KEDVES OLVASÓK! K
icsit nehezen indult be filmes szempontból 2017, hiszen a díjszezon legnagyobb durranásai majd csak februárban debütálnak nálunk, emiatt pedig a január egy kicsit nyögvenyelősre sikeredett. Persze előnye is van ennek, így legalább olyan filmeknek szentelhettünk nagyobb figyelmet, amik amúgy elsikkadtak volna.
Azért unatkozni nem volt időnk, hiszen a szokásos év eleji visszatekintésünk mindig nagy feladat, 2016 pedig egy olyan év volt, aminek kapcsán sok mindenről van mit beszélni. Ennek szellemében nagyon ajánlom figyelmetekbe grandiózus öszszeállításunkat, van benne csemegéznivaló dögivel. Ami pedig az újság többi részét illeti, eluralkodott
rajtunk a szervezett bűnözés iránti vágy, hiszen a címlapra kerülő Az éjszaka törvénye mellett áttekintettük még a gengszterfilmek történetét is, sőt filmklasszikusunk a műfaj egyik legjobb, legelismertebb darabja, a Volt egyszer egy Amerika lett. Köszönjük, hogy 2017-ben is a Puliwood-ot és a FilmMagazint választottátok, találkozunk februárban!
IMPRESSZUM Főszerkesztő: Bokori Balázs Online főszerkesztők: Szabó Dániel (Szada), Pavlics Tamás (TomPowell) Munkatársak: Bacs Veronika, Bagi Levente, Fonyódi Noémi, Hompola Júlia V. (Vampka), Jánvári Márk (Paulkemp), Jancsó Orsolya, Jasinka Ádám, Kónya Sándor (Sanya08), Milányi Botond, Molnár Dávid, Nagy Zoltán, Nánási Anita, Pénzes László, Som Balázs, Török Tamás, Tréfás Hajnalka (Kovácsné), Verebélyi Tamás (Guts1983), Veszják Borító: Hompola Júlia V. Segítőink: Andrássy Judit (Big Bang Média Kft.) Bartók Anna (Fórum Hungary), Figeczki Annamária (InterCom), Pinczés Ádám (HBO), Pataki Andrea (UIP Duna Film) Elérhetőség: www.puliwood.hu, GameStar Plus, Issuu.com Email: filmmagazin@ project029.hu és filmmagazin@hotmail.hu Következő számunk tervezett megjelenése: 2017. február 17.
2 / FilmMagazin
EHAVI PREMIEREK JANUÁR 5. Pattaya
Állati nagy szökés
Sárkány közeleg
A pótolhatatlan Werner doktor
Kincs, ami nincs
A Nagy Fal
JANUÁR 12.
Utazók
A vörös teknős
David Bowie arcai
#Jézus - Apám nevében
Madeleine
Mártírok
Őrült boldogság
Vigyázz, kész, szörf 2.
4 / FilmMagazin
JANUÁR 19.
Utazás apáinkkal
Ez csak a világ vége
Balerina
A számolás joga
xXx - Újra akcióban
Széttörve
JANUÁR 26. Életem cukkiniként
A kaptár - Utolsó fejezet
Egy kutya négy élete
Az éjszaka törvénye
Az állampolgár
Vakfolt
FilmMagazin / 5
HÁTTÉR
ILYEN VOLT 2016 Kudarcok jöttek, sikerek mentek, ismét egy újabb évet búcsúztathattunk el, hogy üdvözölhessünk egy másikat. Írta: Sanya08
B
izonyos szempontból ez az év is olyan volt, akár a többi. Voltak csúcspontok, voltak mélypontok. Csalódhattunk nagyokat, majd nézhettünk nagyokat. Örömünkben tapsikolhattunk, majd bőghettünk egy jót. Láthattunk szuperhőscsatákat, láthattunk szuperhősöket felemelkedni, láthattunk régi kedvenceket visszatérni és láthattunk régi kedvenceket újrabootolva. De fordítsuk komolyra a szót, hiszen az most a feladatom, hogy értékeljem az évet és ne csak csokorba szedjem, hogy mit láthattunk és mit nem láthattunk. SzóvalS 2016-ban ismét azzal indíthattuk az évet, hogy végig vizslathattuk az aktuális Oscar-jelölteket, amely filmek közül a többség még tavalyról maradt el (legalábbis Amerikában már rég láthatták őket), és mivel addigra az internetet elöntötték az adott filmek gyengébb minőségű kalózkópiái, azok lehettek magukra
igazán büszkék, akik ennek ellenére is megengedték maguknak a nagyvásznas szórakozást. Az, hogy erős volt a januári-februári felhozatal, nem kifejezés: több olyan alkotással találkozhattunk, amelyek nem csak az év végi listában követelnek maguknak helyet, de úgy un bloc bármely best of-listára felkívánkozhatnának. Lenny Abrahamson A szoba című filmjére például sokáig emlékezni fogunk érzékeny rendezése és a kiváló színészi játék miatt (Brie Larson és Jacob Trumbley csodásak voltak együtt), a befejezés pedig mindannyiunk szemébe könnyeket csalt, ahogyan a rendhagyó portréfilm szerepében tetszelgő Steve Jobs is maradandó nyomot hagyott bennünk Sorkin dialógusainak és Boyle rendezésének hála. Nem kevésbé volt intenzív moziélmény Rocky legújabb kalandja, amelyben egy újabb sztárt ismerhettünk meg Apollo fia, Creed személyében. A Creed pompás teljesítménynek nyil-
vánult, amely túl azon, hogy egyértelmű erényeivel hódított (mint a színészek, a forgatókönyv, vagy maga a rendezés), a manapság oly népszerű hollywoodi divatot, a reboottal egybekötött folytatást is tökéletesen oldotta meg. Tette ezt úgy, hogy közben megőrizte a sorozat lényegi elemeit, tiszteletteljesen bánt a karakterekkel, de nem vonta meg az újonnan jött közönséget se a maga betevőjétől. Idén egyébként nem Ryan Coogler filmje volt az egyetlen ebben a kategóriában, a nyári blockbuster-szezonban érkező Justin Lin-féle Stark Trek sem volt rest a rajongói igényeket és a modern elvárásokat (bombasztikus akciójelenetek, csinnadratta), kielégíteni és egybeforrasztani azokat. Esetében ezen felül egy olyan filmet üdvözölhettünk, mely elsősorban a karakterjátékra összpontosított és csak másodsorban a kétségkívül látványos űrszcénákra – ezzel is megidézve az alapul szolgáló erede-
JANUÁR
FEBRUÁR
MÁRCIUS
6 / FilmMagazin
A LEGJOBB CSAK DVD-N ÉRKEZŐ FILMEK
A homár
A boszorkány
Mr. Holmes
ti, hatvanas években megkezdett televíziós szériát. Hollywood múltba révedős tendenciája is növekedni látszott, amelyre bizonyítékul szolgál az év több filmje is. Az, hogy Tarantino a múltból merít ihletet (miközben az amerikai történelem mocskában dagonyázik az Aljas nyolcas című mesterműben), nem számít újdonságnak, ahogyan azon se lepődtünk meg, hogy Todd Haynes az amerikai melodráma eszköztárából építkezik (a Cate Blanchett és Rooney Mara nevével fémjelzett Carol-ról van szó), de Shane Black direkt visszanyúlása a hetvenes évekig a Rendes fickókkal, bármennyire is természetes lépés volt tőle, mégis meglepődtünk valamelyest. Szintén egy letűnt korszak felelevenítésével lopta be magát nézők millióinak a szívébe a Whiplash-sel befutott Damien Cha-
zelle is – Kaliforniai álom című filmje szerethető és szimpatikus vállalkozás, mely a tökéletes időben érkezett. Túl az amerikai választások okozta traumán (oké, ez főként az amerikaiak számára volt borzalom) és túl a sok haláleseten (Prince, David Bowie, Carrie Fisher, Debbie Reynolds) nem ártott egy kis boldogságbomba, amit Chazelle légies könnyedséggel szállított. Így történhetett, hogy a film bár nincs híján problémáknak, mégis keblünkre öleltük azon nyomban. Kevesebben látták, de hasonlóan pozitív kicsengésű alkotás volt (talán jobb is, mint a Kaliforniai álom maga) a John Carney által rendezett Sing Street, mely egy kezdő banda döcögőkkel teli zenei pályafutásának kezdetét mesélte el kitűnő zenei felhozatallal (The Cure, Duran Duran, és a többiek – de csak semmi Phil Collins!),
tiniszerelemmel és életre szóló bölcseletekkel. A blockbuster-szezon szuperhősei se nagyon tétlenkedtek az ügyben, hogy megmozgassák a nézőket – a képregényrajongók nem győzték ízlelgetni az Amerika kapitány: Polgárháború morális dilemmáit és robosztus akciójeleneteit (melyek közül kiemelkedik a szuperhősöket egy színbe terelő hatalmas horderejű, de rendkívül mókás ütközet), ugyanakkor a csalódást sem sikerült elkerülni lévén, hogy a rivális DC csúnyán félrement a Batman Superman ellen című dolgozatával. Ami azt illeti, kicsivel később még egyszer elhasaltak a Suicide Squaddal, amelyben pedig megvolt minden bizodalmunk. Az ugyan továbbra is látszik, hogy a szuperhős-filmeket továbbra is igyekeznek felnőttes tartalommal megtölteni, de ezt a
ÁPRILIS
MÁJUS
JÚNIUS
FilmMagazin / 7
HÁTTÉR DVD-N JÖTTEK, NEM KELLETT VOLNA
A megtisztulás éjszakája: Választási év
Batman: A gyilkos tréfa
Tripla kilences
tartalmat nem mindig tudják megfelelő mód tálalni, vagy épp az arányokat nem találják el (az új X-Men moziról például nehezen lehet eldönteni, hogy komolynak szántáke). Az is látszik azonban, hogy a merészség nem minden ízében jellemző a Marvelre, mert míg az Amerika kapitány elég erősen belenyúlt a tutiba és volt mersze sötétebb vizekre evezni, addig a Doctor Strange már ennél sematikusabb volt és gyávább – minden erénye ellenére. Ezzel szemben Deadpool-t örömmel néztük, ahogy egy – szintén sematikus – történet keretein belülről kiszólogat a nézők felé és áttöri azt a bizonyos negyedik falat. Az animációs filmek kedvelői sem unatkozhattak, megkapták a magukét a kisebbek és nagyobbak egyaránt, a társadalmi mondanivaló pedig szépen csúszott a jópofa poé-
nok mellett. Hogy példát mondjunk, a Zootropolis tökéletes szórakozás volt minden korosztály számára és bár a Szenilla nyomában nem volt túl maradandó és nem volt mentes túlkapásoktól, azért abból is tanulhattunk nem keveset arról, milyen érzés különcnek lenni és margón kívülre esni. Mindeközben a trágár humor kedvelői nyeríthettek jó nagyokat Seth Rogenék Virslipartiján, amely főként a vallásokat és a fogyasztói társadalmat vette górcső alá. Jó ízlést teljesen nélkülözve ugyan, de nem kevés sikerrel. Hazai sikereknek se voltunk híján, amit egyrészről köszönhettünk a Filmalap tevékenységének, hisz portfóliójukba olyan kitűnő alkotások kerülhettek, mint a Till Attila által rendezett Tiszta szívvel, vagy a Sopsits Árpád-féle A martfűi rém, másrészről köszönhettük annak,
hogy a margón kívülről is érkeztek érdemes alkotások. Hajdu Szabolcs például nagyon szépen bizonyította, hogy kicsi pénzből, kicsi családi- és baráti kör részvételével is lehet emlékezeteset, emberit és őszintét alkotni. Az Ernelláék Farkaséknál humorával, szarkazmusával és éleslátásával levett bennünket a lábáról. Tiszeker Dániel #Sohavégetnem érős című illékony vidámkodása se hagyott bennünket hidegen, bár ott azért nem feltétlenül beszélhetünk arról, hogy évek múltán is felemlegetjük. Ettől függetlenül jó volt látni, hogy a fiataloknak is tudunk még filmet csinálni és képesek vagyunk őket hazai közegben megszólítani. Amellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy egyre színesebb műfaji elosztás figyelhető meg a hazai palettán olyan alkotóknak köszönhetően, mint például Köbli Norbert, aki
JÚLIUS
AUGUSZTUS
SZEPTEMBER
8 / FilmMagazin
TOP 3 BOX OFFICE VILÁGVISZONYLATBAN
Amerika Kapitány: Polgárháború – 1 milliárd 153 millió dollár
Szenilla nyomában – 1 milliárd 27 millió dollár
Zootropolis: Állati nagy balhé – 1 milliárd 23 millió dollár
TOP 3 BOX OFFICE MAGYARORSZÁGON
Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet – 962 millió forint
Kis kedvencek titkos élete – 841 millió forint
Deadpool – 615 millió forint
év elején egy kosztümös thrillerrel lepett meg bennünket (Félvilág), vagy Madarász Isti, aki Hurok című filmjével az időkavarós akciófilmek mellett tette le a voksát. És bár a kritikusi konszenzus nem vélekedik túl jól róla, ide sorolhatjuk még a Kamarás Iván nevével fémjelzett Cop Mortemet is, ami viszont a nyolcvanas-kilencvenes évek amerikai akciófilmjei előtt tisztelgett. Ha
ehhez még hozzávesszük, hogy sorozatgyilkosos thrillerrel (a már fentebb emlegetett A mártfűi rém) és kis magyar, első világháborús tévéfilmmel (Szürke senkik) is gazdagabbak lettünk, nosS Innen látszik igazán, hogy mennyire igyekszik összeszedni magát a magyar filmipar a nagyközönség megszólítását illetően. És ha már nagyközönség, úgy zárásként ismét idézzük csak fel
azt a szép képet, amikor Nemes Jeles László az Indiana Jones főtémájára berobog a színpadra és átveszi végre azt a nagyon is megérdemelt Oscar-díjat a Saul fiáért. Nincs mit szépíteni, ott egy emberként törtünk ki örömkönnyekben. Ugye, milyen jó volt? Ugye, hogy milyen jó volt ez a 2016? Azt kívánom mindenkinek, hogy legalább ilyen jó legyen 2017 is!
OKTÓBER
NOVEMBER
DECEMBER
FilmMagazin / 9
HÁTTÉR AKIK 2016-BAN ITTHAGYTAK BENNÜNKET
Zsigmond Vilmos (operatőr)
Angus Scrimm (színész)
George Gaynes (színész)
Michel Galabru (színész)
Richard Libertini (színész)
David Bowie (zenész / színész)
Alan Rickman (színész)
Douglas Slocombe (operatőr)
Versényi László (szinkronszínész)
Gilbert R. Hill (színész)
Psota Irén (színész)
George Kennedy (színész)
Kamondi Zoltán (rendező)
Keres Emil (színész)
Prince (zenész / színész)
10 / FilmMagazin
Krencsey Marianne (színész)
Guy Hamilton (rendező)
Rajhona Ádám (színész)
Bud Spencer (színész)
Michael Cimino (rendező)
Abbas Kiarostami (rendező)
Cserhalmi Erzsébet (színésznő)
Garry Marshall (rendező)
Gene Wilder (színész)
Jon Polito (színész)
Curtis Hanson (rendező)
Andrzej Wajda (rendező)
Angelusz Iván (producer)
Józsa Imre (színész)
Anton Yelchin (színész)
FilmMagazin / 11
HÁTTÉR
Molnár Miklós (operatőr)
Robert Vaughn (színész)
Gábor Zsazsa (színész)
Makay Sándor (színész)
Carrie Fisher (színész)
Debbie Reynolds (színész)
A LEGEMLÉKEZETESEBB FILMES HALÁLOK (SPOILER VESZÉLY!)
A krumpli (Virsliparti)
A medve (A visszatérő)
A lázadók (Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet)
The Ancient One (Doctor Strange)
12 / FilmMagazin
Nicky Parsons (Jason Bourne)
A zsoldosok (Deadpool)
FUTOTTAK MÉG
Eddie, a sas
Bridget Jones babát vár
AZ ÉV LEGJOBB VÍGJÁTÉKA: VIRSLIPARTI Ki hitte volna, hogy 2016-ban a legtöbbet egy animációs filmen fogunk röhögni? Seth Rogen és állandó alkotótársai (vagyis Jonah Hill, valamint Evan Goldberg) fogták azt a receptet, amit a TV képernyőjén Seth MacFarlane (Family Guy, Amerikai fater) már tökélyre fejlesztett, és átültették azt a nagyvászonra. A végeredmény pedig egy csak nagykorúaknak ajánlott poénbomba, ami bátran beszél vallási és politikai ellentétekről, szexualitásról, és teszi mindezt temérdek popkultúrális beés kiszólással tarkítva. Nagyon szerettük még az Eddie, a sas bájos humorát, valamint Bridget Jones visszatérését, amiben az év egyik legjobb dumája is elhangzik Emma Thompson szájából.
FUTOTTAK MÉG
A hét mesterlövész
AZ ÉV LEGJOBB AKCIÓFILMJE: DEADPOOL Bár nagyon vártuk Jason Bourne legújabb eljövetelét, sajnos a film nem minden tekintetben tudta beváltani a hozzá fűzött reményeinket. Ettől eltekintve viszont Paul Greengrass ismét bebizonyította, hogy még mindig nagyon ért a kézikamerás akciójelenetekhez, volt egypár szemkápráztató akció a filmben. Szeptemberben érkezett A hét mesterlövész, ami az 1960-as eredetihez ugyan semmit sem tudott hozzátenni, mégsem haragudtunk rá, mert a végeredmény veszettül szórakoztatóra sikeredett. A legjobb akciófilm mégis inkább a Deadpool lett, ami bár alacsony költségvetésből készült, ez a válogatott gyilkolásokon abszolút nem látszódott.
Jason Bourne
FilmMagazin / 13
HÁTTÉR FUTOTTAK MÉG
Zootropolis – Állati nagy balhé
Szenilla nyomában
AZ ÉV LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILMJE: KUBO ÉS A VARÁZSHÚROK Az elmúlt években az animációs filmek kategóriájában volt a legkönynyebb győztest hirdetni, hiszen mindig a Pixar aktuális meséjét hoztuk ki az év legjobbjának – teljesen jogosan, tegyük hozzá. A 2016-os felhozatal kapcsán viszont nem ilyen egyértelmű a helyzet, amit jól mutat az a tény is, hogy a legjobb vígjátéknak megszavazott Virsliparti ebben a kategóriában fel sem fért a dobogóra. Viszont bármennyire is jól sikerült mind a Szenilla nyomában (Kautzky Armand rulez!), mind pedig a Zootropolis, nyomába sem érhetnek a Kubonak. Ritkán adunk 100%ot egy filmre, de a Laika alkotása teljes mértékben megérdemelte.
FUTOTTAK MÉG
Érkezés
AZ ÉV LEGJOBB ŰROPERÁJA / SCI-FIJE: ZSIVÁNY EGYES – EGY STAR WARS TÖRTÉNET Idén végre az igényes sci-fi kedvelői is el voltak kényeztetve, hiszen több olyan alkotás is futott a mozikban, amelyek felkelthették az érdeklődésüket. Ismét egymásnak feszülhetett a Star Wars és a Star Trek tábor, hogy megvédje legújabb kedvencét, és bár a Mindenen túl is jól sikerült, nekünk a Zsivány Egyes sokkal jobban tetszett. Megszorongatni csak az Amy Adams nevével fémjelzett Érkezés tudta, de végül győzött a Star Wars rajongó énünk. Ettől függetlenül Denis Villeneuve rendezőnek nem kell csüggednie, jövőre remélhetőleg ő lesz az első ebben a kategóriában a legújabb Szárnyas fejvadásszal.
