THOMAS HENGELBROCK & BALTHASAR-NEUMANN-ENSEMBLE 2014.02.16.
2014. február 16. (vasárnap) // 16 February 2014 (Sunday), 19.30 NAGYTEREM // GRAND HALL
Thomas Hengelbrock & Balthasar-Neumann-Ensemble Johann Sebastian Bach D-dúr zenekari szvit // Orchestral Suite in D major (BWV 1069) 1. Ouvertüre 2. Bourrée 3. Gavotte 4. Menuet I, II 5. Réjouissance Georg Philipp Telemann D-dúr concerto grosso // Concerto grosso in D major (TWV 54:D3) 1. Intrada 2. Allegro 3. Largo 4. Vivace szünet // break
Georg Friedrich Händel „Armida e Rinaldo“ Opera-pasticcio Thomas Hengelbrock összeállításában // Opera-pasticcio arranged by Thomas Hengelbrock 1. Ouverture (Alessandro, HWV 21) 2. RINALDO – Recitativo accompagnato: Fatto inferno è il mio petto (Rodelinda, HWV 19) 3. RINALDO – Aria: Pastorello d’un povero armento (Rodelinda, HWV 19) 4. ARMIDA – Aria: Brilla nell’ alma (Alessandro, HWV 21) 5. RINALDO, ARMIDA – Recitativo: T’amerò dunque sempre (Ariodante, HWV 33) 6. RINALDO, ARMIDA – Duetto: Prendi, prendi (Ariodante, HWV 33) 7. Sinfonia (Giulio Cesare, HWV 17) 8. RINALDO, ARMIDA – Recitativo: Or, che dici, Armida? (Alcina, HWV 34) 9. RINALDO – Aria: È un folle, è un ville affetto (Alcina, HWV 34) 10. RINALDO, ARMIDA – Duetto: Fermati! – No, crudel (Rinaldo, HWV 7) 11. RINALDO, ARMIDA – Recitativo: O Fato dispietato! (Rinaldo HWV 7) 12. ARMIDA – Aria: Lascia ch’io pianga (Rinaldo, HWV 7) 13. RINALDO, ARMIDA – Duetto: Il vostro maggio de’ bei verdi anni (Rinaldo, HWV 7) Kate Lindsey (mezzoszoprán // mezzo-soprano), Steve DAVISLIM (tenor) BALTHASAR-NEUMANN-ENSEMBLE Vezényel // Conductor: Thomas HENGELBROCK Fény: Oliver LORENZ
A BALTHASAR-NEUMANN-ENSEMBLE TAGJAI // MEMBERS OF THE BALTHASAR-NEUMANN-ENSEMBLE 1. hegedű // Violin 1 – Jan ORAWIEC (koncertmester // concert master), Basma ABDEL-RAHIM, Ursula KORTSCHAK, Anna MELKONYAN, Verena SOMMER, Bettina Van ROOSEBEKE 2. hegedű // Violin II – Verena SCHONEWEG (szólamvezető // principal), Ewa MIRIBUNG, Monika NUSSBÄCHER, Veronika SCHULZ, Lotta SUVANTO Brácsa // Viola – Donata BÖCKING (szólamvezető // principal), Catriona BÖHME, Pablo de PEDRO, Aline SANITER Cselló // Violoncello – Nuala MCKENNA, Anna-Lena PERENTHALER (szólamvezető // principal), Emilia GLIOZZI, Elisa SIBER Bőgő // Double bass – Davide VITTONE (szólamvezető // principal), Nicola dal MASO Oboa // Oboe – Emma BLACK, Maike BUHROW, Péter TÁBORI Fagott // Bassoon – Eckhard LENZING Trombita // Trumpet – Guy FERBER, Krisztián KOVÁTS, Emmanuel ALEMANY Üstdob // Timpani – Maarten van der VALK Hárfa // Harp – Margret KÖLL Theorba, gitár // Theorbo, guitar – Joachim HELD Csembaló, orgona // Harpsichord, organ – Jeremy JOSEPH
A historikus előadás gondolata mögött meghúzódó alapelv rendkívül egyszerű: játsszuk a zenét korhű hangszereken és olyan játékmóddal, ahogyan egykor megszólaltatták. Hiszen miként állíthatjuk, hogy megértettük Bach, Telemann vagy Händel zenéjét, ha fogalmunk sincs róla, hogyan hangzott a szerző idejében. Mivel a zenei múlt efféle megközelítése a 20. század előtt nem létezett (régi zenét korábban is játszottak, csak éppen mindig az aktuális kor zenei stílusának megfelelő, modernizált formában), a jelenség számos problémát felvet. A gondolat gyökerei a szerzői szándékot piedesztálra emelő 19. századi esztétikáig vezetnek ugyanis, s egyik legfontosabb összetevője a műhöz, a szerzőhöz és a korszakhoz való hűség meglehetősen paradox fogalma. Azért paradox, mert – ahogy Dolinszky Miklós zenetörténész plasztikusan megfogalmazta – „olyan korokhoz kellene hűeknek lennünk, amelyek nem voltak hűek önmagukhoz”. Vegyük