Tartalomjegyzék
Előszó (Búr Gábor) 7 Szentes Tamás: Elméletek relevanciája az afrikai valóság tükrében 9 Afrika gazdasági fejlődésének meghatározó tényezői 1. fejezet – Pásztor Szabolcs: Demográfiai trendek a szubszaharai régióban 2. fejezet – Szabó Krisztina: Szegénység és egészségügy az egyenlőtlenség tükrében szubszaharai Afrikában 3. fejezet – Biedermann Zsuzsánna: Afrika nyersanyagai 4. fejezet – Kiss Judit: Fejlődik, vagy csak növekszik Afrika gazdasága?
35 57 79 96
Afrika a világban és a világ Afrikában 5. fejezet – Kiss Judit: A világgazdasági tényezők szerepe Afrika gazdasági fejlődésében 127 6. fejezet – Szunomár Ágnes–Bujtás Petra–Czirják Ráhel–Gerőcs Tamás– Ricz Judit–Sárvári Balázs: Második versenyfutás Afrikáért. A nyugati és feltörekvő hatalmak afrikai jelenléte a gazdasági, politikai és fejlesztési együttműködések tükrében 163 7. fejezet – Orosz Ágnes: A multinacionális vállalatok szerepe szubszaharai Afrikában 204
Afrikai gazdaságfejlesztési utak és tévutak 8. fejezet – Ricz Judit: A fejlesztő állam koncepció Afrikában: egykor és most? 237 9. fejezet – Biedermann Zsuzsánna: A fejlesztő állam koncepció érvényesülése Ruandában 256
10. fejezet – Ricz Judit: A dél-afrikai fejlesztő állam kudarca 273 11. fejezet – Biedermann Zsuzsánna–Orosz Ágnes: Járadékvadászat szubszaharai Afrikában: Burundi esete 290 12. fejezet – Biedermann Zsuzsánna: A nyersanyagban gazdag országok kihívásai 313 13. fejezet – Biedermann Zsuzsánna: Hogyan kerülhetők el a nyersanyagokra alapozott gazdasági fejlődés negatív hatásai? – Botswana esete 335 Trendek és perspektívák 14. fejezet – Kiss Judit: Afrika jövője – a jövő Afrikája 359 15. fejezet – Tarrósy István: Magyar–afrikai kapcsolatok és a pragmatikus külpolitika 372 Fogalommagyarázat 392 Szerzőink 395
Előszó
A Szaharától délre fekvő Afrika sohasem volt a világgazdaságba szervesen integrálódott kontinens. Ma sem az. Az általános vélekedés szerint ezért alapvetően a Szahara kiszáradása a felelős. Ugyanakkor Afrika soha nem volt hermetikusan elzárva az Óvilág többi részétől. Először a „tevék forradalma”, majd az ázsiai, kis késéssel az európai hajózás biztosította a gazdasági kapcsolatok folyamatosságát. Ez azonban az utóbbi fél évezredben nem igazán szolgálta a kontinens érdekeit. Először a rabszolga-kereskedelem, majd a 19. században kiteljesedett gyarmatosítás révén Afrika alárendelt szerepre kárhoztatott. A 20. század második felében a gyors dekolonizáció annak az ígéretét is hordozta, hogy a politikai emancipáció végre a gazdasági emancipációt is biztosítani fogja, akár egy emberöltőn belül. Ez a várakozás azonban nem teljesült, éppen ellenkezőleg, a kontinens gazdasága még egykori önmagához képest is visszamaradt, világgazdasági pozíciói pedig újra a 19. századot idézték. Annál is szembetűnőbb volt ez a sikertelenség, mivel a többi kontinens, különösen Ázsia, sokat javított örökölt pozícióin, így Afrika elkezdett „lecsúszni a világtérképről”. Még rosszabbra fordult a kontinens sorsa a hidegháború elmúltával, amikor a korábban kitartott diktatúrák jelentőségüket vesztették, támogatásuk drasztikusan lecsökkent. A korábban elfojtott konfliktusok a külső befolyás és érdeklődés csökkenésével eszkalálódtak, véres zavargások, polgárháborúk robbantak ki. A hadurak országhatárokat nem ismerő fosztogatásai és a lakóhelyüket elhagyni kényszerülő menekültek révén pedig egész régiók destabilizálódtak. Fordulatot az új évezred legelső évei hoztak. Sok afrikai ország rendezni tudta