2012. márciusi FilmMagazin

GYÖNYÖRŰ ÉS TEHETSÉGES: JENNIFER LAWRENCE

FilmMagazin 2012. március

TITÁNOK HARCA VESZÉLYES VÁGY ÉLETRE-HALÁLRA AZ ÉHEZŐK VIADALA FILMKÉSZÍTÉSI ALAPOK A LELEMÉNYES HUGO

WARRIOR A VÉGSŐ MENET RÉGÓTA VÁRJUK, DE VÉGRE MEGÉRKEZETT! >> 28.

KEDVES OLVASÓK! K

ezdjük a legnagyobb szívfájdalmaimmal: bár az utolsó utáni pillanatig számítottunk rá, a várakozás végül hiábavaló volt, ugyanis nem kaptunk anyagot A Titánok haragja című filmről, így érdemben nem is nagyon tudtunk vele foglalkozni sem. Ez azért is kár, mert a hónap egyik vitathatatlan húzócíméről van szó, mely vélhetőleg előkelő helyet foglal majd el a Box Office listákon a következő hetekben. Persze ez a kis malőr nem tántoríthat el minket attól, hogy a KERESS MINKET FACEBOOKON IS, HOGY IDEJÉBEN ÉRTESÜLJ MINDENRŐL!

következő hónapban rendesen ízekre szedjük és értékeljük. A másik hiányzó a Mark Wahlberg nevével fémjelzett Csempészek, ez is jó kis mozinak tűnik, kár, hogy a sajtóvetítése két nappal a márciusi szám megjelenése után esedékes… Most, hogy elmerengtünk a hiányzókon, érdemes megnézni azt is, ami végül bekerült az újságba, szerencsére elég nehéz lenne minden finomságot felsorolni, de ha lapoztok, majd Ti is látni fogjátok, hogy igazán jó kis számot hoztunk össze Nektek. Lesz itt Az Éhezők viadala háttércikk, Jennifer Lawrence portré, John Carter kritika, Trónok harca 2. évad sorozatos cikk, a Filmklasszikus rovatba pedig az egyik legjobb krimi, a Roman Polanski féle Kínai negyed került. Meglepő tapasztalata is volt az ehavi számnak: a hazai és nemzetközi, online és offline sajtó által is erősen megkérdőjelezett minőségű Veszélyes vágy és a Rém hangosan és irtó közel című filmek kritikusainknak kimondottan tetszettek. Ezek után várjuk a véleményeiteket, kíváncsiak vagyunk rá, hogy Nektek vajon mennyire jött be egyik vagy másik film… és persze az újságról is várjuk az építő jellegű kritikákat, se-

gítsetek nekünk jobbá tenni a lapot, hiszen Nektek, olvasóknak csináljuk, Nektek akarunk megfelelni, így tehát ne kíméljetek minket!

CÍMLAPSZTORI: „Annyi minden múlt a színészeken, hogy azt elmondani nem lehet. A történet összefoglalásából látszik, mennyire elcsépelt, unalmas, sablonos filmet lehetett volna összehozni, ha a szereplőgárda csak egy hajszállal kevesebb profizmussal rendelkezik, de szerencsére nem így történt. Tom Hardy nem csak testileg volt borzalmasan, hanem lelkileg is erős (komolyan olyan érzésem volt látványra, mintha a Minotauruszt szerződtették volna, mintha egy embert kereszteztek volna egy bikával.)” >> 28.

IMPRESSZUM Főszerkesztő: Bokori Balázs Online főszerkesztő: Szabados Melinda (Veszják) Munkatársak: Fekete Felícia, Hannibál, Hompola Júlia V. (Vampka) , Madura Gábor (iverson2), Mocanu Attila, Tréfás Hajnalka (Kovácsné), Horváth Krisztián (Kóczy), Kónya Sándor (Sanya08) , Verebélyi Tamás (Spike) Segítőink: Molnár Krisztina (Budapest Film), Bartók Anna (Fórum Hungary), Csillag Zita (InterCom), Pataki Andrea (UIP Duna Film), Laska Pál (Mokép) Elérhetőség: www.tollal.hu és www.filmmagazin.web4.hu Következő szám tervezett megjelenés: 2011. április 12..

2 / FilmMagazin

HÁTTÉR

AZ ÉHEZŐK

VIADALA Képzeld el, hogy a Világ romokban hever körülötted és semmi sem olyan már, mint amit ismertél. Vannak győztesek és vannak vesztesek, akik között egy véres játszma dönti el ki hova kerül. Az éhezők viadala (The Hunger Games) egy hamarosan bemutatásra kerülő közelgő sci-fi akció - dráma, Suzanne Collins azonos című regénye alapján. Írta: Veszják

E

gy azonosítatlan jövőbeni időpontban Észak-Amerika romjain ma Panem országa, a ragyogó Kapitólium és a tizenkét távoli körzet fekszik. A Kapitólium kegyetlenül bánik Panem lakóival: minden évben, minden körzetből kisorsolnak egy-egy tizenkét és tizennyolc év közötti fiút és lányt, akiknek részt kell venniük Az Éhezők Viadalán. Az életre-halálra zajló küzdelmet élőben közvetíti a tévé. A viadalról készült közvetítéseket mindenkinek kötelező néznie - míg a kapitóliumiak csak egy különösen érdekes valóságshownak fogják fel az egészet, addig a körzetiek kénytelenek végignézni gyermekeik borzasztó haláltusáját. A győztes megtarthatja becsületét, ajándékokat, és elegendő élelmet és ellátást, hogy ne kelljen többé aggódnia az életben. És mi lesz a vesztes jussa? A tizenhat éves Katniss Everdeen egyedül él a húgával és az anyjával a Tizenkettedik Körzetben. Katniss (Jennifer Lawrence) törődik anyjával (Paula Malcomson) és húgával (Primrose „Prim” - Willow Shields), mert az apja meghalt egy balesetben. Amikor a húgát kisorsolják, Katniss önként jelentkezik helyette a Viadalra, ez pedig felér egy halálos ítélettel. De Katniss már nem először néz farkasszemet a halállal számára a túlélés a mindennapok része. Ha győzni akar, olyan döntéseket kell hoznia, ahol az életösztön

4 / FilmMagazin

A forgatáson részt vett Steven Sodebergh is: két napig segítette a second unit munkáját.

szembe kerül az emberséggel, az élet pedig a szerelemmel…. A film Suzanne Collins azonos című bestseller regénye alapján készült amely egy trilógia első része - 26 nyelvre fordították le és világszerte 32 országban volt kapható. Az éhezők viadala a megjelenését követően hatalmas kritikai sikert aratott. A filmet a háromszoros Oscar-díjra jelölt Gary Ross rendezte, aki majdnem megkapta már a filmakadémia díját a Vágta, a Dave illetve a Segítség, felnőttem! című munkáiért. Az 1956-ban született amerikai író, rendező, színész előszeretettel foglalkoztatja Tobey Maguiret, hiszen őt láthattuk a Vágtában és Pleasantvilleben is, azonban szerencsére most a főbb szerepeket nem szuperképességű hősökre bízta. Az Éhezők Viadala főbb szerepeiben Jennifer Lawrence, Josh Hutcherson (Vészhelyzet, Becomig Glen), Elizabeth Banks (40 éves szűz, A három nővér), Liam Hemsworth (Az utolsó dal), és Woody Harrelson (Tisztességtelen ajánlat, Doc Hollywood, L.A. Story - Az őrült város, Az igazság bajnoka, Született gyilkosok) látható. A tervek szerint a március 23-án debütáló filmben láthatjuk még Lenny Kravitzot, Donald Sutherlandet, Stanley Tuccit is, de a

főszerepet a végül barnára festett hajú Jennifer Lawrence kapta meg, akit a Winter's Bone - A hallgatás törvénye című filmben már Oscardíjra is jelölték, de szerepelt az XMen: Az elsők című filmben is. A színésznő olyan sztárokat előzött be a szerepben, mint Hailee Steinfeld, Abigail Breslin, Emma Roberts, Saoirse Ronan, Chloë Moretz, Lyndsy Fonseca, Emily Browning, Shailene Woodley, vagy Kaya Scodelario. Bár Lawrence 20 év körül volt a forgatás ideje alatt, négy évvel idősebb, mint a karakter, a könyv szerzője Suzanne Collins ragaszkodott a színésznőhöz, mert elmondása szerint a színésznő, aki játssza Katniss szerepét, "a szükséges érettség és hatalom birtokában van", és szerinte jobb, ha színész idősebb, mint fiatalabb. A Lionsgate Entertainment 2009 márciusában szerezte meg a forgalmazási jogokat, Gary Ross 2010 novemberében vállalta el a rendezői posztot. A kezdeti költségvetést 75 millió dollár volt, de a végleges költségvetés jóval többet tett ki. Azonban a készítőknek egy pillanatnyi ideig sem kell aggódniuk, hiszen a film talán még arra is esélyes lehet, hogy az Alkonyat-őrületet megdöntse. A film jó eséllyel indul neki a bemutatónak,

hiszen a Fandango.com nevű online jegyportál szerint már megdöntötte a Twilight-franchise egynapos jegyelővételi rekordját, mely újabb remek lehetőség a gyártó számára a 25 év alatti nézők moziba csábítására.

A film esélyes még a FilmMagazin “jó film” jelölésére, már csak azért is, mert Taylor Swift énekli a film egyik betétdalát, T-Bone Burnett, James Newton Howard neve jegyzi a zenei betéteket. A tervek szerint a The Hunger Games trilógia második kötetének film változata 2013 novemberében fog a mozikba kerülni. Hiteles források szerint a rendező, a forgatókönyvíró és a színészek közül Woody Harrelson Jennifer Lawrence, Josh Hutcherson, Liam Hemsworth is aláírtak a folytatásra. Reménykedjünk, hogy a film követni tudja a könyv sikerét és feltudja venni a rendező az izgalmas vezérfonalat.

Stáblista Rendező: Garry Ross Főszereplők: Jennifer Lawrence, Josh Hutcherson, Elizabeth Banks Forgalmazó: Fórum Hungary Hazai premier időpontja: 2012. március 22.

FilmMagazin / 5

PORTRÉ

JENNIFER LAWRENCE Egy ilyen tehetséges, angyali mosolyú szépség láttán még a „hideg csontok” is melegséggel itatódnak át! Írta: Spike

J

ennifer Lawrence, Oscar- és Golden Globe-díjra jelölt amerikai származású színésznő Kentucky államban, Louisville városában született és nőtt fel, 1990. augusztus 15-én, édesanyja, Karen (született Koch), egy gyerektábor vezetője, valamint édesapja, Gary Lawrence, a Lawrence & Associates nevű építőipari cég tulajdonosának gyermekeként. Lawrence a legfiatalabb a családban. Két bátyja, Ben és Blaine közül az utóbbi már meg is nősült, így egy sógornővel, Meredith -szel is büszkélkedhet, akivel szintén remek viszonyt ápolnak. Sokat járt templomba a család, már akkor érdeklődött a színészet iránt. Kiskora óta modellkedik, elmondása szerint ez egy olyan dolog, amelyet sohasem fog megunni. 14 évesen egy New Yorkban tett kirándulás során hívta fel magára egy fotós figyelmét, aki mindjárt azt tanácsolta neki és édesanyjának, hogy keressenek fel egy ügynökséget. Megfogadva a fotós tanácsát, pár nappal később már első olvasópróbáján ült az egyik tehetségkutató cégnél. Bár tapasztalattal még nem rendelkezett, mégis külön dicséretben részesítették, látván benne a tehetséget, ezért meggyőzték az édesanyját, hogy ha lehetséges, akkor töltse a kislány Manhattanben a nyarat. Jennifer ezalatt szerepelt az MTV My Super Sweet 16-jének reklámjában és megkapta első szerepét a Company Town-ban. A középiskolát - ahol pompomlány volt, emellett gyeplabdázott és softballozott is - két évvel korábban fejezte be, ahol sikeresen

6 / FilmMagazin

lediplomázott, hogy elkezdhesse egyengetni színi pályafutását.

Karrierje kezdetén a TBS, amerikai televíziós csatorna berkein belül futó, The Bill Engvall Show című vígjáték sorozatban alakította a főszereplő legidősebb lányát, Lauren Pearsont. Maga William Ray "Bill" Engvall Jr., amerikai származású humorista, koprodukcióban Michael J. Leesonnel írta és rendezte ezt a sitcomot, azaz szituációs komédiát, amely Bill Pearsont, egy külvárosban élő családi tanácsadó életét és családjának mindennapjait követte nyomon, amely karaktert Engvall alakított. A sorozat három évadot élt meg, a 2007. július 17-ei debütálásától kezdve egészen a 2009. szeptember 5-i utolsó epizódig bezárandóan. Végül 2009. szeptember 25én törölték a sorozatot a csatornáról.

Később olyan sorozatokban kapott szerepet, mint a The Devil You Know c. dokumentumfilm, a népszerű misztikus széria, a Döglött akták, a szintén sikeres Médium, vagy a Monk - A flúgos nyomozó című vígjáték saga. 2008-ban egy kisebb szerepet kapott Jason Freeland rendező drámájában, a Garden Partyban. Még ugyanebben az évben élete első nagyjátékfilmjében, az Oscar-díjra jelölt (Bábel - 2006) Guillermo Arriaga Jordán, mexikói származású direktor Megváltás című drámájában szerepelt együtt a vásznon olyan színésznőkkel, mint az Oscar-díjas (A rém - 2003) Charlize Theron, valamint a szintén a legrangosabb filmes díjra méltó (Szigorúan bizalmas - 1997) Kim

PORTRÉ

Basinger. A filmben nyújtott alakításáért egy nívós Marcello Mastroianni-díjjal tüntették ki, a 2008-as Velencei Nemzetközi Filmfesztivál során. Még szintén ebben az évben Lory Petty, amerikai származású színésznő, író és rendező The Poker House című drámájában láthattuk Selma Blair valamint Bokeem Woodbine oldalán. 2009-ben feltűnt a Parachuta nevű rock együttes The Mess I Made c. zenés videóklipjében is, amely szám a Loosing Sleep című albumon kapott helyet.

2010-ben pályája csúcsára ért, hiszen Debra Ganik rendező őrá osztotta Ree Dolly szerepét a Winter’s Bone: A hallgatás törvénye című drámában, amely Daniel Woodrell amerikai szerző azonos című novellájának filmes adaptációja volt. A 2010-es Sundance Filmfesztivál díját megnyerő, kis költségvetésű, mindösszesen 2 millió dolláros büdzséből fogant alkotás végül az Akadémiát is elkápráztatta, amely négy Oscar-díjra jelölte, köztük a Legjobb film, a Legjobb adaptált

8 / FilmMagazin

forgatókönyv, a Legjobb női főszereplő, és a Legjobb férfi mellékszereplő kategóriákban. A produkcióban nyújtott káprázatosan hiteles alakítása (a szerep kedvéért megtanult mókust nyúzni, fát vágni és verekedni is) - egy 17 éves lányt formált meg, aki elég mostoha körülmények között élt együtt szellemileg labilis édesanyjával, valamint öccsével és húgával, minek következtében ő volt a családfenntartó. Szomorúan tapasztalta, hogy az otthonuk veszélybe került, hiszen mindent elveszíthetnek, lefoglalhatják a házukat, ha drogdíler apjuk nem jelenik meg az esedékes tárgyaláson, így Ree-nek egy hete maradt hátra, hogy felkutassa rég nem látott apját, de eközben szörnyű tortúrát járt végig… - megérlelte gyümölcsét; alig 20 évesen megkapta élete első és egyben legrangosabb filmes jelölését egy Golden Globe-díjjal egyetemben. 2011. január 25-én az Akadémia felterjesztette az Aranyszobrocskára is, így ő lett minden idők második legfiatalabb jelöltje. "Hajnali

ötkor rád csörögnek a hírrel, hogy jelöltek, és onnantól vége az addigi életednek. Az időbeosztásomról már csak e-mailekben értesültem. Maga az Oscar-gála mókás este volt, de az odáig vezető út - tele showműsorokkal és meghívásokkal - már csupa stressz. Egyik ruha, másik ruha... Úgy éreztem magam, mint egy politikus a választási kampányban. Iszonyú fárasztó volt, mégse panaszkodhat az ember, hiszen vannak gyerekek, akik maláriában szenvednek, én meg Oscarjelöltként azon siránkozom, hogy fáradt vagyok". Az opus végül tízszeresen térítette meg a gyártás költségeit, és a kritikusokat is elvarázsolta. David Denby szerző és filmkritikusa a The New Yorker amerikai magazinnak adott interjúban kijelentette: „A film elképzelhetetlen lett volna Ree karizmatikus alakítása nélkül.” Szintén szerepet kapott a 2009-ben forgatott a Hódkóros című drámában, amelyet a két Oscardíjas Jodie Foster (A vádlottak 1988, A bárányok hallgatnak -

Az AskMen.com amerikai férfi webportál, a 47-ik legkívánatosabb nőnek választotta egy voksolás keretében.