14 / FilmMagazin
Star Trek: Mindenen túl
FUTOTTAK MÉG
Spotlight – Egy nyomozás részletei
Carol
AZ ÉV LEGJOBB DRÁMÁJA: A SZOBA 2016-ban végre nem panaszkodhattunk az Oscar-jelölt filmekre, hiszen mind a Brooklyn, mind A visszatér, mind pedig A dán lány és a Carol megérdemelték a jelölést, sőt az is bátran kijelenthető, hogy a Spotlight sem érdemtelenül nyert a Legjobb film kategóriában. Ettől függetlenül egyszerűen muszáj volt A szobának adnunk a saját díjunkat, ami leginkább a két színésznek, Brie Larson-nak és a kisfiát alakító Jacob Tremblay-nak köszönhető. Utóbbi már fiatalon egész széles skáláját hozza az érzelmeknek, utóbbi pedig megrendítő természetességgel hozza a nagy küzdésbe belefáradó, majd gyermeke ártatlanságából és kedvességéből erőt merítő anyát.
FUTOTTAK MÉG
Deadpool
AZ ÉV LEGJOBB KÉPREGÉNYFILMJE: AMERIKA KAPITÁNY: POLGÁRHÁBORÚ Az elmúlt év legfőbb tanulsága az volt, hogy a DC továbbra sem tud lépést tartani a Marvel gépezetével. Hiába próbálkoztak bőszen behozni a lemaradást (hiszen láthattuk a Batman Superman ellent, a Suicide Squad-ot, valamint animációs fronton a Batman: A gyilkos tréfát is), inkább csak még tovább mélyítették a két cég közti szakadékot. A Marvel viszont továbbra is ereje teljében van, mert bár a Doctor Strange nem úgy sikerült, ahogy azt vártuk, a Polgárháború bizonyos jeleneteitől még mindig az állunkat keressük. Szóval bizakodva tekinthetünk a nemsokára érkező A Galaxis őrzői 2. felé is.
Doctor Strange
FilmMagazin / 15
HÁTTÉR FUTOTTAK MÉG
Vaksötét
Démonok között 2.
AZ ÉV LEGJOBB HORRORFILMJE: A BOSZORKÁNY Továbbra sem beszélhetünk a horrorfilmek legújabb evolúciójáról, de 2016-ban azért volt szerencsénk pár egészen rémisztő alkotáshoz. Nagyon féltünk attól (he-he), hogy a Démonok között 2. a teljesen felesleges folytatások táborát fogja erősíteni, de szerencsére pozitívan csalódtunk, jól vette az akadályt. Kellemes meglepetést okozott a nyáron érkező Vaksötét is, ami könnyen a kategória legjobbja lehetett volna, ha az utolsó harmadára nem fogy ki belőle a szusz (a feszült jeleneteket ekkor váltották fel a már jól ismert horror-sablonok, a kreatív rendezést pedig elnyomta a kissé feleslegesen túlcsavart történetet). Így a dobogó első helye a csak DVD-n érkező A boszorkányé lett.
FUTOTTAK MÉG
Kaliforniai álom
AZ ÉV LEGJOBB ZENÉS FILMJE / MUSICALE: SING STREET Ahogy azt az előző számunkban már megénekeltük, úgy tűnik, hogy a musical műfaja feltámadóban van. Egyre több zenés-táncos film készül, és ahogy a bevételi eredmények mutatják, egyre nagyobb az igény az ilyen filmekre. A műfaj legprominensebb képviselője jelenleg a Kaliforniai álom, amely vélhetőleg a most induló díjszezon egyik legnagyobb nyertese lesz, de ha már úgyis minden más díjat bezsebel, legalább mi adjuk a sajátunkét valami másnak. A nyertes pedig a Sing Street lett, ami annak a John Carney-nak a filmje, aki a 2006-os Egyszer óta gyakorlatilag ugyanazokat a filmeket rendezi meg, ám míg ilyen frissességgel és minőségben teszi ezt, egyáltalán nem bánjuk.
16 / FilmMagazin
Vaiana
FUTOTTAK MÉG
Tiszta szívvel
Kút
AZ ÉV LEGJOBB MAGYAR FILMJE: ERNELLÁÉK FARKASÉKNÁL A magyar film határozott fejlődésnek indult,és nemcsak a minőség, hanem szerencsére az ötletek terén is. Ki gondolta volna mondjuk pár évvel ezelőtt, hogy magyar készítésű időutazós film (Hurok), vagy éppen magyar készítésű sorozatgyilkosos film (A mártfűi rém) kerül a mozikba? Ráadásul ezek mind-mind méltó követői a Saul fiának, melynek külföldi sikerét ugyan még nem sikerül megismételni azért biztatóak a kilátások. Külön kiemelendő az Ernelláék Farkaséknál, amit Hajdu Szabolcs mindenféle támogatás nélkül, mindössze a szűk családi kör segítségével hozott tető alá. Hajdu Szabolcsék filmje látszatra pici film, de ne tévesszen meg senkit: attól meg igen-igen fontos.
FUTOTTAK MÉG
Gondolj rám!
AZ ÉV LEGROSSZABB MAGYAR FILMJE: COP MORTEM Persze azért hiába a rohamos fejlődés, azért továbbra is akadnak szabályt erősítő kivételek. Hiába na: a lónak is négy lába van, mégis megbotlikS Sokan szidták például Fliegauf Bence Liliom ösvényét, ami szerintünk közel sem akkora borzadály, mint az itt látható filmek, viszont ha az ember nem a megfelelő hangulatában ül le elé, bizony képes kellemetlen perceket okozni. A Halj már meg!, a Gondolj rám! és a Cop Mortem című szörnyűségekre ugyanakkor egyáltalán nincs mentség, bajba is voltunk, hogy melyiket hozzuk ki „győztesnek”. Végül a Cop Mortem lett a befutó, de csak azért, mert a Halj már meg!-en könnyebben túl tudtuk tenni magunkatS
Halj már meg!
FilmMagazin / 17
HÁTTÉR FUTOTTAK MÉG
Westworld
Trónok harca 6. évad
AZ ÉV LEGJOBB KÜLFÖLDI SOROZATA: STRANGE THINGS A filmek mellett egyre nagyobb teret nyernek a sorozatok, egyre nagyobb rajongói bázist épít ki magának egy-egy széria, de amíg ilyen minőségi látnivalók érkeznek, addig nincs okunk a panaszra. Természetesen mi is nyomon követjük azokat a sorozatokat, amiket mindenki néz (bár a The Walking Dead-ről egyre többen kezdünk lemorzsolódni sajnos), de szerencsére az újdonságok is megérdemlik a figyelmet. Az ifjú pápa, The Night Manager, Aznap éjjel, és még hosszasan sorolhatnánk, de nem tesszük, mert akkor nem maradna hely a Strange Things méltatására. Így is csak annyira futja, hogy ha egy sorozatot nézel meg a 2016-os felhozatalból, ez legyen az.
FUTOTTAK MÉG
Válótársak 2. évad
AZ ÉV LEGJOBB HAZAI SOROZATA: ARANYÉLET 2. ÉVAD Bár év elején kaptunk egy egész jól sikerült Csak színház és más semmi című sorozatot (aminek 2017. februárjában érkezik a folytatása), azért az kijelenthető, hogy 2016 magyar sorozatok terén inkább a Válótársakról és az Aranyélet új évadáról szólt. Főleg utóbbi igazán hátborzongató, mert nem nagyon volt olyan alkotás az elmúlt negyed évszázadban, ami ennyire nekünk, rólunk szólt volna. A hibáinkról, amikkel generációkon keresztül nem tudtunk – vagy épp akartunk – szembe nézni. És pont ettől – valamint az ezúttal is filmeket megszégyenítő vizualitástól – hihetetlenül izgalmas az egész: hogy vajon vane lehetőség kitörni ebből a körből? Csak ajánlani tudjuk!
18 / FilmMagazin
Csak színház és más semmi
A LEGJOBB FILMZENÉK
A 6 LEGEMLÉKEZETESEBB CAMEO (SPOILER VESZÉLY!)
Thor (Doctor Strange)
Bill Murray (Szellemirtók)
Sigourney Weaver (Szenilla nyomában)
Margot Robbie (A nagy dobás)
Ed Sheraan (Bridget Jones babát vár)
Darth Vader (Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet)
FilmMagazin / 19
HÁTTÉR A LEGEMLÉKEZETESEBB JELENETEK
Az edzés-montázs (Creed: Apollo fia)
Elhangzik a Greatest Love Of All című szám (Toni Erdmann)
A házibuli (Neon démon)
A menekülés (A szoba)
A lajhár-kacaj (Zootropolis: Állati nagy balhé)
Mit rejt a külvilág? (Cloverfield Lane 10)
20 / FilmMagazin
„Sabotage-akció” (Star Trek: Mindenen túl)
Szuperhősök egymás ellen (Amerika Kapitány: Polgárháború)
A hulla eltűntetése (Rendes fickók)
Régi sebek (Emlékezz!)
Az első találkozás (Érkezés)
Történhetett volna így is (Kaliforniai álom)
„Would That It Were So Simple” (Ave, Cézár!)
Harc a hajón (Kubo és a varázshúrok)
A nyitány (Éjszakai ragadozók)
Harc a Scarifon ( Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet)
FilmMagazin / 21
HÁTTÉR A LEGEMLÉKEZETESEBB GONOSZ KARAKTEREK
Howard (Cloverfield Lane 10)
Ruby (Neon démon)
A vak ember (Vaksötét)
A cápa (A zátony)
Ray Marcus (Éjszakai ragadozók)
Orson Krennic (Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet)
2016 LEGKEMÉNYEBB FIGURÁI
Hugh Glass (A visszatérő)
Deadpool (Deadpool)
Jackson Healy (Rendes fickók)
Fekete Párduc (Amerika Kapitány: Polgárháború)
Nancy Adam (A zátony)
A majom (Kubo és a varázshúrok)
Christan Wolff (A könyvelő)
Jyn Erso (Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet)
Bobby Andes (Éjszakai ragadozók)
22 / FilmMagazin
A LEGJOBB FILMES PÁROSOK
John Ruth és Daisy Domergue (Aljas nyolcas)
Rocky és Adonis (Creed: Apollo fia)
Jack és Anya (A szoba)
Carol és Therese (Carol)
Nick és Judy (Zootropolis: Állati nagy balhé)
Efraim Diveroli és David Packouz (Haverok fegyverben)
Bob és Calvin (Központi hírszerzés)
Eddie és Bronson Peary (Eddie, a sas)
Holland March és Jackson Healey (Rendes fickók)
Ed és Lorraine Warren (Démonok között 2.
Martha és Francis (Gyilkos páros)
Rpbert Langdon és Dr. Sienna Brooks (Inferno)
Max és Marianne (Szövetségesek)
Sebastian és Mia (Kaliforniai álom)
Chirrut és Baze (Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet)
FilmMagazin / 23
HÁTTÉR A LEGJOBB FILMES CSAPATOK
Aljas nyolcas
Az újságírók (Spotlight: Egy nyomozás története)
A mentésre induló alakulat (Csontok és skalpok)
Szellemirtók
Az Enterprise legénysége (Star Trek: Mindenen túl)
A banda (Sing Street)
A lányok (Kút)
A hét mesterlövész
A gyerekek (Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei)
A nagy hármas (Kubo és a varázshúrok)
Az ételek (Virsliparti)
A mágusok (Legendás állatok és megfigyelésük)
24 / FilmMagazin
A hadsereg (A fegyvertelen katona)
A két szuperhős tábor (Amerika Kapitány: Polgárháború)
A lázadók (Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet)
A LEGJOBB FÉRFI ALAKÍTÁSOK
Leonardo DiCaprio (A visszatérő)
Tom Hardy (A visszatérő)
Sylvester Stallone (Creed: Apollo fia)
Michael Fassbender (Steve Jobs)
Christian Bale (A nagy dobás)
Mark Ruffalo (Spotlight: Egy nyomozás részletei)
John Goodman (Cloverfield Lane 10)
Jonah Hill (Haverok fegyverben)
Hugh Grant (Florence: A tökéletlen hang)
Christopher Plummer (Emlékezz!)
Aaron-Taylor Johnson (Éjszakai ragadozók)
Jake Gyllenhaal (Éjszakai ragadozók)
Dave Johns (Én, Daniel Blake)
Andrew Garfield (A fegyvertelen katona)
Ryan Gosling (Kaliforniai álom)
FilmMagazin / 25
HÁTTÉR A LEGJOBB NŐI ALAKÍTÁSOK
Jennifer Jason Leigh (Aljas nyolcas)
Brie Larson (A szoba)
Cate Blanchett (Carol)
Rooney Mara (Carol)
Kate Winslet (Steve Jobs)
Alicia Vikander (A dán lány)
Saoirse Ronan (Brooklyn)
Margot Robbie (Suicide Squad)
Anya Taylor-Joy (A boszorkány)
Susan Hüller (Toni Erdmann)
Szamosi Zsófi (A martfűi rém)
Isabelle Huppert (Az eljövendő napok)
Amy Adams (Éjszakai ragadozók)
Amy Adams (Érkezés)
Emma Stone (Kaliforniai álom)
26 / FilmMagazin
KELLEMES MEGLEPETÉSEK
A kórus
Brooklyn
Deadpool
Eddie, a sas
Férfiak és csirkék
Démonok között 2.
A dzsungel könyve
Csontok és skalpok
Emlékezz!
Haverok fegyverben
Bridget Jones babát vár
A martfűi rém
Legendás állatok és megfigyelésük
Vaksötét
Kiéhezettek
FilmMagazin / 27
HÁTTÉR KESERŰ CSALÓDÁSOK
Ave, Cézár!
Agyas és agyatlan
Zoolander 2.
Hardcore Henry
Batman Superman ellen: Az igazság hajnala
Szemfényvesztők 2.
Tini nindzsa teknőcök: Elő az árnyékból
Suicide Squad: Öngyilkos osztag
Sully: Csoda a Hudson folyón
Idegpálya
A lány a vonaton
Inferno
Tapló télapó 2.
Assassin’s Creed
Az ötödik hullám
28 / FilmMagazin
AMIKET 2016-BAN MINDENKÉPPEN LÁTNI KELLETT
Steve Jobs
Aljas nyolcas
A visszatérő
Creed: Apollo fia
Mustang
A szoba
A nagy dobás
Carol
Spotlight: Egy nyomozás története
Zootropolis: Állati nagy balhé
Cloverfield Lane 10
Tiszta szívvel
Amerika Kapitány: Polgárháború
Rendes fickók
Szenilla nyomában
FilmMagazin / 29
HÁTTÉR
A Bigger Splash
Kút
Toni Erdmann
Ernelláék Farkaséknál
Kubo és a varázshúrok
Virsliparti
Érkezés
Én, Daniel Blake
Café Society
Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet
Éjszakai ragadozók
Kaliforniai álom
TE MIT GONDOLSZ 2016-RÓL? GUTS1983 2016 egy igazán termékeny év volt a mozinézők számára. Olyan mesterművek debütáltak ebben az esztendőben, mint az idei Golden Globe -gálán többszörösen is elismert közönség kedvenc, a Kaliforniai álom című nagyszabású musical, Ryan Gosling és Emma Stone duójával; Mel Gibson rendezői visszatérése a valós eseményeken alapuló háborús -drámával, a Fegyvertelen katonával; Antoine Fuqua A hét mesterlövésze, amely az 1960-ban bemuta-
30 / FilmMagazin
tott kultfilm adaptációja, igazi sztárparádéval megspékelve. De ezek mellett természetesen Hollywood és a világ többi része is igyekezett szinte minden műfajon belül szórakoztatni a nagyérdeműt, legyen az egy méltán sikeres képregényadaptáció (Amerika Kapitány: Polgárháború), egy elgondolkodtató, sejtelmes, de nagyon is aktuális mondanivalójú Cloverfield Lane 10, vagy minden idők legnagyobb ovációjával körülrajongott franchise-ának, a Star Warsnak a legfrissebb felvonása, a Zsi-
vány Egyes. Jómagam sajnos alig voltam a tavalyi évben moziban, de mindent mérlegelve engem a Disney űroperája varázsolt el a leginkább, és tette mindezt úgy, hogy nem vártam tőle sokat, mégis a (számomra) gyengécske Az ébredő Erő után képes volt visszaadni a hitemet legendás brandbe. Soha rosszabb évet! TOMPOWELL Rég volt ennyire egyenetlen év, mint a 2016-os: míg az év eleje – az Os-
2016 LEGROSSZABB FILMJEI
400 nap
Nagyfater elszabadul
A fekete ötven árnyalata
Egyiptom Istenei
car-hajrá olyan üdvöskéivel együtt is, mint a Steve Jobs, a Spotlight, vagy A szoba – hozott magával némi frissességet például a Zootropolis, vagy a Deadpool képében, addig pont a blockbuster szezonban kellett nagyítóval keresni az átlagosnál, vagy akár a jónál valamivel maradandóbb darabokat. Végül az év utolsó pár hónapja ismét felpörgött, azonban ezt a már említett egyenetlenséget beárnyékolta az a rengeteg tehetség, aki távozott az esztendőben: Alan Rickman távozása váratlan, míg most Carrie Fisheré sokkoló volt, de oldalakon keresztül lehetne sorolni a fájó hiányzókat, akikkel már nem (sokszor) találkozhatunk a vásznakon. Ezzel együtt mégis azt látom, hogy Hollywood 2016-ban hiába ment a tutira képregény adaptációkkal (szám szerint 6-tal, ebből 4 Marvel), vagy újrafeldolgozásokkal (A dzsungel könyve szép és korrekt, de a felhajtást körülötte továbbra sem értem), mégis felfedezni véltem alkotásaiban az újítás, a kockáztatás szándékát. Ennek talán legemblematikusabb figurája maga Deadpool volt, akinek a jelenléte kifejezetten üdítően hatott a már-már fáradt szuperhőszsánerre, de Bryan Singer megosztóra sikerült X-Menjében is fel véltem fedezni ambíciókat, ahogy a sokat szidott Batman Superman
ellenben is (ha nem akart volna emellé nagyot is mondani), a Marvel pedig szokásához híven tovább folytatta a kísérletezgetést, ráadásul sikerrel, még ha nagyot lépni továbbra sem mer. És pont ez a fajta kísérletezgetés, műfaji besorolhatatlanság vált sokszor kedvemre: Ben Affleck, mint autista bérgyilkos könyvelő? Idegenekkel Activity-ző Amy Adams? Cuki varázslények mellett gyermekbántalmazás? Magyarral pörlekedő Brian Cox? Jöhet! Még! Ha nem is mind talált telibe, örülni lehetett a váratlanságuknak, és na-
Jöttünk, láttunk, visszamennénk 3. – A forradalom
Kilenc élet gyon remélem, hogy 2017 csak még inkább meglep majd hasonlókkal. SANYA08 Tarantino elkészítette eddigi talán legérettebb és legmocskosabb darabját; láthattuk Rocky-t, ahogy az élet padlóra küldi, csak azért, hogy onnét győztesként tápászkodjon fel; Shane Black ismét bizonyította (ezúttal a Rendes fickókkal), hogy ő a havermozik legnagyobb királya; a Russo testvérek pedig azt, hogy ők aztán tényleg értik, miként kell szuperhős-moziba igazi drámát és geek
FilmMagazin / 31
HÁTTÉR lelkeket simogató akciójeleneteket csempészniS Szép volt ez az év, szép volt még úgy is, hogy olykor nagyot csalódtunk (Batman Superman ellen, Suicide Squad) és szép volt akkor is, amikor egy-egy szenzációs filmet csupán otthon, a négy fal között tekinthettünk meg (Az élet ára, Mr. Holmes, Anomalisa). A hazai filmipar lelkes figyelőjeként pedig külön örömömre szolgál, hogy ismét gazdagodhattunk nem egy újabb magyar filmmel (Tiszta szívvel, Ernelláék Farkaséknál, A martfűi rém, Kút), amelyről remélhetőleg még sokat fogunk beszélni a jövőben, és amely filmek lehetővé teszik
a szélesebb közönség számára azt, hogy másként gondoljanak a honi mozgóképgyártásra. PAULKEMP 2016 volt talán az első év az életemben, amikor több sorozatot láttam, mint filmet – időben biztos. Viszont volt nem egy a filmek között, melyre érdemes visszatekinteni még a következő években is. Mondjuk, hogy jól kezdődött az év, itthon bemutatták az új Tarantino mozit, illetve egy medve meghozta mindenki kedvenc Oscar nélküli színészének is a szobrocskát. Aztán persze végre volt egy tényleg fasza – már bocsánat a kife-
jezésért – képregényfilm (Deadpool, meg had legyek elfogult Dr. Stangedzsel is, mert az is fasza volt) is, meg jó néhány kevésbé jó, de azokat inkább hagyjuk, s tegyünk így a videojátékokból filmvászonra adaptált mozikkal is. Azt viszont említsük meg, hogy Rowling nyomán ismét kellemes mese került az asztalra. De térjünk inkább a lényegre, mert volt néhány alkotás, melyet magasan kell, hogy jegyezzek. Ott volt a Hell or High Water, A szobalány, az Érkezés, a Rendes fickók, a Haverok fegyverben, s még nem láttam az Éjszakai ragadozókat és a Kaliforniai álmot. Az év legjobbja nálam
VISZLÁT CINESTAR, ÜDV PULIWOOD! A feltételes módnak hatalmas ereje van. Gondoljunk csak bele: ha még meglenne a korábban évekig dédelgetett filmes oldalunk, a már teljesen más néven és más csapattal futó CineStar, akkor most annak hasábjain írnék egy bevezetőt. Ugyanakkor talán rengeteg olyan lehetőség is elkerült volna minket, amely új honlapunkon, a Puliwoodon megadatott nekünk (hogy csak párat említsünk: kilátogathattunk a bécsi Comic-Conra; új pajtásokra tettünk szert a Marvel Magyarország, az SDI Media Hungary és a Műsorvízió képében; Brian Coxszal interjúzhattunk; a legnagyobb színészeket hallhattuk szinkronizálni). Noha önhibánkon kívül vesztettük el a 2010 óta szerkesztett nagy elődöt, de idén májusban a Project029-nek köszönhetően képesek voltunk lábra állni és pár hónapnyi kitartó munka, valamint néhány emelkedett hangulatban lezajlott csapatépítő után büszkén jelenthetjük: a megszokott csapat itt van és örömmel köszönti mindazokat, akik régről követnek minket, illetve természetesen az újonnan érkezőket is. Nélkületek (külön kiemelve a törzsolvasókat) nem lenne értelme napról-napra püfölni a billentyűzetet és lerúgatni a vesénket sokadszorra is egy-egy sajtóvetítésen, de nektek köszönhetően létezhet a Puliwood és írhatnak a szerkesztői és ezért hihetetlenül hálásak vagyunk! Ezeket a híreket olvasták el a legtöbben 2016-ban: 10 érdekesség, amit nem tudtál a Vasember-trilógiáról; A Deadpool 2 a folytatásokból csinál viccet; 8 képregénykarakter, akiket a Marvel Studio nem használhat, Robert Downey Jr. véleménye a női Vasemberről, Ennyibe kerülne egy birodalmi lépegető, Így tiszteleg Ace Ventura a focistáink előtt, A tudomány tudja, melyik a legerősebb szuperhős; Ősszel megkezdődhet a Fűrész 8 forgatása?; Ismerkedj meg az új Vasemberrel, egy 15 éves fekete lánnyal; Civil War II – máris elhullott egy Bosszúálló? A legolvasottabb kritikák: Warcraft: A kezdetek; Kiéhezettek; Legendás állatok és megfigyelésük; Szemfényvesztők 2; Suicide Squad: Öngyilkos osztag; Doctor Strange, Démonok között 2; A Függetlenség napja: Feltámadás; Vaksötét; Tini nindzsa teknőcök: Elő az árnyékból
32 / FilmMagazin
alkotás mellett, A setét torony filmes adaptációját várom leginkább.
