Összkiadás élőben
// Complete Works Live
Baráti Kristóf & Würtz Klára
2015.05.15. 2015.05.16.
Összkiadás élőben // Complete Works Live Baráti Kristóf és Würtz Klára // Kristóf Baráti and Klára Würtz Beethoven összes hegedű-zongora szonátája // Beethoven’s Complete Sonatas for Violin and Piano Solti Terem // Solti Hall 2015. május 15. (péntek) // 15 May 2015 (Friday) 19.00 Ludwig van Beethoven: c-moll hegedű-zongora szonáta // Sonata for Violin and Piano in C minor, op. 30/2 1. Allegro con brio 2. Adagio cantabile 3. Scherzo. Allergo – Trio 4. Finale. Allegro Ludwig van Beethoven: a-moll hegedű–zongora szonáta // Sonata for Violin and Piano in A minor, op. 23 1. Presto 2. Andante scherzoso, più allegretto 3. Allegro molto szünet // intermission Ludwig van Beethoven: G-dúr hegedű–zongora szonáta // Sonata for Violin and Piano in G major, op. 30/3 1. Allegro assai 2. Tempo di Minuetto, ma molto moderato e grazioso 3. Allegro vivace Ludwig van Beethoven: D-dúr hegedű–zongora szonáta // Sonata for Violin and Piano in D major, op. 12/1 1. Allegro con brio 2. Tema con variazioni. Andante con motot 3. Rondo. Allgero
2015. május 16. (szombat) // 16 May 2015 (Saturday) 11.00 Ludwig van Beethoven: F-dúr („Tavaszi”) hegedű-zongora szonáta // Sonata for Violin and Piano in F major, op. 24 (‘Spring’) 1. Allegro 2. Adagio molto espressivo 3. Schezo. Allegro molto – Trio 4. Rondo. Allegro ma non troppo Ludwig van Beethoven: G-dúr hegedű-zongora szonáta // Sonata for Violin and Piano in G major, op. 96 1. Allegro moderato 2. Adagio espressivo 3. Scherzo. Allegro – Trio 4. Poco allegretto szünet // intermission Ludwig van Beethoven: A-dúr hegedű-zongora szonáta // Sonata for Violin and Piano in A major, op. 30/1 1. Allegro 2. Adagio molto espressivo 3. Allegretto con variazioni 2015. május 16. (szombat) // 16 May 2015 (Saturday) 19.00 Ludwig van Beethoven: A-dúr hegedű-zongora szonáta // Sonata for Violin and Piano, op. 12/2 1. Allegro vivace 2. Andante, più tosto allegretto 3. Allegro piacevole Ludwig van Beethoven: Esz-dúr hegedű-zongora szonáta // Sonata for Violin and Piano, op. 12/3 1. Allegro con spirito 2. Adagio con molt’espressione 3. Rondo. Allegro molto szünet // intermission Ludwig van Beethoven: A-dúr („Kreutzer”) hegedű-zongora szonáta // Sonata for Violin and Piano, op. 47 (‘Kreutzer’) 1. Adagio sostenuto – Presto 2. Andante con variazioni 3. Finale. Presto BARÁTI Kristóf (hegedű // violin) WÜRTZ Klára (zongora // piano)
Ludwig van Beethoven tíz szonátát alkotott hegedűre és zongorára, közülük kilencet viszonylag rövid időszak alatt, 1797-től 1803-ig. Ez a pár esztendő azonban éppen művészetének egyik legfontosabb stiláris változását érlelte meg: azok a zenetörténészek, akik három nagyobb korszakra osztják az életművet (s ez a nézet máig uralkodó nak látszik), a második korszak kezdetét nagyjából 1802-3-ra teszik. Az első három szonáta keletkezéséről annyit tudunk, hogy a D-dúrt 1798. március 29-én játszotta el Beethoven Ignaz Schuppanzigh hegedűművésszel Bécsben, s feltehető, hogy javarészt az előző esztendőben készült. 1799 -ben jelent meg az Artaria kiadó gondozásában a teljes op. 12-es sorozat, azaz három szonáta, kissé meglepő címlappal. Azon ugyanis ez olvasható: „Drei Sonaten für das Cembalo oder Fortepiano mit einer Violine”. Magyarán: „Három szonáta csembalóra vagy fortepianóra hegedűvel”. Ma bizonyára tévéműsor foglalkozna a vásárlók tudatos meg tévesztésével: a kotta teli van dinamikai utasítással, erőteljes hangsúlyokkal, vagyis ezek a darabok nyilvánvalóan nem valók csembalóra, az óvatlan csembalótulajdonos, aki megvette őket, anélkül, hogy alaposan beléjük nézett volna, magára vethetett. A „mit einer Violine” feliratrész is érdekes. Azt sugallja: a zene valójában a billentyűs