavasz szellő Gyurján Lujza: Szonatinácska Stefán Dávid János: Fakopáncs Grebely József: Klarinét dal I-II. Kiss Dávid: Claristorm Závogyán Bercel: Pendulum Csató Márton: Rhythm Cocktail 2020 Németh Zoltán: Rapszódia Nyári Szabolcs: A tengeri csata Máté Bálint: Váltott 8-adok Bartók: Kontrasztok, BB 116
Közreműködnek: Klenyán Csaba (klarinét), Osztrosits Éva (hegedű), Szőcs Henrik (zongora), Palotás Gábor (marimba, vibrafon) Díjtalan belépő igényelhető a Zeneakadémia jegypénztárában, a koncert előtt egy hónappal. Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont Támogató: Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület
6
Jegyárak: 1 800, 2 300, 2 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont 2020. OKTÓBER 3. (SZOMBAT), 16.00 SOLTI TEREM
BEETHOVEN PLUSZ ALEXANDER MELNYIKOV ÉS A CUARTETO CASALS/1 Beethoven: 5. (D-dúr) zongoratrió, op. 70/1 („Szellem”) Beethoven: 11. (f-moll) vonósnégyes, op. 95 („Serioso”) Sosztakovics: g-moll zongoraötös, op. 57
Alexander Melnyikov (zongora) Cuarteto Casals: Vera Martínez Mehner, Abel Tomàs Realp (hegedű), Jonathan Brown (brácsa), Arnau Tomàs Realp (cselló) Jegyárak: 2 900, 3 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
2020. OKTÓBER 3. (SZOMBAT), 19.00 SOLTI TEREM
2020. OKTÓBER 4. (VASÁRNAP), 19.30 NAGYTEREM
BEETHOVEN PLUSZ ALEXANDER MELNYIKOV ÉS A CUARTETO CASALS/2
A VOKÁLIS ZENE MESTEREI WIENER SÄNGERKNABEN SIMPLY CLASSICAL
Sosztakovics: 11. (f-moll) vonósnégyes, op. 122 Beethoven: 30. (E-dúr) zongoraszonáta, op. 109 Sosztakovics: G-dúr prelúdium és fúga, op. 87/3 Sosztakovics: e-moll prelúdium és fúga, op. 87/4 Beethoven: 12. (Esz-dúr) vonósnégyes, op. 127
Claudio Monteverdi, Johann Joseph Fux, Joseph Haydn, W. A. Mozart, Franz Schubert, Robert Schumann és Ifj. Johann Strauss művei
Alexander Melnyikov (zongora) Cuarteto Casals: Vera Martínez Mehner, Abel Tomàs Realp (hegedű), Jonathan Brown (brácsa), Arnau Tomàs Realp (cselló) Jegyárak: 2 900, 3 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont 2020. OKTÓBER 4. (VASÁRNAP), 19.00 SOLTI TEREM
BEETHOVEN PLUSZ ALEXANDER MELNYIKOV ÉS A CUARTETO CASALS/3 Beethoven: 7. (D-dúr) zongoraszonáta, op. 10/3 Sosztakovics: 8. (c-moll) vonósnégyes, op. 110 Beethoven: 13. (B-dúr) vonósnégyes, op. 130 és Nagy fúga, op. 133
Alexander Melnyikov (zongora) Cuarteto Casals: Vera Martínez Mehner, Abel Tomàs Realp (hegedű), Jonathan Brown (brácsa), Arnau Tomàs Realp (cselló) Jegyárak: 2 900, 3 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont 2020. OKTÓBER 7. (SZERDA), 19.30 NAGYTEREM
DRÁFI KÁLMÁN ZONGORAESTJE Liszt: Költői és vallásos harmóniák – 7. Funérailles Liszt: Szerelmi álmok Chopin: Huszonnégy prelűd, op. 28 – 1. (C-dúr), 4. (e-moll), 15. (Desz-dúr), 17. (Asz-dúr) prelűd Chopin: Asz-dúr („Hárfa”) etűd, op. 25 Chopin: c-moll („Forradalmi”) etűd, op. 10/12 Chopin: Esz-dúr keringő, op. 18 Brahms: Változatok egy Haydn-témára, op. 56b
Wiener Sängerknaben Vezényel: Jimmy Chiang A koncertre a március 27-ére váltott jegyek és bérletek érvényesek. Jegyárak: 2 900, 4 300, 5 100, 5 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont A koncertre jelenleg nem kapható jegy. 2020. OKTÓBER 6. (KEDD), 19.00 SOLTI TEREM
A FEKETE-FEHÉR SZÍNEI BORBÉLY LÁSZLÓ IN MEMORIAM GLENN GOULD Sweelinck: Fantázia, P3 Schönberg: Zongoraszvit, op. 25 J. S. Bach: A fúga művészete, BWV 1080 – Contrapunctus II, IV, VII Berg: Zongoraszonáta, op. 1 Beethoven: 28. (A-dúr) zongoraszonáta, op. 101 Bizet: Kromatikus változatok
Borbély László (zongora) Jegyárak: 2 900, 3 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
Debussy: Bergamaszk szvit – 3. Clair de lune Debussy: A boldog sziget Rahmanyinov: Tizenhárom prelűd, op. 32 – 5. (G-dúr), 12. (gisz-moll) prelűd Rahmanyinov: Tíz prelűd, op. 23 – 5. (g-moll) prelűd Brahms: Magyar táncok, WoO 1 – részletek (Dráfi Kálmán és Balázs János átirata két zongorára)
Dráfi Kálmán (zongora) Közreműködik: Balázs János (zongora) Jegyárak: 1 900, 2 900, 3 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont 7
2020. OKTÓBER 8. (CSÜTÖRTÖK), 19.30 NAGYTEREM
2020. OKTÓBER 11. (VASÁRNAP), 19.30 NAGYTEREM
AKUSZTIKUS, AUTENTIKUS DITRÓ – BUDAPEST, DITRÓ KONCERT A 60 ÉVES KELEMEN LÁSZLÓ TISZTELETÉRE
