Dervisház

KM_AA_Dervishaz_beliv.indd 1

2012. 05. 23. 11:52:41

Ian McDonald

A dervishรกz

Ad Astra 2012

KM_AA_Dervishaz_beliv.indd 2-3

2012. 05. 23. 11:52:41

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Ian McDonald: The Dervish House Pyr an imprint of Prometheus Books, 2010 Fordította Tamás Gábor Szerkesztés Kleinheincz Csilla

Enidnek

Copyright © Ian McDonald, 2010 First published in Great Britain in 2010 by Gollancz, an imprint of The Orion Publishing Group Ltd. © Ad Astra Kiadó Hungarian translation © Tamás Gábor, 2012 Borítókép © Stephan Martiniere, 2010 ISBN 978-615-5229-08-4

KM_AA_Dervishaz_beliv.indd 4-5

2012. 05. 23. 11:52:41

A török ábécé és a török szavak kiejtése Az újdonsült köztársaság 1928-ban a latin betűs ábécé huszonkilenc betűből álló változatát vette át a török nyelv leírására.

Az írásban szereplő mássalhangzók néhány kivételtől eltekintve nagyjából megfelelnek a magyar nyelvben jelölt hangoknak. Kivételek az alábbiak: c jelöli a magyar dzs-t; ç jelöli a magyar cs-t; a ğ egy majdnem néma hehezet, amely megnyújtja az előtte lévő magánhangzót; j jelöli a magyar zs-t; ş jelöli a magyar s-t; s jelöli a magyar sz-t; y jelöli a magyar j-t.

Hétfő

Magánhangzók: A török magánhangzók megegyeznek a magyarral, kivéve: írásképi eltérés, hogy az i nagybetűként is kap pontot (a szöveg ezt tipográfiai okokból nem követi); az ı-nek nincs magyar párja: ez a veláris (hátul képzett) i, amely a középkorban veszett ki a magyar nyelvből (lásd: híd, szíj).

KM_AA_Dervishaz_beliv.indd 6-7

2012. 05. 23. 11:52:41

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Ian McDonald: The Dervish House Pyr an imprint of Prometheus Books, 2010 Fordította Tamás Gábor Szerkesztés Kleinheincz Csilla

Enidnek

Copyright © Ian McDonald, 2010 First published in Great Britain in 2010 by Gollancz, an imprint of The Orion Publishing Group Ltd. © Ad Astra Kiadó Hungarian translation © Tamás Gábor, 2012 Borítókép © Stephan Martiniere, 2010 ISBN 978-615-5229-08-4

KM_AA_Dervishaz_beliv.indd 4-5

2012. 05. 23. 11:52:41

A török ábécé és a török szavak kiejtése Az újdonsült köztársaság 1928-ban a latin betűs ábécé huszonkilenc betűből álló változatát vette át a török nyelv leírására.

Az írásban szereplő mássalhangzók néhány kivételtől eltekintve nagyjából megfelelnek a magyar nyelvben jelölt hangoknak. Kivételek az alábbiak: c jelöli a magyar dzs-t; ç jelöli a magyar cs-t; a ğ egy majdnem néma hehezet, amely megnyújtja az előtte lévő magánhangzót; j jelöli a magyar zs-t; ş jelöli a magyar s-t; s jelöli a magyar sz-t; y jelöli a magyar j-t.

Hétfő

Magánhangzók: A török magánhangzók megegyeznek a magyarral, kivéve: írásképi eltérés, hogy az i nagybetűként is kap pontot (a szöveg ezt tipográfiai okokból nem követi); az ı-nek nincs magyar párja: ez a veláris (hátul képzett) i, amely a középkorban veszett ki a magyar nyelvből (lásd: híd, szíj).

KM_AA_Dervishaz_beliv.indd 6-7

2012. 05. 23. 11:52:41

1

E

gy fehér madár tör a magasba Isztambul városa felett: egy gólya az, fekete végű szárnya csigavonalat ír le, ahogy meglovagolja a felfelé szálló levegőt. Tollak villannak – húszmillió ember kilehelt lélegzetébe kapaszkodva forog, egyikeként annak a tízezernek, amely a termikek láthatatlan hegyláncát követve érkezett Afrikából Európába, siklott egyiktől a másikig, ahogy levegőbe emelkedett a Viktória-tónál, elindult a Nagy Hasadéktól, végig a Nílus ezüst szalagja mentén, keresztül a Sínai-félszigeten és Libanonon Kisázsia nagy négyszögéig. A vándorlás útvonala itt szétágazik. Akad, aki északnak tart, a Fekete-tenger partjára, mások keletnek, a Van-tóhoz és az Ararát lábához – ám a legtöbben nyugatnak repülnek, Anatólián át a sziporkázó Boszporuszig és még tovább, a Balkán és Közép-Európa fészkelőhelyeire. A gólya ősszel visszatér az afrikai telelőhelyekre: húszezer kilométeres körutazás ez. Huszonhét évszázada már, hogy város áll ennél a szorosnál, ám hogy a gólyák pontosan mennyi ideje haladnak át évente kétszer ezen a helyen, csak Isten tartja számon.

Magasan Üsküdar felett a madarak leválnak a termikről, és szárnyukat szélesre tárva kóstolgatják a levegőt. Kettesével-hár9

KM_AA_Dervishaz_beliv.indd 8-9

2012. 05. 23. 11:52:41

masával siklanak le Sultanahmet és Beyoğlu rakpartjához és mecseteihez. Matematikai képletek segítségével lehetne leírni ide-oda csapongó seregüket – az egyszerű lendületből, az algoritmusokból bonyolult és szépséges látvány születik. A gólya a körforgás tetejére érve kibillen, de hőre figyelő érzéke elárulja számára, ez a vándorlás eltér a többitől: valamitől még erősebb a felfelé hajtó meleg levegő. Szárnya alatt az évszakhoz képest szokatlan hőhullámban fuldoklik a város.

Az ima órája után, de még a pénz órája előtt járunk. Isztambul, a városok királynője nagy kiáltással ébred. A korai forgalomban a benzinmotorok éles zaja rezesen harsog. A testét a taxik és a dolmuşok, a sínjeiken és alagútjaikban járó villamosok, a Boszporusz alatti törésvonalakon átvezető mély járataikban a vonatok szolgáltatják. A szoros felől idehallatszik a hajóforgalom mély basszusa: egymásra halmozott konténerekkel megrakott teherhajók haladnak el lebegő mecseteknek tetsző, folyékony földgázzal teli orosz tankhajók mellett – a túlnyomásos kupolákat Odesszában és Szupszában, a végpontokon töltötték tele.

A hajómotorok duhogása Isztambul szívverése. Közöttük ott sürögnek-forognak a minden helyzethez alkalmazkodó komphajók. Dudák és kürtök, megszólítások és feleletek – hátramenetbe kapcsoló, mormoló motorok, ahogy a járművek odalopakodnak Eminönü rakpartjaihoz. Sirályok rikoltozása – mindig a sirályoké. Mocskos, ármánykodó sirályoké. Senki nem épít rácsot vagy emelvényt a kéményére, hogy odafészkeljenek. A sirályok soha nem jelentenek szerencsét. Felgöngyölődő redőnyök zörgése, furgonajtók csapódása. Reggeli rádióműsor, popzene és beszélgetések. Sok beszélgetés, fociról. Bajnokok ligája negyeddöntő. Galatasaray az Arsenal ellen. Százezer erkélyről és tetőteraszról áramlanak a szakértők. Ez a hőhullám tizedik napja.

Harminckét fok áprilisban, reggel hétkor. Elképesztő. Az éghajlat szakértői azon merengenek, megismétlődik-e a huszonkettes 10

KM_AA_Dervishaz_beliv.indd 10-11

nagy hőség, amikor csak Isztambulban nyolcezren haltak meg.

Eszelősen meleg volt akkor. Valami elmés betelefonáló most ös�szekapcsolja a két szakértőséget, és arról beszél, hogy ha a hóka angol focistákat megviseli ez a meleg, akkor vajon tényleg olyan rossz dolog-e?

Mindeközben és mindezeken túl ott a légkondicionálók kórusa. Doboz az egyik ablakban, ventilátor a falon, egész sor lapát a plafonon… szépen egyesével pörögnek fel, és a meleg levegő egyre magasabbra törő tornyaiba hajtják a hőséget. A város örvényeken belüli örvényekkel, felfelé tartó léghuzatokkal és mikrotermikekkel fújja ki észrevétlen lélegzetét.

A gólya tollai kitapogatják az előtte lévő légképet. A város hulladékhője talán elegendő arra, hogy megkímélje attól a néhány szárnycsapástól, amivel eljuthat a következő termikig, vagy elmenekülhet a lecsapó sas elől. Élete öntudatlan algebrai számítások sora, egyenletek egyensúlyozása az energiafelhasználás és az energiakihasználás között. Megrebbennek a fekete tollvégek, ahogy lefelé siklik a háztetők fölött.

Az ébredő város nagy robajában már-már elsikkad a robbanás. Tompa dörrenés. Aztán csend. Az első hangot a galambok és a sirályok adják ki, ahogy heves szárnycsapkodás és rikoltások közepette törnek felfelé. Aztán érkezik a gépek hangja: autó- és boltriasztók, személyi riasztók, telefoncsörgések hiphop-üteme.

Végül felharsannak az emberi sikolyok és kiáltások is.

A villamos a Necatibey cadessi közepén, a megállótól néhány méterre torpant meg. A bomba hátul robbant – a kék tető kidagadt, az ablakok és ajtók kitörtek. Vékony füstcsík szivárog elő a második kocsi hátuljából. Az utasok kimenekültek az utcára, és most csak téblábolnak, maguk sem tudják, mit tegyenek. Van, aki térdét felhúzva, mély sokkban ül a földön. Járókelők érkeztek oda segíteni. Néhányan kabátjukat, dzsekijüket ajánlják fel, mások mobiltelefonon beszélnek, kezük igyekszik leírni a jelenetet, 11

2012. 05. 23. 11:52:41

masával siklanak le Sultanahmet és Beyoğlu rakpartjához és mecseteihez. Matematikai képletek segítségével lehetne leírni ide-oda csapongó seregüket – az egyszerű lendületből, az algoritmusokból bonyolult és szépséges látvány születik. A gólya a körforgás tetejére érve kibillen, de hőre figyelő érzéke elárulja számára, ez a vándorlás eltér a többitől: valamitől még erősebb a felfelé hajtó meleg levegő. Szárnya alatt az évszakhoz képest szokatlan hőhullámban fuldoklik a város.

Az ima órája után, de még a pénz órája előtt járunk. Isztambul, a városok királynője nagy kiáltással ébred. A korai forgalomban a benzinmotorok éles zaja rezesen harsog. A testét a taxik és a dolmuşok, a sínjeiken és alagútjaikban járó villamosok, a Boszporusz alatti törésvonalakon átvezető mély járataikban a vonatok szolgáltatják. A szoros felől idehallatszik a hajóforgalom mély basszusa: egymásra halmozott konténerekkel megrakott teherhajók haladnak el lebegő mecseteknek tetsző, folyékony földgázzal teli orosz tankhajók mellett – a túlnyomásos kupolákat Odesszában és Szupszában, a végpontokon töltötték tele.

A hajómotorok duhogása Isztambul szívverése. Közöttük ott sürögnek-forognak a minden helyzethez alkalmazkodó komphajók. Dudák és kürtök, megszólítások és feleletek – hátramenetbe kapcsoló, mormoló motorok, ahogy a járművek odalopakodnak Eminönü rakpartjaihoz. Sirályok rikoltozása – mindig a sirályoké. Mocskos, ármánykodó sirályoké. Senki nem épít rácsot vagy emelvényt a kéményére, hogy odafészkeljenek. A sirályok soha nem jelentenek szerencsét. Felgöngyölődő redőnyök zörgése, furgonajtók csapódása. Reggeli rádióműsor, popzene és beszélgetések. Sok beszélgetés, fociról. Bajnokok ligája negyeddöntő. Galatasaray az Arsenal ellen. Százezer erkélyről és tetőteraszról áramlanak a szakértők. Ez a hőhullám tizedik napja.

Harminckét fok áprilisban, reggel hétkor. Elképesztő. Az éghajlat szakértői azon merengenek, megismétlődik-e a huszonkettes 10

KM_AA_Dervishaz_beliv.indd 10-11

nagy hőség, amikor csak Isztambulban nyolcezren haltak meg.

Eszelősen meleg volt akkor. Valami elmés betelefonáló most ös�szekapcsolja a két szakértőséget, és arról beszél, hogy ha a hóka angol focistákat megviseli ez a meleg, akkor vajon tényleg olyan rossz dolog-e?

Mindeközben és mindezeken túl ott a légkondicionálók kórusa. Doboz az egyik ablakban, ventilátor a falon, egész sor lapát a plafonon… szépen egyesével pörögnek fel, és a meleg levegő egyre magasabbra törő tornyaiba hajtják a hőséget. A város örvényeken belüli örvényekkel, felfelé tartó léghuzatokkal és mikrotermikekkel fújja ki észrevétlen lélegzetét.

A gólya tollai kitapogatják az előtte lévő légképet. A város hulladékhője talán elegendő arra, hogy megkímélje attól a néhány szárnycsapástól, amivel eljuthat a következő termikig, vagy elmenekülhet a lecsapó sas elől. Élete öntudatlan algebrai számítások sora, egyenletek egyensúlyozása az energiafelhasználás és az energiakihasználás között. Megrebbennek a fekete tollvégek, ahogy lefelé siklik a háztetők fölött.

Az ébredő város nagy robajában már-már elsikkad a robbanás. Tompa dörrenés. Aztán csend. Az első hangot a galambok és a sirályok adják ki, ahogy heves szárnycsapkodás és rikoltások közepette törnek felfelé. Aztán érkezik a gépek hangja: autó- és boltriasztók, személyi riasztók, telefoncsörgések hiphop-üteme.

Végül felharsannak az emberi sikolyok és kiáltások is.

A villamos a Necatibey cadessi közepén, a megállótól néhány méterre torpant meg. A bomba hátul robbant – a kék tető kidagadt, az ablakok és ajtók kitörtek. Vékony füstcsík szivárog elő a második kocsi hátuljából. Az utasok kimenekültek az utcára, és most csak téblábolnak, maguk sem tudják, mit tegyenek. Van, aki térdét felhúzva, mély sokkban ül a földön. Járókelők érkeztek oda segíteni. Néhányan kabátjukat, dzsekijüket ajánlják fel, mások mobiltelefonon beszélnek, kezük igyekszik leírni a jelenetet, 11

2012. 05. 23. 11:52:41

megint mások csak állnak ott: érzik, hogy fel kellene ajánlaniuk a segítségüket, de nem tudják, mit is tegyenek. Az emberek többsége kissé elhúzódik, figyel, és közben lelkiismeret-furdalást érez ezért. Néhányan gátlástalanul videóznak a ceptepjükön. A hírcsatornák jó pénzt fizetnek az efféle amatőr újságírói anyagokért.

A villamos-vezetőnő sorra járja a csoportokat, és azt kérdezgeti: mindenki megvan? Hiányzik valaki? Mindenki jól van? És mindenki jól van. Ő sem tudja, mitévő legyen. Nem tudja senki.

Most érkeznek a szirénák. Itt vannak azok, akik majd tudják, mit kell tenni. A tülekedő testek között fények villannak – a tömeg szétválik. Nehéz megállapítani, ki áldozat és ki jött segíteni: a vér mindent összekent. A Necatibey cadessi a nemzetközi bankok és biztosítási szövetségek utcája, ám a robbanás hulláma végigszáguldott a villamosvonalak mentén. Beyoğlu állomásról állomásra, utcáról utcára, minden egyes várakozni kénytelen villamossal egyre jobban leáll. Most már mindenki tud a bombáról.

A Boszporusz felől érkező fehér gólya szemszögéből látni, hogy a merénylet szívéből miként terjed szét a bénultság. Tekintete persze nem fogja fel az ilyesmit – a szirénák csupán egy újabb jelentéktelen hangjeggyel gazdagítják az ébredő város lármáját.

A város és a gólya egymást átfedő, ámde diszkrét világokat foglalnak el. Ereszkedése során elhalad a villogó kék fényekkel körülvett, szétrobbant villamos felett, egészen a következő termik aljáig. Aztán Isztambul felmeredő hőségtollai fehér testek és fekete szárnyak kerekébe emelve felfelé lendítik, fel, egészen a keleti külvárosokig, majd tovább, Trákia irányába.

v Necdet látja szétrobbanni a nő fejét. Egyszerűen csak igyekszik elkerülni az igazán közvetlen, kihívó szemkontaktust a szép arcú, vörösre melírozott hajú fiatal nővel, aki már háromszor is 12

KM_AA_Dervishaz_beliv.indd 12-13

rajtakapta, amint felé néz. Nem a nőt bámulja. Ő nem valami perverz alak. Csak bámul maga elé, majd hagyja kissé elvándorolni a tekintetét, végignéz az udvariasan egymáshoz szorult utasokon. Ez egy új villamos, új időpontban: húsz perccel korábban érkezett ugyan, de a csatlakozásokkal kevesebb mint egy órás késéssel viszi be a munkába, úgyhogy nem bosszantja vele Mustafát, aki utál főnökösködni. Szóval, ők a villamostársai.

Az ódivatú, magasan záródó, kék iskolai egyenruhát és fehér gallért viselő fiú és lány – Necdet azt hitte, ilyet mostanság már nem adnak gyerekekre. OhJeeWah Gumi hátizsákjuk van és mohón játszanak a ceptep telefonjukkal. Az ablakon kibámuló rágózó férfi, akinek felséges bajusza kihangsúlyozza szája állandó mozgását. Mellette a tipp-topp üzlet- és divatfi futja át épp a sporthíreket a ceptepjén. Bíbor bársonyöltönye biztos abból az új nanoszövetből készült, ami nyáron hűvös, télen meleg, és érintésre selyemből bársonyra vált. A nő, akinek egy ezüst tincs kószált el a szemöldöke fölé a fejkendője alól, és akinek arcán halvány szánakozás ül. Kiszabadítja jobb kezét a tömegből, felemeli, hogy megérintse a torkánál lévő ékszert. És felrobbantja a fejét.

A szétrobbanó koponya mély, basszus dörrenést ad ki magából – minden egyéb hangot magába szív, hogy a robbanás után egy pillanatig nincs más, csak tökéletesen tiszta csend.

Amit aztán sikolyok törnek darabokra. A villamos nagy zökkenéssel megáll – Necdet kis híján elesik a hirtelen fékezéstől.

Aki ebben a pánikban a földre kerül, meghal. Nem sikerül elérnie a kapaszkodót, ezért a kiabáló utasok hátára támaszkodva nyeri vissza egyensúlyát. A tömeg a még mindig zárva lévő ajtóknak ront. Testük tartja állva a fej nélküli nőt. A finom szabású bársonyöltönyös férfi eszelős, áthatóan magas hangon kiáltozik.

Bíbor zakója egyik oldala csillogó sötétvörös. Necdet valami nedvességet érez az arcán, de nem tudja felemelni a kezét, hogy megérintse vagy letörölje. Az ajtók egy sóhajjal kinyílnak. Olyan 13

2012. 05. 23. 11:52:41

megint mások csak állnak ott: érzik, hogy fel kellene ajánlaniuk a segítségüket, de nem tudják, mit is tegyenek. Az emberek többsége kissé elhúzódik, figyel, és közben lelkiismeret-furdalást érez ezért. Néhányan gátlástalanul videóznak a ceptepjükön. A hírcsatornák jó pénzt fizetnek az efféle amatőr újságírói anyagokért.

A villamos-vezetőnő sorra járja a csoportokat, és azt kérdezgeti: mindenki megvan? Hiányzik valaki? Mindenki jól van? És mindenki jól van. Ő sem tudja, mitévő legyen. Nem tudja senki.

Most érkeznek a szirénák. Itt vannak azok, akik majd tudják, mit kell tenni. A tülekedő testek között fények villannak – a tömeg szétválik. Nehéz megállapítani, ki áldozat és ki jött segíteni: a vér mindent összekent. A Necatibey cadessi a nemzetközi bankok és biztosítási szövetségek utcája, ám a robbanás hulláma végigszáguldott a villamosvonalak mentén. Beyoğlu állomásról állomásra, utcáról utcára, minden egyes várakozni kénytelen villamossal egyre jobban leáll. Most már mindenki tud a bombáról.

A Boszporusz felől érkező fehér gólya szemszögéből látni, hogy a merénylet szívéből miként terjed szét a bénultság. Tekintete persze nem fogja fel az ilyesmit – a szirénák csupán egy újabb jelentéktelen hangjeggyel gazdagítják az ébredő város lármáját.

A város és a gólya egymást átfedő, ámde diszkrét világokat foglalnak el. Ereszkedése során elhalad a villogó kék fényekkel körülvett, szétrobbant villamos felett, egészen a következő termik aljáig. Aztán Isztambul felmeredő hőségtollai fehér testek és fekete szárnyak kerekébe emelve felfelé lendítik, fel, egészen a keleti külvárosokig, majd tovább, Trákia irányába.

v Necdet látja szétrobbanni a nő fejét. Egyszerűen csak igyekszik elkerülni az igazán közvetlen, kihívó szemkontaktust a szép arcú, vörösre melírozott hajú fiatal nővel, aki már háromszor is 12

KM_AA_Dervishaz_beliv.indd 12-13

rajtakapta, amint felé néz. Nem a nőt bámulja. Ő nem valami perverz alak. Csak bámul maga elé, majd hagyja kissé elvándorolni a tekintetét, végignéz az udvariasan egymáshoz szorult utasokon. Ez egy új villamos, új időpontban: húsz perccel korábban érkezett ugyan, de a csatlakozásokkal kevesebb mint egy órás késéssel viszi be a munkába, úgyhogy nem bosszantja vele Mustafát, aki utál főnökösködni. Szóval, ők a villamostársai.

Az ódivatú, magasan záródó, kék iskolai egyenruhát és fehér gallért viselő fiú és lány – Necdet azt hitte, ilyet mostanság már nem adnak gyerekekre. OhJeeWah Gumi hátizsákjuk van és mohón játszanak a ceptep telefonjukkal. Az ablakon kibámuló rágózó férfi, akinek felséges bajusza kihangsúlyozza szája állandó mozgását. Mellette a tipp-topp üzlet- és divatfi futja át épp a sporthíreket a ceptepjén. Bíbor bársonyöltönye biztos abból az új nanoszövetből készült, ami nyáron hűvös, télen meleg, és érintésre selyemből bársonyra vált. A nő, akinek egy ezüst tincs kószált el a szemöldöke fölé a fejkendője alól, és akinek arcán halvány szánakozás ül. Kiszabadítja jobb kezét a tömegből, felemeli, hogy megérintse a torkánál lévő ékszert. És felrobbantja a fejét.

A szétrobbanó koponya mély, basszus dörrenést ad ki magából – minden egyéb hangot magába szív, hogy a robbanás után egy pillanatig nincs más, csak tökéletesen tiszta csend.

Amit aztán sikolyok törnek darabokra. A villamos nagy zökkenéssel megáll – Necdet kis híján elesik a hirtelen fékezéstől.

Aki ebben a pánikban a földre kerül, meghal. Nem sikerül elérnie a kapaszkodót, ezért a kiabáló utasok hátára támaszkodva nyeri vissza egyensúlyát. A tömeg a még mindig zárva lévő ajtóknak ront. Testük tartja állva a fej nélküli nőt. A finom szabású bársonyöltönyös férfi eszelős, áthatóan magas hangon kiáltozik.

Bíbor zakója egyik oldala csillogó sötétvörös. Necdet valami nedvességet érez az arcán, de nem tudja felemelni a kezét, hogy megérintse vagy letörölje. Az ajtók egy sóhajjal kinyílnak. Olyan 13

2012. 05. 23. 11:52:41

nagy a tülekedés, hogy Necdet attól fél, megreped a bordája. Aztán kibukik az utcára, azt se tudva, miért, merre, nem tud semmit, csak azt, hogy nem akar a villamoson lenni.

A villamos-vezetőnő sorra járja a csoportokat, és azt kérdezgeti: hiányzik valaki, megsérült valaki? Valójában nem sokat tehet, de ő az IETT-et képviseli, úgyhogy valamit tennie kell, így aztán a nagy, zöld retiküljében lévő kendőhengerből osztogat nedves törlőkendőket. Necdet ámulva nézi, hogy bár a villamosát öngyilkos robbantó támadta meg, a nőnek eszébe jutott magával vinnie a retikült.

A kendő citromillatú. Az összehajtott fehér kúp a legtisztább, legszentebb dolog, amit Necdet valaha látott.

– Kérem, álljanak távolabb a villamostól! – mondja a vezetőnő, míg ő a hűs, citromos fehérség kicsiny négyszögét csodálja.

– Lehet, hogy még egy robbantásra készülnek. – Drága, Hermes márkájú fejkendőt visel. Ez összekapcsolódik Necdet fejében azzal a másik kendővel, amelyet a nőn látott. Az utolsó pillanatban tanúja volt, ahogy a szomorkás sajnálkozás eltökéltséggé változik az arcán, mintha valami mélyen gyökerező családi bánatba nyert volna bepillantást. Mosolygott. Majd megérintette az ékszert a torkánál.

Utasok hajolnak az iskolásokhoz, megpróbálnak vigasztalással véget vetni a könnyeknek, ölelésre tárják a karjukat.

Nem látjátok, hogy a vér az arcotokon csak még jobban megrémíti őket? – gondolja. Eszébe jut az arcába csapó nedves, meleg fröccsenés. A kezében galacsinná gyűrt nedves kendőre pillant.

Nem vörös. Nem vér volt.

A helikopter dobolására mindenki felnéz. A háztetők felett, minden beszélgetést és telefonhívást túlharsogva siklik be a képbe. Szirénák hangzanak fel a reggeli forgalom zajában. A rendőrség már a mentők előtt ideér. Necdet nem szeretne a rendőrök közelében lenni. Olyan kérdéseket tennének fel neki, amelyekre 14

KM_AA_Dervishaz_beliv.indd 14-15

nem szeretne válaszolni. Van személyije – személyije mindenkinek van. A rendőrség beolvasná. Olvasnának a másolós hitelkártyáról, amivel aznap reggel vette meg a jegyét, meg az előző éjjeli pénzvisszahívásról és egy másik másolós hitelkártyáról tegnap este tizennyolc harminckor. Kérdeznének a pénzről. Szürke, de még nem illegális. És ez a jelenlegi címe?

Nem, Eskiköyben, a régi Adem Dede dervisházban lakom.

A bátyámmal.

Ki a bátyja? Itt aztán újabb kérdéseik támadhatnának.

v Ismet kicserélte a lakatot az újra, amit vett. Fényes sárgaréz láncon aranyszínű medál. A tekke bespalettázott faerkélyei a lépcső fölé lógtak – árnyas különbejárat volt ez a Fethi bej teázó ipari célú acéltartályai mögött, a levegő nehéz és zsíros a konyhai szagelszívók szellőztetése miatt. Az ajtó régi, oszmán kori fából készült: szürke és repedezett az évszázadok óta váltakozó nyári hőségtől és téli nedvességtől, míves tulipán- és rózsaminták díszítették. Rejtélyekhez vezető ajtó. Homályba és maró galambbűzbe nyílt. Necdet óvatosan lépett be a mindent beburkoló sötétségbe. A fény lécszerű csíkokban jutott át a bezárt és bereteszelt spaletták résein.

– Ezt nem lenne szabad – suttogta. Az épület valahogy suttogásra késztette. – Itt emberek laknak.

– Valami vén görög meg egy házaspár elöl. Egy magányos irodai nő. A régi semahanéban pedig az az istenkáromlásokat árusító bolt. Idővel elrendezzük. Ezt a végét ötven éven át hagyták rothadni. Esik szét. – Ismet büszkén állt a padló közepén. Máris az övé volt. – Ez itt a bűn. Az Isten azt akarja, hogy az legyen itt, ami egykor volt. Ide hozzuk majd a testvéreket. Ezt nézd meg!

15

2012. 05. 23. 11:52:41

nagy a tülekedés, hogy Necdet attól fél, megreped a bordája. Aztán kibukik az utcára, azt se tudva, miért, merre, nem tud semmit, csak azt, hogy nem akar a villamoson lenni.

A villamos-vezetőnő sorra járja a csoportokat, és azt kérdezgeti: hiányzik valaki, megsérült valaki? Valójában nem sokat tehet, de ő az IETT-et képviseli, úgyhogy valamit tennie kell, így aztán a nagy, zöld retiküljében lévő kendőhengerből osztogat nedves törlőkendőket. Necdet ámulva nézi, hogy bár a villamosát öngyilkos robbantó támadta meg, a nőnek eszébe jutott magával vinnie a retikült.

A kendő citromillatú. Az összehajtott fehér kúp a legtisztább, legszentebb dolog, amit Necdet valaha látott.