példának okáért a barokk operai pasticcio műfaját. Ennek lényege, hogy különböző operákból származó áriákat új drámai szituációba helyezve, akár új szöveggel, új operaként mutattak be. A gyakorlatot, amely a 17. század utolsó évtizedeiben indult, praktikus okok hívták életre. Az opera iránti mind nagyobb igénnyel nem tudtak lépést tartani a zeneszerzők, s hogy a megfelelő számú új bemutató minden évadban meglegyen, az impresszáriók gyakran fordultak ehhez az egyszerű és olcsó megoldáshoz. A zenei újrahasznosítás legnagyobb 18. századi mestere, Georg Friedrich Händel – aki impresszárióként is működött londoni éveiben – több pasticciót is bemutatott, vagyis többször is összeállított új műveket saját
és más szerzők áriáiból. Felmerülhet az emberben, hogy mi történt ilyenkor az eredeti operák esztétikai integritásával, amire a válasz az, hogy ez egyáltalán nem volt fontos kérdés a 18. században. Mi több, olykor nem is könnyű eldönteni, hogy hol húzódik a határ egy pasticcio és egy általunk szerves egésznek tartott barokk opera között. Első londoni operájába, az 1711-es Rinaldóba például számos korábbi áriáját emelte át Händel, s ezek az áriák remekül érzik magukat új helyükön is. Amikor tehát napjaink egyik legizgalmasabb historikus karmestere, Thomas Hengelbrock úgy dönt, hogy egyfelvonásos pasticciót állít össze Händel-áriákból, akkor lehet, hogy a szerves egészként felfogott zenemű eszménye ellen vét, amennyiben hat különböző opera tételeiből készít egy háromnegyed órás zenés színpadi produkciót, de maximálisan 18. századi szellemben jár el. Bár a létrejöttében praktikus okok játszottak szerepet, a pasticcio műfaja nem független attól, ahogy a zenei anyagot a 18. századi vokális műfajokban elrendezték. Az egyházi zenétől az operáig a legkülönfélébb műfajokra jellemző a barokkban, hogy kétféle zenei anyag váltakozik bennük, mégpedig igen merev módon: a recitativo és az ária. A recitativóban halad előre a cselekmény (ha van), az áriák pedig megállítják a drámai időt, hogy egy-egy érzelmet, vagy lelkiállapotot (korabeli terminussal: affektust) merevítsenek ki a hallgatók számára. Mivel az áriák sem egymással, sem a recitativókkal nem függtek össze szervesen (ahogyan mondjuk egy Beethoven-szonáta tételei), ezért szabadon lehetett cserélgetni őket. Mi több, a barokk komoly opera, az
úgynevezett opera seria többnyire a cselekmény terén is sémákat használt, s a kedvelt klisék közé tartozott a politikai okokból ellentétes oldalon álló, ám az érzelmeiknek ellenállni képtelen szerelmesek egymásra találásáról, illetve az ebből fakadó bonyodalmakról szóló történetek. Ilyen a keresztes lovag Rinaldo és a vele ellentétes oldalon álló, mágikus képességekkel rendelkező szaracén királynő, Armida szerelméről szóló történet Torquato Tasso Megszabadított Jeruzsálem című eposzából (1581). A zenetörténet egyik legnépszerűbb témájáról van szó, amely több mint 100 zenés színpadi kompozíció alapjául szolgált, s az operaszínpadon már Benedetto Ferrari Armidájától (1639) kezdve kitüntetett helyet foglalt el, a hagyományt pedig olyan remekművek fémjelzik, mint a francia barokk opera csúcsát jelentő Lully-opera, az Armide (1686), Händel említett Rinaldója (1711), Gluck és Haydn Armidája (1777 illetve 1784), valamint az azonos címet viselő Rossini-mű (1817), illetve a poszt-wagneriánus Dvořák-darab (1904). Az egykor Doráti Antal asszisztenseként működő, valamint Nikolaus Harnoncourt együttesében hegedülő Thomas Hengelbrock, akinek a nevéhez saját együttese, a barokk építészről elnevezett Ensemble-Balthasar-Neumann mellett a Freiburgi Barokk Zenekar alapítása is fűződik, erősen vonzódik az operához. Rendszeresen fellép a párizsi operában, a madridi Teatro Realban, a londoni Royal Opera House-ban, valamint a Baden-Baden Festspielhausban, 2011-ben debütált a Tannhäuserrel Bayreuthban, s tavaly a Parsifal korhű hangszeres előadásával keltett feltűnést. A zeneakadémiai koncert műsorának első felében egy jól ismert Bach-nyitány
