Liszt Academy Binder leaflet

Page 1

Binder Károly szerzői estje // Károly Binder Author’s Evening 2014.03.08.


2014. március 8. (szombat) // 8 March 2014 (Saturday) 19.30 Nagyterem // Grand Hall

Binder Károly szerzői estje // Károly Binder Author’s Evening BINDER Károly (zongora // piano) VARGA Gábor (zongora // piano) BORBÉLY Mihály (szaxofon // saxophone) BENKÓ Ákos (dob // percussion) FONAY Tibor ( bőgő // bass)


Binder Károllyal kapcsolatban leggyakrabban a nagy formátumú, az öntörvényű és a formabontó jelzőket szokás említeni – egyiket sem alaptalanul. Az ötvenhét éves zongoraművész, zeneszerző, egyetemi tanár hihetetlenül gazdag életművel rendelkezik, amelyben kétszáznál is több, a szólózongorától a nagyzenekarig a legkülönfélébb apparátusokra írt kompozíció, több mint harminc színházi és filmzene, hetvenhárom saját kiadású lemez- és egyéb album szerepel. Munkásságát eMeRTon-díjjal, Erkel Ferenc-díjjal és Gramofon-díjjal ismerték el. 2000 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszékét vezeti, és eltökélt szándéka, hogy növendékeit éppúgy a saját hangjuk megtalálása felé terelje, ahogyan maga is már egészen ifjú korától kezdve igyekezett mindig újragondolni és a saját lelkületének megfelelően átértelmezni a jazzhagyományokat. A hetvenes-nyolcvanas években még a szabad improvizáció volt első számú, legelemibb kifejezőeszköze. Kvartettjében a pályakezdő Dresch Mihály szaxofonos, Benkő Róbert bőgős és Weszely János, majd Baló István dobos voltak társai. Dolgozott többek közt John Tchicai-jal, Ramesh Shothammal, Theo Jörgensmannal. Az idők folyamán egyre inkább letisztult, lényegre törővé vált játéka, a kompozíció és a rögtönzés aránya kiegyenlítetté vált előadásaiban. A klasszikus zenei és a Kárpát-medencére jellemző népzenei hagyományok és a jazz ötvözését rá jellemző, „binderi” módon valósítja meg, alkotómunkájának máig fontos eleme a zongora szelíd, hangszerbarát preparálása.


Évek óta szinte csak szólóban és Borbély Mihály szaxofonossal vagy zongorista tanítványaival duóban lépett fel, mérföldkő Binder pályáján, hogy 2013-ban új, hagyományos ritmusszekciót alkalmazó kvartettet alapított, amelyben két generáció találkozik egymással. Régi partnere Borbély Mihály, aki mindig is ugyanazokat a forrásvidékeket kereste föl zenéje megformálásához, mint zongorista partnere. Ahogy Binder mondja róla, „ha én elkezdek egy mondatot, ő befejezi azt, és fordítva”. E közös mondatfűzéseik egyebek közt a 2000-es Hangok, a 2002-es New Sound I-II. vagy a 2004-es 7 Duets című albumokon hallhatók. Nagyjából három évtized választja el a Binder-Borbély párost Fonay Tibortól és Benkó Ákostól, de ez mit sem számít a közös zenélés szempontjából. „Számomra nagyon fontos, hogy az a szeretetenergia, amelyet a zene sugároz, erővel, dinamikával párosuljon” – mondja Binder. – Benkó Ákos olyan művész, aki képes ezeket a minőségeket ötvözni” – teszi hozzá a Felvidékről származó ifjú dobost méltatva. Ákost számos muzsikus örömmel invitálta zenekarába, köztük Ávéd János, Czírják Csaba, Szandai Mátyás, Szabó Dániel és a Modern Art Orchestra. 2012-ben megnyerte a Jávori Vilmos Jazz Dob Tehetségkutató Versenyt. Ma pedig már ő is tanít. Fonay Tibor azon kevesek egyike, aki basszusgitáron és nagybőgőn egyaránt igen felkészült, stílusos és virtuóz előadó. Binder bevallása szerint felettébb tiszteli Tiborban „azt a fanatizmust, elszántságot, azt a munkamorált, amellyel mindig a tiszta hangot és megszólalást keresi”. Ezen tulajdonságainak köszönhetően kapott helyet korábban Babos Gyula együttesében, de dolgozott a görög zenét játszó Mydros zenekarral, Enyedi Sugárkával és Sárik Péterrel is. Ákoshoz hasonlóan ő 2013-ban az Orszáczky Jackie Basszusgitár Tehetségkutató Versenyt nyerte meg.


Az est ötödik szereplője, Varga Gábor szintén az ifjú generációhoz tartozik. Binder Károly magántanítványaként sajátította el a jazz-zongorázás kifinomult fogásait, s együttműködésük olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy 2009-ben a Binder Music Manufactory megjelentette Gábor első, From The Danube To West című triólemezét, majd 2011-ben felléptette két másik fiatal pianista növendéke mellett a Művészetek Palotája Jazzműhely sorozatában. A kivételes tehetségű zongorista állandó partnere Csuhaj-Barna Tibor bőgős (a jazz tanszék bőgőtanára) és Jeszenszky György, az egyik legsokoldalúbb, legkeresettebb hazai dobos. A Varga Gábor Jazz Trió második, Cool Jazz című albuma 2013-ban látott napvilágot. Binder Károly szerzői estjén a művész jól ismert és kifejezetten erre az alkalomra komponált szerzeményei követik egymást. Hallható lesz szólóban, Varga Gáborral kétzongorás felállásban az elmaradhatatlan preparált hangszerrel, Borbély Mihállyal szintén duóban, végezetül pedig a Binder Károly Quartettel.


He is a pianist, composer and head of the jazz department at the Liszt Academy. A musician who has employed his great talent in the task of synthesising new trends, diverse music cultures, compositional techniques and improvisational systems, while never forgetting his own musical roots. Károly Binder is a towering figure on the domestic jazz scene, who with more than 60 recordings to his name presents a composer’s evening in the Grand Hall of the Liszt Academy. This recital combines a display of his great oeuvre and new, forward-looking compositions. He is joined by his old friend and academy colleague Mihály Borbély, as well as three young but sensational talents: Ákos Benkó, 2012 winner of the Jávori Vilmos jazz drummer talent contest; Tibor Fonay, winner of the 2013 Orszáczky Jackie Bass Guitar Competition; and Gábor Varga, student of Károly Binder.



Felelős kiadó // Publisher: Dr. VIGH Andrea, a Zeneakadémia rektora // President of the Liszt Academy Főszerkesztő // Editor-in-chief: SZABÓ STEIN Imre Felelős szerkesztő // Managing editor: RÁKAI Zsuzsanna Szöveg // Written by: BÉRCESI Barbara Illusztráció // Illustration: KOVÁCS Lehel Layout: ALLISON Advertising Megjelenik a Zeneakadémia Kommunikációs Igazgatóságának gondozásában // Commissioned by the Communications Directorate of the Liszt Academy Lapzárta: 2014. február 20. // Finalized: 20 February 2014 Zeneakadémia // Liszt Academy Concert Centre (1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 8.) zeneakademia.hu A szervezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják. // The organizer retains the right to modify programmes. 100%-ban újrahasznosított papír // 100% Recycled Paper


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.