TOLLAL A NAGYSIKERŰ WEBOLDAL NETES MAGAZINJA / 06
ÉLETKÉPEK A MA EURÓPÁJÁBÓL
+ A VÉRMEDVE I EMBERSÉG I A BORÁSZAT
ÉLETVESZÉLYBEN - ÍRTA: JUHÁSZ KATÓ
A kórház mögött laktunk, szemben az orvosi lakásokkal. Türelmetlenül vártam szomszédomat, Máriát, - a tüdőgyógyászt, - aki megígérte, hogy átnézi a két hete kórházban fekvő, - egyre rosszabb állapotban lévő - férjem vizsgálati eredményeit, és konzultál az őt kezelő főorvossal. Várakozás közben gondolatban felidéztem az elmúlt három hét egyre kuszább eseményeit. Boldogan nyaraltunk egy fürdőhelyen, mikor hirtelen lehűlt az idő. Egy kezelés után párom azt mondta, hideg helyiségben várakozott, átfázott. Másnap belázasodott, haza kellett utazni. Egy hete nyomta már az ágyat, negyven fokos lázzal, mikor éjjel szúró mellkasi fájdalomra ébredt. Kórházba utalták. - Férje tüdőembóliát kapott. - mondta a főorvos. - Arra gondoltunk, - a tünetekből, és a megbetegedés körülményeiből,hogy tüdőgyulladás. - merészeltem felvetni. - Megmondtam, hogy mi a baja a férjének! - emelte fel hangját az orvos. Tudja, ez milyen betegség? - folytatta.
2 / Tollal
Az esetek felében a boncasztalon derül csak ki. Legkritikusabb az első három nap. Egy belső hang azt súgta, hogy ne higgyem el, amit az orvos mond. Láthatta rajtam, mert így szólt: - Felfogta, hogy mire számíthat? - Nem, ő nem halhat meg, - mondtam alig hallhatóan. Most éreztem meg, mit jelent a szó: feleség. Fele-ség. Tizenévesen találtunk egymásra, a sorsunk teljesen összeforrt. Nem tudnék nélküle élni. Még terveink vannak, nem engedhetem, hogy ő, - akit szívből szeretek távozzon. Erősnek, és bizakodónak éreztem magam, mikor elhagytam a főorvos szobáját. Mire gondolatban ide jutottam, - feltűnt a kórház felől közeledő orvosnő. - Bemegyek hozzád. Üljünk le. mondta. Rosszat sejtettem komoly arckifejezése láttán. - Megjött az embólia vizsgálat eredménye. - kezdte. Nem igazolta a megbetegedést. A bal alsó tüdőlebenyét azonban egy gyulladásos folyamat súlyosan károsította. Légy erős. Nem ismerek embert, aki ilyen állapotból élve kikerült. Holnap át-
szállítják egy másik kórházba. Életmentő műtétre van szükség. Azonnal bementem a főorvoshoz, aki megerősítette a hírt. A műtét miatt pénzre volt szükségem. A banki ügyeket - kérésemre mindig férjem intézte, fel sem merült bennem, hogy egyszer problémát okoz majd, hogy nem gondoskodtam aláírási jogról. Pénzügyekben nem ismertük az enyém-tied fogalmát, nálunk minden a miénk volt. A meghatalmazást, melyet legyengült párom alig tudott aláírni, - a bankban nem fogadták el. - Jöjjön velem. - mondta az ügyintéző. - Hová megyünk? - kérdeztem, miközben az emeletre vezetett. - A főnökhöz - válaszolta. A hatalmas irodában trónnak látszó székén ült a bankvezér. Megnézte a papírokat, és közölte, hogy a meghatalmazáson nem az ügyfél aláírása szerepel. Bizonygattam, hogy alig fél órája írta alá. Kértem, hívja fel a kórházat. Ettől elzárkózott. - Ez egy női írás. Feltehetően a magáé. - gyanúsított meg. - Nem fizetik ki a megtakarított pénzünket? - kérdeztem. - Nem. - mondta a bankár. Vigye a
WWW. TOLLAL.HU
