Liszt Academy Concert Magazine 2017/2 eng

Page 1

zeneakadémia koncertmagazin 2017. SZEPTEMBER–DECEMBER


Tisztelt Közönségünk! 1967-ben, ötven éve hunyt el a 20. századi magyar zeneélet talán legmeghatározóbb alakja, a legendás zeneszerző, népzenekutató és pedagógus, Kodály Zoltán. Az emlékévből a Zeneakadémia aktívan kiveszi a részét, miként azt az itt következő oldalakon láthatják: őszi hangversenykínálatunkban minden korábbi évnél intenzívebben lesz jelen Kodály, a zeneszerző. A legtehetségesebb, már végzett növendékeink Kodály szinte valamennyi kamaraművét előadják majd, színre visszük ifjúsági koncertsorozatunkban a Háry Jánost, és különös jelentőséget nyer idén a Kodály születésnapján minden évben megrendezett kóruskoncert is. De nemcsak Kodály játszik központi szerepet az őszi félévben, hanem egykori barátja, kollégája, harcostársa, Bartók Béla is, hiszen a tavalyi Bartók-évben kezdtük szervezni a szeptemberben debütáló, hatalmas nemzetközi érdeklődést kiváltó Bartók Világversenyt is, amelyet első ízben hegedűsöknek hirdettünk meg. Egy efféle köszöntőben nincs tér (s talán szükség sincs) arra, hogy a káprázatosan gazdag, hazai és nemzetközi sztárokat, növendékeinket és tanárainkat egyaránt felvonultató műsorfolyamból bárkit is kiemeljek. Hadd fejezzem ki inkább örömömet, hogy a magyar zenei tájkép e két kimagasló hegycsúcsa, Bartók és Kodály 2017 őszén együtt határozzák meg a Zeneakadémia hangversenykínálatát. Kötelességünk, hogy az általuk nyújtott szellemi példát kövessük, hogy ápoljuk azt a páratlan hagyatékot, amelyet ránk hagytak. Kodály Debussyről írott szavait alkalmazhatjuk Bartókra és Kodályra is: „Az ő iránytűjük tisztultabb, magasabb rendű művészet felé mutat. A szabadság és szépség felé visz az út, amelyen elindultak.”

dr. Vigh Andrea a Zeneakadémia rektora


TARTALOMJEGYZÉK

4

IKERCSILLAGOK

6

KONCERTBONTÁS SZEPTEMBERTŐL

10

KÖZELEBB BARTÓKHOZ

17

KONCERTBONTÁS OKTÓBERTŐL

23

MŰFAJRÓL MŰFAJRA, KORSZAKRÓL KORSZAKRA BESZÉLGETÉS DMITRIJ SZINKOVSZKIJJAL

27

ORBÁN GYÖRGY 70

31

A PORTUGÁL MEG A BRAZIL

36

„REZIDENCIA” A ZENEAKADÉMIÁN

40

EGY SOKSZÍNŰ KORTÁRS

43

JAZZ, SANZON, KLASSZIKUSOK


46

PARITÁS – BESZÉLGETÉS KAMP SALAMONNAL ÉS EÖTVÖS JÓZSEFFEL

48

KONCERTBONTÁS NOVEMBERTŐL

60

VARÁZSLATOS MESEMONDÓK

67

„A KÍVÁNCSISÁG FIATALON TART” BESZÉLGETÉS JULIAN RACHLINNAL

72

KONCERTBONTÁS DECEMBERTŐL

76

FOLKISH MEG NEM IS

81

A ZENE POLIHISZTORA

84

MÓZES, LUTHER, ESTERHÁZY BESZÉLGETÉS JENEY ZOLTÁNNAL

90

NYOLCVAN ÉV ÉNEKLÉS

92

LISZT MÚZEUM MATINÉ- ÉS ESTI KONCERTEK

94

LISZT-KUKACOK AKADÉMIÁJA


SEASCAPE NO. 1 © STUART RICHARDSON



Kedves Vendégeink! A Zeneakadémia hallgatóival, karrierjük elején álló kitűnő zenészekkel gyakran keressük a titkot: mi kell ahhoz, hogy valaki keresett sztárrá váljon, meghódítsa a közönséget itthon és külföldön. Hallgatjuk a nálunk koncertező fiatal művészeket, és sokszor gondoljuk úgy, hogy azzal a hangszeres tudással és muzikalitással, amit a már nemzetközi karriert futó fellépőktől hallunk, bizony rendelkezik sok Zeneakadémiát végzett fiatal is. Az egyikük pályája mégis fényesen ível felfelé, a másik ugyanakkor csak nehezen tud érvényesülni. Több fontos tényezőt lehet említeni, ami a jobbat megkülönbözteti a jótól: ilyen a színpadi jelenlét, a kommunikációs készség, a határozott művészi karakter és így tovább. Létezik azonban egy objektív mérce is: a zenei verseny. Aki egy jelentős nemzetközi versenyen helyezést ér el, annak a karrierje könnyebben indul be, mivel a neve mellett megjelenik egy olyan címke, amely garanciát jelent a minőségre, és a közönség érdeklődését is felkelti. A Zeneakadémia már két jelentős nemzetközi versennyel is jelen van a nemzetközi zenei életben. A Nemzetközi Marton Éva Énekversenyt már második alkalommal rendeztük meg 2016 őszén nagy sikerrel, és joggal állíthatjuk, hogy ez a verseny igazi rangot ad a győzteseknek. Idén szeptemberben a Bartók Világversenyt indítjuk útjára, amelyet első alkalommal hegedű kategóriában írtunk ki, ezt követi majd reményünk szerint kétévente ismétlődően a zongora és a vonósnégyes kategória, a köztes években pedig a zeneszerzés. Mindkét versenyünkön rangos nemzetközi zsűri dönt a helyezésekről, és a díjazás is méltó a kitűzött célhoz. Büszkék vagyunk arra, hogy a Bartók Világverseny elődöntőjébe a száznál több jelentkező közül nyolc jelenlegi vagy volt növendékünk is bejutott. Drukkolunk nekik, hogy minél tovább jussanak a négyfordulós, nehéz repertoárt követelő versenyen. A szervezők feladata pedig olyan versenyt létrehozni, amely valóban hozzájárul ahhoz, hogy győztesei előtt megnyíljon az út a legrangosabb koncerttermek pódiuma felé. Várjuk Önöket a Bartók Világverseny fordulóin, és természetesen az őszi szezon hangversenyein is, ahol többek között más nemzetközi versenyek győzteseit is bemutatjuk. Csonka András a Zeneakadémia programigazgatója 3


IKERCSILLAGOK

BARTÓK BÉLA ÉS KODÁLY ZOLTÁN BIHARFÜRED, CSODAFORRÁS, 1918 (RÉSZLET) 4

Kodály Zoltán 80. születésnapja alkalmából Bartók Béla életének belga kutatója, Denijs Dille, egy rövid előadásban igyekezett megragadni a két zeneszerző személyiségének és zeneszerzői gondol ko dásmódjának különbségét és azonosságát, barátságuk természetét. A különbségeket jellemzőbbnek találta: míg Kodályt – így Dille – a tervszerű gondolkodás, a meghatározott kultúra nyelvéhez való ragaszkodás, az absztrakcióra való hajlam, a mindig szabad szellem, a nemzettel való azonosulás és a befejezettség jellemzi, addig Bartókot inkább a szenzibilitás, a különféle kultúrák iránti érdeklődés, a konkrétumokhoz való ragaszkodás, a nemzeti helyett az emberi középpontba állítása, és az intuíció. Értelmezésében Dille és nyomában sok más hazai kutató bátran hivatkozhatott Bartók és Kodály elemzéseire is, hiszen írásaikban ők maguk is a művészetükben megmutatkozó eltéréseket hangsúlyozták. Habár Kodály és Bartók egy időben jártak a Zeneakadémiára, csak 1905ben, Gruber Emma – Kodály későbbi felesége – szalonjában találkoztak először, és a találkozóról fennmaradt dokumentumok egy kettejük között lezajlott kínos vitáról tanúskodnak, amelyből világossá válik, hogy ekkoriban alapvetően eltérően gondolkoztak a politikáról. Ám az intellektuálisan sokkal érettebb, bár fiatalabb Kodály hamarosan oly nagy hatást gyakorolt az akkor már a magyar zenei élet nagy reménységeként számon tartott Bartókra, hogy az búcsút intett soviniszta nézeteinek. A szoros baráti kapcsolat mindazonáltal a közös érdeklődésre – a népzenegyűjtésre – építve bontakozott ki, és elmélyülésében meghatározó szerepet játszott kettejük magántanítványa, a későbbi Kodályné. Bartók sok szempontból – a népzenekutatás terén éppúgy, mint a zeneszerzésben – mesterének, egyfajta felsőbb instanciának tekintette az Eötvös-kollégista bölcsész Kodályt, aki a kultúra, a tudomány, a zenetörténet és a politika világában sokkal magabiztosabban mozgott, független gondolkodóként reflektált az őt körülvevő világra. 1906-tól kezdve közvetlenül tekinthettek be egymás műhelyébe, és számos kompozíció esetében a későbbi zeneszerzéstanár Kodály tanácsokat is adott barátjának technikai kérdésekben. Első szerzői estjeiken (1910. március 17. és 19.) mindketten 1. vonósnégyesüket mutatták be, ami jelzi: ők maguk is párhuzamos életművekként kívánták felépíteni oeuvre-jüket, ikercsillagként szándékoztak fellépni a magyar zenetörténet egére. Az 1923-ig – ez a Psalmus Hungaricus és a Táncszvit keletkezésének éve – megszülető kompozíciók között számos esztétikaipoétikai kapcsolat mutatható ki: mindkettejük zongora- és kamaraműveiben dominálnak az önéletrajzi vonatkozások, egyfajta életrajzi naplókként tekinthetünk rájuk. A személyesség szép dokumentuma Bartók Vázlatokciklusának harmadik darabja, amelyet 1910 augusztusában az éppen akkor összeházasodó Zoltánnak és Emmának ajánlott a legjobb barát. Az 1. világháború kitörésére mindketten sajátos depresszív hangvétellel reagáltak, Bartók műveiben a lassú zárótételek (Szvit, op. 14, 2. vonósnégyes), Kodály kompozícióiban az öregkor sötét színei domináltak ekkor (a Megkésett melódiák, op. 6 dalai). És mindkettejük életművében


központi szerepre tett szert a szerelmes nőalak zenévé formálása (Bartóknál a Fából faragott királyfiban éppúgy, mint az op. 15-ös és op. 16-os dalokban, Kodálynál pedig a Sappho szerelmes énekében). A háború tragikus lezárulása azonban zeneszerzői útjuk kettéválását hozta magával: Bartók először a schönbergi expresszionizmus, majd a Stravinskyféle neoklasszicizmus felé fordult, és művészete nemzetközileg is egyre elismertebbé vált – a harmincas évek végére Stravinsky és Schönberg mellett a modernizmus harmadik nagy klasszikusának tekintették a nagyvilágban. A tudatosan vállalt tradicionalizmus felé tájékozódó Kodály a Bartókhoz képest némi késéssel elérkező nemzetközi sikerek ellenére is úgy döntött, aktív szerepet vállal a hazai közönségnevelésben: ezt célozta számos ifjúságnak szóló műve, magyar költészetre, illetve népzenére támaszkodó karzenéje, zenepedagógiai módszere, és az „Éneklő ifjúság” mozgalom propagálása. Az utak szétválásának hátterében a napi politikára, elsősorban a mindkettejüket közvetlenül érintő trianoni traumára adott, egymástól nagyon eltérő válaszok sejlenek fel. A széthullott, identitásától megfosztott, és ezért a nácizmus irányába eltolódó, a századfordulós modernizációt tagadó Magyarország realitása elől a hiperérzékeny, ám erősen individualista Bartók a Nyugat felé menekült: hazájáról megfogalmazott fájdalmas vallomásait a világ hangversenytermeiben szólaltatta meg. A pedagógus Kodály ugyanakkor egy virtuálisan – azaz kulturálisan, zenéjében, történelmében – egységes Magyarország megteremtésén fáradozott. A 18. századi klasszika és felvilágosodás idealizmusára építve burkoltan politizáló műveivel egy jobb világ létrehozását tűzte ki célul. Új eszményeik térfoglalását életükben és művészetükben végül tudósi szövetségük, a népzenekutatás közös ügye is megsínylette: amikor 1940-ben Bartók elhagyta Magyarországot, hátrahagyott népzenei rendezését Kodály következetlennek találta. Bartóknak szóló levele érzékelteti, hogy ekkor már évek óta nem egyeztettek a gyűjtés rendezésének módszertanát illetően. Bartók 1945 szeptemberében bekövetkezett halála után az őt huszonkét évvel túlélő Kodály többször is szükségesnek érezte, hogy az utókor számára összefoglalja Bartókkal kapcsolatos emlékeit, leírja, milyennek látta barátját, a 20. század egyik legnagyobb zeneszerző géniuszát. Bartókról szóló írásait (Bartók és a magyar ifjúság, 1946, A folklorista Bartók, 1950, Szentirmaytól Bartókig, 1955) egyszerre hatja át az ifjúkori barátság egykori gyöngédsége, a bartóki életművet kritikusan, belülről és kívülről egyaránt szemlélő, analitikus megközelítés, és egy bizonyos mértékű rezignáltság. Nem kizárólag az idős ember rezignáltsága ez, sokkal inkább az olyan szellemi lényé, aki – szembenézve a korral, amelyben élt, és talán önkritikusan is – barátja fő erényét a tárgyszerűségben vélte felismerni. Eszerint Bartók életműve elsősorban arra figyelmezteti az utókort, „hogy az igazság útja a kétségtelen realitásokon át vezethet csak, s aki azt elhagyja, menthetetlenül illúziók ködébe vész”. Dalos Anna 5


A Zeneakadémia Koncertközpont saját szervezésében Befogadott rendezvény

2017. SZEPTEMBER 14. (CSÜTÖRTÖK), 19.00 SOLTI TEREM

2017. SZEPTEMBER 19. (KEDD), 19.30 NAGYTEREM

BARTÓK VILÁGVERSENY ÉS FESZTIVÁL KAMARAZENEKARI DÖNTŐ

SHENZHEN SYMPHONY ORCHESTRA ims i rs a v Spanyol capriccio, op. 34 Elgar: e-moll csellóverseny, op. 85 a man in v Szimfonikus táncok, op. 45

13. oldal

PRIMAVERA SHIMA

Klasszikus Jazz Opera Népzene Junior 2017. SZEPTEMBER 1. (PÉNTEK ), 19.00 SOLTI TEREM

PÁRBESZÉD A ZENÉRŐL ÁZSIA ÉS EURÓPA KÖZÖTT Dohnányi: cisz-moll fuvola-zongora szonáta, op. 21 Weiner: Prelúdium, noktürn és scherzo, op. 7 i an i s s em a ies n im s em a Hosung Chung (cselló) Weiner Ensemble Jegyár: 1 900 Ft Rendező: Hwaum Project, Koreai Kulturális Központ

A MAGYAR RÁDIÓ SZIMFONIKUS ZENEKARA an Ama e s ar 40. (g-moll) szimfónia, K. 550 27. (B-dúr) zongoraverseny, K. 595 41. (C-dúr) szimfónia, K. 551 („Jupiter”) Primavera Shima (zongora) A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Vezényel: Kovács János

JIESUN LIM

BARTÓK VILÁGVERSENY ÉS FESZTIVÁL ELŐ- ÉS KÖZÉPDÖNTŐK 13. oldal

6

Jegyárak: 3 000, 3 500, 4 000 Ft Rendező: Cortina Produkció

2017. SZEPTEMBER 14. (CSÜTÖRTÖK), 19.30 NAGYTEREM

Jegyárak: 2 000, 3 000, 4 000, 5 000 Ft Rendező: A Magyar Rádió Zenei Együttesei

2017. SZEPTEMBER 10. ( VASÁRNAP) 2017. SZEPTEMBER 11. (HÉTFŐ) 2017. SZEPTEMBER 12. (KEDD) SOLTI TEREM

Li-Wei Qin (cselló) Shenzhen Symphony Orchestra Vezényel: Daye Lin

LI-WEI QIN

SZEPTEMBERI KONCERTKRONOLÓGIA

2017. SZEPTEMBER 16. (SZOMBAT ), 19.30 NAGYTEREM

BARTÓK VILÁGVERSENY ÉS FESZTIVÁL NAGYZENEKARI DÖNTŐ 13. oldal 2017. SZEPTEMBER 17. ( VASÁRNAP), 19.30 NAGYTEREM

BARTÓK VILÁGVERSENY ÉS FESZTIVÁL GÁLAKONCERT 14. oldal

2017. SZEPTEMBER 20. (SZERDA), 19.30 NAGYTEREM

KERTESI INGRID BEL CANTO ÁRIAESTJE Rossini: „Giusto ciel” – Pamira áriája a Korinthosz ostroma című operából Bellini: „Ah! non credea mirarti” – Amina áriája Az alvajáró című operából Verdi: „Non so le tetre immagini” – Medora áriája A kalóz című operából ni e i „Signorina in tanta fretta” – Norina és Don Pasquale duettje a Don Pasquale című operából iva i G-dúr sinfonia, RV 149 ni e i „Prendi per me sei libero” – Adina áriája A szerelmi bájital című operából ni e i „Cruda, funesta smania” – Lord Enrico Ashton áriája a Lammermoori Lucia című operából ni e i „Il pallor funesto, orrendo” – Lucia és Enrico duettje a Lammermoori Lucia című operából ni e i „Il dolce suono” – Lucia Őrületáriája a Lammermoori Lucia című operából


2017. SZEPTEMBER 26. (KEDD), 19.30 NAGYTEREM

Kertesi Ingrid, Sárközi Xénia (szoprán) Haja Zsolt (bariton) Inventum Dei Vonóskvintett Vezényel és zongorán közreműködik: Ács János

X. SZENT GELLÉRT FESZTIVÁL Bee Bee

Jegyárak: 1 200, 1 700, 2 800, 3 900 Ft Rendező: Szuffita

A Szent Gellért Akadémia zenekara (zenei igazgató: Robert Christian Bachmann) Vaszy Viktor Kórus (karigazgató: Gyüdi Sándor) Vezényel: Yoon Kuk Lee

2017. SZEPTEMBER 22. (PÉNTEK ), 19.00 SOLTI TEREM

A TEHETSÉG KÖTELEZ KOCSIS KRISZTIÁN ZONGORAESTJE VÁRJON DÉNES

KOCSIS KRISZTIÁN

14. oldal

2017. SZEPTEMBER 23. (SZOMBAT ), 19.30 2017. SZEPTEMBER 24. ( VASÁRNAP), 19.30 NAGYTEREM

CONCERTO BUDAPEST 2017. SZEPTEMBER 22. (PÉNTEK ), 19.00 NAGYTEREM

MÁV SZIMFONIKUS ZENEKAR

ven ara an Európa-himnusz ven 9. (d-moll) szimfónia, op. 125

ar 16. (D-dúr) zongoraverseny, K. 451 Bar 3. zongoraverseny, BB 127 Br ner 9. (d-moll) szimfónia

a sa r n Spartacus – Adagio a sa r n d-moll hegedűverseny Bra ms Magyar táncok

Várjon Dénes (zongora) Concerto Budapest Vezényel: Keller András

Mihaela Martin (hegedű) MÁV Szimfonikus Zenekar Vezényel: Csaba Péter

Jegyárak: 2 200, 3 100, 3 900, 4 800, 5 900 Ft Rendező: Concerto Budapest

Jegyárak: 3 500, 4 000, 4 500 Ft Rendező: MÁV Szimfonikus Zenekar

2017. SZEPTEMBER 26. (KEDD), 19.00 SOLTI TEREM

Jegyár: 3 500 Ft Rendező: Szeged–Csanádi Egyházmegye 2017. SZEPTEMBER 27. (SZERDA), 19.00 SOLTI TEREM

KODÁLY 2017 KARASSZON ESZTER ÉS PUSKER JÚLIA KODÁLY-KAMARAESTJE 15. oldal

2017. SZEPTEMBER 27. (SZERDA), 19.30 NAGYTEREM

KOREAI SZIMFONIKUS ZENEKAR is Les Préludes Mendelssohn: e-moll hegedűverseny, op. 64 sa vs i 5. (e-moll) szimfónia, op. 64 Christel Lee (hegedű) Koreai Szimfonikus Zenekar Vezényel: Chi-Yong Chung Jegyárak: 1 200, 1 700, 2 800, 3 900 Ft Rendező: Koreai Szimfonikus Zenekar, Koreai Kulturális Központ

AKUSZTIKUS, AUTENTIKUS GÓBÉ ZENEKAR 10 14. oldal

GÓBÉ ZENEKAR

7


2017. SZEPTEMBER 28. (CSÜTÖRTÖK), 19.00 SOLTI TEREM

2017. SZEPTEMBER 29. (PÉNTEK ), 19.30 NAGYTEREM

VERSENYGYŐZTESEK MIKHAIL MERING KLARINÉTESTJE A KOVÁCS BÉLA KLARINÉTVERSENY GYŐZTESE

KAMARAZENE NAGYTEREMRE VÁRDAI ISTVÁN ÉS SHAI WOSNER KAMARAESTJE

15. oldal

16. oldal

2017. SZEPTEMBER 30. (SZOMBAT ), 19.00 SOLTI TEREM

MIKHAIL MERING

ANIMA MUSICAE KAMARAZENEKAR 16. oldal

2017. SZEPTEMBER 28. (CSÜTÖRTÖK), 19.00 NAGYTEREM

INGRID FUZJKO HEMMING ÉS A MÁV SZIMFONIKUS ZENEKAR v Déli boszorkány, op. 108 Chopin: Asz-dúr etűd, op. 25/1 Chopin: E-dúr etűd, op. 10/3 Chopin: Gesz-dúr etűd, op. 10/5 Chopin: c-moll („Forradalmi”) etűd, op. 10/12 is 6. (a-moll) Paganini-etűd is Szerelmi álmok – 3. Oh Lieb, so lang du lieben kannst is 3. (gisz-moll) Paganini-etűd („La Campanella”) v A vízimanó, op. 107 is 2. (A-dúr) zongoraverseny Ingrid Fuzjko Hemming (zongora) MÁV Szimfonikus Zenekar Vezényel: Mario Košik Jegyárak: 2 000, 3 000, 4 000 Ft Rendező: MÁV Szimfonikus Zenekar, Propart Hungary

INGRID FUZJKO HEMMING

8

ANIMA MUSICAE KAMARAZENEKAR

2017. SZEPTEMBER 30. (SZOMBAT ), 19.30 NAGYTEREM

BUDAFOKI DOHNÁNYI ZENEKAR Dohnányi: Szimfonikus percek, op. 36 Bee ven 1. (C-dúr) zongoraverseny, op. 15 Bra ms 1. (c-moll) szimfónia, op. 68 Szüts Apor (zongora) Budafoki Dohnányi Zenekar Vezényel: Hollerung Gábor Jegyárak: 3 000, 3 500, 4 000 Ft Rendező: Budafoki Dohnányi Zenekar



KÖZELEBB BARTÓKHOZ 2016 decemberében hirdette meg a Zeneakadémia a Bartók Világverseny és Fesztivált, amelynek élő fordulói 2017. szeptember 10–17. között zajlanak. A világhírű magyar komponista nevével fémjelzett versenyre – amelyen első alkalommal hegedűművészek indulhatnak – március 26-ig százhatan jelentkeztek, s közülük ötvenhármAN kapták meg a lehetőséget, hogy a zsűri előtt bizonyítsanak.

10

A több mint 40 000 euró összdíjazású nemzetközi megmérettetésre harminc év alatti hegedűsök jelentkezhettek három – Bach, Paganini és Bartók meghatározott művei közül választott darabot bemutató – videórészlet feltöltésével. A beérkezett produkciókból az előválogatást végző háromtagú zsűri – a Zeneakadémián tanító Szabadi Vilmos, Kapás Géza és Kováts Péter – választotta ki azokat a versenyzőket, akik elindulhatnak a négyfordulós megmérettetésen. „Meglepetésünkre több olyan fiatal is jelentkezett, aki korábban már első helyet szerzett valamely jelentős nemzetközi versenyen. Nagy örömünkre szolgált, hogy sok, hallatlanul magas színvonalú Bartók-interpretáció érkezett, mégpedig magyar és külföldi jelentkezőktől egyaránt. Az előre meghatározott szavazási kritériumok nyomán látható, hogy nagyjából huszonöt jelentkező kiemelkedik a mezőnyből, mindemellett úgy gondolom, hogy a szeptemberig hátralévő időben ez még sokat változhat” – mondta el Szabadi Vilmos, aki ősszel is ott ül majd a zsűriben. Magyar részről Kelemen Barnabás hegedűművész és Tallián Tibor zenetörténész, Bartók-kutató, a Zeneakadémia professor emeritusa vesznek részt a győztes kiválasztásában. Mellettük olyan kiváló külföldi hegedűművészeket és professzorokat találunk a zsűriben, mint a zsűrielnök Salvatore Accardo, Qian Zhou, Ivan Ženatý, Krzysztof Węgrzyn, Joel Smirnoff és Takashi Shimizu. A rekordszámú jelentkezés után nem is olyan meglepő, hogy ötvenhárman erősítették meg a részvételt a versenyen, köztük nyolc magyar fiatal. Akad köztük, aki amerikai–magyar állampolgár, és olyan is, aki évek óta külföldön él. „Régóta kinn tanulok, ezért egy Budapesten megrendezett Bartók-versenyről úgy gondoltam, nem lehet kihagyni! Nagyon örülök a lehetőségnek” – mesélte egyikük, aki leginkább saját magának szeretne bizonyítani. „Megfelelő hozzáállással rengeteget lehet tanulni egy ilyen megmérettetésből. Számunkra ráadásul ez egy találkozási pont is, hiszen a világ minden tájáról érkeznek a jelentkezők, más-más tapasztalattal és szemlélettel. Nagyon közel áll hozzám Bartók világa, és magyarként mindenhol nagy büszkeség a műveit játszani” – tette hozzá. Egy másik versenyző számára, aki nemrégiben végzett a Zeneakadémián, magától értetődő volt, hogy elindul, hiszen a budapesti helyszín a környezetében sokakat sarkallt a jelentkezésre. A versenyt remek próbatételnek és kiugrási lehetőségnek tekinti, ráadásul arra is jó alkalmat nyújt, hogy új művekkel gazdagítsa repertoárját: „Nagyon örültem az apropónak, hogy megtanulhatom az 1. hegedű-zongora szonátát, amit már öt-hat éve tervezek, hiszen az egyik legjobb Bartók-darabnak tartom, de a nehézsége miatt eddig nem ugrottam neki. Bartókkal – aki Kocsis Zoltán hatására került a kedvenc zeneszerzőim közé – tizennégy-tizenöt éves korom óta foglalkozom. Azon kevés komponista közé tartozik, akinek minden műve tökéletesen van megírva. Abból a szempontból is különlegesnek tartom az életművét, hogy a stílusa egyéni, mégis érezhető benne a beethoveni-brahmsi hagyomány, Debussy, a magyar népdalkincs, de még a Schönberg-iskola és Stravinsky hatása is.”


ERDÉLY © SZALONTAI ÁBEL


A versenyanyag összeállításakor a legfontosabb szempont természetesen az volt, hogy Bartók zenéje kapja a főszerepet. Az elődöntőre tizennyolc perces műsorral kell készülniük az indulóknak, ebben Bartók 1. vagy 2. rapszódiája mellett legalább egy Bach-szólótételnek kell szerepelnie. A középdöntőben három lehetőség közül választhattak a versenyzők: eljátsszák Bartók 1. hegedű-zongora szonátáját, vagy a Szólószonátát, vagy a komponista négy szonátájának valamely tételét, egy virtuóz művet, és a megadott klasszikus-romantikus repertoár egyik szonátatételét. A kamarazenekari döntőbe hat versenyző jut tovább, akiknek egy Mozarthegedűversenyt kell eljátszaniuk a Liszt Ferenc Kamarazenekar kíséretével, Ménesi Gergely vezényletével. A nagyzenekari döntőben – amelyen a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Kovács János lesz a szólisták partnere – már csak a dobogóra fellépő versenyzők indulnak: Bartók két hegedűversenye mellett három D-dúr versenymű, Beethoven, Brahms és Csajkovszkij örökérvényű alkotásai közül választhatnak. A külföldi versenyzőknek a nagyszámú magyar mű jelenti a nehézséget, míg a magyaroknak inkább az, hogy az elődöntőben nagyon kevés idő alatt kell olyan produkciót nyújtaniuk, amely továbbjuttatja őket. „Érdekes, hogy nekem például sikerült úgy összeállítanom a műsoromat, hogy a kötelező Bach-, illetve Mozart-műveken kívül csak Bartókot fogok játszani” – mondja egyikük, egy másik versenyző pedig a versenyanyag széles merítését említi. „A kötelező Bartók-kompozíciók mellett szóba jönnek a hegedűirodalom legnehezebb és legszebb művei, például Mozart, Bach és Paganini darabjai. Ami a felkészülést illeti, hihetetlen energiára, befogadóképességre, kontrollra van szükség ahhoz, hogy az ember kézben tartson egy ekkora anyagot.” Az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával megvalósuló verseny élő fordulóin tizenhat ország, huszonhárom nemzet, negyvenkét város képviselőjét ismerheti meg a nagyközönség. Bartók zenéjéhez nemcsak a versenyzők produkcióin keresztül, hanem a változatos programokat kínáló nyitónapon (szeptember 9.) és az MTA BTK Zenetudományi Intézet Bartók Archívuma által rendezett kétnapos tudományos konferencián (szeptember 14–15.) is közelebb kerülhetnek az érdeklődők. Könyves-Tóth Zsuzsanna

12


SZEPTEMBER 9. (SZOMBAT ), 11.00–20.00

LISZT FERENC TÉR

SZEPTEMBER 10. (VASÁRNAP), 14.00; 18.30 SZEPTEMBER 11. (HÉTFŐ),14.00; 18.30 SZEPTEMBER 12. (KEDD), 14.00; 18.30

SZEPTEMBER 14. (C SÜTÖRTÖK ), 19.00

SZEPTEMBER 16. (SZOMBAT ), 19.30

SOLTI TEREM

NAGYTEREM

SOLTI TEREM

BARTÓK VILÁGVERSENY ÉS FESZTIVÁL KAMARAZENEKARI DÖNTŐ ar

BARTÓK VILÁGVERSENY ÉS FESZTIVÁL NYITÓNAP, ELŐ- ÉS KÖZÉPDÖNTŐK 2017 őszén első alkalommal rendezi meg a Zeneakadémia az ifjú hegedűsöket megszólító, Bartók műveit középpontba állító nemzetközi versenyét. A sorsolással összekötött nyitónapon a Liszt Ferenc téren és a száztíz éves zenepa lotában egy rendhagyó Lisztkukacok Akadémiája foglalkozásra várják a gyerekeket a szervezők. A Bartók Budapestje városnéző túrán regisztrációt követően bárki részt vehet, a séta záróállomásán pedig első ízben találkozhatnak az érdeklődők a versenyzőkkel. A sorsolás után minikoncerteken mutatkozik be a Zeneakadémia Rend kívüli Tehetségek Képzője, a Kamarazene Tanszék és a Népzene Tanszék. A nyitónapot követő két napon zajlik az elődöntő, amelyre a versenyzők Bartók rapszódiáinak, illetve J. S. Bach szólószonátáinak és partitáinak tételeiből állítják össze műsorukat. A középdöntőn már csak tizenketten vehetnek részt, s a közönség a hegedűirodalom legkiválóbb alkotásait hallhatja előadásukban. Az ingyenes fordulók előtt zenetudósok előadásain tudhat meg többet a közönség Bartók hegedűműveiről. A nyitónapra, valamint az elő- és középdöntőkre a belépés díjtalan. Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont

e e űversen ei

Liszt Ferenc Kamarazenekar Vezényel: Ménesi Gergely

BARTÓK VILÁGVERSENY ÉS FESZTIVÁL NAGYZENEKARI DÖNTŐ

A hat legjobb versenyző jut be a Bartók Világverseny és Fesztivál kamarazenekari döntőjébe, amelynek verseny programja kizárólag Mozart-hegedűversenyeket tartalmaz. Mozart központi helyet foglalt el Bartók zenei univerzumában. Instruktív kiadásban adta közre Mozart szonátáinak kottáját, s előadóként is rendszeresen foglalkozott vele: szóló darabokat éppúgy játszott, mint kamaraműveket vagy concertókat, s nem véletlen, hogy legendás, 1940-es búcsúkoncertjén éppen Mozart kétzongorás versenyműve volt az egyik műsorszám, amelyet feleségével, Pásztory Dittával közösen adott elő. „Bartók révén egy teljesen új Mozartot ismertünk meg, az igazit – írta Bartók egyik növendéke, Székely Júlia –, kemény, majdhogynem kopogós forték, pianók, amelyek nem kifinomultak voltak, hanem egységes hangon szólaltak meg, világos, zárt formai tagolás. Semmi modorosság, semmi teátrális megjátszás, semmi virtuóz magamutogatás.” Bartók Mozartképe persze nem feltétlenül kell hogy befolyásolja a versenyzőket, az azonban biztos, hogy a Mozart-hegedűversenyek világa a hangszer repertoárjának talán legérzékenyebb rétegét képviseli: aki egy versenyen nem vérzik el ezeken a műveken, az sokra hivatott a muzsikuspályán.

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Vezényel: Kovács János

Jegyár: 1 600 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont

Jegyárak: 900, 1 200, 1 700, 2 200 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont

A nagyzenekari döntő versenyprogramjában Bartók két hegedűversenye mellett Beethoven, Brahms és Csajkovszkij hegedűversenye szerepel: a dobogós verseny zőknek ezen művek közül kell kiválasztaniuk, hogy mivel mérettetik meg magukat. Bár a Koncertmagazin lapzártájakor természetesen még nem tudható, kik lesznek a szerencsések – illetve: dehogy szerencsések, kik lesznek a legjobbak –, akik a Kovács János vezette Rádiózenekar kíséretével megmutathatják, mire képesek a versenymű e nagyszabású, szimfonikus igényű válfajában, de biztosak lehetünk benne, hogy ezen a szinten a hegedűjáték minőségében nem lesz nagy különbség a versenyzők között, hogy valóban érett művészek játékában gyönyörködhetünk majd. Persze a döntő programjában szereplő versenyművek önmagukban is magasra teszik a lécet, hiszen Bartók „nagy” hegedűversenyének 1939-es, amszterdami ősbemutatóján a Willem Mengelberg által vezetett Concertgebouw Zenekar Székely Zoltánt, Bartók barátját, rendszeres kamarapartnerét, az autentikus bartóki hegedűjáték talán legjelentősebb képviselőjét kísérte.

13


SZEPTEMBER. 17. ( VASÁRNAP), 19.30

SZEPTEMBER 22. (PÉNTEK ), 19.00

SZEPTEMBER 26. (KEDD), 19.00

NAGYTEREM

SOLTI TEREM

SOLTI TEREM

AKUSZTIKUS, AUTENTIKUS GÓBÉ ZENEKAR 10 A TEHETSÉG KÖTELEZ KOCSIS KRISZTIÁN ZONGORAESTJE

BARTÓK VILÁGVERSENY ÉS FESZTIVÁL GÁLAKONCERT

is Impromptu Bra ms Variációk egy Paganini-témára, op. 35 is Don Juan-parafrázis is Ave Maria – Róma harangjai mann C-dúr toccata, op. 7 mann Karnevál, op. 9 Kocsis Krisztián (zongora)

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Vezényel: Kovács János A zenei versenyek legemlékezetesebb pillanatai többnyire a gálakoncertekhez kötődnek. Túl a hónapokig tartó felkészülésen, túl a különböző fordulók és a döntő feszültségein az ifjú művészek itt már felszabadultan játszhatnak. S valóban: a gálakoncerten általában sokkal jobban szokott sikerülni egy-egy olyan mű előadása, amely a korábbi fordulókban, vagy éppen a döntőben hangzott el. A díjazottakat ezúttal is, miként a döntőben, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kíséri, a dirigens pedig a Kossuth-díjas Kovács János lesz. A karmester Bartók hoz hosszú időn át nem mert hozzányúlni, mert – ahogy egy interjúban elmondta – „a tanárom, Simon Albert olyan magasságban közelítette meg Bartók műveit, hogy erre sokáig nem voltam képes”. Ma a legjelentősebb Bartók-dirigensek egyike, akiről Kocsis Zoltán is mindig a legnagyobb tisztelet hangján beszélt. Jegyárak: 1 100, 1 600, 2 200, 2 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont 14

A fiatal művészgeneráció egyik legígéretesebb tehetsége Kocsis Krisztián, akinek műsora akár névjegy is lehetne: a kihívást és minőséget kereső, a könnyű siker lehetőségét elvető, széles látókörű, elmélyült muzsikusszemélyiség névjegye. A fiatal zongorista a romantika arcait mutatja majd meg ördögi nehézségű, izgalmas remekművekkel. A koncert idején épp csak betölti huszadik életévét, de – minden bizonnyal édesapjának, Kocsis Zoltánnak is köszönhetően – olyan gazdag szakmai múlt és komoly koncertrutin áll mögötte, mintha már tíz éve lenne a pályán. Zeneakadémiai tanulmányait 2015-ben kezdte, egy évvel később a zeneszerzés szakra is felvették, és szintén 2016-ban jutott be egyetlen magyar versenyzőként a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny döntőjébe, a legjobb hat közé; teljesítményét hét különdíjjal jutalmazták, amelyek között számos koncertfelkérés is szerepelt. Jegyár: 1 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont Támogató: E.ON Hungária Zrt.

