Allegória Online Irodalmi és Közéleti Folyóirat 2011. I, évfolyam 2, szám by Allegória Allegória

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu

ALLEGÓRIA ONLINE IRODALMI ÉS KÖZÉLETI FOLYÓIRAT „Szép az ami egyszerre ingerlően vonzó és fenséges.” (Friedrich von Schlegel)

I. Évfolyam 2. szám

2011. december www.allegoria.hu

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu az Allegória Irodalmi-, Művészeti –és Közösségi Portál online periodikája (Kizárólag letöltésre!) Megjelenik: negyedévenként (március, június, szeptember és december hónapokban) Az Allegória Portál tagjai azzal, hogy a Portálon publikálnak, beleegyezésüket adják az Online Folyóiratban való megjelenéshez, azonban minden egyes művet szerzői jogok védnek (1999. évi LXXVI. törvény), s maga a sajtóorgánum letöltés és kinyomtatás után sem hozható kereskedelmi forgalomba, mivel a művek alkotói a megjelenés után is jogot formálnak szellemi termékükre. Az Online változat azonban az egyetemes közkincs része, így szabadon megtekinthető.

Főszerkesztő: Mocsár Gáborné Fehérvári Judit Email: jfehervari62@gmail.com

Szerkesztőségi munkatársak: Allegória Németh Jenőné Norb01 tcsilla Nyelvi, irodalmi lektorok: Sándor Lászlóné Barta Erzsébet Subiczné Palotai Erzsébet Az első borítón Ignéczi Péter November című fotója, a hátsó borítón Sárkány Sándor Mária című festménye látható A szerkesztőség nem vállal felelősséget plágiumért, pontatlan idézetek felhasználásáért, s ezek használatának következményeit teljes egészében áthárítja a szerzőre. Kéziratokat nem őrzünk meg, s nem küldünk vissza. A folyóiratba kizárólagosan az Allegória Irodalmi-, Művészeti-és Közösségi Portálról emelünk be tartalmakat. Az alkotásokért tiszteletdíjat nem áll módunkban fizetni. A szerkesztőség a munkáját térítésmentesen végzi. A lapunkban megjelenő verseket, prózákat, fotókat, grafikákat stb. lemásolni, terjeszteni bármilyen formában csak a szerző írásos beleegyezésével lehet. Egyéb elérhetőségünk: allegoria2011@gmail.com

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu

Minden Kedves Olvasónknak Áldott, Boldog Új Esztendőt kívánunk!

S tesszük ezt annak a reményében, hogy hazánk minden gazdasági nehézsége ellenére hiszünk abban, hogy az egyén élete a személyes környezetében, s abban a közegben lehet csakis teljessé, ahol a legtöbb idejét tölti, azaz a Családja és a Barátai között. Persze, nem Mindenki olyan szerencsés, hogy elkíséri a Család, de akkor is ott marad a művészetek szeretete, akár hobbiként, akár komolyabban. Csak hinni kell abban, hogy ez a tevékenység vezet valahova. Ha máshova nem is, de mindenképpen a belső jóság növekszik fénnyé az emberben. Ami előttünk áll, az nem volt zökkenőmentes. Augusztus 5-e óta immár a harmadik sablonnal haladunk, egy saját videót készítettünk, két online folyóiratot, s két könyvet adtunk ki. Ha valaki azt gondolná, hogy ez egyszerű feladat, akkor azt kell mondanunk, hogy nagyon is nehéz: embert, otthoni kapcsolatokat, időt és anyagiakat sem kímélő vállalkozásba kezdünk. S hogy miért? Nem azért, hogy eggyel több olyan hely vagy ingyenes tárhely legyen az internet világában, ahol meg lehet jelenni, hanem azért, hogy kialakulhasson egy komoly műhelymunka. Néha látjuk ugyan ennek a megcsillanását is, de teljes egészében csak bizonyos tagok között alakult ki efféle munkakapcsolat, azonban új valós és virtuális barátságok jöttek létre. Ha semmi másért nem, ezért már megérte! Valódi otthonra talált néhány Tagunk, ahol csillagszóróként oszthatja Önmagát, szeretetét.

Szeretettel az Allegória irodalmi-, művészeti és közösségi portál vezetősége:

Bocskai Lajos M. Fehérvári Judit Németh J. Sarolta

Debrecen, 2011. december

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu

Tartalom 7

Bakkné Szentesi Csilla

Takarjon fréziák illata

Bakos Kiss Károly

Része még

Bátai Tibor

Lejön hozzánk

Béni Attila

Visszaemlékezés

Bihary Emőke

A szeretetről - egy érettségi kapcsán

Bocskai Lajos

UFO

Bocskai Lajos

Lili cica

Boér Péter Pál

A csúcson kell abbahagyni

Brátán Erzsébet

Sikerélmény

Bukta Beáta

Lélek-monológ

Dávidné Ágnes

Az ősz színei (fotó)

Dezső Anna

Diadal

Faragó Eszter

Kiáltvány

Fedák Anita

Szabad az Istent dicsérni?

Fehérné Viola Zsuzsanna

A fagyi

GaBriella

Semmi

Gazsiné Győrffy Sylvia

...véletlen

Gere Irén

Őszi, hajnali búcsú

Gere Irén

Ladik (fotó)

Haász Irén

Tóth Árpádhoz

Hevesi Éva

Szavakat találni (apám emlékére)

Huszár Katalin

Ignéczi Péter

álmaid

Jega Szabó Ibolya

A titok

Juhászné Erzsébet

fotói

Kémeri Éva

A Halál madara

Kérész

Oder side

kérész

Garaczi László: Plazma

Koczeth László tövis

Karácsonyi dal felnőtt gyerekeknek

Kőhalmi Levente

Arcok! Én vagyok!

Kozma Ildikó

Mattselyem

Kőmüves Klára

Angyalok tavánál

Kun Magdolna

Gyere vissza Mama

Lácai Mihály

Karácsonyi rókavár (Andersen nyomán)

Lengyel János

Emberi nyers

Lőrincz Mária Magdolna

Gyöngy

Lőrincz Mária Magdolna

Aranymetszés

- videó

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu

M. Fehérvári Judit

Márffyné Horváth Henrietta Az idegen

Markovic Radmila

Télapó szakálla

Máté László

A szőlő íze

Menahem Győző

Halottaim

Mezei József

****

Molnár József (farao)

Angyalt hívó

Molnár Szilvia (Georgina)

Téli haikuk

Nagy Lászlóné Gabi

Leplezetlen

Németi Zoltán (secretstar) MEGVÁLTÁS 2019

Németi-Vas Katalin

Apróhirdetés

Németi-Vas Katalin

Kiteljesedés - Mandala

Orémus Kálmán

A halál árnyékában járva

Panzi

Fejezetek egy gettóregényből

Pásztor Piroska

Fohász

Dr. Pénzes Zsuzsanna

Virágok

Dr. Pénzes Zsuzsanna

Ki az Ember?

Sárkány Sándor

Zsongás

Sárkány Sándor

Bohóc leszek

Seres László

Hányszor várta

Sima István

Karácsony

Simon Ágnes

Egy kiállítás képeihez

Sütő Barnabás

Igény nélküli vers

Szabóné Demény Mónika

Kihasználva a tavaszias időt,.....

Székely Dána

A bál

Szikora Zsó

Skizo

Szikora Zsó

A Tihanyi Apátság temploma

Szikszai Zita

Képeim

Szilasi Ildikó

Jéggé dermedt szavak

Szinay Balázs

Jaj, hát azt olvasni kell, olvasni kell!

Szmolka Sándor

A trafikos

Tar Béla

Jöhetnél már...

theodor

Emlékmúzeumban

Thököly Vajk

Nyál, irodalom, nyelvek s miegymás

Treszl Gábor

Elveszett hangjegyek

Varga Nóra

A hajléktalan Buddha

Vermuth Attila

Cseresznyéskert

Vörös Judit

Fáradtan

Gondoltatok az ünnepről, a karácsonyról és a szeretetről

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu

ALLEGÓRIA ONLINE IRODALMI ÉS KÖZÉLETI FOLYÓIRAT 2011. december

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu

Bakkné Szentesi Csilla

Takarjon fréziák illata Bizet - Pearl Fishers Álmomban pőrén álltam a havas utcán, míg macskakövek égették fázó talpamat, jégtömbbé fagytam, fel mégsem adtam, de lelkem örökre ott ragadt. Átkozhatnám a percet, mert ilyen lettem, sivár, átlag-szürke, sehol-sincs-már, romlott húsát kínáló, senki-kincse, szirénhangú hűség, apró szilánk. Lehettem volna ünnepelt szépség, de én meztelen adtam rút magam, a fényt tőletek kaptam-csentem, mégis magányos vagyok, néma lant. Előttem, ha fellebben az égi fátyol, a holdsarló penget felettem altatót, és a madárdal - 'mi ritka vendég nálam -, lesz néha felcsengő siratóm. A föld minden virága balzsamos ágyam, fájó szavakból borul majd rám a hant, könnyektől mégsem éled létem hiábasága, legyen hát takaróm illatos alkonyat. De addig teszem a dolgom, aprókat lépve, morzsát csipegetek, terítem asztalomat, fréziát szórok eléd az utca kövére, s hagyom, hogy átlépd árnyékomat.

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu

Bakos Kiss Károly Része még És része még az elgázolt kutyák A világnak a hajhullás a rák A megnagyobbodott szívizom Angyaltetem a grádicson Szinusz-csomó a bordaprés Csak eső esik mint a kés A bőrre ami mindig olcsó Kicsi kézben kis koporsó És nézed és csak nézed A híradót a létet Ami csak a katasztrófa Ami volt is akasztófa Az álmot is úgy kiszúrja szeggel Hogy metró elé ugrik a reggel Hogy kinyitja magát a gázcsap Hogy nem tart meg más csak a láz csak E harminchat fokon is égő E mégis mindenséget érő Tehetetlenségi törvény... Méretre szabott isteni önkény

Bátai Tibor Lejön hozzánk Magányos küldetésben sem kevésbé serény, mint a születést megjelentők élén volt. A szolgálat fegyelmén túl köti hagyomány, szokás, illedelem. Kötelesség szólítja, és gyermeki várakozás: fényesedni vágyók és piros betűs napok benső csendjének nyugalmára sóvárgók elhívása. Bár rutinból is eleget tehetne, még mindig fölkészülésnek tekinti feladatát. Büszke, mert meggyőződhet róla: ismét beválna iránytűnek. Most csupán emlékeztetnie kellett, s nem rámutatni. Dolga végeztével, kedvetlenül is tudja, megíratott: végül együtt jönnek majd le miközénk 8

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu

Béni Attila Visszaemlékezés

Majd amikor megöregszünk, ülünk… Bambán bámuljuk tétova életünk nyeszlett pillanatait. Öregedő, kicsit szőrös, ráncos-taknyos orrunk alá rajzolt mosolyunkban benne lesz minden. Minden, amit egymás iránt éreztünk. Barátság, szeretet, néha menetet föladó kiskatonaként térdre hulló önérzetünk előtt veszett buja testi vágyunk, a megrontott kósza gondolat. Mert a barátság ízesebb, mint a testek illata! Ráncos homlokunkba mélyen beleírta az idő elmúlt életünk szegényes perceit. Megszoktuk egymás hangját, ízét, illatát és már nehezen engedjük el a kezet, a hűvös, aszalt, sárgaujjú kezet, mely oly sokszor fogta hol hófehérre festett, hol más testétől mocskos, tisztátlan kezünket. Eljutottunk idáig, mosolyogva gondolunk vissza az illatos kezű szerelmekre, millió porba hullott tekintetre. Egyszer sem néztünk utánuk. Itt maradtunk! Körülöttünk a világot átfestette a múló idő. A gyerekek öregek lettek a kutyák elpusztultak, a tej már régen megsavanyodott. Illatos bőrünk kifehéredett, szeretetotthon szagú érintésünkben egyetlen dolog maradt állandó… a másik jelenléte.

Bihary Emőke A szeretetről - egy érettségi kapcsán Mottó: Éltünk legnagyobb próbája nem veszteségeinkben, csalódásainkban, kudarcainkban, hanem sikereinkben és győzelmeinkben rejlik! Szomorúságunkból sokszor a legszebb emberi erények titkos gazdagsága fakadt fel. Megérteni, felismerni, szánni és mélyebben szeretni tanultunl általa. (Szepes Mária után kicsit szabadon) Nem múlhat el június, hogy eszembe ne jusson. Tizenkét éve történt. A legifjabbik fiún volt az érettségi sora. Már elballagott, de a szóbeli vizsgák még előtte voltak. Azon a bizonyos napon az asszony véletlenül futott össze gyermeke egykori óvó nénijével. Ez amúgy nem volt ritka. Egy négyszer húsz lakásos szövetkezeti panelház egyazon lépcsőházában laktak. Ők a negyedik, amazok a harmadik emeleten. Egyazon évben költözött be valamennyi család. 1974-ben, az épület elkészültekor. Az évek során mondhatni nagyjából mindenki megismert mindenkit. Tudták, honnan jött a másik, hova tart, mikor kell vele örülni, mikor együtt bánkódni vagy éppen segíteni. Valamennyi gyerek a szomszéd telken álló iskolába járt, többjük osztálytárs volt. 9

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu Délutánonként, hétvégeken mindig akadtak szülők, nagyszülők, akik az egész siserehadat felügyelték az udvaron. Így a többiek nyugodtan tehették egyéb nem kevés dolgukat, vagy pihenhettek. Mellesleg jegyzem meg, hogy az első generációs törzs-lakók egy része már az Elysiumi mezőkre költözött. Más részük, mint mi is, máshova. Az újak meg valahogy megrekednek a filléres közös költség viták szintjén. Nagyon átlagos embercsoporttá hanyatlott az egykor virágzó közösség. Szóval azon a bizonyos napon az asszony naiv jóindulata–amit ő ott, akkor szeretetnek gondoltteljes lelkesedésével kezdte mesélni Egykori Óvó Néninek (had’ örüljön ő is hajdan volt, nem is olyan könnyű nebulója eredményeinek ): - Képzeld, Gergő elballagott! És jövő hétfőn szóbelizik az érettségin. Óvó Néni bűbájos, kedves, türelmes, intelligens, végtelenül fegyelmezett asszonyka. Pár esztendő korkülönbség van köztük, az ő javára. Ott, abban a pillanatban mégis átfutott a tekintetén egy leheletnyi feneketlenül sötét pillantás. Talán nem is volt egy egész leheletnyi. Csupán csak a töredéke. Vagy annyi sem. Meglehet, mit sem változott a pillantása. Meglehet, csupán az asszony lelkiismerete küldött leheletnyi sötét csendfelhőt kettejük közé. - Örülök. Gratulálok. Óvó Néni, Gergővel közel egy időben született fia két évvel korábban egy iskolai testnevelés órán összeesett. Veleszületett szervi szívbaj. Ennyi.

Bocskai Lajos UFO

Én még sohasem láttam UFO-t. Ennek egyszerű oka az lehet, hogy éjszaka főleg az ágyamban fordulok elő. Meg oldalra. Háton horkolok. Tán félnek ettől az alienek. Igaz, néha titokzatos zajokra és fényekre ébredek. Ilyenkor átkozom magam, miért engedtem meg a szomszédnak, hogy garázst építsen az ablakom alá. De az is lehet, hogy Kispest nem ufósújtotta terület. Egy alkalommal a koraesti tévéhíradó izgalmaitól kisebb öntudatlanság vett erőt rajtam. Ez akaratom ellenére történt. Az ön tudatlanság messze ártalmatlanabb, mint az a tudatlanság amit a Hírtévé belekommunikálni igyekszik a médiumba. Így eshetett meg, hogy a felszínes öntudatlanság nehezedő légzéssel párosult, és mellkasomra szokatlan nyomás nehezedett, melegséget éreztem és csendes mormogást hallottam. Küzdöttem az öntudatlansággal, egyszerre a levegőért és az ébredésért. Tipikusan az űrlényfogság tünetei. Lassan világosodó elmével és öntudatlan veszélyérzettel, óvatosan résnyire nyitottam a szemem...és megláttam az idegent... 10

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu Gyorsan becsuktam a szemem, igyekeztem nem moccanni és próbáltam átgondolni a helyzetet. A súly még mindig nyomta a mellem, a mormogás is hallatszott, tehát többen is vannak, egy átkozott konzílium, nem elég nekem a vizitdíj. Nincs mese. Ha valamire való materialistának tartom magam, szembe kell néznem a valósággal. Lassan, óvatosan ismét résnyire nyitottam a szemem, ám most nem ugyanaz az arc fogadott. Nem mozdultam. Na, jó, nincs mese, akkor nézzünk szembe a valósággal. El vagyok rabolva. " Érdekes, hogy az idegenek többnyire akkor rabolják el az áldozataikat, amikor éppen álomba szenderednek, vagy éppen ébredeznek"- jut eszembe valahol mélyen valami olvasmány az alvási paralízisről: "Néhány percre, vagy tán tovább is, az ember mozgásképtelennek érzi magát és gyötrő aggodalom keríti hatalmába. Mázsás súly nehezedik a mellére, mintha ülne vagy feküdne rajta valaki..." - francba!, itt a lehetőség bevonulni a tudományba. Szemébe kell néznem ezeknek nagyfejű, mandulaszemű kis nyavalyásoknak és megkérdezni tőlük: mégis, mi a kozmikus bánatot akartok, és miért éppen tőlem? Egy végső erőfeszítéssel kinyitottam a szemem, tudatom, és arcába néztem a marslakónak... Felemelte fejét a mellső lábairól, kis morranással jelezte, hogy jó neki így elnyúlva a mellkasomon. Na, jóvan. Mégis csak van földön kívüli élet. Amióta feltaláltuk az ágyat. Ennyi volna? Ilyen egyszerű !? Bruce (ejtsd: Buci) farmer hazafelé ballag az új mexikóii éjben, jókat kortyintva a maga főzte whiskamillából. Mire a pajtához ér, üveg üres, Bruce eldől a szalmán ekképp bekamillázva. Arra révedez, hogy mellén dorombol a macska, feje hasogat, de mi ez a sodrófához képest, amit Mary ilyenkor a házastársi szerepek tisztázásának nyomatékául szokott, a "hol a francba voltál megint egész éjjel" kezdetű vita hevében, kivilágítatlanul alkalmazni.. De ha azt mondaná, hogy - jaj Mary...azt hiszem, elraboltak az alienek... Az elrablások visszatérő motívuma a lények szexuális érdeklődése. Eljönnek érted az űri világból, az éj közepén, elvisznek ágyadból a falon keresztül. "Különféle gépekkel vizsgálnak, főleg nemi szerveket. A férfiaktól spermát vesznek, a nőktől petesejtet vagy magzatot. Vagy éppen ellenkezőleg, ondósejttel megtermékenyítik őket. Néha közösülésre is kényszerítenek." Majd visszavisznek falon keresztül, az ágyadba. Gondjaik vannak ezeknek a szaporodással? Vagy egyszerű kis perverzek, akik megtanultak akár fénysebességen túl űrutazni, vagy éppen teleportálni, mellékesen antimaterializálódni és vissza, ám közben elfelejtették a kufircolás mindenekfellettiségének képességét? Netán nem is űrlények, csak mocskos kis démonok, akik mindössze újra össze akarják kapcsolni az égi és földi világot köztes világuk praktikáinak latba vetésével? És hogyan máshogy, mint a mindenható kufircolással. "Szexuálisan aberrált "nem emberi lények, akik az égben laknak, áthatolnak a falakon, telepatikus úton kommunikálnak és a szaporodásra vonatkozó kísérleteket hajtanak végre embereken." ? Gyanaxom én. Ez az egész teremtés história nagyon az elején tart. Megvolt a a nagy bumm, egyetlen elsöprő ejakuláció, a táguló univerzum maga az anyaméh, milliárd és milliárd sejttel, baktériummal, mikrobával - és valahol a katyvasz egy milliomod-nanonyi kis zugában azt képzeljük, hogy túléljük a szülést. Akármi is születik.

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu

Bocskai Lajos Lili cica

Boér Péter Pál A csúcson kell abbahagyni Én nem tudom, ez normális-e? Az oldalam fáj és egyenletes, lassú tempóban haladok előre. Mint a halászhorgok, úgy be vannak görbülve a fogai és egyáltalán nem pörgeti magát. Nálam meg, valamiért leállt a stressz, pedig már a hátsó lábaim is alig látszanak ki, képzelem milyen dinnye nagyságú, felfúvódás lehet a nyaka alatt. Csendesen csúszok és elveszítettem a - világon minden helyzetbeni - túlélési stresszállapotomat. Úgy látszik, minden ilyesmi csak a kiteljesedésig működik. Nálam legalábbis így van. Éreztem én bundazárkódások millióit korábban, de most a kicsúcsosodáskor, mikor a nyeldeklőt tágítom, olyan száraz és értelmetlen minden, hogy nem is érdemlek ilyen hihetetlenül készséges, szorgalmasan nyelőt. Ugye, eddig folyton menekültem és kidolgoztam magamban megannyi verziót, de már a hátsó lábam bütykeit sem mozdítom. Minek, ha egyszer kiteljesedtem abban, ami a végzetem? Elment minden motivációm. Bizony! Miért küzdjek? Korábban végiggondoltam, hogy kieszem magam belőle, persze, ha nem mérges kígyó. Dühös lehet, csak mérges ne! Honnan lehetne tenni akarásom, így életem csendes megkoronázása közben, legszívesebben hangszálon cuppantanám ezt a szomorú képűt, de nincsenek neki, legalábbis én nem látok egyet sem.

