Kobajasi Kenicsiró és a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara // Kobayashi Ken-Ichiro and Liszt Academy Symphony Orchestra
2015.05.18.
napi gazdaság g
A Napi Gazdaság a művészetek elkötelezett támogatója! Napi Gazdaság – Ahol üzlet lesz a hírből
2015. május 18. (hétfő) // 18 May 2015 (Monday) 19.30 Nagyterem // Grand Hall A Zenekar mesterei // Masters of the Orchestra Kobajasi Kenicsiró és a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara // Kobayashi Ken-Ichiro and Liszt Academy Symphony Orchestra Pjotr Iljics Csajkovszkij: Vonósszerenád // Serenade for Strings, op. 48 1. Pezzo in forma di sonatina. Andante non troppo – allegro moderato 2. Valse. Moderato, tempo di valse 3. Elegia. Larghetto elegiaco 4. Finale (Tema russo). Andante – allegro con spirito szünet // intermission Ludwig van Beethoven: VII. (A-dúr) szimfónia // Symphony No. 7 in A major, op. 92 1. Poco sostenuto – Vivace 2. Allegretto 3. Presto 4. Allegro con brio
A Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara // Liszt Academy Symphony Orchestra Vezényel: Kobajasi Kenicsiró // Conductor: Kobayashi Ken-Ichiro
A mai koncert műsora már amiatt a gyakran hangoztatott állítás miatt is különleges, amely szerint Csajkovszkij (1840-1893) nem igazán lelkesedett Beethoven (1770-1827) zenéjéért. Ami azt illeti, a zeneszerző sokat idézett kijelentése csakugyan meg lehetősen lakonikusan foglalja össze pályatársáról alkotott véleményét: „Meghajolok egyes műveinek nagysága előtt, de nem szeretem” – hangoztatta. A teljes kép azonban árnyaltabb ennél, hiszen önéletírásában Csajkovszkij – fenti kijelentésével némiképp ellentétben – elismerte, hogy éppen Beethoven szimfóniái sarkallták arra, hogy maga is elkezdjen szimfóniát írni. E vallomás őszinteségét támasztja alá egyébként az az 1874-ben publikált zenekritika is, amelyben az orosz komponista a hangversenyen meg szólaltatott Beethoven-művet – történetesen éppen a VII. szimfóniát – valóságos „szimfonikus csodaként” írta le, „lélegzetlállító” második tételéről szólván pedig úgy nyilatkozott, hogy az „az örök szépség és harmónia ideális világát” fedi fel. Mindezek ismeretében jogosan merül fel a gyanú, hogy a Beethoven nagyságát fenntartásokkal kezelő vélemények jelentős része elsősorban célzott polgár pukkasztásként hangzott el, Csajkovszkij Beethoven-rajongó tanárai és muzsikustársai bosszantására. Az este nyitó műsorszámaként elhangzó Vonósszerenád (op. 48) egyike Csajkovszkij legnépszerűbb műveinek. Az 1880-ban keletkezett, majd két évvel később bemutatott kompozíció ajánlása a moszkvai konzervatóriumban tanító csellista kollégának, Karl Albrechtnek szól, a vonószenekari apparátus ideális méretére vontakozóan pedig a következő utasítás olvasható a partitúrában: „Minél magasabb a vonószenekar játékosainak száma, az annál inkább megegyezik a komponista szándékával”. A mű nemcsak a közönségnél aratott sikert, szerzője is kedvenc alkotásai közt tartotta számon. Komponálásához Csajkovszkij belső késztetésből, minden külső nyomás, megrendelői igény nélkül fogott hozzá. Öccsének és Nagyezsda von Mecknek címzett leveleiben egy darabig csak