1991), amerikai származású színésznő, rendező és producer jegyzett, a főszerepben pedig az utóbbi időben a személye miatti megosztottságot kiváltó, szintén két Oscarra érdemes Mel Gibson (A rettenthetetlen – 1995) volt látható. Gibson öszszeférhetetlensége, és az ebből adódó számos vita miatt a projektet egy időre leállították, míg végül csak május 6-án debütált. 2011-ben egy romantikus alkotásban, a Like Crazy -ben láthattuk, többek között az orosz származású Anton Yelchin, valamint Felicity Jones angol színésznő partnereként. A produkciót hivatalosan a 2011-es Sundance Filmfesztivál keretén belül mutattak be a nagyérdeműnek. A film végül 2011. október 28-án jelent meg a Paramount Pictures filmforgalmazó cég égisze alatt. 2011 júniusában debütált az X-Men: Az elsők című nagysikerű franchise előzménytörténete, amelyben az alakváltó Mystique karakterét alakította. Mivel az első filmes adaptáció 2000-ben jelent meg (a trilógiában Rebecca

Alie Romijn, amerikai színésznő és modell játszotta), így ebben a prequelben a mutáns fiatalabb énjét személyesítette meg. „Nagyon sok fiatal amerikai színész van manapság, akinek nincs technikája. Őszintén szólva közülük sokan azt hiszik, hogy ha szép fogakkal, jó mellekkel rendelkeznek, és sokat mosolyognak, az elég lesz” - nyilatkozta Matthew Vaughn, a film rendezője.

A sikeres angol direktor rögtön hozzátette a GQ-nak (havi rendszerességgel megjelenő amerikai férfi közéleti magazin, amelyben Lawrence is szerepelt fehérneműben) adott interjújában, hogy neki olyasvalaki kellett, aki tényleg érti a színészet csínját-bínját. Éppen ezért esett a választása gyönyörű és egyben tehetséges színésznőre, amikor a film stábját állította össze. 2012-ben a Mark Tonderai, ex-DJ, író, színész és filmrendező által rendezett, a House at the End of the Street című horror-thrillerben játszott együtt az Oscar-díjra jelölt (Las Vegas, végállomás - 1995) amerikai színésznővel

és producerrel, Elisabeth Shue-val.

A filmet még 2010-ben kezdték el forgatni, jelenleg utómunkálatokat végeznek rajta, a 2012. szeptember 21-ei megjelenéséig. Lawrence-t karrierje során elsősorban drámai szerepkörben láthattuk, de elmondása szerint sosem vett színi leckéket, és drámatagozatos osztályba sem járt, inkább igyekezett mindig az ösztöneire hagyatkozni. Az első néhány évben New Yorkban élt, de miután sikeresen beindult a színészi karrierje, Kalifornia államba, Santa Monica városába költözött. 2011. június 18-án hivatalosan is bejelentették, hogy meghívást kapott filmbéli kollégájával, John Perkins-szel egyetemben a legnívósabb filmes eseményre, a Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (Academy of Motion Picture Arts and Sciences - AMPAS) által rendezett Oscardíjátadó gálára, amelyre a Winter’s Bone: A hallgatás törvénye okán részesültek invitálásban, lévén kimagasló alakításukért egy Aranyszobrocskára jelölték őket. 2011

FilmMagazin / 9

PORTRÉ

FILMEK, AMIKET LÁTNOD KELL TŐLE

Winter’s bone - A hallgatás törvénye

A hódkóros

Az Éhezők viadala

10 / FilmMagazin

X-Men: Az elsők

Jelenleg Nicholas Hulthoz fűzik gyengéd szálak, akivel az X-Men: Az elsők forgatásán ismerkedett meg és azóta is együtt vannak.

2011 márciusában Gary Ross, amerikai színész, rendező, író, Az éhezők viadala című sci-fi-akció-dráma adaptációban kapta meg a főszerepet. „Tudtam, hogy amint igent mondok a felkérésre, az életem megváltozik. Fel-alá sétálgattam egész nap, és azt gondoltam, hogy még nem késő, visszamehetek, és csinálhatok még több független filmet, hiszen még nem bólintottam rá” árulta el. A film Suzanne Collins, amerikai írónő és szerző legsikeresebb, fiataloknak szóló világhírű bestsellerének - azon belül is egy trilógiának az első része, amelyet 26 nyelvre fordítottak le - az azonos című feldolgozása, amelyben együtt dolgozik majd a vásznon olyan színészekkel többek között, mint Woody Harrelson, vagy a veterán Donald Sutherland. Végül 2012-ben debütál majd a film, de a tervezettnél valamivel később, pontosan március 23-án, mivel Lawrence balesetet szenvedet, így hat hétig távol kellett maradnia a megterhelő munkától. A David Owen Russel által

>> "HAJNALI

ÖTKOR RÁD CSÖRÖGNEK A HÍRREL, HOGY JELÖLTEK, ÉS ONNANTÓL VÉGE AZ ADDIGI ÉLETEDNEK. AZ IDŐBEOSZTÁSOMRÓL MÁR CSAK EMAILEKBEN ÉRTESÜLTEM. MAGA AZ OSCAR-GÁLA MÓKÁS ESTE VOLT, DE AZ ODÁIG VEZETŐ ÚT - TELE SHOW-MŰSOROKKAL - MÁR CSUPA STRESSZ. << rendezett, The Silver Linings Playbook c. év végén megjelenő vígjátékban Bradley Cooper valamint a két Oscar nyertes Robert De Niro (A keresztapa - 1974, Dühöngő bika 1980) társaságában láthatjuk a vásznon. Felkérték a három Oscardíjas (Éjféli expressz - 1978, A szakasz - 1986, Született július 4-én 1989) Oliver Stone, amerikai rendező Savage című bűnügyi alkotásának egyik szerepére is, amely Don Winslow amerikai szerző azonos című novellájának feldolgozása, de végül visszautasította a szerepet Az Éhezők viadala miatt. Végül két dolog miatt vállalta el a szerepet: egyrészt azért, mert szerette a történe-

tet, amely Suzanne Collins írónő regényén alapult, másrészt azért, mert érezte, hogy ha nemet mond, akkor minden nap bánta volna a döntését. Harmadrészt pedig az is sokat nyomhatott a latba, hogy anno elveszítette Kristen Stewarttal szemben az Alkonyat széria főszerepét, így most ettől a filmtől várhat kárpótlást, amelyet sokan a népszerű szerelmes vámpírtörténet legnagyobb kihívójaként aposztrofálnak. A jövőben két projektje van előkészületben: az egyik Az Éhezők viadalának a folytatása, a Futótűz, a másik pedig a Serena című produkció, amelyben ismét együtt játszik majd Bradley Cooperrel.

FilmMagazin / 11

HÁTTÉR

A FEKETE RUHÁS NŐ Daniel Radcliffe Harry Potterbeli csiribí-csiribá karrierje úgy tűnik egyelőre véget ért, így átnyergelt egy kicsit a horror-thriller műfajába, hogy tovább borzolja az idegeinket. Írta: Veszják

K

ísérteties nőalak rémisztgeti Daniel Radcliffet. A fekete ruhás nő című horrorban egy fiatal ügyvédet alakít, aki vidékre leköltözve egy hagyatéki ügyet kell elintézzen. Kipps beköltözik az elhunyt ügyfél elhagyatott házába, hogy ott senkitől sem zavartan, nyugodtan dolgozhasson. Azonban hamar kiderül, hogy az ódon lakhely sötét, tragikus titkokat rejt, de a félelem akkor uralkodik el igazán Kippsen, amikor meglát egy kísérteties fekete ruhás nőalakot… James Watkins (Eden Lake, Gone) leg-

12 / FilmMagazin

újabb, 2012-es filmje, Susan Hill azonos című (1983-ban írt) regényének filmadaptációja, főbb szerepeiben: Daniel Radcliffe, Ciarán Hinds, Janet McTeer, Sophie Stuckey látható. Aki látta Watkins, Eden Lake című filmjét az már tudja, mire számíthat a rendezőtől. Az idillien kezdődő filmben Jenny és Steve úgy döntenek, hogy a hétvégét egy tónál töltik. A romantikusnak induló hétvége vérfürdőbe torkollik, pedig csak egyszerű helyi fiatalokkal találkoznak, akik elvesztik önkontrolljukat. A hátborzongató filmnek az a legsú-

lyosabb mondanivalója, hogy akik a tónál őrültként gyilkolásznak mégiscsak valakinek a pici gyermekeik, nem pedig a Csillagból szabadult köztörvényesek. De visszatérve A fekete ruhás nőre sok „jóra” itt sem számíthatunk. Ebben a kicsit gótikus világra emlékeztető filmben a városlakók szerint a "The Woman in Black" eljön a gyermekeikért, boszszúból, mert valaki a saját gyermekét is elvette tőle. Ha valaha valaki találkozik vele, egy gyermek meghal a közelben. Ebbe az idilli környezetbe érkezik Arthur Kipp, ahol szem-

James Watkins rendező nem most kezdi a horror gyártást: előző filmje, az Eden Lake is ebbe a műfajba tartozott és jó volt, reméljük ez is jó lesz.

sülnie kell kisgyermekek halálával.

Maga a történet szentestén veszi kezdetét; hősünk Arthur Kipps már nyugdíjas ember, szép, vidéki házában békésen ünnepel szerető családja körében. A hangulatot kísértettörténetek mesélésével próbálják fokozni, melyek olyan emlékeket kavarnak fel Kippsben, amelyeket már régen magába temetett a múltban, ép esze megőrzése érdekében.

Azonban az egykor történtek nem hagyják nyugodni a férfit, ezért úgy dönt, papírra veti emlékeit és kiírja magából fájdalmát. Ezután következik a történet, mely főleg felkavaró és borzongató minden gyermekes néző számára. A gyermeke születése közben feleségét vesztette Arthur Kipps, aki részt vesz egy idős hölgy Mrs. Alice Drablow temetésén. A fiatal ügyvéd már szinte a küszöbén áll annak, hogy elveszítse az állását is, amikor főnöke utolsó lehetőségként felajánlja neki, hogy rendezze el az özvegyasszony hagyatékát.

Igazán eltökélvén arra, hogy sikerrel jár, Arthur a messzi faluba utazik, ahol azonban meglehetősen hűvös fogadtatásban részesül.

Arthur a halott ügyfél, a néhai Alice Drablow házába költözik be, hogy minden családi iratot feldolgozhasson. Nemsokára kiderül, hogy a kastély sötét és tragikus titkokkal van tele, a helyiek pedig a babonák világában élik mindennapjaikat. Arthur akkor ijed meg igazán, amikor Mrs. Drablow temetésén a gyászolók között felfigyel egy fekete ruhát viselő, sápadt és beteges női alakra, akiről kiderül, hogy maga is rég halott. Valaha szép lehetett, ma már csak valami erős negatív érzelem lehel némi életet az arcába. Az a hiedelem járja a helyiek között, ahol megjelenik, ott hamarosan meghal egy gyermek. Érthetetlen és fájdalmas események veszik kezdetüket.

A mesélő, Arthur Kipps, vajon függetlenítheti-e magát a fekete ruhás nő hatásától? A mese kezdetén Arthur még 23 éves, ambiciózus fiatalember, kezdődő ügyvédi karrierrel.

Arthur kezdetben sötét babonának tartja a helybeliek félelmét, de hamarosan olyan jelenségeknek lesz szemtanúja, amelyek próbára teszik világnézetét, és mindazt, amiben eddig hitt. És kicsoda az ódivatú

DANIEL RADCLIFFE Mindenki kedvenc (?) Harry Potterre mindent megtesz azért, hogy ne csak emiatt az egy szerep miatt emlékezzünk rá - és bár messze még az az idő, amikor Radcliffe az Oscar-gálán a legjobb színésznek járó szobrocskával a kezében mond köszönőbeszédet, el kell ismerni, jó úton halad. A fekete ruhás nőben például semmi sem utal a kis varázsmágusra, a színész ráadásul nem is tinédzsert játszik, hanem egy özvegy férjet, aki nem mellesleg még apuka is.

Következő szerepe egy független komédiában lesz, melynek címe: The Amateur Photographer, ami az azonos című regény alapján készül Christopher Monger rendezésében, de tervbe van véve John Krokidas thrillere, a Kill your darlings is. Emellett Radcliffer aktívan részt vesz színházi munkálatokban is, vele készült musicalt már a Broadwayen is bemutattak.

FilmMagazin / 13

HÁTTÉR

>> AHOGYAN

A FIATAL ÜGYVÉD EGYRE MÉLYEBBRE JUT A TRAGIKUS TITOK FELDERÍTÉSÉBEN, A FEKETE RUHÁS KÍSÉRTETIES NŐALAK IS MIND KÖZELEBB KERÜL AHHOZ, HOGY HALÁLÁBAN VISSZASZEREZZE AZT, AMELYET ÉLETÉBEN ELVESZÍTETT. << fekete ruhás nő, akinek sovány testét és sápadt, beesett arcát mintha valami szörnyű betegség sorvasztaná? Az Angolnás-lápon álló, elhagyatott házat félelmetes hírnév övezi, bárkinek említi meg a kisvárosban, mindenki elsápad és senki nem hajlandó elmondani, miért rémülnek meg. Ugyanis valami rettenetes dolog történt ezen a helyen, az itteniek pedig elhatározták, hogy a fiatal ügyvéd sosem jön majd rá, mit is rejt valójában a múlt. Arthur beköltözik az özvegyasszony házába, hogy nyugodtan dolgozhasson, ám minél több időt tölt el az omladozó birtokon, annál és annál erősebben érzi valami megfoghatatlannak a jelenlétét, amely nem egészen emberi.

Ahogyan a fiatal ügyvéd egyre mélyebbre jut a tragikus titok felderítésében, a fekete ruhás kísérteties nőalak is mind közelebb kerül ahhoz, hogy halálában visszaszerezze azt, amelyet életében elveszített.

Még annak az árán is, ha embereket

14 / FilmMagazin

kell gyilkolnia érte… A Susan Hill ghost storyjából készült filmes adaptációt már megelőzte egy színpadi és tévés változat is, melynek színházbeli változatát a londoni Covent Gardenben lévő Fortune Theatreben játsszák hatalmas sikerrel, 1989 óta. Bár maga a történet eléggé egyszerű, mégis hatalmasat dob rajta az általa keltett hangulat. Hill jól alkalmazza a régi kísértettörténetekre jellemző, gótikus eszközöket, melyet a rémisztgetéshez kitűnően értő rendező és csapata élethűen ad vissza. A több mérföldnyi kihalt környezet, az ezüstösen csillogó lápvidék, a hirtelen leszálló, fátyolszerű köd és a titokzatos hangok, sikolyok ideális kísértettanyává teszik a komor Drablow-házat.

Susan Hill ma az egyik legismertebb misztikus krimi- és detektívregény-író Angliában. A történetből az 1983-es első megjelenés után nem sokkal színdarab és tévéjáték is készült. A könyv utóélete rekordhosz-

szúságúra nyúlt, a színpadi verzióit Angliában és a világ más színpadain ma is játsszák. A film készítését 2009-ben kezdték előkészíteni. Tervezték, hogy 3D-ben is elkészítik, de ezt az ötletet elvetették. A forgatás 2010. szeptember 26-án indult, és viszonylag gyorsan december 4-ére be is fejezték a munkálatokat. Annak érdekében azonban, hogy a film forgalmazásához szükséges tanúsítványokat megkapják a rendezőnek különböző változatokat kellett elkészíteni: csökkentett zajszinttel vagy éppen elsötétített jelentekkel dolgoztak.

Stáblista Rendező: James Watkins Főszereplők: Daniel Radcliffe, Ciarán Hinds, Janet McTeer Forgalmazó: Budapest Film Hazai premier időpontja: 2012. március 29.