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu A karriernek ilyen fokán, mikor már nem kell rettegni az irigyektől, vagy támadóktól, egészen mély depressziós lettem. Kinek kellek már? Valóban mi értelme, egy ilyen amerikai focilabdává gyúrt, kígyónyak belsőnek? De tehetek valaha is többet? Mert ugye, mindig előre néztem és felfelé, de ebben a kulcspozícióban - igen-igen bekulcsolt pozícióban vagyok -, azt is meg kell mondanom, már semmi vágyódásom. A többiek előtt is szégyellem magma, a karrier ilyen csúcsáról mit mondhatnék nekik. Megfojtana a stressz! Már nem kell megfelelnem, nem kell értékeimet fitogtatnom, kiharcolni, hogy azokat elismerjék. Hiszen itt vagyok én egymagam a csúcson, a karrier kőkemény szorításában! Most mondja meg valaki, de úgy igazából, ebben a szerencsétlenül felmagasodott pozícióban, van-e még szemernyi értelme az életnek? Tudok-e még bárkinek bármit bizonyítani, adni, mutatni? Ugye nem… Úgy érzem, már szomorú szemű lenyelőm közepe táján járok. Azt hiszem, ezzel a mélabúval már nem csinálok soha többé semmit, hiszen úgy összeroppantam - a testem is, meg a csontjaim is -, de a lelkemről beszélek, az elbizonytalanodott “majd én megmutatomságáról”. Megyek tovább utamon előre. Ha nekem már nem lehet, ennek a drága jó, engem magas polcra tevő kígyómnak legyen, öröme bennem. Na, ég magukkal! Nagyon sok idő alatt tudnám a vesztett presztizsemet visszaszerezni, annyim már úgy sincs. Egyet azért még kérek, innen leges-legbelülről. Ha valaha kígyó-szépségversenyt rendeznének, kérem, könyörgöm, erre a gyönyörűségre szavazzanak, akiben én is - egyáltalán nem másodhegedűsként -, kunkorodó spiráljának, felhőkből szabott lábakat adok. A csúcson abbahagyom. Mit okítanék én már megállapodottan bárkinek? Milyen nevetséges, kígyóelhárító akartam lenni és a rengeteg taktikai csavar közt, a kirágás mellett, ott volt a kígyóban végigkúszás is. Nincs hozzá kedvem, nem érzem a motivációt, ki nézne fel rám? Azt hiszem már senki… Végül is kicsit lassabban, de valamilyen szinten mégis a kígyó hátsó bejáratán fogok távozni. Soha nem gondoltam, hogy az elnyert dicsőség ennyire lelomboz. Megint csúsztam egy picit előre. Hát ég veletek, lassan elfogy minden ami eddig életben tartott, beleértve az életkedvet is. Szégyellem magam, hogy nem kell megfelelnem és javaslom, ne törtessetek, mert ugyanide juttok mint én, a csúcs apátiájára. Még egyszer ég veletek, azt hiszem beszűnődök.

Brátán Erzsébet Sikerélmény Rosszfiú nem tudta, milyen jónak lenni, mert születésétől azt hallotta: - Rosszfiú vagy! - Szégyelld magad! – Mit tettél? – Már megint eltörtél valamit? – Ne mássz fel a szekrény tetejére! – Ne firkáld össze az ajtót! – Ne verekedj! – Ne koszold össze magad! – Ne rohangálj! – Ne vedd kezedbe az ollót! – Ha így viselkedsz, nem szeretlek! 13

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu – Baj lesz ebből, majd meglátod! – Elesel, és csupa mocsok leszel! – Ez a Rosszfiú kibírhatatlan, bárcsak meg se született volna! Mégis mindannyiszor az a kép jelent meg előtte, amit Mások nem akartak. Látta, amint eltörik a váza, amint beleesik a sárba az új ruhájával, a felnőttek mérgesek rá, és látta, amint mászik a szekrényre… utána persze a felbőszült fejeket… el sem tudta kerülni, amit előre megjósoltak… Ezek a kijelentések mélyen érintették, nagyon rosszul estek neki, hallotta, hogy mindig ő a Hiba, fájt, nagyon fájt minden mérgező kijelentés, hiszen még kicsi volt, és nem tudta, hogyan „kell”, vagy hogyan „illik” viselkedni Mások szerint, de Mindenkitől egyfolytában azt hallotta, hogy Rosszfiú vagy, így ráragadt a név, az igazira már nem is emlékezett, Homály elfedte… Hiányérzete támadt, sokszor sírdogált magában, amikor senki sem látta. Éjszakánként álmodott, olykor felderengett valami szépség az életből, sajnálta, hogy igaziból nem ismeri az Érzéseket, legalábbis Szeretetet, Elfogadást, Megbocsátást, Türelmet, Együttérzést, Kedvességet, Örömöt, Boldogságot, Igazságot és Szabadságot egyáltalán nem. Végtelenségről, és Határtalanságról nem is beszélve… de pontosan nem tudta a nevüket, mint ahogyan az érzéseket sem ismerte… Nem tudta, miért nem játszhat önfeledten a homokozóban, miért baj, ha a ruha sáros lesz, miért nem kiabálhat, miért nem örülhet, miért nem szabad futni, és ha valami véletlenül leesik, az miért az ő hibája… Bánatában elszökött otthonról, napokig bujkált a közeli erdőben, és amikor rátaláltak, megismerte Büntetést, Verést és Szobafogságot, valamint találkozott Félelemmel is. Akkor még nem tudta, mindaz csak Kezdet… Egyre jobban elhitte, hogy egy semmirekellő, semmit sem érő senki, akinek fölösleges élnie, pedig még mindig alig kezdte el az Életet… értetlenül állt a jövője elé… Azután bekerült egy közösségbe, ahol megismert egy másik szemléletet. A Nő nagyon kedves volt vele, megsimogatta, ő pedig ijedten elhúzta a fejét. „Pedig milyen jól esett volna…” – sóvárgott. „De nem lehet, mert mi jön majd utána? Pofon, Verés, Büntetés, Szobafogság?” – gondolta, és azonnal úrrá lett rajta Félelem. A Nő azonban soha nem adta fel, de neki könnyű volt, mert Türelem, Öröm, és Szeretet kísérték. Megbocsátás, Mosoly, Kedvesség, Elfogadás, Szabadság… A Légkörben Rosszfiú egyre jobban felengedett… Találkozott Boldogsággal… megismerte Érzést… Lassan-lassan olvadni kezdett kőbe zárt kicsi szíve. Hálát érzett… viszonozni akarta… Papírt ragadott, és Ceruzát… Ijedten körbenézett, szabad-e hozzányúlnia… Miután senki sem rohant felé elvenni tőle, megmarkolta Ceruzát, és Papíron nyomot hagyott… 14

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu Firka lett… de milyen Gyönyörű Firka! Ránézett és meglátta benne a Nő iránt érzett összes szeretetét és háláját. Eldugta a háta mögé, óvatosan odalopakodott Nő elé, félve a szemébe nézett, és meglátta benne visszatükröződni önmagát. Akkor bátorkodott túlcsordult szívvel Papírt elővenni, és remegő kézzel átadni Nőnek… Kettőt lépett hátra, mert félt, hogy nem fog neki tetszeni… Becsukta a szemét, és menekülni akart, de lábai a földbe gyökereztek, amikor a Nő felsikoltott. „Baj van… - gondolta rémülten – Észrevette, hogy csak egy firka? Nem tetszik neki? Nem elég jó? De hát mit várjunk el Rosszfiútól? Nem tudok rajzolni, nem tudok semmit… ” – éppen el akart süllyedni szégyenében, hogy egy ilyen Nő elé merészelt járulni egy otromba Firkával, amikor nem hitt a fülének: – Drága Édes Sikerélmény! Ennél szebb ajándékot még senkitől sem kaptam! Csodálatos! Köszönöm! Adhatok érte egy Puszit? – hallotta Dicséretet. „Puszit? Az mi? Mit mondtál? Ennél szebbet? Hogyan neveztél? Sikerélményt mondtál? Jól hallottam?” – gondolta, de hangosan nem merte kimondani. Óvatosan felnyitotta a szemeit, és ránézett a ragyogó szemű Nőre. „Tényleg tetszik neki, őszintén… komolyan mondja…” – olvasta ki csodálkozva a csillogó szemekből. Rosszfiú nem tudta, mitévő legyen, megszólalni nem mert… Nő által megismerte Simogatást, és már nem taszította el magától, mert nagyon kellemes volt. Jóleső borzongás futott végig a testén. Utána Puszi is bemutatkozott… és még egy Simogatás, majd Ölelés következett. Megtudta, milyen Szeretet, Elfogadás, és Boldogság… Nőt rózsaszínű aranyfényes felhő övezte, egész lénye világított, fényes szárnyai nőttek, Angyallá változott… és egyfolytában áradt belőle valami addig ismeretlen érzés… Rosszfiú akkor rájött, hogy eredeti neve Sikerélmény, Homály engedte, hogy végre megérezze… Sikerélmény elrohant egy újabb Papírért, és Ceruza még egy Firkát vetett rá, amivel futott a Nőhöz. Nő látta benne a Szeretet, és Örömöt, ugyanúgy örült… Sikerélmény Dicséretből, Örömből, Boldogságból, Szeretetből fakad… Minden azzal az első Firkával kezdődött, amibe beleadta Őszinte Szívét, Minden Háláját, és Teljes Szeretetét… Sikerélményből így lett VF, azaz Világhírű Festőművész… Az Ember Örömlény! Boldogságra született, arra, hogy megélje Álmait, és megvalósítsa mélyen dédelgetett terveit, mert az a Küldetése! Sikerélményét Dicséret, Szeretet, Boldogság, Elfogadás, Kedvesség, Ölelés, Harmonikus Kapcsolatok és Hála táplálja… Feltételek és elvárások nélkül.

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu

Bukta Beáta Lélek-monológ Kalandor lelkem felfedezi a rejtett helyeket... Emlékezvén az Otthonra, a Valóra - kutatok-keresek. Néha-néha visszapillantok, meg-megállok, de visznek előre a megálmodott álmok. Tükörfolyosó: mindenhol magamat látom... Megyek, míg a rejteket, a legszebbet megtalálom... A kitaposott ösvények soha nem tetszettek, rajtuk már oly sokan elvesztek. Bozótba mászok, sűrű erdő közepébe igyekszem - tántoríthatatlan vagyok hitemben: az érintetlen valóságban, a fékezhetetlen szabadságban, az Örvény közepén meglelem én a Csodát, mit keresek egyre. Mikor belenézek szemedbe, e helyet kutatom! Bizonyosan tudom, a legszebb rejtek ott van éppen Benned, - Ember, felfedezlek!

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu

Dávidné Ágnes Az ősz színei (fotó)

Dezső Anna Diadal (Hála isten, hogy a suhogó jogging-öltöny már divatjamúlt. A lengyel-piacon is csak kínai 100 % cotton kapható…) Kockás abroszok tarkállanak az évszázados fatörzsekből leszelt elemózsiás asztalokon. (A kockás terítő örök.) Hétvégipiknikesek tobzódnak előre eltervezett – boldogan a tűz körül. A magukkal hozott, éghetőre előkészített brikett-parázs pilled. (Kislányom, ne piszkáld a tüzet, majd apa!)

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu A szalonna feketéllik a lángon. (Egy generáció már kimaradt a jóból, hát ki tudná elmondani, hogy csak parázson szabad?) A karkosárban hozott rántott szelet paprikával isteni – vallja a szomszéd, és nagyot harap hozzá a kenyérből. (Közben könnyei a kihagyott forma-futam miatt befele folynak - de a gyerekért mindent!) A pedánsan egymásra helyezett dobozkészlet varázslatos tartalma lázba hozza az aprónépet. Torta, csipsz (itt a szalvéta, töröld meg a szádat!), kétliteres petpalackban kóla. (Nem szívem, a forrásból ne igyál, hátha fertőzött!) A sör szigorúan dobozos. (Óvjuk a természetet, ezért nem hajigáljuk el az aluhengert, tudod, a szelektív!) Anya, apa már megint az ötödiket issza… Este nem veszekedtek majd, ugye? Anya! Figyelj! Ugye nem? Ne vakard a szúnyogcsípést! Otthon bekenjük majd Fenistillel. A fene a csalánjába! Miért nem lehet kaszálni itt is a gazt??? Elegem van, menjünk már a büdös francba! Egy makk-kupacs kapaszkodott a hajadba kedves. Hagyjuk ott, olyan jól illik. Gyere, csak menjünk át az erdőn, ne legyen cél, ne legyen ide, vagy oda, nem számít; jobbra vagy balra. Bárhova jutunk; otthon vagyunk. Idő sincs, képzeld, eltöröltem. Nincs nálam étel. Nem hoztam italt. Fanyar szeder, hűvös forrás ad nekem, ad nekünk. Este visszaolvadunk tölgyeink kérgébe, mókus motoz a lombunk alatt. Hajnalban vörösbegy énekel diadalt. Sámán-völgyben, párás sötétben ágak zúgnak, árnyak búgnak. Magunk vagyunk kedves, dalolj!

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu

Faragó Eszter Kiáltvány Azért ha szólok is, s hangom szél szórja szerteszét, kérlek:- Figyeljetek! E hang nem hamis, igazságot kiáltok, bár az igazság fájón belemar fülbe, agyba, míg a lelket véresre marja, de reményt, vágyat önt a jövőbe s a szürke, ködös hiányokat - mint múltat a jelen pillanatok -, eltörlik a többre, a nagyra vágyók, a forrón lüktető élet, a vér, az erek hősi harca, a makacs szívdobbanások, s ahogy ha megtorpanunk néha, mégis, mégis új erőre kapva, új harccal, s mindig új indulattal győzelmet aratva a halál felett így kiáltok: Figyeljetek! Ezért ha szólok is okkal, okkal teszem! Hogy világítson szavaimnak gyertyalétű fénye s ne csak úgy, akárki kedvére; az életért, a holnapért, a megújulásért kiáltok, s míg viszi szavaimat a szél nyitott, tág szemekkel álmodott elárvult gyárépületek és belakott erdők felett, lebegő csoda-életem beleremeg, mi elnyűhetetlen, az Élet, s egy őrült élni akarás felgyűlik bennem, robban ki számon: - Figyeljetek! Az Élet újraálmodja magát! Hátrahagy harcot, ölelést, szerelmet, s ha kell, megöli gyilkosát, az embert. Ezért ha szólok is, s hangom szél szórja szerteszét, kérlek:- Figyeljetek! 19

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu

Fedák Anita Szabad az Istent dicsérni? Kárpátalja magyarlakta településein szerencsére még él a betlehemezés hagyománya. Nosztalgiával emlékezem vissza, mikor kislány koromban Barkaszón alig vártuk, hogy hozzánk is bekopogjon a csoport, és megkérdezze: „Szabad-e bejönni a betlehemmel?” Az igenlő válaszra aztán bejöttek a jelmezbe öltözött legények, bemutatták a betlehemes játékot. Jómagam gyerekként mindig nagyokat kacagtam a csetlő-botló Öreg ügyetlenségein, és kíváncsian bámultam a jászolban fekvő babára, aki a Jézuskát szimbolizálta. A Karácsony hangulatát számomra a feldíszített fenyőfa, a mákos és diós bejgli illata mellett a betlehemesek tették teljessé. Ezért is tölt el nagy örömmel, hogy a falvak egyikében, Tiszacsomán mindezt még megélhetik a gyerekek. Az ott élő görög katolikusok féltve őrzik a szép régi népszokást. A betlehemezés menetét a férfiak egymásnak adják tovább nemzedékről nemzedékre. – Idén négy csoport vág neki a falunak szenteste és kopogtat be minden házba azzal, hogy „Szabad az Istent dicsérni…?” – indítja beszélgetésünket Reskó-Papp Angéla, a helyi művelődési ház igazgatója. – Tiszacsomán kétféle betlehemezés van, a csillag- és a bábforgatós. Utóbbi egyedüliként szerepelt a Debrecenben megrendezett nemzetközi betlehemes találkozón. A rendezvény után egy kerekasztal-beszélgetésre is sor került. Míg a többi csoportvezetők arra panaszkodtak, hogy egyre nehezebb bevonni a fiatalokat a néphagyományok megőrzésébe, így a betlehemezésbe is, én nagy örömmel és büszkeséggel számoltam be arról, milyen különleges település a miénk. A csomai gyerekeknek ugyanis nem kell betanítani a betlehemezés szövegét. Nincs olyan fiúgyermek a faluban, aki ne tudná emlékezetből. A nagyapától, az édesapától, idősebb fivértől, nagybácsitól tanulják meg. Vagyis ha valaki történetesen megbetegszik a csoportból, bárki be tud állni a helyére. A csillagforgatós betlehemezést négytagú csoport adja elő, amiben 9–14 éves gyerekek vesznek részt. Szereplői a két angyal, az Öreg és a csillagforgató. Külön érdekessége a játéknak, hogy az Öreg álarcot visel, ami szintén nem jellemző a hagyományos betlehemezésre. Mivel rövid, 7-8 perces a műsoruk, így sok házhoz el tudnak jutni. A bábforgatós játék szereplői a két Öreg, egy Angyal, két Pásztor és a bábforgató. A csoportok szentestétől karácsony harmadnapjáig járják a falut, és énekük hol az egyik utcában, hol a másikban csendül fel. – Az Öreg a játék során pörgeti a kulcsot „Talán pénzt akarnak adni? Tíz-húsz hrivnyánál alább el sem fogadjuk!” – nyújt betekintést a forgatókönyvbe az igazgató. – A betérő betlehemeseknek a szokás szerint pénzt adnak. Nem is az a lényeg, ki mennyi pénzt gyűjt össze, hanem az, hogy mindenkihez elmennek ünnepet köszönteni. Persze azért jelen van a virtuskodás, hogy na ez a csoport többet kapott, a másik meg kevesebbet. Vagyis megvan a versengés közöttük. A pénzből aztán minden csoport adakozik az egyház számára. Ezt egyébként a karácsonyi misén köszönetképpen ki is hirdetik. Tiszacsomán élénken él a kántálás hagyománya is. – A családok, mielőtt betérnek egymáshoz boldog karácsonyi ünnepeket kívánni, énekszóval lépik át a küszöböt – említi búcsúzóul Reskó-Papp Angéla. 20

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu

Fehérné Viola Zsuzsanna A fagyi Az antikvárium előtt álltam, vártam a gyerekemet. Nézegettem a könyveket és fagyit majszoltam, a nap hétágra sütött. Kell ennél több? Elém pattant egy hihetetlenül pici, törékeny, nagyon idős néni - Ilyennek képzelek el egy koboldot. Szinte biztos, hogy a kilencvenes éveit taposta. Megkérdezte a tölcsérre mutatva, hogy hol vettem. Halovány volt, mint aki már évek óta nem járt az utcán, a napsütésben a friss levegőn szabadon. A hangja recsegett, mint aki nem sokat beszél, elszokott tőle. A ruhái is olyan otthon viselt tiszta, de ezeréves hacukák voltak. Ötven méternyire álltunk a fagyit áruló kocsitól. Természetesen megmutattam. Időközben beérte a kísérője, egy huszonéves baseball sapkás fiú, aki egy „kuli”-kocsin a néni - valószínűleg összes - személyes holmiját hozta. Aztán már fordultak is a zebra felé szó nélkül és mentek át a túloldalra. Nem kapott fagyit! Sokáig néztem utánuk találgatva mi is történhet éppen vele. Olyan valószínűtlen volt az egész, olyan szívszorító.

GaBriella Semmi szemedből az égbolt kékje bőröm alá csöppent égve viszi a vér széjjel szerte olvadok a végtelenbe lila pillék szárnya lebben hogy lehetne ennél szebben belemúlni a semmibe… mint napba néző hópihe… (Cseri)

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu

Gazsiné Győrffy Sylvia ...véletlen Egy idézeten akadt meg a szemem, és kezdtem átgondolni, kutakodni, talán nem véletlenül... "Csakis a véletlent foghatjuk fel üzenetként. Ami szükségszerüen történik, ami várható, ami naponta ismétlödik, az néma. Csak a véletlen szól hozzánk." ~Milan Kundera~ Véletlenek... Véletlenek márpedig nincsenek, tartja Csernus doki, -és talán mégis vannak! Mindent amit nem tudunk megmagyarázni, véletlennek titulálunk. Valljuk be, sok minden dolog marad életünk során válasz nélkül, amit ezzel indoklunk, hisz hiába kutakodunk emlékeink sorában, nem találjuk meg a kiváltó okot, okokat. Pedig Leonardo da Vinci azt monja: "A természetben nincs hatás ok nélkül" Jómagam is erre teszem voksom, és mégis sokszor foglalkoztat a "véletlenek" kérdése. Milan Kundera, akitől a fenti idézet való, cseh-francia filozófikus gondolkodású író, drámaíró, költő. A regényeiben, írásaiban, nem a logika jegyében érvel és elemez, hanem intuitív (ösztönös megérzésen, élményszerű, ihlet, sugallta felismerés) megjelenítésével teremti meg az irodalmi mű fiktív (kitalált) világát. ...és vannak véletlenek?! Sok-sok péla igazolja létezésüket (akár a neten is olvasható számos utalás erre) Filozófusok, és a szinkronicitás-elmélet hívei (akik a szerencsét és a véletlent azonosan kezelik) vallják, hogy létezik valahol a világmindenségben működő valamiféle titokzatos erő, amely a világban uralkodó káoszt a maga sajátos törvényei szerint rendezi el. Többek között Schopenhauer is úgy véli, hogy minden véletlen, illetve egybeesés, a világmindenség előre elrendezettségéről, valamiféle belső harmóniáról tanúskodik. Mások minden ilyesmi mögött misztikumot gyanítanak, amely révén az Univerzum "valamit közölni szeretne velünk". Az viszont az emberiség hibája, hogy nem érti ezeket a jelzéseket. Már az ókoriak is sejtették és úgy gondolták (így Hippokratész is), hogy a Mindenséget valamiféle közös szálak kapcsolják össze. A kutatások kétfajta véletlent különböztetnek meg: van 'közönséges' véletlen - ilyen a pénzfeldobás, a lottószámsor, a kártyalapok sorrendje osztáskor stb. és van 'jelenséggel bíró' véletlen. Ez utóbbiaknál az emberek, események, helyszínek, múlt, 22

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu jelen és jövő keveredik egymással, úgy, hogy a valós és paranormális világ közti finom határvonal teljesen elmosódik. A tudományok is használják a véletlen fogalmát. Meglepő módon a következő definíciók (meghatározás) is valósak: Azokat az összefüggéseket, amelyeket még nem ismerünk, vagy amelyek kiszámítása túlságosan költséges lenne, véletlennek tekintjük. Már ez a definíció is jelzi, hogy a véletlen egyáltalán nem annyira tiszta fogalom. Még a tudomány sem képes (és nem is kívánja) tagadni, hogy a véletlen folyamatok mögött is összefüggések húzódnak meg. A mindennapok embere szintén igazolást keres élete 1-1 megmagyarázhatatlannak tűnő eseményére, pillanatára. Lássuk be: bármit is akarunk az élettől mindig is lesznek kellemes véletlenek, meglepetések, amelyeket szerencsére nem tudunk befolyásolni! Ezzel szemben sajnos váratlan kellemetlen dolgok is érnek bennünket, aminek sem a megakadályozása, sem az elkerülése nem lehetséges! Ezeket figyelmbe véve, általában az emberek kétféle tipusba sorolhatóak: Az első csoportba tartozó többnek látja véletlent, a szerencsét véletlen egybeesésnél. Jelet lát benne. Annak bizonyítékát, hogy odafönn valaki vigyáz rá. A lelkük mélyén érzik: bármi történjék is, van valaki, aki segíti őket és ez reménnyel tölti el. - a második csoportba tartozó puszta véletlennek, szerencsének látja mindezt az örömteli fordulatot, és gyanakodva szemléli. Számukra ez a helyzet kétesélyes. Jól is, rosszul is elsülhet, de a lelkük mélyén érzik: bármi történjék is, csak magukra számíthatnak, és ez félelemmel tölti el őket. A legtöbb ember szerint nem mi irányítjuk a sorsunkat, hanem bizonyos dolgoknak úgy kell történniük, ahogyan történnek...a sorsunk előre meg van írva. (?!) Szerintem pedig (élet)utak vannak, és a véletlen események a mérföldkövek. Ha tudatosan átgondoljuk, hogy miért is következhetett be az a véletlen esemény megláthatjuk, hogy mit üzen a sors nekünk, mint ahogyan Kundera írta: "csak a véletlen szól hozzánk." A mindennapi tetteink, mozdulataink, a történések, események sora nem hívja fel a figyelmünket, monotonitásba (egyhangúság) vész, vagyis "néma". „Az ember bekötött szemmel halad át a jelenen. Nem tudhatja, hanem legföljebb sejtheti és találgathatja, mit is élt át. A kendő csak később hullik le a szeméről, és ő csak akkor, a múltba visszatekintve állapíthatja meg, mit is élt át és mi volt élményei értelme.”- vallja Kundera....és még egy gondolat tőle: "Ahhoz, hogy a szerelem felejthetetlen legyen, úgy kell röpködnie körülötte az első pillanattól a véletleneknek, mint a madaraknak Assisi Szent Ferenc vállainál." Syl55

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu

Gere Irén Őszi, hajnali búcsú Ősz van. Lásd, az akácok félelme nem volt alaptalan. Kócos hajadban sárga falevél pihen, kezed a tűnő nyár után nyúl, talpad alatt fagyosan koppan a föld csont-háta. Rég elnyíltak tavaszunk legszebb virágai és kezünk egymásnak szánt melegét magának követeli a hideg ajtókilincs. Ősz van. Újra és újra eltűnsz előlem a hajnal ködszekerén s elküldöd - magad helyett hozzám - a novemberi szelet.