TISZTA BAROKK JULIA LEZSNYEVA ÉS A VENICE BAROQUE ORCHESTRA
Kelemen László: Szólószonáta – 1. Preludium, 2. Fuga „Csak azt mondd meg, rózsám…” (hangfelvétel) Széki lassú és magyar Bonchidai magyar dallamok Gyergyói népzenei összeállítás Kelemen László: Végrendelet (Szőcs Géza versére) Kelemen László: Né, hol leng egy nagy ház Kalotaszegi prímások Kelemen László: Forradalom után – részlet a Magyar Állami Népi Együttes Verbunkos című műsorából Szarvasének – részletek Kelemen László: Szólószonáta – 3. Alla Siciliana, 4. Moderato
Balogh Melinda, Berecz András, Enyedi Ágnes, Juhász Réka, Pál Eszter, Sőregi Anna (ének), Banda Ádám, Mihó Attila, Papp István Gázsa, Székely Levente, Varga István „Kiscsipás” (hegedű), Kelemen László, Mester László (brácsa), Doór Róbert (nagybőgő), Zimber Ferenc (cimbalom), András Orsolya (gardon) Gombai Tamás és zenekara Ökrös zenekar Pál István Szalonna és bandája Magyar Állami Népi Együttes tánckara és zenekara Szent Efrém Vegyeskar (művészeti vezető: Bubnó Tamás) Jegyárak: 1 900, 2 900, 3 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
Corelli: D-dúr concerto grosso, op. 6/4 Vivaldi: „Agitata da due venti” – Constanza áriája a Griselda c. operából Vivaldi: „Sposa son disprezzata” – Irene áriája a Bajazet c. operából Vivaldi: h-moll hegedű-négyesverseny, RV 580 (átirat csembalóra és zenekarra) Händel: „Alla sua gabbia d’oro” – Rossane áriája az Alessandro c. operából Händel: „Brilla nell’alma” – Rossane áriája az Alessandro c. operából Vivaldi: g-moll cselló-kettősverseny, RV 531 Graun: „D’ogni aura al mormorar” – Aristeo áriája a L’Orfeo c. operából Händel: „Un pensiero nemico di pace” – ária az Il trionfo del Tempo e della Verità című oratóriumból Vivaldi: D-dúr („A pacsirta”) furulyaverseny, RV 428 Händel: „Lascia la spina” – ária az Il trionfo del Tempo e della Verità című oratóriumból Graun: „Mi paventi il figlio indegno” – Agrippina áriája a Britannico című operából
Julia Lezsnyeva (szoprán) Venice Baroque Orchestra Vezényel: Andrea Marcon
Jegyárak: 8 800, 10 500, 12 200, 13 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont A koncertre jelenleg nem kapható jegy.
2020. OKTÓBER 15. (CSÜTÖRTÖK), 19.30 NAGYTEREM
KAMARAZENE NAGYTEREMRE FRANKL PÉTER, PERÉNYI MIKLÓS, KELLER ANDRÁS ÉS HORTI LILLA Beethoven: G-dúr variációk Wenzel Müller Ich bin der Schneider Kakadu című témájára, op. 121a Sosztakovics: Hét románc Alexander Blok verseire, op. 127 Dvořák: 3. (f-moll) zongoratrió, op. 65 8
Horti Lilla (szoprán), Keller András (hegedű), Perényi Miklós (cselló), Frankl Péter (zongora) A koncertre a május 23-ra váltott jegyek és bérletek érvényesek. Jegyárak: 5 300, 6 500, 7 700, 8 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
2020. OKTÓBER 18. (VASÁRNAP), 19.30 NAGYTEREM
2020. OKTÓBER 21. (SZERDA), 19.00 SOLTI TEREM
A ZENEAKADÉMIA MŰHELYEI ORGONA TANSZAK
DALOK, DALÁTIRATOK/2 A DOKTORI ISKOLA BILLENTYŰS HALLGATÓINAK KONCERTJE
Közreműködnek a Zeneakadémia orgona szakos hallgatói Díjtalan belépő igényelhető a Zeneakadémia jegypénztárában, a koncert előtt egy hónappal. Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont 2020. OKTÓBER 19. (HÉTFŐ), 19.00 SOLTI TEREM
DALOK, DALÁTIRATOK/1 A DOKTORI ISKOLA BILLENTYŰS HALLGATÓINAK KONCERTJE Schubert–Liszt: Hattyúdalok – 12. Der Doppelgänger, 3. Aufenthalt Schubert–Liszt: Müller-dalok (Hat dal A szép molnár lányból) – 2. Der Müller und der Bach Schumann – Szőcs Kristóf: Négy dal a Dichterliebeciklusból Liszt: Tizenkét Schubert-dal – 2. Auf dem Wasser zu singen, 8. Gretchen am Spinnrade, 4. Erlkönig Brahms: Négy komoly ének, op. 121 – részletek Brahms: A szép Magelone, op. 33 – részletek R. Strauss: Négy dal, op. 27
Kronauer-Vida Anikó (szoprán), Borka Ákos (basszus), Demény Balázs, Krizsán Kinga, Menyhei Ádám, Varga Gergő Zoltán, Szőcs Kristóf (zongora) Díjtalan belépő igényelhető a Zeneakadémia jegypénztárában, a koncert előtt egy hónappal. Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont 2020. OKTÓBER 20. (KEDD), 19.00 SOLTI TEREM
KONZIS KONCERTEK VERSENYGYŐZTESEK KONCERTJE Közreműködnek a Bartók Konzervatórium növendékei