Góbé Zenekar: Kiss B. Ádám (hegedű, brácsa); Vizeli Máté (hegedű, brácsák, gitár, koboz); Egervári Mátyás (cimbalom, dudák, furulyák, tambura, ütősök); Csasznyi Imre (tambura, brácsa); Timár Márton (nagybőgő); Czupi Áron (ütőhangszerek) Tízéves fennállását ünnepli idén ősszel a Góbé Zenekar. Tagjai még középiskolásként találkoztak egy koncert ürügyén, később azonban közös együttest alapítottak, amellyel szinte azonnal belevetették magukat a budapesti underground folkéletbe. Később mindannyian a Zeneakadémián folytatták klasszikus és népzenei tanulmányaikat, így otthonosan mozognak úgy az autentikus népdalok, mint a bartóki feldolgozások világában. Az elmúlt évtizedben a táncházaktól a Szimpla Kerten át a Müpa hangversenyterméig számtalan helyen léptek fel, egyaránt lelkes résztvevői voltak a különböző népzenei és könnyűzenei fesztiváloknak. Eddig két lemezük jelent meg, amelyeken a tradicionális népzenei vonal ápolása mellett egyéni megoldások is megjelennek. Céljuk divatba hozni a népzenét, átlépve a stílusok és kategóriák határait. Talán az együttes egyik tagja, Kiss B. Ádám foglalta össze a legfrappánsabban a Góbé Zenekar munkásságát: „Legszívesebben ilyen zenét hallgattunk volna. S mivel nem volt ilyen, hát megcsináltuk mi.” Jegyárak: 1 900, 2 500 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont


SZEPTEMBER 27. (SZERDA), 19.00

SZEPTEMBER 28. (C SÜTÖRTÖK ), 19.00

SOLTI TEREM

SOLTI TEREM

KODÁLY 2017 KARASSZON ESZTER ÉS PUSKER JÚLIA KAMARAESTJE Z n Duó hegedűre és csellóra, op. 7 Csellószonáta, op. 8 Adagio Karasszon Eszter (cselló) Pusker Júlia (hegedű)

KARASSZON ESZTER ÉS PUSKER JÚLIA © ZENEAKADÉMIA / VALUSKA GÁBOR

VERSENYGYŐZTESEK MIKHAIL MERING KLARINÉTESTJE A KOVÁCS BÉLA KLARINÉTVERSENY GYŐZTESE Widor: Bevezetés és rondó, op. 72 sa vs i A e an re a Diótörőfantázia ain a ns Esz-dúr klarinét-zongora szonáta, op. 167 v s Bé a Hommage à Strauss i Három darab szóló klarinétra (ősbemutató) ein er Klarinét-zongora szonáta, op. 28 v s Bé a After You, Mr. Gershwin

Kodály születésének százharmincötödik, halálának ötvenedik évfordulóján koncertsorozattal emlékezik a Zeneakadémia a korszakos jelentőségű népzenekutatóra, zeneszerzőre, pedagógusra, zenetörténészre. Az est műsorán vonós kamarazenéjének emblematikus alkotásai, a hangszerjáték csúcsát jelentő művei szerepelnek: az 1914-ben írott Duó, az egy évvel később keletkezett, gordonkára írott Szólószonáta, valamint különlegességként a hegedűre és zongorára írt Adagio ritkán hallható hegedű –gordonka-átirata. A pódiumra lépő két művészben közös, hogy zenészcsaládban nevelkedtek, és azonos időben kezdték felsőfokú zenei tanulmányaikat. Pusker Júlia a Zeneakadémia elvégzése után Pauk Györgynél tanult a londoni Royal Academy of Music hallgatójaként, és szinte az összes vezető magyar zenekarral fellépett már. Karasszon Eszter Európa számos országában koncertezett; a Zeneakadémián Onczay Csabánál tanult, de a világhírű Starker Jánosnál is tökéletesítette tudását. Egy évvel azelőtt, hogy megkapta volna zeneakadémiai diplomáját, első helyezett lett a Nemzetközi Popper Dávid Csellóversenyen.

Negyvenöt év után rendeztek újra nemzet közi klarinétversenyt 2015-ben Magyarországon, a legendás Kossuth-díjas művész, Kovács Béla négy évtizedes zeneakadémiai pedagógiai munkássága tiszteletére. A versenyből két fantasz tikus muzsikus került ki győztesen, aminek köszönhetően most a nagyközönség előtt is bemutatkozhat egyikük. Mikhail Mering 1991-ben született, és nemrégiben lett rangos és nagy múltú együttesek szólóklarinétosa. A fiatal klarinétművész a moszkvai Alfred Schnittke Állami Zenei Intézetben, valamint a versailles-i Conservatoire-on tanult, szólistaként közreműködött többek között az Orosz Nemzeti Filharmonikusokkal és a Tokiói Szimfonikusokkal. 2011-ben egy moszkvai fafúvós versenyen bizonyult a legjobbnak, három évvel később pedig Japánban lett har madik helyezett a Jacques Lancelot Nemzetközi Klarinétversenyen. A különleges tehetségű pályakezdő művész hangszere irodalmának ritkán hallható, valamint jól ismert darabjaiból szólaltat meg izgalmas és színes válogatást.

Jegyárak: 1 900, 2 500 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont

Jegyár: 1 200 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont

Mikhail Mering (klarinét) Szalai Éva (zongora)

15


SZEPTEMBER 29. (PÉNTEK ), 19.30

SZEPTEMBER 30. (SZOMBAT ), 19.00

NAGYTEREM

SOLTI TEREM

ANIMA MUSICAE KAMARAZENEKAR KAMARAZENE NAGYTEREMRE VÁRDAI ISTVÁN ÉS SHAI WOSNER KAMARAESTJE e ss Cselló-zongora szonáta Bee ven 5. (D-dúr) cselló-zongora szonáta, op. 102/2 Szonatina an e Pohádka Bra ms 1. (e-moll) cselló-zongora szonáta, op. 38

16

Bársony Péter (brácsa) Anima Musicae Kamarazenekar (művészeti vezető: G. Horváth László) Vezényel: Horváth Balázs

A kamarazene egyik legnépszerűbb párosítása, a cselló és a zongora összjátéka, valamint természetesen Várdai István és az izraeli Shai Wosner párosa vonzza majd a közönséget e koncertre. Beethoven és Brahms idevágó alapművei mellett a koncerten az 1910–1920-as évek három, mára klasszikussá vált kamaradarabja hangzik majd el. Debussy kései, 1915-ös Cselló-zongora szonátája tételeivel az ősbemutatón játszó csellista magyarázata szerint a commedia dell’arte jellegzetes figuráit idézi. Janáček három változatban megalkotott (harmadik formáját 1923-ra elnyerő) Tündérmeséje három tételében Berengyej cár hősi tetteit meséli. Kodály Zoltán egytételes Szonatináját 1910-ben komponálta (majd 1922-ben átdolgozta): a magyar népzene és a korabeli modern francia zene, így különösen Debussy hatása egyszerre jellemzi a csellóhoz a legszemélyesebben kötődő szerző művét.

Az Anima Musicae Kamarazenekar 2010-ben a Zeneakadémia akkori és volt hallgatóiból alakult. Első koncertjüket az Óbudai Társaskörben adták, azóta már rengeteg helyen megfordultak, többek között a bécsi Musikvereinban és a Berlini Filharmóniában is adtak koncertet. A nagy hangversenytermek mellett vidéki magyar városokban is gyakran játszanak, visszatérő vendégek Győrben, Pécsett, Miszlán és Martonvásáron, a Brunszvik-kastélyban. Nemzetközi díjaik mellett már az első önálló lemezük is elkészült a Hungarotonnál, ezen Mozart művei szerepelnek. Repertoárjuk rendkívül változatos és sokszínű, a barokktól a kortárs zenéig minden megtalálható rajta. Hivatásuknak tekintik kortárs magyar zeneszerzők műveinek előadását, bemutatását. Rendszeresen kerülnek műsorra nekik írott, teljesen új művek. Ezen a koncerten a két 19–20. századi angol zeneszerző műve mellett szerepel egy ősbemutató is: Beischer-Matyó Tamás brácsaversenyét itt hallhatja először a közönség, Bársony Péter Liszt-díjas brácsaművész, a Zeneakadémia tanára szólójával.

Jegyárak: 1 900, 3 100, 4 300, 5 400 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont

Jegyárak: 2 500, 3 200 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont

Várdai István (cselló) Shai Wosner (zongora)

SHAI WOSNER © MARCO BORGGREVE

Elgar: e-moll vonósszerenád, op. 20 Beis er a am s Time’s All-Severing Wave – concerto brácsára és vonószenekarra Bri en Variációk egy Frank Bridge-témára, op. 10


OKTÓBERI KONCERTKRONOLÓGIA

. B NAGYTEREM

A Zeneakadémia Koncertközpont saját szervezésében Befogadott rendezvény Klasszikus Jazz Opera Népzene Junior

. (SZERDA), 19.30

MIKLÓSA ERIKA ÉS A LISZT FERENC KAMARAZENEKAR s a s i Nyitány vonósokra Mendelssohn: 2. (a-moll) vonósnégyes, op. 13 (vonószenekari átirat) Händel: Il delirio amoroso – szólókantáta, HWV 99

. B NAGYTEREM

. (SZOMBAT ), 19.30

ORBÁN GYÖRGY 70

26. oldal

. B . B SOLTI TEREM

8. ( VASÁRNAP), 19.00 10. (KEDD), 19.00

CAFe BUDAPEST KORTÁRS MŰVÉSZETI FESZTIVÁL GEORGIA BOTTOMS

Miklósa Erika (szoprán) Liszt Ferenc Kamarazenekar (koncertmester: Tfirst Péter)

26. oldal

ÓBUDAI DANUBIA ZENEKAR TEREMTŐ TŰZ

Jegyárak: 2 900, 4 200, 5 500, 6 900 Ft Rendező: Liszt Ferenc Kamarazenekar

NÉGYSZER NÉGYES PLUSZ EGY QUARTETTO ACCARDO

Haydn: A teremtés, Hob. XXI:2

. B NAGYTEREM

. ( VASÁRNAP), 19.30

Bee Bee Bar

Jegyárak: 2 500, 3 200, 3 800, 4 700 Ft Rendező: Óbudai Danubia Zenekar . (HÉTFŐ), 19.30

Várjon Dénes (zongora) MÁV Szimfonikus Zenekar Vezényel: Csaba Péter

. B NAGYTEREM

. (PÉNTEK ), 19.30

. B NAGYTEREM

. (KEDD), 19.30

A KÓTA ÉS A MAGYAR KODÁLY TÁRSASÁG HANGVERSENYE KOROK ÜZENETE KODÁLY ZOLTÁN KÓRUSMŰVEIBEN

BARÁTI KRISTÓF ÉS VENDÉGEI

ANDERS JORMIN

22. oldal

. (KEDD), 19.30

26. oldal

ven István király, op. 117 – nyitány ven 3. (c-moll) zongoraverseny, op. 37 Concerto, BB 123

Jegyárak: 3 500, 4 000, 4 500 Ft Rendező: MÁV Szimfonikus Zenekar

JAZZ ITT! SNÉTBERGER TRIÓ: TITOK LEMEZBEMUTATÓ KONCERT

. B NAGYTEREM

. ( VASÁRNAP), 19.30

MÁV SZIMFONIKUS ZENEKAR

Celeng Mária (szoprán) Rab Gyula (tenor) Cser Krisztián (basszus) Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba) Óbudai Danubia Zenekar Vezényel: Vásáry Tamás

. B NAGYTEREM

. (C SÜTÖRTÖK ), 19.00

. B NAGYTEREM

SALVATORE ACCARDO

. B NAGYTEREM

Ysaÿe: 2. (a-moll) szonáta szóló hegedűre, op. 27/2 Mendelssohn: c-moll zongoratrió, op. 66 ar Duó hegedűre és brácsára, K. 423 a ss n A-dúr zongoranégyes, op. 30

Nyíregyházi Cantemus Vegyeskar (karigazgató: Szabó Soma); Prelude Kórus (karigazgató: Kabdebó Sándor) Gödöllői Szimfonikus Zenekar Vezényel: Horváth Gábor

Baráti Kristóf (hegedű); Maxim Rysanov (brácsa); Pieter Wispelwey (cselló); Enrico Pace (zongora)

Rendező: Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége (KÓTA), Magyar Kodály Társaság

Jegyárak: 3 900, 4 900, 5 900 Ft Rendező: Filharmónia Magyarország

BACH MINDENKOR DMITRIJ SZINKOVSZKIJ ÉS AZ AURA MUSICALE 22. oldal

17


. B SOLTI TEREM

. (SZERDA), 19.00

. B NAGYTEREM

VERSENYGYŐZTESEK KÁLLAI KVARTETT A WEINER LEÓ ORSZÁGOS KAMARAZENE VERSENY GYŐZTESE

. (C SÜTÖRTÖK ), 19.30

CAFe BUDAPEST KORTÁRS MŰVÉSZETI FESZTIVÁL OLÁH KÁLMÁN KODÁLY IMPRESSIONS

. (SZERDA), 19.30

A MAGYAR RÁDIÓ SZIMFONIKUS ZENEKARA i van Bee ven Meeresstille und glückliche Fahrt, op. 112 Karfantázia, op. 80 6. (F-dúr) szimfónia, op. 68 („Pastorale”)

sa

Herczku Ágnes (ének) Klenyán Csaba (klarinét) Oláh Kálmán (zongora) Oláh Kálmán Sextet: Oláh Kálmán (zongora); Borbély Mihály, Bacsó Kristóf (szaxofon); Schreck Ferenc (harsona); Barcza Horváth József (nagybőgő); Balázs Elemér (dob)

Borisz Berezovszkij (zongora) Concerto Budapest Vezényel: Keller András Jegyárak: 2 700, 3 600, 4 400, 5 300, 6 400 Ft Rendező: Concerto Budapest

2017. OKTÓBER 13. (PÉNTEK ), 19.30 NAGYTEREM

Jegyárak: 3 000, 4 300, 5 500, 6 500 Ft Rendező: A Magyar Rádió Zenei Együttesei

BORISZ BEREZOVSZKIJ

KAMARAZENE NAGYTEREMRE KAM-PORAT TRIO

. B SOLTI TEREM

28. oldal

. ( VASÁRNAP), 11.00

LISZT-KUKACOK AKADÉMIÁJA – HŐSÖK, TÜNDÉREK, BOHÓCOK A VÍZI TÜNDÉR 10–15 ÉVESEKNEK

. (C SÜTÖRTÖK ), 19.00

SHARON KAM

CAFe BUDAPEST KORTÁRS MŰVÉSZETI FESZTIVÁL MARKUS STOCKHAUSEN – QUADRIVIUM FAR INTO THE STARS – LEMEZBEMUTATÓ KONCERT

29. oldal . B SOLTI TEREM

. ( VASÁRNAP), 17.00

UNGÁR IMRE EMLÉKKONCERT

28. oldal

. B NAGYTEREM

. (SZOMBAT ), 15.30

MARKUS STOCKHAUSEN

ZUGLÓI FILHARMÓNIA iva i A négy évszak, op. 8/1–4 sa vs i Vonósszerenád, op. 48 Dóczi Áron (hegedű) Zuglói Filharmónia Jegyárak: 2 300, 2 500, 2 900 Ft Rendező: Zuglói Filharmónia . B SOLTI TEREM 29. oldal

29. oldal

. B SOLTI TEREM

. (HÉTFŐ), 19.00

CAFe BUDAPEST KORTÁRS MŰVÉSZETI FESZTIVÁL SZŐKE NIKOLETTA, BALOG JÓZSEF ÉS A JAZZICAL TRIO Szőke Nikoletta (ének) Balog József (zongora) Jazzical Trio: Káel Norbert (zongora); Lakatos Pecek Krisztián (bőgő); Lakatos Pecek András (dobok)

. (SZOMBAT ), 19.00

ÉLESBEN A CSELLÓ

18

vs i 2. (G-dúr) zongoraverseny, op. 44 er 9. (C-dúr) szimfónia, D. 944 („Nagy”)

Jegyárak: 1 900, 2 200, 2 500 Ft Rendező: CAFe Budapest

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán) Vezényel: Vásáry Tamás

. B SOLTI TEREM

. (SZOMBAT ), 19.30 . ( VASÁRNAP), 19.30

CONCERTO BUDAPEST

28. oldal . B NAGYTEREM

. B . B NAGYTEREM

Rendező: CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál


. (HÉTFŐ), 19.30

. B SOLTI TEREM

MVM KONCERTEK – A ZONGORA JEVGENYIJ KOROLJOV ZONGORAESTJE BACH-SOROZAT 3.

KONZIS KONCERTEK A KONZI JAZZ TANSZAKÁNAK KONCERTJE 38. oldal

30. oldal

. B NAGYTEREM

A ZENEAKADÉMIA SZIMFONIKUS ZENEKARA

. B NAGYTEREM

. (KEDD), 19.30

JAZZ ITT! MARIA JOÃO ÉS EGBERTO GISMONTI 30. oldal

. B SOLTI TEREM

. (SZERDA), 19.30

35. oldal . B NAGYTEREM

A FEKETE-FEHÉR SZÍNEI NAGY PÉTER ZONGORAESTJE 32. oldal

. B SOLTI TEREM

. (PÉNTEK ), 19.00

JAZZ ITT! MOMENT’S NOTICE TRIO 34. oldal

. B NAGYTEREM

. ( VASÁRNAP), 19.30

A ZENEKAR MESTEREI PINCHAS STEINBERG ÉS A ZENEAKADÉMIA SZIMFONIKUS ZENEKARA 34. oldal

. B SOLTI TEREM

. (PÉNTEK ), 19.00

42. oldal

OTTHON A ZENEAKADÉMIÁN HORTI LILLA ÉS A KELEMEN KVARTETT

. B NAGYTEREM

35. oldal

. (PÉNTEK ), 19.30

BUDAFOKI DOHNÁNYI ZENEKAR HORTI LILLA

32. oldal

. (C SÜTÖRTÖK ), 19.00

38. oldal

A TEHETSÉG KÖTELEZ EREDET GWENDOLYN MASIN ÉS TANÍTVÁNYAI

. (KEDD), 19.30

KODÁLY 2017 RAJK JUDIT ÉS A BUDAPESTI VONÓSOK . B SOLTI TEREM

. (C SÜTÖRTÖK ), 19.30

ZENEKAR A KÖZPONTBAN JÖRG WIDMANN ÉS A LISZT FERENC KAMARAZENEKAR

. (KEDD), 19.00

A DOKTORI ISKOLA BILLENTYŰS HALLGATÓINAK KONCERTJE/1 1910–1920 EGBERTO GISMONTI

. B NAGYTEREM

. (C SÜTÖRTÖK ), 19.00

. B SOLTI TEREM

. (SZERDA), 19.00

A DOKTORI ISKOLA BILLENTYŰS HALLGATÓINAK KONCERTJE/2 NÉPZENEI INSPIRÁCIÓK 38. oldal . B NAGYTEREM

. (SZERDA), 19.30

Rossini: Tell Vilmos – nyitány Br ner 6. (A-dúr) szimfónia Budafoki Dohnányi Zenekar Vezényel: Bogányi Tibor Jegyárak: 3 000, 3 500, 4 000 Ft Rendező: Budafoki Dohnányi Zenekar . B SOLTI TEREM

. (SZOMBAT ), 19.00

RICHARD GALLIANO ÉS DEMENIV MIHÁLY 42. oldal

ÓBUDAI DANUBIA ZENEKAR ARANYKOR e ss Egy faun délutánja ravins Orpheus i e i s Négy legenda, op. 22 Óbudai Danubia Zenekar Vezényel: Hámori Máté

DEMENIV MIHÁLY

. B NAGYTEREM

Jegyárak: 2 500, 3 200, 3 800, 4 700 Ft Rendező: Óbudai Danubia Zenekar 19


. B . (SZOMBAT ), 19.30 AVILAI NAGY SZENT TERÉZ PLÉBÁNIATEMPLOM

Nyíregyházi Cantemus Vegyeskar Budafoki Dohnányi Zenekar Előad és vezényel: Hollerung Gábor

A DOKTORI ISKOLA BILLENTYŰS HALLGATÓINAK KONCERTJE/3 HOMMAGE À REGER ÉS LIGETI

Jegyárak: 1 900, 2 300, 2 700 Ft Rendező: Budafoki Dohnányi Zenekar

42. oldal

. B SOLTI TEREM

. ( VASÁRNAP), 19.00

KAMARAZENE KARNYÚJTÁSNYIRA CALEFAX FÚVÓSÖTÖS FAIRY TALES 44. oldal

PIOTR ANDERSZEWSKI

. B NAGYTEREM

. B . B NAGYTEREM

. (SZOMBAT ), 19.45 . ( VASÁRNAP), 15.30

BUDAPESTI FESZTIVÁLZENEKAR ar F-dúr szimfónia, K. Anh. 223/19a Haydn: 11. (D-dúr) zongoraverseny, Hob. XVIII:11 ar F-dúr divertimento, K. 138 Haydn: 96. (D-dúr) szimfónia, Hob. I:96 („Csoda”) Piotr Anderszewski (zongora) Budapesti Fesztiválzenekar Vezényel: Takács-Nagy Gábor

100 TAGÚ CIGÁNYZENEKAR ÉS VENDÉGEI KODÁLY-EMLÉKKONCERT Masa Anita (mezzoszoprán); Bonnyai Apolka (zongora); Kállai Ernő (hegedű); Lugosi Dániel Ali (klarinét) Kállai Vonósnégyes: Kállai Ernő, Szajkó Géza (hegedű); Dráfi Kálmán (brácsa); Balázs István (cselló) 100 Tagú Cigányzenekar Műsorvezető: Tóth Géza Művészeti vezető: Beke Farkas Nándor Jegyárak: 5 900, 7 900, 9 900, 14 900 Ft Rendező: 100 Tagú Cigányzenekar . B SOLTI TEREM

. B NAGYTEREM

. ( VASÁRNAP), 11.00

MEGÉRTHETŐ ZENE BUDAFOKI DOHNÁNYI ZENEKAR ELLENTÉTEK HARMÓNIÁJA r

20

n

r

Rorate coeli

. (KEDD), 19.00

CONCERTO ARMONICO BUDAPEST 44. oldal

Jegyárak: 2 700, 3 700, 4 600, 6 600, 11 000 Ft Rendező: Budapesti Fesztiválzenekar

. (HÉTFŐ), 19.30


BEJEGYZÉS A ZENEAKADÉMIA VENDÉGKÖNYVÉBEN AMY NORRINGTON ÉS PEKKA KUUSISTO (2017. MÁRCIUS 18.) 21


B

. (HÉTFŐ), 19.30

NAGYTEREM

B

. (KEDD), 19.30

NAGYTEREM

BACH MINDENKOR DMITRIJ SZINKOVSZKIJ ÉS AZ AURA MUSICALE JAZZ ITT! SNÉTBERGER TRIÓ: TITOK LEMEZBEMUTATÓ KONCERT Snétberger Ferenc (akusztikus gitár) Anders Jormin (bőgő) Németh Ferenc (dob)

SNÉTBERGER FERENC ÉS ANDERS JORMIN © ZENEAKADÉMIA / TUBA ZOLTÁN

Snétberger Ferenc Kossuth- és Lisztdíjas gitárművész, a hátrányos helyzetű gyerekek zenei képzésével foglalkozó Snétberger Zenei Tehetség Központ alapítója. Zenéje szerteágazó gyökérzettel rendelkezik, organikusan egyesítve a roma és latin-amerikai hagyományt a jazz és a klasszikus zene hatásaival. A 2015-ben Oslóban rögzített, s a rangos ECM kiadónál 2017 áprilisában megjelent Titok című album esetében ennél is erőteljesebben nyilvánul meg a sokszínűség imperatívusza, ugyanis a trió másik két tagja Anders Jormin svéd nagybőgős (az improvizáció-pedagógia mestere, és a kubai, illetve mozambiki népzene szakértője), illetve az amerikai dobos legenda, Joey Baron. A különböző zenei hátterek ellenére – vagy éppen azért – a három muzsikus tökéletes összhangban játszik együtt, s mivel az új lemezen a melodikus improvizációk vannak túlsúlyban, a közönség a gitár és a bőgő énekelt dialógusát hallgathatja majd meg, melyhez érzékeny ritmikai hátteret kínálnak a dobok. A Zeneakadémián ezúttal Snétberger és Jormin társa a doboknál nem más, mint a New Yorkban élő Németh Ferenc lesz. Jegyárak: 4 800, 5 400, 6 500, 7 900, 8 600 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont

22

ann e as ian Ba 2. (h-moll) zenekari szvit, BWV 1067 d-moll hegedűverseny, BWV 1052R 4. (G-dúr) brandenburgi verseny, BWV 1049 „Der zufriedengestellte Aeolus” – kantáta, BWV 205 Dmitrij Szinkovszkij (hegedű) Verena Fischer (fuvola) Pallas: Theodora Raftis (szoprán) Pomona: Megyesi Schwartz Lúcia (alt) Zephyrus: Szigetvári Dávid (tenor) Aeolus: Dominik Wörner (basszus) Aura Musicale (művészeti vezető: Máté Balázs) Új Liszt Ferenc Kamarakórus (karigazgató: Nemes László Norbert) Dmitrij Szinkovszkij a szó legszorosabb értelmében véve sokoldalú muzsikus. Hegedűművész, karmester, énekes. Vérbeli virtuóz, varázslatos pódiumjelenség, aki olyan sztáregyüttesekkel lép fel rendszeresen, mint a Concerto Köln vagy az Il Giardino Armonico. Szinkovszkij ezúttal a Máté Balázs ve zette historikus együttes, a budapesti Aura Musicale és a Zeneakadémiához rendkívül szoros szálakkal kötődő Új Liszt Ferenc Kamarakórus társaságában Johann Sebastian Bach műveiből szólaltat meg különleges válogatást. A zenekari és versenyműveket felsorakoztató első félidőt követően a koncert második felében Bach egyik legmerészebb világi kantátája hangzik fel, melyet a lipcsei egyetem diákjainak felkérésére komponált 1725-ben. Jegyárak: 1 900, 3 100, 4 300, 5 400 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont


MŰFAJRÓL MŰFAJRA, KORSZAKRÓL KORSZAKRA Hegedűművész, kontratenor, karmester. Dmitrij Szinkovszkij napjaink legizgalmasabb muzsikusainak egyike: bár a barokkban mozog a legotthonosabban, a teljes klasszikus-romantikus repertoárt játssza, zenéléséből pedig korszakoktól és műfajoktól függetlenül elképesztő energia és életigenlés árad. A Zeneakadémia közönsége személyesen is megtapasztalhatta előadóművészetének varázsát, amikor együttese, a La Voce Instrumentale élén Julia Lezsnyevát kísérte tavaly. Ezúttal a Máté Balázs vezette Aura Musicale partnereként hallhatja a nagyérdemű.

A pályafutása nem szokványos, bár a kezdetekben annak indult. A hátterem hagyományosnak tekinthető, moszkvai hegedűtanulmányaim a jól ismert mederben folytak, de hoztam később néhány olyan döntést, amely nem számított szokványosnak – elmentem barokk zenét és előadásmódot tanulni, majd egy idő után hivatásosan énekelni kezdtem, most pedig éppen karmesterként diplomázom a zágrábi egyetemen. Persze gyakorló muzsikusként sokat tudok a vezénylésről, de a dirigálás technikáját, a mozdulatokat, a kommunikáció mechanizmusát nem árt rendesen megtanulni. Huszonnégy éves volt, amikor egy próbán segített a felkészülésben egy hivatásos énekesnek, mire azt mondták, másnap énekeljen ön. Ez reveláció volt, vagy tudta, hogy jól énekel? Énekeltem én kórusban korábban, és mindig is álmodoztam az énekesi pályáról, de ez igazi sokkot jelentett számomra. Azon az éjszakán jól tönkre is énekeltem a hangomat, annyira izgultam – de aztán jól sikerült, és nagy szerencsém volt a későbbiekben a tanáraimmal. Ma már operafőszerepeket is énekelek. Nemrégiben Händel Lucio Cornelio Sillájának címszerepét énekeltem a göttingeni Händel-fesztiválon, jövőre ugyanezt a ludwigsburgi és potsdami fesztiválon is elénekelem. Mit tanult egykori tanáraitól, a kontratenor Michael Chance-től, illetve a hegedűművész Marie Leonhardtól, Gustav Leonhardt feleségétől? Michael Chance-től természetesen a korai angol zeneirodalmat, Dowland, Purcell zenéjét, a helyes angol kiejtést. Sokat segített az angol repertoárom kialakításában. Ami Marie Leonhardtot illeti, ő vezetett be a barokk világába a karrierem kezdetén. Nem annyira tanár volt, mint inkább idegenvezető. Galériákba jártunk, építészetről, díszítésekről beszéltünk. Ez is nagyon fontos volt: megismerni annak a kornak az általános művészetét, amelynek zenéjét játszom. Mennyire tartja magát barokk hegedűművésznek? Így vezettek be a piacra, és ez erősen meghatározza, hogy az emberek mit gondolnak rólam. De nem tartom magam tipikus barokk hegedűsnek. A diplomakoncertemen Sosztakovics hegedűversenyét játszottam… Hamarosan Beethoven, Brahms és Mozart hegedűversenyeiből készítünk lemezt. A barokk zene persze nagy szerelem, de más szerelmeim is vannak.

23


Mennyiben tér el a barokk előadásmód más korokétól? Sokan kérdik tőlem, mi a barokk játék titka, receptje. Nincs ilyen. Ez egy nyelv, amit ugyanúgy meg kell tanulni, mint egy beszélt nyelvet. Ha pedig az ember igazán el akar sajátítani egy nyelvet, meg kell értenie az adott nyelvterület szokásait, humorát, irodalmát, művészetét… Mi a historikus játék lényege az ön számára? Nagyon fontos, hogy az ember legyen pragmatikus: a barokk nagyon struk turált, erősen szabályozott, formagazdag, de attól még mindent úgy kell játszani, ahogy az adott darab megkívánja. Egyébként is, nem egyféle barokk létezik, mert eltérőek a nyelvjárások, és az ember nyilván nem ugyanúgy játssza Bachot, mint Corellit vagy Purcellt. A barokk olyan, mintha azt mondanánk: Európa. Mit jelent Európa? Moszkvát, Lisszabont, Dublint vagy Helsinkit? Ön mindenesetre lubickolni látszik a barokk zenében. Igen, a barokkban valóban nagyon otthon érzem magam. De könnyen váltok egyik műfajról a másikra, egyik korszakról a másikra – egy hónapon belül minden további nélkül énekelek egy operát, vezényelek nagyzenekart és eljátszom, mondjuk, Csajkovszkij hegedűversenyét. Nagyon könnyen alkalmazkodom az adott helyzethez, és az egyik tevékenység táplálja, gazdagítja, befolyásolja a másikat. A zenekar is jobban elfogad egy karmestert, ha az egyben egy hangszernek is a mestere. A kommunikáció sokkal hatékonyabb. Egy hangszeres mindig a technika oldaláról nézi a dolgokat. Persze az énekléshez is technika kell, de az éneklés sokkal titokzatosabb, azt aligha lehet leírni pusztán a technikai elemekkel. Egy tanár adhat egy víziót, egy képet, de az énekesnek belül kell fejlődnie, a saját személyes módján. Énekelni sokkal erősebb élmény a színpadon, mint hangszeren játszani – nagyon emocionális, nagyon őszinte, ott nem lehet semmit elrejteni. Ön egy 17. századi, cremonai Ruggieri-hegedűn játszik, amit persze többször átalakítottak, modernizáltak. Melyik része eredeti még? A lelke… Gondolja el, hogy akkor készült, amikor Bach még meg sem született! Tökéletes állapotban van. De valóban, a 19. században restaurálták, és a nyakat kicserélték. Ezzel együtt nagyon örülök neki, mert így a későbbi, klasszikus és romantikus műveket is el tudom játszani rajta. Bizonyos dolgokat ugyan nehezebb bélhúrokon játszani, mert sokkal érzékenyebbek a nedvességre. Minden egyes húrt kézzel készítenek. Az olasz szállítómtól, akitől hosszú évek óta rendelem a húrokat, kérek húsz-harminc húrt, és amelyik nem jó – mert az állat, amelynek beléből készítették, nem volt jó állapotban –, azokat visszaküldöm, és ő kicseréli. Ez nagyon érzékeny kérdés, mert ha például az E-húr nem passzol az A-húrhoz, akkor sérül a hangzás. A fémhúr mindig egyforma, a bélhúr örök kihívás, folyamatos váltogatást, igazítást igényel. De hát végül is a fémhúrok csak az 1920-es években jelentek meg, addig mindent bélhúrokon játszottak. Én csak akkor váltok fémhúrra, ha nagyzenekarral játszom. Rácz Judit 24


DMITRIJ SZINKOVSZKIJ © MARCO BORGGREVE 25


B

. (SZOMBAT ), 19.30

NAGYTEREM

B B

. ( VASÁRNAP), 19.00 . (KEDD), 19.00

SOLTI TEREM

B

. ( VASÁRNAP), 19.30

NAGYTEREM

ORBÁN GYÖRGY 70 r n r Medáliák könyve Cantico di Frate Sole Timor et tremor Veni creator spiritus Albumlapok Razumovszkij grófnak Rorate coeli Ars Nova Énekegyüttes (karigazgató: Kiss Katalin) Alma Mater Kórus (karigazgató: Somos Csaba) Nyíregyházi Cantemus Vegyeskar (karigazgató: Szabó Soma) Budapesti Akadémiai Kórustársaság (karigazgató: Tőri Csaba) Budafoki Dohnányi Zenekar Vezényel: Hollerung Gábor és Werner Gábor

26

CAFe BUDAPEST KORTÁRS MŰVÉSZETI FESZTIVÁL GEORGIA BOTTOMS er e ar Georgia Bottoms – Vígopera a modern Délről Librettó: Mark Childress és Vajda Gergely Rebecca Nelsen (szoprán) Keith Browning (bariton) Meláth Andrea (mezzoszoprán) Károlyi Katalin (mezzoszoprán) Jelmez- és díszlettervező: Izsák Lili Koreográfus: Barta Dóra Rendező: Almási-Tóth András UMZE Kamaraegyüttes Vezényel: Vajda Gergely

Hetvenedik születésnapját ünnepli idén hazánk egyik legmeghatározóbb kortárs zeneszerzője, Orbán György. Az avantgárddal szemben ő a zenei múlt hagyományaiból bátran merítő, könnyebben befogadható stílus vezető magyar képviselője. Bár eddigi életműve a műfajok és előadói apparátusok igen széles skáláját lefedi – számos filmzene és színpadi kísérőzene is fűződik a nevéhez –, munkásságát elsősorban oratorikus és kórusművei határozzák meg. Az ünnepi hangversenyen a Zeneakadémia Alma Mater Kórusa mellett színpadra lép többek között Orbán kórusműveinek legavatottabb hazai tolmácsolója, a kecskeméti Ars Nova Énekegyüttes is, amely két lemezfelvételt is készített a szerző műveiből. A hangszeres intermezzóul szolgáló Albumlapok Razumovszkij grófnak után egy nagyszabású oratorikus mű, a Rorate coeli zárja a koncertet.

A CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében kerül sor Vajda Gergely vígoperájának előadására, amelyet 2015-ben mutattak be az Egyesült Államokban. A cselekmény középpontjában egy egzisztenciáját gazdagabb hódolói juttatásaiból fenntartani próbáló hősnő áll, akinek bonyodalmas élete, leépülőben levő családja és mindenki elől rejtegetett titka az első pillanattól lebilincseli a néző figyelmét. Az ellentmondásos, zavaros, kényelmetlen helyzeteket a humor oldja, szokványos értelemben azonban aligha lehet vidám eseménysorról beszélni, a cselekmény gerincéhez tartozik ugyanis a szeptember 11-i terrortámadás és az óriási károkat okozó Katrina hurrikán is. Az angol nyelvű előadást maga a zeneszerző vezényeli, kinek művei a változatos színeken és szokatlan effektusokon alapuló egyéni hangnak köszönhetően az utóbbi évtizedekben egyre nagyobb feltűnést keltenek világszerte.

Jegyár: 1 500 Ft Rendező: Budafoki Dohnányi Zenekar, Zeneakadémia Koncertközpont

Jegyárak: 1 900, 2 500 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont, CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál

NÉGYSZER NÉGYES PLUSZ EGY QUARTETTO ACCARDO Boccherini: e-moll vonósnégyes, op. 33/5 Respighi: Il Tramonto Wolf: Olasz szerenád Verdi: e-moll vonósnégyes Sümegi Eszter (szoprán) Quartetto Accardo: Salvatore Accardo, Laura Gorna (hegedű); Francesco Fiore (brácsa); Cecilia Radic (cselló); Salvatore Accardo tizenhárom évesen Paganini Caprice-ainak előadásával robbant be a zenei köztudatba, és több mint hat évtizede állandó szereplője az olasz és nemzetközi zeneéletnek. Kamarazene iránti elkötelezettségének hatására 1992-ben alapította meg saját vonósnégyesét, a Quartetto Accardót, akikkel olasz szerzőket felvonultató estjükön Boccherini, Verdi, Wolf, és Respighi egy-egy művét szólaltatják meg. Boccherini e-moll vonósnégyesét a nagyszabású szimfonikus műveiről ismertté vált Respighi egyik legdrámaibb műve, az Il Tramonto követi, melynek szólóját az Érdemes és Kiváló művészként is kitüntetett szoprán, Sümegi Eszter interpretálja. A koncert második felében Wolf mediterrán hangvételű szerenádját Verdi egyedülálló e-moll vonósnégyese követi, melyről a tisztán hangszeres műfajokban nem túl gyakorlott szerző egyszerűen csak így nyilatkozott: „Nem tudom, hogy a vonósnégyesem szép-e vagy csúnya, de abban biztos vagyok, hogy valóban egy vonósnégyest komponáltam!” Jegyárak: 2 900, 4 100, 5 200, 6 500 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont


ORBÁN GYÖRGY 70 Kolozsvár, 1989 ősze. 14 éves lurkó ül mesterénél zeneelmélet órán. „Tanár néni, zeneszerző szeretnék lenni! Mindenáron. Budapestre költözünk nemsokára a családommal. Mit tegyek? Kitől tanuljak?” Az idős hölgy (Demény Piroska, kiváló népzenekutató, zenetanár, az akkori Erdély egyik legszenzációsabb, univerzális műveltségű koponyája) így felel: „Édes fiam, van egy volt tanítványom, aki Budapesten él. Nagyszerű zeneszerző, Orbán Györgynek hívják. Ha megérkeztek, menj el hozzá. Mondd, hogy én küldtelek, és hogy zeneszerző akarsz lenni. Tanítani fog téged.”

