novemberi FilmMagazin

HÁTTÉRCIKK: ALKONYAT - HAJNALHASADÁS 1. RÉSZ

FilmMagazin 2011. november

KÍSÉRT A MÚLT AZ ADÓSSÁG NEM MINDEN FEKETE ÉS FEHÉR A SEGÍTSÉG OWEN WILSON ÉJFÉLKOR PÁRIZSBAN

TINTIN KALANDJAI 3D

KEDVES OLVASÓK! B

ár számos hiányzója van a novemberi lapszámnak (- is sajnos, hiszen szinte minden hónapban megesik az a csúfság velünk, hogy egy-két nappal lecsúszunk egy igazán ütős filmről, mert mire megérkezne hozzánk a sajtóés képanyag, vagy éppen a forgalmazó megtartaná a premier előtti vetítést, már megjelent a legfrissebb szám és már nem tudjuk sehogy sem beleerőszakolni a delikvenst) mégis sikerült egy igazán olvasmányos és külsőleg is csinos (hogy KERESS MINKET FACEBOOKON IS, HOGY IDEJÉBEN ÉRTESÜLJ MINDENRŐL!

mást ne mondjak: a címlap azért nem lett gyenge nem igaz? :) FilmMagazin-t összehoznunk. Tudom lassan már unalmassá válik, hogy ezt szinte minden hónapban leírom, de talán nem túlzás azt állítani, hogy hónapról hónapra fejlődünk. Remélem ezt Ti is így látjátok és egyre jobban tetszik Nektek is az, amit csinálunk. Novemberben mi is kiemelten foglalkozunk az Alkonyat saga legújabb részével, hiszen valószínűleg ez lesz a hónap legjobban profitáló filmje, így mi sem mehettünk el mellette szó nélkül. Exkluzív, máshol még nem olvasható infókat szereztünk a decemberben debütáló Csizmás, a kandúr című filmről, megosztjuk veletek reményeinket és aggályainkat a készülő Bosszúállókról , valamint 6 oldalon keresztül részletezzük azt is, hogy mitől lehet jó egy könyvadaptáció. Láttuk a Tintin-t, A segítséget, a Made in Hollywood-ot (ismertebb nevén: Somewhere), Az adósságot, de gorcső alá vettük az Éjfélkor Párizsban és a Hogyan lopjunk felhőkarcolót című filmeket is. Ehavi filmklaszszikusunk pedig az Aki legyőzte Al Caponét. Olvasnivaló tehát most is van bőven, jó szórakozást kívánunk!

CÍMLAPSZTORI: „A film ott kezd érdekessé válni, mikor feltűnik az alkesz Haddock kapitány az ő tengerimedvesajtszagú szájával és ártatlan kék szemeivel (olyannyira kék szemekkel méghozzá, hogy egészen a film végéig meg voltam győződve, hogy eredetileg ő volt Daniel Craig, aztán koppantam ám nagyot, mikor megláttam a stáblistát...).” >> 38.

IMPRESSZUM Főszerkesztő: Bokori Balázs Online főszerkesztő: Szabados Melinda (Veszják) Munkatársak: Csernák Ákos, Fekete Felícia, Hannibál, Hompola Júlia V. (Vampka) Madura Gábor (iverson2), Tréfás Hajnalka (Kovácsné), Horváth Krisztián (Kóczy), Kovács Beáta (Zaphier), Kónya Sándor (Sanya08) , Mocanu Attila, Verebélyi Tamás (Spike) Segítőink: Molnár Krisztina (Budapest Film), Bartók Anna (Fórum Hungary), Csillag Zita (InterCom), Pataki Andrea (UIP Duna Film), Laska Pál (Mokép) Elérhetőség: www.tollal.hu és www.filmmagazin.web4.hu Következő szám tervezett megjelenés: 2011. december 11.

2 / FilmMagazin

BOSSZÚÁLLÓK T

ehát kezdjük azzal, hogy megérkezett az Bosszúállók trailer teljes életnagyságban, nagy felbontásban, két perces hoszszúságban és a helyzet az, hogy tetszik amit látok. Felmerülnek persze ilyenkor olyasfajta aggodalmak, hogy a film talán nem lesz olyan jó, de én optimista vagyok. Tudjátok hogy van ez, van egy film amit beharangoznak és a reményeid, az elvárásaid a magasba szökellnek.

Ilyen film volt a tavalyi The Expendables, ami a legnagyobb akciósztárokat sodorta össze és dobta be a közösbe. Az eredményt ugyan én nagyon szórakoztatónak találom, szívesen veszem elő újra meg újra, de persze ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy merem jó filmnek mondani. De örülök hogy elkészült, lehetett volna ez sokkal de sokkal rosszabb is. Remélhetőleg a második résszel kijavítják az első hibáit, de erre még kitérek később máshol.

A Bosszúállókkal is ez a helyzet.

Adott egy szuperhőscsapat, melynek fontosabb tagjai külön-külön kaptak filmeket. Vasember, Hihetetlen Hulk, Thor, Amerika kapitány.

Ezek a filmek mind egytől egyig minőségi daraboknak mondhatók, a kritikusok és a közönség egyöntetűen pozitív véleménnyel volt róluk.

De ők mind “csupán” apró részesei egy nagyobb, nagyszabásúbb mozinak. Végül mindet összeterelik

egyetlen filmbe, és ez a Bosszúállók. A film, aminek gondolatától az összes képregénybuzi nyála kicsordul és természetesnek vesszük azt a tényt, hogy ez az alkotás bizony nem lehet akármilyen. Persze, jók voltak az előző filmek, az eredetsztorik, de az egy teljesen más tészta, az ehhez képest egy sokkal könnyebb dió volt. Adott egy karakter, írni hozzá egy jó történetet, keresni egy jó színészt, ennyi. Plusz egy tehetséges rendező. A Bosszú angyalai viszont egy masszívabb valami, itt nem elégedhetünk meg annyival hogy “jó film”. Vagy hogy “Oké, nem szúrták el.”. Ennek a filmnek a tökéletes, mindennél szórakoztatóbb és epikusabb szuperhősmozinak kell lennie, mely tartalmazza azon pozitív elemek sorát amiket az eredetsztorikban megszerettünk.

Humor, jól adagolt akciójelenetek kellő aránnyal és ami talán a legfontosabb, a karakterek. Rendkívül kényes téma ez, és az alkotók vállán hatalmas súly fekszik szerintem, mert nyilvánvalóan ők is tisztában vannak azzal hogy ezt bizony nem kúrhatják el. Ha elkúrják, rajongók hadát haragítják magukra és úgy fogunk gondolni a filmre, mint egy olyan alkotásra ami lehetett volna sokkal de sokkal jobb is. Mert az egy dolog, ha mondjuk csalódunk az új Guy Ritchie-filmben (most csak úgy hasraütés-szerűen mondtam

valakit), de ha ennek csalódás a vége, a világ összeomlik. Képletesen persze. Talán túlzásba viszem ezt a hozzáállásomat, de tényleg úgy gondolom hogy óriási lehetőség van ebben az egészben, aminek minden egyes aspektusát kellőképpen ki kell használni.

A minap napvilágot látott a film első igazi trailere mint említettem, és az előzetes pontosan azt ígéri amit elvárunk a filmtől. Masszív rombolást, akciókat, veszélyben a világ, hősök összegyűlnek, vitába keverednek (külön várom már az előzetesben is elhintett Stark-Rogers szópárbajt) és nem mellesleg minden erejükkel azon vannak hogy megmentsék az emberiséget. Akad egy egocentrikus, playboy figura, egy isten, egy háborús hős aki több évig hibernálva volt, egy zsoldos, ügynöknő, valamint egy tudós aki nagy zöld melákká tud alakulni. Színes csapat ez, tehát remélhetőleg kapunk majd jónéhány összetűzést.

Látni az ízelítőből hogy komolyan ki akarják elégíteni a rajongókat és nagyközönséget egyaránt, és tényleg iszonyúan tetszik amit eddig láttam. Nagyformátumú, epikus szuper -hősmozit ígér ami után talán úgy jöhetünk ki mindnyájan a moziból, hogy: “Igen! Erre vártunk! Boldogok vagyunk!” Nos, jövő májusban(?) kiderül, hogy mit rejt a varázsló kalapja.

FilmMagazin / 3

HÁTTÉR

CSIZMÁS, A KANDÚR Ki ne emlékezne Shrekre, és barátaira; a gyáva, de nagyszívű Szamárra, a talpraesett Fionára, Sárkányra, Szamár szívszerelmére, és természetesen a veszélyes és elszánt Kandúrra? Hatalmas öröm nem csak kicsiknek, hogy utóbbi, felejthetetlen szereplőnk saját filmben folytatja mozis pályafutását. Írta: Vampka

A

történet még jóval azelőtt játszódik, hogy Shrekkel öszszebarátkozott volna. A messze földön hírhedt harcos, hősszerelmes és bandita, Csizmás, a kandúr összefog a karmolós és ravaszdi Cicussal meg a folyton okoskodó Tojás Tóbiással, hogy megmentsék a városukat. Dolgukat azonban igencsak megnehezíti, hogy felbukkan két rettegett gonosztevő, Jani és Juli, akik mindent megtesznek azért, hogy keresztülhúzzák hőseink számításait.

Kandúr meséjét hozzáértő és népszerű emberek hozták össze, így valószínűleg garantált volna a siker a sokoldalú karakterek nélkül is (amikből azonban akad bőven).

Chris Miller rendkívül sokoldalú fil-

4 / FilmMagazin

mes: számítógépes animátor, forgatókönyvíró, előadóművész, rendező.

Többek közt sztorifejlesztőként dolgozott az Oscar®-díjas Shreken, fő sztorifelelős volt a Shrek 2 készítése során, a Harmadik Shreket pedig már ő rendezte, miközben több karakternek is ő kölcsönözte a hangját.

A Shrek 2 készítése közben találkozott Csizmással, a feledhetetlen kandúrral. „Csizmásnak olyan nagy része volt a Shrek 2 sikerében, hogy tudtam, csak idő kérdése, mikor kap saját filmet – emlékszik vissza. – Nem volt kétségem afelől, az ő történetét is el kell majd mesélni. Egy csomó kérdés kavargott a fejemben vele kapcsolatban. Honnan keveredtél elő? Miért van ilyen fura akcentusod? Hát a menő csizmádat honnan

szerezted? Kitől tanultál kardozni?” „Rettentő egója van, pillantásával ölni tudna, de mégiscsak macska, tehát egy tonhalkonzervvel vagy egy fénypászmával el lehet vonni a figyelmét – árnyalja tovább a macska jellemét Latifa Ouaou producer. – Nagy hős, de közben csupa gyarlóság, és pont ettől válik annyira szerethetővé.”

Csizmás története nem csupán vicces kardpárbajokról szól, hanem arról is, hogyan tehetjük jóvá hibáinkat, mit jelent tartozni valakihez, és hogy mindig újra lehet kezdeni. „Csizmás és Tojás Tóbiás árvaházban nevelkednek, igazi jó testvérekké válnak, de aztán történik valami, amiért egymás ellen fordulnak – meséli Aguilar, a másik producer,

A film 3 hét alatt visszahozta a 130 millió dolláros költségeit úgy, hogy számos országban még be sem mutatták.

majd Miller veszi át a szót. „Ez a történet egy testvérháborúról szól, a bosszúról és a megbocsátásról, de akármekkora legyen is a dráma, mégiscsak vígjátékkal van dolgunk.

Ez a kandúr roppant vicces figura, habár törvényen kívüli, akinek menekülnie kell, és az a legfőbb célja, hogy tisztázza a nevét, miután rendbe tette, amit elrontott.” Csizmás népszerűségének egyik oka, hogy az angol, spanyol és olasz nyelvű változatban Antonio Banderas hangján szólal meg. „Nehéz eldönteni, hogy Antonio játssza-e Csizmást vagy fordítva” – magyarázza a rendező. „Csizmás jelleme elképesztő mértékben gazdagodott, amióta 2002-ben életre keltettük – magyarázza maga Banderas. – Sírnivalóan romantikus alkat, és akkora az egója, mint a Himalája. Fontos érték számára a tisztelet és a becsület, de azért szemétkedni is nagyon szeret, ami szerintem izgalmasan fűszerezi a jellemét, és a gyerekek imádják ezt a kettősséget.” A történetben azonban nem csak Kandúré az egyetlen fontos szerep. Kandúr egy San Ricardo nevű falu árvaházában nevelkedik, ahol összebarátkozik egy fura (és még furább formájú) teremtménnyel. Tojás Tóbiás ügyetlen és csúnya, de tele van vágyakkal, amiket Csizmás segítene neki megvalósítani. Mindketten arról álmodnak, hogy megszöknek az árvaházból. Ehhez varázsbabra van szükségük, amiből égig érő paszuly nő – erre felmászva a felhővárba juthatnak, ahonnan el tudják lopni az aranytojást tojó ludat. Egyszerű, nem? A varázsbabot azonban nem lelik, így az álom szertefoszlik. Legalábbis Csizmás számára, és a két jó barát eltávolodik egymástól. „Tojás Tóbiás valóban nem tipikus népmesei figura. Ha esetleg mást

nem is, azt hiszem, egy dolgot jól csinálunk: a jól bevált karaktereket szokatlan irányba toljuk, és vizuálisan is valami olyasmit hozunk létre, ami eddig nem létezett.”Tojás Tóbiás (akinek a hangját egyébként a leginkább a Másnaposokból ismert Zach Galifianakis adja, ki más) akkor találkozik ismét Csizmással, amikor sikerül megszereznie a varázsbabot. A terv készen áll, de szüksége van a kandúrra a megvalósításához. Ám kiderül, háromemberes melóról van szó, és itt csatlakozik be a történetbe Cicus, Régi Hispánia legdörzsöltebb tolvaj puha praclija. „Salma Hayek játssza Cicust – folytatja Miller. – Gyönyörű, erős akaratú és érzéki színésznő, de mindenekelőtt vicces. Mivel már ősidők óta ismeri Antoniót (ez az ötödik közös filmjük), személyes kötődésüket át tudja vinni a karakterre. Akkorákat képesek veszekedni, hogy rögtön látszik, milyen jó barátok, és ettől működik a filmbeli romantikus kapcsolatuk is.” Hayek nagyon szórakoztatónak találta, hogy Pracli az öntudatos modern nő megtestesülése macskabundában. „Szóban ugyanolyan veszedelmes harcos, mint fizikai értelemben. A világ egyik legjobb tolvaja, amire nagyon büszke. Folyton felülkerekedik, mindig neki van igaza. Csizmás hiába próbálja legyűrni, képtelen rá, és ezért is volt akkora öröm rossz macskának lenni.”