Fauré: Két dal, op. 46 – 2. Clair de lune Debussy: Clair de lune (Votre âme est un paysage choisi) Debussy: Gáláns ünnepek, 1. kötet – 3. Clair de lune Debussy: Bergamaszk szvit – 3. Clair de lune Kodály: Énekszó, op. 1 – részletek Rahmanyinov: Hat románc, op. 38 – 3. Margaréták Rahmanyinov: Margaréták (a szerző zongoraátirata) Rahmanyinov: Tizenkét dal, op. 21 – 7. Itt most jó Rahmanyinov–Gryaznov: Itt most jó (zongora átirat) Rahmanyinov: Tizennégy románc, op. 34 – 14. Vocalise Rahmanyinov–Kocsis: Vocalise (zongoraátirat)
Kronauer-Vida Anikó, Kovács Csilla, Staszny Zsófia (szoprán), Hotzi Panni, Simon Dorottya, Szalai Éva (zongora) Díjtalan belépő igényelhető a Zeneakadémia jegypénztárában, a koncert előtt egy hónappal. Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont 2020. OKTÓBER 22. (CSÜTÖRTÖK), 19.30 NAGYTEREM
A ZENEKAR MESTEREI HAMAR ZSOLT ÉS A ZENEAKADÉMIA SZIMFONIKUS ZENEKARA Berlioz: Római karnevál – nyitány, op. 9 Paganini: 1. (D-dúr) hegedűverseny, op. 6 Liszt: Dante-szimfónia
Tóth Kristóf (hegedű) A Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara Vezényel: Hamar Zsolt Jegyárak: 2 500, 3 300, 4 100, 4 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
Jegyár: 1 500 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
9
2020. OKTÓBER 26. (HÉTFŐ), 19.00 SOLTI TEREM
2020. OKTÓBER 29. (CSÜTÖRTÖK), 19.00 SOLTI TEREM
A TEHETSÉG KÖTELEZ LANGER ÁGNES ÉS FÜLEI BALÁZS
ÖSSZKIADÁS ÉLŐBEN BARTÓK ÖSSZES HEGEDŰS KAMARAMŰVE/2
Grieg: 3. (c-moll) hegedű-zongora szonáta, op. 45 Poulenc: Hegedű-zongora szonáta Janáček: Hegedű-zongora szonáta Franck: A-dúr hegedű-zongora szonáta
Bartók Béla: 44 duó két hegedűre, BB 104 – részletek 1. rapszódia, BB 94a 1. hegedű-zongora szonáta, BB 84
Langer Ágnes (hegedű), Fülei Balázs (zongora) Jegyár: 2 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
Baráti Kristóf (hegedű) Közreműködnek: Langer Ágnes, Pusker Júlia (hegedű), Jean-Efflam Bavouzet (zongora)
2020. OKTÓBER 27. (KEDD), 19.00 SOLTI TEREM
Jegyárak: 4 900, 5 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
JAZZ ITT! ROZSNYÓI PÉTER Rögtönzött darabok és saját szerzemények
Rozsnyói Péter (zongora) Jegyár: 1 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont 2020. OKTÓBER 28. (SZERDA), 19.30 NAGYTEREM
KAMARAZENE NAGYTEREMRE DANIEL HOPE, NAGY PÉTER ÉS CLAUDIO BOHÓRQUEZ Johannes Brahms: 1. (G-dúr) hegedű-zongora szonáta, op. 78 2. (F-dúr) cselló-zongora szonáta, op. 99 1. (H-dúr) zongoratrió, op. 8
Daniel Hope (hegedű), Claudio Bohórquez (cselló), Nagy Péter (zongora) Jegyárak: 3 300, 4 500, 5 700, 6 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
10
2020. OKTÓBER 30. (PÉNTEK), 19.00 SOLTI TEREM
BEETHOVEN PLUSZ PRUNYI ILONA, OLÁH VILMOS ÉS PERÉNYI MIKLÓS Beethoven: 4. (B-dúr) zongoratrió, op. 11 („Gassenhauer”) Glinka: d-moll („Patetikus”) trió Beethoven: 7. (B-dúr) zongoratrió, op. 97 („Főherceg”)
Prunyi Ilona (zongora), Oláh Vilmos (hegedű), Perényi Miklós (cselló), Rumy Balázs (klarinét), Tóth Sára Rebeka (fagott) A koncertre az április 7-ére váltott jegyek és bérletek érvényesek. Jegyárak: 2 900, 3 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont A koncertre jelenleg nem kapható jegy.
2020. OKTÓBER 31. (SZOMBAT), 19.30 NAGYTEREM
2020. NOVEMBER 6. (PÉNTEK), 19.00 SOLTI TEREM
TISZTA BAROKK ISABELLE FAUST ÉS AZ IL GIARDINO ARMONICO
BEETHOVEN PLUSZ SZABADI VILMOS, NAGAO HARUKA ÉS KARASSZON ESZTER
Pietro Antonio Locatelli: D-dúr concerto grosso, op. 1/9 L’arte del violino, op. 3 – 2. (c-moll) hegedűverseny L’arte del violino, op. 3 – 10. (F-dúr) hegedűverseny c-moll concerto grosso, op. 1/11 L’arte del violino, op. 3 – 11. (A-dúr) hegedűverseny Esz-dúr concerto grosso, op. 7/6 („Il Pianto d’Arianna”)
Ludwig van Beethoven: Esz-dúr vonóstrió, op. 3 D-dúr vonóstrió, op. 9/2 D-dúr szerenád, op. 8
Isabelle Faust (hegedű) Il Giardino Armonico Furulyán játszik és vezényel: Giovanni Antonini
Jegyárak: 2 900, 3 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
Jegyárak: 8 800, 10 500, 12 200, 13 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
NOVEMBER 2020. NOVEMBER 3. (KEDD), 19.00 SOLTI TEREM
AMADINDA PERCUSSION PROJECT Nigel Westlake: Omphalo Centric Lecture Cage: Second Construction Márta István: Babaházi történet Holló Aurél: 39 – a manicheus álma / beFORe JOHN3 Gavin Bryars: One last bar than Joe can sing