>> PÁR
HÓNAPNYI KITARTÓ MUNKA, VALAMINT NÉHÁNY EMELKEDETT HANGULATBAN LEZAJLOTT CSAPATÉPÍTŐ UTÁN BÜSZKÉN JELENTHETJÜK: A MEGSZOKOTT CSAPAT ITT VAN ÉS ÖRÖMMEL KÖSZÖNTI A RÉGI ÉS AZ ÚJONNAN ÉRKEZŐ OLVASÓIT. << Woody Allen filmje volt, aki olyan feelgood hangulatot teremtett, melyet már nagyon régen nem. TÖRÖK TAMÁS Az elmúlt években rendre kissé csalódottan tekintettem vissza a filmes felhozatalra. Természetesen idén is tele voltunk ordas nagy buktákkal, vagy meglepő mellélövésekkel, viszont mind filmes, mind sorozatos színtéren számos klasszikus született. Denis Villeneuve az Érkezéssel megalapozta, hogy ő lehessen Hollywood új sci-fi atyaúristene, míg Damien Chazelle a Whiplash után a musicalek műfajában is maradandót alkotott a Kaliforniai álommal. A Hell or High Water-t garantáltan egyre nagyobb kultusz fogja övezni az idő múlásával, ellenben az Assassin's Creeddel, ami továbbra sem törte meg a pocsék játékadaptációk átkát. Az év legnagyobb "nyertese" egyértelműen Amy Adams, akinek a neve idén egybeforrt a minőségi címekkel. Ilyen volt az Éjszakai ragadozók is, ami számomra a filmév legmaradandóbb alkotása lett; egy mesterien megírt, kreatív forgatókönyv, fájdalmasan őszinte üzenettel, amit Jake Gyllenhaal csontig hatoló játéka koronázott meg. Életem egyik legmaradandóbb filmélményében volt részem.
BAGI LEVENTE 2016 számomra inkább a sorozatok éve volt, mintsem a kiváló filmeké. Míg a régóta figyelemmel követett szériák bravúrosan tudtak megújulni és frissek maradni, addig az új jövevények is képesek voltak káprázatos élményeket nyújtani. A régi motorosok közül a Trónok harcát és a The Walking Dead-et tudom érdemben kiemelni, amelyek közül előbbi történetének talán legpörgősebb évadát produkálta, míg utóbbi sikeresen kerülte el az unalomba fulladást egy régóta várt, karizmatikus gazfickó bemutatkozásával. A friss gyöngyszemek közül engem leginkább a Strange Things és a Preacher tudtak megfogni, és már epekedve várom a 2. évadukat. Azért a gyengécskébbre sikerült filmes felhozatalban is akadnak kiemelkedő darabok, hiszen példának okáért a Deadpool az elmúlt évek egyik legszórakoztatóbb mozija lett, aminek végre sikerült tökéletesen filmvászonra ültetnie az egyik kedvenc képregényes karakteremet. A temérdek szuperhős-zúzda mellett, olyan filmekre is érdemes volt odafigyelni, mint a Shane Black tálalásában készült Rendes fickók, vagy a legelső Star Wars spin-off, a Zsivány Egyes, ami szerencsére szintén nem okozott csalódást. 2017-ben, számos
FONYÓDI NOÉMI "F*ck 2016" – John Oliver ezzel zárta idén a műsorát és teljesen egyetértek vele, filmes szempontból meg aztán még inkább. Idén annyi felejthetetlen tehetséget veszítettünk el, hogy belegondolni is fáj, csak jöttek egymás után a hírek, én meg roszszallóan ráztam a fejem, hogy mivel érdemeltük ki mindezt? Az év elején széles vigyorral vártam az aktuális folytatásokat és minden egyéb blockbustert, később aztán viszont néhány jól arcon csapott és csalódottan kellett távoznom. Néhányszor egyenesen művészet volt annyi tehetséges szakmabelivel ilyen semmilyen vagy éppen rossz filmeket összehozni. Külön kiemelném az Öngyilkos osztagot, ami távolról sem volt vállalhatatlan, de bőven az elvárások alatt teljesített. Még ugyanebbe a kategóriába sorolnám az Assassin's Creedet, a Warcraftot, A hét mesterlövészt és az új XMent, számomra érthetetlen, hogy mitől lettek ezek az alkotások olyanok amilyenek. Aztán ott van a Marvel / Disney, amitől még mindig mindenki leteszi a haját és teljesen megértem, elképesztő milyen profizmussal tervezik meg a filmjeiket, ahogy az egész univerzumot felépítették és kivitelezik évről évre, ennek ellenére valahogy kezdek ráunni. A Doctor Strange és a Polgárháború is kivételes alkotás, mégis egyik sem talált meg magának igazán, viszont a Deadpool hatalmas felüdülés volt és a marketingjét egyszerűen zseniális eltalálták, még a saját őszinte előzetesét is bevállalta. A könyvelő, Az élet ára és az Érkezés nagy meglepetést okozott, akárcsak a Zsivány Egyes, amit főleg a befejezése és karakterei miatt zártam a szívembe. A Legendás állatok és megfigyelésük teljesen elvarázsolt, a Zootropolis meg végtelenül aranyos volt, a Star Trek új részét és a 13 óra: Bengázi titkos katonáit pedig mindenki rögtön el is felejtette, én egész biztosan nem. Sorozatok közül pedig mindenképpen kiemelném a The Night Managert legfőképp a színészek zsenialitása miatt. Mi mást is lehetne még mondani, viszlát 2016, örülök, hogy véget értélS
FilmMagazin / 33
HÁTTÉR
A KAPTÁR: UTOLSÓ FEJEZET „Imádom a filmes műfajokat, különösen a zombis alkotásokat. Egy lelkes tinédzser voltam, miközben Romero és Fulci filmek jelentek meg.” – Paul W. S. Anderson Írta: Guts1983
A
Capcom nevű japán fejlesztőstúdió 1996-ban indította útjára a Resident Evil franchise-t (a játékokra nagy hatással volt George A. Romero „Dead”-sorozata, az eredeti Alone in the Dark videojáték-sorozat, és a NES-re írt Sweet Home), melynek történései a kitalált Raccoon City-ben játszódnak. A siker, a pozitív ováció és az elismerendő ítészi pontszámok nem maradtak el, és a félelmetes atmoszférájú, gyönyörű grafikájú, kreatív fejtörőkkel és nehézkes boss-harcokkal megspékelt zombis-túlélő-TPS akciójáték egy olyan stabil alapot teremtett meg, amely mára már hivatkozási alappá nőtte ki magát. Egészen máig a franchise-ban számos rész jelent meg, rengeteg karakteres szereplőt köszönhetünk a játékoknak (a jó héroszok közül Claire-t és Chris Redfield-et, Leon S. Kennedy-t vagy Rebecca Chambers-t, de rémes kreatúrák vagy emlékezetes antihősök térfelén sem okoztak csalódást az olyan nevek, mint Albert Wesker vagy Tyrant) és a népszerűsége még ma is szinte töretlen. A fő történeti szálnak ez év január 24-én jelenik meg a legfrissebb, sorrendben 7. felvonása, de a több mint két évtized alatt rengeteg vadhajtás is napvilágot látott, gondoljunk csak a 2000-es Survivor-re, amely a Playstation-höz csatlakoztatható külső perifériával, az ún. fénypisztollyal (is) irányítható volt. De említhetnénk a 2003-ban megjelent Outbreak-et is, amely a sorozat
34 / FilmMagazin
életében először a kooperatív mechanikát alkalmazta, de integráltak bele online multiplayer támogatást is, egy évvel később pedig folytatása is érkezett. A Resident Evil sikere azonban a későbbiekben nem csupán a videojátékos szcénára korlátozódott, hanem a képregényeken kívül nagyvászonra is igyekeztek átültetni a fiktív és rejtélyes Umbrella szervezet és a rendkívül veszélyes T-vírus utáni örök vesszőfutást. 2008-ban jelent meg a Kaptár: Bioterror című animációs alkotás, ezt követte 2012-ben a Kárhozat című folytatás, majd 2017-be érkezik a harmadik egész estés akkord,
a Vendetta. A Resident Evil név mára már jelenség, és igaz, hogy a több mint húsz év alatt számos vegyes kritikai megítélésben részesültek a széria egyes elemei, kísérletezett a Capcom újabb és újabb koncepciókkal, de az tény marad, hogy a sorozat részeiből eddig több mint 61 millió kópia talált gazdára, és ezzel a cég legnépszerűbb zászlóshajójává vált, nem érdemtelenül. 1999-ben a játéksorozat körüli óriási hype-ot meglovagolva a Sony és a Capcom zöld utat adott annak, hogy végre elkészüljön a filmes adaptáció. A rendezői és a forgatókönyvírói munkára is a legendás
HÁTTÉR horror nagymestert, George A. Romero-t (Az élőhalottak éjszakája – 1968) kérték fel. A munka azonban nem zajlott zökkenőmentesen. A Capcom producere, Yoshiki Okamoto akkoriban az Electronic Gaming Monthly-nak így nyilatkozott: „Romero szkriptje nem volt valami jó, ezért elvetettük”. 2000. februárjában Romero a DGA-nak elmondta: „Nem hiszem, hogy egy valódi szellemiségű videojátékos adaptációban gondolkoztak, sokkal inkább egy háborús változatban, de én fajsúlyosabbra gondoltam. Ezért azt hiszem, hogy soha nem is tetszett nekik a forgatókönyvem.” A
Sony ezután ajánlotta be Paul W. S. Andersont, akinek szkriptjét előnyben részesítették Romeroéval szemben, majd 2000. végén bejelentették, hogy ő lesz a direktora és az írója is a filmnek. „Sajnos túl gyakoriak manapság az alulteljesítő adaptációk, de az összes játék a Resident Evil szériában megérdemelne már egy tisztességes celluloid változatot.” Az angol származású rendező már nem volt zöldfülű a szakmában, hiszen neki köszönhettük a megosztó, de mégis sikeres 1995-ös Mortal Kombat filmet, az 1997-es sci-fi-horrort, a Halálhajót, vagy éppen a 2000-es sci-fit, a Ka-
tonát. „A Katona befejezése után három hétre eltűntem az apartmanomban. Az emberek biztosan aggódtak már értem, hiszen a telefont sem vettem fel. Végül véraláfutásos szemekkel előkerültem, mivel az első három Resident Evil játékot egyhuzamban végigjátszottam. Mondtam is utána Jeremynek (Jeremy Bolt producer – a szerk.), hogy nekünk ebből filmet kell készítenünk, hiszen felfedeztem rajtuk Romero, Fulci és Carpenter védjegyeit is. És én imádtam ezeket a filmeket, hiszen a zombifilmek nagy dolgok voltak akkoriban, amikor felnőttem. Úgy gondolom, hogy az el-
A KAPTÁR-SOROZAT
A kaptár (2002)
36 / FilmMagazin
A kaptár 2. - Apokalipszis (2004)
A kaptár 3. - Teljes pusztulás (2007)
A film az eredeti elképzelések szerint kettévágva, két filmként került volna a mozikba, ám ezt az ötletet végül a rendező elvetette.
RESIDENT EVIL VII A Resident Evil-franchise rajongói igazán örülhetnek, hiszen januárban nem csak egy új film érkezik a mozikba, hanem a hónap végén a videojáték régóta várt hetedik része is megjelenik. A hetedik rész egyik legnagyobb szenzációja az, hogy végre visszakanyarodik az első részekre jellemző túlélőhorroros irányvonalhoz, amitől az ötödik rész környékén szakított a sorozat. Szerencsére a váltás úgy néz ki jól sült el, az első játéktesztek alapján kimondottan erősre sikeredett a hetedik rész, csak úgy repkednek a 8-9 pontos értékelések. Reméljük mi is hasonlóra értékeljük majd a filmetS
A kaptár - Túlvilág (2010)
A kaptár - Megtorlás (2012)
A kaptár - Utolsó fejezet (2017)
FilmMagazin / 37
HÁTTÉR
múlt húsz évben még senki sem csinált ilyet, és ez a műfaj megérett a feltámasztásra.” A többi pedig mára már történelem: 15 esztendő alatt összesen öt epizódja készült el a szériának (a még be nem mutatott végső felvonást nem számolva), amelyet Anderson saját szájíze szerint dolgozott át, azaz nem követte szigorúan a játékok történetét. Mondhatni rebootolta a brand-et, egyedi ideákkal kibővítette, de néhány ikonikus szereplőt, rémes kreatúrát átemelt a népszerű játéksorozatból is.
38 / FilmMagazin
Az Utolsó fejezet eseményei az előző film, a Megtorlás után veszik fel a fonalat. Alice (Milla Jovovich) elárulta Weskert (Shawn Roberts), az emberiség pedig már az utolsókat rúgja a céggel folytatott végeláthatatlan harcában. A rettegett és kiválasztott amazon, aki az ellenállás legnagyobb reménysége a félelmetes élőhalott-hordák, ellen most kénytelen visszatérni oda, ahol az egész rémálom elkezdődött: Raccoon Citybe. A vírus elburjánzásának alfájába és omegájába, ahol az Umbrella Corporation egy utolsó összecsapásra készíti elő félelmetes kreatúráit az apokalipszis megmaradt túlélői ellen. Alice versenyt fut az idővel, egyesíti régi bajtársait, valamint paktumot köt ismeretlen szövetségesekkel is: élőhalott fajokkal és új mutáns szörnyetegekkel. A közelgő Umbrella elleni offenzívában elveszíti emberfeletti képességét és erejét, így Alic-nek ez a végső harc lesz a legnehezebb próbatétel, hogy reményt adjon, megmentse, és győzelemre vezesse a már teljesen a kihalás szélére sodródott és elkeseredett emberiség utolsó védőbástyáját.
Az eredeti tervek szerint a Resident Evil hatodik, és egy esetleges hetedik epizódjával rebootolták volna a szériát, azaz Alice történetét befejezték volna, hogy útjára indíthassanak egy teljesen új történetszálat. Ezt az elképzelést azonban hamar elvetették. „Kreatívan már éreztük, hogy itt az idő befejezni, és belekezdeni valami másba – mondta Jeremy Bolt producer. – Azt szerettük volna, ha a rajongók megfelelő magyarázatot kapnak Alice történetére. Éreztük, hogy megérett az idő a lezárásra, és valami újba kellene belekezdeni. Be kell vallanom, vegyesek az érzéseim, mert nagyon szerettem a munkálatokat DélAfrikában, mivel ennek a résznek van egy másabb fajta értelme, közelebb is áll az elsőhöz, ami ironikus, mivel ez a lezáró fejezet. Vannak olyan napok, amikor azon gondolkozom, hogy mégis folytatni kellene, de ugyanakkor őszintén legbelül mégis úgy vélem, hogy itt az ideje az energiánkat máshol összpontosítani. A hatodik film viszont egészen elképesztő lett!” Persze a búcsú mindig nehéz, főleg azon színészek számára, akik
A filmben szerepelni fog a Bloodshot nevezetű karakter, aki leginkább azoknak lesz ismerős, akik végigjátszották a Resident Evil 6-ot.
RESIDENT EVIL: VENDETTA Még a 2016-os Tokyo Motorcycle Show alatt jelentette be a Capcom, hogy Resident Evil: Vendetta címmel jön a következő, teljesen CGI egész estés filmje a Marza Animation Planet készítésében. A film munkálatainak felügyeletéről nem kisebb név gondoskodik, mint a széria producere, Hiroyuki Kobayashi, a forgatókönyvet Makoto Fukami (Psycho Pass) írja, amelyből Takanori Tsujimoto (Bushido Man) rendez, executive producerként Takashi Shimizu (Átok-széria) támogatja a projektet, a zenét pedig az a Kenji Kawai szerzi, aki többek között a zseniális Ghost in the Shellen anyagáért is felelős.
