Dalestek a Zeneakadémián // Song Recitals at the Liszt Academy Ian Bostridge & Thomas Adès 2014.12.07.
napi gazdaság g
A Napi Gazdaság a művészetek elkötelezett támogatója! Napi Gazdaság – Ahol üzlet lesz a hírből
2014. december 7. (vasárnap) // 7 December 2014 (Sunday) 19.30 Nagyterem // Grand Hall Dalestek a Zeneakadémián // Song Recitals at the Liszt Academy Ian Bostridge & Thomas Adès Franz Schubert: Téli utazás // Die Winterreise D. 911 1. Gute Nacht! 2. Die Wetterfahne 3. Gefrorne Tränen 4. Erstarrung 5. Der Lindenbaum 6. Wasserflut 7. Auf dem Flusse 8. Rückblick 9. Irrlicht 10. Rast 11. Frühlingstraum 12. Einsamkeit 13. Die Post 14. Der greise Kopf 15. Die Krähe 16. Letzte Hoffnung 17. Im Dorfe 18. Der stürmische Morgen 19. Täuschung 20. Der Wegweiser 21. Das Wirtshaus 22. Mut! 23. Die Nebensonnen 24. Der Leiermann Ian Bostridge (tenor) Thomas Adès (zongora // piano)
„A művészet barátját nem várhatja kellemesebb feladat, mint ha sikerült alkotásra kell felhívnia a figyelmet. Nagyon szívesen szólunk ezért az előttünk fekvő műről, mely költőjének, zeneszer zőjének, kiadójának egyaránt csak dicsőségére válhat. Schubert a rá jellemző zsenialitással ragadta meg költője versanyagát. Mélyen átélte a költeményekben megszólaló érzelmeket, s ezeket az érzéseit azután úgy foglalta zenébe, hogy nincs szív, mely bensőséges megindultság nélkül énekelheti, hallgathatja. Schubert szelleme mindenütt merész lendületű, magával ragad mindenkit, aki csak a közelébe kerül, és viszi az emberi szív mérhetetlen mélységein át oly végtelen messzeségbe, ahol már derengő rózsaszín fényben tárulhat fel előtte a Végtelen sejtése, ám a kimondhatatlan előérzet borzongató gyönyörűségéhez a korlátozó jelen szelíd fájdalma is társul, ez az emberi lét határait körbe jelölő fájdalom. Ez a német művészet romantikájának lényege, és a külső és belső világ harmóniájának e következetes megvalósítása épp a két költő – a beszélő és az éneklő – legfőbb érdeme. A mű technikai szépségeivel ebben az – elméleti kérdések taglalását nem feladatának tekintő – lapban nem foglalkozhatunk; hogy azonban legalább utalásszerűen jelezzük azt a nézőpontot, ahonnan ez a nemes, szép alkotás valóban bensőségesen és mara déktalanul élvezhető, napjainkban annál is kötelezőbb szükséglet, mert már-már rögeszménk lett, hogy a hangok művészetében kizárólag materiális benyomásainkra hagyatkozzunk.” (A bécsi Theaterzeitung kritikája a Winterreise 1828 januárjában megjelent első részéről, 1828. március 29.)
„Egy hátborzongató dalciklust fogok elénekelni nektek. Alig várom, hogy mit szóltok majd hozzá. Ezek a dalok úgy meggyötörtek, ahogy eddig még egyetlen dalom sem.” Ezekkel a szavakkal harangozta be legközelebbi barátainak új dalciklusát, az 1827 márciusa és októbere között megkomponált Téli utazást Franz Schubert (1797-1828). A barátok aztán maguk is hátborzongatónak, megdöbbentőnek és komornak, mi több, túl komornak találták a huszonnégy dalt, s bár csodálták e sorozatot, Schubert elhunytát követően többen is osztották közülük a „leghívebb barát”, Joseph von Spaun nézetét, aki úgy vélte: „Meggyőződésem, hogy az a belső izgalom, melyben legszebb dalait, főleg éppen a Téli utazást alkotta – korai halálához hozzájárult.” Az utókor számára mindenesetre kézenfekvőnek tűnt ez az összekapcsolás. Hiába alkotott Schubert élete utolsó másfél esztendejében felhőtlenül derűs műveket is, éppily magától értetődő vé vált idővel egy másik Schubert-bizalmas, Johann Mayrhofer sommázata, mely szerint: „A Téli utazás témájának megválasztása szintén bizonyítja, hogy mennyire megkomolyodott a zeneszerző. Hosszú ideje gyötörte már a súlyos betegség – számára beköszöntött a tél.” A dalok korrektúráját a halálos ágyán végző komponista képe pedig újabb erős és érzékletes mozzanattal gazdagította a Téli utazás életrajzi jelentőségét. A világfájdalom központi példája a zenében – értékelte a ciklust csodálattal, ám enyhe idegenkedéssel Molnár Antal. A Téli utazás valóban a lelki szenvedés láncolata; a lélek huszonnégy stációból álló reménytelen kálváriája gyanánt hallgatható. Akárcsak A szép molnárlány, úgy a Téli utazás is a mérsékelten jelentős kortárs költő, Wilhelm Müller (1794-1827) versfüzérének megzenésítése. Schubert a sorozat tizenkét versét egy lipcsei almanachban találta, s már kész volt az ezekből szerzett tizenkét dallal, amikor eljutott hozzá Müller teljes ciklusa, az Egy utazó vadászkürtös hátrahagyott irományaiból címet viselő verseskötet, melyet költője Carl Maria von Webernek ajánlott. Az eredeti sorrendet ilyesformán csupán részben követő
