TOLLAL A NAGYSIKERŰ WEBOLDAL NETES MAGAZINJA / 05
A KARÁCSONYFA KUTYA ESETE A VIPERÁKKAL A CUKORBAJ HALÁLA A TAPÉTA
TÜSKÉS CSODA + HIHETETLEN, DE IGAZ I CAT SÜSÜLYÖT…
HIHETETLEN, DE IGAZ - ÍRTA: MARA
A MOSTOHA Fiatal szép lány volt a barátnőm, akit a középiskolában ismertem meg. Mikor már igazán közel kerültünk egymáshoz, akkor mesélte el nekem, mennyire utálja a mostoháját. Az, amikor csak tehette, kihasználta az alkalmat és megkörnyékezte. Egyszer még az ágyban feküdt, amikor bement hozzá, lehúzta róla a dunnát, ráfeküdt és nyalta-falta. Alig tudott megszabadulni tőle. Máskor elkapta, és magához szorította, ölelgette. Amikor panaszkodott az anyjának, az a mostohának adott igazat. Rengetegszer terrorizálta, ezért megutálta a mostoháját szívébőllelkéből. Még halála után is gyűlölte mindazokért a keservekért, amit okozott neki. Egy éjjel arra ébredt: mostohája szelleme ott áll az ajtóban, és nézi őt. Olyan félelem kerítette hatalmába, hogy csurom víz lett egy pillanat alatt. Másik alkalomkor meg arra ébredt: a nagy tükörből nézett rá. Számtalanszor úgy érezte, ott van valahol a közelben. Az ismerősök közül valaki azt ajánlotta neki, menjen ki egyedül az anyja nélkül a temetőbe, vigyen magával gyertyát, gyújtsa meg a sírjánál, és mondjon el egy imát. Félve, de megcsinálta a barátnőm. Többé nem jelent meg neki a mostohája.
2 / Tollal
AZ ELHALÁLOZÁSI SORREND Az anyámnak volt egy Etelka nevű húga, aki tüdőbajban tizenhat éves korában meghalt. Sajnos abban az időben még nem volt védőoltás az effajta betegség ellen. A halálos ágyán feküdt, amikor odahívta a nagymamámat, és arra kérte, adja oda neki a kispárnát a feje alól. Nagymamám eleget tett a kérésének. Etelka kezébe vette a kispárnát, és úgy fordította jobbról balra, mintha könyvet lapozgatna. Megmondta az évet, amelyben meghal a nagytatám, a nagymamám, a fiú testvérei. Végezetül azt mondta: a három lány sokáig él. Ezt hallván, nagyanyám rákérdezett: " Kislányom, apádnak mért adtál ilyen keveset?" " Anya, így van megírva" mondta, és meghalt. Valójá-ban, mindenki abban az évben halt meg, ahogyan azt Etelka megjósolta. Amikor eljött nagymamám halálának éve, mondogatta az anyáméknak, hogy rajta van a sor. Az anyámék is tudták a jóslatot, mert hallották, ők is jelen voltak, ott tolongtak az ágy körül, de váltig azt hajtogatták drága jó nagymamámnak: nem jól emlékezik a dátumra. Tíz évvel későbbre tették halálának évét, de mindhiába. Nagymamám a megjósolt évben örökre itt hagyott minket.