EHAVI PREMIEREK

MÁRCIUS 1.

Az erő krónikája

A leleményes Hugo 3D

A bűn hálójában

Szex felsőfokon

Szellemlovas 2: A bosszú ereje

Tirannoszaurusz

A vér és méz földjén

Warrior - A végső menet

MÁRCIUS 8.

A legszebb dolog

Az ajtó

Gyász

Élni vagy halni

John Carter

16 / FilmMagazin

Rém hangosan és irtó közel

Krízispont

MÁRCIUS 15.

Az ördög benned lakozik

Bor, tangó, kapufa Project X - A buli elszabadul

Lazacfogás Jemenben Szilvás csirke

Tükröm, tükröm Veszélyes vágy

FilmMagazin / 17

EHAVI PREMIEREK

MÁRCIUS 22.

Az igazi kaland

Járhatatlan út

Fehér pokol

Csempészek

Az éhezők viadala

MÁRCIUS 29.

Bordélyház

Drága besúgott barátaim A titánok haragja 3D

A fekete ruhás nő

18 / FilmMagazin

Polisse

KRITIKA

A LELMÉNYES HUGO 3D Az ember, akinek színész volt az orrában. Írta: Kovácsné jabb szenvedélyes önvallomással kezdeném: imádom a mozit. A filmbéli kis Hugóhoz hasonlóan az én gyerekkoromnak is az volt a legnagyobb élménye, ha elmehettem a varázsházba, ahol a sötétben az épp aktuális varázsló a lakótelepről egyből elrepített Afrikába, vagy Nevjorkba, vagy mondjuk egy messzi-messzi galaxisba. Nem véletlenül nem tanulmányoztam soha a filmeket. Elveszett volna a varázs. (Illetve, ha eleget tanulmányoztam volna őket, a varázs még sokkal, de sokkal jobban érvényesült volna és most egy kiművelt em-

Ú

20 / FilmMagazin

berfő lennék. De annyi tanulmányozáshoz meg lusta voltam. Na, tessék.) Azok voltak a daliás idők, feleim, bélásért mozijeggyel, nyikorgó faszékekkel, összeköpködött padlóval, helyi szatírral, egy régi remízben, milyen romantikus is volt az.

Egy frászt volt romantikus. Kényelmetlen, büdös, és fűtetlen volt, nem is beszélve a minden évben rendszeresen fellépő bolhainvázióról (egyébként a nyolcvanas évekről és Budapestről beszélünk, nem mondjuk a két világháború közti időszakról és Bivalykopulálnádról.) És mégis, valahogy csak pozitívan tudok

visszagondolni rá. Ezt a „hőskor” fílinget adta vissza annak idején tökéletesen a Cinema Paradiso, ami a mai napig az egyik kedvenc nemgyilkos-krokodilos filmem. És ugyanezzel próbálkozik jóval bombasztikusabb köntösben, és meglátásom szerint sokkal kevésbé szerencsésen az egészen filmkészítés legelső éveihez visszanyúló A leleményes Hugo.

Brian Selznik a film alapjául szolgáló remekbeszabott regénye már hazai könyvesboltokban is megvásárolható.

SCORSESE A LÁNYÁNAK RENDEZETT Rendkívül szokatlan a tény, hogy Martin Scorsese legújabb munkája családi film, amelyben a mester azon kívül, hogy szórakoztat, a mozi varázsa előtt tiszteleg. Scorsese egy látványos kitérő erejéig letért tehát arról a négy évtizedes útról, amelyen számtalan díjat gyűjtött be magának. A leleményes Hugoban nem lőnek halomra pókerező maffiózókat a füstös alagsorban, nem találkozunk a kedvenc színészekkel, Robert de Niróval, Joe Pescivel, de még a legújabb favorittal, Leonardo DiCaprióval sem, a helyszín sem Little Italy vagy Las Vegas, hanem Párizs, a főhősök pedig egy kisfiú és egy kislány, no meg a filmművészet egyik atyja, George Méliés.

- Az a helyzet, hogy végre szerettem volna egy olyan filmet csinálni, amit a 12 éves kislányom, Francesca is megnézhet mondja Martin Scorsese. - A legtöbb munkámat ugyanis még nem láthatta, annyira kegyetlenek: folyik a vér és mindenki csúnyán beszél. Francescával jó barátok vagyunk, rengeteg időt töltünk együtt, ezért munka közben egy kicsit az ő szemével is láthatom a világot.

Hugo Cabret (Asa Butterfiled) gyerekkora nem alakul túl jól. Anyuka már akkor hiányzott a családi képből, mikor apuka (Jude Law) még megvolt, de hamarosan apuka is meghal. Hugo egy párizsi pályaudvaron találja magát, ahol csakhamar át kell vennie Claude bácsikájától (Ray Winstone) a stafétabotot, mert az is meghal. A stafétabot pedig nem más, mint a pályaudvar tucatnyi kisebb és nagyobb órájának szét - és összeszerelése, olajozása, beállítása és belövése. Munkájának pikantériája, hogy közben állandóan menekülnie kell a szőrösszívű inspektor (Sacha Baron Cohen) elől, aki hű dobermannja segítségével könyörtelenül összegyűjti és árvaházba záratja az csavargó gyerekeket. Hugo közben egy titkos projekten is dolgozik: megpróbálja megszerelni az automata bábut, amit

FilmMagazin / 21

KRITIKA

PERELNI FOG SACHA BARON COHEN ÁLDOZATA? Garázdaságért perelhet Ryan Seacrest, az Oscar-gála riportere, akit Sacha Baron Cohen a piros szőnyegen hamuval öntött le, amiről azt állította, a néha észak-koreai diktátor, Kim Dzsong-Il földi maradványai. A diktátornak öltözött brit komikus természetesen műhamut használt, és az egész jelenettel csupán új filmjét, A diktátort népszerűsítette. Korábban az Oscargála szervezői nem akarták engedélyezni, hogy Cohen ismét reklámcélokra használja a rendezvényt, mint ahogy a Borat és a Brüno esetében is tette, de aztán mégis engedtek neki. Nem is kellett csalódniuk, a komikus mutatványa a meglehetősen sótlan gála egyik üdítő színfoltja volt. Apropó, színfolt: Ryan Seacrest akár rongálásért is perelheti a sztárt, hiszen méregdrága Burberry szmokingját teljesen összekoszolta a műhamu.

A perek lehetősége természetesen csupán elméleti felvetés, mert nem csak Cohennek, a műsorvezetőnek is jól jött a kis incidens, hiszen többet fognak róla beszélni, mint például a házigazda Billy Crystal gyakran igen kínos fellépéséről a gála színpadán. Sacha Baron Cohent idén három filmben is láthatjuk. Az öt Oscarral kitüntetett A leleményes Hugo-ban állomásfelügyelőt játszik, aki kutyájával együtt a gyerekek réme. Az előzetes alapján hajmeresztő vígjátéknak ígérkező A diktátorban harmadik világbeli államfőt alakít, aki Amerikába érkezik, hogy rácsodálkozzon a demokrácia árnyoldalaira no meg Megan Fox bájaira. A nyomorultak nagyszabású filmmusical-változatában pedig Monsieur Thénardier-t, a gonosz kocsmárost játssza.

22 / FilmMagazin

>> HACSAK

AZ EGÉSZ EGY PICIVEL KEVÉSBÉ MESTERSÉGES ÉS MESTERKÉLT, HA SIKERÜLT VOLNA VALAMI EMBERKÖZELIBBET CSINÁLNI, ÉN ISTEN BIZONY MEGADTAM VOLNA RÁ A 100%-OT. << annak idején még az apjával találtak. Itt kerül a képbe a rejtélyes Georges bácsi (Ben Kingsley) akitől az alkatrészeket lopja, és akinek nyilvánvalóan valami köze van a bábuhoz, illetve annak nevelt lánya, Isabelle (Chloe Moretz). Közben pedig a pályaudvaron zajlik az élet, ezernyi apró drámának lehetünk tanúi, többek közt Frances de la Tour, Christopher Lee és Richard Griffiths előadásában.

A sajtóbemutatón egyúttal Brian Selznik könyvét is bemutatták, mely a film alapjául szolgált. Mint értesülhettünk, a könyv különleges formátumban íródott, olyan, mint egy képregény, azzal a különbséggel, hogy a sok kis kocka helyett nagyobb freskókat kapunk, melyeket többkevesebb narráció köt össze. A film - véletlenül vagy szándékosan, vagy egyáltalán nem, csak én magyarázom bele - épp így épül fel, vannak benne gigászi, fantasztikusan kidolgozott képek, köztük meg valamenynyi szöveges rész. A képek gyönyörűek. Az Avatar óta nem láttam enynyire háromdés 3D filmet, a látvány, a mélységérzet valami csodálatos, nem véletlenül kapott Hugo öt technikai Oscart. A képek közt viszont kissé elveszik a történet. A sztori

(számomra legalábbis) egy kicsit nehezen állt fel és végül sokkal kevesebbet adott, mint ígért. Igazából nem is nagyon történik semmi, bár mondjuk nem is krimire ültünk be.

Nem az egybites rejtély, és nem is a kissé sántikálva összeálló és egyébként is teljesen sablonos és szirupos mellékszálacskák okozzák a bajt. A sablonosság és a giccs a dolog szerves része, nem róható fel a filmnek, hiszen ezeket a sablonokat és giccseket használták azok a korai alkotók is, melyek előtt a Hugo tisztelegni kíván. Ugyanez vonatkozik a nemlétező történetre is, a korai ötperces filmekről sok minden elmondható, de az nem, hogy a mai néző halálra izgulná magát rajtuk (a korabeli néző természetesen a gatyájából esett ki). Persze két óra egy nem létező történetből kissé sok, de legyünk elnézőek. Ezektől A leleményes Hugo még lehetne egy remek hangulatfilm, nagyívű tisztelgés a filmezés úttörői előtt, édesbús nosztalgikus túra, száz jelentésréteggel operáló trükkös kis zsánerdarab, meg hasonlók. A baj a gyerekszereplőkkel van. A gonosz Kovácsnénak a kölkök egyszerűen az agyára mentek. (Komolyan, még az állatszereplők is jobban megfogtak, mint

Scorsese szokásához híven most is cameozott egyet, Ti felismertétek az idős mestert a filmben?

a gyerekek, különösen a dobermann, akit vagy megCGI-oztak, vagy az állatvédőket sikerült lefizetni, hogy ne tegyék szóvá a formára nyírt füleket.) Elismerem, hiteles gyerekszínészt találni isteni szerencse. Engem az egydimenziós de imádni való Rupert Grinttől eltekintve utoljára Haley Joel Osment tudott elbűvölni, de ő már réges-rég kinőtt az ártatlanságból. Ezzel szemben a hatalmas kék szemekkel ékes Asa Butterfieldről a Monthy Python nyugodtan írhatna egy szkeccset „Az ember kinek színész volt az orrában” címmel. Tetszőleges érzelmet emberünk kizárólag az orrcimpák rezegtetésével mutat be. Teljesen olyan a kissrác, mint Dwayne Johnson legnagyobb alakításai, azzal a különbséggel, hogy a Sziklának legalább a szemei élnek. A Keira Knighthly öntőformával utángyártott Chloe Moretz, aki annyira ígéretesnek tűnt a Ha/verben, nem volt kevésbé borzalmas, bár ebben az a szubjektív momentum is szerepet játszott, hogy mint azt már oly igen sokszor kifejettem , kezdem rettenetesen unni a csészeszájú nőstény színjátszókat, életkortól függetlenül.

(Szerintem az egészről Scarlett Johansson tehet. A Suttogó óta a castingnál az első lépés, hogy számítógéppel rákopírozzák a jelentkező arcképét a szélesszájú kisbékára, és 90%-os egyezés alatt köszönjük, majd értesítjük). Persze nem lehetetlen, hogy a gyerekek azt a rendezői utasítást kapták, hogy „csináljatok úgy, mintha némafilmben játszanátok, csak közben azért legyetek ám modernek is”, és ettől a szerencsétlenek besokalltak. De hogy szenvedés volt velük minden perc, az ettől még tény marad.

Szegény gyerekszereplők miatt a filmnek nagyjából a fele inkább vegyes, mintsem szívhez szóló érzelmeket keltett bennem, ami jelentősen rontotta annak esélyét, hogy izgalomba hozzon a többi szereplő sorsa, vagy a némafilmes nosztalgia. De azért izgalomba hoztak. A Hugonak ugyanis minden egyes felnőtt szereplője tökéletes választás, pontosan a megfelelő ember a kényes feladatra. Én csak Johnny Deppet hiányoltam, mint a hová-letta mesevilág? tematikájú filmek nélkülözhetetlen édesbús karakterét, de még ő is feltűnt a stáblistán, igaz, csak producerként. A jó öreg Ben Kingsleyre a szerepet mintha ráöntötték volna. A feleségét alakító Helen McCrory szintén remekel.

Sacha Baron Cohenben iszonyatosan félelmetes tud lenni, ahhoz képest, hogy milyen vicces. Az a klasszikus vérvörös szájú, lisztes pofájú bohóc, aki a cirkuszban a sikítófrászt hozza a gyengébb idegzetű gyerekekre, de épp ezt szeretjük benne. Giccsesen túlalakított, 1930-as évekből előugrott negatív (de azért persze nem ANNYIRA negatív) szereplőként minden dicséretet megérdemel. Kiváló az utolsó 20 percben a filmtörténész szerepében feltűnő Michael Stuhlbarg. És

így tovább… Aki szereti a lassúdad, borzasztóan igényesen megcsinált alkotásokat, és a filmeket amik voltaképp a filmekről szólnak, annak A leleményes Hugo biztosan örömöt fog okozni. Mégsem lesz az az igazi, mentálisan orgazmikus élmény, amit egy IGAZÁN jól összeszedett, megfelelő ritmusú film nyújtani tud, amikor az ember végigüli a stáblistát, annyira eltűnődik, meg annyira nem akaródzik kimennie a valóságba. Szenzációsak a megidézett filmtörténeti dinoszauruszok, a ravasz kis utaláskák, feledhetetlenül szép az egész világ, amit Scorcese felépít. Hacsak az egész egy picivel kevésbé mesterséges és mesterkélt, ha sikerült volna valami emberközelibbet csinálni, én isten bizony megadtam volna rá a 100%-ot.

80% Stáblista Rendező: Martin Scorsese Főszereplők: Asa Butterfield, Chloe Moretz, Ben Kingsley Forgalmazó: UIP-Duna Film Hazai premier időpontja: 2012. március 1.

FilmMagazin / 23

KRITIKA

JOHN CARTER Higgyük el, végig fogjuk vihogni az egészet. Írta: Kovácsné

A

johnnyweismülleres Tarzan filmek azért voltak jók a maguk idejében, mert az eredeti könyvek brutális naivsága helyett aranyosan naivak voltak. A könyvekben egy ágyékkötős náci lengedezett az ágak közt, aki gondolattal, szóval és cselekedettel egyaránt kifejtette, miért is a fehér ember a világ ura. A filmben meg a Johnny Weismüller Afrika kellős közepén ledöfte a vérengző tapírt. A John Carter hála a jó istennek nem brutálisan naiv (már ha nem tekintjük brutális naivságnak azt a kiirthatatlan téveszmét, hogy akár a nigger parasztok, akár az ezüstpáncélos marslakók problémáit kizárólag a véletlenül arra bóklászó jóvágású amerikai képes megoldani), de sajnos nem is aranyos. Az ilyesmi utoljára hetvenes években volt aranyos, de akkor is csak úgy módjával és az aranyosság akkoriban is inkább a velőtrázó filmtrükköknek volt köszönhető. Cserébe viszont nagyon, de nagyon, de nagyon, de nagyon hosszú.

24 / FilmMagazin

PIXAROSOK AZ ÉLŐSZEREPLŐS FILMJEI Úgy tűnik a Pixarnak két új divat csapta fel a fejét: egyrészt elkezdtek folytatásokat gyártani (bár a Toy Story-val eddig is képviselték magukat ilyen téren, általában az új ötleteikért szeretjük őket, ezért is volt meglepő, hogy elkészítették a Verdák 2-őt és hogy hamarosan érkezik a Szörny Rt. előzményfilmje), másrészt pedig a rendezőik elkezdtek az élőszereplős filmek irányába tekintgetni. Brad Bird esetében ez még nem volt olyan nagy probléma, hiszen a Mission Impossibe - Fantom Protokoll remekül sikerült, a sorozat (egyik) legjobb rész lett, ám Andrew Stanton közel sem tudta beváltani az ígéreteket a John Carterrel, reméljük mihamarabb visszakanyarodik az animációs filmekhez, mert a Némó nyomában és a Wall-E rendezőjétől ez bizony csalódás…

A bűn rossz hamisítványairól ismert Asylum 2009-ben már készített egy John Carter filmet Princess of Mars címmel.