papírjait, - zárta le maga részéről az ügyet. Szerencsémre Édesanyám ki tudott segíteni. Másnap férjemet átszállították a másik kórházba. A sebész iránt első pillanattól fogva bizalmunk volt. A műtét órákig tartott. Az orvosokról szinte folyt a víz, mikor kijöttek. - Nehéz műtét volt, - mondta a doktor. A bal alsó tüdőlebenyt el kellett távolítani, mely műtét közben szétfakadt, hatalmas veszélyt jelentve a férje életére. Párom a műtét után, - az altatásból felébredve - csak arra emlékezett, hogy egy lejtőn száguldott lefelé, majd az út két irányba elágazott. Jobbra egy rendkívül vonzó, semmihez nem hasonlítható, ragyogóan fénylő alagút vezetett, balra egy sötét folyosó. Azonnal kellett döntenie. Ő az utóbbit választotta. Úgy élte meg, hogy választásával a földi élet folytatása mellett döntött. A következő napokban szépen gyógyult. A műtét után a kórháznak vissza kellett volna küldeni férjemet a be-
utaló intézménybe, ellenőrzésre. - Oda én nem megyek - jelentette ki. - Megértem - hagyta jóvá a sebész, és vállalta, hogy ő elvégzi a szükséges vizsgálatokat. Két hónap múlva férjem már dolgozott. Mivel korábban aktívan sportolt, tüdeje az átlagosnál fejlettebb volt, így meg sem érezte a műtéttel eltávolított rész hiányát. Ezt igazolták a terheléses vizsgálatok is. Azóta sincs semmi problémája a tüdejével. Műtétje után következtek életünk legszebb évei, amit vidéken, csodálatos környezetben, a természet szolgálatával töltöttünk. A kis falunak, - mely második otthonunk lett, - van egy pici kápolnája, melynek szúette, százéves bútorait Isten házához méltó berendezésre cseréltük, hálából a gyógyulásért. Telkünkön madárbarát kertet alakítottunk ki, mely mágnesként vonzotta a korábban ezen a vidéken nem honos madarakat is. A falubeliek is észrevették a változást, és örültek a csodálatos hajnali és esti koncerteknek. Kertünk legszebb fenyőfáját a sebész orvos tiszteletére ültettük, mely jelenleg egy zöldike párnak ad otthont. <<
Tollal / 5
A BORÁSZAT - ÍRTA: MARA
Baráti összejövetel volt nálunk. A gyerekek az egyik szobában játszottak, mi felnőttek a másik szobában beszélgettünk, nevetgéltünk. Fiatalkori emlékeinket mesélgettük, amik főleg muris történetek voltak. Mikor rám került a sor, egyetemista koromból való élményemmel rukkoltam elő. - Tudjátok, népi hagyományokat gyűjtöttünk Penavin Olga tanárnőnek. Horgosra mentünk, ahol diákok vittek bennünket elszállásolásra. Engem a tanárnő a szőlészettel és a borászattal bízott meg. Próbáltam tiltakozni, hogy én nem tudok semmit sem erről a témáról, talán a fiúk között van olyan, aki ért hozzá. Nem jártam eredménnyel. Mennem kellett a szőlészettel, borászattal foglalkozó gazdákhoz. Magam sem tudom hol kezdtem a kérdezősködést, de csak borivás mellett volt a gazda hajlandó beszélni. A legértékesebb hiedelmet, ami a kereszténységhez fűződik, még sikerült leírnom. Így hangzik: Amikor az Isten a földön járt, megtanította az embereket hogyan kell a szőlőtőkéket elültetni. Amikor kiássák a gödröt, először rózsaleveleket hintsnek bele. Másodszor oroszlánvért öntsenek a gödörbe. Harmadszorra meg disznó vérével locsolják meg a gödröt. Ezért van az, ha kevés bort iszik az ember, akkor rózsaszínben látja a világot.