A BÚCSÚ A kisfiam tizenegy hónapos volt, amikor elváltam az apjától. Nem volt közöttünk valami jó kapcsolat. A kisgyerekről tárgyaltunk néha. Három éves korától elvitte magához reggel, és este felé hozta haza, de anyagilag nem segítette a gyereket. Ők hol jó viszonyban voltak, hol meg összekaptak már gyerek korában is. Rólam is próbált rosszakat mondani, de a gyerek nem engedte. Ő jól tudta az igazságot. Évek múltán, amikor már semmi kapcsolat nem volt közöttünk, a volt férjem a kórházban meghalt. Én azt sem tudtam, hogy a kórházban van. Halálának éjjelén megjelent álmomban. Fiatalok voltunk, nagyon szerettük egymást. Mosolygós volt, kedves és figyelmes. Elhalmozott szeretetével úgy, mint életében soha. Másnap délelőtt nekem jelentették: Miska meghalt, intézkedni kell. Szóltam a fiamnak, aki elrendezett mindent. A temetés után, még álmodtam róla, amint védelmez valamilyen veszélyes helyzetben. Utoljára elbúcsúzott tőlem. Szó nélkül elment. Azóta nem álmodok róla. <<
A TAPÉTA - ÍRTA: ORKUTYA ternyi difi, de a maradékból csak így tudtam összehozni. Már ne is haragudjék, de szarból nem lehet várat építeni! - Jaj, gyermekem! Miért nem szólt, hogy kevés lesz az anyag? Biztosan látta, amikor kimérte, nem? Most fölöslegesen dolgozott. Várjon egy kicsit, mindjárt küldöm a lányomat a boltba. Ezen a fél órán, meg a pár forinton ne múljék, de ha már ilyen szépen összehozta az egész szobát, ez a tenyérnyi rész ne csúfitsa el a munkáját! Igazam van, fiatalember? - Ja. Ha maga mondja… -o-
- Na, így jó lesz a szoba, mamikám? Elégedett a tapétázásommal? - Nagyon szép lett, teljesen megváltozott. Okos voltam, amikor magára hallgattam, ennek a tapétának a színe, és a mintázata gyönyörű. Bár... - Addig mondja, amíg itt vagyok, addig még ki lehet javítani, ha valahol nem stimmel. Bár, így első ránézésre minden rendben levőnek tűnik. A minták egybevágva, léghólyagok kisimítva, szerintem tökéletes. - Majdnem tökéletes. De csak majdnem! - Hogy-hogy csak majdnem? Hol lát hibát? - Nézze csak! Ott a kémény mellett a sarokban! Mintha nem passzolna egymás mellett egészen pontosan a két csík. Ugye, jól látom, fiatalember? - Jól, mamikám, de én erről nem tehetek. Tessék jól megnézni a falat: púpos. Annyira kidudorodik, hogy a két tapéta csík nem tud szépen felfeküdni, egy nagyon vékony rés kimarad... - Ez ugye csak üres kifogás?
- Ugyan már! Tessék megpróbálni egy gömböt úgy beburkolni, hogy a csíkok párhuzamosan fusanak. Lehetetlen. Mindig marad egy kis rés, ami kimarad. Csakis síma, egyenes falon lehet hiba-mentesen tapétázni! - Én ezekhez a geometriai dolgokhoz nem értek. Viszont így sem maradhat, mert csúnya. Nem érdekel, mit csinál, de tüntesse el azt a vékony rést! - Rendben van, újra csinálom ezt a sarkot... -o- A francba az egésszel!!! - Mi történt fiatalember? - Szétmállott a kezem alatt a tapéta, ahogy próbáltam kissé arrébb húzni, hogy a vékony csíkot eltüntessem. Úgy látszik, nagyon elázott az anyag, a fene essen bele! - Ne idegesítse magát fölöslegesen, van még egy csomó maradék anyag, annyit vág belőle, amennyit akar. Az a lényeg, hogy tökéletes legyen! - Próbálkozom, mamikám, erősen próbálkozom! -o- Na, hogy tetszik az újra tapétázás? - Szép. Szavamra mondom,szép. De mi van a szélekkel? - Milyen szélekkel? - Az újonnan felragasztott tapéta széleivel. - Mire tetszik gondolni egészen pontosan? - Mintha a virág minták nem paszszolnának tökéletesen. - Ez tény, van bennük egy millimé