Amadinda Ütőegyüttes: Bojtos Károly, Holló Aurél, Rácz Zoltán, Váczi Zoltán A Zeneakadémia és a Bartók Konzi ütőhangszeres hallgatói
Szabadi Vilmos (hegedű), Nagao Haruka (brácsa), Karasszon Eszter (cselló)
2020. NOVEMBER 8. (VASÁRNAP), 11.00 SOLTI TEREM
LISZT-KUKACOK AKADÉMIÁJA – CSODABOGARAK A CSODABOGÁR ZENESZERZŐ 10–15 ÉVESEKNEK Mozart: A-dúr klarinétötös, K. 581
Korossy Kvartett: Korossy-Khayll Csongor, Tóth Kristóf (hegedű), Osztrosits Éva (brácsa), Devich Gergely (cselló) Bartek Zsolt (klarinét) A zeneszerző: Dinya Dávid Mesélő: Mona Dániel Jegyár: 2 500 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
Jegyárak: 2 900, 3 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont 2020. NOVEMBER 4. (SZERDA), 19.30 NAGYTEREM
Schubert–Mahler: A halál és a lányka – a d-moll vonósnégyes vonószenekari átirata
A ZENEKAR MESTEREI ROLLA JÁNOS ÉS A ZENEAKADÉMIA KAMARAZENEKARA/3
Spányi Miklós (csembaló), Oross Veronika (fuvola) A Zeneakadémia Kamarazenekara Koncertmester: Rolla János
J. S. Bach: 2. (h-moll) zenekari szvit, BWV 1067 J. S. Bach: 5. (D-dúr) brandenburgi verseny, BWV 1050
Jegyárak: 1 500, 2 300, 3 100, 3 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont 11
2020. NOVEMBER 8. (VASÁRNAP), 15.00 SOLTI TEREM
2020. NOVEMBER 10. (KEDD), 19.00 SOLTI TEREM
LISZT-KUKACOK AKADÉMIÁJA – ZENÉLŐ TERMÉSZET ZENÉLŐ HALAK 10–15 ÉVESEKNEK
JAZZ ITT! DEMENIV MIHÁLY ÉS TÁLAS ÁRON A TANGÓTÓL A JAZZIG
Liszt: Zarándokévek, Első év: Svájc – A forrás partján Debussy: Képek, 2. füzet – Aranyhalak Britten: Hal a csendes tavakban Schubert: A pisztráng, D. 550 Schubert: A-dúr („A pisztráng”) zongoraötös, D. 667 – részlet
Megyesi Zoltán (tenor), Fülei Balázs (zongora), Varga Oszkár (hegedű), Ludmány Dénes (brácsa), Varga István (cselló), Varga Viktor (nagybőgő) Mesélő: Mona Dániel A koncertre az április 19-ére váltott jegyek és bérletek érvényesek. Jegyár: 1 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont A koncertre jelenleg nem kapható jegy. 2020. NOVEMBER 9. (HÉTFŐ), 19.00 SOLTI TEREM
ITT ÉS MOST STUDIO 5 TÁNCJÁTÉK Bella Máté: A pillangó álma Virágh András Gábor: Triptichon Solti Árpád: Seven SitCom Episodes Szentpáli Roland: Melton 200 Kutrik Bence: The Mandelbrot Riddle
Újházi Gyöngyi, Géczy Teodóra, Háry Péter (cselló), Lescsinszky Áron, Monostori Gábor, Menyhei Ádám, Szelcsányi Ágnes (zongora), Szendrey Dániel (kürt), Szűcs Péter (klarinét, basszusklarinét), Kanyó Dávid (fuvola), Seleljo Erzsébet (szaxofon), Szentpáli Roland (tuba), Lajhó Gyula (ütőhangszerek) Vezényel: Juhász Bence Koreográfus: Kulcsár Noémi Táncosok: Kulcsár Noémi tellabor Moderátor: Mesterházi Máté A koncertre a március 28-ra váltott jegyek és bérletek érvényesek. Jegyárak: 1 900, 2 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont Támogató: Nemzeti Kulturális Alap 12
Richard Galliano: Opale Concerto – 2. Moderato malinconico, 3. Allegro energico Tálas Áron: Lights Chick Corea: Windows Franck Angelis: Romance Franck Angelis: Chiquilin de Bachin Piazzolla: Négy évszak Buenos Airesben – 4. Buenos Aires-i tél Franck Angelis: Impasse – 2. Andante doloroso Piazzolla: Aconcagua Vlagyimir Zubickij: Omaggio ad Astor Piazzolla Eduard Akhanov: These Foolish Things
Demeniv Mihály (harmonika), Tálas Áron (zongora) Jegyárak: 1 900, 2 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont 2020. NOVEMBER 12. (CSÜTÖRTÖK), 19.00 SOLTI TEREM
A FEKETE-FEHÉR SZÍNEI PALOJTAY JÁNOS DALOK SZÖVEG NÉLKÜL Chopin: Barcarolle, op. 60 Mendelssohn: Dal szöveg nélkül, op. 30/6 („Venetianisches Gondollied”) Mendelssohn: Dal szöveg nélkül, op. 102/5 („Kinderstück”) Mendelssohn: Dal szöveg nélkül, op. 19b/2 Mendelssohn: Dal szöveg nélkül, op. 38/6 („Duetto”) Schumann–Liszt: Liebeslied („Widmung”) Liszt: Tizenkét Schubert-dal – 3. Du bist die Ruh’, 8. Gretchen am Spinnrade („Meine Ruh’ ist hin”), 2. Auf dem Wasser zu singen Rahmanyinov: Tizennégy románc, op. 34 – 14. Vocalise (Kocsis Zoltán átirata) Kreisler–Rahmanyinov: Liebesleid Bartók: Tizenöt magyar parasztdal, BB 79 Albéniz: Chant d’Espagne, op. 232
Palojtay János (zongora) Jegyárak: 2 900, 3 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont A koncertre jelenleg nem kapható jegy.