Nyilvánvaló, hogy a nézők imádják Shrek és barátai világát, ám a Csizmás, a kandúr készítői kicsit másfajta tájakra vágytak, mint amilyen Túl az Óperencián megszokottan zöldellő lankás vidéke. „Csizmás egyfajta mediterrán tündérmese hőse – meséli Miller. – Minden nagyon meleg, fényes és színes. Ez mind a karakterből fakad. Shrek világa inkább

hűvös volt, buja zöldekkel és megnyugtató kékekkel, a kandúr körül viszont minden forró és romantikus.

Ez is tündérmese, csak egy kicsit másmilyen.” Ráadásul újabb lendületet kapott a produkció, amikor az Oscar-díjra jelölt Guillermo del Toro villámlátogatást tett a DreamWorks Animation telephelyén, és kijelentette, hogy csatlakozna a stábhoz. Egy nappal később a film executive producere és konzultánsa v olt. „Odavagyok a rendkívüli karakterekért és a nagy ívű sztorikért. Óriási szerencsém volt, hogy a Csizmás produkcióba csak így bele tudtam csöppenni. Persze, van egy macska, egy másik macska meg egy tojás – de az a lényeg, hogy ők mit jelképeznek.” – meséli lelkesen. „Ennek a filmnek az az egyik különlegessége, hogy ezeket az apró termetű hősöket a lehető legnagyobb kalandok kellős közepébe helyezzük – fejezi be Miller. – Teljesen őrült világot hoztunk létre körülöttük, és a karakterek attól válnak hősökké, hogy legyőznek minden veszélyt.”

Stáblista Rendező: Chris Miller Eredeti hangok: Antonio Banderas, Salma Hayek, Forgalmazó: UIP - Duna Film Hazai premier időpontja: 2011. december 1.

FilmMagazin / 5

HÁTTÉR

ALKONYAT HAJNALHASADÁS Nők millióinak a szívét dobogtatta meg Robert Pattinson Edward Cullen, a szerelmes vámpír szerepében, így kénytelenek vagyunk mi is követni ő és kedvese romantikus és kissé őrült történetét, mely tovább bonyolódik az Alkonyat – Hajnalhasadás (The Twilight Saga: Breaking Dawn) című moziban. Írta: Veszják

B

reaking Dawn a negyedik és egyben utolsó regénye a The Twilight Saganak. A könyvet három részre osztotta a szerző: az első és a harmadik szakasz Bella Swan szemszögéből, a második pedig Jacob Black szempontjából láttatja az eseményeket. A könyv rendkívül sikeres volt megjelenésekor, több mint 6 millió példányban értékesítették 2008-ban, és a harmadik legkelendőbb regénye volt az írónőnek a Twilight és New Moon mögött.

A történet röviden: amikor Bella Swan ráébred, hogy visszavonhatatlanul beleszeretett egy vámpírba, az élet hirtelen veszedelmesen izgalmas lesz számára: tündérmese és rémálom keveréke. A Stephenie Meyer azonos című regényei alap-

ján készült Alkonyat-filmsorozat negyedik és ötödik filmjét 2011. november 18-án, a második részt pedig 2012. november 16-án mutatják be. A második részt elképzelhető, hogy 3D-ben is forgalmazni fogják, hogy jobban lehessen érzékeltetni Bella vámpírrá alakulását. De ne szaladjunk előre a részletekkel, hiszen még csak a szerelmes pár közös életének első napjainál tartunk.

Az Alkonyat – Hajnalhasadás című romantikus - fantasy film rendezője Bill Condon, a főszereplők ismét Kristen Stewart, Robert Pattinson és Taylor Lautner lesznek, akik szerelmes boldogságban kezdenek neki varázslatos új életüknek. A vámpírpár Bella Swan és a vámpír Edward Cullen friss házasságuk és újonnan megtalált boldogságukban Rio de

Janeiróba utaznak, hogy eltöltsék mézesheteiket, Brazília partjainál, Esme szigetén. Bella teherbe esik, mire mindenki megijed, mivel még soha nem hallottak arról, hogy egy vámpírnak gyermeke születhetne.

Edward és Carlisle rá akarják beszélni Bellát a magzat elvetetésére, de a lány ragaszkodik a babához.

Bella a szülés közben majdnem meghal, ezért Edward, hogy megmentse, a lány szívébe juttatja a vámpírmérget, majd Jacob közreműködésével a majdnem halott szívet működésre ösztökélik. Megkezdődik Bella átváltozása. A majdnem végzetes szülés után világra jön Renesmee, aki mozgásba hozza újabb veszedelmes események láncolatát. Három nappal később Bella vámpírként ébred fel. Minden na-

HÁTTÉR >> „HA AZ KÉSZÜL MEGÖLNI TÉGED, AKIT SZERETSZ, NINCS VÁLASZTÁSI LEHETŐSÉGED. HOGY IS MENEKÜLHETNÉL EL, HOGYAN IS KÜZDHETNÉL AZ ÉLETEDÉRT, AMIKOR EZZEL FÁJDALMAT OKOZNÁL ENNEK A SZERETETT SZEMÉLYNEK? HA NEM MARADT MÁS, CSAK AZ ÉLETED, AMIT NEKI ADHATSZ, HOGYAN IS TAGADHATNÁD EZT MEG TŐLE? HA IGAZÁN SZERETED?” <<

gyon új neki, a legfurcsább a sebesség és az éles látás. Érzi a szomjúság kaparását a torkában, így Edwarddal vadászni mennek, hogy csillapítsák azt. Eközben a farkas falka sem tétlenkedik. Amint tudomást szereznek a Bellában rohamosan növekvő magzatról, az elpusztítását tervezik. Jacob szembeszáll az Alfa parancsával és kiválik a falkából. Rájön, hogy így nem hallja a többiek gondolatait. Seth Clearwater is csatlakozik hozzá, így egy kisebb falkát alkotva rohanvást igyekeznek figyelmeztetni Cullenéket a közelgő veszélyről. Később Leah Clearwater, Seth nővére is csatlakozik hozzájuk. Seth a többi farkassal ellentétben kedveli Edwardot és a náluk töltött idő alatt a család többi tagjával is összebarátkozik. Ő az egyetlen, akit nem zavar a vámpírok közelsége.

8 / FilmMagazin

2010 júniusában a Summit bejelentette, hogy az Alkonyat-sorozat Hajnalhasadás című kötetéből két filmet fognak készíteni, melyeket hat hónap különbséggel fognak vetíteni.

Stephenie Meyer írónő azon a véleményen volt, hogy a könyvből mindenképpen két filmet kell készíteni, mert a történet annyira részletesen kidolgozott, hogy nem hagyhatnak ki belőle szignifikáns részeket. Az írónő úgy gondolta, szinte lehetetlen vászonra vinni az alkotást, mivel Edward és Bella félig ember, félig vámpír kislánya, Renesmee szerepére lehetetlen gyerekszínészt találni, mert a kislány a történet szerint korához képest értelmileg jóval fejlettebb, a számítógépes animáció pedig nem lehet elég élethű. Kérdéses volt az is, hogy hogyan lehet vászonra vinni a könyv szülésjelenetét, valamint Edward és Bella

nászéjszakáját, úgy, hogy a film továbbra is megfelelő legyen a népes kiskorú rajongótábor számára is.

Felmerültek további problémák a színészek szerződtetése körül, azonban hosszas tépelődés után Billy Burke, és Peter Facinelli voltak az elsők akik aláírtak mindkét következő részre, míg mások például Ashley Greene and Kellan Lutz hosszasan hezitáltak a visszatérésen. Wyck Godfrey producer azonban kijelentette és tisztázta a híreszteléseket, azzal, hogy bejelentette a főszereplőket leszerződtették az ötödik filmre is, és hogy a két filmet együtt forgatják majd, előreláthatóan 2010 őszén.

2010. márciusában felröppentek különböző Oscar-díjas rendezők nevei a folytatás levezénylésére, de 2010. április 28-án Summit bejelentette, hogy a Dreamgirlst jegyző Bill

Condon, viszi majd vászonra a Hajnalhasadást; Wyck Godfrey, Karen Rosenfelt és Stephenie Meyer lesznek a producerek. Júniusban, Rosenberg kifejtette egy interjúban, hogy nincs még eldöntve melyik lesz az a momentum, amikor elválasztják a filmet, de valószínűsítették, hogy Bella átváltozása lesz a szétválasztó pillanat, azaz az első rész akkor ér véget, amikor Bella nyitja a szemét, mint egy vámpír. A költségvetés hatékonyságának érdekében a Hajnalhasadás mindkét részét Louisianaban forgatták, ahol jóval nagyobb adójóváírást vehetett igénybe a gyártó Summit Entertainment. 2010ben még Baton Rouge és Vancouver is helyett kapott a filmben, melynek tudatosan próbálták tartani PG13-as besorolását, így Bella szülési jeleneteit is hányás, véres széklet megjelenítése nélkül adaptálták. No-

vemberben Brazíliában, Rio de Janeiro és Paraty helyszíneken forgattak ahol jelentős dollármennyiséget költöttek arra, hogy a kiválasztott terület utcáit éjszakára kihalttá tehessék, a környékbeli bárokat, éttermeket bezárassák. A márciusi Japán földrengés idején azonban az akkor éppen Kanadában forgató csapatot is evakuálták a földrengés okozta cunami-veszély miatt és magasabban fekvő, biztonságosabb területre költöztették őket.

Az egykor Jodie Foster lányát játszó Kristen Stewart mára már stílusikonná vált, melyet saját bevallása szerint sem ért- mi sem-, azonban az biztos, hogy fiatal lányok milliói kurkásszák Kristen-módra hajukat, hátha ők is az ujjuk köré csavarhatnak egy csini vámpírt.

Robert Thomas Pattinson az egyik legismertebb brit színésszé vált Hollywoodban, és aki leginkább Edward Cullen vámpír megformálásáról ismer a világ, melyre 3000 ember közül választották ki. Első filmes szerepe a német A gyűrű átka című filmben volt, Giselher szerepében.

Napjainkban az új Jude Lawként emlegetik a 2008-ban és 2009-ben is a People magazin által a világ legszexisebb férfijai közé sorolt férfi.

A több Arany Málna-díj jelölést begyűjtő Pattinson hideg, de szexi külseje azonban a fanyalgók szerint is tökéletes választás az érzelmes vámpír szerepére.

A film rendezője, Bill Condon Oscar-díjas amerikai forgatókönyvíró

és filmrendező, ő írta a Chicago, az Érzelmek tengerében, a Kinsey – Mindenki másképp csinálja és a Dreamgirls forgatókönyvét és utóbbi három filmet rendezte is. 2003-ban a Chicago című zenés film forgatókönyvéért Oscarra jelölték, majd következett a Dreamgirls című musicalfilm, Beyoncé Knowles, Jamie Foxx, Jennifer Hudson és Eddie Murphy főszereplésével, melyet nyolc Oscar-díjra jelöltek. 2010 októberében az Oscar-díjas John Bruno és csapata csatlakozott a csapathoz a vizuális effektek, hatások elkészítése érdekében, mint Renesmee életének különböző szakaszainak bemutatása. A film zenei világát ismét Carter Burwell, zeneszerző alkotta meg, aki már dolgozott együtt a csapattal az első rész forgatásakor. A sorozat első két filmje összesen több mint egymilliárd dollárt jövedelmezett, az Alkonyatot 2008. november 21-én mutatták be, míg az Alkonyat – Újholdat 2009. november 20-án. Az Újhold eladási rekordot döntött az első vetítési napon, amikor 72,7 millió dolláros bevételt produkált.

Stáblista Rendező: Bill Condon Főszereplők: Robert Pattinson, Kristen Stewart, Taylor Lautner Forgalmazó: Pro Video Film Hazai premier időpontja: 2011. november 17.

FilmMagazin / 9

HÁTTÉR

KÖNYVADAPTÁCIÓK Egy sikeres filmet összehozni nem éppen könnyű. A nagy neveket meg kell fizetni, a látványvilágot a lehető legtökéletesebbre ki kell dolgozni, rengeteg helyszínre el kell látogatni, vagy stúdiókat, esetenként egész kis világokat kell felépíteni nem csak virtuálisan, hanem kézzel fogható, fizikai valójukban is, és ez csak a jéghegy csúcsa. A filmek szíve-lelke azonban maga a történet, a cselekmény, enélkül bármennyi szupersztárt felvonultathatnak, bármilyen gyönyörű helyekre kalauzolhatják el a nézőket, a film üres marad. Eredeti, új történetekkel előállni bizonyos szinten kockázatos lehet, főleg akkor, ha az ismeretlen sztorihoz ismeretlen nevek társulnak, és nincs, ami "eladja" a filmet, magára vonja a figyelmet. Ilyen esetekben az alkotók gyakran nyúlnak egy-egy könyv vagy képregény után, hogy megpróbálják hitelesen felvarázsolni a mozivászonra. Írta: Vampka

10 / FilmMagazin

M

ilyen egy jó adaptáció? Sokan gondolom azonnal rávágják: hű az eredeti történethez, elvégre ha eltér tőle, akkor az már nem is ugyanaz a sztori, igaz? Hát ezzel nem tudok egyetérteni. A jó adaptáció az, amit ha megnéz az ember, miután olvasta a könyvet, azt mondja: ez jó volt. Enynyi az egész. Lehet, hogy bennünk lesz a "de XY elméletileg nem így néz ki" és "azt a várost valahogy kellemesebb helynek képzeltem", meg "nem úgy volt, hogy X és Y unokatestvérek és nem szomszédok?", de mégis mosolyogva lépünk ki a moziból, vagy állunk fel a TV elől. Egyik legjobb példa erre a Vámpírnaplók című sorozat, ami per pillanat Amerikában a harmadik évad hetedik-nyolcadik része körül tart, és itthon is láttunk már belőle huszonvalahány részt (szerintem pocsék szinkronnal, de nem ez a lényeg). Én olvastam a könyvet, miután megnéztem pár epizódot,

mert nagyon tetszett a téma, ugyanígy járt nem egy ismerősöm is, és mindannyian azt mondtuk: ilyen pocsék könyvet ritkán vettünk eddig a kezünkbe. Remélem ezzel nem sértem meg azokat, akik a két vámpírfivér és a vámpírhasonmás halandó lány szerelmi háromszögének könyvváltozatát preferálja, már halétezik ilyen ember, de tény, hogy a környezetem sokkal jobban szereti a nem kicsit megváltoztatott, de a könyv alapjaihoz hű tévésorozatot, és mozifilmek közt is akad olyan, ami jobban mutat a vásznon, mint papíron. Teszem azt a Narnia Krónikái. Szerintem méltánytalanul alulértékeltek a filmek, de ez az írott verzió manapság kevésbé népszerű mivoltának is köszönhető. A könyvek is aranyosak, olvastam őket még a filmek előtt, és szerintem gyönyörűen kidolgozott, és ezúttal nagyon is történethű mozikat csináltak belőle, többet nem lehetett kihozni a mesékből, de nekem sze-

mély szerint A boszorkány, az oroszlán és a ruhásszekrény az egyik kedvenc filmem ebben a témában.