- Készen vagyok mamikám! Így megfelel? - Jesszus Máriám, mit csinált? - Hogy-hogy mit? Levágtam az új tekercsből milliméter pontosan anynyit, hogy a minták folyamatosak legyenek... - És ráragasztotta az előző rétegre... - Persze, különben megint 1 mm-nyi rés maradt volna a csíkok között. Így legalább az a probléma is megoldódott... - De így szabad szemmel is látható, hogy ezen a részen vastagabb a tapéta. A fal kidudorodása még fel is erősíti ezt a hibát! Ne is haragudjon, fiam, ez így nem maradhat! Van még a tekercsből, tessék ezt a két réteget visszaszedni, és újra ragasztani! - Rendben van, megcsinálom! -o- Készen vagyok meg lehet nézni a munkámat! - Azt hiszem, jó lett. - Biztos? - Igen. Most tökéletes. Érdemes volt ennyit dolgoznia vele. Most igazán jól érzem magam. Köszönöm a munkáját! Valóban ügyesen megcsinálta... Egy kérésem azért még lenne magához... - Mondja mamikám, ne kíméljen! - Segítene behozni a vejemmel a nagy, kétszárnyú szekrényt, nekem már nehéz az... - Persze, ezen ne múljék! Hová tegyük majd? - Ide a sarokba. Legalább el fogja takarni a fal púposságát! <<
Tollal / 5
A KARÁCSONYFA - ÍRTA: MARA Második osztályba járt a fiam, amikor Pintér Juliska tanító nénije, akit nagyon szeretett, találkozott vele az iskola mögötti utcában. Az újévfát (akkor nem mondtuk karácsonyfa), ami hatalmas volt, kidobták az iskola udvarára, az én fiam meg húzta nagy keservesen. - Hova vonszolod ezt a fenyőfát, Lórikám? - Viszem a tatához. - Minek viszed a tatádhoz? - Hátha hoz alá a Télapó nála nekem valamit. Majd megszakadt a szívem, amikor ezt hallottam a kolleganőtől. - Juliskám, nekem ezt valahogy meg kell oldanom. Ez a gyerek annyira kívánja az apai szeretetet, hogy még erre is képes, csak hogy odafigyeljen rá az apja. - Ebben igaza van Radmilának. Annyit azért elértem nála, hogy nem cipelte tovább azt a hatalmas fát. Gondolkodtam. Mit csináljak? Mentő ötletem támadt. Elmentem a boltba, vettem egy nagy zacskó édességet, banánt, narancsot és hazavittem. Tanítás után megérkezett a fiam. - Hol voltál édes kisfiam ilyen sokáig? Itt volt apád, elég türelmetlenül várt. Hozott neked egy nagy csomagot, kicsit késve, de ezt hozzá vitte a Télapó. A gyerek csillogó szemekkel, üdvrivalgással szedte ki a zacskó tartalmát. Mikor egy kicsit lehiggadt, megint beszéltem hozzá. - Kisfiam, hidd el, hogy a tatád nagyon mérges volt. Te ma ne menj el hozzá, elég lesz holnapig várnod, akkorra elszáll a mérge. Talán. Ha szól valamit a csomagról, akkor te köszönd meg szépen, de ha ő nem szól semmit, te is hallgass, mert akkor még mindig haragszik. Másnap mikor hazaért a fiam, megkérdeztem tőle, hogyan boldogult az apjával. - Nem szólt a tata semmit a csomagról. Én is hallgattam. Még ma sem tudja, hogy akkor nem az apja vette neki a csomagot. <<
4 / Tollal
A KUTYA ESETE A VIPERÁKKAL - ÍRTA: JANOS
A kőröspataki nép egy kellemes reggelre ébredt. Az erdő fenyvesei csendesen lengedeztek a szellő simogatásának hatására. A kora reggeli órákban sűrű köd ereszkedett az erdő tetejére és beborította a fákat. A hegyek tetején a köd vékonyabb rétegein átszűrődött a Nap aranysárga sugarainak langyos simogatása. A természet füstölgött és párolgott, a pipájából felhőt lehelt a határ. Lassan felszállt a köd és ragyogó tündökléssel kezdett sütni a Nap az egész határban. Otthon nálunk az udvarban mindenki a reggeli tennivalók elvégzésén