2020. NOVEMBER 13. (PÉNTEK), 19.00 SOLTI TEREM
2020. NOVEMBER 17. (KEDD), 19.00 SOLTI TEREM
BEETHOVEN PLUSZ VARVARA
BÁNATDALOK RAJK JUDIT HABILITÁCIÓS KONCERTJE
Beethoven: g-moll fantázia, op. 77 Dmitrij Sosztakovics: 2. (h-moll) zongoraszonáta, op. 61 d-moll prelúdium és fúga, op. 87/24 A-dúr prelúdium és fúga, op. 87/7 a-moll prelúdium és fúga, op. 87/2 e-moll prelúdium és fúga, op. 87/4 Desz-dúr prelúdium és fúga, op. 87/15 Beethoven: 14. (cisz-moll) zongoraszonáta, op. 27/2 („Holdfény”)
Varvara (zongora) A koncertre a május 3-ra váltott jegyek és bérletek érvényesek. Jegyárak: 2 900, 3 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont 2020. NOVEMBER 14. (SZOMBAT), 19.30 NAGYTEREM
A ZENEKAR MESTEREI GILBERT VARGA ÉS A ZENEAKADÉMIA SZIMFONIKUS ZENEKARA ZAK 145 Bartók: 3. zongoraverseny, BB 127 Rimszkij-Korszakov: Seherezádé, op. 35
Balogh Ádám (zongora) A Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara Vezényel: Gilbert Varga
SÍRVERSEK Jeney: Rajk László vízjele; „Én imádottam...” – részlet a Halotti szertartásból Liszt: Le Crucifix Jeney: Ha nincs mit tenni – Esterházy Péter emlékére; „Was hast du verborchen?”; Emlékszem; Kurtág Márta vízjele BÁNATDALOK Schubert: A halál és a lányka, D. 531 Kurtág György: Három régi felirat, op. 25 – 3. Sírkereszt a Mecseknádasdi temetőben Balogh Máté: Wenn dein Mütterlein... Schubert: A vándor éji dala I., D. 224 Gregorián vigasztaló ének A HAMLETI MEGENGEDÉS Brahms: Öt Ophelia-dal, WoO 22 Sosztakovics: Hamlet beszélgetése a lelkiismeretével, op. 143/3 Jeney: Ami eldől, nem áll / Egy modern Hamletfordítás Kurtág György: …elszunnyadni, – semmi több…, op. 50 – Hét dal Tandori Dezső verseire
Rajk Judit (ének), Borbély László (zongora) Közreműködnek: Rácz József (hegedű), Schlanger Tamás (ütőhangszerek), Varga Abigél (asszisztencia) Díjtalan belépő igényelhető a Zeneakadémia jegypénztárában, a koncert előtt egy hónappal Rendező: Zeneakadémia Doktori Iskola
Jegyárak: 2 500, 3 300, 4 100, 4 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
13
2020. NOVEMBER 18. (SZERDA), 19.30 NAGYTEREM
2020. NOVEMBER 21. (SZOMBAT), 11.00 KUPOLATEREM
ORGONA A KÖZPONTBAN FASSANG LÁSZLÓ
KAMARA.HU – A KIS HERCEG ZENÉS UTAZÁS A KIS HERCEG B-612-ES BOLYGÓJÁRA SIMON IZABELLA GYEREKMŰSORA 6–11 ÉVESEKNEK
J. S. Bach – Fassang László: Chaconne a d-moll hegedűpartitából Szathmáry Zsigmond: B-A-C-H hommage à ... Liszt: Prelúdium és fúga a B-A-C-H motívumra Schumann: Hat darab kánonformában, op. 56 Ligeti: Musica ricercata – részletek Kurtág György: Játékok – részletek Brahms – Fassang László: Chaconne a 4. (e-moll) szimfóniából
Fassang László (orgona) Jegyárak: 1 800, 2 300, 2 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont 2020. NOVEMBER 20. (PÉNTEK), 19.00 SOLTI TEREM
KAMARA.HU – A KIS HERCEG KAMARA.HU/1 A ZENEAKADÉMIA KAMARAZENEI FESZTIVÁLJA Schumann: Gyermekjelenetek, op. 15 Perényi Miklós: Zongoraötös kürtre, hegedűre, brácsára, csellóra és zongorára Debussy: d-moll cselló-zongora szonáta Schubert: 2. (a-moll) hegedű-zongora szonáta, D. 385 Debussy: g-moll vonósnégyes, op. 10
Keller Vonósnégyes Tóth Bálint (kürt), Környei Zsófia (hegedű), Bársony Péter (brácsa), Karasszon Eszter (cselló), Palojtay János, Simon Izabella, Várjon Dénes (zongora) Jegyárak: 3 500, 4 500 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
Közreműködnek a kamara.hu művészei, valamint Kőszeghy Csilla meseillusztrátor Jegyár: 1 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont 2020. NOVEMBER 21. (SZOMBAT), 19.00 SOLTI TEREM
KAMARA.HU – A KIS HERCEG KAMARA.HU/2 A ZENEAKADÉMIA KAMARAZENEI FESZTIVÁLJA Mozart: 21. (e-moll) hegedű-zongora szonáta, K. 304 Sosztakovics: 2. (e-moll) zongoratrió, op. 67 Janáček: Mládí (Ifjúság) Mozart: Esz-dúr zongoraötös, K. 452
Kaczander Orsolya (fuvola), Rózsa Gerda (oboa), Klenyán Csaba, Szűcs Péter (klarinét), Lakatos György (fagott), Tóth Bálint (kürt), Keller András (hegedű), Fenyő László (cselló), Berecz Mihály, Érdi Tamás, Várjon Dénes (zongora) Jegyárak: 3 500, 4 500 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont 2020. NOVEMBER 22. (VASÁRNAP), 17.00 SOLTI TEREM
KAMARA.HU – A KIS HERCEG HATSZEMKÖZT BESZÉLGETÉS IRODALOMRÓL ÉS ZENÉRŐL ZÁVADA PÁLLAL Beethoven: 4. (C-dúr) cselló-zongora szonáta, op. 102/1
Perényi Miklós (cselló), Várjon Dénes (zongora) Jegyár: 1 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
14
2020. NOVEMBER 22. (VASÁRNAP), 19.00 SOLTI TEREM
2020. NOVEMBER 24. (KEDD), 19.30 NAGYTEREM
KAMARA.HU – A KIS HERCEG KAMARA.HU/3 A ZENEAKADÉMIA KAMARAZENEI FESZTIVÁLJA
TISZTA BAROKK PURCELL KÓRUS ÉS ORFEO ZENEKAR RAMEAU ÉS MONDONVILLE – NAGY MOTETTÁK
Schubert: Három katonainduló, D. 733 Britten: Lachrymae, op. 48 Schubert: c-moll vonósnégyestétel, D. 703 („Quartettsatz”) Schumann: Liederkreis, op. 39 Debussy: Kis szvit Schumann: Tizenkét zongoradarab kis- és nagy gyermekeknek, op. 85 – 12. Esti dal
Rameau: Quam dilecta tabernacula Mondonville: Dominus regnavit; In exitu Israel; Coeli enarrant
Keller Vonósnégyes: Keller András, Környei Zsófia (hegedű), Gál Zoltán (brácsa), Szabó Judit (cselló) Schöck Atala (ének), Bársony Péter (brácsa), Berecz Mihály, Érdi Tamás, Palojtay János, Simon Izabella, Várjon Dénes (zongora) Jegyárak: 3 500, 4 500 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont 2020. NOVEMBER 22. (VASÁRNAP), 19.30 NAGYTEREM