– Kérem, álljanak távolabb a villamostól! – mondja a vezetőnő, míg ő a hűs, citromos fehérség kicsiny négyszögét csodálja.

– Lehet, hogy még egy robbantásra készülnek. – Drága, Hermes márkájú fejkendőt visel. Ez összekapcsolódik Necdet fejében azzal a másik kendővel, amelyet a nőn látott. Az utolsó pillanatban tanúja volt, ahogy a szomorkás sajnálkozás eltökéltséggé változik az arcán, mintha valami mélyen gyökerező családi bánatba nyert volna bepillantást. Mosolygott. Majd megérintette az ékszert a torkánál.

Utasok hajolnak az iskolásokhoz, megpróbálnak vigasztalással véget vetni a könnyeknek, ölelésre tárják a karjukat.

Nem látjátok, hogy a vér az arcotokon csak még jobban megrémíti őket? – gondolja. Eszébe jut az arcába csapó nedves, meleg fröccsenés. A kezében galacsinná gyűrt nedves kendőre pillant.

Nem vörös. Nem vér volt.

A helikopter dobolására mindenki felnéz. A háztetők felett, minden beszélgetést és telefonhívást túlharsogva siklik be a képbe. Szirénák hangzanak fel a reggeli forgalom zajában. A rendőrség már a mentők előtt ideér. Necdet nem szeretne a rendőrök közelében lenni. Olyan kérdéseket tennének fel neki, amelyekre 14

KM_AA_Dervishaz_beliv.indd 14-15

nem szeretne válaszolni. Van személyije – személyije mindenkinek van. A rendőrség beolvasná. Olvasnának a másolós hitelkártyáról, amivel aznap reggel vette meg a jegyét, meg az előző éjjeli pénzvisszahívásról és egy másik másolós hitelkártyáról tegnap este tizennyolc harminckor. Kérdeznének a pénzről. Szürke, de még nem illegális. És ez a jelenlegi címe?

Nem, Eskiköyben, a régi Adem Dede dervisházban lakom.

A bátyámmal.

Ki a bátyja? Itt aztán újabb kérdéseik támadhatnának.

v Ismet kicserélte a lakatot az újra, amit vett. Fényes sárgaréz láncon aranyszínű medál. A tekke bespalettázott faerkélyei a lépcső fölé lógtak – árnyas különbejárat volt ez a Fethi bej teázó ipari célú acéltartályai mögött, a levegő nehéz és zsíros a konyhai szagelszívók szellőztetése miatt. Az ajtó régi, oszmán kori fából készült: szürke és repedezett az évszázadok óta váltakozó nyári hőségtől és téli nedvességtől, míves tulipán- és rózsaminták díszítették. Rejtélyekhez vezető ajtó. Homályba és maró galambbűzbe nyílt. Necdet óvatosan lépett be a mindent beburkoló sötétségbe. A fény lécszerű csíkokban jutott át a bezárt és bereteszelt spaletták résein.

– Ezt nem lenne szabad – suttogta. Az épület valahogy suttogásra késztette. – Itt emberek laknak.

– Valami vén görög meg egy házaspár elöl. Egy magányos irodai nő. A régi semahanéban pedig az az istenkáromlásokat árusító bolt. Idővel elrendezzük. Ezt a végét ötven éven át hagyták rothadni. Esik szét. – Ismet büszkén állt a padló közepén. Máris az övé volt. – Ez itt a bűn. Az Isten azt akarja, hogy az legyen itt, ami egykor volt. Ide hozzuk majd a testvéreket. Ezt nézd meg!

15

2012. 05. 23. 11:52:41

Kitárt egy ugyanolyan ajtót a poros helyiség túlsó végében.

Színek áradtak be rajta és még annál is több: megmetszett puszpáng növekvő zöldje, napmeleg deszka parfümillata, vízcsobogás és váratlanul felhangzó madárdal. Ismet akár a paradicsomra is nyithatta volna azt az ajtót.

A kert átmérője összesen hat lépés, de egy egész világegyetemet őrzött. Virágmintás izniki csempékkel kirakott falú, árnyas kerengő vette körbe az udvart, minden évszakban menedéket vagy hűs helyet kínálva. A szökőkút, melynek márványtömbje a naptól egészen felmelegedett, liliomszirmok közül engedte a vizet egy medencébe. Ékkő csillogású gyík rezzent össze napozása közepette, és a csipkés káván végigszaladva eltűnt az alatta lévő árnyak között. Egynyári növények nőttek magasra kicsiny, puszpánggal keretezett ágyásokban. A föld sötét volt és zsíros, akár a csokoládé. Egy zöldellő folt. A fából készült balkon eresze mentén, amely közvetlenül a kerengő felett húzódott, fecskék röpködtek és bukdácsoltak. Csivitelésük betöltötte a levegőt. Egy előző napi Cumhuriyet hevert és sárgult a napon egy márványpadon.

– Minden itt van még – mondta Ismet. – Az épület újrahasznosítói nem jutottak el a hátsó részhez. A régi cellákat most raktárhelyiségeknek használják… kipucoljuk majd őket.

– Ezt gondozza valaki – állapította meg Necdet. Elképzelte magát a kertben. Ide járhatna esténként, amikor a napsütés egyetlen fénynégyszöget alkotva a tető fölött épp arra a padra esne. Ott üldögélhetne és fújhatná a füstöt. Kitűnő hely lenne dohányozni.

– Itt megleszünk – nézett végig Ismet a kiugró erkélyeken, a kék ég kicsiny négyszögén. – Majd én gondoskodom rólad.

v 16

KM_AA_Dervishaz_beliv.indd 16-17

Necdet nem árulhatja el a rendőrségnek, hogy abba a dervisházba költözött, amelyet a bátyja annak a titkos muszlim szervezetnek az otthonává szeretne tenni, amelyikhez tartozik.

A rendőrség szerint a titkos muszlim szervezetek robbantanak fel villamosokat. Ha pedig megnézik a régi címét, látják majd, mit is művelt még ott, Başibüyükben, és Ismet Hasgüler miért vette szárnyai alá édestestvérét. Nem, nem, ő csak csendben és higgadtan munkába akar menni. Nem, nem kell rendőrség, köszönöm szépen.

A levegő zümmögő rovarmozgással telik meg a még mindig füstölgő villamos felett. Rajbotok. A szúnyog nagyságú szerkezetek egymással összekapcsolódva attól függően hoznak létre valamilyen nagyobb formát, hogy mire van szükség – a Necatibey cadessi felett, akár az esőcseppek, bűntetten helyszínelő, távvezérelt gépekké rendeződnek össze. A veréb méretű robotok búgó légcsavarral röpdösnek ide-oda a kerengő galambok között, és közben vegyi indikátorokat kutatva mintákat vesznek a levegőből, leolvassák a járművek és a személyi ceptepek naplóját, túlélőket keresnek, és lefényképezik vérmocskos, füstfoltos arcukat.

Necdet a túlélők kavargó tömegének peremére sodródik, épp csak annyira véletlenszerűen, hogy elkerülje a repkedő gépeket.

A mentősök zöld kezeslábasában két nő guggol a villamos-vezetőnő mellett. A vezetőnő már remeg és zokog. Mond valamit a fejről. Látta a kapaszkodókon túl a tető alá ékelődve, ahogy lefelé nézett, épp rá. Necdet már hallotta ezt az öngyilkos robbantók kapcsán. A fej egyszerűen felrepül a levegőbe. Fákon, villanypóznákon, ereszek alá szorulva, cégérekbe akadva találják meg aztán.

Lassan beolvad a bámészkodók körébe, finoman utat tör magának közöttük a nyílt utca irányába.

– Elnézést! Elnézést!

17

2012. 05. 23. 11:52:41

Kitárt egy ugyanolyan ajtót a poros helyiség túlsó végében.

Színek áradtak be rajta és még annál is több: megmetszett puszpáng növekvő zöldje, napmeleg deszka parfümillata, vízcsobogás és váratlanul felhangzó madárdal. Ismet akár a paradicsomra is nyithatta volna azt az ajtót.

A kert átmérője összesen hat lépés, de egy egész világegyetemet őrzött. Virágmintás izniki csempékkel kirakott falú, árnyas kerengő vette körbe az udvart, minden évszakban menedéket vagy hűs helyet kínálva. A szökőkút, melynek márványtömbje a naptól egészen felmelegedett, liliomszirmok közül engedte a vizet egy medencébe. Ékkő csillogású gyík rezzent össze napozása közepette, és a csipkés káván végigszaladva eltűnt az alatta lévő árnyak között. Egynyári növények nőttek magasra kicsiny, puszpánggal keretezett ágyásokban. A föld sötét volt és zsíros, akár a csokoládé. Egy zöldellő folt. A fából készült balkon eresze mentén, amely közvetlenül a kerengő felett húzódott, fecskék röpködtek és bukdácsoltak. Csivitelésük betöltötte a levegőt. Egy előző napi Cumhuriyet hevert és sárgult a napon egy márványpadon.

– Minden itt van még – mondta Ismet. – Az épület újrahasznosítói nem jutottak el a hátsó részhez. A régi cellákat most raktárhelyiségeknek használják… kipucoljuk majd őket.

– Ezt gondozza valaki – állapította meg Necdet. Elképzelte magát a kertben. Ide járhatna esténként, amikor a napsütés egyetlen fénynégyszöget alkotva a tető fölött épp arra a padra esne. Ott üldögélhetne és fújhatná a füstöt. Kitűnő hely lenne dohányozni.

– Itt megleszünk – nézett végig Ismet a kiugró erkélyeken, a kék ég kicsiny négyszögén. – Majd én gondoskodom rólad.

v 16

KM_AA_Dervishaz_beliv.indd 16-17

Necdet nem árulhatja el a rendőrségnek, hogy abba a dervisházba költözött, amelyet a bátyja annak a titkos muszlim szervezetnek az otthonává szeretne tenni, amelyikhez tartozik.

A rendőrség szerint a titkos muszlim szervezetek robbantanak fel villamosokat. Ha pedig megnézik a régi címét, látják majd, mit is művelt még ott, Başibüyükben, és Ismet Hasgüler miért vette szárnyai alá édestestvérét. Nem, nem, ő csak csendben és higgadtan munkába akar menni. Nem, nem kell rendőrség, köszönöm szépen.

A levegő zümmögő rovarmozgással telik meg a még mindig füstölgő villamos felett. Rajbotok. A szúnyog nagyságú szerkezetek egymással összekapcsolódva attól függően hoznak létre valamilyen nagyobb formát, hogy mire van szükség – a Necatibey cadessi felett, akár az esőcseppek, bűntetten helyszínelő, távvezérelt gépekké rendeződnek össze. A veréb méretű robotok búgó légcsavarral röpdösnek ide-oda a kerengő galambok között, és közben vegyi indikátorokat kutatva mintákat vesznek a levegőből, leolvassák a járművek és a személyi ceptepek naplóját, túlélőket keresnek, és lefényképezik vérmocskos, füstfoltos arcukat.

Necdet a túlélők kavargó tömegének peremére sodródik, épp csak annyira véletlenszerűen, hogy elkerülje a repkedő gépeket.

A mentősök zöld kezeslábasában két nő guggol a villamos-vezetőnő mellett. A vezetőnő már remeg és zokog. Mond valamit a fejről. Látta a kapaszkodókon túl a tető alá ékelődve, ahogy lefelé nézett, épp rá. Necdet már hallotta ezt az öngyilkos robbantók kapcsán. A fej egyszerűen felrepül a levegőbe. Fákon, villanypóznákon, ereszek alá szorulva, cégérekbe akadva találják meg aztán.

Lassan beolvad a bámészkodók körébe, finoman utat tör magának közöttük a nyílt utca irányába.

– Elnézést! Elnézést!

17

2012. 05. 23. 11:52:41

De ott van ez a nagydarab fickó egy túlméretezett pólóban, épp előtte, keze a szeme elé csavarodott ceptepen – ez a mozdulat manapság azt jelenti, „téged videózlak”. Necdet megpróbálja a kezével eltakarni az arcát, de a nagydarab egyre csak hátrafelé lépked, és közben videózza és videózza és videózza. Lehet, hogy azt gondolja közben: ez itt néhány száz eurót ér a hírekben; esetleg azt: kiposztolhatom majd. Lehet, hogy csak az jár a fejében, mennyire tetszik ez majd a barátainak. Azonban elállja Necdet útját, ő pedig hallja maga mögött a lélekszívó moszkitók módjára szálló rajbotok motorjának dohogását.

– Tűnés előlem! – Két kézzel löki meg a nagydarabot, hátrataszítja egyszer, kétszer. A nagydarab kinyitja a száját, de akkor Necdet meghallja a nevét, ami egy nő hangján szól, közvetlenül mögötte.

Megfordul. A fej szemmagasságban. Ő az. A nő, aki a villamos tetejénél hagyta a fejét. Ugyanaz a kendő, ugyanaz az ősz tincs kanyarodik elő alóla, ugyanaz a szomorú, szabadkozó mosoly. Fénypászma tör elő levágott nyakából, arany fénysugár.

Nyitja a száját, hogy újra megszólaljon.

Necdet vállal ökleli fel a nagydarabot, aki erre megtántorodik.

– Hé! – kiáltja.

A felderítőgép felemelkedik, körvonalai pezsegnek, ahogy alkotóelemei felkészülnek, hogy szétváljanak, és új alakban álljanak össze megint. Majd visszaszilárdulnak a felderítő módba és lecsapnak a 157-es villamos pusztulása nyomán elindult, villogó kék fényekre, amelyek az egész városon végigsöprő forgalmi dugó miatt csak most érkeznek meg.

v Can Durukan csendes világában csupán egy rebbenő, halk csettintés a robbanás. Ez a világ az az öt utca, amelyen autóval vé18

KM_AA_Dervishaz_beliv.indd 18-19

gigviszik a különleges iskolába menet, továbbá a bevásárlóközpontig vezető hét utca, meg az autósztráda, az Adem Dede tekke előtti tér, valamint az otthonául szolgáló dervisház folyosói, erkélyei, szobái, tetői és rejtett udvarai. Ebben a suttogás szintjén megélt világban meghitt ismerőse minden zaj. Ez valami új, valami más.

Can felnéz az ölében lévő lapos képernyőből, ide-oda forgatja a fejét. Szinte természetfeletti módon képes megítélni a világába bejutó nanozajok távolságát és származási helyét. Olyan pontosan és az ember számára épp oly érthetetlenül, akár egy denevér.

Két-három utcányira, délre. Valószínűleg a Necatibey cadessin.

A nappaliból résnyire rálátni, és ha egészen bepréseli magát a Cinóberfesték-gyártó utca fölé hajló tetőtéri terasz sarkába, a Boszporusz ezüst nyesedékét is megfigyelheti.

Anyja a konyhában épp a joghurtból és napraforgómagból készülő reggelivel foglalatoskodik, ami meggyőződése szerint jót tesz Can szívének.

Ne fuss! – jeleli. Şekure Durukannak számos arca van, amelyet a keze megerősítésére használhat. Ez most a mérges-belefáradthogy-szóljon-aggodalmas arca.

– Egy bomba! – kiabálja Can. Nem hajlandó jelelni. Semmi baj nincs a hallásával. A szívével van. És nincs semmi baj a mamája hallásával sem. Can erről gyakorta megfeledkezik.

Rájött már, hogy a földszinti lakásban legnagyobb hatalma az, hogy hátat fordít. A fél világról nem kell tudomást vennie így. Édesanyja nem mer kiabálni. Egyetlen kiáltás is végzetes lehet.

Hosszú QT-szindróma. Száraz, űrlapkitöltésre való név.

Kardiosokknak, hamisítatlan szívrohamnak kellene nevezni – mint valami torzszülötteket bemutató ismeretterjesztő film címe, főszerepben egy furcsa, és akár halálos kimenetelűnek is számító szívproblémával. Kaotikus hullámok áramlottak keresztül Can szívén. Kálium- és nátriumionok csaptak össze hullámfrontok19

2012. 05. 23. 11:52:42

De ott van ez a nagydarab fickó egy túlméretezett pólóban, épp előtte, keze a szeme elé csavarodott ceptepen – ez a mozdulat manapság azt jelenti, „téged videózlak”. Necdet megpróbálja a kezével eltakarni az arcát, de a nagydarab egyre csak hátrafelé lépked, és közben videózza és videózza és videózza. Lehet, hogy azt gondolja közben: ez itt néhány száz eurót ér a hírekben; esetleg azt: kiposztolhatom majd. Lehet, hogy csak az jár a fejében, mennyire tetszik ez majd a barátainak. Azonban elállja Necdet útját, ő pedig hallja maga mögött a lélekszívó moszkitók módjára szálló rajbotok motorjának dohogását.

– Tűnés előlem! – Két kézzel löki meg a nagydarabot, hátrataszítja egyszer, kétszer. A nagydarab kinyitja a száját, de akkor Necdet meghallja a nevét, ami egy nő hangján szól, közvetlenül mögötte.

Megfordul. A fej szemmagasságban. Ő az. A nő, aki a villamos tetejénél hagyta a fejét. Ugyanaz a kendő, ugyanaz az ősz tincs kanyarodik elő alóla, ugyanaz a szomorú, szabadkozó mosoly. Fénypászma tör elő levágott nyakából, arany fénysugár.

Nyitja a száját, hogy újra megszólaljon.

Necdet vállal ökleli fel a nagydarabot, aki erre megtántorodik.

– Hé! – kiáltja.

A felderítőgép felemelkedik, körvonalai pezsegnek, ahogy alkotóelemei felkészülnek, hogy szétváljanak, és új alakban álljanak össze megint. Majd visszaszilárdulnak a felderítő módba és lecsapnak a 157-es villamos pusztulása nyomán elindult, villogó kék fényekre, amelyek az egész városon végigsöprő forgalmi dugó miatt csak most érkeznek meg.

v Can Durukan csendes világában csupán egy rebbenő, halk csettintés a robbanás. Ez a világ az az öt utca, amelyen autóval vé18

KM_AA_Dervishaz_beliv.indd 18-19

gigviszik a különleges iskolába menet, továbbá a bevásárlóközpontig vezető hét utca, meg az autósztráda, az Adem Dede tekke előtti tér, valamint az otthonául szolgáló dervisház folyosói, erkélyei, szobái, tetői és rejtett udvarai. Ebben a suttogás szintjén megélt világban meghitt ismerőse minden zaj. Ez valami új, valami más.

Can felnéz az ölében lévő lapos képernyőből, ide-oda forgatja a fejét. Szinte természetfeletti módon képes megítélni a világába bejutó nanozajok távolságát és származási helyét. Olyan pontosan és az ember számára épp oly érthetetlenül, akár egy denevér.

Két-három utcányira, délre. Valószínűleg a Necatibey cadessin.

A nappaliból résnyire rálátni, és ha egészen bepréseli magát a Cinóberfesték-gyártó utca fölé hajló tetőtéri terasz sarkába, a Boszporusz ezüst nyesedékét is megfigyelheti.

Anyja a konyhában épp a joghurtból és napraforgómagból készülő reggelivel foglalatoskodik, ami meggyőződése szerint jót tesz Can szívének.

Ne fuss! – jeleli. Şekure Durukannak számos arca van, amelyet a keze megerősítésére használhat. Ez most a mérges-belefáradthogy-szóljon-aggodalmas arca.

– Egy bomba! – kiabálja Can. Nem hajlandó jelelni. Semmi baj nincs a hallásával. A szívével van. És nincs semmi baj a mamája hallásával sem. Can erről gyakorta megfeledkezik.

Rájött már, hogy a földszinti lakásban legnagyobb hatalma az, hogy hátat fordít. A fél világról nem kell tudomást vennie így. Édesanyja nem mer kiabálni. Egyetlen kiáltás is végzetes lehet.

Hosszú QT-szindróma. Száraz, űrlapkitöltésre való név.

Kardiosokknak, hamisítatlan szívrohamnak kellene nevezni – mint valami torzszülötteket bemutató ismeretterjesztő film címe, főszerepben egy furcsa, és akár halálos kimenetelűnek is számító szívproblémával. Kaotikus hullámok áramlottak keresztül Can szívén. Kálium- és nátriumionok csaptak össze hullámfrontok19

2012. 05. 23. 11:52:42

ban, a fraktális szépség fekete tulipánt rajzoló grafikonjaiban.

A sokk megzavarhatta az összehangolt elektromos impulzusokat – egy felharsanó autóriasztó, egy leeresztett redőny zörgése, a müezzin váratlanul felhangzó kiáltása, egy kipukkanó léggömb – mind elegendő lehet ahhoz, hogy végezzen Can Durukannal.

Ezért Şekure és Osman szűk, lehalkított világot alakított ki neki.

Odüsszeusz, e keskeny tengerek ókori hajósa viasszal tömte be hajója legénységének fülét, hogy ellenálljanak a szirének gyilkos dalának. Iaszón, a jóval körmönfontabb tengerjáró Orfeusz lantjátékával nyomta el a hangjukat. Can füldugóját ők ketten ihlették. Nanoáramkörökkel ellátott okos polimerből készültek.

Pontosan illeszkedtek füle formájához. Nem zárták ki a valóságot. Megragadták, átfordították, fáziseltolást alkalmaztak rajta és visszajátszották, hogy szinte teljesen kiiktassa önmagát. Szinte teljesen. A teljes kiiktatás maga a süketség lenne. A világ suttogása viszont még belopódzik Can fülébe.

Anyja havonta egyszer kiveszi az ügyesen összecsavart kis füldugókat, hogy kitisztítsa a fülzsírt. Nehéz egy félóra, a lakás közepén lévő, külön erre a célra kialakított fülkében töltik, ahová Can és az anyja épp csak beférnek, akár a gránátalmába a magok. A hangszigetelése akár egy hangfelvételekre alkalmas stúdióé, de Can anyja még így is összerezzen a tekke vénséges gerendázatán továbbított minden egyes lefojtott puffanásra, reccsenésre, és megrebben tőlük a pillantása. Ilyenkor beszél is a fiához, a lehető leghalkabban suttogva. Can havonta fél órára hallja édesanyja hangját, miközben az kenőcsös fülpiszkálóval takarítja ki a hallójáratait.

v

Can legrégebbi biztos emléke az a nap, amikor elhagyták a hangok. Négy éves volt. A fehér kórház négyszögletes volt és modern, rengeteg üveggel, mintha villódzott volna a napfényben.

20

KM_AA_Dervishaz_beliv.indd 20-21

Apja azt mondta, nagyon jó kórház. Anyja azt mondta, drága, és ezt mondja még most is, amikor emlékezteti Cant az egészségbiztosításra – ez tartja őket a városnak ebben a megfakult negyedében, egy roskadozó, vén tekkében. Can is tudta, hogy drága, mert a vízparton állt. A fülklinika ablakain túl egy konténerekkel megpakolt nagy hajó volt – közelebb és nagyobb is volt, mint bármiféle mozgó dolog, amit addigi életében látott. Ült az eldobható, fertőtlenített lepedőn, lóbálta a lábát, és nézte, ahogy egyre több és több jelenik meg a hajóból, míg végül egészen betöltötte az ablakot. Közben a fülét vizsgálták.

– Milyen érzés? – kérdezte az apja. Can elfordította a fejét előbb az egyik, aztán a másik irányba, ahogy igyekezett kitapasztalni a fülében lévő új valamiket.

– Néhány napig okozhatnak majd némi kellemetlenséget – mondta a fülorvos. Jött közben a nagy hajó, hatalmas volt, mint valami sziget. – Havonta egyszer ki kell takarítaniuk. Az elektronika igen tartós: nem kell tartaniuk attól, hogy tönkreteszik.

Kipróbáljuk? Can… – Erre a hallása elúszott, a világ összes hangját az univerzum legtávolabbi sarkába hajtották. Az apja meg az orvos olyanok lettek, akár a kismadarak. A neve is suttogássá változott. A hajó némán haladt tovább. Can azóta is úgy gondol rá, mint a hajóra, amelyik elvitte a világ összes hangját.

Amikor kimegy a teraszra végignézni a meredek Cinóberfestékgyártó utcán a Boszporusz parányi V-jéig, még most is abban reménykedik, hogy megpillantja a hajót, amelyik visszahozza, minden egyes konténerében egy-egy hangot.

Anyja aznap éjjel csinált aşurét. Különleges felfújt, különleges alkalomra. Az aşure nagy ünnep volt édesanyja családjában, akik keletről származtak. Can rengetegszer hallotta már anyjától, és amíg élt, nagyanyjától Noé felfújtjának történetét, hogyan készült a hét meg nem evett dologból, amikor a bárka megfeneklett az Araráton, de aznap éjjel anya és apa a kezükkel mesélték el. A cu21

2012. 05. 23. 11:52:42

ban, a fraktális szépség fekete tulipánt rajzoló grafikonjaiban.

A sokk megzavarhatta az összehangolt elektromos impulzusokat – egy felharsanó autóriasztó, egy leeresztett redőny zörgése, a müezzin váratlanul felhangzó kiáltása, egy kipukkanó léggömb – mind elegendő lehet ahhoz, hogy végezzen Can Durukannal.

Ezért Şekure és Osman szűk, lehalkított világot alakított ki neki.

Odüsszeusz, e keskeny tengerek ókori hajósa viasszal tömte be hajója legénységének fülét, hogy ellenálljanak a szirének gyilkos dalának. Iaszón, a jóval körmönfontabb tengerjáró Orfeusz lantjátékával nyomta el a hangjukat. Can füldugóját ők ketten ihlették. Nanoáramkörökkel ellátott okos polimerből készültek.

Pontosan illeszkedtek füle formájához. Nem zárták ki a valóságot. Megragadták, átfordították, fáziseltolást alkalmaztak rajta és visszajátszották, hogy szinte teljesen kiiktassa önmagát. Szinte teljesen. A teljes kiiktatás maga a süketség lenne. A világ suttogása viszont még belopódzik Can fülébe.

Anyja havonta egyszer kiveszi az ügyesen összecsavart kis füldugókat, hogy kitisztítsa a fülzsírt. Nehéz egy félóra, a lakás közepén lévő, külön erre a célra kialakított fülkében töltik, ahová Can és az anyja épp csak beférnek, akár a gránátalmába a magok. A hangszigetelése akár egy hangfelvételekre alkalmas stúdióé, de Can anyja még így is összerezzen a tekke vénséges gerendázatán továbbított minden egyes lefojtott puffanásra, reccsenésre, és megrebben tőlük a pillantása. Ilyenkor beszél is a fiához, a lehető leghalkabban suttogva. Can havonta fél órára hallja édesanyja hangját, miközben az kenőcsös fülpiszkálóval takarítja ki a hallójáratait.

v

Can legrégebbi biztos emléke az a nap, amikor elhagyták a hangok. Négy éves volt. A fehér kórház négyszögletes volt és modern, rengeteg üveggel, mintha villódzott volna a napfényben.

20

KM_AA_Dervishaz_beliv.indd 20-21

Apja azt mondta, nagyon jó kórház. Anyja azt mondta, drága, és ezt mondja még most is, amikor emlékezteti Cant az egészségbiztosításra – ez tartja őket a városnak ebben a megfakult negyedében, egy roskadozó, vén tekkében. Can is tudta, hogy drága, mert a vízparton állt. A fülklinika ablakain túl egy konténerekkel megpakolt nagy hajó volt – közelebb és nagyobb is volt, mint bármiféle mozgó dolog, amit addigi életében látott. Ült az eldobható, fertőtlenített lepedőn, lóbálta a lábát, és nézte, ahogy egyre több és több jelenik meg a hajóból, míg végül egészen betöltötte az ablakot. Közben a fülét vizsgálták.

– Milyen érzés? – kérdezte az apja. Can elfordította a fejét előbb az egyik, aztán a másik irányba, ahogy igyekezett kitapasztalni a fülében lévő új valamiket.

– Néhány napig okozhatnak majd némi kellemetlenséget – mondta a fülorvos. Jött közben a nagy hajó, hatalmas volt, mint valami sziget. – Havonta egyszer ki kell takarítaniuk. Az elektronika igen tartós: nem kell tartaniuk attól, hogy tönkreteszik.

Kipróbáljuk? Can… – Erre a hallása elúszott, a világ összes hangját az univerzum legtávolabbi sarkába hajtották. Az apja meg az orvos olyanok lettek, akár a kismadarak. A neve is suttogássá változott. A hajó némán haladt tovább. Can azóta is úgy gondol rá, mint a hajóra, amelyik elvitte a világ összes hangját.

Amikor kimegy a teraszra végignézni a meredek Cinóberfestékgyártó utcán a Boszporusz parányi V-jéig, még most is abban reménykedik, hogy megpillantja a hajót, amelyik visszahozza, minden egyes konténerében egy-egy hangot.