Gere Irén Ladik (fotó)

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu

Haász Irén Tóth Árpádhoz Előtte már hamvassá vált az út, s árnyakkal zuhant teste át a parkon, hogy rásimítson babérkoszorút, holt, nagy költők díszét a túlsó parton, hol idő sodrán remegő fényként parázslik, lobban lírája szépsége; s ő szelíden lebegő szellemlényként, csipkelődő humorával nézze…

Szépség, szelídség csendes áhítata burkolta gyolcsba féltőn szavait, s gondolatait, melyek mint kisbaba ámulják egyre rímsugarait. S álmodozva, napkeltéktől igézve, mely szikrákat szór szét a Körúton, s csókot lop dolgos munkáslány kezére; - lelkemben őt már oly közel tudom,

mint ég csillagai sosem lesznek, mert közöttünk, s köztük túl mély az űr; de lélektől lélekig hidat vertek már versei; s szívemben remény gyűl, apró cseppekben, mint a gyöngyszemek, hogy másoknak is e hídon visz útjuk; s hogy e költői, közös őrhelyen talán egymást is elfogadni tudjuk…

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu

Hevesi Éva Szavakat találni (apám emlékére) Vasalt csizmád kalapált, hátracsapva büszke sapkád. Szavaid fojtó füstjét szippantottam. Szorgos életed konok barázdáit szigorú ujjaid boronálták.

Homlokomat a hűvös márványhoz nyomom, s megnyugodva érzem, hogy arcomba árad a szeretet.

Huszár Katalin

–

videó Over The Rainbow

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu

Ignéczi Péter álmaid álmaid mint a pók sződd tovább ha ringat álmos szél aludj el hámját a bizalom rád veti alszik belül vigasz virágod... megannyi éj mi itt virraszt bent te benne mindenütt ha én is - álmodom a képek színesek elúsznak ég felett a szörnyek a szépek isten ha volna itt nem értené a " nélkülem" se hogy lehet élni hogy boldog a nap s az est de én tudom kivel lehetne úgy lenni hogy minden percben a szív ritmusát kiverje és üssön át bőrdobok lemezén virágos krizantém réteken az ősz át meg átkeverje a méhek zümmögő kórusát a lélek és a test pihegve tél álmát alussza végtelen

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu

Jega Szabó Ibolya A titok Élet és halál, az örök titok, nem tudunk semmi bizonyosat, csak találgatunk. Az embert örök időktől foglalkoztatja e rejtély. A teóriák sokasága született. Nem sokat tudunk az élet és halál misztériumáról, szinte semmit, elméleteket kreálunk a születés előtti létről, a halál utáni létezésről, reinkarnációról, mennyről és pokolról. Csak egyet nem akarunk hinni, hogy életünk egy és megismételhetetlen, és e szerint kellene élnünk is. Elgondolkodtató, hogy a fejlődő gyermek számára a tökéletes világ az anyaméh, amely ellátja élelemmel, oxigénnel és minden kényelemmel. A gyermek mit sem tud anyjáról, aki őt hordozza, míg készen nem áll egy új életre, amelyben szintén el vagyunk látva mindazzal, ami a létünkhöz szükséges. Élünk ezen a földön, tudjuk hol, de hogy miért, és honnan jött ez a világ, ugyanúgy fogalmunk sincs, mint a magzatvízben ringó gyermeknek anyja létezéséről. Körülöttünk lévő univerzumot, úgy ahogy felderítettük, de ezt is úgy képzelem el, mint egy gömböt, amelyen belül van a mi univerzumunk, és mi itt élünk, és kívüle van egy másik élet, egy másik univerzum, amelyet mi még nem ismerhetünk, de lehet, hogy a halál után kijutunk egy másik létezésbe. Lehet, hogy a halálunk egyben születés is, de egy új dimenzióban. Ez persze megint csak a halált követő lét utáni vágy képzelgése. A hinduizmusban addig születünk újra és újra amíg elérjük a legfelsőbb úr vágyai szerint való élet tökéletes szintjét, és függetlenek leszünk, örök szabadok ,az anyagi léttől. Ez számomra egész szimpatikus hit, no nem véletlen, mert reményt ad az áhított új életre. Az iszlám hit szerint, nincs újraszületés, de a lélek eljuthat a paradicsomba, vagy rossz esetben, a pokolba, hasonlóan a keresztény vallás hitéhez. Tanításuk szerint a Próféta mondta: "Úgy tartózkodj ebben a világban, mintha idegen vagy utazó volnál!". Ehhez még hozzátette egy kortársa, Ibn Omar: "Ha rád esteledik, ne várd a reggelt, s ha reggelre ébredsz, ne várd az estét! Amikor egészséges vagy, készülj betegségre, és amíg életben vagy, készülj a halálodra!". Ha Istennek tetsző életet élsz a paradicsom lesz a lelked jutalma. Ez a jutalom arra sarkallja híveit, hogy betartsák az iszlám előírásait, mert a feltámadáskor Isten Dzsehenna kínjait osztja büntetésül a bűnösökre. Hasonlóan, mint a keresztény vallásban. Ez már nem annyira tetszik, itt érzek egy kis "zsarolást", persze mindez csak a békés egymás mellett élés érdekében alakult így ki, hogy a sokasodó emberiség szeretetben éljen, és megosztozzon az egyre fogyó javakon. Igaz még olyan hit nem született, ami ezt maradéktalanul megoldotta volna. Gondolom én a hitetlenkedő. Bár valamikor én is hívő voltam, de megrendült a hitem, amikor végiggondoltam a teremtést a keresztény vallás szerint, és rájöttem, hogy Isten kihagyta a dinoszauruszokat, mi mégis megtaláltuk a csontjaikat. Valószínű, hogy nincs is semmi a halál után, elégetnek, vagy elporladunk mindegy, nem mi születünk újjá, helyettünk születnek, és addig létezünk csak a halálunk után, míg valaki emlékezik ránk. Ami egyszer megszületik, az el is pusztul, ez a világ rendje. Az emberiség sorsa is ez és az életé is. Túlszaporodunk, jól lelakjuk, kiraboljuk, elszennyezzük ezt a gyönyörű Földet és a majdani utódaink elsatnyulva, megnyomorodva, kínok közt elpusztulnak, persze addigra már nem lesz sem növény sem állat. A Föld sok- sok millió évig regenerálódik majd, míg újra alkalmassá válik az új élet ringatására. Gondolom a Föld az univerzumunk sorsa sem lesz más, majdan egyszer, az évmilliók távolában, a pusztulás.

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu

Juhászné Erzsébet fotói Az Allegória Portál Szerzőinek Picasa albumában megtekinthető

Kémeri Éva A Halál madara Tikkasztó hőség volt, 36 fok árnyékban… a munkahelyemen 39… Az izzadtság patakban folyt végig a homlokomon, bele a szemembe. Az egész testem verítékezett. Hol szédelegtem, hol légszomjam volt, úgy éreztem, hogy már nem bírom elviselni. Végre lejárt a munkaidőm, és fél három körül hazaérve, szinte beestem a hűvös lakásba… egyenesen a fürdőszobába a zuhany alá, erőt meríteni az éltető, hűsítő vízből. Kicsit felfrissülve lepihentem, a jótékony álomba menekülve. Már esteledett, mikor visszatértem a valóságba, és siettem az udvarra a szomjazó növényeimen segíteni… mert már ők is aludtak. Örömmel tapasztaltam, hogy fekete felhők kúsznak felénk minden irányból, bekebelezve a világosságot. Már csak fölöttünk volt tiszta az égbolt. A távolból, morogva, dübörögve, cikázó villámok kíséretében megérkezett a hűsítő zápor.

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu Olyan igazi nyári zápor… esett, mintha dézsából öntötték volna! Órákon át hullott az „Isten áldása” hol erősen, hol szépen, csendesen… Ágyamon kiterülve élveztem a kitárt ablakon beáramló hűs levegő, frissítő simogatását izzadságtól szenvedő bőrömön, s hallgattam az esőcseppek kopogását. Nyugalmamból egy fékező vonat kerekeinek visító nyikorgása, és hosszú sikoltáshoz hasonló dudálás billentett ki. - Biztos elromlott a fénysorompó, olyankor dudálnak ilyen hosszan a vonatok – gondoltam, de újabb és újabb vonatsikoly hasított a csendbe. A fiam izgatottan lépett a szobámba. - Anyuci! Hallod, hogy dudálnak a vonatok? Most írták a barátaim, fotókat is küldtek, hogy valaki öngyilkos lett. Letámasztotta a bicaját, és széttárt karokkal, mintha ölelésre várná, a száguldó vonat elé állt. Van dolguk a rendőröknek! Közben ismét eleredt az eső, morogva, recsegve dörgött az ég, s a villámok megvilágították a sötétbe burkolózott várost. A vihar szele erősen lebegtette a kitárt ablakon a függönyt. Feküdtem az ágyamon, és borzongtam. Féltem. Újabb vonatsikoly… kerekek újabb sírása… Láttam a veszteglő vonatot… láttam a véres mozdonyt… a sötétben fényesen csillogó véres síneket, ahogy a zápor lassan lemossa a vért, amit a föld mohón elnyel. Láttam azt a szerencsétlen fiatalembert élettelenül… kinek a lelke a magasból visszanézett értetlenül… 35 éves volt. Az idén ő a harmadik, ki így vetett véget életének egy értelmetlen szerelmi vita miatt… vagy talán ez adta meg neki az utolsó lökést. Hajnalig hánykolódtam. Úgy éreztem, hogy a halál madara szélesre tárt szárnyaival itt köröz felettünk, és elégedetten keresi újabb áldozatát… Ne segítsetek neki emberek!

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu

Kérész Oder side A festmény az Allegória Portál Szerzőinek Picasa albumában megtekinhető

kérész Garaczi László: Plazma Garaczi László Plazma című játéka mozaik-képet ad mai társadalmunkról, annak kifigurázásáról. A Plazmavilágról. Az író már a bevezetőben kiköti: minden „folyamatos forma-és halmazállapot-változáson" megy át, a tárgyi világot „zselésedés jellemzi". Ezáltal bemutatja, hogy nincs egyén, akarat, minden eltűnik, vagy szétfolyik a semmiben. Összefüggő történetet nehéz belőle értelmezni, mert a szerző persziflázsokból alkot társadalomkritikát, amit egy visszatérő rádióstúdióból indít, s vezet végig a művön keresztül. Garaczi a média fertőjét mutatja be, abból merít, hiszen bármelyik rádióműsorban elhangozhatnának ezek a dialógusok. A Plazmavilágban részesévé válhatunk egy apa-lánya viszonynak, mely hol túlzó, szoros és ezáltal szadista, ugyanakkor mindennapos, továbbá barátnő és házaspár kapcsolatnak. A szerző plazmásodási esettanulmányát különleges módban tálalja, hiszen formáját tekintve a darab különbözik a hagyományos drámákétól. A Plazmát Garaczi nem osztotta felvonásokra, jelenetekre, hanem egy tömör, masszív rendszerbe írta, írásjeleket sem alkalmazva. Így lényegében a játszókra bízza, mit, hogyan értelmeznek, teljes szabadságot ad számukra. 31

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu Nyelviségében „kortársian kevert". Vegyíti a nyers szavak használatát, a napjainkban egyre divatosabbá váló angol kifejezéseket (oh my god, „lavsztori") továbbá a világmárkák nevét, például meki, Tom Tailor vagy Gucci. Ezen felül Garaczi saját eszközöket teremt. A szerző névelői sokszor hibásan kerülnek a szövegbe („ a eredeti, a ideális" stb.) , kifigurázza a szavak használatát: mondasz helyett mondsz vagy tudod helyett tod. A parodisztikus kifejezésmód tükröt ad a magyar nyelv foszlottságáról. Garaczi olyan ismert elemeket is belesző munkájába, mint az „esik eső süt a nap Paprika Jancsi mosogat hát az öreg..." Így esélyt ad arra, hogy a magyar nyelv visszaálljon eredeti formájába, éljen, újjászülessen a mesék, mondókák világából. Az író közjátékként a párbeszédekbe verseket tesz, melyeket énekelhetnek, szavalhatnak, rappelhetnek. Ezek a közbevetett szövegek magukban is összefogó jelen-kritikát nyújtanak, humorosan fogalmazódnak meg az általános problémák: „plázacica a plázába megy plazmamelleit műtteti meg". A jellemeket a szerző a neoprimitivizmusból, vagyis korunkból alkotta. A barátnő-páros butított agytérfogata, az öngyilkosjelölt, az új fogalommal anyagmozgatóként aposztrofált tolvaj, a miniszter és a sznob általános karakterek, konzumrabszolgák. „A fogyasztási téboly egydimenziósra butított töredékéletű véglényi", akik igaz emberi kapcsolatok, érzelmek nélkül világot alkotnak, a Plazmavilágot; ez a darab mozgatója. Különleges hatást ért el Garaczi azzal, hogy a friss házaspár az újszülött gyerekét a kórházban vissza akarja váltani, mert gyerekcsere történt. Az író ebben a részben az abszurdum felé hajlik, s feszültséget ér el. Talán ez a problémafelvetés a legelgondolkodtatóbb, legbrutálisabb. Tényleg aktuálissá fog válni, hogy a gyereket, ha nem tetszik, visszacserélhetem; eldobhatom?!.... Az író azon kívül, hogy karikatúrát ad, filozófiai kérdéseket is feltesz: az ember csak egy szám-e? Mi a fontosabb, a plazma tévé vagy látni a naplementét? Mocsár Zsófia Alexandra

Koczeth László tövis Karácsonyi dal felnőtt gyerekeknek

angyalhajas karácsonyfa mézeskalács illatú messziről jött fáradt hírnök azért ilyen halk szavú

megszületett nincs- szegénynek amit hirdet felemel lelkünkben a reménysége aranytrónust foglal el

szeme csillog szava boldog amikor elibénk áll hirdeti hát kegyes szókkal eljött az Istenkirály

amit hoz ő a szívekbe pénzért gazdag sem vehet az ő igaz koronája örök kincsünk - szeretet 32

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu

Kőhalmi Levente Arcok! Én vagyok! Most újra az élet keserű piruláit nyelem, immár lassan, de biztosan veszítem el eszem. Vajon valódiak-é e könnyek, s ha igen, netán boldogság vagy gyász szüli-é őket? Most tüzes mének szántják éjnek sárföldjét, orrpárájuk okádja ránk múltunk fényjelét. Ismét csend csörren csigavonal agyunkban, patadobbanat s felvert por lüktet vágyunkban. Zavaros rend termett, mint rothadó szőlő, éltető ígérete után csupán a tőkén halál nő. Már elszáradt szár vagyok, éhes szájammal időm tátog, nyálam vonaglik le államon, ülök üvegszemmel, s várok. Vajh’ miféle csendre s rendre jár agyam? S miféle nyomor visz rá, hogy hagyjam életét e halott csarnoknak? Életteret engedve szürke arcoknak....

...s ez arcok én vagyok!

Kozma Ildikó

Mattselyem

mélybe hulló könnycseppjeim mattselyemmel lazúroz – múltat árnyal markomba zárt vergődő pillangó szárnyról a jövő halványkék pigment sejtjeit hintem hullámzó árvalányhaj ligetre némán hajló térben neved betűit suttogva

sóhajtásom vértelen sziluettet fest didergő ködbárányok közé mit semmivé foszlat az idő ráncba simult mosolya hajnal feszítette égbolton kékmadár halkan surran feléje nyújtott tenyerembe tollpihe simít sorsvonalat

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu

Kőmüves Klára Angyalok tavánál Tegnap végre rátaláltam az angyalok tavára. Érkezésemkor éppen egy dundi angyal csobbant a fénybe, s akár a tóba dobott köveket ölelve temető fodros vízkörök, lángoló karikák születtek a dundi angyalka körött. Sosem láttam szebbet ennél. Egy dimenziót váltó aranyban tündöklő fénykarika került a nélkülöző kisfiú fejére, míg a többi angyal vidáman lubickolt könnyektől csillogó szemébe.

Kun Magdolna Gyere vissza Mama Gyere vissza mama, csak egy pillanatra, hogy elmondhassam neked, éles szögesdrót ölel karjaid helyett, s hogy megpróbáltam nélküled talpon maradni, de a sárral teli útszegélyen mindig állt valaki, aki feltartóztatott. Már vaddá lettem mama, mint a farkasok, minden léptem meginog, erőm elhagyott. Nem tudok megvívni ezer akadállyal, ha nincs olyan mellettem, ki szembenéz az árral, mert egyedül hiába törölgetem arcomról a könnyeket, azok újra és újra végigömlenek szarkalábas szememen. Az éjszakák túl csendesek és túl hosszúak nekem, rideg csendjében hangod keresem azt a nyugtatót, mely annyi éven át, álmokba ringatta egy gyermek bánatát. Gyere vissza mama, fogd meg a kezem, vigyél át tűzön, hullámtengeren, vad szelek zaját csendesítsd majd halkra, ne vesszek el többé a jajszót síró hangba, mert lágy dallamra vágyom, békés zenére, ifjúkorból visszamaradt szép esti mesékre, de itt már nem lelem hiába keresem, felkoncolt világ lett maradék életem

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu

Lácai Mihály Karácsonyi rókavár (Andersen nyomán) Az ősz rövid búcsúzása után az erdő avarillatát nehéz, fagyos levegő váltotta fel. Egyre hosszabbra nyúltak az éjszakák, melyek csillogó hótakaróval borították be a fák pőreségét és a körülöttük elterülő földeken didergő zsenge vetést. Mikor a felhők mögül kikukkantott a szelíd nap, elcsodálkozott ezen s kíváncsian figyelt fel egy mocorgó pontra, melyben fiatal rókára ismert. Ment, mendegélt a róka, azaz hogy mendegélt volna, ha tudta volna az utat hazafelé, mit elvesztett a mindent beborító havazás miatt. Lázas kutatása közben azon gondolkozott, hogy mi lesz élete párjával, ha ő nem lehet mellette, mikor felébred, és nem tehet elé friss lakomát? Párjának most finom falatokra van szüksége, hisz benne sok kicsi lélek várja a tavasz első mosolyát, ezért is indult el egy utolsó vadászatra, hogy ne legyen hiányuk semmiben. A természet másképp rendelkezett: nemhogy vadászni, most már hazamenni sem tudott. Mi lesz vele ebben a hidegben? Arra emlékezett csupán, hogy közvetlen az otthonuk felett egy hatalmas fa állt, melynek alsó ágai csaknem a földből nőttek ki, mintegy védelem a bejárathoz. Ez a fa volt egyetlen támpontja reménytelenségében. Egyre hidegebbre fordult az idő. A környékre mindjobban ránehezedett a fagyos némaság. Az esztendő Fejedelme ott állt a legmagasabb dombon, hófehér haját cibálta a szél, de ő nyugodt tekintettel figyelte a természet csendes pihenőjét. Aztán megkondultak a harangok: Karácsonyt hirdettek! A hóval beszitált sötétzöld fenyőerdőben karácsonyra készülődtek a fák, karácsonyi angyalkák serege szentelte meg az ünnepre szánt fákat. „Örömet vigyetek mindenhová, minden házba, minden fa alá!” – kiáltott az esztendő Fejedelme, és hosszú szakállát megrázva friss hópelyheket szórt az ünneplő tájra. Az angyalkák örömtáncot jártak, csordultig teltek boldogsággal. Volt az angyalkák közt egy kis virgonc: ő csak bújócskázott, pajkosan ugrándozott, apró hógolyókkal álmos mókusokra dobálózott. Boldogan repkedett az ágak között, arany hajfürtjei beleakadtak egy-egy ágacskába, mitől még jobb kedve kerekedett. Egy nagyobb fenyőt vett észre, nyomban meg is környékezte, érdeklődve figyelte a fa szabályos vékonyodását a magasba, meg a kis tobozkákat az ágak rejtekében. „Itt most pihizgetek” – gondolta az angyalka, és már fel is ült a fenyőfa koronájára, melynek közepéből egy hosszabb ágacska nyújtózott felfelé, mintha még mindig nőni szeretne. Az angyalka egy kis réztrombitát húzott elő szárnya alól, ráakasztotta erre a büszke ágra s huncut kuncogásba kezdett. Az esztendő Fejedelme mindjárt meghallotta és így szólt az angyalkához: „Látom örvendezel, adok hát egy neked való feladatot. Nem messze innen egy magányos vörösbundás vonszolja magát, menj, segíts neki, találd meg az utat otthonához, hisz ezen a napon senki nem lehet szomorú, ugye te is tudod?” – az angyalkának se kellett több, vidáman röppent fel, boldogan kereste új pártfogoltját, megpillantotta, és már indult is feléje. Szegény róka, már nagyon kimerült, alig vonszolta 35

