Ina K iesewetter , Petra Wagner
Egy hét anyánál, egy hét apánál Az elvált szülők gyermekeinek is lehet jó élete
Dialóg Campus Kiadó Budapest–Pécs
Ezt a könyvet gyermekeinknek, Frederiknek, Elsának és Antonnak ajánljuk. Szívélyes köszönet illeti partnereinket, Paul Duddát és Michael Techet kreatív javaslataikért és építő kritikáikért. Köszönetet mondunk azoknak a gyermekeknek, anyáknak és apáknak, akik a legmélyebb őszinteséggel osztották meg velünk a tapasztalataikat és az érzéseiket. Valamennyi nevet megváltoztattuk, mivel legtöbb interjúalanyunknak ez volt a kívánsága.
A fordítás alapjául szolgáló mű: Ina Kiesewetter, Petra Wagner: Eine Woche Mama, eine Woche Papa – Wie Kinder getrennter Eltern gut leben © Kreuz Verlag in der Verlag Herder GmbH, Freiburg im Breisgau, 2012 Fordította: Kőrösi Mercédesz
www.dialogcampus.hu © Dialóg Campus Kiadó, 2014 © Nordex Kft. – Kőrösi Mercédesz A mű szerzői jogilag védett. Minden jog, így különösen a sokszorosítás, terjesztés és fordítás joga fenntartva. A mű a kiadó írásbeli hozzájárulása nélkül részeiben sem reprodukálható, elektronikus rendszerek felhasználásával nem dolgozható fel, azokban nem tárolható, azokkal nem sokszorosítható és nem terjeszthető.
Tartalom
Előszó. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 7 Két otthon: Élet a válás után mindkét szülőnél. Egyenlő jogokkal és egyformán jól.. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 7 1. A válás: összetörik egy egészséges gyermekvilág. Valami új jön létre. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 11 2. A válást tanulni kell: A búcsúról és a viszontlátásról. . . . . . 18 3. A cseremodell hétköznapi stresszhelyzetei: A szervezésről és a feledékenységről. . . . . . . . . . . . . . . . . 45 4. A nehéz ünnepek: karácsony, konfirmálás vagy születésnapok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 59 5. A többiek pillantásai. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 73 6. Az anyagiak . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 88 7. Jogi kérdések . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 108 8. Közös élet a cseremodellben: a vitáról és az elengedésről. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 122 9. Új társ, új testvérek – mozaik a cseremodellben. . . . . . . . 132 5
10. Gyerekmentes napok – idő a munkára és a hobbira. . . . . 149 11. Döntő pontok a cseremodellben: amikor valamelyikük be akarja fejezni. . . . . . . . . . . . . . . 155 12. Egy hét anyánál, egy hét apánál: védőbeszéd és összegzés. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 166 Szakértőink . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 179 Források és linkek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 180 Kapcsolat a szerzőkkel. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 182
6
Előszó
Két otthon: Élet a válás után mindkét szülőnél. Egyenlő jogokkal és egyformán jól.
Nem sikerült. A közös élet, egységes családként – anya, apa, gyerek, gyerekek – már nem létezik az Ön számára. A válás végérvényes. A kudarc érzése mellett valószínűleg számtalan más érzés is feltolul Önben: düh a korábbi társ iránt. Anyagi gondok, sőt, akár a megélhetés miatti félelem – Hogyan fogok mindennel megbirkózni? A problémák ezen zűrzavarában már csak egyet akar: olyan otthont teremteni a gyermekének, ahol szeretik, és ő érzi is ezt a szeretetet. Bizonyára felteszi magának a kérdést: Hogyan sikerülhet jó gyereknek, jó gyerekeknek és jó szülőknek maradnunk még akkor is, ha már nem együtt lakunk? Tagadhatatlan, hogy a gyerekekben is van félelem, méghozzá jókora adag. A szüleik válása együtt jár bennük a veszteség meghatározhatatlan sejtelmével, azzal az érzéssel, hogy most már semmi sem lesz olyan, mint azelőtt. Akkor is, ha voltak viták a családban, az utóbbi időben ritkán volt harmonikus a légkör – az immár kimondott "Anya és apa elválnak!" (először) katasztrófát jelent a gyermek kis életében. Vagyis Ön mindent el akar követni, hogy megadja számára a vágyott biztonságot. Hogy igazi bizalmat sugározzon felé: „Te vagy nekünk a legfontosabb. Gondoskodunk rólad. Egyikünket sem fogod elveszíteni.” Ám a szavakkal egy gyermek, kivált egy kicsi, nem sokat tud kezdeni. 7