Anyja aznap éjjel csinált aşurét. Különleges felfújt, különleges alkalomra. Az aşure nagy ünnep volt édesanyja családjában, akik keletről származtak. Can rengetegszer hallotta már anyjától, és amíg élt, nagyanyjától Noé felfújtjának történetét, hogyan készült a hét meg nem evett dologból, amikor a bárka megfeneklett az Araráton, de aznap éjjel anya és apa a kezükkel mesélték el. A cu21

2012. 05. 23. 11:52:42

kortól tele volt energiával, meg-megrándult a fülében érzett kellemetlenségtől, és nem tudott elaludni. Légi robbanások villantak a Barney-t és barátait ábrázoló tapétán. Kicsapta a spalettát.

Az ég mintha felgyulladt volna. Tűzijáték nyitott virágszirmokat Isztambul felett ezüst záporban. Sárga és kék ívek szökkentek fel az éjszakába. Bronz lángnyelvek zuhogtak ezüstöt arany csillagrobbanásokból, olyan magasan, hogy Cannak egészen ki kellett nyújtania a nyakát, ha látni akarta őket. Mindezt letompított puffanások és elsuttogott süvítések, megtörő kenyérhéj hangtalanságát idéző durranások csendjében. A majdnem zajtalanságban az ég tündöklőbb és különösebb volt, mint eddig bármikor, amikor Can felnézett rá. Odafenn akár a világvége is következhetett volna – mintha a hét mennyország meghasadt és tüzet záporozott volna a földre. Mozsárágyúk hajították egyre magasabbra és magasabbra a töltetüket. Can érzékelése küszöbén felhangzó pukkanásokként hallotta lövéseiket – akár a magjaikat kiengedő borsóhüvelyek. Fénylő hadseregek csaptak össze most Isztambul napsugarat felhasználó vízmelegítői és műholdvevő tányérjai felett: izzó janicsárok villanásokkal, tüzérséggel felfegyverzett zászlóaljai az ég egyik felétől a másikig suttogva vágtázó, sebes, sziporkázó szpáhik ellenében. Odafenn, kevéssel a csillagok alatt a hét mennyország angyalai harcoltak a hét pokol angyalaival, s egy perzselő pillanatra úgy felragyogott az ég, akárha az univerzum születése óta létezett összes csillag fénye érkezett volna Isztambul fölé. Can ezüstös melegséget érzett felfelé fordított arcán.

Ahogy a fény elhalványult, úgy adta vissza a város az adományt. Először a Boszporusz felől hangzott fel egy hajó kürtjének halk fuvolája, majd felerősödött a tankhajók, kompok, szárnyashajók és vízitaxik kórusában. Az utcák a villamosok ima finomságú dudájával feleltek, majd bekapcsolódott az autók és teherautók kürtjeinek rezesebb, tompább hangú lármája.

Can előrehajolva igyekezett meghallani mindezt. Tánczenét vélt 22

KM_AA_Dervishaz_beliv.indd 22-23

felfedezni az Adem Dede teaház felől. Érezte a lüktetését, saját szívdobogásának ellenpontozását. Mindezek felett pedig emberi hangok: ujjongtak és kiáltoztak, kacagtak és énekeltek, üvöltöztek értelmetlenül, csakis a puszta zajkeltés öröméért – mindez összeömlött abba a halmazba, amit úgy neveznek, „tömeg”. Can számára sztatikus sziszegés volt az egész. Az utcákat, a kicsinyke, két teaházzal és egy kisbolttal ellátott teret megtöltötték az emberek. Sokuknál apró zászló, még többük kezében üveg. Can képtelen volt elfogadni, hogy ennyien élnek a zsúfolt, körbekerített Adem Dede téren. Autók nyomták szinte megállás nélkül a dudát és lógattak ki zászlókat az ablakukon – Törökország vörös alapon fehér félholdját és csillagát, meg egy kék lobogót, rajta arany csillagok körével. Ugyanilyen zászlók voltak a téren lévők kezében is: félholdak és csillagok. Can figyelte, ahogy egy csupasz felsőtestű fiatalember ide-oda leng a Cinóberfesték-gyártó utca és a Lopott Csirke köz sarkán lévő konak erkélyén, vörös arcán fehér festékkel országa félholdja és csillaga. A férfi leintegetett a tömegnek. Azok visszaintegettek, ő pedig úgy tett, mintha mindjárt leugrana. Can visszatartotta a lélegzetét. Ugyanolyan magasan volt, mint ahonnan ő nézte a jelenetet. A tömeg most mintha biztatta volna a férfit, az pedig egyszer csak elengedte kapaszkodóját. Can számára örök emlékkép, ahogy zuhan lefelé az utcai lámpák fényében, bőre csillog a verítéktől, arcán mindörökre mosoly a nehézkedéssel szemben. Beleveszett a tömegbe.

Can sosem tudta meg, mi történt vele.

Csak akkor vette észre, hogy édesanyja ott van mellette, amikor megérintette a karját.

– Mi folyik itt? – kérdezte. Olyan gyengének és kicsinek tűnt a saját hangja, mint valami gyíké. Anyja letérdelt mellé, és ajkát a füléhez nyomta. Amikor megszólalt, legalább annyira ajka csiklandozását érezte, mint amennyire hallotta a szavakat.

– Can, drágám, mostantól európaiak vagyunk.

23

2012. 05. 23. 11:52:42

kortól tele volt energiával, meg-megrándult a fülében érzett kellemetlenségtől, és nem tudott elaludni. Légi robbanások villantak a Barney-t és barátait ábrázoló tapétán. Kicsapta a spalettát.

Az ég mintha felgyulladt volna. Tűzijáték nyitott virágszirmokat Isztambul felett ezüst záporban. Sárga és kék ívek szökkentek fel az éjszakába. Bronz lángnyelvek zuhogtak ezüstöt arany csillagrobbanásokból, olyan magasan, hogy Cannak egészen ki kellett nyújtania a nyakát, ha látni akarta őket. Mindezt letompított puffanások és elsuttogott süvítések, megtörő kenyérhéj hangtalanságát idéző durranások csendjében. A majdnem zajtalanságban az ég tündöklőbb és különösebb volt, mint eddig bármikor, amikor Can felnézett rá. Odafenn akár a világvége is következhetett volna – mintha a hét mennyország meghasadt és tüzet záporozott volna a földre. Mozsárágyúk hajították egyre magasabbra és magasabbra a töltetüket. Can érzékelése küszöbén felhangzó pukkanásokként hallotta lövéseiket – akár a magjaikat kiengedő borsóhüvelyek. Fénylő hadseregek csaptak össze most Isztambul napsugarat felhasználó vízmelegítői és műholdvevő tányérjai felett: izzó janicsárok villanásokkal, tüzérséggel felfegyverzett zászlóaljai az ég egyik felétől a másikig suttogva vágtázó, sebes, sziporkázó szpáhik ellenében. Odafenn, kevéssel a csillagok alatt a hét mennyország angyalai harcoltak a hét pokol angyalaival, s egy perzselő pillanatra úgy felragyogott az ég, akárha az univerzum születése óta létezett összes csillag fénye érkezett volna Isztambul fölé. Can ezüstös melegséget érzett felfelé fordított arcán.

Ahogy a fény elhalványult, úgy adta vissza a város az adományt. Először a Boszporusz felől hangzott fel egy hajó kürtjének halk fuvolája, majd felerősödött a tankhajók, kompok, szárnyashajók és vízitaxik kórusában. Az utcák a villamosok ima finomságú dudájával feleltek, majd bekapcsolódott az autók és teherautók kürtjeinek rezesebb, tompább hangú lármája.

Can előrehajolva igyekezett meghallani mindezt. Tánczenét vélt 22

KM_AA_Dervishaz_beliv.indd 22-23

felfedezni az Adem Dede teaház felől. Érezte a lüktetését, saját szívdobogásának ellenpontozását. Mindezek felett pedig emberi hangok: ujjongtak és kiáltoztak, kacagtak és énekeltek, üvöltöztek értelmetlenül, csakis a puszta zajkeltés öröméért – mindez összeömlött abba a halmazba, amit úgy neveznek, „tömeg”. Can számára sztatikus sziszegés volt az egész. Az utcákat, a kicsinyke, két teaházzal és egy kisbolttal ellátott teret megtöltötték az emberek. Sokuknál apró zászló, még többük kezében üveg. Can képtelen volt elfogadni, hogy ennyien élnek a zsúfolt, körbekerített Adem Dede téren. Autók nyomták szinte megállás nélkül a dudát és lógattak ki zászlókat az ablakukon – Törökország vörös alapon fehér félholdját és csillagát, meg egy kék lobogót, rajta arany csillagok körével. Ugyanilyen zászlók voltak a téren lévők kezében is: félholdak és csillagok. Can figyelte, ahogy egy csupasz felsőtestű fiatalember ide-oda leng a Cinóberfesték-gyártó utca és a Lopott Csirke köz sarkán lévő konak erkélyén, vörös arcán fehér festékkel országa félholdja és csillaga. A férfi leintegetett a tömegnek. Azok visszaintegettek, ő pedig úgy tett, mintha mindjárt leugrana. Can visszatartotta a lélegzetét. Ugyanolyan magasan volt, mint ahonnan ő nézte a jelenetet. A tömeg most mintha biztatta volna a férfit, az pedig egyszer csak elengedte kapaszkodóját. Can számára örök emlékkép, ahogy zuhan lefelé az utcai lámpák fényében, bőre csillog a verítéktől, arcán mindörökre mosoly a nehézkedéssel szemben. Beleveszett a tömegbe.

Can sosem tudta meg, mi történt vele.

Csak akkor vette észre, hogy édesanyja ott van mellette, amikor megérintette a karját.

– Mi folyik itt? – kérdezte. Olyan gyengének és kicsinek tűnt a saját hangja, mint valami gyíké. Anyja letérdelt mellé, és ajkát a füléhez nyomta. Amikor megszólalt, legalább annyira ajka csiklandozását érezte, mint amennyire hallotta a szavakat.

– Can, drágám, mostantól európaiak vagyunk.

23

2012. 05. 23. 11:52:42

v Can végigfut a dervisház néma folyosóin. Ismeri a falakon túli világra nyíló összes kilátópontot. Felszalad a teraszra. A zárt udvarok bútorzatának forró deszkaillata és az összeszáradt muskátlik szaga lengi be. Lábujjhegyre áll, hogy kileskelődhessen a rosszul záródó régi spaletták felett. A szülei suttogások világára ítélték, de az meg sem fordult a fejükben, hogy egyszerűen leeshet a teraszról. Füstöt lát felszállni a köröző gólyák között.

Nem túl sokat. Necatibey cadessi, ahogy gondolta. Aztán keze elfehéredik a kortól ezüst erkélykorláton. Az Adem Dede tér felett szemcsés zizegéssel telik meg a levegő, mintha egy porból lett dervis, vagy sáskajárás röpülne erre. Rovarméretű rajbotok csapata száll keresztül nyílegyenesen az égen – körbefolyják az utcalámpákat és az elektromos vezetékeket, a szorosan egymáshoz simuló épületek pezsgő mozgással teli patakba terelik össze őket. Can izgatottságában a korlátot csapdossa öklével. Minden kilencéves rajong a robotokért. Épp a szeme előtt kanyarodnak egyet a levegőben, és úgy özönlenek végig a meredek Cinóberfesték-gyártó utcán, akár a víz a köveken. A háztetők, a gólyák táncterme feletti égen a szél lebirkózná nanocsavaros motorjukat, és por módjára szórná szét őket a város felett. Can csapatokat lát a csoportosulásokon belül, patakokat a patakokban, különös áramlatokat, fraktálalakokat, önszervező egységeket.

Ferentinou úr megtanította, hogyan kell figyelni a vért a világ bőre alatt: a nagyon kicsinyek egyszerű szabályait, amelyek a nagyok látszólagos összetettségévé állnak össze.

– Majom, majom, majom! – kiáltozza Can Durukan, ahogy a raj vége eltűnik a Cinóberfesték-gyártó utca kanyarjaiban. – Utánuk!

Valami megrezzen az étkező még mindig árnyékba boruló sarkaiban, sertepertélés támadt a terasz válaszfalának finom 24

KM_AA_Dervishaz_beliv.indd 24-25

mívű famunkájában. Zugokból, hasadékokból kúszva-mászva, gurulva jönnek elő a gépezetek. Gördülő golyók olvadnak össze szapora léptű tarisznyarákokká; soklábú lények állnak-kapcsolódnak össze karokká. A különálló egységek darabról darabra szerelik össze magukat, míg az utolsó rész is bepattan a helyére, és kezével, lábával, farkával kapaszkodva egy műanyag majom szökken fel a korlátra, majd gazdája felé fordítja érzékelőkkel pettyezett fejét.

Can előhúzza zsebéből az ügyeselyem számítógépet, kigöngyölíti és megnyitja a tapintási mezőt. Behajlítja egyik ujját.

A majomrobot figyelmessé válik. Can mutat, ő pedig már ott sincs: vérfagyasztó ugrással szökken fel az elektromos vezetékre, majd kézen-lábon ügetve halad át az utca felett, hogy felugorjon a szemben lévő erkélyre, ahol a grúz nő szokta kiteregetni száradni az alsóneműjét. Fel, fel és megint csak fel. Can látja az egyik felfalazáson ülni – árny az ég hátterében.

Can aprobot játékai nem foghatók az előbb elözönlött rendőrségi szerkezetekhez, de Ferentinou úr jóval többet hozott ki belőlük a használati utasításukban foglaltaknál. A majomikonra kattint. Madár, Kígyó, Patkány és Majom az aprobotok négy alakja. A négy alapelem együttese teremti meg Can számára a várost, amely egyébként zárva van előtte. Az ő szemükkel lát. Izgatottan kuncog, ahogy Majom számos érzékelője mögé helyezkedik és végigszalad a háztetőkön, átrohan a kábelek és antennák útvesztőin, keresztülszökken az egymásnak boruló konakok közötti borzongató szakadékokon. Can térképpel és belső nézetes videókapcsolattal tekint végig a roskadozó, vénséges Eskiköy tetőin. Erre csak egy fiú képes. Egy rész szuperhős, egy rész extrémsportoló, egy rész városi versenyek résztvevője, egy rész nindzsa. Ez a legjobb számítógépes játék. Falazástól falazásig, onnan egy rúdra, aztán kézzel-lábbal-farokkal lesietni az Allianz Biztosító műanyag reklámján. Can Durukan megérkezik a 25

2012. 05. 23. 11:52:42

v Can végigfut a dervisház néma folyosóin. Ismeri a falakon túli világra nyíló összes kilátópontot. Felszalad a teraszra. A zárt udvarok bútorzatának forró deszkaillata és az összeszáradt muskátlik szaga lengi be. Lábujjhegyre áll, hogy kileskelődhessen a rosszul záródó régi spaletták felett. A szülei suttogások világára ítélték, de az meg sem fordult a fejükben, hogy egyszerűen leeshet a teraszról. Füstöt lát felszállni a köröző gólyák között.

Nem túl sokat. Necatibey cadessi, ahogy gondolta. Aztán keze elfehéredik a kortól ezüst erkélykorláton. Az Adem Dede tér felett szemcsés zizegéssel telik meg a levegő, mintha egy porból lett dervis, vagy sáskajárás röpülne erre. Rovarméretű rajbotok csapata száll keresztül nyílegyenesen az égen – körbefolyják az utcalámpákat és az elektromos vezetékeket, a szorosan egymáshoz simuló épületek pezsgő mozgással teli patakba terelik össze őket. Can izgatottságában a korlátot csapdossa öklével. Minden kilencéves rajong a robotokért. Épp a szeme előtt kanyarodnak egyet a levegőben, és úgy özönlenek végig a meredek Cinóberfesték-gyártó utcán, akár a víz a köveken. A háztetők, a gólyák táncterme feletti égen a szél lebirkózná nanocsavaros motorjukat, és por módjára szórná szét őket a város felett. Can csapatokat lát a csoportosulásokon belül, patakokat a patakokban, különös áramlatokat, fraktálalakokat, önszervező egységeket.

Ferentinou úr megtanította, hogyan kell figyelni a vért a világ bőre alatt: a nagyon kicsinyek egyszerű szabályait, amelyek a nagyok látszólagos összetettségévé állnak össze.

– Majom, majom, majom! – kiáltozza Can Durukan, ahogy a raj vége eltűnik a Cinóberfesték-gyártó utca kanyarjaiban. – Utánuk!

Valami megrezzen az étkező még mindig árnyékba boruló sarkaiban, sertepertélés támadt a terasz válaszfalának finom 24

KM_AA_Dervishaz_beliv.indd 24-25

mívű famunkájában. Zugokból, hasadékokból kúszva-mászva, gurulva jönnek elő a gépezetek. Gördülő golyók olvadnak össze szapora léptű tarisznyarákokká; soklábú lények állnak-kapcsolódnak össze karokká. A különálló egységek darabról darabra szerelik össze magukat, míg az utolsó rész is bepattan a helyére, és kezével, lábával, farkával kapaszkodva egy műanyag majom szökken fel a korlátra, majd gazdája felé fordítja érzékelőkkel pettyezett fejét.

Can előhúzza zsebéből az ügyeselyem számítógépet, kigöngyölíti és megnyitja a tapintási mezőt. Behajlítja egyik ujját.

A majomrobot figyelmessé válik. Can mutat, ő pedig már ott sincs: vérfagyasztó ugrással szökken fel az elektromos vezetékre, majd kézen-lábon ügetve halad át az utca felett, hogy felugorjon a szemben lévő erkélyre, ahol a grúz nő szokta kiteregetni száradni az alsóneműjét. Fel, fel és megint csak fel. Can látja az egyik felfalazáson ülni – árny az ég hátterében.

Can aprobot játékai nem foghatók az előbb elözönlött rendőrségi szerkezetekhez, de Ferentinou úr jóval többet hozott ki belőlük a használati utasításukban foglaltaknál. A majomikonra kattint. Madár, Kígyó, Patkány és Majom az aprobotok négy alakja. A négy alapelem együttese teremti meg Can számára a várost, amely egyébként zárva van előtte. Az ő szemükkel lát. Izgatottan kuncog, ahogy Majom számos érzékelője mögé helyezkedik és végigszalad a háztetőkön, átrohan a kábelek és antennák útvesztőin, keresztülszökken az egymásnak boruló konakok közötti borzongató szakadékokon. Can térképpel és belső nézetes videókapcsolattal tekint végig a roskadozó, vénséges Eskiköy tetőin. Erre csak egy fiú képes. Egy rész szuperhős, egy rész extrémsportoló, egy rész városi versenyek résztvevője, egy rész nindzsa. Ez a legjobb számítógépes játék. Falazástól falazásig, onnan egy rúdra, aztán kézzel-lábbal-farokkal lesietni az Allianz Biztosító műanyag reklámján. Can Durukan megérkezik a 25

2012. 05. 23. 11:52:42

robbanás helyszínéhez – fejjel lefelé kapaszkodik a reklámtábla óriási I betűjének aljába.

A helyszín csalódást keltő. Nem volt valami nagy robbanás.

Vannak ott mentők és tűzoltók és villogó szirénás rendőrautók, meg másodpercről másodpercre szaporodó híradósstábok, de a villamosnak mintha alig esett volna baja. Can végignéz a tömegen. Arcok, kamerák, arcok, kamerák. A nézelődők között felismeri az egyiket – az a patkányképű fickó, aki beköltözött a régi ház üresen álló részébe; az, akinek a testvére valami utcai bíró.

Can először nem örült annak, hogy minden engedély nélkül betelepedtek oda. A porral, galambpotyadékkal teli, elhagyatott helyiségek az ő rejtett birodalmának számítottak. Arra gondolt, beküldi oda Majmot – az egyetlen képviselőjét, akinek keze is volt –, hogy rendezze át a dolgokat, mintha a rég meghalt és nem nyugvó dervisek szellemei tették volna. De Patkánypofa még a végén csapdát állítana a huncut Majomnak és elkapná, mielőtt a gép szétválhatna alapegységeire és elsurranhatna onnan. A cél a megfigyelés maradt.

Patkánypofa megpróbál elosonni. Kis híján összeverekszik egy fehér pólós, nagydarab férfival. Most meg mit csinál? Olyan arcot vág, mint aki kísértetet látott. Utat tör magának a tömegben. Ha meglátják őt a helyszínelő robotok, megbökik a fullánkjukkal. Az aztán izgalmas lenne! Can még mindig ártani akar Patkánypofának meg a kádi testvérének, az ő szent tere meggyalázóinak. Nem, sikerült kijutnia.

Majom elengedi farkával a tartóoszlopot és felkészül, hogy visszalengedezzen a tetőkre. Semmi jó, online kirakható dolog. Aztán Can mozgás csillanását veszi észre a balra álló épület Commerzbank reklámján. Van ott valami. Majom odafordítja érzékelős fejét, és ráközelít. Katt-katt-katt. Mozgás, műanyag csillanása. Aztán a széttartó mozgások összeállnak. Cannak eláll a lélegzete. Egy másik sokszemű majomrobot arcába néz.

26

KM_AA_Dervishaz_beliv.indd 26-27

És amíg ezt nézi, a fej elfordul, kiduzzad, gyújtópontot állít az okosműanyagból készült kameraszem és visszamered rá.

v Lefteres, a cukrász régen azt mondogatta, Eskiköy összes görögje elférne egyetlen teaházban. Most megteszi egy asztal is.

– Itt jön.

Georgios Ferentinou átkacsázik az Adem Dede téren. A „tér” túlságosan is fellengzős elnevezés a mevlevi tekke mellett elhaladó utca enyhe kiszélesedésének. Az egyik fali fülkében régi közkút áll: régebb óta száraz, mint hogy Eskiköy bármelyik lakosa vissza tudna emlékezni. Elég hely van itt két çayhanénak valamint Aydin bódéjának a Lopott csirke köz sarkán, a ponyva szegélyéhez csíptetett, látványos orosz pornókirakatával; aztán Arslan nanokereskedésének; illetve az általános iskolás gyerekek színes kiadványaira szakosodott Fejlesztő Könyvesboltnak; meg a nő galériájának. Aydin, a pornóárus a Fethi bej çayhanéban, a roskatag derviskolostor oldalánál, az egészségre káros lépcsőn issza teáját. Ugyan az Adem Dede tér elég kicsi két teaháznak, de a versengéshez így is elég nagy.

– Meleg van – zihálja Georgios Ferentinou. A laminált étlappal legyezgeti magát. A szöveg épp oly változtathatatlan, akár a Hagia Szophia kövei, de Bülent, a çayhane tulaja mindig kiteszi az étlapot az asztalra. Aykut, az az olcsójános a tér túloldalán soha nem bajlódik ezzel. – Megint. – Ömlik róla az izzadtság.

Georgios Ferentinou apró táncoslábon egyensúlyozó zsírgolyó, ezért úgy fest, mintha egyfolytában dülöngélne és imbolyogna. Çayhanebeli honfitársai még egyszer sem látták silányabb öltözékben, mint a ma viselt hosszú derekú nadrágban és fehér vászonzakóban. A nyár közepén, amilyen például a rettenetes ’22-es volt, esetleg egy kalapot visel még, s amikor a nap 27

2012. 05. 23. 11:52:42

robbanás helyszínéhez – fejjel lefelé kapaszkodik a reklámtábla óriási I betűjének aljába.

A helyszín csalódást keltő. Nem volt valami nagy robbanás.

Vannak ott mentők és tűzoltók és villogó szirénás rendőrautók, meg másodpercről másodpercre szaporodó híradósstábok, de a villamosnak mintha alig esett volna baja. Can végignéz a tömegen. Arcok, kamerák, arcok, kamerák. A nézelődők között felismeri az egyiket – az a patkányképű fickó, aki beköltözött a régi ház üresen álló részébe; az, akinek a testvére valami utcai bíró.

Can először nem örült annak, hogy minden engedély nélkül betelepedtek oda. A porral, galambpotyadékkal teli, elhagyatott helyiségek az ő rejtett birodalmának számítottak. Arra gondolt, beküldi oda Majmot – az egyetlen képviselőjét, akinek keze is volt –, hogy rendezze át a dolgokat, mintha a rég meghalt és nem nyugvó dervisek szellemei tették volna. De Patkánypofa még a végén csapdát állítana a huncut Majomnak és elkapná, mielőtt a gép szétválhatna alapegységeire és elsurranhatna onnan. A cél a megfigyelés maradt.

Patkánypofa megpróbál elosonni. Kis híján összeverekszik egy fehér pólós, nagydarab férfival. Most meg mit csinál? Olyan arcot vág, mint aki kísértetet látott. Utat tör magának a tömegben. Ha meglátják őt a helyszínelő robotok, megbökik a fullánkjukkal. Az aztán izgalmas lenne! Can még mindig ártani akar Patkánypofának meg a kádi testvérének, az ő szent tere meggyalázóinak. Nem, sikerült kijutnia.

Majom elengedi farkával a tartóoszlopot és felkészül, hogy visszalengedezzen a tetőkre. Semmi jó, online kirakható dolog. Aztán Can mozgás csillanását veszi észre a balra álló épület Commerzbank reklámján. Van ott valami. Majom odafordítja érzékelős fejét, és ráközelít. Katt-katt-katt. Mozgás, műanyag csillanása. Aztán a széttartó mozgások összeállnak. Cannak eláll a lélegzete. Egy másik sokszemű majomrobot arcába néz.

26

KM_AA_Dervishaz_beliv.indd 26-27

És amíg ezt nézi, a fej elfordul, kiduzzad, gyújtópontot állít az okosműanyagból készült kameraszem és visszamered rá.

v Lefteres, a cukrász régen azt mondogatta, Eskiköy összes görögje elférne egyetlen teaházban. Most megteszi egy asztal is.

– Itt jön.

Georgios Ferentinou átkacsázik az Adem Dede téren. A „tér” túlságosan is fellengzős elnevezés a mevlevi tekke mellett elhaladó utca enyhe kiszélesedésének. Az egyik fali fülkében régi közkút áll: régebb óta száraz, mint hogy Eskiköy bármelyik lakosa vissza tudna emlékezni. Elég hely van itt két çayhanénak valamint Aydin bódéjának a Lopott csirke köz sarkán, a ponyva szegélyéhez csíptetett, látványos orosz pornókirakatával; aztán Arslan nanokereskedésének; illetve az általános iskolás gyerekek színes kiadványaira szakosodott Fejlesztő Könyvesboltnak; meg a nő galériájának. Aydin, a pornóárus a Fethi bej çayhanéban, a roskatag derviskolostor oldalánál, az egészségre káros lépcsőn issza teáját. Ugyan az Adem Dede tér elég kicsi két teaháznak, de a versengéshez így is elég nagy.

– Meleg van – zihálja Georgios Ferentinou. A laminált étlappal legyezgeti magát. A szöveg épp oly változtathatatlan, akár a Hagia Szophia kövei, de Bülent, a çayhane tulaja mindig kiteszi az étlapot az asztalra. Aykut, az az olcsójános a tér túloldalán soha nem bajlódik ezzel. – Megint. – Ömlik róla az izzadtság.

Georgios Ferentinou apró táncoslábon egyensúlyozó zsírgolyó, ezért úgy fest, mintha egyfolytában dülöngélne és imbolyogna. Çayhanebeli honfitársai még egyszer sem látták silányabb öltözékben, mint a ma viselt hosszú derekú nadrágban és fehér vászonzakóban. A nyár közepén, amilyen például a rettenetes ’22-es volt, esetleg egy kalapot visel még, s amikor a nap 27

2012. 05. 23. 11:52:42

lenyugvófélben besüt az ég sávján és beragyogja a Cinóberfesték-gyártó utcát, egy parányi, kerek, sötét napszemüveget tesz fel, amely két fekete mazsolává változtatja a szemét. Azokon a manapság egyre ritkább napokon, amikor hó esik az Adem Dede téren, és a teaszürcsölgetőket bekergeti a lehelettől párálló ablakok mögé, vörös gyapjúsál és nagy, fekete kabát kerül rá, amitől úgy néz ki, mint valami vén krím-félszigeti kereskedő a birodalom utolsó napjaiban.

– Meleg, akár a pokolban – bólogat Constantin. – Már most.

– Félretettünk neked egy lábat. – Lefteres áttol egy tányért a teázó kicsiny asztalán. Marcipánbárány hever rajta: lemészárolták, testét darabokra törték. Vékony, vörös cukormáz díszíti szemcsés, sárga farát. A Lefteres család több mint százötven éve, amióta Szalonikiből a birodalom fővárosába érkezett, marcipánbárányokat készít Konstantinápoly keresztényeinek húsvétra. Karácsonyra a háromkirályok ajándékait, ehető arany- és ezüstlapkákkal csillogóvá változtatott kandírozott gyümölcsöt.