4 / Tollal
Ha többet iszik, akkor olyan erősnek érzi magát, mint az oroszlán. Ha sokat iszik az ember, akkor disznóvá válik. Mire este lett, több borgazdánál jártam, és én, aki nem voltam hozzászokva az alkoholhoz, olyan részeg voltam, hogy a disznó enyhe kifejezés a számomra. Valahogy elhagytam az utolsó gazda házát, egy nagy eperfa alá álltam, és késő éjjelig ott ácsorogtam, mire végre magamhoz tértem. Két hétig voltunk
Horgoson. A második hét végére vedelhettem a bort, semmi bajom sem lett, mert jól ettem, és egyfajta bort kértem mindenhol. Ott tartózkodásunk utolsó estéjén, a búcsúvacsorán hangosan megkérdeztem: "Mit mondott az öreg Kis?" Kórusban válaszoltak egyetemista társaim.. "Hogy egy kicsit igyunk is." "Mit mondott az öreg nagy?" "Ha nem iszol, bolond vagy!" <<
A VÉRMEDVE - ÍRTA: JANOS
Valahol a szikláknak az ég felé tornyosuló szirtjei között, bent Háromkúton, amikor még kisgyerek voltam, létezett egy juhól. Ez a Nagyhagymásnak nevezett hegység zöldes részén elterülő tisztáson volt megépítve. Nagyon veszélyes, vadakkal teli rész volt. A tanyát egy jóképű fiatalember uralta, és nagyon gazdag volt. Rengeteg juha, tehena, disznója, kecskéje, szamara és vagy kilenc kutyája volt. A környéken garázdálkodott egy veszélyes medve, amit vérmedvének is neveztek a falusiak. Megtámadta az embereket is és az állatokat is egyaránt A gazdának volt két nagy kifejlett ökre. Olyan szépek voltak, hogy a környéken sem lehetett olyant találni. Ezek az ökrök, minden este sokkal később jöttek haza, mint a többi állat az esti fejésre. A pásztort mindhiába kérdezte a főnök, hogy hol vannak az ökrök, ő soha nem tudta megmondani. Fogta magát a fiatalember és kiült az est beálltával az udvarra, az ajtó elé, és várta haza ökreit, minden este.
Egyik este hazajöttek az ökrök és a gazda meg a pásztor, az ökrök szarván véres medvebőrt találtak. Másnap este öt kutyával a pásztor és a birkafejő, elindultak a csorda hazajövetele után, hogy nézzék meg, hol kószálnak az ökrök? A csoda majd felvette a két leskelődő pásztort, amikor meglátták, hogy a két ökör meg egy hatalmas felbőszült medve verekedtek az erdő szélén. A kutyák a medvét elkergették és a pásztorok hazafelé terelgették az ökröket, amikről kiderült, hogy miért késnek minden este. A két testvérökör a feneküket összefordítva, úgy döfték ketten a medvét, hogy semmit nem tudott nekik csinálni, így mindig feladta a harcot és ezután az ökrök mehettek haza. Eltelt egy hónap, az ellenségeskedés csak fenn állt az állatok között. Egyik este az ökrök nem jelentkeztek a megszokott időben. A pásztorok már tudták mi lehet a baj, és rosszat sejtve gyorsan elindultak a csatatérre a kutyákkal együtt. Viharlámpákkal a kezükben, a sötét éjszakában ellenére is elég
gyorsan haladtak, de nagy csalódás érte őket, mert nem találták sem az ökröket, sem a medvét, a megszokott csatatéren. Egyszer csak a sötét éjszakában, a kutyák ijedten ugatni kezdtek, és elrohantak a pásztoroktól. Attól a helytől nem messze, volt egy ingoványos hely, ami nagyon süppedékes része volt az erdőnek. Ezt az iszapos részt egy bővizű forrás alakította ki, ami nagy darab területet átfogott. Az okos medve ott volt az ingoványos területen, de már csak egyedül állt szembe a kutyákkal, majd ahogy a pásztorok is odaértek csúnyán bőgve elmenekült. Az éjszakában csak annyit lehetett