ORGONA A KÖZPONTBAN SZABÓ BALÁZS LISZT-EST Liszt: Transzcendens etűdök (Szabó Balázs átirata)
Szabó Balázs (orgona) A koncertre a május 13-ra váltott jegyek és bérletek érvényesek. Jegyárak: 1 800, 2 300, 2 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont A koncertre jelenleg nem kapható jegy. 2020. NOVEMBER 24. (KEDD), 19.00 SOLTI TEREM
A ZENEAKADÉMIA MŰHELYEI BILLENTYŰS ÉS AKKORDIKUS HANGSZEREK TANSZÉKE
Olivia Doray, Szutrély Katalin (dessus), Mathias Vidal (haute-contre), Megyesi Zoltán (taille), David Witczak (basse-taille) Purcell Kórus, Orfeo Zenekar Vezényel: Vashegyi György Jegyárak: 2 900, 4 300, 5 100, 5 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont 2020. NOVEMBER 25. (SZERDA), 19.00 SOLTI TEREM
A FEKETE-FEHÉR SZÍNEI CSALOG GÁBOR Ligeti: Etűdök – 2. Cordes à vide J. S. Bach: Két prelúdium és fúga a Das wohltemperierte Klavier köteteiből Ligeti: Etűdök – 11. En suspens J. S. Bach: Két prelúdium és fúga a Das wohltemperierte Klavier köteteiből Ligeti: Etűdök – 6. Automne à Varsovie Ligeti: Etűdök – 10. Der Zauberlehring J. S. Bach: Három prelúdium és fúga a Das wohltemperierte Klavier köteteiből Ligeti: Etűdök – 7. Galamb borong, 5. Arc-en-ciel J. S. Bach: h-moll prelúdium és fúga, BWV 869
Csalog Gábor (zongora) A koncertre az április 29-re váltott jegyek és bérletek érvényesek. Jegyárak: 2 900, 3 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont A koncertre jelenleg nem kapható jegy.
Közreműködnek a tanszék hallgatói és tanárai Díjtalan belépő igényelhető a Zeneakadémia jegypénztárában, a koncert előtt egy hónappal. Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont 15
2020. NOVEMBER 27. (PÉNTEK), 19.00 SOLTI TEREM
2020. NOVEMBER 29. (VASÁRNAP), 11.00 SOLTI TEREM
A TEHETSÉG KÖTELEZ CENTRAL EUROPEAN STRING QUARTET
LISZT-KUKACOK AKADÉMIÁJA – CSODABOGARAK A CSODABOGÁR ZONGORISTA 10–15 ÉVESEKNEK
Antonín Dvořák: 12. (F-dúr) vonósnégyes, op. 96 („Amerikai”) 10. (Esz-dúr) vonósnégyes, op. 51 2. (A-dúr) zongoraötös, op. 81
Central European String Quartet: Miranda Liu, Soós Máté (hegedű), Máté Győző (brácsa), Szabó Judit (cselló) Lajkó István (zongora) Jegyár: 2 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
Tálas Áron, Fassang László (zongora, csembaló, Hammond-orgona) Mesélő: Mona Dániel Jegyár: 2 500 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont 2020. NOVEMBER 29. (VASÁRNAP), 19.30 NAGYTEREM
2020. NOVEMBER 28. (SZOMBAT), 19.00 SOLTI TEREM
PETROVICS EMIL 90
BARTÓK VILÁGVERSENY – ZENESZERZŐVERSENY 2020 EREDMÉNYHIRDETÉS ÉS GÁLAKONCERT
Petrovics: Vörösmarty – nyitány, op. 41 Petrovics: Zongoraverseny, op. 46 Petrovics: I. kantáta (Egyedül az erdőben), op. 4 Petrovics: II. szimfónia, op. 48
Korossy vonósnégyes: Korossy-Khayll Csongor, Tóth Kristóf (hegedű), Osztrosits Éva (brácsa), Devich Gergely (cselló)
Kolonits Klára (ének) Balogh Ádám (zongora) Kodály Filharmonikusok Debrecen Vezényel: Hamar Zsolt
Kökény Vonósnégyes: Kökény Eszter, Dósa Csenge (hegedű), Görbicz Fülöp (brácsa), Tomasz Máté (cselló) Kállai Vonósnégyes: Kállai Ernő, Szajkó Géza (hegedű), Dráfi Kálmán (brácsa), Balázs István (cselló) Műsorvezető: Bősze Ádám Díjtalan belépő igényelhető a Zeneakadémia jegypénztárában, a koncert előtt egy hónappal. Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
16
Klasszikus és jazz-improvizáció a helyszínen meg adott témákra, különböző billentyűs hangszereken
Jegyárak: 1 500, 2 000, 2 500 Ft Rendező: Kodály Filharmónia Debrecen, Zeneakadémia Koncertközpont A koncert közös szervezésben valósul meg, ezért jegyvásárláshoz a Zeneakadémia jegyutalvány, illetve ajándékkártya nem használható fel.
DECEMBER 2020. DECEMBER 2. (SZERDA), 19.00 SOLTI TEREM
JAZZ ITT! MÓZES TAMARA & NAGY JÁNOS DUÓ JAZZ-COSMOS Mózes Tamara (ének, billentyű), Nagy János (zongora, billentyűk) A koncertre a május 9-re és a szeptember 26-ra váltott jegyek és bérletek érvényesek. Jegyárak: 1 900, 2 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont 2020. DECEMBER 5. (SZOMBAT), 19.00 SOLTI TEREM
A ZENEAKADÉMIA FÚVÓS EGYÜTTESE R. Strauss: B-dúr szvit, op. 4 Stravinsky: Symphonies of Wind Instruments Stravinsky: Oktett Mozart: B-dúr szerenád, K. 361 („Gran partita”) Orbán György: Pavillon-sinfonietta
A Zeneakadémia fúvós együttese Vezényel: Antal Mátyás Díjtalan belépő igényelhető a Zeneakadémia jegypénztárában, a koncert előtt egy hónappal. Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont 2020. DECEMBER 5. (SZOMBAT), 19.30 NAGYTEREM
ORGONA A KÖZPONTBAN
2020. DECEMBER 8. (KEDD), 19.00 SOLTI TEREM
A FEKETE-FEHÉR SZÍNEI BÁLL DÁVID Hindemith: 1. (A-dúr) zongoraszonáta Debussy: Prelűdök, 2. kötet
Báll Dávid (zongora) Jegyárak: 2 900, 3 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont 2020. DECEMBER 8. (KEDD), 19.30 NAGYTEREM
BALASSA SÁNDOR 85 Balassa Sándor: Cívisek városa, op. 91 Fantázia hárfára és vonószenekarra, op. 76 Magyar koronázási zene, op. 63 Tündér Ilona, op. 45 Damjanich imája, op. 48 Hunok völgye, op. 69
Vigh Andrea (hárfa) Cantemus Vegyeskar (karigazgató: Szabó Soma) MÁV Szimfonikus Zenekar Vezényel: Medveczky Ádám A koncertre a május 28-ra váltott jegyek és bérletek érvényesek. Jegyárak: 1 500, 2 000, 2 500, 3 000 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont, MÁV Szimfonikus Zenekar A koncert közös szervezésben valósul meg, ezért jegyvásárláshoz a Zeneakadémia jegyutalvány, illetve ajándékkártya nem használható fel.