hangszerre való, a hegedűszólam mellékes, kiegészítő dolog. Nos, Mozart fiatalkorában valóban létezett egy ilyen műfaj, a hegedűkíséretes billentyűs szonáta, amelyben a hegedű csak a billentyűs-játékos jobbkéz-szólamát emelte ki, s olykor akár elhagyható is lehetett, vagy fuvolával (oboával) helyettesíthető volt. Gyermekkorában Mozart még alkotott ilyen műveket (feltehető, hogy egyik-másikban Leopold papa írta a hegedűszólamot), aztán szakított vele, s duószonátáinak túlnyomó többségében a két hangszer már egyenrangú társ. Beethoven – bármit mond is a kottacímlap – egyértelműen ez utóbbi tradícióhoz csatlakozott. Korabeli kritikusok szerint meg is haladta ezt a tradíciót, mégpedig nem kívánatos irányban: „úgy érezzük magunkat, mint aki eltévedt az erdőben”, írta egyikük,
a tételek sokféle, zavaró újdonságára utalván. A mai hallgató nemigen érti, mi okozhatta ezt a megrökönyödést. Persze, akad néhány merészebb harmóniakapcsolat, moduláció (sokszor az ún. tercrokon hangnemek felé, pl. D-dúrból F-dúrba), s mindenekelőtt jónéhány váratlan akcentus (a D-dúr szonáta 6/8-ados finaléja pl. teli van ilyenekkel), alapjában véve azonban egyik darab sem távolodik túl messzire a mozarti ideáltól. A D-dúr, A-dúr és Esz-dúr mű első tétele egyaránt ún. szonátaforma, míg a finalék olyan rondók, amelyek a szonáta-szerkezettel tartanak némi rokonságot. A középső lassúk közül a D-dúré variációsor egy behízelgően dallamos A-dúr témára: négy változat, melyek közül a harmadik moll hangnemű és váratlanul drámai, az A-dúré szomorú a-moll Andante, az Esz-dúré pedig egy kifejezésteli adagio a tercrokon C-dúr hangnemben. A rondók közül a D-dúré 6/8-os, igen vidám darab, az A-dúr főtémája egy 3/4-es melódia, amely akár menüett is lehetne, az Esz-dúr allegro molto kezdete pedig inkább peckes indulóra emlékeztet, 2/4-es metrumban. A darabokat Beethoven Antonio Salierinek ajánlotta, akitől – Schuberthez és Liszthez hasonlóan – maga is vett órákat Bécsbe költözését követően. A következő két szonátát alkotójuk eredetileg egy opusz két, egymást hangulatilag kiegészítő tagjának szánta, így is jelentek meg 1801 októberében op. 23-ként. Ám miután a hegedűszóla mokat a metsző különböző méretezéssel készítette el, Beethoven utóbb a szeparált publikálás mellett döntött. Mindkét műnél érződik egy-egy Mozart-kompozíció távoli hatása, a 6/8-os a-moll esetében a K. 526 A-dúr mű, az op.24-es F-dúrnál a K. 301-es G-dúr lehetett az eszményi minta. Az a-moll szonátának voltaképp nincs igazi lassútétele, helyén scherzando-jellegű, könnyedebb tétel áll. Az F-dúr viszont négy tételes, és a lassú mellett harmadik ként scherzót is tartalmaz; e rövidke tétel ihlette Schumann egy apró darabját a Jugendalbum sorozatban. Hogy az F-dúr kompozícióhoz mikor ragadt a „Tavaszi szonáta” melléknév, azon máig vitatkoznak a zenetörténészek. Az azonban kétségtelen,
hogy találó: bár a bécsi klasszika kompozíciói soha nem jellemezhetők egyetlen karakterrel, mert éppenséggel a sokféle drámai kontraszt a lényegük, ez esetben a felhőtlen tavaszi hangulat valóban uralkodó a szélső tételekben. Carl Czerny szerint egyébként az első tétel melléktémáját egy madárdal ihlette. Beethoven már röviddel az op. 23 és 24 megalkotása után belekezdett újabb hegedű-zongora szonáták komponálásába: 1802-re be is fejezte a nem sokkal később op. 30-as jelzéssel publikált, I. Sándor cárnak ajánlott sorozatot. (Még ennek a kiadvány nak a címlapján is feltűnik a régi hagyományra utaló, s igencsak megtévesztő felirat: szonáták „hegedűkísérettel”). A nyitó A-dúr darab három tételes. Első tétele aránylag rövid szonátaforma, sok különös ötlettel. A középső, három nagyobb részre tagolható adagio széles ívű hegedűdallamát kezdetben pontozott ritmusú (távolról indulóra