A Lefteresek a muszlimokat sem hagyták figyelmen kívül: szezámcukorkák és törékeny, cukros édességek készültek a ramazan végi édes bayramra. Különleges szultánkenyérrel, pisztáciás grillázzsal teli dobozok esküvői meghívásokra és a beszélgetések megédesítésére. A család a századforduló előtt eladta a boltot, de utolsó tagja még most is készít édes bárányokat és felékszerezett gyümölcsöket, bayrami édességeket az Adem Dede térnek. És még mindig cukrász Lefteresként ismerik.

Bülent leteszi Georgios Ferentinou állandó kísérőjét, a pohár almateát.

– Itt van az atya is – mondja. Az Adem Dede tér görögjei közül az utolsó is lezöttyen foglalt helyére, Georgios Ferentinou mellé.

– Isten óvjon itt mindenkit! – Ioannis atya fájdalmas arckifejezéssel nyújtja ki lábát az asztal alatt. – Isten verje meg a tér28

KM_AA_Dervishaz_beliv.indd 28-29

deimet! – Bülent egy szó nélkül teszi le az atya hársfateáját egy vékony tulipános pohárban. Ioannis atya belekortyol.

– Á! Kitűnő. A rohadékok megint jöttek.

– Most mit csináltak? – kérdezi Bülent.

– Valaki kiöntött egy vödörnyi húgyot az előcsarnokban.

A fele befolyt az ajtó alatt a szentélybe. Négy óta fenn vagyok és próbálom lemosni. Rohadékok! Ezt napokon át kellett hogy gyűjtögessék. El tudom képzelni a sok tizenévest, ahogy körbeállják a vödröt és belehúgyoznak, közben meg vihognak.

– Már ha az tényleg emberi vizelet – szólal meg az Adem Dede divánjának legcsendesebb tagja. – Lehetett valami nagytestű állaté is.

– Ennek a városnak a közepén? – mondja Ioannis atya. – Egyébként meg, Isten és az anyja óvjanak, tudom, milyen az emberi húgy szaga.

Constantin, az alexandriai vállat von, és szemügyre veszi a sárga ujjbegyei közelében parázsló cigarettát.

– Rengeteg tömjén fog kelleni, hogy még húsvét előtt megszabaduljak a szagtól, és ki fogja azt kifizetni? – zsémbel Ioannis atya. – Még arra se tudom rávenni a patriarchátust, hogy javítsák meg a tetőn azt a cserepet!

Georgios Ferentinou arra gondol, idén húsvétkor meglátogatja Hagia Panteleimón szentélyét. Nem hisz – a vallásos meggyőződés méltóságán aluli –, de élvezi a vallás gondosan megtervezett őrületét. A picinyke szentély eldugottan, egy sikátorból nyíló sikátorból nyíló sikátorban áll. Az Eskiköy minden nevénél régebbi Hagia Panteleimón hagyta, hogy a kerület kinőjön körülötte, akár a gyümölcs a mag körül. Otthont ad a kardnak, amely meggörbült, mintsem hogy lefejezze a szentély nevét adó mártírt – amíg ő nem határozott másként –, és a védőszentjét ábrázoló ikonok remek gyűjteményének; néhány közülük másféle, orosz stílusban készült darab, amelyeken kezét a fejéhez szegez29

2012. 05. 23. 11:52:42

lenyugvófélben besüt az ég sávján és beragyogja a Cinóberfesték-gyártó utcát, egy parányi, kerek, sötét napszemüveget tesz fel, amely két fekete mazsolává változtatja a szemét. Azokon a manapság egyre ritkább napokon, amikor hó esik az Adem Dede téren, és a teaszürcsölgetőket bekergeti a lehelettől párálló ablakok mögé, vörös gyapjúsál és nagy, fekete kabát kerül rá, amitől úgy néz ki, mint valami vén krím-félszigeti kereskedő a birodalom utolsó napjaiban.

– Meleg, akár a pokolban – bólogat Constantin. – Már most.

– Félretettünk neked egy lábat. – Lefteres áttol egy tányért a teázó kicsiny asztalán. Marcipánbárány hever rajta: lemészárolták, testét darabokra törték. Vékony, vörös cukormáz díszíti szemcsés, sárga farát. A Lefteres család több mint százötven éve, amióta Szalonikiből a birodalom fővárosába érkezett, marcipánbárányokat készít Konstantinápoly keresztényeinek húsvétra. Karácsonyra a háromkirályok ajándékait, ehető arany- és ezüstlapkákkal csillogóvá változtatott kandírozott gyümölcsöt.

A Lefteresek a muszlimokat sem hagyták figyelmen kívül: szezámcukorkák és törékeny, cukros édességek készültek a ramazan végi édes bayramra. Különleges szultánkenyérrel, pisztáciás grillázzsal teli dobozok esküvői meghívásokra és a beszélgetések megédesítésére. A család a századforduló előtt eladta a boltot, de utolsó tagja még most is készít édes bárányokat és felékszerezett gyümölcsöket, bayrami édességeket az Adem Dede térnek. És még mindig cukrász Lefteresként ismerik.

Bülent leteszi Georgios Ferentinou állandó kísérőjét, a pohár almateát.

– Itt van az atya is – mondja. Az Adem Dede tér görögjei közül az utolsó is lezöttyen foglalt helyére, Georgios Ferentinou mellé.

– Isten óvjon itt mindenkit! – Ioannis atya fájdalmas arckifejezéssel nyújtja ki lábát az asztal alatt. – Isten verje meg a tér28

KM_AA_Dervishaz_beliv.indd 28-29

deimet! – Bülent egy szó nélkül teszi le az atya hársfateáját egy vékony tulipános pohárban. Ioannis atya belekortyol.

– Á! Kitűnő. A rohadékok megint jöttek.

– Most mit csináltak? – kérdezi Bülent.

– Valaki kiöntött egy vödörnyi húgyot az előcsarnokban.

A fele befolyt az ajtó alatt a szentélybe. Négy óta fenn vagyok és próbálom lemosni. Rohadékok! Ezt napokon át kellett hogy gyűjtögessék. El tudom képzelni a sok tizenévest, ahogy körbeállják a vödröt és belehúgyoznak, közben meg vihognak.

– Már ha az tényleg emberi vizelet – szólal meg az Adem Dede divánjának legcsendesebb tagja. – Lehetett valami nagytestű állaté is.

– Ennek a városnak a közepén? – mondja Ioannis atya. – Egyébként meg, Isten és az anyja óvjanak, tudom, milyen az emberi húgy szaga.

Constantin, az alexandriai vállat von, és szemügyre veszi a sárga ujjbegyei közelében parázsló cigarettát.

– Rengeteg tömjén fog kelleni, hogy még húsvét előtt megszabaduljak a szagtól, és ki fogja azt kifizetni? – zsémbel Ioannis atya. – Még arra se tudom rávenni a patriarchátust, hogy javítsák meg a tetőn azt a cserepet!

Georgios Ferentinou arra gondol, idén húsvétkor meglátogatja Hagia Panteleimón szentélyét. Nem hisz – a vallásos meggyőződés méltóságán aluli –, de élvezi a vallás gondosan megtervezett őrületét. A picinyke szentély eldugottan, egy sikátorból nyíló sikátorból nyíló sikátorban áll. Az Eskiköy minden nevénél régebbi Hagia Panteleimón hagyta, hogy a kerület kinőjön körülötte, akár a gyümölcs a mag körül. Otthont ad a kardnak, amely meggörbült, mintsem hogy lefejezze a szentély nevét adó mártírt – amíg ő nem határozott másként –, és a védőszentjét ábrázoló ikonok remek gyűjteményének; néhány közülük másféle, orosz stílusban készült darab, amelyeken kezét a fejéhez szegez29

2012. 05. 23. 11:52:42

ték. Az egykori táncteremben lévő galéria tulajdonosnője remek ajánlatot tett Ioannis atyának a hátborzongató ikonjaira. Azok azonban nem az atya tulajdonában állnak, hogy csak úgy eladhassa őket. Georgios Ferentinou tudja, ha tényleg elmegy erre a húsvétra, lehet, hogy ő lesz az egyetlen jelenlévő. Esetleg pár vén özvegy, akik csak Isten tudja, honnan jönnek hollófeketébe öltözötten. Eskiköyben már az 1955-ös etnikai tisztogatás előtt megtört a hit hullámának ereje. Ám az utóbbi időben érezte, ahogy kis erecskékben, szivárgásokban, az utcakövek felett, a fejgerendák mellett tapogatózva visszaólálkodik. Ez a hit harsányabb, mint a Hagia Panteleimóné, vagy a mevleviké. Keleti jellegű – nyersebb, fiatalabb, türelmetlenebb, magabiztosabb.

– A hőség, én mondom, a hőség – mondja Lefteres, a cukrász.

– Egészen megvesznek tőle.

– Meg a foci – teszi hozzá Bülent. – A hét vége előtt megszúrják még valamelyik angol szurkolót. A hőség és a foci.

Az Adem Dede teaház görögjei bólogatnak és mormolva helyeselnek.

– Na, befejezted azt a gúnyiratot? – kérdezi Ioannis atya.

Lefteres kihajtogat egy A4-es lapot, és az asztal közepére tolja.

Teljesen üres.

– Úgy döntöttem, ezt nem írom meg.

Lefteres, a cukor és a zamat, a húsvéti bárány és az aranyfüstös gyümölcs mestere Eskiköy helybeli szatíraírója. Ha nyűg már a fickód, behajtatlan tartozásod van, nem örülsz a hangos zenének, esetleg valaki legyeket etet a kukádban, akkor menj el Leftereshez, az Adem Dede çayhanéba! Fizesd meg, amit kér!

Nem lesz olcsó. A minőség sose olcsó. De másnap arra ébred Eskiköy, hogy egy A4-es, szigorúan és kizárólag kézírással teli lap függ a bántalmazó ajtajára rajzszögezve vagy az egyik ablakra celluxozva, esetleg valamelyik parkoló autó szélvédőjére fogatva.

Méghozzá a legjobb török versek stílusában, hibátlan mértékkel: 30

KM_AA_Dervishaz_beliv.indd 30-31

minden hiányosságot felsorol és megbélyegez, minden személyes tulajdonságot kigúnyol, minden bizalmas részlet elő- és pellengérre kerül. Lefteres profi az ismeretek megszerzésében és felhasználásában. Munkája hiba nélkül működik. Az ajtónál álló tömeg ősrégi és nagy erejű büntetés. Egy új gúnyirat híre gyorsan terjed. Messziről eljönnek az emberek Eskiköybe, hogy elolvassák és elámuljanak. Oldalak vannak a világhálón, amelyek Lefteres, Eskiköy cukrászának gúnyirataival foglalkoznak.

– Elmondtad már Sibel hanimnak? – kérdezi Georgios Ferentinou.

– El – feleli Lefteres. – Nem örült neki. De azt is elmondtam, hogy a megbízás részeként kikötöm, teljesen biztosnak kell lennem abban, hogy egyértelmű a társadalmi igény, és valódi oka van. Mindig is így ment. Mindig. Az a nő nem prostituált. Ilyen egyszerű. Lehet, hogy grúz, de attól még nem prostituált.

Amióta a Kaukázus és Közép-Ázsia Európa számára kiderült, Európa bejárata most épp náluk nyílik, grúzok, örmények, azeriek, ukránok, egészen Kazahsztánból és Türkmenisztánból érkező munkások, szíriaiak, libanoniak, irániak, kurdok áramlottak át tízezrével Anatólián, az Eurázsia derekára csatolt szíjcsaton, amelynek Isztambul volt a szege. Innen tudja Georgios, Lefteres miért nem fogadta el a megbízatást. Isztambul korábban is a népek városa volt és most újra az lesz: valódi kozmopolisz.

A törökök kora lassan a végéhez ér. Grúzok, görögök – mind jövevények.

– Tudod, kit láttam tegnap a Güneşli sokakon? – szólal meg Constantin. – Ariana Sinadinist.

– Mikor is ment el Görögországba? – kérdezi Lefteres.

– Negyvenhét éve – feleli Georgios Ferentinou. – Mit keres itt megint?

– Vagy örökség, vagy ingatlanvita. Mi másért szoktak visszajönni? – mondja Constantin.

31

2012. 05. 23. 11:52:42

ték. Az egykori táncteremben lévő galéria tulajdonosnője remek ajánlatot tett Ioannis atyának a hátborzongató ikonjaira. Azok azonban nem az atya tulajdonában állnak, hogy csak úgy eladhassa őket. Georgios Ferentinou tudja, ha tényleg elmegy erre a húsvétra, lehet, hogy ő lesz az egyetlen jelenlévő. Esetleg pár vén özvegy, akik csak Isten tudja, honnan jönnek hollófeketébe öltözötten. Eskiköyben már az 1955-ös etnikai tisztogatás előtt megtört a hit hullámának ereje. Ám az utóbbi időben érezte, ahogy kis erecskékben, szivárgásokban, az utcakövek felett, a fejgerendák mellett tapogatózva visszaólálkodik. Ez a hit harsányabb, mint a Hagia Panteleimóné, vagy a mevleviké. Keleti jellegű – nyersebb, fiatalabb, türelmetlenebb, magabiztosabb.

– A hőség, én mondom, a hőség – mondja Lefteres, a cukrász.

– Egészen megvesznek tőle.

– Meg a foci – teszi hozzá Bülent. – A hét vége előtt megszúrják még valamelyik angol szurkolót. A hőség és a foci.

Az Adem Dede teaház görögjei bólogatnak és mormolva helyeselnek.

– Na, befejezted azt a gúnyiratot? – kérdezi Ioannis atya.

Lefteres kihajtogat egy A4-es lapot, és az asztal közepére tolja.

Teljesen üres.

– Úgy döntöttem, ezt nem írom meg.

Lefteres, a cukor és a zamat, a húsvéti bárány és az aranyfüstös gyümölcs mestere Eskiköy helybeli szatíraírója. Ha nyűg már a fickód, behajtatlan tartozásod van, nem örülsz a hangos zenének, esetleg valaki legyeket etet a kukádban, akkor menj el Leftereshez, az Adem Dede çayhanéba! Fizesd meg, amit kér!

Nem lesz olcsó. A minőség sose olcsó. De másnap arra ébred Eskiköy, hogy egy A4-es, szigorúan és kizárólag kézírással teli lap függ a bántalmazó ajtajára rajzszögezve vagy az egyik ablakra celluxozva, esetleg valamelyik parkoló autó szélvédőjére fogatva.

Méghozzá a legjobb török versek stílusában, hibátlan mértékkel: 30

KM_AA_Dervishaz_beliv.indd 30-31

minden hiányosságot felsorol és megbélyegez, minden személyes tulajdonságot kigúnyol, minden bizalmas részlet elő- és pellengérre kerül. Lefteres profi az ismeretek megszerzésében és felhasználásában. Munkája hiba nélkül működik. Az ajtónál álló tömeg ősrégi és nagy erejű büntetés. Egy új gúnyirat híre gyorsan terjed. Messziről eljönnek az emberek Eskiköybe, hogy elolvassák és elámuljanak. Oldalak vannak a világhálón, amelyek Lefteres, Eskiköy cukrászának gúnyirataival foglalkoznak.

– Elmondtad már Sibel hanimnak? – kérdezi Georgios Ferentinou.

– El – feleli Lefteres. – Nem örült neki. De azt is elmondtam, hogy a megbízás részeként kikötöm, teljesen biztosnak kell lennem abban, hogy egyértelmű a társadalmi igény, és valódi oka van. Mindig is így ment. Mindig. Az a nő nem prostituált. Ilyen egyszerű. Lehet, hogy grúz, de attól még nem prostituált.

Amióta a Kaukázus és Közép-Ázsia Európa számára kiderült, Európa bejárata most épp náluk nyílik, grúzok, örmények, azeriek, ukránok, egészen Kazahsztánból és Türkmenisztánból érkező munkások, szíriaiak, libanoniak, irániak, kurdok áramlottak át tízezrével Anatólián, az Eurázsia derekára csatolt szíjcsaton, amelynek Isztambul volt a szege. Innen tudja Georgios, Lefteres miért nem fogadta el a megbízatást. Isztambul korábban is a népek városa volt és most újra az lesz: valódi kozmopolisz.

A törökök kora lassan a végéhez ér. Grúzok, görögök – mind jövevények.

– Tudod, kit láttam tegnap a Güneşli sokakon? – szólal meg Constantin. – Ariana Sinadinist.

– Mikor is ment el Görögországba? – kérdezi Lefteres.

– Negyvenhét éve – feleli Georgios Ferentinou. – Mit keres itt megint?

– Vagy örökség, vagy ingatlanvita. Mi másért szoktak visszajönni? – mondja Constantin.

31

2012. 05. 23. 11:52:42

– Nem hallottam, hogy bárki meghalt volna – teszi hozzá Ioannis atya. Egy olyan kicsi és zárt közösségben, amilyen az isztambuli görögöké, minden egyes haláleset kisebbfajta holokauszt.

Aztán jön a bomba. A robbanás tompa visszhangot kelt, ideoda verődik a házak homlokzatáról. Csak egy kis robbanás, alig különböztethető meg a reggeli forgalom zajától, ám az asztalnál ülő négy férfi felnéz.

– Ez milyen messze volt?

– Szerintem kevesebb mint egy kilométerre.

– Jóval kisebb egy kilónál. Az is lehet, hogy csak a detonátor.

– Szerintetek hol?

– Azt mondanám, a Tophane meydanı irányába.

– Nem találgatni kell. Ez itt tudomány.

Constantin néhány érintéssel előhívja a teáspoharak és kávéscsészék között heverő okospapíron a híreket.

– Necatibey cadessi. Bomba a villamoson – mondja.

A pult mögött Bülent keze ökölbe szorul izgalmában.

– Ez az!

– Rohadék! – szólal meg Lefteres. – Vajon mennyit keresett most?

Georgios Ferentinou előhúzza a ceptepjét. Hüvelykujja határozottan mozog az ikonok felett.

– A terrorpiac felment húsz ponttal.

– Jézus urunk, Isten fia könyörülj rajtunk! – szólal meg Ioannis atya. Ujjai csomót kötnek imádságos kötelére.

– Akkor a reggelit a ház fizeti – mondja Bülent.

Georgios Ferentinou soha nem tekintette a közgazdaságot lehangoló tudománynak. Alkalmazott pszichológiának, minden tudomány legemberibbjének tartotta. Mélységes emberi igazságok húzódnak meg a szükség és az idegenkedés közötti románcban – finom szépség az iszfaháni miniatúrákat idézően 32

KM_AA_Dervishaz_beliv.indd 32-33

pontos és díszített, bonyolult pénzügyi eszközök egymásba illő részleteiben. A tömeg vak bölcsessége most is ugyanúgy ámulatra készteti, mint amikor először fedezte föl egy befőttesüvegnyi plüssállat formájában. A befőttesüveg az iskolai tanítónője, Göksel hanim íróasztalán állt. A húgánál, Fort Lauderdale-ben tett látogatásáról hozta haza. Engedett az egér csábításának, és egész Disneyworldöt végigjárva kirúgott a hámból a plüssökkel.

Goofyk és Mickyk, Plutók és Stitchek meg kicsi Szimbák együtt, akár az uborkák, meredten bámulták a nyolc éves Georgios Ferentinout. Çiftçit. Göksel hanim ragaszkodott hozzá, hogy így hívja. A neve török átírása. Çiftçi furcsamód vonzódott az ös�szepréselt játékokhoz. Arra gondolt, milyen jó lenne más puha testekkel teli befőttesüvegbe szorítottan létezni.

– Találjátok ki, mennyi van benne – mondta Göksel hanim az osztályának –, és akkor megkapjátok. Çiftçi lusta volt. Ezt Göksel hanim minden nap elmondta neki. Lusta és buta. Meg akarta szerezni a befőttesüvegben lévő állatokat, ezért azt tette, amit bármelyik lusta és buta fiú tenne.

Megkérdezte az osztálytársait. Sokféle választ kapott tizenöt és ötven darab között. Buta volt, lusta, és nem szívesen hozott döntést, ezért összeadta a válaszokat és elosztotta az osztályban lévő tanulók számával, majd a szerencse biztosítására felfelé kerekített.

– Harminchét – közölte magabiztosan Göksel hanimmal.

Pontosan harminchét volt. Göksel hanim kelletlenül átadta neki a befőttesüveget. Çiftçi hónapokon át nézte, ahogy ott állt az éjjeli szekrényén, élvezte a fogságukat. Aztán egy nap az anyja elvitte az egészet, hogy kimossa az állatokat. A mosás után visszazárta az összeset, de azok nyirkosak voltak, és két hét múlva egészen zöldek és büdösek lettek, úgyhogy kidobták az egészet. Ekkor találkozott először a halmazelmélet erejével. A tömeg dönt.

Mindennek van piaca. Tartozásoknak. Szénhidrogén-szen�nyezésnek. A jövő évi brazíliai narancsszüretnek és Ukrajna gáz33

2012. 05. 23. 11:52:42

– Nem hallottam, hogy bárki meghalt volna – teszi hozzá Ioannis atya. Egy olyan kicsi és zárt közösségben, amilyen az isztambuli görögöké, minden egyes haláleset kisebbfajta holokauszt.

Aztán jön a bomba. A robbanás tompa visszhangot kelt, ideoda verődik a házak homlokzatáról. Csak egy kis robbanás, alig különböztethető meg a reggeli forgalom zajától, ám az asztalnál ülő négy férfi felnéz.

– Ez milyen messze volt?

– Szerintem kevesebb mint egy kilométerre.

– Jóval kisebb egy kilónál. Az is lehet, hogy csak a detonátor.

– Szerintetek hol?

– Azt mondanám, a Tophane meydanı irányába.

– Nem találgatni kell. Ez itt tudomány.

Constantin néhány érintéssel előhívja a teáspoharak és kávéscsészék között heverő okospapíron a híreket.

– Necatibey cadessi. Bomba a villamoson – mondja.

A pult mögött Bülent keze ökölbe szorul izgalmában.

– Ez az!

– Rohadék! – szólal meg Lefteres. – Vajon mennyit keresett most?

Georgios Ferentinou előhúzza a ceptepjét. Hüvelykujja határozottan mozog az ikonok felett.

– A terrorpiac felment húsz ponttal.

– Jézus urunk, Isten fia könyörülj rajtunk! – szólal meg Ioannis atya. Ujjai csomót kötnek imádságos kötelére.

– Akkor a reggelit a ház fizeti – mondja Bülent.

Georgios Ferentinou soha nem tekintette a közgazdaságot lehangoló tudománynak. Alkalmazott pszichológiának, minden tudomány legemberibbjének tartotta. Mélységes emberi igazságok húzódnak meg a szükség és az idegenkedés közötti románcban – finom szépség az iszfaháni miniatúrákat idézően 32

KM_AA_Dervishaz_beliv.indd 32-33

pontos és díszített, bonyolult pénzügyi eszközök egymásba illő részleteiben. A tömeg vak bölcsessége most is ugyanúgy ámulatra készteti, mint amikor először fedezte föl egy befőttesüvegnyi plüssállat formájában. A befőttesüveg az iskolai tanítónője, Göksel hanim íróasztalán állt. A húgánál, Fort Lauderdale-ben tett látogatásáról hozta haza. Engedett az egér csábításának, és egész Disneyworldöt végigjárva kirúgott a hámból a plüssökkel.

Goofyk és Mickyk, Plutók és Stitchek meg kicsi Szimbák együtt, akár az uborkák, meredten bámulták a nyolc éves Georgios Ferentinout. Çiftçit. Göksel hanim ragaszkodott hozzá, hogy így hívja. A neve török átírása. Çiftçi furcsamód vonzódott az ös�szepréselt játékokhoz. Arra gondolt, milyen jó lenne más puha testekkel teli befőttesüvegbe szorítottan létezni.

– Találjátok ki, mennyi van benne – mondta Göksel hanim az osztályának –, és akkor megkapjátok. Çiftçi lusta volt. Ezt Göksel hanim minden nap elmondta neki. Lusta és buta. Meg akarta szerezni a befőttesüvegben lévő állatokat, ezért azt tette, amit bármelyik lusta és buta fiú tenne.

Megkérdezte az osztálytársait. Sokféle választ kapott tizenöt és ötven darab között. Buta volt, lusta, és nem szívesen hozott döntést, ezért összeadta a válaszokat és elosztotta az osztályban lévő tanulók számával, majd a szerencse biztosítására felfelé kerekített.

– Harminchét – közölte magabiztosan Göksel hanimmal.

Pontosan harminchét volt. Göksel hanim kelletlenül átadta neki a befőttesüveget. Çiftçi hónapokon át nézte, ahogy ott állt az éjjeli szekrényén, élvezte a fogságukat. Aztán egy nap az anyja elvitte az egészet, hogy kimossa az állatokat. A mosás után visszazárta az összeset, de azok nyirkosak voltak, és két hét múlva egészen zöldek és büdösek lettek, úgyhogy kidobták az egészet. Ekkor találkozott először a halmazelmélet erejével. A tömeg dönt.

Mindennek van piaca. Tartozásoknak. Szénhidrogén-szen�nyezésnek. A jövő évi brazíliai narancsszüretnek és Ukrajna gáz33

2012. 05. 23. 11:52:42

kitermelésének. A telekommunikációs sávszélességnek. Az idő­ járási biztosításnak. Olcsón venni, drágán eladni. A hajtómotor az önérdek – a fogaskerék, akárcsak a ’71-es osztályban, a halmazelmélet. Georgios Ferentinou egyszerűen csak kiterjesztette a szabad piac alapelvét a terrorizmusra.

A spekulálás menete a következő: ezernyi kereskedőből álló hálót kell feszíteni Isztambulra. Közgazdaságot tanuló diákoktól iskolás gyerekeken és édesanyjukon át a sztambuli szénhid-börze valódi üzletkötőiig mindenféle egyén van köztük. Egész éjjel MI-k szűrik a hírportálok adatait… azokat a mély csatornákat, amelyeket Georgios Ferentinou magával vitt, amikor otthagyta az egyetemi világot, meg azokat a kevésbé magasztos forrásokat, amilyenek a csetszobák, a fórumok és a társasági, politikai közösségi oldalak. Hajnalra lehetséges jövőbeli hírek egész listájával állnak elő. Georgios Ferentinou napi első feladata, még mielőtt az Adem Dede teaházban meginná a reggeli teáját, hogy pizsamában-papucsban elővegye az eladható szerződések listáját. Mire a téren átcsoszogva az asztalához ér, az ajánlatok már lágyan sikló gólyák módjára kiröppentek a városba, és érkeznek a licitek. Húsz szerződést veszek százas elszámolási áron arra, hogy a Galatasaray kettő egyre megveri csütörtökön az Arsenalt.

Ki mennyit hajlandó fizetni érte? Az attól függ, mennyire tartja az ember valószínűnek, hogy a Galatasaray kettő egyre megveri az Arsenalt. Ez a legegyszerűbb jövőre vonatozó szerződés, közönséges sportfogadás. Megvan a világos végpont, amikor a szerződés teljesül – a pillanat, amikor a Galatasaray stadionjában a bíró lefújja a meccset – és egyszerű kifizetés. Az embernek csak azt kell eldöntenie, mennyiért vásárolja meg ezt a kifizetést, a többieknek pedig azt, mennyit fizetnek azért, hogy kivásárolják a szerződésből. Minden kereskedelem fogadáskötés.

Mennyit lenne hajlandó fizetni bárki egy százas elszámolási árú szerződésért, miszerint a jövő hétfői tőzsdezárásra 15 száza34

KM_AA_Dervishaz_beliv.indd 34-35

lékkal nő a gáz ára? Harmincat? Ötvenet százas kifizetésre? Mi van akkor, ha az ember látja az ár emelkedését a szénhid-börzén?

Hetvenet, nyolcvanat? Fordítsuk az árakat százalékokra, és megvan az esélye – ez a jövőbeli hírek előrejelzése.

Harminc, ötven, száz, mik ezek? Babér: Georgios Ferentinou terrorpiacának mesterséges fizetőeszköze. Könnyű, szagtalan virtuális pénz, értéke viszont van. A babér nem valami játékbeli pontszám. Becserélhető más virtuális világokban, közösségi hálózatokon vagy netes játékokban használt valutákra, amelyek egy részét át lehet váltani valódi, zsebre vágható pénzre. Lehet cserélgetni. Ez is egyike Georgios Ferentinou társadalmi közgazdaságtani kísérleteinek. A babér ér valamit. Georgios Ferentinou tisztában van vele, valódi haszon és valódi bukás lehetősége nélkül nem működik a piac. A pénz forgatja a kerekeket. Íme, egy másik szerződés. Az elszámolási ára száz babér.

A mostani hőhullám során robbantásos öngyilkos merénylet lesz az isztambuli tömegközlekedési eszközök egyikén, az egyik fontos gerincvonalon. Ki veszi meg?