látni, hogy a két ökör az ingoványban, hasig süppedve a vértócsában, már csak éppen szuszogtak. Nem volt mit tenni, iszonyú kínokat átélve, a két hős ökörtestvér reggelre kiadta lelkét. A medve addig csalogatta, hajtotta, és forgatta körbe-körbe őket, amíg bele nem kerültek a süppedékes iszapba. Így vége lett a védekezési technikának is, és az életüknek is. A medve viszszaszolgálta a sok kudarcot, amit elszenvedett a sok verekedés során. Könnyen kikészítette őket, hiszen az iszapba belesüppedtek a nehéz ökrök és nem tudtak mozogni sem. A hátukon ép bőr nem volt, összevissza szaggatta őket, a lapockacsontjaikat kitépte és az oldalukat kihasította. A leleményesség győzött a butaság fölött. A történet valóság semmi hozzátéve nincsen, annak most pontosan negyven éve, hogy megtörtént, és még most is kiráz a hideg, ha rágondolok az ökörpár szenvedésére. Borzasztó lehetett, ez a sajnálatos vég. A pásztor elmondása után, íródott. És még mi emberek néha azt mondjuk, hogy az állatok nem gondolkodnak! <<
A CSÉROGÓ - ÍRTA: MARA
Január hónapban jártunk, amikor az égbolt fehér kalapokat varrt a házak tetejére, az utakat pedig fehér bundába öltöztette, amelyekre a járókelők mintákat hímeztek csizmáik talpával. Ahol meg szűzen, simán elterült a búzaföld meleg takarója, és rávetődött a lámpa fénye, megjelentek, csillogtak az apró csillagok, melyek lejöttek az égből díszíteni a földet, és csak hogy meg nem szólaltak, mondván: itt vagyok, testközelben, nézegess, csak ne vegyél fel, mert akkor ismét elérhetetlen leszek, mintha az égen lennék. Megértettem üzeneteiket, mosolyogtunk egymásra, és csendben hazasétáltam. Nem volt késő, csak korán sötétedett. A szobám falai köszöntöttek, nyomasztó csend honolt a házban. A gyerekeim elmentek az iskolával telelni, és elszállt a csillagos hangulat. Felvettem a telefont, felhívtam Giza nenámat, megkérdeztem tőle, hogy alhatnék-e nála, amíg a gyerekeim távol vannak. - Itt alhatsz, de én nem szeretek aludni senkivel sem, majd a másik szobában helyezlek el. - Akkor itthon is maradhatnék. Majd úgy fekszünk le, hogy a Te fejed lesz az egyik irányban, az enyém meg a másikban. Nénnyike, ugye jó lesz így? Felöltöztem, és megindultam nénnyéhez. Ő korán fekvő volt, mert reggel a kakasszó előtt felkelt, már
6 / Tollal
hajnal három órakor indult a munkahelyére. Dunnával takarózott, amiben a meleg pihék alatt biztosított a kellemes álom télvíz idején. Mikor megérkeztem, nem volt még az ágyban. Az előszobában leráztam a csizmámról a havat, levetettem a kabátomat, nénnye már várt. - Megérkeztél, te kis gyáva. Biztosan a Félsz várt odahaza, azért jutottam az eszedbe. - Nem tudom, minek hívták azt, aki a szobámban volt, de nem akartam otthon maradni. - Az ágyat megvetettem, mivel most szombat van, alhatsz, ameddig csak akarsz, nem megyek munkára. - Jó, de én a lányoddal meg a vejeddel még csevegek egy kicsit. Te csak feküdj le, és aludj. - Jól van,- mondta nénnye, - csak ne kelts fel, amikor lefekszel. - Téged? Úgy alszol, mint a tej, ágyút is sütögethetnék a fejed mellett, akkor sem ébrednél fel. Jó éjszakát! Álmodj szépeket! - mondtam hangosan, s magamban folytattam mert megérdemled. Ő is egyedül nevelte fel egy szem lányát, taníttatta. Nem volt virágokkal kihintve az útja, amelyen járnia kellett életében. Remélem, most már nincs korán kelés, nem más keze-lába, talán még egyengeti is útjainkat itt a földi létben. Ő lefeküdni készült, én meg bementem Ibi és Pisti szobájába. Mi hárman igazán jóízűen beszélgettünk, majd valahol éjféltájt ágyba