De akkor pontosan mitől jó egy adaptáció? Sajnos nincs elég hely, és valószínűleg elég érv sem, hogy bárkit meggyőzzek arról, hogy mitől lesz egy feldolgozás sikeres, meg aztán nem is értek hozzá, ráadásul, mint tudjuk, ízlések és pofonok, ezért nem is pocsékolom erre az értékes helyet. Inkább megkísérlem röviden bemutatni azokat a filmeket és sorozatokat, amik mind a mai napig világsikernek számítanak; azokat, amikről talán sokan nem is tudják, hogy a könyvesboltokban kezdték életüket; persze azokat is, amik idén és jövőre a lapokról a mozivászonra kerülnek, és a kedves olvasók azt sem ússzák meg, hogy pár kedvencet ne említsek meg.

Kezdjük a legnagyobb világsikerekkel, és legnépszerűbb közönségkedvencekkel!

FilmMagazin / 11

HÁTTÉR Az adaptálás világa rengeteg lehetőséget rejt magában, hiszen ahogy a könyvek, úgy az azokból készült filmek is nagy rajongótábort szerezhetnek maguknak a legkülönfélébb műfajok kedvelői közül. Vannak azonban írók, akiket kifejezetten imád a filmipar, és előszeretettel filmesítik meg a munkáikat. A romantikus drámaadaptáció listáját manapság két író vezeti. Egyikük inkább a tévéfilmek világában hódít, azon belül is a huszonévesnél idősebb korosztály kedveli, ő pedig nem más, mint Danielle Steel. Pár filmet láttam, de őszintén szólva egyik sem hatott meg különösebben, így a könyvek sem keltették fel az érdeklődésem, nem úgy, mint Nicholas Sparks esetében. Az ő nevéhez hat sikerfilm is társul, például a Szerelmünk lapjai, az Utolsó dal vagy a Séta a múltba. A történetei jórészt az egymásba vetett hitről és a szeretetről szólnak, de még nem billennek át a csöpögős kategóriába, ráadásul általában legalább egy tragikus fordulat is akad a cselekményben, amitől végképp nem lesz unalmas. A karakterek kidolgozottak, a helyszínek mindig asszisztálnak neki a történet hangsúlyosabbá tételéhez, okosan ír. A könyvek is legalább olyan jók, mint a filmek legtöbbje, amiből kettő újat (Igaz hittel, Szerencsecsillag) máris terveznek leforgatni, várhatóan jövőre nézhetjük meg az egyiket.

12 / FilmMagazin

Még jóval több író akad, akit egyegy műfaj királyának tekinthetünk, vagy királynőjének. Agatha Christie krimijei Miss Marple és Poirot nyomozók már évtizedek óta meghatározó elemei a televíziózásnak. Megszámlálhatatlan tévéfilm és sok résznyi sorozat készült már, én ugyan nem értem, hogy lehet egynél többet megnézni belőlük egy évben, de hát valószínűleg velem van a baj. Én inkább a véresebb, durvább, félelmetesebb sztorikat szeretem, és máris jöhet a következő rekorder, a horror császára, Stephen King.

Bestsellerek és blockbusterek is jellemzőek rá, a sztorijai egytől egyig mind eredetiek, hátborzongatóak, vagy a brutalitás miatt, vagy

>> NAGYON,

mert annyira keményen az orrunk alá dörgölik a valóságot, sokszor egy csepp vér nélkül. Nagyon intelligens író, a jellemrajzai mind kifinomultak, és sosem túlzóak, a főszereplői hús-vér emberek, ettől is olyan jók a történetei. A sok szörnyeteg, űrlény, démon közt legtöbbször kiderül, hogy az emberek azok, akik a legnagyobb veszélyt jelentik egymásra, és nem a szörnyetegek.

Népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, hogy az IMDb toplistjáján több adaptációja is előkelő helyen szerepel: a Remény rabjai, a Halálsoron és a Ragyogás is a top ötvenben szerepel, mi több, a Remény rabjai az első. Ez azért elmond egyet s mást, nem?

NAGYON, TÉNYLEG NAGYON SOK ADAPTÁCIÓ LÉTEZIK, NINCS AZ AZ EMBER, AKI IGAZÁN ÁTFOGÓ KÉPET ALKOTHATNA RÓLA ÚGY, HOGY NE HIÁNYOZZON SENKI, ÉS MINDENKI ÚGY ÉREZZE, ELEGET OLVASOTT VAGY HALLOTT A TÉMÁRÓL. <<

De a legnépszerűbb filmek közt még rengeteg feldolgozás található.

Ilyen a Keresztapa-trilógia, hogy krimit mondjak, de a horrorok és thrillerek világa is elég tág, Hannibal Lecter és a róla szóló négy film simán megfér a Parfüm című remekmű mellett. Régi és új, vidám és szomorú, elvont és mindennapi sztorik egyaránt kellenek. Forrest Gump keserédes meséje is könyvnek született, mégis filmként volt nagyobb sikere. A Vérző olaj és a Nem vénnek való vidék azonban papíron is nagy népszerűségnek örvend, mindegyik nyert díjakat, a filmek pedig Oscart is bezsebelhettek. A sorozatok is szívesen merítenek könyvekből. Az utóbbi idők egyik nagy sikere a Trónok harca, amit az HBO forgatott le, és máris a csatorna legsikeresebb sorozatainak toplistáján van. Volt szerencsém látni (nem egészen három nap kellett, hogy végignézzem), és olvasni is. Röviden-tömören: csak ajánlani tudom mind a kettőt, és mindegy, melyikkel kezdi az ember, az élmény megmarad, ez pedig elég ritka. Népszerű sorozat még a Dexter, ami könyvként indult, valamint egy másik HBO-s feldolgozás, a True Blood. A sorozatokat jobban szeretik az emberek, mert több idő van a könyv kidolgozására, nem is meglepő, hogy a könyvsorozatok filmileg is sorozattá lesznek.

A klasszikus irodalomról talán nem kell sokat beszélni. Büszkeség és balítélet, Odüsszeia, Hamlet... Feltételezem, hogy a mai diákság nagyon hálás a mozgókép létezésének, habár kissé zavaró lehet, hogy egyegy műből körülbelül tízféle feldolgozás készült, ha nem több. A Rómeó és Júliát jóval több, mint ötven mese, film, és más egyéb formájában dolgozták már fel, ami nem kevés.

Robin Hood is több filmet végiglovagolt, legutóbb komoly, véres csatákban küzdött, de az előző verzió Kevin Costnerrel jóval lightosabbra sikerült. Nekem ez a kedvencem, egyébként.

Ezeket a fent említetteket majdnem mindenki ismeri, gondolom. De abban nem vagyok biztos, hogy a legtöbben tudják, hogy a Die Hard sorozatot is papíron forgalmazták először. Pedig így van, Bruce Willis egyik legsikeresebb filmcsokra is könyv formájában kezdte, és csak később csaptak le rá az akcióéhes rendezők, hogy bepréseljék a kor lövöldözős-robbantós krimijei közé. Ügyes munkát végeztek, akárcsak a Cápa alkotói. A hatalmas, gyilkos állat és az ember közti küzdelem nem ismeretlen, a Moby Dick is valami ilyesmi, de a Cápa az azonos című regényből készült, tényleg cápáról és nem bálnáról szól. Ez a két film elég régi, ezért nem nagyon tudok nyilatkozni a még régebbi

könyvek népszerűségéről, de azt tudom, hogy a Tökéletes trükk sokkal közkedveltebb a Christian Bale és Hugh Jackman főszereplésével készült filmként, mint könyvként.

Elképesztő történet, szokás szerint remek színészi munka és rendezés, izgalmas sztori, ennél több nem kell egy jó filmhez. A könyv még nem akadt a kezem ügyébe, de ami késik, nem múlik.

A közeljövőben is lesznek olyan filmek, amiket érdemes lesz megnézni, sőt, most is játszanak adaptációkat a mozik. Anne Hathaway és Jim Sturgess főszereplésével az Egy nap című romantikus sztori nem csak a nőknek ajánlott, a Twilight negyedik részének első része viszont de, leginkább nőknek, azon belül is a fiatalabb korosztálynak (a mai napig nem tudtam megbocsájtani Katherine Hardwicknek, hogy úgy eltolta az első részt...) a heteken belül érkező Tinker, Taylor, Soldier, Spy viszont izgalmasabbnak és komolyabbnak ígérkezik, Gary Oldmannel a főszerepben.

Kicsiny országunk ráadásul most is otthonául szolgál egy regény megfilmesítésének. Brad Pitt Budapest utcáin és gyáraiban öli a zombikat, míg Angelina Jolie plázázik.

Bizony, ettől hangos minden, szó szerint: a World War Z egy zombiapokalipszist ír le egy riporter szemszögéből, ez a riporter Brad

FilmMagazin / 13

HÁTTÉR

Pitt. Állítólag jó kis könyv, de ha Brad Pitt elvállalta a főszerepet, akkor tényleg nem lehet olyan rossz.

Jövőre, és 2013-ban nem csak ezért, de előreláthatólag elözönlik majd a mozikat a boldog tinédzserek és fiatal felnőttek, köszönhetően a töméntelen beígért tiniregény megfilmesítésének, amiket bevallom, jómagam is figyelemmel kísérek. A legjobban várt ezek közül is az Éhezők Viadala, ami egy kicsit Legyek ura, egy kicsit Battle Royal, de sokkal érdekesebb a háttértörténete, és a könyv is nagyon jól meg van írva, nem csak tiniknek ajánlott. A főbb szerepekben az Oscar-díjra jelölt Jennifer Lawrence, Woody Harrelson, Liam Hemsworth és Josh Hutcherson található. Utóbbitól először kicsit megijedtem, de kiderült, hogy egyrészt már nem olyan kisfiú, mint

14 / FilmMagazin

amire emlékeztünk, másrészt létezik smink és konditerem. Az október végén megjelenő poszterek is csak olaj a tűzre, egyre izgatottabb minden rajongó, előreláthatólag egy nagyon jó feldolgozást fogunk kapni.

Stephenie Meyer sci-fije, A burok is feldolgozás alatt áll, erről egyelőre csak annyit tudni, hogy Saoirse Ronan lesz a főszereplő, ami számomra nem jó hír, mert bár jó színésznőnek tartom, soha az életben nem tudtam volna elképzelni a könyv hősnőjét olyannak, mint ő.

Kíváncsi vagyok, hogy ezt az amúgy nagyon jó, és nem nyálas regényt is úgy elrontják-e, mint az Alkonyatot.

Ha már vámpíroknál és vérállatoknál tartunk, akkor említsük meg a Shiver, azaz Borzongás címet viselő könyvet, ami egy telente farkassá változó fiú, és egy lány szerelméről

szól. Ezt is tervezik mozinak, de egyelőre még semmi konkrétat nem tudni, ami nagy kár. Nagyon szép történet, izgalmas és tanulságos, jó volna filmként is látni. Talán egy jó rendező irányítása alatt ismeretlen színészek volnának a legalkalmasabbak a szerepekre, elvégre az író is a semmiből bukkant elő, de majd kiderül, lesz-e egyáltalán film. A fantasytól nehéz elszakadni, mivel rettentő népszerű.

A Mortal Instruments, ami magyarra fordítva a Végzet Ereklyéi címet kapta, nem a vámpír-vérfarkasember háromszögre épít, abból van már elég. Itt egy összetettebb világ és egy bonyolultabb történet rajzolódik ki az olvasó előtt, de persze érzelmekből is akad bőven, amik ebben a trilógiában nem mindig nevezhetőek igazságosnak vagy tisztes-

ségesnek... Izgalmas sztori, amiből nagyon jó, látványos filmet lehet csinálni, reméljük, menni fog.

Nagyon, nagyon, tényleg nagyon sok adaptáció létezik, nincs az az ember, aki igazán átfogó képet alkothatna róla úgy, hogy ne hiányozzon senki, és mindenki úgy érezze, eleget olvasott vagy hallott a témáról, ezért, ahogy az elején mondtam, végül a személyes kedvencekről is szólnék pár szót. Ezeket azért szeretem annyira, mert viszonylagosan hűek az eredeti történethez úgy, hogy az nem ment a film kárára, megmaradt a hangulat, és filmileg is jó. Az első, és talán legrégebbi kedvencem a Végtelen történet. Olvastam is, láttam is, már nem tudom, melyiket előbb, de minden egyes alkalommal megfogott a mese komolysága és mondanivalója, már kicsiként is, nem is beszélve a mindenféle érdekes teremtményről, szörnyetegről (nekem köztudottan a szívem csücske a fantasy világa).

Klasszikusnak és elcsépeltnek tűnhet a jó és rossz közti kiéleződött harcoktól, de nem az. A főszereplő fiúra helyezett felelősség, az egyszerre két világban játszódó történet különlegessé teszi ezt a mesét, a vége pedig különösen megható.

Szerintem a Végtelen történetet minden korosztály élvezheti, bár a mindenféle folytatásról ne beszéljünk... Csak az eredeti, ősi film a kutyaszerű sárkánnyal, és gyurmából készült hegyekkel - az az igazi.