emlékeztető) zongoraszólam kíséri. Zárótételnek a zeneszerző eredetileg azt a muzsikát szánta, amely végül az op. 47 finaléja lett. Helyére variációs tételt írt, amelyben a témát hat változat követi. A c-moll darab nyitótétele lényegében két alapelemre épül. Az első ütemben zongorán bemutatkozó, lefelé hajló motívum hosszabb szakaszokban szinte egyeduralkodó: gyakran basszusként is feltűnik. A másik fontosabb téma pontozott ritmusú, induló karakterű. A szinte mindvégig komor és igen virtuóz tételt egy adagio cantabile, majd egy scherzo követi. A záró (negyedik) allegro tétel rondószerű szerkezet, különös, a fortepiano legmélyebb regiszterében kezdődő főtémával és presto zárószakasszal. A ciklus utolsó szonátája, a G-dúr szinte mindenben ellentéte a c-mollnak. Alapjában véve derűs zene, lassútételének felirata Tempo di Minuetto, fináléja pedig határozottan népi ízű, helyenként dudára emlékeztető muzsika, líd hangnemű fordulatokkal. Az op. 47-es jelzéssel közreadott nagyszabású, rendkívül virtuóz A-dúr szonátát Kreutzer-szonátaként ismerjük. Beethoven eredeti leg a mulatt származású George A. Polgreen Bridgetowernek
szánta, és vele is mutatta be. Valamiért azonban hamarosan össze különböztek. Így történt, hogy a zeneszerző megváltoztatta az ajánlást, és a Párizsban élő Rodolphe Kreutzer nevét írta a címlapra. Ekkoriban éppen azt tervezte, hogy a francia fővárosba települ át, s valószínűleg úgy gondolta, a híres hegedűs elősegítheti ottani beilleszkedését. Mindebből semmi sem lett, a párizsi út elmaradt, Kreutzer pedig soha nem játszotta el a neki ajánlott szonátát, és nem túl hízelgően nyilatkozott Beethoven zenéjéről. A roppant virtuóz alkotást („scritta in uno stilo molto concertante” írta Beethoven a címlapra) sokan a kamaraszonáta-irodalom egyik csúcsának tekintik. Nyitótételének különlegessége, hogy lassú bevezetővel kezdődik, mégpedig úgy, hogy először egy zenei mondatnyit csak a hegedű játszik. Az A-dúr hangnemű bevezető után a gyors főrész a szonátairodalomban merőben szokatlan módon a-mollra vált. A szenvedélyes, izgatott főtémával szemben a melléktéma himnikus, kórusszerű (hasonló elementáris kontraszt lesz majd fő- és melléktéma közt az op. 53-as Waldstein-szonátában). Nagy szerepet játszik a tételben még a zárótéma is: az ún. kidolgozási szakasz kezdetben ezt szövi tovább. A középső F-dúr hangnemű lassútétel variációs szerkezet, a témát négy változat követi, melyek közül a harmadik moll hangnemű, a negyedik vége pedig fantáziaszerűen kibővül. A terjedelmes finale 6/8-os főtémája tarantella-táncra emlékeztet. E száguldó zenével éles ellentétben áll ismét egy kórusszerű, nyugodtabb gondolat 2/4-ben. 1812-ben Pierre Rode hegedűművész bécsi látogatásának hírére kezdte Beethovent ismét foglalkoztatni egy új kamaraszonáta alkotásának gondolata. Amikor azonban először hallotta Rode játékát, csalódott. Talán ez is magyarázza, hogy a darab végül is Rudolf főhercegnek szóló ajánlással jelent meg nyomtatásban 1816-ban (Rudolf, a császár öccse játszotta egyébként már a Lobkowitz-palotában tartott bemutatón is a zongoraszólamot). A G-dúr mű csaknem mindvégig derűs, lírai, feltűnően sok benne
a madárdalokra emlékeztető trilla (trillával is kezdődik). Aránylag rövid Esz-dúr lassútétele után g-moll scherzo következik Esz-dúr középrésszel, ám a codában a hangnem dúrra vált. A finale ismét felhőtlen muzsika, amelyben azonban akad egy váratlan adagioszakasz, illetve, mint a Rudolfnak ajánlott művekben általában, egy fúga. Elvégre Rudolf valamikor azért fordult Beethovenhez, hogy a híres mester vezesse őt be a fúgaírás rejtelmeibe. Így szövődött aztán arisztokrata és zeneszerző közt korábbi korokban szinte elképzelhetetlen barátság. Ami azt illeti, az este két előadóművészének kapcsolata is különlegesen