A program egyeztetés alatt.
Jegyárak: 1 800, 2 300, 2 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
17
2020. DECEMBER 10. (CSÜTÖRTÖK), 19.30 NAGYTEREM
2020. DECEMBER 15. (KEDD), 19.00 SOLTI TEREM
ÖSSZKIADÁS ÉLŐBEN BARTÓK ÖSSZES HEGEDŰS KAMARAMŰVE/3
A TEHETSÉG KÖTELEZ OSZTROSITS ESZTER ÉS KAMARAPARTNEREI DOHNÁNYI-EST
Bartók Béla: 2. rapszódia, BB 96a Szólószonáta hegedűre, BB 124 Zongoraötös, BB 33
Baráti Kristóf (hegedű) Közreműködnek: Giovanni Guzzo (hegedű), Szűcs Máté (brácsa), Julian Steckel (cselló), Várjon Dénes (zongora) Jegyárak: 3 300, 4 500, 5 700, 6 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
Dohnányi Ernő: C-dúr szerenád, op. 10 cisz-moll hegedű-zongora szonáta, op. 21 C-dúr szextett, op. 3
Osztrosits Eszter (hegedű), Kurgyis András, Varga Oszkár (brácsa), Matuska Flóra (cselló), Rumy Balázs (klarinét), Tóth Bálint (kürt), Dani Imre (zongora) Jegyár: 2 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
2020. DECEMBER 13. (VASÁRNAP), 11.00 SOLTI TEREM
LISZT-KUKACOK AKADÉMIÁJA – CSODABOGARAK A CSODABOGÁR KÓRUS 10–15 ÉVESEKNEK Interaktív vokális játékok, rendhagyó kórusművek és közös „zenecsinálás”
Soharóza (művészeti vezető: Halas Dóra) Mesélő: Mona Dániel Jegyár: 2 500 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont 2020. DECEMBER 13. (VASÁRNAP), 15.00 SOLTI TEREM
LISZT-KUKACOK AKADÉMIÁJA – ZENÉLŐ TERMÉSZET ZENÉLŐ VADAK 10–15 ÉVESEKNEK Csajkovszkij: Az évszakok, op. 37a – Szeptember Paganini: 9. (E-dúr) caprice („Vadászat”) ifj. Johann Strauss: Cigánybáró – Zsupán áriája Schumann: Erdei jelenetek, op. 82 – Vadász a lesen Papp Lajos: Állatképek – Kenguruk, Az oroszlán álma, Vágtató zebrák Vinter: A vadász holdja Bartók: Kilenc kis zongoradarab, BB 90 – Marcia delle bestie (Vadállatok indulója) 18
Mancini: Rózsaszín párduc Pécsi József: Esti mese Copland: A macska és az egér
Eckhardt Gábor, Alter Katalin (zongora), Korossy-Khayll Csongor (hegedű), Szűcs Attila (bariton), Kasza Mónika (kürt), Fehér Szonja (fagott) Mesélő: Mona Dániel A koncertre a március 22-ére váltott jegyek és bérletek érvényesek. Jegyár: 1 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont A koncertre jelenleg nem kapható jegy.
2020. DECEMBER 16. (SZERDA), 19.00 SOLTI TEREM
2020. DECEMBER 17. (CSÜTÖRTÖK), 19.30 NAGYTEREM
KAMARAZENE KARNYÚJTÁSNYIRA SZŰCS MÁTÉ ÉS A KODÁLY VONÓSNÉGYES
KAMARAZENE NAGYTEREMRE KOKAS DÓRA, MAXIM RYSANOV ÉS VADIM HOLODENKO
Mozart: 18. (A-dúr) vonósnégyes, K. 464 Beethoven: 5. (A-dúr) vonósnégyes, op. 18/5 Brahms: 2. (G-dúr) vonósötös, op. 111
Ajrat Ismuratov: Homage to Beethoven Beethoven: Hét bagatell, op. 33 – 4. (A-dúr), 5. (C-dúr), 6. (D-dúr) és 7. (Asz-dúr) bagatell Beethoven: 4. (B-dúr) zongoratrió, op. 11 („Gassenhauer”) (átirat brácsára, csellóra és zongorára) Balogh Máté: TRIOverture Brahms: a-moll klarinéttrió, op. 114 (a szerző átirata brácsára, csellóra és zongorára)
Kodály Vonósnégyes: Falvay Attila, Bangó Ferenc (hegedű), Tuska Zoltán (brácsa), Éder György (cselló) Szűcs Máté (brácsa) A koncertre az április 16-ra váltott jegyek és bérletek érvényesek. Jegyárak: 2 200, 3 200 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont Támogató: Falvay Attila a Magyar Állam tulajdonában levő Antonio Stradivari 1731 „Hamma” hegedűn játszik
Kokas Dóra (cselló), Maxim Rysanov (brácsa), Vadim Holodenko (zongora) Jegyárak: 3 300, 4 500, 5 700, 6 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
2020. DECEMBER 16. (SZERDA), 19.30 NAGYTEREM
2020. DECEMBER 19. (SZOMBAT), 19.30 NAGYTEREM
KODÁLY 138
A ZENEKAR MESTEREI KAMP SALAMON ÉS A ZENEAKADÉMIA SZIMFONIKUS ZENEKARA KARÁCSONYI HANGVERSENY
Kodály: Székely fonó
A Zeneakadémia Ének Tanszékének hallgatói A Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara és Alma Mater Kórusa (karigazgató: Somos Csaba) Vezényel: Ménesi Gergely Jegyár: 1 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
J. S. Bach: h-moll mise, BWV 232
Szemere Zita (szoprán), Schöck Atala (alt), Erdős Róbert (tenor), Hámori Szabolcs (basszus) Új Liszt Ferenc Kamarakórus (karnagy: Nemes László Norbert) A Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara Vezényel: Kamp Salamon Jegyárak: 2 500, 3 300, 4 100, 4 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont A koncertre jelenleg nem kapható jegy.