körvonalazni próbálta az elképzeléseit, amelyeket egy lehetséges szimfónia vagy vonósnégyes formájában kívánt megvalósítani, a kész műről azonban már mint vonószenekari szvitről számolt be pártfogójának (Madame von Mecknek). Egy még későbbi levelében pedig a következőképpen fogalmazott: „A Szerenádot belső késztetésnek eleget téve komponáltam; ez olyasmi, ami a gondolat szabadságának köszönhetően jön létre, úgy, hogy nem nélkülözi az igazi értéket”. Amikor kiadójának, Jurgensonnak postázta a kottát, azt írta: „Szörnyen szeretem ezt a Szerenádot, és buzgón remélem, hogy hamarosan napvilágot láthat”. A mű első tétele szonatinát imitál; lassú, szenedélyes marcato bevezetőjét a francia nyitányokhoz hasonlóan egy gyorsabb, fugato-szerű szakaszba torkolló rész követi, amelyet ismét a lassú bevezető zár majd le. A második tétel a mű egyik legismertebb része, egy önállóan is gyakran műsorra tűzött keringő, kedélyes, szinte szalonzenés hangvétellel. A ritmus helyenkénti megakadása, a moll-jellegű szakaszok beiktatása izgalmas ambivalenciát ered ményez. (A bemutatón a tételt ráadásként meg is kellett ismételni.) A harmadik helyen álló Elégia komoly, súlyos hangot üt meg bevezetésében, ami utóbb egy pizzicato kísérettel ellátott és az első hegedűnek főszerepet biztosító, dalszerű, de szenvedélyes, szerenádra emlékztető zenei anyagnak ad helyet. A finálé Tema russo (orosz téma) megjelölése népi ihletőforrást feltételez, és csakugyan: az Andante szakasz a Zöld mezőn (А как по лугу) kezdetű orosz népdalt, míg az ezt követő, lendületes Allegro a Zöld almafa alatt (Под яблонью зеленою) című népi dallamot dolgozza fel, amelyeket a szerző már korábban, Ötven orosz népdal című sorozatában is felhasznált egy-egy alkotásához. Ludwig van Beethoven 1812-ben, a cseh fürdővárosban, Teplitzben fejezte be VII. (A-dúr) szimfóniáját, amelyet szinte egy időben írt a nyolcadikkal. A művet először 1813 decemberében hallotta a bécsi közönség. A premieren – a hanaui csatában megsérült katonák részére tartott jótékonysági hangversenyen –
Beethoven közeli barátja, a hegedűs Ignaz Schuppanzigh vezette a zenekart, amelyben olyan muzsikusok ültek, mint Spohr, Hummel, Meyerbeer, Salieri, Romberg és a kor egyik legnagyszerűbb nagybőgő-virtuóza, Dragonetti. Spohr visszaemlékezéseiben Beethoven személyes előadói utasításairól és gesztusairól is élénk képet festett: „amint egy sforzando jött, hatalmas hévvel tárta szét karjait” – írta –, egy forte előkészítése érdekében pedig a magasba ugrott”. Egy, a bemutató után nem sokkal rendezett koncertről a következőképpen emlékezett meg a gyakran kétes hitelű beszá molókat maga után hagyó, a VII. szimfónia sikerét illetően azonban lényegében szavahihető önkéntes famulus, Anton Schindler: „A tomboló tetszésnyilvánítás felülmúlt mindent, amit addig hangversenyteremben valaha is hallani lehetett.” A Moritz von Fries grófnak ajánlott szimfóniát Beethoven is mint az egyik legnépszerűbb művét emlegette, nem ok nélkül: a második tétel már a bemutatón is olyan lelkesedést váltott ki, hogy a hallgatóság – Csajkovszkij Vonósszerenádjának második tételéhez hasonlóan – ott, helyben meg is ismételtette. A szimfónia, amelyet Richard Wagner egyszerűen csak a „tánc apoteózisának” nevezett, jelentős részben sűrűn szőtt, mégis plasztikus motivikus összefügggéseinek, eleven, különleges ritmusvilágának köszönheti hírnevét. Egyes vélemények szerint Beethoven még a görög költészet metrikai sajátosságait, vers lábait és ritmusait is behatóan tanulmányozta komponálás előtt (jóllehet mások, köztük Friedrich Wieck és Carl Maria von Weber az alapos előkészítés és gondos tervezés helyett inkább a zeneszerző elmeállpotának romlását vélték felfedezni a műben). Akárhogy is, a kompozíció valamennyi tétele sajátos ritmikával bír: az első ünnepélyes lassú bevezetője után pontozott ritmusú gyors szakasz indul, amelynek hangütése Bartha Dénesben antik lovasünnep asszociációját keltette, a már említett híres második tétel, az Allegretto pedig drámaiságával, folyamatos ostinato ritmusképletével leggyakrabban gyászinduló érzetét ébresztette