ciklus dalai a Schubert-filológusnak is nagyszerű Dietrich FischerDieskau összefoglalása szerint: „megint egy szenvedő szívről adtak hírt, csak épp bizonyos ’évszakkülönbséggel’, s itt az életben kétségbeesetten csalódott ember sem ifjú már, hanem férfi.” A szép molnárlány sorozatával szemben ez a huszonnégy dal nem ad ki jól körvonalazott történetet, s az elbeszélés határo zatlanságának legfőbb magyarázata éppenséggel abban rejlik, hogy a Téli utazás sokkal inkább epilógus, semmint jelen idejű cselekménysor. A nagy, sorsfordító történet voltaképpen már a legelső dallal lezárult: a sorozatnyitó Gute Nacht című dalban a ciklus hőse, azaz lírai énje búcsút vesz a háztól, melyben az őt nem is oly rég még szerelemmel hitegető lány alszik, s minden cél és terv nélkül nekivág az éjszakának. „Idegenként jöttem, / Idegenként is távozom” – hangzik a ciklus első két sora, rögtön magyarázatot adva arra, miért hiányoznak a Téli utazásból az emberi kapcsolatok, s hogy miért is nem találkozunk felismerhető emberi arcvonásokkal a dalokban. Újra a nagy német dalnok Schubert-kötetét idézve: „A főhős ábrázolása homályos, vázlatos. Annál hatásosabban jelenik meg viszont a természet képe. A téli táj, a hófúvás, a befagyott folyók, a kopár fák, s a világ ridegségének, hidegének közöttük bolyongó áldozata – mindez újra meg újra ismétlődő panasszá alakul.” Szintén ő fogalmazza meg a Téli utazás előadásának legnagyobb kockázatát is, amely épp a ciklus egységességében rejlik: „Az egységes előadói stílus, mely A szép molnárlány énekesére csakúgy érvényes, mint a Téli utazáséra, a második ciklusban természetesen sokkal könnyebben teljesíthető, hiszen az indulat átlendülése mindig a személyes kifejezés egyazon irányában marad. Annál jobban kell ügyelni az ábrázolás elmélyíté sére, mert a szép hangzás változatlan volta huszonnégy dal egyhangúságát idézheti elő csupán.” A hosszú időn át szinte kizárólag baritonok által énekelt Téli utazás egyik első tenorista előadója a brit Peter Pears volt a 20. század közepén, az ő nyomdokában halad honfitársa, korunk
bámulatos kultúrájú és egyúttal talán legműveltebb énekese: Ian Bostridge (1964). A történészként bölcsészdoktori címet szerzett művész 27 éves korában kezdte meg professzionális énekesi karrierjét, ám a pályafutása rögtön meredeken felívelt: operai és koncerttermi debütálások sorával, megannyi lemezfelvétellel és díjjal. A daléneklés kezdetektől kitüntetett szerepet játszik Bostridge működésében, s a Téli utazás jószerint végigkíséri egész pályáját: 1994-ben ezt énekelte egyik nevezetes londoni bemutatkozó koncertjén, 1997-ben pedig a brit Chanel 4 filmjében. 2004-ben az EMI Classics lemezcégnél készítette el a maga Téli utazás-albumát, s a napokban jelenik meg könyve Téli utazás – egy megszállottság anatómiája címmel. „Azt hiszem, Schubert szól hozzám a legmélyebben. Számomra a Téli utazás a végső alkotás” – fogalmaz Bostridge. Thomas Adès (1971) sokkal több, mint kiváló zongorakísérő: ő napjaink egyik legizgalmasabb zeneszerzője, s hozzá keresett karmester és zongorista. (Ifjan ráadásul még ütősként is tevékeny kedett.) Shakespeare Viharja nyomán elkészített operája a 2004-es londoni ősbemutató óta eljutott Bécsbe, Strasbourgba, Koppenhágába és az Egyesült Államokba is, a New York-i Met előadását a 2012-es HD-közvetítés révén mozinézők milliói láthatták. A két muzsikus között már régóta szoros és termékeny a művészi munkakapcsolat, A vihar londoni ősbemutatóján Caliban szerepét is Bostridge énekelte. 2002-ben együtt vették lemezre Janáček különleges dalciklusát, az Egy eltűnt naplóját, s Adès számos dalesten kísérte a tenoristát. Így tesz most a Téli utazás turnéján is, ami annál is érthetőbb, hiszen mindketten úgy tartják: e dalciklust minden egyes alkalommal újra kell teremteni.