Drága Gyuri! Ugyan négy évvel később, már a zeneakadémiai felvételi előtt, valóban elmentem hozzád, ahogyan Piroska néni tanácsolta, de az azonnali (úgy éreztem, kölcsönös) szimpátia mellé még egy nem jelentéktelen deus ex machina is szükségeltetett, hogy az idős hölgy jóslata beteljesedhessen: a zeneszerzés tanszék két nagyágyúja úgy összeveszett az évvégi vizsgán valami szonátarondón, hogy egyikük azon nyomban megvált főtárgytanári státuszától és magától az intézménytől is. Így éppen ekkor kezdhettél el zeneszerzés főtárgyat tanítani, és így kerülhettem az osztályodba BeischerMatyó Tamással, Csengery Dániellel és Jobbágy Tiborccal együtt. A már említett rokonszenv és a rajongásig szeretett zeneszerzésórák ellenére még sokáig nem voltam vele tisztában, hogy ki is a mesterem valójában (kissé talán túl szerényen sosem mutattál saját művet ezeken az órákon). Erre 1996. decemberéig kellett várni, amikor a Miskolci Szimfonikus Zenekar Antal Mátyás vezényletével a Zeneakadémián bemutatta Rorate coeli című oratóriumodat. Döbbenetes erejű, lenyűgöző alkotás, amelynek jellemzője a fölényes anyagkezelés és a kikezdhetetlen ellenponttudás (Eisikovits Mihály és Sigismund Toduţă voltak a tanáraid a kolozsvári Zeneakadémián), melyek leginkább a hatalmas kórustablókban mutatkoznak (például a 6. számú, tizenhat szólamú kóruskánonban), emellett egyfajta franciás, Honeggerre emlékeztető könnyedség lengi át az egész súlyos művet „Harmatozzatok”. Akkora élmény volt, hogy utána hónapokig ennek a műnek a homályos úton megszerzett kalózfelvételét hallgattam; teljesen a hatása alatt tartott. Kórusdarabjaidhoz szintén csak a Zeneakadémia legvége táján kerültem közel: egy karvezetés diplomán vezényelte valaki Daemon irrepit calidus című, külföldön is hatalmas sikert aratott nőikarodat. Majdnem táncra perdültem a hallatán. Bár jól érezhetőek benne a klasszikus gyökerek (Kodály), valamint különböző kortárs, jazzes és filmzenés hatások, mindez összetéveszthetetlen, igen sajátos elegyet alkot, és ez igaz a többi, mintegy 140 (!) kórusdarabodra is – az Orbánkórusműveket ezer közül elsőre fel lehet ismerni. Miután a Daemon hatására belevetettem magam a tanulmányozásukba, igen hamar meggyőződésemmé vált, hogy Orbán György (Kocsár Miklóssal együtt) a magyar kórusművészet elsőszámú megújítója, egyébként pedig a magyar/közép-kelet-európai lélek egyik legmélyebb értője és legsajátosabb megfogalmazója. Isten éltessen sokáig erőben, egészségben és töretlen alkotókedvben! Gyöngyösi Levente

ORBÁN GYÖRGY 27


B

. (SZERDA), 19.00

. (C SÜTÖRTÖK ), 19.30

SOLTI TEREM

VERSENYGYŐZTESEK KÁLLAI KVARTETT A WEINER LEÓ ORSZÁGOS KAMARAZENE VERSENY GYŐZTESE

CAFe BUDAPEST KORTÁRS MŰVÉSZETI FESZTIVÁL MARKUS STOCKHAUSEN – QUADRIVIUM FAR INTO THE STARS – LEMEZBEMUTATÓ KONCERT

er 14. (d-moll) vonósnégyes, D. 810 („A halál és a lányka”) sa vs i 3. (esz-moll) vonósnégyes, op. 30 Kállai Kvartett: Kállai Ernő, Szajkó Géza (hegedű) ifj. Dráfi Kálmán (brácsa) Balázs István (cselló) A Zeneakadémia legendás kamarazenetanárának emlékére alapított Weiner Leó Kamarazene Versenyt 2016-ban – megosztva – a Kállai Vonósnégyes nyerte. Kállai Ernő a Juilliard Schoolban Itzhak Perlman növendékeként tanulhatott, játszott többek között a New York-i Filharmonikusok kíséretével, 2016 óta pedig a Magyar Állami Operaház koncertmestere. Pályáján kiemelt helyet foglal el a kamarazene, amelynek legrejtettebb műhelytitkait olyan neves muzsikusok osztották meg vele, mint a világhírű Juilliard Quartet egyik tagja, továbbá a weineri hagyományt képviselő Devich János és Takács-Nagy Gábor. Saját vonósnégyesével 2015-ben lépett fel először a Zeneakadémián; ahogy egy kritikus fogalmazott, játékukat „végletekig fokozott zenei feszültség, a magyaros elemek bátor megmutatása és lenyűgöző technikai profizmus” jellemezte. A mostani hangverseny műsorán a kvartettirodalom egyik klasszikusa mellett Csajkovszkij sajnálatosan ritkán hallható, gyönyörű alkotása is szerepel. Jegyár: 1 200 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont 28

B

SOLTI TEREM

ar s és An e

a sen r Brin mann miss művei

Markus Stockhausen (trombita, szárnykürt, elektronika) Jörg Brinkmann (cselló, elektronika) Angelo Comisso (zongora) Christian Thomé (dob, elektronika) A Quadrivium története 2003-ig nyúlik vissza: Markus Stockhausen és Angelo Comisso ekkor adta első közös koncertjét. 2004-ben Christian Thoméval, az érzékeny ütőssel egészültek ki trióvá, mellyel számos nagysikerű lemezt adtak közre. Jörg Brinkmann 2015-ben csatlakozott a csapathoz, hivatalosan itt indult a négyfős együttes időszámítása, ekkortól használják a Quadrivium nevet. Stockhausen és Comisso európai klaszszikus zenében gyökerező kompozíciói harmonikus szintézist alkotnak az improvizáció művészetével: hol könynyedek, hol játékosak, hol kifejezők és érzelmesek, és ha kell, nem hiányzik belőlük a humor sem. Az előadók, Stockhausen, Brinkmann, Comisso és Thomé virtuóz zenészek, akik izgalmas eszközökkel tágítják ki a hangszeres játék lehetőségeit. Elektronikus hangzásokkal is gazdagított zenéjük közel áll a jazzhez, de egyaránt képes lenyűgözni a klasszikus vagy épp a kortárs zene iránt fogékony közönséget. Jegyár: 1 500 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont, CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál

B

. (PÉNTEK ), 19.30

NAGYTEREM

KAMARAZENE NAGYTEREMRE A KAM-PORAT TRIÓ KAMARAESTJE ar Esz-dúr („Kegelstatt”) trió, K. 498 mann Tündérmesék, op. 132 Bra ms Brácsadalok, op. 91 er Moments musicaux, op. 94 Bar Kontrasztok, BB 116 Sharon Kam (klarinét) Ori Kam (brácsa) Matan Porat (zongora) Három nagyszerű izraeli muzsikus közös útja a kamarazene-irodalom klasszikusaitól a 20. századig: ilyesforma élménytúrát ígér a közönség számára a Kam testvérpár, a klarinétos Sharon, illetve fivére, a brácsás Ori, valamint a zeneszerzőként is aktív zongoraművész, Matan Porat közös zeneakadémiai fellépése. A különleges hangszer-összeállítás két megkerülhetetlen remekműve természetesen nem hiányzik majd a programról: Mozart 1786-os Kegelstatt-triója, amely alighanem annak ellenére örök időkre megőrzi melléknevét, hogy valójában nincs okunk feltételezni, miszerint kuglizás közben íródott volna, valamint a Robert Schumann összeroppanása előtt alig pár hónappal, 1853 októberében komponált Tündérmesék négy darabja. Johannes Brahms két Brácsadala ezúttal mezzoszoprán énekesnő közreműködése nélkül szólal majd meg. Az ő szerepét a klarinét veszi majd át, s azután e hangszeré lesz a főszerep az 1938ban Benny Goodman felkérésére szerzett Bartók-mű, a Kontrasztok előadása során is. Jegyárak: 2 900, 4 100, 5 200, 6 500 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont


B

. (SZOMBAT ), 19.00

B

. ( VASÁRNAP), 11.00

SOLTI TEREM

SOLTI TEREM

ÉLESBEN A CSELLÓ

LISZT-KUKACOK AKADÉMIÁJA – HŐSÖK, TÜNDÉREK, BOHÓCOK A VÍZI TÜNDÉR 10–15 ÉVESEKNEK

iva i és i a

ar er s művei

A cselló tanszak tanárai és növendékei 1886-ban indult a Zeneakadémián a csellóoktatás, amelynek vezetője David Popper, a neves cseh gordonkaművész és zeneszerző volt, egészen 1913-as haláláig. Popper a bécsi Operaház első csellistájaként működött, de kamarazenészként és szólistaként is sokat turnézott, míg Hubay Jenővel egy évben elfoglalta állását a budapesti Zeneakadémián. 1898-ban a Zeneakadémia akkori igazgatója, Mihalovich Ödön ezekkel a szavakkal terjesztette fel egy kitüntetésre: „Popper Dávid sokat lendít a főváros zenei viszonyain s örvendhetünk, hogy ily elsőrendű nagy művész itt találta föl második hazáját, hogy zeneakadémiánk díszére hazánkban akklimatizálódott.” Miként Liszt a zongoraoktatást, úgy határozza meg Popper a zeneakadémiai csellóoktatást: a mai tanárok Popper szellemi leszármazottai, növendékeinek növendékeitől tanultak. A Zeneakadémia Koncertközpont által útjára indított, tanszékeket és tanszakokat bemutató Élesben-sorozatnak ezen az estjén a 131 éves csellótanszak mutatkozik be. Növendékek és tanárok együtt lépnek a Solti Terem színpadára, a koncert műsorán pedig a csellórepertoár háromszáz évéből válogatnak, s természetesen az alapító Poppertől is számos fontos mű elhangzik, köztük az eredetileg három csellóra és zenekarra írott, ez alkalommal hatcsellós változatban elhangzó Requiem, amely Popper temetésén is megszólalt a növendékei előadásában. Jegyár: 1 600 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont

Haydn: A hableány dala, Hob. XXVIa:25 (Győri Noémi átirata) eine e e-moll („Undine”) fuvola-zongora szonáta, op. 167 em i r Vízi-csoda ave Gaspard de la nuit – 1. Ondine ers in A Lorelei (Győri Noémi átirata) Mesél és közreműködik: Győri Noémi (fuvola) Csillagh Katalin (zongora) Hősök, tündérek, bohócok a főszereplői a felső tagozatos általános iskolások számára meghirdetett őszi Liszt-kukac koncertsorozatnak. A régi mítoszok hősei és hősnői mindig is kedvelt alakjai voltak a klasszikus zene történetének: operák, kantáták vagy éppen hangszeres művek hosszú sora idézi meg alakjukat. De nemcsak a görög Herkuleshez hasonló héroszok ihlették meg a zeneszerzőket, hanem az olyan nagyotmondó mesebeli alakok is, mint Háry János, vagy éppen az olyan bánatos humorú bohócok, mint Pierrot. Vagy éppen a vízi tündér, a legendás Undine, aki halhatatlan lelket szeretett volna magának, ezt azonban csakis egy ember szerelme révén szerezhette meg. Hogy milyen szerepet játszott a zene történetében a tragikus sorsú vízi tündér, azt a Zeneakadémián Prőhle Henrik fuvolaosztályában végzett, de Helsinkiben és az Egyesült Államokban is tanult Győri Noémitől, illetve a zongoradiplomáját a Zeneakadémián szerző, de emellett egykor Kanadában és Salzburgban is tanulmányokat folytató Csillagh Katalintól fogjuk megtudni. Jegyár: 1 400 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont Támogató: Nemzeti Kulturális Alap

B

. ( VASÁRNAP), 17.00

SOLTI TEREM UNGÁR IMRE EMLÉKKONCERT J. S. Bach: 5. (f-moll) zongoraverseny, BWV 1056 (részlet) ar h-moll adagio, K. 540 er B-dúr impromptu, op. 142/3 ar Egy kis éji zene, K. 525 – 1. tétel (E. Bachmann átirata négy kézre) rv A i a Három négykezes rie Lírikus darabok, op. 12 (részletek) e ss Petite suite – 3. Menuet, 4. Ballet Chopin: f-moll ballada, op. 52 Baranyay László, Németh Tamás Ungár-tanítványok (zongora) Szüts Apor, a Zeneakadémia zongora szakos hallgatója, Ungár Imre dédunokája (zongora) Duo Fragmento: Lakatos Tamás és Magyar Csaba (zongora) Összhang Zongoraduó: Németh Tamás és Berta Edina (zongora) „Akinek egyszer módjában állt Ungár Imrével csak egy félórát beszélgetni, jobb ember lett.” Egy tanítványa nyilatkozott így a nemzetközi hírű Chopinjátékosként ismert zongoraművészről, aki a Zeneakadémia nagyhatású professzoraként több generáció muzsikusainak fejlődését segítette. Ungár háromévesen vesztette el látását, ötéves volt, mikor zongorázni kezdett, és hamar a zene vált legfontosabb életfeladatává. Karrierjének fontos állomása volt az 1932-es varsói Chopin-verseny, melyen megosztott első díjat nyert. Legendás szólóestjeit lírai átélés, drámai erő és szuggesz tivitás jellemezte. Az ünnepi műsorral tanítványai, tisztelői, valamint dédunokája, a Zeneakadémián tanuló zongoraművész–zeneszerző Szüts Apor emlékeznek a Liszt- és Kossuth díjas zongoraművészre. Jegyár: 1 600 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont, MVGYOSZ 29


B

. (HÉTFŐ), 19.30

NAGYTEREM

B

. (KEDD), 19.30

NAGYTEREM

MVM KONCERTEK – A ZONGORA JEVGENYIJ KOROLJOV ZONGORAESTJE BACH-SOROZAT 3. ann e as ian Ba 6. (e-moll) partita, BWV 830 2. (a-moll) angol szvit, BWV 807 Tizenöt háromszólamú invenció, BWV 787–801 A fúga művészete, BWV 1080 (részletek)

JAZZ ITT! MARIA JOÃO & EGBERTO GISMONTI

Jevgenyij Koroljov (zongora)

A csodák és az álmok a zenében olykor valóra válnak: ez történt Maria João és Egberto Gismonti párosával is, akik mára egy duót formálnak. Találkozásuk kétségkívül a mai zenei élet legszerencsésebb, legeredetibb és legenergizálóbb találkozásainak egyike. João és Gismonti tavaly júliusban, Olaszországban adták első közös koncertjüket, s a kirobbanó előadás híre hamar bejárta a világot – ennek köszönhető, hogy 2017 őszi turnéjuk egyik állomásaként Budapesten, a Zeneakadémián is hallhatjuk őket. Egberto Gismonti számos különböző hangszeren játszó, virtuóz és briliáns zeneszerző-feltaláló, akinek fantáziadús zeneszerzői stílusa a brazil tradicionális zenétől kezdve a jazzen át a kortárs klasszikus zenéből is merít. A brazil zenész régóta csodálta Maria João rendkívüli hangját és ritka, egyedülálló zeneiségét, mielőtt zenéjükkel egymásra találtak volna. Gismontinak szerencséje volt: az eredeti és szokatlan előadásaiért és tökéletesen csiszolt hangjáért dicsért énekesnő pedig épp arról álmodott, hogy egyszer vele állhasson egy színpadon...

Koncertajánlók bevett frázisa Jevgenyij Koroljovval kapcsolatban, hogy Ligeti György az ő Fúga művészete-felvételét vitte volna magával arra a bizonyos lakatlan szigetre. Azt talán kevesen tudják, hogy Ligeti nemcsak lelkesedett a felvételért, de vett is belőle 300 darabot, és valamennyi ismerősének elküldte a lemezt. Bármily unalmas is megismételni ezt az egyébként fontos tényt Koroljov munkásságával kapcsolatban, ezúttal nem hagyhatjuk említés nélkül, tekintettel arra, hogy a napjaink legjelentősebb Bach-játékosainak egyikeként számon tartott, Hamburgban élő és tanító orosz zongorista ezúttal Bach kései, enigmatikus ciklusából is játszik részleteket. Előtte azonban meghallgathatjuk tőle a pedagógiai céllal fogant Háromszólamú invenciókat (vagy ahogy Bach nevezte őket, Sinfoniákat), valamint két nagyszabású billentyűs szvitet: a megrázóan szép e-moll partitát, és az energikus a-moll angol szvitet. Jegyárak: 3 000, 4 000, 5 000, 6 000, 8 000, 10 000 Ft Rendező: Besszer Koncert, Zeneakadémia Koncertközpont 30

Maria João (ének) Egberto Gismonti (zongora, gitár)

Jegyárak: 2 900, 4 100, 5 200, 6 500, 7 200 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont

MARIA JOÃO © ALEXANDRE CABRITA


A PORTUGÁL MEG A BRAZIL Több évtizednyi világhódítás után, 2016 nyarán hozta össze az élet Maria Joãót és Egberto Gismontit. Olaszországban adták első közös koncertjüket, melynek híre pillanatok alatt szárnyra kapott – ennek köszönhető, hogy 2017 őszén, európai turnéjuk során a Zeneakadémiára is ellátogatnak. A rendkívüli hangú, egyedülálló zeneiségéről híres Maria João már régóta álmodozott arról, hogy egy nap színpadra állhasson a brazil zeneszerző–feltaláló–hangszervirtuózzal; vágya most teljesült, s előadásukon mi is tanúi lehetünk, milyen újabb csoda születik a két életút találkozásából.

„Az aikido mentette meg az életem” – nyilatkozta egy interjúban a jazzénekesnő, aki sosem készült zenei karrierre. Kamaszkorában Maria João megjárta a végleteket: a szabályokat nem szenvedhette, rendszeresen lógott a tanórákról, öt iskolából rúgták ki hiperaktív viselkedése miatt. Végül mozambiki származású édesanyja unszolására kezdett el úszni, jógázni, aztán jött az aikido. A sport teljesen megváltoztatta az addig kezelhetetlen lányt, aki máig nem hagyja ki egyetlen napjából sem a mozgást. Huszonhét éves volt, amikor a zene egyik pillanatról a másikra átvette a főszerepet az életében: az egyik barátja elhívta Portugália (és Európa) legrégebbi jazzklubjába, a lisszaboni Hot Clube de Portugalba énekelni. Bár tanára sosem volt, és akkor még a kottát sem ismerte, környezetét azonnal lenyűgözte, s mindössze egy év kellett hozzá, hogy együttesével kiadja első lemezét, a Quinteto Maria Joãót. 1985-ben fellépett a cascais-i, majd a San Sebastian-i Jazz Fesztiválon, utóbbit meg is nyerte. Innen már nem volt megállás: európai turnék, különböző formációk, például Aki Takase japán zongoristával, 1994-től pedig Mário Laginha portugál zeneszerző-zongoristával kezdett együtt dolgozni. A duó szinte minden évben kiadott egy lemezt, melyek közül kiemelkedik a 2000-ben, Brazília ötszáz éves felfedezésének apropóján rögzített Chorinho Feliz (Boldog siránkozás). A portugál művésszel szemben a Rio de Janeiró-i Egberto Gismonti élete szinte kódolva volt a zenére. Félig libanoni, félig olasz muzsikuscsaládba született, kora gyermekkorától zongorázott, aztán autodidakta módon megtanult fuvolázni és gitározni. 1968-ban Párizsba költözött, hogy a hangszerelés és zeneszerzés fortélyait elleshesse a modern zene nagyjaitól, a 20. század számos zeneszerzőnagyságát oktató Nadia Boulanger-től és a 2. világháború utáni francia avantgárd egyik meghatározó alakjától, Jean Barraquétól. Egy évvel később rögzítette első önálló albumát, melyet a hetvenes években hét újabb lemez követett. Kezdetben főként hangszeres zenét komponált, amelyben a jazzt elektronikus, atonális és dél-amerikai indián zenével keveri. Albumain eleinte nyolchúros gitáron játszott, amely mind az akkordok, mind a polifon játékmód szempontjából gazdagabb lehetőségeket kínált számára; ezt később tíz-, tizenkét, majd tizennégy húros hangszerre bővítette. Életében meghatározó volt az 1976-os év, melyet a brazíliai xingu indián törzsnél töltött. „Séta a dzsungelen keresztül” – írta az ezt követően született albumáról, s utazásának hatása végigkísérhető a további műveiben is. Mindazonáltal Gismonti zenéje nem kizárólag a brazil népi gyökerekből táplálkozik, rendkívül egyéni stílusát a populáris zene, a jazz, az avantgárd, és a rock is áthatja. Unger Anna

31


B

KODÁLY 2017 RAJK JUDIT ÉS A BUDAPESTI VONÓSOK ÁTFORMÁLT TRADÍCIÓK

A FEKETE-FEHÉR SZÍNEI NAGY PÉTER ZONGORAESTJE

i művei

Rajk Judit (alt) Pétery Dóra (orgona) Budapesti Vonósok A Zeneakadémia Egyházzene Tanszékének Kórusa Vezényel: Alessandro Cedrone Szokatlan válogatásban és izgalmas társításban hangzanak el a 135 éve született és 50 éve elhunyt Kodály Zoltán vokális művei. A műsorban egyik leghíresebb kortársa, az olasz Ottorino Respighi alkotásai kaptak helyet – a két szerzőt összeköti, hogy erősen hatott rájuk Debussy stílusa, barátok is voltak, az olasz mestert a Zeneakadémia tiszteletbeli tanárrá avatta. A kétszeres Artisjus-díjas Rajk Judit a 20. századi és kortárs vokális irodalom egyik legavatottabb és legelhivatottabb előadója, a Zeneakadémia Egyházzene Tanszékének tanára, a kecskeméti Nemzetközi Kodály Intézet professzora. Pétery Dóra a billentyűs hangszerek kivételesen széles látókörű és repertoárú, sokoldalú művelője, aki szintén tanít az egyházzene szakon. Az est karmestere az Ankarai Opera főzeneigazgatója, zenekarok és nemzetközi operafesztiválok állandó vendége, aki és az utóbbi években gyakran tűzte műsorra magyar szerzők műveit. Jegyárak: 1 100, 1 500, 2 200, 2 900, 3 600 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont 32

. (C SÜTÖRTÖK ), 19.00

SOLTI TEREM

és es i

RAJK JUDIT © SZILÁGYI LENKE

B

. (SZERDA), 19.30

NAGYTEREM

Bar

er 11. (f-moll) zongoraszonáta, D. 625 Táncszvit, BB 86 (zongoraváltozat) er 21. (B-dúr) zongoraszonáta, D. 960

Nagy Péter (zongora) Tanít és koncertezik, világhírű művészek (mások mellett Kim Kashkashian) rendszeres kamarapartnere, versenyművek megszólaltatója és szólóestek főszereplője – s mégis: Nagy Péter a magyar zongoraiskola rejtőzködő kiválósága. Jobb megismerésére, művészi jelentőségének újabb érzékelésére most egyszemélyes estjén nyílik majd mód, ahol az érzékeny Schubert-előadó két Schubert-szonáta között Bartók Táncszvitjének embert és zongoristát próbáló megszólaltatására is vállalkozni fog. Schubert 1818-ból származó négytételes f-moll szonátája mellett az 1828-ban, a komponista utolsó hónapjaiban szerzett B-dúr szonáta hangzik majd el: az ugyancsak négytételes mű talányos, sokféleképp értelmezett és elemzett alkotás, amibe a zeneszerzői halál tragikus ténye is belejátszik. „Valamennyi tétel tematikus anyaga parasztzene-imitáció. Mert az egész műnek az volt a célja: valami ideális elképzelésű parasztzenefélét, azt mondhatnám: valami költött parasztzenefélét egymás mellé sorakoztatni” – nyilatkozott Bartók a Táncszvitről, melynek zongoraváltozata kikezdhetetlen technikájú előadót követel. Jegyárak: 2 500, 3 200 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont


BÉRLETEK 2017/18 ZENE KARNYÚJTÁSNYIRA ZENEAKADEMIA.HU/BERLETEK

Emberi Erőforrások Minisztériuma


B

. (PÉNTEK ), 19.00

SOLTI TEREM

B

. ( VASÁRNAP), 19.30

NAGYTEREM A ZENEKAR MESTEREI PINCHAS STEINBERG ÉS A ZENEAKADÉMIA SZIMFONIKUS ZENEKARA

JAZZ ITT! MOMENT’S NOTICE TRIO Moment’s Notice Trio: ifj. Kurtág György (elektronikus hangszerek) Lukács Miklós (cimbalom) Gőz László (harsona, basszustrombita, kagylók)

34

is Prométheusz Bra ms D-dúr hegedűverseny, op. 77 Bra ms 2. (D-dúr) szimfónia, op. 73 Banda Ádám (hegedű) A Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara Vezényel: Pinchas Steinberg

A Kurtág–Lukács–Gőz trió zenei stílusa a három egyedi művész találkozásából jön létre, összetett képet adva napjaink zenevilágáról, mely csak az adott helyen és időben létezik. John Cage úgy vélte, hogy a kortárs zene akkor születik meg, amikor közönség előtt szólal meg, csak a jelenben él, majd a következő pillanatban megszűnik kortárs lenni, azonnal a múlt részévé válik. Stílusát és zene felfogását tekintve a három zenész ugyan különbözik egymástól, de mindnyájan 21. századi jazzre, az európai klasszikus, kortárs és elekt ronikus zenére támaszkodnak, azokra a nyelvekre, melyeket mesteri szinten művelnek. A koncert szerves részeként a művészek háta mögött egy vetítést is láthat majd a közönség: Samu Bence és Nagy Ágoston, a MOME tanárai, valamint Kerestes Szabolcs, a Zeneakadémia elektronikuszenei tanszakának tanára fejlesztették ki azt a programot, amelyben az audio-tartalmak azonos időben generálják a vizualitást, így a zenei élményt közvetlenül arra reflektáló és azzal összefüggő képek követik. Az est további sajátossága, hogy az egyes darabokat rövid animációs film kapcsolja össze, amelyeket a magyarországi BINAURA alkotóműhely készített, Eötvös Péter és Viktor Máté zenéjére.

Anekdoták tucatjait lehetne idézni Brahms és Liszt egymás zenéje iránt érzett fogcsikorgató közömbösségére. Tény, hogy a kortársak zenéjét mármár válogatás nélkül propagáló Liszt egyetlenegy Brahms-darabot nem játszott nyilvánosság előtt, Brahms pedig demonstratív szunyókálással honorálta a 19. század egyik legnagyobb zongoraművét, Liszt h-moll szonátáját. A két muzsikus közeledését persze az is ellehetetlenítette, hogy a romantika legharcosabb, legelkeseredettebb esztétikai vitájában a szembenálló felek idoljaivá váltak. Ám az utókor sokszor nem kellő tisztelettel viszonyul az ily nagy sérelmekhez, s az elmaradt kézfogást egykoron elképzelhetetlennek tűnő koncertprogramokkal teszi megtörténtté. Liszt weimari zenekarának koncertmestere, a Brahms feltétlen hívévé szegődő Joachim József biztos nem játszotta volna el a neki címzett Hegedűversenyt épp egy Liszt-darab után, de Banda Ádám – legnagyobb szerencsénkre – ebben az egy kérdésben nem követi a legendás hegedűművész példáját. A Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának élén a Budapesti Filharmóniai Társaság vezető karmestere, Pinchas Steinberg áll majd.

Jegyárak: 2 500, 3 200 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont

Jegyárak: 1 200, 1 700, 2 800, 3 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont

PINCHAS STEINBERG © ZENEAKADÉMIA / MUDRA LÁSZLÓ


B

. (KEDD), 19.00

SOLTI TEREM

B

. (KEDD), 19.30

NAGYTEREM

OTTHON A ZENEAKADÉMIÁN HORTI LILLA ÉS A KELEMEN KVARTETT A DOKTORI ISKOLA BILLENTYŰS HALLGATÓINAK KONCERTJE/1 1910–1920

ini Krizantémok n er 2. (fisz-moll) vonósnégyes, op. 10 Bra ms 1. (c-moll) vonósnégyes, op. 51/1

e ss n er e ern Ba e aire és ave művei

Horti Lilla (szoprán) Kelemen Kvartett: Kelemen Barnabás, Kokas Katalin (hegedű); Homoki Gábor (brácsa); Fenyő László (cselló)

Hotzi Panni, Tihanyi Zsuzsanna, Demény Balázs, Németh András, Javier López Jorge (zongora); Varga Oszkár (hegedű); Fejérvári János, Morgane de Lafforest (cselló); Papp Tímea (hárfa) Az 1. világháború körüli időszak, az 1910–1920-as évtized kerül reflektorfénybe a Doktori Iskola billentyűs hallgatóinak tematikus koncertjén. Debussy válogatott prelűdjei után a szerző kétzongorás művei szólalnak meg: a Lindaraja egyfajta előtanulmánya az En blanc et noir tételeinek. Bár Debussy kitartóan állította, hogy utóbbi műnek semmi köze a háborúhoz, és azt csakis a zongora színei ihlették, leveleiből kiderül, mennyire foglalkoztatták őt az aktuális események. Akárcsak Ravelt, aki az a-moll trió befejezését követően azonnal csatlakozott a francia hadsereghez. Ahány szerző és mű, annyi különböző élet- és keletkezéstörténet elevenedik meg a francia és osztrák szerzőket felvonultató koncerten, mely különleges keresztmetszetét adja a rendkívüli évtized zenetörténetének. Jegyárak: A koncertre díjtalan belépő igényelhető a Zeneakadémia jegypénztárában, a koncert előtt egy hónappal. Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont

A 2017–2018-as évadban a Zeneakadémia rezidens együttesének megtisztelő címét viselő Kelemen Kvartett koncertjén három mű szólal meg, s e három művet alig több mint három évtized választja el egymástól. Johannes Brahms 1. vonósnégyese 1873-ban született, a szerző negyvenéves korában. Brahms állítólag több mint húsz vonósnégyest írt és semmisített meg, mire az elsőt felvállalta: ám a végeredményből úgy tűnik, érdemes volt várnia. Puccini kevés kama raművének egyike, a Crisantimi című vonósnégyes alig több, mint másfél évtizeddel később, 1890-ben született egyetlen éjszaka alatt (a sötét tónusú zenét felhasználta később a Manon Lescaut utolsó felvonásában). Schönberg 2. vonósnégyese pedig 1908-as, a zeneszerző életének egyik legsúlyosabb válságát önti zenébe. A végtelenül expresszív darabban Schönberg a műfaj határain is túllép, amikor szoprán szólót emel be a vonósnégyesbe. Georg Trakl két versét a II. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny második díjasa, Horti Lilla fogja énekelni.

KELEMEN KVARTETT © BÖRÖCZ BALÁZS

Jegyárak: 1 400, 2 100, 3 500, 4 900, 5 600 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont 35


„REZIDENCIA” A ZENEAKADÉMIÁN Egyre több koncertteremnek, kulturális intézménynek van rezidens együttese. A „rezidencia” lehet állandó és időszakos: míg az előbbi kategóriába általában olyan együttesek tartoznak, melyek az adott intézmény sajátjai (pl. a Magyar Állami Operaház Zenekara), utóbbit bármilyen együttes elnyerheti határozott időre, általában egy-két évadra.

2017 őszétől a Zeneakadémia is kiadja a rezidensi címet. Miután nemcsak fontos európai koncerthelyszínről, hanem nagy múltú felsőoktatási intézményről is van szó, az állandó rezidensi címet a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem mindenkori szimfonikus zenekara tölti be, melynek tagsága az egyetem hallgatóságával együtt változik. A zenekar 1909 óta próbál és koncertezik a Liszt Ferenc téri zenepalotában, ez a továbbiakban sem fog változni. Mostantól azonban időszakos rezidensei is lesznek az intézménynek. Szimfonikus zenekarok, kamarazenekarok, kamarakórusok, kortárs együttesek és vonósnégyesek is pályázhatnak a címre, illetve ezen kategóriákon kívül eső egyéb hangszeres és vokális kamaraformációk is. A rendszer kölcsönös előnyökön alapul: az együttes és az intézmény egymás presztízsét erősítik. A rezidensek jogosultak felvenni „a Zeneakadémia rezidens együttese” címet, melyet az intézmény hasonló büszkeséggel tüntet fel a nemzetközileg elismert rezidensei neve mellett a koncertnaptárban, plakátokon, sajtóanyagokban. A státuszhoz természetesen házon belüli hangversenysorozat is tartozik, melynek műsorát és közreműködőit az együttesek és a Zeneakadémia közösen állítják össze. Az egyetemi életben is részt vesznek a rezidens együttesek, mesterkurzusokat tartanak, vagy akár a hallgatókkal közös koncerteken lépnek fel, illetve kiemelt esetekben bizonyos hallgatók csatlakozhatnak az együtteshez egy-egy hangverseny vagy turné erejéig. Az első évadban a megtisztelő címet a Kelemen Kvartett és az Új Liszt Ferenc Kamarakórus nyerte el. A vonósnégyest 2010-ben alapította Kelemen Barnabás, Kokas Katalin, Homoki Gábor és Kokas Dóra (őt 2014-ben felváltotta Fenyő László, aki azóta is az együttes csellistája). A kvartett különlegessége – a számos nemzetközi versenyeredményen és koncertmeghíváson túl –, hogy mindhárom hegedűs brácsázik is, ezért nincs állandó szólambeosztás köztük, folyamatos vetésforgóban működnek, így a szokásosnál jóval behatóbban ismerhetik meg repertoárjukat. Az Új Liszt Ferenc Kamarakórus ugyancsak 2010-ben indult, jelenlegi karnagyuk, Nemes László Norbert szintén 2014 óta irányítja az együttest. Céljuk kifejezetten a kortárs kórusirodalom bevezetése a budapesti koncertéletbe, magyar és külföldi szerzők műveit egyaránt előadják. Mindkét együttest erős szálak fűzik az egyetemhez, hiszen tagjaik maguk is tanárok, illetve volt, esetleg jelenlegi hallgatók. Bár ez szempont lehetett az első évad együtteseinek kiválasztásánál, Csonka András, a Zeneakadémia programigazgatója azt sem tartja kizártnak, hogy a jövőben teljesen külsős, akár külföldi együttesekkel létesítsen az intézmény rezidensi kapcsolatot. Benkő Minka

ÚJ LISZT FERENC KAMARAKÓRUS © ZENEAKADÉMIA / MUDRA LÁSZLÓ 36


EGY JOBB HELY NO. 1 © NYÍRI JULIANNA 37


B

. (SZERDA), 19.00

B

SOLTI TEREM A DOKTORI ISKOLA BILLENTYŰS HALLGATÓINAK KONCERTJE/2 NÉPZENEI INSPIRÁCIÓK a n e a a Bar és v s művei

i e i

r

Kertész Mónika (mezzoszoprán); Papp Tímea (hárfa); Tihanyi Zsuzsanna, Llorenç Prats Boscà, Németh András, Palojtay János, Demény Balázs (zongora); Kováts Péter (hegedű); Tóth Bálint (kürt); Szalai András (cimbalom); Szűcs Péter (klarinét); Zétényi Tamás (cselló) Mi minden van a népzenében, ami inspirálhatja a klasszikus zeneszerzőket? Egy ritmus, egy dallam, egy hangszer, a hangulat, az előadásmód – mind olyan tényezők, amelyek beindíthatják egy komponista fantáziáját, és új utakat nyithatnak meg előtte. A Doktori Iskola billentyűs hallgatóinak koncertjén elsősorban a magyar népzene ihlette kompozíciók kerülnek középpontba, de elhangzik a venezuelai születésű, de Párizsban felnőtt Reynaldo Hahn Velencét megidéző darabja és a spanyol de Falla egy fantáziája is. Bartók műhelyébe ezúttal az aszimmetrikus lüktetésű Hat tánc bolgár ritmusban és a Tizenöt magyar parasztdal enged betekintést. Egyfajta Brahms-hommage-ként szól majd Ligeti különleges apparátusra írt kürttriója, melyet többévnyi hallgatást követően komponált 1982-ben. Farkas Ferencnek és a gyimesi prímás Halmágyi Mihálynak állít emléket Kurtág György Játékok sorozatának egy-egy műve, majd a Tre pezzi és Eötvös Péter Psy című darabja is rávilágít, mekkora szerepe volt és van a magyar zeneszerzőknek a cimbalom mint kortárs hangszer lehetőségeinek felfedezésében. A koncertre díjtalan belépő igényelhető a Zeneakadémia jegypénz tárában, a koncert előtt egy hónappal. Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont 38

. (C SÜTÖRTÖK ), 19.00

SOLTI TEREM

KONZIS KONCERTEK A KONZI JAZZ TANSZAKÁNAK KONCERTJE Közreműködnek a Bartók Konzi növendékei és tanárai: Márkus Tibor, Révész Richárd, Pozsár Máté, Tálas Áron (zongora); Csuhaj Barna Tibor (bőgő); Kollmann Gábor (szaxofon); Geröly Tamás (dob); Juhász Gábor, Gyémánt Bálint (gitár); Lakatos Ágnes, Urbán Orsolya (ének) Amikor 1965-ben Gonda János veze tésével a Bartók Konzi keretei között megalakult a „jazz tanszak”, a jazz még csak nemrégiben került át a „tiltott” művészetek közül a „tűrt” kategóriába. Aczél György egy 1958-as feljegyzése szerint a műfaj „szentimentalizmushoz, pesszimizmushoz és egzaltációhoz vezet, eltereli az ifjúság figyelmét a társadalom fontos kérdéseiről és amerikanista életformát terjeszt”, a hatvanas években azonban feltűnt egy, a kultúrpolitika szemszögéből még jelentősebbnek tűnő veszély: a beat. Alighanem ez is, no meg a kodályi zenepedagógia nemzetközi elismertségének megerősödése is szerepet játszott abban, hogy a magyar jazzoktatás a legkorábbi európai példákkal egy időben intézményesülhetett. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy történelmi jelentőségű tettet vittek végbe Gonda János és harcostársai, no meg a későbbi zászlóvivők (az alapító utáni tanszak-, illetve tanszékvezetők, valamint kollégáik), hiszen napjaink honi jazzéletének legjelentősebb alakjai szinte kivétel nélkül a jazztanszak köpönyegéből bújtak elő. A koncerten a legifjabb generáció a tanárokkal együtt lép a Solti Terem színpadára, hogy betekintést nyújtsanak a magyar jazz egyik legfontosabb műhelyének életébe. Jegyár: 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont

B

. (C SÜTÖRTÖK ), 19.30

NAGYTEREM

ZENEKAR A KÖZPONTBAN JÖRG WIDMANN ÉS A LISZT FERENC KAMARAZENEKAR i mann Con brio – koncertnyitány Mendelssohn: 1. (g-moll) zongoraverseny, op. 25 Mendelssohn: Esz-dúr klarinét-zongora szonáta, MWV Q15 ar 41. (C-dúr) szimfónia, K. 551 („Jupiter”) Jörg Widmann (klarinét) Várjon Dénes (zongora) Liszt Ferenc Kamarazenekar Vezényel: Jörg Widmann Jörg Widmann vitathatatlanul a világ legjobb klarinétművészeinek sorába tartozik. Versenyművek szólistájaként és kamaradarabok közreműködőjeként számos alkalommal késztette már a budapesti közönséget is lélegzete visszafojtására. Várjon Dénes visszajáró partnereként pedig újra és újra beigazolódott, hogy ha a partnerség aranyfedezete valóban a tökéletes egymásra hangolódás, akkor egy-egy mű rendkívüli dimenziókban tárulkozik fel. Feledhetetlen Mozart-, Schumann- és Kurtág-interpretációk után ezúttal egy Mendelssohn-szonáta előadásával garantálják a rácsodálkozó meglepődést. Az utóbbi évtizedekben Widmann kiapadhatatlannak tűnő invencióval gyarapítja zeneszerzői életművét, s nem szükséges nagy jóstehetség annak belátására, hogy ha Widmann immár nemcsak saját darabjainak, hanem a zenekari repertoár csúcsát képviselő művek karmestereként is gyakrabban lép pódiumra, egy jelentékeny dirigensi pálya kibontakozásának lehetünk szem- és fültanúi. Jegyárak: 2 900, 4 100, 5 200, 6 500 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont


BEJEGYZÉSEK A ZENEAKADÉMIA VENDÉGKÖNYVÉBEN LONDON SINFONIETTA (2017. FEBRUÁR 9.) 39


EGY SOKSZÍNŰ KORTÁRS Zeneszerző és előadóművész: ezt a hajdan magától értetődően természetesnek, mára viszont sajnálatosan ritkának számító komplex muzsikustípust képviseli Jörg Widmann. Mindkét minőségében egylényegűen, és imponálóan magas színvonalon.