belső konfliktusait, a „diktátorok klubjának” tartott Afrikai Egységszervezet helyébe az Afrikai Unió lépett, amely részben feladta a belügyekbe történő be nem avatkozás sikertelen gyakorlatát. Ezzel párhuzamosan az ekkorra már megerősödött kínai, majd sorban a többi feltörekvő gazdaság elkezdte felszívni Afrikai nyersanyagait, mindenekelőtt bányászati termékeit. Megkezdődött a „második versenyfutás” Afrikáért. Talán ismét túlzottak voltak azok a várakozások, amelyek azt jósolták, hogy a nyersanyagboom ki fogja kényszeríteni a modernizációt, s a kontinensek közül utolsónak Afrika országai is fogyasztói társadalmakká válnak. A gazdasági növekedés ehhez adott volt, Afrika mutatóit csak Ázsia múlta felül. A szakértők egy része már arról cikkezett, hogy az új évszázad Afrika évszázada lesz. A „nyersanyagátok” azonban ismét vissza-
8 ELŐSZÓ
ütött, a világgazdaság lassulása a nyersanyagok iránti igényt visszavetette, azok ára a korábbinál jóval alacsonyabb lett. Ez nagyon sok afrikai ország számára okoz ma is problémát. Kiderült ugyanakkor, hogy Afrika nem követi szorosan a világ többi részének trendjeit, a gazdaságot is meghatározó demográfiai mutatói például a várttól eltérően alakulnak, míg északon és délen a népesség robbanásszerű növekedése visszalassult, Afrika közepén továbbra is generációnként megduplázódik a lakosság száma. Ez átírja a mostanában lábra kapott pozitív várakozásokat, hiszen az oktatás, az egészségügy vagy a foglalkoztatás egy ilyen forgatókönyv mellett megoldhatatlan feladatokkal szembesül. Ez a könyv éppen ezeknek a kérdéseknek szentel kiemelt figyelmet, mi lesz az afrikai gazdaság sorsa a 21. században, milyen világgazdasági pozíciót lesz képes elérni? Az általános afrikanisztikai tanulmánykötetektől végre eljutottunk az egy kérdéskörre fókuszáló, a külgazdaság és a diplomácia területén is használható tematikus elemzésig. A szakma nagy neveit és ifjú reménységeit egyaránt felvonultató szerzőgárda nemzetközi összehasonlításban is figyelemre méltó munkát végzett. A tanulmányok logikus sorrendben követik egymást, még akkor is, ha ez a sorrend az Afrikát kevésbé ismerők számára első ránézésre akár furcsának is tűnhet. A népesség növekedése, a szegénység és a betegségkörnyezet ugyanis minden más kontinensnél jobban meghatározza a gazdasági kilátásokat. Számunkra is fontos itt, Európa közepén a szubszaharai térség demográfiai tendenciáinak elemzése és megértése, valamint annak bemutatása, hogy mennyiben szolgálhatják ezek a jövőbeli gazdasági növekedést. Utóbbi elmaradása ugyanis mindennél nagyobb migrációs válságot indukálhat. Csak egy egészséges, jól működő társadalom lehet képes kitörni az „örök nyersanyagexportőr” kárhozatos szerepéből a nemzetközi munkamegosztásban, végre „igazi fejlődést”, nem csupán annak látszatát produkálni, ami csak a politikai hatalmat birtokló járadékvadász kevesek és külső partnereik számára előnyös. E tanulmánykötet tudatosan adós marad a válasszal a legfontosabb kérdésre: tovább marginalizálódik-e Afrika? Ez ugyanis mai tudásunkkal megválaszolhatatlan. A szerzők azonban számba veszik a válaszhoz vezető út minden fontosabb elemét, így akinek van elég intellektuális bátorsága hozzá, akár maga is megkísérelheti megadni a választ. Ez azonban messze nem kötelező, az Afrika iránt érdeklődők e tanulmányok ismeretével felvértezve jobban követni tudják e ma már egyáltalán nem távoli kontinens sorsát, eligazodhatnak az események szövevényében. Búr Gábor Tanszékvezető/ELTE