2012. áprilisi FilmMagazin

TUDÓSÍTÁS AZ IDEI JAMESON EMPIRE AWARDS-RÓL

FilmMagazin 2012. április

ZŰR A VÍZBEN CSATAHAJÓ A TALÁLKOZÁS AMERIKAI PITE EPOSZI KELLÉK A TITÁNOK HARAGJA

EXKLUZÍV

A VÁROS ÉS AZ EMBER HARCA: TAXISOFŐR„

BOSSZÚÁLLÓK SÓLYOMSZEM - VASEMBER - THOR ÉS A TÖBBIEK

KEDVES OLVASÓK! prilisban egy kicsit visszaveszünk a tempóból. Nem azt mondom, hogy érdektelen hónapunk lesz (hiszen új filmmel jelentkezik Robert De Niro, Bruce Willis és Nicolas Cage is - bár ez utóbbi manapság már nem jelent sok örömet a rajongóknak), de igazán nagyon várós film csak három akad az áprilisi bemutatók között. Egyrészt ugye érkezik az Amerikai Pite legújabb (immáron utolsó?) része, mely a régi szereplők visszahozásával próbálja a mozikba csalogatni az i-

Á

KERESS MINKET FACEBOOKON IS, HOGY IDEJÉBEN ÉRTESÜLJ MINDENRŐL!

dő közben felnőtt (egykori) rajongókat, 3 oldalas kritikánkból pedig az is kiderül, hogy milyen sikerrel teszi mindezt. Aztán érkezik a Csatahajó, melyet ugyan nem láttunk (bár az utolsó utáni pillanatig reménykedtünk egy esetleges recenzió létrejöttében), ez nem gátolt meg minket abban, hogy a leglényegesebb információkat leírjuk Nektek róla. Végül pedig a hónap (sőt talán az év egyik) legnagyobb durranása is érkezik, méghozzá április 26-án, amikor is minden képregény - és szuperhős rajongó a moziban fogja tölteni a napját. A szemfülesek talán már ki is találták, hogy a címlapunkon is hirdetett Bosszúállókról van szó. Velük foglalkozunk kiemelten, a lap többi részében pedig márciusi visszalövéseket, londoni tudósítást, Taxisofőr filmelemzést és extraként pedig a legújabb Pókember képregény elemzését olvashatjátok. Jövő hónapban pedig teljesen a mozihoz leszünk láncolva, nem lesz olyan hét, amikor is ne mutatnának be valamilyen kasszasiker - gyanús filmet, úgyhogy már izgatottan készülünk mi is a maratonra. Addig pedig jó szórakozást kívánunk az áprilisi lapszámunkhoz!

CÍMLAPSZTORI: „A bosszúállókban most egy váratlan ellenfél tűnik fel a színen, aki minden eddiginél nagyobb veszélyt jelent a Földre, ezért Nick Fury (Samuel L. Jackson), a S.H.I.E.L.D. nevű nemzetközi békefenntartó ügynökség vezetője azon kapja magát, hogy sürgősen szüksége van egy csapatra, amely visszarántja a bolygót a katasztrófa széléről. Ezért kezdetét vesz a földkörüli toborzás – kizárólag szuperhősöket keresnek!” >> 10.

IMPRESSZUM Főszerkesztő: Bokori Balázs Online főszerkesztő: Szabados Melinda (Veszják) Munkatársak: Fekete Felícia, Hannibál, Hompola Júlia V. (Vampka) , Madura Gábor (iverson2), Mocanu Attila, Tréfás Hajnalka (Kovácsné), Horváth Krisztián (Kóczy), Kónya Sándor (Sanya08) , Verebélyi Tamás (Spike) Segítőink: Molnár Krisztina (Budapest Film), Bartók Anna (Fórum Hungary), Csillag Zita (InterCom), Pataki Andrea (UIP Duna Film), Csánki Kata (Mokép) Elérhetőség: www.tollal.hu és www.filmmagazin.web4.hu Következő szám tervezett megjelenés: 2011. május 13.

2 / FilmMagazin

HÁTTÉR

CSATAHAJÓ Dr. Billy Kronk újra köztünk van, azonban most nem a CBS orvosi krimijében, a Chicago Hope-ban rendel, hanem a kamera másik oldalán, rendezőként üdvözölhetjük Peter Berget, a sármos amerikai színészproducert, rendezőt. Az Universal Pictures a Hasbro közreműködésével bemutatja Berg legújabb rendezését, Csatahajó címmel. Írta: Veszják

A

z eddig csak - számomra játékairól ismert Hasbro cég a filmgyártó-mogullal karöltve állítja sorba játékhajóit, hogy 2012 nyarán, a tengeren mentsék meg a Földet az ártó idegenek ellen. Peter Berg (Hancock, Királyság, Péntek esti fények) a rendezője és a producere a Csatahajó című nagyszabású akció-kalandfilmnek, amelyben az emberiség a tengeren, a levegőben és a szárazföldön harcol a túlélésért a túlerőben lévő ellenséggel. A Hasbro klasszikus tengeri csatás társasjátéka által inspirált filmben olyan nagy sztárok állnak ki értünk az ellenséggel szemben, mint Liam Neeson, Taylor Kitsch, Alexander Skarsgårdm vagy az elsőfilmes Rihanna. A filmet a mesés Honolulu-

4 / FilmMagazin

ban forgatták, ahol a produkció példátlan támogatást kapott az Egyesült Államok haditengerészetétől. A stáb meglátogathatott Pearl Harborban több Arleigh Burke osztályú rombolót – az átmenetileg ott horgonyzó USS Hoppert, valamint a USS Preble-t és a USS ChungHoont, amelyek állomáshelye Hawaii. A rendező gyerekként gyakran járt édesapjával tengerészeti múzeumokban, így a nagyszabású akciókalandfilm elkészítésével Berg életének nagy álma teljesedett be. „A Csatahajót teljesen nekem találták ki, mert sráckoromban folyton hajókon mászkáltam, és apámat hallgattam, aki a második világháború nagy tengeri ütközeteiről mesélt – árulja el a rendező. – Amikor rám bízták a

filmet, nagyon hamar összeállt, miről fog szólni – egy nemzetközi flottáról, amely hatalmas háborúba keveredik. Iszonyatos hadigépezet lendül harcba, egymást érik a csaták, minden robban. A Csatahajó nevű játékot a világon mindenhol ismerik, ezért hatalmas pluszt jelent, hogy ennyire bevezetett márkáról van szó.” A Hasbro 1984-ben megvette a Milton Bradley Companyt, és ezzel számos világszerte ismert játékmárka jutott a birtokába, köztük a Csatahajó is. A világ egyik legnagyobb játékgyártójaként a Hasbro stratégiát dolgozott ki azzal kapcsolatban, népszerű márkáit hogyan lehetne más médiumokra konvertálni. A Hasbro Goldner vezetésével az utóbbi tíz évben több klasszikus

Rihanna meglepő kijelentést tett: az egész forgatási munkálatokban a fegyvereket szerette a legjobban.

REMEK FELVÉTELEK A haditengerészet teljes támogatását élvező Berg filmstábokat küldött négy hajóra, hogy rögzítsék a hadijátékok legizgalmasabb pillanatait, és elképesztő felvételeket készítsenek a flotta nyílt tengeri manővereiről. Az operatőrök rohamcsónakokon és helikoptereken is dolgoztak, s az így, akció közben birtokukba jutott anyagokat az alkotók beépítették a forgatókönyvbe.

márkájába is új lelket lehelt. Számos területet vettek célba: a mozit, a tévét, a videojátékokat, a könyvkiadást, a fogyasztási cikkeket.

Berg a Red forgatókönyvíróit, Erich és Jon Hoebert kérte a történet kidolgozására. A forgatókönyvírók és Berg azzal az ötlettel játszottak el, mi történik, ha idegen lények válaszolnak azokra az üzenetekre, amelyeket a NASA küld hat éven át egy Föld típusú bolygóra egy másik galaxisban. A G bolygó lakói balszerencsénkre eljönnek hozzánk, hogy kiaknázzák erőforrásainkat, hiszen élőhelyük hasonlít a miénkre. Amint a cselekmény alakot öltött, a film készítői nekiláttak, hogy érdekes karakterekkel népesítsék be a történetet: ők lettek azok a hősök, akik az idegenek nyomába eredtek, miután felfedeztek egy Oahu partjai mellett úszó különös leletet.

A film főhőse, Hopper kitalálásakor Berg és a Hoeber fivérek olyan karaktert álmodtak meg, aki kénytelen gyorsan felnőni. Ez a forrófejű srác mindig csípőből lő, amíg a haditengerészetnél meg nem kell tanulnia, mi a fegyelem – elsősorban a saját bátyjától. Hopper szerepét Taylor Kitsch kapta, aki régi munkatársa Bergnek, együtt dolgoztak a Péntek esti fények című tévésorozatban. Ennek a barátságnak kö-

szönhető például, hogy a színész 12 év után hajlandó volt teljesen lenyíratni a haját.

Kitsch bátyját egy másik híres sorozatsztár, Alexander Skarsgård játssza, aki jelenleg a True Blood – Inni és élni hagyni című széria egyik főszereplője. A fegyelmezett Stone parancsnok meggyőzi renitens öcscsét, hogy lépjen be a haditengerészethez, mert ezzel rendbe tudja tenni az életét. A szerep minél hitelesebb megformálása érdekében Skarsgård azt kérte, hogy eltölthessen pár napot a USS Benfoldon, ahol megfigyelheti a parancsnokot és beosztottait feladatteljesítés közben. Skarsgårdhoz hasonlóan elitkatonát játszik a Csatahajóban Rihanna, akinek ez az első filmszerepe. A Grammy-díjas énekesnő Hopper egyik társát, a kőkemény Cora Raikes gépágyú-kezelő tizedest alakítja. Mivel Rihanna első színésznői feladatáról volt szó, Berg technikai tanácsadót rendelt ki mellé Jacquelyn Carrizosa személyében.

Az énekesnőnél egy évvel fiatalabb haditengerész három éve szolgált a USS Ronald Reagan repülőgéphordozón. Carrisoza gépágyú töltőkezelő volt, akit Berg focizás közben pillantott meg először a 2010-es RIMPAC során. Oahu teljhatalmú urát Liam Neeson alakítja – ő Shane

admirális, a Csendes-óceáni Flotta főparancsnoka. A sztárnak megvan a maga módszere, mi alapján dönti el, szerepet vállal-e egy filmben. „A forgatókönyv mindent elárul, a Csatahajóét pedig nem tudtam letenni – magyarázza Neeson. – Ez olyan, mint a lakmuszpróba. Elkezdtem olvasni, és már a hetvennyolcadik oldalnál jártam anélkül, hogy egy csésze teát vagy egy pohár vizet ittam volna. Az akciók úgy söpörnek végig a történeten, mint a hurrikán, miközben a karakterek jellemfejlődése is izgalmas.” Mivel Neeson játszott már néhány kemény fickót, az admirális szerepe sem okozott neki problémát. „Az külön inspirált, hogy Pearl Harborban és a Missouri csatahajón forgattunk. Nem kellett megerőltetnem a fantáziámat, ott lüktetett körülöttünk a történelem.” Minket pedig inspiráljon az, hogy talán még nincs minden veszve, ha Neeson akarja megmenteni a világot.

Stáblista Rendező: Peter Berg Főszereplők: Taylor Kitsch, Alexander Skarsgard, Liam Neeson Forgalmazó: UIP-Duna Film Hazai premier időpontja: 2012. április 18.

FilmMagazin / 5

HÁTTÉR

LONDONBAN JÁRTUNK: TUDÓSÍTÁS A JAMESON EMPIRE AWARDS-RÓL! Amikor Londonba költöztem fél éve kb., volt egy olyan tervem, hogy én itt majd elmászkálok különböző ilyen filmes eseményekre, mert ha már egyszer itt vagyok, és nagy filmrajongó is volnék, azért jó lenne már egy -két híres színészt testközelből látni. Írta: Kóczy

T

öbbé-kevésbé ennek eleget is teszek, amióta itt vagyok és szabadidőm engedi el szoktam látogatni különböző filmek angliai premierjére (no, nem magára a vetítésre, azért annyira nem vagyok nagy ember, csak a vörös szőnyeges „cirkuszt” szoktam megtekinteni)

6 / FilmMagazin

illetve különböző díjátadókra is, amelyek közül az eddigi legnagyobb élmény kétség kívül az idei National Television Awards volt januárban, amelyre konkrétan jegyet is vettem, így azon ténylegesen is részt vehettem. Mivel március 25-én szabadnapos voltam, mert vasárnaponként

mindig az vagyok a suli miatt (ja, mert hogy engem itt a ködös Albionban színészmesterségre okítanak hétvégente – nem vicc, tényleg), és tudtam, hogy most lesz az idei Jameson Empire Awards, így gondoltam lenézek erre is, úgyis szép idő van. Persze nyilván az átadóra

A díj jelöltjeire neten lehetett szavazni a www.empireonline.com nevezetű weboldalon.