„Szeretem a sokszínűséget, és túlságosan is kíváncsi vagyok ahhoz, hogy csak egy dologra figyeljek.” Nemrég egy interjújában így fogalmazta meg legfőbb muzsikusi motivációját a müncheni születésű komponista és klarinétművész, Jörg Widmann – és a budapesti koncertközönség hálás ismerősként bólinthat rá ezekre az önvallomásos szavakra. Hiszen Widmann visszatérő, mondhatni, már-már hazajáró vendége a magyar zenei életnek: hangszere virtuóz megszólaltatójaként, kortárs zeneszerzőként és művei karmestereként, versenyművek szólistájaként és kamaramuzsikusként, a Budapesti Fesztiválzenekar vagy Várjon Dénesék partnereként egyaránt találkozhattunk már vele. A Widmann felé irányuló rokonszenvünk okvetlenül kölcsönös, mert egy korábbi kijelentése szerint „világéletemben szerettem Budapestet, nemcsak mint várost, de mint zenei várost is. Mindig az volt az érzésem, hogy az emberek ott máshogy hallgatnak zenét. A muzsikának Budapesten még jelentése van. [...] A magyar közönségnek ez még mindig szent.” Márpedig Widmann igazán birtokában van a kellő összehasonlítási alapnak, elvégre müncheni tanulmányait követően New Yorkban képezték (a legendás Juilliard növendékeként), majd pályafutásának megkezdését követően hamar világjáró koncertmuzsikus vált belőle. Keresettsége zeneszerzőként sem kisebb, sőt: nagyzenekari műveinek ősbemutatóit olyan dirigensek vezényelték az elmúlt években, mint Pierre Boulez, Kent Nagano vagy Christian Thielemann. Muzsikusi érdeklődésének ez a vonulata ugyancsak müncheni tanulmányokkal kezdődött, nyolcéves korában, és Widmann utóbb tanítványa lehetett Hans Werner Henzének csakúgy, mint Wolfgang Rihmnek. A legkülönbözőbb műfajokat felölelő, a vonósnégyesektől az operákig terjedő zeneszerzői működését egy angol kritikus így jellemezte: „zenéje dialógus, hommage, és egyszersmind folytatása a muzsikáról való gondolkodás ama tradíciójának, amelynek névsorát a Widmann számára legfontosabb szerzők alkotják: Beethoven, Schumann, Schubert, Mozart, Mahler, Berg – akárcsak a kortárs Rihm és Helmut Lachenmann.” A nyugati zene hagyományrendszeréhez és évszázados értékeihez való termékeny és gyönyörködtető viszonyulását természetesen a klarinétjátékos Widmann közönsége is jól ismeri. Mi több, ha a mára nagyjából elfeledett hangszert, az üvegharmonikát újra szerephez juttató zenekari kompozíciója, az Armonica, vagy épp a Beethovent merészen megidéző vonósnégyese, a Jagdquartett netalán nem is fedné fel elsőre Widmann múlt iránti kivételes affinitását, hát elég meghallanunk – és meglátnunk –, amint a virtuóz érzékletes derűvel hozzákezd Mozart A-dúr klarinétversenyének magánszólamához! Merthogy Jörg Widmann nemcsak hangszerének professzora (ahogy egyébiránt a zeneszerzésé is), de a klarinét hedonistája is. László Ferenc

40


JÖRG WIDMANN © MARCO BORGGREVE 41


B

. (PÉNTEK ), 19.00

SOLTI TEREM

B

B

. (SZOMBAT ), 19.00

. (SZOMBAT ), 19.30

AVILAI NAGY SZENT TERÉZ PLÉBÁNIATEMPLOM

SOLTI TEREM

A TEHETSÉG KÖTELEZ EREDET GWENDOLYN MASIN ÉS TANÍTVÁNYAI ain B

a ns arasa e i n e rin sa s i n e Bar reis er ave és s i s művei

Gwendolyn Masin, Kökény Eszter, Osztrosits Eszter, Varga Oszkár (hegedű) Martin Moriarty (brácsa); Patrick Moriarty (cselló); Csuti Dávid (bőgő); Lukács Miklós (cimbalom) Az Eredet projekt a Gwendolyn Masin életét és művészetét formáló különböző kultúrák, zenék, hagyományok és örökségek gyűjteménye. A közép- és kelet-európai (anyai ágon magyar) felmenőkkel rendelkező hegedű művésznő sokgenerációs zenészcsaládból származik, mindig is körülvette a zene. „Az a mód, ahogy zenélünk, életstílus, az életről vallott felfogásunk lenyomata” – vallja Gwendolyn, aki már csodagyerekként rengeteg országban koncer tezett, és azóta is számtalan új kultúrát, új zenei hangot ismerhetett meg. Ezek közé az új zenei hangok közé tartoznak tanítványai is, akik néhány különlegesen tehetséges fiatal magyar zenésszel kiegészülve a Zeneakadémia színpadára lépnek. Az Eredet műsora a művésznő legbravúrosabb repertoár- és ráadásdarabjaiból állt össze, olyan művekből, melyekről úgy érezte, meg kell őket őriznie a jelen és a jövő közönségének. Egyéni átdolgozásaival új formába öntötte ezeket a műveket, melyek nemcsak virtuozitásukon keresztül, de az őket inspiráló tradícióknak köszönhetően is élénken kapcsolódnak egymáshoz. Jegyár: 1 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont Támogató: E.ON Hungária Zrt. 42

RICHARD GALLIANO ÉS DEMENIV MIHÁLY a ian e ss

e ni s a ie és ia

n

rana a művei

s

Richard Galliano, Demeniv Mihály (harmonika)

A DOKTORI ISKOLA BILLENTYŰS HALLGATOINAK KONCERTJE/3 HOMMAGE À REGER ÉS LIGETI r

a s a naművei

e er és i e i

r

Richard Galliano francia harmonikaművész zenei stílusát nehéz behatárolni. Az európai népzenét, illetve még inkább a 20. század eleji francia szalonzenét gondolta újra, kibővítve annak érzelmi skáláját, hogy a modern időknek is megfelelhessen. Mindezt a jazz elemeivel ötvözte, szabad improvizációval oltotta be, így a két műfaj közötti határ szinte teljesen elmosódik. A stílust és magát az ötletet Astor Piazzollával való találkozásának köszönhette, aki az argentin tangót alakította át hasonló eszközökkel. Demeniv Mihályt a hazai közönség a Virtuózok című tehetségkutatóból ismerheti, ahol 2014-ben különdíjas lett. A fiatal művész szülei szintén zenészek, azonban mégsem családi nyomásra kezdett hangszert tanulni. A harmonikázás eleinte csak játék volt számára, amiből végül életre szóló szerelem lett. Első nemzetközi versenyét nyolcévesen nyerte, azóta a Zeneakadémia Nagy termétől a Los Angeles-i Disney Concert Hallig vezetett útja.

Sárosi Dániel (orgona)

Jegyárak: 4 500, 5 400 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont

A belépés díjtalan. Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont

„A zene utolsó nagy óriása” – tanít ványa, Hindemith fogalmazott így Max Regerről, akit a Bach utáni német orgonazene legmeghatározóbb szerzőjének tartanak. Reger zenéjében a bachi hagyományokat követte, miközben – nem utolsó sorban Wagner hatására – a kései romantikus stílus eszközeit is beépítette művészetébe. Hagyományosan barokk műfajokban alkotott, írt fúgát, fantáziát, korálelőjátékot, de mindent saját elképzelései szerint alakított és fejlesztett tovább. Míg Reger az orgonajáték tradícióit mindig is szem előtt tartva alkotott újat, Ligeti olykor szinte felrobbantotta ezeket a tradíciókat. Első nagyszabású orgonaműve, a Volumina nyitó gesztusát például sokan egyenesen a tradíciókra dobott atombombaként értékelték. Ligeti kísérletező szelleme folyamatosan megnyilvánul orgonaműveiben, ez a kísérletezés azonban – hűen Ligeti művészetéhez – soha sem válik öncélúvá.


JAZZ, SANZON, KLASSZIKUSOK Bár a harmonika mind a jazzben, mind a klasszikus zenében inkább csak különleges színként jelenik meg, a francia Richard Galliano hangszerén mégis mindkét műfaj otthon érzi magát. Astor Piazzolla argentin zeneszerző személyesen biztatta arra a közel harminc évvel fiatalabb harmonikást, hogy a francia hagyományokhoz visszanyúlva frissítse fel a harmonika repertoárját, ahogy az ötvenes években ő is létrehozta a nuevo tango műfaját.

Párizsi kávézókban és bárokban eleinte az alacsonyabb társadalmi rétegek szórakoztatását szolgálta az 1880-as években megjelent tánczene, amely a 20. század közepére igen nagy népszerűségre tett szert. Édith Piaf sanzonénekesnő, valamint Jean Gabin filmszínész és énekes is részt vett a stílus terjesztésében, és olyan harmonikások tűntek fel a populáris zene színterein – Galliano elődei –, mint az olasz születésű Tony Muréna, vagy a belga-francia Gus Viseur. Galliano nemcsak ezt a hagyományt folytatja és frissíti fel, hanem brazil (Sivuca, Dominguinhos) és olasz (Luciano Fancelli) harmonikajátékosok művészetét is fölhasználja, ahogyan korábbi jazzharmonikások stílusát (Joe Mooney, Art van Damme) is. Nagy feltűnést keltett, 1991-es New Musette című lemezén így jött létre egy jazzhez igazodó, bonyolultabb ritmus- és harmóniavilág, amelyet a hangszínek kifinomult használata gazdagít. Harmonika- és zeneelmélet-tanulmányok után tizennégy évesen ismerte meg Galliano a jazzt, a tragikusan fiatalon, autóbalesetben elhunyt Clifford Brown trombitás felvételeit hallgatva. 1973-ban Dél-Franciaországból Párizsba költözött, ahol egy ideig Claude Nougaro jazzénekes együttesében zenélt. 2010-ben a patinás Deutsche Grammophon szerződtette, s egymás után jelentek meg klasszikus zenei lemezei (Bach, Vivaldi, Mozart), de repertoárján – természetesen – a francia szerzők, Debussy, Ravel és Satie is szerepelnek. Galliano sokféle felállásban, együttesben zenélt, és szívesen kísérletezik szokatlan hangszer-összeállításokkal: klasszikus vonószenekarral éppúgy fellép, mint big banddel, de rendszeresen ad szólóesteket is. Zenélt a francia revü és kabaré, valamint az európai és amerikai jazzélet kiválóságaival. Párizsban Charles Aznavour és Juliette Gréco sanzonénekesekkel dolgozott együtt; fellépett mások mellett a jazztrombitás Chet Bakerrel, a szájharmonika-játékáról és füttytechnikájáról ismert belga-amerikai Toots Thielemansszal, Gary Burton vibrafonjátékossal, a fúziós jazz úttörőjével, valamint Jan Garbarekkel, a klasszikus zenével is foglalkozó norvég jazz-szaxofonossal. Ron Carterrel, a világhírű bőgőssel duóalbumot jelentetett meg Panamanhattan címmel (1990). Galliano október végén látogat újra Magyarországra, akkor Demeniv Mihállyal, a Virtuózokból ismert ifjú harmonikással láthatjuk majd a Solti Terem színpadán. Merényi Péter

RICHARD GALLIANO ©JEAN-BAPTISTE MILLOT 43


B

. ( VASÁRNAP), 19.00

SOLTI TEREM

B

. (KEDD), 19.00

SOLTI TEREM

CONCERTO ARMONICO BUDAPEST iva i és an

KAMARAZENE KARNYÚJTÁSNYIRA CALEFAX FÚVÓSÖTÖS FAIRY TALES

Concerto Armonico Budapest (művészeti vezető: Spányi Miklós) Koncertmester: Homoki Gábor

Cage: Living Room Music – Story e ss Syrinx rie 1. Peer Gynt-szvit, op. 46 (Jelte Althuis átirata) ave Lúdanyó meséi (Rob Zuidam átirata) . ra ss Till Eulenspiegel, op. 28 (Oliver Boekhoorn átirata) sa vs i Diótörő-szvit, op. 71a (Raaf Hekkema átirata) s r s i Éj a kopár hegyen (Raaf Hekkema átirata) sa vs i in n Diótörő jazz szvit (Oliver Boekhoorn átirata)

A Calefax Fúvósötös műsora egy civilizációkat, időt és teret egyaránt átívelő motívumra épül: a történetmondásra, a mesére. A koncerten elhangzó művek alapjául szolgáló mesék ugyan akár a középkorig is visszanyúlnak, ma ismert formájukat a 19. században nyerték el, és a zeneművek is ezekből a változatokból születtek. A Fairy Tales felnőtteknek szól, de tele van boszorkányokkal, varázslókkal, gonosztevőkkel, hercegnőkkel és szörnyekkel, felbukkannak benne trollok, egy egérhadsereg és néhány varázsseprű.

Egyesek állítják, hogy Vivaldi L’Estro Armonico, azaz Harmóniai inspiráció című versenyműsorozata a 18. század talán legnagyobb hatású publikációja volt. Tény, hogy kevés zene váltott ki olyan robbanásszerű sikert és egyben divathullámot, mint ez az opusz, amely négy hármas csoportban tartalmaz versenyműveket egy, kettő, illetve négy hegedűre. A fantasztikus gyűjtemény ma is ismert, teljes egészében mégis ritkán szólal meg. A Concerto Armonico két izgalmas estén most erre a feladatra vállalkozik: a zenekar tagjainak színes szólóival Vivaldi op. 3-as sorozatának mind a tizenkét versenyművét előadja. Szemben a késői Vivaldi-művekkel, amelyek mind harmóniai, mind dallami értelemben sokszor meglepően újszerűek, kísérletezőek, az op. 3 darabjai inkább kiegyensúlyozottságukkal tűnnek ki, bennük a régebbi tradíciók az újjal teljes összhangban állnak. A két estére elosztott Vivaldi-gyűjtemény mellett koncertenként két-két darab hangzik el abból a hat concerto armonicóból is, amelyek a zenekar névadói. A darabokat hosszú ideig olasz szerzők műveinek tartották mígnem kiderült, hogy a holland gróf, Wilhelm van Wassenaer kiváló kompozícióiról van szó, aki nemesként nem publikálhatott saját neve alatt. A gróf azonban igen muzikális, képzett zeneszerző volt: művei az olasz stílusú concertók legszebb példái közé tartoznak.

Jegyár: 1 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont

Jegyárak: 2 500, 3 200 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont

Calefax Fúvósötös: Oliver Boekhoorn (oboa) Ivar Berix (klarinét) Raaf Hekkema (szaxofon) Jelte Althuis (basszusklarinét) Alban Wesly (fagott)

CALEFAX FÚVÓSÖTÖS © MARCO BORGGREVE

44

assenaer művei


ÉPÜLETLÁTOGATÓ TÚRÁK MAGYAR VEZETÉSSEL PÉNTEKENKÉNT ÉS VASÁRNAPONKÉNT, ANGOL NYELVEN A HÉT MINDEN NAPJÁN, 13.30 ÓRAI KEZDETTEL, ELŐZETES BEJELENTKEZÉS NÉLKÜL

Az 50 perces vezetett túrák során megtekinthető a Nagyterem és a Solti Terem, valamint a földszinti és emeleti előcsarnok. A Zeneakadémia 12-35 fős csoportok számára előzetes időpont-egyeztetéssel is látogatható magyar, angol, német, olasz, francia, orosz, finn, román, cseh, szlovák és japán nyelvű vezetéssel. Bejelentkezés csoportoknak: turizmus@zeneakademia.hu További információ: zeneakademia.hu/epuletlatogatas Jegyvásárlás: Zeneakadémia jegypénztár (1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 8.) A Zeneakadémia a túrák változtatásának jogát fenntartja.


PARITÁS A Zeneakadémia doktori képzéséről, az előadóművészet és a műveltség egymásra hatásáról, a hangszerek hierarchiájáról és Bach időtlenségéről is kérdeztük Kamp Salamon karnagyot, az egyetem doktori tanácsának törzstagját és Eötvös József gitárművészt, a Vonós Tanszék vezetőjét.

A laikusok által mindmáig lebecsült hangszer nagykorúsítását is jelzi, hogy gitárművészként a nemzetközi presztízsű Vonós Tanszék munkáját irányíthatja? Eötvös József: Személyes megtiszteltetésnek tartom, ugyanakkor nem érzem, hogy a szakmán belül bárki is lebecsülné a hangszert. Tisztában vagyok azzal, hogy amikor gitárról van szó, az emberek többnyire a könnyűzenére gondolnak. A komolyzenészek egy része is fenntartásokkal kezeli a gitárirodalmat. Való igaz, szerintem sem éri el a klasszikus gitár irodalma azt az összetettséget, árnyaltságot, izgalmasságot, mint amit mondjuk a zongorairodalom, a hegedűirodalom, vagy a klasszikus hangszerek zömének az irodalma elér. Ebből azonban erényt is lehet kovácsolni, hiszen éppen ezért képes hidat képezni a különböző műfajok között. A gitár másfél évtizede kapott polgárjogot a Zeneakadémián, s bár a hegedűhöz vagy a csellóhoz képest valóban kiskorú, épp ebben rejlik az ereje. Hatalmas fejlődés előtt áll, pontosabban most zajlik a más húros hangszereknél már jóval korábban végbement evolúciós forradalom. Ez a mai zeneakadémista növendékek technikai tudásában is megnyilvánul. Megbirkóznak az ön által jegyzett, az évszázad átiratának mondott Goldberg-variációkkal is? EJ: Amikor nekiveselkedtem Johann Sebastian Bach műveinek, nem hittem volna, hogy így lesz, de ma már egyre több ifjú tehetség képes rá. A gitár játék lehetőségeinek java még kiaknázatlan, a fejlődés tempója viszont félelmetes. A technikai tudás természetesen nem egyenlő az elmélyült megismerésen alapuló művészi interpretációval. A virtuozitást előtérbe helyező előadói versenyek és a show-szerű koncertprodukciók korszakában átadható, megtanítható ez a fajta elmélyülés?

EÖTVÖS JÓZSEF ÉS KAMP SALAMON © ZENEAKADÉMIA / TUBA ZOLTÁN 46

Kamp Salamon: Egyértelműen igen. A doktori programjainkban részt vevő hangszeres hallgatók példája azt mutatja, hogy ma is jelentős az igény a módszeres munkára. Igenis szükség van arra, hogy az előadóművészek részletesen megismerjék az életműveket, még akkor is, ha reper toár jukon csak egy-egy darab szerepel. Akkor játszható el egy adott mű, ha tudjuk, hogy a zeneszerző más témát, más műfajban, máskor miként fejezett ki. A műveltség nem csak a zeneelmélet és a zenetudomány része. Az analízis és az interpretáció egymás előfeltételei. Kétségtelen azonban, hogy még a legrészletesebb elemzés sem képes feltárni egy adott remekmű valamennyi összefüggését. A kíváncsiság és az érdeklődés a valódi muzsikust arra sarkallja és ösztönzi, hogy megfejtse a komponista szándékait, és azokat a mű előadásakor felszínre hozza és továbbadja. Téves értelmezés ugyanakkor, ha figyelmen kívül hagyjuk, hogy


a komponálás végső célja mégiscsak az, hogy az adott zeneművet játsszák és előadják, a hallgatóság pedig meghallgassa, meghallja és átélje azt, mert végső soron a zene mégis csak az, ami megszólal. Szükség van ehhez doktori fokozatra? EJ: A Zeneakadémián eltöltött idő alatt a hangszeres játék, az előadói attitűd elsajátítása az első számú feladat, az elméleti tárgyak is ezt segítik. A doktori iskola azonban ennél több. A magasabb – vagy ha úgy tetszik: mélyebb – tudás, a műveltség szerves része a művészetnek. KS: A művészet helye a valóság fölött van, a művészet az igazság ragyo gása, amely mindenkor megvilágosítja a káoszt. Az a fontos, hogy életünkben nagyobb teret engedjünk a pozitív erőknek, azoknak, amelyek emelnek és nemesítenek, és háttérbe szorítsuk azokat, amelyek lehúznak és visszafognak. A Zeneakadémia mellett mindkettőjük életében központi szerepet tölt be Johann Sebastian Bach. Mitől ennyire időtlen az ő művészete? KS: Zenéje az embert egzisztenciájában szólítja meg, abban, ami gyermek és romlatlan marad mindenkiben, mindig és minden körülmények között. E megszólításra felébred az ember eredeti lénye, szomjúsága a legvégső, legigazabb dolgok iránt, vágyakozása a középponti rend felé irányul, amely a világgal és a létezéssel együtt minden helyen és időben azonos. Ezért a tökéletességre való törekvés nem álom, hanem élet! Isten teljességének mértéke. Ez az a felismerés, amely emberlétünkben mindannyiunkat megszólít, amely alól senki sem vonhatja ki magát. Nem szabad összekeverni a hitet és a zenét! A zene hangokkal kezdődik és hangokkal fejeződik be. Mindenesetre a Bach-életmű az én szememben istenbizonyíték. Az emberiség történetében az egyetlen olyan szellemi teljesítmény, amely azt igazolja, hogy lehetséges a tökéletességet elérni. EJ: Az előttem szóló minden gondolatával maximálisan egyetértek. Vajna Tamás

47


2017. NOVEMBER 4. (SZOMBAT ), 19.30 NAGYTEREM

A Zeneakadémia Koncertközpont saját szervezésében Befogadott rendezvény

ÉRDI TAMÁS ÉS AZ ANIMA MUSICAE KAMARAZENEKAR AZ ÓPERENCIÁS TENGEREN INNEN ÉS TÚL – KANADA 150

Klasszikus Jazz Opera Népzene Junior

Bee ven Coriolan – nyitány, op. 62 Bee ven c-moll zongoraverseny, op. 37 esne Colas et Colinette (Ridout-változat) ris er B er ie Excelsior Galántai táncok

2017. NOVEMBER 2. (C SÜTÖRTÖK ), 19.00 SOLTI TEREM

BALLADAEST ARANY JÁNOS ÉS KODÁLY ZOLTÁN EMLÉKÉRE 54. oldal

2017. NOVEMBER 2. (C SÜTÖRTÖK ), 19.00 NAGYTEREM

MÁV SZIMFONIKUS ZENEKAR SCHUBERT-EST er Rosamunde-nyitány, D. 797 er h-moll („Befejezetlen”) szimfónia, D. 759 er 2. (G-dúr) mise, D. 167 Kodály Kórus Debrecen (karigazgató: Szabó Sipos Máté) MÁV Szimfonikus Zenekar Vezényel: Kesselyák Gergely

Érdi Tamás (zongora) Anima Musicae Kamarazenekar (művészeti vezető: G. Horváth László) Vezényel: Ajtony Csaba Jegyárak: 1 500, 1 900, 2 900, 3 900 Ft Rendező: Cimbora Alapítvány . B SOLTI TEREM

. ( VASÁRNAP), 11.00

LISZT-KUKACOK AKADÉMIÁJA – HŐSÖK, TÜNDÉREK, BOHÓCOK HERKULES 10–15 ÉVESEKNEK 56. oldal . B NAGYTEREM

ANDREA DE VITIS

NOVEMBERI KONCERTKRONOLÓGIA

2017. NOVEMBER 6. (HÉTFŐ), 19.00 SOLTI TEREM

II. BUDAPESTI NEMZETKÖZI GITÁRVERSENY NYITÓKONCERT Andrea De Vitis (gitár) Jegyárak: 2017. október 20-ig: 1 900, 2 900 Ft 2017. október 21-től: 2 400, 3 400 Ft Rendező: Eötvös Zenei Alapítvány 2017. NOVEMBER 6. (HÉTFŐ), 19.30 NAGYTEREM

MVM KONCERTEK – A ZONGORA RÁNKI DEZSŐ ZONGORAESTJE KONCERT B-BEN 57. oldal

. ( VASÁRNAP), 19.30

NÉGYSZER NÉGYES PLUSZ EGY JEAN-EFFLAM BAVOUZET ÉS A KODÁLY KVARTETT

2017. NOVEMBER 7. (KEDD), 10.00 X. TEREM

II. BUDAPESTI NEMZETKÖZI GITÁRVERSENY ELŐDÖNTŐK

56. oldal

Jegyárak: 3 500, 4 000, 4 500 Ft Rendező: MÁV Szimfonikus Zenekar

A belépés a terem befogadóképességének határáig ingyenes. Rendező: Eötvös Zenei Alapítvány

2017. NOVEMBER 3. (PÉNTEK ), 19.00 SOLTI TEREM

2017. NOVEMBER 8. (SZERDA), 10.00 X. TEREM

ÖSSZKIADÁS ÉLŐBEN DEBUSSY ÖSSZES HANGSZERES KAMARAMŰVE/1

II. BUDAPESTI NEMZETKÖZI GITÁRVERSENY ELŐDÖNTŐK

54. oldal

2017. NOVEMBER 4. (SZOMBAT ), 19.00 SOLTI TEREM

A belépés a terem befogadóképességének határáig ingyenes. Rendező: Eötvös Zenei Alapítvány

ÖSSZKIADÁS ÉLŐBEN DEBUSSY ÖSSZES HANGSZERES KAMARAMŰVE/2 56. oldal

48

JEAN-EFFLAM BAVOUZET


2017. NOVEMBER 8. (SZERDA), 19.30 NAGYTEREM

2017. NOVEMBER 11. (SZOMBAT ), 16.00 NAGYTEREM

BACH MINDENKOR PURCELL KÓRUS ÉS ORFEO ZENEKAR BACH EGYHÁZI KANTÁTÁI

II. BUDAPESTI NEMZETKÖZI GITÁRVERSENY DÖNTŐ

57. oldal 2017. NOVEMBER 9. (C SÜTÖRTÖK ), 10.00 SOLTI TEREM

II. BUDAPESTI NEMZETKÖZI GITÁRVERSENY KÖZÉPDÖNTŐK

Rodrigo: Conciertode Aranjuez i a s Versenymű gitárra és kiszenekarra Közreműködik: Anima Musicae Kamarazenekar Vezényel: Joan Pages Valls

Jegyárak: 1 200, 2 200, 3 200, 4 200 Ft Rendező: Magyar Händel Társaság, Nemzeti Kulturális Alap 2017. NOVEMBER 13. (HÉTFŐ), 19.00 SOLTI TEREM

MIHÁLY ANDRÁS 100

2017. NOVEMBER 9. (C SÜTÖRTÖK ), 19.45 2017. NOVEMBER 10. (PÉNTEK ), 19.45 NAGYTEREM

BUDAPESTI FESZTIVÁLZENEKAR s a vi s 1. (f-moll) szimfónia, op. 10 a man in v Rapszódia egy Paganini-témára sa vs i Francesca da Rimini, op. 32 Lilya Zilberstein (zongora) Budapesti Fesztiválzenekar Vezényel: Dmitrij Kitajenko

Jegyárak: elővételben 2017. október 20-ig: 1 600, 2 000, 2 400, 2 800 Ft 2017. október 21-től: 1 900, 2 400, 2 900, 3 400 Ft Rendező: Eötvös Zenei Alapítvány 2017. NOVEMBER 11. (SZOMBAT ), 19.30 NAGYTEREM

A ZENEKAR MESTEREI ANTAL MÁTYÁS ÉS A ZENEAKADÉMIA SZIMFONIKUS ZENEKARA

62. oldal

Közreműködik: Anima Musicae Kamarazenekar Vezényel: Joan Pages Valls

SZALÓKI ÁGI „VETETTEM VIOLÁT…”

2017. NOVEMBER 12. ( VASÁRNAP), 19.00 SOLTI TEREM LILYA ZILBERSTEIN

2017. NOVEMBER 14. (KEDD), 19.30 NAGYTEREM

II. BUDAPESTI NEMZETKÖZI GITÁRVERSENY DÍJKIOSZTÓ GÁLAKONCERT

Jegyárak: elővételben 2017. október 20-ig: 1 600, 2 000, 2 400, 2 800 Ft 2017. október 21-től: 1 900, 2 400, 2 900, 3 400 Ft Rendező: Eötvös Zenei Alapítvány

Jegyárak: 2 700, 4 800, 6 200, 8 800, 14 300 Ft Rendező: Budapesti Fesztiválzenekar

62. oldal

HÄNDEL: APOLLO E DAFNE ACI, GALATEA E POLIFEMO

. B SOLTI TEREM

. (SZERDA), 19.00

Szalóki Ági (ének) Bodrogi Éva (ének) Kónya István (lant) Szászvárosi Sándor (viola da gamba) Ökrös együttes: Ökrös Csaba, Molnár Miklós (hegedű); Mester László „Pintyő” (brácsa); Doór Róbert (bőgő); Balogh Kálmán (cimbalom) Jegyárak: 3 600, 4 500 Ft Rendező: Gingo Art&Service

Händel: Apollo e Dafne, HWV 122 Dafne: Jónás Krisztina (szoprán) Apollo: Tomáš Šelc (bariton)

2017. NOVEMBER 10. (PÉNTEK ), 19.00 SOLTI TEREM

Händel: Aci, Galatea e Polifemo, HWV 72

AKUSZTIKUS, AUTENTIKUS KOBOZRENESZÁNSZ EGY HANGSZER ÚJJÁSZÜLETÉSE MAGYARORSZÁGON

Aci: Ducza Nóra (szoprán) Galatea: Jónás Krisztina (szoprán) Polifemo: Jekl László (basszus)

SZALÓKI ÁGI

Jegyár: elővételben 2017. október 20-ig: 700 Ft 2017. október 21-től: 1 000 Ft Rendező: Eötvös Zenei Alapítvány

57. oldal

Savaria Barokk Zenekar (korhű hangszereken) Rendező, díszlet- és jelmeztervező: Greifenstein János Vezényel: Németh Pál

49


. B NAGYTEREM

ran Szimfonikus variációk ave D-dúr zongoraverseny bal kézre i e i s 2. (D-dúr) szimfónia, op. 43 Michel Béroff (zongora) MÁV Szimfonikus Zenekar Vezényel: Csaba Péter

. (SZERDA), 19.30

A BUDAPESTI FILHARMÓNIAI TÁRSASÁG ZENEKARA BONSOIR, ESPAGNE! – MEDITERRÁN EST as A bűvészinas ain a ns 1. (a-moll) csellóverseny, op. 33 a rier España e a a A háromszögletű kalap – 1. és 2. szvit ave Bolero

Jegyárak: 3 500, 4 000, 4 500 Ft Rendező: MÁV Szimfonikus Zenekar 2017. NOVEMBER 18. (SZOMBAT ), 10.30 KUPOLATEREM

Jegyárak: 2 500, 3 300, 4 100, 4 900 Ft Rendező: A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara 2017. NOVEMBER 16. (C SÜTÖRTÖK ), 19.00 SOLTI TEREM

VARÁZSHEGY KAMARA.HU/1 A ZENEAKADÉMIA KAMARAZENEI FESZTIVÁLJA 62. oldal 2017. NOVEMBER 17. (PÉNTEK ), 19.00 SOLTI TEREM

VARÁZSHEGY KAMARA.HU/2 A ZENEAKADÉMIA KAMARAZENEI FESZTIVÁLJA 63. oldal 2017. NOVEMBER 17. (PÉNTEK ), 19.00 NAGYTEREM

MÁV SZIMFONIKUS ZENEKAR ÜNNEPI HANGVERSENY FINNORSZÁG 50

VARÁZSHEGY KAMARA.HU/4 A ZENEAKADÉMIA KAMARAZENEI FESZTIVÁLJA 65. oldal 2017. NOVEMBER 19. ( VASÁRNAP), 17.00 ZENEAKADÉMIA KÁVÉZÓ

VARÁZSHEGY KAMARA.HU/HATSZEMKÖZT BESZÉLGETÉS IRODALOMRÓL ÉS ZENÉRŐL 65. oldal

VARÁZSHEGY KAMARA.HU/HAMUPIPŐKE

2017. NOVEMBER 19. ( VASÁRNAP), 19.00 SOLTI TEREM

2017. NOVEMBER 18. (SZOMBAT ), 19.00 SOLTI TEREM

VARÁZSHEGY KAMARA.HU/5 A ZENEAKADÉMIA KAMARAZENEI FESZTIVÁLJA

63. oldal

MIHALOVICH-DALOK

Pólus László (cselló) Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara Vezényel: Madaras Gergely

2017. NOVEMBER 19. ( VASÁRNAP), 11.00 SOLTI TEREM

64. oldal

2017. NOVEMBER 18. (SZOMBAT ), 19.30 NAGYTEREM

VARÁZSHEGY KAMARA.HU/3 A ZENEAKADÉMIA KAMARAZENEI FESZTIVÁLJA 64. oldal 2017. NOVEMBER 19. ( VASÁRNAP), 11.00 NAGYTEREM

MEGÉRTHETŐ ZENE BUDAFOKI DOHNÁNYI ZENEKAR VOKÁLIS UNIVERZUM

65. oldal 2017. NOVEMBER 20. (HÉTFŐ), 19.30 NAGYTEREM

NEMZETI FILHARMONIKUS ZENEKAR e er A bűvös vadász – nyitány mann a-moll csellóverseny, op. 129 rie 1. Peer Gynt szvit, op. 46 Suren Bagratuni (cselló) Nemzeti Filharmonikus Zenekar Vezényel: Hamar Zsolt Jegyárak: 3 000, 4 000, 6 000 Ft Rendező: Nemzeti Filharmonikusok

Z n Liszt Ferenchez Akik mindig elkésnek Öregek Jézus és a kufárok Mátrai képek Nyíregyházi Cantemus Vegyeskar (karigazgató: Szabó Soma) Előad és vezényel: Hollerung Gábor Jegyárak: 1 900, 2 300, 2 700 Ft Rendező: Budafoki Dohnányi Zenekar

SUREN BAGRATUNI

MADARAS GERGELY

ÁLLAMMÁ ALAKULÁSÁNAK 100. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL


2017. NOVEMBER 21. (KEDD), 19.30 NAGYTEREM

2017. NOVEMBER 23. (C SÜTÖRTÖK ), 19.30 NAGYTEREM

MVM KONCERTEK ROST ANDREA ÉS VIGH ANDREA

A MAGYAR RÁDIÓ SZIMFONIKUS ZENEKARA

66. oldal

i van Bee ven 2. (F-dúr) románc, op. 50 1. (C-dúr) szimfónia, op. 21 1. (G-dúr) románc, op. 40 8. (F-dúr) szimfónia, op. 93 Oláh Vilmos (hegedű) A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Vezényel: Vásáry Tamás

2017. NOVEMBER 22. (SZERDA), 19.00 SOLTI TEREM

KODÁLY 2017 ACCORD QUARTET KODÁLY-KVARTETTEK 66. oldal

Jegyárak: 3 000, 4 300, 5 500, 6 500 Ft Rendező: A Magyar Rádió Zenei Együttesei 2017. NOVEMBER 24. (PÉNTEK ), 19.00 SOLTI TEREM

KAMARAZENE KARNYÚJTÁSNYIRA ECKHARDT GÁBOR, DÉRI GYÖRGY ÉS BORBÉLY MIHÁLY KAMARAESTJE

2017. NOVEMBER 22. (SZERDA), 19.30 NAGYTEREM

67. oldal

ZENEKAR A KÖZPONTBAN JULIAN RACHLIN ÉS AZ ENGLISH CHAMBER ORCHESTRA

2017. NOVEMBER 24. (PÉNTEK ), 19.30 NAGYTEREM

66. oldal

ÓBUDAI DANUBIA ZENEKAR CSODASZARVAS a a ri ai an s eres ene i e i Zongoraverseny Bar Cantata profana, BB 100

ENGLISH CHAMBER ORCHESTRA

2017. NOVEMBER 23. (C SÜTÖRTÖK ), 19.00 SOLTI TEREM

VERSENYGYŐZTESEK AKILONE QUARTET A BORDEAUX-I KVARTETTVERSENY GYŐZTESE 67. oldal

JI EUN YOOK

ACCORD QUARTET

. B SOLTI TEREM

. (SZOMBAT ), 19.00

EURO SINFONIETTA WIEN ÉS A MÁV SZIMFONIKUSOK KAMARAZENEKARA ar 4. (D-dúr) hegedűverseny, K. 218 ar 20. (d-moll) zongoraverseny, K. 466 Haydn: 1. (D-dúr) szimfónia, Hob. I:1 Ji Eun Yook (hegedű) Jihyun Cho (zongora) Euro Sinfonietta Wien A MÁV Szimfonikusok Kamarazenekara Vezényel: Alfredo Sorichetti

Sonus Ütőegyüttes (művészeti vezető: Szabó István) Fejérvári Zoltán (zongora) Horváth István (tenor) Alexandru Agache (bariton) A Magyar Rádió Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán) Óbudai Danubia Zenekar Vezényel: Farkas Róbert

Jegyár: 1 500 Ft Rendező: IMK – Verein für Internationale Musik- und Kulturförderung

Jegyárak: 2 500, 3 200, 3 800, 4 700 Ft Rendező: Óbudai Danubia Zenekar

70. oldal

2017. NOVEMBER 26. ( VASÁRNAP), 11.00 NAGYTEREM

LISZT-KUKACOK AKADÉMIÁJA – HŐSÖK, TÜNDÉREK, BOHÓCOK JÁTSSZUNK HÁRY JÁNOST! 6–15 ÉVESEKNEK

51


2017. NOVEMBER 26. ( VASÁRNAP), 19.30 NAGYTEREM

2017. NOVEMBER 30. (CSÜTÖRTÖK ), 19.00 SOLTI TEREM

BALOG JÓZSEF ZONGORAESTJE

A FEKETE-FEHÉR SZÍNEI KEMENES ANDRÁS ZONGORAESTJE

70. oldal

71. oldal

KRUPPA BÁLINT

2017. NOVEMBER 29. (SZERDA), 19.30 2017. NOVEMBER 30. (C SÜTÖRTÖK ), 19.30 NAGYTEREM

2017. NOVEMBER 28. (KEDD), 19.00 SOLTI TEREM

A TEHETSÉG KÖTELEZ CSABAY DOMONKOS, KRUPPA BÁLINT, KURGYIS ANDRÁS ÉS FEJÉRVÁRI JÁNOS KAMARAESTJE

71. oldal

2017. NOVEMBER 28. (KEDD), 19.30 NAGYTEREM

ANTJE WEITHAAS ÉS A CONCERTO BUDAPEST Bee ven D-dúr hegedűverseny, op. 61 a emi s Toward the Sea II. Bee ven 4. (B-dúr) szimfónia, op. 60 Antje Weithaas (hegedű) Kaczander Orsolya (fuvola) Polónyi Ágnes (hárfa) Concerto Budapest Vezényel: Keller András Jegyárak: 2 200, 3 100, 3 900, 4 800, 5 900 Ft Rendező: Concerto Budapest

ar D-dúr szonáta két zongorára, K. 448 Bee ven f-moll („Appassionata”) szonáta, op. 57 s r s i Egy kiállítás képei Hegedűs Endre (zongora) Közreműködik: Hegedűs Katalin (zongora) Jegyárak: 2 500, 3 500, 4 500 Ft Rendező: Stúdió Liszt Kft.