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu magát, végső erőfeszítéssel egy farönkre húzódzkodott, s fáradtságtól sajgó testét átadta a természet gyógyító vagy örök álmot hozó erejének. Dalolászó fürjecskékről álmodott, gyönyörű százszorszépekről, és a tavasz hírnökeként virágzó ibolyákról. Álmodott a napfény csodálatos erejéről, mely széttárja a parányi szirmokat és arra serkenti, hogy illatozzanak. Egy virágnak két kedvese van: a levegő és a fény, de a fény az igazi kedves, afelé fordul, tárulkozik, s ha a fény búcsút vesz tőle, becsukódik, majd elszunnyad a levegő ölelésében. E két elem élteti, mert a fénynek köszönheti szépségét s a levegőnek lélegzetét, mitől a virágok vidámak, jókedvükben bűbájos tündérekről mesélnek és elsusogják, amit a pillangóktól hallanak. És egy róka, egy róka miről mesél? – ekkor élete párja tűnt fel álmai világában: Ott ült a napsütötte virágok közt és mesélt a szerelemről, egy olyan fáról, mely sokakban megfogan, hirtelen nő, mélyen leereszti gyökerét egész lényünkbe, és gyakran a szív omladékán is tovább zöldell. Mesélt egy másik fáról, mely mindenki szívében megfogan, s minél többet gondozzuk annál magasabbra nő, és örökké zöldell. Ez a fa különösen szép, alsó ágai szétterülnek, orrukat belemártva a talaj hófehér melegébe... – itt hirtelen fölriadt vacogó barátunk, mert az ő orra ért bele a frissen esett hóba, viszont a fa, amit álmában látott, az, az a fa volt, amit már napok óta keresett. Ettől új erőre kapva feltápászkodott, és reményteli szívvel indult el az érintetlen hómezőn. Kis idő múlva enyhe melegség járta át, mintha a nap simogatná bundáját, felnézett, s egy angyalka repkedett fölötte, aki élénken integetett, hogy kövesse, mert ő tudja az utat elvesztett otthonához. Az angyalkák olyan képességgel rendelkeznek, mitől látják azt, amit mi megálmodunk, szinte átélik az egészet. Azt is megfejtik, hogy honnan jönnek ezek az álmok, és merre menjünk, hogy beteljesüljenek. Így jött rá a mi kis angyalkánk arra, hogy az álombeli fa azonos azzal a fenyővel, ahol az imént játszadozott. A rókavárban csend és nyugalom volt. Lassú, egyenletes szuszogást lehetett hallani, ami egy rókalánytól származott. Lompos farkát maga elé húzta, mintha attól félne, hogy álmában elkódorog egy kis bolhacsevegésre. Egy mély sóhaj, halk mocorgás, a rókalány ébredezett. Lustán hanyatt fordult, nagyot szippantott az üde gyökérillatból, mely betöltötte az egész rókalyukat. Kedvesét keresve forgolódni kezdett, sehogysem jutott a közelébe, így felnyitotta a szemét: sötétség vette körül, riasztó sötétség és ő egyedül volt! Fölpattant, körbeszaglászta a rókalyukat, de csak egy-egy ételmaradékba botlott, melytől nyomban megkordult üres gyomra, de ki törődik most ezzel, hát hol van az ő uracskája és hova lett a kijárat?! – még gyorsabban keresgélt, valami puhaságba gázolt, friss illatot érzett rajta, nyalogatni kezdte, aztán beleharapott, majd eszeveszetten kaparta a hideg havat. Mikor kijutott otthonából hihetetlen élmény fogadta: hófehér csillogással egybeolvadt táj! Ámulva figyelte a havazás lenyűgöző káprázatát, most látott először ilyen szépséget és – ekkor feleszmélt, újból társát kereste, egyre nyugtalanabb lett, sehol sem látta, mit tegyen, most hol keresse? – visszament a rókalyukhoz, leült elé, és panaszos vonításba kezdett. Az angyalka megérezte ezt a panaszt, jelzett is védencének, hogy már nincsenek messze. A rókának most kellett a bíztatás, csak az életösztön vitte, mancsai felrepedeztek piros névjegyet hagyva a jeges talajon, a hó egyre sűrűbben hullott reá, de nem is gondolt vele, neki már más fehérlett nem a havazás. Ekkor hirtelen felkapta fejét: mintha párját hallaná, vagy hallucinál? – nem, ez ő! Tisztán hallja a hívó hangokat! Rohanni kezdett, 36

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu elmúlt minden fáradtsága, amikor meglátta az áhított fát, mert valami vonzza, szinte repíti feléje… - és már ott állt hitvese előtt. Boldogan felágaskodott a róka pár, játékosan vakkantgatva körbehemperegték a fenyőfát, alig akarták hinni az újra találkozást. Viháncolásukra az esztendő Fejedelme is felfigyelt, mosolyogva nézte az önfeledt hancúrozást. Ajándékként ezüstös zúzmarát hintett a nagy fenyőfa valamennyi ágára, ünneplő ruhát adva a rókavár védelmezőjének. A rókafiú egy pillanatra megállt. A fenyőre nézett, nézte, csak nézte, mert az álombéli fát látta maga előtt. Most már tudta: Bármi is történjék, hittel és szeretettel örökzöld lesz minden! Hozzásimult élete párja, együtt csodálták a fenyőfát, melynek tetejében egy angyalka hirdette piciny trombitával az ünneplők dallamát.

Lengyel János Emberi nyers Füzesi Magdának

Ajkamon jajjal, tehetetlen Hagyom, intézzék sorsomat. Kis vágás, feltárul erem Égő sebem majd lelohad. Kezem viszketést vakarna Hó hullna, hűtené sebem. A világ vérrel áztatott, Boldog vagyok, én nem teszem. A falakon túl este van, Permete hull panaszoknak, Szomjas ajkam szépeleg Csikóbőrös kulacsomnak. A homályon túl este van, Mint a bor, elfogy a fényem. Őrizd meg nekem álmomat, Te megváltó részegségem!

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu

Lőrincz Mária Magdolna Gyöngy

A festmény az Allegória Portál Szerzőinek Picasa albumában megtekinthető

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu

Lőrincz Mária Magdolna Aranymetszés

A szakrális geometria olyan geometria, mely szentsége annak nyilvánul meg, aki megfigyelő , aki felfedező. A szó jelentését néha úgy is magyarázzák, hogy a szakrális geometria Isten nyelve, azoknak az embereknek az Istenéé, akik felfedezték és használni kezdték. A szakrális geometriát jellemezhetjük mint vallásos vagy kultúrális értéket, melyet a matematikai összefüggések rajzos ábrái és a matematikai összefüggéseket szimbolizáló, ember alkotta tárgyak nyújtanak. Az Aranymetszés arányszámát (golden ratio, ismertebb nevén Phi érték) gyakran használták a görög és római építészek építészeti terveikhez. Ennek a kifejezésnek jelenkori értelmezése egy feltételezett újra felfedezett matematikai szabályt ad az Univerzum valós természetére vonatkozóan, ez a szabály megnyilvánul a gabonakörökben vagy olyan ősi építészeti formákban is, mint pl. a Nagy Piramis vagy Stonhenge.

phi érték

Négyzetek és rácsok Az Aranymetszés, másik ismert nevén az isteni arány, vagy sectio divina irracionális szám, mely értéke kb. 1.618 033 988 749 894 848. Ennek a számnak sok érdekes vonása van. Olyan formák hozhatóak létre Aranymetszéssel, melyek régóta megfelelnek a nyugati kultúrák esztétikai ízlésének. Az Aranymetszést még ma is gyakran alkalmazzák a művészek, építészek ha természetes egyensúlyt akarnak kifejezni a szimmetria és asszimetria között. Pithagorasz követői, akik a számokat arányokban határozták meg (nem egységekben) abban hittek, hogy a valóság számtani és az Aranymetszés a létezésről szóló alapigazság.

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu A DAVINCI-KÓD

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu

teremtés geometria - 12 az 1 körül Az Univerzumot a gondolat teremtette, mely a fizikai valóságban manifesztálódik geometriai összefüggésekben, ezt nevezzük szakrális geometriának. A szakrális geometria ciklusokban ismétlődik így egy lineáris idő illúzióját adja, minek segítségével megtapasztalhatjuk az érzelmeket. A "szakrális geometria" kifejezést használják régészek, antropológusok, és matematikusok arra, hogy meg tudják magyarázni mindazokat vallási, filozófiai és spirituális gondolatokat, melyek a geometria körül felbukkantak a történelem során a különböző kultúrákban. Ez egy mindent-átfogó kifejezés, mely magában foglalja a pithagoraszi geometriát, a neo-plátoni geometriát, úgy mint az organikus és logaritmikus görbék között érzékelt összefüggéseket. " Kiegészítés : Aranymetszés Az aranymetszés vagy aranyarány egy olyan arányosság, ami a természetben és művészetben is gyakran megjelenik, természetes egyensúlyt teremtve a szimmetria és az aszimmetria között. Aranymetszési arányok találhatók számos ókori épületen, középkori és reneszánsz képzőművészeti alkotásokon. Az ókori pitagoreusok (Pithagorasz és követői), akik szerint a valóság matematikai alapokon nyugszik, az aranymetszésben a létezés egyik alaptörvényét vélték felfedezni, ugyanis ez az arány felismerhető a természetben is (például az emberi testen vagy csigák mészvázán). Az aranymetszés arányait tartalmazó formák máig nagy esztétikai értékkel bírnak, számos területen (például a tipográfiában vagy a fényképészetben) alkalmazzák őket. Az aranyarányt numerikusan kifejező irracionális ? ? 1,618 számnak (görög nagy fí) számos érdekes matematikai tulajdonsága van. Gyakori megjelenése miatt a geometriában már ókori matematikusok is tanulmányozták az aranymetszést. Bizonyíthatóan az ókori Egyiptomban is értették és használták ezt a törvényszerűséget. Az i. e. 2600 körül épült gízai Nagy-piramis arányaiban is felfedezhető az aranymetszés aránya. A piramis alapélének a fele (átlag 186,42 m) és 41

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu oldallapjainak a magassága (kb. 115,18 m) az aranymetszés szerint aránylik egymáshoz (0,03%-os eltéréssel, ami hibahatáron belülinek tekinthető). Az ókori görögök is ismerték ezt az arányt. Pithagorasz, Theodorus és Euklidész is foglalkozott vele. Az aranymetszés jelölése, a ? (görög nagy fí betű) Pheidiász görög szobrász nevéből származik, aki gyakran alkalmazta munkájában. (További jelölések lejjebb.) Adolph Zeising (1810–1876) Aus experimenteller Ästhetik (A kísérleti esztétikából) című művében ír nagyszámú emberen végzett méréseiről. A jól kifejlett emberi alaknak első osztási pontját a köldökre tette és megállapította, hogy a test törzsének és főbb tagjainak illeszkedési pontjai szintén az aranymetszés szerint aránylanak. Kétségtelen, hogy a korábbi, különösen a görög szoborművek arányai is megfelelnek Zeising elméletének: ha a test magassága 1000, a test alsó része a köldöktől 618, a test felső része a köldöktől 382, a fej hossza pedig 146. Ezek mind az aranymetszési szabály szerint viszonyulnak egymáshoz. Zeising azonkívül megkísérelte az ókor és a középkor legkiválóbb építményein kimutatni, hogy azoknak egészén és egyes részeinek méreteiben az aranymetszés elve uralkodik, ahogy a festészet legismertebb alkotásainak elrendezésében is ugyanez az elv érvényesül. Az ókorban isteni számnak is nevezték, ugyanis az emberek nem csak matematikai tényként tekintettek rá, hanem az istenség földi jelenlétének és a teremtésnek a kifejezőjeként is értelmezték." forrás:Bakó Tamás

M. Fehérvári Judit Gondoltatok az ünnepről, a karácsonyról és a szeretetről

Fotó: M. Fehérvári Judit 42

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu „Ember vagy. Ünnep nélkül nem élhetsz. Az ünnep nem munkaszünet. Érzések és gondolatok napja. E kettővel lesz az ünnep szabadság és öröm.” (Mácz István) Gondolatok … az ünnepről, a karácsonyról, a szeretetről és a boldogságról... „Légy áldott… …urunk: Jézus! Szereteted életünk egyetlen reménye!" (Simon András)

„Az ünnep az emberi lélek öröme, amely a testet áthatja. Az ünnep örömóra. Az ember szabadságra született. Az ünnepben szabadságát élheti meg. Ünnepben lehet önmaga. Dönthet, mit csinál. Szóhoz jut a lélek. A test finomabb falatokat harap. Közben az emberi szellem hallatja szavát. Érzést kér, nem mindennapit. Gondolatot kér, amely lelkesít. Érzés nélkül nincs ünnep. Eszme nélkül az ünnep halott… Érzés és gondolat. Enélkül az ünnep sivatag. Fa, amelynek virága van, gyümölcse nincs. Viszonzás nélküli szerelem… Ember vagy. Ünnep nélkül nem élhetsz. Az ünnep nem munkaszünet. Érzések és gondolatok napja. E kettővel lesz az ünnep szabadság és öröm.” (Mácz István)

Ha nem hinnék abban a csodában, amelyet szeretetnek nevezünk, nem hinnék abban sem, hogy ilyenkor karácsony tájékán valahogyan megváltozik az emberek közötti érintkezés alaphelyzete is. Mai, rohanó korunkban ugyanis az ünnep már nem olyan meghitt, kedves, szeretettel teli. A XXI. század emberének már semmire sincs ideje, mert folyton csak szalad, intézi dolgait, türelmetlen. Feleslegesnek érzi a beszélgetések varázsát, a másik megismerésének csodálatos felfedezését, az utazást, amely valóban „lélektől lélekig” hatolva formálhatná Őt is. Közben kegyes hazugságokkal hinti saját maga szemébe is a valótlan magyarázatokat, hogy dolgoznia kell, eltartania a családját, vagy éppen tanulnia, de semmiképpen sem ér rá, mert az élet rövid ahhoz, hogy végezzen feladataival. Ráadásul a média szakadatlanul önti ránk a válságról szóló hírfolyamot, annak minden negatív hatásával, amelyet azért saját bőrünkön is megtapasztalunk nap mint nap.

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu Mire elérkezik karácsony, bele is fásulunk az ünnepekbe, holott még nem is tettünk érte semmit. Csak éppen már novemberben feldíszített fákat, csillogó kirakatokat, élénken díszített üzleteket látunk. Ez a szemet gyönyörködtető látvány, s a minél mutatósabb és drágább ajándékok utáni eszeveszett hajsza aztán – akár akarjuk, akár nem – egyre közönyösebbé tesz az igazi ünneppel szemben. A bájos függelékek, az ízléstelen, giccses csecsebecsék világában eltűnik az életvidámság, elsorvad az életigenlés. Pedig minden ember vággyal él a szívében e Földön, hiszen mindnyájan jobb, teljesebb és igazibb életet szeretnénk élni. Így aztán menekülünk. Saját kis jól kialakított csigaházunkból szemléljük a világot, s feledjük az ószövetségi tanítást, mely szerint „Isten az embert a maga képére és hasonlatosságára teremtette.”

Hiszen a világ gyönyörű, csak meg kell találni benne a szépséget! Vajon, miért van az, hogy a régiek ezt oly jól tudták? A közép –és idősebb nemzedék tagjai még emlékeznek azokra az időkre, amikor az urbanizáció még nem hozott ekkora elidegenedést. Amikor még nagyszüleink ültettek nekünk is egy diófát, mert egyetlen kulturális kincsük, a Kalendárium fényében is tudták, hogy minden egyes termése a Mária méhében növekvő Kisjézust szimbolizálja majd szeretteik fenyőfáján. S a díszek, szaloncukrok is otthon készültek az adventi készülődés részeként: a lángos csillagot formáló csúcsdísz, amely a Három királyokat vezeti majd éppúgy, mint a mai üzletekben vásárolható, girlandokat helyettesítő karikagyűrűk, az életet veszélyeztető kígyó jelképe. Mennyire ismerjük ma egyáltalán a fenyőfára kerülő díszek jelképrendszerét? Tudjuk-e, hogy a gömbök az élet teljességét, az angyalhaj a jászol szalmáját, az aranyalma pedig a tudás megszerzését allegorizálja?! Pedig mennyire más lehetne így az ünnepünk! A szeretet energiája része a világteremtésnek és nem kerül pénzbe: mindenkié. Lukács evangélista így jövendöli meg a karácsony szent üzenetét: „Ez lesz a jel: Találtok egy jászolba fektetett, bepólyált gyermeket.” (Lk. 2, 12) Most advent idején arra a Messiásra várunk, aki titokban érkezik, s december 24-ig ugyanilyen formában rejtetten marad közöttünk. Arra vár, hogy keressük és ismerjük fel jelenlétének számtalan alakjában: egy Gyermekben, a szeretetre megnyíló emberi szívekben, a türelemben, a megbocsátásban, a békességben, a jóakaratban, az ünnepi kalács illatában. Közel kétezer évvel ezelőtt megszületett egy Gyermek a júdeai Betlehem városában. Addig is, s azóta is emberek milliói születtek és születnek, akikről semmit sem tud a világ. Ez a betlehemi Kisded azonban megváltoztatta a világtörténelmet: Benne lett emberré az Isten, aki az időbe és térbe lépett be egyszerűen és szegényen. Ez az alázat arra figyelmeztet bennünket is, hogy rendeltetésünk és életünk értelme egyszerűen csak annyi, hogy emberek legyünk: hogy szívünk szeretetével, megértésünkkel emberibb emberekké váljunk. A karácsony titkát, misztériumát fel sem tudnánk fogni, ha annak áradását meg nem törnék hétköznapjaink. 44

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu A karácsony emlékeztet arra, hogy nem szabad semmilyen megfontolásból kizárnunk életünkből azt a másik embert, hanem – miután kötések ezer szálai simítanak egymáshoz – még szorosabban át kell ölelnünk. Mert van két kezünk, hogy adni tudjunk, hogy át tudjuk karolni a másikat, az elesettet. Van szívünk, hogy szerethessünk. Van arcunk, amely lelkünk örömét sugározhatja. Ezért nem élhetünk úgy a Földön, hogy ne hordozzuk elménkben és lelkünkben a Menny legalább egy kis részecskéjét. Így, s nem másképpen válhat bennünk is istenivé az emberi. Latinovits Zoltán „Verset mondok” című könyvében van néhány olyan mondat, ami akár létezésünk miértjeit is magában foglalhatná: „És ennyi az egész, forrás és tenger, alfa és omega, születés és halál, a vér rímes lüktetése. Valami, ami születése pillanatában a halhatatlanságra tart igényt”

Milyen érdekes! E sorok a költészetről íródtak. De ilyenek vagyunk mi, emberek is! Szeretnénk itt hagyni valamit magunkból e Földön: Adyval együtt szeretnénk mi is szeretni, s lenni a másiké, másoké, valakié. Kívánok Mindenkinek ilyen ünnepeket: szelíd és meghitt hangulatokat, csöndes beszélgetéseket; a lélek és a szív együttes kitárulkozását, a szeretet szabad áramlását, átadását, a Fényt, amely belőlünk sugárzik és táplálkozik, hogy nyalábjai aztán a következő esztendőben is simogatóan körülölelhessenek. Annyi pozitív energiát, amely képes lesz a jövő esztendő végéig is átsegíteni minden embert egy-egy lelkileg vagy anyagilag nehezebb időszakon; nyugalmat, hópelyheket és békét! S természetesen a boldogság mámorító pillanatait, a teljes egészhez tartozás részegítő varázsát, hogy legyünk mi is fontosak önmagunknak is, mert az élet ajándék, s minden egyes teljességgel megélt pillanata maga a Csoda!

Márffyné Horváth Henrietta Az idegen A teherautó kínlódva felbőgött, gomolygó porfelhőt hagyva maga után komótosan kipöfögött a falucska főteréről. Hatalmas néma tömeg várta ezt a járművet. Két kisfiú mindenkit kicselezve, szinte az emberek lába között átsurranva próbált meg mind közelebb jutni az utasokhoz. Édesanyjuk halálravált arccal, fedetlen fővel igyekezett őket követni. Éppen kenyérdagasztáshoz készült mikor a nénje értesítette, most érkezett a kiszabadult hadifoglyokat szállító teherkocsi. Azonmód, lisztes kötényében és ormótlan házipapucsában szaladni kezdett a főtérre. A három és hat éves fiainak sem kellett több, ők is abbahagyták a bilickézést és futásnak eredtek.