John Carter (Taylor Kitsch), a háborútól megcsömörlött katona aranyásóként tengetné életét, de nem hogy aranya, még egy nyavalyás ásója sincs. El lehet képzelni, mekkora az öröme, mikor részint az indiánok, részint az őt ismét besorozni kívánó kollégák elől menekülve egy barlangba jut, aminek aranyból van a plafonja. Emberünk már épp kárt tenne a természeti jelenségben, mikor kiderül, hogy a barlang egy titkos átjáró a Föld és a Mars közt, amit rejtélyes (és a filmben egész végig totálisan rejtélyesen is maradó) idegen lények üzemeltetnek. Szegény John Carter rövid úton a Marson találja magát, ahol az alacsony gravitáció miatt tüstént szuperképességekre tesz szert a helyi erőkhöz képest. Azért a helyi erők is elég félelmetesek a

négy kezükkel meg az agyarukkal (meg a főnökükkel, aki Willem Dafoe hangján beszél). Még szerencse, hogy a négykezűek csak a rurális népességet képviselik, és Carter viszonylag hamar találkozik a kimondottan humán, remek húsformákkal rendelkező, többnyire egy szál páncélozott bugyiban rohangászó Dejah hercegnővel (Lynn Collins), akinek személye kapcsán részletes bepillantást nyerhet a kékés a piros köpenyes csávók viszályába. A pirosakat az ördögi Sab Than vezeti (Dominic West), aki talán nem is lenne olyan ördögi, ha nem támogatná a már említett rejtélyes idegenek egyik képviselője (Mark Strong).

Ez így mind nagyon tutkeráj volna, ha az alkotók maradnának ennyiben, és szépen megénekelnék ne-

künk, hogy a hős Carter vezetésével a kékek lenyomják a pirosakat, megtörténik a hercegnő magáévátevése, oszt jónapot. De nem. Illetve persze, ez mind megtörténik, csak közben van másfél óra, mikor hőseink jobbra - balra szaladgálnak a Marson mint a mérgezett egér, és ennek semmiféle célja, illetve értelme nincsen. Az elvárt faék egyszerűségű sztori helyett fognak vagy egy tucat faéket és kalapálnak belőlük egy félfamentes, mélyhűtős járvaszecskázót. Abszolúte el tudom képzelni, hogy ez eredetileg a könyvben is így volt (sajnos nem tudom, én a Tarzan után többé bottal sem voltam hajlandó Edgar Rice Burrough műveit piszkálni), de a könyvet nem kötelező egy menetben végigolvasni, az ember leteszi, eszik-iszik, kiszellőzteti a fejét, estébé.

FilmMagazin / 25

KRITIKA

>> A JOHN CARTER

A KÉTSZÁZCSILLIÓ TÁRÁSHOZ HASONLÓAN OTT BUKIK EL, HOGY NEM CSAK A FORGATÓKÖNYVE RETTENETES, HANEM A FŐSZEREPLŐKET IS INKÁBB KITÖMVE KÉNE MUTOGATNI A TERMÉSZETTUDOMÁNYOS MÚZEUMBAN, AHELYETT HOGY HAGYJÁK ŐKET MOZOGNI ÉS BESZÉLNI. << Fel nem foghatom, kit próbáltak az alkotók megszólítani. (Bár nyilvánvalóan volt, akit sikerült, mert a magánkritikák legnagyobb része a marsi marhaságot égbe magasztalja).

Ha egy akkora gyereket viszünk be a filmre, akinek ez az egész úgy egyébként való, az idegösszeomlást kap, hogy „Most megint hova megy a bááááácsiiii?” Ha egy kamasszal próbáljuk megnézetni, az tíz perc után közölni fogja (már ha ezek után hajlandó lesz velünk szóba állni) hogy az egész se nem elég retró, se nem elég cool ahhoz hogy szórakoztató legyen. Talán a „férj” típusú emberi alfaj fogja magát a legjobban érezni, de hát a férj típus az ilyen filmek után kivétel nélkül mindig azt szokta válaszolni, hogy jó, akkor legközelebb majd küldjék el nekem képeslapon. Egyébként a film tényleg jól nézett ki, nekem különösen a szitakötő-szárnyú repülő alkalmatosságok tetszettek, fent írt férjemnek meg a négykezűek, akik „jól voltak animálva”. Meg szép volt a táj, de tényleg. Viszont ami hiányzott, az éppen az volt, amire erőnek erejével törekedni próbáltak: a pulp. Nemzetközi fórumokon sokan próbálják eladni a John Cartert azzal, hogy nem kell tőle többet várni, mint ami, hiszen a film csak egy ponyvaregény

26 / FilmMagazin

ponyvafilmje, könnyed, csilivili szórakoztatás. Túróst. A ponyva az mondjuk az Elveszett frigyláda fosztogatói, a maga pörgős tempójával, szimpla történetével, éppen megfelelő számú és megfelelő helyre tett poénjával és persze a rettentően szerethető hőseivel. A John Carter a kétszázcsillió táráshoz hasonlóan ott bukik el, hogy nem csak a forgatókönyve rettenetes, hanem a főszereplőket is inkább kitömve kéne mutogatni a természettudományos múzeumban ahelyett, hogy hagyják őket mozogni meg beszélni. Nem tudnék hirtelen még egy hímnemű entitást mondani, ideértve mondjuk a szomszéd 13 éves kopasz csivaváját is, aki képes lenne kevésbé érdekelni, mint Taylor Kitsch. (Egyébként egy 13 éves kopasz csivava egészen érdekes). A Kitsch tehetsége és személyisége helyén tátongó végtelen, sötét űr vákuumként szippantja be az egész filmet, azzal az amúgy is kevéske erényével együtt (ilyen erény pl. a műbránerre emlékeztető, vicces nyolclábú kutya). Nem baj, annál jobban passzol hozzá Lynn Collins, bár esetében még érvelhetünk azzal, hogy „de hát a hetvenes években minden kardozós film hősnője pont ilyen volt”. Ha az alkotóknak lett vol-

némi humorérzékük, beteszik az idősödő és kissé tyúkmellű, de amúgy félelmetes jelenléttel bíró Mark Strongot főszereplőnek, kisminkelik a Willem Dafoet nyolclábú kutyának, írnak a méltatlanul hülye szerepekben feltűnő Dominic Westnek két normális sort (felöltöztetni nem kell), aztán hadd szóljon. Nem bánom, benne maradhat Ciarán Hinds is, mert állati vicces, hogy pont úgy néz ki, mint aki most jött valami régi szandálos monumentálisból.

Most befejezhetném azzal, hogy ennyire megvezetettnek utoljára akkor éreztem magam, mikor a Jeremy Irons bohóckodott a sárkányokkal az AD&D filmváltozatában, vagy vonhatnék izgalmas párhuzamokat a John Cater és a Klónok háborúja eszmei és szórakoztató értéke közt (ahol az utóbbi verni tűnik az előbbit, már ha ez egyáltalán lehetséges) de ehelyett inkább azt mondom, hogy mindenki özönöljön be a mozihoz legközelebbi kocsmába, öntsön az arcába két liter sört (kevesebbet semmiképp), aztán irány a John Carter. Higgyük el, végig fogjuk vihogni az egészet.

40% Stáblista Rendező: Andrew Stanton Főszereplők: Taylor Kitsch, Willem Defoe, Lynn Collins Forgalmazó: Budapest Film Hazai premier időpontja: 2012. március 8.

KRITIKA

WARRIOR A VÉGSŐ MENET Az utóbbi hetek, hónapok, sőt, talán évek egyik legemlékezetesebb filmélményéről írnék most egy kicsit; egy olyan filmről, amit már régóta várok, de a hazai mozik eddig szartak betenni a műsorba (bocsánat a kifejezésért, de baromira bosszantó, hogy ilyenek késve érkeznek hozzánk).

Engem az Eredet sokadszori megtekintése emlékeztetett rá, hogy valaha érdekelt ez a film is. A kapocs a két film közt egy elképesztően jó színész, akinek szerintem - legalábbis remélem, hogy elmondhatom - teljesen sínen van a karrierje, és akit Tom Hardynak hívnak. Írta: Vampka

28 / FilmMagazin

Nick Nolte hanghordozása hátborzongató, de a jelenléte is mindig vonzza a néző szemét, úgyhogy teljes mértékben megérdemelt az Oscar jelölés.

n nem tudok olyan feltűnően rajongani, mint a legtöbb ember, sőt, nagyon is csendben szoktam nyáladzani, tehát nem aggatom tele a falamat mindenféle képpel, nem tetováltatok magamra feliratokat. Nálam a rajongás többnyire azt jelenti, hogy egy dolgot tartósan nem tudok kiverni a fejemből. Ha egy bizonyos filmet, színészt, vagy bármi mást több mint egy napig képes vagyok a fejemben tartani, és aktívan "dolgozni" vele, akkor az ott is marad. Mondhatni, ha túléli a kritikus huszonnégy órát, akkor az be is tokosodik, onnantól kezdve pedig folytonos figyelmet követel ki magának. Még szerencse, hogy egy-egy ilyen rajongás csak kb. két-háromhavonta tör rám, máskülönben már elmegyógyintézetben kezelnének. Így viszont mindig van min törnöm a fejem, kombinálnom, ilyesmiket csinálnom, mert van alapanyag de még nincs tumultus. És akkor most jelentkezzen, aki felfogta, miről beszélek. Miért nem látom a kezeket? Na jó, térjünk a lényegre.

É

A Warrior története elsőre nem túl bonyolult. Van egy család. Azaz csak volt, egy apa, egy anya, és két fiú. Az apából alkoholista lesz, a fiatalabb fiú az anyjával lelép, az idősebb fiú az apjával marad, aztán a barátnőjével összeköltözik és fizika tanár lesz belőle. Az anya korán meghal, a fiatalabb fiúból pedig tengerészgyalogos válik. Aztán egy nap a fiatalabb fiú (mostantól hívjuk Tommynak) beállít az apjához, aki anno, még tiszta időszakában egyengette kicsi fia ígéretes birkózó karrierjét, és betoppanásával alaposan felzaklatja az immár ezer napja ismét tiszta apát. Eközben az idősebb fivér (neve legyen Brendan) anyagi gondokkal küszködik, ráadásul az egyik kislánya szívbetegsége is sokat kivesz a kasszából. A két testvér nem beszél egymással, egészen addig a pillanatig, amíg össze nem találkoznak ugyanazon a nagy összegű és világméretű MMA bajnokságon - mint ellenfelek. A sztori nem ilyen csupasz, mint amilyennek leírtam, ez tényleg egy nagyon rövi-

dített változat, de nem szeretném lelőni a poénokat. Főleg azért mert ahogy a filmet megszereztem, szintén története van. Mint mondtam, az Eredetet néztem meg megint, franc tudja, hányadszor (és még mindig nem unom), szokás szerint imádtam Arthur és Eames kettősét, mikor beugrott, hogy hé, hát ezt a Tom Hardy-t én anno megnéztem magamnak, és hónapokkal ezelőtt kiszúrtam a bunyós filmjét, mint megnézendőt. Nincs jobb bizonyítéka annak, milyen mocsok gyorsan rohan az idő, hogy az akkor még forgatás alatt álló Warrior Amerikában már DVD-n is megvásárolható. Mivel idehaza még nem ment a mozikban, a DVD-n nincs magyar felirat.

Nem baj, gondoltam elütöm azt a két és fél órát, fejlesztem az angoltudásom, és nézek egy jó véresbrutális, klisészerű eszméket hangoztató kis filmet. Viszont már az IMDb oldalon megcsapott a gyanú, hogy itt valami egészen másról van szó, mint egy egyszerű péppé verős, inkább pasis, mint nőcis filmről.

FilmMagazin / 29

KRITIKA

úgy, hogy élvezem ugyan a filmet, de nem látok mást, csak a színészkedő színészeket, a karaktert, mint egy maszkot magukra húzó embereket. Hát a Warrior aztán nem ilyen.

A Nick Nolte által megszemélyesített ex-alkoholista, magányos, kissé megkeseredett apa él és mozog. A fő attrakció viszont nem az ő karaktere, hanem Tom Hardyé, akiért hivatalosan is oda vagyok meg vissza.

Annyi minden múlt a színészeken, hogy azt elmondani nem lehet. A történet összefoglalásából látszik, mennyire elcsépelt, unalmas, sablonos filmet lehetett volna összehozni, ha a szereplőgárda csak egy hajszállal kevesebb profizmussal ren-

>> FELMERÜL A KÉRDÉS, HOGY KI A JÓ HARCOS? AKI ADDIG KÜZD, AMÍG BELE NEM PUSZTUL AKÁR, VAGY AKI TUDJA, HOL KELL MEGÁLLNI, TISZTELI AZ ELLENFELÉT, ÉS ELISMERI, HA VESZTETT? << Maga az értékelés is meglepett, mivel azt hittem, tudom, miről szól a dolog. Nem merültem nagyon bele a spoilerekbe, elég volt az értékelések címét kicsit jobban megfigyelnem, utána megnövekedett érdeklődéssel álltam neki. Hát gőzöm nem volt róla, hogy egy ilyen témára épülő film ilyen mennyiségű érzelmet hurcolhat a hátán úgy, hogy nekem egyetlen percig sem volt az az érzésem, hogy nyálas vagy erőltetett. A Warrior egész egyszerűen lenyűgöző kívül, belül. De főleg belül.

30 / FilmMagazin

Aki pár írásomat olvasta már, az jól tudja, hogy zene-mániákus vagyok. A Warrior első perceiben bele lehet esni, sőt, zuhanni a film légkörébe. Magába szippant úgy, ahogy vagy, pár kép és egy dal segítségével. Itt már tudtam, hogy ezt a filmet látatlanban eléggé alábecsültem.

Utána megjelent Nick Nolte, a nagy öreg, akinek csak a karaktere létezett. Nolte a kezdetektől fogva csak egy név volt a stáblistán. Ha valaki nem értené, mire célzok, elmagyarázom: egy csomó mozinál vagyok

delkezik, de szerencsére nem így történt. Tom Hardy nem csak testileg volt borzalmasan, hanem lelkileg is erős (komolyan olyan érzésem volt látványra, mintha a Minotauruszt szerződtették volna, mintha egy embert kereszteztek volna egy bikával, pedig Tom sem volt mindig ilyen kigyúrt... hát, mondjuk ki: állat).

Sugárzott belőle az elfojtott indulat, képernyőn keresztül is izzott körülötte a levegő, vagy talán inkább megfagyott, nem is tudom, melyik írja le jobban azt a feszültséget, amit ontott magából, de az biztos, hogy ahányszor csak megjelent, egy pillanatig sem kételkedtem benne, hogy ez a fickó még valami nagyon durvát fog csinálni. Fizikailag vagy mentálisan, vagy mind a két módon. Ez már csak azért is volt döbbenetes szá-

Tom Hardy-val kapcsolatban mindenki Bane eljátszására kíváncsi - igen, már mis is alig várjuk a The Dark Knight Rising-ot!

JENNIFER MORRISON A mozikban általában kisebb szerepeket szokott kapni, így a legtöbbünknek sorozatokból lehet ismerős. Ezek közül a legismertebb vélhetőleg a Dr. House. momra, mert az Eredetben Tom egy halál laza hamisítót, egy kellemesen cinikus férfit játszott, aki nem volt több 80-90 kilónál, a megjegyzéseivel csípett összevissza, és ismerjük be, egy ilyen típust nem lehet túl nehéz megformálni. Most viszont legalább 100 kiló tömény izmot saccolok, és még akkor is uralta a vásznat (esetemben képernyőt, de olyan mindegy), mikor jelen sem volt. Hihetetlen, hogy képes valaki csak a szemével, az arcával ennyit mondani. Tom egyszerre volt kemény és sérülékeny. Természetesen a testvérét játszó Joel Edgertonra sem lehet panasz, sőt, az ex bunyós fizika tanár, aki a családja és az otthona megóvása érdekében kénytelen visszaszállni a ketrecbe, életét kockáztatva ezzel, ösztönösen is szimpátiát keltene az emberben. Hab a tortán, hogy olyan ember kapta a szerepet, aki képes volt megőrizni a karakter méltóságát és bizonyos szintű vagányságát anélkül, hogy összeszirupozta volna a nézőt némi eltúlzott, erőltetett színészkedéssel.