A NYERTESEK Legjobb film: Harry Potter és a Halál Ereklyéi 2 Legjobb brit film: Suszter szabó baka kém Legjobb vígjáték: The Inbetweeners Movie Legjobb horror: Kill List Legjobb thriller: Suszter szabó baka kém Legjobb sci-fi/fantasy: Thor Legjobb színész: Gary Oldman (Suszter szabó baka kém) Legjobb színésznő: Olivia Colman (Türannoszaurusz) Legjobb rendező: David Yates (Harry Potter és a Halál Ereklyéi 2) Legjobb újonc színész: Tom Hiddlestone (Thor) Legjobb újonc színésznő: Felicity Jones (Like Crazy) Legjobb 3D: Tintin kalandjai Empire Hero Award: Michael Fassbender Empire Legend Award: Tim Burton Empire Inspiration Award: Ron Howard nem mehettem be, nem is tudom, hogy lehetett-e rá csak úgy jegyet venni. (Ha lehetett is, tuti nem 10 fontért, úgyhogy nem nagyon fért volna bele, most a költségvetésbe, noha kétség kívül megérte volna.)

A várakozásomat csak növelte, amikor délelőtt azt is megtudtam, hogy vélhetően egyik kedvenc színésznőm, Michelle Ryan is ott lesz az eseményen, mivel a Cockneys vs. Zombies című új filmjéről beszélt, vele pedig azért szerettem volna egy közös képet csinálni.

(Autogramom már van tőle, úgyhogy arra nem hajtottam annyira.) Ez végül nem sikerült, de hát nem is én lennék, ha minden simán működne.

Na, szóval mondom egy díjátadó úgyis csak este lesz, így gondoltam délután még kialszom magam, a vasárnapot megelőző napokban úgysem nagyon sikerült 4 óráknál többet aludni éjszaka (dolgoztam, mielőtt valaki megkérdezné). Sze-

rencsére még előtte megnéztem, hogy pontosan mikor is lesz az átadó, úgyis ekkor derült ki, hogy nem este, hanem délután lesz a vörös szőnyeges bevonuló. (A BAFTA-ról egyébként így maradtam le februárban, ott is biztos voltam benne, hogy este lesz.) Úgyhogy alvás sztornó, irány a Grosvenor House Hotel (ott volt a műsor). Ez viszont azzal járt,hogy már nem volt időm feltölteni a touch-om, ami önmagában nem lett volna gond, viszont mással nem tudok fényképet csinálni. Így azt már az elindulás pillanatában tudtam, hogy annak, az esélye, hogy nekem estére közös fényképem lesz Michelle Ryan-nel, gyakorlatilag épp most redukálódott a nullára kb., de gondoltam egy fotót talán kibír a touch még 10%-os akufeszültséggel is. No, mindegy fél 4-kor kezdődött a banzáj, én ott voltam már fél 3-kor, és rajtam kívül még London filmrajongó része szintén. (Kb. ezer em-

ber) Ebben a pillanatban már nem a közös kép miatt aggódtam, hanem, hogy egyáltalán lássak valamit.

Azért szerencsére ezt sikerült viszonylag gyorsan megoldani, épp mikor kezdődött a „celebfelvonulás”.

Először a The Inbetweeners cmű brit tévésorozat sztárjai érkeztek, amit mondjuk én pont nem nézek, így nem tudtam mire fel a nagy üdvrivalgás, de a körülöttem állók nagyon gyorsan felvilágosítottak. És akkor ahogy mondani szokták, eljött a pillanat. Vagyis az nem, de jött Michelle. Hihetetlen érzés volt, hogy a színésznő, akit eddig csak filmekben illetve a szobám falán poszteren keresztül láttam, most ott áll tőlem kb. 2 méterre. (És mondjuk úgy nem csúnyább élőben sem, mint a filmekben.) Ráadásul reményeim megnőttek, hogy közelebb is jön, mert a mellettem álló ürge egy bazinagy BBC-s Merlin képet akart vele aláíratni, és odakiabált neki, hogy hát

FilmMagazin / 7

HÁTTÉR

hogy hát felénk is jöhetne. Michelle mosolygott és intett, hogy egy pillanat és jön. Na, gondoltam magamban, mégis csak lesz közös fotó?

(Ekkor kb. 5%-on volt az aksija az egyetlen cuccnak, amivel fotót tudok csinálni.) De végül Michelle nem jött, mert épp mikor elindult volna felénk, a biztonságiak közben szóltak neki, hogy hát inkább befelé kéne már haladni a szállodába, mert egyrészt ott is van egy csomó rajongó, másrészt a sajtó is várja. Úgyhogy Michelle sűrűn elnézés kérve elviharzott, én meg gyorsan elmormoltam félhangosan pár magyar káromkodást. (Ezért is jó itt Angliában, itt ezt lehet hangosan az utcán, úgysem értik.) Na, de utána gyorsan végiggondolván a dolgokat arra jutottam, hogy végül is így sem panaszkodhatok, hiszen kb. egy éve még az is csak egy álom volt, hogy a) itt leszek Londonban b) Michelle-t láthatom egyszer nem tévéképernyőn keresztül, és azért csak itt vagyok, és sikerült vele találkozni. A fotó meg csak egy fotó, ami megsemmisülhet, eltűnhet…stb…az élmény viszont örök, ahogy mondani szokták. (Persze lehet azt mondani, hogy mivel én is itt vagyok Londonban és Michelle is, nem kizárt, hogy lesz hasonló alkalom még. És tényleg nem kizárt, de nem is biztos egyáltalán, hogy lesz-e még hasonló élményben részem.)

8 / FilmMagazin

Ahogy végifuttattam ezt a gondolatsort a fejemben, utána bementem én is a hotel előudvarába, ahova még beengedték a rajongókat. (Itt már annyian voltak, hogy örültem, ha láttam valamit). Michelle tehát bement és ugyan még láttam párszor az este során, sőt azt is, amikor hazament, végül a fénykép nem jött össze.

Na, de vissza a délutánhoz, hiszen „celebparádé” még csak akkor kezdett beindulni. Először a Harry Potter rajongók sikítottak hatalmasakat, hiszen érkezett Evanna Lynch (Luna Lovegood-ot játszotta a szériában, ), majd érkezett Matthew Lewis is, aki Neville Longbottom-ot játszotta HP-ben. Ezután kissé meglepődtem, mert előbb Dolph

A Done in 60 minutes nevezetű kategóriában olyan videók szerepelnek, amelyek egy létező film történetét dolgozzák fel 1 percben.

Lundgren, majd Danny De Vito futottak be, bevallom őszintén egyikükre sem számítottam. Utánuk érkezett Tim Burton, aki feleségét, Helena Bonham Carter-t sem hagyta otthon.

De természetesen a brit hírességek sem maradtak el, jelen volt Gary Oldman, James McAvoy, Mark Gatiss, Tom Hiddleston, Mark Strong, David Morrissey, Jamie

Campbell Bower (neki a Twilight fanok örültek nagyon) Chris O’Dowd, Dexter Fletcher és némi késéssel Michael Fassbender is befutott. És ők igazából csak azok, akiket láttam és felismertem. (Mert állítólag itt volt többek között Jonathan Ross, Olivia Wilde, Haley Atwell és Bonnie Wright is, de róluk valahogy lemaradtam. Mondjuk nem

csoda, hiszen egyrész óriási tömeg volt, másrészt amíg Michelle a látóteremben volt, igazából más nem érdekelt. :) ) Mert biztos volt itt még jópár híresség, akikről szégyenszemre vagy sem, gőzöm sem volt, hogy kicsodák, mert azért nem minden brit hírességet ismerek fel arcról. Azt viszont minden színészről elmondhatom, hogy nagyon jó fejek és közvetlenek voltak a rajongókkal, volt aki még akkor is autogramokat osztogatott, amikor kijött rágyújtani szünetekben.

Egyébként sok rajongó (én is) megvárta a díjátadó végét is, de akkor már nem engedtek senkit a sztárok közelébe. (Na jó, Ron Howard-ot még lerohanták páran autogramért, mert lassan kapcsoltak a biztonságiak.) Úgyhogy este 10 óra tájban értem haza, igazából szarrá fagyva, de nem bántam, mert olyan élményeket szereztem, amik felejthetetlenek, és igazából már emiatt megérte kijönni Londonba egyáltalán. (De azért legközelebb ha lesz ilyen, viszek valami cuccot, ami a) fel van töltve b) lehet vele normális fényképet csinálni.

FilmMagazin / 9

HÁTTÉR

BOSSZÚÁLLÓK Néha elgondolkodok azon, hogy vajon a képregény készítők számítottak arra, hogy munkáikat felkarolják, hőseikből sztárok lesznek, örököseik markát pedig szép summa üti a kirendelt jogdíjakból. Jutott ez eszembe akkor is, amikor elképzeltem magamat, amikor a most hét hónapos kisfiam egyszer csak Superman jelmezt fog magának toporzékolva követelni is, és akkor is, amikor hallottam, hogy újabb szuperhiró átirat kerül a mozivászonra. Üdvözüljük sok szeretettel a Marvel Comics legújabb gyermekét, az Avengers, azaz a Bosszúállók című filmet. Írta: Veszják

A

képregény feltámasztásokat kedvelő mozirajongók bizonyára már izgatottan várják a Disney legújabb csapását, hogy XMen, Superman, vagy éppen Rozsomák kalandjai után a Marvel Comics képregényeik újabb fejezete keljen ismét életre. A hamarosan bemutatásra kerülő, Walt Disney Pictures amerikai szuperprodukciót írta és rendezte Joss Whedon (Alien 4.: Feltámad a halál, Toy Story – Játékháború, Buffy, a vámpírok réme). A főbb szerepekben Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, és Samuel L. Jackson látható.

10 / FilmMagazin

A bosszúállókban most egy váratlan ellenfél tűnik fel a színen, aki minden eddiginél nagyobb veszélyt jelent a Földre, ezért Nick Fury (Samuel L. Jackson), a S.H.I.E.L.D. nevű nemzetközi békefenntartó ügynökség vezetője azon kapja magát, hogy sürgősen szüksége van egy csapatra, amely visszarántja a bolygót a katasztrófa széléről. Ezért kezdetét vesz a földkörüli toborzás – kizárólag szuperhősöket keresnek!

A Bosszú Angyalai, azaz immár Bosszúállók egy szuperhős-csapat a Marvel Comics képregényeiben.

Első szereplésük az 1963 szeptemberében megjelent Avengers induló számában volt. A csapat, mely az „Angyalok gyülekező!” csatakiáltásukról ismert, „A Föld legnagyobb hősei”-t tömörít magában, és eredeti felállásában a Hangyát, a Darazsat, Thort, Vasembert és a Hulkot foglalta magában. A csapat összetétele

Ez az első Marvel film, amelyet minden országban a Walt Disney Pictures fog forgalmazni.

azonban gyakran változott, új tagok léptek be, régi tagok vonultak paszszív állományba, majd tértek vissza.

Számos karakter újra és újra visszatért a csapatba, ilyenek voltak például a Skarlát Boszorkány, Higanyszál, Sólyomszem, a Vízió, a Fekete Özvegy, és a csapat vezetője, Amerika Kapitány. A team a tevékenységükre hivatalos engedélyt, de legalábbis elfogadott státuszt kapott az Egyesült Államoktól és az Egyesült Nemzetektől. A tagok származása és eredete igen vegyes; vannak köztük mutánsok, istenek, androidok, mesterségesen megerősített emberek, földönkívüliek, és egyszerű halandók is. A sorozat fennállása óta megőrizte népszerűségét, ennek ellenére az 1999-ben készült, a csapatról szóló rajzfilmsorozat (The Avengers: United They Stand) tiszavirág életűnek bizonyult, csupán 13 rész készült belőle. 2006-ban két egészestés animációs film készült a sorozatból Ultimate Avengers és Ultimate Avengers 2 címmel.

A csapat története a 60-as években indult, amikor Loki, a germán mitológia bajkeverő istene bosszút akart állni mostohatestvérén, Thoron amiért miatta száműze-

tésbe került. Varázserejét felhasználva becsapta a Hulkot, aki miatt egy vonat majdnem egy szakadékba zuhant, de az utolsó pillanatban a Hulknak mégis sikerült megakadályoznia a katasztrófát. A vonat utasai viszont azt hitték, hogy a Hulk megpróbálta megölni őket. Miközben az eseményről először értesülő Rick Jones, amatőr rádiós barátai segítségével megpróbálta értesíteni a Fantasztikus Né-

FilmMagazin / 11

HÁTTÉR NÉHÁNY SZÓ A SZEREPLŐKRŐL ÉS KARAKTEREIKRŐL FEKETE ÖZVEGY Scarlett Johansson, mint Fekete özvegy, magasan képzett kémként dolgozik a nemzetközi békefenntartó szervezetnek a SHIELD-nek. Különleges kapcsolat van közte és Sólyomszem között, akivel hosszú időn keresztül küzdöttek és vívtak csatákat.

VASEMBER Robert Downey Jr. játssza Tony Starkot a Vasembert, aki egy milliárdos, Playboy és emberbarát, aki saját maga által készített mechanikus páncélban osztja a világot. Persze mit sem érne tündéri titkárnője, a nélkülözhetetlen Pepper Potts nélkül.

gyest, hogy azok keressék meg, és ha valóban veszélyes, ártalmatlanítsák a Hulkot. A történet itt még tovább bonyolódik, de vége az, hogy Thor rájött Loki fondorlatára és viszszatért Asgárdba, hogy megkeresse Lokit. Vasember, a Hangya és a Darázs eközben megtalálták a Hulkot és összetűzésbe keveredtek vele. Thor foglyul ejtette Lokit és visszatért vele a Földre, hogy véget vessen a harcnak. Loki azonban kiszabadult, de a szuperhősök erőiket egyesítve legyőzték őt. Ezután a Hangya javaslatára az öt hős megalapította a Bosszú Angyalait.

