Szeles Judit

Idővel

A virágok, amiket a karodra tetováltattál, elhervadtak, ahogy megroggyan az öregember is, és lepereg az öregasszonyok arcáról a vakolat. Idegesen rázod a lábad, a kanapén ülsz, de már útban vagy gondolatban egy másik kanapé felé vagy egyenesen a katafalkig. Talán, még mielőtt elmennél, felszed egy húsz vagy harminc körüli nő, pedig te már tudod, ő az utolsó lesz, csak egy időre fordulsz vissza. A szádban a savanyú ízt nem oldja fel már semmilyen csók. Azt is észrevetted, hogy remeg a kezed, ha felé nyúlsz, és ő csak a reszketésedtől élvez el, ehhez neked nincs közöd, ahogy az akarat megadja magát az időnek.

27

Mi volna, ha

Mi volna, ha az életed egyszer csak véget érne, mint a kedvenc tévéműsorod, ha például egyetlen lövés eltalálná a homlokod, azt hiszem, a kezed és a lábad remegni kezdene, danse macabre, még a lábadban van a diszkóritmus, mi volna, ha alkoholmérgezésben vagy kihűlésben meghalnál, vagy részegen vezetve, mint már sokszor, egy árokban végeznéd, hányszor voltál a kijózanítóban, kétszer három hónapig a priccsen ültél, pedig nem öltél meg senkit, csak az érzelmeidet, mi volna, ha a legfélelmetesebb betegség hirtelen ledöntene a lábadról, ha váratlanul prosztatarákod lenne, mi volna, ha – mint álmodban – egyenként kihullana a fogad, és nem hagynál többet harapásnyomot a mellemen vagy a másik nőnek a keblén, mi volna, ha képes volnál egyszer tisztességesen fűbe harapni, elmúlni, mint a rossz szájíz, ha az ember mentolos cukorkát szopogat, mi volna, ha egyszer őszintén nyögnél és könyörögnél az Úrnak, váltson meg, ahogy gatyát váltasz két nő között, még testedben élsz, amíg össze nem omlik, neked is egyszer be kell adni a kulcsot, amit kölcsön kaptál tőlem vagy tőle? Már mindegy.

28