52

ANTJE WEITHAAS

HEGEDŰS ENDRE ZONGORAESTJE


varázshegy A Zeneakadémia Kamarazenei Fesztiválja

MŰVÉSZETI VEZETŐK: Simon Izabella és Várjon Dénes KÖZREMŰKÖDŐ MŰVÉSZEK: Muriel Cantoreggi; Marie-Claude Chappuis; Veronika Eberle; Escher vonósnégyes; Érdi Tamás; Fejérvári Zsolt; Andrea Hallam; Marie-Elisabeth Hecker; Kim Kashkashian; Keller András; Klenyán Csaba; Lakatos György; Megyesi Zoltán; Perényi Miklós; Roman Rabinovich; Simon Izabella; Várjon Dénes; Radovan Vlatkovic

2017.11.16—19.


NOVEMBER 2. (C SÜTÖRTÖK ), 19.00

NOVEMBER 3. (PÉNTEK ), 19.00

SOLTI TEREM

SOLTI TEREM

BALLADAEST ARANY JÁNOS ÉS KODÁLY ZOLTÁN EMLÉKÉRE

ÖSSZKIADÁS ÉLŐBEN DEBUSSY ÖSSZES HANGSZERES KAMARAMŰVE/1

Z

n és Aran

n s művei

Rendező: Hegedűs D. Géza Fürjes Anna (szoprán) Kiss Judit Anna (mezzoszoprán) Bartos Barna, Gulyás Bence (tenor) Szűcs Attila (bariton) Tanszékvezető: Meláth Andrea A verseket előadják a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói A balladaestet összeállította: Ittzés Mihály Kétszáz éve született és százharmincöt éve hunyt el Arany János. Százharmincöt éve született és ötven éve hunyt el Kodály Zoltán. E kerek évfordulók önmagukban is kötelezővé tennének egy Kodály–Arany-estet 2017-ben, a magyar kultúra két óriását azonban sokkal mélyebb szálak fűzik egymáshoz annál, hogy Kodály Arany halálának évében született. Későbbi fele ségének, Gruber Emmának már 1907ben így írt Kodály: „[…] Arany János az én doppelgängerem és előrevetett árnyékom, vagy én neki árnyéka – mindegy.” Kodály adta közre Arany dallamgyűjteményét a költő halálának 70. évfordulóján, és bár Arany-verset csupán kettőt zenésített meg, számos népballadát emelt át a művészi zene világába, amelyekben ott rejlik erősen az Arany-hatás. Ezekből nyújt válogatást a Magyar Kodály Társaság, a Zeneakadémia és a Színművészeti Egyetem közös estje, amely a neves grafikusművész, Buday György vetített képeinek köszönhetően valódi összművészeti élményt kínál a közönségnek. Jegyár: 1 200 Ft Rendező: Magyar Kodály Társaság, Színművészeti Egyetem, Zeneakadémia Koncertközpont 54

e

ss művei

Fejérvári Zoltán, Szabó Marcell (zongora); Kruppa Bálint (hegedű); Izsák Ilona (brácsa); Karasszon Eszter (cselló); Razvaljajeva Anasztázia (hárfa); Tóth Zsuzsanna (fuvola) Művészeti vezető: Szabó Marcell Debussy 1910-ben szerzői estet adott Budapesten. A koncert után Csáth Géza interjút készített a zeneszerzővel, akit többek között a Debussy-forradalomról faggatott. „Sohase csináltam forradalmat és egyáltalán nem vagyok forradalmár” – nyilatkozta. „Akik ezt állítják rólam, azok nem ismernek sem engem, sem a muzsikámat. És ugyan ki ellen csináltam volna forradalmat? A régiek ellen? Azoknak, akik igazán nagyok, a legnagyobb tisztelője, csodálója vagyok. Beethoven, Mozart, Haydn ellen forradalmat csinálni? Badarság. Ezek örök mesterek, örök, amit csináltak, és ezt soha semmiféle forradalom nem döntheti meg.” Ha végigfuttatjuk szemünket Debussy kamarakompozícióinak nem különösebben hosszú listáján, szembetűnő a klasszikus kamaraműfajok hangsúlyos jelenléte. A darabok mélyére pillantva persze azonnal kiderül, hogy Debussy kamarazenéjének anakronizmusában van valami üdítően provokatív, vagy ha tetszik, forradalmi. A zeneszerzői életművek meghatározott műfajait a maga teljességében bemutatni kívánó Összkiadás élőben sorozat ezúttal Debussy kamarazenéjéről ad átfogó képet frissen végzett és/vagy doktorált zeneakadémisták közreműködésével. Jegyárak: 1 900, 2 500 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont

SZABÓ MARCELL © ZENEAKADÉMIA / KONDELLA MISI


SIETŐ ASSZONY (1973) © KORNISS PÉTER


NOVEMBER 4. (SZOMBAT ), 19.00

SOLTI TEREM

B

. ( VASÁRNAP), 11.00

SOLTI TEREM

ss művei

Fejérvári Zoltán, Szabó Marcell (zongora); Kruppa Bálint, Osztrosits Éva (hegedű); Kurgyis András (brácsa); Fejérvári János (cselló); Szűcs Péter (klarinét); Seleljo Erzsébet (szaxofon) Művészeti vezető: Szabó Marcell „A francia a szemével kapcsolódik a világba, nem csoda, hogy még ha zenét hall is, részt akar belőle a szemének” – írta Kodály Zoltán Debussy vizuális asszociációkat felkeltő darabcímeivel kapcsolatban. A kamarazene műfaji keretei között viszont semmiféle sugalmazásra nincs már szükség, a zene szerző megszabadulhat a címadás „nyűgétől”, a kompozíció pedig kitörhet a beszédes címek lehúzó gravitációs teréből. Rendkívül tanulságos, hogy a hol impresszionistának, hol szimbolistának tekintett zeneszerző nek rológját fogalmazó Kodály Zoltánnak Debussyről Mozart jutott az eszébe: „kezdjük érteni, mit dicsértek Mozarton, mikor olyan nyomatékkal emlegették ízlését. Mintha azóta ennek a szónak értelme veszett volna. Mintha most, annyi torz lárma után, Debussy műveiből megint a latin vonalú szépség első félénk sugarai áradnának.” Ám ezek a félénk sugarak soha nem világíthatják át a Debussy-művek minden zegzugát. Darabjai mindig megmaradnak titokzatosnak, illetve ahogy egyik-másik Debussy-kortárs oly szívesen fogalmazott: részegítően homályosnak. Jegyárak: 1 900, 2 500 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont 56

. ( VASÁRNAP), 19.30

NÉGYSZER NÉGYES PLUSZ EGY JEAN-EFFLAM BAVOUZET ÉS A KODÁLY KVARTETT

ÖSSZKIADÁS ÉLŐBEN DEBUSSY ÖSSZES HANGSZERES KAMARAMŰVE/2 e

B

NAGYTEREM

LISZT-KUKACOK AKADÉMIÁJA – HŐSÖK, TÜNDÉREK, BOHÓCOK HERKULES 10–15 ÉVESEKNEK J. S. Bach: Herkules a válaszúton – kantáta, BWV 213 Aura Musicale (művészeti vezető: Máté Balázs) Mesélő: Mona Dániel Hősök, tündérek, bohócok a főszereplői a felső tagozatos általános iskolások – s persze szüleik és nagyszüleik – számára meghirdetett őszi Liszt-kukac koncertsorozatnak. A sorozat első alkalmával egy romantikus fuvolaszonáta révén a legendás vízi tündérrel ismerkedhettünk meg, ezúttal a görög mitológia egyik leghatalmasabb hősével, magával Herkulessel tölthetünk el egy órát. A hőst ráadásul nem kisebb zeneszerző mutatja be nekünk, mint Johann Sebastian Bach, aki a szász választófejedelem fiának tizenegyedik születésnapjára komponálta a koncerten elhangzó ünnepi kantátát. Herkules válaszúton – így szól a mű címe, s ezúttal nem Herkules valamely hőstettéről van szó, hanem arról, hogy a gyönyör, vagy az erény útját válassza-e az ifjú hős. A kérdés eldöntése korántsem olyan egyszerű, mint gondolnánk, de segítségünkre lesz benne a nagyszerű csellista, Máté Balázs és korhű hangszereken játszó együttese, az Aura Musicale. Jegyár: 1 400 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont Támogató: Nemzeti Kulturális Alap

Mendelssohn: Andante és Scherzo, op. 81 mann 3. (A-dúr) vonósnégyes, op. 41/3 ran f-moll zongoraötös Jean-Efflam Bavouzet (zongora) Kodály Kvartett: Falvay Attila, Bangó Ferenc (hegedű) Fejérvári János (brácsa) Éder György (cselló) Az etikettre és az apró gesztusokra oly érzékeny párizsi közönség igencsak meglepődött, amikor azt látta, hogy César Franck f-moll kvintettjének zongoristája a darab befejeztével úgy vonul le a színpadról, hogy „véletlenül” a kottatartón felejti saját példányát. E gesztust sokan a művel szembeni megvetés jeleként értelmezték, ami azért is tűnt meglehetősen otrombának, mert az illető zongorista maga is zeneszerző volt, ráadásul a darab dedikációja is neki szólt. Camille Saint-Saëns magatartása úgy vonult be a zenei kalauzok lapjaira, mint „kisebbfajta botrány, mely beár nyékolta Franck kvintettjének ősbemutatóját”. Ha a művet nem Párizsban, hanem Berlinben vagy Lipcsében mutatták volna be, történetesen Mendelssohn- és Schumanndarabok társaságában, akkor nemcsak hogy premiert beárnyékoló momentumokról, hanem langyos fogadtatásról sem számolhattak volna be a korabeli krónikák. A publikum feltehetőleg sajátjaként ölelte volna keblére a kvintettet, olyan darabként, mely eleven és szoros kapcsolatban áll a német romantika kamarazenéjével. Jegyárak: 1 900, 3 100, 4 300, 5 400 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont


NOVEMBER. 6. (HÉTFŐ), 19.30

NOVEMBER. 8. (SZERDA), 19.30

NOVEMBER 10. (PÉNTEK ), 19.00

NAGYTEREM

NAGYTEREM

SOLTI TEREM

MVM KONCERTEK – A ZONGORA RÁNKI DEZSŐ ZONGORAESTJE KONCERT B-BEN Haydn: B-dúr szonáta, Hob. XVI:41 mann Humoreszk, op. 20 Bra ms Variációk és fúga egy Händel-témára, op. 24 Ránki Dezső (zongora) „Ideális pianistaalkat, kiválóan érzi a zongorát, és csodálatos biztonsággal viteti magát a zenével. Előadása mindig plasztikus körvonalú, zárt, rendezett, világos, egyszerű. Semmit sem a felületen keres, a zene érzelmi forrásaiból merít. Lírai vénája és az egész zenéléséből áradó makulátlan tisztaság teszi hallatlanul vonzóvá játékát, és ígér igazi magasságokba ívelő művészi pályafutást.” 1970. február 14-én a Bartók Rádió Új zenei újság című műsorában méltatta ekként Kroó György a zwickaui Schumann Zongoraverseny friss nyertesét, a tizennyolc éves Ránki Dezsőt. Az ifjú zongorista bemutatkozása óta lassan ötven év telt el, s ma már kijelent hetjük, a Kroó által jósolt „igazi magasságokba ívelő művészi pályafutás” megvalósult. Ránki Dezső vitán felül napjaink legjelentősebb zongoraművészeinek egyike. Zeneakadémiai hangversenyén egy Marie Esterházy hercegnőnek ajánlott, lenyűgözően világos – Ránki zongorajátékához tökéletesen illő – Haydn-szonáta, Schumann közel félórás, virtuóz ciklusa, a Humoreszk, valamint Brahms talán legnagyobb szabású zongoraműve, a Händel-változatok lesz hallható. Jegyárak: 3 000, 4 000, 5 000, 6 000, 8 000, 10 000 Ft Rendező: Besszer Koncert, Zeneakadémia Koncertközpont

AKUSZTIKUS, AUTENTIKUS KOBOZRENESZÁNSZ EGY HANGSZER ÚJJÁSZÜLETÉSE MAGYARORSZÁGON BACH MINDENKOR PURCELL KÓRUS ÉS ORFEO ZENEKAR BACH EGYHÁZI KANTÁTÁI ann e as ian Ba „Es ist nichts Gesundes an meinem Leibe”– kantáta, BWV 25 „Es reißet euch ein schrecklich Ende” – kantáta, BWV 90 „Schauet doch und sehet ob irgendein Schmerz sei”– kantáta, BWV 46 „Nimm von uns, Herr, du treuer Gott” – kantáta, BWV 101 „Herr, gehe nicht ins Gericht” – kantáta, BWV 105

Szlama László, Bolya Mátyás, Raffay Boróka (koboz); Dresch Mihály (fuhun); Kerényi Róbert (furulya); Mihó Attila, Török Tilla (hegedű) Bordó Sárkány Régizene Rend; Anno Musica; PásztorHóra Zenekar; Kobzart; SzlamaBand Magyar Állami Népi Együttes

A Bach-zenéhez nem kell apropó. Mindenkor szívesen hallgatjuk, zenéjének „üzenete” mindenkor aktuális. Ma már így tekintünk a kantátákra is, pedig e kompozíciók egykoron igen szorosan az adott vasár- vagy ünnepnap liturgikus tartalmához kapcsolódtak. Vashegyi György és együtteseinek szerdai koncertjén ezúttal az év öt különböző vasár napjához illeszkedő kantáta csendül fel.

A koboz egy régi hangszercsalád tagjaként zenei utazásra csábít térben és időben egyaránt: a koncerten a hagyományos darabok mellett így rendkívül kreatív feldolgozások is megszólalnak. A Junior Prima díjas Szlama László barátai segítségével idézi meg a népzene és a történeti zene legszebb dallamait, és személyéhez köthető produkciókon keresztül mutatja be ezt a régi-új hangszert, mely egyre nagyobb szerephez jut a „kortárs” zenei életben is. Szlama partnereként olyan együttesek lépnek színpadra, mint a fergeteges hangulatú koncertjeiről ismert Bordó Sárkány Régizene Rend, a régizenét az autentikus népzene irányából megközelítő Anno Musica, az ősi csángó zenei hagyományt a budapesti táncházas generáció fiatalos dinamizmusával ötvöző PásztorHóra, a nem mindennapi felállású Kobzart vagy a SzlamaBand. De együtt zenél majd Szlama Lászlóval Bolya Mátyás, Dresch Mihály, Kerényi Róbert, Mihó Attila, Raffay Boróka és Török Tilla, sőt egy közös produkció erejéig közreműködnek az estén a Magyar Állami Népi Együttes táncosai is.

Jegyárak: 1 900, 3 100, 4 300, 5 400 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont

Jegyár: 1 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont

Kalafszky Adriána, Szutrély Katalin (szoprán); Bárány Péter, Gavodi Zoltán (kontratenor); Komáromi Márton, Mészáros Péter (tenor); Borka Ákos, Najbauer Lóránt (basszus) Purcell Kórus, Orfeo Zenekar (korabeli hangszereken) Vezényel: Vashegyi György

57


LONDON SINFONIETTA (2017. FEBRUÁR 9.) © ZENEAKADÉMIA / MUDRA LÁSZLÓ

BORODIN QUARTET (2017. JÚNIUS 9.) © ZENEAKADÉMIA / ADRIÁN ZOLTÁN 58


A ZENEAKADÉMIA SZIMFONIKUS ZENEKARA (2017. FEBRUÁR 22.) © ZENEAKADÉMIA / MUDRA LÁSZLÓ

OPERAVIZSGA – BALJÓS ROMANTIKA (2017. JANUÁR 16.) © ZENEAKADÉMIA / FELVÉGI ANDREA

ALEXANDRE THARAUD (2017. MÁRCIUS 11.) © ZENEAKADÉMIA / MUDRA LÁSZLÓ 59


VARÁZSLATOS MESEMONDÓK Az Elsők és utolsók, valamint a Fordulópont után egy újabb találó cím, a szintén az irodalomból kölcsönzött Varázshegy díszeleg a kamara.hu programjainak fejlécében. A Thomas Mann-regény számos ponton párhuzamba állítható a Zeneakadémia hagyományos őszi kamarazenei fesztivál jával, de a művészeti vezetők, Simon Izabella és Várjon Dénes ezúttal sem csak e hasonlóságok miatt választották a címet.

VÁRJON DÉNES ÉS SIMON IZABELLA © ZENEAKADÉMIA / KONDELLA MISI 60

A kamara.hunak két kiemelkedően fontos tulajdonsága van. Az egyik, hogy a fellépők valamennyien a házigazda művész házaspár baráti-zenei körébe tartoznak, s nem mellesleg minden túlzás nélkül napjaink legkiválóbb muzsikusai, akik külön-külön és együtt is a világ vezető koncerttermeinek rendszeres fellépői. Többen közülük a kamara.hu közönsége számára is ismerősek lehetnek, hiszen másodszor látogatnak el a fesztiválra. Simon Izabella és Várjon Dénes évekre előre terveznek, évekkel a koncert előtt hívják meg a művészeket (nem csoda, elég csak a zenészek programnaptárába belepillantani), így már azt is egész régóta lehetett tudni, hogy a fiatal és kitűnő hegedűs, Veronika Eberle, valamint a jelen cikk íróját zenei szerelembe ejtő kürtös, Radovan Vlatković is fellépnek majd idén. A két éve (Várjon Dénessel) Brahmsot játszó hármas ezúttal Ligeti Kürttrióját adja elő a fesztivál nyitókoncertjén. Tavalyról is találunk ismerős neveket: Klenyán Csaba és Lakatos György is színpadra lép majd több hangversenyen. Nem egészen idegen hely Budapest a hegedűs Muriel Cantoreggi és a brácsás Andrea Hallam számára sem, akik mindketten zenéltek már itt, igaz, Simon és Várjon korábbi kamarazenei fesztiváljainak egyikén. Több művész jelenlétét pedig a Mitsuko Uchida zenei vezetésével működő Marlboro Fesztiválnak köszönhetjük, ahol a kamara.hu két művészeti vezetője évről évre életre szóló barátságokat köt, és felejthetetlen kamarazenei élményeket szerez. Mindketten átszellemülten és nosztalgikus mosollyal mesélnek a fesztiválról, ahonnan idén Marie-Elisabeth Heckert, Kim Kashkashiant, Roman Rabinovichot és az Escher Vonósnégyes csellistáját, Brook Speltzet sikerült (szerencsére a kvartett többi tagjával együtt) hazánkba csábítani. Simon Izabella és Várjon Dénes másik legkedvesebb vidéke, ahová zenélni és üdülni is nagy örömmel járnak, Svájc. Ez a varázslatos ország nemcsak azért jelentős a kamara.hu szemszögéből, mert ott játszódik Thomas Mann regénye, hanem mert ide is számos barátság köti a művészeti vezetőket. Itt ismerkedett meg Simon Izabella Marie-Claude Chappuis énekesnővel, akivel Brahms-, Schubertés Mahler-műveket ad majd elő a november 16-i nyitókoncerten. A zongoraművésznő minden évben komoly hangsúlyt fektet a dalirodalomra, és küldetésszerűen hirdeti, hogy az énekre és zongorára írt darabok nagyon is kamarazenék, s a legkevésbé sem zongorakíséretes dalok. Pasztircsák Polinával, Sarah Shaferrel és Kovács Istvánnal közös előadásai után pedig a Solti Terem közönsége számára sem lehetett kérdés, hogy igaza van. Talán ennek az egyetértésnek is köszönhető – meg persze a gyönyörű dalok végeláthatatlan repertoárjának –, hogy tavalyhoz hasonlóan idén is két énekest hallhatunk majd. Chappuis mellett fellép Megyesi Zoltán is, aki a zárókoncerten Schumann A költő szerelme című ciklusát énekli. További kiváló magyar zenészekkel gazdagodik a kamara.hu fellépőinek sora, itt lesz Fejérvári Zsolt nagybőgő- és Keller András hegedűművész is, a Nagyteremben Chopint játszik Érdi Tamás, Perényi Miklós pedig Schumanntól Janáčeken át Dohnányiig és Schönbergig a csellórepertoár széles palettáját mutatja be. Természetesen a két művészeti vezető idén is


tekintélyes mértékben veszi ki részét a programokból: minden hangversenyen hallhatjuk őket. A meghívott művészekkel közös produkciók mellett nem maradhat el zongoraduójuk sem; idén egy-egy Debussyés Brahms-művet adnak elő együtt. Ez tehát az egyik fő tulajdonsága a fesztiválnak: a gondosan összeválogatott, családias hangulatú és megkérdőjelezhetetlen szakmai minőségű zenészkar. A másik pedig az ugyanezzel a precizitással megalkotott műsor. Ahogy az Elsők és utolsók (és egyetlenek) címet egyszerű volt a zeneszerzői életművekre vonatkoztatni, és a Fordulópont is világosan kijelölt bizonyos műveket, a Varázshegy sokkal kevésbé konkrét. Simon Izabella és Várjon Dénes ezúttal is két irányból közelítették meg a címadást. Egyrészt irodalmi kapcsot kerestek a zenéhez (ahogy a kiegészítő programokkal is a társművészetek harmóniájának fontosságát igyekeznek kiemelni), másrészt olyan fogalmat kerestek, amely önmagában is asszociációk sokaságát indítja el. Az eredeti Varázshegy és a kamara.hu valóságból és problémákból kiragadó ereje között kétségkívül fellelhető hasonlóság, a fesztivál a béke szigeteként várja a kikapcsolódni és művelődni vágyókat. Akárcsak a regényben, itt is teljes filozófiai rendszereket ismerhet meg, aki nyitott füllel és szívvel érkezik a Zeneakadémiára. És metaforikus értelemben a kamara.hu is „hegy”, amennyiben a művészi színvonal csúcsát nyújtja – ezzel varázsolva el garantáltan az ide ellátogatókat. Az idei koncertek műsorait pedig a varázshegy mint szó kovácsolja egységekbe: a varázs, a mese, a fantázia, a balladaiság, az elbeszélés az, ami összeköti egy-egy program műveit. Minden hangverseny egy történet, melyben kontrasztok vannak ugyan, de e kontrasztok szerves részét képezik az egésznek. Így kerülhet Ligeti Brahms és Schubert közé, Schönberg Mahler mellé, egy francia, egy lengyel, egy morva és egy osztrák egymás után, és még folytathatnánk a különleges összeállítások sorát. Vannak szorosan összeköthető szerzők, mint Bach és Busoni, vagy Brahms és Schumann, és általánosságban elmondható, hogy a szünetek előtti és utáni részek mindig egy-egy összefüggő blokkot alkotnak. Találkozunk meseszerű lényekkel, mint a szerelmes költő, a szellem, a vándorlegény, a rémkirály, vagy épp a halál és a lányka, műfajilag pedig a szabad fantáziától a szigorú szerkesztésű fúgáig sok mindennel. A mese lesz a központi témája az irodalmi beszélgetésnek is, ahol Simon Izabella és Várjon Dénes Boldizsár Ildikó mesekutató-írót látja vendégül, a gyerekek pedig Hamupipőke zenei világába kukkanthatnak be november 18-án. Ez a mesekönyv, vagyis a fesztivál mindenkinek tartogat kedves élményeket, érdemes tehát meghallgatni, leginkább az egész idei gyűjteményt, mert ilyen mesélőkkel és történetekkel ritkán találkozik az ember. Mona Dániel

61


NOVEMBER 13. (HÉTFŐ), 19.30

NOVEMBER 14. (KEDD), 19.30

NOVEMBER 16. (C SÜTÖRTÖK ), 19.00

SOLTI TEREM

NAGYTEREM

SOLTI TEREM

MIHÁLY ANDRÁS 100 Mihály: Mouvement pour Violoncello et Piano Mihály: 2. vonósnégyes Mihály: Három tétel (kamaraegyüttesre) Bee ven G-dúr szonáta hegedűre és zongorára, op. 96 Kováts Péter (hegedű); Perényi Miklós (cselló); Varga Csilla, Fülei Balázs (zongora); Kruppa Vonósnégyes; a Zeneakadémia Kamarazene Tanszékének hallgatói Műsorvezető: Péteri Lóránt 100 éve született Mihály András zeneszerző, karmester és csellóművész, a Zeneakadémia legendás kamarazene tanára. A buchenwaldi koncentrációs tábort is megjárt Mihály az 1945 és 1950 közötti időszak zenei életének egyik legbefolyásosabb személyisége volt, 1962től a Magyar Rádió zenei lektoraként, 1978-tól közel egy évtizeden át az Operaház igazgatójaként működött. Zeneszerzői életműve éppoly jelentős, mint kamarazene-tanári tevékenysége, éppen e kettőt állítja reflektorfénybe az ünnepi koncert. A 2. vonósnégyesről maga Mihály nyilatkozta halála előtt néhány hónappal, hogy életműve egyik legfontosabb darabjának tartja. A Három tétel kamaraegyüttesre 1968. október 4-én a Zeneakadémia Kistermében hangzott el először Magyarországon a Mihály által vezetett Budapesti Kamaraegyüttes bemutatkozó koncertjén. Az együttes az 1960-as évek végétől az új zene egyik legfontosabb műhelyének számított. Beethoven G-dúr szonátája nemcsak a Mihály számára gyakorló muzsikusként és zeneszerzőként is fontos klasszikus hagyományt képviseli a koncerten, hanem a nagy kamarazene-tanár emlékét is szeretné felidézni. A koncertre díjtalan belépő igényelhető. Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont 62

VARÁZSHEGY KAMARA.HU/1 A ZENEAKADÉMIA KAMARAZENEI FESZTIVÁLJA A ZENEKAR MESTEREI ANTAL MÁTYÁS ÉS A ZENEAKADÉMIA SZIMFONIKUS ZENEKARA Bar

s 4. concerto 3. zongoraverseny, BB 127 Missa brevis

Ránki Fülöp (zongora) Alma Mater Kórus (karigazgató: Somos Csaba) A Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara Vezényel: Antal Mátyás Ránki Fülöp egy hétköznapinak mondható karmesteri vizsgakoncerten annyira magabiztos játékkal és kiérlelt koncepcióval, olyan rendkívüli szuggesztivitással szólaltatta meg Liszt A-dúr zongoraversenyét, melyre csak különleges csillagzat alatt álló koncerteken van példa. Az ifjú zongoraművész a karmesterrel kamarazenei dialógust folytatva tárta fel a csillogó versenymű zenei szövetének finomszerkezetét; már ekkor úgy tűnt, hogy ehhez az előadói attitűdhöz különösen jól illene Bartók 3. zongoraversenye. Ez a rendkívül költői darab soha nem a technika, sokkal inkább a szív, az empátia és a hangszínfantázia erőpróbája. Olyasféle érett művészszemélyiséget feltételez, mely egy ifjú pianistának csak a legritkább esetben a sajátja. Ránki Fülöp a legritkább esetekhez tartozik. A karmester a zongoraversenyhez egy vonósszínekben fürdő Szőllősy-concertót és egy olyan Kodályművet választott, mely a 3. zongoraversennyel szinte egy időben született. Jegyárak: 1 200, 1 700, 2 800, 3 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont

Bra ms Brácsadalok, op. 91 er A halál és a lányka, D. 531 er A rémkirály, D. 328 (átirat énekhangra és vonósokra) i e i Kürttrió („Hommage à Brahms”) Mahler: Egy vándorlegény dalai n er A megdicsőült éj, op. 4 Simon Izabella, Várjon Dénes (zongora); Marie-Claude Chappuis (mezzoszoprán); Veronika Eberle, Muriel Cantoreggi, Keller András (hegedű); Kim Kashkashian, Andrea Hallam (brácsa); Perényi Miklós, Marie-Elisabeth Hecker (cselló); Radovan Vlatković (kürt) Escher Vonósnégyes: Adam Barnett-Hart, Aaron Boyd (hegedű); Pierre Lapointe (brácsa); Brook Speltz (cselló) Varázshegy alcímmel, idén harmadik alkalommal ad otthont a Zeneakadémia Simon Izabella és Várjon Dénes kamarazenei fesztiváljának, melynek programja hagyományosan egy-egy jelentős irodalmi mű köré szerveződik. A legkiválóbb hazai és nemzetközi művészek, a fesztivált megálmodó művész házaspár közeli barátai lépnek színpadra a négynapos kamarazenei ünnepen, mely az elmúlt évekhez hasonlóan idén is elmélyültségével, személyes hangjával és különleges kapcsolódásaival ígér egyedülálló zenei élményeket. Mesék, fantáziák, rejtett történetek lépnek egymással párbeszédbe a koncerteken, melyek programját a két művészeti vezető szabad fantáziája és a művek mögöttes tartalmából kiinduló asszociációi hívták életre. Jegyárak: 2 500, 3 200 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont


NOVEMBER 17. (PÉNTEK ), 19.00

NOVEMBER 18. (SZOMBAT ), 10.30

SOLTI TEREM

KUPOLATEREM

VARÁZSHEGY KAMARA.HU/2 A ZENEAKADÉMIA KAMARAZENEI FESZTIVÁLJA J. S. Bach: A fúga művészete, BWV 1080 (részletek) B s ni 2. (e-moll) hegedű-zongora szonáta, op. 36a mann Adagio és allegro, op. 70 Br Nyolc darab klarinétra, brácsára és zongorára, op. 83 (részlet) Bee ven D-dúr („Szellem”) zongoratrió, op. 70/1 Simon Izabella, Várjon Dénes, Roman Rabinovich (zongora); Muriel Cantoreggi, Keller András (hegedű); Andrea Hallam (brácsa); Marie-Elisabeth Hecker (cselló) Radovan Vlatković (kürt); Klenyán Csaba (klarinét) Escher Vonósnégyes: Adam Barnett-Hart, Aaron Boyd (hegedű); Pierre Lapointe (brácsa); Brook Speltz (cselló)

ESCHER VONÓSNÉGYES © SOPHIE ZHAL

VARÁZSHEGY KAMARA.HU/HAMUPIPŐKE A ZENEAKADEMIA KAMARAZENEI FESZTIVÁLJA Szerkesztő-műsorvezető: Simon Izabella Közreműködnek a kamara.hu zenészei

„A fúga művészete »varázshegy« a zene birodalmában” – fogalmazott Várjon Dénes Bach monumentális művével kapcsolatban, melyből ezúttal az Escher Vonósnégyes szólaltat meg részleteket. A fúga művészetét Busoni óriási regényfolyamhoz hasonlítható epikus műve, az e-moll szonáta követi – Keller András és Várjon Dénes előadásában –, mely szellemiségében és témáit tekintve is sokat köszönhet Bach zenéjének. Számtalan mögöttes asszociáció szövi át a hangversenyt záró D-dúr zongoratriót, melynek lassú tétele a Beethoven-tanítvány Czernyt Hamlet apjának szellemére emlékeztette. Az azóta csak „Szellem” trióként emlegetett művet Muriel Cantoreggi, Marie-Elisabeth Hecker és Simon Izabella szólaltatják meg.

Babar, a kiselefánt, a kis piros hegedű és a gonosz, nagy cselló után idén Hamupipőke érkezik a kamara.hu matinéprogramjára, hogy elvarázsolja a fesztivál legfiatalabb látogatóit. A tavalyi év meséjéhez hasonlóan a Hamupipőke zenéjét is az Oscar-díjas Anne Dudley jegyzi, míg szövege a kamara.hu közönsége által is jól ismert, rendkívül sokoldalú csellista, Steven Isserlis szerzeménye. A kicsiket és nagyokat egyaránt a mese és a zene csodálatos birodalmába elkalauzoló utazás megálmodója, a program szerkesztője és műsorvezetője ezúttal is Simon Izabella lesz, aki a gyerekek nyelvén tökéletesen értő művészként irányítja majd az eseményeket. A kamara.hu válogatott zenészeinek közreműködésével megvalósuló, a zene és a társművészetek varázsvilágát feltáró műsornak a gyerekek nemcsak hallgatói, de aktív részesei is lehetnek.