Georgios Ferentinou ellenőrzi a záróárat. Nyolcvanhárom babér. Nagyon magas, ha figyelembe vesszük a rengeteg spekulatív tényezőt: mennyi idő telt el a buszmegállóban történt bombarobbanás óta; Ankara bejelentését a nemzeti szekuláris politikai irány ellenzőinek fokozott ellenőrzéséről; a lehetőséget, hogy a hőhullám Isztambul minaretjei közötti káprázatos villámlás közepette törhet meg. Majd nyomon követi az ár változását a szerződés felajánlása óta. Olyan kitartóan emelkedett, akár a hőmérő higanyszála.

Ez a terrorpiac csodája. A vétel és az eladás, a kicsinyes mohóság nagyobb hatalmú próféta, mint az MIT, a nemzeti biztonsági szolgálat szakemberei és mesterséges intelligenciát használó modelljei.

Egyszerű folyamatokból kirajzolódó bonyolult viselkedés.

A dervisház aljában lévő, vallásos témájú művészi tárgyakat árusító bolt tulajdonosnője átvág a téren. Leguggol, hogy kinyissa 35

2012. 05. 23. 11:52:42

kitermelésének. A telekommunikációs sávszélességnek. Az idő­ járási biztosításnak. Olcsón venni, drágán eladni. A hajtómotor az önérdek – a fogaskerék, akárcsak a ’71-es osztályban, a halmazelmélet. Georgios Ferentinou egyszerűen csak kiterjesztette a szabad piac alapelvét a terrorizmusra.

A spekulálás menete a következő: ezernyi kereskedőből álló hálót kell feszíteni Isztambulra. Közgazdaságot tanuló diákoktól iskolás gyerekeken és édesanyjukon át a sztambuli szénhid-börze valódi üzletkötőiig mindenféle egyén van köztük. Egész éjjel MI-k szűrik a hírportálok adatait… azokat a mély csatornákat, amelyeket Georgios Ferentinou magával vitt, amikor otthagyta az egyetemi világot, meg azokat a kevésbé magasztos forrásokat, amilyenek a csetszobák, a fórumok és a társasági, politikai közösségi oldalak. Hajnalra lehetséges jövőbeli hírek egész listájával állnak elő. Georgios Ferentinou napi első feladata, még mielőtt az Adem Dede teaházban meginná a reggeli teáját, hogy pizsamában-papucsban elővegye az eladható szerződések listáját. Mire a téren átcsoszogva az asztalához ér, az ajánlatok már lágyan sikló gólyák módjára kiröppentek a városba, és érkeznek a licitek. Húsz szerződést veszek százas elszámolási áron arra, hogy a Galatasaray kettő egyre megveri csütörtökön az Arsenalt.

Ki mennyit hajlandó fizetni érte? Az attól függ, mennyire tartja az ember valószínűnek, hogy a Galatasaray kettő egyre megveri az Arsenalt. Ez a legegyszerűbb jövőre vonatozó szerződés, közönséges sportfogadás. Megvan a világos végpont, amikor a szerződés teljesül – a pillanat, amikor a Galatasaray stadionjában a bíró lefújja a meccset – és egyszerű kifizetés. Az embernek csak azt kell eldöntenie, mennyiért vásárolja meg ezt a kifizetést, a többieknek pedig azt, mennyit fizetnek azért, hogy kivásárolják a szerződésből. Minden kereskedelem fogadáskötés.

Mennyit lenne hajlandó fizetni bárki egy százas elszámolási árú szerződésért, miszerint a jövő hétfői tőzsdezárásra 15 száza34

KM_AA_Dervishaz_beliv.indd 34-35

lékkal nő a gáz ára? Harmincat? Ötvenet százas kifizetésre? Mi van akkor, ha az ember látja az ár emelkedését a szénhid-börzén?

Hetvenet, nyolcvanat? Fordítsuk az árakat százalékokra, és megvan az esélye – ez a jövőbeli hírek előrejelzése.

Harminc, ötven, száz, mik ezek? Babér: Georgios Ferentinou terrorpiacának mesterséges fizetőeszköze. Könnyű, szagtalan virtuális pénz, értéke viszont van. A babér nem valami játékbeli pontszám. Becserélhető más virtuális világokban, közösségi hálózatokon vagy netes játékokban használt valutákra, amelyek egy részét át lehet váltani valódi, zsebre vágható pénzre. Lehet cserélgetni. Ez is egyike Georgios Ferentinou társadalmi közgazdaságtani kísérleteinek. A babér ér valamit. Georgios Ferentinou tisztában van vele, valódi haszon és valódi bukás lehetősége nélkül nem működik a piac. A pénz forgatja a kerekeket. Íme, egy másik szerződés. Az elszámolási ára száz babér.

A mostani hőhullám során robbantásos öngyilkos merénylet lesz az isztambuli tömegközlekedési eszközök egyikén, az egyik fontos gerincvonalon. Ki veszi meg?

Georgios Ferentinou ellenőrzi a záróárat. Nyolcvanhárom babér. Nagyon magas, ha figyelembe vesszük a rengeteg spekulatív tényezőt: mennyi idő telt el a buszmegállóban történt bombarobbanás óta; Ankara bejelentését a nemzeti szekuláris politikai irány ellenzőinek fokozott ellenőrzéséről; a lehetőséget, hogy a hőhullám Isztambul minaretjei közötti káprázatos villámlás közepette törhet meg. Majd nyomon követi az ár változását a szerződés felajánlása óta. Olyan kitartóan emelkedett, akár a hőmérő higanyszála.

Ez a terrorpiac csodája. A vétel és az eladás, a kicsinyes mohóság nagyobb hatalmú próféta, mint az MIT, a nemzeti biztonsági szolgálat szakemberei és mesterséges intelligenciát használó modelljei.

Egyszerű folyamatokból kirajzolódó bonyolult viselkedés.

A dervisház aljában lévő, vallásos témájú művészi tárgyakat árusító bolt tulajdonosnője átvág a téren. Leguggol, hogy kinyissa 35

2012. 05. 23. 11:52:42

a biztonsági rolót. Cipője sarka kissé elemelkedik a talajtól, ahogy egyensúlyát keresi. Jó minőségű csizmát és mintás, feszes harisnyanadrágot, nem túl rövid, rafinált szoknyát és jó szabású kabátot visel. Ebben az időben melege lehet, viszont nagyon divatos.

Georgios Ferentinou figyeli, ahogy gördülő csattogás közepette feltolja a rolót. Az efféle öntudatlan könnyedség edzőtermi díjba kerül. Csörög a nő ceptepje, a dallama ezüstös csengésű szitárzene.

Georgios Ferentinou sajnálkozó grimasszal fordítja el tekintetét.

Egykor őt is csodálták. Pillantását magára vonja a levegő kavargása: remegés, akár a hőségben, parányi tárgyak egész felhője, a galériás nő csengőhangja, a csengő-bongó glissando képi megfelelője.

A szúnyog méretű gépek sokasága az Adem Dede fojtott levegőjében kavarog. Még az Aydin bódéjából szezámporos simiteket hozó fiú is felnéz. Aztán a nanorobotok sokasága végigözönlik a Cinóberfesték-gyártó utcán, akár a víz a bukógáton, követi a lépcsőzetes talajt, körbefolyja az iskolásokat, a nőket, a lépcsőkön le-fel kapaszkodó Sibel hanimot. Kövesd a nyájat! Kerüld a közeli szomszédokat, de igyekezz mindegyiktől egyenlő távolságot tartani! Összetartás, vonalban maradás, elkülönülés. Három alapvető szabály – a bonyolult, folyékony szépség kútja.

Szeme sarkából megpillantja a majombotot nyaktörő iramban végigszáguldani az elektromos kábelen és felugrani annak a szégyentelen grúz nőnek az erkélyére. Fura világa van annak a fiúnak – gondolja. Suttogások, hallásküszöbön érzékelhető, távoli csilingelések világa – akár az angyalhangok. De vajon mennyivel furább négy görögnél, a történelem hullámverésében évtizedek óta hánykolódó tajtéknál, akik tea és sütemény felett összegyűlve fürkészik a jövőt?

Ráadásul visszatért Ariana. Kis híján fél évszázad telt el, és most ismét Eskiköyben van. Ezt egyetlen megállapodás, egyetlen üzlet, a jövőbeli eredmények semmiféle játéka nem tudta megjósolni. Ariana visszatért, és most már semmi sincs biztonságban.

36

KM_AA_Dervishaz_beliv.indd 36-37

v A yalı kinyúl a sós víz fölé – csupa erkély. Adnan kinyitja a tetőterasz fából készült spalettáját. Betör a reggeli hőség, elkeveredik a Boszporuszból kavargó hűs forgatagokkal. Sötét az áramlat.

Adnan mindig is úgy vélte, a Boszporusz sötét, sötét, akár a vér, sötét, akár a szülőcsatorna. Mélynek tűnik a számára, mélynek és fullasztónak. Pontosan tudja, honnan ered ez a félelem: apja csónakjából, gyermekkora vízen töltött, végtelen, napfényes délutánjaiból. Ezért van, hogy sikere biztosítéka mindig is egy vízparti hely volt. A félelem csábítása emlékeztető, hogy elég egy meggondolatlan pillanat, és elvész mindaz, amit eddig szerzett az ember. A reggeli nap fényfallá változtatja az egyik orosz gázhordozó oldalát. Egy szörny. Adnan Sarioğlu mosolyog magában. A gáz hatalom.

– Azt mondja, egymillió-kétszázezer?

Az ingatlanügynök az ajtónál várakozik. Még nem ébredt fel teljesen, de már megborotválkozott, és az öltönyét is felvette.

Korán kell kelnie annak, aki a gázuraknak akar eladni valamit.

A kereskedő megismeri a kereskedőt.

– Nagyon népszerű helyszín, és ahogy látja, azonnal beköltözhető. Van külön csónakkikötője és vízparti terasza, vendégségekhez.

Adnan Sarioğlu csinál néhány felvételt.

– Sokan érdeklődnek az ingatlan után – üti a vasat a közvetítő. – Ezek a régi yalık gyorsan elkelnek.

– Persze – mondja Adnan Sarioğlu. Nem valódi yalı – azokat rég megvásárolták, vagy elfeledett öblöcskékben roskadoznak korhadó gerendáik súlya alatt a Boszporusz mentén, esetleg évtizedekkel korábban leégtek már. Utánzat, de ügyes utánzat.

Törökország a mesteri utánzatok országa. De messze, nagyon messze van attól az autópálya bömbölése és a mecset rikoltozá37

2012. 05. 23. 11:52:42

a biztonsági rolót. Cipője sarka kissé elemelkedik a talajtól, ahogy egyensúlyát keresi. Jó minőségű csizmát és mintás, feszes harisnyanadrágot, nem túl rövid, rafinált szoknyát és jó szabású kabátot visel. Ebben az időben melege lehet, viszont nagyon divatos.

Georgios Ferentinou figyeli, ahogy gördülő csattogás közepette feltolja a rolót. Az efféle öntudatlan könnyedség edzőtermi díjba kerül. Csörög a nő ceptepje, a dallama ezüstös csengésű szitárzene.

Georgios Ferentinou sajnálkozó grimasszal fordítja el tekintetét.

Egykor őt is csodálták. Pillantását magára vonja a levegő kavargása: remegés, akár a hőségben, parányi tárgyak egész felhője, a galériás nő csengőhangja, a csengő-bongó glissando képi megfelelője.

A szúnyog méretű gépek sokasága az Adem Dede fojtott levegőjében kavarog. Még az Aydin bódéjából szezámporos simiteket hozó fiú is felnéz. Aztán a nanorobotok sokasága végigözönlik a Cinóberfesték-gyártó utcán, akár a víz a bukógáton, követi a lépcsőzetes talajt, körbefolyja az iskolásokat, a nőket, a lépcsőkön le-fel kapaszkodó Sibel hanimot. Kövesd a nyájat! Kerüld a közeli szomszédokat, de igyekezz mindegyiktől egyenlő távolságot tartani! Összetartás, vonalban maradás, elkülönülés. Három alapvető szabály – a bonyolult, folyékony szépség kútja.

Szeme sarkából megpillantja a majombotot nyaktörő iramban végigszáguldani az elektromos kábelen és felugrani annak a szégyentelen grúz nőnek az erkélyére. Fura világa van annak a fiúnak – gondolja. Suttogások, hallásküszöbön érzékelhető, távoli csilingelések világa – akár az angyalhangok. De vajon mennyivel furább négy görögnél, a történelem hullámverésében évtizedek óta hánykolódó tajtéknál, akik tea és sütemény felett összegyűlve fürkészik a jövőt?

Ráadásul visszatért Ariana. Kis híján fél évszázad telt el, és most ismét Eskiköyben van. Ezt egyetlen megállapodás, egyetlen üzlet, a jövőbeli eredmények semmiféle játéka nem tudta megjósolni. Ariana visszatért, és most már semmi sincs biztonságban.

36

KM_AA_Dervishaz_beliv.indd 36-37

v A yalı kinyúl a sós víz fölé – csupa erkély. Adnan kinyitja a tetőterasz fából készült spalettáját. Betör a reggeli hőség, elkeveredik a Boszporuszból kavargó hűs forgatagokkal. Sötét az áramlat.

Adnan mindig is úgy vélte, a Boszporusz sötét, sötét, akár a vér, sötét, akár a szülőcsatorna. Mélynek tűnik a számára, mélynek és fullasztónak. Pontosan tudja, honnan ered ez a félelem: apja csónakjából, gyermekkora vízen töltött, végtelen, napfényes délutánjaiból. Ezért van, hogy sikere biztosítéka mindig is egy vízparti hely volt. A félelem csábítása emlékeztető, hogy elég egy meggondolatlan pillanat, és elvész mindaz, amit eddig szerzett az ember. A reggeli nap fényfallá változtatja az egyik orosz gázhordozó oldalát. Egy szörny. Adnan Sarioğlu mosolyog magában. A gáz hatalom.

– Azt mondja, egymillió-kétszázezer?

Az ingatlanügynök az ajtónál várakozik. Még nem ébredt fel teljesen, de már megborotválkozott, és az öltönyét is felvette.

Korán kell kelnie annak, aki a gázuraknak akar eladni valamit.

A kereskedő megismeri a kereskedőt.

– Nagyon népszerű helyszín, és ahogy látja, azonnal beköltözhető. Van külön csónakkikötője és vízparti terasza, vendégségekhez.

Adnan Sarioğlu csinál néhány felvételt.

– Sokan érdeklődnek az ingatlan után – üti a vasat a közvetítő. – Ezek a régi yalık gyorsan elkelnek.

– Persze – mondja Adnan Sarioğlu. Nem valódi yalı – azokat rég megvásárolták, vagy elfeledett öblöcskékben roskadoznak korhadó gerendáik súlya alatt a Boszporusz mentén, esetleg évtizedekkel korábban leégtek már. Utánzat, de ügyes utánzat.

Törökország a mesteri utánzatok országa. De messze, nagyon messze van attól az autópálya bömbölése és a mecset rikoltozá37

2012. 05. 23. 11:52:42

sa között kucorgó kicsinyke, utálatos, nyolcadik emeleti bérleménytől.

Végigpásztáz a cepteppel a teraszon. Máris karcsú skandináv bútorokkal tölti meg az egészet. Ez lehet iroda. Csak bőrhuzatos kanapék és régi, oszmán kávézóasztalok, magazinok és egy menő hifi felszerelés. Reggel bejönne és előhívná az avatárjait, hogy körülötte pörögjenek, és hozzák az azonnali árakat Bakutól Berlinig mindenhonnan. A nagy üzletkötők, a pasák mind így dolgoznak – a csónakházból, az edzőteremből, az étteremből. Tökéletesen súlytalanul. Igen, ebben a házban el lehetne indítani egy dinasztiát. Csak nem engedheti meg magának. Az ingatlanügynök likviditási ellenőrzése ezt kideríti majd. De azt is megtudja belőle, hogy Adnan az a fajta ember, akinek lehet pénze, rengeteg, rengeteg pénze, és ez az oka annak, hogy az ügynök még hajnal előtt felkelt, lezuhanyozott, megborotválkozott, parfümöt fújt magára és felvette a jobbik öltönyét.

Felvételt készít a vízi útról is. Egy pislantással behozza az európai partvonalon sorakozó pasztellszínű házakat. Nagyobb autók, gyorsabb motorcsónakok, mélyebb kikötők, szomszédaik árnyékától messzebb. A pénz és származás mindig is Európa peremébe kapaszkodott. Visszafelé pásztáz a kamerával. A csillogó, takaros huszonegyedik századi, lapos tetejű, fotoszintetizáló yalık között egy halom szerfa: szürke és magányos, akár egy özvegy, a teteje beomlott, homlokzata megrogyva csúszik a víz felé, ablakkereteiben szem sehol, azok is félig csukva. Egy ház kísértete – magára hagyottan, elhanyagoltan a fiatal, magas, csillogó szomszédok között. Egy igazi yalı. Az oszmán évszázadok óta állhat ott évről évre egyre romolva. Egy pislantással közelebb hozza üres ablakait, megereszkedett szemöldökfáit, ereszeit. Elképzelni sem tudja, mennyibe kerülne újra lakhatóvá tenni, ne adj isten, esetleg családot nevelni benne, de tudja, legközelebb hová megy majd. Itt kezdi és majd a híd árnyékában, Európa lábujján lesz a vége.

38

KM_AA_Dervishaz_beliv.indd 38-39

Szeme sarkából füstre lesz figyelmes. A felhő zászlórúdegyenesen megy felfelé a tiszta kék égbe. Adnan szempillantás alatt ráközelít. Térképréteg úszik a képre, megadja a helyszínt: Beyoğlu. Híreket hozó bogárka tör be a retináján folyamatos felvonulásban áthaladó azonnali gázárak sorába: „VILLAMOST ROBBANTOTTAK A NECATIBEY CADESSIN. HAMAROSAN KÉPEKKEL.” Ayşe azon a villamoson szokott utazni.

A nő ceptepje megcsörren háromszor, négyszer, ötször, hatszor.

– Szia.

– De lassú voltál!

– A roló egyre rosszabb. Nemsokára ki kell cserélni.

– Ezek szerint elkerülted a bombát?

– Ja, az a Necatibey cadessin volt. Épp most húzott el itt egy raj rendőrrobot.

Adnannak átszalad a fején, vajon a nő elvarázsoltsága természetes arisztokratikus közönyösségének eredménye, vagy a művészi alkotások és értékes tárgyak kisugárzása teszi ezt vele, amelyek között az idejét tölti. Az a bolt az összes befektetési alap igazgatójának és szénhidpasájának, akik szeretnének befektetni a vallásos témájú művészetbe, nem valódi üzlet. Úrhölgynek való foglalatosság. Amikor ideköltöznek, amikor megindul a gyerekek sora, Ayşe majd felhagy vele.

– A te villamosod volt.

– Nem emlékszel, hogy mondtam, korán megyek be? Munka előtt jön egy lehetséges beszállító.

– Hát, vigyázz magadra! Az ilyesmiből mindig egyszerre több történik.

– Majd figyelek az öngyilkos merénylőkre. Milyen a yalı?

39

2012. 05. 23. 11:52:43

sa között kucorgó kicsinyke, utálatos, nyolcadik emeleti bérleménytől.

Végigpásztáz a cepteppel a teraszon. Máris karcsú skandináv bútorokkal tölti meg az egészet. Ez lehet iroda. Csak bőrhuzatos kanapék és régi, oszmán kávézóasztalok, magazinok és egy menő hifi felszerelés. Reggel bejönne és előhívná az avatárjait, hogy körülötte pörögjenek, és hozzák az azonnali árakat Bakutól Berlinig mindenhonnan. A nagy üzletkötők, a pasák mind így dolgoznak – a csónakházból, az edzőteremből, az étteremből. Tökéletesen súlytalanul. Igen, ebben a házban el lehetne indítani egy dinasztiát. Csak nem engedheti meg magának. Az ingatlanügynök likviditási ellenőrzése ezt kideríti majd. De azt is megtudja belőle, hogy Adnan az a fajta ember, akinek lehet pénze, rengeteg, rengeteg pénze, és ez az oka annak, hogy az ügynök még hajnal előtt felkelt, lezuhanyozott, megborotválkozott, parfümöt fújt magára és felvette a jobbik öltönyét.

Felvételt készít a vízi útról is. Egy pislantással behozza az európai partvonalon sorakozó pasztellszínű házakat. Nagyobb autók, gyorsabb motorcsónakok, mélyebb kikötők, szomszédaik árnyékától messzebb. A pénz és származás mindig is Európa peremébe kapaszkodott. Visszafelé pásztáz a kamerával. A csillogó, takaros huszonegyedik századi, lapos tetejű, fotoszintetizáló yalık között egy halom szerfa: szürke és magányos, akár egy özvegy, a teteje beomlott, homlokzata megrogyva csúszik a víz felé, ablakkereteiben szem sehol, azok is félig csukva. Egy ház kísértete – magára hagyottan, elhanyagoltan a fiatal, magas, csillogó szomszédok között. Egy igazi yalı. Az oszmán évszázadok óta állhat ott évről évre egyre romolva. Egy pislantással közelebb hozza üres ablakait, megereszkedett szemöldökfáit, ereszeit. Elképzelni sem tudja, mennyibe kerülne újra lakhatóvá tenni, ne adj isten, esetleg családot nevelni benne, de tudja, legközelebb hová megy majd. Itt kezdi és majd a híd árnyékában, Európa lábujján lesz a vége.

38

KM_AA_Dervishaz_beliv.indd 38-39

Szeme sarkából füstre lesz figyelmes. A felhő zászlórúdegyenesen megy felfelé a tiszta kék égbe. Adnan szempillantás alatt ráközelít. Térképréteg úszik a képre, megadja a helyszínt: Beyoğlu. Híreket hozó bogárka tör be a retináján folyamatos felvonulásban áthaladó azonnali gázárak sorába: „VILLAMOST ROBBANTOTTAK A NECATIBEY CADESSIN. HAMAROSAN KÉPEKKEL.” Ayşe azon a villamoson szokott utazni.

A nő ceptepje megcsörren háromszor, négyszer, ötször, hatszor.

– Szia.

– De lassú voltál!

– A roló egyre rosszabb. Nemsokára ki kell cserélni.

– Ezek szerint elkerülted a bombát?

– Ja, az a Necatibey cadessin volt. Épp most húzott el itt egy raj rendőrrobot.

Adnannak átszalad a fején, vajon a nő elvarázsoltsága természetes arisztokratikus közönyösségének eredménye, vagy a művészi alkotások és értékes tárgyak kisugárzása teszi ezt vele, amelyek között az idejét tölti. Az a bolt az összes befektetési alap igazgatójának és szénhidpasájának, akik szeretnének befektetni a vallásos témájú művészetbe, nem valódi üzlet. Úrhölgynek való foglalatosság. Amikor ideköltöznek, amikor megindul a gyerekek sora, Ayşe majd felhagy vele.

– A te villamosod volt.

– Nem emlékszel, hogy mondtam, korán megyek be? Munka előtt jön egy lehetséges beszállító.

– Hát, vigyázz magadra! Az ilyesmiből mindig egyszerre több történik.

– Majd figyelek az öngyilkos merénylőkre. Milyen a yalı?

39

2012. 05. 23. 11:52:43

– Elküldöm a videót. Lehet, hogy későn érek haza. Szeretnék ma este találkozni Ferid bejjel. – Az elejtett név legalább annyira szól az ingatlanügynöknek, mint a feleségének. Szívdobbanásnyi rádiócsend: elkeseredett sóhaj megfelelője.

– Akkor találkozunk, amikor találkozunk.

Valami sötét órán surran majd vissza, a híd felett átívelő hátsó lámpák kanyarán át, fel a nyolcadik emeleti lakásba. Ayşe talán tévét néz akkor, vagy csak fél szemmel figyeli, miközben tereget, vagy – ha a férfi találkozói egyre csak húzódnak és húzódnak – ágyban lesz. Akkor becsúszik az ágyba anélkül, hogy villanyt kapcsolna, gyors motyorászás, ahogy Ayşe delfin módjára feljön az álomból a felszínre, ő meg mögé, odanyomni farka durva hevét Ayşe sima fenekének ágymelegéhez, a válaszul érkező nyomás, aztán le vele, olyan gyorsan lecsalogatódni az álomba, hogy még a fuldoklás rémületének rezzenésére sincs idő. Mindent beleng az öblítő édes tömjénillata.

Nem élet ez. De már látta a végét. Még néhány napnyi erőfeszítés és vége.

Adnan Sarioğlu összecsapja ceptepjét.

– Azt mondja, egymillió-kétszázezer? – kérdezi.

– Számos ajánlatunk van – feleli az ingatlanközvetítő.

– Adok egymillió egyet.

– Az ajánlatok általában a meghirdetett áron felüliek.

– Ebben biztos vagyok. Csakhogy ez nem ajánlat. Ez a vételára. Készpénzben.

Az ingatlanügynök megzavarodik. Adnan végletekig kihasználja előnyét.

– Egy egész egy millió euró készpénzben az irodájában, péntek délben.

– Hát, ööö, általában nem fogadunk el készpénzt.

– Nem fogadnak el készpénzt? A készpénz a legjobb, a nyerő. Készpénzzel bármit meg lehet tenni. Pénteken ebédidőben.

40

KM_AA_Dervishaz_beliv.indd 40-41

A szerződés az asztalon, én pedig aláírom, kezet rázunk rá, és viheti a rohadt pénzemet.

Három perccel később Adnan Sarioğlu autója ráhajt a híd felvezetőjére, gyorsulva csatlakozik az Európába tartó járművek folyamához. Az automatikus sofőr mikroigazításokat hajt végre a sebességen – a többi jármű fogja Adnané jeleit, és ennek megfelelően változtatnak távolságukon és iramukon, hogy helyet szorítsanak neki. Végig a Boszporusz-hídon, a roppant méretű Isztambul minden ütőerén minden egyes másodpercben változik, igazodik a forgalom, a járművek seregének szüntelen lüktetése.

Vezetés közben a hírek jönnek egészkor a rádióban. A villamos bombáját máris leminősítik. Az öngyilkos merénylőn kívül nem halt meg senki. Egy nő. Szokatlan dolog. Neki nem a paradicsomi jutalom ígérete szól – csak egy örökkévalóságon át lehet ugyanannak a szarházinak a felesége. Valami családi dolog. Mindig így van. A férfiak elvont fogalmakért halnak meg, a nők a családjukért. Nem, a nagy sztori az időjárás. Forróság, forróság, újra csak forróság. Harmincnyolc fok, a páratartalom nyolcvan százalék, és nem látszik a vége. Adnan elégedett bólint, ahogy a távol-keleti árjegyző futócsíkja végigkúszik a szélvédő alján. A Kaszpi Gázon lévő negyvennyolc órás szállítási előjoga ma reggel, a nyitásra éri el őket. Szép kis zsebelés. El is kél majd a prémium néhány kisebb, de szükséges vásárláshoz a Türkizen.

A pénz mindig nyer. Adnan bedugja az orrába az inhaláló szórófejét. A beszívott nanók végigvágtáznak a homloklebenyén, és a számok élesekké válnak, tekintete kitisztul. Magasan a megállapodások és származtatott értékek, készpénzesek és nyitások aranyos szövete felett lebeg. Egyedül az összpontosítást javító nanókkal képes felismerni a mintát az ügyletek szövedékében. A régi tréderek egyre többet és többet használnak belőle, hogy lépést tartsanak az ifjú törökökkel. Látta a kezük remegésén, elhomályosult szemükön, amikor az iroda kiürülésével az 41

2012. 05. 23. 11:52:43

– Elküldöm a videót. Lehet, hogy későn érek haza. Szeretnék ma este találkozni Ferid bejjel. – Az elejtett név legalább annyira szól az ingatlanügynöknek, mint a feleségének. Szívdobbanásnyi rádiócsend: elkeseredett sóhaj megfelelője.

– Akkor találkozunk, amikor találkozunk.

Valami sötét órán surran majd vissza, a híd felett átívelő hátsó lámpák kanyarán át, fel a nyolcadik emeleti lakásba. Ayşe talán tévét néz akkor, vagy csak fél szemmel figyeli, miközben tereget, vagy – ha a férfi találkozói egyre csak húzódnak és húzódnak – ágyban lesz. Akkor becsúszik az ágyba anélkül, hogy villanyt kapcsolna, gyors motyorászás, ahogy Ayşe delfin módjára feljön az álomból a felszínre, ő meg mögé, odanyomni farka durva hevét Ayşe sima fenekének ágymelegéhez, a válaszul érkező nyomás, aztán le vele, olyan gyorsan lecsalogatódni az álomba, hogy még a fuldoklás rémületének rezzenésére sincs idő. Mindent beleng az öblítő édes tömjénillata.

Nem élet ez. De már látta a végét. Még néhány napnyi erőfeszítés és vége.

Adnan Sarioğlu összecsapja ceptepjét.

– Azt mondja, egymillió-kétszázezer? – kérdezi.

– Számos ajánlatunk van – feleli az ingatlanközvetítő.

– Adok egymillió egyet.