a korai értelmezőkben. A tétel olyannyira népszerű lett, hogy később a VIII. szimfóniába is beillesztették a darab saját (Mälzelféle metronóm által ihletett) Allegretto scherzando tétele helyett, az Allgemeine Musikalische Zeitung pedig „a modern instrumentális zene koronájaként” emlegette az Allegrettót. A harmadik tétel vidám Scherzo, ismét egy jellegzetes ritmusképlettel, amelyről a legendás angol karmester, Sir Thomas Beecham meglehetősen szarkasztikusan jegyezte meg: „Mit lehet ezzel csinálni? Olyan, mintha egy csordányi jak ugrándozna”, míg Wagner viszont a maga részéről parasztlakodalmat látott bele. A tétel formai sajátossága, hogy scherzo része után kétszer is elhangzik a trio szakasz, amely egy osztrák zarándokhimnuszon alapszik – a szokásos A-B-A forma így A-B-A-B-A-vá változik. A szimfónia másik leggyakrabban idézett része a zárótétel, amely népies táncokra emlékeztet. A főtéma egy ír népdal feldolgozása – Save me from the grave and wise –, amelyet Beethoven WoO 154-es számú Tizenkét ír népdala közt is megtalálunk. A híres brit zene történész, Sir Donald Francis Tovey „bacchusi dühöt” érzett ki a tételből.
A Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatóiból álló műhelyzenekar. Összetétele koncertről koncertre változik annak érdekében, hogy lehetőség szerint az intézmény valamennyi tehetséges hallgatója helyet foglalhasson a pultoknál. A képzésnek ugyanis fontos célja, hogy minél szélesebb körben ismerhessék meg a növendékek a zenekari játék örömét, az együtt-zenélés minden különlegességét megtapasztalva és elsajátítva ezáltal, amire minden bizonnyal sokaknak szüksége is lesz a jövőben. Hiszen, bár a Zene akadémián elsősorban komoly szólistaképzés folyik, a klasszikus zene felvevő piaca jóval szűkebb annál, hogysem újabb és újabb Yehudi Menuhinokat és Szvjatoszlav Richtereket foglalkoztathatna évente növekvő mennyiségben. Emellett sokan eleve azzal a céllal, vagy akár mondhatjuk, életpálya-képpel felvételiznek a Zene akadémiára, hogy belőlük később zenekari muzsikus vagy tanár lehessen. Ahogyan Kocsis Zoltán is elmondta az általa 2014 novemberében vezényelt koncert kapcsán: „Kezd visszajönni a zenekari játék becsülete. Rahmanyinov II. szimfóniája vagy Enescu II. szimfóniája lassú tételének a klarinétszólóját eljátszani szerintem van olyan magas rendű öröm, mint jól megszólaltatni Mozart Klarinétversenyét”. Kocsis annak idején hozzátette, hogy azért is remek kezdeményezés az egyre komolyabb zenekari munka a Zeneakadémián, mivel „Magyarországon még nincs meg az a szervezett, kollektív alapon folyó munka, mint ami a nyugateurópai zenekaroknál már tapasztalható egy ideje”. Nem utolsó sorban épp a kollektív munka érdekében indította útjára az intézmény idei sorozatát, amelynek első rendezvénye a már említett, Kocsis Zoltán által vezényelt hangverseny volt. Ezt Händel Theodora című oratóriuma követte áprilisban Vashegyi György vezetésével, most pedig Kobajasi Kenicsiró áll az együttes elé.