Egy másik örök favorit, aminek annyira tudom kívülről a szövegét, hogy bármilyen élethelyzetben képes vagyok idézni belőle egy mondatot, mindenkit megdöbbentve és megnevettetve ezzel, az természetesen a Gyűrűk Ura. Már azért "természetesen", mert nem említettem sehol máshol, márpedig az öszszesen majd' húsz Oscart nyert trilógia a filmtörténelem egyik legsikeresebb és legnépszerűbb adaptációjának számít. Tolkien epikus regénye sem egyszerű mese a jó és rossz közti ellentétekről, hanem egy új, árnyalt, kidolgozott, saját törvényeken alapuló világban játszódik soha nem látott lények és helyek színesítik, akikben mind van jó és gonosz. Éppen erről szól a Gyűrűk Ura. Ki képes legyőzni saját magát, ha a Hatalomról van szó, ki mer szembeszállni a világgal és önmagával, ha

az a biztos pusztulást jelentheti? A filmről egy rossz szava nem lehet az embernek, az alkotók mindent megtettek a tökéletes adaptálásért; remek színészeket emeltek ki a semmiből, csodálatos helyekre látogattak el a hitelességért, nem sajnálták az időt és a pénzt a tökéletességre.

Meg is lett az eredménye, a trilógia harmadik része 11 Oscar-díjat zsebelt be, és egyiket sem színész kapta, hanem maga a film. Ajánlott legalább egyszer mindenkinek végignéznie, annak is, aki nem szereti a "meséket", már csak azért is, mert gyakorlatilag már most filmtörténelem. Mondhatni alapmű, ráadásul hamarosan az előzménynek is tekinthető, szintén Tolkien-regényből készült A hobbit is elkészül.

Személy szerint ajánlom még filmben és könyvben, pontosabban képregényben a Watchment.

A moziváltozat elképesztően látványos, és szinte szó szerint megegyezik a képregénnyel, le a kalappal a fogatókönyvíró és rendező

előtt. Történetileg a végén változtattak egy kicsit, de szerintem el lehet nézni ezt is. Ez egy tökéletes adaptáció, a hangulat és a történet megmaradt olyannak, mint amilyen az eredeti. Rabul ejti az embert, ha képes eltekinteni a vértől és durvaságtól, mivel a Watchmennek is van üzenete az emberiségnek, csak meg kell emészteni. Amilyen gyerekesnek tűnhet a legelső pillantásra, éppen annyira komoly, és csak felnőtteknek ajánlott.

Sajnos, ahogy azt párszor már említettem, rengeteg jó és rossz adaptáció létezik, mindet felsorakoztatni itt lehetetlen, ráadásul vannak történetek, amiket több, mint száz (!) alkalommal filmesítettek már meg, és minden bizonnyal lesznek is még könyvek, amikhez többször hozzányúlnak rendezők. A világ már csak így működik, mindenki biztosra megy, amivel nincs is baj, sőt. Így egy nap akár öt könyvvel is végezhetsz... elvégre ki tud egy könyvet két óra alatt elolvasni?

FilmMagazin / 15

EHAVI PREMIEREK NOVEMBER 3.

Apró kis hazugságok

Made in Hollywood

A segítség

Tintin kalandjai 3D

NOVEMBER 10.

Éjfélkor Párizsban

A halálba táncoltatott leány

Halhatatlanok

Hogyan lopjunk felhőkarcolót

Tatsumi

16 / FilmMagazin

NOVEMBER 17.

Az adósság

Séraphine

Tomboy

Út a csillagok alatt El Camino a világ oltárától a világ végéig

Alkonyat: Hajnalhasadás - 1. rész

NOVEMBER 24.

Tengerre Franciák!

Santiago ’73 Válogatott gyilkosok

Testcsere

Az én Amerikám

Finánc a pácban

Karácsony Artúr

Minden, amit szerettem

FilmMagazin / 17

KRITIKA Aki

TINTIN KALANDJAI Ahogy az oldalamon ülő bordám ezt nagyon helyesen megállapította, mi voltunk az egyetlen balek házaspár, akik nem vittek magukkal gyereket.

Erre persze jó okunk volt, mert a gyermek bizonyos magatartásbeli problémák miatt nem érdemelte meg, hogy moziba menjen (egyes vélemények szerint azt sem, hogy huzamosabb ideig életben hagyjuk, hiába no, a hétköznapi családi élet nem egy Annapetigergő, akármennyire is próbálják velünk elhitetni az ellenkezőjét). Pedig a Tintin kimondottan gyerekfilm, nem is szívesen értekezek róla, mert az én cinikus és utálatos véleményem jelen esetben a legkevésbé sem számít. Akit érdekel, mi az, amit a Tintinben nem lehet szeretni, az olvasson tovább, akit meg nem érdekel, vigye el nyugodtan a kölköt a moziba, sok kárt nem fog vele okozni a bimbódzó pszichéjében. Írta: Kovácsné

18 / FilmMagazin

A történet vége nyitva hagyja az utat egy esetleges folytatásnak, már csak idő kérdése és hivatalosan is bejelentik.

E

gyszer volt, hol nem volt, volt egyszer a Tintin (Jamie Bell) és volt egy kutyája... és.... és ennél többet ne is mondjunk róla, nem érdekes. És akkor lőttek, robbantottak, üldözték egymást, összeszedték a kincseket az összes pályán, és mindenki nagyon boldog volt. Bővebben: három pergamen rejti az elrejtett kalózkincs titkát (gyűjtsd össze mind!). Sok múlik még a részeges Haddock kapitány (Andy Serkis) whiskygőzös családi emlékein, de azon is, sikerül-e a legyőzni a könyörtelen Vörös Rackham-et (Daniel Craig). Jó kis történet, pont annyira bonyolult, mint egy iniciálékkal díszített, mahagóniból faragott faék, és félreértés ne essék, ez nem is baj, ezek a mesék azok, melyeket gyermek és felnőtt egyaránt imád. A gyermek és a felnőtt hozzáállása ott kezd divergálni, hogy az előbbit tényleg nem nagyon érdekli, ki a főszereplő, amíg az futkos meg lődöz meg megfejti a rejtélyt, míg az utóbbit valószínűleg igen. (Illetve hadd helyesbítsek: a Kovács nevezetű felnőtt – ezen a ponton Peter Jacksonnal vállvetve -

azt az álláspontot képviseli, hogy Tintin pontosan annyi emberi érzelmet képvisel, amennyire egy 10-12 éves fiúnak szüksége van, nem köll annyit rinyálni. Vénségemre kezdem megérteni, miért is mennek a férfiak és nők egymás idegeire. De bezzeg mennyivel jobb az aszexuálisan szaporodó hamvas vincellérbogárnak.)

Tintinről tényleg semmit nem tudunk meg, de csupa nagybetűvel semmit.

A történet második percében már javában zajlott az izgalmas nyomozás, én meg csak néztem, hogy akkor most engem miért kéne érdekeljen a hatvanéves kamaszra hasonlító képződmény sorsa, mikor azt se tudom, ki fia borja, kizárólag a kutyájával hajlandó társalogni, és emberi kapcsolatai nyilvánvalóan nincsenek. Tintin és Milou véleményem szerint belepusztult az animálásba, nem mintha olyan sokat tudnék az eredeti képregényről, mert épp csak néhány oldalnyit láttam belőle annak idején, de ami a papíron simán elmegy, sőt, gondolatokat inspirál és felébreszti a bennünk rejlő kreatívot, az a vásznon nem feltétlenül műkszik.

VÉGRE TINTIN! A Tintin kalandjai 3D brüsszeli és párizsi díszbemutatóján egy majd harmincéves álom vált valóra: Peter Jackson álma. A film társalkotója nemrégiben azt nyilatkozta, ő még csupán reménykedett abban, hogy egyszer filmes lesz belőle, amikor 1983-ban először olvasta egy mozimagazinban: Steven Spielberg tervezi Tintin kalandjainak megfilmesítését. – Minden évben vártam, hogy mikor nézhetem már meg moziban Tintint – mondta a rendező-producer, aki maga is az ifjú kalandor nagy rajongója. – Mindig izgatottan böngésztem az év elejei összeállításokat, hogy abban az évben milyen bemutatók várhatóak. És mindig csalódtam, mert a beígért Tintin-film nem akart elkészülni. – Én gyorsan tudok történetet mesélni, de soká tart, mire nekidurálom magam – mentegetőzött erre Steven Spielberg, akinek az adta meg a végső lökést a Tintin kalandjai megrendezéséhez, hogy megismerkedett A Gyűrűk Ura-trilógia alkotójával.

Pedig az ismerkedésük nem a legkényelmesebb körülmények között zajlott. – Akkor találkoztam először Peter Jackson-nal, amikor átadtam neki az Oscar-díjat A király visszatér-ért – mondta Spielberg. – Jó fejnek tűnt, de akkor is kényelmetlen úgy elkezdeni egy barátságot, hogy közben 800 millióan néznek.

FilmMagazin / 19

KRITIKA

Érdekes módon a zombivölgy jelenség még a kisebbik baj. A „zombi -völgy” mifelénk az „uncanny valley” szakkifejezés családi szlengesített változata. Azt jelenti, hogy a kőkorszaki rajzfilmeknek is nagyon tud örülni az ember, meg a lélegzetelállító, teljesen élőszereplősnek tűnő gigaanimációknak is. Aminek nem tud örülni, az a kettő közti zombivölgy, melyet horrorisztikus arcmimikával kommunikáló hasbeszélő fabábuk népesítenek be (ennek nyilvánvaló következménye, hogy a gigaanimáció akkor lesz sikeres, ha főhősei állatok, játékok, vagy böszme nagy kék macskák). Tintin, a botoxkúrán lévő viaszbábu egyértelműen zombivölgyből szökött meg a szórakoztatásunkra, viszont esetében érvként hozható fel (vagy mentségként, ezt nem tudom), hogy az alkotók annyira igyekeztek hűek maradni az eredeti képregényhez, hogy végül is 3D-s figura helyett inkább felrajzolták Tintin arcvonásait egy bőrszínű lufira, és felfújták (meg ragasztottak rá hajat, meg ilyenek) teljes mértékben megtartva eredeti, azaz nem létező arcmimikáját. Spielberget idézve „A legfontosabb az volt, hogy tiszteletben tartsuk Hergé örökségét, olyan közel maradjunk az ő egyedi figuráihoz, amennyire csak

20 / FilmMagazin

lehetséges”. Tintinnel mégsem az arca a probléma, hanem a karakter teljes hiánya, de erről kicsit később.

Aki igazán borzalmasra sikeredett, az szegény Milou kutya. Mivel semmiféle élő vagy épp elhunyni készülő állatra nem emlékeztet, viszont karikatúrának meg éppen hogy túlságosan életszerű, az „ intelligens kiskutya” poénokat nem lehet pozicionálni. Akkor már inkább a Varázsceruza, vagy ha már itt tartunk, a Maszkban szereplő Milo, aki a film egyik felében kiválóan idomított Jack Russel terrier, a másik felében meg harsogva eltúlzott animáció, és mindkettőnek remek.

Egyébként azért érzem úgy, hogy talán-tán akár igazam is lehet, mert a körülöttünk ülő gyerekseregnek nagyon sok minden tetszett a filmben, de az elhangzó véleményekből ítélve az élőholt plüsskutya még vigaszágon sem jutott be az első húsz közé. Az eredeti képregényben Milo gondolkodik. Spielberg a gondolkodó ebet túlzásnak érezte, azt viszont szemlátomást nem érezte túlzásnak, hogy a blöki a keresztrejtvényt csak azért nem fejti nem fejti meg, mert nincs szembefordítható hüvelykujja, hogy megfogja a tollat. Mondom, szegény Milou kutya privát véleményem szerint

az évszázad animációs baklövése.

A film ott kezd érdekessé válni, mikor feltűnik az alkesz Haddock kapitány az ő tengerimedvesajt-szagú szájával és ártatlan kék szemeivel (olyannyira kék szemekkel méghozzá, hogy egészen a film végéig meg voltam győződve, hogy eredetileg ő volt Daniel Craig, aztán koppantam ám nagyot, mikor megláttam a stáblistát...). A detoxra érdemesült tengerész Tintinnel és Milouval ellentétben némi dobogó szívvel is rendelkezik, ő az, akinek története van, meg érzelmei (legalább kettő darab), meg az irodalomórákról oly jól ismert madáchi jellemfejlődése.

Nagy kár, hogy nem vele kezdődik a történet, hiszen voltaképp ő a főszereplő, az ő családi drámája és zaklatott élete áll a középpontban, melyhez Tintin csak asszisztál, biztosítva a fegyvereket, közlekedési eszközöket és a falrengető homlokra csapásokkal kísért „ráááájööötttttteeeem” biteket. Mivel az összes humoros rész is hozzá kötődik (mert Dupont és Dupond detektíveknek hiába adja a hangját a felülmúlhatatlan Nick Frost – Simon Pegg páros, egy-két aranyosabb poéntól eltekintve inkább a már száz éve is unalmas rendőrviccek szintjét hozzák), az alkotók szerencsére mertek elrugaszkodni az emberi arányoktól és tökéletes rajzfilmfigurát hoztak létre, függetlenül attól, mennyire bámulatosan életszerűen borzolja a szél az egyes szakállszőröket külön-külön.

A készítők arra törekedtek, hogy a film minden egyes kockája beleilljen a képregénybe.

Lehet, jobban jártunk volna, ha a filmet nem Steven Spielberg rendezi és Peter Jackson a produkálja, hanem fordítva (a máris biztosnak tekin-thető második részben egyébként pontosan ez lesz a helyzet).

Spielberg az egykori fenegyerek mintha kezdene kiöregedni (vagy húsz éve egyfolytában), míg Jackson, bár kétségtelenül hajlamos elragadtatni magát, ha kap egy csomó izgalmas, milliókba kerülő vizuáljátékszert, még őriz magában némi szimpatikus, ifjonti bohóságot.

A Tintin filmben vannak nagyon aranyos, sőt kimondottan szórakoztató, hogy túl messzire ne menjek, izgalmas részek. Nagyon ötletes a jelenet, mikor a veszettül dülöngélő hajón hőseinknek meg kell szerezni egy kulcsot, több szemtanú egybehangzó állítása szerint sikkantgatva kacarásztam, mikor a hidroplánnal leszállnak a sivatagban, és tetszett a toronydarukkal vívott párbaj is. Mégis, az film egészében valahogy ötlettelen volt, mint az olyan szóló, mikor valaki átszellemült arccal, repkedő hajjal, egy ujjal elgitározza a Börtön ablakábant, igaz azt olyan hangerővel, hogy 50 kilométerre is rezegnek az ablakok.