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu Imre, a nagyobbik gyermek még halványan emlékezett az ő óriási, pirospozsgás arcú édesapjára. Négy éve is megvan már, hogy nem látta őt.Elevenen éltek benne a régi vasárnapi ebédek, mikor még az apja is velük volt. Felhőtlen, napsütéses vidám napok voltak. Kinn a hűvös gáder alatt ültek asztalhoz. Ilyenkor Tatáék is velük költötték el az ebédet. Mindenki vidám volt, sokat beszélgettek. Ides kipirult arccal sürgött- forgott körülöttük.Egyik pillanatban a konyha sparheltjén forgatta az utolsóként sülő húsokat, a másik pillanatban már az aranyló húslevest merítette a családfő tányérjába. Az ilyenkor meglesett pillantások beivódtak a kisgyermek agyába. Az apjuk mindig gyengéd szeretettel nézett párjára. Tekintetével szinte megsimogatta főzéstől kipirult arcát, kontyából rakocátlanul kibukó szőke fürtjeit. Ides zavartan mosolyogva kapaszkodott párja tekintetébe és ilyenkor általában ölébe kapta a kis Imikét. Édesapja átölelte őket izmos, erős karjával és csókot lehelt mindkettejük arcára. Imre nagyon szerette az ebéd utáni sétákat apjával kettesben. Ilyenkor kimentek a szőlőhegyre és jó gazdaként végig pásztázták a szőlősorokat. A kisfiú erre úgy emlékezett, mintha a ültetvénynek sehol nem lenne vége. Az ő óriás és erős édesapja nélkül bizony el is tévedt volna a szőlőrengetegben. A másik kép amely megmaradt apjáról az emlékezetében, már korántsem ennyire felhőtlenül boldog. Az utolsó nap, mielőtt bevonult katonának minden szempontból nagyon szomorúra sikeredett. Nyanya folyton fel-alá járkált a konyhában és csúnyán átkozódott. Ides nem győzte csitítgatni, hogy a gyerek előtt ne beszéljen ilyeneket. Ám az ő arcán sem volt nyoma a megszokott derűnek. Vörös, karikás szemei az átsírt éjszakáról nyújtottak tanúbizonyságot. Tata a kemence padkán üldögélve némán, ráncos-érdes kezeivel cigarettát sodort magának. Lehajtott fejjel, a szeme sarkából figyelte a fiát, amint az magára öltötte a katonai egyenruhát. Apja nem engedte magát kikísérni az állomásra, nem szerette a búcsúzkodást. Kiváltképp ha a fél falu előtt kell megtennie.Tata erős-emberes kézszorítással köszönt el tőle, szemei vészesen csillogni kezdtek. Nem várta meg, hogy utat törjenek érzelmei. Elballagott a gazdasági udvarba megetetni az egy szem malackájukat. Egész sötétedésig nem mutatkozott előttük… Ides arcát visszatartóztathatatlanul elárasztották a bánat könnyei, férjével hosszan ölelték egymást. Imrében vad féltés dolgozott, egyrészt anyja iránt. Úgy érezte neki nem jut a szeretetéből, ha apjának ad belőle ilyen sokat. Másrészt benne volt a levegőben, hogy apja olyan hosszú útra készül ahonnan esetleg nem vezet visszaút.Közéjük furakodott hát és percekig kétségbeesetten kapaszkodtak egymásba. Miután a nyikorgó fakapu becsapódott a férfi után, Nyanya órákig jajveszékelt megállás nélkül. Magából kikelve szaggatta ruháját míg össze nem esett az udvaron a kimerültségtől. Fél év alatt árnyéka lett önmagának. Először csak felkelni nem akart egy reggelen, később az ételt utasította el. A temetésén rettenetes jeges eső esett, a kisfiú valósággal nyüszített a félelemtől. Az öregasszonyok meghatódva jegyezték meg, hogy ez a gyermek mennyire ragaszkodott a nagyanyjához. A kisöccse nem is ismerte apjukat. Gyurka születésekor már nem volt otthon. A bombázások, a nélkülözés közepette anyjuknak a két gyermek felnevelése, óvása adott erőt. Anyatigrisként védte őket mindentől, a szájától vonta el az utolsó falatot, csak nekik jusson. A legnagyobb tragédia két évvel ezelőtt érte őket. Megkapták azt az értesítést, melytől minden család rettegett a faluban. Nem tudta felfogni ép ésszel imádott férje elvesztését. Eszelősen csak azt hajtogatta, hogy lehetetlen, ő ezt biztosan megérezte volna. Tata nem szólt egyet sem. Sarkon fordult és kiballagott a konyhából. Két napig keresték. A szalmatároló pajta padlásán akasztotta fel magát a gerendára. A temetése 46

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu után éppen három héttel jött az értesítés, miszerint tévedés volt a halálhír. Férje sebesülten, öntudatlanul feküdt egy katonai kórházban. Az emberek, mintegy parancsszóra utat hagytak az asszony előtt. A porfellegből kirajzolódni látszott egy hosszú, kopottas katonaköpönyeget viselő vékony alak. Borostás, beesett arcát mély ráncok barázdálták. Hosszú pillanatokig csak a tekintetük fonódott egybe, majd szinte összeolvadva, görcsösen ölelték egymást karjaik. Imre az öccsét kézenfogva húzta maga után, hogy együtt üdvözöljék apjukat. A nagyobbik legényke megtántorodott a férfi láttán. Hiába erőlködött, nem tudta az emlékeiben élő életerős vidám enbert összeegyeztetni az előtte álló vékony,sebhelyes arcú, beteges kinézetű alakkal. Gyurka megrángatta a nadrágja szárát. - Ez a bácsi az apánk? - Nem…Ez valaki egészen más… - Akkor ki ez? És miért öleli Idest? - Nem ismerem…Idegen.

Markovic Radmila Télapó szakálla

Ovis volt a kisfiam. Decemberben, a piacon árulták a fenyőfákat, megvettem egyet ás elrejtettem a padlásfeljáratban. Mivel tanár voltam, meg párttag is, úgy gondoltam, majd újévre feldíszítem a fenyőt. Szenteste délutánján nagy boldogan rohantak be hozzám Janika, a szomszéd kisgyerek, meg Lóri fiam. -Anyu, képzeld el, Janikának meghozta a Télapó a karácsonyfát. Az enyémmel még nem ért ide? Most mit csináljak? Összetöröm a kis lelkét, ha azt mondom: a karácsonyfát nem a Télapó hozza, azzal meg még nagyobb fájdalmat okoznék neki, ha közölném: Kisfiam, neked még napokat kell várnod. -Drága gyerekem, persze hogy nem ért még ide a Télapó! Nem szaladgálhat az utca egyik feléről a másikra. Most Janikáék oldalán osztja a karácsonyfát. Menjetek ki az utcára, és lessétek meg, hátha sikerül meglátnotok a Télapót! Amikor kimentek, előkaptam a fenyőfát. Amilyen gyorsan tudtam, olyan gyorsan hajigáltam a fenyőre a díszeket, meg a szaloncukrot, semmi esztétikai kinézés nélkül. Jöttek befelé a gyerekek. Elébük rohantam: még nem érkezett meg a Télapó, ti csak leselkedjetek. Folytattam a hajigálást a fenyőfára, a kezembe került díszek már ott éktelenkedtek a fán. Megint tolakodtak befelé a gyerekek. Lóri lebiggyesztett szájjal firtatta, neki még mindig nem hozta a Télapó a karácsonyfát. - Nem láttátok a Télapót? Épp most hozta be a karácsonyfát a kéményen keresztül. Gyertek hamar! Nézzétek meg! 47

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu Mindketten rohantak a szobába. Látni kellett volna azt a boldogságot! Mindkét gyerek örömmel szaladgált a fa körül. Lóri ugrált örömében, nevetett, tapsolt, átölelt. Megint a karácsonyfa felé fordult, amikor meglátta az angyalhajnak nevezett díszt, amit nem volt már időm feltenni a fára, ott maradt a fa alatt a narancsok mellett. - Nézd anyu, itt felejtetette a Télapó a szakállát! - Ezt neked adta külön emlékbe, hogy jó legyél egész évben - mondtam én, és alig tudtam visszatartani a nevetést. Másnap szépen eligazítottam a díszeket a karácsonyfán, a villogót bekapcsoltam, és úgy mint a többi háznál, én is az ablakba helyeztem a fát. Pár nap múlva hívatott a párttitkár a községházára. Elmentem. Leültetett. - Igaz, Radmila, hogy felállítottad a karácsonyfát, és az ablakba helyezted? - Igaz. - Mért tettél ilyent? - Azért, mert van két gyerekem. A lányom már megérti, hogy az anyja tanár, meg párttag, de magyarázd meg az ovis fiamnak,aki öt éves sincsen, hozzá nem jön a Jézuska. A többi gyerek erről mesél, ő meg mit mondjon? Felállítottam, meg a jövőben is felállítom a karácsonyfát. Ne is mondd! Tudom ki az a gonosz akit zavart a tettem, de engem egy cseppet sem érdekel. - Legalább vedd ki az ablakból! -Nem veszem! A te feleséged a templomba jár. Engem egy cseppet sem zavar. Hagyjatok engem békével, vagy dobjatok ki a pártból, ha ez bűn. Többé soha senki sem hozta fel a karácsonyfát, pedig minden évben felállítottam, mert amíg élek, mindig lesz karácsonyfánk.

Máté László A szőlő íze Megcsörrent a telefon. Éva megvárta, amíg a harmadik csörgés is elhal, és csak utána vette fel a kagylót. – Halló! Tatai lakás – szólt bele. – Szia Évike! János bátyád vagyok. – Szia János! De rég hallottam a hangodat! Mi van veletek? – Megvagyunk, dolgozunk, szaladnak a napok. Hanem pont ezért hívlak. Nem volna kedvetek jövő hét végén lejönni hozzánk? Nem kertelek, szüreteléshez kell a segítség. - Jánoskám, megbeszélem Gáborral, de azt hiszem nem lesz akadálya. Készülünk már nagyon régóta. Anya, apa jól vannak...? 48

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu – Jól, szerencsére. Mindkettő egészséges, mint a makk. – Ezt jó hallani, főleg az ő korukban. Rendben akkor beszélek Gáborral, és holnap visszahívlak. Ne haragudj, leteszlek, mert a bejárati csengő is szól. – Szia. Jók legyetek, mindenkit üdvözlők. Ágicát és a gyerekeket és persze Anyust, Apust. – Én is Gábort, gyerekeket. A gépkocsi lelassított és befordult a bekötőútra. A kis faluba csak ez az egy út vezetett, így, aki itt bekanyarodott az máshova nem is mehettek csak ebbe a zsákfaluba. A település a dombra felkúszva húzódott végig, ezért szinte minden házból lehetett látni, ha valaki közeledett. János a verandán állt és szemével a kertkapuig kísérte a közeledő gépkocsit. Szélesre tárta a kaput és mutatta, hogy az érkezők befordulva az udvarra, hova álljanak. – Örülök, hogy ilyen hamar ideértetek! Későbbre vártunk – köszöntötte nagy ölelésekkel a kocsiból kikászálódó húgát és annak családját. – János! De örülök, el sem hiszed. – Kerüljetek beljebb – invitálta a házba férfi a vendégeket. A két család - mint régen, most is a konyhában telepedett le. Hosszas mesélésbe kezdtek, kivel mi van, hogy vannak a rég nem látott rokonok, ismerősök. Eközben beállítottak a két testvér szülei. Évi könnyes szemmel borult apus és anyus nyakába. Késő estig folyt a disputa, János előbb a tavalyi borból, később a saját készítésű mézespálinkával kínálta a vendégeit. Vacsorára friss falusi kenyérrel, szalonnával és kolbásszal kínálta őket. – Saját füstölés – dicsekedett János, majd áldomásra emelte poharát, úgy kérdezte: – Veletek mi van? Mindenkiről mesélsz, csak éppen magatokról nem mondasz semmit. – Nincs velünk semmi különös – válaszolt villámgyorsan Éva. Inkább azt mutasd meg bátyus, hol fogunk aludni? – Ébresztő! Már mindenki talpon van – harsogta János. Éva álmosan hunyorgott. – Mennyi az idő? – Ne az időt kérdezd, gyertek reggelizni. Éváék hamar összeszedték magukat, és mint régen a konyhában ültek, és jóízűen falatoztak. Az asztal roskadozott a finom falatoktól. Resztelt máj, körözött, padlizsán krém, sonka, kolbász, paprika, paradicsom, hagyma, és a tegnapi jóízű kenyér, amely most is olyan friss volt, mint előző nap. – De finom itt minden – szaladt ki Bálint, Éva kisebbik fiának a száján akaratlanul. – Egyél kisöreg, de ti is ám, mert délig nem lesz mód csipegetni. Reggeli után felkerekedett a két család. Mindenki fogja a vödrét, kését vagy metszőollóját is irány a hegyoldal. Éviék is beálltak egy sorba és szorgalmasan, bár gyakorlatlanul kezdték szedni a szőlőfürtöket. János, és Gábor puttonyozott. János minden fordulónál egy kis anekdotát adott elő. A gyerekeket azzal ijesztgette, hogy jönnek a darazsak, vagy ha ügyetlenek lesznek, lemetszik az ujjhegyüket. Szerencsére a két gyerek nem tett kárt magában, azonban a darazsak valóban megjelentek. A hegyoldal azonban ettől függetlenül is olyan, mint egy megbolydult méhkas. Ahol megtelt a vödör egyből kiabálták: – Puttonyooooooos! Persze mindenki megkóstolt egy-két fürt szőlőt. Évi és a gyerekek kezén csurgott végig az édes lé. Amikor meg rászáradt, ragadt a kezük. – Hékás! A jövő évi boromat eszed meg – ugratta János a húgát. Évi nevetve válaszolt valamit, de egy hangos kolompolás elnyomta a hangját. Megjött a faluból az utóvéd az ebéddel, ami jelen esetben egy traktor, amely egy gulyáságyút húzott maga után. A kiadós leves mellé, bukta vagy pogácsa dukált. Ebéd 49

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu után még egy kis pihenés, beszélgetés, a falubeliek egymást ugratták, de kijutott belőle Éváéknak is. – Aztán drága nagyságának, hogy ízlik a vidéki munka? – kérdezte egy helybéli férfi, de hangjából kiérződik, hogy semmi bántó szándék nincs benne. – Péter, ne nagyságázz engem. Ismerjük egymást gyerekkorunk óta. Vagy már elfelejtetted, hogy a templom mögött csókolóztunk? Erre aztán kitört a nevetés, ment a tréfálkozó adok-kapok. A disputának Mária asszony, János felesége vetett véget: – Emberek, irány a munka, vagy éjszaka is szedni akarjátok? Akinek nem ragadt össze a két keze az nem hagyhatja abba a munkátÍgy aztán felkerekedtek a falubéliek, és persze Éváék is, aki bár fáradt de élvezte a jó levegőt, a vidám embereket, a szőlő ízét. A két gyerekéről is elmondható, akik persze néha a sorok között kergetőztek a többi falubéli fiúval és leánnyal. Szürkülni kezdett, mire végeztek. Éva alig érezte a kezeit és a lábait, Gábor a sajgó vállait dörzsölgette. Lassan bandukoltak hazafelé, bár János nógatta őket, hiszen még van tenni való. Vacsora után a gyerekeket lefektették, a felnőttek pedig mentek a présházba, a férfiak nekiálltak préselni a szőlőt, a nők a kádakat mosták ki. Egyszer csak János és a Péter hátulról elkapta Évát, lerángatták a cipőjét, és egy szőlővel teli kádba nagy lendülettel beledobták. – Hugi! Gyerünk taposni a szőlőt. Le kell dolgozni, amit egész nap felfaltál. – Na hiszen, azt a pár szemet sajnálod – válaszol nevetve Éva és nekiállt szorgalmasan taposni a szőlőt. Mindene ragadt és csurom szőlőlé, volt mikor kimászott a szőlős kádból. – Nem tudtam, hogy még így is préselik a szőlőt. Ilyet eddig csak képen láttam. – Hugi! Nem vetted észre, hogy csak te vagy a kádban. Ez amolyan beavatás volt – válaszolt János, de ekkor már mindenki nevet. Jócskán benne voltak az éjszakában, mire Éva és Gábor ágyba került. Mindketten hulla fáradtak voltak, két szót váltottak, és már aludtak is. Az éles kukorékolás lassan jutott el a tudatáig. Éva kinyitotta a szemét, hogy megnézze az órát. – Atya világ. Valaki lője le azt a kakast. – Mennyi az idő – mordul fel mellette Gábor. – Még nincs öt óra. Az álom azonban már elszállt, így hát Éva kikászálódott az ágyból. Megmosakodott, felöltözött, és magában elhatározta, meglepi bátyját és csinál reggelit. Előtte azonban körül akart nézni az udvaron, egy kis friss levegőt szívni. Ahogy kilép az ajtón, meglepetten látja, hogy a hátsó kert felől János jön, mellette Mária a felesége. – Hát ti? – Mi? Hogy érted? – Csodálkoztam, hogy már fent vagytok. – Az lenne a meglepő, ha még ágyban lennék. Én a disznókat etettem, Marika meg a baromfit. Tudod, itt nem úgy van, mint városon. Itt, ha dolog van, akkor csinálni kell. Ha meg nincs teendő, akkor keresünk. Éva szó nélkül sarkon fordult és bement, reggelit elkészíteni. A reggeli csöndben feszült hangulatban telt el. Amikor mindenki befejezte az evést Évi, leszedte az asztalt és nekiállt elmosogatni. János téblábolt egy darabig, majd Évi elé állt. – Hugi! Nem akartalak megbántani, nagyon szeretlek téged is meg a családodat is Gábort tisztelem és felnézek rá. Ismersz, ami a szívemen az a számon. De én akkor is 50

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu azt mondom, már meg ne sértődj, csak könnyebben éltek ti ott a városban. Szép lakásotok van, jó munkátok, hát csak ne irigyelj minket, mindenért keményen megdolgozunk. Éva a bátyja szemébe nézett majd a székre roskadt, az asztalra borult és hangos zokogásban tört ki. János esetlenül állt húga mellett, végül csak kibökte: – Na hugi, mi a baj? – Hogy mi a baj? – hüppögött a nő. Csak az baj, hogy egyáltalán nem élünk szépen ott a nagyvárosban! Nekem egy éve nincs munkám, Gábornak négy hónapja mondtak fel, és azt a csodaszép lakást két hét múlva elárverezik. Nem lesz hova mennünk. Ennyit a mi csodaszép életünkről. Egyik napról a másikra élünk, filléres gondjaink vannak! Ahhoz, hogy lejöjjünk kölcsön kellett kérni benzinre, és fogalmam sincs, miből adjuk vissza. Ez a baj! Érted bátyó? Meg az, hogy az a mocskos bank kitesz minket az utcára, mert három hónappal el vagyunk maradva! Mert első a profit, és az emberek nagy ívben le vannak szarva. Csak ennyi a baj! Olyanok ezek a bankok, mint a paraziták. A vérünket szívják az utolsó fillérünkből is kiforgatnak, és, és... – Évából csak dőlt a panasz végül azonban újra fuldokolva zokogni kezdett. A kis konyhára zavarodott csend borult, csak Éva fojtott sírása zsongott a levegőben. János krákogva szólalt meg. – Hmm... Ne haragudj hugi, ezt nem tudtam. Éva összeszedte magát, megtörölte a szemét, felállt és a bátyja szemébe nézett. – Tudod bátyó, az ember ilyennel nem nagyon dicsekszik. Pedig nincs ezen mit szégyellni, ha csak azt nem, hogy becsületesek vagyunk, és nem lopunk, hazudunk. És én őszintén mondom neked, olyan csodálatos érzés volt tegnap köztetek dolgozni, érezni, hogy szükség van a munkámra. János megvakarta a fejét. – Most legszívesebben felpofoználak. Miért nem szóltatok!? Mi a fészkes fenéért nem szóltál!? Hiszen van itt a faluban annyi üres ház, mert az ilyen bolond népek, mint ti is felköltöznek. Ide figyelj húgi, mondok én neked valamit. Na persze végig kell ezt alaposan gondolni, de gyertek haza. Nem ti vagytok az elsők, akit a, – hogy is mondtad? Parazita bankok földönfutóvá tettek. Milyen találó – nevetett János. – Gyertek haza. – És mit fogunk csinálni? Miből élnénk meg? – Földet művelsz! Hiszen a véredben van. Láttam, ahogy tegnap dolgoztál. Nem olyan régen a papa mondta, hogy az örökségünket odaadnák, mármint a földet, amit majd örökül hagynak ránk, mert ők már nem tudják művelni. Lenne itt annyi munkátok, csak győzzétek. Na persze gazdagok nem lesztek soha. Tudod, aki a földet műveli az nem lesz gazdag soha. – Dehogynem... Tudod bátyó, a szőlő íze tegnap, azt nem tudom elmondani, milyen gazdaggá tett! Budapest, 2009. szeptember 17.

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu

Menahem Győző Halottaim

Nem gyújtok nyurga gyertyákat, félénk mécseseket emléketekre, Nem hiszem, hogy még éltek, kilengő árnyakban, szétszóródott porban, azt sem, hogy itt lesztek majd feltámadástokban. Szemeim visszatartják a könnyet… nagyobb megnyugvás, ha nincs más öröklét, csak az Anyag mozgása a varázslat, Lélek, mit egyszer az értelem majd áthat. Halottaim. Nem gyújtok nyurga gyertyát, mécset emléketekre, nem hiszem, hogy éltek kilengő árnyban, szétszóródott porban, képben…. És azt sem, hogy itt lesztek majd, feltámadottan. Hókuszpókusz nem kell, de kell a szépség, az igaz szó, a merészség.

Mezei József **** "Tegnap még… vagy éve már? Mindegy is. Küzdöttünk egymással és egymásért. Édes háborúnk győztest nem hirdet. Hisz megláttam magam Benned és tudom, Te is Magadra leltél szemembe nézve." Hmm.. Könnyű kimondani… Négy betű csupán. **** Valóban könnyű? Hajtogatom magamban egy ideje már, mint egy ócska mantrát. Az ima-malom kopott nyikorgása dermed gémberedett ujjamra. Az ujjaimra… Megérint ez valamit? Megérint ez még valakit? Nem így volt ez nem is oly rég. Hitetlenül bámulok remegő, elárvult kezemre. Mintha békés álomból riadnék rideg valóságra. Elmémbe égett álmok, emlékek kapaszkodnak a feledés mocsarának szélén. Elveszni őket, óh, Istenem ne engedd!

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu Tegnap még… vagy éve már? Mindegy is. Küzdöttünk egymással és egymásért. Édes háborúnk győztest nem hirdet. Hisz megláttam magam Benned és tudom, Te is Magadra leltél szemembe nézve. **** Mi maradt most nekem? Hiába nézem már kezem. Tűnt vért látom rajta csupán. Tiéd volt vagy enyém netán? Skarlát ívet szántott csípődre ujjam begye, most nézem vén ráncait, ördög vigye! Mire jó már? Fogni tollat, vagy szekercét? Megragadni életem percét nem tudja. Hiába mondják rá mások: ügyes. Még, ha jól is bánok az acéllal, egy darab kővel, nem szállhat szembe a múló idővel! Nem gyűjtök fát, földet nem túrok, hiába feszülnek íjakon a húrok, végeztem. Mi vár itt rám? Csak a vagyon nyom agyon. Nem érdekel. Láttam Veled, milyen a Mennyekbe’. De nem kérem többé, hogy engedj be. ****

Köszönöm Neked. BÉKE legyen Veled. Nem könnyű kimondani… **** Jfieldy

Molnár József (farao) Angyalt hívó

Villamoson utazom, kint havat hord a szél, madár néz az ablakon, a hideg enni kér.

Int Karácsony, szán oson, gyermek-vidám kacaj, csillognak a városon beton-bunker falak.

Bent a meleg lábakon izzad a jó cipő, új lap-top leng vállamon, kint fagyot mér idő.

Karácsonyfát hord a tél, s ajándék fényeket, angyalt hívó szép igék, szívemből kérjetek.