Kobajasi Kenicsiró japán karmester és egyben zeneszerző (jóllehet ez utóbbi információt kevesen tudják róla), akit hazájában informálisan csak Kobakennek neveznek. 1974-ben robbant be a nemzetközi zenei köztudatba, amikor elsöprő sikerrel megnyerte a Magyar Televízió I. Nemzetközi Karmesterversenyét. Ezután – a külföldi fellépések ellenpontjaként – Ferencsik János mellé szegődött a Magyar Állami Hangversenyzenekarhoz, mint segédkarmester (az ÁHZ-ként emlegetett együttes volt a Nemzeti Filharmonikusok elődje), majd Ferencsik halála után a zenekar első karmestere lett. A posztot 1987-1992-ig töltötte be. Ezen túlmenően Kobajasi Európa vezető zenekaraival koncertezett, az ÁHZ-nál pedig idővel örökös tiszteletbeli elnök-karnagyi címet kapott. Hazájában is több zenekarnál dolgozott rezidens karmesterként, vezető dirigensként, főzeneigazgatóként. Tanított a Tokiói Művészeti Egyetemen, valamint a japán főváros Zeneművészeti Főiskoláján is. Számos díjjal tüntették ki; 2010-ben a Magyar Kultúra Követe cím birtokosa lett. Jelenleg a Japán Filharmonikusok vezető karmestere, de szerencsére Magyarországon is gyakran találkozhat vele a közönség.
During the academic year 2014–2015 the Symphony Orchestra of the Liszt Academy take part in three important projects. In the autumn Zoltán Kocsis conducted the ensemble; in April the company undertook Händel’s late oratorio Theodora under the baton of György Vashegyi; and at the end of the school year the legendary Kobayashi Ken-Ichiro leads the orchestra. In order to participate in the life of the symphony orchestra, selected Liszt Academy students have to go through a series of auditions and sign a contract, in just the same way as they will find after graduating, and there are few better ways of learning than when young artists are put through their paces by top musicians such as the eternally youthful (75-year-old) Kobayashi. The concert programme includes Tchaikovsky’s Serenade for Strings (a work whose enchanting melodies belie what serious obstacles the composer sets for musicians), and Beethoven’s Symphony No. 7, described by Wagner as “the apotheosis of the dance” and by Glenn Gould as “the first disco music.”
A Zenekar Mesterei bérlet következő koncertjei // Upcoming Concerts of Masters of the Orchestra Series 2015.10.22. 19.30 Pinchas Steinberg és a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara // Pinchas Steinberg and Liszt Academy Symphony Orchestra 2015.11.15. 19.30 Kocsis Zoltán és a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara // Zoltán Kocsis and Liszt Academy Symphony Orchestra
A Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara koncertsorozatának támogatója az ERSTE Bank. // The concert series of the Liszt Academy Symphony Orchestra is supported by Erste Bank. A Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának támogatója a Zeneakadémia Baráti Köre. // The Liszt Academy Symphony Orchestra is supported by the Friends of Liszt Academy. Felelős kiadó // Publisher: Dr. VIGH Andrea, a Zeneakadémia rektora // President of the Liszt Academy Főszerkesztő // Editor-in-chief: SZABÓ STEIN Imre Felelős szerkesztő // Managing editor: RÁKAI Zsuzsanna Kiadványmenedzser // Publication manager: VÉGH Dániel Szöveg // Written by TÓTH Endre Layout: ALLISON Advertising Illusztráció // Illustration: KOVÁCS Lehel Megjelenik a Zeneakadémia Kommunikációs Igazgatóságának gondozásában // Commissioned by the Communications Directorate of the Liszt Academy Lapzárta: 2015. május 8. // Finalized: 8 May 2015 Zeneakadémia // Liszt Academy Concert Centre (1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 8.) zeneakademia.hu A szervezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják. // The organizer retains the right to modify programmes. 100%-ban újrahasznosított papír // 100% Recycled Paper
Produkciós együttműködő partner // Co-production partner