Totálisan átlagos férfi volt egy nem átlagos szituációban, minden, amit csinált, amit mondott, ahogy csinálta, és ahogy mondta, száz százalékig hiteles volt. Őt is imádtam, mert egészen másféle érzelmi töltetet adott a filmnek. Ugyanúgy nagy volt számára a tét, mégis egyfajta pozitív fékezőerőként hatott a robbanásig feszült Tom Hardy mellett. Kiegészítették egymást, és a pillanat, mikor először beszélnek a tengerparton az éjszakában... Hát akkor az ember már tövig rágja a körmét, hogy ennek mi lesz a vége. A Warrior történetvezetés szempontjából is zseniálisan van megszerkesztve, ez a beszélgetős jelenet több mindenről lerántja a fátylat, beláthatunk a Tom által megformált karakter haragja és fájdalma mögé; megtudjuk, miért gyűlöli úgy a testvérét, és az miért hagyta cserben. Nekem mégis olyan érzésem volt, mikor szétváltak az útjaik, hogy Tommy nem csak a testvérét és az apját, hanem valami-

FilmMagazin / 31

KRITIKA

JOEL EDGERTON Star Wars rajongók figyelem: igen, ő volt az a fickó, aki a Klónok háborújában és a Sithek bosszújában Owen bácsi fiatalkori énjét alakította. Nem mellékesen pedig a testvére Ewan McGregor kaszkadőre volt a forgatások alatt. Az ausztrál származású színész karrierje egyébként beindulni látszik, hiszen a Warrior mellett olyan remek filmekben szerepelt a közelmúltban, mint az Animal Kingdom, vagy éppen a meglepően színvonalas A dolog remake, de láthatjuk majd Baz Luhrmann The Great Gatsby újrafilmesítésében is Leonardo DiCaprio, Tobey Maguire és Carey Mulligan oldalán.

A tervek szerint a film idén karácsonykor kerül majd mozikba.

32 / FilmMagazin

ilyen szinten saját magát is gyűlöli, aztán a kaszinós rész csak rátett erre egy lapáttal. Az a jelenet iszonyatosan nehéz, nem tudok erre jobb szót. Addigra már ismered az apát, a két fiút, a múltjukat, a jelenüket, és a lehetséges jövőjüket, aztán azon kapod magad, hogy elkerekedett szemmel várod, mi fog történni, de nem tudod, kinek adj igazat. Legszívesebben felpofoznád mind a kettőt, a szerencsétlen apát és a kegyetlen fiút, de akkora kín van mind a két férfiben, hogy inkább csak csendben rágod a szád, nehogy elsírd magad ennyi tömény fájdalom láttán. És ez nem csak nőkre érvényes, egy nagy rakás kommentben olvastam, hogy bizony rengeteg férfi néző számára volt történelmi pillanat a Warrior, mivel ezen sírtak először. Ennek szerintem egyszerű oka van: a Warrior szereplői hús-vér emberek, nincs bennük semmi túlzás. A jelenetek egyensúlyban tartják a filmet a mármár elviselhetetlen erejű érzelmek és fizikai tűréshatár közt. A film kicsit talán metaforikus is, de nem annyira, mint amennyire gondolnánk. Nincs itt olyan nagy átvitt értelem, minden ott van az orrunk előtt, nem kell erőltetni az agyunkat, hogy vajon mit akarnak mondani ezzel az

alkotók. A Warrior három férfi harcáról szól, egy olyan háborúról, amit egymás ellen vívnak, és amit egyikük sem nyerhet meg, kivéve, ha feladják a küzdelmet. Kérdés csak az, ki a jó harcos? Aki addig küzd, amíg bele nem pusztul akár, vagy aki tudja, hol kell megállni, tiszteli az ellenfelét, és elismeri, ha vesztett? Így végén akár ki is mondhatom: az év egyik legjobb filmje. Csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni, de megnéztem egyszer, aztán másnap még egyszer, és utána is még párszor. Tudom, mi a vége, megismertem a szereplőket, mégsem tudom megunni. Kevés filmmel vagyok úgy, hogy egymás után ugyanolyan lelkesedéssel meg tudjam nézni, de a Warrior felírta magát erre a listára.

100% Stáblista Rendező: Gavin O’Connor Főszereplők: Tom Hardy, Nick Nolte, Joel Edgerton Forgalmazó: Parlux entertainment Hazai premier időpontja: 2012. március 1.

KRITIKA

VESZÉLYES VÁGY Titánok harca. Írta: Mocanu Attila

H

azudnék, ha azt mondanám, hogy jól ismerem David Cronenberg munkásságát. Tulajdonképpen az egyetlen film, amelyre határozottan emlékszem tőle, az a Videodrome, sokan amúgy is ezt tartják a legtökéletesebb munkájának, szóval nem bánkódóm. Egy véletlen folytán néhány évvel ezelőtt bekeveredtem az Eastern PromisesGyilkos ígéretek című filmjének vetítésére, de nem hagyott túlságosan mély nyomott bennem, arra emlékszem, hogy meztelen gengszterek véresre verik egymást egy szaunában. Az köztudott, hogy az emberi test, a szexualitás, az erőszak és a halál mind-mind szignifikáns elemei a kanadai rendező művészetének, szóval ez az emlékeimbe vésődött jelenet minden bizonnyal jól ábrázolta ezt. Ezért is voltam különösen kíváncsi a Veszélyes vágyra, ezen belül arra, hogy miként lesz képes belecsempészni két békés pszichológus történetébe, az ő beteges fan-

34 / FilmMagazin

táziáit. Amúgy meg rajongok a híres emberekről készült játékfilmekért.

Ezért is volt az immár Oscar-díjas Éjfélkor Párizsban című alkotás egyfajta orgia a számomra. Az ilyen

típusú filmek azért különösen hatásosak, mert képesek az átlagember (értsd: nem művész) szintjére hozni ezeket a zseniális elméket. Ez a technika pedig a banalitás megjele-

A Keira Knightley által játszott karakternek meglepő szexuális vágyai vannak, ám hogy mik ezek, az a filmből kiderül! :)

nítése. Arra gondolok, hogy ezek a filmek első feladatukként, lebontják a magasztos elképzeléseinket ezekről a művészekről. Például én, mint Bunuel nagy rajongója, az eddigi emlékezetemben egy elképesztően rejtélyes, őrült pszichopataként tartottam számon, ám Woody Allen tolmácsolásában rájöhetünk, hogy nem, ők sem istenek. Próféták, de nem istenek. Ugyanúgy nekimennek az ajtófélfának, ugyanúgy cigarettáznak vagy balhéznak butaságokon, mint mi, földi halandók. Jung és Freud tekintetében szintén olyan gondolkodókról van szó, akikről eddig csak sajátos elképzeléseink voltak, időszerű végre megtapasztalni, hogy Cronenberg miként látja őket.

A 20. század legelején járunk, Jung (Michael Fassbender) éppen most kezdi el Sigmund Freud (Viggo Mortensen) pszichoanalízis nevezetű terápiás metódusát (erre utal az eredeti cím) a páciensein használni.

Néhány év munka után Jungnak végre lehetősége van arra, hogy meglátogassa generációjának apafiguráját, ahogyan ő nevezi Freudot, és végre élőben is megvitathassák az emberi elme problematikus és rejtélyes gondjait. Habár Jungnak nem alakul éppen jól az élete, hiszen beleszeretett az őrült páciensébe, Sabinába (Keira Knightley),

majd később Freuddal is megromlik a kapcsolata. Az idősebbik pszichológusnak ugyanis az az elmélete, hogy az ember minden egyes cselekedetét, gondolatát vissza lehet vezetni a szexualitásra, illetve az elfojtott szexuális vágyakra. Jung szerint ennél sokkal többről szól maga a nagybetűs élet, ám Freud szerint minden más elképzelés csak ócska babona. Szép lassan eltávolodik egymástól a két nagy elme, Sabina pedig egyre több vizet kezd el zavarni, mert nem képes beletörődni, hogy Jung számára csak addig volt érdekes, amíg meg nem gyógyította őt. Az imént leírtakon kívül a cselekmény egészen zavaros. Meglehetősen szelektív ez a film a nézőit tekintve. Az sem megfelelő, ha valaki soha nem halott a két agyturkászról, de az sem túlságosan hálás, ha valaki szakavatott ismerőjük, hiszen biztosan hemzseg a film a téves áthallásoktól és tárgyi tévedésektől. Nem beszélve arról, hogy mint minden életrajzi darab, ez az alkotás is feltűnően szájbarágós, pontosan azért, hogy mindenki számára élvezhető legyen. Én egy ideális néző vagyok. Mindent tudok Freudékról, de igazából semmit.

Amikor megnéztem ezt a filmet, úgy gondoltam sokat tanulok majd, és végre letisztul a hírhedt mester-

tanítvány párharc története. Csalódnom kellet, hiszen inkább összekuszálta az eddigi elképzeléseimet a film. Majd elgondolkodtam. Vajon mennyire lehetettek egyértelműek és érthetőek ezek az úttörő elméletek 110 évvel ezelőtt, amikor még a mai napig is az ő szövegeiket tanulmányozzák a kutatók. Vajon menynyire lehetett kézenfekvő döntés egy világhírű pszichológus számára, hogy korbáccsal verje a páciensét, míg az eközben elélvez? Tehát véleményem szerint a film bár átesett a ló túloldalára, viszont figyelembe kell vennünk, hogy a két zseni története is bőven meghaladta az átlagember által még érzékelhető dimenziókat. Viharos film, egy viharos korról, sok vérrel és beteges pornóval.

Ez gondolom, olyan Cronenbergféle műalkotás.

85% Stáblista Rendező: David Cronenberg Főszereplők: Michael Fassbender Viggo Mortensen, Keira Knightley Forgalmazó: Budapest Film Hazai premier időpontja: 2012. március 15.

FilmMagazin / 35

KRITIKA

RÉM HANGOSAN ÉS IRTÓ KÖZEL Van, akit ez a film hidegen hagy? Hát, akkor annak egész egyszerűen nincs szíve. Írta: Vampka

H

a valaki, akkor én aztán tényleg nem vagyok egy érzelmes ember, a gyerekeket pedig a legkevésbé sem szeretem.

Ha engem kérdeztek, inkább egy kutya és két macska, mint egy gyerek, viccen kívül. De néha hajlandó vagyok elgondolkozni az utódlástémán, főleg, ha arra gondolok, milyen szédületes kis kölykök vannak ezen a világon.

Lendületes, megindító, szomorú, elgondolkoztató, stílusos, mély, megrázó, közben pedig erőt adó…

Ezek a jelzők fejezik ki leginkább, milyen film is lett a Rém hangosan és irtó közel. Közvetlenül utána, egymagamban ücsörögve tovább tanakodom, emésztem a látottakat,

36 / FilmMagazin

mert nem erre számítottam. Fogalmam sincs, hogy lehet erre azt mondani, hogy unalmas, vagy rossz, vagy egyáltalán hogy lehet bármiféle komolyabb negatív kritikával illetni a filmet. Aki hatásvadásznak érzi, annak vagy nem volt gyerekszobája, vagy nem veszített el még senkit, vagy unalmas és átlagos ember, vagy ez így mind együttvéve. Oscar, a kisfiú története, aki elveszítette az édesapját a szeptember 11-edikei terrortámadásban, minden, csak nem hatásvadász. Elképesztő kissrácról van itt szó, aki hihetetlen intelligenciával, ragaszkodással és bölcsességgel rendelkezik. Senki se csóválja a fejét: tény, hogy nem terem minden bokorban ilyen gyerek,

de igenis létezik, és nem csak fiktív történetek főszereplőjeként, hanem kinn, a nagyvilágban is, és valószínűleg ugyanúgy viselkedne, ahogy Oscar tette, mikor a számára legfontosabb lényt elvesztette. Kevés dolog szokott jobban dühíteni, mint a lustaságból és meg nem értésből születő emberi butaság; mikor az emberek az empátiával jönnek, de nem hiszik el, hogy valaki különbözhet a tömegtől. Oscar nem átlagos gyerek, amit tesz, messze túlmegy a hétköznapin, első pillantásra mindenképpen. De aztán kicsit mélyebbre nézünk, és ha egy percre hajlandóak vagyunk visszamenni az emlékek közt, látjuk jól, végül is milyen hiteles ez a történet.

Christopher Plummer mellett Max Von Sydow is rekordot állított volna be, ha ő nyer idén az Oscar-díjat, ugyanis ő is 82 éves, akárcsak Plummer.

MAX VON SYDOW SZÍVESEN HALLGAT egy hosszú pálya sokszor a csúcsára érhet. Max von Sydow majd 83 éves, és nehéz volna megmondani, melyik volt színészi karrierje magasabb csúcsa: amikor Ingmar Bergman egyik kedvenc színésze volt, vagy amikor Woody Allen rendezte, esetleg Az ördögűző-ben szerzett világhíre idején, vagy A keselyű három napja hidegvérű, bölcs bérgyilkosaként. Annyi biztos: most, hogy másodszor is Oscardíjra jelölték, újabb csúcsra jutott.

Ezúttal a Rém hangosan és irtó közel című filmben alakított különleges szerepéért. A filmet Stephen Daldry a Billy Elliot és A felolvasó rendezője készítette, a svéd színész pedig egy titokzatos, idegen férfit, a gyerekfőszereplő pártfogóját alakítja a New Yorkban játszódó történetben. – Mindig iszonyúan kínlódom, amikor nem az anyanyelvemen forgatok filmet - mondta Sydow az Oscar-jelölt színészek kerekasztal-beszél-getésén. - A Viharszigetben Scorsese-vel, a Robin Hood-ban Ridley Scott-tal is nagyon nehéz volt. Nehéz, de izgalmas. Pedig már elég régen nem játszottam svédül: mindig angol nyelvű filmekbe hívnak. Őrület. A beszélgetés különlegessége, hogy az Oscar-esélyes színész két nap múlva egy másik újságírónak nyilatkozva fűzött hozzá egy lábjegyzetet. - Mostanában sokan kérdeznek arról, milyen érzés angolul játszanom. Furcsa, azt nem kérdezik, hogy megszólalok-e egyáltalán. Mert a Rém hangosan és irtó közel-ben olyan férfit játszom, aki úgy dönt, nem szólal meg soha többet. Szóval, ebben a filmben angolul hallgatok.

Oscar meséje megható, és komolyan megmozgat az emberben valamit. Feltéve, ha tényleg képesek vagyunk elhinni, hogy Oscar létező személy, aki nem adja fel, és éveket tölt el azzal, hogy egy véletlenül megtalált kulcson keresztül megpróbálja elfogadni apja értelmetlen halálát, sokáig sikertelenül, miközben édesanyjától egyre messzebb sodródik. A film (és a könyv, amiből készült) elsősorban egy összezavarodott, fiatal lélek küzdelmeire összpontosít, azt pedig félelmetes precizitással teszi. Az első pillanattól kezdve érteni lehet, Oscar mit és miért csinál, és annál nehezebb figyelni, ahogy a saját maga által kialakított ördögi körbe sétál bele. A naivitás és az eltökéltség egymásba kapaszkodnak, ez a két fogalom alkotja az egész mű gerincét, és egyenes gerinc ez, de még mennyire! Ha maga a történet nem volna elég érdekes és megindító, a főszereplő színész fiúcska alakításának hitelessége csak hab a tortán. Lejátszott mindenkit a vászonról, pedig sem Tom Hanks, sem Sandra Bullock, sem Viola Davis nem tartozik a könnyen lenyomható színészek közé, csak hogy néhány felnőtt szereplőt említsek, plusz a súlyos érzelmi töltethez Alexandre Desplat zeneszerző csontig és lélekig hatoló,

hihetetlenül fájdalmas, dallamos melódiái mellett árnyalt képek, vágások is asszisztálnak a harmonikus, mégis kicsit zaklatott összkép kialakításához.

Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy lehet az, hogy ez a film bárkinek is semmitmondó vagy erőltetett legyen. Láttam majdnem az öszszes Oscar-jelölt filmet, de ez volt eddig az egyetlen, aminek a végén hajlandó voltam elképzelni, hogy a stáb áll kinn a színpadon, és szorongatja az aranyszobrocskát a legjobb filmért járó díjként. Nem céloz meg nemzetet, rasszt vagy korosztályt, nem próbál kitűnni a filmtömegből.

Csupán egy szomorú történetet mesél el; egy olyan eseményt, amit gyerekek százai éltek át akkor, és ami ma is minden pillanatban jelen van a világban: hogy hogyan dolgozod fel egy példakép, egy támasz elvesztését, kire támaszkodsz, ha az általad ismert, nyugodt, csendes világ hirtelen rém hangossá válik, a veszély pedig irtó közel kerül hozzád. Igaz, nem mondhatjuk, hogy ez különös figyelmet kikövetelő alapötlet, de ha valaki egy vállrándítással elmegy mellette, az még sokkal szomorúbb, mint maga a történet.

90% Stáblista Rendező: Stephen Daldry Főszereplők: Thomas Horn, Tom Hanks, Sandra Bullock Forgalmazó: InterCom Hazai premier időpontja: 2012. március 8.

FilmMagazin / 37

KRITIKA

A BŰN HÁLÓJÁBAN Az egyszerű néha jobb. Írta: Sanya08

S

teven Soderbergh legújabb filmjével nem csak kritizálja a modern akciófilmek helyzetét, de kvázi állást is foglal az ügyben.

Hányszor panaszkodtunk már, hogy egy akciójelenetben alig látunk valamit, mert a sok vágás, a zoom használata tönkrevágja az élményt, és kvázi parasztvakítanak minket? Legalább kismilliószor, jómagam is, egyre inkább elegem van abból,

38 / FilmMagazin

ahogyan az akciójeleneteket filmezik mostanság, ezzel pedig nem vagyok egyedül hál’ Istennek. Steven Soderbergh is így van ezzel, mert amikor úgy döntött hogy készít egy filmet ezen zsáner szabályrendszereiben mozogva, elhatározta, hogy ő nem esik bele abba a hibába, mint Paul Greengrass és társai. Döntése folyamán A bűn hálójában-t úgy filmezte, amely módszer már szinte

ódivatúnak számít, a divattal való szembelovaglásnak: statikus kamerákat használt és hagyta, hadd püföljék egymást a színészek, és csak akkor vágott, amikor valóban szükséges volt. Ez volna a normális, mégis ritkaságszámba megy ez az attitűd. Hogy miért, azt ne kérdezzétek, magam se tudom a választ… A történet maga hót egyszerű: Mallory egy szuperkatona, akit felettese át-

Soderbergh érdekes módon talált rá főszereplőjére: éppen az American Gladiator című műsort nézte a tévében, amikor felfigyelt Caranora benne.

GINA CARANO Nem ez az első esett, amikor a ring által fémjelzett „harcmezőről” egyszer csak egy kigyúrt izomkolosszus átnyergel a filmezés világába, de általában ez férfiakkal szokott megtörténni, nők esetében elég ritka az ilyen. A nagyvásznas bemutatkozás előtt Gina Carano már szerepelt egy-két TV filmben, sőt a számunkra teljesen ismeretlen Blood and Bone című, nem túl bizalomgerjesztő mozgóképben is, ám a legtöbben, akik találkozhattak vele, azok a játékos kedvű fiatalság köréből kerültek ki, ugyanis részt vett a C&C: Red Alerts 3 fejlesztési munkálataiban. Ő alakította a Natasha Volkova nevezetű orosz szépséget és ez nem csak a karakter szinkronizálását jelenti, hanem az élőszereplős átvezető videókban életre is keltette a karaktert.

ver, ő pedig bosszút esküdve a nyomába ered. Nem kell ezt tovább ragozni, és tudom, hogy mi jár a fejedben: láttuk már ezt a történetet nem egyszer, ebben igazad is van, de a különbség e film és a többi hasonló film között, az a stílus, a módszer, a hozzáállás. Persze tudom, egy laikus mozibajárónak ez a film nem feltétlen ad semmi pluszt, valószínűleg még unalmasnak is titulálná, hiszen látszólag semmi nincs benne, ami igazán izgalmas lenne. Ott egy csaj, akit átvertek, rohan, üt, rohan, üt, rúg, ráadásul mekkora gáz, az akciójelenetek alatt még csak zene sincsen, ami felkeltené a figyelmünket! Vérlázító, mi? (Nem, nem az!) A zsáner rajongói azonban képesek arra, hogy megtalálják a számításukat ebben a filmben és észrevegyék azokat az apróságokat, amik feldobják ezt a produkciót. Először ugye az operatőri munka, mely simán folyik, egyszerű, cool. A zene, ami még rádob erre egy lapáttal, iszonyatosan jó atmoszférát varázsol a cucchoz. Aztán maga Gina Carano, aki nem csak hiteles a szerepében (nem véletlen, MMA-s a csaj, szóval nem véletlenül övé a szerep), de még színésznőnek is megfelel, van neki karizmája, el hisszük neki ha Channing Tatumnak szétrúgja a fenekét, ahogyan azt is, amikor dögös koktélruhában jelenik meg. Angelina Jolie-t félkézzel le-

mossa a fenébe, ezt egy percig se kérdőjelezzük meg.

Ami még tetszik a filmben, az a stílus, ami némileg azokra a régi, rideg-hideg hetvenesévekbeli ügynökfilmekre hajaz. Néhol még a Bond-filmek is eszembe jutottak, név szerint az Oroszországból szeretettel. Az akciók is beleillenek a képbe, a Carano-Fassbender harc pedig igazi bravúr, mondanám, hogy idővel klasszikus lesz, de persze ki tudja, lehet, hogy nem. Mindesetre nagy csúcspontnak számít, véleményem szerint. Soderbergh tehát újra megcsinálta. Megannyi műfajon keresztülment már a pályafutása során, és a legtöbbet sikerre vitte, ezzel sincs ez másként. Eredményt tekintve mindenképpen jeles, feszes és izgalmas másfél óra ez, ami nem ejt foglyokat, nem untat üresjáratokkal. Egyszerűen csak fog téged és fenéken billent, ahogyan azt kell.

90% Stáblista Rendező: Steven Soderbergh Főszereplők: Gina Carano, Ewan McGregor, Michael Fassbender Forgalmazó: Pro Video Hazai premier időpontja: 2012. március 1.

FilmMagazin / 39

KRITIKA

AZ ERŐ KRÓNIKÁJA Össze sem tudnám számolni, milyen sok film, sorozat és könyv szól a különleges képességű emberekről, a kialakult specializációk eredetéről.

Némelyik tudományosabban hangzik, mások inkább elviccelik a dolgot, mégis mindig van bennük valami, ami megfogja az embert. Milyen lehet különbözni az átlagtól, jobbnak, erősebbnek, gyorsabbnak lenni? Az erő krónikája ezt a kérdést boncolgatja, és a válasz nem épp megnyugtató, viszont annál hitelesebb. Írta: Vampka

V

annak emberek, akik szinte megszállottan kutatnak a természetfeletti után, és ezt másokban is felfedezni vélik. Ezernyi magyarázat létezik a levitációra, a regenerálódásra és immunitásra, vannak, akik szerint mindez valóban létező dolog, és nem csak fantázia.

A telepátiára az állatvilágban bizonyított példák vannak, de az emberek közt is felfedezték már, főleg

ikrek esetében, és ez csak egy olyan dolog, amitől sokunk hátán végigfut a hideg, az a kellemes borzongás, ami a horrorfilmek alatt, mert azt hisszük, mese az egész. Az erő krónikája nem is erre a témára építi fel a történetet, nem a válaszokat és a magyarázatokat kutatja arra, hogy lett a három srácból szuperhős alapanyag. Inkább arra a sok -sok másik filmben is feltűnő motívu-

A KRÓNIKA ÚJABB FEJEZETEI Mindenkiből mást hoz ki a siker. Az erő krónikája gyors és egyértelmű sikert aratott az amerikai mozikban. A váratlan fordulatokban és meglepő megoldásokban bővelkedő sci-fi/akció mindössze három nap alatt gyártási költsége 140 %-át hozta vissza a stúdiónak. A három középiskolás srác véletlen szuperhőssé válását bemutató történet alkotói is alig idősebbek hőseiknél. És most természetesen a következő lépésen gondolkodnak.

Josh Trank a 27 éves, elsőfilmes rendező a sikeres premier utána a lehetséges folytatásról elmélkedik. Azt nyilatkozta, szívesen folytatná a történetet. A nagyköltségvetésű változatot is el tudja képzelni, vagy folytatás csinálna. Írótársa, Max Landis (aki a legendás Blues Brothers-t készítő John Landis fia) egészen másképp ünnepelt. Újabb világsikert aratott – igaz, csak az interneten. Az elmúlt hetekben a youtube fő slágere a The Death and Return of Superman (vagyis: Superman halála és visszatérése) című 15 perces film volt. A paródia írója, főszereplője, producere is az ifjabb Landis, aki ezzel bebizonyította, hogy Az erő krónikája után sem fogyott ki az ötletekből. A nulla költségvetésű alkotásban Elijah Wood-tól Mandy Moore-on át Ron Howard-ig számos híresség őrültködik együtt az ifjú titánnal, aki úgy látszik, maga is rendelkezik egy szuperképességgel: nagyon tehetséges.

40 / FilmMagazin

mot tárja elénk, amit nem ununk meg, de úgy tűnik, nem is fogunk megtanulni soha igazán: hogy a hatalom sosem kerülhet rossz kezekbe, mert annak tragikus vége lesz.

Most nem befolyásos politikusokról van szó, nem is gazdag üzletemberekről, hanem három egészen átlagosnak tűnő amerikai srácról, akik egy bulit követően találnak valami furcsa cuccot a föld alatt. Egyikük, Andrew, kamerával mászkál mindenhová, de ennek is megvan a maga oka. Andrewt az apja veri, az anyja halálos beteg, ő maga pedig ebből kifolyólag elég magányos, elgyötört, félénk fiú, tele fájdalommal és dühvel. Unokatestvérével, Mattel és az ő haverjával hármasban fedezik fel a furcsa tárgyat a föld alatt, attól a pillanattól kezdve pedig mindannyian változásokat fedeznek fel magukon. Megtanulnak repülni és használni a gondulatukat tárgyak mozgatására. A közös titkok és élmények összekovácsolják őket. Minden szép és jó, egészen addig, amíg Andrew, aki sosem volt jó semmiben és nem voltak barátai, majdnem meg nem öl egy embert.

Az eset után szabályokat fektetnek le, de Andrew lassan elveszíti az uralmat indulatai és ereje felett. Kitűnik közülük tehetségével, ez pedig

Michael B. Jordan egyik legnagyobb példaképe Will Smith. Az erő krónikájában nyújtott alakításához még ő is gratulált a fiatal színésznek.

csak bátorítja, hogy egyre durvább dolgokat csináljon, hiába a két barátja, hiába a figyelmeztetések, egy idő után, újabb tragikus és durva események hatására kicsúszik alóla a talaj, és elpusztítja fél Seattle-t.

Senki sem képes megállítani a fájdalma által táplált erőt, kivéve unokatestvérét. A kérdés, hogy Matt képes-e megtenni a végső lépést akkor, mikor rájön, mi vezérli elkeseredett unokatestvérét a pusztításra, vagy hagyja, hogy a szeme előtt váljon a földdel egyenlővé a város, és halljon meg olyan sok ember?

Az erő krónikája jó film. Nem azért, mert látványos, még csak azt sem mondhatnám, hogy tövig rágtam a körmöm, hogy mi lesz a vége, sőt, elég lassan indulnak be az események, már ami az akciódús jeleneteket illeti. Vagy negyven percig alig látni valamit, ami igazán látványos. Sokkal fontosabb volt a folya-

mat, a fiúk közti kapcsolat, és jellemrajzok, amikben szintén nincs az ég világon semmi extra. Három tényleg átlagos tinédzserről van itt szó, akik felfedeznek magukban valami különlegeset, egyikük viszont nem szokott hozzá, hogy valamiben jobb legyen másoknál, és ez komoly gondokat okoz a későbbiekben.

Nem száll a fejébe a dolog, sokkal szomorúbb dolog történik vele: elveszíti önmagát, és a legvégén nem marad belőle más, csak harag, a vér - és bosszúszomj, aminek a kielégítésére egyedül az elképzelhetetlen képességeit tudja használni. Szemet szemért, fogat fogért, ahogy mondani szokás, de hogy magyarázod el valakinek, hogy egy szemért egy szemet, egy fogért egy fogat, ha a fájdalmától nem lát és nem hall? Hát ez az: sehogy. Végeredményben olyan történet ez, ami valójában elég mindennapos, csak beletették

egy nem mindennapos szituációba.

Az vele az egyetlen gond, hogy hiába elgondolkoztató, hiába leszünk szomorúak miatta, az alapvető igazság, amire az egész épül, végül is elfeledteti velünk, hiszen ez a természet törvénye: az erős életben marad, a gyengét pedig elpusztítják.

Akármit csinál az ember, ez mindig így volt, és valószínűleg így is marad.

85% Stáblista Rendező: Joshua Trank Főszereplők: Dane DeHaan, Alex Russel, Michael B. Jordan Forgalmazó: InterCom Hazai premier időpontja: 2012. március 1.

FilmMagazin / 41

KRITIKA

A SZÉGYENTELEN A magány keserű fantasztikuma. Írta: Mocanu Attila

E

gy elképesztő módón tehetséges, afro-amerikai fickó kikerül a new yorki egyetem művészeti karáról, majd megrendez 2008-ban egy olyan filmet, amelyet szó szerint instant klasszikusnak nevezhetünk. A Criterion DVD-kiadó cég, akik amúgy klasszikusokra és a filmtörténet nagy alkotásainak kiadására fókuszálnak, például kiadta ezt a darabot, melynek Éhség a címe.

McQueen második nagyjátékfilmje, az idén bemutatott A szégyentelen elég szépen bereklámozta magát.

Tipikus high-concept film, amelyet még anno a Cápa című Spielberg mozi vezetett be. Ennek a részben üzleti stratégiának az a lényege, hogy tulajdonképpen egy mondattal el lehet adni az adott alkotást, amely A szégyentelen esetében nagyjából ennyi volt: „Egy gyönyörű szexmániás fickó egésznap maszturbál és minden bizonnyal szerelmes a saját húgába.” Kell ennél több? Irány a mozi. De gyorsan.

42 / FilmMagazin

Nehéz családbarát módón írni erről a filmről. Ugyanis felmerül a kínos kérdés: Miért izgat minket egy szexuálisan teljes mértékben aberrált fickó? Milyen módón tudunk vele azonosulni? Hát férfitársaim, nagyon is tudunk. Kár tagadni. Ez a mozi rólunk szól, ez egy igazi férfi-film.

Előbb-utóbb mindannyian átéljük azt a poklot, amely bár radikális formában, de Brandon-t (Michael Fassbender) a harmincas, new yorki felső-középosztályban tengődő üzletembert is utolérte. A legutóbbi ilyen típusú film A pankrátor (Darren Aronofsky) volt, amelyben szintén egy vérbeli férfi szürke hétköznapi szenvedéseibe nyerhettünk bepillantást.

Ilyen filmek láttánk hajlamosak vagyunk mi is egy kis időre magunkba fordulni. Magunk is meglátjuk, mik az életben rejlő szörnyűségek, a vetítőteremből kilépve pedig görcsösen elkezdjük kutatni azokat a dolgokat, amelyek elvonják a figyelmünket a mindennapi borzalmaktól.

Brandon-nak ez a bizonyos dolog a szex volt. Minden formában megpróbálta maximálisan kiélvezni ezt az isteni ajándékot, legyen az egzotikus örömlány, fizetős pornó vagy éppen maszturbáció egy nyilvános mellékhelyiségben. Valamilyen oknál fogva mégsem akadunk ki azon, amit látunk. Nem azért mert elfogadjuk, hogy ilyeneket mutatnak a moziban, mert azért finoman, de bennünk van a sznob prüdéria. A szégyentelen esetében ilyenről szó nincsen. Akármennyire is explicit, hogy Fassbender méretes szerszáma lóg a szemünk előtt a film első jelenetében, egyszerűen nem az a fontos, hogy mit látunk, hanem hogy mit érzünk, mialatt megtekintjük ezt a tökéletes filmet. Üresség, reménytelenség, csalódás, szerelem. Minden borzalom és minden gyönyör egyben. Mintha csak egy modernista filmet néznénk a hatvanas évekből, csak hát A szégyentelenen lehetetlen elaludni. A néző agya folytono-

Nem is értjük, hogy ezt és a Dive-ot miért mellőzte az Akadémia, de mi még egy férfi főszereplő jelölést is kiosztottunk volna Fassbendernek…

san dolgozik, kreálja az elméleteket, próbál megoldást keresni Brandon fájdalmaira, megkísérli megfejteni, hogy mit is érez például saját testvére, Sissy (Carey Mulligan) iránt.