– Az ajánlatok általában a meghirdetett áron felüliek.

– Ebben biztos vagyok. Csakhogy ez nem ajánlat. Ez a vételára. Készpénzben.

Az ingatlanügynök megzavarodik. Adnan végletekig kihasználja előnyét.

– Egy egész egy millió euró készpénzben az irodájában, péntek délben.

– Hát, ööö, általában nem fogadunk el készpénzt.

– Nem fogadnak el készpénzt? A készpénz a legjobb, a nyerő. Készpénzzel bármit meg lehet tenni. Pénteken ebédidőben.

40

KM_AA_Dervishaz_beliv.indd 40-41

A szerződés az asztalon, én pedig aláírom, kezet rázunk rá, és viheti a rohadt pénzemet.

Három perccel később Adnan Sarioğlu autója ráhajt a híd felvezetőjére, gyorsulva csatlakozik az Európába tartó járművek folyamához. Az automatikus sofőr mikroigazításokat hajt végre a sebességen – a többi jármű fogja Adnané jeleit, és ennek megfelelően változtatnak távolságukon és iramukon, hogy helyet szorítsanak neki. Végig a Boszporusz-hídon, a roppant méretű Isztambul minden ütőerén minden egyes másodpercben változik, igazodik a forgalom, a járművek seregének szüntelen lüktetése.

Vezetés közben a hírek jönnek egészkor a rádióban. A villamos bombáját máris leminősítik. Az öngyilkos merénylőn kívül nem halt meg senki. Egy nő. Szokatlan dolog. Neki nem a paradicsomi jutalom ígérete szól – csak egy örökkévalóságon át lehet ugyanannak a szarházinak a felesége. Valami családi dolog. Mindig így van. A férfiak elvont fogalmakért halnak meg, a nők a családjukért. Nem, a nagy sztori az időjárás. Forróság, forróság, újra csak forróság. Harmincnyolc fok, a páratartalom nyolcvan százalék, és nem látszik a vége. Adnan elégedett bólint, ahogy a távol-keleti árjegyző futócsíkja végigkúszik a szélvédő alján. A Kaszpi Gázon lévő negyvennyolc órás szállítási előjoga ma reggel, a nyitásra éri el őket. Szép kis zsebelés. El is kél majd a prémium néhány kisebb, de szükséges vásárláshoz a Türkizen.

A pénz mindig nyer. Adnan bedugja az orrába az inhaláló szórófejét. A beszívott nanók végigvágtáznak a homloklebenyén, és a számok élesekké válnak, tekintete kitisztul. Magasan a megállapodások és származtatott értékek, készpénzesek és nyitások aranyos szövete felett lebeg. Egyedül az összpontosítást javító nanókkal képes felismerni a mintát az ügyletek szövedékében. A régi tréderek egyre többet és többet használnak belőle, hogy lépést tartsanak az ifjú törökökkel. Látta a kezük remegésén, elhomályosult szemükön, amikor az iroda kiürülésével az 41

2012. 05. 23. 11:52:43

expresszliften velük utazott a föld alatti garázsba. Nano, kaszpi gáz, CO2 és tréderek: a szénhid sokféle útja.

Zene: pasája, fehér lovagja különleges csengőhangja. Adnan kiteszi a szélvédőre.

– Adnan bej.

– Ferid bej.

Kövér arcú férfi, a bőre sima a borbély kése nyomán – mármár babaszerű, annyira tükörfényesre puhították, ahogy kikészítették. Adnannak eszébe jut a Feriddel kapcsolatos anyaggyűjtéséből, hogy igen ápolt és igen hiú ember.

– Ez érdekel. Persze jóval több részletet kell ismernem, de szerintem meg tudunk állapodni. Hét harminctól a Kadın Haddzsi fürdőben leszek. – Nagyot nevet, pedig semmi tréfás nincs a szavaiban.

– Ott találkozunk.

A hívásnak vége. Az Audi ki-be mozogva öltögeti magát a forgalomhoz, Adnan Sarioğlu pedig dobol a műszerfalon és örömében kurjongat. Új hívás cseng be – poposabb dallam, egy tévében futott rajzfilmsorozat főcímzenéje. Adnan és az univerzum három másik ultraura ezen nőtt fel.

– Üdv, Draksor!

– Üdv, Terrak!

Adnan és Oğuz végeztek az MBA-n és együtt kerültek be az Özerbe. Adnan a magasztos szénhidrogének és az absztrakt pénzek világába szállt – Oğuzt beküldték az Elosztásra, a csövek és szivattyúállomások, a tankerek csatlakozópontjai és tárolóközpontok túlságosan is kézzelfogható birodalmába.

Szerény, egyáltalán nem csillogó munka – igen messze esik az Olcayban elköltött ebédektől, bónusz idején a Suban ivott pezsgőktől. Túlságosan is könnyen elkerüli az emberek figyelmét.

Ezért is történt, hogy amikor a liftben állva felfelé tartott az Özer-torony üveghomlokán és villámszerű hevességével belé42

KM_AA_Dervishaz_beliv.indd 42-43

csapott a Türkiz ötlete, Oğuz volt az első, akit felhívott főiskolai csoporttársai közül.

– Volkannak tizenkettőkor állapotfelmérése van.

– Nem fog menni neki – mondja Adnan. – A kövér rohadék annyira rossz kondiban van, hogy még a lábujját se tudja megérinteni.

Oğuz arca mosolyra húzódik a szélvédő okosüvegén. Az univerzum négy ultraura egyúttal a Galatasaray ultrái közé is tartozik. Az osztalékukból könnyedén megengedhetnének maguknak egy céhes páholyt Aslantepében, de szeretnek ott állni a lelátón, a szurkolók között a kebabbal meg a laposüvegekben hozott, szürcsölnivaló rakival. Cimbom, Cimbom, Cimbom! Harcos anyag ez a raki. Az ultraurak tudják, mit jelent meccsre járni.

Nem a sportról szól. Nincs olyan, hogy sport. Arról szól, hogy lássák a másik csapatot veszíteni. Egymillió gól se lenne elég az ellenállás összezúzására. Amikor ott van a srácokkal, Adnan azt akarja látni, ahogy az ellenfél minden tagja karón végzi. A rómaiak tudták. Ez a harcról szól. Vért akarunk.

– Na és, hol vagy? – kérdezi Oğuz.

Adnan felkapcsolja a navigátorát. Isztambul közepének térképe kerül rá Oğuz vigyorgó arcára a szélvédőn. Oğuz északra van, a Fatih szultán hídon. A távolságok összevethetők – a vezetésre ügyelő program kiszámítja a forgalom sűrűségét. Egy kis segédprogram megadja a valószínűségi esélyeket. Oğuz vigyora még szélesebb lesz. Kedvére van, amit lát.

– Ötszáz eurót adok.

– Legyen nyolc. – Adnannak is tetszenek az esélyek. – És a borravaló. – Külön illemtana van az univerzum ultraurai utcai versenyeinek. A borravaló az, hogy a vesztes fizeti a győztes bírságát.

– Levegő eleme, légy velem! – kiáltja Adnan. – Háromra. Kettő. Egy. – Megmarkolja a kormányzásra szolgáló fogantyúkat, és 43

2012. 05. 23. 11:52:43

expresszliften velük utazott a föld alatti garázsba. Nano, kaszpi gáz, CO2 és tréderek: a szénhid sokféle útja.

Zene: pasája, fehér lovagja különleges csengőhangja. Adnan kiteszi a szélvédőre.

– Adnan bej.

– Ferid bej.

Kövér arcú férfi, a bőre sima a borbély kése nyomán – mármár babaszerű, annyira tükörfényesre puhították, ahogy kikészítették. Adnannak eszébe jut a Feriddel kapcsolatos anyaggyűjtéséből, hogy igen ápolt és igen hiú ember.

– Ez érdekel. Persze jóval több részletet kell ismernem, de szerintem meg tudunk állapodni. Hét harminctól a Kadın Haddzsi fürdőben leszek. – Nagyot nevet, pedig semmi tréfás nincs a szavaiban.

– Ott találkozunk.

A hívásnak vége. Az Audi ki-be mozogva öltögeti magát a forgalomhoz, Adnan Sarioğlu pedig dobol a műszerfalon és örömében kurjongat. Új hívás cseng be – poposabb dallam, egy tévében futott rajzfilmsorozat főcímzenéje. Adnan és az univerzum három másik ultraura ezen nőtt fel.

– Üdv, Draksor!

– Üdv, Terrak!

Adnan és Oğuz végeztek az MBA-n és együtt kerültek be az Özerbe. Adnan a magasztos szénhidrogének és az absztrakt pénzek világába szállt – Oğuzt beküldték az Elosztásra, a csövek és szivattyúállomások, a tankerek csatlakozópontjai és tárolóközpontok túlságosan is kézzelfogható birodalmába.

Szerény, egyáltalán nem csillogó munka – igen messze esik az Olcayban elköltött ebédektől, bónusz idején a Suban ivott pezsgőktől. Túlságosan is könnyen elkerüli az emberek figyelmét.

Ezért is történt, hogy amikor a liftben állva felfelé tartott az Özer-torony üveghomlokán és villámszerű hevességével belé42

KM_AA_Dervishaz_beliv.indd 42-43

csapott a Türkiz ötlete, Oğuz volt az első, akit felhívott főiskolai csoporttársai közül.

– Volkannak tizenkettőkor állapotfelmérése van.

– Nem fog menni neki – mondja Adnan. – A kövér rohadék annyira rossz kondiban van, hogy még a lábujját se tudja megérinteni.

Oğuz arca mosolyra húzódik a szélvédő okosüvegén. Az univerzum négy ultraura egyúttal a Galatasaray ultrái közé is tartozik. Az osztalékukból könnyedén megengedhetnének maguknak egy céhes páholyt Aslantepében, de szeretnek ott állni a lelátón, a szurkolók között a kebabbal meg a laposüvegekben hozott, szürcsölnivaló rakival. Cimbom, Cimbom, Cimbom! Harcos anyag ez a raki. Az ultraurak tudják, mit jelent meccsre járni.

Nem a sportról szól. Nincs olyan, hogy sport. Arról szól, hogy lássák a másik csapatot veszíteni. Egymillió gól se lenne elég az ellenállás összezúzására. Amikor ott van a srácokkal, Adnan azt akarja látni, ahogy az ellenfél minden tagja karón végzi. A rómaiak tudták. Ez a harcról szól. Vért akarunk.

– Na és, hol vagy? – kérdezi Oğuz.

Adnan felkapcsolja a navigátorát. Isztambul közepének térképe kerül rá Oğuz vigyorgó arcára a szélvédőn. Oğuz északra van, a Fatih szultán hídon. A távolságok összevethetők – a vezetésre ügyelő program kiszámítja a forgalom sűrűségét. Egy kis segédprogram megadja a valószínűségi esélyeket. Oğuz vigyora még szélesebb lesz. Kedvére van, amit lát.

– Ötszáz eurót adok.

– Legyen nyolc. – Adnannak is tetszenek az esélyek. – És a borravaló. – Külön illemtana van az univerzum ultraurai utcai versenyeinek. A borravaló az, hogy a vesztes fizeti a győztes bírságát.

– Levegő eleme, légy velem! – kiáltja Adnan. – Háromra. Kettő. Egy. – Megmarkolja a kormányzásra szolgáló fogantyúkat, és 43

2012. 05. 23. 11:52:43

lekapcsolja az automata pilótát. Figyelmeztetések harsannak az autóban. Adnan nem törődik velük, ellenben padlóig nyomja a pedált. A gázmotor alig hangosodik fel, de a jármű előreszökken a forgalomban. Az önvezérelt autók riadt tyúkok módjára rebbennek szét, ahogy áttör közöttük. Megvan az ideje annak, mikor kell kitörni a nyájból. Adnan Sarioğlu kacag, ahogy áthasít a forgalmon. Az Audi motorkerékpárként dől meg sávváltás közben. Úgy foszlanak le körülötte a kocsik, akár egy orosz gáztankerhajó orra nyomán rajzolódnak ki a hullámok. Zajlik a játszma. Adnan érzi a belsejében gerjedő ordítást, a dübörgést, ami nem szűnik meg soha, ami ott van útimádó német autója nanohangolású gázmotorának húzásában, ami feltör benne, ahogy Ayşe vele ellentétesen mozog azokon az éjszakákon, amikor a sötétben surran haza, amikor úgy mormog, és megnyílik, hogy engedje őt magába nyomulni – de mindenek előtt a gáz sivításában, ahogy végigszáguld a Zöld Áramlaton, a Boszporusz alatt, végig, ki a pénz világába, ami az üzlet, minden üzlet, minden egyes lezárt pozíció. A dübörgés, ami soha de soha nem ér véget. Hét perc múlva leveszi Oğuzt ötszáz euróra és tucatnyi büntetőcédulára. Ma este találkozik Isztambul egyik legjobban kitömött befektetési alapjának igazgatójával. Pénteken lecsap egy pénzjegyekkel teli aktatáskát a húgysárga szemű ingatlanos elé az iszonytató, fénylő kis lidles öltönyében, és leteszi a Sarioğlu nevet a Boszporusz vize mellé. Ez a játszma, az egyetlen játszma, a játszma, amely mindig zajlik.

v Az angyal vak, jobb lábán vasbilincs láncolja le. Szeme jellegtelen kőgolyó. Meztelen, lángok övezik: csodálatosan izmos és karcsú, mégis nemi jelleg nélküli férfi. Akarata erejével, kitárt karral repül, elszántan, mégis tudatlanul, vakon önnön vakságá44

KM_AA_Dervishaz_beliv.indd 44-45

ra, ahogy nekifeszül annak az egyetlen béklyónak. A vak angyal bal karja a gyermek után markol. Nem látással, hanem valamilyen más érzékkel sóvárog utána.

A másik angyal karjában tartva óvja a gyermeket ettől a markolászó kéztől. Ő is hímnemű: a gyermek lába egyszerre mutatja meg és takarja el. Alacsonyan a meghatározatlan tenger felett lebegő felhőcsíkon áll. Értetlenül néz a vak angyalra. A gyermek, ez a lehetetlenül izmos, szívós poronty, elfordul. Kezét kérlelőn felfelé emeli. Haja erősen göndör. A segítséget nyújtó angyal úgy néz ki, mint valami beképzelt szentfazék. Minden szenvedély, minden erő a vak, lángoló angyalban összpontosul.

– William Blake: A jó és a rossz angyal – mondja Ayşe Erkoç egészen a nyomat fölé hajolva. – Imádom William Blake-et. Imádom a látomását, a képeiből, verseiből sütő prófétai tüzet, imádom a kozmológiája teljességét. Olvastam William Blake-ről és olvastam William Blake-et, láttam William Blake-et, albumban és Londonban is. Nagyon ritka, nagyon különleges alkalommal adtam is el William Blake-et. Eredeti William Blake-et. Ez nem William Blake. Ez hulladék. A papírja rossz, a vágását akár egy ötéves is csinálhatta volna. Innen is érzem a fehérítő szagát, a szövegben pedig helyesírási hiba van. Ez az egész sértés a szakmai ismereteimre nézve.

Topaloğlu arca megremeg szégyenében. Ayşe két elnyűtt májdarabként gondol rá. Széles, parasztos bajusszal kétfelé húzott ganéj.

– Nem kívántam megsérteni, Erkoç asszony.

– Egy egész világ, nem is, egy egész világegyetem van a tisztázatlan eredet és a nagybazári hamisítványok között – folytatja Ayşe. – Ha én látom, a vásárlóim is látják. Legalább annyi ismerettel rendelkeznek, mint amennyivel én. Gyűjtőkről beszélünk, mecénásokról, befektetőkről, olyan emberekről, akik egyszerűen szeretik a vallásos témájú műalkotásokat, és nem szeretnek 45

2012. 05. 23. 11:52:43

lekapcsolja az automata pilótát. Figyelmeztetések harsannak az autóban. Adnan nem törődik velük, ellenben padlóig nyomja a pedált. A gázmotor alig hangosodik fel, de a jármű előreszökken a forgalomban. Az önvezérelt autók riadt tyúkok módjára rebbennek szét, ahogy áttör közöttük. Megvan az ideje annak, mikor kell kitörni a nyájból. Adnan Sarioğlu kacag, ahogy áthasít a forgalmon. Az Audi motorkerékpárként dől meg sávváltás közben. Úgy foszlanak le körülötte a kocsik, akár egy orosz gáztankerhajó orra nyomán rajzolódnak ki a hullámok. Zajlik a játszma. Adnan érzi a belsejében gerjedő ordítást, a dübörgést, ami nem szűnik meg soha, ami ott van útimádó német autója nanohangolású gázmotorának húzásában, ami feltör benne, ahogy Ayşe vele ellentétesen mozog azokon az éjszakákon, amikor a sötétben surran haza, amikor úgy mormog, és megnyílik, hogy engedje őt magába nyomulni – de mindenek előtt a gáz sivításában, ahogy végigszáguld a Zöld Áramlaton, a Boszporusz alatt, végig, ki a pénz világába, ami az üzlet, minden üzlet, minden egyes lezárt pozíció. A dübörgés, ami soha de soha nem ér véget. Hét perc múlva leveszi Oğuzt ötszáz euróra és tucatnyi büntetőcédulára. Ma este találkozik Isztambul egyik legjobban kitömött befektetési alapjának igazgatójával. Pénteken lecsap egy pénzjegyekkel teli aktatáskát a húgysárga szemű ingatlanos elé az iszonytató, fénylő kis lidles öltönyében, és leteszi a Sarioğlu nevet a Boszporusz vize mellé. Ez a játszma, az egyetlen játszma, a játszma, amely mindig zajlik.

v Az angyal vak, jobb lábán vasbilincs láncolja le. Szeme jellegtelen kőgolyó. Meztelen, lángok övezik: csodálatosan izmos és karcsú, mégis nemi jelleg nélküli férfi. Akarata erejével, kitárt karral repül, elszántan, mégis tudatlanul, vakon önnön vakságá44

KM_AA_Dervishaz_beliv.indd 44-45

ra, ahogy nekifeszül annak az egyetlen béklyónak. A vak angyal bal karja a gyermek után markol. Nem látással, hanem valamilyen más érzékkel sóvárog utána.

A másik angyal karjában tartva óvja a gyermeket ettől a markolászó kéztől. Ő is hímnemű: a gyermek lába egyszerre mutatja meg és takarja el. Alacsonyan a meghatározatlan tenger felett lebegő felhőcsíkon áll. Értetlenül néz a vak angyalra. A gyermek, ez a lehetetlenül izmos, szívós poronty, elfordul. Kezét kérlelőn felfelé emeli. Haja erősen göndör. A segítséget nyújtó angyal úgy néz ki, mint valami beképzelt szentfazék. Minden szenvedély, minden erő a vak, lángoló angyalban összpontosul.

– William Blake: A jó és a rossz angyal – mondja Ayşe Erkoç egészen a nyomat fölé hajolva. – Imádom William Blake-et. Imádom a látomását, a képeiből, verseiből sütő prófétai tüzet, imádom a kozmológiája teljességét. Olvastam William Blake-ről és olvastam William Blake-et, láttam William Blake-et, albumban és Londonban is. Nagyon ritka, nagyon különleges alkalommal adtam is el William Blake-et. Eredeti William Blake-et. Ez nem William Blake. Ez hulladék. A papírja rossz, a vágását akár egy ötéves is csinálhatta volna. Innen is érzem a fehérítő szagát, a szövegben pedig helyesírási hiba van. Ez az egész sértés a szakmai ismereteimre nézve.

Topaloğlu arca megremeg szégyenében. Ayşe két elnyűtt májdarabként gondol rá. Széles, parasztos bajusszal kétfelé húzott ganéj.

– Nem kívántam megsérteni, Erkoç asszony.

– Egy egész világ, nem is, egy egész világegyetem van a tisztázatlan eredet és a nagybazári hamisítványok között – folytatja Ayşe. – Ha én látom, a vásárlóim is látják. Legalább annyi ismerettel rendelkeznek, mint amennyivel én. Gyűjtőkről beszélünk, mecénásokról, befektetőkről, olyan emberekről, akik egyszerűen szeretik a vallásos témájú műalkotásokat, és nem szeretnek 45

2012. 05. 23. 11:52:43

semmi mást. Lehet, hogy nem érdekli őket, honnan vagy hogyan szerzek meg egy-egy darabot. Az viszont nagyon is érdekli őket, hogy eredeti legyen. Abban a pillanatban, hogy meghallják, hamisítványokat árusítok, mennek az Antalya Szépművészeti Árudába, vagy a Salyan Galériába.

Topaloğlu megaláztatása még mélyebbre fúródik.

Olcsó kis házaló ügynök, a lelkülete meg, mint egy szőnyegárusnak – gondolja Ayşe. Abdurrahman ajánlotta neki, mint olyasvalakit, aki esetleg szerezni tud iszfaháni miniatúrákat.

Ayşénak lesz majd egy-két szava Abdurrahman bejhez.

– Meglehet, át kellene értékelnem az üzleti kapcsolatunkat.

A férfi egészen sápadt már. Hafize, az alkalmazott a galériában, aki hallgatózik és beleüti az orrát olyasmibe, ami nem tartozik rá, most besurran, és nagy dölyfösen leszedi a férfi teáspoharát Ayşe asztaláról. Megint rajta van a fejkendő. El kell majd beszélgetnie vele. Amióta a tarikat, a muszlim tanulókör találkozókat kezdett tartani a régi konyharészen, Hafize jóval bátrabb, kérkedik vele. Ayşe látta már, hogyan néznek rá a fiatal férfiak, amikor estére lehúzza a galéria rolóját. Azt szeretnék, ha sem ő, sem a bálványimádó képei nem lennének itt. Lehet próbálkozni vele! Az Erkoçoknak jó kapcsolatai és vastag pénztárcája van.

– Mije van még?

Topaloğlu kártyavetés módjára teszi le a miniatúrákat az asztalra. Nyúlfoga van – sárga zománclapok. Ayşénak felfordul tőlük a gyomra. A külön megtekintésre szolgáló helyiségben az asztalra helyezett miniatúrák fölé görnyed, és ceptepje szemlencséjén bekapcsolja a nagyítót.

– Ezek eredetiek – mondja a férfi.

De silány munkák, véli Ayşe, ahogy szemügyre veszi az ecsetkezelést, a keretet, a hátterek apró részleteit. Az iszfaháni és a topkapıi iskolában a miniatúrák számos művész közös munkájá46

KM_AA_Dervishaz_beliv.indd 46-47

val készültek. Mindegyiküknek megvolt a maga szakterülete, és egész életét ennek tökéletesítésével töltötte. Rózsák, felhőjátékok, sziklák mesterei voltak – akadt olyan alkotó, aki soha nem festett mást, csak csempét. Ezek itt egyértelműen tanítványok munkái.

Szembántóan éles az ellentét a finom eleganciával megrajzolt alakok és a durva hátterek között. Még nem szerezték meg a kidolgozottságra, a parányi részletekre is érzékeny figyelmet. A nagy miniatúrafestők – csupa névtelen művész, csakis stílusuk ismert – egyetlen szőrszállal tudtak lugasrácsot, ablakkeretet, csempézett falat készíteni. Ezek itt futószalagon gyártott munkák szúfi költeményeket tartalmazó kötetekhez, ahhoz a fajtához, amit a kisebb pasák és bejek alattvalóik elkápráztatására vásároltak.

– Szemét, szemét, szemét. Ennyi? Mi van a cipősdobozban?

Topaloğlu eddig maga mellett, félig kabátja szárnya alá rejtetten tartotta. Egy Nike doboza – öt évvel ezelőtti fazon, állapítja meg futólag Ayşe. A férfi legalább erre a találkozóra rendes, gondosan kitisztított utcai cipőt húzott fel. Tapasztalata szerint a cipők rengeteget elárulnak viselőjükről.

– Csak néhány olyasmi, amit csecsebecsének lehetne nevezni.

– Mutassa! – Ayşe meg sem várja, amíg a férfi kinyitja a dobozt, hanem lerántja a fedelét. Benne tényleg csörgő hulladék: örmény keresztek, ortodox füstölők, néhány zöldre patinásodott koránfedél. Nagybazári turistacsalogatók. Az oxidálódott sárgarézben itt-ott ezüst villan. Miniatűr Koránok. Ayşe mohón teszi ki őket egy sorba az asztalra. A mennyezetbe süllyesztett izzók fénye csillogva verődik vissza a hüvelykujj méretű ezüsttokokról.

– Ezek érdekelnek.

– Ezek zarándokok húszeurós régiségei.

– Magának, Topaloğlu úr. Nekem és azoknak, akik gyűjtik, történetek. – Megkocogtat egy huszadik századi, galvanizált tokot – a kristálynagyító szemet formáz: szerencsét hozó boncuk. – Egy fiú elmegy katonai szolgálatra. Anyja minden erő47

2012. 05. 23. 11:52:43

semmi mást. Lehet, hogy nem érdekli őket, honnan vagy hogyan szerzek meg egy-egy darabot. Az viszont nagyon is érdekli őket, hogy eredeti legyen. Abban a pillanatban, hogy meghallják, hamisítványokat árusítok, mennek az Antalya Szépművészeti Árudába, vagy a Salyan Galériába.

Topaloğlu megaláztatása még mélyebbre fúródik.

Olcsó kis házaló ügynök, a lelkülete meg, mint egy szőnyegárusnak – gondolja Ayşe. Abdurrahman ajánlotta neki, mint olyasvalakit, aki esetleg szerezni tud iszfaháni miniatúrákat.

Ayşénak lesz majd egy-két szava Abdurrahman bejhez.

– Meglehet, át kellene értékelnem az üzleti kapcsolatunkat.

A férfi egészen sápadt már. Hafize, az alkalmazott a galériában, aki hallgatózik és beleüti az orrát olyasmibe, ami nem tartozik rá, most besurran, és nagy dölyfösen leszedi a férfi teáspoharát Ayşe asztaláról. Megint rajta van a fejkendő. El kell majd beszélgetnie vele. Amióta a tarikat, a muszlim tanulókör találkozókat kezdett tartani a régi konyharészen, Hafize jóval bátrabb, kérkedik vele. Ayşe látta már, hogyan néznek rá a fiatal férfiak, amikor estére lehúzza a galéria rolóját. Azt szeretnék, ha sem ő, sem a bálványimádó képei nem lennének itt. Lehet próbálkozni vele! Az Erkoçoknak jó kapcsolatai és vastag pénztárcája van.

– Mije van még?

Topaloğlu kártyavetés módjára teszi le a miniatúrákat az asztalra. Nyúlfoga van – sárga zománclapok. Ayşénak felfordul tőlük a gyomra. A külön megtekintésre szolgáló helyiségben az asztalra helyezett miniatúrák fölé görnyed, és ceptepje szemlencséjén bekapcsolja a nagyítót.

– Ezek eredetiek – mondja a férfi.

De silány munkák, véli Ayşe, ahogy szemügyre veszi az ecsetkezelést, a keretet, a hátterek apró részleteit. Az iszfaháni és a topkapıi iskolában a miniatúrák számos művész közös munkájá46

KM_AA_Dervishaz_beliv.indd 46-47

val készültek. Mindegyiküknek megvolt a maga szakterülete, és egész életét ennek tökéletesítésével töltötte. Rózsák, felhőjátékok, sziklák mesterei voltak – akadt olyan alkotó, aki soha nem festett mást, csak csempét. Ezek itt egyértelműen tanítványok munkái.

Szembántóan éles az ellentét a finom eleganciával megrajzolt alakok és a durva hátterek között. Még nem szerezték meg a kidolgozottságra, a parányi részletekre is érzékeny figyelmet. A nagy miniatúrafestők – csupa névtelen művész, csakis stílusuk ismert – egyetlen szőrszállal tudtak lugasrácsot, ablakkeretet, csempézett falat készíteni. Ezek itt futószalagon gyártott munkák szúfi költeményeket tartalmazó kötetekhez, ahhoz a fajtához, amit a kisebb pasák és bejek alattvalóik elkápráztatására vásároltak.

– Szemét, szemét, szemét. Ennyi? Mi van a cipősdobozban?

Topaloğlu eddig maga mellett, félig kabátja szárnya alá rejtetten tartotta. Egy Nike doboza – öt évvel ezelőtti fazon, állapítja meg futólag Ayşe. A férfi legalább erre a találkozóra rendes, gondosan kitisztított utcai cipőt húzott fel. Tapasztalata szerint a cipők rengeteget elárulnak viselőjükről.

– Csak néhány olyasmi, amit csecsebecsének lehetne nevezni.

– Mutassa! – Ayşe meg sem várja, amíg a férfi kinyitja a dobozt, hanem lerántja a fedelét. Benne tényleg csörgő hulladék: örmény keresztek, ortodox füstölők, néhány zöldre patinásodott koránfedél. Nagybazári turistacsalogatók. Az oxidálódott sárgarézben itt-ott ezüst villan. Miniatűr Koránok. Ayşe mohón teszi ki őket egy sorba az asztalra. A mennyezetbe süllyesztett izzók fénye csillogva verődik vissza a hüvelykujj méretű ezüsttokokról.