szorgoskodott. A kis kutyám, akit BALUNAK hívnak a lábaim mellett szaladgált mintha kényszeríteni akart volna, hogy menjünk egyet valamerre kikapcsolódni. Szabad szombat lévén gondoltam egyet, kezembe vettem a gombászó kosaramat és elindultunk a kutyusommal vargányát szedni. A kis bestia még csak öt hónapos volt és játékos természetű, de nagyon buta. Egy kis csörgedező patak mellett mentünk a Balu kutyussal. Ő néha ivott a patakvízéből máskor meg a lábaim alatt lábatlankodott. Vagy elszaladt tőlem, majd vissza. Egyszóval jól érezte magát az erdőben. A fenyves erdő ahová indultunk a kutyámmal, egy kilométerre lehetett a házunktól. Az erdő nem nagyon tetszett nekem vadnak éreztem a környéket ahol voltunk, tele
volt zöld mohával és nagyon sok törmelékkel, apró ághalmokkal. A Nap ekkorra már nagyon erősen sütötte az erdő melletti utat, amelyen mi mentünk kifele a hegyre. Balu kutyám tíz méterre lehetett tőlem, amikor iszonyú sziszegésre lettem figyelmes. Szólítottam a kutyát, de már késő volt. Kíváncsisága oda vitte és a szerelmeskedő kígyópár közé szagolt. Egy ijedt vonyítást hallatott, visszaugrott felém és mintha segítségért könyörgött volna. A fa tövében két keresztes vipera szerelmi aktusát zavartuk meg. A hatvan centiméteres sötét, fekete-kék árnyalatú hím iszonyatos önvédelembe kezdett, szabályos támadást intézett ellenem, míg a sötétbarna, hozzávetőlegesen hetven centiméteres nőstény kockás mintázatú kígyó el nem csúszott a helyszínről. Én bizony teljesen megdermedtem a meglepetéstől. Húsz másodperc sem telt el és a kutya reszketve, nyöszörögve és csúnyán rángatózva feküdt a földön. Az idegrendszerét a kígyóméreg azonnal megtámadta. Életemben ilyent nem láttam nem tudtam gondolkozni sem hirtelen, hogy mit kell tennem. A félhalott kutyust hamar beleraktam a gombás kasba és szaladtam haza vele, mint a szélvész. Állatorvost, szomszédokat, mindenkit mozgósítottunk, de mindenki csak nevetett rajtunk, hogy miért vagyunk úgy megindulva egy
kutya miatt? Az orvos azt mondta, hogy a vipera méreg még egy tehenet is megöl, nem hogy egy kutyát... Hagyd a fenébe! - mondta - az ellenméreg nagyon drága, nem éri meg ez a kiskutya. A marás közel van az agyhoz és nemsokára vége. Reményt veszítve vettük tudomásul, hogy vége. Ekkor jött az ötlet, hogy van nekünk itthon egy könyvünk, amely megmentheti a Balu életét. A könyvben a Duna deltában történt kígyómarások gyógyításáról volt szó. A könyv szerint a kávé nem engedi megalvadni a vért a szívritmus megemelése által, így esély van az életben maradáshoz. A feleségem gyorsan vizet tett főni és megfőzött egy liter feketekávét. Ezt a kávét éjszaka erőszakkal letöltöttük a kutya torkán. Két nap és egy éjszaka voltunk mellette remény nélkül, úgy tűnt, hogy a kávé trükk nem vált be. A Balu kutyám túrta a nyálát és fulladási tünetek is kínozták. Semmi reményünk nem maradt már, vártuk a halálát, amikor csoda történt. A harmadik nap reggel, mikor már fel voltunk készülve, hogy biztos halott, lábra állva támolygott szembe velünk, hogy megköszönje, amit érte tettünk. Egyensúly érzéke még nem volt. Gyengén, de hálásan, szelíden csóválta a farkát és mintha mondta volna: köszönöm, hogy nem hagytál magamra az erdő sűrűjében. <<
TÜSKÉS CSODA - ÍRTA: ANSWER