Vannak persze kisebb hibák a filmben. De én nem vagyok hajlandó ezeket felhánytorgatni, hiszen kár lenne. Meg lehet találni a megcsúszásokat, de egy tökéletes alkotásnál, ez mindig szentségtörés. Azt azért mégis megemlítem, hogy az imént említett, bár csodálatos Carey Mulligan éneklése egy bárban, igazán vontatott és unalmas lett, pedig egyértelműen érződik, hogy ezt a jelenetet nagyon pöpecre akarták megcsinálni. Néha a kevesebb több.

Mondják. Az is kissé feltűnő volt, hogy Brandon pont egy fekete nőbe szeretett bele, vagy legalábbis nem volt képes lefeküdni vele, tehát valószínűleg beleszeretett. Semmi gond nincsen azzal, hogy mostanában sok produkció szorgalmazza az ilyen kapcsolatok bemutatását, de néha túl feltűnően és szájbarágósan nyomják ránk, és az néha egy picit kellemetlen.

Van-e menekülés? –kérdezhetjük.

Van-e értelme keresnünk a kiutat a férfi-lét borzalmaiból, vagy érdemes beletörődni csúfos magányunkba. A film erre a kérdésre, egy csodálatos befejező jelenettel ad ironikus választ, de nem vagyok hajlandó elmondani mi történik, ezt mindenkinek saját magának kell megtapasztalnia. Ugyanis nem csodálnám, ha ez a mű minden férfi számára egy teljes mértékben személyes élményt nyújtana, sőt biztos vagyok benne, hogy mindenki a saját fájdalmát fogja látni benne, és én valahol ebben látom egy igazi műalkotás ismérvét.

Egy olyasvalami, amely megállja a helyét önmagában is, de akkor válik tökéletes darabbá, ha a saját lelkünk is beletesszük, majd visszalépünk, és úgy vizsgáljuk. Egyébiránt meg lennék lepődve, ha egy hölgy kritikus legitim módón képes lenne megfogni ezt a filmet, én nem látok rá reális esélyt.

Végszóként azt mondanám, becsüljük ezt a filmet, férfitársaim.

Nézzük meg, majd évek múltán nézzük meg újra. A minimalista formája

és stílusa, életünk során mindig egyedi élményt fog nyújtani számunkra. Megelőlegezem, hogy ebben az évtizedben, kevés olyan mozgókép lesz, amely időt fog állni.

Steve McQueen frenetikus ódájára, viszont garanciát vállalok én, s egyéb kollegáim is. Sírjunk, nevessünk, haljunk meg, és szülessünk újjá eme film alatt. Mert katasztrofálisan, fájdalmasan gyönyörű. Akár maga az élet.

100% Stáblista Rendező: Steve McQueen Főszereplők: Michael Fassbender Carey Mulligan, Hannah Ware Forgalmazó: Budapest Film Hazai premier időpontja: 2012. február 23.

FilmMagazin / 43

KRITIKA

AZ AJTÓ Mindenkinek - akik a lélektani változások alakulását kedvelik - ott a helye a moziban! Írta: Jász András

B

izonyára fölvetődik az illetékesekben az a gondolat, hogy kerül egy nem szakmabeli, a filmkészítés csínját-bínját alig ismerő amatőr, egy ilyen jelentős esemény résztvevőjeként a bemutatóra. Nos, ezt a szerencsét jó helyen fekvő lakásomnak köszönhettem.

Mielőtt a kedves olvasó felkapná a fejét, hogy jön össze ez a két dolog, - sietve hozzáteszem, hogy a film operatőrje által fölvett, szép havas jelenetekhez szükséges helyszínt (nyáron) a mi utcánkban szemelték ki. A forgatással járó zaj, és utcalezárások okozta kellemetlenségeket kiegyenlítendő, ígéretet kaptunk arra, hogy aki igényli, jegyet kap a premier előtti vetítésre. Nos, én örömmel éltem evvel a lehetőséggel! Valószínűleg a rendezők a premiert követő reggel mindjárt futnak az újságárusokhoz, megveszik az összes mértékadó napilapot, és ha-

44 / FilmMagazin

zafelé már lassan bandukolva, kezükben az egyik nyitott újságot böngészve, keresik a tegnapi bemutató kritikáját. Ezek lehetnek szigorúak, dodonaiak, vagy jóindulatú vállveregetősek, elkeserítve vagy földobva a rendezőt. Eddig rendben is volna a dolog. De ezt a kritikát délutánra már több ezer ember elolvassa, és amikor később úgy döntenek, hogy megnézik a filmet, tudat alatt, már dolgozik bennük az olvasott kritika és nem tudják tisztán, elfogulatlanul magukévá tenni a látottakat. Ezért határoztam úgy, hogy kihasználva ezt a steril, bemutatás előtti állapotot, megírom saját véleményemet a filmről.

Egy vallomással tartozom mindjárt az írásom elején; nem olvastam a regényt. Ez azonban esetemben inkább előny, mint hátrány. Emlékeimben lapozgatva eszembe jutott, hogy ha egy írásművet megfilmesí-

tettek, a film soha nem tudta elérni azt a hatást, amit az olvasás öröme ajándékozott nekem! Ettől most nem kellett félnem! A film első pozitívuma, hogy parancsolóan, a könyv mielőbbi elolvasására késztet!

Szabó Istvánnak, a film rendezőjének rövid bevezetője után, telt ház előtt megkezdődött a film vetítése. A bevezető részében, az írónő - aki ki nem mondottan Szabó Magda - férjével új lakásba költözik, Hogy írói munkáját zavartalanul folytathassa, szüksége van egy házvezető nőre. Így kerül be a képbe a velük szemben lakó Szeredás Emerenc, a mindig sötét ruhában járó szikár, falusi nő, Hiába kopog annak zárt ajtaján, az csak résnyire nyílik előtte. Ajánlatára a válasz váratlanul nem! Emerenc csak azoknál dolgozik, akik megérdemlik. Amikor az írónő háztartásában már katasztrofális a helyzet, mentőangyalként megjelenik

A cikkben említett Eperjes-féle visszafogott szereplést úgy is lehet akár értelmezni, hogy a színész okosan átadta a terepet a kolleganőinek…

nála Emerenc, és munkába áll. Ezzel megkezdődik köztük a harc, a két fajta életfelfogás zászlaja alatt.

Jól lehet ezt jellemezni azzal, amikor az utcán sepregető Emerenc a következő magvas gondolattal világit rá a kettőjük közti helyzetre: „vannak, akik egész életükben sepernek, és vannak olyanok, akik sepertetnek és soha nem sepertek életükben.” A két nő lassan közelebb kerül egymáshoz, Ezt látjuk, amikor az írónőt támogatja férje kórházba kerülésekor, vigasztalja, amikor könyve rossz kritikát kap, és süteményt süt részére. A házvezetőnő lassan megnyílik, és apró történeteket kezd mesélni sanyarú gyerekkoráról, amikor szemtanúja lett két testvére villámcsapás következtében bekövetkezett halálának, és az e miatt kútba ugró anyja végzetét. Megrázó nézni, milyen szeretettel neveli az írónő óriási, Viola nevű kutyáját. Anyja halála után a nagypapa nevelte tovább, szeretet nélkül, durván. Ékte-

SZABÓ MAGDA A debreceni származású írónő sokáig tanárként dolgozott és a pályafutását költőként kezdte, ám az állam által kiszabott tilalom miatt sokáig nem publikálhatta műveit és mikor ezt visszavonták, akkor már regényekkel és drámákkal jelentkezett. Termékeny író volt, számos könyvéből film is készült, ezek közül talán a leghíresebb az Abigél adaptációja. Szabó Magda 2007-ben, 90 évesen, távozott közülünk. len haragra gerjedt, amikor pesti munkahelyéről egy 2 éves gyerekkel tért vissza falujába, azt állítva, hogy ez az övé. Mint később kiderült, egy gázkamrába jutástól menekülő házaspár gyermeke volt és a háború befejezése után visszakerült szüleihez, akikkel együtt később külföldre távozott. Ennek a történetnek a folytatása az egyik legfontosabb momentuma a filmnek. Emerenc mindenkinek segíteni tudott, soha nem kért, vagy fogadott el semmit. Kivételt képezett, amikor megkérte az írónőt, hogy egy régen várt vendéget az ő ebédlőjükben fogadhasson.

Mikor az nem jött, mérgében elvesz-

tett az önuralmát, az ételt a kutyának adta, és megverte a jószágot.

Mint kiderült azt a már felnőtt nőt várta, akinek az életét - gyerekének vallva - a háború alatt megmentette.

Ezekből az epizódokból kiderül tragikus, - emberek elől gondosan ajtó mögé zárt,- senkinek nem látható, ismeretlen élete. Az írónőnek végül sikerül úgy a gondolati, mind a valódi ajtó mögé bejutnia, megismernie Emerenc szeretetét az állatok, 9 macska és legjobban Viola, a kutya iránt, és a nehéz, csapásokban gazdag életének titkát. Ezen élmények hatására született könyvéért Kossuth díjat kapott.

FilmMagazin / 45

KRITIKA

>> TALÁN

MEGBOCSÁJTÁSÁT JELKÉPEZI A FILM VÉGÉN A BORÚS, ESŐS FELHŐKBŐL ELŐTÖRŐ NAPSUGÁR.)<<

Amikor az időközben megbetegedett házvezetőnő nem akarta az orvost beengedni magához, az írónő, - bár megígérte, hogy megőrzi a titkát, most még is segített a hatósági személyeknek az ajtó feltörésében. Emerenc kórházba kerül, és ez alatt fertőtlenítik a lakását, elégetik a rongyait, az állatai szétszélednek. A kórházban az írónő meglátogatta a házvezetőnőjét, és jószándékúan, hogy egészségi állapota javuljon, mindent rendbelevőnek mond neki.

Amikor kiderül az igazság, az Emerenc halálát okozza.

A befejező részben az írónő, a korábban említett elmaradt látogató kíséretében, zuhogó esőben kilátogatott Emerenc sírjához. Mindketten hangosan bocsánatot kértek az elhunyttól. (Talán megbocsájtását jelképezi a film végén a borús, esős felhőkből előtörő napsugár.)

Az iram a film végére kissé kienged, ettől eltekintve majdnem végig magas fordulatszámon jár, egy pillanatra sem engedi a figyelmet lankadni. Ebben nem kis része van az Emerencet alakító Helen Mirren Oscar díjas filmszínésznő - és a Szabó Magdát alakító Martina Geodeck briliáns alakításának. A jól kiválasztott mellékszereplők fegyelmezett játéka tovább emeli a film színvonalát. Úgy éreztem Eperjes Károly nem tudott fölnőni a két remek női főszereplőhöz. Tetszett még az ácsnagyapa, Kovács Lajos kíméletlenséget árasztó alakítása. Nem lennénk igazságosak, ha nem említenénk meg Violát, a kutyát, mely teljesen egyenértékű a hasonló szerepkört bemutató - amerikai vetélytársaival (pl. Uggie) A film nagy, megrázó élményt nyújtott számomra! Mindenkinek akik a lélektani változások alakulását kedvelik,- ajánlhatom a megtekintését!

80% Stáblista Rendező: Szabó István Főszereplők: Helen Mirren, Martina Gedeck, Eperjes Károly Forgalmazó: MOKÉP Hazai premier időpontja: 2012. március 8.

46 / FilmMagazin

KRITIKA

MINDENKI SZERETI A BÁLNÁKAT Szabadítsátok ki a ceteket! Írta: Mocanu Attila

A

mi előtt megnéztem volna a filmet, az a gondolat motoszkált a fejemben, hogy vajon a mai erőszak-orientált filmek aranykorában mennyi esély van arra, hogy akárki is felfigyel egy hátrányos helyzetben lévő bálna család a szívszorító történetére. Igaz, a film producerei ezért mindent megtettetek. Kezdjük azzal, hogy leszerződtették az egyik legcukibb színésznőt Drew Barrymore-t, aki mondjuk mostanában meglehetősen kevésszer tűnik fel a mozivásznakon (a kereskedelmi csatornák hétvégi filmjeinek természetesen oszlopos tagja, leginkább az 50 első randi című vígjátékkal). A rendező neve első hallomásra lehetséges, hogy semmit sem mond, de bizony egy igen jó szakemberről beszélhetünk, Ken Kwapis esetében. Ugyanis ő volt az, aki elkövette a Nem kellesz eléggé című sikerdarabot, amit bár a kritikusok annyira nem néztek jó szemmel, én egy nagyon aranyos filmként fogok rá emlékezni. Egyéb egészestés filmeken kívül, pedig meglehetősen nagyszámú sikersorozat rendezője volt Kwapis (Vészhelyzet, Office).

Magával a film címével viszont már személyes aggályaim vannak.

Igaz, az amerikai címet Big Miraclere cserélték, de hazánkban megtartották az eredeti cím, szabályszerű magyar fordítását, avagy Mindenki szereti a bálnákat. Nos, én azért szólnék, engem ne számoljanak bele. Úgy gondolom, hogy alapvetően az embernek nem kell túlságosan résztvennie az állatokkal kapcsolatos problematikákban, hiszen erre vannak a bizonyos szervezetek, bizonyos (elég idegesítő és erőszakos) tagjai. Ilyen Rachel (Barrymore) is a 107 perces alkotásban, pontosabban egy Greenpeace-önkéntes.

Ahogy meghallja, hogy három (elképesztően visszataszító) cet a jég fogságában ragadt, máris előveszi a szomorú arcot és a kötelező könnyeket. A nyolcvanas években játszódó film innentől egy tipikus jószándék vs. gonosz kormány felállást mutat be, sőt mivel még jégtörő hajója sincs Amerikának a film szerint, kicsit még le is húzza a Reagan - érát.

Véleményem szerint a sok aggódás az élővilággal kapcsolatban, inkább visszahúzza az emberi előrehaladást, mintsem segítené azt. Lehetséges az is, hogy erősen konzervatív vagyok, de úgy gondolom, hogy abban az irányban haladunk, hogy lassan néhány ember számára fontosabbak lesznek a fák és a hatalmas bálnák, mint saját embertársai. Sajnos ez a film éppen efelé haladt. Azt bemutatta, hogy emberállat között milyen metafizikus kapcsolat létezik, de arra még csak kísérletet sem tett, hogy valamifajta testvériséget ábrázoljon az embertársak között. Habár jobban belegondolva az is lehetséges, hogy egy ilyen típusú produkcióban, nincsen több lehetőség. Ha pedig annak nézzük ami, akkor nem állítom, hogy kidobott idő lenne a film megtekintése. Olyan nem árt, nem használ kategória.

50% Stáblista Rendező: Ken Kwapis Főszereplők: Drew Barrymore, John Krasinski, Kristen Bell Forgalmazó: UIP-Duna Film Hazai premier időpontja: 2012. február 23.

FilmMagazin / 47

SOROZAT

TRÓNOK HARCA 2. ÉVAD A HÁROM HATALMASSÁG Hogy az eredeti „Kardok vihara” címmel mi volt a probléma, azt nem tudom, mindenesetre végre elkészült a Jég és tűz dala című grandiőz könyvsorozat második kötetének megfilmesítése is, magyarul a Három Hatalmasság címen fog futni. Jelen sorok írásakor már csak 32-t kell aludni (ha jól számolom), és máris lezöttyenhetünk a tévé elé, már ha voltunk olyan balgák, hogy egyáltalán felálltunk onnan… Írta: Kovácsné

A

z első évad valahol ott maradt abba, hogy Eddard Starkot, az egész francos Hét Királyság talán legutolsó idealistáját, viszont garantáltan a legnagyobb lúzerét Berecz Ferenc kaszkadőr egy SAG díjas suhintással lefejezte.