„A fájdalom erősíti az értelmet és erősíti a kedélyt; az öröm viszont amazzal ritkán törődik, emezt pedig elpuhítja vagy frivollá teszi. Szívem legmélyéből gyűlölöm azt az egyoldalúságot, amely miatt sok nyomorult azt hiszi, hogy csak az a jó, amit ő csinál és semmi más. Az embert egyetlen szépség lelkesítse egész életében, így igaz; de e lelkesedés fénye sugározzék szét minden másra.” (Naplórészlet Schuberttől, Bécs, 1824. március 25.) „Senki nem érti meg a más fájdalmát és senki a más örömét! Az ember mindig azt hiszi, hogy közelít valakihez, holott mindig csak elmegy mellette. Ó, jaj annak, aki ezt felismeri! Műveim zenész-elmémből és fájdalmamból születnek; a világ mintha azoknak örülne kevésbé, amelyek csupán a fájdalom szülöttei.” (Naplórészlet Schuberttől, Bécs, 1824. március 27.)
Két Schubert-kritika a Leipziger Zeitung hasábjairól 1828-ból: „E Schubert-kompozíció [az Erlkönig] a recenzens véleménye szerint nem éri el sem a reichardti, sem a zelteri szintet, bár bővelkedik modulációkban és bizarrságokban. Bader úr énekét az ifjú Mendelssohn kísérte maradéktalan készséggel, erőteljesen.” (Az előadásra 1828. január 16-án került sor Lipcsében.) „Schubert képes rá, és többnyire sikerül is neki, hogy mindenből azt hallja ki, ami abban az érzelemvilág s így a zene szempontjából elsődleges. Kísérete azonban ritkán puszta kíséret; a dallamot színezi vele, munkái sokszor egyéni ötletekről és kidolgozásról, alapos harmóniai tudásról és állhatatos szorgalomról tanúskodnak. Viszont igen gyakran előfordul, hogy messze túllép a műfaj határain. Az újszerűség és a különleges hatás kedvéért rendkívül szereti a zongorakíséretet hangjegyekkel agyonzsúfolni; egymás fölébe tornyozva, vagy egymás mellé sűrítve.” (Az 1828. január 23-án publikált recenzió a bécsi Haslingernél korábban megjelent dalokról szól.)
The Englishman Ian Bostridge, one of the greatest tenors of our day, came to music late. His career as a singer started when he was 27, but naturally he had not wasted his time prior to this: he studied history and philosophy at Oxford and Cambridge, took his doctorate in 1990, and his thesis also appeared in book form under the title Witchcraft and its Transformations, c. 1650–1750, which is considered a standard work on demonology in the period before the Enlightenment. As far as being a singer goes, it would be possible list at length his records, prizes, music partners and great concert halls he has appeared in. Simply unnecessary. Ian Bostridge is a representative of the dying breed of profoundly intellectual singers who simply must be heard. Especially when he sings Winterreise, Schubert’s final song cycle, with piano accompaniment by Thomas Adès, the most important British composer of the turn of the millennium.
TUDÁS KALAND INSPIRÁCIÓ A GEO kíváncsi, közérthető és sokszínű. Ismeretterjesztő magazin azoknak, akik nyitottak a világra...
Keresse az újságárusoknál vagy rendelje meg most! Telefon: (+36-40) 202-112, elofizetes@ringieraxelspringer.hu, www.ringieraxelspringer.hu/elofizetesek
Az ismeretterjesztő magazin
Felelős kiadó // Publisher: Dr. VIGH Andrea, a Zeneakadémia rektora // President of the Liszt Academy Főszerkesztő // Editor-in-chief: SZABÓ STEIN Imre Felelős szerkesztő // Managing editor: RÁKAI Zsuzsanna Kiadványmenedzser // Publication manager: VARRÓ Gabriella Szöveg // Written by LÁSZLÓ Ferenc Illusztráció // Illustration: KOVÁCS Lehel Layout: ALLISON Advertising Megjelenik a Zeneakadémia Kommunikációs Igazgatóságának gondozásában // Commissioned by the Communications Directorate of the Liszt Academy Lapzárta: 2014. október 28. // Finalized: 28 October 2014 Zeneakadémia // Liszt Academy Concert Centre (1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 8.) zeneakademia.hu A szervezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják. // The organizer retains the right to modify programmes. 100%-ban újrahasznosított papír // 100% Recycled Paper