A csapat állománya a megalakulás után szinte azonnal megváltozott. A Hangya, mint Óriás szolgált tovább a csapatban, a Hulk pedig az ellene táplált bizalmatlanság miatt kilépett. Ezután szövetkezett Namor herceggel, a Torpedóval, hogy térd-

re kényszerítsék az emberiséget. A csapat a vele való összetűzés során talált rá az Északi-tengerben, a jég fogságában hibernálódott Amerika Kapitányra, a II. világháború egyik szuperhősére. A következő nagy változás a csapat állományában akkor következett be, mikor Thort elszólították Asgárdi kötelezettségei, Vasember, a Hangya és a Darázs pedig passzív állományba vonultak. Így az eredeti csapatból csak Amerika Kapitány maradt. Az új tagok mind volt bűnözők voltak, akik jó útra szerettek volna térni. Így csatlakozott a csapathoz a Skarlát Boszorkány és testvére Higanyszál, valamint Sólyomszem. Az új csapat megküzdött a Varázslónővel, az Erőemberrel, Kanggal, Fátum Doktorral, Attumával, a Bogárral, a Bajvívóval és a Bűnös Cirkusszal. A csapathoz hamarosan újra csatlako-

12 / FilmMagazin

THOR Chris Hemsworth lesz megint Thor, a mennydörgés, a vihar és a termékenység skandináv istenén alapuló hős, aki úgy készült szerepére, hogy szigorú diétában csak csirkemellet, halat, steaket és a tojást evett tonnaszámra. Remek formája meg is látszik az akciójeleneteken.

Az eredeti Hulk (Lou Ferringo) megformálója most is közreműködik, ő fogja szinkronizálni a bestiát az átalakulása után.

AMERIKA KAPITÁNY Chris Evans, mint Amerika Kapitány második világháborús veterán, aki egy kísérleti szérum hatására növelte csúcsra teljesítményét A magányos harcos minden volt bajtársa halott ,így a morózus katona magányosan küzd. próbálja megtalálni egyensúlyt a modern világgal.

HULK Bruce Banner-t kísérti a sors: nem elég, hogy legnagyobb felfedezését örökre magán viseli, még a hadsereg is ki akarja irtani. Bár Hulk szerepét eredetileg Edward Norton játszotta zseniálisan, talán Mark Ruffalo is képes lesz megbirkózni a neves elődje által nyújtott limittel.

SÓLYOMSZEM Sólyomszem karakterének előtörténetével inkább csak a képregény rajongói lehetnek tisztában, hiszen filmet nem kapott (még). A Bosszúállókban Jeremy Renner alakítja, aki mindent megtett azért, hogy Sólyomszemhez hasonlóan ő is az íjászat nagymestere legyen.

zott Henry Pym (már Góliát néven) és a Darázs. Új tagként belépett Herkules, a Fekete Lovag és a Fekete Özvegy, bár az utóbbi kettő csak később lett hivatalosan a csapat tagja. A 70-es években is Roy Thomas maradt a sorozat vezető írója, és az Angyalok olyan nagyszabású kalandokba és csatákba keveredtek, mint a DC Comics Igazságligájának mintájára létrehozott Squadron Supreme-el való összecsapás, vagy mint a Krí-Skrull Háború. Az 1980-as években a sorozat fő írója Roger Stern lett, aki munkássága alatt több nagyszabású történetszálat is megalkotott, mint például a Bosszú Angyalai Nyugati-Parti Tagozatának megalakulása vagy az „Angyalok ostrom alatt” története, melyben a második Zémó Báró és az újjászerveződött Mesterbűnözők szervezett támadást intéztek a

Bosszú Angyalai Kúriája ellen. 1988 -ban Stern elhagyta a kiadványt.

Ennek oka az a nézetkülönbség volt a szerkesztővel, Mark Gruenwalddal, miszerint Sternnek el kellett volna távolítania Csodakapitányt az Angyalok vezetői székéből, hogy helyére Amerika Kapitány kerülhessen. Gruenwald úgy gondolta, hogy Amerika Kapitány vezetői pozícióba való visszajuttatása az Angyaloknál kedvező hatással lenne Amerika Kapitány saját lapjának eladási mutatóira. Stern ezzel nem értett egyet és miután hangot is adott kételyeinek, eltávolították a kiadványtól.

A 90-es évek pangása alatt a Marvel Comics mindet elkövetett, hogy csőd szélére sodródott cég talpra álljon, mely az Avengers első sorozat végét hozta: 1996 szeptemberében, a 402. számmal, 23 éveskülönszám és 5 óriás-méretű külön-

FilmMagazin / 13

HÁTTÉR NICK FURY És aki az egész csapatot összetartja, sőt létrehozza, az nem más, mint a Samuel L. Jackson nevével fémjelzett Nick Fury.

Számos Marvel filmben szerepelt már és vélhetőleg 2014-ben saját filmet fog kapni, mely talán nem lesz olyan szörnyű, mint a David Hasselhoff-os változat.

>> 2011 MÁJUSÁBAN, GWYNETH PALTROW KIJELENTETTE, HOGY Ő TALÁN "ESETLEG" HAJLANDÓ FELTŰNNI A FILMBEN TONY STARK ASSZISZTENSÉNEK, PEPPER POTTSNAK A SZEREPÉBEN. << kiadással ünnepeltek. A 2000-es évek a modern kort hozták el a képregények szereplői számára is, mely Hangya halálát is okozza… A csapat kezd széthullani; a Hangya és Vízió halott, Brittania Kapitány, a Darázs és az Amazon súlyos állapotban a kórházban fekszik, Fullánk magát hibáztatja a történtekért, amiért egykor megalkotta Ultront, Vasembernek pedig nem hisznek, hogy nem nyúlt újra az ital után.

A megmaradt csapat a kúria romjainál gyűlt össze, hogy megemlékezzen az elveszített bajtársakról.

Vasember bejelenti, hogy a jövőben már nem lesz képes anyagilag támogatni a csapatot. Az Amazon nem képes megbocsátani magának azért, amit a Vízióval tett, bár az android már halott volt mikor kettétépte a testét, és kilép a csapatból.

A Bosszú Angyalait hivatalosan fel-

14 / FilmMagazin

oszlatják. Az Angyalok 2004 novemberében, a New Avengers első számában tértek vissza: a csapatot egy szuperbűnözőknek fenntartott börtönben kitört lázadás hozza újra össze. A legtöbb bűnözőt sikerült megfékezni, de negyvenkettő megszökik közülük. Amerika Kapitány úgy látja, hogy a sors hozta össze az új csapatot, éppúgy, mint egykor az eredeti Bosszú Angyalait. Fenegyereket kivéve mindenki elfogadja Amerika Kapitány felkérését a tagságra, akikhez következő kalandjuk során a Vadföldön az X-Men tagja, Rozsomák is csatlakozik.

A film munkálatai már évekkel ezelőtt elkezdődtek, amikor az Iron Man 2008-as sikere után a Marvel bejelentette, hogy a Bosszú Angyalait 2011-ben elkészítik. Scarlett Johansson 2009 márciusában aláírt a csapatnak, de a munkálatok csak

2011 áprilisában kezdődtek meg ÚjMexikóban, Clevelandben és még ugyanabban az évben fejezték be a 3D-s utómunkákat is. A filmet a tervek szerint a 2012. május 4-én mutatják be az Egyesült Államokban a 2D és 3D-ben is. A film elkészítése nem volt zökkenőktől mentes, hiszen volt szétválás, forgatókönyv-író sztrájk, hatalmas csúszás, hezitáló és sértődött színészek- egyszóval minden, ami egy sikeres indításhoz kell. A 2010-es San Diego-i ComicCon International-en Joss Whedon bejelentette, hogy ő lesz a rendezője a filmnek, aminek ő természetesen nagyon örül, hiszen természetesen nagy rajongója a korai Avengers képregényeknek. A forgatás tulajdonképpeni fő része 2011. április 25 -én kezdődött Albuquerque-ben, ÚjMexikóban, majd folytatódott Ohioban és New York City-ben. 2011 májusában, Gwyneth Paltrow kijelentette, hogy ő talán "esetleg" hajlandó feltűnni a filmben Stark aszszisztensének Pepper Pottsnak a szerepében. Szintén májusban, Stan Lee megerősítette, egy Twitter bejegyzésben, hogy lesz egy cameo megjelenése a filmben. Az utómunkálatokat 2011 decemberében végezték el, mely még a rendező Whedon elismerését is elnyerte.

2011 Októberében, a producer Kevin Feige utalt a film esetleges folytatásának lehetőségére, de szerintem mi még ne álljunk fél lábon a Bosszú Angyalai 2-ik rész mozikba kerüléséig.

Stáblista Rendező: Joss Wheldon Főszereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Jeremy Renner Forgalmazó: Fórum Hungary Hazai premier időpontja: 2012. április 26.

EHAVI PREMIEREK ÁPRILIS 5.

Amerikai pite: A találkozó

Együtt az ég alatt

Szemünk fénye

A bosszú jogán

Csak a szél

Francia hétvége

Nyócker 8D

Titanic 3D

ÁPRILIS 12.

Tétova félrelépők Elveszett

ÁPRILIS 18.

Az igazság nyomában

Csatahajó

16 / FilmMagazin

ÁPRILIS 19.

Magyarország 2011

Szerencsecsillag

Mocsokváros utcáin

Severn, gyermekeink hangja

Torrente 4.

ÁPRILIS 26.

Bosszúállók

Hasta la Vista!

A két mesterlövész

Oslo, augusztus

FilmMagazin / 17

KRITIKA

TITÁNOK HARAGJA Avagy: miért nincs a lónak szárnya. Írta: Kovácsné

A

vetítésről kifelé ballagva azon vitatkoztunk Kováccsal, hogy vajon Perszeusznak mi a bánatért kellett belerepülnie a lávaszörny szájába, mikor erről a jóslat nem is tett semmiféle konkrét említést. Én, mint gyakorlatias agrármérnök azzal érveltem, hogy így biztosan célba talált a varázsdárda, mire Kovács, a cinikus azt morogta, hogy szerinte meg a Perszeusz megnézte a Sztárvórzt meg a Gyűrűk urát, és onnan vette le a mintát, meg különben is, ki az a hülye, aki nem talál el két méterről dárdával egy vulkánt. Ennyiből is sejthető, hogy tavaszi szellemi megújulásunkat nem a Titánok haragja fogja elhozni cikázó fecskeszárnyakon. Viszont mint szórakoztató filmalkotás már-már megüti az alsó szintet, legalábbis mikor a FilmMagazin megkérdezte tőlem, hogy na akkor most Amerikai pite 4 vagy Titánok haragja, nem kellett sokat gondolkodnom.

18 / FilmMagazin

Perszeusz, mint minden valamirevaló szuperhős, pályája csúcsán úgy dönt, hogy elvegyül a köznép közt, és inkább elmegy heti negyven órában halásznak (bónusz, fizetett szabadság, cafeteria). Azt szeretné, ha fia, Héliosz (John Bell, aki nyugodtan lehetne Rupert Grint törvénytelen fia vagy töppedt ikre vagy mittudomén) közönséges parasztként nőne fel, aki a kardot maximum a tönkölybúza aratásához használja.

Aztán egy este benéz Zeusz nagypapa (Liam Neeson), negyedisten unokáját nézegetve néhány szóban vészjóslóan felvázolja a görög mitológiát, majd eltűnik, hogy Poszeidon (Danny Huson) és Árész (Edgad Ramirez) oldalán legyőzze Hádészt (Ralph Fiennes), aki el akarja oldani láncairól Kronoszt (lávaszörny). A dolog kimondottan balul sül el, ezek után Perszeuszra marad, hogy megmentse a világot a lávaszörnytől és a különböző pokolbéli népektől (ki-

Új szörnynek számít az előző részhez képest a Minotaurusz, a Kyklopsz és a Kronosz.

A TITÁNOK ISTENEI Az istenek köztünk járnak: A titánok haragja a görög mitológia legvadabb, legvéresebb epizódjaiba vezeti a nézőt, de a rendező, Jonathan Liebesman, aki a Csata: Los Angeles forgatásának befejezése után rögtön hozzálátott az ókori akciófilm előkészítéséhez, azt állítja: ő a film készítése közben sokszor valóban úgy érezte, istenek közt van. – Elképesztő érzés volt olyan színészóriásokkal dolgoznom, mint Ralph Fiennes meg Liam Neeson – nyilatkozta az LA Times-nak a rendező. – Ezek a művészek tényleg nagyobbak nálunk. Tudom, amikor egy háromszáz méter magas lávalénnyel harcol valaki, akkor a realizmust nehezen lehet rajta számon kérni: de ők mégis minden hihetetlen pillanatot valósággá változtatnak maguk körül. Tényleg istenek. (InterCom) mérák, Minotaurusz, sötöbö). A fentiek után pedig leszögezném, hogy a Titánok haragja jobb film, mint a Titánok harca volt. Nem, nem jó film, isten ments, egy iszonyatos marhaság (és nem a jó értelemben iszonyatos marhaság), de még mindig jobb, mint az elődje. Először is sokkal nézhetőbbek a szörnyek. A Titánok haragjában hírhedetten borzalmas volt az animáció (hogy az utólag hozzápingált 3D-ről most ne is beszéljünk), a mozikban külön személyzetet kellett felvenni a céges köpőcsészék kiosztásához és beszedéséhez, a DVD megtekintése után ki kellett cserélni a szőnyeget.