Tettekre lesz szükség. Hiszen a gyermeknek éreznie kell, hogy egy megváltozott világban továbbra is jól megy majd a sora. De még friss a válás, a szülők sem tudják pontosan, hogyan lesz ezután. Olyan sok a kérdés – melyek megelőzik a tetteket: Hol fog lakni a gyermek? Hagyományos módon az anyánál, aki ettől kezdve mint gyermekét egyedül nevelő szülő netán az elszegényedés kockázatát is viseli majd? Akinek egy kalap alá kell hozni a gyereknevelést és a hivatását? Az apa hétvégi-apukává mutálódik? Szám-embernek kell majd éreznie magát, és talán úgy is viselkedik, mivel már alig van szerepe a gyerek mindennapjaiban? Alternatívát szeretnénk mutatni, mégpedig a válás utáni családi élet mifelénk még igencsak szokatlan formáját: a cseremodellt, vagy kettős lakhely, illetve ingázó modellt. Ez azt jelenti, hogy a gyermeknek két otthona van, egy az anyánál, egy az apánál. Sok esetben mindkét szülőnél egyforma időt tölt, heti cserével. Más szülők másfajta időbeli módszereket alkalmaznak: a hét felén cserélnek, vagy naponta, esetleg csak havonta. Vagy egészen másként, annak megfelelően, ahogy közösen megegyeztek. Egy hét anyánál, egy hét apánál – ez a modell senkit sem hagy hidegen. Aki első alkalommal foglalkozik vele, nagy bizonytalanságot érez: „Képes ez működni? Nem otthontalan így a gyermekem?” Nem is szólva a számtalan szervezési kérdésről: „Hogy fog ez összejönni a mindennapokban? A cuccok összepakolása, az iskola, a kedvenc játékszer…” Talán ez is eszébe jut: „Nem akarok lemondani a gyermekemről. Félek az üres gyerekszobától!” Mi a helyzet a dolgok anyagi oldalával? Csak a gazdagok engedhetik meg maguknak ezt az életformát? Hiszen több helyre, két gyerekszobára lesz szükség. Milyen hatással lesz a megélhetésre az, hogy mindkét szü8
lő egyenlő jogokkal gondoskodik a gyerekről? Hogy néz ki a helyzet jogi oldala? Mások többnyire odavetett kijelentései („Szétszakítjátok a gyereket!”, „Az Isten szerelmére! A gyereknek szüksége van egy helyre, ahol otthon érzi magát!”) további kételyek magvát szórják el. Ennek ellenére vizsgálja meg ezt a modellt. Bemutatunk Önnek olyan szülőket és gyerekeket, akik a cseremodell szerint élnek, sokan évek óta. Önként és elégedetten és – meglepetés! – akkor is éppolyan elégedetten, amikor a bíróság rögzítette a modellt a láthatási jogra vonatkozóan. Mert bizony már ilyen is van. Még nem olyan gyakran, de egyre gyakrabban. A cseremodell már korántsem olyan egzotikus, mint néhány évvel ezelőtt. Sok szülő alkalmazza a gyakorlatban anélkül, hogy számadatok szólnának róla. Ez az életforma biztosan egyfajta reakció is a megváltozott jogalkalmazásra a szülői felügyelet joga és kötelessége, valamint az eltartás terén. Ezenkívül: egyre több apa szeretne felelősséget vállalni a válás után, a mindennapokat akarják megélni a gyermekeikkel. Lehet, hogy borzalmasnak találja a következő helyzetet: „Nem tudom kezelni az exemet. Olyan ritkán akarom látni, amilyen ritkán csak lehet.” De azt is tudja, hogy a gyermeke kapcsot képez Ön és a korábbi társa között. A cseremodell lehetőséget ad arra, hogy meghagyja gyermekének az édesapját és az édesanyját is. Emellett Önnek is esélyt ad. 2010-ben kereken 187 ezer válást mondtak ki Németországban. Több mint 145 ezer gyermek nézett szembe ezzel a helyzettel, valamint a vele járó változásokkal, illetve az anya és az apa esetleges új partnerével. A mozaik (patchwork-)családok már régóta a való élet részei. Hogyan illeszkedik bele ebbe a cseremodell? 9
Olvassa végig, mit mesélnek a cseremodell-családokban élő gyerekek. És a fiatal felnőttek, akik ilyen családokban nőttek fel, miközben anyjuk és apjuk egyszerre nevelte őket. Információinkkal és pszichológusok, egy családtanácsadó és egy jogász állásfoglalásával, valamint számos tapasztalattal szeretnénk mi, felelősségteljes szülők, akik már nem akarnak együtt élni, bátorságot önteni Önbe. Bátorságot ahhoz, hogy szemügyre vegye és megvizsgálja ezt az életmodellt – a megszokott, a hagyományos alternatívájaként.
