Ulla Mothes
Egy kiállítás titkai
A fordítás alapjául szolgáló mű: Ulla Mothes: Die Falle der Zeichnerin. © Schenk Verlag GmbH, Passau 2009 Supported by the European Commission, Literary Translation Projects within the Community Culture Programme (2007–2013) Disclaimer: The sole responsibility for the content of this publication lies with the authors. It does not necessarily reflect the opinion of the European Communities. The European Commission is not responsible for any use that may be made of the information contained therein.
Fordította: Szabó Rita © Dialóg Campus Kiadó, 2012
ISBN 978-963-9950-56-6
A mű szerzői jogilag védett. Minden jog, így különösen a sokszorosítás, terjesztés és fordítás joga fenntartva. A mű a kiadó írásbeli hozzájárulása nélkül részeiben sem reprodukálható, elektronikus rendszerek felhasználásával nem dolgozható fel, azokban nem tárolható, azokkal nem sokszorosítható és nem terjeszthető.
4
Undinének
A sövény mögött Kint az iskolaudvaron, a nagy platánfa alatt két nyolcadikos fiú dugta össze a fejét egy szórólap fölött. Nora a füzetébe éppen egy ágat rajzolt, melynek csodás színei jobban lekötötték mint a tanítás. Az ág kérgét lágy ceruzavonásokkal satírozta krémszínűre és szürkészöldre. Kicsengettek, Nora utolsó órája véget ért. A két fiú az udvaron vigyorogva egymás tenyerébe csapott. Nora elcsodálkozott egy pillanatra, hogy ezek még egyáltalán az udvaron vannak; nyilván kevesebb órájuk volt. De még ez sem tudta elterelni a figyelmét arról, hogy gondosan befejezze az ágról készült rajzát. Anna ballagott oda hanyag léptekkel. Csilingeltek a karperecei. – Mi a csuda ez? – kérdezte, és a rajzra mutatott. – Egy ág. Szerinted nem lett jó? – kérdezett vissza Nora. – Az ágak barnák – válaszolta Anna kioktató hangon és továbbment. Nora szórakozottan szedegette össze a füzeteit és a ceruzáit. A pillantása újra és újra a platánfa lombkoronájára tévedt. Még a vak is láthatja, hogy az ágakat krémszínű és szürkészöld foltok tarkítják. Hogy festhetné őket Anna barnára? Értetlenkedve vette fel hátizsákját. A két fiú sietősen az iskolakapu felé indult. Gyakran előfordult, hogy már mindenki réges-régen elment, mikor Nora az iskolából a buszmegálló felé bak5
tatott. A többiek ritkán kérdezték meg, nem lenne-e kedve velük menni. Talán azért, mert kövérkés volt és magának való. Talán azért, mert az osztálytársai közül senkit nem érdekeltek a platánágrajzolás rejtelmei. Egyszer csak közvetlenül maga mellett, a sövény mögött dacos fiúhangot hallott: – Nem adom! – Na persze. És majd még kérdezzem is meg az anyukádat, hogyhogy betört a kisfia orra? Nora ijedten megtorpant. A második hang nyugodtan csengett, szokatlanul nyugodtan. Mintha a németleckéjét olvasná fel éppen. Azután valaki felkiáltott. Rövid kiáltás volt, nem is túl hangos, majd egy puffanás. Nora libabőrös lett és továbbsietett. Aztán tétovázni kezdett. Lehetne, hogy elveszítettem a legjobb ceruzámat, és éppen azt keresem, gondolkozott egy jó kifogáson, miközben remegve félrehajtott néhány ágat. A legjobb ceruzáját egyébként sosem veszítette volna el. Egészen puha ceruza volt, amivel az arcokat árnyékolni tudta, mikor a tanárokat rajzolta az órák alatt. Nora egyébként nem sok vizet zavart az osztályban, de arról híres volt, milyen jól eltalálja az arcvonásokat. Bárhogyan is próbált a sövényen keresztül kikémlelni valamit, hiába, a bozót túl sűrű volt. Csak nem zihálást hallott? Erősen fülelt, és úgy hallotta, mintha valakinek a lábát végighúznák a földön. Rettenetesen kíváncsi lett, hogy mi történik a sövény mögött. A gyomra összeszorult a félelemtől. A fenyegetően nyugodt hangú fiúnak inkább nem szeretne az útjába kerülni. 6