Pedig Spielberg nagy rajongója a Tintin képregényeknek, olyannyira, hogy Hergé, aki van Damme mellett szinte az egyetlen ismert belga importtermék (ha egy pillanatra megfeledkezünk a csokiról és a sörről) (de miért is tennénk ilyen marhaságot), szóval Hergé annak idején Spielbergre bízta szellemi gyermekének megfilmesítését. Igaz, ez még akkoriban volt, mikor Spileberg a kisujjából rázta ki a frigyládákat, meg az is igaz, hogy szegény Hergé azóta Szent Péter udvari festője lett.

Hergé gondolom úgy képzelte, hogy Spielberg minimum egy Indiana Jones-ot hoz ki Tintinből (én legalábbis tényleg ezt képzeltem), egy olyan figurát, aki ugyan kicsit okosabb és kicsit kevésbé férfias mint kedvenc hübelebalázs régészünk, de mindenképp szerethető. Ez valahogy nem jött össze.

Ami viszont összejött, és nyugodtan levehetjük az összes kalapunkat, az az Indiana Jones-os „világháború előtti meghatározhatatlan évek” retró világ. Az épületek, járművek, gépek és ruhák mindmind aprólékos gonddal, szemet gyönyörködtetően ki vannak dolgozva, nem hiába töltött a stáb hosszú hónapokat különböző európai és

TINTIN EURÓPAI KÖRÚTJA Egy mókás frizurájú srác meghódította Európát: két világvárosban egymás után tartották meg a Tintin kalandjai 3D világpremierjét.

A világraszóló ünnepség természetesen Brüsszelben, Tintin szülővárosában kezdődött, ahol nemcsak a belga uralkodóház tagja, a király lánya, Astrid hercegnő megjelenése emelte az est fényét, hanem az a hír is, hogy a film rendezőjét, Steven Spielberg-et a koronarend lovagjává ütötték. A kora délutáni premier szinte nemzeti ünnepé vált a belga fővárosban.

Vagy tízezernyi rajongó köszöntötte a megjelenő hírességeket, köztük meglepően sokan öltöztek Tintinnek vagy Haddock kapitánynak. A világ legegzotikusabb tájain vad veszélyekbe keveredő ifjú kalandor története néhány órával később Párizsban folytatódott: a díszvendégek egy direkt e célra átalakított Tintin-gyorsvonaton utaztak a francia fővárosba, ahol a Le Grand Rex Cinema előtt szintén hatalmas ünneplésben részesültek. Vasárnap a legelegánsabb premierek helyszínére, a londoni Leicester Squarerre érkeztek a filmesek. Az itteni gálapremieren ismét meghajolt Daniel Craig, Jamie Bell, Nick Frost, Simon Pegg, Steven Spielberg és Peter Jackson is. Az ünnepségsorozatot egy rendkívüli bejelentés tette még emlékezetesebbé: – Megszületett a döntés a Tintin második részének elkészítéséről – jelentette be Steven Spielberg. – A folytatás rendezője a mostani producer, Peter Jackson lesz, a forgatókönyv már készen áll. Tintin legalább olyan tartós hőse lesz a moziknak, mint Indiana Jones.

FilmMagazin / 21

KRITIKA .

>> LEHET, JOBBAN JÁRTUNK VOLNA, HA A FILMET NEM STEVEN SPIELBERG RENDEZI ÉS PETER JACKSON A PRODUKÁLJA, HANEM FORDÍTVA (A MÁRIS BIZTOSNAK TEKINTHETŐ MÁSODIK RÉSZBEN EGYÉBKÉNT PONTOSAN EZ LESZ A HELYZET). SPIELBERG AZ EGYKORI FENEGYEREK MINTHA KEZDENE KIÖREGEDNI (VAGY HÚSZ ÉVE EGYFOLYTÁBAN), MÍG JACKSON AZÉRT MÉG ŐRÍZ NÉMI FIATALKORI BOHÓSÁGOT. << afrikai helyszínek bejárásával, és véget nem érő ötleteléssel. A remek virtuális világban azoktól a bizonyos zombivölgyes nüanszoktól eltekintve remekül mozognak a figurák. Spielberg és Jackson egy új rendszernek köszönhetően már forgatás közben azonnal 3D-ben látták a végeredményt (ellentétben velem, mert sajnos pont nem volt 3D-s előadás abban az időpontban, mikor ráértem, de mint tudjuk, nem a 3D teszi a filmet, hanem én teszek a 3D-re). A fényvisszaverő plecsnikkel kiszögezett színészek egy tiszta, szürkefehér színpadon mozogtak, aminek a tetején rácsos mennyezetre akár 100 kamerát is felszereltek, amik

22 / FilmMagazin

képesek voltak 360 fokban lefedni minden mozgást, és az adatokat három dimenziós térben rögzítették.

Ezeken kívül még 8 HD videokamera fokozta a teljesítményt, ezek felvételeit később referenciaként használtak az animátorok, hogy meggyőződhessenek róla, hogy a színészek teljes arcmimikája átkerült digitális megfelelőikre. Az arcmimikát egyébként külön vették fel, sisakokba épített apró kamerákkal (amiktől már annak idején a Gollam is olyan vészterhesen bandzsított), tehát a színészeknek minden jelenetet legalább kétszer kellett eljátszani, egyszer a testmozgás, egyszer az arckifejezések kedvéért.

Semmiképp nem akarnám nagyon negatív felhangokkal zárni ezt az egészet, mert a Tintint alapvetően zabálták a gyerekek, és aki csak egy hatalmas vizuális fagylaltra vágyik, amit órákig nyalogathat a szemeivel (ez mennyire gusztustalanul hangzik...), az úgy fogja érezni, eljutott a Kánaánba. A film minden kockáján látszik a projektbe fektetett embertelen mennyiségű erőfeszítés, munka, és pénz. Valószínűleg éppen ezért lett az egész mozi egy icipicit embertelen, mintha ufók készítették volna, miután aprólékosan megfigyelték és számokba öntötték az emberiséget, épp csak a lényeget felejtve el. Tuti siker.

70% Stáblista Rendező: Steven Spielberg Eredeti hangok: Jamie Bell, Andy Serkis, Simon Pegg, Nick Frost Forgalmazó: InterCom Hazai premier időpontja: 2011. november 3.

KRITIKA

HOGYAN LOPJUNK FELHŐKARCOLÓT Bűbájos posztkommunista apoteózis. Írta: Kovácsné

E

lőször Kovács kezdett el arra panaszkodni, hogy rosszul alszik, gombócot érez a gyomrában, és néha minden ok nélkül legszívesebben mindenkit a elküldene a 3,14csába. Mivel Kovácsot reggelente csak húszperces cintányérszólóval lehet felébreszteni (de az első kávéig így is magázódunk, és ebben az időszakban néha ilyeneket kérdez tőlünk üveges szemekkel, hogy kik vagyunk és mit keresünk a parancsnoki hídon), harminc szilvás gombóctól én is éreznék egy harmincegyediket a gyomromban és amúgy is mindig mindenkit el szokott küldeni a csá szorzataiba, nem sokat foglalkoztam a dologgal, amíg az utóbbi hetekben egyszer csak arra lettem figyelmes,

24 / FilmMagazin

hogy pontosan ugyanilyen szimptómákat mutatok magam is. Aztán rájöttem, hogy ha baltát vágok a tévébe, mikor híreket mondanak, a tünetek enyhülnek. Drága megoldás, de megéri. Egyébként balta nélkül is megy, elég, ha sokat ismételgetem, hogy ha én ezt a rengeteg baromságot mind komolyan venném, réges-rég habzó szájjal makognék a banánfa tetején. Apropó, majd küldjetek fel ebédet. Ne banánt, azt már unom. Vagy tudjátok mit, inkább majd hívjatok le, ha már kiderült, mennyit, hova és miután fogok adózni jövőre, tehát majd úgy január elseje felé. Szóval valami ilyesmi lelkiállapotban indultam el moziba, és ezek után iszonyúan jól esett látnom egy olyan filmet, ami-

ben azon lehet röhögni, hogy a simlis gazdag g-cinek a kitartó kisemberek betartanak.

Josh Kovács (mi más... mintha annak idején csak a Kovács család költözött volna ki spontán Amerikába), szóval Ben Stiller a Torony nevű luxusbérház menedzsere és mindent tudó orákuluma. Jóban van a tetőlakásban élő milliárdos spekulánssal (Alan Alda), olyannyira, hogy az alkalmazottak teljes nyugdíjalapját rábízza, hogy fektesse be. Az meg nem is rest, befekteti a lóvét az utolsó fillérig a zsebébe. A személyzet (Casey Affleck, Stephen McKinley Henderson, Gabourey Sidibe, Michael Pena, stb.) csak akkor döbben rá, mekkora kókler volt az illető, mikor megjelenik

Most már biztos, hogy Eddie Murphy helyett Billy Crystal lesz az idei Oscar show házigazdája!

RENDEZŐI VÁLTOZAT A filmrajongók örömtáncot járnak, ha DVD-n hozzájutnak egy mozi rendezői változatához, és megkereshetik az apró kis különbségeket, amiktől a produkció igazán izgalmas lesz. Nos, a Hogyan lopjunk felhőkarcolót esetében ez az összehasonlítás elmarad majd, mert a mozikba eleve a rendezői változat kerül. A film tesztvetítésein ugyanis kiderült, hogy egyetlen kockát sem kell változtatni, mert a közönség úgy szereti ezt az akcióvígjátékot, ahogy van. A rendező, Brett Ratner egyébként azon kevés hollywoodi tényező egyike, akiknek megadatott a végső vágás joga, azaz a producerek nem szólhatnak bele, milyen legyen a film. Ratner nem a szép szeméért részesült ebben a kiváltságban, hanem azért, mert néhány év alatt féltucatnyi produkcióval több mint másfél milliárd dolláros összbevételt termelt, így feltételezik róla, hogy tud valamit. A jeles alkotónak csupán egy szívfájdalma volt: mivel úgy szólt a megállapodás, hogy a film nem lesz durván korhatáros, Eddie Murphy néhány kacskaringós káromkodását ki kellett vágnia, pedig volt köztük olyan, aminek hallatán még neki is elkerekedett a szeme.

Denham FBI ügynök (Téa Leoni) és letartóztatja. A személyzet bosszút esküszik, és egy becsődölt bróker (Matthew Broderick) meg a helyi kisstílű bűnöző (Eddie Murhpy) közreműködésével végre is hajtják a ravasz tervet.

Ezek az amerikaiak aztán nem haboznak meglovagolni az aktualitást. Már a Nicolas Cage is milyen férfiasan mentette a népeket az ikertornyokban, itt meg lám, hogy valagba rúgta a Ben Stiller a Bernie Madoffot. Nálunk ugyan ki merészelne ilyesmivel próbálkozni (és ha merészelne is, ki a bánat tenné ki annak az idegeit, hogy dramatizált formában még egyszer megtekintse... no de hagyjuk). Most az egyszer még az sem zavart annyira –

pedig egyébként szokott - amikor bánkódik a szegény afroamerikai londiner bácsi, hogy aszondja „a nyugdíjamból elmentem volna az asszonnyal világ körüli útra” én meg csak néztem fel az ülésből a nagy színes álomkabátra, hogy „Mi van ????”

A munkásosztály igenis nyomja csak le a rohadt kapitalistát, na. Jaj, de nem ám, hogy a bányász vagy az őstermelő a gyárost meg a földbirtokost, ugyan. Hol élünk, elvtárs, látszik, hogy maga is a Dicsőséges 133 napon barnult le utoljára. A mai kisember tipikusan az, akinek olyan munkája hallatán elsőre hihetetlennek tűnik, hogy efféle fizetett elfoglaltság egyáltalán létezhet. A tipikus népsanyargató sem gyárat irányít,

hanem befektetési tanácsadó. De ha esetleg a hasunkat fognánk a röhögéstől, hogy „vázze, ajtónyitogató a luxustársasházban, nem hiszem el”, nyugodtan belegondolhatunk, mennyivel van nagyobb szükség a telefontartót tartó rózsaszín poliuretán kismalac reklámkampányának kidolgozójára, az ennek megvásárlásához szükséges hitel feltételeit magyarázó nyakkendősre, vagy ha már itt tartunk, arra, aki az ehhez nélkülözhetetlen dokumentumokat fordítja ékesebbről ékesebb nyelvekre, miközben huszadrangú baromságokról pöncög filmkritikákat lelkesen. (Tessék, megint itt a csomó a gyomorban, megyek is vissza a banánfámra habzani.) Ezért tudtam szeretni ezt a filmet, az ő ösz-

FilmMagazin / 25

KRITIKA >> A HOGYAN

LOPJUNK FELHŐKARCOLÓT MÉG EBBEN A KOTYVALÉKOS FORMÁBAN IS AZ, AMINEK SZÁNTÁK: SZÓRAKOZTATÓ. IGAZI TISZTES IPAROS MUNKA, AMI AKÁR NEGATÍV JELZŐ IS LEHETNE, CSAK ÉPP MANAPSÁG MÁR AZ IGAZI TISZTES IPAROS MUNKÁVAL NEM IS LEHET OLYAN GYAKRAN TALÁLKOZNI. << szes nyilvánvaló hibájával együtt.

Amiért olyan abszurd, hogy az mármár valódi. Az ember csak addig mondja azt, hogy „ja persze, mert a simlis tőzsdekufár biztos tételesen felírja egy jegyzetfüzetbe, hogy kit mikor és mennyivel vert át”, amíg eszébe nem jut Eszehagyó Miklós notesza. Vagy az a rengeteg nyilvánvaló füllentésecskécske, amit a mindenkori politikus elpotyogtat maga után a járdán, pedig egészen biztosan tudja, hogy mindig vannak lelkes önkéntesek, akik nejlonzacskóba gyűjtik az ilyesmit, hogy utána felmutassák a nagyérdeműnek...

(Jó, tudom, tudom, banánfa.)

Pedig de hát azért úgy egyébként voltak problémáim az alkotással.

Nem a színészekkel, mert a felhőkarcolós marhaság felkerült azon filmek listájára, amelyekben Eddie Murphyt, illetve Ben Stillert szeretni tudtam (akik kimeredő szemmel várják a rejtvény megoldását: a listán a Fergeteges forgatás és a Trópusi vihar szerepel még, és slussz).

26 / FilmMagazin

Matthew Broderick véleményem szerint egy méltatlanul el nem ismert, és immár sajnos eléggé idős ifjú titán, Casey Affleck meg egyenesen remek, még akkor is, ha ezt a jelzőt egyébként mondjuk a Hamletet alakító színészóriásokra szokás használni. Mint amilyen pl. Alan Alda, bár nem tudom, ő speciel játszotta-e valaha Hamletet.

Egyszóval a színészekkel nem volt gond, viszont az egész film langyoskás, függetlenül attól, hogy milyen jókat hahotáztam én vadidegen emberekkel karöltve a nézőtéren (ha esetleg nem említettem volna, az egyedül moziba menés szánalmassága még sajtóvetítés esetében is felér a hajnal hatkor magányosan bedobott féldekás vodkáéval). Ha egy kicsit szorosabbra veszik a tempót és még több (még ötletesebb) poént tesznek bele, vagy mernek egy kicsit nagyobbat és komolyabbat mondani a sok kuncogás közt... De hát mégiscsak egy olyan rendezőről beszélünk, aki a

Eddie Murphy hosszú idő múlva teljesít ismét vállalhatóan a nagyvásznon. Ideje volt már!

Csúcsformában sorozattal írta be magát a filmtörténelem halhatatlan nagyjai közé. Ja meg azzal, hogy idén ő lesz az Oscar gála producere, ami szerintem önmagában is minősíti valakinek az élethez vett általános hozzáállását. (Oppárdon.

Lapzártakor jött a hír, hogy mégsem ő lesz a producer, mert egyenes adásban buzizott. Szépen vagyunk.). Minden adott volt, ami a könnyű műfaj igazán zseniális alkotásaihoz csak kellhet, karakterek, poénok, akció, kellően felhígított és bolondbiztos társadalmi mondanivaló, csak épp a hozzávalók inkább összekeverve vannak a végtermékben, mint felrázva. A rablás nem elég intelligens (de azt is mondhatnám, hogy szégyellje magát, aki ennél jobbat és összeszedettebbet nem tudott kitalálni olyan minták ismeretében, mint az Ocean’s eleven és társai). Eddie Murphy sokkal

viccesebb is tudott volna lenni, ha több időt és poént kap, és a szegény elnyomottakat sokkal jobban is tudtam volna sajnálni, ha inkább a szociális kontextust kapargatják a viszonylag vontatott bevezető fél óra helyett. A magyar szöveg viszont mindent vitt. Bevallom, én egészen addig bizonytalan voltam a film megítélését illetően, míg el nem hangzott az ominózus párbeszéd Murphy és Stiller közt: „Emlékszel, mikor az óvodában azt játszottuk, hogy te vagy Rahan a Tűzhajú, én meg a doktor Justice?”Doktor Justice, ejtsd ahogy írom, ahogy minden magára valamit is adó mai negyvenes ejti, nyelvi képzettségétől függetlenül.

Nekem nagyjából 5 percbe került, mire kikászálódtam a szék alól, és még most, gépelés közben is elkapott a röhögés. Zseniális. Akkor is ha rétegpoén, meg akkor is, ha évszázadok óta dúl a szakmai vita azon, mennyire lehet amerikai filmek szinkronjában színmagyar poénokat elsütni.

A Hogyan lopjunk felhőkarcolót még ebben a kotyvalékos formában is az, aminek szánták: szórakoztató.

Igazi tisztes iparos munka, ami akár negatív jelző is lehetne, csak épp manapság már az igazi tisztes iparos munkával nem is lehet olyan gyakran találkozni.

80% Stáblista Rendező: Brett Ratner Főszereplők: Ben Stiller, Eddie Murphy, Matthew Broderick Forgalmazó: UIP - Duna Film Hazai premier időpontja: 2011. november 10.

FilmMagazin / 27

KRITIKA

ÉFJFÉLKOR PÁRIZSBAN Woody Allen Párizsba látogat. Írta: Sanya08

F

inom jazz-muzsika kúszik be a hallójáratunkba. Párizs képeit nézegetjük, mintha csak a legjobb útifilmből lennének részletek. Eiffel-torony, Párizs utcái nappal, éjjel, háztetők, beszélgető emberek. Woody Allen legújabb filmjének első képsorait szemléljük. Főcím következik. Alatta Owen Wilson áradozik a városról és arról, mennyire szeretné, ha esne az eső. Menyasszonya ellenzi ezt az ötletét. Megérkeztek Párizsba, a szerelmesek városába, a legromantikusabb helyre, tele ellentmondásokkal a kapcsolatukat illetően.

A Mester ezúttal sem hazudtolta meg magát, magához száz százalékos hűséggel készített egy filmet, ezúttal a könnyedebb fajtából. Gil

28 / FilmMagazin

egy alkotói válságban szenvedő hollywood-i forgatókönyvíró, aki nincsen megelégedve azzal, amit jelenleg csinál. Szeretne többet elérni művészi értelemben, regényt akar írni, csakhogy a problémája az, hogy nincsen ihlet. Valósággal bele van szerelmesedve Párizsnak a húszas éveibe, amikor Hemingway volt a sztár. Javíthatatlan romantikus ez a figura, csak úgy, mint sokan még rajta kívül, akik nem elégedettek azzal ami adatott nekik, nincsenek megelégedve a korral amely szülte őket, nosztalgiára hajlamosak és szentül meg vannak győződve arról, hogy ha korábban születnek, boldogabbak lehetnének. Hősünk egy éjszakai séta során, ahogyan az óra éjfélt üt, hirtelen a húszas években

találja magát. Egy régi kocsi gördül elé, benne emberek, akik partizni invitálják őt. Elmegy. A partin megismerkedik egy fickóval, akinek a neve Scott Fitzgerald. Nejével, Zeldával. Gil pedig alig hisz a szemének.

Teljes meglepettséggel szemléli a körülötte zajló életet, majd elfogadja azt a makacs tényt, hogy időutazott, és beleveti magát Párizs forgatagába. Míg Woody Allen előző filmje, a Férfit látok álmaidban egy komor hangvételű, fanyar humorú alkotás volt frusztráló végkifejlettel, addig az Éjfélkor Párizsban egy tipikus, ízigvérig romantikus alkotás, amiben találkozhatunk a Mester által kedvelt védjegyekkel. Alkotói válságban szenvedő hős, akinek megromlott a kapcsolata a párjával. Intelligens

Woody Allen következő filmjéhez (Nero Fiddled) sikerült megnyernie két fiatal sztárt, Ellen Page-et és Jesse Eisenberget.

dialógusok. Irodalom. Művészet.

Egyszerű, cseppet sem hivalkodó, ámde mégis szép és elegáns operatőri munka. Allen-t ezúttal Owen Wilson alakítja, aki szinte teljes egészében átvette a színész/rendező gesztusait, és beszédstílusát (esküszöm, voltak pillanatok, amikor kiköpött olyan hangja volt mint Woody-nak). Szerintem remek alakítást nyújt, főként annak fényében, hogy Wilsont általában nem szokták színészként dicsérni, leginkább langymeleg komédiákban szerepel, amellett hogy depresszív viselkedést folytat.

A film legnagyszerűbb pillanatai többek között azok a jelenetek, amikor a kor nagyjai kerülnek terítékre.

Találkozhatunk Hemingway-jel,

Fitzgeraldékkal és magával Picassoval is. Hemingway egyébként a dolgozat egyik legjobb alakja, az ő monológjai (főként a halálfélelemszerelmeskedés monológ) a film csúcspontjai, és akkor még egy szót se szóltam Adrien Brody egyetlen jelenetéről, melyben Dalit játsza.

Zseniális cameo, amitől garantáltan jobb kedvre derül az emberfia. Marion Cotillard pedig, aki főhősünk múzsáját alakítja, egy másodperc töredéke alatt képes arra, hogy belészeressünk. A zene is klasszikus Allen, jazz és hasonló nyalánkságok, Cole Porter hangja olvasztja a szívünket, szóval semmi új, de mégis… Nagyon jó érzés ilyen filmet nézni a multiplexben, a sok harsány, hangos, digitalizált alkotások tömke-

lege között. Woody Allen úgy tűnik sose fog megváltozni, ezért pedig nem is lehet rá haragudni.

Hogy miként helyezkedik el minőségét tekintve a többi filmjéhez képest? Azt mondom, egész szép helyezést ér el. Úgy értem, ha tetszett a Vicky Cristina Barcelona, akkor ezt is szeretni fogod, bár én talán előbbit részesítem előnyben. Persze ez a véleményem még változhat, mert biztosra veszem, hogy nem most láttam utoljára Párizst, de jelenleg ezt mondom, Barcelona egy fokkal jobb. Talán azért, mert a film fő tanulságát (tanulj meg élni a saját korodban), kissé szájbarágósan van előadva. De ez kis hiba. Ez még nem sokat von le az értékéből a dolgozatnak. Így is az év egyik legkellemesebb moziélménye, mert lehetőséget biztosít arra, hogy őszinte, széles mosollyal álljunk fel az ülésből és menjünk ki a teremből. Könynyed hangvételű feelgood-mozi ez a javából, olyan alkotás, amilyet csak Woody Allen képes csinálni.

80% Stáblista Rendező: Woody Allen Főszereplők: Owen Wilson, Rachel McAdams, Marion Cotillard Forgalmazó: Budapest Film Hazai premier időpontja: 2011. november 10.

FilmMagazin / 29

KRITIKA

A SEGÍTSÉG Nem minden fekete és fehér. Írta: Vampka

N

em tudom, hogy van vele a többség, de az utóbbi időben eluralkodott rajtam az akcióéhség, úgyhogy egymás után néztem a vérfröccsöket és robbanásokat… Most azonban jól esett megállni egy kicsit, és békésen végignézni egy olyan filmet, amiben az érzel-

30 / FilmMagazin

mek és a valóság játsszák a főszerepet. A segítség ugyanis nagyon komoly témát boncolgat, ahol ugyanúgy megvan az erőszak és a dráma, mint egy huszadrangú akciófilmben, csak épp itt, ha kilépsz a moziból, nem felejted el, mit is meséltek neked több mint két órán át.

A világsikernek számító bestsellerből készült, 60-as években játszódó film alapját két nő alkotja: Skeeter, a nemrég végzett egyetemista, aki eltökéli, hogy belőle újságíró lesz; valamint Aibileen, Skeeter egy barátjának fekete bőrű bejárónője.

Skeeter roppant makacs, és nagyon kitartó, ezért az sem töri le különösebben, mikor első munkahelyén leültetik a sarokba, hogy rövid, házvezetésről szóló cikkeket írjon (még akkor se, ha gőze sincs a házvezetésről). Úgy gondolja, Aibileen talán tud neki segíteni. Csak hogy a cseppet elvarázsolt fiatal lány ekkor szembesül először a színes bőrű és fehér ember közti szakadékkal.

Aibileen nem szívesen segít neki, és munkáltatói sem repesnek az örömtől, hogy Skeeter egy "feketével" diskurál mindenféléről, ezért Aibileen hamar rövidre zárja a témát, és elfordul a lelkes újságírótól. Senki sem sejti, hogy a kemény elzárkózás, és a nyilvánvaló rasszizmus az

Emma Stone kisebb nagyobb szerepek után végül a Zombieland című horror - komédiával futott be, azóta pedig szárnyal a karrierje.

érzékeny lelkű, önfejű Skeeternek csak ötletet ad: felháborodásában és nagy felbuzdulásában elhatározza, hogy megírja Aibileen és hasonló sorsú társai történetét. Tudja, hogy nem lesz könnyű, mivel egyrészt Aibileen és a többi fekete nő és férfi nagyon nehezen nyílik meg egy fehér lánynak, és mesél őszintén, arról nem is beszélve, hogy miféle céllal faggatja őket, Másodszor pedig nem csak a bejárónők nem hajlandóak beszélni, de érthető módon, a sok családi dráma és titok lelepleződésétől a munkáltatók is félnek, akinek nagy része embertelenül bánik a házvezetővel, kertészszel, és mindenkivel, aki neki dolgozik, pluszban még csak nem is fehér. A makacskodás és kitartás viszont meghozza az eredményét, Skeeter ezzel pedig olyan lavinát indít el, amit senki sem láthatott előre - sem a legrosszabb, sem a legszebb álmaiban.

Ritka, hogy ilyen jelzőket nyugodt szívvel aggassak egy filmre, de A segítség kifejezetten bájos és kedves film, és még nem esik súlyosan a hatásvadász kategóriába. A színészek, és általuk a szereplők nagy része megmozgat az emberben valamit, ennek köszönhetően van, akit azonnal megváltanál a keserű életéből, másokat meg nyugodt szívvel

felpofoznál maradiságuk és embertelenségük miatt. Emma Stone alakítja az ambiciózus lányt, Skeetert. Én először fel sem ismertem ezekkel a loknikkal (bár mondjuk nem vagyok oda a filmjeiért, miért ismerném meg? A segítség most kivétel), és szerintem elég csúnyácska, de nem ez a fontos: a színészi játéka kifogástalan, Skeeter varázslatos személyiség, igazi jó lélek, lendületes és kitartó, az ember szívesen lenne olyan, mint ő. Aibileen - akit Viola Davis játszik, és kinéz neki egy-két díj, ez biztos - ezzel szemben higgadt, kissé fásult, beletörődött személy, akinek az életét, mint állóvizet kavarja fel Skeeter. Nagyon valószínű, hogy az idei Oscar-gálán mind a film, mind a színészek neve fel fog bukkanni, már csak azért is, mert egyik-másik karakter annyira életszerűre sikerült, hogy nem lehetett eldönteni róla, szeressem vagy ne, túl árnyalt, túl összetett volt ahhoz. Nem csak a főszereplők voltak magával ragadóak, de a rengeteg, különböző személyiségű és hátterű mellékszereplőnek is jár az elismerés. Színesebbé, emberibbé tették a történetet, ők voltak a mérleg nyelve, ők tartották vissza a filmet attól, hogy elmerüljön a túlzott drámaiság mocsarában, mert A segítség nem csak elgondolkoztató, hanem szóra-

csak elgondolkoztató, hanem szórakoztató is. A zenék gyönyörűek, és sosem feleslegesek; a viccek megnevettetnek, de csak kellemesen felfrissítik a komoly, leülepedett légkört; a ruhák, házak, berendezések és udvarok teljesen hiteles képet festenek az adott évekről. Engem ugyan könnyekig nem hatott meg, de aki ismer, az tudja, hogy azt nálam elég nehéz elérni, viszont komolyan felháborított benne pár dolog, és nagyon örülök, hogy azoknak az időknek vége. Talán. Összességében tehát érdemes megnézni már most, hogy a díjosztáskor elmondhasd: én már láttam. És tényleg nagyon jó.

80% Stáblista Rendező: Tate Taylor Főszereplők: Emma Stone, Viola Davis, Bryce Dallas Howard Forgalmazó: Fórum Hungary Hazai premier időpontja: 2011. november 3,

FilmMagazin / 31

KRITIKA

MADE IN HOLLYWOOD Kiégve. Írta: Sanya08

S

ofia Coppola rendezőnő az Elveszett jelentés című filmmel szerzett magának igazi hírnevet és elismerést, amit azóta rendre le-lebont minden egyes filmjével. Első filmje, az Öngyilkos szüzek szintén egy szakmailag elismert mű volt, ami lehetőséget adott neki, hogy valami nagyobbat csináljon, nemzetközileg jobban elismert színészekkel. Így készülhetett el az imént említett dolgozat Bill Murray (aki élete egyik legjobb alakítását nyújtotta) és Scarlett Johansson (szintúgy elmondható hogy emlékezeteset játszott) főszereplésével.

Mindezek után készített egy filmet Kirsten Dunst-tal (Marie Antoinette),

32 / FilmMagazin

mely a hozzáértők szerint csak egy üres videoklip. 2010-ben pedig újra dobott egy csontot, amin lehet rágódni. Ezúttal egy sokkal rágósabbat, amit a közönség és a kritikusok egyaránt helyből ki is köptek, mondván hogy ez már tényleg emészthetetlen. Hová tűnhetett az a tehetséges ifjú rendező asszony, aki Bill Murray-ből olyan fantasztikus performanszot varázsolt elő? Hová tűnt az a hölgy, aki Tokio utcáit és az elveszettség érzését olyan hitelesen és remekül megragadta? Új filmje gyakorlatilag majdnem ugyanazt a témát célozza meg, mely az Elveszett jelentés. Itt is egy színész áll a középpontban, aki telje-

sen megcsömörlik a hollywood-i, dorbézoló, örömöket nagykanállal habzsoló élettől. Kiégés. Lelki válság. Önmagunk keresése. Mindez egy fiatal lány segítségével (Elle Fanning, aki a Stephen Dorff által játszott színész lányát alakítja). Láttuk már. Ismerjük a történetet.

A Made in Hollywood – ahogyan a kritikusok is leszögezték már előttem – valóban nem egy könnyű darab. Formai jegyei az előző filmjeihez képest sokkal letisztultabbak, olyan, mintha csak maga a csont maradt volna, a váz, mintha az öszszes hús le lett volna róla zabálva mások által. Nyilvánvaló rendezői akarat, hogy így nézzen ki. Nyilván-

A Somewhere címet a hazai forgalmazó Made in Hollywoodra változtatta… aki érti miért pont erre, azt kérjük írja meg nekünk emailben.

ELLE FANNING Sok filmben láthattad már, hiszen szerepelt a A titkos ajtóban, az Oviapuban, a Bábelben és a Benjamin Button különös életében, legutóbb pedig a Super 8-ban. Nemsokára olyan hírességekkel fog szerepelni a vásznon, mint Matt Damon, Ben Chaplin, Val Kilmer és Scarlett Johansson. Elmondhatja magáról, hogy együtt dolgozott Francis Ford Coppolával. valóan Coppola nem kívánt egy teljes mértékben közönségbarát filmet alkotni, nem próbálta meg lemásolni és utánozni kultuszfilmjét, hanem csupán a vázat fogta és egy letisztultabb darabot forgatott. Ez a letisztultság a filmen mindvégig ott van, levakarhatatlanul, a hangulat és az atmoszféra, a helyszínek és a dialógusok szűkre szabása mind a főszereplőlelkének belsejét hivatottak megidézni. Stephen Dorff színész (akire én legutóbb a Penge első részében figyeltem fel) itt totálisan merev, kifejezéstelen arccal játssza végig a filmet, tekintetére mindvégig kiül az a bizonyos érzés, ami előbb vagy utóbb mindenkit utolér (vagy

nem, ha szerencsés az ember és boldog életet él). Hétköznapjai annak ellenére hogy telve vannak ilyen -olyan forró kalandokkal, sajtókonferenciákra jár és díjátadóra, mégis teljesen üres életet él, erre pedig akkor döbben rá, mikor kislányával együtt tölt néhány napot. Sokan unalmasnak fogják titulálni ezt a filmet. Sokan felállnak a moziban és kimennek a feléről, mert értetlenül bámulják csak a csendes, meditatív képeket a vásznon. Lesznek páran akik öncélú művészkedésnek látják majd. De az igazság az, hogy a Somewhere igenis egy érett munka Sofia Coppolától. Nem olyan üdítően szórakoztató és melankolikus

mint Bill Murray és Scarlett tévelygései Tokióban, annál sokkal keserűbb életképet szemléltet. Stilárisan lepusztult dolgozat, aminek egyetlen hibája talán, hogy ugyanolyan hideg és távolságtartó mint főszereplője.

Mégis értékeltem ezt a filmet, pont a stílusa miatt, pont amiatt a dolgok miatt amiket utáltak benne a többiek. A rideg atmoszféra, a kilátástalanság érzete és a kitűnő, akár szimbolikusnak is mondható vége jelenet miatt.

75% Stáblista Rendező: Sophia Coppola Főszereplők: Stephen Dorff, Elle Fanning, Michelle Monaghan Forgalmazó: Szuez Film KFT. Hazai premier időpontja: 2011. november 3.

FilmMagazin / 33

KRITIKA

AZ ADÓSSÁG A Ha-Hov (Az adósság) című izraeli filmet 2007-es bemutatása után az Izraeli Filmakadémia négy díjára jelölték. Nagyon érdekes és megfogó a történet. Írta: hozbi

A

Ha-Hov (Az adósság) című izraeli filmet 2007-es bemutatása után az Izraeli Filmakadémia négy díjára jelölték. Eitan Evan producer szerint ezt a remekművet azért sikerült számos országban forgalmazni, mert „rendkívül izgalmas a thrillerszerű történet, amelynek hősei az izraeli titkosszolgálat, a Moszad ügynökei. A Moszad a világ egyik legjobb kém- és hírszerző szervezete, a produkció pedig hitelesen ábrázolja tevékenységét". Eduardo Rossof producer fejébe szöget ütött a gondolat, hogy a filmből érdemes lenne angol nyelvű átalakítást készíteni, mert igen izgalmas a két idősíkban játszódó történet. Fél évvel később megmutatták a forgatókönyvet John Madden Oscar-jelölt rendezőnek (A szerelmes Shakespeare), aki igent mondott, és nagyon tetszett neki a

34 / FilmMagazin

Michel Caine jövőre A Sötét Lovag - Felemelkedés című filmben lesz látható, természetesen Alfred szerepében.

HA HELLEN MIRRENT LEÜTIK, NEM TUD FÖLKELNI Soha nem késő valami újba belefogni. Ez Helen Mirren művészi hitvallása, az Oscar-díjas színésznő ezért vállalt 66 évesen akciójelenetet Az adósság című filmben. Életében először küzdött a kamerák előtt, ráadásul az izraeli krav maga stílusában, amely az egyik legbrutálisabb harcművészet. - Még életemben ilyen jól nem szórakoztam! - nevet a színésznő. Geriátriai harcnak neveztem el a küzdelmet: a partnerem is hatvan fölötti volt, ezért ha leterítettük egymást, egyikünk sem tudott magától fölkelni. A történet szerint élethalálharcot vívtunk pontosan begyakorolt koreográfia szerint, de azonnal kiderült, hogy legnagyobb közös ellenségünk a gravitáció. Volt egy asszisztens, aki mindig fölsegített minket, és nagyon becsültem benne, hogy egyszer sem röhögte el magát, pedig nem semmi lehettünk mint két nyugdíjas harcos.

a forgatókönyv. A film által betekintést kaphatunk a régi rendszerbe és az akkori életekbe. Bepillantást nyerhettünk, hogy hogyan és milyen körülmények között éltek az emberek a hétköznapi és olykor az éppenséggel mindennapinak nem mondható életüket. A jelenetek Magyarországon játszódnak, ezáltal annak, aki jártas Budapesten, sok ismerős rész tárul a szeme elé.

Megjelennek a régi villamosok, az adott időre jellemző autók, mentők...

A színészek remek alakításainak lehetünk szemtanúi. Na de most térjünk rá magára a filmre, 1965-ben játszódik, adott három kiküldetésben lévő Moszad ügynök. A történet, a végén kezdődik. Megismerjük a szereplőket a mostani, jelenkori életükben Davidet (Ciarán Hinds), Stefant (Tom Wilkinson) és Rachel Singert (Helen Mirren). Hogyan és mit csinálnak napjainkban, kik a családjuk.

Milyen lelki terhet cipelnek, és mennyire zárkózottak. Eltelt harminc év, és a visszaemlékezéseikből kezd összeállni a kép, hogy valójában mi is történt a szereplőinkkel. Feladatuk egy háborús bűnös elfogása, hazájába vitele, és az ottani hatóságnak a kezére juttatása.

Az ügynökök két gyakorlott férfi / a fiatal David (Sam Worthington) és Stefan (Marton Csokas) /, akik már

több éles bevetésen voltak, és egy újonc, Rachel Singer (Jessica Chastain), aki „feketeöves főzőmester". Stefan az erőt, a férfiasságot és a léha életet kedvelő, de a munkáját maximálisan tejesítő embert testesít meg. David személyében a visszafogott az életét csak a bosszúnak szentelő, nagyon érzelmes ember talál bemutatásra. Az ifjú hölgy csinos, vagány, gondoskodó, és az első éles akcióját tejesítő szerepkörben jelenik meg a szemünk előtt.

Kifejezetten ezért a szerepért több hónapig tanult krav magázni, így kaszkadőr nélkül csinálta meg a jeleneteit. A tömeggyilkos nőgyógyász szerepét Dieter Vogel (Jesper Christensen) játszotta el. És vajon, hogyan kapták el, milyen cselhez folyamodtak, és mit kellett ezért átélnie a női főszereplőnek? Az elrablása után vonattal szerették volna átmenekíteni Nyugat-Berlinbe KeletBerlinből (Budapestről), hogy átadják a hatóságnak és megkapja a méltó büntetését. De ez nem sikerült, így több hónapos együttélés következett, a náci és a beépített emberek között, ez sok nehézséggel és akadályokkal járt együtt. A faji eltérésekre, a bántalmazásokra és a szerelembe is bepillantást nyerhetünk. A gyilkost, Vogelt megölik. Az együttlétnek gyümölcse is lesz. De

most, harminc évvel később felbukkan egy férfi Ukrajnában, aki azt állítja magáról, hogy ő az a náci.

Vajon igaz ez? Az egyik egykori ügynök beépül, hogy kiderítse az igazságot… A szerelemmel ellentétben áll a gazdagság és a hírnév. De az a kérdés, hogy megéri-e ez, illetve meddig éri meg? Ilyen, és még ehhez hasonló kérdések fogalmazódnak meg a nézőbe, de a legvégén választ kapunk a kérdéseinkre.

Nagyon ajánlom a filmet akciódús, elgondolkodtató és megfogó.

95% Stáblista Rendező: John Madden Főszereplők: Sam Worthington, Helen Mirren, Tom Wilkinson Forgalmazó: UIP - Duna Film Hazai premier időpontja: 2011. november 17.

FilmMagazin / 35

KRITIKA

A GUARDISTA Gleeson egyszemélyes show-ja. Írta: Sanya08

M

indig hálás dolog egy színész számára, ha egy ellenszenves fickót kell alakítania, aki kívül esik a periférián, aki káromkodik, vedel, és rasszista megjegyzéseket tesz. Ez bejött Nicolas Cage-nek is nemrégiben, amikor egy mocskos zsarut alakított, és bejött most Brendan Gleeson-nak is.

36 / FilmMagazin

Egy színésznek kihívás szokott lenni az is, ha olyan karaktert formál meg, amilyet eddig pályafutása során nem igazán, olyankor szokott az lenni, hogy vagy nagyon mellétrafál, vagy teljes mértékben beletalál és megtölti a figurát egy olyan plusszal, ami hatalmasat dob a kész alkotáson. Ha pedig maga az alkotás is

említésre méltó, ügyes és okos munka, akkor mondhatjuk azt, hogy helyben vagyunk, valami értékes született. Mindjárt elmondom, mi a helyzet a Guardista című filmmel, de előtte tisztázzuk le, hogy miről is szól. Egyrészt kisvárosi krimivel állunk szemben, amiben kábítószerrel kereskedő emberkék játszák a ne-

Úgy tűnik Brendon Gleeson-nek mindig valamelyik McDonagh-gal kellene forgatnia, hiszen amikor ez történik, akkor élete alakítását nyújtja.

gatív szerepet, és amiben főhősünk társa eltűnik. Másrészt karaktertanulmányként is nézhető ez az alkotás, ugyanis a főszereplő Brendan Gleeson, aki egy Boyle nevű őrmestert alakít. Boyle fura egy szerzet.

Első ránézésre egy utálatos alak, aki nagyívben szarik a munkájára, prostikkal alszik, sört vedel, és az egyetlen pozitívnak mondható dolog az életében az, hogy néhanapján meglátogatja beteg anyját. Feletteseivel nem jön ki jól, a társával se értik meg egymást, ráadásul az FBI is elkezd szimatolni a környéken drog ügyben, és velük sem igazán találja meg eleinte a közös nevezőt.

A film egyik legnagyobb bravúrja Brendan Gleeson alakítása, ha eddig nem lett volna tiszta. Gleeson fantasztikus beleéléssel játssza a figurát, és igazi szívet kölcsönöz a borongós kedvű, morc embernek.

Igazi zseniális one-man show-t ad elő nekünk, mi pedig élvezzük és nevetünk, mert elképesztően vitriolos, cinikus és vicces szövegeket adtak a szájába, másrészt maga a megjelenése olyan, hogy muszáj szeretnünk őt. Ahogy azzal a mackós testalkatával kivánszorog a rendőrautójából, a tett helyszínére bandukol majd unott arccal benyom magába egy bélyeget és azt mondja: "What a beautiful fuckin' day." És ez még csupán a nyitójelenet. Ezzel az alaphangulat meg van adva.

Kifejezetten tetszett a helyszín is, nyoma sincs hollywood-i stilizáltságnak, szinte a maga rideg és unalmas valójában ábrázolja ezt a környéket ahol játszódik a film, ezzel különös ízt kölcsönözve a dolgozatnak. Hasonló módon, mint az Erőszakiknál (nem véletlenül, a két film rendezői tesók) vagy akár felhozhatjuk példaként még a Vaskabátokat is. Utóbbihoz leginkább ilyen szempontból hasonlít ez, itt nem megy át paródiába a szituáció. Sőt, néhol kifejezetten drámai hangnemet üt meg a cucc, sose hivalkodóan vagy öncélúan poénos, megvannak az arányok a komolyság és a viccelődés között. Csakúgy, mint az Erőszakikban. De összevetve a két filmet, talán az Erőszakik jobbnak mondható, már csak azért is, mert abban ott volt még Ralph Fiennes, aki az utóbbi évek egyik legemlékezetesebb negatív figurája volt.

Ha valamit felhoznék ez ellen a produkció ellen, az talán az lenne, hogy magát a történetet nem éreztem olyan erősnek, a cselekményvezetés nem annyira intenzív. Persze, intenzív abból a szempontból, hogy Boyle szemszögéből látjuk a dolgokat és az ő cselekedeteit láthatjuk mindvégig, de magát a történetet igazán nem tartom nagy eresztésnek. Viszont minden más - a színészi alakításoktól kezdve a helyszínen át egészen a dumákig - kárpótol

ezért a kicsiny fogyatékosságért. Összességében egy remek mozi ez, ami páratlan karakterábrázolásával kitűnik az átlagból, amellett pedig képes egy rendhagyóan spagetti westernes hangulatot is teremteni.

Mindenképpen érdemes néznivaló.

70% Stáblista Rendező: John McDonagh Főszereplők: Brendan Gleeson, Don Cheadle, Mark Strong Forgalmazó: Ristretto Distribution Hazai premier időpontja: 2011. október 27.

FilmMagazin / 37

FILMKLASSZIKUS

AKI LEGYŐZTE

AL CAPONÉT „Soha ne add fel a harcot, amíg tart a küzdelem!” Írta: Hannibál

H

a meghalljuk Brian De Palma nevét, rögtön társítjuk is hozzá az őt megillető címkét: „Új Hollywood egyik legrátermettebb rendezője”, aki az egykori „ifjú titánokkal” (Martin Scorsese, Steven Spielberg, Francis Ford Coppola stb.) karöltve a ’70-es, ’80-as években meghódította a filmipart. Akármilyen neves rendező is, azt azért nem szabad elhallgatni, hogy stílusának egyik fő alappillére a lopkodás: nem ritkán kölcsönöz ötleteket klasszikusokból, hogy azokat aztán egésszé gyúrja össze – kérdés, mikor működik ez. De Palma nevét már a ’70-es években érdemes volt megjegyezni (Carrie), a következő évtizedben pedig bizony beért a hollywoodi fősodorba a ’83-as keltezésű A sebhelyesarcúval, ami Howard Hawks azonos című gengszterfilmjének parádés szereposztással leforgatott újrája. Oliver Stone (aki forgatókönyvíróként jegyzi A sebhelyesarcút) jóvoltából az eredeti cselekmény jelentős kozmetikázáson ment keresztül, a helyszínek és a karakterek megmásításával, Al Pacino döbbenetesen erőteljes játékával pedig már szinte sikerült egy teljes mértékben önálló filmet legyártani. A remek történetvezetés, a stáb bravúros ötletei, a ’80-as évek hamisítatlan hangulata, a kiváló alakítások hamar klasszikus szférába emelték A sebhelyesarcút. Ezzel De Palma a maffiafilmek szállítójává vált; mindössze négy röpke év telt el, és máris előrukkolt a hasonló témájú Aki legyőzte Al Caponét című filmmel. Most már érezhetően magabiztosabban dolgozott, a főbb

38 / FilmMagazin

szerepekre pedig sikerült világsztárokat leszerződtetnie.

A ’30-as évek Amerikájában járunk, belecsöppenünk a szesztilalom kellős közepébe. A chicago-i alvilág Al Capone (Robert De Niro) kezében összpontosul, ő irányítja az illegális szeszcsempészetet, ami milliós hasznot hajt számára. A város az egymással hadakozó maffia bandák nyílt leszámolásainak, megtorlásainak színhelye; a közbiztonság kritikus szint alá süllyed. Ebben a zűrzavarban Eliot Ness rendőr (Kevin Costner) nagy fába vágja a fejszéjét: céljául tűzi ki, hogy felszámolja a maffia hatalmát, és végső soron, hogy fülön csípi a rettegett

Caponét. Miután első razziája egy raktárban balul sül el, és ő maga közröhej tárgyává válik, lassan pártfogókat szerez az ügyben a kiöregedett ír zsaru, Jim Malone (Sean Connery) az olasz mesterlövész Stone (Andy Garcia) valamint az adóügynök Oscar Wallace (Charles Martin Smith) személyében. Négyen szállnak szembe a maffiával, ám egy idő után már a város korrupt vezetőségével is dacolniuk kell. Eltökélt hősökké válnak egy véresen komoly játszmában, amely akár az életüket is követelheti. Ness azonban még a leglehetetlenebb pillanatokban sem adja fel: minden alkalmat megragad, hogy igazságot szol-

gáltathasson… Bár ugyanazon műfaj szülötte, az Aki legyőzte Al Caponét nem szabad A sebhelyesarcúhoz hasonlítani, hiszen míg az utóbbiban egy hataloméhes maffiózó tündöklését és bukását láthatjuk az ő szemén keresztül bemutatva, addig az előbbiben De Palma perspektívát vált, és a szervezett bűnözés megrázó világát immár egy (egyébként talpig becsületes) rendőr aspektusából „élvezhetjük.” Ez egy eleve más hangulat, erkölcsi értékrend megalapozója is: A sebhelyesarcúban ugyanis egy antihőst ismerhettünk meg, akiről pontosan tudtuk, hogy törvényen kívüli, mégis szinte az első perctől kezdve rokonszen-

FilmMagazin / 41

FILMKLASSZIKUS

rokonszenveztünk vele. (amiben közrejátszott az Al Pacinóból áradó magabiztos vonzerő is.) Tulajdonképpen magába az alvilági hangulatba, a maffia kontinenseken átívelő hálózatába szerettünk bele, De Palma itt ellenben kikényszeríti belőlünk, hogy a törvény oldalán állókkal szimpatizáljunk. Az Untouchablesben tehát kívül rekedünk a gengszterek világán, nem kapunk annyi „maffiás engedményt”, maroknyi erkölcsös ember és a lenyomozhatatlan, feddhetetlen keresztapa küzdelmébe csöppenünk. Épp ezért nincs nyoma benne mély lélekábrázolásnak, mint A sebhelyesarcú esetében, az alapkonfliktus a végletekig leegyszerűsített: az alkoholtilalomra fittyet hányó, törvénytelen eszközökkel élő „alvilági pápa” és a kezdetben magányos, ámde elhivatott és erkölcsös finánc összeütközése. Nem kérdés, hogy a mű melyiket helyezi erkölcsileg a másik fölé.

David Mamet forgatókönyvét nem érheti különösebb támadás, bár be-

leborzongok, ha elgondolom, hogy egy Oliver Stone kaliberű fenomén mit hozott volna ki mindebből. Mindenesetre a „megyünk és levadászszuk Caponét” elvre épülő történet működik. Szerencsére a történetet azért színesítik a korrupt városi nagykutyák fellépései, és ezzel el is érkeztünk az Untouchables egyik nagy erényéhez: szinte sosem látott, valósághű és életszagú kórképet rajzol a maffia hatalma előtt óvatosan megalázkodó, sokszor saját hivatásuk érdekei ellen cselekvő városvezetőkről. Van itt nyakig sáros rendőrfőnök, polgármester, ügyészek, lefizetett esküdtek, bírák.

Sőt, némely depresszív pillanatban maga Chicago is csupán egy aljas pöcegödörnek tűnik, egy olyan a törvényt és erkölcsöt sem tisztelő mocsárnak, amiért kérdéses, hogy megéri-e egyáltalán harcba szállni.

Capone aranykora ez, és De Palmának mindvégig sikerül fenntartani a reménytelenség, az elharapódzó korrupció apokaliptikus illúzióját:

mintha egy világméretű összeesküvés szövődne és hullna egyenesen az önzetlenül harcoló Ness-re. A feszültségkeltésben mindig élen járó De Palma mellesleg most sem okoz csalódást: nagyszerűen fűzögeti a tenyérizzadást garantáló szcénák gyöngysorát, és valljuk be, mindanynyian lerágtuk a körmünket, amikor a halálra sebzett, de még mindig életerős Jim Malone-t láttuk vonaglani a padlón: vajon életben marade? Persze mindehhez olyan ütős akciójelenetek dukálnak, amik lúdbőröztető katarzist váltanak ki az emberből. Ha egyet kell említenem, hát ez az amcsi-kanadai határ mentén lezajló rajtaütés: ahogy a két országot összekötő hídon megütközik a rendőrség és a maffia, s mindezt aláfesti Ennio Morricone fenséges zenei témája, ez talán a film CSÚCSPONTJA. Említhetném még a pályaudvari tűzharcot is, ám ennek tökélyét ellenpontozza, hogy Eizenstein Patyomkin páncélosának egyik kulcsjelenetét másolja. A

IDÉZET: Jim Malone - Tudni akarod, hogy lehet elkapni Capone-t? Ha a digók kést rántanak, te puskát. Ha az egyik embered kórházba kerül, az övé hullaházba. Ez a chicagói módszer! Ezzel kapd el Capone-t!

40 / FilmMagazin

>> SEAN CONNERY LUBICKOL MALONE SZEREPÉBEN. EGY HUMOROS, UGYANAKKOR HATÁROZOTT, CSELEKVŐKÉPES ÖREGEMBERT KELLETT MEGFORMÁLNIA, ÉS KÉTSÉGTELENÜL JÓL ÁLL NEKI A SZEREP. << sebhelyesarcú meghökkentően életszerű mészárlásos nagyjelenetei szinte nyom nélkül eltűntek, persze van egy-két hírmondója: gondolok itt a híres-hírhedt baseball-ütős montázsra, amikor is Robert De Niro péppé zúzza egy terített asztalnál ülő emberét. Vagy említhetném a rövid, de annál hatásosabb jelenetet, amikor Nitti végez Wallace-szal és a tanúval. Néha De Palma utal A sebhelyesarcú lélegzetet is visszafojtó brutalitására, de az Aki legyőzte Al Caponét alapvetően más beállítottságú film, ostobaság lenne tehát számon kérni rajta az előd nevezetes erőszakosságát, képi megoldásait. A karakterek meglehetősen

lekerekítettek: főszereplőnk egy becsületes rendőr, aki azért jött a városba, hogy Capone után loholjon.

Mégis fekete-fehér figura marad, hiszen valljuk be, torkig vagyunk már a hasonszőrű, tökéletes és megvesztegethetetlen jófiú illúziókkal. Kevin Costner egyébként tűrhetően hozza az igazságosztásért sóvárgó és tántoríthatatlan fináncot, Sean Connery pedig lubickol Malone szerepében. Egy humoros, ugyanakkor határozott, cselekvőképes öregembert kellett megformálnia, és kétségtelenül jól áll neki a szerep. (az viszont már egy másik kérdés, rászolgált-e ezért az Oscardíjra.) Al Capone szerepében a

„method achting” egyik legnagyobb élő képviselője, a legendás Robert De Niro mindenkit lesöpör a vászonról. Valódi átlényegülés, amit véghez visz: a látszólag megfélemlíthetetlen, érinthetetlen maffiavezért megszemélyesítve megrendítő életszerűséggel dühöng, tajtékzik, udvariasan mosolyog, vagy épp örvendezik. Andy Garcia és Charles Martin Smith jelenlétükkel tovább erősítik a színvonalat. Végezetül lerónám hálámat Ennio Morriconénak, aki nagyot lendített néhány szcéna élvezhetőségén fel-felcsendülő, fülbizsergető dallamaival. De Palma munkája tehát egy rendkívül üde színfoltként marad meg az emlékezetben.

FilmMagazin / 41

KÖV. HÓNAP

MISSION: IMPOSSIBLE - FANTOM PROTOKOLL Ez nem csak egy újabb küldetés. Az Impossible Mission Forceot leállítják, amikor felmerül a gyanú, hogy közük van egy globális terrorista összeesküvéshez. Beindul a Fantom Protokoll, és Ethan Huntnak és új csapatának be kell épülnie, hogy tisztára mossák a szervezet nevét. Nincs segítség, nincsenek összekötők, fű alatt kell akcióba lépniük. Ennél durvább és ennél intenzívebb küldetést még senki sem látott.

50/50 Adam (Joseph-Gordon-Lewitt) 27 éves, egy rádiónál dolgozik, és bár barátnőjével vannak néha gondok, alapvetően elégedett az átlagos életével. Egészen addig a pillanatig, amíg egy rutin orvosi ellenőrzés során kiderül, rákbeteg.

42 / FilmMagazin

CSIZMÁS, A KANDÚR Még azelőtt, hogy találkozott volna Shrekkel, a legendás Csizmás Kandúr hősies utazásra vállalkozik: öszszefog az észkombájn Tojás Tóbiással és a dörzsölt Puha Praclival, hogy ellopják a híres aranytojást tojó ludat.

A LEGSÖTÉTEBB ÓRA Néhány amerikai és angol fiatal élvezettel veti bele magát a Moszkva városába, amikor egy az egész világra kiterjedő, ismeretlen eredetű katasztrófa minden elektronikus eszközt működésképtelenné tesz, majd pusztítani kezdi az embereket.