bújtunk. Gyorsan elaludtam. Dörömbölésre ébredtem. Valaki veri ám kegyetlenül kívülről az ablakot. Egy rikácsoló hangot hallottam. - Giza, Giza, keltsd fel a doktor urat, készüljön, mert mennie kell a munkára! - Nénnye kitápászkodott az ágyból, elment Pistiék szobájába, és szólt neki, hogy: ééééébressssztőőőőő!. Dolga végeztével visszajött, és ismét bebújt az ágyba, - Te nénnye, mi a fitty fene volt ez? Te vagy az ébresztő óra? Minek a te ablakodon zörög ángyi?! Mért nem megy egyenesen a fiatalok ablakához, és hagy téged aludni legalább hétvégén, ameddig csak jól esik. Na ide figyelj, mondd meg ángyinak, hogy ameddig én itt alszok veled, ide ne merjen jönni, keltegetni téged, mert én olyan ribilliót csapok, hogy azt megjegyzi egy életre. - Nem mondok én neki semmit, még megharagszik. Azt meg nem akarom. Majd csak megveszik már ezek a gyerekek azt a csörgő órát, mert mindig elfelejtik. - Ha te nem szólsz semmit, majd én megmondom neki, hogy ne ez az ablak alatt kukorékoljon kora hajnalban. Így is történt. Persze nem kukorékolást mondtam, csak megkértem erélyesen, hogy ne kopogjon a mi ablakunkon. Beleegyezett kissé savanyú képet vágva hozzá, de alhattunk nyugodtan. Nem sokáig maradtam vendégség-
WWW.TOLLAL.HU
ben, mert mire jöttek a gyerekek, sütöttem, főztem. Ahogy így szorgoskodtam a konyhában, ahova csak a kényszer hajt be, mert se főzni, se mosogatni se semmit, ami a konyhához kapcsolódik nem szeretek, betoppant nénnye. - Jaj, de jó, hogy itt vagy. Gyere, nézd már meg, jó-e mindez, amit főzök. Add már meg az ízét az ételnek. - Főzz egy kávét, majd megisszuk nyugodtan egy cigi mellett. Otthon haragszanak, ha rágyújtok, azt mondják, árt a szívemnek, de nekem jól esik a kávéval elszívni. Ügyes kezével, gyorsan kijavította a főttemben ejtett hibáimat, a kávé finom illata betöltötte a konyhát is, de mi a szobában ültünk le, hiába mondta Giza nenám, hogy nagyon
jó itt a konyhában is, de én örültem, ha kitehettem onnan a lábam. Kényelmesen elhelyezkedve a szobában, szürcsölgettük a török kávét, meg pöfékeltünk, mint a törökök. Nénnye rám nézett, mosolygós arcán megjelentek a gödröcskék, majd huncutul megkérdezte. - Tudod mit mondott ángyod tegnap? - Nem én. - Azt kérdezte, hogy az a csérogó itt alszik-e még, mert ha nem, akkor megint engem kelt fel. - Te meg mit válaszoltál? - Azt, hogy elmentél haza, de csak folytassa a keltegetést ott, ahova a csérogó küldte. - Na, és megharagudott? - Nem úgy nézett ki, de ha igen, hát majd megbékül a maga kenyerén!
Tollal / 7
TÚLÉLEM, HA BELEDÖGLÖK IS! - ÍRTA: DOLPHIN
Mint amikor egy kenyérmorzsa tévúton jár a légcsőben, olyan erős fuldoklás tört rám, végtelennek tűnő másodpercekre. Szinte már a lelkemet köhögtem ki, az erőlködéstől és az oxigénhiánytól csorgó könnyekkel küszködve. A legrosszabb pillanatokban jöttek ezek a rohamok, hol telefonálás közben, hol épp félálomba szenderülten egy túl hosszúra nyúlt fárasztó nap után. Megfázhattam. Majd elmúlik ez is. Kihordom lábon, a munka viszont nem várhat, ott pörögni kell. A kávészünetben mégis útba ejtettem az üzemorvos rendelőjét. - Biztos, hogy tüdőgyulladás - állapította meg, - sürgősen kérek egy röntgent.