Gyermekéveimet a nagyszüleimnél töltöttem. Egyik nyáron egy süncsalád talált otthonra a kertünk végében lévő gallyrakásban. A sünmama három kicsit hozott a világra, és amikor már elég nagynak bizonyultak, minden este körbevezette őket az aljnövények kuszaságában. Pontosan lehetett tudni merre járnak, mert a tüskés anyuka élénk szuszogással, apró morgásokkal szólongatta a kis tűpárnákat, ha lemaradtak valamiért. Ahogy telt az idő, az egyik süni esténként rendszerint levált az ovisok menetétől, felkecmergett a tornáclépcső melletti betonrézsűn, aztán... irány a macska tejes tálja. Úgy beszlapálta a tejcsit, mint a pinty. Ezt megtette szinte minden nap, persze csendben kellett maradnunk, mert a legkisebb zajra is összerándult, ugyanis a sünöknek extra hallása van, szinte fáj nekik az erős zaj. Elmaradhatatlan programmá vált várni Tódort. A nevet drága nagymamám adta neki. Szerinte a sünnemzetségnek két válfaja van, a sündisznó és a sünkutya. Majdnem egyformák, csak az utóbbiaknak hosszabb az orrocskája. - A miénk sünkutya. Mivel meg van toldva az orra, ezért toldorr, vagyis Tódor - fejtette ki. Illett hozzá a név, figyelt kicsi, fényes gombszemeivel, ha meghallot-
6 / Tollal
Szelídsége odáig fejlődött, már nappal is odamerészkedett a házhoz, de csak ő. Szerintem a többiek vágyakozva lesték. Elfogadta az ennivalót, jókat szuszogott evés után, és ösztönével ellentétben egyre ritkábban gömbölyödött "volna" össze. Azért csak "volna", mert a kis süncik erre még nem képesek, a tüskéik ugyanis lágyak. Nagypapa kitalálta, hogyan fogjuk megkülönböztetni őt a többiektől. Fogóval egy kisujjnyi szélességben hátrahajtogatta a tüskéit - mindenkit megnyugtatok, ez nem fájt neki - az orrától egészen a faráig. Ettől keletkezett a sünöcske hátán egy dizájnos csík, ami igencsak jól állt neki. - Mint egy törpe borz - állapította meg elégedetten a papa, amint elengedte. Így már tökéletesen felismertük, akkor is, ha a többiekkel együtt került elő esténként. Testvérei, meg a sünmama, időközben nem tudni miért, egyik napról a másikra eltűntek, de ez a kis kedvencünk lelkiállapotára szemmel láthatóan alig hatott. Tódor egyre szelídebbé vált, már nem aludt a gallylakásában, nappal a nagyi nyitott cipős szekrényében egy rongyon pihent. Éjszaka vadászott, ja és elette a macskánk elől a kaját, elitta a tejet, amit az igen rossznéven vett, de a tüskést ez vajmi kevéssé érdekelte. Néha en-
gedte, hogy finoman hozzáérjünk, viszont bármilyen erős zajra szuszogni kezdett. Megtanulta összegörbíteni magát, ha idegen érkezett, azonnal szúrós labdává változott. Sokan azt gondolják a sün lassú. Ez bizony nem így van, magam láttam hogyan kapott el egy egeret a csűr szélében, pedig a rágcsáló is gyors, főleg ha az életéért kell futnia. A mi szuszogónk - ha lehet ezt egy ilyen kis állatra egyáltalán mondani - kifejezetten okos volt. Bejárt a házba, egyszer még a pincébe is lejutott, valószínűleg gurulva tette meg az utat, utána kézben kellett "felliftezni". Ez nem volt kellemes, mert azért szúrt elég rendesen. Teljesen belopta magát a család szívébe, mindenki imádta, ahogy csámpás apró lábaival járt-kelt, szuszogott és... kapircolt. Ezt a szót nagyapa használta, ha Tódor valamit keresett, amit igen nagy elszántsággal tett, éles körmeivel kaparta a padlót, az ajtót, egyebet, amolyan morgásféle kíséretében. Múltak a hónapok, és ő immár felnőtt tüskéssé cseperedett. Fiú volt az istenadta, a nagymama nézegette, majd előállt a jövőképpel. - Várhatóan előbb-utóbb családot akar magának - mondta - Ugyan itt vagyunk neki mi, de nincs tüskénk, kivéve a papát, ha nem borotválkozik egy hétig. Nem szuszogunk kivé-