Jegyárak: 2 500, 3 200 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont

Jegyár: 1 200 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont 63


NOVEMBER 18. (SZOMBAT ), 19.00

NOVEMBER 18. (SZOMBAT ), 19.30

SOLTI TEREM

NAGYTEREM

MIHALOVICH-DALOK Horti Lilla, Megyimórecz Ildikó (szoprán) Erdős Attila (bariton) Pataki Bence (basszus) Virágh Emese (zongora) Műsorvezető: Kovács Sándor Művészeti vezető: Marton Éva Mihalovich Ödön hazánk zeneéletének egyik legjelentősebb alakjaként írta be magát a kultúrtörténetbe: az ő 1887-től 1919-ig tartó irányítása alatt vált a Zeneakadémia világviszonylatban is rangos intézménnyé. Az addig működő hat tanszak mellé elindította csaknem az összes ma működő szakot, s hamarosan kialakította az oktatás szervezetének azon struktúráját, ami napjainkig alappillére a Zeneakadémia működésének. Mihalovich nem csupán szerződtette a tanárokat – például Bartókot vagy Kodályt –, hanem ő harcolta ki számukra az állami tisztviselői státust és fizetést, illetve a nyugdíjjogosultságot is. Bár zeneszerzőként ma alig ismerjük, saját korában, a Wagner és Liszt által kijelölt út követőjeként népszerű komponista volt. Unikumnak számító dalait a Zeneakadémia három kiváló énekes növendéke adja elő az intézmény professor emeritája, Marton Éva művészeti vezetésével, a közönséget pedig Kovács Sándor, a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett zenetörténész kalauzolja a száz évvel ezelőtti Zeneakadémia világába. A koncertre díjtalan belépő igényelhető a Zeneakadémia jegypénz tárában, a koncert előtt egy hónappal. Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont Támogató: MMA 64

VARÁZSHEGY KAMARA.HU/3 A ZENEAKADÉMIA KAMARAZENEI FESZTIVÁLJA e ss En blanc et noir Chopin: cisz-moll noktürn, op. posth. Chopin: 1. (g-moll) ballada, op. 23 an e Concertino an e Pohádka er A-dúr („A pisztráng”) zongoraötös, D. 667 Simon Izabella, Várjon Dénes, Roman Rabinovich, Érdi Tamás (zongora); Veronika Eberle, Muriel Cantoreggi (hegedű); Kim Kashkashian, Andrea Hallam (brácsa); Perényi Miklós, Marie-Elisabeth Hecker (cselló); Fejérvári Zsolt (nagybőgő); Radovan Vlatković (kürt); Klenyán Csaba (klarinét); Lakatos György (fagott) A Varázshegy fesztivál szombati koncertjén újra átélhetjük a Simon Izabella–Várjon Dénes duó különleges meghittségű, egyedülálló érzékenységgel kommunikáló játékát. A művész házaspár ezúttal Debussy két zongorára írt En blanc et noir című darabját szólaltatja meg. Érdi Tamás új vendégként csatlakozik a kamara.hu művészcsaládjához: a chopini életmű két igazán jellegzetes alkotását adja elő. Janáček művei szoros kapcsolatot VERONIKA EBERLE ápolnak Schubert zenéjével, ugyan© FELIX BOERLE akkor nyitnak Chopin harmóniavilága és az impresszionizmus felé is, hídként fogva össze ezzel a nagytermi koncert programját. Igazi örömzeneként Schubert „Pisztrángötöse” zárja a koncertet. Jegyárak: 1 200, 1 700, 2 800, 3 900, 4 600 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont


NOVEMBER 19. ( VASÁRNAP), 11.00

NOVEMBER 19. ( VASÁRNAP), 17.00

NOVEMBER 19. ( VASÁRNAP), 19.00

SOLTI TEREM

KÁVÉZÓ

SOLTI TEREM

VARÁZSHEGY KAMARA.HU/4 A ZENEAKADÉMIA KAMARAZENEI FESZTIVÁLJA mann Fantáziadarabok, op. 88 s a vi s 9. (Esz-dúr) vonósnégyes, op. 117 mann Meseképek, op. 113 me ana g-moll zongoratrió, op. 15

VARÁZSHEGY KAMARA.HU/HATSZEMKÖZT BESZÉLGETÉS IRODALOMRÓL ÉS ZENÉRŐL Házigazda: Simon Izabella és Várjon Dénes Vendég: Boldizsár Ildikó

VARÁZSHEGY KAMARA.HU/5 A ZENEAKADÉMIA KAMARAZENEI FESZTIVÁLJA Bra ms Változatok egy Schumann-témára, op. 23 mann A költő szerelme, op. 48 Wolf: Olasz szerenád Dohnányi: C-dúr szextett, op. 37

Schumann Fantáziadarabjai életének legboldogabb időszakában, 1840-ben, „a dalok évében” születtek: a komponista többévnyi küzdelem után ekkor vehette feleségül Clara Wiecket. A Fantáziadarabok kontrasztjaként, a kamara.hu idei „rezidens” kvartettje, az Escher Vonósnégyes előadásában hangzik el Sosztakovics Esz-dúr vonósnégyese, melyben rejtett jelentések és mély szimbólumok egész tárháza sorakozik fel. A schumanni fantáziavilág elevenedik meg a Meseképek karakterdarabjaiban is, melyet Perényi Miklós és Várjon Dénes adnak elő. Nem áll messze ettől a fantáziavilágtól Smetana zenéje, melyre a határtalan belső szabadság éppúgy jellemző, mint Schumann műveire.

„A mesékben minden benne van: mindaz, ami volt, és mindaz, ami még lehet.” Spiró György, Szabó T. Anna és Dragomán György után az idei Varázshegy program meséihez, fantáziáihoz kapcsolódva nem is lehet más a kamara.hu irodalmi délutánján Simon Izabella és Várjon Dénes beszélgetőpartnere, mint Boldizsár Ildikó, aki íróként, mesekutatóként, meseterapeutaként és mesemondóként is csodálatos világokba kalauzol el minket. „A fantázia segítségével széttörhetők a tapasztalás és a gondolkodás sémái, megláthatók, megteremthetők és megtapasztalhatók olyan világok, amelyek mindennapi körülmények között nem érzékelhetők.” Boldizsár Ildikó szavai csodálatosan igazak a fesztivál koncertjeire is, melyek a zene erejével segítenek megtapasztalni a hétköznapjainkon túl létező valóságokat. Immár hagyomány, hogy az irodalmi programban egy-egy különleges kompozíciót megszólaltatva a fesztivál művészei is közreműködnek: tavaly Jörg Widmann szólaltatta meg saját kompozícióját, idén pedig Radovan Vlatkovićot hallhatjuk, aki Krzysztof Penderecki egy neki írt kompozícióját adja elő.

Schumann az őrület határán úgy hitte, Mendelssohn és Schubert vezérlik őt azoknak a „Szellemvariációknak” a lejegyzésében, melyek témája a magját adja Brahms négykezes Schumannváltozatainak. A tavalyi év dalciklusai, a megrázóan gyönyörű Téli utazás és a drámai Asszonyszerelem, asszonysors után idén Schumann A költő szerelme című kompozíciója gazdagítja a kamara.hu programján szereplő dalciklusok sorát. A koncert második felét Hugo Wolf dallamos, túláradó érzelmekkel teli Olasz szerenádja nyitja meg, majd Dohnányi különleges hangszer-összeállítású C-dúr szextettje – Várjon Dénes szavaival élve – „felszabadító erőként, mint egy nagy kilélegzés” zárja a koncertet.

Jegyárak: 2 500, 3 200 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont

Jegyár: 600 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont

Jegyárak: 2 500, 3 200 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont

Várjon Dénes, Roman Rabinovich (zongora); Veronika Eberle (hegedű); Perényi Miklós, Marie-Elisabeth Hecker (cselló) Escher Vonósnégyes: Adam Barnett-Hart, Aaron Boyd (hegedű); Pierre Lapointe (brácsa); Brook Speltz (cselló)

Simon Izabella, Várjon Dénes (zongora); Megyesi Zoltán (tenor); Muriel Cantoreggi (hegedű); Kim Kashkashian (brácsa); Perényi Miklós (cselló); Klenyán Csaba (klarinét); Radovan Vlatković (kürt) Escher Vonósnégyes: Adam Barnett-Hart, Aaron Boyd (hegedű); Pierre Lapointe (brácsa); Brook Speltz (cselló)

65


NOVEMBER 21. (KEDD), 19.30

NOVEMBER 22. (SZERDA), 19.00

NOVEMBER 22. (SZERDA), 19.30

NAGYTEREM

SOLTI TEREM

NAGYTEREM

KODÁLY 2017 ACCORD QUARTET KODÁLY-KVARTETTEK

MVM KONCERTEK ROST ANDREA ÉS VIGH ANDREA n e Be ini ni e i ini és a er ne művei

er i

Rost Andrea (szoprán) Vigh Andrea (hárfa) Bár az áriaestek hagyományos szereposztása szerint zenekar, vagy nagyobb apparátus híján zongora szokta kísérni az énekest, jelen esetben a Kossuth-díjas szoprán, Rost Andrea partnere a Lisztdíjas hárfaművész, a Zeneakadémia rektora, Vigh Andrea lesz. Hogy a hárfaének felállás mily kevéssé idegen az intéz mény hagyományaitól, arra a Zeneakadémia 1875. november 14-i megnyitó ünnepsége szolgáltat bizonyítékot. A Vasárnapi újság beszámolója szerint ugyanis e jeles alkalommal hárfán szólaltak meg Liszt művei (és nem zongorán). Persze az egykor oly egyszerű hangszer a 19. század végén már rend kívül komplex felépítésre tett szert, s képes szinte mindarra a technikai bravúrra, amelyre a modern zongora. Az est során két népszerű 18. századi ária után a 19. századi olasz opera gyöngyszemei, a bel canto legismertebb számai kerülnek műsorra, köztük pedig virtuóz hárfaművek szólalnak meg. Jegyárak: 2 500, 3 000, 4 000, 5 000, 6 000, 8 000 Ft Rendező: Besszer Koncert, Zeneakadémia Koncertközpont 66

Z n 1. vonósnégyes, op. 2 2. vonósnégyes, op. 10 Szerenád, op. 12 Accord Quartet: Mező Péter, Veér Csongor (hegedű); Kondor Péter (brácsa); Ölveti Mátyás (cselló)

ZENEKAR A KÖZPONTBAN JULIAN RACHLIN ÉS AZ ENGLISH CHAMBER ORCHESTRA i van Bee ven Coriolan-nyitány, op. 62 D-dúr hegedűverseny, op. 61 7. (A-dúr) szimfónia, op. 92 English Chamber Orchestra Vezényel és hegedűn közreműködik: Julian Rachlin

A 2017–2018-as hangversenyévad Kodály-emlékévre eső négy hónapjában a Zeneakadémia havonta egy koncerttel tiszteleg egykori tanára, a korszakos jelentőségű pedagógus, népzenetudós és zeneszerző emléke előtt, az intézmény kebelében vagy ahhoz szorosan kötődő alkotó előadóművészek jóvoltából, keresztmetszetet adva a gazdag és sokszínű életműből. Ezen az esten a mester vonós kamarazenéjének esszenciáját jelentő két vonósnégyese hangzik el, valamint a ritkán hallható, két hegedűre és brácsára komponált Szerenád. A 2001-ben alakult Accord Quartet annak a nagy hatású magyar kvartetthagyománynak az örököse, mely Kodály és Bartók műveit is a klasszikusok közé emelte, és melyet olyan együttesek képviseltek a 20. században, mint a Waldbauer-Kerpely, a Magyar vagy a Végh Vonósnégyes. Több mint tizenöt éves fennállásuk alatt az együttes tagjai a zenei élet meghatározó egyéniségeivé váltak, több száz hangversenyt adtak, illetve számos ősbemutató is fűződik nevükhöz.

A litván származású, kisgyermek kora óta Bécsben nevelkedő Julian Rachlin hegedűművészként, brácsaművészként és karmesterként korunk egyik legfoglalkoztatottabb művésze, aki a zsúfolt koncertévadok közepette tanárként és nagy nemzetközi szervezetek – UNICEF, Világgazdasági Fórum – jószolgálati és humanitárius követeként a jövő generációk érdekében is tevékenykedik. De Rachlin nemcsak a fiatalok, hanem a jövő zenéjének is elkötelezte magát, számos új mű bemutatója fűződik nevéhez, s olyan zeneszerzők komponáltak számára, mint Giya Kancheli, vagy Krzysztof Penderecki. Szólistaként bejárta az egész világot, a legutóbbi koncertszezonban pedig vendégkarmesterként több mint egy tucat zenekart dirigált. A 2015–2016-os évad kiemelkedő eseménye volt, amikor Julian Rachlin immár nem szólistaként, hanem karmesterként is debütált a számára oly fontos bécsi Musikvereinban. A patinás koncertteremben az English Chamber Orchestra élén egy Mendelssohn-hegedűversenyt és egy Mendelssohn-szimfóniát tűzött műsorra. A budapesti koncertre Beethoven-programmal érkezik.

Jegyárak: 1 900, 2 500 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont

Jegyárak: 3 700, 5 100, 6 500, 7 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont


„A KÍVÁNCSISÁG FIATALON TART” Hegedűművész és karmester – olykor a kettő egyszerre –, brácsázik és kamarazenél, tanít és jótékonykodik. A litván származású, gyermekkora óta Bécsben élő Julian Rachlin azon ritka zenészegyéniségek közé tartozik, akinek sokoldalúsága és energiája fölött nehéz napirendre térni. Korunk egyik legfoglalkoztatottabb művésze a csaknem hatvanéves hagyományokkal rendelkező English Chamber Orchestra élén lép majd a Nagyterem színpadára november 22-én. Beethoven 7. szimfóniáját és Hegedűversenyét vezényli majd, utóbbit szólóhangszere mellől. A Koncertmagazinnak adott interjújában sokrétű tevékenységéről, a fiatalok zenei neveléséről, Bartókról, és a zene közéleti szerepéről is beszélt.

Úgy tudom, Beethoven Hegedűversenye a kedvenc versenyműve. Mi az oka a kötődésnek? Beethoven Hegedűversenye a műfaj királya, a legmagasabb hegycsúcs, amit egy hegedűs megmászhat. Hihetetlen összetettsége azonban éppen az egyszerűségében rejlik: tele van skálákkal, futamokkal, arpeggiókkal, a zene nagyon letisztult és egyszerű. Ez az ezüstös szólam jelenti a legnagyobb kihívást a hegedűsök számára, hiszen a szólista nem rejtőzhet a zene jótékony leple mögé. Ugyanakkor egy nagyszabású szimfonikus műről van szó, nehéz megtalálni hozzá az ideális előadói stílust, az egyensúlyt klasszika és romantika között. Sokféleképpen lehet Beethovent játszani, s nekünk, zenészeknek hatalmas feladat a lehetőségek végtelen tárházában megtalálni azt az interpretációt, amiben valóban hiszünk. Egy élet sem elég felfedezni Beethoven zenéjének titkait. Az English Chamber Orchestrával rendszeresen dolgozik együtt. Számomra az English Chamber Orchestra az egyik legkedvesebb zenekar. Szoros kapcsolatot ápolok a zenészeivel, ami az előadásban hatalmas könnyebbséget jelent. Jól ismerjük egymás stílusát, értjük egymás kívánságait, reakcióit, s ez megteremti annak lehetőségét, hogy a zene legmélyebb rétegeibe hatoljunk le. Rengeteget tanultam a zenekartól, hiszen a karmester ugyanúgy tanulhat a muzsikusoktól, ahogy fordítva. Sokszor vezényel szólistaként. Milyen érzés ugyanazt a művet karmesterrel játszani? Gyönyörű adománynak érzem, hogy két irányból is megközelíthetem a versenyműveket. Annak ellenére, hogy egyszerre játszom és vezényelek, sokkal jobban figyelek a szólót körülölelő zenekari szólamokra. Hallgatom a második fagottot, a klarinétot, az üstdobot. Egészen más, de hasonlóan izgalmas élmény ugyanazt a darabot karmesterrel játszani. Korábban sem korlátozódott a figyelmem a saját szólamomra, de amióta magam is vezényelek, sokkal jobban érdekel, hogy valaki hogyan próbál, mik az elképzelései, hogyan interpretálja a darabot. A kíváncsiság fiatalon tart. Rendkívül inspirálóan hatnak rám a különböző szerepek: a hegedű, a brácsa, a tanítás, a vezénylés, a kamarazenélés… Sosem kizárólag hegedűsként tekintettem magamra. Számomra nem a hegedű a legfontosabb, a hangszerem csupán egy eszköz, hogy mélyebben megtapasztaljam a zenét. Tavasszal Bartók Brácsaversenyének szólistájaként lépett fel Budapesten, de vonósnégyeseit is számos alkalommal játszotta már. Mit jelent önnek Bartók zenéje?

JULIAN RACHLIN © JULIA WESELY

Bartók kétségkívül a legzseniálisabb magyar zeneszerző. Nagyon szeretem a Brácsaversenyt, a hegedűversenyek közül pedig főként az elsőt, amely 67


kedvenc műveim egyike. Vonósnégyesei Beethoven és Sosztakovics darabjai mellett a műfaj legjelentősebb képviselői. A közeljövőben szeretném felfedezni a zenekari műveit is, elsősorban A csodálatos mandarint és a zenekari Concertót. Megtisztelő és felemelő volt Magyarországon Bartókot játszani, a zenekaron pedig érezhető volt, hogy valóban jól értik és átérzik ezt a zenét. Persze nem csak magyar zenekarok tudnak jól Bartókot játszani, ahogyan Beethovent sem csak osztrák és német zenekarok játszanak jól. Színpadi karrierje mellett a UNICEF jószolgálati nagyköveteként is aktív. Miért fontos önnek ez a tevékenység? Minden embernek lételeme, hogy adjon, számomra ez természetes. Ha valaki sikeres valamiben, azt kötelessége megosztani azokkal, akiknek ugyanez nem adatott meg. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy a szenvedélyemnek élhetek, utazhatok a világban, és úgy érzem, hogy a UNICEF-ben végzett tevékenységemmel ezt meg tudom hálálni a sorsnak. Egyik közeli barátom, Sir Roger Moore meghívására csatlakoztam a programhoz hét évvel ezelőtt, és azóta is legjobb tudásom szerint próbálok részt venni benne. Minden évben szervezek egy nagyobb projektet a világ valamely pontján, melynek keretében olyan fiatalokat igyekszem felkarolni és zenei élményekkel gazdagítani, akiknek erre nem lenne másképp lehetőségük. Nemcsak a tehetségek támogatását, hanem a jövő közönségének nevelését is feladatának tartja. Miként érhető el, hogy a fiatalok közelebb kerüljenek a klasszikus zenéhez? Mindez csupán azon múlik, hogy mennyire vagyunk tevékenyek, és milyen részt vállalunk abban, hogy a gyerekeket bevonjuk ebbe a világba. Az interneten nevelkedett generáció körében csak úgy lehetünk hatékonyak, ha rendkívül aktívak vagyunk, hiszen fel kell vennünk a versenyt az információáramlás hihetetlen sebességével, és ki kell használnunk a benne rejlő lehetőségeket. Ha nem teszünk meg mindent, szembe kell néznünk a veszéllyel, hogy hamarosan kiürülnek a koncerttermek, egyre kevesebben lesznek kíváncsiak a klasszikus zenére. Éppen ezért nemcsak a nagy tehetségek felkarolásában és tanításában igyekszem aktív lenni, hanem általánosan a fiatalokéban is, akikből hamarosan klasszikuszene-szerető, koncertterembe járó felnőtt lehet. Korábbi interjúiban többször beszélt zene és politika kapcsolatáról, többek között Krzysztof Penderecki kapcsán, aki két művét is önnek ajánlotta. Fontosnak tartja, hogy a kortárs zene reflektáljon társadalmi kérdésekre? Extrém esetekben igen. Amikor valami egyértelműen szembe megy a humanitás eszményeivel, kifejezetten fontosnak tartom, hogy a magunk módján véleményt formáljunk. A zene a lehető legbékésebb és legintelligensebb eszköz erre. „Békeidőben” azonban, azt gondolom, a zene maradjon meg a maga absztrakt és tiszta valójában, elhatárolva a földi dolgoktól. Hózsa Zsófia 68


NOVEMBER 23. (C SÜTÖRTÖK ), 19.00

NOVEMBER 24. (PÉNTEK ), 19.00

SOLTI TEREM

SOLTI TEREM

VERSENYGYŐZTESEK AKILONE QUARTET A BORDEAUX-I KVARTETTVERSENY GYŐZTESE Bee ven 6. (B-dúr) vonósnégyes, op. 18/6 e ern Öt tétel vonósnégyesre, op. 5 e ern Hat bagatell, op. 9 mann 1. (a-moll) vonósnégyes, op. 41/1 Akilone Quartet: Emeline Concé, Elise De-Bendelac (hegedű); Louise Desjardins (brácsa); Lucie Mercat (cselló)

AKILONE QUARTET © AGNÈS CHANUT

KAMARAZENE KARNYÚJTÁSNYIRA ECKHARDT GÁBOR, DÉRI GYÖRGY ÉS BORBÉLY MIHÁLY KAMARAESTJE Bee ven B-dúr („Gassenhauer”) klarinéttrió, op. 11 Br Nyolc darab, op. 83 Bra ms a-moll klarinéttrió, op. 114 Eckhardt Gábor (zongora) Déri György (cselló) Borbély Mihály (klarinét)

A majdnem húszéves múltra visszatekintő Bordeaux-i kvartettverseny győztesei közül ma már jó néhány a világ élvonalába tartozik. A francia Akilone Quartet 2016-ban nyerte meg a rangos megmérettetést, és vele a húszezer eurós pénzösszeget, valamint a tizenkét országot – köztük Japánt is – érintő hangversenykörutat. A 2011-ben a párizsi Conservatoire akkori növendékeiből alakult együttes hangzásának varázsát az adja, ami valóban csak a legnagyobbaknál működik: a négy muzsikus különböző személyisége tökéletesen érvényesül, mégis makulátlan összhangot, sodró lendületű, a földről az égbe emelő, színes produkciókat eredményez. Talán ezért is választották nevüket az aquilone szóból, ami olaszul papírsárkányt jelent. Budapesti koncertjük műsorán egy ifjúkori Beethoven-kvartett és Schumann remekműve mellett a kvartettirodalom legnagyobb kihívását jelentő darabok, a 20. századi modernizmus vezéralakjának számító Anton Webern miniatűrjei szerepelnek.

Az alliteráció erejét nem érdemes alábecsülni, hiszen akár műsorszervező hatása is lehet. Ebben az esetben persze a szerzők B betűjénél több köti össze a műveket, amelyeket a Zeneakadémia három nagyszerű tanára fog előadni: mindhárom klarinéttrióra íródott. Beethoven Gassenhauer-triója nevét harmadik tételének köszönheti, mely variációsorozat egy akkoriban népszerű opera egyik dallamára. A „Gassenhauer” jelzőt olyan dallamok kapják, amiket az emberek akár az utcán sétálva is énekelgetnek, fütyörésznek magukban. Bruch Nyolc darabja sokkal csendesebb mű. Nyolc tételét nyolc karakterdarabnak is lehet értelmezni, bár fantáziacíme egyiknek sincs. Brahms 1891-es klarinéttriója tulajdonképpen az életmű függeléke: a szerző ugyanis 1890-ben kijelentette, hogy az akkor befejezett G-dúr vonósötöse lesz az utolsó darabja. Ekkor azonban megismerte Richard Mühlfeld klarinétost, akinek játéka annyira elbűvölte, hogy több művet is írt neki. Brahms egyik barátja, Eusebius Mandyczewski így fogalmazott a klarinéttrióról: „mintha a hangszerek szerelmesek lennének egymásba”.

Jegyár: 1 200 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont

Jegyárak: 2 500, 3 200 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont 69


NOVEMBER 26. ( VASÁRNAP), 11.00

NOVEMBER 26. ( VASÁRNAP), 19.30

NAGYTEREM

NAGYTEREM

BALOG JÓZSEF ZONGORAESTJE LISZT-KUKACOK AKADÉMIÁJA – HŐSÖK, TÜNDÉREK, BOHÓCOK JÁTSSZUNK HÁRY JÁNOST! 6–15 ÉVESEKNEK Háry János Megyesi Schwartz Lúcia (mezzoszoprán); Cseh Antal (bariton); Gábor Géza (basszus) Török Ágnes, Szívós Károly (bábművészek) Óbudai Danubia Zenekar Vezényel: Hámori Máté Hősök, tündérek, bohócok a főszereplői a felső tagozatos általános iskolások – s persze szüleik és nagyszüleik – számára meghirdetett őszi Liszt-kukac koncertsorozatnak. Ám ezúttal a kisebbeket is várjuk a Játsszunk Háry Jánost! című előadásra, Török Ágnes és Szívós Károly bábművészek, Megyesi Schwartz Lúcia (mezzoszoprán), Cseh Antal (bariton) és Gábor Géza (basszus) közreműködésével, akik elhozzák Háry János világraszóló kalandjait a Zeneakadémiára! Sok-sok játékkal és meglepetéssel várjuk a gyerekeket, akik végigkísérhetik a bátor, erős és éles eszű huszárlegény útját, bekukkanthatnak a bécsi császári udvarba, átélhetik a Napóleon feletti diadalt és együtt ünnepelhetnek a nagyabonyi lakodalomban. A Kolibri Színházban nagy sikerrel előadott produkció zenekari változatában az Óbudai Danubia Zenekar működik közre Hámori Máté vezényletével. Jegyár: 1 400 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont Támogató: Nemzeti Kulturális Alap 70

amea G-dúr szvit ansman 5. zongoraszonáta Meditáció Debussy egy motívuma fölött Hét zongoradarab, op. 11/2–3 a a Mesék – zongoraciklus (részletek) Bar Három csíkmegyei népdal, BB 45b Bar Tizennégy bagatell, BB 50/6 Bar Allegro barbaro, BB 63 B e Incises Balog József (zongora) Nemzedéke legtehetségesebb zongo ristáinak egyike, s ez nem csak afféle üres frázis, tekintettel arra, hogy maga Kocsis Zoltán is így gondolta – nem véletlenül kérte fel Balog Józsefet többször is a Nemzeti Filharmonikusok szólistájának. Hihetetlen munkabírással és alázattal dolgozik, és elképesztő repertoárt tart kézben, amit a Zeneakadémia zongoraestje is tükröz: a nyitó Rameau-darab és a záró Boulez-mű keletkezési idejét közel háromszáz év választja el egymástól. De nemcsak repertoárjának zenetörténeti szélessége, hanem a különlegességek iránti vonzódása is egyedivé teszi napjaink zongoristamezőnyében. Ez is kiolvasható koncertjének műsorából, hiszen három gyakrabban játszott Bartók-mű mellett ritkán hallható Kodály- és Lajthatételeket is megszólaltat. S ha még valamit meg kell említeni vele kapcsolatban, az az elképesztő technikai és szellemi virtuozitás. Pierre Boulez több mint tízperces kompozícióját, az Incises-t Balog Józsefen kívül alig néhány zongorista játssza az egész világon. Jegyárak: 1 200, 1 700, 2 800, 3 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont

BALOG JÓZSEF


NOVEMBER 28. (KEDD), 19.00

NOVEMBER 30. (C SÜTÖRTÖK ), 19.00

SOLTI TEREM

SOLTI TEREM

A TEHETSÉG KÖTELEZ CSABAY DOMONKOS, KRUPPA BÁLINT, KURGYIS ANDRÁS ÉS FEJÉRVÁRI JÁNOS KAMARAESTJE

A FEKETE-FEHÉR SZÍNEI KEMENES ANDRÁS ZONGORAESTJE

e e G-dúr hegedű-zongora szonáta ni e Zongoranégyes e s és . Ba s Zongoranégyes ar 1. (g-moll) zongoranégyes, K. 478 Csabay Domonkos (zongora) Kruppa Bálint (hegedű) Kurgyis András (brácsa) Fejérvári János (cselló) Négy fiatal művész avatja be a közönséget a zongorás kamarazene rejtelmeibe, izgalmas műveken keresztül, kezdve a repertoár első remekművének számító Mozart-opustól a fiatal kortárs magyar szerző, Kecskés D. Balázs alkotásáig. Mindegyik ifjú muzsikus mögött számos versenygyőzelem és komoly szólista-, illetve kamarazenei múlt áll. Csabay Domonkos több külföldi fesztiválon és versenyen szerepelt szép sikerrel; Kruppa Bálint a Zeneakadémia Kamarazenei tanszékének oktatója, a nevét viselő vonósnégyes primáriusa. Ebben a kvartettben játszik Kurgyis András, aki Bársony Péter növendéke a Zeneakadémián, valamint Fejérvári János is, aki muzsikus családja révén szinte szó szerint kamarazenében nevelkedett. A változatos programot kínáló est egyik kuriózuma a nagyreményű, de 1894-ben, egy nappal huszonnegyedik születésnapja után, tífuszban elhunyt vallon zeneszerző, Guillaume Lekeu nagyszabású, egyéni hangú alkotása. Jegyár: 1 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont Támogató: E.ON Hungária Zrt.

an Ama e s ar G-dúr vonósnégyes, K. 387 d-moll vonósnégyes, K. 421 Esz-dúr vonósnégyes, K. 428 Kemenes András (zongora) Kadosa Pál, Rados Ferenc és Kurtág György tanítványa volt a Zeneakadémián, s 1982-es diplomaszerzése óta a hazai és a nemzetközi koncertélet állandó szereplője Kemenes András, aki a zongorázásnak nemcsak művésze, de tanára is: alma materében és szerte a világban. Szólókoncertjén most különleges programmal várja a közönséget: három Mozart-vonósnégyes hangzik majd fel ugyanis az előadóművész saját olvasatában, szokatlan módon egy zongorára átültetve. 1782–83-ból való a három kvartett, melyek oly sokat köszönhetnek a Mozarttal ekkortájt művészbarátságot kötő Joseph Haydn műfajformáló hatásának. Az 1785-ben Haydnnak szóló tisztelet- és szeretetteljes dedikálással megjelentetett hattagú vonósnégyes-sorozat első darabja, a G-dúr kvartett a „Tavasz” melléknevet viseli, noha Mozart éppen 1782 szilveszterén készült el vele. A hagyomány szerint kevéssel később íródott a d-moll hangnemű kompozíció, miközben felesége épp vajúdott. A harmadik kvartett, az Esz-dúr darab második tétele ugyancsak figyelemreméltó, hiszen egyszerre utal vissza Haydn egyik vonósnégyesére és mutat előre – egyes elemzők szerint – egészen Johannes Brahmsig.

KEMENES ANDRÁS © ZENEAKADÉMIA / FAZEKAS ISTVÁN

Jegyárak: 2 500, 3 200 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont 71


DECEMBERI KONCERTKRONOLÓGIA A Zeneakadémia Koncertközpont saját szervezésében Befogadott rendezvény Klasszikus Jazz Opera Népzene Junior

rne e Berceuse r enss n Myrskyluodon Maija eri an Kun päivä paistaa (Amikor süt a nap) Galántai táncok a avaara Cantus Arcticus Lehár: „Ajk az ajakon” – duett A víg özvegy című operettből rmi m r – tangó feldolgozás r e Tango orkesterille (Tangó zenekarra) i e i s Finlandia, op. 26

ZENEKAR A KÖZPONTBAN BOLDOCZKI GÁBOR ÉS A PKF – PRAGUE PHILHARMONIA „BOHEMIAN RHAPSODY”

82. oldal

HELENA JUNTUNEN

MÁRKUS TIBOR ÉS AZ EQUINOX SZEPTETT

BOLDOZCZKI GÁBOR

75. oldal

2017. DECEMBER 2. (SZOMBAT ), 19.30 NAGYTEREM

ANGELICA LEÁNYKAR

75. oldal

2017. DECEMBER 3. ( VASÁRNAP), 19.00 SOLTI TEREM

CONCERTO ARMONICO BUDAPEST

75. oldal

2017. DECEMBER 3. ( VASÁRNAP), 19.30 NAGYTEREM

SUOMI 100 ÜNNEPI KONCERT A SZÁZÉVES FINNORSZÁG TISZTELETÉRE

72

JAZZ ITT! MÁRKUS TIBOR ÉS AZ EQUINOX SZEPTETT TRAP – LEMEZBEMUTATÓ KONCERT

Helena Juntunen (szoprán) Boldizsár László (tenor) A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Vezényel: Bogányi Tibor

2017. DECEMBER 1. (PÉNTEK ), 19.30 NAGYTEREM

i ei i ei a a

2017. DECEMBER 8. (PÉNTEK ), 19.00 SOLTI TEREM

s Karelia szvit, op. 11 – Alla marcia s Pohjolan Tytär (Pohjola lánya), op. 49 Suutelo (A csók), op. 8/1 Karjapihassa (A jószágudvarban), op. 31a/2

. B NAGYTEREM

. (KEDD), 19.30

AKUSZTIKUS, AUTENTIKUS 10 ÉVES A ZENEAKADÉMIA NÉPZENE TANSZÉKE

80. oldal

2017. DECEMBER 6. (SZERDA), 19.00 SOLTI TEREM

ITT ÉS MOST SZŐLLŐSY–LIGETI-EST KONCERT SZŐLLŐSY ANDRÁS HALÁLÁNAK 10. ÉVFORDULÓJÁRA 80. oldal 2017. DECEMBER 6. (SZERDA), 19.30 NAGYTEREM

2017. DECEMBER 8. (PÉNTEK ), 19.00 NAGYTEREM

MÁV SZIMFONIKUS ZENEKAR OROSZ EST Borogyin: Igor herceg – nyitány sa vs i 1. (b-moll) zongoraverseny, op. 23 Borogyin: 2. (h-moll) szimfónia Szergej Beliavszkij (zongora) MÁV Szimfonikus Zenekar Vezényel: Alim Sakh Jegyárak: 3 500, 4 000, 4 500 Ft Rendező: MÁV Szimfonikus Zenekar 2017. DECEMBER 9. (SZOMBAT ), 15.30 NAGYTEREM

ZUGLÓI FILHARMÓNIA .

ra ss Metamorfózisok mme Esz-dúr trombitaverseny mann 1. (B-dúr) szimfónia, op. 38 („Tavaszi”)

MVM KONCERTEK – A ZONGORA JEVGENYIJ KOROLJOV ZONGORAESTJE BACH-SOROZAT 4.

Winkler Balázs (trombita) Zuglói Filharmónia Vezényel: Makovecz Pál

80. oldal

Jegyárak: 2 300, 2 500, 2 900 Ft Rendező: Zuglói Filharmónia


2017. DECEMBER 14. (C SÜTÖRTÖK ), 19.00 SOLTI TEREM

LISZT-KUKACOK AKADÉMIÁJA – HŐSÖK, TÜNDÉREK, BOHÓCOK PIERROT 10–15 ÉVESEKNEK

A TEHETSÉG KÖTELEZ FARKAS MIRA HÁRFAESTJE

82. oldal 2017. DECEMBER 10. ( VASÁRNAP) 19.30 NAGYTEREM

A ZENÉN TÚL… VÁSÁRY TAMÁS ZENÉS BESZÉLGETÉSEI Z

n művei

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán) Vezényel, előad és zongorán közreműködik: Vásáry Tamás

86. oldal

2017. DECEMBER 14. (C SÜTÖRTÖK ), 19.30 NAGYTEREM

ÓBUDAI DANUBIA ZENEKAR

2017. DECEMBER 13. (SZERDA), 19.00 SOLTI TEREM

KODÁLY-PARAFRÁZISOK – BORBÉLY MIHÁLY ÉS A KODÁLY KÓRUS DEBRECEN Borbély Mihály (klarinét, szaxofon) Kodály Kórus Debrecen Vezényel: Szabó Sipos Máté

CONCERTO BUDAPEST

Óbudai Danubia Zenekar Vezényel: Moritz Gnann Jegyárak: 2 500, 3 200, 3 800, 4 700 Ft Rendező: Óbudai Danubia Zenekar

MORITZ GNANN

2017. DECEMBER 11. (HÉTFŐ), 19.30 NAGYTEREM

83. oldal

2017. DECEMBER 17. ( VASÁRNAP), 19.30 NAGYTEREM

Nielsen: Héliosz-nyitány, op. 17 i a A világ teremtése ave Daphnis és Chloé

Jegyárak: 2 000, 3 000, 4 000, 5 000 Ft Rendező: A Magyar Rádió Zenei Együttesei

KAMARAZENE NAGYTEREMRE DAVID FRAY, GÉRARD CAUSSÉ ÉS PAUL MEYER KAMARAESTJE

ANNA VINNITSKAYA

2017. DECEMBER 10. ( VASÁRNAP), 11.00 SOLTI TEREM

2017. DECEMBER 16. (SZOMBAT ), 19.30 NAGYTEREM

ann e as ian Ba Karácsonyi oratórium, BWV 248 – Pastorale d-moll háromzongorás verseny, BWV 1063 A-dúr zongoraverseny, BWV 1055 c-moll kétzongorás verseny, BWV 1060 c-moll kétzongorás verseny, BWV 1062 f-moll zongoraverseny, BWV 1056 C-dúr háromzongorás verseny, BWV 1064 Jevgenyij Koroljov, Anna Vinnitskaya, Ljupka Hadzigeorgieva (zongora) Concerto Budapest Vezényel: Keller András Jegyárak: 2 700, 3 600, 4 400, 5 300, 6 400 Ft Rendező: Concerto Budapest 2017. DECEMBER 19. (KEDD), 19.30 NAGYTEREM

KODÁLY 135

86. oldal

2017. DECEMBER 17. ( VASÁRNAP), 19.00 SOLTI TEREM

KAMARAZENE KARNYÚJTÁSNYIRA PERÉNYI MIKLÓS ÉS SPÁNYI MIKLÓS BACH-ESTJE

87. oldal

A REFORMÁCIÓ 500 EMLÉKÉV ZÁRÓKONCERTJE

87. oldal

2017. DECEMBER 20. (SZERDA), 19.30 NAGYTEREM

MVM KARÁCSONYI KONCERT Jegyárak: 2 500, 3 000, 4 000, 5 000, 6 000, 8 000 Ft Rendező: Besszer Koncert, Zeneakadémia Koncertközpont

Rendező: Kodály Filharmónia Debrecen Jegyárak: 1 500, 1 800 Ft

OTTHON A ZENEAKADÉMIÁN FRANKL PÉTER ÉS A KELEMEN KVARTETT

83. oldal

SPÁNYI MIKLÓS

2017. DECEMBER 13. (SZERDA), 19.30 NAGYTEREM

73


2017. DECEMBER 21. (C SÜTÖRTÖK ), 19.00 NAGYTEREM

MÁV SZIMFONIKUS ZENEKAR SCHUMANN-EST

2017. DECEMBER 30. (SZOMBAT ), 19.30 NAGYTEREM

BOLDOG ÚJ ÉVET, VIRTUÓZOK! Jegyárak: 12 900, 15 900, 24 900 Ft Rendező: Kis Virtuózok Alapítvány

er mann Manfréd-nyitány, op. 115 d-moll hegedűverseny 2. (C-dúr) szimfónia, op. 61 Ilja Gringolts (hegedű) MÁV Szimfonikus Zenekar Vezényel: Takács-Nagy Gábor Jegyárak: 3 500, 4 000, 4 500 Ft Rendező: MÁV Szimfonikus Zenekar

PRESSER GÁBOR ÉS AZ AMADINDA

2017. DECEMBER 31. ( VASÁRNAP), 22.45 NAGYTEREM

AZ AMADINDA EGYÜTTES ÉS PRESSER GÁBOR SZILVESZTERI HANGVERSENYE VENDÉG: SZENT EFRÉM FÉRFIKAR ILJA GRINGOLTS

2017. DECEMBER 22. (PÉNTEK), 19.30 NAGYTEREM

BACH MINDENKOR CONCERTO KÖLN ÉS A HOLLAND KAMARAKÓRUS

88. oldal

2017. DECEMBER 29. (PÉNTEK ), 19.30 NAGYTEREM

RENDHAGYÓ ÉVZÁRÓ NÉPZENEI KONCERT ESSZENCIA ELINDULTUNK A NAGY ÚTRA 88. oldal

74

Jegyárak: 9 000, 10 000, 12 500, 15 000, 17 500 Ft Rendező: Unisono


DECEMBER 1. (PÉNTEK ), 19.30

DECEMBER 2. (SZOMBAT ), 19.30

DECEMBER 3. ( VASÁRNAP), 19.00

NAGYTEREM

NAGYTEREM

SOLTI TEREM

ANGELICA LEÁNYKAR

CONCERTO ARMONICO BUDAPEST

ZENEKAR A KÖZPONTBAN BOLDOCZKI GÁBOR ÉS A PKF – PRAGUE PHILHARMONIA „BOHEMIAN RHAPSODY”

e ss La Damoiselle élue – kantáta a a Magnificat ain a ns Karácsonyi oratórium Deák Andrea, Molnár Anna (mezzoszoprán); Tóka Ágoston (orgona); Sáfár Orsolya (szoprán); Megyesi Schwartz Lúcia (mezzoszoprán); Angelica Leánykar (karigazgató: Gráf Zsuzsanna) Tbilisi Férfikar (karigazgató: Archil Ushveridze) Budapesti Vonósok (koncertmester: Pilz János, művészeti vezető: Botvay Károly) Vezényel: Gráf Zsuzsanna

iva i és van

assenaer művei

Concerto Armonico Budapest (művészeti vezető: Spányi Miklós) Koncertmester: Homoki Gábor

A Prágai Filharmónia – Pražská komorní filharmonie, azaz PKF – két évtizedes múltra tekint vissza, 1994-ben Jiří Bělohlávek kezdeményezésére jött létre. A világhírű dirigens 2005 óta az együttes tiszteletbeli karmestere, jelenlegi vezetője a Dallasi Opera zeneigazgatója, a francia Emmanuel Villaume. Az együttes 2016 őszén három nagyszerű szólistát hívott meg a prágai Rudolfinumban tartott koncertjére, a fagottos Milan Turkovičot karmesternek, két világhírű trombitavirtuózt, Szergej Nakarjakovot és Boldoczki Gábort pedig szólistának. A trombitás gála egyik műsorszáma egy 18. századi cseh komponista, Jan Křtitel Jiří Neruda trombitaversenye volt. A számos szimfóniát és versenyművet komponáló Neruda legismertebb, legtöbbet játszott darabja az a pompás trombitakoncert, mellyel Boldoczki Gábor a Zeneakadémia közönséget is elkápráztatja majd.

