SnĂŠtberger Quartet feat. Markus Stockhausen 2014.12.14.
MOBILON IS > www.okosradio.hu
TEGYE KI A FÔKÉPERNYÔRE!
2014. december 14. (vasárnap) // 14 December 2014 (Sunday) 19.30 Nagyterem // Grand Hall Snétberger Quartet feat. Markus Stockhausen Vendég // Featuring: Markus STOCKHAUSEN (trombita // trumpet) Snétberger Ferenc Quartet: SNÉTBERGER Ferenc (gitár // guitar) OLÁH TZUMO Árpád (zongora// piano) BARCZA HORVÁTH József (nagybőgő // double bass) Toni SNÉTBERGER (dob // percussion)
Snétberger Ferenc az elmúlt egy évben fáradhatatlanul utazott három évtizede választott hazája, Németország és szülőföldje, Magyarország között. Munkája elismeréseként – miközben a negyedik évfolyamát kezdő, 2011-ben alapított felsőörsi Snétberger Tehetségközpont ígéretes fiatal zenészeinek képzését felügyelte, és Európa-szerte koncertezett – pályafutása eddigi legrangosabb kitüntetését, a Kossuth-díjat is átvehette március 14-én. Ő maga azonban még erre a jelentős elismerésre sem tud kizárólag személyes eredményként tekinteni. Mint a díjátadón kijelentette, reméli, hogy a kitüntetés a tehetségközpont ügyét is segíti majd.
A szegény szintó családban felnőtt Snétberger számára édesapja szolgált példaképül, aki hangszert adott a kezébe, és saját zenemű vészi ambícióit háttérbe szorítva minden energiáját hét gyerekének, köztük fia boldogulásának szentelte. A gitárművész korán megta nulta, milyen értéke van az áldozathozatalnak, a zene iránti alázatnak, a kitartó munkának, és az általa oktatott fiatalokkal közös munkája során is ezek az elvek vezérlik. Hogy mennyire központi szerepet tölt be Snétberger Ferenc életében az általa alapított iskola, azt az is fényesen mutatja, hogy a mostani zeneakadémiai fellépésére olyan zenésztársakat invitált kvartettjébe, akik a tehetségközpontban tanítanak, és segítik a gitáros munkáját a hátrányos helyzetű, főleg roma fiatalok zenei adottságainak kibontakoztatásában. A harmincnégy éves Oláh Tzumó Árpád zongorista a legnevesebb amerikai jazziskolákban, a Berkleen és a Thelonious Monk Institute-ban tanult. Koncertezett Herbie Hancockkal, Wayne Shorterrel, Terence Blanchard-ral és Kenny Garrettel. Tzumó Snétberger régi kedves ismerőse, bár első alkalommal csak nemrég játszottak együtt, amikor 2014. június 13-án a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon előadták Snétberger For My People című nagyszabású zeneművét. Nem ő azonban az egyetlen zenész, aki a nyári produkcióban is részt vett, és ma is színpadra lép. A doboknál ugyanis Toni Snétberger, a gitárművész fia ült augusztusban, csakúgy, mint a mostani estén, a zenekar bőgőse pedig akkor is Barcza Horváth József volt. Igaz, ő – Oláh Tzumó Árpádtól eltérően – nem először kísérte a gitárművészt: korábban duóban és trióban egyaránt hallhattuk már őket, sőt közös filmzene-felvételek is fűződnek a két sokoldalú zenész nevéhez. A negyvenéves bőgős klasszikus és jazzművészként egyaránt nyert díjakat, a hazai jazz-elit egyik legkeresettebb muzsikuspartnere, és zeneszerzőként is kiváló. Dolgozott többek közt Kirk Lightseyval, Tony Lakatossal, Rick Margitzával, Eric Truffazzal, Jack De Johnette-tel és Palle Mikkelborggal.