8 / Tollal
Már kora reggel sorban álltam a kórházi vizsgáló előtt, hogy délutánra a cégnél ne szaporodjon fel a restanciám. Sürgettek a karcsúra tervezett határidők. Nem is kellett sokáig várnom, a rutinos orvosi szemek ítéletét a röntgensugarak halálbiztos metszéssel írták alá. - Kérem, foglaljon helyet a folyosón, míg elkészül a lelete. Addig sem tétlenkedtem, kell pár szavas egyeztetés a munkatársakkal. A jó szervezésnek köszönhetően sikeres és egzisztenciálisan biztonságos életet élhettem. Szegény édesapámra gondoltam várakozás közben. Nyolc évig küszködött a leukémiával. Egyik napról a másikra, korengedménnyel elbocsátott, hirte-
len feleslegessé vált munkaerőként nem tudta feldolgozni a változást. Nem volt jövőképe, céltalanná vált az élete, oda lett az értelme. 6 hónappal azelőtt temettük el. - Tessék parancsolni. Igen, jól sejtette a doktornő, valóban tüdőgyulladása van. De van még ott valami más is - nyomta a kezembe a röntgenorvos a nyomtatótól még meleg papírt, majd egy szánakozó, elkapott szemkontaktus után nagy lendülettel becsapta az orrom előtt az ajtót. Melegség öntött el, a készülő köhögésroham izgalma keveredett egy idegen érzetű szorongással. Rossz előérzet szele csapott meg, és a vágy egy kiadós alvás után. Sietnem
WWW. TOLLAL.HU kellett volna, hogy ebédre kiérjek a céghez. Felszínesen, kapkodva olvastam az idegen kifejezéseket. Több soron keresztül kerestem valami konkrét kapaszkodót, egyszerű szavakat, amiket talán meg is értek. Megtaláltam. Nem rejtették el, csupán ügyesen foglalták a szövegkörnyezetbe. Tumor. Hirtelen elnémult minden madár, amelyik dalolni készült, elhalkult a folyosón várakozó betegek zsivaja. A külvilágot kirekesztve minden érzékszervem feszülten figyelt befelé. Mi van bennem?? Összpontosítottam. Ingerülten dobtam hátra egy tincset a homlokomból, hogy tisztábban lássam azt a szót. Tumor. Az van oda írva. Ezt a papírt így szó nélkül kiadják nekem, hogy fejtsem meg belőle a jövőt, mint egy orosz ruletten? Megperdült a tár, belebámultam a csőbe. Farkasszemet néztem ezzel a szóval. Ez engem ki akar végezni.
Megzavarodottan hajtogattam kis cetlit a papírból, jelentéktelenné fokozva le a szerepét. Le kellett ülnöm. Így tudja meg az ember, hogy rákos? Milyen humánus. Szegény háziorvosomra várt a szomorú feladat, hogy közölje, milyen hosszadalmas és nehéz út előtt állok. Szinte sajnáltam őt. Ahogy a főnökömet is, mikor elcsukló hangon közöltem vele, meghatározhatatlan ideig nem számíthat rám. Máshol kell helyt állnom, minden erőmre, elszántságomra szükség lesz. Nem tudta megmondani senki sem, mi kezdődött el, és mikor lesz vége. Jó vége? A fájdalmas, embertelen vizsgálatok hosszú sora, az életmentő műtét, és a kemoterápia a legutolsó lelki és fizikai erőtartalékaimat is elfogyasztotta. Nem maradt belőlem semmi, senki. A halálfélelemből, és a depresszióból az anyám érzéket-
len mondata robbantott ki. - Megcsináltattam édesapád sírkövét. A saját nevemet meg az öcsédét is rávésettem, és... a tiédet is. - Ugye ez vicc?! - kérdeztem, ha nem is sírkővé, de kővé dermedve. Kitört belőlem minden addig elfojtott indulat, kiabálva követeltem: - Azt a követ soha az életben nem akarom látni!! (Ez lenne a fekete humor helye?) Tüntessétek el, a nevemet ne merje senki egy sírkőre sem ráírni! Még itt vagyok! Túlélem, ha beledöglök is! Tajtékzott bennem az életösztön, gejzír módjára tört fel, irdatlan lendülettel dobott az élni akarók csapatába. Onnantól kezdve nem volt megállás. Tudatosan átalakítottam az