Ezen a téren az alkotók jelentős javulást értek el, nekem kimondottan

tetszett Kronosz, a férjemnek meg a pokolbéli szörnyek (akiket a hősök egy számomra teljesen érthetetlen stratégia keretében megpróbáltak felgyújtani… Könyörgöm, FELGYÚJTANI???). Szépen illedelmesen használják továbbá a 3D technika lehetőségeit, bár a lélegzetelállítás mindennemű szándoka nélkül.

Nem tudom, minek keresztelik majd a harmadik részt (ha esetleg ajánlhatnám a Titánok Hawaiiba’ címet, csak hogy meglegyen az alliteráció...), de addigra már csak egyet kellene kimatematikázni: vajon hogyan s miként repül a Pegazus.

Szerintem az nagyon nem véletlen, hogy a lónak nincs szárnya. Rettentő bután mutat, mikor egyszerre pró-

FilmMagazin / 19

KRITIKA

>> A TITÁNOK

HARAGJA UGYANIS TÉNYLEG MEGÉNEKLI AZ ISTENEK ÉS EMBEREK TALÁLKOZÁSÁT, CSAK NEM EGÉSZEN ÚGY, AHOGY AZT AZ ALKOTÓK ELKÉPZELTÉK: VOLTAKÉPP LIAM NEESON ÉS RALPH FIENNES TALÁLKOZIK OLYAN VACADÉK HALANDÓ SZÍNÉSZEKKEL, MINT PL. A SAM W ORTHINGTON. << bál vágtatni meg csapkodni, eltöri a szerencsétlen a saját gerincét, pedig kár lenne egy ilyen isteni gyönyörű fríz lóért, az embernek a nyála kicsordul (nem, családunk egyébként nem fogyaszt lovakat, a nyálcsordulás képletesen értendő) . Javasolnám az alkotóknak, hogy vegyenek példát a nem kevésbé hosszú lábú gólyáról, aki van olyan okos, hogy lent a földön mászkál, fent a levegőben repül, és a kettőt még véletlenül sem keveri.

20 / FilmMagazin

Ami a forgatókönyvet illeti, hát azt leginkább Pegazus szárnyatlan rokonainak azzal a népi bölcsességekben oly igen gyakran megénekelt szervével kellene illetni. Mármint a forgatókönyvírókat. Hátulról. Ha egy filmet egynél több forgatókönyvíró jegyez, az mindig eleve gyanús, ezek elfoglalt emberek, szemlátomást nem nagyon van idejük egymással találkozgatni. Jelen esetben ez a szomorú tény ilyesmikben nyilvánul meg, hogy az egyik író Per-

szeusszal lesmároltatja Andromédát a történet végén, a másik kettő meg nem írja meg, hogyan fajultak idáig a dolgok, az egyik megírja, hogy a gané Hádész el akarja szabadítani a lávaszörnyet, a másik szerint viszont Hádész rendes csávó, és valójában meg akarja menteni a lávaszörnytől a világot. És akkor az átjárhatatlan labirintusról nem is beszéltünk, amibe az egyik végén bementek, a másik végén kijöttek, és a kettő közt nem történt semmi. Mi meg ott ültünk, 100 darab döbbent Rozi a moziban, hogy „de most nem arról volt szó, hogy tízezer útvonal, és csak egy jó és...”. Mondjuk a labirintus jól nézett ki, meg ötletes volt, tisztára mintha az embernek egyszerre vetítették volna le a kockát meg a Dark Cityt. Az viszont nem volt szép húzás, hogy a három történetíró mellé nem vettek fel legalább egy párbe-

A színészeknek hihetetlenül sokat kellett edzenie a forgatás megkezdése előtt, hiszen rendkívül veszélyes jeleneteket rögzítettek.

széd-írót. A pénzből szerintem futotta volna, legfeljebb kihagynak egykét statisztát, azoknak úgyis csak annyi szerepük volt, hogy „ah-ah” kiáltással leborulnak, hol Perszeusznak, hol Zeusznak, hol meg az arra járó büfésnéninek. Pedig egy jó történettel a filmnek akár esélye is lehetett volna, akár a kretén Pegazussal együtt is. A Titánok haragja ugyanis tényleg megénekli az istenek és emberek találkozását, csak nem egészen úgy, ahogy azt az alkotók elképzelték: voltaképp Liam Neeson, Ralph Fiennes és Bill Nighy találkozik olyan vacadék halandó színészekkel, mint pl. a Sam Worthington. Liam Neesont Zeusz szerepéhez lassan már sminkelni sem kell, színészi nagyságát mi sem jelzi jobban, hogy képes bölcsnek látszani egy olyan szerepben, ahol a mindenség ura alapvetően egy hülye segg. Ralph Fiennes olyan átélt, megrázóan tragikus arcot vág, mint aki tudja, hogy egy bizonyos kor felett már nem pálya a full frontal nudity, ezért mostantól már csak ilyen és még ennél is hülyébb filmekben fog szerepet kapni. Bill Nighy pedig az egyik legnagyobb brit színész és slussz. Ahogy a skizo Héphaisztoszt előadja, az már-már az a szint, mint amikor Michael Palin talpig szőrben futkos a zord tájban és ordít, hogy „it’s....it’s...”. Mindezekhez képest Sam Worthington egy T. J. Hooker, de valahol úgy a

negyedik évad táján, mikor William Shatner már csak létrával tudott átmászni a térdig érő kerítésen. Emiatt aztán a faarcú, kellemetlenül unalmas, abszolút nem magával ragadó színész már-már megtelik élettel. A nagyon tehetséges Toby Kebbel, a viccesnek szánt csak épp szöveget alig kapó Agénór szerepében egyenesen félisteni.

A Titánok haragja fele olyan izgalmas vagy gyomorforgató sincs, mint mondjuk a magyar közélet, és vér is sokkal kevesebb folyik benne. Még gyerekfilmnek is bárgyú kissé. Egy langymeleg tavaszi estét végül is megér, tényleg van benne egy-két jópofa vizuális megoldás, baromi sok pénzért héderező világklasszis színész meg hasonlók. Mint az ilyen filmek esetében ezt mindig el szoktam mondani: előételnek alkohol, desszertnek pedig alkohol ajánlható.

Nem is kevés.

50% Stáblista Rendező: Jonathan Liebesman Főszereplők: Sam Worthington, Liam Neeson, Ralph Fiennes Forgalmazó: InterCom Hazai premier időpontja: 2012. március 29.

FilmMagazin / 21

KRITIKA

AZ ÉHEZŐK VIADALA Mikor olyan adaptációt látok, aminek olvastam a könyvváltozatát, minden esetben vannak bennem elvárások, akkor is, ha a könyvet untam, vagy nem tetszett. Egyszerűen hajt a kíváncsiság, mit képzeltem el én másképp, mint a könyvet feldolgozó stáb. Ha pedig olyan sztoriról van szó, ami az első olvasástól kezdve a mai napig az egyik kedvencem, az elvárásaim irracionálisan magasak, amiket lehetetlen teljesíteni. Most sem sikerült. Írta: Vampka

O

lyan jól emlékszem arra, hol és mikor olvastam az Éhezők Viadalát először, mintha csak tegnap lett volna. Azt hiszem, a szóbeli érettségi előtti napon nagy butaság volt elkezdenem, de a fene gondolta, hogy ilyen bámulatos történetet talált ki valaki… Én valami kellemes, szórakoztató kikapcsolódásnak hittem, erre belecsöppentem egy hihetetlenül kidolgozott, rémisztő világba. Sikeresen le is ragadtam ott, az érettségik végeztével minden nap először az Éhezők Viadalát bújtam, és csak aztán a tételeket.

22 / FilmMagazin

Amint meghallottam, hogy film készül belőle, teljesen bezsongtam, azonnal gondolkozni, reménykedni kezdtem, vajon kik fogják megcsinálni, ki lesz a rendező, kik lesznek a színészek, ki lesz a zeneszerző, mikor mutatják be, egy szóval teljesen felpörögtem. Mindeközben rettegtem is, mert a könyv – természetesen – azonnal bestseller lett, viszont sokszor úgy emlegették, mint az új Twilight-sorozatot, ami felháborított. Nem mintha utálnám az Alkonyat könyveket, sőt, és éppen ez volt a probléma: amíg meg nem

filmesítették, az Alkonyat az egyik kedvenc könyvem volt, ma meg már nem tudok úgy nézni a könyvekre, mint régen, állandóan Kristen Stewart bamba, semmitmondó feje lebeg előttem, aki egyáltalán nem olyan habitusú, mint amilyennek Bellát képzeltem, ráadásul aránytalanul sok benne a gyomorforgató romantika.

A nap, mikor kiderült, hogy egy újabb kedvenc könyvem került veszélybe, szintén élénken él bennem.

Nagyon felhúztam magam. A szőke, babaarcú Jennifer Lawrence, mint

Donald Sutherland rámenőségének köszönhetően kerültek be Snow elnök plusz jelenetei a filmbe.

sötét hajú, kreol bőrű, szürke szemű, sovány, rideg és kemény Katniss? Komolyan? És a srácok? A barna hajú, apró Josh Hutcherson a masszív Peetaként, meg a szőke, két méteres és egyfilmes (az is egy elszúrt, túldramatizált nyáltenger) Liam Hemsworth a szintén sötét hajú, szikár, mogorva, lázadozó Gale-ként? Teljesen kiakadtam. Sokáig nem is figyeltem inkább a film körüli munkálatokra, inkább elkezdtem utánanézni, mennyi esély lehet rá, hogy egy ilyen színészgárda legalább az elfogadható szintet meg-

üsse, hiába az Oscar-jelölés Jennifernél. Jelölve rengeteg, ma már névtelenségbe vesző színész lett, mert egyszer szerencséje volt nem?

Nekikezdtem hát a három főszereplő filmográfiájának. Josh Hutchersonról tudom, hogy jó színész, kisebb korában több filmjét is láttam, ennek ellenére képtelen voltam elképzelni Peeta szerepében. Legalább öt filmje kellett hozzá, hogy valami halvány sziluett lebegni kezdjen előttem, de az sem volt valami meggyőző. A jóvágású Hemsworth ellenben egy film után elhitette ve-

lem, hogy van benne potenciál, pedig az Utolsó dal című filmben nem volt valami bonyolult karaktere. Végül neki is bizalmat szavaztam. Utoljára hagytam a lányt, Jennifer Lawrence-et. Láttam az Oscarra jelölt filmjét, és nem tetszett, ahogy ő maga sem. Unszimpatikus volt az első perctől fogva, nem csak a filmben, de a vörös szőnyegen is. Az X-Men sem segített megkedvelnem, habár színészként nem lehetett rá egy rossz szavam sem, tény. Mégsem tudtam megszeretni, ezért savanyúan kezdtem ismét odafigyelni az Éhezők Viadala alakulására.

Jól lemaradtam. Semmitmondó, bár látványos poszterek jelentek meg, újabb általam alkalmatlannak tűnő színészek csatlakoztak a stábhoz, én pedig tovább duzzogtam. Az első trailer vegyes érzelmeket hagyott bennem. Felfedeztem, hogy létezik, és a sminkesek ismerik a hajfestéket meg a kontaktlencsét, hogy Liam Hemsworth akcentusa nem is olyan durván ausztrál, valamint hogy legalább az erdő fogalmával tisztában van a rendező. A hoszszabb trailer viszont megint nem

FilmMagazin / 23

KRITIKA

>> A LÉN

YEG, LÓSZ HOG ÍNŰL Y VA EG A MÁ MEG SODI NÉZE K RÉ M SZT IS. < <

24 / FilmMagazin

győzött meg, plusz a kész filmet pár ismerősöm hamarabb látta nálam, nem csoda hát, hogy gyakorlatilag frusztráltan ültem be a moziba a premier után pár nappal. Még mindig reménykedtem, hogy katarzis lesz a vége, és írhatom a bocsánatkérő leveleket fejben, de sajnos nem törtem ki örömkönnyekben a film végén, hogy EZT MOST MÉG EGYSZER MEG KELL NÉZNEM!! Nem. Felálltam, vállat vontam, és kijöttem.

Hogy miért?