10
1. A válás: összetörik egy egészséges gyermekvilág. Valami új jön létre
Lisa minden egyes vasárnap hat órakor elindul. Egyszer anyukája, egyszer apukája fogja a kezét. Attól függően, kihez költözik éppen. Lisa nyolcéves. A szülei egy éve élnek külön, más-más lakásban, melyek olyan közel vannak egymáshoz, hogy Lisa mindig gyalog költözik. A delfines iskolai hátizsákját viszi magával, rajta Bärbelchen, a plüss malacka. Anyukája ez alkalommal a hokiütős sporttáskát fogja meg és a táskát a nagy rajztömbbel. Amikor édesapja következő vasárnap visszaviszi Lisát, ugyanez játszódik le. Majdnem. Apukája csak a sporttáskát viszi, mivel a rajztömböt mindig elfelejtik, mind a ketten. Azt másnap, iskola után kell elhoznia Lisának, vagy az édesapja leteszi az anya ajtaja elé.
Egy hét anyánál, egy hét apánál: ez Lisa számára időközben teljesen megszokottá vált Eleinte nem így volt ez, akkor semmi nem volt normális. Kezdetben az egész válás egy borzalom volt Lisa számra. Nem lakhat már együtt anyával és apával? Anya másik lakásban fog lakni, mint apa? Ők ketten már nem is szeretik egymást? De őt, Lisát, mindketten szeretik vajon továbbra is? Hogyan kellene ezt elképzelnie? Édesanyja akkoriban magával vitte Lisát az új lakásába, ami csak pár száz méterre fekszik az apa lakásától. Nem volt még készen a lakás, mindenütt vezetékek lógtak a falból, Li11
sa lábnyoma meglátszott a padló vastag porrétegében. Édesanyja megmutatta Lisának az új szobáját. Nagy volt és világos, és a mennyezeten volt egy lyuk. Azon keresztül a tető szigetelését lehetett látni. „Tetszik?” – kérdezte anyukája. Lisa bólintott egy picit. Amikor ismét otthon volt, édesapja lakásában, ahol egykor anyukája is lakott, Lisa sírva vetette magát a kanapéra. Ha ilyen lesz az új élete – egy lyukas gyerekszoba, minden koszos és rossz, sehol semmi szép –, akkor egyik új otthona sem kell egy pillanatra sem! Kicsivel ezelőtt Sylvia, Lisa édesanyja felhívta Lisa figyelmét erre a mozzanatra. Lisa nem emlékezett már rá. Sylvia azonban igen. A kislánya végtelen szomorúsága, az a siralmas zokogás a kanapén mélyen belévésődött. A szomorúság a család elveszett egysége miatt, a félelem amiatt, aminek elébe néznek. Végül elkészült a gyerekszoba, világoskék falakkal, ahogy Lisa szerette volna. A kislány segített a berendezésben. És segített apja lakásának átrendezésében is. Az apa változtatott a szobák felosztásán. Lisa megkapta a korábbi szülői hálót. Anyukája nem tudja, hogy néz kis Lisa új otthona az édesapjánál. Nem tudja, hogyan él a lánya azon a héten, amelyet nem vele tölt. Sylvia azóta már képes elviselni ezt – azt, hogy nem tudhat már mindent a kicsi lánya életéről. Mert Sylvia jó apának tartja volt férjét. Még ha mérges is volt rá, soha nem kételkedett benne. Mindig előnyben részesítette a cseremodellt az elvált családok mintájaként: nem lenne jó, ha Lisa csak kéthetente hétvégeken látná az édesapját.