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu

Molnár Szilvia (Georgina) Téli haikuk "hegyek magasán pásztáz láthatatlanul hószemű madár" Mikulásvárás kint deres, összehajló fenyőtincsek alatt meleg mosolyok kiscsizmát lakkoznak; távol rojtozza ősz szakállát a megkímélt idő. (2010. 12. 03.) Lelkiismeret hegyek magasán pásztáz láthatatlanul hószemű madár igaz menedék tudom, sosincs előle – kötél a hóban vijjogó napok jege csíp cserzett arcba – év az év után (2010. 01. 17.) Telet csókoló Kemény szirmaid dárdákként sokasodnak Rajzanak köztük önkéntes katona-szárnyasok Ingasz a szélben a fejfa tövében Zúgod a gyászt búcsúzók özönében Angyali termeted őszbe vegyülő avaron Napsugár-nyugalom ágyasok szelíd kelyhében Télcsók ha szálka a ’vénasszony’ szemében Érzed, ez mély-puha engesztelő állapot Mert mind fölött, ki itt élt a jégcsillagok felragyognak. (2009. VIII. 27.) 54

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu

Nagy Lászlóné Gabi Leplezetlen

úgy látod pókerarc pedig tévedsz csak egy ócska maszk olvadt egybe vonásaival alatta még bizseregnek a grimaszok szelíd mosolyok talán tágra nyílik a pupilla időnként ahogy idegsejtek közt cikázni kezd a vágy sőt néha elpirul pedig megette már a kenyere javát kacsintásában a huncutság még kiskamasz és ha senki sem hallja dúdol egy bluest édes-szomorút néhanap gyermekké lesz és játszik betűkből épít várat magának hol megbújhat szavakkal szeretkezni olyankor eltűnik a maszk

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu

Németi Zoltán (secretstar) MEGVÁLTÁS 2019 MEGVÁLTÁS

Az Angyalok városa, 2019 08. 27. Nathaniel elkeseredetten markolta izzadó kezeivel a kormányt. Az elmúlt napok alaposan kivették az erejét, és még mindig nem látta az egésznek a végét. Az elmúlt hat nap során túlélték Abraxis minden támadását, noha ez komoly áldozatokkal járt, az emberekre nézve. De mi mást tehetett? Nathaniel mellett, az anyósülésen ott aludt bekötve egy kisméretű, direkt gépjárműbe való bölcsőben ott aludt a megváltó. Nem csalás, nem ámítás, ráadásul az igazi. Olyan gyorsan peregtek az események, hogy Nathanielnek még arra sem volt érkezése, hogy rendes nevet adjon neki. Az árvaházból kellett kimenekülniük, és azóta vagy a rendőrök, vagy Abraxis fejvadászai üldözték. Nathaniel lehetett arkangyal, vagy kerub, de rendes emberi testben küldték át a téren, és az időn, hogy az utolsó mentsvárként szerepeljen a földön. De Abraxis más lapra tartozott, más helyről jött, és más anyagból gyúrták. A pokol egyik kisebb fejedelmének pszeudoanyagból készített teste, a mindennemű gátlástól mentes pusztító energia bevetése, a félelem, és fájdalom nélküli lét olyan előnyökkel kecsegtetett, ami ellen nem volt megfelelő ellenszer. Míg a sebzés ellen Nathaniel legjobb fegyvere a megelőzés, a prevenció volt, addig Abraxis számíthatott a hihetetlenül gyors gyógyulásra, hacsak az nem érintette a teste hetven százalékát. És ugyan ki tudott volna ilyen találatot bevinni neki…? Eddig senki… És Nathaniel most ott ült egy Ford típusú, erősen leharcolt terepjáró volánja mögött, egy szál semmivel a kezében, és Los Angeles egyik végeláthatatlan, nyolcsávos sztrádáján igyekezett a város régi, Pomona nevű negyede felé, onnan pedig tovább, a kevésbé lakott területek felé. Mereven előre nézve kerülgette a lassabb vezetőket, és közben imádkozott, hogy a gyermek ne keljen fel a forgalom zajára, a doppler torzított dudálásokra, a fékezések vonyítására. A nagy forgalom miatt még nem látta meg az előtte támadt kavarodást. Abraxis ronda vigyorra húzta repedezett ajkait, melytől garantáltan korán ellett volna egy egész csorda, tetszőleges fajtájú állat… Karmos kezei szorosan markolták a kormányt, bőre alól ocsmány, fekete izzadmány csapódott ki a kormány bőrrel bevont felületére. Szemei merőn tapadtak az útra, ahogy életveszélyes tempóban kerülgette a kocsikat, nem egyet az útpadkára kényszerítve közülük. 56

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu Szemei szempillák nélkül, méregzöld színben tekintettek a világra, ocsmány tulajdonságuk volt, hogy a szemhéjak nem alulról és felülről óvták a szemgolyót, hanem jobbról, és balról nyíltak, csukódtak, embertelen vonással ruházva fel viselőjüket. És persze a humanoid formán túl meg is szűnt minden hasonlóság az emberekkel. Sima, hideg tapintású bőre, a nemi szervek teljes hiánya, a kopasz fej, a rémálomba illő szemek mind mind álcázást kívántak. Megfelelő ruházattal, egy baseball sapkával, egy kissé nevetségesen nagy lencséjű napszemüveggel ezt el is érte. A közelében megalvó tejtermékekkel, az ordító csecsemőkkel, akik látták, kivel van dolguk, az ugató, vagy éppen nyervákoló, köpködő állatokkal, az elsorvadó, érzékeny orchideákkal nem tudott mit kezdeni. Igyekezett kerülni a feltűnést… Messze előtte már kiszúrta leendő célpontját, és még jobban beletaposott a gázba, egyszerűen felöklelve egy személyautót. A nagyméretű, gallytörővel felszerelt nehéz Range Rover Eclypse előtt nem sok akadályozó tényező maradt. A kocsi kissé át volt alakítva. Fék egyáltalán nem, csak a gáz, és egy átalakított fékpedál volt benne. Ám annak nem az volt a célja, hogy lassítson a jármű sebességén, hanem egészen más. A jobb lábán sportcipő volt, de a balon nehéz síbakancsot viselt, amit ráerősített a hamis fékpedálra. A hajdani fék volt ugyanis a „ravasz”, egy, a földön elképzelhetetlen fegyverhez. Ilyen aljas, megfékezhetetlen hatású, rettenetes fegyvert eddig még soha nem vetettek be a föld történetében. A Rover fedett rakterében egy nagyteljesítményű antikszóródásos fegyver lapult jól lerögzítve. Ahogy meglátta Nathaniel szerényebb, és védtelen járművét, nyílegyenesen nekihajtott. A biztos hatás miatt ötven méteren belül kellett kerülnie, hogy a célpont biztosan a nemlétbe kerüljön. Már száz méteren belül volt, amikor éles szemei észrevették ellenfelét a volán mögött, és ötvenre csökkent a távolság, amikor észrevette az elképedést, és az iszonyatot a szemeiben. Győztem, gondolta ocsmány vigyorral a száján, és vesztettél, mondta ki hangosan léte utolsó szavait. Azzal teljes erejével a hamis fékre taposott. Nathaniel elkeseredetten nézte a luxus jármű buldogszerű orrát, és mögötte a lerázhatatlan pokolfajzat torz grimaszát. Elöntötte a félelem. Istenem, add, hogy elég tiszta legyek a feladathoz, mondta ki hangosan. Ezek voltak részéről az utolsó szavak. Húsz, harminc méterre lehettek agymástól, amikor bekövetkezett. Megtévesztően halk pukkanás hallatszott, majd forgószélszerű vihar söpört végig a lefulladó, egymásba rohanó járműveken. Minden elektronika tönkrement. Aztán valami iszonyatos bontakozott ki. A sötétség követének iszonyú fegyvere valóban úgy bomlott ki, mint egy nagy, fekete virág, csak ebben a halál szárnyalt, nem szépség, és a színek. A másodlagos dörej akkora volt, hogy csak egy kilométeres körön kívül hallották, mert a körön belül állók menthetetlenül megsüketültek. Emberek százai dőltek el vérző szemekkel és fülekkel. Ám ezzel még nem ért véget. A második fázis következett, és az iszonyatos fegyver, az implóziós bomba elkezdte befelé szívni az anyagot. A szürreális, elképzelhetetlen látvány maga volt a pokol. A fekete, nagy átmérőjű gömb rettentő sivítással szívott magába mindent, földet, fémet, embert, levegőt. A felüljáró földrengésbiztos anyaga sikoltva adta meg magát, és csavarodott bele a nem evilági örvénybe. 57

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu Nathaniel kocsija a kétségbeesetten síró gyermekkel együtt úgy lőtt ki a középpont felé, mintha ágyúból lőtték volna ki. Szemei előtt elsötétedett a világ, de még látott velük. Utolsó erejével látta, ahogy a mindent elnyelő pokol közepe felé szökkennek, át a levegőn. Majd befelé zuhanásuk megállt. Súlytalan állapotban lebegtek. Szélcsend, gondolta tudata kihunyó értelmével. A vihar szeme… Ám itt és most csak a teste adta fel a harcot, lelke nem. Add, Uram, hogy tiszta legyek… Ezt az üzenetet küldte minden erejével, át a földi poklon, aminek ereje a napfényt is magába szívta. Az idő megállt. A történelem megfagyott. Látta magát, ahogy rongyként összecsukló teste megmerevedik az összetört szélvédőjű járműben. Látta a kisdedet is, ahogy teste köré egy égszínkék, belülről felfúvódó buborék nő, és ez a földi színekkel nem is igazán lefesthető gömb rettentő izzással átláthatatlanná válik, elrejtve a benne lévő életet… Látta az életet magát, mindent átfonó szálaival, a káosznak értelmet adó mintázatával, ami olyan volt, mint egy megégett, de egyben maradt könyv, melynek minden egyes betűje jól láthatóan parázslik a sötét felületen… Az élet nagy könyve, melyben minden meg vagyon írva… Éteri teste kezeivel a mellkasába nyúlt. Az életért, a legfontosabb életért a földön, érdemes feláldoznom az enyémet, gondolta. Kihúzta és kinyitotta a kezét, és az idő folyása új mederbe lendült. Új történelmet írt… A szeretet, az önzetlen áldozat virága ott volt a tenyerén. Az ezerszirmú lótusz virágai kibomlottak, és… Az emberek, akik feljajdultak, és szemeik elé kapták kezüket, azt hitték, orruk előtt egy új nap kelt föl. Foszforlobbanáshoz hasonlóan, hullámokban áradt, és nem akart vége szakadni. Az implózió megtette a dolgát, elegendő anyagot szippantott be az átmeneti bendőjébe, most következett a harmadik fázis. A molekuláris szinten porrá zúzott anyagot el akarta küldeni a nem- tér nem – időbe, oda, ahol a por és a hamu is nyom nélkül megsemmisül, mert nincs tér, és idő, ami a létezésben tartsa. Ám a fehér virág sugarai részben ellenszegültek ennek. A kisdedet óvó kék gömb megvédte a közvetlen megsemmisüléstől, de nem tudta volna megmenteni az átlökődéstől. Ám most egy fehér fénygömb formálódott körülötte, ami az elszívás ellen dolgozott. A két teremtői szintű nagyhatalom egymásnak feszült. Teremtés, és antiteremtés gyürkőzött egymásnak, de már az első milliszekundumban kiderült, ki áll nyerésre. Az implózió felemésztette anyagi világban ható erőinek javát, utolsó, szívó hullámaival görcsösen igyekezett kihámozni, és megkaparintani a számára „undorító”, lebontó hatású fehér fényből a zsákmányt. De annak kifogyhatatlan tartalékai voltak, és az implózió egy utolsó, kétségbeesett hördüléssel önmagába roskadt, majd pukkanó zajjal nyom nélkül a semmibe tűnt.

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu Az egykor hatalmas, karcsú, és erős többsávos országút helyén most hatalmas, füstölgő kráter éktelenkedett, melynek közepén halványuló, és zsugorodó kék gömb lebegett. A gömb mellett furcsa, emberre emlékeztető, kékesfehér parázshalom sziszegett halkan… Mellette, egy épen maradt bölcsőben kisgyermek sírt törődés után. Nem kellett sokáig várnia. A megváltó Életben maradt. A remény a földre született… secretstar

Németi-Vas Katalin Apróhirdetés Apróhirdetés: Az elveszett nyugalom megtalálása. A minap az újságot böngésztem, s majd hanyatt estem attól, amit a keres-kínál rovatban találtam. Két keretes hirdetés között lapult meg alattomos módon az alábbi szöveg.

„FIGYELEM! Ezúton közzé teszem, hogy ez év, kisasszony havának 13. napján egy vásári forgatagban elveszítettem a nyugalmamat. Kérem a becsületes megtalálót, hogy jutalom ellenében az alábbi jeligére válaszoljon nekem. Jelige: „sarló gyarlatán 345672”

Egyetlen pillanatra szemöldökeim homlokom közepére szaladtak, mert azon a napon egy vásári forgatagban jártam, és találtam valamit. Hamar papírt vettem elő és pennát ragadtam, hogy megírjam ennek a gyarló sarlatánnak a jó hírt, hogy igen, megtaláltam elveszettnek hitt nyugalmát, s azóta is egy kis szelencében őrzöm, ki tudja, hátha jó lesz valamire alapon. Eleinte ugyan sírt és könyörgött, hogy eresszem el, de én hajthatatlan voltam. Valamikor réges-régen én is elveszítettem a sajátomat, s tudom, hogy ez milyen kellemetlen helyzeteket képes előidézni. Arról nem is beszélve, hogy én nem voltam ám ilyen szerencsés helyzetben, mert az enyémet bizony hosszú idő múlva sikerült csak fellelnem, amikor már minden reményem elveszítettem. Pusztán a vakszerencsének volt köszönhető, hogy betévedtem abba az üzletbe, melynek az ajtaját azóta sem találtam meg, akárhányszor a Rue de Paradise-n jártam. Ott volt abban a boltban és kérnem sem kellett, a pult alól pattant fel a vállamra, miközben az apró szemüveges emberke hátrafordult valamiért. Gyorsan a 59

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu fülembe súgta: „Vigyél magaddal!” és máris az öltönyöm csikkzsebébe bújt. Jókedvvel távoztam az üzletből, hiszen elveszettnek hitt nyugalmam egy csapásra megváltoztatott mindent. Éppen ezért örömmel kezdtem neki a levélírásnak: „Tisztelt Uram!” Honnan veszem, hogy férfi az illető? Kihúztam az íróasztalom fiókját és megnéztem az üvegszelencében kuksoló nyugalmat. Igen. Határozottan férfias, vagyis inkább férfihoz illő nyugalom volt. A női nyugalmak sokkal megfontoltabbak, talán mert nem tudnak olyan könnyen elszelelni. Ez viszont még most is inkább tűnt harciasnak, mint megfontoltnak. Grimaszokat vágott az üvegszelence fala mögül, nyelvét öltögette, és öklét rázta felém. Pont úgy viselkedett, mint egy vásott kölyök. Visszatettem a helyére és folytattam a megkezdett levelet. „Olvastam hirdetését, és jó hírem van az Ön számára. Ugyanis a kérdéses időpontban éppen a vásári forgatagban jártam jómagam is, és találtam valamit. Valamit, amit ezek szerint Ön veszíthetett el.” Már csak az a gond hová is szervezzem a találkát? lássuk csak, lássuk csak, egy jó kis kávézó? Vagy inkább egy park? Mi lenne, ha a Café Procope-ba hívnám a rue de l’Ancienne-Comédie-re, hiszen ez a kávéház olyan nagy nevekkel büszkélkedhet a vendéglistáján, mint Balzac, Voltaire, Robespierre, Rousseau, Diderot, és Benjamin Franklin. Ah, félre sznobizmus, hátha a fickó nem is szereti a kávét. Mi lenne, ha a Jardin du Luxembourg-ba hívnám, kiváló hely a Medici-szökőkút környéke. De nem, hiszen ez a latin negyedben van, igaz a Panthéonhoz közel, de mégsem tanácsos egy elveszített nyugalommal sétálni arrafelé. Akkor talán legyen a Jardin des Tuileries, a Tüllériák kertje? Mondjuk az egyiptomi obeliszknél? Nem, nem jó, errefelé meg sokan járnak, nem alkalmas a csere lebonyolítására. Jobb lesz, ha a Jardin des Plantes-be invitálom, labirintus-szerű elrendezése elrejthet a kíváncsi tekintetek elől, ám mégsem, hiszen legalább annyi meglepetést is tartogathat. Meg van! „Hosszas töprengés után úgy gondolom a legmegfelelőbb hely a találkozásra a Café de la Paix. Ha nem ismerné ez egy kávéház, a Boulevard des Capucines-en. Úgy gondolom kiválóan alkalmas a nyugalom visszatérésére.” Más már nincs is hátra, mint hogy mit kérjek cserébe. Tudtam, hogy mindent tisztáznom kell ebben a levélben, és azt is tudtam, hogy el fogja fogadni a feltételeimet, mert az ember a nyugalmának visszaszerzéséért mindenre képes. Csupán azt kell még tisztáznom magamban, hogy kérhetek-e tőle ilyet. Pénzre nem igazán volt szükségem, és nem is szerepelt olyan mértékben az életem fontos tényezői között, mint másoknak. És volt itt még valami. Régóta kerestem már egy embert, aki megfelelne a céljaimnak. Bosszúm édes lesz, mint a méz, és… Be kell fejeznem a levelet! „Ha Önnek is megfelel, akkor találkozzunk a kávézóban három nap múlva délután négykor, jutalom fejében nem kérek mást, csak egy apró szívességet, melyet természetesen ott fogok Ön elé tárni”

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu Végig olvastam az eddigieket. Igen, jó lesz, sejtet, sejtet, de mégsem árul el mindent. „Nos amennyiben érdekli az ajánlatom, várom mielőbbi visszajelzését, ugyanerre a jeligére. Maradok tisztelettel: egy ismeretlen jóakarója” Azonnal elvittem a hirdetőbe a levelet. Másnap érdeklődtem a válasz után, eredménytelenül. A következő napon viszont már volt egy levél számomra. „Holnap négykor ott leszek.”

Németi-Vas Katalin Kiteljesedés - Mandala

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu

Orémus Kálmán A halál árnyékában járva

Ma már a templomból is elkésett. Ilyen szégyen emberemlékezet óta nem esett meg vele, de hát egyre nehezebb a járás, kétszer is meg kellett pihennie, míg ideért. Hiába, hetven fölött már nem nagyon fickándozik az ember, főleg, ha ebből hármat Szibériában húzott le. Már az utcán hallotta az orgona lélekig nyúló hangját. „Tebenned bíztunk eleitől fogva…” zengett a zsoltár megnyugtatóan, mintha egy láthatatlan angyal emelné le az ember válláról a mulandóság terheit. Most már nem ment előre, a megszokott padra, nem akarta megzavarni a pillanatnyi áhítatot, leült hátul a sarokban az oszlop mögött, egy férfi mellé, kinek fehér haja messziről világított a sötétben. A tiszteletes úr a megbocsátásról beszélt, arról, hogy valamennyien bűnösök vagyunk. De meg lehet-e bocsátani az elveszett éveket, a családot, az egészséget? -- gondolta magában. A rémképeket, amelyek álmában még most is gyakran kísértik, amikor a szibériai fagyos földbe csákánnyal vágott egy kis gödröt, hogy eltemethesse a mellette, a szeme láttára meghalt barátait. Az ősz hajú, aki eddig szinte belefeküdt a zsoltároskönyvbe, most felnézett. Valahonnan annyira ismerős volt az arca, még ebben a félhomályban is. Egy pillanatig fürkészték egymást, de a másik hirtelen elkapta a tekintetét. Aztán derengeni kezdett valami emlék. Mintha zavaros vizek mélyéről emelkedne fel ez az arc, a dús hajkorona még csaknem fekete volt, a ráncok alig cérnányiak, de a szeme, ez a jéghideg kék szem ugyanaz. Bármennyire is hihetetlen, az igazgató ült mellette. Pontosabban, az igazgató elvtárs. Szinte hihetetlen, hogy pont itt találkoztak. Vele, a besúgóval, a hivatásos feljelentővel. Aki annyi papot hurcoltatott el. Az öreg Géza tiszteletest is, csak azért, mert titokban hittant tanított a gyermekeknek, a legkeményebb kommunista időkben. Ott is maradt az öreg, sosem látta többé a családja. Talán ezért is nevezték ki iskolaigazgatónak. Merthogy politikailag megbízható volt. Rebesgettek persze sok mindent, állítólag levente is volt, de ő hamar bizonyított az új hatalomnak. És a kinevezése után is ehhez tartotta magát. Állandóan a papokat szidta, ha valamelyik iskolásról kiderült, vasárnap elment a templomba, az évekig nem állhatott meg előtte. Még azt is kijelentette, hogy a templomokat már rég le kellett volna dózerolni, mert csak megzavarják a fiatalokat. Amikor kifelé indultak, újra egymáshoz sodorta őket a tömeg, bár ez talán nem is volt véletlen. Az igazgató elfordította a fejét, de hiába. -- Megismer, megismer még, igazgató úr? – kérdezte számonkérően, mintha nem az imént intették volna megbocsátásra. – Maga mit csinál itt?