Oké, volt azért jó is a filmben, de azt a végére hagyom, előbb elpanaszolom, mi bántott, hogy túl legyünk a nyavalygáson. Úgy tudom, hogy aki nem olvasta (sok oktalan, de a film szempontjából szerencsés ember), annak nagyon bejött, mindent értett, és hű és ha. Aki olvasta, na, azok közt már megoszlottak a vélemények. Én ugyebár olvastam, és nem ez lett a világtörténelem legjobb adaptációja. Eleve engem már az zavart, hogy Katniss figurájára egy olyan színésznőt szerződtettek, aki húsz kilósan sem nézne ki megviseltnek és soványnak, mert nem olyan alkat, ráadásul akárki akármit mond, Jennifer Lawrence-ben van egy leheletnyi arrogancia, amit képtelen levetkőzni magáról. Vagy dac, vagy az alázat hiánya, fogalmam sincs, hogy nevezzem, de engem irritál, márpedig ha a főszereplő karakterét eltolják, onnantól a film már nem lehet száz százalékos. Tovább rontotta a helyzetet, hogy a rendező pénzt és pénzt és pénzt akart, ezért egy nem tíz éveseknek íródott könyvet lebutított és cenzúrázott olyan módon, hogy azt egy öt éves is megnézhetné rémálmok nélkül. A könyv néhol kifejezetten brutális, a film ezzel szemben az idegesítő, epilepsziarohamokra emlékeztető kamerarángatózásoknak köszönhetően semmit sem mutat a kemény jelenetekből, csak hogy kisebb korhatáros besorolást kapjon. A film végén az iszonyú, halott játékosokból létrehozott mutánsok helyett pár nagyra nőtt ölebbel szúrták ki a szemem, amiket én inkább egy eldobott bottal kötöttem volna le, és nem rohantam volna el előlük. A könyvben ezek karmokkal végtagokat szabdaltak, és nem vakkantva kergetőztek az életben maradtakkal, szóval a problémáimat nem szőrszálhasogatásnak érzem, hanem jogos sére-

Katniss Everden - t leginkább egy másik könyvcímmel lehet a legjobban leírni: A lány, aki a tűzzel játszik…

FOLYTATÁSOK Nyílván minden könyvadaptációnál az a legfontosabb kérdés, hogy mekkora a bevétele, hiszen ez alapján lehet eldönteni, érdekli -e a nézőket, érdemes-e befektetni a folytatások megfilmesítésébe. Mivel Az éhezők viadala 2012. eddigi egyik legjövedelmezőbb filmje, ezért kétség sem fér hozzá, a történet folytatódik lemnek. A filmipar a nagy kaszálás érdekében rontott az egész történet hangulatán, és most már muszáj lesz ezt a vonalat követniük, hiszen ezzel kezdték el, úgyhogy jöjjenek inkább a pozitív dolgok, mielőtt leragadok a panaszkodásnál.

Először is, a színészek. Igen, bocsánat, az előítélet csúnya dolog, többet nem csinálom, ígérem, mert a fő-főszereplőn kívül mindenki más elképesztően hiteles és karakterhű munkával javított a csalódásom okozta bánatos hangulaton. A két srác kisugárzása szinte egy az egyben olyan volt, mint amilyennek könyvbéli verziójukat képzeltem. A fontosabb mellékszereplők is kifogástalanok voltak, de ez szerintem a káprázatos sminkesek és díszletesek érdeme is. Fogalmam sem volt például, hogy pár árnyalatnyi változás a hajszínen, esetleg plusz egykét centi mennyi mindent meg tud változtatni az ember képén, nem is beszélve a kreatív kiegészítőkről és

trükkökről. Le a kalappal, amit a rendezés eltolt, azért a látványosok jórészt kárpótoltak. A ruhák, a frizurák sokszor többet mondtak a szavaknál, a berendezések passzoltak az eredeti leírásokhoz, nem voltak túlzások, csak ott, ahol kellett. Azt is értékeltem, hogy amit muszáj volt az idő spórolása miatt kiszedni a forgatókönyvből, és megváltoztatni, az sem volt azért felháborítóan más, semmi sem hiányzott, hogy egy olyan ember is tökéletesen megértse, mi a helyzet, és átérezze a hangulatot, akinek gőze sem volt előtte, miről is szól a történet. A zene mondjuk semmitmondó volt, de igazán semmilyen zene nem illik ehhez a világhoz. Szerencsére erre az alkotók is rájöttek, mert a legfeszültebb jelenetekben nem erőszakolták meg a hallójáratomat mindenféle buta, otromba, zenének csúfolt durranással és csattogással, ettől pedig a legfontosabb jelenetekben fájóan tudott a torkomban dobogni a szí-

vem. Mi több, a film végére Jennifer Lawrence-et sem akartam már megfojtani egy kanál vízben, ellenben belezúgtam mindkét srácba, kit izgat, hogy az egyik fiatalabb nálam, és a másik is csak alig idősebb, ráadásul Miley Cyrussal jár. Ugyan. A lényeg, hogy valószínűleg megnézem a második részt is, hadd örüljenek a film készítői, ha már úgyis könyörtelen, pénzéhes cápák…

75% Stáblista Rendező: Garry Ross Főszereplők: Jennifer Lawrence, Josh Hutcherson, Elizabeth Banks Forgalmazó: Fórum Hungary Hazai premier időpontja: 2012. március 22.

FilmMagazin / 25

KRITIKA

AMERIKAI PITE A TALÁLKOZÓ Pár filmet mind a mai napig nem tudok megérteni.

Mármint nem a tartalmát, inkább azt, hogy miért állnak hozzá az emberek úgy, ahogy. Ugyanígy voltam és vagyok az Amerikai pitével, aminek az első része olyannyira nem hagyott mély nyomokat bennem, hogy a lesajnáló fejcsóváláson kívül más reakciót nem is váltott ki belőlem. Úgy látszik, a negyedik rész kellett hozzá, hogy az irritáció megszűnjön. Írta: Vampka szintén bevallom, hogy az Amerikai pite sosem volt a szívem csücske. Egyszer láttam a hatalmas rajongótáborra való tekintettel, de inkább csak felhúztam magam rajta, mert nekem néhány erőltetett, mellekkel és más testrészekkel kapcsolatos poén és egymás szívatása sosem volt vicces.

Akkor legalábbis nagyon idegesítő volt, hogy ezen kellene teli torokból röhögnöm, én meg inkább fogtam a fejem, hogy ez mégis miért jó. Önszántamból sosem néztem ilyen típusú filmet, és nem is valószínű, hogy fogok. Ez a negyedik Amerikai pite viszont – ha eltekintek a kötelezőnek számító ócska és otromba poénoktól – egészen pozitív csalódás volt.

Nem emlékeztem a karakterekre, még a nevekre sem. Leülni és elkezdeni megnézni úgy, hogy semmi sem volt a fejemben, kicsit merész húzásnak tűnt, de hamar kiderült, hogy nem is olyan rossz a memóriám. A nevek, az arcok hamar beugrottak, habár a feljebb említett okokból nem volt olyan kellemes az emlékezés. Eltartott pár percig, mire hajlandó voltam félretenni az előítéleteimet és a tapasztalataimat az

Ő

26 / FilmMagazin

az ilyen filmekkel kapcsolatban, amik többnyire untatnak, és nem szórakoztatnak. Engem. Mert tudom, hogy emberek millióinak tartozik az Amerikai pite is a kedvencei közé. Nekem nem, nem is fog, viszont a Találkozó alcímre hallgató rész nagy része ezúttal lekötött, a gyomrom sem forgott, és grimaszolnom sem kellett minden második jelenetnél. Vagy én komolyodtam meg, vagy lightosabbra vették az alkotók a figurát, vagy mind a kettő, vagy egész egyszerűen most sikerült némi kis értelmet csempészni a filmbe.

Az alapötlet egyébként már az elején felkeltette az érdeklődésem, mert bizonyos szempontból nem idegen számomra sem, sőt, mindenkihez közel áll, aki nem tizenéves kiskamasz: a

Jason Biggs egyszer egy örömlányt kapott ajándékba a feleségétől, hogy hármasban pezsdítsék fel a házaséletüket, azonban teljesen más történt.

>> A FILM OLYANOK SZÁMÁRA IS SZÓRAKOZTATÓ, AKIK NEM RAJONGÓI ENNEK A TÍPUSÚ VÍGJÁTÉKNAK. <<

FilmMagazin / 23

KRITIKA

KITOLÁS Minden régi Amerikai Pite sztár visszatér az új részben és mindannyiuk számára nagy öröm lehetett, hogy ismét összetrombitálták őket, talán csak Tara Reid szájíze volt egy kicsit keserű. ugyanis mindössze 250 ezer dollárt kapott, a többiek viszont sokkalta többet… gimista korszak utáni évtized eseményeinek előadása a többieknek, találkozás a régi barátokkal úgy, hogy évek óta nem beszéltetek egymással… Egy szóval nosztalgia.

Egy ilyen banda esetén, mint ami a Találkozóban van, elkerülhetetlen némi kis bonyodalom, ezúttal viszont az tette az elviselhetőnél jobbá a filmet, hogy a szereplők éppen amiatt kerültek kisebb-nagyobb bajba, mert megpróbálták levetkőzni a régi énjüket, megpróbáltak felnőttként viselkedni. Furcsa és félelmetes, hogy az ember sosem érzi azt, hogy na, ma felnőttként ébredtem, már nem vagyok többé gyerek. A filmben egyértelmű volt, hogy mégis mindenki a felnőtt imidzsén dolgo-

28 / FilmMagazin

zik, bizony, ebből családapa lett, abból világutazó, a harmadikból sztár, egy szóval mindenkinek lett egy élete, amiben neki kell a felelősségteljes, fontos felnőttet alakítania.

Mikor összeengedünk ennyi küszködő, erőlködő embert, akik mind a gyerek- és tinédzserkorukat próbálják elfelejteni, és komolyan venni az életet, ott biztos, hogy valami roszszul sül majd el, elvégre a bizonyítási vágy keményen él mindenkiben.

Hazudni kell egy picit? Ugyan, nem probléma! Színészkedni? Mesélni? Úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne? Ez megy is… körülbelül öt percig. Mert a gyerekkori barátságok nagy része megmarad gyerekkori barátságnak, és az Amerikai pite mondhatni örök karakterei is lélekben mind nagyra nőtt gyerekek, mint bárki más. Ennélfogva pedig hibáznak párszor. Nem fontos, hogy gyerekük van, esetleg menő munkájuk: a viszontlátás akaratlanul is kihozza belőlük a tinédzsert, de szerencsére az olyan nagyon áhított felnőtt is bennük lapul, minden felelősségtudattal és lassan (némelyeknél tényleg NAGYON lassan) kialakuló, másokkal való törődéssel.

A film most egyébként tényleg vicces. Nem olyan fajta humorral van tele, mint az előző filmek, érezhető, hogy leginkább azoknak szól, akik a szereplőkkel együtt öregedtek meg és nőttek fel. Persze akad gyerekes poén, de belegondolva az élet sem lesz kevésbé gyerekes, mikor görcsösen dolgozol a felnőttségen.

Ez mindig rosszul sül el, és a Találkozó nézői valószínűleg már átéltek hasonló „krízist”, úgyhogy nem csak a poénokon fognak nevetni, hanem magukon a szituációkon is megértően mosolyognak majd, ráadásul éppen ezekért a jóindulatú bénázásokért a film olyanok számára is szórakoztató, akik nem rajongói ennek a típusú vígjátéknak.

65% Stáblista Rendező: Hayden Schlossberg Főszereplők: Jason Biggs, Alyson Hannigan, Chris Klein, Tara Reid Forgalmazó: UIP-Duna Film Hazai premier időpontja: 2012. április 5.

KRITIKA

A BOSSZÚ JOGÁN Manapság divat utálni a Nicolas Cage nevével fémjelzett alkotásokat, de valljuk be, az Oscar-díjas színész rászolgált a megvetésre. A bosszú jogán ugyan közel sem akkora katasztrófa, mint ahogy azt az utóbbi időben megszokhattuk tőle, ám ennél nagyobb pozitívumot már nem tudunk elmondani róla. Írta: alien

G

yakorlatilag még ki sem hevertük a Szellemlovas teljesen félresikerült folytatását, máris érkezik a következő Nicolas Cage adagunk A bosszú jogán címmel. Hogy ennek mennyire kell örülni, azt mindenki döntse el maga, az viszont tény, hogy a 48 éves színész karrierje az utóbbi években (évtizedekben?) egyre meredekebben ível lefelé, és egy-két kivételtől (Mocskos zsaruk, HA/VER) eltekintve rosszabbnál rosszabb filmekkel „örvendezteti” meg a nagyérdeműt.

Ennek ellenére úgy tűnik látnak még benne potenciált, ugyanis sorra kapja a megbízásokat, a fő- és mellékszerepeket, ő pedig talán már a forgatókönyv elolvasása előtt rábólint

30 / FilmMagazin

mindenre (valószínűleg ez okozza a legtöbb problémát). Szóval kételkedve fogadtuk az új Nicolas Cage mozi hazai premierjének hírét, ami miatt azonban A bosszú jogán című filmet mégiscsak várni lehetett, az a főszerepekben látható sztárok mellett a rendező, vagyis Roger Donaldson személye. Neki ugyanis olyan alkotásokat köszönhetünk már, mint a Koktél, a Tizenhárom nap - Az idegháború, a Dante pokla vagy a Beavatás, én mégis leginkább a pár éve bemutatott Banki meló című filmet emelném ki az életművéből, ami egy minden tekintetben zseniálisra sikeredett mozi volt, és ami nemzetközi szinten is meghozta neki a várt elismertséget.

A bosszú jogán főhőse az angoltanár Will (Nicolas Cage) és a zenész Laura (January Jones) - akik boldog házasságban élnek, éppen most ünnepelték az ötödik évfordulójukat.