12
Ezért költözik Lisa minden héten, egyszer anyához, egyszer apához. Ez ugyanúgy hozzátartozik az életükhöz, mint ahogy anya is. Ez teljesen normális így, gondolja Lisa. Hogy Lisa mit talál „teljesen normálisnak” abban, hogy két otthona van, még csak most fedezik fel a tudósok, mint kutatási területet – és meg is erősítik. Az egyik legidőszerűbb, e témában végzett tanulmányban, melyet a jónevű müncheni Német Ifjúsági Intézet végzett, valamivel bonyolultabb „többhelyszínes családi életként” jellemzik a cseremodellt. A résztvevő tudósok az Amikor a szülők elválnak – családi élet több helyszínen elnevezésű vizsgálat során a gyerekekkel és szülőkkel végzett interjúk után a következő eredményre jutottak: „Jóllehet a szülők válása döntő esemény a gyermekek számára, a két helyen megélt mindennapok, valamint az ezek közötti ingázás egy idő után normálissá válik számukra.”1
A cseremodell: apák az anyák ellen? Micsoda szép ösztönzés a cseremodellre! Mindenképpen, ha minden, vagy inkább: sok minden, simán megy. Ugyanis egy válás után ez az életforma feltételek elé állítja a szülőket. Csak akkor élhetik meg a gyerekek ezt a szabályszerű állapotot, ha ezek a feltételek megvalósulnak. Szót fogunk ejteni ezekről a feltételekről. Nem teljesíthetetlenek vagy ólomsúlyúak. Nem, a legfontosabbak a tisztelettel és egy minimális tárgyalókészséggel függnek össze. Mindkettő igen nehéznek tűnhet egy válás elején. De ha megvan a készség a cseremodellre, vagy ha egy ideig kipróbálják azt, az egykori házastársak közötti né
1
Vö.: www.dji.de/presse/medieninfo/2011/2011_12_15.pdf
13
zeteltérések háttérbe szorulnak, a gyerek kedvéért veszítenek az élükből. Szerte az országban számtalan családdal beszéltünk, akik a cseremodell szerint élnek. Apák és anyák meséltek arról, néha maguk is meglepetten, hogy a nagy konfliktusok, melyek a váláshoz vezettek, az új családi hétköznapokban már nem játszottak különösebben nagy szerepet. És amikor a gyerekeket kérdezik a szülők egymással való bánásmódjáról, ők sem beszélnek nagy vitákról anya és apa között. Térjünk vissza egy kicsit Sylviára, Lisa édesanyjára. Ő egy tipikus, s egyszerre nem éppen tipikus anya. Tipikus, mivel a válás előtt, közben és után gyakran meglehetősen mérges volt a férjére. Mivel aggódik a kicsi lánya lelki békéjéért a szülők idegőrlő válási időszaka alatt. Mivel ő, az édesanya, mindig maga mellett szeretné tudni Lisát. Nem tipikus édesanya viszont azért, mert kezdettől fogva megvalósítható lehetőségnek tartotta a cseremodellt a szétvált család számára, már a válás időszakában is. Sylvia kezdettől fogva beleegyezett abba, hogy eleinte naponta ne lássa a kislányát. Lánya kedvéért és igen, az apa kedvéért. Talán amiatt sem tipikus sok nő között, mivel igen korán sikerült elválasztani a szülői bázist a dühös, csalódott házastársak szintjétől. Ha a válással foglalkozó fórumokat olvasgatjuk – egy rakás van belőlük az interneten – többnyire apákat fogunk találni azok között, akik a cseremodellt favorizálják. És akik az ezt a modellt kizáró ex-feleségükkel folytatott hosszadalmas vitákról tudósítanak. Amikor ezeket a fórumbejegyzéseket olvassuk, pontosan érezzük azt a gyűlöletet, amit a korábbi élettársak és szerelmespárok egymásra zúdítanak. Anyagi kérdések, nevelési szempontok és az egymás iránti bizalmatlanság elszomorító és kellemetlen keverékké bonyo14
lódnak. Gonosz anyák kontra jó apák? Vagy fordítva. Így kell ennek lennie? A cseremodell megérdemli, hogy ne tapossák el a dühös ex-párok mocskolódásai. A modell elsősorban – ha a szabályos család már nem létezik – a gyerekek számára előnyös. De az anyák és az apák számára is az.
