Paramahansza Jogananda: Egy jógi önéletrajza

SZABAD POLC

Paramahansza Jogananda:

Egy jógi önéletrajza

A világ legkorábbi zenetudományi értekezéseit a Száma véda (valamikor i. e. 3000. –i. e. 1200. időszakban vált önálló szamhitává, résszé az egységes Védából) tartalmazza. Indiában a zene, a festészet és a dráma isteni művészetnek számít. Az első zenészek az örök szentháromság tagjai, Brahma, Visnu és Siva voltak. A szent iratok elbeszélik, hogy Siva Natarádzsa, a kozmikus táncos alakjában végtelen ritmuskombinációkat dolgozott ki s mindenség teremtése, megőrzése és lerombolása során, miközben Brahma a cimbalmot ütögette, míg Visnu a mrdangát, a szent dobot ütögette. Szaraszvati, a bölcsesség istenasszonya ábrázolásain a vínán, valamennyi húros hangszerek ősén játszik. Krisna, Visnu megtestesülése fuvolával jelenik meg az indiai művészetben. Az általa felzendített elbűvölő dal igazi otthonukba szólítja a májá káprázatában bolyongó emberi lelkeket. Az indiai zene sarokkövét a rágák, vagyis a rögzített hangsorok alkotják. A hat alapvető rága 126 ráginira (feleség) és putrára (fiú) oszlik. Mindegyik rága legkevesebb öt hangjegyből áll, jelesül a vezérhangjegy (vádi, avagy király), a másodlagos hangjegy (szamavádi, azaz miniszterelnök), a segítő hangjegyek (anuvádi, kísérők), valamint a disszonáns hangjegy (vivádi, az ellenség). A hat alaprága mindegyike megfelel egy adott órának, évszaknak és az öt felügyelő istenségnek. A Hindóla Rága ezért csak tavasszal, hajnalban csendül fel az egyetemes szeretet kifejezéseként. A Dípaka Rágát nyári estéken játsszák az együttérzés felébresztésére. A Mégha Rága az esős évszakban, délben hallható, s bátorságot ad. A Bhaivara Rága augusztusban, szeptemberben és októberben, reggel nyugtatja meg a lelket. A Srí Rága az őszi alkonyatok hangsora, s a

tiszta szeretetet zendíti meg. A Málakausa Rága télen, éjfélkor hallatszik, és merésszé tesz. A hajdani risik felfedezték, hogy ember és természet hangok segítségével teremthet kapcsolatot egymással. Mivel a természet az Aum, azaz az őshang megnyilvánulása, az ember bizonyos mantrák és szent énekek segítségével uralkodhat a természet erői felett. A krónikák elmondják, hogy Miján Tán Szénnek, Nagy Akbar mogul uralkodó udvari zenészének a 16. században rendkívüli varázsereje volt. Ha a császár megparancsolta, hogy éjszakai rágát játsszon fényes nappal, akkor a megfelelő mantra eléneklése után az egész palota sötétségbe borult. Az indiai zene az oktávot huszonkét srutira, negyedhangra osztja. E mikrohangközök olyan árnyalt zenei kifejezést tesznek lehetővé, amilyen elképzelhetetlen a tizenkét félhangból álló, nyugati kromatikus skála alapján. A hindu mitológia az oktáv valamennyi hangjegyéhez adott színt, madárkiáltást, vagy állathangot társít. A dóhoz a zöld és a páva tartozik, a réhez a piros és a pacsirta, a mihez az aranyszín és a kecske, a fához a sárgásfehér és a kócsag, a szóhoz a fekete és a csalogány, a lához a sárga és a ló, tihez valamennyi szín keveréke (fény) és az elefánt. Az ind zenében hetvenkét thátha, vagyis hangsor létezik. A zenészek végtelen számú rögtönzéssel variálhatják, a szabott, hagyományos dallamokat, rágákat. Miközben az adott téma érzés- és hangulat világát megőrzik, sajáteredetiségükre támaszkodva díszítgethetik azt. Nem olvasnak kottát, a rága vázát minden egyes előadás során újra kicicomázzák, s közben egyetlen dallamot ismételnek, ezt finom hangszín- és ritmusváltásokkal kombinálják. A nyugati zeneszerzők közül legjobban Bach értette meg a százféle bonyolult változat varázsát.

Paramahansza Jogananda: Egy jógi önéletrajza 2.

SZABAD POLC

SZABAD POLC

Paramahansza Jogananda: Egy jógi önéletrajza 3

A szanszkrit irodalom 120 tálát, zenei ritmust tart számon. Az ind zene megalapítójáról, Bháratáról az a hír járta, hogy harminckét féle tálát különített el a pacsirta dalában. A tála, azaz ritmus alapja az emberi mozgás; a járás kettős, illetve az álombeli légzés háromszoros időtartama, ahol a belégzés kétszer olyan hosszú, mint a kilégzés. India jó ideje felismerte, hogy az emberi hang tökéletesebb minden zeneszerszámnál. Az indiai zene ezért jobbára három oktávnyi hangterjedelemmel dolgozik, mert ez felel meg az emberi hangszálak teljesítményének. Ugyanezért a dallam (az egymást következő hangjegyek kapcsolata) finomabb mint az összhang (az egyidejű hangjegyek egymáshoz való viszonya). Az indiai zene személyes, spirituális és egyéni teljesítményen alapuló művészet, amely nem az összhangzat kitűnőségére épít, hanem az előadó és a Világlélek összhangjára. A legfontosabb indiai dalokat egytől egyig hívők szerezték. A zenész szanszkritul bhagavatára, azaz ’aki megénekli Isten dicséretét’. A szankirtanok, vagyis a közös éneklés a jóga és spirituális fegyelem hatékony eszközei; fokozott összpontosítást követelnek a résztvevőktől annak érdekében, hogy teljesen elmerülhessenek a „mag”-gondolatban vagy „mag”-hangzásban. Mivel maga az ember is a Teremtő Ige kifejeződése, a hangok azonnali, erős hatással vannak rá. Kelet és Nyugat nagyszerű vallási zenéje örömet kelt, mivel ideiglenesen felerősíti a gerinc egyik erőközpontjának rezgéseit. Ezekben az áldott pillanatokban visszaemlékezünk isteni eredetünkre.

„Fény lesz a lakoma, zene lesz a vacsora a Zene lakodalma a Zene lakodalma zenéből lettél Te is és zene leszel újra zenévé zenél a Hang és Zene leszel újra”

Grandpierre Attila: A zene lakodalma – részlet

SZABAD POLC