– Ezek érdekelnek.

– Ezek zarándokok húszeurós régiségei.

– Magának, Topaloğlu úr. Nekem és azoknak, akik gyűjtik, történetek. – Megkocogtat egy huszadik századi, galvanizált tokot – a kristálynagyító szemet formáz: szerencsét hozó boncuk. – Egy fiú elmegy katonai szolgálatra. Anyja minden erő47

2012. 05. 23. 11:52:43

feszítése ellenére sem tudja valami könnyű helyre bejuttatni, amilyen a jandarmeri vagy a turistarendőrség, úgyhogy ad neki egy Koránt. Tartsd magadnál Isten szavát, és Isten is a szívében tart téged. – Aztán megérint egy tizenkilencedik század elejéről származó, gazdag filigránmunkával díszített arany, kagylós tokot. – Egy konyai kereskedő éveken át gyűjtögeti a vagyont, és végül sikerül elszabadulnia világi kötelességeitől, hogy elmenjen hacra. Ágyasa ezt az emléket adja neki. Ne feledd, a világ vár rád!

– Honnan tudja, hogy konyai?

– Mevlevi stílusban készült, de nem a Rumi-féle zarándoklat szuvenírje… azok általában olcsó, tömegesen előállított turistahulladékok. Ha az ember megtanulta, hogyan kell nézni az ilyesmit, meghallja a történeteket.

Ayşe ráteszi ujját egy parányi, imafinomságú ezüst Koránra.

– Ez itt tizennyolcadik századi perzsa munka. De csak egy fél Korán. Kettévágott Korán? – Kinyitja a tokot, és tenyerébe helyezi a perzsa stílusban írt szöveget. – Mi a története? Egy ígéret, egy egymástól elszakadt pár, egy önmagával harcban álló család, kötelezettség, szerződés? Az ember tudni szeretné. Ez a piac.

Ahogy maga is mondta, a Koránok csecsebecsék. Történetek… az emberek ezeket mindig megvásárolják.

Visszateszi a kicsinyke félkoránt a tokjába.

– Ezt a hármat megveszem. A többi szemét. Ötven eurót adok darabjáért.

– Úgy gondolom, háromszáz megfelelőbb ár lenne értük.

– Nem azt mondta, hogy csak zarándokok húszeurós régiségei? Kétszáz.

– Készpénzben.

– Készpénzben.

Topaloğlu kezet ráz kétszázra.

– Hafize intézi a kifizetést. Ezekből hozhat még. Akkor vis�szatérünk majd a miniatúrákra.

48

KM_AA_Dervishaz_beliv.indd 48-49

Topaloğlu mosolya nyomán kis híján elővillannak parasztokhoz illő fogai.

– Öröm önnel üzletet kötni, Erkoç asszony.

Léptek hallatszanak a lépcsőn, aztán végig a fából készült galérián: Hafize sarka. Visszafogott fejkendő és divatos tűsarok.

Kopogtatnak az ajtón. Arcán félig értetlen, félig gyanakvó kifejezés.

– Egy vásárló, asszonyom.

– Mindjárt megyek. Foglalkoznál addig Topaloğlu úrral?

Kétszáz euróban állapodtunk meg ezért a háromért.

– Készpénzben – teszi hozzá a férfi. Hafize még húsz százalékkal lejjebb srófolja majd az árat – ez a „kezelési költsége”.

Ahhoz képest, hogy a bevett társadalmi formákhoz ragaszkodni igyekvő fiatal nő, olyan keményen alkuszik, mint egy utcai árus, aki Eminönünél, a rakparton árusítja az olcsó hamisítványnak számító focistamezeket.

A körkörösen végigfutó balkonról lenéz a régi semahanéba, a táncterembe, ahol egy másik korban dervisek forogtak az Istenig elérő eksztázisig. Egy férfi hajol egy Tórákkal teli vitrin fölé.

A nagy sárgaréz gyertyatartó eltakarja, de Ayşe észreveszi a hátán az eskiköyi tócsák olajragyogásaként végigfodrozódó fényes felületet. Nanoszőtt anyag. Drága öltöny.

Míg lemegy a lépcsőn, Adnan egy videofelvételt trilláz a ceptepjére. A széles Boszporuszt pillantja meg, mólónál fehér motorcsónak, égből lebukó sirályok, a kamera lassan körbepásztáz a szoroson, egészen a hídig. Áthalad egy gáztanker. Adnan rajta tartja a kamerát. A palotája, az álma a Türkiz lezárását követően. De még mindig a Boszporusz rossz partján, anatóliai fiú.

Ayşénak vissza kell jutnia Európába.

– Ayşe Erkoç vagyok.

A vásárló elfogadja a felé nyújtott kezet. Elektronikus névjegykártyák sercennek egyik tenyérből a másikba.

49

2012. 05. 23. 11:52:43

feszítése ellenére sem tudja valami könnyű helyre bejuttatni, amilyen a jandarmeri vagy a turistarendőrség, úgyhogy ad neki egy Koránt. Tartsd magadnál Isten szavát, és Isten is a szívében tart téged. – Aztán megérint egy tizenkilencedik század elejéről származó, gazdag filigránmunkával díszített arany, kagylós tokot. – Egy konyai kereskedő éveken át gyűjtögeti a vagyont, és végül sikerül elszabadulnia világi kötelességeitől, hogy elmenjen hacra. Ágyasa ezt az emléket adja neki. Ne feledd, a világ vár rád!

– Honnan tudja, hogy konyai?

– Mevlevi stílusban készült, de nem a Rumi-féle zarándoklat szuvenírje… azok általában olcsó, tömegesen előállított turistahulladékok. Ha az ember megtanulta, hogyan kell nézni az ilyesmit, meghallja a történeteket.

Ayşe ráteszi ujját egy parányi, imafinomságú ezüst Koránra.

– Ez itt tizennyolcadik századi perzsa munka. De csak egy fél Korán. Kettévágott Korán? – Kinyitja a tokot, és tenyerébe helyezi a perzsa stílusban írt szöveget. – Mi a története? Egy ígéret, egy egymástól elszakadt pár, egy önmagával harcban álló család, kötelezettség, szerződés? Az ember tudni szeretné. Ez a piac.

Ahogy maga is mondta, a Koránok csecsebecsék. Történetek… az emberek ezeket mindig megvásárolják.

Visszateszi a kicsinyke félkoránt a tokjába.

– Ezt a hármat megveszem. A többi szemét. Ötven eurót adok darabjáért.

– Úgy gondolom, háromszáz megfelelőbb ár lenne értük.

– Nem azt mondta, hogy csak zarándokok húszeurós régiségei? Kétszáz.

– Készpénzben.

– Készpénzben.

Topaloğlu kezet ráz kétszázra.

– Hafize intézi a kifizetést. Ezekből hozhat még. Akkor vis�szatérünk majd a miniatúrákra.

48

KM_AA_Dervishaz_beliv.indd 48-49

Topaloğlu mosolya nyomán kis híján elővillannak parasztokhoz illő fogai.

– Öröm önnel üzletet kötni, Erkoç asszony.

Léptek hallatszanak a lépcsőn, aztán végig a fából készült galérián: Hafize sarka. Visszafogott fejkendő és divatos tűsarok.

Kopogtatnak az ajtón. Arcán félig értetlen, félig gyanakvó kifejezés.

– Egy vásárló, asszonyom.

– Mindjárt megyek. Foglalkoznál addig Topaloğlu úrral?

Kétszáz euróban állapodtunk meg ezért a háromért.

– Készpénzben – teszi hozzá a férfi. Hafize még húsz százalékkal lejjebb srófolja majd az árat – ez a „kezelési költsége”.

Ahhoz képest, hogy a bevett társadalmi formákhoz ragaszkodni igyekvő fiatal nő, olyan keményen alkuszik, mint egy utcai árus, aki Eminönünél, a rakparton árusítja az olcsó hamisítványnak számító focistamezeket.

A körkörösen végigfutó balkonról lenéz a régi semahanéba, a táncterembe, ahol egy másik korban dervisek forogtak az Istenig elérő eksztázisig. Egy férfi hajol egy Tórákkal teli vitrin fölé.

A nagy sárgaréz gyertyatartó eltakarja, de Ayşe észreveszi a hátán az eskiköyi tócsák olajragyogásaként végigfodrozódó fényes felületet. Nanoszőtt anyag. Drága öltöny.

Míg lemegy a lépcsőn, Adnan egy videofelvételt trilláz a ceptepjére. A széles Boszporuszt pillantja meg, mólónál fehér motorcsónak, égből lebukó sirályok, a kamera lassan körbepásztáz a szoroson, egészen a hídig. Áthalad egy gáztanker. Adnan rajta tartja a kamerát. A palotája, az álma a Türkiz lezárását követően. De még mindig a Boszporusz rossz partján, anatóliai fiú.

Ayşénak vissza kell jutnia Európába.

– Ayşe Erkoç vagyok.

A vásárló elfogadja a felé nyújtott kezet. Elektronikus névjegykártyák sercennek egyik tenyérből a másikba.

49

2012. 05. 23. 11:52:43

– Haydar Akgün. A zsidó kéziratait nézegettem. Van itt néhány nagyon ügyes mikrográfia. – Moaréminta, feketén a még feketébb, öltönye anyagán rácsszerkezet. Mandzsettájánál ezüst.

Ayşe rajong az ezüstért. Az ezüst visszafogottságot jelent.

– Tulajdonképpen kettős mikrográfia. Ha az ember alaposabban szemügyre veszi, látszik, hogy a kalligráfián belül újabb kalligráfia kezdődik.

Akgün még közelebb hajol a laphoz. Pislantással kapcsolja be ceptepjét. Lézerek táncolnak a szemén, ahogy felnagyított képet vetítenek a retinájára. A lap Mózes öt könyvének egyikéből van, a szöveg egymásba fonódó növényi szárak, rácsozat és képzeletbeli, sárkányfejű, kígyófarkú címerállatok díszítőkeretében látható. A díszítés csalóka – az első káprázat után gondosan szemügyre véve kiderül róla, hogy a körvonalak aprócska írásjegyekből állnak. Csakis nagyítással jelenik meg a mikrográfia második szintje – a betűk maguk is még apróbb írásból állnak össze. Akgünnek elkerekedik a szeme.

– Ez egészen kivételes alkotás. Eddig csak két helyen láttam ilyet. Az egyik egy párizsi műkereskedő galériájában volt, a másik a British Library egyik kódexében. Gondolom, szefárd. Spanyol, portugál?

– Ahogy mondja, portugál. A család a tizenötödik században menekült Portóból Konstantinápolyba. A mikrográfos szegély Dávid király leszármazása Ruth könyvéből.

– Igazi ritkaság – mondja Akgün, ahogy belemerül a kalligráfia szövedékébe.

– Köszönöm – feleli Ayşe. Ez az egyik legkedvesebb áruja.

Rengeteg tapintatosan átadott eurósborítékba került kihozni a rendőrség műkincsekkel kapcsolatos bűntényekkel foglalkozó osztályáról. Abban a pillanatban meg akarta szerezni, amikor a rendőrségnél lévő összekötője megmutatta neki. Van, akinek az így megszerezhető, a hatalommal járó izgalom, az ezzel szerez50

KM_AA_Dervishaz_beliv.indd 50-51

hető pénz, a presztízs számít. Ayşénak a szépség, az arámi és szír szövegektől kezdve Oxürhünkosz démotikus görögjén át Lisszabon és Milánó talmudtudósainak lelkiismeretesen négyszögletesre formált héberén keresztül Bagdad, Fez és a művelt Granada koránmásolóinak isteni kalligráfiáiig csigavonalban tekergőző szépséges kézírás volt a lényeg. Belefolyt a kolostorokból származó evangéliumi illumináció szerves vonalaiba Szent Katalintól Cluny-ig, ott volt a görög és örmény ikonok örökös fényében, keresztül a perzsa miniatúrafestő hajszálvékony, szemkápráztató részletességében, egészen Blake képzelőerejének lángjaiig. Mi másért érdemes a szépséggel üzletelni, ha nem magáért a szépségért?

– Azon töpreng, meddig lehet ezt folytatni, ezt az íráson belüli íráson belüli íráson belüli írást? – szólal meg Akgün. – Nanográfia? Maga szerint olyasmi lehet, mint a nanotechnológia? Minél kisebb, annál hatékonyabb? Léteznek-e annyira kicsiny szintek, amelyeket már nem tudunk elolvasni, pedig ezeknek van a legnagyobb, tudatalatti hatásuk?

Ayşe felsandít a balkonra, ahol Hafize épp a tekke régi temetőjébe vezető hátsó lépcső felé tereli Topaloğlut. Alig észrevehetően felmutatja három ujját. Harminc százalékos engedmény. Jó kislány. Az Erkoç Galériának minden talált centre szüksége van.

– Tessék?

– Nanográfia, ami belopakodik az agyba és arra késztet minket, hogy higgyünk Istenben.

– Ha bárki képes ilyesmire, akkor azok a szefárdok – mondja Ayşe.

– Kifinomult népség – feleli Akgün, ahogy felegyenesedik a kódexből. – Azt mondják, maga meg tud szerezni ritkaságnak számító dolgokat.

– Az embernek mindig csipetnyi kétellyel kell kezelnie vetélytársai dicséretét, de van némi… adottságom. Van valami 51

2012. 05. 23. 11:52:43

– Haydar Akgün. A zsidó kéziratait nézegettem. Van itt néhány nagyon ügyes mikrográfia. – Moaréminta, feketén a még feketébb, öltönye anyagán rácsszerkezet. Mandzsettájánál ezüst.

Ayşe rajong az ezüstért. Az ezüst visszafogottságot jelent.

– Tulajdonképpen kettős mikrográfia. Ha az ember alaposabban szemügyre veszi, látszik, hogy a kalligráfián belül újabb kalligráfia kezdődik.

Akgün még közelebb hajol a laphoz. Pislantással kapcsolja be ceptepjét. Lézerek táncolnak a szemén, ahogy felnagyított képet vetítenek a retinájára. A lap Mózes öt könyvének egyikéből van, a szöveg egymásba fonódó növényi szárak, rácsozat és képzeletbeli, sárkányfejű, kígyófarkú címerállatok díszítőkeretében látható. A díszítés csalóka – az első káprázat után gondosan szemügyre véve kiderül róla, hogy a körvonalak aprócska írásjegyekből állnak. Csakis nagyítással jelenik meg a mikrográfia második szintje – a betűk maguk is még apróbb írásból állnak össze. Akgünnek elkerekedik a szeme.

– Ez egészen kivételes alkotás. Eddig csak két helyen láttam ilyet. Az egyik egy párizsi műkereskedő galériájában volt, a másik a British Library egyik kódexében. Gondolom, szefárd. Spanyol, portugál?

– Ahogy mondja, portugál. A család a tizenötödik században menekült Portóból Konstantinápolyba. A mikrográfos szegély Dávid király leszármazása Ruth könyvéből.

– Igazi ritkaság – mondja Akgün, ahogy belemerül a kalligráfia szövedékébe.

– Köszönöm – feleli Ayşe. Ez az egyik legkedvesebb áruja.

Rengeteg tapintatosan átadott eurósborítékba került kihozni a rendőrség műkincsekkel kapcsolatos bűntényekkel foglalkozó osztályáról. Abban a pillanatban meg akarta szerezni, amikor a rendőrségnél lévő összekötője megmutatta neki. Van, akinek az így megszerezhető, a hatalommal járó izgalom, az ezzel szerez50

KM_AA_Dervishaz_beliv.indd 50-51

hető pénz, a presztízs számít. Ayşénak a szépség, az arámi és szír szövegektől kezdve Oxürhünkosz démotikus görögjén át Lisszabon és Milánó talmudtudósainak lelkiismeretesen négyszögletesre formált héberén keresztül Bagdad, Fez és a művelt Granada koránmásolóinak isteni kalligráfiáiig csigavonalban tekergőző szépséges kézírás volt a lényeg. Belefolyt a kolostorokból származó evangéliumi illumináció szerves vonalaiba Szent Katalintól Cluny-ig, ott volt a görög és örmény ikonok örökös fényében, keresztül a perzsa miniatúrafestő hajszálvékony, szemkápráztató részletességében, egészen Blake képzelőerejének lángjaiig. Mi másért érdemes a szépséggel üzletelni, ha nem magáért a szépségért?

– Azon töpreng, meddig lehet ezt folytatni, ezt az íráson belüli íráson belüli íráson belüli írást? – szólal meg Akgün. – Nanográfia? Maga szerint olyasmi lehet, mint a nanotechnológia? Minél kisebb, annál hatékonyabb? Léteznek-e annyira kicsiny szintek, amelyeket már nem tudunk elolvasni, pedig ezeknek van a legnagyobb, tudatalatti hatásuk?

Ayşe felsandít a balkonra, ahol Hafize épp a tekke régi temetőjébe vezető hátsó lépcső felé tereli Topaloğlut. Alig észrevehetően felmutatja három ujját. Harminc százalékos engedmény. Jó kislány. Az Erkoç Galériának minden talált centre szüksége van.

– Tessék?

– Nanográfia, ami belopakodik az agyba és arra késztet minket, hogy higgyünk Istenben.

– Ha bárki képes ilyesmire, akkor azok a szefárdok – mondja Ayşe.

– Kifinomult népség – feleli Akgün, ahogy felegyenesedik a kódexből. – Azt mondják, maga meg tud szerezni ritkaságnak számító dolgokat.

– Az embernek mindig csipetnyi kétellyel kell kezelnie vetélytársai dicséretét, de van némi… adottságom. Van valami 51

2012. 05. 23. 11:52:43

konkrét dolog, amit keres? Odafenn külön megtekintésre szolgáló helyiség is a rendelkezésére áll.

– Azt hiszem, aligha valószínű, hogy ilyesmije van raktáron.

Kifejezetten ritka, igen értékes tárgyról van szó, és ha bárhol előfordul, akkor Isztambulban, de ha ön képes ilyet találni nekem, egymillió eurót fizetek érte.

Ayşe sokszor elgondolkodott már azon, milyen érzés lesz, amikor az egész életét megváltoztató pénzmennyiség sétál be a galériájába. Adnan a gázkereskedése során átfolyó, nyereséggé szilárduló milliók ökölkeménységű izgalmáról szokott beszélni. „Ne hagyd, hogy elcsavarja a fejedet” – szokta mondani. Az a halálba visz. Most egy ezereurós öltöny hétfő délelőtt egymilliót ajánl neki – hogyne hagyná elcsavarni a fejét?

– Az rengeteg pénz, Akgün úr.

– Úgy van, és nem is várom el magától, hogy előzetes költségekre szolgáló díjazás nélkül fogjon hozzá.

Zakójából elővesz egy fehér borítékot és átadja Ayşénak. Csak úgy dagad a pénztől. Átveszi, és úgy kell ráparancsolnia az ujjaira, hogy ne tapogassák ki a vastagságát, se a bankjegyek számát.

– Még mindig nem mondta meg, mit is keressek meg magának.

Hafize visszatért Topaloğlu úr kitessékeléséből. Szokott igyekezete, hogy teát készítsen – teát minden egyes vásárlónak, teát, teát – megdermed e szavak hallatán: „egymillió euró”.

– Igazán egyszerű – mondja Akgün. – Venni szeretnék egy mézzé lett embert.

v Leyla a 19-esen áll, a jó, interjúra menő kosztümében és a tárgyalásra használt magassarkújában, a kapaszkodóhoz préselve. Álla kis híján egy magas, tejszagú külföldi fiatal szegycsontját böködi; 52

KM_AA_Dervishaz_beliv.indd 52-53

mögötte kövér, középkorú férfi, akinek a keze rendre a társadalmilag elfogadott nehézkedés alá, a fenekéhez vándorol. Mi tartóztatja fel a villamost? Öt perccel ezelőtt egy nagy zökkenéssel megállt a Necatibey cadessi közepén. Hát nem tudja az IETT, hogy neki interjúra kell mennie? Ráadásul meleg van, egyre melegebb. Ő pedig beleizzad az egyetlen interjúra menő kosztümébe.

A vezető bemondja, hogy előttük baleset történt. Ez általában öngyilkosságot jelent. Isztambulban többnyire a Boszporusz sötét vonzása kínálja a kézenfekvő távozási módot, azonban elég csak letérdelni és a kerekek guillotine-ja alá hajtani a fejet – ez gyorsan és biztosan elintézi. Demrében, ahol a nap ragyogón csillan a műanyag melegsátrak végeláthatatlan sorának tetején, mindig az autó ablakán bedugott locsolócsőt használták.

– Bomba robbant! – sivítja egy nő jobb kosztümben, mint Leyláé. A szemén ceptep – a reggeli hírek címeit olvassa. – Bomba egy villamoson.

A 19-esen teljes a hatás. Az utasok hulláma felragadja a kis Leyla Gültaşlit, és olyan erősen a vándorló kezű férfinak vágja, hogy a fickó felnyög. Emberek nyomakodnak az ajtókhoz, ám egyik sem nyílik. Mindenki felborul, ahogy a villamos mozgásba lendül. Hátrafelé megy. Kerekei csikorognak, karistolják a sínt.

– Hé, hé, állásinterjúm van! – kiáltja Leyla.

A villamos megáll. Az ajtók kinyílnak. A tömeg kinyomja ugyanarra a peronra, ahol felszállt. Harmincöt perce volt az interjúra érni. A cipőjét megtaposták, a kosztümje összegyűrődött, a haja összekócolódott és úszik a verítékben, de az arca rendben van, úgyhogy leszegi a fejét és utat tör magának a forgókeresztig, majd ki a forgalomba. Úgy szervezte meg a készülődést az interjúra, mintha esküvő lenne. Mialatt erkélyén a forró éjszaka nappallá szürkült, alsóneműben sétálgatott fel és alá, kinyitotta a vasalódeszkát, vizet fröcskölt az egy szem jó kosztümére és blúzára, ahogy a forró 53

2012. 05. 23. 11:52:43

konkrét dolog, amit keres? Odafenn külön megtekintésre szolgáló helyiség is a rendelkezésére áll.

– Azt hiszem, aligha valószínű, hogy ilyesmije van raktáron.

Kifejezetten ritka, igen értékes tárgyról van szó, és ha bárhol előfordul, akkor Isztambulban, de ha ön képes ilyet találni nekem, egymillió eurót fizetek érte.

Ayşe sokszor elgondolkodott már azon, milyen érzés lesz, amikor az egész életét megváltoztató pénzmennyiség sétál be a galériájába. Adnan a gázkereskedése során átfolyó, nyereséggé szilárduló milliók ökölkeménységű izgalmáról szokott beszélni. „Ne hagyd, hogy elcsavarja a fejedet” – szokta mondani. Az a halálba visz. Most egy ezereurós öltöny hétfő délelőtt egymilliót ajánl neki – hogyne hagyná elcsavarni a fejét?

– Az rengeteg pénz, Akgün úr.

– Úgy van, és nem is várom el magától, hogy előzetes költségekre szolgáló díjazás nélkül fogjon hozzá.

Zakójából elővesz egy fehér borítékot és átadja Ayşénak. Csak úgy dagad a pénztől. Átveszi, és úgy kell ráparancsolnia az ujjaira, hogy ne tapogassák ki a vastagságát, se a bankjegyek számát.

– Még mindig nem mondta meg, mit is keressek meg magának.

Hafize visszatért Topaloğlu úr kitessékeléséből. Szokott igyekezete, hogy teát készítsen – teát minden egyes vásárlónak, teát, teát – megdermed e szavak hallatán: „egymillió euró”.

– Igazán egyszerű – mondja Akgün. – Venni szeretnék egy mézzé lett embert.

v Leyla a 19-esen áll, a jó, interjúra menő kosztümében és a tárgyalásra használt magassarkújában, a kapaszkodóhoz préselve. Álla kis híján egy magas, tejszagú külföldi fiatal szegycsontját böködi; 52

KM_AA_Dervishaz_beliv.indd 52-53

mögötte kövér, középkorú férfi, akinek a keze rendre a társadalmilag elfogadott nehézkedés alá, a fenekéhez vándorol. Mi tartóztatja fel a villamost? Öt perccel ezelőtt egy nagy zökkenéssel megállt a Necatibey cadessi közepén. Hát nem tudja az IETT, hogy neki interjúra kell mennie? Ráadásul meleg van, egyre melegebb. Ő pedig beleizzad az egyetlen interjúra menő kosztümébe.

A vezető bemondja, hogy előttük baleset történt. Ez általában öngyilkosságot jelent. Isztambulban többnyire a Boszporusz sötét vonzása kínálja a kézenfekvő távozási módot, azonban elég csak letérdelni és a kerekek guillotine-ja alá hajtani a fejet – ez gyorsan és biztosan elintézi. Demrében, ahol a nap ragyogón csillan a műanyag melegsátrak végeláthatatlan sorának tetején, mindig az autó ablakán bedugott locsolócsőt használták.

– Bomba robbant! – sivítja egy nő jobb kosztümben, mint Leyláé. A szemén ceptep – a reggeli hírek címeit olvassa. – Bomba egy villamoson.

A 19-esen teljes a hatás. Az utasok hulláma felragadja a kis Leyla Gültaşlit, és olyan erősen a vándorló kezű férfinak vágja, hogy a fickó felnyög. Emberek nyomakodnak az ajtókhoz, ám egyik sem nyílik. Mindenki felborul, ahogy a villamos mozgásba lendül. Hátrafelé megy. Kerekei csikorognak, karistolják a sínt.

– Hé, hé, állásinterjúm van! – kiáltja Leyla.

A villamos megáll. Az ajtók kinyílnak. A tömeg kinyomja ugyanarra a peronra, ahol felszállt. Harmincöt perce volt az interjúra érni. A cipőjét megtaposták, a kosztümje összegyűrődött, a haja összekócolódott és úszik a verítékben, de az arca rendben van, úgyhogy leszegi a fejét és utat tör magának a forgókeresztig, majd ki a forgalomba. Úgy szervezte meg a készülődést az interjúra, mintha esküvő lenne. Mialatt erkélyén a forró éjszaka nappallá szürkült, alsóneműben sétálgatott fel és alá, kinyitotta a vasalódeszkát, vizet fröcskölt az egy szem jó kosztümére és blúzára, ahogy a forró 53

2012. 05. 23. 11:52:43

vasalóval dolgozott rajta. Amióta Zehra bejelentette, hogy vis�szaköltözik Antalyába, szörnyű szokásokat vett fel. Mialatt a kosztüm a vállfán lógott és elszállt belőle a frissen vasalt ruha vegyszerillata, lezuhanyozott. A víz éppoly silány és szeszélyes volt, mint mindig. Leyla ide-oda lépdelt és táncolt a langyos vízsugár alatt. Hetven másodperc, samponnal együtt. Nem több.

Múlt héten a főbérlő cetlit csúsztatott be minden egyes ajtó alá, amelyben azt magyarázta, hogy megint felmentek a közműhasználati díjak. Isztambul szomja olthatatlan. A hajsütővas már bedugva melegedett. Leyla Gültaşli ugrándozni kezdett a hajszárítóval, és közben végigment az adatokon.

Gençler Játék. Fiújátékok. Hat és tizenegy év közötti korosztálynak. Húzómárkák: Csatamacskák TM; Gü-Yen-Ji, a ceptepes, kézfogásos cserélhető kártyás játékuk, két évvel ezelőtt az év játéka volt az EU-ban. Sikerük az aprobotokra épül. Az emeleti furcsa fiúnak is van egy. Leyla biztos benne, hogy azokkal szokta figyelni őt. Csakhogy van egy hely a marketingosztályukon, ő pedig marketinges, úgyhogy ő is lesz olyan jó Csatamacskák TM-ben és aprobotokban, mint a többiek.

Először a kosztüm jön, aztán a smink. Egy óra húsz perce van odaérni a Gençlerhez. Az még rengeteg idő. A táskája jó márka, de nem olyan luxus, hogy nyilvánvalóan hamisítvány legyen.

Pedig az. Egy üzletasszonynak rendelkeznie kell egy meggyőző kiegészítővel a ruhatárában. Aztán a cipő és indulás.

Már csak huszonkét perc, ő pedig átkozza magát, amiért nem jutott eszébe, hogy edzőcipőt húzzon. A táskába tehette volna az elegánsabbat, és amikor az utolsó simításokat végzi a sminkjén a női mosdóban, átcserélhette volna. De már mindegy, végül is ebben a cipőben is tud futni… bár nem valami gyorsan. Csakhogy a tömeg egyre sűrűbb a Necatibey cadessin, Leyla pedig most éri el a rendőrségi kordont, előtte a villamos: az ablakai kirobbantak, a teteje kinyílt és kihajlott, és emberek állnak a vörös-kék 54

KM_AA_Dervishaz_beliv.indd 54-55

villogós rohamkocsik között. Az utat lezárták. Leyla dühödt csalódottságában felkiált.