étrendem, az életmódom és a gondolkodásom. Egy év után még fizikailag, lelkileg gyengén, de öszszességében valamitől mégis boldogan kopogtam a főnököm ajtaján. Munkát kerestem. Arról szó sem lehetett, amit korábban csináltam. Lemondtam az extrákról, a hajtásról, a maximalizmusról. Soha többé nem akarok mindenáron megfelelni. Nem akarok mindenben a legjobb lenni. Nem fogok más boldogulása végett magamra stressz-bombákat aggatni. Nem léphetem át többé a határaimat, egyensúlyt kell teremtenem, és tartanom az életem minden szintjén. Ki kell mondanom, ami feszít, előtérbe kell helyeznem az érdekeim, és meg kell védenem magamat. Tudok már nemet mondani, muszáj. Fájjon másnak a saját hülyesége. Számítok magamra, hogy a családom is számíthasson rám. Túléltem. Immár öt éve. Tanulságos lecke volt, egy életre. <<
Tollal / 9
ÉLETKÉPEK A MA EURÓPÁJÁBÓL - ÍRTA: GANDALF
Szép napsütéses délután volt, a levegő szinte izzott a forróságtól. Az egész család a kertben hűsült, ha az árnyékban való üldögélést, lehet ennek nevezni. A két gyerek éppen csapd le csacsit játszott, míg édesanyjuk, hámozta a pityókát. A családfő a tűzhelyet készítette elő, körbe, apró kövekkel rakta ki a kikapált részt, majd forgácsot állított fel ügyesen, indián módra. Ezután papírt tett a forgácsok közé és begyújtott. Csípős füst szállt fel, majd a forgácsok egyenletes ropogása jelezte, meggyúlt a tűz. Mintha összebeszéltek volna erre, úgy ugrott fel a két gyerek az asztal mellől, odaszaladtak a tűzhöz, szerették azt nagyon, ezért piszkálni szokták, az apró szikrák miatt, amik így keletkeznek, és szállnak fel nagy pattogás közepette a magasba. De ma az apukának nem volt jó kedve, ugyanis megszűnt a munkahelye, huszonöt év után munkahely nélkül maradt. Azt sem mondták, köszönjük, azt a sok-sok fáradozást,
10 / Tollal
semmit, kidobták, mehetsz isten hírével. Még nem merte megmondani a feleségének sem, szégyellte magát, és dühös is volt, meg félt attól, hogy hogyan tovább. - Hagyjátok abba! - mordult rá a gyerekekre. A gyerekek értetlenül néztek apjukra, Demeter, a nagyobbik, rögtön meg is szólalt. - Mi van veled édesapám? Ilyent nem szoktál csinálni. Zsófia a felesége is odajött hozzá, gyöngéden átölelte, s megszólalt: - Én láttam, ahogy hazajött, hogy valami nem stimmel. Csak nem akartam megkérdezni. - Apuka - szólalt meg a kisebbik fiú is - te mondtad nekem, ha valami fáj, vagy ha valaminek örülsz, azt mondjam meg neked, arra tanítottál, fejezzük ki bátran az érzéseinket, mond el nekünk mi bánt. Egy könnycsepp gördült le az apuka kék szemén, miközben halkan megszólalt: - Hát... nincs munkám többé... kiraktak. Zsófia átölelte, s így
szólt: - Ennyi... ó hát ez nem olyan nagy baj, mi melletted állunk mind a hárman. Igaz gyerekek? - szólt, s közben vadul kacsingatott a fiainak, miközben neki is összeszorult a gyomra. - Igen apuka, ne búsulj - kiáltotta szinte egyszerre a két gyerek - legalább többet leszel velünk, és játszunk kelj fel Jancsit együtt. Könnyek szöktek János szemébe, átölelte feleségét, meg a gyerekeit, ezért jó a család, gondolta magában, majd így kiáltott fel: - Gyerekek! - Lehet a tűzzel játszani! De csak addig, amíg elkészítjük az ebédet. Rendben? - Igen apa - kiáltották a fiúk, s máris csapkodni kezdték a tűzet, amiből sok-sok szikra csapott a magasba. Egy pedig csak szállt-szállt a magasba, minél magasabbra, a gyerekek csak nézték csodálkozva, s egyszer csak megszólalt az édesapjuk: - Látjátok, ez a remény szikrája, amely arra tanít, mindig van tovább.