WWW.TOLLAL.HU
ve, ha futunk, vagy alszunk ugye, tehát eljön majd a sünilány a kis életébe, meglátjátok! Ő azonban nem siette el a családalapítást. Jött az ősz, mint tudjuk, a sündisznó téli álmot alszik. Már amelyik. Nyilván, mert folyamatosan etettük, nem akaródzott hunyni neki. Egy jól nevelt tüsi belehemperedik az avarba, keres egy vackot, és elő sem jön tavaszig. De Tódort más fából, vagyis más tüskékből faragták, az egész telet ébren töltötte, sőt a konyhai kályha előtt sziesztázgatott, ha a papa beengedte. Amúgy a sufniba szállásolta el magát, és amikor hó borított mindent, kihordtuk neki az enni, innivalót. Látszott, hogy remekül érzi magát a felhalmozott tüzelő, és a mindenféle lim-lom között. Lassan, de elérkezett a tavasz. Kedvencünk visszaköltözött a cipősszekrénybe, minden ott folytatódott, ahol ősszel abbamaradt. Tizedelte az egereket, tücsköket, elitta Mirci elől a tejet, kapargált, szuszogott, csámpázott, szokásához mérten. Egy napon azonban váratlanul eltűnt. Tűvé tettük a környéket, de nem találtuk. Hetek teltek el, nem került elő. Mindannyian szomorúak voltunk, nagymama sírdogált, ha szóba került, annyira megszerette. - Előkerül az, ne aggódjatok - mondta nagyapa, de hangjából érződött,
valahogy ő sem bízik benne igazán. Aztán nyár közepén egy este, nem akartam hinni a szememnek. - Gyertek gyorsan, papa, mama! hívtam őket és az esti félhomályban az udvar közepére mutattam. Öt sün vonult keresztül a gallyrakás felé. Elöl egy kifejlett tüskés, középen három kicsi, és hátul... - Az nem a Tódor? - kérdeztem kiabálva. - Halkabban, elijeszted őket! - suttogta a nagyi - dehogynem ez ő..., és a családja. - Na, ugye mondtam, hogy előkerül, látjátok - mondta csendes-boldogan nagyapa.
- Miért nem jön ide Tódor? - türelmetlenkedtem vágyakozva. Mi tagadás, ajnároztam volna kicsinykét. Mama elmondta, most más dolga van, ügyelnie kell az apróságok biztonságára. - Majd talán később... - nézett utánuk. Egy darabig nem láttam őket, egy hét múlva azonban megint a szokásos úton haladtak keresztül az udvaron. Az egyik kicsi befordult, és tett néhány bizonytalan lépést a lépcsőfeljáró felé. - Jön a kis Tódor... - súgta a fülembe nagyanya. <<
Tollal / 7
A CUKORBAJ HALÁLA - ÍRTA: ELIZA BETH Anno, nem is tudom, hányban történt, de legalább tizenöt évvel ezelőtt. Akkor már nyolc éve inzulinos volt az anyukám. Kedvenc szava járása a besz*rok volt akkoriban. Meg is lett az eredménye, állandósult hasmenés formájában. Hiába írtak rá többféle bogyót, nem használt. Már odáig fajult a dolog, hogy az ebédlőasztaltól egyenesen a trónterembe ment. Anélkül, hogy gusztustalan akarnék lenni, a tablettája, amit bevett, ott ült a tetején egészben, éppen csak átfutott rajta az étel. Le is gyengült rendesen. Egy év után beutalták MR-vizsgálatra. Kiderült, mellékvese daganata van. Meg kell operálni, de ahhoz kell egy gyógyszer, ami leállítja a hormontermelést a műtét idejére, mert különben ott maradhat a műtőasztalon. A gyógyszerhez minisztériumi engedély kellett, hónapokig várhattunk volna. Meghoztuk a szomszédos Ausztriából. Akkor még nem volt ennyire szabad az átjárás, de az ismerősök segítségével sikerült beszerezni egy más nevű, de azonos hatóanyagú tablettát. Épp ennek a tablettának az adagolása miatt úgy jött ki a lépés, hogy nagypénteken operálták. Természetesen