>> „HA AZT MONDOD 15 ÉVVEL EZELŐTT NEKEM, HOGY MÉG MINDIG RESIDENT EVIL-FILMEKET FOGOK KÉSZÍTENI, NOS, NEM BIZTOS, HOGY HITTEM VOLNA NEKED. EZ EGY BÁMULATOS ÚT VOLT, EGY KIVÁLTSÁG, AMELY TARTALMAZOTT HAT RÉSZT, AMELYEKET ÉN ÍRTAM, ÉS SZINTE MINDEN RÉSZÜKET ÉN RENDEZTEM.” << már a kezdetektől fogva benne voltak a Resident Evil-projektben. Mila Jovovich viszont igyekezett a dolog jó oldalát nézni: „Szeretem azt a tényt, hogy Alice-ként egy igazán erős, ikonikus női karaktert alakíthattam a filmvásznon. Ez egy óriási kiváltság – lelkendezik a színésznő. – 15 évvel ezelőtt sosem gondoltam volna, hogy egyszer itt ülünk, és a franchise 6. részéről beszélgetünk majd. Ez bámulatos, és annak egy része, aki valójában vagyok. Ezekben a filmekben a személyiségem sok olyan pontja megtalálható, aki én vagyok, de számos olyan is van, ami nem jellemző rám, de ez csodálatos. Ez egy szerethető karakter, és boldog vagyok, hogy képviselhettem az embereket, támogathattam sok nőt, fiatalembert és a játék rajongóit, és mindezt úgy, hogy a karakterem nincs is benne a hivatalos játékok történetében. Igazán bámulatos volt
FilmMagazin / 39
HÁTTÉR
valami olyat tenni, amelyben ennyi ember hitt és szeretett.” A széria lezárása azért őt is érzékenyen érintett, akárcsak a férjét, a rendező Paul W. S. Andersont: „Ha azt mondod 15 évvel ezelőtt nekem, hogy még mindig Resident Evil-filmeket fogok készíteni, nos, nem biztos, hogy hittem volna neked. Ez egy bámulatos út volt, egy kiváltság, amely tartalmazott hat részt, amelyeket én írtam, és szinte minden részüket én rendeztem. És ez bámulatos. Továbbá nagyon szerencsésnek is érzem magamat, de nyilvánvalóan ez egy keserédes tapasztalat, amikor az utolsó részt készíted. Nagyszerű, hogy milyen meszszire eljutottunk, még nagyszerűbb, hogy egy ilyen közönséggel, aki még mindig érdeklődik a lezárás kapcsán. Ez nyilvánvalóan az életem egy nagyon nagy része, és nem csak egy kiváltságot kaptam a franchise-zal, hanem feleséget (Jovovich-csal 2009 óta házasok – a szerk.) és családot is, de ez határozottan egy szomorú lezárás.”
40 / FilmMagazin
A forgatási munkálatok 2015. szeptember 18-án kezdődtek meg Fokvárosban, Dél-Afrikában. A munkálatokat azonban nem várt tragédia árnyékolta be, hiszen Jovovich kaszkadőre, Olivia Jackson rendkívül súlyosan megsérült, amikor motorkerékpárral egy kamerát tartó darunak ütközött. Két hétig volt kómában, sérülései között volt agyi trauma, zúzott arc, sérült artéria a nyakán, béna kar, több törött borda, összetört lapocka és kulcscsont, szinte teljesen leszakadt hüvelykujj és öt ideg szétroncsolódása a gerincvelőben. Ráadásul 2015. decemberében Jackson bejelentette, hogy a hüvelykujját, valamint a lebénult bal karját amputálni kellett. A balszerencse azonban itt még nem ért véget, hiszen december 3-án egy második baleset is bekövetkezett, amikor a személyzet egy másik tagját, Ricardo Corneliust halálra zúzott egy katonai Hummer. A munkálatok végül december 9-én értek véget. A Resident Evil-játékok vaskalapos rajongóit alaposan elijeszthette
a filmsorozat fő kánontól elrugaszkodó története, amely ambivalens érzés miatt a kasszáknál sem teljesítettek kirobbanóan az egyes epizódok. Mégis sikeresnek könyvelhető a franchise, hiszen eddig összesen közel 1 milliárd dollárt termelt világszinten az öt film. Az Utolsó fejezettel minden bizonnyal ez a szám túl is lépi a bűvös álomhatárt, és úgy gondolom, hogy ez egy szép búcsú lesz a sorozattól. A rajongók és az egyszeri mozinézők tehát utoljára láthatják a hős amazon és a rémes kreatúrák végeláthatatlan szélmalomharcát, és ha kissé el is fáradt már a saga, egy utolsó esélyt azért bátran adhatunk neki.
Stáblista Rendező: Paul W. S. Anderson Főszereplők: Milla Jovovich, Ruby Rose, Ali Larter Forgalmazó: InterCom Hazai premier időpontja: 2017. január 26.
KRITIKA A HÓNAP FILMJE „A történet végtelenül egyszerű és minimalista, a felületes nézőnek akár még unalmas is lehet. Az érzések viszont, amelyeket kivált, egy egész élet küzdelmének, kudarcának, félelmeinek, dühének, szeretetének, megbánásának, aggódásának, megnyugvásának az érzelmei. Biztos vagyok benne, hogy ahányan megnézik a filmet, annyiféle dolgot fog mondaniS” >> 59.
AMIT LÁTNI ÉRDEMES „James McAvoy élete alakítását nyújtja. Amikor a filmvásznon valaki több karaktert játszik egyszerre, akkor rendre az szokott lenni a problémám, hogy valójában csak az eltérő motivációkhoz kötődő tettekben látom azt, hogy itt ténylegesen egy másik személyiség bújt ugyanazon ember bőrébe. McAvoy az első „váltásnál” csettintésre irtotta ki belőlem ezt az érzéstS” 54.
KESERŰ CSALÓDÁS „Az éjszaka törvénye nem egy kimondottan rossz alkotás, viszont tipikusan az a produkció, amiről nem fogjuk tudni megmondani, hogy milyen célból jött létre. Vérbeli gengszterfilmnek távolról sem nevezhetjük, abban pedig, ami lenni szeretne, nevezetesen egy lassabb, okosabb, üzlettel és politikával megbolondított zsánerfilm, teljesen megbukik.” >> 44.
ÉRTÉKELÉSI SZEMPONTJAINK 0-10%: Valószínűleg ki fogsz menni a moziból (mert ugye mindenki a moziban nézi a filmeket...). 10-20%: Végignézed talán, mert kifizetted, de valószínűleg játszol alatta a kólásüveggel (mi hattyút szoktunk hajtogatni a jegyből, az is jó). 20-30%: Ha esik az eső, zárva a vidámpark, és nem adnak más filmeket, belefér, bár személy szerint jobban preferáljuk a sárpocsolyákban való szórakozást. 30-40%: Szintén már nézhető, de azért inkább valami mást tölts le... illetve töltsd el jobban az időd a moziban. 40-50%: Átlagos filmek, teljesen átlagosak... mondtuk már, hogy átlagos? 50-60%: Van bennük valami kicsi extra, annyira azok nem érdekesek, de itt már élvezhető egy alkotás, valamelyiket szeretheti is az ember, esetleg rétegfilmek. Ha 990 ft a boltban, érdemes beruházni rá. 60-70%: Érdekes, izgalmas filmek lehetnek, csak akkor válassz mást, ha van a több pontosok közül a kínálatban. 70-80%: Nagy hype, körüllengés, nem tökéletes, legendás filmek, de azért szeret ilyeneket nézni az ember, a DVD-vel is remek estéd lehet, ha pedig nem láttad, mindenképpen érdemes. 80-90%: Erősen karakteres, meghatározó film, DVD-n mindenképp ajánlott, garantáltan napokig kattogni fog rajta az agyad. 90-100%: Meghatározó, elsöprő alkotások, amelyek az életünkbe nagy változást vittek, amiket magunk is beszereztünk DVD-n, élvezet megnézni őket bármelyik nap bármelyik 1,5-3 órájában.
FilmMagazin / 41
KRITIKA
AZ ÉJSZAKA TÖRVÉNYE Ben Affleck a Batsuit helyett most öltönyt húz magára, hogy saját rendezésű gengszterfilmjében kiépítse saját birodalmát. Az éjszaka törvénye azonban nem sokat tudott hozzátenni a műfajhoz. Írta: Török Tamás
A
z azonos című regényt az a Dennis Lehane szerezte, akivel az Oscar-díjas Ben Affleck már korábban is dolgozott együtt a 2007-es Hideg nyomon során, a két bostoni születésű férfi ezúttal a Coughlin-széria második könyvét vitte közösen a vászonra. A forgatókönyv mellett Affleck a főszerepet is magára vállalta: Joe Coughlin egy első világháborús veterán, akinek hiába a bostoni rendőrség egyik elismert vezetője az apja, ő mégis a bűnüldözés mellett tette le a voksát. Ám mikor a férfi kapcsolatba kerül az olasz maffiával, mindenki tudtára adja, hogy hiába rablásból keresi meg a mindennapi kenyérre valót, ő morálisan nem a gengszte-
42 / FilmMagazin
rek közé sorolja magát. Joe alapvetően jószívű és igazságos, viszont könnyen előfordulhat, hogy ez lesz a veszte, mikor a maffiózók életének ingoványos talajára lép. A férfi élete a floridai Tampába teszi át székhelyét, ahol a szesztilalomra fittyet hányva rumot csempész csapatával, vagy éppen egyéb üzleteket bonyolít le, nem a legtörvényesebb eszközökkel. „Joe nem is tagadja, hogy törvényen kívüli lett – mondja Affleck. – A várost gengszterek irányítják, az ír és az olasz maffia éppen háborúzik. De ő nem hajlandó magát a gengszterek közé sorolni.” Ez a film egyik alapvetése, a probléma viszont az, hogy a végtermékben ez sokkal in-
kább mutatkozik meg üres frázisokban, mintsem valós tettekben. Joe karaktere valóban nem az az ember, aki saját szórakoztatására tenne keresztbe másoknak, ezzel szemben ugyanúgy részt vállal mindabban, ami nem csak saját, de leendő családjának életét is kockára teheti. Az éjszaka törvényét úgy képzeljük el, mint a Martin Scorsese által rendezett Nagymenők és a Tom Hardy fémjelezte Legenda szerelemgyermekét: adott egy történet, ahol a leszámolások és hátba szúrások mindennaposak, a hangulat ezzel szemben, talán a floridai napsütésnek is köszönhetően, alapvetően jóval könnyedebb,
FilmMagazin / 43
KRITIKA amire a színes képi világ is ráerősít. Az éjszaka törvénye ezzel együtt szeretett volna komoly hangvételű alkotás lenni, ugyanis a feketék helyzete mellett – vagy inkább azzal együtt – a Ku Klux Klán tevékenysége is az asztalra kerül, ami sajnos inkább marad egy kihagyott ziccer, mintsem az, amiért emlékezni fogunk Affleck rendezésére. A személyes véleményem az, hogy hiába rajongok a zsánerét, a gengszterfilmek már egyre kevésbé képesek újat mutatni. Az elmúlt években egyedül a Legenda próbált meg újat húzni a Kray testvérekkel, ezt leszámítva a recept viszont mindig ugyanaz, ami azért hatalmas probléma, mert a zsáner telítve van a nagyobbnál nagyobb klasszikusokkal. Az éjszaka törvénye pedig mást sem csinál, mint bő két órán keresztül puffogtatja a legrégebbi gengszterfilmes közhelyeket. Joe kiépíti a saját kis birodalmát Tampában, mindezt igyekszik úgy csinálni, hogy a helyiek életét is felvirá-
44 / FilmMagazin
goztassa, és az olaszok is elégedettek legyenek a „munkájával”. Aztán jön az átverés-leszámolás-bosszú hármas, ami tény, a zsáner szívelelke valahol, de negyven évvel A keresztapa után lehetséges, hogy kicsit többet vár majd a néző. Amiért ez kifejezetten fájó, az az, hogy a könyv megfilmesítési jogai a szintén Oscar-díjas Leonardo DiCaprio produkciós cégénél voltak, és ők maguk javasolták Afflecknek, hogy olvassa el Az éjszaka törvényét. A filmbe maga DiCaprio is beszállt, mint producer, aki így fogalmazott a projektről: „Fáradhatatlanul keresünk történeteket izgalmas, átütő egyéniségekről, akik nem feltétlenül jó emberek – meséli a producer. – Dennis egyik specialitása, hogy a férfi egót a maga összetettségében tudja megmutatni és ebben Ben is nagyon jó. Amikor elolvastuk a forgatókönyvét, ott volt ugyanaz az érzékenység a sorok között. Különbözött minden mástól, mint amivel eddig dolgoztunk. A korszak, a
karakterek mind izgalmasak, elsősorban Joe, aki nem egészen rossz, nem egészen jó, döntéseket kell hoznia és szembesülni a következményekkel.” Amivel már korábban sem értettem volna egyet, és ebben a film sem cáfolt rám, az Affleck játékának „összetettsége”. Nem arról van szó, hogy Affleck látványos hibákat követne el a karaktereinek megformálásánál, hanem inkább arról, hogy a viszonylag steril, makulátlan játék mögött nincsen karizma, nincs valami, ami miatt emlékeznénk arra, hogy Affleck-nek csókolt be a fél maffia Az éjszaka törvényében. Ha pedig van zsáner, amiben elengedhetetlen a tekintélyt parancsoló kisugárzás, akkor az ez. Ezzel együtt voltak pillanatok, amikor Affleck ledobta magáról karakterének „ártatlan kisfiús” jellemvonásait, és elhitette velem, hogy itt bizony komoly dolgok forognak kockán, Az éjszaka törvénye viszont így sem lett sokkal izgalmasabbS
A film alapjául szolgáló regény január végén hazánkban is kapható lesz az Agave Könyvek jóvoltából.
A SZESZTILALOM KÖRNYÉKÉN JÁTSZÓDÓ FILMEK
AZ ALVILÁG ALKONYA A James Cagney és Humprey Bogart nevével fémjelzett alkotás a gengszterfilmek egyik első képviselője, ami két I. világháborús veteránról szól, akik a szesztilalom idején próbál meg érvényesülni, ami aztán a vesztüket is okozza.
VOLT EGYSZER EGY VADNYUGAT Ehavi filmklasszikusunkra sok szót most nem is nagyon pazarolnék, legyen elég annyi, hogy ha van olyan film, amit egyszerűen mindenkinek látnia kell, akkor ez az. További részletek a 76. oldalon!
AKI LEGYŐZTE AL CAPONÉT Brian De Palma filmjében Al Capone háttérbe szorul, a történet ugyanis arra koncentrál, hogy hogyan sikerült lekapcsolni a híres maffiózót. Mindez jó pár filmtörténeti utalással és Sean Connery emlékezetes alakításával megfűszerezve.
KÖZELLENSÉGEK John Dillinger (1903-1934) Amerika egyik első Közellensége volt, bűnös tetteitől rettegett az ország, így valódi népünnepély volt az ő kiiktatása. Az ő nem mindennapi élettörténetét meséli el Michael Mann filmje. Dillinger-t Johnny Depp alakította.
AZ UTOLSÓ EMBERIG Kuroszava A testőr című klasszikusa jó pár feldolgozást megért az évek alatt, melyek közül a leghíresebb természetesen az Egy maréknyi dollárért, de szót érdemel Walter Hill gengszterfilmes átirata is Bruce Willis-szel a főszerepben.
FÉKEZHETETLEN Ha Nick Cave forgatókönyvéből John Hillcoat forgat filmet, akkor felemelő történetre nem igen számíthatunk. Ez így is van a Fékezhetetlen esetében, ami rendkívül szikár és keserű hangvételű, de egy próbát mindenképpen megér.
FilmMagazin / 45
KRITIKA DE MI A HELYZET A BATMAN FILMMEL? A The Guardian készített interjút Ben Affleckkel, aki jelenleg a legújabb rendezését, Az éjszaka törtvényét népszerűsíti. A színész múlt hónapban még arról beszélt, hogy akár már tavasszal kezdődhet az önálló Batman film forgatása, viszont most sokkal inkább úgy hangzik, hogy még semmi sincs kőbe vésve, és akár még a kukában is végezheti a projekt: „Semmi sincs még lefixálva és nincsen forgatókönyvünk. Ha nem úgy jön össze, amire azt mondanám, hogy remek, akkor egyszerűen nem fogom megcsinálni.” Ez a nyilatkozata egybevág azzal, amit Affleck már régóta szajkóz, amíg nincs egy jó forgatókönyvük, addig film sem lesz. Múlt hónapban arról is kaptunk hírt, hogy a film szkriptje egy igazi katyvasz és a stúdió egyáltalán nem boldog miatta. Habár erről semmiféle megerősítést nem kaptunk, az hogy most a színész egyenesen azt állítja, hogy nincs forgatókönyvük, könnyen jelentheti azt, hogy a Warner elvetette azt a változatot, amit ő készített és most új író után kutat. Mindenesetre aggódva követjük az eseményeketS
Affleck filmjében az zavart a legjobban, hogy a cselekmény inkább létezik verbális, mintsem fizikai síkon. Joe Coughlin elsődleges motivációja az, hogy bosszút álljon egykori szerelme haláláért, amihez a legjobb út, ha az olasz maffiával szövetkezve befészkeli magát Tampába, és átveszi az üzleti uralmat, hogy majd valamikor leszámolhasson az ír maffia fejesével, Albert White-tal. Amit pedig mi ebből látni fogunk, az zavarba ejtően kevés. Én kifejezetten szeretem, mikor egy film párbeszédközpontú, viszont Az éjszaka törvénye átesett a ló másik oldalára, és egyszerűen nem volt gerince az egésznek, ami segítene abban, hogy felidézhessem, hogy egyáltalán mire futott ki a történet. Az alkoholcsempészésről ténylegesen csak hallani fogunk, és a város
46 / FilmMagazin
„menedzselése” is kimerül a rengetegszer emlegetett kaszinó tervezgetésénél. Szinte nincs semmi a kínálatban, ami olyannyira kedvessé tette számomra ezt a filmes műfajt. Ami mégis egyértelműen pozitív az a kevéske akció, a humor és a nők. A Joe társát, Dion Bartolo-t alakító Chris Messina az, aki szállítja azt a dörzsöltséget, amit egy Joe Pesciféle karaktertől várnék. Gyakorlatilag Dion az, aki ténylegesen is csinált valamit a filmben, Joe meg az arcát adta mindehhez. A film meglepően üdítő és jól működő humorral operál, aminek katalizátora Messina, a színész pedig Affleckből is kihozza azt, ami miatt elhittem, hogy nem csak egy androidot nézek a vásznon. A humor talán pont tökéletes mennyiségben kap helyet a filmben, ellenben az akciódúsabb jelenetekkel,
ami azért hatalmas szívfájdalmam, mert azt a nagyjából három darabot, amennyit láthatunk a filmben, piszkosul odatették. A háromszoros Oscar-díjas Robert Richardson munkája a lehető leglátványosabb formában érhető tetten Az éjszaka törvényén, a film látványvilága végig kimagasló minőséget képvisel, ami olyan akciójelenetekben csúcsosodik ki, hogy arra még a legnagyobb klasszikusok is csettintettek volnak. Feszült, ritmusos jelenetek, amik rám nem jellemző módon sokkalta jobban lekötötték a figyelmem, mint a (végtelenül klisés) párbeszédek. Az író, Dennis Lehane sem volt máshogy ezzel: „Azt kell mondanom, nem voltam felkészülve Robert képeinek erejére – vallja be Lehane. – Bizonyos jeleneteknél még a szám is tátva maradt a cso-
A női főszerepre Jennifer Lawrence és nagy meglepetésre Lindsey Lohan is esélyes volt.