Az ötvenhét éves Markus Stockhausen trombitaművészhez már tizennégy éve szoros munkakapcsolat köti Snétbergert. 2000-ben For My People című albumának felvételére invitálta először a világhírű zeneszerző, Karlheinz Stockhausen fiát, majd 2004-ben a Joyosa elnevezésű formációban dolgoztak és készítettek közösen lemezfelvételt Arild Andersen bőgőssel és Patrice Heral dobossal, 2007-ben pedig kiadták a Streams című duóalbumot, zenei egymásra hangoltságuk egyik legszebb lenyomatát. Közben koncertek és turnék során működtek együtt, amelyek többször érintették Magyarországot is. Markus Stockhausen ez alkalommal vendégként csatlakozik Snétberger kvartettjéhez. Ahogy a gitáros mondja, számára mindig nehéz feladat meg határozni, stilárisan milyen zenét játszanak, már csak azért is, mert ahogy ő maga, rendszerint zenészpartnerei is megannyi kifejezés módban jártasak a jazztől a flamencón, a manouche swingen vagy a brazil zenén át a klasszikusokig. Annyi bizonyos, hogy ez alkalom mal is dallamos improvizatív muzsikát hallhat tőlük a nagyérdemű, amelyben a művészek virtuozitása éppoly meghatározó, mint együtt lélegzésük. A darabok általában megkomponáltak, de Snétberger mindig szereti megadni a lehetőséget a teljesen szabad rögtönzésre is, amikor minden zenei gondolat a színpadon nyer végső formát. A rajongók számára ismert számok és vadonatúj szerzemények egyaránt terítékre kerülnek; legtöbbjüket Snétberger jegyzi, ám természetesen a Stockhausen-kompozíciók sem maradnak el. Snétberger az általa igen kedvelt triófelállásban vállalt szerepéhez képest most több feladatot szán Oláh Tzumó Árpádnak, aki zongora játékával alátámasztja a harmóniai fordulatokat, így ad lehetőséget a zenekarvezetőnek a szabad szárnyalásra. Külön csemegét jelentenek a koncerten a Stockhausennel előadott duórészek, amelyek a Streams-korszakot idézik.
Last December the audience of the Liszt Academy were dazzled by a stunning solo recital by Ferenc Snétberger, then a recent Kossuth Prize laureate, while this year he is on the Grand Hall stage with his quartet comprising truly gifted musicians. Árpád Oláh Tzumo, former holder of the Berklee Scholarship, one-time student of the Thelonious Monk Institute, needs little introduction to Hungarian audiences, similarly to József Barcza Horváth, former bass player with the Festival Orchestra and Claudio Abbado-lead Gustav Mahler Jugendorchester, as well as winner of numerous Jazz competitions. Toni Snétberger is the son of the leader of the quartet. He is known in Germany not only as a jazz drummer but actor, too. Their guest, Markus Stockhausen (son of composer Karlheinz Stockhausen), is an old friend and music partner of Ferenc Snétberger, who had the following to say about him: “Markus brings out of me that which I never play otherwise. This direct type of communication is something quite extraordinary.”
TUDÁS KALAND INSPIRÁCIÓ A GEO kíváncsi, közérthető és sokszínű. Ismeretterjesztő magazin azoknak, akik nyitottak a világra...
Keresse az újságárusoknál vagy rendelje meg most! Telefon: (+36-40) 202-112, elofizetes@ringieraxelspringer.hu, www.ringieraxelspringer.hu/elofizetesek
Az ismeretterjesztő magazin
Felelős kiadó // Publisher: Dr. VIGH Andrea, a Zeneakadémia rektora // President of the Liszt Academy Főszerkesztő // Editor-in-chief: SZABÓ STEIN Imre Felelős szerkesztő // Managing editor: RÁKAI Zsuzsanna Kiadványmenedzser // Publication manager: VARRÓ Gabriella Szöveg // Written by BÉRCESI Barbara Illusztráció // Illustration: KOVÁCS Lehel Layout: ALLISON Advertising Megjelenik a Zeneakadémia Kommunikációs Igazgatóságának gondozásában // Commissioned by the Communications Directorate of the Liszt Academy Lapzárta: 2014. december 4. // Finalized: 4 December 2014 Zeneakadémia // Liszt Academy Concert Centre (1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 8.) zeneakademia.hu A szervezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják. // The organizer retains the right to modify programmes. 100%-ban újrahasznosított papír // 100% Recycled Paper