Egy nap azonban Laurát a próbáról hazafelé menet egy ismeretlen elkapja, megerőszakolja és csúnyán helybenhagyja, a nő így sokkos idegállapotban és összevert arccal kórházba kerül. A rendőrség mindent megtesz azért, hogy a tettest kézre kerítse, de ha ez még sikerülne is, akkor sem garantált az elkövető méltó büntetése. Ez utóbbira ajánl megoldást Simon (Guy Pearce), aki a kórházban találkozik a szintén zaklatott Will-lel. Felkínálja a lehetőséget arra, hogy a szervezete végez az erőszaktevővel, cserébe pedig nem kér mást, csak egy apró kis szívességet majd valamikor a közeljövőben. Will vonakodva bár, de elfogadja az ajánlatot, a tett pedig nem sokkal később be is végeztetik, így mindenki boldogan folytathatja a megkezdett életét gondolhatnánk… a történetnek azonban még koránt sincs vége. Hat hónappal járunk az előbb felvázolt események után, Laura még mindig nem heverte ki az átélt traumát, sőt, egyre jobban eluralkodik rajta a téboly: lőgyakorlatok vesz (és milyen jól teszi!), valamint paprika spray-t vásárol, felkészülve minden eshetőségre.

Will élete sem lett egyszerűbb, egyre több a gond az iskolában, ráadásul megérkezik Simon ominózus hívása is, mely ismerteti a kért szívesség minden egyes részletét. Ettől a ponttól kezdve gyakorlatilag képtelenség úgy írni a történetről, hogy egy-egy fontosabb eseményt, vagy fordulatot le ne lőjön az ember, már pedig nem szeretném elvenni a

January Jones rajongók figyelem, a színésznő látható a külföldön éppen futó Mad Men 5. évadában.

GUY PEARCE Tipikusan az a színész, akinek az egyszerű néző még a nevét sem tudja, viszont aki ismeri az arcát, az elismeréssel adózik a munkássága előtt is. Számos nagysikerű és kritikailag is elismert filmet tudhat a háta mögött, mint például a Christopher Nolan rendezte Memento, az Oscar-díjas Bombák földjén és A király beszéde, de játszott a Szigorúan bizalmasban, Az ajánlat-ban (ebben nyújtotta élete egyik legjobb alakítását), valamint a Cormack McCarthy regényéből készült Az út című filmben. Idén még láthatjuk őt a Prometheus-ban, Stannison szerepében. felfedezés örömét senkitől sem. Azt viszont még megsúgom, hogy Will és Laura nem várt galibába keveredik és mindent megtesznek azért, hogy kikeveredjenek belőle, ennek során pedig nemcsak Simonnal és mindenre kész kompániájával kell megküzdeniük, hanem a rendőrséggel és néhány nagyon közeli ismerőssel is. A film végére pedig az is kiderül, hogy mit jelent az „Éhes nyuszi ugrál” kifejezés és hogy mi köze a híres angol filozófushoz, Edmund Burke-hoz.

Talán bennem van a hiba, de A bosszú jogán számomra minden elemében túlontúl átlagosra sikeredett, ráadásul a történet egy idő után ellaposodik, és ami a legfájóbb: hiteltelenné válik. Értem én, hogy ez egy amerikai film, amelyben a hősök gyakorlatilag mindent megtehetnek és még a legvadabb akciójeleneteket is épp bőrrel megússzák, de azt hiszem a világ irodalomtanárainak jelentős része nem élne túl egy golyózáporral egybekötött menekülést a forgalmas autóúton, vagy éppen egy véres ökölharcot képzett gyilkosokkal. Ha a forgatókönyvírók egy teljesen más foglalkozást választottak volna a főszereplőnek, vagy valamilyen módon megmagyarázták volna nekünk, hogy minek köszönheti Will az ügyességét, sokkal engedékenyebb lennék, így viszont nehéz szemet hunyni e fölött, főleg úgy, hogy Lauránál sikerült egy teljesen hiteles képet alkotni arról, miért bánik olyan jól a lőfegyverekkel. És ha már akciók: aki fröccsenő vérre, leszakított végtagokra és mértéktelen brutalitásra számítana, az csalódni fog, ugyanis semmi ilyesmi nincs a filmben. A pisztolygolyó okozta lőtt sebeket, valamint a holtesteket egyáltalán nem látjuk (a film végét leszámítva, de akkor is csak rövid időre), így A bosszú jogán a

korhatár-besoroló bizottság szigorúságától való produceri félelem miatt még azt a potenciális nézőréteget is elveszítette, amelyik amúgy vevő lenne az ilyesmire.

Bár fentebb inkább csak ostoroztam szegény filmet, azért azt el kell ismerni, hogy közel sem olyan szörnyű, mint azt az utóbbi idők Nicolas Cage filmjeitől megszokhattuk. A színészeket például kifejezetten jó nézni és bár egyik sem nyújtja élete alakítását, azért még bőven a vállalható kategórián belül maradnak (Nicolas Cage-en, January Jones-on és Guy Pearce-en kívül feltűnik még Debra Morgan… akarom mondani Jennifer Carpenter is). Mindent öszszevetve azonban A bosszú jogán nem több egy nagyon lightos akciófilmnél, amire talán már a plázából kilépve sem fogunk emlékezni.

60% Stáblista Rendező: Roger Donaldson Főszereplők: Nicolas Cage, January Jones, Guy Pearce Forgalmazó: Budapest Film Hazai premier időpontja: 2012. április 5.

FilmMagazin / 31

KRITIKA

A FEKETE RUHÁS NŐ Daniel Radcliffe végleg levedlette Harry Pottert. Írta: Sanya08

I

lyenkor mérettetik ám meg az ember fia, mikor hátrahagy egy sikeres, nevével egybefonódott franchise-t és úgymond kilép a nagyvilágba szerencsét próbálni.

Olyankor derül ki, miből is készült az egyén, mert éppenséggel hiába tudott tehetséget sugároztatni magából a megszokott kereteken belül, attól azt még egyáltalán nem garantálja, hogy más projektekben is megállja a helyét. Ez természetesen múlik a szerepválasztáson is, a rendezőn, a forgatókönyvön, kényelmes lenne pocsékabbnál pocsékabb karaktereket eljátszani fércmunkákban, de megtalálni a megfelelőt, az már nehezebb. Radcliffe úgy néz ki,

32 / FilmMagazin

hogy megtalálta a megfelelő projektet, amivel kiléphet a Potter-filmek bűvköréből, és kezdte ezt mindjárt egy kísértethorrorral James Watkins felügyelete alatt.

Watkinsnek ez csupán a második filmje, első alkotása a Gyilkos kilátások (Eden Lake) az angol survivalhorror egyik alapköve nálam, gyomronvágós mondanivalójával és az erőszak rezzenéstelen arcú ábrázolásával belopta magát a szívembe (plusz, Fassbender már itt is szerepel, ez még az előtt volt, hogy úgy felkapták volna). Kíváncsian vártam hát ezen új alkotását, mely egy ’89es filmnek az újrája, melyet sajnos még nem volt szerencsém látni, ta-

lán ezután. Watkins és Radcliffe nevén kívül a harmadik vonzerő e filmmel kapcsolatban, az maga a stúdió, név szerint a Hammer, mely az elmúlt években kvázi reneszánszát éli. Igyekeznek feléleszteni, próbálnak az újkor szellemének és a régmúlt időknek egyfajta ötvözésének a segítségével életet lehelni beléje több s kevesebb sikerrel. Eddig próbálkoztak egy eredeti ötlettel, mely igazán gyenge kritikai fogadtatásban részesült, ráadásul a nézők se voltak rá túlságosan kíváncsiak.

Ez volt a Resident, melyet Hilary Swank nevével reklámoztak, és amelyben még maga Christopher Lee - a Hammer egyik legnagyobb

A film egyik legjobb rész az a húszperces ijesztgetős jelenet, mely során a néző szinte másodpercenként a szívéhez kap.

arca - is feltűnt. Most tehát tovább próbálják a szellemidézést.

Nem ismervén az eredeti történetet, illetve az előzetesek ismerete nélkül fogtam neki a Fekete ruhás nő megtekintésének. Néhány kritikát olvastam csupán, rövideket, hogy mégis legyen valami fogalmam arról, hogy mire is számíthatok. Ezek alapján nem volt mit csalódnom. A legtöbben egy old-school horrorfilmet ígértek, és igazából ezt meg is kaptam. A film régivágású a szó legjobb értelmében, nyoma sincsen a modern horror trendjeinek.

Watkins biztos kézzel adagolja a feszültséget, akad egy-két jóízű ijesztgetés, de nálam leginkább maga a hangulat, az atmoszféra vitte a prímet. Ennek szolgálatába pedig az operatőri munka lép, ami egészen remek, mondhatni kifogástalan. A szélesvászon adta lehetőségeket kihasználva pásztázik a kamera a kietlen tájakon, előszeretettel alkalmaz nagytotált az erőteljesebb hatás kiváltásának érdekében. Mondom, nagyon szépen teljesít ez a film ilyen téren. Na nem mintha a többin nem teljesítene, de leginkább ezt tudom kiemelni. Egyébként pedig “csak” egy egyszerű szellemfilmmel állunk szemben, amely ártatlan voltával nem hivatott másra, minthogy a frászt hozza ránk másfél

órán keresztül, ezt pedig panasz nélkül meg is teszi. Kellemesen borzongató jelenetsorokat láthatunk, és ugyan sokszor nem rest használni a legolcsóbb eszközöket a direktor, teszi mindezt kellő figyelemmel és értően. Ami Radcliffe-et illeti, teszi amit tennie kell: rémülten néz. Azon kívül kellően hiteles a szerepben (egyedül azt találtam furcsának hogy apát játszik), nem lehet igazán belékötni. Ismertebb színész még Ciarán Hinds (aki mostanában egy csomó filmben feltűnik, ott volt a Ghost Rider: Spirit of Vengeanceben is), őt szeretjük alapjáraton, rutinosan alakít a fickó. Hogy ez elég-e ahhoz hogy a Hammer újra szárnyra kapjon? Talán igen, talán nem, mindesetre minőségbeli kérdéseket nem nagyon lehet szegezni a

fejesekhez. Amit ígért korrektül betartja, kellő mennyiségű frászfaktorral, és ahogy elnézem anyagilag se bukott meg, mert tegnap bejelentették, hogy már a folytatást tervezik. A fekete ruhás nő tehát vissza fog térni, Radcliffe pedig megnyugodhat.

Szorult belé tehetség.

75% Stáblista Rendező: James Watkins Főszereplők: Daniel Radcliffe, Ciarán Hinds, Janet McTeer Forgalmazó: Budapest Film Hazai premier időpontja: 2012. március 29.

FilmMagazin / 33

KRITIKA

FEHÉR POKOL Ember és természet viadala, avagy a farkasokkal harcolók krónikája. Írta: Mocanu Attila

K

étfajta filmrajongó létezik. Az egyik csoport úgy tekint a filmre, mint művészetre. A másik úgy, mint szórakoztató médiumra. Mivel én az elsőként említett csoportba sorolom magamat, evidens, hogy a mai hollywoodi stúdiófilm-gyártás nem éppen a szívem csücske. Érdemes tisztázni, hogy a hollywoodi film, az nem egyenlő az amerikai filmmel. Sőt, azt gondolom, hogy az amerikai függetlenfilm, korunk filmművészetének etalonja. Ám a szóban forgó Fehér pokol egy tipikus, futószalagról frissen lekerült és Liam Neeson-be csomagolt fricskának tűnik első blikkre. De nem is létezik annál szebb, amikor egy mai amerikai akciófilm megtekintése után, az ember döbbent arccal sétál ki a vetítőteremből, adott esetben áll fel a kényelmes fotelból és azt mondja: „Te jó ég, ez mennyire zseniális volt.” Valami ilyesmi jutott eszembe miután az utolsó jelenetben, Neeson a végső harcba vetette magát a természet szörnyei ellen.

A Fehér pokol egy ír származású, csöndes vadász (Liam Neeson) életét mutatja be az első néhány percében, de leginkább életének árnyoldalait. Miután kis híján végez magával, repülőre szállnak egyéb társaival a hóvihar közepette. A szokásos repülős döcögés, ugrándozás később tragédiába csap át és a hófödte vidék teljes közepén „landol” a

34 / FilmMagazin

gép. Hősünk és még néhány ember túléli a katasztrófát, kisebb-nagyobb sérülésekkel. Meg kell küzdeniük az extrém hideggel, az éhséggel, a sebek okozta fájdalommal. Aztán szembesülniük kell azzal a ténnyel, hogy ezek semmiségek ahhoz képest, amivel igazán meg kell harcolniuk. A természet poklának teremtényeivel, a gyilkos farkasokkal.

Nagyon szeretem a repülő szerencsétlenségeket bemutató alkotásokat, talán épp azért mert jómagam rettegek a repüléstől, de szerencsére néhányszor már sikerült túlélnem az amúgy legbiztonságosabbnak számító utazási eszközt. Ahogyan megoldották ebben a filmben a repülő zuhanását, az összességében tökéletes volt. A kamera összevissza ficánkolt, mintha mi is ott szenvednénk velük. Édes álom és szörnyű valóság keveredett az utasok fejében. A hangsáv az egész produkció alatt páratlan volt, régen rémültem így meg csupán a hangeffektusok hatására. A film hátralevő részében is mesteri kompozíciókkal találkozhatunk, jól megírt párbeszédekkel, egyáltalán nem zavaró- sőtaz élményt erősíti a kézikamera használata. A sok jellemző közül, az igaz egy jó filmre, hogy ugyanúgy képes minket megmosolyogtatni, mint amennyire megdöbbenteni. A Fehér Pokol-nak mindez sikerül, egy két órás adrenalin bomba.