Ebben a pillanatban kanyarodott be a busz a sarkon. Norának hirtelen eszébe jutott valami. Visszaszaladt a pár méterre lévő buszmegállóig, a buszon azonnal felrohant az emeletre, és lélegzet után kapkodva tapadt az ablakra. És valóban, innen átlátott a sövény felett. A bozót mögötti parkolóban az a fiú, aki az iskolaudvaron a platán alatt állt, egy rúgkapáló fiút, Nora egyik évfolyamtársát szorította a földre, és befogta a száját. A másik pedig lehúzta a hatodik bés edzőcipőjét. A fiú védekezni próbált, de a két nyolcadikos ellen esélye sem volt. Nora lehuppant egy üres helyre, és kifújta magát. Futni aztán valóban nem tudott valami jól, a tornaórán gyakran csúfolták emiatt. Száz méterrel arrébb a busz megállt a pirosnál, a lány hátrafordult. Egy alak bukkant elő a sövény mögül lógó fejjel, zokniban vánszorogva. A nagyobb fiúk köddé váltak. Norának a látványtól csuklania kellett. Az aljas és gyáva lopás miatt érzett borzalmát nem tudta legyűrni. Ezt nem úszhatják meg ezek a rablók! Egy pillanatig gondolkodott, majd előhúzta táskájából a matekfüzetét, és vázlatosan lerajzolta a látottakat. Bizonyítékra volt szüksége. Ceruzája szinte repült a papíron. A rajzolástól kicsit jobban lett. Otthon gondosan ki kell majd dolgoznia a vázlatot, különösen a két idősebb fiú arcvonásait. A kép alapján felismerhetőnek kell lenniük! Nora az iskolaudvaron már látta néhányszor a tolvajokat. Kröger tanár úr osztályába jártak. Mielőtt leszállt volna, gyorsan felírta a dátumot és a pontos időt a kép aljára: 09. 20. 13:45. Ezzel nem számoltak, gondolta elégedetten. 7
Ahogy hazaért, rögtön felhívta a barátnőjét, Lillit, hogy elmesélje a történteket. De Lilli félbeszakította: – Nem mehetnék át hozzád? Anya rukkolasalátát csinált, és az undorítóan keserű. Azt mondtam, hogy nem vagyok éhes. – Hát persze! – Nora felvidult, és a konyhába szaladt, hogy valami finomságot keressen Lillinek. Lilli gyakran átjött iskola után, mert Nora azt ehetett ebédre, amihez kedve volt. Édesanyja késő délutánig dolgozott, így Norának sosem kellett főzeléket vagy salátát ennie, mint Lillinek. A mélyhűtőben mindig volt pizza, vagy tésztát főzött, és desszertnek egy csomag mirelit krumplipuffancsot tett be a sütőbe. Ma sült krumplit csinált. Lilli csak egy adag ketchupot tett rá, Nora egy adag ketchupot és még három kanál majonézt. Imádott enni, lehetőleg sokat. Mellette Lilli úgy hatott, mint Nora anyukájának egy porcelánfigurája: sovány volt, szinte átlátszó, mint az üveg. Nora egyszer megpróbálta lefesteni Lilli hosszú fürtjeit. Sok fehéret kellett a sárga festékhez kevernie, hogy megkapja a megfelelő színárnyalatot. A saját haja barna volt, vastag, mint mindene és sima. Az utóbbi időben ráadásul könnyen összegubancolódott, így még kevésbé volt elégedett vele. Lilli újabban naponta mosta a haját, és most egy pillantást vetve Nora majonézhalmára óvatosan megkérdezte: – Tulajdonképpen örökké ilyen duci akarsz maradni? – Ezen még nem gondolkoztam – válaszolta Nora. Igazság szerint félt ezen gondolkozni. De most már mindenképp el kellett újságolnia Lillinek a buszmegálló melletti kalandot. Teli szájjal mesélte, mit látott. 8
– Egyet nem értek – jegyezte meg végül –, mit kezdenek a cipőkkel? A lábukra biztos nem megy rá. – Talán el akarják adni – tűnődött Lilli. Nora kétkedve ráncolta össze a szemöldökét. – Nem messze tőlünk van egy használtruhaüzlet. Gyerekholmikat árulnak – mesélte Lilli. – Az anyu néha visz oda dolgokat, bár azt mondta, túl sok pénzt nem kap értük. – A semminél ez is több – idézte Nora az anyját, aki nagyon takarékosan élt, és vett még a sült krumpliból. A majonéz lecsöppent, ahogy egy nagy kanálnyit kimert az üvegből. – Tudod mit? A nagyszünetben beszélünk azzal a hatodik béssel. Ezt nem ússzák meg szárazon. – Rendben van – egyezett bele Lilli. – Még bizonyítékom is van! Lerajzoltam a támadást. Megmutassam?
09. 20.; 13:45 9
Lilli a fejét rázta. – Egy rajz még nem bizonyít semmit. Akár te is kitalálhattad. Pont olyan kioktatóan beszél mint Anna, vette észre Nora, és ez kicsit szíven ütötte. Egy képzeletbeli dolgot nem lehetett volna ilyen jól lerajzolni, gondolta, de inkább nem szólt semmit. Nem akart veszekedni, bár Lilli az utóbbi időben néha nagyon fennhéjázó tudott lenni – de mégiscsak ő volt az egyetlen igazi barátnője.
10