19
2021 2021. JANUÁR 26. (KEDD), 19.30 NAGYTEREM
2021. ÁPRILIS 21. (SZERDA), 19.30 NAGYTEREM
ORGONA A KÖZPONTBAN WOLFGANG SEIFEN AZ IMPROVIZÁCIÓ MŰVÉSZETE
KAMARAZENE NAGYTEREMRE LES VENTS FRANÇAIS
Wolfgang Seifen: Prelúdium, adagio és fúga (ném et barokk stílusban) Három karakterdarab (német romantikus stílusban) – 1. Arabesque, 2. Cantilene, 3. Rapszódia Szimfonikus fantázia és kettősf úga (késő roman tikus stílusban) Orgonaszimfónia – Allegro Vivace, Andante cantabile, Scherzo, quasi Danse macabre, Adagio espressivo, Finale
Wolfgang Seifen (orgona) Moderátor: Szabó Balázs A koncertre a március 17-re váltott jegyek és bérletek érvényesek. Jegyárak: 1 800, 2 300, 2 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont A koncertre jelenleg nem kapható jegy. 2021. MÁRCIUS 5. (PÉNTEK), 19.30 NAGYTEREM
KAMARAZENE NAGYTEREMRE JIYEONG MUN ÉS FENYŐ LÁSZLÓ Brahms: c-moll scherzo („Sonatensatz”) Brahms: 1. (e-moll) cselló-zongora szonáta, op. 38 R. Strauss: F-dúr cselló-zongora szonáta, op. 6
Fenyő László (cselló), Jiyeong Mun (zongora) Jegyárak: 3 300, 4 500, 5 700, 6 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
20
Saint-Saëns: Caprice dán és orosz dallamokra, op. 79 Hindemith: Kleine Kammermusik, op. 24/2 Mozart: Esz-dúr zongoraötös, K. 452 Klughardt: C-dúr fúvósötös, op. 79 Poulenc: Szextett
Emmanuel Pahud (fuvola), François Leleux (oboa), Paul Meyer (klarinét), Gilbert Audin (fagott), Radovan Vlatković (kürt) Eric Le Sage (zongora) Jegyárak: 5 300, 6 500, 7 700, 8 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
KONCERTEK A RÉGI ZENEAKADÉMIÁN LISZT MÚZEUM MATINÉKONCERTEK
2020. 09. 05. 11.00 Sandro Russo (zongora) 2020. 09. 12. 11.00 Korossy Vonósnégyes 2020. 09. 19. 11.00 Az Anima Musicae Kamarazenekar művészei: G. Horváth László (hegedű), Váray-Major Zsófia (zongora) 2020. 09. 26. 11.00 Gulyás István (zongora) 2020. 10. 03. 11.00 Marouan Benabdallah (zongora) 2020. 10. 10. 11.00 Somogyvári Vonósnégyes 2020. 10. 17. 11.00 Liszt Fesztivál: Lajkó István (zongora) 2020. 10. 17. 18.00 Liszt Fesztivál: Mūza Rubackytė (zongora) 2020. 10. 24. 11.00 Scholz Anna, Nagy Réka (barokk cselló), Szokos Augustin (csembaló) 2020. 10. 31. 11.00 Karasszon Dénes (cselló), Várallyay Ágnes (zongora) 2020. 11. 07. 11.00 Deák Sára (hegedű), Varga Gergő (zongora) 2020. 11. 14. 11.00 Dobozy Borbála (csembaló) 2020. 11. 21. 11.00 Gyökér Gabriella és az Ének Tanszék hallgatói 2020. 11. 28. 11.00 Semmelweis Vonósnégyes 2020. 12. 05. 11.00 Central European String Quartet 2020. 12. 12. 11.00 Takács Zoltán (hegedű), Váradi László (zongora) – április 25-ről elhalasztott koncert 2020. 12. 19. 11.00 Matinékoncert: Kenneth Hamilton (zongora)
A LISZT-KUKACOK AKADÉMIÁJÁNAK TOVÁBBI RENDEZVÉNYEI LISZT-KUKACOK AKADÉMIÁJA ZENÉS BEAVATÓ FOGLALKOZÁS 6-10 ÉVES GYEREKEKNEK SZOMBATONKÉNT 10 ÓRÁTÓL AZ I. ELŐADÓTEREMBEN Jegyár: 1 200 Ft
LISZT-KUKACOK AKADÉMIÁJA JAZZ JÁTSZÓTÉR 5-12 ÉVESEKNEK
2020. OKTÓBER 3-ÁN, NOVEMBER 7-ÉN ÉS DECEMBER 5-ÉN SZOMBATON 10 ÓRÁTÓL ÉS 11.30 ÓRÁTÓL A XXIII-AS TEREMBEN Jegyár: 1 500 Ft
Felelős kiadó: Dr. Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora Főszerkesztő: Torda Júlia, kommunikációs igazgató Kiadványmenedzser: Issekutz Erzsébet Szakmai lektor: Bársony-Belicza Júlia, Hajdú Lívia Layout: Allison Advertising, Patkó-Huszti Hajnalka Tördelés: Patkó-Huszti Hajnalka Megjelenik a Zeneakadémia Kommunikációs és Médiatartalmi Igazgatósága gondozásában, a Koncert- és Rendezvényközpont közreműködésével Lapzárta: 2020. július 20.
Zeneakadémia (1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 8.) ZENEAKADEMIA.HU A szervezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják.