szeptemberi FilmMagazin

Ismerd meg a Tőzsdecápák rendezőjét: Oliver Stone

FilmMagazin 2010. szeptember EXKLUZÍV

A KERESZTAPA BEMUTATJUK MINDEN IDŐK LEGJOBB FILMJÉT!

RENDŐRSZTORI

PANCSER

TŐZSDECÁPÁK 2 : A PÉNZ NEM ALSZIK HÁTTÉRCIKK

POLICE

KEDVES OLVASÓK! A hónap legnagyobb szenzációja minden bizonnyal a Filmklasszikus rovatban szereplő Keresztapa elemzésünk lesz, ami azt hiszem nagyon sok embert meg fog mozgatni, ugyanis a film itthon is kultstátuszban leledzik. Szeptember legjobban várt filmjeit a hónap utolsó előtti napján fogják bemutatni, így a Tőzsdecápák - A pénz nem alszik és a Pancser Police című mozgóképes alkotások is szeptember 30-tól lesznek láthatóak. Ennek következtében még mi sem láthattuk őket, de ez nem tántoríthatott el minket attól, hogy pennát ragadjunk és minden lényeges információt megosszunk veletek ezekről az alkotásokról. A Tőzsdecápák kapcsán pedig egy monumentális Oliver Stone portré is készült, Spike kollega 6 oldalon keresztül méltatja minden idők egyik

legnagyobb rendezőjének szenzációs filmes karrierjét. Összeállítás rovatunk e hónapban technikai gondok miatt szünetel, októberben viszont (ha minden jól megy!) a legnagyobb akcióhősökkel fog visszatérni!

Ami pedig a kritikákat illeti, a most gorcső alá vett filmek színvonala finoman szólva sem üti meg az elvárt színvonalat, még a 90%-os értékeléssel rendelkező Ragadozók is alaposan megosztotta szerkesztőségünket. A cikket író Sanyának viszont tetszett, így az ő értékelése került bele a magazinba. Ennek ellenére a kritikák elolvasását nagyon ajánlom most is mindenkinek, hiszen remek kis írások születtek!

Végezetül pedig egy örömteli tény: The Expendables - A feláldozhatok október 14-től a mozikban. Személy szerint én már alig várom!

CÍMLAPSZTORI: Hoitz még csak hagyján, benne legalább megvan a szándék, hogy kimenjen rendet csinálni az utcákra, de Gamble meg van róla győződve, hogy a bűnözők az íróasztal mögül is tökéletesen kordában tarthatók – elvégre Al Caponét is egy háromfilléres adóprobléma révén sikerült végül lecsukni, nem? Egy szép napon azonban a fiúkra rászakad a nagy lehetőség: elkaphatják korunk igazi bűnöző nagyágyúját (Steve Coogan), nem azt, amelyik a sufniban csicsókából petróleumot főz, hanem azt a másikat, a Fehérgallérost, aki milliókat tilinkózik ki a zsebünkből, és még szeretjük is érte („Dehogyis piramisjáték, ez a világhírű amerikai Ponzi-szisztéma, nem hallott még róla?”) >> 6.

IMPRESSZUM Főszerkesztő: Bokori Balázs Főszerkesztő-helyettes: Cihlár Gábor (Ceptor) Online főszerkesztő: Szabados Melinda (Veszják) Munkatársak: Csernák Ákos, Hannibál, Madura Gábor (iverson2), Tréfás Hajnalka (Kovácsné), Horváth Krisztián (Kóczy), Jánvári Gergő Márk (Paulkemp), Verebélyi Tamás (Spike), Kónya Sándor (Sanya08) Segítőink: Molnár Krisztina (Budapest Film), Bartók Anna (Fórum Hungary), Csillag Zita (InterCom), Pataki Andrea (UIP Duna Film) Elérhetőség: www.tollal.hu és www.filmmagazin.web4.hu Következő szám megjelenés: 2010. október 10.

2 / FilmMagazin

HÁTTÉR

HÉTMÉRFÖLDES SZERELEM Aki elolvassa ezt a címet, nyomban egy átlagos, csöpögős romantikus filmre gondol, amiben a szerelmes pár egy sor kaland után boldogan él, amíg meg nem hal. A FilmMagazin lelkes alkotógárdája úgy gondolja ez a feltételezés nem áll távol a valóságtól, de ahogy szokták mondani: mindenkinek jár egy esély. Írta: Ceptor A történet egy romantikus vígjáték, ami a távkapcsolat megpróbáltatásait mutatja be. Biztosan mindenki ismer olyan esetet, ahol a pár egyik fele bizonyos okból elutazik jó meszszire szerelmétől. Ez mindig is problémákat generált mind a két fél számára, ugyanis ilyenkor szokott beindulni a féltékenykedési gépezet és a fantáziálás arról, hogy vajon a másik mit csinálhat. Jelen esetünkben nem egészen erről van ró, de kiindulási pontnak megfelel. Az egyik főszereplőt Drew Barrymore (Elin) alakít-

4 / FilmMagazin

ja, aki egy feltörekvőben lévő újságírónő. Humora jópofa de csípős is egyben, a káromkodástól sem riad vissza. Éppen ezért gyakran találja magát a figyelem középpontjában.

Itt jön a képbe Justin Long (Garett), aki zenei tehetségkutatóként dolgozik egy lemezkiadónál. Garettnek az eddigi szerelmi kapcsolatai mind kudarcba fulladtak. Aktuális barátnője éppen szakított vele, mert nem érezte őt eléggé belevalónak és nyomulósnak. Ezen tulajdonsága a munkáján is meglátszik, hiszen

semmitmondó, alacsony beosztású állással foglalkoztatják egy olyan vállalatnál, ami éppen a pénzről szól. Az ellentétek vonzzák egymást mint tudjuk, talán ezért tetszik meg neki a különc Erin. Egy átsörözött este után belekeverednek az egyéjszakás kaland világába. Mindketten tisztában vannak azzal, hogy nem lesz köztük semmi komoly, hiszen Erinnek hamarosan haza kell költöznie San Franciscóba, Garettet pedig a munkája New Yorkhoz köti.

Ekkor már sejteni lehet, hogy itt

Ti hittétek volna, hogy Drew Barrymore már 35 éves? Ahogy a képeken látszik jól tartja magát, sugárzik róla a fiatalság.

Hétmérföldes testvérek

többről lesz szó, mint egyszerű kalandról. A probléma ott kezdődik, amikor megtörténik a búcsúzkodás.

Garett nem tudja elfelejteni a lányt, emiatt folyamatos telefonálgatásba és sms-ezésbe kezd vele, amit barátai nem néznek jó szemmel. A múló románc miatt nem szeretnék elveszíteni legjobb ivócimborájukat.

A másik oldalról meg ott van Erin nővére, akibe túl sok anyai ösztön szorult, emiatt le szeretnél beszélni erről a távkapcsolatról, hogy minden áron megóvja őt a totális csalódástól.

A film túl unalmas lenne, ha csak ezeket a témákat feszegetnék. Itt lépnek a képbe azok a mellékszereplők, akik önmagukban is sztárok a vígjátékok és sorozatok világában.

Itt van először is Erin nővére Corinne, akit a kíváló Christina Applegate alakít. Valószínűleg sokaknak beugrik még az Egy rém rendes család című sorozatból, amiben egy szőke Kelly nevű kislányként hívta fel magára a figyelmet.

Applegate, szinte a nézők szeme láttára érett gyermekből igazi nővé.

Nem csak őt ismerhetjük még a Tvből, hiszen ott van az egyik barát Dan, akit Charlie Day játszik. Munkásságát az ismerheti jobban, akinek beugrott a neve a Felhőtlen Philadelphia című sorozat kapcsán.

5 / FilmMagazin

Amerikában már a hatodik évad fut az egyik televíziós csatornán, Magyarországon a Comedy Centralon látható, általában nagyon késői időpontban. A sorozatban nem csak színészi feladatot lát el, hanem maga is besegít a forgatókönyv írásába és produceri munkát is vállal.

A történet szerint Dan azon kívül, hogy haverja, egyben a szobatársa is Garettnek. A papírvékony falak miatt állandó tanáccsal látja el a másik szobában tanyázó lakótársát, sőt még az adott helyzetekhez zenei aláfestéseket is szolgáltat. Garett másik cimborája Box (Jason Suedikis), akivel közös lemezkiadónál dolgoznak. Box szeretne lenni az első számú barátja, és ehhez méltó módon próbál mindenbe beleszólni.

A film főként két helyszínen, New Yorkban és San Franciscoban játszódik. A jelenetek többségét így is New Yorkban vették fel, például a Central Parkban vagy a Coney Islanden. A rendező, Nanette Burstein jó dokumentumfilmes múlttal rendelkezik, amit itt ki is használt. Mindenféle egyeztetés meg leszervezés nélkül vettek fel pár jelenetet egy parkban, amolyan gerilla stílusban.

A járókelők azonban hamar felismerték Barrymore-t és Long-ot. A zenéért a The Boxer Rebellion

A vígjátékban Christina Applegate alakítja Drew Barrymore szexuális elfojtásoktól gyötört, védelmező nővérét. Méghozzá nagyon hitelesen. – Forgatás közben azon kapt am m agunkat – m esél t e Barrymore egy televíziós interjúban –, hogy elkezdtünk hasonlítani egymásra. Az arcunk, a beszédünk, a gesztusaink egyre egyformábbak lettek. Mintha tényleg testvérek lennénk. Már kezdtem azt hinni, hogy hamarosan a főszerepet is átveszi tőlem.

A hasonulást persze segíthette, hogy a két színésznő egészen kislánykora óta ismeri egymást, öthat éves korukban még táncórára is együtt jártak.

nevű együttes felelt, akik maguk is feltűnnek egy koncertes jelenetben.

Egy szabadúszó zenekarként tűnnek fel, és ez nincs másképp a valóságban sem. Még egy lemezkiadóval sincsenek leszerződtetve, bár ha a film sikeres lesz szerintünk nem sokáig fog ez így maradni. Burstein rendező a nagy Hollywoodi produkciók között ezzel a munkájával fog debütálni, mi pedig kíváncsian várjuk a végeredményt.

Stáblista Rendező: Nanette Burstein Főszereplők: Drew Barrymore, Justin Long, Christina Applegate Forgalmazó: InterCom Hazai bemutató időpontja: 2010. szeptember 9.

HÁTTÉR

PANCSER POLICE Nincs rosszfiú, aki megállna Danson és Highsmith nyomozók előtt. Legfeljebb akkor, ha szögbelövővel a padlóhoz rögzítik a lábát. Danson (Dwayne Johnson, nekem sajnos örökre Skorpiókirály) és Highsmith (Samuel Bad Motherfucker Johnson) számára pedig a szögbelövő csak egy opció a százból a bűnözők elleni harcban. Nyomukban ha rend, béke és nyugalom nem is jár, de látványos káosz az igen, felgöngyölített bűnesetenként átlag ötven felrobbant/kilapult/folyóba esett járművel (a nagymamát még mindig tartalmazó családi személygépkocsiktól az Apache helikopterig), és persze az elmaradhatatlan, hungarocell mellűcsészeszájú nők karával. Danson időnként diszkréten felsőtestet villant.

Highsmith néha morog három vicces szót „kettéhugyozlak, mint a hóembert” témakörben. Ők a város hősei, a mindannyiunkban ott bujkáló egészséges önbíráskodási vágy megtestesítői, röviden a Tökös Csávók.

Kár, hogy ez a film nem róluk szól. Írta: Kovácsné

6 / FilmMagazin

Adam McKay a jövőben sem fog szakítani a vígjátékokkal, hiszen a tervezett projektjei között szerepel a Tesó-tusa 2 is.

Hanem arról a két másikról, akik egész nap az asztaluk mögött ülnek, és az aktákat bújják. Akiknek levonják a fizetésükből, ha leejtik a kincstári kávéscsészét, akiket fel fog jelenteni az elütött nemzetiségi zöldséges (nem tudtuk, hogy minden autós üldözéses jelenetben legalább egy nemzetiségi zöldséges standot letarolnak? Figyeljünk jobban!), akik tudják, hogy fél New York felrobbantása a Szent Ügy érdekében milyen rettenetesen sok papírmunkával járna, ezért inkább meg sem próbálják. Ők a szürkeállomány, a szó mindenféle egybe- és különírt értelmében, Béla zászlós és Józsi tizedes amerikai megfelelői, Gamble (Will Ferrel) és Hoitz (Mark Wahlberg).

Hoitz még csak hagyján, benne legalább megvan a szándék, hogy kimenjen rendet csinálni az utcákra, de Gamble meg van róla győződve, hogy a bűnözők az íróasztal mögül is tökéletesen kordában tarthatók – elvégre Al Caponét is egy háromfilléres adóprobléma révén sikerült végül lecsukni, nem? Egy szép na-

7 / FilmMagazin

pon azonban a fiúkra rászakad a nagy lehetőség: elkaphatják korunk igazi bűnöző nagyágyúját (Steve Coogan), nem azt, amelyik a sufniban csicsókából petróleumot főz, hanem azt a másikat, a Fehérgallérost, aki milliókat tilinkózik ki a zsebünkből, és még szeretjük is érte („Dehogyis piramisjáték, ez a világhírű amerikai Ponzi-szisztéma, nem hallott még róla?”)

Will Ferrel jól ismert komédiás, ahogy az egy ősrégi kabaréban egyszer elhangzott (nem róla): „aki megtanul a szagával élni, annak nagy örömöt szerez”. Mint egyéniség, kissé egy szupernovához hasonlítható, az ember nem tudja nem észrevenni, de a zabolátlan őserő csodás fénytüneményeket és nehéz salakot egyaránt kibocsát magából.

(Most képzeljük el azt az embert, akiről még a hivatalos rezüméjében is az olvasható, hogy „groteszk figura”...) Humora nálunk nem egyértelműen népszerű. A Comedy Centralon néha adják Ferrel Egyesült Államok-szerte világhírű George Bush paródiáit, érdemes belekukkantani,

személyes véleményem szerint pedig a Ron Burgundy legendája egy rendkívül vicces film, csak épp eddig még senkivel nem találkoztam, aki ezzel egyetértett volna. Ferrel komolyan készült a szerepre, ezért valódi rendőrségi bevetéseken is részt vett (ellentétben Wahlberggel, aki a dologra csak legyintett, mondván, hogy ugyan mit tudnának ezek mutatni nekem, amit én még nem csináltam meg kétszer akkora puskákkal).

Mark Wahlberg saját bevallása szerint már évek óta kutatott valamilyen használható vígjáték-forgatókönyv után, mert szerette volna magát ebben a műfajban is kipróbálni. Aztán, ahogy ez már a népmesékben lenni szokott, egy szép napon együtt vacsorázott Ferrellel és a későbbi rendezővel, Adam McKay-jel, akik PONT akkoriban tervezgették, hogy kéne csinálni valami jó kis zsarus komédiát. Innentől már minden ment, mint a karikacsapás, Wahlberg pedig örült, hogy komédiási vénáját olyan tapasztalt szakember csapolja majd meg, mint McKay, aki nem csak a már említett Ron

HÁTTÉR

>> A Pancser Police nagy meglepetése állítólag az, hogy a méregdrága elemes Barbi szokásos menetelése helyett itt igazi színészi teljesítményre is számíthatunk… << Burgundy legendáját jegyzi, hanem a néhány korsó...ehm, tömény után egyszer mindenképp megnézhető Taplógázt és Tesó-tusát is. McKay rendezési stílusa amúgy is szimpatikus volt Wahlbergnek, mert a rendező állítólag nem fogja túl kemény kézzel a színészeket, hagyja, hogy kiéljék magukat. A hírek szerint pedig működik a dolog, valószínűleg egyébként azért, mert Marky Mark valójában önmagát parodizálja, remélhetőleg kíméletlenül.

Eva Mendez nélkül manapság nem képzelhető el akciófilm (bár én például minden további nélkül el tudnék képzelni egyet-kettőt, mert eddigi tapasztalataim szerint ami Eva Mendezzel működött, az nélküle ugyanolyan jól működött volna, sőt.).

Itt a lúzer Gamble nyomozó kibugygyanóan dögös, ugyanakkor házias és szende feleségét alakítja (a komikus helyzetek egy része épp azon

8 / FilmMagazin

alapul, hogy a házastársi kapcsolatot, illetve a házias szendeséget senkinek nem akaródzik elhinni). A Pancser Police nagy meglepetése állítólag az, hogy a méregdrága elemes Barbi szokásos menetelése helyett itt igazi színészi teljesítményre is számíthatunk, bár Mendez, akárcsak Wahlberg, gyaníthatóan saját korábbi szerepeiből csinál viccet.

Kinek a pap, kinek a papagáj, nekem speciel a Dwayne The Rock Johnson. Mit tesz isten, neki meg az volt a régi vágya, hogy Samuel L. Jacksonnal együtt játszhasson, és erre tessék, ölébe hullott a lehetőség. (Biztos ő is véletlenül együtt vacsorázott MyKay-jel és Ferrellel, bár erről nem szól a fáma). Mint azt a színész egy interjúban megjegyezte, számára a legkellemesebb a szerepben az volt, hogy végre nem kellett visszafognia magát, sőt, di-

rekte azt az utasítást kapta, hogy legyen a lehető legarrogánsabb izomagyú barom, ami a mindenféle szempontból überkorrekt családi filmek után bizonyára felüdítőleg hatott rá. Kíváncsian várom az eredményt, mert Johnson filmjeit eddig sem a művész ideális testtömegösszetétele miatt néztem meg (bár kétségkívül ez is jelentős bónuszt jelentett), hanem a jóember sajátos sármjáért.

Az igazi karakterszínész a filmben azonban Michael Az Egyetlen Hiteles Batman Keaton, aki az ilyen mű alkotásokban kötelezően feltűnő rendőrfőnököt alakítja (és nem néger a rendőrfőnök... most már biztos, hogy 2012-ben világvége lesz).

A komikum forrása az ő esetében az, hogy másodállásban fürdőkádakat meg zajmentesen lecsukható vécéülőkéket árusít egy áruházban. És az életének nem az előbbi az

Ha minden jól megy, Mark Wahlberg legközelebb a The Fighter című filmben lesz látható a nagyszerű Christian Bale oldalán.

Pancser a csúcson Will Ferrell elégedetten mosolyoghat: új vígjátéka, a Pancser Police hatalmas sikerrel debütált az amerikai mozikban: 3651 helyen játszották, és a bemutatót követő első hétvégén több mint 35 millió dollár bevételt hozott. Ez az Egyesült Államok egyik legnépszerűbb komikusa pályájának második legeredményesebb filmindítása. És a siker nem csak pénzben mérhető: Ferrell és a filmet rendező Adam McKay, akivel ez már a negyedik közös filmjük (sőt, van egy közös honlapjuk is, a Funny OrDie.com) sokféle mozis dicsőséget elért már együtt, de Ferrell most elárulta: igazából világ életében egy folytatásra vágyott. Most ez is elérhető közelségbe kerül, a Pancser Police őrült párosa (melynek Mark Wahlberg a másik fele) valószínűleg vissza fog térni a mozikba. És ez még nem minden: a New York-i rendőrség felkérte a komikust, hogy készítsen számára toborzóvideót. Ami azért különleges, mert a vígjátékban Will Ferrell a világ legügyetlenebb, legtöbb kárt okozó, teljesen alkalmatlan zsaruját alakítja – de úgy látszik, ilyen is kell a testületbe.

értelme, hanem az utóbbi. Michael Keaton saját bevallása szerint végigröhögte az egész forgatást – hogy ez jót jelent, vagy sem, azt majd meglátjuk.

A film természetesen New Yorkban játszódik, tehát valaki garantáltan felmászik majd a Szabadságszoborra, hogy onnan lesiklóernyőzve megmentse a Brooklyn hidat.

Vagy valami hasonló. Az alkotók (a korábban a Bourne sorozatot pátyolgató Patrick Crowley producerrel az élen) igyekeztek az eredeti helyszíneket használni, és az akciójelenetek során a lehető legnagyobb hitelességre törekedtek. Ez egyébként magukat a színészeket is meglepetésként érte, pl. Wahlberg (aki pedig az ilyesmihez igazán hozzá lehet szokva) vidám mosollyal megérkezett a habkönnyű komédia forgatására, majd a következő percben áthajították egy ablakon. A kaszka-

9 / FilmMagazin

dőr-mutatványok felelőse, Brad Martin tin (Underworld-ök, Trópusi Vihar) szintén azon az állásponton volt, hogy ha már kunsztokat csinálunk, csináljuk komolyan, ezért csapatával együtt napokig kísérletezett a gyakorlati fizika olyan jellegű problémáival, hogy mekkora lendületet, gyorsulást, pályaszöget, stb. igényel, ha egy autót át akarunk lőni egy városnéző buszon. (Ilyenkor szokott bennem felmerülni a kérdés, hogy TÉNYLEG szükség van ennyi előkészületre, vagy a komák egyszerűen élvezik, hogy életnagyságban matchboxozhatnak...)

Annyi tehát már most is biztos, hogy a filmbe sok energiát öltek, kiváló szereposztása van, és még a története is aranyos. Reménykedjünk összetett kézzel, hogy McKay-nek sikerült elvonatkoztatni a poénok pisi-kaki-zacsi témakörre épülő Bermuda-háromszögétől, és a Pancser

Police valóban megérdemli azt a 75%-ot, amit a Rotten Tomatoes műértő közönségétől kapott.

Stáblista Rendező: Adam McKay Főszereplők: Will Ferrel, Mark Wahlberg, Eva Mendes Forgalmazó: InterCom Hazai premier időpontja: 2010. szeptember 30.

HÁTTÉR

TŐZSDECÁPÁK A PÉNZ NEM ALSZIK Ki ne látta volna Michael Douglas főszereplésével a Tőzsdecápák első részét? Mindenki ismeri Gordon Gekko figuráját, akinek semmi sem drága, semmi sem értékes és csupán egyetlen dolog érdekli: a siker. Az 1987-es kasszasiker folytatásában Douglas maradt a főhős, míg a többi jól ismert szereplőt felváltja Shia LaBeouf, Josh Brolin, Carey Mulligan, és Frank Langella. Írta: Veszják

Annak ellenére, hogy Charlie Sheen nem vállal komoly szerepet a filmben, azért rövid ideig mégis feltűnik a vásznon!

Megszokhattuk már a klasszikusok újraélesztését, Hollywood remakeés folytatást gyártó lázban égő rendezőinek újabb és újabb munkáit.

Nézzük, ebben a hónapban mit tartogatnak számunkra a csillagok: ezúttal a Tőzsdecápákból készítettek második részt, A pénz soha nem alszik címmel. Hollywood nagyágyúi nem bíznak semmit a véletlenre, ahelyett, hogy fiatal tehetségeknek adnának bizonyítási lehetőséget, a megszokott klisékhez fordulnak, és a már jól bevált sztárrendezőket dobják be pénzt gyártani. A Tőzsdecápák folytatását – akár csak az első filmet - ezt is Oliver Stone rendezte, aki már pályafutása első rendezéséért (Éjféli expressz) Oscarés Golden Globe-díjat kapott, 1979ben. A mostani, második részt New Yorkban vették fel, cirka 20 évvel az eredeti után, témája pedig a 2008as pénzügyi válság és Gordon Gekko mesterkedései körül forog.

Stone számára az 1987-es év – az első film bemutatása - is sikeres volt, bár Oscar-díjat ő nem kapott, de filmjében Douglas szobrocskát megérően alakította a pénzpiac sű-

11 / FilmMagazin

rűjében kifinomult vadászösztönnel vadászó és könyörtelenül lecsapó Gordon Gekko figuráját. Az akkor fantazmagóriának számító film nem festett különösebben idilli képet a Wall Street-ről és a törtető pénzemberek világáról. Az akkori történések, kitalált szereplők azonban mostanra mindenennapi életünk szereplőivé váltak. A bankok, a könyörtelen pénz világa mindenki életében szerepet játszik, főleg, ha még hitel visszafizetéssel is küzdünk. A pénzéhes tőzsdemágus szerepében tehát ismét a Michael Douglast láthatjuk, akinek egészségéről mostanában nem hallani túl jó híreket. Gekko éppen kiszabadult a börtönből és kísérleteket tesz arra, hogy a Wall Street-i szakértőket, gazdasági vezetőket figyelmeztesse a küszöbön álló gazdasági visszaesés és a tőzsdei összeomlást eljövetelére. Senki nem hallgat rá azonban, hiszen a múltban elkövetett pénzügyi tettei miatt persona non grata lett a pénzügyi világban. A börtönből most szabaduló Gekko mindenét elvesztette, nincs pénze, a fia kábítószertúladagolásban meghalt, a lánya tu-

HÁTTÉR

domást sem akar róla venni. A korábbiaknál is hataloméhesebb főhős pedig úgy érzi, hogy mindenki elárulta őt. Gekko azonban úgy dönt, hogy innentől kezdve minden figyelmét lányára fordítja és szeretné rendbe tenni kapcsolatát Winnie-vel, annak vőlegénye Jacob segítségével. Nem könnyű a helyzete, hiszen lánya őt hibáztatja bátyja Rudy öngyilkosságáért, és minden kapcsolatot kerül a férfival. Jacob segítségéért cserében Gekko segít a férfinak, hogy bosszút álljon azon az emberen, aki mentora halálával vádolja. A producerek 2008. októberében keresték meg Douglast a forgatókönyvvel és Stone szerint a szerep tökéletesen illik a színészhez.

Karizma és szenvedély, kivéve, hogy a Gekko indítékai rosszindula-

12 / FilmMagazin

túak voltak, de mindkét férfi túlélő, akik mindketten számtalan lehetőséggel teli életet kaptak.

Shia LaBeouf játssza a fiatal Jacobot, a feltörekvő, de morális szempontok által vezérelt brókert, aki egy Keller Zabe nevű cégnek dolgozik.

Ez a fikcionális vállalat a Bear Stearns és a Lehman Brothers fúziójából jött létre. Jacob gyanakodni kezd, szeretne bosszút állni valós vagy vélt ellenségein és ehhez Gekko segítségét kéri. Szó volt arról, hogy LaBeouf hasonló szerepet kap, mint Charlie Sheen az első részben, de a színész ezt elhárított mondván ő nem járatos a pénzügyi világban.

Josh Brolin (Milk, Nem vénnek való vidék, Grindhouse) játssza Bretton Jamest, akinek szerepét első kiosz-

tásban Javier Bardemnek szánták, ám a színész elutasította a projektet egy másik film miatt, melyet pont abban az időben forgatott. A visszautasítás után keresték meg Brolint, aki már dolgozott együtt Stone-nal a 2000-es évek elején. Brolin a szerep kedvéért jó néhány kilótól szabadult meg, hogy fizikailag is felkészüljön szerepére.

Carey Mulligan játssza Winnie Gekkot, aki elhidegült apjától testvére öngyilkossága miatt. Mulligannak csak annyiban jelentett nehézséget a szerep, hogy brit akcentusát amerikaira kellett cserélje a szerep kedvéért. A filmben szerepet kapott még Susan Sarandon, Donald Trump, és Julianne Michelle is.

Azonban bármennyire is szerették volna, hogy Charlie Sheen és Daryl Hannah újra feltűnjön a filmben, ők nem vállaltak szerepet benne.

2007 elején, a The New York Times számolt be elsőnek arról, hogy a Wall Street folytatást tervezik, majd nem sokkal azután megerősítették, hogy Douglas átnézte a forgatókönyvet és megfelelőnek találta azt.

2009-ben a pletykák ellenére Stone visszaült a rendezői székbe és elkezdte költeni a 70 millió dolláros költségvetést, hogy létrehozza az új Gekkot, aki képes alkalmazkodni a 21. századi körülményekhez. A történetet és a forgatókönyvet Bryan Burrough, Allan Loeb és Stephen

A filmet versenyen kívül mutatták be a 2010-es Cannes-i Filmfesztiválon, ahol általában véve pozitív kritikákban részesült.

Schiff írta. A forgatókönyv és a film címének többszöri átírása után kijelölték a film négy alapszínhelyét New Yorkban, Londonban, az Egyesült Arab Emírségekben és Ázsiában, majd a film forgatását 2009. szeptember 9-én New York City-ben kezdték meg.

Bár eltelt közel húsz év, Gordon Gekko figurája azonban nem hagyta nyugodni Stone-t, és folytatta a történetet. A rendező maga is sokat tud erről a világról, hiszen édesapja is pénzügyi szakember volt. Bár Stone szerint ő inkább az a fajta ember volt, aki bár a jutalékaiból élt, hoszszú távú kapcsolatokban gondolkodott, és megszolgálta kuncsaftjai bizalmát. Nem a meggazdagodás volt számára az elsődleges cél, hanem felelősséggel és tisztességesen bánt megbízói pénzével, épp úgy, mint a sajátjával. Azonban az a világ elmúlt, amikor a tisztesség fon-

13 / FilmMagazin

tosabb volt, mint a pénz. Ebben a világban lép ki Gordon a börtönből, 2008-ban miután nyolc évet töltött le bennfentes kereskedelem és az értékpapír-csalásért. A haja szürke, a teste fáradt, s bár a szeme még mindig csillog – vajon, hogy tud élni ebben a high-tech világban? Visszanézve nagyokat nevetünk az első film óriási mobiltelefonjain és primitív számítógépein, de ez a film értékéből semmit sem von le. A folytatásban acél-üveg jövőkép között könyörtelenül gazdag, elegánsan öltözött férfiak akarják nekünk megmondani mit tegyünk, hogy még gazdagabbak lehessünk. Megmondani nekünk a válság kellős közepén, hogy hova tegyük pénzünket, mibe fektessünk. „A 2008–2009-es gazdasági világválság a nagy gazdasági világválság óta a legjelentősebbnek tartott gazdasági válság, mely az őt megelőző globális pénz-

HÁTTÉR Régi filmek folytatásai Oliver Stone makacs ember, és sokáig, semmilyen módon nem lehetett rávenni arra, hogy korábbi nagysikerű filmjei közül bármelyikhez folytatás készítsen. Azután az elmúlt évek pénzügyi válsága, és saját Dél-Amerikában és Kínában készített dokumentumfilmjei meggyőzték arról, hogy a Tőzsdecápák aktuális: így készült el végül a Tőzsdecápák – A pénz nem alszik, amelybe a rendező hívó szavára az összes korábbi fontos szereplő készséggel visszatért. A Michael Douglas és Shia LaBeouf főszereplésével készült film pedig annyira jól sikerült, hogy hatására Stone hajlandó lenne feladni néhány régi elvét. „A Tőzsdecápák forgatása nagyon kellemes élmény volt – nyilatkozta a rendező.

– Úgyhogy, most azon gondolkodom, milyen érdekes lenne viszszatérni például A sebhelyesarcúhoz.” A klasszikus gengszterfilmet Stone írta és Brian De Palma rendezte ’83-ban, a folytatást viszont megnehezítheti, hogy a befejező jelenetében a főhős meghal…

ügyi válságból alakult ki. Előzménye az amerikai másodlagos jelzáloghitel-válság vagy amerikai jelzáloghit el -v ál sá g ( a saj t ó n yel v be n subprime-válság) az Amerikai Egyesült Államok ingatlan- és bankszektorából 2006. végén kiindult, változó intenzitású pénzügyi válság, amely más országokban is érezteti a hatását. Az Egyesült Államokban az utóbbi években kialakult gyakorlat alapján a bankok komolyabb hitelbírálat nélkül nyújtottak jelzálogkölcsönöket a magánszemélyeknek. A bankok között is megindult egyfajta

14 / FilmMagazin

>> 2007. elején, a The New York Times számolt be elsőnek arról, hogy a Wall Street folytatást tervezik, majd nem sokkal azután megerősítették, hogy Douglas átnézte a forgatókönyvet és megfelelőnek találta azt. 2009-ben a pletykák ellenére Stone visszaült a rendezői székbe és elkezdte költeni a 70 millió dolláros költségvetést, hogy létrehozza az új Gekkot, aki képes alkalmazkodni a 21. századi körülményekhez. <<

hitelezési verseny. A bankok egymással versenyezve egyre kockázatosabb hiteleket folyósítottak, egyre „megbízhatatlanabb” adósoknak adtak pénzt, egyre kockázatosabb beruházásokat finanszíroztak, hiszen csak így lehetett a múlt évi növekedést felülmúlni. Mindezek az átláthatatlan kereskedések vezettek oda, hogy a rendszer alappillérének, az ingatlanáraknak a csökkenése felborította a rendszert, ami a szövevényes ügyletek miatt a globális pénzügyi rendszer megroggyanásához vezetett.”

A film talán egy kicsit túl sok lett a jóból: pénzügyi dráma, politikai cselszövés, szentimentális családi kínlódások, melyek szépen becsomagolják a történelem egyik legimpozánsabb befektetési cápája, Gordon Gekko előtti tisztelgést. Míg a film, mint egy versenyautó száguldozik előre a sztoriban, mi talán önkéntelenül is visszatekintünk a közeli múltba: pénzügyi rendszer összeomlása, bankok csődbe jutása, tartalékok és befektetések beborulása, és a szokásos tanulságok levonása.

Mennyi a fikció vajon, és milyen mértékű előtanulmány előzte meg a film készítését? Ha lesz rá alkalmunk, majd feltesszük ezeket a kérdéseket a rendezőnek.

Stáblista Rendező: Oliver Stone Főszereplők: Micheal Douglas, Shia LaBeouf, Carey Mulligan Forgalmazó: InterCom Hazai premier időpontja: 2010. szeptember 30.

PORTRÉ

egy kivételes t in m , n a ly O mény, sodróe k i, d e y g e : kő ha partot is g é m l, a rr á z dik a hagy! Írta: Spike ér, az nyomot

OLIVER STONE PO GYERMEKKORA ÉS KARRIERJÉNEK KEZDETE William Oliver Stone, Hollywood egyik legperfekcionistább, legnagyobb affinitású, direktor-géniusza, aki joggal írta be magát a Legnagyobb Rendezők Panteonjába. Kivételes tehetsége, egyéni látásmódja, lenyűgöző vizualitása, csak rá jellemző, erős, szélsőséges, mégis innovatív ideái, képi világa és remekül összeforrasztott, mesteri egészet alkotó operatőri munkája teszi megismételhetetlenné, és filmjeit pedig halhatatlanná, amelyek alakítják,

16 / FilmMagazin

formálják a filmek gigantikus mezsgyéjét, miközben megbotránkoztatóak és provokatívak is egyben, mégis új utat mutatnak és lenyűgözik a generációkat is. Az erősen apacentrikus fiatal fiúnak nem volt felhőtlen gyermekkora, de a kitartás, az önmagába vetett hit, és az erős jellem végül megérlelte gyümölcsét.

A Vietnámot is megjárt, kitüntetett háborús veterán tanult tapasztalataiból, ezeket briliáns módon implementálta alkotásaiba, míg végül joggal elismert világhíres rendező fenoménná avanzsálódott, miközben

szinte mindig felháborodás és meg nem értés kísérte végig pályáját, és zavaros magánszféráját. Olyan egyén, aki sokat tett azért, hogy feljusson a lépcső legmagasabb fokára, aki nem átállta meg kimondani intenzíven, olykor felháborodást keltően őszintén a médiába és a világba a szívét nyomó érzéseket, de egy biztos: lehet őt szeretni, vagy kiábrándulni belőle, mégis semlegesek nem tudunk maradni iránta!

New Yorkban született, Jacqueline (született Goddet) és Louis Stone

Stone eddig 3-szor házasodott, a második házasságából pedig van két gyermeke is: Sean Christopher és Micheal Jack.

RTRÉ (eredeti neve Silverstein) tőzsdeügynök fiaként. Manhattan és Stamford városok lakásaiban nőtt fel Connecticut államban, jó anyagi körülmények között. Édesapja zsidó, míg édesanyja francia származású római katolikus volt (gyermekkorában jobban beszélt franciául, mint angolul). Az Egyesült Államok Anglikán Közösségének püspöki egyházába járt, de később áttért a Buddhista vallásra. A Trinity School nevű koedukált magánintézményben kezdte meg a tanulmányait, mielőtt a szülei egy előkészítő bentlakásos főiskolá-

17 / FilmMagazin

ra, a The Hill Schoolba küldték, Pottstown városába, Pennsylvania államba. Az anyja gyakran hiányzott az életéből, míg apja mély hatást gyakorolt rá; az apa-fia kapcsolat a későbbiekben is felfedezhető lesz alkotásaiban. A szülei 15 éves korában elváltak, mivel az apjának számos nézeteltérése volt házasságon kívüli ügyekben a feleség több családi barátjával. Az apa befolyásainak hála sikerült pénzügyi munkát szereznie a fiának Franciaországban, ahol Stone gyakran töltötte a nyári szünidőt nagyszüleinél. A munka végül olyannyira inspirálóan hatott rá, hogy a pályáját nagymértékben meghatározó, Oscar-díjas Wall Street (Tőzsdecápák) című műve így születet meg 1987-ben. 1964ben végül sikeresen lediplomázott a The Hill Schoolban.

1964-ben kezdte meg egyetemi tanulmányait a Yale-en. Egy évvel később már angolt tanított egy katolikus iskolában, Dél-Vietnámban, Saigon egyik külvárosában, ahol nagy hatást gyakorolt rá Joseph Conrad, lengyel születésű angol novellista Lord Jim című 1899-ben írott műve, Nikos Kazantzakis, görög író és filozófus Zorba a görög című novellája, valamint George Harri son, a legendás angol kultzenekar, a Beatles gitárosának, énekesének és dalszövegírójának munkássága. Fél év elteltével azonban úgy érezte, hogy a tanári pálya nem neki való, így abbahagyta tanulmányait. Az Egyesült Államok Kereskedelmi Flottájánál vállalt állást, mint ablaktörlő, amely Oregonba és Mexikóba szállított. Ismét visszatért a Yale-re, de másodszor is kimaradt, miközben az írással is megpróbálkozott; az 1400 oldal terjedelmű önéletrajzi művén, a Child’s Night Dream-en dolgozott. 1967-ben bevonult a hadseregbe, a délkarolinai Fort Jacksonban kapott gyalogsági kiképzést, majd harcolt Vietnámban, a 25. Gyalogsági Hadosztálynál 15 hónapot, mely csapat tagjai későbbi filmje több szereplőjének is mintájául szolgáltak. Kétszer sebesült meg; bíborszívvel és bronzcsillaggal tüntették ki. Amíg a Yale-en tanult, megismerkedett és összebarátkozott Lloyd Kaufman amerikai rendezővel, producerrel és forgatókönyvíróval, akivel közösen a The Battle of Love’s Return című

vígjátékon dolgoztak a Troma Entertainment filmprodukciós cég égisze alatt, és amelyben a történet megírása mellett mindketten feltűntek egy-egy cameo szerep erejéig.

Visszatérve Amerikába egy kölcsönkamerával amatőr filmeket kezdett készíteni, illetve nekilátott a Break című forgatókönyvnek, mely a Szakasz alapjául szolgál majd. 1971ben a New Yorki Egyetem Filmiskolájában diplomázott le, ahol (a filmek iránti érdeklődés apja hatására alakult ki benne, első meghatározó filmélménye Fellini Édes élet c. filmje volt), mentora a legendás rendezőfenomén, Martin Scorsese volt, akinek előadásai nagy hatást gyakoroltak rá. Ebben az időszakban három rövidebb fekete-fehér filmet készített, miközben taxisofőrként próbált megélni. Első egész estés filmje a Seizure című horror 1974-ben készült el, egy kanadai mecénás támogatásával. Egy ideig Los Angelesben építette karrierjét, majd ismét New Yorkban élt, s-1976 nyarán-itt látott neki első nagy hatású filmje, a Szakasz forgatókönyvének. A kész művel-immár véglegesen-Los Angelesbe költözött. A történetet ugyan egy stúdió sem akarta megfilmesíteni, de felfigyeltek kivételes kvalitására.

MEGHATÁROZÓ FILMSIKEREI Vietnám és az ott átéltek örökre meghatározták későbbi életét, amely filmjeinél is tetten érhető. Három alkotást, azaz egy trilógiát készített el a háborút feldolgozva, mindet más és más aspektusból feldolgozva; az 1986-os, négy Oscar-díjas Szakasz, olyan színészekkel, mint Tom Berenger, Charlie Sheen és William Defoe, amely önéletrajzi ihletésű műnek is tekinthető, Stone harci tapasztalatát olvasztotta magába; az 1989-es, két Oscar-nyertes Született július 4-én, a főszerepben Tom Cruise-zal, Ronald Lawrence Kovic háború-ellenes aktivista, háborús veterán és író személyes élményeiből fogant, míg a Golden-Globe-díjas Ég és föld c. dráma, a főszerepben Tommy Lee Jones-szal, Le Ly Hayslip, vietnámiamerikai író és humanitárius 1989ben írt When Heaven and Earth Changed Placed című memoárjából készült el. Ugyanezen időszak alatt számos más produkciót készített el,

PORTRÉ amely életműve fontos állomásait képezik: 1987-ben rendezte meg az Oscar-nyertes Wall Street-et, amelyért Michael Douglas megkapta a Legjobb férfi főszereplőnek járó díjat, 1988-ban a Hívd a rádiót! című drámája készült el, míg 1991-ben a nagysikerű életrajzi mű, a The Doors született meg, amely az 1965-ben alakult, popkultúrális ikonná váló amerikai rockbanda életútját dolgozta fel, a legendás frontember, Jim Morrisont pedig Val Kilmer alakította egészen elképesztő beleéléssel. 1995-ben mutatta be az Egyesült Államok 37-ik elnökéről, Richard Milhous Nixon életéről szóló művét, a Nixont, a főszerepben a zseniális Anthony Hopkins-szal, amelyet végül négy ízben jelöltek Oscar-díjra (ebből Hopkinst a Legjobb férfi főszereplő, míg Stone-t a Legjobb forgatókönyv kategóriában megosztva terjesztették fel). Stone végül három Oscar-díjat nyert, és korunk egyik legnagyobb hatású, legellentmondásosabb és legelismertebb direktorává avanzsálódott: első honorálását az Akadémiától az 1978as Éjféli expressz c. krimiért kapta, a Legjobb adaptált forgatókönyv kategóriában, míg a Szakasz és a Született július 4-én esetében a Legjobb rendező kategóriában diadalmaskodott. Az 1985-ös, a Sárkány éve című krimiért Arany Málna-díjra jelölték a Legrosszabb forgatókönyv kategóriában.

Számos, sikeres és népszerű filmben forgatókönyvíróként segédkezett: ilyen volt az 1982-es Conan, a barbár című fantasy, a főszerepben az „osztrák tölggyel”, Arnold Schwarzeneggerrel, az 1983-as, a műfajában klasszikussá váló, három Golden-Globe-díjra jelölt A Sebhelyesarcú, Al Pacino szédületes játékával, amely Howard Hawks 1932-as filmjének azonos nevű adaptációja volt, az 1986-os Egy lépés a halál című akciófilm, a főszerepben Jeff Bridges-szel, a még szintén ebben az évben megjelenő Salvador című háborús-dráma, James Woods főszereplésével, amelyért mindkettőjüket jelölték egyegy Aranyszobrocskára, az 1996-os, többek között Budapesten forgatott Oscar-díjas életrajzi musical, az Evita, amely María Eva Duarte de Perón, azaz Argentína „Firts Ladyjének” életútját mutatta be, a fősze-

18 / FilmMagazin

repben a popdívával, Madonnával.

Ezen kívül szinte minden egyes filmjének írója is egyben, kivéve az 1997-es Halálkanyart.

1999-ben elkészítette a Minden héten háború című, az amerikai futball világát bemutató filmjét, a főszerepben Al Pacinóval, és még számos remek színésszel. 2000-ben megjelent egy dokumentumfilm, a Money Never Sleeps, amely a Tőzsdecápák c. nagysikerű alkotás készítéséről szólt, többek között Charlie Sheen és Michael Douglas kommentárjával. 2004-ben egy monumentális eposzt készített az ókori világ talán legnagyobb és legelismertebb hadvezér-géniuszáról, a hódítóról; ez volt a Nagy Sándor, olyan művészekkel a főbb szerepekben, mint Colin Farrell, Val Kilmer vagy Angelina Jolie. Azonban hiába a grandiózus projekt és az ismert színművészek, a film mind a kritikus, mind pedig a bevételek tekintetében csúfosat bukott, és a nézők ítélete alapján is egy erőteljesen kommersz alkotássá vált. A Nagy Sándort két évre rá a 2006-ban készített World Trade Center című drámája követte, amely a világszinten tragikus és a világot mélyen megrázó 2001. szeptember 11-ei terrortámadást dolgozta fel két rendőr aspektusá-

ból, a főszerepben Nicolas Cagedzsel. A produkció mondhatni igen kevés összegből, mindössze 65 millió dollárból fogant, mégis a téma aktualitása miatt közel a háromszorosát jövedelmezte világszinten a jegypénztáraknál. Sorban a negyedik vietnámi háborút feldolgozó alkotása a Pinkville című drámája lett volna, amely a hírhedt és megbotránkoztató My Lai tömeggyilkosságot dolgozta volna fel, amelyet 1968. március 16-án vezetett az Amerikai Egyesült Államok Hadseregének egyik alakulata DélVietnámban, amelyben civileket, gyermekeket, nőket és idős állampolgárokat mészároltak le, a feltételezett áldozatok számát pedig 304504 fő közé teszik. A főbb szerepekre Bruce Willist és Channing Tatumot kérték fel, végül a filmet 2007-ben a United Artist törölte a 2007-2008 közötti Amerikai Írók Céhének tüntetése miatt. 2008-ban egy politikai-életrajzi filmmel jelentkezett, a W-vel, amely az Amerikai Egyesült Államok 43-ik elnökének, George Walker Bushnak ellentmondásos politikai életútját, nyolc év aktív szolgálatban lévő elnöki életét (20012009) mutatta be gyermekkorától egészen a 2003-as iraki háborúig bezárandóan, a főszerepben pedig az Oscar-díjra jelölt Josh Brolinnal.

Leghíresebb rendezett filmjei képekben

.

A szakasz - 1986

Született július 4-én - 1989

Született gyilkosk - 1994

Doors - 1991

JFK: A nyitott dosszié - 1991

19 / FilmMagazin

Tőzsdecápák - 1987

Salvador - 1986

Nixon - 1995

PORTRÉ

2008. május 12-én kezdődtek meg a film előkészületei Louisiana államban, Shreveport városban, végül 2008. október 17-én debütált az alkotás. 2009-ben egy dokumentumfilmet rendezett South of the Border (A határtól délre) címmel, amely Hugo Chavez, venezuelai elnök életét mutatta be.

VITÁK ÉS BOTRÁNYOK AZ ALKOTÁSAI KÖRÜL Amikor 1991-ben megrendezte a két Oscar-díjat nyert JFK-t-amelyért szintén jelölte az Akadémia a Legjobb rendező kategóriában, a főszerepben Kevin Costnerrel-, egyben megmutatta a Capitoliumnak is, az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusának (a szövetségi kormányzat törvényhozó ágának a székhelye, amely Washingtonban található), a Capitolium-dombon (Capitol Hill), amely segített neki közelebb kerülni a Merényleti Anyagok Közzétételi Törvényéhez (Assassination Materials Disclosure Act) 1992-ben.

A Merényletek Nyilvántartását Felülvizsgáló Testület (Assassination Records Review Board), amelyet a Kongresszus hozott létre, hogy véget vessen a Kennedy-gyilkosságot körülvevő titoktartásnak, megvitatta a filmet, beleértve Stone megfigyelé-

20 / FilmMagazin

seit, valamint a kormányzati titoktartásban rejlő veszélyeket is. Nem sokkal a film debütálása és kirobbanó sikere után, Stone egy magyarázó jegyzetekkel ellátott, az eredeti forgatókönyvtől egy kissé eltérő kiadást is megjelentetett, amelyben referenciákra hivatkozott. Az Éjféli expressz forgatókönyvéért, és a filmben, a török nép lefestése miatt sok kritika érte. Billy Hayes, amerikai író, rendező és színész, a film alapjául szolgáló könyv szerzője felszólalt és tiltakozott a Stone produkciója ellen, és kijelentette, hogy számos, börtönben lévő török barátja van. A The Doors című filmje körül is nagy volt a feszültség: Ray Manzarek, az egykori együttes billentyűs-basszusgitárosa kritizálta a filmet; a vita, kérdések és válaszok formájában az Indianai Egyetemen zajlott 1997-ben. A beszélgetés alatt Manzarek kijelentette, hogy több, mint 12 órán keresztül beszélt a Doorsról és Jim Morrisonról a rendezőnek. Patricia Kennealy Morrison, az elhunyt énekes-legenda felesége, jól ismert rockkritikus és író volt a film egyik fő tanácsadója, valamint egy kisebb szerep erejéig maga is feltűnt az alkotásban. Stone-nal úgy beszélte meg, hogy a Különös napok: Életem Jim Morrisonnal és nél-

kül (Strange Days: My Life With and Without Jim Morrison), 1992-ben írt memoárjából is kerülnek be részletek a forgatókönyvbe, azonban a rendező ezt figyelmen kívül hagyta, és végül a saját verziójával véglegesítette azt. Attól a pillanattól kezdve, hogy debütált, Patricia átkozta, valótlannak és pontatlannak minősítette a filmet. A Surviving együttes tagjai, John Densmore és Robby Krieger is részt vett a munkálatokban, azonban később ők is elhatárolódtak a projekttől, még a megjelenés előtt. Szintén 1997-ben Stone egyike volt azon 34 hírességnek, akik aláírtak egy levelet az akkori német kancellárnak, Helmut Kohlnak, aki az International Herald Tribun-ben egy újsághirdetést jelentetett meg, amelyben tiltakozását fejezte ki a Németországban lévő szcientológia ellen, és összehasonlította azt a nácik, zsidók elleni elnyomásával az 1930-as években. Többek között Dustin Hoffmann és Goldie Hawn szignója is szerepelt a levélen. A Határtól délre című dokumentumfilmje is nagy felháborodást okozott. Stone 2010-ben egy interjúban kijelentette és védte meg döntését: „egy Hugo Chávezt” szeretne az Egyesült Államok elnökének, és a venezuelai elnököt követendő mintá-

>> Stone A sebhelyesarcú forgatókönyvét saját kokainfüggőségére alapozta, és ez még csak a kezdet volt, hiszen nagy botrányt kavart filmje, a naturalista, és explicit módon erőszakos 1994-es, Golden Globe-díjra jelölt Született gyilkosok rendezői változatában ún. pszilocibingombák is megjelennek, amelyek köztudottan pszichoaktív alkaloidokat tartalmaznak, azaz drognak és hallucinogén anyagnak minősülnek.. A rendezőt ezen kívül vádolták az erőszakra való uszítás miatt is azonban ez alól később felmentették. << nak tekinti Latin-Amerikában. A rendezője szerint „bármit mondjanak is, az az igazság, hogy Hugo Chávez és kormánya a népnek osztja el a pénzt, segít az embereken, nem meggazdagodni akar és nagyvállalatokat hizlalni, és ez a legfontosabb”. Filmjében a rendező el akarja oszlatni „az Egyesült Államokban uralkodó dezinformációt a venezuelai elnökről”. „Meg akartam mutatni egy hazugságokkal megmérgezett ország (az Egyesült Államok) történelmének rejtett oldalát”-nyilatkozta.

Stone ezen kívül bírálta az Egyesült Államok elnöke, Barack Obama közigazgatási metódusát, amiért nem tesz semmit, hogy javítsa az Egyesült Államok kapcsolatait Chávezzel, vagy latin-amerikai szövetségeseivel.

DROGHASZNÁLAT Stone a Sebhelyesarcú forgatókönyvét saját kokainfüggőségére alapozta, és ez még csak a kezdet volt, hiszen nagy botrányt kavart filmje, a naturalista, és explicit módon erőszakos 1994-es, Golden Globe-díjra jelölt Született gyilkosok: rendezői változatában ún. pszilocibin-gombák is megjelennek, amelyek köztudottan pszichoaktív alkaloidokat tartalmaznak, azaz drognak és hallucinogén anyagnak minősülnek. A rendezőt ezen kívül vádolták az erőszakra való uszítás miatt, azonban ez alól később felmentették: „Egy öt évig tartó rémálom volt. A filmet úgy kezelték, mint egy árut, mint egy sötét szemüveget, amelyért, ha nem felel, felelősségre vonják a gyártóját. Én nem

21 / FilmMagazin

vagyok felelős az erőszakos megnyilvánulásokért. Aki ilyenre képes, az azért csinálja, mert hajlama van rá”-nyilatkozta. 1999-ben végül Stone-t letartóztatták, amiért bűnösnek vallotta magát alkohol-és drogvádakban. Egy rehabilitációs programban vett részt, azonban 2005. május 27-ének éjszakáján ismét letartóztatták törvénytelen drogtartás miatt.

ELLNTMONDÁSOS MEGJEGYZÉSEK 2010 januárjában Stone kijelentette, hogy „Hitler a történelem könnyű bűnbakja, amelyet olcsón használtak.” Később hozzá tette, hogy „Hitler többet ártott az orosz lakosságnak, mint a zsidó népnek”, majd Frankensteinhez hasonlította, aki szörnyszülött volt, de egyben őrült zseni is. Véleménye szerint a diktátor saját korának produktuma. „Ő a terméke az események sorozatának. Az ok és a hatás” - nyilatkozta.

2010. július 25-én, a Times napilapnak adott interjúban azt állította, hogy Amerika nem tudja a „teljes történetet”, amely Iránt érinti, és panaszkodott a zsidó és izraelita befolyás miatt, amely az amerikai médiát és a külpolitikát behálózza. Amikor Stone-t megkérdezték, miért fektet akkora hangsúlyt a Holokauszttal szemben például a 25 millió plusz szovjet áldozatra a második világháborúban, kifejtette, hogy volt egy erőteljes zsidó lobbi az Egyesült Államokban, és a zsidó áldozatok számát szerinte túlságosan eltúlozták. A megjegyzéseket hevesen bírálták a zsidó kommunák, mint a Simon Wiesenthal Központ (Simon

Wiesenthal Center) nevezetű holokauszt emlékügynökség, az Amerikai Zsidó Bizottsága (American Jewish Committee)- ), akik a brit Sunday’s Time-ban való kijelentésre egy nyilvánosságra hozott cikkben reagáltak, miszerint Oliver Stone ezzel a groteszk sztereotípiával csupán saját antiszemitizmusának adott hangot, holott ő is zsidó származású-, az Izraeli Diaszpóra Ügyek (Israel’s Diaspora Affairs)- minisztere, Yuli Edelstein az akadémia díjas rendező egyenesen a ”zsidó nép démonizálásával” vádolta. ”Amikor egy Stone kaliberű ember mond ilyen dolgokat, ez az antiszemitizmus és Izrael ellenesség új hullámát indíthatja el, ” - mondta. Stone röviddel az interjú után, még ugyanazon a napon egy nyilatkozatban kért elnézést: „A zsidók szemmel láthatóan sem a médiát, sem az ipari szektort nem ellenőrzik.” Hozzátette még, hogy továbbra is meg kell emlékezniük az embereknek a holokauszt áldozatairól, és a zsidók ellen elkövetett szörnyűségekről.

KRITIKA

ADÉLE ÉS A MÚMIÁK

REJTÉLYE Akkor most ez mi ez? Írta: Kovácsné Van egy generáció – gyakorlatilag egyetlen egy – amelyiknek szinte minden tagja tudja, mit jelent az, ha Rahan megpörgeti a csontkését. Ez az a generáció, amelyik francia képregényeken nőtt fel, és bensőséges viszony fűzi az összes tébolyult karakterhez, Asterixtől Willám Willig (leánykori nevén Lucky Luke). És a francia (belga, holland, stb.) képregény, kérem, az nem a Batman, még akkor sem, ha végül győz a jó.

Hogy ez miért lényeges, az a továbbiakból remélhetőleg ki fog derülni.

Toc, toc, toc, dilisek ezek a franciák.

(Aki nem értené egyből, miről van szó, keressen valami rokont 35 és 40 között.) Ami remek karikatúra lenne, abból csinálnak egy egész képregényt. Ami képregénynek lenne ütős, abból rajzfilm lesz, ilyen volt

22 / FilmMagazin

az egész estés programnak nézhetetlen Lucky Luke. Ami rajzfilmként még éppen elmegy, abból film lesz, pl. a lelőhetetlen Asterix és Obelix franchise. És most itt van nekünk még Adéle Blanc Sec is.

Adele Blanc Sec egyébként nem szerepelt sem a Kockásban, sem az Alfában (aki nem értené egyből, miről van szó...ld. fent.). Adéle Blanc Sec igen karakán hölgy, nem afféle hiteltelen ugrabugra deus-sexmasina, mint a Lara Croft, hanem egy századforduló táján élő újságíró, aki a legváltozatosabb egzotikus bajokba keveredik. Századforduló alatt egyébként a XIX-XX. század fordulója értendő.

Jelen történetben Adéle (Louise Bourgoin) elutazik Egyiptomba, hogy ellopja II: Ramszesz fáraó ud-

vari orvosának múmiáját, hogy annak segítségével meggyógyíthassa az ikertestvérét, akinek öt éve egy hajtű fúródott az agyába, és azóta is ott van. A múmiát csak a félidióta öreg professzor (Jacky Nercessian) képes feléleszteni, aki ezirányú képességeit addig is egy Pterodactylus típusú repülő őshüllőn teszteli....

Hogy mi van????

Megmondom, mi van: francia képregényből készült francia bohózat, és ezúton is minden itthon, illetve külföldön megjelent kritikát cáfolnom kell - nem (ismétlem: NEM) valamiféle francia Indiana Jones-ra kell számítanunk, mert akkor nagyot csalódunk. A film története kizárólag azért van, hogy legyen, mint ilyen, egyszerre túl egyszerű és agyonkomplikált, gyakorlatilag élvezhetet-

A hírek szerint Luc Besson-nak annyira megtetszett az alapanyag, hogy az Adéle és a múmiák rejtélye egy trilógia első része lehet.

len, de kit érdekel a történet, mikor ott vannak a karakterek, a poénok, az egész kis alternatív századforduló a dinoszaurusszal meg a múmiákkal. Egészen addig a pillanatig leesett állal ültünk a moziban, amíg rá nem jöttünk, hogy ebből az egészből egyetlen szót sem szabad komolyan venni – onnantól viszont kiválóan szórakoztunk. Én például csak akkor kezdtem el igazán felszabadultan kuncogni, mikor a franciául egyébként anyanyelvi szinten beszélő múmiák hada garázdálkodni kezd Párizs utcáin – az meg nagyjából az utolsó fél óra....

Louise Bourgoin szenzációs, ráadásul kimondottan hasonlít az eredeti (talán kissé korosabb) képregényfigurához. Iszonyatos, a Szeszélyes Évszakok legalsó szintjét alulról súroló gegeket képes halálos komoly arccal eljátszani, intelligens, ugyanakkor megfelelően nőies is (mint egy egyébként tök fölösleges kádjelent kapcsán erről maradéktalanul meggyőződhetünk). Jacky Nercessian nem csak azért tökéletes a csúnya tojásfejű professzor szerepében, mert élőben is csúnya tojásfeje van.

Aki még egy ilyen filmbe is képes valamennyi tragikumot becsempészni, annak a legjobbak közt a helye. A mellékszereplők közt mindenképp meg kell említeni Gilles

23 / FilmMagazin

Lellouche-t. Ő a letagadhatatlanul francia „hülye rendőrfelügyelő, aki állandóan zabálni akar” (emlékszünk még Jean Reno karakterére a Godzillából?). Olyannyira mellékszereplő, hogy akár ki is lehetett volna hagyni a történetből, viszont roppant aranyos. Lellouche ráadásul kiköpött Eperjes Károly, ami a filmnek egészen sajátos stichet ad. Hasonlóan szinte teljesen szükségtelen, de jópofa szereplő Mathieu Amalric, mint a szörnyű szájhigiéniás problémákkal küszködő gonosz Dieuleveult professzor.

A film látványvilága, történetszövése, de még szinte önálló életet élő, kimondottan eltalált zenéje is sokban hasonlít az Elveszett gyerekek városára és a Delicatessenre. Amíg azonban ez a kettő koherens, noha erősen szürreális film, az Adéle alkotói viszonylag hosszan hezitálnak, mire maguk is rádöbbennek arra, amire a B. Néző figyelmét már valahol az első öt percben fel kellett volna hívni, miszerint hogy „Hölgyeim és uraim, ez egy marhaság, és annak is szántuk.”

Aki francia képregényeken és komédiákon szocializálódott, és megtanulta szeretni az abszurditásukat, a humorukat (ami többnyire kifejezetten inkorrekt, repetitív és meglepően sokszor a különféle testi hibákra),

azt, hogy a történet gyakorlatilag mellékes, annak ez a film is tetszeni fog, de legalábbis sokkal könnyebben el fogja tudni helyezni valamiféle mentális kontextusban, mint az, aki csak úgy beesik az utcáról. Bár azért gátlástalan vígjátéknak a Jöttünk, láttunk, visszamennénk, szatirikus kalandfilmnek meg Jeunet és Caro már idézett két filmje sokkal jobb volt...

Az Adéle és a múmiák rejtélye teljes, totális, Hieronimus Bosch legelvetelmültebb festményeit kétszáz gáton lazán kenterbe verő káosz. Mint ilyen, kedves, magával ragadó, még akkor is, ha helyenként maga sem tudja, mit akar. Mint kalandfilm, értékelhetetlen. De hát nem is az.

70% Stáblista Rendező: Luc Besson Főszereplők: Louise Bourgoin, Mathieu Almaric, Gilles Lellouche Forgalmazó: Fórum Hungary Hazai bemutató időpontja: 2010. szeptember 9.

KRITIKA

A KARATE KÖLYÖK 2010-et írunk, a nyolcvanas évek elmúltak de majdnem minden a régi maradt… Írta: Sanya08 Na persze, kivéve hogy már nem Bananarama szól hanem Lady Gagára meg Flo Ridára rángatják csípőjüket a fiatalok. Nincsen már ciki nyolcvanas évekbeli séró, sem pedig sértett kamasz mentalitás, nincs napfényes Kalifornia, mégis ismerősek a helyzetek, ismerősek a szereplők. Újat mondanak mégis ugyanazt. Elmúltak a nyolcvanasok, 2010 a pontos dátum.

Dre, a Detroit-ból anyjával Kínába költöző fekete kölyök eleinte nehezen illeszkedik be új környezetébe, de szépen lassan megismeri a környék szépségeit. Ahogy az lenni szokott, közeli barátságba kerül egy helyi leányzóval, és természetesen egyből ellenséget is szerez magának, a lány barátja (vagy legalábbis annak képzeli magát) személyében.

Jól megkergetik, majd jön Jackie Chan és gatyába rázza a komisz kölyköket. Dre Han segítségét kéri,

24 / FilmMagazin

hogy tanítsa meg a kung-fura. Itt kezdődik igazán a film, amely fejlődéstörténet és tanmese egyben, amolyan Rocky módra. Csak úgy mint a ’84-es verzió.

A filmet Harald Zwart rendezte, akinek eddig csak olyan filmeket köszönhetünk mint a Rózsaszín párduc 2 (amit nem láttam), Öcsikém és bemutatkozó alkotása az Érzéki csalódás (az amelyikben Liv Tyler autót mos, na aaazt a filmet már láttam!). Nem nagy reputációval rendelkezik és ha hozzátesszük azt, hogy ez egy remake (de ezt az alkotók nagyon nem használják, mármint a kifejezést), akkor jogosan voltam szkeptikus a művet illetően.

Az előzetest nézve nem tetszett semmi. Nem tetszett a stílus, a zene és főleg nem tetszett Jackie Chan sem, mert úgy nézett ki mint aki rohadtul nincsen képben. Ember, mekkorát csalódtam. Kellemeset,

úgy értem. Nem, semmi egetrengető nincsen, csupán újra lett kreálva a régi ötlet, leporolva, aktualizálva.

Nem lett tökéletes, de nincs is miért szégyenkezni miatta, egy tökéletesen korrekt alkotás kerekedett belőle.

A legfőbb változtatás természetesen az, hogy ezúttal Joseph M. helyett egy fekete kisfiú vette át a főszerepet, Jaden Smith – aki arról ismeretes leginkább, hogy Will Smith fia – és a helyszín ezúttal Kína és nem pedig Kalifornia. Ahogyan az eredetiben, úgy itt is helyet kap a kultúrák éles megkülönböztetése, a beilleszkedés kérdése, de ha lehet még élesebben. Ez kicsit kárára vált a filmnek, de érdekesebbé is vált tőle talán. Fekete fiú Kínában. Enyhén szólva bele mondja a néző arcába a frankót, miszerint a rasszizmus rossz. Kicsit didaktikusabbra sikeredett ez a film, de nem annyira hogy

Pat Morita, a Mester (igen, nagybetűvel!) sajnos már 5 éve nincs velünk.

Nyugodjék békében!

fájó legyen. Szerencsére remekül kihasználták az alkotók a helyszín adta lehetőségeket, így nem hagyhatták ki azt se, hogy a film egyik edzésjelenetét a Kínai Nagy Falon vegyék fel, amit egyébként a film egy stábtagja Dre Rocky-momentumának titulált. Esztétikum és egzotikum tehát többszörösen kipipálva, megismerhetjük kicsit Kínát, néhány hagyományt és a többi és a többi…

A karate kölyöknek megvannak a szépségei és kisebb szépséghibái is. Utóbbi közé tartozik Jaden Smith, aki egyébként tisztességesen helytáll szerepében, nagyon rossz szó nem érheti alakítását, de akadtak pillanatok amikor már rezgett a léc.

Kínos pillanatok, hogy úgy mondjam, de ezekből azért relatíve kevés van, hangulatot nagyon nem rontott.

Kifejezetten tetszett viszont az a tipikus szerelmi szál. A kis kínai leány ugyan nem egy Elisabeth Shue, de határozottan aranyos jelenség, még akkor is mosolyogtam amikor Lady Gagára rázta magát – pedig sokak fintorogtak, olvastam – egyszerűen aranyos volt és kész. A film bő két órás, ami hosszúnak tűnhet de valójában nem az. Emlékezzünk csak, az eredeti sem volt éppen rövid film, és itt sem igazán érződik a hossz. Elegendő drámaiság, szív és

25 / FilmMagazin

lélek szorult a film legtöbb pillanatába, hogy nehéz elutasítani ezt a jóindulatot.

De most rátérek a lényegre. Az aduászra, ugyanis a film legfőbb pozitívuma az egyértelműen Jackie Chan alakítása. Az eredetiben ugyebár Pat Morita játszotta, akit majdhogynem felülmúlhatatlannak tartok, nehéz őt überelni. Jackie Chan-nek viszont sikerült. Nem, ne mondjuk azt hogy felülmúlta mert azért azt nehéz, de Han szerepében a kedvenc harcművészünk több mint tisztességesen állja meg a helyét. Mit is mondhatnék, soha nem volt még ilyen jó. Olyan oldaláról ismerhetjük meg itt, amilyenről még nem ismertük eddig. Csendes, bölcs szemlélődő, Hattori Hanzo, Pai Mei és Buddha keveréke. Nem az a mosolygósvigyorgós burleszk-figura, akit gyerekként megszerettünk, itt komolyan színészkedik. Minden egyes arcvonása mesél, beszél, arcának rezdülései egy egész életet takarnak.

Amikor Dre-t tanítja, azt jó nézni, tényleg van olyan jó mint Pat Morita volt. Oscar-t talán nem fog kapni érte, de higgyétek el nekem, marhajó alakítást nyújt. Gyakorlatilag ő menti meg a filmet a teljes középszer veszélyétől.

Ami még meglepetésként szolgált, az a film akció része. Itt azért kőke-

ményen bunyóznak a srácok, nem nagyon kímélik egymást. Tíztizenkét éves kölkök rugdalják egymást, kergetőznek, és azok a kínai gyerkőcök aztán elég fenyegetőek.

Csak úgy mint a régiben, itt is elég komolyan vették a harcművészeti részeket. Ami azt illeti – és erre akarok így kilyukadni – a verekedős szcénák igen jóra sikerültek, kellően látványosak lettek és izgalmasak, úgyhogy ilyen téren is kielégítő alkotással van dolgunk. Összességében tehát ez egy igenis vállalható, nézhető filmmé sikeredett ami tartalmaz néhány kínos pillanatot, de Chan lélekjelenléte miatt megbocsátható akármi. Fiataloknak különösen ajánlanám, végülis nem olyan nagy szégyen ha ezt a filmet előbb ismerik meg mint az eredetit (a másik felem most agyonütött), mert mindkettő ugyanazt az elvet képviseli, mindkettő hasonlóan szerethető. Ha úgy tetszik, van létjogosultsága. De én azért az eredetire tenném le a voksomat. Az egész egyszerűen überelhetetlen.

70% Stáblista Rendező: Harald Zwart Főszereplők: Jaden Smith, Jackie Chan, Wenwen Han Forgalmazó: InterCom Hazai bemutató időpontja: 2010. szeptember 2.

KRITIKA

CHARLIE ST. CLOUD

HALÁLA ÉS ÉLETE A garantáltan férfiellenes film. No de ki a fene az a Zac Efron? Írta: Kovácsné Gondolom, az olvasók többségének megvan az a kép (hogy redigitalizált vagy enyhén zöldes VHS minőségben, az most tök mindegy), ahogy Luke Skywalker belebámul a Tatooin kettős naplementéjébe, és közben ominózusan szólnak a fúvósvonósok. Képzeljük el ezt másfél órás kivitelben, és máris megkapjuk Charlie St. Cloud halálát.

Az életét sajnos nem nagyon, pedig amúgy ez egy igen szép romantikus történet lenne, olyan igazi csipkés zsebkendőbe sírós, érzelmescsókos, 1930banmegálltazidős, naplementés, az a típus, ami soha nem megy ki igazán a divatból, hiszen minden asszonyembernek, talán még a Tetovált Lánynak meg a véresszájú Kovácsnénak is van a szívében egy olyan zug, ahol csakis ilyen filmekre vágyik, vattacukorral.

Az „ilyen” film teljes egészében azon áll vagy bukik, hogy ki szorongatja a hősnőt a naplementében, és ezel el is érkeztünk eheti feladványunkhoz, miszerint hogy ki a fene az a Zac Efron?

26 / FilmMagazin

Hát, feleim, ezt mindenki tudja, aki végigizgulta a High School Musical három részét. Mint ahogy én például nem. Számomra tehát a koma maximum az unokahúgom tolltartójáról lehetett volna ismerős, de azon meg speciel pont az a zöldségnevű vámpírsrác van. Pech. Én tehát, szegény műveletlen őskövület, annyit láttam, hogy van valami egészen kedves kis történet arról, hogy a szerelem, na az aztán tényleg mindig győz, és ebből a történetből egy kék szemű fiatalember időnként kinéz, és néhány másodpercre úgy marad, mondhatni, pucsít.

Egyes ilyen „kinézések” az alkotók megítélése szerint annyira jók sikerültek, hogy flashback formában többször is megjelennek (pl. kék szemű fiatalember kigyúrt teste megfeszül, ahogy kiegyensúlyozza szárnyaló vitorlását, miközben a hónaljszőr büszkén pöndörödik az üde szélben). Ha ez a pucsításjelenség nincs, én isten bizony bedőlök az egésznek, vagy legalábbis kevesebbet kapálódzom a pöcegö-

dör szélén, mint egyébként szoktam. Én szeretem a szerelmet, kérem.

Mos’ mé’ ne győzhetne? Más kérdés, hogy szerintem a szerelem fejvesztve menekülne, ha szembetalálkozna valakivel, aki ennyire imádja – önmagát.

Maga a történet ribizlihéjban arról szól, hogy a nagy reményű vitorlázó Charlie St.Cloud öccse bizonyos szerencsétlen véletlenek összjátéka folytán egy autóbalesetben meghal.

Charlie előzőleg megígéri a kissrácnak, hogy minden nap, ha esik, ha fúj, pontban naplementekor baseballozni fognak (gondolom, eredetileg valami éjjellátó szemüvegben láttak volna neki a dolognak, de ez nem derül ki). Ígéretét be is tartja: öccse szelleme pontos, mint – a halál.

Charlie életében minden alárendelődik az alkonyi találkáknak, soha többé nem vitorlázik, nem megy egyetemre, mindenki elkönyveli, hogy egy különc idióta, etcetera, ahogy egy búskomor meg nem értett lélekhez illik. Évekig minden olajozottan megy, ám Charlie-nak egyszer csak

A könyv, melyből a filmet készítették, már hazánkban is kapható, érdemes utána érdeklődni a könyvesboltokban!

választania kell a halott öccse és egy szexi női szellem közt.

Nem, nem, Kedves Olvasó, ez nem spoiler. A zseniális Hatodik érzék (vagy ha már itt tartunk: a nála sokkal zseniálisabb, ám méltatlanul keveset méltatott Puszta formalitás) óta nincs igazán új a nap alatt túlvilág vonalon. Minden magára valamit is adó mozijáró azonnal tudja, mi van akkor, ha valaki a nagy fene ködben találkozik valakivel, akinek egy ronda vérző seb van a fején, főleg ha előtte fél óráig részletezik, hogy MEKKORA vihar lesz itt mindjárt, ki ne menjen, akinek kedves az élete. Halottakra filmet alapozni amúgy is macerás dolog, mint ez

már a Komfortos mennyország kapcsán is kiderült, minden, amit a holtakról tudni vélünk, reménytelenül földhözragadt. Ebben a filmben a holt lelkeket olyannyira nem különbözteti meg semmi a hétköznapi járókelőktől, hogy egy adott ponton a főhős még le is fekszik az egyikükkel – ami igen érdekes, mondhatni bizarr gondolatokat vet fel azzal kapcsolatban, hogy egy ilyen aktus vajon a külső szemlélő számára hogy is nézne ki…

Az ehhez hasonló képrejtvényektől eltekintve azonban a Charlie St. Cloud-ban ne számítsunk izgalmakra, mert nincsenek. Ne számítsunk váratlan fordulatokra, mert azok sin-

csenek. Az egészet öt perc alatt meg lehet írni egy söralátét hátuljára, hajnalkettőkör, totál bbszv. Éppen az egyszerűsége, a banális kiszámíthatósága miatt lehetne ez egy tökéletesen átlagos és mint ilyen, tökéletesen szórakoztató nyári lamúrmozi – mondom, lehetne, de sajnos a műalkotás tökéletesen férfimentes, és nem csak azért, mert a filmre a hímnemű partnert valószínűleg homlokrakodóval sem lehet majd betoloncolni. Nem azt mondom, számos férfiszínész él abból, hogy a vászonról belenéz a hölgyközönség kis szívébe, de ahhoz, az isten szerelmére, egy Humphrey Bogartnak kell lenni, de legalábbis

Zac Efron szereti az örült dolgokat Szívesen vállalkozik nyaktörő dolgokra Zac Efron, mert az ilyesmi kikapcsolja, és élvezi az adrenalin-fröccsöt, ami ilyenkor éri. Legutóbb Hawaiion csapott bele a lecsóba. „Az öcsém, Dylan most érettségizett, ősszel egyetemre megy, gondoltam, gyorsan menjünk el nyaralni, ki tudja, mikor lesz rá időnk legközelebb - meséli Zac. - Mauin túráztunk a dzsungelben, és hirtelen egy vízesésre bukkantunk, ami egy tíz méter magas szikláról zúdult alá, bele egy kis folyóba. Naná, hogy fölmásztunk és leugrottunk vagy nyolcszor! A legjobb, amikor az ember kijön a vízesés alól: olyan. mintha újjászületett volna.”

Zac nem tagadja, imádja az őrül dolgokat, és a környezetét is ráveszi, hogy kövessék a példáját. „Dylant csak az első ugrásra kellett rábeszélni, utána már tudta, milyen fantasztikus érzés. A végén már úgy kellett figyelmeztetni, hogy induljunk, mert ránk fog sötétedni.”

27 / FilmMagazin

KRITIKA

>> Amúgy ez egy igen szép romantikus történet lenne, az a típus, amelyik soha nem megy ki igazán a divatból, hiszen minden asszonyembernek, talán még a Tetovált Lánynak meg a véresszájú Kovácsnénak is van a szívében egy olyan zug, ahol csakis ilyen filmekre vágyik, vattacukorral. << egy szubminimalista Jean Renonak.

Az a kisugárzás, ami az igazi dívát és Paczal Márika feltörekvő színművésznőt megkülönbözteti, férfiaknál is létezik. Ha másnak nem, a rendezőnek tudnia kell úgy irányítani a dolgokat, hogy Paczal Márika egyébként joggal népszerű pofikája pontosan annyi időt kaphasson, amennyi még nem hat röhejesnek. Ez az Efron amúgy nagyon aranyos gyerek, de komolyan. Valamennyien izgatottan várjuk, mikor indul be nála a tesztoszteron termelődése.

Nem csak a főhős pucsít egyébként szükségtelenül sokat, hanem a táj is. Én ennyi naplementét, napfelkeltét, zord sziklás csúcsot, meg egyéb romantikus vadregényt életemben nem láttam még egy helyre zárva,

28 / FilmMagazin

egyébként tényleg nagyon szép, meg fenséges, de tipikusan az az eset, mikor a csodás, aranyló égboltról készült kép egycsapásra giccsé válik, mert keresztben neonzöld kihúzóval valaki ráírta, hogy „Örökké a tijed, Béla”. Mikor a stáblista futni kezdett, először azt hittem, hogy lesznek vicces bakik, mint a Jackie Chan filmekben, még csodálkoztam is a kedves gesztuson. Erre nem kiderül, hogy csak mutatják be válogatott képkockákon, ahogy az ifjú pár belehajózik a napkorongba? Most mit mondjak még?

Beszélhetnék még a zenéről, de minek – hát az a zene, az úgy hömpölyög, instállom, hogy arra már tankhajó-forgalmat lehet bazírozni.

Van énnékem egy kedves édes-

anyám, aki a második világháborúban volt gyermek, és ennek kapcsán megtekintette az alagi erdőt, ahol a közönség viszonylag szerény sikerrel próbált menedéket keresni, midőn egy sajnálatos tévedés folytán a Szövetségesek lebombázták a helyi lóversenypályát a futam kellős közepén. (Hogy az egyszerű nép miért járt lóversenyre 1944-ben, mintha mi sem történt volna, arról meg egy komplett szociológiai tanulmányt lehetne írni, de ettől ehelyt eltekintenék.) Ő azt mondja, hogy a vázolt eset neki nagyjából elég is volt a hiperrealitásból, és azóta is a legerőteljesebb kifejezésekkel illeti az összes olyan filmet, amelyik a valósággal és az emberi érzelmekkel akárcsak az utca túloldaláról is köszönőviszonyban van („durva, erőszakos, erkölcstelen, undorító, satöbbi”). Van egy olyan benyomásom, hogy a Charlie St. Cloud halála és élete még neki is sok lenne.

50% Stáblista Rendező: Burr Steers Főszereplők: Zac Efront, Amand Crew, Charlie Tahan Forgalmazó: UIP-Duna Film Hazai premier időpontja: 2010. szeptember 2.

KRITIKA

BABYLON A.D. Egy hánytatott sorsú film, mely 2 év késéssel érkezik a mozikba. Írta: Kóczy Megérkezett hozzánk Vin Diesel legújabb filmje. Hogy mégis mi a bökkenő ebben? Semmi, csupán annyi, hogy ez a film nem új, hanem már két éves, és a világ többi részén 2008-ban már be is mutatták. A magyar forgalmazó viszont úgy döntött, hogy nálunk csak most, 2010. őszén kerül mozikba. Hogy ez miért alakult így, az igazából rejtély számomra, de az igazat megvallva mindegy is, a magyar forgalmazó így döntött, és kész. (Persze azért kicsit szomorkodik az ember, hogy egy filmet bemutatnak két éves késéssel mozikban itthon, míg az idei év filmjei közül a sokak által várt, és külföldön már sikerrel bemutatott The Expendables például még sehol sincs, és egyelőre hír sem nagyon van róla, hogy mikor várható itthon. Csak annyi, hogy még szeptemberben sem… ) (A cikk megírása után nem sokkal derült ki, hogy a The Expendables a Palace Pictures jóvoltából október 14-én kerül a hazai

30 / FilmMagazin

mozikba! - a szerk.) A történet a jövőben játszódik. A főhős Troorop (Vin Diesel) egy zsoldos, akit nem nagyon érdekel senki és semmi, csak a munkájának él. Most új feladatot kap: egy titokzatos lányt Aurora-t (Mélanie Thierry) kell elkísérnie Oroszországból az USA-ba. Ez elsőre nem tűnik nehéznek, ám egy sokkal bonyolultabb ügy húzódik meg a háttérben, mint az elsőre látszik…

Nos, hát ha van film, aminek hányattatott sorsa van, akkor a Babylon A.D. abszolút ilyen. A rendezője,.

Matthieu Kassovitz (aki igazából színészként kezdte karrierjét, és azóta is fel szokott tűnni filmekben) már bizonyította, hogy tud remek filmet összehozni. Ő rendezte ugyanis 2000-ben a Bíbor Folyók című filmet, Jean Reno és Vincent Cassel főszereplésével, ami nekem személy szerint az egyik kedvenc francia filmem azóta is (a második részhez már nem volt köze

Kassovitz-nak, az nem is lett annyira jó). Az ő nevéhez fűződik még a 2003-as Gothika is Halle Berry-vel és Robert Downey Jr.-ral, ami a rendező első hollywoodi munkája volt.

Azóta 5 év telt el, és 2008-ban készült el a Babylon A.D. Kassovitz ezúttal egy futurisztikus sci-fi thriller és dráma keverékét akarta összehozni, viszont elkövette az a hibát, hogy összeveszett a filmet gyártó stúdióval, akik állítólag sokallták, és túl hosszúnak találták az elkészült 161 perces filmet, és sokkal pörgősebbre, akciódúsabbra szerették volna vágatni. A rendező ezzel nem értett egyet, de végül a stúdió került ki “győztesen” a huzavonából, így megvágatták a filmet, amely így 90(!) perces lett (Bár a rendező egy nyilatkozatában állítólag arról beszélt, hogy csak negyed órát vágtak ki a filmből, így lehet találgatni, hogy mi is az igazság). Én azt mondom a moziváltozat megtekintése után, hogy kár érte, mert volt

A film alapját a Babylon Babies című francia regény szolgáltatja, mely egy sötét jövőképet tár az olvasók elé.

lehetőség ebben a filmben. És maga a rendező is egy sokkal mélyebb, komoly mondanivalóval rendelkező filmet szeretett volna láttatni a nézőkkel. Emellett tény, hogy a film így ebben a megvágott formában eléggé akciódús lett, tele látványos akciójelenettel (némelyik talán csak maga a látvány miatt került bele a filmbe eleve) viszont így azt érezni a megtekintés után, hogy nagyon rövid, és sok helyen bizony érezni azt is, hogy valami innen-onnan hiányzik, vagy nincs kibontva rendesen, néhány esemény mindenféle előzmény nélkül következik be, így a film úgy tűnik, mintha össze lenne csapva, és megkockáztatom, hogy néhol kissé érthetetlen is emiatt. Én például hiányoltam az elején valami bevezetőt, vagy magyarázatot arról, hogy hogyan lett a jövőben a világ olyan, amilyennek a filmben ábrázolják.

Ezen kívül még a film vége is kicsit olyan, mintha a semmiből jönne mindenféle felvezetés nélkül. Ennek ellenére a hibák és a “vagdosás” után a film így is nézhető egyszer. De maradandót így nem alkot finoman szólva sem. (Ráadásul többek szerint erősen hasonlít a 2006ban készült Az Ember Gyermeke című filmhez, amelyet Alfonso Cuarón rendezett, és Clive Owen, valamint Julianne Moore, Michael

31 / FilmMagazin

Caine, Chiwetel Ejiofor, Danny Huston és Charlie Hunnam szerepeltek benne.)

A főszereplő Vin Diesel (állítólag) maga is azt nyilatkozta, hogy az alakítása egy az egyben a vágóasztal padlóján van. Azért Diesel még mndig jól hozza az akcióhős figurát, így ilyen téren nem csalódunk benne. Ő mindent megtett azért, hogy a film sikeres legyen. Ez rajta kívül a többi színészre is ugyanúgy elmondható. Vin Diesel-en kívül egyéként olyan nevek tűnnek fel a filmben, mint például Michelle Yeoh (Tigris és Sárkány, James Bond: A holnap markában), Mélanie Thierry (akinek bevallom, egy filmjét sem láttam korábban) Lambert Wilson (Mátrix: Újratöltve, Mátrix: Forradalmak; Szahara), pár röpke jelenet erejéig feltűnik Gérard Depardieu is, akire én személy szerint alig ismertem rá.

A film így ebben a formában 50%nál többet semmiképpen sem ér részemről, de talán érdemes lenne megnézni a rendezői változatot, abból talán kiderülne, hogy a rendező, Mathieu Kassovitz hogyan is képzelte el ezt a filmet. Anélkül viszont nem tudom, hogy van-e egyáltalán arra esély, hogy itthon ne legyen bukás a film…

50% Stáblista Rendező: Mathiue Kassovitz Főszereplők: Vin Diesel, Michelle Yeoh, Mélanie Thierry Forgalmazó: Palace Pictures Hazai bemutató időpontja: 2010. szeptember 16.

KRITIKA

RAGADOZÓK Nehéz a nagyok nyomdokaiba lépni, de olykor-olykor megtörténik a csoda és sikerül. Olykor-olykor jön egy ember, aki megmondja a tutit, lesöpri a felesleget az asztalról és meghagyja a lényeget: „Tessék, na emberek így kell ezt csinálni.” Predators, avagy a magyarok diadala. Írta: Sanya08 1987 óta sok víz lefolyt a Dunán.

Mióta John Mctiernan megcsinálta a mára már klasszikussá vált filmjét, a Ragadozót, készült egy sokak által lenézett folytatás Danny Glover-rel a főszerepben (igen és ott volt az örök, a nagy: Gary Busey), és rendesen meg lett gyalázva a széria az AvP-filmekkel (csak tudnám, csak tudnám feledni őket…). Valljuk be, a predatorokra igencsak rájárt a rúd mióta Dutch szétrúgta a valagát annak az egynek. Hollywood megengedte magának hogy földbe tiporja a mítoszt, hívták a Straussokat és kész volt a katasztrófa. Hívták az alieneket – de minek?? – meg Paul W.S. Anderson-t (nem a Vérző olajos csávó hanem a másik tudjátok a Resident Evil-ös) és tessék, mi lett az eredmény? Azok akiknek gőzük

32 / FilmMagazin

nincsen az egészről azok szerették, az igazi rajongók pedig szégyenkezve, lehajtott fejjel bólogattak. Hajjaj, hajjaj mit műveltek, mit műveltek…

Rodriguez már évekkel ezelőtt papírra vetette ennek a filmnek az ötletét, és ugyan változott azóta egy s más, de a lényeg ugyanaz maradt: a történet szerint hőseink a ragadozók bolygójára kerülnek valamely – számunkra nem tisztázott – okból kifolyólag. Nem is lényeg, ami viszont fontos, hogy a csapat minden tagja más országból jött, mindenki másmás kvalitásokkal rendelkezik. Fogalmuk sincsen hogyan kerülnek oda ahova kerültek, fogalmuk sincsen hogy ki az a másik faszi aki öltönyben van vagy az a csaj aki úgy báni k a m est erl öv ész puskájával mint Gizi néni a fakanál-

lal (ha valaki kérdezné ki az a Gizi néni, engem hagyjatok ki ebből, nem tudok semmiről). Komolyra fordítva a szót (majdnem sót írtam de aztán rájöttem ez nem a Saltkritika), Adrien Brody alakítja itt a csapat vezérét, pontosabban fogalmazva ő az aki a legokosabb közülük és aki egyben a legönfejűbb is.

Neki aztán rohadtul nincsen kedve közösködni a többiekkel, ő úgy látja a helyzetet, hogy a többiek csak lelassítják és jobb ha külön megy.

Erre természetesen nem kerül sor mert amikor rájönnek mekkora szarban vannak (egy másik bolygóra kerültek, na ez aztán a kutyaszorító…) akkor mindannyian jobbnak tartják azt, ha együtt vannak. Lassan elkezdődik a vadászidény és bizony ezek az emberek akik a Föl-

Antal Nimród állítólag pont akkor kapta a felkérést, amikor a haverjaival a klasszikus Ragadozót akarták megnézni.

dön még a legtökösebb egyének voltak, most ők lesznek a prédák…

Amit le kell szögezni, hogy talán a legjobb dolog ami történhetett a szériával az az, hogy Antal Nimród-ra lett bízva a rendezés. Nimród előző filmjeivel bebizonyította hogy ugyan nem rendelkezik olyan úttörő filmkészítői képességgel mint egyes kollégái, nem váltotta meg a világot egyik művével sem, de kétségtelenül ért ahhoz, hogyan teremtsen feszültséget és hogyan készítsen el egy igazi régivágású akciófilmet. Az oldschool-t pedig nem úgy kell érteni, hogy hivalkodóan régimódi, mint – teszem azt – a Grindhouse vagy a Black Dynamite, hanem olybá tűnik hogy a fickónak szimplán csuklóból jön ez a stílus nem törekszik erre nyakát törve hogy minél ilyenebb, minél olyanabb legyen. Ez érződik a filmjein. Más szempontból is kényelmes és remek választás volt a rendezésre, tekintve hogy e film és a direktor korábbi filmjei közt van még egy hasonlóság: különböző jellemek egyazon csapdában. Klausztrofób helyzetek. Míg az Elhagyott szobában egy válófélben lévő házaspárnak kellett megküzdenie néhány megátalkodott őrülttel egy hotelszobában, a Szállítmányban egy pofátlanságig gerinces pénzszállítónak kellett felvennie a harcot „barátaival”

33 / FilmMagazin

egy pénzszállító kocsiból. Most a helyszín kicsit ki van bővítve, de nem kevésbé nyugtalanítóbb és klausztrofób a szituáció. Egy másik bolygón kell túlélősdit játszaniuk hőseinknek.

Ami már első nézésre szemet szúr a filmben, az az hogy Nimród nem veszi semmibe a szereplőit. Mindegyikőjüket külön egyéniségként kezeli, nem úgy tekint rájuk mint feláldozható, töltelék-emberkékre, ragadozó-zsákmányra hanem mindegyiknek megvan a maga pillanata, lehet értük aggódni. A másik pedig hogy ezek az emberek nem igazán makulátlan lelkű emberkék (nők).

Royce például zsoldos, és ami azt illeti egy igazi érzéketlen fickó aki lelkiismeret-furdalás nélkül hátba lőné akár a first lady-t is. Adrien Brody pedig egész nagy hitelességgel kelti életre a figurát. Nyoma sincs már a vézna, sápadt zongoristának, Brody rendesen kigyúrta magát a szerep kedvéért, de egy percre sem válik nevetségessé, legalábbis szerintem, ámbár olvastam persze olyan véleményeket is miszerint nem való a szerepbe. Hát de. Kijelentem. Igenis helye van ebben a filmben. Ahogyan Alice Bragának is, ő is remekül helytállt a mesterlövész-nő szerepében. Néhány zsánerbarát név is felbukkan a

filmben: Danny Trejo, Oleg Taktarov, ők is jók, de a prímet talán a film nagyrészében hallgatag yakuza viszi el akinek szerepeltetését – megmondom őszintén – neccesnek tartottam de kellemesen csalódtam; az ő figurája volt a legemlékezetesebb talán és még egy igen kreatív kigondolásnak köszönhető kardpárbajt is adtak neki amolyan klasszikus szamuráj-filmek módjára. Nagyon költői. Nagyon szuper.

Az akciók üdítően régimódiak a szó legjobb értelmében, CGI csak itt-ott fordul elő de nekem akkor sem szúrta ki a szememet, a vér folyik, testek robbannak szét, bazinagy fegyverekkel lőnek mindenfelé, rég nem volt ilyen izgis dzsungelharcban részünk. Intenzív végig, nem ül le sosem, John Debney pedig rettentő jó, vérpumpáló filmzenét komponált.

Kiemelendő jelenetek közé tartozik a predator-kutyák támadása, a kardpárbaj, továbbá még a film végi vériszamos, sáros test-test elleni harc amely az eredeti Predator-film fináléját idézi emlékünkbe.

Antal Nimród tehát megmutatta hogyan is kell csinálni egy remek akciófilmet. Méltó folytatást készített amely nem váltja meg a világot, gyakorlatilag nagyon újat nem nyújt, de nem is baj. Szórakoztat úgy hogy nem inzultálja nagyon az ember intelligenciáját, leköt minket és kikapcsol. És ami azt illeti, én még ezt a filmet meg fogom párszor nézni. Ott lesz a helye a Schwarzeneggeropusz mellett.

90% Stáblista Rendező: Antal Nimród Főszereplők: Adrian Brody, Laurence Fishburne, Alice Braga Forgalmazó: InterCom Hazai bemutató időpontja: 2010. augusztus 19.

SOROZAT

24 - MÁSODIK ÉVAD

Jack Bauer (Kiefer Sutherland) az első 24 óráját úgy emlegette, mint élete leghosszabb napját. A második rész nem kapott ilyen meghatározást, ám ha valamit mégis rá kellett volna aggatniuk az alkotóknak, akkor a legizgalmasabb, vagy legfordulatosabb nap lett volna a legtalálóbb kifejezés. Írta: Iverson2 Azt hiszem, hogy ott hagytam abba az első részt bemutató írásomat, hogy a második nap biztosan rátesz majd pár lapáttal elődjére. Mindezt arra alapozva, hogy volt pár gyengébb szál a történetben, valamint arra, hogy nem teljesen aknázták ki a készítők azokat a lehetőségeket, amik ebben az egyedi szériában benne voltak. Volt pár üresjárat, bár azt is látni kell, mondottam volt, hogy nem egyszerű 24 részen keresztül maximális fordulatszámon járatni a dolgokat, még akkor sem, ha a sorozatnak pörgősnek (valós időben zajló részek) kéne lennie.

Mondanom se kéne, hogy a jóslatom bejött. A második rész jobb lett, mint elődje, bár ez valószínűleg mindenki számára világos volt. Az viszont annyira nem lehetett evidens, hogy nem is egyszerűen jobb lett, hanem valószínűleg a legjobb az egész szériát tekintve (bár két évad után ez felelőtlen kijelentésnek hathat, de én látatlanban is biztos vagyok ebben). Egész egyszerűen nem tudom elképzelni, hogyan tudnák még ezt is tovább fokozni. Van egy olyan sejtésem, hogy sehogy, de ez legyen a jövő zenéje. Azért abban valószínűleg mindenki egyetért, hogy csak mi nézők nyernénk azon, ha sikerülne még ennél is magasabbra rakni majd a lécet.

35 / FilmMagazin

De nézzük is, hogy miért volt ez a második évad ilyen eszméletlenül jó.

Ha csak egy szóval kéne leírnom, hogy mi is történt, az atombomba lenne a helyes kifejezés. A legnagyobb húzás egyértelműen az volt, hogy a készítők szakítottak a már megszokott „az utolsó pillanatban hatástalanítunk és győzünk” klisékkel és már az első percektől a legváratlanabbakat húzzák meg. Az első évadban tapasztalt üresjáratoknak immár nyomuk sincs. Minden történetszál izgalmas lett. Mondom, az egyedüli probléma már az, hogy ennél nem biztos, hogy van feljebb.

Bár jelen esetben nem lényeges, hogy mi lesz majd a későbbiekben.

Problémák jönnek, jöhetnek Jack Bauer megoldja majd ezt is.

Apropó Jack Bauer. Ez a sorozat főként róla szól, ahogy azt már a múltkor is megemlítettem, de ebben az évadban már nem éreztem anynyira „one-man show”-nak az egészet, bár a rambó stílus néha kifejezetten tetszett. A többi szereplő is bőven kiveszi majd a részét a buliból. Régi ismerősök, árulók és új arcok lesznek majd hivatottak segíteni, illetve akadályozni derék Jack barátunkat második és valószínűleg a legjobb napján. Tipikusan az az évad, aminek a hetenkénti egy adagja elvonási tüneteket produkált.

Hál’ Istennek a DVD megjelenésével lehet veszettül darálni, így én valamelyest jobban jártam, hisz nem kellett heteket várni a következő részre.

Jack Bauer újra megmutatta, hogy nincs nála tökösebb terrorelhárító. A hazájáért és a szeretteiért bármit megtenne. Azt hiszem, hogy a készítők ezzel az évaddal nemcsak saját maguk előtt rakták magasra a lécet, hanem jó pár akciószéria előtt is. Most így hirtelen nem is tudnék olyan akciósorozatot mondani, ami csak megközelítőleg lett volna ilyen izgalmas, kiszámíthatatlan és érdekes. Mi lesz még itt a harmadik évadban? Kérjük a következőt!

FILMKLASSZIKUS

Írta: Hannibál

Az imdb szavazói többre tartják, mint A sebhelyesarcút, a Carlito útját vagy éppen a Nagymenőket. Ha harmincnégy év (te jó Isten!) távlatából megemlítjük Marlon Brando, Al Pacino vagy éppenséggel Robert Duvall nevét, a kicsit is művelt közönség szabad képzettársítása egyetlen, remekbeszabott mozimitológiára irányul. Hogy miért ragadtatom el magam már az elején frázisos tömjénezésre? Mert A Keresztapa kozmikus filmtörténeti jelenséggé nőtte ki magát az évek során, és a segélycsomagokat váró etiópiai gyermekeken kívül alig akad ember e föld kerekén, akinek ne csengene ismerősen ez a mágikus és tisztelettel övezett cím.

FILMKLASSZIKUS

A Keresztapa azelőtt sosem tapasztalt mértékben gyűrűzött be a köztudatba, beleértve más médiumokat, művészeti ágakat is. (Nemrégiben kiadtak például egy videójátékot, ami a klasszikus alaptémát dolgozza fel!) És legyen bár valaki egyetemi docens, vagy csatornapucoló, abban a túlnyomó többség egyetért, hogy minden idők (talán) legsikerültebb mozgófényképészeti alkotásáról van szó, amely még a legigényesebb néző szemét, szívét is kiszolgálja. Érzékeltetni szeretnénk – azt hiszem, mindnyájan érzékeltetni szeretnénk – , mennyit jelent nekünk ez a film, ami hozzájárult a gengszter-műfaj felvirágoztatásához és egy csapásra a fősodorba juttatta a kibontakozóban lévő fiatal színészgenerációt. Nos, vizsgáljuk meg tüzetesen A Keresztapa legalapvetőbb szegmenseit, hogy tisztábban lássunk, és ha véleményt kell írnunk róla, ne csak hebegjünk-habogjunk, hogy „hűdejó”!

1. A történet. Mario Puzo 1969-ben megjelent karrier- és családregénye inspirálta, a művet egyébként

38 / FilmMagazin

egymást követő több kiadásban (előbb Angliában majd később Amerikában is) elkapkodták. Fontos megemlítenünk, hogy a forgatókönyvíró Francis Ford Coppola és Puzo kifinomult mértékérzékkel csontozták ki a lektűrt, és a körülbelül háromórás játékidőt felölelő cselekménymennyiséget arányosan osztották be. A sztori szerint Don Vito Corleone, az öregedő keresztapa (Marlon Brando) legalizálni készül a család titkos üzelmeit. A változás korát éljük: a második világháború lecsillapodása után Corleone aggódva figyeli az új alvilági üzletág, a kábítószer-kereskedelem félelmetes térnyerését, sőt, nemsokára határozott ajánlattal keresi meg Virgil Sollozzo: arra szeretné kérni, hogy szálljon be a nyereségesnek ígérkező businnes-be. A régi vágású családfő azonban elutasítja az együttműködést, és későn ismeri fel, hogy a modern maffia már túlhaladott eszméin. Merényletet követnek el ellene, de csodával határos módon felépül, majd félelmetes alvilági tisztogatás veszi kezdetét, amit Corleonéék részéről a Don legkisebb

fia, az egykori katonatiszt Michael (Al Pacino) irányít. Testvérei, a diplomatikus Tom (Robert Duvall) és a forró vérmérsékletű Sonny (James Caan) pedig kénytelenek a háttérbe húzódni. Véres háborúskodás veszi tehát kezdetét, ami nemcsak a Tattagliák sorait tizedeli meg, de a családét is, ahol bizony több szolgalelkű áruló lapít.

Szóval a monumentális ívű, Amerika történetéből mintegy nyolc-tíz éves szel et et f elöl elő csel ekmény kiválóan illusztrálja ennek az izgalmas és eseményteli korszaknak minden lélegzetvételnyi pillanattöredékét. „Csupán” három órás a film, mégis úgy érezzük, egy egész éra gazdasági, ipari, politikai arculatába pillanthatunk bele, jellegzetes amerikai vonatkozásban. Épp az teszi szorongatóan hitelessé A Keresztapában halmozódó ügyletbonyolításokat, üzletkötéseket, gengszter-attitűdöket, hogy az archaikus maffiának a korabeli (világháború utáni) gazdasági, kereskedelmi törvényszerűségekhez való kényszeredett alkalmazkodását mutatják be. A legapróbb alvilági

tárgyalások is – figyeljük majd meg – félelmetes logikai rendben, az akkori üzletelés szakzsargonjainak felhasználásával zajlanak. Ebből a szempontból nincs regényessége a történetnek, mivel tehát van a gengsztercsaládok érintkezésének egy bizonyos kultúrált módja, amikor is békés szándékukat előre jelezve, leülnek és „tiszteletreméltó emberekhez” illően (ahogy a Cosa Nostra tagjai nevezték egymást) beszélik meg problémáikat. Nem alacsonyodik viszont A Keresztapa egyszerű korrajzzá, ahol a nézőnek mindössze annyi a feladata, hogy kibogarássza, mégis melyik szereplőt melyik valóságos sztárpolitikus vagy maffiafőnök inspirálhatta.

Szerintem tehát filmünk fő ütőereje nem is a jól felépített történetben, hanem…

2. …inkább a karakterekben rejlik, akik ezt a nagy gonddal előkészített mikroklímát benépesítik. Don Vito Corleone figuráját például a „legjobb filmkarakterek” összeállítások zömében viszontláthatjuk. Érdekes, hogy ennek az értékőrző öregúrnak a karaktere mostanáig nem kérge-

39 / FilmMagazin

>> Adrenalinszintünk jócskán a normális értékek fölé szökik, amikor egy-egy statikus, álló jelenetsor közelről filmezett vérontásba kanyarodik << sedett meg: ma is nagy tiszteletet ébreszt a valódi filmbarátokban.

(Ehhez talán még hozzátartozik, hogy Robert De Niro még inkább kigömbölyítette és feltárulkoztatta a szerepet a két évvel későbbi, szintén elsöprő sikerű folytatásban.).

Valóban; ez a törvényszegések és megvesztegetések vérlázító mocsarában is erkölcsösnek és bátornak maradó ember a maga tragédiákhoz vezető csökönyösségével és vonalasságával, klasszikus értékű jelenség: épp annyira életerős csúcsragadozó (a Bonaserával való közös nyitóstrófa a legékesebben támasztja alá törvényes és morális feljebbvalóságát) mint amennyire ironikus, szárnyaszegett „albatrosz” (a film közepén merényletet követnek el ellene, és felépülése után el is szigetelődik) is egyben. Önhibáján kívül sodorja veszélybe szeretteit.

Ez egyébként torzan ambivalens momentum: az egyre inkább elmérgesedő gengszterhierarchiában pont ő, a legbefolyásosabb vezéregyéniség marad hű konzervatív elveihez. A film második félidejére túlsúlyhoz jut Michael, a mindeddig tisztességes, egyetemet végzett „papa kedvence”, akit szinte észrevétlenül szippant magába az embertöbbletet követelő, megingó vállalkozás. Szívet-lelket megsajdító élmény látni, ahogyan levetkőzi korábbi tulajdonságait, ahogyan megcsalja és félrelöki barátnőjét, csakhogy apja hulláján keresztül lovagolhasson be az alvilág történelmébe. Az ő karrierívelése is paradoxon, mint ahogy az apa-fiú viszony kétszeri polarizálódása is: a nyitányban Michael a becsülethordozó családtag, Don Vito pedig a korrupt államszervezet tetőfokán

FILMKLASSZIKUS pózoló tejhatalmú gengszter.

Mindez a maffia modernizálódásával felcserélődik: Vito becsületesen visszavonul, míg Michael a szemünk láttára embertelenedik el, még sógorát is kivégezteti. Tom Hagen, a mostohafiú szintén mindvégig jelen van. Ő, a maga hidegvérűségével és jogi alapokon nyugodó műveltségével inkább diplomatikus támasza és állandó ügyvédje a famíliának: sosem kezdeményezne bandaháborút. Éppen ezért ő az, akit az irányításra termett, tettre kész családtagok – Vito és Michael – szinte sosem engednek közel a húsosfazékhoz, akarva-akaratlanul is eltaszítják a „kormányrúdtól.”

Sonny viszont ugyanúgy örökölte az olasz géneket, mint Michael, ő azonban még Michael erőszakosságán is túltesz: ügybuzgalma túlfeszíti a béketűrés határait, s mindez meggondolatlan agresszivitással párosul – ezért tehát Sonny szükségszerűen bukik meg. Ha nem válik gyilkosság áldozatává, Michael-lel kellett volna „megküzdenie”, de ez esetben a családi vezetésben a két „bivalyegyéniség” valószínűleg felőrlődik.

Kívülről, ferde szemmel tekint minderre Kay, Michael barátnője, aki az újonnan kinevezett keresztapa

40 / FilmMagazin

feleségeként a későbbiekben is megtapasztalja a családi üzlet árnyoldalait. Kettejük kapcsolata sosem lehet harmonikus, a józan ítélőképességet és néha brutalitást is követelő „szakma” fennmaradásáig.

Ezért pecsételődik meg már ekkor Kay sorsa. Mindez leginkább a befejező jelenetben válik nyilvánvalóvá, amikor is számon kéri Michael-en a sógor meggyilkolását.

3. Coppola ízelítőt ad egészen kivételes feszültségteremtő vénájából is.

Adrenalinszintünk jócskán a normális értékek fölé szökik, amikor egy-egy statikus, álló jelenetsor közelről filmezett vérontásba kanyarodik. De nem is kell vérontás, hogy szívrohamban haljunk meg a fotelben, elég, ha felsikolt egy Oscar-díjas producer, mert kedvenc lovacskájának vérző fejével ébredt az ágyában. Már ez a félig-meddig humoros szituáció is tömör foglalatja annak, mit is láthatunk az azt követő két órában, de az izgalom az éttermi mészárlásos periódusnál hág tetőfokára. Az egész akció pusztán néhány becsusszantott villámsnitt terméke, nem több tíz-tizenöt másodpercnél, mégis garantáltan átnedvesedik tőle a tenyerünk. És hogy miért? Elsősorban persze a

jelenet miatt, a pisztolyrántás, a lövés alapos kicentizése miatt, de valójában az erőteljes színészi alakítások is ugyanolyan tényezői a jelenet eredményességének.

4. Az ekkor mindössze 48 éves Marlon Brando kétségkívül súlyos alkotóegyéniség – most is, mint mindig. Sajnos, fizikai értelemben éppúgy, mint szakmailag. Technikája, a metod-achting ezúttal is kiválóan érvényesül, és emeli elképesztő magasságokba az egész alkotást.

(Ezévben még egy legalább ilyen színvonalú alakítást nyújtott Az utolsó tangó Párizsban című botrányfilmben, melyet azonban érthető okokból nem díjazott az Amerikai Filmakadémia :). A többiek is megütnek egy bizonyos színvonalat (James Caan különösen jó), de Al Pacino sodró lendületű „átváltozóművészetével” nem érnek fel. Ő is a Strassberg-féle metod-achting elkötelezettje, és A Keresztapának köszönheti pályája tulajdonképpeni beindulását. Mondhatjuk úgy is, hogy ebben a moziban gyújtotta be a motort, és azóta mérföldeket száguldozott, gyakran további gengsztereposzokat érintve. A folytatásokban ugyanő jeleskedik, és húz za f el f el é az i gen-i ge n

elkényelmesedő színészválogatottakat. (Bár ez utóbbi megállapítás inkább a giccs felé tájékozódó harmadik részre igaz.)

5. A zene. Nino Rota fülbemászó dallamai mesterien elevenítik meg a kor jellegzetes hangzásvilágát. A Keresztapa dalbetétei valódi klasszikusokká értek, CD-anyagként, csengőhangként, és ki tudja, hány egyéb módon olvadtak az egységkultúrába (Egyik ismerősöm például csak és kizárólag „keresztapás” zenére hajlandó felkapni a telefonját.)

Summa summarum: vannak filmek, amelyekhez nem szabad „maszatos ujjal” hozzáérni. Kímélni és messziről csodálni lehet és KELL is őket, ha másért nem tudod (van egyáltalán ilyen?) legalább mozitörténeti fontosságáért, tedd. A Keresztapa hát ában ugyani s káprázat os utóáramlat indult el. A Brian De Palma vonalon A sebhelyesarcú, amely egy merész álmokat dédelgető kubai menekült jellemtorzulásáról majd halálos agóniájáról szól a napfények városában, Miamiban. (A film egyébként személyes kedvencem.) Követi az Aki legyőzte Al Caponét a szesztilalom Amerikájának kapzsi fásultságáról és rendőri korrupciójáról, majd a Carlito útja a

41 / FilmMagazin

Kedvenc jelenetünk megtérni vágyó sztármaffiózó sorsáról. Mindezt kiegészíti Martin Scorsese karakterekre hangsúlyt fektető, hosszasan hömpölygő stílusművészete, tetszetős képkimerevítései és persze a literszámra folyó vér az Aljas utcák, a Nagymenők és többek között a Casino című művekben. A fércmunkák és a zizzent vígjátékok sem kerülhették el az új lendületre kapott műfajt: egyik-másik teljesen profán, lapos módon közelíti meg a témát. Hopp, meg ott van az a fenegyerek is.

Valami… Quentin Tarantino. Ismered? Nna, hát az egy egészen más fejezet. A mostani azonban itt véget ér.

Kay Adams: Michael, ez igaz?

Michael Corleone: Ne kérdezz az üzleti ügyeimről Kay Adams: Ez igaz?

Michael Corleone: Ne kérdezz soha az üzleti ügyeimről Kay Adams: De akkor is...!

(Michael rácsap az asztalra) Michael Corleone: Elég! (pár másodperces szünet) Michael Corleone: Na jó. Most az egyszer. Most az egyszer válaszolok, akármit kérdezel.

Kay Adams: Ez..igaz? (rövid szünet, Michael, Kay szemébe néz...a teljes higgadtságával) Michael Corleone: Nem.