December elején, az adventi időszak első hétvégéjén a Zeneakadémia Nagyterme csodálatos lehetőséget biztosít az ünnepi ráhangolódásra számos énekes szólista, Tóka Ágoston orgonaművész, a Budapesti Vonósok, egy grúz férfizenekar és az Angelica Leánykar közreműködésével. Elsőként a találkozás utáni vágy ébredésének, fokozódásának mozzanatát teremti meg Debussy kantátája, a La Damoiselle élue, mely Rossetti verséből merít ihletet. A beteljesülés reményét Lajtha László gyengéden bájos alázattal megszólaló, női karra és orgonára írt Magnificatja csillantja fel, mely mű alkotási folyamatát a szerző így foglalja össze: „Elővettem én is a nagy palettát: rajta a színek – de a legkisebb ecsettel festettem, annak is összesodortam a szőrpamacsát, hogy úgy rajzoljon, mint a hegyes ceruza – és leheletszerűen raktam fel a színeket.” Végül Saint-Saëns Karácsonyi oratóriuma mondja el a beteljesedés történetét és hangsúlyozza az esemény jelentőségét.

Egyesek állítják, hogy Vivaldi L’Estro Armonico, azaz Harmóniai inspiráció című versenyműsorozata a 18. század talán legnagyobb hatású publikációja volt. Tény, hogy kevés zene váltott ki olyan robbanásszerű sikert és egyben divathullámot, mint ez az opusz, amely négy hármas csoportban tartalmaz versenyműveket egy, kettő, illetve négy hegedűre. A fantasztikus gyűjtemény ma is ismert, teljes egészében mégis ritkán szólal meg. A Concerto Armonico két izgalmas estén most erre a feladatra vállalkozik: a zenekar tagjainak színes szólóival Vivaldi op. 3-as sorozatának mind a tizenkét versenyművét előadja. Szemben a késői Vivaldiművekkel, amelyek mind harmóniai, mind dallami értelemben sokszor meglepően újszerűek, kísérletezőek, az op. 3 darabjai inkább kiegyensúlyozottságukkal tűnnek ki, bennük a régebbi tradíciók az újjal teljes összhangban állnak. A két estére elosztott Vivaldigyűjtemény mellett koncertenként két-két darab hangzik el abból a hat concerto armonicóból is, amelyek a zenekar névadói. A darabokat hosszú ideig olasz szerzők műveinek tartották, mígnem kiderült, hogy a holland gróf, Wilhelm van Wassenaer kiváló kompozícióiról van szó, aki nemesként nem publikálhatott saját neve alatt. A gróf azonban igen muzikális, képzett zeneszerző volt: művei az olasz stílusú concertók legszebb példái közé tartoznak.

Jegyárak: 2 900, 4 100, 5 200, 6 500 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont

Jegyárak: 1 400, 2 100, 3 500, 4 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont

Jegyárak: 2 500, 3 200 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont

Benda: 2. (G-dúr) szimfónia er a Esz-dúr trombitaverseny v B-dúr noktürn, op. 40 mme Bevezetés, téma és variáció, op. 102 a a g-moll szimfónia v Két keringő, op. 54 a a F-dúr szárnykürtverseny Boldoczki Gábor (trombita) PKF – Prague Philharmonia (koncertmester: Jan Fišer)

75


FOLKISH MEG NEM IS A népzene vegytiszta állapotban nehezen lelhető fel. Mint egy instabil vegyület, minduntalan reakcióba lép valamivel az éppen aktuális közegében. Azonban nemcsak maga a népzene tünékeny és változó, hanem az azt értelmezni és definiálni kívánó tudományterületek is folyamatosan átalakuláson mennek át. A tudomány, az oktatás, és legújabban az elő Adóművészet is megpróbálta a maga eszközeivel meghatározni a népzene fogalmának lényegét, de az említett instabilitás hosszas körülírásokra kényszeríti a gondolkodó betűvetőket. Ne feledkezzünk meg arról az örök tudománytörténeti paradoxonról sem, hogy a megfigyelő mindig hatással van a vizsgált anyagra, így egy megfigyelés sosem lehet teljesen objektív.

76

A népzene ideáját örömmel használta a maga céljaira a nemzeti öntudatra ébredő 19. század, de a széles paraszti rétegek öntudatlan „önművelése” jól illett az 1950-es évek Magyarországának kultúrpolitikai kliséi közé is. Napjainkban pedig gyakran a romlatlan aranykor felé forduló, múltba révedő könnyes tekintetek csillogásában ismerhetjük fel a romantika óta oly kedves szólamokat. Ma már tudjuk persze, hogy az ideák ikonszerű világa alkalmas a legkevésbé a dinamikusan változó népzene megannyi mechanizmusának leírására. Jelen kontextusban ráadásul nem egyszerűen a népzene, sokkal inkább a magyar népzene mibenléte fontos számunkra, ezzel azonban újabb kérdések özöne zúdul a nyakunkba. Ez a kifejezés pontosan melyik népzenét jelenti? A magyar nyelvterület népzenéjét? A magyar nemzetiségű emberek népzenéjét? A magyar nemzetiségű zenészek által játszott népzenét? A magyar nyelven énekelt népzenét? Látjuk, hogy nem tekinthetünk el a nemzetiségek egymásra hatásának kérdésétől, e térben és időben egyaránt szerteágazó hatásmechanizmustól. A definíció-fabrikáló tudós tehát jól teszi, ha óvatosan fogalmaz. Jelentős gondolkodóink tisztában voltak a folklórfolyamatok komplexitásával, így pontos – és helyenként óvatos – válaszaik nagyrészt máig érvényesek. Kodály Zoltán szerint „az európai népek élete már századok óta megállás nélküli átmenet az írástalan, őstermelő népkultúrából a városi, könyv- és gyárkultúra felé”. A 19. század „félművelt zeneéletének” népzenefogalmát, annak félreértéseit tűéles mondatokkal ecseteli: „a nemzet nagy többsége, önmagát is népnek érezve, arra a közszájon forgó dalkincsre gondolt, mellyel naponta élt, melyet mindenki ismert”. Ez a műzenei repertoár kétségtelenül hatott a népzenére és fordítva: nyomokban tartalmazott népzenei elemeket, de nem azonos vele. Bartók Béla sem lelkesedett korának zenei közízlésért. Nehezen viselte a 19. századi népzene-(félre) értelmezés közgondolkodásból szinte kiirthatatlan utóhatásait. Amikor egyik levelében új tervéről, a magyar népdalok zongorakíséretes feldolgozásáról ír, hozzáteszi: „Jó magyarjainknak persze ilyesmi nem való. Ezek irtóznak minden komoly dologtól. Sokkal jobban ízlik nekik a megszokott cigányos slendrián, amelytől minden zenész és minden művelt külföldi világgá fut.” A népzene, a népies műdal és a cigányzene fogalmainak keveredése máig ható probléma. Bartók szerint „az az egynéhány beszármazott idegen, többé-kevésbé dilettáns zenész a cigányzene hatása alatt összeírt dilettáns munkája nem nemzeti zene, ezekben jóízlésű ember nem gyönyörködhetik” – amivel a 19. század szerzőire, Biharira, Lavottára, Csermákra és társaikra utalt. Saját írásaiban különböző definíciós határok megrajzolásával kísérletezik, hol a városi kultúra befolyásának hiányát emeli ki, hol a paraszti réteg használati zenéjeként határozza meg a népzenét. Tágabb értelemben pedig valamely emberi közösség által használt dallamok összességének látja, mint a „zenei ösztön spontán kifejeződését”. Végső soron azonban a stílusrétegek kialakulását tartotta döntő szempontnak, amelynek feltétele valóban a dallamok kis közösségekben, hosszú időn át tartó használata. A tudomány képviselői közül végül Dobszay László végletekig finom és körültekintő leírását érdemes idézni. A népzene és művészi zene kölcsönös


A TORDAI-HASADÉK NYUGATI TORKOLATA, ORBÁN BALÁZS (1864 K.) FÉNYKÉPE ALAPJÁN © FEKETE ZSOLT


viszonya miatt minél korábbi zenetörténeti korra kívánjuk vonatkoztatni a „fogalompár bármelyik tagját, annál nehezebb lesz a határvonalat meghúzni. Akár a műzenével, akár az újkori populáris zenei stílusokkal vetjük össze a népzenét, egyrészről a népzene jellegzetes különbségei tűnnek elénk, másrészről viszont azok az összefüggések, folyamatos átmenetek, melyek a határvonalak meghúzását nehezítik, vagy legalábbis csak a szélső pólusoknál teszik világossá a különbségeket.” Úgy tűnik, hiába vágyunk rövid és könnyen érthető meghatározásra. Ám éppen ez adja a dolog szépségét is. Hihetetlen vitalitásának köszönhetően a népzene túlnőtt a tudomány keretein, és egyfajta transzmutáció után meghódította a városi kultúrát, előbb a táncházmozgalom kínálta új szórakozási formaként, később a művészetoktatás, majd a tanárképzés területén. Ma a Zeneakadémia Népzene Tanszékén teljesen természetes, hogy a magyar nyelvterület zenéje mellett a Kárpát-medence nemzetiségeinek zenéivel is foglalkoznak a hallgatók. Sőt, kísérletképpen a kodályi sugallat is valóra válik: a csak írásban fennmaradt zenetörténeti források rekonstrukciója a népzenei előadásmód elemeinek segítségével. Az előadóművészetben tapasztalható tendenciák azt mutatják, hogy egyre többen és egyre szívesebben nyúlnak a népzene évszázadok alatt tökéletesre csiszolódott zenei formáihoz. Gyors siker várható ezektől a tökéletes zenei miniatúráktól, főképpen, ha felhasználójuk eleve alkalmatlan hasonló esztétikájú zenei gondolat létrehozására. Ilyen esetben a népzenei kötődés a zenekari kommunikációban inkább mentegetőzésnek, magyarázkodásnak hat. Valódi szintézis nem alakul ki, a népzenei stíluselemek vagy zenei idézetek mozaikszerűen jelennek meg, kétes értékű kötőanyag közé feszítve. Az nyilvánvaló, hogy a népzene sajátos nyelv, amelynek ismerete nem egyenlő néhány jellemző szavának ismételgetésével. A valódi szabadságot az jelenti, hogy egy nyelv elsajátítása után képesek vagyunk verset írni az adott nyelven. Vannak persze jó példák is, ahol az egymás mellé rakott zenei dominók gyönyörű képpé olvadnak össze, és új esztétikai minőség születik. Vajon milyen arányban lehet jelen ez a zenei palettán az olcsó és felszínes megoldásokkal szemben? A tapasztalat szerint elenyésző a népzene mély ismeretén alapuló, abból valóban új minőséget alkotók száma. De ne keseredjünk el. A zenetörténet mintha azt tanítaná számunkra, hogy mindig is ilyen volt a jellemző arány. A valódi alkotások a Gauss-görbe jobb szélén találhatók… Bolya Mátyás

78


HALLGASS IDE!

ZENEAKADÉMIAI KONCERTEK DIÁKJEGGYEL Diákigazolvány felmutatásával 500 Ft-os diákjegy váltható a koncertet megelőző egy órában az üres helyekre, illetve a Nagyterem II. emeleti diákkarzatának állóhelyeire. Egy diákigazolvánnyal előadásonként egy diákjegy váltható.


B

. (KEDD), 19.30

NAGYTEREM

DECEMBER 6. (SZERDA), 19.00

DECEMBER 6. (SZERDA), 19.30

SOLTI TEREM

NAGYTEREM

ITT ÉS MOST SZŐLLŐSY–LIGETI-EST KONCERT SZŐLLŐSY ANDRÁS HALÁLÁNAK 10. ÉVFORDULÓJÁRA

AKUSZTIKUS, AUTENTIKUS 10 ÉVES A ZENEAKADÉMIA NÉPZENE TANSZÉKE A Népzene Tanszék oktatói és hallgatói Lehet-e egy színpadi előadás koncepcióját a népzenekutatás legújabb eredményeire alapozni? A szórakoztatás farkastörvénye és a tudomány szigora összebékíthetetlen testvérpár? A Zeneakadémia Népzene Tanszéke már bizonyított ezen a téren, hiszen a két éve bemutatott Elfeledett Székelyföld című est egyszerre adott felejthetetlen koncertélményt és népzeneileg hiteles képet erről a régies zenei világról. A mostani koncert már a teljes magyar nyelvterületre koncentrál, vezérfonalként a Magyar Népzenei Antológia kiadványsorozatát felhasználva. A Martin György kezdeményezésére és elgondolása alapján elindított sorozat a magyar nép zenéjét nagyobb tájegységenként mutatta be, összesen hét különálló albumban. Hányatott sorsa ellenére ez a sorozat volt az eddigi legteljesebb, a népzene teljes vertikumát átfogó hangzóanyag. A koncert – követve az antológia zeneföldrajzi szempontok szerinti szerkesztését – hét nagy részben mutatja be a magyar népzenei dialektusokat, az adott terület jellemző műfajait, daltípusait, szokásait a tanszék legjobb énekeseinek és hangszerjátékosainak előadásában. Jegyár: 1 600 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont 80

s Kolozsvári éjjel i e i Csellószonáta s Töredékek i e i Zongoraetűdök 1. kötet (válogatás) s Addio Kroó György emlékére i e i Zongoraetűdök 3. kötet (válogatás) Baranyai Barnabás (cselló); Fodor Bernadett (mezzoszoprán); Scheuring Kata (fuvola); Görbicz Fülöp (brácsa); Fejérvári Zoltán (zongora) Közreműködnek a Zeneakadémia hallgatói „Lehetséges-e, hogy egy zeneszerző, aki évtizedekre visszanyúló szóbeli megnyilvánulásaiban az életet tragédiának, a világot megmagyarázhatatlan és nyomasztó káosznak tekinti, művein keresztül szépséget, tisztaságot, felemelkedést, vigasztalást sugároz hallgatóinak?” Kárpáti János zenetörténész teszi fel a kérdést Szőllősy Andrásról szóló esszéjében, amelyben arról is beszél, hogy Szőllősy „a Bartók utáni magyar zeneszerzés egyik legjelentősebb képviselője, Ligeti György és Kurtág György mellett a »harmadik« mester.” A tíz éve elhunyt zeneszerző és zenetudós alakját idézi meg a koncert, amely Szőllősy kevés fennmaradt ifjúkori kompozíciójának egyikével, az 1955-ös Kolozsvári éjjellel kezdődik, s utolsó befejezett alkotásával, a Kroó György emlékére írott Addióval fejeződik be. A hangverseny középpontjában az 1985-ös, mezzoszopránra, fuvolára és brácsára komponált ciklus, a Lakatos István költeményeinek részleteire írott Töredékek hangzik el, s a Szőllősy-műveket Ligeti-kompozíciók választják el (vagy éppen: kapcsolják össze). Jegyár: 1 200 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont

MVM KONCERTEK – A ZONGORA JEVGENYIJ KOROLJOV ZONGORAESTJE BACH-SOROZAT 4. J. S. Bach: Goldberg-variációk, BWV 988 Jevgenyij Koroljov (zongora) Beethoven Diabelli-változatai mellett a Goldberg-variációk tekinthető a zenetörténet legnagyobb szabású billentyűs variációsorozatának. Az egyszerű, éneklő Aria basszusmenetére írott harminc változat lenyűgöző szellemi építmény: nemcsak a variációs technika mesterműve, hanem a kánonszerkesztésé is, mivel minden harmadik változat szigorú kánonban íródott. E rendkívüli technikai és szellemi igényeket támasztó mű jól ismert Bach 19. század eleji újrafelfedezése óta, ám valódi népszerűségét Glenn Gould 1955-ös (majd 1981-es) legendás lemezfelvételének köszönheti. Bár kevés magára valamit adó zongo rista van, aki ne futna neki a Goldbergvariációknak, a több száz különböző, kereskedelmi forgalomban is hozzáférhető felvétel alapján azt mondhatjuk, hogy a mű hasonlóképpen veti le magáról az őt megközelíteni próbálkozókat, mint a Mount Everest legmagasabb hegycsúcsai a különböző képességű és elhivatottságú csúcstámadókat. Jevgenyij Koroljov azon kevés pianista közé tartozik, aki sikerrel hódította meg a művet: lemezfelvételét a néhány referenciaértékű olvasat között tartja számon szakma és nagyközönség egyaránt. Letisztultság, alázat, a szerkezet tökéletesen plasztikus felmutatása jellemzi előadását. Jegyárak: 3 000, 4 000, 5 000, 6 000, 8 000, 10 000 Ft Rendező: Besszer Koncert, Zeneakadémia Koncertközpont


A ZENE POLIHISZTORA Kurtág Györgyhöz és Ligeti Györgyhöz hasonlóan Szőllősy András is Erdélyben született. Ötéves koráig Szászvároson élt, majd 1926-ban a család Kolozsvárra költözött. Akadémiai tanulmányait 1939-ben kezdte el Budapesten, s ezzel párhuzamosan magyar–francia szakra járt a Pázmány Péter Tudományegyetemre. Már ez a kettős indulás is előrevetítette, hogy Kodály követőjévé fog válni. Nem művészi vagy esztétikai értelemben, a kodályi minta elsősorban a széles körű műveltség és tájékozottság megszerzésére indította. Az egyetemi években szerzett intellektuális vértezet élete végéig biztosította számára a tisztánlátás képességét. A zeneszerzői pálya meglehetősen későn, a hatvanas évek második felétől ívelt fel, de megdöbbentő látni, hogy Szőllősy már ekkor mennyire világos képpel rendelkezett az elkövetkezendő négy évtized zeneszerzésének tévelygéseiről, problémáiról és buktatóiról, és mily elegánsan kerülte el őket. Szerencsés időszakban, 1947–48-ban volt ösztöndíjas Rómában, ahol Goffredo Petrassi mesteriskolájába járt. „Róma óriási hatással volt rám. Ott kaptam leckét az igazi demokráciából. Itt most nem a politikai demokráciáról van szó, hanem az emberek egymással való kapcsolatáról, az együttélés, egymást tisztelés évezredek alatt begyakorolt szabályairól” – vallotta egy interjúban. Tudása, műveltsége, zeneszerzői igényessége mellett ez, a politikai rendszerek hisztériájának derűs és bölcs szemlélete volt a személyiségét övező tisztelet aranyfedezete. Szőllősy két teljes értékű életművet alkotott: Bartókhoz és Kodályhoz hasonlóan a tudomány területén is maradandót hozott létre. Bölcsészdoktori disszertációját (1943) Kodály művészete címmel írta, évtizedekre folytatás nélkül maradó, új szempontok beemelésével. 1948 utáni forráskutatásai, bibliográfiái, műjegyzékei és szövegkiadásai pedig megteremtették az alapot a következő fél évszázad Bartók- és Kodály-filológiájához. Kárpáti János, Szőllősy életművének kiváló ismerője írta Bartók Béla összegyűjtött írásainak 1967-es első kötetéről: „a munka nemcsak a Bartókírások nagy összegzése, hanem összegzése mindannak, amit Szőllősy András ebben a témában mintegy húsz éven keresztül tanult, tapasztalt és kiérlelt. A Bartók-filológia – s egyben a magyar zenei filológia – modellértékű klasszikusa ez a könyv, melyet bővíteni bizonyára lehet, de a koncepció tisztaságában, a szerkesztői gondban és pontosságban túlhaladni aligha.” Ha a Szőllősyre jellemző szigorral lajstromoznánk darabjait (és a több mint hatvan, filmekhez, színdarabokhoz, rádiójátékokhoz szerzett kísérő zenét figyelmen kívül hagyjuk) jó, ha harmincig jutnánk. Egy tucat szigorúan metszett, katartikus erejű zenekari darab; tíznél is kevesebb kamaramű, és ugyanennyi vokális kompozíció. De Szőllősy ezzel a „kevés” művel is feladta a leckét az utókornak: soha ne kerüljünk olyan helyzetbe, hogy csak egyet lehessen kiválasztani a listáról. Ma is igaznak tűnik, amit egykoron – részben tréfálkozva – mondtak róla: Szőllősy az a komponista, aki csak a jó műveit írta meg. SZŐLLŐSY ANDRÁS © FELVÉGI ANDREA

Molnár Szabolcs 81


DECEMBER 8. (PÉNTEK ), 19.00

DECEMBER 10. ( VASÁRNAP), 11.00

SOLTI TEREM

SOLTI TEREM

JAZZ ITT! MÁRKUS TIBOR ÉS AZ EQUINOX SZEPTETT TRAP – LEMEZBEMUTATÓ KONCERT

LISZT-KUKACOK AKADÉMIÁJA – HŐSÖK, TÜNDÉREK, BOHÓCOK PIERROT 10–15 ÉVESEKNEK

Kovács Linda (ének, ütőhangszerek, szintetizátor); Eszes Viktória (ének, ütőhangszerek); Márkus Tibor (zongora, szintetizátor); Jász András (altszaxofon); Zana Zoltán (tenorszaxofon, EWI szaxofon-szintetizátor); Csuhaj Barna Tibor (nagybőgő); Jeszenszky György (dobok) A modern mainstream jazzt játszó Equinox számos jazzfesztiválon, hazai és külhoni városban koncertezett pályafutása során. Repertoárját Márkus Tibor, Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, zenekarvezető szerzeményei alkotják, melyeket a modern kompozíciós elemek felhasználása mellett a dallamosság és a befogadhatóság megtartása jellemez. Rendkívül változatos hangszerelésű és stílusú kompozíciói „a zene megbonthatatlan egységét hirdetik”. A korábbi kvartettformáció neve alatt négy album jelent meg, Márkus Tibor további négy szerzői lemezén a jazzélet kiválóságaival működött együtt. „A TRAP című lemezen minden együtt van a zeném legavatottabb megszólaltatásához. Kanizsa Georgina irodalmi értékű szövegeivel felteszi a koronát a dalaimra. Az előadók az Equinox Szeptett. Kiváló művészek, határozott karakterű egyéniségek, nagyszerű emberek, nagyon jó barátok” – fogalmazott Márkus Tibor legújabb lemezével kapcsolatban. Jegyárak: 1 900, 2 500 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont 82

n er

Pierrot lunaire, op. 21

Molnár Anna (mezzoszoprán) Weiner Ensemble Vezényel és mesél: Bali János Hősök, tündérek, bohócok a főszereplői a felső tagozatos általános iskolások – s persze szüleik és nagyszüleik – számára meghirdetett őszi Liszt-kukac koncertsorozatnak. A régi mítoszok hősei és hősnői mindig is kedvelt alakjai voltak a klasszikus zene történetének: operák, kantáták vagy éppen hangszeres művek hosszú sora idézi meg alakjukat. De nemcsak a görög Herkuleshez hasonló héroszok ihlették meg a zeneszerzőket, hanem az olyan nagyotmondó mesebeli alakok is, mint Háry János, vagy éppen az olyan bánatos humorú bohócok, mint Pierrot. A sorozat utolsó koncertjén Arnold Schönberg 1912-ben írott, énekbeszédre és néhány fős kamaraegyüttesre hangszerelt Holdbűvölte Pierrot-ja lesz hallható. A varázslatosan színes mű nemcsak Pierrot alakját és Holddal folytatott dialógusát mutatja be a gyerekeknek, hanem a 20. század elejének zenei nyelvét is megismerteti velük. És a közhiedelemmel ellentétben Schönberg zenei nyelve nem bonyolultabb, mint Baché, vagy Brahmsé, csak meg kell tanulni értelmezni. Ebben lesz segítségünkre Bali János, a Weiner Ensemble, valamint a Zeneakadémián idén diplomázott varázslatos mezzoszoprán, Molnár Anna. Jegyár: 1 400 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont Támogató: Nemzeti Kulturális Alap

MOLNÁR ANNA © BOROVI DÁNIEL


DECEMBER 11. (HÉTFŐ), 19.30

DECEMBER 13. (SZERDA), 19.30

SOLTI TEREM

NAGYTEREM

KAMARAZENE NAGYTEREMRE DAVID FRAY, GÉRARD CAUSSÉ ÉS PAUL MEYER KAMARAESTJE J. S. Bach: 5. (C-dúr) triószonáta, BWV 529 Bra ms 1. (f-moll) klarinét-zongora szonáta, op. 120/1 mann Tündérmesék, op. 132 ar Esz-dúr („Kegelstatt”) trió, K. 498 David Fray (zongora); Gérard Caussé (brácsa); Paul Meyer (klarinét)

OTTHON A ZENEAKADÉMIÁN FRANKL PÉTER ÉS A KELEMEN KVARTETT n n i rn 1. (c-moll) zongoraötös, op. 1 esz-moll zongoraötös, op. 26 C-dúr szextett, op. 37 Frankl Péter (zongora) Ács Ákos (klarinét); Szőke Zoltán (kürt) Kelemen Kvartett: Kelemen Barnabás, Kokas Katalin (hegedű); Homoki Gábor (brácsa); Fenyő László (cselló)

„Hálásnak kell lennünk Mozartnak, hiszen a brácsa története igazán csak vele kezdődött el”. Gérard Caussé, francia brácsaművész fogalmazott így Mozarttal kapcsolatban, akinek brácsa iránti vonzalmát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az azóta ikonikussá vált Kegelstatt-trióban nem a zongora, hanem a brácsa szólamát komponálta saját magának. A Zeneakadémia Kamarazene Nagyteremre sorozatának zárókoncertjén a brácsaszólamokért ezúttal a már említett Gérard Caussé felel majd, hozzá csatlakozik a klarinétművészként és karmesterként egyaránt világhírű Paul Meyer, valamint a hazai közönség számára jól ismert sztárzongorista, David Fray. Műsorukat nem mással, mint Bach hangulatokban és színekben rendkívül gazdag, dinamikus C-dúr triószonátájával nyitják, melyet Brahms klarinét- és brácsaváltozatban ugyanakkorra népszerűséggel bíró szonátája követ. Egy klarinét-brácsa-zongora koncert műsorából nem hiányozhat Schumann Tündérmesék-ciklusa sem, mely bár a zeneszerző egyik utolsó műve, mégis felfedezhetjük benne a vidámság és az önfeledtség hangját is.

Több generáció nemzetközi hírű tagjai tisztelegnek a 20. századi magyar zene egyik meghatározó személyisége, a karmester, zeneszerző és zongoraművész Dohnányi Ernő emléke előtt. A Londonban élő Frankl Péter a Zeneakadémián végzett zongoraművészcsaládfán Dohnányi-unokának mondható, és nemcsak a pódiumon, hanem a Yale Egyetem katedráján is öregbíti a magyar zongorista iskola hírnevét. A Kelemen Kvartett nem sokkal 2010-es megalakulása után a vonósnégyes-játék élvonalába került, ma már egyik vezető együttese a magyar zenei életnek, s a 2017–18-as évadban a Zeneakadémia rezidens együttesének címét viseli. Műsorukat az az emblematikus kompozíció nyitja, amelyről állítólag maga Brahms mondta: „magam sem tudtam volna jobban megírni”. Az 1935-ös keltezésű szextett hangszer-összeállítása rendhagyó: a vonóstrióhoz és a zongorához két fúvós hangszer csatlakozik; a klarinét- és kürtszólamot a Budapesti Fesztiválzenekar két kiváló szólamvezető művésze, Ács Ákos és Szőke Zoltán játssza.

KoncertközpontJegyárak: 2 900, 4 100, 5 200, 6 500 Ft Rendező: Zeneakadémia

Jegyárak: 1 400, 2 100, 3 500, 4 900, 5 600 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont 83


MÓZES, LUTHER, ESTERHÁZY A Reformáció Emlékbizottság egy „Bach-kantátát” rendelt Jeney Zoltántól a Reformáció 500. évfordulója alkalmából. Az új mű az Emlékév záróhangversenyén, 2017. december 19-én hangzik el a Zeneakadémia Nagytermében. Jeney Zoltán a készülő kompozícióról nyilatkozott a Zeneakadémia Koncertmagazinjának.

Amikor a zeneszerző ma bachi mintára egy kantáta komponálásába kezd, már a szövegkönyv összeállítása is kérdések elé állítja. Milyen szövegkönyvet lehet készíteni egy mai „Bach-kantáta” számára? Kamp Salamon sietett a segítségemre, aki megadta nekem az evangélikus istentisztelet szerkezeti leírását. Úgy döntöttem, hogy ezt követem, mert elég nagy szabadságot ad. Megtartom a bibliai szakaszoknak a katolikus liturgiából is ismert hármasságát – ószövetségi olvasmány, apostoli levél és evangélium –, de meghagytam magamnak a bibliai szakaszok kiválasztásának szabadságát. Luther 1517-ben függesztette ki a téziseit a wittenbergi vártemplom kapujára. Ha belegondolok a korba, a legközelebbi magyarországi párhuzam a Dózsa-féle parasztháború, majd a mohácsi vész. Bach kantátáinak bibliai szakaszai is a mindenkori aktualitáshoz csatlakoztak, és Bach is használta saját korának költészetét. S ha már Dózsa, akkor nekem Juhász Ferenc Tékozló országa jutott eszembe (Spiró György szerint a magyar irodalom egyik legnagyobb verse), ebből választottam ki néhány mondatot. Innen nem volt nehéz más szövegekhez csatlakozni. Amikor a felkérést kaptam, akkortájt halt meg Esterházy Péter. Bár valamennyi könyvét olvastam, mégis az a pár mondat ragadott meg, amelyet Dés László a nekrológjában idézett: „Ki vagy Te, Uram? Ki vagyok én? […] Ránézek a hazámra, és egy idegen néz vissza.” Ez Dózsa György korában éppúgy elhangozhatott volna, mint ma. Az ember szeret úgy szöveget választani, hogy ne csupán historizáljon. Ezen kívül felhasználtam két-három mondatot az Eötvös Péternek készült Oratorium Balbulumból is; olyanokat, amelyeket Eötvös nem zenésített meg. A liturgikus tételeken és a bibliai szövegeken túl tehát a kortárs magyar irodalom is jelentős szerepet kap a szövegkönyvben, és további réteget jelentenek a korálok. A kantátámban már az ószövetségi és újszövetségi szövegek is egymás kommentárjai. Kigyűjtöttem azokat a textusokat, amelyek a befogadásról és az elutasításról szólnak. A Bibliában rengeteg ilyen hely van. Máté evangéliumában Jézus mondja: „Idegen voltam, s nem fogadtatok be.” Mózestől a prédikációban idézek: „A jövevényhez ne légy kegyetlen, […] mert ti is jövevények voltatok.” Ehhez csatlakozik az Esterházy-szöveg mint Mózes szavainak kommentárja. Mózes sorai énekelve hangoznak el, de Esterházyé prózában, a „prédikáció” helyén. A szövegkönyvet lapozva kiderül, hogy ez a mű is többnyelvű lesz, akárcsak a Halotti szertartás. Zenei okok motiválják ezt, vagy a különböző nyelvek szellemi kisugárzása?

JENEY ZOLTÁN © FELVÉGI ANDREA 84

Az Ószövetség nyelve a héber. Az Újszövetségé óhatatlanul a görög és a


latin. A reformáció felfedezte az anyanyelvet, Luther esetében a németet. Ráadásul Luther nem tiltotta a latint meg a görögöt a szertartásban, csak az volt a lényeg, hogy értsék az emberek. Tehát a prédikáció mindent megmagyarázott. A német nyelv a felhasznált korálok miatt is kihagyhatatlan. Ahol az eredeti szöveg magyar, ott természetesen magyarul hangzik el. Lehet, hogy ez akadálya lesz a darab nemzetközi előadásainak, de akkor sem fogok magyar szöveget más nyelven megzenésíteni. Van benne egy hosszú reformáció korabeli vers, gyakorlatilag szimultán megy le a tizenhat versszak a nyolc szólamban. Itt zeneileg a tumultus hatását szeretném elérni. Az ötletet a Szindbád-film templomkerti jelenete adta. Ott sem érteni semmit, legfeljebb egy-két szót, s az éppen elég. Mi vonz az egyszerű, négyszólamú Bach-letétekhez, és a nyomukban komponált műveid hogyan viszonyulnak az eredeti bachi mintákhoz? Az első ilyen korált, az Ach, Gott und Herrt Reinhardt Oehlschlägel, a MusikTexte című kortárs zenei folyóirat alapító-főszerkesztőjének halálára komponáltam. Alapötlete, hogy a korál szoprán szólama folyamatosan kromatikusan ereszkedik: minden sorban egy félhanggal lejjebb csúszik; ugyanakkor az összes akkord megőrzi a bachi harmóniát erre a szopránra transzponálva. Az eredmény egy elképesztően ismerős zene, ami mégsem hasonlít semmire. A bachi deklamáció megmarad, még vonósnégyesen is. Saját műveim közül talán ez lepett meg a legjobban mind közül, amit valaha csináltam. Az az érzésed, hogy mindent hallottál már ebből a zenéből, és mégis, mintha soha nem hallottad volna. A következő korál, a Was hast du verbrochen Vékony Ildikó emlékdarabja, aki 2009-ben halt meg. A mai napig megemészthetetlen tragédia. Itt már én találtam ki egy mai dallamot a szopránban, és ennek hangjaira transzponáltam a bachi harmóniákat. Ebben a komponálási fázisban mennyire tudja a zeneszerző, hogy milyen hosszú lesz a darab? Igyekszem a felkéréshez tartani magam, tehát maximum fél óra legyen, de pontosabban még nem tudom. Vidovszky László mondta egyszer: „ahogy a dallam kívánkozik menni”. A komponálás közben ezt nem mindig tudja az ember. Az új mű zenei struktúrái vagy stílusa mennyiben hasonlítható majd a Halotti szertartáshoz? A két mű léptéke teljesen más. A zenetörténet ugyanakkor mindvégig ott kísért. Angelus Silesiust Kamp Salamon ajánlotta figyelmembe. A német kiadásban az egyik epigramma kezdete („Mensch, glaube dies gewiss”) talán a legelementárisabb Silesius-mondat: „Isten nélkül halott vagy, bármeddig élsz is”. A „Mensch” szó óhatatlanul Mahler 3. szimfóniájának alt szólóját idézi fel bennem. Hogy ebből alakul-e Mahler-hommage, még nem tudom. A mű végén elhangzik majd egy részlet Pál apostol szeretethimnuszából, azonban nem vagyok biztos abban, hogy ez lesz-e a zárótétel. De hát amíg nincs kész a mű, addig még az eltervezett szerkezet is alakulhat. Farkas Zoltán 85


DECEMBER 14. (C SÜTÖRTÖK ), 19.00

DECEMBER 16. (SZOMBAT ), 19.30

SOLTI TEREM

NAGYTEREM

A TEHETSÉG KÖTELEZ FARKAS MIRA HÁRFAESTJE

KODÁLY 135

Händel: Prelúdium és toccata (Marcel Grandjany átdolgozása) asse mans A forrás, op. 44 A éni España, op. 165 – 5. Malagueña reis er Régi bécsi táncdallamok – 2. Szerelmi bánat arasa e Spanyol táncok, op. 21 – 2. Habañera a er ne Fantázia Csajkovszkij Anyegin című operájának témáira ierné Konzertstück, op. 39 ave Bevezetés és allegro, op. 46 Farkas Mira (hárfa) Nyári László, Varga Oszkár (hegedű); Krähling Dániel (brácsa); Karasszon Eszter (cselló); Scheuring Kata (fuvola); Puha György (klarinét)

FARKAS MIRA © ZENEAKADÉMIA / KONDELLA MISI

Farkas Mira személyiségéhez a romantika kora áll a legközelebb szenvedélyességével, szélsőségeivel, az általa játszott átiratokat gyakran ő maga készíti. A Junior Prima díjas művész 2014-ben fejezte be tanulmányait kitüntetéses diplomával, Vigh Andrea irányításával. Pályáján kiegészíti egymást a zenekari és a szólójáték, valamint a kamarazene – sokoldalúságának utóbbi két területét csodálhatjuk meg a már változatosságában is imponáló műsorban. Német, francia, katalán, navarrai, osztrák, vallon, orosz színek, hangulatok, életérzések keverednek az este folyamán, a kiváló fiatal művészhez muzsikus barátai csatlakoznak, hogy a hárfás kamarazene hangszíneit fület és érzékeket gyönyörködtető módon még tovább gazdagítsák. Jegyár: 1 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont Támogató: E.ON Hungária Zrt.