az őrzőbe került, és másnap reggel természetesen beadták a cukros asszonynak az inzulininjekciót. Nagyon hamar szaladhattak a cukoroldatért, mert kettes érték alá zuhant a vércukorszintje. Nem tudni (én, mint laikus nem tudom), mi összefüggés van a cukorbetegség és a mellékvese-daganat között, de a műtéttel elvágták a cukorbajt. Azóta normális a vércukorszintje, semmi inzulin, semmi diéta. Az orvosok a csodájára jártak, állítólag előadásokat is tartottak az esetéről. Még viccelődtek is vele, hogy ezek szerint a cukrosoknak ki kell venni a mellékveséjét. Anyukám azóta emlegeti a húsvéti kalácsot, hogy olyan rosszat még életében nem evett, mint akkor. Mivel a kórházban töltötte az ünnepet, és még nem is nagyon ehetett, semmi mást nem kért, csak egy szelet kalácsot vigyünk be neki. Persze, a kalácsnak semmi baja sem volt, az ő ízlelése romlott el ideiglenesen. <<
8 / Tollal
CAT SÜSÜLYÖT NÁLAD - ÍRTA: MARA
Nem egészen három éves volt Danika, amikor behurcolkodtak a házukba. Hiányzott a kis betyár, hiszen mindig velem volt, kivéve ha valamiért megdurálta magát, akkor maga után úgy becsapta az ajtót, hogy azt hittem félfástól kidől a helyéről. Ha meglátta, hogy készülök valahova, ő is öltözött, és kért, hogy vigyem magammal. Este sokszor fürdés és vacsora után nálam volt alvásig, ilyenkor leginkább gyermekverseket tanultunk, vagy dalocskákat énekeltünk. Három éves korára több mint negyven verset meg dalt tudott egyedül is, számolni és összeadni kettesével tízig tudott. Azt hittem mennyire hiányozni fogok neki, de nem, legalább is annyira nem, amennyire én gondoltam. Egy alkalommal a gyerekeim lakodalomba voltak hivatalosak, és megkérdezték tőlem, elhozhatják-e hozzám Danikát. - Csak hozzátok, megleszünk mi ketten vidáman. Persze ezt én gondoltam, meg a szülők. Nem is volt addig semmi baj sem, amíg az este ránk nem borította fekete fátylát. -Tatát atajom ! - Majd jön a tatád. Most gyere, megfürdünk szépen. Tudod, úgy, ahogy máskor is szoktunk fürödni. Finom vacsorát készítettem neked. Lefekszünk, és én mesélek neked. -Tatát atajom!!! - Kisfiam, majd jön a tata. Most mért vagy ilyen? Rám nézett azzal a hatalmas nagy
barna szemével, csillogott a könnytől, mint a gyémánt, és megszólalt. - Cat süsüjöt nájad, de a tatávaj ajszot. - Elkezdett sírni, sehogy sem tudtam megnyugtatni. Nem volt lelkemnek hova lenni, felhívtam a gyerekeket, és elmondtam mi a helyzet. Mi ketten, mire hozzám értek az ablakban álltunk, jobban mondva Danika, és bámultunk a vak sötétbe, mert az utcai lámpák nem égtek, de Danika tudta, hogy a sötétből egyszer csak megjelenik az apja és az anyja, és ő haza mehet a tatájával aludni. Még egyszer tettünk kísérletet, amikor Danika is beleegyezett, hogy nálam alszik. Akkor már pizsamában voltunk az ágyban, amikor elkezdte az ismert szövegét hajtogatni: A tatávaj atajot ajunni. - Jól van, haza viszlek, gyere. - Nem menet íd a pijamába. Öjtösztessz fej. - Autóval megyünk, nem kell a ruhád. Visszük magunkkal. - Nem menet ti a uccája íd. Mikor a fiamék meghallották az autó ajtajának csapódását a házuk előtt, rögtön tudták, hogy Danika megérkezett, de nem akárhogy, hanem pucc parádéba öltöztetve. Mikor az apja kijött érte, Danika lenyomott egy puszit az arcomra és azt mondta nekem: " Hojnap isz ott jeszek nájad, de cat süsüjöt. Jó jessz mamám? - Jó lesz kisfiam. Az apja pedig nevetve mondta:" Tudtam, én megmondtam." <<
Tollal / 9