>> AZ ÉJSZAKA TÖRVÉNYE NEM EGY KIMONDOTTAN ROSSZ ALKOTÁS, VISZONT TIPIKUSAN AZ A PRODUKCIÓ, AMIRŐL NEM FOGJUK TUDNI MEGMONDANI, HOGY MILYEN CÉLBÓL JÖTT LÉTRE. <<
dálkozástól. A könyvben az egyik kedvenc részem az volt, amikor a tóban ég az autó. Amikor ugyanezt a vásznon láttam, teljesen rabul ejtett. Akkor ismertem fel, micsoda ereje van a kamerának é hogy egy kitűnő rendező és operatőr olyan képet tud mutatni, ami örökre beleég az agyadba.” Akiknek az alakítását egy rossz szó nem érheti, azok a hölgyek. Joe első múzsáját, és egyben Albert White ágyasát az a Sienna Miller alakítja, akire már zsinórban, többedik alkalomra sem ismertem rá a film során. Rendkívül alulértékelt a hölgy, pedig olyan átváltozásokon megy keresztül, amik ha nem is a „felszed 40 kg-t, majd lead 120-at” kategóriába tartoznak, de mindenképpen elismerendőek. „Megszállottan szeretem az alkoholtilalom kor-
szakát, ezért egy valóra vált álom, hogy ebben a filmben játszhatok.” – osztotta meg Miller, és bizony minden szavát elhiszem. A korra jellemzően elegáns és vonzó, viszont mégis ott van a jellemében az a szeszélyesség, ami csak bajt hozhat udvarlóira. Mellette szerephez jut még a gyönyörű Zoe Saldana és a fiatal Elle Fanning is, aki a Neon démon után ismét egy elég elvont szerepet vállalt magára, ugyanis a drogfüggőből fanatikus hittérítővé avanzsált hölgy számos érdekes pillanatot fog okozni a filmbenS Viszont sajnálatos módon pont az ilyen pillanatokból mutat keveset a film. Az éjszaka törvénye nem egy kimondottan rossz alkotás, viszont tipikusan az a produkció, amiről nem fogjuk tudni megmondani, hogy milyen célból jött létre. Vérbeli maffia-
filmnek távolról sem nevezhetjük, abban pedig, ami lenni szeretne, nevezetesen egy lassabb, okosabb, üzlettel és politikával megbolondított zsánerfilm, teljesen megbukik. Azonban a Fekete mise, Legenda és Ben Affleck filmje után kezdek egyre biztosabb lenni abban, hogy talán a téma forrásai végesek.
55% Stáblista Rendező: Ben Affleck Főszereplők: Ben Affleck, Zoe Saldana, Anthony Michael Hall Forgalmazó: InterCom Hazai premier időpontja: 2017. január 26.
FilmMagazin / 47
KRITIKA
A NAGY FAL A Nagy Fal egy rendkívül erős történetű, minden fordulatában meglepetéseket hordozó, kimondottan erős karakterekre épülő filmcsoda. Én meg krónikus hazudozó vagyok, majd beveszek valamit. Írta: Kovácsné
48 / FilmMagazin
A film zenéjének elkészítésére már leszerződött James Horner, ám tragikus balesete miatt nem került sor a munkára.
P
ont a minap értekeztem egy kiváló ismerősömmel arról, hogy miért van mostanában annyira kevés jó film. Először persze tisztáznunk kellett a peremfeltételeket: 1.) Jó film az, amire két hét múlva is emlékszem. 2.) a mi életkorunkban már az is eredmény, ha a saját nevünkre emlékszünk. 3.) az előző két pontból sajnos az következik, hogy régen nem a jó filmekből volt több, hanem a világra való rácsodálkozásból. Végül is oda lukadtunk ki, hogy régen is szakmányba gyártották a receptre készült tökegyforma filmeket, csak valahogy a mozgóképes patikusoknak kevésbé kifinomult eszközök álltak rendelkezésre a receptek megírására. De hát – jajongott fentírt ismerősöm – hol van itt a természetes szelekció? A tökegyforma rossz filmek előbb utóbb csődbe viszik a stúdiót, ésS Dehogy viszik. A receptbe ritkán kerül sztrichnin, ritka az a film, amit annyira elszámolnak, hogy az öszszes bevétel átszámlálása után a befektetők kézen fogva kiugrálnak a pinceablakon. Aki a pénzt adja, az nem jó filmet akar, hanem nyereséget, azt meg egy kimondottan ótva-
ros tucatfilm is biztosíthat. A Nagy Fal például egy határozottan ótvaros film, a tucatnál tucatabb, de valószínűleg minimum nullszaldós lesz a maga százötven milliócskás költsége mellett (dollárban értendő, nyilvánvalóan), a többi meg kit érdekel? Mint idáig a legnagyobb kínaiamerikai koprodukcióban készült alkotás, Kínában külön adókedvezményben részesült, és a kínai kormány ott nyomta, ahol csak tudta, mert ez lett volna az a film, ami végre egyesíti a kínai és az amerikai piacot. A Nagy Fal története röviden anynyi, hogy a sok pénzbe kerülő amerikai filmsztár mindent jobban tud, mint az egyesített kínai hadsereg a maga haditechnikájával, „nemtudoménhányszázezer” katonájával, tábornokával, stratégájával és egyebével egyetemben. A sok pénzbe kerülő amerikai filmsztár (Matt Damon) most épp a Középkorban tud jobban mindent, és segít a buta ferdeszeműeknek visszaverni a nagyon sok, nagyon gyors, nagyon erős szörnyeteget. (Ha esetleg nem tudtuk volna, a Kínai Nagy Fal a nagyon sok, nagyon gyors, és na-
FilmMagazin / 49
KRITIKA
gyon erős szörnyeteg ellen épült, mármint ha eltekintünk attól a nyilvánvaló októl, hogy igen csinosan mutat a filmvásznon, főleg ha a Matt Damon letekint róla a naplementében). A sok pénzbe kerülő amerikai filmsztárnak a legújabb divat jegyében van egy latin haverja (a Trónok harcából ismert, totálisan zseniális Perdo Pascal) aki temészetesen egy kétes/vicces egzisztencia, mert hát ugye azért ennyire ne ugorjunk egyből fejest talppal előre a politikai korrektségbe, és egy tökéletesen
TÖRÖK TAMÁS VÉLEMÉNYE Ahogy telnek az órák A Nagy Fal megtekintése óta, egyre inkább érzem, hogy kifejezetten szerettem a film részleteit, viszont összességében egy álmosító élményben volt részem. A tao-tie valahogy végig a Tremors-széria ostoba "vaktyúkjaira" emlékeztetett, és ezek a kissé fantáziátlanul meganimált bestiák nem érhettek fel a fantasztikus kínai sereggel, ami azt eredményezte, hogy a film cselekménye sokkal kevésbé kötötte le a figyelmem, mint az egyes, önálló jelenetek. Azért egyszer meg lehetett nézniS
50 / FilmMagazin
értelmezhetetlen erkölcsi ellenpontja, akinek eljátszását Willem Dafoe gondolom azért vállalta el, mert épp elfogyott otthon a motorcsónak, és kellett valamiből vennie egy újat. A kínai karaktereket Kína nevesebb sztárjai alakítják (Jing Tiang, Andy Lau, Zhang Hanyu, stb.) de attól tartok, nem ettől lesznek ismertek nyugaton. A rendező, Zhang Yimou két dologgal kapcsolatban lehet számunkra ismerős: ő rendezte a Repülő tőrök klánja és a Hős című nagyszabású akciófilmeket (ezek egészen a Nagy Fal megjelenéséig a világ legszebb és legmozgalmasabb unalmas filmjeinek számítottak nálam), illetve a pekingi olimpia nyitó- és záróünnepségét. Zhangnak (akit félreértések elkerülése végett nem letegeztem, hanem ez a családneve) A Nagy Fal az első kimondottan amerikai piacra szánt filmje, ennek megfelelően a forgatókönyvet megbízhatónak ítélt hollywoodi kezekbe tette. Az egybitesnek sem nevezhető történet elkészítéséhez nem egy, hanem mindjárt három forgatókönyvíró kellett. Mondjuk ha azt a hármat megnézzük, érthetőbbé válnak a dolgok: Carlo Bernard és Doug Miro végül is egy személynek számít, mert mindig együtt dolgoznak, és olyan sziporkákkal kápráz-
tatták el a moziba járókat az eddigiekben, mint a Perzsia hercege, vagy a Varázslótanonc. A harmadik szerző, Tony Gilroy egész értelmes arc, ha az általa jegyzett Bournefilmekből (a klasszikus első négyből) indulunk ki, elképzelni nem tudom, mi köze volt ehhez az egészhez, biztos ő főzte a kávét. Itt jegyezném meg, hogy ha valaha rájövök, melyikük fejéből pattant ki a „szörnyeknek van egy darab királynője, aki irányítja őket, és elég a királynőt megölni, hogyS” című HIHETETLNÜL eredeti ötlet, anyagiakat nem kímélve levadászom az illetőt, és lelövöm. Értem én, hogyne érteném az eszmei mondanivalót, amit minden ilyen alkotás igyekszik elplántálni a kis csacsi fejünkbe: az egyszemélyi diktatúra rossz, ééértem?! A demokrácia meg jó, mert bárkiből lehet hős. (Ha az illető kellően jóképű és fehér bőrű. Egyébként csak vicces / kétes egzisztencia lehet, kivéve, ha a filmkészítők Gesztust Kívánnak Gyakorolni). De egyrészt nem kell ilyen sokszor elmondani, mert e nélkül is tudom, másrészt meg pont egy kínaiak által rendezett, kínai környezetben játszódó filmbenS hogy is mondjam csakS gusztustalan. (A diktatúrát zsigerből elítélő, hangsúlyozottan demokratikus és mindenkit tárt karokkal a keblére
A filmben megjelenő szörnyek ábrázolását óriási kutatómunka előzte meg, nagy részük a kínai mitológia teremtményein alapul.
ölelő Kínai Kommunista Párt annyira lázba jött a kínai-amerikai együttműködés ötletétől – nem az eszmei implikációktól, hanem a potenciális lóvétól – hogy a Rotten Tomatoes kínai megfelelőjét, a Maoyant fővesztés terhe mellett kötelezte rá, hogy a Nagy Falra vonatkozó 4,9/10 értékelést távolítsa el az oldaláról.) Hadd ne térjek ki a forgatókönyv összes kabaréba hajló hülyeségére, mert sosem leszünk készen. Nekem az fájt a legjobban, hogy a kínaiaknak 60 év állt a rendelkezésükre, hogy felkészüljenek a mindig ugyanolyan időközönként visszatérő szörnyek fogadására, és ebben a hatvan évben az ostoba bagázs semmi olyannal nem tudott kirukkolni, ami az egy szál Matt Damont felülmúlta volna, vékonyka kínai csajok bungee jumpingoltak a kéttonnás szörnyek közé lándzsával. (Egyébként egy rakás nagyon hatékony szörnypusztító ötlettel, így lőfegyverekkel, bombákkal, falból kisuhanó tízméteres pengékkel és hasonlókkal is előálltak, csak ezeket szépen sorban alkalmazták, hogy a néző egyenként megcsodálhassa őket, nem pedig kombinálva, ami esetleg hatásos is lehetett volna.) De az is fájt, hogy 1500 kilométernyi Nagy Falon az egész sereg összes generálisa ugyanazon a 25 méteren har-
colt, természetesen az első sorban. És utólag is elnézést, de hangosan röhögtem, mikor a konyhába száműzött, Átlagosnál is Balfaszabb Kínai Kiskatona (aki már tényleg, de anynyira olyan hülye, hogy a Matt Damonnak egyenesen személyesen kell megmentenie) sisakbanpáncélkesztyűben mosogatott. Hogy a pozitívumokról is szót ejtsek: Zhangról eddig is tudni lehetett, hogy vizuálisan rettenetesen erős filmeket tesz le az asztalra, melyekben a keleties színeket, szimbólumokat, harcművészetet és hasonlókat mesterien övezi a nyugati technikai megoldásokkal. A Nagy Fal sem kivétel: színes, szagos, részleteiben is gyönyörű, effektjeit az Industrial Light and Magic, fegyvereit és egyéb kellékeit a Weta Workshop biztosította. Komolyan mondom, öröm nézni. Az első félórában. Utána az egész túltolt és bombasztikus lesz. Az első film volt, amit a még épülőfélben lévő gigantikus, 200 hektáros Qingdao Movie Metropolisban forgattak (ez utóbbi, ha majd végleg elkészül valamikor 2018-ban, a világ legnagyobb filmstúdiója lesz, mely kínai tervek szerint Hollywoodot is elhomályosítja majd.) A Nagy Fal nagyon tetszetős, baromi unalmas katyvasz, egy Starship Troopers kontra 13. harcos
kontra Tűz birodalma kontra stb. Minden elődjéből átveszi a legelcsépeltebb karaktereket és sztorisablonokat, és az egyetlen dolog, ami érdekes lehetne benne (kínai kulturális elemek és ezek magyarázata), az teljes mértékben hiányzik belőle. Helyette újabb klisét kapunk: „Ahogy a kínai Móricka elképzeli, hogyan képzeli el az amerikai Móricka a kínaiakat.” A filmben az eleve síkhülyének ábrázolt kínai császárhoz csak úgy oda lehetetett menni, meg hátba lehetett veregetni. Gyerekek, egyáltalán nem rögeszmém a történelmi hitelesség, de menjetek már oda, ahova gondolom. Mindent összevetve ez egy nagyon látványos, nagyon drága, nagyon mélyreható benyalás egy olyan piacnak, ami még csak nem is biztos, hogy vevő erre az egészre.
50% Stáblista Rendező: Yimou Zhang Főszereplők: Matt Damon, Willem Dafoe, Pedro Pascal Forgalmazó: UIP-Duna Film Hazai premier időpontja: 2017. január 5.
FilmMagazin / 51
KRITIKA
SZÉTTÖRVE Ha nem is a lehető legnagyobb lendülettel, de M. Night Shyamalan valóban visszatért! Írta: Török Tamás
Eredetileg Joaquin Phoenix-et szerették volna a főszerepre, de nem jártunk rosszul James MacAvoy-jal semS
n, aki rettentően szereti Shyamalan munkásságát a 2004es Faluig bezárólag, hatalmas reményekkel vártam az Széttörve névre keresztelt alkotását, bízva abban, hogy az indiai származású rendező visszatalál az egykoron remekül kitaposott ösvényére. A film alapkoncepciója is ezt vetítette előre: Kevin Wendell (James McAvoy) már gyerekkora óta különlegesnek számít, ugyanis az évek során huszonhárom teljesen különböző személyiség alakult ki a férfi elméjében, ezek pedig egymást váltogatva, olykor akár egyszerre törnek a tudat felszínére. Egy dolog viszont közös bennük: teljesen elmebetegek. Na jó, ez egy kisebb ferdítés, hiszen a huszonhárom alteregó közül „csak” hét-nyolc fog igazán szóhoz jutni, köztük Dennis is, aki a kelleténél talán kicsit többször kerül „fénybe” (ahogy a film fogalmaz), majd ennek a hasadt személyiség-
É
nek egyik darabkája gondol egyet, és elrabol három ártatlan, teljesen hétköznapi tinédzser lányt. A zavarodott hármashoz hasonlóan mi is a fejünket ide-oda kapkodva próbáljuk majd kibogozni, hogy mégis mi zajlik ennek az embernek a fejében. Kezdeném azzal, ami abszolút felejthetetlenné tette a Széttörvét: James McAvoy élete alakítását nyújtja. Amikor a filmvásznon valaki több karaktert játszik egyszerre, akkor rendre az szokott lenni a problémám, hogy valójában csak az eltérő motivációkhoz kötődő tettekben látom azt, hogy itt ténylegesen egy másik személyiség bújt ugyanazon ember bőrébe. McAvoy az első „váltásnál” csettintésre irtotta ki belőlem ezt az érzést, egyszerűen élmény volt nézni azt, amit ez az ember a vásznon művelt, egészen a film utolsó képkockájáig. Szokásom elragadtatni magam, viszont mindenkit biztosítok, most
SKIZOFRÉNIA A skizofrénia görög eredetű szó, amit mentális összeomlásra, érzékcsalódásra, érzelmi labilitásra használnak, ezért hasadásos elmezavarnak is szokták hívni a betegséget. A jelenséget először egy svájci pszichiáter, bizonyos Eugen Bleuer írta le. Fontos kiemelni, hogy a skizofrénia nem jelent tudathasadást, gyakran keverni is szokták a két betegséget. Vagyis a skizofrénia esetében nem többszörös személyiségről van szó, hanem a személyiség széteséséről. Jellegzetes tünetei a hallucináció, a paranoid téveszmék, valamint az összefüggéstelen beszéd és gondolatok., ezért szerencsére a külvilág számára gyorsan észrevehető a probléma.
FilmMagazin / 53
KRITIKA egyáltalán nem ez a helyzet. McAvoy a kényszeres, abszolúte kiszámíthatatlan Dennis-től, a divatot végletekig ismerő, pedáns Barry-n át, a Született feleségek Bree-jére emlékeztető, tökéletes háziasszony látszatát keltő Patricia-áig minden lehetséges karaktert és jellemvonást tökéletesen magáévá tesz. A csoda mégis az, amikor először felszínre kerül a kilenc éves kisfiú, Hedwig, engem pedig teljesen kirázott a hideg a skót színésztől. Láttam, hogy egy felnőtt férfi színészkedik a mozivásznon, ennek ellenére mégis maradéktalanul elhittem, hogy egy pösze kisfiú próbál hangot adni a véleményének az elmében dúló kavalkád közepette. McAvoy minden egyes apró mozdulattal, arcmimiká-
>> AMIKOR
val és hangváltozással tökéletesen teremteti meg a számtalan karakter valamelyikét, és még azt is megkockáztatom, hogy ugyanabban a szempárban rendre tetten érhető, hogy éppen melyik személyiség van „uralmon”. Ha létezik parádés színészi alakítás, akkor McAvoy-jé az. Félek viszont, hogy ez a körülmények miatt talán sosem lesz annyira elismerve, mint kellene, hogy legyenS Akármennyire lehet nem szeretni Shyamalan-t, azt senki nem tagadhatja, hogy ennek az embernek vannak víziói és kreatív gondolatai, amik a filmjeiben is tetten érhetőek. Tény, a rendező valóban kissé szerelmes lehet saját munkásságába, én viszont rendre látom az ambíciót
az alkotásaiban. (Mondjuk most nem Az utolsó léghajlítóra gondolokS) A Széttörve első órája abszolút alátámasztja mindezt, hiába történik meg a lányok elrablása már az ötödik percben, a filmnek mégis fel kell építeni magát. Fokozatosan ismerjük meg a személyiségeket, amit jómagam a székbe szögezve követtem végig. Hiába vagyunk tanúi három fiatal lány elrablásának, sokkal nagyobb érdeklődéssel próbáljuk megfejteni a kéttucatnyi alteregó célját, pszichiáterükhöz, Dr. Karen Fletcherhez (Betty Buckley) hasonlóan. Gyakorlatilag a pszichiáternő karaktere lesz az egyetlen, aki épkézláb beszélgetéseket folytat majd Dennisékkel, Shyamalan pedig ezzel együtt egy misztikusabb irányba
A FILMVÁSZNON VALAKI TÖBB KARAKTERT JÁTSZIK EGYSZERRE, AKKOR RENDRE AZ SZOKOTT LENNI A PROBLÉMÁM, HOGY VALÓJÁBAN CSAK AZ ELTÉRŐ MOTIVÁCIÓKHOZ KÖTŐDŐ TETTEKBEN LÁTOM AZT, HOGY ITT TÉNYLEGESEN EGY MÁSIK SZEMÉLYISÉG BÚJT UGYANAZON EMBER BŐRÉBE. MCAVOY AZ ELSŐ „VÁLTÁSNÁL” CSETTINTÉSRE IRTOTTA KI BELŐLEM EZT AZ ÉRZÉST, EGYSZERŰEN ÉLMÉNY VOLT NÉZNI AZT, AMIT EZ AZ EMBER A VÁSZNON MŰVELT, EGÉSZEN A FILM UTOLSÓ KÉPKOCKÁJÁIG. <<
54 / FilmMagazin
James MacAvoy a forgatás alatt eltörte a csuklóját, amikor rossz helyen találta el az acélajtót, de folytatta a jelenetet.