EMBERSÉG - ÍRTA: TARA SCOTT Dél körül csengetett a postás. „Aláírós" levelet hozott. Ránéztem a feladóra, a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságtól érkezett. „Nyilván a felülvizsgálat időpontjáról értesítenek"gondoltam s alig vártam, hogy beérve felbonthassam. Valóban, pár nap állt rendelkezésemre, hogy rendezzem a leleteimet időrendbe szedve. Szépen műanyag csatos dossziéba helyeztem, s az adott napon elindultam a városba, a központi orvosi rendelőbe. Már reggel kialakulóban volt a kánikula, felhőt sem lehetett látni s a konyha ablakában elhelyezett külső hőmérő tizenhat fokot mutatott. Szerencsére kaptam parkolót az épület közelében. Árnyékról szó sem lehetett, „lesz vagy ötven fok a kocsiban, mire végzek" - gondoltam. A térdemet kímélendő, lifttel mentem fel a második emeletre. A rokkantnyugdíjasoknak tartandó felülvizsgálatra külön folyosó áll rendelkezésre, több különálló rendelővel. Előttük padsorok állnak helyet kínálva, a várakozóknak. Egy-két hely maradt üresen, a többit már elfoglalták a korábban érkezők. Nyolc órában jelölték meg a rendelés kezdetének időpontját. Az órámra néztem, háromnegyedet mutatott. Leültem, s körülnéztem. Volt, aki szendvicset majszolt, valószínűleg a földszinti büfében vásárolta, amikor megérkezett. Akik a megyéből utaztak a felülvizsgálatra vonattal, vagy távolsági busszal, a járatsűrűséget ismerve akár már hét óra körül ideérkezhettek. Egy testes férfi a karjait összefonva, lehajtott fejjel szunyókált. Általában beszélgettek, s hallottam, hogy voltak egy faluból érkezettek is. Egy közös azonban volt minden jelenlévőben, a paksaméta a leletekkel. Nem maradt sok idő a nézelődésre, mert a mellettem ülő asszony hamar megszólított. Örömmel elegyedtem szóba én is, mert ilyenkor szerezhet az ember tapasztalatot, ismerhet meg életeket. Így aztán a kisregény, amit magammal vittem a táskámban maradt. Rövidesen megismertem az élet, - és kórtörténetét. Miközben beszélgettünk, felhívtam a figyelmét olyan szociális segélylehetőségre, amit én is csak a barátnőmtől hallottam először. Érdekes módon, ezeket a lehetőségeket nem plakátolják ki sem rendelőkben, sem egyéb egészségügyi intézményekben. Akik körülöttünk álltak, és
hallották, feljegyezték a hallottakat. Aztán, újra folytattuk a beszélgetést. Hirtelen mindenki a csapóajtó felé fordult, s mi is megfordultunk ültünkben. Egy idős asszony lépett be a folyosóra, utána egy fiatalabb férfi, akit egy másik szintén idősebb támogatott. Az asszony, a ruha fölött virágos otthonkát viselt, s lassan közeledtek felénk. A fiatalabb, akit támogattak és negyven körülinek gondoltam, csont sovány volt és levegő után kapkodott. Egy hasonló korú férfi felállt, és a zihálót leültették. Közben megtudtuk, hogy az édesanyja és a szomszéd kísérte el a felülvizsgálatra. Nekem az első gondolatom az volt, hogy szívem szerint azonnal mentőt hívnék hozzá. Már percek óta ült, a pad szélében kapaszkodva s minden egyes levegővételért megküzdött továbbra is. Közben a beszélgető partneremmel megállapítottuk, hogy nagyon lassan halad az egész. Rövidesen a rendelőből, ahová mi voltunk besorolva kijött az asszisztensnő, hogy összeszedje az újonnan érkezők beutalóit. Az otthonkás asszony is odaadta fia papírjait, s közben mondott valamit, amit mi nem hallhattunk, de az asszisztensnő a férfira nézett. Valamit türelmetlenül, röviden válaszolt s eltűnt az ajtó mögött. Biztos voltam benne, hogy látva a
férfi állapotát behívják soron kívül. Nem így történt, úgy egy óra múlva hangzott el a neve, mert a szomszéd felsegítette s bekísérte az ajtón. Utánuk ment az édesanyja, s a szomszéd visszajött s megállt az ajtó mellett, készenlétben. Legnagyobb meglepetésünkre, fél perc sem telt el és nyílt az ajtó, majd kiléptek rajta. A közelebb ülők kérdezték meg tőlük, hogy mi történt? Aztán szinte azonnal eljutott hozzánk is a válasz s mi az asszonnyal, akivel addig beszélgettünk, döbbenten néztünk össze. Lejárt a férfi személyi igazolványa s közölték vele, hogy ha megújíttatta menjen vissza. Kimondatlanul is tudtam, hogy ugyanarra gondoltunk. Nem akartam hinni, a fülemnek. Nem egyszer intéztek el ügyeimet különböző hivatalokban úgy, hogy valamelyik papír hiányzott. Megegyeztünk, hogy pótlólag beküldöm. Tudom, nem mindenki teszi meg. Ebben az esetben azonban az érdeke volt, hogy pótolja az új adatokat. Nap, mint nap mást sem hallunk az egészségüggyel kapcsolatban, médiákban, újságokban, hogy kevés a pénz. Az a szó, hogy kevés azt jelenti másképp értelmezve, hogy van csak nem elég. Valami azonban teljesen elfogyott ott, ahol a legnagyobb szükség lenne rá. Úgy hívják: emberség. <<
Tollal / 11