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu -- Hát hogyne ismerném, én mindenkire emlékszem. Most már, hogy nyugdíjba mentem, én is jöhetek templomba – szólt a másik tompán, de még mindig nem mert a szemébe nézni. -- Add meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené? – kérdezte ő erre gúnyosan. -- Beteg vagyok, nagyon beteg – válaszolta, és most, igaz csak egy pillanatra, feléje fordította a tekintetét, melyben csak félelem volt, és kétségbeesés. Kiléptek a kiskapun, lassan oszlott a tömeg. Csak odabenn szólt még ércesen, megnyugtatóan az ének: „Ha a halál árnyékában járnék is, de nem félnék még ő sötét völgyén is…”

Panzi Fejezetek egy gettóregényből És mondá az Úr: Ízletes számnak ez a szesz… És mondá az úr ezt ... Mixelte... Gondolhatjátok , megint igen , megint a szeszről lesz szó… Mivel ez mindenkit érintő életbevágóan fontos téma. Mindenki rájöhetett már, hogy a flakonos bor csak kemény gyomrú egyének, illetve hajléktalanok, vagy más egyéb sokat megélt emberek számára iható magában. Tehát ki kellett ennek a telepi művészetnek a fortélyait is tanulni, mivel másképpen a védő ital nem dobogtatta meg magában az ifjak szívét. Mindenkiben felmerül a bűnös kérdés: „Tesóó mivel mixeljük ezt be?” Kezdetekben próbáltuk magában inni, de ez nagyon veszélyes formája a tablettás borivásnak, inkább ajánlom a belélegzést vagy a .... féle Infúziós formát. Szóval mi lehet az az elegyedő folyadék, amivel az olcsó Katus borocskánk ízletessé válik? Hát elkezdtük a teszteléseket. Réges -régen mi a vörös bor hívei közé tartoztunk, de ez a tényállás megváltozott, mivel akárhogy elegyítettük DINÓ bambino kólával, esetleg Coca- Colával, túlságosan is savanykás íz hatást biztosított a szesz. Mellékhatásai: Másnap enyhe fejfájás, émelygés, gyomorsavtúltengés, és még sorolhatnám. Szóval, a fehér bor lett az államilag is elfogadott és az EU által is tesztelt csodaszer. Ezt ugye próbáltuk naranccsal, de így sem lett túl ízletes, és a végén megtaláltuk, mi szem száj és pénztárca ingere is. Ez lett a LIFT, ami kielégítő íz hatást, állagot, illetve részegségi szintet biztosít az alany számára. Na, de ugyebár említettem, hogy el kell sajátítani ezt a művészetet, miről is beszéltem akkor? Hát arról, hogy nem mindegy, milyen arányokban elegyíti a telepi telepfi a szeszt 63

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu a Lifttel, mivel, lehet az, hogy nagyon boros és ihatatlan, vagy kevésbé, de akkor meg nem kapja meg tőle az ember, amit vár. Szóval, meg kellett találni a megfelelő vegyítési arányt. Sokan próbálkoznak ezzel több - kevesebb sikerrel, én sem volnék túl rossz mixer csak a kármennyiség kicsit több a kelleténél. A gyorsaságról Egyszer minden fiatalt elér az autómánia. Hát személy szerint engem nem túlságos érintett mélyen ez a dolog, de hát személye válogatja. Sok embernek mániája volt, hogy neki mindenképpen muszáj valamiféle ósdi autót megvenni, felújítani és jól odaveretni a réten. Voltak próbálkozások több-kevesebb sikerrel... Volt, akinek nem volt pénze rá, ha meg igen, nem tudta feljavítani a dolgokat. Történt egyszer, hogy egy srác a telepről, nem nevezem inkább meg, egy barátjával összedobott egy Polszkira. Amolyan kicsire. Kb. 10 kilót fizettek érte, s nem a réten próbálták ki, hanem inkább a házak között. A srác haverja inkább tudott vezetni, mint a srác, így ő szerencsésen meg is tett pár kört. Mikor a srác ült a volán mögé, három méter múlva belecsapódott egy kis bokorba, ami megakadályozta, hogy a ház fala állítsa meg a járgányt és ne essen nagyobb baja. Ő ezt nem vette túl komolyan, ellentétben a lakókkal, akik egyből rendőrt hívtak és a kis járgányt le is foglalták, ami még legalább egy évig a lakótelepen egy parkolóban volt lerakva. Hát így történt a telepi rally első felvonása. *** A tudásról Mi is az első? Hát persze hogy az általános iskola! Az X telepi Gettó általános iskolásainak 90%-a a környék lakosa. Ennek az oka valószínűleg az, hogy közel van. Én magam is itt nevelkedtem bele az élet elkezdésébe. Sok „érdekes” emberrel lehet ott megismerkedni. Amikor tanulmányaimat elkezdtem, még nem voltam a Gettó szerves része, hisz csak pár évre rá költöztünk oda. De ez most nem számít. Előfordulnak hébehóba kisebb nagyobb verekedések, lopások vagy rongálások. Nekem is nem egyben részem volt. Ha megélénkültünk, ajtókat téptünk ki a helyükről. Persze, ha bebukik a dolog, nincs gazdája a darabokra szaggatott dolgoknak. De ez így van rendjén. Következő iskolai szintünk a középiskola. Ennek 2, azaz kettő formájával találkozhatunk. Az egyik és a legelterjedtebb a szakmunkásképző, latrin nevén szakiskola. Itt az X telepi serdülő korba lépett egyének bizonyos mesterségeket tanulhatnak el. Mindezen felül elsajátíthatják a telepi élethez szükségeltetett dolgokat pl. ivás, cigizés, káromkodás, magozás és tarhálás. Ezek nélkül a képességek nélkül a Gettó megeszi és kiköpi az egyént. Hál isten, a legtöbb itt élőnek a vérében vannak ezek a dolgok, így már csak finomítani kell rajta. Előfordulnak szakközépiskolások is, bár csak elvétve. Nagyjából minden ugyanaz, mint szakmunkásképzőben, csupán csak esetleg kicsit finomabb módon. Természetesen az ilyen fajta iskolába járók is megtanulják az életnek módjait. De a Gettóban mind egyek vagyunk. Van, aki eljut az egyetemre. Máig nem tudni, hogyan de van, aki képes ilyesfajta csúfságra. Taps jár neki! Mert íme, a mi mottónk: „A tudás üldöz minket, de mi gyorsabbak vagyunk!” 64

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu

Pásztor Piroska Fohász Uram! Hol a bőséged, ha éhezik a gyermek, féltő kéz nem ad ételt, csak legyeket kerget?

Uram! Hol a te irgalmad, ha a vétlent bünteted, és a gazdag nyer jutalmat, bár sokszor, nagyot vétkezett? Uram! Miért engeded, hogy ki kért, s hívott téged, szörnyű fájdalmában, káromolja neved, mert a könnyű halál kegyelmét, tőle elveszed? Uram! Te, aki hirdeted, ki kővel dob, dobd vissza kenyérrel, valóban ne tudnád, már nem lesz kenyér, mindenütt kő terem. Uram! A jóságot, mondd, hol lelem? Uram! A fán, mit ültettem, miért csak tövis terem? Te, aki látod a gondolatot, nem akarhatod, hogy tovább vívjam magammal, ezt az értelmetlen harcot. Meggyengültem, elvész hitem. Most mégis arra kérlek, Uram, irgalmazz nekem!

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu

Dr. Pénzes Zsuzsanna Virágok

50x70 olaj, vászon

Dr. Pénzes Zsuzsanna Ki az Ember?

"Kik vagyunk és honnan származunk? Mi az, ami „emberré” tesz minket? Merre haladunk és mi a célunk? Nincsenek közöttünk olyanok, akikben ne merültek volna fel ilyen és ehhez hasonló kérdések." "A neutrínó pontszerű elemi részecske, nagyon kicsi a tömege, semleges, vagyis nem rendelkezik elektromos töltéssel és olyan pici, hogy mindenen átmegy – emiatt észlelni is nagyon nehéz. A gyenge kölcsönható képesség következménye, hogy a világegyetem születése óta keletkezett neutrínók legnagyobb része – mivel nehezen hat rá más anyag, s így nehezen alakul mássá –, „még itt rohangál közöttünk”, az ujjunk hegyén például másodpercenként egymilliárd szalad át belőlük. 66

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu ... a részecskék repülési idejét mérve az a döbbenetes eredmény jött ki , hogy a neutrínók korábban megérkeznek, mint amit a fénysebesség sugallna. Amennyiben ez igaz...fizikai világképünk is borulna." Az ember csodálatos lény. Hatalmas lehetőséget kapott, élni vagy visszaélni. Ebben az anyagi világban minden élőlény a születés és halál körforgását járja, engedelmeskedve a természet törvényeinek. Kik vagyunk és honnan származunk? Mi az, ami „emberré” tesz minket? Merre haladunk és mi a célunk? Nincsenek közöttünk olyanok, akikben ne merültek volna fel ilyen és ehhez hasonló kérdések. Neveltetésünktől függetlenül is hallhattuk már, hogy az ember a legcsodálatosabb, legegyedibb lény, akit az különböztet meg az állatoktól, hogy tud uralkodni magán. Ez az állítás igaz, de a leglényegesebb igazság megragadásához nem elegendő, mert csak az „ágat” ismerteti, a „gyökeret” nem. Ha pedig a gyökeret kezdjük el kutatni, könnyen konfliktusok viharába kerülhetünk. Az isteni háromság fogalma nem ismeretlen előttünk. Már a teremtéskor hallhatjuk a többes számot (teremtsünk), és később is találkozhatunk vele. Isten Szelleme jelen volt a teremtésnél, Ő volt az a ruach (szellem, szél, lehelet), aki Isten szájából jött ki a hatalmas szavak kísérőjeként. Ő az, aki ott van, létrehoz, fenntart: akkor is és most is: Ő Isten Szelleme. Megvan ez a háromság az emberben? Bár a vélemények megoszlanak erről, én úgy hiszem, hogy megvan benne. A testet földből formálta, a szellemet belénk lehelte, a lélek pedig a test és a szellem egyesülésekor jött létre. Az emberi szellem egyedülálló jelenség. Istentől kaptuk, hogy Általa kapcsolatban legyünk Ővele, és a részévé váljunk, mint a kezdetekkor. Szellemünk, aki a szívünket mindig kutatja: annak őrlángja is egyben. Világosság és élet, de csak akkor él, ha Isten lakik benne: nélküle halott. Az ember veleszületett - nem tanult - tulajdonsága, hogy tudatában van önmagának, tud Istenről és a mindenségről (embertársak, világ, kor stb.). Ez a tudat része a természetének, ezért kiirthatatlan, és felelőssé teszi őt önmagával, Istennel és a többi emberrel kapcsolatos cselekedeteiért. Lelkiismeretünk őrt áll a szívünk fölött, és kellő időben jelez nekünk, emlékeztet minket, még büntet is. Az öntudathoz hasonlóan ez a tulajdonság is velünk született, és csak az emberre jellemző. Ámde az ember természetének megromlása miatt nem hagyatkozhatunk teljesen a lelkiismeretünkre, mert a bűn által már elferdült, és csak részlegesen tudja ellátni feladatát. Isten nélkül „nyugodt lelkiismerettel” követhetnek el az

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu emberek válogatott gonoszságokat. Isten alapos ismerete kell ahhoz, hogy a lelkiismeretünk ne legyen könnyen becsapható, hanem eredményesen működjön. A bölcsesség mélysége és az értelem magassága Isten jellemző tulajdonságai. Ezeket a tulajdonságokat megörököltük tőle Míg az állatot teljesen az ösztönei irányítják, addig az ember képes arra, hogy cselekedeteit azok indítóokai szerint, lefolyásukban és következményeikben megvizsgálja, megfontolja, és következetesen mérlegelje. Tudatos döntésre képes. A világos gondolkodásra és megfontolásra való képesség maga az értelem. Ha azonban az ember engedi, hogy az ösztönei uralkodjanak rajta, akkor az állat szintjére süllyed. Az értelemmel megajándékozott ember koordinálja a földön a társadalmi és a tudományos fejlődést. Erre is csak mi vagyunk képesek. Az ember közösségi lény, felruházva a kommunikáció igényével. A beszéd lényeges vonása az ember istenképűségének, és magasan minden más teremtmény fölé emeli. Az állat csak meghatározatlan hangokat képes adni. Nem tudja a hangcsoportokat szabadon kombinálni. Mindig ugyanazokat a hangokat és csoportosításokat ismétli. Az ember azonban gazdag szókincsével végtelenül sok kombinációt tud alkotni. A szó a közösség utáni vágy legmélyebb és leggazdagabb kifejezése, ugyanakkor a közösség átélésének és ápolásának leghatásosabb eszköze Ahogy az Isten szavának teremtő hatalma van, úgy az emberének is: életet vagy halált hordoz, attól függ, hogyan használjuk fel Mivel a beszéd hatalom, ezért az embernek számot kell majd adnia minden elhamarkodott beszédért. Az emberi döntésekben élő szabad akarat maga a szabadság. Enélkül roncsok vagyunk. De a szabad akaratot ne tévesszük össze az önfejűséggel: ez inkább a megkötözött akaratról tanúskodik. Ez teszi az embert igazán erkölcsi lénnyé, azaz olyanná, aki felelős a gondolkodásáért, beszédéért és cselekedeteiért. Az ember egész valóságában testi és lelki lény egyszerre. Testével van jelen a világban, de egész működését átjárja a szellemi tudat. Ez az embert egész környezete fölé emeli. Nem gép és nem biológiai törvényszerűség. Felismeri saját emberi létét és képes megkülönböztetni azt saját környezetétől. Ezt jelenti az emberben a tudat. (A növény vagy állat teste sem halmaz, hanem szervesen felépített rendszer, de sem a növény, sem az állat nem ismeri fel saját belső törvényszerűségeit. Nincs tudata). Azt, hogy vagyunk, természetesnek tartjuk, úgy ahogyan természetesnek tartjuk a levegőt, a vizet, a muzsikát, a mindennapokat… Létünk azonban mégis titokzatos valóság és az ember ki akarja fürkészni annak célját, értelmét. Miközben ezek után kutatunk szembe találjuk magunkat a Teremtővel.

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu

Sárkány Sándor Zsongás

50x40 olaj, vászon

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu

Sárkány Sándor Bohóc leszek

Ha felnövök egyszer, Csak bohóc leszek. Semmit sem teszek, Csak nevettetek. Siralmas látvány A szomorú gyerek, Inkább mindnyájan Rajtam nevessetek! Bohóckodok nektek, Hogy felejtsetek, Ne szomorkodjatok, Csak nevessetek! Gyertek, ha kellek! Csak engem nézzetek! Ha örömre vágytok, Csak rám figyeljetek! S míg kacagtok rajtam, Én is kacaghatok! Aznap nem siratnám, Hogy anyám nélkül vagyok.

2008. november 22.

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu

Seres László Hányszor várta (Hajdani Karácsonyaimra) × ×× ××× Hányszor vártam hit és vágy tartott ébren Isten-angyalt reszkető hópihében hogy aláhull majd keresi az utat átragyogja szép-nyomorúságunkat csillapítva vak dühét jégmezőknek óceánok árját mikor bezörget ...és lesz fenyőág meg friss kalácsillat égetett cukor színes krepp-papírban s dísznek gyertyafényes felkötözött béke asztalunkon szegénység dúsan mérve s kiporciózva hozzá hálaima mondd Uram miért a jónak kell várnia gyermekarcú hittel ha jő a Karácsony valaki átlebegett a szobámon égbe emelt majd lerántott a földre szólt egy hang létednél nem vágyhatsz többre a sorsodat szívemen viselem rég azt becsüld meg fiam ami ma elég s magához szorított féltőn felismertem Anyám volt az vagy...talán ...az Isten

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu

Sima István Karácsony Amikor jégvirágot fest megint a tél, Mikor a fenyvesekben hideg szél zenél, Mikor egy hópihe meleg bőrödhöz ér,

Akkor van Karácsony.

Mikor a temetőkben a csend már túl fehér, Mikor a jégcsapból egy csepp víz földet ér, Mikor a lelkedhez néma hang beszél,

Akkor van Karácsony.

Mikor az Égi Csillag legendát mesél, Mikor a szeretet is végre hazatér, Mikor a Te kezed az én kezemhez ér,

Akkor van Karácsony.

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu

Simon Ágnes Egy kiállítás képeihez A vászon. A szűz. A hótiszta. Színes gondolatokra várva Szekrény-álmát alussza. Sötétben lapul. Álmában Tudja, testén majd Titok-csoda alakul.

Várja hű szeretőjét. A karcsú, fa-derekú ecset Büszkén feszít -mint egy mecset Mint égbe nyúló varázspálcaÉhesen, tápláló olajra vágyva Sűrű, illatos, színes mézre Egy oltalmazó kézre Mely szereti, mely Ébredező arájához vezeti Selymes sörényét megrázva Színcsókokba alászállva Feszíti szerelmét Kín-kedves keretre S nászuk nyomán Vajúdni kezd a harmónia... A megfogant gondolatok Életre kelt gyermeke. Az újszülöttet Emberek szeme kereszteli Míg szülei alázattal Fejet hajtanak neki

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu

Sütő Barnabás Igény nélküli vers

Ha nincs igény rá, nincsen vers sem. Ha csak magamnak írom versem, akár letehetném a tollat; mert nincs mi motivál, mi mozgat. De mégis gyötör, s lázzal éget; ezért írom ember-mesémet, felfedve rólam minden titkot, kitárva lelkem vágyát itt-ott. Varázslat ez, vagy egy szép álom? Csak csukott szájjal kiabálom, mert versem haldokló alázat; s ha nincsen vers, nincsen varázslat ...

Szabóné Demény Mónika Kihasználva a tavaszias időt,..... a terasztakarítás és elpakolás volt a program. Ezüstfenyőág még mindig van, így folytatódott a díszítés....Galagonyáért el kell majd menni.Azzal az igazi... Valaki kérdezte a múltkor,hogy az ablakpárkányon rögzítettem-e az ágakat? Nem....Még nem. De lehet,hogy majd kell. Szép köveket fogok rápakolni, másképpen nem lehet....

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu

A petróleumlámpát meggyújtom esténként, hogy hazataláljanak, akiknek itt van az otthonuk...

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu

Székely Dána A bál "Akárhová nézett, nem találta a kiutat, nem talált nyugalmat, nem találta a fényt..." A férfi egyre türelmetlenebb volt. Borús, nyomasztó hangulata betöltötte az egész báltermet. Ijesztő szemvillanásokkal zavarta el magáról az érdeklődő tekinteteket, fel alá járkált idegességében. Hangos, zsibogó fecsegés vette körül. A nők zajongtak, nevettek, a férfiak pöfékelve terpeszkedtek asszonyaik, barátaik mellett. Hangjuk, s az egyre gomolygó füst óriás szörnyetegként fonta közre a férfi egyre zavarosabb gondolatait. Nem tudta, hová is menekülhetne. Félt, dühös volt, futni vágyott. Hosszú órák teltek el. Táncoltak. Mindig mással. Őrjítő dallamokat hallattak a hangszerek. Forogtak, forgott a terem, egyik partnertől a másikig szédelgett. Akárhová nézett, nem találta a kiutat, nem talált nyugalmat, nem találta a fényt, az egyre kavargó tömeg egyetlen fényt hozó tüneményét. „Nem jött el!” Amint eszébe jutott ez a picike mondat, szívet tépő fájdalom szakította ki valójából. Kitépte kezeit egy nő karmai közül, és keservesen futott a kijárat felé. Visszahúzták, mégis egyre menekült, és menekült. Az ajtóban megállt, még egyszer, utoljára végignézett a bálozókon, majd csalódottan lesütve szemét ballagott tovább az éjsötét virágoskert biztonságot nyújtó árnyékai közé. Vágyakozással teli szívével álldogált a kertben, lemondóan tekintett a hold sütötte virágok parányi szirmaira, hatalmasat sóhajtott, majd egy hangra lett figyelmes. Hátrafordult és a sötét alakot megpillantván, azt hitte, egy „szörnyeteg” követte őt a teremből. Ismét ideges lett, de amint az alak közelebb lépett felé, jól eső borzongás futott rajta végig, majd széles mosollyal az arcán ölelte meg az est legtündöklőbb csillagát. A lány riadtan omlott karjaiba, könnyeitől alig látott, mégis nagyon boldog volt, hogy végül időben érkezett. Nem szóltak egymáshoz egy szót sem, csak táncoltak a rideg épületből kihallatszó egyre hevesebb dallamra, mely minden egyes porcikájukat átjárta. Remény, öröm, és szerelemük lángja ott szikrázott tekintetükben, és úgy érezték, akár örökké is tarthat ez a pár pillanat. Érzelmeik mindent elsöprő erővel találkoztak. Viharként söpörték el egymást, s mégis elválaszthatatlanul vonzották a másikat, míg egyikük (vagy talán mindkettő) bele nem halt ebbe a túlfűtött, villámsújtotta állapotba. A férfit elérte keserű végzete. Kinyitotta szemét, s a leány, az ő szabadsága már sehol sem volt. Az elkeseredettség mindenét elborította. Kínos, maró seb esett szívén, melyet többé nem gyógyíthat be semmi. Hiába követelte ingerülten, egyre szitkozódva, hiába kiabált, hiába kergette elveszett álmait. Nem volt neki semmije. Sem rangja, sem családja, sem otthona. S már a leány sem lehetett az övé. Többé nem kaphatta vissza. Elveszett szívét többé senki sem adhatta vissza neki. A bálozók nagy ricsajjal mulattak még akkor is, mikor a férfi hosszú percek múltán elindult. Nem tudta merre megy és hová érkezik. Beteljesületlen szerelmével együtt, magányosan indult útnak egy másik, jobb élet felé, majd eltűnt a hajnali fénysugarakkal átszőtt szürke ködfátyol sűrűjében. 2011. november 15.

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu

Szikora Zsó Skizo Ha megígéred, hogy nem nevetsz ki, elárulok neked valamit. Ugye megígéred? Muszáj valakinek végre elmondanom, mert különben teljesen megzakkanok. Arról van szó, hogy nem tudom, ki vagyok. Nem, nincs amnéziám. Nem elfelejtettem, igazából sosem tudtam. El tudod képzelni milyen ez? Úgy élni le egy fél évszázadot, hogy nem tudod ki vagy? Hihetetlen ugye? Normálisan azt gondolná az ember, ennyi időnek elegendőnek kell lennie ahhoz, hogy megismerjük önmagunkat. Igen, normálisan talán ez így is van. Jaj hát tudod, hogy én sosem voltam normális. Abban az értelemben legalábbis nem, ahogy ez illő és elvárt. Na jó. Talán volt idő, amikor megpróbálkoztam olyan konvencionálisan normális lenni, de sosem tudtam azonosulni azzal az énemmel. Egy ideig gyötörtük egymást, aztán valahogy kettéváltunk, de itt ragadtunk egy testben mind a ketten. Nehéz ezt elmagyarázni. Szóval úgy érzem, hogy én az ő életét élem, annak a másik énemnek az életét, aki valójában nem én vagyok. Azt még nem tudom, hogy én ki vagyok - persze sokszor kivagyok-, csak azt tudom, hogy nem ő. És még azt is, hogy ez nem annyira jó nekem. Szeretnék végre önmagam lenni. Basszus. Hogy legyek az, amikor azt sem tudom...? Tessék? Most miért kérdezed, hogy érzem magam?

Szikora Zsó

A Tihanyi Apátság temploma

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu

Szikszai Zita Képeim

Szikszai Zita Picasa albumában további képek megtekinthetők

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu

Szilasi Ildikó Jéggé dermedt szavak

Hó szállong mélán, halkan, puhán, a csönd ránkhavazza könnyű pelyheit, zsibbadt álmából néha felocsudva a világ, mintha még várna valamit. Rideg fénnyel bámul ránk a téli táj, szemében dermedt jégkristály, fényében pihen a gondolat, jégszelencében rabok a szavak. Sóhajjá szürkül a hópelyhek jaja, ég felé nyúlik a fák csontos karja, szelíd testükben remegnek az álmok, vacogva merengnek a jégvirágok. Még fehéren vérzik a pillanat, de a rügyben már mozdul az új tavasz. Vállunkra borul a szótlan téli est, te se szólj semmit, csak fogd a kezemet...

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu

Szinay Balázs Jaj, hát azt olvasni kell, olvasni kell!