után egy kevésbé ismert Telemann-versenymű hallható, s ezt követi az általa összeállított pasticcio. A Rinaldón (1711) kívül a Giulio Cesare (1724), a Rodelinda (1725), az Alessandro (1726), az Ariodante (1735), és az Alcina (1735) szolgálnak a darab forrásául. Hengelbrock nem küzd azzal, hogy koherens cselekményt hozzon létre, sokkal inkább örökérvényű állapotokat állít egymás mellé a szerelmi egymásra találás boldogságától a féltékenység kétségbeesett érzéséig. Olykor apró változtatásokat eszközöl a szövegen (kicseréli a neveket, például hogy ne Ariodante és Ginevra, hanem Rinaldo és Armida szólítsák meg egymást), vagy éppen a szerelmes hős eredetileg kasztrált szólamát tenorrá alakítja. Nem tesz tehát mást, mint amit Händel: aktuális énekeseire szabja a zenei anyagot. Hiszen a barokk operákhoz hasonlóan ez a pasticcio is csupán ürügy, hogy varázslatos éneklést halljunk, s a két fiatal szólista kiválasztásában Hengelbrock semmit nem bízott a véletlenre. Az amerikai Kate Lindsey rendszeresen fellép a Metropolitanben, a legjelentősebb operaházak vendége világszerte, s tavaly a Glyndebourne Fesztiválon nyűgözte le a kritikusokat és a közönséget egy Strauss-szerepben. Az ausztrál Steve Davislin pedig az 1990-es években tűnt fel a Zürichi Operaházban, s ma már a Covent Gardentől a Berlin Staatsoperen át a legjelentősebb helyek állandó vendége.
The German violinist, musicologist and conductor Thomas Hengelbrock, who worked as assistant to Antal Doråti at one time, came to world attention for a repertoire spanning Baroque historically informed music to modern times. Violinist with Concentus Musicus Wien, and one of the founders of Freiburg Baroque Orchestra, he conducted Tannhäuser in Bayreuth in 2011 and gave a spectacular period instrument performance of Parsifal in 2013. As leader of the Balthasar-Neumann-Ensemble he founded in 1995, he conducts instrumental pieces by Bach and Telemann as well as opera pasticcio reviving the traditions of Baroque music theatre. In accordance with 18th century practice, well known and obscure yet valuable Baroque arias are strung onto a single dramaturgical thread, and these are then placed into the service of the story of Saracen sorceress Armida and Crusader knight Rinaldo with two extraordinary singers, the American Kate Lindsey and the Australian Steve Davislin in the title roles.
Felelős kiadó // Publisher: Dr. VIGH Andrea, a Zeneakadémia rektora // President of the Liszt Academy Főszerkesztő // Editor-in-chief: SZABÓ STEIN Imre Felelős szerkesztő // Managing editor: RÁKAI Zsuzsanna Szöveg // Written by: FAZEKAS Gergely Fotó // Photo: Florence GRANDIDIER Layout: ALLISON Advertising Megjelenik a Zeneakadémia Kommunikációs Igazgatóságának gondozásában // Commissioned by the Communications Directorate of the Liszt Academy Lapzárta: 2014. január 31. // Finalized: 31 January 2014 Zeneakadémia // Liszt Academy Concert Centre (1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 8.) ZENEAKADEMIA.HU A szervezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják. // The organizer retains the right to modify programmes. 100%-ban újrahasznosított papír // 100% Recycled Paper