is elvitte az idővel sötét thrillerré kibontakozó filmjét. A forgatókönyv kiköpött shyamalani, minden pozitívumával és negatívumával együtt. A Széttörve egy lendületes, tudatosan felépített első órát produkál, aminek során egyre inkább tartani fogunk a kiszámíthatatlan személyiségektől, a hangulat pedig végtelenül nyomasztóvá válik. Dr. Fletcher egy tudományosabb oldalról vizsgálja Kevin esetét, amiben az emberi agy rejtett zugait igyekszik felfedezni. Shyamalan innentől esik bele ezeréves hibájába, és teljesen elszalad vele a ló. A film misztikumát képezi egy bizonyos 24. személyiség eljövetele, vagy éppen jelenléte, amiről természetesen nem szeretnék spoilerezve
beszélni, viszont én piszkosul nem voltam megelégedve azzal, amit Shyamalan végül kihozott belőle. A remekül megírt, végtelenül lebilincselő első óra után rendkívül frusztrált és dühös voltam amiatt, hogy az indiai rendező misztikus thriller helyett egy B-kategóriás horror irányába vitte el a történéseket. Kicsit az volt az érzésem, hogy Shyamalan megírta a film 60-70%-nak a forgatókönyvét, majd az utolsó felvonásokat, mint egy lelkes kisgyerek, teljesen átgondolatlanul és hirtelenjében tette hozzá a filmjéhez. Habár McAvoy végig emberfeletti, a karakterei kissé vesztenek a kezdeti érdekességükből a teljesen kiaknázatlan lehetőségek miatt. Nagy meglepetésemre a film végét a három lány
FilmMagazin / 55
KRITIKA
ÚJRA A CSÚCSON? Sok-sok éve már annak, hogy M. Night Shyamalan olyan körbeudvarolt klasszikusokkal látta el a filmkedvelőket, mint a Hatodik érzék, A sebezhetetlen és a Jelek, majd kikerült Hollywood bűvköréből és bár próbált visszakerülni a húsos fazékhoz, minél jobban igyekezett, annál messzebbre került tőle. A 2015-ös A látogatással azonban kezdett visszatalálni a helyes útra, majd a Wayward Pines sorozattal már el is kezdett rajta bandukolni. Sajnos azonban előbbi a totális érdektelenség, utóbbi pedig a széria kifulladása miatt nem kapta meg a neki kijáró figyelmet. Talán majd a Széttörve utánS egyike, a Casey-t alakító Anya Taylor-Joy menti meg, akit az olvasók a 2015-ös A boszorkányból, vagy a tavalyi Morganből ismerhetnek. Hozzá képest a másik két hölgy idegesítően tehetségtelen, még a maguk „egyszerű” szerepeiben is. Ellenben Anya-val, aki a film utolsó harmadára képes kibontakozni, ami nagy bánatomra az egyetlen igazán izgalmas dolog abban a bizonyos harmadban. Aztán pofára estem, és életem egyik legnagyobb filmes dilemmájába ütköztem. Történ ugyanis, hogy a Széttörve az egyik, ha nem a legváratlanabb csattanót rántotta elő a középszerű finálé zsebéből, amit valaha átéltem. Minimális információt sem szeretnék erről közölni, de sokan lesznek, akiknek (érthető módon) nem fog koppanni, viszont ha igen, akkor minimum egy percig keressük majd az állunkat. Az egy dolog, hogy képtelen vagyok eldönteni,
56 / FilmMagazin
ez volt-e az egyik legolcsóbb húzás, amit Shyamalan csinálhatott volna, vagy tömény zsenialitásról és a néző teljes megvezetéséről van szó. A dilemmám tárgya viszont az, hogy ez a kis részlet gyakorlatilag legitimizálta mindazt, amit egy bekezdéssel ezelőtt sérelmeztem Shyamalan filmjében. Amikor átéltem, abszolút nem élveztem, viszont a lezárás fényében már megértem, hogy a rendező miért úgy írta meg a film utolsó harmadát, ahogy. Őszintén nem tudom, hogy hogyan tudnék erről igazságosan írni, mert magam sem vagyok képes eldönteni, hogy a Széttörve így volt tökéletes, vagy a zseniális csattanó feledteti el velem egy, a végére öszszecsapott forgatókönyv históriáját. Az viszont biztos, hogy a Széttörve az év egyik legérdekesebb alkotása lesz, amiben James McAvoy olyan képességeket és tehetséget villogtat meg, aminek nem sokan vannak a
birtokában. A film technikai megvalósításában nem mutat túl sokat, amit egy kicsit hiányoltam, lévén egy ilyen koncepció piszok sok lehetőséget rejt magában. A végeredmény mégis egy, Shyamalan filmográfiáját figyelembe véve old-school thriller, ami visszahozta a hitem abban, hogy hamarosan nem kell tágra nyílt szemekkel találkoznom, mikor azt mondom: szeretem M. Night Shyamalan filmjeit.
80% Stáblista Rendező: M. Night Shyamalan Főszereplők: James McAvoy, Anya Taylor-Joy, Kim Director Forgalmazó: UIP-Duna Film Hazai premier időpontja: 2017. január 19.
KRITIKA
A VÖRÖS TEKNŐS Egy szemet és lelket kápráztatóan gyönyörű film az Életről, anélkül, hogy egy szó is elhangozna benne. Írta: H. Kéri Anita
E
gy hajótörött a viharban hánykolódik a tengeren az életéért küzdve. A víz egy lakatlan szigetre sodorja, ahol apró tarisznyarákok figyelik kíváncsian, ahogy a létfenntartásért és a szigetről való kijutásért dolgozik. Kis tutajával elindul hát egy nap az ismeretlennek, azonban valami vagy valaki széttöri a tutajt a vízen, nem engedi elmenni. Az ember kitartó lény, épít egy nagyobb és erősebb tutajt. Majd még egyet. De a vörös teknős konokul visszatartja őt, hogy elhagyhassa a szigetet. Végül egy egészen váratlan fordulattal marasztalja ott végleg. Hogy a misztikum hogyan és miért történik, nem kell érteni, elég csak érezni a csodálatos allegóriát, ami az ember és a természet, valamint az élet körforgásának kapcsolatára vonatkozik. A Studio Ghibli nagyon nem lőtt mellé, amikor vérfrissítés gyanánt felkérte Michael Dudok de Wit rendezőt, hogy készítse el velük együttműködésben első egész estés animációs filmjét, amely európai és japán stílusjegyeket egyaránt magán visel. Az eredmény páratlanul
szép lett, a természet festőien gyönyörű és realisztikus ábrázolása szinte minden képkockánál bekeretezett helyet követel magának a falunkon. És van is időnk szerencsére gyönyörködni a tájban, hiszen mi magunk is ott vagyunk a lakatlan – illetve a cselekmény során a kis család által lakottá vált – szigeten. A filmben nincsenek dialógusok. És nem is kellenek. A gesztusok, a sóhajok, tekintetek – és a zene, istenem, micsoda zene! – mindent kifejeznek, amit kell. A történet végtelenül egyszerű és minimalista, a felületes nézőnek akár még unalmas is lehet. Az érzések viszont, amelyeket kivált, egy egész élet küzdelmének, kudarcának, félelmeinek, dühének, szeretetének, megbánásának, aggódásának, megnyugvásának az érzelmei. Biztos vagyok benne, hogy ahányan megnézik ezt a filmet, annyi féle dolgot fog mondani nekik, annyiféleképpen fogják értelmezni. Mert egy nagyon fontos dologgal ajándékoz meg minket: a gondolatainkra szánt idővel. Távlatokban láttatja velünk a saját életünket is a főhősé mellett,
és megengedi, hogy elelmélkedjünk azon. Habár határozottan nem gyerekfilm, én azt gondolom, hogy a gyerekek is sok mindent megérthetnek belőle. Ha mást nem, a szülői szeretetet mindenképpen. Tökéletes keretet nyújtott számomra Bucsi Réka Love című kísérőfilmje és az, ahogy a stáblista legördültével a vetítésen jelenlévő egyetlen óvodáskorú kislány szeretettelien megölelte a szüleit. Ez így volt kerek egész. És bár valószínűnek tartom, hogy a rövidfilmmel ellentétben nem lesz ott minden vetítésen egy kedves család, az érzés azért át fog jönni mindenkinek.
95% Stáblista Rendező: Michael Dudok De Wit Zene: Laurent Perez Vágó: Céline Kélépikis Forgalmazó: Mozinet Hazai premier időpontja: 2017. január 12.
FilmMagazin / 57
KRITIKA
XXX: ÚJRA AKCIÓBAN Szelencére ezt senki nem vette halálosan komolyan. Írta: Sanya08
A
mikor egy film azzal indít, hogy Vin Diesel síszerkóban vetődik le az erdőbe ("mert miért ne"-alapon), akkor sejtheted, hogy itt – vagy jó, vagy rossz értelemben, de – valami különlegeset fogsz látni. Amikor hozzáveszed azt, hogy ugyanebben a filmben, még az első tíz percben Samuel L. Jackson elsüt egy "olyan rossz, hogy az már jó"-szóviccet, akkor már közelebb jársz a magad igazságához és kezded kapiskálni a helyzetet. Vagy zavarodottan sandítasz a kijárati ajtóra, reménykedve, hogy észrevétlenül ki tudsz osonni, vagy a szádat elégedett mosolyra húzod és előre látod, jól fogsz szórakozni. A xXx: Újra akcióban már az első jelenetekkel tökéletesen definiálja saját magát, ez pedig nem árt ahhoz, hogy eloszlasson bárminemű kétséget a film egészével kapcsolatban. Fullba nyomja nem csak a kretént, de az extrémet is, viszont teszi ezt úgy, hogy közben barátian mo-
58 / FilmMagazin
solyog rád és cinkos tekintettel kacsintgat. Lehet, hogy már az első és második rész sem volt egy "darkand-gritty" ügynöksztori, de az is biztos, hogy az elődök nagyjából úgy viszonyulnak a harmadik etaphoz, mint mondjuk a Skyfall a Moonraker-hez. Mondom másként: amit eddig láthattunk, az akár elmehetne dokumentumfilmnek is, az alkotók ugyanis szemmel láthatóan jó meszszire elgurították saját gyógyszereiket és nem nagyon siettek összekapkodni őket. Itt jönne az a rész, amikor ismertetnem kéne a történetet, de engedtessék meg, hogy ezt elsunnyogjam, ugyanis ez itt nem számít. Teljesen lényegtelen. Adott egy ketyere, ami nem kerülhetne rossz kezekbe, mégis rossz kezekbe kerül. Adott egy csapat jól képzett, atlétikus suhanc, akik meg akarják szerezni, majd egy rehabilitált Triplaiksz, akit szintén azért küldenek, hogy megszerezze azt a bizonyos ketyerét.
Mindeközben műholdak potyognak az égből, Toni Collette pedig végig morcosan néz és elégedetlenül. De ez mind lényegtelen. Az igazi lényeg, hogy a rehabilitált Triplaiksz (nevezzük nevén: Xander Cage), miután elküldte melegebb éghajlatra a szakavatott, tettre kész G.I. Joekat, összeverbuválja a maga csapatát: a jóból, az extrémből és a totál őrültből. Más szóval, Xander még mindig a jó öreg Xander, aki telibe szarja a szabályokat, és aki csak és kizárólag a saját módszereivel szeret dolgozni, a saját embereivel. Minek után letisztázódtak az erőviszonyok, a cselekmény olyan iramban rohangál tovább, akár egy mérgezett egér, a fordulatok pedig úgy sorjáznak, mint amiket menet közben fundáltak ki az alkotók, minden előzetes elgondolás nélkül. Ez azonban nem fog zavarni az égvilágon senkit, mert ebben a filmben mindenki azzal van elfoglalva, hogy szaladjon megfékezni valakit, vagy
Donnie Yen Jet Li szerepét kapta meg, aki ismeretlen körülmények között került ki a projektből.
üldözésbe vegyen egy harmadik személyt, esetleg elsüssön a néző legnagyobb örömére egy-egy pusztítóan zseniális szóviccet (ilyenkor tudok örülni a magyar szinkronnak). Amikor pedig épp nem motorral száguldanak a vízen (motorsí? motorszörf?) és nem motor-fuzik Diesel, akkor sem kell aggódni, az alkotók bármely helyzetben feltalálják magukat és a kedves néző elé állnak valamely agyament ötlettel. Vagy ha más nem, hát elütik az időt azzal, hogy a kamerának álcázott tekintetüket végigjártatják egy-egy fürdőruhába bújtatott hölgy kifogástalan testén – akiket pedig még ez sem hat meg, hát annak ott van egy a habok közül, sellőmód előbukkanó félmeztelen, agyontetovált Vin Diesel. Ilyen film ez a xXx: Újra akcióban. Szertelen, gügye, de igazából teljesen ártalmatlan és már-már bájos,
ahogy ennyire magasról tesz a komolyságra és mindent annak rendel alá, hogy a nagyérdeműt elszórakoztassa. Érezhették ezt a színészek is, mert Toni Collette-től az ultralaza Donnie Yen-en át a melírozott hajú Tony Jaa-ig mindenki partner volt a baromkodásban és még csak nem is állt nekik rosszul. Az pedig, hogy közben a forgatókönyvet elfelejtették a nagy játszadozásban alaposabban megírni, szinte tényleg teljesen lényegtelen a végeredményt illetően. Vannak akciók, köztük akad egy-két egészen jópofa és látványos – egyszer még a Két tűz között uzis szcénája is megidéződik, nem kevés jókedvet okozva, a légi finálé pedig a vártnak megfelelően szórakoztatóan túlzó eszközökkel operál. Mindennek tetejébe pedig Dieselék arról is gondoskodnak, hogy ilyen-olyan módon, de megidézzék nem csak az első, de a
második részt is (utóbbit egy nyúlfaroknyi, de annál mulattatóbb cameóval), ami a rajongóknak egész biztosan örömteli lesz. Mindent összevetve, Diesel-rajongóknak nem fog nehézséget okozni, hogy ezzel a filmmel kihúzzák az új Halálos iramban-premierjéig. Ami pedig engem illet, ha a folytatások is ilyen önfeledt marhulások lesznek, úgy rám mindenképp számíthatnak.
70% Stáblista Rendező: J. D. Caruso Főszereplők: Vin Diesel, Deepika Padukone, Donnie Yen Forgalmazó: UIP-Duna Film Hazai premier időpontja: 2017. január 19.
FilmMagazin / 59
KRITIKA
UTAZÓK Jennifer Lawrence és Chris Pratt egy luxusűrhajón szeretnek egymásba, aztán pedig^ ennyi. Írta: Török Tamás
2
013-ban, Alfonso Cuarón hét Oscar-díjat nyert Gravitációjával kapcsolatban volt egy hatalmas baklövés, mégpedig hogy a filmet már az első előzetesétől fogva "sci-fi"-nek titulálták, mikor erről szó sem volt. Az oka ennek az a téves következtetés, miszerint ha egy filmben bármilyen szerepet is kap az űr, akkor az automatikusan sci-fi, márpedig ha valami sci-fi, akkor ott minimum űrcsaták meg lézerfegyverek lesznek. Na, a Gravitáció ennek ellenére egy fantasztikus, nem feltétlenül klasszikus értelemben vett kamaradráma volt, amiről az "átlagos" nézők jelentős része mégis csalódottan jött ki. A Gravitáció esetében nem egyértelműen a film marketingjével volt a gond, ellenben a norvég Morten Tyldum Utazók-jával. "Nem véletlenül ébredtek fel" – olvashatjuk a film plakátjain, ami az előzetesekkel karöltve abszolút téves elvárásokat szül egy olyan film-
60 / FilmMagazin
mel szemben, ami meg sem próbált sci-fi lenni, hatalmas szerencséjére. Talán a többség nevében is beszélhetek: a marketinganyagok alapján arra számíthattunk volna, hogy felébred ez a két kedves utazó egy hatalmas űrhajón, majd a cselekmény során ők maguk is rájönnek arra, hogy itt bizony valami nagyobb is zajlik a hátérben. Mindezt előre eltervezték? A Földről végeznek valami nagyon bizarr kísérletet? Esetleg mások is vannak még a hajón, ne adj' isten, idegenek?! Bárki, aki tervezi megnézni az Utazókat, az most azonnal felejtsen el bármi ehhez hasonló gondolatot, ugyanis konkrétan egy igazi romantikus filmmel állunk szemben, de akár még "randi filmnek" is hívhatnánk. Egyébként a film szlogenjére viszszautalva: de, marhára véletlenül ébredtek fel. Pontosabban a Chris Pratt által alakított gépészmérnök, Jim Preston mindenképp. A férfi egy
új élet reményében tette fel minden pénzét erre az utazásra, ami egy hosszabb űralvást követően rémálommá válik, ugyanis még szűk 90 év hátra van az útból a paradicsomi bolygóig, a hibernáció pedig nem lehetséges ezen a mindennel felszerelt luxushajón. Bizony. Esetleges spoiler: Szegény Jim nagyjából egy évig képes teljesen egyedül tengetni mindennapjait a hatalmas űrjárón, majd végső elkeseredettségében felébreszti az elbűvölő Aurora Lane-t, hogy enyhítse magányát. Spoiler vége. A film innentől fogva egy piszok modern környezetbe helyezett szerelmi történetté válik, és bár meglepő lehet, de merem állítani, hogy mindannyian jobban jártunk így. Az Utazók egyetlen igazán érdemi felvetése Jim dilemmája. Maradjon élete végéig magányos egy kihalt űrhajón, esetleg vessen véget az életének, vagy ébressze fel addig
A filmben szereplő, bárban játszódó jeleneteket Stanley Kubrick Ragyogás című filmje inspirálta.
plátói szerelmét, ezzel gyakorlatilag tönkretéve a hölgy életét is. Ez a kérdés többé-kevésbé átíveli az egész filmet, és meglepően okosan tálalták. Mindez viszont nem kifejezetten a jól megírt forgatókönyvnek köszönhető, hanem Lawrence és Pratt játékának. Bevallom, én már a 2010-es A hallgatás törvénye idején is rajongva néztem Lawrence kisasszony játékát (és őt magát is), viszont az elmúlt években a fiatal színésznő csillaga számomra piszkosul zuhanni kezdett. Az X-Men: Apokalipszisben nyújtott teljesen lélektelen, életunt performansza pedig már nekem volt ciki. Chris Pratt pedig mindig is a "teljesen jó arc, de piszkosul unalmas" kategóriába esett nálam, az Utazókban viszont egy rossz szó sem érheti egyikük alakítását sem. Ez pedig elengedhetetlen volt ahhoz, hogy az Utazókat egyáltalán filmnek lehessen nevezni.
És most jön az a rész, amikor az olvasó szépen legörget, és melegebb éghajlatra küldi szegény cikkírót, de na, bátor leszek: én élveztem, talán még szerettem is az Utazókat. Az oka ennek az, hogy én rendkívüli örömmel konstatáltam, hogy a film csak egyetlen pillanatig próbált meg sci-fi lenni, mert még az is tragikus volt. Rettegtem, hogy valami elcsépelt, blőd és higított verzióját fogom kapni Duncan Jones Holdjának, ezzel szemben kaptam egy romantikus filmet két nagyon szép emberről, akik nagyon szerelmesek egymásba. Nem mintha sok választásuk lenne. A gyermeki megfogalmazás természetesen tudatos, ugyanis az Utazókra őszintén nem lehet többet mondani. A filmben persze lesz egy konfliktus, ami megmagyarázza Jim felébredését is többek között, viszont mindez teljesen alárendelődik a Lawrence és Pratt közötti, manapság már elcsépeltnek
hangzó kémiának. Kicsit "jutalomjáték" érzése volt az Utazóknak, ami a szenzációs díszleteknek, olykor kifejezetten látványos vizuális effekteknek és az alapvetően egyszerű, mégis erőteljes dilemmának köszönhetően egyszerűen nem válik unalmassá. A "középszerű film" megtestesítője az Utazók, viszont látványra és élményre is a kellemesebb kikapcsolódások táborát erősíti.