Úgy tűnik Liam Neeson idős korára bekeményített: ha így folytatja még a The Expendables 3-ba is meghívhatják. Már ha lesz…

Érdemes kicsit belegondolnunk abba is, hogy milyen egyéb értelmezése lehetséges a műnek, illetve abba, hogy miként borítja fel a műfajszabályait. Azon kívül, hogy egy tökéletes akció-thriller vagy esetleg survival-movie, vannak olyan elemek, amelyek kissé szokatlanok. A túlélők sorjában esnek a farkasok áldozatául, de nem feltétlen az antipatikus karakterek hullnak el, éppen ellenkezőleg. A legvisszataszítóbb csapattag érdemli ki a „legszebb” halált, a természet gyönyörűséges lágy ölében.

A főhős utolsó társa is meghal, amely igazán megdöbbentő. Arról nem is beszélve, hogy még az elején letisztázzák, hogy úgysem találják meg őket. Főleg, hogyha nem is lesz mit megtalálni néhány emberi maradványon kívül. Neeson tehát egyedül maradt a semmi közepén, ahol már nem az ember áll a táplá-

léklánc csúcsán. Itt, ez egy másik faj fenségterülete, az ember csupán rosszindulatú betolakodó, akinek nincsen más lehetősége, csak a reménytelen harc. Mégis, akármenynyire kilátástalan a film vége, mégsem érezzük magunkat rosszul. A happy-endet nem kapjuk ugyan meg, de nyugodtan magunkhoz vehetjük. A farkasokkal pedig többet nem játszunk.

90% Stáblista Rendező: Joe Carnahan Főszereplők: Liam Neeson, Frank Grillo, Dermot Mulroney Forgalmazó: Pro Video Film KFT. Hazai premier időpontja: 2012. március 22.

FilmMagazin / 35

KRITIKA

CSEMPÉSZEK Csempészek nem az a fajta mozi, ahol szanaszét robbantanak mindent, ennek ellenére igényes és izgalmas a maga módján. Írta: Vampka

H

m, lehet, hogy az akciófilm kifejezés kicsit erős… Inkább pörgős kriminek kéne nevezni talán, de ennek ellenére a Csempészek sem bérelt a memóriámban tartósan helyet magának, az is biztos. Egyszer érdemes megnézni, de kétszer szinte teljesen felesleges.

Nem egy bonyolult történet, még

36 / FilmMagazin

csak nem is az a típus, ami olyan nagyon megmozgatja az ember érzelmeit. Azt is mondhatnám, hogy egy színesebb szelet a maffia mindennapjaiból, és még csak nem is hazudnék, viszont a színészgárda meg a film egyre gyorsuló tempója kárpótolja, és tényleg leköti az embert.

Régóta szeretem Mark Wahlberget. Nem állítom, hogy hatalmas színész volna (de szó szerint sem érthetem, mivel nem nőtt szegény túl magasra), mégis van benne valami.

A kisugárzása, talán a szerepválasztásai, amik miatt mindig is szimpatikus volt, és végignéztem a filmjeit, bármilyen bárgyúk vagy unalmasak voltak is. A Csempészekben szerencsére nem kellett szenvednem sokat, csak hogy őt figyelhessem munka közben. A film eleje nekem ugyan kissé kusza volt, meg nem is túl érdekes, de percről percre érezhető volt a feszültség növekedése, úgy adagolták, hogy már tíz perc után erősen élt bennem a gyanú: a végén itt valami vagy nagyon nagyot fog szólni, vagy nagyon csúnyán esem pofára. Külön örültem neki - egy ideig -, hogy a karakterek életszerűre sikerültek. Nem tűnt mesterkéltnek senki, nem volt az az

Örülnénk ha Mr. Wahlberg az efféle filmek helyett a The Fighter folytatását hozná tető alá…

érzésem, hogy hetekig szenvedtek volna, mire összerakták az anyukát, vagy a család barátját. Ott voltak, csinálták a dolgukat, nem véletlenül ringattam magam abba a hitbe, hogy ütős csattanóval zárják majd a filmet.

Mark Wahlberg a szerepe szerint egy kétgyerekes apa, aki valaha illegális csempészettel kereste meg a napi betevőt, de mikor családja lett, felhagyott a biznisszel, és inkább alapított egy kisebb cégecskét, amiből meg lehet élni tisztességesen. Egy nap azonban a fiatal sógora, aki szintén a csempészetben szeretne elhelyezkedni, bár szerintem még húsz éves sincs, alaposan eltol egy melót. Egy frissen szabadult drogbárót rövidít meg nem kevés anyaggal, a sztori innentől fogva pedig mondhatni sablonos: a srácot halálosan megfenyegetik, Wahlberg karaktere viszont, kalandos múltjára és tapasztalataira való tekintettel, ki akarja húzni a srácot a csávából.

Már csak azért is igyekeznie kell, mert ha a maffia nem kapja vissza a drogot, nem csak a sógora, de az ő családja is bánja a veszteséget. Sok választása tehát nincs: összeszed egy régi ismerősökből álló csapatot, és megszervez egy csempészetet.

Hamis pénzek, drogok, fegyverek jönnek-mennek, mindez kevésbé

pörgős jelenetekkel, de annál idegőrlőbb, húzós helyzetekben előadva.

A csempészcsapat tagjait nem túl nagy nevek alakítják, de Kate Beckinsale valószínűleg a legtöbb olvasó számára nem ismeretlen.

Nem volt vele semmi gondom. Nem tartom túl nagy színésznőnek, ennek ellenére nem lehet rá panasz: az aggódó, de karakán anyukát gond nélkül játszotta. Wahlberg mellett viszont ott volt egy másik ember is, akit szintén megmagyarázhatatlan okokból kedvelek: Ben Foster.

Aki látta már valahol, szerintem megjegyezte az arcát, elég rémisztő pofa, nem is láttam még jófiút alakítani soha. Mondják néha, hogy furcsa az ízlésem, nekem mégis szimpatikus ember. Most mégis fura volt kábé a film feléig, ő ugyanis Wahlberg legjobb barátját alakítja, aki sajátjaként szereti a családot, és olyan is, mint egy nagybácsi. Nem mondanám, hogy nagyon meglepett, mikor kiderült, hogy a drogügyben ő is benne van, de itt már sejtettem, hogy az a várva várt, ütős befejezés mégsem lesz olyan jó, mint amire számítok. Majdnem sikerült egyébként, de sajnos az amerikai filmipar a drámát csak akkor meri bevetni, ha Oscar díjra gyúr, egyébként a rózsaszín befejezés, ahol a jó elnyeri méltó jutalmát, a gonosz pedig

ELŐZMÉNYEK A Csempészek egy izlandi film alapján készült, melyben a mostani rendező, Baltasar Kormákur volt a főszereplő. Mark Wahlberg pedig látott potenciált a dologban.

meglakol, sokkal népszerűbb, csak kevésbé életszerű. Persze nem tudom, mit is vártam, mikor leültem megnézni… Milyen kis buta vagyok, hogy csak egy leheletnyi realitásra is képes voltam számítani a fellendülő, egyre izgalmasabb események után! Végeredményben nekem a Csempészeket egyértelműen a happy end rontotta el, és csak azért fogom elfelejteni, mert ilyen cukorsziruppal és naplementés ölelkezéssel zárt film tizenkettő egy tucat.

65% Stáblista Rendező: Baltasar Kormáku Főszereplők: Mark Wahlberg, Kate Beckinsale, Ben Foster Forgalmazó: UIP-Duna Film Hazai premier időpontja: 2012. március 22.

FilmMagazin / 37

KRITIKA

POLISSE Lehetne akár reality - show is. Írta: Sanya08

M

aiwenn neve a filmek szakavatottabb rajongóinak leginkább két Luc Bessonprodukcióból (Leon a profi; Az ötödik elem) valamint a Magasfeszültség című Alexandre Aja által rendezett brutális horrorfilmből hangozhat ismerősen. Arról nekem speciel fogalmam sem volt, hogy rendezőnőnek is felcsapott (előző munkái: Pardonnez-moi; Színésznők bálja), ez pedig immáron a harmadik alkalom, hogy a kamera mögött szorgoskodik. Legújabb alkotása igazán érett és komoly munka, a francia bűnüldözésnek egy szegletébe enged betekintést, a gyermekvédelmisek munkáját ismerhetjük meg jobban.

A történetet nem lehet egészen megfogni, kicsúszik az ujjaink közül, dokumentarista stílusának behódolva inkább csak kisebb fejezeteket láthatunk. Itt karakterek vannak és történések, nincs szépen végigvitt lineáris cselekményvezetés, tényleg olyan, akár egy dokumentumfilm, amiben ezeket az embereket követjük folyton munkába menet, majd bepillantunk a kulisszák mögé is, és este a hálószobába. Meghallgathatjuk apró-cseprő gondjaikat, megleshetjük hibáikat, és szemtanúi lehetünk annak az odaadásnak, amellyel munkájukat végzik nap mint nap.

Nincsen kimondott főszereplő, nincsen egy bizonyos szemszög (ámbár a film segít nekünk azzal, hogy bevon a történetbe egy kezdő fotóriporternőt), végig objektív marad az egész.

38 / FilmMagazin

Könnyen beleeshetünk abba a csapdába, hogy alulértékeljük előzetesen a filmet, esetlegesen azzal hessegetjük el a megtekintését, hogy “Biztos uncsi.”, de ezennel kijelentem, hogy Maiwenn dolgozata távol áll az unalmastól, sőt éppen ellenkezőleg, értő kezekkel von be minket ebbe a világba. Kliséktől és felesleges maníroktól mentesen viszi a nézőt egy tanulmányi kirándulásra úgy, hogy közben egy percig se válik didaktikussá vagy szárazzá.

Nem ítélkezik, csak mutat, kamerája nem palástol semmit, dialógusai életszerűek és jól megírtak, az a két órás játékidő seperc alatt elszalad, közben pedig aztán azon kapjuk magunkat, hogy a szék szélén ülünk, annyira izgulunk és érdekel minket, mi lesz még. Életszituációkat láthatunk, és reménykedünk, hogy nem kerülünk ezekbe bele.

Kínos témákat pedzeget a film, de sose félve, sokkal inkább nyíltan, de egyszer sem válik öncélúvá az alkotás, mindig őszinte és jól kimunkált.

Ez bizony egy mestermű. Mostanság egyre kritikusabb vagyok, egyre ritkábban látok olyan filmet, amelyre ezt rásüthetem, de a Polisse teljes mértékben meggyőzött engem. Felkapott és vitt magával, és nem eresztett egészen a végéig. Megütött, meghatott, mindezt tette egyszerű eszközökkel, néhány remek színész segítségével és egy őszinte forgatókönyvvel. Nem gondoltam volna hogy levesz ennyire a lábamról, de megtette. Idén ez az egyik legjobb film amit láttam.

100% Stáblista Rendező: Maiwenn Le Basco Főszereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Fois, Karole Rocher Forgalmazó: Mozinet Hazai premier időpontja: 2012. március 29.

FILMKLASSZIKUS

TAXISOFŐR Egy csodálatos elme örök magánya. Írta: Mocanu Attila

T

ravis Bickle csúnyán elbaltázott egy randevút az általa teljesen makulátlannak és tökéletesnek tartott gyönyörű szőke hajú nővel, Betsy-vel. Pornómoziba vitte, nem gondolta át jól a második találka helyszínét. Pedig minden olyan jól indult. Betsy beszállt egy taxiba és elviharzott. ˇ” Ezt nem hiszem el… Nekem is van taxim.” – idegeskedik Travis. Hősünk most ijedtében mindent megtesz azért, hogy visszatérítse virágzó kapcsolatukat a helyes mederbe. Telefonál a mocskos sugárút egyik épületének folyosóján. A vonal másik végén levő Betsy hangját nem halljuk.

Nincs is hiányérzetünk, tudjuk, hogy minden el lett rontva, kár a gőzért.

Travis is tudja, de még reménykedik. Ahogyan a kamera is. Egyre kilátástalanabbá válik a beszélgetés, a kamera pedig egyszer csak elindul. Lassan mozog oldal irányba, majd meredten megáll és az üres

40 / FilmMagazin

folyosót mutatja hosszasan. Nem látunk semmit, talán azért, mert nincs is semmi. Totális ürességet érzünk mi is. Ennek az oka egyszerű: azt érezzük amit Travis. Nincs más út, csak az elme teljes káosza.

Innen már minden mindegy, az emberségre tett utolsó kísérletünk (és talán egyetlen), elbukott. Innen már csak lefelé van. De hova menjünk lefelé, ha már eleve a padlón szenvedünk?

Akárhányszor megnézem a Taxisofőrt, mindig egy másik filmet látok.