Sean Bean-nel együtt a filmből nagyjából el is tűnt az egyetlen húzónév, a jó hír viszont az, hogy húzónévre immár nincs szükség: a sorozat saját erejéből megáll a maga lábán, és szinte az összes karaktere önálló életre kelt. Őszintén, ki a fene ismerte Peter Dinklage-et a Trónok harca előtt? Most meg az egyik legjobb férfiszínészként tartják számon (ha nem is a legnagyobbként, hehehe) és Tyrion szerepéért megkapta az Emmyt, meg a Golden Globe-ot. (Én egyébként ismertem korábbról is, a Küszöb címen futó, alig néhány részt megért nézhetet-

48 / FilmMagazin

scifoid-thrilleroid iszonyatban ő volt az egyetlen élvezhető elem, természetesen Brent Spiner mellett.) A Trónok harca jelenség lett, na. Aki nem hiszi (vagy hiszi, de hülyére akarja magát röhögni), nézze meg a Simpson család Trónok harca intróját. Azért egy kétperces megemlékezés a Simpsonsban nem adatik meg akármelyik sorozatnak.

Amennyiben a második évad is olyan szépen követi a könyvet, mint az első (nem szolgaian, csak ippeg eléggé), akkor bizony ismét jókora szarkavarásokra számíthatunk. Eddard Stark halálát a B. család nyilvánvalóan nem fogja szó nélkül hagyni. A jó Eddard eleve vagy három filmsorozatra elegendő gyermeket nemzett, ha a lidércekkel kergetődző fattyú Jont (Kit Harington) most nem számoljuk, az ivadékok közül Robb (Richard Madden) a

bosszúra szomjas legidősebb fiú, Arya a magára maradt vadóc (Maisia Williams, aki vadiúj, rövidre vágott és a felvételek előtt negyven percig gondosan koszolt hajával immár tényleg teljesen úgy néz ki, mint egy fiú), és az undok Joffrey herceghez (Jack Gleeson) kényszerített butuska Sansa (Sophie Turner) kerülnek majd előtérbe. Meg persze Catelyn (Michelle Fairley), az ádáz özvegy. És ne feledkezzünk meg a sárkányokat szoptató, a trónért mindenre kész Daenerysről (Emilia Clarke) no meg Petyr Kisujj Baelishről (Aidan Gillen, személyes kedvencem) aki olyan szorgalmasan szövögeti az intrika szálait, hogy előbb-utóbb ki sem fog látszani belőlük. Új szereplőként tűnik fel Brienne, aki nem az F kosaras aranycicifixben feszítő, makulátlan sminkű amazontípust hozza, hanem

A sorozat külföldi premierje április 1-jén, vasárnap lesz, mi magyarok elvileg már másnap láthatjuk az első részt az HBO csatornáján.

azt a másikat, aki valóban fel tud emelni egy másfél kezes kardot, és úgy is néz ki. (Gwendoline Christie modell létére állítólag kiválóan alakítja a lapátkezű nősténymedve figurát) Megismerkedhetünk továbbá a kimondhatatlan nevű Jaqen H'gharral, az elegáns bérgyilkossal (a nem kevésbé kimondhatatlan Tom Wlaschiha játssza), Davossal, a Hagymalovaggal (Liam Cunningham) akinek személyében talán mégiscsak lesz Westerosnak egy új idealistája, és még rengeteg mindenki mással, akiket mind felsorolni nagyon nehéz lenne.

Mint azonban a való életben ez oly gyakori, mindezeknek a romantikus szereplőknek nem sok befolyása van az eseményekre. (Legalábbis azt hinnénk. De a Trónok harca már csak azért is rendkívül szórakoztató, mert a romantikus szereplők cselekedeteinek igenis vannak következményei. Csak épp soha nem romantikusak.) A címadó három hatalmasság Robert Baratheonnak a trónra joggal avagy anélkül pályázó testvére Stannis (Stephen Dilanne), az őt támogató rejtélyes tűzvarázsló boszorkány Melissandre (Carice van Houten) és természetesen az igazi

hatalmasság, aki a háttérből valószínűleg az egész Hét Királyságot irányítja, Tywin Lannister (a remek Charles Dance). Mindig őt kell figyelni, nála van a pénz.

Míg normális sorozatok esetében mind a hatszáz rész ugyanabban a házban/utcában/kórházban zajlik, és új karaktereket is csak néha kell előrángatni, a Trónok harca alkotóinak nem csak a könyvfolyam gombamód szaporodó szereplőivel, hanem a helyszíneivel is meggyűlt a baja. A második évad egy részét is Észak-Írországban forgatták, akárcsak az elsőt (az ír állami bevételek-

FilmMagazin / 49

SOROZAT

nek immár kb. 120%-a a sorozatból származik...), ami nem csak kellően vadregényes helyszíneket, hanem a még annál is vadregényesebb időjárást is garantálta, a forgatásról készült hozzáférhető felvételeken legalábbis mindenki, aki nem páncélban van, az nagykabátban meg sálban didereg és fülig sáros. Ők még szerencsésnek mondhatók. Akik szerepük szerint a Faltól északra mászkáltak, azok bizony a téli (!) Izlandon voltak kénytelenek megküzdeni a három méter mély hóval. Míg az észak-ír helyszínek esetében sokszor szükség volt a színek, egyes tájelemek, stb. drasztikus megváltoztatására, itt nem volt szükség látványos utómunkálatokra: Izlandon TÉNYLEG kurva hideg van, és TÉNYLEG nincs ott semmi. Viszont állítólag csodálatosak a fények, a színek, és a hosszú-hosszú árnyékok, melyekkel a nyájas természet a négyórás nappalok folyamán elgyönyörködtet bennünket. Pazar fényjelenségek ide vagy oda: biztosan sokkal kellemesebb volt azoknak, akik a napsugaras Dubrovnikban múlatták az időt. (Dubrovnik egyébként az alkotók szerint már-már kísértetiesen hasonlított Kings Landingre, számos jelenetet sikerült úgy felvenni az ódon falak közt, hogy szinte semmilyen egyéb kiegészítő díszletre nem volt szükség.)

Daenerys jelenteit is Horvátországban forgatták.

50 / FilmMagazin

Nem kell aggódnunk az első évadban megszokott káprázatos jelmezek és kiegészítők miatt sem: ahol a jelmeztervező órákig tud értekezni arról, hogy alkották meg Renly Baratheon bársonyborításos páncélját a 4000 darab szegeccsel, ott nem nagyon lesznek gondok. Rengeteg gondosan kidolgozott, szemvidító új belső helyszínnel is megismerkedhetünk majd (Craster’s Keep, Pyke, Harrenhal). A második évad valahol ott tud kisiklani, ahol a Spartacus: ha az alkotók elvétik a fókuszt, és a cselekmény helyett túl mélyre merítkeznek a vérben meg a... a... amiben a férfiember merítkezni szokott. Ahol már a kaszkadőr koordinátor is arról értekezik, hogy „hű, hát ennyi vért már én is régen...” ott az ember szívében felmerül a gyanú árnyéka, de legyünk optimisták: a Trónok harca az első évadban is csak igen ritkán tévesz-

tett arányt, ott is inkább a... a... a másik vonalon.

Van egy ismerősöm, aki lemaradt az első évad utolsó néhány részéről, és teljesen pánikba esett, mikor azt találtam mondani neki, hogy kár hogy a második évadban már nem lehet benne a Sean Bean, mert meghalt. „Mi??? Meghalt a Sean Bean? Hogyan? Mikor?” Ebből nem csak az szűrhető le, hogy az ismerőseimnek pont annyi esze van mint nekem, hanem az is, hogy a Trónok harca egy adott mentalitású társadalmi réteg mindennapjainak szerves részévé vált, ugyanolyan beszédtéma lett, mint másoknak a Való Világ meg a Megasztár. Ilyen ez a televíziós szórakoztatás, előbbutóbb a legádázabb sorozatellenes forradalmárt is beszippantja. Én, mint a lelkes szippantottak egyike, nagyon remélem, hogy a második évad nem fog csalódást okozni.

FILMKLASSZIKUS

KÍNAI NEGYED A film megtekintése után felmerül a kérdés, hogy a Kínai negyed mestermű-e? Abszolúte pozitíve kijelenthető hogy ez a film egy istenverte remekmű, és nem csupán azért, mert régi és mert a többiek azt mondják hogy az. Hanem azért, mert hiába készült ez a film aránylag régen (1974ben), szerintem még most is - akárcsak anno - fejbe tudja vágni az embert. Aktuális, ha úgy tetszik, de nem, ez nem a jó kifejezés. Inkább azt mondom, hogy örökzöld. Írta: Sanya08

A

film műfaját tekintve krimi, azon felül pedig a film noir eszköztárával hódít. A film noir, mint tudjuk még a harmincas években gyökerezik, abban az időben amikor még a filmekben minden szereplő előszeretettel gyújtott rá egy cigarettára, és amikor még Humphrey Bogart volt minden nő álma, minden férfi idolja. Csak pár címet említenék, aki ezeket nem látta, gyorsan pótolja: Hosszú álom; Máltai sólyom, A gonosz érintése (ez kicsit később született, de hasonlóan alapmű). Ezek a filmek mind behúzták a nézőt egy sötét, zavaros folyóba, ahonnan nehéz

52 / FilmMagazin

volt kijönni. A noir lényege, pontosabban jelentése: sötét, így ezek a filmek általában este játszódtak, és a történetük olyan volt, hogy sokszor alig lehetett követni és megérteni.

Példának okáért a Hosszú álom című Howard Hawks által rendezett Raymond Chandler regényéből készült film annyira bonyolult volt, hogy maga az író sem tudta hogy egyes jelenetek mit takarnak. Ezen vonalak mentén készült el a Kínai negyed, az akkor már ünnepelt és depresszív, hányattatott magánélettel rendelkező Roman Polanski által, aki véleményem szerint minden idők egyik legjobb európai rendezője.

Ekkor már túlélte a felesége halálát, és még váratott magára az ominózus szexuális együttlét a 13 éves lánnyal. Most nem mennék bele abba, hogy bűnös-e vagy sem a fickó, ez mind lényegtelen, engem csak az érdekel, hogy milyen filmeket készít.

Ez volt az utolsó filmje, amit az USA-ban forgatott.

A film főszereplője Jack Nicholson, aki egy házasságtörési ügyekben jártas detektívet alakít, Jake Gittes-t. Gittes egy volt rendőr, erre sokszor tesznek utalást a filmben, a “kínai negyed” többször említésre kerül, mint referencia egy elég zavaros, kényes ügyre. Gittes-ről mint

IDÉZET A FILMBŐL: J. J. (Jake) Gittes: Sok mindennel megvádoltak már Mrs. Mulwray, de azzal, hogy ártatlan vagyok, soha. Valaki pénzt és fáradságot nem kímélve bajt kevert, s én meg akarom tudni, miért, akár pert indítanak ellenem, akár nem, de tudni akarom az igazat. Hacsak nem okoz problémát, hogy beszélni szeretnék a férjével.

Evelyn Cross Mulwray: Miért okozna problémát?

J. J. (Jake) Gittes: Beszélhetek őszintén, Mrs. Mulwray?

Evelyn Cross Mulwray: Hogyne, ha képes rá.

J. J. (Jake) Gittes: Szóval, az a kis barátnő, aki a maga kis olcsó módján egész csinos volt, eltűnt. Meglehet, hogy együtt tűntek el...

Evelyn Cross Mulwray: Tegyük fel, hogy igen. De mi köze ennek magához?

J. J. (Jake) Gittes: Nem akartam személyeskedni, Mrs. Mulwray.

Evelyn Cross Mulwray: Pedig éppen hogy személyeskedik. A magánéletünkbe avatkozik. Magánál ez már nem üzleti ügy, hanem rögeszme.

J. J. (Jake) Gittes: Próbáljuk más oldalról nézni. Eljön hozzám ez a csaló spiné – elnézést a kifejezésért –, és a maga nevében megbíz valamivel. Akárki is vette rá, nem engem akart bajba keverni, hanem a maga férjét, és lehet, hogy én tudok neki segíteni. Beszélt vele ma reggel?

Evelyn Cross Mulwray: Nem... én... Én elég korán kilovagoltam.

J. J. (Jake) Gittes: Jó messzire mehetett...

Evelyn Cross Mulwray: Szeretek lovagolni. Esetleg... Nézze meg, nincs-e az Oak Pass-i vagy a Stone Canyon-i víztárolóknál. Gyakran sétál arra, egyébként fél hétkor itthon lesz.

J. J. (Jake) Gittes: Eljövök megint.

Evelyn Cross Mulwray: Előbb telefonáljon.

magánemberről nem sokat tudunk meg a film során. A film elején elmegy hozzá egy nő, azzal a kéréssel, hogy nézzen utána a férjének, aki csalja őt. A férj egy duzzasztógáttal kapcsolatos cégnek egy kulcsfigurája, innen már sejteni lehet, hogy talán valami más is van a dologban. Gittes nyomozni kezd, majd egy incidens okán a címlapokra kerül az ügy. Ekkor jelenik meg a férfi igazi felesége. Hoppá! És ha azt hiszi a néző, ennél furfangosabb nem lehet a film, hát várjon még…

További részletekbe nem mennék bele, biztos van aki még nem látta, és nem akarom elvenni senki meg-

lepetését, az aljas húzás lenne… A Kínai negyed okosan felhasználja a noir elemeket, de ugyanakkor tudatosan ki is forgatja őket. Jelen van a rejtélyes hölgy, a femme fatale Faye Dunaway alakításában, de alakja sokkal tragikusabb mint gondolnánk, Gittes a keményvonalas noir-művek detektívjeire emlékeztet (Marlowe), de kiderül, hogy ő sem mindenható, hiába próbálja kézben tartani a szálakat, olykor kudarcot kell hogy valljon. Aztán ott van az öreg, hatalomittas gonosztevő, aki látszólag egy okos, számító gazfickó - az is de nála is más kicsit a helyzet. Nem árulok el semmit, de a John Huston

által játszott fickó hátborzongató. A film befejezése örömre nem ad okot, rohadt egy fináléja van, annyi biztos.

Rohadt, a szó nemes értelmében, hiszen többek között ettől lett a film olyan jó, amilyen. Ez nem holmi tündérmese, itt még csak nem is a gyilkosság a legnagyobb bűn. Véleményem szerint az, hogy megöltek egy embert holmi “piti” ügy érdekében elhalványul a másik tett mellett. Remekmű! Polanski egyik legjobbja.

FilmMagazin / 53

KÖV. HÓNAP

BOSSZÚÁLLÓK Egy váratlan ellenfél tűnik fel a színen, aki minden eddiginél nagyobb veszélyt jelent a Földre, ezért Nick Fury (Samuel L. Jackson), a S.H.I.E.L.D. névre hallgató nemzetközi békefenntartó ügynökség vezetője azon kapja magát, hogy sürgősen szüksége van egy csapatra, amely visszarántja a bolygót a katasztrófa széléről. Ezért kezdetét vesz a földkörüli toborzás kizárólag szuperhősöket keresnek!

AMERIKAI PITE: A TALÁLKOZÓ Ebben az új vígjátékban az Amerikai pite szereplőit egy kicsit több mint egy évtizeddel később látjuk viszont, amikor újból összejönnek az érettségi találkozó apropóján. Egy nagyon hosszú hétvége alatt kiderül, hogy ki változott, ki nem, valamint hogy az idő és a távolság nem szakíthatja szét a baráti kötelékeket. Vagy talán mégis?

54 / FilmMagazin

CSATAHAJÓ Peter Berg a producere és rendezője ennek a látványos akció kalandfilmnek, mely vízen, levegőben és a szárazföldön bontakozik ki, ahogy a bolygónk a túlélésért küzd egy felsőbbrendű erő ellen. Láttunk már hasonló koncepciót megbukni és a dolgon az sem sokat segít, hogy a stáblistán olyan nevek is megtalálhatóak, mint például Rihanna…

A TITÁNOK HARAGJA A film már a múlt havi ajánlónkban is szerepelt, ám a „különös szerencsétlenségek együttállásának” köszönhetően ebben a hónapban még nem tudtunk foglalkozni vele, elmaradt a betervezett háttércikkünk. De sebaj, a következő számunkban már kritikával jelentkezünk, a plusz időt pedig a minden részletre kiterjedő bevizsgálásra fogjuk szentelni!