– Ajánlom kedves figyelmébe Nusika, ajánlom kedves figyelmébe! – De, hát ez micsoda? – Ez kérem cikk, cikk. – És mit akar attól a cikktől? – Jaj, hát azt olvasni kell, olvasni kell! – Mi az, hogy cikk, amit olvasni kell? – „…a sajtóban olyan közlemény, amelyben a szerző egyéni állásfoglalását…” – Jaj, kérem, azonnal hagyja abba! Nem így kérdeztem maga buta! Maga Tihamér… – Hanem, hogy mégis mi az, hogy cikk? – Na, de Nusika…, Nusika…. – Ne beszéljen félre Tihamér, arra válaszoljon, hogy mi az, hogy cikk? – Hát kérem, Nusika azt olvasni kell… – Tihamér! Minek néz maga engem? Ezt már mondta, jaj Tihamér… De miért kell olvasni? – Hát mert kérem, az hír, az hír. Az információ, az kultúra, az köztéma, ismerni illik, ismerni illik. – Ismerni illik? Ezt meg hol hallotta Tihamér? Olvasni… – Igen Nusika, olvasni, olvasni. – És van benne regény? – Nem kérem Nusika, az nincs, az nincs. – Olvasni… És milyen hosszú ez a micsoda…, ez a cikk Tihamér? – Éppen csak két lap. – Jaj! A sírba akar engem kergetni? Két lap? Hova gondol? Mit akar azzal a két lappal? És cikk, és hír és illik…, és nincs benne regény… – Én kérem semmit, csak gondoltam magácska… – Na nem Tihamér, majd inkább magácska! 2 lap…, ebből a tárgyból..., hova gondol? Inkább olvassa maga. Olvassa! – Igen, kérem, igen. Akkor olvasom, olvasom. – Tihamér, mit csinál? – Olvasom drága Nusika, olvasom. – Hangosan olvassa maga bolond! Ne magának, ha már annyira ragaszkodik hozzá! – Én nem ragaszkodom, de olvasom, olvasom. – Ne bőszítsen, olvasson! – Igen, olvasom, olvasom. – Ne bolondozzon velem Tihamér, Tihamér… vagyis csak Tihamér! Ne mondjon már mindent kétszer! Már én is… – Igenis nagysága, igenis… –… – „Hát persze, hogy ezt senki sem tudhatja. Ennyivel tisztában vannak már nemcsak a fejedelmek, hanem a nadrágtalanok is…” 81

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu – Állj! Hát ez micsoda? Ha senki se tudhatja, minek kezdünk bele, egyáltalán, ha az író nem tudja, minek kezd bele? És fejedelmek? És nadrágtalanok? Ezek együtt, mit…? És nadrágtalanok… Micsoda pornográf skandalumot akar maga nekem itt ajánlani? – Hát, az nem úgy van, kérem. Várjon csak Nusika, várjon! „És ha a hadügyminiszter a bécsi hercegségeknek arra a kérdésére: »Mit gondol Excellenciád, meddig tart a háború? « ...” – Állj! Tihamér, maga tényleg ostobának néz? Mi ez a botrány? Mi ez a fekália? Miről beszélnek ezek? Miféle titokba von maga engem bele? És egyáltalán miféle szennylapból való ez? Háború 1916-ban? Hol él maga, hol élnek ezek? Miféle háborúról van szó? – Kérem Nusika, itt nincs semmi titok. Hír, hír. Egyébként pedig a Nyugatból olvasom a cikket, a… – Ne folytassa, tudom, a Nyugatból… De Tihamér! Hát mit akar maga tőlem? Hát hol van ebben a belletrisztika? Hol a regény? Hol a kikapcsolódás és a szenvedély? Hol a szórakozás? Az élmény? – Drága Nusika, ez cikk. Ez valóság, ez nem lektűr. Tudja, éppen Ambrus írta hogy a közönségnek a vidámság; a könnyedség; a fecsegés; a vicc; az anekdota; a léha szellem; a szenzáció; a személykultusz kell. Ezért gondoltam, hogy talán…, talán maga…, talán magán, talán ismerve magát…, közönség… – Jaj Tihamér mit morog maga az orra alatt? Ne folytassa, megfájdul a fejem, szédülök… Jaj Tihamér, le kell ülnöm. Hát mit akar maga tőlem? Kinek néz maga engem? Én kultúrált úrinő vagyok! Pontosan tudom, hogy mi az a fecsegés, a szenzáció, oh…, és a regény… – Nem is akartam folytatni drága Nusika, nem is akartam folytatni. Csak ugye a cikk…, a… – De mit akar maga a cikktől Tihamér? – Csak várja ki a végét, csak várja ki a végét! Majd megérti! – A bolondját járatja velem? Hát miféle bestiális írás az, amiben négy sor után nincs semmi szenvedély, semmi románc, semmi hahota, semmi izgató és szemtelen, semmi kibeszélni való, semmi megdöbbentő pikantéria? – Hát kérem, ez cikk. Itt a szöveg mélyebb összefüggéseire kell odafigyelni, egyes részletek pedig csak a végén kapnak jelentőséget és értelmet. Rendkívül fontos a tartalom. Tényfeltárás, közkérdés, jellemformáló erejű… – Ne szakítson félbe Tihamér! Mit képzel maga rólam, hogy egy ilyen érdektelen és botrányos, bizarr sajtószégyennek kivárom a végét! Erről az Ambrusról meg ne beszéljen nekem többet! Hallottam ám hírét! Méghogy majd ő tudja, hogy mi kell a közönségnek… Hisz ő szaktudományos munkákkal is foglalkozik. Írt ő egyáltalán regényt? Ne beszéljen nekem róla többet, ne… – Hát, kérem, drága Nusika, ez a cikk is tőle való. Sokan szeretik! Csak várja ki a végét! – Tihamér, hát maga egyáltalán nem ért az irodalomhoz? Miféle műveltségen nőtt maga fel? Hol siklott maga félre? Nem tudta, hogy efféle lármás dörgedelmet ma nem sikk olvasni? Tudja maga egyáltalán mi az a divat, a regény? – Sokan szeretik, Sokan szeretik Nusika… – Na látja Tihamér, ezért tart itt ez az ország! Csupa lárma, csupa zaj, csupa konzervativizmus, csupa hagyomány, csupa nacionalizmus, csupa pótcselekvés és művi érték és…, cikk. Nem értem, egyesek miért nem képesek haladni a korral? Bezzeg a külföld, bezzeg a nyugat, oh…, és a regény… Minden sületlenséget összehord itt valami ostoba háborúról és fogalma sincs mi fán terem a regény. Tihamér, maga csak cikket 82

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu olvas? Mert, ha igen, akkor azt kell mondanom, komoly veszélyben van! Járt már orvosnál? – Nusika, meg ne haragudjon, de a folyóirat neve éppen ezért Nyugat, mivel újító szellemben lép fel, megnyílva a külföldi szellemi áramlatok felé. Ambrus egyébként regényt is ír, regényt is… – Látom, maga nem akar érteni Tihamér, mindig a részletekkel van elfoglalva, ezért nem látja át az egészet. Maga nem elég haladó szellemiségű, maga nem tudja követni a divatot, sőt nincs semmi stílusa. Járt már orvosnál? – Az igazság az Nusika, hogy igen, jártam, jártam. Éppen egy pszichoanalitikusnál. Ő javasolta nekem ezt a módszert is… – Na látja Tihamér jól tette! Ez volt a legjobb dolog, amit szerencsétlen helyeztében tehetett. Az majd segít magának… Mi? Miféle módszert? – Hát kérem, Nusika…, én éppen ezért mentem hozzá… Az a panaszom, hogy állandóan ostoba, unatkozó, felszínesen fecserésző, szemérmetlenül pletykás, pökhendi és együgyű úrhölgyekkel álmodom, akik semmi mást nem hajlandóak olvasni csak regényt, és éjt nappallá téve ilyen és ehhez hasonló olvasmányélményekről áradoznak. Rendkívül bosszantó, bosszantó… Sajnos a direkt kezelés során is folyton ezekhez a hölgyekhez jutottunk el. Mivel a helyzet már-már kétségbe ejtővé vált, a doktor úr erre azt javasolta, hogy keressek föl hasonló hölgyeket és kompenzációs jelleggel olvassak fel nekik cikket. Hátha az jót tesz. Így jutott eszembe magácska, mivel arra gondoltam, hogy régi barátságunkra való tekintettel segíthetne nekem a terápiában. – Micsoda? Mit akar maga tőlem Tihamér? Rajtam akar gyakorolni? Hát kinek néz maga engem? – Nem, kérem Nusika ez már nem a gyakorlás része, ez élesbe megy, élesbe megy… – Na, de Tihamér… – Ne aggódjon drága Nusika! Bízza rám magát! A cikk, a cikk… Jaj…, hát azt olvasni kell, csak olvasni kell! Nézze csak:„…azt felelte, hogy: »Bocsánat, de ez Eminenciád reszortjába tartozik, mert ezt csak az Úristen tudja« – akkor a hadügyminiszter nem arra felelt, amit kérdeztek tőle…”

Szmolka Sándor A trafikos

A faluban volt egy trafik. A templommal szemben, az Ady Endre út és a Rákóczi út sarkán. Édességeket, dohányárut, képeslapot és még ezernyi fontos apróságot lehetett kapni Annus néninél. Őt trafikos Annusnak hívtuk az 1960-as években. Ha egy pár fillérhez hozzájutottam, mindig ő akadt elsőként célpontjaim közül, ahol elkölthettem a pénzem. Lehetett kapni 5 filléres cukorkát, de akár 50 fillérest is nála. Az volt a jó, hogy nem kellett megvenni egy egész zacskóval, mert szemenként is adott, attól függően mennyi pénzem állt rendelkezésemre. Nagyon jó kereskedőnek tartottam, mert ha már csak annyi a pénzem, hogy nem elég cukorkára, vagy nem szerettem azt a cukorkát amit kínált, mindig megoldotta úgy hogy valami mást rám sózott. Újságpapírba 83

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu csomagolta őket, és kis idő múlva már olvashattam is a betűket, amik az újságpapírról a cukorkákra ragadtak. Cigarettát is lehetett Annus néninél venni, akár szálanként. Már nem tudom mennyibe kerültek, de az ünnepnek számított ha egy doboz Sportot, vagy Tulipánt vehettem. Érdekes az elnevezése a Sport cigarettának, mivel akkoriban az egyszerűbbek, a Kossuth, a Terv, a Szimfónia 25 szálasak voltak, a Sport hosszú zöld dobozában, csak 10 volt. Ez is füstszűrő nélküli, mint az előbb említettek, de ez, körül-belül 15 cm hosszú. Ebből kb. 12 cm a kerek papírcső szipka, és a maradék a cigaretta. A fehér színű papír szipkát lehetett alakítgatni, nyomkodni, játszadozni vele. A Fecske nevű cigarettát is vettük néha. Ez füstszűrős volt, és valamivel rövidebb is, mint például a Terv. Bátyám szerint régebben ez is füstszűrő nélküli volt, de én már arra nem emlékszem. A tulipán nevű cigaretta annyira áthatóan émelyítő volt számomra, hogy egyszer hányásos szédülést is kaptam tőle. Ezekből, a történetekből az derülhetne ki, hogy én már akkor, 8-10 évesen dohányoztam. Ez nem igaz, csak a felnőtteket utánoztam én is, és csak ritkán gyújtottam rá, azt is csak játszásiból. Nem úgy, mint Balus Gyuri. Apám mesélte mindig nevetve, hogy egyszer mikor jött haza munkából, megszólította Gyurit a kapujukban, mikor még csak 5 éves volt. - Mi az Gyuri már nem dohányzol? - Kérdezte tőle apám, mert nem látott cigarettát a szájában. - Hót, sokóig dohónyoztám, de món régén nem szílom. - Mondta Gyuri 5 évesen, apám szerint. Ezt a történetet sokszor elmesélte otthon, úgyhogy valószínűleg igaz lehet. Annus néni hitelbe is adott dolgokat, amit édesapám, aki 2 hetente járt haza, a busztól jövet, ltalában kiegyenlített. A trafikos Annus-nak akadt vagy egy húga, vagy egy nővére. Azért nem tudom, mert nem volt nagy köztük a korkülönbség, és mindketten idősek voltak már. A trafikkal egybeépült házukban laktak, és a két szobaablak a Rákóczi útra nézett. Ezek elég alacsonyan voltak, és nem csak én, időnként bekopogtam rajta. Ezt általában, sötétedés után tettem. Kopogás után gyorsan kereket oldottam, és már messziről hallgathattam a szidalmakat, amiket mérgében szórt rám. A sötétedés után-t úgy értem, hogy nemegyszer este 10 után volt. Egyszer, Annus néni testvére kifigyelt. Megvárta, amíg az ablakhoz érek, és a nyakamba zúdította az éjjeli edény, kitudja mióta gyűjtögetett tartalmát. Ekkora szégyent már alig tudtam elviselni egy öregasszonytól. Haza sem mertem menni, mert úgy bűzlöttem. A Tápiónak vettem az irányt, és ott ruhástól megfürödtem a sötétben. Gondolataim egy szörnyű bosszút érleltek miközben a bélsaras hajamat tisztogattam. Ettől kezdve nem volt nap, hogy ne zörögjek be most már erősebben is.

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu A fifikás öregasszony, még egyszer elkapott éjjeli edényével, de már a kiskapujuk mögül. Ez már nem volt telitalálat, de mélységesen megalázó volt ez is. A legnagyobb baj az volt, hogy Pittya barátom is ott volt, és sokáig csúfolt miatta. Az öregasszonytól nem volt nyugtom. Mintha sohasem aludt volna. Minden nap veszélyt jelentett számomra, ha a közelébe kerültem valahogy. Már egy botot is felvett fegyvertárába. Addig játszottunk a tűzzel, míg szóltak a rendőrnek. Kakaó, a szokásos pajeszhúzogatás közben figyelmeztetett, ha még egyszer bezörgetek az ablakon, nagyon ellátja a bajom. Hiába mondtam neki, hogy nem csak én szoktam zörögni, azt mondta, őt nem érdekli. Nem tudom mások is megtették e, csak azt, hogy egyik este megfogott a nagy kútnál, és olyan két pofont lekevert, hogy a fülem még mindig cseng, ha rágondolok. Így a bekopogásaim, egy csapásra abbamaradtak. Az öregasszonyt viszont, még sokáig kerülnöm kellett. Annus néni a trafikos, soha nem tette szóvá nekem ezeket a dolgokat, pedig tudta, hogy én is sokszor zörgettem az ablakukon. Ugyanúgy kiszolgált, mint máskor, ugyanúgy adott hitelbe is, mint máskor.

Tar Béla Jöhetnél már... " Ó,kedves,csak titkos kígyók,titkos kígyók ne csúszkálnának itt minden bokorban" Babits Mihály: Áfrika,Áfrika Idegen léptek nesze űzi az álmotjaj,kedves, tolvajok járják a kertet, róka váj szőlőnk féltett gyökeréhez. Jöhetnél már! Szívemhez érnek a kések, s kusza lázgörbéjén mellemre csúszik az éj. Ó,nézd! Míg meleg ágyakban fal felé fordul a hit, csontjukban halott fákkal lányok jönnek NAPKELET FELŐL / hajuk alatt rejtőzködik a nap, vérükben nyíló virág a kétely/. Félek kedves. Kábít az ősz sárgazászlós körmenete, s mialatt megtelek mulandósággal, már nem vágyom a célon-túlira: a legyőzött pillanatok s a harmatos tenyerű szelek barlangrajzai közé. ...csak téged várlak sápadt udvaromba, 85

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu hol vonalaikban felejtkeztek a tárgyak... s csak vágya maradt a szárnyalásnak... Sáros homlokkal galambok tollászkodnak véremben, jaj,belehalok, belehalok félresikerült álmaimba!/ Jöhetnél már az árnyékfoltos utcák járdaszegélyén,érdes folyómedrek, remegő mezők tépett ölénháromnapos esőiddel, melegvérű reggeleiddel, osztozni hozzád írt verseken, bolyongani a folytonosság szürke hegyei között vagy hegedni idegen sebek kihűlt árkaiba. Jöjj kedves... ... most simogathatnál...

theodor Emlékmúzeumban

Balatonszárszón az 1284-es tehervonat felsikoltott egy vérző pillanatban csörömpölő árnyak közt meg-meg lódult a költő felemelte kezét talán még mondani akart valamit de karja lassan a semmibe hullt s halotti ingéből már csak könnyei üzennek nekünk

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu

Thököly Vajk Nyál, irodalom, nyelvek s miegymás

Pszt, halkan, csendesen, csupasz hús vagyok, csontra nyúzott, tékozló, csóváló farok.

(remegő kéregbe szorult teríték, nyál, nedv, ondó, vér, veríték)

Lent indultam útnak, hol rád tapadt a por, kinyaltam álmaid, bűnöd annyiszor.

(égnek álló irányjelzőm útján bujkálok, ruhátlan nyelvemmel, hozzád, ím bejárok)

Felfele sodort a vágy, nyálam nedvvel keveredve, sikamlós veríték arcomba szeretve.

(büntetnek körmeid, felszántják földem, szisszenek, sóhajtasz, megtöröd csöndem)

Íved, ízed szőrtelen, bimbózó virágod élvezet, ajkad forrásához ujjbegyem rávezet.

(ültetem fám, hangod útját álom, szenvedek, még…most ne nyelj többet, végem van, elmegyek)

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu

Treszl Gábor Elveszett hangjegyek álmatlan éjszakák, félálmos nappalok reszkető hajnal, s színtelen csillagok.

könnyező percek csókbíbor alkonyok hófehér gyöngyhalál éjsötét szépnapok.

Táncra szívek, dobbanva szóljatok szívbe táncok keringve szálljatok.

(Dobogva zengjetek, éginesz zengzetek, S zokogva rengjetek angyalszív fellegek)

Zafírködben mézédes, tánccsókos rettenet akvamarin téboly, s elveszett hangjegyek.

Elveszett hangjegyek, kegyetlen sorsszövet mi felszakadva ránk nevet, és eltemet. Eltemet!

(Hangjegyek, hangjegyek elveszett, s ez eltemet! Eltemet, eltemet elveszett hangjegyek!)

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu ó szép halál hát merre jár s hol talál most a dér?

Elveszett hangjegyek… Elveszett hangjegyek! Ez őrület… őrület!

(nem szól a dal csak a szél kavar zajt, s nem zenét őrült vágyban ég, nem zenél többé így szívszemét mellé dobják; elveszett! Elveszett… )

Varga Nóra A hajléktalan Buddha Régóta ismerem látásból. A bolt előtt szokott ülni, ahová általában vásárolni járok. Törökülésben, egyenes tartásban, kezét térdein nyugtatva, mintha meditálna. Az eső, a szél, vagy a nap elől a kis eresz alá húzódik. Csak ül, és sosem kér. Olyan negyvenéves formának taksálom. Ritkás szőke hajjal és eleven, kék szemmel. Emberek sietnek el mellette. Kopogó tűsarkak, márkás sportcipők. Ő csak ennyit lát belőlük. Néha amikor nincs hideg, a bankautomata mellett alszik. Szerényen a fal felé fordul, fejére húzza ócska, koszos pulóverét. Ha elmegyek előtte, sosem néz rám. Mereven előre tekint, és nem szól. Nem mondja, hogy már Isten tudja hány napja nem evett, nem fürdött és nem aludt normális ágyban. Nem panaszkodik, csak ül némán, térdére fektetett két kézzel. Talán egykor az egyiptomi fáraó írnokai is így ülhettek, ha a Nílus áradásának mértékét kellett feljegyezni. Ilyen fenségesen és időtlenül. Hozzátartozik az utcaképhez, mint mondjuk az út szélén elhelyezett sebességet szabályozó tábla. Azaz mégsem egészen úgy, mert a táblára gondot visel valaki, míg az ő sorsa a világon senkit sem érdekel. Nyugalma és kiegyensúlyozott derűs arca az, ami először feltűnik nekem. Úgy ül ott, mintha lélekben máshol lenne. Talán tudatosan zárja le elméjét a külvilág elől, így könnyebb elviselni az éhséget, szomjúságot, a hideget és a forróságot is. Szótlan 89

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu derűjéből még a hirtelen támadt zaj, vagy az őt becsmérlő hangok sem tudják kizökkenteni. Lám csak, egy optimista hajléktalan, aki a körülmények ellenére is megőrizte emberi méltóságát. Elgondolkodom azon, hogyan juthatott ide. A válasz könnyűségén magam is meglepődöm. Sorsa átlagosnak mondható, akár én is lehetnék a helyében. Lássuk csak, hogy is megy ez manapság: ha megszűnik az állásom nem tudom fizetni a hitelt és a közüzemi számlákat. Ha adósságot halmozok fel, elárverezik a lakásom. Ha nincs állandó lakcímem, nem tudok munkát vállalni. Tényleg ilyen egyszerűen az utcára lehet kerülni? Szinte el sem akarom hinni. Bemegyek a pékségbe és szóba elegyedek az idős eladónővel. Vele is látásból ismerjük egymást, hiszen általában idejövök friss kenyérért. Kérdezem tőle, hogy a maradék kenyérből szoktak-e az itt ülő hajléktalannak adni. A válasz elutasító, majdhogynem ellenséges. Azért én mégis bevásárolok emberem számára pár darab zsemlét, némi felvágottak és fél liter tejet. Félve viszem oda hozzá, hátha nem fogadja el. Halk és intelligens hangja van. Köszöni szépen, látszik, hogy nagyon örül. Legalább ma egyszer jóllakhat. Csendesen szép napot kíván nekem, amikor félszegen ott hagyom. Másnap amint leparkolok a bolt előtt, rögtön őt keresem. Elindulok a pékség felé. Most is ott ül a szokott helyén, mint egy álmodó Buddha. Szemében fény lobban: tudom észrevett. Szinte cinkos örömmel villan össze a tekintetünk, mintha régi ismerősök lennénk. Felemelő érzés, hogy megismer, számít rám. Már hónapok óta így megy ez. Ha emberem a bolt előtt ül, akkor mindig veszek neki néhány zsemlét, felvágottat, tejet vagy kakaót. Ő mindig visszafogottan, udvariasan megköszöni, és cserébe szép napot kíván. És valóban: azokon a napokon még az időjárás is megszelídül. Nincsenek felhőszakadások, és villámok. Nincsenek égi és földi háborúk sem. Mintha a harag és a veszekedés is eltűnt volna a környékről. Aznap mindenki türelmes és segítőkész. Kis autómmal megállok a piros lámpánál és önfeledten rámosolygok az egész világra. A mellettem lévő kocsiból pedig valaki visszanevet rám. Arra gondolok, talán Isten angyala ül a boltnál, álruhában.

Vermuth Attila Cseresznyéskert Meg-meghajolnak az álomvirágú fák. Fejszecsattogás.

(2011) 90

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu

Vörös Judit Fáradtan

Hátralévő utam én csendesen járom, azt hogy velem legyél, többé már nem várom. Nem csillog a szemem, nem nevet az én szám, nyaram messzire tűnt, nap sem ragyog reám. Őszbe fordult sorsom, társam az elmúlás, fáradt lábaimnak nehéz lett a járás. Lassan, céltalanul tekintek előre, s nem gondolok félve a múló időre. Nem is morgolódom, megalkudtam immár, hosszú utam végén nyugalom és csend vár...

ALLEGÓRIA Irodalmi- Művészeti és Közösségi Portál 2011. december www.allegoria.hu