– Engedjenek át, engedjenek át!

– Hé, mit gondol, hová megy? – szól rá egy rendőr, de Leyla csak tör előre. – Hé!

Bal felé keskeny sokak, sokkal több lépcső annál, mint ami ilyen melegben és ilyen cipőben józan választásnak számít. Tizenöt perc. Leyla Gültaşli vesz egy mély levegőt, vállára dobja a táskáját és elindul felfelé.

Valamikor régen érkezett négy lány délről. A szülőhelyüket ötven kilométer se választotta el egymástól, s belengte a tenger illata, de mindezt csak a dervisház után vették észre. Leyla csak úgy költözhetett Demre műanyagföldjéből Isztambulba, ha Sezen nagynéni gondoskodik róla. Leyla előtte még soha nem találkozott Sezen nagynénivel, sem a család távoli, isztambuli ágának többi tagjával. Az Atatürk repülőtér zaj-lábnyomában lévő harmadik emeleti lakásuk erkélyére török zászlót feszítettek ki, a lármás, csörömpölő nemzedékekkel és hozzátartozóikkal teli konyhában pedig egy Honda motor állt – Sezen nagynéni, ez a hetvenvalahány éves mátriárka pedig célzásokkal, pofonokkal és fejbiccentésekkel uralkodott mind felett. A vidéki lány akaratán kívül egy szappanoperában találta magát, tele férjekkel, feleségekkel és gyerekekkel, barátnőkkel és barátokkal, szövetségesekkel és vetélytársakkal, viszályokkal és kibékülésekkel, ordítozós veszekedésekkel és könnyes, szextől rekedt egymásra találásokkal. Leyla Gültaşli ennek az érzelmi viharnak a közepén, a konyhaasztalnál, a Honda motor szívócsövétől olajos térddel próbált meg dolgozni, mialatt körülötte tombolt a rokonsága.

Szülővárosa leghíresebb kiviteli cikke után Paradicsomkának nevezték. És ott volt még a másik világszerte ismert márka, a Mikulás. Leyla tanulmányi eredményei pedig egyre romlottak.

Egyes órákat nem is sikerült teljesítenie.

55

2012. 05. 23. 11:52:44

vasalóval dolgozott rajta. Amióta Zehra bejelentette, hogy vis�szaköltözik Antalyába, szörnyű szokásokat vett fel. Mialatt a kosztüm a vállfán lógott és elszállt belőle a frissen vasalt ruha vegyszerillata, lezuhanyozott. A víz éppoly silány és szeszélyes volt, mint mindig. Leyla ide-oda lépdelt és táncolt a langyos vízsugár alatt. Hetven másodperc, samponnal együtt. Nem több.

Múlt héten a főbérlő cetlit csúsztatott be minden egyes ajtó alá, amelyben azt magyarázta, hogy megint felmentek a közműhasználati díjak. Isztambul szomja olthatatlan. A hajsütővas már bedugva melegedett. Leyla Gültaşli ugrándozni kezdett a hajszárítóval, és közben végigment az adatokon.

Gençler Játék. Fiújátékok. Hat és tizenegy év közötti korosztálynak. Húzómárkák: Csatamacskák TM; Gü-Yen-Ji, a ceptepes, kézfogásos cserélhető kártyás játékuk, két évvel ezelőtt az év játéka volt az EU-ban. Sikerük az aprobotokra épül. Az emeleti furcsa fiúnak is van egy. Leyla biztos benne, hogy azokkal szokta figyelni őt. Csakhogy van egy hely a marketingosztályukon, ő pedig marketinges, úgyhogy ő is lesz olyan jó Csatamacskák TM-ben és aprobotokban, mint a többiek.

Először a kosztüm jön, aztán a smink. Egy óra húsz perce van odaérni a Gençlerhez. Az még rengeteg idő. A táskája jó márka, de nem olyan luxus, hogy nyilvánvalóan hamisítvány legyen.

Pedig az. Egy üzletasszonynak rendelkeznie kell egy meggyőző kiegészítővel a ruhatárában. Aztán a cipő és indulás.

Már csak huszonkét perc, ő pedig átkozza magát, amiért nem jutott eszébe, hogy edzőcipőt húzzon. A táskába tehette volna az elegánsabbat, és amikor az utolsó simításokat végzi a sminkjén a női mosdóban, átcserélhette volna. De már mindegy, végül is ebben a cipőben is tud futni… bár nem valami gyorsan. Csakhogy a tömeg egyre sűrűbb a Necatibey cadessin, Leyla pedig most éri el a rendőrségi kordont, előtte a villamos: az ablakai kirobbantak, a teteje kinyílt és kihajlott, és emberek állnak a vörös-kék 54

KM_AA_Dervishaz_beliv.indd 54-55

villogós rohamkocsik között. Az utat lezárták. Leyla dühödt csalódottságában felkiált.

– Engedjenek át, engedjenek át!

– Hé, mit gondol, hová megy? – szól rá egy rendőr, de Leyla csak tör előre. – Hé!

Bal felé keskeny sokak, sokkal több lépcső annál, mint ami ilyen melegben és ilyen cipőben józan választásnak számít. Tizenöt perc. Leyla Gültaşli vesz egy mély levegőt, vállára dobja a táskáját és elindul felfelé.

Valamikor régen érkezett négy lány délről. A szülőhelyüket ötven kilométer se választotta el egymástól, s belengte a tenger illata, de mindezt csak a dervisház után vették észre. Leyla csak úgy költözhetett Demre műanyagföldjéből Isztambulba, ha Sezen nagynéni gondoskodik róla. Leyla előtte még soha nem találkozott Sezen nagynénivel, sem a család távoli, isztambuli ágának többi tagjával. Az Atatürk repülőtér zaj-lábnyomában lévő harmadik emeleti lakásuk erkélyére török zászlót feszítettek ki, a lármás, csörömpölő nemzedékekkel és hozzátartozóikkal teli konyhában pedig egy Honda motor állt – Sezen nagynéni, ez a hetvenvalahány éves mátriárka pedig célzásokkal, pofonokkal és fejbiccentésekkel uralkodott mind felett. A vidéki lány akaratán kívül egy szappanoperában találta magát, tele férjekkel, feleségekkel és gyerekekkel, barátnőkkel és barátokkal, szövetségesekkel és vetélytársakkal, viszályokkal és kibékülésekkel, ordítozós veszekedésekkel és könnyes, szextől rekedt egymásra találásokkal. Leyla Gültaşli ennek az érzelmi viharnak a közepén, a konyhaasztalnál, a Honda motor szívócsövétől olajos térddel próbált meg dolgozni, mialatt körülötte tombolt a rokonsága.

Szülővárosa leghíresebb kiviteli cikke után Paradicsomkának nevezték. És ott volt még a másik világszerte ismert márka, a Mikulás. Leyla tanulmányi eredményei pedig egyre romlottak.

Egyes órákat nem is sikerült teljesítenie.

55

2012. 05. 23. 11:52:44

Felkereste Kevser kisnénit, a Gültaşlik nagyvezírét, aki felhívta Leyla anyját Demrében. A két nő vagy egy órán át beszélt egymással. Megszületett a döntés. Leyla osztozhat egy lakáson megfelelő lányokkal, amennyiben minden pénteken jelentkezik Kevser kisnéninél. Fiúkról természetesen szó sem lehet. A közgazdasági főiskolán volt egy tisztességes lány Antalyából, akinek volt egy nagyon központi helye nagyon jó áron Beyoğluban. Így költözött be Leyla a dervisházba, és kiderült, hogy azért központi a hely, mert a rozzant, búskomor Eskiköyben van, és azért olcsó, mert a köztársaság kikiáltása óta, vagyis legalább egy évszázada nem újították már fel. A három marketinges és pénzügyes diák között Leylának még annyi nyugalma sem volt, mint a hondakonyhában. Itt is Paradicsomkának hívták. A lányoktól elfogadta. Kevser kisnéni minden pénteken felhívta, ahogy ígérte. Leyla éppoly átgondoltan válaszolgatott neki. Két év múlva kitüntetéssel diplomázott. A szülei feljöttek busszal a diplomaosztójára. Az isztambuli ág holmi műanyagjáték elemei módjára mozgatta a családtagokat a szobák között, hogy a lakásokban – kifutópályára nyíló kilátás! – helyet szorítson a demrei paradicsomtermesztőknek. Aranyat adtak neki, és minden egyes fényképen csukva van a szemük.

Szóval volt ez a négy lány délről, akik egy kicsiny, büdös lakáson osztoztak az Adem Dede tekkében. Mindnyájan a Marmara Közgazdasági Főiskolán szereztek diplomát. Aztán az egyik elment Frankfurtba dolgozni egy befektetési bankba. Egy elköltözött egy frissen kezdő nagydobozosba egy Antalya melletti kopár dombon. Öt héttel később a harmadik bejelentette, hogy visszaköltözik Antalyába, és hozzámegy egy mindeddig nem is sejtett udvarlóhoz. Leyla pedig ott maradt barátok, pénz és munka nélkül az omlatag dervisházban: az egyetlen, aki nem gondoskodott magának valamilyen körvonalazódó jövőről. Isztambulban egymás sarkára hágtak a marketingdiplomás, okos, 56

KM_AA_Dervishaz_beliv.indd 56-57

fiatal lányok. A pénz napról napra, számláról számlára apadt, de egy dolog biztos volt: soha többé nem költözik vissza a visítozó életekkel és sugárhajtóművekkel teli lakásba.

Leyla számolja a fokokat: harmincegy, harminckettő, harminchárom. Ismerősek az utcák: ez a Cinóberfesték-gyártó vége.

Néhány száz méterre van csak az otthonától. Visszasiethetne kényelmes cipőért. Tizenkét perc. Ha kijut az Inönü cadessira, ott vannak buszok, dolmuşok, még taxik is, bár azok felemésztenék az utolsó fillérét is, igaz ugyan, hogy persze mindennek szépen össze kellene érnie, márpedig ez itt Isztambul. Ujja remeg a megerőltetéstől. Fülében zúgás. Az istenit, hogy mennyire rossz kondiban van! Túlságosan sok éjszakát töltött el a tévé előtt, mert az hangokkal és élettel tölti meg a lakást. Aztán rádöbben, hogy nem saját teste zsong. Valami rajta kívüli dolog. Moszkitók felhője lepi el. Kezével hessegeti a rajt… tűnés innen, élősködők!

A fekete gomolygás felrebben a kezétől és lebegő szitakötővé sűrűsödik össze. Félelmében elakad a lélegzete. Még Leyla Gültaşli is hallott ezekről a dolgokról. A Cinóberfesték-gyártó utcában mindenfelé egy helyben állnak a reggeli járókelők, mialatt a robotszitakötők azonosítják őket. A szerkezet csőlégcsavaros szárnya segítségével lebeg. Siess már, siess már, siess már! Tíz perc múlva interjúja lesz. Tíz. Megtehetné, hogy összeroppantja az izét és már megy is tovább, de a gépezet megrémíti. A katonákkal lehet szemezni, lehet kicsit flörtölni velük, hogy jó napjuk legyen, ők pedig egy biccentéssel továbbengednék. A katonák emberek. Úgy hallotta, ezek a valamik mérgező tüskével, gonosz kis nanotechnológiás fullánkkal rendelkeznek. Mindenki maga keresi a bajt, ha ellenszegül nekik. De annyira lassú, lassú, lassú, ő pedig késésben van, késésben, nagy késésben. A lézerfénytől pislognia kell – a biztonsági robot letapogatta az íriszét. A szitakötő felemelkedik és egy halom muslincává hullik szét. Most akkor indulás. A lépcsőkön fenn és lenn, végig a Cinóberfesték57

2012. 05. 23. 11:52:44

Felkereste Kevser kisnénit, a Gültaşlik nagyvezírét, aki felhívta Leyla anyját Demrében. A két nő vagy egy órán át beszélt egymással. Megszületett a döntés. Leyla osztozhat egy lakáson megfelelő lányokkal, amennyiben minden pénteken jelentkezik Kevser kisnéninél. Fiúkról természetesen szó sem lehet. A közgazdasági főiskolán volt egy tisztességes lány Antalyából, akinek volt egy nagyon központi helye nagyon jó áron Beyoğluban. Így költözött be Leyla a dervisházba, és kiderült, hogy azért központi a hely, mert a rozzant, búskomor Eskiköyben van, és azért olcsó, mert a köztársaság kikiáltása óta, vagyis legalább egy évszázada nem újították már fel. A három marketinges és pénzügyes diák között Leylának még annyi nyugalma sem volt, mint a hondakonyhában. Itt is Paradicsomkának hívták. A lányoktól elfogadta. Kevser kisnéni minden pénteken felhívta, ahogy ígérte. Leyla éppoly átgondoltan válaszolgatott neki. Két év múlva kitüntetéssel diplomázott. A szülei feljöttek busszal a diplomaosztójára. Az isztambuli ág holmi műanyagjáték elemei módjára mozgatta a családtagokat a szobák között, hogy a lakásokban – kifutópályára nyíló kilátás! – helyet szorítson a demrei paradicsomtermesztőknek. Aranyat adtak neki, és minden egyes fényképen csukva van a szemük.

Szóval volt ez a négy lány délről, akik egy kicsiny, büdös lakáson osztoztak az Adem Dede tekkében. Mindnyájan a Marmara Közgazdasági Főiskolán szereztek diplomát. Aztán az egyik elment Frankfurtba dolgozni egy befektetési bankba. Egy elköltözött egy frissen kezdő nagydobozosba egy Antalya melletti kopár dombon. Öt héttel később a harmadik bejelentette, hogy visszaköltözik Antalyába, és hozzámegy egy mindeddig nem is sejtett udvarlóhoz. Leyla pedig ott maradt barátok, pénz és munka nélkül az omlatag dervisházban: az egyetlen, aki nem gondoskodott magának valamilyen körvonalazódó jövőről. Isztambulban egymás sarkára hágtak a marketingdiplomás, okos, 56

KM_AA_Dervishaz_beliv.indd 56-57

fiatal lányok. A pénz napról napra, számláról számlára apadt, de egy dolog biztos volt: soha többé nem költözik vissza a visítozó életekkel és sugárhajtóművekkel teli lakásba.

Leyla számolja a fokokat: harmincegy, harminckettő, harminchárom. Ismerősek az utcák: ez a Cinóberfesték-gyártó vége.

Néhány száz méterre van csak az otthonától. Visszasiethetne kényelmes cipőért. Tizenkét perc. Ha kijut az Inönü cadessira, ott vannak buszok, dolmuşok, még taxik is, bár azok felemésztenék az utolsó fillérét is, igaz ugyan, hogy persze mindennek szépen össze kellene érnie, márpedig ez itt Isztambul. Ujja remeg a megerőltetéstől. Fülében zúgás. Az istenit, hogy mennyire rossz kondiban van! Túlságosan sok éjszakát töltött el a tévé előtt, mert az hangokkal és élettel tölti meg a lakást. Aztán rádöbben, hogy nem saját teste zsong. Valami rajta kívüli dolog. Moszkitók felhője lepi el. Kezével hessegeti a rajt… tűnés innen, élősködők!

A fekete gomolygás felrebben a kezétől és lebegő szitakötővé sűrűsödik össze. Félelmében elakad a lélegzete. Még Leyla Gültaşli is hallott ezekről a dolgokról. A Cinóberfesték-gyártó utcában mindenfelé egy helyben állnak a reggeli járókelők, mialatt a robotszitakötők azonosítják őket. A szerkezet csőlégcsavaros szárnya segítségével lebeg. Siess már, siess már, siess már! Tíz perc múlva interjúja lesz. Tíz. Megtehetné, hogy összeroppantja az izét és már megy is tovább, de a gépezet megrémíti. A katonákkal lehet szemezni, lehet kicsit flörtölni velük, hogy jó napjuk legyen, ők pedig egy biccentéssel továbbengednék. A katonák emberek. Úgy hallotta, ezek a valamik mérgező tüskével, gonosz kis nanotechnológiás fullánkkal rendelkeznek. Mindenki maga keresi a bajt, ha ellenszegül nekik. De annyira lassú, lassú, lassú, ő pedig késésben van, késésben, nagy késésben. A lézerfénytől pislognia kell – a biztonsági robot letapogatta az íriszét. A szitakötő felemelkedik és egy halom muslincává hullik szét. Most akkor indulás. A lépcsőkön fenn és lenn, végig a Cinóberfesték57

2012. 05. 23. 11:52:44

gyártó mentén okosfüstté válik a sok szitakötő. Leyla átjutott, de szörnyen, borzasztóan, végzetesen késésben van.

A bomba miatt elterelt forgalom mind az Inönü cadessira megy át. Leyla nyöszörögni kezd az orral lökhárítóhoz, ajtóval ajtóhoz préselődött járművek mozdulatlan halma láttán. Folyamatosan szólnak a dudák. Átszuszakolja magát az álló autók között. Városi autó kis buborékja fékez le hirtelen, Leyla pedig elsurran előtte. A sofőr nyomja a dudát, de ő egy szemtelen legyintés közepette elsasszézik onnan. Ott egy busz, ott egy busz, ott egy busz! Halálos torreádor-táncot jár a sürgető forgalomban, közelebb, egyre közelebb a buszhoz. Az utasok sora egyre rövidül. Az ajtók záródnak. A fenébe ezzel a hülye cipővel, mi járt az eszében, amikor ezt húzta fel? A férfiak soha nem nézik meg a cipőket. A busz kifelé indexel a megállóból, de ő még eléri, még eléri! Leyla az ajtón dörömböl. Két iskolásfiú fixírozza.

A csigatempóban haladó busz mellett szalad, és az oldalát veri.

– Állj, állj, állj! – Aztán rés nyílik a busz előtt, ami így elhúz mellette, és biodízel aromás pöffenetét hagyja csak a lányra.

Leyla áll, és miközben autók kerülgetik, szitkozódik – jó, hosszú, déli, paradicsomtermesztő káromkodások.

Dolmuş, dolmuş, dolmuş. Van belőlük egy csapatravaló – jámbor asszonyok módjára összebújó, csapott hátú minibuszok – de túlságosan messze vannak, túlságosan távol a buszmegállótól, és még ha sikerülne is leintenie egyet, fénysebességgel kellene mennie, hogy időben odaérhessen. Még gyorsabban. A próféta se érne oda Burak hátán a Gençler Játékhoz időben az állásinterjúra. Leyla jajong, kétségbeesésében az égnek emeli karját a bedugult Inönü cadessi kellős közepén. Ceptepje csengése csak ráerősít a kudarcára. Kifutott az időből. Vége. Már telefonálni sincs értelme. Isztambulban túlságosan is sok van Leyla Gültaşlikból.

– El tudom végezni azt a munkát! – kiáltja csak úgy, az utcának. – Könnyen el tudom végezni!

58

KM_AA_Dervishaz_beliv.indd 58-59

Hányingere van, rosszul érzi magát egyszerre hülyének és beképzeltnek tetsző kosztümében és cipőjében, olcsó hamisítvány táskájával. Kell neki az állás, kell a pénz, kell, hogy ne menjen vissza a kifutópályára néző lakásba, de mindenek előtt az kell neki, hogy soha többé ne lássa a Demre kertjei és földjei fölötti műanyagfedél végtelen kilométerein megcsillanó napfényt, ne szívja be a paradicsom émelyítően ismerős, kábító illatát. Alig egy hajszál választja el attól, hogy elsírja magát a mozdulatlan forgalmú Inönü cadessin. Ez így nem mehet tovább. Így nem láthatják. Menj haza! Holnap összeszeded, kicsinosítod magadat, elindulsz újra, és megmutatod nekik, hogy jó vagy. Miért, miért, miért épp ezen a napon kellett úgy döntenie az öngyilkos merénylőnek, hogy felrobbantja magát Isten színe elé? Annyira önző – pont, mint minden öngyilkosság.

Félúton jár az Adem Dede térre vezető lépcsőn, amikor megszólal a ceptepje. Kevser kisnéni. Ő az utolsó, akivel beszélni szeretne most éppen. Ujja az elutasít ikonja felett lebeg. Nem teheti meg.

Mindig elérhető vagy. Ezt a mantrát belésulykolták a főiskolán.

– De sok időbe tellett. – Mint mindig, amikor Leylával beszél, most is úgy néz ki, akár egy általános iskolai tanár.

– Épp dolgom volt.

– Dolgod?

Mindig is az volt a kiindulási alap, hogy Leyla törekvései feleslegesek. A nők mindent eldobnak maguktól a családjukért – így volt ez Demrében és így Isztambulban is.

– Minden rendben, nem komoly.

– Jó-jó-jó. Mondd csak, milyen iskolát is végeztél?

Te is pontosan tudod, gondolja Leyla. Nem látom, de a hátad mögött Sezen nagynéni áll és ő irányít téged a székéből.

– Marketinget.

– Ebben benne van a pénzügyi források előteremtése és a támogatók keresése is?

59

2012. 05. 23. 11:52:44

gyártó mentén okosfüstté válik a sok szitakötő. Leyla átjutott, de szörnyen, borzasztóan, végzetesen késésben van.

A bomba miatt elterelt forgalom mind az Inönü cadessira megy át. Leyla nyöszörögni kezd az orral lökhárítóhoz, ajtóval ajtóhoz préselődött járművek mozdulatlan halma láttán. Folyamatosan szólnak a dudák. Átszuszakolja magát az álló autók között. Városi autó kis buborékja fékez le hirtelen, Leyla pedig elsurran előtte. A sofőr nyomja a dudát, de ő egy szemtelen legyintés közepette elsasszézik onnan. Ott egy busz, ott egy busz, ott egy busz! Halálos torreádor-táncot jár a sürgető forgalomban, közelebb, egyre közelebb a buszhoz. Az utasok sora egyre rövidül. Az ajtók záródnak. A fenébe ezzel a hülye cipővel, mi járt az eszében, amikor ezt húzta fel? A férfiak soha nem nézik meg a cipőket. A busz kifelé indexel a megállóból, de ő még eléri, még eléri! Leyla az ajtón dörömböl. Két iskolásfiú fixírozza.

A csigatempóban haladó busz mellett szalad, és az oldalát veri.

– Állj, állj, állj! – Aztán rés nyílik a busz előtt, ami így elhúz mellette, és biodízel aromás pöffenetét hagyja csak a lányra.

Leyla áll, és miközben autók kerülgetik, szitkozódik – jó, hosszú, déli, paradicsomtermesztő káromkodások.

Dolmuş, dolmuş, dolmuş. Van belőlük egy csapatravaló – jámbor asszonyok módjára összebújó, csapott hátú minibuszok – de túlságosan messze vannak, túlságosan távol a buszmegállótól, és még ha sikerülne is leintenie egyet, fénysebességgel kellene mennie, hogy időben odaérhessen. Még gyorsabban. A próféta se érne oda Burak hátán a Gençler Játékhoz időben az állásinterjúra. Leyla jajong, kétségbeesésében az égnek emeli karját a bedugult Inönü cadessi kellős közepén. Ceptepje csengése csak ráerősít a kudarcára. Kifutott az időből. Vége. Már telefonálni sincs értelme. Isztambulban túlságosan is sok van Leyla Gültaşlikból.

– El tudom végezni azt a munkát! – kiáltja csak úgy, az utcának. – Könnyen el tudom végezni!

58

KM_AA_Dervishaz_beliv.indd 58-59

Hányingere van, rosszul érzi magát egyszerre hülyének és beképzeltnek tetsző kosztümében és cipőjében, olcsó hamisítvány táskájával. Kell neki az állás, kell a pénz, kell, hogy ne menjen vissza a kifutópályára néző lakásba, de mindenek előtt az kell neki, hogy soha többé ne lássa a Demre kertjei és földjei fölötti műanyagfedél végtelen kilométerein megcsillanó napfényt, ne szívja be a paradicsom émelyítően ismerős, kábító illatát. Alig egy hajszál választja el attól, hogy elsírja magát a mozdulatlan forgalmú Inönü cadessin. Ez így nem mehet tovább. Így nem láthatják. Menj haza! Holnap összeszeded, kicsinosítod magadat, elindulsz újra, és megmutatod nekik, hogy jó vagy. Miért, miért, miért épp ezen a napon kellett úgy döntenie az öngyilkos merénylőnek, hogy felrobbantja magát Isten színe elé? Annyira önző – pont, mint minden öngyilkosság.

Félúton jár az Adem Dede térre vezető lépcsőn, amikor megszólal a ceptepje. Kevser kisnéni. Ő az utolsó, akivel beszélni szeretne most éppen. Ujja az elutasít ikonja felett lebeg. Nem teheti meg.

Mindig elérhető vagy. Ezt a mantrát belésulykolták a főiskolán.

– De sok időbe tellett. – Mint mindig, amikor Leylával beszél, most is úgy néz ki, akár egy általános iskolai tanár.

– Épp dolgom volt.

– Dolgod?

Mindig is az volt a kiindulási alap, hogy Leyla törekvései feleslegesek. A nők mindent eldobnak maguktól a családjukért – így volt ez Demrében és így Isztambulban is.

– Minden rendben, nem komoly.

– Jó-jó-jó. Mondd csak, milyen iskolát is végeztél?

Te is pontosan tudod, gondolja Leyla. Nem látom, de a hátad mögött Sezen nagynéni áll és ő irányít téged a székéből.

– Marketinget.

– Ebben benne van a pénzügyi források előteremtése és a támogatók keresése is?

59

2012. 05. 23. 11:52:44

– Benne.

– Hmm. Mondd már, vén varjú!

– Találkoztál már Yaşar Ceylannal? – folytatja a kérdezgetést Kevser kisnéni.

– Ő ki?

– Másodfokú unokatestvéred. Okos fiú. Egyetemet végzett.

Dörgöld csak az orrom alá, meddő vénlány! Igen, én csak főiskolára jártam.

– Most indította el a vállalkozását Fenerbahçéban valami kölyökkel, akivel együtt csinálta a doktorátusát. Fogalmam sincs róla, mi az: valami új technológia-izé. A lényeg, hogy nagyon okosak, nagyon ügyesek, de a gyakorlati dolgokhoz nem értenek.

Yaşar terjeszkedni szeretne, de nem tudja, hogyan lehet eljutni a pénzes emberekhez. Kell neki valaki, aki eljuttatja a pénzhez.

Na látod, tudtad te ezt végig.

– Mikorra kell neki valaki?

– Most azonnal. De azt mondtad, dolgod van, úgyhogy nem tudom…

– Van pénze? – Mindig ez a hátulütője annak, ha a családnak dolgozik az ember.

– Megfizet. Szóval akkor megcsinálod?

– Megcsinálom. Add meg a számát! – Kevser kisnéni arca helyébe egy ceptepszám kerül. Leyla gyorsan eltárolja. Istenem, Istenem, köszönöm, Istenem! Van úgy, hogy a család az ember barátja. Kis híján átugorja az Adem Dede térre vezető utolsó néhány lépcsőfokot. A sívó pusztaságból hét lépés alatt a vidám örvendezésbe. Fenerbahçe. Induló vállalkozás. Új technológia. Frissen végzett egyetemisták. Ez csak egyetlen dolgot jelenthet. A nagy dobást, azt, ami a jövő építését, a világ megváltozását ígéri, azt, amiben az ember igazán komoly nevet szerezhet magának.

Nanotechnológiát.

2

A

z idegen robot a Commerzbank hirdetésében rejtőző ormótlan pókizé. Can az Allianz Biztosító árnyékában található rejtekhelyéről figyeli. Csúf, szögletes, sárga ipari egység – egy hszu-hszi, esetleg egy feltuningolt General Robotics. A gyári számot szigetelőszalaggal ragasztották le. Egy ellenőrroboton figyelmeztető jelzések és villogó lennének. Can Durukan úgy ismeri a robotokat, ahogy más gyerekek a kocsikat vagy a focistákat vagy a kínai képregényeket. Egy ipari szerkezet fikarcnyit se törődne az egésszel, még akkor se, ha odalenn épp a világvége zajlana. Mi más lehet? Eskiköy feletti kalandozásai során Can találkozott már fényképező drónokkal: képzős diákok eszközeivel, amelyeket hónapokon át tartó útra küldtek a városban, hogy elkaphassák a véletlent, a spontaneitást. A tetőkön összefutott nem hivatalos újságíró-robotokkal is: oknyomozó riporterek és fotósok használták ezeket az óvatoskodó, titkolódzó felderítőket, hogy utánajárjanak a sajtóközlemények mögötti híreknek. Kísértetgépek, amelyek képesek kiégetni a memóriájukat, ha az állam és ügynökségei felfigyelnek rájuk. Minden letagadható. Ha ez egy sajtódrón, a fényképész időzítése zseni61

KM_AA_Dervishaz_beliv.indd 60-61

2012. 05. 23. 11:52:44