86

a s

Z

n

r sművei

Új Liszt Ferenc Kamarakórus Nyíregyházi Cantemus Gyermekkar Cantate Vegyeskar Angelica Leánykar Zeneakadémia Alma Mater Kórusa Vezényel: Nemes László Norbert, Szabó Dénes, Sapszon Ferenc, Gráf Zsuzsanna, Somos Csaba, Párkai István Ritka alkalom, hogy Magyarország legjobb kórusai közül néhányat egyetlen estén hallhatunk kiváló hazai karnagyok vezetésével – köztük három Kossuth-díjassal –, de ez a koncert ilyennek ígérkezik a 20. század egyik legjelentősebb zeneszerzője, pedagógusa, népzenekutatója és zenetudósa születésének napra pontosan 135. évfordulóján. A 2017-es Kodály-év egyik csúcspontját jelentő eseményen Kodály Zoltán a cappella kórusműveinek legszebb és legizgalmasabb darabjai szólalnak meg különleges válogatásban. Gráf Zsuzsanna, Sapszon Ferenc és Szabó Dénes együttesei a világ legjelentősebb kórusversenyeit nyerték meg, nemzetközi tekintetben is az élvonalban helyezkednek el. A zeneakadémiai hallgatókból álló Alma Mater Kórus az egyetem legnagyobb múltra visszatekintő, megszakítás nélkül létező zenei formációja, a Nemes László Norbert vezette Új Liszt Ferenc Kamarakórus pedig azt a hagyományt folytatja, amelyet 1963-ban létrehozott kamarakórusával a karnagy-doyen professor emeritus Párkai István alapozott meg. Jegyár: 1 600 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont


DECEMBER 17. ( VASÁRNAP), 19.00

DECEMBER 19. (KEDD), 19.30

SOLTI TEREM

NAGYTEREM A REFORMÁCIÓ 500 EMLÉKÉV ZÁRÓKONCERTJE

KAMARAZENE KARNYÚJTÁSNYIRA PERÉNYI MIKLÓS ÉS SPÁNYI MIKLÓS BACH-ESTJE ann e as ian Ba 1. (G-dúr) csellószvit, BWV 1007 g-moll prelúdium és fúga, BWV 885 g-moll szonáta viola da gambára és csembalóra, BWV 1029 G-dúr szonáta viola da gambára és csembalóra, BWV 1027 D-dúr prelúdium és fúga, BWV 874 D-dúr szonáta viola da gambára és csembalóra, BWV 1028 Perényi Miklós (cselló) Spányi Miklós (csembaló)

PERÉNYI MIKLÓS © CSIBI SZILVIA

„Nem nyűg nekem Bachot játszani” – mondta állítólag Perényi Miklós egy koncertet követően, amikor egy isme rőse azt kérdezte tőle, nem fáradt-e ki, miután teljesen egyedül játszott másfél órán át Bach-csellószviteket a Zeneakadémia Nagytermében. Bachhoz való viszonyát illetően Spányi Miklós is hasonlóképpen gondolkodik, a kettejük közötti összhang tehát eleve adott. Még akkor is, ha Spányi Miklós a historikus előadói gyakorlat tapasztalatait hozza magával a koncertre, míg Perényi egyedülálló csellózása mintha érintetlen maradt volna a régizenei mozgalom vívmányaitól. Persze Spányi „unortodox” régizenész, no és éppen az lesz az érdekes, hogy stilisztikai kérdésektől függetlenül miként rezonál egymásra két ilyen formátumú muzsikus a Bach által kínált kereteken belül. A koncerten Bach három fennmaradt gambaszonátája mellett két szóló billentyűs mű is elhangzik, nyitószámaként pedig Perényi Miklós eljátssza a G-dúr csellószvitet. Jegyárak: 3 400, 4 100 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont

. . Ba r r Hét Bach-korál r r Bornemisza Péter mondásai, op. 7. J. S. Bach: Aus tiefer Not schrei ich zu dir (BWV 38) ene Z n Aus tiefer Not – kantáta (ősbemutató) Tony Arnold, Brassói-Jőrös Andrea (szoprán); Schöck Atala (alt); Megyesi Zoltán (tenor); Kovács István (basszus); Csalog Gábor, Kemenes András (zongora) A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán) Vezényel: Kamp Salamon A Reformáció 500 emlékév záróhangversenyének műsorán a reformáció ihlette 20–21. századi magyar művek folytatnak párbeszédet Johann Sebastian Bach zenéjével. Bach zömében Weimarban keletkezett korálelőjátékait foglalja össze az Orgelbüchlein; e kötetből választott Kurtág György hetet, hogy a polifón szerkezetet átvilágító négykezes átiratokat készítsen belőlük. Kurtág monumentális szólókantátája, első igazi főműve, a Bornemisza Péter mondásai hosszú évek óta először lesz hallható Magyarországon. Jeney Zoltán, az utóbbi évtizedek legnagyobb egyházzenei alkotása, a Halotti szertartás zeneszerzője a Reformáció Emlékbizottság felkérésére komponálta kantátáját. A szövegkönyvet bibliai textusok, német korálok, 16. századi egyházi költészet, Angelus Silesius és a kortárs magyar irodalom műveiből állította össze a zeneszerző. A Jeney- és a Bach-kantáta között az Aus tiefer Not korál teremt zenei kapcsolatot. Jegyárak: 500, 1 517 Ft Rendező: Reformáció Emlékbizottság, Zeneakadémia Koncertközpont 87


DECEMBER 22. (PÉNTEK ), 19.30

DECEMBER 29. (PÉNTEK ), 19.30

NAGYTEREM

NAGYTEREM

BACH MINDENKOR CONCERTO KÖLN ÉS A HOLLAND KAMARAKÓRUS J. S. Bach: Karácsonyi oratórium, BWV 248 Elizabeth Watts (szoprán) Maarten Engeltjes (kontratenor) James Gilchrist (tenor) Andreas Wolf (basszus) Concerto Köln és a Holland Kamarakórus

CONCERTO KÖLN © HARALD HOFFMANN

A megváltó születését a Holland Kamarakórus minden évben a Karácsonyi oratórium előadásával ünnepli. A patinás, nyolcvanéves múlttal büszkélkedő kórust évtizedek óta a nemzetközi koncertélet vezető együttesei között tartják számon, a világlapok kritikáiban az énekkar bámulatosan homogén hangzását, és a szólószerepeket is gyakran vállaló énekesek rendkívüli kvalitásait magasztalják. A kórus a régizene-játék egyik legkiemelkedőbb együttesével, a Concerto Kölnnel érkezik a Zeneakadémiára. A német zenekar az elmúlt három évtizedben hetvennél több stúdió-, koncert- és operafelvételt készített, melyekkel sorra nyerte a legrangosabb európai hanglemezdíjakat, és felléptek szinte valamennyi jelentős, régizene iránt érdeklődő énekessel és hangszeres szólistával. A közelmúltban hatalmas visszhangot keltett egy olyan operaritkaság DVD-felvétele (Leonardo Vinci: Artaserse), melyen napjaink legfényesebb kontratenor énekesei szerepelnek, Philippe Jaroussky, France Fagioli, Max Emanuel Cencic és Valer Sabadus. Jegyárak: 4 900, 6 300, 7 600, 9 900 Ft Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont

88

RENDHAGYÓ ÉVZÁRÓ NÉPZENEI KONCERT ESSZENCIA ELINDULTUNK A NAGY ÚTRA Csík János (népi ének, hegedű); Lakatos Róbert (klasszikus brácsa, hegedű); Balogh Kálmán (cimbalom); Kacsó Hanga Borbála (ének); Kunos Tamás (népi brácsa); Kováts Gergő (szaxofon, klarinét, fuvola); Bognár András (nagybőgő) Az Esszencia a magyar zenei élet különleges formációja, tagjai a népzene, a jazz, illetve a klasszikus zene világában önállóan is kiemelkedő teljesítményt nyújtó, jeles előadó- és zeneművészek. Az Esszencia nem hasonlítható más, hagyományos népzenét játszó zenekarokhoz, hiszen célja nem kevesebb, mint a klasszikus és a jazz műfajok elegyítése a világon egyedülálló népzenei motívum kincsünkkel. Igazi kuriózumként az együttes a három különböző zenei stílus ötvözetét újszerű hangzásvilágban megalkotott örömzenén keresz tül tárja közönség elé. Koncertjeik során a Kárpát-medence különböző nemzeteinek autentikus népzenéjét kiegészítve megszólalhatnak részletek többek közt Bach vagy Bartók zeneműveiből, s mindehhez a fűszert a népzene alapú jazz adja. Az Esszencia koncertjeinek különleges atmoszférája van. Zenéjük elgondolkodtat, kikapcsol, felszabadít. Jegyárak: 1 400, 2 100, 3 500, 4 900 Ft Rendező: Esszencia, Zeneakadémia Koncertközpont


HOLLAND KAMARAKÓRUS © GERRIT SCHREURS 89


NYOLCVAN ÉV ÉNEKLÉS Johann Sebastian Bach életművének hatástörténete olyan jelentős, hogy a témának lassacskán könyvtárnyi irodalma van. Ritkán esik azonban szó arról, hogy Bach nemcsak zeneszerzők generációinak gondolkozását határozta meg, hanem olykor zenei együttesek létrejöttéhez is hozzájárult, akár halála után jó pár száz évvel is. Az utrechti székhelyű, idén NYOLCVANéves Holland Kamarakórus például Bachnak köszönhette létrejöttét, ha nem is közvetlenül.

90

1937-ben a szocialista Vereeniging van Arbeiders Radio Amateurs (Munkás Rádióamatőrök Egyesülete) munkatársa, Roger Schoute a fiatal karnagyot, Felix de Nobelt azzal bízta meg, hogy szervezzen kórust, amely Bach-kantáták rádiós közvetítésében működne közre. Az így alakult Chorus Pro Musica egy évadon át szerepelt stúdióhangversenyeken, majd első nyilvános hangversenyét Harleemben adta 1939-ben, ezúttal már a ma ismert nevén, mint Nederlands Kammerkoor. Az együttes eredetileg korának legjobb fiatal holland énekeseiből alakult – közülük többen jelentős szólistapályát futottak be később –, de Nobelnek azonban hamar rá kellett döbbennie, hogy az egymást állandóan túlharsogni igyekvő opera- és oratóriuménekesekből soha sem lesz egységes hangzású vokális együttes. A 2. világháború átvészelése után de Nobel 1946-ban új összetételű kórussal lépett a közönség elé, amelyet már más elvek alapján állított össze. Az énekegyüttesnek fix tagjai lettek, rendszeresen – hetente több alkalommal – próbáltak, de nemcsak a tagokat, hanem saját vezetői módszereit is megváltoztatta: erősebb kézzel, sokszor autokratikus módszerekkel irányította a kórust. Az együttes egy évig működött az állami rádió szolgálatában, utána a saját lábára kellett állnia. Ez nem akadályozta meg de Nobelt abban, hogy az áhított homogén hangzás mellett kialakítsa a kórus öt évszázad zenéjét felölelő repertoárját is. A befektetett munka meghozta a gyümölcsét: a koncertsikerek és rendszeres külföldi meghívások – többek között a híres Edinburgh Festival (1951) – mellett 1953-tól a holland állam rendszeres juttatással támogatta a kórust, amely ettől kezdve főállásban tudta foglalkoztatni énekeseit. A tagcserék innentől ritkaságnak számítottak. A kórus első fénykora az 1960-as évek végéig tartott. Erre az időszakra tehető szoros kapcsolatuk a Holland Fesztivál operaprodukcióival, illetve ebben az időben került sor több észak-amerikai turnéra is. Számtalan új mű keletkezett az együttes felkérésére vagy inspirációjára, lokális jelentőségű szerzők mellett például Frank Martin és Francis Poulenc tollából. Az együttes szoros kapcsolatot alakított ki Luigi Dallapiccolával és Kodály Zoltánnal is. Az 1970-es évek komoly kihívásokat tartogatott a kórus számára: változó művészeti vezetők mellett kellett fiatalítania úgy, hogy közben meg kellett találnia az új művészi célokat is. A változatlan tagságú kórus és közönsége ugyanis egyre öregedett, az újabb generációt már nem tudták megszólítani. De Nobel egészségügyi állapota miatt 1972-ben elköszönt a pódiumtól, ám a kórus nem volt felkészülve sem a vezető-, sem a tagcserékre, hiszen a korábbi évtizedekben ilyenre nem volt precedens. Az alapító utódjának kiválasztását nehezítette az is, hogy a hozzá hasonló keményvonalas, autoriter szemléletű karnagyok ideje addigra már lejárt. Az együttest de Nobel után Hans van den Hombergh (1972–1976) és Kerry Woodward (1977–1980) irányította. A Holland Kamarakórus tekintélyét főként a reneszánsz és a barokk zene megszólaltatásával vívta ki, de ezen a téren komoly kihívókat kaptak az akkoriban kibontakozó régizenei mozgalommal, amire valamilyen módon reagálniuk kellett.


Az átalakulás 1980-ra ért véget. A tagság megfiatalodott, a kórust pedig ettől fogva nem egy erős vezető karnagy, hanem projektenként hívott vendégkarnagyok vezették. Az együttes ebben az időben kapcsolódott be újra a régizene-mozgalomba. Emellett az újzene specialistáival és jelentős „all-round” karnagyokkal is dolgoztak együtt. Az 1980-as évek közepére a kórus ismét a régi fényében csillogott, és hétévnyi interregnum után eljött az idő, hogy új vezetőt válasszon. Uwe Gronostay 1987-ben került az együttes élére azzal a céllal, hogy a sokrétű feladatok ellenére megőrizze a kórus egységes hangzását. Ezt elsősorban a tagok számára oly kedves késő romantikus repertoár felfrissítésével érte el. 1997-ben Dane Ivar Munk lett az új művészeti vezető, ezáltal szétvált a művészeti vezető és a vezető karnagy funkciója. Egy évvel később az észt Tõnu Kaljuste személyében az első nem hollandiai születésű vezető karnagyot is megválasztották, őt 2002-ben a brit Stephen Layton váltotta. Személyük jelentős változást jelentett a repertoárban is: innentől kezdve a kórus egyre többet foglalkozott kortárs szerzők – Tavener, Pärt –, és kórusszerzőként kevésbé ismert 20. századi alkotók – Milhaud, Martinů, Tanyejev – műveivel. Emellett újra születtek művek a kórus inspirációjára vagy felkérésére, többek között Kagel, Kancheli, Tavener és MacMillan tollából. Legutóbbi vállalkozásuk a project 14–18, amelyben 1. világháború alatt keletkezett költemények megzenésítésére kérik fel korunk zeneszerzőit. 2005 és 2011 között az 1980-as évek elejéhez hasonlóan vezető karnagy nélkül működtek, a pozíciót azóta Risto Joost (2011–2015) és Peter Dijkstra (2015–) töltötte-tölti be. A bámulatosan homogén hangzásáért ünnepelt, idén nyolcvanéves Holland Kamarakórus ma a nemzetközi koncertélet vezető együtteseinek egyike, amely nem függ sem rádióktól, sem operaházaktól. A kamarakórus tagságát évente tartott meghallgatásokkal frissíti, emellett szakmai gyakorlatot is tart a pályakezdő énekeseknek. Pedagógiai programja Hollandia nagyszámú amatőr kórusaira is kiterjed – rendszeresek az együttes workshopjai, a nagyszabású produkciókhoz szükséges kisegítők pedig sokszor ezen alkalmakon részt vevő kórusokból kerülnek ki. Az érdeklődő közönség részt vehet az együttes rendszeres nyilvános próbáin, és az évente megrendezett „Singing day” keretében lehetősége nyílik a kórus tagjaival együtt énekelni. A Holland Kamarakórus amellett, hogy a világ vezető együtteseinek partnereként lép fel – ahogyan teszi ezt zeneakadémiai hangversenyén is –, évtizedek óta saját a cappella bérlettel is rendelkezik. Albumainak száma mára már meghaladja a hatvanat, az utóbbi időben pedig komoly YouTube-csatornát hoztak létre, ahol évszázados bontásban kereshetőek ki felvételeik. Németh Zsombor

91


KONCERTEK A RÉGI ZENEAKADÉMIÁN LISZT MÚZEUM MATINÉ- ÉS ESTI KONCERTEK SZEPTEMBER 2. SZEPTEMBER 9. SZEPTEMBER 16. SZEPTEMBER 23. SZEPTEMBER 30. OKTÓBER 7. OKTÓBER 14. OKTÓBER 21. OKTÓBER 21. OKTÓBER 21. OKTÓBER 28. NOVEMBER 4. NOVEMBER 11. NOVEMBER 18. NOVEMBER 25. DECEMBER 2. DECEMBER 9. DECEMBER 16. DECEMBER 30.

11.00 11.00 11.00 11.00 11.00 11.00 11.00 11.00 16.00 19.00 11.00 11.00 11.00 11.00 11.00 11.00 11.00 11.00 11.00

Király-Lugosi Veronika (hegedű) és Bonnyai Apolka (zongora) Szilvásy Viktória (hegedű) és Rudolf András (brácsa) Eötvös József (gitár) és Kubina Péter (nagybőgő) Razvaljajeva Anasztázia (hárfa) Magyar Zongorás Trió Borbély László (zongora) Mario Angionelli (zongora) Gulyás István (zongora) Yohei Wakioka (zongora) Jandó Jenő (zongora) Frideczky Katalin (zongora) és Büky Mátyás (hegedű) Devich Gergely (cselló) és Kovalszki Mária (zongora) John & Sing Rose (ének) Lajkó István (zongora) Szabó Ferenc János kamarakoncertje A Zeneakadémia Hárfa Tanszakának növendékei Új Liszt Ferenc Kamarakórus Takáts Márton (zongora) és Baksa Krisztina (gordonka) Lebhardt Dániel (zongora)

Helyszín: Régi Zeneakadémia, jegyár: 1 500 Ft (diák és nyugdíjas: 750 Ft)

TALÁLKOZÁSOK LISZT FERENCCEL A LISZT FERENC TÁRSASÁG ÉS A ZENEAKADÉMIA KÖZÖS KONCERTSOROZATA NOVEMBER 29. DECEMBER 13.

18.00 J. S. BACH HATÁSA LISZT FERENCRE 18.00 LISZT FERENC ÉS A CIMBALOM

Helyszín: Régi Zeneakadémia, jegyár: 1 800 Ft (diák és nyugdíjas: 900 Ft)

92


ITÁLIA HATÁSA LISZT FERENCRE

RENDEZŐ ÉS HELYSZÍN: LISZT FERENC EMLÉKMÚZEUM ÉS KUTATÓKÖZPONT 1064 BUDAPEST, VÖRÖSMARTY UTCA 35. WWW.LISZTMUSEUM.HU

NEMZETKÖZI KIÁLLÍTÁS A BOLOGNAI FONDAZIONE ISTITUTO LISZT ONLUS TÁMOGATÁSÁVAL ÉS MUNKATÁRSAINAK EGYÜTTMŰKÖDÉSÉVEL, A BUDAPESTI OLASZ KULTÚRINTÉZET KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL.

2018. MÁJUS 5-IG


LISZT-KUKACOK AKADÉMIÁJA Minden gyerek zenével születik. Nincs olyan csecsemő, akit ne érintene meg Mozart vagy Bach zenéje. Vagy épp a WellHello, attól függően, hogy mivel találkozik otthon. A Zeneakadémia ifjúsági programjai érthető módon nem a popkultúra értékeivel kívánják megismertetni a kicsiket és a nagyobbakat, hanem azzal a három zenei világgal, amely az intézmény oktatását és hangversenyéletét is meghatározza, vagyis a klasszikus zenével, a népzenével és a jazz-zel.

Immár a Liszt-kukacok Akadémiájának ötödik „tanévében” járunk, s ez alkalomból gyorsan mondjunk köszönetet mindenkinek, aki járt nálunk és vitte a hírünket, no és persze veregessük meg saját – egyre izmosabb – vállunkat. A Zeneakadémia újranyitása óta tartottunk közel nyolcvan kiscsoportos foglalkozást, harmincöt ismeretterjesztő hangversenyt a Solti Teremben, illetve a Nagyteremben, szerveztünk „Nagy Liszt-kukac Napot” és felépítettük 20 000 Lego-kockából a Zeneakadémiát (amely immár a Liszt Ferenc téri épület büféjében folyamatosan megtekinthető). Fokozatosan bővítettük a repertoárunkat, amennyiben van már jazzjátszóterünk általános iskolásoknak, akiknek vezetett túrákon is bemutatjuk az épületet, és elindítottunk egy zenés drámapedagógiai programot gimnazista osztályok számára (részletek: http://zeneakademia.hu/junior). A kiscsoportos foglalkozások továbbra is a 6–10 éves korosztálynak szólnak, a 10–15 éves korosztálynak szóló ismeretterjesztő hangversenyek pedig az őszi évadban hősök, tündérek, bohócok világába kalauzolja majd el a gyerekeket. Megismerkedhetnek a zenetörténetben oly fontos szerepet játszó vízi tündérrel (október 15.), Bach jóvoltából a válaszúton álló Herkulessel (november 5.), Kodálynak köszönhetően a nagyot mondó Háry Jánossal (november 26.), Schönberg révén pedig a szomorú bohóccal, Pierrot-val (december 10.). A részletek a koncertmagazin korábbi oldalain találhatók. Ami nem változott, az a hitvallásunk (hogy nagy szavakat használjunk). Továbbra is úgy gondoljuk, hogy a zene nem puszta szórakozás, hanem ember mivoltunk lényegére tanít, s ezért aligha lehet elég korán kezdeni a vele való megismerkedést. Ahogy Shakespeare fogalmaz: „Az ember, aki legbelül zenétlen, / S eltörnek lelkén az összhangzatok, / Az kész az árulásra, tőrvetésre: / Szelleme a tompa űr sötétje, / Lelke csönd; a néma árnyékvilág. / Ne bízz benne. Hallgass a zenére!” (Szabó Stein Imre fordítása) 2017 őszén szeptember 16. és december 16. között tartunk kiscsoportos „Liszt-kukac” foglalkozást a Zeneakadémia Liszt Ferenc téri épületében, szombatonként 10.00 órától. A foglalkozások 6–10 éves gyerekeknek szólnak. A szülők a foglalkozásokon nem vehetnek részt, ők az aznap esti, nagytermi koncert főpróbájára ülhetnek be (amennyiben a fellépőknek ez ellen nincs kifogásuk). További részletek: http://zeneakademia.hu/lisztkukacok Jegyár: 900 Ft

94


ZENESZÍNJÁTÉK

DRÁMAPEDAGÓGIA PROGRAM GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK SZÁMÁRA Részletek és jelentkezés: zeneakademia.hu/zeneszinjatek

ZENELABIRINTUS

VEZETETT TÚRÁK A ZENEAKADÉMIÁN ÁLTALÁNOS ISKOLAI OSZTÁLYOK SZÁMÁRA Félórás séta a világ legmesésebb épületében. Rejtett zugok, minikoncert, LEGO-Zeneakadémia.

Részletek és jelentkezés: zeneakademia.hu/zenelabirintus


JEGYTÉRKÉP Nagyterem

KÓRUSÜLÉS BAL 10 – 19

13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24

13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24

13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24

2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 1

2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 1

1

2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12

V IV III II I 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 1

2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12

2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12

1

2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12

1

2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12

1

2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12

1

2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12

1

2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12

1

2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12

1

2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12

1

2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12

1

2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12

1

2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 1

2 3 4 5 6 7 8

M1 M2 M3

1

12 11 10 9 8 7 6 5 4 3 2

1

12 11 10 9 8 7 6 5 4 3 2

1

12 11 10 9 8 7 6 5 4 3 2

1

12 11 10 9 8 7 6 5 4 3 2

1

12 11 10 9 8 7 6 5 4 3 2

1

12 11 10 9 8 7 6 5 4 3 2

1

12 11 10 9 8 7 6 5 4 3 2

1

12 11 10 9 8 7 6 5 4 3 2

1

12 11 10 9 8 7 6 5 4 3 2

1

12 11 10 9 8 7 6 5 4 3 2

1

12 11 10 9 8 7 6 5 4 3 2

1

8 7 6 5 4 3 2

1 M3 M2 M1

JOBB 12 – 1

BAL 1 – 12

7 6 7

6

7

5

4

2

1

3 2 1

4 3 2 1 5 4 3 2 1 6 5 4 3 2 1

6

BAL 9– 1

7 6 5 4 3 2 1 7 6 5 4 3 2 1 7 6 5 4 3 2 1 7 6 5 4 3 2 1

1 2 3 4 5 6 7 7 6 5 4 3 2 1 1

2 3 4 5 6 6 5 4 3 2

BALKÖZÉP 1–7

1

JOBBKÖZÉP 1– 7

KÖZÉPERKÉLY 96

I II III IV V VI

6

6 7 1 2 3 4 5 6 7 1 2 3 4 5 6 7 5 4 3 2 1 6 7 1 2 3 4 5

5

I II III IV V VI

1

2

3

4

1 2 3 4

7

5 5

3

5

6

7

6

9 8

4

8 9

FÖLDSZINT (zsöllye)

6 5 7 1 2 3 4 6 5 1 2 3 4 6 5 1 2 3 4

JOBB 1–9

12 – 1

1

1

12 11 10 9 8 7 6 5 4 3 2

OLDALERKÉLY JOBB

2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12

24 – 13

1

1

12 11 10 9 8 7 6 5 4 3 2

1

2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12

1

1

1

12 11 10 9 8 7 6 5 4 3 2

11 10 9 8 7 6 5 4 3 2

2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12

1

12 11 10 9 8 7 6 5 4 3 2

1

1

1

12 11 10 9 8 7 6 5 4 3 2

12 11 10 9 8 7 6 5 4 3 2

2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12

12 11 10 9 8 7 6 5 4 3 2

1

1

I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII XIII XIV XV XVI XVII XVIII

12 11 10 9 8 7 6 5 4 3 2

2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12

1

2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12

1

12 11 10 9 8 7 6 5 4 3 2

1

22 21 20 19 18 17 16 15 14 13 12

PÓDIUMÜLÉS: 80 HELY

24 23 22 21 20 19 18 17 16 15 14 13

12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22

SZÍNPAD

12 11 10 9 8 7 6 5 4 3 2

1

19 18 17 16 15 14 13 12 11 10

24 23 22 21 20 19 18 17 16 15 14 13

13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24

10 11 12 13 14 15 16 17 18 19

V VI III II I

OLDALERKÉLY BAL

20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 29 28 27 26 25 24 23 22 21 20

24 23 22 21 20 19 18 17 16 15 14 13

1 – 12

30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 39 38 37 36 35 34 33 32 31 30

24 23 22 21 20 19 18 17 16 15 14 13

13 – 24

Az aktuális nézőtérfelosztásról, jegyárkategóriákról a jegypénztárban és az internetes jegyvásárlás alkalmával tud tájékozódni.

JOBB 19 – 10


JEGYTÉRKÉP SOLTI terem

KAPCSOLAT, KÖZÖNSÉGKAPCSOLAT LISZT FERENC ZENEMŰVÉSZETI EGYETEM 1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 8. Központi telefonszám: (+36 1) 462-4600 AKözönségkapcsolati kérdésekkel a kozonsegkapcsolat@zeneakademia.hu e-mail címen és a (+36 1) 462 4680 telefonszámon állunk rendelkezésére.

ZENEAKADÉMIA KONCERTKÖZPONT JEGYVÁSÁRLÁSI INFORMÁCIÓK SAJÁT SZERVEZÉSÉBEN.

A Zeneakadémia Koncertközpont jegypénztára a Liszt Ferenc tér 8. alatt, a főbejárat mellett üzemel. A jegypénztár általános nyitva tartása mindennap 10.00 és 18.00 óra között. Az általános nyitva tartáson túl az előadás napján az első szünet végéig, illetve a délelőtt 10.00 órakor vagy előbb kezdődő események előtt fél órával is nyitva tart a jegypénztár.

SZÍNPAD A

1 2 3 4 5 6 7 7 6 5 4 3 2 1

A

B

1 2 3 4 5 6 7 7 6 5 4 3 2 1

B I

I

1 2 3 4 5 6 7 7 6 5 4 3 2 1

II

1 2 3 4 5 6 7 7 6 5 4 3 2 1

II

III

1 2 3 4 5 6 7 7 6 5 4 3 2 1

III

IV

1 2 3 4 5 6 7 7 6 5 4 3 2 1

IV

V

1 2 3 4 5 6 7 7 6 5 4 3 2 1

V

VI

1 2 3 4 5 6 7 7 6 5 4 3 2 1

VI

VII 1 2 3 4 5 6 7 7 6 5 4 3 2 1

VII

VIII 1 2 3 4 5 6 7 7 6 5 4 3 2 1

VIII

IX

1 2 3 4 5 6 7 7 6 5 4 3 2 1

IX

X

1 2 3 4 5 6 7 7 6 5 4 3 2 1

X

XI

1 2 3 4 5 6 7 7 6 5 4 3 2 1

XI

XII 1 2 3 4 5 6 7 7 6 5 4 3 2 1

XII

XIII 1 2 3 4 5 6 7 7 6 5 4 3 2 1

XIII

1 2 3 3 2 1

XIV

A jegypénztár elérhetőségei: telefon: (+36 1) 321-0690 / e-mail: jegy@zeneakademia.hu A Zeneakadémia Koncertközpont jegyeivel kapcsolatos kérdésekkel forduljanak a jegypénztár munkatársaihoz! A jegyvásárlással kapcsolatos további információk a Zeneakadémia honlapján találhatók. A koncertet megelőző egy órában a Nagyteremben és a Solti Teremben megrendezésre kerülő előadásokra érvényes diákigazolvánnyal 500 Ft-os jegy váltható a készlet erejéig.

AZ ÉPÜLET NYITVA TARTÁSA, LÁTOGATÁSI LEHETŐSÉGEI A Zeneakadémia csoportok számára előzetes időpontegyeztetéssel, szervezett túrák keretében látogatható. A túrák kb. 50 percesek, melyek során a Zeneakadémia által biztosított vezetővel megtekinthető a földszinti és emeleti előcsarnok, a Nagyterem és a Solti Terem. A túrák megrendelhetők magyar, angol, német, francia, olasz, orosz, kínai és japán nyelven is. A minimum csoportlétszám 12 fő, a maximum 30 fő. Bejelentkezés, időpontegyeztetés és további információ: zeneakademia.hu/epuletlatogatas, csoportok számára előzetes bejelentkezés: turizmus@zeneakademia.hu. Jegyárak: Felnőttjegy (magyar nyelvű vezetéssel): 1 500 Ft Nyugdíjas-/diákjegy (magyar nyelvű vezetéssel): 750 Ft Felnőttjegy (idegen nyelvű vezetéssel): 2 900 Ft Diákigazolvánnyal, nyugdíjas igazolvánnyal, illetve 65 év felett (idegen nyelvű vezetéssel): 1 450 Ft

XIV M3 M2 M1

M1 M2 M3 BAL 1–7

JOBB 7–1

FÖLDSZINT

12 11 10 9 8 7 6 5 4 3 2 1 12 11 10 9 8 7 6 5 4 3 2 1

0

14 13 12 11 10 9 8 7 6 5 4 3 2 1

1

14 13 12 11 10 9 8 7 6 5 4 3 2 1

1

14 13 12 11 10 9 8 7 6 5 4 3 2 1

1

8 7 6 5 4 3

2 1

1

2 1

1

8 7 6 5 4 3 BAL 1–7

JOBB 8–1

KARZAT

Az épület az oktatás zavartalansága érdekében napközben zárva tart, nyitás a hangversenyeket megelőzően 1 órával.

AZ ÉPÜLET MEGKÖZELÍTÉSE Kérjük vendégeinket, hogy az épület látogatása során a Liszt Ferenc téri főbejáratot vegyék igénybe. A Király utcai (körúttól távolabb eső) bejárat kizárólag tanáraink és hallgatóink, valamint mozgáskorlátozott vendégeink és kísérőjük számára áll rendelkezésre. 97


© NICOLAS LODLAND

ZENEAKADÉMIA NAGYTEREM

JAZZ ITT!

STACEY KENT 2018.04.28.


© JOHANNES GRAU

ZENEAKADÉMIA NAGYTEREM

GRAUSCHUMACHER PIANO DUO Andreas Grau, Götz Schumacher (zongora) Mozart, Beethoven, Messiaen, Debussy és B. A. Zimmermann művei

2018.05.05.


IMPRESSZUM

FELELŐS KIADÓ: dr. Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora

FELELŐS SZERKESZTŐ: Fazekas Gergely

OLVASÓSZERKESZTŐ: Darida Benedek

KIADVÁNYMENEDZSER: Varga Ágnes

LAYOUT: Allison Advertising Kft. Cuba Gergő

A KONCERTMAGAZIN SZERZŐI: Benkő Minka – a Zenetudományi Tanszék hallgatója Bolya Mátyás – népzenész, népzenekutató, a Zeneakadémia tanára Dalos Anna – zenetörténész, az MTA BTK Zenetudományi Intézet 20–21. Századi Magyar Zenei Archívumának tudományos főmunkatársa Farkas Zoltán – zenetörténész, zenekritikus Gyöngyösi Levente – Bartók-Pásztory díjas zeneszerző Hózsa Zsófia – a Zenetudományi Tanszék hallgatója Könyves-Tóth Zsuzsanna – zenetörténész, a Zeneakadémia Kommunikációs Igazgatóságának munkatársa László Ferenc – történész, kritikus Merényi Péter – a Zenetudományi Tanszék hallgatója Molnár Szabolcs – zenetörténész, zenekritikus Mona Dániel – zenetörténész, zenekritikus Németh Zsombor – zenetörténész, a Zeneakadémia Doktori Iskolájának hallgatója Rácz Judit – kulturális újságíró Unger Anna – a Zeneakadémia Kommunikációs Igazgatóságának munkatársa Vajna Tamás – kulturális újságíró

TÖRDELÉS: High Voltage Kft.

NYOMDA: Keskeny és Társai 2001 Kft.

A koncertajánlókat írta: Belinszky Anna, Benkő Minka, Fazekas Gergely, Hózsa Zsófia, Lakatos Zsuzsanna, Molnár Szabolcs, Ozsvárt Viktória, Várkonyi Tamás

FOTÓMŰVÉSZETI ALKOTÁSOK: Megjelenik a Zeneakadémia Kommunikációs és Médiatartalmi Igazgatóságának gondozásában, 5 000 példányban. A szervezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják.

LAPZÁRTA: 2017. június 21.

Fekete Zsolt, Korniss Péter, Nyíri Julianna, Stuart Richardson, Szalontai Ábel

ARCHÍV ÉS KONCERTFOTÓK, MŰVESZPORTRÉK: Adrián Zoltán, Giorgia Bertazzi, Marco Borggreve, Borovi Dániel, Felix Broede, Alexandre Cabrita, Agnès Chanut, Csibi Szilvia, Emmer László, Felvégi Andrea, Maike Helbig, Harald Hoffmann, Kende Luca, Lisa Kohler, Kondella Misi, Gela Megrelidze, Jean-Baptiste Millot, Paul Mitchell, Koichi Miura, Mudra László, Simon Pauly, Heikki Saukkomaa, Gerrit Schreurs, Szilágyi Lenke, Tomasz Trzebiatowski, Tuba Zoltán, Valuska Gábor, Julia Wesely, Sophie Zhai


A ZENEAKADÉMIA FENNTARTÓJA:

AZ EGYETEM TÁMOGATÓI:



Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.