65% Stáblista Rendező: Morten Tyldum Főszereplők: Chris Pratt, Jennifer Lawrence, Michael Sheen Forgalmazó: InterCom Hazai premier időpontja: 2017. január 12.
FilmMagazin / 61
KRITIKA
ASSASSIN’S CREED Tutorial, kezdő asszaszinoknak. Írta: TomPowell
K
ezdetben nagyon úgy tűnt, hogy az idei év hozhat végre áttörést a játékadaptációk életében. Oké, az Angry Birdstől senki sem várt semmi világmegváltót, ehhez képest még egy egész épkézláb mese született belőle, a Warcraft pedig hiába került ki egy rajongó kezei közül, igazán csak a rajongóknak tetszett (és a mozis verzió is inkább nekik készült), így az Assassin's Creeden volt a világ szeme, hogy egy igazán ütőképes stábbal bebizonyítsa, működőképesen át lehet ültetni egy játékot a filmvászonra. Sajnos kudarcot vallott. Pedig a Macbeth stábja igazán kihozhatott volna valami igazán egyedit az egészből, ráadásul az alapötlet, miszerint nem valamelyik konkrét játékot dolgozzák fel, hanem egy külön sztorit írnak hozzá, más helyszínre és korba helyezve még nagyobb szabadságot adott az ezúttal producerként is aktívan tevékenykedő Michael Fassbenderék-
62 / FilmMagazin
nek. Kevesebb a kötöttség, de a hardcore játékosoknak is újdonság és a játékot nem, vagy csak felületesen ismerőnek (mint jelen sorok írójának) is kedvező alapot nyújthat. A probléma, hogy Justin Kurzelék látványosan magukra hagyják mindkét tábort. Az igazán bosszantó az egészben, hogy a készítők a korábbi nyilatkozataik alapján nagyon is tisztában voltak a zsáner problémáival. Mivel a videojátékok maguk is filmes narratív eszközökkel élnek, de az interaktivitás érzetével be tudják vonni a közönséget, így visszafelé adaptálni valamit sokkalta komplikáltabb: le kell egyszerűsíteni a sztorit, hogy egy két órás játékkeretbe beleférjen, és még az interaktivitás érzetét is elveszik, miközben elévülhetetlen, hogy az egyszeri néző bevonódjon. Ehhez adódnának a jól megírt dialógusok és erős színészi jelenlét, no meg persze a játékok kultikus elemeinek az idézgetései.
Kiváló színészekből nincs is hiány, sőt mi több, Fassbender, Cotillard, vagy Irons már önmagában bír olyan erős színészi jelenléttel a vásznon, hogy az az olcsó és lelketlen dialógok között se hasson röhejesnek. A színészek pedig mindent meg is tesznek ezért, látszik, hogy komolyan hittek a projektben, éppen ezért még bántóbb a végeredmény. Az Asszaszinok és a Templomosok közti ellentétből ki lehetett volna hozni egy komoly morális kérdéskört az ember örökölt természetéről, erőszakra való hajlamáról és ennek orvoslásáról. Ehelyett Kurzelék folyamatosan válaszok lehetőségét lebegtetik előtted, amelyekre hiába vársz a játékidő alatt, egyszer sem kapod meg őket. A film világépítése pedig hiába vonultat fel számos karaktert, érdemben nem kezd velük semmit, ellenben orbitális logikai ellentmondásokat halmoz egymásra (különösen a fináléban), pofátlanul
Ha érdekelnek a film készítésének kulisszatitkai, olvasd el az ehavi számunkban közölt 6 oldalas háttércikkünket is.
EGY KIS OLVASNIVALÓ Akik az Assassin’s Creed videojátékokat már végigtolták, és a film nem tudta kielégíteni az univerzumhoz fűződő rajongásukat, vagy éppen a film még jobban felkeltette a kíváncsiságukat, akkor azoknak ajánljuk figyelmébe a Fumax kiadó Assassin’s Creed könyveit, melyek elolvasása nem csak remek szórakozás, de az igényes kinézet miatt a polcunkon is jól mutat egy-egy regénysorozat. Ráadásul a kiadónál a kisebbekre is gondoltak, hiszen Assassin’s Creed kifestőkönyv is kapható a webshopukbanS
megágyazva a folytatásnak. Az akciók kihúzhatnák a pengét asszaszinunk nyakából és szó se róla, az első ilyen jellegű szekvencia kellően decens és látványos, de utána minden hasonló jelenet csupán csak önismétlésnek hat (bármi nemű lopakodás: nuku) és egyértelműen időkitöltő szerepet tölt be, hogy az akcióra vágyó közönség meg is kapja a magáét. A látvány pedig hiába koszos, a film túlontúl sötét, gyakran tol premier plánba városképeket, amelyek körül egy sas köröz, vagy rejtegeti köd effektekkel a gyanúsan félkésznek tűnő CGI-t. És hiába köt le Kurzel munkája arra a két órára, hiába diktál alapvetően remek tempót, ezt végig annak
az ígéretével teszi, hogy egy szórakoztató, hovatovább minden kérdésedre választ adó filmet kapsz a játékidő végére. Ez viszont egyértelműen egy beváltatlan, hamis ígéret, amiért a spanyol inkvizíció járna a készítőknek.
55% Stáblista Rendező: Damien Chazelle Főszereplők: Michael Fassbender, Marion Cotillard Forgalmazó: InterCom Hazai premier időpontja: 2016. december 29.
FilmMagazin / 63
KRITIKA
VÁRATLAN SZÉPSÉG Az Idő, a Halál és a Szeretet belépnek egy kocsmába^ ja nem. Válaszolnak egy levélre, de csak egy szép képeslapra futja nekik. Írta: H. Kéri Anita
H
oward (Will Smith) leveleket ír az Időnek, a Halálnak és a Szeretetnek. Ők pedig megjelennek és válaszolnak neki három felbérelt színész képében, miután két évvel kislánya halála után nem bírják üzlettársai / barátai tovább nézni a kínlódását. Mégis mit lehet mondani valakinek, aki elveszítette az élete értelmét? Ahogy egy ponton Howard is kifakad, a vigasztaló klisék semmit nem segítenek, mert végső soron továbbra sem tudja megfogni a kislánya kezét. Kicsit ironikus, hogy ez így kimondásra kerül, mert maga a film borzasztó sok hatásvadász pillanattal operál a karácsonyi díszben lévő New York háttere előtt. Nem nagyon marad szem szárazon, amikor egy szülő egészen részletesen elmeséli, hogyan halt meg a gyereke, vagy amikor fájdalmasan hosszan kihúzzák a videót az elvesztett kislányról. De a tudatos manipuláció működik, és egy ilyen szereplőgárda pedig a rémesen leegyszerűsített karaktersablonokat is személyiséggel tölti meg. Sajnos pont a főszereplő Will Smith játéka volt a legközépszerűbb, nem tudta kellő mélységgel
64 / FilmMagazin
megtölteni a karaktert. Becsülettel könnyezett karikás szemekkel, de egész egyszerűen ez másfél órára elnyújtva kevés és egyhangú volt. A három elvont fogalmat alakító színészt alakító színészek közül Helen Mirren csak úgy röpködött az élen, magasan vitte a pálmát Keira Knightley és Jacob Latimore előtt, utóbbiak csak elvégezték a munkájukat. A három fogalomhoz a film idejekorán hozzárendeli a három barát / üzlettárs egyikét is (Kate Winslet, Edward Norton, Michael Pena). Mindnyájuknak akad a barátjuk gyászán túl olyan problémája, amely szintén indokolja az önreflexiót. Ez a húzás azonban nem kicsit teszi kiszámíthatóvá a történetet, ami valószínűleg nagyon okos és meglepő akart lenni. Ha ez sikerült volna, akkor talán valóban hozzá tudott volna tenni valamit érdemben a felmerült problémakörökhöz. Így viszont csak egy esztétikus, de megszokott beállításokkal operáló képeslap maradt. El lehet nézegetni, még tetszhet is; az idézetre, amit ráírtak akár még hümmenthetünk is egyet elgondolkodva. Majd fogjuk és
visszatesszük az állványra és ugyanúgy éljük tovább az életünket. Szülőként, még inkább személyes érintettség esetén persze nagyon felkavaró lehet a film. A mellettem ülő anyatárssal természetesen végigszipogtuk az utolsó, drámai hangvételű harmadot, majd a legvégén nagy egyetértésben voltunk afelől, hogy akkor most hazamegyünk, és jól megölelgetjük a gyerekeinket. Ha tehát nem is a filmművészet egy kiemelkedő alkotásával van dolgunk, kedveskedő, finom humorú szentimentalizmusával az ünnepek környékén extra öleléseket válthat ki a szeretteink felé, tehát jól időzítette a forgalmazó a bemutatóját.
60% Stáblista Rendező: David Frankel Főszereplők: Will Smith, Keira Knightley, Edward Norton Forgalmazó: InterCom Hazai premier időpontja: 2016. december 22.
EXTRA A MOZGÓKÉP GENGSZTEREI „A negyvenes évek elérkezésével már arra lehettünk figyelmesek, hogy a gengszterfilm egy másik nagy hatású, stílusvilágát mai napig felidéző műfajjal, a film noirral keveredett. Ennek a vegyítésnek köszönhetően pedig sokkal kifinomultabb modorú, atmoszférikusabb dolgozatok láttak napvilágot. James Cagney Fehér izzása, vagy a Fegyverbolondok, amely később inspirációul szolgált olyan filmek számára, mint Terrence Malick Sivár vidékje, vagy Oliver Stone Született gyilkosokja.” >> 68.
SOROZAT: TABU „A Delaney előtt álló út – akárcsak a mögötte lévő – tűnjék bármely rejtélyesnek és jelen pillanatban kiszámíthatatlannak, ez a sötét útvesztőkkel, tabusértő fordulatok ígéreteivel csábító sorozat lebilincselő kis történetnek mutatja magát.” >> 72.
FILMKLASSZIKUS: VOLT EGYSZER EGY AMERIKA „Az út 35 évvel az alkoholtilalom eltemetése után ér véget, mikorra a világ teljesen megváltozott, s az említett ballonkabátokat öltönyre cserélték a bizonyos úriemberekS” >> 76.
FilmMagazin / 65
EXTRA
A MOZGÓKÉP GENGSZTEREI Törvényen kívüliek, nem riadnak vissza az erőszaktól és sorsukba kódolták a tragikus véget. Így jöttek és ide jutottak – avagy bemutatkoznak filmvilág igazi zsiványai. Írta: Sanya08
J
ól mutatják ezt a nézettségi mutatók és a rajongói felmérések – a rosszfiúhoz (most pedig szigorúan a filmekről beszélek) mindig kicsit jobban vonzódunk, mint a nagyon gerinces jófiúhoz. Egy jó rosszfiú mindig sármosabb kicsit, ahogyan egy olyan jófiú is menőbbnek számít, aki kicsit túlnő a törvény által megszabott kereteken és szembe megy a szabályokkal. A társadalom reguláival történő szem-
66 / FilmMagazin
beszegülés pedig kulcsfontosságú esetünkben, hiszen a legtöbb gengszterfilm kicsit ezzel foglalkozik. A főhősök ezekben a filmekben gerinctelenek, erőszakosak és nem félnek a hatóságokkal megütközni. Különlegességük ezeknek az alkotásoknak, hogy mindebből fakadóan középpontban leggyakrabban nem egy olyan alak áll, aki a törvényt szolgálja, több időt töltünk azzal, aki a törvényt nagy ívben lesajnálja, és
ha kell, bármely követ megmozgat azért, hogy a célját elérje (ami általában az, hogy a rivális hatalmat eltiporja, és ő maga legyen a helyi kiscézár). A gengszterfilmek – csak úgy, mint az elmúlt hónapokban tárgyalt westernek és musicalek – egészen a mozgóképgyártás kezdetéig nyúlnak vissza, ha eredetüket és forrásukat szeretnénk megvizsgálni közelebbről. Egészen az 1900-as évek
Ha van a műfajnak ikonikus színésze, akkor Robert De Niro az, hiszen a műfaj legtöbb klasszikusában kulcsszerepet játszott.
legelejéig kell időben visszabattyognunk, márpedig ha ezt tesszük, akkor egy olyan nevet találunk majd, amely névvel megannyiszor találkozhattunk már, ha egy kicsit is bújtunk egy-egy filmtörténettel foglalkozó szakkönyvet. D. W. Griffith, aki többek között olyan, a filmnyelvet forradalmasító alkotásokat tett le az asztalra, mint az Egy nemzet születése, vagy a Türelmetlenség (mind a kettő meglehetősen időigényes darab) készítette el a legelső, kvázigengsztermozik egyikét. Az 1912-es The Musketeers of Pig Alley című kisjátékfilm nem az első volt a sorban, de talán az első jelentősebb dolgozatnak számít a műfajban, amelyet aztán több hasonszőrű al-
kotás követett. Még a némafilmek idején egyre sűrűbben találkozhattak a moziba járók olyan alkotásokkal, melyek a gengszterek közegébe repítették őket. A húszas éveket itt muszáj kiemelnünk, hiszen ez a korszak remek forrást biztosított az alkotóknak – a szesztitalom (prohibíció), a szervezett (gengszter)bűnözés, a korrupció időszaka zajlott ekkor, amely hívószavakkal azóta is igen gyakran találkozhatunk, ha éppen egy-egy modernebb darabot látunk. Ekkor készítette Underworld című alkotását Joseph von Sternberg is. Az 1927-ben bemutatásra került darab a húszas évekre reflektálva mesélte el egy törvényen kívüli szemszögéből történetét és egyben
lefektette a műfajt övező későbbi konvenciókat és elvárásokat. A filmet elismerte az Akadémia is, amikor Ben Hecht-nek adta a legjobb forgatókönyvnek járó díjat. Az igazi áttörés azonban a harmincas évekkel vette kezdetét, amikor a hangosfilm még több lehetőséget biztosított ezeknek a filmeknek (az akciójelenetek, a pisztolydörrenések, az indulatos dialógusok így jobban kidomborodhattak) és még több nézőt bevonzottak a filmszínházakba. Ezek az erőszakkal telített alkotások hatalmas népszerűségnek örvendtek, ám egyben aggasztóvá váltak a cenzorok számára is – lévén, hogy az erőszakos viselkedés és illegális tevékenységek népsze-
FilmMagazin / 67
EXTRA
rűsítését látták bizonyos mozgóképekben. (A filmek cenzori beavatkozására szakosodott Hays-kódex aztán később igyekezett szabályozni azt, hogy mit és hogyan ábrázolhatnak ezek a művek.) Ez azonban mit sem számít, Hollywood beindult és megannyi olyan filmet passzírozott ki magából, melyek mind a mai napig hivatkozási alapnak számítanak. Filmek, mint A kis Cézár 1930-ból, A közellenség, illetve a Sebhelyesarcú. Ezek mind a Warner Bros. égisze alatt készülhettek el (ha úgy tetszik, az ő brandjük volt a gengszterfilm) és ahogyan a stúdiók ekkortájt, meg is találták azokat a színészeket, akiket egyenlővé tettek
ezekkel a művekkel. Színészek, mint Edward G. Robinson, James Cagney, vagy a későbbiekben csatlakozó Humphrey Bogart. Bizony ám, a később inkább hősfigurákkal, vagy cinikus antihősök szerepeivel elhíresült Bogart is rosszfiúként kezdte. (Bogart nevéhez még olyan alkotásokat köthetünk, mint a Magas Sierra, vagy a Megkövült erdő.) A már említett Sebhelyesarcú különösképp kiverte a biztosítékot a cenzoroknál és hatványozottan úgy vélték, hogy a képsorok sokkalta inkább glorifikálják a főszereplő erőszakos tevékenységeit, semmint taszítóvá tennék azt a nézők számára. Érdekes módon hasonló fogadtatást ví-
vott ki magának a Brian De Palma által rendezett 1983-as remake, ami a maga korában igencsak agreszszívnak és ultrabrutális mozinak számított. Ezek a gengszterfilmek egyben felemelkedés-bukás történetek is, melyekben a főszereplő általában erőszakos halált hal, miután mindenkit maga ellen haragított. A Hays-kódex későbbi bekeményítésének hála aztán több olyan film készült, melyben főként nyomozó-figurákra helyezte a hangsúlyt, akik azonban sokszor hasonlóan durva stílust képviseltek, mint ellenfeleik. A G-Men például egy James Cagney által fémjelzett film, amiben az addig gengszterszerepeiről elhí-
GENGSZTERFILMEK, AMIKET MINDENKÉPPEN LÁTNOD KELL
A Keresztapa I-II. (1972 és 1974)
68 / FilmMagazin
A sebhelyesarcú (1983)
Volt egyszer egy Amerika (1984)
Állítólag Marlon Brando a casting során tömte ki az arcát vattával, hogy még hatásosabbnak tűnjön. A többi már filmtörténelemS
FILMTÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉSEK Az elmúlt lapszámokban a hazai premierek kapcsán lehetőségünk volt a filmes műfajok közül előbb a westerneket, majd pedig a musicaleket is megvizsgálni. Most Az éjszaka törvénye kapcsán a gengszterfilmeket szedtük elő, és ha nektek is tetszenek az ilyen típusú cikkek, nem kizárt, hogy a jövőben a többi műfajt is sorra kerítjük majd.
resült színész egy vérszomjas, könyörtelen FBI-ügynököt formált meg, aki azon van, hogy az utcát megtisztítsa a gengsztersöpredéktől. A negyvenes évek elérkezésével már arra lehettünk figyelmesek, hogy a gengszterfilm egy másik nagy hatású, stílusvilágát mai napig felidéző műfajjal, a film noirral keveredett. Ennek a vegyítésnek köszönhetően pedig sokkal kifinomultabb modorú, atmoszférikusabb dolgozatok láttak napvilágot. James Cagney Fehér izzása, vagy a Fegyverbolondok, amely később inspirációul szolgált olyan filmek számára, mint Terrence Malick Sivár vidékje, vagy Oliver Stone Született gyilkosokja. Itt
Aki legyőzte Al Caponét (1987)
egyébként érdemes megemlíteni még Arthur Penn 1967-es Bonnie és Clyde-ját is, ami szintén jelentős mérföldkőnek számított a hasonszőrű filmek történetében, és ami párhuzamba állítható a Fegyverbolondokkal is. Az erőszakot az addigiaknál kissé nyersebben prezentáló klasszikus elöljárónak bizonyult a későbbiek számára főként vágástechnikája és amiatt, hogy főhőseit az addigiakkal szemben még inkább szimpatikusabb figurákként ábrázolta. Míg James Cagney inkább pszichotikus volt, addig Warren Beatty komplikáltabb figura, aki ki nem mondott, tulajdonképpeni impotenciájával, nagyzoló attitűdjével és Robin Hood-i tevékenységeivel minden addiginál jobban rávitte a nézőt arra, hogy szimpatizáljon vele. Ami a későbbieket illeti, egyre több olyan rendező figyelt fel a műfajra, akiknek nevét minden igazi filmbubus ismerheti. Nem csak Martin Scorsese foglalkozott több ízben ezekkel az alvilági figurákkal (Nagymenők, Casino, de még az Aljas utcákat is ide sorolhatjuk), de a spagetti westernek atyja, Sergio Leone is tett egy epikus kitérőt a Robert De Niro főszereplésével készült Volt egyszer egy Amerikával, ami egy több évtizedet átölelő történet volt. A hetvenes évek egy másik prominens figurája, Francis Ford
Nagymenők (1990)
Coppola pedig egy másik, korszakalkotó remekművel jelentkezett, A Keresztapával, ami egy újabb hivatkozási alap lett. És akkor még a Coen-testvérek A halál keresztútján című stílusos gengsztereposzáról és filmes hommage-áról nem is szóltunk egy szót sem – a műfaj rajongói számára szintúgy kihagyhatatlan. Brian De Palma pedig nem csupán a Sebhelyesarcúval rakta le a magáét a zsánerben, de a szesztitalom idejére helyezett, Al Caponét mellékszerepben mozgató Aki legyőzte Al Caponét is érdemes látnivaló. És hogy mi a helyzet ma? Habár nincs már olyan termés a mozivásznakon a témában, azért láthatjuk, hogy elhanyagolva sincsenek a rosszfiúk. Gondoljunk akár a kisképernyőre készült Maffiózók című sorozatra, vagy a Gengszterkorzóra, de Michael Mann Közellenségekjét, vagy Ridley Scott Amerikai gengszterét is nyugodtan ide vehetjük, amik száraz, de nem teljesen jelentéktelen tisztelgések voltak a régmúlt idők filmjei előtt. Most pedig vigyázó szemeinket Ben Affleck-re irányítjuk: lássuk, rendezőként és sztárként ő mihez kezd ezzel a Tommy Gun-ok, illegális szeszfogyasztás és felemelkedés-bukástörténetekkel megspékelt világgal (kritikánkért lapozz a 44. oldalra).