Az apák már nem akarnak vasárnapi apukák lenni Nézzük a számokat: a Szövetségi Statisztikai Hivatal megállapítása szerint a válások 90%-ában a gyerekek eddig az anyánál maradtak. Az apákat az úgynevezett szabályozott láthatás illette. Ez a következőket jelenti: a gyerekek minden második hétvégén és esetleg a hét egyik délutánján meglátogatják az édesapjukat. Ennek a Németországban általánossá vált modellnek a következtében egy vagy két év elteltével ezeknek az apáknak az ötöde elveszítette a kapcsolatát a fiaival és a lányaival. Vagyis Németországban számos elvált családból származó gyermek apa nélkül nő fel. A többiek is legfeljebb egy vasárnapi apukát ismernek, aki rendszerint szervez velük valamilyen programot a látogatási hétvégéken. És nagyszerűen tud fölényeskedni a stresszes anyával szemben, mivel a nevelési kérdésekbe és a napi vitákba nemigen lát bele. Ralf Stallbaum éppen elég jól ismeri az ilyen történeteket. Válási tanácsadó a wuppertali diakónián. Naponta hall félelmekről, gondokról és dühről. Ismeri az anyák panaszait, akik vasárnap esténként, az eseményekkel fűszerezett látogatási hétvégén meg kell hogy nyugtassák a felpörgött gyerekeket, majd másnap reggel óvodába vagy iskolába kell küldeniük őket. De Ralf Stallbaum 15
ismeri az apák visszahúzódását is, akik – ha már ki lettek zárva a gyermekeik életéből – van, hogy gyakran önként kívül is maradnak azon. Megelégednek a hétvégi apuka szerepével. Milyen következményei vannak ennek a gyerekre nézve? Ebben egészen egyértelmű a véleménye: „Megcsonkítom a gyereket, ha eltávolítom tőle az apát” mondja minden kertelés nélkül. „Azoknak a gyerekeknek, akiknek van apja és anyja, jobban megy a soruk, mint azoknak, akik csak fantáziálnak egy szülőről, többnyire az apáról. A gyerekek életében ez gyakran következményekkel jár: a lányok talán apafigurát keresnek a társukban, a fiúknak pedig hiányzik a férfi példakép.”
A cseremodellben nem vesznek el az apák A válási tanácsadó így látja: „A cseremodell esélyt ad arra, hogy a válás után a gyerekek ne veszítsék el az édesapjukat.” Ezért lehetőségük van arra, hogy a szó szoros értelmében hiánytalanabbul nőjenek fel. Az 1998-as gyermekfelügyeleti reform óta Németországban a válás után a szülők közös gondoskodása a szokványos. A törvényhozás abból indul ki, hogy az felel meg leginkább a gyerekek jólétének, ha mindkét szülővel megmarad a kapcsolatuk. Ennek ellenére még mindig szokatlan az, hogy a szülők felváltva gondoskodjanak a gyerekekről. Ralf Stallbaum szerint ez csupán a hagyomány miatt alakult így, nem a gyermekpszichológiai szükségszerűség diktálta. „Mi lehet rossz ebben?” – teszi fel provokatívan a kérdést, „mi lehet rossz abban, ha a gyerek azt éli meg, hogy az apja megy érte az iskolába, az apjánál csinálja meg a házi feladatát, az apjánál zuhanyzik, az apja fekteti ágyba? Hol áll az leírva, hogy káros, ha egy gyereknek az apja készíti el az ételt?” 16
De képesek erre egyáltalán az apák? El tudják látni a gyermeküket? Sokuknak, míg „normális” családként éltek, nem sok dolguk volt a háztartással, a bevásárlással, a gondoskodással. Végül is fő keresőként gyakran akkor érnek haza a munkából, amikor a kisebb gyerekek már ágyban vannak, vagy hamarosan le kell feküdniük. Az átlagos németországi családokban a dolgozó apák 37 percet töltenek naponta a gyermekeikkel. Ezt állítja az OECD, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet egy időszerű tanulmánya. „Sok apa csak a válás révén alakít ki saját, szoros kapcsolatot a gyerekeivel” – állítja Ralf Stallbaum. Elmondása szerint a cseremodell nem kell hogy kényszerűen fele-fele arányban működjön, főleg az elején. Azok az apák, akik éppen csak felépítették a kapcsolatot talán még kisebb gyermekükkel, jobb, ha napi találkozásokkal kezdik. De gyorsan megtanulják, hogyan gondoskodjanak gyermekeikről. Ha az anyák hozzájárulnak ehhez. Minden plusz érintkezés az apával jobb, mint a merev, előírt órák által vezetett láthatási szabály. Egy további kérdés: Akarják ezt egyáltalán az apák? Akarnak gondoskodni a gyermekükről? „Sokan feltétlenül.” Ralf Stallbaum néhány éve megfigyeli már, hogy az apák a válás után többet akarnak beleadni. Nem akarják elveszíteni a gyermeküket, igényük van arra, hogy felelősséget vállaljanak a fiaikért, lányaikért. Sőt, néhányuk szakmailag vissza is vesz a tempóból, hogy több ideje legyen a gyermeknevelésre. Ez sok anyának kihívást jelent. Anyagi szempontból – ahogy később látni fogjuk. De érzelmi síkon is, hiszen el kell engedniük a gyermekeiket arra az időre, amelyet az apával töltenek. Meg kell tanulniuk elviselni a gyerekek hiányát. Felértékelni az érzést, hogy jót tesznek velük, amíg az édesapjuknál lehetnek. 17