Nagyon elcsépelt és közhelyesen hangzik, elismerem. De amint minden egyes nap fejlődik a néző szellemileg és lelkileg egyaránt, a befogadási stratégiái is gazdagabbá válnak. Scorsese filmje kétségtelenül magas művészet. Egy korai posztmodern mestermű. A továbbiakban azt fogom elemezni, hogy mi teszi ezt a filmet zseniálissá. Első megtekintésre csak azt éreztem, hogy egy

fura film, ami nem szólt semmiről, mégis imádom. Sok szakértő és kritikus megpróbálta már megfogalmazni azt, hogy miben rejlik a mű ereje. A Férfi, mint autonóm műalkotás dekonstrukciója? Az elme teljes mértékű tönkremenetele? Ha erről van szó, akkor mi teszi tönkre? A mocskos nagyváros vagy esetleg a nők, vagy a képmutató politikusok, akik néhány évvel ezelőtt még bátor fiatalokat küldtek egy, már az elejétől bukásra ítélt háborúba? Minden bizonnyal valahol itt rejtőzik a megfejtés. Kérdés, hogy van-e értelme egyáltalán megfejteni, vagy van-e mit megfejteni. Én most azért tennék egy bátortalan kísérletet.

A Taxisofőr története nem túl öszszetett, egészen laza narratívát használ. Travis Bickle (Robert DeNiro) egy vietnámi veterán, aki kóros álmatlanságban szenved és csak járja New York utcáit. A film ott kezdődik, hogy Travis elhatározza:

taxizni szeretne, hiszen legalább egy kis pénzt is csinálhatna a folytonos csavargásból. Innentől csak történnek a dolgok hősünkkel, aki elég ritkán aktivizálja magát. Leginkább csak akkor, amikor valamiféle mennyei vagy ördögi célja van.

Előbbi lenne Betsy (Cybill Sheperd) meghódítása és Iris (Jodie Foster) megmentése a kurválkodástól.

Utóbbi pedig a teljes káosz, a fetisizált fegyver, amellyel egyedüli harcosként szembeszáll az utca söpredékével.

Habár a film elég egységes hangulatúnak tűnik, de ez csak a felület.

Valójában nagyon széles skálán mozog a Taxisofőr stílusa. Olyan beállítások és képek tarkítják, amelyek néhol már az amerikai absztrakt expresszionisták motívumaira hasonlítanak. Ezt az alkotásban, a szélvédőre kerülő esőcseppeken keresztül elhomályosodó, kétessé váló fények pompájában érhető tetten. Az éjszaka olcsón kivilágított utcái mindig valami problémát sejtetnek, míg a nappal legtöbbször a rendet szimbolizálja. Ha úgy tetszik a rend és a káosz egyfajta békességet, egységet alkot, ez az ambivalencia pedig végig kételyekbe szorítja a film nézőjét, ahogyan az álom és a valóság vad váltakozásai is.

Bernard Herrmann mesteri zenéje

pedig csak erősíti azt a magányosság-érzetet, a Férfi szenvedését a nagyvárosban, a bőség és a mocsok együttes zavarában.

Nézzük, hogy mitől lehetett oly sikeres film a Taxisofőr. Először is Scorsese-t már jól ismert rendező volt-igaz- erre a filmre nem kaptak túl nagy keretet. Paul Schrader forgatókönyve és Scorsese elképzelései annyira megfogták a már sztárnak számító DeNiro-t, hogy potom összegért vállalta el a munkát. Színészekről azért ilyet nem nagyon lehet mondani, ezért gondolom, hogy DeNiro egy igazi, klasszikus értelemben vett színművész. A rendező olyan részletesen megtervezte a forgatás minden egyes részét, hogy idő előtt, a büdzsé keretein belül sikerült befejezniük a filmet, amely aztán a sokszorosát hozta vissza a körülbelül egy millió dolláros költségvetésnek. Nem is beszélve a 4 Oscar-díj jelölésről.

Nagyon sokféleképpen lehet értelmezni a Taxisofőrt, és kell is. Én kiválasztottam az általam legérdekesebbnek tartott elképzelést, miszerint ez a film a Férfi, mint csoda teljes halálát mutatja be. A Férfi önmagát marcangolja, de a haragját inkább a Város-on szeretné kitölteni.

Scorsese, egy 67-es rövidfilmjében, a Big Shave-ben, már megelőlegez-

IDÉZETEK A FILMBŐL: Travis Bickle: A magány egész életemben elkísért. A kocsimban, otthon, bárokban, mindenütt. Isten magányosnak szánt engem.

Travis Bickle: 12 órát melóztam, és még mindig nem tudok aludni.

Bassza meg! A napok meg csak telnek és telnek. Végeláthatatlanul.

Diszpécser: Éjszaka is csinálni akarja? Elmegy Dél-Bronx-ba?

Harlem-be?

Travis Bickle: Bárhová, bármikor.

Diszpécser: A zsidó ünnepeken is?

Travis Bickle: Bárhová, bármikor.

te az önmagát pusztító Férfi képét.

A Taxisofőr is valahol ezen a vonalon folytatódik. A vietnámi háború poszttraumája sújtja New Yorkot és egész Amerikát, és abban is biztosak lehetünk, hogy nagyon sok Travis-t termeltek ki ezek az évek, milliónyi őrültet, magányos szellemeket, akik csak járják a prostituáltak és stricik által fenntartott sugárutakat és taxijuk koszos ablakából kinézve látják: A Város és az Ember harcában mind a két fél vesztes.

FilmMagazin / 41

EXTRA

.

A HIHETETLEN PÓKEMBER 1. SZÁM (POLGÁRHÁBORÚ) A félreértések elkerülése végett, még mielőtt valaki beokoskodna valamit, hozzátenném: nem a tényleges első számról fog szólni a most következő elmélkedés (kritizálás, agyalás, ésatöbbi), hanem arról az első számról, ami februárban jelent meg, és ami a régóta futó Pókembersorozatot folytatja (nem az Ultimate-et, hanem azt az eredetit), csak épp a kiadó lecserélődött idő közben és átvette az irányítást a Kingpin. Tehát ez erről fog szólni. Írta: Sanya08

N

em gyakori – sőt kifejezetten ritka – hogy én képregényekről irkálok, mert ugyan olvasom őket, de nem mindig jut eszembe róluk okos gondolat. Most azonban, hogy újra vehetem a Pókembert, örömittas állapotba kerültem, és elolvasván ezt az új számot, akadt is mondanivalóm bőven. Legfőképpen azért, mert eszméletlen sok dolog van, amibe bele tudnék kötni. És ugyan továbbra is örülök hogy kéthavonta csorgó nyállal odaállhatok az újságos-pulthoz és lerakhatom a képregényt a nő orra elé azzal hogy “Ezt kérem.”, majd kaján mosollyal az arcomon távozok, mégiscsak igaz és jó Pók-rajongóként muszáj megmondanom a frankót.

Ez az első szám ott folytatja, ahol pár hónapja abbamaradt a széria, szóval mennek a bonyodalmak ezerrel. A kormány elrendelte a szuperképességekkel rendelkező egyének számára, hogy regisztrálják magukat, és fedjék fel valódi kilétüket.

Aki ezt nem hajlandó megtenni (érthető okokból nyilván), azok pedig az állam ellenségeinek számítanak. Vasember is támogatja ezt a törvényt, bár az ő valódi személye alapból nem titok, és mivel Pókemberrel olyan nagy haverságba lettek, ezért őt is válaszút elé állította: vállalja fel az arcát, különben ellenségek lesznek. Az előző rész ott maradt abba, hogy Pókember a nyilvánosság elé állva arra készül, hogy megtegye ezt a lépést, szóval leveszi a maszkját…. Nos, naiv kisgyerek módjára arra gondoltam,

42 / FilmMagazin

ugyanmár nem fogja levenni a maszkot, hiszen ezt mégsem teheti, és… Mégis megteszi. Ország-világ előtt felvállalja valódi kilétét, és az a jóleső biztonság, melyet az álarc nyújtott, hirtelen szertefoszlik. Jameson dühöng amikor kiderül, az ősellenségek pedig fenik a késüket.

A helyzet az, hogy sok mindent le tudok nyelni a széria történetvezetésével kapcsolatosan, ezzel azonban elég sok bajom van. Alapjában véve egy rossz ötlet volt így megírni. Értem addig, hogy a pókarcot igyekeznek minél nagyobb bonyodalmak és veszélyek elé állítani, de vannak dolgok, amelyeket nem egy jó lépés megtenni. Ez azok közé tartozik, tekintve, hogy ezzel visszafordíthatatlan és durva események láncolatát indítja el a szerző. Agyő anonimitás, agyő biztonság, Pókember is belépett abba a klubba, akiknél nincs titkolózás. Vasembernél ez rendben van, Parkernél kevésbé, hiszen ő eleve olyan, hogy minden áron védeni kell a szeretteit, így pedig cseszheti, hogy úgy mondjam. A sztori odáig ment most, hogy verekszik egyet Amerika Kapitánnyal meg a többiekkel, közben pedig nem fűlik a foga az egészhez, valószínűleg bánja is amit tett, és a vége kikacsint annak irányába, hogy baromira sajnálja amit tett. Tényleg nem kellett volna. És ezért az írót okolom, mert ezt nem lehet megtenni ezzel a hőssel. Egyszerűen ellentmond mindennek. Arról nem is beszélve, hogy sutba is dobta a klasszikus kosztümjét, így egy Stark által készített robotpókruhát hord, amely minden high-tech vacakkal el van látva, és nekem ez se igazán tetszik. Talán régimódi vagyok, de a jó öreg pirosfekete (vagy kék) színű ruhát jobban csípem, sokkal jobban néz ki.

Poénkodások terén se alkot eddig valami nagyot, Póki megkomolyodott, amit szintén sajnálok. Emlékszek, még a sorozat elején csomószor viccelődött, szakadok ma is rendesen a beszólásain, itt ez nem működik. Még ha próbálkozik, akkor is csak max. egy félmosoly az eredmény. Eljutottam oda, hogy jó volna ha ezt az egészet semmissé tennék, ha nem történt volna meg mindez, de attól tartok ez így már lehetetlen. Az írók oltári nagy bakot lőttek, a rajongók pedig cseszhetik.

A sok fikázás ellenére azonban a

Nyáron érkezik az új Pókember mozi Andrew Garfield-del a főszerepben, mely teljesen elszakad a már meglévő filmtrilógiától. A hátralévő heteket pedig csak kihúzzuk valahogy ezzel a képregénnyel…

továbbiakban is fogom vásárolni, kéthavonta nem olyan rossz ez. A rajzok jók, és azért a maga nemében érdekes is, ahogy kettéoszlanak a hősök, és egymással csatároznak. Érdekes próbálkozás, mindenesetre

akkor is hülye ötlet volt Pókembert ilyen szituációba keverni. De ha már így van… Megpróbálom élvezni.

Kíváncsi vagyok mi lesz a következő számban, arról is lesz egy bővebb beszámoló.

FilmMagazin / 43

KÖV. HÓNAP

MEN IN BLACK - SÖTÉT ZSARUK 3.

J ügynök (Will Smith) és K ügynök (Tommy Lee Jones) diadallal visszatér a múltba. J 15 éve védi bolygónkat az univerzum mocskától, és látott már néhány furcsa dolgot, de egy csápos, kocsonyás, nyolckarú lényt sem tart olyan érthetetlennek, mint szűkszavú kollégáját, K-t. Amikor utóbbi eltűnik, sőt, egy időhuroknak köszönhetően úgy tűnik, hogy talán sosem létezett, hű társa mégis jelentős kalandra vállalkozik, hogy megmentse.

Visszatér a múltba, hogy az eredeténél leplezze le azt a földön kívülről irányított konspirációt, amely megpróbálja újraírni az emberi történelmet. A szolgálati időgép 1969-be, New York-ba repíti, ahol összefog az ifjú, de máris pókerarcú K-val (Josh Brolin). Csupán 24 óra áll a rendelkezésükre, hogy helyrezökkentsék az időt: a tét K élete, az ügynökség sorsa és az emberiség jövője.

21 JUMP STREET - A KOPASZ OSZTAG A jó zsaru nem feltétlenül barázdált arcú, kemény figura. Létezik egy különlegesen kiképzett speciális egység, amelynek a tagjait olyankor vetik be, amikor egy rejtély szálai kamaszok közé vezetnek. A 21 Jump Street - A kopasz osztag története az ilyen rendőrök „hőstetteiről” szól.

44 / FilmMagazin

HÓFEHÉR ÉS A VADÁSZ Ebben a látványos akció-kalandfilmben Kirsten Stewart (Alkonyat) alakítja Hófehért, aki mégis szebb az őt elpusztítani készülő gonosz királynőnél (Charlize The-ron). Ám az ármányos nőszemély azt nem sejti, hogy az uralkodását veszélyeztető Hófehért a vadász megtanította a harc művészetére. És ez bizony bonyodalmakhoz fog vezetni.

A DIKTÁTOR Sachsa Baron Cohen (A leleményes Hugo) Borat, Alig G és Brüno után újabb nagyszabású karakterrel ajándékozza meg a mozinézőket: a világ legkülöncebb és legegoistább diktátorával, Aladeennel. A legfontosabb tulajdonságai: a szakálla elpusztíthatatlan és minden pénzéhes celeb macát „kardélre kíván hányni” jórészt sikerrel.