indult: Baráti Kristóf, a számos versenygyőzelmet, köztük a moszkvai Paganini-verseny első helyezését (2010) is maga mögött tudó, Kossuth-díjas hegedűművész, Perényi Miklós, Mischa Maisky és Jean-Efflam Bavouzet kamarapartnere és neves zenekarok (pl. Royal Philharmonic Orchestra, Orosz Nemzeti Zenekar) szólistája, beugróként játszott együtt először Würtz Klárával egy olyan hangversenyen, amelyre eredetileg hallgatóként látogatott el. A műsoron Beethoven „Tavaszi” szonátája szerepelt, amelyet azóta a két művész – Beethoven valamennyi hegedű-zongora szonátáját bemutató sorozatuk részeként – lemezre is rögzített. Würtz Klára a budapesti Zeneakadémián Kocsis Zoltán, Kurtág György, Rados Ferenc és Kadosa Pál tanítványaként alakította ki egyéni zenei látásmódját. Karrierjének meghatározó momentuma volt az 1985-ös milánói Ettore Pozzoli versenyen aratott győzelme és az 1988-as Dublini Nemzetközi Zongoraversenyen nyert díja. Jelenleg az Utrechti Zeneművészeti Főiskola tanára.
“I have to say that no matter how many other sets of Beethoven’s complete violin sonatas you may have – unless you are a crazed fan of Heifetz, Grumiaux, Francescatti, Menuhin, Stern or Szeryng recordings – you might as well give them away to friends, because once you’ve heard Baráti and Würtz, you’ll never listen to anyone else again.” This is how the critic of American Fanfare magazine enthused over the four-disc series of Kristóf Baráti and Klára Würtz, which contains the complete violinpiano sonatas of Beethoven. Now we can witness live the marvel that these two musicians have created in three concerts that form part of the Liszt Academy Concert Centre’s series entitled Complete Works Live. The three concerts feature works from the composer’s early life as well as matured compositions such as the F major sonata, called ‘Spring’ after its entrancing opening theme, or the composition of almost mythical significance, the Kreutzer sonata. Kristóf Baráti regularly appears on stage at the Liszt Academy, while Klára Würtz is perhaps less well known in Hungary. She considers herself lucky to have attended the Liszt Academy in the 1980s at the time Zoltán Kocsis, György Kurtág, Ferenc Rados and Pál Kadosa taught there; she also took part in master classes by András Schiff at Prussia Cove. Defining moments in her career were her win at the 1985 Ettore Pozzoli competition, Milan, the prize from the Dublin International Piano Competition (1988), and a contract she signed with Columbia Artists Management in 1991. She currently teaches at the Conservatory of Music in Utrecht; she lives in Amsterdam and has worked with Kristóf Baráti for years. Not only have they recorded all Beethoven’s sonatas, but those of Brahms, too.
napi gazdaság g
A Napi Gazdaság a művészetek elkötelezett támogatója! Napi Gazdaság – Ahol üzlet lesz a hírből
Felelős kiadó // Publisher: Dr. VIGH Andrea, a Zeneakadémia rektora // President of the Liszt Academy Főszerkesztő // Editor-in-chief: SZABÓ STEIN Imre Felelős szerkesztő // Managing editor: RÁKAI Zsuzsanna Kiadványmenedzser // Publication manager: VÉGH Dániel Szöveg // Written by KOVÁCS Sándor Layout: ALLISON Advertising Illusztráció // Illustration: KOVÁCS Lehel Megjelenik a Zeneakadémia Kommunikációs Igazgatóságának gondozásában // Commissioned by the Communications Directorate of the Liszt Academy Lapzárta: 2015. május 11. // Finalized: 11 May 2015 Zeneakadémia // Liszt Academy Concert Centre (1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 8.) zeneakademia.hu A szervezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják. // The organizer retains the right to modify programmes. 100%-ban újrahasznosított papír // 100% Recycled Paper
Produkciós együttműködő partner // Co-production partner