Casino (1995)
FilmMagazin / 69
SOROZAT
TABU 1800-as évek eleje. London. Akárhová is lépsz, minden csupa mocsok és szenny. Lélegeznél egy mélyet, reménykedve abban, hogy egy kis friss levegő kerül a tüdődbe, de hamar rá kell jönnöd, hogy mindez hiú ábránd csupán. Írta: Sanya08
70 / FilmMagazin
Tom Hardy-tól nem áll távol a meztelenkedés (a Bronson című filmben például már mindenét megmutatta), így hölgyeknek is ajánlott a sorozat.
TOM HARDY SZÍVESEN LENNE JAMES BOND Már a fene sem tudja nyomon követni, hogy Daniel Craig éppen mutat hajlandóságot arra, hogy újra James Bond legyen, vagy sem, de természetesen a rajongók már tűkön ülve várják, hogy valamerre elinduljon a franchise körüli csiki-csuki. Most Tom Hardy bolygatta fel a kedélyeket. A brit fenegyereket is a lehetséges utódok között emlegették Michael Fassbender, Tom Hiddleston és Idris Elba személyével karöltve. Ennek kapcsán Hardy viszont gyorsan eloszlatott néhány rajongói fantáziát, mely szerint még Daniel Craignél is brutálisabb James Bondot kapnának: „Mi színészek úgy tartjuk, ha szóba kerülsz, akkor automatikusan ki is estél a versenyből... Ha szóba kerültem, akkor ez a lehetőség elúszott.” Egy újabb álommal kevesebb, gondolhatnánk, de lássuk be, hogy Bondot eddig sem a már befutott, Oscar-jelölt aktorok alakították, hanem feltörekvő, nem tehetségtelen szépfiúk. Hardy viszont szóba is hozta, hogy ki lehetne a megfelelő rendező az újabb kalandhoz, akivel már több ízben is dolgozott együtt. Természetesen Christopher Nolanről van szó. „Milyen fantasztikus rendező lenne egy Bond-filmhez. Mivel Daniel [Craig] annyira jó volt, valamint [Sam] Mendes és [Barbara] Broccoli lenyűgöző munkát végeztek, amit nagyon nehéz lenne újra alkotni. Nagyon érdekel, hogy a széria következő fejezete milyen irányba megy el, és ha olyan valakit említünk, mint Christopher Nolan, aki egy nagyon erőteljes személyiség ahhoz, hogy valami újat hozzon és elmélyítseS újra.” Nolan köztudottan nagy rajongója Bondnak (egyik kedvenc filmje az Őfelsége titkosszolgálatában, amelyből szépen merített az Eredet fináléjában) és régi vágya, hogy rendezhessen egy epizódot a szériából. Azért lássuk be, hogy nem lenne rossz egy Nolan által dirigált Bond-moziS
A
z FX új sorozatának (amit az HBO mutat be itthon) három kreátora, Chips Hardy, Tom Hardy és Steven Knight nem hitegeti azzal nézőjét, hogy klasszikus értelemben vett jóleső mozgóképélményben részesül majd. Sőt, ami azt illeti: egy igazi fekete szívű, kemény és kompromisszumoktól mentes szériának mutatja magát a Tabu, amelyben Tom Hardy ismét megmutathatja azt, hogy miért is szeretjük őt annyira színészként. És miért is szeretjük annyira, ha kevésbé pozitív személyiségek megformálására adja a fejét. James Keziah Delaney (Tom Hardy) történetünk elején hajózik be London városába, hogy lerója kegyeletét halott édesapja sírjánál. Akár egy két lábon járó kísértetre, vagy mint egy élőhalottra – úgy te-
kintenek rá a körülötte lévő emberek. Sustorognak, sugdolóznak, szemük világának hitelét lekicsinyítőn tátognak és hápognak. "Visszatért a halottaiból" – mondják, és talán igazuk is van. Delaney azonban velük mit sem törődve – nyavalyás pórnép, akiket fénykorában két kanállal falt fel reggelire – lényegre tér mindig, mindenhol, nem hajlandó arra, hogy céljától (átvenni a hajózási társaság vezetését, stb.) eltántorodjék. A legnagyobb hidegvérrel biztosítja féltestvérét szerelméről annak arrogáns férje jelenlétében, arról pedig szó sem lehet, hogy az őt illető örökségre (egy jelentéktelennek tűnő sziget) bárki más rátegye a kezét. Korhűen mocskos színekkel felkent, kényelmetlenül ápolatlan külsejű sorozatot ígér a Tabu első két epizódja. Mark Patten kamerája kérlelhetetlenül visz bele minket ebbe a ködös, bűzös, történelem sújtotta világba, és amelynek atmoszférája már a kezdő képsoroktól megalapoz a hangulatnak. A Tabu nem a szép szavak és nemes tettek szériája, és még csak nem is feltétlen egy olyan emberé, akinek későbbi megdicsőülésében reménykedhetünk. Nem. Delaney – hasonlóan Tom Hardy
korábbi szerepeinek némelyikéhez – egy istentelen nagy szemétláda, aki tökéletesen tudatában van annak, hogy híján van a józanész legkisebb cseppjének is. Gyilkos, tolvaj, alkoholista kalandor, akit senkihez nem fűznek gyengéd szálak féltestvérén kívül (Oona Chaplin megformálásában láthatjuk, és nagyjából ő az egyetlen olyan karakter, akiből nem nézünk ki semmi szemétséget), és aki valamiért mégis – még ha mégoly minimálisan is – szimpatikussá válik a szemünkben. Hardy fenyegető és szikár, kiszámíthatatlan és tébolyult, akiről persze nem tudjuk mindig elhinni, hogy nincs ki mind a négy kereke. Az őrületben is kell lennie rendszernek. Na de mi lehet Delaney tettei mögött? Túl azon, hogy feltételezhetően bosszút állna apja haláláért (kapcsolatukról csak sejthetjük, hogy nem volt túl bensőséges) és túl azon, hogy szeretné megkaparintani a Nutka-szigetet (amely sziget esetünkben egyelőre csak egy mcguffin, amelyet mindenki meg kíván szerezni, akár emberéletek árán is), saját származását is fel kívánja térképezni. A zegzugos vérvonalakon túl pedig mintha felütné a fejét valami, amit az alkotók egyelőre csupán
FilmMagazin / 71
SOROZAT
vékonyka mézesmadzagként húzogatnak előttünk. Delaney halottakhoz fűződő viszonya tisztázatlan, ámbár korántsem érdektelen, egy még sötétebb és értelemszerűen természetfelettibb eszközökkel operáló történetszál felé kacsintgat. Míg a másik végén, morózus hősünknek (hős? talán hagyjuk is ezt a kifejezést) azokkal is fel kell vennie a harcot, akik mindenáron el akarják orozni tőle szerény kiállású, elátkozott kis szigetét. Hiába is állunk szemben egy ilyen hitvány alakkal, mint amilyen Delaney, látva hogy mennyire ellene van a világ (vagy ő van egyedül a világ ellen?), és látva, hogy a Jonathan Pryce által megformált egykori parancsnoka milyen
72 / FilmMagazin
zsigeri megvetéssel és megveszekedett gyűlölettel tekint rá (és milyen tökéletes átéléssel teszi ezt Pryce!), nem is érezzük olyan lehetetlennek azt, hogy pártját fogjuk ebben a sötét titkokkal felvértezett kalandban. A meglehetősen erős atmoszférával bíró első két epizód azonban még tényleg csupán étvágygerjesztőnek minősül és kevésbé tudjuk belőni, hogy a későbbiekben mire számíthatunk. Nyilván, eztán is fenntartják a sötétebb hangvételt, ugyanakkor számítani lehet arra, hogy Tom Hardy karaktere még több olyan karakterisztikával lesz felvértezve, melyek még több szimpátiára, netalántán empátiára adhat okot. Nem kizárt, hogy az alkotók
egyfajta szerethető antihőst faragnak belőle, aki nagyon tisztán átlátja az emberi természet korrupcióra és embertelenségre vetemedő természetét. Erre következtethetünk példának okáért abból, amikor egy régi bajtársa felé szegezi a kérdést: „- Mi a legkisebb dolog, amit láttál útjaid során? – Az emberi jóság.”. Igencsak árulkodó, ahogy az is, hogy apja adósságát lerendezvén minden haragosnak megadja a maga jussát, ezzel is elcsendesítve az esetleges rosszakarókat. Az viszont, hogy a cselekményt milyen irányba viszik, szintén kérdőjelesnek bizonyul. Nehéz megjósolni előre, például hová fog kijutni a kelet-indiai társasággal való konfrontációja és a már említett
Az eddigi részek jó pár elemükben megidézik A visszatérő című filmet is, így akinek az tetszett, erre is nyugodtan szánják rá az időt.
halottas szál is eléggé enigmatikus, valamint a busás összegért megvásárolt hajó szerepe sincsen egészen tisztázva. Az alkotóknak – most hogy nagyjából leterítették a lapokat és felvázolták a szituációt – ezek után kell mozgásba lendíteniük a cselekményt és itt, ezen a ponton fog eldőlni, hogy milyen sorozattól fogunk elbúcsúzni a befejező epizód végeztével. A sötét tónusú jellemrajz egész biztosan domináns lesz, de a felsőbb hatalommal vívott harc is izgalmasnak bizonyul, amit hősünk a kelet-indiai társasággal vív meg. Akik – mint azt megtudtuk – uralnak mindent és mindenkit, egyeduralmat gyakorolnak a környéken. Ami egyelőre gyengébb lábakon áll, az a
megpedzegetett bosszú-motívum – ha bosszút is áll, a vérköteléken kívül milyen megfontolásból? És mi köze van mindehhez a szigetnek, milyen erős kapocs fűzi össze a kettőt? Van még időnk mindezt felderíteni, de kíváncsian várjuk a végkimenetelt. A forgatókönyvet jegyzők egyike, a több műfajban is tapasztalatot szerzett Steven Knight nem mondható, hogy idegenkedne az olyan karakterek ábrázolásától, akik lelkük sötétjével kerülnek konfliktusba. Beszéljünk akár a David Cronenberg által rendezett Eastern Promises-ről (ott Viggo Mortensen beépült ügynöke kokettált az erőszakkal), vagy a szintúgy Tom Hardy főszereplésével
készült Locke-ról, melyben egy önző, saját maga által kreált katyvaszból kilábalni képtelen férfi kálváriáját követhetjük nyomon, aki a film végére egyetlen logikusnak tűnő lépésnek köszönhetően mindenkit elmar maga mellől. Nem lehet véletlen az sem - és akkor itt konkrét tematikai hasonlóságról beszélünk – hogy a démoni, sötét apafigura mindkettejük esetében árnyékként vetül a főszereplő tetteire és motivációira. Delaney históriája azonban jóval vérhabosabbnak és misztikusabbnak tűnik, mint amilyen Locke háztáji, párkapcsolati és munkahelyi problémái voltak. A Delaney előtt álló út akárcsak a mögötte lévő – tűnjék bármely rejtélyesnek és jelen pillanatban kiszámíthatatlannak, ez a sötét útvesztőkkel, tabusértő fordulatok ígéreteivel és természetfeletti kalandokkal csábító sorozat lebilincselő kis történetnek mutatja magát – legalább olyan lebilincselőnek, mint amennyire Tom Hardy tébolyult elszántsággal telített tekintete önmagában. Az pedig eléggé lebilincselő, nem?
FilmMagazin / 73
FILMKLASSZIKUS
VOLT EGYSZER EGY AMERIKA Sergio Leone neve szinte elválaszthatatlanul egybeforrt a western zsánerével, s számos olyan alkotást szült e frigy, mely csupa nagybetűvel íródott a filmtörténet celluloid szalagjára. Leone viszont elkövetett egy nagy hibát, s nem ült bele a tálcán kínált rendezői székben, melynek a végeredménye valószínűleg a Keresztapa egy igen más változatát hozta volna. A hibát viszont bő tíz évvel később jóvátette, s leforgatta saját gengszterfilmjét, mely bizonyos körökben sokkal nagyobb dobásnak számít, mint Coppola trilógiája együttvéve. Írta: Paulkemp
H
ogy miért? Ez roppant egyszerű. Leona majdnem 4 órás filmjében (melyet eredetileg 6 órásra tervezett, és csupán a mozis változat került a 4 órás korlát alá, a teljes élményt 2012. óta bárki átélheti 251 percben) leszámol minden romantikával, mind a gengszterek, mind az Amerikai Álom tekintetében. Persze már ennyi után is képesek vagyunk legyinteni, hogy ezt
74 / FilmMagazin
mind már láttuk, s ki a fene ül végig annyi időt, s végül nem is tévedünk, Leone ugyanis sem új hősöket, se új konfliktusokat nem álmod vászonra, de amit oda fest, az minden apró pontján tökéletes és fenséges, mely odaszegez a képernyő elé, s nem enged az utolsó pillanatig. Tehát Max és Nudli – a két XX. század eleji csóró zsidó fiú a Nagy Almában, akik tizenévesen már lát-
ják, hogy csupán egyetlen kiút látszik felsejleni a Brooklyn híd árnyékában, mely nagyon úgy tűnik, hogy erőszakkal és vérrel van kikövezve – szépen komótosan halad végig a XX. századon első felén, s kettőjük életén keresztül betekinthetünk hogyan vállnak a fiatal piti bűnözők meghatározó figurákká a New York-i alvilágban, majd hogyan hanyatlik le az éjszaka császárainak csillaga
Állítólag több évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a film alapjául szolgáló regény íróját meggyőzzék a jogok eladásáról.
IDÉZETEK A FILMBŐL James Conway O'Donnell a televízióban: Uraim, természetesen visszautasítom a szakszervezetről terjesztett rosszindulatú híreszteléseket. A mi kezünk tiszta. Ezt nyugodt lelkiismerettel kijelenthetem. Én egész életemben azért küzdöttem, hogy az amerikai munkásmozgalom tiszta és nemes maradjon. Noodles: Ezt ismerem. James Conway O'Donnell: Bennünket nem kényszeríthetnek sem bűnözők, sem pedig korrupt politikusok. Ha előfordultak hibák, azokat nem mi követtük el. Noodles: Ugyanazt a lószart darálja most is. James Conway O'Donnell: Ha egyáltalán hibázott valaki ebben a helyzetben, azt ne nálunk keressék. Deborah: Régóta vársz? Noodles: Egész életemben. Vincent Aiello: Most, hogy négy lány után végre fiam született, amnesztiát hirdetek.
pillanatok alatt. Hogyan szövődik barátság, s hogyan fertőzi azt meg az árulás, a pénz, a féltékenység, a hatalom. A bromance mellett pedig nem nagyon fér meg semmi, csupán az igények állatias kielégítése, mind az ágyban, mind a pénztárcában. A lassan kibontakozó történet közben pedig szép lassan fény derül, hogy miért is bűzlik a szabadság országa a fejétől, hogyan juthat a legmagasabb körökbe a hátsó létrán egy nincstelen bevándorló, s mi lesz a vége egy mesének, melyben az egyetlen tündért is megerőszakolja az a férfi, aki iránt valaha is érzett valami szerelem félét. Hogyan foszlik semmivé egy egész élet annak ellenére, hogy azt bőven tisztességgel végig élték, s közben hogyan fordítja el az arcát a jelen felől az ember, s él inkább emlékei között, melyek szép lassan elszürkülve tűnnek el örökre szintén. Az út, melyen e halványodó képek megszületnek, mégis fontos, hiszen
e mentén kapunk apránként adagolva lenyomatokat a hőskorról, az alkoholtilalomról, melyben a roppant elcsépelt ballonkabátos, gépfegyveres maffiózók amolyan népi hősökként világítják be az éjszakákat a torkolattüzeikkel az emberek fejében, de itt nem. Sokkal inkább esendő, eltévelyedett lelkek ők, akiknek nem adatott meg a gyermekkor ártatlansága, s a nélkülözés és nincstelenség után a birtoklási vágyuk mindent felemészt, főként, hogy lényegileg akármit megtehetnek többnyire következmények nélkül. Ők azok, akiket tényleg az utca nevelt fel, s így nehéz is talán Leone filmjét igazán egy szimpla gengszterfilmként kezelni, mindannak ellenére, hogy minden klisé, minden kötelező kör, melyet fel kell helyezni a zsáner oltárára, ott van a filmvásznon. Viszont sokkal inkább dráma ez, két fiatal fiú drámája, akik egy másik korban, vagy csak egy picit más settingben egy teljesen más
életet élhettek volna, de nem ez jutott nekik, vagy legalábbis nem mindkettőjüknek. Majd az út folytatódik, s 35 évvel az alkoholtilalom eltemetése után ér véget, mikorra a világ teljesen megváltozott, s az említett ballonkabátokat öltönyre cserélték a bizonyos úriemberek, s a tét sem a következő kanadai csempészáru, vagy a következő nő. Bár ki tudja, lehet, hogy mégis, itt is csupán ennyiről van szóS De inkább ne is törődjünk ezzel, próbáljuk csak élvezni a színészek (legfőképpen a két főszereplő, James Woods és Robert De Niro) játékát miközben Ennio Morricone szokásos szerint lenyűgöző aláfestése kíséri utunkat a fiúkkal a zsidó negyedből a szenátusig. Nézzük meg alaposan Elizabeth McGovern tündéri arcát, melyre úgy tűnik az idő nincs hatással, s közben hömpölyögjünk együtt a történettel, mely egy pillanatra sem epikus, csupán roppant emberi.
FilmMagazin / 75
KÖV. HÓNAP
JOHN WICK 2. FELVONÁS A 2014-es John Wick olyan új színt vitt az akciófilmekbe, amire már nagyon régóta vártunk. Mint egy szabómester által készített öltöny, úgy illett Keanu Reevesre a visszavonulni vágyó profi bérgyilkos szerepe, amiből azonnal többet akartunk látni. Meg is kapjuk a folytatást, amelynek előzetese alapján továbbra sem lesz hiány a stílusos, kreatív és brutális akciójelenetekből. Mátrix rajongóknak egy kis bónusz is társul a filmhez, hiszen Laurence Fishburne újra együtt játszik a színésszel.
T2 TRAINSPOTTING Danny Boyle húsz évvel ezelőtt egy pörgős, húsbavágó filmet készített Irvine Welsh azonos című, provokatív regényéből, amely egy csapat edinburgh-i heroinfüggő fiatal köré épült és nagy kultuszfilmmé nőtte ki magát. Több évnyi tevékenykedés és egy bezsebelt Oscar-díj után a rendező visszatér a kezdetekhez: Renton, Spud, A beteg srác és Begbie újra összeállnak egy közös vadulás erejéig. A 20 év kihagyást természetesen a film története is átveszi, ennyi idő után találkozik újra a csapat, ismét a régi helyszíneken, amelyek azóta már jelentős változásokon estek át. Boyle ügyelt arra, hogy minden elemét átörökítse karrierjét meghatározó filmjének, de remélhetőleg épp annyi újítással is szolgál majd.
76 / FilmMagazin